Hadd fordítsam meg: addig ne felelőtlenezzünk, potenciális gyilkosozzunk le senkit, amíg nem láttuk, hogy egy dinamikus sofőr pontosan hogyan is vezet. Ugyanis így indult ez az egész! Bogyo leírta, hogy ő szeret a Yarisával tempósan, élvezetesen, sokat előzve vezetni - erre rögtön kapott egy posztot, amiben veszélyesnek minősítették. Így indult a sztori, ezt kéne mérlegelni
Akkor
itt kérek bocsit bogyo-tól, mert valóban nem olvastam el az előzményeket a postja kapcsán, így meglehetősen egyoldalú (torz) infót kaptam, amire reagáltam, részben feleslegesen. Hiszen, így, ahogy Palaczk, Te is leírtad, tudom, tudod, hogy mi is nagyjából azonos ritmusban vezetünk hosszú távon. X távolságot a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb üzemanyaggal és a lehető legmagasabb átlagsebességgel (értsd: egyenletes tempóban) elérni úgy, hogy közben a szabályokat betartjuk és a sebességhatárokat is a szabálysértési bírságon innen hágjuk át, más közlekedőket nem késztetünk hirtelen szituációkba. Ez igenis, dinamikus, de biztonságos vezetés.
Én emlékszem arra, amikor egyik hypermiler fórumtársunk leírta, hogyan őrjöngtek mögötte a régi 6-os úton, hétköznap, nappal, a tőle haladni képtelen kamionok. Simán jogot formált a feltartásukra, mondván hogy ő 70-el megy, és a kamionok nem mehetnének ennél legálisan gyorsabban, úgyhogy kussoljanak. (A személyautók meg, persze, akik mehetnének 90-el, előzgessék meg szépen, ugye - de erről természetesen nem esett szó.) Elhangzott, egy másik fórumtárs másik posztjában, hogy aki sietne (de tőle nem tud), az kapja be bő nyállal (sic!) - indult volna el időben. Szó nem volt róla, egyik alkalommal sem, hogy bármit is tettek volna annak érdekében, hogy elengedjék a gyorsabbakat. Úgyhogy nem - sajnos nem tudom aláírni a te jóindulatú, segítőkészséget és partnerséget feltételező álláspontodat.
Persze ezek régebbi posztok voltak - ha a helyzet időközben megváltozott, és immár csakugyan úgy járnak el az érintettek, ahogy azt te feltételezed, akkor bocs, vissza az egész
Ööö, én erre azért nem emlékszem, mert akkoriban tudtommal még nem voltam fórumon. Az pedig legalább 2-2,5 éve történt. A tavalyi tavaszi találkozón igen sokat beszélgettem a hipermillerekkel, sőt, utaztunk is együtt, konvojban és nem tűnt fel, hogy bárkit is feltartottak volna, az elmondásaik sem ezt tükrözték. Nem tartom kizártnak (sőt, egészen életszerű, úgy gondolom), hogy bizonyos dolgokban akár egy év is elég ahhoz, hogy változtasson az addigi szokásain az ember. A hipermiller is. Fejlődnek, fejlődünk.
Azt én sem kultiválom, ha egy 90-es szakaszon valaki 70-75-tel tököl előttem úgy, hogy nem tudom megelőzni. Ez irritál, azonban, ha jelzi, hogy előzhetem (lehúzódik, villant lefelé, stb), sőt, ha mindezt anélkül teszi, hogy nekem lassítanom kellene mögötte, akkor pont nem érdekel, hogy ő lassan megy. Korrekten viselkedik, mert elenged. Én személy szerint még nem találkoztam olyannal, aki szándékosan feltartotta volna a sort maga mögött. Tényleg. Pláne olyannal nem, aki mindeközben hipermillerkedett volna. Pl. Zénóka éppen azt mondta, hogy Sopron és Balaton között péntek este 11 körül indul és hajnalban ér oda, sehol senki út közben, így ő is zavartalanul guruhat és mást sem tart fel, sőt, egyes szakaszokon még a gyorsabb bringások is megelőzik (vagy meg tudnák előzni) őt...
Ha én az adott úton megengedett sebességnél gyorsabban érek be egy megengedett legnagyobb sebességgel közlekedőt, akkor nincs jogom őt siettetni, letolni, levillogni. Itt értelem szerűen nem a kint felejtett 30-as táblás részekre gondolok, hanem pl. a 90-esekre.