Bocs hogy idepofátlankodok a nyomorommal de:
Mikor 2004 októberében megvettem a priusom, azt mondta a kereskedő " csak párhonap és lessz navi lemez" . 2005-ben pedig azt "írásba kaptam, év végén ítt lessz" Most meg 2006 van, és azt magyarázza hogy "jövőre".
A felár 300000 Ft volt körülbelül az új autó árában. Ezért kaptam egy egész európás érintős DVD navit. Még cseh ország is rajta van! Mintha az nem szoci ország lett volna!
Ha valaki az életben egyszer használt navit, az többé erről nem akar lemondani. Tavaly már csak olyan országba nyaraltam ahol ez működik. Egyszerűen azért mert a navi jóvoltábol többet tudok az adott helyiségről, mint némelyik sötétebb helyi csávó !
Én gondolom hogy ezzel a Németek is így vannak. "Megy a rosseb Magyarországra, még a navi sem működik. Bogarássza a térképet akinek két annya van."
Meg hát öszintén: A legfrankóbb Párizsi térképpel is nagy bajba vagy Berlinben.
Annyit meg nem lehet venni amennyi kellene, ráadásul az egyik hiányosabb, mint a másik. És akkor még hol vannak a POI- k.
A kultúrált európához ez is kellene. Nagy, és fokozodó hiba hogy kormányzatunk ezt az egész ügyet ráhagyta az autógyártókra, mert ezek a fickók szemmel láthatóan tesznek rá. Gondolom olyan csodagyerek is van köztük, aki azt magyarázgatja hogy nálunk kevés vevő lenne rá. De a forgalmazót sem érdekli, minek vett a majom ilyen puccos autót? A lovét már behúztam, csináljon a majom amit akar. ? Vagy netán megint a külföldre várunk?
Tudtok bár kit is aki segíthetne?
Vagy fel tudja venni valaki a kapcsolatot valamelyik simlis térképgyártóval? Vagy valami komoly emberrel!!
Nemigaz hogy hülyén kell meghalnom !