Nem hajtottam nagyon a masinát,meg hát,mert hátul a paradák vannak most és kicsit jobban dobálja a seggét.Szerencsére nem csúsztam ki sehol és csak 2szer hibáztam olyat amivel nem tudtam jó kört menni.Bartender azt mondta 1.29.6 volt az egyik köröm.Az rendben van,de amint megjelent a szlovák bmw különítmény és nekiálltak az m3-asok mellett pózolni,meg motort bőgetni akkor elindult az adrenalin bennem is.Ki is mentem az első fél órában,de akkor elengedett mindenki és megautóztattam szinte mindenkit 2 félórában,de nem vészesen durván,bár MRIP Barátnője kapaszkodott rendesen.Aztán mentem Bartender celijével talán 4 kört,de nem túl gyorsakat csak annyira hogy az egyik m3 be tudjon sokallni előttem slickgumikkal,majd cseréltünk és Bartender vitt a sajátjával és meggyőző így hogy először ment itt 1.33-at ment ami sztem teljesen jó azokkal a gumikkal,úgy hogy a célegyenesre ráfordító kanyarban hamarabb váltott és így még nem ment a turbó csak a célegyenes elején.Nagyon megy a gépe és én nem is gyilkoltam,nem ismertem,de ha az enyém tudna ilyet mondjuk 4000-től az ***a lenne:-)Na mindegy.Aztán Ballit vittem pár kör erejéig amikor úgy mentünk be hogy mögöttünk ment a slick gumis m3.Na elengedtem és a srácok be is kameráztak mikor leelőztek.Aztán a seggükben maradtam a körün keresztül és az egyenesekben elmentek ,de a kanyarokban ott voltam és másfél kör után a hátsó kiskanyarban el is szállt a srác,ez meg lesz videón is,majd fellövöm a youtube-ra.Ezután még mentem pár gyorsat és utolértem a másik m3-at,de elengedett...:-)Szóval alapjában véve remek volt a nap..Még erősíteni kellene egy kicsit csak hogyan?A stroker kit motorbontás a compresszor meg más kat lenne az sbkm-es bulikon és ott az én kompresszoros 220pacim kevés nagyon az ottani evo-k,imprezák mellett.Hát ilyen volt...Majd MRIP még ír biztosan:-)