Azt nem értem, hogyha így vezetsz, akkor miért 1000ccm-es Yarist vettél??? Ez az autó nem arra lett kitalálva, ahogyan te használod. Az, hogy vigyorral a képeden teszed meg az jó. Én is nagyokat szoktam nevetni az olyan sofőrökön, mint te és a hozzád hasonlók. Akik mindent feladva(autó kopást, üzemanyag fogyasztást, saját és a többi közlekedő testi épségét) próbálnak előrébb haladni a forgalomban, főleg ha az erőlködő autó egy igazi erőgép. Persze amit csinálnak(és te is) az teljesen felesleges, hisz a 300km-es szakaszon az én tempómhoz képest 15-20 perccel érsz oda hamarabb. Természetesen én megértem az így vezető autós társakat is, hisz néhány évvel ezelőtt én is ugyan ezt csináltam. Csak reménykedni tudok benne, hogy a magamfajta vezetési stílust használók köre folyamatosan bővülni fog. Egyébként az adott 300km-es távon 1-1,5 literrel fogyasztok kevesebbet. Csak az üzemanyagon 1500Ft-ot spórolok meg hozzád képest. Ezt inkább másra költeném. Én nem szoktam unatkozni a saját tempómban. Mondjuk úgy, hogy élvezem az utazást.
Nálam az pluszban rátesz a vezetési stílusra, hogy 12 éve hivatásos tűzoltó vagyok. Egy átlagos autóban utazó ember 90km/h feletti sebességnél óriási szerencsével élhet túl egy ütközést. Jó pár embert sikerült már autóból kiszednem a saját kezemmel. Hidd el, akkor nem olyan nagy menők amikor a vér bugyog fel a szájukból és az összes végtagcsontjuk szilánkosra van törve. Persze a dinamikus vezetés közben erre senki sem gondol... Látod, nekem ezért éri meg inkább 10 perccel hamarabb elindulni bárhová.
Akkor hadd magyarázzam a bizonyítványomat:
- 31 éve vezetek, körülbelül 400e km-t tettem már meg (hasonló stílusban, mindig gyengusz kisautókkal), és még parkolási (koccanásos) balesetet sem okoztam, még egy ajtót sem nyitottam rá a más kocsijára. Illetve nem egészen igaz, mert 1985-ben, utolsó éves főiskolásként egy kiírásos (amatőr) raliversenyen (Róna kupa, Debrecen), egy bukócsöves (!) kétütemű Trabantot hatvanas tempóval egy hajtűkanyarban felborítottam. Zárt pályán, a kötelező bukósisakban. (Túl gyorsan érkeztem a kanyarhoz, két kerékre álltunk, besokalltam, rápöccintettem a fékre, és már a bokorban röhögtünk a saját marhaságomon. Szégyelljem? Nem szégyellem... Életem első és utolsó versenye.
Rajtunk egy karcolás sem esett, és a kocsinak sem lett komoly baja, de a műanyag karosszériaelemek meg a kis lakatolás túl sok volt a fősulis zsebpénzhez képest, így kiszálltam. A kocsit még 7 évig használtam, 22 évesen ment nyugdíjba.
Ezt leszámítva - kb. 20 évvel ezelőtt - egyetlen balesetben "vettem részt", annak ártatlan elszenvedőjeként: szemből jövő kamion a vizes úton kanyarban megcsúszott, átfarolt, én meg pont ott voltam a 120-as Skodámmal. Esélyem sem volt kivédeni: kocsi totálkáros, nekem gerincporcsérülés, nejemnek 3 bordáját törte el a biztonsági öv (a B-oszlopot és a bal hátsó ajtót találta el mögöttem, megpördülve fordultunk a mély árokba 80-nal). Na ezóta minden kamiont betegesen kerülök... ...otthagyni őket a fenébe, ne ők előzgessenek engem, és én se legyek sokáig a közelükben (mögöttük).
- Az ezres Yaris karaktere pont tökéletes ehhez a stílushoz, az "agyontuningolt" kétütemű Trabihoz (kb. 38LE), és a kis Clióhoz (54LE) hasonlóan 4000 fordulat fölött kezd igazán élni, "imádja" a fordulatot. A Thalia (1,4 8V 75LE) jobban gyorsult egy picit, mégsem passzolt a "játszadozáshoz", mert túl rövid a harmadik fokozata (120-nál már ledadog), illetve marhára nem szeret pörögni, viszont nyomatékos. Ez a Te vezetési stílusodhoz illene, mert alig kell váltani.
A Yaris váltója is partner a villámgyors (és nagyon sűrű
) váltogatáshoz. A futóműve is tökéletes erre a célra: a kis autó "teljesítményét kifacsarva"
úgy lehet vele jókat autózni, hogy közben tulajdonképpen nem is mégy gyorsan. Autópályára ezért nem mennék vele a büdös életben, mert oda nem technikás vezetés, odafigyelés, reflexek kellenek, hanem egy erős motor....
- Gyönge kisautóim megtanítottak a "lendületautózásra" is. pl. ha jönnek szemből (4. főútvonalon járok sokat), akkor a megelőzendő kamionok (esetleg 2-3-4 db egyszerre!) mögött lemaradok, duplakuplung/gázfröccsel visszarúgom harmadikba, és nyomom a padlógázt. Akkorra érek a kamion seggéhez, amikor a szembejövő már éppen elment mellettem, de én már itt 20-25-tel gyorsabb vagyok a kamionnál, így villámgyorsan, a legkevesebb veszéllyel tudom megelőzni őt (őket). Ötödikbe felkapcsolás csak az előzés befejezése után, mikor már a saját sávomban vagyok!
Szerintem meg éppen az volna a veszélyes, ha beállok a kamion mögé, persze nem látok tőle semmit előre, és minden idegszálammal azt kell figyeljem, hogy mikor nyom (bármi miatt) egy satuféket, vagy a "kamikáze gyerekek/fehér furgonosok" számára hogy tudok helyet biztosítani a nem sikerült előzésükhöz. Engem nem kerülgetnek a kamionosok (nagyobb balesetveszélyt okozva ezzel, mintha én kerülgetem őket), "dolgozok" 5 percet azon, hogy otthagyjam a közúti "csomósodásokat", majd saját tempómban, immár egyedül "száguldozhatok" tovább...
A nálam gyorsabbat mindig elengedem, lassítok, jobbra le is indexelek, ha így tudom segíteni a haladásában.
- Szerintem hozzád képest még 20 percet sem nyerek 300km-en, mert csak akkor előzgetek, ha 100%-osan biztonságosnak ítélem.
- Én viszont azokat az autósokat utálom, aki megy 5-10 km-t egy nyolcvannal tötymörgő kamion mögött, majd csak elunja, és nagy nehezen rászánja magát az előzésre: persze nem vált vissza, a gázt nem nyomja le "rendesen", mert úgy "sokat fogyaszt", meg biztosan "fáj a motornak a fordulatszám", "kopik", ellenben 2-3-5 km/h sebességkülönbséggel próbál előzni, félpercen/percen keresztül, közben persze a kilométerekkel arrébb lévő szembejövő is odaér. Villognak rá, dudálnak, de akkor sem tesz semmit az imádkozáson kívül..... Na pont ők a balesetveszélyesek.
Ha nincs szerencséjük, lehunyt szemmel simán neki mennek a szembejövőnek... (ahelyett, hogy - a benzintakarékosság rovására is - mindig igyekezne az előzést a lehető legrövidebb idő alatt befejezni (még akkor is, ha jelenleg nem látok senkit szembe jönni))
Szóval szerintem nincs igazad a rólam alkotott véleményeddel.
"Én próbálok úgy vezetni gazdaságosan, hogy senki ne tartsak fel. És mégis mindenki leelőz!!! Lakott terülten belül 50-el megyek(amennyi a megengedett), kívül 70-90(70-el ha nincsen mögöttem senki), pályán 110-120 max. És tudod szinte folyamatosan előznek. Mindenhol, minden helyzetben!"Ha te "óra szerint" mégy 70-90-nel, akkor az "valójában" csak 66-85 km/h, a lakott területi 50 meg inkább 45. Csoda, hogy mások megelőznek?!
Pedig a biztonságos és defenzív vezetés nem a lassúságról, hanem a forgalom pillanatnyi helyzetének felvételéről, illetve a veszélyes "tömörülések" mielőbbi elkerüléséről szól: ahol "mindenki" 98-cal megy, ott csak az a biztonságos vezetés, ha én is 98-cal megyek, nem pedig az, ha én hetvennel-kilencvennel, és 50 autó kényszerül a megelőzésemre, mert ők viszont haladni is akarnak. Aki meg "indokolatlanul" feltartja a forgalmat, az okozza balesetveszélyt, nem azok akik "menekülni szeretnének" a tömörülésből, amit a lassú mögött felgyülemlő kocsisor okoz.
Szintén "ne vedd magadra"...