Inkább az a bajom, hogy a cikk végig pozitívan ír az autóról, ezért valami negatív muszáj a végén.
Úgy kezdtem olvasni a cikket, hogy kíváncsi vagyok mennyire fogják szétszedni ezt az autót a híresen német prémium mániás Totalcarosok, akik a japánokat szeretik szidni és gyengébb kocsinak beállítani. (Ez alól mindig nagy kivétel az aktuális Mazda 6, amiről olyan szinten ódákat zengenek, hogy a múltkor már az is eszembe jutott, hogy a Mazda cserébe 1 évig felajánl az újságíróknak egy Mazdát csak úgy.)
Ehhez képest a cikk egészen korrekt, hiszen végig pozitívokat mond és dicséri az autót, igaz valahogy úgy, hogy a végén olyan szájíze lesz az embernek, hogy nagyon jó autó, csak éppen nem megy rendesen.
Én azt gondolom, hogy a fokozatmentes váltó gyorsulási élménye nem való mindenkinek és emiatt írják azt, amit írnak. Alapvetően úgy gondolom, hogy a hybrid lexusokkal kapcsolatos cikkeket egyébként is rossz irányból közelítik meg, hiszen úgy közelítenek, mintha az ilyen autót vásárló célközönség egy BMW-s élményre, előzgetésre, szerpentinezésre és gumicsikorgatásra vágyna. Az én szememben viszont a célközönség itt sokkal inkább a higgadtabb, nyugodtabb, racionálisabb réteg aki alapvetően nem "BMW-sen" akar közlekedni a kocsival, hanem jellemzően szépen, lassan, az életet, a rádiózást, a kényelmet hátradőlve élvezni úgy, hogy közben tudja, ha akarja akkor megy ez az autó, egyszer-egyszer ha akarja akkor bizony ki tud lőni vele a lámpánál vagy egy szűkös előzést is nyugodtan be tud vele fejezni. De ő alapvetően nem erre vágyik. Ezeket az autókat így kéne megközelíteni (legalábbis szerintem) és ezt bizony jól is nyújtják.
Az már más kérdés, hogy miért F-Sport a neve, 220 lóerős autót én is úgy vélem nem kéne a mai világban F-Sportnak hívni, de talán itt a gyártó valami másra gondolt, egyszerűen egy csomagot nevezett el, hívhatta volna ezt "Diamond Pack"-nek is vagy mit tudom én...
Az, hogy rendszeresen látom a cikkekben azt, hogy a 8mp körüli sprint ma már semmi, engem is meglep mostanában. Lehet hogy így van, én ezt elég jó értéknek látom mindenesetre.