Ma 2,5 órát molyoltam a kocsival.
Nemrég vettem ugye 2 fejtámla monitort, ezeket kezdetem el berakni. Ma a vezetékek kerültek a helyükre, így már csak annyi van hátra, hogy magukba a fejtámlákba bekerüljenek a monitorok. A két legnehezebb dolog az volt, hogy egyrészt helyet találjak a plusz vezetékeknek a fejegység mögött, másrészt az ülésben végigvezessem a drótokat. Előbbihez kis türelem, utóbbihoz pedig a villanyszerelésnél is használatos vezetékbehúzóra volt szükség. Most mindössze annyi látszik, hogy kilóg 1-1 madzag az ülések tetején a fejtámlák rúdja mellett. Profik sem csinálták volna jobban...
Itt jegyezném meg, hogy a különféle elosztók, átalakítók költsége közelíti a két monitor árának felét...
A másik projekt a vezetőoldali ülés biztonsági öv csatjának cseréje volt, mivel a benne lévő kapcsoló megadta magát, így nem jelezte vissza, hogy nincs bekapcsolva az öv (Van még itt rajtam kívül olyan, aki azért fizet, hogy jelezzen a szerkezet?
) . Ehhez előre kellett billenteni a vezetőoldali ülést, ami természetesen azzal járt, hogy ki kellett csavarozni. A teljes művelet úgy 25 perc volt. Most ez is jó.
(Az övcsat gyári, új darab volt. Alvázszám alapján rendelve, azaz elvileg Lexusos, de a csomagoláson csak Altezza felirat volt.
Egyenesen Japánból...)
Ja, és reggel le is lett mosatva az autó.
Szerintem ma jól érezte magát.
Én is.