Nem titkolt hobbim a fotózás és a közelmúltban úgy döntöttem, hogy a hatékony fejlődés érdekében "technológiai visszalépés" keretében belépek a filmes fotózás világába. Ez a törekvés kb tavalyi év májusáig vezethető vissza, először akkor pattant ki ez a gondolat a fejemből.
Az ok annyi volt, hogy
1. Időnként alkotói válságba kerültem, mert egyes képeim nem úgy sikerültek, ahogy azt szerettem volna, nem sikerült visszaadni azt a látványt, azt a hatást, fényeket, stb, amit szerettem volna és erre az utómunka sem volt képes
2. Éppen az előző pontból következően néha felesleges kattintgatásnak éreztem a digitális SLR gépemmel a fotózást. Mivel a jelenlegi gépem inkább egy belépő-haladó kategória (Nikon D5100), nem pedig egy kifejezetten munkára fogható típus, ezért a zárszerkezete sem többszázezer expóra van tervezve, megáll csak 100.000-ben. Ezt a számot, viszont egy amatőr, vagy hobbifotós néhány éven belül elérheti, hiszen a gépem a 2 évet betöltötte és 30.000 exponál járok.
3. A magam részéről van rá igényem, hogy 100db képből ne csak 5-6db "igen jónak" mondható sikerüljön, hanem ennek többszöröse. A jelenlegi digitális technika elkényeztet, hiszen, a végeredmény azonnal látható, törölhető, egyre kevesebb gondolkodásra, tudatos beállításra ösztökél. Nekem ezzel alapvetően nincs gondom, hiszen, manapság sok esetben már egy telefonnal is lehet annyira jól kinéző képet csinálni, hogy az legalább a telefon kijelzőjén jól nézzen ki, valamint számos szoftverrel tovább "csinosítható" egy-két kattintással. Talán jogosan érezheti egya fotózás után érdeklődő lelkes amatőr, hogy ez számomra kevés, én ennél többet akarok tudni a fotózásról. Elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Az első gondolataim között kb 30 éves, teljesen manuálisan működő (ez azért nem teljesen igaz) filmes tükörreflexes típusok jártak.
Practika L2:
Zenit 12 XP:
Ezekről azt érdemes tudni, hogy a '70-es évek legvégén kezdték el gyártani őket és egészen a '80-as évek közepeéi-végéig gyártásban is maradtak. Különlegességük, hogy az elődeikkel szemben ezek már ún. TTL (through the lens) - elektronikus - fénymérővel rendelkeztek, ami 2db - mai is kapható! - LR43 jelű gombelemmel működnek. Elődeikben a váz tetején elhelyezett szeléncella kapta a fénymérés feladatát, de az évek során ez a szeléncella bizony tönkrement. Cseréje drága, javítása drága és körülményes. Ezzel szemben a TTL fénymérés a mai napig gyártott rendkívül általánosan használt elemtípusnak köszönhetően - kb 20 évente ajánlottan elvégzett karbantartás mellett - 30 évesen is megfelelően működőképes lehet. És, persze, majd 40-50-60 évesen is az lesz.
Ez a két említett géptípus volt a rendszerváltás előtti Magyarországon a két legelterjedtebb tükörreflexes (közép kategóriás, cserélhető objektíves) gépváz. Akkoriban Nikon-t, Canon-t, Mamiya-t, Yashica-t és egyéb premium márkákat gyakorlatilag képtelenség volt beszerezni idehaza hivatalos úton, még a Chinon termékeiből is kevés elérhető termék volt kapható. Voltak még olcsóbb Zorkij vázak is, illetve a nagyon népszerű (megfizethető!) kompakt kategóriában a Szmena 8 és Szmena Symbol típusok. Utóbbikanak természetesen nem volt cserélhető az objektívük és igen egyszerű műanyag házat kaptak.
Visszakanyarodva a Practika és Zenit típusokhoz, alapvetően nem sok különbség van köztük, a legjelentősebb, hogy a Practika Kelet-német gyártmány, míg a Zenit klasszikus orosz. Objektívjeik gyakorlatilag ugyanaz, hiszen a leírások szerint az oroszok a Zeiss gyár gépeit egy az egyben kivitték Szovjetunióba és a Zenitekre gyártott híres Helios objektívek Zeiss licensz alapján készültek. A megépítés minősége azért hagyott kívánnivalót maga után, de a pontatlanságot a több anyaggal pótolták az oroszok. Jól! Tömegük jól mutatja a jó régi orosz szokást: 995g objektív nélkül! Ez annyit jelent, hogy egy kilós téglaként lehet vele betörni egy üveget anélkül, hogy baja lenne a gépnek. Ugyanezt egy mai géppel megpróbálni nem ajánlatos, hacsak, már másra egyébként nem használható az adott gép.
Folytatva a jellemzőket, a fénymérésen kívül szinte minden másban manuális működésűek ezek a gépek, tehát, használattól függően több évtizedes élettartammal bírnak. Egyedül még a vaku szinkron működtetéséhez kellett egy minimális feszültég, de tényleg manuális volt minden egyéb része, ami hatalmas szó manapság.
A zárszerkezet, a rekesz állítás, a tükörmozgatás minden apró "finom" szerkezetek együttmozgásából adódva működik, a zárhangjuk is egészen libabőrőztető fémes "csattanás" a mai elektronikus "nyekkenésekhez" képest.
Képminőségük abszolút fotósfüggő. Lehet velük olyan képeket készíteni, amik rosszak, de olyat is - értő kezekben -, ami lazán odaveri a mai belépő típusú DSLR vázakat és a hozzájuk adott objetíveket. Ez azért nagy szó, mert ezek a filmes régiségek jól működő állapotban 15.000Ft körül kelnek el, míg a DSLR gépek jórészt 250-300.000Ft-ot kóstálnak hasonló képi eredménnyel. A régi filmes objektívek, pl ezen a Zeniten egy Helios 58mm fókusztávolságú, f/2 fényerejű általános objektív. Manuális élességállítással, manuális rekesz állító gyűrűvel. A mai hasonló paraméterekkel rendelkező objektívek 60.000Ft-ró indulnak újonnan (pl. Nikkor 35mm/1,8 G, vagy az 50mm/1,8 G).
További érdekességük a régi filmeseknek, hogy, mivel "full frame"-ek, tehát, a képérzékelőjük mérete maga a film kocka nagysága (24x36mm), ha belenézünk a keresőbe, szokatlanul nagy méretű képek látunk benne, szemben az APS-C szenzorral rendelkező DSLR gépekkel, hogy a kompaktokat már ne is említsük.
No, ennyi bőszavú bevezetés után...
Egy közeli fotós barátomtól (igazi fotós, hivatását tekintve fotóriporter) megvettem a tizen éve szekrényében pihenő Zenit 12XP gépvázat a hozzá tartozó gyári Helios 58mm f/2 44M-4 típusú objektívvel. Az említett LR43-as elemek nem voltak benne, így azzal kezdtem, hogy egy tekercs általános Fuji ISO 200-as filmmel együtt azt is vettem hozzá és megkezdtem a próbát. A gép nagyon megkímélt állapotban volt, használati nyom, kopás semmi nem látszott rajta, voltaképpen alig használt gépről volt szó. A gyártási éve a sorozatszám első 2 számjegye alapján (Zeniteknél ez a helyes eljárási mód a gyártási év meghatározására) megtudtam, hogy 1984-ben adták ki. Az előhívott képek minősége erősen kifogásolható volt és feltűnt, hogy a gép az elemek behelyezését követően folyamatos alulexponáltságot jelzett a pirosan világító kis ledjével. Ez egyébként a keresőbe kukkantva, a kép jobb oldalán látszik (a Practikák némileg ezt pontosabban mutatják). Ebből a hibából világosan látszott, hogy a gép fénymérőjével lesz bibi. Sebaj, egy másik jóbarátom (a bácsi mindössze 52 éve fotóz hivatásosan otthoni előhívó laborral rendelkezik, mérhetetlen tapasztalata van a fotózásban, és megbecsülése a helyi fotós egyesület tagjai részéről. Ha belegondolunk, hány olyan szakma van, amiben több, mint 50 eltöltött év alatt egész szakmai
korszakokat(!) él át az ember elsősorban
technológiai szempontból?) évtizedes ismeretsége révén egy budapesti analóg eszköz szervizbe (Syrex Kft.) felvitte, hogy rakják nekem rendbe az eszközt. Az árajánlat hallatán visszakoztam, ugyanis, nem lett volna gazdaságos. Gyakorlatilag GTK-s a gép, noha a zárszerkezete működőképes, csak minőségileg nem lehet fotózásra használni.
A gépet az eladó visszavásárolta, de nem nyugodtam. Imre bácsi (a fél évszázados fotós múlttal) a helyi Tesco parkolóban lévő
zsibin (zsibvásár, bolha piac) sétálgatva megpillantott egy Yashica 230-AF gépet, a hozzá tartozó Yashica AF 35-70mm f/3,5-4,5 objektívvel feltűnően megkímélt állapotban.
Erről van szó:
Egyből hívott, hogy nem-e érdekel, mert ez igazi különlegesség. Éppen net előtt ültem, utána néztem, valóban kuriózum gép. Az eladó 7000Ft-ért hirdette saját dobozában. Imre bácsi volt olyan kedves és egy saját tekercs fekete-fehér filmet fűzött bele, valamint vett bele egy hozzá való elemet (elég spec, mert nem egyszerű AA elem kell bele) és ellőtte a 36 kockát. Hazament, a negatívot előhívta és azt vette észre, hogy az összes kép alsó, vízszintes harmada fehér (nem lett kiexponálva - nem emelkedett elég magasra a tükör fényékpezéskor). Ez jó alap lett az alkura. Elvittük másnap az eladóhoz a filmet és mutattuk neki, hogy hibás a készülék, meg kellene javíttatni. Az eladó nem értve hozzá túl sokat, saját maga lealkudta 3000Ft-os beszerzési árra. Naná, hogy megvettem.
Kezdjük ott, hogy minden porcikája
made in Japan.
Nincs benne China, Taiwan, India, Honduras stb...
Ellenben mindene elektronikus vezérlésű. Ahogy a képek is mutatják, van rajta a kategóriájában szokatlan módon egy külső állapotkijelző, amin minen fotózáshoz szükséges adatot képes megjeleníteni. Számomra külön érdekes, hogy a gépvázon, az objektíven és a kis gyári vakun (erről még szólok később) is rajta van a gyári minőségellenőrést bizonyító "PASSED" arany színű matrica.
Mind a hátsó fedelék, mind a visszacsévélő gombot csak ügyes ujjmozdulatokkal - bolondbiztos megoldás - egy biztonsági gomb lenyomását követő csúszkával lehet kioldani, hogy a táskába ki-behelyezésnél még véletlenül se nyomódjanak meg ezek a gombok.
Amivel még nem túl hosszú hobbifotós "karrierem" alkalmával eddig soha nem találkoztam, az a kioldó-, azaz, exponáló gomb. Egy mikro kapcsoló, olyan, mint manapság a jobb mosógépeken!
A japók kitettek magukért! Működése ugyanolyan, mintha hagyományos, kétállású nyomógomb lenne, de csak egy gumimembrán alatti elektronikus érzékelőt simogatok.
Itt a képen jól látszik:
Érdekes megoldás a kis vaku is. Ugyanis, ez nem hagyományos, felpattanó, noha teljesítménye és használhatóság pont annyira elég. 11-12 kulcs, ez ma is ennyi, nem több. De ezt egyben le lehet venni a gép tetejéről és akkor láthatóvá válik a rendes vakutalp, amire a csak és kizárólag gyári, Yashica CS-220 és 250 típusú rendszervakukat illeszteni lehet. A gép kinézete a kicsi vakuval kissé gnóm, de legalább egyedi.
... és persze, japános precizitással működik.
Manapság szintén érdekesség számba megy a "puska" ezen vakuk tetején, illetve hátulján. Ez a segítség azért kellett, mert nem szakavatott kezekben is jól kellett működtetni ezeket a gépeket, máskülönben nem vették volna meg az egyszerűbb tudású emberek. A lényege, hogy ISO100 és ISO400 érzékenyégű filmtekercs esetén leolvasható, hogy bizonyos tárgytávolságokban lévő téma milyen rekesz értéknél lesz helyesen exponálva, azaz, megfelelően megvilágítva (se nem túl sötét, se nem túl világos). Természetesen ez is
jól működik, hatékony segítséget ad a masina használójának.
Visszatérve kicsit a gép hibájára: felkerült szintén a Syrex-hez Budapestre a Rózsa utcába. A szerelő 2 hét múlva jelezte, hogy kész a gép, minden rendben van, mindent beállított rajta, amit lehett, a félrecsúszott és hibás expot adó tükör szerkezetét is visszahelyezte a megfelelő állapotba. Összesen ez 7000Ft-ba került, ami szinte teljes egészében munkadíjat jelent, hiszen, alkatrészt nem kellett cserélni benne.
Csak összehasonlításképpen, a Nikon szerviz az objektívem lötyögő lencséjének (kb 15.000 expo van benne! és 2 éves) javítására egy bruttó 28.000Ft-ot ajánlott munkadíjnak (teljes tubucserével)...
Vateráztam is hónapokon keresztül. Nézegettem a kiegészítőket. Sikerült nevetséges összegért szert tennem egy Yashica 70-210mm f/4,5 (tehát fix fényerős!) teleobjektívre, egy már említett CS-250-es gyári nagy vakura és egy Yashica AF 28-70mm f/3,3-4,5 általános objektívre. Mind patika állapotú, tökéletesen működnek, fém bajonettel szereltek (a vázhoz fém csatlakozón keresztül csatlakozik - masszív!), mélységélességjelző ablakok az objektívek külsején, "PASSED" matrica rajtuk.
Mindez még 15.000Ft volt összesen. Bújtam az Ebay-t, de a 70-210-es obik alsó hangon 25-26.000FT + szállítás (USAból, UK-ból) több ezer Ft-ért, a vaku legolcsóbban 11-12.000Ft + szállítás. Nem éri meg...
De nem is kell inne vásárolni, ha idehaza ennek töredékéért megkapom, hiszen, itthon a piacon ezek nagyon réteg termékeknek számítanak manapság.
Jelenleg várok egy MÁV által kiadott magáncélú fotózási engedélyt és első igazán nagy projektként az e hónap végén induló kb. 37Mrd Ft-os Vasútállomás rekonstrukciót megelőző állapotokat fogom a felszereléssel megörökíteni, elsősorban magamnak, aztán 20 év múlva ki tudja, még egy kiállítás is lehet belőle, hogy "lám, ilyen volt anno..."
A legjobb az egészben, hogy egy közgyűrű segítségével rá tudom tenni a Nikonra is ezeket az objektíveket és szabadon használhatom azon is, így egyik eszközt sem kell pihentetni, félre tenni.
Azt gondolom, mindenkinek kell, hogy legyen egy hobbijának, ami kikapcsolja. Nekem ezt jelenti a fotózás, másnak a horgászat, a sport, az amatőr autóverseny, vagy akár a golf is. Mint hobbi, mindegyik drága, de, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja, a pénzbeni ráfordítás megtérül azáltal, hogy lelkileg kiegyensúlyozottabb lehet, feltöltődhet egy edzés, projekt, verseny, stb. után.
Köszönöm, aki eddig elolvasta ezt a nem rövid postot, de a teljes képhez ezek mind hozzátartoznak, ezek alapján tudtam szemléltetni, hogy miként követték egymást a gondolatok a témában.
Fejlesztés jelenleg reálisan nézve nincs tervben, de van két objektív, amit titkon még vadászok elérhető árban:
1. Yashica 50mm/1,8 AF
2. Yashica 24mm f/2,8 AF
De ezek még mindig drágák és leginkább ritkák...
