Sajnos engem is utolért a pechszéria. Tegnap meló után ülök be a kocsiba. Fordítom a kulcsot semmi. Még egyszer semmi. Harmadikra indult el. (A semmi alatt amúgy konkrétan semmit értek. Se kattanás se semmi) Aztán elindultam, de mintha valami fogta volna a kocsit. A motor nem egyenletesen járt. Gyorsításkor meg nem egyenletesen gyorsult az autó. A motor is rázkódott a helyén. 80 fölé még ország úton sem mentem, mert annyira nem érezte magát jól a gépsárkány. Szóval valami gond van. És ez nem is jött helyre magától azóta sem.
Felhívtam a szerelőmet, aki elmondta amit gyanítottam, hogy a két hiba hiába egyszerre jelentkezett nem egy tőről fakad. Az első valószínű a riasztó hibája. Nem old fel a lopásgátló reléje a nagy meleg miatt. Szóval lehet majd azt ki kell iktatni a rendszerböl, ha gyakran csinálja. A másodikra csak találgatott, de miután mondtam neki, hogy gyertya meg szűrők kb fél éve voltak cserélve így a karburátorban kezdett el gondolkodni. De hozzáteszem, csak telefon alapján. Nem látta a kocsit. Viszont csak a jövő héten ér rá megnézni.
Na én meg ma nem bírtam magammal mondom ránézek. Megnéztem a gyertyákat. Három egyforma is volt. Az elektródáin olyan fehéres. De a negyedik az nem volt fehér. És valami folyadékszerű volt rajta. Ami szerintem benzin lehet. NA most nem akarok túl okosnak tűnni. De ha a karburátorral van a gond akkor, nem mind a négy gyertyát köpi be? Így hogy csak az egyik rendellenes. Így inkább a gyújtási rendszerre gyanakszom. Vagy gyertya, vagy kábel, vagy elosztódoboz vagy rotor hiba. Gyertyát most visszaraktam a régi Denso gyertyáimat. Az elosztó kábelt azt sikerült elszaggatnom sajna levételkor az egyik nagyon rá volt gyógyulva. Azt most rendeltem újat. Holnapra jön meg.....Csináltam magamnak egy 7000-es számlát de mindegy. Ha a fedéllel vagy a rotorral van a gond az is van tartalék. Szóval az sem gond. De nem hiszem, hogy rotor vagy fedél. Inkább kábel vagy gyertya. Mindenesetre holnap kiderül. Addig ki sem tudom próbálni a kocsit. Ha meg nem lesz jó, akkor jövő héten megy a szerelőhöz.
Ja annyit segítsetek már, mert ebben is nagyon ügyi voltam. Hogy nem volt kedvem kiberhelni az aksit, hogy leszedjem az elosztó fedelet. És van egy olyan sejtésem, hogy nem jól raktam vissza a fedélre a kábeleket. A fedélen van számozás 1,2,3,4. Ezek ugye a henger sorszámokat jelentik? És ugye ha szembe állok a motorházzal akkor balról jobbra van a henger számozva? Vagyis a baloldali az egyes, és a jobbszélső a négyes? Ami az aksi oldalán van.