Köszönöm az eddigi válaszokat.
Szóval sorban haladva. Természetesen az első ülés alá gondoltam a mélyládát, a hátsó alá igen nehezen menne be
. Van ilyen a Blaupunktnak és a Pionak, majdnem egy árban és van a Clarionnak kicsit drágábban, de mindhárom közel azonos teljesítményben. Nem az utcának akarok zenélni, hanem az autóban utazóknak. Előre természetesen komponens szettet tettem 16.5 cm -eset. Ezek szerint mint nem hozzáértő kicseréltem a hátsókat is, de oda csak kétutas szett került a gyári 13 cm -es mérettel egyezően.
Egyébként az eddigi hatással teljesen elégedett vagyok, az ajtókat dynamattal szigeteltem és nem műanyag, hanem magam által gyártott mdf kiemelőgyűrűket használtam, véleményem szerint ezek stabilabban tartják a gyárinál nagyságrenddel nagyobb mágnesű hangsugárzókat.
Mivel a csomagtartóra adhoc jelleggel teljesen előre nem látható módon is szükségem lehet így a csomagtartóba való mélyláda semmiképpen nem jöhet szóba. (mivel az előre nem tervezhetőség miatt nem tudom előre kivenni belőle, mert lehet, hogy alkalom szüli a telepakolást)
Valóban találtam a csomagtérpadlóba tehető "mélyládát" is de annak a 90ezer Ft -os ára nekem sok. Így a sok kompromisszum mellett született meg a gondolat az ülés alá szerelhetővel.
A fejet csak egyelőre tartanám meg, később cserélném, mert többek között szerintem sem rossz ötlet pl. a bluetooth a telefonkihangosító így megspórolható. Meg egy usb csatlakozó sem jön rosszul. Szóval dióhéjban ennyi.
Még annyit hozzá, hogy nem hangnyomásverseny, vagy bármi hasonló a célom, hanem egyszerűen nagyobb a zenei igényem, mint amit a gyári rendszer ki tud elégíteni. És nam csillagászati összegekért szeretném megoldani, hanem elérhető, olyan arany középút árban.