Ma megnéztem
ezt. Elsősorban a "gyári gázüzem" megoldásra voltam kíváncsi, másodsorban arra, mit kap az ember bő 2 milláért, ha az árcédula IS200-on fityeg. Mivel nincs most nagy keretem autóra, ezért úgy voltam vele, hogy A) ha retek a kocsi, nem bánom, mert nem maradok le semmiről B) ha jó a kocsi, örülök, hogy már ennyiért is lehet jó IS-t kapni. Ehhez képest C)
Az autó olasz import, egy ideje már itthon van, pár dolgot kicserélt rajta a tulaj, de nincs forgalomba helyezve. Az árban benne van a regadó és a vizsga is, csak névre kell íratni. A gázüzem valóban nem egy gányolt valaminek tűnik, van a műszerfal bal oldalán, a tükörállításnál egy méretpontos kapcsoló, azzal lehet váltani a két üzemmód között. Természetesen benzinnel próbáltam ki az autót, az való leginkább ehhez a motorhoz, de jó gondolat, hogy a lényegesen olcsóbb gázzal is lehet közlekedni. Esztétikailag elég patent a gép, a fényezés a gazda bevallása szerint gyári, kivéve a gépháztető bal oldalát és egy hozzá kapcsolódó ködölést a bal első sárvédőn. A kocsi színe amúgy gyöngyház lehet, érdekes, szép (mondom ezt úgy, hogy az egyik kedvenc színem a "csak ezüst ne legyen"). Aláfeküdve, körbenézve, kéderek alá bepillantva a kasztni gyári szerkezete megvan, meglepne erősen, ha valaki bizonyítaná, hogy a kocsi borult vagy nagyobbat csattant. A bőrök viseletesek, de jó állapotúak, a műszerfal 10 éves autónak megfelelően itt-ott karcos. A kormány nem túl viseletes, a 140-valahány ezer határeset, akár hihető is lehet. Álló helyzetben teljesen oké a kocsi.
Indításkor irdatlan ékszíj-zaj (hetek óta nem volt állítólag beindítva a gép), további indítások után ez nem jelentkezik. Ami nem tetszett még: magas hang, amit elsőkerekes kocsinál diffihangnak gondolnék (elölről jön), ebben fogalmam sincs, mi lehet. A kormányszervót állítólag cserélték, mégis elég hangos a szervó. Állva, járó motornál nem is kell kitekerni tökig ahhoz, hogy hallani lehessen a hangját; ez emlékeim szerint nem volt jelen a másik IS-nél, amit vezettem. Menet közben a kasztni dőlése nem tetszett, bizonytalan a futómű, a lengéscsillapítókat jó lenne megmérni, ennél sokkal határozottabb, pengébb viselkedésre emlékszem. Váltó, fékek, kuplung érzetre perfekt, összeszerelés kiváló, nem zörgött semmi 10 évesen sem.
A felszereltsége nagyon vonzó, a félbőr belső nem hideg és nem csúszós, ülésfűtés, kipörgésgátló SNOW állással, tetőablak, klasszik 17-es felnik - majdnem tökéletes, csak a sperr hiányzik. Ránézésre ez egy pöpec autó, kár azokért a furcsa hangokért és a bizonytalan, billegős viselkedésért. Ha valaki ezeknek utánajár, és kideríti, mibe kerülne gatyába rázni, akár jó vásárt is csinálhatna. Ha égető lenne a kocsicsere, biztosan kajtatnám még.