Ha azt nézzük, hogy sokkal több az átmeneti időszak, mint a kimondottan téli, akkor logikus is.
Pl most is. Hetek óta 4-16 fok között használom az autót. Semmi sem indokolja a téli gumi használatát jelenleg. Csak azárt nem cserélem le nyárira, mert 2013-ban 23 órát töltöttem az M1-en március 14-15-én (közvetlenül a meki bejáratával szemben
)
Ez minden évben így van, gyakorlatilag van az évben max. 8-10 nap, amikor valóban a téli a jobb - illetve ha valaki olyan helyen lakik, ahol gondot okozhat a reggeli fagy, akkor ott azért több -, csak az a probléma, hogy ezek eloszlása teljesen random, és novembertől áprilisig - csak emlékeztetek, hogy a 2021-es évben nálunk (Észak-Buda) húsvét után 3 nappal volt a legtöbb hó... - bármikor lehet ilyen. Tehát a többség simán megtehetné, hogy nem vesz téli gumit, és az inkriminált napokon nem autózik. Vagy óvatos.
Fiatalon egyszer úgy jártam meg Bécset F Astrával nyári gumikon - hogy visszafelé elkezdett nagyon komolyan havazni, és 5,5 óra alatt tettem meg az amúgy 2,5 órás utat, több árokba csúszott autót láttam (német rendszámúakat is...), akik előtte nagyobb tempóval megelőztek; én a tudatlanok nyugalmával jöttem szinte végig 60-nal nem sejtvén, hogy ha gond van, azokon a gumikon ez mekkora fékutat jelentene, persze másrészt az is igaz, hogy ha nagyon kilógok a forgalom tempójából, az is balesetveszélyes lehet...