Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi bekötőúton.
Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie.
A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek.
Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan leintették a rendőrök.
Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a szondát.
Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a kapitányságra.
Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a szemközti sávban.
Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni.
Emberünk viszont rájött, hogy ez az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép.
Mikor meggyőződött róla, hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott.
Egyenesen a garázsba vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez.
- Ha jönnek a zsaruk, mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem a kocsinak - hadarta.
- Ja, meg hogyodabenn alszom az ágyikómban - fejezte be, és egy whiskeys üvegetfelkapva a szobájába indult.
Félóra múlva megjelent a rendőrség. Afeleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a rendőrök megszólalhattakvolna, előadta,
hogy a férje egész nap ágyban volt, mert beteg, mostis alszik, mit akarnak.
- Ez esetben, asszonyom - szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincskifogása ellene, ha benézünk a garázsba
- és már nyújtotta is kezét akulcsért.
Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott.
Amint beléptek, elállt a lélegzete. A rendőrök viszont azt látták,amire számítottak.
Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a tetején.
