Nem tudom, sírjak, vagy nevessek, vagy a hajamat tépjem???
Ma este fél tizenegykor ír levelet a másodikos fiam osztályfőnöke, hogy holnaptól karantén van, ha nem védett a gyerek, nyilatkozzak. Nem védett. De semmi konkrétum, hogy mettől indul, meddig tart, semmi hivatalos határozat.
B*sszus, ez normális dolog, éjjel pár óra alatt megoldani a gyerek felügyeletét másnap reggeltől?? A hibrid oktatásban a részvétel meg kötelező, követelőzni az megy.
Nem hiszem el, ha nem velem történik. Mi van, ha nem vagyok ekkora m*jom, hogy ilyenkor megnézem az e-maileket??? Reggel teszem majd a gyereket dunsztba???

Nem tudom, melyik a rosszabb, ha van karantén, vagy ha nincs.
Nálunk két gyerekemnél nagyon hasonló a szitu: múlt hét csütörtök-péntek tájt kiderült egyvalakiről, hogy covidos (először tünet volt, aztán csináltattak tesztet, ami pozitív lett), majd mentek a körlevelek a szülők közt, hogy már ez is, már az is, vasárnap estére mindkét osztályban heten betegek lettek. Az egyiknél lett karantén, mert alsó tagozat, a másiknál nem, mert lévén nyolcadikosak már olthatóak lennének - egyébként az osztály fele már túl is van legalább 2 oltáson. Őszintén mi a különbség? Attól, hogy oltva van, még fertőzhet - épp akinél indult a láncolat, az oltott... - és ha már, akkor egy nyolcadikos gyerek sokkal inkább elvan otthon szülői felügyelet nélkül adott esetben, mint egy alsós. A nagyobbik osztályában egyébként tegnap 14-en voltak a 35(!)-ből, na, az a tanítás is sokat ér...
A protokoll amúgy az, hogy jelenteni kell a KLIK-nek, és ők döntenek, hogy mi legyen. Ez legalább felgyorsult tavaly óta, mert az előző tanévben a döntéshez is kellett legalább egy nap, de inkább több. Most ez gyorsan megy, és hétvégén is. Viszont ha egyáltalán elrendelik a karantént, akkor is az max. 1 hét, tehát az intézkedés nem a valóságot keresi, hanem pótcselekvés. Orvosi szempontból minimum 10 nap karantén kéne, (de ezt is minden egyes mutációnál külön meg kellene vizsgálni, hogy mennyi, ez a 10/14 nap még a második hullámhoz lett igazítva...) és csak 3 tünetmentes nap után mehetne vissza a gyerek, ha ez 6 hét után következik be, akkor 6 hét múlva.