En a sors elrendeleseben hiszek, szerintem nincsenek veletlenek.
Valamiert a sors azt akarta, hogy ne Te vedd meg azt az autot. Lehet, hogy nem szeretned, lehet, hogy hibas volt, stb.
Minden kocsinak meg van a gazdaja, nem kell eroltetni a vasarlast, meg sirni sem kell egy elszalasztott vetel miatt sosem.
Mi mikor autot neztunk a paromnak, akkor E11 nem-facelift Corollakban gondolkodtunk az ar alapjan. Nem volt egy jo sem, kezdtunk mar elkeseredni. Aztan az egyik dealer-nel volt egy Civic is, megneztuk azt is. Megtetszett az asszonynak, sokkal menobb, mint a Corolla, meg jobban illik hozza. Utana megneztunk tobb Hondat is, de aok kozul sem volt egyik sem szimpi, mikor beultem, nem hallottam a hangjat, hogy "akarlak".
Mar feladtuk a keresest, mikor egy urge hivott, hogy meg nem neztuk meg a kocsijat, most raer, nezzuk meg. Mondom OK, de jojjon oda hozzank a kozelbe, mert mar nincsen kedvunk utazgatni a kocsik utan, eleg volt.
Odajott a koma, beultem a Civic-be, mentem vele egy kort, ugy, hogy csak mi voltunk benne ketten az asszonnyal, a csoka meg kozben az anyossal beszelgetett. Az a kocsi egybol megerintett, ereztem, hogy akarjuk egymast, mindene olyan, amilyennek lennie kell (voltak hibai, de nem veszesek), egybol otthon ereztem benne magam, konyorgott szinte, hogy had legyen a mienke. Az mar csak hab volt a tortan, hogy a probakoron bekotott egy 1.6-os Jetta, amit legyorsultunk vele, ekkor ereztuk, hogy megtalaltuk az igazit.
Azota is boldogan elunk edesnegyesben (asszony, en, Corolla, Honda), szeretjuk nagyon a kis autot. Megcsinaltam a hibait, azota is ormmel autozunk vele minden km-t. O is boldog, mert szereto, torodo gazdaja lett, meg mi is, mert egy megbizhato, jo kocsit vettuk olcsoert.
Szoval nem kell sirni, meg eroltetni, el fog jonni az igazi, akinel erezni fogod, hogy pontosan o kell, a tobbi valamiert nem, megha az esz ennek ellent is mond.
