No, szóval röviden a hazautunk:
Indulás péntek kora este Badacsonytomajból (17.45) Gondoltam majd nem lesznek túl sokan, akik a Balcsiról épp hazafelé igyekeznek. Hát annyira nem is voltak sokan, de aki volt, az bizony stabilan tartotta városban a 43-at, azon kívül pedig a 63-at. Persze dugig rakott kocsi, kanyar, sok-sok szembejövő, legkevésbé sem segítőkész autóstársak.
Így aztán maradt a tötymörgés, haladniakarás, de nem bírás...
Kedvesemmel egyenként rimánkodtunk az előttünk haladókhoz, hogy ugyan kanyarodjanak már le! Persze igen ritkán...Így is, egész jó idő alatt (ha jól emlékszem cca 1 óra 10 perc alatt) eljutottunk az M7-es magasságáig, aholis Simontornya felé vettük az irányt, mondván minek ótópálya, innen már nincs gáz, lehet haladni. Aha, persze!
Kijutott az agresszív, tuningolt Cliósból. Nem tudom pontosan melyik városnál, de épült egy kiváló minőségű, kb 8 km hosszú elkerülő szakasz, ahol a 110-120 kellemes krúzolásnak hat. Persze éber barátainkat ide küldték napi sarcadagért, amit segítőkész szembejövő kollégák hevesen, bagyon rendesen jeleztek is. Az imént említett Cliós észkombájnunk természetesen lelassít óra szerinti 65-re, ott, ahol egyébként 90 a megengedett. (lehet, attól tartott, hogy az utólagos xenon miatt kiszedik)
Na mindegy, szóval mászok egy picit rá, mintegy jelzésképpen, hogy haladjon, de ő konokul odaragasztotta a sebmérőt a 65-ös rovátka fölé, nem mozdult. Előznék én, de szemből forgalom. Mikor felszabadul az út (kis kanyar után), visszagang, előz, de inne már Cliós elvtársunk is vérszemet kap, nehogymán egy dugig pakolt ruzsrakéta otthagyja az ő 63,2382 lóerős vasszörnyét. Én felvettem egy kényelmes 120-as tempót, erre dörgő kipuffal mászik a sejhajomba. Itt egy kisebb fonal elszakadt, aprót fékezve jeleztem, hogy most már húzzon anyukája hátsójába vissza! Pár centire a fenekem mögött kirántva a kormányt eldörög, majd követi egy új Stiftes barátja is, hasonló manőverrel.
Végre elmentek. Persze utána beálltak ők is az én tempómra, de itt már inkább visszább vettem, kis Stinget bekapcsoltam, majd megsimogattam az asszony meg a gyerek lábát.
Mindezen élmények után, kissé megfáradva haladtunk Dunaföldvár irányába, ahol perszer újabb kanyargós és egyenes szakaszok váltották egymást, immár zuhogó esővel körítve. Ne kelljen mondani, tötymörgés, előzés, nyomvályú, stb. Természetesen egy kellemesen kanyargós szakaszon sikerült beérni egy konvojt, mely egy két roncsot szállító tréler mögött torlódott fel. Autóstársaim közül senki nem vette a bátorságot, hogy akár egyetlen kicsi előzési manőverbe fogjon, így szépen, lassan, egyesével kellett őket átugrálni. Sorban előzésről a tartott cca 100 méternyi követési távolság miatt szó sem lehetett. Nagy nehezen lehagyva a trélert beértünk Dunaföldvárra. Itt elkövettem azt a hibát, hogy úgy döntöttem arra megyek, amerre előbb lesz zöld (elkerülő vs belváros irány) Az elkerülő zöldült először, ott pedig után úgynevezett piroshullám fogadott, némi Ladával fűszerezve.
Sebaj ezeken is túljutottunk, átkeltünk a Dunán innenre, majd Solt után Kiskőrös felé vettük az irányt, üdvözítően üres úton, továbbra is zuhogó esőben. Itt viszonylag eseménymentes út következett Kiskőrösig, hacsak az Akasztón működésképtelen közvilágítást ide nem veszem. Izgi volt tök sötétben átkelni a községen.
Kiskőrös megállás, tankolás, stb, gyerek közben kezd nyühögni, mert lassan 9 óra. (3 óra alatt Badacsonytomaj-Kiskőrös ez cca 190 km, 63-as átlagtempó)
Továbbindultunk. 2. számú hibás döntésem következett: innen 2 út vezet haza: egyik Kiskunmajsa, a másik Kiskunhalas felé. Mindkét út ócska, a halasi kevésbé, plusz ezt jól ismerem, mondom menjünk erre! Soltvadkertről kiérve az országúton áll a forgalom. Ki tudja miért. Mondom lehet kidőlt fa, baleset. Elhatároztam, ha egy bizonyos ideig nem indul a sor, visszafordulok Majsa irányába. "Szerencsénkre" pont az általam szabott időhatár előtt elindult a sor. Haladtunk kb 800m-t mikor megint megálltunk, mert ezúttal piros volt a lámpa a vasútnál. Na jó, lámpa lekapcs, gyereknek adtunk kis kaját, mindjárt indulunk tovább.
De nem ám! Jó 8-10 perce volt piros, mikor egyes türelmetlen autóstársak elkezdtek elszivárogni mellettünk, ki visszafordult, ki áthajtott a piroson. (ugye létezik egy szabály, ha 10 percnél tovább van piros, át lehet hajtani, megfelelő körültekintéssel...) Egyszercsak jött egy vonat. Innen újabb negyed óra várakozás, mert a sorompó és a lámpa státusza mit sem változott. Itt már magam is feladtam, asszonynak ukászt kiadtam, figyeljen jobbra, én nézek balra, és ha nem jön gyanús fény, akkor irány a másik oldal! Mivel ezt most írom, megúsztuk.
Elértük Kiskunhalast, ahol még életemben nem haladtam át ilyen gyorsan
, majd kiérve a városból jött a szokásos ótvar minőség útszakasz, de ezt már jó ismerősként üdvözöltem. Persze a megpróbáltatásoknak közel sem volt vége! A továbbra is zuhogó esőben, viharos szélben és folyamatos (!) villámlásban kicsit izgi volt, hogy vajon mikor dől elénk egy fa. Ugyanis volt az úton bőséggel sok-sok tábortűzre való letört, kidőlt, behordott faág, gally, stb, stb. Ezeket különösen akkor volt érdekes kerülgetni, mikor a szembejövő rosszul beállított lámpájától elvakítva épp semmit sem láttam.
Aztán egy kedves 90 fokos kanyar után ott áll az út közepén egy tűzoltóautó, mellette egy kedves tűzoltó kolléga szedte le az útról, a valószínűleg percekkel előtte eltakarított kidől fa maradványait. Nagy fék, nem lett baj. Intettünk egymásnak, majd innentől fogva viszonylagos nyugalomban megérkeztünk kicsiny otthonunkba, azt hiszem eddig életem legfárasztóbb vezetési "élményét" követően, szerény 5 óra után. Itt már csak a kocsiban lévő cuccost kellett felcipelni a másodikra (5 forduló), kipakolni, stb.
Verdikt: rá kellett jöjjek, hogy ilyen hosszabb utakon nagyon jól jönne egy jóval erősebb, kellemesen túlmotorizált autó, (pl a nemrég nálam járt Mondeo ST220, vagy egy 2 literes Avensis) hogy a kínálkozó előzési lehetőségeket jobban ki tudjam használni, valamint, hogy az esetlegesen tapadó "kedves" Cliós kollégákat egy kicsit távolabb tudhassam magunktól...
Kedves olvasó! Köszönöm, hogy elolvastad úti beszámolómat, jó volt, hogy kiírhattam magamból
Szavazás
