Valahogy a magyar autósok híresek az önzőségükről, hogy nem érdekli őket, hogy pár méterrel ha esetleg odébb áll, akkor más is le tudna parkolni, vagy éppen elmenni mellette.
Ma pl a kerepesi úton (2 sáv) tötymörgött 2 autó szinte egymás mellett, de a belsőben haladó Focusos talán picivel többel ment (de nem nyomta neki, mert kb 150m-re piros volt a lámpa). Én pedig szépen mentem mögötte, és jobbra indexelve jeleztem, hogy szeretnék majd besorolni a szélső sávba, mert majd abból nyílik a jobbra kanyarodó sáv.
A szélsőben haladó SuperB-s

, szerinted mit csinált? Elkezdte balra húzni a kocsit a felező vonal mellé, és beleállt a dudába, és persze közben megtalálta a gázpedált is...

Láthatóan nem sietett, csak annyi lett volna a dolga, hogy elveszi a gázpedálról a lábát 2 mp-re, és én szépen be tudok sorolni elé (megjegyzem én nem pofátlankodtam, nem húztam rá a kocsit, és végig jobbra indexelve jeleztem, hogy mit szeretnék tenni - azaz csak szerettem volna haladni...), hogy majd picivel előrébb lekanyarodhassak jobbra.
Az, hogy előtte feltartotta a sort, mert ő úgy döntött kigurul a lámpáig egy dolog - na de hogy ezek után meg szándékosan megtalálja a gázpedált, és jön végig mellettem, hogy be ne férjek - ez már a tahóság netovábbja.

Innen is csókoltatom az Édesanyját!