Nakérem, véget ért a Dai kasztinzása és fényezése, csupán az összepolírozás maradt hátra, de fényévekkel szebben néz ki a kocsi már most is.
Első körben had áradozzak szkaresz barátom tudásán, szakértelmén és mániákus precizitásán, melyet a nála eltöltött két nap alatt tapasztaltam. Sokszor a halálból hozta vissza a lemezt, kijavította az első javítást végző szakbarbár lakatos és a szintén kontár fényező munkáját, valamint a mostani karosszériás által jóindulatúlag elkövetett hibát is, ezzel a sírból visszahozva az ajtót. Bevezetett engem, mint abszolút laikust a lepkzés, a kittelés, a flekkelés és a csiszolás birodalmába, számomra az volt a csúcs, amikor a fényezőpisztolyt előszedte és elkezdett bűvészkedni. Ezen már csak a lakkozópisztoly kezelése tett túl.
Ja, majdnem elfelejtettem: profi módon maszkoltunk is egy keveset, a felnit is ki akartam maszkolni, de csak csendesen elmosolyodott, legyintett egyet és közölte, hogy minek, majd úgy fújom, hogy ne legyen olyan. És lőn, a négy gumin összesen 3-4 helyen kellett észterrel letörölni a festék-ködöt.
Szóval engem teljesen elvarázsolt és meggyőzött Karesz tudása és embersége.
Na ennyit Kareszről, mert a végén még elbízza magát.
Akkor most a családról, akikről csak a legnagyobb tisztelettel tudok szólni. Megetettek, megitattak, töltöttek belém határidőre a KV-t, egyszerű de isteni módon megkomponált ételekkel tömtét éhes bendőmet, egyszóval..... Nincsen is rá szó, vagy szavak, de mégis, egy: KÖSZÖNÖM!
Képeket mindjárt teszek fel, csak át kell szabnom őket.
Képsorozat itt
