Ma döbbentem egyet.
Az esetek nagy részében hálózatról hallgatok zenét: van a dolgozó szobában egy PC, amin ott vannak a megosztott zenék, az wifivel lóg a nappaliban lévő routeren, a router pedig vezetékkel fogadja a médialejátszót. Ez egy AC Ryan PlayON!HD Mini nevezetű kütyü, nem egy audiofil eszköz, addig viszont megteszi, míg rám nem szakad a bank, és nem veszek egy Logitech Transportert. Ismeri a FLAC-et, amiben a grabbelt cuccaimat tárolom, elfogadható a hangzása, semmi bajom vele.
Van egy filléres Pioneer CD-lejátszóm, kicsit vékonkának tűnt korábban is a hangja, de nem foglalkoztam vele. Ma írtam egy ismerősömnek egy másolatot egy gyári lemezemről (FLAC-ből, Jetaudióval, Plextor alapanyagra), kipróbáltam, hogy sikerült. Erőtlennek, csoffadtnak tűnt a hangja. Mondom, ennek fele sem tréfa, próbából beteszem a gyári lemezt mellé: ugyanúgy szólt. Gondoltam, ácsi, ezt a zenét szoktam hallgatni hálózaton keresztül, és máshogy szól.
...és itt jött a döbbenet: hálózatról, a korántsem zenére készült PlayonHD-vel FLAC-et játszva hallgathatóbb, egészségesebb, részletdúsabb volt a muzsika, mint a gyári CD-lemezről egy belépő lejátszóval. Utóbbi kellemetlen volt, szúrós, izgága, hullámzott és hiányos volt a frekimenet, szóval pocsék volt. Hát, ennyit tud egy tizenéves olcsó CD-játszó.
