Maga a film viszont tényleg jó alkotás. Nem éreztem rajta a propaganda szagot. Jól mutatta be a japán hadsereget. És azt a fanatizmust amivel harcoltak még akkor is amikor már semmi esély sem volt a gyõzelemre. Mindig érdekelt a Japánok lelkivilága a II.VH alatt és ennek bemutatására tökéletes filmet alkottak.
Egyetértek. Különösen érdekes és tanulságos volt látni azt, hogy a sok kis bakánál mibõl is állt a "fanatizmus", kvázi parancsra lettek öngyilkosok a szerencsétlenek (amúgy iszonyú volt a módszer, amivel csinálták!!). El is tudom képzelni, hogy ez így lehetett a valóságban is. Ezek is "csak" emberek voltak, mint te meg én.
És ami nagy érdem a rendezõ részérõl, hogy ennek a hiteles bemutatását simán egy tetõ alá tudta hozni annak a szintén hiteles bemutatásával, hogy miként is festett ez a dolog a tiszteknél (gondolok a film végére), méghozzá úgy, hogy téged mint nézõt megrázzon (és meghasson) ez utóbbi dolog is, és gyakorlatilag el is ismerd ezt hõsies cselekedetként! Na, ez a nem mindegy, ahogy ezt megoldotta Eastwood.
Az a jelenet meg a foglyokkal és az amerikai katonával... Na, ezért (is) szeretem az utóbbi évek háborús filmjeit. Ezt egy-két évtizeddel korábban még nem lehetett volna betenni egy amerikai háborús filmbe! Utáltam is az egyoldalúságukért azokat a régi filmeket, még a jobban sikerülteket is (pl. Halál 50 órája).