A teljes történet:
A kék Carinát édesapám vette 92-ben újonnan. 30 éve a családban van, a közel félmillió km-t ketten tettük bele. 12 éves voltam, mikor megvettük, az egész gyerekkorom hozzá kötődik, a családi nyaralások, a közös élmények, mindig arra készültem, hogy ha lesz jogsim, egyszer az enyém lesz. Erre addig kellett várni, amíg elköltöztem otthonról. Mindig volt mellette másik autó, s mivel többi cégben volt és a munkák szempontjából apámnak nagyobb szüksége volt rájuk ezért átkerült hozzám, nevemre vettem.
Pár évvel később egész véletlenül találkoztam egy hirdetéssel, melyben egy kb. 40 ekm-t futott Carinát árultak. Mindenféle különösebb szándék nélkül mutattam meg apámnak. Eszembe jutott, hogy megvegyük, illetve hogy megvegye. De szó szerint szerelem volt első látásra. Elmentünk, megnéztük, megvettük. Azt mondta tőlem nem sajnálta a kéket, de most van lehetősége újra élni azt, amikor az új volt (élete első 0 km-es nyugati autója) és őt ez már kiszolgálja élete végéig.
Teltek múltak az évek, időközben nálam is lett másik autó, de a kéket eszembe sem jutott eladni, még ha egyre kevesebbet is használtuk, csak állt a garázsban és várt az alkalomra, hogy újra rója az utakat.
A bordó végül nem nagyon volt használva, tizenév alatt duplázodott meg a 40 ekm, így tart most 80.000 felett.
Édesapám is egyre idősebb lett és még magának sem akarta bevallani, de feltűnt, hogy egyre kevésbé használja az autót, ha menni kellett, inkább a platós kisteherkocsival ment, mondván az kinn áll, úgyis az a piszkos, a Carinát nem akarja összekenni, stb... de az igazság az volt, hogy a mélyebb autóból egyre nehezebben szállt ki-be, a magasabból jobban átlátja a forgalmat, stb.
Tavaly jött az elhatározás, hogy a közel 30 éves autóból átülne másikba, nem terepezés, nem a trend, inkább a kényelem, a biztonság, az unokákkal való kirándulás miatt esett SUV-ra a választás. Mindezt úgy, hogy azt kérte ne kelljen eladni az autót és vegyem át...
Így most ott tartunk, hogy egy garázsomra van két Carinám, és egy céges autó. (ez nem dicsekvés)
Szívem szerint egyiket sem adnám el, viszont egyik sem érdemli meg hogy kitegyem az utcára, a ház elé, az árok partra. A kék azért nem amit megtettünk együtt és amit megtett értünk, a bordó meg azért mert ha eddig sikerült ilyen állapotban megóvni, kár lenne "kidobni" az utcára.
Viszont ott tartok, hogy az egyiktől vélhetően meg kell válnom... a szívem szakad meg...
és bár az eszem azt mondja a bordót tartsam meg, mert ha annyit használom, mint a kéket mostanában második autóként, 6-8 év múlva is 100 ekm alatt lesz. Viszont az érzelmi kötődésem meg a kékhez van, ez alapján a bordótól sokkal könnyebben meg tudnék válni. A kékért nagy összeget nem kapok, de ha meg kinn állna a ház előtt, akkor meg azért facsarodna szívem, hogy látom esőben, fagyban, hőségben és álltában még többet romlana.
Tudom furcsa, hogy valaki azért panaszkodik, hogy "túl sok" autója van és nem tudja eldönteni melyiktől váljon meg, most mégis ez a helyzet. A szívem a kéket, az eszem a bordót tartaná meg.
Kicsit úgy vagyok vele, mint az ingyen ajándékba szánt kiskutyával, amikor azt mondják "csak az a fontos, hogy jó helyre kerüljön". Bontóba, bontásra, lelakni nem szeretném odaadni senkinek, de azt se akarom végignézni, hogy itt épüljön le!
Talán TI megértitek mit érzek és tudtok tanácsot adni.... Előre is köszönöm!
