Hm, ez a youngtimer biztosítás jövőre nekem is esedékes lehet (85-ös a Starlet).
Jelentem, a fogyasztás, így nyáron városban szépen beállt 8,8-9 liter környékére úgy, hogy városban elég rugalmasan szoktam vezetni.
A rossz hír az az, hogy volt a kocsi vizsgán, átment egyből (csak a kézifék volt gyenge, de elnézték), viszont a fékerő vizsgálat óta elkezdett szarakodni az automata, csúszik a 2-es és 3-as fokozat között a váltás (angolul slipping-ként szokták emlegetni). Most nem akarom azt kerek perec kijelenteni, hogy a fékerő teszt miatt kezdett el idétlenkedni, de aki kicsit is ismeri a nyomatékváltók működését, az tudja, hogy a fékerő teszt egyszerűen káros az automatáknak, hiába üresben van az autó. Kicsit javít a helyzeten, ha jár közben a motor, de a váltó másik fele így is kenés nélkül dolgozik.
Na, ezt csak azoknak írtam, akik netán automatázni akarnak a jövőben. Most cserélgetem benne a váltó olajat, hátha javít a helyzeten, aztán megy ameddig megy, ha vége, akkor megpróbálok bontott váltót keresni hozzá (váltófelújítás 200k alatt nem nagyon áll meg, főleg lamellakopás estén).