"A Toyota bejelentette, hogy visszavonul a Formula-1-ből, mivel a gyártó hatalmas veszteséget könyvelhetett el a szériagyártás terén. A japán gyár elnöke, Akio Toyoda elmondta, hogy nem a sikertelenség miatt döntöttek a távozás mellett.
"Ez egy nehéz, de elkerülhetetlen döntés volt. Már az elmúlt esztendőben is kérdésessé vált a Formula-1-es szereplésünk a gazdasági válság miatt." - jelentette ki a japán szakember, aki elmondta, hogy teljesen visszavonulnak, és a jövőben még motorokat sem szállítanak.
"Akkor sem döntöttünk volna máshogyan, ha sikerül nyerni, de szomorú, hogy nem tudtunk olyan autót építeni a versenyzőknek, amellyel harcba szállhattak volna a győzelemért. Szeretnék elnézést kérni a rajongóktól, hogy nem tudtuk teljesíteni a céljainkat."
A csapat Formula-1-es tevékenysége során tizenhárom dobogós helyet, és 278,5 pontot szerzett."
Azért nem volt rossz a szereplés a Hondánál pl. sokkal jobbak voltak. Konstans középmezőny egyszer-egyszer villantásokkal.
"Adam Parr (Williams): "A Formula-1-ben tény, hogy a csapatok jönnek és mennek. Ezzel véget érhet a gyártók uralma.""
Remélem ti következtek gusztustalan Williams. Mert mindig másokban keresitek a hibát. Főleg, hogy a Toyota kb. 2x annyi pontot szerzett, mint a Williams. Pedig ott van a "tehetséges" Rosberg is.....
