Az év végi - szűkebb körű - céges ebédünk egy dél-békési tanyán volt megrendezve, egy felettébb kellemes és hangulatos borkóstoló keretében.
Képzeljétek el: Kardoskút település határában, a pusztában (már lakott területen kívül), ahol kb pár száz méterre vagyunk csak a környék legnagyobb és legjelentősebb természetvédelmi területétől (a költöző madarak egyik kedvenc pihenőhelye ez), van egy teljesen autentikus tanya, semmi csicsa, de búbos kemencétől kezdve (amiben rendszeresen szoktak nyulat sütni a vadásszezonban) minden van, ami oda kell.
A hely tulajdonosa, Kardoskút település frissen megválasztott polgármestere, egy fiatal, de roppant közvetlen, szimpatikus és kedves úriember (egy egyszerű paraszt gyerek, a szó legjobb értelmében) és felesége. Éppen a második gyermeküket várják és nyilván van egy Toyota Hilux-uk.
A Gyuri, mert így hívják a tulajt, a Magyar Borkört vezeti, rendszeresen szerveznek kisebb társaságoknak (ismert emberek is!) ebéddel, vagy inkább vacsorával egybekötött borkóstolókat ide, de, elmondása szerint, arra kínosan ügyel, hogy minden egyes ételhez maga válassza az illő bort, végig is kóstolja a menüt és a választott bort!
A mi megvendégelésünkkor olyan borokat válogatott össze, amelyek kevésbé ismertek idehaza, de mégis rendkívül jó minőségű, esetenként ritka fajták.
Készítettem néhány képet is az ebédről, mert
nem titkolt ötletem, hogy elcsábítsalak benneteket ide, a tavaszi találkozó alkalmával, de nyilván ez közös megegyezés kérdése, hiszen, önköltséges lenne.
A
menülapot csatolva töltöttem fel ezen post alá...
És akkor a hangulatképek:
Indításnak egy
Somlói száraz pezsgővel kezdtünk. Fura, soha nem hallottam még róla, de igen finom még száraz mivoltával is. Nem kommersz pezsgő íze van.
...majd érkezett
a fácán előétel. Nekem már ez ízorgia volt és akkor még hol voltunk a desszerttől?!
Az alábbi
tészta különblegesség nem szerepelt az étlapon, de frenetikus íze volt (eredeti olasz tésztafajta - kb széles metélt, édeskés sonkás sajtmártás)
...és hozzá a borok:
I. Főfogás a
libasült párolt lilakáposztával. A liba saját udavri nevelés, tápot sem látott, egész életükben ki vannak engedve a pusztába legelészni. Nincs tömés, nincs import. Szenzációs volt!
Hozzá a megfelelő bor:
II. Főfogás a
vadnyúlterrin csipkesásával (vörös gyümölcsökből készített házi lekvár). Itt én már néma csendben ettem és élveztem az ízeket, megszólalni nem tudtam...
És következett a desszert: Eliza saját sparheltjükben sütött
leveles almás-diós finomsága, megbolondítva egy kis pálinkával, mézzel, kókuszreszelékkel. Hozzá a
N.A.G és a nehezen beszerezhető
Tokaji Szamorodni Oremus. Na, itt már nemhogy én nem találtam szavakat, de nem is volt...
És végül a helyszín...
Remélem, tetszett a bemutató, beszéljük meg, hogy érdekel-e benneteket, természetesen leszervezem, ha igen.
A környéken vannak még látnivalók, egy napot el lehet tölteni errefelé is.
Ilyen helyeken még nem voltunk így, együtt...
Mit szóltok?