Szerző Téma: Fék  (Megtekintve 352712 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Tamás69

  • Klubtag
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 8391
    • http://www.capella.hu
Fék
« Válasz #30 Dátum: 2004.05.30 19:43:04 »
A telefon témához csak egy apróság.

Nálam két telefon van redszeresen, a feleségemnél egy harmadik, természetesen mind másféle, ráadásul néha -elég gyakran a Corolla mellett egy OFF Skoda picup ON -ot vezetek. szóval kihangosító eleve kiesett, a két készülék miatt a Head szett is felejtős nálam, viszont mindíg megoldom, hogy a telefonálás mellett a dinamikus haladás, és az irányjelzés, sebességváltás is működjön, rendszeresen írok sms-t menet közben, telefonálok, eközben térképet nézek, és még ezer más dolgot csinálok.

Úgy két éve volt, amikor a kisteherrel mentem kezemben telefon, mellettem térkép, -ugyanis telefonon egyeztettem, hogy pontosan hova is, az ölemben az ebédem. Láttam a tükörben, hogy egy fehér ford nagyon nyomul mörgöttem, előbb egy , aztán kettő, majd három kocsival, én közben indexeltem, sávot váltottam, kanyarodtam, telefonáltam, és ebédeltem.
Amikor megérkeztem a célomhoz, és elkezdtem kipakolni, megérkezett a ford, kiszált belőle két rendőr, és közölték, hogy elmehetnék hozzájuk oktatni :)
Tamás
'07 Hilux
'98 Corolla HB 1,4
'05 Corolla 1,6 SOL
'03 Lexus IS200

Capella Computer Kft        Minden, ami számítástechnika!

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #31 Dátum: 2004.05.30 19:46:19 »
Idézetet írta: "music"
Idézetet írta: "Palaczk"
Az igazsághoz hozzátartozik , hogy csakugyan vannak lúzerek , akik képtelenek úgy vezetni , hogy vmelyik kezük foglalt . Nem tudnak váltani így , és hasonlók . De ezeknél nem is az a fő gond , hogy a telefon eltereli a figyelmüket - hanem egész egyszerűen bénák  :disgusted:

Van ilyen is. Én azokra céloztam, aki megspórolja az indexelést ilyenkor - amire különben is ugrom. :evil:

Megvallom töredelmesen , ezt a bűnt én is elkövetem néha , ha szimultán kell telefonálnom , sebességet váltanom és kanyarodnom - nem mindig , de megtörténik  :oops:
('83 Camry GLi - still goin' strong 8)) ('03 Yaris 1.0 Sol )

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #32 Dátum: 2004.05.30 19:50:51 »
Idézetet írta: "Tamás69"
A telefon témához csak egy apróság.

Nálam két telefon van redszeresen, a feleségemnél egy harmadik, természetesen mind másféle, ráadásul néha -elég gyakran a Corolla mellett egy OFF Skoda picup ON -ot vezetek. szóval kihangosító eleve kiesett, a két készülék miatt a Head szett is felejtős nálam, viszont mindíg megoldom, hogy a telefonálás mellett a dinamikus haladás, és az irányjelzés, sebességváltás is működjön, rendszeresen írok sms-t menet közben, telefonálok, eközben térképet nézek, és még ezer más dolgot csinálok.

Úgy két éve volt, amikor a kisteherrel mentem kezemben telefon, mellettem térkép, -ugyanis telefonon egyeztettem, hogy pontosan hova is, az ölemben az ebédem. Láttam a tükörben, hogy egy fehér ford nagyon nyomul mörgöttem, előbb egy , aztán kettő, majd három kocsival, én közben indexeltem, sávot váltottam, kanyarodtam, telefonáltam, és ebédeltem.
Amikor megérkeztem a célomhoz, és elkezdtem kipakolni, megérkezett a ford, kiszált belőle két rendőr, és közölték, hogy elmehetnék hozzájuk oktatni :)

Ja , ha ügyes az ember , meg lehet csinálni - egy időben én is sokat autóztam munkaügyben , olyankor nálam is előfordultak hasonló , komplex helyzetek  :D

A legvadabb dolog eddig , amit vezetés közben csináltam : az első és hátsó ülések között lévő táskából kiszedtem a kenyeret , kést , vajat , kolbászt , majd az utasülést használva asztalkának , legyártottam magamnak egy kolbászos szendót , utána pedig jóízűen elfogyasztottam - mindezt természetesen vezetés közben (országúton)  :mrgreen:
('83 Camry GLi - still goin' strong 8)) ('03 Yaris 1.0 Sol )

music

  • Moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 26316
Fék
« Válasz #33 Dátum: 2004.05.30 19:58:24 »
Idézetet írta: "Palaczk"
A legvadabb dolog eddig , amit vezetés közben csináltam : az első és hátsó ülések között lévő táskából kiszedtem a kenyeret , kést , vajat , kolbászt , majd az utasülést használva asztalkának , legyártottam magamnak egy kolbászos szendót , utána pedig jóízűen elfogyasztottam - mindezt természetesen vezetés közben (országúton)  :mrgreen:

Kolbász - ilyen hülyeséget! Nem lehetne inkább pumpa?! :lol:
(NA jó, erdetileg banán, nem kolbász...)
music     

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #34 Dátum: 2004.05.30 20:01:05 »

Nade én nem álmodtam vele , hanem ettem  :wink:  ... És egyébként is finomabb a jóféle parasztkóbász , mint az a majomtáp  [smilie=sm25.gif]
('83 Camry GLi - still goin' strong 8)) ('03 Yaris 1.0 Sol )

music

  • Moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 26316
Fék
« Válasz #35 Dátum: 2004.05.30 20:28:51 »
Idézetet írta: "Palaczk"
Nade én nem álmodtam vele , hanem ettem  :wink:  ... És egyébként is finomabb a jóféle parasztkóbász , mint az a majomtáp  [smilie=sm25.gif]

Rakott krumpliban feltétlenül...
music     

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #36 Dátum: 2004.05.30 20:49:11 »
Idézetet írta: "music"
Idézetet írta: "Palaczk"
Nade én nem álmodtam vele , hanem ettem  :wink:  ... És egyébként is finomabb a jóféle parasztkóbász , mint az a majomtáp  [smilie=sm25.gif]

Rakott krumpliban feltétlenül...

Meg nyáron a Balaton-parton is , HB-val és mustárral , esetleg ecetes hagymával , és persze egy korsó jóféle söröcskével , mmmmmmmmmhhhhh  8)
('83 Camry GLi - still goin' strong 8)) ('03 Yaris 1.0 Sol )

laspring

  • Újonc
  • *
  • Hozzászólások: 12
Fék
« Válasz #37 Dátum: 2004.06.17 09:16:03 »
Up, up!!!

Sziasztok!
Nektek mi a véleményetek arról, hogy az offtopic de egyébként kiválló Hondámban féktárcsát kellett cserélni és az új tárcsához a régi betétek kerültek vissza, mivel még kb 80-90%-os állapotban voltak.
A szerelőm azt mondja jó lesz, a Honda fórumon meg leszakbarározták...
A Mazda márkaszervizes ismerősöm is azt mondta hogy ha ilyen jó még a betét akkor összekopnak majd...
Szerintetek?

Trotter66

  • Knight of the Roads
  • Officer
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 22258
  • ((:== Szlalomépítő ==:))
Fék
« Válasz #38 Dátum: 2004.06.17 14:23:36 »
Idézetet írta: "laspring"
Up, up!!!

Sziasztok!
Nektek mi a véleményetek arról, hogy az offtopic de egyébként kiválló Hondámban féktárcsát kellett cserélni és az új tárcsához a régi betétek kerültek vissza, mivel még kb 80-90%-os állapotban voltak.
A szerelőm azt mondja jó lesz, a Honda fórumon meg leszakbarározták...
A Mazda márkaszervizes ismerősöm is azt mondta hogy ha ilyen jó még a betét akkor összekopnak majd...
Szerintetek?

Válasz a "Hibaelhárítás..." topicben!
Sors bona nihil aliud
Toyota C-HR Selection 2018.
Toyota Corolla 1.8 VE (USDM) 1998.

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #39 Dátum: 2004.06.18 00:44:10 »
Idézetet írta: "laspring"
Up, up!!!

Sziasztok!
Nektek mi a véleményetek arról, hogy az offtopic de egyébként kiválló Hondámban féktárcsát kellett cserélni és az új tárcsához a régi betétek kerültek vissza, mivel még kb 80-90%-os állapotban voltak.
A szerelőm azt mondja jó lesz, a Honda fórumon meg leszakbarározták...
A Mazda márkaszervizes ismerősöm is azt mondta hogy ha ilyen jó még a betét akkor összekopnak majd...
Szerintetek?

Szerintem nem jó ötlet . Rossz esetben igencsak korai tárcsa-szabályozás lehet a következménye ...
('83 Camry GLi - still goin' strong 8)) ('03 Yaris 1.0 Sol )

Vektorigo

  • Alap-tag
  • ****
  • Hozzászólások: 325
    • http://vektorigo.uw.hu
Fék
« Válasz #40 Dátum: 2004.06.18 15:13:13 »
Mobilozás: bevallom bűnömet, egyszer úgy hajtottam át a piroson, mobilozás közben, hogy a kereszteződés közepén tapostam csak rá a fékre, és azzal a lnedülettel tovább is csúsztam rajta... :oops:
Nagy F..z voltam... azóta sokkal jobban figyelek mobilozás közben  :twisted: :D
Viccet félretéve: veszélyes vezetés közben mobilozni... én ezt ezzel a veszéleyes mutatvánnyal megtapasztaltam... húzós volt :(
url=http://vektorigo.uw.hu/]vektorigo.uw.hu[/url]
"Toyota? Az minden mennyiségben jöhet! Szerintem ez tök egyszerű, SZERINTEM" /  [size=12] 40 [/b][/size]

Vektorigo

  • Alap-tag
  • ****
  • Hozzászólások: 325
    • http://vektorigo.uw.hu
Fék
« Válasz #41 Dátum: 2004.06.18 15:19:13 »
..és ha már a nagy fékezésnél tartunk, akkor kérdeznék a FÉK topiccal kapcsolatban.
Ránézésre (kerék és fékek leszerelése nélkül) csak a féktárcsát tudom megnézni, hogy mennyire kopott. Még ha pereme is van, mikor kell lecserélni? Meddig lehet elmenni vele? El tud-e úgy kopni a tárcsa hogy valami komlyabb baja lesz a kocsinak?

A fékbetétnél is ez a kérdésem: hogy veszem észre hogy kopott és Sürgősen cserére érett a fékpofa, azon kívül hogy már alig tudok megállni?

A Vitoban bejelez a műszeren ha a fékpofák lekoptak. Van egy érzékelő a fékpofában. Ha hozzáér a tárcsához jelez...

Vajon az Avenisben jelez majd ha cserélni kell a fékpofát ?

nyilván olcsóbb a fékpofa mint a tárcsa. Ergó "puhább" fékpofát kell venni, mint a tárcsa, hogy inkább az kopjon... vagy ez marhaság?
url=http://vektorigo.uw.hu/]vektorigo.uw.hu[/url]
"Toyota? Az minden mennyiségben jöhet! Szerintem ez tök egyszerű, SZERINTEM" /  [size=12] 40 [/b][/size]

whis

  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 11516
  • [2]
Fék
« Válasz #42 Dátum: 2004.06.18 15:31:56 »
Elvileg a fékpofákban van egy jelzőanyag, ami azt a bizonyos visítást fogja produkálni, ha lekopott fölüle az anyag.  8)
'16 RAV4 HSD AWD Trend +Safety

Vektorigo

  • Alap-tag
  • ****
  • Hozzászólások: 325
    • http://vektorigo.uw.hu
Fék
« Válasz #43 Dátum: 2004.06.18 15:48:06 »
Idézetet írta: "whis"
Elvileg a fékpofákban van egy jelzőanyag, ami azt a bizonyos visítást fogja produkálni, ha lekopott fölüle az anyag.  8)

igazából a fék már 10e km óta nyikorog :( sípol (visít) gyenge fékezésnél...
úgy tudom ezzel nem tudnak mit kezdeni, bár majd hétfőn megkérdezme a szervizt...
url=http://vektorigo.uw.hu/]vektorigo.uw.hu[/url]
"Toyota? Az minden mennyiségben jöhet! Szerintem ez tök egyszerű, SZERINTEM" /  [size=12] 40 [/b][/size]

Palaczk

  • Veterán
  • Globális moderátor
  • Megszállott
  • *****
  • Hozzászólások: 49810
  • I.F.P.A. Camry Driver
Fék
« Válasz #44 Dátum: 2004.06.19 00:08:54 »
Idézetet írta: "Vektorigo"
..és ha már a nagy fékezésnél tartunk, akkor kérdeznék a FÉK topiccal kapcsolatban.
Ránézésre (kerék és fékek leszerelése nélkül) csak a féktárcsát tudom megnézni, hogy mennyire kopott. Még ha pereme is van, mikor kell lecserélni? Meddig lehet elmenni vele? El tud-e úgy kopni a tárcsa hogy valami komlyabb baja lesz a kocsinak?

A fékbetétnél is ez a kérdésem: hogy veszem észre hogy kopott és Sürgősen cserére érett a fékpofa, azon kívül hogy már alig tudok megállni?

A Vitoban bejelez a műszeren ha a fékpofák lekoptak. Van egy érzékelő a fékpofában. Ha hozzáér a tárcsához jelez...

Vajon az Avenisben jelez majd ha cserélni kell a fékpofát ?

nyilván olcsóbb a fékpofa mint a tárcsa. Ergó "puhább" fékpofát kell venni, mint a tárcsa, hogy inkább az kopjon... vagy ez marhaság?

A féktárcsáról ránézésre nem lehet megállapítani , hogy mennyire kopott . Maximum azt tudod megmondani , hogy van-e már "válla" , vagy sem . A féktárcsát akkor kell cserélni , ha elérte (vagy felszabályozás során elérné) a gyár által előírt minimum-vastagságot . Ehhez a kerék leszerelésére , és a tárcsa vastagságának megmérésére van szükség .

Elvben , ha egy tárcsát nem cserélnek ki , amikor kellene (és még nagyon sokkal ezután sem) akkor előfordulhat , hogy egy erősebb fékezésnél elhajlik , megreped ,eltörik . Ehhez azonban már teljesen extrém módon el kell kopnia - a gyakorlatban ilyesmiről szinte nem is hallani .

A fékbetét kopottságát a kerék leszerelése után , szemrevételezéssel lehet megállapítani . Be lehet nézni oldalvást a féktárcsa és a féknyereg közé - így látszik , hogy milyen vastag réteg van még a betéten . A fékbetét ugyanis áll egy fém lapból , és egy súrlódó-tapadó részből , ami speciális anyagkeverékből készül . Ez kopik le fokozatosan , és ránézve jól elkülöníthető a fékbetét e két része .

Tehát a fékbetét nem fémből van (pontosabban a fékezésben részt vevő része nem abból) - míg a féktárcsa fém . Ezért is kell azt ritkábban cserélni - legalábbis normális minőségű , nem túl kemény fékbetét használatát feltételezve . Durván általánosítva , egy féktárcsának (utcai autón , normálisan használva) legalább kb. három garnitúra fékbetétet ki kell szolgálnia .