Toyota Club Hungary [ Forum ]

Toyota Klub Magyarország Egyesület => Általános => A témát indította: szkaresz27 - 2008.12.06 21:33:37

Cím: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: szkaresz27 - 2008.12.06 21:33:37
Gondoltam létrehozom ezt a témát,mivel több helyen is láttam már hogy erről beszéltek,beszélünk.....ha valakinek kell segítség akkor írjon,erre a témára van rálátásom,tapasztalatom!! Szerintem itt ki tudjuk beszélni hogy mik az apró jelei ha az autó töve volt...és mivel a fényezés nem csak esztétikai célokat szolgál, így a korrózióvédelem fontosságát,stb!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.08 19:39:37
Hogyan készül a fényezés?

A fényezés menete:

1;  Az állapotfelmérés,ez alapján döntjük el hogy mire is lesz majd szükség!!

Első lépésben az adott területről minden, a festést akadályozó elemet eltávolítunk. Le kell szerelni a díszléceket, kilincseket, lökhárítókat, ki kell szednünk az ablaküvegeket, lámpákat, indexeket, szellőzőt, stb.; attól függően, hogy mely részét fényezzük az autónak.

A fent említett részek szétszerelése nélkül a fényezés nem lesz tökéletes, a festék könnyen felválhat ezeken a helyeken. Ha belső fényezést is kérnek, vagyis a belsejét (az ún. falcokat) valamint a csomagteret, motorteret is festetni szeretnék, akkor mindent ki kell szedni az autóból, még a motort is. A motortér festése (és emiatt a motor kiemelése) elég munkaigényes és költséges folyamat, ez csak igen komoly sérülésnél, ill. az autó más színűre festésekor lehet szükséges.

Az ajtók belsejének (a falcoknak) a festése esetén az ajtó külső-belső szétszedését és leszerelését javasoljuk, hiszen csak így lesz jó minőségű és tartós az eredmény.

2; Ezután következik az előkészítés, a csiszolás, alapozás. (Itt most külön nem térünk ki a fényezés minőségét igencsak befolyásoló megfelelő lakatosmunkára részletesen. A karosszériamunkáról röviden csak annyit, hogy fontos a megfelelő szakember kiválasztása. Az igazán jó lakatos nemcsak az eredeti ívet, formát, hanem a lemez merevségét is helyre tudja állítani, ami után csak minimális kitt használata szükséges a tökéletes forma visszaállításához. Mindig a lehető legkevesebb kittet használunk, hiszen a két anyag - a fém és a kitt - hőtágulása különböző, így a vastag kittréteg később leválhat az autóról.) (Megjegyzés: az autójavításban használt anyagot kittnek és nem gittnek hívjuk, ahogyan gyakran hallani.)

A jó előkészítés az egyik legfontosabb a minőségi fényezés szempontjából. Sokan itt spórolnak idővel, anyaggal, s ezt az elkészült munka tartóssága bánja.

A csiszolás mértéke függ az autó korától, ill. a rozsdásodás fokától. Erősen korrodált alkatrészek esetén előnyösebb a korrodált rész cseréje, mert e nélkül csak ideig-óráig lesz megfelelő a festés. A kevésbé rozsdás alkatrészeket speciális tárcsákkal fémig csiszoljuk.

Ezután egy erősebb összetételű ún. üvegszálas kittből hordjuk fel az első réteget, majd megint csiszolás, persze már finomabb papírral.
Takarópapírral vonjuk be a fényezésre nem kerülő elemeket.
Ezt követően a füllert fújjuk fel, ami tulajdonképp egy töltő/kitöltő anyag. A felvitt réteg utáni száradási (várakozási) idő változó. Veterán autóknál hosszabb időt kell hagyni, hogy a vastagabb réteg megfelelően kiszáradjon, kikeményedjen.

3; Csak mindezek után kezdődhet el az autó tényleges fényezése. Az erre a célra speciálisan kialakított megfelelő hőmérsékletet biztosító hőkamrában, a fényezőkabinban. Profi fényezést a levegőben található apró porszemek, szennyeződések miatt nem lehet pl. garázsban produkálni. Fényezés előtt por-, és zsírmentesítővel teljesen letisztítjuk a gépkocsit. A korábban előkészített autót / elemeket a kabinban ragasztjuk ki, miközben az átveszi a kabin hőmérsékletét. A kocsira a 2-3 bar légnyomással működő szórópisztollyal több rétegben szórjuk fel a festéket. Az egyes rétegek felvitele között pár perc szünetet kell tartani. A jól takaró színeket, kétszer is elég átfújni, de van olyan szín, melyet 3-4 rétegben kell felvinni. Egy autóra - teljes fényezés esetén - 2-4 liter festék szükséges, persze a mennyiség a kocsi méretétől és színétől is függ. Megjegyzem, hogy a túlzott gondossággal ápolt autók fényezése esetenként problémás lehet, mivel az ápoló anyagokból származó szilikon a festést kráteressé alakítja.

4; A legtöbb esetben a fényezést a lakkozás követi. A legtöbb 5-10 évnél fiatalabb autónál már minden szín gyárilag felüllakkozott (a matt akril színre egy fényt adó lakk réteg kerül), ezért a javított elemeket is lakkozni kell a szín felvitele után. A fényezés típusától függően 1, de akár 3 rétegben visszük fel a lakkot.
 
5; Az utolsó réteg felvitele után kb. negyed órával kezdődhet a szárítás. A fényezőkabinban ilyenkor 60 fok feletti hőmérséklet van, amiben 30-40 percet tartjuk az autót. Az autó a kihűlést követően óvatosan összeszerelhető, majd 20-72 óra további kikeményedési idő után használatba vehető. Télen, sózáskor, esős időben nem javasolt az azonnali használat. Az autó vízzel akár pár óra múlva mosható, vegyszeres vízzel csak 3 nap múlva. Az autómosókban használt nagynyomású mosót a frissen fényezett elemek esetében a festék gyártója 2 hétig nem javasolja.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.08 19:44:34
A különböző festék típusok

    * Akril: Kétkomponensű, szintetikus autófesték. Az alapszínbe színtelen edzőt öntünk, az így bekevert festék kb. fél óráig használható fel. A legtöbb esetben a felüllakkozott akril fényezéssel is nagyon szép színeket érhetünk el. Az autógyárak néhány éve áttértek a bázis technológia alkalmazására az akril színeknél is (ilyenkor a bázist adó matt színt egy fényt adó lakkal fedik be). Manapság egyre divatosabb a teljes színváltó fényezés esetén a szép hatású matt festék és matt lakkozás együtt.

    * Metál: A metál fényezésnél a hatást a festékben lévő apró alumíniumszemcsék váltják ki. Először a kiválasztott (egykomponensű) bázisszínt fújjuk fel, amit sérülékenysége miatt mindenképp lakkozni kell. A fedőlakk már kétkomponensű anyag, a legtöbbször minimum két rétegben kell felvinni.

    * Gyöngyház: Amit a köznyelvben gyöngyház festésnek hívunk, valójában „csak” gyöngyház hatású fényezés. Ebben az esetben a bázisfestékben lévő finom gyöngyház-pigmentek okozzák a hatást. Ezeket valódi kagylóból nyerik, s attól függően beszélünk 10, vagy akár 70 %-os gyöngyházról, hogy mennyi található belőlük a festékben. A magasabb gyöngyház-tartalmú festék ennek megfelelően drágább is.

    * Az „igazi” / különleges gyöngyház (Exclusive line): A valódi gyöngyházfényezés – attól függően, hogyan esik rá a fény - több színben váltakozik, így egyedi, jellegzetes látványt nyújt. Az első réteg egy ún. aláfújószín, ez a legtöbb esetben fehér, fekete. A második réteg a 100%-os gyöngyház festék (2 – 4 rétegben), ami után újabban már egy effekthatású réteget is raknak. Ezután fújjuk fel a lakkot (kétszer). A gyöngyházfényezés minimum két eltérő színben játszik, de bizonyos festékek esetén (mint pl. a flip-flop) több, akár 4-8 szín különböző árnyalatai váltakoznak a fényhatástól függően. Így az autónk igazán különleges és feltűnő látványt nyújt, ahogyan egy adott pillanatban a karosszéria több színben pompázik, attól függően, hogy milyen szögből látjuk a felületet. Így például egy domború karosszériaelem egyik részén látható narancsszín egy színátmenettel megy át a másik részén látható kék színbe. Természetesen az egyediségnek megvan az ára. A különleges gyöngyház festék literjének ára: 80 – 170 000 Ft között változik!

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Odzse - 2008.12.10 20:14:10
A szilarit-ról is érdemes néhány szót ejteni,ugyanis a lexusok egy pár éve már ezzel a gyönygyház hatású festékkel jönnek.
A lényeg,hogy a szilarittal ugyanazt a hatást érik el mintha gyöngyház szemcsék lennének a festékben.De mivel a gyönygyház festék egyre drágább a benne lévő kagyló miatt ami egyre csak fogy és drága az előállítása,ezért kitalálták a szilaritot,amely kőzúzalékból és szintetikus műanyagból van.2dl belőel 50ropi,szóval nem olcsó és nehéz vele dolgozni,könnyen elrontahtó a festék árnyalata vele,ha nem megfelelően keverjük.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2008.12.12 23:16:34
Manapság egyre divatosabb a teljes színváltó fényezés esetén a szép hatású matt festék és matt lakkozás együtt.

Ezt nem értem, el tudnád magyarázni?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2008.12.12 23:20:33
Mit jelent az "ál-metál" fényezés? Annyit tudok, hogy ennek az volt a lényege, hogy anélkül eredményezett csillogó, metálnak kinéző felületet, hogy át kellett volna fújni színtelen lakkal. Viszont hamar lemattult, gyakran kellett polírozni. Anno ismerősöm így fújta "metál"feketére a Moszkvicsomat; abszolút jól nézett ki a szín, teljesen fekete-metálnak nézett ki, csak tényleg hamar mattult - évente kétszer polírozni kellett, különben 5-6 hónap alatt szinte teljesen elvesztette a csillogását. De karbantartva így nézett ki  :yes: :

(http://www.toyotaclub.hu/imgput.php?fname=images/Palaczk/kombi.jpg)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.13 08:49:27
Manapság egyre divatosabb a teljes színváltó fényezés esetén a szép hatású matt festék és matt lakkozás együtt.

Ezt nem értem, el tudnád magyarázni?
Igazából itt az (matt) akril réteget,nem egy rétegben kapja meg (tehát a bázis nem kétkomponenses csak egy.tehát nincs bent edző) a védelem miatt....így ezt is lakkozzák...a lakk már 2K-s és ugyanolyan matt a hatása mint anno a nem lakkozottnak...tehát matt marad !!!! :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.13 08:56:41
Mit jelent az "ál-metál" fényezés? Annyit tudok, hogy ennek az volt a lényege, hogy anélkül eredményezett csillogó, metálnak kinéző felületet, hogy át kellett volna fújni színtelen lakkal. Viszont hamar lemattult, gyakran kellett polírozni. Anno ismerősöm így fújta "metál"feketére a Moszkvicsomat; abszolút jól nézett ki a szín, teljesen fekete-metálnak nézett ki, csak tényleg hamar mattult - évente kétszer polírozni kellett, különben 5-6 hónap alatt szinte teljesen elvesztette a csillogását. De karbantartva így nézett ki  :yes: :

Sokan régebben úgy fújtak metált....hogy arany,vagy ezüst festéket (ami szemcsés) azt keverték hozzá az akril színhez...és így metál hatást adott.....ilyenkor tényleg nem kellett lakkozni....de kevésbé volt fényes mint egy lakkozott felület!! :) Meg régebben nem is volt nagy divat még a gyárakban sem a lakkozás (keleti típusok)!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: leszilaci - 2008.12.16 13:22:57
végigolvastam az okítást :)

egy régóta foglalkoztató kérdésre viszont nem adott választ.
mégpedig a műanyagok festésére is ugyanazokat a "szereket" használják a fényezők?

például egy konkrét eset:
a gyári dísztárcsa az évek folyamán kapott kavicsot, kátrányt, padkát :ph34r: ... főleg a jobb első karistolódott meg, de szerencsére nem tört el.

melyik érné meg jobban(vagy melyik lehetséges)?
- 1db újat venni (ha egyáltalán kapható még, és lehet egyesével venni) vagy
- lefényezni (ha le lehet). ha le lehet festeni, akkor annak mi a menete, milyen eszközök kellenek hozzá, hogyan valósítható meg?

válaszodat előre is köszi  :laugh:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.16 15:44:11

Hali!!
Van "speckó" műanyagalapozó azzal szokták alapozni,a színbe meg általában lágyítót szoktak tenni....csak ha lágyítós a festék "kicsit" nehezebben szárad.....
lágyítónak a lényege hogy a festék nem pattanik el olyan hamar...mivel ugye a műanyag az tekeredik...stb...ezt a sima festék nem bírja "lekövetni" és lepattog!!
Vegyél műanyag alapozót,csiszold be...(ne kittelj,mert az is kihullik kis idő múlva a mechanikai hatások miatt!!)
festékbe tetess lágyítót....(spray-ba is belerakják ha úgy keverteted)
kellő aládolgozás,por és zsírtalanítás(nitrohigító,szilikonmentesítő ha van)  után pedig fesd le a disztárcsád.....
(ha volt szilikonozva a gumid akkor kráteres lesz a festés)
először alapozás,finom papírral megint csissz,portalanítás,és a festés
de szerintem egyszerűbb ha veszel egy másikat!!  :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: mozso - 2008.12.16 21:18:53
Tok jo ez a topic.

Be is jelentkezem tanacsra. Kb 1 eve (talan annyi sem) egy szabalytalan biciklis tonkretette a motorhaztetomet. Azota ketszer volt fujva es nem jo a szine. Olyan szakembert keresek aki meg tudja tutira csinalni (vagy legalabbis jobbra mint ami most van).
Corolla 2006 1C0 szinkod. Tudom, hogy az 1C0 maceras mivel pezsgoszeru metal es mert het gyari alvariansa van. Elvileg az en kocsimon az 1C0 "Gelber" / 1C0 "5hdpb" verzio van a szinkartyak alapjan, bar tudom ez sem az igazi, de megneztuk nedvesen es normal fujt szinkartyakat is. A kocsin (UK) a gyari feny zoldesebb/sargasabb, a geptetom meg hideg szurkes.
Igazabol olyan ember kene aki meg tudja csinalni, lakatos munka nem kell mert megvolt, csiszolni kell es fujni.

UI: atkodolest nem fogadok el opcionak a szomszedos elemekre. Tudom hogy nehez szepen szinhuen lefujni, de azert nem lehetetlen.

koszi elore is.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: ToTo - 2008.12.17 10:37:57
Mit jelent az "ál-metál" fényezés? Annyit tudok, hogy ennek az volt a lényege, hogy anélkül eredményezett csillogó, metálnak kinéző felületet, hogy át kellett volna fújni színtelen lakkal. Viszont hamar lemattult, gyakran kellett polírozni. Anno ismerősöm így fújta "metál"feketére a Moszkvicsomat; abszolút jól nézett ki a szín, teljesen fekete-metálnak nézett ki, csak tényleg hamar mattult - évente kétszer polírozni kellett, különben 5-6 hónap alatt szinte teljesen elvesztette a csillogását. De karbantartva így nézett ki  :yes: :

Hatalmas ez az autó Palaczk, nagyon rég láttam már kombiban! Meg van még? Hogy megy, milyen? Gratulálok, nagyon kafa autó!  :yes: :clap:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.17 11:50:44

Sajnos ezeken a világos metál színeken nagyon meglátszik ha egy árnyalatot eltér valamelyik elem színe a másiktól..:(  :yes:
Színkártya?? Abban sem lehet mindig bízni...attól függ azt is ki nézi hozzá,hogy mennyire jó a szeme!! :)
Jó fényezőt tudok itt Fehérváron...ahol dolgoztam...ott kamrában igényesen meg tudják csinálni....és színt is tudnak keverni!!
Vagy esetleg egyik barátom számát tudom megadni!!
Ha gondolod írj egy privi üzit és küldöm a számokat meg a címet!! :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2008.12.18 18:00:46
Mit jelent az "ál-metál" fényezés? Annyit tudok, hogy ennek az volt a lényege, hogy anélkül eredményezett csillogó, metálnak kinéző felületet, hogy át kellett volna fújni színtelen lakkal. Viszont hamar lemattult, gyakran kellett polírozni. Anno ismerősöm így fújta "metál"feketére a Moszkvicsomat; abszolút jól nézett ki a szín, teljesen fekete-metálnak nézett ki, csak tényleg hamar mattult - évente kétszer polírozni kellett, különben 5-6 hónap alatt szinte teljesen elvesztette a csillogását. De karbantartva így nézett ki  :yes: :

Sokan régebben úgy fújtak metált....hogy arany,vagy ezüst festéket (ami szemcsés) azt keverték hozzá az akril színhez...és így metál hatást adott.....ilyenkor tényleg nem kellett lakkozni....de kevésbé volt fényes mint egy lakkozott felület!! :) Meg régebben nem is volt nagy divat még a gyárakban sem a lakkozás (keleti típusok)!!

Sejtettem, hogy ez lehet az "ál-metál"  :yes: ! Amúgy régen nem csak a keleti autóknál nem lakkozták a normál fényezést: a Camryn és a Starleten sincs lakkozva.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.18 18:03:15

jaja...a pl-t lehagytam a keleti típusok előtt!! :) :) :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2008.12.18 18:05:07
Mit jelent az "ál-metál" fényezés? Annyit tudok, hogy ennek az volt a lényege, hogy anélkül eredményezett csillogó, metálnak kinéző felületet, hogy át kellett volna fújni színtelen lakkal. Viszont hamar lemattult, gyakran kellett polírozni. Anno ismerősöm így fújta "metál"feketére a Moszkvicsomat; abszolút jól nézett ki a szín, teljesen fekete-metálnak nézett ki, csak tényleg hamar mattult - évente kétszer polírozni kellett, különben 5-6 hónap alatt szinte teljesen elvesztette a csillogását. De karbantartva így nézett ki  :yes: :

Hatalmas ez az autó Palaczk, nagyon rég láttam már kombiban! Meg van még? Hogy megy, milyen? Gratulálok, nagyon kafa autó!  :yes: :clap:

Köszönöm  :yes: ... de sajnos már rég nincs meg, '98-ban ezt váltotta le a Camry  :whistling: ... És az autó szerintem azóta már fizikailag is megsemmisült  :no: ... A barom, aki tőlem megvette, építkezésre használta, néhány év alatt nagyon csúnyán tönkretette mind optikailag, mind technikailag. Vagy öt éve láttam az autót utoljára - borzalmas állapotban állt az illető háza előtt (szemlátomást nagyon régóta), "eladó" táblával az ablakaiban, rajta valami teljesen mesebeli árral  :censored: ... Szerintem a végén tutira beadta vmi MÉH-telepre vagy ilyesmi  :no: ... Bár persze nem kizárt, hogy valaki mégis megvette és nekiállt rendbetenni  :sorcerer: ... CTU-290 volt a rendszáma - akinek van lehetősége rá, esetleg ennek alapján utánanézhet, hogy mi lehet a kocsival. Az eredményt -akár priviben is- megköszönném  :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: benji - 2008.12.19 11:49:41
Sziasztok!

Van az autón egy mélyebb karc.Ma sikerült szereznem hozzá toyota gyári javítófestékkészletet :)
Ez egy festéket és egy tubust tartalmaz.Van tanácsotok esetleg hogy csináljam,hogy minnél szebb legyen?
köszi előre is!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.19 15:15:31
Sziasztok!

Van az autón egy mélyebb karc.Ma sikerült szereznem hozzá toyota gyári javítófestékkészletet :)
Ez egy festéket és egy tubust tartalmaz.Van tanácsotok esetleg hogy csináljam,hogy minnél szebb legyen?
köszi előre is!
hali!!
Kérdés....
Alapozóig van karcolva vagy csak a lakk sérült???
De egyébként ha javítani akarod...még véletlenül se ecsettel...körömlakk bigyóval.......inkább egy papírlapot csavarj össze (egy kis darabot) úgy hogy legyen hegye...vagy nagyon vékony gally (csak hegyes legyen)....azt mártsd a festékbe...támaszd a kezed oldalát az autóra (hogy ne remegjen a kezed) és nagyon finoman folyasd bele a festéket centiről centire...óvatosan...csak annyit tegyél rá,ami elterül a karcba...ha megszárad pár nap után polírozd össze!!
Üdv
K.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: FLInt - 2008.12.20 08:48:58
CTU-290 volt a rendszáma - akinek van lehetősége rá, esetleg ennek alapján utánanézhet, hogy mi lehet a kocsival. Az eredményt -akár priviben is- megköszönném  :yes:
Privi ment!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2008.12.20 11:08:32
De egyébként ha javítani akarod...
Ilyenkor nem kéne szobahőmérsékleten lenni a kocsinak száradásig? Mert ha eső éri vagy fagy, az nem egészséges, rosszul tudom?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2008.12.20 13:00:58
De egyébként ha javítani akarod...
Ilyenkor nem kéne szobahőmérsékleten lenni a kocsinak száradásig? Mert ha eső éri vagy fagy, az nem egészséges, rosszul tudom?
15 fok alatt nem nagyon kell piszkálni...vagy hajszárítózás....de ne nagyon közelről!! :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: leszilaci - 2008.12.25 14:19:02
Hali!!
Van "speckó" műanyagalapozó ...
köszi a tanácsot :) akkor tavasszal (mikor visszakerülnek az alufelnik) játszok egyet ezzel :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: GUS - 2009.01.01 11:43:06
Sziasztok!

A Yarisommal nekitolattam egy vasoszlopnak:(
Épp a hátsó lökhárító sarkát kapta el. A müanyag és a fém részt is.
Horpadás nincs, csak pár karc és az oszlop festéle maradr rajta az autón.
Az autó fekete metál, 4 éves lesz. Nemrég volt javításon, akkor aszzem egyszer átpolírozták az egész autót (fehér poros volt).
Újjal próbáltam ledörzsölni az idegen festéket, egy kis helyen sikerült.
Milyen módszerrel tudnám S.K. szakszerűen leszedni a felületről?
Van itthon fekete polír folyadékom. Érdemes venni Teszkós polírozó korongot fúrógépre, vagy sarokcsiszolóra?

Amiért szeretném magam megoldani:
Legutóbb szakszervízben javították az autó sérüléseit, háát nem estem hasra tőle. Leverték a motorháztető visszaszerelésénél a sárvédő sarkát, összefogdosták a frissen lakkozott felületet az a oszlopon (van egy tenyérnyom rajta), valamint az ajtón is van egy nagyujj nyom, pedig az nem volt sérült:(

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.01.01 11:59:33
Először durvább szemcsés pasztával próbálkozz....(pl tubusos Prevent) (vagy piros dobozos turtle.....de inkább a prevent) és kézzel+puha pamut ronggyal dörzsöld, még le nem jön az idegen festék...ez azért jobb mint géppel mert itt látod hogy mit csinálsz...ha nem használtál idáig még gépet akkor könnyen elronthatod a fényezés többi részét is.....mikor végeztél waxol át (szerintem) az autót....Ha szakszervízben leverték a festéket,meg elrontották a fényezést akkor nyugodtan vidd vissza és reklamálj...

Fölös idézetet töröltem. Kleingy
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: GUS - 2009.01.01 12:46:50
Köszönöm a gyors választ!
Akkor beszerzem a Prevent pasztát.
Nekem ilyen van: MOTIP Colour Polish - kb. 2dl folyadék állapotú. Ez jó lesz még valamire?

Fölös idézetet töröltem. Kleingy
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.01.01 13:04:51
Megmondom őszintén..nem ismerem.. ezt a folyadékot.....
De preventből is csak a tubusosat vedd meg (mint a fogkrém olyan tubus) a többi nem ér semmit.....
Ez a legolcsóbb megoldás...van drágább is de nem biztos hogy jobb..szerintem próbáld meg először ezzel..kb 800Ft!! Preventnek elég nagy a koptató (polírozó) hatása...ezért jó az ilyen karcokra,festékmaradványokra...

Fölös idézetet töröltem. Kleingy
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.01.01 15:16:00
Tubusos Preventtel políroztam át én is a Corit nyáron, még a légy is lecsúszott róla  :devil: , érdemes volt, a fényezés szebb lett.
Lakkmentes peros Off Buzukin százszor látványosabb volt a polírozás.  :winkiss:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.01.01 15:53:40
Lakkmentes peros Off Buzukin százszor látványosabb volt a polírozás.  :winkiss:

Valamiért nagyon pikkelsz Te meg a párod a S(b)uzukikra. :flowers:
Miből gondolod, hogy pikkel????? :eek: :eek: :eek: :eek: :eek:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.01.01 15:59:15
Gyerekkori barátomnak van egy 5 éves "sport" Suzija és szívesen szekáljuk egymást az autóinkkal.  :szemez:
Innen (meg a páromtól, aki tényleg utálja őket) a Buzuki név.  :winkiss:
De ne it offoljunk.  :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.01.01 19:54:27
Gyerekkori barátomnak van egy 5 éves "sport" Suzija és szívesen szekáljuk egymást az autóinkkal.  :szemez:
Innen (meg a páromtól, aki tényleg utálja őket) a Buzuki név.  :winkiss:
De ne it offoljunk.  :flowers:
Aha, értem, oké!  ::)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Profy - 2009.01.08 11:59:59
van kicsiny nagy gondom. :(

Kocsim törött volt,a jobb hátsó ajtóm szorult és megrepesztete a festéket,most meg látom hogy szép barnás csík van a festéknél.
Mit érdemes csinálni vele télvíz idején?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: hazard - 2009.01.08 15:05:27
Valaki javíttatott már horpadást vaakumos technológiával? Az ünnepek alatt  "szerzett" az autóm a motorháztetőre egy kisméretű, de esztétikai szempontból mégis csúnya horpadást. :cry:  A horpadás átmérőjének mérete ~1 cm, "mélysége" ~1mm, a festés nem, de a lakkréteg sérült. :ph34r:
Kapásból 3 céget /Auto Magic - Eger; HorpadásMechanika - Bp; Egyed Sándor - Vecsés/ találtam a neten. Valakinek van vmilyen tapasztalata velük??? Esetleg máshol?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.01.08 15:30:40

Én Erzsébeten ismerek egyet, de ez nem von le semmit az általad írt vállalkozásokkal kapcsolatban.

Kérdezd meg a mosós topicban Jesse-t, lehet, hogy neki van kézsége hozzá.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.01.14 01:12:07
van kicsiny nagy gondom. :(

Kocsim törött volt,a jobb hátsó ajtóm szorult és megrepesztete a festéket,most meg látom hogy szép barnás csík van a festéknél.
Mit érdemes csinálni vele télvíz idején?

Le kell csiszolni és festeni a rozsdás részt, ha máshogy nem, hát ideiglenesen.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: hazard - 2009.01.14 09:29:21
Én Erzsébeten ismerek egyet, de ez nem von le semmit az általad írt vállalkozásokkal kapcsolatban.
Te kit ismersz ott? Beszélek vele is, hátha...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.01.14 19:43:58
Én Erzsébeten ismerek egyet, de ez nem von le semmit az általad írt vállalkozásokkal kapcsolatban.
Te kit ismersz ott? Beszélek vele is, hátha...

Voltam nála egyszer, hogy megnézze a küszöbömet, de rázta csak a fejét, hogy nem tudja megcsinálni. Mondjuk nem is akarta, de ez csak ráérzés... :nonono:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: hazard - 2009.01.14 21:26:53
Voltam nála egyszer, hogy megnézze a küszöbömet, de rázta csak a fejét, hogy nem tudja megcsinálni. Mondjuk nem is akarta, de ez csak ráérzés... :nonono:

Aha, ismerem ezt a fajta "szakit" :sleeping:....
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.03 19:51:12
ezt alkottam a héten... a plató komplett metál zöldre+az ezüst részek!! :D
http://kepfeltoltes.hu/090403/31-03-09_1825_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090403/30-03-09_1934_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090403/campo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.05 21:42:28
Szép színkombináció  :yes: !

(Szerinted egy vadászgép színkódját honnan lehet megtudni? Komolyan kérdezem. Ha odamenne hozzád valaki azzal, hogy fújd le a kocsiját pont olyan színűre, mint amilyenek Kecskeméten a Gripenek, akkor honnan/hogyan próbálnád meg kideríteni a festék kódját?)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 08:15:26
Szép színkombináció  :yes: !

(Szerinted egy vadászgép színkódját honnan lehet megtudni? Komolyan kérdezem. Ha odamenne hozzád valaki azzal, hogy fújd le a kocsiját pont olyan színűre, mint amilyenek Kecskeméten a Gripenek, akkor honnan/hogyan próbálnád meg kideríteni a festék kódját?)
Honvédelmi közlöny 2008.okt 31-i szám 15.oldal.... Koszovó szürke alapszín RAL7002....ezek szerint RAL színkódk alapján dolgoznak!! :D
www.kozlonykiado.hu/kozlonyok/Kozlonyok/13/PDF/2008/16.pdf
itt pedig megtudod nézni a színt:
http://www.festessen-velem.gportal.hu/gindex.php?pg=29485150
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.04.06 15:44:43
 :eek: :eek: :eek:

Wazeee, cimbi, ez nem semmi, mellényzsebből előhúztad a megoldást!
 :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: murray - 2009.04.06 15:55:25
jol nyomja.. :tank: :2guns:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 17:08:49
Ööö, ez a RAL 7002 nem is szürke, a közlöny 6. oldalán pedig nincs szó ilyesmiről  :hmmmm: ... De hamarosan nekifutok, és végigolvasom  :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.04.06 18:23:29
Hm. :nonono: Valóban.
Vagy sz í vatás volt, vagy mellényomott. Vagy mitomén.  :whistling: :D :D

:otlet: Inkább RAL 7004 nem???  :ph34r:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 19:33:56
Sorry hülyeséget írtam.... 15.oldal.... Ral7002 Szürke.... a 7002 az egy zöldesszürke szín.... :D Koszovó szürkének írják ezek az állatok!! :D De egyébként kis idő please....és pontosan utána nézek még azért.....azaz van a repülősöknél ismim megkérdezem a csajt..!! :D
Egyébként jó nagy marha voltam mert a koszovói országok szürke színe a 7002 (kicsit rosszul értelmeztem a közlönyt..."mea culpa-mea culpa").... következő hozzászólásomban megtalálod a magyarokét is.. :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 19:47:47
na hogy kicsit megkeverjem a népet... :D ezt találtam még:  érdekességet leírom, hogy az állami légijárműveken (értsd esetünkben főleg a Gripenen) alkalmazott alacsony láthatóságú felségjel színkódjai a következők:

RAL 3000 piros - RAL 7045 sötétszürke
RAL 9003 fehér - RAL 7047 világosszürke
RAL 6002 zöld - RAL 7046 sötétszürke

Mindez a Magyar Közlöny 2008/143. számában jelent meg és a 23/2008. (X. 8.) HM rendeletet egészíti ki.

http://www.inver.it/liquid/ral.html
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 20:18:11
OK, most már tudjuk a felségjel színkódjait is  :clap: ... Engem viszont szerényen csak az alapszín érdekelne, szóval amire úgy általában a gép festve van  :szemez:

A mattság mértékére egyébként létezik valami szabvány, szám, mérce, ilyesmi? Vagy a színkód automatikusan magában hordozza azt is, hogy az adott szín egy bizonyos mértékben matt?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 20:22:27
Szóval akkor a szürke az alapszín (7045,7046,7047) ami neked kell.... van matt selyemfényű és fényes...ezt külön jelzik a festékeken!!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 20:24:16
Szóval akkor a szürke az alapszín (7045,7046,7047) ami neked kell.... van matt selyemfényű és fényes...ezt külön jelzik!!!

Nem, nekem nem ezek kellenek! Ezek a felségjelzés színei, ami ugye elüt a gép alapszínétől. Nekem az alapszín kéne!
Ez a kép érthetővé teszi:
(http://www.milavia.net/news/images/gripen_hu5.jpg)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 20:25:10
Szóval akkor a szürke az alapszín (7045,7046,7047) ami neked kell.... van matt selyemfényű és fényes...ezt külön jelzik!!!

Nem, nekem nem ezek kellenek! Ezek a felségjelzés színei, ami ugye elüt a gép alapszínétől. Nekem az alapszín kéne!
Na akkor marad az a verzió hogy megkeresem az ismim..és kérdezek!! :D de annak idő kell!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 20:26:12
Ott a kép lent, most szúrtam be az előző hsz-omba!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.06 20:28:16
Ott a kép lent, most szúrtam be az előző hsz-omba!
Egy tutti... a Ral színek között kell keresni!! :D addig nézegesd az előző linken a színeket...hátha sikerül kitalálnod.....de tényleg addig megkeresem ismim és megkérdezem!! :D Egyébként szerintem a Ral 7045 lesz az mit Te keresel...és mindez matt-ban!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 20:34:46
Egy tutti... a Ral színek között kell keresni!! :D addig nézegesd az előző linken a színeket...hátha sikerül kitalálnod.....de tényleg addig megkeresem ismim és megkérdezem!! :D Egyébként szerintem a Ral 7045 lesz az mit Te keresel...és mindez matt-ban!! :D

Nagyon köszi előre is  :yes: :clap:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.06 20:35:44
És ez így ránézésre (lásd fotó) matt, ugye? Tehát nem selyemfényű, hanem full matt. Annak látom.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.07 08:42:48
És ez így ránézésre (lásd fotó) matt, ugye? Tehát nem selyemfényű, hanem full matt. Annak látom.
Tutti hogy matt....ez nem kényes így!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.04.08 11:31:18
Tutti hogy matt....ez nem kényes így!! :D

Ez a fényezőnek jelent vmi nehézséget a munka során? Vagy netán épp ellenkezőleg - könnyebb így?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Tamás69 - 2009.04.08 13:25:56
Lisztet kever a festékhez, és máris matt  :devil:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.04.08 13:47:16
Ha azt akarod, hogy olyan legyen a fényezés, mint a fűrészporos tapéta, arra kiváló. Ki tudja, így talán többször is újrakenhető teddy hengerrel.  :whistling: :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.08 15:20:17
Tutti hogy matt....ez nem kényes így!! :D

Ez a fényezőnek jelent vmi nehézséget a munka során? Vagy netán épp ellenkezőleg - könnyebb így?
a matt nem kényes...könnyebb fújni,annyira nem kell vele vigyázni....és könnyen javítható!! :D
De nekem autón rohadtul nem tetszik.... egy autó szerintem csillogjon ha rásüt a nap....azaz vakítson...legyen tükörre polírozva!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.04.10 12:38:51
Cimbi, akkor Neked egy De Lorean-t kellene hajtanod, azt lehet fémtisztára polírozni!  :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.10 14:40:07
Amit lezúztam anno camry-t az flip-flop fehér volt.....és annak a fényezésében akár meg is tudtam volna borotválkozni!! :D Igaz 98-ban 500ezer volt csak az anyagköltsége a fényezésnek!! (DuPont festékkel) :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.04.10 17:59:21
Amit lezúztam anno camry-t az flip-flop fehér volt.....és annak a fényezésében akár meg is tudtam volna borotválkozni!! :D Igaz 98-ban 500ezer volt csak az anyagköltsége a fényezésnek!! (DuPont festékkel) :D
Flip-flop? Azannya....  :1eye:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.10 18:12:49
aha..flip-flop.....fényfüggően zöld,lila,vagy metál fehér volt!! ..Még a főnökömtől (fényező) vettem meg... nagyon igényesen meg volt csinálva,iszonyú mennyiségű lakk volt rajt...és tükörre volt polírozva...ráadásul én is naponta ápolgattam...na az sose volt még poros se....még télen is ragyogott mindig.......csak aztán "szántóföld szürke" lett miután tk-ra törtem....
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.15 10:04:11
1. Palaczk cartárs még nem felejtettelek el...csak még nem taliztam a csajjal a grippen szín ügyben.... a másikat se felejtettem el (privi üzi) a sráccal meg ma talizok és írom akkor!! :D
2. a discovery-n láttam olyan lakkozást mutattak ami kijavítja magát egy kis idő elteltével... (hő hatására gondolom én..)ha pár mikronos karcot okozol rajta....pl autómosókefe usw...usw.... :D Érdekessssssssssssss.... :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: pzs - 2009.04.16 13:32:38
Sziasztok!

Hianyzik a vonoszemtakaro a ts-emrol. Markaszervizben erdeklodtem , de matt fekete szinben szallitjak (es igy dragabb a fenyezes mint az alkatresz), fenyezessel egyutt 10kHuf-ra becsultek (5*5 cm kb :)).
A kerdesem az lenne, hogyha megrendelem az alkatreszt olcsobban meguszhatom e mas modon? Nem vok otthon a fenyezes topicban. Nem tudom, h ki lehet e keverni a szint vagy festeket kulon venni kell, stb...? A szin homokszurke lenne (http://toyotaclub.hu/egyeb/yaris_pr/23.jpg (http://toyotaclub.hu/egyeb/yaris_pr/23.jpg) ebben a katalogusban megtalalhato).

udv,
PZs
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.04.17 17:18:22
Üdv köreinkben!! :) Szóval...műanyag takaró.... : lássuk csak..egyszer kell rá műanyag alapozó....utána aláfújószín..(fehér,szürke) aztán szín amit színkód alapján kevernek.. majd lakk....!! szóval szerintem jobban jársz ha fényezettben rendeled meg.... ha kihagyod a műanyagalapozót akkor pedig le fog pattogni....ha az aláfújó színt akkor meg nem fog stimmelni a szín majd.... olcsóbban jössz ki ha fényezéssel együtt rendeled meg!! Mondanám hogy hozd le azt megcsinálom Neked anyag árában mivel nem nagy darab...de az üzemagyag meg az anyag többe kerülne mintha megveszed.... !!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2009.08.01 21:01:12
Sziasztok! Egy olyan problémám lenne, hogy a szürke Carinámon elkezdett a hátsó kerék fölött, a lemez szélénél (az élen) kibuggyanni a rozsda. Még csak közelről észrevehető, kb 1 mm vastag, de elég hosszú csíkon. Leginkább akkor feltűnő ha víz éri, ami kimossa belőle a a rozsdás levet. Meg lehet ezt a folyamatot valahogy állítani? Tudtok valamilyen festéket ajánlani rá? Kaptam régen a kocsihoz javítómatricát, aminek a színe olyan volt, mint a fényezésé, ilyet még lehet kapni valahol? Kösz minden segítséget!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.01 21:13:20
csiszold le fémig,rozsda maró,majd rozsdapassziváló,kitt,(megint csissz) alapozó(vizes csissz.),metál szín,majd lakk rá!! utána pedig össze kell polírozni....ne ragaszd...ködölve fesd!! :D
(de IDEIGLENESEN hasonló színű,vagy színtelen körömlakkot ha belehúzol a repedésbe az is megoldás)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2009.08.01 21:33:48
csiszold le fémig,rozsda maró,majd rozsdapassziváló,kitt,(megint csissz) alapozó(vizes csissz.),metál szín,majd lakk rá!! utána pedig össze kell polírozni....ne ragaszd...ködölve fesd!! :D
(de IDEIGLENESEN hasonló színű,vagy színtelen körömlakkot ha belehúzol a repedésbe az is megoldás)

Hát én asszem maradok az ideiglenes megoldásnál, mert nem vagyok akkora szaki, csak jobban tönkretenném. Vettem a teszkóban javítófestéket, de elég gagyi, nem tapad meg rajta. Tudsz valami jobbat ajánlani?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.08.02 09:29:34
Sztem szkaresz amúgy az ideiglenes megoldást úgy értette, hogy amíg el nem viszed mielőbb szakemberrel lefényeztetni. Merthogy a rozsda belülről marni fogja tovább a kocsit és 1 év múlva már a fene tudja, hány centis lesz a a rész széltében és hosszában.   :ph34r: Ha ez tényleg tervben van, akkor hagyd a fenébe az ideiglenes eltüntetést.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 09:39:52
Igen úgy értettem...inkább legyen az ideiglenes megoldás csúnyább,de ne egye a rozsda tovább...még egy sós út és cseréltetheted az ívet... de ha gondolod csörizz meg és ha csinálod akkor telefondoki módszerrel szívesen segítek...(csak ne rejtett számmal)!! :D 20-9909-148
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 10:49:52
Hát én asszem maradok az ideiglenes megoldásnál, mert nem vagyok akkora szaki, csak jobban tönkretenném. Vettem a teszkóban javítófestéket, de elég gagyi, nem tapad meg rajta. Tudsz valami jobbat ajánlani?
A szükséges minimum: a rozsdás részt fémtisztára (!) csiszolni; rozsdagátló-passziváló alapozóval az adott részt (megfelelő méretű ecsettel) lekenni (két rétegben), majd ennek száradása után festékkel ugyancsak két, inkább három rétegben átkenni (ugyancsak ecsettel). Autófényezők ellátására (is) szakosodott boltok ki tudnak keverni festéket az autód színében, akár fél decis mennyiségben is (általában ez a legkisebb mennyiség, amit kiadnak); ez nem kerül többe kb. egy ezresnél, és az adott feladatra bőven elég. Így elég hosszú időre megállítod a rozsdát (föltéve, hogy a csiszolás tényleg alapos volt és az egész rozsdás részre kiterjedt), és ránézésre sem lesz túl csúnya.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2009.08.02 13:07:38
És ha elvinném műhelybe kb. milyen összegre számítsak anyagi téren?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 13:23:00
Hát ha csak ködölik az érintett részt (magyarul csak azt a részt fújják le, nem a komplett elemet), akkor szvsz nagyságrendileg ilyen 4-5 ezer forintra. Persze ne márkaszervízbe vidd. De emiatt műhelybe vinni  ::) ... Ha jól értem, csak a sárvédő-ív belső pereme rozsdás. Emiatt szvsz tök fölösleges, de te tudod. A full-maximalista megoldás meg nyilván az egész elem újrafényezése, de ez 15-20 ezerbe simán belekerülhet.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2009.08.02 14:10:42

A külső perem széle rozsdásodik az él mentén, jelenleg csak közelről látszik és kb. havi szinten észrevehető a rosszabbodás és még csak nyár van. Azért félek nekiállni, mert nem tudom, hogy az ép a fényezés alatt mennyire terjedt ki a rozsda és ha magam állok neki onnan is lebarmolni a fényezést,  mennyivel lenne szebb a végeredmény a mostaninál (nem csináltam még soha ilyet). Az alapján amit eddig mondtatok a dologról (javítsatok ki ha tévedek) szerintem úgy tudnám legolcsóbban megúszni a dolgot ha tünetileg kezelném, majd ha eljut odáig hogy az sem oldaná meg, kiadom érte azt a 15-20 ezret. Addig viszont valahogy azt kéne megoldanom, hogy legalább kívülről ne látsszon. Van valami olyan festék, amit tudok erre alkalmazni? A teszkóban árulnak erre a célra színazonos festéket, de mint mondtam az lepereg a felületről. Köszi.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.08.02 14:21:13
Ha már levet ereszt, az számomra azt jelzi, hogy ott már megtette a rozsda a magáét, így Interneten keresztül szvsz., már kilukadt és sürgős beavatkozásra vár.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 14:22:40
Hidd el ha csak kívülről rá"pentyülsz" nem érsz vele el semmit... ha gondolod és lehozod 5e+anyag árban megcsinálom Neked!! Csak a színt+lakot+edzőt kell (kb 3e Ft össz) megvenned,és normális minőségben lesz megcsinálva!! a sima rájavítás kb 1 hónapos megoldás!! (ezzel foglalkozom hidd el)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 14:23:05
Hát, leírtuk a megoldást... Le kell csiszolni fémtisztára, alapozni, kikevertetni hozzá fél-egy deci színt, lefesteni. Csiszolás után zsírtalanítsd az alapozandó-festendő részt pl. nitrohígítóval (vigyázz, hogy csak az érintett részre jusson), akkor nem fog leperegni a festék.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 14:23:55
zsírtalanításra szilikon mentesítő...az nem kezd meg semmit!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.08.02 14:25:14
Otthon fényezést javítani... Nonszensz srácok... Mégis hogy a bánatban fogja a színt felvinni? Ecsettel? Hát az olyan szép lesz mint egy vidéki temetés... Tessék szakihoz vinni a rozsdás autót.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 14:26:49
ezért mondtam neki hogy keressen meg..szerintem az anyag nélkül az 5e elég korrekt ár!! :D
(nem rég vettem egy hvlp pisztolyt(90e) ) szerintem jobb mint az ecset!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 14:27:42
Otthon fényezést javítani... Nonszensz srácok... Mégis hogy a bánatban fogja a színt felvinni? Ecsettel? Hát az olyan szép lesz mint egy vidéki temetés... Tessék szakihoz vinni a rozsdás autót.
A Starletem téged egy vidéki temetésre emlékeztetett a tavaszi talin  ;) ? A hátsó sárvédő-íveken bőven volt felületi rozsda a tél végén, és én magam javítottam, otthon, ecsettel. Nagyon ronda lett? Nagyon látszott  :) ?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2009.08.02 14:44:38
Végülis nem. De akkor is... Van esetleg közeli fotód róla, hogy milyen lett a végeredmény? Csak hogy tudja a fórumtárs, kb mire számíthat.
Ettől függetlenül Trotterrel értek egyet, hogy ha bugyog a rozsda, akkor lehet, hogy jópár centi hiányozni fog csiszolásnál az elemből.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 14:50:55
Végülis nem. De akkor is... Van esetleg közeli fotód róla, hogy milyen lett a végeredmény? Csak hogy tudja a fórumtárs, kb mire számíthat.
Ettől függetlenül Trotterrel értek egyet, hogy ha bugyog a rozsda, akkor lehet, hogy jópár centi hiányozni fog csiszolásnál az elemből.
Közeli fotóm nincs - illetve csak arról, hogy hogy nézett ki csiszolás és passziválás után:
(http://www.toyotaclub.hu/imgput.php?fname=images/Palaczk/starlet_antirost_2.jpg) Tehát azért elég nagy felületet érintett - de ugye, hogy az autó mellett állva nem tűnt fel  ;) ? Nem véletlenül mondom, hogy ha tényleg csak az ívet érinti, akkor nem lesz feltűnő. És, ugye, ezzel együtt is azt írtam én is, hogy ez csak átmeneti megoldás  :) ... De annak teljesen jó.

Persze, ha a csiszoláskor kiderül, hogy át van rozsdásodva az ív, akkor azt ezzel nem lehet megmenteni - de mással sem, tehát ha a fényezőnél derül ki, akkor is ugyanott vagy. Akkor oda lakatos kell, ívcsere, és azután persze tényleg fényezni kell a komplett elemet telibe. De ha csak felületi rozsda van (és van esély rá, hogy az van, elvégre ha alá/át van rohadva, akkor nagy buborékok keletkeznek a fényezésen az érintett részen), akkor arra teljesen jó ez a csináldmagad megoldás, és megvan mondjuk max 2000 forintból meg némi munkából.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 15:19:53
Palaczk.... akrilnál ok az ecsetes megoldás...de metálnál nem....metálnál épp a fújás hatására terülnek ki a szemcsék a fényezésen...+a lakk...metált ha ecsettel kened fel akkor csak egy sötét paca lesz a helyén...
Akrilnál egyébként lehet megoldás az ecset,de csak kellően behigított festéknél,ahol kiterülnek az ecset nyomai!!
De egyébként a festés előtt kellően előkészített felület az tényleg szükséges!! Inkább szedd le fémig mint hogy pár hónap múlva baj legyen...még a felületen nincs semmi látszata addig alul vígan csámcsog a rozsda!!
De egyébént metál ezüst kb 1500Ft-dl+ennyi a lakk is!! ezért írtam hogy kb 5000+anyagból megoldom neki tökéletesen ha úgy ok!! (na jó tovább nem futtatom magam!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2009.08.02 15:38:58

mmmmmmetáltbirod????  [rohog] [rohog] [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Thomasino - 2009.08.02 21:30:44
Hello!

Nekem is lenne fényezős kérdésem, amikor elkezd felpúposodni a festék (1. kép), azt még akkor le lehet kezelni javitóív nélkül? A másik problémám,hogy a küszöböm szerintem javítva volt, mert a jobb oldalon olyan rücskös a festése (2.kép) a másik oldalon meg nem, itt is rozsdásodik kicsit. Itt érdemes lenne leszedni ezt a gány festést?
Úgy látszik kezdhetek gyűjteni, hogy ősszel rendbe hozzam.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Thomasino - 2009.08.02 21:31:18
2. kép.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 21:44:36
a küszöböd elég gázul néz ki...szerintem annak kasznis lesz a vége,mivel az már javított  küszöb, ott vagy horpadás vagy lyuk volt...még így képen is látszik!! nem tudom mennyi idős az autód....de szerintem ez a jobb "csücske" ütve volt és már javították azért rohad!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 21:48:11
Valszeg sérült lehetett az autónak ez a része - ezek az elemek már javítva, gittezve, fényezve voltak, és sajnos nem túl szakszerűen, ez látszik. A küszöbön csak felületinek tűnik a rozsda, itt érdemes lehet a rozsdásodó részeket lecsiszolni, esetleg a fémtiszta felületet még cinksprayvel is lefújni, aztán alapozni, kőfelverődés-védőt ("rücsi") felvinni, festeni. A sárvédő-íven az a hólyag sajnos átrozsdásodás is lehet - megpróbálhatod lecsiszolni, azzal nem veszítesz semmit. Ha nincs lyuk (átrozsdásodás) alatta, akkor elég lehet ezt is felületkezelni és festeni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Thomasino - 2009.08.02 21:53:21
Igen törött volt, mert a csomagtartó sem volt 100-as, azóta azt kellett fényezni. Szép lassan derül ki az autó múltja.  Akkor a legrosszabbra számítok(küszöbcsere, javitóív) és igy csak jobban jöhetek ki.  :hmmmm:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 21:54:38
ez lenne a tökéletes megoldás... akkor egy darabig nem lesz gondod!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 21:57:30
Igen törött volt, mert a csomagtartó sem volt 100-as, azóta azt kellett fényezni. Szép lassan derül ki az autó múltja.  Akkor a legrosszabbra számítok(küszöbcsere, javitóív) és igy csak jobban jöhetek ki.  :hmmmm:
Javítóív belátható időn belül valszeg esedékes lesz. Küszöbcserétől szvsz nem kell tartanod, legalábbis így ránézésre. Illetve talán majd csak jópár év múlva.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 21:59:31
Palaczk...nézd meg a küszöb képet jobban....reped ki a "mutyi" a végénél amit belehúztak.... ott vagy lyukas volt vagy horpadás..de nem kicsi!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 22:02:30
Hát csúnya az a része ott, meg gyárilag nincs is benne az az ív az aljában... De én emiatt biztosan nem vágatnék bele az autóba, amíg nem muszáj (amíg ki nem lyukad a küszöb), csak a felületét kezelném le.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.08.02 22:09:08
szerintem az már lyukas volt...vastagon van ott rajt a cucc ahol reped...küszöb meg ugye tartó elem...nem tudom mennyi pénzt szánsz rá,de én hajtatnék rá egy küszöböt egy 1,2-es anyagból,2 lyuk a tetejére,(kicsi),bele orsóolajjal...azt ledugózni és le van róla a gond!! :D
Amúgy azért írom ezt mert volt olyan autó amin egy kis pöttyöt neki álltam csiszolni azt a végére elfogyott a küszöb!!
(http://kepfeltoltes.hu/090802/P1010264_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Thomasino - 2009.08.02 22:16:43
Egyelőre begyűjtöm az információkat aztán eldöntöm mennyit ér meg. Szeretném még jó darabig megtartani ezt a kocsit, főleg hogy eddig a kötelezők mellett csak fényezésre költöttem:
- csomagtartó fényezés, mert feljött a lakk,
- jobb első sárvédő mert nem láttam egy jobb kezet
- hátra van még a két jobb oldali ajtó mert azt csak le ecsteltem javitó festékkel, hogy ne rozsdásodjon
és akkor még ezek is.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.08.02 22:26:04
Egy külső küszöb-csere mondjuk nem egy hú de drága dolog. Ha jól rémlik, a Camrymen három éve egy húszasból kijött, anyaggal együtt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2009.08.03 06:48:05
A Corollán nekem is csak egy kisebb folt látszott a küszöbön, aztán mikor megemeltem az autót és kezdett recsegni-ropogni, gyanús lett a dolog... Küszöbcsere, taposólemez kb 20*70 cm-es pótlás, belső küszöb építés... fényezéssel ki is jött 165-ből. Sőt, az enyém külsőre jobban is nézett ki, mint a képen...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2009.09.27 17:07:24
Palaczk!

Most már komolyan mondom Pécsre kell menni autótfényeztetni. Azt írtad, hogy átlag 15-ér fújnak nálatok egy elemet...
Én most itt Szombathelyen elég jól körbejártam a témát, de itt sokkal drágábban dolgoznak a festők  :nono:
Komolyabb festőműhelyekben (pl. márkaszervízek fényező részében) 25-30 ezer körül kérnek számla nélkül egy elemér, úgyhogy azokat egyből kizártam. Maradnak a kisebb maszekok. Többnél is jártam, egyik 20-at mondott egy sárvédőre és 25-öt egy ajtóra, a másik 40-et a kettőre de ismerősi alapon  :lol:
Nagyjából mindenhol ezek voltak az árak. Ennél kevesebbért (15 e/elem) csak egy szomszédos faluba fest egy idősebb bácsika, de neki láttam munkáját, szemetes, és a szín se stimmelt  :nono:
Végül találtam azért egy elég korrekt festőt. Mutatom a sárvédőt és az ajtót, hogy azokat kellene festeni. Mondja az 40. Oké. Meg mondom van két diszléc is, az még belefér az árba? Igen persze. És mondom ebbe a hátsó sárvédőbe meg bele kellene javítani, az is belefér? Hááát... Igen. Plusz még fel is ajánlotta hogy a kifakult fényszóróbúrákat is felpolírozza. Remélem szép is lesz, bár állítólag nem dolgozik rosszúl.
Amúgy nővérem Matizáról van szó, szóval kicsit OFF, csak szerettem volna leírni, hogy errefelé sajnos magasabbak a tarifák.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.09.27 21:05:26

Szemetes a festés?? az ilyen előfordul...és akkor mi van?? száradás után pár nappal simán kipolírozható,és ha narancsos az is eltűntrethető polírral....
Olyan nincs hogy ne kerüljön bele valami....kivéve kamrában....persze ott is előfordul hogy a pisztolyról beleesik porszem stb stb...
De ugye a kamrás fényezésnek meg meg van az ára....
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: KLaco - 2009.09.27 22:27:48
Nem tom, hogy ide tartozik -e, de tudtok olyan céget, aki megbízhatóan távolít el horpadásokat vákuumos módszerrel?
Köszi.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.09.28 20:27:04
Palaczk!

Most már komolyan mondom Pécsre kell menni autótfényeztetni. Azt írtad, hogy átlag 15-ér fújnak nálatok egy elemet...
Igen, a legtöbb független (nem márkaszervízes) műhelyben ennyi az átlagos ár, elemenként. A drágább helyeken 20. Persze ha csak 1 elemet akarsz fújatni, és az történetesen a motorháztető, akkor némely nem-drága helyen is elkérnek érte egy húszast.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2009.09.28 20:28:58
Szemetes a festés?? az ilyen előfordul...és akkor mi van?? száradás után pár nappal simán kipolírozható,és ha narancsos az is eltűntrethető polírral....
Olyan nincs hogy ne kerüljön bele valami....kivéve kamrában....
Na jó, de nyilván nem mindegy, hogy 1-2 helyen van benne 1-2 szemcse, vagy bárhová nézel, ott a kosz benne  :nonono: ...  Előbbit azért nyilván össze tudja hozni bármelyik, kicsit is hozzáértő fényező. Legalábbis annak a hatnak-hétnek, akivel eddig dolgom akadt, sikerült  :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.09.28 22:36:31
na jó azért a gyerekek ne ott dobálják mellette kislapáttal a sárgahomokot!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Profy - 2009.11.08 22:14:37
Szkaresz hátha tudol segíteni. :D

Avém eleje puffos volt és az esőelvezető mellet szépen az A oszlopnál becsorog a víz. :(
Mivel a jótékony kasznis szarul csinálta meg és a lemezek nem érnek össze mindenhol a tűzfal,torony csatlakozásnál. :(
 Mivel lehet tünetileg és mivel lehet véglegesen megszünteni az anyagfolytonossági hiányt hogy a víz ne találjon magának utat? :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.11.09 09:13:12
Van karosszéria tömítő,azzal ki tudod tömíteni akár véglegesen is!!
Festékboltban így kérd!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: KLaco - 2009.11.12 12:29:25
Pesten, és/vagy Dél-Kelet Pest megyében tudtok olcsó, és jó fényezőt? A Yarisnak kellene a lökhárítóját lefújatni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2009.11.13 17:49:38
Hi!!
Ment priviben a megoldás szerintem!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Zé Balázs - 2010.01.31 17:33:29
Szakértői segítséget szeretnék kérni!

Adott egy 2001-es, sötétkék-metál fényezésű Avensis, amelyet a decemberi végi szeszélyes időjárás folytán jégeső ért.
Ennek hatására a karosszérián nagy számban fényezési hibák keletkeztek.
A lemezek nem horpadtak, csak a fényezés pattogott olyan formán le, mint ahogyan a motorháztető elején szokott a kőfelverődések hatására.
Tehát a festék max. 1 négyzetmilliméteres területeken lepattogott a (fehér) alapozóig.

Mit lehetne ezekkel a hibákkal kezdeni (értelem szerűen a vízszintes felületeken keletkeztek a hibák, ming a motorháztető, tető, csomagtér ajtó)?

Egy másik kérdés:
a hátsó lökhárítón elég mély karcok vannak, ezért újra szeretném fényeztetni.
Ez mennyiből jönne kb. ki?
És az első lökös fényezési is ugyanennyi lenne?

Köszi előre is!

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.01.31 17:39:12
Hm...ezt mind látni kéne....megoldható,de meg kéne néznem és akkor tudnék árat mondani....
Nem a fújás a sok időben,hanem az aládolgozás....ha szarul néz ki az alja akkor pedig sok idő elmegy rá....ha nem akkor meg hamar kész,akkor természetesen olcsóbb is!!
Ha nincs sok pötty,akkor érdemesebb lenne lepöttyözgetni és összepolírozni!! Ha sok akkor újra kéne fényezni...de ha gyári még a festék érték akkor kár újrafújni,mert ha eladod akkor azt fogják hinni hogy rommá volt törve.....ezért nem fújom le én se a camry elejét....még gyári...igaz kavicsos.....de így ha el akarom adni akkor rámérhet a vevő és nincs vele gond.....ha meg sok lenne rajt a mikron,akkor meg magyarázkodhatnék,senkit nem érdekelne,csak az hogy fújva volt!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Zé Balázs - 2010.01.31 18:31:56
Köszi a gyors választ; igazából nem is vártam, hogy bárki meg tudja mondani a "tutit" látatlanban...

Az jégeső miatti újrafényezés: nem alternatíva!
Ne úgy képzeld el, hogy teljesen tönkreverte a fényezést;
inkább arról van szó, hogy ugyanolyan sérülések előfordulnak a tetőn / csomagtér ajtó tetéjén, mint a kocsi elején jellemző
kőfelverődésekből adódó ici-pici fehér pöttyök. Szóval, nagyon közelről kell megnézni a fényezést (mosás után), hogy észre lehessen venni őket.
Nem számoltam meg, hogy mennyi van belőle; nagyságrendileg 100-200 db.
Szóval, a pöttyözés+polírozás lenne a járható út; csak nem tudom, hogy ez mennyire kivitelezhető jó minőségben (= nem észrevehetően).
És persze, a korrózió-védelem miatt is jó lenne megoldást találni erre a dologra
(bár nem tudom, hogy ha csak az alapozóig jutott el a sérülés, az korrozió szempontjából veszélyes-e).

Lökháríó: csinálok képeket a jövő hét végén; elküldeném megszakértésre; árajánlatra.

Köszi!

Hm...ezt mind látni kéne....megoldható,de meg kéne néznem és akkor tudnék árat mondani....
Nem a fújás a sok időben,hanem az aládolgozás....ha szarul néz ki az alja akkor pedig sok idő elmegy rá....ha nem akkor meg hamar kész,akkor természetesen olcsóbb is!!
Ha nincs sok pötty,akkor érdemesebb lenne lepöttyözgetni és összepolírozni!! Ha sok akkor újra kéne fényezni...de ha gyári még a festék érték akkor kár újrafújni,mert ha eladod akkor azt fogják hinni hogy rommá volt törve.....ezért nem fújom le én se a camry elejét....még gyári...igaz kavicsos.....de így ha el akarom adni akkor rámérhet a vevő és nincs vele gond.....ha meg sok lenne rajt a mikron,akkor meg magyarázkodhatnék,senkit nem érdekelne,csak az hogy fújva volt!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.01.31 19:37:03
Ha alapozóig sérült csak akkor nem gáz a dolog,akkor nem fog rohadni....
Le kell pöttyözni és polír...bár kicsit macerás meló,de jobb eladásnál mint a teli fényezés!!
Ok...várom a képet majd...csak szólj ha küldöd!!
Pü-ben jöhet minden!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.21 15:36:40
Ma befejeztük a sza.rrá tört renault kango fényezését...azaz 3 elem....mocsok gyöngyház bordó....nem tudom mennyire látszik de ilyen lett!! :D
4 nap kemény szívás mert darabokra kellett szedni,és össze is rakni!!
http://kep.ivpicture.hu/313912.jpg (http://kep.ivpicture.hu/313912.jpg)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Tamás69 - 2010.02.21 16:00:26
Ma befejeztük a sza.rrá tört renault kango fényezését...azaz 3 elem....mocsok gyöngyház bordó....nem tudom mennyire látszik de ilyen lett!! :D
4 nap kemény szívás mert darabokra kellett szedni,és össze is rakni!!
http://kep.ivpicture.hu/313912.jpg (http://kep.ivpicture.hu/313912.jpg)

A felemás díszcsík gyári design, vagy a ti ötletek ???  :devil2:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.21 16:09:28
így hozta az ember az autót...de már megvette rá a széleset,de így kapott csak bontott ajtót!! :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Tamás69 - 2010.02.21 16:18:26
így hozta az ember az autót...de már megvette rá a széleset,de így kapott csak bontott ajtót!! :hug:

Akkor minek kellett visszatenni a csíkot? vagy le se szedtétek, csak körbeecseteltétek? :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.21 16:41:42
leszedtük,darabokra volt szedve,de úgy vigye ahogy idehozta...a kasznisánál van a másik csík,meg addig is a felfogatásoknál nem megy be az ajtóba a víz..........
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Gizitee - 2010.02.26 04:35:37
Sziasztok! Mi a ti véleményetek?
Szerettem volna megtudni egy Toyota autókereskedéstől, hogy a náluk vásárolt autómon (Aygo) miért 270-300 mikron a festékvastagság. Talán szállítási sérült?

A kereskedés többek között ezt is írta:

„Tájékoztatjuk, hogy a Magyar Szabvány szerint a festékréteg a legtöbb karosszériaelemen 300 mikronig, néhány speciális elemen 400 mikronig szabványosnak minősül."

Most nincs sok időm ezzel foglalkozni, de hétvégén ráérek jobban utánanézni a dolgoknak. A fenti idézet önmagában igaz. De! Az említett Magyar Szabvány a 2003. december 1-én kihirdetett MSZ 2709:2003 számú, „Gépjárművek gyári új fényezése. Rétegvastagság” című szabvány nem kötelező hatályú, alkalmazására kényszer nincs! Más kérdés, hogy ha valaki mégis vállalkozik a szabvány szerinti forgalmazásra, akkor szerződésileg annak előírásait be kell tartania. A Toyota szerintetek vállalkozott ennek a Szabványnak a betartására?  Azt is hozzá kell tenni, hogy jelenleg az állami szabványok helyett már nemzeti szabványokról beszélhetünk de jelzetük továbbra is MSZ. Ami pedig igen fontos, hogy a szabványok nem kötelező hatályúak, vagyis alkalmazásukra kényszer nincs!!! A nem szabványos termék forgalomba hozatalát a Btk. sem bünteti. Kötelező szabványok sincsenek. Ugyanakkor létezhetnek (és léteznek is) jogszabályok (törvények, rendeletek), amelyek egyes – önmagukban nem kötelező – szabványok előírásainak teljesítését a vonatkozó termékek forgalomba hozatala esetén mégis megkövetelik. Ebbe a jogilag szabályozottnak nevezett körbe általában az élet-, az egészség-, a testi épség, a környezet- és a vagyonvédelemmel, a biztonsággal kapcsolatos termékek tartoznak. A szakmai termékek jelentős része a fenti körbe nem tartozik (divatcikkek), s ezekre vonatkozóan a piacgazdasági logika rendeletileg sem teszi kötelezővé az esetleg az adott típusú termékre létező szabvány alkalmazását.

Tehát a fentiek tekintetében szerintetek milyen kapcsolatban áll az MSZ 2709:2003-as Állami Szabvány és a TPS által „kibocsátott” Aygo fényezésének mikron vastagsága?  :innocent:
Azaz mennyire veszi magára a Toyota a fenti szabvány értékeit?????? Mert gondolom én a Magyaroknak nem fognak külön ráfényezni..na jó, csak majomkodok.... :devil: Elnézést. A kérdésem változatlanul komoly.  :hmmmm:
Ha a Toyota gyár nem ad ki 200 mikronnál nagyobb értéket, akkor kit érdekel a Nemzeti Szabványunk?
Köszönök minden hozzászólást!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Kgabe - 2010.02.26 07:32:06
Lehet, hogy érdemes lenne megkeresni egy ilyen ügyekben jártas szakjogászt! :hmmmm:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.26 07:54:26
Kicsit soknak tűnik....
egyenes felületen mérted a vastagságot?? mert az előfordul hogy az éleknél+az íveknél több legyen,ugyanis ott közelebb van a pisztoly amikor fényezik.....
Ha a sárvédő ill. ajtó, tető közepén is ennyi,akkor nekem egy kicsit gyanúsnak tűnik!!
Nem bentley ez az autó hogy annyi lakkot "pocsékoljanak" rá!!!  :surrender:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Gizitee - 2010.02.26 09:24:06
Kicsit soknak tűnik....
egyenes felületen mérted a vastagságot?? mert az előfordul hogy az éleknél+az íveknél több legyen,ugyanis ott közelebb van a pisztoly amikor fényezik.....
Ha a sárvédő ill. ajtó, tető közepén is ennyi,akkor nekem egy kicsit gyanúsnak tűnik!!
Nem bentley ez az autó hogy annyi lakkot "pocsékoljanak" rá!!!  :surrender:

Szia, nem az éleknél vagy íveknél mértük :( Ajtó közép..stb. ahogy írtad. Emiatt gyanakszom én is.   :hmmmm:   A kereskedés állítja, hogy nincs infó sérülésről, javításról. Mondjuk én csak el szeretném adni hamarosan az autót és ahogy a biztosító kárszakértőjét nem tudtam meggyőzni, valószínűleg a leendő vevőt sem hisz majd nekem, ha azt merem állítani, hogy az autó a jelenlegi törésén kívül mást nem szenvedett el.  :nonono:
Nincs nekem semmi anyagi kompenzációs igényem,  :flowers:  csupán egy igazolást szeretnék, hogy a jelenlegi sérüléssel nem érintett részeken mérhető festékvastagság nem az én saram. Pl: ilyen –olyan sérülés javításakor került az autóra, mondjuk mert szállítás során sérült, vagy kiállított autó volt stb Nem tudni.  A sérülést szállítás, forgalomba helyezés stb. előtt gyári technológiával javították, az autót joggal értékesítették új és sérülésmentesként. Valami ilyesmi.. semmi egyéb vagy komolyabb. :D  Csupán egy igazolás vagy tájékoztató.. bármi, ami engem igazol.
Most akkor megköszönöm a hozzászólásokat.. és ezúttal már egy disztingváltabb levelet írok a TMH-nek és  keresek valami contact-ot a Toyota Europe –nál és egyúttal oda is elküldöm ugyanazt a levelet angolul. Senkit nem akasztottak még fel egy ilyen levélért… úgyhogy sok szerencsét nekem, de ha sikerrel járok akkor úgyis elújságolom a fórumon   :yes: . Ha nem járok sikerrel, azt is közzé teszem.   GYES-en vagyok ráérek levelezgetni… kopogtatni, kilincselni… tapadni , nyomulni  :devil:  :D 

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.26 14:08:59
egy pár levelet tutti megér...mert én nem hinném el hogy egy 150 mikron feletti fényezés az gyári,akárhol is mérik!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2010.02.26 21:10:21
Gizitee

270-300 mikronos festékvastagság szinte biztosan arra utal, hogy az autó alighanem szállítási sérült, javított. Ezt, tudtommal, nem lett volna szabad előled elhallgatniuk átadáskor, mert ez értékcsökkentő tényező! Semmiképp nem minősül sérülésmentesnek az ilyen autó, akkor sem, ha gyári technológiával javították. Ez, amit a szabványról írtak, rizsa... Ez az érték az átlagos festékvastagság duplája!

Ne hagyd annyiban; és szerintem ne csak emailt küldj, próbálj telefonon találni egy illetékest a TMH-nál.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Gizitee - 2010.02.28 11:59:38

Fiúk, nagyon köszönöm a megerősítést, bátorítást! Amint van érdemleges esemény az ügyben, leírom.  :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.02.28 12:59:07
Ugyan nincs mit....de egyébként egy "sima" autókereskedőt,vagy egy fényezőt magaddal viszel toyotáékhoz,az is azt fogja mondani hogy javított az autó.... csak sajnos nem fogod tudni bebizonyítani hogy nem nálad sérült az autó....
Haveromék egy G Astrával jártak ugyanígy... én vettem észre hogy fújva volt az autó,mikor meg visszavitték fél év múlva,akkor az opel elintézte annyival hogy tutti hogy már ők törték össze az autót.....az lehet évekig pereskedni,de úgyse a vevő nyer.....
ez a magyar kereskedők gerinctelensége!! :censored:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: afekete - 2010.02.28 17:25:13
Sziasztok!

Kb. mibe fáj egy 15"-os felnit újra fujatni úgy, hogy a felirat megmaradjon? Itt (http://www.toyotaclub.hu/imgput.php?fname=images/afekete/oz_superturizmo_1.jpg) van kép.

Köszi,
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.20 18:44:23
Lenne egy kérdésem (főleg szkaresz véleménye érdekelne; tudtommal Ő fényez, mintha azt olvastam volna, nem is ügyetlen :D )
Van nékem az E10 Corollám, ami csúnyán össze volt törve előző tulajnál, cserébe viszont annál csúnyábban lett megcsinálva... Eddig is volt a tetőn repedés, valószínűleg fejen forogtak vele; az elmúlt hetekben viszont felerősödtek a repedések, olyannyira, hogy ma lényegében a kezemben maradt egy jó tenyérnyi darab a festék, alapozó, gitt egyvelegből; hát, rétegvastagságot tolómérővel, de akár mérőszalaggal is lehetne mérni...
Tehát: az egész tető, A-B oszlop, valamint a hátsó "C" oszlop teljes regenerálása mivel járna, körül-belül? Idő, munkadíj, anyagköltség stb. Segítségként 205 Satin Black Metallic a szín, de ha van jó ötlet, ami esztétikailag rendben van és akár jelentős költségcsökkenést eredményez (kivéve kabriósítás :D), akkor ámen. Szélvédőt kivenni nem szeretném, bár A-oszlop miatt szükséges lehet.
Fényképet tudok (majd) felrakni, akár személyesen is szemrevételezhető, kérdésekre válaszolok.
Ajánlatokat ide várok, vagy pü-ben :)
(megjegyzés: az autó eladása nem pálya, mivel bármennyibe is jönne ki a további felújítás, annyi pénzből nem kapok, csak hasonló f*stalicskát)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: murray - 2010.06.20 19:54:28
Feri nem fog jól esni amit mondok de a legkevesebbet költsd rá. pont tegnap taliztam a coriklubbol egy sráccal, és neki is törött volt az E10ese
arról is mállik le a festék , pedig rengeteget dolgozott már vele..szomoru látvány körbenéztem...áá, kész
az hogy az enyém "csak" rohad az egy dolog. de nem hepehupás .én törött autóval nem nagyon foglalkoznék komolyabban
fogj vmi olcsó alapozot meg festéket és max fújjátok telibe és szia. semmi értelme méregdrága festékkel fényezni. sorry  :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.20 19:57:03
MFerenc igen sokat költött hosszas mérlegelések után a Corijára (motorgenerál), így úgy vélem, hogy igényes lesz az autója külsejére is (még ha nem is arannyal fújatja telibe a kocsit). Bár az is igaz, hogy leírás alapján kell majd vele dolgozni rendesen...  :ph34r:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.06.20 20:11:12
Nos, én is hasonló cipőben járom a Dai bal első ajtajával. Itt is repedezett a gitt és egy-két helyen már le is jött. Karesz az én megoldásom, én a kocsival hosszú távra tervezek. Árat, majd Ő ír, ha olvassa.  :devil:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.20 20:21:15
Lenne egy kérdésem (főleg szkaresz véleménye érdekelne; tudtommal Ő fényez, mintha azt olvastam volna, nem is ügyetlen :D )
Van nékem az E10 Corollám, ami csúnyán össze volt törve előző tulajnál, cserébe viszont annál csúnyábban lett megcsinálva... Eddig is volt a tetőn repedés, valószínűleg fejen forogtak vele; az elmúlt hetekben viszont felerősödtek a repedések, olyannyira, hogy ma lényegében a kezemben maradt egy jó tenyérnyi darab a festék, alapozó, gitt egyvelegből; hát, rétegvastagságot tolómérővel, de akár mérőszalaggal is lehetne mérni...
Tehát: az egész tető, A-B oszlop, valamint a hátsó "C" oszlop teljes regenerálása mivel járna, körül-belül? Idő, munkadíj, anyagköltség stb. Segítségként 205 Satin Black Metallic a szín, de ha van jó ötlet, ami esztétikailag rendben van és akár jelentős költségcsökkenést eredményez (kivéve kabriósítás :D), akkor ámen. Szélvédőt kivenni nem szeretném, bár A-oszlop miatt szükséges lehet.
Fényképet tudok (majd) felrakni, akár személyesen is szemrevételezhető, kérdésekre válaszolok.
Ajánlatokat ide várok, vagy pü-ben :)
(megjegyzés: az autó eladása nem pálya, mivel bármennyibe is jönne ki a további felújítás, annyi pénzből nem kapok, csak hasonló f*stalicskát)
Szia Feri!!
Küldj képet légyszi azt mondom....kéne azért látnom!! Lehet kasznis munka is kell hozzá ha nem akarod hogy újra kihulljon pár hónap/év múlva megint!!
Sajna a kitt és a lemez hőtágulása különböző,így ahol nagyon vastag ott nem tudja követni a kitt a lemezt így kireped!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.20 20:22:44
Ahogy kleingy is írja, hosszas mérlegelés után döntöttem az autó "rendbe rakása" mellett; nem akarom flip-floppal csináltatni, aranyoztatni, meg a f*szom; csupán annyit szeretnék, hogy ha most lefújja valaki, akkor 2 év múlva is autó kinézete legyen. Egy fényezőben már hatalmasat csalódtam, ahogy kasztnisban is, tehát igyekszem kicsit körüljárni a témát. Fáj, hogy így bebuktam ezt az autót, de mivel akárhogy számolok, nem tudom lecserélni normálisan, inkább ebbe ölöm a kincset.
Gondoltam, le teddyhengerezem radiátor zománccal, persze úgy, hogy jusson a szélvédőre is, akkor legalább nem kell fóliáztatni, de aztán felriadtam...
(sajnos, a motorgenerál sem fejeződött be, továbbra is kell még hangolni, de legalább már nem eszi az olajat  :D most a vizet, mert a korábban javított hűtőn megjelent egy újabb repedés; miért ne...; tehát igyekszem a lehetőségekhez képest igényesnek lenni a külsejét tekintve is, pár napja políroztam át az egészet, elég szép eredménnyel; próbálom tovább csinálgatni a belsejét is, lassan bekerül az E11 ülés, közben néhány elektromos problémát is kiküszöbölök, szóval van mire nézni)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.20 20:24:05
Természetesen készítek róla képeket holnap, próbálok részletese, jól átlátható képeket csinálni, aztán megszakérted. Köszi előre is!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: murray - 2010.06.20 21:23:12
örülok h mindenki hosszú távra tervez..akkor én is. :flowers:
amugy az E11 ülés nagyon baba az E10ben azt már tegnap tapasztaltam :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.20 21:27:15
Ahogy kleingy is írja, hosszas mérlegelés után döntöttem az autó "rendbe rakása" mellett; nem akarom flip-floppal csináltatni, aranyoztatni, meg a f*szom; csupán annyit szeretnék, hogy ha most lefújja valaki, akkor 2 év múlva is autó kinézete legyen. Egy fényezőben már hatalmasat csalódtam, ahogy kasztnisban is, tehát igyekszem kicsit körüljárni a témát. Fáj, hogy így bebuktam ezt az autót, de mivel akárhogy számolok, nem tudom lecserélni normálisan, inkább ebbe ölöm a kincset.
Gondoltam, le teddyhengerezem radiátor zománccal, persze úgy, hogy jusson a szélvédőre is, akkor legalább nem kell fóliáztatni, de aztán felriadtam...
(sajnos, a motorgenerál sem fejeződött be, továbbra is kell még hangolni, de legalább már nem eszi az olajat  :D most a vizet, mert a korábban javított hűtőn megjelent egy újabb repedés; miért ne...; tehát igyekszem a lehetőségekhez képest igényesnek lenni a külsejét tekintve is, pár napja políroztam át az egészet, elég szép eredménnyel; próbálom tovább csinálgatni a belsejét is, lassan bekerül az E11 ülés, közben néhány elektromos problémát is kiküszöbölök, szóval van mire nézni)
Políroztattad??? Na ne csessz ki velem....fényezés előtt legalább 3 hónappal,de inkább 6 hónappal előtte nem tanácsos waxolni!!! :cry:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.20 21:36:38
karesz, no para. Leiras alapjan itt keomofag kell ugyis. :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.20 21:45:55
méééé' rákos?? kemo??  [rohog] azaz keomfag!!  :1eye: Olyanom nincs!! :D De kromofággal nem dolizok ha nem muszáj....azután is sz.r festeni....inkább lemezig csissz azt újraépít üvegszálas+sima kitt!! :cry:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.21 07:25:30
Políroztattad??? Na ne csessz ki velem....fényezés előtt legalább 3 hónappal,de inkább 6 hónappal előtte nem tanácsos waxolni!!! :cry:
Nem, csak én políroztam, de a tetejét nem, mert ahhoz már nem volt kedvem nyújtózkodni  [rohog]; akkor még nem esett le a fényezés, csak a repedések látszottak...
De ne ess kétségbe, ha azt mondod, nem pálya, semmi gáz! ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 08:40:18
A frissen waxolt kocsi hallatán sztem minden fényező messze menekül. :flowers: De így nem gond. Most, hogy esik az eső néha, meglátod, milyen jól vezeti le a kasztni magáról a vizet. Nekem is kéne polírozni már, mert a tavalyinak rég lőttek.  :hmmmm:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.21 08:54:34
Régen rendszeresen mostam (max 10 naponta), políroztam ha kellett, waxoltam sűrűn, pont a vízlepergetés és egyéb hasznos dolgok miatt. Utolsó alkalommal amiatt, mert hiába mostam (bár csak kézi mosóban szoktam, de nem sajnálom a 100-okat), az autó oldalán, főleg az alsó 1/3-ban matt szürkés maradt, mintha poros lenne.
Azt meg pontosan értem, ha bármelyik fényező sikít, ha frissen waxolt autót kellene fényezni, azért is írtam, ha esetleg szkaresz fázik tőle, megértem, nem benne van a hiba (úgy beszélünk, mintha már elvállalta volna; aztán lehet, meglátja, fetreng a röhögéstől és elzavar :D)
Annak idején kölcsönbe volt nálam egy Colt, "gyönyörű" matt motorháztetővel, tulajdonképpen az egész autó matt fekete volt, de nem direkt :D szóval a srácnak azt mondta ótószerelő háver, hogy fényezni kell mert izé, meg hozé... aztán nekimentem Prevent fehér polírozó folyadékkal  :D és aki meglátta előtte/utána, elcsöppent...
Na, lassan megyek fényképezni...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 08:55:27
 :clap: :lol:
10 naponta? Kézzel?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.21 10:17:23
Fehér camrym még a volt melóhelyemen doliztam,minden nap mosás,plusz 3m-es wax!! :D Cég számlája megbírta...és még másnak volt cigi szünet,nekem addig autómosási szünetem volt...Mivel volt főnökömtől vettem meg,így nem szólt érte,sőt örült hogy rendben van tartva az autó!! :D Egyébként a wax miatt a festék ugyanúgy  viselkedik a waxon mint a víz.....de ha nem waxoltad a tetejét akkor semmi gond...küldj képet...megmutatom spanomnak azt kitalálunk egy árat mivel az muszáj lesz hogy ketten csináljuk ha ok lesz Neked az ár!!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.21 10:22:15
:clap: :lol:
10 naponta? Kézzel?
Oszt' mi a vigyor tárgya? 5+5-ben dolgoztam, mindig tiszta gané lett az ótó és lemostam, nagynyomású mosóval, amikor pihenő hetem volt. Polírozás vagy waxolás nem volt ilyen sűrűn (sűrű waxolás alatt azt értem, amikor már nem pergett le a víz, vagy már mattult a fényezés; sűrűbben, mint néhány kollégám, akik kb fél, egy évente mossák az autót).
Szóval, mi a vigyor tárgya? Túl sűrűn vagy túl ritkán mostan, vagy mi? Nem értelek... :hmmmm:

Ihol a képek: http://picasaweb.google.com/107398957261277378996/CorollaFenyezesHibak?feat=directlink (nem szerkesztgettem, remélem, látszik a lényeg)

(Fikázást, "szabadulj meg tőle gyorsan!" reakciókat senkitől nem kérek, azt magamtól is tudom; ellenben szakértést elfogadok és megköszönök!)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 10:30:41
Jaa, összeolvastam, azt hittem, 10 naponta políroztad. :D Amúgy meg a tapsi az "elcsöppennek" szólt, tavaly mi is kb így voltunk mikor a piros (narancsnak kinéző) Dait políroztuk. Mintha nem is ugyanaz az autó lett volna.  :)

szerk: bocs, tényleg trágya meló van a kocsin, lesz rajta munka, de utána céépséges lesz! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.21 11:02:50
Jaa, összeolvastam, azt hittem, 10 naponta políroztad. :D Amúgy meg a tapsi az "elcsöppennek" szólt, tavaly mi is kb így voltunk mikor a piros (narancsnak kinéző) Dait políroztuk. Mintha nem is ugyanaz az autó lett volna.  :)

szerk: bocs, tényleg trágya meló van a kocsin, lesz rajta munka, de utána céépséges lesz! :D
No azé'!  :-*  :flowers: (látom, ahogy 10 naponta polírozom, aztán már kilátszik a motor, egyszer csak kabrió lesz, végül elfogy a kasztni  [rohog])
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: murray - 2010.06.21 12:02:48
Ferikém mikó vagy otthon? kicsit simizhetnéd a zenyémet is..életébe nem látott ilyeneket.  :whistling:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 12:04:00
Pedig nem egy tétel, otthon simán megcsinálhatnád akár az utcán is.... :surrender:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.21 12:20:01
Ferikém mikó vagy otthon? kicsit simizhetnéd a zenyémet is..életébe nem látott ilyeneket.  :whistling:
Ahogy az egyszeri bakter mondta: a f*szom nem kéne?   :D :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2010.06.21 12:43:25
Én a Calibrát a múltkor másfél óra alatt (!) körbepolíroztam, kézzel. OK, nem lett tökéletes munka, de azért sokkal szebb lett mint előtte. Ennyi azért bárkinek beleférhet évente kétszer, senki ne mondja, hogy ennyi ideje sincs  :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 12:58:08
Másfél óra? Vazz, veszek tőled órákat akkor. Nekem a Cori alaphangon 4 óra.  :eek: :sorcerer:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Nagycitrom - 2010.06.21 13:04:46
1,5-2 órába nekem is mindig belefér a waxolás.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Peti - 2010.06.21 13:27:41
Akár 1napot is ellehet szüttyögni :sorcerer: én pl. a héten rászánok egy délutánt a belső takarításra, vettem műszerfal, bőrápolót, kárpit tisztítót, mondjuk jó lenne ha nem esne az eső és meleg(ebb) lenne, hogy rendesen és viszonylag hamar kiszáradjon...

Amúgy észre se venni mennyire dzsuvásodik a beltér, a napokban megnéztem vásárlást követő héten készült képeket, sírva fakadtam :ph34r: mondjuk várható volt hogy egy-egy 5perces porszívózás, havonta egy törölgetés nem lesz valami nagy karbantartó hadművelet. :whistling:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.21 17:14:59
Helló.

Kis segítség kéne, nem gondoltam, hogy nem kell messzire mennem....  :D

Az történt először is, hogy én voltam az állat. Megharaptattam a bal elejét egy beton oszloppal érintőlegesen, a jobb elejét meg egy, a földből kb. 40 cm-re kiálló, de legalább 4 méter mélyre bebetonozott (stabil volt, hogy rohadna meg) vasoszloppal. A beton ugye érthetően lerendezte a fényezést, viszont mivel nagy felületen hatott, így fém elemet nem ért, csak a műanyag lökhárítót.

A másik oldal nehezebb ügy. Ott már jóval kisebb felületen hatott az erő, ennek megfelelően sérült a sárvédő is..... viszont ez esetben mivel egy műanyag pohár volt az oszlopra húzva valami igen gondos ember által, ezért a fém elemen hálistennek nem sérült a fényezés. Viszont a festék nem bírta követni a műanyag rugalmasságát a lökhárítón, így onnan rondán lepattogott.

Ennyit az elejéről. Ez - úgy nézem - egy remek első lökös fényezés. És mivel úgy kezdtem, hogy az történt, hogy én voltam az állat, azért ebbe a népi játékba becsatlakoztak mások is. A jobb sarkát a hátsó lökhárítónak egy párhuzamos parkolás alkalmával húzta meg valami fittipaldi egy 3x0,5 cm méretű helyen, itt szerencsésen kilóg a fekete is a szín alól.

És végül jöjjön a kedvencem. Megálltam egy többé-kevésbé szokott helyen a munkahelyem környékén. Pénteken. Reggel. Este fogták, és elvittek minket gátat rakni. Megérkeztem vasárnap. Meglepődve tapasztaltam, hogy azér az országban nem mindenhol van olyan nagy gond. A munkahelyem környékén például olyannyira nem volt, hogy már az is zavart ott valakit, hogy én ott merészeltem hagyni a kocsit éjszakára, ahol pedig valószínűleg ő - mármint a jótevőm - szokott parkolni. Igaz is, az én k... anyámat, nem?

Szóval úgy gondolta ezt tudomásomra hozni, hogy összeroppantott egy tojást, és azzal egyenletesen befröcskölte a kocsi bal oldalát. Gondolom éjszaka lehetett, mert a fényezéssel a következőt művelte: E11 Corollán az ajtókeretek ugye feketék. Na ahol fekete, és a tojás ráfröccsent, ott ahogy rászáradt és megsütötte a hirtelen jött nap, a tojás ahogy összekapódott, vitte magával a fényezést is, a fekete egyszerűen megrepedezett és megzsugorodott. Ahol nem fekete a kocsim, ott ezüstszürke. Gondolom, az jóval kevesebb hőt vesz föl, így ott "csak" megrepedezett a lakkozás, le nem pattogott.

Úgyhogy most az van, hogy pöttyös az autó bal oldala. Plusz a négy sarokból három le van rendezve. A három horzsolt sarok ugye adott, azt kezelni kellene. A festékleverődés nélküli, egyedül a sárvédőívet érintő sérüléssel nem tudom, mitévő legyek (hallottam már erről a ráragasztom a tappancsokat, kihúzom, és pá - módszerről, nem tudom, hatásos lenne-e). Illetve főleg ezzel az összesen legalább három, de inkább négy elemet érintő vandál munkával. A fekete résznek helló, az ezüstöt nem tudom, lehet-e orvosolni fényezés nélkül.

Milyen összegre számítsak?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.21 17:16:48
Ja, sajnos políroztam. Akartam waxolni is, de nem volt anyag hozzá, úgyhogy maradt a polír. Folyékony cuccot használtam. Ez mentő körülmény?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.21 17:18:41
Sztem fotózd le, mert így leírásból nehéz árat mondani. :flowers: (Igazából képről se nagyon lehet, élőben kell általában látni a kocsit.) Gondolom gyári ezüst metálra szeretnéd.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.21 17:52:50
Sztem fotózd le, mert így leírásból nehéz árat mondani. :flowers: (Igazából képről se nagyon lehet, élőben kell általában látni a kocsit.) Gondolom gyári ezüst metálra szeretnéd.

Hát, gondolkoztam a narancssárga flip-flopon is, de nem megy a telefonom színéhez....  :D

Természetesen ezüstmetálra szeretném vissza. Ha kell egyáltalán. A másik oldalon a C-oszlopról gépi polír gyönyörűen eltüntetett nagy vihar után "rejtélyesen megjelent" karcokat (gondolom, a bitumenlapos tetődarab valakinek a kocsiján landolt és finoman az enyém mellett helyezte el anno). A lökhárítókat mindenképpen kell, az gondolom fixáras lesz így is, úgy is.

Fényképezni tényleg nem sok értelme van, mert ha rossz szögből fényképezek, akkor gyakorlatilag nem is látszanak a nyomok a szürkén. A feketén meg egyértelműen fehérlik az aládolgozás, alapozás.....

...pedig ha tudnám, ki volt ez a patkány, most lehetne egy megkímélt, vezetett szervízkönyves E11-e, mindössze kábé 1,1-ért....  :devil:
 :censored:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2010.06.21 18:15:57
wolfman, tekintettel a sérült elemek számára, akár egy komplett fényezésen is elgondolkodhatnál. Tudok itt Pécsett céget, akik nekem most tavasszal a Coronát 250-ért fújták, kívül-belül (utastér, csomagtér, motortér, minden), jó minőségben - ennek alapján szvsz 200-ból megállhatna a történet. Vagy ha mégis maradsz az elemenkénti megoldásnál, akkor kb. 15 ezer/elem áron dolgoznak. És tényleg jól.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.22 08:07:29

Hát... igazából mielőtt ráboríttatom a festékesvödröt, megnézetném, hogy lehet-e valamit kezdeni vele fényezés nélkül, illetve még az is lehet, hogy így hagyom az egészet (a lökhárítók kivételével), max nekieresztek egy gépi polírt, mert az, hogy még gyári a rétegvastagság legalább annyit ér, mint ha gyönyörűen újra lenne fényezve. Ez utóbbi esettel ugye az a gond, hogy ha netán valaha is meg akarnék szabadulni tőle, a kutya nem fogja nekem elhinni, hogy nem volt oldalba verve a kocsi....  :no:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.22 08:09:15
Dehogynem. Fotókkal bizonyíthatod az előtte-fényezés közben-utána képekkel. Meg ahogy most kinéz. Akinek az nem elég, az húzza a ...-ra.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.22 08:20:01
de mán ha valaki látná, aszt mondana rá valami... legalább a lökhárítókra.... az úgyis egyértelmű...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2010.06.22 08:43:01
Két lököst 30-ért újrafújnak, jó minőségben. Legalábbis itt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 12:41:28
Aki nem ért hozzá,az nem mondja meg hogy volt-e fújva egy lökös...ugyanis azon nem tudsz réteget mérni!! De egyébként ha veszel gyári elemet a sérült helyett,azt is le lehet fényezni gyári értékekre!! Tudom,mivel nekünk anno az ikarusnak is kellett fújnunk lemezeket és 5 azaz öt mikron többletért visszadobták!! 35-40mikron lehetett max az alapozás!! :D
Az egészet ne fújasd le,mert az életben nem magyarázod ki hogy nem volt tetőn az autó!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 12:45:31
:clap: :lol:
10 naponta? Kézzel?
Oszt' mi a vigyor tárgya? 5+5-ben dolgoztam, mindig tiszta gané lett az ótó és lemostam, nagynyomású mosóval, amikor pihenő hetem volt. Polírozás vagy waxolás nem volt ilyen sűrűn (sűrű waxolás alatt azt értem, amikor már nem pergett le a víz, vagy már mattult a fényezés; sűrűbben, mint néhány kollégám, akik kb fél, egy évente mossák az autót).
Szóval, mi a vigyor tárgya? Túl sűrűn vagy túl ritkán mostan, vagy mi? Nem értelek... :hmmmm:

Ihol a képek: http://picasaweb.google.com/107398957261277378996/CorollaFenyezesHibak?feat=directlink (nem szerkesztgettem, remélem, látszik a lényeg)

(Fikázást, "szabadulj meg tőle gyorsan!" reakciókat senkitől nem kérek, azt magamtól is tudom; ellenben szakértést elfogadok és megköszönök!)
Hát tényleg nem szép...ezt tényleg ahol vedlik lemezig visszacsissz,majd újra kell rakni az egészet!! De én tutti üvegszálas kitt-el húznám ki nagy részét,ugyanis az eléggé rugalmas ahhoz hogy kövesse a lemez mozgását!! Kár az autóért egyébként tényleg!! De erre cefet allergiás vagyok,mikor eladnak egy vevőnek egy majdnem tk-ra tört autót szinte sérülésmentesnek!! :censored:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Nagycitrom - 2010.06.22 12:49:51
Az egészet ne fújasd le,mert az életben nem magyarázod ki hogy nem volt tetőn az autó!!
Azért ha előtte csinál egy halom fényképet a kis és nagy hibákról, akkor hihető, hogy nem volt laposra törve, nem azért fényezték. Szerintem  :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: MFerenc - 2010.06.22 13:18:59
Hát tényleg nem szép...ezt tényleg ahol vedlik lemezig visszacsissz,majd újra kell rakni az egészet!! De én tutti üvegszálas kitt-el húznám ki nagy részét,ugyanis az eléggé rugalmas ahhoz hogy kövesse a lemez mozgását!! Kár az autóért egyébként tényleg!! De erre cefet allergiás vagyok,mikor eladnak egy vevőnek egy majdnem tk-ra tört autót szinte sérülésmentesnek!! :censored:
Azon már túltettem magam, hogy bánkódjak saját hülyeségemen illetve néhány kereskedő mentalitásán. Viszont így, hogy legalább már képeken láttad, mit szólsz hozzá? Tudnál rá mondani egy árat, amiért bevállalnád esetleg, akár pü-ben is? Tulajdonképpen, bár lehet, már írtam, az autó megtartása lenne a cél, legalábbis pár évig biztosan, tehát egy tartós bevonatot szeretnék :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.22 13:43:03
Aki nem ért hozzá,az nem mondja meg hogy volt-e fújva egy lökös...ugyanis azon nem tudsz réteget mérni!! De egyébként ha veszel gyári elemet a sérült helyett,azt is le lehet fényezni gyári értékekre!! Tudom,mivel nekünk anno az ikarusnak is kellett fújnunk lemezeket és 5 azaz öt mikron többletért visszadobták!! 35-40mikron lehetett max az alapozás!! :D
Az egészet ne fújasd le,mert az életben nem magyarázod ki hogy nem volt tetőn az autó!!

A lökös ezért nem zavar, az azér van, hogy sérüljön. De a kasztnit télleg látni kéne valami avatott szemnek.

Egy fényező már látta egyébként, ő is csak csóválta a fejét, hogy ilyet még nem tapasztalt de hozzá nem szívesen vinném el, figyelemmel arra, hogy jelen pillanatban - bár a 80-as évek óta dolgozik fényezőként, legutóbb Skoda márkaszervízben - az udvaron fényez..... hát azt azért inkább nem....  ::)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2010.06.22 14:43:48
Akkor már apum is jobb, ő garázsban fényez.  :1eye:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.22 16:09:50
Na ugyi. Ezér nem szívesen bíznám oda az autót, még ha mégoly komoly szaktudása van is az öregnek...

Karesz, te hol dolgozol? Meg tudod nézni valamikor?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.06.22 19:09:09
Na ugyi. Ezér nem szívesen bíznám oda az autót, még ha mégoly komoly szaktudása van is az öregnek...

Karesz, te hol dolgozol? Meg tudod nézni valamikor?

Nos, nem reklámozom, de én csütörtökön megyek a Dai-al Kareszhoz újrarakatni és fényeztetni a bal első ajtót. Jössz wolfman, úgyis régen taliztunk. ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 20:03:43
Én mivel szinte hobby szinten csinálom most már,így nincs kamrám...csak egyet elfelejtenek sokan meg sokkot kapnak sokan....
Ha szemét is megy a fényezésbe....meg narancsos....azt simán kipolírozod...ezért szinte tök mindegy hogy hol fújod....
Kipróbáltuk azt hogy elég sok szemetet szinte beledobtunk egy frissen festett lemez darabra,és simán ki lehet polírozni....
Na itt ne a sima kézi polírozásra gondolj...
2000-es vizes papír...full mattig becsiszol a fényezés......majd polírpasztával (nem tescos) géppel felfényezed majd lewaxolod....és tükör a felület....
Igazából nálunk is garázs van műhelynek...de mikor jó idő van...főként az alapozásos dolgokat...kittelés,füllerezés(alapozás) azt kint csinálom...nincs kedvem bent szívni a port!!
Egyébként egy gyárilag fújt autóban is átlag 20-25db kisebb szemét van!!
Haverom az pl kukorica tároló mellett fújta le szélben a camryját :D azt hitte hogy egy hányás lesz....azt mondtam neki is hogy políííír... :D átnyomta 1 nap meló,de olyan lett mint az új...és élete első fényezése volt...én adtam az infókat telón neki!! Aki látta senki se hitte el neki hogy ez volt neki az első!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 20:06:29
Árat kép alapján nem szeretek mondani!! Azzal mindig megszívom!! Inkább megnézném....egy kis felületre mint Trotter Mesteré az nem gáz,de ez nagy felület jobb lenne ha élőben látnánk... se sokat se keveset nem szeretnék mondani rá.....
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 20:18:37
Trotter Mesternek is meghozta ma festékboltos haver a cuccait (a szín miatt meg reggel fél8kor itt a Feri,elvisz egy mintát a Daiból és mehetünk utána a festékért vagy kihozza házhoz)...meg nekem az üregvédőt a suprára!!
(http://kephost.hu/thumb-B57C_4C20FDFD.jpg) (http://kephost.hu/share-B57C_4C20FDFD.html)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Ákos2004 - 2010.06.22 21:56:21
Én mivel szinte hobby szinten csinálom most már,így nincs kamrám...csak egyet elfelejtenek sokan meg sokkot kapnak sokan....
Viszont a kültérben a levegőben szálló festékpor meg nem túl jó a szomszédoknak, rászáll a fűre fára meg mindenre....rákkeltő..  :surrender:
Nem véletlenül van ez kitalálva kamrára, élszívókra stb....
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.22 22:05:38
Aha...látszik nem dolgoztál még sokat kamrában!! Ha a szürőket nem cserélik és nem tartják tisztán akkor még rosszabb a kamra!! Hidd el pár évet lehúztam úgy még maszeknál melóztam!! :flowers:
Egyébként épp a környezetvédelem miatt hozták be a vizesbázisú mutyikat...az más dolog hogy minőségre,keménységre rosszabbak!!
a másik dolog meg az ár...egy kamra fent tartása stb iszonyú költség!! Akit ismerek és kamrában fúj az 35e/elemért vállal alap színt!!+fa
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: wolfman - 2010.06.23 07:53:27
Na ugyi. Ezér nem szívesen bíznám oda az autót, még ha mégoly komoly szaktudása van is az öregnek...

Karesz, te hol dolgozol? Meg tudod nézni valamikor?

Nos, nem reklámozom, de én csütörtökön megyek a Dai-al Kareszhoz újrarakatni és fényeztetni a bal első ajtót. Jössz wolfman, úgyis régen taliztunk. ;)

Ja. Tegnap botlottál fel bennem majdnem.....  :D :D :D

Nem tudok menni, kiba sok melóm van... (mikor mész?  ::))
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.06.23 12:14:07

Fél nyolcra kell lent lennem Karesznél.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.23 19:54:27
nem ám kinyomod a szemét a vasnak!!  :1eye:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.06.23 20:06:23
nem ám kinyomod a szemét a vasnak!!  :1eye:
100 a kellemes neki, 110-nél már érezhető, hogy nem tetszik neki, de azt még bírja. a Végét nem próbáltam, szvsz. olyan 120 körül lehet valahol. Kíváncsi leszek az érdi tetőre, hogy megy fel oda a kicsi kocsi.  :D  Gondolom, hogy simán, úgyis könnyebb némi kitt súllyal, meg fényezéssel.  :devil:

Remélem holnap jó idő lesz ránk.  :innocent:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.23 20:15:40
Vajazd le az égiekkel....ha nem jön fel az Érdin akkor csörögj meg azt utána akasszuk a camrynak!! Bár szerintem még én akkor fogok a bal oldalamra fordulni amikor Te Érdnél leszel!! :tt2: :D :D :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2010.06.24 00:32:49
...a Végét nem próbáltam, szvsz. olyan 120 körül lehet valahol.
:ph34r: ... Szvsz 150-et simán tudnia kéne óra szerint. 145 a gyári adat.

A Starlet is visít már 120-nál, de azért közel 160-at is tud, ha muszáj (óra szerint persze).
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.06.24 06:03:34
ez olyan lehet mint a régi honda jazz!! tesómnak volt vagy 15 éve egy.....120nál már visított....de a 160as órát akkor is átfordította 4 személlyel!! :D
Pont a celica után lett a jazz...szerencsétlen az amit kapott,tempóra ugyanazok az elvárások voltak nála mint a 2.0 Gt.i-nél!!  :cool2:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: gomzol - 2010.07.23 09:03:48
http://totalcar.hu/magazin/technika/2010/07/23/verj_at_ha_tudsz/
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: zsoooc - 2010.08.31 19:52:37
A lassan 5 éves Corollámnak a kilincsein ezek a karcok láthatóak: http://www.kephost.com/view3.php?filename=wp8e87r6rd79uzqtvrlu.jpg (http://www.kephost.com/view3.php?filename=wp8e87r6rd79uzqtvrlu.jpg)
Szerintetek ez normális? Szerintem nem igazán, nem volt olyan sokat használva az autó (42ezer km van benne), és a körmeim sem olyan hegyesek szerintem:)
? Azt azért hozzátenném, hogy a fénykép talán "túl jól" sikerült és a vaku miatt még jobban látszódnak a karcok, tehát ennyire nem vészes a helyzet, de azért könnyen észre lehet venni azokat a karcokat a fényezésen. Egyébként az autó más részein is vannak karcok, de azokat bokrok okozták.
Hogyan lehetne ezeket eltüntetni?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2010.08.31 20:02:54

Pedig ezt biza a köröm okozza!
Talán ki lehet polírozni, csak a kilincs miatt nehezen hozzáférhető.

Átlátszó 3M fóliát szoktak mögéragasztani, az megvédi.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.08.31 20:07:16
Xanyi jól írta, az biza körömnyom. Némi polír és simán kijön.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Nagycitrom - 2010.08.31 20:23:37
Mivel nálunk is vannak hosszú körmű hölgyek a családban, így az új autó első + beruházása a kilincsek alatti és a hátsó lökhárító vízszintes felületének (ezt a bullmasztiff hölgy miatt) fóliázása volt, hogy ne így nézzen ki pár év múlva!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.08.31 20:37:53
polír,de nem mindegy mivel.....turttle waxot és társait felejtsd el az nem POLÍR paszta!!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2010.08.31 21:39:46
polír,de nem mindegy mivel.....turttle waxot és társait felejtsd el az nem POLÍR paszta!!!

Így van, ide kicsit komolyabb cucc fog kelleni...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: zsoooc - 2010.08.31 21:49:49
polír,de nem mindegy mivel.....turttle waxot és társait felejtsd el az nem POLÍR paszta!!!

Melyiket ajánlod?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.08.31 22:35:09
Ha nem csináltad még ilyen szerekkel komolyabban akkor neki se állj,mert nagyobb kárt csinálsz mint hasznot...nem hü.lyeségből írom hidd el!!
Egyébként a 3M fehérkupakos nagyszemcsés polír jó ilyenekre.... 10eFt/l de kérdezd meg Trotter mestert neki csináltam már a Dai-át és ő is rájött hogy nem játék!!
Könnyen elkoptathatod a festéket,megégetheted a lakkot ha nem szakszerűen,és hűtve csinálod!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: zsoooc - 2010.09.01 07:16:42

Akkor jobb lesz, ha elviszem egy szakemberhez, még talán olcsóbb is, ha csak kisebb felületet kell polírozni, nem kell megvenni az egész cuccot. Autófényezők csinálnak ilyet?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2010.09.01 15:24:56

Neeem, Karesz barátom elértette. A kilincs mögött nem tudod megégetni, hacsak nem vagy Batman, vagy Superman.  :D
Karesz az egész kocsira értette.

Menj be egy autófesték szakkereskedésbe és kérjél egy deci durva 3M-es polírt. Azzal szépen átdolgozod a felületet, többször is, aztán annyi. Simán meg tudod oldani.

A megégetés géppel lehetséges, de kézzel kizárt!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.09.01 18:07:44
Ja sorry...tényleg az egész autóra értettem az égetést....kézi polírnál nincs elb. lehetősége!! :D De ha lehozod,szívesen megcsinálom,csak az 1dl 3m durvát vedd meg,vagy szólj ha kell azt megveszem!! :1eye:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: afekete - 2010.09.03 21:23:18
Tolatóradar szenzoráról mivel lehet leszedni a festéket? Kromofág? Vagy inkább fújják rá az új szint?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.09.04 09:18:00
Inkább fújj rá!! Ha a szenzor műanyag,akkor szétmarja azt is!! Festék is gyakorlatilag műanyag réteg,így a kromofág úgy fog viselkedni a szenzorral is!! :cry:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: afekete - 2010.09.04 10:40:46
Köszi. Esetleg polir papírral leszedni valamennyit érdemes? Úgy tudom túl sok festéket nem visel a szenzor.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2010.09.04 13:29:54
Inkább fújj rá!! Ha a szenzor műanyag,akkor szétmarja azt is!! Festék is gyakorlatilag műanyag réteg,így a kromofág úgy fog viselkedni a szenzorral is!! :cry:

És lecsiszolni nem lehet? Nehogy aztán a sok réteg festék miatt meg ne működjön a radar!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.09.04 22:16:08
festés előtt mindenképp finom vizespapírral csiszold be!!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: pinyo24 - 2010.09.06 19:08:06
Szeretném az Ave festését kicsit feljavítani.Kicsit sok már rajta az apró kis karc, az előző tulaj gépi mosóba járatta:)Szeretném tél előtt felvaxolni, viaszolni.Melyik termék hatásos, ki mit használ?Igazából olyan kellene, amit laikusok is használhatnak!Eddig a teknősbéka wax-ot használtam (zöld), de szeretnék valami jobbat, hatásosabbat kipróbálni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.09.06 22:03:54
3M fehér kupakos polír terméke...kézzel is felvihető,és nagyon jól eltűntet mindent!! Egy autóra elég kb. 1-1,5dl!! Utána pedig waxot rá!! :D dl-re is adnak festékboltban!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: pinyo24 - 2010.12.24 17:14:04
Szeretném a lökhárítókat újrafényeztetni.Legalább az elsőt.Tele van sajna kőfelverődéssel, sok helyen meg van repedezve a festék.Szerintetek milyen árral számolhatok mondjuk egy újrafényezéssel?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.12.24 18:57:21
a lökös az kb 15e Ft!! Én annyiba csinálnám!! Bővebben ha érdekel pü!! Másnál általában (20)25-35e-ig vannak az árak elemenként,ez színfüggő!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: pinyo24 - 2010.12.26 13:50:08
a lökös az kb 15e Ft!! Én annyiba csinálnám!! Bővebben ha érdekel pü!! Másnál általában (20)25-35e-ig vannak az árak elemenként,ez színfüggő!!
Rendben, ha tudom nélkülözni egy picit az autót, beadom hozzád gyógykezelésre.Priviben keresni foglak, úgyis többmindent is akarok, akkor legalább megcsináljuk egyben.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2010.12.26 23:39:05
ok rendben!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kamikaze - 2011.01.08 12:47:28

Üdv!

Valaki tudna nekem márkát ajánlani?

Olyan szer kellene nekem, ami az autón a matt/napszivta fényezést átvarázsolja újra fényessé, miközben nem bántja a fényezést. Nem valami ráfújható dologra gondolok, amit letörölve ugyanúgy matt a kocsi, hanem amivel át kell dörzsölni és fényes lesz.
Poliroztatni nem szeretném, mert annyira nem rossz!

Köszi!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.08 13:02:56
kamikaze555:   Kérlek ne Floodoljál, másrészt ez itt OFF, harmadrészt a polírozós topicban a helye, negyedrészt van már válasz ott, úgyhogy Karesz barátomat is arra kérem, hogy ott reagáljon!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.08 18:41:00

Üdv!

Valaki tudna nekem márkát ajánlani?

Olyan szer kellene nekem, ami az autón a matt/napszivta fényezést átvarázsolja újra fényessé, miközben nem bántja a fényezést. Nem valami ráfújható dologra gondolok, amit letörölve ugyanúgy matt a kocsi, hanem amivel át kell dörzsölni és fényes lesz.
Poliroztatni nem szeretném, mert annyira nem rossz!

Köszi!
Ha matt akkor csak políroztatni tudod!!Sajnos erre más woodoo varázslat nincs!! :D De semmi baja nem lesz a polírozástól,nem tudom miért félsz tőle!! Polír után egy wax és ennyi,nem lesz vele baj 1 évig tutti!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.08 18:43:41
Plusz úgy dobja majd le a vizet magáról a fényezés, hogy öröm nézni is. :) Képek itten ni (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=48.msg262144#msg262144). (Első képen a motorháztető alja felpolírozva, a felső része még nem. "Kicsit" feltűnő csak, hogy a régi részen összeáll a víz, a polírozotton meg nem). Mi kézzel csináltuk otthon.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kamikaze - 2011.01.08 19:45:40
Na én is kézzel akarom majd!

Bocsánat az offért és igérem nem flúdolok! (főleg hogy azt sem tudtam mi az, de már utánajártam  :tt2:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.08 23:26:56
Könyörgöm...ne küzdj kézzel...géppel gyönyörű munkát lehet csinálni,és minőségi cuccokkal!! Kért el Trotter Mestertől a képeket,miután megcsináltam neki a dait hogy nézett ki...ott is csináltunk olyan képet,hogy a fél motorháztető polírozott,a másik fele nem!! Polír anyagból 3M!! Waxból vagy 3M vagy Riwax platinum!! :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.09 10:19:51
Karesz, ha apum nem gondolja meg magát és nem hajlandó tavasszal végre megcsinálni az én kocsimat is, akkor lemegyek hozzád egy polírra, az fix...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2011.01.09 11:46:19
Karesz, ha apum nem gondolja meg magát és nem hajlandó tavasszal végre megcsinálni az én kocsimat is, akkor lemegyek hozzád egy polírra, az fix...

Én is én is  :innocent: :lol:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: bepi81 - 2011.01.09 11:48:46
szkaresz!

Alapjában véve milyen időközönként tanácsos polírozni az autót? Mi a tapasztalatod?
Tételezzük fel, hogy kézzel csinálva én évente 2X, tavasszal, és tél előtt ősszel szoktam.
A gépi és a kézi polírozás között van-e látványos különbség, feltételezve, hogy ugyanolyan szerrel csinálja az ember? (leszámítva a munkaidőt, csakis az eredményre koncentrálva)

Most, hogy lemostam az autót csütörtökön, észrevettem, hogy a hátsó lökhárító felső részén a lakk réteg szó szerint hólyagosan, kis pontokban pattogzik fel. Ez lehet "csak" az útszóró sótól, hogy megmarta, vagy a ráfagyott jég-hó szedte fel. Lehet-e ezen polírral segíteni, vagy csakis az újrafényezés a megoldás?

Köszi a válaszokat.  ;) :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.01.09 14:09:05
Miért nem a polír-topikban ragozzátok  :flowers: ?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.09 16:36:55
szkaresz!

Alapjában véve milyen időközönként tanácsos polírozni az autót? Mi a tapasztalatod?
Tételezzük fel, hogy kézzel csinálva én évente 2X, tavasszal, és tél előtt ősszel szoktam.
A gépi és a kézi polírozás között van-e látványos különbség, feltételezve, hogy ugyanolyan szerrel csinálja az ember? (leszámítva a munkaidőt, csakis az eredményre koncentrálva)

Most, hogy lemostam az autót csütörtökön, észrevettem, hogy a hátsó lökhárító felső részén a lakk réteg szó szerint hólyagosan, kis pontokban pattogzik fel. Ez lehet "csak" az útszóró sótól, hogy megmarta, vagy a ráfagyott jég-hó szedte fel. Lehet-e ezen polírral segíteni, vagy csakis az újrafényezés a megoldás?

Köszi a válaszokat.  ;) :hug:
Polírozni csak akkor kell,ha látványosan karcos,vagy matt az autó...inkább waxolni érdemes....elvileg egy jó minőségű wax,az kibírja fél-1évig,de én havonta átszoktam rántani!!
Gépi polírral sokkal szebb,látványosabb,és a karcokat jobban eltünteti!! Kézzel nem fogsz tudni olyan erővel,és tempóval dörzsölni mint géppel,és ez a polírszemcsék miatt fontos!!
Ami kifejezettem gépi políranyag,azt nem fogod tudni kézzel eldolgozni!! Waxolni viszont lehet kézzel,de a szebb eredmény érdekében érdemes ilyen bárányszőr szerű koronggal meggépelni!! :D

Ha nem marta meg a színig a lakkot,akkor polírral lehet rajt segíteni!! Ha megmarta akkor fényezés!! De az már az a kategória hogy 2000-es vagy 3000-es vizespapír és utána polírgép!!
De neki ne állj ha nem értesz hozzá,mert nagy kárt lehet csinálni vele!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.09 16:37:30
Karesz, ha apum nem gondolja meg magát és nem hajlandó tavasszal végre megcsinálni az én kocsimat is, akkor lemegyek hozzád egy polírra, az fix...
Felőlem ok!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.09 17:30:52
Kértem én is, szólt Palaczk Mester is, ez az utolsó kérés: tessék átmenni a polírosba!  :nono:

Egyébként, amit Karesz művel az nem gyerekjáték, tényleg profi a festés-polírozás terén!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.09 17:57:12
ehh...Köszi Mester....egyébként ez a fényezéshez tartozott részben!!  :1eye: Hólyagosodott neki a festés!!  :whistling:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: djbogy - 2011.01.17 19:36:58
Ez olyan is is idevaló kérdés, nem tudtam jobb helyre írni.

Szóval ezzel a csúnya kis meghúzással mit lehet kezdeni?
Nem akarom hogy ***nak ha elvisszük egy karosszériáshoz, vagy nem is oda kell hanem egyből a festőhöz?
Annó az elejét húzta meg egy majom aztán alig kalapáltak rajta valamit meg gipszet is vagy mit is alig tettek mert nemvolt csúnya az sem de a csávó rámondta hogy "hú ezen van a legdrágább festés az kerül majd sokba"
Most nem kéne kikalapálni semmit sem én szerintem csak a festést kéne valahogy an rétegekbe rávinni nem???

Nem értek ehhez egyáltalán, hogy működik.... :surrender: :surrender:

Köszönöm mindenkinek!! :flowers:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.17 19:50:26
Ezt csiszolni, ködölni kell és szkaresz a Te embered tavasszal.
Nem akarok a részletekbe belemenni, ez az Ő asztala, majd leírja, én csak inas vagyok. :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: djbogy - 2011.01.17 19:52:36
Ezt csiszolni, ködölni kell és szkaresz a Te embered tavasszal.
Nem akarok a részletekbe belemenni, ez az Ő asztala, majd leírja, én csak inas vagyok. :D

 :winkiss: :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.17 20:05:24
ehe....kitt,füller,majd szín,majd lakk....beleködölve,összepolírozva!! 2 nap száradással,polírozással együtt!! Nem a munka sok,csak a száradás!!
Nyugodtan keress meg majd!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: djbogy - 2011.01.17 20:07:53
ehe....kitt,füller,majd szín,majd lakk....beleködölve,összepolírozva!! 2 nap száradással,polírozással együtt!! Nem a munka sok,csak a száradás!!
Nyugodtan keress meg majd!!

Székesfehérvár, Fejér megye..... húhúúú :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2011.01.17 21:07:17
Sziasztok! Egy igazából nem csak fényezéssel, hanem lakatos munkával is kapcsolatos kérdésem lenne. Szerintetek a képen látható állapotú '96-os Carina Sedan-t kb. milyen költséggel lehetne helyrehozatni? Hátulról lettem nekitolva az előttem lévőnek. Ugyan bal oldalon hátul nem sérült, de a kerék felett rohad, ha lehet, azt is helyre szeretném hozatni. Ha van ötlet, hogy hogyan és hol lehetne ezt minél kevesebb költséggel megúszni, azt megköszönném.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.17 22:14:48
Format c:  :1eye:
Nah a kasznis nevében nem tudok nyilatkozni,de a legegyszerűbb szerintem,venned egy bontott csomiajtót,egy lököst,és nem tudom a hátsó zárhíd és a lökös merevítő ha kapott azt is!!
Fényezés...elemenként ca.15e+anyagot tudok így mondani!! tehát kb egy 20as elemenként!! az első sárvédőt ne vedd egy elemnek az belefér a többihez!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2011.01.17 22:41:10

Köszi! Biztos amatőr kérdés, de mely elemeket kell fényezni? A fényezés egyébként nem sérült sehol. Az összeset, amit formázni v. cserélni kell? Ha pl. tudok ugyanilyen színben szerezni elemeket, akkor mi a helyzet? Vagy tökmindegy az új elem színe, mert mindenképpen kell fényezni azt is?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Nagycitrom - 2011.01.17 23:13:22
Ha pl. tudok ugyanilyen színben szerezni elemeket, akkor mi a helyzet?
Az sohasem lesz ugyanolyan színű  :no: De miért akarsz elemet cserélni? Ezt csak javítani, festeni kell.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2011.01.17 23:19:42
Ha pl. tudok ugyanilyen színben szerezni elemeket, akkor mi a helyzet?
Az sohasem lesz ugyanolyan színű  :no: De miért akarsz elemet cserélni? Ezt csak javítani, festeni kell.

Ez most jól hangzik, mert eddig minden szerelő cserét mondott pl. a csomagtetőre, de nem tudom, hogy a rozsdás rész csere nélkül megoldható-e. De ha tényleg van szerelő, aki csere nélkül megoldja, akkor pont egy olyan kéne nekem :) Én igazából a fényezést nem értem még, hogy azzal melyik elemekre kell, hogy számoljak.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.17 23:32:38
hallod...ekkora baromságnak ne dőlj be....hogy ne kéne már ezt cserélni?? ha meg kalapálják akkor meg megint kell fényezni!! Aki meg azt mondja hogy nem lesz egyforma a két szín,az még nem látott színkeverőt,plusz nem ismeri azt a srácot akitől én hordom a színeket!! :D Kérdezd meg Trottert,vagy BRS-t nekik már fújtam autót,és abszolút nem üt el a szín.....
Ha nem cseréled vagy nem kalapáltatod ki akkor ilyen marad mert magyarul akkor nem csinálsz semmit!! :1eye:
Hátuljának huzatópad és kalapács!! Lökös csere, csomiajtó csere,jobb hátulját még ki lehet csapkodni!!
Hidd el fényezéssel foglalkozom.....ugyanolyan lesz a szín!! Színgaranciát ad a srác,ha gyári festésű még az autó....de egyébként is hozzá tudja állítani az árnyalatot!! kb "huszonéve" ezzel foglalkozik!! De mondom kérdezd meg BRS-t vagy Trottert....vagy akik látták a két autót!!
Ahogy elnézem a lököst kell fújni majd a jobbos hátsó elemet,és a csomiajtót!! A csomiajtó tutti cserés....a lökös mivel műanyag,és el van törve így szintén!! Tehát 3 elemmel számolj,a rozsdás részeket meg grátiszba lejavítom ha ide hozod,plusz kapsz egy komplett polírozást!! Jó karosszériás telószámát meg tudom adni....referenciák vannak!!
(máshol kb erre fényezésre kb 100-at mondanak,de lehet keveset mondtam akkor) Kasznizás meg szerintem 50-70környéke de nem akarok hülyeséget írni...ez nagyon nagyon kb ár.....a 2 elemre meg szerintem egy 20-ast számolj azaz 10/db!! Tehát egyben olyan 140-150ezres mutatvány...ez a minimum!! Ettől olcsóbban akkor jössz ki ha sikerül ugyanilyen színű elemeket találni,de a jobb oldalát akkor is kell majd fényezni,mert az kalapálva lesz,és akkor lepattog a festék!!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2011.01.17 23:53:59

OK, és az eleje szerinted megoldható kalapálgatással, elemcsere nélkül? Budapesten dolgozol?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.18 09:31:35
Az a baj hogy az elejéről nem nagyon látszik így semmi ezen a képen amit feltettél ide!! Mindjárt átnézem azért jobban!! Szfvár mellett vagyok egyébként!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.18 10:02:14
No, a géptetőre én azt mondom, hogy cserés. No nem azért, mert nagyon sérült, vagy nem, hanem azért, mert a motorháztető nagyon lényeges kárviselő elem az ütközéskor. amikor sérül a beépített merevítések "meggökkennek", ezáltal tompítják a sérülést. Ennek technológiai leírás szerinti gyógyítása csak a csere lehet, mert ki lehet kalapálni, meg egyengetni és fényezni, de az nem adja a gyári merevséget, így egy következő ütközéskor nem biztosítja az ütközési energia megfelelő tompítását és nagy baj is származhat a kalapálásból.

Ezt persze csak általánosságban írtam, meg kellene nézni, hogy a motorháztető merevítései mennyire lettek avétosak, lehet, hogy menthető.

Részvétem a kocsiért, nekem egy Nissan Primerát tettek ugyanígy tönkre, hátulról belémjöttek és rálöktek az előttem állóra. Gazdasági totálkár lett belőle - egyébként ez is annak néz ki -, roncsként adtam el, azóta egyszer láttam a kocsit kikalapálták, mint az új.  Csak én nem szívesen ülnék egy  elöl-hátul "puha" autóba, a családról nem is beszélve.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.18 17:42:21
Magam ellen beszélek,de egyet kell hogy értsek Trotter mesterrel!! Én személy szerint nem ülnék még 1x törött autóba!! Lehet a következő koccnál végetek,mert le vannak gyengülve a merevítések!! Plusz ahol már kicsit is sérült az alvázvédelem,vagy a lemez,ott már tutti rohadni fog....itt most hajszálrepedésekről beszélek,amit észre se veszel!!
Döntsd el Te....de egyébként lehet olcsóbban veszel bontott motorháztetőt minthogy kikalapálják!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yng - 2011.01.18 19:07:51

Igazatok van, de sajnos biztosítótól függ, hogy anyagilag milyen lehetőségeim lesznek. Szívesen cserélném újabb autóra, de lehet, hogy csak annyit engedhetek majd meg magamnak, hogy esztétikailag rendbe tegyem ennek a hátulját meg az elejét. Írtad, hogy tudsz megbízható karosszériást, ha pesti az illető akkor megköszönném, ha adnál elérhetőséget.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.19 13:34:53
Hali!!
Ment mail-be üzi!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.22 12:01:10
Helló druszám!
Fényezéssel lenne egy kis gondom. Adott egy Volvo gépkocsi aminek bal hátsó sárvédő javítva volt bal hátsó ajtó cserélve bontottra bal első ajtó javítva. Na most amikor kész volt a kocsi az első sárvédőnél azt mutatta, hogy a fényezett részek sötétebbek mint az eredeti sárvédő! Hozzá teszem a kereteknél nem volt feltűnő szín különbség és hátul a hátsó sárvédőnél a  ködölésnél sem. Igaz ott volt egy kis homorú felület és az el vitte. Nosza gyorsan a kollégámmal arra jutottunk bele árnyalunk az első sárvédőbe is és így átmenetbe jó lesz a szín! A gond most következik mert a szín az első sárvédőn sötétebb lett mint a többi elemen! Látványosan sötétebb! Én fújtam minden elemet, ugyanazzal a festékkel és ugyanolyan nyomással! Tehát nem lett keverve hozzá, hogy arra foghatnánk, vagy más nyomással , távolsággal stb. A szín egyébként ezüst metál, és De-beerrel volt fújva. Természetesen minden az eredeti anyagokkal, tehát lakk, hígító stb. Ha valami ötleted van mi lehet itt a gond akkor azt szívesen meghallgatnám.
Köszi Karesz!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.22 13:50:04
Szia!! Ami szerintem beleszólhat,az az hogy nem teljesen egyforma távolságból fújtad,a másik meg az hogy mikor végeztél az elem festésével akkor messziről még rászoktál ködölni színnel??? Ha ráködölsz messziről akkor jobban felúsznak a metálszemcsék,és akkor eleve lehet hogy világosabbnak látszik,ha pedig vastagon fújod egyszerre és nem hagysz neki időt,akkor pedig a szemcsék lent maradnak és akkor sötétebb lesz az árnyalat.....ezüst ilyen szempontból ku.rva kényes!! De még a lakk is ha nem olyan mint a gyári akkor elcsalhatja a színt,valamelyik sárgább valamelyik víztiszta...stb!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.22 16:08:28
Az igazság az, hogy a távolságra oda szoktam figyelni pláne ennél a tetű ezüstnél. Mivel csak bele árnyalás volt a sárvédőbe hasonló ködöléssel fejeztem be  mint az ajtón! Vagyis ez is át lett ködőlve. Mind a két elem gyári festésű volt tehát elvileg a lakk nem vihette el a szint! Amit már fújáskor észre vettem hogy a szín az első sornál is sötétebbek tűnt ami azért érthetetlen mert mondom az előző napi meg maradt színnel lett bele árnyalva! Hogy ez a sötétebb szín hogy keletkezett na ezt nem igazán értem. Az elemek nem egymás mellett lettek fújva, és azok mégis egyforma színűek. Neked volt már hasonló gondod?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.22 21:35:36
Felkeverted rendesen a festéket?? Vagy a pisztolyban a szűrő nem volt túlságosan eldugulva?? Higítás mértéke is ugyan az volt?? Engem az ezüst az folyamatosan szo.pat,azt rohadtul nem egyszerű összecsalni!! Plusz a másik sz.opatós szín a pezsgő metál!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.22 21:54:41
Igen fel volt keverve rendesen bár ez szerintem már alap dolog, hacsak az nem volt hiba hogy egy éjszaka állt a festék bár nehéz el hinni hogy ennyi oldószer ki párologna belőle. Másra én sem nagyon tudok tippelni! A szűrő tiszta mint mindig mert oda figyelek a tisztaságra! A pezsgő metált nem kell be mutatni nekem se szívtam már én is vele mégpedig saját autómon! Bár nekem meggyűlt a bajom egy Peugeot 206-os kékes ezüstjével is. Bárhogy bűvészkedtem az el kődőléssel a szélén csak ki ült a szürke pedig azt is saját festékével fújtam át másnap mert a kolléga meghúzta egy csővel. Még most ismerkedem ezzel a festék fajtával túl sokszor még nem dolgoztam vele. Azelőtt RM rendszerrel dolgoztam majd négy évig! Neked van tapasztalatod a De-beer festékkel, mert lenne még kérdésem ezzel kapcsolatba?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Egükém - 2011.01.22 23:11:58
1 tipp:
http://szinhelyes.hu/a-metameria-a-nyomdaiparban (http://szinhelyes.hu/a-metameria-a-nyomdaiparban)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 09:29:37
Köszi Egükém a tippet de most nem segített sokat. Mint lejjebb írtam a festés előtt világosabb volt a sárvédő , festés után pedig látványosan sötétebb! Azért köszönöm a segítő szándékodat!
Szia Karesz!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.23 09:43:18
Minden elemet tökéletesen lecsiszoltál és utána szórókitteztél, majd fújás? Vagy más eljárás volt a sötétebbre?
A szín és a lakkozás között nem vártál ugye 20 percnél többet felvitelnél?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 09:52:33
Szia kleingy! Az eljárás a sárvédőnél annyiba tért el, hogy az maradt az eredeti ezüst, és csak bele lett árnyalva a szín azonosság miatt, de már az első sornál látványosan sötétebb volt. A csiszolást nem én végeztem, de a kollégámba bízok és nem is volt gond vele! Annyit vártam csak még meg száradt a felület és át töröltem utána lakkozás tehát nem volt sok idő!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.23 09:57:37
Na itt a baj! Metált tilos úgy ráfújni, hogy csak belecsiszolsz. Soha az életben nem lesz egyforma színű.
Azt most én lecsiszolnám, szórókittelném telibe és újrafújnám. Persze a szokásos 4-6-8 rétegben+lakk. Beleködöléssel nem fogod ugyanazt a színt elérni. :no:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 10:07:44
Persze igazad van. De nem szoktuk mindig szórózni azt az elemet  amit átárnyalunk. Máskor is csináltunk ilyet mégsem lett a végeredmény rossz ezért érthetetlen ez most Ha egy ici pici szín eltérés van emiatt az el megy de itt nagyon más lett. Köszönöm neked is egyébként építő jellegű hozzászólásaidat!
Karesz!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.23 10:11:20
Igen tudom, csak azért írtam, mert írtad, hogy nagyon gáz. Ahogy nézem, csak a teljes újrafújás lesz a megoldás.  :wacko: :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 10:16:06
Másra nem tudok most hirtelen gondolni mint arra, hogy mivel előző este fújtam le a kocsit, és csak másnap délelőtt a sárvédőt talán ennyi idő elég volt a festéknek hogy az oldószer kipárolgás miatt változzon a színe! Egyébként minden ugyan olyan technikával volt csinálva távolság, vastagság, hígítás stb. Egyébként majd holnap tudjuk meg vissza jön-e az autó mert a tulaj látta ugyan de szerintem ha meglátja napfénynél vissza fogja hozni!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.23 10:17:26
Jó minőségű festéknél és hozzá passzoló anyagoknál a színváltozás - főleg ennyi idő alatt - nem fordulhat elő.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 10:30:28
A festék a Holland De Beer  a bázis is, és a lakk is a hozzá tartozó edzővel és gyári hígítóval! Másra nem tudok tippelni ki fogytam az ötletekből sajna, de ha vissza hozzák lehet 1k szóróval belecsapok a szélébe, és utána csapom el legalább a szélénél legyen egyforma színű beljebb meg össze csalom valahogy:) Máskor is volt már hogy bele árnyaltunk ezüstbe de ilyen szar még sose lett! Pedig hát tudjuk az ezüst az egyik legszarabb csinálni rohadt kényes mindenre azonnal meglátszik az előkészítés hiánya ha nem jó! Ettől már csak a pezsgőtől félek jobban mint azt szkaresz kolléga írta.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 13:25:30
Hüly.e kérdés....gyárilag nincs aláfújó színe?? pl fehér?? mert akkor simán elviheti az alatta levő szürke árnyalat!! Főként ha eleve elég "vékony" a bázis....azaz "lazúros" nem tudom másképp leírni.....mert akkor simán átvérzik!! Próbáld meg,ha világosítani akarsz rajt akkor fújj előtte alá fehérrel!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 13:56:31
A rendszer nem írt hozzá aláfújót most nem rég fújtunk egy bordó Suzukit na az alá kellett. Lehet egyébként, hogy az alatta levő ezüst vitte el ennyire mert a mellette levő ajtó az világos szóróval volt fedve. Ebben igaza van kleingynek.  Bár mind ennek ellent mond az a dolog, hogy amikor le volt fújva az én fújt elemeim voltak a sötétebbek, ezért kellett át árnyalni ami ugye ezek után most a sárvédő lett a sötétebb. Ha vissza hozzák akkor el kell döntenem, hogy az ajtót a sárvédővel együtt fújjam újra vagy csak világos szóróval elég a sárvédőt aláfújni és ezüsttel le fedni. Mondjuk az előbbi technikának a végeredményét jobbnak tartom! Bár ha jól meggondolom 1k szóróval ha aláspriccelek akkor világosabb alapom lesz és akkor lehet jó lesz. Köszönöm szépen mind kettőtöknek a segítő szándékát, és hasznos információját!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 14:19:21
Én ha világosítani akarnék akkor tutti a nagyon világos füller,vagy egy bázis fehéret nyomnék alá!! De lehet inkább a bázis fehéret, ami vagy a RAL9010-nek vagy inkább a RAL9003-nak felel meg,és nem szórnám meg vastagon,de akkor telibe az egész elemet,és valahol olyan helyen összecsalni ahol fénytörés van.....a RAL9010-ben kicsi sárgásabb-szürkésebb beütéses fehér,a 9003 a teljesen fehér..azaz a legfehérebb fehér!! :D Abban kevés kék árnyalat van,azért tűnik a legfehérebbnek!! Másképp nem tudom leírni!!  :1eye: Ezt neked kell eldöntened mert Te látod a színt!!
De egyébként nem mindegyik metál alá kell szóró(füller),Attól függ mire akarod fújni,vmelyik alá jó is ha másik szín van alatta!! Pl ha sárgára akarsz fújni egy fehéret,vagy pirosra egy fehéret,akkor tutti nem fújnék alá szürke füllert,mert rohadt szarul takarna...akkor inkább csak csissz a fehér,és mehet rá a szín!!
RAL színek után,itt tudsz utánanézni,hogy tudd miről beszélek,ha nem ismered őket!!
http://www.rockpanel.co.uk/products/rockpanel+rockclad/colour+range
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 18:04:34
Értem amit mondasz, és igazad is van. Csak most már félek kicsit nehogy át essek a ló túloldalára :D vagyis nehogy nagyon világos legyen. inkább megpróbálom azt a módszert amit lentebb irtatok, mégpedig, hogy ugyan olyan körülményeket csinálok neki mint az ajtó alatt ami volt és akkor elvileg hasonló kell hogy legyen a szín! De persze még csak én parázok mert nem tudom vissza hozzák-e egyáltalán a gépet. Ha nem akkor feleslegesen idegesítem magam:) Azért köszönöm Karesz hogy próbáltál okos tanácsaiddal segíteni nekem, még ha nem is Toyota kocsiról volt szó!
Szia Karesz!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.23 18:07:41
Hát ha nem hozzák vissza, az is lehet, hogy többet más gépet se visznek (mivel nem szépen fújtad, tehát a munkád nem tetszik nekik) és cserébe nem is ajánlanak. Vigyázni kell ezzel.  :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 19:05:12
Igen ebbe teljesen igazad van egyetértek veled ::) Csak annyiba vagyok kicsit nyugodtabb hogy maszeknál dolgozom, és a főnököm úgy se beszéli rá az ügyfelet ha rossz tehát nem minden áron kell el vinni a tulajnak ha látja hogy nem tetszik neki  vagy vissza hozzák akkor nem problémázik rajta. Nagyon fontos a minőség! Egyébként ismerős a tulaj a főnöknek tehát az biztos nem lesz, hogy azért nem hozzák vissza mert nem bízik bennünk, akkor eleve nem is hozta volna ide Hála istennek nem sok ilyen gond van de néha becsúszik sajnos. És én is törekszem azért a legjobbat produkálni még ha nem is sikerül mindig úgy ahogy szeretném:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 19:41:54
Mindenki hibázik...sőőőt általában nincs olyan fényezés amibe ne kéne legalább egyszer belejavítani,vagy valami hibát a végén eldolgozni polírral!! Az anyagok se egyformák sajna,még azonos típusnál se!! Citroen Xsara picasso etetett meg így...azaz a lakkozása!! Egyik elemre feltettem egy adagot, tök szépen kisimult.....második elem...tiszta narancs lett.....kb 2 perc különbséggel fújtam,ugyanazzal a pisztolyban levő lakkal,nem is töltöttem még utána sem!! Nyomás is maradt,és általában ugyanarról a távolságról fújok!! Nem győztem polírozni!! Szóval passssz!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 20:56:53
Igen Karesz teljes mértékben igazad van, nálunk is sok polír fogy mert mi sem engedünk ki  szemetes autót hála istennek a lakkunk az jó tehát nagyon szépen meglehet vele fújni de ettől függetlenül azért elő fordul narancsosabb elem ami valóban úgy javítható ahogy le írtad! Szemét egy szakma a mienk hallod mert ezt látja mindenki, és ebbe tud okos lenni még a leghülyébb lakatos is mert hát ugye a szín eltérést ő is látja, igaz az elemet azt nem tudja normálisan ki egyengetni:) Ráadásul az egyik pisztolyunk se valami ***a mert a szórás képe nem teljesen egyforma így elég nehéz ezüstöt felhő mentesen megoldani de végül is nekem sikerül,a kollégámnak nem mindig sajnos. Ezért is fújom csak én a rizikósabb színeket! Ilyenkor persze a nyűg is az én nyakamba van:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 21:31:15
Vazze akkor ne is keress más hibát.....pistole!! Ha nem szór egyenletesen akkor nem is lehet vele normálisan ködölni,mert bizonyos helyekre többet raksz vele akaratlanul!! Nekem hvlp pisztolyaim vannak,kevés anyagot,és levegőt zabálnak,plusz egyenletesen lehet vele fújni!! Amit nagyon szeretek,igaz régi típus a SATA JET és a SATA GEO,bár nagy punpás wagnerrel nagyon szépen lehet még fújni,igaz azzal 30l-es bódingból fényeztünk busz elemeket 35-40mikron lehetett az alapozó,75-80 mikron max az egész,ha alatta volt a réteg akkor újrafújás,ha felette akkor kromofág és újrafújás!! 1,2es fejjel lehetett pontosan szórni!! Most a színre 1,4-est használok,lakkra 1,5öst!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 21:42:31
Hát igen én is tudom hogy a HVLP lenne az igazi de sajnos nálunk nincs ilyen, pedig a bázist azzal lehetne szépen fújni! A régi meló helyen azzal fújtunk ott is Saták voltak! Bár én úgy tudom az 1.4 -es bázishoz már talán kicsit nagy, lakkozáshoz meg talán az 1.2 , 1.3 jobb lenne de persze mint a mi helyzetünk mutatja minden megoldható csak tudás kérdése :D Mekkora arcom van mi?:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 21:54:13
bázisra az 1.2 a legjobb....de semmi gáz nincs az 1.4-el!! Valamelyik lakknál,pl akemi karcállónál kérik az 1.5-öt!! Én itthonra 2 HVLP-t vettem,ezzel tényleg lehet egyenletesen fújni...jah és takarékosan!! Ez azt jelenti hogy kevesebb mint 1dl bázissal simán meg lehet vele fújni egy átlagos méretű sárvédőt!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.23 22:01:29
Akkor te a lakkot is a HVLP-el fújod? mert arra meg nem nagyon ajánlják azt csak bázisra. Nálunk DEvilbiss pisztolyok vannak és nem HVLP egyik sem, ezek is 1.4-ek. Bár mondom az egyik kicsit ki van.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.23 23:39:08
Nem tudom mi bajuk lakkra a hvlp-vel?? Nagyon szépen fel lehet vele rakni,és gazdaságos!! Mondjuk ha gyors edzővel van vmi fújva akkor nem a legjobb,de mint írtam...a polír mindenen segít...csak a színen nem ha az van elszabva!! :1eye: Egyébként ha tehetném Sata-k lennének itthon,de nincs rá 200ezrem pisztolyra egyenlőre,főként így hogy leginkább hobbi szinten,plusz a haveri körben fényezem az autókat...bár így is van meló rendesen!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.24 21:46:29
Nem tudom én még lakkot nem fújtam soha HVLP-el, de bázisra tényleg ***a jó! A Sata tényleg csúcs pisztoly de otthoni használatra horror ára van pláne most az új Jet 4000-nek. Egyébként az Iwata pisztolyt is csúcs kategóriának mondják! Amugy meg lehet kapni már aránylag elég jó árba Sata utánzatokat amivel tényleg lehet szépen dolgozni, és nem kerül egy vagyonba!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.24 21:55:01
Nekem mind a 2 Sata utánzat,füllerhez meg 2,4-es sima hagyományos "dobd el" einhell pisztolyt használok,de kellemesen csalódtam bent!! Idáig rohadt jól bírja,pedig elég durva szemcsézete van a füllernek,mégse koptatta még szét,és szépen,egyenletesen terít!!
Próbáld ki egyszer a hvlp-t lakkozásra,nekem bevált,spot javításnál meg nagyon frankó,főként azért is mert kicsi a levegőigénye,kis nyomással sem köpköd,így pedig nem poroz össze mindent!! Nem tudom sikerült-e úgy leírnom ahogy szerettem volna!! :1eye: :innocent:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.24 22:12:55
Hát a HVLP nem a kis levegő igényéről híres:) de egyszer ki fogom próbálni, bár én kis javításhoz kis pisztolyt használok annak kicsi mindene könnyebb ködölni is vele! Egyébként ne aggódj érhetően írod a dolgokat:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.01.24 23:02:43
Hát pedig ez a 2 tényleg nem zabál....a régi satak-hoz és wagnerekhez képest amivel dolgoztam ezek nem kajolnak szinte semmit!! Kis pisztolyt nekem is kéne vennem,de ami normális az cefet drága,a 3ezer Ft-osok meg csak papírnehezéknek jók!! :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: yorak - 2011.01.25 19:05:51
Szia Karesz!   12-13 ezer forint körül már tűrhetőt lehet venni. Egyébként most találtam egy oldalon DeVilbiss pisztolyt igaz alap kivitel de az ára sem rossz 27 ezer ft! 1.3 fúvókával lakkozni jó lehet. Én nem az anyag mennyiségre gondoltam a HVLP-él hanem nagyon nagy a levegő igénye vagyis kis kompresszorral nem lehet vele dolgozni legalábbis szépen nem. Egyébiránt tényleg nagyon takarékos az anyaggal, és szépen is porlaszt!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: cujethu - 2011.01.30 09:51:56
Éppen nem fényezéssel kapcsolatos, amit írni akarok, mert fényezetlen lökhárítóról van szó, de talán ide passzol leginkább.

Tegnap sikerült kicsit meghúzni az első lökhárító bal oldalát.
Nem mély, 10-12 vízszintes, párhuzamos karcolás keletkezett.

Javításra van valami tippetek?
Ahol műanyagok javításával foglalkoznak, mennyire tudják ezeket eltüntetni? Folt marad utána?
 :helpsmilie:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.30 10:02:06
Mélységtől függően szóba jöhet akár csiszolás, fekete festék is.  :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.30 15:28:51
Fekete festéket cáfolom, az nem lesz jó. :no:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.01.30 15:55:30
Hát az én lököseim márpedig így frissültek két éve. Volt rajtuk karc, némi csiszolópapírral apum nekiesett, aztán mosás, stb., majd nagyon egyszerűen flakonos fekete spray ment rá és csókolom.

(http://img7.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/10478035_e4a4c7833d97f9b26ff4f98bd408e2f2_m.jpg)
(http://img9.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/10478045_d46d61ed0a51c526dc244a31f68981e2_l.jpg)
(http://img1.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/10478061_7bfd3d4e4fb9137b197e58da07a64f87_l.jpg)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: murray - 2011.01.30 16:15:00
szegény Népsport.. ::)..azért kiolvastam.. ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.01.30 16:20:50
Ja, hogy telibe ment a dolog. Akkor visszaszívom, így rendben van a dolog.  :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: gomzol - 2011.02.12 13:13:09
Szeretett autónkon az egyik oldalsó index alatt lefittyedt a VVT-i embléma.
Mivel lehetne úgy visszaragasztani, hogy ott is maradjon, de a fényezésnek se ártson?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: lasi - 2011.02.12 13:20:13
Szeretett autónkon az egyik oldalsó index alatt lefittyedt a VVT-i embléma.
Mivel lehetne úgy visszaragasztani, hogy ott is maradjon, de a fényezésnek se ártson?
lehet kapni kültéri kétoldalas ragasztot ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: gomzol - 2011.02.15 17:35:49
Szeretett autónkon az egyik oldalsó index alatt lefittyedt a VVT-i embléma.
Mivel lehetne úgy visszaragasztani, hogy ott is maradjon, de a fényezésnek se ártson?
lehet kapni kültéri kétoldalas ragasztot ;)
Köszi!
További ötletek esetleg?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.15 17:39:01
A feliratokat gyárilag is ilyen kétoldalas ragasztó fóliával teszik fel. Sztem ennél jobb megoldást felesleges keresni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.02.15 17:40:52
 :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: lasi - 2011.02.15 17:49:17
bár én nem hogy fel, inkább lefele szedem a sallangokat.
csak középen maradt fent az embléma az ablaktörlö alatt, mert azt nem csak ragaszto fogja, valami luk is van alatta
igy az fentmaradt :cool2:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.15 18:46:56
Szeretett autónkon az egyik oldalsó index alatt lefittyedt a VVT-i embléma.
Mivel lehetne úgy visszaragasztani, hogy ott is maradjon, de a fényezésnek se ártson?
lehet kapni kültéri kétoldalas ragasztot ;)
Köszi!
További ötletek esetleg?

100-as szög.  :D
De a viccet félretéve megkaptad a tuti megoldást.  A minőségi ragasztóval nem lesz gondod. 3M, vagy DuPont.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: lasi - 2011.02.15 19:02:47
nekem palmatex  kétoldalu kültériragasztoval vannak fent a rendszámok már 2 éve :)
amire figyelni kell hogy különbözö vastagságút lehet kapni, az emblémához jobb a vékony ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: gomzol - 2011.02.15 20:05:10
Okés, köszi szépen mindenkinek! :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.02.23 19:31:04
Tegnap este egy kutya játékszernek használta a kocsimat (macska volt a kocsi alatt valszeg)... Íme az eredmény. Még nem tudom, ki lehet-e egyáltalán polírozni vagy fényeztethetem újra (sanszos, hogy bé). Rohadjon meg az összes :censored: , amelyik kutyasétáltatónak és játszóháznak használja a szájbavert panelparkolót!!! :censored: :censored: :censored:

Siralmas és hátborzongató képek itt. (http://indafoto.hu/kleingy/corolla_vs_kutya/slideshow) :helpsmilie: :wacko: :no:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.23 19:44:16
Atyavilág!  :eek: :eek:  A vízszintest az hogyan??? :hmmmm:

Háát, nem akarok én jósulni, de talán a gépi polír egy durva 3M-es pasztával kihozhatja, de szkaresz megmondja.

Asszem nemsokára méssz arrafele... :yes:

Ha számít valamit, akkor nagyon sajnálom!  :pai:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2011.02.23 21:09:10
Tegnap este egy kutya játékszernek használta a kocsimat (macska volt a kocsi alatt valszeg)... Íme az eredmény. Még nem tudom, ki lehet-e egyáltalán polírozni vagy fényeztethetem újra (sanszos, hogy bé). Rohadjon meg az összes :censored: , amelyik kutyasétáltatónak és játszóháznak használja a szájbavert panelparkolót!!! :censored: :censored: :censored:

Siralmas és hátborzongató képek itt. (http://indafoto.hu/kleingy/corolla_vs_kutya/slideshow) :helpsmilie: :wacko: :no:

Nézz be a motorteredbe... És szerezz be egy nyestriasztót. Mert ott bizony tanyázott egy nyest, a kutya arra gorombult be...
Múltkor egy ügyfelünk saját kutyája az udvaron álló autót támadta meg. Olyan szinte, hogy a lökhárítónak a sarkát lerágta!!!! A nyest meg a motortérbe rágta szét a vezetékeket. A kutya csak el akarta kapni...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.02.23 21:22:07
Haveromnak a nissan-ján kihajlogatta szó szerint a két sárvédőívet a két kutya,plusz össze is rágták....de olyan szinten hogy pár helyen LYUKAS a lemez...én is néztem érdekesen..az egy rohadék patkány miatt volt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: bepi81 - 2011.02.23 21:27:49
Tegnap este egy kutya játékszernek használta a kocsimat (macska volt a kocsi alatt valszeg)... Íme az eredmény. Még nem tudom, ki lehet-e egyáltalán polírozni vagy fényeztethetem újra (sanszos, hogy bé). Rohadjon meg az összes :censored: , amelyik kutyasétáltatónak és játszóháznak használja a szájbavert panelparkolót!!! :censored: :censored: :censored:

Siralmas és hátborzongató képek itt. (http://indafoto.hu/kleingy/corolla_vs_kutya/slideshow) :helpsmilie: :wacko: :no:
Uhh, vazz! Együttérzésem.  :eek: "Csak" a doblemez kapott, vagy a motorháztető is?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.02.23 21:34:50
A 90%-a a sárvédőn van. De jutott a lökösre, a motorháztetőre és az ajtóra is pár karc...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: bepi81 - 2011.02.23 21:47:53
Hát, hogy mit lehet vele kezdeni, azt csak alapos vizsgálattal lehet megmondani, így képről képtelenség. Bízom benne, hogy elég az alapos polír.

Szerintem az lehetett, hogy kutya meglátja macskát, utóbbi fel a tetődre, kutya (közepesnél kisebb agresszív, szocializálatlan, idegbeteg, mint a gazdája!) nem tudván felugrani, egymás után többször ugrál-kaparja a lemezt.  :censored: Én nagyon kutyabolond vagyok, de akkorát rúgtam volna bele, hogy átrepült volna a háztömb felett... :ph34r: A kutyát csak elzavartam volna a picsbe.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.02.23 21:51:45
Az a röhej, hogy a macs a kocsi alatt volt. Fingom sincs, az idióta rohadt dög miért kaparta a kocsi oldalát...
Egyelőre nem merem lemosatni a kocsit, mert melléhalok...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Nagycitrom - 2011.02.23 22:11:08
Jaj  :cry:
(de azért a normális kutyákat szeretjük, ugye   :flowers:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2011.02.23 22:17:03
Az a röhej, hogy a macs a kocsi alatt volt. Fingom sincs, az idióta rohadt dög miért kaparta a kocsi oldalát...
Egyelőre nem merem lemosatni a kocsit, mert melléhalok...

Miért olyan biztos az? Mondom, ha a motortérbe bámászott nyest vagy macska, akkor csinálnak a kutyák ilyesmit. Ha alatta lett volna, akkor próbált volna bekúszni, nem az oldalát kaparja...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.02.23 22:19:04
Nézz be a motorteredbe... És szerezz be egy nyestriasztót. Mert ott bizony tanyázott egy nyest, a kutya arra gorombult be...
Múltkor egy ügyfelünk saját kutyája az udvaron álló autót támadta meg. Olyan szinte, hogy a lökhárítónak a sarkát lerágta!!!! A nyest meg a motortérbe rágta szét a vezetékeket. A kutya csak el akarta kapni...
Nekem is ez jutott eszembe rögtön... Vagy nyest, vagy macska lehetett a motortérben. A kutya pedig ettől megőrült  :wacko: ...

Ahhoz, hogy meg lehessen mondani, kipolírozható-e ez vagy fényezni kell, látni kéne a kocsit élőben.

Részvétem, Gy.  :hug: !!!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.02.24 11:33:57
A 90%-a a sárvédőn van. De jutott a lökösre, a motorháztetőre és az ajtóra is pár karc...
Végignéztem a képeket,most volt időm. Szerintem 3000es vizes papír,majd a durva 3M,kemény szivaccsal segít rajt. Ha gondolod hozd le megcsinálom. Havernak siralmasabban nézett ki a fekete cliója és azt se kellett fényezni. Neki a pitje ugrálta-kaparta körbe jó párszor.

Egyébként most akarok berendelni valami normálisabb airbrush pisztolyt mikro javításokhoz. kavicsfelverődés stb. csak hogy ne kelljen telibe fújni már egy elemet valami kisebb szarok miatt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.02.24 11:42:53
Ha lesz lelkierőm, lemosom és újrafotózom, felteszem majd megint. Aztán ha arra járunk, akkor mindenképp bemegyünk egy kis optikai tuningra. :D :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.24 11:51:41
Én is ellátogatok szkareszhoz most vasárnap, megvitatni hogyan lehet az SC fényezését (még) szebbé tenni.  :flowers:

Gyöngyi neked meg részvétem az állat miatt.  :cry: Remélem menthető..
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.24 16:54:38
Egyébként most akarok berendelni valami normálisabb airbrush pisztolyt mikro javításokhoz. kavicsfelverődés stb. csak hogy ne kelljen telibe fújni már egy elemet valami kisebb szarok miatt.

Fúúú, akkor lefújod a bukómat is valami absztraktra?  Jelenleg mattfekete és egy helyen festékhiányos. Mattfeketét szeretnék, valami egyedi sárga-fekete kombóval.  De az lehet, hogy mégsem.  :?:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.02.24 20:16:44
Csinálok Neked Tesó fehér bukót,rózsaszín vagy lila felhőkkel,gyönyörű naplementével :D
Még egy lehetőség....hello kitty??  [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.24 21:02:17
Ez pl. jól állna Trottrnek.  [rohog]
(http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSMZByBmjS27hPWJ2kzQltVHsi2qjRfDGKuLigj7WYST7HL9_qakA)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.25 18:58:12
Fúúú, kmr, ilyen kell, veszel nekem? Úgyis mindjárt itt van a szülinapom!  :D :D :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.26 09:06:48
Van egy felesleges robógóhoz való bukóm, megbeszélem Karesszal mennyiért csinálná meg neked ilyenre.  [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.26 15:27:19
Hagyjuk azt a festékezést.
Mekkora? XL?  És milyen? Esetleg kép?
Állvédős? Plexis?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.02.26 18:26:05
Tuti mehetek szkareszhez... Apu azt mondja, nem lehet kipolírozni, egy csomó helyen alapozóig, 1-2 helyen fémig lekaparta a rohadék dög a fényezést. Négy helyen pedig benyomta a körmével a kasztnit, ott fémig gyalázott.  :censored: :censored: :censored:
Kinéz nagyon az az airbrush, itt szükség lesz rá erősen... :censored:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.26 20:25:33
Hagyjuk azt a festékezést.
Mekkora? XL?  És milyen? Esetleg kép?
Állvédős? Plexis?
Ilyen Airoh Top-One). S-es. Nem is értem kinek kell XL-es, az én fejemen még ez is lötyög egy kicsit..
(http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQL3IOJlVyJ8BHlXCwkCvc0eCT_CjhREb56nJ7ISxndOl_I61QwmQ)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.02.27 17:48:40
Megnézném valamikor, ha tudnánk talizni valahol.

S???  :eek:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.27 17:59:54
A Dózsa Gy úti metrómegállónál vagyok ,szóval bármelyik nap összefuthatunk.  :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.02.27 19:24:25
Nem is értem kinek kell XL-es...
Az XL-es épp hogy jó az én nagy bufla fejemre, de igazából még kicsit szoros is  :lol:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.02.27 20:00:26
Mondjuk ezzel a témával akár át is mehetünk a motoros topicba..
Viszont h ON is legyek, a tavaszi talira szkaresz hathatós közreműködésével az SC valószínűleg közel olyan szép lesz mint újkorában.
(Karesz sms-t küldtem, remélem megkaptad, ha kiderítek még valamit az előzményekről akkor hívlak!)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.03.03 20:21:36
Hali.
Nem kell több infó. Holnapra megvan az ár,ma volt itt a srác,hozta a festéket olahjojo celicajara.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Egükém - 2011.03.03 20:25:05
Tuti mehetek szkareszhez... Apu azt mondja, nem lehet kipolírozni, egy csomó helyen alapozóig, 1-2 helyen fémig lekaparta a rohadék dög a fényezést. Négy helyen pedig benyomta a körmével a kasztnit, ott fémig gyalázott.  :censored: :censored: :censored:
Kinéz nagyon az az airbrush, itt szükség lesz rá erősen... :censored:

Látta valaki azt a dögöt ?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.03.03 20:30:48
Jah, én. A negyedikről... Azóta és előtte se soha. Két egyforma, közepes, zsemle színű kutya volt. Bárhol felismerném.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Egükém - 2011.03.03 20:43:02
Értem.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.03.03 20:44:06
Miért?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Egükém - 2011.03.03 21:00:38
Ha bizton láttad, hogy kutyák voltak akkor nincs kérdésem!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.03.03 21:02:32
Nemhogy láttam, végignéztem az egészet az elejétől a végéig.  :cry:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Egükém - 2011.03.03 21:09:08
1 rúd gyulai a negyedikről nem segített volna ?

(tudom utólag könnyű okosnak lenni)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kmr - 2011.03.03 21:14:25
Hali.
Nem kell több infó. Holnapra megvan az ár,ma volt itt a srác,hozta a festéket olahjojo celicajara.
Rendben, várom!  :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: kleingy - 2011.03.03 21:23:36
1 rúd gyulai a negyedikről nem segített volna ?
(tudom utólag könnyű okosnak lenni)
Ha a kopogás és ablakon való anyázás és "takarodszaqrvaanyádba" nem segített, akkor nem hiszem.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Szotyi - 2011.03.10 16:27:11
Sziasztok!  :helpsmilie:

Van valakinek autófényező és/vagy lakatos ismerőse Bp -n, akihez elvihetném az autómat? Megjelent egy - két helyen a korrodáció első jelei és nem szeretném ha elfajulna a dolog.
Köszi
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: golya - 2011.03.14 00:20:53
üdv!
érdeklődnék az alábbi termékekről van-e valamiféle tapasztalat illetve, hogy alap védelemre illetve apró karcok eltávolítására alkalmas-é:

http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=40
http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=22

jelenleg turtle wax van, de lassan elfogy, így valami újat kellene újítani, ezekre gondoltam. a kezelést gép híján kézzel végezném.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Thomasino - 2011.03.16 19:17:17
A hétvégén lemostam az autót és az vettem észre hogy a kedves  :censored: lakatos valoszinűleg a kocsi mellett flexelt mert kis barna rücsik vannak a festéken és a díszlécen.
A javitás sajnos még a télen volt csak a sok kosztól nem vettem észre ezt. Ki lehet az ilyet szedni valahogy?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Xanyi - 2011.03.21 18:42:22
Hali!

Pár hete feltünt a képen látható probléma az autómon.
szkaresz azt tanácsolta, hogy minél elöbb javítassam, én így is tettem.
Ő is és én is azt gondoltuk, hogy ott bizony a festék alatt dolgozik a rozsda, de ma kiderült, hogy nem!
Le lett pucolva fémig az a rész, és bizony nem volt alatta rozsda, helyette pár csepp víz...
Kérdés: hogy a fenébe kerül a lemez és a rücsi közi víz, amikor a hólyagoktól eltekintve ép volt a fényezés.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: vd1234 - 2011.04.02 17:02:32
Üdv!

Most novemberben vettem a Carinát, egész jó állapotban. Viszont most feltettem a nyárigumit, átnéztem, és a hátsó kerékdoboknál több gondot látok. Kisebb rozsdapöttyök vannak, a sárvédő széle az élnél szintén kezd ilyen lenni, és az illesztés a dob közepén a kerék fölött valami tömítőanyaggal van kitöltve, ami viszont szépen hosszában repedt. Az eleje rendben van. Arra gondoltam, hogy így az elején könnyebb megfogni, és hozzátok fordulok, tudtok-e valami korrekt megoldást, olyan anyagot, ami ide való?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.04.02 20:15:14
Kérdés: hogy a fenébe kerül a lemez és a rücsi közi víz, amikor a hólyagoktól eltekintve ép volt a fényezés.
Hát ilyet még nem láttam  :sorcerer: ... Alkalmasint mégis lehettek vmi egészen picike kis sérülések az anyagon, amin keresztül bejutott a nedvesség, és bent "összeállt"  :hmmmm:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.04.02 20:18:21
Üdv!

Most novemberben vettem a Carinát, egész jó állapotban. Viszont most feltettem a nyárigumit, átnéztem, és a hátsó kerékdoboknál több gondot látok. Kisebb rozsdapöttyök vannak, a sárvédő széle az élnél szintén kezd ilyen lenni, és az illesztés a dob közepén a kerék fölött valami tömítőanyaggal van kitöltve, ami viszont szépen hosszában repedt. Az eleje rendben van. Arra gondoltam, hogy így az elején könnyebb megfogni, és hozzátok fordulok, tudtok-e valami korrekt megoldást, olyan anyagot, ami ide való?
Szerintem a repedést először tisztítsd ki nagynyomásúval, majd hagyd megszáradni (pár napig), és utána fújd ki alvázvédő sprayvel, több rétegben. A kis rozsdásodásokat érdemes lenne lecsiszolni fémig, utána a felületet zsírtalanítani, cinksprayvel kezelni, aztán alapozni és festeni (akár ecsettel is). Fényezők ellátására (is) specializálódott szakboltokban (van egy ilyen pl. a pécsváradi úton a Shell-kút mögött) kikevernek neked a kocsidhoz festéket akár egészen kis, fél vagy egy decis mennyiségben is; és ott meg tudod venni a többi cuccot (cinkspray, alapozó, alvázvédő, ecset, csiszolópapír) is.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.04.02 20:20:13
A hétvégén lemostam az autót és az vettem észre hogy a kedves  :censored: lakatos valoszinűleg a kocsi mellett flexelt mert kis barna rücsik vannak a festéken és a díszlécen.
A javitás sajnos még a télen volt csak a sok kosztól nem vettem észre ezt. Ki lehet az ilyet szedni valahogy?
Hááát, ha beleégett a felületbe, akkor nehéz lesz  ::) ... Próbáld óvatosan lekapirgálni; ha nem megy, akkor sajnos komolyabb beavatkozást (csiszolás, festés) igényelhet.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: vd1234 - 2011.04.02 21:38:25
... Fényezők ellátására (is) specializálódott szakboltokban (van egy ilyen pl. a pécsváradi úton a Shell-kút mögött) kikevernek neked a kocsidhoz festéket akár egészen kis, fél vagy egy decis mennyiségben is; és ott meg tudod venni a többi cuccot (cinkspray, alapozó, alvázvédő, ecset, csiszolópapír) is.

Köszi az infót! Hirtelen nem tudom, milyen Shell-kútra gondolsz, a Budai vámtól még Hird felé van ez?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Palaczk - 2011.04.02 21:54:01
Köszi az infót! Hirtelen nem tudom, milyen Shell-kútra gondolsz, a Budai vámtól még Hird felé van ez?
Igen, ahogy mész kifelé a Budai vámtól a 6-oson Pest felé, jobboldalt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: vd1234 - 2011.04.02 22:30:07
Köszi, megnézem majd!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.04 20:38:53
Sziasztok!

Szóval lenne kis gondom, illetve nagy. Többek között a két hátsó sárvédő cserélve lett még novemberben, gyári alapozó volt rajta + valamit  :?: rátett a szaki. Ne menjünk bele miért nem lett akkor lefestve :whistling:. A lényeg hogy kb. kéthetente egyszer volt használva egész télen és mégis totál átrozsdásodott az ív :cry: (garázsban állt végig, azért reméltem kibírja tavaszig, hát nem :no:). Holnap megyek kevertetni festéket, beszerzek rozsdamarót  :hmmmm: meg mindent ami ilyenkor kell. Teszek majd fel képeket az állapotról és várnám a hozzászólásokat, hogy mi a teendő. Előre is köszi.

ui.: fényező szaki kizárva, nincs lé  :cry:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: szkaresz27 - 2011.04.04 21:23:38
ha nem vagy messze szfvártól hozd le olcsón megoldom neked...fényezek...de bárkit megkérdezhetsz itt senkit nem szoktam lehúzni.
Szerintem ha nem értesz hozzá ne állj neki mert ha elb.-od a festéket,akkor többe fog kerülni az egész mint amiért megcsináltattad volna....fényezés előtt szilikon lemosóval pl le kell mosni,és vannak még ilyen "érdekes trükkök"
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.04 21:34:42
Tőlem kicsit messze lenne. Hétvégén esedékes a festegetés szóval lesz kérdésem addig, meg mint mondtam teszek fel holnap képeket. Bár előre szólok brutális lesz a ti érzékeny lelketeknek  [rohog]  :lol: :D. De sajnos magamnak kell csinálnom, olyan lesz amilyen.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.05 18:07:23
Nem sikerült a képeket betölteni. Na most másképp

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110405/F_nyk_p0039_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110405/F_nyk_p0039_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110405/F_nyk_p0040_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110405/F_nyk_p0040_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110405/F_nyk_p0041_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110405/F_nyk_p0041_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110405/F_nyk_p0042_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110405/F_nyk_p0042_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Az utolsó képen vannak a vett anyagok. A szaki azt mondta, hogy így még nem látott Toyota-t. Én se... tudom, tudom  :death: Tehát ebből kellene kihoznom a legtöbbet.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.05 18:28:18
NA az számomra biztos, hogy le kell venni a lökhárítót, mert alatta is van már reve. Úgy vélem, hogy ez csak reve még csak, így aztán valszeg csak lepkézni kell, és fémtiszta lesz.
De a festéket elteheted kicsit későbbre, mert ezt kittelni is kell, az is tuti.

De majd jön Szkaresz barátom és leírja a tutit, nem akarom elvenni a kenyerét. ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.05 18:33:16
NA az számomra biztos, hogy le kell venni a lökhárítót, mert alatta is van már reve. Úgy vélem, hogy ez csak reve még csak, így aztán valszeg csak lepkézni kell, és fémtiszta lesz.
De a festéket elteheted kicsit későbbre, mert ezt kittelni is kell, az is tuti

Jaja, le kell szedni a lököst, vettem kittet is  ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.05 18:37:56
Kell még lepkés korong, flex, biztos kéz, csiszolóvászon (vizes 1000, vagy 2000), spatula, vagy lejárt bankkártya,  észter hígító, szilikon lemosó, rozsdaoldó-passziváló, rongy, festétpisztoly, levegő-kompresszor....   Csak így hirtelen.

Vagy csak ecset, oszt annyi?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.05 18:55:42
Kell még lepkés korong, flex, biztos kéz, csiszolóvászon (vizes 1000, vagy 2000), spatula, vagy lejárt bankkártya,  észter hígító, szilikon lemosó, rozsdaoldó-passziváló, rongy, festétpisztoly, levegő-kompresszor....   Csak így hirtelen.

Vagy csak ecset, oszt annyi?

lepkés korong :?: (drótkorong jó? bár az szerintem nem indokolt), flex van, biztos kéz van  :hmmmm:, csiszolóvászon folyamatban, lejárt bankkártya van, észter hígító folyamatban, szilikon lemosó folyamatban, rozsda-passziváló :eek: (ipari rozsdamaró? ua?) rongy van, festékpisztoly, levegő-kompresszor van

Ecset is van  [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.05 19:20:58
(http://www.proxxon.hu/webkepek/28590.jpg)

Ilyen a lepkés, másnéven lamellás.
A drótkorong nem igazán jó, az nem arra való.

Rozsdapassziválásra: Dinitrol RC900 vagy Korant.

A rozsdamaró nem ugyanaz.  Ez utóbbi csak eltávolítja a nagyját, az előbbi pedig megköti az esetlegesen ott maradt rozsdarészecskéket is. Ha nincsen lekezelve rozsdapassziválóval, akkor előbb-utóbb kirohad a kitt alatt is.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.05 19:43:41

Ilyen a lepkés, másnéven lamellás.
A drótkorong nem igazán jó, az nem arra való.

Rozsdapassziválásra: Dinitrol RC900 vagy Korant.

A rozsdamaró nem ugyanaz.

Ja, hogy lamellás korong? Olyan van. Dinitrol RC900 vagy Korant  :hmmmm:, beszerzem valamelyiket. Már csak tudnom kellene majd a lépéseket, de hétvégéig még ....

Addig is köszi a tanácsokat (meg még a többit is ami ezután jön  ;))
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.05 20:01:18
Képes beszámoló (http://indafoto.hu/trotter66/daihatshu_ajtojavitas/slideshow) egy hasonló javításról. Érdemes a szövegeket is olvasni, szerintem, így már mennie kell.
A munka szkareszt dícséri, a dokumentálás és a segédmunka az én kotnyelességem volt. :)

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.05 20:52:14
Ez nagyon jó, köszi.
"A botott Camry-tető egy részének reinkarnációja a folt képében." ez mekkora  :clap: :D , ötletes

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.06 10:38:33
Az volt kéznél.  :hug:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.06 21:23:19
Felmerült bennem egy újabb kérdés. (olvastam a topic első oldalát is  :yes:) Mennyi idő kell a kittnek, festéknek míg megszárad ilyen időben? Felénk 15oC-ot mond a hétvégére. Ha mondjuk pénteken lecsiszolom és kittelem, szombaton meg lefestem, vasárnap használható már a kocsi vagy inkább ne? Mert akkor halasztanom kell egy héttel a projektet. Na igen, fűtött garázs az nincs  :no:.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: lasi - 2011.04.06 21:25:47
mi az a kitt?

legutobb Knight Rider ben hallottam , mikor Michael Knight hivta az autoját :devil: :lol:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: NeGa26 - 2011.04.06 21:40:20
mi az a kitt?

legutobb Knight Rider ben hallottam , mikor Michael Knight hivta az autoját :devil: :lol:

Így hívom a corit  :D [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek!!
Írta: Trotter66 - 2011.04.07 10:55:31
Felmerült bennem egy újabb kérdés. (olvastam a topic első oldalát is  :yes:) Mennyi idő kell a kittnek, festéknek míg megszárad ilyen időben? Felénk 15oC-ot mond a hétvégére. Ha mondjuk pénteken lecsiszolom és kittelem, szombaton meg lefestem, vasárnap használható már a kocsi vagy inkább ne? Mert akkor halasztanom kell egy héttel a projektet. Na igen, fűtött garázs az nincs  :no:.

Nos a teljes felületi kiszáradása a kittnek (muhaha) akár egy hét is lehet. Az én esetemben 1 hetet pihent, de láttad, hogy milyen rétegek kerültek fel.
A túl korai festés eredménye az lehet, hogy a kitt a teljes száradást követően megreped, és így a festék is. A kittelést követően, annak kiszáradása után szóróanyaggal is rá kell(ene) menni, ez kitölti az esetleges zsugorodásból eredő mikroárkokat is. Utánna vizes csiszolás és fújás.  Nem szabad kapkodni. Hagy száradjon.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2011.04.09 16:20:53
Ma néztem, hogy a motorháztetőmön vannak ilyen kavicsfelverődések, gondolom a téli sózástól. A kérdés az, hogy érdemes-e javítani (vagy gyári javítófestékem), vagy nem fog elkezdezni rozsdásodni? Az, hogy nem szép, az kevésbé zavar, a legfontosabb, hogy ne kezdjen el ezeken a pontokon rohadni (3-4 apró ilyet találtam, és a lyuk belseje sötét, kb fekete, de gondolom nem nyomta le fémig a fényezést).
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2011.04.12 09:53:27

Senkinek nincs javaslata?  :helpsmilie:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2011.04.12 10:04:21
Ha nem ment fémig, egyelőre ne foglalkozz vele, egyébként pedig a gyári javítóval nyugodtan ess neki.  :yes:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lablac - 2011.04.12 10:38:00
Ma néztem, hogy a motorháztetőmön vannak ilyen kavicsfelverődések, gondolom a téli sózástól. A kérdés az, hogy érdemes-e javítani (vagy gyári javítófestékem), vagy nem fog elkezdezni rozsdásodni? Az, hogy nem szép, az kevésbé zavar, a legfontosabb, hogy ne kezdjen el ezeken a pontokon rohadni (3-4 apró ilyet találtam, és a lyuk belseje sötét, kb fekete, de gondolom nem nyomta le fémig a fényezést).
Rengeteg van nekem a sok autopalya hasznalat miatt. Elejen nagyon zavart, de nincs mit tenni  :no:
Nekem gyari javitokeszlet van. Csak a festeket hasznalom ra, a lakkot nem. Nem fog eltunni, arra ne szamits. Minden mosas utan lekezelem az uj lyukakat.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2011.04.12 12:27:23
Így van, ahogyan a tapasztalt kolléga is leírta. Javítófesték és pöttyözés. Én is ezt tettem a Carinán.  Sajnos ezzel nincsen mit tenni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.12 12:59:26
Ma néztem, hogy a motorháztetőmön vannak ilyen kavicsfelverődések, gondolom a téli sózástól. A kérdés az, hogy érdemes-e javítani (vagy gyári javítófestékem), vagy nem fog elkezdezni rozsdásodni? Az, hogy nem szép, az kevésbé zavar, a legfontosabb, hogy ne kezdjen el ezeken a pontokon rohadni (3-4 apró ilyet találtam, és a lyuk belseje sötét, kb fekete, de gondolom nem nyomta le fémig a fényezést).

Senkinek nincs javaslata?  :helpsmilie:
Má' hogyne lenne, mondibátyó!

Én is vettem a kocsimhoz a Toyota szalonban festék javító stiftet. Azaz, hogy 2db-ot adnak, mert metál fényezésnél (amilyen a Tied is) van egy festék stift és van hozzá egy lakkstift is. Összesen kb 3000Ft, de nagyon kiadós, abszolút megéri beruházni rá.  ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.12 13:00:13
Ma néztem, hogy a motorháztetőmön vannak ilyen kavicsfelverődések, gondolom a téli sózástól. A kérdés az, hogy érdemes-e javítani (vagy gyári javítófestékem), vagy nem fog elkezdezni rozsdásodni? Az, hogy nem szép, az kevésbé zavar, a legfontosabb, hogy ne kezdjen el ezeken a pontokon rohadni (3-4 apró ilyet találtam, és a lyuk belseje sötét, kb fekete, de gondolom nem nyomta le fémig a fényezést).
Rengeteg van nekem a sok autopalya hasznalat miatt. Elejen nagyon zavart, de nincs mit tenni  :no:
Nekem gyari javitokeszlet van. Csak a festeket hasznalom ra, a lakkot nem. Nem fog eltunni, arra ne szamits. Minden mosas utan lekezelem az uj lyukakat.
:yes: Akárcsak én!  :clap:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.12 13:02:11
Ha nem ment fémig, egyelőre ne foglalkozz vele, egyébként pedig a gyári javítóval nyugodtan ess neki.  :yes:
Azért, ha megvan már a javítóstift, akkor célszerű a még nem fémig lepattant helyeket is kipontozni.

Én sem használom a lakkot, mert a kapott leírás alapján egyszerűen nem értem, hogy minek kell, és hogyan kellene "szépen" használni. Kipróbáltam, de nem tetszett az eredmény, így csak festékkel pontozok.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2011.04.12 19:14:56
Én is vettem a kocsimhoz a Toyota szalonban festék javító stiftet. Azaz, hogy 2db-ot adnak, mert metál fényezésnél (amilyen a Tied is) van egy festék stift és van hozzá egy lakkstift is. Összesen kb 3000Ft, de nagyon kiadós, abszolút megéri beruházni rá.  ;)

Nekem is van, majd akkor bevetem. Amikor vettem a kocsit, ott helyben vettem is mellé egy ilyen festéket, előrelátó voltam  ::) .
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lablac - 2011.04.13 13:13:56
Nekem is van, majd akkor bevetem. Amikor vettem a kocsit, ott helyben vettem is mellé egy ilyen festéket, előrelátó voltam  ::) .
kb 5 eve? Elofordulhat, hogy mar beszaradt.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2011.04.13 13:28:22
Most már nem is festéket adnak, hanem matricát. Igazán még nem merültem bele, hogy miként működik.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2011.04.13 13:47:02
Matricát sztem mindig adnak. Már az én 99-es Corollámhoz is adtak, meg is van még mind a gyári dossziéban. :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: WeSzil - 2011.04.13 13:51:51
Nekem nincs ilyen matricám, pedig valaki lehúzta a kis IQ egyik sarkát nemrégiben :( szóval jól jönne
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2011.04.13 17:50:02
Nekem is van, majd akkor bevetem. Amikor vettem a kocsit, ott helyben vettem is mellé egy ilyen festéket, előrelátó voltam  ::) .
kb 5 eve? Elofordulhat, hogy mar beszaradt.

2009 szeptemberében vettem a vasat, és a festéket néztem, még nem száradt be  :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Xanyi - 2011.04.13 19:25:23
Matricát sztem mindig adnak. Már az én 99-es Corollámhoz is adtak, meg is van még mind a gyári dossziéban. :)

Most a Toyota elkezdte nyomatni ezt a Stickerfix elnevezésü matrica szettet, mint a kis hibák javításának módszere... Hasonló, mint amit adtak egykoriba az új autókhoz, tehát mint amilyen Neked is van, csak több kisebb darab, nem kell ollózni. Rendelhető mindenféle színkódhoz.
Azt viszont nem tudom, hogy a régi javítófesték helyett van-e ez, vagy a mellett... Remélem utóbbi!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2011.04.13 19:40:20
Azt viszont nem tudom, hogy a régi javítófesték helyett van-e ez, vagy a mellett... Remélem utóbbi!
Matricát kaptam, javító festéket nem  :no:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: xpet - 2011.04.13 20:52:28
Xanyi szerintem úgy értette, hogy utólag mit lehet rendelni: matricát és/vagy festéket.
Én februárban vettem festéket márkszervizben, úgyhogy még lehet kapni/rendelni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Xanyi - 2011.04.13 22:50:51
Xanyi szerintem úgy értette, hogy utólag mit lehet rendelni: matricát és/vagy festéket.
Én februárban vettem festéket márkszervizben, úgyhogy még lehet kapni/rendelni.

Igen-igen. Remélem is, mert nekem sem szimpatikus a matrica  ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kgabe - 2011.04.14 00:42:54
Nekem nincs ilyen matricám, pedig valaki lehúzta a kis IQ egyik sarkát nemrégiben :( szóval jól jönne

Adhatok kölcsön...igaz, szürkét :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lablac - 2011.04.14 07:51:18
Azt viszont nem tudom, hogy a régi javítófesték helyett van-e ez, vagy a mellett... Remélem utóbbi!
Matricát kaptam, javító festéket nem  :no:
Nekem is ugyanez volt. Kesobb vettem a festeket.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.14 22:58:43
Matricát sztem mindig adnak. Már az én 99-es Corollámhoz is adtak, meg is van még mind a gyári dossziéban. :)
Nekem is megvan mind, érintetlen, de sok értelmét nem látom.  :no: Jobb a stift+lakk.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.14 22:59:48
Matricát sztem mindig adnak. Már az én 99-es Corollámhoz is adtak, meg is van még mind a gyári dossziéban. :)

Most a Toyota elkezdte nyomatni ezt a Stickerfix elnevezésü matrica szettet, mint a kis hibák javításának módszere... Hasonló, mint amit adtak egykoriba az új autókhoz, tehát mint amilyen Neked is van, csak több kisebb darab, nem kell ollózni. Rendelhető mindenféle színkódhoz.
Azt viszont nem tudom, hogy a régi javítófesték helyett van-e ez, vagy a mellett... Remélem utóbbi!
A stift szett 3000 pénzbe kerül, a matrica szett, ennek majd' duplája...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.14 23:00:45
Azt viszont nem tudom, hogy a régi javítófesték helyett van-e ez, vagy a mellett... Remélem utóbbi!
Matricát kaptam, javító festéket nem  :no:
Kizárt, hogy nincs, színkódod alapján kell, hogy kapjál.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2011.04.14 23:20:54
Matricát kaptam, javító festéket nem  :no:
Kizárt, hogy nincs, színkódod alapján kell, hogy kapjál.
Persze, vehetek. Ez arra vonatkozott, hogy mit adtak az új autóhoz.
A Jazz-hez javító festéket kaptunk, az Avensishez matricát.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: NeGa26 - 2011.04.14 23:41:17
Hali. Nos végeztem a feladattal (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=877.330). Mondjuk azt, hogy jobb lett mint volt. Most legalább fehér (az más kérdés, hogy igazán esztétikus), legközelebb sokkal jobban fog sikerülni. Ami remélem nem mostanában lesz  :hmmmm:, képek később (persze csak ha igény van rá  :innocent:).
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.04.14 23:59:23
Matricát kaptam, javító festéket nem  :no:
Kizárt, hogy nincs, színkódod alapján kell, hogy kapjál.
Persze, vehetek. Ez arra vonatkozott, hogy mit adtak az új autóhoz.
A Jazz-hez javító festéket kaptunk, az Avensishez matricát.
jajajaja. Bocsi, félreértettelek. Ugyanígy volt az én autómmal is. Csak matricát adtak vele, stiftet én vettem. :flowers:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Sördög - 2011.05.31 21:44:45
Majd két éve készülök,hogy beírom ide a sztorimat,de féltem,hogy hülyének néztek :whistling:
Csak nem hagy nyugodni a dolog,hátha ti értitek,mi van?
Két éve vettem az autót.Néhány hónappal előtte teljesen átfestették,márkaszervízben,gyári festékkel.
A vásárlás után 1-2 hónappal letojta egy madár,pont a motorháztető közepén.Csúnyán felmaródott a lakk,kb 10Ft-os nagyságban.Nagyon mérges lettem,hogy az állítólagos gyári festék ennyit bírna?!Éppen vinnem kellett vissza a Toyotásokhoz valami kisebb problémával,de erről elfelejtettem szólni.Nagy volt a meglepődésem,mikor másnap az autót hazavíve vettem észre,eltűnt a felmaródás!
Ez a két év alatt 6-8-szor megismétlődött.Madár lesz@rja,én lemosom,de addigra jól láthatóan felmaródik/bemattul a lakkozás.
Másnap ugyanúgy látszik,harmadnapra eltűnik!!!
Ez csak az ilyen jellegű sérülésekre igaz,a kisebb-nagyobb karcokra nem.
Várom a tippeket,mi lehet ez?Önregeneráló lakkozás?Polírozó nanorobotok a samponomban? :1eye:
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: whis - 2011.06.02 19:34:07
Pesten melyik márkaszerviz fényezőrészlege ajánlott?
Még nem volt dolgom ilyesmivel, ezért érdekelne mások tapasztalata (gyorsaság, ügyintézés, minőség). Kötelezőre menne...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2011.06.03 02:53:53
Majd két éve készülök,hogy beírom ide a sztorimat,de féltem,hogy hülyének néztek :whistling:
Csak nem hagy nyugodni a dolog,hátha ti értitek,mi van?
Két éve vettem az autót.Néhány hónappal előtte teljesen átfestették,márkaszervízben,gyári festékkel.
A vásárlás után 1-2 hónappal letojta egy madár,pont a motorháztető közepén.Csúnyán felmaródott a lakk,kb 10Ft-os nagyságban.Nagyon mérges lettem,hogy az állítólagos gyári festék ennyit bírna?!Éppen vinnem kellett vissza a Toyotásokhoz valami kisebb problémával,de erről elfelejtettem szólni.Nagy volt a meglepődésem,mikor másnap az autót hazavíve vettem észre,eltűnt a felmaródás!
Ez a két év alatt 6-8-szor megismétlődött.Madár lesz@rja,én lemosom,de addigra jól láthatóan felmaródik/bemattul a lakkozás.
Másnap ugyanúgy látszik,harmadnapra eltűnik!!!
Ez csak az ilyen jellegű sérülésekre igaz,a kisebb-nagyobb karcokra nem.
Várom a tippeket,mi lehet ez?Önregeneráló lakkozás?Polírozó nanorobotok a samponomban? :1eye:

Szerintem a madárszar miatt van az egész.
Kérdezd meg szkaresz-t hogy ő mit szól rá :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kamikaze - 2011.07.14 20:32:09
hy
Festésben / fényezésben jártas emberke tanácsát szeretném kérni!
Sikerült homokszórással megtisztittatni a lemezfelnijeimet, az egész felni kivül belül le lett takaritva fémtisztára.
Ötletet várok, mivel érdemes lefesteni, hogy 1 év múlva ne üsse ki a rozsda megint!

Alapozó + festéket használjak (ebből is milyet érdemes?) vagy Hammerite-tal?
Különös igényeim nincsenek, feketére akarom lesfesteni, csak tartós legyen!

Illetve rendesen lefestve mennyi festék kell 4 db 14collos felni komplett festéséhez?

A másik kérdésem pedig az, hogy a fényezésen esett apró kőfelverődést ami már bebarnult felületi rozsdás lett, RO55-el le lehet kezelni, és utána a gyári színű festékkel lefesteni?

Köszönöm a válaszokat!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2011.08.01 12:18:17
Van pár kavicsfelverődésből, ajtórányitásból adódó festéshiányom, pár helyen már barnul is a folt. Ami kissé aggaszt, hogy az egyik a küszöbön van, nem szeretném ha elkezdene rohadni. Van rá valami olcsó megoldás (kis rozsdamaró és festék rá), amit meg lehet otthon is csinálni?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: gomzol - 2011.08.01 12:38:08
Van pár kavicsfelverődésből, ajtórányitásból adódó festéshiányom, pár helyen már barnul is a folt. Ami kissé aggaszt, hogy az egyik a küszöbön van, nem szeretném ha elkezdene rohadni. Van rá valami olcsó megoldás (kis rozsdamaró és festék rá), amit meg lehet otthon is csinálni?
Én márkaszervizben rendeltem színkód után javítófestéket (festék+lakk), aztán azzal pepecselek néha.   :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2011.08.01 12:39:28
Bármelyik Toyota szalonban vehetsz festés javítós stiftet, kb 3000Ft-ba kerül. Ez két kis flakonból áll, az egyik a szín, a másik a lakk. Ez a legjobb megoldás, minden más csak buhera. Nekem is ezek vannak, csak az autóm színéhez passzoló színkódú. Teljesen jó eredményt ad, de rendszeresen ellenőrizni kell a javított pontokat, ha szükséges után javítani...  ;)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2011.08.01 13:10:09

Ok köszi, utánanézek ...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Constantine666 - 2011.08.11 01:05:57
Én nyár elején políroztattam az autót a "Gőzmosó"-nál az Europarkban, ami korábban EZ Wash volt. Most volt először polírozva, gyönyörű lett 20e volt, külső-belső takarítással együtt. Most patent a fényezés:)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2011.08.11 18:37:03
Üdv!

Nekiálltam egy kis javítgatásnak az kocsi alján jobbára. Ma nagyjából sikerült előkészíteni, holnap rücsizném - ecsettel, mert pisztolyt nem vettem ezért.
Az a kérdésem, hogy Carina E-nél a küszöbnél kell-e figyelni valamire (gondolok szellőzőrésekre, nem tudom mikre), amiket nem kellene betömni? Mikor üregvédőztem a küszöböt a dugóknál (meg a doboknál levő lyukaknál és az alján levőknél is fújtam be), az alján pár helyen kifolyt az összeillesztésnél, pl. ezeket nyitva kell-e hagynom, vagy bezárhatom stb...Most csinálom először ugye...jól jönne egy tapasztalt szaki távsegítsége :helpsmilie:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2011.11.08 22:37:39
Kéne egy hely, lehetőleg pesten vagy kőbánya környékén ahol kikevernék a kocsi színét és spraybe töltenék... tudtok ajánlani valami jó helyet?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: robi (Robi) - 2011.11.09 13:15:17
Valakinek ha kell, van eredeti bontatlan csomagolású Toyota javító stiftem, fehér, 1db. Egy ezresért odaadom.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: nismo - 2011.11.09 13:30:39
Kéne egy hely, lehetőleg pesten vagy kőbánya környékén ahol kikevernék a kocsi színét és spraybe töltenék... tudtok ajánlani valami jó helyet?

XIX.ker Ady Endre út és Viola utca sarka  ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: robi (Robi) - 2011.11.09 13:36:18
XIX.ker Ady Endre út és Viola utca sarka  ;)
Hmmm és mennyibe tud kerülni egy adag ilyen spray?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2011.11.09 13:47:53
Én netem 3000 körül láttam..
Van valami weboldala?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2011.11.10 17:24:40
Nekem újpesti címem van a spray-s megoldásra, ha érdekel Cimbi.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2011.11.10 17:47:17
Azt én is megtaláltam.... csak újpest picsamessze van nekem :( És muszáj lenne elmennem pedig, mert színt csak úgy tudnak levenni...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2011.11.10 17:49:12
Oké, én azokban bízom meg, meg ott van soxoros tapasztalat.  Biztos, hogy másutt is van keverős bolt.
A másik tuti hely, a Fehérváron van Karesz spanja, a Feri, a fő keverőmester. :yes:  De az meg még messzebb van.  :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2011.11.11 17:27:32
Kész :) Végeredmény mazda topicban :) Köszi Trotti :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2011.11.13 10:46:07
Van pár kavicsfelverődésből, ajtórányitásból adódó festéshiányom, pár helyen már barnul is a folt. Ami kissé aggaszt, hogy az egyik a küszöbön van, nem szeretném ha elkezdene rohadni. Van rá valami olcsó megoldás (kis rozsdamaró és festék rá), amit meg lehet otthon is csinálni?
Nekem is ilyen gondom van. De szerintem az említett gyári hibajavító, csak "fiss" sérülésekre jó. A rozsdára tuti nem jó rákenni. De akkor mi legyen azzal ami már rozsdás? Hammerite, aztán a javító? Link (http://www.hammerite.com/hu/tips/index.html) Esetleg csak ezzel (Hammerite No.1 Rozsdastabilizáló Alapozó) (http://www.hammerite.com/hu/products/p6.html) és rá a javító meg a lakk?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Szilvi - 2012.01.26 13:07:43
Tud nekem valaki ajánlani jó fényezőt Újpest vagy környékén??? Lököst kellene fényezni, a műanyagot már a szervíz ingyé javította.  :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: whis - 2012.01.28 06:42:46
Tud nekem valaki ajánlani jó fényezőt Újpest vagy környékén??? Lököst kellene fényezni, a műanyagot már a szervíz ingyé javította.  :D
Nekem csak zuglói tapasztalatom van, ha megfelel...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Szilvi - 2012.01.28 20:11:20
Nekem csak zuglói tapasztalatom van, ha megfelel...

Akár még jó is lehet.  :D Annyira nem sos a dolog, két javítási folt van a lökösön, de ha már fényeztetem, akkor nem akarok kóklerrel dolgoztatni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2012.03.06 11:04:39
A héten szépen egyesével becsiszolom a nyári felniket. Vannak rajta lepattogások és a kérdésem az lenne, hogy milyen vászonnal essek neki? Először 2000 aztán 3000? Vagy mi legyen? Amit el kell tüntetni az a vékony kis perem ahol lepattogott a fény...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.03.06 16:57:32
2000 is ***a finom, a 3ezer meg végképp.....

szerintem kezd 400 körül, és szépen lassan  haladj elöre..... 800-1000-1500
 :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.03.30 17:51:25
Megbeszéltem a fényezőkkel a hátsó lökhárítóm festését, meg is nézték. Csak levéve kell bevigyem hozzájuk festékkel együtt, és általuk garantált hibátlan munkát végeznek rajta. Az ára 20.000 Ft lesz és 2 napos szeánsz.

Mondtam nekik, hogy minőségi munkát kérek, cserébe nem alkudozok....  :whistling:

Ha tényleg szép munkát végeznek, ez az ár szerintem teljesen korrekt.  :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.04.10 21:02:41
A jobb első ajtómon az ablakeret részen (ahol feketére van fényezve) most láttam, hogy egy gombostűfejnyi részen le van ütve a festék. Érdemes ezt feketével lejavítani, vagy nem lesz vele gond? Gondolom itt nem fog elkezdeni rozsdásodni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2012.04.10 21:32:18
De fog. Fesd le, főleg ha még ilyen pici. :)

Küldve az én GT-I9000-emről Tapatalk használatával.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.04.10 21:34:54
Láttál Te már autót felülről rozsdásodni? Én még csak olyat, ami alulról rozsdásodott...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2012.04.10 21:43:24
Pl. Az enyém ugyanott ahol írod.  Apu lekezelte már mert rozsdallt.

Küldve az én GT-I9000-emről Tapatalk használatával.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: BloodRedSandman - 2012.04.10 21:48:36
A jobb első ajtómon az ablakeret részen (ahol feketére van fényezve) most láttam, hogy egy gombostűfejnyi részen le van ütve a festék. Érdemes ezt feketével lejavítani, vagy nem lesz vele gond? Gondolom itt nem fog elkezdeni rozsdásodni.

Kend le.  :excl:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.04.10 22:05:09
Oké! Van valakinek fekete javítófestéke?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.04.12 15:22:05
Megvettem tegnap a hátsó lökhárítómhoz szükséges festékmennyiséget.

Mobihell Metal keverék a gyári színkód alapján (kellett a színkártya is, mert a keverőgép ehhez a kódhoz 3 árnyalatot rendelt hozzá), hozzá külön a higító (50%-ban kell a festékhez keverni).
A 2,5 deci festék a higító összesen 4100Ft-ba került, én ennél valamivel többre számítottam.
Projekt folytatás jövő héten...  :clap: (már alig várom, hogy kész legyen)  :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: feryoo7 - 2012.04.12 15:25:07

Én is gondolkozok a hátsó lökös festésén de nem igen lesz mivel az előző tulaj megnyomta a hátúját és a kölök teteje ( a csomagtartó csatlakozásánál ) " meg gyűrődött " és elvileg hőlégfúvóval meg kéne előtte melegiteni tehát megvárom míg valaki megkoccolja a hátulját vagy hogy nagyon sok pénzem legyen.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2012.04.13 09:40:30
Találtam egy ilyet. (http://www.pilotshop.hu/index.php?main_page=index&cPath=210)
Esetleg akinél aktuális/érdekel/ellenvélemény
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.04.13 10:07:00
Alváz és üregvédelem témában szívesen adok jó kontaktot Budapest. Igazi precíz mesterember megfizethető áron (egy nap csak egy autót vállal, és tényleg jó, nekem a Suzukim volt nála).
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.04.22 00:21:50
A jobb első ajtómon az ablakeret részen (ahol feketére van fényezve) most láttam, hogy egy gombostűfejnyi részen le van ütve a festék. Érdemes ezt feketével lejavítani, vagy nem lesz vele gond? Gondolom itt nem fog elkezdeni rozsdásodni.
Kitaláltam mi lesz a legoldás az idézetben írt problémára. Van gyári javítófestékem, amiben van egy tubus lakk, azzal fogok lepöttyinteni, és akkor már nem tud alatta rozsdásodni. A jövőhéten a Balatonon megcsinálom.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.22 09:19:00
Az jó lesz!
Énis a gyári javitófestékkel festem be a tol.radar szenzorait. Lakk is van hozzá!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: gomzol - 2012.05.23 11:59:32
http://www.origo.hu/auto/20120522-matt-fenyezes.html
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: gomzol - 2012.05.28 11:43:46
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termeszetes_eredetu_foltok_az_auton-7818
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2012.05.28 13:59:03
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termeszetes_eredetu_foltok_az_auton-7818

Régebbi autómmal jártam így: sok kis kerek folt a tetőn, semmivel le nem lehetett szedni. Mondjuk gépi polírba nem vittem, csak én próbálkoztam. Azóta máshová állok. Bár a Corollát is megkóstolták, azon is láttam halványan ezeket a foltokat, de mostanában nem láttam. De nem is figyeltem. Lehet hogy csak bizonyos szögből látsztik.
Viszont ami feltűnt: kicsit messzebbről szemlélve az autó oldala szinte "hullámos", mintha apró kis horpadások lennének rajta, csak a fénytörésből látszik(vagy csak optikai csalódás :hmmmm:). Gondoltam jégre, a tetőn is van 1-2 ilyen horpadás, de itt az oldalán viszonylag sok látszik. Szemből nézve nem látszik. Az autó elvileg nem törött, vételkor át lett mérve.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: murray - 2012.06.02 18:41:04
vmi görény megkulcsozta a fekete motorháztetőmet.  :devil:
ez a javitóstift jó neki? vagy mélységtől függ?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.06.02 19:05:39
 :censored:

Attól függ mennyire mély. Egy gépi polír esetleg segíthet. Vidd be az Eurocenter (ami a Bécsi út elején van, lehet más a neve) aljában van egy Sonax mosó, ott nagyon ügyesek a srácok!
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.02 21:01:01
Vagy vegyél obiban egy polirgépet és csináld magad!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: murray - 2012.06.02 22:07:19
kösz, megkérdem őket. én magam nem merek nekiállni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Coldplay - 2012.07.25 20:51:56

sziasztok,

sajnos van egy kis problemem..... 

nem az en hibambol tortent az, h a szep kis avensisunkbe beletolattak.. :eek:    az elso sarvedonel egy oreg foszer (84 eves) egy regi unoval benyomta a kocsit. :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored:

namost, kerdeztem okos emberkeket,es a biztosito is kifizetne az autora 70.000 ft-os javitast a kecskemeti toyota szalonban. csakhogy ok ujra is fenyeznek az elemet, viszont az auto eddig toresmentes volt......

egy haverom azt mondja h talan vakuumal ki lehetne szedni a horpadast... de nem lenne hibatlan, mert a sarvedo ivnel nem jonne ki teljesen.... :hmmmm:

kerdesem a kovetkezo:

mi lenne a legjobb legszebb megoldas ra szerintetek?

teszek be kepeket is....

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120725/20120621_153345_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120725/20120621_153345_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120725/20120621_153209_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120725/20120621_153209_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120725/20120621_153450_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120725/20120621_153450_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.07.25 21:20:46
Én felhívnék pár toyota bontót, hátha van  bal első sárvédő pont ilyen szinben ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Coldplay - 2012.07.25 23:12:08
hm... erre nem is gondoltam.....lehet h korulnezek majd... amde ha le kell szedni a regit es a bontottat visszatenni akkor az kesobb eszreveheto? marmint ha el akarom adni.....
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.07.26 05:58:02
Jól írtad. Törésmentes volt.

Sajnos ilyen a popszakma. Ha bontottat teszel rá, akkor a rögzítőcsavarok festékmentesek lesznek,  azokat így is-úgy is festeni kell, és ez esetben meg lesz bontva a kocsi is.

Viszont, ha a javítási folyamatot dokumentálod, akkor a későbbi eladásnál bizonyíthatod, hogy csak minimális sérülés volt a kocsin.

Én vákuumoztatnám, aztán csiszolnám, kittelném és lefújatnám, persze dokumentáltan.  Így a gyárban összetett gép úgy is marad.  ;)

A sárvédőcsere nagyobb kárt feltételez, mint egy tízcentis horpi!

Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.07.26 06:57:47
Trotternél a pont!  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2012.07.26 08:37:46
Én egy detto ugyenilyen horpadást(egy kb 50 ftos) csináltam egy új Jettára, még a helye is stimmel. Nekem 150 ezres javítást számolt el a Genertel, ez volt kb 1.5-2 éve. Gondolom elemcserés lett márkaszervízben. Utána megtízszerezték a díjamat a következő évre :whistling: persze nem maradtam ott  :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2012.07.26 08:48:00
Jól írtad. Törésmentes volt.

Sajnos ilyen a popszakma. Ha bontottat teszel rá, akkor a rögzítőcsavarok festékmentesek lesznek,  azokat így is-úgy is festeni kell, és ez esetben meg lesz bontva a kocsi is.

Viszont, ha a javítási folyamatot dokumentálod, akkor a későbbi eladásnál bizonyíthatod, hogy csak minimális sérülés volt a kocsin.

Én vákuumoztatnám, aztán csiszolnám, kittelném és lefújatnám, persze dokumentáltan.  Így a gyárban összetett gép úgy is marad.  ;)

A sárvédőcsere nagyobb kárt feltételez, mint egy tízcentis horpi!
Vákummal csak olyant lehet kihúzni, amiben nincs él (pl köfelverődés, parkolási benyomódás, jégverés)
Biztos javulna a kép vákumozással is, de nem lesz jó, pláne nem tökéletes, így valószinű, hogy be sem vállalnák.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.07.26 10:19:32
Így van, az én horpadásomban is van él, és nem is csinálnák meg vákummal.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Coldplay - 2012.07.26 11:24:26
basszus, akkor tehat tenyleg festetnem kellene... jol dokumentalhatoan.... haaaaaat..... nem vagyok valami boldog.....

mar azon is gondolkodtam h igy adom el... h hozza sem nyulok... tenyleg tanacstalan vagyok......

ahogy it is olvastam: nem erdemes ide jo allapotu viszonylag dragabb autot venni mert te hiaba vigyazol ra ha MASOK meg osszetorik, megkarcoljak,nekitoljak a bevasarlokocsit..... stb...... ehhhhhhh :censored: :censored:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.07.26 11:37:36
Figyelj, Coldplay, átérzem a problémádat, de, ha valaki abba köt bele és nem veszi meg az autódat, mert egy eleme fújva volt, hát akkor az az autó nem neki való, vegyen újat.
Nem értem, miért félsz annyira a javítástól...  :?:
Megcsinálják normálisan, és kész. Ráadásul, gondolom biztosítós is a dolog, szóval, még csak spórolni sem kell vele...  :surrender:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.07.26 12:02:43

Sajnos ilyen a popszakma. Ha bontottat teszel rá, akkor a rögzítőcsavarok festékmentesek lesznek,  azokat így is-úgy is festeni kell, és ez esetben meg lesz bontva a kocsi is.

nekem is volt cserélve a bal elsöm, épp semmi sem látszik a csavarokon :whistling:
egy profi karosszéria lakatos lehet kiszúrja, de más nem
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.07.26 12:10:59
mar azon is gondolkodtam h igy adom el... h hozza sem nyulok... tenyleg tanacstalan vagyok......
Arra kell az autó,hogy használd, vagy eladni? Ez utóbbi esetben tedd be a garázsba és még véletlenül se gyere ki vele!  :D
Egy autót, amit használnak azzal előfordul. Az enyémen is van egy horpadás, úgy vettem és a jobb első sárvédő cserélve volt márkaszervízben gyári elemmel, még elég új korában, szóval nem is látszik rajta. Engem ez nem zavar. De ha múzuemautót szeretnél, akkor tényleg ne menj vele az utcára.
Ha az enyém sérül és be fogom vinni a márkaszervízbe, ahol majd a biztosító szépen kifizeti a javítást gyári anyagokkal. Ez a legtöbb amit megtehetek.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.07.26 16:01:27
Figyelj, Coldplay, átérzem a problémádat, de, ha valaki abba köt bele és nem veszi meg az autódat, mert egy eleme fújva volt, hát akkor az az autó nem neki való, vegyen újat.
Nem értem, miért félsz annyira a javítástól...  :?:
Megcsinálják normálisan, és kész. Ráadásul, gondolom biztosítós is a dolog, szóval, még csak spórolni sem kell vele...  :surrender:

Én úgy vettem ki, hogy sajnos Ő volt a hunyó...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2012.07.26 16:10:28
Én úgy vettem ki, hogy sajnos Ő volt a hunyó...
Írta hogy nem az ő hibája volt :winkiss: és fizetnek neki.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.07.26 16:14:21
Írta hogy nem az ő hibája volt :winkiss: és fizetnek neki.

És, tényleg.  Elnézést.  Akkor meg nyomás a márkaszervizbe és go on!  Ennyi.  :hug:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Coldplay - 2012.07.26 23:07:04
nem az en hibam volt...... :no: :no: :no:

markaszerviz lesz es festes... hurra de joooo

minek a szarnak adnak 84 eves embernek meg jogsit????????? :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.07.27 15:27:08
nem az en hibam volt...... :no: :no: :no:

markaszerviz lesz es festes... hurra de joooo

minek a szarnak adnak 84 eves embernek meg jogsit????????? :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored:

Nem az adással volt a gond, hanem azzal, hogy hosszabbították.  :otlet:
Viszont, legalább nagyobb a valószínűség, hogy be van fizetve a bizti.  ::)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Coldplay - 2012.07.28 00:24:11
hat igen fo a pozitiv gondolkodas........   meg jo h nem haltam meg a kocsiban! :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.07.30 06:44:17
Tegnap menet közben elkapott a vihar, és egy krva nagy ág ráesett a corira....... jobb A oszlop behorpadt, erre gondolom még a biztosító se fizet :ph34r:
szegény autot mindig éri valami :(
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.07.30 09:26:08
Tegnap menet közben elkapott a vihar, és egy krva nagy ág ráesett a corira....... jobb A oszlop behorpadt, erre gondolom még a biztosító se fizet :ph34r:
szegény autot mindig éri valami :(

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.07.30 09:32:17
Huh, bakker, még jó, hogy a szélvédődet nem ütötte át. Nem kis csattanás lehetett...  :eek:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.07.30 09:41:48
Huh, bakker, még jó, hogy a szélvédődet nem ütötte át. Nem kis csattanás lehetett...  :eek:
2cm rel arébb, és akkor azt veri be........ nem kicsit szólt :eek:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Hege - 2012.08.04 20:50:48
Még jó hogy nem sérült meg a fényezés, meg a festék...ez tipikusan olyan hiba, amit marha drága lenne javíttatni, de csak optikailag csúnya, no meg eladáskor hátrány.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.04 14:04:24
Jobb hátsó ajtón található karcot szeretném eltüntetni a kocsiról, sajnos a polír már nem segített rajta, mélyebb a sérülés.
Valaki tud ajánlani olyan fényezőt aki olcsón és jól dolgozik? :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.09.04 14:17:45
A gyári fényezést lefényeztetnéd utólag? Értem én, hogy karc, de nem lesz gyári fényezés, nyilván nem lesz azonos a színe, szét kell borítani érte az ajtót stb. Ha nem nagyon durva én nem vesződnék vele.
Mondom ezt azért, mert nekem is van egy féltenyérnyi horpadás az autón, és hasonló okból nem csináltatom meg (igaz a fényezés nem sérült).
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.09.04 14:23:49
Jobb hátsó ajtón található karcot szeretném eltüntetni a kocsiról, sajnos a polír már nem segített rajta, mélyebb a sérülés.
Valaki tud ajánlani olyan fényezőt aki olcsón és jól dolgozik? :clap:
Egy karc miatt teljes ajtót fényeztetni...?  :eek: :ph34r:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.09.04 15:29:28
Egy karc miatt teljes ajtót fényeztetni...?  :eek: :ph34r:
  Azt azért mégse, de egy csiszatolás és ködölés belefér. Kérdés az, hogy egyáltalán megéri-e?  Na ezt meg csak és kizárólag a tulaj tudja eldönteni.

Én személy szerint, ha nem fémig van, nem foglalkoznék vele, lesz rajta másik is, ismerve a honi viszonyokat és közlekedési kultúrát.

Lényeg, hogy ne rohadjon.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kgabe - 2012.09.04 16:53:46
Huh, bakker, még jó, hogy a szélvédődet nem ütötte át. Nem kis csattanás lehetett...  :eek:
Hát, szerintem jelen esetben lehet, hogy jobban járt volna, ha a szélvédő sérül és nem az oszlop. Azt csak cseréled és kész. De az oszlop...
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.09.04 17:21:16
Hát, szerintem jelen esetben lehet, hogy jobban járt volna, ha a szélvédő sérül és nem az oszlop. Azt csak cseréled és kész. De az oszlop...
A nagykönyv szerint ilyenkor teljes tetőfestéssel lehet megfelelően javítani... Máshogy, látszani fog az átmenet. :(
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.10 15:31:07
Egy karc miatt teljes ajtót fényeztetni...?  :eek: :ph34r:

Ahhh, dehogy is, valami ködölésre gondoltam, de gondolom azt is fényező csinálja..... ::)
Valakinek valami ötlet, ismerős?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.09.10 15:49:41
Ahhh, dehogy is, valami ködölésre gondoltam, de gondolom azt is fényező csinálja..... ::)
Valakinek valami ötlet, ismerős?
Hadd mondjam el neked a saját sztorimat:
Amikor megvettem az autót, rá pár hónapra szembesültem azzal, hogy a szélvédő körül 2 helyen felpúposodott a festék (kezdődő rozsda valószínűleg a hanyag szélvédőcserekori ragasztásnak köszönhetően).
Kerestem egy "fényezőt" természetesen a legolcsóbbat (10.000Ft-ért vállalta), majd ott hagytam neki és vittem még festéket is.
Megködölte a keretet körbe. A két festékréteg közötti határ baromira nem tűnt el! Most is látszik, ráadásul, megint megindult picit a rozsda ugyanott!
A rendes fényezőműhelyben, ahol idén tavasszal a hátsó lökhárítómat festették, azt mondta a valódi fényező mester, hogy a szélvédő körüli hibákat csak a teljes tető festésével lehet javítani, ami legalább 60.000Ft mindennel együtt. A gond az, hogy a tetőn keresztben nincsenek élek, ahová lehetne ködölni, hiszen, azon megtörik a fény, így a ködölés sem fog látszani. Ellenben azzal, ahogy nekem "óccsóért" csinálták.
Tehát, ha annyira szereted az autódat és vigyázol rá, akkor szánj rá pénzt, és ne ködöltesd. Akkor már egész ajtó, de még mindig nem értem, hogy egy karc miatt miért?  :szemez: ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.11 10:39:46
Tehát, ha annyira szereted az autódat és vigyázol rá, akkor szánj rá pénzt, és ne ködöltesd. Akkor már egész ajtó, de még mindig nem értem, hogy egy karc miatt miért?  :szemez: ;)

Ok-Ok, csinálok róla képeket és majd segítsetek eldönteni, hogy mi legyen vele, bizonyos szögben szinte nem is látszanak, de ugyebár nem egy szögben közelítesz a kocsihoz :wacko:
Bíztam benne, hogy pár-ezerért (max 20e) ezt a "kis" hibát ki lehet javítani, de egyértelmű, hogy ezért nem fogok teljesen ajtót fényeztetni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.09.11 12:42:03
Abban az esetben, ha csak a festék sérült és pl. az alapozó, vagy a fém még nem látszik ki, akkor egy profi polírozó ezt meg tudja oldalni úgy, hogy ne látszódjon, mindenféle festés nélkül.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.11 14:48:22
Abban az esetben, ha csak a festék sérült és pl. az alapozó, vagy a fém még nem látszik ki, akkor egy profi polírozó ezt meg tudja oldalni úgy, hogy ne látszódjon, mindenféle festés nélkül.

Sajnos az alapozó is látszik :wacko:, de csinálok róla képet és holnapra feltöltöm

Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.14 09:25:27
Nincsenek elfelejtve a képek, csak esőben és sötétben nem sok értelme lefotózni, most mar megvárom a hétvégét..... :surrender:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.09.17 11:02:56
Sziasztok,
Megvannak a képek, az első kép készült a jobb hátsó ajtóról, a többi pedig a hátsó sárvédőről.
Ahogy beszéltük, azt szeretném megtudni, hogy érdemes-e fényezőhöz fordulnom vagy esetleg egy gépi polírozás is elegendő lenne?

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.09.17 19:21:55
Az első egyérteműen fényezős munka, a másik kettő kétesélyes, de ha már az első fényezős, akkor az összest érdemes ott megcsináltatni.
Szerintem.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Funkii - 2012.09.18 10:42:31
Hello,

tud valaki ajánlani korrekt fényezőt mind árban mind minőségben Bp-en vagy vonzáskörzetében?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: FUBA - 2012.09.18 21:18:36
Válság van, én ellesem ezt a low-cost technikát:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.09.18 21:46:04
Válság van, én ellesem ezt a low-cost technikát:

Egyenletes 110 mikron, mi?  :lol:
Dacia-ra jó az!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2012.09.18 22:19:38
Válság van, én ellesem ezt a low-cost technikát:

Horpadásjavitás se rossz ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: aTTi - 2012.09.18 22:55:19
oszlassátok már el az aggályomat, miszerint a márkaszervizhez beadott autó karosszériás munkájára nem 6 hónap a garancia, ha eredeti elem lett beépíttetve és fényeztetve ... vagy igen?

felesleges lenne a Toyotához vinni javíttatni, mert azzal próbáltak "etetni" a kasztnisnál, hogy az már nem úgy galvanizált, bla bla ... arra már nem vonatkozhat semmilyen átrozsdásodási garancia ... 6 hónap és slussz, azalatt meg úgyse lesz semmi baja ... jó ezt a kijelentést így hallani tőlük ...
 :hmmmm:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.09.19 09:17:28
Mi nem tudjuk eloszlatni, meg kell kérdezni egy márkaszervízt.
Én már hallottam olyat, hogy gyári fényezett elemet tettek fel, olyat is, hogy gyárit és helyben fényezték.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2012.09.19 09:23:50
Mi nem tudjuk eloszlatni, meg kell kérdezni egy márkaszervízt.
Én már hallottam olyat, hogy gyári fényezett elemet tettek fel, olyat is, hogy gyárit és helyben fényezték.
Na jó ha csak fel kell biggyeszteni, de mivan ha heggeszteni kell, az már soha nem lesz olyan mint az eredeti, hamar jön a rozsda. Bár nyilván meg lehet azt is jól csinálni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: aTTi - 2012.09.19 13:08:26
nyilván ez utóbbi az érdekes, de azért lehet különbség márkaszervizes és független fényezés között ... nem?

A kereskedők topic-ban már kidühöngtem magam a debreceni szalon szerződött partnerének silány munkája miatt, aki hibás teljesítésre se vállal felelősséget, de a 6 hó nekem kevéskének tűnik, mert annyi idő alatt baj nem lehet, így akár azt is mondhatjuk, tét nélkül dolgoznak ...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2012.09.19 13:11:14
Ez nem márkaszervíztől függ, hanem attól, hogy az adott helyen milyen a színvonal. Én ismerek olyan független fényezőt, ahova például több BMW márkaszervíz hord fényeztetni, szóval azért mert független nem feltétlenül rossz. Ugyanígy a márkaszervíz sem feltétlenül jó.
Talán a márkaszervíz jobban számonkérhető.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: aTTi - 2012.09.19 13:28:38
persze, persze, csak rosszul fejeztem ki magam, mert arra akartam utalni, hogy a szalonnak illik olyan függetlennel szerződnie, aki jó is ... csak itt most egy kicsit sarkosra sikerült a különbségtétel :)

esetemben is pont az volt, hogy a márkaszerviz vitte el a balhét a partnere miatt, mert a kis sutyerákok a 6 hó mögé bújtak még a vázolt kis piti dolog esetében is ... pont ezért feszegetem, hogy lehet-e ennyire tét nélkül dolgozni ...  :hmmmm:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mivan? - 2012.09.19 15:40:49
Júliusban egy ilyen jégeső másnapján érkeztem egy faluba... minden autó így nézett ki... de még a házak ablakai is ki voltak törve...
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120919/87431325201_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120919/87431325201_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120919/61338852402_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120919/61338852402_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120919/130383708503_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120919/130383708503_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.19 16:02:02
abádszalókra? vagy a tisza tó környékén vmelyik faluba?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mivan? - 2012.09.19 16:08:11
abádszalókra?

 :yes: pontosan... mákom volt
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: NeoXon - 2012.09.19 16:37:55
Es ilyenkor amugy mi van? Ha nincs az embernek Cascoja, akkor kb. 500 ezer a teto javitasa, fenyezese, es az auto erteke is megfelezodik? Oltari mak, hogy Budapesten meg sosem lattam ekkora jegesot.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mivan? - 2012.09.19 16:46:19
Es ilyenkor amugy mi van?

...az van, hogy oda nem kell helyiségnév szerinti rendszám, idéntől mindenki tudja, hogy melyik a helyi autó...

viccet félretéve, ez július elején volt de még augusztus végén is sok kocsi szélvédője helyén zacskó lobogott... szegény falu, így maradnak a kocsik, örülnek, ha a szélvédőket kicserélik.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.19 17:44:44
:yes: pontosan... mákom volt

tudtam,ismerős volt az utcarész meg a kocsma:)

nekem is mákom volt...megusztam. pontosan julius9. hétfő du 4-5óra körül volt...csak messziről láttam a nagy fekete felhőket a tiszató fölött a 4.sz útról...
mire odaértem rommá verte a jég a falut, nagyanyám házának a palatetejét lekapta a jég,mint sósav a húst a csontról a filmekben. :(  :cry: :cry:
mind a mai napig van még olyan kocsi a faluban,amin fólia van üveg helyett ill vasárnap még volt... :cry: :cry: :cry:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mivan? - 2012.09.20 11:14:06
nekem is mákom volt...megusztam. pontosan julius9. hétfő du 4-5óra körül volt...

én kedden délben érkeztem... HÁLA ISTENNEK.
 :innocent:
A szüleim pedig ugyanúgy mint te, rögtön a vihar után hétfőn... mesélték, hogy kb. 10-el tudtak menni a főutcán, mert alma nagyságú jegekkel volt borítva...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2012.09.30 21:50:05

Aztán mehet a használtautóra  :wacko:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2012.10.01 12:37:02
ennek az öreg roncsnak olyan mindegy , akár  ecsettel is lekenhette volna  :devil:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.08 18:01:51
talán vkit érdekel...

http://www.kupondiszkont.hu/budapest/kezi_autoapolas_kulso_belso_tisztitas_wax_bortisztitas_karpittisztitas/?utm_source=kupondiszkont&utm_medium=kupondiszkont&utm_campaign=kupondiszkont
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2012.10.08 20:07:10
Ez így nagyon baráti ár  :yes:
De ha ezért oda kell utaznom, már nekem nagyon drága lenne  :D
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.08 20:14:05
Ez így nagyon baráti ár  :yes:
De ha ezért oda kell utaznom, már nekem nagyon drága lenne  :D

Hova? Bp 2.kerületbe?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2012.10.08 21:07:21
Igen (https://maps.google.hu/maps?saddr=Mosonmagyar%C3%B3v%C3%A1r,+Erkel+Ferenc+utca+14&daddr=R%C3%B3zsakert+Bev%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3k%C3%B6zpont,+Budapest,+G%C3%A1bor+%C3%81ron+utca&hl=hu&ie=UTF8&sll=47.869358,17.289443&sspn=0.368494,0.75943&geocode=FUln2gIda58HASkPukxxIYhrRzFhYejpKMQAEw%3BFf8U1QIdUgwiASmLz_Krt95BRzGY4qiEaU72cg&oq=Budapest,+r%C3%B3zsakert+bev%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3k%C3%B6zpont&mra=ls&t=m&z=9) ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.08 21:21:35
én kedden délben érkeztem... HÁLA ISTENNEK.
 :innocent:
A szüleim pedig ugyanúgy mint te, rögtön a vihar után hétfőn... mesélték, hogy kb. 10-el tudtak menni a főutcán, mert alma nagyságú jegekkel volt borítva...

nah,nem jutott eszembe a kocsma neve,ahol fotoztad a jégkáros kocsikat...szomb.voltam abádszalokon...lila akác kisvendéglő előtt fotoztad...,ha jol tévedek..?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.08 21:24:52
Igen (https://maps.google.hu/maps?saddr=Mosonmagyar%C3%B3v%C3%A1r,+Erkel+Ferenc+utca+14&daddr=R%C3%B3zsakert+Bev%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3k%C3%B6zpont,+Budapest,+G%C3%A1bor+%C3%81ron+utca&hl=hu&ie=UTF8&sll=47.869358,17.289443&sspn=0.368494,0.75943&geocode=FUln2gIda58HASkPukxxIYhrRzFhYejpKMQAEw%3BFf8U1QIdUgwiASmLz_Krt95BRzGY4qiEaU72cg&oq=Budapest,+r%C3%B3zsakert+bev%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3k%C3%B6zpont&mra=ls&t=m&z=9) ;)

igy már megértem,h nem éri meg neked elkocsikázni idáig..:)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Taktoj - 2012.10.11 15:33:13
srácok E11 es corollának hol található a színkódja illetve kb miből áll?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2012.10.11 15:36:17
srácok E11 es corollának hol található a színkódja illetve kb miből áll?
Vagy az autó dokumentációjában, ha megvan, vagy a motortérben a tűzfalon van egy kis tábla és egy 3 számjegyből álló kódot keress -C- (colour) jelzéssel. Nekem pl. a metál fekete szín a 205-ös kódot kapta.  ;)
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.11 15:48:14
Vagy az autó dokumentációjában, ha megvan, vagy a motortérben a tűzfalon van egy kis tábla és egy 3 számjegyből álló kódot keress -C- (colour) jelzéssel. Nekem pl. a metál fekete szín a 205-ös kódot kapta.  ;)

Igy van,motortér tüzfalon pici alutáblácska.
EnyéM ezüstszürke,szinkód 199.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Taktoj - 2012.10.11 19:56:38
kösziköszi, enyém is ez lesz akkor, de leellenőrzöm.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 00:09:41
Ehhez mit szóltok?
http://innowash.hu/opcios_lista.php

Vannak nekem pöttyök jópár helyen a karosszérián, madárürülék nyomai. Azokat egy polirozás eltünteti? Vagy javít valamennyit?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 00:18:42
Mégegy, hogy ezzel a nanokezeléssel kapcsolatba van valakinek saját tapasztalat? Jó lehet? Szélvédőre.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2012.10.12 07:38:46
Mégegy, hogy ezzel a nanokezeléssel kapcsolatba van valakinek saját tapasztalat? Jó lehet? Szélvédőre.
Arra gondolsz mint a rainX, ami lepergeti a vizet?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.10.12 08:22:53
Mégegy, hogy ezzel a nanokezeléssel kapcsolatba van valakinek saját tapasztalat? Jó lehet? Szélvédőre.

Igen, van, én kaptam ajándékként egy ilyen kezelést az ízivassos fiúktól, míg támogatták az egyesületet.  Nade nem is ez a lényeg.  60 km/h felett, de jellemzően 80 felett (legalábbis a mi egyterűnknél) tökéletesen tisztántartotta a legnagyobb esőben is a szélvédőt, egyáltalán nem kellett használni az ablaktörlőt.  Ha jól számolom, akkor olyan 5 hónapot tutira kibírt, mire lekopott.

Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2012.10.12 08:25:09
Cserébe viszont városban, kis sebességnél nem jó és nem is illik szélvédőt törölni, mert elkeni, nem? :hmmmm:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 08:53:24
Igen, erre gondoltam. Alatta meg ugyanúgy kell használni akkor az ablaktörlőt gondolom.
Van egy hely, ahol 5000 ft-ért lecserélik a gumikat és adnak első+hátsó ablakokra nano kezelést.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 11:00:26
Cserébe viszont városban, kis sebességnél nem jó és nem is illik szélvédőt törölni, mert elkeni, nem? :hmmmm:

Úgy olvastam hogy nem keni el, maximum gyorsabban lekoptatja a felületet.
Elég csak sima vízzel mosni ezzel növeled az élettartamát, illetve ha nem kopott az ablaktörlő gumi.

Más:
Polírozást nézve elég nagyok az árkülönbségek.
Láttam akcióba 7900-ért a már itt ajánlott maja autómosónál, illetve máshol 22000-ért is láttam.
Polírozást mikor érdemes csináltatni?
8 éves múlt a kocsi, de nem volt még rajta.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.10.12 14:36:55
Nem keni el a nanofelületet, csak koptatja.

5E-ért nanokezelés??  Az baromi jó ár. Vidék, vagy Pest?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Gorzas - 2012.10.12 15:39:54
Cserébe viszont városban, kis sebességnél nem jó és nem is illik szélvédőt törölni, mert elkeni, nem? :hmmmm:

Az előző kocsimon próbáltam ki ezt a terméket, de direkt csak egy csíkban vittem fel a jobb oldalon, hogy lássam a különbséget.
Nálam is ugyanaz a jelenség jelentkezett mint amit te írsz, nagy sebességnél még rendben volt, de 50km/h alatt nagyon csúnyán csíkozott.
Nálam marad inkább a jó ablaktörlőlápát!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 16:06:24
Nem keni el a nanofelületet, csak koptatja.

5E-ért nanokezelés??  Az baromi jó ár. Vidék, vagy Pest?

kuponként lehet megvenni, november 5-ig lehet felhasználni.
Pesten van cinkotához közel:

http://arvarazs.hu/?p=&kuponnyit=992&utm_source=mindenkupon.hu&utm_campaign=mk_561875
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2012.10.12 16:14:44
kuponként lehet megvenni, november 5-ig lehet felhasználni.
Pesten van cinkotához közel:

http://arvarazs.hu/?p=&kuponnyit=992&utm_source=mindenkupon.hu&utm_campaign=mk_561875

Így már értem! Köszi!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.12 16:40:43
Máshol is hasonló árak vannak amúgy.  A nanotechnológiás kezelésre. Mármint hogy 5000 ft.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: gidoati - 2012.10.16 15:07:20
Üdv Mindenkinek

Sikerült beszorulnom 2 fal közé a Verso-val egy horvát sikátorban, így lettek szép mély karcok az autón (fém nem látszik ki)
Tudna valaki ajánlani olyan műhelyt ahol korrekt módon meg tudnák javítani. Budapest illetve Pest megye nyugati része lenne az ideális első körben.
A hangsúly a minőségen lenne.

Ami kapott:
Első lökhárító bal oldalt ez a legdurvább, jobb első kilincs(persze ez is fényezett), jobb hátsó ajtó(egy 20*20-as területen több karc+2-3 pici horpadás), bal oldalt mindkét ajtón egy 5-5cm-es csík + a tükrök sarka.
Illetve a hátsó ajtó tetején a légterelőnél van egy mély sérülés amit valahol még a tavasszal nyertem egy parkolóban (persze betétlap ohne)

Előre is köszönöm a segítséget
Attila
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: botond187 - 2012.10.16 16:25:11
Sérült a hátsó lökhárítóm, polírozás elött érdemes átkenni festékkel, vagy inkább cserélni? Sajnos át is szakadt kicsit. Esetleg hogy alatta ne rozsdásodjon le kéne ragasztani, vagy kicserélni az egészet inkább? Kipufogó fölött szakadt át.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: robi (Robi) - 2013.01.03 14:53:18
A mai napon egy BMW X6-os meghúzta az autót egy parkolóban (a parkoló nem közterületen van). Pont érkeztünk a kocsihoz, amikor látjuk, hogy egy idős úriember nézegeti, mit követett el. Rendes volt, mert rögtön elnézést kért és kezében volt már a névjegykártya, amit ott akart hagyni a kocsin, hogy elérhessük. Mondta, minden költséget vállal. Papírt nem töltöttünk ki még, azt mondta, ha a költség túl nagy, akkor igen, egyébként kifizeti KP. Beleegyeztem, látva a névjegykártyán szereplő adatokat (nem kisember...)

Ami történt: én háttal álltam be a parkolóhelyre. Majd később ő orral akart beállni egy majdnem szemben lévő helyre, gondolom hogy beférjen a batár kocsijával oda-vissza manőverezett, eközben a króm kipufogójával meg a környékbeli karosszéria elemeivel végigkaristolta a bal első lámpát, és a lökhárítót is. Egy-egy helyen mintha be is nyomódott volna. Fém karosszéria elemet úgy láttam, nem érintett szerencsére, de elég koszos most a kocsi, majd egy alapos mosás után újra megnézem tüzetesen.

Kérni fogok valakitől egy ajánlatot a javításra, gondolom márkaszerviz lesz. Ugyanis a lámpa a fő aggályom: elég mély rajta a karcolás. Ha azt felpolírozzák, oda a vízlepörgető réteg róla, így talán jobb lenne egy teljesen új lámpatestet kérnem. Illetve félek, hogy a felpolírozás hosszú távon árt, hisz számtalan bemattult lámpájú autókat látni az utakon, én nem szeretém ha enyém is ilyen lenne.
A lökhárítóval ilyenkor mit szoktak csinálni? Műanyagból van, benyomódott, azt ki tudják egyenesíteni? Vagy glettolják azt' ráfestenek?

Mit tanácsoltok, milyen javítás módot válasszak?

A javításra kapott ajánlatot benyújtom az embernek, aztán vagy kifizeti előre, vagy biztosító elé visszük az ügyet.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Xanyi - 2013.01.03 17:48:32
Nos első körben jó lenne, hogy majd ha hívod felveszi a telefont...
Nem egy ilyen sztorival találkoztam már ismerős lévén, amikor a helyszínen mindent elismert csak ne legyen rendőr meg biztosító, aztán utólag már azt mondta nem is járt arra :no:
Bármit is mondott, én töltöttem volna betétlapot, és ha a kár nem nagy, akkor még mindig fizetheti KP-ban a betétlap összetépése után...

No de ne így legyen...
Fényszóró egyértelműen csere. Mély karcot amúgy sem lehet kipolírozni.
Lökhárítót meg lehet csinálni. Ha repedt, műanyagos meghegesztni, ha csak benyomódott akkor felmelegítve visszanyomják, aztán lehet festeni. Persze a sérülés mértékétől függ. Ha jelentősebb, akkor egye meg amit kifőzött, vegyen egy lökhárítót rá!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: whis - 2013.01.03 18:12:50
Hát, ez egy ilyen nap, robi  :ph34r:
Ma belémjöttek hátulról.
Thököly - Hungária kereszteződés, lámpától indultunk, a tempó olyan 20 körül lehetett. Nagy szirénázás balról, lassítok, a szemközti sávban jövők is mind megálltak, így én is, hogy lássam honnan jön a hang, ekkor csatt. Egy furgon (szerintem telefonált) fék nélkül jött nekem.
Átgurultam a kereszteződésen (min 2x3 sáv plusz villamos) és leálltam az első lehetőségnél. Semmi komoly nem látszik, két helyen kb 1 forintosnyi területen horzsolás (az ő rendszámát tartó gyorskötöző helye), meg egy vízszintes vonalban némi horzsolás (a rendszámkeretének a lenyomata). Elmozdulás nem volt, megnéztem a csomagtartó felől belülről, horpadás nincs, lökhárító nem lötyög, tolatóradar működik.
Betétlapom nem volt, neki sem (vagy csak nem akart adni), három taxist is megkérdeztem, egynél sem volt (vagy csak nem akartak adni).
Így felírtam a rendszámát, a helyszínt, időpontot, aláírattam vele, meg adott egy névjegyet (céges, megviselt kisfurgon).
(Amúgy volt jobbról a lámpánál egy rendőrautó, látták, hallották a koccot, de nem jöttek oda megkérdezni, hogy kell-e segítség).
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Qizmo - 2013.01.04 13:05:26
Sziasztok,

Szerintetek ez mitől jöhetett elő? A motorháztetőn is megjelentek hasonló foltok...

https://www.dropbox.com/s/ndzxqvfx7pj0y2t/IMAG0125.jpg
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.01.04 13:12:11
Jön fel a lakkozás. Gyenge minőségű munka és kapkodás eredménye.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Qizmo - 2013.01.04 13:16:14
Mármint a gyárban vagy utólag javítás alkalmával?
Vételkor körbe lett mérve, elvileg "csak" a teteje lett újrafényezve.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.01.04 13:25:14
Nekem ugyanígy pattogzott fel a lökhárítóról, ami utólag lett fényezve. Gyári festésen sztem kizárt, hogy így jöjjön fel.

Azt mondták rá, mikor vittem újrafényeztetni, hogy egy időben használtak egy fajta alapozót, ami nagyon kevés ideig bírta, 2-3 évig, aztán dobta le magáról a festéket és a lakkot is. Valószínűleg a Tied is ilyen. Tavaly tavasszal fényeztettem újra a hátsó lökösömet (idén az elsők lesznek megcsinálva), majd pár év múlva megmondom, hogy milyen lett. Valószínűleg nem hagytak neki anno elegendő időt, hogy a víz kipárologjon az alapozóból és ráfestettek. Nem kellett volna.  :nono: :no: 
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Qizmo - 2013.01.04 13:29:43

Szóval a gyári festésen szerintetek kizárt hogy ilyen előjöjjön? Akkor sem ha csillaggarázsban lakik és volt egy időszak amikor gépi mosóba járt?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.01.04 13:51:35
Szóval a gyári festésen szerintetek kizárt hogy ilyen előjöjjön? Akkor sem ha csillaggarázsban lakik és volt egy időszak amikor gépi mosóba járt?
én nem zárnám ki. apám scorpiojáról anno szépen feljött a metálfény, hasonló formában, mint amit a képen látni...asszem az gyári festés volt
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Qizmo - 2013.01.07 11:32:01
Totalcar-on láttam a múltkor egy autót amin hasonlóan feljött a lakk, csak kicsit durvábban :) Mondjuk régebbi is az autó.
Valahol mintha olvastam volna hogy ezeknél a piros/bordó színűeknél sűrűbben előjön ilyesmi.

3.-ik kép:
http://galeria.totalcar.hu/magazin/2012/09/15/toyotafest_long_beach/
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.01.07 11:41:10
Totalcar-on láttam a múltkor egy autót amin hasonlóan feljött a lakk, csak kicsit durvábban :) Mondjuk régebbi is az autó.
Valahol mintha olvastam volna hogy ezeknél a piros/bordó színűeknél sűrűbben előjön ilyesmi.

3.-ik kép:
http://galeria.totalcar.hu/magazin/2012/09/15/toyotafest_long_beach/
Az enyém metál fekete... és feljött rajta...  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Funkii - 2013.03.14 21:07:23
Hi,

egyik cimborám autójába beletolattak ma reggelre, elérhetőség nem volt hagyva...elkezdett nézelődni lakatos, fényezős műhelyek után. Tudtok ajánlani Bp. vonzáskörzetében megbízható ügyes kezű embert? Előre is köszönöm!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: lasi - 2013.03.30 09:26:51
Kiprobáltam ezt a csodaszerként elhíresült plasti dippet, lefujtam vele a sportrugokat és kerékcsavarjaimat ....

nekem bejött az anyag :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.03.30 16:55:04
Kiprobáltam ezt a csodaszerként elhíresült plasti dippet, lefujtam vele a sportrugokat és kerékcsavarjaimat ....
 nekem bejött az anyag :yes:

 :clap: :clap: :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2013.04.01 12:35:05
Sztetek ezzel lehet kezdeni valamit?  :hmmmm:
Rácsukódott a vaskapu, és a lakkozásba belekarcolt, körömmel érezhető.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.04.01 12:36:28
Ha csak a lakkréteg sérült, ki lehet polírozni. Ha a fényezést, főleg ha az alapozást (fehér réteg jellemzően) is érte, akkor nem. Egy polír-próbát megér! :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2013.04.01 12:39:45
Ha csak a lakkréteg sérült, ki lehet polírozni. Ha a fényezést, főleg ha az alapozást (fehér réteg jellemzően) is érte, akkor nem. Egy polír-próbát megér! :)

Nekem úgy tűnik, nem érte el a fényezést, de nem értek hozzá :) Mindenesetre 1-2 nagyobb karc körömmel is érezhető :S
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kasu - 2013.04.28 20:30:18
Sziasztok, a két tenyérnyi részen lejött lakkot lehet javítani? Elég újralakkozni, vagy festeni is kell?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.04.28 21:41:36
Szia, nem vagyok fényező, de szerintem javítani csak a teljes lemez felület újra lakkozásával lehet.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2013.05.04 14:18:18
Üdv!
Olvasok vissza és csak nem találok ajánlást fényező szaki és cím megjelölésével, ennyire elkerülte volna figyelmemet?  :1eye:
Szóval tudtok ajánlani jó fényezőt, megbízható korrekt embert? Főváros vagy vonzáskörzetében, lökös fújása lenne a meló.
(amit találtam gyorsban az a Gvadányi úton van, de semmit nem tudok róluk)
thx
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Agyarka - 2013.05.04 15:46:59
Üdv!
Olvasok vissza és csak nem találok ajánlást fényező szaki és cím megjelölésével, ennyire elkerülte volna figyelmemet?  :1eye:
Szóval tudtok ajánlani jó fényezőt, megbízható korrekt embert? Főváros vagy vonzáskörzetében, lökös fújása lenne a meló
Székesfehérvári lakatolás/fényezés hosszútávú eredményéről (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=877.msg399799#msg399799) Palaczk tudna nyilatkozni.
Nekem lökhárítót a Reálszisztéma Buda (alvállalkozója?) fényezett horror áron, a színe jó lett, csak a lámpák hajlatainak élénél látszott, hogy nem gyári.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2013.05.04 16:16:39
Na igen, a horror ár! Ettől tartok, és még a munka sem az igazi  :eek:
Közben olvasgatok vissza. Megnéztem Trotter66 képes beszámolóját  :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.05.04 19:46:15
Na igen, a horror ár! Ettől tartok, és még a munka sem az igazi  :eek:
Közben olvasgatok vissza. Megnéztem Trotter66 képes beszámolóját  :clap:

Én Szkareszt nagyon tudom ajánlani. Nem mondom, hogy nincsen profibb, kamrás fényezésű szaki, de precízebb és lelkiismeretes tutira nincs.  :hug:

Karesz úgy bánik a szórópisztollyal, mint mi a késsel, villával. (no és az aládolgozás is tökéletes, ami legalább olyan fontos, mint a fújás)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.04 23:39:38
tudtok ajánlani olyan waxot, amit én is rá tudok kenni a kocsira? mostanában lesz időm néha hétvégenként oszt' gondoltam, nekivágok egyedül, ha nem kell hozzá profinak lenni
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.05.05 09:04:03
tudtok ajánlani olyan waxot, amit én is rá tudok kenni a kocsira? mostanában lesz időm néha hétvégenként oszt' gondoltam, nekivágok egyedül, ha nem kell hozzá profinak lenni
Mivel Te carport alatt állsz csak, így a legegyszerűbb, ha veszel egy flakon gyorswax-ot sprayba.  Tényleg két mozdulat felvinni és mégis jó.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 09:14:29
és ez ugyanolyan, mint amit bele kell masszírozni a kocsiba?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.05.05 10:06:55
Tudtommal nem. Ezt csak rá kell fújni a még vizes kasztnira és áttörölni egy Viledával. Ettől gyors wax, hogy nem kell masszírozni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2013.05.05 10:45:29
Sonax Xtreme (http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=4) könnyen használható és nagyon hatásos.
Kis területre felkened szivaccsal vagy vattával (pl. motorház tető, 1 ajtó...stb.) és egy pamut ronggyal áttörlöd. Nem kell nagyon dörgölni, könnyen átdolgozható.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 13:53:43
Tudtommal nem. Ezt csak rá kell fújni a még vizes kasztnira és áttörölni egy Viledával. Ettől gyors wax, hogy nem kell masszírozni.
nyilván, én csak azon agyalok, hogy van-e különbség. ha a dörgölős hatása hosszabb, talán inkább veszem a fáradtságot és megcsinálom, ha egyszer úgyis ráérek...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.05.05 14:01:46
Attól is függ, ki hogy mossa az autóját. Szoktad-e pl mosás után áttörölni a kasztnit? Ha igen, akkor nyugodtan megcsinálhatod 1-2 mosásonként, mármint a gyorswaxot.
Ha nem szoktad törölni, akkor egy pár perc plusz időt kell rááldozni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2013.05.05 15:03:40
Én kúton gőzborotvával rá szoktam nyomni forró viaszt, meg utána van még olyan, hogy fényesítő öblítés, elég szépen csillog utána :) Én nem waxolgatom.. Foltmentesen is szárad, mert ioncserélt víz vagy mi :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 15:33:30
Sonax Xtreme (http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=4) könnyen használható és nagyon hatásos.
Kis területre felkened szivaccsal vagy vattával (pl. motorház tető, 1 ajtó...stb.) és egy pamut ronggyal áttörlöd. Nem kell nagyon dörgölni, könnyen átdolgozható.
kösz. ez valami polírcuccnak tűnik. egyébként a bátyám a mazda2-esen kiigazíttatta a 8 év horpadásait meg egyéb hibáit és le is políroztatta. úgy néz ki, mintha új lenne...talán nekem is érdemes lenne nekifutni egy ilyennek. csak nem tudom, megérjen-e 60 rongyot...egyelőre asszem saját kézzel vakargatom egy darabig aztán ha megunom, mehet polírra...
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 15:36:28
Attól is függ, ki hogy mossa az autóját. Szoktad-e pl mosás után áttörölni a kasztnit? Ha igen, akkor nyugodtan megcsinálhatod 1-2 mosásonként, mármint a gyorswaxot.
Ha nem szoktad törölni, akkor egy pár perc plusz időt kell rááldozni.
csak úgy mosok kocsit  :hug: van egy mosószeres vödör, egy sima vizes vödör két külön ronggyal meg egy harmadik puha száraz törlőruha. elemenként szépen végigmegyek először a habos ronggyal, aztán a sima vizessel, aztán szárazra törlöm a harmadikkal. nem tart olyan sokáig, mint az ember gondolná és nagyon látványos, ahogy halad az ember egyik irányból a másikba... :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2013.05.05 16:02:19
kösz. ez valami polírcuccnak tűnik. egyébként a bátyám a mazda2-esen kiigazíttatta a 8 év horpadásait meg egyéb hibáit és le is políroztatta. úgy néz ki, mintha új lenne...talán nekem is érdemes lenne nekifutni egy ilyennek. csak nem tudom, megérjen-e 60 rongyot...egyelőre asszem saját kézzel vakargatom egy darabig aztán ha megunom, mehet polírra...
Azért ez, mert ezt könnyű áttörölni. Voltak olyan waxok nálam, amitől konkrétan izomlázam lett, mire ledörzsöltem az autóról  :D
Kb 2-3 hónapra elég egy waxolás (egy ilyen 250 ml-es flakonnal el vagy 2-3 évig)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 16:12:45
az egész jól hangzik,a sonax cuccokat eddig is szerettem
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2013.05.05 16:25:56
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=7489410%7CIN

Asszem én is veszek egy ilyet :) Úgyis fogyóban a sampon.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.05.05 20:52:01
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=7489410%7CIN
Asszem én is veszek egy ilyet :) Úgyis fogyóban a sampon.
jól látom, hogy a kedvezményes ár 1 ft-tal magasabb?  [rohog]
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2013.05.06 10:51:47
jól látom, hogy a kedvezményes ár 1 ft-tal magasabb?  [rohog]

LOL 
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: WeSzil - 2013.05.18 13:31:29
A tegnapi viharban valami megsértette az autóm tetejét, mit szoktak ilyenkor tenni? Az egész tetőt újra fényezik?
Kissé fura nekem hogy így pattogzik le a fényezés...  :?:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Palaczk - 2013.05.18 13:37:01
Valóban fura, hogy így felvált a festékréteg. Milyen anyagból van a tető? Nem műanyag véletlenül?

Akárhogy is: ezt tisztességesen csak a komplett tető újrafényezésével lehet eltüntetni. Mivel nem túl nagy felületről van szó, ezért nem lehet különösebben vészes a költsége.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: WeSzil - 2013.05.18 13:49:52
Köszi, hát nem tudom miből van a tető, de ha már ilyen meg olyan prémium kategóriás autó az IQ akkor ne legyen ilyen felpattogzó a fényezése szerintem   :nonono:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Vikcsi - 2013.06.09 16:18:17
Sziasztok!

Corollám céges autó volt, sajnos elég sok rajta a karcolás.
Van valakinek javaslata, hogy Budapesten esetleg környékén kinek lehetne megmutatni, illetve kitől lehetne árajánlatot kérni?  :hmmmm:

Köszi
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: diegho - 2013.06.09 23:15:37
Ha már fényezés, akkor ez no comment: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10200618419875963&set=a.1689555671761.91197.1023802391&type=1
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.06.12 20:45:16
Milyen márkájú festékből érdemes kevertetni, hogy jó legyen a szín helyesség?  Ne mondja senki, hogy mindegy, meg, hogy mind egyforma...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.06.13 08:42:54
Eddig Glasurit. Más javaslat?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.14 09:33:43
Én Standox-ot kevertettem helyben a Corollám lökhárítójához. Nem is annyira a márka a lényeg, hanem, hogy az adott színkódnak hány árnyalata van. l. az én Corollámnak 205-ös metál fekete színe van, de a Standox adatbázis szerint ehhez a kódhoz 3 féle árnyalat (többnyire a metál részecskék sűrűségében térnek el) van.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.06.14 20:05:15
Azóta voltam már én is több helyen. Nekem is 3 árnyalatot mutogattak általában, de egy sem volt a igazi. A Glasurit-ot nem találtam Debrecenben. Standox van, az elmegy egynek. De pl. van a Lechler-ben egy egész jó árnyalat.  Szóval nézelődni kell. Csak nehezen döntöm el, hogy melyik is legyen.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.06.14 21:30:29
Debrecenben tud valaki olyan helyet ahol RM vagy PPG-t árulnak? Azokat is megnézném mert sokan dicsérik.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.16 10:48:17
vettem waxot. turtlewax metallic a neve, kék színű. végigkentem vele a kocsit. a végére már frankón karatekölyöknek éreztem magam. hát az a helyzet, hogy most ordítanak rajta a festékhibák meg a horpadások, úgy néz ki, mint egy pattanásos arcú kamasz. közelről nézve legalábbis. de jó sima lett a fényezés, tisztára mintha profik csinálták volna ötezerért  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.16 11:30:01

Van nekem is, én szerettem. Kézi polírozáshoz jó cucc, teljesen vállalható eredménnyel. Ha elkészültél vele, érdemes még egy kis időt szánni a wax réteg felvitelére, mert védeni azzal fogod a fényezést. A Metallic visszaadja a metál fényezés csillogását, de a waxszal tudod megvédeni azt az időjárástól. Utóbbi már jóval könnyebb munka, mert csak felkened és száradás után letörlöd. Kevésbé fárasztó.

Nekem tegnap ismét kellett egy kis javítást eszközölni az Ave jobb első ajtaját védő műanyag elem alatt. Történt ugyanis, hogy valami rendkívül tehetséges seggfej valószínűleg egy parkolóban (Tesco) mellénk parkolt és az első lökhárítójával kb 30-35cm hosszban és kb 5-6cm magasan végig horzsolta a gyári rücskös felületet.  :censored:
Azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor történt, de valószínűleg H-P között valamikor, mert egyik 7végén mosás közben még nem tűnt fel, azinbana  következő hétvégi mosásnál már igen.
A rücsivel annyi a bibi ugye, hogy a hullámhegyet súrolta, a hullámvölgyet kevésbé, de egy két helyen a fényezést is sértette, így nagyon sikálni géppel sem lehet, de a polírozó srác amit kihozott belőle, az nekem megfelel. Kb 3-4 kisebb és nagyon halvány karc látszik, ha nagyon közelről nézem napfényben.
Amúgy a gépi polír óta már kb 7-8 alkalommal mostam az autót és még mindig ugyanúgy pergeti le a vizet. Nem kell áztatni ngyon, könnyen mosható, a kosz nem gyógyul bele a lakkba.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.16 13:37:41
Van nekem is, én szerettem. Kézi polírozáshoz jó cucc, teljesen vállalható eredménnyel. Ha elkészültél vele, érdemes még egy kis időt szánni a wax réteg felvitelére, mert védeni azzal fogod a fényezést. A Metallic visszaadja a metál fényezés csillogását, de a waxszal tudod megvédeni azt az időjárástól. Utóbbi már jóval könnyebb munka, mert csak felkened és száradás után letörlöd. Kevésbé fárasztó.
izé, őőőő...mi? én waxot vettem, nem polírt.  sose állnék neki egyedül egy polírnak, ahhoz érteni is kell állítólag...direkt rá is van írva a flakonra, hogy nem tartalmaz políranyagot, csak viaszt meg mittudoménmit.
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.16 14:12:06
izé, őőőő...mi? én waxot vettem, nem polírt.  sose állnék neki egyedül egy polírnak, ahhoz érteni is kell állítólag...direkt rá is van írva a flakonra, hogy nem tartalmaz políranyagot, csak viaszt meg mittudoménmit.
Kimegyek, megnézem a flakont. A Turtle Wax Metallic tudtommal nem wax.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.16 14:43:10
 átnéztem egy egész polcnyi hasonló kenőcsöt és annak alapján választottam.remélem jól  :surrender:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kalapos - 2013.06.16 15:59:59
Jól :yes:. Ez valóban csak viasz. Kb. 2-3 hónapot kibír, persze attól is függ, milyen gyakran mosod.
Cím: Re: Re:Problémák, kívánságok, észrevételek - Fórum
Írta: bepi81 - 2013.06.16 16:32:12
Valamint nekem sem jelzi hogy kiolvastam mar a topicot.
 :(

Kijelzi pl: a Tercel-t pedig ott meg nem is jartam (elegge elitelheto modon  :oops:  )
Hát nem tudom. Az van ráírva, hogy folyékony polírozószer. Nekem a flakonos van. Ez elsősorban nem wax szerintem.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.16 16:34:40
Bocs, az előző írásomat rosszul idéztem. Telefonról írok, és nem tudok módosítani.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.06.16 16:37:12
hát már hogyne tudnál!
tap az írásodra,majd módosit,majd szerkesz v. töröl.
Cím: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek - Fórum
Írta: kalapos - 2013.06.16 16:55:02
Hát nem tudom. Az van ráírva, hogy folyékony polírozószer. Nekem a flakonos van. Ez elsősorban nem wax szerintem.
Bepi! Te tudod a kifejezések közti különbséget, a forgalmazó nem, ez a baj! :surrender:
Itt minden "polírozószer", miközben az angol egyértelműen megkülönbözteti a wax, polishing compound, rubbbing compound termékeket (http://www.turtlewax.com/). Ez a legtöbb forgalamzónál nálunk egyszerűen "polírfolyadék"vagy "polírpaszta"  :nonono:.
Ha megnézed ezt a leírást (http://legradiautosbolt.hu/termekek/id/autoapolas/129), abból is kiderül az összetétele, és az is, hogy rosszul fordítják... :wacko:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.06.16 17:33:14
Debrecenben tud valaki olyan helyet ahol RM vagy PPG-t árulnak? Azokat is megnézném mert sokan dicsérik.
Megvannak! Nyugati utca. Car System néven van az RM.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek - Fórum
Írta: csufár - 2013.06.16 18:09:15
Bepi! Te tudod a kifejezések közti különbséget, a forgalmazó nem, ez a baj! :surrender:
Itt minden "polírozószer", miközben az angol egyértelműen megkülönbözteti a wax, polishing compound, rubbbing compound termékeket (http://www.turtlewax.com/). Ez a legtöbb forgalamzónál nálunk egyszerűen "polírfolyadék"vagy "polírpaszta"  :nonono:.
Ha megnézed ezt a leírást (http://legradiautosbolt.hu/termekek/id/autoapolas/129), abból is kiderül az összetétele, és az is, hogy rosszul fordítják... :wacko:
nekem nem ilyen van, hanem egy háromdecis flakon, olyan, mint egy ketchupos üveg. úgy is működik :D a cucc benne világoskék
Cím: Re: Re:Problémák, kívánságok, észrevételek - Fórum
Írta: csufár - 2013.06.16 18:10:27
Hát nem tudom. Az van ráírva, hogy folyékony polírozószer. Nekem a flakonos van. Ez elsősorban nem wax szerintem.
nem, nem az van nekem ráírva sem. vazz legközelebb lefotózom és beteszem...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek - Fórum
Írta: kalapos - 2013.06.16 18:34:58
nekem nem ilyen van, hanem egy háromdecis flakon, olyan, mint egy ketchupos üveg. úgy is működik :D a cucc benne világoskék
(http://legradiautosbolt.hu/kepek/termek/thurtle_wax_metal_polir.jpg)
Gondolom, ez az ::)
Metallic Car Wax
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.16 18:48:44
nem nyert  :szemez:. nem ilyen. mondom, olyan, mint egy ketchupos üveg. de a tartalma szerintem ugyanaz
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.06.16 19:08:52
nem nyert  :szemez:. nem ilyen. mondom, olyan, mint egy ketchupos üveg. de a tartalma szerintem ugyanaz
Aha, kecsap van benne. Piros fényezéshez jó lehet. A tartóssága kétséges.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kalapos - 2013.06.16 19:10:11
nem nyert  :szemez:. nem ilyen. mondom, olyan, mint egy ketchupos üveg. de a tartalma szerintem ugyanaz
(http://www.xenos.co.in/images/product-img/ORIGINAL-LIQUID-WAX-METALLIC.jpg)
 ::) Kivéve, hogy ez éves védelmet ígér, de ettől még wax, azok közt hirdetik is (http://www.xenos.co.in/wax-products.html)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kalapos - 2013.06.16 19:21:38
A polírozók (http://www.xenos.co.in/polish-products.html) közt pedig pl: COLOR BACK-METALLIC
(http://www.xenos.co.in/images/product-img/COLOR-BACK-METALLIC.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.16 19:57:37
(http://www.xenos.co.in/images/product-img/ORIGINAL-LIQUID-WAX-METALLIC.jpg)
 ::) Kivéve, hogy ez éves védelmet ígér, de ettől még wax, azok közt hirdetik is (http://www.xenos.co.in/wax-products.html)
na ez az. yess megspóroltam egy fotót :D
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek - Fórum
Írta: bepi81 - 2013.06.16 20:31:12
Gondolom, ez az ::)
Metallic Car Wax
Ilyen van nekem.
Cím: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.16 22:29:24
hát már hogyne tudnál!
tap az írásodra,majd módosit,majd szerkesz v. töröl.
Mind igaz, amit leírtál, de ez az egyetlen topic itt a tapatalkon, ami ebben hibára fut. Nem tudok módosítani itt. Laptop-on viszont igen.
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.16 22:32:08
na ez az. yess megspóroltam egy fotót :D
Szerintem ugyanazt használjuk, csak a tied új csomagolást kapott. Lehet, hogy valóban wax, de akkor én eddig egy alkalommal 2x wax-oltam a verdát... :-D:-D:-D O:-)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.06.17 06:53:39
akkor most irtó vastag rajta a viasz :D
Cím: Re: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.06.17 08:06:01
Mind igaz, amit leírtál, de ez az egyetlen topic itt a tapatalkon, ami ebben hibára fut. Nem tudok módosítani itt. Laptop-on viszont igen.
hm,én tapatalkon is tudok variálni itt is. tán 30percen belül,asszem.
Cím: Re: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.17 08:16:52
hm,én tapatalkon is tudok variálni itt is. tán 30percen belül,asszem.
Az összes többi topicban én is. Itt egyedül nem.  :no: Nem tudom, miért...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.17 08:17:30
akkor most irtó vastag rajta a viasz :D
Hát, most még a január8-i árok sara van rajta. Viszont az alatt igen, vastgag a wax...  :cry:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2013.06.20 09:40:33
Sziasztok!
Itt melyik a színkód jelölése?

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130620/2013-06-a_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130620/2013-06-a_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.06.20 10:52:30
A C jelzi a colour-t, tehát szerintem az 1G6. Az enyém sötét kék metál, 8L3 kódú.  ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: MFerenc - 2013.06.20 11:07:11
1G6 a Gray Clearcoat, ha minden igaz, de valami olyasmi látszik a plakett mellett is :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: netferry - 2013.07.01 16:46:20
Topic indító Úrról lehet tudni valamit? Már rég nem járt erre. Jól jönne pár tanács (esetleg segítség) rozsdátlanítás ügyben :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.07.01 16:51:12
Számot dobok priviben.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: netferry - 2013.07.01 17:18:08
Köszi!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: music - 2013.07.10 14:50:53
Topic indító Úrról lehet tudni valamit? Már rég nem járt erre. Jól jönne pár tanács (esetleg segítség) rozsdátlanítás ügyben :)
Hasonló kérdésem lenne: egy rémes nyaralásocskán vagyunk túl, ami úgy indult, hogy sikerült meghúzni a Versot - kis területen, de alaposan, teszek majd fel fotót - aztán folytatódott különböző betegségekkel.
Van-e most közöttünk olyan, aki ezt (a betegséget nem...) megbízhatóan helyre tudja hozni nem márkaszervizes áron, a fővárosban vagy közelében? (Sajnos nem csak fényezni kell, egy ici-picit ütni is, de majd a fotón látszik is, hálistennek sikerült úgy kivitelezni, hogy ugyan csak szűk tenyérnyi a folt, de az két elemet érint, és ütni is kell.)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: music - 2013.07.10 22:10:11
Hasonló kérdésem lenne: egy rémes nyaralásocskán vagyunk túl, ami úgy indult, hogy sikerült meghúzni a Versot - kis területen, de alaposan, teszek majd fel fotót - aztán folytatódott különböző betegségekkel.
Van-e most közöttünk olyan, aki ezt megbízhatóan helyre tudja hozni nem márkaszervizes áron, a fővárosban vagy közelében? (Sajnos nem csak fényezni kell, egy ici-picit ütni is, de majd a fotón látszik is, hálistennek sikerült úgy kivitelezni, hogy ugyan csak szűk tenyérnyi a folt, de az két elemet érint, és ütni is kell.)
Na, akkor a képek:

távolabbról (http://kepfeltoltes.hu/view/130710/zzz_001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
közelebbről (http://kepfeltoltes.hu/view/130710/zzz_002_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Nem tudom, mennyire látszik jól, a második képen a kerékjárati ív aljánál, ahol kicsit zöld, ott deformálódott a karosszéria egy kicsit. Amúgy nem én csináltam, de bármikor megeshet ez is, egy motoros kapu függőleges oszlopáról kiálló vas kapta el, ez az a vas, ami kvázi befogja a kapu végét alul és fölül; és azért nem egyszerű a helyzet, mert meredek emelkedőn kis helyen nagy szögben kell befordulni (magyrul lendületből, nincs mód centizgetni), így nem annyira nehéz elvéteni a kanyart.
Méretaránynak látszanak a kerék recéi.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.07.11 05:35:05
Ennyi képből én azt mondanám, hogy üvegszálas gitt, aztán csókolom, mehet a fényezőbe.  Nem hinném, hogy kalapálni kellene.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.07.12 11:51:53
Hasonló kérdésem lenne: egy rémes nyaralásocskán vagyunk túl, ami úgy indult, hogy sikerült meghúzni a Versot - kis területen, de alaposan, teszek majd fel fotót - aztán folytatódott különböző betegségekkel.
Van-e most közöttünk olyan, aki ezt (a betegséget nem...) megbízhatóan helyre tudja hozni nem márkaszervizes áron, a fővárosban vagy közelében? (Sajnos nem csak fényezni kell, egy ici-picit ütni is, de majd a fotón látszik is, hálistennek sikerült úgy kivitelezni, hogy ugyan csak szűk tenyérnyi a folt, de az két elemet érint, és ütni is kell.)
vaspálya utcai autószervíz. a mi autóinkat vagy 10-12 éve pesztrálják. érdemes szerintem megérdeklődni. korrektek.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2013.08.03 07:48:47
Sziasztok!

Szükség volna egy eléggé rozsdás acél felnit lefestenem. Gyári toyota, az autóra való. Span a hammerite festéket ajánlotta, viszont nem mindegy milyen fekete az a fekete... Lehet tudni valahonnan a szinkódot vagy felnire nincs külön? Vigyem inkább fenyezőhöz az majd letudja ugyanolyanra festeni mint amilyen a többi?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kalapos - 2013.08.03 09:04:14
Sziasztok!

Szükség volna egy eléggé rozsdás acél felnit lefestenem. Gyári toyota, az autóra való. Span a hammerite festéket ajánlotta, viszont nem mindegy milyen fekete az a fekete... Lehet tudni valahonnan a szinkódot vagy felnire nincs külön? Vigyem inkább fenyezőhöz az majd letudja ugyanolyanra festeni mint amilyen a többi?
Üdv!
Egyszerűbb és olcsóbb: drótkorong a fúrógépbe, majd Koranttal (http://www.kohazy.hu/?id=termekek&product=korant-rozsdaatalakito-festek&art_id=15360&hj=0&nyelv=hun) átkenni. Ha gondolod, + védőrétegként matt fekete festékkel még lefújhatod.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2013.08.03 09:45:43
Köszi. De honnan tudjam milyen fekete festéket vegyek? Feketéből is van több...
Még ha teljesen nem is lesz gyári a színe de azt akarom hogy szemre ne üssön el láthatóan a többi keréktől, érted...
Fontos fújni? Ecsettel nem lesz jó? (Fújni nemtudok...)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kalapos - 2013.08.03 10:15:58
Miután én az összes kereket lekenttem Koranttal, ugyanolyan fényes feketék lettek, aztán az összeset lefújtam matt fekete spray-vel, így megint csak nem ütöttek el egymástól. :hug: Persze, lehet ecsettel is körbekenni, de megint csak azt mondom: ha az összeset megcsinálod, nem fog elütni. ;)
S az, aki ránézésre kiszúrja, hogy gyári árnyalatú-e....a fantáziádra bízom :whistling:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2013.08.03 10:27:36

Jha hát igen ha mindet... de nem szándékoztam csak ezt az egyet... köszi azért, majd akkor lehet úgy lesz, hogy a pótkereket fogom be és ez meg amilyen árnyalatú lesz olyan lesz és megy a pótkerék helyére, a lényeg hogy le legyen festve/ápolva.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: afekete - 2013.08.05 22:27:19
Acél felnin úgyis van dísztárcsa, akkor meg a fekete rész nem nagyon látszik. Észre nem fogják venni, ha kicsit elüt a többitől. Pláne, ha a csomagtartóban van. :)
Nekem mondták, hogy a festék lehetőleg legyen hőálló, de nem tudom a felni mennyire melegszik fel, az szerintem csak a féknyeregre kell.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2013.08.05 22:34:10
Acél felnin úgyis van dísztárcsa, akkor meg a fekete rész nem nagyon látszik. Észre nem fogják venni, ha kicsit elüt a többitől. Pláne, ha a csomagtartóban van. :)
Nekem mondták, hogy a festék lehetőleg legyen hőálló, de nem tudom a felni mennyire melegszik fel, az szerintem csak a féknyeregre kell.

:-) köszi az infót!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kamikaze - 2013.08.08 13:30:53
Sziasztok!
Javitófestéket akarok venni a kocsihoz, 8H6  (http://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-painthttp://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-paint)a színkódja.
Érdemes ezzel a Toyotához fordulni vagy bármelyik festékboltra is rábizható?

Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: marcedli - 2013.08.08 13:37:45
Sziasztok!
Javitófestéket akarok venni a kocsihoz, 8H6  (http://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-painthttp://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-paint)a színkódja.
Érdemes ezzel a Toyotához fordulni vagy bármelyik festékboltra is rábizható?
Toyotának biztos van...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.08.08 13:43:37
Sziasztok!
Javitófestéket akarok venni a kocsihoz, 8H6  (http://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-painthttp://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-paint)a színkódja.
Érdemes ezzel a Toyotához fordulni vagy bármelyik festékboltra is rábizható?

Elvileg bármelyik autófesték boltban rendelkezésre áll a keverőgép és a színkódvariációs kártya.  Minden gyári színkódhoz 3-4 kártya tartozik. Napfénynél kell kiválasztani a kocsi mellett, hogy melyik a tuti. (ha nem menetképes a verda a tanksapka-ajtó is elég)

Én az újpesti víztorony melletti autófestékboltban szoktam az ilyesmit megvenni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.08.08 15:14:41
Sziasztok!
Javitófestéket akarok venni a kocsihoz, 8H6  (http://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-painthttp://quiktouch.com/Toyota-8H6-touchup-paint)a színkódja.
Érdemes ezzel a Toyotához fordulni vagy bármelyik festékboltra is rábizható?
Naná, hogy érdemes, az a gyári szín lesz és 2400Ft volt pl. az enyém Toyota szalonból. 2 stift, az egyik a szín, a másik a lakk.  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: djbogy - 2013.08.08 18:58:09
Elvileg bármelyik autófesték boltban rendelkezésre áll a keverőgép és a színkódvariációs kártya.  Minden gyári színkódhoz 3-4 kártya tartozik. Napfénynél kell kiválasztani a kocsi mellett, hogy melyik a tuti. (ha nem menetképes a verda a tanksapka-ajtó is elég)

Én az újpesti víztorony melletti autófestékboltban szoktam az ilyesmit megvenni.

Én jól beszívtam most ezzel, erről lövésem sem volt hogy 4 "árnyalta' van minden színkódnak. Kivitettem a sárvédőt festésre az autó nélkül(mondjuk az nem volt menetképes) és megsem fordult ez a fejébe a szerelőnek sem, hogy kéne egy darab a kocsiból, így hát világosabb lett a színe... :/ (festethetem újra még egy 20as szép) a tanksapka nagy ötlet erre tényleg, hát holtig tanulunk az már tuti...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2013.08.08 19:21:24
Naná, hogy érdemes, az a gyári szín lesz és 2400Ft volt pl. az enyém Toyota szalonból. 2 stift, az egyik a szín, a másik a lakk.  :yes:
Ez akkor nem 2K lakk, igaz?
Kb. meddig maradnak ezek használhatók (persze jól visszazárva)?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.08.08 19:48:04
Ö, nem vagyok szakember, nem igazán tudom, mire gondolsz. 2k a a két komponensűt jelenti?

Semmi bonyolultra ne gondolj. Az egyik sima festék, pontosabban, metál festék, a másik színtelen lakk. Mindkettő kell, mert csak a festékkel javítva egy kavicsnyomot, a sokadik nagynyomású mosás kiszedi a festéket a felületből. A lakkot kevésbé. Ezért kell minden javítást lakkal lezárni.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2013.08.08 19:53:46

Én sem...
Azt jelenti, persze.
Nem gondoltam bonyolultra. Vagy csak kicsit. Festékboltban kikeverték a színt (2dl körül vettem anno hozzá), azzal javítottam, de lakk nélkül van - és még bírja. Azt hittem, ez valami spéci adagolóból nyomható 2K-s lakk. De csodák nincsenek?  ;)
Cím: Re: Re:Minden, ami Corollával kapcsolatos.
Írta: bepi81 - 2013.08.08 20:44:56

Ha jól tudom, a GSM kódoláson keresztül van lehetőség a készülék mikrofonjának bekapcsolására. Tehát nem gyártófüggő, mert a szabvány teszi lehetővé (az okot lehet találgatni). De az aksi levétel tényleg segít...
2400 pénzért? Nincsenek.;)

Viszont egy normál használat mellett kb 2-3 évig elegendő és használható. Ezután kezd beszáradni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2013.08.08 20:50:58
Itt valami megkeveredett  :whistling:
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.08.08 21:45:24
Itt valami megkeveredett  :whistling:
Nem tudom miért, de én a te írásodra válaszoltam. Van 2-3 db topic, amit nem jól kezel a tapatalk. Sorry!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kamikaze - 2013.08.08 22:34:40
Köszönöm a válaszokat!  :flowers:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kamikaze - 2013.09.21 18:26:46
Sziasztok!

Van itt szaki aki tudna tanáccsal szolgálni fényezés-javitás ügyben?
Kevertettem Toyota gyári szinkód alapján 1 dl festéket a Carinához és adtak hozzá 50 ml valami edző cuccot is.
Azt viszont nem mondták, hogy milyen arányban, hogyan keverjem hozzá...
Annak utánajártam, hogy az edzőtől szárad meg, keményedik ki a festék. Ha hozzáöntöm a festékhez az edzőt, a dobozban is meg fog száradni idővel, értem ezalatt hogy hamarabb, mintha nem tenném hozzá?

Egyébként kőfelverődés javitására kell. A kőfelverődéseket levegős gravirozóval lecsiszolom, majd rozsda átalakitóval kezelem végül megkapja a javítófestéket. Pöttyökről van szó!

Köszönöm az építő hozzászólásokat!  :flowers:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.09.21 22:07:48

  Olvass vissza Mester! Keresd Szkaresz hozzászólásait!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.22 16:55:50
Valaki vigasztaljon meg hogy sokba fog kerülni, holnap megyek egy helyre árajánlatot kérni ...
kíp1 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/1.jpg)
kíp2 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/2.jpg)
kíp3 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/3.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.09.22 17:28:20
Valaki vigasztaljon meg hogy sokba fog kerülni, holnap megyek egy helyre árajánlatot kérni ...
kíp1 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/1.jpg)
kíp2 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/2.jpg)
kíp3 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/3.jpg)

Őszintén?   Az alsó az igazán randa.   50-80E között bármi.  Kittelni fogják.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.22 17:36:17
Őszintén?   Az alsó az igazán randa.   50-80E között bármi.  Kittelni fogják.
Felső valóban nem gáz, ott simán megoldanám otthon a javitó stifttel.
Az alsó persze fémig ment, bár azt is be lehetne ecsetelni stifttel oszt pá.
A másik oldalon meg van egy kis púposodás, majd megkérdezem hogy belefér e a keretbe, ha egyáltalán érdemes vele foglalkozni. Amúgy én is ilyen 50-re számítok.
Még mielőtt valaki ellövi poénnak:
Nincs az autón Casco, de ha nagyon érdekel valakit miért, akkor elárulom hogy a legfrissebb díjszámítási adatok alapján egy biztosító vállalná el a roncsomat, évi 75.800Ft vagy havi 6569Ft-ért :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.09.23 08:13:56

Maraggyá 'má! Milyen roncs?? Kappásból rácáfoltál a Kakucs-ringen a körönként javuló részidőiddel. A sofőr is NA azótó meg nana. Most egy picit odarondított valaki, amit kijavíttatsz, osz' jóidő. Pü megyen!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.23 09:18:04
Maraggyá 'má! Milyen roncs?? Kappásból rácáfoltál a Kakucs-ringen a körönként javuló részidőiddel. A sofőr is NA azótó meg nana. Most egy picit odarondított valaki, amit kijavíttatsz, osz' jóidő. Pü megyen!
Nade a lökös kiállása rontcsa a légellenállást, oszt már nem lesz olyan jó az a kűr-idő.
Mire küldesz PÜ-t?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.09.23 09:47:45
Nade a lökös kiállása rontcsa a légellenállást, oszt már nem lesz olyan jó az a kűr-idő.
Mire küldesz PÜ-t?

Fényezésre ha kő!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.23 10:00:40
Fényezésre ha kő!
Meghallgatok minden opciót, úgyis árajánlatokat gyűjtök :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.09.23 10:35:22
Meghallgatok minden opciót, úgyis árajánlatokat gyűjtök :D

Okay! De ha fikázod az opciómat akkó csak fikcijó leszen! Előbb begyűjtöm a konneksön lájntot, oszt' tolom ha mögvan. Jó lössz? :) :flowers:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.23 10:41:09
Okay! De ha fikázod az opciómat akkó csak fikcijó leszen! Előbb begyűjtöm a konneksön lájntot, oszt' tolom ha mögvan. Jó lössz? :) :flowers:
Persze. Valaki csak nem Corollát keres Kappa beszámítással? :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.09.23 11:24:20
Persze. Valaki csak nem Corollát keres Kappa beszámítással? :D

Tom én h' kappnál Te azon a lehetőségen, de csak egy fényezőt kajtatok néked.Azért, ha tudok valami szőrén-szőr (Kappa-Cori kombót) neked fogok szóllani először. :) :flowers:
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.09.23 14:43:39
Tom én h' kappnál Te azon a lehetőségen, de csak egy fényezőt kajtatok néked.Azért, ha tudok valami szőrén-szőr (Kappa-Cori kombót) neked fogok szóllani először. :) :flowers:
Köszi :D
Na megnézettem, 35-45 között lenne, attól függően hogy a hátsó kis ablakot csavarozni vagy ragasztani kell (gondolom utóbbi). BKV busz ott áll meg a műhely előtt, szal a teleportálással sincs gond, időben pedig egyik reggel viszem, köv délután hozom.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.09.23 21:12:27
Köszi :D
Na megnézettem, 35-45 között lenne, attól függően hogy a hátsó kis ablakot csavarozni vagy ragasztani kell (gondolom utóbbi). BKV busz ott áll meg a műhely előtt, szal a teleportálással sincs gond, időben pedig egyik reggel viszem, köv délután hozom.

Az tényleg kedvező! Amennyiben így megoldható a mobilitásod is akkó extra!!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.04 14:08:33
Nah fejlemények: Kedden viszem szakihoz, végül kaptam egy 30 ezres árajánlatot.
Sajnos sokat spórolni nem lehet, nem tudják ködölni a kasztni töréseinél (mármint a gyári töréseknél), úgyhogy a C oszlop közepéig kell leszedni a festéket.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.10.04 14:14:52
De mégsem 50, mint eredetileg mondták neked máshol! ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.04 14:32:57
De mégsem 50, mint eredetileg mondták neked máshol! ;)
35+10, ha ragasztott az ablak, ne ködösíccsééé, elég ha a fényező teszi :D
Még nézem hogy onnan haza és oda hogy jutok. Van egy Pestszentimre nevü vasútállomás a közelben, de gondolom oda nem érvényes a BKV bérlet, pedig az lenne a legkényelmesebb a Nyugatiból.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.04 14:34:23
dehogynem érvényes.
hol van a mühely? 18ker?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.04 14:37:01
dehogynem érvényes.
hol van a mühely? 18ker?
Én is most nézek utána, csak nekem nem ez az egyesitett bérletem van hanem a sima.
Szövet utca.
Google Sztrít Vjúvon megnéztem, egy lovaskocsi megy az út közepén. Mondom kicsit külváros :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.10.04 14:45:46
Normális fényező tudja, hogy NEM veszünk ki ablakot, hanem szépen körbemaszkoljuk és nem húzzuk le a szerencsétlen júzert! :hug:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.04 14:47:46
Normális fényező tudja, hogy NEM veszünk ki ablakot, hanem szépen körbemaszkoljuk és nem húzzuk le a szerencsétlen júzert! :hug:
Jó hát a normális sofőr meg nem húzza le a parkoló kocsit. Szóval az elmélet már az elején megdőlt :D
Jó, biztos szebb, ha az üveg mögé ér be az új festékréteg, de hát na, oldtimereztetéshez úgyis csavarokra lesz szedve majd 15 év múlva. Remélem nem nálam, bár egyes feltételezések szerint ebben fognak eltemetni :D
Cím: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.04 15:06:20
Én is most nézek utána, csak nekem nem ez az egyesitett bérletem van hanem a sima.
Szövet utca.
Google Sztrít Vjúvon megnéztem, egy lovaskocsi megy az út közepén. Mondom kicsit külváros :D
milyen az? budapest bérlet,nem? az jó vonatra.
vágom a szövet utcát,van ott gumis,fényező,eredetvizsgás is.
Cím: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.04 15:20:27
milyen az? budapest bérlet,nem? az jó vonatra.
vágom a szövet utcát,van ott gumis,fényező,eredetvizsgás is.
Megnéztem, az.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.04 15:53:20
az jó mindenhova. közig.határig.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.10.05 07:55:05
Normális fényező tudja, hogy NEM veszünk ki ablakot, hanem szépen körbemaszkoljuk és nem húzzuk le a szerencsétlen júzert! :hug:

Pedig, DE!  Annó , amikor a Carinánkat oldalba billentette egy IFA kiszedték a hátsó ablakot a kasztnimunka miatt, és a fényezés tökéletes elvégzése okán.  Szóval ez sem általános.

Persze Prego barátunk kocsijának sérülése - szerintem, mint laikus - nem indokolja a szélvédő kiszedést, a látott sérülések alapján.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.10.05 16:18:29
Persze Prego barátunk kocsijának sérülése - szerintem, mint laikus - nem indokolja a szélvédő kiszedést, a látott sérülések alapján.
Pontosan erre céloztam! ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Soma01 - 2013.10.06 09:58:53
Már csak azért sem indokolt a kiszedés szerintem, mert oda már csak beleködölnek, nem telibe fújják már azon a részen szerintem. Az én sérülésemet, ami a C oszlop aljánál, a sárvédő ív fölött volt, úgy csinálták, hogy még a hátsó ajtóba is belefújtak. Ráadásul majdnem a fél ajtót lefújták az átmenet (ködölés) miatt. De tökéletes lett. Ablakot kimaszkolták.

30e jó ár érte.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: NyariG - 2013.10.09 15:05:18
ilyen javitós (körömlak) szerü cuccot csak márkakereskedésben lehet venni?
Tudja valaki mennyibe kerül?
Ebayon láttam ott kettö kb 1dl flakont adnak egyikbe a szin másikba a lakk de nem tudom már mennyibe kerül..
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.09 15:06:47
én 3éve vettem a corihoz emil freytől.
2700ft volt a 2kis tubus.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.10.09 18:46:10
ilyen javitós (körömlak) szerü cuccot csak márkakereskedésben lehet venni?
Tudja valaki mennyibe kerül?
Ebayon láttam ott kettö kb 1dl flakont adnak egyikbe a szin másikba a lakk de nem tudom már mennyibe kerül..

Bármelyik autófestékboltban, ahol van festékkeverő gép, lehet venni. Körömlakkos üvegben adják, plusz a lakk hozzá.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.10 12:03:46
Na most hívott a szaki hogy kész a bontószökevény: 28e lett a vége.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.10.10 12:54:25
Na most hívott a szaki hogy kész a bontószökevény: 28e lett a vége.
Az teljesen jutányos. Írd meg, hogy milyen lett!  ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.10 12:57:19
Az teljesen jutányos. Írd meg, hogy milyen lett!  ;)
Majd holnap reggel csinálok kípeket.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.10 18:11:33
Félhomályban tökéletesnek tűnik a dolog, horpadásnak nyoma nincs, szinátmenet sem látszik, csak aza ajtónál.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.10.10 18:53:25
Na most hívott a szaki hogy kész a bontószökevény: 28e lett a vége.

Maraggyá má'!! Te kappatos vagy? Heláú! Mijjen bontószökkevéjny?? ;) :) ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2013.10.10 20:24:54
Na most hívott a szaki hogy kész a bontószökevény: 28e lett a vége.
Ez szerintem korrekt ár, kb +huszassal saccoltam. Jól van ez így!  :clap:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.11 10:58:05
Nah az after pics-ek
kíp1 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_1.jpg) (elvileg itt van elködölve)
kíp2 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_2.jpg)
kíp3 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_3.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2013.10.11 11:39:13
A lököst egy kis melegítéssel vissza lehetne ugrasztani szerintem és akkor nem is nagyon látszana. Amúgy a képek alapján az ár/érték arány sztem rendben van. Azt gondolom, hogy tartósnak nem biztos, hogy tartós lesz, általában pár év múlva (2-3évről van szó) a lakk kezd elválni a felülettől és az látszani fog. Az én Corim hátulján is volt ilyen ködölés anno, el is kezdett válni. Ennyi.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2013.10.11 14:45:06
 :clap:
Virágot nem kérek, de szeretem a Magnumos McFlurryt.  :devil: :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.11 14:52:56
:clap:
Virágot nem kérek, de szeretem a Magnumos McFlurryt.  :devil: :D
És gondolom tegnapra kellett volna :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.10.11 15:30:32
Nah az after pics-ek
kíp1 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_1.jpg) (elvileg itt van elködölve)
kíp2 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_2.jpg)
kíp3 (http://members.chello.hu/korompai.tunde/gkpicsa/karc/after_3.jpg)
nahát ennél jobb nem kell...  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.11 15:38:20
nahát ennél jobb nem kell...  :yes:
Dehogynem  :wub: (http://img.index.hu/imgfrm/7/6/7/5/BIG_0011617675.jpg)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2013.10.11 15:43:33
Dehogynem  :wub: (http://img.index.hu/imgfrm/7/6/7/5/BIG_0011617675.jpg)

Éreztem, hogy kapp(v)a   kapp(sz )a lehetőség után.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.11 15:45:55
mingyá benövi a gaz azokat a trágyaszórókat;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2013.10.11 19:27:07
Dehogynem  :wub: (http://img.index.hu/imgfrm/7/6/7/5/BIG_0011617675.jpg)
B+, beugrottam én is, megnyitottam....   [rohog] [rohog] [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.15 07:36:58
Na ha már idén úgy tűnik a kasznival kapcsolatos évem van.
Előző tulaj belefúrt két csavart a csomiajtóba, hogy ne essen le a rendszám feletti díszléc. Most leszedtem a díszlécet, tátong két fölösleges luk.
Gondolom hivatalos megoldás az lenne, hogy belülről ráheggesztenek egy lemezt, aztán glett és festés. Ebből a heggesztést ki szerertném hagyni, festék, meg lakkom még van (hibajabító és a fényezésből is maradt egy pici).
Szerintetek sima glett meg fog maradni a kb három mm-es lyukban, vagy alkalmazzak valami más technikát?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.10.15 11:18:34
esetleg ez a pattex gyúrható gyanta? Állítólag megköt 10p alatt oszt lehet festeni, csiszolni, stb ...
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: deric - 2013.11.21 12:27:14
Sziasztok

sajnos egy parkolóházban meghúztam a versomat, a jobb hátsó ajtót kellene fényezni.
Nem ismertek valakit aki szépen dolgozik?

Köszi
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2013.11.21 12:50:47
esetleg ez a pattex gyúrható gyanta? Állítólag megköt 10p alatt oszt lehet festeni, csiszolni, stb ...
belenyomsz egy kis szürke szilikont aztán viszontlátásra  :devil: :lol:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2013.11.21 13:39:54
belenyomsz egy kis szürke szilikont aztán viszontlátásra  :devil: :lol:
Már megoldottam Epoxigyurmával.
Ajánlották még az epoxigyantát is, valamilyen lap használatával, amit a luk mögé teszek, amíg megköt. Sajnos ennek kivitelezése nehéz, mivel a lyukasztott lemez és az ajtó belső lemeze közé nem lehet odaférni, nekem is csak fél ujjal sikeredett.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: AvePeti - 2014.07.22 00:34:36
Sziasztok!

T25-ös Avensisem első, műanyag lökhárítójáról kb. egy-két éve eléggé elkezdett lepörögni a festék...! :surrender:
Nem, a kocsi elvileg sosem volt törve/javítva/fényezve.
Anno jártam márkakereskedésben is, de elutasították a méltányossági javítást, azóta nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Viszont kezd egyre rondább lenni, elhatároztam, hogy megcsináltatom!
Márkakereskedésbe nem megyek!
Valami maszek fényezőműhelyt szeretnék majd felkeresni. Viszont fogalmam sincs, hogy kb. mi most a reális ára egy T25 Ave első lökösének újrafényezésre?? Komplett munka lenne: le/felszerelés, fényezés.
Minden jó tanácsot szívesen meghallgatok!
Köszönöm.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.07.22 05:53:19
helyileg hol vagy?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: AvePeti - 2014.07.22 10:07:46
helyileg hol vagy?

Győr
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.07.31 11:21:43
Ha én bemegyek a helyi márkaszervízbe, tudnak nekem adni gyári színkódú javítófestéket ? Meg kb mennyi lenne ? Vagy inkább autófestékbolt ?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2014.07.31 11:40:20
Ha én bemegyek a helyi márkaszervízbe, tudnak nekem adni gyári színkódú javítófestéket ? Meg kb mennyi lenne ? Vagy inkább autófestékbolt ?
igen
hívd fel őket
inkább nem  :szemez:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: vd1234 - 2014.07.31 11:42:30
Ha én bemegyek a helyi márkaszervízbe, tudnak nekem adni gyári színkódú javítófestéket ? Meg kb mennyi lenne ? Vagy inkább autófestékbolt ?

Most pár hónapja kevertettem autófestékboltban, olyan 17000 körülre emlékszem literjére. Pár deci kellett csak.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.07.31 12:34:49
Most pár hónapja kevertettem autófestékboltban, olyan 17000 körülre emlékszem literjére. Pár deci kellett csak.

És gyári kód alapján keverték ? És jó is lett az árnyalata ?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.03 14:42:58
Ha én bemegyek a helyi márkaszervízbe, tudnak nekem adni gyári színkódú javítófestéket ? Meg kb mennyi lenne ? Vagy inkább autófestékbolt ?
alvázszám alapján adják, kb 1500Ft
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.03 20:20:14
nem,színkód alapján adják.
a motortérben van a kis alutáblán.
az ezüst pl a 199.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.08.03 20:29:03
Én az autón nem is néztem, de majd rákeresek :) A papírjain 8Q3 van.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.03 20:30:04
nem,színkód alapján adják.
a motortérben van a kis alutáblán.
az ezüst pl a 199.
Megnézik a színkódod az alvázszám alapján :D
Cím: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.08.03 21:35:14

Ha én bemegyek a helyi márkaszervízbe, tudnak nekem adni gyári színkódú javítófestéket ? Meg kb mennyi lenne ? Vagy inkább autófestékbolt ?
persze. Szín kód alapján rendelik, 2400 Ft a festék és lakk stift együtt.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bandy-ka - 2014.08.03 22:06:14
Sziasztok valaki tudja, hogy a japán carina e hátsó lámpa beszerelhető-e az angol carina-e -be ? Esetleg honnan szerezhetek nem horror árba angol carina-e hátsó lámpát (4 ajtós)
köszönöm
Cím: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.03 22:06:56
Megnézik a színkódod az alvázszám alapján :D
nem alvázszám alapján.
Cím: Re: Re: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.04 12:34:57
nem alvázszám alapján.
Tőlem azt kérték el. Persze aztán mondta a színkódot meg adta a festéket meg a lakkot.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.04 12:35:57
a tiéd is 199es színkód,gondolom?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.08.04 13:16:12
Nekem lakk nem kell, pár lepattanásra kellene kis festék, azt minek lakkozgassam. Vagy csak együtt adják a lakkal ? Mert akkor inkább festékbolt :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.08.04 13:24:36
Nekem lakk nem kell, pár lepattanásra kellene kis festék, azt minek lakkozgassam. Vagy csak együtt adják a lakkal ? Mert akkor inkább festékbolt :)
Összesen 2400Ft a kettő együtt.  :whistling: És tuti, hogy színhelyes. Eszembe nem jutna kevertetni festékboltban ilyet...  :wacko:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2014.08.04 14:48:58
Összesen 2400Ft a kettő együtt.  :whistling: És tuti, hogy színhelyes. Eszembe nem jutna kevertetni festékboltban ilyet...  :wacko:

Ezzel csak a veszélyes, ha régebbi az autó, és megszívta már az UV.  Lehet az gyári szín, el fog ütni a valóstól. Ilyenkor kell kevertetni. Színhelyeset.  :excl:  Jobb boltban kérnek egy alkatrészt leszerelve, alkalmasint a tankfedelet, azt könnyű leszerelni.  Ahhoz állítja be a színt.  Egy gyári színhez legalább három kvázi árnyalat tartozik. Észre sem vennéd, csak, ha egymás mellé van téve a színkártya.  Minden gyártónak megvan a saját kódkártyarendszere az összes színéhez.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.08.04 14:56:09
Így van. Én régebben a Standox boltban kevertettem a Corolla hátsó lököséhez festéket. Ott is 3 árnyalat volt a C205-ös színkódra. Egymás mellé tettük a mintákat. Gyakorlatilag csak a "metál" részecskék mennyiségében volt különbség, de pont annyi, hogy, ha rosszul választok, akkor az nagy felületen már feltűnik...  ::)

A gyári javítófesték azért jó, mert az biztosan színhelyes. Igazad van a fakulással kapcsolatban, de szerintem aki hagyja kifakulni a fényezését az autónak, az nem fog foglalkozni ilyen javítós stiftek vásárlásával.
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.04 18:05:46
Ezzel csak a veszélyes, ha régebbi az autó, és megszívta már az UV.  Lehet az gyári szín, el fog ütni a valóstól. Ilyenkor kell kevertetni. Színhelyeset.  :excl:  Jobb boltban kérnek egy alkatrészt leszerelve, alkalmasint a tankfedelet, azt könnyű leszerelni.  Ahhoz állítja be a színt.  Egy gyári színhez legalább három kvázi árnyalat tartozik. Észre sem vennéd, csak, ha egymás mellé van téve a színkártya.  Minden gyártónak megvan a saját kódkártyarendszere az összes színéhez.
Úgyis meglátszik a javítgatás, szépségdíjas már nem lesz tőle a kocsi :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.08.04 18:37:23
 Nem komplett elemeket kell fényezni :) A javítóstift nem erre való. Néhány pöttynél meg nem számít ha kicsit eltér az árnyalat, senki nem veszi észre.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2014.08.05 21:21:11
A fényezett lökhárítómat sikerült egy negyed körömnyi helyen felsérteni...  :cry: (a babakocsi kiemelésekor előbb akartam letenni, ahol még tartott a lökhárító és egy éles sarok felsértette)
Van gyári javítófestékem, akár ezzel, akár mással, de hogyan álljan neki javítani, hogy jó legyen?
Cím: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.08.05 21:58:25

A fényezett lökhárítómat sikerült egy negyed körömnyi helyen felsérteni...  :cry: (a babakocsi kiemelésekor előbb akartam letenni, ahol még tartott a lökhárító és egy éles sarok felsértette)
Van gyári javítófestékem, akár ezzel, akár mással, de hogyan álljan neki javítani, hogy jó legyen?
Legyen tiszta a felület. Ez a legfontosabb. Aztán felhordod a festéket a stifttel. Ha meleg van (15-25 Celsius között ideális), akkor célszerű gyorsan dolgozni és még véletlenül se fess rá a már festett részre, a meleg felületen viszonylag hamar szárad és a következő réteg már javíthatatlan csíkot húz rá, ami ronda.
Tehát a cél a gyors, egy rétegben festés.
A stift leírásában benne van a száradási idő, ezt célszerű betartani.
Ha megvan, teljesen hasonló módon mehet rá az egy réteg lakk. Ez először áttetsző, fehéres színű, de megszáradva teljesen színtelen.

Az eredmény kb 1,5-2m-ről észrevehetetlen lesz, közelről mindig látható, ez azért nem egyenlő a fújással. ;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2014.08.05 22:00:09
Köszi!
Tudom, hogy nem fényezési minőség, nem is az a cél. Valamikor megcsinálom.
Cím: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.08.05 22:17:01

Köszi!
Tudom, hogy nem fényezési minőség, nem is az a cél. Valamikor megcsinálom.
Persze, ennyiért nem is érdemes fújni, én is így tartom karban az Avét...;)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.05 22:20:00
A fényezett lökhárítómat sikerült egy negyed körömnyi helyen felsérteni...  :cry: (a babakocsi kiemelésekor előbb akartam letenni, ahol még tartott a lökhárító és egy éles sarok felsértette)
Van gyári javítófestékem, akár ezzel, akár mással, de hogyan álljan neki javítani, hogy jó legyen?
Veszel egy E11LB-t, amiben elfér a babakocsi és nem sajnálja az ember  :flowers:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.19 19:29:59
Lenne nekem egy kis gondom kocsi alatt (https://plus.google.com/photos/103095559896788999244/albums/6049326770109939457?banner=pwa)
Ez a bal hátsó emelési pont lenne, 3 éve eltört az emelő a kocsi alatt, kicsit megszántotta a fémet. Akkor meg lett hajtogatva, lefújva alapozóval, úgy látszik eddig tartott a hatása.
RO-55, csiszolóvászon meg festék van itthon, ami kicsit aggasztóbb, alulról nézve látszik hogy 3 levélbe vált szét a lemez (a női nemi szervre hasonlító valami). Megoldási javaslatokat várok :D
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Palaczk - 2014.08.19 19:47:53

Hát ja... ott több réteg lemez van összeillesztve, aztán szétjött kicsit.

Én alaposan megpucolnám drótkefével... passziválnám 2 rétegben... alapoznám valami korrózió-gátlóval 2 rétegben... aztán vastagon, több rétegben, ecsettel lekenném alvázvédővel. Utána felírnám magamnak, hogy fél évente kenjem le újra.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.19 19:58:54
Hát ja... ott több réteg lemez van összeillesztve, aztán szétjött kicsit.

Én alaposan megpucolnám drótkefével... passziválnám 2 rétegben... alapoznám valami korrózió-gátlóval 2 rétegben... aztán vastagon, több rétegben, ecsettel lekenném alvázvédővel. Utána felírnám magamnak, hogy fél évente kenjem le újra.
Jah valami hasonló lesz, a "lemezek közé" kicsit nehéz lesz bejutni, majd elhívom pár randira :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.23 16:47:26
Nekiálltam a kocsinak, közben láttam hogy a hátsó rész meg a horog is igényel egy kis törődést. Nap kérdése: kipufdobra kenhetek korantot, vagy hagyjam megrohadni? Már két réteg fémoxidot lekaparatm róla
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2014.08.23 18:01:45
Nekiálltam a kocsinak, közben láttam hogy a hátsó rész meg a horog is igényel egy kis törődést. Nap kérdése: kipufdobra kenhetek korantot, vagy hagyjam megrohadni? Már két réteg fémoxidot lekaparatm róla

Bekenheted, ha kell a lelkednek, amúgyis belülről rohad.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.25 14:27:13
Hétvégi gányolásomról pár kép, amik drótkefézés után készültek (https://plus.google.com/photos/103095559896788999244/albums/6049326770109939457?banner=pwa). Nem lett volna szükséges a vonóhorgot meg a tartóját lekenni, de ha már megvettem a fél liter korantot, meg az alvázvédőt, meg még unatkoztam is, hát nekiestem. Az eredményről nem csináltam képet, lényegében minden fekete :D
A kipuff dob végül csak két réteg korantot kapott, nem alvázvédőztem le.
Az emelési pontot nem sikerült kiegyenesítenem (lehet kellett volna egy kalapács), kicsit összenyomtam a 3 réteg lemezt.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2014.08.25 19:03:46
Prego, arra a kipura kár volt festéket pazarolni. Tart, amíg tart, aztán kuka.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.25 19:12:46
Prego, arra a kipura kár volt festéket pazarolni. Tart, amíg tart, aztán kuka.
Tudom, de hát még így is csak pár deci ment el az egész flakonból :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.08.25 21:10:48
Nem lett volna szükséges a vonóhorgot meg a tartóját lekenni, de ha már megvettem a fél liter korantot, meg az alvázvédőt, meg még unatkoztam is, hát nekiestem. Az eredményről nem csináltam képet, lényegében minden fekete :D
A kipuff dob végül csak két réteg korantot kapott, nem alvázvédőztem le.
Az emelési pontot nem sikerült kiegyenesítenem (lehet kellett volna egy kalapács), kicsit összenyomtam a 3 réteg lemezt.
Az a kipu nem (csak) belülről rohad. Próbáld meg valahol lecsiszolni, a korantozott felületet, hogy milyen mélyen alakította át a rozsdát, tartok tőle, hogy csak a külső felületét fogta meg.

Enyémen ilyen, a sok korom és talán olajos lerakódás kívül belül konzerválja, de azért már itt ott látszik a rozsda:
(http://s25.postimg.org/qntnzn24b/IMG_0450.jpg) (http://postimg.org/image/qntnzn24b/)

Ha unatkozol, jöhetsz hozzám is. :) Elég pocsék meló pl. a sárvédő belső oldalát drótkorongozni (járda felől guggolva), a legdurvább része, amikor a sétáló kutyus megáll és emeli a lábát.  [rohog]

Küszöbre: két kalapács, egy nagyobb két kilós hátulról és egy fél kilóssal lehet ütni
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2014.08.25 21:50:14

Kipuff volt az első amit cseréltem a kocsin vétel után, tehát 3,5 éves. Annyira nem érdekes a dolog, sokat megy a kocsi pályán, nem hiszem hogy sok pára csapódott le a belsejében, ennyit bír(t).
Ami a hátsó merevitőt vagy mit illeti, normális melóhoz le kellett volna bontani a lököst.
Vettem amúgy anno egy ponyvát, ha zöldséget vagy hasonlókat cipelek, úgyhogy én azon feküdtem :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.31 14:43:32
Pár napja egy jó 30órát fa alatt állt és elég gyántás lett egy rám bízott fehér audi fényezése a tetején és a motorháztetőn, de mosóban bogár oldoval sem jött le..., van vkinek vmi tippje, ami nem bántja a fenyezest es leszedi? Vagy csak a polir segíthet?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2014.08.31 14:57:41
Pár napja egy jó 30órát fa alatt állt és elég gyántás lett egy rám bízott fehér audi fényezése a tetején és a motorháztetőn, de mosóban bogár oldoval sem jött le..., van vkinek vmi tippje, ami nem bántja a fenyezest es leszedi? Vagy csak a polir segíthet?
nem kell polír..... oldószer leviszi, persze nem kromofág...  :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.31 15:08:10
vagy véső;))
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.08.31 15:12:01
Pár napja egy jó 30órát fa alatt állt és elég gyántás lett egy rám bízott fehér audi fényezése a tetején és a motorháztetőn, de mosóban bogár oldoval sem jött le..., van vkinek vmi tippje, ami nem bántja a fenyezest es leszedi? Vagy csak a polir segíthet?
Alkohol leoldja.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.31 15:16:12
holnap veszek.
thanx.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2014.08.31 15:37:50
holnap veszek.
thanx.
Ne légy irigy, tölts egyet a kocsinak is [rohog]
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.31 20:59:56
holnap levakarom a gyantát,szereztem gyógyszertári szeszt.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.01 11:21:37
Féktisztító ? :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.09.01 12:35:05
A hétvégén a saját hülységem miatt kissé sikerült elintéznem az autó jobb oldalát az oszlopok magasságában végig.  :wacko: :ph34r: :gun_bandana:

Adott egy szűk városi kis utca. Haladtunk kb 35km/h-val és szerencsétlenségemre éppen ott értünk egymás mellé a szembejövő autóssal, ahol belógott elém az út szélére egy száraz gyümölcsfa, vagy bokor (franc tudja)... végigkarmolta az autót. Lehetett volna satufékezni és kikerülni, csak mögöttem utazott a 10 hetes gyermek, nem tartottam célszerűnek ilyenkor a satuzást. Nem is koppant nagyot az ágas-bogas, csak tesóm nézte később az autót, hogy "itt mi történt...?"

Ráfújtam a Turtle Wax Minute Wax-ból egy keveset és 2x áttöröltem mikroszálas törlőkendővel. Szerencsére csak a lakk sérült, az sem mélyen. Alig látszik a nyoma...

1 hónapon belül menni fog az autó az őszi (télre felkészítő) waxolásra, majd ott géppel szépen ki lehet szedni a maradványt.

Na, hát ez van...

Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.09.01 12:39:14
Féktisztító ? :)
ja,meg drótkefe.
lehozta.
Cím: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Nagycitrom - 2014.09.01 13:03:10
ja,meg drótkefe.
lehozta.
Nem az ecetes olló? Az a mindevivő!
Cím: Re: Re: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.09.01 13:31:18
Nem az ecetes olló? Az a mindevivő!
;))
nem,picit megkalapáltam meg vésőztem,a többit a kefe meg a flex lehozta. szeszt meg megittam;))
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.03 10:53:50
Voltam ma a helyi szalonban, javítófesték ügyben, ahol is az emberke először értetlenül állt, hogy mit akarok, mondom hogy valami ecsetes javítófesték, erre közölte hogy ez már nincs, megszűnt, max matricát tud adni, ha maradt, ill saját szervízben kevertetni vízbázisú festéket, amit lakk nélkül "lemos az eső"..
Tényleg nem árulnak már ilyet ? vagy csak le akart pattintani. A számom felírta h majd hív..
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: bepi81 - 2014.09.03 10:58:09

:?:
Nem tudom, nekem tavaly még volt az Avéhoz. Jó ideje már valóban matricát adnak, de az tudtommal drágább is vmivel.  :hmmmm:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2014.09.03 10:59:46
Voltam ma a helyi szalonban, javítófesték ügyben, ahol is az emberke először értetlenül állt, hogy mit akarok, mondom hogy valami ecsetes javítófesték, erre közölte hogy ez már nincs, megszűnt, max matricát tud adni, ha maradt, ill saját szervízben kevertetni vízbázisú festéket, amit lakk nélkül "lemos az eső"..
Tényleg nem árulnak már ilyet ? vagy csak le akart pattintani. A számom felírta h majd hív..
Hívd fel a Toyota Mayert (Budakeszi). Kedden megyek hozzájuk, ha kell elhozom és eljuttatjuk hozzád, szerintem náluk tutira van.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.03 11:00:29
Akkor majd elnézek egy festékboltba, hátha tudnak keverni  :hmmmm:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.03 11:01:29
Hívd fel a Toyota Mayert (Budakeszi). Kedden megyek hozzájuk, ha kell elhozom és eljuttatjuk hozzád, szerintem náluk tutira van.

Köszi, majd még kitalálom.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.09.04 07:32:20
Néhány hete vettem a Toyota Superben ecsetelős javítófestéket, alvázszám alapján a színkódot is kinézték.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.04 09:22:00
Én is azt gondolom egyébként hogy van, csak ez a fax le akart rázni.. Nincs kedve  ezzel fogalkozni, rendelgetni..
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.04 10:12:02
Néhány hete vettem a Toyota Superben ecsetelős javítófestéket, alvázszám alapján a színkódot is kinézték.

Amúgy mennyibe került ?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Corollás Gergő - 2014.09.04 10:56:37
Amúgy mennyibe került ?
2300 körül vettem vagy 2 hete. Jól lehet vele dolgozni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.04 15:59:15
Nos megoldottam, a helyi autófestékboltban, ami amúgy egy köpésre van tőlem, kevertettem színkód alapján :) 2000 ft volt fél deci. Csak ecsetet kell szerezni :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.09.04 19:48:56
Amúgy mennyibe került ?
bruttó 2593-
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kisfiatal - 2014.09.08 17:48:45
Teljesen jó lett ez a kikevert festék, sztem ugyanolyan mint a kocsi színe :) 
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.09.09 07:17:53
A szórógitt használatakor, kell e alapozót használni, vagy a gitt alapozónak is funkcionál? Nem egy egész új elem fényezéséről van szó, csak a fényezés alatt egy kb 1cm-es területen már évek óta korrodált (szélvédőcserekor megsértették), tegnap pucoltam le és azt szeretném kijavítani. vagy csak alapozzam le mielőtt javítófestéket használok?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kleingy - 2014.09.09 08:17:24
A szórógitt használatakor, kell e alapozót használni, vagy a gitt alapozónak is funkcionál? Nem egy egész új elem fényezéséről van szó, csak a fényezés alatt egy kb 1cm-es területen már évek óta korrodált (szélvédőcserekor megsértették), tegnap pucoltam le és azt szeretném kijavítani. vagy csak alapozzam le mielőtt javítófestéket használok?
Ahol megsértették, azt csiszold ki (előtte kiragasztani körben), és vagy kigitteled vagy lehet kapni spray-ben is szórógittet, legalább 2 rétegben, amíg síkba kerül (száradással számolni rétegenként értelemszerűen). Miután megcsiszoltad ezt is, színre festeni/fújni, majd lakkozni, ahogy gondolod. Fontos, hogy ne legyen rozsda. Tehát a gitt elég a fémre, arra festék.
Ha nagyon pici a sérülés (kis körömnyi), akkor kis rozsdamaró, megdörgöl, 1-2 óra múlva pedig újra megdörgöl, csiszol és arra mehet rögtön a festék.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.09.21 13:08:27
A lakkot sikerült összefestékeznem 2db körömnyi folt (trinát korróziógátló alapozó) és csak egy nap után vettem észre, szerintem a hígítóban ázó ecsetből csöpögött le egy két csepp mert nagyon vékony a folt, de körömmel nem tudom lekaparni és a féktisztító se vitte . Érdemes valamivel próbálkozni? Nitrohígító? Vagy csak polír?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2014.09.21 13:48:01
A lakkot sikerült összefestékeznem 2db körömnyi folt (trinát korróziógátló alapozó) és csak egy nap után vettem észre, szerintem a hígítóban ázó ecsetből csöpögött le egy két csepp mert nagyon vékony a folt, de körömmel nem tudom lekaparni és a féktisztító se vitte . Érdemes valamivel próbálkozni? Nitrohígító? Vagy csak polír?
Adjál neki lakkbenzint. Ha nem viszi le, akkor durva 3M-es polír, majd vékonnyal folytasd, aztán jöhet rá valami korrekt teknőcös viasz.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Kalmi - 2014.09.21 15:02:43
Változott a helyzet.
Lakkbenzint kipróbáltam pl. a tegnapi festékes doboz oldalán kifolyt cseppen, azt simán leoldotta, a tetőn nem segített.
Jobban megnézve, olyan, mintha a lakk hiányozna a tetőn azokon a foltokon, nem látni de kitapintható, hogy ott mélyebb. Arra gondolok, hogy lehet, hogy régebbi sérülés, pl. madárkakitól és csak most vettem észre.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Pavilion - 2014.10.10 10:17:45
Sziasztok!

Kérdésem az lenne, hogy hol tudok színkódot nézni az autón (Corolla Wagon E12), illetve honnan lehet beszerezni javítófesték stiftet?

Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.10 10:36:23
motortér alu lapocskán.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Pavilion - 2014.10.10 10:39:11
motortér alu lapocskán.

Köszönöm, megnézem!  :)
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Pavilion - 2014.10.10 14:48:20
motortér alu lapocskán.

Az [1 C3] jelöli, ez a 3 karakter?
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2014.10.10 15:33:52
Az [1 C3] jelöli, ez a 3 karakter?
Igen, az enyém is valami hasonló.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Pavilion - 2014.10.10 15:37:04
Igen, az enyém is valami hasonló.

Ez ilyen grafit szürke, barnás árnyalattal.

Márkaszervizben kevernek színt, vagy rendelni mondjuk innen ?http://www.ebay.co.uk/itm/251144346695?_trksid=p2060778.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT (http://www.ebay.co.uk/itm/251144346695?_trksid=p2060778.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT)?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: csufár - 2014.10.10 20:10:32
nagyon szép lett a verda most, hogy újrafényezték a szétütött jobbhátsóját, nomeg az első és a hátsó lökhárítót, és kapott egy teljes polírt. lett neki egy kövér, zsíros fénye. sajnos csomó karc rajta maradt, ami miatt fel is hívtam a szerelőmet, hogy mégis hogy képzeli...megesküdött az anyja életére, hogy egy fél napon át polírozták a kasztnit, de ha bajom van, vigyem vissza és megcsinálják újra, de higgyem el, hogy ami nem tűnt el, az a további polírozástól nem is fog, sőt...  :devil: elhittem :D
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: mondi - 2014.10.11 22:29:31
Ez ilyen grafit szürke, barnás árnyalattal.

Márkaszervizben kevernek színt, vagy rendelni mondjuk innen ?http://www.ebay.co.uk/itm/251144346695?_trksid=p2060778.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT (http://www.ebay.co.uk/itm/251144346695?_trksid=p2060778.m1438.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT)?
Márkaszervízben lehet kapni valami 2500 forint körül javítófestéket. Nekem bevált.
Cím: Re: Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Pavilion - 2014.10.13 20:56:12
Márkaszervízben lehet kapni valami 2500 forint körül javítófestéket. Nekem bevált.

Köszönöm!

Megérdeklődtem, valóban van a márkaszervizben, beszerezhető, rendelhető, kb. 3000 Ft.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: MFerenc - 2014.11.24 09:38:22
Sikerült megnyomni a Micra elejét, így a korábbi sérüléssel együtt már szimmetrikus a drága :)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/141124/CAM02546_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/141124/CAM02546_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Másik oldalon egy ennél kisebb kinyomódás van. Voltam ma egy helyen, ott le- és felszereléssel, javítással, fényezéssel, fényszórópolírozással együtt kb 52e Ft+áfa lenne a vége (feltételezve, hogy nincs mögötte sérülés stb...)
Tud valaki esetleg egy ennél kedvezőbb, de tuti jó helyet, árat mondani? Ez sem vészes, de ha van jobb, miért ne?...
Köszi előre is!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Lenny - 2017.06.25 17:02:44
Sziasztok!
Régi a topic, de ha előkerül hátha valaki olvassa..:)

Csatolok egy képet. Túl sok kitt-et tettek fel és fényezték le.
Viszont a nagy meleg miatt megrepedt. Ismer valaki jó fényezőt? :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Silent - 2017.06.25 18:18:55
Ezt már kérdezted május 28-án másik topicban, jött is rá több válasz. Egyik se vált be?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: xpet - 2017.07.27 22:23:31
Tudtok ajánlani Budapesten megbízható műhelyt, mestert, aki PDR technológiával javít karoszéria ajtórányitás okozta kis horpadást?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.08.03 12:42:35
lájön?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Silent - 2017.08.03 16:32:13
Sziasztok!
Régi a topic, de ha előkerül hátha valaki olvassa..:)

Csatolok egy képet. Túl sok kitt-et tettek fel és fényezték le.
Viszont a nagy meleg miatt megrepedt. Ismer valaki jó fényezőt? :)
Még júliusban jártam a lakatosnál akit ajánlottam. Kiderült, hogy nálam is kittelve lett a hátsó sárvédő alja. Leverettem, kivágattam, javítóívezve lett, aztán fényezve. Jobb az ilyesmit megcsináltatni, mint taknyolni. Tény hogy véglegesre megcsináltatni drágább, de ez tuti nem fog hőtágulásra felrepedni vagy rohadni.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2017.08.03 18:21:45
lájön?

Most rendeltem horpikiszedő szettet. :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: xpet - 2017.08.03 21:11:50
Most rendeltem horpikiszedő szettet. :)
Ezen én is gondolkodom. Milyet rendeltél: ragasztós pisztoly/tekerős kihúzó vagy pálcás kinyomó? 
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.08.03 22:46:49
Most rendeltem horpikiszedő szettet. :)
és lájön??
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: villanó - 2017.08.03 23:04:40
Sziasztok,
a munkahelyemen pázsit mellett parkolok, melyben locsolóberendezést rejtettek el.
A kékes-sötétszürke kocsim, de még az ablaka is most csupa vízkőfolt... szerintetek mivel jön le, ami nem bántja a fényezést?

üdv:
villanó
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.08.03 23:55:18
autósamponnal
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Silent - 2017.08.04 00:35:01
Sziasztok,
a munkahelyemen pázsit mellett parkolok, melyben locsolóberendezést rejtettek el.
A kékes-sötétszürke kocsim, de még az ablaka is most csupa vízkőfolt... szerintetek mivel jön le, ami nem bántja a fényezést?

üdv:
villanó
Ecet oldja a vízkövet.

autósamponnal
Ha locsoló nyomja rá és pár cikluson át hagyod, akkor sajnos nem szedi le súrolás nélkül. :no:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: OldPiet - 2017.08.04 06:42:59
Most rendeltem horpikiszedő szettet. :)
Á van másik  :sorcerer:
http://www.vezess.hu/vezetunk/2016/03/15/horpadasok-javitasa-forro-vizzel-es-wc-pumpaval/
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.08.04 09:56:36
ugyvan, vagy ecettel. ecet simán lehozza. motoromrol is mostam már le ecettel.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2017.08.04 11:03:57
Ezen én is gondolkodom. Milyet rendeltél: ragasztós pisztoly/tekerős kihúzó vagy pálcás kinyomó?
Ilyet (https://www.banggood.com/35pcs-PDR-Car-Body-Dent-Repair-Kit-Hammer-Puller-Glue-Gun-Balance-Bridge-Scraper-p-1114595.html?rmmds=search)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Trotter66 - 2017.08.04 11:05:05
és lájön??

Unatkozom.  :devil:  Lájönnek is van?  Én leragadtam a polírnál, még a Renaultos időből.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2017.08.13 16:23:06
Ma kipróbáltam egy új dolgot: lakkgyurma.
3M kütyübazár 2500ft. Elképesztő, csóri Astra még normális mosást sem látott soha. Sajna a fényezésbe égett madárürülékkel nem bánt el, de sok koszt lehozott alapos mosás után is. Ami hátránya: rengeteg ablakmosó kell a felület meg a gyurma közé, ajánlott valami koncentrátumot beszerezni (fél lityót elspricceltem a motorháztetőre), rengeteg idő és nem árt hozzá egy kitartó marok sem :-D
Utána meg kell rögtön egy záróréteg, sajna viaszt pont nem hoztam.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2017.08.15 07:55:16

A polírozás az nem lenne elég önmagában?
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2017.08.15 10:01:22
A polírozás az nem lenne elég önmagában?
Itt érezhetően szemcsék vannak beleégve a lakkrétegbe (tapintásra is érezhető a különbség), valami olyan sorrendre tudnék gondolni hogy mosás, gyurma, polír és wax.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Norbee - 2017.08.15 10:10:30
A polírozás az nem lenne elég önmagában?
Sokat olvastam a témával kapcsolatban. A hozzáértők a polír előtt gyurmázzák az autót. Kb : mosás, gyurma, mosás,  kézi polírozás, waxolás.
Ez nem a 4-5 órás polír kuponnal 15000ft kategória. :devil:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2017.08.15 11:34:09
Sokat olvastam a témával kapcsolatban. A hozzáértők a polír előtt gyurmázzák az autót. Kb : mosás, gyurma, mosás,  kézi polírozás, waxolás.
Ez nem a 4-5 órás polír kuponnal 15000ft kategória. :devil:
Gondolom sokkal rosszabb, amikor a beleégett szemcsét kikapja a korong és csiszolja, mint ha előtte gyurmával leszeded. Gyanítom minimálisan a gyurma is belekarcolja picit a porszemet, de végülis jól alá kell spriccolni.  Látszott az ablaktisztítón is hogy barna (fehér kocsin látványos)
Úgy látom kedvenc kocsimosóm is szereti használni (https://www.youtube.com/watch?v=qFQsqBHEwrE)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2017.08.16 08:44:50
Ennyire nem merültem el fényezéssel kapcsolatban az utógondozásban, de amint látom van mit javítani a gondos gazda ismeretein!  :yes:  :)
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Norbee - 2017.08.16 10:19:53
Ennyire nem merültem el fényezéssel kapcsolatban az utógondozásban, de amint látom van mit javítani a gondos gazda ismeretein!  :yes:  :)

Lelkes ámátőr vagyok.  ::)
Ha van rá igényed , szeptemberi találkozóan szívesen osztok meg tapasztalatot.  :yes:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: DonPrego - 2017.08.16 10:25:44
Ennyire nem merültem el fényezéssel kapcsolatban az utógondozásban, de amint látom van mit javítani a gondos gazda ismeretein!  :yes:  :)
Ezt is túl lehet tolni, végtelen pénzt és időt beleölni és mire kitapasztalsz mindent pár kocsi fényezését tönkretetted, mások meg megmondják hogy látod látod ...
Egyik legelvetemültebb kütyüm a scratch shield, amit angliából rendeltem eBay-en: itthon talán csak egy helyen láttam eddig, amcsiban meg magára valamit adó autótulaj el sem tudja képzelni az életét nélküle.
Másik meglepő dolog, hogy a mosás utáni szárítást sem száraz mikroszálas kendővel végzik, hanem az alá/rá is spriccelnek valami kenőanyagot (én spec nedves kendővel törlöm le az autót).
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Fery - 2017.08.16 10:50:31
Lelkes ámátőr vagyok.  ::)
Ha van rá igényed , szeptemberi találkozóan szívesen osztok meg tapasztalatot.  :yes:
Érdekel és remélem ott tudok lenni.

Ezt is túl lehet tolni, végtelen pénzt és időt beleölni és mire kitapasztalsz mindent pár kocsi fényezését tönkretetted, mások meg megmondják hogy látod látod ...
Egyik legelvetemültebb kütyüm a scratch shield, amit angliából rendeltem eBay-en: itthon talán csak egy helyen láttam eddig, amcsiban meg magára valamit adó autótulaj el sem tudja képzelni az életét nélküle.
Másik meglepő dolog, hogy a mosás utáni szárítást sem száraz mikroszálas kendővel végzik, hanem az alá/rá is spriccelnek valami kenőanyagot (én spec nedves kendővel törlöm le az autót).
A én is nedves kendővel törlöm a mosás után. Túl tolni nem szeretném :)
Ami aktuális lenne az a polírozás, de nem szeretném a hülyék bátorságával nekiesni, ezért jó az aktuális esetleg új tapasztalat mert még nem próbáltam saját magamtól egy ilyen műveletbe sosem.
Ez a scratch shield jó ötlet!!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Norbee - 2017.08.16 12:54:03
Érdekel és remélem ott tudok lenni.
A én is nedves kendővel törlöm a mosás után. Túl tolni nem szeretném :)
Ami aktuális lenne az a polírozás, de nem szeretném a hülyék bátorságával nekiesni, ezért jó az aktuális esetleg új tapasztalat mert még nem próbáltam saját magamtól egy ilyen műveletbe sosem.
Ez a scratch shield jó ötlet!!
Látom lesz miről értekezni.  :devil:
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kopygege - 2018.03.02 08:58:56
Sziasztok!

Lakatolással kapcsolatban ez a megfelelő topic, mert ha nem, kérlek jelezzétek, hová írhatnék. Köszönöm!

Egy 2000-es gyártású Corolla esetében a szélvédő környéke kezd rügyezni és a vezetőoldali padlólemez is rossz állapotban van. Márkaszervizben beszéltek le róla, hogy ott csináltassam meg az irreális rezsióradíj miatt. Szeretnék jó szakembert találni, reális áron. 

Előre is köszönök minden javaslatot!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2018.03.02 10:20:19

Neki, v. neked?

Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kopygege - 2018.03.02 13:01:15
Köszönöm a hozzászólást, bár talán érthető, hogy nem szeretnék rengeteg pénzt otthagyni emiatt, tekintettel az autó korára és értékére. Sajnos egyelőre nem gondolkozhatom cserében, egy-két vizsgát még jó lenne, ha kibírna nálam, de nem szeretném/tudnám az autó jelenlegi értékét rááldozni egy lakatolásra. Ezért szeretném kérni a fórumozók segítségét, mert biztos nagyobb a tapasztalatotok a témában.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Silent - 2018.03.02 15:26:58

Nagy csodák nincsenek. Ma már csak a kókány mókusok dolgoznak relatíve olcsón. A jó szakiknál több hónapos várólisták vannak a reális ár mellett. Kérj pár árajánlatot innen-onnan, aztán el tudod dönteni, hogy hova viszed.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kocka - 2018.04.22 22:22:22
Sziasztok,

Meg szeretnénk venni egy 2008-as piros/bordó színű Toyota Corolla Verso-t. A szerelőnk szerint nem volt törve, még csak szétszedve sem (belül is nagyon szép állapotú amúgy). Viszont a rétegvastagságmérővel 620-700 mikronos értékeket sikerült mérnünk, az autó teljes felületén, belső kis zugokat is beleértve. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet ennek az oka? A furcsa értékek ellenére lehet, hogy ez gyári fényezés? Az autó nem metál vagy gyöngyházfényű, inkább olyan 'klasszikus'.
A rétegvastagságmérő egy olcsó 9000 Ft-os készülék, de más autókon 100-150 (javított elemeken kb 300) mikronokat is tudott mérni az elvárásainknak megfelelően.

Köszönöm!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Silent - 2018.04.23 08:28:21
Elsőre a műszerre tippeltem volna, de ha máshol jól mért akkor a tulajt kéne megkérdezni. Másodszorra voltetorve.hu lekérdezés, km óra állás lekérdezés, és még le lehet kérdezni Toyotánál alvázszám alapján infókat. Azt is meg lehetne kérdezni, hogy szerintük gyári-e a fényezés?  Aztán mérlegelni a rendelkezésre álló infók alapján.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: Deka - 2018.04.23 12:51:22
Sziasztok,

Meg szeretnénk venni egy 2008-as piros/bordó színű Toyota Corolla Verso-t. A szerelőnk szerint nem volt törve, még csak szétszedve sem (belül is nagyon szép állapotú amúgy). Viszont a rétegvastagságmérővel 620-700 mikronos értékeket sikerült mérnünk, az autó teljes felületén, belső kis zugokat is beleértve. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet ennek az oka? A furcsa értékek ellenére lehet, hogy ez gyári fényezés? Az autó nem metál vagy gyöngyházfényű, inkább olyan 'klasszikus'.
A rétegvastagságmérő egy olcsó 9000 Ft-os készülék, de más autókon 100-150 (javított elemeken kb 300) mikronokat is tudott mérni az elvárásainknak megfelelően.

Köszönöm!
Nem fólia van rajta?

Tapatalkkal küldve az én Redmi 4X eszközömről

Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2018.04.23 19:43:18
Nem fólia van rajta?

Tapatalkkal küldve az én Redmi 4X eszközömről

Ott a pont tizedes!!
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: kocka - 2018.04.24 11:59:01
Sziasztok,

Meg szeretnénk venni egy 2008-as piros/bordó színű Toyota Corolla Verso-t. A szerelőnk szerint nem volt törve, még csak szétszedve sem (belül is nagyon szép állapotú amúgy). Viszont a rétegvastagságmérővel 620-700 mikronos értékeket sikerült mérnünk, az autó teljes felületén, belső kis zugokat is beleértve. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet ennek az oka? A furcsa értékek ellenére lehet, hogy ez gyári fényezés? Az autó nem metál vagy gyöngyházfényű, inkább olyan 'klasszikus'.
A rétegvastagságmérő egy olcsó 9000 Ft-os készülék, de más autókon 100-150 (javított elemeken kb 300) mikronokat is tudott mérni az elvárásainknak megfelelően.

Köszönöm!

Nos, kiderült, hogy a műszerrel van valami gond. Kölcsönkértünk egy másik mérőt, és azzal korrekt gyári értékeket mértünk. A fóliára mi is gondoltunk, de a motorháztető belső felületén és a belül található mindenféle eldugott felületeken is ugyanúgy 600+-okat mért.
Érdekes módon a műszer szelektíven, de következetesen hibázik: egyrészt adott autót mindig ugyanolyannak mér, másrészt Toyota, Honda és 1-2 európai autó esetén mértem 600+-t vele, a töbi európai esetén helyesen mér.
Cím: Re:Fényezéssel kapcsolatos kérdések,észrevételek
Írta: micila - 2018.04.24 14:15:32
Nos, kiderült, hogy a műszerrel van valami gond. Kölcsönkértünk egy másik mérőt, és azzal korrekt gyári értékeket mértünk. A fóliára mi is gondoltunk, de a motorháztető belső felületén és a belül található mindenféle eldugott felületeken is ugyanúgy 600+-okat mért.
Érdekes módon a műszer szelektíven, de következetesen hibázik: egyrészt adott autót mindig ugyanolyannak mér, másrészt Toyota, Honda és 1-2 európai autó esetén mértem 600+-t vele, a töbi európai esetén helyesen mér.

Rászistá a mérő! :D :D ::)