Toyota Club Hungary [ Forum ]

Típusok - TOYOTA => Corolla & Auris => A témát indította: Georgexy - 2006.05.19 22:15:14

Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.19 22:15:14
Sziasztok!
Gondoltam elkelne egy ilyen topic ugyanis jó lenne tudni, hogy kinek mennyit fogyaszt a kicsikéje és ezzel esetleg lehetséges hibák illetve beállítási különbségek is fölfedezhetõk!
nem beszélve arról, hogy az évek elteltével kinek nõtt meg esetleg a fogyasztása!
Szóval hajrá! :pofa:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.05.19 23:53:41
Jó ötlet. Azt mondjuk nem értem, a sajátod fogyasztását miért nem írtad be, de gondolom, ami késik, nem múlik.  :nagymosoly:

Az enyémet teljesen vegyes üzemben használom, a nálam töltött szűk 40e km átlaga valahol 7,5 körül lehet. Városban 8, télen 9, országúton 110-ig 6 alatt marad, sztrádán 130-ig 7, de 160 fölött már bőven 10 liter a fogyasztása. A legjobb átlagom (igaz, fél tankra vetítve) 5,2, teljes tankra 6,4, a legrosszabb - csak tél, csak város - 9,9 volt. Sajnos jellemzően teljesen összevissza módon használom, így elég nehéz lenne megállapítani, hogy ehhez képest 3 év múlva hogyan alakulna a fogyasztása.

Szerintem sztrádán zabálhatna kevesebbet, örülnék, a 150-160 utazósebességnél nem menne 8 fölé a pillanatnyi fogyasztás. Az országúti, klímával is 6 liter körüli fogyasztása viszont szerintem remek. Egy tapasztalattal lettem gazdagabb: ha a gyári ajánlás szerinti 2,2-nél keményebbre (most épp 2,4-re) fújom a gumikat, akár fél literrel is kevesebbet mutat a pillanatnyi fogyasztás, miközben a menetkomfort semmit nem csorbul.

attila23: igazad van, a típus kimaradt. 2002-es Corolla E12 1,4 Sol masináról írtam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.05.20 02:07:20
Légyszíves írjátok bele a motort is, ha nem szerepel a neveteknél.

Most 1230 kmt mentem 74,5 liter V-power diesellel (többször rátankoltam).

Ez 6.05-ös fogyasztást jelent, de a fogyasztásmérõ csak 5.8-as átlagot mutatott. Többször tapasztaltam efajta tévedést (mindig lefele), pedig a tankot mindig jól telenyomom.  Átlagsebesség 45 km/h.

Pályán 145-150-nél eszik 6 litert a kocsi, érdekes, hogy a szél 0,5 literrel is eltérítheti ezt az értéket. (M5-ösön gyakori az északi szél)

Városi fogyasztás (20-21 km/h átlagsebességnél) 6,5 liter. Ahol lehet Bpesten 70-80-al tartósan menni ott 5.-ben 3,5 - 4 liter körül alakul, ez erõsen le tudja húzni a városi átlagot, ezért is írtam be az átlagsebességet. 90 körül hozza a gyári 4 litert. Télen plusz 5-6 decivel lehet számolni. Klímával még nem sokat használtam az autót, így azt nem tudtam megmérni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.20 07:57:42
Nekem a 2001-es 1.4 vvt-i átlagosan 5.5-6 között evett javarészt országúton 100-110 között hajtva. Télen +0.5 liter. Az 1.4 D4D-vel még csak 150 km van, majd beszámolok :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.20 09:11:43
Nekem mivel még alig több, mint 4000 km van 1.4-es Corollámban nem tudok túl sok információval szolgálni! 2 telitankos mérésem volt amire nem tankoltam rá és azok szerint 8l körül evett átlagosan! Persze én ritkán megyek országúton 100 alatt inkább fölötte! Mindkettõben volt egy 200 km autópálya ahol egy 70 km 180-al lett megtéve! (Idegesített egy Kadett mögöttem) Viszont a legtöbb az városi közlekedés ebbõl! Mióta meleg van azóta a légkondi ritkán van kikapcsolva. Jelentõsen nem növelte a fogyasztást! De érzésem szerint egy 7 - 7,5 literrel jobban állna az autónak! Átlagosnak! Lehet, sõtt biztos vagyok benne hogy óvatos autózással el lehet érni ezt talán még kevesebbet is de én nem azért vettem az autót, hogy ne dinamikusan használjam! Igaz vehettem volna 1,6-ost agy Dieselt! De valamiért nem akartam! Ismerõsöm a Toyota szervízben dolgozik Egerben és õ mondta hogy nincs nagy különbség az 1,4-es és az 1,6-os között! A guminyomás viszont úgy tdom 160 alatt 2.6 160 fölött pedig 2.2! Így van a táblázatban! Vagy talán 180  de most nem emléxem!
Na ennyi egyenlõre! várom a további hozzászólásokat ! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.05.20 13:51:19
En legtobbet autopalyan megyek vele. 140 korul fogyaszt 8 korul. 160-nal 9 felett valamivel.

Par hete voltam Szolnokon, kis m5, utana a 4-esen, nyugiban. Oda-vissza 5.3 lett a vege. Varosban ahol es ahogy en jarok 7 korul van, de en nagyon keveset megyek vele itt Pesten.

Telen talan par decivel fogyaszt tobbet, a klimat en meg nem veszem eszre.

43k km van az autoban, nem szoktam irogatni, de talan 7.5 korul lehet a nagy atlag.

2004-es 1.4 vvti wagon Corolla.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.05.20 14:53:02
A mostaniról még korai lenne nyilatkozni, de az elõzõ adatai megvannak:
3 év alatt az átlag 7.24 volt. Ez túlnyomó részt város (Bp.) vagy autópálya adta.
Min érték: 5.52 (732 km-en)
Max érték: 8.24 (622 km-en).
Corolla 1.4 HB 2003.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.20 16:22:17
Arról van valakinek tapasztalata, hogy esetleg més minõségû benzintõl máshogy fogyaszt az autó?
Én kipróbáltam a V-Power Racing-et és meg kell hogy mondjam vettem észre nem kis különbséget! Bár valószínûleg azért fogyasztott kevesebbet mert nem nyomtam neki annyira mégis ugyanúgy ment mint elõtte!
Csak uygebár kicsit húzós az ára!
hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.05.20 16:36:56
Idézetet írta: "Georgexy"
Arról van valakinek tapasztalata, hogy esetleg més minõségû benzintõl máshogy fogyaszt az autó?

Tavasszal huzamosabb ideig tankoltam 95-ös V-Power benyát, és figyelgettem a pillanatnyi fogyasztásokat; autópályán kb. 3-4 decivel kisebb értékek jöttek ki. Ha nem lenne drága, csak azt tankolnám, mert jobban is ment tőle a kocsi. A Racinget még nem próbáltam.

Rossz tapasztalat: a gyöngyösi Jet kúton akárhányszor tankoltam, a kocsi majd' egy literrel többet evett annál, mint amire a használat jellegéből tippeltem volna.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.20 18:08:11
Nekem 8 lityi és csak város…
+/- 1-2 deci ha kicsit jobban nyomom/kímélem a vasat…
De ha már témánál vagyunk: megemlítendõ a nagyon hamar „felvillanó” tankoljá má’ ikon :nagymosoly: …
Gyakorlatilag már negyed tanknál világít… :|  
Engem meg zavar, pláne este…
Ilyenkor inkább rátankolok… Így olyan mintha „csak” 40 1néhány literes lenne a tank… :wink:  :?

Ja, és a felnicsere kb. 0,2L-es fogyinövekedést hozott… :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.05.20 18:50:36
6,2-6,4 csak város, csak rövid szakaszok, szinte mindig hideg motorral indulva.
5,6-5,8 autópálya, (benne Pesten keresztül nyugat-kelet), pályán átlag 140-150 tartva
5,0-5,2 fõútvonal, 100-110
4,0-4,2 tojáshéjon, 80-90
ja, és a klíma mindig megy..
az értékek mindig hosszabb szakaszok eredményei, tehát nem pillanatnyi értékek

Toyota Corolla 2005 1,4 D-4D
Üdv
A.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.20 18:54:45
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Georgexy"
Arról van valakinek tapasztalata, hogy esetleg més minõségû benzintõl máshogy fogyaszt az autó?

Tavasszal huzamosabb ideig tankoltam 95-ös V-Power benyát, és figyelgettem a pillanatnyi fogyasztásokat; autópályán kb. 3-4 decivel kisebb értékek jöttek ki. Ha nem lenne drága, csak azt tankolnám, mert jobban is ment tõle a kocsi. A Racinget még nem próbáltam.

Rossz tapasztalat: a gyöngyösi Jet kúton akárhányszor tankoltam, a kocsi majd' egy literrel többet evett annál, mint amire a használat jellegébõl tippeltem volna.

Igen sajnos ez igaz! A gyöngyösi Jet kút az nem igazán jóminõségû benzint árul :D
Viszont én szinte minden elkalommal 95-ös V-Power-t tankolok! Amikor csak tehetem!
Egyébként a Molnál nem tankoltam már kb. 5 éve! Utálom a benzinjüket! Én Shell, Aral, OMV, Agip, illetve 1-2 diszkont benzinkút!
De a Shell a legjobb! ez biztos!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.20 21:16:37
Én a benzinesbe (1.4 vvt-i) mindig 98-ast tankoltam, azt jobban komálta. Az utóbbi idõszakban MOL-nál, és szerette. Nekem a szegedi JET-rõl van negatív tapasztalat, szintén rosszabb fogyasztási érték, nem ment az autó úgy, ahogy kellett volna.
A Shell V-Powert az enyém nem szerette, nem igazán ment jól vele, és kb 2-3 deci plusz volt a fogyi (csak egy tankot mentem)
A D4D-vel most, hogy kicsit több, mint fele város már 5.4-et mutat a kijelzõ. Persze pontos adatok majd elsõ tankolás után. Jövõ 7-en beleszalad 1500km, akkor írok pontosabbat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.05.20 22:27:51
Az autó egy 2000-es 1.4-es VVTi Liftback. 2004 és 18e km óta van nálam. A jellemzõ útak rövidek, de kevés benne a város, vagy ha van is benne, akkor az Budapest hétvége. Átlag havi egy út Mohácsra Biatorbágyról 90-110 között elõzések nélkül. ;-) Ilyen kiméletes út végén mutatott az átlag fogy mérõ 4,9-et is. De teli tankra eddig 5,94 volt a legjobb, 7,23 a legrosszabb - ez utóbbi tavaly tél végén.
Nyáron megy a klíma, de nem folyamatrosan - manuális. A teljes átlag 6,31 a cca 1,5 évre.
Jellemzõen MOL 95-öst tankoltam, de a múltkor véltelenül Total 98-as került bele. És ettõl mintha kb. 0,5 literrel le ment volna a fogyija, ami azt jelenti, hogy a 98-as olcsóbb nekem, mint a 95-ös. Majd még tesztelek egyet a következõ teli tanknál.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.21 14:30:43
Sziasztok!
Örülök, hogy nyílt egy ilyen topic, már én is terveztem. Nekem sincs túl sok tapasztalatom, mivel nemrég léptem át a 4000Km-t. Eddigi legnagyobb átlagfogyasztásom 8,1l, amit a repkedõ minuszoknak, a csillag garázsnak és a rövid városi utaknak köszönhetek. A legkisebb 7,2l (eddig) és ez is FULL város. Sajnos 110km/h körül még mindig horrorisztikus értéket (7,3-7,4l) mutat a pillanatnyi fogyasztás.
MOL benzint már 5 éve nem használok, mivel 2001-ben megdermedt!!! a GAstrankban. Én 90%-ban Shell-es 95-ös benyát tankolok. Egyszer volt a Corollában TG 98-as, de nem nagyon vettem észre különbséget. Lehet, hogy csak a Tesco miatt. :nagymosoly: A Hondámat anno nagyrészt 98-al tankoltam, mert azt nagyon szerette. Nekem a "sima" V-Power nem jött be, de a Racing-et már észrevette a járgány. Alacsonyabb fordulat mellett jobban húzott, de igazi elõnyét akkor tapasztaltam, mikor tele volt a kocsi (5 felnõtt + csomagok). A Corollában még nem volt ilyen benya. Néha szoktam egy-két deci kerót önteni 1 tele tankhoz injektor tisztító gyanánt. :kacsint:
Jelenleg (ugye) 16-os felnin gurul a verda. Én nem vettem észre fogyasztás növekedést, mivel nekem eddig tankról-tankra csökkent az átlag. Majd õsz végén kiderül a különbség, mert akkor visszarakom a gyári 15-ösöket. A kerekeket 2,4-re nyomattam, de többek tanácsára 2,5-re fogom fújatni. A nyaralásra pedig 2,7-re! Mivel full-on leszünk és végig pálya.
Mára ennyit. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.21 20:22:05
A Dzset kutakról egyre több rosszat hallani… (amúgy én is gyengébbnek érzem a naftájukat)
És most már az ár miatt SE megy oda az ember…
Az öemvénél pl. kerek egy forintocskával drágább „csak” a 8as… Akkor mirõl is beszélünk… :wink:

Más: Egy kúton dolgozó ismerõsöm olyat mondott, hogy holnap sztrájkolni fognak a Mol dolgozói???
Ez mi??? Sztem kacsa :?:
Valaki, valami infó?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.21 21:05:23
Idézetet írta: "Peti500"

Én nem hallottam a strájkról de lehet ez is oylan kacsa csak amivel a benzin árát akarják még föntebb tornászni!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.05.21 21:13:08
Bemondta a rádió és a tv is  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2006.05.21 21:25:31
1,4 benzines átlag 23e km 6,661 vegyes fogyasztás. Min. 4,9 fél tankra, telére 5,4, max. 11,4 rövidtávon, telentankra 8,6.
A fordulatot 3e tartva a sebesség kb. 100km/h ekkor a fogyi 5,3-5,4 ez neki az ideális, gyorsabban illetve lassabban haladva többet eszik. 180-nál úgy 17l körül.-((( Most kb. 600 km alatt 6,4 az átlag ebbõl fele pálya+vidék, a többi Bp.

1,4 D-4D bejáratás alatt csak Bp-en 4,3, klímázva-dugóban 4,5.-)))
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.21 21:31:16
Idézetet írta: "whis"
Bemondta a rádió és a tv is  :roll:

Na kb. ennyit tévézek /rádiózok… :nagymosoly:
De azért jó tudni… :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.05.22 07:14:00
Idézetet írta: "Agyarka"

1,4 D-4D bejáratás alatt csak Bp-en 4,3, klímázva-dugóban 4,5.-)))

ez gáz... az enyém 1,5-2 literrel többet zabál...lásd feljebb .Valami nem OK nálam akkor..pedig uigyanaz a motor.
A.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2006.05.22 08:17:51
Hali, nekem az 1,6-os '99-es Corolla HB-em kezdetben télen városban benyakalta a 11 litert is, vegyesben a 9-et, aztán lambdaszonda csere óta lement a fogyasztásom vegyesben (70 % elõvárosi utazgatás hétvégén, illetve 30 % -néha lightosabb -Bp-i dugókkal, meg elvileg benzintakarékos Michelin Energy gumikkal) 6,8-7,5-re az utóbbi mérések óta.

70 % Országút + 30 % 140-es tempójú autópálya után  6-6,5 liternél lejjebb - igaz 4 személlyel- még nem nagyon tudtam menni.

Elõzõ, E10-es 1,3-as Corollám vegyesben 6,7-et evett, csak országúton viszont le tudtam vele menni -4 személlyel is - 5,2 körüli értékre. A maximum fogyija 8,5 liter volt, amit valaha evett nálam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.22 10:33:55
Idézetet írta: "antocian"

ez gáz... az enyém 1,5-2 literrel többet zabál...lásd feljebb .Valami nem OK nálam akkor..pedig uigyanaz a motor.
A.

Sztem a 6liter, hidegen, rövid távon teljesen normális a d4d-tõl, haver 1.4-es kombija 5.5-6 lityi között jár el, és õ egész nap nyomja a városban az ipart… (dugó, néha klíma stb.)
Szerintem inkább a „kolbis” :twisted:  Yarisra  jellemzõ az 5liter alatti városi fogyi…
(bár sztem hasonló körülmények közt azzal se tudnál 5liter alá menni, de majd jön egy dízel Yarisos és megmondja a tutit… :hmm: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.05.22 11:10:59
Idézetet írta: "antocian"
ez gáz... az enyém 1,5-2 literrel többet zabál...lásd feljebb .Valami nem OK nálam akkor..pedig uigyanaz a motor.
A.

Rengeteget számít a vezetési stílus, és hogy mennyit tölt az ember dugóban. De ez elég közhelyes.
Nem lehet másfél liter különbség ugyanolyan stílusban vezetve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.05.22 11:59:47
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "antocian"
ez gáz... az enyém 1,5-2 literrel többet zabál...lásd feljebb .Valami nem OK nálam akkor..pedig uigyanaz a motor.
A.

Rengeteget számít a vezetési stílus, és hogy mennyit tölt az ember dugóban. De ez elég közhelyes.
Nem lehet másfél liter különbség ugyanolyan stílusban vezetve.

Hát, pedig még csak nem is telitalppal vezetek, és kisváros, tehát dugózás sincs... amikor új volt, az elsõ 4-5000 km-en 5,9-6,1 között kajált, (megjegyzem, azt is sokalltam), átlag a bc szerint 34 km/h-ra, de azt most kifejezetten sokallom. (tegnap már 6,6-ot mutatott - lábujjheggyel érintve a gázpedált - nem dugózva le tudtam szedni 6,4-re..
Asszem, kipróbálom a telitalpas vezetést, és ha 7 közelébe fog esni, akkor szervízbe vele és kivizsgálást kérek... ezét vett az ember ilyen autót, hogy keveset fogyasszon... kezd dühíteni ez a dolog..
A.
Cím: fogyasztás
Írta: nemtamas - 2006.05.22 12:28:37
Üdv!

Corolla 1.4 d4d. Június végén lesz 1 éves, 10.000Km:
Maximum fogyasztás: Télen, mikor -10 fok alatt volt, tankoltam, nulláztam a számlálót, városban használtam max 4 km -es távokon, szerencsétlen hõfok mutató még el sem indult. Így megtettem kb 150 km -t -> fogyasztás 7,5 l/100 km. Késõbb már mentem hosszabb távokat is, így a teljes tankra 6,3 l -es átlag jött ki.
Minimum fogyasztás: 4,7 l átlag teljes tankra. Majdnem teljesen országút, fele klímával.
Teljes átlag: 5,6 l /100km
Cím: Re: fogyasztás
Írta: antocian - 2006.05.22 12:52:48
Idézetet írta: "nemtamas"
Üdv!

Corolla 1.4 d4d. Június végén lesz 1 éves, 10.000Km:
Maximum fogyasztás: Télen, mikor -10 fok alatt volt, tankoltam, nulláztam a számlálót, városban használtam max 4 km -es távokon, szerencsétlen hõfok mutató még el sem indult. Így megtettem kb 150 km -t -> fogyasztás 7,5 l/100 km. Késõbb már mentem hosszabb távokat is, így a teljes tankra 6,3 l -es átlag jött ki.
Minimum fogyasztás: 4,7 l átlag teljes tankra. Majdnem teljesen országút, fele klímával.
Teljes átlag: 5,6 l /100km

Úgy látszik, ilyen dimbes -dombos helyeken  (Sopron :? , Veszprém) többet kajál. Nekem a 15000-es átlag 6 l. Igaz, ebben 8500-9000 csak város, rövid távok. A minimum fogyasztás nekem 5,6 l volt eddig a legjobb, a max pedig 6,4 l.
De legalább nem vagyok egyedül..
A.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.22 13:07:46
Biztosan jól méri az autó a fogyasztásokat és az átlagsebességet? nekem 41 km/h az átlag a gép szerint! nem kevés ez? A fogyasztás pedig 8,4! persze saját mérés után ez csak 8! De engem az átlagsebesség zavar! Mondjuk szeretem ha megy az autó és nem szoktam spórolgatni!

1.4 VVTI 2006
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.05.22 13:17:18
Idézetet írta: "Georgexy"
Biztosan jól méri az autó a fogyasztásokat és az átlagsebességet? nekem 41 km/h az átlag a gép szerint! nem kevés ez? A fogyasztás pedig 8,4! persze saját mérés után ez csak 8! De engem az átlagsebesség zavar! Mondjuk szeretem ha megy az autó és nem szoktam spórolgatni!

1.4 VVTI 2006

én mindig decire anyit tankolok, amennyit a bc kiír... akár már tankolás elõtt ki is számolhatnám az aprót a kúton...
A.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.22 13:22:32
én azt vettem észre, hogy ha a pályán kb 130-al megy az ember és nem gyorsyt vagy lassít akkor a pillanatnyi foygasztás mutató tartja a 6 lityit! Nekem Eger-Debrecen között sikerölt 2 tizedet csökkentenni! De ekkor még bejáratós volt a verda! Legutóbb már 160 alatt nem nagyon jöttem! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.05.22 14:15:25
Idézetet írta: "Georgexy"
nekem 41 km/h az átlag a gép szerint! nem kevés ez?

Nem, mert amikor állsz és jár a motor, szépen megy le az átlagsebesség. Nekem is a Yarison 54km/h az átlagsebesség, pedig sokat járok városon kívül 100 körüli tempóval.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2006.05.22 18:02:24
Idézetet írta: "antocian"
Idézetet írta: "Agyarka"

1,4 D-4D bejáratás alatt csak Bp-en 4,3, klímázva-dugóban 4,5.-)))

ez gáz... az enyém 1,5-2 literrel többet zabál...lásd feljebb .Valami nem OK nálam akkor..pedig uigyanaz a motor.
A.

Á, dehogy minden rendben van sa gépeddel, amikor a testvérem jár vele neki is majdnem 6 litert eszik. Én fõleg 20-30 km-eket autózok vele és bejáratás alatt "tojást tettem" a gázpedál alá, Õ meg csak 5-6 km megy vele és tolja.-)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.22 18:24:04
Idézetet írta: "Georgexy"
Biztosan jól méri az autó a fogyasztásokat és az átlagsebességet? nekem 41 km/h az átlag a gép szerint! nem kevés ez? A fogyasztás pedig 8,4! persze saját mérés után ez csak 8! De engem az átlagsebesség zavar! Mondjuk szeretem ha megy az autó és nem szoktam spórolgatni!
1.4 VVTI 2006

Nekem FULL városi közlekedés mellett 34km/h és 7,2l jött ki átlagban egy egész tankra. Ezzel a fogyasztással nincs is semmi bajom. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.22 18:26:55
Idézetet írta: "Georgexy"
én azt vettem észre, hogy ha a pályán kb 130-al megy az ember és nem gyorsyt vagy lassít akkor a pillanatnyi foygasztás mutató tartja a 6 lityit! Nekem Eger-Debrecen között sikerölt 2 tizedet csökkentenni! De ekkor még bejáratós volt a verda! Legutóbb már 160 alatt nem nagyon jöttem! :D

...viszont nekem ilyen kellemes fogyasztást még SOHA nem írt ki a pillanatnyi fogyasztásmérõ 130-nál. Nekem 110km/h-nál 7,2-7,3-at mutat. Szörnyû! :mivan: Viszont még reménykedek abban, hogy egyszer nekem is hasonló értékeket mutat majd a kijelzõ. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.23 21:51:05
Idézetet írta: "norbi1974"

Az a baj, hogy nekem nagyon vegyesen fogyaszt az autó! És ráadásul én nem vagyok az a könnyûlábú sofõr! persze ha szeretném leszoríthatnám a fogyasztást szerintem akár 7 liter környékére de akkor hol marad az élvezet! De az már biztos, hogy a következõ Corim az minimum 1.6-os lesz!
Tényleg ! Akinek esetleg 1.6-os E12-je van az írja már le hogy mennyit fogyaszt! Érdekelne! Érzésem szerint nem ehet többet viszont biztos, hogy jobban megy!
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.23 21:58:49

Nekem van „1.6-os” ismerõsöm…
Kb. 0,5-1 lityivel fogyaszt többet városi használatkor a motor…
Érzésre nem tûnik (sokkal) erõsebbnek a motor, inkább nyomatékosabb, gyorsulásba is kb. 90-ig fej-fej mellett haladunk… Onnan kezd határozottabban elmenni az 1.6-os…
Sztem nem éri meg 1.6-ost venni (bocs 1.6-tulajok :oops: ), én max. (ezt már írtam) egy 1.8-as 140lovas vvti-t tudnék következõ fokozatként elfogadni…
De olyat nem csináltak, hogy a fene egye meg… :roll:  :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.23 22:05:02

Hát igen! Pont ugyanezt mondta a Toyota szervizes haver! Ezért lett 1.4-es! Na meg a  biztosítás is jobb :)
Viszont ha az új 120 lovacskával fog büszkélkedni akkor már megfontolandó!
Szerintem!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nyuszi - 2006.05.23 23:57:05
Idézetet írta: "antocian"
Idézetet írta: "Georgexy"
Biztosan jól méri az autó a fogyasztásokat és az átlagsebességet? nekem 41 km/h az átlag a gép szerint! nem kevés ez? A fogyasztás pedig 8,4! persze saját mérés után ez csak 8! De engem az átlagsebesség zavar! Mondjuk szeretem ha megy az autó és nem szoktam spórolgatni!

1.4 VVTI 2006

én mindig decire anyit tankolok, amennyit a bc kiír... akár már tankolás elõtt ki is számolhatnám az aprót a kúton...
A.

A BC nálam is elég pontos, eddig max. 0.1l/100km volt a legnagyobb eltérés a valódi fogyasztáshoz képest.

1.6-os E12-es (2004) adatok nálam (mindig 95-ös benzinnel)
- télen, csak városban: 9-9.5l/100km
- hosszú, csak autópályás túra 140 km/h körül, még téligumival: 8.1 l/100km
- országút 90-110 km/h között: ~6-6.5l/100 km
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.24 00:08:52
Idézetet írta: "Georgexy"

Hát igen! Pont ugyanezt mondta a Toyota szervizes haver! Ezért lett 1.4-es! Na meg a  biztosítás is jobb :)
Viszont ha az új 120 lovacskával fog büszkélkedni akkor már megfontolandó!
Szerintem!

Engem a bizti nem érdekel (annyira :wink: )…
Ha 160lovas lett volna az 1.6-os, mint a vétekhondák akkor szó nélkül azt vettem volna…
De 10en1néhány paciért… :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.24 00:36:36
Az a 10egynéhány paci nagyon jól tud jönni egy necces elõzésnél! :mivan:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.24 09:24:56
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Georgexy"

Hát igen! Pont ugyanezt mondta a Toyota szervizes haver! Ezért lett 1.4-es! Na meg a  biztosítás is jobb :)
Viszont ha az új 120 lovacskával fog büszkélkedni akkor már megfontolandó!
Szerintem!

Engem a bizti nem érdekel (annyira :wink: )…
Ha 160lovas lett volna az 1.6-os, mint a vétekhondák akkor szó nélkül azt vettem volna…
De 10en1néhány paciért… :szemforgat:

Én egy vétekhonda 1,5-ös 114LE-s motorjával is meg lennék elégedve. Így még a biztosítás sem lenne több és vinné a 200-at! Ja, és kevés 1,6-os lenne ellenfél. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.24 10:54:38
Idézetet írta: "Kgabe"
Az a 10egynéhány paci nagyon jól tud jönni egy necces elõzésnél! :mivan:

Nem kell „necces” helyzetbe kerülni… :kacsint:
Amúgy (a saját példámat felhozva) 160lóval is lehet neccesen közlekedni, :vezetes:  akkor meg úgy mész, hogy min. 200 kéne, hogy ne legyen necces a szitu… :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.24 11:05:46
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Georgexy"

Hát igen! Pont ugyanezt mondta a Toyota szervizes haver! Ezért lett 1.4-es! Na meg a  biztosítás is jobb :)
Viszont ha az új 120 lovacskával fog büszkélkedni akkor már megfontolandó!
Szerintem!

Engem a bizti nem érdekel (annyira :wink: )…
Ha 160lovas lett volna az 1.6-os, mint a vétekhondák akkor szó nélkül azt vettem volna…
De 10en1néhány paciért… :szemforgat:

Én egy vétekhonda 1,5-ös 114LE-s motorjával is meg lennék elégedve. Így még a biztosítás sem lenne több és vinné a 200-at! Ja, és kevés 1,6-os lenne ellenfél. :nagymosoly:

Azért így se vall szégyent a kis 1.4-es!
Én tegnap egy Borát lenyomtam, :nagymosoly:  1autót kapott már olyan 120körül…
Aztán jött egy 156-os Alfa, ha jól tudom a leggyengébb is 120lovas és 1.6-os… Nem bírt elmenni!
Fej-fej mellett mentünk… Ráadásul olyan csúnya hangja volt ahogy nyomta neki a srác… :?

Amúgy nem akarnék én gyorsulni, :szemforgat:  de állandóan betalálnak… Kell egy TS!!!!!!!! :ordog:  :twisted:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.24 12:31:50

Igen nekem is jól esne egy TS! :D
Na ma este ha minden igaz akkor kipróbálom a kocsit haver kétezres 156-osával!
Asszem az talán 155 lovas! De a rutin mellettem van:D
hehe
Szerintem az 1.6-os motornak jó ma a 120 ló de kellene egy köztes mondjuk egy 1.8-as 140 ló körül és egy 2.0-es 160 lóval! És a TS-pedig lehetne szintén 1.8-as és 2.0-es változatvan!
Szerintem ez lenne ésszerû!
és így mindenki megtalálhatná a neki megfelelõt! És lenne egy árlépcsõ!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.24 19:54:18

Ez egy komoly hiba/hiány, hogy nincs a Corollának „normális” (benzines) motorparkja… :nana:  

Az E12-még szerencsésebb ilyen szempontból, legalább van TS...
Én zokszó nélkül azt vettem volna, de azonos évjáratnál egy mezei 1.4-1.6 és egy TS között az 1-1,5 millió difi azért mellbevágó… :mivan:  
De pl. ott volt az E11, max. a G6 jöhetett szóba, ha „sportosabb” akart lenni az ember, ami jóformán ugyanaz volt, mint a „sima” 1.6-os… :elkeseredett:

Remélem az E13-nál módosítanak ezen… :hmm:
Bár sajna azt beszélik, hogy „csak” a jelenlegi mocik lesznek erõsebbek…
Gondolom az 1.4 110, az 1.6 120 körül lesz…
És lesz a TS azt viszontlátásra… :cry:

Az 1.4-1.6-on túl minimum kéne egy „köztes” moci, egy 1.8-as 150ló körül, a TS pedig nyugodtan lehetne 2ezres és a lélektani 200lóerõ fölé mehetne… :nagymosoly:  
Továbbá a Hondához hasonlóan csinálhatnának egy bika d4d-t (TS külsõvel), 160 ló körül…(bár ez hidegen hagy :wink: )
Sztem… :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.25 00:44:55
Kicsit elkanyarodtunk. Visszaterelek: ma megvolt az elsõ tankolás. A cca. 1100km átlaga 4,6 lett!  :nagymosoly:  Na, ha még szépen be is lesz járatva...Naggyon elégedett vagyok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.25 00:51:02
Ja, amúgy õ produkálja ezeket az értékeket.  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.05.25 07:12:44
Idézetet írta: "Kgabe"
Ja, amúgy õ produkálja ezeket az értékeket.  :szivecske:

Enyém is ilyen szép lesz!   :tapsi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.05.25 08:10:48
Idézetet írta: "Kgabe"
Na, ha még szépen be is lesz járatva...

Túl sokat nem fog már lemenni... Dízeleknél mintha annyira nem számítana a bejáratás a fogyasztásban. Nekem legalábbis nem nagyon ment le.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.05.25 12:23:12
Idézetet írta: "Peti500"

Ez egy komoly hiba/hiány, hogy nincs a Corollának „normális” (benzines) motorparkja… :nana:  
Sajnos ez nem csak a Corollára igaz, hanem a többi Toyota modellre is. Nincs túl nagy választék a motorok terén :( És az is zavar, hogy csak bizonyos motorokhoz lehet automata, vagy mmt váltókat rendelni. De ahogy a toyotát ismerjük, nem valószínû, hogy több moci közül lehet majd választani, mint eddig.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.25 22:07:48
Idézetet írta: "Kgabe"
Ja, amúgy õ produkálja ezeket az értékeket.  :szivecske:

De szííííííííp óóótóóód van Tibiii, vagyis Kgabe! :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.25 23:32:20
Hajrá, hajrá Pparker! Köszi norbi1974! De azért a háttér sem mindegy. Szekszárd környékén, egészen pontosan Szálka felé készültek a képek. Mintha még a táj is szebb lett volna. ON: Most 4,6-ot mutat a BC stabilan, ami valósban négyfél körül lehet. (ja, már 1600km van benne...6 nap alatt)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.05.25 23:44:27
Sziasztok!

Nekem 1.6-os szedánom van, 2002-es évjáratú.

Még csak 2 hónapja használom az autót, a fogyasztási adatok pedig Budapesten, fõleg csak rövid (~10 km) szakaszokon használva olyan 8.4-8.6 l / 100 km körül alakultak. (Az átlagsebesség: 26-27 km/h.) Kb. havi 2000 km-bõl olyan 300 km vidéki kiruccanás (Dunakeszi - M3, M0, 2B, 2A) van. A klíma mostanában egyre többet üzemel, de a fogyasztási adatokon nem igazán lehet észrevenni (bár biztosan belejátszik).  :figyellek:

Én nem szeretek a dugóban araszolni, ezért ahol lehet, inkább keresek kerülõutakat, kis utcákat, ahol azért lehet haladni. Ezt csak azért mondom, mert folyamatos dugózással könnyen feljebb lehet tornázni az átlagfogyasztási értéket. Általában hamar szoktam felkapcsolni, 2500-3000 fölé nem nagyon szoktam pörgetni a motort, csak ritkán, amikor elfogy a türelmem az elõttem szerencsétlenkedõ láttán.  :nagymosoly:

Remélem, tudtam segíteni!  :kacsint:

Üdv, Zoli
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.26 10:03:18
Idézetet írta: "kekesiz"

Akkor úgy látszik megy az a dolog hogy +1lityi az 1.6-os fogyija, nekem gyakori tiltásokkal :nagymosoly:  pörgetve megy csak 8fölé… (8.2-8.4 körül) Viszont továbbra se feledjük! :nana:  
Nekem egy deka vidék, országút semmi sincs benne…
Azért egy kis -néhány 100 km-es- vidéki séta elég barátilag tud hatni az átlagfogyira… :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.05.26 10:42:30
Hat ez azert eleg hihetetlen. Nekem most is 9,1 lett (egy tank, vegig varos), es volt mar hogy 10,9 volt egy teljes tank atlaga (ez varos meg palya volt)... Te is egy teljes tankra mondtad ezeket az ertekeket?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.26 12:23:27
Idézetet írta: "szazketto"
Hat ez azert eleg hihetetlen. Nekem most is 9,1 lett (egy tank, vegig varos), es volt mar hogy 10,9 volt egy teljes tank atlaga (ez varos meg palya volt)... Te is egy teljes tankra mondtad ezeket az ertekeket?

Mikor megvettem a kocsit nagyon kíváncsi voltam milyen lesz a fogyasztása… :figyellek:

Télen használva, rövid(ebb) távok, dugó (tehát ami nem éppen tesz jót a fogyinak) jött ki a „gyári” fogyi: tehát ilyen 8.3-8.4 körül…

Teljesen normálisan autózva, (tehát szigorúan 3500alatt tartva a motort) sikerült 8liter, picivel alá vinnem (7.9) a fogyasztást! És még mindig repkedtek a mínuszok… :kacsint:  

Bár igaz, ekkor már nagyjából sikerült a dugósabb részeket/idõket kikerülnöm… (napközben v. estefelé kocsikáztam inkább)

Ahogy jobb lett az idõ, úgy állt be a fogyi 7.7-7.8-ra, egy tank kereken 700km-re volt elég (ezt akkor is leírtam) úgy hogy még lötyögött az alján egy kis nafta…
Mióta fent van a felni+sportdob, azóta kicsit elszállt velem az a „rengeteg” ló… :nagymosoly:  

Mostanság inkább 8.5 körül-alatt járok el, de azért kap a kocsi rendesen, és a felni miatt is egy 1-2decis növekedést figyeltem meg...
Ami talán még számít, hogy mióta 98-ast tankolok, azaz 1-2deci mintha visszajönne, továbbá most jobb olaj van a kocsiban, ami szintén (mások szerint, én nem néztem) 1-2 decit számít…
Viszont pályán el tudom képzelni akár a 9-10 litert is, mert akkor azért (a nagy sebi miatt) még egy kis motor is komolyan zabál… De ott én nem járok…
Nekem ennyi… Nem ferdítek, nem hazudok…  :|
Hogy elhiszed-e v. sem a Te dolgot…  :?
Üdv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VJozsi - 2006.05.26 13:12:59

Tavaly kb. ilyenkor írtam az alábbi részt, ami rám nézve töbé kevésbé most is igaz:

"Sajnos nekem is elég ritkán sikerül elérnem az ideális fogyasztási állapotot, mivel a 90-es állandó tempót vagy alulról vagy felülrõl közelítem.
Bp-en jellemzõen munkába járásra használva mostanában 8-9 km-eket megyek hideg motorról indítva. Nem mindegy hogy városban mekkora annak a szakasznak az aránya, ahol a motor még nem üzemmeleg. Amíg ezt nem éri el, magasabb a fogyasztás, különösen télen.
Ez havi átlagban nekem kb. 9 litert jelent.
(Hallottam már olyanról, aki a kb. 3km-re lévõ munkahelyére járt OFF Daewoo Lanos 1.3-al ON úgy hogy a motor még be sem melegedett és neki 13 literes átlagfogyi jött ki.)

Ha kijutok Bp-rõl, nagyobb tempót próbálok tartani, tipikusan autópálya 140-150, ahol már szintén meglódul a fogyasztása (~10liter) . Egyszer elõfordult, hogy kellemes (vagy idegesítõ) tartós országúti 90-es tempóban a kat. szerinti 6 liter alatti fogyi jött ki."

Annyit tennék hozzá, hogy mostanában, ha hosszabb városi szakaszok is vannak benne, még dugóval is megspékelve elértem már a kb. 7,3 literes átlagot is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.26 13:36:02
Idézetet írta: "VJozsi"

Annyit tennék hozzá, hogy mostanában, ha hosszabb városi szakaszok is vannak benne, még dugóval is megspékelve elértem már a kb. 7,3 literes átlagot is.

Nekem még sose ment 9liter fölé, mondom a max. 8.5 körül volt…
De ahogy írtam sok dolog befolyásolhatja a fogyasztást…
Egy rosszabb minõségû benya, olaj és lehet hogy decikkel többet fogyaszt az autó…
Továbbá nem lehet 100%-ra pontosan kijelenteni  a dolgokat, :nene:  ALAPBÓL két különbözõ ember és két "különbözõ" autó+egy halom más-más szituáció NEM összehasonlítási alap…!
Én a fed.komp.-ban annyira nem bízom (pedig állítólag pontos), meg hát nincs is kijelzõm, így marad az egy kattanásos rátöltés… :wink:  Az alapján írtam amit írtam… :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.05.26 15:41:14
Idézetet írta: "Peti500"
Nekem ennyi… Nem ferdítek, nem hazudok…  :|
Hogy elhiszed-e v. sem a Te dolgot…  :?
Üdv.

Nem arrol van szo, hogy nem hiszem el! Inkabb irigykedem!  :nagymosoly: Lehet a 98-ask kiprobalom, mit szol hozza a kocsi...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.26 16:14:56
Idézetet írta: "szazketto"

Lehet a 98-ask kiprobalom, mit szol hozza a kocsi...

Sztem mindenféleképpen próbáld ki…
Különben is ki tudja itthon mit takar a 95/98-as benzin… :elkeseredett:  
Hasonló körülmények közt kb. 2decivel kevesebb a fogyi…
És ezt a Yarisnál is megfigyeltük, mióta abba is csak 98-as megy… :nana:  (és ÖMV, ha számít)
Továbbá mindkét autó, mintha picit, -nem az hogy jobban megy- :hmm:  hanem késõbb „dadog” be a motor, kicsit mintha élénkebb lenne…
Aztán lehet hogy csak mentális lóerõket képzelek a motorba… :wink:  
De a fogyi akkor is ott van… Egy tankolásnál a 3-400forintnyi többleten meg nem fog múlni a dolog… Sztem…
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VJozsi - 2006.05.26 16:15:03
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "VJozsi"

Annyit tennék hozzá, hogy mostanában, ha hosszabb városi szakaszok is vannak benne, még dugóval is megspékelve elértem már a kb. 7,3 literes átlagot is.

Nekem még sose ment 9liter fölé, mondom a max. 8.5 körül volt…
De ahogy írtam sok dolog befolyásolhatja a fogyasztást…
Egy rosszabb minõségû benya, olaj és lehet hogy decikkel többet fogyaszt az autó…
Továbbá nem lehet 100%-ra pontosan kijelenteni  a dolgokat, :nene:  ALAPBÓL két különbözõ ember és két "különbözõ" autó+egy halom más-más szituáció NEM összehasonlítási alap…!
Én a fed.komp.-ban annyira nem bízom (pedig állítólag pontos), meg hát nincs is kijelzõm, így marad az egy kattanásos rátöltés… :wink:  Az alapján írtam amit írtam… :roll:

Hát igen, túl lusta vagyok ahhoz, hogy a fedkompot pontosan összevessem a kattanásos töltés eredményével.  :) Ált. nagyjából fejben számolva mindig 10%-on belül van a két érték. Azt hiszem 5%-nál nem lehet sokkal pontosabb a fedkomp sem, és az már majdnem fél lityit jelent százon. :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.05.26 19:58:38
Idézetet írta: "Kgabe"
Hajrá, hajrá Pparker! Köszi norbi1974! De azért a háttér sem mindegy. Szekszárd környékén, egészen pontosan Szálka felé készültek a képek. Mintha még a táj is szebb lett volna. ON: Most 4,6-ot mutat a BC stabilan, ami valósban négyfél körül lehet. (ja, már 1600km van benne...6 nap alatt)

Kösz!

06:.17-én érkezik meg a Kereskedésbe. Alig bírom kivárni... :kormom:  :turelmetlen:

Te aztán nem otthon üldögélsz, ha nem élvezkedsz. :vag2:  :vezetes:  :toy:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.26 22:36:54
Hát igen, más hangulatban indulok mostanság dolgozni. Bár azért ez a hét 1800km-rel egy picit túlzás volt... Viszont kellemes 100-120 között utazgatva most 4,5-öt mutat. Kíváncsian várom a második tankolás tényleges átlagát.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ace576 - 2006.05.27 11:30:47
Sziasztok

Jelenleg még új vagyok itt, de örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt.

Szóval. Nekem egy 2001-es Corollám van 1.4-es VVTI motorral. Én õszintén megmondom jó esetben 8.2-8,3 körül van a városi fogyasztása, de jelenleg 9,4-nél alább nem megy. (Városban nem használom a klímát csak nagyon ritkán) Annyi viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy van benne egy direktszûrõ. De mint az összes oldalon olvastam, ennek inkább fogyasztás csökkenést kellene eredményeznie nem pedig az ellenkezõjét. Hát nálam nem csõkkent.
Kinti fogyasztása olyan 7,5-7,8 körül van úgy 120-140 közötti tempónál. Ja és jelenleg 67.000KM van a gépben!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.27 13:35:59
Hmm, ez gyanusan sok. Nekem anno az uilyen Corollám nem fogyasztott 6,8-nál többet. Ez is tél, elég sok városi tötyörgés. Mondjuk én inkább országúton, 110 körül jártam. De a 9,4? Tapasztalat: 98-asból kevesebbet evett. Annyival legalább, hogy a magasabb árat kompenzálja, és picit símábban is futott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ace576 - 2006.05.27 15:15:23
Sajnos én is tudom, hogy sok. komolyan mondom imádom a japán autókat és ezt a Corollát is szeretem, de nekem és a családnak ennyi gondja japó autóval még nem volt. Ennek a Corollának kb 64.000km körül már komplett motorgyûrûzése volt (széria hiba miatt), mert 10.000km alatt megevett kb 4 liter olajat. Az új gyûrûkkel minden király.
Egyébként a fogyasztás most sztem azért is ennyi mert benne van a dikerszûrõ és ettõl eszméletlen szép morgós hangja lett a gépnek. És hogy ezt a hangot élvezhessem ahoz a pillangószelepnek teljsen nyitva kell lennie szóval padlóig kell nyomni a gázt. És olyankor azért adagolja a naftát a motorban bõségesen! De 8.2 alá akkor sem tudtam levinni ha úgy vezettem mintha tojás lenne a pedál alatt.
Egyébként megnéztem ennek a motornak 8.4 a hivatalos gyári adata a városi fogyasztásra. És a gyári adat mindig kevesebb mint a tények! vagy nem?!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.27 17:31:11
Idézetet írta: "Ace576"

Lehet, hogy én vagyok vaksi, de Neked most E11 v. E12-es Corid van??? :hmm:
Mert ha E11 akkor mindenféleképpen sok a városi fogyid…

Az 1.4-es E12 8liter körül járkál városban, elméletileg az E11-nek -„bõven”- alatta kéne mászkálnia…

Nekem a „gyári” 8.3-8.4-es városi fogyit csak extrém helyzetekben produkálta a motor… (hidegindítás, rövid távok, dugó… vagy „sportosabb” vezetési mód estén)
Amúgy így nyáron sztem simán 8literhez „közel” kéne fogyasztania…  
És nem csak úgy, hogy tojás van a talpad alatt…
Nekem dugómentes idõszakban a 7.8 simán hozható volt…

A direktszûrõhöz meg annyit: én tartok tõle… :?
Volt ismerõs aki felrakta…
Szép hang, de több fogyi (1-1,5literrel!!! :shock: ), ezt Õ annak tudta be, -ahogy Te is írtad-, hogy jobban tolta neki…
Szép hangja van, de nekem nem érné meg azt a többletfogyasztást… :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.05.27 17:35:46
Idézetet írta: "Ace576"
...Sajnos én is tudom, hogy sok. komolyan mondom imádom a japán autókat és ezt a Corollát is szeretem, de nekem és a családnak ennyi gondja japó autóval még nem volt. Ennek a Corollának kb 64.000km körül már komplett motorgyûrûzése volt (széria hiba miatt), mert 10.000km alatt megevett kb 4 liter olajat...

Most olvasom az alkatrészes topikban, hogy problémás a géped…  :(  
Nem lehet hogy az játszik bele a többletfogyiba…??? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ace576 - 2006.05.27 19:37:57
Nem tartom kizárt, hogy itt valami az üzemanyag adagolóval vagy szûrõvel lesz. Múltkor azt gondoltuk faterommal, hogy a gyertyák is lehetnek ludasak, mert még nem voltak cserélve. Gyorsan kicseréltük, de nem igazán segített.
 És ami a legjobb, hogy benzinszûrõt, meg most nem tudok rendelni, met még a Pestieknek sincs. Lehet kimegyek majd és rendeltetek egyet a Toyotásokkal. Jó lenne kicserélni hátha megoldja azt a gondot amit a másik részlegben írtam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.28 13:23:04
Második tankolás átlaga: 4,7. Picit már jobban hajtva, kevés autópálya, haladósabb országút (110-120), kb. 10% város. Néha klíma. Ja, és Shell dízel. Most újra MOL. We'll see...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Rob - 2006.05.28 22:53:55
A hétvégén egy Debrecen - Szeged távon mértem az autó fogyasztását.

Sebesség: 110-130 között (sok elõzéssel, mert rengeteg volt a mazsola)
Terhelés: 2 felnõtt + 2 gyerek és csomagok (nem megtömve)
Ellenszél: na az volt majdnem végig

Igy jött ki az átlag 6,7-re. Szerintem nagyon jó. :D
Ja és 16-os alukerekekkel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.05.28 23:27:02
Ez korrekt. Érdekes, hogy nekem is a benzinesnél mennyit számított a szembeszél. Fogyasztásban, menetteljesítményben is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.05.29 16:49:43
szigorúan BP, 50% tötymörgés, 50% normál haladás, légkondi ált-ban ON: 6.0 liter.
ha többször ugrok ki a Pest megyébe, akkor: 5,5 liter
egyszer-egyszer szeretek neki odataposni, de általában dinamikusan gurulok  :rolleyes:

egyéb tapasztalat még nincs.

d4dmmt
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.29 16:51:26
Idézetet írta: "Rob"
A hétvégén egy Debrecen - Szeged távon mértem az autó fogyasztását.
Sebesség: 110-130 között (sok elõzéssel, mert rengeteg volt a mazsola)
Terhelés: 2 felnõtt + 2 gyerek és csomagok (nem megtömve)
Ellenszél: na az volt majdnem végig
Igy jött ki az átlag 6,7-re. Szerintem nagyon jó. :D
Ja és 16-os alukerekekkel.

Nekem még mindig 7,2-7,3l-t mutat a BC 110-120km/h-nál 2 személlyel. :sir:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.05.29 17:16:20
Idézetet írta: "norbi1974"
Nekem még mindig 7,2-7,3l-t mutat a BC 110-120km/h-nál 2 személlyel. :sir:

Majd megy lejjebb is. Szombat estétől voltunk a Kedvesem szüleinél, és a Gyöngyös - Cegléd - Gyöngyös távon oda-vissza 5,7-es átlagot mértem. Ahol lehetett, 110 körül utaztunk.

Viszont előtte hétvégén megjártam Miskolcot és Pestet is, sztrádán, ahol lehetett, végig 160-170 körül, kis pesti városi "cirkálással" (nem volt nagy forgalom, 60-70-nel lehetett folyamatosan menni) 9,1-et tankoltam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.29 17:44:26
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "norbi1974"
Nekem még mindig 7,2-7,3l-t mutat a BC 110-120km/h-nál 2 személlyel. :sir:

Majd megy lejjebb is. Szombat estétõl voltunk a Kedvesem szüleinél, és a Gyöngyös - Cegléd - Gyöngyös távon oda-vissza 5,7-es átlagot mértem. Ahol lehetett, 110 körül utaztunk.

Viszont elõtte hétvégén megjártam Miskolcot és Pestet is, sztrádán, ahol lehetett, végig 160-170 körül, kis pesti városi "cirkálással" (nem volt nagy forgalom, 60-70-nel lehetett folyamatosan menni) 9,1-et tankoltam.

Mindenki ezt mondja, de már lassan 5000-nél lesz az óra és még mindig hajszálra UA. Városban (50km/h-nál ötödik) is 7,2l-t eszik. Ki érti ezt??? Pályán 120-130 mellett 7,4l! Szerintem sok. :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.29 17:54:16

Én sem értem! Az enyém februári és mostanság van benne 5000! Nekem szinte semmit sem változott mióta kihoztam a szalonból! De azt vettem észre hogy amennyire lenyomom a pedált annyit eszik! tehát kitõnõen lehet szabájozni!Én megszoktam hogy erõteljesen gyorsítok és akkor talán nem eszik annyit mert utánna csak tartod a sebességet! Iylenkor nekem városban 50-60 nál ötösben 5,5-7 között ír ki! Domborzattól függõen!
Országúton sietni szoktam nem ritka a 10-11 pillanatnyi fogyasztásra! Autópályán pedig 180-nál volt 12 de ha szépen tartottam a 130-140-et és nem gyorsítottam nem lassítottam akkor 7 fölé nem megy! sõt inkább 6.2 és 7 között ingadozik! De simán meg lehet vele etetni a 12 litert is szerintem csak állandóan padlózni kel! Nekem így jön ki átlagban a 8,5 illetve a 8 liter! Egy tankra! Nekem ez nem annyira sok! De lehetne kevesebb!
Na háj!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.29 18:20:29

Hát igen, de akkor hol van a "nagy könyvben" megírt 6,7l-es átlag szvsz 110-nél 6,3-6,4l körül kellene ennie. Anyu Yarisa 5,3-at eszik 100-110-nél és papíron csak 0,8l-el eszik kevesebbet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.05.29 18:23:31

Igen ez egy jó kérdés! De nem vállalom, hogy úgy vezessek hogy elérjem ezt a 6,7-es fogyasztást! Lábrázást kapnék tõle szerintem :D :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.05.29 21:38:28
Idézetet írta: "norbi1974"
Nekem még mindig 7,2-7,3l-t mutat a BC 110-120km/h-nál 2 személlyel. :sir:

És tankoláskor is ennyi jön ki?
Én tegnap tankoltam, csak város, 33 nap, 600.1 km 7.8-as átlag. Igaz, kicsit túltöltöttem, így valójában 7.7 lehet. Fedcomp 7.6-ra mondta.
Az eddigi 3 tankolás (1650 km) átlaga 7.59.
Viszont a figyelmeztetõ lámpa nagyon hamar jelez, a felgyulladása után mentem még 90 km-t és így is volt benne ~8 lityi.  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.05.30 17:33:50

Még nem mentem vele egy egész tankot 110-120km/h-val. :nagymosoly: A BC nálam nem igen téved, mivel pontosan annyi szokott kijönni a kúton is. Mindig full töltöm a kocsit... egész addig, mig nem látom a benyát. :nagymosoly:
Nálunk a város olyan, mint Pesten a városon kívül. Nekem ezért eszik városban elég keveset, viszont a pályán és az országúton sokat zabál... szerintem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.06.05 17:11:46
Hali,

744 km = 5,2 l/100 (BC)
ebben olyan olyan 550km autopálya (115-120), a többi Pesten keresztül és országút (90-100). Terhelés: 2,5 személy+fullra pakolt csomagtartó.
Klíma állandóan.

Üdv
A.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.06.08 08:21:47
Megvan az olajcsere utáni első „hivatalos” fogyi adatom…
8.333333333 jött ki… :nagymosoly:
A dologhoz még annyit:
-csak 98-ast tankolok,
                                   -a gyárinál 2centivel szélesebb papucsok,
                                    -csak város és ált. 1 utassal…  

Szerintem nem rossz, a gyári fogyit hozza és abszolút nem kíméltem a kocsit, mármint úgy, hogy volt pirosig pörgetés, de azért volt kímélő üzemmód is -kb. 50-50%-ban-…
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.08 11:14:49

Én is észrevettem, hogy jobb a fogyasztása 98-assal!
és annyival nem drágább, hogy ne azt tankoljak! Jobban is megy tőle és alán nem nyomom annyira a pedált! Sokat jelenthet ez is!
De nekem 5000 km után még mindig tartja a bc a 8,5 öt!
Nem mozdul onnan!
Lehetne kevesebb!
Na háj!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.08 11:21:25
Nekem a legújabb eredményem 7,83l/100km. Ez fél tank eredménye és ebben sok gyorsulás is volt. :kacsint: Még csak 1x tankoltam 98-ast, de akkor nem vettem észre semmit. Sem fogyasztásban, sem gyorsulásban. Lehet, hogy a TESCO 98 miatt.
Tegnap este ismét teletankoltam, mivel mára 6Ft-al drágult a benya. Így most 282,9Ft/l. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.08 12:31:12
Nekem 3 éves lesz a jövő héten, és 101000km van benne, a legjobb fogyasztás 6,8 -volt, kevés autópálya+országút, a legdurvább 11,1 3nap permanens dugó a belvárosba, + a késés behozása az autópályán (170-200) átlag nyáron 7-8 között, télen inkább 8-9 között alakul.

-jóféle motorolaj kb 0,5l fogyasztásjavulást eredményezett, főleg az autópályás 140 körüli tempónál feltűnő, kicsit keményebbre fújt gumi is segít a dolgon, így az 1,6 kombi 7,7-7,8 at eszik 140-es tempónál nyáron, ami az első nyár 8,5 körüli fogyasztásához képest igen kellemes.

Erősebb szembeszél akár 1l-el is tudja növelni a fogyasztást. (a hátszél viszont nem csökkenti ennyivel)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.08 12:35:52
Ja a fedcomp pontos, 1 tizeden belül van az eltérés, és az 1,4 normál esetben ugyanúgy használható, de egy padlógázas gyorsításnál igen jelentős a különbség. (apámnak 1,4 -es van, kipróbáltam).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.06.08 19:13:37
Idézet
-jóféle motorolaj kb 0,5l fogyasztásjavulást eredményezett, főleg az autópályás 140 körüli tempónál feltűnő, kicsit keményebbre fújt gumi is segít a dolgon, így az 1,6 kombi 7,7-7,8 at eszik 140-es tempónál nyáron, ami az első nyár 8,5 körüli fogyasztásához képest igen kellemes.

Erősebb szembeszél akár 1l-el is tudja növelni a fogyasztást. (a hátszél viszont nem csökkenti ennyivel)

Ezt csak megerősíteni tudom...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2006.06.08 22:54:23
Már csak múlt időben beszélhetek, a kocsi egy 97-es kereklámpás 1.4-es 86 lovas Corolla sedan volt. Fedcompja nem volt, tehát ezek mért értékek.
A fogyik két véglete: 4,7 (Bp. - Pécs és vissza, 90-100-zal ésszerűen, de nem ész nélkül takarékosan vezetve) és 8,2 (Bp., 4-5 km-es utak téli hőmérsékleten.)
Általában városban nyáron 6,7 körül, télen egy literrel több;
autópályán 130-cal menve 5.9, országúton 100-110-zel 5,5-től lefelé, attól függően, hány kamiont kellett előzni.
Mindig 95-ös benzint tankoltam, általában Jetnél - semmi problémám nem volt vele - de néha mást is (beleértve külföldet is), ám soha semmi különbséget nem tapasztaltam se a Jet és más cég, sem magyar-külföldi viszonylatban.
Még két érdekesség. Ha - ez ritkán fordult elő - forszírozott stílusban mentem egy tanknyi km-t, ez max. fél liter többletfogyit okozott.
Amikor lecseréltem a a 7 éves és 85ezer km-t futott Michelin Energy gumikat új Michelenekre, akkor az szintén fél liter pluszt jelentett az első párszáz km esetében.

Érdekes összevetés, hogy az átmeneti OFF autóm, ami szintén nem egy benzinfaló autó, városban bő, városon kívül szűk fél literrel többet eszik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Steven - 2006.06.14 14:45:28
1.4 D-4D HB, M5 - 120 Km/H  - klímával - autópálya - átlagfogyi 4,9 l/100 km.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.14 20:22:36
Örömmel tudatom a nagyérdemûvel, hogy sikerült 8.5-rõl stabil 7.9 - 8.0-ra szorítani a fogyasztást! 5000 km után nulláztam az órát és azóta ott áll! Aki nem nyomja neki úgy mint én annak még akár 7 liter körül is lehet! Nekem szintem 90% most város és a maradék is dimbes-dombos kanyargós út!
Szerintem nem olyan rossz!
Na hali!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.06.14 20:59:21
Idézetet írta: "Georgexy"
Örömmel tudatom a nagyérdemûvel, hogy sikerült 8.5-rõl stabil 7.9 - 8.0-ra szorítani a fogyasztást! 5000 km után nulláztam az órát és azóta ott áll! Aki nem nyomja neki úgy mint én annak még akár 7 liter körül is lehet! Nekem szintem 90% most város és a maradék is dimbes-dombos kanyargós út!
Szerintem nem olyan rossz!
Na hali!

Szia.

Nekem a 3 napos Corollámmal eddig sikerült 300 km-t mennem. Az elsõ 50 km országút volt az átlag fogyasztás mérõ 7,4-t mutatott, a következõ 150 km teljes város itt az átlag 7,4-7.7 közt ingadozott, ma sikerült mennem folyamatosan 100 km-t országúton (közben persze voltak kisebb városok), az átlag lement 7,2-re. Nem tudom mi lett volna az országúti átlag, ha ma lenullázom. Gondolom jócskán 7 alatt lett volna. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 100 fölött nem nagyon mentem. A klíma viszont mindig be volt kapcsolva.  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.14 23:40:35
Legutóbbi tankolás: 5.1-es átlag. Ebben: normális pálya (120-130 km/h), pici hajtós pálya (150-170km/h) Bp dugó (Hungária krt, péntek d.u.  :elkeseredett: ) sok város (Szeged). Kevés klíma.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.15 17:39:31
Utolsó tankolás átlaga 7,5l/100km lett. Ez 101%-ban vározs és volt azért egy-két "erőfitogtatás" is. :nagymosoly:
Az előzőnél igaz picit rosszabb, de azért még elfogadható. Sajna az első 5000km átlaga 7,6l és még mindig magas a 110km/h-nál mutatott (7,1-7,3l) pillanatnyi fogyasztás is. :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.15 18:19:38
Nekem valőszínűleg az nyomja meg a fogyasztást, hogy eléggé dimbes, dombos a lakhelyem! És ennek ellenére én városon kívül nem megyek 110 alatt!
Szóval ezt nézve nekem a 8 l nem tünik oylan soknak!
Tegnap viszont rájöttem valamire! 2.-ban viszi a 100-at :D
Meg kellett fognom emelkedőn egy OFF  G Astrát és egy OFF Honda C-RV -t! Egymással viaskodtak én meg vártam türelmesen! De nem bírtam sokáig :D
hihi!
Na hali!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.15 18:33:04

Nálam is volt már "reggeli" egy OFF GAstra, de még a szomszéd 1,6-os 125LE-s OFF Honda CRV-jét még nem "kóstoltam". :nagymosoly: Biztos, hogy elmegy 100-ig a mutató, nem pont előtte szabályoz? (márha neked is 1,4VVTi van)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.15 20:32:15

Hát én nem hallottam szabályzást!
És nem is vettem észre!
Én is meglepődtem!
1.4 vvti-m van!
Lehet mégegyszer nem sikerülne de tegnap ment!
hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.06.15 21:11:35
Es mennyit forgott 100-nal????

csak halkan szeretnem megkerdezni, hogy miert kell allandoan odairni nem toyotak ele hogy OFF??
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.06.15 21:59:55
Idézetet írta: "szazketto"
....

csak halkan szeretnem megkerdezni, hogy miert kell allandoan odairni nem toyotak ele hogy OFF??

Mivel ez a TOYOTA klub fóruma, a nem Toyoták OFF-nak (azaz nem idevalónak) számítanak.
Olyan, mintha a TV-s topicban rádiókról beszélnének.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dió - 2006.06.15 22:15:23
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Georgexy"
Én sem értem! Az enyém februári és mostanság van benne 5000! Nekem szinte semmit sem változott mióta kihoztam a szalonból! De azt vettem észre hogy amennyire lenyomom a pedált annyit eszik! tehát kitõnõen lehet szabájozni!Én megszoktam hogy erõteljesen gyorsítok és akkor talán nem eszik annyit mert utánna csak tartod a sebességet! Iylenkor nekem városban 50-60 nál ötösben 5,5-7 között ír ki! Domborzattól függõen!
Országúton sietni szoktam nem ritka a 10-11 pillanatnyi fogyasztásra! Autópályán pedig 180-nál volt 12 de ha szépen tartottam a 130-140-et és nem gyorsítottam nem lassítottam akkor 7 fölé nem megy! sõt inkább 6.2 és 7 között ingadozik! De simán meg lehet vele etetni a 12 litert is szerintem csak állandóan padlózni kel! Nekem így jön ki átlagban a 8,5 illetve a 8 liter! Egy tankra! Nekem ez nem annyira sok! De lehetne kevesebb!
Na háj!

Hát igen, de akkor hol van a "nagy könyvben" megírt 6,7l-es átlag szvsz 110-nél 6,3-6,4l körül kellene ennie. Anyu Yarisa 5,3-at eszik 100-110-nél és papíron csak 0,8l-el eszik kevesebbet.

Régebben már volt róla szó (nagyon régen)
- a katalógus fogyasztásadata szabványosított mérési ciklussal történik. Megkerestem a szabványt és csak 1 jellemzőt mondanék: 120 km/h a legnagyobb sebesség.
- A benzines Corollám fogyasztása kb. 5000km után csökkent egy kicsit, ezt mások is tapasztalták. Állítólag van egy bejáratós program, mikor kicsit dúsabb a keverék, ami bizonyos km után a normálisra vált.
- A benzines Corollám fogyasztása (Bp araszolás vagy autópálya 140-150) 7.3- télen 7.8
- Kipróbáltam, ha autópályán nem nyomom, mint a bolond és csak 120-125-el megyek, akkor 6,7 körül van
- 90-100-as tempónál 5,8

Próbáljátok ki: állandó tempónál szinte mindegy, hogy melyik fokozatban van a motor, közel ugyanannyi a fogyasztás. Mondjuk 120-nál 3-as vagy 5-ös :)

A dízel nyugodt 135-ös autpályánál és városnál 5,1-5,2
bolond autópályamenetnél és ugrálós városi közlekedéssel 5,7-5,8. A fogyasztást még nem sikerült 6 liter felé vinnem...

Most dícsérték halálra az új Civic dízelt, ami 130LE-vel 7litert tud...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.06.15 22:25:37
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "szazketto"
....

csak halkan szeretnem megkerdezni, hogy miert kell allandoan odairni nem toyotak ele hogy OFF??

Mivel ez a TOYOTA klub fóruma, a nem Toyoták OFF-nak (azaz nem idevalónak) számítanak.
Olyan, mintha a TV-s topicban rádiókról beszélnének.
 :kacsint:

nem vagyok hulye, csak igy probaltam sugallani hogy tok felesleges... :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.06.15 22:57:17

Nem is feltételeztem, hogy az vagy....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.15 23:30:07
Tegnap, meg ma ráértem. Országúti csordogálás, 90 km/h: 4.1-et mutat a BC. 1x jó lenne mondjuk 1300 km-t elmenni egy tankkal...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.06.16 00:53:02
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "szazketto"
....

csak halkan szeretnem megkerdezni, hogy miert kell allandoan odairni nem toyotak ele hogy OFF??

Mivel ez a TOYOTA klub fóruma, a nem Toyoták OFF-nak (azaz nem idevalónak) számítanak.
Olyan, mintha a TV-s topicban rádiókról beszélnének.
 :kacsint:

nem vagyok hulye, csak igy probaltam sugallani hogy tok felesleges... :nana:

Nem is feltételeztem, hogy az vagy....

OK, akkor ne is offoljunk tovabb :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.16 05:41:58
Idézetet írta: "szazketto"
Es mennyit forgott 100-nal????

csak halkan szeretnem megkerdezni, hogy miert kell allandoan odairni nem toyotak ele hogy OFF??

én 6500 körül látam!
Nem azt néztem hanem a forgalmat mert 5 autó között cikáztam 2 sávon és még rajtam kívül 2-en ezt tették de mikor odapillantottam akor láttam hogy mi a helyzet! Teljesen meglepődtem hisz az OFF Golfom 2.-ban 50-nél forgott ennyit és 1.6-os volt :D
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Les0130 - 2006.06.16 08:24:41
Végre átadtak minden utat a munkahely és lakás között...Mai termés rendszeres "külváros" (Kápmegyer-)- Bp.XIII.ker: 5.9-6l. Azért annyira nem rossz egy 1,8-as manual COV-tól  :kacsint: Persze tegyük hozzá gyorsan, hogy amúgy nem ennyi szokott lenni. Tisztán városban (Bp.) most 7,7l a tankolás szerint.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.06.16 13:51:31
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Georgexy"
Nekem valőszínűleg az nyomja meg a fogyasztást, hogy eléggé dimbes, dombos a lakhelyem! És ennek ellenére én városon kívül nem megyek 110 alatt!
Szóval ezt nézve nekem a 8 l nem tünik oylan soknak!
Tegnap viszont rájöttem valamire! 2.-ban viszi a 100-at :D
Meg kellett fognom emelkedőn egy OFF  G Astrát és egy OFF Honda C-RV -t! Egymással viaskodtak én meg vártam türelmesen! De nem bírtam sokáig :D
hihi!
Na hali!

Nálam is volt már "reggeli" egy OFF GAstra, de még a szomszéd 1,6-os 125LE-s OFF Honda CRV-jét még nem "kóstoltam". :nagymosoly: Biztos, hogy elmegy 100-ig a mutató, nem pont előtte szabályoz? (márha neked is 1,4VVTi van)

A Yaris 1,3 vvti az 2. -ben 106-nál szabályoz le, tehát elképzelhető, hogy a 1,4 vvti is 100 fölött kicsivel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.06.16 14:57:19
Idézetet írta: "Deep Rush"

Nem tudom mennyit változtattak a 2000-es VVTi óta, de az kicsivel 100 alatt tilt 2-ben. (Minusz amit az óra csal.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.06.17 22:19:06
Ez a letiltás érdekes dolog, mert nem mindig konzekvensen ugyanott teszi. Van hogy 6400-nál, van, hogy 6600-ig engedi. Az Off-Almera néha elengedi 7200-ig (6600-tól piros).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.18 00:28:26
Idézetet írta: "whis"
Ez a letiltás érdekes dolog, mert nem mindig konzekvensen ugyanott teszi. Van hogy 6400-nál, van, hogy 6600-ig engedi. Az Off-Almera néha elengedi 7200-ig (6600-tól piros).

Igen, ezt én is észrevettem, amióta 0w- olajakat használok, rendszeresen elengedi 6600 köré, néha picit fölé a fordulatot meleg motornál. Annó amikor 3000km körül jártam kellett egy padlót nyomni 2-ben, akkor 6200-nál tiltott. Most télen hosszabb országuti cirkálás után (100-110) 6400- nál megfogta, tehát elég sokmindentől füg a tiltás, gondolom motorhőmérsékletet és sokminden egyébet is figyel.

-A 6200 fordulathoz 86Km/h tempó tartozik 2. ben, tehát 6600 kb 92km/h-t jelent, ami az órák átlagos csalását figyeelmbevéve a sebességmérő 100 körüli állását jelenti.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2006.06.19 00:13:34
Megvannak az elso fogyasztas adatok nekem is:

638 km, 46.11L tankolt benya. -> 7.22L /100km (marha koran jelez a tankolas lampa)

1.6 benzines, bejaratos, BP-i dugos kozlekedes, 70km orszagut, meg csak nem is ugy, mint 1 csiga.

Hat azert ez kellemes meglepetes. Csak azt nem ertem a fedcomp miert 8.1-et ir a 638km-re.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.06.19 09:43:25
Idézetet írta: "mozso"
Megvannak az elso fogyasztas adatok nekem is:

638 km, 46.11L tankolt benya. -> 7.22L /100km (marha koran jelez a tankolas lampa)

1.6 benzines, bejaratos, BP-i dugos kozlekedes, 70km orszagut, meg csak nem is ugy, mint 1 csiga.

Hat azert ez kellemes meglepetes. Csak azt nem ertem a fedcomp miert 8.1-et ir a 638km-re.

Nekem is megvannak az elsõ adatok, igaz az enyém 1.4 benzines. Én elõször 670 km-nél tankoltam, ebbõl kb. 400 km város. A fedõlzeti számítógép 7.2 átlagot mutatott, tehát 48,2 l-t kellett volna tankolnom de 44-nél  nem tudtam többet tankolni (ez szerintem a kút érzékenysége miatt is lehet), visszaszámolva így nem 7,2 hanem 6,6 l. Utána sikerült mennem egy folyamatos Mátészalka-Békéscsaba távot (250 km) 29-30 fok külsõ hõmérsékletnél folyamatos klímával (az egy hét alatt, mióta megvan az autó a klíma mindig megy), 100-110-es országúti sebességnél a fedélzeti számítógép folyamatos 6,2-t mutat. Kíváncsi leszek a következõ tankoláskor hogy én mit fogok mérni. Jó lenne ha a számítógép csalna felfele ezeknél az értékeknél  :kacsint: . Én egyébként mindenképp meg vagyok elégedve a fogyasztással. Nem tudom mennyire jöhetett volna ki, ha nem használom a klímát  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.06.19 09:45:44
Sziasztok! Hamarosan lehet, hogy beköltözök ebbe a topicba is, mert úgy néz ki, hogy nemsokára veszek egy E10-es Corollát. Ezzel kapcsolatban lenne a kérdésem, hogy a 4E-FE mocival mennyit fogyaszt? Music adatait láttam már, de az övé 1-el újabb generáció, de asszem ugyanez a moci, szal nekem is ennyit fog fogyasztani kb? Ha tudtok adatokat, ne tartsátok vissza magatokban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.19 10:20:26
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Georgexy"
Nekem valőszínűleg az nyomja meg a fogyasztást, hogy eléggé dimbes, dombos a lakhelyem! És ennek ellenére én városon kívül nem megyek 110 alatt!
Szóval ezt nézve nekem a 8 l nem tünik oylan soknak!
Tegnap viszont rájöttem valamire! 2.-ban viszi a 100-at :D
Meg kellett fognom emelkedőn egy OFF  G Astrát és egy OFF Honda C-RV -t! Egymással viaskodtak én meg vártam türelmesen! De nem bírtam sokáig :D
hihi!
Na hali!

Nálam is volt már "reggeli" egy OFF GAstra, de még a szomszéd 1,6-os 125LE-s OFF Honda CRV-jét még nem "kóstoltam". :nagymosoly: Biztos, hogy elmegy 100-ig a mutató, nem pont előtte szabályoz? (márha neked is 1,4VVTi van)

A Yaris 1,3 vvti az 2. -ben 106-nál szabályoz le, tehát elképzelhető, hogy a 1,4 vvti is 100 fölött kicsivel.

A Yarisnál már én is tapasztaltam. 1.: 56-60Km/h, 2.: 105-107Km/h, 3.: 150 fölött egy picivel. :nagymosoly: A Corollánál viszont nem volt még időm megfigyelni, mert a mellettem hajtót, és a fordulatot kellett figyelnem. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.19 10:24:09
Idézetet írta: "attila01"
Nekem is megvannak az elsõ adatok, igaz az enyém 1.4 benzines. Én elõször 670 km-nél tankoltam, ebbõl kb. 400 km város. A fedõlzeti számítógép 7.2 átlagot mutatott, tehát 48,2 l-t kellett volna tankolnom de 44-nél  nem tudtam többet tankolni (ez szerintem a kút érzékenysége miatt is lehet), visszaszámolva így nem 7,2 hanem 6,6 l. Utána sikerült mennem egy folyamatos Mátészalka-Békéscsaba távot (250 km) 29-30 fok külsõ hõmérsékletnél folyamatos klímával (az egy hét alatt, mióta megvan az autó a klíma mindig megy), 100-110-es országúti sebességnél a fedélzeti számítógép folyamatos 6,2-t mutat. Kíváncsi leszek a következõ tankoláskor hogy én mit fogok mérni. Jó lenne ha a számítógép csalna felfele ezeknél az értékeknél  :kacsint: . Én egyébként mindenképp meg vagyok elégedve a fogyasztással. Nem tudom mennyire jöhetett volna ki, ha nem használom a klímát  :hmm:

Ezt nem értem. Nekem miért mutat a BC 7,2-7,3-at 110km/h-nál??? :hmm: Vmi baj van a kocsimmal? :szomoru: Még soha nem mértem 6,6l-es átlagot.  :sir:
Nálam a BC pontos. Annyit kell (tudok) tankolni, amennyit ír.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.06.19 11:36:11
Idézetet írta: "norbi1974"

Ezt nem értem. Nekem miért mutat a BC 7,2-7,3-at 110km/h-nál??? :hmm: Vmi baj van a kocsimmal? :szomoru: Még soha nem mértem 6,6l-es átlagot.  :sir:
Nálam a BC pontos. Annyit kell (tudok) tankolni, amennyit ír.

Hogy kevesebbet tankoltam mint amit a számítógép mutatott nem jelent semmit, mivel csak 1 tankolás tapasztalata. A pisztoly érzékenysége miatt fordulhat ez elõ. Egy haverom vett egy 8 éves Fordot. Teletankoltuk, mentünk 200 km-t mikor újra lett tankolva (türelmetlen volt), hiába nem csak az elsõ kattanásig tankoltunk, az átlag 5,5 lett. Megint mentünk 200 km-t ugyanolyan körülmények közt, megint újra lett tankolva (persze másik kúton), megint nem az elsõ kattanásig, az átlag 9,6 lett. Utána már csak több tankolás után mért átlagot. Persze ugyanazon a kúton tankolva ilyen probléma nem áll fenn.

Viszon nekem a tegnapi "hosszabb" távos használatkor mikor 100-110-el mentem (kivéve a városokat) 6,2 átlagot mutatott, mikor útépítés miatt 60-70-el tudtam menni (várakozás nélkül) vagy 30 km-t, az átlag felment 6,3-ra, mikor megint tudtam menni a rendes tempót lement 6,2-re. Csak a városokban ugrott fel esetleg 6,3.ra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Steven - 2006.06.19 17:30:32
Hétvége Bp-Venezia, négy fő, csomagtartó tele, full klíma, 140 km/h végig, kivétel ahol útjavítások vannak, 1800 km, 5,6 l/100 km az átlagfogyi, szerintem nem rossz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.20 11:19:46
Idézetet írta: "attila01"
Tegnapi "hosszabb" távos használatkor mikor 100-110-el mentem (kivéve a városokat) 6,2 átlagot mutatott.

Nekem pont ezzel van bajom. Ha 100-110km/h-val megyek, folyamatosan 7,1-7,3l-t mutat :szomoru:  és annyit is eszik. Hogy lehet ez? A 6,2l-el én teljesen meg lennék elégedve. Nem hiszem, hogy a 16-os felni miatt van, mert a gyári 15-ös mellett is majdnem ennyit mutatott. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Apu - 2006.06.20 16:41:16
Idézetet írta: "KLaco"
Sziasztok! Hamarosan lehet, hogy beköltözök ebbe a topicba is, mert úgy néz ki, hogy nemsokára veszek egy E10-es Corollát. Ezzel kapcsolatban lenne a kérdésem, hogy a 4E-FE mocival mennyit fogyaszt? Music adatait láttam már, de az övé 1-el újabb generáció, de asszem ugyanez a moci, szal nekem is ennyit fog fogyasztani kb? Ha tudtok adatokat, ne tartsátok vissza magatokban.

Nekem az elmúlt két évben 6,7-6,8 volt az átlagom. Most tavasszal felugrott 7,5-re, de új gumik vannak alatta, és a levegõszûrõcsere is aktuális lesz. Legalább lesz már kivel gyorsulnom... :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.20 17:04:21
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "attila01"
Tegnapi "hosszabb" távos használatkor mikor 100-110-el mentem (kivéve a városokat) 6,2 átlagot mutatott.

Nekem pont ezzel van bajom. Ha 100-110km/h-val megyek, folyamatosan 7,1-7,3l-t mutat :szomoru:  és annyit is eszik. Hogy lehet ez? A 6,2l-el én teljesen meg lennék elégedve. Nem hiszem, hogy a 16-os felni miatt van, mert a gyári 15-ös mellett is majdnem ennyit mutatott. :hmm:

Kb 1/2 litert jelenthet egy 205 vagy 215 ös gumiszélesség, de egy hibás oxigénszenzor is okozhat ennyi többletfogyasztást.

- nekem 120-nál 6,2-6,4 et eszik az 1,6-os!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.06.20 17:47:58
Idézetet írta: "Apu"
Nekem az elmúlt két évben 6,7-6,8 volt az átlagom. Most tavasszal felugrott 7,5-re, de új gumik vannak alatta, és a levegõszûrõcsere is aktuális lesz. Legalább lesz már kivel gyorsulnom... :)
Köszi, autópályás használatra kell, városban nem sokat fog menni egyenlõre. Remélem 7 körül megúszom. Talira most nem megyek, mert nyaralni leszek, de lehet, hogy egyszer összefuthatunk majd   :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.20 19:57:50
Idézetet írta: "Tamás69"
Kb 1/2 litert jelenthet egy 205 vagy 215 ös gumiszélesség, de egy hibás oxigénszenzor is okozhat ennyi többletfogyasztást.
- nekem 120-nál 6,2-6,4 et eszik az 1,6-os!

Ma megint kimentem az elkerülőre és láss csodát 100-110km/h-nál csak 6,2-6,4l-t mutatott. A két mérés között mondjuk eltelt 1500km (nemrég léptem át az 5000km-t) és a gumikban is 2,5bár lett a nyomás 2,2 helyett, valamint akkor esett az eső és fújt a szél. Jelenthetnek ezek az apróságok ennyit? Vagy most kezdődött beállni a motor? Nem tudom, de nem is igazán érdekel. A lényeg, hogy ez az érték már teljesen OK!  :nagymosoly:  :szivecske:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.20 20:03:40
Ma megnéztem azt is, hol szabályoz a kicsike. Nem mindig volt ugyanaz az érték, de kb.:
1. ~50km/h, 2. ~96km/h, 3. ~138km/h, 4.-ben még nem néztem (...az órákat, mert a lassú járműket kellett figyelnem).  :nagymosoly:

Mondanom sem kell az érzés király volt! :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.06.20 21:23:54
Idézetet írta: "norbi1974"
Ma megint kimentem az elkerülõre és láss csodát 100-110km/h-nál csak 6,2-6,4l-t mutatott.

Na, ez már azért sokkal jobban hangzik!  :pofa: Gondolom megnyugodtál egy kicsit  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.06.20 21:56:14
Idézetet írta: "norbi1974"
Ma megnéztem azt is, hol szabályoz a kicsike. Nem mindig volt ugyanaz az érték, de kb.:
1. ~50km/h, 2. ~96km/h, 3. ~138km/h, 4.-ben még nem néztem (...az órákat, mert a lassú járműket kellett figyelnem).  :nagymosoly:

Mondanom sem kell az érzés király volt! :vag2:

Nnnna, Tőled se vennék autót! :nagymosoly:  :nagymosoly:  
Alig van 5000km a verdádba, erre mit megy 1esbe-2esbe dolgot játszol... :lol:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.21 00:36:37
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Tamás69"
Kb 1/2 litert jelenthet egy 205 vagy 215 ös gumiszélesség, de egy hibás oxigénszenzor is okozhat ennyi többletfogyasztást.
- nekem 120-nál 6,2-6,4 et eszik az 1,6-os!

Ma megint kimentem az elkerülőre és láss csodát 100-110km/h-nál csak 6,2-6,4l-t mutatott. A két mérés között mondjuk eltelt 1500km (nemrég léptem át az 5000km-t) és a gumikban is 2,5bár lett a nyomás 2,2 helyett, valamint akkor esett az eső és fújt a szél. Jelenthetnek ezek az apróságok ennyit? Vagy most kezdődött beállni a motor? Nem tudom, de nem is igazán érdekel. A lényeg, hogy ez az érték már teljesen OK!  :nagymosoly:  :szivecske:  :toy:

A szél akár 1-1.5 litert is jelenthet, attól függően, hogy merről, milyen erősen fúj, valamint a gumi is számíthat pár decit. (bár talán nem a 2,2-2,5 különbség)
Nekem 130-nál, klímával mutat 5.1 körül. Szerintetek ez normális?!?  :kormom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.21 09:11:17
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "norbi1974"
Ma megnéztem azt is, hol szabályoz a kicsike. Nem mindig volt ugyanaz az érték, de kb.:
1. ~50km/h, 2. ~96km/h, 3. ~138km/h, 4.-ben még nem néztem (...az órákat, mert a lassú járműket kellett figyelnem).  :nagymosoly:

Nnnna, Tőled se vennék autót! :nagymosoly:  :nagymosoly:  
Alig van 5000km a verdádba, erre mit megy 1esbe-2esbe dolgot játszol... :lol:

Én vennék magamtól, mert soha nem használom Pesten (futómú még 10 év után is rendbe lesz, remélem), csak ritkán hajtom meg (hidegen SOHA) és megadok neki minden "jót" most és a jövőben is. :kacsint:

Alapvetően nagyon nyugisan közlekedek (max. 2500-nál váltok), de néha hajt a vérem. :nagymosoly: Erről nem tudok lemondani. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.06.21 09:16:03
nemr rossz ez a bp az én autóm is vidéki volt felhoztam pestre másfél év múlva már cseréltettem is a két hátsó lengéscsillapitot  /42e huf/
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.21 09:15:47
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "norbi1974"
Ma megint kimentem az elkerülõre és láss csodát 100-110km/h-nál csak 6,2-6,4l-t mutatott.

Na, ez már azért sokkal jobban hangzik!  :pofa: Gondolom megnyugodtál egy kicsit  :kacsint:

Igen, igen, igen! ...és még jobban szeretem a kocsim. :szivecske:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.06.21 10:52:52
Idézetet írta: "Kgabe"

Nekem 130-nál, klímával mutat 5.1 körül. Szerintetek ez normális?!?  :kormom:
:lol:
Teljesen jó!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.21 15:23:36
Hali!
Nekem most jár lassan 6000-nél és csökken a fogyasztás! Illetve csökkenne ha nem nyomnám egyre jobban neki :D
Dehát ez van! Viszont most már 3.-szor sikerült megfigyelnem, hogy Füzesabony - Gödöllő oda-vissza szinte végig 160 és efölött nem jön ki 9 liter alatt! Sehogy se sikerült sőt még néha több is volt! De simán tartja  agép a 160 - 170 et 100 km át is!
Klímával együtt!
 A gyorsuláshoz annyit, hogy megnéztem még 2x azóta ugyanott! 100-ig elmegy nekem de csak akkor ha ugyanott csinálom! Ugyanis ott van egy pár fokos ejtése az útnak és azután jön az emelkedő!
Tehát így a lejtőn érte el és én azt láttam, ahogy visszajött onnan az óra!
De akkor is megvolt  az OFF  Astra és a CR-V :D!
Na hali!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.06.21 19:35:46
Idézetet írta: "norbi1974"
...és megadok neki minden "jót" most és a jövőben is. :kacsint:

Lassan kirakhatjuk a 18-as karikát... :nagymosoly:  
Amúgy csak vicc volt az előző hsz-om, remélem nem ment félre a dolog... :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.21 22:48:18
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Tamás69"
Kb 1/2 litert jelenthet egy 205 vagy 215 ös gumiszélesség, de egy hibás oxigénszenzor is okozhat ennyi többletfogyasztást.
- nekem 120-nál 6,2-6,4 et eszik az 1,6-os!

Ma megint kimentem az elkerülőre és láss csodát 100-110km/h-nál csak 6,2-6,4l-t mutatott. A két mérés között mondjuk eltelt 1500km (nemrég léptem át az 5000km-t) és a gumikban is 2,5bár lett a nyomás 2,2 helyett, valamint akkor esett az eső és fújt a szél. Jelenthetnek ezek az apróságok ennyit? Vagy most kezdődött beállni a motor? Nem tudom, de nem is igazán érdekel. A lényeg, hogy ez az érték már teljesen OK!  :nagymosoly:  :szivecske:  :toy:

Ez teljesen jó, és 10e körül még egy picit csökken, persze sokat számít, hogy most 30 fok van és nem -10; mert ott +1-1,5l a fogyi (-12-ben 140-nél 9,8-10l !!!) -alapvetően 10fok alatt elkezd kicsit többet enni, főleg nagyobb sebességeknél!

4.-ben 186 a leszab. ha jól emléxem :) 5.-ben még nemtudom, 205-nél mindíg fékeznem kellett, bár ott már alig gyosult (kb 2km volt a 200->205 )

A szél, ha erős, akár 2l plusz is lehet; (100 fölött alapvetően a légellenállás olozza a fogyasztásnövekedést)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.21 23:21:41
Tegnap Kkfházán tankoltam Shellnél és számomra érdekes dolog történt. Mindig kiszámolom a BC szerint, hogy várhatóan mennyi fog beleférni, és eddig még a régi Corollánál, de az újnál is stimmelt. (+/- 0.5-1 liter) Most viszont az általam számoltnál kb 3-4 literrel több ment bele. (mindig u.úgy, csurrig tankolok, nullázok, stb.) Kicsit furi. (ja, Shellhez képest meglepően olcsó (269), Szegeden 279 körül jár. Lehet, így hozzák vissz a különbséget? :hmm:
Mondjuk még így is 5 a számított átlag, de én 4.6-4.7-re számoltam. :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.06.21 23:48:04
Ma egy kicsit meglepődtem  :hmm:

Történt ugyanis, hogy Apám egy kicsit beált a  kapu elé, így arrább kellett állnom az ő gépével, hogy a teherrel ki tudjak gurulni, és ekkor ért a meglepi, ugyanis az 1,4vvti sedan 5,8l átlagot mutatott  :shock:
-én meg örülök, ha 7,5 alá le tudom szorítani  :hmm:  

(igaz, Ő mostanában nem autópályázik, csak Bp. meg vidék; de a jelek szerint nagyon öregszik, vagy  65 évesen higgad le az ember, és már akkor sem nyomja, ha a gép még tudná ??? - mondjuk e-mellet szól az is, hogy még mindíg nem tudja, hogy az 1,4 sedan mennyit megy, pedig 3 év és 60e km alatt a régebbi gépein már megnézte, de azt mondja ezzel még nem ment 180 fölött)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.06.22 00:40:01
Idézetet írta: "Kgabe"
Tegnap Kkfházán tankoltam Shellnél és számomra érdekes dolog történt. Mindig kiszámolom a BC szerint, hogy várhatóan mennyi fog beleférni, és eddig még a régi Corollánál, de az újnál is stimmelt. (+/- 0.5-1 liter) Most viszont az általam számoltnál kb 3-4 literrel több ment bele. (mindig u.úgy, csurrig tankolok, nullázok, stb.) Kicsit furi. (ja, Shellhez képest meglepően olcsó (269), Szegeden 279 körül jár. Lehet, így hozzák vissz a különbséget? :hmm:
Mondjuk még így is 5 a számított átlag, de én 4.6-4.7-re számoltam. :(

Már írtam, hogy rossz szájízzel vagyok a shellel kapcsolatban...
Náluk mindig 5-6 volt amikor majdnem 10literrel(!) a gyári tankot túlnyomtuk... Egy régi off autómmal, de CSAK náluk! :shock:  
És akkor megmagyarázzák, hogy a csőbe is belefér, meg "gyárilag" nagyobb a gyári tank... :o  
Anyjuk pi... Na, majdnem mondtam valami csúnyát...
Én az életbe nem tankolok többet shellnél...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.22 17:21:11
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "norbi1974"
...és megadok neki minden "jót" most és a jövőben is. :kacsint:

Lassan kirakhatjuk a 18-as karikát... :nagymosoly:  
Amúgy csak vicc volt az előző hsz-om, remélem nem ment félre a dolog... :elkeseredett:

Ez jó volt. :kacag: Tudod: kenem neki rendesen. :nagymosoly:
A hsz-eddel pedig nem mentél félre...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.22 17:34:13
Idézetet írta: "Peti500"
Már írtam, hogy rossz szájízzel vagyok a shellel kapcsolatban...
Náluk mindig 5-6 volt amikor majdnem 10literrel(!) a gyári tankot túlnyomtuk... Egy régi off autómmal, de CSAK náluk! :shock:  
És akkor megmagyarázzák, hogy a csőbe is belefér, meg "gyárilag" nagyobb a gyári tank... :o  
Anyjuk pi... Na, majdnem mondtam valami csúnyát...
Én az életbe nem tankolok többet shellnél...

Pedig hidd el, mostmár NAGYON NEM lehet ezzel csalni (legalább is csak a következő ellenőrzésig, utána meg viszlát engedély), mert komolyan ellenőrzik. Nagyon kicsi a tűréhatár. Haverom kúttechnikánál dolgozik és ő oktatott ki erről. Pontos számokat most nem tudok, de ha akarod megkérdezem neked. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.06.24 19:28:35
Mai tankolás eredménye: 480 km város és 190 km vidéki kör: 7.0.
A Bakonyból országúton vissza klímával, megpakolva, max 105-tel, kivéve az M1 bevezetõt, ahol 140: 6.1
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.24 21:07:42
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Peti500"
Már írtam, hogy rossz szájízzel vagyok a shellel kapcsolatban...
Náluk mindig 5-6 volt amikor majdnem 10literrel(!) a gyári tankot túlnyomtuk... Egy régi off autómmal, de CSAK náluk! :shock:  
És akkor megmagyarázzák, hogy a csőbe is belefér, meg "gyárilag" nagyobb a gyári tank... :o  
Anyjuk pi... Na, majdnem mondtam valami csúnyát...
Én az életbe nem tankolok többet shellnél...

Pedig hidd el, mostmár NAGYON NEM lehet ezzel csalni (legalább is csak a következő ellenőrzésig, utána meg viszlát engedély), mert komolyan ellenőrzik. Nagyon kicsi a tűréhatár. Haverom kúttechnikánál dolgozik és ő oktatott ki erről. Pontos számokat most nem tudok, de ha akarod megkérdezem neked. :kacsint:

Namost, ha csak pár százalék a tűréshatár és ők azt kihasználják, az pont elég. Egy telitanknál 1%=fél liter. Nem sok, csak 140.-, de ha ezt naponta x-szer  eljátsszák...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.26 10:50:29
Idézetet írta: "Kgabe"
Namost, ha csak pár százalék a tûréshatár és õk azt kihasználják, az pont elég. Egy telitanknál 1%=fél liter. Nem sok, csak 140.-, de ha ezt naponta x-szer  eljátsszák...

Ebben igazad van és így is tesznek. Megpróbálnak lehúzni minket, de a 10 liter azért elég nagy túlzás lenne egy tanknál. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.26 23:54:44
Egy ilyen 10 literes eltérésnél én kapásból az OMH-s népeket riasztanám.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.06.27 00:49:58
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Kgabe"
Namost, ha csak pár százalék a tûréshatár és õk azt kihasználják, az pont elég. Egy telitanknál 1%=fél liter. Nem sok, csak 140.-, de ha ezt naponta x-szer  eljátsszák...

Ebben igazad van és így is tesznek. Megpróbálnak lehúzni minket, de a 10 liter azért elég nagy túlzás lenne egy tanknál. :kacsint:

A dologhoz még hozzátartozik, hogy ezek a 7-8literes (egyszer volt 10lityi), túltankolások kb. 4-5éve történtek...
Szerintem akkor még más szelek fújtak... :kacsint:  
Mindegy, én azóta a közelükbe se megyek...
Bár egyik nap ott "kellett" lemosnom a kocsim (kezdődött a meccs, nem volt időm máshová menni :? )
Ismét feltúráztattam az agyam a szemét shellen... :arrow:  kb. 15mp-ig ment 50Ft-ért a gőzborotva, szóvá is tettem, "lehet máshová menni" jött a korrekt és kedves válasz...
De végül is k*rvára igaza volt... XXXbrigád :gunfirej:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.27 08:57:31

Én nem tudom de Egerben nekem semmi bajom a shell-el! Jó a benzin és még rendesek is szeritem!
A mosót még nem használtam mert itt gépi van és a fekete autót nem szeretném belerakni :D
De mikor még OFF egyesgolfom volt akkor is odajöttek tankolni! Máshol szinte soha!
Szóval nekem nincs gondom velük!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.06.27 10:10:16

Nekem sincs bajom a Shell-el. Sőt perverz módon szeretm öket.   :nyelv:
A anyag jó, jó áron. De soha nem engedem őket a kocsihoz nyúlni... :nemnem:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.06.27 23:41:29
Mai MOL-os tankolás Kméten, 264-ért ( :nagymosoly: ) Ugye holnaptól kicsit kellemetlenebb ár... Átlag: 4,6. Ebben volt minden: ráérős országút, haladós országút, ráérős pálya, haladós pálya, sok város, sok klíma. Ez egyre jobb! És itt érdekes módon annyit tankoltam, amennyit BC szerint számoltam!  :hmm:  És itt is odajöttek tankolni. Hozzáteszem, jobb szeretek magam tankolni, úgyhogy mindig megköszönöm, de nem.  :nene:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.06.28 07:22:06

Ez egy nagyon kellemes fogyasztási adat!  :tapsi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.06.28 08:32:27
Idézetet írta: "Kgabe"
Mai MOL-os tankolás Kméten, 264-ért ( :nagymosoly: ) Ugye holnaptól kicsit kellemetlenebb ár... Átlag: 4,6.

Ez tényleg jó fogyasztási érték. Bár most már én is meg vagyok elégedve az én 7,0l-es fogyasztásommal. Ez 101%-ban város (sok nyugis autózás + egy-két hajtás). :nagymosoly:
Idézetet írta: "Kgabe"
Jobb szeretek magam tankolni, úgyhogy mindig megköszönöm, de nem.  :nene:

Én is mindig magam tankolok. :kacsint: Nem hagyom hogy hozzányúljanak a verdámhoz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.28 10:30:56
Hali!
Kezd számomra aggasztó lenni az a tény, hogy a lábbammal van a gond!
Volt egy kis idő mikor 8 liter körül evett a kicsikém de már megint 9 lityi körül van!
:(
Csak azzal tudok védekezni, hogy errefelé dimbes-dombos és kanyargós a táj!
Városban kevesebbet megyek ha megyek akkor is kerülőutakon! Jah és nem tudok nem tempósan menni! Én így szeretem!
Szóval vagy rosszat mér a gép vagy tényleg 9 literes lábam van!
hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.06.28 12:23:41
Idézetet írta: "Georgexy"
Hali!
Kezd számomra aggasztó lenni az a tény, hogy a lábbammal van a gond!
Volt egy kis idõ mikor 8 liter körül evett a kicsikém de már megint 9 lityi körül van!
:(
Csak azzal tudok védekezni, hogy errefelé dimbes-dombos és kanyargós a táj!
Városban kevesebbet megyek ha megyek akkor is kerülõutakon! Jah és nem tudok nem tempósan menni! Én így szeretem!
Szóval vagy rosszat mér a gép vagy tényleg 9 literes lábam van!
hali

Nos a dimbes-dombos kanyargós táj nem mentség, most voltam a Börzsönyben, és lehet, hogy felfele többet fogyaszt, de lefele szinte 0 üzemanyaggal jöttem, és fékezni se nagyon kellett. Persze ehhez kapcsolgatni kell egy keveset, és türelmesen várni, hogy magától gyorsuljon a kocsi.

Budapest- Börzsöny-Budapest -M5 - Szeged - egy kevés város - M5 - Budapest utat 4.9 -es fogyasztással sikerült megcsinálni, végig klímával de autópályán csak 120 km/h -val.

Úgy érzem, hogy a kocsi 35 fokban kevesebbet fogyaszt, mint 25 fokban, ami egy kicsit meglepõ számomra. Persze a kedvezõbb fogyasztásból a klíma elvesz valamennyit, de még így is jó. Nem lehet, hogy az intercooler miatt "fázik" alacsonyabb hõmérsékleten a motor és ezért kér többet enni? Ugye ez különösen a téli nagysebességû haladásnál feltûnõ... Nem mindegy, hogy 0 vagy 45 fokos az turbó által összepréselt levegõ..
Lehet, hogy vmi bõrrel be kellene fedni télen a lélegzõnyílását, mint ahogy a Zsiguliknál csinálták.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.06.28 20:01:10
Idézetet írta: "attila23"
Nem lehet, hogy az intercooler miatt "fázik" alacsonyabb hõmérsékleten a motor és ezért kér többet enni? Ugye ez különösen a téli nagysebességû haladásnál feltûnõ... Nem mindegy, hogy 0 vagy 45 fokos az turbó által összepréselt levegõ..

Nem lehet, mert minel hidegebb a levego, annal surubb. Ezert van az intercooler.
Szerintem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.06.30 10:40:12
Idézetet írta: "attila23"
Idézetet írta: "Georgexy"
Hali!
Kezd számomra aggasztó lenni az a tény, hogy a lábbammal van a gond!
Volt egy kis idõ mikor 8 liter körül evett a kicsikém de már megint 9 lityi körül van!
:(
Csak azzal tudok védekezni, hogy errefelé dimbes-dombos és kanyargós a táj!
Városban kevesebbet megyek ha megyek akkor is kerülõutakon! Jah és nem tudok nem tempósan menni! Én így szeretem!
Szóval vagy rosszat mér a gép vagy tényleg 9 literes lábam van!
hali

Nos a dimbes-dombos kanyargós táj nem mentség, most voltam a Börzsönyben, és lehet, hogy felfele többet fogyaszt, de lefele szinte 0 üzemanyaggal jöttem, és fékezni se nagyon kellett. Persze ehhez kapcsolgatni kell egy keveset, és türelmesen várni, hogy magától gyorsuljon a kocsi.

Budapest- Börzsöny-Budapest -M5 - Szeged - egy kevés város - M5 - Budapest utat 4.9 -es fogyasztással sikerült megcsinálni, végig klímával de autópályán csak 120 km/h -val.

Szóval akkor mégiscsak menthetettlen vagyok!
Ilyen a lábam! :( Néznem kell a kijelzőt és akkor talán le tudom szorítani a fogyit! De abban meg semmi élvezet nincs! Persze nem hajtom szét a kocsit de nekem a BC által mért átlagom majdnem 50 km/h és úgy hogy nem járok autópályán!
Szóval új lábat kell vennem! Ez tény!  :nagymosoly:
Na mindegy majd lezs valahogy!
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.01 09:51:11
Sziasztok.

Megvolt a második tankolásom is (az elmúlt hétvégén). Az elsõnél írtam, hogy a fedcomp. 7,2-t mutatott, tankolás után az én számításom 6,6 lett. Akkor betudtam annak, hogy a kút pisztolyának érzékenysége miatt nem ment bele a kívánt mennyiség.

A második tankolásomkor (másik kúton), mentem 547 km-t. A fedcomp 6,8 átlagot mutatott, ami azt jelenti hogy 37,2 litert kellett volna tankolnom, de 34,3-at úgy sikerült csak, hogy kattogtattam, illetve kijjebb húztam a pisztolyt. Ez átlagra számítva 6,8 helyett 6,27.

Tankolás után kirándulni mentünk a hegyekbe, sok szerpentin, klíma, tötyögés nézelõdés miatt, a fedcomp kb. 250 km után 7,4-et mutatott.

A fogyasztás eddig kellemes meglepetés, az már most nem annyira hogy a fedcomp bõ fél literrel többet mutat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.07.01 17:51:07

A fed-comp gyakran csal 2-5 decit, autótól függõen (az enyém pl. 0,5l-el kevesebbet mutat a valós fogyasztásnál.).
Pontos adatot akkor fogsz kapni, ha ugyanannál a kútnál és ugyanannál a kútfejnél tankolsz.
És mindig csak elsõ kattanásig.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.03 20:51:35
No a sokadik nyári tankoláson vagyok túl, és amióta kicsit odafigyelek, és ok nélkül nem megyek 150 fölött, azóta az átlagom 7,2-7,6 között mozog. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.03 20:54:05
Az elsõ 260 km után 5,3!  :nagymosoly:  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: David - 2006.07.04 00:53:45
Sziasztok,

Nekem a fogyom mindig(kivéve télen) olyan 7.1-7.2 l között szokott mozogni.

David
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.04 13:21:20
Idézetet írta: "Tamás69"
No a sokadik nyári tankoláson vagyok túl, és amióta kicsit odafigyelek, és ok nélkül nem megyek 150 fölött, azóta az átlagom 7,2-7,6 között mozog. :)

Hát nekem az a bajom, hogy ok nélkül sem engedem visszaesni a sebességet 100-110 alá ha az út engedi! Sõt álltalában még efölött járok vele akár lefelé akár fölfelé megyek egy emelkedõn!
Szóval valõszínûleg nekem ezért magasabb a fogyasztásom!
Háj
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.04 23:21:03

Nem tudom, hogy az emelkedõ mennyit hat a fogyira, de valószínüleg a szélhez hasonlóan a lefelé kevesebbet csökkent a fogyin, mint amennyivel a felfelé növeli, mindenesetre nekem sík terepen 120-nál 6,0-6,4 között eszik sajnos onnan elég durván ugrik a fogyasztás, 130 kb 6,8-7,2l 140 7,5-8l -fölötte meg jobb nem beszélni róla :(. - a következõ dízel lesz, ha beleteszik az új 2,0 126 lovas motort az új corollába.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.05 21:16:00
Idézetet írta: "Tamás69"
 a következõ dízel lesz, ha beleteszik az új 2,0 126 lovas motort az új corollába.

Attól tartok, hogy az ára nagyon közel lenne/lesz az Avensiséhez. És így akkor inkább már az Ave 5.8-ért  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.05 22:19:45
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Tamás69"
 a következõ dízel lesz, ha beleteszik az új 2,0 126 lovas motort az új corollába.

Attól tartok, hogy az ára nagyon közel lenne/lesz az Avensiséhez. És így akkor inkább már az Ave 5.8-ért  :roll:

Hacsak úgy nem :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: David - 2006.07.06 19:56:33
Idézetet írta: "David"
Sziasztok,

Nekem a fogyom mindig(kivéve télen) olyan 7.1-7.2 l között szokott mozogni.

David

Sikerült 6,9 L -re leszoritani a fogyasztást, már kb 2 napot (30KM naponta) így mentem ennyi fogyival.
Kb múlt hét keden tankoltam tele az autót már 280Km -t mentem és még fél felett van a mutatom...

Dávid
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: HITMAN - 2006.07.07 09:48:44
Tegnap M7, Bp-Szfvár, folyamatos 160-nál 6,2 l. Szeretem  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.07.08 15:28:25
kicsit epekedve olvasom az autópályás fogyikat a dizel tulajoknak.
talán a nagyobb ellenállású gumi (Pirelli 500 dragon), talán a gyári tetõszárny okozza, de nekem 130-140-nél simán bekajál 6-6,2-õt....
viszont városban, klímával megáll 5.8-nál.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.08 17:37:32
Hát igen, ez picit sok. Nekem klímával uilyen tempónál megáll 5-5.3-nál. Amúgy legutóbb: 4,8. 95% autópálya, ebbõl 30% haladós (130-140) 70% ráérõs (120).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.07.08 18:20:03
jap, csak szeretném tudni mit lehet tenni.
guminyomás 2,5 bar, ennél feljebb azért nem mennék.
városban jó a fogyi, ezért gondolom, meg nagyobb tempónál a (lég)ellenállás befolyásolja döntõen az üzemanyagfogyasztást.
most ezért menjek be egy szervízbe?

pont két hét múlva indulunk egy 6000 km-es útra európába, és ekkor távnál azért már nem mindegy.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.08 22:57:18
Azért az sem mindegy, hogy milyen gumi van a két autón, a Pirelli az tapadósabb (és jobban kopik), ezért magasabb lesz a fogyasztás...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.09 20:55:54
Hogy ne csak a dízelesek írjanak "szép" értékeket:
Tiszavasvári-Fehérgyarmat-M3 felhajtó Polgárnál, 235 km 5.9-es átlag.  :szemez: Klímával, 100-110-es tempóval és jópár 'visszakapcs-pirosigtolom' elõzéssel.
Aztán ezt a szép értéket az M3-ason lenyomott feszített tempó felvitte 7.1-re. :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.09 21:04:48
Idézetet írta: "whis"
Hogy ne csak a dízelesek írjanak "szép" értékeket:
Tiszavasvári-Fehérgyarmat-M3 felhajtó Polgárnál, 235 km 5.9-es átlag.  :szemez: Klímával, 100-110-es tempóval és jópár 'visszakapcs-pirosigtolom' elõzéssel.
Aztán ezt a szép értéket az M3-ason lenyomott feszített tempó felvitte 7.1-re. :pofa:

Nekem az M5-ön való haladás dobta meg a 7,1-es átlagom 7,5-re, pedig 180 fölött csak fél percig mentem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.09 23:19:08

Hmmm
Mit csinálok rosszul? :D :hmm:  :hmm:

Nem értem! Ennyire nehéz lenne a lábam? Érdekes módon menet közben nekem is rengetegszer mutat nagyon kellemes értékeket a bc de az átlag meg még soha nem volt 8 alatt most meg 9 felé mászik inkább!
Ennyire nehéz lenne a lábam? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.10 06:41:19
Idézetet írta: "Georgexy"
Érdekes módon menet közben nekem is rengetegszer mutat nagyon kellemes értékeket a bc de az átlag meg még soha nem volt 8 alatt most meg 9 felé mászik inkább!
Ennyire nehéz lenne a lábam? :hmm:

Országúton is magas átlagok jönnek ki? Mondjuk ez is forgalomfüggõ. de azért nem annyira, mint a városi vezetés.
Ahol a forgalom engedte, néztem a kijelzõt. Stabil 95-öt tartva az út hullámaitól és a klímakompresszor ki-bekapcsolásától függõen 5.3-5.8, 110-nél 5.8-6.3 között ingadozott a pillanatnyi érték (32 fok külsõ hõmérsékleten).
Az autópályán nem néztem, mert volt az úton elég izgalom  :turelmetlen:  :faradt:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.07.10 08:35:39
Idézetet írta: "PParker"
Azért az sem mindegy, hogy milyen gumi van a két autón, a Pirelli az tapadósabb (és jobban kopik), ezért magasabb lesz a fogyasztás...

ez nem igaz. ADAC teszten a pirelli az egyik legkevésbé kopó gumi. pont ezért vettem! és tényleg a P3000es kis gumijaim helyenként még szörösek pedig a 2 bp-i szezonjukat nyomom
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.10 08:48:11
Idézetet írta: "murray"
Idézetet írta: "PParker"
Azért az sem mindegy, hogy milyen gumi van a két autón, a Pirelli az tapadósabb (és jobban kopik), ezért magasabb lesz a fogyasztás...

ez nem igaz. ADAC teszten a pirelli az egyik legkevésbé kopó gumi. pont ezért vettem! és tényleg a P3000es kis gumijaim helyenként még szörösek pedig a 2 bp-i szezonjukat nyomom

Hát én nem tom, csak azt, hogy mindenhol azt hallom, nagyon jó tapadó gumik, de ennek ára a kopás. (ez érthetõ) + Volt nekem évvekkel ez elött Vectrán P6000-es amit írtam mind igaz volt rá. Nem vezetek örült módjára, de 40-45K alatt kész voltak....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.10 08:52:34
Két különbözõ használat:

- autópálya, Pest oda-vissza 2x, 160-180-as tempó, a többi csak város, végig klímával: teljes tank 9,3;
- Gyöngyös - Cegléd - Gyöngyös, végig klíma, kellemes 110-120-as utazó, tele elõzgetéssel, + kis városi tekergés: ~200 km után 6,3.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.10 08:59:21
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Georgexy"
Érdekes módon menet közben nekem is rengetegszer mutat nagyon kellemes értékeket a bc de az átlag meg még soha nem volt 8 alatt most meg 9 felé mászik inkább!
Ennyire nehéz lenne a lábam? :hmm:

Országúton is magas átlagok jönnek ki? Mondjuk ez is forgalomfüggõ. de azért nem annyira, mint a városi vezetés.
Ahol a forgalom engedte, néztem a kijelzõt. Stabil 95-öt tartva az út hullámaitól és a klímakompresszor ki-bekapcsolásától függõen 5.3-5.8, 110-nél 5.8-6.3 között ingadozott a pillanatnyi érték (32 fok külsõ hõmérsékleten).
Az autópályán nem néztem, mert volt az úton elég izgalom  :turelmetlen:  :faradt:

Igen, ez a 110-es tempó/~6l sík terepen elég rendszeresen összejön, ha ennél lényegesen több, akkor valami gond lehet. (persze egyenletesen nyomva, tartva a sebességet, és nem 100-120között gázfröccsel közlekedve)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.10 10:47:26
Idézetet írta: "murray"
Idézetet írta: "PParker"
Azért az sem mindegy, hogy milyen gumi van a két autón, a Pirelli az tapadósabb (és jobban kopik), ezért magasabb lesz a fogyasztás...

ez nem igaz. ADAC teszten a pirelli az egyik legkevésbé kopó gumi. pont ezért vettem! és tényleg a P3000es kis gumijaim helyenként még szörösek pedig a 2 bp-i szezonjukat nyomom

A teszteket félrerakva...
Nem inkább arról van szó, hogy vigyázol (is) a gumikra... :hmm:
Mert azért ez a dolog erõsen lábfüggõ... :wink:  
Nekem 6-7 ezer lehet a gumiba, kb. annyira kopott az elsõ, mint egy havernak (ugyanez a guma) az 1éves (kb. 15 ezret futott) garnitúrája... :roll:  
Viszont Róla tudom, hogy soha az életbe nem indul "picit" nagyobb gázzal, nem megy bele úgy egy kanyarba, hogy kicsit sodródjon az autó stb-stb.
Ez van, :|  de nem érdekel, mert nagyon jól tapad a gumi, +azért nyüstölöm rendesen... :twisted:  
Kb. 15-ezernél megcserélem majd a hátsókkal, akkor majd -kicsit jobban- vigyázok... :sunyi:  :evil:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.10 17:18:10

Én természetesn azonos felhasználási módokra gondoltam. E fajta eltérés egyébként országuti menetben jelent (het) jelentõs ~0,5/100km-es eltérést...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: antocian - 2006.07.10 19:19:19
Veszprém-Budapest-Tokaj viszonylat: odafelé Pestig 140-150, Pest után 160-165 (175) többnyire, ahol lehetett: a fogyasztás 6,2 l.
Visszafelé: végig 140-145 többnyire ahol lehetett, igy 5,5 l. Terhelét 2,5 személy plussz fullra pakolt csomagtartó.
Gumik a gyárik (Dunlop?)
Km a kocsiban: 17.000.
Elmegy........ :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2006.07.10 20:58:21
564km tavolsag 43 liter benzin, 1.6 moci, 100% Budapest, klimaval, bejaratos de mar oda-oda porkoltem neki. Ez 7.62l/100km, en elegedett vagyok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.07.10 21:14:00
Idézetet írta: "antocian"
Veszprém-Budapest-Tokaj viszonylat: odafelé Pestig 140-150, Pest után 160-165 (175) többnyire, ahol lehetett: a fogyasztás 6,2 l.
Visszafelé: végig 140-145 többnyire ahol lehetett, igy 5,5 l. Terhelét 2,5 személy plussz fullra pakolt csomagtartó.
Gumik a gyárik (Dunlop?)
Km a kocsiban: 17.000.
Elmegy........ :D

ez nagyon pöpec. most már csak nekem kell kideríteni, hogyan tudom ezeket én is produkálni a toyoval..
 :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.10 22:50:48
Város (Bp.) elõváros, dugók kerülve, klímával 5,2 átlag sebb 35 km/h kmóra állása:1450 km.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.11 11:16:41
Nekem most 8.7 lett... :roll:  
Gyorsan hozzáteszem: beleestem néhány dugóba, kb. 75%-ban klímával, és gyakorta 2 de volt amikor 3utassal mentem... Tehát +még 50%-ban 2mázsa haszontalan teherrel lett ennyi a fogyi... :nagymosoly:
És -gondolom már mindenkinek a könyökén jön ki- ez még mindig 100%-ban város (ráadásul bp. :| ) ! Tehát nincs benne egy elsumákolt 160km-es beállok 90-100ra "vidék" rész... :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.07.11 11:36:28

Abszolut korrekt a 8.7 szerintem. enyem is pontosan ennyit eszik ilyen korulmenyek kozott...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2006.07.11 12:29:48
Idézetet írta: "Peti500"
Nekem most 8.7 lett... :roll:  
Gyorsan hozzáteszem: beleestem néhány dugóba, kb. 75%-ban klímával, és gyakorta 2 de volt amikor 3utassal mentem... Tehát +még 50%-ban 2mázsa haszontalan teherrel lett ennyi a fogyi... :nagymosoly:
És -gondolom már mindenkinek a könyökén jön ki- ez még mindig 100%-ban város (ráadásul bp. :| ) ! Tehát nincs benne egy elsumákolt 160km-es beállok 90-100ra "vidék" rész... :kacsint:

Hali , szerintem egy kicsit sok. Nekem 8 fole sosem megy, csak varos es altalaban reggel este a csucsban. (Igaz 1 szemellyel)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.07.11 15:04:35
1000 km, 4.7 liter , 51 km/h ebbõl 90% országút klímával, sok szerpentin.

Ha leveszem a városi szakaszt akkor 4.5 liter (odaúton ennyit írt ki), két személlyel.

Úgy tapasztalatam, hogy a "rakomány" nem nagyon befolyásolja a fogyasztást, legalábbis városon kívül folyamatosan haladva nem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.11 16:45:26
Idézetet írta: "PParker"
Város (Bp.) elõváros, dugók kerülve, klímával 5,2 átlag sebb 35 km/h kmóra állása:1450 km.

Az igen. :10: Lemondok a TS-rõl, veszek egy ilyen kis dízelt, szuper lehet. Sztrádán 150-nél és 160-nál mennyi a pillanatnyi fogyasztás?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.11 22:42:43
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "PParker"
Város (Bp.) elõváros, dugók kerülve, klímával 5,2 átlag sebb 35 km/h kmóra állása:1450 km.

Az igen. :10: Lemondok a TS-rõl, veszek egy ilyen kis dízelt, szuper lehet. Sztrádán 150-nél és 160-nál mennyi a pillanatnyi fogyasztás?

Még nem voltam vele sztrádán. 3000 fölé nem pörgetem, majd 2000km útán elkezdjük a nagyobb sebességû haladásokat is. Eddig 110-120volt a legtöbb, ekkor olyan 4,5-4,7.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.11 23:08:34
Idézetet írta: "PParker"
Város (Bp.) elõváros, dugók kerülve, klímával 5,2 átlag sebb 35 km/h kmóra állása:1450 km.

Amúgy ma leszaladtunk Siófokra, lement 4,9-re az átlag... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.11 23:21:02
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "PParker"
Város (Bp.) elõváros, dugók kerülve, klímával 5,2 átlag sebb 35 km/h kmóra állása:1450 km.

Az igen. :10: Lemondok a TS-rõl, veszek egy ilyen kis dízelt, szuper lehet. Sztrádán 150-nél és 160-nál mennyi a pillanatnyi fogyasztás?

Kb 6.5. Domborzattól függõen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.12 08:52:13
Idézetet írta: "Kgabe"
Kb 6.5. Domborzattól függõen.

Ez az adat büntet. :10: Az enyém 160-nál már rendesen 10 fölött jár.

Mondjuk most nem panaszkodom, egy csomó sztrádával sikerült 7,1-es átlagot autózni különösebb odafigyelés nélkül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.12 09:32:55
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Kgabe"
Kb 6.5. Domborzattól függõen.

Ez az adat büntet. :10: Az enyém 160-nál már rendesen 10 fölött jár.

Mondjuk most nem panaszkodom, egy csomó sztrádával sikerült 7,1-es átlagot autózni különösebb odafigyelés nélkül.

Vazze! :nagymosoly:  Ez egy nagyszerû adat! :tapsi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.12 10:50:06
Idézetet írta: "Lotto"
Idézetet írta: "Peti500"
Nekem most 8.7 lett... :roll:  
Gyorsan hozzáteszem: beleestem néhány dugóba, kb. 75%-ban klímával, és gyakorta 2 de volt amikor 3utassal mentem... Tehát +még 50%-ban 2mázsa haszontalan teherrel lett ennyi a fogyi... :nagymosoly:
És -gondolom már mindenkinek a könyökén jön ki- ez még mindig 100%-ban város (ráadásul bp. :| ) ! Tehát nincs benne egy elsumákolt 160km-es beállok 90-100ra "vidék" rész... :kacsint:

Hali , szerintem egy kicsit sok. Nekem 8 fole sosem megy, csak varos es altalaban reggel este a csucsban. (Igaz 1 szemellyel)

Hát nézd...
Ezt már boncolgattuk itt a fórumon, hogy mi a sok vagy kevés az 1.4-estõl... :hmm:  
Az tény, hogy nekem is volt olyan korszakom mikor simán 8liter alatt járkáltam a kocsival, (ráadásul télen) ált. ilyen 7.7-7.8as fogyik jöttek ki...
De olyankor kb. szökõévenként pörgettem 4ezer fölé a fordulatot, most azért kap rendesen a kocsi, :ordog:  elég gyakran tiltásig megy 1-2be, érzem, hogy még tudok fogni a fogyin, de most így jólesik úgyhogy nem érdekel. Továbbá ebbe a rohasztó melegekbe :faradt:  szinte odaolvad a gumi az aszfalthoz, ami amúgy is vastagabb a szériánál (215-ös), szerintem az is belejátszik, de ez se érdekel, mert olyan a kocsi, mint egy sínautó... :10:  
Pl. mikor átülök a Yarisba, majd' felborulok a kocsival, pedig ugyanazzal a sebességgel megyek bele a kanyarokba... :nagymosoly:  
Ui.: és azért ne felejtsük, hogy 8.3-8.4-et mond a gyár városi fogyasztásnak, ahhoz képest meg... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.12 10:54:56
:nana:
Kéretik a dízeles kollégákat, hogy ne riogassák a benzines tulajokat a -szemtelenül alacsony- fogyasztási adataikkal... :nagymosoly:  
Mert itt az eredmény: Satriani fórumtársunk lemond a TS-érõl egy dízel miatt... :kormom:  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.12 11:00:48
Idézetet írta: "Peti500"
:nana:
Kéretik a dízeles kollégákat, hogy ne riogassák a benzines tulajokat a -szemtelenül alacsony- fogyasztási adataikkal... :nagymosoly:  
Mert itt az eredmény: Satriani fórumtársunk lemond a TS-érõl egy dízel miatt... :kormom:  :roll:

Reménykedjünk, hogy az új Corollából lesz 177 lovas dízel, és az már közelít a TS-hez :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.12 11:03:04
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Georgexy"
Érdekes módon menet közben nekem is rengetegszer mutat nagyon kellemes értékeket a bc de az átlag meg még soha nem volt 8 alatt most meg 9 felé mászik inkább!
Ennyire nehéz lenne a lábam? :hmm:

Országúton is magas átlagok jönnek ki? Mondjuk ez is forgalomfüggõ. de azért nem annyira, mint a városi vezetés.
Ahol a forgalom engedte, néztem a kijelzõt. Stabil 95-öt tartva az út hullámaitól és a klímakompresszor ki-bekapcsolásától függõen 5.3-5.8, 110-nél 5.8-6.3 között ingadozott a pillanatnyi érték (32 fok külsõ hõmérsékleten).
Az autópályán nem néztem, mert volt az úton elég izgalom  :turelmetlen:  :faradt:

Igen országúton is!
Csakhogy én nem 95-öt tartok stabilan hanem 110-120 -at és még dombon is és ugye akkor mélyebbre kell nyomni a pedált! Sajna én nem szeretek lasabban vezetni! Vessek magamra :( ugye!
persze ha óvatosan tartom a sebességeket és a fogyasztásra hegyezem ki magam akkor én is tudom ezeket az átlagokat hozni! De nem szoktam!
hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.12 11:08:15
Idézetet írta: "Peti500"
Nekem most 8.7 lett... :roll:  
Gyorsan hozzáteszem: beleestem néhány dugóba, kb. 75%-ban klímával, és gyakorta 2 de volt amikor 3utassal mentem... Tehát +még 50%-ban 2mázsa haszontalan teherrel lett ennyi a fogyi... :nagymosoly:
És -gondolom már mindenkinek a könyökén jön ki- ez még mindig 100%-ban város (ráadásul bp. :| ) ! Tehát nincs benne egy elsumákolt 160km-es beállok 90-100ra "vidék" rész... :kacsint:

Na én rendszeresen megyek plusz 1-2 mázsa fölös teherrel!
És akkor sem megyek lasabban! Lehet ezért kajálgat nekem ennyit?
De már tudom hogy az én lábam a hibás nem a kocsi! Majd hozzászokok! :D
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.12 20:23:42

Persze hogy megérzi a kocsi a +2,3 embert vagy a +2mázsát...
Ez logikus, gyatrábban megy, többet fogyaszt. :roll:  
Nem is szeretek úgy közlekedni, csak én és a kocsi senki más ne legyen. :nagymosoly:  
Amúgy meg elég érzékeny a "nehézlábra" a vvti, aki pörgeti és nyomul vele az ne csodálkozzon, de legalább lehet vele kevés fogyival is járkálni.
Van pl. IV-esgófos ismerõs, 1.6 100egynéhányló, 10liter alatt nem tud eljárni vele (városban)! :shock:  
Tökmindegy hogy tojás van a talpa alatt.
Ellenben ott van kollega, aki most vette az 1.6-os kombi(!) Corit, 7.7-et mutat Neki a fed. komp :mivan:  (szintén csak város)!
Alig hittem a szememnek, mondjuk Róla tudni kell, hogy 2500fölé nem nagyon pörgeti a motort. :roll:  :twisted:  
De azért megnyugtató, hogy így is lehet járni a vvtivel... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.12 20:30:43
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "Peti500"
:nana:
Kéretik a dízeles kollégákat, hogy ne riogassák a benzines tulajokat a -szemtelenül alacsony- fogyasztási adataikkal... :nagymosoly:  
Mert itt az eredmény: Satriani fórumtársunk lemond a TS-érõl egy dízel miatt... :kormom:  :roll:

Reménykedjünk, hogy az új Corollából lesz 177 lovas dízel, és az már közelít a TS-hez :)

Jó lenne ha lenne...
Ráférne egy ütõs dízel a Corollára, pl. már az elõzõ szivikbõl is volt brutál dízel (aszem Type-D). Gondolom a mostaniból is van/lesz.

Nagyon kíváncsi leszek az új modell motorkínálatára, remélem bõvül a motorpaletta... :? fõleg a benzines
Cím: Corolla fogyi
Írta: afekete - 2006.07.12 21:00:22
Nekem is 1.4-es és mint az aláírásból is látszik, nekem 6.3 a kb. másfél éves átlagom - szerintem akit érdekel a fogyasztás, az nézzen el arra (http://www.spritmonitor.de/en/) az oldalra. Minimum 5.0 körül volt országúti 90 után, a legtöbb 7.0 körül amikor szinte csak rövid utak voltak, de jellemzõen városi dugók nélkül.[/url]
És számomra az is kiderült, hogy a 98-assal kicsit kevesebbet fogyaszt - és elmarad a csörögés is ami 95-sel van néha -, de a különbség nem hozza be az ár difit. Úgyhogy most szûkösebb idõkben 95-sel megy. :-(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.13 00:27:39
Csakhogy a másik véglet is szerepeljen:
Ma este megkaptam egy rövid (kb. 100km-es :nagymosoly: ) városi körre a -remélem- :P  jövendõbeli kocsimat. :tonqe:  [smilie=sm48.gif]  
Az egyetlen kérése ismerõsnek az volt, hogy tankoljak bele, mert pont alapvonalon volt a mutató, világított a szemtelen "tankoljá má" ikon (marhára zavar) :gunfirej:  így nem is volt kérdéses a dolog...
5ezerért tettem bele, gondoltam korrekt leszek így marad is benne, aha... majdnem... :roll:  
Picivel kevesebb, mint 16liter 98-ast kapott a Kicsi, ami pont 113 kilométerre volt elég Neki, (kb. akkor állt ugyanott a mutató) lehet számolgatni, :pal2:   és ebbe se klíma se dugó, viszont kb. 10bõl5 8000ezer fölé' pörgetés volt, :ordog:  nem tudtam mit csinálni, rendre bepróbálták az autót, :thankyou:  végül senki se nyomott le, :vag2:  a legkeményebb ellenfél egy 2.8-as szeátleon volt, elindulásnál keményen állva hagyott, (gondolom az összkerék miatt) de 100nál már mellette voltam és lassan de biztosan mentem el...
Meg is kérdezte a srác, hogy ez kompresszoros??? Mondom nem, sima TS+kipuf rendszer, mert az övé 210lovas aszondja, így nem mehetnék el...
Hát mondom én még nem vacsoráztam az este, lehet hogy azért... :lol:  (megnéztem: egy jó 200kilóval könnyebb a TS)
Amúgy az ilyenek után mondja az ember, hogy kell a fenének dízel, [smilie=sm43.gif]  úgyhogy bele se gondolok 5ezer forintnyi gázolajból hány km-t megy el egy 1.4d4d... :futty:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.07.13 07:52:49
Idézetet írta: "Tamás69"
Reménykedjünk, hogy az új Corollából lesz 177 lovas dízel, és az már közelít a TS-hez :)

99%, hogy nem lesz. Nem fognak konkurenciát teremteni az Avensisnek.
Kb. 130-150 ló körüli dízel a max, amit várhatunk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2006.07.13 10:08:51
Idézetet írta: "Peti500"
Nekem most 8.7 lett... :roll:  
Hát nézd...
Ezt már boncolgattuk itt a fórumon, hogy mi a sok vagy kevés az 1.4-estõl... :hmm:  
Az tény, hogy nekem is volt olyan korszakom mikor simán 8liter alatt járkáltam a kocsival, (ráadásul télen) ált. ilyen 7.7-7.8as fogyik jöttek ki...
De olyankor kb. szökõévenként pörgettem 4ezer fölé a fordulatot, most azért kap rendesen a kocsi, :ordog:  elég gyakran tiltásig megy 1-2be, érzem, hogy még tudok fogni a fogyin, de most így jólesik úgyhogy nem érdekel. Továbbá ebbe a rohasztó melegekbe :faradt:  szinte odaolvad a gumi az aszfalthoz, ami amúgy is vastagabb a szériánál (215-ös), szerintem az is belejátszik, de ez se érdekel, mert olyan a kocsi, mint egy sínautó... :10:  
Pl. mikor átülök a Yarisba, majd' felborulok a kocsival, pedig ugyanazzal a sebességgel megyek bele a kanyarokba... :nagymosoly:  
Ui.: és azért ne felejtsük, hogy 8.3-8.4-et mond a gyár városi fogyasztásnak, ahhoz képest meg... :roll:

Erdekes vezetesi stilus varosban dugoban 1-2 ben tiltasig  :nagymosoly: , igy viszont teljesen ertheto a 8,7 sot meg keveslem is....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.13 10:22:28
Idézetet írta: "Lotto"

Erdekes vezetesi stilus varosban dugoban 1-2 ben tiltasig  :nagymosoly: , igy viszont teljesen ertheto a 8,7 sot meg keveslem is....

Dugót (hála') ritkán kapok...
No meg ha elkapom megyek a kertek alatt...
Az 1-2tiltásig (késõ)este szokott lenni, én inkább akkor mászkálok a kocsival, napközben csak munkahely+vissza.
Olyankor nem nyomom (annyira), max. a klíma megy, de az meg olyan a fogyinak mintha nyomnám :nagymosoly:  R-Go tökmindegy... :|  
A lényeg hogy tudom: tud keveset is fogyasztani a kocsim, csak nehéz a lábam... :wink:  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.13 10:28:36
Idézetet írta: "Lotto"
...igy viszont teljesen ertheto a 8,7 sot meg keveslem is....

Azért ne úgy képzeld el hogy nonstop kinyomom a szemét a kocsinak, néha eljátszok egy ilyen had szóljon' effektust, (ne lustuljon el a moci... :nagymosoly: ) de amúgy nem szeretek gyorsan közlekedni, gyorsulgatni meg ilyenek, ahhoz amúgy se partner az 1.4-es...
A baj ott kezdõdik ha erõs autó van alattam, akkor van az hogy mindenhol-mindenkivel... :roll:  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.13 21:09:21
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Tamás69"
Reménykedjünk, hogy az új Corollából lesz 177 lovas dízel, és az már közelít a TS-hez :)

99%, hogy nem lesz. Nem fognak konkurenciát teremteni az Avensisnek.
Kb. 130-150 ló körüli dízel a max, amit várhatunk.

Hogy õszinte legyek, az új 126 lovas 2.0 dizellel is ellennék, de a 90 lovas 1.4 nekem nagyon karcsú!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.13 21:44:39
Idézetet írta: "Peti500"

A baj ott kezdõdik ha erõs autó van alattam, akkor van az hogy mindenhol-mindenkivel... :roll:  :oops:

Még jó, hogy autókról beszélünk.... :nagymosoly:  :kacag:  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.13 22:44:29
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Tamás69"
Reménykedjünk, hogy az új Corollából lesz 177 lovas dízel, és az már közelít a TS-hez :)

99%, hogy nem lesz. Nem fognak konkurenciát teremteni az Avensisnek.
Kb. 130-150 ló körüli dízel a max, amit várhatunk.

Hogy õszinte legyek, az új 126 lovas 2.0 dizellel is ellennék, de a 90 lovas 1.4 nekem nagyon karcsú!

Állítólag egy új fejlesztésû 1.8as dízel jön 120 ló körül. Ez barátságos lenne.:)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.07.13 23:19:10
Az 1.8-asal csak az a baj, hogy 1.7-nél van a regadó határ a dízeleknél. Fix összegû adóhoz maximális számú köbcentit szeretnék vásárolni, tehát 1699 -et vagy 1999-et... A Civic 2.2-es dízele pont azért problémás és drága a konkurenciához képest.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.13 23:25:09
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Peti500"

A baj ott kezdõdik ha erõs autó van alattam, akkor van az hogy mindenhol-mindenkivel... :roll:  :oops:

Még jó, hogy autókról beszélünk.... :nagymosoly:  :kacag:  :rohog:

Ki beszél itt autókról... :?:  :pimping:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ozvego - 2006.07.14 09:29:07
Éppen tegnap néztem a fogyit. városban 7,2. igen Ovatós lábbal.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.14 23:31:46
Egy kezdõdõ arcüreggyulladásnak "hála", :cry:  most klíma nélkül csak város: kereken 8lityi, sztem jó, :hmm:  nekem jó... :roll:  
Ill. nem jó de ez van, ez nem dízel!  [smilie=sm19.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.14 23:34:38
Idézetet írta: "Ozvego"
...városban 7,2. igen Ovatós lábbal.

 :shock: És akkor még finom voltál és nõies! :nagymosoly:  
Gratula!
Én 7.6 alá még nem tudtam vinni, bármilyen puha is volt a tojás... ( :nana: a talpam alatt!)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.15 00:05:04
A hét elsõ napján még 7,2-n állt, aztán hétfõ este eldurrant az agyam, és kb 20km alatt sikerült 7,8-ig feltornászni ( pedig tankolás óta már 500km -et mentem addig).  -és 190 fölött nem is nagyon mentem :D
- Most megin 7,2-n áll az átlag, meglátjuk a holnapi tali végére mi lesz  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.15 21:51:24
Nekem most épp 6.9-en áll, és a taliról majdnem hazaérve gyulladt ki a "Ne felejts el tankolni" jelzés (600 km-nél)  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.16 21:14:13
Idézetet írta: "whis"
...a taliról majdnem hazaérve gyulladt ki a "Ne felejts el tankolni" jelzés...

No igen, ne felejts el tankolni, mondjuk még negyedig van a tank de sebaj... :sebaj:  
Nem bízták a véletlenre a japcsik... :?
Nagyon utálom, pláne este marhára zavar, :x  és ált. akkor megyek a kocsival... :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.16 23:49:21
Idézetet írta: "whis"
Nekem most épp 6.9-en áll, és a taliról majdnem hazaérve gyulladt ki a "Ne felejts el tankolni" jelzés (600 km-nél)  :pofa:

Én még a taliról most értem haza  :nagymosoly: . Persze egy kis Székesfehérvári kitérõvel. Az én fogyim: Nyíregyházán tankoltam, Polgár autópályáig 5,9, bp-ig pályán 140-es átlag tempónál 7,6, tali helyszínéig 7,4-re lement, onnan M7 Székesfehérvár, másnap M7-M3 pályákon 140-150 km-h, tankolás Tiszavasvárinál a fedcomp szerinti átlagfogyasztás 7,4.

670,5 km-t mentem, nekem 620-nál gyulladt ki a "ne felejts el tankolni" jelzés. A kúton a pisztoly többszöri kattogtatásával is 47,3 litert tankoltam. Ha ezt visszaszámolom, akkor 7,05 literes átlag a 7,4 helyett, vagyis az eddigi 5 vagy 6 tankolás alatt mindig kevesebb jött ki mint amit a fedcomp mutatott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.07.17 09:15:06
Idézetet írta: "Peti500"
Nagyon utálom, pláne este marhára zavar, :x  és ált. akkor megyek a kocsival... :szemforgat:

Szerintem azért van ez így,  hogy ha pl. hegynek felfelé mész, akkor ugye hátra löttyen a benzin, és kevésbé tudja az AC felszívni. Ha késõbb villanna fel a "Tankolj" lámpa, egy hegymenetnél akár leállhatna az autó menet közben. Te örülnél ennek? Vagy annak örülnél, ha a horvát autópályán villanna fel, és le is állna 50 km múlva, pedig 120km a következõ benzinkút?

Azt inkább megérteném, ha az lenne a baj, hogy "túl kevés" van benne mikor felvillan a lámpa. De a "túl sok"-at sajnos nem tudom átlátni, miért gond  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.17 09:28:38

Mert frusztrálja az embert!  :elkeseredett:  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.07.17 09:36:03
Idézetet írta: "PParker"
Mert frusztrálja az embert!  :elkeseredett:  :pofa:

És az nem jó érzés, mikor tankoláskor nem 50 liter megy bele, hanem csak 45? Szerintem ez kompenzálja a frusztrációt  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.17 09:39:02
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "PParker"
Mert frusztrálja az embert!  :elkeseredett:  :pofa:

És az nem jó érzés, mikor tankoláskor nem 50 liter megy bele, hanem csak 45? Szerintem ez kompenzálja a frusztrációt  :kacsint:

Persze, de az egy adott pillnatig tart, még az lámpa fusztrációja hosszabb ideig... :pofa:
Ne vegyél komolyan! :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.17 11:31:22
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Peti500"
Nagyon utálom, pláne este marhára zavar, :x  és ált. akkor megyek a kocsival... :szemforgat:

Szerintem azért van ez így,  hogy ha pl. hegynek felfelé mész, akkor ugye hátra löttyen a benzin, és kevésbé tudja az AC felszívni. Ha késõbb villanna fel a "Tankolj" lámpa, egy hegymenetnél akár leállhatna az autó menet közben. Te örülnél ennek? Vagy annak örülnél, ha a horvát autópályán villanna fel, és le is állna 50 km múlva, pedig 120km a következõ benzinkút?
Azt inkább megérteném, ha az lenne a baj, hogy "túl kevés" van benne mikor felvillan a lámpa. De a "túl sok"-at sajnos nem tudom átlátni, miért gond  :hmm:

Egyszer direkt úgy tankoltam, hogy az elsõ "tankolj má" felvillanáskor be egy kútra és tele!
Gyakorlatilag még negyedig volt a tank! :shock:  
Ez abszolút felesleges és idegesítõ, :x  hogy már ilyenkor világít az ikon...
Rendben van amit írsz, de ennyi erõvel már féltanknál is világíthatna (mondjuk egy zöldszínû "tankolj" ikon) mert hátha háborús övezetbe mész, ahol 300km-enként van egy (mûködõ) benzinkút... :roll:  
Tök felesleges, volt már pár autóm, külföldön is voltam velük, hegyre is mentem már föl, soha nem okozott problémát, hogy "késõbb" kezd világítani a dolog, mikor elkezdett világítani, keresni kellett szépen egy kutat, de nem állt le 50km után a kocsi, A Corollánál még napokig járok (járnék, mert inkább rátankolok) azzal a világító sza**al, már azon is gondolkodtam, hogy kiszedem az izzót! :x  
A viccet félretéve! Ha alapvonalon van a (tehát az üresen :nana: ) a mûszer, akkor is még van egy kb. 5liter :hmm: , amivel ráérek kocsikázni, pláne pesten ahol egyik kút éri a másikat... :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.17 13:56:04
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Peti500"

A baj ott kezdõdik ha erõs autó van alattam, akkor van az hogy mindenhol-mindenkivel... :roll:  :oops:

Még jó, hogy autókról beszélünk.... :nagymosoly:  :kacag:  :rohog:

Ki beszél itt autókról... :?:  :pimping:

Miylen igaz :D  :nagymosoly:  :rohog:  :rohog:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.17 18:46:47
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Peti500"
Nagyon utálom, pláne este marhára zavar, :x  és ált. akkor megyek a kocsival... :szemforgat:

Szerintem azért van ez így,  hogy ha pl. hegynek felfelé mész, akkor ugye hátra löttyen a benzin, és kevésbé tudja az AC felszívni. Ha késõbb villanna fel a "Tankolj" lámpa, egy hegymenetnél akár leállhatna az autó menet közben. Te örülnél ennek? Vagy annak örülnél, ha a horvát autópályán villanna fel, és le is állna 50 km múlva, pedig 120km a következõ benzinkút?

Azt inkább megérteném, ha az lenne a baj, hogy "túl kevés" van benne mikor felvillan a lámpa. De a "túl sok"-at sajnos nem tudom átlátni, miért gond  :hmm:

-Hegynek fölfelé erõs jobbkanyarban kezdett egyszer dadogni a gép, kb 2km múlva tankoltam 54l-t :D

Vagyis az utolsó 2-4 liter, amit nem tud minden esetben felszívni!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.17 21:36:27
Idézetet írta: "Peti500"
A Corollánál még napokig járok (járnék, mert inkább rátankolok) azzal a világító sza**al, már azon is gondolkodtam, hogy kiszedem az izzót! :x  
A viccet félretéve! Ha alapvonalon van a (tehát az üresen :nana: ) a mûszer, akkor is még van egy kb. 5liter :hmm: , amivel ráérek kocsikázni, pláne pesten ahol egyik kút éri a másikat... :sunyi:

Én akkor szoktam tankolni, amikor már az R betû szárára mutat a mutató. És még ilyenkor is van benne 6-7 liter. Tegnap kezdett jelezni, a héten még eljárok munkába, majd pénteken vagy a hétvégén tankolok  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.17 22:13:22

Én ált. akkor tankolok ha felvillan az ikon, mert zavar :szemforgat: ...
De legkésõbb  :arrow: ha lefekszik a minimumra a mutató, akkor már tényleg zavar, de olyankor is kb. 5-6 liter van még benne... :crazy:  
Gondolom :sunyi:  direkt csinálták ilyen pontatlanra a mûszert, hogy még a hülyék (és a nõk :ordog: ) se fogyasszák ki a benzint...
A másik ami nem tetszik: bár jól mutat: teletank után majd' 100km-t elmegyek a kocsival, és még mindig kivan akadva a jelzõ, jó nagy ámítás... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.17 22:45:37
Nekem még 200km után is F-t mutat!  :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.17 22:52:09
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még 200km után is F-t mutat!  :nyelv:

Na jó!
De én csak városba megyek! 110%-ban... :nagymosoly:
No meg a Tiéd kb. feleannyit eszik, mint az én Kicsikém... [smilie=sm21.gif]
Meg különben is: [smilie=sm08.gif]
 :nagymosoly:
Félre ne érts! Csak irigykedek! [smilie=sm03.gif]  :kikap:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.18 07:15:48
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még 200km után is F-t mutat!  :nyelv:

Nekem csak olyan 180-ig, ja mert volt benne Budapest is...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: QWERTZ - 2006.07.18 10:08:15
Szevasztok! Az én Corollámat 2001-ben gyártották.1,4-es VVti.Általában városban használom.A nem fiatal kora ellenére még csak 32 000 km van benne.A munkahelyem 10 km-re van a lakásomtól.A fogyasztásom télen 10 liter,de nyáron sem megy 9 alá.Országúton viszont elmegy 7-8 között.Szóval a fogyasztástól nem vagyok elragadtatva.Hiába a 98 lóerõ,a motor gyenge és sokat fogyaszt.Ellenben a több mint öt év alatt az össz meghibásodás 1 db mûszerfal izzó kiégése volt.Ha lenne pénzem 1,6-os újra cserélném.Semmi pénzért nem vennék más gyártmányt mint Toyotát. :toy:  :toy:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.18 10:10:53
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még 200km után is F-t mutat!  :nyelv:

Nekem csak olyan 180-ig, ja mert volt benne Budapest is...  :nagymosoly:

Viszont akkor a "tankolj má" ikonnal is dupla annyit mentek el... :kacsint:
Te jóég', :hipnozis:  fél hónapig tudnék járni azzal a retinaégetõ jelzéssel ha d4d-m lenne... :nagymosoly:

Amúgy a TS-nél jól van belõve a dolog, :hmm:  ott felvillan és tényleg lassan de biztosan kutat kell keresni, pláne ha nyomul az ember... :vezetes:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.18 10:18:24
Idézetet írta: "QWERTZ"
A fogyasztásom télen 10 liter,de nyáron sem megy 9 alá.Országúton viszont elmegy 7-8 között.Szóval a fogyasztástól nem vagyok elragadtatva.Hiába a 98 lóerõ,a motor gyenge és sokat fogyaszt...

Nyugtass meg bennünket, hogy nem rönyód volt a Corolla elõtt... :nagymosoly:  
Na a viccet félretéve: sok a 9lityi, a téli 10is... :?
Bár van akinek szintúgy 9liter körül-felett kajál az 1.4-ese... :hmm:

Én ha nyomulok az autóval, sokat klímázom, dugó is van stb. akkor fogyaszt 9liter körül ( 8.7-8.8 )
Esetleg ránézhetnél a mocira, levegõszûrõ ilyesmi, sokat számít ám, továbbá az is milyen olajat használsz, hol és mit(!) tankolsz stb...
Ezek ugyan apróságoknak tûnnek, de a sok apró decibõl jön össze a magas fogyasztás... :nana:  
Viszont csodákat ne várj, kis köbcentis moci, viszonylag nagy önsúly...
Fizika az egész, csodák (meg már) nincsenek... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.18 10:35:01
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még 200km után is F-t mutat!  :nyelv:

Nekem csak olyan 180-ig, ja mert volt benne Budapest is...  :nagymosoly:

Viszont akkor a "tankolj má" ikonnal is dupla annyit mentek el... :kacsint:
Te jóég', :hipnozis:  fél hónapig tudnék járni azzal a retinaégetõ jelzéssel ha d4d-m lenne... :nagymosoly:

Amúgy a TS-nél jól van belõve a dolog, :hmm:  ott felvillan és tényleg lassan de biztosan kutat kell keresni, pláne ha nyomul az ember... :vezetes:  :mrgreen:

Nekem még nem gyuladt ki, mert csak 1x tankoltam, idáig, akkor a negyedénél volt, most is csak a felén áll...  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.18 21:30:48
Idézetet írta: "QWERTZ"
Szevasztok! Az én Corollámat 2001-ben gyártották.1,4-es VVti.Általában városban használom.A nem fiatal kora ellenére még csak 32 000 km van benne.A munkahelyem 10 km-re van a lakásomtól.A fogyasztásom télen 10 liter,de nyáron sem megy 9 alá.Országúton viszont elmegy 7-8 között.Szóval a fogyasztástól nem vagyok elragadtatva.Hiába a 98 lóerõ,a motor gyenge és sokat fogyaszt.Ellenben a több mint öt év alatt az össz meghibásodás 1 db mûszerfal izzó kiégése volt.Ha lenne pénzem 1,6-os újra cserélném.Semmi pénzért nem vennék más gyártmányt mint Toyotát. :toy:  :toy:  :toy:

Ez tényleg sok! Nekem ilyenem volt, és - igaz 98%-ban országúton - megállt 6 környékén. em lehet, hogy idõnként egy kicsit meg kellene hajtani a paripát, hogy kitisztuljanak belõle a szmötyik? Ezek alattomos fogyasztásnövelõ dolgok. Ja, és szánj a minõségi benyára!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.07.18 21:31:38
Idézetet írta: "QWERTZ"
Szevasztok! Az én Corollámat 2001-ben gyártották.1,4-es VVti.Általában városban használom.A nem fiatal kora ellenére még csak 32 000 km van benne.A munkahelyem 10 km-re van a lakásomtól.A fogyasztásom télen 10 liter,de nyáron sem megy 9 alá.Országúton viszont elmegy 7-8 között.Szóval a fogyasztástól nem vagyok elragadtatva.Hiába a 98 lóerõ,a motor gyenge és sokat fogyaszt.Ellenben a több mint öt év alatt az össz meghibásodás 1 db mûszerfal izzó kiégése volt.Ha lenne pénzem 1,6-os újra cserélném.Semmi pénzért nem vennék más gyártmányt mint Toyotát. :toy:  :toy:  :toy:

Az a 10km télen nem elég a rendszer bemelekedésére, nyáron is kell legalább 4km, hogy a víz felmelegedjen, az olaj, meg a többi meg akor is hideg, így ne csodálkozz a viszonylag magas fogyasztáson.

A motor meg megy rendesen, csak ne sajnáld 3500-4000 fölé pörgetni, ugyanis ott vált a VVTi vezérlés, és a viszonylag takarékos módból a viszonylag jól megy módba vált.

Ha 30e fölött jársz, akkor lassan fényszóróizzó csere is esedékes, ha mindíg felkapcsolod menet közben :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.18 21:32:36
És még valami: én meg irígykedve olvasom a 2001-es gyártás 32000km párosítást. Az enyém most 2 hónapos, de a 10000-et verdesi (2 nap és meglesz) A szintén 2001-es gépemet 200000km-rel adtam le. Hiba nélkül...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.18 21:34:29
MOst nézem csak a nickedet...csak nem asdfgh a jelszavad? :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.18 22:00:17
Idézetet írta: "Kgabe"
És még valami: én meg irígykedve olvasom a 2001-es gyártás 32000km párosítást. Az enyém most 2 hónapos, de a 10000-et verdesi (2 nap és meglesz) A szintén 2001-es gépemet 200000km-rel adtam le. Hiba nélkül...

Kgabe!

A tied MMT-s vagy sima? Ha sima, akkor valszeg egyforma gépünk van. :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.18 22:27:45
Igen, síma. Már én is néztem, hogy egyformák vagyunk. :) Még egy pont Palaczknak... :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.18 23:49:23
Idézetet írta: "Kgabe"
Igen, síma. Már én is néztem, hogy egyformák vagyunk. :) Még egy pont Palaczknak... :(

Én mondtam, hogy egyret több (új) szürke Corit látni... :ordog:  
Ráadásul 90% hogy dízel... :twisted:

Most este járkáltam a Kerepesi körül, annyi kocsi volt hogy csak na! :shock:  
Azt hittem már Robiviliemsz koncert van, de az csak holnap lesz...
Na mindegy, összesen 6 Corit láttam 3szürke, 3platinaezüst...
Kb. ilyen arányban jönnek/vannak a szürkék...
Mondjuk nekem mindkét szín tetszik, sõt Coriba még nem láttam olyan színt ami nem tetszett volna, bár nincs is olyan sok színvariáns... :szemforgat:  
Újpesten szoktam látni egy királykékmetál Corit, 3ajtós, 16-os könnyûfém, "Sport" szoknyák, körbefóliázva, TS-emblémás, hûtõrács, bár d4d... :sunyi:  
Jól néz ki, üdítõ látvány a sok szürke-fekete-ezüst után, gyakorlatilag mást nem is nagyon látni. :|  
Szedánból meg egy csomó bordó van... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.19 06:54:06

Szomszéd!

Szemben is van egy új platina szinû Cori Luna. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.19 09:53:10
Idézetet írta: "PParker"

Szomszéd!

Szemben is van egy új platina szinû Cori Luna. :nagymosoly:

Tudom!:wink:
És szintén szembe (a házak elõtt) :nana:  szokott állni egy vacsiúj ezüst 5ajtós is... (gondolom az 1.4benzin)
Megint megvan az 50:50 arány... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.19 11:05:05
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"

Szomszéd!

Szemben is van egy új platina szinû Cori Luna. :nagymosoly:

Tudom!:wink:
És szintén szembe (a házak elõtt) :nana:  szokott állni egy vacsiúj ezüst 5ajtós is... (gondolom az 1.4benzin)
Megint megvan az 50:50 arány... :nagymosoly:

Nem, nem! Az az ezüst az a platina amire én gondoltam, egyébként 1,4D  :nagymosoly:
A korábbi(sötétebb, gránit) az terra és az az 1,4 benya. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: latin - 2006.07.19 23:31:04
Sziasztok.
Én csak 95-öst tankolok, klímám nincs, és városban legtöbbször 2000 alatti fordulatszámon autózom (sima indulásoknál max. 2200 körül felváltok, így is röhögve tartom a forgalom ritmusát). 4E-FE motor, abból is a lefojtatlan, 66kW-os fajta.
Fogyasztás:
Télen, szinte csak rövid munkábajárós utakkal (4km a vasútállomásig és nap végén vissza) a tisztán városi fogyasztás 8,0 l.
Nyáron a mostani dögmelegekben 6,54-et mértem, ebben van néhány Bp.-Szentendre is, de ugye ez is dugókat jelent... szóval ezen a fogyasztáson magam is meglepõdtem, mert mostanában sokszor sietek, és jobban pörgetem a motort, mint általában.
Autópálya: óra szerint 140-nél 7 liter.
Országút: kb. 6 liter, tisztán ilyen mérésem még nem volt. 80-90 körül nyáron sztem simán 5.5-ig is lemehet, majd egyszer kipróbálom, de ritkán járok vidékre, többnyire kénytelen vagyok a Demszky-pariban kínozni a futómûvet...
Összességében nagyon elégedett vagyok a fogyasztással, fõleg ilyen teljesítmény mellett.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.19 23:39:03
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"

Szomszéd!

Szemben is van egy új platina szinû Cori Luna. :nagymosoly:

Tudom!:wink:
És szintén szembe (a házak elõtt) :nana:  szokott állni egy vacsiúj ezüst 5ajtós is... (gondolom az 1.4benzin)
Megint megvan az 50:50 arány... :nagymosoly:

Nem, nem! Az az ezüst az a platina amire én gondoltam, egyébként 1,4D  :nagymosoly:
A korábbi(sötétebb, gránit) az terra és az az 1,4 benya. :kacsint:

Aha! :nana:
Mindegy, a lényegen nem változtat!  :wink:

Ui.: Amúgy jól haladok a kezelésivel! [smilie=sm07.gif]  Már 1-2oldalt kiolvastam -mivel azt mondtad nem sürgõs visszaadnom- :nagymosoly:  így sztem néhány hónap és visszakapod!

A viccet félretéve! :kikap:  Megpróbálom hétvégéig kivégezni!
Hali! :viszlat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.20 08:24:17

Gondolom sok újdonságot nem nagyon találtál benne... :figyellek:
Egyébkén, nem tudom, hogy azért mert akarva-akaratlanul figyelem a Corikat, de egyre többet látok... :hmm:

Üdv! :bye:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.20 12:02:52
Tegnap volt egy Mátészalka-Eger-Békéscsaba uatókázásom, 3 személlyel, 110-nél nem mentem többet.  Hazafelé Nyíregyházán tankoltam 656 km megtétele után 40,5 litert (tankolás jelzõ lámpa még nem világított), a fedcomp 6,4-et mutatott, vagyis most is mint mindig többet a valósnál.

Nyíregyházától hazáig az 50 km-es utat (már éjszaka volt, klíma nem ment), mivel fáradt voltam elég lazára vettem 80-90 max, (de néha 70 is) a fedcomp 5,1-es átlagot mutat.  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Amit persze a mai 30 km autókézás kapásból felvitt 5,8-ra (eddig)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.07.20 13:49:51
Orfû-Szeged távon a fed.comp. szerint 4,8l/100km átlagfogyi jött ki  :)
3 személy+csomagok, lakott területen kívül kb.100-120, lakott területen meg kb.60km/h.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.20 20:45:58
Nem a 4.8-ért, hanem az Orfûért irigyellek :D (nekem is 4.8-on áll most, de án legutóbb 2 éve voltam Orfûn)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.20 21:03:00
Idézetet írta: "attila01"
Tegnap volt egy Mátészalka-Eger-Békéscsaba uatókázásom, 3 személlyel, 110-nél nem mentem többet.  Hazafelé Nyíregyházán tankoltam 656 km megtétele után 40,5 litert (tankolás jelzõ lámpa még nem világított), a fedcomp 6,4-et mutatott, vagyis most is mint mindig többet a valósnál.

Nyíregyházától hazáig az 50 km-es utat (már éjszaka volt, klíma nem ment), mivel fáradt voltam elég lazára vettem 80-90 max, (de néha 70 is) a fedcomp 5,1-es átlagot mutat.  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Amit persze a mai 30 km autókézás kapásból felvitt 5,8-ra (eddig)

Hát lehet hogy megnézetem az enyémet mert nekem nem megy 8 alá még mindig és most eldöntöttem hogy figyelni fogom hogy mennyire nyomom! Ma kicsit megugrott mert 4 személlyel voltam és abból 1 100 kiló fölött a többi átlagban 70!
Szóval 8,6-ot mutat a BC!
Tehát nem értem!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.20 21:44:24
Idézetet írta: "Georgexy"

Hát lehet hogy megnézetem az enyémet mert nekem nem megy 8 alá még mindig és most eldöntöttem hogy figyelni fogom hogy mennyire nyomom! Ma kicsit megugrott mert 4 személlyel voltam és abból 1 100 kiló fölött a többi átlagban 70!
Szóval 8,6-ot mutat a BC!
Tehát nem értem!

Lehet, hogy én vezetek túl nyugdíjas tempóban? Elképzelhetõ. Majd valahogy megpróbálom kipróbálni hogy tudok csinálni 8 fölötti átlagot. A következõ talin el kéne menni egymással egy kicsit kocsikázni, így meglátnánk ki hogy vezet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.20 23:14:13
Egy ideig én sem tudtam 8,5 alá vinni az átlagom, mert úgy vezettem a kocsit, mint az 1,2-es, 9 mázsás, Corollát megelõzõ Cliómat. Aztán elkezdtem figyelni a gázpedál kezelésére, és mostanában egyáltalán nem ritka a 7 liter alatti átlag, ami csak akkor megy 8 fölé, ha autópályán gyilkolom a gépet. Nézegetni kell a pillanatnyi fogyasztást, szerintem legalább 1-1,5 liter múlik a jobb lábon azonos sebesség mellett is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.21 00:42:26
Idézetet írta: "PParker"

Gondolom sok újdonságot nem nagyon találtál benne... :figyellek:
Egyébkén, nem tudom, hogy azért mert akarva-akaratlanul figyelem a Corikat, de egyre többet látok... :hmm:

Üdv! :bye:

Hááát nem nagyon van új a nap alatt... :roll:  
Viszont jó átolvasgatni a dolgokat, legalább 1x... :wink:

 :arrow: Egyszerûen csak ráállt a szemed a Corikra, nekem is amilyen autóm volt, mindig abból láttam sokat, aztán semmi... :shock:  
Bár ha csak kinézek az ablakon látok vagy 5 Corollát! :nagymosoly:  
Van egy világoskék kombi a szomszéd házban, nemtod' kié??? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.21 00:49:11
Idézetet írta: "Satriani"
...mint az 1,2-es, 9 mázsás, Corollát megelõzõ Cliómat...

Satriani!

Miért cserélted le a rönyót??? :nagymosoly:  
Szinte mindenhol (pl. totálkár népítélet :sunyi: ) azt olvasni, hogy 1000x jobb, megbízhatóbb, kényelmesebb, kevesebbet fogyaszt, jobban megy, kényelmesebb az ülése stbstbstb -hajnalig sorolhatnám-!
Nem értem... :ordog:  :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.21 08:25:48
OFF
Idézetet írta: "Peti500"
Miért cserélted le a rönyót??? :nagymosoly:  

:D

Hülyeséget félretéve, nem tudok sok rosszat mondani a Clióról. Elment úgy eddig 140e-t, hogy a kopó dolgokon (fékbetétek, gumik) és a kötelezõ olajcseréken kívül két kerékcsapágyat kellett benne cserélni. (Meg kellett volna belsõ kilincseket és váltógombot, azok nincsenek már formában. :)) Ezt én írtam (http://nepitelet.hu/?op=itelet&cat_id=26253), ha érdekel picit bõvebben. Az átlagfogyasztásnál belekalkuláltam, hogy Öcsém jobban tapossa neki; nálam hatot evett. Én a mérete és a klíma hiánya miatt cseréltem le. Kedvesemmel és a kutyájával nem nagyon fértünk már el benne, és nyáron horror volt vele dolgozni járni. Kicsit hülyén fest az ember, mikor kiáll elõadást tartani átizzadt inggel, gyöngyözõ homlokkal...
/OFF
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.21 10:31:42

Szintén OFF:
Nekem egy R5-ösöm volt, :oops:  de már a fészliftes :nagymosoly: , 1.4-es benzinmocival, kényelmes volt, jól ment, keveset fogyasztott, tulajdonképpen próbálok a rosszra visszagondolni :hmm:  de tényleg semmi baja nem volt!
Semmi kopó-fogyót nem cseréltem rajta pedig több, mint egy évig megvolt.
Egyszer a hûtõventillátor-kapcsoló hibája miatt felforrt a vizem, nemhogy a hengerfej, de még a tömítés is túlélte! Új kapcsoló néhányszáz forintért és mehetett tovább, ja meg egy féltengely-gumiharangom kiszakadt, ennyi... Szerettem, jó kis autó volt... :torsziv:  
De azóta már más szelek fújnak a rönyónál, több ismerõs mondott már nagyon-nagyon csúnya a dolgokat a márkáról, fõleg az új megányról... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.21 13:13:41
Idézetet írta: "Georgexy"
Hát lehet hogy megnézetem az enyémet mert nekem nem megy 8 alá még mindig és most eldöntöttem hogy figyelni fogom hogy mennyire nyomom! Ma kicsit megugrott mert 4 személlyel voltam és abból 1 100 kiló fölött a többi átlagban 70!
Szóval 8,6-ot mutat a BC! Tehát nem értem!

Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a motorelektronikénak kell egy kis idõ, míg átszokik egyik vezetési stílusról egy másikra!  :otlet:
Amikor átvettem Misitõl a kocsit, a fedcomp 9 fölötti értéken állt. Utána is mindig több volt az átlagom, mint az elõzõ Corollámmal, akármilyen finoman vezettem. Kb 3 teletank után kezdett beállni a korábbi érték. Ma kell majd tankolnom, mert egész héten világított a jelzõ, jelenleg 6.9-en áll a fedcomp  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.07.21 13:50:30
Idézetet írta: "whis"
Amikor átvettem Misitõl a kocsit, a fedcomp 9 fölötti értéken állt.
...
 jelenleg 6.9-en áll a fedcomp  :kacsint:

Hûha  :hipnozis:

Misi az autógyilkos, benzinkészlet-apasztó, CO2 eregetõ auditor  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kacsabi - 2006.07.21 15:36:53
Idézetet írta: "Szeke"
Misi az autógyilkos, benzinkészlet-apasztó, CO2 eregetõ auditor  :nagymosoly:

Fiatalság, bolondság... :nagymosoly:

Most, hogy nincs iskola, sokan szabadságon vannak és éppenséggel hideg sincs lement 7,2-re a fogyi.
Ez a két hétvégi reptér látogatást leszámítva csak Bp.,  klímával és nem túl öregurasan, de télen sok dugóval simán több 1,5-2 literrel + 1 liter a kényelem oltárán beáldozva az állófûtéssel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: A Csaszi - 2006.07.21 15:57:14
Idézetet írta: "Kacsabi"
+ 1 liter a kényelem oltárán beáldozva az állófûtéssel.
Igaz csak érintõlegesen tartozik ide, de hogyér' adták vala aztat az állófûtést, ha szabad kérdezni? :-)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.21 22:36:50
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Georgexy"

Hát lehet hogy megnézetem az enyémet mert nekem nem megy 8 alá még mindig és most eldöntöttem hogy figyelni fogom hogy mennyire nyomom! Ma kicsit megugrott mert 4 személlyel voltam és abból 1 100 kiló fölött a többi átlagban 70!
Szóval 8,6-ot mutat a BC!
Tehát nem értem!

Lehet, hogy én vezetek túl nyugdíjas tempóban? Elképzelhetõ. Majd valahogy megpróbálom kipróbálni hogy tudok csinálni 8 fölötti átlagot. A következõ talin el kéne menni egymással egy kicsit kocsikázni, így meglátnánk ki hogy vezet.

Ha tudok megyek mindenféleképpen a következõ talira és most is akartam, mert pont a szülinapomra esett :D de sajna pont aznap kellett 250 katona, rendõr, tûzoltó és nembiztos egyénnek zenét szolgáltatni, tehát kénytelen voltam kihagyni, amiért még mindig fáj a szívem :(
De legközelebb megpróbálok elmenni!
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.21 22:38:07
Idézet
Lehet, hogy én vezetek túl nyugdíjas tempóban? Elképzelhetõ. Majd valahogy megpróbálom kipróbálni hogy tudok csinálni 8 fölötti átlagot. A következõ talin el kéne menni egymással egy kicsit kocsikázni, így meglátnánk ki hogy vezet.

De ha legközelebb Egerben jársz szólj elõtte mert én itt lakom! ;)
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.22 18:53:56
Idézetet írta: "Georgexy"

De ha legközelebb Egerben jársz szólj elõtte mert én itt lakom! ;)
Hali

 :nagymosoly:  Akkor jó elõtte szólok, mert jövõ hétvégén mind a két nap ott leszek valahol a környéken ( :D elfelejtettem mi a falu neve ahova megyünk). Ja, ezt lehet hogy privát kellett volna küldenem  :nagymosoly: , akkor egy kis fogyasztás téma is: 3 száz valahány km után 6,2 a fedcomp adatom. Ma volt az elsõ alkalom, hogy egy 1,4-es Opel Astra lámpa után keménykedni akart és én azt mondtam ne mááá. De nem kellett megszakítanom magam vele  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.22 23:22:54

Nem gond ha más is akar jönni rittyentünk egy rögtönzött talit :D :nagymosoly:
Láttam ma itt Egerben egy nagyon szép Corit! Feket és fekete-piros felnikkel! Tetõszárnyal és a sport kötényekkel! baba volt nagyon! Asszem egri lehet mert nagyon otthonosan mozgott4 Majd lefülelem egyszer:D Érdekel a felni :D
Na hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: .pont - 2006.07.23 21:30:05
Gyõr - Balatonfüred - Gyõr 7.94 L
190 Km-en!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.23 23:03:00
Ma Szolnokra mentünk, reggel már kapásból 1órát elvesztettem, mert elaludtam...:alszok:
Úgyhogy padlógáz, 2utas, klíma, 140alatt nem nagyon járt a mutató, :oops:  nem vagyok büszke rá de ez van, mentségemre legyen mondva: hihetetlenül kihalt volt az országút! :shock:  
Így nagyon élveztem, van az 2x2 sávos rész, ott 200ig (óra szerint) kipörgött, gondolom a valóságba az olyan 180lehet. :hmm:
Amúgy 180 felett egy örökkévalóság még gyorsul a kocsi, de az már úgy is "felejtõs-sebesség", csak megnéztem mit bír a kocsi.
Sehol nem okozott gondot az elõzés, 80-90él vissza3 és tök jól húz.
Sztem nagyon megállja a helyét a kis 1.4es! :szivecske:  :10:  
A fogyasztást inkább hagyjuk, sztem valami brutális lesz, :rolleyes:  de ez az út most nem is arról szólt... :arrow:  (hogy fogyasszunk jól...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.23 23:28:10
Idézetet írta: ".pont"
Gyõr - Balatonfüred - Gyõr 7.94 L
190 Km-en!

Uff! Azért ehhez kellett tempó a dízellel! Vagy ez 4.1-es átlagnak értendõ? Mert ahhoz is kellett, csak jó visszafogott...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.23 23:45:06
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: ".pont"
Gyõr - Balatonfüred - Gyõr 7.94 L
190 Km-en!

Uff! Azért ehhez kellett tempó a dízellel! Vagy ez 4.1-es átlagnak értendõ? Mert ahhoz is kellett, csak jó visszafogott...

Az elõzõ hsz-om jól eltûnt?! :hmm:  Na mindegy...
 :arrow:
Gondolom ennyit zabált meg a 190km alatt, szerinted van olyan szitu ahol 8lityit100on bekajál egy 1.4es dízel??? :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: .pont - 2006.07.24 06:28:19
Ez 2 személlyel, klimával volt. Az átlagsebesség 65 Km/h
5.6-nál még nem sikerûlt többet megetetnem vele (télen városban).
üdv:
Gondolom ennyit zabált meg a 190km alatt, szerinted van olyan szitu ahol 8lityit100on bekajál egy 1.4es dízel??? :nagymosoly:[/quote]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.07.24 13:45:26
Hát nézd, ha a 190 km lemegy 1óra 5 perc alatt...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: .pont - 2006.07.24 15:23:51
Idézetet írta: "Kgabe"
Hát nézd, ha a 190 km lemegy 1óra 5 perc alatt...

Persze hogy nem megy le!
kellet vagy 2* ennyi!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.24 22:04:56
Végül csak ma reggel tankoltam, 700 km volt az órán és nagy erõlködésre sem sikerült belenyomni 49 litert. Így az átlag 6.9-re jött ki. Ja, és 45-nél már kikattant, 47-tõl meg eléggé kellett préselni a naftát.
Ebben van 250 km országút, 170 pálya erõltetett menetben (150-160), a többi város.
Ma reggel tankolás után próbáltam mérni a melóhelyig a fogyit a hajnali (5.40) gyér forgalomban, de sajna kifogtam pár mazsolát, így végül 6.2 lett  :kacsint: Ez hazafelé sok ácsorgással felszaladt 6.6-ra, de mire "óvatosan" hazaértem, visszaállt 6.2-re. Holnap korábban megyek (~5.15), meglátom lemegy-e 6.0-ra  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.28 08:17:32
Idézetet írta: "Peti500"
Ma Szolnokra mentünk, reggel már kapásból 1órát elvesztettem, mert elaludtam...:alszok:
Úgyhogy padlógáz, 2utas, klíma, 140alatt nem nagyon járt a mutató, :oops:  nem vagyok büszke rá de ez van, mentségemre legyen mondva: hihetetlenül kihalt volt az országút! :shock:  
Így nagyon élveztem, van az 2x2 sávos rész, ott 200ig (óra szerint) kipörgött, gondolom a valóságba az olyan 180lehet. :hmm:
Amúgy 180 felett egy örökkévalóság még gyorsul a kocsi, de az már úgy is "felejtõs-sebesség", csak megnéztem mit bír a kocsi.
Sehol nem okozott gondot az elõzés, 80-90él vissza3 és tök jól húz.
Sztem nagyon megállja a helyét a kis 1.4es! :szivecske:  :10:  
A fogyasztást inkább hagyjuk, sztem valami brutális lesz, :rolleyes:  de ez az út most nem is arról szólt... :arrow:  (hogy fogyasszunk jól...)

Hát én többször mentem 180 fölött vele már mióta megvan! Hoszabb távon is! Azt úgy szerintem elég gyorsan eléri utánna már valóban lasabb szegényke! És persze kajál is rendesen! :)
Na hali!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.28 15:11:11
A mostani tankot jól meghajtottam, eddig ~450 km, szinte csak sztráda, meg annyi város, amennyi a cél eléréséhez és a hazaéréshez muszáj. A sztrádán jellemzõen 150-160 körül mentem, de szerdán másodszor "versenyeztem" a Corollával, és Gödöllõtõl Hatvanig túrtam magam elõtt 180-190-nel egy elõtte csúnyán viselkedõ E46-os BMW 316i-t. Így most 8,3 az átlag. Ügyes vagyok, tavaly tavasszal, mikor még friss volt nálam az autó, ugyanez 10 liter körül lett volna.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.29 00:34:19
Nem is lett rossz a fogyim! 7.1 lityi.
Ebbe kb. 50% országút (klímával, 2utassal), egy végsebesség próba :nagymosoly:  és a maradék 50% pedig város, viszont klíma és dugó nélkül...

Amúgy ma olvastam: egy átalagosan motorizált autó 100-120km/h-ás sebességnél gyakorlatilag meg se érzi a klímát...
0.1-0.2liter a többletfogyasztás, ami abszolút elhanyagolható...
A dízelek e téren is viszik a prímet...
Egy jó tökös dízelnek -akár városi használat mellet- gyakorlatilag meg se kottyan a klíma...
Egy E270CDI-nél pl. 0.273liter többletet mértek.
Ami lópikula...
Ellenben egy átlagos benzines, városban akár 15-20% többletet is termelhet... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.29 15:57:58
2300 km van a Paripában. 1073km-bõl 500 vidék a többi Budapest 80%< klímával 5,3. Kellett egy 5 litert tankolnom mert nem lett volna elég egy tank...
Hm.. :hmm:  Gondolom megy majd lejebb..... :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.07.29 21:33:46
Idézetet írta: "Peti500"
Amúgy ma olvastam: egy átalagosan motorizált autó 100-120km/h-ás sebességnél gyakorlatilag meg se érzi a klímát...
0.1-0.2liter a többletfogyasztás, ami abszolút elhanyagolható...
... egy átlagos benzines, városban akár 15-20% többletet is termelhet... :roll:

Én egyszer nézegettem, hogy mennyivel mászik el a pill. fogyasztás, amikor egyenletes tempónál bekapcsol a klímakompresszor. Nos, 0.2-0.3 l volt 100 mk-re. Ha azt vesszük, hogy nem folyamatosan megy, akkor nagyátlagban tényleg annyi, amennyit olvastál  :pofa:  Városban és rövidebb utakon persze több, mert a felhevült belsõt ki kell neki hûteni és egységnyi idõ alatt többször üzemel a kompresszor, mint ahányszor nem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.29 22:21:28

Szerintem városban, az utazási idõ miatt, szinte teljes idõtartmaban megy a klíma...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.07.30 09:46:51
Idézetet írta: "Peti500"
Nem is lett rossz a fogyim! 7.1 lityi.
Ebbe kb. 50% országút (klímával, 2utassal), egy végsebesség próba :nagymosoly:  és a maradék 50% pedig város, viszont klíma és dugó nélkül...

Megint volt egy Jármi-Eger-Békéscsaba-Jármi körutazásom tegnap (Georgexy nem szóltam mert nagyon sietõs munka volt a kirándulás helyett  :szomoru: ). A másfél hónapos autómban ezzel az úttal 5200 km lett  :sir: .
Rájöttem, hogy az 1,4-es motor tök jó addig míg a feleségemmel meg a kisfiammal utazom, de mikor beült tegnap mellém még három jó testes ember, plussz valamennyi csomag, akkor már azért kicsit jobban kell pörgetni a motort hogyha azt akarom hogy menjen is. Hosszabb távon a fedcomp így is 6,4-en maradt, de Szeghalmon tankolva a fent említett terheléssel Békéscsabán (50 km) a fedcomp 7,5-öt mutatott. Haza úton (további 230 km) csak ketten ültünk a kocsiban az átlagsebességem 63 km/h lett, de sok helyen 70-80-al tudtam menni a sok útépítés miatt, máshol meg a forgalom akadályozott. Most a fecomp 5,8-on áll.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.30 11:37:34
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Peti500"
Amúgy ma olvastam: egy átalagosan motorizált autó 100-120km/h-ás sebességnél gyakorlatilag meg se érzi a klímát...
0.1-0.2liter a többletfogyasztás, ami abszolút elhanyagolható...
... egy átlagos benzines, városban akár 15-20% többletet is termelhet... :roll:

Én egyszer nézegettem, hogy mennyivel mászik el a pill. fogyasztás, amikor egyenletes tempónál bekapcsol a klímakompresszor. Nos, 0.2-0.3 l volt 100 mk-re. Ha azt vesszük, hogy nem folyamatosan megy, akkor nagyátlagban tényleg annyi, amennyit olvastál  :pofa:  Városban és rövidebb utakon persze több, mert a felhevült belsõt ki kell neki hûteni és egységnyi idõ alatt többször üzemel a kompresszor, mint ahányszor nem.

Szerintem városban, az utazási idõ miatt, szinte teljes idõtartmaban megy a klíma...

Nem (csak) az utazási idõ vagy a többször üzemelõ kompresszor a mérvadó.
A benzines 100-120 km/h körül olyan tartományba dolgozik ahol szinte "észre se veszi" a rendszerbe bekapcsolódó klímát... :nana:  
Míg városba értelemszerûen az alapjárattól a max. fordulatig minden jöhet, amit fogyasztás szempontjából a benzines már nem szeret... :|
Emiatt emelték ki a dízeleket: egy dízelmotor jobban érzi magát városban (egy modern dízel már elég hamar dobja a nyomatéka maximumát, amit elég sokáig meg is tart) így gyakorlatilag "mindig" kedvezõ tartományba jár a motor.
Mondjuk a merdzsónak eleve nagyon modern és okos a klímája, most nem írom le azt a technika maszlagot, de úgy mûködik, hogy embernek és gépnek is szinte a legjobb. Legalábbis aszondják' az okosok... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.30 12:53:41

Azért az 1,4D észreveszi a klímát. Tegnap, hogy bejött ez franya kis idõ, nem kellett a klíma. Minhta egy hátizsákot levettem volna magamról. :hmm:   Mondtam is Vaóóóó, hogy szalad a paci! :vezetes:  :nagymosoly:  
Én egyébként csak az idõtartamra gondoltam. Mível nem 5 perc lehûteni egy átforrósodott kasznit, így a városban biztos, hogy mindig üzemel a kompresszor. Vidéki úton, már lehet, hogy le-lekapcsolja...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.07.30 13:16:57

Persze, hogy észreveszi... Azért írtam, hogy egy tökös dízel... :nagymosoly:  vicc volt
Egy V6-os 200+lovas dízelmocinak már oly mindegy hogy egy vacak kis kompresszort meghajt e vagy sem... :wink:
De amúgy érdekes, mert az én kis 230lovas benzines (ex)autóm se volt éppen vérszegény, mégis keményen megérezte a klímát... :hmm:

Ui.: Amúgy tudtam, hogy esni fog, mert ugye tegnap kocsi mosás volt, rá 2órára már szakadt az esõ... :roll:
Ráadásul XII/Budaörs környékén olyan ítéletidõ volt tegnap este :shock: , tiszta hordalék, sár, karomnyi letört faágakkal volt tele az út... És közbe csak ömlött az esõ... :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.30 13:28:10

Én is lemostam... :szemforgat:  :?
Pont Budaörsön voltunk mi is, több hullámban, kegyetlen mennyiségben, orkán széllel jött az áldás... :stop:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.07.31 08:39:25
tegnap 625km-re tankoltam 38 liter benzint. ez mekkora fogyinak felel meg?
mindig elfelejtem h kell kiszámolni?  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.07.31 09:00:14
Idézetet írta: "murray"
tegnap 625km-re tankoltam 38 liter benzint. ez mekkora fogyinak felel meg?
mindig elfelejtem h kell kiszámolni?  :oops:

(38 / 625) * 100 = 6,08 l/100km  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.07.31 09:03:41
Idézetet írta: "murray"
tegnap 625km-re tankoltam 38 liter benzint. ez mekkora fogyinak felel meg?
mindig elfelejtem h kell kiszámolni?  :oops:

Ez 6,1 körül van.

Én úgy szoktam számolni, hogy megnézem a benzinkúton adott bizonylaton, mennyit tankoltam (pl. esetedben 38,00 liter), megszorzom 100-zal, és osztom a megtett távolsággal (625 km). Így kijön a fogyasztás: 3800/625=6,08. De lehetne úgy is számolni, hogy a megtett távolságot osztod százzal: 38,00/6,25. Az elsõ módszerrel egy tizedesjeggyel kevesebbet kell a masinába ütni. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.07.31 09:53:41
köszi szépen.  :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.07.31 20:30:03
Mi ez valami ovodas topic  :mivan:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.31 21:57:17
Idézetet írta: "attila01"

Megint volt egy Jármi-Eger-Békéscsaba-Jármi körutazásom tegnap (Georgexy nem szóltam mert nagyon sietõs munka volt a kirándulás helyett  :szomoru: ). A másfél hónapos autómban ezzel az úttal 5200 km lett  :sir: .
Rájöttem, hogy az 1,4-es motor tök jó addig míg a feleségemmel meg a kisfiammal utazom, de mikor beült tegnap mellém még három jó testes ember, plussz valamennyi csomag, akkor már azért kicsit jobban kell pörgetni a motort hogyha azt akarom hogy menjen is. Hosszabb távon a fedcomp így is 6,4-en maradt, de Szeghalmon tankolva a fent említett terheléssel Békéscsabán (50 km) a fedcomp 7,5-öt mutatott. Haza úton (további 230 km) csak ketten ültünk a kocsiban az átlagsebességem 63 km/h lett, de sok helyen 70-80-al tudtam menni a sok útépítés miatt, máshol meg a forgalom akadályozott. Most a fecomp 5,8-on áll.

Semmi gond! De nekem még mindig nem megy lentebb!
Baromi nehéz a lábam!
hehe
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.07.31 22:00:09
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"

Azért az 1,4D észreveszi a klímát. Tegnap, hogy bejött ez franya kis idõ, nem kellett a klíma. Minhta egy hátizsákot levettem volna magamról. :hmm:   Mondtam is Vaóóóó, hogy szalad a paci! :vezetes:  :nagymosoly:  
Én egyébként csak az idõtartamra gondoltam. Mível nem 5 perc lehûteni egy átforrósodott kasznit, így a városban biztos, hogy mindig üzemel a kompresszor. Vidéki úton, már lehet, hogy le-lekapcsolja...

Persze, hogy észreveszi... Azért írtam, hogy egy tökös dízel... :nagymosoly:  vicc volt
Egy V6-os 200+lovas dízelmocinak már oly mindegy hogy egy vacak kis kompresszort meghajt e vagy sem... :wink:
De amúgy érdekes, mert az én kis 230lovas benzines (ex)autóm se volt éppen vérszegény, mégis keményen megérezte a klímát... :hmm:

Ui.: Amúgy tudtam, hogy esni fog, mert ugye tegnap kocsi mosás volt, rá 2órára már szakadt az esõ... :roll:
Ráadásul XII/Budaörs környékén olyan ítéletidõ volt tegnap este :shock: , tiszta hordalék, sár, karomnyi letört faágakkal volt tele az út... És közbe csak ömlött az esõ... :|

Én is lemostam... :szemforgat:  :?
Pont Budaörsön voltunk mi is, több hullámban, kegyetlen mennyiségben, orkán széllel jött az áldás... :stop:

hehe én ma mostam és nem esett :D
De elborult kicsit és megilyedtem hogy ma is bekövetkezik :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.07.31 22:09:02

Várd ki a végét! :nyelv:  :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.05 17:25:19
Mai tankolás: 4.8-as átlag, mostanában (szabi) viszonylag több városi mozgás. (ellentmondásos, de így van) Ja, és elsõ próbálkozás OMV Sprint dízellel, meglátjuk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.05 20:56:26
Ma volt egy kis kiruccanás a Velencei tóhoz, a 7-es úton. Az addigi 7.1-es, vásosban begyûjtött átlagom lement 6.6-ra.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.05 23:02:41
Idézetet írta: "whis"
Ma volt egy kis kiruccanás a Velencei tóhoz, a 7-es úton. Az addigi 7.1-es, vásosban begyûjtött átlagom lement 6.6-ra.  :pofa:

Az jó, nekem a 7,3-as átlagot a Tegnap esti Autópályás dugó (5km /45perc sebesség) és a mai Kiskunfélegyházi kiruccanás 7,5-ig vitte fel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.06 19:20:45
Idézetet írta: "whis"
Ma volt egy kis kiruccanás a Velencei tóhoz, a 7-es úton. Az addigi 7.1-es, vásosban begyûjtött átlagom lement 6.6-ra.  :pofa:

Tegnap Nyíregyházán tankoltam, Jármiig 5,7. Este elvittem a bátyám Mátészalka városnézésre, felment 6.0-ra. ma Nyíregyháza oda vissza, tankolás óta 170 km-t mentem, az átlag 5,9.

Remélem nem lustul el az autóm  :kormom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.06 19:24:22
Ja, még mindig többet mutat a fedcomp átlag legalább 2 decivel mint amit tankolni tudok (néha többel is)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.06 20:13:57
Idézetet írta: "attila01"
Ja, még mindig többet mutat a fedcomp átlag legalább 2 decivel mint amit tankolni tudok (néha többel is)

Nekem meg kettõvel kevesebbet... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.07 11:22:43
Na jó!
Én most jutottam el addig, hogy nem hiszem el ezeket az értékeket!
Amíg valaki nekem be nem bizonyítja addig nem hiszem el!
Vagy hogy vezettek ti? Toyás van a pedál alatt? Vagy mi?
Ahhoz hogy normálisan lehessen közlekedni lehetetlen 8 liter alá vinni a fogyasztást!
Nekem ezt ne is próbáljátok bebeszélni, mert nem hiszem el!
Szóval valahogyan bizonyítokot szeretnék!
Vagy mutassátok meg mit csináltok másként mert nekem nem megy!
Ennyi!
Na háj!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.07 11:58:17
Alacsony fogyasztáshoz (bár ezt szerintem (biztos) te is tudod) a következõk kellenek:
-viszonylag nagy gázzal gyorsítani, de lehetõleg hamar felkapcsolgatni
-a motort mindig ideális tartományban üzemeltetni
-felesleges cuccokat kiszedni (+100kg=+1liter) lehet fogyni is :D
-klímát csak akkor használni, ha tényleg kell (nem úgy, mint pl kollegína, aki szinte állandóan a letekert ablak, aut klíma bekapcs kombinációt használja  :crazy: )
-sok-sok motorfék, figyelni a forgalom ritmusát (sztem ez az egyik legfontosabb)
-gondos karbantartás (szûrõk, megfelelõ olaj, guminyomás, stb)
-minél kevesebb városi forgalom
-és végül, de nem utolsó sorban, egy jó kis dízel :D (de persze ezek a tanácsok a mindkét fajtára vonatkoznak)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.08.07 12:17:26
Idézetet írta: "Georgexy"
Na jó!
Én most jutottam el addig, hogy nem hiszem el ezeket az értékeket!
Amíg valaki nekem be nem bizonyítja addig nem hiszem el!
Vagy hogy vezettek ti? Toyás van a pedál alatt? Vagy mi?
Ahhoz hogy normálisan lehessen közlekedni lehetetlen 8 liter alá vinni a fogyasztást!
Nekem ezt ne is próbáljátok bebeszélni, mert nem hiszem el!
Szóval valahogyan bizonyítokot szeretnék!
Vagy mutassátok meg mit csináltok másként mert nekem nem megy!
Ennyi!
Na háj!

pedig elhiheted. lejjebb én sem viccbõl irtam a 625km/38,5 literes értéket.
ebbõl 400 km vidék, 200 km bp
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.07 13:11:52
Idézetet írta: "Georgexy"
Na jó!
Én most jutottam el addig, hogy nem hiszem el ezeket az értékeket!

Ha bizonyíték kell  :)  Ezt a képet nem most készítettem hanem még akkor mikor vagy 1500 km volt az autóban. Ezért ilyen magas az átlag  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:

Ha gondolod, küldök majd még.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.07 13:33:49
Én inkább nem rakom fel az uilyen képemet, amin 3,8-et mutat...(na jó, ez extrém eset)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.07 14:22:07
Idézetet írta: "Kgabe"
Én inkább nem rakom fel az uilyen képemet, amin 3,8-et mutat...(na jó, ez extrém eset)

Az enyém is mutatott már 50 km után (ez is extrém) 5,1-et. De a te autódnál egyértelmû az alacsony fogyi, a mienknél nem  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.07 21:02:50
Egy bizonyíték és hozzá az óraállás :pofa: :

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.07 23:55:55
Ma kivételesen nekem is 6,6l/100 km az átlagom, köszönhetõen annak, hogy nem az autópályán jöttem haza :D

- Lakott részen 60-70 kint 110-120 elõzés esetén 2 kivétellel 3. padlógáz ( az egyik esetben 5. ben elhúztam a teher mellett, a másik esetben egy 5 kamionbol + menni nem merõ 2 autóból álló sort elõztem, 65-körül 2-ben indulva, az elsõ kamiont 4.-ben picit 160 alatt  hagytam el.) -szóval nem öregurasan vezetve lett ez a végeredmény.

-Városban azért 8-alatt nemigen lehet megúszni!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.08 00:21:13
Idézetet írta: "Georgexy"
Na jó!
Én most jutottam el addig, hogy nem hiszem el ezeket az értékeket!
Amíg valaki nekem be nem bizonyítja addig nem hiszem el!
Vagy hogy vezettek ti? Toyás van a pedál alatt? Vagy mi?
Ahhoz hogy normálisan lehessen közlekedni lehetetlen 8 liter alá vinni a fogyasztást!
Nekem ezt ne is próbáljátok bebeszélni, mert nem hiszem el!
Szóval valahogyan bizonyítokot szeretnék!
Vagy mutassátok meg mit csináltok másként mert nekem nem megy!
Ennyi!
Na háj!

"Simán" ellehet járni 8liter alatt városban...
3 dolog kell:
-1 hideg, tehát ohne klíma, :wink:  
-2 viszonylag dugómentes útszakaszok (amibõl egyre kevesebbet találni  :x  )
-3 öreguras vezetési stílus... :roll:

Ha a háromból valamelyik nem kóser akkor: nekem klímával kb. 8.5 szokott lenni, dugózva 8liter körül, (8.1-8.2) sumákermódba :vezetes:  pedig inkább 9lityi (kb. 8.8  8) ).
Ha mindhárom dolog megvan akkor 7.7-7.8, de volt már egyszer 7.5 is, ennél kevesebbet (városban) sztem fizika képtelenség elérni az 1.4-vvtivel... :|  :hmm:
Bár ott van kollegám aki az 1.6kombival rendre 7.6-os átlagokat hoz (csak város! :shock: ), mondjuk Õ a szó szoros értelmében öregurasan vezet (77 éves :nagymosoly: ) nemigen pörgeti 2500 fölé a motort... :lol:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.08 07:29:27
Idézetet írta: "Peti500"

"Simán" ellehet járni 8liter alatt városban...

Mikor mentem a talira (autópálya 140-150), átlag hét valamennyi (pontosan már nem emlékszem). Pesten mikor mentem keresztül, nem mondom hogy nagy dugó volt, de álldogálltam lámpáknál rendesen, és javult az átlag  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.08 07:39:24
Idézetet írta: "whis"
Egy bizonyíték és hozzá az óraállás :pofa: :

A te fedcomp-od mutatja az órát, az enyém miért nem?  :shock:

Alatta mondjuk van külön óra.

Mit tud még a tied?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.08.08 09:06:15
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "whis"
Egy bizonyíték és hozzá az óraállás :pofa: :

A te fedcomp-od mutatja az órát, az enyém miért nem?  :shock:

Alatta mondjuk van külön óra.

Mit tud még a tied?

Ez meg whis regi kocsija lesz (a km-oran latszik), ahol nincs digitklima ott a radio mutatja az orat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.08 09:32:34
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Peti500"

"Simán" ellehet járni 8liter alatt városban...

Mikor mentem a talira (autópálya 140-150), átlag hét valamennyi (pontosan már nem emlékszem). Pesten mikor mentem keresztül, nem mondom hogy nagy dugó volt, de álldogálltam lámpáknál rendesen, és javult az átlag  :shock:

Wazzeg'!
Akkor nézzetek már be a motorteretekbe!
Nem egy d4d felirat van a mûanyagon... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.08 09:53:15
:hmm: Én egy D-CAT feliratot szeretnék látni. :tonqe:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.08.08 10:24:51
Idézetet írta: "Kgabe"
:hmm: Én egy D-CAT feliratot szeretnék látni. :tonqe:

Én azt se bánnám ha VVTL-i lenne :) Bár akko tuti nem enne 8l alatt..
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.08 11:02:59
Idézetet írta: "szazketto"

Ez meg whis regi kocsija lesz (a km-oran latszik).

Akkor ezért volt furcsa a kép a km óráról  :nagymosoly: össze kellett vetnem az autómat a képpel hogy észrevegyem a különbséget  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.08 16:14:15
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "Kgabe"
:hmm: Én egy D-CAT feliratot szeretnék látni. :tonqe:

Én azt se bánnám ha VVTL-i lenne :) Bár akko tuti nem enne 8l alatt..

Hát, lehet, hogy leállnék veled gyorsulni. D-CAT vs. T-Sport :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.08 16:38:26
Idézetet írta: "szazketto"
Ez meg whis regi kocsija lesz (a km-oran latszik), ahol nincs digitklima ott a radio mutatja az orat.

Látom, figyelsz a részletekre!  :kacsint:  :pofa:
Igen, ez még az elõzõ gép, a 2003-as kiadású Terra modell. De a fogyi szempontjából lényegtelen, a motor ua: 1.4 VVTi
A mostanival még nem volt ilyen szép, fotózható állásom. De igyekszem  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.08 16:54:55
Idézetet írta: "Peti500"
"Simán" ellehet járni 8liter alatt városban...
3 dolog kell:
-1 hideg, tehát ohne klíma, :wink:  
-2 viszonylag dugómentes útszakaszok (amibõl egyre kevesebbet találni  :x  )
-3 öreguras vezetési stílus... :roll:

Ezek közül a 2-es a legfontosabb, az 1-es nem nagyon zavar (egyébként is, mi a hideg, mert hidegben emelkedik a fogyi, minél hidegebb van, annál tovább tart felfûteni a vizet és az olajat).
A 3-as pont meg egyénenként eltérõ. Szerintem az ördög ott bújik meg, hogy minél egyenletesebben lehessen haladni, minél kevesebb fékezéssel. Reggelente, ha nincsenek sokan, próbálok igazodni a lámpaváltások üteméhez (igaz, egy-két piroson át kell csúszni :oops: ), ez jó hatással van az átlagra.  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.08 17:57:32
Idézetet írta: "attila01"
Mikor mentem a talira (autópálya 140-150), átlag hét valamennyi (pontosan már nem emlékszem). Pesten mikor mentem keresztül, nem mondom hogy nagy dugó volt, de álldogálltam lámpáknál rendesen, és javult az átlag  :shock:

Lehet, hogy csak a mi autónk hibás, de az enyém pont így mûködik. Pár hete Horvátországban voltam, 1425km-t tettem meg és 6,91l/100km lett az átlagom. Szerintem ez nem olyan rossz érték, természetesen klímával. Még hajnal 1-kor is használtam. :) ...mert megérdemlem.
Akár hiszitek, akár nem, nekem az utópályán 130-140km/h-s sebességnél (persze tele csomagokkal + 4 fõ) mindig felment 7,2-7,3l-re az átlag úgy, hogy hazafelé már túl voltam 1000km-en (ennek ellenére 6,8-ról ~300km alatt felment) és csak akkor csökent, mikor közúton mentem. Amúgy itthon (Pápán) bármikor produkálok 7,1-es átlagot városban. Sõõõt, 1x tankolás után lenulláztam mindent, majd kocsikáztam 40km-t a városban nyugdíjas tempóval (este, forgalom ~0, 45km/h-nál 5-ödik...) és 5,2l/100km-t írt a mûszer. :kacsint: Ha nem hiszitek, újra reprodukálom.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.08 20:35:46
Ma csináltam:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.08 20:36:44
És ezt is:
Ebbõl 200 vidék a többi Budapest. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.08.08 20:46:26
Idézetet írta: "norbi1974"
Akár hiszitek, akár nem, nekem az utópályán 130-140km/h-s sebességnél (persze tele csomagokkal + 4 fõ) mindig felment 7,2-7,3l-re az átlag úgy, hogy hazafelé már túl voltam 1000km-en (ennek ellenére 6,8-ról ~300km alatt felment) és csak akkor csökent, mikor közúton mentem.

Ez azert eleg trivialis. 140-nel azert fogyaszt tobbet az 1,4-es motor, mert nagyon porog. Plusz a legellenalas is rohamosan no...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.08 20:52:36
Idézetet írta: "PParker"
És ezt is:
Ebbõl 200 vidék a többi Budapest. :nagymosoly:

Ez aztán sirály! :nagymosoly:
Irigykedem... :rolleyes:  
Amúgy tegnap mellémért egy olyan Cori, mint a Tiéd, elkezdett nyomulni, azt hittem Te vagy, :wink:  mert már a környéken voltunk, -refiztem- megelõztem aztán elakadásjelzõztem egyet, erre semmi...
Mellémér, ablak lehúz, akkor látom, hogy egy elég jó :10:  fekete hajú leányzó ül a volánnál... :shock:  
Néz rám és kérdi: ismerjük egymást???
Mondom: öööööö, áááááá, izé azt hittem a szomszédom vagy... :rohog:  :oops:  
Köpni-nyelni nem tudtam... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.08 21:12:37

Köszi, nekem is tecc! :nagymosoly:
Miért nem mondtad: Most már igen. :pofa:
Otthon meg leverik a veséd.... :nyelv:  :ordog:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.08 21:30:31
Idézetet írta: "PParker"
Ma csináltam:

Na, ez igen csak tetszetõs! Egy benzinessel ezt nagyon nehéz lenne összehozni ekkora távon. Talán hetvennel csorogva egy kietlen pusztán, helyenként sok lejtõvel...  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.08 21:33:29
Idézetet írta: "PParker"
Ma csináltam:

 :mivan:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.08 22:18:43
Srácok-srácok! Ezen így meglepõdni... D4D-vel símán 600km körül járok mikor 1/2-et mutat a benzinóra. Igaz, mindig csurig nyomom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.08 22:41:02
Idézetet írta: "Kgabe"
Srácok-srácok! Ezen így meglepõdni... D4D-vel símán 600km körül járok mikor 1/2-et mutat a benzinóra. Igaz, mindig csurig nyomom.

-Valószínüleg azért, mert csak a gázolaj fogy  :ordog:   - (bocsi) -
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.08 22:56:32
Na, ez betalált!  :elkeseredett:  2 és fél hónap alatt még nem sikerült átszokni. De akkor hogy hívják azt a bizonyos mûszert? :hmm: (üzemanyag szintjelzõ?)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.08 23:03:04
Idézetet írta: "Kgabe"
Na, ez betalált!  :elkeseredett:  2 és fél hónap alatt még nem sikerült átszokni. De akkor hogy hívják azt a bizonyos mûszert? :hmm: (üzemanyag szintjelzõ?)

-AZ!!!  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.08.09 09:17:58
igazából egyet nem értek: itt mindenkinek D4D meg szuper VVti motorok vannak. annál érthetõ a 5-6 liter. de nekem a csodás 17 éves autómnak ami bár 12 szelepes /hengerenként 2 beömlö 1 kipufogoszelep/  meg 1000 éves porlasztója van ez miért eszik ilyen keveset? pedig nonstop meg van rakva családdal és érezhetõen sokkal gyengébben megy megrakva mint üresen.  jó nem nyomom de viszont nagyrész Bp ami igencsak gáz.
mindegy. örülünk és nem keressük az okát :bye:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.08.09 09:41:28

Azé van itt szó szuper D4D és VVTi motorokral, mert a régebbi verdák tulajdonosai valamiért nem osztják meg velünk itt a fogyasztásadataikat  :wink:
Mennyi is az a kevés?   :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.09 10:30:05
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"
És ezt is:
Ebbõl 200 vidék a többi Budapest. :nagymosoly:

Ez aztán sirály! :nagymosoly:
Irigykedem... :rolleyes:  
Amúgy tegnap mellémért egy olyan Cori, mint a Tiéd, elkezdett nyomulni, azt hittem Te vagy, :wink:  mert már a környéken voltunk, -refiztem- megelõztem aztán elakadásjelzõztem egyet, erre semmi...
Mellémér, ablak lehúz, akkor látom, hogy egy elég jó :10:  fekete hajú leányzó ül a volánnál... :shock:  
Néz rám és kérdi: ismerjük egymást???
Mondom: öööööö, áááááá, izé azt hittem a szomszédom vagy... :rohog:  :oops:  
Köpni-nyelni nem tudtam... :nagymosoly:

hehe :D :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.09 10:42:08
Na a lényeg a lényeg!
Most jelenleg is 8,8-on áll a fedcomp átlag!
Ami ugye sok! Én álltalában (mostanában) Kerecsend és Eger között szoktam közlekedni aztán városban! Városban a vezetési stílusom és egyébként is:

1, erõteljes gyorsítás (1-et nem nézem, 2 oylan 30-ig, 3 oylan 50-ig, 4 70-ig, 5 80-ig)
           Viszont vissza már nem váltok 5 bõl csak ha nagyon muszáj! Még néha 40 el is 5 ben megyek!
2, fölveszem a forgalom ütemét
3, Klíma sokat megy de ha ugyanannyi a hõmérséklet kint, mint amennyit bentre szeretnék már nem kapcsolom be!
4, Városon kívül nem megy a mutató 100 alá soha! Nem élvezem az autózást ha már 120 alá esik a sebesség! és ezért bárhol, bármilyen emelkedõn képes vagyok akár visszakapcsolni is hogy tartani tudjam a legalább 100-as tempót!
Szóval nekem ez hozza össza a 8,8-as fogyi adatokat!

jah és még motorféket is használok bár mostanában kevesebbet szokta és nem is értem miért. Vissza kell szoknom!
Na hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.09 10:47:24
Idézetet írta: "murray"
igazából egyet nem értek: itt mindenkinek D4D meg szuper VVti motorok vannak. annál érthetõ a 5-6 liter. de nekem a csodás 17 éves autómnak ami bár 12 szelepes /hengerenként 2 beömlö 1 kipufogoszelep/  meg 1000 éves porlasztója van ez miért eszik ilyen keveset? pedig nonstop meg van rakva családdal és érezhetõen sokkal gyengébben megy megrakva mint üresen.  jó nem nyomom de viszont nagyrész Bp ami igencsak gáz.
mindegy. örülünk és nem keressük az okát :bye:

Ne haragudj, de ez kicsit olyan volt, mint a népítéletes-exrönyós barátunk hozzászólása, aki nem értette, hogy a béka-Cori miért fogyaszt/megy jobban, mint az e12 ugyanazzal az 1.4-es motorral... :szemforgat:  
Nézd meg a forgalmidba hány kiló az autód, majd nézd meg mondjuk egy 1.4es szupercsodavvti :nagymosoly:  e12 Corolla tömegét :arrow:  lesz vagy 3mázsa eltérés... :hmm:  

Ui.: amúgy még mindig nem írtál konkrét fogy. értékeket... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.09 10:52:20
Idézetet írta: "PParker"

Miért nem mondtad: Most már igen. :pofa:
Otthon meg leverik a veséd.... :nyelv:  :ordog:  :nagymosoly:

Kicsoda veri le??? :vag2:  
Asszony otthon van -ami kb. 200km- nem félek a lebukásveszélytõl... 8)
Ill. ööööö izé lehet hogy olvassa a fórumot én soha még rá se nézek a másik nemre... :szemez:  (Anyámon kívül :nagymosoly: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.09 11:01:51
Idézetet írta: "Georgexy"
Na a lényeg a lényeg!
Most jelenleg is 8,8-on áll a fedcomp átlag!
Ami ugye sok! Én álltalában (mostanában) Kerecsend és Eger között szoktam közlekedni aztán városban! Városban a vezetési stílusom és egyébként is:

1, erõteljes gyorsítás (1-et nem nézem, 2 oylan 30-ig, 3 oylan 50-ig, 4 70-ig, 5 80-ig)
           Viszont vissza már nem váltok 5 bõl csak ha nagyon muszáj! Még néha 40 el is 5 ben megyek!
2, fölveszem a forgalom ütemét
3, Klíma sokat megy de ha ugyanannyi a hõmérséklet kint, mint amennyit bentre szeretnék már nem kapcsolom be!
4, Városon kívül nem megy a mutató 100 alá soha! Nem élvezem az autózást ha már 120 alá esik a sebesség! és ezért bárhol, bármilyen emelkedõn képes vagyok akár visszakapcsolni is hogy tartani tudjam a legalább 100-as tempót!
Szóval nekem ez hozza össza a 8,8-as fogyi adatokat!

jah és még motorféket is használok bár mostanában kevesebbet szokta és nem is értem miért. Vissza kell szoknom!
Na hali

Na akkor nézzük az enyémet: (Ált. 7.9-8lityis fogyival számolva.)

1, finoman gyorsítok, nem nyomom neki, 60ig ötösig felváltok és úgy is marad a dolog amíg a forgalom engedi
2, nem veszem fel a forgalom ütemét, ha valaki bénázik leelõzöm, ha gyorsabbam megy had menjen
3, klíma nagyon ritkán megy  :arrow: nem szeretem,
4, városon kívül abszolút nem megyek,
Ha így vannak a dolgok és nincs dugó akkor tartható a 8iter (alatti) fogyi, a többit már leírtam...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.09 11:11:49
Idézetet írta: "Georgexy"
Na a lényeg a lényeg!
Most jelenleg is 8,8-on áll a fedcomp átlag!
Ami ugye sok! Én álltalában (mostanában) Kerecsend és Eger között szoktam közlekedni aztán városban! Városban a vezetési stílusom és egyébként is:

1, erõteljes gyorsítás (1-et nem nézem, 2 oylan 30-ig, 3 oylan 50-ig, 4 70-ig, 5 80-ig)
           Viszont vissza már nem váltok 5 bõl csak ha nagyon muszáj! Még néha 40 el is 5 ben megyek!
2, fölveszem a forgalom ütemét
3, Klíma sokat megy de ha ugyanannyi a hõmérséklet kint, mint amennyit bentre szeretnék már nem kapcsolom be!
4, Városon kívül nem megy a mutató 100 alá soha! Nem élvezem az autózást ha már 120 alá esik a sebesség! és ezért bárhol, bármilyen emelkedõn képes vagyok akár visszakapcsolni is hogy tartani tudjam a legalább 100-as tempót!
Szóval nekem ez hozza össza a 8,8-as fogyi adatokat!

Na hali

Én ebben a vezetési stílusban nem látom 8,8-at. Váltani én is kb ott szoktam, de én vissza is váltok 5-bõl. Városban soha nem megyek 5.-el, de 70-nél gyorsabban sem, addig meg minek az 5. Városon kívül 110-et szoktam tartani, de a teherautók stb. miatt muszáj lassabban is menni. Rizikós elõzésekbe nem megyek bele, tegnap is meghalt tõlünk 1 km-re egy "bátor" ember. Jellemzõ utaim Jármi-Mátészalka egyik boltból ki-másikba be (munkám miatt), illetve  Nyíregyháza. Az átlagom most 6,2-t mutat 354 km megtétele után. Klímát nagyon használom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.09 12:07:37
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "murray"
igazából egyet nem értek: itt mindenkinek D4D meg szuper VVti motorok vannak. annál érthetõ a 5-6 liter. de nekem a csodás 17 éves autómnak ami bár 12 szelepes /hengerenként 2 beömlö 1 kipufogoszelep/  meg 1000 éves porlasztója van ez miért eszik ilyen keveset? pedig nonstop meg van rakva családdal és érezhetõen sokkal gyengébben megy megrakva mint üresen.  jó nem nyomom de viszont nagyrész Bp ami igencsak gáz.
mindegy. örülünk és nem keressük az okát :bye:

Ne haragudj, de ez kicsit olyan volt, mint a népítéletes-exrönyós barátunk hozzászólása, aki nem értette, hogy a béka-Cori miért fogyaszt/megy jobban, mint az e12 ugyanazzal az 1.4-es motorral... :szemforgat:  
Nézd meg a forgalmidba hány kiló az autód, majd nézd meg mondjuk egy 1.4es szupercsodavvti :nagymosoly:  e12 Corolla tömegét :arrow:  lesz vagy 3mázsa eltérés... :hmm:  

Ui.: amúgy még mindig nem írtál konkrét fogy. értékeket... :wink:

Hát igen, az a bizonyos súly! Általános igazság, hogy +100kg = +1 liter fogyi (persze ha minden más körülmény változatlan.) Meg persze kevésbé van környezetvédelemre belõve, kevesebb kénylemi extra fogyaszt áramot (és közvetve benzint) stb, stb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.09 13:03:22
Idézetet írta: "Kgabe"
Hát igen, az a bizonyos súly! Általános igazság, hogy +100kg = +1 liter fogyi (persze ha minden más körülmény változatlan.) Meg persze kevésbé van környezetvédelemre belõve, kevesebb kénylemi extra fogyaszt áramot (és közvetve benzint) stb, stb.

Húúúha, lassan el kell kezdenem fogyózni.  :D ...vagy otthon hagyom az asszonyt, ami kb 50kg minusz. :arrow: fél liter sprórolás. :kacag:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.09 13:52:34

Hú nekem a fater több mint egy liter plusz!
Néha õt is cipelem!
De szerencsére az asszonyt meg sem érzi :D
Szóval nem tudom mit csináljak a fogyival de ennyi!
Amúgy tegnap léptem át a 8000-et :D
Úgy döntötem, hogy 1 tankot a spórolásnak szánok és törjön le a lában ha 130-ig kirángatom! :D
hehe
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.09 14:07:37

Készítem a kalapácsot  :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.09 17:38:19
Idézetet írta: "murray"
igazából egyet nem értek: itt mindenkinek D4D meg szuper VVti motorok vannak. annál érthetõ a 5-6 liter. de nekem a csodás 17 éves autómnak ami bár 12 szelepes /hengerenként 2 beömlö 1 kipufogoszelep/  meg 1000 éves porlasztója van ez miért eszik ilyen keveset?

Pedig egyszeru. Egyreszt a suly, masreszt a mindenfele normaknak megfelelo katalizatorok miatt. Ha a mostani autok is olyan konnyuek lennenek, es nem lenne bennuk katalizator, akkor meg kevesebbet ennenek mint a te autod.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.09 17:51:45
Idézetet írta: "PParker"
Ma csináltam:

Klassz. A fene, aki megeszi.  :nagymosoly:

Mai út: Gyöngyös - Miskolc - Gyöngyös, csak autópálya (+ persze a bevezetõ-kivezetõ szakaszok), odafelé 130-140, visszafelé 140-150, átlag két személlyel, kb. fele úton klímával: 7,7. Elmegy.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.09 18:26:50
Idézetet írta: "Georgexy"
Úgy döntötem, hogy 1 tankot a spórolásnak szánok és törjön le a lában ha 130-ig kirángatom! :D

Ha a computered beállt a vezetési stílusodra, akkor nem számíts rögtön egetrengetõen jó értékre. Ahhoz több tanknyi "átállás" kell.
Amúgy az emelkedõn történõ sebesség megtartás "bármi áron" elég sok naftát elpörköl.

Régen ajánlották itt a Cartársak, hogy gyorsításhoz mindig padlógáz, majd hamar felváltani. No, én egy tanknyi benzint rászántam erre a módszerre, de sokkal rosszabb lett az eredmény, mint elõtte. Maradtam a saját megszokásnál. Ha nem kell sietni, nem gyorsítok erõsen. A gázpedált pedig csak húzósabb elõzésekkor nyomom padlóig.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.09 18:29:47
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "PParker"
Ma csináltam:

Klassz. A fene, aki megeszi.  :nagymosoly:

Mai út: Gyöngyös - Miskolc - Gyöngyös, csak autópálya (+ persze a bevezetõ-kivezetõ szakaszok), odafelé 130-140, visszafelé 140-150, átlag két személlyel, kb. fele úton klímával: 7,7. Elmegy.

Igen arra lehet jókat menni, mert szinte nincs domb! Hacsak nem Harsány felé mész Miskolcra!
De Eger felé már ott vannak a dombok!
Ezért sokat zabál! :(
Leköltözök az alföldre! Bár ott meg megõrülnék a hegyek nélkül!
Áhh sehogy se jó!
veszek egy benzinkutat:D:D!!
Hehe
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.09 18:57:28
Idézetet írta: "Georgexy"

Áhh sehogy se jó!
veszek egy benzinkutat:D:D!!
Hehe

Vagy egy D-4D Corollát.  :nagymosoly:  :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.09 19:04:36
Idézetet írta: "PParker"
Vagy egy D-4D Corollát.  :nagymosoly:  :sunyi:

Vagy mindkettõt... :nagymosoly:
Felénk sem kell órákat utazni ahhoz, hogy dombokat lásson az ember. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.09 20:24:26
Idézetet írta: "whis"
Ha a computered beállt a vezetési stílusodra, akkor nem számíts rögtön egetrengetõen jó értékre. Ahhoz több tanknyi "átállás" kell.

Tessek?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.10 10:16:46
Idézetet írta: "whis"
Ha a computered beállt a vezetési stílusodra, akkor nem számíts rögtön egetrengetõen jó értékre. Ahhoz több tanknyi "átállás" kell.
Amúgy az emelkedõn történõ sebesség megtartás "bármi áron" elég sok naftát elpörköl.

Régen ajánlották itt a Cartársak, hogy gyorsításhoz mindig padlógáz, majd hamar felváltani. No, én egy tanknyi benzint rászántam erre a módszerre, de sokkal rosszabb lett az eredmény, mint elõtte. Maradtam a saját megszokásnál. Ha nem kell sietni, nem gyorsítok erõsen. A gázpedált pedig csak húzósabb elõzésekkor nyomom padlóig.

Na majd meglátom! De bosszant hogy nem tudok vezetni gazdaságosan :D
Csakhát szeretek haladni! :(
Na mindegy egy próbát megér!
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.10 11:26:57
A motorvezerlo computer nem tud tanulni, foleg nem a vezetesi stilusodat. Nincs benne AI.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.10 11:52:28

Ne félj, én sem vagyok sokkal különb. Ha rámjön az 5 perc, akkor 4000rpm alatt nem járok.  :rolleyes: Még szerencse, hogy ez csak hetente 1x kap el és kb 5 percig tart. :ima:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.08.10 15:52:31
Idézetet írta: "Peter"
A motorvezerlo computer nem tud tanulni, foleg nem a vezetesi stilusodat. Nincs benne AI.

ezt én sem értem? mi ez Terminator 2 ?  :gunfirej:
"a processzorom neuron mintáju önfejlesztõ típus"   :rohog:  :ordog:  :computer:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.10 18:00:39
Idézetet írta: "murray"

ezt én sem értem? mi ez Terminator 2 ?  

Ja-ja!

A t3-ban volt, hogy a csajterminator tudta vezerelni az autokat valami megatudomanyos modszerrel :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ist - 2006.08.10 19:06:45
sziasztok! ne haragudjatok ha bénázok de még ismerkedek
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.10 20:05:12
Idézetet írta: "Peter"
A motorvezerlo computer nem tud tanulni, foleg nem a vezetesi stilusodat. Nincs benne AI.

Ez így biztosan igaz. Viszont van pár dolog, ami arra utal, hogy mégis valahogy megszok egy stílust. Szervizesek is mondták, hogy kissé ellustult autón az elektronikán egy reset, majd egy rallysabb járatás, és mintha kicserélték volna a gépet.
Meg én is tapasztaltam, hogy a mostani autón csak 3 tank után sikerült levinnem az átlagfogyit arra a szintre, amit az elõzõ Corollámon három évig folyamatosan produkáltam. Pedig elhiheted, hogy nem nyomtam neki másképp. A két autó között 1.5 év a korkülönbség...  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.08.10 22:06:45
Idézetet írta: "ist"
sziasztok! ne haragudjatok ha bénázok de még ismerkedek

Itt csak Toyoták vannak, harag nincs.
 :kacsint:
Majd belejössz.
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.10 22:22:14
Az lehet hogy inkabb neked kellett "megtanulni" az uj autot. En is ultem mar pont ugyanolyan autoban mint az enyem - meg a szine is stimmelt :) - es tok mashogy viselkedett. Annyira hozza tudsz szokni az autodhoz, hogy minden aprosagot eszreveszel.  

Abba a resetbe nem hiszek, megha szervizes mondta akkor se. Ezekben a computerekben nincs olyan nemfelejto memoria ahova tudna raktarozni infokat ami a vezeto "stilusara" vonatkozik. Egyszeru eepromban van a program, es van neki sima ramja amit futas kozben hasznal. Meg egy mai modern PC-hez kepest lassu es buta procija.

Elhiszem amit mondasz, biztos ugy is van. Az ellustulasnak is biztos van magyarazata, de az valahol a olaj, fust, benzin lerakodasok, mechanikai dolgok kozott keresendo.

Vagy biztos Misi nem nyomta neki rendesen elotte  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.10 23:27:05
Ha már fogyasztás, ma egy kicsit autózgattam az M0 fedõnevû förmedvényen, Az M5-tõa a 6-os ig meg vissza a 6-os tól Vecsésig (az M5 -Vecsés közöti szakasz egész jó) stabil 110-120 közötti tempó, folyamatosan 5,6-6,2 közti fogyasztásokat mutatott a computer. -le is ment az átlagfogyi 6,7-ig
(Aztán este hazafelé a 180-190 -es tempó az M5-ön a terelés végétõl Inárcsig visszavitte 6,9-re. )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.11 11:18:11
Idézetet írta: "Peter"
Abba a resetbe nem hiszek, megha szervizes mondta akkor se. Ezekben a computerekben nincs olyan nemfelejto memoria ahova tudna raktarozni infokat ami a vezeto "stilusara" vonatkozik. Egyszeru eepromban van a program, es van neki sima ramja amit futas kozben hasznal. Meg egy mai modern PC-hez kepest lassu es buta procija.
Elhiszem amit mondasz, biztos ugy is van. Az ellustulasnak is biztos van magyarazata, de az valahol a olaj, fust, benzin lerakodasok, mechanikai dolgok kozott keresendo.

Én is ebben hiszek. Szerintem is a mechanikus alkatrészek kopásában, szennyezõdések lerakódásában keresném a megoldást. Viszont egy software frissítés már okozhat változásokat. Lehet, hogy a szervizes kolléga a reset után rakott rá egy újabb progit.  :kacsint:

A saját kocsihoz hozzászokás pedig nálam is megmutatkozott. Szerintem sincs 2 ugyanolyan kocsi. Mikor beültem a haverom Corijába, már az ülés- és a kormánypozíció is frucsa volt. A kuplung is máshol fogott... Szóval kicsit idegen volt a környezet, holott ugyanarról a típusról beszélünk. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.11 11:21:38
Idézetet írta: "Tamás69"
...stabil 110-120 közötti tempó, folyamatosan 5,6-6,2 közti fogyasztásokat mutatott a computer...

Egyszer talán én is elérem ezt... Vagy nem??? :hmm:
Kérdezném a többieket, hogy náluk (1,4VVTi-vel) a BC mennyit mutat 110-120km/h-nál? :?:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.11 11:30:42
Idézetet írta: "norbi1974"
Kérdezném a többieket, hogy náluk (1,4VVTi-vel) a BC mennyit mutat 110-120km/h-nál? :?:

Sík úton 120-nál valamivel 6 fölötti értékek köszönnek vissza. 110-nél óvatos gázkezeléssel 5,5 körül mutat a BC.

Nálam 130-ig 7 alatt eszik a kocsi, folyamatos 150-nél tegnap 9-et mutatott. Guminyomást kéne ellenõrizni. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.11 11:55:49
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "norbi1974"
Kérdezném a többieket, hogy náluk (1,4VVTi-vel) a BC mennyit mutat 110-120km/h-nál? :?:

Sík úton 120-nál valamivel 6 fölötti értékek köszönnek vissza. 110-nél óvatos gázkezeléssel 5,5 körül mutat a BC.

Nálam 130-ig 7 alatt eszik a kocsi, folyamatos 150-nél tegnap 9-et mutatott. Guminyomást kéne ellenõrizni. :)

Hajszál pontosan 2,6-on vannak és tartják is akárhányszor ellenõriztetem õket... és nem a kúton ellenõrzöm, mert a gumis szerint azok xart sem érnek a hosszúúú csöveikkel. :nagymosoly:
Ma kimegyek az elkerülõre és újra csekkolom a BC-t. Remélem 7500km után (ennyi van most a verdában) azért már jobb értékek lesznek. :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.11 12:28:32

Folyamatos haladás mellett nekem is hasonló értéket mutat de persze sík terepen!
A gumiban nekem is 2,6 vagy 2,5 van de már nem emléxem pontosan! Én kúton mértem de nem a hosszú csövessel hanem a kis kézivel! Annak ugye nincs hosszú csöve!
Én tegnap nulláztam a bc-t és elsõ Kerecsend - Eger 7,7 lett viszont barangoltam a városban elég sokat 3-5 személyel és mire hazaértem már 8,4 lett megint!
Pedig elég soxor odafigyeltem a fogyira!
De majd meglesem ha nem kell egy egész csapatot szállítanom!
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.08.11 16:42:31
Ezt a hosszú csövet nem nagyon vágom...
A kutaknál elvileg mindenhol ellenõrzött mérõmûszert kell használni, azaz hitelesítettnek kell lennie.
Hiába hosszú a csõ, azért még a nyomásnak egyformának kell lennie. (A hitelesítésnél ugyanazt a csövet használják, amit a nép a kerékfújáshoz.)
 :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.12 00:54:18
Idézetet írta: "norbi1974"
Kérdezném a többieket, hogy náluk (1,4VVTi-vel) a BC mennyit mutat 110-120km/h-nál? :?:

Júliusban írtam:
"Stabil 95-öt tartva az út hullámaitól és a klímakompresszor ki-bekapcsolásától függõen 5.3-5.8, 110-nél 5.8-6.3 között ingadozott a pillanatnyi érték (32 fok külsõ hõmérsékleten). "
Guminyomás 2.4, gyári 195-ös Michelinek.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.13 16:19:20
Idézetet írta: "Misi"
Ezt a hosszú csövet nem nagyon vágom...
A kutaknál elvileg mindenhol ellenõrzött mérõmûszert kell használni, azaz hitelesítettnek kell lennie.
Hiába hosszú a csõ, azért még a nyomásnak egyformának kell lennie. (A hitelesítésnél ugyanazt a csövet használják, amit a nép a kerékfújáshoz.)
 :hmm:

Nálunk a MOL kúton nem ez a falról leakasztható mûszer van, hanem az a hosszú (gumicsöces) rendszer. Van vagy 8m. Nem tudom mennyire hitelesített, de akár hányszor felfújattam és átmentem a gumishoz, mindig kevesebbet mutatott. Viszont fordítva sosem. :hmm:
Tegnap elvittem a kicsi Yarist is, hogy megnézzem mekkora nyomással is közlekedik anyám+öcsém. 1,9-nél egyikben sem volt több. :clubbed: Mondtam az öcsémnek, ez így nem lesz jó  :smackbottom: Néha ránézhetne a guminyomásra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.13 19:47:41
Most itt tartunk. De meg kell jegyeznem, hogy nem sokkal ez után lemászott a fél jelzésrõl. Teccik! :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.14 22:58:32
Hát Srácok!
Tudom most sokan nem fognak hinni nekem és kinevetnek... :|

De sikerült egy 6.6literes átlagot kihoznom... :shock:  :mivan:   :arrow: Csak városba!!!!

Lássuk a részleteket: apró közvélemény kutatást végeztem azzal az ismerõsömmel aki (70felett van már az öreg) kihozott egy 1.6 kombiból 7.2-es átlagfogyit :shock: , szintén csak városba!
Egy dolgot mondott: nem pörgeti soha a motor 2500fölé... :hmm:  
Na, megfogadtam a tanácsát, abszolút kímélõ módba mentem, tényleg talán 3x-4x volt az hogy 4000ezerig kipörgettem a motort, ha úgy hozta a közlekedési szitu...
Tehát semmi nyomulás, gyorsulás semmi!
Beleértve a klímát is, amire hála nem volt szükség az elmúlt héten, továbbá a nyári pangásnak hála gyakorlatilag semmi forgalom nincs a városba, így dugóról se nagyon beszélhetünk...
Már féltanknál láttam, hogy ez nagyon jó lesz, de persze biztosat csak a teli-(rá)tankolás jelentett...
Ennyi lett, :roll:  feketén-fehéren...
Esküszöm, hogy nem kamu... :mrgreen:
Tetszik :kacsint:  és most jól is esik ez a nagypapa stílus, pláne a 310es benzinár mellett...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.14 23:43:41
Na Peti500! Ez már egy tisztességes fogyi! Most el lehet kezdeni dolgozni a kerek 6-os átlagon :ordog:. De most komolyan, ez nagyon szép eredmény azokhoz képest, amiket eddig írtál! (az S4-hez képest meg pláne!)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.14 23:48:36
Az enyém most 7,0 l-en áll - kicsit féltank alatt van a benzin- szerintem egész jó - igaz, most 170 fölött egyszersem mentem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.15 01:38:06
Idézetet írta: "Kgabe"
Na Peti500! Ez már egy tisztességes fogyi! Most el lehet kezdeni dolgozni a kerek 6-os átlagon :ordog:. De most komolyan, ez nagyon szép eredmény azokhoz képest, amiket eddig írtál! (az S4-hez képest meg pláne!)

Köszönöm szépen!
Nemes cél érdekében tettem (drága benzin+ne fussak trafiba :kacsint: ), amúgy gondoltam, hogy van még tartalék az autóban, ha nyomultam a kocsival akkor jött ki ilyen 7.8-8literes fogyi, én olyan 7.1-7.2-re számítottam, nem gondoltam volna, hogy 7alá lemegy...
Amúgy nem badarság amit írsz (kerek 6literes fogyi), azért még az én mutatványomba is volt 1-2 nyomulás, :nagymosoly:  +ami nagyon számít, a gyárinál vastagabb gumi van fönt, szerintem még hozható néhány deci ezen a fogyin is... :lol:  

Az egyik szemem sír :cry:  a másik nevet :) ...
Egyrészt örülök ennek a fogyinak, jó tudni hogy ilyet is tud az autó, viszont ebbe a stílusba közlekedve akár egy 40lóerõs maruti motor is elég lenne a kocsiba, arról nem is beszélve, hogy "felelõtlenül" autózva egy 1.4d4d még így is min. egy kemény literrel megfejeli ezt az eredményt...
Rájöttem már, hogy nekem egy olyan Cori kéne amibe elöl egy 1.4d4d motor van (akár a gyengébbik butított verzió, csak ne fogyasszon), hátul meg egy TS moci kompresszorral :ordog: , az utóbbi hajtaná a hátsó kerekeket, és akkor lenne egy kapcsoló amivel lelhetne választani a hogy melyik motor hajtson... :hmm:
Végül is csináltak már hasonlót az autós történelemben...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.15 06:18:19
Idézetet írta: "Tamás69"
Az enyém most 7,0 l-en áll - kicsit féltank alatt van a benzin- szerintem egész jó - igaz, most 170 fölött egyszersem mentem.

Nem lehet rossz az az 1,6-os motor. Jóbarátom Komáromban volt valamelyik nap az anyja 1,6-os Avensisével, és 6,3-as fogyasztással fordult meg. Ismerve, hogyan vezet a srác, az enyém biztosan 7 fölött lett volna.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.15 14:11:29
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.08.15 15:40:28
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

bakker, ez télleg sok. fõleg nyáron. hát nemtom..
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.15 17:26:42
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Az enyém is felment valahogy 6,4-re   :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.15 17:34:04
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Az enyém is felment valahogy 6,4-re   :vezetes:

Most számolgattam, ez majdnem 40% eltérés  :hmm:  ez elég durva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.15 17:40:48
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Ha legközelebb megyünk talira mennyünk együtt. Találkozunk, fedcomp lenulláz, célnál összehasonlítás. Én megyek elõl  :vezetes:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.15 21:45:33
Nekem 6.9-en áll 500 km város után, holnap megyek vidékre, majd tankolnom kell valahol. Elméletileg Tvasváriig kibírja, mert számításaim szerint még 20 lityi van benne. A szívás viszont az, hogyha mégse bírná ki, akkor pont az M3-ason kéne tankolni, ahol nem mérik túl olcsón a naftát  :roll:
Persze tankolhatnék indulás elõtt is, de akkor meg nem bírná ki a visszautat, mert összesen 600 km egy forduló, de most pár napig lent leszek és szerintem lesz vagy 200 km-nyi lötyögés pluszban.
Mondjuk ha a pályán tartanám a 100-110-et, akkor beleférne a 800 km  :crazy:  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.16 01:12:25
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Na most... :hmm:  :arrow:  Tankolásnál is kijön ez az érték vagy csak a fed.compod mutatja a 8.8-at??? :wink:
A viccet félretéve, ha tényleg ennyi akkor csinálni kéne valamit... :?  
Még télen a mínuszokba se fogyasztott ennyit a kocsim, talán egy nyüstölõs menettel+klíma kilehet hozni egy ilyen értéket, de ahhoz már tényleg keményen taposni kell a kocsit...
Nemtom... :hmm:  :hmm:  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.16 07:41:34
Idézetet írta: "whis"
Nekem 6.9-en áll 500 km város után, holnap megyek vidékre,

Ha jól gondolom az útvonalad, akkor pont a "házam" elõtt mész el  :nagymosoly:
A legfeltünõbb hely Jármiban (fõút mellett), elsõre mégsem talál meg senki  :nagymosoly: (még a postás se  :nagymosoly: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VJozsi - 2006.08.16 08:49:31
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Na most... :hmm:  :arrow:  Tankolásnál is kijön ez az érték vagy csak a fed.compod mutatja a 8.8-at??? :wink:
A viccet félretéve, ha tényleg ennyi akkor csinálni kéne valamit... :?  
Még télen a mínuszokba se fogyasztott ennyit a kocsim, talán egy nyüstölõs menettel+klíma kilehet hozni egy ilyen értéket, de ahhoz már tényleg keményen taposni kell a kocsit...
Nemtom... :hmm:  :hmm:  :hmm:

Szerintem ráérsz még aggodalmaskodni.
Miután két éve megvettem a kocsit (szintén 1,4 de sedan), képtelen voltam kb egy évig lényegesen 9 liter alá se fölé menni. Rövid, 9 km-es távok voltak benne, szinte mindig városban, télen a motor felmelegedése, nyáron a klíma miatt jobban zabált a motor, ráadásul az autót is szokni kellett. Most 30 ezer körül eljutottam arra a szintre, hogy képes vagyok ilyen városi használatban a 8-8,5-ös szintet elérni. (Megjegyzendõ, hogy ez nálam a fedcompból jött ki).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.16 10:52:39
Idézetet írta: "VJozsi"

Most 30 ezer körül eljutottam arra a szintre, hogy képes vagyok ilyen városi használatban a 8-8,5-ös szintet elérni. (Megjegyzendõ, hogy ez nálam a fedcompból jött ki).

Képes vagy elérni??? :shock:
Én azért a 8-8,5-re nem lennék büszke...
Ha abszolút nem figyelek a fogyasztásra +néha klímázom, akkor jön ki ilyen 8-9literes fogyi...
Olvass picit vissza, én 6.6-ot voltam -képes elérni- kellõ odafigyeléssel... :vag2:

Mondjuk most könnyû takarékoskodni, kihalt a város, mint egy sivatag (kivéve Üllõi út és környéke :x ), de dugós idõszakba is lehet 8liter alatt tartani...
Ui.: ne fed.comp alapján nézzétek a fogyasztást, hanem telitank, megint telitank (közbe azért nem árt használni a kocsit) és megtett km... A fed.comp szeret hazudozni, +/-ba is...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.16 19:09:04
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Georgexy"
Hiába figyelek oda megint 8.8-on áll a fedcomp!
De följebb se megy de sajnos lejjebb sem!
:((

Ha legközelebb megyünk talira mennyünk együtt. Találkozunk, fedcomp lenulláz, célnál összehasonlítás. Én megyek elõl  :vezetes:  :nagymosoly:

Ok!

Jah majd elfelejtettem!
26-án Mezõkövesden 1. Északmagyarországi Tuning autó találkozó lesz a reptéren!
1000 HUF a beugró!
Azt hiszem megyek!
Hali
Cím: Tuning Club tagtoborzó talákozó!!!!!
Írta: Georgexy - 2006.08.16 19:24:15
Na itt a talákozó plakátja!

http://www.carstyling.hu/pic/usercar/25334/28.jpg?1155392675

Gyertek![/img][/url]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.17 10:13:34
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "VJozsi"

Most 30 ezer körül eljutottam arra a szintre, hogy képes vagyok ilyen városi használatban a 8-8,5-ös szintet elérni. (Megjegyzendõ, hogy ez nálam a fedcompból jött ki).

Képes vagy elérni??? :shock:
Én azért a 8-8,5-re nem lennék büszke...
Ha abszolút nem figyelek a fogyasztásra +néha klímázom, akkor jön ki ilyen 8-9literes fogyi...
Olvass picit vissza, én 6.6-ot voltam -képes elérni- kellõ odafigyeléssel... :vag2:

Mondjuk most könnyû takarékoskodni, kihalt a város, mint egy sivatag (kivéve Üllõi út és környéke :x ), de dugós idõszakba is lehet 8liter alatt tartani...
Ui.: ne fed.comp alapján nézzétek a fogyasztást, hanem telitank, megint telitank (közbe azért nem árt használni a kocsit) és megtett km... A fed.comp szeret hazudozni, +/-ba is...

A Tegnapi budapesti dugóhegyek, és az, hogy estére eldurrant az agyam, és 180-190-el nyomtam hazáig az M5-ön az elõzõ 550km -en tartott 7,0l-es átlagot felnyomta 7,2-re.

-ennek ellenére, így 100e km után egész jól összekovácsolódunk a géppel, -lassan kezd bejáródni :D. Az elsõ 30e km-en örültem, ha 8,5-alá ment a fogyasztás, most a legdurvább téli fogyasztás volt 8,8, de általában 8,2-8,4 között megállt, így nyáron, meg klímával is 7,5 körüli átlagok vannak, és ugyanott, ugyanúgy használom a gépet.
-Mire eladósorba kerül, egész takarékos lesz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.17 10:20:06
Idézetet írta: "Peti500"
Képes vagy elérni??? :shock:
Én azért a 8-8,5-re nem lennék büszke...

Munkába jövet 3 km alatt nálam a leghosszabb egyenes kb. 200 méter, van 5-6 stoptábla, 15 derékszögû forduló, negyedikbe max. 2x tudom felkapcsolni az autót. Ha elindulok hideg autóval, akkor félúton talán eléri az üzemi hõmérsékletet. Párszor próbaképp lemértem a fogyasztást erre a szakaszra, 8,3 és 10,4 (télen, állatkodva a hóban :D) közötti értékek jöttek ki használattól függõen. Ha VJozsi is hasonlóan kellemetlen szakaszokon közlekedik, akkor simán 8 fölött maradhat az átlaga, és nem sokat tehet ellene. Amúgy az 1,4-es HB gyári városi fogyasztása 8,4.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.17 10:38:35

Nekem 11km (egészen pontosan 10,5) a munkahelyem, arrafelé is vannak lámpák, stop-táblák meg ilyen közlekedési baromságok...
A 6.6literes fogyiba ezek is benne voltak!
Mondjuk javarészt este megyek a kocsival, de kb. 40%-ot (egy tankból) a munkába járás tesz ki.
És ahogy írtam abba -is- van minden, a gyári 8.4-es fogyasztást gondolom "néha klímával-néha dugóba" értik... Simán lehet alatta tartani, mikor tavaly télen megvettem az autót és ismerkedtünk egymással, akkor jöttek ki ilyen 8.1-8.2-es fogyik...
Már akkor tudtam, hogy nyáron csak jobb lehet a helyzet.
Visszatérve a gyári katalógusadatokra: a Corolla TS gyorsulása pedig: 8.4sec... :sunyi:
Lehet hogy csak sablonba nyomják ezt a 8.4-et...
Hiszen költõi túlzás mindkettõ... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.17 11:27:41
Idézetet írta: "Peti500"
Visszatérve a gyári katalógusadatokra: a Corolla TS gyorsulása pedig: 8.4sec... :sunyi:
Lehet hogy csak sablonba nyomják ezt a 8.4-et...
Hiszen költõi túlzás mindkettõ... :roll:

Az egyiket egy szabvány alapján, fékpadon mérik, és semmi érdeke a gyárnak, hogy rosszabbat hazudjon a valósnál. A másikat fogalmam sincs, hogy mérik, viszont a gyártónak érdeke volt a kozmetikázott érték.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.17 12:55:40
Mikor megvettem az autót és még "tanultam" akkor is 7,6 volt a max. Pedig az utak többsége nagyon rövid táv volt, néha elmentem kocsikázni, hogy az 5. is használva legyen. 6 ezer km alatt egy jó litert csökkent az átlag, annak ellenére, hogy egyre kevésbé van kímélve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.17 15:56:12
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "whis"
Nekem 6.9-en áll 500 km város után, holnap megyek vidékre,

Ha jól gondolom az útvonalad, akkor pont a "házam" elõtt mész el  :nagymosoly:
A legfeltünõbb hely Jármiban (fõút mellett), elsõre mégsem talál meg senki  :nagymosoly: (még a postás se  :nagymosoly: )

Hát, Jármi nem egy bonyolult település!  :pofa:  Merre felé is laksz azon belül, mert tényleg lehet, hogy elõtted haladtunk el.

Amúgy kicsit rátankoltam a pályán, mert féltem, hogy nem lesz elég (az uccsó vonal alá esett már Gelejnél) és a kiírás szerint a következõ kút 45 km-re lett volna. No, toltam bele 12 litert, merthát drágán mérték (309.9, viszont Smart pontokért -10 Ft), gondoltam Mátészalkán a Karchernél teletöltöm ócsóval. Szalkán nagy erõlködésre 45 liter ment bele (41.5-nék kikattant), azaz még volt benne 10 lityi. Közben Szalkán sem volt olcsóbb...  :elkeseredett:
Az átlag a végén 7.0-ra jött ki (800+ km alatt).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.18 01:52:12
Idézetet írta: "Satriani"

Az egyiket egy szabvány alapján, fékpadon mérik, és semmi érdeke a gyárnak, hogy rosszabbat hazudjon a valósnál.

Ezek szerint hazugnak nevezel…??? :turelmetlen:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.18 19:11:50
Ma tankoltam megint. 752 km-nél gyulladt ki a "ne felejts el tankolni" lámpa. Utána olyan gyorsan ment lefelé a mutató, hogy 808 km-nél már annyira daráztam hogy megálltam az elsõ kútnál. 47,5 liternél kattant a pisztoly, de 49,6 csorgattam még bele (ott már állandóan kikattant). A magasabbik literrel számoltam, mivel elõzõ tankolásom sem elsõ kattanásig volt. A fedcomp 6,4-et mutatott.
Ha visszaszámolom 6,14  . A fedcomp többet mutatott, mint eddig mindig is  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.18 19:13:58
Na én is most értem haza Mátészalkáról és Jármiban megnéztem minden egyes Corit de nem láttalak :D
Én Egerben tankoltam és onnan mentem Füzesabonyba onnan pálya egészen Polárig majd Mátészalka!
Onnan volt egy kitérõ mert menni kellett a ligeti tóhoz ugyanis horgászverseny volt! Na onnan elvileg egy rövidebb úton jöttünk "volna" mivel nem mentünk már vissza Szalkára!
Viszont Nyíregyen eltévedtünk! Én még nem jártam ott ezelõtt és sajna mivel szinte egyetlen normális tábla sincs kirakva ezért (baromira ideges lettem) sajna véletlenül rossz itányba mentünk!
Aztán krrigáltuk de ezzel a városi dugók is benne voltak kicsit a fogyasztásban!
És most jön az ami nekem még soha nem volt! kb 430 km volt az egész mai nap és 7.3 a fogyi!
BC szerint természetesen! Meglepõdtem nem kicsit ! De most figyeltem és vigyáztam! Csak ritkán mentem 140 fölött! Álltalában 130 megállított!
Na ez már haladás! :D
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.18 23:35:48
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.08.19 09:24:38
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

Nem! :kacag:  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ATIS - 2006.08.19 10:21:17
Idézetet írta: "Georgexy"

Viszont Nyíregyen eltévedtünk! Én még nem jártam ott ezelõtt és sajna mivel szinte egyetlen normális tábla sincs kirakva ezért (baromira ideges lettem) sajna véletlenül rossz itányba mentünk!

Az sokmindenkivel elõfordul. A Rallyn egy külföldi teherautós tõlem is megkérdezte merre kell menni.  :kacag:  Mutogattam ugyan neki az itinert de nem akarta megérteni. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.19 13:49:25
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

 :shock:   :shock:  :shock:  :shock:  Ha mindegy lenne, akkor nem Cori-m lenne, hanem mondjuk..... mondjuk.... minden napszakra, hangulatra más autó  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.19 18:54:42
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

Egyáltalán nem mindegy... :roll:
Ráadásul az 1.4-es Corit ne kategorizáljuk úgy hogy: "hogyan megy..." :szemforgat:
Azért a "hogy megy"-tõl messze van... :sunyi:

Amúgy most tankoltam: 6.7 a fogyi :vag1:

Most kb. 4-5 padlógázos-letiltásig pörgetés volt :ordog: , emiatt az 1deci növekedés... :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.19 20:39:49
Az auópályán kívüli szakaszok átlaga 6.5 lett Mátészalka-Fgyarmat, majd vissza a Polgári felhajtóig. Ebben benne van 3 nap városi lötyögés (párszáz méteres menetek, itt 8.3 volt a fedcomp kijelzõjén), az orszgágúton 110-et tartottam.
A pályán viszont 145-150 között jöttem végig, egy-két alkalommal szaladt el 160-ig. Jeleneleg 7.7-en áll.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.20 02:44:53
Legutóbbi tankolás: meglepõen magas, 5.1-es átlag... Kecskeméten, a színház mögötti MOL-nál mindenáron EVOt akart rámtukmálni a kedves kutas. Majd télen...
Amúgy az eredmény viszonylag sok várossal, hajtósabb országúttal (100-130 között) és szinte nulla autópályával jött ki.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.20 09:41:19
Idézetet írta: "Kgabe"
Legutóbbi tankolás: meglepõen magas, 5.1-es átlag... Kecskeméten, a színház mögötti MOL-nál mindenáron EVOt akart rámtukmálni a kedves kutas. Majd télen...
Amúgy az eredmény viszonylag sok várossal, hajtósabb országúttal (100-130 között) és szinte nulla autópályával jött ki.

Mivel általában shell-nél tankolok (de a Mol-nál is) rám is mindig megpróbálják rámbeszélni a 99-100-as oktánszámú benzineket. Nekem az elõzõ két autómnál is, de a Cori-nál is magasabb fogyasztás jön ki, legalább egy fél literrel ezekkel. De ugyanígy magasabb a sima 98-al is. Móltkor is a Shell-nél rám akarták beszélni. Mondtam a kutasnak, hogy kipróbáltam, többet eszik az autó, ráadásul drága is. Erre mondja, hogy többször kell tankolni, hogy kitakarítsa a lerakódásokat, utána csökken a fogyasztás. Egy két hónapos 5000 km-t futott autónal  :rohog: ? Utána nem akart rábeszélni.
Most utoljára Mol-nál tankolta 95-st Miskolcon. Az eddigi shell benzinnel simán tartható 6,2-6-4-es fedcomp átlagomat alig tudom most 6,7-6,9-en tartani  :shock: . Pedig a Shell is a Mol-tól szállítja a benzint, a sima 95 majdnem ugyanaz (ha van egyáltalán különbség). De ezt is tapasztaltam már az elõzõ autómnál is, igy azt hiszem lemondok a Mol-ról.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 11:52:28
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

Egyáltalán nem mindegy... :roll:
Ráadásul az 1.4-es Corit ne kategorizáljuk úgy hogy: "hogyan megy..." :szemforgat:
Azért a "hogy megy"-tõl messze van... :sunyi:

Amúgy most tankoltam: 6.7 a fogyi :vag1:

Most kb. 4-5 padlógázos-letiltásig pörgetés volt :ordog: , emiatt az 1deci növekedés... :nagymosoly:  :nagymosoly:

Kit érdekel egy deci növekedés??? Azért van, hogy told neki! Inkább kevesebbet autózok, de ha megyek akkor..  :nene:

Miért lenne mesze?? Jól megy az, ha nyomod neki!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 11:54:19
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

 :shock:   :shock:  :shock:  :shock:  Ha mindegy lenne, akkor nem Cori-m lenne, hanem mondjuk..... mondjuk.... minden napszakra, hangulatra más autó  :nagymosoly:  :nagymosoly:

Nekem is, ha tudnék venni annyi autót..  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.20 13:10:59
Idézetet írta: "Corollaman"

Miért lenne mesze?? Jól megy az, ha nyomod neki!

Ehhez a súlyhoz még min. 40-50lóerõ kéne, hogy "jól menjen"...
Egy sima, natúr 1.8vvti lenne a tökéletes kompromisszum... :10:
Az 1.4es egy jól eltalált minimálmotor, de semmi több... :|  (viszonylag dinamikusan mozgat és képes kellemes fogyasztást produkálni :arrow:  ha tojást teszel a lábad alá...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.20 13:20:37
Idézetet írta: "Corollaman"
Idézetet írta: "Peti500"

Amúgy most tankoltam: 6.7 a fogyi :vag1:

Most kb. 4-5 padlógázos-letiltásig pörgetés volt :ordog: , emiatt az 1deci növekedés... :nagymosoly:  :nagymosoly:

Kit érdekel egy deci növekedés??? Azért van, hogy told neki! Inkább kevesebbet autózok, de ha megyek akkor..  :nene:

Ezek szerint Neked egyfajta hobbi az autózás :?: , és inkább tolod neki ami csövön kifér, max. kevesebbet mész majd vele... :roll:
"Sajnos" nekem lételem az autó, és itt most nem 1deci növekedésrõl v. csökkenésrõl beszélek, hanem egy erõs 1,5 literrõl, ami marhára nem mindegy!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.20 13:28:12
Idézetet írta: "Corollaman"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Corollaman"
Emberek!!! Nem az a lényeg, hogy mennyit eszik, hanem az, hogy hogyan megy!  :crazy:  :kacag: Nem mind1, hogy 6-ot vagy 9-et eszik??? :mivan:  :nagymosoly:

Egyáltalán nem mindegy... :roll:
Ráadásul az 1.4-es Corit ne kategorizáljuk úgy hogy: "hogyan megy..." :szemforgat:
Azért a "hogy megy"-tõl messze van... :sunyi:

Amúgy most tankoltam: 6.7 a fogyi :vag1:

Most kb. 4-5 padlógázos-letiltásig pörgetés volt :ordog: , emiatt az 1deci növekedés... :nagymosoly:  :nagymosoly:

Kit érdekel egy deci növekedés??? Azért van, hogy told neki! Inkább kevesebbet autózok, de ha megyek akkor..  :nene:

Miért lenne mesze?? Jól megy az, ha nyomod neki!

Amíg nem létszükséglet, hogy mennyen, és a heti 50l-helyett, csak 40-et kelljen ehhez tankolni, addig nem gond, annó a ladám is lenyelt 13l-t legfeljebb kevesebbet mentem vele, ha nem volt pénzem. Most, ha nem megyek, akkor nem tudok pénzt keresni.

-Persze azért vannak pillanatok, amikor élvezem, hogy megy viszonylag tûrhetõen :) :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.20 13:59:27

Dettó...
Régen engem se érdekelt mit fogyaszt az ex-vas, ráadásul min. a dupláját kérte a Corinak... :roll:  
De most már más szelek fújnak, rájöttem, hogy padlógáz nélkül is eljutok AbólBbe... :nagymosoly:
És ilyenkor jön elõ az hogy nem mindegy hogy 8.5 v. 6.5 el járkál el az ember, mostanság pl. 2nappal kitudom "tolni" a tankolást, R-GO :arrow:  két napig "ingyen" járok a kocsival :wink:  mint amikor toltam, mint egy... :bolond:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 14:23:07

Én is rájöttem, hogy padlógáz nélkül eljutok A-ból B-be, de ha padlóval is lehet menni, akkor miért ne?  :nagymosoly: Olyankor tényleg nem mind1, hogyha "munkaeszköz" vagy utazol vagy akármi, de néha megkell itatni a lovakat, amikor hobbiból csak "tolod" neki!...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.20 14:26:42
Idézetet írta: "Corollaman"

Én is rájöttem, hogy padlógáz nélkül eljutok A-ból B-be, de ha padlóval is lehet menni, akkor miért ne?  :nagymosoly: Olyankor tényleg nem mind1, hogyha "munkaeszköz" vagy utazol vagy akármi, de néha megkell itatni a lovakat, amikor hobbiból csak "tolod" neki!...  :nagymosoly:

Igen, igazad van... :kacsint:
Nehogy azt hidd, hogy én nagypapa-style vagyok... :twisted:
Szerinted miért gyûjtök TS-re. :roll:  :wink:
(nem azért hogy megnézzem mennyi a minimum fogyasztás amivel ellehet járni városba... :rohog: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 14:46:07

Jah! Én is TS-t "szeretnék.. :elkeseredett: ",de sajna nemfutja rá egy darabig... Oszt nefeledje Uram:Csak szabályzásig!  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.08.20 15:16:07

 :mrgreen:  :vezetes:  :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.20 19:45:43
Idézetet írta: "Corollaman"
Oszt nefeledje Uram:Csak szabályzásig!  :nagymosoly:

Természetes, ha menni kell, -4.-ben 185 körül szabályoz le :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 20:50:04
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "Corollaman"
Oszt nefeledje Uram:Csak szabályzásig!  :nagymosoly:

Természetes, ha menni kell, -4.-ben 185 körül szabályoz le :D

Jah! Én valahogy szeretem nézni a fordulatszámmérõt a pirosban!  :kacsint:  :nyelv:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.08.20 21:07:34
Idézetet írta: "Corollaman"

Jah! Én valahogy szeretem nézni a fordulatszámmérõt a pirosban!  :kacsint:  :nyelv:  :nagymosoly:

Én, ha õrülködni van kedvem, inkább beleülök egy gokartba, oszt amit szól  :nagymosoly:  :nagymosoly:.
Egyszer sikerült úgy telibe kapni a gumifalat, hogy alig bírtak kirángatni belõle  :nagymosoly:  :nagymosoly:

A kocsim meg kímélem, bírja inkább sokáig (gokartozás árát megspórolom a benzinen)  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollaman - 2006.08.20 21:47:30

A kocsim meg kímélem, bírja inkább sokáig

Bírja úgyis sokáig, japán, szereti, ha pörög!  :wink:

Idézet
Én, ha õrülködni van kedvem, inkább beleülök egy gokartba, oszt amit szól

 :banging: Na ez az, mait szeretnék.. Gokártozni.. Egyszer majd kipróbálom, az fix!  :nagymosoly: [/code]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Georgexy - 2006.08.21 00:19:49
Nya végre hazaértem!
Egy kis élménybeszámoló!

Most értem haza Brno-ból!
Hát tudjátok egy élmény volt! :D
A hazaút meg aztán fõleg!Vihar hegyek egészen Brno-tól Egerig!
Az összes autópálya bedugulva és a max tempó 40!
Szerencsére az M3-as már jó volt! Na a lényeg, hogy nem az enyémmel mentünk hanem az asszony OFF Lacetti-jével! Na most úgy alakult a fogyasztás (ezt most összehasonlításképpen írom csak), hogy nagyjából 2 tank fogyott ami kiszámolva kb 8,8-as fogyinak felel meg! Jah és nem Pozsony felé mentünk! Hanem Bécsben eltöltöttünk egy egész délelõttöt és délutánt szombaton tehát ott is elg sokat forogtunk a kocsival! Engem meglepett kicsit a fogyija!  Fõleg mivel oylan meleg volt még a versenyen is hogy most nem is tudok hátradõlni a széken mert körbe le vagyok égve! :D
De mindet összevetve jó volt az egész és valóban ahogy már sokhelyen hallani, rengeteg magyar volt kint!
nem túlzás a 20000-res szám!

Attila köszi az üzit legközelebb tuti szólok :D
És még visszatérve a Nyíregyi közlekedésre!Most ugye Bécsben és Brno-ban is megnézhettem miylen a közlekedés! Bécs szerintem szörnyõ elsõ ránézésre de ha többször ránézünk akkor rájövünk hogy nem is olyan logikátlan! Rengeteg egyirányú utca ami akár 4 sáv széles is megvan! Aztán egy nagy háztöbm és a másik oldalán megtaláljuk az ellenkezõ irányba vezetõ utcát is :D
Kétségtelen, hogy így többet autózunk de mivel itt minden egyes ház sarkán azon is minden sarkán ami csak utcra nézett ki volt rakva az utcatábla nem tévedtünk el! Én nehéz is!
Szóval pont az ellentéte Nyíregynek!
Brno pedig ey átlagos Budapest szinten van kitáblázva! Semmi extra! Az magyarosabb!
nah szóval ennyi!
Most megyek aludni mert 600 km esõ után fáradt az ember :D
Hali
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: veze - 2006.08.29 14:01:52
Nekem az 1,6-os Wagon hosszútávú átlaga kb. 9,4, de ebben nagyon sok rövidtávú városi út, meg autópálya van. Pályán nem nagyon szokott 11 alatt lenni az átlag, városban 9,5-10 körül van, országúton általában kijön 8 alatt. Mióta van egy Yarisunk, és városban fõleg azzal járunk, sokat esett a Corolla átlagfogyasztása. Az M3-ason jöttem már végig 16,0-os átlaggal, de most nyáron Szerbiában egy 20 km-es szakaszon 4,3 volt az átlagom. Szóval van szórás, de szerintem hozza a gyári fogyasztást. Jó lenne bele egy hatodik fokozat, akkor talán pályán kevesebbet enne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.29 14:12:20
Azt hiszem, még nem írtam: Cegléd - Vodice - Cegléd, közben kis csavargás Horvátországban, jellemzõen 4 személlyel, végig klímával, tetõig pakolva, autópálya-tempót (130-140) tartva 7,3-as átlagot mutatott a BC. Direkt nem nulláztam le a teljes út alatt. Az utolsó, Nagykanizsán tankolt benzin még tart, pedig már mentem 700 km-t; lehet, hogy ezzel a tankkal megdöntöm az eddigi csúcsomat. Most teljesen elégedett vagyok a kocsim fogyasztásával, kell a francnak másik. 8)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.08.29 14:22:27
A hétvége termése: 545 km-t sikerült menni az autóval 32 l benzinnel. Magam sem akartam elhinni, de indulás elõtt is csurig lett töltve, és hazaérkezéskor szintúgy, már ki is folyt egy kicsi benya a nyíláson.

Az útvonal: Dunakeszi - Ozora - Balatonboglár - Ozora - Dunakeszi.
Ebben a távban volt összesen 150 km autópálya (~120 km/h, egyszer-egyszer pár pillanatra 130-140), a többi országút, néhol kicsit dimbes-dombos. Ott min. 70-80 km/h, max. 90-100 km/h-ás volt a sebesség.

Odafelé 4 személy + csomagok, visszafelé klíma, 5 személy + csomagok, a maradék idõben átlagosan 2-3 személy utazott az autóban, néha klímával.

Pedig én sem úgy vezetek, mintha tojás lenne a talpam alatt.  :vezetes:

Ja, az átlagfogyi így ~5,9 l / 100 km lett.

Városban mostanában Bp-en belül is max. 8,1 -ig szokott felmenni.   :toy:
Cím: Fogyasztás
Írta: nemtamas - 2006.08.29 15:08:50
Üdv mindenkinek!

Régen volt már d4d -s hozzászólás...
Augusztus 14 - 20 ig voltam asszonyjelölttel Ausztriában.
Ausztriában tankoltam még Bécs elõtt, innen Linz - St Wolfgang - Salzburg - Innsbruck
volt az 1. tank útvonala, az elején nagyrészt autópálya, szabályokat betartva.
Csak ketten voltunk + egy sátor + egy 12 voltos hûtõláda + egy halom csomag.
Szerencsére jó idõ is volt, úgyhogy nagyrészt a klíma is ment + telefon, fényképezõ
töltés is volt szinte folyamatosan. Az eredmény: 953km - 45,57 l diesel  :vezetes:
(4,78 l-es átlag)

Innsbruckban tankoltam, onnan a Grossglockner mellett átvergõdve Lienz, majd haza
Sopronba volt az útvonal. A hegyekben hiányzott egy fokozat az egyes és kettes között.
Kicsit pörgetni kellett a gépet. Hazafele az asszonyság vezetett egyre emelkedõ
tempóban. Graz -tól 160-180 között jöttünk. Így most 5,3 -on áll a computer, tankolni
még nem kellett, mert csak 730 km telt el azóta. :nagymosoly:

A teljes átlag a 14 hónap, 15000 km -en 5,5.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.29 22:59:09
A legutóbbi 3 tankolás átlagai: 4.1; 4.8; 5.3. A növekvõ átlag az esti hazasietéseket tükrözi. Pálya, tartós 140 körül, odafelé országút, 100-120.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.08.29 23:14:19
A dízel mennyit forog 130-nál ötödikben?  :?:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.29 23:25:49
Kerek 3000-et. Elférne egy hatodik...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.08.29 23:30:16
Idézetet írta: "Kgabe"
Kerek 3000-et. Elférne egy hatodik...

Hát akkor mit szóljak én?  :arrow:  A benzines kb. 3800-at. Ide is tehettek volna egy 6. fokozatot...  :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.29 23:35:40
Hát igen, csak ha arányaiban nézed, akkor nálad a 3800 az kb a max fordulat 60 egynéhány százaléka, nálam pedig a 3000 az a 70 egynéhány százaléka.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.08.29 23:44:44
Idézetet írta: "Kgabe"
Hát igen, csak ha arányaiban nézed, akkor nálad a 3800 az kb a max fordulat 60 egynéhány százaléka, nálam pedig a 3000 az a 70 egynéhány százaléka.

Persze, én sem úgy gondoltam, hogy a 3000 kevés lenne, tudom, hogy a dízeleket nem egészszéges nagyon magas fordulaton használni. (Meg persze a benzinest sem.)  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.30 06:55:29
Idézetet írta: "kekesiz"
Idézetet írta: "Kgabe"
Kerek 3000-et. Elférne egy hatodik...

Hát akkor mit szóljak én?  :arrow:  A benzines kb. 3800-at. Ide is tehettek volna egy 6. fokozatot...  :?

Tényleg jó lenne egy hatodik, mert pályán sose megyek 4200 alatt  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.30 10:06:54
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "kekesiz"
Idézetet írta: "Kgabe"
Kerek 3000-et. Elférne egy hatodik...

Hát akkor mit szóljak én?  :arrow:  A benzines kb. 3800-at. Ide is tehettek volna egy 6. fokozatot...  :?

Tényleg jó lenne egy hatodik, mert pályán sose megyek 4200 alatt  :kacsint:

Az az igazság, hogy az áttétel precízen ki van számolva, mert 5. -ben 6200-nál megy óra szerinti 200-at ami a teljesítménymaximum, de fogyasztási szempontból valóban jó lenne egy hosszabb utazófokozat is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.08.30 11:22:53
Idézetet írta: "Tamás69"
Az az igazság, hogy az áttétel precízen ki van számolva, mert 5. -ben 6200-nál megy óra szerinti 200-at ami a teljesítménymaximum, de fogyasztási szempontból valóban jó lenne egy hosszabb utazófokozat is.

Biztosan precizen van kiszamolva az attetel, de ezt miert magyarazza, hogy 200-nal 6200-at forog?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.30 11:59:48

Mert 6000-a teljesítménymaximum, vagyis a hivatalos végsebességet (190) a motor teljesítménymaximumán éri el, ha ennél rövidebb, vagy hosszabb lenne az áttétel, akkor már nem tudná elérni ezt a sebességet, de a takarékos fokozatoknak nem is ez a lényege, hanem, hogy az általában használt utazósebességet, ami autópályán 140-160 legalábbis nálam, azt a nyomatékmax közelében érje el, ami az 1,6 motornál 3800 -az 1,4-nél meg 4400 tehát oda majdnem jó az átételezés.

-A Toyota csinált egy jó váltót, ami mindkét motorhoz illik, igaz egyikhez sem teljesen tökéletes, és egyikhez sem takarékos, viszont így a motoron kívül ugyanaz az 1,4, és az 1,6 motortere, tehát jóval olcsóbb az elõállítás.

Egy kb. 15%-al hosszabb 6. fokozattal (140-nél 4200 helyett 3600 körül forogjon) meglehetõsen jelentõs fogyasztáscsökkenés lenne elérhetõ ebben a sebességtartományban, mivel 4000-es fordulat körül vált a VVTi vezérlés, és onnantól jelentõsebben nõ a fogyasztás is.

A kereklámpás Corollák még voltak 6-os váltóval is, ezt az újabb szériánál racionalizálták :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.08.30 14:11:02

Tenyleg nem akarok kotekedni, de a hivatalos végsebességet adjak meg a teljesitmenymax-bol 5.-ben es nem forditva. Tehat ha mas lenne az attetel mas vegsebesseget adtak volna meg.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2006.08.30 16:18:52

Hát ez az, fater OFF Mondeoja 2250-et pörög 130-nál 6-osban, 3500-as fordulatnál (teljesítmény max) 203 a sebesség, ami egyben a megadott végsebesség is ON. Az 1.4 D-4D Corollánál viszont a teljesítmény max 3800-nál van, ilyen fordulatnál 165 a sebesség 5-ikben, a megadott végsebesség pedig 180. Innen is látszik, hogy túl rövid az 5-ös autópályázáshoz, ide jó lenne egy 6-ik is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.08.30 18:57:11
Idézetet írta: "Tamás69"
Az az igazság, hogy az áttétel precízen ki van számolva, mert 5. -ben 6200-nál megy óra szerinti 200-at ami a teljesítménymaximum, de fogyasztási szempontból valóban jó lenne egy hosszabb utazófokozat is.

Ha sikerült elérnem (na nem egy szakadékban), majd szólok. :kacag:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.08.30 20:10:13

Biztos menni fog, nekem volt már 195-ön az óra és nem ez volt a vége, csak nem siettem tovább  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.08.30 21:14:03
En egyszer kitapostam a 200-at :)

Valami 30 liter korul mutatott a fogyimero  :hipnozis:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.30 21:59:31
Idézetet írta: "Peter"
En egyszer kitapostam a 200-at :)

Valami 30 liter korul mutatott a fogyimero  :hipnozis:

Szerintem inkább valahol 20 és 21 között
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.30 22:15:47
Idézetet írta: "djibril"

Hát ez az, fater OFF Mondeoja 2250-et pörög 130-nál 6-osban, 3500-as fordulatnál (teljesítmény max) 203 a sebesség, ami egyben a megadott végsebesség is ON. Az 1.4 D-4D Corollánál viszont a teljesítmény max 3800-nál van, ilyen fordulatnál 165 a sebesség 5-ikben, a megadott végsebesség pedig 180. Innen is látszik, hogy túl rövid az 5-ös autópályázáshoz, ide jó lenne egy 6-ik is.

Gázolajos verzióknál a jóval laposabb nyomaték, és teljesítménygörbe miatt nem a "hagyományos" módon csinálják az áttételezést.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.08.30 22:43:38
Ugyan itt már igencsak OFF, de régen elég sokat hajtottunk egy 190-es Mercit 2.6os soros hatos motorral. Finom kis jószág volt... :szivecske: Namost, ennek a végsebessége 212 km/h volt, hivatalosan úgy megadva, hogy ezt 4.ben éri el. 5.ben pedig nem ment csak 207-et. De cserébe 200-nál 4200-at pörgött. Manapság uezt lehet mûvelni egy hatos váltóval, ahol az ötödik vmivel rövidebb lenne, mint a mostani, a hatodik pedig egy kímélõ fokozat lehetne, pl 130-as tempónál foroghatna a dízel 2500 körül (ergo 100 körül lenne vmivel 2000 alatt, ahonnan kezd élni.) Csak ez persze drágítaná az autót...Eh, nem mi leszünk, akik kitalálják a fas zát...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: veze - 2006.08.31 09:53:19
Nekem az 1,6-os Corollával 206 volt a maxom óra szerint, de az lejtõn. Síkon óra szerint olyan 201, de ez valójában "csak" 194, ha még lett volna több hely, talán 1-2 km/h-t ment volna fel. Én pályán 4800-5000 fordulat körül járok, úgyhogy nagyon kéne bele egy 6. fokozat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.08.31 10:54:54
Nekem sík úton 205 alatt volt egy hajszállal, és még egy picit ment volna, ha van még 1-2km szabad út elõttem. Az biztos, hogy 120-180 közötti tartományban mindenhol 7km/h-val mutat többet az óra a valóságnál, ha ez 200-nál is igaz, akkor kb 195-196-al mehettem.

(Az az igazság, hogy az 1,6 75-lovas Astra is ment 190-et óra szerint, de öcsémmel kimértük a multkor, és az annál csak 175-volt :) )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: veze - 2006.08.31 13:11:35

Az én mérésem szerint 60-nál kb 3-at, 100-nál kb 5-öt, 140-nél 6-ot és 200-nál 7-et csal az óra felfelé, tehát majdnem lineáris, nagyobb sebességnél kicsit relatíve kevesebbet csal. Egyszer vezettem egy IZS-t még régen, annak az órája 20 km/h-ás amplitudóval oszcillált, de amikor 130 körül mutatott, akkor mentem 80-nal!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.08.31 23:27:20
Kiszámoltam, a horvát nyaralás alatt mennyit fogyasztott a Corolla. 1995 km-en evett 141,29 litert, ami ha jól számolom, ~7,1 (a fed.comp 7,3-at mutatott). Fajin. 8)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.09.01 08:06:42
Idézetet írta: "Tamás69"

Szerintem inkább valahol 20 és 21 között

A te 1.6-osod lehet, de nekem padloznom kellett kulonben maris lassult  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 09:56:30
Idézetet írta: "Tamás69"

Az az igazság, hogy az 1,6 75-lovas Astra is ment 190-et óra szerint, de öcsémmel kimértük a multkor, és az annál csak 175-volt :) .

Csak 75 lovas volt az 1.6-os asztra?
Ez fura, mert az én mostani Off  1.7-es diesel asztrám 60 lovas (44KW) és ebbõl kiindulva fura, hogy cak 15 paci a különbség, holott az benyás :)  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.01 10:47:44
Minek nekem diesel  :nagymosoly:
Ezt az átlagot kb. 100 km-en keresztül sikerült tartani, de még most sincs 6 felett  :nagymosoly:

csak halkan jegyzem meg, hogy a fedcompom mindig többet mitat 2-3 decivel a valósnál  :nagymosoly:

Ok, mondjuk ezt baromi könnyû feltornázni  :szomoru:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.01 11:06:14
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Tamás69"

Az az igazság, hogy az 1,6 75-lovas Astra is ment 190-et óra szerint, de öcsémmel kimértük a multkor, és az annál csak 175-volt :) .

Csak 75 lovas volt az 1.6-os asztra?
Ez fura, mert az én mostani Off  1.7-es diesel asztrám 60 lovas (44KW) és ebbõl kiindulva fura, hogy cak 15 paci a különbség, holott az benyás :)  :hmm:

Az 1,6NZ motor 8 szelep központi befecsi, 75 ló, ugyanez 1,4-ben 60 ló, aztán jött ( részbez ezzel párhuzamosan ) a 16 szelepes 100-lovas 1,6 (Si megkülönböztetés) - aztán ezeket ***ták el Ecotec néven -kisebb benzinfogyi, sokkaltöbb olajfogyi, sokkaltöbb meghibásodás.
(3 Opelem volt, a családban még +2, kitanultam a szervizelésüket , tipushibákat... rendesen)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 11:24:05
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Tamás69"

Az az igazság, hogy az 1,6 75-lovas Astra is ment 190-et óra szerint, de öcsémmel kimértük a multkor, és az annál csak 175-volt :) .

Csak 75 lovas volt az 1.6-os asztra?
Ez fura, mert az én mostani Off  1.7-es diesel asztrám 60 lovas (44KW) és ebbõl kiindulva fura, hogy cak 15 paci a különbség, holott az benyás :)  :hmm:

Az 1,6NZ motor 8 szelep központi befecsi, 75 ló, ugyanez 1,4-ben 60 ló, aztán jött ( részbez ezzel párhuzamosan ) a 16 szelepes 100-lovas 1,6 (Si megkülönböztetés) - aztán ezeket ***ák el Ecotec néven -kisebb benzinfogyi, sokkaltöbb olajfogyi, sokkaltöbb meghibásodás.
(3 Opelem volt, a családban még +2, kitanultam a szervizelésüket , tipushibákat... rendesen)

Akkor hazai pályán mozgunk, nekem 3 éve van meg, ma már meg sem kottyan egy féltengely csere, vagy szûrõk, olaj cseréje, vagy egy esetleges hengerfej levétel/vezérlés beállítás. Zárójelben jegyzem meg, hogy a dieselnél az adagolót és a vízpumpát is a fõtengely hajtja, tehát + elbakkantási lehetõségekkel van tele :(
Egyszer-kétszer sikerült is emiatt himbát tõrni  :rohog:

A komfort érzet hogyan mozdult, mikor átültél a Corollába?
Te aztán igazán meg tudod mondani, ha opelbõl ültél át :)

Vennél ismét Opelt, vagy más német autót?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.01 11:28:11
Idézetet írta: "Tamás69"
aztán ezeket ***ák el Ecotec néven -kisebb benzinfogyi, sokkaltöbb olajfogyi, sokkaltöbb meghibásodás.
(3 Opelem volt, a családban még +2, kitanultam a szervizelésüket , tipushibákat... rendesen)

Épp tegnap beszélgettem az egyik "bedolgozónkkal", neki egy 1,6-os Ecotec motoros Astrája van, 4 vagy 5 éves 100 ezer km.rel. Õ nem gyõzött áradozni róla hogy milyen jó, milyen jól megy stb. Külön rákérdeztem, hogy eszi e az olajat. Azt mondta hogy nem. De lehet hogy õ is úgy van vele mint egy másik Off autós ismerõsöm, hogy nem eszi a motor az olajat, 15 ezres csere elõtt csak egyszer kétszer kell pótolni  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 11:34:26
Idézetet írta: "attila01"
Minek nekem diesel  :nagymosoly:
Ezt az átlagot kb. 100 km-en keresztül sikerült tartani, de még most sincs 6 felett  :nagymosoly:

csak halkan jegyzem meg, hogy a fedcompom mindig többet mitat 2-3 decivel a valósnál  :nagymosoly:

Ok, mondjuk ezt baromi könnyû feltornázni  :szomoru:

Ez a fogyi átlag hogy jött ki?

Mennyi város volt a 100 Km-ben és milyen?
Mennyi hidegindítás volt, mennyivel mentél átlag, stb...

Nagyon király, bár én már a 7,5-ös átlaggal is megelégednék :)

Tehát néha tötyögõsben 8-9, autpályán meg 5-6 liter :)
Ez baráti lenne az 1.4 HB Lunámhoz :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.09.01 11:45:44
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Tamás69"

Az az igazság, hogy az 1,6 75-lovas Astra is ment 190-et óra szerint, de öcsémmel kimértük a multkor, és az annál csak 175-volt :) .

Csak 75 lovas volt az 1.6-os asztra?
Ez fura, mert az én mostani Off  1.7-es diesel asztrám 60 lovas (44KW) és ebbõl kiindulva fura, hogy cak 15 paci a különbség, holott az benyás :)  :hmm:

Az 1,6NZ motor 8 szelep központi befecsi, 75 ló, ugyanez 1,4-ben 60 ló, aztán jött ( részbez ezzel párhuzamosan ) a 16 szelepes 100-lovas 1,6 (Si megkülönböztetés) - aztán ezeket ***ák el Ecotec néven -kisebb benzinfogyi, sokkaltöbb olajfogyi, sokkaltöbb meghibásodás.
(3 Opelem volt, a családban még +2, kitanultam a szervizelésüket , tipushibákat... rendesen)

Nekem is ez az elsõ Toyotaám elötte csak Opeljeim voltak 3 db, de csalásban is volt 2 db. Ismerem õket, mint a rossz pénzt. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 11:54:19
Nekem is ez az elsõ Toyotaám elötte csak Opeljeim voltak 3 db, de csalásban is volt 2 db. Ismerem õket, mint a rossz pénzt. :nagymosoly:[/quote][/i]

...és? Tapasztalat, tegyétek meg kérlek, hogy saccra leírjátok, mik voltak az elsõ érzésbeli különbségek.
A servízelés, meghibásodások gyakorisága u.a?
Megbízhatóság szempontjából milyen?
Elõre is mindenkinek köszi :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.01 11:59:07
Idézetet írta: "fekosz"

Ez a fogyi átlag hogy jött ki?

Mennyi város volt a 100 Km-ben és milyen?
Mennyi hidegindítás volt, mennyivel mentél átlag, stb...

 :nagymosoly:  Az 5,2-es átlaghoz nem kell város meg padlógázas elõzés  :nagymosoly:

Én meleg motornál tankoltam, útközben kisebb falvak városok voltak, lámpa nem. 80-90-nél eleinte nem tudtam, utána az átlag miatt nem akartam gyorsabban menni  :nagymosoly: . Városban 60-as egyenletes tempó 4-ben sem viszi feljebb ezt az átlagot.
Normál körülmények közt (nem Budapest), én 6-7 literbõl simán kijövök (inkább 6).
Az elsõ hat ezer km-en viszon egy litert csökkent az átlag.

Autópályán ne várd az 1,4-es motortól az 5-6 litert, ha haladni is akarsz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 12:06:13

Akkor ezek szerinte ne is akarjak az elsõ pár ezer km-nél jó fogyit, mi? :)

Mondom, nekem a bõ 7-es átlag nagyon feküdne :)
Fõleg, ha belegondolok, hogy most az ASZMÁM átlag 6-ot eszik és NO TELJESÍTMÉNY :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.09.01 15:32:14
Idézetet írta: "fekosz"
Tehát néha tötyögõsben 8-9, autpályán meg 5-6 liter :)
Ez baráti lenne az 1.4 HB Lunámhoz :)

Na ez kb forditva lesz :)
Totyogosen 5-6, ha meg palyan tolod, akkor 8-9.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.01 19:21:38
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"
Tehát néha tötyögõsben 8-9, autpályán meg 5-6 liter :)
Ez baráti lenne az 1.4 HB Lunámhoz :)

Na ez kb forditva lesz :)
Totyogosen 5-6, ha meg palyan tolod, akkor 8-9.

Sebaj, a lényeg, hogy "leltárilag" meglesz az átlag :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.09.01 20:21:37
Idézetet írta: "fekosz"

Akkor ezek szerinte ne is akarjak az elsõ pár ezer km-nél jó fogyit, mi? :)
Mondom, nekem a bõ 7-es átlag nagyon feküdne :)
Fõleg, ha belegondolok, hogy most az ASZMÁM átlag 6-ot eszik és NO TELJESÍTMÉNY :(

Nem fog szamottevoen valtozni a fogyid kesobb sem. Az atlagodat majd meglatod, attol fugg milyen korulmenyek kozt hasznalod. Lehet vele 5l-t is fogyasztani, de lehet 10-et is.

Jo auto a Corolla  :szivecske: , nem aggodj!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.01 22:39:23
Na, mai tankolásom után eddig csúcsfogyi, negatív értelemben: 5.5. Bár itt is fura volt, hogy a számolt és a kijelzett érték között 0.5 liter eltérés volt, ami gyanci. (B.C 5.0-át mutatott) Bár ha tényleg annyi, amennyit számoltam, akkor is megbocsájtva, mert ez az etap elég hajtás pajtás volt. Kb fele-fele országút-pálya. Országúton elég sokkal a megengedett felett(120-130) pályán kicsivel felette (140)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.02 00:02:27
Akkor közkívánatra OFF Opel értékelés.

Elsõ darab, Lada, és Wartburg után 1,2s C Kadett (az az öreg kocka) 55ló 8l átlagfogyi 4 év, 60e km, 1db vezetékszakadás, és 2db csapágy a váltóban, mert elfogyott az olaj a szimeringnél, nomeg vízpumpa csere. 10 évesen vettem, 14 évesen adtam el, Csináltam vele egy totálkáros Wartburgot közben, de ment, szerettem, bár semmi extra nem volt benne.
Utána 1,5-év Mazda 626 jött. - nagyon elidult a rozsda rajta, azért lett eladva
Második Opel F Astra, 3 évesen, 72e km-el került hozzám 1,6 NZ motor 75 ló fapad, ekkor már nem mûködött a vészvillogó kapcsoló, ha néha véletlenül bekapcsoltam, akkor nem lehetett kikapcsolni, néha rángatott gyorsításnál - ez utóbbi a megolvadt mûanyagházú, és ezért iõnként zárlatos gyújtásjeladó miatt volt -12e volt akkoriban, kb 1 óra alatt házilag orvosoltam, azóta úgy van. (most öcsém hajtja, 260e nél jár) , 90e km nél gyújtásmodul elpárolgott 45e (97-et írunk) 100e km üzemanyagszivatyú 50e 120e km kuplung beesett 45e munkadíjjal -extrasürgõsen (35-bõl megúszható lett volna, de másnap indulni kellett vidékre) 140e-nél 99-ben átadtam öcsémnek, õ kicsit kevesebbet jár vele, mint én de évente kétszer egy
hétre beköltözik a szervízbe a gép. Közbe apámnak céges 1,4 Astra, kb 70e-t ment vele, közben ajtókárpit szétesésen és néhány bosszantó apróságon kívül nemsok történt, de Opeléknál ez a 100e km a bûvös határ a jelek szerint.
És akkor megláttam, és megszerettem, utolsó szériás A vectra, 2,0 136ló Bõrön kívül full 55e volt benne, -végig egy tulaj - ismertem is a tagot-  szervízkönyv és 4 éves volt. a gép szuper volt, ment mint barom, feküdt az úton (bizony jobban mint a corolla) 80e km-ig semmi gondom nem volt, aztán rémálommá vált a dolog. Elõször apróságok, kontakthiba miatt motorelektronika meghüjült, 2 hónap alatt rájöttem, hogy mellik kábelkorbácsot hogy kell megtekerni, hogy ne jelentkezzen :( röviddel utána erõs benzinszag az utastérben - az ekkor 6 éves kocsiban a benzincsövek kirepedeztek, és orrán-száján spriccelt a benzin a motortérben. Kb 100e volt benne, amikor a vízpumpa mögött a hûtõrendszer egyik gumicsövébõl kirobbant egy darab, 1 perc alatt elfojt a hûtõvíz nagyrésze. Az utolsó két évben aztán jött a horor, 4 alakalommal vitte tréler a szervízbe.

- A Vectra után az 1,6 corolla billegõsebb, de jobb indulatú, nem annyira hirtelen tör ki, és nem reagál annyira durvána terhelésváltozásra. 160-ig kb azonos  a gyorsulás, és a menetdinamika, utána érezhetõ azért a lóerõkülönbség.
Nekem  a Vectra "sport " ülései után  a Corolláénak kisebb volt az oldaltartása, de az F Astra , és  a kevésbé felszerelt Vectrákhoz képest is jó. Elõször hiányoltam belõle az álítható deréktámaszt, de ígysem fájdul meg a hátam hosszú úton sem, pedig rossz ülésben fél óra alatt meg tud. (Apám Suzukijában pl. max 1 óra volt amit kibírtam, pedig abban sem az alap verziójú hokedli volt.)

Szóval nem bántam meg a váltást ( azért a 130 lovas 1,8 erõforrást továbbra is hiányolom a corollából, lazán elviselné!)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.02 01:20:02
Idézetet írta: "Tamás69"

Az 1,6NZ motor 8 szelep központi befecsi, 75 ló, ugyanez 1,4-ben 60 ló, aztán jött ( részbez ezzel párhuzamosan ) a 16 szelepes 100-lovas 1,6 (Si megkülönböztetés)...

Apró nyomdahiba :kacsint: :
az Si motorok 8 szelepesek voltak, "csak" hengerenkénti befecskendezésûek, amúgy a mai napig az 1.4-1.6 Si-t tartják az opel legmegbízhatóbb motorjának... :nana:

A kisebbik moci is elég jól mozgatta a F-asztmát, az 1.6 meg már-már sportos volt... :vezetes:  
És marha jól fogyasztottak, nem olajat, mint az ekotekek... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.02 01:31:32
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "fekosz"

Ez a fogyi átlag hogy jött ki?

Mennyi város volt a 100 Km-ben és milyen?
Mennyi hidegindítás volt, mennyivel mentél átlag, stb...

 :nagymosoly:  Az 5,2-es átlaghoz nem kell város meg padlógázas elõzés  :nagymosoly:

Én meleg motornál tankoltam, útközben kisebb falvak városok voltak, lámpa nem. 80-90-nél eleinte nem tudtam, utána az átlag miatt nem akartam gyorsabban menni  :nagymosoly: . Városban 60-as egyenletes tempó 4-ben sem viszi feljebb ezt az átlagot.
Normál körülmények közt (nem Budapest), én 6-7 literbõl simán kijövök (inkább 6).
Az elsõ hat ezer km-en viszon egy litert csökkent az átlag.

Autópályán ne várd az 1,4-es motortól az 5-6 litert, ha haladni is akarsz.

Simán kilehet hozni egy ilyen átlagot... :nana:
Én csak pesten autózva 6.5-6.6-6.7-al eljárok, ehhez tojás kell a talp alá, meg birkatürelem…

Sztem gyári gumikkal és 110%-os odafigyeléssel akár egy kerek 6lityós átlag is hozható lenne! :hmm:  
Azért az nem rossz egy 1.2tonnás, 1.4es benzin-autótól... :10:

Két falucska közt tötyörögve, lejtõn a váltót üresbe téve :nagymosoly:  sztem simán hozható egy 5körüli érték.
Az üröm az örömben, hogy egy (1.4) d4d-t megkergetve az még városba se fogyaszt nagyon többet... :x  
A benzinessel úgy közlekedni, hogy jól fogyasszon meg egy rémálom... :rolleyes:
Egy elektromos tolókocsi is lerefizik egy-egy lámpától elindulásnál... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.02 07:41:01
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

Az 1,6NZ motor 8 szelep központi befecsi, 75 ló, ugyanez 1,4-ben 60 ló, aztán jött ( részbez ezzel párhuzamosan ) a 16 szelepes 100-lovas 1,6 (Si megkülönböztetés)...

Apró nyomdahiba :kacsint: :
az Si motorok 8 szelepesek voltak, "csak" hengerenkénti befecskendezésûek, amúgy a mai napig az 1.4-1.6 Si-t tartják az opel legmegbízhatóbb motorjának... :nana:

A kisebbik moci is elég jól mozgatta a F-asztmát, az 1.6 meg már-már sportos volt... :vezetes:  
És marha jól fogyasztottak, nem olajat, mint az ekotekek... :roll:

Igaz, igaz, a 16 szelep az Ecotec korszakkal kezdõdött.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.09.02 14:06:54
Idézetet írta: "Peti500"

Két falucska közt tötyörögve, lejtõn a váltót üresbe téve :nagymosoly:  sztem simán hozható egy 5körüli érték.

Sot, ha nem teszed ki uresbe, meg kevesebb a fogyi... :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.02 14:24:11
Idézetet írta: "Tamás69"
Akkor közkívánatra OFF Opel értékelés.

Elsõ darab, Lada, és Wartburg után 1,2s C Kadett...

...Szóval nem bántam meg a váltást ( azért a 130 lovas 1,8 erõforrást továbbra is hiányolom a corollából, lazán elviselné!)

Köszönöm szépen a részletes beszámolót, sokat segített. :)
Már szept. 2-a van, észre sem veszem és itt a okt. 12, jön nekem is a Cori.
Akkor majd én is beszámolok, hogy mit tapasztaltam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.02 14:33:09
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila01"
Autópályán ne várd az 1,4-es motortól az 5-6 litert, ha haladni is akarsz.

Simán kilehet hozni egy ilyen átlagot... :nana:
Én csak pesten autózva 6.5-6.6-6.7-al eljárok, ehhez tojás kell a talp alá, meg birkatürelem…

Nem vagyok egy szágldozós típus, de néha azért biztosan ki fogom égetni :)

Idézetet írta: "Peti500"
Sztem gyári gumikkal és 110%-os odafigyeléssel akár egy kerek 6lityós átlag is hozható lenne! :hmm:  
Azért az nem rossz egy 1.2tonnás, 1.4es benzin-autótól... :10:

Két falucska közt tötyörögve, lejtõn a váltót üresbe téve :nagymosoly:  sztem simán hozható egy 5körüli érték.
Az üröm az örömben, hogy egy (1.4) d4d-t megkergetve az még városba se fogyaszt nagyon többet... :x  

...de ne feledjük, hogy a diesel kerreg, meg alapjáraton is "rezeg az egész kocsi", amibõl nekem mára már elég lett  :banging

Kicsit elszállt a szerkezet az idézetek rossz alkalmazása miatt, ezért belenyúltam. whis
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.02 18:11:31
Idézetet írta: "fekosz"
...de ne feledjük, hogy a diesel kerreg, meg alapjáraton is "rezeg az egész kocsi", amibõl nekem mára már elég lett  :banging

Azért a D4D-re ez enm teljesen igaz. Hallgass meg egyet bemelegedett állapotban. Alig észrevehetõ. hogy dízel. Nem hozzáértõ észre sem veszi  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.02 21:24:31
Kicsit OFF, de az elõzõhöz: bátyám beülve mellém egy céges benzines Cordobába rákérdezett, hogy ez most dízel? A két autónak kb uolyan a hangja hidegen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.09.03 16:54:40
Idézetet írta: "fekosz"
...de ne feledjük, hogy a diesel kerreg, meg alapjáraton is "rezeg az egész kocsi", amibõl nekem mára már elég lett  :banging

A Toyota d4d nem kerreg es egyaltalan nem remeg a kocsi. Eszre nem venned hogy dizelben ulsz!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.03 17:49:11
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "fekosz"
...de ne feledjük, hogy a diesel kerreg, meg alapjáraton is "rezeg az egész kocsi", amibõl nekem mára már elég lett  :banging

Azért a D4D-re ez enm teljesen igaz. Hallgass meg egyet bemelegedett állapotban. Alig észrevehetõ. hogy dízel. Nem hozzáértõ észre sem veszi  :pofa:

Ez komoly?
Mikor a döntést meghoztuk, kipróbáltunk egy diesel Yarist, az kerregett és hangos volt :(
...illetve remegett a kaszni is :(

Persze ez nem baj, de mi már nem akartunk másik dieselt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.03 18:03:13
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"
...de ne feledjük, hogy a diesel kerreg, meg alapjáraton is "rezeg az egész kocsi", amibõl nekem mára már elég lett  :banging

A Toyota d4d nem kerreg es egyaltalan nem remeg a kocsi. Eszre nem venned hogy dizelben ulsz!

Én a yarist próbáltam ki és annak is hideg volt a motorja, mikor bele ültem.
Abban érezni lehetett, hogy diesel.
Igaz, a teljesítménye nagyon bejött, csak az alapjárati "rezgés" és kinti zaj nem volt tetszõ számunkra.
Megjegyzem, ha sokat mennék éves szinten, biztos, dieselt vennék! :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: broken - 2006.09.04 19:52:49
udv mindenkinek

kb masfel honapja van egy corollam, meg is ajandekoztam vagy 5200 km-el ennyi ido alatt:)
elso kb 3000 km nyaralas volt ahol sajnos nem mindig tudtam megfelelni a bejaratasi tanacsoknak, meg egy kicsit az elozo kocsi stilusaban nyomtam (clio extreme 1.4, majd maskor :) )., igy sikerult 8.6-os atlagot hoznom erre az idoszakra. haaaat kicsit elszomorodtam (clio tovig nyomott gazpedallal sem nagyon ment 7.6 fole), hogy nekem ezutan kicsit sokba fog fajni az autozas, foleg hogy sokat filoztam a D-4D es az 1.6 kozott, de a dizeles probakor nem gyozott meg nagyon, igaz az automata volt.
kovetkezo tankolassal 8.3. tudtam,hogy megy ez meg lejjebb, csak meg alakitok a gazpedal kezelesen (is):)
sikerult, mert 7.7 lett. ez mar olyan elfogadhatonak tunt. a mostani tankolasnal meg 7.3 volt. ez mar tokeletes szamomra (kb ennyi volt a clio atlaga az evek alatt). viszont a meglepetes akkor ert, mikor kiszamoltam, hogy 48 liter benyaval mentem kb 750 km-et (elozoeknel nem tettem meg ezt a szamolast). elofordulhat ekkora kulonbseg? (lehet mar volt szo rola a topicban csak en nem vettem eszre, akkor sorry)

ez mar off, de meg mindig nem sikerult megszoknom igazan a kocsi szelet/hosszat, igaz az 1.6-os motort sem, mert az elso fokozat kigyorsitasnal nekem rovidnek tunik (feljebb nincs problemam). a viselkedeset mar szokom, mert a clio utan szabadon mindig visszakapcsolnam, mivel lomhanak tunik, de aztan megindul, mint a villam:)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.04 20:03:06
Idézetet írta: "broken"
 a mostani tankolasnal meg 7.3 volt. ez mar tokeletes szamomra (kb ennyi volt a clio atlaga az evek alatt). viszont a meglepetes akkor ert, mikor kiszamoltam, hogy 48 liter benyaval mentem kb 750 km-et (elozoeknel nem tettem meg ezt a szamolast). elofordulhat ekkora kulonbseg?

Valami nem stimmel, mert 48 liter 750 km-re az 6.4-es átlag  :roll: Nem inkább 650 km-re?  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: broken - 2006.09.04 20:18:48

igen, az kimaradt, hogy igy 6.4-es az atlag, pont az a 0.9 liter izgat, hogy lehet-e ekkora kulonbseg:) tuti 750 km es 48 liter, ma nullaztam mindent..
mondjuk most ugy tervezem, hogy ebben a korben megkergetem egy kicsit, szoval ennek a kozeleben sem leszek:)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Sniper - 2006.09.04 21:23:35
Idézetet írta: "whis"
Azért a D4D-re ez enm teljesen igaz. Hallgass meg egyet bemelegedett állapotban. Alig észrevehetõ. hogy dízel. Nem hozzáértõ észre sem veszi  :pofa:

Mar vert le a viz kuton, mikor a csorikamra ra kellett kialtanom, hogy azonnal vegye ki a benyas toltocsovet a tankbol :D szerencsere meg nem huzta meg a ravaszt  :rohog:

On: MMT... M fokozatban eddig 5.5 - 5.7 (hat igen, szeretem kicsit porgetni,  lenduletesebben kozlekedni)...  E fokozatban 4.8korul....  3ezer km van a kocsiban... (1.4 D-4D, Aprilisi gyartas, julius kozepe ota hajtom...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: James - 2006.09.04 22:13:28
Csak egy kerdes HA folyamatossan 140-160 km/h kozott kozlekedek 8.2 atlaggal az most jo vagy sokat eszik? :vezetes:
Mikor lassaban kozleked akkor se megy 7.5 ala, bar ezek a fedelzeti adatok. Sajnos az is igaz hogy csak a 95-os extra eros
kagylos vagy 98-as labanc kutas van bele tankolva. A tobbi is lett probalva 2-3 literrel tobb fogyott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.09.04 22:31:46
Idézetet írta: "James"
Csak egy kerdes HA folyamatossan 140-160 km/h kozott kozlekedek 8.2 atlaggal az most jo vagy sokat eszik? :vezetes:

Az nagyon jo! Az enyem tobbet eszik ilyen temponal...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.04 23:49:13
Idézetet írta: "James"
Csak egy kerdes HA folyamatossan 140-160 km/h kozott kozlekedek 8.2 atlaggal az most jo vagy sokat eszik? :vezetes:
Mikor lassaban kozleked akkor se megy 7.5 ala, bar ezek a fedelzeti adatok. Sajnos az is igaz hogy csak a 95-os extra eros
kagylos vagy 98-as labanc kutas van bele tankolva. A tobbi is lett probalva 2-3 literrel tobb fogyott.

labanc kutas!!!  :kacag:  :kacag:  :rohog:  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.05 10:11:47
Idézetet írta: "broken"
udv mindenkinek

kb masfel honapja van egy corollam, meg is ajandekoztam vagy 5200 km-el ennyi ido alatt:)
elso kb 3000 km nyaralas volt ahol sajnos nem mindig tudtam megfelelni a bejaratasi tanacsoknak, meg egy kicsit az elozo kocsi stilusaban nyomtam (clio extreme 1.4, majd maskor :) )., igy sikerult 8.6-os atlagot hoznom erre az idoszakra. haaaat kicsit elszomorodtam (clio tovig nyomott gazpedallal sem nagyon ment 7.6 fole), hogy nekem ezutan kicsit sokba fog fajni az autozas, foleg hogy sokat filoztam a D-4D es az 1.6 kozott, de a dizeles probakor nem gyozott meg nagyon, igaz az automata volt.
kovetkezo tankolassal 8.3. tudtam,hogy megy ez meg lejjebb, csak meg alakitok a gazpedal kezelesen (is):)
sikerult, mert 7.7 lett. ez mar olyan elfogadhatonak tunt. a mostani tankolasnal meg 7.3 volt. ez mar tokeletes szamomra (kb ennyi volt a clio atlaga az evek alatt). viszont a meglepetes akkor ert, mikor kiszamoltam, hogy 48 liter benyaval mentem kb 750 km-et (elozoeknel nem tettem meg ezt a szamolast). elofordulhat ekkora kulonbseg? (lehet mar volt szo rola a topicban csak en nem vettem eszre, akkor sorry)

ez mar off, de meg mindig nem sikerult megszoknom igazan a kocsi szelet/hosszat, igaz az 1.6-os motort sem, mert az elso fokozat kigyorsitasnal nekem rovidnek tunik (feljebb nincs problemam). a viselkedeset mar szokom, mert a clio utan szabadon mindig visszakapcsolnam, mivel lomhanak tunik, de aztan megindul, mint a villam:)

Na most csak 3dolog...

1, bejáratós autód van, ne várd hogy az elsõ néhány ezren tuti fogyasztást fogsz kapni, ráadásul oda is írtad, hogy "néha" nyomtad neki. :szemforgat:
2, ne hasonlítsd a Corit egy rönyóklióhoz, nem egy kategória...
3, ne hasonlítsd a Corit egy 1.4-es rönyóklióhoz... Gondolom gondolod hogy mire gondolok... :turelmetlen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: broken - 2006.09.05 10:23:57

1. tisztaban vagyok vele, azzal is, hogy  5000-7000 km-re 'erik be' a fogyasztas (az adatok csak tajekoztato jelleguek voltak :) )
2-3. fogyasztas szinten hasonlitottam, azt is csak a penztarcam miatt, de csak benne van az emberben, hogy ha nem is egy kategoria a ket kocsi attol meg hasonlitgatja, miben jobb avagy rosszabb... (csak lehuzott velem a cliotorisz 75K km-et, corollaval dupla ennyit tervezek :) )
4. a lenyegi kerdes az volt, hogy letezik-e 0.9 lityis elteres a fedcomp es a szamolt ertekek kozt (2-3 deci meg benne lehet)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.05 10:36:19

Látom, itt is megy a "matekozás" :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.05 10:37:47

A dízeles, meg a versos kolegák írnak eltérsekrõl, a benzines Corollák általában pontosak!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.05 10:43:40

Akkor okés... :kacsint:
Csak ez kb. olyan volt, mintha én lecserélném a Corit egy 1.6-os Ave-ra, és akkor mondanám, hogy a Corolla ugyanúgy autózva beérte ennyivel+annyival kevesebbel... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: broken - 2006.09.05 10:49:52
Idézetet írta: "Tamás69"

A dízeles, meg a versos kolegák írnak eltérsekrõl, a benzines Corollák általában pontosak!

majd beszamolok a kovetkezo tankolasnal:)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: broken - 2006.09.05 10:55:54
Idézetet írta: "Peti500"

Akkor okés... :kacsint:
Csak ez kb. olyan volt, mintha én lecserélném a Corit egy 1.6-os Ave-ra, és akkor mondanám, hogy a Corolla ugyanúgy autózva beérte ennyivel+annyival kevesebbel... :wink:

akkor felreertettuk egymast. mar oreg vagyok, hogy a csodakban higgyek :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.05 11:13:46
Idézetet írta: "broken"
Idézetet írta: "Peti500"

Akkor okés... :kacsint:

akkor felreertettuk egymast. mar oreg vagyok, hogy a csodakban higgyek :rolleyes:

 :rohog:  öreg újonc  :rohog:

A férfiak nem öregszenek csak másképp néznek ki  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.09.06 08:31:46
Szeged :arrow: Mátraszentimre  :arrow: Szeged +egy kis nézelõdés Egerben, Computer szerint 5,0l/100.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.06 09:52:56
Idézetet írta: "Deep Rush"
+egy kis nézelõdés Egerben...

Gyalog vagy kocsival... :kacsint:
Nem mindegy! :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.09.06 10:41:00
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
+egy kis nézelõdés Egerben...

Gyalog vagy kocsival... :kacsint:
Nem mindegy! :nagymosoly:

 :D Há Mátrából kocsival Egerbe, megáll valahol, azt szétnézés gyalog :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.06 13:22:59
Idézetet írta: "Deep Rush"
Szeged :arrow: Mátraszentimre  :arrow: Szeged +egy kis nézelõdés Egerben, Computer szerint 5,0l/100.

Egész jól fogyaszt a Yaris  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2006.09.06 13:28:27
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Deep Rush"
Szeged :arrow: Mátraszentimre  :arrow: Szeged +egy kis nézelõdés Egerben, Computer szerint 5,0l/100.

Egész jól fogyaszt a Yaris  :kacsint:  :nagymosoly:

 :nemnem: Bár az is tud hasonlót produkálni  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2006.09.06 14:34:37
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peter"

A Toyota d4d nem kerreg es egyaltalan nem remeg a kocsi. Eszre nem venned hogy dizelben ulsz!

Én a yarist próbáltam ki és annak is hideg volt a motorja, mikor bele ültem.
Abban érezni lehetett, hogy diesel.
Igaz, a teljesítménye nagyon bejött, csak az alapjárati "rezgés" és kinti zaj nem volt tetszõ számunkra.
Megjegyzem, ha sokat mennék éves szinten, biztos, dieselt vennék! :)

melyik yarist próbáltad ki? az újat? a 90lovas d4d-t?
én próbaúton egy yaris verso d4d-t vezettem. még a régebbi 75 lovast. hideg volt a motor mikor elindultunk.
nem hittem a fülemnek....az a motor belül olyan csendes, mint az 1.3vvti!!!!
(igaz a verso szerintem valamivel halkabb az utastérben, jobban kiszûrhették a motorzajt, mint a sima yaris1ben)
persze ha kiszállsz, és kívülrõl hallgatod, akkor valóban kerreg.

a menetteljesítmény nem nyûgözött le. az 1.3benzines jobb, és nincs turólik :P (ezért is beszéltem rá a szüleimet,h a benzinset vegyük...nomeg az árkülönbözet sem csekély, a futásteljesítmény meg alacsony lesz, évi max7-8000km, így nem érné meg)
nem remegett, nem éreztem,h dízelben ülnék. csend volt, mint a benzines versonkban.
még szóvá is tettem az értékesítõnek,h ez bizony nagyonnagyon csendes......

bocs a sok OFF-ért...
kiváncsiságból bekukkantottam ide,h miket fogyasztanak a cori-k :)

mikor tavaly hezitálás votl,h combi corolla 1.4, vagy yaris verso, akkor az döntött,h Szekééktõl kaptunk egy kihagyhatatlan ajánlatot a versora ;) (nomeg pakolás, helykihasználás szempontjából lehet,h jobb egy verso, mint egy combi )
olvasgatva a fogyikat rájöttem,h jól döntöttünk(tem ;) )
apukám képes 6,5-7 litert lenyomni a verso torkán :szemforgat: bele sem merek gondolni,h ez mit jelentene a corollánál....saccra 8,5litert
:pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.06 15:38:18
Idézetet írta: "leszilaci"

A 90 lóerõs d4d kézi váltós változatot próbáltam ki és bár nem vitát akarok szítani, de tényleg nekem kerepelõsnek tûnt.
Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy kb. 200 km volt beenne és ez talán hozzájárult a nyers járásához, de nekem akkor is zajosnak tûnt.
Utána beültünk a corolla 1.4 -be és annak semmi hangja nem volt.
Így a Cori mellett döntöttünk :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.07 10:59:18

Lehet hallani kívül-belül, hogy d4d-be ülsz... :wink:  
Azért csodák nincsenek, egy 535d-be is észreveszi az ember, hogy azért ezek gázolajszagú paripák... 8)  

Viszont (benzines mértékkel is!) nagyon csendesek a d4d-k...
Kétszer oda kell figyelni, hogy megmondja az ember d4d avagyé vvti a gépsárkány... :nagymosoly:
Amúgy a benzines Yaris is hangosabb, mint egy benzines Cori...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.07 11:07:18

Nekem a Yaris benyás hangjával nem volt bajom. Szerintem az teljen ok. :)

A Corolla hangja is hasonló volt, de lehet igazad van, talán az még egy fokkal csendesebb is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.07 20:56:35
Idézetet írta: "fekosz"

A Corolla hangja is hasonló volt, de lehet igazad van, talán az még egy fokkal csendesebb is.

A Yaris jobban "zajong", nemcsak motorhang téren: pl. a benzintank "lötyögést" :nagymosoly:  is a Yarisnál hallani  :arrow: a Corinál nem :faradt: , vagy pl. futómû-hangok stb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.07 23:44:01
Háááát, nem tudom te hogy vagy vele, de én elég rendesen hallom a gázolaj lötyögését...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.08 07:38:49
Idézetet írta: "Kgabe"
Háááát, nem tudom te hogy vagy vele, de én elég rendesen hallom a gázolaj lötyögését...

Ha fülel az ember, a benzinét is lehet hallani!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.08 08:40:08
Megtankoltam a paripát, 675 km-en nem egészen 7,3-as átlag jött ki. Ez csak autópálya (Polgár-Bp) és város (Bp). (Fedcompon 7.4 volt)  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.08 11:07:58
Idézetet írta: "Kgabe"
Háááát, nem tudom te hogy vagy vele, de én elég rendesen hallom a gázolaj lötyögését...

OFF Az asztrámnál is hallani :)
Remélem, a Corinál ez csendesebb lesz, ha lesz :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.08 11:08:09
Idézetet írta: "Kgabe"
Háááát, nem tudom te hogy vagy vele, de én elég rendesen hallom a gázolaj lötyögését...

Neeeeem, nekem még soha nem lötyögött a gázolaj... :ordog:
Én nem vettem észre, :hmm:  a Yarisnál viszont még fülelni se kell... :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.08 11:09:17
Idézetet írta: "whis"
Megtankoltam a paripát, 675 km-en nem egészen 7,3-as átlag jött ki. Ez csak autópálya (Polgár-Bp) és város (Bp). (Fedcompon 7.4 volt)  :pofa:

csak-csak pontos akkor az a BC :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.08 11:12:30
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Háááát, nem tudom te hogy vagy vele, de én elég rendesen hallom a gázolaj lötyögését...

Neeeeem, nekem még soha nem lötyögött a gázolaj... :ordog:
Én nem vettem észre, :hmm:  a Yarisnál viszont még fülelni se kell... :|

Javaslom, legközelebb azt csorgass bele úgy 40 lityót és tuti hallani fogod  :rohog:

Persze csak vicceltem, :nana:  a vvt-i nem biztos, hogy tolerálja a változást, lehet válogatós :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.08 11:13:47
Idézetet írta: "fekosz"

Persze csak vicceltem, :nana:  a vvt-i nem biztos, hogy tolerálja a változást, lehet válogatós :)

Túlélné az :ordog:  kicsit füstölne azt szevasz... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.08 11:21:16
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"

Persze csak vicceltem, :nana:  a vvt-i nem biztos, hogy tolerálja a változást, lehet válogatós :)

Túlélné az :ordog:  kicsit füstölne azt szevasz... :nagymosoly:

Ahan, bizonyára  :rohog: , de azért inkább ne próbáld ki  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.09.08 16:59:06
Gondoltam megosztom az elsõ 2 tankolás után fogyimat veletek. 1. tankoláskor a számolt fogyi 6,47l. Ez 70% külváros 55km/h GPS, 10% 110km/h GPS városon kívül. 20% 75 városon kívül GPS. 2. tankolás után. 6,91l 80% autópálya ebbõl 20% 110km/h GPS, 30% 120 GPS, 30% 130+ GPS. 5% város alig forgalom 55km/h. 15% országút 90km/h. Na jó bonyolult voltam, de gondoltam így reálisak az adatok. Sztem elég jó a fogyi, szal valószínûneg nagy gond nem lehet a kocsival lambdaszondailag.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Savaria - 2006.09.09 20:35:16
Nekünk is elment az elsõ tank. A sárga lámpa 888 (  :) ) km-nél gyulladt ki, 906 km-re tankoltunk
46.1 litert. Tehát:  5.1 l/ 100 km. A fedkomp szerint kerek 5 lityi.
Szerintem qrva jó érték. :10:   :dancing: Fele város, másik fele kívül + pálya.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Laca - 2006.09.09 20:55:26
Én ma tankoltam.
Az én kis drágámat szinte 99.9 %-ban Pesten használom. A fedcomp szerint az átlagfogyi: 5,8.
Szerintem kicsit sokat csal. Mindig én tankolok és csurig helyezem az gázolajat bele a tankba neki oda.
Most is ez történt. Az adatok: 48,52 liter, 906 Km megtett távolság. Ez nálam : 5,35.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.10 12:06:53
Idézetet írta: "Laca"
Én ma tankoltam.
Az én kis drágámat szinte 99.9 %-ban Pesten használom. A fedcomp szerint az átlagfogyi: 5,8.
Szerintem kicsit sokat csal. Mindig én tankolok és csurig helyezem az gázolajat bele a tankba neki oda.
Most is ez történt. Az adatok: 48,52 liter, 906 Km megtett távolság. Ez nálam : 5,35.

Ez legyen a legnagyobb gondod a kocsival :)
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.11 00:12:06
Legutolsó átlag: 4.5. :D 90% országút+autópálya 10% város. Volt benne hajtós is, de a tankolás elõtti utolsó 150 km centizõs (tehát ráérõs (100km/h) volt. Nem akartam Dunaújvárosban tankolni, hanem lehetõleg Kecskeméten. Ott olcsóbb az anyag.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.09.11 07:16:20
Idézetet írta: "Kgabe"
Legutolsó átlag: 4.5. :D 90% országút+autópálya 10% város.

Nekem az utolsó tank kb. 2x ennyi lett.  :nagymosoly: Majd' végig autópálya, 160 alá csak másodpercekre lassítottam, és az út felében öten voltunk a kocsiban. Ugyanez kicsit lassabban, 130 környékén 7-7,5 lett volna...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.09.11 10:04:27
99% Bp. most 5,4 áll. 25 km/h az átlag seb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: latin - 2006.09.12 23:59:17
A hõmérséklet se mindegy... 30 fokos dögmelegben 6.5 városi (=Bp) fogyi, uez a múlt téli -15 fokos 2 hétben 8.0...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.13 09:54:16
Persze hogy nemmindegy, 20 fok fölött 8l alatt van a pillanatnyi fogyi 140-es tempónál, -17 ben 10 fölött
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.13 11:05:19
Szinte tisztán autópályás értékek:
Bp-Prága végig sztrádán, elég nyugisan, külhonban majdnem betartva a sebességhatárokat (130-140), kevés várossal 7.5 (635 km, két személy, csomagok, klíma)
Visszafelé Prága - Kolin - Bp jóval feszesebb tempóban (150-160), 3 személy, több csomag, klíma, cseheknél erõs szembeszél, fedcomp szerint 8.2. Még nem tankoltam rá, ~550-nél tart az óra.
És a cseheknél marha drága a benya. Átszámolva 302 Ft-ért tankoltam, és ez egy rel. olcsó hely volt. Több kúton a pálya mellett 320 körül mérték a 95-öst  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.09.16 16:38:49
Idézetet írta: "KLaco"
Gondoltam megosztom az elsõ 2 tankolás után fogyimat veletek. 1. tankoláskor a számolt fogyi 6,47l. Ez 70% külváros 55km/h GPS, 10% 110km/h GPS városon kívül. 20% 75 városon kívül GPS. 2. tankolás után. 6,91l 80% autópálya ebbõl 20% 110km/h GPS, 30% 120 GPS, 30% 130+ GPS. 5% város alig forgalom 55km/h. 15% országút 90km/h. Na jó bonyolult voltam, de gondoltam így reálisak az adatok. Sztem elég jó a fogyi, szal valószínûneg nagy gond nem lehet a kocsival lambdaszondailag.
Most kicsit jobban siettem, szal autópályán végig 140 volt, és volt benne 150 felett is bõven, meg a fõútvonalakon se mentem 95 alatt, szal 7,2 lett a vége, annyira nem gáz végülis.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.17 08:44:36
Idézetet írta: "KLaco"
Most kicsit jobban siettem, szal autópályán végig 140 volt, és volt benne 150 felett is bõven, meg a fõútvonalakon se mentem 95 alatt, szal 7,2 lett a vége, annyira nem gáz végülis.

Nem gáz? Ez szerintem marha jó!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.09.17 15:07:06
Átszámoltam pontosan, mert csak fejbõl írtam, és csak 7,1. Így jónak tûnik már. Ma megpróbálom lejjebb küzdeni. Kár, hogy nincs fedkompom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.18 08:16:35
Idézetet írta: "KLaco"
Átszámoltam pontosan, mert csak fejbõl írtam, és csak 7,1. Így jónak tûnik már. Ma megpróbálom lejjebb küzdeni. Kár, hogy nincs fedkompom.

Nem mondod, hogy 1 decivel kevesebb a "valós" fogyid és ezzel már ki is békültél?
 :rohog:

Fura, hogy egy deci mennyit számít   :hmm:

Én  a 8-as átlaggal is nagyon ki lennék békülve.  :figyellek:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.18 08:50:57
Idézetet írta: "fekosz"

Én  a 8-as átlaggal is nagyon ki lennék békülve.  :figyellek:

Én meg csodálkoznék ha olyan sok lenne  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.18 09:12:56
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "fekosz"

Én  a 8-as átlaggal is nagyon ki lennék békülve.  :figyellek:

Én meg csodálkoznék ha olyan sok lenne  :nagymosoly:

Én is reménykedem, hogy kevesebb lesz, de ha 8-nál átlagban nem több a fogyi/tank, akkor az számomra igen baráti lesz. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.09.18 22:52:03
Heti 500 km-et megyek, 1 hónap alatt ha 2 litert spórolok, marad 500 forintom. Diáknak az is sok pénz. Amúgy meg jobban hangzik, hogy éppen hogy 7 felett van csak. Sztem ha minden jól alakul, ezen a héten negatív rekordot döntök, még nem kiabálom el, de remélhetõen 6,7 lesz  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.19 08:30:08
Idézetet írta: "KLaco"
Heti 500 km-et megyek, 1 hónap alatt ha 2 litert spórolok, marad 500 forintom. Diáknak az is sok pénz. Amúgy meg jobban hangzik, hogy éppen hogy 7 felett van csak. Sztem ha minden jól alakul, ezen a héten negatív rekordot döntök, még nem kiabálom el, de remélhetõen 6,7 lesz  :nagymosoly:

Csak arra figyelj, hogy nehogy legatyásodjon! :)

Én, ha sokat óvatoskodok a kocsimmal, 4,7-et eszik, de akkor nem megyek 80-nál többel és 500 méteren 5-ikbe kapcsolok.

Eredmény: Köv. tankolásnál nem akar menni és füstöl, mintha tönkrement volt a valamelyik porlasztócsúcs.

Így inkább nem érdekel, hogy 6-ot eszik  :kacsint: tolom neki.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.19 09:43:24
Idézetet írta: "fekosz"

Csak arra figyelj, hogy nehogy legatyásodjon! :)

Én, ha sokat óvatoskodok a kocsimmal, 4,7-et eszik, de akkor nem megyek 80-nál többel és 500 méteren 5-ikbe kapcsolok.

Eredmény: Köv. tankolásnál nem akar menni és füstöl, mintha tönkrement volt a valamelyik porlasztócsúcs.

Így inkább nem érdekel, hogy 6-ot eszik  :kacsint: tolom neki.

Szerintem az 1,4-es Cori-val aki túl hamar felvált, illetve túl alacsony fordulaton jár, az a fogyasztáson nemhogy spórolna, hanem még magasabb lesz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.19 10:36:15

Az Astrámnál is pont így van, direkt nem írtam, mert az Német és diesel.
Nem tudtam, hogy ez a Japán benzinesekkel is ez a helyzet, bár erõsen sejtettem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.09.19 10:48:21
A nyaralás után még egy ideig nem nulláztam le a fed.compot, így az utolsó 3.500 km átlaga a nyaralás utáni 7,1-rõl felment 7,4-re. Az utolsó tank elõtt nulláztam, most 7,5-en áll. Szerintem ennyi lehet a nálam eltöltött másfél év és ~50.000 km átlaga. Ennek a jelentõs része város és autópálya, így jónak minõsítem a kocsi fogyasztását.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.19 10:59:55

Az egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Én ezt sokallom, õ csak annyit mondott, nekem csak dieseleim voltak eddig, neki meg benyásai, elhihetem, amit mond.

Ez igaz lehet?
Szerintem ez inreális lenne :(

Ok, hogy rövid szakaszokon -10 'C ban 9-10 körüli lehet a fogyi, de 11-13 már sok lenne, vagy tévedek?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.09.19 11:05:29

A legdurvább téli, dugos városozással egyszer sikerült 9,8-as átlagot hoznom 110e km alatt!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.09.19 11:14:34
Idézetet írta: "fekosz"
[ûAz egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Én ezt sokallom, õ csak annyit mondott, nekem csak dieseleim voltak eddig, neki meg benyásai, elhihetem, amit mond.

Egy biztos: nem Toyotái voltak  :wink:
9-10 körül fog enni télen, max.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.09.19 11:39:32
Idézetet írta: "fekosz"
Az egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Ez igaz lehet?
Szerintem ez inreális lenne :(

Nekem a téli városi fogyasztásom megáll 9 körül, országúton és sztrádán is kb. fél literrel fogyaszt többet, mint nyáron. 8,5 fölé nagyon ritkán megy télen is az átlagom, ahhoz vagy full város, vagy autópályás állatkodás kell.
PS: irreális... ;)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.19 11:52:50
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
[ûAz egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Én ezt sokallom, õ csak annyit mondott, nekem csak dieseleim voltak eddig, neki meg benyásai, elhihetem, amit mond.

Egy biztos: nem Toyotái voltak  :wink:
9-10 körül fog enni télen, max.

Bizony nem, többnyire Opelek, meg egy-két Skoda, illetve VW-en volt.
Tehát német kocsik.

Ami egyébként nagyon durva fogyi volt nála, egyszer mentünk Békéscsabára futóval kombi g asztra 1.6-os 16v, oda autópálya végig 140 körül (óra szerint)
vissza 120-130 és a fogyi 13-14 körülire jött ki.
Egy tank nem volt elég, hogy megjárjuk!

Pesten a Nagykõrösi úton már tankolni kellett, mert már verte a mutató a taposólemezt :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.09.19 19:35:30
Idézetet írta: "fekosz"

Bizony nem, többnyire Opelek, meg egy-két Skoda, illetve VW-en volt.
Tehát német kocsik.

Akkor nincs min csodálkozni, ismerõs 4esgófja is 10-11literrel jár el (nyáron!) városba, télen simán benyel 12õt... :wink:
"Kicsit" sok egy 1.6-os 100lóerõs autótól...

Amúgy ha -télen- téglát raksz a gázra és/vagy non-stop dugóba közlekedsz akkor talán belerúg egy 9-10literbe... :hmm:
Nekem télen hozta a Cori a gyári, tehát a 8,5 körüli fogyit, de volt amikor 8literrel is eljárkáltam, láb és forgalom függõ, de nincs azaz Isten, hogy 12-13litert fogyasszon...

Ne bohóckodjunk már... :bohoc:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.09.19 22:05:30
Idézetet írta: "attila01"
Szerintem az 1,4-es Cori-val aki túl hamar felvált, illetve túl alacsony fordulaton jár, az a fogyasztáson nemhogy spórolna, hanem még magasabb lesz.
Ácsi, ugye nem azt akarod mondani, hogy ha 60nál 5. ben mész, akkor többet fogyaszt a kocsi, mintha 4. ben lenne? Mert minél hamarabb fel kell kapcsolni, és minél alacsonyabb fordulaton kell menni. Nekem a jó fogyi városban akkor jön elõ, ha 55-el poroszkálok 5. ben, ekkor 1600 a fordulat, ez a legoptimálisabb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.20 01:05:28
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
[ûAz egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Én ezt sokallom, õ csak annyit mondott, nekem csak dieseleim voltak eddig, neki meg benyásai, elhihetem, amit mond.

Egy biztos: nem Toyotái voltak  :wink:
9-10 körül fog enni télen, max.

Bizony nem, többnyire Opelek, meg egy-két Skoda, illetve VW-en volt.
Tehát német kocsik.

Ami egyébként nagyon durva fogyi volt nála, egyszer mentünk Békéscsabára futóval kombi g asztra 1.6-os 16v, oda autópálya végig 140 körül (óra szerint)
vissza 120-130 és a fogyi 13-14 körülire jött ki.
Egy tank nem volt elég, hogy megjárjuk!

Pesten a Nagykõrösi úton már tankolni kellett, mert már verte a mutató a taposólemezt :)

Nem kötözködés, de Békéscsabára hogy mentetek végig pályán? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.20 08:21:00
Idézetet írta: "KLaco"
Ácsi, ugye nem azt akarod mondani, hogy ha 60nál 5. ben mész, akkor többet fogyaszt a kocsi, mintha 4. ben lenne?

De   :kacsint:

Idézetet írta: "KLaco"

Mert minél hamarabb fel kell kapcsolni, és minél alacsonyabb fordulaton kell menni. Nekem a jó fogyi városban akkor jön elõ, ha 55-el poroszkálok 5. ben, ekkor 1600 a fordulat, ez a legoptimálisabb.

Szerintem ez csak nagyon optimális esetben igaz. Az meg nem igazán fordul elõ valós használati körülmények közt. Nem tudom, hogy te hogy mérted le, hogy így a legkedvezõbb a fogyasztás. A túl alacsony fordulaton járó motor a különbözõ környezeti tényezõk hatására elkezd "kínlódni", ami talán nagyon nem is észrevehetõ, de a fogyasztásban megmutatkozik. A másik propléma 1500-1600-as fordulatnál, hogy városban azért van bõven olyan szituáció mikor jó lenne egy kis erõ a motorban. Ekkora fordulaton 5-ben az 1,4-es nem fog sok mindent csinálni, viszont az így kialakult helyzet megint plusz fogyasztáshoz fog vezetni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.09.20 08:23:20
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "KLaco"
Ácsi, ugye nem azt akarod mondani, hogy ha 60nál 5. ben mész, akkor többet fogyaszt a kocsi, mintha 4. ben lenne?

De   :kacsint:

Badarság...
Folyamatos, egyenletes gáznál ha ötödikbe felrakod 60-nál, kevesebbet fog enni mint negyedikben.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.20 08:34:45
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "KLaco"
Ácsi, ugye nem azt akarod mondani, hogy ha 60nál 5. ben mész, akkor többet fogyaszt a kocsi, mintha 4. ben lenne?

De   :kacsint:

Badarság...
Folyamatos, egyenletes gáznál ha ötödikbe felrakod 60-nál, kevesebbet fog enni mint negyedikben.

Idézetet írta: "attila01"
Szerintem ez csak optimális esetben igaz ...

Ez is ott volt hozzászólásomban. Nem arról volt szó, hogy sík autópálya minõségû úton emelkedõk,  meg mindenféle forgalmi szituáció nélkül milyen lesz a fogyi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.20 08:52:34
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
[ûAz egyik cimbim azzal riogat, hogy télen 11-13 litert fog fogyasztani és ne is csodálkozzak majd rajta.
Én ezt sokallom, õ csak annyit mondott, nekem csak dieseleim voltak eddig, neki meg benyásai, elhihetem, amit mond.

Egy biztos: nem Toyotái voltak  :wink:
9-10 körül fog enni télen, max.

Bizony nem, többnyire Opelek, meg egy-két Skoda, illetve VW-en volt.
Tehát német kocsik.

Ami egyébként nagyon durva fogyi volt nála, egyszer mentünk Békéscsabára futóval kombi g asztra 1.6-os 16v, oda autópálya végig 140 körül (óra szerint)
vissza 120-130 és a fogyi 13-14 körülire jött ki.
Egy tank nem volt elég, hogy megjárjuk!

Pesten a Nagykõrösi úton már tankolni kellett, mert már verte a mutató a taposólemezt :)

Nem kötözködés, de Békéscsabára hogy mentetek végig pályán? :hmm:

Kiskunfélegyházáig pálya, utána elkerülõ, majd Gátér, Csongr. Szentes, Nagymágocs, stb..

Nem végig mentünk pályán :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.20 09:02:27
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "KLaco"
Ácsi, ugye nem azt akarod mondani, hogy ha 60nál 5. ben mész, akkor többet fogyaszt a kocsi, mintha 4. ben lenne?

De   :kacsint:

Badarság...
Folyamatos, egyenletes gáznál ha ötödikbe felrakod 60-nál, kevesebbet fog enni mint negyedikben.

Szerintem ez csak akkor igaz, ha optimális körülmények között vagy, tehát egyenes út, elõtted senki és 4-ben "pörgetted".

Volt nálam OFF Ignis, az is vvt-i motoros volt 1.5-ös, annál a fogyimérõ kevesebbet mutatott, ha 3-4-ben kicsit jobban meghúzattam és raktam egy 5-et, mintha végig hímes tojás módon kapcsolgattam volna 5-ig.

Fura volt, de könnyen megszoktam, hogy pörgetni kell :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.09.20 09:08:25
Idézetet írta: "fekosz"
Volt nálam OFF Ignis, az is vvt-i motoros volt 1.5-ös, annál a fogyimérõ kevesebbet mutatott, ha 3-4-ben kicsit jobban meghúzattam és raktam egy 5-et, mintha végig hímes tojás módon kapcsolgattam volna 5-ig.

Ez OK is.  Ez így van.

Csak attilának volt egy kétértelmû hozzászólása, és arra írtam, hogy egyenletes haladásnál érdemes már 60-nál ötödikbe rakni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.09.20 09:26:03
Idézetet írta: "Szeke"

Csak attilának volt egy kétértelmû hozzászólása, és arra írtam, hogy egyenletes haladásnál érdemes már 60-nál ötödikbe rakni.

Egyszer iskolagyûlésen név szerint kiemeltek, hogy én vagyok az iskola történetében elsõ olyan ember, akinek sikerült az irodalom dolgozatára három darab 1-est kapni  :sir:
Én azt hittem hogy a hozzászólásom második része érthetõvé teszi az elsõt  :sir:

Bosszúból az egyest osztogató tanár miatt a második diplomám tanári  :ordog: , de megmentettem a gyerekeket, nem tanítok  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.20 09:26:47
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Volt nálam OFF Ignis, az is vvt-i motoros volt 1.5-ös, annál a fogyimérõ kevesebbet mutatott, ha 3-4-ben kicsit jobban meghúzattam és raktam egy 5-et, mintha végig hímes tojás módon kapcsolgattam volna 5-ig.

Ez OK is.  Ez így van.

Csak attilának volt egy kétértelmû hozzászólása, és arra írtam, hogy egyenletes haladásnál érdemes már 60-nál ötödikbe rakni.

Jah, értem, akkor elnézést kérek, figyelmetlen voltam és félre értettelek. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.09.20 09:30:19
Idézetet írta: "attila01"
Egyszer iskolagyûlésen név szerint kiemeltek, hogy én vagyok az iskola történetében elsõ olyan ember, akinek sikerült az irodalom dolgozatára három darab 1-est kapni  :sir:

 :rohog:  :rohog:

Jóvanna, én olvasásból voltam rossz  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.09.20 09:33:41
Idézetet írta: "attila01"

Bosszúból az egyest osztogató tanár miatt a második diplomám tanári  :ordog: , de megmentettem a gyerekeket, nem tanítok  :nagymosoly:

Én azért nem mentem tanárképzõre, mert átértékeltem, milyen gyerek voltam  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.20 23:02:10
Ma megtankoltam a gépet, 617 km-re 7.9 jött ki, ami a ~500 km autópálya menetet nézve nem rossz.
A fedcompon 8.2 állt. Fura az, hogy elõtte is épp csurig töltöttem, most meg pláne, mert ki is csorgott a benya, annyira a kijelzõt figyeltem, hogy kerek összeg jöjjön ki  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.21 09:10:55
Idézetet írta: "whis"
Ma megtankoltam a gépet, 617 km-re 7.9 jött ki, ami a ~500 km autópálya menetet nézve nem rossz.
A fedcompon 8.2 állt. Fura az, hogy elõtte is épp csurig töltöttem, most meg pláne, mert ki is csorgott a benya, annyira a kijelzõt figyeltem, hogy kerek összeg jöjjön ki  :oops:

Így én is jártam már. Azt vettem észre, hogy nedves a lábam. De a benzin legalább gyorsan párolog...
Más: olyan jól esett tegnap 267-ért tankolni.  :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ATIS - 2006.09.21 12:03:45
Idézetet írta: "Kgabe"

Így én is jártam már. Azt vettem észre, hogy nedves a lábam. De a benzin legalább gyorsan párolog...

És hogy ment a sztepp? Bár végülis Nekem 8. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.21 22:59:54
Idézetet írta: "ATIS"
Idézetet írta: "Kgabe"

Így én is jártam már. Azt vettem észre, hogy nedves a lábam. De a benzin legalább gyorsan párolog...

És hogy ment a sztepp? Bár végülis Nekem 8. :nagymosoly:

Nem volt gyújtogatás...És csak pacskerba ment egy pár csepp. Azóta letojom az egész litereket.  :sebaj:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.24 17:15:50
A hosszúhétvégés bakonyi túra alatt fedcomp szerint 6.3 az átlag. Összesen 485 km, ebbõl csak 80 km pálya (~145). Úgy látszik, a dimbes-dombos, nézelõdõs autókázást nagyon komálja a gép  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.09.24 19:21:53
Idézetet írta: "whis"
Úgy látszik, a dimbes-dombos, nézelõdõs autókázást nagyon komálja a gép  :pofa:

Ez így van (más autóval is). A Mátra alatt lakom, volt alkalmam ezt kipróbálni. Hegymenetben 10-11 liter is elfogy, ugyanakkor lefelé 2-3 literes pillanatnyi fogyasztásokat lehet látni. Így egy kényelmes Gyöngyös - Galyatetõ -  Gyöngyös úton simán 6 körül marad a fogyasztás. Persze ha hegymenetben és lefelé is tolja neki az ember, akkor könnyen el lehet érni a 10 literes átlagot is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.24 20:28:46
Viszont ha lefele tolod, akkor kegyetlenül gyorsul. Az Orfû-Pécs vonalon hajtottam meg még a benzines Corit, pillanatok alatt 120-130-nál járt a mutató :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.27 09:26:51
Legutóbbi átlag 4.8. 95% sietõs országút, 5% város. És kicentiztem: 54.4 litert tankoltam. A sárga jelzés után: Mórahalom-Szeged-Kecskemét=kb 110 km. Asszem még vagy 10-20 km belefért volna :D Ó igen, és MOL Evot kapott. Meglátjuk a köv. átlagot.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.09.27 18:43:19
Idézetet írta: "Kgabe"
Legutóbbi átlag 4.8. 95% sietõs országút, 5% város. És kicentiztem: 54.4 litert tankoltam. A sárga jelzés után: Mórahalom-Szeged-Kecskemét=kb 110 km. Asszem még vagy 10-20 km belefért volna :D Ó igen, és MOL Evot kapott. Meglátjuk a köv. átlagot.

Nekem a sárga jelzés megjelenésekor 13 liter megy bele. Általában még egy 100-ast szoktam így menni, és akkor tudok beletenni 46-48 litert. Mondjuk nem tudom, hogy a dízelnél mikor jelez a lámpa...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.09.28 12:07:59
Nekem múlt hét végén volt egy Biatobágy - Mohács turném. Péntek este indultunk, 90-100 körül végig országúton elõzés nélkül. Amikor leértünk 4,6-at mutatott az átlag fogyi mérõ. Persze 2 méter tolatás után már 4,7 lett. Hazafelé felment 4,8-ra. Most pedig már 5,0-n áll. Ma lesz tankolás, kiváncsi vagyok mennyi lesz a tényleges fogyi. (Eddig max 0,3 l mutatott kevesebbet a BC.)
Modnjuk most az szokásosnál keményebbre fújtam a kereket - 2,7-re 2,5 helyett - de hátul utazott egy fagyasztó láda az asszony és a gyerek mögött.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.28 21:21:50
Idézetet írta: "afekete"

Na, ez szép fogyi. Én is azt szerettem az ilyen autómban, hogy 90 körül csurogva nagyon kellemesen tudott (nem) fogyasztani.
De azért a mostaniban is szeretem, hogy hajtva (110-130 országút) mutat 4.8-at :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.09.29 13:54:16
Na most megvolt egy telitank, és úgy tûnik nem hazudott a BC - vagy nem sokat, mert az elõzõ tank nem telitank volt.
Kontrasztként ma 1 óra 15 per alatt átjöttem Biatorbágyról Erzsébetre - 33 km. 7,8 volt a legnagyobb átlag fogyi - reggel tankolás után volt nullázva. Azért még ez sem rossz.
(Persze a dieselt meg öldökölve tudnám csak 6,0-ig hajtani. :-) Majd legközelebb. :otlet: Most várom a lottó ötöst.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.29 22:57:36
Lottó 5ös után sztem nagy ívben tojnál a fogyira :wink:
Amúgy legutóbbi: 4,55. Ezt pedig szinte kizárólag országúton, többnyire sietve. Mol Evo anyaggal, 3000-ért síma dízelt rátankolva. (ne kövezzetek, volt egy 3000-es Mol utalványom, azt használtam el.)
Szóval lehet, hogy van vmi ebben a prémium dízel dologban? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.09.29 23:37:19
Idézetet írta: "Kgabe"
Lottó 5ös után sztem nagy ívben tojnál a fogyira :wink:
Amúgy legutóbbi: 4,55. Ezt pedig szinte kizárólag országúton, többnyire sietve. Mol Evo anyaggal, 3000-ért síma dízelt rátankolva. (ne kövezzetek, volt egy 3000-es Mol utalványom, azt használtam el.)
Szóval lehet, hogy van vmi ebben a prémium dízel dologban? :hmm:

Én mondtam, hogy jó. :nana:
Nagyon gondolkodom, hogy tartósan csak ilyeneket tankolok. :hmm:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.09.30 22:56:00
Hát, állítólag az autó meghálálja a kénmentes anyagot. Asszem ilyen szempontból pl a korai vvt-i motorokat említették. Mindenesetre most (pl anyagi megfontolásból) síma ment bele, ezzel is meglátjuk mit tud. Jövõ héten 4 nap alatt úgyis beleszalad majd 1400km.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.01 10:33:54
Nekem legutóbbi kalandom:

Hajdúszoboszló - Hortobágy (33), Dormánd - Budapest (M3), belváros majd visszafelé Budapest - Miskolc - Görbeháza (M3), - Hajdúszoboszló. Átlagfogy: 7,2

Autópályán 130-140 km/h, országút 90 - 110 km/h. A 33-as meglehetõsen üres este... :)

üdv, Zs.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.01 11:47:06
Idézetet írta: "czsiga"
Nekem legutóbbi kalandom:

Hajdúszoboszló - Hortobágy (33), Dormánd - Budapest (M3), belváros majd visszafelé Budapest - Miskolc - Görbeháza (M3), - Hajdúszoboszló. Átlagfogy: 7,2

Autópályán 130-140 km/h, országút 90 - 110 km/h. A 33-as meglehetõsen üres este... :)

üdv, Zs.
Ilyen sok a fogyid  :kacsint: Én rendszeresen járok le Debrecen Budapest, M3, majd 35, este az is üres, mikor jövök vissza, akkor már nem annyira. Múlt heti fogyimat megnézheted az átlagfogyi ikonra kattintva, sztem magáért beszél   :nagymosoly: Én büszke vagyok rá. Mondjuk a tied kevésbé szennyezi a környezetet  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.01 12:28:34

Gratula. :)

Lehet, hogy még nem találtam meg az optimális fordulatszám/váltás pontokat. Remélem a jövõben csökkeni fog a fogyasztás. Legalábbis a dealer szerint ha már bejáratódott a motor, akkor javul a fogyasztás is valamennyit.

Na, majd meglátjuk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.01 12:30:31
Ja, bocsi, nem tudtam, hogy még bejáratós, akkor nem gond, pár decit fog még csökkenni. Padlógázas gyorsítás 2750-nél váltani, 5. ben lehet menni 60-al városban... Ez kell hozzá...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.10.01 13:08:27
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "czsiga"
Nekem legutóbbi kalandom:

Hajdúszoboszló - Hortobágy (33), Dormánd - Budapest (M3), belváros majd visszafelé Budapest - Miskolc - Görbeháza (M3), - Hajdúszoboszló. Átlagfogy: 7,2

Autópályán 130-140 km/h, országút 90 - 110 km/h. A 33-as meglehetõsen üres este... :)

üdv, Zs.
Ilyen sok a fogyid  :kacsint: Én rendszeresen járok le Debrecen Budapest, M3, majd 35, este az is üres, mikor jövök vissza, akkor már nem annyira. Múlt heti fogyimat megnézheted az átlagfogyi ikonra kattintva, sztem magáért beszél   :nagymosoly: Én büszke vagyok rá. Mondjuk a tied kevésbé szennyezi a környezetet  :pofa:

Gratula. :)

Lehet, hogy még nem találtam meg az optimális fordulatszám/váltás pontokat. Remélem a jövõben csökkeni fog a fogyasztás. Legalábbis a dealer szerint ha már bejáratódott a motor, akkor javul a fogyasztás is valamennyit.

Na, majd meglátjuk.

Az elsõ 1000 km átlagához képest kb 1l-el kevesebbet eszik most! (pedig jobban nyomom, mint akkor)

-Kb 5000km után állt be a fogyasztás, aztán kb 10000-ig még csökkent egy kicsit (hogy jobban összeszoktunk, vagy a motor járódott be még egy kicsit, azt nemtudom) aztán a 2. olajcserekor 0w-40 olaj került bele, az addigi 5W-40 helyett, és még kb 4 decit csökkent a fogyasztás. Most pl 7,7 nél tartok az utolsó 500km -ra, úgy, hogy volt 3x 30 km 170-180-as tempó is benne, és a héten máskor sem tudtam most 130-al gurigázni, inkább 140-150-volt mindenhol az autópályán. ( máshol meg nemigen jártam most vele).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.10.01 21:45:56
Az elmúlt 2300 km-en 5,15 jött ki 85% Bp. 65% prémium dizel anyaggal. Teccik! :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.01 22:05:15
Idézetet írta: "PParker"
Az elmúlt 2300 km-en 5,15 jött ki 85% Bp. 65% prémium dizel anyaggal. Teccik! :nagymosoly:

Dízellel nem ér!!!  :)

Ja,. egyébként papíron nekem is D4D van, mert az okmányirodában elrontották a típus nevét :)
De a motor benzines. Kár hogy ilyenkor az autót nem lehet a papír után átszereltetni :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Savaria - 2006.10.01 22:09:04
Idézetet írta: "PParker"
Az elmúlt 2300 km-en 5,15 jött ki 85% Bp. 65% prémium dizel anyaggal. Teccik! :nagymosoly:

Szombathelyen az OMW-nél kerek 25 Ft-tal drágább a prémium gázolaj. :shock:  :shock:  :shock:
Felétek mennyi a különbség?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.10.01 22:31:55
Idézetet írta: "Savaria"
Idézetet írta: "PParker"
Az elmúlt 2300 km-en 5,15 jött ki 85% Bp. 65% prémium dizel anyaggal. Teccik! :nagymosoly:

Szombathelyen az OMW-nél kerek 25 Ft-tal drágább a prémium gázolaj. :shock:  :shock:  :shock:
Felétek mennyi a különbség?

Kb annyi. Shell VPD-t 285,9,-ért tankoltam ma (ugyanott sima 260,9), de OMV PD-t is ennyiért láttam. De ez a legolcsóbb ár amit láttam, van ennél 5-10 Ft is drágábban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.10.02 09:20:50
A prémium-nem prémium különbség mindig állandó. Csak az nem mindegy, hogy mi a kiinduló ár. Pl síma dízel Szeged és prémium Kmét között már csak 8 ft a differencia. Ez már így jobban hangzik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.10.02 10:38:48
Idézetet írta: "Kgabe"
A prémium-nem prémium különbség mindig állandó. Csak az nem mindegy, hogy mi a kiinduló ár. Pl síma dízel Szeged és prémium Kmét között már csak 8 ft a differencia. Ez már így jobban hangzik.

Ok de ott sima is olcsóbb. :kacsint:
Viszont, ha 0,4-0,5 literrel csökenti a prémium anyag a fogyasztást, akkor a 25 Forintos árkülönbség eltünik.
és + még ott van az egyéb jótékony hatásai a jobb minõségû anyagnak... :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: six - 2006.10.03 10:00:55
Sziasztok,

meséljetek, mit nézzek meg ha nekem az 1.4vvti sedan 9-et fogyaszt városban? Vagy ez nálam nem sok mert csak a Ti autótok termeli a benzint? :-) Pihekönnyû a lábam, nem tekerem neki (nem is lehet, egyébként, eddigi autóimhoz képest lomha jószág).

s.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.10.03 10:27:52
Idézetet írta: "six"
Sziasztok,

meséljetek, mit nézzek meg ha nekem az 1.4vvti sedan 9-et fogyaszt városban? Vagy ez nálam nem sok mert csak a Ti autótok termeli a benzint? :-) Pihekönnyû a lábam, nem tekerem neki (nem is lehet, egyébként, eddigi autóimhoz képest lomha jószág).

s.

Elsõre a légszûrõ-gyertya kettõst javasolnám...
És persze sok függ a stíluson is...
Pl. mikor váltasz, stb. (Az igazán takarékosok, mint pl. Zénóka 50-nél már 5.-ben vannak.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.10.03 10:42:55
Idézetet írta: "six"
Sziasztok,

meséljetek, mit nézzek meg ha nekem az 1.4vvti sedan 9-et fogyaszt városban? Vagy ez nálam nem sok mert csak a Ti autótok termeli a benzint? :-) Pihekönnyû a lábam, nem tekerem neki (nem is lehet, egyébként, eddigi autóimhoz képest lomha jószág).

s.

Mennyire város? ha rövid távok (<5-6km) vagy nagyon dugós szakasz, akkor bõven jó. Ha nem, akkor figyelj a vezetési stílusodra, az 1,4-est ne nagyon vátsd föl 2300-2500 fordulat alatt, ott csak erölködik; olajcserekor legalább 5w-40 vagy inkább 0w-30 vagy 0w-40 olaj.

Persze, hogy lomhának érzed, az 1,4-nek 4400-nál van a nyomatékmax, 2000-fordulat alatt alig csinál valamit. Ha hozzászoktál egy alul nyomatékosabb motorhoz, akkor ott a baj, hogy túl hamar fölkapcsolgatsz.

- Jó példa erre, hogy elõzõ gépem (Opel Vectra 2,0 16v) egyik szervizelése alkalmával szüleim 1,3 Swiftjét használtam, és azzal a vezetési stílussal, amivel a Vectra a városban 9l alatt elvolt, kb 12-13l fogyija lett a Swiftnek! utána elkezdtem pörgetni a gépet ( 3000 körüli váltások...) és láss csodát visszament 7l köré a fogyasztása - nomeg tudtam vele úgy gyorsulni, hogy ne legyek útakadály.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.10.03 12:06:28
Idézetet írta: "six"
Sziasztok,

meséljetek, mit nézzek meg ha nekem az 1.4vvti sedan 9-et fogyaszt városban? Vagy ez nálam nem sok mert csak a Ti autótok termeli a benzint? :-) Pihekönnyû a lábam, nem tekerem neki (nem is lehet, egyébként, eddigi autóimhoz képest lomha jószág).

s.

Hát, szerintem is mindenképpen sok a 9 l-es fogyi. Nekem az 1.6-os nem akar 8.1 l-es átlagnál feljebb menni Pesten. Reggel és délután használom, akkor pedig rendesen van forgalom. Igaz, dugózni nem nagyon szoktam, mert inkább eltekergek a mellékutcákban, ha valamelyik nagyobb út beáll. Kb. 3 hete cseréltem ki az olajat, a Toyotás helyett, -ami 5w30, ha jól tudom-, Castrol 0w30-as került bele. Elõtte 3-4 decivel magasabb volt a fogyi, úgyhogy belejátszhat ez is.
De az is igaz, hogy a levegõszûrõt érdemes kicserélni, ha már nagyon koszos, vagy max. félévente-évente. Ha megvárnám a 40000 km-es csereperiódust, nem tudom mennyi levegõt kapna szegény motor. És 2-3 havonta ki szoktam fújni sûrített levegõvel is, nem semmi mennyiségû kosz szokott ilyenkor távozni belõle. Érdemes ugyanezt a pollenszûrõvel is eljátszani, igaz, az nem befolyásolja a fogyasztást.  :nagymosoly:  És ha nem lehet tudni, hogy mikor voltak a gyertyák cserélve, ajánlott azt is megejteni, nem vészes az áruk.

Ezek után nem létezik, hogy ennyit fogyasszon a gép!  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.10.03 12:27:44
Még valami!
Nem lenne baj ha egy kicsit meghajtanád a gépet!
Egy 50-100km-es 140-150es tempóval megtett, autópályás kaland is sokat segíthet.
Eltávolítja a lerakódásokat, stb...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.10.03 12:41:18
Idézetet írta: "Misi"
Még valami!
Nem lenne baj ha egy kicsit meghajtanád a gépet!
Egy 50-100km-es 140-150es tempóval megtett, autópályás kaland is sokat segíthet.
Eltávolítja a lerakódásokat, stb...

Errõl jut eszembe: az sem mindegy, hogy milyen benzint tankolsz. Én az elõzõ autómnál tapasztaltam, hogy a Klubpetrol-Tesco-Auchan benzinekkel nem megy "rendesen" és többet fogyaszt, mint a márkásabb üzemanyagokkal. Az utóbbi 2 hétben én pl. az OMV Carrera 95-öst tankolom.  :tonqe:  Csak 5 Ft-tal drágább, mint a sima 95-ös, és tényleg jól megy tõle a járgány!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.03 13:03:41
új eredmény:

Hszob-Szolnok-Budapest (4-es fõút) + Belváros (reggel) oda-vissza 430 km 6,7-es átlagfogy. Az jó?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.10.03 19:02:48
Idézetet írta: "czsiga"
Hszob-Szolnok-Budapest (4-es fõút) + Belváros (reggel) oda-vissza 430 km 6,7-es átlagfogy. Az jó?

Az pont megegyezik a gyári vegyes fogyasztással. Most nekem is ennyit mutat a BC. Szerintem rendben van, 100 ló körüli, szívó benzines, 1,2 tonnás autók ennél nem sokszor fogyasztanak kevesebbet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.03 19:22:17
Idézetet írta: "czsiga"
új eredmény:

Hszob-Szolnok-Budapest (4-es fõút) + Belváros (reggel) oda-vissza 430 km 6,7-es átlagfogy. Az jó?

A 4-es úton ez egy jó eredmény! Elõzgetni is kellett, vagy beálltál valami mögé és 70-80?  :kacsint:  Mert ez utóbbi esetben sok  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.10.03 21:03:58
Idézetet írta: "kekesiz"
Idézetet írta: "Misi"
Még valami!
Nem lenne baj ha egy kicsit meghajtanád a gépet!
Egy 50-100km-es 140-150es tempóval megtett, autópályás kaland is sokat segíthet.
Eltávolítja a lerakódásokat, stb...

Errõl jut eszembe: az sem mindegy, hogy milyen benzint tankolsz. Én az elõzõ autómnál tapasztaltam, hogy a Klubpetrol-Tesco-Auchan benzinekkel nem megy "rendesen" és többet fogyaszt, mint a márkásabb üzemanyagokkal. Az utóbbi 2 hétben én pl. az OMV Carrera 95-öst tankolom.  :tonqe:  Csak 5 Ft-tal drágább, mint a sima 95-ös, és tényleg jól megy tõle a járgány!

Ennek ellentmond, hogy én nemigen tankolok máshol, mint Tesco, Klubpetrol, és semmivel nem megy rosszabbul, és nem fogyasz többet, mint ÖMV 95-vagy 98-al, igaz én a városban viszonylag keveset használom, ezért mindíg jól ki van égve a motor, és nemigazán tudnak lerkódások keletkezni :) -Pl. tesco gazdaságossal értem el eddigi csúcssebességemet (205)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.04 08:21:25
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "czsiga"
új eredmény:

Hszob-Szolnok-Budapest (4-es fõút) + Belváros (reggel) oda-vissza 430 km 6,7-es átlagfogy. Az jó?

A 4-es úton ez egy jó eredmény! Elõzgetni is kellett, vagy beálltál valami mögé és 70-80?  :kacsint:  Mert ez utóbbi esetben sok  :nagymosoly:

Kellett elõzgetni, de mivel reggel ötkor indultunk (+3 kolléga) így egy átlagos 90-100 km/h-ás sebességgel lehetett menni. Ahol meg volt 2x2 sáv ott kb. 110 km/h volt a tempó. A fed.comp 72 km/h-ás átlagot mutatott, de gondolom ezt fõleg a belvárosi gurul-fék-gurul-fék üzemmód okozta. Visszafelé meg hál'Istennek megúsztuk a pesti dugót, így ott nem romlott az átlag annyit. A 4-es kicsit zsúfoltabb volt visszafelé, de nem volt sok teherautó beragadás.

Autópályán 7,5 l/100km -bõl sikerült megoldani ugyanezt a távot. Hszob-Hortobágy-Füzesabony-Bp.

Zs.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.04 08:39:15
Idézetet írta: "czsiga"
Autópályán 7,5 l/100km -bõl sikerült megoldani ugyanezt a távot. Hszob-Hortobágy-Füzesabony-Bp.

A 33-as út igen jó fogyi szempontból, ha nem mérnek, be lehet állni egy 110-120-as tempóra, hosszú egyenes szakaszok, kevés lassú jármû (teherkocsi). Régen sokat jártam arra, mikor a pálya csal Füzesabonyig volt meg.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.10.04 08:57:01
Legutóbbi átlag: 5l. Ez nagyrészt sietõs országút, sietõs pálya. Pl Dunaújváros-Szeged (háztól-házig) 1:35.  (165 km).

A 2001-es, 1.4-es Corolla 9 literes fogyasztása sztem is sok. Nekem volt januárban betegség miatt egy két hetes idõszak, mikor csak városban mozogtam. Ordító hidegek, sok járatás, hidegindítás, rövid távok és ekkor sem ment 7.5 fölé. Bár azt is nagyon sokalltam, mert amúgy 6 körül jártam vele.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2006.10.04 10:47:14
Csak hogy dízeltõl is legyen nagy fogyasztás a fórumon:

6,81 l / 100 km Ez az eddigi legnagyobb átlagfogyasztásom...
Úgy sikerült elérni, hogy Sopron-Budapest-Tihany-Sopron útvonalon
2 személy + csomagtartó tele + hátsó ülésen csomagok + 2 MTB a tetõn,
majd 5 személy + csomagtartó tele + 1 MTB a tetõn csomagokkal
autópályán 140 -es tempóval, fõúton 110 - 120 -as tempóval közlekedtem. :vezetes:
Ez így kb 500 km volt, még kétszázat mentem normál használattal.
A bicaj a tetõn elég rendesen meglódítja a fogyasztást, 140 környékén úgy
1,5 - 2 l -el volt több a pillanatnyi fogyasztás, mint 'normálisan'.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: six - 2006.10.04 16:27:37
Idézetet írta: "kekesiz"
Errõl jut eszembe: az sem mindegy, hogy milyen benzint tankolsz.

Köszönöm szépen mindenkinek a tippeket! Majd jelentkezem az eredményekkel. :-) Tény hogy hamar váltogatok felfelé; sajnos fordulatszámmérõ nincs a kocsiban, majd fülre hagyatkozom ("sajnos" igen keveset hallani... :-) ). Dugóban viszonylag ritkán, inkább sok kis távot megyek.

s.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.10.04 20:03:52
Idézetet írta: "Tamás69"
Mennyire város? ha rövid távok (<5-6km) vagy nagyon dugós szakasz, akkor bõven jó. Ha nem, akkor figyelj a vezetési stílusodra, az 1,4-est ne nagyon vátsd föl 2300-2500 fordulat alatt, ott csak erölködik

Azért ez nem teljesen igaz. Én 2000-nél szoktam váltani és nem szoktam rossz fogyasztást elérni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.04 22:56:36
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "Tamás69"
Mennyire város? ha rövid távok (<5-6km) vagy nagyon dugós szakasz, akkor bõven jó. Ha nem, akkor figyelj a vezetési stílusodra, az 1,4-est ne nagyon vátsd föl 2300-2500 fordulat alatt, ott csak erölködik

Azért ez nem teljesen igaz. Én 2000-nél szoktam váltani és nem szoktam rossz fíogyasztást elérni.

Tény hogy most a csapból is az folyik, hogy egy modern, injektoros motort padlógázzal kell gyorsítani, akkor tutifogyi...
Én próbáltam úgy is, nekem nem jött össze, :arrow:  minimális gázadás, hamar fölváltani, én csak ezzel a módszerrel tudok alacsony fogyikat elérni... :nemtom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.10.04 23:41:30
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "Tamás69"
Mennyire város? ha rövid távok (<5-6km) vagy nagyon dugós szakasz, akkor bõven jó. Ha nem, akkor figyelj a vezetési stílusodra, az 1,4-est ne nagyon vátsd föl 2300-2500 fordulat alatt, ott csak erölködik

Azért ez nem teljesen igaz. Én 2000-nél szoktam váltani és nem szoktam rossz fogyasztást elérni.

Tény hogy most a csapból is az folyik, hogy egy modern, injektoros motort padlógázzal kell gyorsítani, akkor tutifogyi...
Én próbáltam úgy is, nekem nem jött össze, :arrow:  minimális gázadás, hamar fölváltani, én csak ezzel a módszerrel tudok alacsony fogyikat elérni... :nemtom:

Hát a korán felváltás melett én kb. 2/3 - 3/4 gázzal gyorsítok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.10.04 23:47:41

Nekem is ez utóbbi válik be.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.10.05 00:08:32
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "afekete"
Hát a korán felváltás melett én kb. 2/3 - 3/4 gázzal gyorsítok.

Nekem is ez utóbbi válik be.

Csatlakozom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.10.05 08:05:13
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "afekete"
Hát a korán felváltás melett én kb. 2/3 - 3/4 gázzal gyorsítok.

Nekem is ez utóbbi válik be.

Csatlakozom.

a padlógázas gyorsítást 3000-es fordulat alatt kerülöm, é sha nem nagyon gyorsítok, akkor 3000 alatt váltok, tehát én is viszonylag ritkán gyorsítók padlógázzal!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.05 09:12:57
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "afekete"
Hát a korán felváltás melett én kb. 2/3 - 3/4 gázzal gyorsítok.

Nekem is ez utóbbi válik be.

Csatlakozom.

Nem is fogyaszt úgy a kocsitok, mint az enyém... :vag2:  :vag1:  :D  8)
 :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.10.05 11:34:18
Idézetet írta: "Peti500"
Nem is fogyaszt úgy a kocsitok, mint az enyém... :vag2:  :vag1:  :D  8)
 :wink:

Miért, mennyi fogyaszt a Corollád?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.05 19:23:09
6.6 volt a rekordom, teszem hozzá vastagabb gumikkal, rendkívüli módon visszafogottan vezetve, (1tankra levetítve kb. 1-2-3  :arrow: 4ezer fölé pörgetés :nagymosoly: ) ohne klíma, ohne dugó viszont csak város!

Nem szeretném reprodukálni, csak jólesik a tudat, hogy ennyivel is ellehet járkálni...
Amúgy normál használat mellett 7-7,5el eljárok, télen 8liter stagnál.

A negatív rekordom nyomulással sok klímázással  9-9,5 liter volt...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.10.06 08:35:45

Akkor visszaminõsítem a vezetési tudásod.  :nagymosoly: Nekem rövid utak + város egy tankra jutó átlaga sose ment 6,5 fölé. Télen a maxom 6,9 volt - mondjuk ebben volt valószinüleg egy 400 km országút is. Nekem ugye most 6.3 az átlagom. És városban - dugóval - sem mutatott még 7,5-nél többet a BC. Szóval 2000-nél elváltani - ha fogyasztás a fontos! (Ha meg némi erõre van szükség, majd visszaváltok.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.10.06 09:11:26
Idézetet írta: "afekete"
Nekem rövid utak + város egy tankra jutó átlaga sose ment 6,5 fölé.

Ez E12-vel tartós vegyes használatban szinte lehetetlen lenne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.06 09:29:28
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "afekete"
Nekem rövid utak + város egy tankra jutó átlaga sose ment 6,5 fölé.

Ez E12-vel tartós vegyes használatban szinte lehetetlen lenne.

Nekem most a BC 6,2-n áll, 380 km megtétele után. Ebben volt egy Békéscsaba-Mátészalka táv, a többi Jármi-Mátészalka közti ingázás (kb. 14 km oda-vissza)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.10.06 10:00:19
Idézetet írta: "attila01"
Nekem most a BC 6,2-n áll, 380 km megtétele után. Ebben volt egy Békéscsaba-Mátészalka táv, a többi Jármi-Mátészalka közti ingázás (kb. 14 km oda-vissza)

Tehát sok városi közlekedés nincs benne... ;)

Nekem is 6,3 volt az átlag egy középtempós Gyöngyös-Cegléd-Gyöngyös után, de a városban szépen felkúszott a munkába járás alatt 7,0-re. Rövid városi utakkal nem tudok mit kezdeni, mert 1. alig melegszik fel a motor, már meg kell állni 2. rengeteg kanyar és keresztezõdés van abban a 3 km-ben, ahogy munkába járok, alig tudok negyediket kapcsolni. Ezért mondtam, hogy ha mondjuk az út felét városban teszed meg, akkor borzasztó nehéz 6,5 körül tartani a fogyasztást. Persze ha az üres Hungária körúton szaladgál az ember, az más tészta. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.06 10:54:48
Idézetet írta: "afekete"

Akkor visszaminõsítem a vezetési tudásod.  :nagymosoly: .)

Öööööööö, hát hogy is mondjam, az okés hogy mindkettõnknek Corollája van, de azért van némi különbség... :wink:  
Egy E12-tõl szép teljesítmény 7liter alatt(!!!!) eljárni, ahogy írtam idegtépõ is, hogy állandóan tojás van a jobb láb alatt... :x  
Normál körülmények közt szinte lehetetlen ilyen fogyasztást kihozni egy e12 1.4-tõl, a d4d-k járnak normál használat mellett 5-6literrel városban és nem mellékesen a gyár 8,3-8,4-et ad már városi ciklusnak, úgyhogy azért sztem nem olyan rossz az a 6.6-os fogyi... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.06 10:58:07
Srácok!
Azt ugye nem felejtjük el, hogy nekem nincsenek -egy tankra levetítve- ilyen 100-200km-es "sumák" vidéki túrák... :wink:  
110%-ban város, annak minden nyûgjével... :?
Cím: benzinszintmérõ
Írta: cZsiga - 2006.10.06 13:00:39
Az normális, hogy 530km megtétele után, éppen, hogy csak kicsivel van fél tank alatt a mutató a benzinszintmérõben?

Zs.
Cím: Re: benzinszintmérõ
Írta: attila01 - 2006.10.06 13:12:29
Idézetet írta: "czsiga"
Az normális, hogy 530km megtétele után, éppen, hogy csak kicsivel van fél tank alatt a mutató a benzinszintmérõben?

Zs.

 :nagymosoly:  ha már üres tankot mutatna, az nem lenne normális  :nagymosoly:
Egyébként meg tankoláskor kiderül  :nagymosoly:
Cím: Re: benzinszintmérõ
Írta: PParker - 2006.10.06 13:15:46
Idézetet írta: "czsiga"
Az normális, hogy 530km megtétele után, éppen, hogy csak kicsivel van fél tank alatt a mutató a benzinszintmérõben?

Zs.

Nekem 600-nál még lazán a felén áll... :nagymosoly:
Cím: Re: benzinszintmérõ
Írta: cZsiga - 2006.10.06 13:17:52
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "czsiga"
Az normális, hogy 530km megtétele után, éppen, hogy csak kicsivel van fél tank alatt a mutató a benzinszintmérõben?

Zs.

Nekem 600-nál még lazán a felén áll... :nagymosoly:

aha, jó neked   :nagymosoly:

akkor megnyugszom  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.10.06 13:42:53
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "afekete"

Akkor visszaminõsítem a vezetési tudásod.  :nagymosoly: .)

Öööööööö, hát hogy is mondjam, az okés hogy mindkettõnknek Corollája van, de azért van némi különbség... :wink:  
Egy E12-tõl szép teljesítmény 7liter alatt(!!!!) eljárni, ahogy írtam idegtépõ is, hogy állandóan tojás van a jobb láb alatt... :x  
Normál körülmények közt szinte lehetetlen ilyen fogyasztást kihozni egy e12 1.4-tõl, a d4d-k járnak normál használat mellett 5-6literrel városban és nem mellékesen a gyár 8,3-8,4-et ad már városi ciklusnak, úgyhogy azért sztem nem olyan rossz az a 6.6-os fogyi... :roll:

Jó van na, de azért cukkolni lehet?  ;-)
Cím: Re: benzinszintmérõ
Írta: whis - 2006.10.06 15:35:03
Idézetet írta: "czsiga"
Az normális, hogy 530km megtétele után, éppen, hogy csak kicsivel van fél tank alatt a mutató a benzinszintmérõben?

Ez egy benzinesnél nagyon jó érték!  :pofa:
Én most tankoltam 46.5 litert jól telecsorgatva, ez 712 km alatt fogyott el. Ebbõl 70 km autópálya, 410 országút és a maradék ~230 km város.  :pofa:
A következõ átlagom rosszabb lesz, mert lesz benne egy csomó pálya  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2006.10.06 18:48:31
Én tegnap tankoltam a Corolla TS-be, full városban 10,2-es átlag jött ki. Ez egész jó, fõleg annak tükrében, hogy a gyári városi normafogyasztása 11,1 liter.

http://www.spritmonitor.de/en/detail/153254.html
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.06 19:39:20
Idézetet írta: "G6"
Én tegnap tankoltam a Corolla TS-be, full városban 10,2-es átlag jött ki. Ez egész jó, fõleg annak tükrében, hogy a gyári városi normafogyasztása 11,1 liter.

A kb. 10lityós átlag milyen használat mellett értendõ... :figyellek:  
Gondolom ilyenkor nem annyira nyomod neki... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2006.10.06 22:32:55
Idézetet írta: "Peti500"

A kb. 10lityós átlag milyen használat mellett értendõ... :figyellek:  
Gondolom ilyenkor nem annyira nyomod neki... :nagymosoly:

Hát, nemannyira nyomom, de azért a forgalom 90%-ánál még mindig gyorsabb vagyok :) Lámpától nemnagyon szoktak gyorsabban indulni, és egy-két kihuzatás is belefér, nomeg hegyen lakom, szóval minden nap meg kell másznom többször is egy 350 m-es szintkülönbséget. Cserébe viszont a rakparton is elég sokat megyek, ami jótékonyan hat a fogyira. Normális esetben amúgy 11 körül fogyaszt, ez a 10,2 most kiugróan alacsony volt, de rendszeresen 11 alatt van mostanában.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.07 13:20:32
Valami fogyi csökkenést, vagy gyorsulás növekedést tapasztaltál a 100-as benzinnel?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.07 13:33:31
Idézetet írta: "KLaco"
Valami fogyi csökkenést, vagy gyorsulás növekedést tapasztaltál a 100-as benzinnel?

Én igen  :nagymosoly:  fogyasztás növekedést.
Cím: egyre jobb
Írta: cZsiga - 2006.10.09 12:04:13
Legutóbbi benzinkutas kalandomnál meglepõdtem, ilyet még nem láttam:

714 km megtétele után még 10 liter volt a tankban...

wow.

Ezek szerint több, mint 800 km a hatótávolsága a kocsinak...
ejjj. mintha dízel lenne :)

üdv, Zs.
Cím: Re: egyre jobb
Írta: nemtamas - 2006.10.09 12:51:50
Idézetet írta: "czsiga"
Legutóbbi benzinkutas kalandomnál meglepõdtem, ilyet még nem láttam:

714 km megtétele után még 10 liter volt a tankban...

wow.

Ezek szerint több, mint 800 km a hatótávolsága a kocsinak...
ejjj. mintha dízel lenne :)

üdv, Zs.

Augusztusi tankolásomkor 945 km után sikerült
majdnem 45 liter gázolajt belegyömöszölni a tankba...

Lehet, hogy a kocsim dízel?  :mrgreen:   :rohog:  
A hatótávolságot már ki sem merem számolni!  :10:

Üdv.:
nemtamas
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.09 13:04:29
még off, de már nem sokáig.
Az én asztrám most, hogy sokat vidékeztem, 625 km /27,5 liter gázolaj fogyasztást produkált.

Szerintem nagyon jó, fõleg, hogy no turbó és hát '93-as a drágaságom  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.10.09 16:14:09
Idézetet írta: "fekosz"
Szerintem nagyon jó, fõleg, hogy no turbó

Többek közt pont ezért olyan jó - no turbó, no plusz levegõ, no plusz fogyi   :nagymosoly:  and no power
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.09 20:29:20
6,58 volt a multkori fogyim, szokásos Debi-BP M3-on 130 alatt kivéve pár km-et, amikor üldözõsdit játszottam 160ig, fõúton 80-110. Város 50.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.10 06:46:28
A hétvégi fogyasztási adat: 650 km 7.2
Ebbõl M3 Polgárig nyugis 140-(150), majd Polgártól erõs köd miatt 70-80-(90) 130 km, visszafelé Polgárig 100-120 viszonylag egyenletesen, majd M3 Pestig 150-175. Város kb 50 km.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.10 06:49:50
Idézetet írta: "whis"
A hétvégi fogyasztási adat: 650 km 7.2
Ebbõl M3 Polgárig nyugis 140-(150), majd Polgártól erõs köd miatt 70-80-(90) 130 km, visszafelé Polgárig 100-120 viszonylag egyenletesen, majd M3 Pestig 150-175. Város kb 50 km.
Ilyen tempóban az enyém is ennyit fogyaszt  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.10 08:31:03
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Szerintem nagyon jó, fõleg, hogy no turbó

Többek közt pont ezért olyan jó - no turbó, no plusz levegõ, no plusz fogyi   :nagymosoly:  and no power

Ahogy mondod :( Semmi teljesítmény  :mivan:
Autópályán utazó max. 140  :sir: (Óra szerint (!) )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.10.10 10:04:40
Idézetet írta: "fekosz"
Ahogy mondod :( Semmi teljesítmény  :mivan:

OFF
Tegnap volt szerencsém egy ilyen 1.7es szívódízel combohoz... A gázpedál lényegében csak dísz, szerintem a szél lökdöste odébb a kocsit. Lényegtelen volt, hogy hogy áll a pedál, sehogy sem ment - csak vánszorgott..
ON
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.10 10:40:56
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Ahogy mondod :( Semmi teljesítmény  :mivan:

OFF
Tegnap volt szerencsém egy ilyen 1.7es szívódízel combohoz... A gázpedál lényegében csak dísz, szerintem a szél lökdöste odébb a kocsit. Lényegtelen volt, hogy hogy áll a pedál, sehogy sem ment - csak vánszorgott..
ON

Szerintem az opelnek ez egy eléggé mellékvágány "fejlesztése" :(
Gyenge kezdés után erõs visszaesés  :sir:

Én 3 évet lehúztam vele, ezután a Cori már egy impreza lesz :)
Cím: Re: egyre jobb
Írta: cZsiga - 2006.10.10 14:15:53
Idézetet írta: "nemtamas"
Idézetet írta: "czsiga"
Legutóbbi benzinkutas kalandomnál meglepõdtem, ilyet még nem láttam:

714 km megtétele után még 10 liter volt a tankban...

wow.

Ezek szerint több, mint 800 km a hatótávolsága a kocsinak...
ejjj. mintha dízel lenne :)

üdv, Zs.

Augusztusi tankolásomkor 945 km után sikerült
majdnem 45 liter gázolajt belegyömöszölni a tankba...

Lehet, hogy a kocsim dízel?  :mrgreen:   :rohog:  
A hatótávolságot már ki sem merem számolni!  :10:

Üdv.:
nemtamas

Én pont ezért nem vettem dízelt, mert nem mertem megkockáztatni az infarktust, hogy már 1000 km-t mentem és még mindig van benne üzemanyag. Szóval sokkal jobb, hogy 800 km-enként tankolok. Há' nem?  :nagymosoly:

Meg egyébként is, ha olyan sokáig nem kell tankolni, még a végén elfelejtném, hogy mennyi az ára, meg hogy hogyan kell, meg mit... Szóval, sokkal jobb, ha gyakrabban kell tankolni  :nagymosoly:  . Így is szörnyû, hogy milyen ritkán tankolok a kollégák európai autóihoz képest. ejj.

 :toy: power
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.10 22:00:14
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Ahogy mondod :( Semmi teljesítmény  :mivan:

OFF
Tegnap volt szerencsém egy ilyen 1.7es szívódízel combohoz... A gázpedál lényegében csak dísz, szerintem a szél lökdöste odébb a kocsit. Lényegtelen volt, hogy hogy áll a pedál, sehogy sem ment - csak vánszorgott..
ON

Én is jártam pár évig egy ilyennel, nem volt azzal gond, de pörgetni kellett. A 140-et (óra szerint) gond nélkül vitte, szinte mindig erre állt be. Egyszer még 175-ig feltoltam, pedig akkor már igencsak túl volt a 100e km-en. Mondjuk meg kellett tanulni lendületbõl elõzni, mert nem volt egy ugróbajnok.
Viszont a nyugis használatot meghálálta azzal, hogy kellemesen fogyasztott. De a szemét kitaposva se igen ment 7 liter fölé.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: horvathadam - 2006.10.20 22:18:06
Kedves Tulajdonostársak!

4 napja kaptam a cégemtõl egy 2003-as corollát. A computer szerint az átlagfogyasztás 9,5 l/100 km. Amit pedig a benzinmutató mutat, az még rémisztõbb: állítólag teli tankkal kaptam, a mutató pedig alig 120 km alatt majdnem a 1/2 jelzésre állt. Az az igazság, hogy még a két jelzés sincs egymással összhangban, nemhogy a gyári, meg az általatok leírt adatokkal. Létezik ilyen probléma ezeknél az autóknál? Ha igen, mit kell tennem, hogy nem menjen rá a gatyám a céges kocsira (a benzint ugyanis nem fizetik bele)?

Várom az ötleteket, és köszönöm is õket!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.20 22:22:53
Idézetet írta: "horvathadam"

Hát jó kérdés. Elsõ körben azt kellene megtudni, hogy mikor volt szervízben, és mit cseréltek benne. Sok oka lehet, pl mennyire hajtották szét, mennyire városban használták, milyen olaj van benne, mennyire taposod neki. Lehet rossz benne valami, ami a motorba bejuttatandó benzin mennyiségét szabályozza... Majd az okosabbak részletezik, amúgy simán tud ennyit fogyasztani, ha 6000nél váltassz, és 2-esben mész városban 50-el  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kekesiz - 2006.10.20 23:14:54
Idézetet írta: "horvathadam"
Kedves Tulajdonostársak!

4 napja kaptam a cégemtõl egy 2003-as corollát. A computer szerint az átlagfogyasztás 9,5 l/100 km. Amit pedig a benzinmutató mutat, az még rémisztõbb: állítólag teli tankkal kaptam, a mutató pedig alig 120 km alatt majdnem a 1/2 jelzésre állt. Az az igazság, hogy még a két jelzés sincs egymással összhangban, nemhogy a gyári, meg az általatok leírt adatokkal. Létezik ilyen probléma ezeknél az autóknál? Ha igen, mit kell tennem, hogy nem menjen rá a gatyám a céges kocsira (a benzint ugyanis nem fizetik bele)?

Várom az ötleteket, és köszönöm is õket!

Szia!

1. ötlet: Elõször a levegõszûrõt nézném meg a helyedben. Kikapni 10 másodperc. Ha nagyon koszos, érdemes kicserélni. A Bárdiban vettem 2 hete én is, Japanparts márkájút, ~2500 Ft-ért. Ez nagyon belejátszhat a fogyiba.  :nana:

2. ötlet: Nekem a Scorpiomnál volt olyan, hogy sokat fogyasztott. Aztán megmérték a CO-ját, és nagyon magas volt. Elsõ körben a Lambda-szonda került gyanúba, és valóban, cseréje után megszûnt a magas fogyi.
Viszont ez nem olyan olcsó mulatság, mint a légszûrõ csere.  :nene:

3. ötlet: a gyertyákat is érdemes megnézni, ha régen voltak cserélve, akkor cserélni. Darabja a márkakereskedésekben 1500 Ft (Denso).  

4. ötlet: bocsi a feltételezésért is, de a guminyomás nem túl alacsony?  :nagymosoly:

5. ötlet: valami *** a motor vezérlése körül, pl. a légtömeg (vagy légmennyiség) mérõ romlott el.

Egyébként szervizkönyves az autó? Mert abból ki kéne derülnie, hogy mit, mikor cseréltek.

Városban ennyi egyébként a fogyasztása, vagy országúton?

Nekem 120 km alatt (amiben város is van jócskán), jó, ha a telinél egy negyed osztással lejjebb megy a benzin mutató. Pedig én sem papásan vezetek, ahogy egy car-társ már megfogalmazta.  :nagymosoly:

Üdv, Zoli
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.21 00:14:02
Idézetet írta: "horvathadam"
Kedves Tulajdonostársak!

4 napja kaptam a cégemtõl egy 2003-as corollát. A computer szerint az átlagfogyasztás 9,5 l/100 km. Amit pedig a benzinmutató mutat, az még rémisztõbb: állítólag teli tankkal kaptam, a mutató pedig alig 120 km alatt majdnem a 1/2 jelzésre állt. Az az igazság, hogy még a két jelzés sincs egymással összhangban, nemhogy a gyári, meg az általatok leírt adatokkal. Létezik ilyen probléma ezeknél az autóknál? Ha igen, mit kell tennem, hogy nem menjen rá a gatyám a céges kocsira (a benzint ugyanis nem fizetik bele)?

Várom az ötleteket, és köszönöm is õket!

Elõször is verd tele a tankot, majd csapasd le :arrow:  menjél vele!
Utána tudsz konkrét fogyasztást mérni, az hogy azt mondták tele van... :szemforgat:  
A Corolla benzinmérõje elég becsapós, kb. 100km-ig meg se mozdul, aztán mintha fejbe vágták volna úgy megy le folyamatosan félig...
Amúgy gondolom elõtte is cégautóként szuperált a verda, nem tarom soknak ezek után a 9,5et egy 1.4 kombitól... :hmm:

Már bocs de -és tisztelet a kivételnek- a céges autósok nem a könnyû lábukról híresek... :wink:
Úgyhogy telitank, kompi nulláz, és menjél vele!
Normál használat mellett 8liter körüli értéknek kell kijönnie...
Üdv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: horvathadam - 2006.10.21 22:18:59
Köszönöm mindenkinek a választ, megnézek mindent, és ha nem megy lejjebb, szólok a cégnél valakinek, hogy gond van. Egyébként nagyon kellemes autó, a feleségemnek is tetszik, csak kicsit sajnáljuk még az elõzõ renault megane break-et, mert az már a szívünkhöz nõtt. remélem ez is odanõ, és a fogyasztása is csökken, mert azért érezni, hogy ez egy nagyon jó kis japán autó!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.22 14:49:16
Idézetet írta: "Peti500"
Normál használat mellett 8liter körüli értéknek kell kijönnie...
Üdv.

Ma mentem Mátészalkáról Békéscsabára, majd onnét Füzesgyarmatra. Indulás elõtt tankotam, a fedcompot nem nulláztam le (elõzõ tankoláskor nulláztam). A fedcomp 6,5-t mutatott indulás elõtt. Kicsit sietõs volt az út, végig 110-120-al mentem, városokban 60-70 közt (4.-el). 280 km megtétele után gondoltam megnézem az átlagot, mennyivel ment feljebb. 6,3-at mutat most a fedkomp  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.22 14:56:11
Idézetet írta: "horvathadam"
Köszönöm mindenkinek a választ, megnézek mindent, és ha nem megy lejjebb, szólok a cégnél valakinek, hogy gond van. Egyébként nagyon kellemes autó, a feleségemnek is tetszik, csak kicsit sajnáljuk még az elõzõ renault megane break-et, mert az már a szívünkhöz nõtt. remélem ez is odanõ, és a fogyasztása is csökken, mert azért érezni, hogy ez egy nagyon jó kis japán autó!

Tényleg azzal kezdd , hogy leméred rendesen a fogyasztást . Vagyis : teletankolni , aztán menni vele (sokat , többszáz km-t) , és utána lehetõleg ugyanazon kút ugyanazon kútoszlopánál ismét teletankolni , majd kiszámítani a fogyasztást . Ebbõl rögtön kiderül , hogy tényleg van-e valami gond vele , vagy sem .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.22 18:04:17
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Peti500"
Normál használat mellett 8liter körüli értéknek kell kijönnie...
Üdv.

Ma mentem Mátészalkáról Békéscsabára, majd onnét Füzesgyarmatra. Indulás elõtt tankotam, a fedcompot nem nulláztam le (elõzõ tankoláskor nulláztam). A fedcomp 6,5-t mutatott indulás elõtt. Kicsit sietõs volt az út, végig 110-120-al mentem, városokban 60-70 közt (4.-el). 280 km megtétele után gondoltam megnézem az átlagot, mennyivel ment feljebb. 6,3-at mutat most a fedkomp  :shock:

Mivel kérdés Budapestrõl szólt, ezért én városi fogyasztásnak mondtam a 8litert...
Városon kívül persze hogy kisebb a fogyi...
Én városba csináltam egyszer 6.5-öt is... :vag1:  
És ebbe semmi vidéki turné nem volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.23 21:54:23
Ha hiszitek ha nem, 6,08-as fogyit sikerült kihozni a kocsiból. 110-120 között mentem autópályán, de kb 20km-et 130-al, és volt 2 lejtõ, amin 150ig elengedtem, fõúton 80-100 között mentem, és volt benne város is rendesen, rövid utakkal, 60, illetve 40-el. Hihetetlen. Ezen a héten rástartolok a 6 alatti fogyira, 70-el mentem országúton tartósan, 40-el, ahol kellett faluban, autópályán 120, és 50km-et 110-el, utánna a 35-ösön 90-et tartottam. Hazafelé ha sikerül, 110-el akarok menni szinte végig autópályán, ahol meg elõzni kell, ott 120, nem nyomom neki a hegyeken lefelé, és fõúton nem megyek 90 fölé. Elvben sikerülnie kellene. Nem tesz jót amúgy az alacsony fordulat a kocsinak  :kacsint:  :nagymosoly: 2200nál váltok felfelé rendszeresen, 4.-et általában kihagyom, kivéve fõúton, mert az E10-nél 2200 3.ban az 50 óra szerint. Ja és erõteljese gyorsítással, majdnem padlógáz. Csak azért majdnem, mert alacsony fordulaton nem illik  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.24 08:31:48

Bocs, rossz helyen vágtam meg a hozzászólásod. Az enyémmel csak kiegészíteni akartam, persze tudom hogy te mire értetted.
Egyébként tegnap visszaérkeztem Jármiba, a nem lenullázott fedcomp 6,2-n áll. 510 km-t mentem, a tank szintjelzõje épp fél alatt áll. Vagyis ennek az 510 km-nek az átlaga biztos hogy 6 alatt van. Az érdekes az hogy most egyáltalán nem akartam spórolni, így végig a fent leírtak alapján mentem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.24 08:42:40
Idézetet írta: "KLaco"
Ha hiszitek ha nem, 6,08-as fogyit sikerült kihozni a kocsiból. 110-120 között mentem autópályán, de kb 20km-et 130-al, és volt 2 lejtõ, amin 150ig elengedtem, fõúton 80-100 között mentem, és volt benne város is rendesen, rövid utakkal, 60, illetve 40-el. Hihetetlen. Ezen a héten rástartolok a 6 alatti fogyira, 70-el mentem országúton tartósan, 40-el, ahol kellett faluban, autópályán 120, és 50km-et 110-el, utánna a 35-ösön 90-et tartottam. Hazafelé ha sikerül, 110-el akarok menni szinte végig autópályán, ahol meg elõzni kell, ott 120, nem nyomom neki a hegyeken lefelé, és fõúton nem megyek 90 fölé. Elvben sikerülnie kellene. Nem tesz jót amúgy az alacsony fordulat a kocsinak  :kacsint:  :nagymosoly: 2200nál váltok felfelé rendszeresen, 4.-et általában kihagyom, kivéve fõúton, mert az E10-nél 2200 3.ban az 50 óra szerint. Ja és erõteljese gyorsítással, majdnem padlógáz. Csak azért majdnem, mert alacsony fordulaton nem illik  :kacsint:

Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)

Off, nekem csúszik még a kocsi egy hetet, de cserébe kárpótolnak, eddig csak jó tapasztalataim vannak a Toyota Max kereskedéssel.
(HMVHely)
Amint megvan, én is aktívan beszállok a fogyi tapasztalatok leírásába.
Attól tartok viszont, hogy eleinte nem lesz az a húde tök jól fogyaszt érzésem :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.24 08:45:09
Idézetet írta: "Palaczk"
Tényleg azzal kezdd , hogy leméred rendesen a fogyasztást .

Azért egy levegõszûrõ biztos jót tesz mindenképp :)
Én azt is tennék bele telitank elõtt  :vag2:
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.24 20:07:59
Idézetet írta: "fekosz"
Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)
Hát, akkor te még nem láttad Zénóka Yarisát, az a kocsi nem nagyon lát 2000 feletti fordulatot  :kacsint: mégis egyben van. Hidd el, alacsony fordulattal nem tudsz úgy tönkretenni 1 kocsit, mint ha 3000-es fordulaton mész folyamatosan. Amúgy autópályán a 110 az már bõven 3250 -es fordulat  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.10.24 20:33:45
Röviden : 10 napos az autóm 1000 km 72 liter benzin 50% város
Elsõre ennyi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.24 21:26:56
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "KLaco"
Ha hiszitek ha nem, 6,08-as fogyit sikerült kihozni a kocsiból. 110-120 között mentem autópályán, de kb 20km-et 130-al, és volt 2 lejtõ, amin 150ig elengedtem, fõúton 80-100 között mentem, és volt benne város is rendesen, rövid utakkal, 60, illetve 40-el. Hihetetlen. Ezen a héten rástartolok a 6 alatti fogyira, 70-el mentem országúton tartósan, 40-el, ahol kellett faluban, autópályán 120, és 50km-et 110-el, utánna a 35-ösön 90-et tartottam. Hazafelé ha sikerül, 110-el akarok menni szinte végig autópályán, ahol meg elõzni kell, ott 120, nem nyomom neki a hegyeken lefelé, és fõúton nem megyek 90 fölé. Elvben sikerülnie kellene. Nem tesz jót amúgy az alacsony fordulat a kocsinak  :kacsint:  :nagymosoly: 2200nál váltok felfelé rendszeresen, 4.-et általában kihagyom, kivéve fõúton, mert az E10-nél 2200 3.ban az 50 óra szerint. Ja és erõteljese gyorsítással, majdnem padlógáz. Csak azért majdnem, mert alacsony fordulaton nem illik  :kacsint:

Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)

Off, nekem csúszik még a kocsi egy hetet, de cserébe kárpótolnak, eddig csak jó tapasztalataim vannak a Toyota Max kereskedéssel.
(HMVHely)
Amint megvan, én is aktívan beszállok a fogyi tapasztalatok leírásába.
Attól tartok viszont, hogy eleinte nem lesz az a húde tök jól fogyaszt érzésem :(

És hogyan kárpótolnak?  :nagymosoly:

RE: fogyasztás: Holnap átállítom a kocsit, hogy termelje a benzint... Így azt hiszem én nyerem majd a fogyiversenyt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.24 22:02:44
Igazából afekete adta az ihletet, mert láttam a fogyijait, és irigykedni kezdtem, ezért gondoltam én is összehozom, nehogy már a 12 éves Corim ne tudjon ilyet  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 01:22:25
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "fekosz"
Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)
Hát, akkor te még nem láttad Zénóka Yarisát, az a kocsi nem nagyon lát 2000 feletti fordulatot  :kacsint: mégis egyben van. Hidd el, alacsony fordulattal nem tudsz úgy tönkretenni 1 kocsit, mint ha 3000-es fordulaton mész folyamatosan. Amúgy autópályán a 110 az már bõven 3250 -es fordulat  :kacsint:

Jaja . És Zénóka Yarisában bõven 300 ezer fölött van . Aztán valahogy mégsem akar megártani neki az a fránya alacsony fordulat . Meg az ex-Carinájának sem ártott meg , amit majdnem 500 ezer km-rel adott el és most 600 van benne .

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 01:29:02
Idézetet írta: "KLaco"
Ha hiszitek ha nem, 6,08-as fogyit sikerült kihozni a kocsiból. 110-120 között mentem autópályán, de kb 20km-et 130-al, és volt 2 lejtõ, amin 150ig elengedtem, fõúton 80-100 között mentem, és volt benne város is rendesen, rövid utakkal, 60, illetve 40-el. Hihetetlen. Ezen a héten rástartolok a 6 alatti fogyira, 70-el mentem országúton tartósan, 40-el, ahol kellett faluban, autópályán 120, és 50km-et 110-el, utánna a 35-ösön 90-et tartottam. Hazafelé ha sikerül, 110-el akarok menni szinte végig autópályán, ahol meg elõzni kell, ott 120, nem nyomom neki a hegyeken lefelé, és fõúton nem megyek 90 fölé. Elvben sikerülnie kellene. Nem tesz jót amúgy az alacsony fordulat a kocsinak  :kacsint:  :nagymosoly: 2200nál váltok felfelé rendszeresen, 4.-et általában kihagyom, kivéve fõúton, mert az E10-nél 2200 3.ban az 50 óra szerint. Ja és erõteljese gyorsítással, majdnem padlógáz. Csak azért majdnem, mert alacsony fordulaton nem illik  :kacsint:

Simán összehozhatod a 6 liter alatti fogyit . Ha jól emlékszem musicnak gyakran sikerült , a tiéddel azonos motoros E11-esével . De én is többször megcsináltam az 1.6-os Carinával , pl. úgy , hogy országúton 100 körül mentem föl Pécsrõl BP-re , majd pályán 110-el vissza Siófokig , és onnan úton megint 100 körül . Simán 6 alatt maradt a fogyi . Jóbarátom legutóbb a horvátországi nyaralásukon a 2.0 kombi Carinájával (manuál váltós) etetett 6 litert . Mi több , a Camryvel is ennyit hoztam össze most két hete , az erdélyi utam során , odafelé menet . Az 1.4-es E10-eseddel ezt bõven alul kell , hogy tudd múlni . Egyébként gyári adat szerint tartós 90-el 5.3 a kocsid fogyasztása - és ne felejtsük el , hogy ez óra szerint 100-as , vagy kevéssel az alatti tempót jelent .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.25 07:16:20
Idézetet írta: "Palaczk"
Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:
Sztem még a szocializmusból jött, hogy a régi kocsiknak a kenése nem volt elég alacsony fordulaton, ezért kellett pörgetni õket 1 picit jobban...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.25 08:52:19
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "fekosz"
Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)
Hát, akkor te még nem láttad Zénóka Yarisát, az a kocsi nem nagyon lát 2000 feletti fordulatot  :kacsint: mégis egyben van. Hidd el, alacsony fordulattal nem tudsz úgy tönkretenni 1 kocsit, mint ha 3000-es fordulaton mész folyamatosan. Amúgy autópályán a 110 az már bõven 3250 -es fordulat  :kacsint:

Félreértettél :)
Nem azt mondtam, hogy tönkremegy, ha így használod, arra céloztam, hogy a fogyid fog nõni idõvel, mert lekokszosodnak a szelepek, stb..
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.25 08:58:06
Idézetet írta: "czsiga"

És hogyan kárpótolnak?  :nagymosoly:

RE: fogyasztás: Holnap átállítom a kocsit, hogy termelje a benzint... Így azt hiszem én nyerem majd a fogyiversenyt.

Fogyi: Te nyertél! :)

Kárpótlás: 3 nap csúszás miatt (ami 5 nap lesz, mert hétköznap nem utazok ezért le Vásárhelyre) 30 e huf-os gratisz keretet kaptam, amiért választhattam valamit.
Én a vonóhorog mellett voksoltam  :nagymosoly:
Az csak (kisker ár!) 28 000 huf  :kacsint:
Pénteken, vagy szombaton megyek elvileg érte, már várom azért, fõleg, hogy már ma mehetnék :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.25 09:00:46
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "fekosz"
Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)
Hát, akkor te még nem láttad Zénóka Yarisát, az a kocsi nem nagyon lát 2000 feletti fordulatot  :kacsint: mégis egyben van. Hidd el, alacsony fordulattal nem tudsz úgy tönkretenni 1 kocsit, mint ha 3000-es fordulaton mész folyamatosan. Amúgy autópályán a 110 az már bõven 3250 -es fordulat  :kacsint:

Jaja . És Zénóka Yarisában bõven 300 ezer fölött van . Aztán valahogy mégsem akar megártani neki az a fránya alacsony fordulat . Meg az ex-Carinájának sem ártott meg , amit majdnem 500 ezer km-rel adott el és most 600 van benne .

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:

Látom, ezt tisztázni kell :)
Félreértettetek!

Nem arra gondoltam, hogy tönkre megy, ha nem pörög, csupán arra, hogy hosszú távon nem jó, ha alacsony fordulaton elvált az ember.

...vagy tévedek?
Az ignácom alacsony fordulaton használva többet evett, mint optimális pörgetésnél.

Erre gondoltam, ne harapjátok le a fejem  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.10.25 11:25:39
hétvégén hosszu út, naygrészt pálya 580km/39 liter.  6,7 liter .  de végig totál toltam a kocsinak pályán 130-140-150 jól megrakva, stb
nekem 7 alatt jó. ugyis "olcso"  a nafta
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.25 11:51:54
Idézetet írta: "murray"
hétvégén hosszu út, naygrészt pálya 580km/39 liter.  6,7 liter .  de végig totál toltam a kocsinak pályán 130-140-150 jól megrakva, stb
nekem 7 alatt jó. ugyis "olcso"  a nafta

Ez nagyon jó fogyasztás!
Bárcsak az én korim is ennyit enne :)
Remélem közelit fog  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2006.10.25 13:41:52
Sziasztok!
Új beszállóként két friss adat:
-40.04 liter/540km=>7.41  200km autópálya 140-160, többi Bp.
-40.12liter/482km=>8.3 csak Bp, mostmár nem éppen finoman.

Ha az életcélom lenne, biztos le tudnám vinni 7liter alá is, de nem az :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ozvego - 2006.10.25 16:30:35
Sziasztok!

Erdélyi körüton voltam a hétvégén.
6,2 L/100 Bp-Kolozsvár-Boncida :-) tempo, néhol 110-120 elõzéskor akár 150
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.25 17:37:56
Idézetet írta: "murray"
hétvégén hosszu út, naygrészt pálya 580km/39 liter.  6,7 liter .  de végig totál toltam a kocsinak pályán 130-140-150 jól megrakva, stb
nekem 7 alatt jó. ugyis "olcso"  a nafta

Én meg úgy vagyok vele, hogy télen városban maradjon 8 alatt, autópályás menetben megelégszem, ha 7.5 körül marad.
Sajnos arra képtelen vagyok, hogy a pályán 110-120-at menjek, irígylem is KLacot, hogy képes erre  :pofa:  Országúton viszont keveset megyek. Ha néha be-be esik egy hosszabb táv, akkor viszont mindig 6-ossal kezdõdik az átlagom  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.25 19:32:28
Idézetet írta: "Palaczk"

Jaja . És Zénóka Yarisában bõven 300 ezer fölött van . Aztán valahogy mégsem akar megártani neki az a fránya alacsony fordulat . Meg az ex-Carinájának sem ártott meg , amit majdnem 500 ezer km-rel adott el és most 600 van benne .

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:

A tartósan alacsony fordulat ugyanúgy nem tesz jót a motornak, mint az állandó magas...
A különbség tán annyi, hogy szerencsés esetbe a lerakódások egy autópályás kiégetéskor "eltûnnek"...

Tapasztaltam már, hogy milyen jót tesz egy ilyen "kiégetés" egy olyan autónak amit extrém nagypapa stílusba vezettek... :vezetes:  
Az egyik egy ekotek Gasztma a másik pedig egy dízel 626-os volt, rá se lehetett ismerni utána, fõleg a Mazdára... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.25 21:17:14
Idézetet írta: "Palaczk"

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:

Bele van írva a használati utasításba  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.25 21:35:31
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Palaczk"

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:

Bele van írva a használati utasításba  :nagymosoly:

Szerintem ez az ártalmas fordulatszám-mizéria a következõben foglalható össze:

1100-1200 rpm alatt lehetõleg ne kapcsoljunk 4-5. fokozatot, pörgetni meg addig lehet, amíg az elektronika le nem szabályoz.
Az az 1.4 VVTI simán pörögne 8000 rpm-et is, csak nyílván olyan karbantartási költségek mellet, hogy senki nem venné meg.

A Wankel motorok is simán pörögnek 30 000 rpm-et, csak éppen az rx7-8-ban leszabályozták 10 000 alá, mivel elég abba annyi is.

Szóval, ha nem remeg az autó, és nem sikít nagyon, akkor jó a fokozat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 21:42:11
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:
Sztem még a szocializmusból jött, hogy a régi kocsiknak a kenése nem volt elég alacsony fordulaton, ezért kellett pörgetni õket 1 picit jobban...

Úristen , ez meg miféle rémmese ? Köze nincs a valósághoz .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 21:45:36
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "fekosz"
Az semmi!
Az én verdám csak 2,75-öt eszik persze 50-en :)  :rohog:  :rohog:
Szerintem ne erõltesd ezt a "minél kevesebb fogyi" dolgot, mert az nem tesz jót hosszútávon a kocsidnak, illetõleg a fogyasztásodnak sem.
:)
Hát, akkor te még nem láttad Zénóka Yarisát, az a kocsi nem nagyon lát 2000 feletti fordulatot  :kacsint: mégis egyben van. Hidd el, alacsony fordulattal nem tudsz úgy tönkretenni 1 kocsit, mint ha 3000-es fordulaton mész folyamatosan. Amúgy autópályán a 110 az már bõven 3250 -es fordulat  :kacsint:

Félreértettél :)
Nem azt mondtam, hogy tönkremegy, ha így használod, arra céloztam, hogy a fogyid fog nõni idõvel, mert lekokszosodnak a szelepek, stb..
 :nagymosoly:

Ebben igazad van , de ez csak akkor alakul ki , ha az autót következetesen (tehét soha még véletlenül sem felpörgetve) alacsony fordulaton , méghozzá EXTRÉM alacsony fordulaton használják (a 2500-3000 már messze nem tartozik ide) , és mindezt csak városban , és nagyon hosszú idõn át . Ha ez az összes tényezõ találkozik (amire elég kicsi az esély) , akkor alakulhat ki az általad említett jelenség . Ha közülük bármelyik hiányzik , már nem lesz gond .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 21:48:52
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "murray"
hétvégén hosszu út, naygrészt pálya 580km/39 liter.  6,7 liter .  de végig totál toltam a kocsinak pályán 130-140-150 jól megrakva, stb
nekem 7 alatt jó. ugyis "olcso"  a nafta

Én meg úgy vagyok vele, hogy télen városban maradjon 8 alatt, autópályás menetben megelégszem, ha 7.5 körül marad.
Sajnos arra képtelen vagyok, hogy a pályán 110-120-at menjek, irígylem is KLacot, hogy képes erre  :pofa:  Országúton viszont keveset megyek. Ha néha be-be esik egy hosszabb táv, akkor viszont mindig 6-ossal kezdõdik az átlagom  :nagymosoly:

Már beszéltünk errõl , nagyon nem mindegy , hogy milyen kocsival történik az a tartós 110-120 . Magam is tapasztaltam , hogy pályán egy E12-vel ez már õrjítõen lassúnak , vánszorgásnak tûnik , tehát megértelek :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 21:51:01
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Palaczk"

Hogyan gondolhatja komolyan valaki , hogy ha egy gép egységnyi idõ alatt kevesebb munkát végez , akkor az árt neki  :?:

Bele van írva a használati utasításba  :nagymosoly:

Ja , az van beleírva , hogy kerüljük a túl alacsony fordulatot . Csak éppen az amirõl én beszélek , a 2000-2500 közötti felváltás és ennek eredményeként a következõ fokozatban 1300-1400-1500 környékérõl történõ gyorsítás , az bizony nem túl alacsony fordulat . Túl alacsony fordulat az , amelynél a motor gázadásra már rángat/remeg és csörög-zörög .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 22:00:33
Idézetet írta: "czsiga"
Szerintem ez az ártalmas fordulatszám-mizéria a következõben foglalható össze:

1100-1200 rpm alatt lehetõleg ne kapcsoljunk 4-5. fokozatot, pörgetni meg addig lehet, amíg az elektronika le nem szabályoz.

Az elsõ fele stimmel . A második fele nem : az elektonika ott szabályoz le , ahol a még magasabb fordulat már gyors/azonnali motorkárosodással fenyegetne . Ugye nem gondolja senki , hogy ha pl. teszem azt a 6500-as fordulat már tilos , akkor a 6400 még meg sem kottyan a motornak ? Minél magasabb a fordulat , annál nagyobb a mozgó alkatrészek terhelése és kopása , és ráadásul nem is egyenes arányosság áll fenn a fsz növekedése és a kopás növekedése között , tehát pl. 6000-nél a kopás nem a duplája annak ami 3000-nél van , hanem a többszöröse (általában négyzetes növekedésrõl lehet olvasni) .

Ne értsen félre senki : én nem azt mondom hogy vezessünk full nagypapásan , mindig 2000-nél váltva , sosem engedve még hosszú úton sem 3000 fölé a mutatót . Ezt én sem bírnám ki ép ésszel ;) ... de azt vallom , hogy az az ember , akinek egy kicsit is fontos az autója egészsége (utóvégre a kedves lovát sem hajszolja az jóérzésû ember folyton vágtában) , az általában , az esetek nagy többségében ne engedje váltáskor 2500-3000 fölé a mutatót , ne menjen utazás , pályázás közben sem tartósan 4000-4500 fölött , mint a pestist , úgy kerülje az 5000-5500-nál magasabb fordulatszám-tartományt , és SOHA ne pörgesse a motorját leszabályozásig . Ha ez megvalósul (és ebbe azért elég sokminden belefér) , akkor már elmondható , hogy az ember kíméli a kocsiját . A még alacsonyabb tartományokat pedig az válassza , akinek kimondottan a spórolás a célja . De mechanikailag ezek a még alacsonyabb tartományok sem ártalmasak a motorra, ez sima tévhit , alaptalan .

Mindezek a számok persze ma átlagos , benzines autókra vonatkoznak ; nem dízelekre és nem is az extrém pörgõs sportos benzinesekre á la Honda Type-R vagy épp Toyota TS .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.25 22:01:58
Idézetet írta: "Palaczk"
Túl alacsony fordulat az , amelynél a motor gázadásra már rángat/remeg és csörög-zörög .

 :nagymosoly: Az én autómnál akkor a túl alacsony fordulat tünetei: nem megy, nem megy, megáll  :nagymosoly: . De 5.-ben lehet, hogy 1-2 métert a leállás miatt berángat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 22:04:31
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Palaczk"
Túl alacsony fordulat az , amelynél a motor gázadásra már rángat/remeg és csörög-zörög .

 :nagymosoly: Az én autómnál akkor a túl alacsony fordulat tünetei: nem megy, nem megy, megáll  :nagymosoly: . De 5.-ben lehet, hogy 1-2 métert a leállás miatt berángat.

Hát azért valszeg a te motorod is produkálná a fenti tüneteket , ha mondjuk egy dombon ötösben 800-as fordulatról akarnál gyorsítani ;) ... na , AZ valóban túl alacsony fordulat lenne .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.25 22:14:36

 :)  dombon ötösben 800-as fordulaton a fent említett dolgot csinálná. Nem gyorsulna, nem csörögne, nem zörögne, egyszerûen megállna. Most hirtelen nem emlékszem pontosan, pedig múltkor próbáltam, 5.-ben 800-as fordulaton már 20 alatt megy azt hiszem. De azért ez nem biztos.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.25 22:21:30
Továbbra is állítom, hogy nem okoz gondot, a tartós magas fordulatszám abban a tartományban, amiben a gyár engedi. Szívesen megnéznék egy szabályozás nélküli motort. Biztos, hogy 8000 - 9000 rpm alatt nem sok károsodás jelentkezne. Van ott azért tartalék.

Ezzel együtt inkább NE feszegessük a határokat.  :nagymosoly:

(megjegyzem azért is célszerû limitálni a fordulatszámot, mivel egy szint után már csak hõenergiát termel a motor :) )

Amin egyébként csodálkozom, hogy üresben nem szabályoz le az elektronika 4000 rpm körül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 22:37:36
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Palaczk"
Túl alacsony fordulat az , amelynél a motor gázadásra már rángat/remeg és csörög-zörög .

 :nagymosoly: Az én autómnál akkor a túl alacsony fordulat tünetei: nem megy, nem megy, megáll  :nagymosoly: . De 5.-ben lehet, hogy 1-2 métert a leállás miatt berángat.

Hát azért valszeg a te motorod is produkálná a fenti tüneteket , ha mondjuk egy dombon ötösben 800-as fordulatról akarnál gyorsítani ;) ... na , AZ valóban túl alacsony fordulat lenne .

 :)  dombon ötösben 800-as fordulaton a fent említett dolgot csinálná. Nem gyorsulna, nem csörögne, nem zörögne, egyszerûen megállna. Most hirtelen nem emlékszem pontosan, pedig múltkor próbáltam, 5.-ben 800-as fordulaton már 20 alatt megy azt hiszem. De azért ez nem biztos.

20 alatt aligha , mert a gyári adat szerint 1000-es fordulaton ötösben 35.8 kmh az autód sebessége . Tehát 800-nál 28.64 . Amúgy jó rövid ez a váltó tényleg , szó se róla  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 22:39:58
Idézetet írta: "czsiga"
Továbbra is állítom, hogy nem okoz gondot, a tartós magas fordulatszám abban a tartományban, amiben a gyár engedi.

Gondot nem okoz - az újautó-tulajnak , aki pár évesen eladja a kocsit . Végül is neki tényleg mindegy lehet , hogy a motor 500 ezret vagy csak 300 ezret fut majd , mielõtt fel kell újítani . Én úgy vagyok vele hogy szerintem az autóknak lelkük van , nekem olyanok mint a lovak , ezért nem szívesen kínzom õket , de ez persze szubjektív hülyeség nyilván  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.25 22:45:05
Idézetet írta: "attila01"
 :)  dombon ötösben 800-as fordulaton a fent említett dolgot csinálná. Nem gyorsulna, nem csörögne, nem zörögne, egyszerûen megállna. Most hirtelen nem emlékszem pontosan, pedig múltkor próbáltam, 5.-ben 800-as fordulaton már 20 alatt megy azt hiszem. De azért ez nem biztos.

A múltkor dugóban araszolva tapasztaltam, hogy egyesben alapjáraton simán felmegy egy felüljáróra, nem remeg, nem rángat és nem fullad le. Persze nem magától indulva, hanem finoman meglendítve, majd hagyva motorfékben és hagyni beavatkozni az elektronikát  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.25 22:48:45
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "czsiga"
Továbbra is állítom, hogy nem okoz gondot, a tartós magas fordulatszám abban a tartományban, amiben a gyár engedi.

Gondot nem okoz - az újautó-tulajnak , aki pár évesen eladja a kocsit . Végül is neki tényleg mindegy lehet , hogy a motor 500 ezret vagy csak 300 ezret fut majd , mielõtt fel kell újítani . Én úgy vagyok vele hogy szerintem az autóknak lelkük van , nekem olyanok mint a lovak , ezért nem szívesen kínzom õket , de ez persze szubjektív hülyeség nyilván  :kacsint:

Nem ebbõl a szemszögbõl közelítek, pusztán mûszaki alapon, feltételezem. Majd ha megyek a téligumiért megkérdezem a Toyotás srácokat, hogy mit mondanak errõl. Bár inkább egy-két géptervezõ haverral kellene beszélnem.

Nem a széthajtás mellett és az oktalan nyígatás (milyen szép szó :) ) mellett vagyok, de ne féljünk felpörgetni a motort, ha fel kell, mert nem lesz baja.

Kivéve: hidegben (0°C alatt) semmi esetre se nyomjuk neki, mert már láttam mínuszban keménykedõ havernak szétrepedõ blokkját. Igaz, az a kocsi olyan is volt...

Ha az üzemi hõfokot eléri a motor hõmérséklete és normális minõségû az olaj is, akkor nagy baj nem lehet. Tartom és emelem

 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.25 22:49:10
Idézetet írta: "Palaczk"
szerintem az autóknak lelkük van , nekem olyanok mint a lovak , ezért nem szívesen kínzom õket , de ez persze szubjektív hülyeség nyilván  :kacsint:

 :nagymosoly: A lovakat viszont tréninggel lehet nagyobb teljesítményre képezni. Viszont a kíméletes bánásmód sem biztos, hogy növeli az élettartamukat. Sõt.  :hmm:
De értem, hogy mit akarsz mondani.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.25 23:04:52
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "czsiga"
Továbbra is állítom, hogy nem okoz gondot, a tartós magas fordulatszám abban a tartományban, amiben a gyár engedi.

Gondot nem okoz - az újautó-tulajnak , aki pár évesen eladja a kocsit . Végül is neki tényleg mindegy lehet , hogy a motor 500 ezret vagy csak 300 ezret fut majd , mielõtt fel kell újítani . Én úgy vagyok vele hogy szerintem az autóknak lelkük van , nekem olyanok mint a lovak , ezért nem szívesen kínzom õket , de ez persze szubjektív hülyeség nyilván  :kacsint:

Nem ebbõl a szemszögbõl közelítek, pusztán mûszaki alapon, feltételezem. Majd ha megyek a téligumiért megkérdezem a Toyotás srácokat, hogy mit mondanak errõl. Bár inkább egy-két géptervezõ haverral kellene beszélnem.

Nem a széthajtás mellett és az oktalan nyígatás (milyen szép szó :) ) mellett vagyok, de ne féljünk felpörgetni a motort, ha fel kell, mert nem lesz baja.

Kivéve: hidegben (0°C alatt) semmi esetre se nyomjuk neki, mert már láttam mínuszban keménykedõ havernak szétrepedõ blokkját. Igaz, az a kocsi olyan is volt...

Ha az üzemi hõfokot eléri a motor hõmérséklete és normális minõségû az olaj is, akkor nagy baj nem lehet. Tartom és emelem

 :nagymosoly:

Hát én nem cifrázom tovább , nemtom miért nem lehet azt elképzelni , hogy ha egy szerkezet élettartama x munkaütem , és úgy használjuk , hogy egységnyi megtett útra több munkaütem esik (márpedig a nagyobb fordulatszám , a késõbbi váltás ezt jelenti) , akkor az a szerkezet elõbb el fog kopni ... ha ez nem elég egyértelmû vagy ha nem tartod megalapozottnak , akkor nyugodtan olvass , kérdezz utána .

De azért hadd mondjak egy szerintem jól érzékelhetõ példát . Mondjuk , a kezedben van valamilyen nehéz tárgy , és nekiállsz vele forogni magad körül . Mikor fogja jobban húzni a karodat , mikor akar jobban kiröpülni a kezedbõl - ha lassan vagy ha gyorsan forogsz ? Érthetõ , ugye ? No , hát valami ilyesmi történik a dugattyúval , a fõtengellyel meg a közöttük lévõ alkatrészekkel (hajtókar , csapágy stb) , mikor jár a motor . Minél nagyobb a fordulatszám , annál nagyobb erõk hatnak a dugattyú föl-le mozgásából adódóan a csapágyakra , a fõtengelyre stb . Ergo annál nagyobb azok elhasználódása , kopása is .

Ha igaz lenne amit te mondasz , akkor a motorok élettartama végtelen lenne . Az stimmel hogy a kopás a hideg fázisban többszöröse annak , mint ami üzemi hõmérsékleten jelentkezik - de azért nehogymár valaki komolyan gondolja , hogy meleg motornál a fizika törvényei már nem érvényesek  :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.10.26 07:57:23
Idézetet írta: "Palaczk"
de azért nehogymár valaki komolyan gondolja , hogy meleg motornál a fizika törvényei már nem érvényesek  :nana:

Mondta ezt bárki is?

A gyár nem véletlenül szabályozza le a fordulatot ott ahol.  :nana:   A motorokat úgy kell tervezni, hogy a megengedett fordulat közelében tartósan használva (lásd: autópályázás 180-al meg még többel) is kibírja a terhelést.  :!:

Továbbra is fenntartom (céges tapasztalatokból kiindulva): ha egy autó normálisan van szervízelve, akkor nem fog számottevõen csökkenni a motor élettartama a magasabb fordulatszámtól.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.10.26 08:16:14
Idézetet írta: "Palaczk"
 De azért hadd mondjak egy szerintem jól érzékelhetõ példát . Mondjuk , a kezedben van valamilyen nehéz tárgy , és nekiállsz vele forogni magad körül . Mikor fogja jobban húzni a karodat , mikor akar jobban kiröpülni a kezedbõl - ha lassan vagy ha gyorsan forogsz ?

Ha nagyon lassan forgok jól bokán vágom magam és végem  :shock:  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.10.26 09:13:57
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Palaczk"
de azért nehogymár valaki komolyan gondolja , hogy meleg motornál a fizika törvényei már nem érvényesek  :nana:

Mondta ezt bárki is?

A gyár nem véletlenül szabályozza le a fordulatot ott ahol.  :nana:   A motorokat úgy kell tervezni, hogy a megengedett fordulat közelében tartósan használva (lásd: autópályázás 180-al meg még többel) is kibírja a terhelést.  :!:

Továbbra is fenntartom (céges tapasztalatokból kiindulva): ha egy autó normálisan van szervízelve, akkor nem fog számottevõen csökkenni a motor élettartama a magasabb fordulatszámtól.

Szerintem itt pontot is lehet tenni ennek a vitának a végére. A fizika törvényeit nem kívánom a környezeti hõmérséklet függvényében átértelmezni. Pont a fizika az ami leírja azokat a törvényszerûségeket, ami alapján állítottam azt amit.

Szeke kolléga tapasztalatai alapján megerõsítette gondolatmenetemet. Szóval így már empírikus úton is igazolva látszik a teória.  :nagymosoly:

Konklúzió: abban a fordulatszámtartományban, amelyet a gyár jónak lát használni, vélhetõleg a motor nem szenved károsodást. Persze ez nem jelenti azt, hogy szigorúan 6250 rpm-ig pörgessük a motort.  :nene:

Igazából, és visszatérek még egy kanyarra a fizikához, váltani ott kell, ahol nagyobb fokozatban a kerékre ható nyomaték nagyob ugyanazon sebesség mellett.

Ezt rövid számítás után meg lehet határozni, és máris lehet dinamikusan közlekedni. Ha ez a pont esetleg 6000 rpm, akkor nyílván a Toyota gyár kiváló mérnöki is tisztában voltak vele, hogy esetleg lesz aki kipróbálja. Nyílván gondoltak arra is hogy károsodhat a motor. Amit nem is vitatok, hogy elõfordulhat. De normálisan karbantartott, elõírt minõségû olajjal feltöltve, üzemihõmérsékletre melegedett motorral nem következhet be olyan, a motort károsító folyamat, ami   nagy mértékben csökkentené az élettartamát, mert akkor szerintem arról hallanánk, hogy "de sz*r ez a Corolla, kicsit meghajtottam szétesett". Nem nagyonon hallottam még ilyet, pedig eladtak már vagy 2-3 db Corollát kis bolygónkon.

A forgómozgásos példára a válaszom az, hogy akkor fog elrepülni a kezembõl a forgatott tárgy, ha a kezem által kifejtett szorító erõnél, az arra ellentétesen ható erõk eredõje nagyobb lesz. De ez azért nem jó példa, mert ha ilyen alapon készülne az autó, akkor idõnként elszálna egy-egy dugattyú a kocsiból. És a dugattyú ugye nem forgómozgást végez, mert az a Wankel motorra jelemzõ. Szóval inkább ilyesmi, mint sem az.

De hülyeség lenne, ha ezen vitatkoznánk. Ráadásul én nem is érték hozzá, mivel nem vagyok gépészmérnök, vagy szaki  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.10.26 09:42:31
Idézetet írta: "czsiga"
normálisan karbantartott, elõírt minõségû olajjal feltöltve, üzemihõmérsékletre melegedett motorral nem következhet be olyan, a motort károsító folyamat, ami   nagy mértékben csökkentené az élettartamát

Így gondolom én is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.26 10:38:33
Mindenkinek igaza van! :kacsint:

Biztos hogy jobban kopik. (ami ugye nem effektív károsodás=kopás, mert kénytelen kopni valamit az a szerencsétlen motor)
Aki állandóan magas fordulaton használja, annál tuti, hogy hamarabb befingik a motor...
Csak kérdés mi ez a "hamarabb"???
Nem 468.567km-nél kell egy generál hanem 410.500-nál???  
Szerintem a Corolla tulajok java meg se éli ezt a kort... :D

És akkor a másik oldal: talán még emlékeztek arra a 100ezer km-es 24-órás csõgáz tesztre, Carinával vagy Ave-val csinálták... :hmm:  
100ezer km padlógázon aztán motor szét, nem nagyon találtak számottevõ kopást a motorban... :sunyi:  
És azért normál használat mellett aligha használja valaki így a kocsiját, sõt... :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.26 21:30:34
Jó , szerintem is lezárhatjuk . Mivel abban az alapvetõ dologban , úgy tûnik , a többség egyetért , hogy van összefüggés a jellemzõ fordulatszám-tartomány és a motor élettartama között , de arról persze nincs szó , hogy egy sokat pörgetett motor nagyságrendekkel elõbb tönkremenne . Ezt én is hasonlóan gondolom , úgyhogy ezen a ponton megvan a konszenzus  :)

Azt pedig nézzétek el nekem , hogy egy jelenleg 320 ezret futott autó gazdájaként , amelyet szeretnék még sokáig használni motorfelújítás nélkül (megjegyzem , sikerült is eljuttatnom 147 ezerrõl 321 ezerre érzékelhetõ rosszabbodás nélkül) , talán néha kissé túlhangsúlyozom a motorkímélés problematikáját . Nekem ez a véremben van , nem tehetek róla , nekem tényleg FÁJ , ha a motor pörög  :szemforgat:

És persze van még egy nagyon lényeges szempont , ami indokolja , hogy miért érvelek emellett ilyen elszántan : az pedig a fogyasztás . Ha félre is tesszük a motorkímélést , a fogyasztás és a motor átlagos fordulatszáma között direkt összefüggés van . Dehát ezt a részét nem is vitatta senki , úgyhogy tényleg abbahagyom  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.10.27 22:38:25
Akkor tehát visszakanyarodva a topic témájához: legutolsó átlag: 4.66. Javarészt országút és város. Akarom mondani: csak országút és város. De abból többnyire haladós.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.27 23:14:24
Idézetet írta: "Kgabe"
Akkor tehát visszakanyarodva a topic témájához: legutolsó átlag: 4.66. Javarészt országút és város. Akarom mondani: csak országút és város. De abból többnyire haladós.

Jóbarátnémnak az átlag fölment 5.4-rõl 5.5-re , miután felgangoltunk BP-re 160-170-el , majd ugyanúgy vissza  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.10.28 06:05:01
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "czsiga"
normálisan karbantartott, elõírt minõségû olajjal feltöltve, üzemihõmérsékletre melegedett motorral nem következhet be olyan, a motort károsító folyamat, ami   nagy mértékben csökkentené az élettartamát

Így gondolom én is.

ismerõsöm corollája azért csipegeti az olajat 3 éves igaz a munka helye csak 2 km és így szinte csak hidegen üzemel a motor.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.30 09:41:43
Egy kis beszámoló, átvettem a korit szombat délelõtt.
Lévén én annyira nem vagyok megkattanva az új autó érkezésétõl, nem sok km ment bele a hétvégén.
Szumma 400 körül mutat most az óra.
Ebben benne van, hogy Hódmezõvásárhelyrõl elmentem Szentesre atyámékhoz, majd onnan haza Csongrádra, végül vas. du. haza pestre.
Fogyi (komp.szerint) 7,3/100

Nem tudom, hogy ez jó e kezdésnek, avagy sok, én ha mindig ennyit enne, boldog lennék :)
Ebben volt bõséges országút és némi város is.
Városban 60, országúton (még nem volt átíratva a matricám, így nem pályáztam) 90-110, egy-egy elõzésnél 120.

A fogyimérõm úgy beállt 7,9-rõl egy nap alatt 7,3-ra, hogy már azon filóztam, meghibásodott.
Reggel hidegindításnál felugrott 7,4-re, de "bemelegedés után" visszament 7,3-ra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.10.30 10:05:04

Kedves Fekosz!
Gratula a járgányhoz, végre! (igaz? : :kacsint: ) Sok kellemes és balesetmentes km-t!
A fogyi sztem bõven fog lejjebb menni, fõleg az általad leírt körülmények között. Kb 6-8e km-nél fog beállni teljesen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.30 10:14:33

Ez teljesen jó, pláne ha azt vesszük bejáratós a vasad, meg már kezd hûvösebb lenni, lesz ez még kevesebb is... :wink:  
Pláne ha vegyesbe nyomod az ipart.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: six - 2006.10.30 10:23:47
Pörgetés vs. kopás vs. fogyasztás kérdésében ha legközelebb beültök taxiba, kérdezzétek meg a sofõrt. Örömmel vesézik a témát, legalább hamarabb elmegy az utazással töltött idõ. Meg persze figyeljétek, hogy hogyan vezet, hiszen neki minden liter benzin és szervízelés a bõrére megy. Régebbi taxiknál, németbõl és japánból láttam már bõven 400e feletti gépeket is, amiket nem kellett még generálozni. Legutóbb (nincs egy hete) egy szélrõl elnevezett Népautóban ültem, dízel, 467e km, még nem volt szétszedve. Emiatt gondolom, hogy talán a taxisokról érdemes példát venni.

UPDATE: Bocs, szerettem volna ontopik témát is írni: múltkor kérdeztem, hogy hogyan lehet lejjebb vinni a fogyasztást, most éppen 7.1 (elõtte 9 volt). Úgyhogy köszi a tanácsokat +'1x.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.10.30 10:30:41

Ebbe van valami... :hmm:
Keresztfater 1.6-os Xsarapikásszó: 300ezer fölött jár, ráadásul benzin+gázos, Õ se készül még motorgenerálra, és aszem elég jól fogyaszt neki a nagy lufi...
Majd megkérdem...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.10.30 10:53:39
Idézetet írta: "six"
Pörgetés vs. kopás vs. fogyasztás kérdésében ha legközelebb beültök taxiba, kérdezzétek meg a sofõrt. Örömmel vesézik a témát, legalább hamarabb elmegy az utazással töltött idõ. Meg persze figyeljétek, hogy hogyan vezet, hiszen neki minden liter benzin és szervízelés a bõrére megy. Régebbi taxiknál, németbõl és japánból láttam már bõven 400e feletti gépeket is, amiket nem kellett még generálozni. Legutóbb (nincs egy hete) egy szélrõl elnevezett Népautóban ültem, dízel, 467e km, még nem volt szétszedve. Emiatt gondolom, hogy talán a taxisokról érdemes példát venni.

UPDATE: Bocs, szerettem volna ontopik témát is írni: múltkor kérdeztem, hogy hogyan lehet lejjebb vinni a fogyasztást, most éppen 7.1 (elõtte 9 volt). Úgyhogy köszi a tanácsokat +'1x.

Nekem sok Taxis ismerõsöm van az Õ receptjük a következõ: 7-8000km olaj, olajszürõ és levegõszûrõ csere hidegen nemjáratni alapjáraton (mert úgy terhelésnélkül nehezen melegedik és többet jár hidegen és így jobban kopik és sokat fogyaszt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.30 10:58:42
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "fekosz"
Egy kis beszámoló, átvettem a korit szombat délelõtt.
Lévén én annyira nem vagyok megkattanva az új autó érkezésétõl, nem sok km ment bele a hétvégén.
Szumma 400 körül mutat most az óra.
Ebben benne van, hogy Hódmezõvásárhelyrõl elmentem Szentesre atyámékhoz, majd onnan haza Csongrádra, végül vas. du. haza pestre.
Fogyi (komp.szerint) 7,3/100

Nem tudom, hogy ez jó e kezdésnek, avagy sok, én ha mindig ennyit enne, boldog lennék :)
Ebben volt bõséges országút és némi város is.
Városban 60, országúton (még nem volt átíratva a matricám, így nem pályáztam) 90-110, egy-egy elõzésnél 120.

A fogyimérõm úgy beállt 7,9-rõl egy nap alatt 7,3-ra, hogy már azon filóztam, meghibásodott.
Reggel hidegindításnál felugrott 7,4-re, de "bemelegedés után" visszament 7,3-ra.

Kedves Fekosz!
Gratula a járgányhoz, végre! (igaz? : :kacsint: ) Sok kellemes és balesetmentes km-t!
A fogyi sztem bõven fog lejjebb menni, fõleg az általad leírt körülmények között. Kb 6-8e km-nél fog beállni teljesen.

Köszönöm a gratulációt :)
Bizony végre  :nagymosoly:
Okt. 9-én már itthon volt mo-n.,de csak (27-e) szombatra lett meg minden, az átadáshoz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.30 11:03:43
Idézetet írta: "Peti500"
Ez teljesen jó, pláne ha azt vesszük bejáratós a vasad, meg már kezd hûvösebb lenni, lesz ez még kevesebb is... :wink:  
Pláne ha vegyesbe nyomod az ipart.

Valóban vegyesben használom, de azért olykor-olykor picit több a város, mint a pálya, vagy országút.

Nekem már ez a 7,3 is tetszik, ha meg lentebb megy, egyenesen el leszek alélva tõle :)  :mrgreen:
Reggel egyébként, amikor indultam, 7 fok volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.30 11:22:08
Idézetet írta: "gyulagy"

Nekem sok Taxis ismerõsöm van az Õ receptjük a következõ: 7-8000km olaj, olajszürõ és levegõszûrõ csere hidegen nemjáratni alapjáraton (mert úgy terhelésnélkül nehezen melegedik és többet jár hidegen és így jobban kopik és sokat fogyaszt.

Érdekes dolgot, illetve témát vetettél fel, szerintem ezen is megy majd a "matekozás" :)
Én rögtön megragadnám az alkalmat és feltennék egy buta kérdést  :nagymosoly:
Ez miért is van így?

Elöljáróban elmondanám, hogy Toyotás tapasztalatom eddig nem volt, de a korábbi vvt-i motorral szerelt Ignis, amit vezettem több alkalommal is, nem szerette az indít és egybõl go stílust, ezt a fogyin vettem észre.
A receptem ott a következõ volt:
Beindít, (motor jár), gyereket beültettem, bekötöttem az ülésébe, majd beszálltam és indultunk.
Ez kb. idõben olyan 5 perc. (Kislányról lévén szó  :nagymosoly: )
Ezután már a motor (szo-szo) meleg volt, illetve a fogyi így használva 1,5 literrel ( ! ! ! ) lentebb ment télen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.10.30 21:25:17
Nu, ahogy ígértem, levittem 6 alá a fogyit, mondjuk csak épphogy, de ez azért van, mert volt benne város is egy kevés, de a titok, hogy 120-nál nem szabad gyorsabban menni, fõúton meg inkább 90 alatt kicsivel, meg persze egyenletes haladás. Mivel jön a tél, további fogyi csökkentõ projectet nem tervezek, beállok 6,2 körülre, akkor pont 8000ft lesz egy BP-Debi oda-vissza. Ezen a héten amúgy biztos több lesz, mert siettem 1 kicsit, meg város került, és még kerül is bele bõven.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.10.30 22:19:59

Holnap én is leballagok kelet felé, ha akkora köd lesz, mint gondolom, akkor valszeg a pályán sem tudok 120 fölött menni. Ez egyrészt idegesítõ, másrészt viszont leviszi a fogyit. No, majd meglátom.
Amúgy párszor megpróbáltam, hogy 120 körül tartom a gépet, de legkésõbb Gödöllõ után már 140 körül haladtam, majd a Füzesabonyi letérõ környékén meg 160 körül. Viszont ha "2-vonalas köd" lesz, akkor 110 fölött nem nagyon lehet menni  :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.10.31 08:50:44
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "gyulagy"

Nekem sok Taxis ismerõsöm van az Õ receptjük a következõ: 7-8000km olaj, olajszürõ és levegõszûrõ csere hidegen nemjáratni alapjáraton (mert úgy terhelésnélkül nehezen melegedik és többet jár hidegen és így jobban kopik és sokat fogyaszt.

Érdekes dolgot, illetve témát vetettél fel, szerintem ezen is megy majd a "matekozás" :)
Én rögtön megragadnám az alkalmat és feltennék egy buta kérdést  :nagymosoly:
Ez miért is van így?

Elöljáróban elmondanám, hogy Toyotás tapasztalatom eddig nem volt, de a korábbi vvt-i motorral szerelt Ignis, amit vezettem több alkalommal is, nem szerette az indít és egybõl go stílust, ezt a fogyin vettem észre.
A receptem ott a következõ volt:
Beindít, (motor jár), gyereket beültettem, bekötöttem az ülésébe, majd beszálltam és indultunk.
Ez kb. idõben olyan 5 perc. (Kislányról lévén szó  :nagymosoly: )
Ezután már a motor (szo-szo) meleg volt, illetve a fogyi így használva 1,5 literrel ( ! ! ! ) lentebb ment télen.

Corollát is hasonlóan használom, télen - fõleg nagyon hidegben a jégvakarás, ill. gyerekbeültetés idejére kb 3 perc beindítom, közben meleglevegõ az ablakra fújat ( kb 1 perc mulva már olvaszt, ha nem -20 - van) és a legzordabb tél + budapesti dugó + autópálya 140-150 -18 fokban és nem ment el a fogy 9 literig.

- nyáron meg beindít öv beköt, ablakmosás ( két spricc, négy törlés) és indulás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.10.31 09:05:49

Ez igen, velõs korrekt leírást kaptam.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.31 18:14:02

Ott a lényeg abban , amit gyulagy írt . Az a tuti , így kell csinálni . A hidegen alapjáraton járatás csak árt a motornak , mert ezzel az ember elnyújtja a kopás szempontjából legkárosabb hidegjárati fázist . Minél kisebb a terhelés , annál lassabban melegszik fel a motor - és álló helyzetben alapjáraton a terhelés úgyszólván nulla , a motor csak önmagát forgatja . Tehát lehetõleg azonnal (mondjuk annyi idõ után , míg a biztiövet bekötötted , ezalatt a kenés is stabilizálódik) el kell indulni a legnagyobb hidegben is - és utána óvatosan , de lendületesen gyorsítani , tehát a túl alacsony és túl magas fordulatokat kerülni . Így lesz a leghamarabb meleg a motor , így tart a legrövidebb ideig az a fázis , amíg a kopás hatványozott és a motorolaj is gyorsítottan öregszik (ugyanis ez elsõsorban a hidegjárat alatt történik , akkor kerül bele a benzin , kondenzvíz stb) .

Nagy hidegben néha én is azt csinálom , hogy elõbb beindítom és járatom míg a jeget/havat kapirgálom - de ezt csak azért , mert kényelmes disznó vagyok és így hamarabb jön a fûtés  :? ... azzal viszont mindenki legyen tisztában , hogy az ilyesmi a komfortot fokozza , viszont a motornak csak árt .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.10.31 18:16:32
Idézetet írta: "KLaco"
Nu, ahogy ígértem, levittem 6 alá a fogyit, mondjuk csak épphogy, de ez azért van, mert volt benne város is egy kevés, de a titok, hogy 120-nál nem szabad gyorsabban menni, fõúton meg inkább 90 alatt kicsivel, meg persze egyenletes haladás. Mivel jön a tél, további fogyi csökkentõ projectet nem tervezek, beállok 6,2 körülre, akkor pont 8000ft lesz egy BP-Debi oda-vissza. Ezen a héten amúgy biztos több lesz, mert siettem 1 kicsit, meg város került, és még kerül is bele bõven.

Ha még lassabban mennél , még kevesebbet kajálna , dehát mindenkinek megvan nyilván a személyes határa abban , hogy e téren meddig hajlandó elmenni  :wink: ... én vittem már le a Carinát 6 alá úgy , hogy ebben benne volt némi BP-i közlekedés is , de ehhez országúton 80-90 , pályán 100 körül kellett menni .

Zénóka a te Corolláddal tuti kihozná az 5 literes átlagot  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.01 08:28:24

Én mentem már 5 alatt, de az nem embernek való vezetési stílus  :nagymosoly:
Igaz az csak 50 km átlaga volt. Utána pár nagyobb gázas gyorsítás és hipp hopp fél literrel több is  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.01 16:26:21
A Gázolaj égetõ Cartársakat kérdezném, hogy miféle anyagot, mely kutakat használjátok, mik a tapasztalatok, mi ami mindenképp kerülendõ ( a használt sütõolajról most ne beszéljünk) mi az ami nagyon jó - teljesítmény/fogyasztás szempontjábol?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Savaria - 2006.11.01 17:27:26
Idézetet írta: "Tamás69"
A Gázolaj égetõ Cartársakat kérdezném, hogy miféle anyagot, mely kutakat használjátok, mik a tapasztalatok, mi ami mindenképp kerülendõ ( a használt sütõolajról most ne beszéljünk) mi az ami nagyon jó - teljesítmény/fogyasztás szempontjábol?

Na, errõl megint lesz pár vélemény. :)

Az enyém: kerüld el a bevásárlóközpont típúsú helyeket, csodák nincsenek, valami (általában) nem
lehet egyszerre jó és olcsó. Legnagyobb csalódásom az egyik bp-i közl. eszközrõl elnevezett hely, fogyasz-
tásnövekedés és durva füstölés.

Ami nekem bevált, az Agip. :!:  Símább járás, enyhe fogy. csökkenés, amióta megnyitott ( kb. 2 éve )
rendszeresen ott tankolok ( Iveco, Hiace, és most a Cori D-4D )
Mindíg annál a kútnál, és ugyanannál az oszlopnál tankolok.
Egyébként a Shell - rõl váltottam, nem tetszett a nafta sem, meg a személyzet sem.

Próbáltam néha az OMW -t is, az Agiphoz képest nem éreztem különbséget.

A MOL-t elvbõl nem vagyok hajlandó tankolni, amióta kiszállt a hazai rali támogatásából.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.01 17:53:28
Idézetet írta: "KLaco"
Nu, ahogy ígértem, levittem 6 alá a fogyit, mondjuk csak épphogy, de ez azért van, mert volt benne város is egy kevés, de a titok, hogy 120-nál nem szabad gyorsabban menni, fõúton meg inkább 90 alatt kicsivel, meg persze egyenletes haladás. Mivel jön a tél, további fogyi csökkentõ projectet nem tervezek, beállok 6,2 körülre, akkor pont 8000ft lesz egy BP-Debi oda-vissza. Ezen a héten amúgy biztos több lesz, mert siettem 1 kicsit, meg város került, és még kerül is bele bõven.

Ez nem olyan jó eredmény  :nagymosoly:

Nekem Hszob-BP-Hszob 6,5 -re jön ki, hajnali indulás, országút 100 - 110, elkerülõ, gyorsforgalmi 120-130 km/h. Belvárosi lassulás. Vissza délután 4-körül végig 90-110 km/h. Persze azért tudok ilyenkor gyorsan menni, mert ilyen a forgalom az utakon, és elõzni is kényelmesen lehet. Tehát nem veszélyes. Ja, és mindezt 4 emberrel a fedélzeten és immáron harmadjára!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.01 17:59:16
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
Nu, ahogy ígértem, levittem 6 alá a fogyit, mondjuk csak épphogy, de ez azért van, mert volt benne város is egy kevés, de a titok, hogy 120-nál nem szabad gyorsabban menni, fõúton meg inkább 90 alatt kicsivel, meg persze egyenletes haladás. Mivel jön a tél, további fogyi csökkentõ projectet nem tervezek, beállok 6,2 körülre, akkor pont 8000ft lesz egy BP-Debi oda-vissza. Ezen a héten amúgy biztos több lesz, mert siettem 1 kicsit, meg város került, és még kerül is bele bõven.

Ha még lassabban mennél , még kevesebbet kajálna , dehát mindenkinek megvan nyilván a személyes határa abban , hogy e téren meddig hajlandó elmenni  :wink: ... én vittem már le a Carinát 6 alá úgy , hogy ebben benne volt némi BP-i közlekedés is , de ehhez országúton 80-90 , pályán 100 körül kellett menni .

Zénóka a te Corolláddal tuti kihozná az 5 literes átlagot  :nagymosoly:

Lassabban haladni, mint a megengedett sebesség lehet ugyan, de szerintem (és sok más autós szerint is) veszélyes! Szóval ha a kocsi tud 50-90-130 km/h-val haladni, akkor javaslom az elõírtak szerint megválasztani a sebességet.

 :vezetes:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2006.11.01 18:11:14
Idézetet írta: "Palaczk"
Simán összehozhatod a 6 liter alatti fogyit . Ha jól emlékszem musicnak gyakran sikerült , a tiéddel azonos motoros E11-esével . De én is többször megcsináltam az 1.6-os Carinával , pl. úgy , hogy országúton 100 körül mentem föl Pécsrõl BP-re , majd pályán 110-el vissza Siófokig , és onnan úton megint 100 körül . Simán 6 alatt maradt a fogyi . Jóbarátom legutóbb a horvátországi nyaralásukon a 2.0 kombi Carinájával (manuál váltós) etetett 6 litert . Mi több , a Camryvel is ennyit hoztam össze most két hete , az erdélyi utam során , odafelé menet . Az 1.4-es E10-eseddel ezt bõven alul kell , hogy tudd múlni . Egyébként gyári adat szerint tartós 90-el 5.3 a kocsid fogyasztása - és ne felejtsük el , hogy ez óra szerint 100-as , vagy kevéssel az alatti tempót jelent .

Bizony, nekem (szabályos) autópálya tempóban is 6 liter alatt maradt. A lényeg: minél egyenletesebb sebesség, a sok gyorsítás lassítás árt neki. Persze kérdés, hogy mennyit, mert egyszer Kecskemétet jártam meg úgy, hogy nem autópályán mentem, és végig teherautókat kellett elõzgetni, így sikerült belõle 5,5-et kipréselni - télen...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.01 18:47:57
Idézetet írta: "Tamás69"
A Gázolaj égetõ Cartársakat kérdezném, hogy miféle anyagot, mely kutakat használjátok, mik a tapasztalatok, mi ami mindenképp kerülendõ ( a használt sütõolajról most ne beszéljünk) mi az ami nagyon jó - teljesítmény/fogyasztás szempontjábol?

Ugyan még csak 24000km tapasztalata, de nekem semmi gondom a MOLlal. Szinte mindig ott tankoltam. Volt néhány Shell (nekem gyanus volt a kiadott mennyiség) OMV (mintha kevesebbet evett volna belõle) Néha próbálkozom prémium anyaggal is, de sztem nem annyival jobb, amennyivel drágább. Csak annyi, hogy mintha kicsit jobban menne. Kis kutakat még nem próbáltam. Terveim között szerepel még az Agip féle BlueDiesel kipróbálása. Az nem olyan vészesen drága.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.01 19:01:52
Idézetet írta: "Kgabe"
Terveim között szerepel még az Agip féle BlueDiesel kipróbálása. Az nem olyan vészesen drága.

De semmi különbség normálhoz képest, nem egy prémium anyag az biztos...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.01 20:17:03
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Terveim között szerepel még az Agip féle BlueDiesel kipróbálása. Az nem olyan vészesen drága.

De semmi különbség normálhoz képest, nem egy prémium anyag az biztos...

Esetleg próbáltad már? Tapasztalatok? A marketingrizsa szerint az is prémiumanyag. (igazából csak a Breitling nyereményórára hajtok:D)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.01 20:21:57

Az igazat megvalva én még nem - így felelõtlen értékelés volt :pofa:  -, de az indexforúmban 1,3MJT Fiat GP-sok nagyon lehúzták, annak ellenére, hogy olasz termék lévén valszeg nagyon pozitív megitéléssel indult. Szóval csak az õ véleményükre alapozva írtam a véleményem... :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.01 22:16:44
Nem sikerült kipróbálnom KLaco stílusát és csökkenteni a fogyit, mivel egy deka köd nem volt. Ráadásul olyan CD-t vittem, ami hajtotta elõre a gépet  :kacsint:  Próbáltam 130-at tartani, de mindig azt vettem észre, hogy a mutató már 150 fölött áll, így egy idõ után feladtam és 145-150 körül tartottam. A 36-oson meg iszonyat mennyiségû teherkocsit kaptam, azokat kerülgettem. Végül 7.5 lett az átlag 370 km város, 170 km pálya és 110 km országút után.
Visszafelé több lett, bár a polgári felhajtónál még 6.4 volt az országút átlaga, de a pályán nem ment a mutató 155 alá  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.01 22:21:09
Idézetet írta: "Savaria"

...Az enyém: kerüld el a bevásárlóközpont típúsú helyeket, csodák nincsenek, valami (általában) nem
lehet egyszerre jó és olcsó. Legnagyobb csalódásom az egyik bp-i közl. eszközrõl elnevezett hely, fogyasz-
tásnövekedés és durva füstölés.
...

Én nagyonsokszor Tesco Auchan, meg Klubpetrol benzineket tankoltam, és a Corolla semmit nem mondott ellenük, De gázolajnál tartok az olcsó verzióktól, gondolom hiányoznak a megfelelõ adalékok belõlük.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.11.01 22:44:47
Dízellel különösen célszerû elindulni, mert télen még menet közben is reménytelenül lassan melegszik be, alapjáraton meg szinte soha...

Mivel éjszaka garázsban alszik a kocsi, így télen leginkább munka után szokott jól kihûlni a motor. Ilyenkor lámpa fel, járatom néhány másodpercet, és elkezdek kiállni a parkolóból. Amíg nagy a csörömpölés, addig csak nagyon óvatosan haladok vele, szerencsére ez a hang 15-20 mp után eltûnik. Szerintem az adagoló eleve több üzemanyagot add ilyenkor, ezzel segítve a motor (de nem a hûtõvíz!) bemelegedését.

Alapjáraton reménytelen a fûtés, 800 métert teszek meg egy lámpáig, ahol van, hogy több percet is állok, majd a fûtés akkor szokott megjelenni, amikor a lámpa átenged és felgyorsítok 60-70-re. Az automata klíma nagyon hasznos, mert pontosan tudja, hogy mikor lehet elkezdeni fûteni.

Az indokolatlanul lassú haladás (megengedett maximális sebességnél lassabban, amikor nincs olyan körülmény, ami indokolná) alapvetõen bunkóság és balesetveszélyes. Autópályán még elfogadható egy 110-es tempó, de ha már a kamionok, buszok is megelõznek, akkor az már durva és általában erõsen zavarja a forgalmat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.11.01 22:56:47
Idézetet írta: "czsiga"
Ez nem olyan jó eredmény  :nagymosoly:

Nekem Hszob-BP-Hszob 6,5 -re jön ki, hajnali indulás, országút 100 - 110, elkerülõ, gyorsforgalmi 120-130 km/h. Belvárosi lassulás. Vissza délután 4-körül végig 90-110 km/h. Persze azért tudok ilyenkor gyorsan menni, mert ilyen a forgalom az utakon, és elõzni is kényelmesen lehet. Tehát nem veszélyes. Ja, és mindezt 4 emberrel a fedélzeten és immáron harmadjára!
Ilyen friss technikával könnyû  :kacsint: Amúgy grat  :nagymosoly:

Whis, ha már hozzászoktál a gyors tempóhoz, nehéz alább adni, én mielõtt a Debrecen-BP utaimat elkezdtem, talán ha 120km-et vezettem autópályán, akkor se mentem 130 fölött, szal nekem nem idegen a dolog. Persze jól esik néha 1-1 lejtõn elhajtani 150 ig a gépet, de mivel a gumijaim nem az igaziak, inkább tartósan nem megyek ennyivel, na meg persze a fogyi. Amúgy meg az a titok, hogy idõben elindulok, és tudom, hogy nem kell sietnem, mostanában igyekszek ilyen nyugis életstílust élni, nekem bejött, sokkal jobban megy az életem mióta nincs az állandó rohanás. Mindenkinek ajánlom vidéket  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.02 00:37:19
Idézetet írta: "Tamás69"
A Gázolaj égetõ Cartársakat kérdezném, hogy miféle anyagot, mely kutakat használjátok, mik a tapasztalatok, mi ami mindenképp kerülendõ ( a használt sütõolajról most ne beszéljünk) mi az ami nagyon jó - teljesítmény/fogyasztás szempontjábol?

Jóbarátném , ha teheti , az OMV-nél tankolja az ottani "prémium" dízelt (5.4-es átlagnál nem nagy gond a magasabb ár) , nemtom mi a pontos neve . Neki bevált .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 07:59:07
Idézetet írta: "Tamás69"
A Gázolaj égetõ Cartársakat kérdezném, hogy miféle anyagot, mely kutakat használjátok, mik a tapasztalatok, mi ami mindenképp kerülendõ ( a használt sütõolajról most ne beszéljünk) mi az ami nagyon jó - teljesítmény/fogyasztás szempontjábol?

Igaz már off dieseles vagyok, de 5 évig gázolajat tankoltam én is.
Ez idõ alatt volt idõm kitapasztalni, hogy melyik kút milyen olajat ad.
Én a Shell diesel extrára esküszöm, nem a V-Powerre!
Az is jó, de drága és szerintem annyival nem jobb.
Nekem a MOL-os anyag nem jött be, többet evett belõle a kocsim és nem is ment úgy vele.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 08:12:41
Részleges jelentés :)

Sajnos, mióta feljöttem pestre, az átlag fogyim egyre nõ  :sir:
Most 8.0L/100-nál tartok :( :(

Meddig megy ez még fentebb :?:

Átlagosnak mondanám magam a vezetést illetõen, ahol lehet, ott 60-70-el megyek (2000-2300-as fordulat ( :!: ), ahol meg tötyögõs a tempó, ott néha visszaváltok 4-be, van hogy 5-ben hagyom. Utóbbi esetben a fordulatszámmérõm 1600 körül mozog.
Gyorsításnál visszakapcsolok.

Segítsetek, valamit rosszul csinálok?
(Bejáratós, 520 km van benne)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.11.02 09:06:32

Nyilván lehet takarékosabban is vezetni (pl. 50-nél már ötödik), de a helyzet az, hogy nekem is 6000km után ált be a fogyasztásom. Addig még csökeni fog úgy fél lityit. És persze neked is meg kell szokni a kocsit.
Úgyhogy nyugi.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 09:13:04

Akkor ezek szerint normális, hogy 8-at mutat a komp.?
Azt gondolom, most hétvégén megyünk haza, csökkenni fog az átlag :)
Mit gondolsz, bejáratósnál meddig "kíméletes" az autópályázás?
Én azért mennék 130-al, ha lehet, de ha ez még korai (520 km) akkor inkább nem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.11.02 09:42:26
Nyugodtan mehetsz 130-al, nem lesz semmi baja.
Az a lényeg, hogy úgy az elsõ 2000km-en ne húzasd letiltásig.
 :nagymosoly:
A fogyasztásmérõd meg tuti nem pontos, mindegyik csal 1-3 decit a Corolláknál. Általában többet mutat.
Azt javaslom, hogy mérd meg saját magad a fogyasztást többször is, lehetõleg ugyanannál a kútnál, ugyanannál a kútfejnél tankolva, elsõ kattanásig.
Akkor fogsz pontos értéket kapni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 09:55:25

Ok, köszönet az infókért, pénteken úgy is megyünk Csongrádra, tudok (M5) pályázni, meg hát ezzel párhuzamban kattanásig tankolni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.02 10:27:14
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "fekosz"
Részleges jelentés :)

Sajnos, mióta feljöttem pestre, az átlag fogyim egyre nõ  :sir:
Most 8.0L/100-nál tartok :( :(

Meddig megy ez még fentebb :?:

Átlagosnak mondanám magam a vezetést illetõen, ahol lehet, ott 60-70-el megyek (2000-2300-as fordulat ( :!: ), ahol meg tötyögõs a tempó, ott néha visszaváltok 4-be, van hogy 5-ben hagyom. Utóbbi esetben a fordulatszámmérõm 1600 körül mozog.
Gyorsításnál visszakapcsolok.

Segítsetek, valamit rosszul csinálok?
(Bejáratós, 520 km van benne)

Nyilván lehet takarékosabban is vezetni (pl. 50-nél már ötödik), de a helyzet az, hogy nekem is 6000km után ált be a fogyasztásom. Addig még csökeni fog úgy fél lityit. És persze neked is meg kell szokni a kocsit.
Úgyhogy nyugi.
 :kacsint:

Akkor ezek szerint normális, hogy 8-at mutat a komp.?
Azt gondolom, most hétvégén megyünk haza, csökkenni fog az átlag :)
Mit gondolsz, bejáratósnál meddig "kíméletes" az autópályázás?
Én azért mennék 130-al, ha lehet, de ha ez még korai (520 km) akkor inkább nem.

Városban persze hogy magasabb a fogyasztás . Pláne egy még új autónál , szvsz a 8 teljesen rendben van . Takarékosan vezetõ , budapesti 1.4 benzines tulajok szoktak 7.5-ös értékekrõl beszámolni , városban .

Spórolásról annyit , hogy ha az a cél , akkor ne kapcsolj vissza az említett sebességtartományokban , nyugodtan gyorsíthatsz 60 körül ötösben vagy ilyesmi . Persze ha nem sietsz épp nagyon .

Ami a pályát illeti , 130 még OK , de azért igyekezz az elsõ 1500-2000 km-en 3500-4000-es fordulat fölé ne pörgetni . Utána mehet fokozatosan feljebb , akkor már az sem árt (sõt a bejáratás szempontjából hasznos) , ha néha elpörgeted 6000 környékére . De azt tényleg majd csak ha lesz pár ezer km a gépben . És még valami : amíg ezt el nem éred , KERÜLD a tartós egyenletes fordulatszámon haladást - tehát ne folyamatosan 130-al menj pl. a pályán , inkább "ingadozz" pár percenként , néha 125 , néha 135 , néha 130 - ilyesmi .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.02 10:33:26
Nos, végeztem egy gyors számolást, és arra jutottam, hogy 5483 km megtételéhez 388,61 liter benzint tankoltam, ami 7,09-es fogyasztást és 19,11 Ft-os átlagos üzemanyagköltséget jelent.

Kicsit jobban odafigyelve, gondolom 7,0 alá vihetõ.

A megtett út, teljesen vegyes, van benne vagy 1000 km autópálya, 1000 km város, a többi országút, és városon átmenõ országút. Ezt nem mértem, csak saccolom :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.02 10:34:41
Idézetet írta: "fekosz"

Akkor ezek szerint normális, hogy 8-at mutat a komp.?
Azt gondolom, most hétvégén megyünk haza, csökkenni fog az átlag :)
Mit gondolsz, bejáratósnál meddig "kíméletes" az autópályázás?
Én azért mennék 130-al, ha lehet, de ha ez még korai (520 km) akkor inkább nem.

Hámár' miért ne lenne normális... :wink:

8.4 a gyári városi fogyasztása az autódnak, dugót kerülve, takarékosan használva,
(no meg nyáron) ezt egy literrel még lenyomhatod, a 8liter egy teljesen normális érték, pláne hogy még bejáratós az autód...
Üdv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.02 10:47:20
Idézetet írta: "czsiga"
Nos, végeztem egy gyors számolást, és arra jutottam, hogy 5483 km megtételéhez 388,61 liter benzint tankoltam, ami 7,09-es fogyasztást és 19,11 Ft-os átlagos üzemanyagköltséget jelent.

Kicsit jobban odafigyelve, gondolom 7,0 alá vihetõ.

A megtett út, teljesen vegyes, van benne vagy 1000 km autópálya, 1000 km város, a többi országút, és városon átmenõ országút. Ezt nem mértem, csak saccolom :D

Igen , vegyesben és nem gyilkolósan simán levihetõ 7 alá . Mi is azt figyeltük meg jóbarátném D4D autóján , hogy az össz-átlag 5.5 (ebben sok a helyi közlekedés) , de ha vegyes használatban nem túl gyorsan megy , akkor lemegy 4.7-4.8-ra .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 14:38:13
Idézetet írta: "Palaczk"

Városban persze hogy magasabb a fogyasztás . Pláne egy még új autónál , szvsz a 8 teljesen rendben van . Takarékosan vezetõ , budapesti 1.4 benzines tulajok szoktak 7.5-ös értékekrõl beszámolni , városban .

Spórolásról annyit , hogy ha az a cél , akkor ne kapcsolj vissza az említett sebességtartományokban , nyugodtan gyorsíthatsz 60 körül ötösben vagy ilyesmi . Persze ha nem sietsz épp nagyon .

Ami a pályát illeti , 130 még OK , de azért igyekezz az elsõ 1500-2000 km-en 3500-4000-es fordulat fölé ne pörgetni . Utána mehet fokozatosan feljebb , akkor már az sem árt (sõt a bejáratás szempontjából hasznos) , ha néha elpörgeted 6000 környékére . De azt tényleg majd csak ha lesz pár ezer km a gépben . És még valami : amíg ezt el nem éred , KERÜLD a tartós egyenletes fordulatszámon haladást - tehát ne folyamatosan 130-al menj pl. a pályán , inkább "ingadozz" pár percenként , néha 125 , néha 135 , néha 130 - ilyesmi .

Nem vagyok az a papás vezetõ, de nem is szoktam neki nagyon tolni.
Persze akad olykor-olykor, hogy 3000-et eléri a ford.mérõ. (Nem nevetni!) :)
Akkor a pálya 130 ok :) Ez szuper, majd kicsit "liftezek", hogy jó legyen. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.02 14:40:24
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"

Akkor ezek szerint normális, hogy 8-at mutat a komp.?
Azt gondolom, most hétvégén megyünk haza, csökkenni fog az átlag :)
Mit gondolsz, bejáratósnál meddig "kíméletes" az autópályázás?
Én azért mennék 130-al, ha lehet, de ha ez még korai (520 km) akkor inkább nem.

Hámár' miért ne lenne normális... :wink:

8.4 a gyári városi fogyasztása az autódnak, dugót kerülve, takarékosan használva,
(no meg nyáron) ezt egy literrel még lenyomhatod, a 8liter egy teljesen normális érték, pláne hogy még bejáratós az autód...
Üdv.

Attól tartok, hogy ez csak felfele fog menni, nem lefele, bár most a hétvégi hosszú út segít majd lefaragni némi tizedet (Legalábbis remélem :) )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.02 16:50:53
Idézetet írta: "KLaco"
.... Mindenkinek ajánlom vidéket  :kacsint:

A vidékhez egy kis adalék:
Szerdán még a vidéknél is vidékebb utakon is jártam, esõ és rettenetes sárfelhordás mindenütt. 30 km után tiszta pöce lett a kocsi. És nem említettem a kihajtó traktorokat, lovaskocsikat, pótosifákat. Ezekrõl jó nagy darabokban repültek le a sárcafatok  :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.02 16:58:59

Ja , van ilyen "vidék" is , ez a NAGYON vidék ;) ... viszont tény az , hogy Pécsett és a Pécs környéki utakon azért többnyire kulturáltan , és ami a fõ , aránylag nyugisan , spórolós stílusban is nyugodtan tudsz közlekedni . BP-en , városon belül pl. napközben képtelenség lenne olyan vezetési stílussal közlekedni , amivel én itt simán eljárok .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 08:41:59
Ma ismét kigyulladt a lámpám, 49,61 literbõl 560 km-t tudtam autókázni. :(
Ebben volt kb 400 km vidék (város/országút), illetõleg 160 km rövidtávos hidegindításos város.
(Üllõi út, Deák-Alkotmány-Markó utca-  majd Nyugati felüljáró-Ferdinánd- Izabella, Rottenbiller.)

Kissé el vagyok keseredve :(
A fed.komp. szerint 8,2 az átlag, a fuel ikon már világít, bár a mutató még nem érte el azt a szintet, mikor átvettem a kocsit.

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 08:43:12
Ma elsõ kikattanásig tankolok bele, aztán meglátom, mennyi az annyi.
komp. nullázom és lássuk, mit hoz másodjára.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.11.03 09:15:35
Idézetet írta: "fekosz"
...160 km rövidtávos hidegindításos város...

Tegnap este megtankoltam, hazajöttem, akkor vettem észre, hogy nem nulláztam semmit. Nulláztam otthon, beálltam a garázsba. Reggel fél 6-kor levittem Kedvesemet a buszhoz (-3 fok, oda-vissza 5-6 km, fel sem melegszik szinte a motor), majd 8 körül bejöttem dolgozni (0 fok, 3 km, benne vagy 15 kanyar vagy megállás, 2x tudok negyediket kapcsolni). Így most 10,5-et mutat a fogyasztás. Városban hidegen hajlamos zabálni az autó.

A tiéd még bejáratós, 5-6e után lejjebb megy a fogyasztás. A nagy átlagod 7-7,3 körül lesz.

A tankban szerintem van még vagy 8-10 liter, mikor kigyullad a lámpa. Sosem mértem, de a tudtommal 50 literes tankba ritkán tankolok 43 liternél többet, és sosem megyek azonnal kútra, ha kigyullad a lámpa.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 09:36:58

Akkor valós, hogy ennyit eszik a gép :( Ezek szerint még örülnöm is kell, hogy ennyivel megelégszik :(
Én úgy tudom, 55 literes a tank,  vagy rosszul tudom?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.11.03 09:52:27
Idézetet írta: "fekosz"
Akkor valós, hogy ennyit eszik a gép :(

Télen hidegen, ilyen 1-2 km-es utakon egy ismerõsöm Mégane 1,9 DCi-je is benyeli a 11-12 litert (országúton 5-6 körül fogyaszt, használattól függõen). Öcsém 1,8-as Astrája hidegen 13-17 között eszik (országút, sztráda: 7-10). Anyum 1,4-es Hondája nyáron 8, télen 10 litert eszik városban (országút: 6-7). Accord 2,2 dízel hidegen 11-et is benyalja városban, viszont országúton, melegen 6-6,5 körül megáll. Ez van. A tömeget meg kell mozdítani, a hideg motor többet eszik, mint a meleg. A Corollánál gyári 8,4-es fogyasztást üzemmeleg motorral mérik, ahhoz képest hidegen a 10 liter sajnos normális. Üzemmeleg motorral, városban inkább 8, országúton 5,5-6 körül hajlamos fogyasztani az enyém.

Vegyesben, bejáratósan a tiédtõl normális a 8 liter. Ez nyárra, bejáratás után le fog menni 7 körülire. Ha sokat mész országúton, 6 alatt is lehet az átlagod. Ne keseredj el, bármilyen hasonló teljesítményû és tömegû benzines autót vettél volna, nem fogyasztana jobban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 10:06:44

Köszönöm a részletes leírásodat. :)
Nem a Corollában, s így a Toyotában csalódtam, nem ezért vagyok elkeseredve.
Nekem Opelem volt, ...de fura ezt leírni, VOLT :)  :pofa: Eszembe sem jutott, hogy mást vegyek, mint Japán autót :)
A toyota meg azért jött számításba, mert a családban már van, volt és lesz is, mert a megbízhatóságáról legendák terjengenek.
Nekem elegem lett a német autókból, bár sok nem volt, ...de ezek után nem is lesz :)

Szóval a fogyi az, ami kissé aggaszt, fura most még nekem a 8 liter és fölötti fogyasztás, mert az asztrám csak 6 körül fogyasztott.
Igaz, nem is ment!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.03 10:12:02
az 1.6-os G astrám nekem is kevesebbet fogyasztott és hátra is fújt meleg levegõt.
8 évig az astrával sem volt különösebb bajom (keringetõ sziv.mondjuk majdnem évente cseréltem.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.03 10:16:58
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.11.03 10:19:44
Idézetet írta: "fekosz"

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

15 liter van még a tankban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 10:36:11
Idézetet írta: "kis_andras"
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:

Tmax-éknál vetted?

Hol használod általában és mennyit megy/nap?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 10:39:27
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

15 liter van még a tankban.

15 liteeeeeeeerrrrrr???????  :figyellek:

Az komoly, akkor bõven csal a fed.kompom, mert mikor átvettem, verte a "padlót" a benzin mutató, most meg épp hogy csak kigyulladt a lámpa :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.11.03 10:40:27
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "KLaco"
.... Mindenkinek ajánlom vidéket  :kacsint:

A vidékhez egy kis adalék:
Szerdán még a vidéknél is vidékebb utakon is jártam, esõ és rettenetes sárfelhordás mindenütt. 30 km után tiszta pöce lett a kocsi. És nem említettem a kihajtó traktorokat, lovaskocsikat, pótosifákat. Ezekrõl jó nagy darabokban repültek le a sárcafatok  :elkeseredett:
Azért annyira nem vidéket. Debrecen is vidék már  :kacsint: Amúgy nagyon érdekes, hogy mióta ilyen hideg van, megnõtt a forgalom Debrecenben, ahol eddig 2. ra ment át a busz a lámpán, most csak 3. ra. Lehet, hogy ott fordítva van, mint Pesten? Mert Pesten azt szeretem, mikor télen mindenki elrakja az autóját, aki tudja, és lehet egész ütemesen haladni.
Amúgy ezen a héten bitang rossz lesz az átlagfogyim, mert hideg indítások, rövid utak, Pest  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.03 10:41:36
Idézetet írta: "kis_andras"
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:

Budapesten meg csinálom/tam vele. :szivecske:
Röhögve! :kacag:  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.03 10:44:19
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

15 liter van még a tankban.

15 liteeeeeeeerrrrrr???????  :figyellek:

Az komoly, akkor bõven csal a fed.kompom, mert mikor átvettem, verte a "padlót" a benzin mutató, most meg épp hogy csak kigyulladt a lámpa :)

Kb. 1/4-en van a tankod mikor már ég a lámpa, :crazy:  kb. 13-14liter lehet benne, egy tök felesleges és értelmetlen húzás, pláne mondjuk egy 1.4 d4d-nél... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.03 10:50:26
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "kis_andras"
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:

Budapesten meg csinálom/tam vele. :szivecske:
Röhögve! :kacag:  :rohog:

Jóóóóóó!
De Te a G-Astrával is 6literrel eljártál... (nagypapi :ordog: )
Ehhez képest kifejezetten sokat fogyaszt a d4d-d... :hmm:  :wink:
Húzzál bele! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.03 11:01:10
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

15 liter van még a tankban.

15 liteeeeeeeerrrrrr???????  :figyellek:

Az komoly, akkor bõven csal a fed.kompom, mert mikor átvettem, verte a "padlót" a benzin mutató, most meg épp hogy csak kigyulladt a lámpa :)

Kb. 1/4-en van a tankod mikor már ég a lámpa, :crazy:  kb. 13-14liter lehet benne, egy tök felesleges és értelmetlen húzás, pláne mondjuk egy 1.4 d4d-nél... :?

Igen nekem is kb. 13-14l-volt benne, kigyulladt lámpával még kb. 100Km-et mentem, és akkor tettem bele 48-50l-t

Egy autópályán, vagy egy kicsit kevésbé európai környezetben, ahol nem 20km-en vannak a benzinkutak nem annyira felesleges!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.03 11:35:21
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "kis_andras"
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:

Budapesten meg csinálom/tam vele. :szivecske:
Röhögve! :kacag:  :rohog:

Jóóóóóó!
De Te a G-Astrával is 6literrel eljártál... (nagypapi :ordog: )
Ehhez képest kifejezetten sokat fogyaszt a d4d-d... :hmm:  :wink:
Húzzál bele! :D

Az inkább 6,5 volt, ez meg 5, de remélem megy lejjebb. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 12:03:14
Idézetet írta: "KLaco"

 Amúgy nagyon érdekes, hogy mióta ilyen hideg van, megnõtt a forgalom Debrecenben, ahol eddig 2. ra ment át a busz a lámpán, most csak 3. ra. Lehet, hogy ott fordítva van, mint Pesten? Mert Pesten azt szeretem, mikor télen mindenki elrakja az autóját, aki tudja, és lehet egész ütemesen haladni.
Amúgy ezen a héten bitang rossz lesz az átlagfogyim, mert hideg indítások, rövid utak, Pest  :szomoru:

Én ezt sajnos nem tapasztalom :(
Pont az ellenkezõjével találom magam szemben, mikor közlekedem télen.
Esik, vagy fúj és mindenki (aki addig nem is), elõveszi a kocsiját és azzal megy.
Ez alapjában véve nem is lenne baj, de sajnos sok a töketlen, aki csak mászik, meg értetlenül konstatálja, hogy váltott a lámpa zöldre és keresi a gázpedált, majd mikor az megvan, jöhet a következõ lépés, a váltó keresése.  :szomoru:  :sir:
Ez baromira le tudja lassítani a forgalmat és ezzel párhuzamosan növelni az én fogyasztásomat  :robbanfej:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 12:06:00
Idézetet írta: "Peti500"

Kb. 1/4-en van a tankod mikor már ég a lámpa, :crazy:  kb. 13-14liter lehet benne, egy tök felesleges és értelmetlen húzás, pláne mondjuk egy 1.4 d4d-nél... :?

Engem is zavar, mert rögtön az ugrik be, hogy már megint tankolni kell, ....  meghogy...  ilyen sokat enne ez a kocsi? stb...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.03 12:06:23
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "KLaco"

 Amúgy nagyon érdekes, hogy mióta ilyen hideg van, megnõtt a forgalom Debrecenben, ahol eddig 2. ra ment át a busz a lámpán, most csak 3. ra. Lehet, hogy ott fordítva van, mint Pesten? Mert Pesten azt szeretem, mikor télen mindenki elrakja az autóját, aki tudja, és lehet egész ütemesen haladni.
Amúgy ezen a héten bitang rossz lesz az átlagfogyim, mert hideg indítások, rövid utak, Pest  :szomoru:

Én ezt sajnos nem tapasztalom :(
Pont az ellenkezõjével találom magam szemben, mikor közlekedem télen.
Esik, vagy fúj és mindenki (aki addig nem is), elõveszi a kocsiját és azzal megy.
Ez alapjában véve nem is lenne baj, de sajnos sok a töketlen, aki csak mászik, meg értetlenül konstatálja, hogy váltott a lámpa zöldre és keresi a gázpedált, majd mikor az megvan, jöhet a következõ lépés, a váltó keresése.  :szomoru:  :sir:
Ez baromira le tudja lassítani a forgalmat és ezzel párhuzamosan növelni az én fogyasztásomat  :robbanfej:

Igen, sajnos az elsõ erõsebb havazásig csak nõ a forgalom, aztán még a karácsony elõtti 2-3 hét durva, utána tavaszig kicsit nyugisabb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.11.03 13:47:37
Idézetet írta: "Tamás69"
Egy autópályán, vagy egy kicsit kevésbé európai környezetben, ahol nem 20km-en vannak a benzinkutak nem annyira felesleges!

En olaszoknal szivtam meg majdnem. Napoly kornyeken kigyulladt a lampa, sebaj tankolok legkozelebb, en mindig tankolok mert zavar hogy eg a lampa. Na a hegyeken at mentem vagy 150km-t mire lett egy kút. A vegefele mar fel voltam keszulve hogy barmikor megallhat az auto, nagyon-nagyon rossz erzes volt.

54 litert tankoltam   :nagymosoly:

Ja es bazi nagy sor allt a benzinkutnal :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.03 13:55:28

Gondolom, hímes tojás meg a többiek, akarom mondani, nem tapostad neki  :nagymosoly:

Akkor egy lityó maradt az aljában :) szép.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.03 17:35:40
Idézet
Tmax-éknál vetted?

Hol használod általában és mennyit megy/nap?

Igen, náluk vettem és március óta 24ezret mentem vele!
Ha kérdésed van, válaszolok szivesen bármire, magamtól nem kezdek el írni, mer 8ra megyek moziba és nem készülnék el :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.03 17:36:45
OFF
ez az idézés nem sikerült, zöldfülû vagyok még az oldalon :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.03 17:40:16
Idézetet írta: "fekosz"
Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

Általában 12-14 liter van még benne. De egyébként ény úgy szoktam sámolni, hogy a tqankolás óta megtett km-eket és a comp által kijelzett értéket összeszorzom, abbõl kijön, hogy mennyi benya fogyott el. A tank 55 literes, így még azt is lehet tudni, hogy mennyi van benne. Persze én mindig csurig töltöm (elsõ kattanás +2-3 liter).
Kedden az M3-ason már a Miskolci letérõnél jelzett a lámpa, de csak Mátészalkán tankoltam (~120 km). 49 lityi ment bele  :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.03 18:07:02
Idézetet írta: "whis"
Persze én mindig csurig töltöm (elsõ kattanás +2-3 liter).
Kedden az M3-ason már a Miskolci letérõnél jelzett a lámpa, de csak Mátészalkán tankoltam (~120 km). 49 lityi ment bele  :nana:

Melyok kútnál szoktál tankolni Mátészalkán?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.03 18:40:59
Idézetet írta: "attila01"
Melyok kútnál szoktál tankolni Mátészalkán?

Csakis a Karchernél, az legalább olyan árban van, mint a pesti olcsóbb kutak  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.03 20:27:31
Idézetet írta: "kis_andras"
1.4D4D-vel az eddigi rekordom 46,15L/ 930km... szerintem korrekt!
Ez 4.96L/100km-re jön ki, fed. comp 5.1-et írt... az is korrekt szerintem... kevesebb mint egy decit téved 100kilométerenként... összességésbe meg lehetne csinálni vele az 1000km-es egytankos túrát...
szeretlek  :toy:   :tonqe:

Csak a kötözködés kedvéért: ha 5.1-et mutat, és 4.96-ot számolsz, akkor egy decinél többet téved! :D
De ez tényleg jó eredmény, nekem is rendszeresen ilyen értékek körül szokott fogyasztani.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.03 23:44:37
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "fekosz"
Akkor valós, hogy ennyit eszik a gép :(

Télen hidegen, ilyen 1-2 km-es utakon egy ismerõsöm Mégane 1,9 DCi-je is benyeli a 11-12 litert (országúton 5-6 körül fogyaszt, használattól függõen). Öcsém 1,8-as Astrája hidegen 13-17 között eszik (országút, sztráda: 7-10). Anyum 1,4-es Hondája nyáron 8, télen 10 litert eszik városban (országút: 6-7). Accord 2,2 dízel hidegen 11-et is benyalja városban, viszont országúton, melegen 6-6,5 körül megáll. Ez van. A tömeget meg kell mozdítani, a hideg motor többet eszik, mint a meleg. A Corollánál gyári 8,4-es fogyasztást üzemmeleg motorral mérik, ahhoz képest hidegen a 10 liter sajnos normális. Üzemmeleg motorral, városban inkább 8, országúton 5,5-6 körül hajlamos fogyasztani az enyém.

Vegyesben, bejáratósan a tiédtõl normális a 8 liter. Ez nyárra, bejáratás után le fog menni 7 körülire. Ha sokat mész országúton, 6 alatt is lehet az átlagod. Ne keseredj el, bármilyen hasonló teljesítményû és tömegû benzines autót vettél volna, nem fogyasztana jobban.

Köszönöm a részletes leírásodat. :)
Nem a Corollában, s így a Toyotában csalódtam, nem ezért vagyok elkeseredve.
Nekem Opelem volt, ...de fura ezt leírni, VOLT :)  :pofa: Eszembe sem jutott, hogy mást vegyek, mint Japán autót :)
A toyota meg azért jött számításba, mert a családban már van, volt és lesz is, mert a megbízhatóságáról legendák terjengenek.
Nekem elegem lett a német autókból, bár sok nem volt, ...de ezek után nem is lesz :)

Szóval a fogyi az, ami kissé aggaszt, fura most még nekem a 8 liter és fölötti fogyasztás, mert az asztrám csak 6 körül fogyasztott.
Igaz, nem is ment!

Ne sokalld , Satrianinak igaza van , nagyon megdobja a fogyit a városi üzem (pláne ha sok a rövid út hideg motorral) , simán lehet másfélszerese az országúti nyugisnak , sõt . És azt se felejtsd el , hogy a kocsid fogyasztása késõbb csökkenni fog , akár fél literrel is simán . Be is járatódik , és te is megtanulod vezetni . Minden autót egy picit máshogy kell vezetni ahhoz , hogy hozza az optimális fogyasztását .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.03 23:47:42
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "fekosz"

Egy költõi kérdés:) , mennyi van már a tankban, mikor felgyullad a lámpa?

15 liter van még a tankban.

15 liteeeeeeeerrrrrr???????  :figyellek:

Az komoly, akkor bõven csal a fed.kompom, mert mikor átvettem, verte a "padlót" a benzin mutató, most meg épp hogy csak kigyulladt a lámpa :)

Kb. 1/4-en van a tankod mikor már ég a lámpa, :crazy:  kb. 13-14liter lehet benne, egy tök felesleges és értelmetlen húzás, pláne mondjuk egy 1.4 d4d-nél... :?

Igen nekem is kb. 13-14l-volt benne, kigyulladt lámpával még kb. 100Km-et mentem, és akkor tettem bele 48-50l-t

Egy autópályán, vagy egy kicsit kevésbé európai környezetben, ahol nem 20km-en vannak a benzinkutak nem annyira felesleges!

Jaja . Mondjuk USA , Montana állam , fõút ; benzinkút táblával : next fuel station 70 miles ... ha ott elszámítod magad , nem mindegy hogy mekkora a tankodban a tartalék . És vannak helyek ahol ez még durvább , lásd Alaszka , Kanada egyes részei , Ausztrália ... stb .

Amúgy a Camrymben kanyarokban már akkor fel-felvillan a tank-lámpa , amikor még HÚSZ liter van benne .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.04 00:52:00
Idézetet írta: "Tamás69"

Egy autópályán, vagy egy kicsit kevésbé európai környezetben, ahol nem 20km-en vannak a benzinkutak nem annyira felesleges!

Ezt a kérdést már kiveséztük, tényleg van olyan környezet ahol nem 1,5km-enként van kút, de szerintem így ebbe a formába -akkor is- teljesen felesleges...
Országúton/pályán még egy benzinessel is elmész vagy 200km-t mire kiszárad a tank, egy dízellel meg........ :szemforgat:  
Tök felesleges...

Most magamból indulok ki: (mint mindig) simán elég lenne ha az alapvonalnál kezdene nyavalyogni, akkor is még 5-6liter van benne, az kb. 70-80km városba(!), egy d4d-vel cirka 100... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.04 00:56:26

Másik véglet , amit megtapasztaltam : Volvo 440 . Mutató nullán :arrow: tank üres :shock: ! Autó megáll ! Esetemben konkrétan a magyar-horvát határon , a Dráva hídján  :mivan: ... na , tudod , szerintem EZ a nagyobbik xopás  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.04 01:02:01
Idézetet írta: "Palaczk"

Jaja . Mondjuk USA , Montana állam , fõút ; benzinkút táblával : next fuel station 70 miles ... ha ott elszámítod magad , nem mindegy hogy mekkora a tankodban a tartalék . És vannak helyek ahol ez még durvább , lásd Alaszka , Kanada egyes részei , Ausztrália ... stb .

Amúgy a Camrymben kanyarokban már akkor fel-felvillan a tank-lámpa , amikor még HÚSZ liter van benne .

Hát Palaczk, ez jó példa volt...
Eszembe fog jutni, ha Alaszkába kocsikázok...
De nézzük a Montana-esetet: 70mérföld az kb. 110km, még azt is röhögve megteszed, ha nem csõgázzal mész a gas station-ig...
Alaszkába meg nem Corival megyek hanem valami túratankos Rangerrel...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.04 01:08:28
Idézetet írta: "Palaczk"

Másik véglet , amit megtapasztaltam : Volvo 440 . Mutató nullán :arrow: tank üres :shock: ! Autó megáll ! Esetemben konkrétan a magyar-horvát határon , a Dráva hídján  :mivan: ... na , tudod , szerintem EZ a nagyobbik xopás  :hmm:

Lehet hogy kiégett a tankolni kell izzó??? :ordog:

Volvóm még nem volt, de az Audinál ha 10-11liter alá ment a tank, akkor a fed.comp egy szolidat sípolt, majd addig villogott a megtehetõ km, még rá nem nyomtál egyet... (nem ököllel)

7-8 liternél gyulladt ki a "tankolj má" ikon, ha a megtehetõ km 50km alá, ill. az üzemanyag 4-5liter alá ment akkor pedig sárga felkiáltójel a fed. komp kijelzõjén...
Valahogy így korrekt ez a dolog, sztem...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.04 15:21:54

Ne viccelj már ... a Corolla meg úgy általában a Toyoták valamennyi felsorolt helyen igen jól fogynak .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.04 15:23:21

Nem égett ki ... el is kezdett világítani , 30 km-rel a teljes kifogyás elõtt . Na , gondoltam , most akkor biztos van még benne minimum 5-6 liter . Ehelyett volt : 2.5 , talán  :szemforgat: ... szerintem mindenképpen ez a rosszabbik megoldás .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.04 17:43:11
Idézetet írta: "Palaczk"

Ne viccelj már ... a Corolla meg úgy általában a Toyoták valamennyi felsorolt helyen igen jól fogynak .

Nem az a baj, hogy ott jól fogynak, hanem hogy én nem ülök egyikbe se... :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 08:31:44
Hétvégi fogyi eredmények:
Telitankoltam a kocit péntek du.
42,8 liter ment bele.
Az órám pontosan 548 km-en állt, ez megnézetem tankolás után. :)

Most a következõképp nézünk ki:

http://gportal.hu/picview.php?prt=146404&gid=1268592&index=17

Most ahogyan a kép is mutatja, 1037 km van benne, az átlag fogyasztásom 7,5-re jött ki és még a tankban is van pár liter.
Elégedett vagyok, tetszik  :nagymosoly:
Kíváncsi vagyok, mennyit fog elmenni még a benzinlámpa kigyulladásáig. :)

Tippek?
Ja, ebben az átlagban kb. 200 km autópálya, 100 km város és kb. 200 km országút van.
Autópályán (palaczk tanácsát megfogadva  :mrgreen: ) 125-135 mentem, -na jó, néha felment 140-re, de amint észrevettem, rögtön visszaengedtem 120-ra!
 :sir:
Országúton 85-105 között.
Városban 40-60.

Hát ennyi...
Még annyit, hogy a digit klíma végig ment hétvégén, illetõleg szombat reggelre -6 fok volt és ameddig a jég le nem olvadt a kocsiról körbe, addig alapjáraton ment klímával meg fûtéssel meg mindennel, amit csak fel lehetett kapcsolni :)  :mrgreen: Ez kb. 5-6 per volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 09:29:49
Idézetet írta: "kis_andras"
Idézet
Tmax-éknál vetted?

Hol használod általában és mennyit megy/nap?

Igen, náluk vettem és március óta 24ezret mentem vele!
Ha kérdésed van, válaszolok szivesen bármire, magamtól nem kezdek el írni, mer 8ra megyek moziba és nem készülnék el :nagymosoly:

Ki volt az üzletkötõd?
(Csak keresznév :) )

Szevíztapasztalatok?
Mennyit fizettél a 15 ezres szervízen?
Kihez érdemes fordulni?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.06 10:08:30

szövevényes történet... L. Ádám volt az üzletkötõm (voltam bent most pénteken, és úgy tudom, hogy most helyezték át a szegedi szalonba) de abba a közel két hétben, amíg várni kellett az autóra, 3-4szer voltam kint a szalonba (3km-re van tõlem és ugye kíváncsi az ember...) és mindenki nagyon segítõkész volt...  Igazából ott senkire nem tudok rosszat mondani, mindenkinek volt egy pár kedves szava :pofa:

A szervízrõl annyit tudok mondani, hogy kb negyven percig tartott, abszolút pontosak voltak, amíg csinálták az autót, addig is foglalkoztak velem, persze volt büfé meg minden... vapróságok de jólesõ dolgok... :nagymosoly:
Ja, és panoráma üveges a szervíz, itt nem jár úgy az ember, mint OFF ( a mercinél :banging: )
ajándékba kaptam egy külsõ mosást, ami szintén nem nagy dolog, de jól esik :tonqe:
És 21860 huf lett a végösszeg.
Szerintem korrekt!  Csak ajánlani tudom!
üdv: kisa.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 10:21:12

Én is oda tervezem elsõnek vinni az autót, aztán ha pozitív tapasztalatokat szerzek, visszajárok, ha nem, viszem máshova.
Tiszakécskét ajánlják, ha jól emlékszem, ott van még jó és olcsó szervíz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.06 10:31:40
Idézetet írta: "fekosz"
 
Én is oda tervezem elsõnek vinni az autót, aztán ha pozitív tapasztalatokat szerzek, visszajárok, ha nem, viszem máshova.
Tiszakécskét ajánlják, ha jól emlékszem, ott van még jó és olcsó szervíz.

 :nagymosoly:  Én eddig azt hittem, hogy a Toyota szervizek sablon árral dolgoznak  :nagymosoly: , habár én még nem voltam Toyotáék kötelezõ szervízben.
Nyíregyházán a Titán-nál egy nagy táblán vannak kiírva a különbözõ kötelezõ szervizek díjai.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.11.06 10:42:16
Idézetet írta: "attila01"
Nyíregyházán a Titán-nál egy nagy táblán vannak kiírva a különbözõ kötelezõ szervizek díjai.

Ez minden szervízben kint van, az adott szervízhez igazítva, mert az óradíjak nem minden szervízben egyformák.

Viszont két okból lehetnek még eltérések szervízenként: más olajakkal dolgoznak, illetve nem szükséges minden alkatrész/folyadék cseréje, amit ellenõrizni kell.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 10:45:03
Idézetet írta: "fekosz"
...és ameddig a jég le nem olvadt a kocsiról körbe, addig alapjáraton ment klímával meg fûtéssel meg mindennel, amit csak fel lehetett kapcsolni :)  :mrgreen: Ez kb. 5-6 per volt.

Ilyet ne csinálj , ezzel csak ártasz a motornak , továbbá meríted az akksit (alapjáraton bekapcsolt fogyasztókkal a generátor töltése messze nem egyenlíti ki a fogyasztók áramfelvételét) , és az üzemanyag-fogyasztásodat fölöslegesen növeled . Sokkal hamarabb bemelegszik a motor (sokkal hamarabb leolvad a jég is) , ha azonnal (maximum 10-15 mp motorjáratás után , mondjuk amíg elhelyezkedsz az ülésben és bekötöd az övet) elindulsz . Ha alapjáraton járatod , azzal a motor számára legkárosabb fázist nyújtod el fölöslegesen .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 10:54:18

Én értelek, de ha hideg volt és baromira nem lehetett kilátni sem elõre, sem hátra????
Ez amolyan kényelmes és biztonságos megoldás volt egyben.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.06 11:01:21

Gondolom 300 000 km  elõtt eladod a gépet, addig meg nem fog jelentkezni a gond a hideg alapjárat miatt, egyébként meg a computer, ami benne van elég inteligens, és hidegben felnyomja a fordulatot 1500 fölé, így a kenés azonnal megjön mindenhol, a töltéssel sincs gond, és legalább befûtött, párátlanított kocsiba tudsz beszállni :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.06 11:02:39
Idézetet írta: "fekosz"

Még annyit, hogy a digit klíma végig ment hétvégén, illetõleg szombat reggelre -6 fok volt és ameddig a jég le nem olvadt a kocsiról körbe, addig alapjáraton ment klímával meg fûtéssel meg mindennel, amit csak fel lehetett kapcsolni :)  :mrgreen: Ez kb. 5-6 per volt.

Gratula... :nagymosoly:

Ezt szereti az akksi/generátor... :roll:

Amúgy néhányszáz forintért lehet venni jégoldó sprayt, körbemész a kocsin, befújod az ablakokat, és fél perc múlva egy törléssel lent van a jég...
(A jégkaparót én nem szeretem mert összekarcolja az üveget.)

Amúgy ha már üvegtémánál vagyunk, nem próbálta valaki azt "csoda" belsõ fóliát véletlenül???

Valami japcsi cucc, kiszûri a fényvisszaverõdés mitomén hány %-át, Corollára különösen jó lenne, este esõbe szinte alig látok ha szembejön valaki, úgy visszatükrözõdik a fénye... :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 11:05:54

Éves szinten 20-25 e km-t megyek el, 100, max. 140 ezer km körül tervezem beszámíttatni egy ave-ba, vagy rav4-be :)
...esetleg Lexus-ba (  :!: :?:  :idea:  :?:  :!: )  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.06 11:07:33
Idézetet írta: "Tamás69"

Gondolom 300 000 km  elõtt eladod a gépet, addig meg nem fog jelentkezni a gond a hideg alapjárat miatt, egyébként meg a computer, ami benne van elég inteligens, és hidegben felnyomja a fordulatot 1500 fölé, így a kenés azonnal megjön mindenhol, a töltéssel sincs gond, és legalább befûtött, párátlanított kocsiba tudsz beszállni :)

Szerintem ha mindent fölnyomsz és hideg a moci akkor se küldi fel 1500-ig... :hmm:
Na mindegy...
Ha mást nem az akksit tuti kinyírja néhány ilyen mûvelet.
És általában :sunyi:  egy csontig hatoló hideg reggelen adja meg magát a gyenge akksi, akkor meg jó móka venni egyet, átszerelni, nem most majd 1-2év múlva... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 11:11:01
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"

Még annyit, hogy a digit klíma végig ment hétvégén, illetõleg szombat reggelre -6 fok volt és ameddig a jég le nem olvadt a kocsiról körbe, addig alapjáraton ment klímával meg fûtéssel meg mindennel, amit csak fel lehetett kapcsolni :)  :mrgreen: Ez kb. 5-6 per volt.

Gratula... :nagymosoly:

Ezt szereti az akksi/generátor... :roll:

Amúgy néhányszáz forintért lehet venni jégoldó sprayt, körbemész a kocsin, befújod az ablakokat, és fél perc múlva egy törléssel lent van a jég...
(A jégkaparót én nem szeretem mert összekarcolja az üveget.)

Amúgy ha már üvegtémánál vagyunk, nem próbálta valaki azt "csoda" belsõ fóliát véletlenül???

Valami japcsi cucc, kiszûri a fényvisszaverõdés mitomén hány %-át, Corollára különösen jó lenne, este esõbe szinte alig látok ha szembejön valaki, úgy visszatükrözõdik a fénye... :(

Köszi a gratulációt!
Az akksi köszöni szépen jól van :)
A spréket ismerem, van is egy-kettõ a fészerben, nem szeretem õket :(
Nekem nem jöttek be.

A jégkaparóval én is így vagyok! :)

A fóliás dologról még nem hallottam, de van egy jobb ötletem, napszemüveg  :kacsint:  speckó, ami kimondottan vezetésre van tervezve.
Legutóbb láttam egy optikusnál. Zeiss lencsés 8 réteges.
Télen/nyáron, hóban szélben esõben ködben, stb...
Mindenhol, minden idõben ajánlják.
Az ára olyan 30 e huf körül van.
A pontos nevére nem emlékszem ,de ha szeretnéd, utánajárok :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 11:14:14
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

Gondolom 300 000 km  elõtt eladod a gépet, addig meg nem fog jelentkezni a gond a hideg alapjárat miatt, egyébként meg a computer, ami benne van elég inteligens, és hidegben felnyomja a fordulatot 1500 fölé, így a kenés azonnal megjön mindenhol, a töltéssel sincs gond, és legalább befûtött, párátlanított kocsiba tudsz beszállni :)

Szerintem ha mindent fölnyomsz és hideg a moci akkor se küldi fel 1500-ig... :hmm:
Na mindegy...
Ha mást nem az akksit tuti kinyírja néhány ilyen mûvelet.
És általában :sunyi:  egy csontig hatoló hideg reggelen adja meg magát a gyenge akksi, akkor meg jó móka venni egyet, átszerelni, nem most majd 1-2év múlva... :wink:

Érdekes, amit írsz, Varta akksi van benne, szerintem ennyit sem fog elmenni :)
Már nézegetem a jól bevált Exide akkumulátorokat, a diesel asztrámba bizonyított, szerintem egy benyás kocsit legalább 5 évig kiszolgál majd :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 11:18:47
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "fekosz"
...és ameddig a jég le nem olvadt a kocsiról körbe, addig alapjáraton ment klímával meg fûtéssel meg mindennel, amit csak fel lehetett kapcsolni :)  :mrgreen: Ez kb. 5-6 per volt.

Ilyet ne csinálj , ezzel csak ártasz a motornak , továbbá meríted az akksit (alapjáraton bekapcsolt fogyasztókkal a generátor töltése messze nem egyenlíti ki a fogyasztók áramfelvételét) , és az üzemanyag-fogyasztásodat fölöslegesen növeled . Sokkal hamarabb bemelegszik a motor (sokkal hamarabb leolvad a jég is) , ha azonnal (maximum 10-15 mp motorjáratás után , mondjuk amíg elhelyezkedsz az ülésben és bekötöd az övet) elindulsz . Ha alapjáraton járatod , azzal a motor számára legkárosabb fázist nyújtod el fölöslegesen .

Én értelek, de ha hideg volt és baromira nem lehetett kilátni sem elõre, sem hátra????
Ez amolyan kényelmes és biztonságos megoldás volt egyben.

Hát persze indulás elõtt le kell szedni a jeget . De nem leolvasztani , hanem jégoldó sprayvel lefújni és aztán letörölni .

Azzal is légy tisztában , hogy egy ilyen 5-6 perces hidegen járatás alatt kábé 2 deci benzint biztosan kidobsz . Ilyenkor a legdúsabb a keverék , és a fordulatszám is meg van emelve . A motorolajat is az ilyesmi öregíti a leginkább ... stb . De szóval ha másért nem is , a fogyasztás-növekedés miatt mindenképp célszerû kerülni ezt a metódust .

Németeknél és Ausztriában pl. már jó ideje TILOS (környezet- és zajvédelmi okokból) - remélem , egy idõ után betiltják nálunk is .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 11:21:13
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

Gondolom 300 000 km  elõtt eladod a gépet, addig meg nem fog jelentkezni a gond a hideg alapjárat miatt, egyébként meg a computer, ami benne van elég inteligens, és hidegben felnyomja a fordulatot 1500 fölé, így a kenés azonnal megjön mindenhol, a töltéssel sincs gond, és legalább befûtött, párátlanított kocsiba tudsz beszállni :)

Szerintem ha mindent fölnyomsz és hideg a moci akkor se küldi fel 1500-ig... :hmm:
Na mindegy...
Ha mást nem az akksit tuti kinyírja néhány ilyen mûvelet.
És általában :sunyi:  egy csontig hatoló hideg reggelen adja meg magát a gyenge akksi, akkor meg jó móka venni egyet, átszerelni, nem most majd 1-2év múlva... :wink:

Érdekes, amit írsz, Varta akksi van benne, szerintem ennyit sem fog elmenni :)
Már nézegetem a jól bevált Exide akkumulátorokat, a diesel asztrámba bizonyított, szerintem egy benyás kocsit legalább 5 évig kiszolgál majd :)

Petinek igaza van , ez a módszer nagyon felgyorsítja az akksi elöregedését . Tehát ha mindent összesítesz , elég drága árat fizetsz azért , hogy ne kelljen a jég leszedésével vacakolnod  :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 11:28:19
Idézetet írta: "Palaczk"
Hát persze indulás elõtt le kell szedni a jeget . De nem leolvasztani , hanem jégoldó sprayvel lefújni és aztán letörölni .

Azzal is légy tisztában , hogy egy ilyen 5-6 perces hidegen járatás alatt kábé 2 deci benzint biztosan kidobsz . Ilyenkor a legdúsabb a keverék , és a fordulatszám is meg van emelve . A motorolajat is az ilyesmi öregíti a leginkább ... stb . De szóval ha másért nem is , a fogyasztás-növekedés miatt mindenképp célszerû kerülni ezt a metódust .

Németeknél és Ausztriában pl. már jó ideje TILOS (környezet- és zajvédelmi okokból) - remélem , egy idõ után betiltják nálunk is .

Azért mi még nem tartunk ott, gondolj csak bele, nálunk azért még mindig sok az öreg diesel, legyen az busz, vagy szimpla személyautó, akkor azokat kitiltanák a törvény értelmében a forgalomból? :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 11:29:47
Idézetet írta: "Palaczk"

Petinek igaza van , ez a módszer nagyon felgyorsítja az akksi elöregedését . Tehát ha mindent összesítesz , elég drága árat fizetsz azért , hogy ne kelljen a jég leszedésével vacakolnod  :nana:

Értek én a szóból  :kacsint:
Ötleteket kérnék, ki milyen jégmentesítõt használ, kinek mi vált be  :?: :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.11.06 11:45:51
Venni kell allofutest a kocsiba...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.06 12:02:56
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 12:10:15
Idézetet írta: "szazketto"
Venni kell allofutest a kocsiba...

Olyat hol lehet kapni és mennyibe kerül?
Az egyébként külön akkumulátorról megy, vagy a kocsiét használja?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.06 12:27:35
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Palaczk"

Petinek igaza van , ez a módszer nagyon felgyorsítja az akksi elöregedését . Tehát ha mindent összesítesz , elég drága árat fizetsz azért , hogy ne kelljen a jég leszedésével vacakolnod  :nana:

Értek én a szóból  :kacsint:
Ötleteket kérnék, ki milyen jégmentesítõt használ, kinek mi vált be  :?: :)

Garázs  :nagymosoly: . De ha nincs, egy pár percet én is járatom, igaz ez csak nagyon néha fordul elõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.06 12:50:30
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

Gondolom 300 000 km  elõtt eladod a gépet, addig meg nem fog jelentkezni a gond a hideg alapjárat miatt, egyébként meg a computer, ami benne van elég inteligens, és hidegben felnyomja a fordulatot 1500 fölé, így a kenés azonnal megjön mindenhol, a töltéssel sincs gond, és legalább befûtött, párátlanított kocsiba tudsz beszállni :)

Szerintem ha mindent fölnyomsz és hideg a moci akkor se küldi fel 1500-ig... :hmm:
Na mindegy...
Ha mást nem az akksit tuti kinyírja néhány ilyen mûvelet.
És általában :sunyi:  egy csontig hatoló hideg reggelen adja meg magát a gyenge akksi, akkor meg jó móka venni egyet, átszerelni, nem most majd 1-2év múlva... :wink:

Érdekes, amit írsz, Varta akksi van benne, szerintem ennyit sem fog elmenni :)
Már nézegetem a jól bevált Exide akkumulátorokat, a diesel asztrámba bizonyított, szerintem egy benyás kocsit legalább 5 évig kiszolgál majd :)

Petinek igaza van , ez a módszer nagyon felgyorsítja az akksi elöregedését . Tehát ha mindent összesítesz , elég drága árat fizetsz azért , hogy ne kelljen a jég leszedésével vacakolnod  :nana:

Az enyémben köszönte szépen, de 3 év és 110e km után is jól voolt az aksi!

- -10-ben indítva felnyomja az 2000 fölé is a fordulatot, aztán fokozatosn ereszti vissza (kb 15-20s)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2006.11.06 12:54:16
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "szazketto"
Venni kell allofutest a kocsiba...

Olyat hol lehet kapni és mennyibe kerül?
Az egyébként külön akkumulátorról megy, vagy a kocsiét használja?

Ket marka van ami tenyleg jo: Webasto es Eberspächer. Itthon nem tudom ki forgalmazza. Ezekben kulon kis benzin/diesel-motor van...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 13:07:15

Ahan, jól hangzik, talán lehet olcsóbban jövök ki, ha lecserélem az ótót 3 éves, vagy max. 5 éves korában. :)
Addig meg csak kibírja valahogy :)

Félre ne értsetek, nem célom eladni a corit egy darabig :)  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 13:36:51
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Palaczk"
Hát persze indulás elõtt le kell szedni a jeget . De nem leolvasztani , hanem jégoldó sprayvel lefújni és aztán letörölni .

Azzal is légy tisztában , hogy egy ilyen 5-6 perces hidegen járatás alatt kábé 2 deci benzint biztosan kidobsz . Ilyenkor a legdúsabb a keverék , és a fordulatszám is meg van emelve . A motorolajat is az ilyesmi öregíti a leginkább ... stb . De szóval ha másért nem is , a fogyasztás-növekedés miatt mindenképp célszerû kerülni ezt a metódust .

Németeknél és Ausztriában pl. már jó ideje TILOS (környezet- és zajvédelmi okokból) - remélem , egy idõ után betiltják nálunk is .

Azért mi még nem tartunk ott, gondolj csak bele, nálunk azért még mindig sok az öreg diesel, legyen az busz, vagy szimpla személyautó, akkor azokat kitiltanák a törvény értelmében a forgalomból? :rolleyes:

Nem . A törvény ott is úgy szól , hogy maximum 30 mp-ig lehet helyben járatni a motort . Tehát azért nem azt várják el , hogy azonnal elindulj , mondjuk az öreg dízeleddel . 30 mp fölött viszont bírság , és simán följelenthet mondjuk egy pipa szomszéd , aki utálja , hogy reggel korán ott brummogtatod az autódat 5 percig az ablaka alatt ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 13:42:37
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Szélvédõre kell irányítani a levegõt , belsõ keringtetést kikapcsolni , és maxon vagy legalább hármason járatni a ventillátort . Így nem fagy oda a pára , illetve ki sem csapódik . Mellesleg tényleg sokkal hamarabb bemelegszik , ha elindulsz . De OK , járassa az ember felõlem 1 percig ... nade az 5-6 perc , az brutál sok , bakker nem 25 éves dízelmerci egy ilyen új Corolla  :roll: ... még a D4D is elkezd 2-3 perc után fûteni akkor is ha rögtön elindulsz , hát még akkor a benzines !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 13:45:58
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "szazketto"
Venni kell allofutest a kocsiba...

Olyat hol lehet kapni és mennyibe kerül?
Az egyébként külön akkumulátorról megy, vagy a kocsiét használja?

Ket marka van ami tenyleg jo: Webasto es Eberspächer. Itthon nem tudom ki forgalmazza. Ezekben kulon kis benzin/diesel-motor van...

Ahan, jól hangzik, talán lehet olcsóbban jövök ki, ha lecserélem az ótót 3 éves, vagy max. 5 éves korában. :)
Addig meg csak kibírja valahogy :)

Félre ne értsetek, nem célom eladni a corit egy darabig :)  :nagymosoly:

Mondjuk ezek a komoly , külön "kályhás" állófûtések OK hogy drágák , de döbbenet komfort-pluszt nyújtanak  :o ! Gondolj csak bele , este beprogramozod mondjuk 7:00-ra , és reggel hétkor beülsz a meleg utasterû , meleg motoros autóba , jég-hó leolvasztva , motor kapásból a melegjárati fogyasztását hozza , ami bizony télen-városban literes különbségeket jelenthet  :idea: ... szal tényleg nem mindegy .

Olcsóbb megoldás , ezt már említettem többször : van egy gyári motor-elõmelegítõ , legalábbis a dízelekhez biztosan . Meg kéne kérdezni van-e benzineshez is . Ez csak valami cirka 50 ezer plusz beszerelés , és azért szintén nagyon nem mindegy , mert rögtön van fûtés , rögtön kisebb a fogyasztás stb . Szeke Mester szerintem meg tudja mondani ezügyben a tutit .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: A Csaszi - 2006.11.06 14:04:57

Valamikor már utánanéztem az egyszerûbb "diesel elõmelegítõ" néven futó dolognak, csak most hiába keresem nem találom itten a fórumon, pedig én írtam! :-D

De a lényeg, hogy itten (http://www.transaurus.hu/) van s ha nem tévedek nagyot akkor tizenhuszonezer pénz volt. Persze ez 220Vról megy, de akinek van garázsa vagy kertje  /avagy egy 50 méteres lengõhosszabbítója/ annak szerintem tuti jó lenne.

Hopp, most nézem, hogy most már nem csak dízelhez adják defaultból, hanem benzineshez is.

Dejólenneegyijen...  :nagymosoly:

szerk.:
Na felhergeltem magam s felhívtam õket:

Az enyim autóhoz (toyota avensis 1.6 '99)
37.240Ft - alapkészlet csak motorfûtés, 15-20e a beszerelés
80.460Ft - motor+utastérfûtõ
123.970Ft - deluxe

általános szállítási idõ: kb. 2 hét

szerelés: xi kondorsi út, csepel és szigetszentmiklós közt az M0-snál vhol.

Ezmár annyira viszont nem ócsó sajna...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.06 14:53:42
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Szélvédõre kell irányítani a levegõt , belsõ keringtetést kikapcsolni , és maxon vagy legalább hármason járatni a ventillátort . Így nem fagy oda a pára , illetve ki sem csapódik . Mellesleg tényleg sokkal hamarabb bemelegszik , ha elindulsz . De OK , járassa az ember felõlem 1 percig ... nade az 5-6 perc , az brutál sok , bakker nem 25 éves dízelmerci egy ilyen új Corolla  :roll: ... még a D4D is elkezd 2-3 perc után fûteni akkor is ha rögtön elindulsz , hát még akkor a benzines !

Most mit modjak. Én kérek elnézést. Azt hiszem ,hogy a kapcsolók a közép konzolon vannak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 15:02:56
Idézetet írta: "Palaczk"

Nem . A törvény ott is úgy szól , hogy maximum 30 mp-ig lehet helyben járatni a motort . Tehát azért nem azt várják el , hogy azonnal elindulj , mondjuk az öreg dízeleddel . 30 mp fölött viszont bírság , és simán följelenthet mondjuk egy pipa szomszéd , aki utálja , hogy reggel korán ott brummogtatod az autódat 5 percig az ablaka alatt ...

Ismerve a mai magyar autós társadalmat, ez még legalább 10 év, mire ideér :)
Addig meg még sok víz lefolyik a dunán.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 15:04:18
Idézetet írta: "Palaczk"

Mondjuk ezek a komoly , külön "kályhás" állófûtések OK hogy drágák , de döbbenet komfort-pluszt nyújtanak  :o ! Gondolj csak bele , este beprogramozod mondjuk 7:00-ra , és reggel hétkor beülsz a meleg utasterû , meleg motoros autóba , jég-hó leolvasztva , motor kapásból a melegjárati fogyasztását hozza , ami bizony télen-városban literes különbségeket jelenthet  :idea: ... szal tényleg nem mindegy .

Olcsóbb megoldás , ezt már említettem többször : van egy gyári motor-elõmelegítõ , legalábbis a dízelekhez biztosan . Meg kéne kérdezni van-e benzineshez is . Ez csak valami cirka 50 ezer plusz beszerelés , és azért szintén nagyon nem mindegy , mert rögtön van fûtés , rögtön kisebb a fogyasztás stb . Szeke Mester szerintem meg tudja mondani ezügyben a tutit .

Palaczk: Én belegondolok, de erre nincs 2-3, vagy akár 400 e hufom :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 15:09:21
Idézetet írta: "A Csaszi"

Na felhergeltem magam s felhívtam õket:

Az enyim autóhoz (toyota avensis 1.6 '99)
37.240Ft - alapkészlet csak motorfûtés, 15-20e a beszerelés
80.460Ft - motor+utastérfûtõ
123.970Ft - deluxe

általános szállítási idõ: kb. 2 hét

szerelés: xi kondorsi út, csepel és szigetszentmiklós közt az M0-snál vhol.

Ezmár annyira viszont nem ócsó sajna...

De nem ám és ha még azt is számításba vesszük, hogy én pl. társasházban lakom és a szomszédok már így is ferdeszemmel néznek rám, már nem is tudom, hogy hova dugnám be, ahol biztonságosan mûködhetne :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 15:13:53
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Szélvédõre kell irányítani a levegõt , belsõ keringtetést kikapcsolni , és maxon vagy legalább hármason járatni a ventillátort . Így nem fagy oda a pára , illetve ki sem csapódik . Mellesleg tényleg sokkal hamarabb bemelegszik , ha elindulsz . De OK , járassa az ember felõlem 1 percig ... nade az 5-6 perc , az brutál sok , bakker nem 25 éves dízelmerci egy ilyen új Corolla  :roll: ... még a D4D is elkezd 2-3 perc után fûteni akkor is ha rögtön elindulsz , hát még akkor a benzines ![/quote

Most mit modjak. Én kérek elnézést. Azt hiszem ,hogy a kapcsolók a közép konzolon vannak.

Én ezzel a kapcsolós dologgal bajban vagyok, mert "auto" módban megy a digit klíma és sajna bármennyire is szeretném feltolni a venti teljesítményét, a komp. nem engedi, vagy engedi, de akkor a digit klíma kikapcs.

Most akkor mit tegek?
Ugye a digit cuccnak az a lényege, hogy csak azután ad fordulatot/impulzust a ventillátornak, ha már van meleg, vagy langyos levegõ.
Ez az a levegõ, ami a jeget leolvasztja, akkor most mi is legyen?!?!  :mrgreen:  :vezetes:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.11.06 15:17:50
Van a benzines motorokhoz is elõmelegítõ, bár a program "Denmark only"-t ír. Szerintünk semmi különbség nincs, be kell mennie minden benzines Coriba.

24.099 Ft. + ÁFA az ára. Kb. fél óra beszerelni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.06 15:37:49
Idézetet írta: "Szeke"
Van a benzines motorokhoz is elõmelegítõ, bár a program "Denmark only"-t ír. Szerintünk semmi különbség nincs, be kell mennie minden benzines Coriba.

24.099 Ft. + ÁFA az ára. Kb. fél óra beszerelni.

Szeke: Errõl tudnál küldeni egy kicsit részletesebb infót priviben, megköszönném! :)  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.11.06 15:53:52
Idézetet írta: "fekosz"
Errõl tudnál küldeni egy kicsit részletesebb infót priviben, megköszönném! :)  :mrgreen:

Nincs ebben semmi titkos  :wink:
Konnektorba kell bedugni, onnan kapja a melegítéshez szükséges áramot. Ez nem állófûtés, csak egy elõmelegítõ, ami segít, hogy a motor ne legyen teljesen hideg elinduláskor.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 16:28:57
Idézetet írta: "gyulagy"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Szélvédõre kell irányítani a levegõt , belsõ keringtetést kikapcsolni , és maxon vagy legalább hármason járatni a ventillátort . Így nem fagy oda a pára , illetve ki sem csapódik . Mellesleg tényleg sokkal hamarabb bemelegszik , ha elindulsz . De OK , járassa az ember felõlem 1 percig ... nade az 5-6 perc , az brutál sok , bakker nem 25 éves dízelmerci egy ilyen új Corolla  :roll: ... még a D4D is elkezd 2-3 perc után fûteni akkor is ha rögtön elindulsz , hát még akkor a benzines !

Most mit modjak. Én kérek elnézést. Azt hiszem ,hogy a kapcsolók a közép konzolon vannak.

Bocs , attól tartok ezt most nem értettem  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 16:32:23
Idézetet írta: "fekosz"
Én ezzel a kapcsolós dologgal bajban vagyok, mert "auto" módban megy a digit klíma és sajna bármennyire is szeretném feltolni a venti teljesítményét, a komp. nem engedi, vagy engedi, de akkor a digit klíma kikapcs.

Most akkor mit tegek?
Ugye a digit cuccnak az a lényege, hogy csak azután ad fordulatot/impulzust a ventillátornak, ha már van meleg, vagy langyos levegõ.
Ez az a levegõ, ami a jeget leolvasztja, akkor most mi is legyen?!?!  :mrgreen:  :vezetes:  :mrgreen:

És ha benyomod azt a gombot a kis szélvédõ-sziluettel , akkor mi történik ?

Amúgy azt bármikor megteheted , hogy kikapcsolod az AUTO módot , a szélvédõre irányítod a levegõt és rákapcsolod a max ventillátort . Én is mindig ezt csinálom hidegben indulás után (mondjuk nálam manuális a rendszer) , mert különben valóban rá tud fagyni a lehelletem a szélvédõre . Így viszont nem . Tovább javul a helyzet , ha az ember a két elsõ oldalablakot egy résnyire kinyitja és így megy , míg el nem kezd melegíteni a fûtés . Így gyorsabban cserélõdik az utastér levegõje , nem növekszik meg benne a páratartalom .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 16:33:29
Idézetet írta: "Szeke"
Van a benzines motorokhoz is elõmelegítõ, bár a program "Denmark only"-t ír. Szerintünk semmi különbség nincs, be kell mennie minden benzines Coriba.

24.099 Ft. + ÁFA az ára. Kb. fél óra beszerelni.

Ez barátibb , mint emlékeztem  :) ! Jóbarátnémnak sürgõsen meg fogom említeni ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.11.06 16:50:01
Idézetet írta: "Palaczk"
Ez barátibb , mint emlékeztem  :) ! Jóbarátnémnak sürgõsen meg fogom említeni ...

Elnézést, megtaláltam a NemDenmarkos elõmelegítõt, ez 27.467 + ÁFA. Valamiért a dánoknak olcsóbb :)

Viszont 1.4-es dízelhez NINCS elõmelegítõ :(  Csak 2 literes dízelhez, meg benzinesekhez... Még a TS Corollához is van.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 18:43:58
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "Palaczk"
Ez barátibb , mint emlékeztem  :) ! Jóbarátnémnak sürgõsen meg fogom említeni ...

Elnézést, megtaláltam a NemDenmarkos elõmelegítõt, ez 27.467 + ÁFA. Valamiért a dánoknak olcsóbb :)

Viszont 1.4-es dízelhez NINCS elõmelegítõ :(  Csak 2 literes dízelhez, meg benzinesekhez... Még a TS Corollához is van.

Ez aztán a jó hír  :szomoru: ... és milyen logikus , hogy pont a lassabban melegedõ dízelhez nincs  :crazy:

Azért persze köszi , hogy utánanéztél .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.06 19:44:20
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "gyulagy"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Szélvédõre kell irányítani a levegõt , belsõ keringtetést kikapcsolni , és maxon vagy legalább hármason járatni a ventillátort . Így nem fagy oda a pára , illetve ki sem csapódik . Mellesleg tényleg sokkal hamarabb bemelegszik , ha elindulsz . De OK , járassa az ember felõlem 1 percig ... nade az 5-6 perc , az brutál sok , bakker nem 25 éves dízelmerci egy ilyen új Corolla  :roll: ... még a D4D is elkezd 2-3 perc után fûteni akkor is ha rögtön elindulsz , hát még akkor a benzines !

Most mit modjak. Én kérek elnézést. Azt hiszem ,hogy a kapcsolók a közép konzolon vannak.

Bocs , attól tartok ezt most nem értettem  :szemforgat:

Csak azt mondom ,hogy én is így csinálok de még igy is veszélyesen párás és nem mindíg látok és az ország egyik legforgalamasabb helyén lakom és 1 iskola is van kölykökkel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.06 19:48:35
Idézetet írta: "gyulagy"
Csak azt mondom ,hogy én is így csinálok de még igy is veszélyesen párás és nem mindíg látok és az ország egyik legforgalamasabb helyén lakom és 1 iskola is van kölykökkel.

Ja értem . Pucoltad már belülrõl a szélvédõt , mióta megvan a kocsi ? Az elég sokat tud segíteni az ilyen notórius párásodáson . A másik jó módszer a résnyire megnyitott oldalablak , amit az elõbb említettem . Valami megoldás csak van , azért az elég necces lenne , ha egy ilyen majdnem új autóval hideg idõben csak úgy lehetne elindulni , hogy elõtte melegre kéne járatni a motort , különben nem látsz ki  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.06 21:40:35
Idézetet írta: "gyulagy"
Én is járatni szoktam és jégoldót is használok, de a nagy hidegben a pára sokszor visszafagy és nemlátok semmit így balesetveszélyes a belvárosban(mondjuk kevésbbé forgalmas helyen én is rögtön indulnék) közlekedni és tisztában vagyok , hogy ártok a kocsinak, de azért vásárolok autót, hogy az életem kényelmesebb legyen. Mindíg karbantartom de az életem a legfontosabb és már sokszor félre kellet állnom a hideg autó párásodása miatt .

Nekem ez volt a bajom. A pollenszürõt rázd ki, vagy cseréld ki. Ha a mode gombbal szélvédõ, láb állást választasz automata módban (klíma kikapcs), akkor még a venti erõsségét vezérli, a belsõ hõfokot minimum 23 Cfokra tedd. Hidd el jó lesz!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.06 23:50:08
Idézetet írta: "fekosz"

Érdekes, amit írsz, Varta akksi van benne, szerintem ennyit sem fog elmenni :)
Már nézegetem a jól bevált Exide akkumulátorokat, a diesel asztrámba bizonyított, szerintem egy benyás kocsit legalább 5 évig kiszolgál majd :)

Nekem a gyári akksi van benne...
Fogalmam sincs milyen gyártmány, csak egy bazinagy Made in UK. felirat van rajta, :nagymosoly:  no de a lényeg: lassan 4éves és hibátlan állapotba van, legalábbis villanyos ismerõs mondta/kiméregette, mondtam Neki ha megadja magát akkor Õ fogja majd kicserélni a hidegbe... :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.07 08:15:06
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "fekosz"
Én ezzel a kapcsolós dologgal bajban vagyok, mert "auto" módban megy a digit klíma és sajna bármennyire is szeretném feltolni a venti teljesítményét, a komp. nem engedi, vagy engedi, de akkor a digit klíma kikapcs.

Most akkor mit tegek?
Ugye a digit cuccnak az a lényege, hogy csak azután ad fordulatot/impulzust a ventillátornak, ha már van meleg, vagy langyos levegõ.
Ez az a levegõ, ami a jeget leolvasztja, akkor most mi is legyen?!?!  :mrgreen:  :vezetes:  :mrgreen:

És ha benyomod azt a gombot a kis szélvédõ-sziluettel , akkor mi történik ?
Amúgy azt bármikor megteheted , hogy kikapcsolod az AUTO módot , a szélvédõre irányítod a levegõt és rákapcsolod a max ventillátort . Én is mindig ezt csinálom hidegben indulás után (mondjuk nálam manuális a rendszer) , mert különben valóban rá tud fagyni a lehelletem a szélvédõre . Így viszont nem . Tovább javul a helyzet , ha az ember a két elsõ oldalablakot egy résnyire kinyitja és így megy , míg el nem kezd melegíteni a fûtés . Így gyorsabban cserélõdik az utastér levegõje , nem növekszik meg benne a páratartalom .

Ebben az esetben (ha jól emlékszem)   :?: lekapcsol  :?:  az auto mód és kigyullad az AC gomb lámpa.
Próbálkozom még sok dologgal, valami biztos tuti lesz, egyenlõre viszont ez az auto megoldás tûnt idáig a legjobbnak.  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.07 08:22:09
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Errõl tudnál küldeni egy kicsit részletesebb infót priviben, megköszönném! :)  :mrgreen:

Nincs ebben semmi titkos  :wink:
Konnektorba kell bedugni, onnan kapja a melegítéshez szükséges áramot. Ez nem állófûtés, csak egy elõmelegítõ, ami segít, hogy a motor ne legyen teljesen hideg elinduláskor.

Ezt értem, de hogy néz ki beépítve?
Az állandóra fel van rögzítve a motorra, vagy nekem kell esténként felhelyeznem?

+ hogy néz ki a gyakorlatban ez?
Van egy csatlakozó a motortérben, amibe bedugom a madzag egyik végét, a másikat meg a 220-ba, vagy a 220-as x méter kábelt a motortérben van elhelyezve?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.07 08:35:44
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "fekosz"

Érdekes, amit írsz, Varta akksi van benne, szerintem ennyit sem fog elmenni :)
Már nézegetem a jól bevált Exide akkumulátorokat, a diesel asztrámba bizonyított, szerintem egy benyás kocsit legalább 5 évig kiszolgál majd :)

Nekem a gyári akksi van benne...
Fogalmam sincs milyen gyártmány, csak egy bazinagy Made in UK. felirat van rajta, :nagymosoly:  no de a lényeg: lassan 4éves és hibátlan állapotba van, legalábbis villanyos ismerõs mondta/kiméregette, mondtam Neki ha megadja magát akkor Õ fogja majd kicserélni a hidegbe... :ordog:

Az én kocsimban Varta van, azzal kezdtem a vizsgálódást, mikor átvettem az autót :)
Nekem az astrában Exide volt, majd mikor már gyengélkedett, áttértem a Bannerre.
Mindkettõ nagyon jó akkumulátor szerintem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szeke - 2006.11.07 08:45:25
Idézetet írta: "fekosz"
Ezt értem, de hogy néz ki beépítve?
Az állandóra fel van rögzítve a motorra, vagy nekem kell esténként felhelyeznem?

+ hogy néz ki a gyakorlatban ez?
Van egy csatlakozó a motortérben, amibe bedugom a madzag egyik végét, a másikat meg a 220-ba, vagy a 220-as x méter kábelt a motortérben van elhelyezve?

A hûtõrendszerbe kerül fixen beépítésre és merülõforraló-szerû elven mûködik.
A gyakorlatban úgy néz ki, hogy lesz egy csatlakozód, amit be kell dugnod a konnektorba. Maga a dugó sajnos látszani fog kívülrõl egy picit mindig.

Skandináviában egyébként teljesen általános ez a megoldás, ott lényegében minden autón ott lifeg a csatlakozó, és a munkahelyeken pedig ki van építve a parkolókban a konnektor, ahova lehet dugni a kocsikat melegítésre  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.07 08:47:44

Sõt, a társasházak belsõ, nyitott parkolóinál is... :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.07 09:26:56
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Ezt értem, de hogy néz ki beépítve?
Az állandóra fel van rögzítve a motorra, vagy nekem kell esténként felhelyeznem?

+ hogy néz ki a gyakorlatban ez?
Van egy csatlakozó a motortérben, amibe bedugom a madzag egyik végét, a másikat meg a 220-ba, vagy a 220-as x méter kábelt a motortérben van elhelyezve?

A hûtõrendszerbe kerül fixen beépítésre és merülõforraló-szerû elven mûködik.
A gyakorlatban úgy néz ki, hogy lesz egy csatlakozód, amit be kell dugnod a konnektorba. Maga a dugó sajnos látszani fog kívülrõl egy picit mindig.

Skandináviában egyébként teljesen általános ez a megoldás, ott lényegében minden autón ott lifeg a csatlakozó, és a munkahelyeken pedig ki van építve a parkolókban a konnektor, ahova lehet dugni a kocsikat melegítésre  :nagymosoly:

Hát én nem tudom, de tegnap rákérdeztem Svéd ismerõseimre és õk nem hallottak errõl. Jó, mondjuk náluk az autók 50%-a Volvo. Ráadásul közel is laknak az egyik Volvo üzemhez. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.07 09:44:12
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "fekosz"
Én ezzel a kapcsolós dologgal bajban vagyok, mert "auto" módban megy a digit klíma és sajna bármennyire is szeretném feltolni a venti teljesítményét, a komp. nem engedi, vagy engedi, de akkor a digit klíma kikapcs.

Most akkor mit tegek?
Ugye a digit cuccnak az a lényege, hogy csak azután ad fordulatot/impulzust a ventillátornak, ha már van meleg, vagy langyos levegõ.
Ez az a levegõ, ami a jeget leolvasztja, akkor most mi is legyen?!?!  :mrgreen:  :vezetes:  :mrgreen:

És ha benyomod azt a gombot a kis szélvédõ-sziluettel , akkor mi történik ?
Amúgy azt bármikor megteheted , hogy kikapcsolod az AUTO módot , a szélvédõre irányítod a levegõt és rákapcsolod a max ventillátort . Én is mindig ezt csinálom hidegben indulás után (mondjuk nálam manuális a rendszer) , mert különben valóban rá tud fagyni a lehelletem a szélvédõre . Így viszont nem . Tovább javul a helyzet , ha az ember a két elsõ oldalablakot egy résnyire kinyitja és így megy , míg el nem kezd melegíteni a fûtés . Így gyorsabban cserélõdik az utastér levegõje , nem növekszik meg benne a páratartalom .

Ebben az esetben (ha jól emlékszem)   :?: lekapcsol  :?:  az auto mód és kigyullad az AC gomb lámpa.
Próbálkozom még sok dologgal, valami biztos tuti lesz, egyenlõre viszont ez az auto megoldás tûnt idáig a legjobbnak.  :mrgreen:

Semmi gond, ha elalszik az "AUTO" felirat, attól még automatán mûködik. Errõl már egy hosszas vitát folytattunk még a nyáron a Klímás topicba. Tudom, ha megnyomod a szélvédõ ikont, akkor az AC is bekapcsol(na), de nyugodtan nyomd ki. Arról tudod, meg hogy még mindig automatán mûxik, hogy ha emeled az egekig a hõmérsékletet, akkor felpörög a venti. Persze ez csak melegen igaz. Hidegen (kivéve szélvédõ állás) be sem kapcsol a venti addíg, míg egy kicsit fel nem melegszik a moci. Szóval nyugodtan kapcsolj "ATUTO"-t, majd módosítsd "Szélvédõ+lábra". Ha nagyon gáz a helyzet (tavaly a -20 fokban reggelente én is ezt tettem) állítsd full szélvédõre, hagyd bekapcsolva az AC-t, mert szerintem úgy elõbb olvad az ablak, emeld meg a hõmérsékletet 28 fokra és várj max 2 percet. Nekem ezalatt mindig megtörtént a "csoda". A kocsi melegedésérõl pedig annyit, hogy szerintem nyugodtan el lehet indulni, benzinesnek (n/s)em kell melegítés. De errõl máshol kéne beszélgetnünk... ennek ugyanis nem sok köze van a fogyasztáshoz. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.07 09:58:36

Nekem is az AUTO állás jött be a legjobban modósított ablak-láb állásban 23 Cfokon...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.07 12:43:32
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.07 13:41:51
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.07 13:48:53
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Az diesel és ez bizony sokat számít a fogyasztásban :!:

Nekem most 7,6 az eddigi átlagom, ez durván 600 km-re értendõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.07 14:01:41
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Az diesel és ez bizony sokat számít a fogyasztásban :!:

Nekem most 7,6 az eddigi átlagom, ez durván 600 km-re értendõ.

Én arra gondoltam, hogy az átlag alapján 49 liternél gyulladt ki a tankolni kéne lámpa, mig nekem már 43-nél világít   :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.07 15:07:16
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Nekem az utolsó (nem a legalsó) kis csíknál jelez. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.07 15:08:19
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Az diesel és ez bizony sokat számít a fogyasztásban :!:

Nekem most 7,6 az eddigi átlagom, ez durván 600 km-re értendõ.

Én arra gondoltam, hogy az átlag alapján 49 liternél gyulladt ki a tankolni kéne lámpa, mig nekem már 43-nél világít   :hmm:

Igen durván 5 liter szokott meg lenni... :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.11.07 18:56:23
Idézetet írta: "Szeke"
A hûtõrendszerbe kerül fixen beépítésre és merülõforraló-szerû elven mûködik.
A gyakorlatban úgy néz ki, hogy lesz egy csatlakozód, amit be kell dugnod a konnektorba. Maga a dugó sajnos látszani fog kívülrõl egy picit mindig.

Skandináviában egyébként teljesen általános ez a megoldás, ott lényegében minden autón ott lifeg a csatlakozó, és a munkahelyeken pedig ki van építve a parkolókban a konnektor, ahova lehet dugni a kocsikat melegítésre  :nagymosoly:
Akkor veszek a Tescoban 1 merülõ forralót, azt beaplikálom a rendszerbe, az kijön kb 5ezer pízbõl  :nagymosoly: Milyen komoly lehet, hogy mindenki bedugja a kocsiját a 220-ba. A külföldiek meg azt hiszik villamos autó :D 1 Priuson milyen jól állna, el se hinnék, hogy nem az aksikat töltöd  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.07 22:11:14
Idézetet írta: "PParker"
Nekem az utolsó (nem a legalsó) kis csíknál jelez. :hmm:

Nekem is, és olyankor még 12-13 lityi van benne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.07 23:14:25
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "Szeke"
Idézetet írta: "fekosz"
Ezt értem, de hogy néz ki beépítve?
Az állandóra fel van rögzítve a motorra, vagy nekem kell esténként felhelyeznem?

+ hogy néz ki a gyakorlatban ez?
Van egy csatlakozó a motortérben, amibe bedugom a madzag egyik végét, a másikat meg a 220-ba, vagy a 220-as x méter kábelt a motortérben van elhelyezve?

A hûtõrendszerbe kerül fixen beépítésre és merülõforraló-szerû elven mûködik.
A gyakorlatban úgy néz ki, hogy lesz egy csatlakozód, amit be kell dugnod a konnektorba. Maga a dugó sajnos látszani fog kívülrõl egy picit mindig.

Skandináviában egyébként teljesen általános ez a megoldás, ott lényegében minden autón ott lifeg a csatlakozó, és a munkahelyeken pedig ki van építve a parkolókban a konnektor, ahova lehet dugni a kocsikat melegítésre  :nagymosoly:

Hát én nem tudom, de tegnap rákérdeztem Svéd ismerõseimre és õk nem hallottak errõl. Jó, mondjuk náluk az autók 50%-a Volvo. Ráadásul közel is laknak az egyik Volvo üzemhez. :hmm:

Hát ez fura hogy nem hallottak róla  :szemforgat: ...ott tényleg az autók hatalmas része ilyen , beléjük van építve ez a 220-ról mûködõ elõmelegítõ .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 00:08:53
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Nekem az utolsó (nem a legalsó) kis csíknál jelez. :hmm:

Nekem (nekünk) is... :hmm:

Lehet Te kisebb tankot kaptál, tudták hogy ilyen kis spóroló király vagy... [smilie=sm23.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.08 06:49:22

Vagy ezt végre megcsinálták... :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2006.11.08 08:54:37
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "PParker"
Témánál marardva.
Full Bp. nyalánkságai. 28 km/h, 5,3 átlag fed. szerint 925-nél jelzett a szegénységjelzõ...

Akkor a te autód nem úgy mér mint a mienk  :shock:

Nekem az utolsó (nem a legalsó) kis csíknál jelez. :hmm:

Nekem (nekünk) is... :hmm:

Lehet Te kisebb tankot kaptál, tudták hogy ilyen kis spóroló király vagy... [smilie=sm23.gif]

Nekem is akkor jelez.

Mostani tankoláskor jelzés után 40 km -el tankoltam kattanásig 46 liter gázolajat.
Ha csurig raktam volna akkok kb 50 liter belement volna.

Ha csurig mérve 55 literes a tank, akkor 5-7 liter van még a lámpa kigyulladásakor.

Kérdés, hogy csurig mérve 55 liter a tank?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.08 09:07:22
nem merem elhinni, hogy 55ös a tank... 50felett még sosem tudtam bele tankolni, de lehet, hogy én vagyok bátortalan... valahogy nem szeretnék sehol "ottmaradni"  :kormom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 10:27:26
Idézetet írta: "kis_andras"
nem merem elhinni, hogy 55ös a tank... 50felett még sosem tudtam bele tankolni, de lehet, hogy én vagyok bátortalan... valahogy nem szeretnék sehol "ottmaradni"  :kormom:

Lehet hogy akkor a tank 50literes???? :nagymosoly:
Így megérteném a "tankolj má" korai nyavalygását...
De volt itt aki tankolt már 53-54litert is... :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.08 11:04:43
Pedig bizony 55 literes a tank . Nagyon korán jelez a mûszer , tudomásul kell venni .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.08 11:42:12
Idézetet írta: "Palaczk"
Pedig bizony 55 literes a tank . Nagyon korán jelez a mûszer , tudomásul kell venni .

értem én, de olyan szar látni, hogy 3-4 napja fekszik a mutató.... rámtör a félelem 80-100km-el lámpagyulladás után :robbanfej: kipróbálom a 150km-t legközelebb... de ha lerohadok, emlegetni fogom a topikot :banging:  :rohog:  :o
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.08 11:56:11

Ne így csináld ... egyszer mondjuk amikor már 100 km-t mentél lámpagyulladás után , rakd tele a tankot (csurig , ne csak elsõ pisztoly-kattanásig) . Látni fogod ebbõl , hogy ilyenkor még hány liter van benne , és a továbbiakban könnyen ki tudod számítani , hogy még mennyit mehetsz , persze függõen attól is , hogy hol mész (város , országút stb) .

Én a Camrymmel országúton , nyugis tempóban 300 km-t tudtam még menni a lámpa elsõ kigyulladása után  :nana: ... városban is 200-at simán .

Amúgy nem a lámpát érdemes figyelni , hanem a mutatót . Ki kell tapasztalni (teletankolással) , hogy mennyi van még benne , amikor a mutató lemegy nullára . Innentõl nincs gond , a lámpát pedig tényleg ignorálni kell .
Cím: tank kapacitás
Írta: 4umos - 2006.11.08 14:21:02
Üdv. mindenkinek!

Vki meg tudná mondani hány literes egy 2001-es 1.4 VVT-i Harmony Sedan Corollának a tankja?

/Sajnos nem tudom még a technikai paramétereit kívülrõl az autómnak, mert nem kaptam az elõzõ tulajtól hozzá kézikönyvet, de amint meg lesz pótolni fogom ezen hiányosságomat. :-) /
Cím: Re: tank kapacitás
Írta: afekete - 2006.11.08 14:39:38
Idézetet írta: "4umos"
Vki meg tudná mondani hány literes egy 2001-es 1.4 VVT-i Harmony Sedan Corollának a tankja?

50 literes  - Sedan, Wagon, Liftback, Hatchback egyaránt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.11.08 15:13:58
Idézetet írta: "kis_andras"
Idézetet írta: "Palaczk"
Pedig bizony 55 literes a tank . Nagyon korán jelez a mûszer , tudomásul kell venni .

értem én, de olyan szar látni, hogy 3-4 napja fekszik a mutató.... rámtör a félelem 80-100km-el lámpagyulladás után :robbanfej: kipróbálom a 150km-t legközelebb... de ha lerohadok, emlegetni fogom a topikot :banging:  :rohog:  :o

azért ezt így ne csináld, dízelbõl soha ne fogyjon ki a gázolaj, mert az anyagilag nagyon fájdalmas!!!!!!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2006.11.08 15:17:37
nekem most kereken 6-ot mutatott a fedcomp, full sûrû BP után 907km-nél begurultam a kúthoz....majd sokadik kattanás után sikerült 49,5 litert beletenni.
azért a 0,5 liter eltérést már soknak tartom. többen mondtátok, hogy a benzines változatokban pontosabb a komputer. eddig nálam is csak 1-2 deci volt max az eltérés. más kocsiban pl 30 km/h alatt nem is mutat semmit, a toyonál meg stoppig mutat. akkor jönnek a pillanatnyi horrorisztikus adatok (50-90 literes fogyik :) ).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.08 16:56:27
Idézetet írta: "ManUU"
nekem most kereken 6-ot mutatott a fedcomp, full sûrû BP után 907km-nél begurultam a kúthoz....majd sokadik kattanás után sikerült 49,5 litert beletenni.
azért a 0,5 liter eltérést már soknak tartom. többen mondtátok, hogy a benzines változatokban pontosabb a komputer. eddig nálam is csak 1-2 deci volt max az eltérés. más kocsiban pl 30 km/h alatt nem is mutat semmit, a toyonál meg stoppig mutat. akkor jönnek a pillanatnyi horrorisztikus adatok (50-90 literes fogyik :) ).

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.11.08 17:09:09
Idézetet írta: "PParker"

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:

Szerintem 55 - vagy 50 - literes a tank. de pluszban még van valamennyi a csõben is - szerintem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: horvathadam - 2006.11.08 17:17:43
Telitankolás óta újra figyelem a fogyasztást, és ha úgy vezetek hajnalban (=kihalt város), mintha tojás volna a pedálok alatt, akkor sikerül összehoznom 8,5 litert. Ha normálisan vezetek, és esetleg délután is autózom (mert azért a munkahelyrõl haza is kell jönni), a számítógép 9,5 liter alá nem megy. Valami nem stimmel, vagy egy 1,4-es 16 szelepes motor a toyotánál tényleg ennyit fogyaszt?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.11.08 17:33:41

Kizárt dolog, hogy ennyit fogyasszon, ha valóban takarékosan vezetsz.
Az éjszakai, tojással a lábad alatt utakon 7liternél többet nem szabadna fogyasztania.
Néhány kérdés:
-mikor volt olaj és levegõszûrõ cserélve a kocsiban?
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik? Használsz motorféket lassításkor?
-a fedcompot nulláztad tankoláskor?
-a valós mérés alátámasztja a fedcomp adatait?

Vezetés közben javaslom nézd a pillanatnyi fogyasztásmérõt, az súg, hogy épp hogy állsz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.08 17:52:03
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "PParker"

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:

Szerintem 55 - vagy 50 - literes a tank. de pluszban még van valamennyi a csõben is - szerintem.

55 literes az E12 tankja . De Parkernek igaza van , ha a kocsi tényleg 6 litert evett volna , akkor 907 km-t épp hogy csak meg lehetett volna tenni vele , és utána ugye nem 49.5 , hanem kábé 54.5 liternek kellett volna a tankba mennie .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.08 18:45:51
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "PParker"

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:

Szerintem 55 - vagy 50 - literes a tank. de pluszban még van valamennyi a csõben is - szerintem.

Há' nem mindegy Öcsém! :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.08 18:49:01
Idézetet írta: "Misi"
     
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik?

Igaz a kérdés nem rám vonatkozik, de válaszolok  :nagymosoly: . Én 70-80-nál szoktam 5.-be váltani. Már három tankoláson át nem volt lenullázva a fedcomp, így 6,3-at mutat. Egyébként az utolsó két tankolásom számolt átlaga 6,1 illetve 5,95 volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.08 19:26:36
Idézetet írta: "Peti500"
Lehet hogy akkor a tank 50literes???? :nagymosoly:
Így megérteném a "tankolj má" korai nyavalygását...
De volt itt aki tankolt már 53-54litert is... :|

Papír szerint 55 literes. De nem tudom, hogy ebben a csõ benne van-e.
Én átlagban 47 litert tankolok, a max értékek 51 körül voltak. De ezek között volt olyan, ahol sztem csalt a kút, mert kiugróan magas átlag jött ki. Egyszer sikerült 55.1 litert beletölteni, de ott biztos, hogy csalt a kút, mert egyáltalán nem volt ennyire üres a tank és extrém magas átlag jött ki. Kb 7(-8) literrel lehúztak
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 19:35:52
Idézetet írta: "Palaczk"

Amúgy nem a lámpát érdemes figyelni , hanem a mutatót . Ki kell tapasztalni (teletankolással) , hogy mennyi van még benne , amikor a mutató lemegy nullára . Innentõl nincs gond , a lámpát pedig tényleg ignorálni kell .

Pontosan, pont az alapvonalon még 5-6lityó van a Coriba is, én akkor kezdek parázni ha már 1mutatónyival alá megy... :kormom:  

Amúgy megszületett a megoldás, :vag1:  nemes egyszerûséggel ki fogom szedni az izzót, hogy kell szétszedni a mûszerfalat... :nagymosoly:  :?:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 19:39:36
Idézetet írta: "horvathadam"
Telitankolás óta újra figyelem a fogyasztást, és ha úgy vezetek hajnalban (=kihalt város), mintha tojás volna a pedálok alatt, akkor sikerül összehoznom 8,5 litert. Ha normálisan vezetek, és esetleg délután is autózom (mert azért a munkahelyrõl haza is kell jönni), a számítógép 9,5 liter alá nem megy. Valami nem stimmel, vagy egy 1,4-es 16 szelepes motor a toyotánál tényleg ennyit fogyaszt?

Ott akkor valami nem stimmel... :hmm:
9,5ös fogyasztás tán egyszer sikerült kihoznom, nyáron :arrow:  non-stop klíma, éjszakai bulijárat 3-4utassal, meg gyakori Sumáker mód...
Valami geb*sz lesz ott, sajnos... :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.08 19:54:30
Idézetet írta: "Peti500"
Pontosan, pont az alapvonalon még 5-6lityó van a Coriba is, én akkor kezdek parázni ha már 1mutatónyival alá megy... :kormom:  

Ha semmi nem sürgetteti a tankolást, akkor én csak olyankor térek be a kúthoz, ha a mutató már az R betû szárán pihen. Így szokott belemenni 49 liter körül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.08 20:50:23
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Misi"
     
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik?

Igaz a kérdés nem rám vonatkozik, de válaszolok  :nagymosoly: . Én 70-80-nál szoktam 5.-be váltani. Már három tankoláson át nem volt lenullázva a fedcomp, így 6,3-at mutat. Egyébként az utolsó két tankolásom számolt átlaga 6,1 illetve 5,95 volt.

És amikor mondjuk haladsz a városban tartósan 60-65-el , akkor azt négyesben teszed ? Nem érdemes , ahogy Misi is írja : ha nem kell nagyon gyorsulni csak haladni , akkor nyugodtan mehetsz már 50-el ötösben - így még lejjebb viheted a (kétségtelenül nem rossz) fogyidat :)

Vagy nem szoktál tartós 60-65-el haladni a városban ;) ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2006.11.08 21:44:36
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "PParker"

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:

Szerintem 55 - vagy 50 - literes a tank. de pluszban még van valamennyi a csõben is - szerintem.

Há' nem mindegy Öcsém! :nagymosoly:

Izé, csak arra céloztam, hogy lehet még x liter a csõben - az 55 liter az E12-é, 50 liter az E11, csak nem olvastam figyelmesen.  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.08 23:02:43
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "kis_andras"
nem merem elhinni, hogy 55ös a tank... 50felett még sosem tudtam bele tankolni, de lehet, hogy én vagyok bátortalan... valahogy nem szeretnék sehol "ottmaradni"  :kormom:

Lehet hogy akkor a tank 50literes???? :nagymosoly:
Így megérteném a "tankolj má" korai nyavalygását...
De volt itt aki tankolt már 53-54litert is... :|

Nekem 54,6 l a rekordom :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 23:10:47

Kevés a kút "Szeged és 180km-es körzetén" mi??? :sunyi:  :wink:  :nagymosoly:

Azért arra figyelj, hogy ne fogyaszd ki 0ra a tankod!
A dízel lehet "megsértõdik"... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.08 23:18:33

Igen, tudom, hogy nem szereti! Az utam Szegedrõl vezetett Szekszárdra, Shellnél nem szeretek tankolni, az utolsó MOL, ahol Szegeden tankolni akartam viszont épp fejtette le az anyagot. Viszont sietnem kellett, tehát elindultam így, majdnem üresen. Aztán meg Szeged és Baja között össz egy Shell van, ami értelmesebb kút (ezt ugye fentebb említettem) így csak a bajai MOL-nál tankoltam. 1150km után :)
Amúgy az Avensises részlegben, asszem Bicskei cartárs említett egy dízeles kifogyást. Õ azt mondta viszonylag símán indult...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.08 23:20:48
Egyszer tankoltam 55,8l-t de akkor kanyarban már rángatott, és utána csurig töltöttem, ekkor az R alsó szárán volt a mutató.

Általában 50l körül töltöttem meg.

Fogyasztásban 6,9-9 között mozgott, általában kicsivel 8 alatt, nyáron inkább 7,5 körül.

-Már 12 napja nem tankoltam bele - remálem jó gazdája lett  :sir:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.08 23:42:56
Idézetet írta: "Tamás69"

-Már 12 napja nem tankoltam bele - remálem jó gazdája lett  :sir:

 :cry:
Sz*r lehet...
Tényleg!
Végül berkeken belül adtad el???
Vagy egy stranger vitte el???
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.08 23:54:38
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

-Már 12 napja nem tankoltam bele - remálem jó gazdája lett  :sir:

 :cry:
Sz*r lehet...
Tényleg!
Végül berkeken belül adtad el???
Vagy egy stranger vitte el???

Ha jól tudom stranger volt...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.09 00:06:49
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

-Már 12 napja nem tankoltam bele - remálem jó gazdája lett  :sir:

 :cry:
Sz*r lehet...
Tényleg!
Végül berkeken belül adtad el???
Vagy egy stranger vitte el???

Ha jól tudom stranger volt...

Nekem volt olyan hogy nem adtam oda a kocsit egy jóképességû bennszülött srácnak, jött, megnézte, vitte volna kp.-ra, de mikor azzal kezdett, hogy "mekkörá félni ván ezen testvérem..." :shock:  
Akkor mondtam, hogy feleslegesen jött, mert már eladva a kocsi, azért az autónak lelke van! :nana:

Olyan is volt hogy szegény szivar Audimat mikor elvitték, beült az arc (már megírtuk a papírokat, cash kifizetve) elindult volna, erre a kocsi leállt! Riasztó bekapcs. és ott sírt szegénykém, a szívem szakadt meg... :cry:

Az S4-esen meg az eladás napján (mikor már megvolt a norm. vevõ) elromlott 2különbözõ dolog ami amúgy abszolút nem típusbetegsége a  kocsinak, :rolleyes:  és nem is volt soha baj vele...
Szeretnek az autóim... :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.09 00:26:13
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem 54,6 l a rekordom :D

Gratula!
Kevés a kút "Szeged és 180km-es körzetén" mi??? :sunyi:  :wink:  :nagymosoly:

Azért arra figyelj, hogy ne fogyaszd ki 0ra a tankod!
A dízel lehet "megsértõdik"... :hmm:

Igen, tudom, hogy nem szereti! Az utam Szegedrõl vezetett Szekszárdra, Shellnél nem szeretek tankolni, az utolsó MOL, ahol Szegeden tankolni akartam viszont épp fejtette le az anyagot. Viszont sietnem kellett, tehát elindultam így, majdnem üresen. Aztán meg Szeged és Baja között össz egy Shell van, ami értelmesebb kút (ezt ugye fentebb említettem) így csak a bajai MOL-nál tankoltam. 1150km után :)
Amúgy az Avensises részlegben, asszem Bicskei cartárs említett egy dízeles kifogyást. Õ azt mondta viszonylag símán indult...

Hát , egy dolog nem szeretni egy kúthálózatot , de ezért bevállalni a kifogyás kockázatát (ráadásul országúton) , az meg egy egészen más dolog  :shock: ... mit utálsz annyira a Shellben , hogy inkább az utolsó cseppig reszkírozol , mintsem hogy náluk tankolnál ? OK , én sem szeretem ahogy próbálják rádtukmálni a vépóverjeiket , de azért annyira mégsem xar az üzemanyaguk , hogy még szükséghelyzetben se tankoljak ott  :szemforgat: ... szóval ez nekem kicsit magas !

(Amúgy én majdnem mindig Shellt tankolok , de mondjuk azért mert nekem az esik útba . Viszont jóbarátném a szintén dízel Corollájába is vagy ott , vagy az OMV-nél tankol , és nincs vele gondja...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.09 00:51:53
Shellel kapcs.ban: egyrészt a tukmáláls, másrészt anno ott dolgozó kedves barát beszámolói (hosszú) harmadrészt általam tapasztalt eltérés fogyimérõ és kiadott mennyiség között (tudom, nem szentírás, amit mutat, de 4 deci eltérés sehol máshol nem volt (MOL, Agip, OMV, anno Aral))
Mellesleg számoltam: tudtam, hogy mennyit mentem, mennyi van benne, mennyi volt addig az átlagom, és amikor a MOL-on tankoltam (láss csodát!) pontosan annyit tankoltam, amennyit kiszámoltam, hogy bele kell menjen. Amúgy is kialakult egy szokásom, hogy mikor utazom, és mondjuk már fáraszt a zene, nem akarok elpilledni, akkor fejszámításokat szoktam végezni. Jól jött...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 08:26:52
Idézetet írta: "horvathadam"
Telitankolás óta újra figyelem a fogyasztást, és ha úgy vezetek hajnalban (=kihalt város), mintha tojás volna a pedálok alatt, akkor sikerül összehoznom 8,5 litert. Ha normálisan vezetek, és esetleg délután is autózom (mert azért a munkahelyrõl haza is kell jönni), a számítógép 9,5 liter alá nem megy. Valami nem stimmel, vagy egy 1,4-es 16 szelepes motor a toyotánál tényleg ennyit fogyaszt?

Szerinteem sok a fogyid!
Nekem most (2. telitankolásom volt eddig!) 7,7 körülire áll be.
A komp.szerint 7,9, de megfogadva az itteni hozzáértõ szakik tanácsát, kattanásig + megint katt, meg megint :), szóval legutóbb belement 42,8 liter, most tartok 1098 km-nél a kocsiban, a tankoláskor 548-on állt a "mutatóm".
Még nem gyulladt ki a lámpa, de szerintem már hazafele ki fog :)

Utak: Bp. Üllõi reggel 7:20 tájékán, majd Múzeum kõrút-Alkotmány utca- Nyugati tér, Ferdinánd felüljáró- Izabella, Rózsa utca, majd hazafele Rottembiller felüljáró Fiumei út, Nagyfuvaros utca -Üllõi
Szóval szép kis tortúra reggel és du. is.

 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.09 08:35:19
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Misi"
     
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik?

Igaz a kérdés nem rám vonatkozik, de válaszolok  :nagymosoly: . Én 70-80-nál szoktam 5.-be váltani. Már három tankoláson át nem volt lenullázva a fedcomp, így 6,3-at mutat. Egyébként az utolsó két tankolásom számolt átlaga 6,1 illetve 5,95 volt.

Ezt hogy csinálod? Nekem 6,8 alatt még nem volt átlagom. Igaz én sokat megyek 50-nel ötödikben, de csak akkor, ha szabad az út a városban és ilyenkor 4,1-4,2-t mutat a pillanatnyi. A gond az, hogy 110km/h-nál 7l körüli átlagot mutat és a valós mérés is ennyi...még mindig. Számíthat ennyit a 16"-os 205-ös gumi??? :otlet:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 08:36:57
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "afekete"
Idézetet írta: "PParker"

Oke, de 55 literes a tankod. :hmm:
5500/6=917
5000/6=833
Ergo már rég ki kellett fogyni a tankod. :hmm:

Szerintem 55 - vagy 50 - literes a tank. de pluszban még van valamennyi a csõben is - szerintem.

Há' nem mindegy Öcsém! :nagymosoly:

Izé, csak arra céloztam, hogy lehet még x liter a csõben - az 55 liter az E12-é, 50 liter az E11, csak nem olvastam figyelmesen.  :oops:

Igaza van a kollegának!
Azok mellett, hogy a csõben is van (  :!: ) cucc, a gázolajszûrõ is rejt némi tartalékot!
Az OFF Asztrámba pl. fél liter gázolaj van/volt! :)

Onnan tudom, hogy magam cseréltem mindig a gázolajszûrõt és hát mikor elsõnek vettem le, igencsak úsztam a "boldogságban" :)

A d-4d motort igaz nem ismerem, de feltételezem, hogy van ott gázolaj elõmelegítõ rendszer is, ami megint csak csövek formájában van jelen, ott is megbújik némi olaj, ami ha kell, elõjön, vagy tévedek? :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 08:41:10
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "horvathadam"
Telitankolás óta újra figyelem a fogyasztást, és ha úgy vezetek hajnalban (=kihalt város), mintha tojás volna a pedálok alatt, akkor sikerül összehoznom 8,5 litert. Ha normálisan vezetek, és esetleg délután is autózom (mert azért a munkahelyrõl haza is kell jönni), a számítógép 9,5 liter alá nem megy. Valami nem stimmel, vagy egy 1,4-es 16 szelepes motor a toyotánál tényleg ennyit fogyaszt?

Kizárt dolog, hogy ennyit fogyasszon, ha valóban takarékosan vezetsz.
Az éjszakai, tojással a lábad alatt utakon 7liternél többet nem szabadna fogyasztania.
Néhány kérdés:
-mikor volt olaj és levegõszûrõ cserélve a kocsiban?
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik? Használsz motorféket lassításkor?
-a fedcompot nulláztad tankoláskor?
-a valós mérés alátámasztja a fedcomp adatait?

Vezetés közben javaslom nézd a pillanatnyi fogyasztásmérõt, az súg, hogy épp hogy állsz.

Misi kérdései alapján én a következõket nézném/tenném:
-Olaj ellenõrzés
-Szûrõk cseréje
-Esetleg gyertyák is, de ez attól függ, hogy mikor lettek bele újak téve.

Amikor ezek mind megvannak, irány az elsõ gyorsforgalmi út, na jó, autópálya  :nagymosoly:  és ami a csövön kifér :)
Kb. 40-50 km-t elautókáznék úgy 140-160-al.
....DE mivel ez szabálytalan, csak 120-130-al mennék  :rohog:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 08:51:42
Idézetet írta: "Palaczk"

Hát , egy dolog nem szeretni egy kúthálózatot , de ezért bevállalni a kifogyás kockázatát (ráadásul országúton) , az meg egy egészen más dolog  :shock: ... mit utálsz annyira a Shellben , hogy inkább az utolsó cseppig reszkírozol , mintsem hogy náluk tankolnál ? OK , én sem szeretem ahogy próbálják rádtukmálni a vépóverjeiket , de azért annyira mégsem xar az üzemanyaguk , hogy még szükséghelyzetben se tankoljak ott  :szemforgat: ... szóval ez nekem kicsit magas !

(Amúgy én majdnem mindig Shellt tankolok , de mondjuk azért mert nekem az esik útba . Viszont jóbarátném a szintén dízel Corollájába is vagy ott , vagy az OMV-nél tankol , és nincs vele gondja...)

Nekem is a shell jött be és ezt még a dieseles korszakomból tapasztaltam meg és annak apropóján szoktam rá.
A mol-os anyaggal a kocsim kb. fél literrel többet evett /100 km! Ez durva szerintem.
Nem beszélve az egyébként is gyenge teljesítmény még gyengébb leadásáról!

Szóval szerintem a Shellel semmi gond nincs.
Tacskós madaras tacskós kutakon nem tankolok, de a shell, Omw szerintem hibátlan!
Rám egyébként már nem akarják rám tukmálni a vpoweres anyagot, mert rájöttek, hogy felesleges erõlködniük. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.09 10:28:57
Idézetet írta: "attila01"

Számíthat ennyit a 16"-os 205-ös gumi??? :otlet:

nekem 4-6decit változott a fogyasztásom a 205ös gumitól... tegnap óta télivel küldöm, majd megnézzük, hogy visszafele is mûködik-e a dolog... :nagymosoly:  bár most a tél miatt lehet, hogy a megszokott nyári fogyasztásnak is örülni fogok...  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.09 10:37:31

Én nem vettem észre jelentõs fogyasztás különbséget, kb. 2decit :hmm:  viszont a 6,5-es rekordot is nagy papucsokkal lõttem be, még nyáron... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.09 10:40:54
Idézetet írta: "fekosz"

Szóval szerintem a Shellel semmi gond nincs.
Tacskós madaras tacskós kutakon nem tankolok, de a shell, Omw szerintem hibátlan!
Rám egyébként már nem akarják rám tukmálni a vpoweres anyagot, mert rájöttek, hogy felesleges erõlködniük. :)

Nekem ugyanúgy ment/fogyasztott a Jet-es benyával, mint az ÖMV-sel...
Szerintem nem a márka hanem inkább a kút a fontos, hogy hol tankolsz...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 10:49:31

JET kúton nem vagyok hajlandó tankolni!
Anno, mikor még trabis koromat éltem, egy szerencsétlen baklövésem következtében JET kúton tankoltam és a tankolás után kb. 20 km-re megragadt a trabim motorja!

Szétszedtük egy autószerelõ barátommal és megállapítottuk, hogy nem volt kenés !!!!
Mi ez, ha nem trehányság a kút részérõl?
Tudod, ezek után nem tankolok ott semmit!
Na jó, csipszet, kólát igen :)  :mrgreen:

(Ez Kecskeméten volt, addig a Shell anyaggal mentem, csak sajna nem tankoltam teli itthon  :robbanfej: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.09 10:59:08

Hmmmm... :szivecske:  
Trabi... :szemez:
Régi szép idõk...

Régen amúgy tényleg voltak gondok a Dzsettel, állítólag vizezték a benyát, csaltak az órával... :nagymosoly:
Sebaj...
Most viszont rendbe vannak, lassan 3éve tankolok ott, semmi gond velük. (azt leszámítva, hogy állandóan leakarnak húzni)
És a legolcsóbbak!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.09 11:25:57
Idézetet írta: "Peti500"

Hmmmm... :szivecske:  
Trabi... :szemez:
Régi szép idõk...

Régen amúgy tényleg voltak gondok a Dzsettel, állítólag vizezték a benyát, csaltak az órával... :nagymosoly:
Sebaj...
Most viszont rendbe vannak, lassan 3éve tankolok ott, semmi gond velük. (azt leszámítva, hogy állandóan leakarnak húzni)
És a legolcsóbbak!

Mennyi most ott a 95-ös?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.09 16:44:04
Idézetet írta: "Kgabe"
Shellel kapcs.ban: egyrészt a tukmáláls, másrészt anno ott dolgozó kedves barát beszámolói (hosszú) harmadrészt általam tapasztalt eltérés fogyimérõ és kiadott mennyiség között (tudom, nem szentírás, amit mutat, de 4 deci eltérés sehol máshol nem volt (MOL, Agip, OMV, anno Aral))
Mellesleg számoltam: tudtam, hogy mennyit mentem, mennyi van benne, mennyi volt addig az átlagom, és amikor a MOL-on tankoltam (láss csodát!) pontosan annyit tankoltam, amennyit kiszámoltam, hogy bele kell menjen. Amúgy is kialakult egy szokásom, hogy mikor utazom, és mondjuk már fáraszt a zene, nem akarok elpilledni, akkor fejszámításokat szoktam végezni. Jól jött...

Egyetértek azzal , hogy ez nem márka , hanem konkrét kút kérdése . Szerinted a MOL a korrekt és a Shell nem , másoknak pont fordított tapasztalatai vannak ... engem meg nyáron BP-en OMV kúton próbáltak meg lehúzni 3000-rel  :szemforgat:... szabály aligha van . Maximum annyi , hogy noname , meg ósantecsó típusú kutakon az ember ne tankoljon ha nem muszáj .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.09 16:45:47
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Misi"
     
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik?

Igaz a kérdés nem rám vonatkozik, de válaszolok  :nagymosoly: . Én 70-80-nál szoktam 5.-be váltani. Már három tankoláson át nem volt lenullázva a fedcomp, így 6,3-at mutat. Egyébként az utolsó két tankolásom számolt átlaga 6,1 illetve 5,95 volt.

Ezt hogy csinálod? Nekem 6,8 alatt még nem volt átlagom. Igaz én sokat megyek 50-nel ötödikben, de csak akkor, ha szabad az út a városban és ilyenkor 4,1-4,2-t mutat a pillanatnyi. A gond az, hogy 110km/h-nál 7l körüli átlagot mutat és a valós mérés is ennyi...még mindig. Számíthat ennyit a 16"-os 205-ös gumi??? :otlet:

Ezek a 6 körüli adatok egész biztosan jókora arányú országúti részt takarnak . Ha sok város lenne benne , biztosan nem ennyi lenne , ha összegzem azt , amit mások írnak az 1.4 benzines fogyasztásáról .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.11.09 16:55:22
Idézetet írta: "Palaczk"
... szabály aligha van . Maximum annyi , hogy noname , meg ósantecsó típusú kutakon az ember ne tankoljon ha nem muszáj .

És ez az egyéb sajátmárkás termékekre is vonatkozik!!!
Legyen az étel, ital, akármi.
Hivatalból tudom.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.09 17:03:38
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "Palaczk"
... szabály aligha van . Maximum annyi , hogy noname , meg ósantecsó típusú kutakon az ember ne tankoljon ha nem muszáj .

És ez az egyéb sajátmárkás termékekre is vonatkozik!!!
Legyen az étel, ital, akármi.
Hivatalból tudom.
 :kacsint:

Én ilyesmit sosem veszek/eszem/iszom , sõt még ki sem törlöm vele ;) ... egyszer vettem próbaképpen egy üveg tecsógazdi sört , hát Uramatyám  :shock: ... szerintem annál még Belsõ-Szibéria legeldugottabb késdobálójában is százszor jobbat mérnek , köze nem volt a sörhöz  :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.09 22:02:02
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "Misi"
     
-hogy vezetsz, mikor váltasz? 50-nél már ötödik?

Igaz a kérdés nem rám vonatkozik, de válaszolok  :nagymosoly: . Én 70-80-nál szoktam 5.-be váltani. Már három tankoláson át nem volt lenullázva a fedcomp, így 6,3-at mutat. Egyébként az utolsó két tankolásom számolt átlaga 6,1 illetve 5,95 volt.

És amikor mondjuk haladsz a városban tartósan 60-65-el , akkor azt négyesben teszed ? Nem érdemes , ahogy Misi is írja : ha nem kell nagyon gyorsulni csak haladni , akkor nyugodtan mehetsz már 50-el ötösben - így még lejjebb viheted a (kétségtelenül nem rossz) fogyidat :)

Vagy nem szoktál tartós 60-65-el haladni a városban ;) ?

De, szoktam, illetve ha 60-65-el megyek városban akkor csak ritkán megyek 5-el. De írtam már ezt itt nem túl rég. Lehet, hogy a fizika törvényével ellentétes, de nekem ha túl korán váltok, ha túl alacsony fordulaton megyek, simán mászik felfele az átlagom. Persze kiemelve, hogy ezt nem autópálya minõségû úton tartós egyenletes tempóra értem. Városban általában nehéz egyenletes tempóval menni, emiatt szerintem a fenti sebességnél jobb a négy. De ugysem hiszitek el. De az is lehet, hogy mivel én nem pesten közlekedem, így a max. Debrecen-Nyíregyháza szintû városokban, illetve kis falvakban, ez másképp jelentkezik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.09 22:18:36
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"

-Már 12 napja nem tankoltam bele - remálem jó gazdája lett  :sir:

 :cry:
Sz*r lehet...
Tényleg!
Végül berkeken belül adtad el???
Vagy egy stranger vitte el???

Teljesen kívülálló, egy Seatból ült át.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.09 22:29:24
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "horvathadam"
Telitankolás óta újra figyelem a fogyasztást, és ha úgy vezetek hajnalban (=kihalt város), mintha tojás volna a pedálok alatt, akkor sikerül összehoznom 8,5 litert. Ha normálisan vezetek, és esetleg délután is autózom (mert azért a munkahelyrõl haza is kell jönni), a számítógép 9,5 liter alá nem megy. Valami nem stimmel, vagy egy 1,4-es 16 szelepes motor a toyotánál tényleg ennyit fogyaszt?

Szerinteem sok a fogyid!
Nekem most (2. telitankolásom volt eddig!) 7,7 körülire áll be.
A komp.szerint 7,9, de megfogadva az itteni hozzáértõ szakik tanácsát, kattanásig + megint katt, meg megint :), szóval legutóbb belement 42,8 liter, most tartok 1098 km-nél a kocsiban, a tankoláskor 548-on állt a "mutatóm".
Még nem gyulladt ki a lámpa, de szerintem már hazafele ki fog :)

Utak: Bp. Üllõi reggel 7:20 tájékán, majd Múzeum kõrút-Alkotmány utca- Nyugati tér, Ferdinánd felüljáró- Izabella, Rózsa utca, majd hazafele Rottembiller felüljáró Fiumei út, Nagyfuvaros utca -Üllõi
Szóval szép kis tortúra reggel és du. is.

 :kacsint:

A fogyasztás alapvetõen használat, és nem motorfüggõ, Az én használatom mellett minden kocsim 8-9l között fogyasztott városban, 7-8 között hosszú távon, és ezek között volt 1,3 Lada, wartburg  1,2 Kadett, 2,0 Mazda, eddig karburátorosak, 2,0Vectra, 1,3 Swift, 1,6 Astra, 325BMW Skoda Pickup (ezzel bármit csinálok, akárhogy megyek 8l-t eszik)Meg  az 1,6 Corolla, és Feleségem 1,4Corollája is ( -mondjuk a Lada, meg a BMW az inkább +1-1,5l)

Szóval erõsen lábfüggõ a dolog.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.10 08:04:43
Idézetet írta: "Palaczk"

Egyetértek azzal , hogy ez nem márka , hanem konkrét kút kérdése . Szerinted a MOL a korrekt és a Shell nem , másoknak pont fordított tapasztalatai vannak ... engem meg nyáron BP-en OMV kúton próbáltak meg lehúzni 3000-rel  :szemforgat:... szabály aligha van . Maximum annyi , hogy noname , meg ósantecsó típusú kutakon az ember ne tankoljon ha nem muszáj .

Részint kapcsolódik a témához a tegnapi tapasztalatom.
Én évek óta a Shell "rabja" vagyok, csak ott tankolok.
Azt nem tudom, hogy csal e a kút a kiadott mennyiségben, egy biztos, az átlag fogyimérõm (teljes tankolásra) 8.0 Litert hozott ki.
Én kiszámoltam, hogy az elõzõ lámpa kigyulladásra tankoltam 42,8 litert, most lámpa fel, majd tankoltam és 42,7-nél kattant ki.
Megtett út: 562 km
Ez ugye 7,7 körüli átlag, tehát a computer csal felfelé, vagy a kút ad többet, mint amit számol :)

Szerintem jó :)
Az autóban eddig szumma 1150 km van. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.10 09:24:47
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "Palaczk"
... szabály aligha van . Maximum annyi , hogy noname , meg ósantecsó típusú kutakon az ember ne tankoljon ha nem muszáj .

És ez az egyéb sajátmárkás termékekre is vonatkozik!!!
Legyen az étel, ital, akármi.
Hivatalból tudom.
 :kacsint:

Nekem errõl más a véleményem.
Mi pl. kimondottan szeretjük a Tesco Light Colát.
Nem röhög!  :nagymosoly:

Eleinte Coca Cola Light-ot ittunk, majd áttértünk az American Spar Cola lighra, végül kikötöttünk a Tesco Gazdaságos Light Colánál.
...hogy miért?  :hmm:
Azért, mert a Coca Cola nagyon sz@r lett az utóbbi idõben (Erõs és íztelen!)
A Spar cola is követte a Coca Colát, megspékelve némi plusz "cukorral" a dolgot.
A Tesco gazdaságos Light Cola meg olyan, mint régen a Coca Cola Light volt!

Nos ennyit a Colákról :)  :szemez:
Továbbá jó még a Tesco Gazdaságos Ice Citromos tea is :)
Ezt azért szeretjük jobban a Nestea-nál, mert ez kevésbé "erõs", így a gyermekünk is ihatja nyugodtan. :)

Más tescos terméket nem próbáltam, így azokról véleményt nem tudok mondani.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.10 09:37:17
Idézetet írta: "Tamás69"
A fogyasztás alapvetõen használat, és nem motorfüggõ, Az én használatom mellett minden kocsim 8-9l között fogyasztott városban, 7-8 között hosszú távon, és ezek között volt 1,3 Lada, wartburg  1,2 Kadett, 2,0 Mazda, eddig karburátorosak, 2,0Vectra, 1,3 Swift, 1,6 Astra, 325BMW Skoda Pickup (ezzel bármit csinálok, akárhogy megyek 8l-t eszik)Meg  az 1,6 Corolla, és Feleségem 1,4Corollája is ( -mondjuk a Lada, meg a BMW az inkább +1-1,5l)

Idézetet írta: "Tamás69"
"Szóval erõsen lábfüggõ a dolog".

Ezt én annyival egészíteném ki, hogy vezetéstechnikai kérdés is!
Nem elég, hogy "35-ös" lába van az embernek, ha egyébként láma a vezetéshez :)
Szóval én azt vettem észre az én autómon, hogy tud ez 9 litert is enni városban, ha bénázok, felpörgetem, kinyomott kuplunggal lassítok lámpához érve, stb..

Meg kell tanulni vezetni ezt az autót!
Egyre jobban odafigyelek a vezetési technikámra, igyekszem legtöbbször motorfékezni és így az átlag fogyim lefele indult meg.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az én vasam még bejáratós, tehát ez is befolyásolja a fogyi csökkenést tankolásról-tankolásra, de meglátásom az, hogy ez nem csak ennek köszönhetõ. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.10 13:13:53

Azt hiszem korábban említettem is , hogy késõbb amikor "kitanulod" a kocsit , bízvást számíthatsz fogyi-csökkenésre pusztán ezáltal is . Megtanulja az ember , mikor lehet legkorábban váltani , milyen emelkedõn milyen fokozatban tud fölmenni , meddig lehet halogatni a visszakapcsolást stb ... ezek együtt jópár decit eredményezhetnek , sõt . Sokszor elmondtam már a példát , de hátha te nem olvastad : én eleve nem vezettem durván , de amikor az idei õszi tali után , inspirálódva a Zénókával folytatott tapasztalat-cserétõl , nekiálltam hangsúlyozottan , odafigyelve gazdaságosan vezetni , akkor 9-rõl 7.5-re sikerült levinni a Carina városi fogyasztását - úgy , hogy közben a megszokott városi "utazóm" továbbra is 65-70 maradt !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.10 13:45:01

Sokszor ilyen apróságokon múlik :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gibbon75 - 2006.11.10 20:59:28
Sziasztok!

A mi 2001-es 1.4 Corollank varosi fogyasztasa is eszmeletlen.Majusban vettuk,75e km volt akkor benne.Elso tulajtol,szervizelt stb.Akkor 10.5 volt a varosi fogyasztas (atlagos forgalom).Kapott fris olajat,szuroket,gyertyakat stb. es lement 9.5-re.Wow mondom,ez mar nem semmi.De amint kivittuk orszagutra rohamosan esett a fogyasztas.Voltunk egy hosszabb kirandulason (kb. 400km) es lement 5 literre!De amint varosban mozgunk visszamegy.Most mar egy 1-2 honapja 11 ala sem lehet levinni.Hozzateszem,hogy elotte kozel 300 lovas AWD autom volt,es azzal is kepes voltam 13 alatt fogyasztani Pesten (es az egy 13 eves "szar" olasz volt...).Jopar angol 1.4-es tulaj is erre panaszkodik,foleg 2001-2002-es evjaratoknal.Van egy cimboram is itt (szinten 2001-es 1.4 csak kevesebb km),neki ugyanezt produkalja.
Beszeltem egy baratommal,aki Toyota szervizben dolgozott evekig,es MAF szenzorra tippelt (nem mindig dob hibakodot!).Kiszedtem,megtakaritottam semmi.Beleprobaltam egy uj MAF-ot,semmi valtozas :( Ha a pillanatnyi fogyasztast nezem,akkor teljesen normalis minden:gyorsitaskor megugrik,majd amint egyenletes a gazpedal allas (mondjuk 2500-3000 RPM) rogton 5 liter korul jelez.
Majd megprobalok rarakni OBDII-es muszert es logolni a mukodest 1-2 napig,hatha kiderul valami.De mar arra gyanakszom (a fent leirtak fenyeben),hogy ilyen szeriat fogtunk ki es kesz :(
Meg valami:masoknal is van ugy,hogy hideginditas utani elso 1-2 km-en (kb. 10 Celsius kinti homerseklet) 1-2 tizedet felugrik az atlagfogyasztas?

ps:Elfelejtettem,hogy a termosztat,guminyomas OK.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.10 21:28:09
Idézetet írta: "gibbon75"

Szia ! A városon kívüli 5 literes fogyasztás (ami egyébként kiváló!) arra utal , hogy az autótokkal nincs az égvilágon semmi gond . Ha bármi baja lenne (MAF vagy akármi egyéb) , akkor mindig sokat kéne kajálnia . Valószínûleg a vezetési stílusod indokolhatja a magasabb városi fogyasztást - és/vagy a körülmények , pl. ha sokat jártok hideg motorral , rövid utakon . Ezzel az autóval városban simán el lehet mozogni 7.5 liter körül , de ehhez takarékos stílusban kell vezetni - korán (2000-2500 között) váltani , késõn visszakapcsolni , lendületet kihasználni , lámpák elõtt kigurítani , sokat motorfékezni stb ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.10 22:33:38

Hát nem tudom. Nekem az ilyen kocsimmal soha nem volt 7 fölött a fogyim Illetve egyszer jött ki 7.2-es átlag, csak városban, állandóan -20 fokban indítva. Ekkor halt meg az akksim is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gibbon75 - 2006.11.11 09:07:30
Idézetet írta: "Palaczk"
Ezzel az autóval városban simán el lehet mozogni 7.5 liter körül , de ehhez takarékos stílusban kell vezetni - korán (2000-2500 között) váltani , késõn visszakapcsolni , lendületet kihasználni , lámpák elõtt kigurítani , sokat motorfékezni stb ...

Az a poen,hogy pontosan igy vezetunk a parommal mindketten :)
6-7 kilometernel nem megyunk rovidebb tavokat.En reggel 7:30ra erek haza,a parom pedig 8 utan mar viszi is tovabb az autot.
A baratom elmagyarazta,hogy miert tippelt a MAF-ra,de mar elfelejtettem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.11 21:15:45

Szép kis beosztás...A hosszú kapcsolat titka, igaz? :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gibbon75 - 2006.11.11 22:39:45
Igaz  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.12 01:43:32
Arról a kérdésrõl , hogy mennyi van még a Corolla tankban amikor már minden rég kifogyást jelez : most kérdeztem jóbarátnémat , hogy õ tulképp mikor szokott tankolni a Corollába . Nos , lévén a Camryn kitapasztalta hogy ezek az autók nagyon korán jeleznek üres tankot és ettõl nem kell megijedni , nekiállt szépen az átlagfogyi meg a megtett km alapján kiszámítani hogy még mennyi van benne , nem törõdve a mûszer jelzésével ... ez be is jött neki , mert kezdettõl fogva mindig 52-53 litereket tankol bele  :D ... mi több , egy ízben , mikor még két hónapos sem volt az autó , majdnem ki is fogyasztotta - már rángatott , épp hogy be tudott gurulni a kútra  :shock: ... mondtam hogy azért ebbõl ne csináljon rendszert  :wink:

Az átlag egyébként továbbra is oda van szögezve 5.5-re  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.11.12 09:48:39
Idézetet írta: "Palaczk"

Az átlag egyébként továbbra is oda van szögezve 5.5-re  :pofa:

Ez szép! Csodajó motor az 1.4 d4d.

Nekem az elmúlt 60k km átlaga kb 7.5...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.12 11:55:29
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "Palaczk"

Az átlag egyébként továbbra is oda van szögezve 5.5-re  :pofa:

Ez szép! Csodajó motor az 1.4 d4d.

Nekem az elmúlt 60k km átlaga kb 7.5...

Na jó , volt már 5.6 is  :wink: ... 5.4 és 5.6 között ingadozik . Ha sokat megy rövid távokon , fölmegy 5.6-ra , aztán az elsõ hosszabb országút leviszi 5.4-re , utána megint 5.5 és így tovább . A vicc az hogy közben lényegesen jobban nyomja neki mint amikor még csak nemrég volt nála a kocsi , mert egyrészt megszokta , másrészt rájött , hogy így se nagyon változik az átlag  :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.13 08:28:30

Nekem most 7,8l-t mutat a mûszer (autópálya + Pest). Nagyon nem örültem neki, mikor hazafelé 120-140km/h-val közlekedve Gyõrig felment 8,0l-re.  :elkeseredett: Szerintetek ez jó? Alig volt kocsi, tehát nem kellett a gyorsítás-lassítással benyát égetnem. Nagyon nem tetszik. :szomoru: És még mindig ~7l-t mutat (és fogyaszt) 100-110km/h-nál.
Még valami: 130 körül a motorhang ciklikusan felerõsödik, majd elhalkul... Biztos, hogy nem a gumi!
Tudom, kicsit sokat aggódok a kocsim miatt, de tudjátok: ez az elsõ új verdám.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.13 10:36:53

Ne panaszkodj! :)

Én pénteken telitankoltam, majd CSAK PESTEN elmentem 150 km-t.
Sokszori hidegindítás, néhány km-s szakaszok, egy-egy hosszabb, az is inkább rakpart.
Szóval most a komp.szerint 8,7 az átlag.  :hmm:

Nos, ez sok, de pénteken megyek Sükösdre, ott majd behozza magát :)
A legutóbbi átlagom 7,7 volt, most sem lesz ez több, mire kifogy a tankom :)

A motorhang szerintem azért erõsödik fel, mert épp gyorsítasz  :kacsint:

Tehát fel a fejjel :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.13 10:58:29
Idézetet írta: "fekosz"
A motorhang szerintem azért erõsödik fel, mert épp gyorsítasz  :kacsint:

Nem, tartom a sebességet és ciklikusan erõsödik, majd halkul a hang. Olyan mély morajlás, vagy búgás. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.13 11:37:03
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "fekosz"
A motorhang szerintem azért erõsödik fel, mert épp gyorsítasz  :kacsint:

Nem, tartom a sebességet és ciklikusan erõsödik, majd halkul a hang. Olyan mély morajlás, vagy búgás. :hmm:

Hú, hát akkor az gáz :(
Nem tudom, mi lehet, illetve hát sejtem, de az nem lehet :)
Kerékcsapágyra tippelnék, de ez nem lehet, ilyen meghibásodás szerintem nem lehet egy új autónál.

Azt javaslom, ha rendszeres a probléma, vidd el szervizbe!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.13 17:03:51
Idézetet írta: "norbi1974"
Nagyon nem örültem neki, mikor hazafelé 120-140km/h-val közlekedve Gyõrig felment 8,0l-re.  :elkeseredett: Szerintetek ez jó? Alig volt kocsi, tehát nem kellett a gyorsítás-lassítással benyát égetnem. Nagyon nem tetszik.

Nem volt egy kis szembeszél? Mert az nagyon megdobja ám a fogyit és észre sem veszed.
Ma tankoltam, 170 km pálya (155+km/h), 150 km országút és 320 km város: 7.46.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.13 18:33:05
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "fekosz"
A motorhang szerintem azért erõsödik fel, mert épp gyorsítasz  :kacsint:

Nem, tartom a sebességet és ciklikusan erõsödik, majd halkul a hang. Olyan mély morajlás, vagy búgás. :hmm:

Mennyire hangos ? Olyasmi létezik , hogy bizonyos autók bizonyos fordulatszámokon egyenletesen haladva ilyen ciklikus hangot adnak ki . Ez afféle egyéni tulajdonság , lehet hogy egy másik pont ugyanilyen Corolla nem csinálja , de a tiéd igen . Ha nem hangos (tehát "belefér" a normál motorhangba) , és tényleg csak azon a bizonyos sebességen jelentkezik , akkor nem kell aggódnod miatta .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2006.11.13 20:00:34
Idézetet írta: "norbi1974"
...hazafelé 120-140km/h-val közlekedve Gyõrig felment 8,0l-re.  :elkeseredett: Szerintetek ez jó? ... Még valami: 130 körül a motorhang ciklikusan felerõsödik, majd elhalkul...

120-nál picivel 7 fölött fogyaszt, 140-nél majdnem 9-et. Teljesen reálisnak tûnik a 8 lityi.

130-nál tényleg van valami rezonancia, de nem ciklikus. Menj gyorsabban :)
Én se szeretek 130-al menni, inkább fölötte, mert ott csendesebb az autó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.13 20:00:45
130-nál én is ilyen hangot hallok és az összesben amiben ültem csak egy - két tulaj észre sem veszi.
A fogyi pedig ilyen az 1.4 corollák ugyanannyit fogyasztanak mint európai társai ez van
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.13 20:26:54
Régen írtam már, de most nincs is mire büszkének lenni: az uccsó két tank átlaga: 5,3 és 5,2 volt. Ezek többnyire országút, kis pálya, és az egyikben elég sok városi hideg út. Ja, és volt benne egy Dunaújváros-Szeged (168km) 80 perc alatt :D
Cím: ....
Írta: Rulli - 2006.11.13 21:10:24
Sziasztok nekem egy 1.4 benzines 2002 toyom van és csak ámulok hogy milyen fogyasztásal huztok az enyém 7.liter alatt nem evett pedig már több mint egy éve megvan és olyan 30000 km mentem vele de lejebb nem tudom szoritani.Viszont olaszba nyáron autopályán 160 körül + - 10 km / h ott sirtam amikor meglátam 10.5 fogyasztást
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.14 05:57:32
Ha normálisan vezetek nekem sem sikerül 7 alá menni
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.14 08:21:03
Egy apró tényt elfelejtünk!
Ezek benzines autók és közel 100 paripával rendelkeznek!

Mit akarunk? Mennyit egyen? 5 litert?
Ezeket a lovakat is kell etetni :) :nagymosoly:

Én most akkor írjam, hogy a fed, komp. szerint 9,1 a városi átlagom??????
Ez csak BP. kb. 180 km-re.

Ez van.
Azt is észrevettem ,hogy ha 2000-nél elváltok, "többet" eszik, mint ha húzatom 2800-3000-ig.
Na ez mitõl van?
Passz, nem is érdekel különösebben, amikor olyanom van, 2000 és környékén elváltok, amikor meg más a hangulatom, húzatom 3000-ig.
Az átlag fogyimérõm ilyenkor szokott lentebb ugrani egy-egy tizedet :)

Gondolkodtam már azon is, hogy kicserélem a gyertyákat, de hát egyenlõre ez még nem aktuális, mert hát ugye még bejáratós, tehát megvárom, hogy meddig megy le, aztán ráérek nekiesni :)  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.14 08:47:47

Az 1,6-os is 2500 körüli váltást szerette, akkor evett keveset, ha 1800 alá ment a fordulat váltás után, akkor nem húzott rendesen, cserébe többet evett. ( mindez dinamikus gyorsulásnál igaz, mert lasan gurigázva, pl. a rakparton 40-nél 5.-ben simán lehetett vele járkálni) az 1,4 egy kicsit magasabb fordulaton teszi miondezt.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1200 kiló és 97 ló, mindehez, fõleg az elindul/megáll üzemmódban sokkal több energia kell, mint egy maruti mozgatásához. -Országúton, 90-es tempónál nem sok különbség lenne köztük fogyasztásban!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.11.14 08:49:30
sokszor hidegen 2-3km, egy padlógázas 40km országút 5személlyel(teli tankkal), meg egy kis városi õrjöngés   = 7.4L...  tud inni a D4D is ha kell.... de szerintem nagyon jól fogyaszt ahoz képest, ahogy megy....
love :toy:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.14 09:50:06
Mindenkinek köszönöm a hozzászólást!

Tényleg csak 130 körül csinálja ezt a hangot és biztos sok ember fel sem figyel ilyesmire, de hát én már csak illlen vagyok. :nagymosoly: A fogyasztásom is csak akkor zavar, mikor hasonló motorral rendelkezõ kollégáim 6,2l-es átlagról beszélnek. Nekem még 90km/h-nál is többet mutat a BC. :( Amúgy pedig király a verda. És ahogy a Mekiben is írják: I'm lovin' it!!! :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.14 11:07:29

Ha egyenletesen nyomod, bemelegedett motorral sík és szélmentes úton, akkor 110-nél kell 6l körül mutatni a pill. fogyasztást, 90-nél inkább 5-5,5 körül, 70-nél meg 5alatt egy picivel.

Ha egy picit is jobban nyomod, a kocsi nem látványosan, csak szinte észrevehetetlenül gyorsul, akár 1l-el is több lehet a fogyasztás.

-Az elsõ "nyugati" kocsim, egy 1,2-es Opel Kadett volt, az elõzõ (nõ) tulaj 5,5-6 átlagokról beszélt, nekem meg 8 alatt nemigen fogyasztott.
Én nem vagyok képes az autópályán 110-120al menni, pedig akkor 6l lenne a fogyasztás, inkább megyek 140-el, és megeszik 8-at, országúton meg 110-120-al, de nem szoktam beállni a sor végére, hanem visszatolom 3-ba, és elõzök, így az országuti fogyasztásom is 7l körül alakul.

Feleségem keresztapja büszkélkedett a multkor, (3 Hete) hogy az 1,0 Swiftje 5l körül fogyaszt -de még az életben nem ment 90-fölött. Lányom keresztelõjére elindultak 8-kor, hogy 10-re odaérjenek Kiskunfélegyháza - Dabas utat 2 óra alatt sikerült teljesíteni, ez nekem egyszer sikerült 1 óra alatt, amikor télen szakadó hóesésben mentem. - ezek után szerintem nem sok a 8l körüli átlagfogyi!!!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2006.11.14 11:13:19

Ja a hang egyértelmûen a gumi okozza, valami hülye rezonancia a gumi mintázata, és a kocsi többi része között, 130-nál nekem is erõsebb volt, mint 140-nél, és feleségem E11-es corollájais hasonlóan viselkedik, 125 körül megjelenik ez a kicsit hangosabb morgás, 135 fölött meg elhallgat.

Téli papucsokkal kicsit más volt a hangfevése a dolognak, aztán az eredeti Britgestone elkopása után Felkerült Micelin megin kicsit más hangot produkált, ez halkabb volt mint az elõbbiek.
Cím: Re: ....
Írta: Palaczk - 2006.11.14 12:39:01
Idézetet írta: "Rulli"
Sziasztok nekem egy 1.4 benzines 2002 toyom van és csak ámulok hogy milyen fogyasztásal huztok az enyém 7.liter alatt nem evett pedig már több mint egy éve megvan és olyan 30000 km mentem vele de lejebb nem tudom szoritani.Viszont olaszba nyáron autopályán 160 körül + - 10 km / h ott sirtam amikor meglátam 10.5 fogyasztást

Nincs miért sírni ;) ... ez egy kis benzines motor , ami 160-nál már közelíti a maximális teljesítményét , és nagyon magas fordulatszámon dolgozik (közel 5000 , ha jól saccolom) . Mennyit egyen ? Tévedés azt hinni , hogy a kis benzinmotorok úgy általában spórolósak . Csak akkor azok , ha lassan mész velük . A gyors haladáshoz ki kell használni minden erejüket , ennek pedig ára van . De egyébként más benzines autó sem nagyon létezik , amelyik ilyen sebességgel lényegesen kevesebbet fogyasztana . Egy-két erõsebb , de még nem túl nagy motoros benzines elmegy ilyen sebességgel max egy-két literrel 10 alatt is . De ez a minimum , és a legtöbb efölött kajál sajnos .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.14 12:42:00
Idézetet írta: "kis_andras"
sokszor hidegen 2-3km, egy padlógázas 40km országút 5személlyel(teli tankkal), meg egy kis városi õrjöngés   = 7.4L...  tud inni a D4D is ha kell.... de szerintem nagyon jól fogyaszt ahoz képest, ahogy megy....
love :toy:  :nagymosoly:

Így használva , az 1.4 vagy az 1.6 benzines 10 litert nyelne be , vagy akár még kicsivel többet is . Továbbra is fennál a gyakorlatilag fixnek vehetõ , 2-2.5 literes különbség . Ez alól egyedül az extrém takarékos országúti menet a kivétel , ott levihetõ bõ 1 literre a különbség . De ahhoz tényleg LASSAN kell menni .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.14 12:48:15
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "norbi1974"
Mindenkinek köszönöm a hozzászólást!

Tényleg csak 130 körül csinálja ezt a hangot és biztos sok ember fel sem figyel ilyesmire, de hát én már csak illlen vagyok. :nagymosoly: A fogyasztásom is csak akkor zavar, mikor hasonló motorral rendelkezõ kollégáim 6,2l-es átlagról beszélnek. Nekem még 90km/h-nál is többet mutat a BC. :( Amúgy pedig király a verda. És ahogy a Mekiben is írják: I'm lovin' it!!! :szivecske:

Ha egyenletesen nyomod, bemelegedett motorral sík és szélmentes úton, akkor 110-nél kell 6l körül mutatni a pill. fogyasztást, 90-nél inkább 5-5,5 körül, 70-nél meg 5alatt egy picivel.

Ha egy picit is jobban nyomod, a kocsi nem látványosan, csak szinte észrevehetetlenül gyorsul, akár 1l-el is több lehet a fogyasztás.

-Az elsõ "nyugati" kocsim, egy 1,2-es Opel Kadett volt, az elõzõ (nõ) tulaj 5,5-6 átlagokról beszélt, nekem meg 8 alatt nemigen fogyasztott.
Én nem vagyok képes az autópályán 110-120al menni, pedig akkor 6l lenne a fogyasztás, inkább megyek 140-el, és megeszik 8-at, országúton meg 110-120-al, de nem szoktam beállni a sor végére, hanem visszatolom 3-ba, és elõzök, így az országuti fogyasztásom is 7l körül alakul.

Feleségem keresztapja büszkélkedett a multkor, (3 Hete) hogy az 1,0 Swiftje 5l körül fogyaszt -de még az életben nem ment 90-fölött. Lányom keresztelõjére elindultak 8-kor, hogy 10-re odaérjenek Kiskunfélegyháza - Dabas utat 2 óra alatt sikerült teljesíteni, ez nekem egyszer sikerült 1 óra alatt, amikor télen szakadó hóesésben mentem. - ezek után szerintem nem sok a 8l körüli átlagfogyi!!!

Hát tényleg nem . És nagyon lényeges ez az észrevétel , hogy adott esetben a vezetési stílus apró eltérése is komoly fogyasztás-különbségeket okozhat ! Ezért is kell nagyon óvatosan kezelni ezt az egész kérdést , hogy egymás fogyasztásait hasonlítgatjuk össze  :szemforgat: ... más autó , más sofõr , más terhelés , más helyszín , más körülmények stb stb ... ez így majdhogynem értelmetlen . Illetve csak egyvalamire jó : egymás elkápráztatására vagy épp elkeserítésére , nomeg esetleg az azon való csendes filózásra , hogy a másik nem mond igazat , amikor überfaxa értékeket ír be :roll: ... korábban én pl. magamban simán hazugságnak tartottam , mikor ilyeneket olvastam , hogy 1.6-os Carina városi fogyasztását le lehet vinni bõven 8 liter alá . Aztán mit ad Isten , ez õsszel nekem is sikerült , csak megfelelõ stílusban kellett vezetni hozzá :o ... és picit el is szégyelltem magam , nomeg levontam a fenti tanulságokat !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.14 19:16:42
Mivel tegnap este tankoltam és nulláztam a mérõt, így a mai munkába jövet-menet átlaga 6.7. Reggel 6-kor mentem és du 3-kor jöttem. Szerencsére délután sem volt nagy ácsorgás, emiatt maradt 7 alatt. Pedig még egy ignácot is le kellett nyomnom, mert be akart szorítani a megszûnõ sávba. De nem sikerült neki  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2006.11.20 16:30:10
Sziasztok!

Höhöööjjj, megvan az elsõ fogyasztási adatom. Computer szerint 7.1, általam számolgatva 6.9 úgy, hogy a 640 megtett kilométerbõl összesen olyan 260-280 lehet az, amit városon kívül tettem meg. Nem kifejezetten tatás stílusban, próbálgattam inkább az autót.

De a legutóbbi tankolás óta a fedcomp 5,8-at jelez, javarészt városon kívül, egyenletes tempóval :o) Csak hát ez ugye nem mérvadó adat. Majd ha megint tankolok...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.20 19:39:00
Idézetet írta: "wolfman"

Olyan sok eltérés nem lesz a jelzetthez képest, kb 1-2 deci. Ez már kezd alakulni!  :tapsi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.11.21 12:40:20
most tankoltam 550kmre kb 38 litert. full város full dugókkal. kb 7 liter
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.21 12:48:29
Idézetet írta: "murray"
most tankoltam 550kmre kb 38 litert. full város full dugókkal. kb 7 liter

Full korrekt  :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.21 13:08:20
Kaptam a múlt hét végén egy Toyota Magazin-t, postán jött.

Érdekes dolgot írnak a gyári fogyasztási adatokról. Hátha újat mondok, ezért megosztom veletek, ha már közismert, akkor sorry.

Nos, a következõ képpen számítják a fogyasztási átlatgot:

Az autóban legalább 3000 km-nek kell lennie. A tesztet fékpadon hajtják végre.
A városi szimulációban 3 km-t tesznek meg vele, az átlagsebesség 19 km/h, de néha felgyorsulnak 50-re is.
Ez után következik a 7 km-es országúti teszt, melynek átlagsebessége 63 km/h, a csúcs pedig 75 km/h.

A fogyasztást megmérik mindkét esetben és a vegyes átlagfogyit a két mért szakasz súlyozott átalga adja.

Érdekes. Nem?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2006.11.21 13:56:00
Én is olvastam.
Nekem is fura a dolog, nem mondható túlságosan életszerûnek...

Megmérhetnék azt is, hogy 1 mm-t hány liter üzemanyaggal megy el a kocsi, aztán már csak fel kell szorozni 100 millióval és kész is a l / 100 km -es fogyasztási adat.

Ugye ez így még nem igaz, mert tudjuk, hogy egy mérés nem mérés, tehát vegyük 3 mérés átlagát. :nagymosoly:  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.11.21 15:36:28
Idézetet írta: "czsiga"
Nos, a következõ képpen számítják a fogyasztási átlatgot:

Már párszor linkeltem ezt az oldalt (http://www.vcacarfueldata.org.uk/information/fuel-consumption-testing-scheme.asp), ahol áttekinthetõ a szabvány leírása.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2006.11.21 16:51:35
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "wolfman"
Sziasztok!

Höhöööjjj, megvan az elsõ fogyasztási adatom. Computer szerint 7.1, általam számolgatva 6.9 úgy, hogy a 640 megtett kilométerbõl összesen olyan 260-280 lehet az, amit városon kívül tettem meg. Nem kifejezetten tatás stílusban, próbálgattam inkább az autót.

De a legutóbbi tankolás óta a fedcomp 5,8-at jelez, javarészt városon kívül, egyenletes tempóval :o) Csak hát ez ugye nem mérvadó adat. Majd ha megint tankolok...

Olyan sok eltérés nem lesz a jelzetthez képest, kb 1-2 deci. Ez már kezd alakulni!  :tapsi:

Azér ha elkezdenék szédelegni a városban, megugorna az rendesen...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.11.21 17:56:58
Ennek ellenére érdekes, hogy a Toyota gyári fogyi adatait alul lehet múlni kíméletes vezetéssel. Amúgy a fékpad nem jó, mert ott nincs légellenállás, meg a szar aszfalt, is kikerül a számításból  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.11.21 20:08:36
Full Budapest 7,7 de mégegyszer nem csinálom . Veszélyes a belvárosban  így vezetni.
 :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.21 23:45:13
Idézetet írta: "KLaco"
Ennek ellenére érdekes, hogy a Toyota gyári fogyi adatait alul lehet múlni kíméletes vezetéssel. Amúgy a fékpad nem jó, mert ott nincs légellenállás, meg a szar aszfalt, is kikerül a számításból  :kacsint:

A korábbi norma még idegenebb volt a valóságtól . Ennek az értékeit legalább tényleg el lehet érni , óvatos vezetéssel .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.22 09:22:26
Idézetet írta: "KLaco"
Ennek ellenére érdekes, hogy a Toyota gyári fogyi adatait alul lehet múlni kíméletes vezetéssel. Amúgy a fékpad nem jó, mert ott nincs légellenállás, meg a szar aszfalt, is kikerül a számításból  :kacsint:

Tegnap pont én is ezen a szar aszfalt dolgon gondolkodtam. Biztos, hogy dob a fogyin, mert ugye függõleges és oldalirányú mozgásokat gerjeszt, amire a kocsi az üzemanyagból nyeri a mozgásienergiát.
A fékpadon úgy tudom tudják szimulálni a légellenállást is.
És a témában: tegnap tankolás (muszáj volt, így csökkentés elõtt (viszont Kméten, ahol Szegedhez képest 12-17 forint eltérés van lefelé :D)) a mért átlag 4,79, a mutatott 4,8. Ez elég pontos...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ATIS - 2006.11.24 16:48:16
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "murray"
most tankoltam 550kmre kb 38 litert. full város full dugókkal. kb 7 liter

Full korrekt  :D

Jó de hogy csinálta. A dugókban tolta. :kacsint:

Most kijött nekem 7,3. 526km-en full városon kívül fele autópályán 140-el. Ahol lehetett a fõúton 120-al. ahol nem ott 80-al a kamionok mögött.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.25 14:34:59
9135 km megtétele után az átlagfogyasztásom 7,15 l/100km. Egy kilométerre jutó ü.a. költségem 19,05 Ft.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.25 17:13:15
Jóbarátnémnek továbbra is 5.5 , ez egy kilométerre , a jelenlegi árakkal , 14.1 forintot jelent .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.25 17:23:34
Idézetet írta: "Palaczk"
Jóbarátnémnek továbbra is 5.5 , ez egy kilométerre , a jelenlegi árakkal , 14.1 forintot jelent .

Nekem jelenlegi árakon 13,80 Ft/liter.  :kacsint:

A 19,05 Ft/l kumulált átlag. Hetente 2-3x tankolok, 287 Ft-ról indultam benzinárban, és sajnos még nem érzõdik az ócsóság hatása :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.26 00:15:50
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Palaczk"
Jóbarátnémnek továbbra is 5.5 , ez egy kilométerre , a jelenlegi árakkal , 14.1 forintot jelent .

Nekem jelenlegi árakon 13,80 Ft/liter.  :kacsint:

A 19,05 Ft/l kumulált átlag. Hetente 2-3x tankolok, 287 Ft-ról indultam benzinárban, és sajnos még nem érzõdik az ócsóság hatása :D

13.8 ? Ezt hogyan hozod össze ? 5.4-et fogyaszt az autód ? 256 Ft-os benzinárral számolva , a km-enkét 13.8 Ft 5.4-es fogyasztást tesz ki . Neked meg tudtommal benzinesed van , az nem ennyit fogyaszt . Akkor hogy is van ez ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.11.26 02:12:22
Nos fent vannak a téli gumik. Tavaly télen is magas volt a fogyasztás, de akkor a hidegre fogtam. De nem, a gumi a fõ bûnös.

Várpalota-Budapest 5,4 liter (!), országút, max. 120. és budán tekeregve egy keveset. Ez nyáron úgy 4.5 max.5 liter lett volna.
Budapest-Szeged autópályán 6,5 liter, 140 körüli tempóval. Itt már 6-8 deci az extrafogyasztás...

Gumi: GoodYear Ultra Grip 7, amúgy teljesen elégedett vagyok a teljesítményével, száraz úton jobban tapad, mint a nyári Michelin Energy-m.

Az is elgondolkodtató, hogy télen más az üzemanyag összetétele, alacsonyabb a dermedési pont. Felvetõdik, hogy az energiatartalmat ez hogyan befolyásolja...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.26 08:29:08
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Palaczk"
Jóbarátnémnek továbbra is 5.5 , ez egy kilométerre , a jelenlegi árakkal , 14.1 forintot jelent .

Nekem jelenlegi árakon 13,80 Ft/liter.  :kacsint:

A 19,05 Ft/l kumulált átlag. Hetente 2-3x tankolok, 287 Ft-ról indultam benzinárban, és sajnos még nem érzõdik az ócsóság hatása :D

13.8 ? Ezt hogyan hozod össze ? 5.4-et fogyaszt az autód ? 256 Ft-os benzinárral számolva , a km-enkét 13.8 Ft 5.4-es fogyasztást tesz ki . Neked meg tudtommal benzinesed van , az nem ennyit fogyaszt . Akkor hogy is van ez ?

Ja, hülyeséget írtam, siettem és nem néztem meg. Nekem is csak most tünt fel. :nagymosoly:  Köszi, hogy szoltál.

250,9 Ft egy liter 95-ös, így 17,9 Ft/km az ü.a. költség 7,15 l/100km-es fogyi mellett. Na, így korrekt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.26 12:30:22
Nálatok 251 a 95-ös ? Jó neked  :) ... itt Pécsett 257 körül mozog .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.26 12:32:29
Ami a téli-nyári fogyasztást illeti : jóbarátném Corolláján nyáron a gyári Dunlopok , télen Kléber Krisalp HP gumik vannak . A kocsit tavaly decemberben kezdte használni , februárra stabilizálódott egy 5.5-ös átlag , ami májusig nem változott . Júniusban lement 5.4-re , majd most októberben visszamászott 5.5-re . A téli gumikat március végén vette le , és most két hete tette újra fel .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.26 15:36:21
Idézetet írta: "attila23"
Nos fent vannak a téli gumik. Tavaly télen is magas volt a fogyasztás, de akkor a hidegre fogtam. De nem, a gumi a fõ bûnös.
Gumi: GoodYear Ultra Grip 7, amúgy teljesen elégedett vagyok a teljesítményével, száraz úton jobban tapad, mint a nyári Michelin Energy-m.

Nekem az elõzõ kocsin a téli gumik egy számmal kisebbek voltak (185/65R15), UG6-osak. Így maga a gumi nem emelte a fogyaztást. Ami emelkedés volt, azt a nagy hidegre és a néha sokáig tartó bemelegítésre lehet fogni.  :hmm:
Most gyári méretú Michelin Alpin van fent, de mivel még nem volt hideg, nem lehet korrékt fogyit mondani. Azt viszont észrevettem, hogy ha nedves az út, akkor egy bizonyos sebességnél elég fura hangja van.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.26 18:16:20
Idézetet írta: "attila23"
Nos fent vannak a téli gumik. Tavaly télen is magas volt a fogyasztás, de akkor a hidegre fogtam. De nem, a gumi a fõ bûnös.

Várpalota-Budapest 5,4 liter (!), országút, max. 120. és budán tekeregve egy keveset. Ez nyáron úgy 4.5 max.5 liter lett volna.
Budapest-Szeged autópályán 6,5 liter, 140 körüli tempóval. Itt már 6-8 deci az extrafogyasztás...

Gumi: GoodYear Ultra Grip 7, amúgy teljesen elégedett vagyok a teljesítményével, száraz úton jobban tapad, mint a nyári Michelin Energy-m.

Az is elgondolkodtató, hogy télen más az üzemanyag összetétele, alacsonyabb a dermedési pont. Felvetõdik, hogy az energiatartalmat ez hogyan befolyásolja...

A tesztek szerint, ha jól emlékszem az UG7-esenek egyetlen hibát róttak fel, mépedig a magas gördülési ellenállást. Emellett viszont egy minden szempontból kiváló gumi. Az országúti 5.4 viszont tényleg sok. Eddig nekem nyárival az országúti mindig 5 alatt maradt, akkor is, ha az átlag közelítette a 120 km/h-t. Kíváncsi leszek én is a Krisalpokkal.[/i]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.26 19:52:56
Idézetet írta: "Palaczk"
Nálatok 251 a 95-ös ? Jó neked  :) ... itt Pécsett 257 körül mozog .

Ja, MOL kúton. Két hete jártam Zalaegerszegen, akkor itt 253 volt a 95-ös, ott meg 260 körül mozgott. Hiába, nyugaton mások az árak :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.26 20:11:04
Idézetet írta: "attila23"
Nos fent vannak a téli gumik. Tavaly télen is magas volt a fogyasztás, de akkor a hidegre fogtam. De nem, a gumi a fõ bûnös.

Várpalota-Budapest 5,4 liter (!), országút, max. 120. és budán tekeregve egy keveset. Ez nyáron úgy 4.5 max.5 liter lett volna.
Budapest-Szeged autópályán 6,5 liter, 140 körüli tempóval. Itt már 6-8 deci az extrafogyasztás...

Gumi: GoodYear Ultra Grip 7, amúgy teljesen elégedett vagyok a teljesítményével, száraz úton jobban tapad, mint a nyári Michelin Energy-m.

Az is elgondolkodtató, hogy télen más az üzemanyag összetétele, alacsonyabb a dermedési pont. Felvetõdik, hogy az energiatartalmat ez hogyan befolyásolja...

Azt én is észrevettem, hogy a Michelin Energy (gyárilag szerelt) rettenetesen kemény, csúszik. Nem tudom miért teszik rá, biztos van jobb is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.11.26 21:57:54
Nekem is felkerültek a téli gumik, és hasonló (2,4 körüli) nyomással, mint ahogy a nyáriakat hordom, majd' egy literrel többet eszik a kocsi autópályán. :hmm: 130 körül nem ritka, hogy 7,8-8 litert mutat a fogyasztásmérõ, holott a nyáriakkal 7-7,2 körül szokott ugyanez lenni. 150-160 körül már 1 liter fölött van a különbség. Városban a hideg miatt a munkába járást nem úszom meg 9 alatt, országúton viszont maradt a 6,5 körüli átlag. (Ma reggel Ceglédrõl jöttünk haza, 6,4-et mutat a BC.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2006.11.26 22:23:01
Idézetet írta: "czsiga"

Azt én is észrevettem, hogy a Michelin Energy (gyárilag szerelt) rettenetesen kemény, csúszik. Nem tudom miért teszik rá, biztos van jobb is.

Az Energyvel az a legnagyobb bajom, hogy négyévszakos, így semmikor sem nyújt ideális teljesítményt. Jó lenne, ha megkérdeznék a kedves vevõket, hogy mit szeretnének. Szerintem a többség használ téli gumit, így egy jó nyári gumival jobban járnánk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.26 22:57:08

Nono! Az Energy nem 4évszakos, hanem nyári.  :nemnem: És azért ilyen "kemény", mert nagy futásteljesítményre tervezték, mint a Michelin leggyakoribb típusait általában.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:10:41

Az Energy egy sima nyári gumi... :)  
A magas futásteljesítményemben gyakorlatilag ki is merült az elõnye... :?  
Iszonyat csúszós, (fõleg esõbe) gyakorlatilag elindulni nem lehet vele (pl. erõs forgalomba besorolás kisutcából) mert csak elforog... :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:13:10
Idézetet írta: "Kgabe"

Nono! Az Energy nem 4évszakos, hanem nyári.  :nemnem: És azért ilyen "kemény", mert nagy futásteljesítményre tervezték, mint a Michelin leggyakoribb típusait általában.

Nem csodálom hogy 4évszakosnak hitte, megmondom õszintén elõször én is azt hittem, :oops:  olyan ramaty teljesítményt nyújt az a gumi...
Mondjuk most már egy 4évszakos is jobb... :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.27 10:13:44
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila23"
Idézetet írta: "czsiga"

Azt én is észrevettem, hogy a Michelin Energy (gyárilag szerelt) rettenetesen kemény, csúszik. Nem tudom miért teszik rá, biztos van jobb is.

Az Energyvel az a legnagyobb bajom, hogy négyévszakos, így semmikor sem nyújt ideális teljesítményt. Jó lenne, ha megkérdeznék a kedves vevõket, hogy mit szeretnének. Szerintem a többség használ téli gumit, így egy jó nyári gumival jobban járnánk.

Az Energy egy sima nyári gumi... :)  
A magas futásteljesítményemben gyakorlatilag ki is merült az elõnye... :?  
Iszonyat csúszós, (fõleg esõbe) gyakorlatilag elindulni nem lehet vele (pl. erõs forgalomba besorolás kisutcából) mert csak elforog... :x

Lehet, hogy csak nem kellene mindig 3/4 és fullgáz között indulni? :hmm: :ordog: Nekem még soha nem csusszant meg.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:16:32
Idézetet írta: "Kgabe"

Lehet, hogy csak nem kellene mindig 3/4 és fullgáz között indulni? :hmm: :ordog: Nekem még soha nem csusszant meg.

Nem tehetek róla, a lóerõk... 8)
 :wink:
Ha kiakarsz menni pl. egy fõútra azért kell a 3/4gáz, pláne pesten... :roll:  
De hogy mást ne mondjak: fékezés, kanyartulajdonságok téren is nagyon gyenge gumi...
És ha leesik az esõ... :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:17:35
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.27 10:20:41
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.27 10:21:54
Mondjuk erre a két kocsimra nem Energyt vennék.
http://www.mobile.de/SID5BnVWglfK0VtEompXqpF6Q-t-vaNexlCsAsCsK%F3P%F3R~BmSB11Iindex_cgiJ1164622591A1Iindex_cgiD1100CCar%5B-t-vctpLtt~BmPA1C201B20C225%81B-t-vCaMkQuSeUnVb_X_Y_x_y~BSRA6D1100D1700BGNCPKWA0HinPublicA2A0A0A0/cgi-bin/da.pl?bereich=pkw&sr_qual=GN&top=201&id=11111111230616291&
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:29:43

De rohadt durva ez a két kocsi! Pláne így együtt... :tonqe:  :rolleyes:

Lehet kinevetsz de én a Bömbölõt választanám, az Ászton túl rideg a személyiségemhez... :rohog:
Itthon is van eladó Vanquish. :nana:
http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=588102&command=ugras&screenwidth=1280
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.27 10:32:32
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)

Ebben igazad van, de egy átlagos felhasználó is kényszerülhet vészfékezésre, vagy belemehet úgy egy kanyarba hogy esetleg problémás kijönnie belõle...
Ilyenkor sokra megy az ember a 100ezres futásteljesítménnyel...

Viszont hogy visszakanyarodjunk a topikhoz: :wink:  ezekkel a gumikkal biztos jobban fogyaszt, 1-2decit... :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2006.11.27 16:53:33
No. Megvan a második teletankos fogyasztásom is. Javarészt városon kívül, 100-110 között maximum, volt benne egy Kékestetõ is. Így 6,1 lett. Szerbiába menet megnéztem, meddig is megy, de 180 fölött valamivel úgy gondoltam, jobb lenne elengedni a gázt, mert a külsõ sávban olyan volt, mintha álltak volna az autók, és nehezen viseltem volna, ha valaki úgy gondolja, hogy még jó messze vagyok...

Szerbiában gondoltam jó olcsón megtankolok. Átszámítva 411 Ft-tal jártam rosszabbul, ha kibírom Mo-ig. Így jár, aki nem számol azzal, hogy idõközben lement a benzin ára itthon... :o)

Ja és az a benzin a teszkósnál is gányabb (vagy a teszkós kimagaslóan jó - egyesek szerint így van Gyöngyös környékén), mert visszafelé 6,5 alá egyszerûen nem tudtam leszorítani. Remélem, nagyobb bajt nem okoz...  :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.27 18:47:07
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)

Ebben igazad van, de egy átlagos felhasználó is kényszerülhet vészfékezésre, vagy belemehet úgy egy kanyarba hogy esetleg problémás kijönnie belõle...
Ilyenkor sokra megy az ember a 100ezres futásteljesítménnyel...

Viszont hogy visszakanyarodjunk a topikhoz: :wink:  ezekkel a gumikkal biztos jobban fogyaszt, 1-2decit... :ordog:

Nyáron valszeg eladom, mert nem tartom biztonságosnak pont a csúszások és elpörgések miatt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: norbi1974 - 2006.11.27 20:45:24

Nálam kemény 1500km-t futottak a gyári gumik, miután sikerült megszabadulnom tõlük. Szerintem sem az igaziak, bár a 205/50R16-al egy kicsit többet eszik.......de megéri. :nagymosoly: Az úttartás mindenek felett! :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.27 22:20:50

Csakhogy az átlagos felhasználó elég durva kopásig el fog menni egy kopósabb gumival is, amikor már egy kevésbé kopós már jobb formában lehet, mint egy tapadósabb. Nem mindenki cserél 20-30e km-ként gumit. Amúgy ha ez elkopik majd Pilot Primacyt szeretnék rá. De ez még arrébb lesz. 100.000 km, tehát még másfél év :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2006.11.28 04:17:48
824 km megtétele után tankoltam. 49 liternél kattant ki a pisztoly de még másfél litert sikerült rányomni. Autópályán nem mentem, a többi utam a fene tudja minek felel meg  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Spacedolphin - 2006.11.28 09:33:18
Így másfél év után rászántam magam, egy gyenge méricskére, telitank után Budapest-Budaörs-Budapest-Villány-Budapest-Budaörs-Budapest (tehát volt benne város is bõven, meg kamion mögöttmenõs, elõzgetõs országút), 4 ember+cucc, plussz a jobb lábam pedálra gyakorolt nyomása  :vezetes: , és 550 Km után tankoltam 42,2 litert... Ha jól számoltam, akkor ez 7,672... Én aszittem több lesz.   :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.28 11:05:16
Idézetet írta: "norbi1974"
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)

Ebben igazad van, de egy átlagos felhasználó is kényszerülhet vészfékezésre, vagy belemehet úgy egy kanyarba hogy esetleg problémás kijönnie belõle...
Ilyenkor sokra megy az ember a 100ezres futásteljesítménnyel...

Viszont hogy visszakanyarodjunk a topikhoz: :wink:  ezekkel a gumikkal biztos jobban fogyaszt, 1-2decit... :ordog:

Nyáron valszeg eladom, mert nem tartom biztonságosnak pont a csúszások és elpörgések miatt.

Nálam kemény 1500km-t futottak a gyári gumik, miután sikerült megszabadulnom tõlük. Szerintem sem az igaziak, bár a 205/50R16-al egy kicsit többet eszik.......de megéri. :nagymosoly: Az úttartás mindenek felett! :vag2:

Igy van, elsõ az úttartás, ugyanis semmi más nem érintkezik (jó esetben  :nagymosoly: ) az úttal, csak a kerék. Ha ott gond van, akkor baj van. Én nem akarok méretet váltani, megtartom a gyári felnit, csak lágyabb keverékre szeretnék váltani. Ötleteket esetleg a gumis topikba írhattok. Végül is lassan itt a tél, ideje készülni a nyárra  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.11.28 19:31:31
Lécci próbáljatok meg tartózkodni a maratoni idézetektõl...
Köszi!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.28 20:15:35
Bár ez nem a gumis topik, de a gyári Michelinek (Energy) annyira azért jó gumik, hogy csak igen durva provokációra vesztik el a tapadást. Azt észrevettem, hogy enyhén nedves úton erõsebb induláskor kipörög. De még sosem volt olyan helyzet, hogy a gumin múlt volna a dolog. Sem egy túl gyorsan vett kanyarnál, sem megállásnál, sem esõben.
Persze mivel más gumival nem próbáltam, nem tudok viszonyítani.
A cégesen Bridgestone B391-es van, na az érezhetõen másképp viselkedik, persze más autó, más futómû  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.28 21:42:46
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)

Van még egy nagy elõnye ennek a kemény , tartós , alacsony gördülési ellenállású Energy guminak : kevesebbet fogyaszt vele az autó . Csodák tényleg nincsenek , a tapadós gumival a fogyasztás is nagyobb .

(Ami a nyugis dízelt illeti , tempós utazásra minden szempontból -fogyasztás , elõzési képesség , sebesség-tartó képesség autópályán igazán nagy sebességeken- alkalmasabb , mint a kis benzines.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.11.28 21:47:06
Idézetet írta: "Kgabe"
Csakhogy az átlagos felhasználó elég durva kopásig el fog menni egy kopósabb gumival is, amikor már egy kevésbé kopós már jobb formában lehet, mint egy tapadósabb. Nem mindenki cserél 20-30e km-ként gumit. Amúgy ha ez elkopik majd Pilot Primacyt szeretnék rá. De ez még arrébb lesz. 100.000 km, tehát még másfél év :D

A kopósabb (tapadósabb) gumi erõsen elkopva is jobb biztonságot nyújt (fékezés , kanyarodás , kisodródási hajlam) , mint a kevésbé kopós - mivel pont a gumikeveréke puhább , tapadósabb . Ezt pedig nem befolyásolja , hogy még mennyi profil van rajta . Az "csak" aquaplaning szempontjából lényeges . Száraz úton az optimális a slick gumi lenne !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.11.28 23:02:17
Idézetet írta: "whis"
Bár ez nem a gumis topik, de a gyári Michelinek (Energy) annyira azért jó gumik, hogy csak igen durva provokációra vesztik el a tapadást. Azt észrevettem, hogy enyhén nedves úton erõsebb induláskor kipörög. De még sosem volt olyan helyzet, hogy a gumin múlt volna a dolog. Sem egy túl gyorsan vett kanyarnál, sem megállásnál, sem esõben.
Persze mivel más gumival nem próbáltam, nem tudok viszonyítani.
A cégesen Bridgestone B391-es van, na az érezhetõen másképp viselkedik, persze más autó, más futómû  :roll:

Igazából éles helyzetben nem volt még gond vele, de kicsit nedves aszfalton, plána ha van egy kis emelkedõ gyakran elpörög. Illetve kanyarban hamar tolja ki az orrát, pedig 60-as aknyart 55-tel próbáltam. Téli gumival 70-nel sikerült, igaz kicsit elbambultam és nem szándékos volt, de mintha sínen ment volna a kocsi úgy vette be a kanyart. Debreceni kollégák biztosan ismerik: Pallagról befelé a Nagyerdõre kanyarodva van egy derékszög közeli kanyar. Na ott volt ez.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.29 00:27:01
Idézetet írta: "Palaczk"

Van még egy nagy elõnye ennek a kemény , tartós , alacsony gördülési ellenállású Energy guminak : kevesebbet fogyaszt vele az autó . Csodák tényleg nincsenek , a tapadós gumival a fogyasztás is nagyobb .

(Ami a nyugis dízelt illeti , tempós utazásra minden szempontból -fogyasztás , elõzési képesség , sebesség-tartó képesség autópályán igazán nagy sebességeken- alkalmasabb , mint a kis benzines.)

Jómagam írtam:
Idézet
Viszont hogy visszakanyarodjunk a topikhoz:  ezekkel a gumikkal biztos jobban fogyaszt, 1-2decit...

Nem figyelsz Palaczk Májtszro...  :?: :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.29 00:34:09
Idézetet írta: "whis"
Bár ez nem a gumis topik, de a gyári Michelinek (Energy) annyira azért jó gumik, hogy csak igen durva provokációra vesztik el a tapadást. Azt észrevettem, hogy enyhén nedves úton erõsebb induláskor kipörög. De még sosem volt olyan helyzet, hogy a gumin múlt volna a dolog. Sem egy túl gyorsan vett kanyarnál, sem megállásnál, sem esõben.
Persze mivel más gumival nem próbáltam, nem tudok viszonyítani.
A cégesen Bridgestone B391-es van, na az érezhetõen másképp viselkedik, persze más autó, más futómû  :roll:

Én ahogy átültem a Coriba egybõl az tûnt fel, hogy mennyire nem tapadnak a gumik...
Mondjuk a viszonyítási alap 245/40ZR17 volt, :nagymosoly:  (még az Ajudin) azokkal nem volt gond, tapadás téren... :ordog:

Viszont ahogy fölkerült a 215-ös megszûnt minden probléma, :10:  én jelentõs fogyasztásnövekedést nem tapasztaltam, (amúgy biztos több) ráadásul a Falken "csak" egy közepes guma, egy Conti, PZero és társaira kíváncsi lennék :arrow:  mit lehetne még kihozni... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.11.29 00:37:56
Idézetet írta: "Palaczk"
Száraz úton az optimális a slick gumi lenne !

Így van!!!!
Pezsó 106 Rally, vittek egy kört, :vezetes:  nem is full pályagumi volt, mert néhány apró bevágás azért volt a gumán, de félelmetes amit kanyarokba fogott a gumi :shock:  én simán rávágtam volna hogy most kisodródunk, és mint a sínautó úgy fordult be a kis 106... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.11.29 09:03:30
Témánál maradva.
5,4 (fed.comp szerint) full Budapest, téligumival (UG7). Sokat nem változott...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.29 10:13:46
Idézetet írta: "KLaco"
Ennek ellenére érdekes, hogy a Toyota gyári fogyi adatait alul lehet múlni kíméletes vezetéssel. Amúgy a fékpad nem jó, mert ott nincs légellenállás, meg a szar aszfalt, is kikerül a számításból  :kacsint:

Nem beszélve a tömeg mozgatásáról! :)

Ja bocs, már lehet nem épp up to date a téma :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.29 10:36:08
Idézetet írta: "Tamás69"

-Az elsõ "nyugati" kocsim, egy 1,2-es Opel Kadett volt, az elõzõ (nõ) tulaj 5,5-6 átlagokról beszélt, nekem meg 8 alatt nemigen fogyasztott.
Én nem vagyok képes az autópályán 110-120al menni, pedig akkor 6l lenne a fogyasztás, inkább megyek 140-el, és megeszik 8-at, országúton meg 110-120-al, de nem szoktam beállni a sor végére, hanem visszatolom 3-ba, és elõzök, így az országuti fogyasztásom is 7l körül alakul.

Feleségem keresztapja büszkélkedett a multkor, (3 Hete) hogy az 1,0 Swiftje 5l körül fogyaszt -de még az életben nem ment 90-fölött. Lányom keresztelõjére elindultak 8-kor, hogy 10-re odaérjenek Kiskunfélegyháza - Dabas utat 2 óra alatt sikerült teljesíteni, ez nekem egyszer sikerült 1 óra alatt, amikor télen szakadó hóesésben mentem. - ezek után szerintem nem sok a 8l körüli átlagfogyi!!!

Dettó én is kb. hasonlóképp vezetek, mint te :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2006.11.29 10:39:47
A mostani fogyim 8 körül fog alakulni, ez csak város.
Adatokat holnap írok, most lusta vagyok kimenni a kocsiig :)

Reggel néztem, eddig telitank óta elmentem kb. 252 km-t.
A tankom nincs félig, még egy osztás addig van.
Kíváncsi leszek, mennyi lesz a vége. :)
Jah, reggeli hidegindítás, rövid szakasz, digit klíma +páramentesítés elöl-hátul.
(Ohne melegítés, csillag garázs)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2006.11.29 16:52:23
Idézetet írta: "czsiga"
Igazából éles helyzetben nem volt még gond vele, de kicsit nedves aszfalton, plána ha van egy kis emelkedõ gyakran elpörög. Illetve kanyarban hamar tolja ki az orrát, pedig 60-as aknyart 55-tel próbáltam.

Ilyet még nem tapasztaltam  :roll: Vagyis csak téligumival, havon és erõsen provokálva  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.30 00:01:37
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem még soha nem csusszant meg.

Ja, hogy Neked is az van...
Ööööööööö, nagyon jó gumi... :nagymosoly:

Na azéééé!!!
Egyébként semmi különös, csak átlagos teljesítményt nyújt, de azt általában nagyon sokáig. Tudod, csodák nincsenek. Vagy tapad és kopik, vagy nem kopik de nem is tapad. Az átlagos felhasználónak pont elég. (fõleg nyugis dízelre)

Van még egy nagy elõnye ennek a kemény , tartós , alacsony gördülési ellenállású Energy guminak : kevesebbet fogyaszt vele az autó . Csodák tényleg nincsenek , a tapadós gumival a fogyasztás is nagyobb .

(Ami a nyugis dízelt illeti , tempós utazásra minden szempontból -fogyasztás , elõzési képesség , sebesség-tartó képesség autópályán igazán nagy sebességeken- alkalmasabb , mint a kis benzines.)

A nyugis alatt azt értettem, hogy nem fogok vele felpörgetett motorral, füstölgõ gumival rajtolni, mert egyszerûen nem illik hozzá. Már vhol máshol is kifejtettem, hogy annak ellenére, hogy nyugisabb az autóval közlekedni, mégis 10-15 perceket nyerek a szokásos útvonalaimon...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.30 00:05:36
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Kgabe"
Csakhogy az átlagos felhasználó elég durva kopásig el fog menni egy kopósabb gumival is, amikor már egy kevésbé kopós már jobb formában lehet, mint egy tapadósabb. Nem mindenki cserél 20-30e km-ként gumit. Amúgy ha ez elkopik majd Pilot Primacyt szeretnék rá. De ez még arrébb lesz. 100.000 km, tehát még másfél év :D

A kopósabb (tapadósabb) gumi erõsen elkopva is jobb biztonságot nyújt (fékezés , kanyarodás , kisodródási hajlam) , mint a kevésbé kopós - mivel pont a gumikeveréke puhább , tapadósabb . Ezt pedig nem befolyásolja , hogy még mennyi profil van rajta . Az "csak" aquaplaning szempontjából lényeges . Száraz úton az optimális a slick gumi lenne !

Tehát még 1x. Átlagos felhasználó, aki vszínûleg nem fog sodródós kanyarvételre vetemedni. Ettõl függetlenül persze kerülhet kisodródós helyzetbe, csakúgy, mint vészfékezõsbe. Pont pl az aquaplaning az, ami a rutintalan, átlagos vezetõt nagyon meg tudja tréfálni. Amire gondoltam, az annyi volt, hogy egy keményebb, kevésbé kopós gumi hosszabban hozza a viszonylag jó formáját. Tudom, az ideális tapadást egy F1-es slick hozná, csak nincs kedvem minden nagyobb városban kereket cseréltetni :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.11.30 00:08:30
Amúgy mai tankolás: cca 51l/1050km. Kicsit 4,8 fölött. Pedig nem is nagyon siettem...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.03 12:42:13
5,14l/100 km lett a legutóbbi tankolás átlaga, 90% full Bp. nyalánkságai.
Szvsz jó. :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Snake - 2006.12.03 18:31:35
Kgabe és PParker:

Mennyi volt a fedcomp szerint? Vagyis mennyit szokott tévedni (?) a gép a matekhoz képest?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.03 22:06:59
Idézetet írta: "Snake"
Kgabe és PParker:

Mennyi volt a fedcomp szerint? Vagyis mennyit szokott tévedni (?) a gép a matekhoz képest?

Ez, most 5,4 volt, de a múltkor 5,3, de akkor is 5,1 volt. általában 2-3 decivel mutat többet. Bár volt már pontos is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.04 07:40:19
Idézetet írta: "Snake"
Kgabe és PParker:

Mennyi volt a fedcomp szerint? Vagyis mennyit szokott tévedni (?) a gép a matekhoz képest?

Max 0,2, de volt már teljesen pontos is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Easa - 2006.12.04 11:19:59
Éjszaka sikerült 1056 km-re 44,2 litert tankolni /totál full-ra/. Fedcomp szerint 4,2 volt az átlagfogyi, 57 km/óra az átlagsebesség. Kb 10% sztráda, 80% országút.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.07 00:00:40
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2006.12.07 09:03:39
Idézetet írta: "Kgabe"
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.

Kormol?
Én eddig nem vettem észre, a mögöttem jövõk sem mondták.  :)
A tankolt gázolaj 90% -a Osztrák Avanti kútból folyt a tankomba.
Jelenlegi ára 0,939 euró ~ 240 HUF  :nyelv:
A maradék nagyrészt Shell prémium gázolaj, és egyszer tankoltam MOL -nál is.

Nekem a teljes (18 000 km) átlag 5,6.
A legnagyobb fogyasztásom 6,81 liter volt, csomagokkal, + emberekkel + 2 bicajjal a tetõn,
fele autópálya 140km/óra körül, fele országút 110 - 120 km/óra körül.
140 km/óra 2 bicajjal plusz 1,5 - 2 l fogyasztás.
 
Aztán volt olyan is, hogy elképzelhetetlen súlyú kazánt vittem utánfutóval, igaz
max 70 -el, ez nem dobta meg jelentõsen a fogyasztást.
Figyeltem a pillanatnyi fogyasztást, ha már lendületben volt az autó, simán
normál értékeket mutatott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.07 09:37:57
Idézetet írta: "Kgabe"
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.

Hu! Nekem 5,4 volt a legtöbb, olyan 140Km/h  környékén 4,6-max5,0-t mutogat. Én Shell prémiumot használok, néha azért este, a mögöttem lévõ gk. lámpafényében látok kormot, mikor erõteljesen gyorsítok... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.07 10:28:49
Na ja, nagy tempónál, terheléssel nekünk is kicsit feljebb szökik a fogyi. És sajna igen, fõleg a mögöttem jövõk lámpájának fényében lehet jól látni, hogy kavarog a cucc. (bár van benne por is rendesen. Volt egy kanyarom, ahol tiszta por volt az aszfalt, ott padló, hát volt kavargás.)
Shell prémiumot még nem használtam, jók a tapasztalatok?
Te, nemtamas! Nem lehetne a között a kút és Szeged között egy privát gázolajvezetéket építeni?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.07 10:36:19
Nekem jobban tetszik, mint az OMV Alpesi anyaga...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.07 10:39:42
Idézetet írta: "PParker"
Nekem jobban tetszik, mint az OMV Alpesi anyaga...

No, akkor csak ki kellene próbálni már. Eddig még csak Mol ment bele a prémiumok közül. (de az 272-ért :D)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.07 10:48:49
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "PParker"
Nekem jobban tetszik, mint az OMV Alpesi anyaga...

No, akkor csak ki kellene próbálni már. Eddig még csak Mol ment bele a prémiumok közül. (de az 272-ért :D)

Az ménykû jó ár, én itt (Bp.) szinte a legolcsóbb helyen tankolom a Shell PVD, most volt 282,9...  :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.07 13:18:04
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.

Hu! Nekem 5,4 volt a legtöbb, olyan 140Km/h  környékén 4,6-max5,0-t mutogat. Én Shell prémiumot használok, néha azért este, a mögöttem lévõ gk. lámpafényében látok kormot, mikor erõteljesen gyorsítok... :hmm:

A tiéd manuál  váltós , ugye ? Mert ez a 140-nél max 5 kicsit meglepett - jóbarátném MMT váltós Corija ilyen tempónál 5.5-5.6 körüli pillanatnyi fogyikat ír ki . Na nem mintha ez sok lenne ;) ...

Amúgy a max átlag 7 körül volt , de ez úgy jött ki , hogy 170 körül (az órát 160-175 között tartva) dörgettünk az M7-esen , elég sok gyorsítással , mert folyton kijött elénk valaki a belsõbe .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.07 13:23:56
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "PParker"
Nekem jobban tetszik, mint az OMV Alpesi anyaga...

No, akkor csak ki kellene próbálni már. Eddig még csak Mol ment bele a prémiumok közül. (de az 272-ért :D)

Az ménykû jó ár, én itt (Bp.) szinte a legolcsóbb helyen tankolom a Shell PVD, most volt 282,9...  :|

Hát, Kecskeméten ilyen baráti áron mérik. Csak a megfelelõ kúthoz kell menni. (ez közvetlen az ország legolcsóbb kútja mellett lévõ Mol kút) Kár, hogy nem költözik mellé Shell, OMV és Esso is! :-)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2006.12.07 13:24:49
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.

Hu! Nekem 5,4 volt a legtöbb, olyan 140Km/h  környékén 4,6-max5,0-t mutogat. Én Shell prémiumot használok, néha azért este, a mögöttem lévõ gk. lámpafényében látok kormot, mikor erõteljesen gyorsítok... :hmm:

A tiéd manuál  váltós , ugye ? Mert ez a 140-nél max 5 kicsit meglepett - jóbarátném MMT váltós Corija ilyen tempónál 5.5-5.6 körüli pillanatnyi fogyikat ír ki . Na nem mintha ez sok lenne ;) ...

Amúgy a max átlag 7 körül volt , de ez úgy jött ki , hogy 170 körül (az órát 160-175 között tartva) dörgettünk az M7-esen , elég sok gyorsítással , mert folyton kijött elénk valaki a belsõbe .

No igen, 140-nél, szélcsendben, vagy kis hátszéllel is 5 fölött jár, inkább 6.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.07 15:26:52
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Negatív rekord: 5,5ös átlag. Igaz, ebben volt egy Szeged-Bp-Szeged autópálya 4 fõvel sietõsen (150 km/h végig) plusz jócskán város, kicsi országút. Ja, és MOL EVO volt benne. Amit észrevettem, hogy ezzel jóval kevésbé kormol, mint síma MOL-os anyaggal.

Hu! Nekem 5,4 volt a legtöbb, olyan 140Km/h  környékén 4,6-max5,0-t mutogat. Én Shell prémiumot használok, néha azért este, a mögöttem lévõ gk. lámpafényében látok kormot, mikor erõteljesen gyorsítok... :hmm:

A tiéd manuál  váltós , ugye ? Mert ez a 140-nél max 5 kicsit meglepett - jóbarátném MMT váltós Corija ilyen tempónál 5.5-5.6 körüli pillanatnyi fogyikat ír ki . Na nem mintha ez sok lenne ;) ...

Amúgy a max átlag 7 körül volt , de ez úgy jött ki , hogy 170 körül (az órát 160-175 között tartva) dörgettünk az M7-esen , elég sok gyorsítással , mert folyton kijött elénk valaki a belsõbe .

Igen manuális váltós. Pedig ez ennyi. :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.07 19:20:31
Idézetet írta: "PParker"
Igen manuális váltós. Pedig ez ennyi. :szivecske:

Hát akkor még egy okkal több , hogy kézi váltósat vegyen az ember ... gyorsabb , kevesebbet eszik , megbízhatóbb ... és ezt én mondom , aki mindig is nagy automata-fan voltam  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2006.12.07 19:39:20
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Igen manuális váltós. Pedig ez ennyi. :szivecske:

Hát akkor még egy okkal több , hogy kézi váltósat vegyen az ember ... gyorsabb , kevesebbet eszik , megbízhatóbb ... és ezt én mondom , aki mindig is nagy automata-fan voltam  :szemforgat:

Hát, én egy pillanatig nem gondolkodtam az MMT-n, nem az a ~150K+ miatt...
Viszont a Kedvesemnek tetszett a világos belsõ, így ~250k+ majdnem bejátszott, de aztán rájöttünk, hogy kb. egy évig szép, aztán akarva, akaratlanul szép mocskos lesz. (Egy kollegámnak már most nagyon mocskos, egy idõs a gépünk, mondjuk Õ nem nagyon vigyáz rá).  A Sol+ -ból az értelmes többlet a tetõablak, meg esetleg a függönylégzsák de ezek meg nem érnek +250k, így lett manuális Luna.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.12.14 09:26:10
tegnap tankoltam 520 kmre 36 litert  ez 6,9 l/100 km
nagyrészt város némi vidék.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.12.14 10:46:45
Hétfõn este tankoltam, mentem kb. 20 km-t. Csak város, csak hidegindítással, 3 km-es utak, majd fél nap parkolás, tehát a lehetõ legutálatosabb használat: 10,3. Ennyit már nagyon régen nem mutatott a BC.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.14 12:06:36
Idézetet írta: "Satriani"
Hétfõn este tankoltam, mentem kb. 20 km-t. Csak város, csak hidegindítással, 3 km-es utak, majd fél nap parkolás, tehát a lehetõ legutálatosabb használat: 10,3. Ennyit már nagyon régen nem mutatott a BC.

Hát igen , ez a fajta használat rondán megdobja a fogyit . Ilyen módban a Camry 11-et nyel be , anno squiddy Mester is 10-11-rõl számolt be az 1.6-os Carinájával . Így használva még az 1.4 D4D is 7.5 körül kajál , errõl a minap Petesejt Cartárs számolt be egy véletlen találkozónk során .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.12.14 12:15:41
OFF
Idézetet írta: "Palaczk"
...a Camry 11-et nyel be...

Kétliteres? Az nem is sok. Öcsém 1,8-as Astra kupéja az enyémmel megegyezõ használat mellett 13-14 litert eszik. (Ugyanott lakunk és ugyanott dolgozunk, úgyhogy nincs nagy különbség a körülményekben. :)) Országúton persze le szokott neki menni a fogyi sokszor 8 alá is, de a városi hidegüzem csúnyán felülmúlja az elõzetes várakozásait.
/OFF
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.12.14 13:11:46
ez nekem is megdobja. nyáron 600km/40liter télen 520, max 530km
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.14 14:45:30
Idézetet írta: "Satriani"
OFF
Idézetet írta: "Palaczk"
...a Camry 11-et nyel be...

Kétliteres? Az nem is sok. Öcsém 1,8-as Astra kupéja az enyémmel megegyezõ használat mellett 13-14 litert eszik. (Ugyanott lakunk és ugyanott dolgozunk, úgyhogy nincs nagy különbség a körülményekben. :)) Országúton persze le szokott neki menni a fogyi sokszor 8 alá is, de a városi hidegüzem csúnyán felülmúlja az elõzetes várakozásait.
/OFF

Ja , kétliteres , de szerencsére már EFI , hengerenkénti injektoros . Nomeg én nemcsak prédikálom a gazdaságos vezetési stílust , hanem gyakorlom is ;) ... a Camryvel jellemzõen 2000 körül , ha sietõsebb , akkor 2500 körül váltok a városban (is) . Szerencsére az autó partner ebben (166 Nm , 1100 kg, nyomatékos motor-karakterisztika) . Városi forgalomban a 3000-es fordulatot csak a legritkább esetben lépem át - azt is csak meredek emelkedõn , amikor muszáj kihúzatni , hogy váltás után bírja a következõ fokozatban is .

Így általában 10 liter körül alakul a városi fogyim ; a szélsõ értékek 9 és 11 . 11.6 volt a maximum , amit az elmúlt több mint 8 év során mértem ; de akkor óriási hó volt , alig lehetett kettes-hármasnál feljebb kapcsolni .

Országúton el tudok menni 6-al is , ha 100-nál nem megyek gyorsabban ... mikor legutóbb októberben rohantam fel a közgyûlésre 160-170-el , akkor evett 10 litert . Szóval meg vagyok elégedve  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2006.12.15 00:01:18
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Igen manuális váltós. Pedig ez ennyi. :szivecske:

Hát akkor még egy okkal több , hogy kézi váltósat vegyen az ember ... gyorsabb , kevesebbet eszik , megbízhatóbb ... és ezt én mondom , aki mindig is nagy automata-fan voltam  :szemforgat:

MMT váltó vs. manual váltó

TELJESEN mindegy fogyasztás szempontjából autópályán, hogy mi van az autóban...
Mind2 ugyanaz a váltó, autópályán meg nem is kapcsolgat az ember, ötösbe van végig...

Meg amúgyis, 1 rotobváltó nem eszik többet, ugyanúgy vált mint ahogy én tenném, motorfék is van (0.0 fogyi), tehát.?
Annyi, hogy pár kilóval talán nehezebb tõle az autó, de az se biztos!

Dani
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2006.12.15 00:11:42
Nekem múltkor az elsõ 80km 50% 2, 50% 4-5 kilométeres utakkal telt el, 1.4 D4D 90 lovas új Yarisnál, akkor volt 5.5 Ugyanezek az utak meleg mocival 4.5 lenne.
+1 liter a tél, ha nem hagyjuk bemelegedni a mocit, mert kicsik a távok. Igaz, hidegben nem is tolom neki...

Dani
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.15 10:38:00
Idézetet írta: "VDaNi"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Igen manuális váltós. Pedig ez ennyi. :szivecske:

Hát akkor még egy okkal több , hogy kézi váltósat vegyen az ember ... gyorsabb , kevesebbet eszik , megbízhatóbb ... és ezt én mondom , aki mindig is nagy automata-fan voltam  :szemforgat:

MMT váltó vs. manual váltó

TELJESEN mindegy fogyasztás szempontjából autópályán, hogy mi van az autóban...
Mind2 ugyanaz a váltó, autópályán meg nem is kapcsolgat az ember, ötösbe van végig...

Meg amúgyis, 1 rotobváltó nem eszik többet, ugyanúgy vált mint ahogy én tenném, motorfék is van (0.0 fogyi), tehát.?
Annyi, hogy pár kilóval talán nehezebb tõle az autó, de az se biztos!

Dani

Azért nem egészen UGYANÚGY vált . A robottal pl. nem tudom megcsinálni azt , hogy nagy gázzal gyorsítok ÉS korán felkapcsolok (én jellemzõen így vezetek kézi váltós autóban) , mert az a nagy gázra késõi váltással reagál . Behatárolja tehát az alkalmazható vezetési stílusokat .

Abban persze igazad lehet , hogy egy adott fokozaton belül nincs különbség , tehát teszem azt ötösben autópályán elvileg ugyanannyit kéne enniük . Kíváncsi lennék a többiek adataira is , mert az biztos , hogy a PParker által és az általam tapasztalt autópályás fogyasztásban eltérés van - persze lehet , hogy ezt csak a körülmények okozták (pl. ellenszél) .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2006.12.16 11:50:08

Én egyre inkább úgyvagyok, hogy ahány robotváltós kocsit vezettem, egyik sem tette a dolgát úgy, ahogy én azt szerettem volna.
Én személy szerint nagyon szeretem az automataváltót és nem zavar ha többet eszik vele a kocsi, mert a kényelem miatt csikál csak a dolog. Ezért én leginkább valami jó kis klasszikus amerikai 3 sebességest vennék vagy még amit ma is árulnak valami 4 sebességesset.
Mert ez a régivágású váltók legalább nem rángatnak és nem gondolkodnak, teszik a dolgukat és úgy, ahogy én szeretném.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.16 19:26:58
Idézetet írta: "OK fine"
Én egyre inkább úgyvagyok, hogy ahány robotváltós kocsit vezettem, egyik sem tette a dolgát úgy, ahogy én azt szerettem volna.
Én személy szerint nagyon szeretem az automataváltót és nem zavar ha többet eszik vele a kocsi, mert a kényelem miatt csikál csak a dolog. Ezért én leginkább valami jó kis klasszikus amerikai 3 sebességest vennék vagy még amit ma is árulnak valami 4 sebességesset.
Mert ez a régivágású váltók legalább nem rángatnak és nem gondolkodnak, teszik a dolgukat és úgy, ahogy én szeretném.

Igazad van , azzal a kiegészítéssel , hogy nem muszáj elavult 4 vagy pláne 3 sebességes legyen a hagyományos automata ahhoz , hogy simán és gyorsan tegye a dolgát ;) ... a modern , 5-6 stb. sebességes hagyományos automaták is megteszik ugyanezt , csak közben a kényelem és a kultúra mellett jobb menetteljesítményeket és gazdaságosságot is lehetõvé tesznek .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2006.12.18 10:58:46
Nah elkezdett enni az én gépem is: 40,57Liter / 501km =>8.09, állandó Bp-i dugó, melegen gyakori padlóval és hidegen nem huzatva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2006.12.20 09:04:03
Nem szoktam mindig kiszámolni a fogyasztást, nagyjából elfogadom azt, amit a BC ír. De most valahogy nem akartam neki hinni: mentem majdnem 600 km-t, a mutató még nem feküdt, de a BC 8,0 átlagot írt. :hmm: Ezt alapvetõen nem is sokalltam volna a használat (csak város és sztráda, sztrádán 140-150 körüli haladás) okán, de furcsa volt, hogy nem világít a sárga lámpa, és nem fekszik a mutató. Teletankoltam, kiszámoltam a pontos fogyasztást: 7,38 volt. Máskor max. 1-1 deciket szokott tévedni... Fogalmam sincs, mi lelte, mindenesetre kíváncsian várom a következõ tankolást.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2006.12.20 09:29:29
sok rövid városi (nem üzemmeleg) út, tempós használat pályán ( 160++) meg némi országúti átlagos 120-130= 7.4 L/100 km... szóval megvan az új negatív rekord...
ennyit még sose evett, de arányaiba elégedett vagyok vele...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2006.12.20 12:38:01
Nagyon rövid városi használat mellett nekem is 1 litert téved ,nyáron pontos
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2006.12.21 11:28:35
"Azért nem egészen UGYANÚGY vált . A robottal pl. nem tudom megcsinálni azt , hogy nagy gázzal gyorsítok ÉS korán felkapcsolok (én jellemzõen így vezetek kézi váltós autóban) , mert az a nagy gázra késõi váltással reagál . Behatárolja tehát az alkalmazható vezetési stílusokat ."

MMT váltóval is meg tudod ugyanezt csinálni, nyomod neki rendesen, aztán visszaveszed a gázt, s felvált, majd újra nyomod, stb... ÉN is szoktam néha így vezetni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2006.12.21 11:30:35
"Én egyre inkább úgyvagyok, hogy ahány robotváltós kocsit vezettem, egyik sem tette a dolgát úgy, ahogy én azt szerettem volna.
Én személy szerint nagyon szeretem az automataváltót és nem zavar ha többet eszik vele a kocsi, mert a kényelem miatt csikál csak a dolog. Ezért én leginkább valami jó kis klasszikus amerikai 3 sebességest vennék vagy még amit ma is árulnak valami 4 sebességesset.
Mert ez a régivágású váltók legalább nem rángatnak és nem gondolkodnak, teszik a dolgukat és úgy, ahogy én szeretném.[/quote]"

A robotváltós autókat picit ki kell tapasztalni, plusz az autó maga is tanulékony (mármint a váltója), tehát össze kell szokni, de utána szuper.

Dani
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: neutron - 2006.12.21 18:45:08
Én tavaly õsszel elkezdtem írni tankolástól-tankolásig :vezetes: a fogyasztást, ebben a legtöbb
8,2 a legkevesebb 6,7 lityire jött ki. Az éves átlagom 7,1 lett ami szerintem jó!
Ebben volt tél is, nyár is, város és autópálya is, úgyhogy igazi átlagot sikeredett számolnom!
Azóta nem nagyon nézegetem a fogyasztást! Sõt most fogom lecserélni a gyári magnót, ezután
pillanatnyit sem fogok látni :hmm: , de ennyit talán majd megér az új muzsika [smilie=sm46.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2006.12.22 07:44:21
én tuti nem cserélném le a gyári magnót. 1 éve beibdulásból kikapdtam a gyárit vettem bele pana mp3 fejet csak épp lusta vagyok minden lecipelni a PDA+GPS+elölap hármast.  ma sem hoztam a magno elõlapot.. :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: neutron - 2006.12.22 09:43:08
Én is úgy terveztem, hogy gyári dolgokkal oldom meg a fejlesztést,
de végül mégis a csere mellett döntöttem, így olcsóbb :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.12.22 11:01:08
Idézetet írta: "murray"
én tuti nem cserélném le a gyári magnót. 1 éve beibdulásból kikapdtam a gyárit vettem bele pana mp3 fejet csak épp lusta vagyok minden lecipelni a PDA+GPS+elölap hármast.  ma sem hoztam a magno elõlapot.. :elkeseredett:

Viszont a gyári fejegységnél "picit" megvan kötve a kezed, onnantól kezdve hogy nem háttérzörgésre kell a zene, nem alternatíva a gyári fejegység.
Az elõlapot meg cipelje a franc, jó az a kocsiba, elrejtve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.12.22 11:15:37
Skacok, ez a téma nem ebbe a topicba való. Folytassátok inkább a megfelelõben.
Köszi!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: neutron - 2006.12.22 15:24:23
Hát ja kicsit elkanyarodtunk a témától :nagymosoly:

Szal én átlagba 7,1 fogyasztást mértem :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.24 12:41:01
Idézetet írta: "VDaNi"
"Azért nem egészen UGYANÚGY vált . A robottal pl. nem tudom megcsinálni azt , hogy nagy gázzal gyorsítok ÉS korán felkapcsolok (én jellemzõen így vezetek kézi váltós autóban) , mert az a nagy gázra késõi váltással reagál . Behatárolja tehát az alkalmazható vezetési stílusokat ."

MMT váltóval is meg tudod ugyanezt csinálni, nyomod neki rendesen, aztán visszaveszed a gázt, s felvált, majd újra nyomod, stb... ÉN is szoktam néha így vezetni.

Amit én "nagy gáz" alatt értek (=gyakran padlógáz) , arra , ebben biztos lehetsz , az MMT visszakapcsol , hacsak nincs M módban . Próbáltam , nem lehet vele úgy vezetni , ahogy én szeretek . Én pl. elõszeretettel megyek úgy , hogy 20-nál rakom a kettest , 35-nél a hármast , 50-nél a négyest , 60-nál az ötöst - és amíg ezt nem érem , a gáz erõsen , gyakran padlóig le van nyomva (mindennek az a célja , hogy optimalizáljam a fogyasztást - csak hogy témánál maradjunk) . Ezt az MMT-vel képtelenség megcsinálni .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.12.27 10:48:21
A jövõ héten megy a szervízbe a gép, mert nem hiszem el, hogy autópályán 9,9-et eszik 100-on (140-150 km/h), városban és országúton  (max 100 km/h)meg 9,2.  Kolléga országúton 6 literrel jár, pedig nem szívbajos típus.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2006.12.27 11:16:37
Idézetet írta: "czsiga"
A jövõ héten megy a szervízbe a gép, mert nem hiszem el, hogy autópályán 9,9-et eszik 100-on (140-150 km/h), városban és országúton  (max 100 km/h)meg 9,2.  Kolléga országúton 6 literrel jár, pedig nem szívbajos típus.

Mennyi van a kocsidban?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.12.27 11:21:31
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "czsiga"
A jövõ héten megy a szervízbe a gép, mert nem hiszem el, hogy autópályán 9,9-et eszik 100-on (140-150 km/h), városban és országúton  (max 100 km/h)meg 9,2.  Kolléga országúton 6 literrel jár, pedig nem szívbajos típus.

Mennyi van a kocsidban?

12 000 km / 4 hónap.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2006.12.27 11:27:50
Idézetet írta: "czsiga"
A jövõ héten megy a szervízbe a gép, mert nem hiszem el, hogy autópályán 9,9-et eszik 100-on (140-150 km/h), városban és országúton  (max 100 km/h)meg 9,2.  Kolléga országúton 6 literrel jár, pedig nem szívbajos típus.
Emlékszel, hogy pár hónapja azzal hecceltelek, hogy az én kocsim kevesebbet fogyaszt, pedig öregebb? Úgy látszik akkor bejött az a dolog, hogy valami nem stimmel a kocsiddal  :szomoru: Remélhetõleg csak valami érzékelõ vacakol, és löki neki agyba fõbe a benyát  :szomoru: Legalább jobban megy a verda?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.12.27 12:15:57

Én is remélem, hogy nem kell nagygenerált csinálni, bár még bõven garis.

Hondás ismerõs 1.4 Sport Civic-je ugyanezt produkálta, hasonló futásteljesítmény mellett. A megoldás a levegõszûrõ cseréje volt, mert az áteresztõképessége 30%-ra csökkent. Én is ebben reménykedem, hogy egy tisztítás vagy csere megoldja a dolgot.

Gyorsításkor érezhetõen töpreng. Szóval nem úgy megy, ahogy ment. Akkor kezdett el vacakolni, amikor bejött ez a ködös nyálkás idõ. Szerintem bedagdt a por a szûrõbe a nedvesség hatására. De majd kiderül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2006.12.27 15:06:15
Sziasztok!

Jövök újabb fogyasztási adatokkal:

Karácsony elõtti mászkálás, olyan 50-60 km városban, sikerült 10 literes átlagfogyasztást produkálni. Aztán M5, Szerbia, mire odaértünk lement 6,8-ra, ott kímélõ üzemben tovább le 6,6-ra, de az mnár 80-90 km/h sebességet jelentett olyan 100 km-n keresztül.

Vissza Szerbiából Pestre 130-150 között szenteste, így kiszaladt végül 7,0-ra. Pesten tankoltam, onnan Gyöngyösre 140-160 között, az átlag 8,1 lett.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2006.12.28 15:21:42
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "czsiga"
A jövõ héten megy a szervízbe a gép, mert nem hiszem el, hogy autópályán 9,9-et eszik 100-on (140-150 km/h), városban és országúton  (max 100 km/h)meg 9,2.  Kolléga országúton 6 literrel jár, pedig nem szívbajos típus.
Emlékszel, hogy pár hónapja azzal hecceltelek, hogy az én kocsim kevesebbet fogyaszt, pedig öregebb? Úgy látszik akkor bejött az a dolog, hogy valami nem stimmel a kocsiddal  :szomoru: Remélhetõleg csak valami érzékelõ vacakol, és löki neki agyba fõbe a benyát  :szomoru: Legalább jobban megy a verda?

Én is remélem, hogy nem kell nagygenerált csinálni, bár még bõven garis.

Hondás ismerõs 1.4 Sport Civic-je ugyanezt produkálta, hasonló futásteljesítmény mellett. A megoldás a levegõszûrõ cseréje volt, mert az áteresztõképessége 30%-ra csökkent. Én is ebben reménykedem, hogy egy tisztítás vagy csere megoldja a dolgot.

Gyorsításkor érezhetõen töpreng. Szóval nem úgy megy, ahogy ment. Akkor kezdett el vacakolni, amikor bejött ez a ködös nyálkás idõ. Szerintem bedagdt a por a szûrõbe a nedvesség hatására. De majd kiderül.

Jól teszed hogy szervízbe viszed , ezek tényleg abnormálisan magas értékek . Majd írd meg , hogy mi derült ki .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.12.28 20:01:43
Idézetet írta: "czsiga"

Gyorsításkor érezhetõen töpreng. Szóval nem úgy megy, ahogy ment. Akkor kezdett el vacakolni, amikor bejött ez a ködös nyálkás idõ. Szerintem bedagdt a por a szûrõbe a nedvesség hatására. De majd kiderül.

Miért nem nézed meg TE magad???
Kb. 25mp kiszedni a levegõszûrõt, ha az a hiba forrása :arrow:  látni fogod, azt majd kicserélik, de legalább megnyugodhatsz...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.12.29 08:30:37

Mert nem tudom, hogy hol keressem :)

Igazából azért, mert nincs kedvem -5°C -ban leverni a bõrt a kezemrõl, ***mázni, meg idegeskedni, hogy mi lesz ha elcseszem.
De gondoltam azért rá  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2006.12.29 11:13:24
Idézetet írta: "czsiga"

Mert nem tudom, hogy hol keressem :)

Igazából azért, mert nincs kedvem -5°C -ban leverni a bõrt a kezemrõl, ***ázni, meg idegeskedni, hogy mi lesz ha elcseszem.
De gondoltam azért rá  :kacsint:

 :D  8)

Az egész nem tart tovább, mintha beraknál néhány teszkós zacsit a csomagtartóba...
Mondom: a motortér nyitást is beleértve 25mp alatt kilehet szedne, két kis pöcök tartja a házat, nem kell egy gramm bõrt se leverned a kezedrõl...
Mit tudnál  "elcseszni"  :)  :?:  
No mindegy csak jó tanács akart lenni...
Jó izgulást még megnézik a mszervizbe... :twisted:
  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2006.12.29 12:58:30

Na, jóva. Ha holnap nem esik a hó akkor holnap megtróbálom.  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.01.04 21:19:17
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "czsiga"

Mert nem tudom, hogy hol keressem :)

Igazából azért, mert nincs kedvem -5°C -ban leverni a bõrt a kezemrõl, ***ázni, meg idegeskedni, hogy mi lesz ha elcseszem.
De gondoltam azért rá  :kacsint:

 :D  8)

Az egész nem tart tovább, mintha beraknál néhány teszkós zacsit a csomagtartóba...
Mondom: a motortér nyitást is beleértve 25mp alatt kilehet szedne, két kis pöcök tartja a házat, nem kell egy gramm bõrt se leverned a kezedrõl...
Mit tudnál  "elcseszni"  :)  :?:  
No mindegy csak jó tanács akart lenni...
Jó izgulást még megnézik a mszervizbe... :twisted:
  :wink:

Na hallod, láttam már "autószerelõt " is  aki eltört hasonlóan egyszerû szerkezetet.

Nekem hibás lambdaszonda csinált ekkora fogyit, ha nem teljesen halott, a computer nem fogja jelezni,. csak mûszerrel tudja kimérni, hogy nem változik a jel megfelelõ sebességgel!

( 2 db van belõle, a katalizátor elõtt, meg után 1-1 darab, ha a másodikkal van gáz, azt a computer nehezen jelzi, mert annak alig van dolga)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.01.06 09:42:28
most tankoltam 520kmre 39litert.  BP keszthely retur+vidék. pályán totál megrakva 130-140
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: James - 2007.01.09 21:33:06
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "czsiga"

Mert nem tudom, hogy hol keressem :)

Igazából azért, mert nincs kedvem -5°C -ban leverni a bõrt a kezemrõl, ***ázni, meg idegeskedni, hogy mi lesz ha elcseszem.
De gondoltam azért rá  :kacsint:

 :D  8)

Az egész nem tart tovább, mintha beraknál néhány teszkós zacsit a csomagtartóba...
Mondom: a motortér nyitást is beleértve 25mp alatt kilehet szedne, két kis pöcök tartja a házat, nem kell egy gramm bõrt se leverned a kezedrõl...
Mit tudnál  "elcseszni"  :)  :?:  
No mindegy csak jó tanács akart lenni...
Jó izgulást még megnézik a mszervizbe... :twisted:
  :wink:

Na hallod, láttam már "autószerelõt " is  aki eltört hasonlóan egyszerû szerkezetet.

Nekem hibás lambdaszonda csinált ekkora fogyit, ha nem teljesen halott, a computer nem fogja jelezni,. csak mûszerrel tudja kimérni, hogy nem változik a jel megfelelõ sebességgel!

( 2 db van belõle, a katalizátor elõtt, meg után 1-1 darab, ha a másodikkal van gáz, azt a computer nehezen jelzi, mert annak alig van dolga)

Hello,
nekem is voltak hasonlo fogyasztasi adataim, de leszoktam a MOL es diszkont kutakrol es ratertem a 98+ vagy 100+ -os anyagokra azota 8,2l 140-160 km/h kozott.
csak azt nem teljessen ertem 100-130 km/h kozott miert 8,0l   :hmm:
bar az is igaz, hogy nekem a fogyasztas 30000 km utan allt be.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.01.10 17:42:42
Köszi a tippeket. Remélem a jövõ héten lesz annyi idõm, hogy bevigyem a szervízbe. Azt hiszem Toyota Szuper lesz, mert most tartósan BP-n vagyok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2007.01.10 19:37:48
Nekem 100-nál vidékre menet 6.3 eszik 120-nál 7.8 150-nél 9-10 liter és mindegyik corolla így fogyaszt a kornyezetemben , hiába kicsi a motor és pörög ez benzin nélkül nehéz. A város itt Pesten 7.9-és 9 kötött váltakozik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: James - 2007.01.10 22:56:16
Idézetet írta: "czsiga"
......, mert most tartósan BP-n vagyok.

Hat nem tudom ki, hogy tapasztalta de fogyasztasi adataim szerint a BP semmivel nem jobba MOL-nal, sot a Shell kutnal is csak
az extrafelaras kozeliti meg, azt amit valamikor 95-os oktamszamu benzinnek hivtak.

De ha jol tudom van a BP-nel valami 100-as dolog arrol nincs tapasztalatom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.10 22:58:27

Asszem Budapestre gondolhatott...
Van még Magyarországon egyátalán BP-kút? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.01.10 23:15:42
Nincs BP Magyarországon.
És ARAL sincs már (megvette az OMV).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.10 23:21:56
Legutóbbi átlag: 5,35. Ez is majdnem negatív rekord. No autópálya, kevés országút, sok város, rövid táv, hideg motor, melegítõ járatás. Ja, és egy ex-BP kúton tankoltam Kméten (most OMV). Ráadásul dec21 óta elõször! Ilyen nagy idõkülönbség még nem is volt ezzel a kocsival. Ja, szabi volt...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.01.11 00:03:10
Idézetet írta: "gyulagy"
Nekem 100-nál vidékre menet 6.3 eszik 120-nál 7.8 150-nél 9-10 liter és mindegyik corolla így fogyaszt a kornyezetemben , hiába kicsi a motor és pörög ez benzin nélkül nehéz. A város itt Pesten 7.9-és 9 kötött váltakozik.

Az sem kevés, bár viszonylag hüvös van, és ez megdobja a fogyit, de a 7,8 nekem 140 körül jött össze ( 0 fok körül inkább 8,5) , 120-nál jellemzõen 7 alatt evett, nyáron inkább a 6 hoz, télen inkább a 7-hez közelebb.

A leg durvább fogyasztás 140-nél 11,5l volt, ezt -18 -20 fok közötti hõmérsékleten produkálta. (hideg januári este 02-óra :) )

- Ja és 200-nál 21l :D - igaz ez nem hiteles, mert a 3,5 év alatt 3 alkalommal sikerült elérni ezt a tempót
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.01.11 09:07:29
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "James"
Idézetet írta: "czsiga"
......, mert most tartósan BP-n vagyok.

Hat nem tudom ki, hogy tapasztalta de fogyasztasi adataim szerint a BP semmivel nem jobba MOL-nal, sot a Shell kutnal is csak
az extrafelaras kozeliti meg, azt amit valamikor 95-os oktamszamu benzinnek hivtak.

De ha jol tudom van a BP-nel valami 100-as dolog arrol nincs tapasztalatom.

Asszem Budapestre gondolhatott...
Van még Magyarországon egyátalán BP-kút? :hmm:

BP=Budapest

Azért megyek a Toyota Szuper-hez, mert nem Hajdúszoboszlón vagyok, hanem Budapesten. Egyébként a Roadservice-be mennék.

Elnézést, ha félreérthetõ voltam :)

(Én egyébként sem lennék BP (ha mondjuk British Petrol), hanem a kocsi. de ez már nyelvészet...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: AE86 - 2007.01.13 15:51:04
Egyelõre 3 tankolás adataira tudok hagyatkozni:

Vadi új Verso 2.2 D4D

1.     6,99L /100km   - fedkomp: 6,8
2.     6,38L /100km   - fedkomp: 5,9
3.     6,09L /100km   - fedkomp: 6,3

Eddig megtett közel 2000km átlaga: 6,46L /100km

Igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez az új motor figyelembe vétele mellett - (óvatosan hajtva 3500 alatt), max: 110-120km/h, kevés várossal értendõ.

 :bye:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2007.01.14 09:48:04
Amikor hûvösebb volt az idõ, megette a 6-ot is, most kezd visszaállni 5.5körül-re :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.01.15 09:22:06
Idézetet írta: "Misi"
Nincs BP Magyarországon.
És ARAL sincs már (megvette az OMV).

 :nene: Ez csak kis kiegészítéssel igaz. A benzinkútjuk tényleg nincs, de a BP-nek van képviselete nálunk és még többmindent forgalmaznak.
És az Aralnak is van képviselete, most kaptam tõlük 2007-es asztali naptárat  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.01.21 12:50:33
Végre csökkent a fogyasztásom. Budapest - Debrecen 6,5 l/100 km 4-es fõút, 70 km/h átlag, 2x2 sávos részeken 110-120, gyér volt forgalom (péntek este), tempósan lehetett haladni.

Szervízben még nem voltam, de szerintem a 15 000-es kötelezõig nem is megyek.

Sokat spekuláltam azon, hogy mi lehetett a probléma, és szerintem az, hogy valahol rossz minõsgû benzint tankolhattam.

Az utolsó 5 tankolásom már OMV volt SUPER 95-ös, majdnem mindig üres tankra. Lehet, hogy kitisztult az üa. szûrõ?

Na, mindegy. Ma megyek autópályán, kiderül, hogy ott hogyan fog viselkedni.

Zs.

/OFF sajnos Pesten még nincs bekötve a net a lakásomban, a cégnél meg nincs idõm fórumozni, de remélem, hogy hamarosan visszakapcsolódhatom a "vérkeringésbe". Meg már egy mini-talira is el kellene mennem. Már ég a pofám ... :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.21 12:57:45
Idézetet írta: "czsiga"
Végre csökkent a fogyasztásom. Budapest - Debrecen 6,5 l/100 km 4-es fõút, 70 km/h átlag, 2x2 sávos részeken 110-120, gyér volt forgalom (péntek este), tempósan lehetett haladni.

Szervízben még nem voltam, de szerintem a 15 000-es kötelezõig nem is megyek.

Sokat spekuláltam azon, hogy mi lehetett a probléma, és szerintem az, hogy valahol rossz minõsgû benzint tankolhattam.

Az utolsó 5 tankolásom már OMV volt SUPER 95-ös, majdnem mindig üres tankra. Lehet, hogy kitisztult az üa. szûrõ?

Na, mindegy. Ma megyek autópályán, kiderül, hogy ott hogyan fog viselkedni.

Nem hiszem , hogy ennek ilyesmi oka lenne , mint üzemanyag-szûrõ . A rossz benzin már valószínûbb . Nomeg mostanra járatódhatott be a kocsid , nomeg valszeg rutinosabban is vezeted még akkor is , ha nem tudatosul benned , hogy máshogy csinálnál bármit is . Akárhogy is , a 6.5 a leírt körülmények között már korrekt , örülj neki :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.22 23:53:22
Mai tankolás: 4,78-as átlag. 80% országút, többi város. Sztem nem rossz, de nem is voltak igazi hidegek. Kíváncsi leszek, hogy ha a héten jön a hideg mint fog változni a fogyi. Az biztos, hogy most 5,5,-ön áll a BC. :hmm: De haza is értem Dunaújvárosból másfél óra alatt! :vag2:  cca 170 km...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2007.01.23 09:33:42
Idézetet írta: "Kgabe"
Mai tankolás: 4,78-as átlag. 80% országút, többi város. Sztem nem rossz, de nem is voltak igazi hidegek. Kíváncsi leszek, hogy ha a héten jön a hideg mint fog változni a fogyi. Az biztos, hogy most 5,5,-ön áll a BC. :hmm: De haza is értem Dunaújvárosból másfél óra alatt! :vag2:  cca 170 km...

Szép! Gratula! :wink:

Kgabe, jelentõsen változik az országúti/sztráda/ fogyasztás, ha 4-5 ember van a kocsiban? :hmm:
Egyébként nekem negatív rekord gyanús lesz 5,4-5,5... :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Savaria - 2007.01.23 15:47:12
Szombathely - Bp. - Szombathely,  5 felnõttel:  5,8 l. (fedkomp )
Országút 120-130 ( :oops:  ) pálya 150-160. Nagyjából fele-fele.
Elfogadható.  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.23 23:52:30
Idézetet írta: "PParker"
Idézetet írta: "Kgabe"
Mai tankolás: 4,78-as átlag. 80% országút, többi város. Sztem nem rossz, de nem is voltak igazi hidegek. Kíváncsi leszek, hogy ha a héten jön a hideg mint fog változni a fogyi. Az biztos, hogy most 5,5,-ön áll a BC. :hmm: De haza is értem Dunaújvárosból másfél óra alatt! :vag2:  cca 170 km...

Szép! Gratula! :wink:

Kgabe, jelentõsen változik az országúti/sztráda/ fogyasztás, ha 4-5 ember van a kocsiban? :hmm:
Egyébként nekem negatív rekord gyanús lesz 5,4-5,5... :szomoru:

A terhelésnél többet számít a szél. Tartott sebességnél nem elsõsorban a tömeg számít, hanem a légellenállás. Inkább a gyorsításoknál szoktam érezni a plusz súlyt.
Amúgy mai tankolás: 5,5-ös átlag: ez tényleg negatív rekord. Hát igen, ha két nap alatt beleszalad majd 700 km... :szemforgat: Akkor haladós a tempó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.24 21:41:14
Hihetetlen sokat számít a hideg idõ, hasonló stílusban 15 fokon, illetve 5fokon 3 deci a különbség. A téligumma még itt nem számított, de most már az is van, ráadásul mostmár városban használom rövid távokra, szal a köv átlagom valahol 7 alatt lesz picivel  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: CindR - 2007.01.27 13:10:09
Végre van egy pontos átlagfogyim! 8,2 liter úgy, hogy a fele város, a másik fele pedig dobogókõ, visegrád, szentendre, és budapesten iszonyat dugó, szóval sehol nem volt kímélõ üzemmódba, ahol nem városban tötyörögtem, ott hegynek fel-le kanyarogva. Szerintem egy karburátoros 1,6-ostól nem rossz. Ti mit mondtok?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.01.27 13:28:54
Idézetet írta: "KLaco"
Hihetetlen sokat számít a hideg idõ, hasonló stílusban 15 fokon, illetve 5fokon 3 deci a különbség. A téligumma még itt nem számított, de most már az is van, ráadásul mostmár városban használom rövid távokra, szal a köv átlagom valahol 7 alatt lesz picivel  :szomoru:

Az én Corim nagyon takarékossá tette a hideg idõ  :nagymosoly: . Novemberben tankoltam utoljára, és még mindig majdnem félig van a tank  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.27 17:56:54
Idézetet írta: "CindR"
Végre van egy pontos átlagfogyim! 8,2 liter úgy, hogy a fele város, a másik fele pedig dobogókõ, visegrád, szentendre, és budapesten iszonyat dugó, szóval sehol nem volt kímélõ üzemmódba, ahol nem városban tötyörögtem, ott hegynek fel-le kanyarogva. Szerintem egy karburátoros 1,6-ostól nem rossz. Ti mit mondtok?
Sztem jó, tartsd meg  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.27 17:59:13
Idézetet írta: "attila01"
Az én Corim nagyon takarékossá tette a hideg idõ  :nagymosoly: . Novemberben tankoltam utoljára, és még mindig majdnem félig van a tank  :nagymosoly:
Én se használom sokat, csak rövid utakra elkerülhetetlen, mert a BKV kiszámíthatatlan. Multkor az a hülyeség jutott eszembe, hogy nem megyek kocsival, hanem kisétálok a megállóba, és a menetrendbõl kinézett busszal hamar odaérek. Na ez nem jött be, ugyanis kimaradt az a busz  :banging: Úgyhogy ha legközelebb busszal akarnék menni valahova, ahova mehetek kocsival is, akkor lõjetek le  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.27 20:09:18
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: David - 2007.01.27 20:49:17
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

Hali, nekem is a múltkor mikor Miskolcon voltam 6,2 rõl visszament a fogyi 5,7 literre.

Szerintem lejebb már nem fog menni :)

David :toy: Fan
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.27 21:10:57
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

Nekem az uilyen motoros E11-em abszolút "megakímélõ" üzemmódban fogyasztott 5-5,2 körül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.01.27 21:34:39
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

Igen. Már próbáltam. Csak bírd idegekkel. Az már nem embernek való közlekedési forma lesz. Ja, meg városban ne menj, ne állj lámpánál és ne menj 70-nél gyorsabban   :nagymosoly:. Illetve ne vigyél se csomagot, se utast, és fújd keményre a gumikat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.27 22:12:57
Egy teszt erejéig majd bevállalom :)

Miskolcra én is szoktam néha menni, de akkor az autópálya felfele viszi a fogyimat  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.27 22:15:14
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?
Anyu Pécel és 17 ker között ingázik, neki sokkal több az átlaga, mondjuk õ kisebb távokra megy. Ha a rendelõ mellett elmész, és a parkolóban látsz 1 szürke Yarist az az õvé  :kacsint: Oldalt szokott állni, és 8 elött nem nagyon megy, szal nem hiszem, hogy látod amúgy. Pécelre sokat szoktam járni, majd figyellek ám  :kacsint: Merre költöztél a vasúton túl, vagy a temetõ feletti új lakóparkba?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.27 22:57:34

Majd megfigyelem! 8 elõtt én sem megyek és akkor is Maglód felé. Mit csinal anyukád?

A temetõ feletti részre költöztem. Frankó nagyon, azóta esti program a nappaliból naplemente nézés ahogyan eltûnik a dombok között :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2007.01.28 08:05:58
Na, negatív rekord.
4 fõ, tele csomagtartó,q nagy szembeszél, hídeg, sztráda 120-140km,+kevés Bp.: 5,9.
 :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.28 14:17:38
Idézetet írta: "Peter"
Majd megfigyelem! 8 elõtt én sem megyek és akkor is Maglód felé. Mit csinal anyukád?

A temetõ feletti részre költöztem. Frankó nagyon, azóta esti program a nappaliból naplemente nézés ahogyan eltûnik a dombok között :)
Védõnéni  :kacsint:
Az elég gázos rész az utak szempontjából, szoktam arra járni néha, de kocsival inkább lent megállok a József Attilán, azt felsétálok, mert irgalmatlan rossz az út. A naplemente, meg a kilátás szempontából jó rész az  :nagymosoly: Maglód felé? Úgy érted, hogy a 31-esen jössz be, és úgy mész Keresztúr irányába? Sztem ne tedd, a Péceli úton kisebb a forgalom, és rövidebb is az út, lejtõn mész lefelé... Aztán tessék vigyázni Pécelen, mert gyakran mérnek, 45-nél többel nem érdemes menni. Na meg a Maglódi úton a csatornafedelek kiképzése elég érdekes, -8 centi néha, a Pesti útról nem is beszélve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.28 14:18:04
Idézetet írta: "CindR"
Végre van egy pontos átlagfogyim! 8,2 liter úgy, hogy a fele város, a másik fele pedig dobogókõ, visegrád, szentendre, és budapesten iszonyat dugó, szóval sehol nem volt kímélõ üzemmódba, ahol nem városban tötyörögtem, ott hegynek fel-le kanyarogva. Szerintem egy karburátoros 1,6-ostól nem rossz. Ti mit mondtok?

Jó hír :) ! Arra utal , hogy a karburátorod valszeg alapvetõen jó , és ez nagyon fontos infó , mert amivel ezeknél az autóknál nagyot lehet xopni , az a megkopott , hibás karburátor .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.28 14:20:11
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

5 alatti értékhez már nagyon takarékos , tisztán országúti vezetés kell . Ha van benne helyi közlekedés is , nem tudod levinni 5 alá . De ez az érték így is nagyon jó :) !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.28 14:21:30
Idézetet írta: "PParker"
Na, negatív rekord.
4 fõ, tele csomagtartó,q nagy szembeszél, hídeg, sztráda 120-140km,+kevés Bp.: 5,9.
 :szomoru:

És ez sok ;) ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.28 15:18:25
Idézetet írta: "KLaco"
Védõnéni  :kacsint:
Az elég gázos rész az utak szempontjából, szoktam arra járni néha, de kocsival inkább lent megállok a József Attilán, azt felsétálok, mert irgalmatlan rossz az út. A naplemente, meg a kilátás szempontából jó rész az  :nagymosoly: Maglód felé? Úgy érted, hogy a 31-esen jössz be, és úgy mész Keresztúr irányába? Sztem ne tedd, a Péceli úton kisebb a forgalom, és rövidebb is az út, lejtõn mész lefelé... Aztán tessék vigyázni Pécelen, mert gyakran mérnek, 45-nél többel nem érdemes menni. Na meg a Maglódi úton a csatornafedelek kiképzése elég érdekes, -8 centi néha, a Pesti útról nem is beszélve.

Jó tudni, köszi, ha védõnõ kell majd akkor szólok :)

Az utak már nem rosszak, legalábbis a házunkig. Azt a meredek felhajtót leaszfaltoztak, onnan én meg már közel vagyok, a házunkig le van szórva kaviccsal, így nem rossz. Hamarosan jon a friss aszfalt a házunk elõtt is ha minden igaz.
Kimegyek a Maglodi uton, aztan pest felé, Ecser, majd az uj 4-esen majd a gyorsforgalmin be. Reggel és este erre van kisebb forgalom. Erre hoszabb, de hamarabb beérek. Az meg mindegy hogy odaúton vagy visszaúton mászom meg a hegyet :)
Errefelé az út is jó, nincsenek csatornafedelek sem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.28 15:24:34
Idézetet írta: "Palaczk"

5 alatti értékhez már nagyon takarékos , tisztán országúti vezetés kell . Ha van benne helyi közlekedés is , nem tudod levinni 5 alá . De ez az érték így is nagyon jó :) !

Majd nyáron visszatérek a tesztelésre. Az a baj, hogy az utam végén van egy kis Budapest, azzal nem tudok mit csinálni. A házunk elõtt pedig van egy meredek emelkedõ, majd kb 30-40méter kavicsos ut, ami szintén nem tesz jót.

De nekem már igy is jó lesz a fogyi, 800km-t simán megyek egy tank benyával.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2007.01.28 15:33:48
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "KLaco"
Védõnéni  :kacsint:
Az elég gázos rész az utak szempontjából, szoktam arra járni néha, de kocsival inkább lent megállok a József Attilán, azt felsétálok, mert irgalmatlan rossz az út. A naplemente, meg a kilátás szempontából jó rész az  :nagymosoly: Maglód felé? Úgy érted, hogy a 31-esen jössz be, és úgy mész Keresztúr irányába? Sztem ne tedd, a Péceli úton kisebb a forgalom, és rövidebb is az út, lejtõn mész lefelé... Aztán tessék vigyázni Pécelen, mert gyakran mérnek, 45-nél többel nem érdemes menni. Na meg a Maglódi úton a csatornafedelek kiképzése elég érdekes, -8 centi néha, a Pesti útról nem is beszélve.

Jó tudni, köszi, ha védõnõ kell majd akkor szólok :)

Az utak már nem rosszak, legalábbis a házunkig. Azt a meredek felhajtót leaszfaltoztak, onnan én meg már közel vagyok, a házunkig le van szórva kaviccsal, így nem rossz. Hamarosan jon a friss aszfalt a házunk elõtt is ha minden igaz.
Kimegyek a Maglodi uton, aztan pest felé, Ecser, majd az uj 4-esen majd a gyorsforgalmin be. Reggel és este erre van kisebb forgalom. Erre hoszabb, de hamarabb beérek. Az meg mindegy hogy odaúton vagy visszaúton mászom meg a hegyet :)
Errefelé az út is jó, nincsenek csatornafedelek sem.

Jah, már én sem Klacóék fele járok, hanem az új 4-esen. 20-30 perc és Budán vagyok a batyin. :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.28 17:09:37
Trotter66, te honnan is jársz pontosan?
Tudom hogy a kornyékrõl, de elfelejtettem honnan is pontosan..
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.01.28 17:54:28
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2007.01.28 19:37:05
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "PParker"
Na, negatív rekord.
4 fõ, tele csomagtartó,q nagy szembeszél, hídeg, sztráda 120-140km,+kevés Bp.: 5,9.
 :szomoru:

És ez sok ;) ?

Inkább szokatlan, ennyit még soha nem evett a ~ 8500 km alatt... :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.01.28 20:36:11
Idézetet írta: "Peter"
Az utak már nem rosszak, legalábbis a házunkig. Azt a meredek felhajtót leaszfaltoztak, onnan én meg már közel vagyok, a házunkig le van szórva kaviccsal, így nem rossz. Hamarosan jon a friss aszfalt a házunk elõtt is ha minden igaz.
Kimegyek a Maglodi uton, aztan pest felé, Ecser, majd az uj 4-esen majd a gyorsforgalmin be. Reggel és este erre van kisebb forgalom. Erre hoszabb, de hamarabb beérek. Az meg mindegy hogy odaúton vagy visszaúton mászom meg a hegyet :)
Errefelé az út is jó, nincsenek csatornafedelek sem.
Az jó, ha közel vagytok a bekötõhöz. Az az emelekedõ meg nem semmi, Yarissal 2.ban kis lendülettel nem tudtam felmenni, 2.szor mikor már mentem, lendülettel azért sikerült. Télen nem tom mi lesz, ha fagy  :szomoru: Ja, értem, nem befelé jársz, most esett le, hogy hol is dolgozol  :kacsint: Akkor neked nagyon bejövõs Pécel, pláne ha meglesz az új 0-ás, és nem kell útadót fizetni  :szomoru: Nekem a kedvencem ha hazafelé jössz, próbáld ki, felgyorsítassz a 31-esrõl Pécelre kanyarodva 100ig, majd kiveszed üresbe, a József Attiláig simán elgurulsz, még fékezni is kell a várostáblánál, mert 60-al mész ott. Ma is ezt játszottam ott  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.01.28 20:43:28
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Hideg+pálya+város=lehet ennyi. Pályán milyen tempót tartottál? Volt-e szél?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kari - 2007.01.28 20:57:15
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Az enyém is bejáratos kb. 2400km, eddig háromszor tankoltam, az elsõ csak város rövid utak Fogyasztás: 7.4 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 6.9-et mutatott), második 200km fõút+400km város 6.7 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 6.2-et mutatott), harmadik Shell Vpower Diesel 400km fõút(Szolnok)+350km város 5.8 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 5.4-et mutatott), Én egy kicsit kevesebbet vártam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.01.28 21:25:13
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

Ha 90-nél gyorsabban nem mész, és nincs városi szakasz, akkor talán igen. Nekem 5,2 a rekordom, ennél kevesebbet nekem nincs türelmem kivárni. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.01.28 23:43:51
Idézetet írta: "Peter"
Mióta vidéki lettem, a benzines Corollám 5.5-5.8 körüli értékeket produkál :nagymosoly:
Ez még nyáron fog lejjebb is menni, szerintetek képes 5 alá menni?

Tartós 70-nél picivel 4l alatt evett az 1,6-os nekem. ( de ezt csak lakott területen bírtam tartani).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.01.29 08:22:21
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Hideg+pálya+város=lehet ennyi. Pályán milyen tempót tartottál? Volt-e szél?

120-130 között. Szél volt a pályán, múlt hét pénteken mentünk, amikorra várták a nagy szélvihart. Viszont most Agip Bludiesel-t tankoltam: 5.4-et mutat a BC, fél tankkal mentem 500 km-t (~5.5), viszont ebben nem volt város, csak autópálya (Bp-Gyöngyös oda-vissza, Bp-Gyõr oda-vissza, 120-130-at tartva, erõs szél volt) + Mátra le-föl.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2007.01.29 08:57:48

Én is arra jártam /Mátra/ szombaton, 4 fõ,+ kevés Bp., bluedízel, 5,9 / a board is annyit mutatott/  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.01.29 08:59:08
most tankoltam. 6.8 jött ki. város, hideg, pakolászás.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.01.29 09:20:21
Idézetet írta: "KLaco"
..Télen nem tom mi lesz, ha fagy  :szomoru: Ja, értem, nem befelé jársz, most esett le, hogy hol is dolgozol  :kacsint: Akkor neked nagyon bejövõs Pécel, pláne ha meglesz az új 0-ás, és nem kell útadót fizetni  :szomoru: Nekem a kedvencem ha hazafelé jössz, próbáld ki, felgyorsítassz a 31-esrõl Pécelre kanyarodva 100ig, majd kiveszed üresbe, a József Attiláig simán elgurulsz, még fékezni is kell a várostáblánál, mert 60-al mész ott. Ma is ezt játszottam ott  :kacsint:

Van másik út is lefele, na az elég vacak, de legalább nem olyan meredek, és a végén van egy kis kifutó :)
Amúgy sózzák a lakók, eddig még nem volt gond.

Ha meglesz a 0, az nagyon tuti lesz. MAtricám meg van, ugyhogy nem lesz gond. (bár tahóság amit csinálnak ezzel a fizetõsdivel)

Na mielõtt szétoffoljuk a topicot, elhúztam Cannesba  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.29 20:23:29
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Hogy lenne már sok ? Nem mondjátok , hogy 5.9-es (PParker) meg 6.1-es értékeken megütköztök  :o ... ha 8-at enne , azon lehetne csodálkozni . Node egy autó , aminek úgy össz-átlagban 5.5 körül szokott lenni a fogyasztása , néha (pláne télen , pláne bejáratósan stb) ehet ennél pár decivel többet is .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.29 20:24:51
Idézetet írta: "kari"
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Az enyém is bejáratos kb. 2400km, eddig háromszor tankoltam, az elsõ csak város rövid utak Fogyasztás: 7.4 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 6.9-et mutatott), második 200km fõút+400km város 6.7 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 6.2-et mutatott), harmadik Shell Vpower Diesel 400km fõút(Szolnok)+350km város 5.8 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (fed. komp. csak 5.4-et mutatott), Én egy kicsit kevesebbet vártam.

Lesz majd kevesebb is .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.29 20:26:20
Idézetet írta: "Peter"
Na mielõtt szétoffoljuk a topicot, elhúztam Cannesba  :nagymosoly:

Ó, te szegény, de sajnállak  :nagymosoly:  :nyelv:  :nagymosoly:  :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.29 20:31:51
Jövõ héten, ha nálam lesz a Corolla, mindenféle fogyasztási megfigyeléseket áll szándékomban végezni. Elõször lesz alkalmam ilyesmit tesztelgetni egy fedcompos autón, egyedül, zavartalanul. Választ akarok kapni az "emelkedõn mikor fogyaszt többet/kevesebbet" kérdésre : azaz kipróbálni, hogy ugyanazon az emelkedõn , a sebességet tartva , mikor eszik kevesebbet : ha ötösben padlón (vagy majdnem padlón) tartja a tempót, vagy ha négyesben nagy gázzal, vagy hármasban még kisebb gázzal teszi ugyanezt. Össze akarom hasonlítani, hogy mennyiben tér el a fogyasztás gyorsulás közben : ha hármasban , négyesben vagy ötösben gyorsulok padlógázzal. Meg akarom nézni, milyen pillanatnyi fogyasztások tartoznak sík úton , egyenletesen haladva különféle sebességekhez különféle fokozatokban : pl. tartós 60 hármasban, és ötösben, stb stb stb. Majd beszámolok...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.01.29 21:04:01

Szegeny auto  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: David - 2007.01.29 21:25:20

Hu, te aztán alapos vagy, de ez érdekes, a beszámolót várjuk.  :nagymosoly:

David  :toy:  Fan
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.01.29 21:45:47
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "Palaczk"
Jövõ héten, ha nálam lesz a Corolla, mindenféle fogyasztási megfigyeléseket áll szándékomban végezni...
Szegeny auto  :kacsint:

Miért :) ? Nem fog ez fájni neki ... Bár lehet, hogy lemérem a 0-100 gyorsulást is ;) ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.01.30 22:45:18
Idézetet írta: "Palaczk"
Jövõ héten, ha nálam lesz a Corolla, mindenféle fogyasztási megfigyeléseket áll szándékomban végezni. Elõször lesz alkalmam ilyesmit tesztelgetni egy fedcompos autón, egyedül, zavartalanul. Választ akarok kapni az "emelkedõn mikor fogyaszt többet/kevesebbet" kérdésre : azaz kipróbálni, hogy ugyanazon az emelkedõn , a sebességet tartva , mikor eszik kevesebbet : ha ötösben padlón (vagy majdnem padlón) tartja a tempót, vagy ha négyesben nagy gázzal, vagy hármasban még kisebb gázzal teszi ugyanezt. Össze akarom hasonlítani, hogy mennyiben tér el a fogyasztás gyorsulás közben : ha hármasban , négyesben vagy ötösben gyorsulok padlógázzal. Meg akarom nézni, milyen pillanatnyi fogyasztások tartoznak sík úton , egyenletesen haladva különféle sebességekhez különféle fokozatokban : pl. tartós 60 hármasban, és ötösben, stb stb stb. Majd beszámolok...

Örömmel, hallom, hogy átfogó teszt készül. Bár, lehet, hogy ez egy kissé már túlzott mértékû szõrszálhasogatás. Ugyanis ha igazán pontos eredményt akarsz, akkor nem csak az utat, de a környezeti tényezõket is figyelembe kell venned. Tehát barométer, hõmérõ, hygrométer legyen nálad.  :nana:  :nagymosoly: Na, jó csak vicceltem.

Egyébként az amerikaiautóshaverokat ilyenkor kicsit irígylem, mert marhára nem érdekli õket, hogy nagy vagy kisgáznál mennyit szipkáz be a V8-as HEMI. Viszont hörög, mint állat.  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.02.02 18:25:37
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "djibril"
734 km-es óraállásnál tankoltam 44 litert. 718 km-t mentem, ebbõl kb. 450 városban, a többi autópályán. Fogyasztás: 6.1 l/100 km OMV Alpesi Dieselbõl (BC csak 5.7-et mutatott). Nem sok ez egy 1.4 D-4D-tõl? Ok, bejáratós, és reggelenként tényleg hideg volt.  :kormom:

Hideg+pálya+város=lehet ennyi. Pályán milyen tempót tartottál? Volt-e szél?

120-130 között. Szél volt a pályán, múlt hét pénteken mentünk, amikorra várták a nagy szélvihart. Viszont most Agip Bludiesel-t tankoltam: 5.4-et mutat a BC, fél tankkal mentem 500 km-t (~5.5), viszont ebben nem volt város, csak autópálya (Bp-Gyöngyös oda-vissza, Bp-Gyõr oda-vissza, 120-130-at tartva, erõs szél volt) + Mátra le-föl.

Na emberek, tankoltam. 780 km-t mentem, 42.93l-t tudtam rátankolni (~5.5l / 100km, BC: 5.5). Volt benne Bp., Mátra le-föl, autópálya 130 körüli tempóval közepesen erõs széllel, 2-3 utassal. Most elégedett vagyok  :nagymosoly:
Ami viszont gáz, h most 1/8-ig volt a tank az óra szerint, a mutató alulról az elsõ vékonyabb csíkon, felvillant emelkedõn a figyelmeztetõ lámpa, és 43 litert tudtam tankolni az OMV-nél. Az elõzõ tankolás elõtt 1/4-ig volt majdnem, az órán alulról a második vastag csíkot épp elhagyta, 44 litert tankoltam az Agipnál (M1-M7 Budaörs Dél). Szóval sztem ott szarul mér a kút, de nagyon, átvágják az embert. Kb. 3 literrel többet mutatott, mint a valós érték. (Így az elõzõ átlagom sem 6.1, hanem 5.7 lenne, amit a BC is mutatott).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.03 12:47:33
Látod, alakul az a fogyi  :kacsint:

Nekem most miután már 20km óta folyamatosan világított a visszajelzõ lámpa, sikerül 42,5litert tankolni :nagymosoly: 642kmet mentem vele, ebbõl 2*180km 110-el autópályán, többi az város és fõút, mondjuk városon kívül 70-el mentem inkább átlagban, de 6,63 lett, ami nem 1 rossz érték, pláne, hogy a városi útjaim rövidek voltak 4-5km alattiak  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.02.06 08:13:11
A múlt héten tankoltam, csak városi forgalom, karácsony környékén sok dugóval, ácsorgással. 600 km-en 7.8 lett.
Cím: fogyi
Írta: fekosz - 2007.02.08 10:25:26
Szevasztok!

Jó rég jártam erre :)

A fogyim nekem is 7-8 között mozog, igaz elég rabszódikus.

A min. rekordom 5,9 volt.
Ez csak vidék, illetõleg autópálya 100-110-es utazó.

A valóságban (normál vezetési stílusban) 7,7-8,5 között jön ki az átlag.

Szóval annyira nem vészes.
Takarékos ez a gép, csak nem szabad vele száguldozni, meg kerülni kell a dugókat :)
130-ig még benne vagyok a 7,7-ben, utána már (150 és felette) 8-9 :(
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.08 10:28:46
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "Palaczk"
Jövõ héten, ha nálam lesz a Corolla, mindenféle fogyasztási megfigyeléseket áll szándékomban végezni...
Szegeny auto  :kacsint:

Miért :) ? Nem fog ez fájni neki ... Bár lehet, hogy lemérem a 0-100 gyorsulást is ;) ...

Ez érdekes felvetés, szerintem az én autóm lusta, megy az, meg dinamikus, de 0-100, hát....
Nem tudom, hogy mennyi idõ alatt éri el :(, de van egy olyan gyanúm, hogy sokára....

Ez vajon mitõl lehet?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.02.08 20:39:58

Valszeg a turbó hiánya...
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.09 08:11:03

Ez lehetséges, máris telefonálok a szervizbe, hogy orvosolják a problémát!  :wink:

Fel vagyok háborodva,  :mivan:  új autó és máris kiderül, hogy hiányzik belõle egy alkatrész! :oops:
Mi ez kérem? Dacia?  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.09 10:50:06
Idézetet írta: "fekosz"

Ez lehetséges, máris telefonálok a szervizbe, hogy orvosolják a problémát!  :wink:

Fel vagyok háborodva,  :mivan:  új autó és máris kiderül, hogy hiányzik belõle egy alkatrész! :oops:
Mi ez kérem? Dacia?  :oops:

A viccet félretéve: kár hogy nincsen gyári kompresszor kitt :nagymosoly:  az a +25-30 lóerõ nekem pont elég lenne... :mrgreen:  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.09 11:13:34

Így tartós (legendásan :) ) és megy, úgy meg nagyon menne, de hamar "utolérnék"  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.02.09 13:56:10
Idézetet írta: "Peti500"
A viccet félretéve: kár hogy nincsen gyári kompresszor kitt :nagymosoly:  az a +25-30 lóerõ nekem pont elég lenne... :mrgreen:  :vezetes:

Nem a lóerõ a kevés, a kiló a sok. :D Az E11-et még szépen szaggatta ugyanez a motor.

Amúgy mostanában szépen elvagyok a fogyasztással: 7-7,5 körül megyeget a masina. Utóbb 2000 km alatt nem nulláztam semmit, 7,1-et mutatott a kijeézõ. A mostani tank jellemzõen város-országút felesben, 7,4 bc szerint. Korrekt, simán jó.

Fekosz: a kocsid még bejáratós, ha jól tudom. Ne bántsd még, nem fog menni, és sokat fog fogyasztani. Van, akinek 8-10e után jön meg rendesen az ereje, és áll be a fogyasztása, van, aki már 3e után teljesen ki tudja használni. Türelem... ;)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.09 14:58:37

Nem vagyok az a száguldozós típus, de olykor- olykor jól esik megkergetni :)
Eddig 7360 km-t sikerült beletennem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2007.02.16 18:22:52
Ma mentem egy Vác-Bp.Cinkota-Vác utat  3 személlyel és 6.3L/100km-t mutat a BC, ennek nagyon örülök így bejáratós korában a kocsinak (250km van benne)    :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.16 19:00:49
Idézetet írta: "Satriani"

Amúgy mostanában szépen elvagyok a fogyasztással: 7-7,5 körül megyeget a masina. Utóbb 2000 km alatt nem nulláztam semmit, 7,1-et mutatott a kijeézõ. A mostani tank jellemzõen város-országút felesben, 7,4 bc szerint. Korrekt, simán jó.

A fogyasztással nekem se volt soha bajom, simán lehet 8lityi alatt tartani, még télen is...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.17 12:39:05
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Peti500"
A viccet félretéve: kár hogy nincsen gyári kompresszor kitt :nagymosoly:  az a +25-30 lóerõ nekem pont elég lenne... :mrgreen:  :vezetes:

Nem a lóerõ a kevés, a kiló a sok. :D Az E11-et még szépen szaggatta ugyanez a motor.

Amúgy mostanában szépen elvagyok a fogyasztással: 7-7,5 körül megyeget a masina. Utóbb 2000 km alatt nem nulláztam semmit, 7,1-et mutatott a kijeézõ. A mostani tank jellemzõen város-országút felesben, 7,4 bc szerint. Korrekt, simán jó.

Fekosz: a kocsid még bejáratós, ha jól tudom. Ne bántsd még, nem fog menni, és sokat fog fogyasztani. Van, akinek 8-10e után jön meg rendesen az ereje, és áll be a fogyasztása, van, aki már 3e után teljesen ki tudja használni. Türelem... ;)

Nem vagyok az a száguldozós típus, de olykor- olykor jól esik megkergetni :)
Eddig 7360 km-t sikerült beletennem.

Hát ha ennyi van már benne, akkor néha nyugodtan meg is kergetheted, sõt jobb is neki, ha megkergeted - különben késõbb is lusta marad. Szóval befigyelhet pályán egy kis végsebesség pár percig, ilyesmi. Elvileg az autódnak 12-13 mp környékén meg kéne futnia a 100-at, az óra szerinti 100-at pláne. Próbáltad már? Persze egyedül, kézi váltós autóval lemérni ezt nem olyan egyszerû, igényel némi rutint... de azért lehetséges.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.17 13:13:21
Idézetet írta: "Palaczk"

Elvileg az autódnak 12-13 mp környékén meg kéne futnia a 100-at, az óra szerinti 100-at pláne. Próbáltad már? Persze egyedül, kézi váltós autóval lemérni ezt nem olyan egyszerû, igényel némi rutint... de azért lehetséges.

Megint ez a 12-13...
Ha a 1.4d4d 11.5  körül megy (aszem ennyit írtál, ráadásul mmt-vel), akkor nincs azaz isten hogy a vvti ugyanúgy vagy még rosszabbul gyorsuljon... :nene:
Ez nekem továbbra se kóser...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.17 14:47:33

Én a jóbarátném autóján 12.1-et mértem, ez ugye MMT váltós, és óra szerinti 100-ig mértem csak. Az AB mért a KÉZI váltós kisdízelnek egyik tesztben 11.5-öt, a másikban 11.9-et, azt hiszem.

A 12-13-at kifejezetten Fekosznak írtam, figyelembe véve, hogy ha nekiáll méregetni, azt az elején valszeg nem csinálja majd tökéletesen, továbbá bejáratós az autója, továbbá azt írja, hogy lomhának érzi. Mindezeket összegezve írtam neki, hogy ha sikerül egy 12-13-at mérnie, akkor megnyugodhat, hogy alapvetõen rendben van az autója :nana: ...ennyi, nem kell mindjárt provokációnak venni :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.02.17 15:05:28

Pedig az Aurishoz közölt gyári adatok alapján 1 mp-cel rosszabb az 1.4 vvt-i (13 mp) 0-100-on, mint az 1.4 d-4d (12 mp)...  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.17 16:01:57
A TÖMEGET a NYOMATÉK mozgatja, nem a lóerõ  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2007.02.17 17:04:01
Idézetet írta: "KLaco"
A TÖMEGET a NYOMATÉK mozgatja, nem a lóerõ  :kacsint:

Na most megint elszabadul a pokol... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.17 19:12:01
Idézetet írta: "djibril"

Pedig az Aurishoz közölt gyári adatok alapján 1 mp-cel rosszabb az 1.4 vvt-i (13 mp) 0-100-on, mint az 1.4 d-4d (12 mp)...  :hmm:

Az hogy az Aurisznál hogy van, 1dolog...
Az E12-nél nincs azaz isten hogy 0-100ra elmenjen a  d4d... :nana:  
Erre akár a kalapom is ráteszem...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.17 19:20:13
Idézetet írta: "Palaczk"

Én a jóbarátném autóján 12.1-et mértem, ez ugye MMT váltós, és óra szerinti 100-ig mértem csak. Az AB mért a KÉZI váltós kisdízelnek egyik tesztben 11.5-öt, a másikban 11.9-et, azt hiszem.

A 12-13-at kifejezetten Fekosznak írtam, figyelembe véve, hogy ha nekiáll méregetni, azt az elején valszeg nem csinálja majd tökéletesen, továbbá bejáratós az autója, továbbá azt írja, hogy lomhának érzi. Mindezeket összegezve írtam neki, hogy ha sikerül egy 12-13-at mérnie, akkor megnyugodhat, hogy alapvetõen rendben van az autója :nana: ...ennyi, nem kell mindjárt provokációnak venni :wink:

Nézd Palaczk!
Továbbra se a Te szavahihetõségedet kérdõjelezem meg, elhiszem...
Elhiszem az AB-es méréseket is, de nem egyszer gyorsultam már 1.4d4d-vel, volt mikor csak poénból volt amikor halál komolyan :wink: kb. annyit kap, mint én egy 1.6os Coritól...

Aszem ma este én is mérek egy gyorsulást, már komolyan kezd érdekelni a dolog... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2007.02.17 19:23:43
Peti 500-nak adnék igazat és én így tapasztaltam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.17 19:44:02
Idézetet írta: "Peti500"
Nézd Palaczk!
Továbbra se a Te szavahihetõségedet kérdõjelezem meg, elhiszem...
Elhiszem az AB-es méréseket is, de nem egyszer gyorsultam már 1.4d4d-vel, volt mikor csak poénból volt amikor halál komolyan :wink: kb. annyit kap, mint én egy 1.6os Coritól...

Aszem ma este én is mérek egy gyorsulást, már komolyan kezd érdekelni a dolog... :hmm:

Én pedig egy pillanatig nem állítottam azt, hogy te a magad 1.4-es benzinesével ne tudnál legyorsulni bizonyos 1.4-es dízeleket bizonyos sofõrökkel - és most sem állítom :) ! Készséggel elhiszem, hogy a Peti+Corolla konkrét kombó le tud gyorsulni más konkrét kombókat.

Olyat sem írtam sehol, hogy általában le lehetne gyorsulni 1.4-es dízel Corollákkal 1.4-es benzineseket. Nem is hiszem, hogy így lenne.

Általánosságban az a véleményem, hogy az 1.4-es benzines és az 1.4-es dízel (man.váltós) Corolla, azonos képességû sofõrökkel,  nagyjából egyformán gyorsul 100-ra. Úgy nagyjából 11.5-12.5 másodperc körül, esete válogatja (azt ugye tudjuk, hogy nem teljesen egyformán gyorsulnak az azonos típusú autók sem).

Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit mérsz. Feltételezhetõen a tiéd a 11 mp-hez lesz közelebb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.17 22:28:14

Az õszi szegedi talin gyorsulni akarok Petivel!!!! :D (ha el nem durran a turbóm... :( :ordog: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.17 22:36:44
Na, ez az :) ! Valaki vállalja föl vele a gyorsulást a D-4D-sek közül - én nem tehetem, egyrészt mert az MMT-vel nem lenne sanszom (a dög akkor vált a leglassabban, mikor a legjobban nyomod a gázt), másrészt mert, ugye, ezt az autót nem is köthetem el csak úgy... Persze a Camryvel szívesen legyorsulom Petit :vag2:  :ordog: ...ha sikerül
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.17 22:49:24
Én meg mindenkit odavernék a 11,5-ömmel gyárilag.  :nagymosoly: Á, én kímélem a kocsit, sajnálnám szegénykét. A Yarist se kergettem soha 6000 fölé. Carina se látott alattam 6000 feletti fordulatot  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 01:37:45
Idézetet írta: "Palaczk"

Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit mérsz. Feltételezhetõen a tiéd a 11 mp-hez lesz közelebb.

Nem írok semmit, csináltam videót majd fölnyomom (0-kb.105ig az óracsalás miatt), amúgy tényleg a 11hez közelít, de inkább alulról... :vag1:

Ez alátámasztja az úgy megyek el, mint az 1.6 megy el mellettem  dolgot :nagymosoly:  és akkor ezek szerint az 1.6 10alá gyorsul és nemcsak a TS gyorsulásánál füllent a  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 01:39:56
Idézetet írta: "Kgabe"

Az õszi szegedi talin gyorsulni akarok Petivel!!!! :D (ha el nem durran a turbóm... :( :ordog: )

Ám legyen!!!! :ordog:
Mibe fogadunk, az új turbódba??? :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 01:43:53
Idézetet írta: "Palaczk"
Persze a Camryvel szívesen legyorsulom Petit :vag2:  :ordog: ...ha sikerül

Ez kedves :D  megtisztelsz! :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 01:49:35
Idézetet írta: "Palaczk"
...másrészt mert, ugye, ezt az autót nem is köthetem el csak úgy...

Akkor lopj egy manuál váltóst! :nana:  
Találd föl magad Palaczk! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.18 10:20:56
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit mérsz. Feltételezhetõen a tiéd a 11 mp-hez lesz közelebb.

Nem írok semmit, csináltam videót majd fölnyomom (0-kb.105ig az óracsalás miatt), amúgy tényleg a 11hez közelít, de inkább alulról... :vag1:

Ez alátámasztja az úgy megyek el, mint az 1.6 megy el mellettem  dolgot :nagymosoly:  és akkor ezek szerint az 1.6 10alá gyorsul és nemcsak a TS gyorsulásánál füllent a  :toy:

Az 1.6 dehogy gyorsul 10 alá. 10.valamennyit mértek neki tesztekben, ha érdekel, majd megkeresem. Tegnap elég részletesen leírtam, hogy autó és autó gyorsulása között különbség van.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 18:59:19
Idézetet írta: "Palaczk"

Az 1.6 dehogy gyorsul 10 alá. 10.valamennyit mértek neki tesztekben, ha érdekel, majd megkeresem. Tegnap elég részletesen leírtam, hogy autó és autó gyorsulása között különbség van.

Na de mennyi az a 10.valamennyi... :?:

Mert én is 10.valamennyit mértem, igaz erõsen a 11felé kacsintva... :hmm:
Vagy lehet 1.6-os autóm van... :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.02.18 20:01:56
Szerintem kezd megint eltolódni a vita a benzin vs dízel felé. Nem kellene.

Azt csak úgy lehet megtudni, hogy melyik gyorsul jobban, ha két "profi" pilótával két azonos mûszaki állapotú, és a pilótákkal együtt grammra azonos tömegû autót versenyeztetünk. Mivel ez úgy sem fog megvalósulni, 1-2-3 tized mp. eltérés mindig lesz valaki javára, és a vita örökké fog tartani...   :nagymosoly:

Fogadjuk el, hogy az autók pillanatnyi tömegétõl, és a söfõrõk felkészültségétõl függõen, hol az egyik, hol a másik fog jobb eredményt produkálni.

// OFF
(amúgy a benzinesre fogadnék)
// ON :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.02.18 23:08:05
Kimentem egy körre megnézni mit is tud az 1.6-os..igaz ez még az E11, de kombi ezért közel olyan súlyban van mint az E12. A motorja is csak a klasszik 4A-FE, de legalább nem a szegénykeverékes...szóval nemhiszem hogy 10-alatt tudna, de itt a video: http://web.t-online.hu/bolner/E11.avi  az indulás nem igazán jött össze egyszer sem(175-ös téligumi...), ráadásul óra szerint 100-nál kell váltani..ez eléggé megeszi a dolgot.

Viszont egy jó hír, hogy ezzel a tesztsorozattal se fog többet enni 7.5-nél..várhatólag 8)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.18 23:24:44
Idézetet írta: "mykos"
Kimentem egy körre megnézni mit is tud az 1.6-os..igaz ez még az E11, de kombi ezért közel olyan súlyban van mint az E12. A motorja is csak a klasszik 4A-FE, de legalább nem a szegénykeverékes...szóval nemhiszem hogy 10-alatt tudna, de itt a video: http://web.t-online.hu/bolner/E11.avi  az indulás nem igazán jött össze egyszer sem(175-ös téligumi...), ráadásul óra szerint 100-nál kell váltani..ez eléggé megeszi a dolgot.

Ahhoz képest ez egy kb.10sec-es gyorsulás... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.19 10:04:11
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "fekosz"
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Peti500"
A viccet félretéve: kár hogy nincsen gyári kompresszor kitt :nagymosoly:  az a +25-30 lóerõ nekem pont elég lenne... :mrgreen:  :vezetes:

Nem a lóerõ a kevés, a kiló a sok. :D Az E11-et még szépen szaggatta ugyanez a motor.

Amúgy mostanában szépen elvagyok a fogyasztással: 7-7,5 körül megyeget a masina. Utóbb 2000 km alatt nem nulláztam semmit, 7,1-et mutatott a kijeézõ. A mostani tank jellemzõen város-országút felesben, 7,4 bc szerint. Korrekt, simán jó.

Fekosz: a kocsid még bejáratós, ha jól tudom. Ne bántsd még, nem fog menni, és sokat fog fogyasztani. Van, akinek 8-10e után jön meg rendesen az ereje, és áll be a fogyasztása, van, aki már 3e után teljesen ki tudja használni. Türelem... ;)

Nem vagyok az a száguldozós típus, de olykor- olykor jól esik megkergetni :)
Eddig 7360 km-t sikerült beletennem.

Hát ha ennyi van már benne, akkor néha nyugodtan meg is kergetheted, sõt jobb is neki, ha megkergeted - különben késõbb is lusta marad. Szóval befigyelhet pályán egy kis végsebesség pár percig, ilyesmi. Elvileg az autódnak 12-13 mp környékén meg kéne futnia a 100-at, az óra szerinti 100-at pláne. Próbáltad már? Persze egyedül, kézi váltós autóval lemérni ezt nem olyan egyszerû, igényel némi rutint... de azért lehetséges.

Szia!

Nem mértem még, kicsit rabszódikus szerintem az autóm, vagy csak én látom így, nem tudom :)
A fogyimra nagyon büszke vagyok most :)

Legutóbb volt egy Bp-Szentes-Bp (Pályán 180-al, város tempós 60-80) majd Bp-en kb. 200 Km (Sok gyorsulás, meg egy komoly 1ben letiltásos piros lámpa is) és így jött ki 8,2-re!!!!
Nem hazudok, ez komoly!

Én sem hittem el!

Azért ismét nem csinálom végig, nem akarok kísérletezni ezzel :)
A jogsi is drága, meg a benzin is :)

(598 Km = 48,77 Liter sima shell 95-ös)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.19 10:11:02
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Én a jóbarátném autóján 12.1-et mértem, ez ugye MMT váltós, és óra szerinti 100-ig mértem csak. Az AB mért a KÉZI váltós kisdízelnek egyik tesztben 11.5-öt, a másikban 11.9-et, azt hiszem.

A 12-13-at kifejezetten Fekosznak írtam, figyelembe véve, hogy ha nekiáll méregetni, azt az elején valszeg nem csinálja majd tökéletesen, továbbá bejáratós az autója, továbbá azt írja, hogy lomhának érzi. Mindezeket összegezve írtam neki, hogy ha sikerül egy 12-13-at mérnie, akkor megnyugodhat, hogy alapvetõen rendben van az autója :nana: ...ennyi, nem kell mindjárt provokációnak venni :wink:

Nézd Palaczk!
Továbbra se a Te szavahihetõségedet kérdõjelezem meg, elhiszem...
Elhiszem az AB-es méréseket is, de nem egyszer gyorsultam már 1.4d4d-vel, volt mikor csak poénból volt amikor halál komolyan :wink: kb. annyit kap, mint én egy 1.6os Coritól...

Aszem ma este én is mérek egy gyorsulást, már komolyan kezd érdekelni a dolog... :hmm:

Nem akartam vitát szítani :)
..de ha már itt tartunk, a gyorsulási eredmény (mp) sok külsõ tényezõtõl függ, tehát aki 12-13-at mér, annak is igaza van, de adott esetben egy 15-ös gyorsulás is valós lehet.
Gondolok itt arra, hogy mondjuk nem mindegy, mennyi benya/gázolaj van a tankban, illetõleg mi lapul a csomagtartóban, mikor és milyen olaj került bele a verdába, mikor lett a szûrõgarnitúra cserélve, stb..
...hogy csak párat említsek :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.19 10:16:59
Idézetet írta: "Kgabe"
Az õszi szegedi talin gyorsulni akarok Petivel!!!! :D (ha el nem durran a turbóm... :( :ordog: )

Na ne húzzál fel korán reggel :) :)
Már az õszt várod, még csak most jönne a tavasz  :( :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.19 10:53:34
Idézetet írta: "fekosz"

Nem akartam vitát szítani :)
..de ha már itt tartunk, a gyorsulási eredmény (mp) sok külsõ tényezõtõl függ, tehát aki 12-13-at mér, annak is igaza van, de adott esetben egy 15-ös gyorsulás is valós lehet.
Gondolok itt arra, hogy mondjuk nem mindegy, mennyi benya/gázolaj van a tankban, illetõleg mi lapul a csomagtartóban, mikor és milyen olaj került bele a verdába, mikor lett a szûrõgarnitúra cserélve, stb..
...hogy csak párat említsek :)

Jó, és ha bent ül a padödö akkor 22õt is mérhetsz... :szemforgat:
Nemtom este hogy kerülök gép elé, de fölrakom a kb. 10s-es videómat, mert látom senki nem hisz nekem... :cry:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fekosz - 2007.02.19 11:40:24

Üldözési mániád van ? :)
Nem errõl beszéltem, csupán arról, hogy két gyorsulás (azonos autóval) sem hoz egyforma eredményt!

A gyorsulásod ettõl független szívesen megnézném, de ne a 10másodperces buli miatt :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.02.19 12:04:00
Nem tudom, mit csináltak a kocsimmal Superék, de hirtelen elfelejtett fogyasztani.  :mrgreen: 105e-s olajcsere óta kevesebbet eszik, pedig továbbra is - azt hiszem - 10W40-es olaj került bele. :hmm: Azt tapasztaltam, hogy 130 körül a pillanatnyi fogyasztás olyan 6,4-6,7 között van, holott korábban inkább 7 liter körül volt. (Gumikhoz nem nyúlt senki.) Az utolsó tankom pl. 7,3-ra jött ki, pedig ez csak város hidegen, és sztráda 140-150 körül, ilyn használatra 7,8-8,0 körüli fogyasztást tippeltem volna. Mindenesetre nem bánom, ha így alakul a fogyasztása: 200e fölöttre cél a 4 liter vegyesben. :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.19 12:25:28
Idézetet írta: "Satriani"
Nem tudom, mit csináltak a kocsimmal Superék, de hirtelen elfelejtett fogyasztani.  :mrgreen: 105e-s olajcsere óta kevesebbet eszik, ....

Úgy tünik vége a bejáratós idõszaknak, és ugye utánna természetes hogy kevesebbet fogyaszt :D  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.19 14:40:42
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Az 1.6 dehogy gyorsul 10 alá. 10.valamennyit mértek neki tesztekben, ha érdekel, majd megkeresem. Tegnap elég részletesen leírtam, hogy autó és autó gyorsulása között különbség van.

Na de mennyi az a 10.valamennyi... :?:

Mert én is 10.valamennyit mértem, igaz erõsen a 11felé kacsintva... :hmm:
Vagy lehet 1.6-os autóm van... :rolleyes:

Az a 10. valamennyi, az az egyik tesztben 10.5 volt. A másikra nem emlékszem, de ha gondolod, elõkeresem. De szerintem hagyhatjuk, nem érdemes másodperceken lovagolni. Ennyi eltérés simán lehet két autó között. Ezek szerint a tiéd valami olyasmi, mint Taby Mester Carinája - az is jobban megy a gyári adatoknál, mûszerrel mérve is jobban megy. Van ilyen, örülj neki, hogy a tiéd is ilyen :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.19 14:48:40
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "mykos"
Kimentem egy körre megnézni mit is tud az 1.6-os..igaz ez még az E11, de kombi ezért közel olyan súlyban van mint az E12. A motorja is csak a klasszik 4A-FE, de legalább nem a szegénykeverékes...szóval nemhiszem hogy 10-alatt tudna, de itt a video: http://web.t-online.hu/bolner/E11.avi  az indulás nem igazán jött össze egyszer sem(175-ös téligumi...), ráadásul óra szerint 100-nál kell váltani..ez eléggé megeszi a dolgot.

Ahhoz képest ez egy kb.10sec-es gyorsulás... :vag2:

Jaja. Én 10.6-ot stopperoltam, óra szerint 110-ig. A gyári adat 0-100-ra 10.2, szóval ez a mérés egyáltalán nem sikerült rosszul :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.19 16:21:49
Sziasztok!

Azon filóztam, hogy - most hogy kifogyott a benzinem - itatnék 98-as benzinbõl egy adagot, de elõtte gondoltam, megérdeklõdöm, hogy valaki tankolt-e 1.4-esbe 98-as benzint. Ha igen, milyen hatása volt (ha volt egyáltalán), gondolok itt esetleges megtáltosodásra, vagy fogyasztáscsökkenésre stb?

Egyébként nem fogyaszt városban sem olyan vészesen: szinte tiszta városi fogyasztás normális használatban nekem 7.2-7.3 között alakult.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.02.19 16:42:18
Idézetet írta: "Deep Rush"
Úgy tünik vége a bejáratós idõszaknak, és ugye utánna természetes hogy kevesebbet fogyaszt :D  :nagymosoly:

:nagymosoly:

Egy százast elkésett a lelkem. :)

Idézetet írta: "wolfman"
...gondoltam, megérdeklõdöm, hogy valaki tankolt-e 1.4-esbe 98-as benzint. Ha igen, milyen hatása volt (ha volt egyáltalán), gondolok itt esetleges megtáltosodásra, vagy fogyasztáscsökkenésre stb?

Egy ideig rendszeresen tankoltam 98-ast. A teljesítményen minimálisan lehet érezni, a hangja picit simább volt a gépnek, a fogyasztásban csak autópályán láttam különbséget, 1-2 decivel kevesebbet evett a gép. Persze lehet, hogy a teljesítménynövekedést csak képzeltem, mint a direktszûrõt beszerelõk szokták, és a fogyasztáscsökkenés is az épp finomabb jobb lábamnak volt köszönhetõ. Leszoktam róla, semmiképp nem éri meg. Néha megkínálom vele a kocsit, biztos örül neki, de sok jelentõsége nem lehet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.02.19 17:29:12
Idézet
Jaja. Én 10.6-ot stopperoltam, óra szerint 110-ig. A gyári adat 0-100-ra 10.2, szóval ez a mérés egyáltalán nem sikerült rosszul

Igen, valószínûleg nyári gumi, +22fok, félig tele tankkal csomagokkal és két személyel 10.2-10.0-ra képes én is így látom...pedig érzésre mindig sokkal többnek tûnik a lovacska ami benne van, piros lámpás gyorsulgatásoknál nem sok meglepetés ér :roll:
7,6 lett a vége a mostani fogyinak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.19 20:13:53

Ne viccelj, egy 10 mp körüli gyorsulás az tök jó, nem csoda hogy nem ér sok meglepetés a gyorsulgatásoknál ;) ...Azért a magyar autó-állomány jelentõs többsége nem tud 10 mp körül gyorsulni, ezzel a teljesítménnyel szvsz átlagosan 10 autóból 8-at le tudsz gyorsulni. Most persze az országos átlagra gondolok - lehet, hogy a hétköznapi BP-i utcai forgalomban azért nem lenne ilyen kedvezõ az arány. De a 10 mp-vel mindenképpen az erõsebb táborba tartozol nálunk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.19 22:39:23
Idézetet írta: "wolfman"
Sziasztok!

Azon filóztam, hogy - most hogy kifogyott a benzinem - itatnék 98-as benzinbõl egy adagot, de elõtte gondoltam, megérdeklõdöm, hogy valaki tankolt-e 1.4-esbe 98-as benzint. Ha igen, milyen hatása volt (ha volt egyáltalán), gondolok itt esetleges megtáltosodásra, vagy fogyasztáscsökkenésre stb?

Egyébként nem fogyaszt városban sem olyan vészesen: szinte tiszta városi fogyasztás normális használatban nekem 7.2-7.3 között alakult.

Az enyém anno kedvelte. Kb annyi volt a fogykülönbség lefelé, amennyi az árban volt felfleé. tehát mindig azt raktam bele. Símább járás, kevesebb megcsuklás, jobb fogyi. Minimális, de az árkülönbség sem ordító.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.19 22:53:12
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "mykos"
Kimentem egy körre megnézni mit is tud az 1.6-os..igaz ez még az E11, de kombi ezért közel olyan súlyban van mint az E12. A motorja is csak a klasszik 4A-FE, de legalább nem a szegénykeverékes...szóval nemhiszem hogy 10-alatt tudna, de itt a video: http://web.t-online.hu/bolner/E11.avi  az indulás nem igazán jött össze egyszer sem(175-ös téligumi...), ráadásul óra szerint 100-nál kell váltani..ez eléggé megeszi a dolgot.

Ahhoz képest ez egy kb.10sec-es gyorsulás... :vag2:

Jaja. Én 10.6-ot stopperoltam, óra szerint 110-ig. A gyári adat 0-100-ra 10.2, szóval ez a mérés egyáltalán nem sikerült rosszul :)

De miért 110ig mérsz Neki??? :wink:
Amikor az MMT mérted akkor 100nál már kattant a stopper. :roll:
Amúgy az E12 órája 6-7%-ot csal :nana:  azért mértem én is kb. 105ig...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 00:27:18
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"
Jaja. Én 10.6-ot stopperoltam, óra szerint 110-ig. A gyári adat 0-100-ra 10.2, szóval ez a mérés egyáltalán nem sikerült rosszul :)

De miért 110ig mérsz Neki??? :wink:
Amikor az MMT mérted akkor 100nál már kattant a stopper. :roll:
Amúgy az E12 órája 6-7%-ot csal :nana:  azért mértem én is kb. 105ig...

Én le is írtam, hogy 100-ig mértem az MMT-t - megmondom miért. Van egy útszakasz itt a városon belül, ahol mérni szoktam különféle autókat 0-100-ig, és eddig mindegyiket óra szerint 100-ig mértem. Elsõsorban arra voltam kíváncsi, hogy ezekhez képest mit megy a Corolla, azonos feltételek között, tehát szintén óra szerint 100-ig mérve. Ez a magyarázat, de nem is csináltam titkot belõle, hogy eddig mértem. Reális is amit mértem, ugye nekem 12.1 jött ki óra szerint 100-ig, a valós 100 tehát valahol 13 mp körül lehet. Ez pont annyival kedvezõbb a gyári adatnál, amennyivel a kézi váltós tesztautók is jellemzõen jobbat mennek a gyár által megadottnál.

Neki meg azért mértem 110-ig, mert ez az autó a Carinánk korosztálya és nagyon közeli rokona, ezeknél az óra szerint 110 felel meg kábé a valós 100-nak. És arra voltam kíváncsi, hogy valós 100-ig mit ment.

Egyébként jóbarátném Corollájának az órája nem csal 6-7 %-ot, nagyjából 4-5 kmh a csalás, tehát kb. óra szerint 104-105 környékén megy ténylegesen 100-at.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 00:51:43
Idézetet írta: "Palaczk"

Egyébként jóbarátném Corollájának az órája nem csal 6-7 %-ot, nagyjából 4-5 kmh a csalás, tehát kb. óra szerint 104-105 környékén megy ténylegesen 100-at.

Igen, közbe mondta egy ismerõs hogy GPS szerint is 105-nél van a valós 100...
Két videót is csináltam, de még baxakszik vele a youtube... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 00:53:55
Idézetet írta: "Palaczk"

Én le is írtam, hogy 100-ig mértem az MMT-t - megmondom miért...

No problemo, csak vérszívás volt... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.02.20 01:10:19
Idézet
Igen, közbe mondta egy ismerõs hogy GPS szerint is 105-nél van a valós 100...

A radar szerint nálam is 104-105, de nemsokára kiderül, barátom BMW 318IS-e szintén 10.2-õt megy gyár szerint, csak õ 96km/h-nál kapcsolja a 2-est :shock:
Az óra szerinti 100-at jobban szeretném, abból már volt 9sec is egyszer...aztán váltáska :(  :vag2:
igen, a carinás topicban elég jól ismerik a mocit, a váltókulissza se corollás, váltózárnál volt is probléma a corihoz valóval :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 01:15:11
Idézetet írta: "Peti500"
Igen, közbe mondta egy ismerõs hogy GPS szerint is 105-nél van a valós 100...
Két videót is csináltam, de még baxakszik vele a youtube... :?

Kíváncsian várom õket! Én is most töltök fel egy másikat, azon 5.-ben 80-ról 160-ra gyorsítok a Corollával. Te pedig csinálhatnál referencia-videókat, kíváncsi lennék pl. arra, hogy mennyi idõ alatt tudsz felgyorsulni a tiéddel 60-ról 140-re úgy, ha hármasban kezdesz és amíg lehet, ki is húzatod a hármast. Én ezt ugye megcsináltam a dízellel végig 4.-ben, ehhez képest érdekelne az idõ-eredmény. Carinával majd megcsinálom és le is videózom, dehát az ugye egy 1.6-os Carina; igazából az 1.4-es Corollával lenne érdekes összevetni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 01:16:54
Idézetet írta: "mykos"
Idézet
Igen, közbe mondta egy ismerõs hogy GPS szerint is 105-nél van a valós 100...

A radar szerint nálam is 104-105, de nemsokára kiderül, barátom BMW 318IS-e szintén 10.2-õt megy gyár szerint, csak õ 96km/h-nál kapcsolja a 2-est :shock:
Az óra szerinti 100-at jobban szeretném, abból már volt 9sec is egyszer...aztán váltáska :(  :vag2:
igen, a carinás topicban elég jól ismerik a mocit, a váltókulissza se corollás, váltózárnál volt is probléma a corihoz valóval :roll:

Ne aggódj, korábban én is mindig azzal ámítgattam magam, hogy óra szerint 100-ig mértem a Carina gyorsulását, ami persze tök jó volt, mert ugye az óra szerint 100-at kettesben megfutja :nagymosoly:  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 10:41:04
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Igen, közbe mondta egy ismerõs hogy GPS szerint is 105-nél van a valós 100...
Két videót is csináltam, de még baxakszik vele a youtube... :?

Kíváncsian várom õket! Én is most töltök fel egy másikat, azon 5.-ben 80-ról 160-ra gyorsítok a Corollával. Te pedig csinálhatnál referencia-videókat, kíváncsi lennék pl. arra, hogy mennyi idõ alatt tudsz felgyorsulni a tiéddel 60-ról 140-re úgy, ha hármasban kezdesz és amíg lehet, ki is húzatod a hármast. Én ezt ugye megcsináltam a dízellel végig 4.-ben, ehhez képest érdekelne az idõ-eredmény. Carinával majd megcsinálom és le is videózom, dehát az ugye egy 1.6-os Carina; igazából az 1.4-es Corollával lenne érdekes összevetni.

Itt az egyik 0-115ig, kicsit pörgõs lett rajt, de nagyjából hozza a kb.10,5-es gyorsulást amit stopperral is mértem...
Remélem nem zavar be a ferde kép, de csak így tudtam normálisan fogni a telefont... :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.02.20 10:48:05
Nem suti ki a szemed este max fenyeron a muszerfal? :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 10:49:16
Idézetet írta: "szazketto"
Nem suti ki a szemed este max fenyeron a muszerfal? :)

Direkt föltekertem, gondoltam így jobban láccik... :otlet:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 10:52:39
Itt a másik, ez nyikkanós 2esbe is... :vag1:

Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 11:12:40
Megyek ma Budaörsre, úgyhogy csinálok egy 80-120 5-ösbe, és Palaczk kérésére egy 60-140et 3/4-be...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.02.20 13:11:36
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "szazketto"
Nem suti ki a szemed este max fenyeron a muszerfal? :)

Direkt föltekertem, gondoltam így jobban láccik... :otlet:

Hat jol latszik, az teny :)
Es kellemes mely hangja van!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 13:54:06
Idézetet írta: "Peti500"
Itt a másik, ez nyikkanós 2esbe is... :vag1:

Hallod-e, jól bejárattad te ezt az autót :o ...ez tényleg 11-en belül van. Így nem csoda, hogy le tudod gyorsulni a kisdízelt, az ennél egy-másfél mp-el késõbb van 100-on. De a tiéd meg jóval a gyári adat alatt van :D

Asszem mégsem fogom vállalni azt a gyorsulást a Camryvel ellened :wink: ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 13:55:11
Idézetet írta: "Peti500"
Megyek ma Budaörsre, úgyhogy csinálok egy 80-120 5-ösbe, és Palaczk kérésére egy 60-140et 3/4-be...

Igen, igen :D ! A 80-120 ötösben is nagyon jó ötlet.

(De egyébként miért a fogyasztásos tocsikban társalgunk errõl :hmm: ?)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.02.20 18:56:23
Idézetet írta: "Palaczk"

Van egy útszakasz itt a városon belül, ahol mérni szoktam különféle autókat 0-100-ig, és eddig mindegyiket óra szerint 100-ig mértem.

Mondjuk, ehhez gratulálok...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 19:07:24
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "szazketto"
Nem suti ki a szemed este max fenyeron a muszerfal? :)

Direkt föltekertem, gondoltam így jobban láccik... :otlet:

Hat jol latszik, az teny :)
Es kellemes mely hangja van!

Köszönjük! :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 19:09:50
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Megyek ma Budaörsre, úgyhogy csinálok egy 80-120 5-ösbe, és Palaczk kérésére egy 60-140et 3/4-be...

Igen, igen :D ! A 80-120 ötösben is nagyon jó ötlet.

(De egyébként miért a fogyasztásos tocsikban társalgunk errõl :hmm: ?)

Mert ezek a játszadozások jelentõsen befolyásolják a fogyasztást! :D

Most töltöm fel a 80-120at (kb. 65-140ig mértem :roll: ), ha minden jól megy késõ este már fent lesz...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 19:12:39
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Itt a másik, ez nyikkanós 2esbe is... :vag1:

Hallod-e, jól bejárattad te ezt az autót :o ...ez tényleg 11-en belül van. Így nem csoda, hogy le tudod gyorsulni a kisdízelt, az ennél egy-másfél mp-el késõbb van 100-on. De a tiéd meg jóval a gyári adat alatt van :D

Asszem mégsem fogom vállalni azt a gyorsulást a Camryvel ellened :wink: ...

Stopperral a legjobb idõm 10,38lett, úgy hogy fogni kell a telefont :)  ilyen 10,5-11közötti értékek jöttek ki...
Mér a Camryd hogy megy 100ra???? :?:  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 19:47:46
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Palaczk"

Van egy útszakasz itt a városon belül, ahol mérni szoktam különféle autókat 0-100-ig, és eddig mindegyiket óra szerint 100-ig mértem.

Mondjuk, ehhez gratulálok...

Lefotózzam neked azt az útszakaszt, hogy eldönthesd: felelõtlenség- ott ilyesmit mûvelni? Vagy elhiszed enélkül is? Egy autópálya-jellegû, osztott útpályával rendelkezõ négysávos nyílegyenes útról van szó, amelyen gyalogos forgalom alig van, és az autóforgalom is gyér. OK?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 19:52:58
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Itt a másik, ez nyikkanós 2esbe is... :vag1:

Hallod-e, jól bejárattad te ezt az autót :o ...ez tényleg 11-en belül van. Így nem csoda, hogy le tudod gyorsulni a kisdízelt, az ennél egy-másfél mp-el késõbb van 100-on. De a tiéd meg jóval a gyári adat alatt van :D

Asszem mégsem fogom vállalni azt a gyorsulást a Camryvel ellened :wink: ...

Stopperral a legjobb idõm 10,38lett, úgy hogy fogni kell a telefont :)  ilyen 10,5-11közötti értékek jöttek ki...
Mér a Camryd hogy megy 100ra???? :?:  :wink:

11 a legjobb amit mértem neki, de óra szerint 100-ig, ami ugye nem ugyanaz. Mondjuk ezzel nincs is gond, 12 a gyári adata. 2.0, de csak 105 LE, inkább nyomatékra van hangolva, mint teljesítményre. És ezzel a 12-es adattal, amit a mérésem alapján tudhat ma is, elvileg bõven partiban kéne lennie egy 1.4-es benzines Corival - de a tiéd nyilvánvalóan gyorsabb a gyári adatnál.

Persze az is lehet, hogy én sem csinálok valamit jól a gyorsulásnál. Jó sokszor megnéztem a videódat, és az tûnt fel, hogy milyen gyorsan "átkatapultálsz" a 0-40 szakaszon. Ez nekem tovább szokott tartani, könnyen lehet, hogy az indulási technikám nem megfelelõ. Valszeg a kelleténél finomabban kezelem ilyenkor is a kuplungot, nincs szívem csak úgy "odavágni" :szemforgat: ...pedig ilyenkor azt kéne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: cZsiga - 2007.02.20 20:00:02
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "czsiga"
Idézetet írta: "Palaczk"

Van egy útszakasz itt a városon belül, ahol mérni szoktam különféle autókat 0-100-ig, és eddig mindegyiket óra szerint 100-ig mértem.

Mondjuk, ehhez gratulálok...

Lefotózzam neked azt az útszakaszt, hogy eldönthesd: felelõtlenség- ott ilyesmit mûvelni? Vagy elhiszed enélkül is? Egy autópálya-jellegû, osztott útpályával rendelkezõ négysávos nyílegyenes útról van szó, amelyen gyalogos forgalom alig van, és az autóforgalom is gyér. OK?

Nem különösebben érdekel, hogy hol gyorsulsz, csak az elv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.20 20:03:20
Idézetet írta: "czsiga"
Nem különösebben érdekel, hogy hol gyorsulsz, csak az elv.

Mi? Az a gond hogy csak 100-ig mértem eddig? Vagy az, hogy városon belül megyek 100-al? Ha utóbbi: sosem csináltam titkot belõle, hogy a haladási sebességemet a mindenkori viszonyokhoz (út, látás, autó, forgalom stb.) szabom, és nem ahhoz, hogy mi van a táblára kiírva. Persze ez nem helyes stb stb... De egy üres négysávos osztottpályás úton 100-al menni attól, hogy ez az út városon belül van, semmivel nem veszélyesebb, és engem csak ez érdekel, sorry :) ...Persze ha elkapnak, akkor majd fizetek, mint a katonatiszt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.02.20 21:09:12
Peti, milyen kerék van a verdán? A 15-os téli vagy a nagy nyári?
Frankó a video :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 21:51:02
Itt a 80-120:

Mondjuk jó lenne tudni a gyári értékeket... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 21:51:57
Idézetet írta: "Peter"
Peti, milyen kerék van a verdán? A 15-os téli vagy a nagy nyári?
Frankó a video :)

Köszi! :szemez:
15-ös téli van fent...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.20 22:35:22
Petivel nem állok ki gyorsulni  :kacsint: Max ha valami 2szer erõsebb kocsim lesz, mint az övé  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 22:43:04
Idézetet írta: "Palaczk"

Persze az is lehet, hogy én sem csinálok valamit jól a gyorsulásnál. Jó sokszor megnéztem a videódat, és az tûnt fel, hogy milyen gyorsan "átkatapultálsz" a 0-40 szakaszon. Ez nekem tovább szokott tartani, könnyen lehet, hogy az indulási technikám nem megfelelõ. Valszeg a kelleténél finomabban kezelem ilyenkor is a kuplungot, nincs szívem csak úgy "odavágni" :szemforgat: ...pedig ilyenkor azt kéne.

Ilyenkor nincs mese, oda kell vágni a technikának... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 22:47:57
Idézetet írta: "KLaco"
Petivel nem állok ki gyorsulni  :kacsint: Max ha valami 2szer erõsebb kocsim lesz, mint az övé  :nagymosoly:

Jaj nemá'...
Zavarba hozol... :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.20 22:52:40
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "KLaco"
Petivel nem állok ki gyorsulni  :kacsint: Max ha valami 2szer erõsebb kocsim lesz, mint az övé  :nagymosoly:

Jaj nemá'...
Zavarba hozol... :mrgreen:

Én kiállok. Legfeljebb veszítek, és akkor majd a dízelségre fogom. vagy kölcsönkérem kedves ismerõs szalonjából a Mazda6 MPS-t.  :vezetes:  :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.20 22:53:29
Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy a gyári adatot, hogy mérik, gondolom nem Alonso ül a volánnál  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 22:57:27
Idézetet írta: "Kgabe"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "KLaco"
Petivel nem állok ki gyorsulni  :kacsint: Max ha valami 2szer erõsebb kocsim lesz, mint az övé  :nagymosoly:

Jaj nemá'...
Zavarba hozol... :mrgreen:

Én kiállok. Legfeljebb veszítek, és akkor majd a dízelségre fogom. vagy kölcsönkérem kedves ismerõs szalonjából a Mazda6 MPS-t.  :vezetes:  :ordog:

Ne feledd!
Ha veszítesz le kell szerelned a turbódat... :mrgreen:  :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.20 23:02:51

De csak akkor, ha te ott rögtön felszereled a tiédre!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.20 23:37:57
Idézetet írta: "Kgabe"

De csak akkor, ha te ott rögtön felszereled a tiédre!

Hmmmmmm......
Meggondolandó... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 00:11:18
Idézetet írta: "KLaco"
Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy a gyári adatot, hogy mérik, gondolom nem Alonso ül a volánnál  :kacsint:  :nagymosoly:

Nem, de ehhez nem is kell Alonso. "Csak" egy rutinos sofõr, aki tudja, hogy a maximális gyorsulás elérése érdekében mit hogyan kell csinálni, és ezt a gyakorlatban meg is tudja valósítani.

De ezek az értékek tényleg hozzávetõlegesek! Az egyik svájci AutoRevue-ben olvastam egyszer pl., hogy a tengerszint feletti magasság milyen mértékben tudja ezt befolyásolni. Másodperces nagyságrendû eltérések jöhetnek ki így! Arról nem beszélve, hogy egy pár ezer km-t futott autó általában szintén jó másodperccel el tud maradni pl. egy 100 ezret futott kocsi gyorsulásától. Továbbá ott a gyártási tolerancia, pl. egyik 1.4-es Corolla csak 94, míg a másik 101 lóerõs, és így tovább. Szóval a gyári gyorsulási érték igazából csak tájékoztató adat, ugyanúgy, mint a gyári fogyasztás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 00:16:39
Idézetet írta: "Peti500"
Itt a 80-120:

Mondjuk jó lenne tudni a gyári értékeket... :hmm:

Rugalmasságból nincs gyári adat, "csak" a tesztadatok. Viszont ez a videó megerõsítette azt a felismerésemet, hogy ez a te autód nagyon jól megy!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 00:18:34
Ez olyan 60-120as videjó:

Kicsit remegõs... :oops:

Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 00:30:08
Idézetet írta: "Palaczk"

Viszont ez a videó megerõsítette azt a felismerésemet, hogy ez a te autód nagyon jól megy!

Pedig full széria... :roll:

Ill. sport kipuf és csak 100as benya.

Kíváncsi lennék most egy 1.6-os gyorsulásra, mert tavaly (bár akkor a felnikkel!) elkente haver a számat, nem nagyon, de elkente... :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 00:37:46
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Viszont ez a videó megerõsítette azt a felismerésemet, hogy ez a te autód nagyon jól megy!

Pedig full széria... :roll:

Ill. sport kipuf és csak 100as benya.

Kíváncsi lennék most egy 1.6-os gyorsulásra, mert tavaly (bár akkor a felnikkel!) elkente haver a számat, nem nagyon, de elkente... :sunyi:

A felnik sokat számítanak! Akárhogy méricskélem, a 80-120 rugalmasságod valahol 12.5 körül van, ez pedig több mp-vel jobb, mint amit tesztben az 1.6-osnak mértek :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 00:39:52
Idézetet írta: "Palaczk"

A felnik sokat számítanak! Akárhogy méricskélem, a 80-120 rugalmasságod valahol 12.5 körül van, ez pedig több mp-vel jobb, mint amit tesztben az 1.6-osnak mértek :hmm:

Mennyi az 1.6osé???
Mondom még a végén kiderül, hogy 1.6-os kocsim van :vag2:  bár akkor 0-100ra már nem is vagyok olyan jó... :mrgreen:
 :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 00:49:11

15.4 az egyik tesztben (http://www.autobild.de/test/neuwagen/artikel.php?artikel_id=7472&artikel_seite=5), amit hirtelen találtam (AB). És 10.3-as gyorsulás 0-100-ra. Persze ez egy pár ezer km-t futott tesztautó volt, de ilyen különbségeket a "bejáratódás" nem szokott okozni! Már a 0-100 gyorsulásod is meglepõ volt, de ez a 12.5-ös 80-120 rugalmasság egyenesen döbbenetes. Ha tippelnem kellett volna, valahová 17 környékére saccoltam volna az 1.4-est, leginkább az 1.6-os értékei alapján.

Mérje már le valaki más is... Satriani? Whis?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 01:15:43
Idézetet írta: "Palaczk"

15.4 az egyik tesztben (http://www.autobild.de/test/neuwagen/artikel.php?artikel_id=7472&artikel_seite=5), amit hirtelen találtam (AB). És 10.3-as gyorsulás 0-100-ra. Persze ez egy pár ezer km-t futott tesztautó volt, de ilyen különbségeket a "bejáratódás" nem szokott okozni! Már a 0-100 gyorsulásod is meglepõ volt, de ez a 12.5-ös 80-120 rugalmasság egyenesen döbbenetes. Ha tippelnem kellett volna, valahová 17 környékére saccoltam volna az 1.4-est, leginkább az 1.6-os értékei alapján.

Mondjuk a 10.3as gyorsulást sincs messze az én értékemtõl... :?

A rugalmasság viszont tényleg nagyon durva :mivan:  nemtom mi lehet, lejtett az út, hátszél???
1es úton mértem oda-vissza Tatabánya-Bp. felé/között...

Holnap letekerek még egyet, mondjuk a városba nem szívesen száguldozok, majd kimegyek az M3beveztõre vagy mitomén...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.02.21 08:17:29
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"

De csak akkor, ha te ott rögtön felszereled a tiédre!

Hmmmmmm......
Meggondolandó... :hmm:

Leszünk ott sokan segitünk. Viszünk sok szigszalagot, valahogy csak belegányoljuk  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.21 09:06:42
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Viszont ez a videó megerõsítette azt a felismerésemet, hogy ez a te autód nagyon jól megy!

Pedig full széria... :roll:

Ill. sport kipuf és csak 100as benya.

Kíváncsi lennék most egy 1.6-os gyorsulásra, mert tavaly (bár akkor a felnikkel!) elkente haver a számat, nem nagyon, de elkente... :sunyi:

Peti....anyukád duduja pedig lenyomja a koridat?
 :hmm:
aztahétszentségit :nagymosoly:  :vag2:

egyébként nem a tatai dombon lefelé kellene mérni a rugalmasságot :ordog:  :twisted:
turulmadártól indultál? :kacsint:  :vezetes:

tényleg jók ezek a gyorsulás videjók :10:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 10:16:39
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"

De csak akkor, ha te ott rögtön felszereled a tiédre!

Hmmmmmm......
Meggondolandó... :hmm:

Leszünk ott sokan segitünk. Viszünk sok szigszalagot, valahogy csak belegányoljuk  :kacsint:

 :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 10:28:41
Idézetet írta: "leszilaci"

Peti....anyukád duduja pedig lenyomja a koridat?
 :hmm:
aztahétszentségit :nagymosoly:  :vag2:

Tavaly én lenyomtam "magam" a Yarisszal, bár akkor a Corit egyik barátom vezette... :hmm:
Nincs mese, le kell mérnem a Yaris gyorsulását is... :nagymosoly:

Idézet
egyébként nem a tatai dombon lefelé kellene mérni a rugalmasságot :ordog:  :twisted:
turulmadártól indultál? :kacsint:  :vezetes:

tényleg jók ezek a gyorsulás videjók :10:  :nagymosoly

Ja, azt nem mondtátok... :mrgreen:

Nagyon nem figyeltem az út lejtésére (azért nem dombról lefelé volt!!!!), mikor nagyjából nem volt senki elõttem-mögöttem akkor nyomtam a telefont, amúgy tudod mikor hagynának videózgatni, úgy letolnak, mint a xxx...

Nyomok ma még1et, abszolút síkterepen.
Mondjuk nekem nem tûnt fel, hogy most huh de megy, legalább is ilyen 5-6mp-el tuti nem ment jobban, mint ahogy szokott... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.21 11:03:41
Idézetet írta: "Peti500"

Tavaly én lenyomtam "magam" a Yarisszal, bár akkor a Corit egyik barátom vezette... :hmm:
Nincs mese, le kell mérnem a Yaris gyorsulását is... :nagymosoly:

yarisnál nehezebb lesz fogni a telefont, és kamerázni az egérmozit :hmm: közben meg :vezetes:
mindenesetre várom a videjót :nagymosoly:

hétfõn szombathely felé a 85-ösön unalmamban a cégesnek mértem rugalmasságát :ordog:
50-100 22,4msp 5.sebességben
80-120 22,8msp 5.sebességben
50-100 11,4msp 3. sebességen
óra szerint az 1.9sdi-vel :rolleyes:
könnyû volt mérni,m a telefon a bölcsõjében pihent, és csak kinyújtottam az ujjam, megnyomtam egy gombot miközben a váltón tartottam a kezem :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 11:09:06
Idézetet írta: "leszilaci"

50-100 22,4msp 5.sebességben
60-80 22,8msp 5.sebességben

Ez a kettõ nem áll össze ;)... Amúgy ha már mérsz, akkor csináld olyan sebesség-tartományokban, hogy másokkal összevethetõ adat jöjjön ki, lécci :szemez: ...50-100, 60-80 meg hasonló mérések nincsenek. A standard mérések, amikbõl lehet találni egy csomót: 60-100, 80-120. Ez a kettõ a leggyakoribb, ezek a tesztek standard mérései is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 11:13:43
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "leszilaci"
egyébként nem a tatai dombon lefelé kellene mérni a rugalmasságot :ordog:  :twisted:
turulmadártól indultál? :kacsint:  :vezetes:

tényleg jók ezek a gyorsulás videjók :10:  :nagymosoly

Ja, azt nem mondtátok... :mrgreen:

Nagyon nem figyeltem az út lejtésére (azért nem dombról lefelé volt!!!!), mikor nagyjából nem volt senki elõttem-mögöttem akkor nyomtam a telefont, amúgy tudod mikor hagynának videózgatni, úgy letolnak, mint a xxx...

Nyomok ma még1et, abszolút síkterepen.
Mondjuk nekem nem tûnt fel, hogy most huh de megy, legalább is ilyen 5-6mp-el tuti nem ment jobban, mint ahogy szokott... :hmm:

OK, de figyi, csodák nincsenek ;) ...Te itt mértél ötödikben egy olyan rugalmasságot, ami jobb, mint amit én mértem a dízelnek (12.7). Jobb, mint egy kétliteres benzines Carináé (13.3). Sokkal jobb, mint egy 1.6-os Corolláé (15.4), és az 1.6-os Carináé (15.5). Nem is beszélve a Camrymrõl (17.5, OK, ebben nagyon hosszú az ötös fokozat). Nyilvánvalóan nagyon jó erõben van az autód, ez látszik a gyorsulásos videókon is, de ez a rugalmassági adat valahogy egy kicsit túl jó ;)... Valszeg tényleg lejthetett az út, vagy valami magyarázata kell legyen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.21 11:21:44
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "leszilaci"

50-100 22,4msp 5.sebességben
60-80 22,8msp 5.sebességben

Ez a kettõ nem áll össze ;)... Amúgy ha már mérsz, akkor csináld olyan sebesség-tartományokban, hogy másokkal összevethetõ adat jöjjön ki, lécci :szemez: ...50-100, 60-80 meg hasonló mérések nincsenek. A standard mérések, amikbõl lehet találni egy csomót: 60-100, 80-120. Ez a kettõ a leggyakoribb, ezek a tesztek standard mérései is.

elbaltáztam!!! :banging:
80-120 akart lenni az a 60-80
bocsi :oops:
javítom
köszi,h szóltál...
az 50-100 meg életszerû...legalábbis nekem, mert mikor kiérek a faluból :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 15:37:52
Idézetet írta: "leszilaci"
az 50-100 meg életszerû...legalábbis nekem, mert mikor kiérek a faluból :vezetes:

Életszerûnek lehet hogy életszerû, de nincsenek ilyen mérések, nincs mivel összevetni emiatt. 60-100 a standard mérési procedúra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.02.21 15:54:26
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "leszilaci"
az 50-100 meg életszerû...legalábbis nekem, mert mikor kiérek a faluból :vezetes:

Életszerûnek lehet hogy életszerû, de nincsenek ilyen mérések, nincs mivel összevetni emiatt. 60-100 a standard mérési procedúra.

A Fordnál lehet találkozni 50-100 méréssel, igaz ott 4-esben. Pl. a Focus II ST 6.1 alatt teszi meg, a 2.0 TDCI meg 7.8 alatt (mindkét gépban 6 sebességes váltó van). Érdekesség, h itt mindkét motornak 320 a max. nyomatéka, csak az ST-nek sokkal szélesebb tartományban (volvo 2.5 T5 motor), meg hát persze a végáttétel más. Így mindent összevetve nagyobb nyomaték kerül az ST kerekeire, ami a fenti értékbõl is jól látszik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.21 16:12:19

Ejha, azért ezek az értékek bitang jól hangzanak :D ...az 1.4 D-4D Corinak 6.0 kell hármasban a 60-100-hoz, és már ez sem egy utolsó feeling - úgyhogy el tudom képzelni, hogyan mehet az az autó, amely négyesben produkál 50-rõl 100-ra 6.1-et :szivecske:

Majd keresgélek az AMS 2005-ös meg 2006-os teszt-gyûjteményében néhány nagyon durva rugalmassági értéket, aztán beírom az OFF/Egyéb autók-ba! Vannak mindenféle telivér sportkocsik is a teszteltek között :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 17:29:44
Én azt gondolom, sokat tud ám dobni a nyomatékrugalmasságon az a 100-as benzin (legalább az megvan 98-as...), meg a sportkipufogó, de még többet az, hogy hosszabb pályás menet után/közben lett mérve.

Egyik céges Fiestán figyeltem meg. Legújabb szériás, mégis, ahhoz képest, amilyen indulást követõen volt (elõtte 10.000 km-t jószerével ki se jött a városvól), mire hazafelé jöttünk, megtáltosodott.

De Peti. Ha gondolod, mögéd állok az enyémmel (igaz, az E11, de 1.4), aztán meglátjuk, hogy mi lesz: ha tudom tartani a tempót, vonatozás, ha nem, kergetõzés...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 17:31:23
És a fogyasztásom így az elsõ kb. 100 km után siralmas 7.5-en áll.  :turelmetlen:  Pedig milyen büszke voltam az elõzõ 7.0-ra... Ja ráadásul most 98-assal itattam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.02.21 17:36:33
Idézetet írta: "wolfman"
És a fogyasztásom így az elsõ kb. 100 km után siralmas 7.5-en áll.  :turelmetlen:  Pedig milyen büszke voltam az elõzõ 7.0-ra... Ja ráadásul most 98-assal itattam.

Azért lett több. Legalábbis nekem a 98-assal többet eszik  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 17:41:47
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "wolfman"
És a fogyasztásom így az elsõ kb. 100 km után siralmas 7.5-en áll.  :turelmetlen:  Pedig milyen büszke voltam az elõzõ 7.0-ra... Ja ráadásul most 98-assal itattam.

Azért lett több. Legalábbis nekem a 98-assal többet eszik  :)

Majd möglátom, ez csak az elsõ 100 km volt, és jórészt nagy forgalomban. Azér az elõzõ tankban volt gyér forgalmú jövés-menés is, ahol ugye csak arra kell figyelni, hogy a zöldhullámban legyek...

Más. Elképzelhetõ, hogy a nagy városi szüttyögés közepette ha nyomok neki egy kövéret, van néminemû füstje? Úgy láttam most, ahogy kapaszkodtam felfelé Pestrõl Budára menet a Petõfi hídra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 19:29:33
Idézetet írta: "Palaczk"

OK, de figyi, csodák nincsenek ;) ...Te itt mértél ötödikben egy olyan rugalmasságot, ami jobb, mint amit én mértem a dízelnek (12.7). Jobb, mint egy kétliteres benzines Carináé (13.3). Sokkal jobb, mint egy 1.6-os Corolláé (15.4), és az 1.6-os Carináé (15.5). Nem is beszélve a Camrymrõl (17.5, OK, ebben nagyon hosszú az ötös fokozat). Nyilvánvalóan nagyon jó erõben van az autód, ez látszik a gyorsulásos videókon is, de ez a rugalmassági adat valahogy egy kicsit túl jó ;)... Valszeg tényleg lejthetett az út, vagy valami magyarázata kell legyen.

Igazad van... :roll:

Két különbözõ, de tuti teljesen sík(!) terepen lemértem, már megy föl a videó a youtube-ra...
Majd nézd meg, ha kész linkelem.

Mondom nekem nem tûnt fel, hogy lejtett volna az út :oops:  nem volt szándékomban fakevideót csinálni, bocsánat...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 19:31:32
Idézetet írta: "wolfman"

aztán meglátjuk, hogy mi lesz: ha tudom tartani a tempót, vonatozás, ha nem, kergetõzés...  :nagymosoly:

Nana! :nana:
Fiúkkal nem vonatozok... :nagymosoly:
 :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 19:39:50
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"

aztán meglátjuk, hogy mi lesz: ha tudom tartani a tempót, vonatozás, ha nem, kergetõzés...  :nagymosoly:

Nana! :nana:
Fiúkkal nem vonatozok... :nagymosoly:
 :wink:

 :shock:

Rossz az, aki rosszra gondol...

Nem azt mondtam, vedd már fel a szappanod, mert leesett  :nyelv:

 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 19:49:30
Idézetet írta: "wolfman"

Rossz az, aki rosszra gondol...

Nem azt mondtam, vedd már fel a szappanod, mert leesett  :nyelv:

 :nagymosoly:

 :rohog:  :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 19:56:21
Most akkor mégis kiszaladtál valahova, és megnézted, mi van a géppel?

Nem akartam belevau amúgy, de arrafelé az M1-esen ritka az olyan, hogy sík terep...  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 21:53:39
Idézetet írta: "wolfman"
Most akkor mégis kiszaladtál valahova, és megnézted, mi van a géppel?

Nem akartam belevau amúgy, de arrafelé az M1-esen ritka az olyan, hogy sík terep...  :hmm:

Nos igen, ismerõs is mondta hogy az 1es út arrafelé elég kacifántos... :oops:
Mondom most abszolút sík terepen mértem, nekem nem tûnt -sokkal- rosszabbnak, de a stopper azért elárul... :roll:

Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 22:31:13

Na ja. Úgy számolgattam, hogy a lejtõn olyan 2 mp-t vertél saját magadra...  :nagymosoly:

Annyit számolgattatok basszus, hogy bizisten hazafelé megnézem én is...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 22:45:45
Idézetet írta: "wolfman"

Na ja. Úgy számolgattam, hogy a lejtõn olyan 2 mp-t vertél saját magadra...  :nagymosoly:

Van az a kettõ 3is... :nagymosoly:

Mennyi lehet egy pados teljesítménymérés??? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 22:47:12
Idézetet írta: "wolfman"

Annyit számolgattatok basszus, hogy bizisten hazafelé megnézem én is...

Hehe... :)
1bolond100at csinál... :bolond:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.21 22:49:02
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 22:56:03
Idézetet írta: "KLaco"
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:

Nem vagytok viccesek... :nagymosoly:

A gyorsulós helyszín amúgy se volt lejtõs! :duhos:
Egy kis szervizút, bárki megnézheti hogy nem lejt semerre... :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 23:02:02
Idézetet írta: "KLaco"
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:

Ne húzzunk meg egy kicsit biztos ami tutihótfuszekli?   :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 23:04:10
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "KLaco"
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:

Nem vagytok viccesek... :nagymosoly:

A gyorsulós helyszín amúgy se volt lejtõs! :duhos:
Egy kis szervizút, bárki megnézheti hogy nem lejt semerre... :nyelv:

Ok. Visszük az üveggolyót.  :kacag:

Gyanús vagyol. Ódalrasenem lejt? Mer mi van, ha kifele lejt, te meg középrõl idultál...  :rolleyes:

 :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 23:14:51
Ja, Peti, újabb mérnivaló.  :nagymosoly:  

Mer ugye ha úgy mérem a 80-120-at, hogy 60-ról indulok, akkor az egyfajta repülõrajt. Szóval erõs a gyanúm, hogy tök más eredmény jön ki, ha tartod a 80-at és onnan indulsz meg, vagy mondjuk 60-ról (vagy állásból).

Bár nem tudom, hogy gyárilag hogyan mérik. Ha repülõrajttal, akkor ok, de ha tartott 80-ról, akkor a Jóisten nem mossa le rólad, hogy kozmetikázod a gépsárkány menettulajdonságait...  :nyelv:
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 23:16:18
Idézetet írta: "wolfman"

Ok. Visszük az üveggolyót.  :kacag:

Gyanús vagyol. Ódalrasenem lejt? Mer mi van, ha kifele lejt, te meg középrõl idultál...  :rolleyes:

 :nyelv:

Huligánok... :nagymosoly:
Majd nyáron gyorsulunk, azt megnézzük kinek merre gurul az üveggolyója... :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.21 23:20:01
Idézetet írta: "wolfman"
Ja, Peti, újabb mérnivaló.  :nagymosoly:  

Mer ugye ha úgy mérem a 80-120-at, hogy 60-ról indulok, akkor az egyfajta repülõrajt. Szóval erõs a gyanúm, hogy tök más eredmény jön ki, ha tartod a 80-at és onnan indulsz meg, vagy mondjuk 60-ról (vagy állásból).

Bár nem tudom, hogy gyárilag hogyan mérik. Ha repülõrajttal, akkor ok, de ha tartott 80-ról, akkor a Jóisten nem mossa le rólad, hogy kozmetikázod a gépsárkány menettulajdonságait...  :nyelv:
 :nagymosoly:

Na látod ezt én se tudom... :hmm:
Azért filmeztem kb. 65-70rõl, hogy kényelmesen lehessen stopperolni.
Én erre nem is gondoltam... :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.21 23:22:39
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"

Ok. Visszük az üveggolyót.  :kacag:

Gyanús vagyol. Ódalrasenem lejt? Mer mi van, ha kifele lejt, te meg középrõl idultál...  :rolleyes:

 :nyelv:

Huligánok... :nagymosoly:
Majd nyáron gyorsulunk, azt megnézzük kinek merre gurul az üveggolyója... :D

Mán most kijelentem ország-világ elõtt, hogy én bizony ez után a vonatozós áthallásod után, hogy ki kivel, meg ki kivel nem, én nem vagyok hajlandó egyetlen egyet se összeszedni :nene:  Ha elgurul hát elgurul, én max hosszú botra tûzött lepkehálóval vagyok hajlandó utána nyúlni...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.22 12:01:40
Idézetet írta: "wolfman"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "wolfman"
És a fogyasztásom így az elsõ kb. 100 km után siralmas 7.5-en áll.  :turelmetlen:  Pedig milyen büszke voltam az elõzõ 7.0-ra... Ja ráadásul most 98-assal itattam.

Azért lett több. Legalábbis nekem a 98-assal többet eszik  :)

Majd möglátom, ez csak az elsõ 100 km volt, és jórészt nagy forgalomban. Azér az elõzõ tankban volt gyér forgalmú jövés-menés is, ahol ugye csak arra kell figyelni, hogy a zöldhullámban legyek...

Más. Elképzelhetõ, hogy a nagy városi szüttyögés közepette ha nyomok neki egy kövéret, van néminemû füstje? Úgy láttam most, ahogy kapaszkodtam felfelé Pestrõl Budára menet a Petõfi hídra.

Füstje nem nagyon kéne legyen. Maximum egy icipici, váltásnál, ha mondjuk full kihúzatod egyesben padlógázzal. De mindent egybevéve egy ilyen benzinesnek, ilyen fiatalon nem nagyon szabad füstölnie.

Viszont a 7.5 szerintem egyáltalán nem rossz, ha városi forgalomban jött ki. Sõt teljesen jó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.22 12:05:21
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "KLaco"
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:

Nem vagytok viccesek... :nagymosoly:

A gyorsulós helyszín amúgy se volt lejtõs! :duhos:
Egy kis szervizút, bárki megnézheti hogy nem lejt semerre... :nyelv:

Egyébként tényleg elég nehéz vízszintes terepet találni (föltéve, ha valaki nem lakik pl. Orosházán vagy épp Szegeden). Szemre nehéz belõni. Van egy egyszerû módja a leellenõrzésnek: mérni mindkét irányban. Mondjuk egy 60-100-at négyesben, az nem vesz sem sok idõt, sem hosszú utat igénybe. Szal leméred mindkét irányban, és ha 1-2 tizednél (ami a mérési tolerancia) nincs nagyobb eltérés a két érték között, akkor az út vízszintes. Ja és akkor komoly szél sincs  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.22 12:07:36
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
Ja, Peti, újabb mérnivaló.  :nagymosoly:  

Mer ugye ha úgy mérem a 80-120-at, hogy 60-ról indulok, akkor az egyfajta repülõrajt. Szóval erõs a gyanúm, hogy tök más eredmény jön ki, ha tartod a 80-at és onnan indulsz meg, vagy mondjuk 60-ról (vagy állásból).

Bár nem tudom, hogy gyárilag hogyan mérik. Ha repülõrajttal, akkor ok, de ha tartott 80-ról, akkor a Jóisten nem mossa le rólad, hogy kozmetikázod a gépsárkány menettulajdonságait...  :nyelv:
 :nagymosoly:

Na látod ezt én se tudom... :hmm:
Azért filmeztem kb. 65-70rõl, hogy kényelmesen lehessen stopperolni.
Én erre nem is gondoltam... :oops:

Ácsi-ácsi! A rugalmasságot repülõrajttal mérik. Tehát alacsonyabb sebességrõl indulva. A mérés a motor húzóerejét hivatott értékelni, nem azt, hogy mennyi idõ alatt reagál a gázra meg ilyenek.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.22 12:11:13
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
Most akkor mégis kiszaladtál valahova, és megnézted, mi van a géppel?

Nem akartam belevau amúgy, de arrafelé az M1-esen ritka az olyan, hogy sík terep...  :hmm:

Nos igen, ismerõs is mondta hogy az 1es út arrafelé elég kacifántos... :oops:
Mondom most abszolút sík terepen mértem, nekem nem tûnt -sokkal- rosszabbnak, de a stopper azért elárul... :roll:

Ez kábé 15 mp. Még mindig tök jó érték :) ! De ez már reális, ha odateszem mellé azt is, hogy a kocsid tényleg jó erõben van - pusztán az értékei alapján, teljesen olyan mintha 1.6-os lenne.

(És közben megy a Bon Jovi, lelkesítõ aláfestésként :nagymosoly: ...)

Apropó! Rövidebb az 1.4-es váltója, mint az 1.6-osé?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 12:37:53
Idézetet írta: "Palaczk"

Ez kábé 15 mp. Még mindig tök jó érték :) ! De ez már reális, ha odateszem mellé azt is, hogy a kocsid tényleg jó erõben van - pusztán az értékei alapján, teljesen olyan mintha 1.6-os lenne.

 :nagymosoly:
Lehet hogy 1.6-os... :wink:

Idézet
És közben megy a Bon Jovi, lelkesítõ aláfestésként :nagymosoly:

 :mrgreen:

Bezony ám!
Azé lett ilyen jó az érték... [smilie=sm47.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 12:45:46
Idézetet írta: "Palaczk"

Egyébként tényleg elég nehéz vízszintes terepet találni (föltéve, ha valaki nem lakik pl. Orosházán vagy épp Szegeden). Szemre nehéz belõni. Van egy egyszerû módja a leellenõrzésnek: mérni mindkét irányban. Mondjuk egy 60-100-at négyesben, az nem vesz sem sok idõt, sem hosszú utat igénybe. Szal leméred mindkét irányban, és ha 1-2 tizednél (ami a mérési tolerancia) nincs nagyobb eltérés a két érték között, akkor az út vízszintes. Ja és akkor komoly szél sincs  :)

Érdekes amit monc' mert odafelé mikor mentem kb. 1sec-el rosszabb érték jött ki, pedig tényleg halál síknak tûnik az út... :hmm:

Mondjuk elég kalandos volt a mérés, az elején kijöttek elém, a végén meg fostam a trafitól, azért lett hirtelen lekapva a vége... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.02.22 13:30:48
Idézetet írta: "Palaczk"

Apropó! Rövidebb az 1.4-es váltója, mint az 1.6-osé?

Nem, egy az egyben ugyanaz (sebességfokozatok, végáttétel): http://www.toyota.at/specs.asp
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.02.22 13:35:00
Idézetet írta: "Peti500"

Mondjuk elég kalandos volt a mérés, az elején kijöttek elém, a végén meg fostam a trafitól, azért lett hirtelen lekapva a vége... :?

Nem kellett volna fosni, megmondtad volna, h csak rugalmasságot mértél...  :kacag:  :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 13:51:05
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Peti500"

Mondjuk elég kalandos volt a mérés, az elején kijöttek elém, a végén meg fostam a trafitól, azért lett hirtelen lekapva a vége... :?

Nem kellett volna fosni, megmondtad volna, h csak rugalmasságot mértél...  :kacag:  :ordog:

Nem szeretek száguldozni, ritkán kap el a hév, ezért féltem, hogy évente 1x hajtok gyorsan, akomeg lekapnak, így szokott lenni... :)
Persze ha videózni kell az más... :angyal:

Pl.:Kb. 2-3hete eltörtem a hátsó rendszámtartómat, volt otthon, de nem volt idõm felrakni, mert így is késésbe voltam a melóhelyrõl, így hátsó ablakba ki azt nyomás!
Nem hazudok, eddig kb. 2x állítottak meg a Corival, mind2 alkalommal este, mikor haverok, buli, Fanta volt, hogy nem e turbósítottam egy kis szesszel a járgányt... :mrgreen:

Aznap persze pont belebotlottam egy szorgalmas járõrbe aki ki is szedett... :rolleyes:
Mondtam mi a szitu és egybõl mondta, hogy nyugi!
Ezért nem fog megbírságolni, de akkor más galiba már ne legyen. :10:

Nekem továbbra is csak jó tapasztalataim vannak a zsarukkal, lelehet mostanság ilyet írni, vagy utálni kell Õket alapból... :hmm:  :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.22 14:48:32
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Egyébként tényleg elég nehéz vízszintes terepet találni (föltéve, ha valaki nem lakik pl. Orosházán vagy épp Szegeden). Szemre nehéz belõni. Van egy egyszerû módja a leellenõrzésnek: mérni mindkét irányban. Mondjuk egy 60-100-at négyesben, az nem vesz sem sok idõt, sem hosszú utat igénybe. Szal leméred mindkét irányban, és ha 1-2 tizednél (ami a mérési tolerancia) nincs nagyobb eltérés a két érték között, akkor az út vízszintes. Ja és akkor komoly szél sincs  :)

Érdekes amit monc' mert odafelé mikor mentem kb. 1sec-el rosszabb érték jött ki, pedig tényleg halál síknak tûnik az út... :hmm:

Mondjuk elég kalandos volt a mérés, az elején kijöttek elém, a végén meg fostam a trafitól, azért lett hirtelen lekapva a vége... :?

Az út a városban ( :mrgreen: ), ahol mérni szoktam, szintén nem vízszintes (pedig teljesen annak néz ki, nem is gurul el rajta az autó álló helyzetbõl). Nem lejt nagyon, de egy kicsit igen. Ilyesmi eltérések szoktak kijönni, hogy pl. egyik irányba 14.9, másikba 15.6 mp. Úgyhogy én mindig mindkét irányba mérek itt, és átlagolom az eredményt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.22 16:40:08
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "wolfman"
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "wolfman"
És a fogyasztásom így az elsõ kb. 100 km után siralmas 7.5-en áll.  :turelmetlen:  Pedig milyen büszke voltam az elõzõ 7.0-ra... Ja ráadásul most 98-assal itattam.

Azért lett több. Legalábbis nekem a 98-assal többet eszik  :)

Majd möglátom, ez csak az elsõ 100 km volt, és jórészt nagy forgalomban. Azér az elõzõ tankban volt gyér forgalmú jövés-menés is, ahol ugye csak arra kell figyelni, hogy a zöldhullámban legyek...

Más. Elképzelhetõ, hogy a nagy városi szüttyögés közepette ha nyomok neki egy kövéret, van néminemû füstje? Úgy láttam most, ahogy kapaszkodtam felfelé Pestrõl Budára menet a Petõfi hídra.

Füstje nem nagyon kéne legyen. Maximum egy icipici, váltásnál, ha mondjuk full kihúzatod egyesben padlógázzal. De mindent egybevéve egy ilyen benzinesnek, ilyen fiatalon nem nagyon szabad füstölnie.

Viszont a 7.5 szerintem egyáltalán nem rossz, ha városi forgalomban jött ki. Sõt teljesen jó.

Nem volt vészes füstokádás, csak olyan mintha, de nem biztos. Arra gyanakodtam, hogy az araszolás miatt lerakódott cuccot lökte ki.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.02.22 17:06:55
Idézetet írta: "wolfman"
Nem volt vészes füstokádás, csak olyan mintha, de nem biztos. Arra gyanakodtam, hogy az araszolás miatt lerakódott cuccot lökte ki.

Az nem lehet hogy a port kavarta fel a kipuffantód?
Mert ilyet már láttam.
Milyen larakódott cucc keletkezne egy araszoláskor?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.22 17:08:53
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 18:03:21
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)

Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:

Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 18:10:03
Idézetet írta: "wolfman"

Nem volt vészes füstokádás, csak olyan mintha, de nem biztos. Arra gyanakodtam, hogy az araszolás miatt lerakódott cuccot lökte ki.

Ha este tolom neki -és jönnek mögöttem- én is látok porfelhõt, sõt mást mondok: ha letörlöm a kipuf végét, kb. 20km után már újra full kokszos...
Engem nem izgat... :nemtom:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 18:11:28
Eeeegen, így tökéletes a topikcím... :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.22 20:25:01
Nu.

Megjöttem a rugalmassági adatokkal. Mivel nem tudtam, hogy melyiket kell nézni, így csináltam repülõrajtos 80-120-at is (60-ról), meg 80-120-at simán.

Kétszer mértem, megítélésem szerint sík terepen, oda és vissza.

Sima 80-120:

I. 17.94
II. 16.48

Repülõrajtos, 60-ról 80-120:

I. 15.64
II. 15.57

80-ról indítva tényleg érezhetõen rosszabb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.22 20:31:15
Idézetet írta: "Peter"
Idézetet írta: "wolfman"
Nem volt vészes füstokádás, csak olyan mintha, de nem biztos. Arra gyanakodtam, hogy az araszolás miatt lerakódott cuccot lökte ki.

Az nem lehet hogy a port kavarta fel a kipuffantód?
Mert ilyet már láttam.
Milyen larakódott cucc keletkezne egy araszoláskor?

Mittomén. Katalizátorban példuál. Az útfelület nem lehetett olyan poros, mert a Petõfi hídon voltam vele, ott indultam meg.

Cím télleg jó!  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.22 20:42:38
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)

Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:

Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:

Nem szabad hagyni hogy ellustuljon szegény :D Nyomsz neki néhány 0-100- at, meg egy kis(tartós) autópályás 150-et, és ismét fürge lesz a kicsike  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.22 21:01:20
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)

Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:

Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:

tegnap mértem egyet én is 80-120 5.sebességben 13,5...de szerintem lejtett az út  :hmm:  a 2/A-n próbáltam vác felé

Peti!!!
 :otlet:
próbáld meg a gyorsulást a váci utat elhagyva a kápmegyeri lehajtó lámpák után a 2/b-n 2*2sáv, hosszú egyenes...el lehet menni az ósanig, ott lekanyarodni, az út alatt visszakanyarodni, majd a köriforiból pest felé :vezetes:

asszem én is lemérem :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 21:07:58
Idézetet írta: "leszilaci"

...tegnap mértem egyet én is 80-120 5.sebességben 13,5...de szerintem lejtett az út  :hmm:  a 2/A-n próbáltam vác felé.

Azért mondom, hogy becsapós tud lenni, ha Palaczk nem szól nekem fel se tûnik :roll:  mondjuk érdekes, hogy (már tényleg sík terepen) kb. 115ig megy úgy a kocsi mint "lejtõn" :wink:  aztán 115-tõl 120ig bukik 2,5-3mp-et.
Érdekes... :hmm:

Idézet

Peti!!!
 :otlet:
próbáld meg a gyorsulást a váci utat elhagyva a kápmegyeri lehajtó lámpák után a 2/b-n 2*2sáv, hosszú egyenes...el lehet menni az ósanig, ott lekanyarodni, az út alatt visszakanyarodni, majd a köriforiból pest felé :vezetes:

asszem én is lemérem :nagymosoly

Köszi!
És ott mit mérjek majd, végsebit??? :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.22 21:09:39
Idézetet írta: "leszilaci"
tegnap mértem egyet én is 80-120 5.sebességben 13,5...de szerintem lejtett az út  :hmm:  a 2/A-n próbáltam vác felé
Ahol én mértem ott 99% hogy nem lejt semerre az út :)
Errefelé nem nehéz teljesen sík utat találni :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 21:10:26
Idézetet írta: "wolfman"

Repülõrajtos, 60-ról 80-120:

I. 15.64
II. 15.57

80-ról indítva tényleg érezhetõen rosszabb.

Ez korrektnek hangzik, az e12 van annyival kövérebb, hogy az 1.6-os hozza az 1.4 e11 adatait...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.22 21:12:35
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "leszilaci"
tegnap mértem egyet én is 80-120 5.sebességben 13,5...de szerintem lejtett az út  :hmm:  a 2/A-n próbáltam vác felé
Ahol én mértem ott 99% hogy nem lejt semerre az út :)
Errefelé nem nehéz teljesen sík utat találni :D

Akkor nagy volt a hátszél! :ordog:
Kezdek kíváncsi lenni!
Hétvégén lemérem én is a Yariszt!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.22 21:54:07
Idézetet írta: "Peti500"

Köszi!
És ott mit mérjek majd, végsebit??? :nagymosoly:

hát..nemtom...végsebességet talán nem tudsz, mert ha kifelé mész a nagyfalubó', akkor kb 160-170ig fel tudsz gyorsítani (talán) és akkor jön egy jobbos, balos  kanyarkombó, aminek az elsõ kanyarját 140-150-nel lehet venni kényelmesen (ha 1 sávban kanyarodsz), és a következõ kanyar sem veszélyes, de elkezd emelkedni az út...huppanó!!!!
aztán jön egy lejtõ az m3 ki-bevezetõig....na ott már kigurulná a végét :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.22 23:38:25
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "KLaco"
Minnyá én is keresek egy 20%-os lejtõt, meg várok a hátszélre, aztán 9 alatt 100-on leszek  :twisted:

Nem vagytok viccesek... :nagymosoly:

A gyorsulós helyszín amúgy se volt lejtõs! :duhos:
Egy kis szervizút, bárki megnézheti hogy nem lejt semerre... :nyelv:

Egyébként tényleg elég nehéz vízszintes terepet találni (föltéve, ha valaki nem lakik pl. Orosházán vagy épp Szegeden). Szemre nehéz belõni. Van egy egyszerû módja a leellenõrzésnek: mérni mindkét irányban. Mondjuk egy 60-100-at négyesben, az nem vesz sem sok idõt, sem hosszú utat igénybe. Szal leméred mindkét irányban, és ha 1-2 tizednél (ami a mérési tolerancia) nincs nagyobb eltérés a két érték között, akkor az út vízszintes. Ja és akkor komoly szél sincs  :)

Pont Szeged és OH között, a 47-esen van négy dimb-domb az úton :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.02.23 09:12:13
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"

Repülõrajtos, 60-ról 80-120:

I. 15.64
II. 15.57

80-ról indítva tényleg érezhetõen rosszabb.

Ez korrektnek hangzik, az e12 van annyival kövérebb, hogy az 1.6-os hozza az 1.4 e11 adatait...

Ez annyira így van, hogy visszaemlékezve az elsõ tököli tali gyorsulásijára, az 1,6 kombimmal egy 1,4 E11 -re alig tudtam 1-1,5m -t ráverni a gorsulási táv végéig!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.02.23 09:18:00

Na, pont ezért szemeztem anno én is egy 1.6-os E11-essel. :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 11:07:15
Idézetet írta: "Tamás69"

Ez annyira így van, hogy visszaemlékezve az elsõ tököli tali gyorsulásijára, az 1,6 kombimmal egy 1,4 E11 -re alig tudtam 1-1,5m -t ráverni a gorsulási táv végéig!

Na jó! De a Tiédnek még úszógumija is volt (kombi), és ahogy a mellékelt ábrán is látszik a 3ajtósok elég fittek az e12szériából... :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.02.23 11:30:58
Idézetet írta: "Tamás69"
Ez annyira így van, hogy visszaemlékezve az elsõ tököli tali gyorsulásijára, az 1,6 kombimmal egy 1,4 E11 -re alig tudtam 1-1,5m -t ráverni a gorsulási táv végéig!

Az jo kis tali volt. En arra emlekszem, hogy 1,8-as Verso (MiCKEY regi autoja) es 1,8-as avensis mellett is elmentem :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 12:14:31
Idézetet írta: "wolfman"
Nu.

Megjöttem a rugalmassági adatokkal. Mivel nem tudtam, hogy melyiket kell nézni, így csináltam repülõrajtos 80-120-at is (60-ról), meg 80-120-at simán.

Kétszer mértem, megítélésem szerint sík terepen, oda és vissza.

Sima 80-120:

I. 17.94
II. 16.48

Repülõrajtos, 60-ról 80-120:

I. 15.64
II. 15.57

80-ról indítva tényleg érezhetõen rosszabb.

Az utóbbi a reális. Mondom, ezt repülõrajttal mérik mindig, mert máshogy nem lenne értelme, ha figyelembe veszed, hogy a mérés mit akar megmutatni (a motor húzóerejét az adott fokozatban). (Látszik az elõbbi módszer értelmetlensége abból is, hogy míg a két repülõrajtos mérésed eredménye egyforma, addig a két nem-repülõrajtos között ott van az a majdnem másfél mp különbség.)

Amúgy jó kis méricskélési lavina indult itt el, ez tetszik :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.23 12:19:46
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.02.23 12:50:08
Idézetet írta: "Kgabe"
Na, pont ezért szemeztem anno én is egy 1.6-os E11-essel. :D

Ezt én is elfogadnám (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1034507&command=ugras&screenwidth=1680). Persze nem ennyiért. :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.23 12:56:00
Idézetet írta: "leszilaci"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:
Ma hazafele majd megnézem :)
És majd földobom a videjót.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.23 13:45:52
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Kgabe"
Na, pont ezért szemeztem anno én is egy 1.6-os E11-essel. :D

Ezt én is elfogadnám (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1034507&command=ugras&screenwidth=1680). Persze nem ennyiért. :roll:
Hát megkérik az árát, de a leírtak bizalomgerjesztõek, 2-ért már sztem el lehet vinni, persze ilyen limitált szériás doglok árát nehéz megsaccolni az alapmodellhez képest.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 14:41:26
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)

Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:

Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:

Ja, ez gyakorlatilag pontosan 15 mp. Ez is jobb, mint a teszt-eredmény. Méghozzá erõsen. 20 mp körüli adatra emlékszem (ami egyébként teljesen OK egy 1.3-as kiskocsitól).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.02.23 14:46:48
Idézetet írta: "KLaco"
Hát megkérik az árát, de a leírtak bizalomgerjesztõek, 2-ért már sztem el lehet vinni, persze ilyen limitált szériás doglok árát nehéz megsaccolni az alapmodellhez képest.

Ha abból indulok ki, hogy a tuningolt, egyedinek nevezhetõ autókba beleölt pénzt sem szokta nagyon tolerálni a piac, akkor a limitáltakat sem kellene nagyon ár fölött kínálni. Ha belegondolok, hogy az enyém nem nagyon ér 2,3-nál többet, ez a kocsi 2 milláért is nagyon drága. Persze nagyon tetszik, normálisabb felnikkel imádnám.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.23 15:12:36
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "wolfman"
Nu.

Megjöttem a rugalmassági adatokkal. Mivel nem tudtam, hogy melyiket kell nézni, így csináltam repülõrajtos 80-120-at is (60-ról), meg 80-120-at simán.

Kétszer mértem, megítélésem szerint sík terepen, oda és vissza.

Sima 80-120:

I. 17.94
II. 16.48

Repülõrajtos, 60-ról 80-120:

I. 15.64
II. 15.57

80-ról indítva tényleg érezhetõen rosszabb.

Az utóbbi a reális. Mondom, ezt repülõrajttal mérik mindig, mert máshogy nem lenne értelme, ha figyelembe veszed, hogy a mérés mit akar megmutatni (a motor húzóerejét az adott fokozatban). (Látszik az elõbbi módszer értelmetlensége abból is, hogy míg a két repülõrajtos mérésed eredménye egyforma, addig a két nem-repülõrajtos között ott van az a majdnem másfél mp különbség.)

Amúgy jó kis méricskélési lavina indult itt el, ez tetszik :D

Mondjuk asszem épp Te voltál, aki mondta, hogy na most akkor nekiugrik méricskélni...  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 15:12:54
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Kgabe"
Na, pont ezért szemeztem anno én is egy 1.6-os E11-essel. :D

Ezt én is elfogadnám (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1034507&command=ugras&screenwidth=1680). Persze nem ennyiért. :roll:
Hát megkérik az árát, de a leírtak bizalomgerjesztõek, 2-ért már sztem el lehet vinni, persze ilyen limitált szériás doglok árát nehéz megsaccolni az alapmodellhez képest.

Ez el van tévedve jó félmillióval. A kivitel valóban ritka, de annyira azért nem, õsszel láttam egy ugyanilyet pécsi kereskedésben, közepes állapotban, 1.5-ért. És az 2001-es volt, ha jól emlékszem. Ja, és hogy 5.5-6.0 literes fogyasztás? Azt elfelejtette hozzátenni, hogy országúton 100 körül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 15:15:27
Idézetet írta: "wolfman"
Idézetet írta: "Palaczk"
Amúgy jó kis méricskélési lavina indult itt el, ez tetszik :D

Mondjuk asszem épp Te voltál, aki mondta, hogy na most akkor nekiugrik méricskélni...  :pofa:

Ezt mikor írtam? Én már leméricskéltem mindent régebben, Camryn, Carinán, Corollán. Utána mindig írogattam is az adatokat, illetve némelyiket összehasonlításként nemrég is említettem. Asszem azt írtam, hogy videókat fogok most majd még csinálni. Majd csinálok is, hamarosan :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.23 15:15:44
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "KLaco"
Hát megkérik az árát, de a leírtak bizalomgerjesztõek, 2-ért már sztem el lehet vinni, persze ilyen limitált szériás doglok árát nehéz megsaccolni az alapmodellhez képest.

Ha abból indulok ki, hogy a tuningolt, egyedinek nevezhetõ autókba beleölt pénzt sem szokta nagyon tolerálni a piac, akkor a limitáltakat sem kellene nagyon ár fölött kínálni. Ha belegondolok, hogy az enyém nem nagyon ér 2,3-nál többet, ez a kocsi 2 milláért is nagyon drága. Persze nagyon tetszik, normálisabb felnikkel imádnám.

Na igen. Ami miatt többet ér, az az, hogy ez nem sufnituning, hanem gyárilag van így összerakva. Nincs gányolás, nincs faragás.

Nekem nagyon tetszik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.23 16:29:14
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)
Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:
Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:

Ja, ez gyakorlatilag pontosan 15 mp. Ez is jobb, mint a teszt-eredmény. Méghozzá erõsen. 20 mp körüli adatra emlékszem (ami egyébként teljesen OK egy 1.3-as kiskocsitól).
Érdekes, hogy Peti500 autója is rugalmasabb meg az enyém is, mint a teszt adat  :hmm: Lehet hogy a tesztekben 5-ajtós kocsikat teszteltek, és Petié meg az enyém is 3 ajtós, és könnyebb, emiatt...   :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.23 16:58:56
Idézetet írta: "leszilaci"

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:

Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.02.23 17:30:10
Idézetet írta: "Palaczk"
Ez el van tévedve jó félmillióval. A kivitel valóban ritka, de annyira azért nem, õsszel láttam egy ugyanilyet pécsi kereskedésben, közepes állapotban, 1.5-ért. És az 2001-es volt, ha jól emlékszem. Ja, és hogy 5.5-6.0 literes fogyasztás? Azt elfelejtette hozzátenni, hogy országúton 100 körül.
Nem néztem mostanában a Cori árakat, de ezek szerint itt az ideje  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.23 18:27:53

Ha az egy arany színû volt, azt én is néztem nagyon! Csak nem tudtam lemenni megnézni közelebbrõl, mert már nem volt verdám. Ígérgette a fazon, hogy felhozzák Pestre, aztán nem lett belõle semmi.

Bár úgy emlékszem, az még men VVTi volt. Meg valahogy a felnik sem voltak az igazik rajta. Olyan volt, mintha nem gyáriak lettek volna.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.23 18:29:19
A Yaris elparittyázik III-ban 140-nel? Mi a szösz... Vagy rosszul emlékszem, hogy a Corik III-ban 120-nál szabályoznak?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 18:57:10
Idézetet írta: "wolfman"
A Yaris elparittyázik III-ban 140-nel? Mi a szösz... Vagy rosszul emlékszem, hogy a Corik III-ban 120-nál szabályoznak?

Ment az volna még tovább is, sehol még a pirosmezõ :D  amúgy a Cori 130után tilt ha jól emlékszem, a Yaris meg 2esbe is kiló fölé megy, a Corolla meg 90akárhánynál tilt... :duhos:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 19:00:42
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "leszilaci"

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:

Jól megy! Kis zene alatta, eeeezaz... :jive:

Én is méricskélném már a Yariszt, de egyelõre betegállományba vagyok, addig meg nincs durvulás, csak lájtosan mindent... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 19:02:51
Egy kis fogyi adat: kb. 10liter… (9.6-9.7)
Gondolom nem kell ecsetelnem miért... :dancing:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.23 19:15:48
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
A Yaris elparittyázik III-ban 140-nel? Mi a szösz... Vagy rosszul emlékszem, hogy a Corik III-ban 120-nál szabályoznak?

Ment az volna még tovább is, sehol még a pirosmezõ :D  amúgy a Cori 130után tilt ha jól emlékszem, a Yaris meg 2esbe is kiló fölé megy, a Corolla meg 90akárhánynál tilt... :duhos:
Ment volna még :D a 3. 156-nál szabályot le  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 21:04:36
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
off Csináltam rugalmasságot Yarissal :)
nemtom hány mp, mert nincs stopperem :)

Ez kb. annyi, mint az enyém... :shock:
Én is olyan 15-16mp-et mértem... (mondjuk a Tiéd inkább 15)
Ehhez mit szólsz Palaczk??? :hmm:
Ui.: Nemsokára én is csinálok Yariszos videókat... :nagymosoly:  
Ma mentem a Kicsivel, valami iszonyat hogy elvan lustulva, elõbb majd be kell járatni... :ordog:

Ja, ez gyakorlatilag pontosan 15 mp. Ez is jobb, mint a teszt-eredmény. Méghozzá erõsen. 20 mp körüli adatra emlékszem (ami egyébként teljesen OK egy 1.3-as kiskocsitól).
Érdekes, hogy Peti500 autója is rugalmasabb meg az enyém is, mint a teszt adat  :hmm: Lehet hogy a tesztekben 5-ajtós kocsikat teszteltek, és Petié meg az enyém is 3 ajtós, és könnyebb, emiatt...   :pofa:

Nézd, én nem tudom a magyarázatot. Elvileg ezt a rugalmasság-mérést csak egyféleképpen lehet csinálni, nem bonyolult, és nem nagyon van mit elrontani rajta. Na mármost, tényleg nem azért mondom, de amit én eddig méricskéltem, az aránylag közel volt a teszt-mérésekhez (pl. a Corolláé, mind a 60-100, mind a 80-120 mérésem 1.5 mp-n belül van a teszt mérésekhez képest). Ehhez képest nektek jóval jobb értékek jönnek ki, pl. közben találtam három Yaris 1.3-as tesztet is, és 20-23 mp közötti értékek vannak bennünk a 80-120 rugalmasságra ötösben. Most akkor vagy tényleg sokkal jobban mennek a ti autóitok (a teszteket mindig alig futott tesztautókkal végzik, bár nekem az 5-8 mp különbség így is nagynak tûnik), vagy tudtotokon kívül lejtõn mértetek, vagy hátszél volt, vagy nem tudom :rolleyes: ...Mert hát az tény, hogy a videó ott van, azon nincs mit félreérteni, csak le kell mérni az idõt. Nincs mit megkérdõjelezni rajta, csak nem értem, hogy miért annyi, amennyi.

Egyébként Peti adata azért értelmezhetõ nehezebben, mert nincs 1.4-es teszt adatom. De az tény, hogy 1.6-os van kettõ is, és abban ugyanilyen értékek szerepelnek. Mondjuk, ennyi különbséget indokolhat, hogy kifogott egy erõs kocsit. Némi szórás tényleg lehet, teszt és teszt között is szoktak lenni akár két-három másodperces különbségek is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 21:10:44
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
A Yaris elparittyázik III-ban 140-nel? Mi a szösz... Vagy rosszul emlékszem, hogy a Corik III-ban 120-nál szabályoznak?

Ment az volna még tovább is, sehol még a pirosmezõ :D  amúgy a Cori 130után tilt ha jól emlékszem, a Yaris meg 2esbe is kiló fölé megy, a Corolla meg 90akárhánynál tilt... :duhos:
Ment volna még :D a 3. 156-nál szabályot le  :wink:

Nem semmi, hogy ilyen hosszú hármas van benne :o ... lemértem a videón a 60-100-at, 7.3 mp jött ki. Ez is marha jó érték, az 1.4-es dízel Corolláé 6.0, a kétliteres benzines Carina E-é 6.6, az 1.6-os benzines Carina E-é 8.3! Tényleg megy az autód mint állat :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.23 21:17:58
Meg sportauspuff. Valamit az is csak lök a Peti verdáján...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.23 22:27:08
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "leszilaci"

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:

Jól megy! Kis zene alatta, eeeezaz... :jive:

Én is méricskélném már a Yariszt, de egyelõre betegállományba vagyok, addig meg nincs durvulás, csak lájtosan mindent... :wink:

Kíváncsian várom neked mit sikerûl mérni a Yarissal :) Addig is jobbulást!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 23:05:01
Idézetet írta: "wolfman"
Meg sportauspuff. Valamit az is csak lök a Peti verdáján...

 :mrgreen:

És a piros Toyota embléma hátul??? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 23:07:15
Idézetet írta: "Deep Rush"

Kíváncsian várom neked mit sikerûl mérni a Yarissal :) Addig is jobbulást!

Tenx! :szemez:
Elõtte persze be kell járatnom :vezetes:  aztán kitekerem belõle a maximumot... :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 23:10:54
Idézetet írta: "Palaczk"

Egyébként Peti adata azért értelmezhetõ nehezebben, mert nincs 1.4-es teszt adatom. De az tény, hogy 1.6-os van kettõ is, és abban ugyanilyen értékek szerepelnek. Mondjuk, ennyi különbséget indokolhat, hogy kifogott egy erõs kocsit. Némi szórás tényleg lehet, teszt és teszt között is szoktak lenni akár két-három másodperces különbségek is.

Én mindig éreztem, hogy (magához képest) jól megy a kocsi, tán emlékszel: tavaly is írtam, hogy más 1.4vvti-t le tudok nyomni, sõt az 1.6-os is mikor nálam volt, nem éreztem -annyival- erõsebbnek... :hmm:
Mondjuk marhára szubjektív dolgok ezek... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.23 23:28:38

Annyira mégsem szubjektívek, mint az most a számokból kiderült ;) ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.23 23:44:09
Idézetet írta: "Palaczk"

Annyira mégsem szubjektívek, mint az most a számokból kiderült ;) ...

Le kéne tesztelni egy 1.6-ost is, hogy mit tud... :hmm:
E12es Corolla (ami persze nem TS) ilyen piroslámpás gyorsulgatásnál csak egyszer hagyott le, én azt hittem 1.6-os volt, aztán lehet nagyd4d...
És mivel bömbölt a zene, nem figyeltem a motorhangjára... :mrgreen:
De az tuti hogy 10alatt gyorsult...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.02.24 09:06:01
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
A Yaris elparittyázik III-ban 140-nel? Mi a szösz... Vagy rosszul emlékszem, hogy a Corik III-ban 120-nál szabályoznak?

Ment az volna még tovább is, sehol még a pirosmezõ :D  amúgy a Cori 130után tilt ha jól emlékszem, a Yaris meg 2esbe is kiló fölé megy, a Corolla meg 90akárhánynál tilt... :duhos:
Ment volna még :D a 3. 156-nál szabályot le  :wink:

Nem semmi, hogy ilyen hosszú hármas van benne :o ... lemértem a videón a 60-100-at, 7.3 mp jött ki. Ez is marha jó érték, az 1.4-es dízel Corolláé 6.0, a kétliteres benzines Carina E-é 6.6, az 1.6-os benzines Carina E-é 8.3! Tényleg megy az autód mint állat :D

Kösz a dicsérõ szavakat :D (csak ne túl hangosan, mert el bízza magát a kis yaris :D)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.24 11:31:36
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Annyira mégsem szubjektívek, mint az most a számokból kiderült ;) ...

Le kéne tesztelni egy 1.6-ost is, hogy mit tud... :hmm:
E12es Corolla (ami persze nem TS) ilyen piroslámpás gyorsulgatásnál csak egyszer hagyott le, én azt hittem 1.6-os volt, aztán lehet nagyd4d...
És mivel bömbölt a zene, nem figyeltem a motorhangjára... :mrgreen:
De az tuti hogy 10alatt gyorsult...

Annak idején Tamás69 az 1.6-os kombi Corollájával négyesben 60-100-on 9.5-öt, ötösben 80-120-on 13.0-t mért. Hármasban 60-ról 100-ra pedig 6.5-öt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.24 11:47:04
Idézetet írta: "Palaczk"

Annak idején Tamás69 az 1.6-os kombi Corollájával négyesben 60-100-on 9.5-öt, ötösben 80-120-on 13.0-t mért. Hármasban 60-ról 100-ra pedig 6.5-öt.

Akkor lehet, mégis 10alá lehet gyorsulni az 1.6-al??? :wink:
Mert azt mondtad, dehogy lehet, viszont eddig nagyon úgy néz ki, hogy a gyári értékeket gyakorlatilag az összes verzió (TS, 1.4, 1.6, 2.0d4d vagy Yaris 1.3) megfejeli... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.24 12:00:58

Hát ha a tiéddel lehet 10.5 (vagy 10.3, vagy mennyi volt) alatt 100-ra menni, akkor tutira van olyan 1.6-os, ami 10 alatt van 100-on. Igen, azt írtam hogy dehogy lehet, úgy tûnik, tévedtem. Ezzel együtt számomra kicsit döbbenetes ez az egész. Hülye a gyár, vagy mi, hogy nagyobb értékeket ad meg? A másik dolog, hogy úgy tûnik, az általam személyesen is próbált autók közül (Camry, jóbarátom Camryje, Carinánk, jóbarátom Carinája, jóbarátném Corollája) egyik sem tartozik a gyári adatokat felülmúlni képes kategóriába :hmm: ...pech.

Persze kicsi eltérésekrõl beszélünk, ez hihetõvé teszi a dolgot. De az biztos, hogy én többet senkinek, aki állítja, hogy 200-at megy pl. az 1.6-os Carinája, nem fogom többet azt írni, hogy ez lehetetlen :roll: ...maximum kicsit érthetetlen, de nagyon úgy tûnik, hogy mégsem lehetetlen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.24 12:34:33

Pedig látod, a legkézzelfoghatóbb dolog: a TS... :roll:

Több tesztbe is leírták, hogy simán felülmúlja a gyári gyorsulást, és nem tizedekkel :nana:  mondjuk ott még lehet a marketingre fogni, hogy ne legyen házon belül harc a Celicával.

Amúgy jóbarátnéd Corollája is jobban gyorsul :wink:  bár nemtom mennyi a gyári d4dMMT értéke, de nem ilyen 12körül van az tuti...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.24 13:17:02
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "leszilaci"

3-as fokozatban nem próbálod ki mit megy 80-120 sprinten? :vezetes:

:magasztal:  :10:
és a zene is ott van :kacsint:
szépen megy :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.24 15:43:28
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"

Hát ha a tiéddel lehet 10.5 (vagy 10.3, vagy mennyi volt) alatt 100-ra menni, akkor tutira van olyan 1.6-os, ami 10 alatt van 100-on. Igen, azt írtam hogy dehogy lehet, úgy tûnik, tévedtem. Ezzel együtt számomra kicsit döbbenetes ez az egész. Hülye a gyár, vagy mi, hogy nagyobb értékeket ad meg? A másik dolog, hogy úgy tûnik, az általam személyesen is próbált autók közül (Camry, jóbarátom Camryje, Carinánk, jóbarátom Carinája, jóbarátném Corollája) egyik sem tartozik a gyári adatokat felülmúlni képes kategóriába :hmm: ...pech.

Persze kicsi eltérésekrõl beszélünk, ez hihetõvé teszi a dolgot. De az biztos, hogy én többet senkinek, aki állítja, hogy 200-at megy pl. az 1.6-os Carinája, nem fogom többet azt írni, hogy ez lehetetlen :roll: ...maximum kicsit érthetetlen, de nagyon úgy tûnik, hogy mégsem lehetetlen.

Pedig látod, a legkézzelfoghatóbb dolog: a TS... :roll:

Több tesztbe is leírták, hogy simán felülmúlja a gyári gyorsulást, és nem tizedekkel :nana:  mondjuk ott még lehet a marketingre fogni, hogy ne legyen házon belül harc a Celicával.

Amúgy jóbarátnéd Corollája is jobban gyorsul :wink:  bár nemtom mennyi a gyári d4dMMT értéke, de nem ilyen 12körül van az tuti...

Ja, a TS, az világos történet. És az 1.4-es dízel is annak látszik, mert minden tesztben jobban megy a gyári adatnál. Az én 12.1-em csak óra szerint 100-ig van mérve, szal a kocsi reális tudása 13 körül lehet, de ugye ez is jobb, mint amit az MMT váltósra megad a gyár. Ugyanakkor ott van pl. az 1.6 benzines, amelyiknél a tesztek eredménye egybe szokott esni a gyári adattal. Szóval heterogén az ábra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.25 00:49:08
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
Meg sportauspuff. Valamit az is csak lök a Peti verdáján...

 :mrgreen:

És a piros Toyota embléma hátul??? :hmm:

Ahha!

Azt nem mondtad, hogy van matrinya-tuningod! Az legalább 5 mentális lóerõ!  :nagymosoly:

És mi az? Nó fír?  :shock:

 :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.25 01:05:40
Idézetet írta: "wolfman"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"
Meg sportauspuff. Valamit az is csak lök a Peti verdáján...

 :mrgreen:
És a piros Toyota embléma hátul??? :hmm:

Ahha!
Azt nem mondtad, hogy van matrinya-tuningod! Az legalább 5 mentális lóerõ!  :nagymosoly:
És mi az? Nó fír?  :shock:
 :pofa:

Mondom egy piros TOYOTA embléma! :nana:  :nagymosoly:  
Semmi matri-cica... :nene:
Kevesebben is kóstolnak be, elvégre aki tudja mit jelent... :twisted:  :lol:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.25 01:40:34
Te hogyhogy nem alszol?  :mivan:  :nagymosoly:

Hát az az igazság, hogy én nemtom, mi hogy megy, meg mire mit írnak, de elég meggyõzõ élményben volt részem pénteken éjjel.

Battyogok hazafelé olyan 10 körül, a múltkor is kb 11-ig tartott a mikro-tali, mondom bekukkantok, hátha még ott vannak a többiek. Nem voltak, nekem meg nem votl kedvem hazamenni. Misi kocsija már ott pihegett a ház elõtt, neke meg van még egy baráti társaságom még a vw-s idõszaból, azok meg a Hengermalom úti McDonald's-ban szoktak kajálni (én nem értem, az összes autós összejövetel mekiben szokott lenni?  :nagymosoly: )

Szóval már a Kerepesin megtaláltam magamnak egy A4-es Avant Audit, ami nyomta neki. Csühös volt, utána mentem. Nem mondom, hogy nem lépett le, de sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. Alig tudott elmenni. Ha belegondolok, hány millióval fizetett többet ezért a kb. fél másodpercért... :twisted:

No ezen felbuzdulva gondoltam teszek még egy kört. Elmentem a Vácin kifelé, egyszercsak látom ám, hogy szembõl két autó mint az állat... mondom nocsak. Megyek tovább, és a Toyota Supernél lévõ bentinkúton egy halom ember, álldigálnak az út szélén. Befordulok a kúthoz.  :shock:  Uramatyám mondom ennyi Imprezát még a szalonban sem látni. Tuning Swiftek, Mercik, meg mindenféle verdák, szakadt E-Kadett grafit színû felnivel, ültetve, alatta kályhacsõ, becsövezett BMW (ezt késõbb le is kapcsolták...  :nagymosoly: )

Gondoltam nézelõdök még egy kicsit, mentem a Vácin vagy három kört, de mindig velem szemben érkeztek a sietõs párosok, meg aztán volt ott olyan is, amelyik csúnyán sziszegett, az akkor is úgy ment volna el mellettem, mintha álltam volna...

No egy szó, mint száz, valszeg beleakadtam a szokásos pénteki illegál gyorsulási versenybe. Muris volt látni, ahogy egyébként normálisan közlekedõ emberek is elkezdték nyomni neki.

Aztán gondoltam, én is kipróbálom. Találtam végre egy olyan párost, akik mögé beállhatok, és nem alázza porba az önbecsülésem. Egy Honda Civic, meg egy zöld B-Vectra mentek egymás mellett.

Én nem úgy startoltam, mint Te, nem leugrottam a kuplungról, hanem csak óvatosan, de - amellett, hogy a gumik elöl kettesben még elég hosszan megnyikkantak - a Vectrát otthagytam, a Civic után meg tudtam menni (érdekes volt hallani, hogy ahol minden normális autó kifogy a fordulatból, ott a Honda még vígan muzsikál.....mondom válts már, vazzeg, szétpörög! de nem, az csak nyomta)

Két-három lámpánál is mentünk (illetve mentek), úgyhogy elég meggyõzõ volt. Vigyorogtam is, mint a vadalma.  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:

Lehet ám ettõl, hoyg mind az Audi, mind a másik két autó csak úgy lájtosan nyomta neki, de nem valószínû. Pláne, hogy a Vectra, meg a Civic oda ment a benzinúthoz...

Szóval 1.4-1.4, de nem olyan rossz ám...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.25 18:24:00
Idézetet írta: "wolfman"
Te hogyhogy nem alszol?  :mivan:  :nagymosoly:

Hát az az igazság, hogy én nemtom, mi hogy megy, meg mire mit írnak, de elég meggyõzõ élményben volt részem pénteken éjjel...

Hajnali 2 elõtt nem nagyon fekszem... :vag2:

A péntek/szombat esti láz szokványosnak mondható, én nem szeretem :?  olyankor tényleg mindenki meghülyül, a múltkor egy szakadt, ezeréves dízel kombi Volvo próbált kóstolgatni, frankón gyorsult... :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.26 16:19:01

Azóta összeakadtam egy VTi-vel is. Háááát, ahhoz képest, hogy jó 60 lóerõvel több van benne, nem produkált állva hagyásos gyorsulásokat. Elment, de szerintem inkább nagyobb sebességnél mutatkozik az erõfölénye.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.26 21:23:59
Idézetet írta: "wolfman"
Hát az az igazság, hogy én nemtom, mi hogy megy, meg mire mit írnak, de elég meggyõzõ élményben volt részem pénteken éjjel.

Nézd, OK hogy "csak" 1.4-es, de azért ez a 97 lovas VVTi ebben az aránylag kicsi és könnyû E11-es kasztniban elég fürge tud lenni. A mostani generáció 1.6-osait simán meg tudod ezzel viccelni. Ami az A4 Avantot illeti, az például lehetett 1.6-os, de szerintem nem az volt, mert akkor te hagytad volna ott õt, és nem fordítva ;) ...

A másik dolog meg, hogy két autó között hatalmas erõkülönbségnek kell lennie ahhoz, hogy az erõsebbik tényleg látványosan, hirtelen el tudjon húzni. Ha olyan autóval állsz le gyorsulni, amely pl. 0-100-on 1.5-2 mp körüli idõvel megy jobban, mint a tiéd, akkor az csak fokozatosan fog elszakadni tõled, ahogy növekszik a sebesség. Ez a 0-100 eléggé becsapós egy adat, nehéz ennek alapján elképzelni, hogy hogyan néz ki a két autó gyorsulása a valóságban, fej fej mellõl. Ami már kicsit többet mond, az a 0-400 meg a 0-1000 méteres adat, de ilyet meg ugye nehezebb találni, mert amit mindenhol elsõnek megadnak, az a 0-100.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.26 21:42:10
Délután csináltam két videót a Camryvel is. Most rakosgatom föl a Youtube-ra, szerintem holnap már fönn lesznek a Camrys topikban!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.26 23:40:04
Idézetet írta: "wolfman"

Azóta összeakadtam egy VTi-vel is. Háááát, ahhoz képest, hogy jó 60 lóerõvel több van benne, nem produkált állva hagyásos gyorsulásokat. Elment, de szerintem inkább nagyobb sebességnél mutatkozik az erõfölénye.  :pofa:

Ezzel azért vigyázz! :nana:
A Civicbe kismillió motorvariáns volt, lehetett az 1.5-ös 100-110lovas, vagy 1.6-os 120-130... :hmm:

A 160lovas vtec elég keményet lép, még anno én is az elõzõ off kocsimmal megszenvedtem velük, pedig az 7alatt ment 100ra... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.27 10:35:26
Fönt vannak a videók :arrow: Camry topik :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.27 16:59:54
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "wolfman"

Azóta összeakadtam egy VTi-vel is. Háááát, ahhoz képest, hogy jó 60 lóerõvel több van benne, nem produkált állva hagyásos gyorsulásokat. Elment, de szerintem inkább nagyobb sebességnél mutatkozik az erõfölénye.  :pofa:

Ezzel azért vigyázz! :nana:
A Civicbe kismillió motorvariáns volt, lehetett az 1.5-ös 100-110lovas, vagy 1.6-os 120-130... :hmm:

A 160lovas vtec elég keményet lép, még anno én is az elõzõ off kocsimmal megszenvedtem velük, pedig az 7alatt ment 100ra... :?

Hidd el nekem: egész biztos, hogy 160 lovas volt...  :nagymosoly:

Tényleg nem lehetett volna utolérni az 1.4-gyel, ha üres pályán nyomja neki. Ezért mondom, hogy nagyobb sebességnél az még bõven virgonc volt, amikor én már nem nyomtam jobban neki, be ne vérezzen a szeme...  :mivan:

Inkább arról lehet szó, amit Palaczk írt, hogy a 0-100 nem olyan látványos, mint egy 400, vagy 1000 méter. Nem mondom, gyorsulásban is otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat, de közel sem úgy, hogy azt érztem volna, hogy álva hagytak.

Az Ódi az meg tuti csühös volt, mer füstölt, mint a veszedelem... Monnyuk nem annyira, mint az én öreg kettes Golfom ano. Na az mögött refizhetett akárki, nem sok semit látott...    :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.27 19:05:37
Idézetet írta: "wolfman"
Nem mondom, gyorsulásban is otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat, de közel sem úgy, hogy azt érztem volna, hogy álva hagytak.

Azért ez finoman szólva nagyon szubjektív, hogy valaki mikor érzi úgy, hogy "állva hagyták" ;) ...Úgy tûnik, neked ehhez minimum egy 911 Turboval kellene gyorsulnod :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.02.27 19:33:57
Idézetet írta: "wolfman"
... Monnyuk nem annyira, mint az én öreg kettes Golfom ano. Na az mögött refizhetett akárki, nem sok semit látott...    :nagymosoly:
múlt héten láttam egy dizel 2-es golfot a következõ felirattal: köd elöttem, füst utánam lehet,h a Te ex-kocsid volt :nagymosoly:  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.02.27 20:55:09
"Azóta összeakadtam egy VTi-vel is. Háááát, ahhoz képest, hogy jó 60 lóerõvel több van benne, nem produkált állva hagyásos gyorsulásokat"

Hát szegénynek el kell verekednie magát a 6000-es fordulatig, aztán jön a v-tech, meg a pokol 8ezer valahányig, utána a váltásoknál már jó fordulatszám tartományban van...szóval ezért érezted, hogy nem ment el annyira indulásnál..és igen utána elment volna nagyon :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.28 17:02:03
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "wolfman"
Nem mondom, gyorsulásban is otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat, de közel sem úgy, hogy azt érztem volna, hogy álva hagytak.

Azért ez finoman szólva nagyon szubjektív, hogy valaki mikor érzi úgy, hogy "állva hagyták" ;) ...Úgy tûnik, neked ehhez minimum egy 911 Turboval kellene gyorsulnod :nagymosoly:

 :shock:

Na kösz...  :nagymosoly:

Amúgy léptek már le csúnyán engemet. Ez nem olyan volt. Tényleg jól ment az autó, csak - ahhoz képest, ahogy istenítik - nem volt akkora ász. Szóval csak a híre alapján vártam többet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.28 17:05:25
Idézetet írta: "leszilaci"
Idézetet írta: "wolfman"
... Monnyuk nem annyira, mint az én öreg kettes Golfom ano. Na az mögött refizhetett akárki, nem sok semit látott...    :nagymosoly:
múlt héten láttam egy dizel 2-es golfot a következõ felirattal: köd elöttem, füst utánam lehet,h a Te ex-kocsid volt :nagymosoly:  :kacsint:

Az lehet. Állat motoros haverom levette a gyújtást a Lánchídi alagútban, aztán visszatette... mindezt a nyitott oldalablakom mellett. Hát... átugrottam az anyósülésre, de a bosszú nem váratott sokáig: ahogy mögém került, vissza kettõ, kövérgáz, aztán kapargathatta a kormot a plexijérõl...  :nagymosoly:

Jó kis autó volt az. Csak ha siettem (ritka volt, azzal nem nagyon lehetett), magam mögött nem mentem volna szívesen...  :twisted:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.02.28 17:07:01
Idézetet írta: "mykos"
"Azóta összeakadtam egy VTi-vel is. Háááát, ahhoz képest, hogy jó 60 lóerõvel több van benne, nem produkált állva hagyásos gyorsulásokat"

Hát szegénynek el kell verekednie magát a 6000-es fordulatig, aztán jön a v-tech, meg a pokol 8ezer valahányig, utána a váltásoknál már jó fordulatszám tartományban van...szóval ezért érezted, hogy nem ment el annyira indulásnál..és igen utána elment volna nagyon :)

El is ment az nagyon, csak az elején tudtam vele tartani a tempót...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.28 21:30:24
Idézetet írta: "wolfman"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "wolfman"
Nem mondom, gyorsulásban is otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat, de közel sem úgy, hogy azt érztem volna, hogy álva hagytak.

Azért ez finoman szólva nagyon szubjektív, hogy valaki mikor érzi úgy, hogy "állva hagyták" ;) ...Úgy tûnik, neked ehhez minimum egy 911 Turboval kellene gyorsulnod :nagymosoly:

 :shock:

Na kösz...  :nagymosoly:

Amúgy léptek már le csúnyán engemet. Ez nem olyan volt. Tényleg jól ment az autó, csak - ahhoz képest, ahogy istenítik - nem volt akkora ász. Szóval csak a híre alapján vártam többet.

Jóvan, csak vicc volt :wink: ... Amúgy tényleg abban lehet a "titok" nyitja, amit mykos írt a Honda karakterisztikájáról. Annak fordulat kell ahhoz hogy meginduljon, mégpedig sok. Nyomatéka nem nagyon van, úgyhogy alacsony fordulaton nem is megy annyira. Egyesben közvetlenül indulás után, úgy kábé 4-5 ezres fordulatig nincs igazán komoly fölényben a te motorodhoz képest. Utána ugrik el. Dehát te is ezt tapasztaltad.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.02.28 21:56:50
Idézetet írta: "Palaczk"
Egyesben közvetlenül indulás után, úgy kábé 4-5 ezres fordulatig nincs igazán komoly fölényben a te motorodhoz képest. Utána ugrik el. Dehát te is ezt tapasztaltad.

Jó, de gondolom fordulatról indul ha gyorsulni akar :nana:  tehát meddig tart a gyengébb rész, 1-2mp-ig???
1esbe olyat húz a Vtec hogy keresnem kell a gyomrom a hátsó ülésen... :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.02.28 23:52:18

Hát ez pontosan annyi, egy-két másodperces szakasz. Túl nagy fordulatról nem indulhatsz vele, mert akkor csak a kerék füstöl.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.01 11:34:01
Az igaz, hogy amikor elõször akart lelépni, akkor valószínûleg kettesben volt és alacsony fordulaton... Meg úgy hallottam, utána sem erõltette a "startprogramot", max 2000 rpm-rõl indulhatott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.01 12:07:18
Idézetet írta: "wolfman"
Az igaz, hogy amikor elõször akart lelépni, akkor valószínûleg kettesben volt és alacsony fordulaton... Meg úgy hallottam, utána sem erõltette a "startprogramot", max 2000 rpm-rõl indulhatott.

Ja, gondolom, kicsit túl magabiztos lehetett ;) ... Egy 1.6-os E11-essel akár meg is viccelhetted volna az elsõ métereken.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.03.01 23:04:44
Szerintem lép akkorát alapból mint az E11 1.6...bár a nyomatékcsúcsa jó magasan van(7000), a 4A-FE meg híresen alacsonyan kezdi el leadni az ugyan akkora nyomatékát 4A-FE(150Nm), VTi(153Nm) .
http://totalcar.hu/tesztek/civic323/ Azért itt egy összehasonlítás egy bömössel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tondach - 2007.03.02 07:21:35
Srácok!
E12-es Corollámba pontosan hány liter benzin van amikor el kezd világitani a tankolás visszajelzö?
köszi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.03.02 09:29:44
Idézetet írta: "Tondach"
Srácok!
E12-es Corollámba pontosan hány liter benzin van amikor el kezd világitani a tankolás visszajelzö?
köszi

kb. 10 liter.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.03.02 14:08:21
Mérem egy 80-120 4. -et. Na mennyi lett? 15. Kicsit emelkedett az út közben, de naggyiból síknak tekinteném.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.02 14:36:13
Idézetet írta: "KLaco"
Mérem egy 80-120 4. -et. Na mennyi lett? 15. Kicsit emelkedett az út közben, de naggyiból síknak tekinteném.

Nem mérvadó az adat, ha emelkedett az út. De tényleg. Már kis lejtõszög is komoly eltéréseket tud okozni. Sík úton egyébként kábé 12 mp-re saccolnám a kocsid teljesítményét ebben a paraméterben.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.05 16:24:20
Bár nem szoktam részfogyasztási adatokkal zargatni a fórumot, most beírom, mert igen  jó értékek.
Elparittyáztam kb. 400 km-t 98-as benzinnel úgy, hogy az elsõ kb. 40-et városban tettem meg, 9 literes fogysztással ijesztgetett. Aztán kimentem a városból. Pályán egy métert nem mentem, csak közúton, lakott reületen csak átutazóban.

A 400 km-re 5.7-es fogyasztás jött, pontosabban mire visszaértem ide a nagyfaluba, akkora 5.6 volt, csak hát itt elég volt neki 3 lámpa, és visszaugrott 5.7-re...  :nagymosoly:

Tempó 85-95 közötti, 100 fölé csak elõzéskor.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.03.05 20:09:14
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
Mérem egy 80-120 4. -et. Na mennyi lett? 15. Kicsit emelkedett az út közben, de naggyiból síknak tekinteném.

Nem mérvadó az adat, ha emelkedett az út. De tényleg. Már kis lejtõszög is komoly eltéréseket tud okozni. Sík úton egyébként kábé 12 mp-re saccolnám a kocsid teljesítményét ebben a paraméterben.
Közben visszanéztem, még Peti500 "1.6"-os gépe se tud ennyit  :kacsint: Szal annyira nincs rossz erõben a kislány  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.03.05 20:44:45
Idézetet írta: "KLaco"
Közben visszanéztem, még Peti500 "1.6"-os gépe se tud ennyit  :kacsint: Szal annyira nincs rossz erõben a kislány  :nagymosoly:

Nana! :nana:
Peti gépe 5-ösbe ment annyit!
Lejtõn pedig 2mp-el jobbat... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.03.05 21:45:59
Hát ezaz...én is megnéztem a 80-120-at 4-esben..80-ra beállva majd onnan padló 12.8sec, 5-ösben ez már csak roszabb lenne, meg se nézem :sunyi:  ver2.0:Megnéztem, repülõrajt 60-ról: 17 sec.

[OFF] Most hoztam vissza a fõnököm vacsi új off mini cooper S-ét...akármit cisnálok a corimmal ezután nagyon nem akar menni :elkeseredett: mondjuk kanyarban szépen megcsóválta a fenekét, ennél a kocsinál tényleg gyúrni kell ha valaki egy kézzel akarja az úton tartani :vag2:  0-100 7.1sec, és ennél jobbat nem is igen lehet kihozni, mert az elindulás egy rémálom vele :shock: [/OFF]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.03.05 23:10:26
Hétvégi fogyasztás: 6,3. Nagyjából országút, kevés város, országúton 100-120, két személy + csomagok, végig klímával, még téli gumival, összesen ~350 km. Szerintem rendben van. 8)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2007.03.06 10:14:24
Hmvhely-Bp, szegedi dugóval, autópályán végig ~160, másfél óra dugóban araszolás, majd hazafele ~140km/h 4személlyel, télikerékkel. 6.6liter jött ki! computer 6.8-at írt!  
Hááát.... voltam már vele elégedettebb is :cry:
Kezd kicsi lenni a cori... Hajtva sokat eszik, ha többen vagyunk, akkor lomha, cserébe nem túl kényelmes, meg nem fér csomag....
de amúgymeg úgy szeretem a kis dögöt :vezetes:  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.06 11:19:40
Télleg az mér van, hogy a BC néha 2 tizeddel "elvéti" a fogyasztást? Nekem már vagy 3-szor elõfordult...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.03.06 11:31:51
Idézetet írta: "wolfman"
Télleg az mér van, hogy a BC néha 2 tizeddel "elvéti" a fogyasztást? Nekem már vagy 3-szor elõfordult...

Örülj neki, hogy csak ennyit téved. A Versók nem ritkán 0,5 lityit is vétenek.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.06 11:56:12
Én már gondoltam arra, hogy esetleg nem mindig ugyanannyit sikerül tankolni, és marad néminemû buborék a tankban, vagy valami... Vagy nem? Olyan határozatlan vagyok....vagy....mégse?  :kormom:
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.03.06 13:12:30
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "wolfman"
Télleg az mér van, hogy a BC néha 2 tizeddel "elvéti" a fogyasztást? Nekem már vagy 3-szor elõfordult...

Örülj neki, hogy csak ennyit téved. A Versók nem ritkán 0,5 lityit is vétenek.

Nekem is fél litert csal, fõleg városban járva. 5.5-et mutat, de 6 liter számolva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.06 13:34:46
Nálam általában fordítva van, azaz többet szokott méricskélni, mint amennyit számolok. De nekem eddig a legtöbb a 0.2 volt, ennél többet nem tévedett.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.03.06 14:02:18
Az enyém általában 1-2 decivel többet mér, mint amennyit kiszámolok. Egyszer volt, amikor szinte teljesen városi használatnál 1 literhez közeli tévedés összejött, de vegyesben nem hibázik ennyit.

Amúgy nem tudom, miért nem halál pontosak ezek a mûszerek. Öcsém OFF Astrája annyira pontosan mér, hogy ha a BC kiírja, hogy 43,6 liter fogyott az utolsó telitankolás óta, akkor pontosan 43,6 litert lehet belepréselni a kocsiba, és az átlagot is ilyen precízen számolja. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2007.03.06 14:31:08
Idézetet írta: "wolfman"
Nálam általában fordítva van, azaz többet szokott méricskélni, mint amennyit számolok. De nekem eddig a legtöbb a 0.2 volt, ennél többet nem tévedett.

velem is pont ez van! vagy pontos, vagy 1-2decivel többet mutat a BC, mint a számolásom, de inkább felfelé csaljon  :tonqe:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.06 14:48:35
Viszont van olyan, hogy csak azért lehet ráfogni, hogy nem pontos, mert nem számol csak tizedre. Mutat 6.5-öt, nekem meg kijön 6.52. Egyszerûen nem értem. Illetve kétszer tapasztaltam olyat, hogy dugóbanállós, vagy taposós menet utáni tankolásnál "szaladt meg". Lehet, hogy ez az oka. De ez akkor sem értem. Milyen alapon mér? Átfolyós rendszerû?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.03.06 22:08:11
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kari - 2007.03.06 23:14:22
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "wolfman"
Télleg az mér van, hogy a BC néha 2 tizeddel "elvéti" a fogyasztást? Nekem már vagy 3-szor elõfordult...

Örülj neki, hogy csak ennyit téved. A Versók nem ritkán 0,5 lityit is vétenek.

Nekem is fél litert csal, fõleg városban járva. 5.5-et mutat, de 6 liter számolva.

Nálam is igy van, úgy látszik a 2006-os sorozatnál ez a normális (ennyi pénzért lehetne pontosabb is)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.03.07 09:24:07
Idézetet írta: "mykos"
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:

Nem egeszen... Az elso injektor-tol jon a jel ami alapjan szamol.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.03.07 09:33:45
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "mykos"
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:

Nem egeszen... Az elso injektor-tol jon a jel ami alapjan szamol.

És a common-rail dízelnél hogy van?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:20:18
Idézetet írta: "mykos"
Hát ezaz...én is megnéztem a 80-120-at 4-esben..80-ra beállva majd onnan padló 12.8sec, 5-ösben ez már csak roszabb lenne, meg se nézem :sunyi:  ver2.0:Megnéztem, repülõrajt 60-ról: 17 sec.

Már beszéltünk errõl, repülõrajttal kell mérni mindig, a másik nem mérvadó. A 80-120 ötösben 17 mp kicsit meglepett, ezt az ugyanilyen motorral szerelt, nehezebb Carinánk 15.5 mp alatt megcsinálja. Nem emelkedett esetleg egy kicsit az út?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:21:30
Idézetet írta: "Satriani"
Hétvégi fogyasztás: 6,3. Nagyjából országút, kevés város, országúton 100-120, két személy + csomagok, végig klímával, még téli gumival, összesen ~350 km. Szerintem rendben van. 8)

Ez tényleg jó érték. A folyamatos klímázásra miért volt szükség?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:25:43
Idézetet írta: "kis_andras"
Hmvhely-Bp, szegedi dugóval, autópályán végig ~160, másfél óra dugóban araszolás, majd hazafele ~140km/h 4személlyel, télikerékkel. 6.6liter jött ki! computer 6.8-at írt!  
Hááát.... voltam már vele elégedettebb is :cry:
Kezd kicsi lenni a cori... Hajtva sokat eszik, ha többen vagyunk, akkor lomha, cserébe nem túl kényelmes, meg nem fér csomag....
de amúgymeg úgy szeretem a kis dögöt :vezetes:  :mrgreen:

Tényleg sokallod ezeket az értékeket? A leírt használat mellett? Tartós 160, másfél óra dugó, 140 megterhelve? Szerintem ehhez képest tökéletesen rendben van a fogyasztás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:30:06
Idézetet írta: "Satriani"
Az enyém általában 1-2 decivel többet mér, mint amennyit kiszámolok. Egyszer volt, amikor szinte teljesen városi használatnál 1 literhez közeli tévedés összejött, de vegyesben nem hibázik ennyit.

Amúgy nem tudom, miért nem halál pontosak ezek a mûszerek. Öcsém OFF Astrája annyira pontosan mér, hogy ha a BC kiírja, hogy 43,6 liter fogyott az utolsó telitankolás óta, akkor pontosan 43,6 litert lehet belepréselni a kocsiba, és az átlagot is ilyen precízen számolja. :hmm:

Nekem errõl az a véleményem alakult ki, hogy ilyen néhány decis eltéréseknél nem a fedcomp téved, hanem a "manuális" számítás. Gondolj bele, szinte képtelenség kétszer ugyanúgy teletankolni egy kocsit. Ha eltérõ a hõmérséklet a két teletank között, már nem fog stimmelni. Ha eltérõ a megterhelés, nem fog stimmelni. Ha nem ugyanazon kút ugyanazon oszlopánál tankolsz, nem fog stimmelni. Vegyük hozzá, hogy a valódi teletankoláshoz több perces kínlódás, decinkénti "beleimádkozás" szükséges. Stb. És akkor ezek a tényezõk még össze is tudnak adódni. Hát ilyesmi simán kiadhat néhány decis eltéréseket. Vannak esetek, amikor a fedcomp nyilvánvalóan téved, de szerintem ezek a "titokzatos" 1-2-3 decis különbségek nem ebbe a kategóriába tartoznak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:30:42
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "mykos"
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:

Nem egeszen... Az elso injektor-tol jon a jel ami alapjan szamol.

Ez biztos? Nem egy átfolyásmérõtõl kapja a jeleket?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.03.09 16:45:43

Végülis én is gondoltam erre, de akkor az Astra tankja ezek szerint olyan jó, hogy azt nem kell teleimádkozni, hanem megtelik magától? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.03.09 16:46:24
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "mykos"
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:

Nem egeszen... Az elso injektor-tol jon a jel ami alapjan szamol.

Ez biztos? Nem egy átfolyásmérõtõl kapja a jeleket?

Az elektromos rajzokon ez van emlekeim szerint.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:47:27

Lehet. Sokminden függ a tank formájától, elhelyezésétõl, attól hogy a betöltõ csõ hol csatlakozik bele, milyen az alakja, stb. Megint jópár befolyásoló tényezõ. A gyakorlatban megfigyelhetõ, hogy bizonyos autókat nagyon nehéz teljesen teletankolni, míg másokat könnyebb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.09 16:48:43
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "szazketto"
Idézetet írta: "mykos"
Ahogy én tudom a felhasznált levegõ mennyiségébõl következtet a fogyasztásra :roll:

Nem egeszen... Az elso injektor-tol jon a jel ami alapjan szamol.

Ez biztos? Nem egy átfolyásmérõtõl kapja a jeleket?

Az elektromos rajzokon ez van emlekeim szerint.

Elképzelhetõ, én ezt nem tudom pontosan, azért is kérdeztem. Eddig úgy képzeltem el, hogy a jel egy átfolyásmérõtõl jön, de nem biztos hogy ez így van, illetve hogy minden autón így van.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.03.11 17:52:38
Idézetet írta: "Palaczk"

Nekem errõl az a véleményem alakult ki, hogy ilyen néhány decis eltéréseknél nem a fedcomp téved, hanem a "manuális" számítás. Gondolj bele, szinte képtelenség kétszer ugyanúgy teletankolni egy kocsit. Ha eltérõ a hõmérséklet a két teletank között, már nem fog stimmelni. Ha eltérõ a megterhelés, nem fog stimmelni. Ha nem ugyanazon kút ugyanazon oszlopánál tankolsz, nem fog stimmelni. Vegyük hozzá, hogy a valódi teletankoláshoz több perces kínlódás, decinkénti "beleimádkozás" szükséges. Stb. És akkor ezek a tényezõk még össze is tudnak adódni. Hát ilyesmi simán kiadhat néhány decis eltéréseket. Vannak esetek, amikor a fedcomp nyilvánvalóan téved, de szerintem ezek a "titokzatos" 1-2-3 decis különbségek nem ebbe a kategóriába tartoznak.

Valójában igazad van... részben. Az elmúlt 13 ezer km alatt nekem is mindig megvolt ez az 1-2-3 deci eltérés, bármilyen kútnál, bármilyen oszlopnál tankoltam. És mindig többet mutatott a fedcomp. Kevesebbet sose. Néha 3 decivel, néha csak 1-el, de mindig többet a számoltnál. Ha számolás miatt, vagy tankolás miatt lenne az eltérés, akkor néha kevesebbet kéne mutatnia.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.11 18:30:32

Hmmm, mondasz valamit :hmm: ! Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a te esetedben a hosszú tapasztalat igazolja, hogy a fedcomp 1-3 decit téved fölfelé. A tévedés pontos mértékét pedig csak úgy lehetne meghatározni, ha mindig pontosan azonos körülmények között tankolnál, ez viszont nyilvánvalóan lehetetlen; de tény, hogy van egy kis fölfelé tévedés.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.03.11 22:31:47
Nekem nincs kompjúterem, szal a mutató kitapasztalása alapján mintha sikerült volna növelni a fogyimat az elmúlt 80 km alatt, mert túl alacsony fordulaton mentem. Létezhet ez, vagy csak a mutató tréfált meg? Mostanában képes voltam 4. ben 1200 körül menni sík úton, meg pici emelkedõn gyakran mentem 1500-as fordulaton is. Mindenesetre most visszaálltam a normál stílusomba, és 1500 alá nem hagyom menni a mutatót.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.11 22:42:53

Létezhet. Ha túl alacsony fordulaton mész, felborulhat az arány, mert ilyenkor a gyorsításokhoz túl sokáig kell viszonylag nagy gázt adni. Ilyen extrém alacsony fordulaton csak akkor tudsz spórolni, ha a saját ritmusodban mehetsz, ehhez pedig az kell, hogy kicsi legyen a forgalom. Sûrû forgalomban nem célszerû használni ezt az egészen alacsony fsz-tartományt - illetve csak sík úton, a sebesség tartásához, de itt sem a végtelenségig.

A másik dolog meg az, hogy minden autónál van egy alsó határ, ami alá nem érdemes menni. Tapasztalataim szerint pl. a kétliteres Carina vígan elvan bõven 1500 alatt is, viszont pl. az 1.6-os ezt már nem kedveli. Szóval esete válogatja, ki kell tapasztalni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.03.11 23:25:36

Gyér forgalom mellett szoktam csak ezt az alacsony fordulatos dolgot. Ha gyorsítani akarok innen, akkor visszaváltok.
Ezt az alsó határt szeretném kitapasztalni, valahol 1400-1500 körül lehet sztem nálam. Most az alacsony fogyira gyúrok városban, ill országúton. Városban 60 fölé, országúton 80 fölé nem megyek.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vargazotya - 2007.03.15 14:20:21
Sziasztok

Tudna nekem segíteni valaki fed. számítógép ügyben?
Az lenne a kérdésem, hogy ugye lehet mérni pillanatnyi fogyasztást, átlagfogyasztást, lehet mérni azt, hogy 1 liter hány km-re elég, meg van még ott egy olyan, hogy "mpg" na az mit mér? Mert erre még nem sikerült rájönnöm.

Elõre is köszi a segítséget!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.03.15 18:18:27
Azt, hogy 1 liter meddig elég csak Te tudod kiszámolni.
Az mpg az angolszász mérés: miles per gallon.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.03.15 20:24:47
Ma lemértem a kocsi rugalmasságát 80-120 5. ben. Ugyanott, ahol multkor 4.ben 15 lett, az 5. 18,5 lett.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.03.16 01:25:22
Idézetet írta: "vargazotya"
...azt hogy 1 liter hány km-re elég.

Olyan opciód nincs, hogy meddig elég a benya, a fészliftes Yariszok fedcompja tudja ezt, bár elég pontatlan, kb. 7-8liter üzemanyagnál írja ki, hogy 1-2km megtehetõ táv van még... :?  

Mondjuk ez itt off :arrow:  de ha már Yaris: marha idegesítõ az egyfolytában villogó utolsó ikon, úgy látszik a Toyotánál külön team van az idegesítõ, "tankolni kéne" dolgokra... :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vargazotya - 2007.03.16 07:02:37

Köszönöm a választ.

Ezt az egy liter hány km-re elég dolgot onnan gondoltam, hogy ugye ahogy lépkedek a menüjében van olyan hogy "l/100km" van olyan hogy "mpg" (amire már kaptam válasz és köszi azt is) és van olyan "km/l" ! Na erre hiszem én azt, hogy olyat mér, hogy 1 literrel mennyi kilométert tudok menni.

Nem ide tartozik, de tökre örülök, hogy a "Toyotás társadalom" ilyen segítõkész. A Corolla elõtt egy Rover 200-om volt de a roverklub fórumjába hiába tettem fel kérdést onnan soha nem kaptam választ.
 :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.16 15:51:16
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "vargazotya"
...azt hogy 1 liter hány km-re elég.

Olyan opciód nincs, hogy meddig elég a benya, a fészliftes Yariszok fedcompja tudja ezt, bár elég pontatlan, kb. 7-8liter üzemanyagnál írja ki, hogy 1-2km megtehetõ táv van még... :?  

Mondjuk ez itt off :arrow:  de ha már Yaris: marha idegesítõ az egyfolytában villogó utolsó ikon, úgy látszik a Toyotánál külön team van az idegesítõ, "tankolni kéne" dolgokra... :crazy:

Mert rengeteg idióta van, aki soha oda sem néz a mûszerfalra, meg úgy egyáltalán nem figyel az autóra, csak megy vele. Na, az ilyenek szoktak kifogyni. Más kérdés, hogy miért kell ezeknek a hülyéknek a kedvéért az összes normálist büntetni az idegesítõ villogó piláccsal :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.16 15:52:31
Idézetet írta: "vargazotya"
Ezt az egy liter hány km-re elég dolgot onnan gondoltam, hogy ugye ahogy lépkedek a menüjében van olyan hogy "l/100km" van olyan hogy "mpg" (amire már kaptam válasz és köszi azt is) és van olyan "km/l" ! Na erre hiszem én azt, hogy olyat mér, hogy 1 literrel mennyi kilométert tudok menni.

És ez a km/l mekkora értékeket szokott kiírni (egyenletes haladásnál persze, nem amikor éppen gyorsítasz)?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.03.17 16:25:41
Idézetet írta: "Palaczk"

Mert rengeteg idióta van, aki soha oda sem néz a mûszerfalra, meg úgy egyáltalán nem figyel az autóra, csak megy vele. Na, az ilyenek szoktak kifogyni. Más kérdés, hogy miért kell ezeknek a hülyéknek a kedvéért az összes normálist büntetni az idegesítõ villogó piláccsal :roll:

Igen, ugye beszéltük, hogy a Corolla rendesen lebiztosítja magát, hogy ne szárítsd ki a tankot, a Yaris erre még rátesz egy lapáttal, hogy kiír 0km-megtehetõ távot, mikor még mehetsz vagy 100km-t városba(!).

Értelmetlen, pláne hogy a Yariszra még jóindulattal se fogható, hogy utazóautó, városi kisautó, amibe ha beülsz csak azt látod, hogy villog a kijelzõ és 0km a hatótáv, az embernek meg fogalma sincs, hogy 7deci vagy még 7liter van a tankban... :?  
Ismerõs off kocsijába a megtehetõ km 5liter alatt elkezd villogni, kb. 2liter lehet benne mikor 0-át ír ki, valahogy így kéne mûködnie... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.03.17 16:50:51
Én nem bánom, hogy hamar jelez, de azért az szerintem is nonszensz, hogy a 60 litetes tanknál fekszik a mutató, világít és közben még 15 liter van benne.
Azaz, akkor kéne negyednél lenni. Ehhez képest úgy néz ki a dolog, hogy félig viszonylag pontosan mutat, utána viszont 150 km alatt "nullára" zuhan. Eleinte nem gyõztem csodálkozni, hogy milyen rohadt sokat fogyaszt a kocsi. Persze csak mutató szerint.
Bõven elég lenne, ha 8-10 liternél jelezne elõször.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2007.03.17 17:33:31
Én is most tankolam meg az autómat elõször tele (átvételkor csak 30 litert kapott).
Kigyulladt a sárga lámpa 20km-t mentem a benzinkútig és 46 litert sikerült beleerõszakolni.
Tehát még elmehettem volna vagy 130km-t.  :kacag:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.03.17 18:47:44
Idézetet írta: "Misi"
Ehhez képest úgy néz ki a dolog, hogy félig viszonylag pontosan mutat, utána viszont 150 km alatt "nullára" zuhan.

Nekem telitank után 120-130km-ig meg se mozdul :shock:  a max. fölött van egy mutatónyival, aztán hirtelen lemegy néhány km-alatt 3/4ig, majd félig...

Féltõl már pontosan mér, de 12-13l-nél ugye jön a "tankolni kéne", gyakorlatilag ugye negyed tanknál :crazy:
Onnantól kezdve meg már inkább elmegyek tankolni mert idegesít az a rohadt ikon... :robbanfej:

Amúgy már néztem, pont emiatt az "eltolás" miatt rossz az egész, telitanknál -mûszer szerint- simán túlöntöd a tankot, ez az 1-2 mutatónyi eltérés kéne, hogy az üresedõ tankot is normálisa(bba)n jelezze. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.03.17 18:53:58
Idézetet írta: "TZoli"
Én is most tankolam meg az autómat elõször tele (átvételkor csak 30 litert kapott).
Kigyulladt a sárga lámpa 20km-t mentem a benzinkútig és 46 litert sikerült beleerõszakolni.
Tehát még elmehettem volna vagy 130km-t.  :kacag:

Már nem emlékszem pontosan, de tavaly megnéztem hány km-t tudok csak városba elkocsikázni az elsõ figyelmeztetéstõl, azt tudom, hogy közelített a 200felé... :roll:  
Talán ilyen 170-180anegynéhány lehetett, akkor tankoltam kb.54litert rá. :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.03.18 21:47:09
Hali,

Voltam a hétvégén Krakkóban egy 2004-es 1,4-es E12-essel. Kipróbáltam, 4 személlyel, csomaggal (kb. 300 kiló összesen) 60-ról 100-ra 4-esben  50-rõl gyorsítva és 60-tól mérve 15 s-ot tudott. Ez jónak számít az 1,4-esek között? Érzésre nem egy erõgép, a rugalmassága nem valami nagy szám a saját Corollám után, de azért kellemesen lehet vele utazni. A végén megmértük tankolásnál az átlagot, és 6 liter jött ki. Ez végülis elég korrekt, a tulaja meg volt lepõdve, hogy ilyen keveset is tud enni a kocsija.

Viszont direkt figyeltem arra, amit Palaczk kolléga említett a múlt héten, miszerint az E12 egy komolyabb, egy osztállyal feljebb lévõ autó, mint az E11. Ezt viszont nem éreztem (direkt megkérdeztem a bnõm is, mint független véleményformálót, aki hátul ücsörgött már eleget mindkét autóban:), az ülések kényelme (lábtérben, fejtérben jobb az E12), a zajkomfort, és az összhatás terén annyival nem jobb az E11-nél, mint amennyivel az E11 jobb az E10-nél.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2007.03.18 23:48:20
Idézetet írta: "Blasius78"

Krakkó felé nem nehéz jó fogyasztásokat produkálni, hiszen nem nagyon lehet haladni. Nyáron 1000 kmt mentem, 50km/h-s átlaggal, 45 literbõl. Ebben benne volt vagy 100 km városi kocsikázás is, 110-nél csak a rövid autóutas szakaszokon mentem gyorsabban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2007.03.19 00:37:26
Idézetet írta: "Blasius78"
Hali,

Voltam a hétvégén Krakkóban egy 2004-es 1,4-es E12-essel. Kipróbáltam, 4 személlyel, csomaggal (kb. 300 kiló összesen) 60-ról 100-ra 4-esben  50-rõl gyorsítva és 60-tól mérve 15 s-ot tudott. Ez jónak számít az 1,4-esek között? Érzésre nem egy erõgép, a rugalmassága nem valami nagy szám a saját Corollám után, de azért kellemesen lehet vele utazni. A végén megmértük tankolásnál az átlagot, és 6 liter jött ki. Ez végülis elég korrekt, a tulaja meg volt lepõdve, hogy ilyen keveset is tud enni a kocsija.

Viszont direkt figyeltem arra, amit Palaczk kolléga említett a múlt héten, miszerint az E12 egy komolyabb, egy osztállyal feljebb lévõ autó, mint az E11. Ezt viszont nem éreztem (direkt megkérdeztem a bnõm is, mint független véleményformálót, aki hátul ücsörgött már eleget mindkét autóban:), az ülések kényelme (lábtérben, fejtérben jobb az E12), a zajkomfort, és az összhatás terén annyival nem jobb az E11-nél, mint amennyivel az E11 jobb az E10-nél.

Szerintem a 15 s fõleg ilyen nagy terheléssel nem rossz. Nekem a TS kb 7 másodperc alatt tudta ezt a mutatványt ha csak én ültem benne, nomeg az ugye 6 sebességes.

A 6 literes fogyasztás viszont nem túl kiemelkedõ. Én Zakopane fele menet 5 fõvel+csomagokkal értem el 6,6-os fogyasztást, 380 km-en evett 25 litert az autó, a Tátrát megmászva, átlagosan 80-90-nel, nyugisan haladva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.03.19 09:05:19

Hát, végülis az út egy jó részében emelkedik az út, ott a fedcomp pillanatnyi fogyasztásra 15-20 litereket írt ki, volt néhány dugózás, jópár elõzés, meg persze sok gurulás motorfékkel, hogy lemenjen az átlag. Nekem a 6 liter nem tûnt rossznak, a saját 75 lovas E10-esem anno Krakkóba hasonló terheléssel és tempóval 5,4-et evett, így nekünk tetszett ez a 6 liter az E12-tõl is, de ezek szerint ez nem olyan jó abszolút értelemben, ha egy TS is majdnem ennyit tud.:)

Az tény, hogy a srác 2 év alatt belenyomott 62 ezer km-t, és azt mondta, hogy eddig sose evett ilyen keveset a kocsija (fõleg autópályán és országúton megy vele havi 2.000 km körül, és kb. 1000 km-t megy egy hónapban a városban)

Amúgy néztem a fedcompot, és nyugis 100 km/h körüli konstans tempónál is 5,8 körüli értéket írt ki, így tulképp ez a motor sokkal kevesebbet ebben a kasztniban nem ehet átlagban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: CindR - 2007.03.19 09:17:53
Mostmár megkérdezem, akármennyire hülyének fogtok nézni... :oops:
Attól, hogy motorfékkel lassítok lámpáknál, a fogyasztásom miért csökken? Azt belátom, hogy a fékbetét kevésbé kopik, mert így a féket kevesebbet használom, át is álltam erre a visszaváltogatós stílusra, de azt valaki magyarázza el nekem legyen szíves, hogy az átlagom miért lesz jobb így?

Köszönöm elõre is. :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szazketto - 2007.03.19 09:33:53

Mert motorfeknel a fogyasztas nulla. Uresben gurulasnal pedig fogyaszt valamennyit a motor...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.03.19 09:34:56
Idézetet írta: "CindR"
Attól, hogy motorfékkel lassítok lámpáknál, a fogyasztásom miért csökken?

Motorféknél tudtommal nem kap benzint a motor, leállnak a befecskendezõk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.03.19 09:41:43
Idézetet írta: "CindR"
Mostmár megkérdezem, akármennyire hülyének fogtok nézni... :oops:
Attól, hogy motorfékkel lassítok lámpáknál, a fogyasztásom miért csökken? Azt belátom, hogy a fékbetét kevésbé kopik, mert így a féket kevesebbet használom, át is álltam erre a visszaváltogatós stílusra, de azt valaki magyarázza el nekem legyen szíves, hogy az átlagom miért lesz jobb így?

Köszönöm elõre is. :oops:

Mondjuk ez a te kocsidra lehet, hogy nem vonatkozik, mivel az még valószínûleg karburátoros, annál más a dolog.

De befecskendezõs motornál mûködik. Tök jó volt látni, amikor kiírta a fedcomp pl. 5-ösben való gurulásnál, hogy a pillanatnyi fogyasztás 0,0 l.:) Lejtmenetben pedig néha kilométereket is lehetett így gurulni, ami nyilván jó hatással van az átlagra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: CindR - 2007.03.19 10:15:20
Értem, akkor nálam a fékbetétek élettartam növekedésén kívül nem lesz más hatása. Köszönöm a válaszokat!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ManUU - 2007.03.19 10:38:32
hosszúhvége kirándulásának a típust illetõ érdemi információja:
össz 1160 km, ebbõl 1000 autópálya 130-150, többi fõút, 80-110, sílécestûl, kutyástúl csurig pakolva 5,4-es fogyi.

ami viszont zavaró, h vagy a gumikéder eleresztése miatt, vagy defaultból a gyári hátsó szárny miatt autópálya tempónál nagyon megnõ a szélzaj hátulról.....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.03.19 15:30:31
Tegnap igen erõs szembeszélben jöttem fel az M3-ason 135-155 közötti tempóval. Hogy ez mennyivel dobta meg az átlagfogyit, le sem merem írni (7.2-7.4 között szoktam teljesíteni a túrát, a sietés fokától függõen).  :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MrIP - 2007.03.19 18:34:06
Idézetet írta: "whis"
Tegnap igen erõs szembeszélben jöttem fel az M3-ason 135-155 közötti tempóval. Hogy ez mennyivel dobta meg az átlagfogyit, le sem merem írni (7.2-7.4 között szoktam teljesíteni a túrát, a sietés fokától függõen).  :elkeseredett:
Én is észrevettem a szelet ,
Hangosabban fütyült :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.03.19 19:28:56
A motorféknél én azt vettem észre, ha csak ráteszem a lábam a fékpedálra máris sokkal jobban lassul a gép, pedig itt a fék még nem foghat.
Volt egy kicsit melegebb idõszak, próbálgattam klímával a gépet..csak hogy átmozgassam, mert jobban szeretem ha bejön a szél. Szóval inkább alacsony fordulaton érezni kicsit ha megy, ha odalépek tök mindegy ki-vagy be van kapcsolva a klíma, megy mint az ökör.

Bemelegedésnél viszont az összes injektoros cori olyan, hogy beáll a víz középre, akkor megállok  fordulat 1100 körül, rálépek a fékre és 3-4sec után visszahúzza 6-700körülre. Addig nem is igazán akar menni, lusta mindenhol, de ezután megjön az erõ is? Ha meg nem állok meg lámpánál, akkor sokkal késõbb jön csak meg az erõ, meg az alapjárat beállása?

A másik amit most vettem észre, hogy 3 napja 0-án volt a benzinszintmérõ, a retinavizsgáló sárgalámpa az életéért könyörgött már és a kocsi egyszerûen nem akart menni, mintha visszavette volna a benzint, de nem kicsit, hogy a fogyi tovább csökkenjen. Majd megetettem, és mire kiálltam a kúttól már megint menni akart nagyon :roll:

u.i:Alacsony fordulaton sok padló, majd gyors felváltás..sokkal jobban eszik így(max 2500).

44,51lityi/618km->7.2 csak Bp, sok dugó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.19 21:17:41
Idézetet írta: "Blasius78"
Hali,

Voltam a hétvégén Krakkóban egy 2004-es 1,4-es E12-essel. Kipróbáltam, 4 személlyel, csomaggal (kb. 300 kiló összesen) 60-ról 100-ra 4-esben  50-rõl gyorsítva és 60-tól mérve 15 s-ot tudott. Ez jónak számít az 1,4-esek között? Érzésre nem egy erõgép, a rugalmassága nem valami nagy szám a saját Corollám után, de azért kellemesen lehet vele utazni. A végén megmértük tankolásnál az átlagot, és 6 liter jött ki. Ez végülis elég korrekt, a tulaja meg volt lepõdve, hogy ilyen keveset is tud enni a kocsija.

A 60-100 négyesben 15 mp fõleg a nagy terhelésnek tudható be, üres autó esetén ebbõl néhány mp lejön. Az pedig természetes, hogy egy nagymértékben leterhelt, 1.4-es E12 jóval kevésbé rugalmas, mint egy 1.6-os E11 ;) ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.19 21:21:14
Idézetet írta: "CindR"
Értem, akkor nálam a fékbetétek élettartam növekedésén kívül nem lesz más hatása. Köszönöm a válaszokat!

Szerintem a tiédben is van ún. tolóüzemi lekapcsoló, szal a tiédnek is 0 a fogyasztása motorféken. A 80-as években már majd' minden karburátoros kocsiban is volt. Szal tessék csak használni szorgalmasan azt a motorféket :) ...a fék is "jobban fog" olyankor (mert a nagyobb fordulatszám miatt a vákuumos fékrásegítõ hatékonyabban mûködik).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.03.19 21:56:26

Milyen fordulatig érdemes ereszteni motorfékkel?

Én néha kettesben gurulok motorfékkel úgy, hogy utána kis kuplung kiemel majd csúsztatással (gázadás nélkül) gyorsul az autó, tehát olyan, mintha alapjárat alá esne a fordulatszám motorfékkel, majd kuplung kiemeléssel visszmegy a fordulat 750-re és gyorsít. Lehet, hogy hülye kérdés, de nem károsítja a motort, ha az alapjárat alatt forog motorfék üzemben?

A szép az egészben az, hogy ez egy dízel motor, amire szokták mondani, hogy könnyebben lefullad, pedig ez még 2-esben is szépen, erõlködés nélkül gyorsít alapjáraton, kuplungot csúsztatva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2007.03.20 00:50:23

Elvileg alapjáraton már nincs motorfék. Nemtudom a dízelnél is így van-e, de benzinesnél kb 1200-1400-as fordulatszám körül visszakapcsolja a befecskendezést, ez érezhetõ az autón is (kis rántás) és a pillanatnyi fogyasztás mérõ is elmozdul a 0.0-ról.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.03.20 08:27:39
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "vargazotya"
Ezt az egy liter hány km-re elég dolgot onnan gondoltam, hogy ugye ahogy lépkedek a menüjében van olyan hogy "l/100km" van olyan hogy "mpg" (amire már kaptam válasz és köszi azt is) és van olyan "km/l" ! Na erre hiszem én azt, hogy olyat mér, hogy 1 literrel mennyi kilométert tudok menni.

És ez a km/l mekkora értékeket szokott kiírni (egyenletes haladásnál persze, nem amikor éppen gyorsítasz)?

Ilyen a facelift elötti Yarisban is van, és méri hogy átlagban hány km-t teszek meg egy liter üzemanyaggal, és azt is hogy pillanatnyilag. Nálam átlag 17,2km/l, óra szerint folyamatos 50-nél 27-27,5-öt írogatott  :)  (az átlag fogy most 5,7km/100-on áll)
Ja most látom , ez nem is yaris topic  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.21 00:08:41
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "CindR"
Értem, akkor nálam a fékbetétek élettartam növekedésén kívül nem lesz más hatása. Köszönöm a válaszokat!

Szerintem a tiédben is van ún. tolóüzemi lekapcsoló, szal a tiédnek is 0 a fogyasztása motorféken. A 80-as években már majd' minden karburátoros kocsiban is volt. Szal tessék csak használni szorgalmasan azt a motorféket :) ...a fék is "jobban fog" olyankor (mert a nagyobb fordulatszám miatt a vákuumos fékrásegítõ hatékonyabban mûködik).

Milyen fordulatig érdemes ereszteni motorfékkel?

Én néha kettesben gurulok motorfékkel úgy, hogy utána kis kuplung kiemel majd csúsztatással (gázadás nélkül) gyorsul az autó, tehát olyan, mintha alapjárat alá esne a fordulatszám motorfékkel, majd kuplung kiemeléssel visszmegy a fordulat 750-re és gyorsít. Lehet, hogy hülye kérdés, de nem károsítja a motort, ha az alapjárat alatt forog motorfék üzemben?

A szép az egészben az, hogy ez egy dízel motor, amire szokták mondani, hogy könnyebben lefullad, pedig ez még 2-esben is szépen, erõlködés nélkül gyorsít alapjáraton, kuplungot csúsztatva.

Ilyen alacsonyra már nem érdemes leengedni a fordulatot motorféknél, mert ahogy G6 is írja, alapjáraton vagy kicsivel fölötte a vezérlés már újra ad üzemanyagot a motornak, az alapjáratinak megfelelõ mennyiségben.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2007.03.21 02:49:16
Idézetet írta: "G6"
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "CindR"
Értem, akkor nálam a fékbetétek élettartam növekedésén kívül nem lesz más hatása. Köszönöm a válaszokat!

Szerintem a tiédben is van ún. tolóüzemi lekapcsoló, szal a tiédnek is 0 a fogyasztása motorféken. A 80-as években már majd' minden karburátoros kocsiban is volt. Szal tessék csak használni szorgalmasan azt a motorféket :) ...a fék is "jobban fog" olyankor (mert a nagyobb fordulatszám miatt a vákuumos fékrásegítõ hatékonyabban mûködik).

Milyen fordulatig érdemes ereszteni motorfékkel?

Én néha kettesben gurulok motorfékkel úgy, hogy utána kis kuplung kiemel majd csúsztatással (gázadás nélkül) gyorsul az autó, tehát olyan, mintha alapjárat alá esne a fordulatszám motorfékkel, majd kuplung kiemeléssel visszmegy a fordulat 750-re és gyorsít. Lehet, hogy hülye kérdés, de nem károsítja a motort, ha az alapjárat alatt forog motorfék üzemben?

A szép az egészben az, hogy ez egy dízel motor, amire szokták mondani, hogy könnyebben lefullad, pedig ez még 2-esben is szépen, erõlködés nélkül gyorsít alapjáraton, kuplungot csúsztatva.

Elvileg alapjáraton már nincs motorfék. Nemtudom a dízelnél is így van-e, de benzinesnél kb 1200-1400-as fordulatszám körül visszakapcsolja a befecskendezést, ez érezhetõ az autón is (kis rántás) és a pillanatnyi fogyasztás mérõ is elmozdul a 0.0-ról.

1000nél megy fel 0.0ról a pillanatnyi fogyasztás. Tehát onnantól kezd újra befecskendezni ü.anyagot. Dízelrõl beszélek.
Szerintem amúgy a diesel kevésbé fullad le. van persze kivétel, pl. PDTDi, de azért jellemzõen a dieselnek jobb a nyomatéka alapjáraton és kisebb fordulaton is.
Az MMT váltó 15 alatt nem is vált vissza egyesbe, kettesbe alapjáratról is engedi gyorsítani, akár csúsztatja is az a kuplungot 1 picit. ha kis gázzal gyorsítok.!

D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.03.21 07:44:22
A mai tankolás elõtti fogyasztással elégedett vagyok. Most harmadjára tankolok ugyanannál a kútfejnél V-Power Dieselt, utoljára 888.1 km-t mentem két tankolás között:
Bp-Pécs (M6, 6) autópályán 120-130, 6-oson 100-110;
Pécs-Gyõr-Bp (6, 63, 81, M1) fõúton 100-120, autópályán 140-150;
a többi városban, Bp-en reggel jó forgalomban, délután dugóban.
47.57 litert tankoltam => 5.36 l / 100km.  :nagymosoly:

Mióta megvan az autó, most mentem elõször hosszabbat lakott területen kívül, nem autópályán. Nagyon jól használható a gép, Sárbogárdtól Gyõrig mentem egy mazda6-tal, végig mögötte mentem, kielõzésnél jobban gyorsultam 70-80-ról mint õ, pedig én 5-ösben voltam. A 6-os mazdában pedig legalább 1.8-as benzinmotor van; akkor most hogy is van ez!?  :figyellek:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.03.21 08:31:22
igen kellemes fogyit produkáltam.  téli gumikkal!
38,5 liter /610 km  kb 6,4liter
Bp -pécs returban  6os út, akit lehetett megelözve gyakran padlózva semmivel nem törödve, megrakva, + 50 km pesti fulldugó a végén
nem is értem :hmm:
de örülök.
aszittem többet fog enni ilyen stilusban mintha a pályán megyek stabil 130-140el. de nem.
 :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.21 11:52:16
Idézetet írta: "djibril"
Sárbogárdtól Gyõrig mentem egy mazda6-tal, végig mögötte mentem, kielõzésnél jobban gyorsultam 70-80-ról mint õ, pedig én 5-ösben voltam. A 6-os mazdában pedig legalább 1.8-as benzinmotor van; akkor most hogy is van ez!?  :figyellek:

Úgy van, hogy ha az tényleg egy 1.8-as benzines volt, annak pedig a rugalmassága elmarad a Corolláé mögött, tehát ha õ sem kapcsolt vissza, akkor logikus, hogy a tiéd jobban gyorsult. De szvsz a 2.0 benzin sem tudja rugalmasságban otthagyni a Corit. Kevesebb a nyomatéka, és nehezebb a kocsi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.03.22 12:51:08
Idézetet írta: "CindR"
Értem, akkor nálam a fékbetétek élettartam növekedésén kívül nem lesz más hatása. Köszönöm a válaszokat!

Mivel a '79-es születésû ladámban is volt már alapjárati relé, ami elzárta a csapot ~1500 fordulat alatt, valószínüleg ebben is van!  tehát csökken a fogyasztásod, kevésbé kopik a fék, meg a gumi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.03.22 14:19:06
Idézetet írta: "djibril"
... Sárbogárdtól Gyõrig mentem egy mazda6-tal, végig mögötte mentem, kielõzésnél jobban gyorsultam 70-80-ról mint õ, pedig én 5-ösben voltam. A 6-os mazdában pedig legalább 1.8-as benzinmotor van; akkor most hogy is van ez!?  :figyellek:

Nem kapcsolt vissza, nem nyomott padlót. Az 1,8-as sem olyan nehéz, az önsúlya csak 1305 kg, kihasználva a motor tartalékait jobban megy a kocsidnál.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2007.03.22 17:07:47

Igen, szerintem is ez lehetett. Az 1,4 dízel Corolla azért nem olyan bika, hogy 5.-ben letoljon egy 1,8-as benzinest.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.22 21:25:03

Már hogyne lenne. A Corolla 1.4 dízel teszt-adatai: 60-100 négyesben 8.7, 80-120 ötösben 13.4. A Mazda 6 1.8-as teszt-adatai: 60-100 négyesben 10.4, 80-120 ötösben 15.8. Tehát ugyanabban a fokozatban gyorsítva a Corolla szépen ott tudja hagyni a Mazdát. Nincs amúgy ebben semmi furcsa, a Mazda önsúlya 1.3 tonna felett van, és hozzá van 165 Nm-e.

Még a Mazda 6 2.0 benzinnek is 9.4 mp kell 60-ról 100-ra négyesben (ötös adatot nem találtam, csak hatost: 80-120 hatosban 18.0 mp), tehát visszakapcsolás nélkül az sem tud meglépni a kis dízel Cori elõl.

Megjegyzem, az 1.8-as még visszagangolva-full kihúzatva se tudja nagyon otthagyni a Corollát - 0-100-ra 10.7-et mértek neki, míg a Corollának az egyik tesztben 11.9-et, a másikban 11.5-öt. Ez egy lámpától rajtolós sprintnél elég egy szûk gyõzelemhez, de ahhoz nem igazán, hogy országúton ott tudd hagyni a másik kocsit; ahhoz komolyabb különbségek kellenek.[/i]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2007.03.23 14:28:29

Én csak abból indultam ki, hogy a TS Corolla rugalmasságban nagyon könnyedén lelépi az 1,4 dízel Yarist, ami könnyebb mint a Corolla. Pedig 2-3000-es fordulatszámon a TS-nek sincs több nyomatéka 150-160 Nm-nél. Nopersze a váltója jóval rövidebb, mint a Mazdáé, ez egészen biztos.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.03.23 15:54:57
Idézetet írta: "G6"
Én csak abból indultam ki, hogy a TS Corolla rugalmasságban nagyon könnyedén lelépi az 1,4 dízel Yarist, ami könnyebb mint a Corolla. Pedig 2-3000-es fordulatszámon a TS-nek sincs több nyomatéka 150-160 Nm-nél. Nopersze a váltója jóval rövidebb, mint a Mazdáé, ez egészen biztos.

Azért ne a TS-hez viszonyíts egy mezei 120 lovas családi 1.8-as benzinest ;) ...múltkorában utánanéztem neked, hogy a TS rugalmassága alig marad el a 200 lovas, turbós Golf GTI-tõl, biztos emlékszel. Nagyságrendileg feleakkora idõ alatt abszolválja a rugalmassági méréseket, mint a Mazda.

A kis dízel Cori pedig nagyjából egy 2.0 benzines középkategóriás autó paramétereit tudja rugalmasságban, pl. a 2.0 Carina E-vel majdnem megegyezõ méréseket csináltam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.03.23 22:40:15

Ez így van. Múltkor a 2.0-es Avét vezetve nekem sem tûnt fel nagy különbség rugalmasságban. Kipörgetve persze jobban húzott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2007.03.26 13:39:57
Idézetet írta: "G6"
Én csak abból indultam ki, hogy a TS Corolla rugalmasságban nagyon könnyedén lelépi az 1,4 dízel Yarist, ami könnyebb mint a Corolla. Pedig 2-3000-es fordulatszámon a TS-nek sincs több nyomatéka 150-160 Nm-nél. Nopersze a váltója jóval rövidebb, mint a Mazdáé, ez egészen biztos.

Naja, de a Corolla kisebb + könnyebb autó, ultrarövid váltóval, tuningolva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.10 10:56:08
6,51 lett a legutolsó átlag. 6xxkm volt ebbõl külváros volt 300, és a többi meg vidék. Városban 50-60 között, vidéken 70-80 között. Volt benne 2 rugalmassági teszt is 60-120ig 4-es ill 5-öst huzattam, szal még az is rontotta az átlagomat. Ja meg téligumi  :kacsint: Sztem egész baráti  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.04.10 11:21:06
Na, itt van az utolsó 3 tankolásom. Elõször Nyíregyházán tankoltam, már égett a sárga lámpa. 6,4-et mutatott a fedcomp, a számolt érték 6,1. A számolt érték kicsit szerintem alacsonyabb lett, mivel a kutas tankolt és szerintem kevesebbet mint én szoktam. Nyíregyháza után irány Polgát, M3, Dunakeszi, majd ugyan ezen az úton vissza, Nyíregyházán megint tankolás. Autópályán oda 140-150-160, vissza folyamatos 160. Nyíregyházán megint a kutas tankolt, de hasonlóan mint az elõzõ, fedkomp 8,4-et mutatott, számolt érték 7,6  :shock: . Utána vegyes használat, benne tegnap 2x1 óra dugóban araszolással. Fedcomp-ot lenulláztam kíváncsiságból, a dugóban 2 km/h  :faradt: volt az átlagsebesség. Megint Nyíregyházán tankoltam, nem a kutas hanem én, a fedcomp 6,3-at mutatott, a számolt érték is ennyi lett (elõször pontos az elmúlt 15 ezer km alatt, de valószínüleg azért, mert én most jobban teletöltöttem mint elõtte a kutasok).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.10 11:55:35
KB 12 éves korom óta tudom, hogy a kutast nem szabad hagyni tankolni. Kb 16 éves korom óta tankolok, persze nem én vezettem akkor még  :nagymosoly: Sose hagytam, hogy kutas tankoljon nekem, ezért járok JET kútra, ott nem kell veszekedni. Egyedül olaszban hagytuk, hogy tankoljanak, mert ott ilyen beírom, hogy hány euróért tankolok nem önkiszolgáló kút volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.04.10 12:30:36
Utolsó tankolásom: 45.21 liter Bludiesel 795 km megtett út ==> 5.69 l/100 km (nyári gumi, 300km autópálya 140-150km/h tempó, többi BP, annak fele dugóban). BC 5.8-at mutatott, elõször mutatott többet, mint a számított adat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.04.10 13:37:56
Hétvége, országút, kis Mátra, 3-4 személlyel: BC szerint 6,6. Mostanában sietni szokott, 6,4-re saccolom a reális fogyasztást. Elmegy.

Elõzõ tank: csak város, ki sem mentem Gyöngyösrõl, BC szerint 8,9, kiszámolva 8,6. Ez is elmegy, tekintettel arra, hogy a leghosszabb út max. 4 km lehetett.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.04.10 15:01:16
most tankoltam 580kmre 38 litert  kb 6,5 literes fogyi.  volt már jobb is :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.04.10 15:57:14
Sziasztok!

Nincs 2 hete hogy megvan az autó de már elfüstöltem 2 tank benzint (cc1300km) :) uh ,mostmár énis tudok mondani fogyasztást :)
Azt kell hogy mondjam, hogy jobb mint azt remélni tudtam...
az elsõ tank benzin 6.65-re jött ki (fedcomp szerint 6.7)
azóta volt egy csurig tank (43L) most járok 720km-nél és most kezdett el világítani a lámpa. fedcomp: 6.3at mutat :)
ma tankolok megint csurig, meglássuk h mennyire valós a fedcomp adat, de szerintem hasonlóan pontos lesz mint az elõzõ :)
felhasználás jellege, normál kimélõ üzemmód (1/3 város 1/3 pálya 1/3 egyéb városon kívül)

a corolla jobban fogyaszt mint az 1.2 16V fiesztám, ezt nem gondoltam volna... :)
hajrá  :toy: :)

megvolt a telitank: 46,5L/745km => 6,25L/100km  :o
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.11 10:48:35
Itt az elsõ "nyári" fogyasztásom: 8.1 liter.
Simán lehetné még faragni belõle, mivel még mindig a kelleténél "kicsit" jobban pörgetem a motort. :mrgreen:  :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.04.11 21:37:23
Idézetet írta: "XPA"
Sziasztok!
megvolt a telitank: 46,5L/745km => 6,25L/100km  :o

Akkor maradt 40km-re elegendõ benya a tankban? :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.04.11 22:48:19
Idézetet írta: "mykos"
Idézetet írta: "XPA"
Sziasztok!
megvolt a telitank: 46,5L/745km => 6,25L/100km  :o

Akkor maradt 40km-re elegendõ benya a tankban? :vag2:

hát igen, eléggé feküdt már a mutató  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.04.12 14:31:38
Újabb tankolás. 45 liter, jórészt vegyes (ezt most jól elmegyaráztam :nagymosoly: ), fedkomp szerint 6.7, szerintem meg 6.45...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.04.14 21:14:17
Ma lémértem stopperrel a kocsim rugalmasságát 4-esben: 50-rõl gyorsítva, 60-nál a stoppert elindítva, és kb. 105-ig (lehet, hogy csak 103 volt:) mérve 10.9 másodperc jött ki, kb. 130 kilós terheléssel. Szél biztos nem volt, emelkedés se valószínû.

Ez jónak számít egy 1,6-ostól?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.04.14 22:14:10
Idézetet írta: "Blasius78"
Ma lémértem stopperrel a kocsim rugalmasságát 4-esben: 50-rõl gyorsítva, 60-nál a stoppert elindítva, és kb. 105-ig (lehet, hogy csak 103 volt:) mérve 10.9 másodperc jött ki, kb. 130 kilós terheléssel. Szél biztos nem volt, emelkedés se valószínû.

Ez jónak számít egy 1,6-ostól?

Szerintem jónak :) ...a Carinánk (ugyanezzel a motorral) ezt 11.0 alatt teljesíti - csak sofõrrel, és 100-ig mérve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.04.15 10:41:35

Kõhideg motornál 11sec nálam..de ugye itt még nincs igazán fordulaton a gép :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.04.15 21:40:06
A múltkori autópályás erõs szembeszélnél elszállt fogyasztást normál városi közlekedéssel (~430 km) sikerült levinnem 7.73-ra. Így végül is elég jó lett.
Amin nagyot néztem: ma reggel munkába menet tankoltam, és a gyér városi forgalomban 13 km alatt 5.8 volt a fedcomp számítása.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.04.16 20:47:26
Idézetet írta: "mykos"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Blasius78"
Ma lémértem stopperrel a kocsim rugalmasságát 4-esben: 50-rõl gyorsítva, 60-nál a stoppert elindítva, és kb. 105-ig (lehet, hogy csak 103 volt:) mérve 10.9 másodperc jött ki, kb. 130 kilós terheléssel. Szél biztos nem volt, emelkedés se valószínû.

Ez jónak számít egy 1,6-ostól?

Szerintem jónak :) ...a Carinánk (ugyanezzel a motorral) ezt 11.0 alatt teljesíti - csak sofõrrel, és 100-ig mérve.

Kõhideg motornál 11sec nálam..de ugye itt még nincs igazán fordulaton a gép :roll:

Nem is kell fordulaton lennie, a rugalmasság-mérésnél ugye pont az a kérdés, hogy alacsonyról hogy húz a motor.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.04.17 10:02:54
Bp nyiregy M3 megrakva, ellenszélben 130-140 -onnan miskolc -jó szar uton-
460km /30liter    6,5 körül. hihetetlen.  :rolleyes:  :nagymosoly:
ez a motor huszéves konstrukció :toy:
 :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.17 21:18:10
Idézetet írta: "murray"
Bp nyiregy M3 megrakva, ellenszélben 130-140 -onnan miskolc -jó szar uton-
460km /30liter    6,5 körül. hihetetlen.  :rolleyes:  :nagymosoly:
ez a motor huszéves konstrukció :toy:
 :10:
Az nagyon tuti, az enyém is annyit fogyaszt kb hasonló igénybevétel mellett  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: atty - 2007.04.18 14:57:34
SZIASZTOK

ÉN MÉG CSAK MOST LETTEM TOYOTA TULAJDONOS(1.6 COROLLA 2000 4A-FE)
SZERINTEM  AZ EDDIGI LEGJOBB AUTÓM.
VISZONT A FOGYASZTÁSSAL NEM VAGYOK KIBÉKÜLVE. :hmm:
TÖBBNYIRE VÁROSI HASZNÁLATBAN 9.5-10 LITERT ESZIK ÉS NEM HAJTOM.
EGYEDÜL HASZNÁLOM 2500-3000-NÉL ELVÁLTOK ÉS TÉLI(MOSTMÁR NYÁRI GUMIKKAL) ENNYI A FOGYI.
MEGNÉZTE EGY SZERELÕ AZT MONDTA MINDEN GYÁRINAK TÛNIK(SZERINTE)ÉS MÉGIS.
LAMBDASZONDA JÓ,VESZTESÉG SZINTE NINCS,ELÕGYÚJTÁS 10FOKON ,GUMINYOMÁS 2.3(YOKOHAMA AVS SPORT 195/50 R15)STB
AZ LENNE A KÉRDÉSEM ,HOGY ISMERTEK E OLYAN SZAKEMBERT VAGY SZAKSZERVÍZT AHOL KONKRÉTABBAN MEGTUDJÁK NÉZNI(PL COMPUTER)BEÁLLÍTANI,VAGY VAN-E VALAMILYEN ÖTLETETEK ERRE?
KÖSZÖNÖM
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MrIP - 2007.04.18 15:28:54
Szia

Elõször is ne kiabálj, de mivel ez az elsõ hozzászólásod , most elnézzük  :kacsint:
Tényleg soknak tünik a fogyi, az enyém eszik enyit városban, és az 2000-es, kb. 7-8 liter között kellene lennie.
Ürömön tudnám ajánlani a supratrendet, én is hozzájuk vittem az ilyen corollámat.
Telefonon érdemes megkérdezni elõtte õket hogy milyen vizsgálatot tudnak csinálni.
www.supratrend.hu

Idézetet írta: "atty"
SZIASZTOK

ÉN MÉG CSAK MOST LETTEM TOYOTA TULAJDONOS(1.6 COROLLA 2000 4A-FE)
SZERINTEM  AZ EDDIGI LEGJOBB AUTÓM.
VISZONT A FOGYASZTÁSSAL NEM VAGYOK KIBÉKÜLVE. :hmm:
TÖBBNYIRE VÁROSI HASZNÁLATBAN 9.5-10 LITERT ESZIK ÉS NEM HAJTOM.
EGYEDÜL HASZNÁLOM 2500-3000-NÉL ELVÁLTOK ÉS TÉLI(MOSTMÁR NYÁRI GUMIKKAL) ENNYI A FOGYI.
MEGNÉZTE EGY SZERELÕ AZT MONDTA MINDEN GYÁRINAK TÛNIK(SZERINTE)ÉS MÉGIS.
LAMBDASZONDA JÓ,VESZTESÉG SZINTE NINCS,ELÕGYÚJTÁS 10FOKON ,GUMINYOMÁS 2.3(YOKOHAMA AVS SPORT 195/50 R15)STB
AZ LENNE A KÉRDÉSEM ,HOGY ISMERTEK E OLYAN SZAKEMBERT VAGY SZAKSZERVÍZT AHOL KONKRÉTABBAN MEGTUDJÁK NÉZNI(PL COMPUTER)BEÁLLÍTANI,VAGY VAN-E VALAMILYEN ÖTLETETEK ERRE?
KÖSZÖNÖM
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.04.18 16:03:55

Egy picit magas a fogyasztásod, de az eltérés olyan alacsony, hogy szerintem a technikába emiatt nagy kár lenne belepiszkálnod. Nekünk Carinánk van ugyanezzel a motorral - az, ha nem figyelek a takarékos vezetésre (értsd: nem 2000-2200-nál, hanem 2500-3000-nél váltok), szintén benyel városban 8.5-9.0 litert - és ez Pécs, nem pedig BP!

Szerintem van rá esély, hogy késõbb, amikor már rutinosabban vezeted majd a kocsit, megy ez még lejjebb is, akár fél-egy literrel. Esetleg a gyertyákat és a légszûrõt ellenõrizd le, hogy rendben vannak-e.

(Ja és tényleg fölösleges csupa nagybetûvel írni, elolvassuk a kisbetût is ;) ...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: atty - 2007.04.18 18:14:30
Bocsi a nagybetû miatt. :kacsint:
Egyébként köszönöm az infókat,a szûrõ lett cserélve,a gyertyák még nem,talán az segít.
Ha van még valakinek infója igazi jó szakikról azt köszönettel veszem,hátha kell egyszer.
köszi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.04.19 07:45:45
Újabb telitank. 610Km/35.9L => 5.9L/100km (fedcomp szerint 6.1)  :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.04.19 08:58:39
Idézetet írta: "atty"
Bocsi a nagybetû miatt. :kacsint:
Egyébként köszönöm az infókat,a szûrõ lett cserélve,a gyertyák még nem,talán az segít.
Ha van még valakinek infója igazi jó szakikról azt köszönettel veszem,hátha kell egyszer.
köszi

tééleg sok ez a fogyi. még 1,6os motorral is
Cím: Fogyasztás
Írta: nemtamas - 2007.04.19 09:56:57
Pár sor a fogyasztásról:

Mindig tele tankolom az autót és nullázom a computert + kiszámolom a fogyasztást.
Legutóbbi megfigyelésem eredménye:

150 km város 0 - 50 km/h 1 - 2 fõ
150 km országút 100 - 130 km/h 4 fõ + 1 bicaj a tetõn
300 km országút 100 - 120 km/h 2 - 4 fõ

Eddig 5,6 l / 100 km -t mutatott a computer.
ezután következett:
200 km országút 100 - 110 km/h 2 fõ
200 km országút 70 - 90 km/h 2 fõ (Nemcsak a kocsi, hanem én is ECO módban üzemeltem.. :))

1003 km  :P után tankoltam, computer 5,0 -ás átlagot mutatott.
Számított átlag: 49,7 l / 1003 km =  4,96 l /100km

Észrevételek:
1. A computer pontos (Ugyanott és ugyanúgy csurig tankoltam)
2. Ahhoz, hogy az utolsó 400 km-en 5,6 -ról 5 -re lemenjen a fogyasztás 4 - 4,1 literes átlagot kellett produkálnom. :shock:
   Ha tovább gondolom: Mit fogyasztott az utolsó 200 km -en?

Mondtam már, hogy szeretem a kocsimat!?  :szivecske:  :10:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Palaczk - 2007.04.19 15:14:09
Idézetet írta: "nemtamas"
(...)200 km országút 70 - 90 km/h 2 fõ (Nemcsak a kocsi, hanem én is ECO módban üzemeltem.. :))

(...) Ha tovább gondolom: Mit fogyasztott az utolsó 200 km -en?

Bizonyára bõven 4 liter alatt. 70-el sík úton ötösben haladva a fogyasztás nem haladja meg a 3 litert, ezt én is próbáltam legutóbb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.20 21:27:21
Hétvégén megkergettem kicsit a kocsit, rendszerkiégetés jelleggel, lehet, hogy képzelõdök, de azóta mintha jobban menne. Ma mentem 2*25km-et, és mintha hamarabb felpörögne a moci, meg jobban gyorsulna. Szépen mentem fõúton nem sietõsen, mert tele volt 60-as táblákkal, és M0 építõ autókkal. Erre azt veszem észre, hogy már 80-al megyek  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.04.20 23:58:06

Nem képzelõdsz, sok lomha  használat után egy kis pörgõsebb menet, kiégetés jótékonyan hat a motor dinamikájára, és  afogyasztásra is!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.04.22 00:01:20
Nekem most vagy az olajcsere segített, vagy a sok fogyasztáscsökkentõ módszer használata: 10km hegyi verseny, piros lámpás gyorsulgatások, állandó klíma, téli gumi, sok dugó(pesti alsó rakpart). 6.9liter/100km :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.22 19:09:57
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "KLaco"
Hétvégén megkergettem kicsit a kocsit, rendszerkiégetés jelleggel, lehet, hogy képzelõdök, de azóta mintha jobban menne. Ma mentem 2*25km-et, és mintha hamarabb felpörögne a moci, meg jobban gyorsulna. Szépen mentem fõúton nem sietõsen, mert tele volt 60-as táblákkal, és M0 építõ autókkal. Erre azt veszem észre, hogy már 80-al megyek  :kacsint:

Nem képzelõdsz, sok lomha  használat után egy kis pörgõsebb menet, kiégetés jótékonyan hat a motor dinamikájára, és  afogyasztásra is!

Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.22 19:12:06
Idézetet írta: "mykos"
Nekem most vagy az olajcsere segített, vagy a sok fogyasztáscsökkentõ módszer használata: 10km hegyi verseny, piros lámpás gyorsulgatások, állandó klíma, téli gumi, sok dugó(pesti alsó rakpart). 6.9liter/100km :roll:

A kettõ együtt kifejezetten jótékony hatású :twisted:  a hab a tortán még egy levegõszûrõ csere lenne, vagy az is volt... :?:  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.22 22:23:47
Idézetet írta: "Peti500"
Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Az enyém még jó öreg EFI  :kacsint: De azé a 60 lovas Asztra nem ellenfél, azt a Yarissal is megeszem reggelire, max a rugalmasságban jobb a Yarisnál  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.04.22 22:41:45
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "mykos"
Nekem most vagy az olajcsere segített, vagy a sok fogyasztáscsökkentõ módszer használata: 10km hegyi verseny, piros lámpás gyorsulgatások, állandó klíma, téli gumi, sok dugó(pesti alsó rakpart). 6.9liter/100km :roll:

A kettõ együtt kifejezetten jótékony hatású :twisted:  a hab a tortán még egy levegõszûrõ csere lenne, vagy az is volt... :?:  :wink:

jaja, még pár héttel elötte megkapta azt is..érzésre segített kicsit, pedig a régi szûrõ se volt csak halványszürke ittott :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.23 00:00:44
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Peti500"
Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Az enyém még jó öreg EFI  :kacsint: De azé a 60 lovas Asztra nem ellenfél, azt a Yarissal is megeszem reggelire, max a rugalmasságban jobb a Yarisnál  :kacsint:

Azért írtam zárójelben az is-t kedves fórumtárs... :D  :wink:

Amúgy a vvti tényleg ritka mód lusta tud lenni ha nem használják, az enyém se ment úgy -mondhatni jobban- amíg "valaki" be nem járatta... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.23 00:04:04
Idézetet írta: "mykos"

jaja, még pár héttel elötte megkapta azt is..érzésre segített kicsit, pedig a régi szûrõ se volt csak halványszürke ittott :vag2:

Ha már fekete pákó száll ki a légszûrõházból az rég rossz... :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.04.23 07:41:26
Idézetet írta: "Peti500"
Azért írtam zárójelben az is-t kedves fórumtárs... :D  :wink:

Amúgy a vvti tényleg ritka mód lusta tud lenni ha nem használják, az enyém se ment úgy -mondhatni jobban- amíg "valaki" be nem járatta... :vag2:
Jó vanna, csak mondtam  :kacsint: A Yaris olajcsere meg kiégetõs autópályázás után multkor meglepõen jól ment, bár ritkán vezetem, de akkor igyekszek kiégetni, mert anyu ezt nem igazán szereti megcsinálni  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.23 10:33:17
Idézetet írta: "KLaco"
A Yaris olajcsere meg kiégetõs autópályázás után multkor meglepõen jól ment, bár ritkán vezetem, de akkor igyekszek kiégetni, mert anyu ezt nem igazán szereti megcsinálni  :kacsint:

Nekünk (is) a Yaris érezhetõen lusta, nem is nagyon van 2500fölé pörgetve, de hamar kondícióba lehet hozni... :vag2:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Apu - 2007.04.23 11:33:13
Egy ideje már 7,5-7,7-es átlagokkal jártam. Az egyetlen hiba amit találtak az autón a márkaszervízben, a gyújtáskábel volt. A legrövidebb ág ellenállása kétszer akkora volt mint a leghosszabbé. Az utángyártott 28 e., a gyári klubkedvezménnyel 22 e. Most 6,1-6,3 al eljárok. Még a szerelõm se gondolta volna, hogy ennyit számít az a k. kábel. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.04.23 22:37:41
Rég nem írtam: viszonylag spórolós tempó (100-110 országút, kevés város, semmi autópálya, egy-két hajtósabb országút 120+) 4,5-ös átlag! Hej, de szeretem, hogy már melegebb van! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.04.24 07:44:24
Idézetet írta: "Kgabe"
Rég nem írtam: viszonylag spórolós tempó (100-110 országút, kevés város, semmi autópálya, egy-két hajtósabb országút 120+) 4,5-ös átlag! Hej, de szeretem, hogy már melegebb van! :D

Ja, nekem ebben a melegben lett a mai tankolással 6.1 (BC:5.7), igaz csak városban, Bp-en...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.04.24 10:33:58
Nekem most 8on megállt, picit több dugó viszont jóval több hajtással :vezetes:  ha lenyelnék egy nyugtatót valahol 7-7,5 között lehetne tartani...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: obga - 2007.04.24 12:07:40
Megszülettett a rekordom: 47,01l benyával elautóztam 717,1 km-et. Ez 6,55-ös fogyasztást jelent.  :vag2:
Odafelé volt 150-es tempó is klímával, visszafelé nagyjából betartottam a sebességkorlátozást.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.04.25 23:28:38
Eddig 138km-t mentem és kicsit soknak éreztem a 6,7-es átlagot. Elég nehéz maradt a lábam a diesel passat után.  :mrgreen:  :faradt:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.04.26 06:29:10
Idézetet írta: "Wagnerur"
Eddig 138km-t mentem és kicsit soknak éreztem a 6,7-es átlagot. Elég nehéz maradt a lábam a diesel passat után.  :mrgreen:  :faradt:

Gratulálok a kocsihoz. A fogyasztásod nem lesz dízeles, azt felejtsd el. A 6,7 pedig - tekintettel arra, hogy semmit nem írtál a használat körülményeirõl - lehet nagyon jó és nem különösebben kedvezõ is. ;)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.04.26 08:14:41
Budapesten araszolás majd 3-as fõút > 25-ös fõút. Néhol lépésben. Nem épp a takarékos megoldás. :-D Meg tesztelgettem is (például 5.-ben "gyorsulás") és olyankor a pillanatnyi fogyasztás igen magasnak tûnt. 13 liter. 8)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.04.26 09:16:40
Idézetet írta: "Wagnerur"
Meg tesztelgettem is (például 5.-ben "gyorsulás") és olyankor a pillanatnyi fogyasztás igen magasnak tûnt. 13 liter. 8)

Padlógázra nálam a pillanatnyi fogyasztás bármelyik fokozatban, bármilyen sebességnél felmegy 20 fölé, nem kell vele foglalkozni. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2007.04.26 14:02:32
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Wagnerur"
Meg tesztelgettem is (például 5.-ben "gyorsulás") és olyankor a pillanatnyi fogyasztás igen magasnak tûnt. 13 liter. 8)

Padlógázra nálam a pillanatnyi fogyasztás bármelyik fokozatban, bármilyen sebességnél felmegy 20 fölé, nem kell vele foglalkozni. :)

Nekem 1.4 D4D padlógáznál adatok (mikor már húz padlógázon)

1ben 45
2ben 3x
3ban 21
4ben 16
5ben 12 liter.!

D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.05.02 22:06:32
Van egy tiszta saját átlagom: 6,7l  :vezetes: 120km alatt jött ez ki. Ennek bõ 2/3-a városban, dugó, stb., a többi a Mátrában illetve egyéb fõúton. Nagyon nem csodálkozok rajta.
Minivel 14-es átlagot autóztam a Mátrában, bár alig raktam fel 4-be.  :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.05 17:21:50
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "KLaco"
Hétvégén megkergettem kicsit a kocsit, rendszerkiégetés jelleggel, lehet, hogy képzelõdök, de azóta mintha jobban menne. Ma mentem 2*25km-et, és mintha hamarabb felpörögne a moci, meg jobban gyorsulna. Szépen mentem fõúton nem sietõsen, mert tele volt 60-as táblákkal, és M0 építõ autókkal. Erre azt veszem észre, hogy már 80-al megyek  :kacsint:

Nem képzelõdsz, sok lomha  használat után egy kis pörgõsebb menet, kiégetés jótékonyan hat a motor dinamikájára, és  afogyasztásra is!

Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...

A lényeg: a mérték. Valóban jó néha egy kis pörgetés, tisztán tartja a szelepeket stb. Szal kifejezetten hasznos. De a hangsúly a NÉHA szón van. Tehát, teszem azt: autózgatsz egy hónapon át nyugisan, kb. 3000-es fordulatot át nem lépve; aztán egyszer, egy pár száz km-es úton kicsit megtekered, elzavarod néha 5-6 ezer közé, ilyesmi. Ha így vezetsz, akkor a motorod mindig jó erõben lesz, ÉS hosszú lesz az élettartama, késõn kezd majd csak el olajat enni stb.

A tartós magas fordulatszámú használat nyilván szintén tisztán fogja tartani a motort; de hamarabb el is koptatja, és közben persze sok lesz a fogyi is.

A tartós alacsony fordulat mechanikai károsodást nem okoz (az egészen extrém eseteket kivéve), viszont a motor idõvel elszennyezõdik-ellustul tõle, és ezáltal a fogyasztás is emelkedni fog.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.05 17:23:34
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Peti500"
Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Az enyém még jó öreg EFI  :kacsint: De azé a 60 lovas Asztra nem ellenfél, azt a Yarissal is megeszem reggelire, max a rugalmasságban jobb a Yarisnál  :kacsint:

Mer a VVTi, az nem EFI?  :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.05 17:27:31
Elhangzott itt jópár szimpatikus érték, gyerekek  :) ...fõleg mykos 6.9-éhez szeretnék gratulálni, az egy 1.6-os benzinessel, a leírt körülmények között, döbbenetesen jó  :o  :10: !
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.05.05 18:03:11
Idézetet írta: "VDaNi"
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Wagnerur"
Meg tesztelgettem is (például 5.-ben "gyorsulás") és olyankor a pillanatnyi fogyasztás igen magasnak tûnt. 13 liter. 8)

Padlógázra nálam a pillanatnyi fogyasztás bármelyik fokozatban, bármilyen sebességnél felmegy 20 fölé, nem kell vele foglalkozni. :)

Nekem 1.4 D4D padlógáznál adatok (mikor már húz padlógázon)

1ben 45
2ben 3x
3ban 21
4ben 16
5ben 12 liter.!

D
Ma kiszedtem a szõnyeget a gázpedál alól.  :roll: Így már felmegy 20 literre a pillanatnyi fogyasztás és kevésbé tûnik lustának.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.05 19:07:01
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Peti500"
Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Az enyém még jó öreg EFI  :kacsint: De azé a 60 lovas Asztra nem ellenfél, azt a Yarissal is megeszem reggelire, max a rugalmasságban jobb a Yarisnál  :kacsint:

Mer a VVTi, az nem EFI?  :wink:
Tágabb értelemben igen, de a VVTi az spec EFI  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.05.05 20:12:59
A VVT-i az a változó szelepvezérlés (Variable Valve Timing intelligent), az EFI meg az elektromos befecskendezés (Electronic Fuel Injection), semmi közük egymáshoz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.05 20:22:22
Az EFI a befecskendezés módjára utal, a VVTi meg a szelepek vezérlésére. Tehát a VVTi motor használja az EFI-t, és +ba tudja a VVTi-t. Vagy szerinted a VVTi karbis?  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.05.05 20:29:19
Ki mondta, hogy karbis?
Én azt mondtam, hogy az egyik a befecskendezõrendszer a másik meg szelepvezérlés.
Vagy mert a csomagtérvilágítás ugyanúgy használja az akksit, mint a szivargyújtó, akkor már összetartoznak?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.05.05 21:03:42
Idézetet írta: "Misi"
Vagy mert a csomagtérvilágítás ugyanúgy használja az akksit, mint a szivargyújtó, akkor már összetartoznak?

Méé', nem?  :otlet:  :mivan:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.05 21:54:05
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Peti500"
Ezért nem szabad hagyni, hogy ellustuljon a motort, a vvti (is) szeret pörögni, kell is pörgetni, mert különben olyan, mint egy 60lovas F-astra...
Az enyém még jó öreg EFI  :kacsint: De azé a 60 lovas Asztra nem ellenfél, azt a Yarissal is megeszem reggelire, max a rugalmasságban jobb a Yarisnál  :kacsint:

Mer a VVTi, az nem EFI?  :wink:
Tágabb értelemben igen, de a VVTi az spec EFI  :kacsint:

Szerinted amit írtál, az nem úgy hangzott, hogy "az én autóm még nem VVTi, hanem EFI"?  :hmm: ...mert szerintem igen  :wink: ...a te motorodban nincs VVTi, viszont a VVTi motorban van EFI, OK :) ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.05 22:01:57
Igen az én autóm mocijára az van ráírva, hogy EFI, a Yarisra meg hogy VVTi. Tehát az enyém EFI az meg VVTi. Persze ettõl még a VVTi-s moci is EFI-t használ, de az + ba többet is tud. Most én nem értem a dolgot, vagy a szakdoga írás közben elfelejtettem fogalmazni? :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.06 01:18:11
Idézetet írta: "KLaco"
Igen az én autóm mocijára az van ráírva, hogy EFI, a Yarisra meg hogy VVTi. Tehát az enyém EFI az meg VVTi. Persze ettõl még a VVTi-s moci is EFI-t használ, de az + ba többet is tud. Most én nem értem a dolgot, vagy a szakdoga írás közben elfelejtettem fogalmazni? :kacsint:

Most tényleg nem érted, vagy csak viccelsz ;) ?

Az EFI, az az elektronikusan vezérelt üzemanyag-befecskendezést jelenti. A VVTi meg az intelligensen változó szelep-vezérlést. Természetesen, mint minden más modern benzinmotor, úgy a VVTi motorok is el.vez.üz.bef.-el rendelkeznek. De nem ezt fogják rájuk írni, mivel ez már nem akkora nagy dolog - hanem az újabb, hightechebb VVTi-t írják rájuk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szabi68 - 2007.05.06 01:50:40
Sziasztok, van egy 5000 km-ben levo Corollam, tenyleg erdemes azert neha porgetve hajtani?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.05.06 08:26:33
Hali,

Na végre kit tudtam pontosan számolni, mennyit eszik a kocsim autópálya és a város üzemben: 100 km autópályázás kb. 120-150 között, aztán nagyon spórolós országutazással 400 km alatt evett a kocsim 6,1 litert 100-on, úgy, hogy kb. 170 kiló terhelés volt a kocsiban sofõrrel együtt.

Ez jónak számít egy 1,6-ostól vagy csak átlagos? (a régi jó 4E-FE E10-esem hasonló körülmények között 5,5 körül evett)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.06 11:07:20
Idézetet írta: "szabi68"
Sziasztok, van egy 5000 km-ben levo Corollam, tenyleg erdemes azert neha porgetve hajtani?

Igen, 5000 km után már nem árt néha megpörgetni, megmutatni neki kicsit az 5-6000 környéki tartományt is. Módjával persze, mértékkel. Erre nyilván a pálya a legalkalmasabb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.06 11:10:32
Idézetet írta: "Blasius78"
Hali,

Na végre kit tudtam pontosan számolni, mennyit eszik a kocsim autópálya és a város üzemben: 100 km autópályázás kb. 120-150 között, aztán nagyon spórolós országutazással 400 km alatt evett a kocsim 6,1 litert 100-on, úgy, hogy kb. 170 kiló terhelés volt a kocsiban sofõrrel együtt.

Ez jónak számít egy 1,6-ostól vagy csak átlagos? (a régi jó 4E-FE E10-esem hasonló körülmények között 5,5 körül evett)

Ez egy egészséges, normális érték  :) ... Amúgy az ilyen "mix" fogyasztásokat nyilván nehezebb megítélni, mint az egyféle módon vezetve létrejötteket (pl. csak pálya, csak országút stb.) - de ez az érték mindenképpen rendben van. Ha a 4E-FE-éhez viszonyítjuk, akkor meg pláne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.06 14:06:58
Idézetet írta: "Palaczk"
Az EFI, az az elektronikusan vezérelt üzemanyag-befecskendezést jelenti. A VVTi meg az intelligensen változó szelep-vezérlést. Természetesen, mint minden más modern benzinmotor, úgy a VVTi motorok is el.vez.üz.bef.-el rendelkeznek. De nem ezt fogják rájuk írni, mivel ez már nem akkora nagy dolog - hanem az újabb, hightechebb VVTi-t írják rájuk.
Ezt dadogom én is, csak nem értitek meg  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.06 16:23:39
Voltam ma tankolni, 50 literes a tankom ugyebár +1 liter a csövekbe. Picivel fél alatt volt a mutató, 27 lityit paszíroztam bele, még épp nem folyt visszafelé. Átlagfogyi 5,9  :nagymosoly: Mindez 450km alatt, ebbõl 100km M0, 100km vidék 80-al kb, a többi forgalommentes külváros 55-el  :kacsint: Apu nem akarta elhinni. Mondom lehet jelentkezni nálam vezetéstechnikai órára. Mindig kirakom üresbe, ha nem jön mögöttem senki, mielõtt bekanyarodok, elõrelátóan igyekszek vezetni... Még a lábamon kellene kicsit alakítani, hogy tudjam tartani a sebességet, és akkor még 1 tizedet lehetne hozni rajta. Ja és az új széles gumma se rontotta a fogyit  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.05.06 16:34:34

A "kirakom üresbe" helyett javasolnám a motorféket... :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.06 16:56:45
Errõl már beszélgettünk párszor, hogy nem biztos, hogy az fogyaszt kevesebbet, mert ugye ha mész sík úton 50-el, a keresztezõdés elött 300 méterrel kirakod üresben, akkor pont nem kell fékezned a kanyarnál, viszont ha mociféket használsz, azt csak 100 méterrel elötte lehet, mert különben nem érsz el lendületbõl odáig. Ergó 200 métert még gázzal teszel meg, ami növeli a fogyit. Az alapjárat mennyit is fogyaszt, 0,7 liter/100km kb? Sztem az kibírható  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.05.06 22:16:52
Idézetet írta: "Misi"
A VVT-i az a változó szelepvezérlés (Variable Valve Timing intelligent), az EFI meg az elektromos befecskendezés (Electronic Fuel Injection), semmi közük egymáshoz.
Öööö szerintem meg van. Ne vigyük tévútra az embereket. A VVTI szerves része az üzemanyag-befecskendezõ. Egyrészt ugye a VVTI nyitási helyéhez és idejéhez kell igazodnia a befecskendezés idõpontját, mértékét valamint a gyújtáspont helyét, idejét. Ez az egyik feltétele a kopogás mentes járásnak. Ezzel nem ellent mondok, sõt. Az pedig egy másik misét érne még, hogy melyik volt elõbb. ;-) Mert a változó szelepvezérlés nem új dolog, csak annak mutatják. Off: Bentley
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2007.05.06 22:24:47
Idézetet írta: "KLaco"
Errõl már beszélgettünk párszor, hogy nem biztos, hogy az fogyaszt kevesebbet, mert ugye ha mész sík úton 50-el, a keresztezõdés elött 300 méterrel kirakod üresben, akkor pont nem kell fékezned a kanyarnál, viszont ha mociféket használsz, azt csak 100 méterrel elötte lehet, mert különben nem érsz el lendületbõl odáig. Ergó 200 métert még gázzal teszel meg, ami növeli a fogyit. Az alapjárat mennyit is fogyaszt, 0,7 liter/100km kb? Sztem az kibírható  :kacsint:
Errõl egy jó matekos csinálhatna valami számítást. Ugyanis az újdonság ereje miatt figyeltem a pillanatnyi fogyasztásmérõt de nem jutottam elõrébb. A gurulós megoldás takarékosabbnak tûnik, de a látszat gyakran becsapja az embert. Hegyvidéken biztos a motorfék a takarékosabb bizonyos mértékig, hisz alapjárat felett ismét ad némi anyagot a motornak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.05.06 23:31:29
Idézetet írta: "KLaco"
Errõl már beszélgettünk párszor, hogy nem biztos, hogy az fogyaszt kevesebbet, mert ugye ha mész sík úton 50-el, a keresztezõdés elött 300 méterrel kirakod üresben, akkor pont nem kell fékezned a kanyarnál, viszont ha mociféket használsz, azt csak 100 méterrel elötte lehet, mert különben nem érsz el lendületbõl odáig. Ergó 200 métert még gázzal teszel meg, ami növeli a fogyit. Az alapjárat mennyit is fogyaszt, 0,7 liter/100km kb? Sztem az kibírható  :kacsint:

Pont tegnap számolgattam nejem Corollájának a fogyasztását, 7,5l -re jött ki. Kb. 75% autópálya (~140) a többi igenrövidtáv vagy Bp.

Nekem nincs türelmem 50-rõl üresben gurulva lassítani, legjobb esetben simán motorfékkel lassulok, de inkább visszadobom 3.-ba, és úgy motorfékezek a kanyarig.

( És többnyire a +50% ot tartom a megengedethez képest, vagyis többnyire 65-70 alatt nem megyek. )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.07 07:39:34
Idézetet írta: "Tamás69"
Pont tegnap számolgattam nejem Corollájának a fogyasztását, 7,5l -re jött ki. Kb. 75% autópálya (~140) a többi igenrövidtáv vagy Bp.
Naggyiból OK, mert nekem is 140 körül 7 litert fogyaszt, és akkor városban oda kell figyelni.
Most vonat helyett használunk 2-en kocsit Debrecenbe, szal fontos, hogy olcsóbbra jöjjön ki a fogyi, mint a vonat, ezért nem sietek  :kacsint: Így is 2,5 óra volt az út csak külsõ Pesttõl  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.07 15:31:12
Idézetet írta: "KLaco"
Errõl már beszélgettünk párszor, hogy nem biztos, hogy az fogyaszt kevesebbet, mert ugye ha mész sík úton 50-el, a keresztezõdés elött 300 méterrel kirakod üresben, akkor pont nem kell fékezned a kanyarnál, viszont ha mociféket használsz, azt csak 100 méterrel elötte lehet, mert különben nem érsz el lendületbõl odáig. Ergó 200 métert még gázzal teszel meg, ami növeli a fogyit. Az alapjárat mennyit is fogyaszt, 0,7 liter/100km kb? Sztem az kibírható  :kacsint:

Nyilván egyik esetben a motorfék, a másikban az üres a jobb. Oda kell figyelni, hogy mikor melyiket alkalmazod. A cél egyszerû: minél messzebb eljutni lendületbõl, gázadás nélkül. Sík úton erre nyilván jobb az üres. Ha kicsit lejt is, akkor jöhet a motorfék. Az tény, hogy a motorféken ugye nulla a fogyasztás, de alapjáraton is nagyon kicsi, szal okosan kell kombinálni a kettõt. A motorfékkel persze növeled a fék hatékonyságát is (erõsebb a szervó), nomeg kíméled magát a féket.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.05.07 15:55:38
Idézetet írta: "Palaczk"
.... A motorfékkel persze növeled a fék hatékonyságát is (erõsebb a szervó), nomeg kíméled magát a féket.

és koptatod a váltót :ordog:
bocs, nem tudtam kihagyni :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2007.05.07 19:57:55
Idézetet írta: "leszilaci"
Idézetet írta: "Palaczk"
.... A motorfékkel persze növeled a fék hatékonyságát is (erõsebb a szervó), nomeg kíméled magát a féket.

és koptatod a váltót :ordog:
bocs, nem tudtam kihagyni :kacsint:

+még a motor élettartama is csökken.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.05.07 21:59:15
Idézetet írta: "KLaco"
... Az alapjárat mennyit is fogyaszt, 0,7 liter/100km kb? ...

:nagymosoly:  
ez eléggé relativ mérés lehet: pl.: egy álló kocsi alapjáraton mikor éri el a 100km távolságot?!  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.07 23:08:55
Idézetet írta: "leszilaci"
Idézetet írta: "Palaczk"
.... A motorfékkel persze növeled a fék hatékonyságát is (erõsebb a szervó), nomeg kíméled magát a féket.

és koptatod a váltót :ordog:
bocs, nem tudtam kihagyni :kacsint:

OK, OK :) ...de az biztos nem véletlen, hogy apám Carinájában most, 193 ezernél ugyanolyan vastag a fékbetét, mint 112 ezernél volt; és nekem is csak 290 ezer körül kellett cserélnem a Camryben a betéteket, pedig akkor sem voltak újak, mikor 147 ezerrel megvettem a kocsit. Pedig valahogy mindig meg szoktunk állni az akadályok elõtt  :D ...

Asszem, Zénóka azt mesélte tavaly õsszel, hogy még nem kellett fékbetétet cserélni a Yarisában, pedig akkor már bõven 300 ezer fölött járt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.07 23:15:32
De a váltódat már kellett piszkálni  :kacsint: Én ovatosan bánok a mocifékkel, mindig dupla kuplung...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.05.08 08:46:16
én is inkábba fékbetétcserékre szavazok mint a válto/kuplung szervizre.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.05.08 16:54:01
Idézetet írta: Palaczk
Idézetet írta: leszilaci
Idézetet írta: "Palaczk"
....

Asszem, Zénóka azt mesélte tavaly õsszel, hogy még nem kellett fékbetétet cserélni a Yarisában, pedig akkor már bõven 300 ezer fölött járt.

Nem semmi, errõl lemaradtam. Van már olyan Yaris ami ennyi km-t megtett? Lehet valahol olvasni róla? Kíváncsi vagyok, ekkora táv alatt miket kellett cserélni benne. Vajon mennyi km lehet egy ilyen VVTi élettartama?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.08 20:01:47
Én ma nézegettem éppen a http://www.spritmonitor.de/ -n a Corollák fogyiját, nem meglepõ módon a legkisebb fogyasztást az E10-el lehet elérni átlagban, nem véletlen. Mondjuk Afekete kollegához beiratkoznék 1 tanfolyamra, persze csak Zénóka tanfolyama után  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.05.11 09:52:53
Idézetet írta: "Blasius78"
Idézetet írta: "Palaczk"
Asszem, Zénóka azt mesélte tavaly õsszel, hogy még nem kellett fékbetétet cserélni a Yarisában, pedig akkor már bõven 300 ezer fölött járt.

Nem semmi, errõl lemaradtam. Van már olyan Yaris ami ennyi km-t megtett? Lehet valahol olvasni róla? Kíváncsi vagyok, ekkora táv alatt miket kellett cserélni benne. Vajon mennyi km lehet egy ilyen VVTi élettartama?

vigyáz rá, egy 0-t simán letakarhatna a  km számlálón, és elhinnéd,h annyi van benne. olajat sem eszi neki,
nem hajtja. nézd meg a fogyiadatait... (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/100898.html)  (http://images.spritmonitor.de/100898.png) (http://www.spritmonitor.de/en/detail/100898.html)
asszem még új korában kellett vmi mocivezérlõ elektronikát cserélni benne garanciálisan, mert lomha volt alacsony fordulaton.
aztán sok olaj, meg olajszûrõt, légszûrõt kellett cserélnie a megfelelõ intervallumonként :mrgreen: és gumit is.....ja és még cserélt rajt' generátor-szíjat. :hmm: szerk: fékfolyadék, hûtõfolyadék, váltóolaj...
kérdezgettem Zénókától, de mást nem említett... :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabo2 - 2007.05.12 20:23:50
Az en Corollam utolso evben es 24.000km-en ca. 8,0l/100km atlaggal jart.
Igaz hasznaltan vettem, az elso 5.000km nalam is 9,5 volt, a kovetkezo fel literrel kevesebb es igy tovabb, mig mara arra a 7,5-8,0 szintre jottem le. Hat 1 ev alatt sokat oregszik egy ember, meg tapasztaltabb lesz, meg 1-2-szer a rendorseget is kisegiti zsebpenzel :vezetes: ...ennel konnyebb labat nekem mar csak a nosules meg a gyerekek fognak okozni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.13 22:25:25
Tankolásnál kicsit elszomorodtam  :szomoru: 6,6-os átlag jött ki. Autópálya 110, fõút 90, város 60. Autópálya volt a legtöbb, meg fõút volt még 2x30km. Tavaly ilyen stílussal 6,2-õt fogyasztott. Ennyit számítana a szélesebb gumi, vagy a +1 személy?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Xanyi - 2007.05.13 23:08:26
Idézet
Nem semmi, errõl lemaradtam. Van már olyan Yaris ami ennyi km-t megtett? Lehet valahol olvasni róla? Kíváncsi vagyok, ekkora táv alatt miket kellett cserélni benne. Vajon mennyi km lehet egy ilyen VVTi élettartama?

Hogy miket kellett cserélni Zénóka autójában a több mint 300 ezer km alatt a szûrõkön és folyadékokon kívül? Egy db tanksapkafedél nyitó bowdent! Ennyi volt az össz meghibásodása...
Se fékbetét, se kuplung, se semmi...

 :10:

(Mondjuk Zénóka vezetési stílusával nem csoda  :kacsint: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.05.14 12:12:25
Hmmm...

A BC megint hozta a szokásos 0,4-es eltérést: 7.3 volt szerinte a fogyasztás, szerintem meg 6.9. Mondjuka  73.-mmal is kiegyeztem volna, tekintettel ara, hogy volt ugyan két autópályás menetem is, de oda-vissza megtéptem a száját kissé. Egyik út alkalmával 140 és fölötte, a másik úton meg próbálgatás volt, néhol belevert a 190-be...  :mivan:

Szóval ki lett kormolva, de ahhoz képest egész jól fogyasztott, azt kell mondjam. Most meg 6 liter alatt van az elsõ kb. 100 km átlaga...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.05.14 12:25:58
Idézetet írta: "wolfman"
Hmmm...

A BC megint hozta a szokásos 0,4-es eltérést...

Ha csak ennyi lenne - múltkor nekem majd' 1 egy litert tévedett.

Mondjuk most sem bánnám, ha ennyit hibázna: éppen 6,5 körül áll, örülnék, ha valójában csak 5,5 lenne a kocsi fogyasztása. :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabo2 - 2007.05.14 13:18:56
nalam is megvan a 0,5-0,7 l kulonbseg, amit a BC mutat es magam merek, sajnos a valosag (es kijozanodas) ennyivel dragabb, mint a szamitogepes meres. Rovid utakon a merespontatlansag nagyobb, hosszu tavokon (500-1000km) ugy-ahogy megegyezik.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.05.14 14:22:47
Én eddig mindig tele tankoltam, és nulláztam. Ez olyan 700 körüli km.

Azt vettem egyébként észre, hogy mindig akkor téved nagyobbat, ha egy kicsit meg van szaggatva és megugrik a fogyasztás. Olyankor mindig fölszalad az érték, viszont ha visszaváltok takarékos üzemmódra, lefelé már nem ugrál ilyen könnyen.

Érdekes, hogy fordítva még nem tapasztaltam. Mondjuk nem is lenne szívem 500 km-en keresztül tépni a száját, csak hogy kipróbálhassam, vajon ilyenkor mit csinál...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.05.14 17:26:02
Nekem most mennyi lesz a fogyim?  :nagymosoly:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.05.14 19:08:09
Szerintem 5,7. :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.05.14 19:11:49
Idézetet írta: "attila01"
Nekem most mennyi lesz a fogyim?  :nagymosoly:

Kicsit off, de jól látom, ez nem optitronos mûszerfal... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.05.14 19:14:47
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila01"
Nekem most mennyi lesz a fogyim?  :nagymosoly:

Kicsit off, de jól látom, ez nem optitronos mûszerfal... :hmm:

Rosszul látod. :wink: Ismerek egy jó optikust...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.05.14 19:20:35
Idézetet írta: "Kgabe"

Rosszul látod. :wink: Ismerek egy jó optikust...

Ako' nekem más :)  nekem mások a mutatók, dundibbak... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.05.14 19:34:29
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"

Rosszul látod. :wink: Ismerek egy jó optikust...

Ako' nekem más :)  nekem mások a mutatók, dundibbak... :hmm:

Faceliftes HB-en ilyen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.05.14 21:27:33
Idézetet írta: "djibril"
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Kgabe"

Rosszul látod. :wink: Ismerek egy jó optikust...

Ako' nekem más :)  nekem mások a mutatók, dundibbak... :hmm:

Faceliftes HB-en ilyen.

Háát én nem cseréltem ki  :) . Kicsit egyébként torzít a kép a vaku miatt (visszatükrözött, de lusta voltam kikapcsolni).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.05.14 23:38:29
Idézetet írta: "djibril"

Faceliftes HB-en ilyen.

Az enyém egy 06'-osból van...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.05.14 23:40:07
Idézetet írta: "attila01"

Háát én nem cseréltem ki  :) . Kicsit egyébként torzít a kép a vaku miatt (visszatükrözött, de lusta voltam kikapcsolni).

Nekem maga a mutató teljesen máshogy néz ki... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.05.15 18:07:10
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila01"

Háát én nem cseréltem ki  :) . Kicsit egyébként torzít a kép a vaku miatt (visszatükrözött, de lusta voltam kikapcsolni).

Nekem maga a mutató teljesen máshogy néz ki... :hmm:

Majd a nyári talin összehasonlítjuk  :)
Egyébként megtankoltam. 794 km-t mentem, 45,3-nál kattant ki elõször a pisztoly, 46,8-ig kattogtattam. Mindig így szoktam úgyhogy a második adat a valós. Így kb. 5,9 lett az átlag. Város nem nagyon volt benne, hegyi szerpentin vagy 200 km, sok klíma, más nem nagyon volt. 50 km/h volt az átlagsebesség. elõzõ tankolásom 6,1 lett. A fedcomp már 4 tankolás óta 6,2-n áll.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.05.15 19:16:31
Idézetet írta: "attila01"

Majd a nyári talin összehasonlítjuk  :)

Nekem így néz ki "fényképezve", (ne zavarjon be a tükrözõdés) amúgy csak azért kötözködtem mert nekem is VDO volt a régi zöld mûszeregységem... :wink:

Továbbá a km számláló kijelzõje pont fordítva van, tehát sötét a háttér és világos a szám... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.05.15 19:47:56
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila01"

Majd a nyári talin összehasonlítjuk  :)

Nekem így néz ki "fényképezve", (ne zavarjon be a tükrözõdés) amúgy csak azért kötözködtem mert nekem is VDO volt a régi zöld mûszeregységem... :wink:

Továbbá a km számláló kijelzõje pont fordítva van, tehát sötét a háttér és világos a szám... :roll:

A gépkönyvben is szerepel egy A-típus és egy B-típus. Nem sedanból v. wagonból van? A tiedben a km-számláló hátlapja világos, a szám sötét, nálunk meg ennek pont az inverze...  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.05.15 22:54:27
Idézetet írta: "attila01"
...A fedcomp már 4 tankolás óta 6,2-n áll.

Nem semmi. Nekem ez rekord lenne - igaz, jellemzõen városban és/vagy sztrádán használom a kocsit.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.05.16 23:25:59
Nekem a 3,5 év és 110e km alatt egyszer sikerült összehoznom 6,6l es átlagfogyit (igaz az 1,6 volt) jellemzõen 7,5-8,5 között mozgott. -viszont többnyire Budapest és autópálya volt ahol jártam, tehát vag ydugó, vagy 140+
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.05.23 22:21:13
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "attila01"

Háát én nem cseréltem ki  :) . Kicsit egyébként torzít a kép a vaku miatt (visszatükrözött, de lusta voltam kikapcsolni).

Nekem maga a mutató teljesen máshogy néz ki... :hmm:

Én rájöttem! Szerintem Olcsojancsi szan rájött, hogy a mutatók méretének csökkentésével rengeteg nyersanyagot meg lehet spórolni, mert a mostani vastagsággal egy régi mutatóból kijön kettõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.05.25 20:05:05
Idézetet írta: "KLaco"
Tankolásnál kicsit elszomorodtam  :szomoru: 6,6-os átlag jött ki. Autópálya 110, fõút 90, város 60. Autópálya volt a legtöbb, meg fõút volt még 2x30km. Tavaly ilyen stílussal 6,2-õt fogyasztott. Ennyit számítana a szélesebb gumi, vagy a +1 személy?

Számíthat a gumi, meg a plusz egy személy is. Meg néhány egyéb dolog, amit az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni: pl. eltérõ széljárás, eltérõ hõmérséklet, eltérõ légnyomás, eltérõ páratartalom. Vacak 4 deci különbségrõl beszélünk, ennyit nagyon sok minden okozhat. Szerintem ne agyalj rajta, elszomorodnod meg végképp nincs miért :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.05.25 22:07:46

Legközelebb már 6,2-õt sikerült menni, de kicsit lassabban kellett menni hozzá. Most extraspórolósan mentem, 100 körül óra szerint, elvben 6 körül kell lennie majd, kiváncsi leszek  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Proszper - 2007.06.05 22:34:47
Sziasztok,
voltunk "európai körúton". Prága, Berlin, Amsterdam, Luxeburg, Munchen, Bécs... A fogyasztás végig 7,4- 7,8 között volt. Sok város, és mégtöbb autópálya. És persze a legtöbb Német autópálya. És nem sajnáltam. Párszor úgy is alakult, hogy kipróbálom a végét (ha már lehet legálisan :-))), de mire oda jutottam volna, hogy elérjem a 200-at addigra az anyósülésrõl jött a leszabályzás. :-( Szóval nem tudtam meg mennyi. 195 volt a legtöbb. Ketten voltunk csomagokkal.
Valakinek sikerült már leszabályozásig (elektronika által :-)küldeni 5-ben? Mennyi volt a vége? (szerintem az 1,4-esnek is ua. a váltója, nem?).
Egyébként általában többet szokott mutatni a computer, 3-5 decivel, most nem csalt ennyit, (minden tankoláskor nullázom).
Ha nem nullázuk az átlagfogyit, akkor viszont a d-4d (ez a másik) mindig kevesebbet ír ki (5,6), mint amit mérünk (6).
Üdv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.06.05 23:12:41
Idézetet írta: "Proszper"

Óra szerinti 205 - ig nyomtam - még eg ypicit ment volna - de ott 6200-6300-at forgott, tehát leszabályzásig kb 215-220-ig kellett volna felnyomni, ez szerintem max lejtõn jönne össze. (nekem óra szerinti 120-180 között mindíg 7km/h val mutatot többet, mint a valóság)

szerk.:> meg is találtam, igaz itt még nem a legvége, de a többi homály lett :D

(http://www.capella.hu/egyeb/200.jpg)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.06.06 01:13:31
Idézetet írta: "Tamás69"

Óra szerinti 205 - ig nyomtam - még eg ypicit ment volna - de ott 6200-6300-at forgott, tehát leszabályzásig kb 215-220-ig kellett volna felnyomni, ez szerintem max lejtõn jönne össze. (nekem óra szerinti 120-180 között mindíg 7km/h val mutatot többet, mint a valóság)

Ez hol lett fényképezve Tamás???
Gyömrõin??? :ordog:
Cím: klíma fogyasztásemelkedés
Írta: szelac - 2007.06.06 06:53:55
Üdv nektek tudós emberek!!
Új Corolla tulajdonosként szeretném megkérdezni, hogy  véleményetek szerint, a klíma (manuális) mennyit emel a fogyasztáson? Az értelemszerû  szituációkat nem számítva milyen távolság vagy utazási idõtartam az amely mellett még nem érdemes illetve már érdemes használni a hidegítõt? Most csak a gazdaságosság szempontjából kérdezem, tehát azon már túl vagyok hogy: "ha meleg van bekapcs, ha hideg van kikapcs" ettõl autentikusabb választ szeretnék! :hmm:
Köszönöm ha idõt szántok rám!!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.06.06 07:45:50
Szia. Fedcomp szerint nekem olyan 0.5L+ , gyakorlatban nem vettem észre semmilyen kiugróan nagy eltérést (ugyanakkor nem mindig kell a klíma). Erre akkor lehetne pontosan választ adni, ha egyik mérésnél semmi klíma másiknál végig klíma és az utvonal ugyan az :D. szerintem nem is érdemes vele foglalkozni, annyira kicsi az eltérés :)
Cím: Re: klíma fogyasztásemelkedés
Írta: Tamás69 - 2007.06.06 09:56:11
Idézetet írta: "szelac"
Üdv nektek tudós emberek!!
Új Corolla tulajdonosként szeretném megkérdezni, hogy  véleményetek szerint, a klíma (manuális) mennyit emel a fogyasztáson? Az értelemszerû  szituációkat nem számítva milyen távolság vagy utazási idõtartam az amely mellett még nem érdemes illetve már érdemes használni a hidegítõt? Most csak a gazdaságosság szempontjából kérdezem, tehát azon már túl vagyok hogy: "ha meleg van bekapcs, ha hideg van kikapcs" ettõl autentikusabb választ szeretnék! :hmm:
Köszönöm ha idõt szántok rám!!

Amikor max teljesítményen üzemel a klíma, akkor kb 1/2l de ha állandóan be van kapcsolva, akkoris szabályozgat, mert a befújt levegõt 5-10°C között tartja, tehát egy 35 fokos kinti hõmérséklet mellett egy autópályás haladásnál ez kb 2-3 decit jelent.

-én pár száz méterért nem kapcsolom be - mert mire lehûtené az utasteret odaérek - szerintem 3-5percnél hosszabb úton már érdemes bekapcsolni.
-Tavasszal és Õszel, amikor a kocsi átmelegszik, de a külsõ levegõ kellemes, akkor elég 2-3 percre bekapcsolni, áthül az utastér, és a szellõzõrendszer, és mehet klíma nélkül a szellõzés.
Cím: Re: klíma fogyasztásemelkedés
Írta: Lazarevics - 2007.06.06 10:13:31
Idézetet írta: "szelac"
Üdv nektek tudós emberek!!
Új Corolla tulajdonosként szeretném megkérdezni, hogy  véleményetek szerint, a klíma (manuális) mennyit emel a fogyasztáson? Az értelemszerû  szituációkat nem számítva milyen távolság vagy utazási idõtartam az amely mellett még nem érdemes illetve már érdemes használni a hidegítõt? Most csak a gazdaságosság szempontjából kérdezem, tehát azon már túl vagyok hogy: "ha meleg van bekapcs, ha hideg van kikapcs" ettõl autentikusabb választ szeretnék! :hmm:
Köszönöm ha idõt szántok rám!!

Tavaly még a Corollánkkal mentünk Görögországba, összesen majdnem 3000km-t tettünk meg mindvégig full klímával és max ventillátor fokozaton (kint: 37-39C° volt végig!) Odafele Románia-Bulgária, vissza a jobb utak miatt a Szerbeken keresztül. 4,1l-re jött ki a fogyi, ami egyúttal nekem a negatív rekordom is volt az autóval.  :10:

A tempó mondjuk max 120 volt, egy-két kigyorsítástól eltekintve
Cím: köszi
Írta: szelac - 2007.06.06 11:15:01
Az eddigi válaszokból leszûrtem a klíma fogyasztásra gyakorolt hatását.
Köszönöm a gyors válaszokat!
Ritka jó csapat vagytok!! :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.06 20:10:26
Képzeljétek, megjött a kuplungtárcsa a Corollához. El se hiszem... De tényleg megjött, itt van fizikai valójában. Úgyhogy holnap reggel viszem a kocsit, ha minden igaz, holnap délutánra kész is lesz.
Cím: Re: köszi
Írta: Peter - 2007.06.06 22:42:59
Idézetet írta: "szelac"
Az eddigi válaszokból leszûrtem a klíma fogyasztásra gyakorolt hatását.
Köszönöm a gyors válaszokat!
Ritka jó csapat vagytok!! :10:

Én nemigazán veszek észre különbséget fogyiban a klimás idõszakban. Olyan sokkal nem dobja meg a fogyasztást az biztos. Tényleg max pár deci lehet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.06.06 23:02:21
Klíma vs. fogyasztás: párszor figyelgettem, próbálgattam, a fed.comp pillanatnyi fogyasztás értékei hogyan változnak, ha sík úton, egyenletes tempónál ki-be kapcsolom a klímát. (Igaz, ez automata klíma, de szerintem nincs sok különbség.) 1-2-3 deciket változtak az értékek. Ahhoz képest, hogy a sofõr jobb lábában szerintem kb. két liter különbség lehet, ez igazán elhanyagolható. Nem nagyon vehetõ észre a klímahasználat a fogyasztáson.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.09 20:39:05

Így van. Ilyesmi méretû motorokkal felszerelt modern autóknál a klíma átlagban talán ha 2-3 deci túlfogyasztást okoz; szélsõséges esetben sem nagyon megy a többlet fél liter fölé. Egyébként a túlfogyasztás mértéke elsõsorban attól függ, hogy a klímának mennyire kell dolgoznia, vagyis minél melegebb van és minél erõsebbre van állítva a klíma, annál nagyobb a túlfogyasztás. (Mondjuk, az ember egészsége érdekében sem okos dolog mondjuk 20 fokra állítani a klímát a kocsiban, mikor kint pl. 35 fok van...)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.09 21:58:15
Mivel a javítás során ugye lenullázódott a Corolla fedcompja, ezért meg tudtam nézni, hogy milyen átlagfogyi jön ki a Pécs-Balaton útra. No kérem, 120 km-t tettem meg 78 perc alatt országúton, vagyis eléggé haladtam, ahol lehetett 130-140, néha több is, plusz sok elõzés. Az úton sok kanyar, emelkedõ stb - aki ismeri ezt a vidéket, tudja. Így lett 5.9 az átlagfogyi  :D ... üres autóval, de végig klímával.

Tényleg döbbenet, hogy mennyire büntetlenül lehet száguldozni ezzel az autóval  :) ... Ezt a fogyit meg tudnám csinálni a Camryvel is, de ahhoz 80-90 körül kéne mennem; Carinával 90-100 körül. Ugyanilyen idõt menve, ugyanezen az úton, a Camry tapasztalataim szerint kábé két-két és fél, a Carina olyan másfél-két literrel eszik többet. Miközben egyikükkel sem tudok olyan jól elõzni, mint a Corollával (mármint visszakapcsolás és üvöltésig pörgetés nélkül, teszem hozzá Satriani Cartárs kedvéért :wink: ...).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.06.09 22:20:33
Hajtod azt a szerencsétlen gépet, nem csoda, hogy megzakkan... :D
De ha már fogyi: ma tankoltam, és igaz, hogy nem volt túl hajtós idõszak, de 51l körül tankoltam több, mint 1160 km-re. Segítek: a pontos fogyi 4,31 lett...Ez többnyire normális országút, néha egy kicsi hajtós, elég sok város, nem túl sok klíma.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.09 23:00:29
Idézetet írta: "Kgabe"
Hajtod azt a szerencsétlen gépet, nem csoda, hogy megzakkan... :D
De ha már fogyi: ma tankoltam, és igaz, hogy nem volt túl hajtós idõszak, de 51l körül tankoltam több, mint 1160 km-re. Segítek: a pontos fogyi 4,31 lett...Ez többnyire normális országút, néha egy kicsi hajtós, elég sok város, nem túl sok klíma.

Hoppá  :o ... Azért a tapasztalataim alapján ehhez eléggé lightosan kell menni. Bár az kétségkívül nagyon sokat számít, ha nincsenek emelkedõk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.09 23:17:47
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
Az E10 futómûve eléggé fapados. Kényelmetlen, ráz, üt. Meglepõdtem, mikor elõször vezettem. Na ja, cserébe a kanyarokat eléggé jól veszi, de itt szerintem kicsit elnézték a prioritásokat, ez nem egy Alfa vagy Honda, jobb lett volna, ha inkább komfortosra hangolják  :| ...

Ja, és a dízel. Én nagy dízelpárti vagyok, azt tudod; de a 6 literhez képest azért olyan jelentõs fogyasztáscsökkenést ne várj, mert ez bazi jó érték. Mondjuk 1 liter mínuszra számíthatsz, teszem azt egy 1.4-es dízel Cori esetében - de ehhez finoman kell vezetned. Bár gondolom (a 6 literbõl), hogy azt teszed :)
Futómû annyira nem lehet fapados, csak a kényelem tekintetében, ugyanis Pesten használva 180e-hez közeledve is még minden eredeti rajta a futómû részérõl :kacsint: Persze üt, meg szívom a fogamat, ha rámegyek 1 kis kõre is, de bírja. Carina E komfortosabb már, de nem is lehet akkora sebességgel kanyarodni vele ugyanakkora kasznidõlés mellett.
Dízel. Amit leírtál a Cori topicban vezetési stílust, azt nekem 7,2-bõl lehetne min abszolválni, szal 1,2-1,5 litert tudnék rajta faragni, több nem is kell, azért nem vagyok maximalista, szal nem 4 literes fogyi elérése a cél  :kacsint:
Mondjuk el tudnám képzelni, hogy autópályán klímával konstans 130-al csak 5,5 litert fogyasztana.

E10 futómû fapadosságát természetesen csak a kényelemre értettem. Mi másra :) ? Ami a Carinát illeti, kizártnak tartom, hogy a Carinával ne lehetne ugyanolyan sebességgel kanyarodni (sõt). Az, hogy jobban dõl közben, az egy dolog - egy tök lényegtelen dolog; nem az számít, hogy mennyire dõl, hanem hogy milyen sebességnél és hogyan kezd el sodródni, azaz mennyire stabil. Nem hiszem, hogy stabilabb lenne az E10 a Carinánál. Keménység nem egyenlõ stabilitás, ez be tudja csapni az embert.

Dízel: stimmel a becslésed, pályán tartós 130-al biztosan összejönne az 5.5 - sõt. Írtam ugye, hogy nekem hogy lett 5.9. Óra szerint 140-nél, sík úton, 5.6 körüli értékeket szokott kiírni a pillanatnyi fogyi-mérõ!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.09 23:38:29

A Yarisban sokszor a frász jött rám a kanyarban, annyira megdõlt a kaszni, de még nem indult el a háta. Aztán 1szer sikerült túlságosan is megindítani. Carinát még nem vezettem eleget ahhoz, hogy lemérjem, mennyire veszi a kanyarokat, mindenesetre sztem nagyon fej-fej mellett lenne a Corimmal. A Corit nagyon kell provokálni, hogy elinduljon a feneke, de nagyon jótékony, mert kis ellenkormányzásra magához tér, még csak a gázt se kell piszkálni.
A dízel dolgot jól gondoltam akkor  :nagymosoly: Mostmár tényleg csak állás kellene, mert annyira nem bírom a bizonytalanságot. Van 1 kis félretett pénzem, de amíg nem kapok fizut nem költhetem el, mert valamibõl kajára is kell. Nem tudom, hogy mi legyen, megtartsam a Corit, elõreláthatólag 120ezer körül kellene rá költeni, és akkor nagyon rendben lenne a kocsi, mûszaki jövõ április, arra már nagyon nem is kellene +ba költeni. Aztán 1 év múlva az összes porvédõt le kellene cserélni, mert 1-2-õn már látni hajszálrepedéseket. Szal nincs kedvem 1 vagyont rákölteni, miközben sajna kényelmetlen, és 4 személynek kicsi az utastere. Szívesen vennék használt E12-õt, csak arra sok lenne a hitel. Egyenlõre a legbiztosabb az 1.4D4D Sol Yaris lenne, arra nagyon kedvezõ a THM a TMH-nál  :nagymosoly: Az igazi az lenne persze, ha kapnék céges kocsit, de sajna az ilyen állásokat nem dobják az ember után, kereskedelmi gyakorlatom nincs, de bármire rádumálok valakit, csak hagyják, hogy bizonyítsam. Nem szeretem azt, ha az önéletrajz gyakorlati része alapján ítélnek meg. Jobban szeretem a személyes interjút.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.10 00:06:49
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
E10 futómû fapadosságát természetesen csak a kényelemre értettem. Mi másra :) ? Ami a Carinát illeti, kizártnak tartom, hogy a Carinával ne lehetne ugyanolyan sebességgel kanyarodni (sõt). Az, hogy jobban dõl közben, az egy dolog - egy tök lényegtelen dolog; nem az számít, hogy mennyire dõl, hanem hogy milyen sebességnél és hogyan kezd el sodródni, azaz mennyire stabil. Nem hiszem, hogy stabilabb lenne az E10 a Carinánál. Keménység nem egyenlõ stabilitás, ez be tudja csapni az embert.
A Yarisban sokszor a frász jött rám a kanyarban, annyira megdõlt a kaszni, de még nem indult el a háta. Aztán 1szer sikerült túlságosan is megindítani. Carinát még nem vezettem eleget ahhoz, hogy lemérjem, mennyire veszi a kanyarokat, mindenesetre sztem nagyon fej-fej mellett lenne a Corimmal. A Corit nagyon kell provokálni, hogy elinduljon a feneke, de nagyon jótékony, mert kis ellenkormányzásra magához tér, még csak a gázt se kell piszkálni.

Dehát ezeknek nem is a hátuk indul el elõször, hanem az orruk. Alulkormányzottak, mint általában az efféle elsõkerekes jószágok. (Ahhoz, hogy a hátuk elinduljon, valamit rosszul kell csinálni, pl. elsokallt kanyarban hirtelen lekapni a gázt vagy pláne belefékezni, egyszóval terhelésváltási reakciót kiprovokálni.)

Szal az elsõ az, hogy az orrát kezdi el tolni kifelé. Ez a kérdés, hogy mikor. A Carinánál ez eléggé késõn következik be, fõleg ha valami normális gumi van rajta. Persze addigra már dõl meg minden, de ha ettõl nem ijedsz meg, rájössz, hogy a határok eléggé kedvezõen szélesek nála.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.10 00:16:40
Hát nem tudom, szerdán este Debrecenben a körforgalomban nem vettem el a gáz, nem is adtam rá, de szépen elindult a háta, kb 20-30 centivel. Mondjuk ott Viacolor is volt. Én még olyat nem tapasztaltam, amit te mondassz, hogy az orra indul el kifelé. Ezek szerint rosszul vezetek? Más mellett ülve se tapsztaltam még azt, amit te mondassz. Mondjuk sokat számít az is, hogy a háta mennyire van leterhelve a kocsinak, mert megpakolva nem indul el olyan hamar sztem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.10 11:39:35

Figyi, egy autó alapvetõen kétféle módon reagálhat a túl gyors kanyarodásra. Alulkormányozottan - azaz az eleje kezd el kifelé sodródni az ívrõl; és felülkormányozottan, amikor a hátulja csúszik meg. Hogy melyik autó melyikre hajlamos, azt befolyásolja többféle tényezõ (pl. ezek között igen fontos a súlyelosztás, minél inkább orrnehéz egy kocsi, annál hajlamosabb lesz az alulkormányozottságra), és adott autón belül is változhat a helyzet (pl. guminyomás, terhelés függvényében), de egy dolog biztos: a modern elsõkerék-hajtású autók (amelyek súlyelosztása üresen jellemzõen elöl kb. 60, hátul kb. 40 %) döntõen és alapvetõen alulkormányozottak.

Elég érdekes, amit arról írsz, hogy a Corolládnak a hátulja csúszkál, az meg még érdekesebb, hogy ne tapasztaltál volna olyat, amit írok. Alapvetõen minden kortárs elsõkerekes kocsi azt csinálja, amit írok. Egy biztos: én eléggé megijednék, ha a Camry vagy a Carina nekiállna elsõ reakcióként a hátát csúsztatni. A Carina egyszer csinált ilyet: amikor a gumis tévedésbõl 3.2-õt fújt a hátsó kerekekbe, az elsõkben meg 2.2 volt. Amúgy a dolog a megpakolt csomagtartóval fordítva van ahhoz képest, ahogy te írod: minél jobban meg van pakolva a csomi (azaz minél inkább hátul van a súlypont), annál hajlamosabb lesz a kocsi a felülkormányozottságra.

Itt (http://en.wikipedia.org/wiki/Car_handling) találsz infókat a témáról.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.10 12:04:43
Lehet, hogy akkor sok a 2,6-os guminyomás hátra? 2.5-öt ír a standard terhelésre, 2,8-at a maxra, ezért 2,6 mellett döntöttem. Lehet, hogy én a kormánymozdulatommal tudat alatt az alulkormányozottságon segítek, de a végét nem tudom megfogni? Nem értem  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.10 12:14:55
Idézetet írta: "KLaco"
Lehet, hogy akkor sok a 2,6-os guminyomás hátra? 2.5-öt ír a standard terhelésre, 2,8-at a maxra, ezért 2,6 mellett döntöttem. Lehet, hogy én a kormánymozdulatommal tudat alatt az alulkormányozottságon segítek, de a végét nem tudom megfogni? Nem értem  :hmm:

Ilyen magas guminyomás van elõírva a kocsidra  :shock: ? Nem semmi... És nem is értem, hogy miért ír elõ ekkorát a gyár, ha pl. a Carina 2.2-jéhez hasonlítom. Milyen gumiméretet is használsz? Egyformák az elsõ és a hátsó gumik?

Persze önmagában véve a hátsó 2.6, az egy dolog; kérdés, hogy mennyi van elöl. Ha elöl kevesebb van, azzal növeled a kocsi hajlamát a felülkormányozottságra.

Akárhogy is, én ezzel a visszafogott vezetési stílussal amit te írsz, kicsit sokallom ezt a 2.6-ot; más kérdés persze, hogy ha leviszed mondjuk 2.2-re, azzal a fogyasztásod 1-2 decit várhatóan növekedni fog.

Egyébként az nekem is eszembe jutott, hogy a dolog magyarázata lehet pusztán annyi, hogy az alulkormányozottságot észre sem veszed, természetes dolognak tartod. Azt az ember ösztönösen lereagálja: kicsit korrigál a kormánnyal, picit lejjebb veszi a gázt, és kész, már meg is szûnt a sodródás. A meginduló far pont hogy következménye lehet annak, ha az ember érzi hogy a kanyar sok, és lekapja a gázt. Na, erre már megindulhat a kocsi fara, de ez nem az elsõ, hanem a második (a gázelvétel miatti terhelésváltás által kiváltott) reakció az autó részérõl a túl gyors kanyarodásra.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.10 17:36:56
Elöl 2.5 van, hátul 2.6. 185/60R14H Bridgestone ER300-as gumma van mindenhol  :kacsint:
Nem tom, ma majd kipróbálom, ha nem lesz vizes az aszfalt, hogy hogyan viselkedik az autó. Lakótársam majd kapaszkodik  :nagymosoly: Elsõsorban a fogyi miatt ennyi a guminyomás. Amúgy én csak egyenesben megyek visszafogottan, a kanyarokat szeretem kiélvezni, márha nem tötymörögnek elöttem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.06.10 18:53:35

Miért jársz hátul nagyobb guminyomással? Ennek csak akkor lenne értelme, ha folyton megpakolt csomival autóznál. Így viszont nincs, sõt árt is, mert az autó hajlamosabb lesz terhelésváltáskor (amit korábban leírtam) kidobni a seggét. Elöl a 2.5 ezzel a mérettel még so-so OK, ha a cél tényleg a spórolás; de ha elöl 2.5, akkor hátul szvsz 2.3 lenne a nyerõ. Azzal a kocsi lényegesen kevésbé lenne hajlamos a segg-csúsztatásra. Próbáld ki.

(Mondjuk, gondolom, milyen jót tesz az E10 egyébként is alacsony gördülési komfortjának ez a guminyomás  :| ... Persze a fogyasztásnak használ, az tény.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.10 22:10:58
Hát igen, elsõsorban a fogyin volt a hangsúly, 5 oda-vissza Debrecen útat kellett kihozni annyi  benzin+autópályamatrica költségbõl, mint 2 diákjegy a MÁV-ra. Majdnem sikerülni fog, most mivel hazaköltözés lesz, meg lesz pakolva rendesen, de ezzel együtt is majdnem sikerült elérni a kitûzött célt.
A komfort nem zavart különösen, mert akkor 165/70R14-el járnék 2,2-es nyomással :kacsint:
Cím: guminyomás
Írta: szelac - 2007.06.11 11:06:00
Az hogy mennyi nyomás szükséges agy adott gmiba, nem a gumi dimenziója határozza meg döntõen?
Tehát egy 205/50-es gumiba (ami nekem is van) is 2.2 bar kell és egy mondjuk 185/60-as gumiba is ugyan arra az autóra?
(Csak kíméletesen a szellemi potenciálom kritizálásával! :nene: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.06.11 13:03:28
Ma tankoltam. 794 km 47,3 liter
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.06.11 19:13:25
Engem az keserített el kicsit, hogy mennyit levesz a teljesítménybõl a bekapcsolt klíma. Hirtelen olyan, mintha plusz 2-3 ember ülne a kocsiban. Hirtelen megérti az ember a "tanyaturbo" (=kikapcsolt klíma elõzéskor) szó jelentését úgy mélységében...  :nagymosoly:

Pláne az volt a durva, amikor hegyen-völgyön kellett három utassal+klímával követni egy 1.9 PDTDI Octaviát 110-120 lóerõvel, két emberrel úgy, hogy az mégy sietett is. Nem mondom, hogy itt-ott nem vert bele a fordulatszámmérõ a 6000 rpm-be, de azér becsületére váljék a kis szürkének, hogy nem maradtunk se nagyon le, se szégyenben...  :nagymosoly:

Ui.: monnyuk nem kicsit voltam mérges a sofõrre. Elég gáz lett volna a násznéppel tudatni, hogy kicsit csúszik a lagzi, mer volt egy kis gikszer út közben...  :turelmetlen:  :robbanfej:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.06.11 21:51:59
Idézetet írta: "wolfman"
Engem az keserített el kicsit, hogy mennyit levesz a teljesítménybõl a bekapcsolt klíma. Hirtelen olyan, mintha plusz 2-3 ember ülne a kocsiban. Hirtelen megérti az ember a "tanyaturbo" (=kikapcsolt klíma elõzéskor) szó jelentését úgy mélységében...  :nagymosoly:

Én meg azt szoktam mutogatni másoknak, hogy mennyire nem észrevehetõ a klíma  :hmm: . Valahol azt olvastam, hogy az újabb klímák kompresszorja gázadáskor kikapcsol....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.06.11 22:06:11
Nekünk a Yarisba utólag lett betéve a klíma. Direkt próbáltuk, hogy gyorsulásnál számít-e, hogy kikapcsolod, nem  :nagymosoly: Ezek már leszabályoznak szerencsére. A 133 lovas Carinában viszont nem érezni annyira  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2007.06.12 02:26:04
Idézetet írta: "KLaco"
Nekünk a Yarisba utólag lett betéve a klíma. Direkt próbáltuk, hogy gyorsulásnál számít-e, hogy kikapcsolod, nem  :nagymosoly: Ezek már leszabályoznak szerencsére. A 133 lovas Carinában viszont nem érezni annyira  :kacsint:

Én igazából csak 1500-2000 között érzek különbséget klímával, utána ha már tölt a turbo, nemigazán, de nekem a gyári klíma szerintem nem kapcsol ki padlógázra. Szép is lenne ha mikor autópályázok padlón, akkor ülhetnék a dögmelegbe :D

Dani
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.06.12 07:12:54
Idézetet írta: "VDaNi"
 
Én igazából csak 1500-2000 között érzek különbséget klímával, utána ha már tölt a turbo, nemigazán, de nekem a gyári klíma szerintem nem kapcsol ki padlógázra. Szép is lenne ha mikor autópályázok padlón, akkor ülhetnék a dögmelegbe :D

Dani

A klíma kikapcsolása a gyorsítás idejére vonatkozik, vagyis másodpercekre. A valóságban a hõmérsékleten észre sem lehet venni.  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.06.12 12:15:40
Idézetet írta: "attila01"
Én meg azt szoktam mutogatni másoknak, hogy mennyire nem észrevehetõ a klíma  :hmm: . Valahol azt olvastam, hogy az újabb klímák kompresszorja gázadáskor kikapcsol....

Akkó ez még régebbi  :hmm:  :nagymosoly:

Itten énnálam érezni lehet, ha bé van kapcsolva. Nem mondom, ha megtaposom, akkor megy, de nem szoktam taposni, lehet, hogy ez az oka annak, hogy megérzem.

Azt nem tudom, hogy padlógázas gyorsításnál kikapcsol-e ideig-óráig, ritkán padlózom le. Egy biztos: sima gyorsításkor tuti, hogy nem kapcsol ki, mert éppen olyankor kez dolgozni, amikor fordulaton van a motor: a múltkor kipróbáltam, hogy dugóban alapjáraton kapcsoltam be. Amíg nem adtam neki egy kis kakaót (10-15 másodperces fordulat-emelés olyan 3000 környékére), addig nem volt hajlandó értékelhetõ hûvös levegõt nyomni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.06.12 12:18:32

Lehet, hogy érdemes lenne egy klímással megnézetni, hogy a gáznyomás rendben van-e - olaj elég-e mert alapjáraton is rendesen kellene mennie!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.06.12 12:20:30
Megnézettem, volt tisztítás-fertõtlenítés is. Emberünk aszonta, rendben van a szint.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.06.25 12:05:47
Idézetet írta: "attila01"
Ma tankoltam. 794 km 47,3 liter

701.5 km 47.01 liter. Ebben volt 280 km pálya is, aminek fele 150-es tempóval ment (+/- 5km/h).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.06.25 13:31:42
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "attila01"
Ma tankoltam. 794 km 47,3 liter

701.5 km 47.01 liter. Ebben volt 280 km pálya is, aminek fele 150-es tempóval ment (+/- 5km/h).

A corollával 3,5 év alatt 1 alkalommal sikerült 700km fölé menni, 1 tank üzemanyaggal.
most viszont az elsõ tankolásom 745km-nél volt (igaz 70l) jóféle OMV gázolaj. remélem a következõ 70l már kb 800 km-re elég lesz; az erõ már kezd megjönni, a motor is csöndesedett egy picit (vagy kezdem megszokni a dizelt) -egyszer-kétszer már 3300-3500-ig elpörgettem a motort, de azért jellemzõen 2500-3000rpm fölé nem pörgetem és padlógázt még nem nyomtam neki.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.06.25 14:01:07
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "attila01"
Ma tankoltam. 794 km 47,3 liter

701.5 km 47.01 liter. Ebben volt 280 km pálya is, aminek fele 150-es tempóval ment (+/- 5km/h).

Az enyémben nem volt akkor pálya. Tegnap volt, meg is ugrott a fogyi  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2007.06.25 18:14:48
Nekem tegnap 650km-nél gyulladt ki az üzemanyag kevésségére utaló kis sárga lámpa.
Mennyi van még ilyenkor a tankban, 100km-t kibír még?
Azt mondták párezer kilométer után csökkeni fog a fogyasztás, majd meglátjuk (most 3200 van benne)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.06.25 19:23:00
Idézetet írta: "TZoli"
Nekem tegnap 650km-nél gyulladt ki az üzemanyag kevésségére utaló kis sárga lámpa.
Mennyi van még ilyenkor a tankban, 100km-t kibír még?
Azt mondták párezer kilométer után csökkeni fog a fogyasztás, majd meglátjuk (most 3200 van benne)

2006-os Corolla és csak 3600 km van benne  :shock: ?
Nekem csökkent a fogyim úgy 15 ezer km-ig (a közbeesõ tél miatt   :nagymosoly: ), de tényleg csökken a fogyi egyébként is.
Nekem 43 liter környékén gyulladt ki egy darabig, most meg valahogy átállt 45-46-ra  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: etzel - 2007.06.25 19:33:26
Corolla sedan 1,6 SOL, 2004: fogyi min 4,8 (Siófok-Paks) max no limit. Átlagban 6,5-6,8
Parkettán az óra 210-et mutatott, két személy, enyhe lejtõ (M7)
A vicc az  benne, hogy kevesebbet fogyaszt,mint az elõzõ generációs 1,4 háromajtós (150 kg-mal könnyebb) fapad
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2007.06.25 19:41:39
Idézetet írta: "attila01"
Idézetet írta: "TZoli"
Nekem tegnap 650km-nél gyulladt ki az üzemanyag kevésségére utaló kis sárga lámpa.
Mennyi van még ilyenkor a tankban, 100km-t kibír még?
Azt mondták párezer kilométer után csökkeni fog a fogyasztás, majd meglátjuk (most 3200 van benne)

2006-os Corolla és csak 3600 km van benne  :shock: ?
Nekem csökkent a fogyim úgy 15 ezer km-ig (a közbeesõ tél miatt   :nagymosoly: ), de tényleg csökken a fogyi egyébként is.
Nekem 43 liter környékén gyulladt ki egy darabig, most meg valahogy átállt 45-46-ra  :hmm:

2006 a gyártási éve, egyébként idén februárban vettem 0km-rel.
Télen az elõzõ autómat sem használtam, ezért a szépségért meg megszakadna a szívem   :oops: , ha ki kellene mennem vele a havas-lucskos-dzsuvás genyába :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.06.25 22:32:45
Idézetet írta: "TZoli"
...ezért a szépségért meg megszakadna a szívem   :oops: , ha ki kellene mennem vele a havas-lucskos-dzsuvás genyába :mrgreen:

Te figyu azt le lehet mosni  :nagymosoly:
És akkor ugyanolyan szép lesz mint elõtte  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zkovi - 2007.06.29 20:59:38
Sziasztok,

Masfel eve van egy Toyota Corrolla Versom, D4D, igen szeretem, sikerult mar belekarcolnom 75000 kmt.
A fogyasztassal kapcsolatban lenne 1-2 kerdesem - elore bocsatom, h nem olvastam vegig a topikot, ergo ha korabban mar volt rola szo, akkor bocs:
-Valakinek sikerult mar egy tankolassal 1000 km-t megtennie?
-Amikor tankolok, akkor en altalban "csore" toltom a tankot. Neha elofordul, hogy a max lehetseges 55 liter helyett 59 litert tudok bele tankolni. Isemros ez valakinek?

Koszi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szelac - 2007.07.03 07:34:42
Ajjaj emberek bajság van! :(
A Corollám fedélzeti kompjutere átlag fogyasztásnak 6.8-7 liter között mutat (attól függõen, hogy van-e benne debreceni út vagy nincs) viszont 552 km megtétele után kigyulladt a sárga lámpám. Az utolsó tankolásnál nem gyulladt ki, ekkor 41 litert tapostam bele a tankba, most ez biztosan lesz 45 liter. Namármost az 8,1 literes fogyasztás. Akkor most mi van? Egyik kérdésem az, hogy miért ilyen jelentõs az eltérés a fed.komp. és a valós érték között, másik a valós érték miért ilyen magas? Nagyon kíméletesen vezetek, bár nem lassan, de igyekszem mindig figyelni a naftára is (keresztezõdés elõtt jóval üresbe, nem csikorgatom a gumikat, nem akarok mindenkit indokolatlanul megelõzni, idõben váltok stb.)
Azt mondják az itteni okosok, hogy van valami injektor tisztító adalék vagy mi a szösz. Hallottatok már ilyenrõl?
Ha lesz türelmetek okosítsatok már meg!
Köszi!  Szelac
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.07.03 11:50:31
Idézetet írta: "szelac"
 Nagyon kíméletesen vezetek, bár nem lassan, de igyekszem mindig figyelni a naftára is (keresztezõdés elõtt jóval üresbe.....

Na, ezzel nem spórolsz, hanem épp fordítva, növeled a fogyasztást. Ha kételkedsz benne, próbáld ki lenullázott fedcomp-al adott szakaszon. Motorféket használva spórolsz, üresbe rakva pazarolsz, ráadásul a fékbetétek is jobban kopnak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.03 12:25:02
Ez a motorfékes dolog ez tényleg igaz, ugyanakkor, ha emelkedõn mész (2%), és akkor a keresztezõdéshez közeledve beteszed alacsonyabb fokozatba, akkor el se éred a keresztezõdést, vagy jóval tovább kell nyomni a gázt. Lejtõn tényleg mocifék kell, de sík úton, vagy emelkedõn inkább az üres, mert akkor többet tudsz gurulni. Ha azt gondolod, nincs igazam, nézd meg a fogyiadataimat  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.07.03 13:08:37

Emelkedõn nem szoktam járni, kicsik meg nem számítanak. Ha sokáig akarod gurítani a kocsit, akkor nem kell visszaváltani, 5-ben tovább gurul. Én egyébként kételkedem benne, hogy valaki  üresben olyan hosszan gurítaná az autót, mert hátulró akkor erõteljesen szidják  :nagymosoly: . De persze azért nem kizárt hogy valaki mégis csinálja. Én nem szoktam gurítani.

"Ha azt gondolod, nincs igazam, nézd meg a fogyiadataimat  :kacsint:"  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.03 13:51:34
Idézetet írta: "attila01"
Én egyébként kételkedem benne, hogy valaki  üresben olyan hosszan gurítaná az autót, mert hátulró akkor erõteljesen szidják  :nagymosoly: . De persze azért nem kizárt hogy valaki mégis csinálja. Én nem szoktam gurítani.
Nézd, ha mocifékbe teszed, akkor is szidnak  :kacsint: Amúgy nekem van 1 tipikus lejtõm, ahol mindig kiveszem üresbe, felgyorsulok 100ig aztán üresben 2,5km-et tudok gurulni, mire 40-re lelassulok, éppen akkor, mikor már a 40-es táblás város közepénél járok  :kacsint: Most ha ott 5. ben megyek 90-el végig, illetve 4.ben 40-el, akkor többet fog fogyasztani a kocsim.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.07.03 18:16:46
Idézetet írta: "KLaco"
   Amúgy nekem van 1 tipikus lejtõm, ahol mindig kiveszem üresbe, felgyorsulok 100ig aztán üresben 2,5km-et tudok gurulni, mire 40-re lelassulok, éppen akkor, mikor már a 40-es táblás város közepénél járok  :kacsint: Most ha ott 5. ben megyek 90-el végig, illetve 4.ben 40-el, akkor többet fog fogyasztani a kocsim.

Ok, kivételes helyek mindig vannak. Az én lakhelyem eléggé egyhangúan sík, így az én tapasztalataim fõleg ide korlátozódnak  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.03 18:53:48
Na most akkor vegyük a következõ szitut. Egyenes fõúton mész 90-el. 1 km után jön 1 település, ahol ugye 50-re lassítassz. Namost ha nincs senki mögötted, akkor érdemes 800 méterrel elõbb kivenni üresbe, és begurulni, mint 400 méterrel elötte elvenni a gázt teljesen, majd visszaváltogatni. Ugyanis utóbbi esetben 400 méterrel tovább nyomod a gázt, ami még 5. ben egyenes úton is többet fogyaszt, mint alapjáraton+ 400 métert gurulva. Remélem érthetõ vagyok, sajna matematikailag nem tudom bizonyítani, de nagyon egálban lehet a 2 fogyi. Tesztpályán lehetne bizonyítani, persze teljesen zárton, ahol nincs szél  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.03 19:26:14
Emberek, nem érdemes ezen vitázni, esete válogatja, és persze a forgalom sûrûsége befolyásolja, hogy mikor melyik módszerrel lehet jobban spórolni. Nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy lejtõn jobb a motorfék, egyenesben kigurításkor viszont adott esetben jobb lehet az üres, föltéve ha az akadály messzirõl látható, és nem tartunk fel senkit.

Egyébként a fogyasztás üresben gurulva is szinte nulla, úgyhogy a két módszer között mérhetõ különbség alig van. Lejtõn természetesen mindenképpen jobb a motorfék, márcsak biztonsági okokból is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.03 19:32:47
Idézetet írta: "szelac"
Ajjaj emberek bajság van! :(
A Corollám fedélzeti kompjutere átlag fogyasztásnak 6.8-7 liter között mutat (attól függõen, hogy van-e benne debreceni út vagy nincs) viszont 552 km megtétele után kigyulladt a sárga lámpám. Az utolsó tankolásnál nem gyulladt ki, ekkor 41 litert tapostam bele a tankba, most ez biztosan lesz 45 liter. Namármost az 8,1 literes fogyasztás. Akkor most mi van? Egyik kérdésem az, hogy miért ilyen jelentõs az eltérés a fed.komp. és a valós érték között, másik a valós érték miért ilyen magas? Nagyon kíméletesen vezetek, bár nem lassan, de igyekszem mindig figyelni a naftára is (keresztezõdés elõtt jóval üresbe, nem csikorgatom a gumikat, nem akarok mindenkit indokolatlanul megelõzni, idõben váltok stb.)
Azt mondják az itteni okosok, hogy van valami injektor tisztító adalék vagy mi a szösz. Hallottatok már ilyenrõl?
Ha lesz türelmetek okosítsatok már meg!
Köszi!  Szelac

Ha jól értem, még nem tankoltál, csak a lámpa korai felvillanásából következtetsz arra, hogy a kocsid túlfogyaszt. Szerintem ne tedd. Majd ha tankoltál, és tényleg az jött ki, hogy a kocsid valóban többet evett, akkor tekinthetõ ez ténynek. Aggódnod viszont szvsz még akkor sem kell, mert egy alkalom nem számít semmit, 1000 és egy oka lehet annak, hogy most miért evett az autód többet egy kõkemény literrel :) ... Okokat keresni csak akkor kell majd, ha esetleg állandósul a túlfogyasztásod, de szvsz ennek az esélye nem túl nagy.

Fedcomp-adat és valóság között szokott néha lenni eltérés, de általában csak pár deci. Viszont nagyjából pontos mérésnek, amivel a fedcomp-adatot ténylegesen össze lehet vetni, csak azt tekintheted, ha mindig ugyanott, ugyanazon kút ugyanazon oszlopánál tankolsz, és mindig ugyanúgy, az utolsó cseppig teletöltöd a tankot. Így ki tudsz számítani egy értéket, amire rá lehet fogni, hogy tessék-lássék (!) pontos - és ha ETTÕL eltér a fedcomp adata, na, AKKOR mondhatod, hogy a fedcomp csal.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.07.03 20:10:04
Idézetet írta: "szelac"
Ajjaj emberek bajság van! :( ...
kérdésem az, hogy miért ilyen jelentõs az eltérés a fed.komp. és a valós érték között...

Én az autónak hiszek. Ebben az orszagban szinte minden benzinkut mahinál a benzinnel. Az is igaz, hogy nem tudod mindig ugyanaddig tolteni a tankot, siman van 2-3 liter különbség egyik-másik pisztoly között.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.07.03 20:24:08
Talán nem ez a legjobb topic, de leírom:

Pár hete mikor szereltem a navigátort az autómban, többször adtam rá a gyujtást és vettem le késõbb. Kb 10-15 alkalommal biztosan megcsináltam. Tankolástól számítva kb 100km volt az autóban, mikor elkezdtem a szerelést 6.8-on állt a fogyasztásmérõ. Aztán mikor végeztem, arra lettem figyelmes, hogy 7.5-ot mutat a cucc  :mivan:
De nem inditottam egyszer sem. Aztán mikor másnap elindultam magához tért. :hmm:

Valaki tud valami magyarázatot a dologra?

Lehet nem is annyira lehet hinni az autónak fogyi ügyben?  :nagymosoly:
Cím: mi is lenne... hát a fogyasztás
Írta: szelac - 2007.07.04 07:22:13
Na! Tegnap munkából menet megtankoltam, pontos adatok vannak. Most harmadszor tankoltam csutkáig az autót, 2-3 szor óvatosan csepegtetve a végét. Az elsõ két alkalomkor úgy tankoltam, hogy még nem gyulladt ki a szomjasságjelzõ. Elõször 39, másodszor 41 liter ment bele. Most hogy kigyulladt, azért ijedtem meg, mert még nem mentem olyan sokat hogy indokolt lenne ez a fényjelenség. Megtankoltam és 42 litert ivott. Ugyan annál a kútnál, sõt kútfejnél tankoltam. 572 km-re 42 liter, az 7,3, ami (Vágó Istvánt idézve) szignifikáns különbség a kompjúter adatához  (6,9) képest. Most mindent lenulláztam tankoláskor (a kártyámat is) kíváncsi leszek az új eredményre. Nem sok ez egy kicsit? Még valami. A teletankolás után elindulva az üa szintmérõ mutatója visszaesik majdnem egy fél osztást. Ennyi levegõ marad a tankban? Ez mind a háromszor kb ennyi volt. Érdemes meglötyögtetni tankoláskor a gépet, vagy nem baj ha marad annyi tágulási tér?
Az üresben, vagy motorfékkel történõ közelítéshez annyit, hogy itt az alföldön ritka az olyan lejtõ ami elgurítná az autót több 100 métert. Az üresen gurulást is csak gyér forgalomban lakott területen kívül mûvelem, tehát nem ez a tényezõ határozza meg nálam a fogyasztás alakulását.
üdv: szelac
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2007.07.04 10:36:35
Nekem teletankolásnál a legfelsõ vonás fölé megy kb. 1mm-rel és 130km megtételéig meg sem moccan onnan.
Nem tudom miért esik Neked egybõl egy fél osztást :hmm:
Cím: Re: mi is lenne... hát a fogyasztás
Írta: Palaczk - 2007.07.04 12:45:57
Idézetet írta: "szelac"
Na! Tegnap munkából menet megtankoltam, pontos adatok vannak. Most harmadszor tankoltam csutkáig az autót, 2-3 szor óvatosan csepegtetve a végét. Az elsõ két alkalomkor úgy tankoltam, hogy még nem gyulladt ki a szomjasságjelzõ. Elõször 39, másodszor 41 liter ment bele. Most hogy kigyulladt, azért ijedtem meg, mert még nem mentem olyan sokat hogy indokolt lenne ez a fényjelenség. Megtankoltam és 42 litert ivott. Ugyan annál a kútnál, sõt kútfejnél tankoltam. 572 km-re 42 liter, az 7,3, ami (Vágó Istvánt idézve) szignifikáns különbség a kompjúter adatához  (6,9) képest. Most mindent lenulláztam tankoláskor (a kártyámat is) kíváncsi leszek az új eredményre. Nem sok ez egy kicsit? Még valami. A teletankolás után elindulva az üa szintmérõ mutatója visszaesik majdnem egy fél osztást. Ennyi levegõ marad a tankban? Ez mind a háromszor kb ennyi volt. Érdemes meglötyögtetni tankoláskor a gépet, vagy nem baj ha marad annyi tágulási tér?
Az üresben, vagy motorfékkel történõ közelítéshez annyit, hogy itt az alföldön ritka az olyan lejtõ ami elgurítná az autót több 100 métert. Az üresen gurulást is csak gyér forgalomban lakott területen kívül mûvelem, tehát nem ez a tényezõ határozza meg nálam a fogyasztás alakulását.
üdv: szelac

Na, mégsincs ott 1 literes túlfogyasztás :) ... A fedcomp 3 decis eltérése szokásos dolog, ilyesmi különbségekrõl szoktak mások is beszámolni. Én továbbra is hajlamos vagyok azt hinni, hogy ilyen mértékû eltérések esetén a fedcomp a pontos, és a teletankolós "mérési" módszerben bennlévõ rengeteg tolerancia és pontatlanság adja az eltérést.

A szintmérõd viselkedése érdekes. A fordítottját szokták csinálni: teletank után egy jó darabig meg sem szoktak moccanni lefelé. De nem kell ezt túlragozni, ezek a "mûszerek" meglehetõsen pontatlan vacakok, alapvetõen tényleg csak egy tessék-lássék becslésre jók, nem többre. A tankban amúgy elvileg, ha gondosan csurig töltöd a csövet is, nem sok levegõ maradhat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Snake - 2007.07.04 18:47:46
Valamivel több, mint 200 km.-t mentem a legutóbbi tankolásom óta. Shell olajat tankoltam, abból is a V Power-t.
Kb. 80 km-t tettem meg szakaszokban erõltetett menetben, vagyis többször fordultam 2 cím között, jó kis csomagokkal. ( volt azért súlyuk)

Csak Bp.-en közlekedtem vele, reggel csúcsban, délután csúcsban, forgalmas utakon.

Aggódom, a fedcomp most 6.7-et mutat, én ehhez nem vagyok hozzászokva. :nene: Klíma is ment alkalmanként, nagy melegben, de eddig nem durvult látványosan. Most lépte át a 20E km-t a vas.

Kíváncsian várom, mi lesz a vége a köv. tankoláskor, mit mutat a FC, és mit fogok számolni.

Kinek mekkora volt ilyen motorral a legnagyobb mért fogyasztása?

Üdv.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.04 18:57:14

Szerintem ez, tekintettel a leírt körülményekre, teljesen reális érték. Petesejt Cartárs itt Pécsett produkált már a városban, ha jól emlékszem, 7.5-ös fogyasztást is - hideg motorral, rövid utakon. Nekem városban 6.0 körül alakult vele a fogyim, de ez sima, dugó nélküli városi forgalom volt - igaz, nem különösebben takarékos stílusban, hanem csak úgy "átlagosan" vezetve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.04 19:29:49
Érdemes nézegetni a spritmonitor.de oldalt, ott azért kiderül, hogy bizonyos körülmények között a kisdízel fogyasztása jócskán meghaladhatja a 6 litert, sõt nagyritkán a 7-et is (húúúdesooook :nagymosoly: ) ... Itt van pl. ez (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/130895.html) az autó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.04 19:45:00
Idézetet írta: "Palaczk"
Érdemes nézegetni a spritmonitor.de oldalt, ott azért kiderül, hogy bizonyos körülmények között a kisdízel fogyasztása jócskán meghaladhatja a 6 litert, sõt nagyritkán a 7-et is (húúúdesooook :nagymosoly: ) ... Itt van pl. ez (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/130895.html) az autó.
Kicsit sok az átlagsebessége, 60 feletti átlagsebesség az nem rossz. Gondolom autópályán 150 körül megy minima.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szelac - 2007.07.04 21:04:13
Na ha most van egy kõ a kezetek ügyében vágjátok hozzám!! Visszament a mutatóm a legfelsõ vonásig! :rolleyes:  Megálltam, kiszálltam majd háromszor megkerültem a kocsit balról jobbra. Visszaültem és még mindég tele van. Titta hülye lettem. Más..... ami az elõzõleg tárgyalt témához kapcsolódhat és csak hozzáértõ tudja a jó választ. Az itt olvasottakat kipróbálva megoróbáltam nem üresben, hanem motorfékkel lassítani a keresztezõdések elõtt. A pillanatnyi fogyasztásmérõ nullát mutat. Üresbe rakva ugyanez szépen 0,8-9 rõl felmegy 2-3 literre. Mi erre a magyarázat, hiszen motorfékkel is csak jár a motor, mégpedig nagyobb fordulaton mint az alapjárat? Lehet hogy azért lett tele a tankom mert visszaköpte a berzint? (jó volt az õsmagyaroknak, a lovon nem volt fedkomp, nem agyaltak ilyen hülyeségeken :mrgreen: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.04 21:14:40
Mocifék üzemben nincs benzinbefecskendezés :!:
Ja a benzinszint függ attól, hogy a kocsi mennyire egyenes talajon áll. Én itt a ház elött nem betonon szoktam parkolni, és eddig naggyiból vízszintben állt a kocsi, de 2 hete sikerült 2szer is 1 kis dombra ráállni, szal a fogyimérõ majdnem kiakadt, ilyen magasan még sose állt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.07.04 21:37:12
Idézetet írta: "Snake"
Valamivel több, mint 200 km.-t mentem a legutóbbi tankolásom óta. Shell olajat tankoltam, abból is a V Power-t.
Kb. 80 km-t tettem meg szakaszokban erõltetett menetben, vagyis többször fordultam 2 cím között, jó kis csomagokkal. ( volt azért súlyuk)

Csak Bp.-en közlekedtem vele, reggel csúcsban, délután csúcsban, forgalmas utakon.

Aggódom, a fedcomp most 6.7-et mutat, én ehhez nem vagyok hozzászokva. :nene: Klíma is ment alkalmanként, nagy melegben, de eddig nem durvult látványosan. Most lépte át a 20E km-t a vas.

Kíváncsian várom, mi lesz a vége a köv. tankoláskor, mit mutat a FC, és mit fogok számolni.

Kinek mekkora volt ilyen motorral a legnagyobb mért fogyasztása?

Üdv.

Nekem 5,5 volt a legnagyobb fogyim, de akkor volt hajtás-pajtás rendesen (országút+pálya).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.04 22:12:25
Idézetet írta: "szelac"
Az itt olvasottakat kipróbálva megoróbáltam nem üresben, hanem motorfékkel lassítani a keresztezõdések elõtt. A pillanatnyi fogyasztásmérõ nullát mutat. Üresbe rakva ugyanez szépen 0,8-9 rõl felmegy 2-3 literre. Mi erre a magyarázat, hiszen motorfékkel is csak jár a motor, mégpedig nagyobb fordulaton mint az alapjárat?

Ahogy KLaco is írta, motorféken nem jut üzemanyag az égéstérbe. Nem is lenne rá szükség, elvégre ilyenkor a kerekek forgatják a motort, és nem fordítva. Így értelemszerûen nulla a fogyasztás. Ezt már sok karburátoros autó is tudta, pl. az újabb kiadású kocka Ladák is. Azokban szép költõi magyar kifejezéssel "tolóüzemi lekapcsoló"nak becézték ezt a hasznos szerkezetet  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szelac - 2007.07.05 06:57:01
Idézetet írta: "Palaczk"

Ahogy KLaco is írta, motorféken nem jut üzemanyag az égéstérbe. Nem is lenne rá szükség, elvégre ilyenkor a kerekek forgatják a motort, és nem fordítva.

Na most már megalázó az ismerethiányom. Ha nincs benzinbefecskendezés akkor miért nem áll le a motor? Vagy annyi van, hogy ne álljon le. De akkor meg ugyan az lenne mint az alapjárat.  :mivan:    "Ej nem értem én ezt Szilágyi úr kérem" (Kern András után szabadon) :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.07.05 08:31:27
A motor azért nem áll le, mert a kerekek hajtják. Amint üresbe kapcsolsz, vagy kinyomod a kuplungot az injektor újra adagolni kezdi a tüzelõanyagot.
(Jogsin ezeket nem tanítják már?)
 :szemez:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2007.07.05 09:48:34
Idézetet írta: "Snake"

Aggódom, a fedcomp most 6.7-et mutat, én ehhez nem vagyok hozzászokva. :nene: Klíma is ment alkalmanként, nagy melegben, de eddig nem durvult látványosan. Most lépte át a 20E km-t a vas.

Itt (http://forum.toyotaclub.hu/viewtopic.php?p=123858&highlight=#123858) van az eddigi full tankos legnagyobb fogyasztásom.
Ez 6,8 l/100 km volt, de végig ilyen körülmények között 7,5 -öt is lehetne produkálni. (De ez nem cél  :pofa: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.07.05 10:10:15
Hamár dizel és fogyasztás, az elsõ tankolás után, amit a kocsi 40km-es korában tettem meg, és telenyomtam 9,6l jött ki. A második kör végetredménye, már kevésbé bejáratós stílusban, és a találkozón látványosan megcsappanó üzemanyagszinttel 9,5l-volt. - mindez végig klímával közlekedve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Snake - 2007.07.05 10:14:16
Tegnap este közlekedtem még kb. 50 km.-t szintén itt, Budapesten, illetve közvetlen határában. Nem kellett már olyan sokszor lassítanom-gyorsítanom, piros lámpánál megállnom, dugóban araszolnom, mire hazaértem a comp. 6.5-öt mutatott.  :D
Alakul már egy kicsit.

Az a furcsa, hogy a megrakott csomag és utastérrel történõ közlekedésem után közvetlenül nem kúszott fel ennyire ez az érték, de mondjuk reggelente és délutánonként egy közel Blaha-Örs útvonal azért elég megterhelõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.07.05 11:57:09
Na helló.

Épp itt vagyok Zalaegerszegen. Volt egy találkozós meg tiszta városi fogyasztásom, az 7.2 volt (fedkomp hozta a +0.2-t, neki 7,4-re jött ki). Le Gyöngyösre, ott felakasztottam egy megrakott utánfutót, hátsó ülések ledönt, autó megpakol. Gyöngyösrõl Zalaegerszegre, Pesten tankoltam, utána pálya, tartós 90, elõzéskor kemény 100.  :nagymosoly:  Itt városban kavirnyálás, jórészt 2-4 fõvel, plusz utánfutó, innen át Grandkanizsára  :rohog: (most hallottam), szintén utánfutó.

Most áll 7,3-on a fogyasztásom. Tényleg ennyit számít az autónak az utánfutó? Ez minimum egy literrel több, mint egyébként lenne, de ilyen tempónál megkockáztatom, hogy megvan az másfél is...  :hmm: Pedig nem is olyan nehéz az az utánfutó...  :nagymosoly:

Mondjuk szegény kis verdán most azért érezni, hogy nem az a nyomatékgyár: enyhébb emelkedõn utánfutóval épp tartani tudta a tempót, durvább helyeken (ahol azért üresen még bõvel felment volna ötödikben)) vissza kellett egyet-kettõt kapcsolni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.07.06 08:39:52
Idézetet írta: "KLaco"
... , szal a fogyimérõ majdnem kiakadt, ilyen magasan még sose állt.

Neked van fogyimérõ a Coriba?  :shock:  :ordog:
gondolomüzemanyagszintjelzõregondoltál
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.06 09:33:36
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "KLaco"
... , szal a fogyimérõ majdnem kiakadt, ilyen magasan még sose állt.

Neked van fogyimérõ a Coriba?  :shock:  :ordog:
gondolomüzemanyagszintjelzõregondoltál
Sík úton meg tudom mondani, hogy kb mennyi az átlagfogyim a mutató állása alapján, mert már annyira hozzászoktam, amúgy nekem is csak szintmérõ van  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Mutant - 2007.07.06 17:07:02
Sziasztok!
Holnap megyek megnézni ezt: http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1335651&command=ugras&screenwidth=1280

England mestertõl kértem tanácsot és azt mondta, hogy szerinte az 1,4 VVTi motorral relatíve sokat fogyaszt. De mennyi az annyi???

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?

Köszi! Üdv, Mutant
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.07.06 19:06:30
Idézetet írta: "Mutant"
Sziasztok!
England mestertõl kértem tanácsot és azt mondta, hogy szerinte az 1,4 VVTi motorral relatíve sokat fogyaszt. De mennyi az annyi???

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?

Köszi! Üdv, Mutant

Szubjektív kinek mi a sok, egy 1.4d4d-hez képest biztos az :wink:  de sztem egy cirka 1,2t-ás (E12), 1.4es benzinmotoros autótól teljesen elfogadató egy 7-8literes városi fogyasztás, az E11 ennél csak kevesebbet ehet mivel "vékonyabb" mint az utódja.

Sztem simán tartható 7liter alatt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.06 21:11:31
Idézetet írta: "Mutant"
Sziasztok!
Holnap megyek megnézni ezt: http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1335651&command=ugras&screenwidth=1280

England mestertõl kértem tanácsot és azt mondta, hogy szerinte az 1,4 VVTi motorral relatíve sokat fogyaszt. De mennyi az annyi???

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?

Köszi! Üdv, Mutant

Mihez képest sokat? Sztem ahhoz képest sem eszik sokat, hogy 1.4-es, és ahhoz képest sem, hogy 97 lóerõs :nana: ! Számottevõen jobban megy, mint a legtöbb 1.4-es európai konkurrense, és közben fogyasztásban egálban van, vagy még alul is múlja õket. Benzines viszonylatban ez egy takarékos motor.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.07.06 21:39:51
Az E11 nálam, többnyire országúti használatban 6 körül evett. Általában 6,3-6,4 volt. Aztán mikor az benzinárak az égben voltak, akkor visszafogtam magam egy kicsit (kb szabályos tempóra, vagy kicsit gyorsabbra) és akkor meg 6 alá ment az átlagom. Nekem a legtöbb azzal a kocsival 7,8 volt egy téli idõszakban sok várossal.
Osztom a többiek véleményét: a dinamikájához képest nem eszik sokat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.07 00:24:26
Idézetet írta: "Mutant"
Sziasztok!
Holnap megyek megnézni ezt: http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1335651&command=ugras&screenwidth=1280

England mestertõl kértem tanácsot és azt mondta, hogy szerinte az 1,4 VVTi motorral relatíve sokat fogyaszt. De mennyi az annyi???

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?

Köszi! Üdv, Mutant
Én annyit tudok mondani, hogy az E12 ugyanezzel a mocival naggyiból hasonlóan vezetve annyit fogyaszt mint az én E10-em. Az E11 ezzel a mocival még kevesebbet, mint az enyém  :!: Nézd meg afekete kollega fogyijait, én azt nem nagyon tudom megközelíteni. Amúgy az E10 a 4EFE mocival a best buy fogyi szemponjából, illetve az E11 az 1.4VVTi-vel  :kacsint: Pesten nagy dugóban rövid utakra, télen 8-at elérheti a fogyi, de nyáron klímával városban hosszú útra valahol 7,3 körül lehet. Városon kívül meg 5,9-re levihetõ  :kacsint: Minden relatív mondta Einstein, majd elment randizni a csúnya lánnyal  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.07.07 00:45:39
Idézetet írta: "Mutant"

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?
Köszi! Üdv, Mutant

@wolfman:Most áll 7,3-on a fogyasztásom. Tényleg ennyit számít az autónak az utánfutó? Ez minimum egy literrel több, mint egyébként lenne, de ilyen tempónál megkockáztatom, hogy megvan az másfél is...  Pedig nem is olyan nehéz az az utánfutó...

Az én E11-em 140-es autópályánál(GPS), és bp-n se megy 7-7.3 fölé.. Az 1.4 VVTi egy fél literrel többet eszik mint a sima, de a sima meg 1-1.5 literrel kevesebbet mint az 1.6-os. Mostmár tudsz számolni :rolleyes: Egyébként nem drága egy kicsit 1.75milkáért???
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.07 14:02:26
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Mutant"
Sziasztok!
Holnap megyek megnézni ezt: http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1335651&command=ugras&screenwidth=1280

England mestertõl kértem tanácsot és azt mondta, hogy szerinte az 1,4 VVTi motorral relatíve sokat fogyaszt. De mennyi az annyi???

Kinek van ilyen motorú E11-ese és mennyit eszik a kocsi cirka? 6,5-7liter körül?

Köszi! Üdv, Mutant
Én annyit tudok mondani, hogy az E12 ugyanezzel a mocival naggyiból hasonlóan vezetve annyit fogyaszt mint az én E10-em. Az E11 ezzel a mocival még kevesebbet, mint az enyém  :!: Nézd meg afekete kollega fogyijait, én azt nem nagyon tudom megközelíteni. Amúgy az E10 a 4EFE mocival a best buy fogyi szemponjából, illetve az E11 az 1.4VVTi-vel  :kacsint: Pesten nagy dugóban rövid utakra, télen 8-at elérheti a fogyi, de nyáron klímával városban hosszú útra valahol 7,3 körül lehet. Városon kívül meg 5,9-re levihetõ  :kacsint: Minden relatív mondta Einstein, majd elment randizni a csúnya lánnyal  :rohog:

Ne feledkezzünk meg a facelift elõtti, 4E-FE motoros "béka" E11-esrõl sem, azzal is nagyon kedvezõ fogyasztások érhetõek el.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.07 14:04:57
Miért meglepõ, hogy az utánfutó csúnyán megdobja a fogyasztást? Még egy kis utánfutó is többszáz kilós többlet teher, plusz gördülési ellenállás, plusz légellenállás, stb. Emlékszem, õsszel az egy db szekrénnyel megpakolt, közepes méretû egytengelyes utánfutó olyan hatással volt a Samarára, mintha fékezõernyõt nyitottam volna :shock: ... sík úton 80-90 körüli tempó csak hosszas padlógázozás után volt elérhetõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila01 - 2007.07.07 14:16:53

Volt egy kétütemû trabantom (1992-ben volt), kölcsönkértem egy jó nagy utánfutót, ráraktam egy lovat, így mentem versenyre. A trabi 4-el már nem bírt menni, vagy csak nagyon kínlódva, folyamatosan adta vissza magát. 120 km-t mentem, tankoltam 21 litert  :shock:  :nagymosoly: .
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.07 14:18:36
Idézetet írta: "Palaczk"
Ne feledkezzünk meg a facelift elõtti, 4E-FE motoros "béka" E11-esrõl sem, azzal is nagyon kedvezõ fogyasztások érhetõek el.
A 4E-FE moci az E10-be való, mert a 88 paci az 1050kg hoz, mint az enyém nagyon jó. Az E11 már nehezebb gondolom, szal többet fogyaszt vele. E11-hez a VVT-i a legtutibb  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.07.07 17:48:39

A minden földi jóval telepakolt 1.6 E11 kombim az 1160kg, a sima E11 olyan 1060-1080kiló közt van szóval nem számottevõ. De azért a 4A-FE elég meggyõzõ erõfölényt jelent mind városban mind autópályán -2.0 TDCI Mondeo, Piros TDI passatok, 1.6-os fócvágenek-aszmák nem ellenfelek semmilyen körülmények közt sem- azért a +1literért, ráadásul nagyobb tempónál se nõ, az 1.4-esnek azért 140körül már igen csak van étvágya. (A kilóméteróra 160-at mutat 140-nél nálam).

-most voltam nyaralni horvátoknál beleszaladt vagy 2000km, 7.1es átlagom lett, odaát az autópályán elõfordult a 200-is, itthon azért nem lehet annyira menni, ott meg tolja mindenki mint az ökör, meg az utak is fényévekkel jobbak;)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.08 00:27:00

(Azért egy TDCI Mondeo, vagy egy PDTDI Passat nagyon is ellenfél az 1.6-os Corollának, én utóbbiból vezettem a 140 lovasat, az biztos, hogy olyat nem tud egy 4A-FE motoros Corolla, amit ez a Passat tud; de mindegy, ez nem tartozik szorosan ide. Az 1.6-os Golfokat-Astrákat viszont le lehet vele küzdeni, ez tiszta sor.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.07.08 00:30:38
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
Ne feledkezzünk meg a facelift elõtti, 4E-FE motoros "béka" E11-esrõl sem, azzal is nagyon kedvezõ fogyasztások érhetõek el.
A 4E-FE moci az E10-be való, mert a 88 paci az 1050kg hoz, mint az enyém nagyon jó. Az E11 már nehezebb gondolom, szal többet fogyaszt vele. E11-hez a VVT-i a legtutibb  :kacsint:

Ahogy mykos is írta, gyakorlatilag alig van különbség. Egy "magyaros" fapad E11 szedán nem nyom többet kb. 1050 kilónál (1085 kg a német változat tömege). És azért a Toyota sem ült a babérjain, a modellváltás során apróbb finomításokat, korszerûsítéseket nyilván hajtottak végre a motoron. Emlékezz csak vissza music döbbenetes fogyasztásaira, amiket a Corollájával produkált :nana: ! Összességében nem tartom valószínûnek, hogy egy E11-es többet enne a 4E-FE motorral, mint egy E10-es.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.07.08 10:38:33
Az én E11-em 1035kg volt forgalmi szerint. És milyen jól szaladt! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.08 12:54:29
Idézetet írta: "Palaczk"
Ahogy mykos is írta, gyakorlatilag alig van különbség. Egy "magyaros" fapad E11 szedán nem nyom többet kb. 1050 kilónál (1085 kg a német változat tömege). És azért a Toyota sem ült a babérjain, a modellváltás során apróbb finomításokat, korszerûsítéseket nyilván hajtottak végre a motoron. Emlékezz csak vissza music döbbenetes fogyasztásaira, amiket a Corollájával produkált :nana: ! Összességében nem tartom valószínûnek, hogy egy E11-es többet enne a 4E-FE motorral, mint egy E10-es.
Az enyém 1000kg, most nézem meg, az enyémben még szervó sincs, szal ennél könnyebb E10 már csak a kézi kurblis lehet, 2 kilóval kb  :nagymosoly: Márpedig 50 kiló is sok. music fogyasztásaira már nem emlékszek pontosan, akkor még nem nagyon olvasgattam ezt a topicot, de sztem az én E10-emmel is simán lehet hozni azt a fogyit  :kacsint: Most nem akarok itt ellentéteket szülni, de sztem akkor is az E10 a fogyibajnok a 4E-FE-vel, az E11 meg az 1.4VVT-i vel. spritmonitor.de is érdekes adatokkal szolgál ezügyben  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.07.09 11:03:27
Idézetet írta: "KLaco"
Most nem akarok itt ellentéteket szülni, de sztem akkor is az E10 a fogyibajnok a 4E-FE-vel, az E11 meg az 1.4VVT-i vel. spritmonitor.de is érdekes adatokkal szolgál ezügyben  :kacsint:

Sztem ez itt nem is vitatéma, az 1.4vvti 10/10-es volt az E11-be, az E12be akkor lustul el ha beül még valaki, de -csak- sofõrrel teljesen normálisan autózható, tök jól fogyaszt stb.
Az Aurisba már 1értelmûen kevés... :?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tothpa - 2007.07.09 11:17:05
hihi, pont idevág, a 7végén kipróbáltam mennyit megy az autó, 205km/h óra szerint (1.4vvti),
sztm nagyon jól eltalált motor ez ebbe az autóba, ha kell megy, ha nem kell akkor meg alig fogyaszt. :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.07.09 12:32:20
Idézetet írta: "XPA"
hihi, pont idevág, a 7végén kipróbáltam mennyit megy az autó, 205km/h óra szerint (1.4vvti),
sztm nagyon jól eltalált motor ez ebbe az autóba, ha kell megy, ha nem kell akkor meg alig fogyaszt. :10:

Ez a motor E11-ben pont annyit tud, mint az E12-ben az 1,6 - ezt 2 évvel ezelõtti nyári talin gyorsulással igazoltuk, gyakorlatilag 1m-nél több különbséget nem tudtunk összehozni a táv végére egyik irányba sem!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.07.09 12:55:27
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Palaczk"
Ahogy mykos is írta, gyakorlatilag alig van különbség. Egy "magyaros" fapad E11 szedán nem nyom többet kb. 1050 kilónál (1085 kg a német változat tömege). És azért a Toyota sem ült a babérjain, a modellváltás során apróbb finomításokat, korszerûsítéseket nyilván hajtottak végre a motoron. Emlékezz csak vissza music döbbenetes fogyasztásaira, amiket a Corollájával produkált :nana: ! Összességében nem tartom valószínûnek, hogy egy E11-es többet enne a 4E-FE motorral, mint egy E10-es.
Az enyém 1000kg, most nézem meg, az enyémben még szervó sincs, szal ennél könnyebb E10 már csak a kézi kurblis lehet, 2 kilóval kb  :nagymosoly: Márpedig 50 kiló is sok. music fogyasztásaira már nem emlékszek pontosan, akkor még nem nagyon olvasgattam ezt a topicot, de sztem az én E10-emmel is simán lehet hozni azt a fogyit  :kacsint: Most nem akarok itt ellentéteket szülni, de sztem akkor is az E10 a fogyibajnok a 4E-FE-vel, az E11 meg az 1.4VVT-i vel. spritmonitor.de is érdekes adatokkal szolgál ezügyben  :kacsint:

Szerintem nekem volt a legfapadosabb E10-esem - ebben szó szerint semmi nem volt, ami manapság azért már nem  árt -, ez sedan változatban 970 kilós volt. Amúgy az E11-esem, jól felszerelve, 1,6-os motorral 1070 kilós a forgalmi szerint, szóval az extrák olyan sokat nem nyomhatnak.

Az E10-egyébként tényleg keveset evett, országúton, kis autópályázással tudott 5,5 körül fogyasztani, a legnagyobb maximumfogyija meg 9 liter volt. Viszont vegyesben 6,7-et evett (város, elõváros), míg ugyanígy használva az 1,6-os E11-essel elvagyok 7,1-7,3-al. Így szerintem az 1,3-assal simán el tudnék járni 6,7 körül, sõt azalatt. Music fogyasztásait nem tudnám hozni, neki - ha jól emlékszem 5-6 liter körül evett vegyesben:)

Mondjuk én se akarok ellentéteket szítani, de szerintem a 4AFE jobban eltalált motor, mint a 4EFE. Alig eszik többet, de jóval erõsebb. A VVTI-krõl nem tudok sokat nyilatkozni, 1,4-est vezettem E12-ben, el tudnék vele élni, de a 4AFE-m karakterisztikáját jobban szeretem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.09 14:59:01
Idézetet írta: "Blasius78"
Mondjuk én se akarok ellentéteket szítani, de szerintem a 4AFE jobban eltalált motor, mint a 4EFE. Alig eszik többet, de jóval erõsebb.
Ez tény és való, de városban, meg 120ig jobban fogyaszt az 4E, ez volt a kérdés. A 4A az nagyon szupi moci, még a Carinában is egész jól megy, pláne akkor a te kocsidban  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.07.09 15:57:33
Idézetet írta: "KLaco"
Idézetet írta: "Blasius78"
Mondjuk én se akarok ellentéteket szítani, de szerintem a 4AFE jobban eltalált motor, mint a 4EFE. Alig eszik többet, de jóval erõsebb.
Ez tény és való, de városban, meg 120ig jobban fogyaszt az 4E, ez volt a kérdés. A 4A az nagyon szupi moci, még a Carinában is egész jól megy, pláne akkor a te kocsidban  :kacsint:

Városban tényleg jobban eszik a 4EFE, de annyival azért szerintem nem, mint amennyivel gyengébb (az E10-es esetében durva a majd 40 lovas különbség, E11-nél a 26 se kicsi). Viszont a 4AFE-vel 6 alá nemigen tudok menni országúton, míg a 4EFE-vel igen, tehát országúti utazóautónak az 1,3-as tényleg takarékosabb.

120-nál mennyit pörög amúgy a 4EFE? (a 4AFE 3500 körül)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.09 19:42:22
Nézd ez a gyengeség ez olyan dolog, hogy a Yarissal is el tudok járni, az 13,6 alatt van százon, az én Corim 11,5 alatt, sztem ez már az átlagos forgalomban elég. Persze jó lenne egy kocsi, ami 3sec alatt van 100-on, de én nem szoktam kihasználni a motorerõt. Ma kicsit agresszíven vezettem a városban, de 3500 fölé így se kellett pörgetni a kocsit, szal elég erõs sztem.
4000-et pörög 140-nél óra szerint, 3000 az 103 óra szerint. szal 3500 az 120kb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.07.09 22:56:17

Amikor E10-em volt, nekem is elég volt az ereje, 2-esbõl kifejezetten dinamikusan tudott kigyorsítani. Pedig az enyém 75 lovas volt, míg szerintem a tiéd még 88. 100-ig tök elég volt nekem az ereje, és még halk is volt, így abszolút elégedett voltam vele.

Az meglep, hogy az 1,3-as lényegében ugyanannyit pörög 120-nál, mint az 1,6-os, mert így hol a nagyobb motor elõnye, amit sokan emlegetnek, amikor az autópályázásról van szó?

Ezek szerint az 1,6-os a magasabb végsebességét úgy éri el, hogy jóval tovább lehet 5-ösben huzatni?    :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2007.07.09 23:31:20
Idézetet írta: "Blasius78"

Ezek szerint az 1,6-os a magasabb végsebességét úgy éri el, hogy jóval tovább lehet 5-ösben huzatni?    :hmm:

Hát igen végülis. Mondjuk ha egy 1,3-as 5-ösben 5200-nál megáll, akkor az ugyanilyen áttételû 1,6-os elmegy 6000-ig, és csak ott egyenlítõdik ki a légellenállás a motorerõvel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.10 11:56:47
Valahol itt lehet elásva a kutya. De sztem 20km/h végsebesség különbség így nem lehet  :hmm: Nem hinném, hogy az enyémnek 175 lenne a vége. A Yarisunknak 155, de óra szerint 145-tõl már nem gyorsul. A Cori viszont 155-nél még nagyon szépen gyorsult, lejtõn mentem már vele óra szerint 180-at, de amúgy nem szoktam kipróbálni. És valóban nagyon csöndes, a Yarisunkkal vetekszik, 140 nél már halkabb is  :kacsint:
Mindenesetre nekem sokba kerülne az 1.6-osra a biztosítás, meg a teljesítményadó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Blasius78 - 2007.07.10 14:56:31
Idézetet írta: "KLaco"

Mindenesetre nekem sokba kerülne az 1.6-osra a biztosítás, meg a teljesítményadó.

Nekem szerencsére a vidéki lakcímû bnõm van üzembentartóként bejelentve, így 14 ezer/negyedév kb. a KGFB A0-ban a Posta Biztosítónál. Ez jó így, mert az 1,3-asra az én nevemen Bp-iként pont ugyanennyi volt a biztosítás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.10 17:37:41
Nekem A0-ra 10e TIRnél Pesten.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.07.12 11:13:33
Tegnap tankoltam, ma meg kiszámítottam a fogyit. Hát leesett az állam. Autópályán mentem 130-140-et pár km-et, aztán régi M0 oda vissza 100-al, új M0 120 oda vissza. Fõúton mentem 40km-et kb 100-110-el, a többi meg város agresszív stílusban pörgetve, végig 2-3 személlyel 6,32 lett a fogyi. Ha mindezt nem nyomulósan csinálom, autópályán 110, fõúton 80, akkor sztem 6 alatt jött volna ki. Hihetetlen jól fogyaszt ez a kocsi, meg vagyok elégedve vele, megtartom  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.07.14 16:48:27
Ma jöttünk haza nyaralásból. Egy hét volt, zömében a Keszthely és környéke, plusz egy kis Ausztria. A Fogyasztásom 6,4 liter volt.
Szerintem ez egy üresen 1480 kg-os 1.8-as benzines kocsitól nem rossz...
 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.07.18 11:35:18
jó kis negativ rekordokat döntöttem :nagymosoly: !
BP- Split -makarska.  kb 800- 850 km
pesten tele kanizsa MOL Kut tele,  onnan végig pálya fullgázon tele családdal meg cuccal az autó tengelyig ül  :mivan:
split elött hirtelen õrült módon fogy a benzin, éppen beimádkoztam egy INA kutra. 530 kmre 38 liter ment bele durván 7.5 literes fogyi
ez nekem nagyon rossznak számit van amikor ennyi benzinbol több mint 600at megyek.
egyedül. :nagymosoly:
mindegy, nem érdekelt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2007.07.20 11:48:53
Horvatorszagban voltunk es kovetkezo fogyasztas jott  ki:

1344 km-re (350 km  a hatartol hianyzik mert azota meg nem tankoltam, ebben van 150 km varos Debrecen+Bp atmenet+KRK szigeten valo csaszkalas) 95,36 liter benzin.
7,1 l/100km.

- 3,5 fo+full csomi
- MO autopalyan 150-160 tempo, egyeb helyen amennyit engedett az ut.  :vezetes:
- Horvat szakaszon autopalya ora szerinti 135-140 egyeb helyen amennyit engedett az ut.  :vezetes:
- klima vegig

tetszik ez az 1.4 moci es fogyasztasa.  :D

azt hozza teszem hogy Horvatba vhogy jobban fogyaszt a lentiklima miatt a kocsi.

(parban mentntunk egy off astraval szinten 1.4 csak az kombi, meg nem kerdeztem neki mennyi lett, de ha erdekel vkit ugyanolyan korulmenyek kozott a fogyija akkor megirhatom  :ordog: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: latin - 2007.07.24 22:20:12
Na irigykedem a sok horvátországi fogyasztásmérésre... :szomoru:
A Corim most jubilált: a 240 000 átfordulását szolid módon végsebességmérés formájában ünnepeltem. 2 + 3 fél személy, full csomag (és az antennát kihúzva felejtettem :nana: ): 189 km/h, persze óra szerint, de akkor is maradéktalanul elégedett vagyok. Sztem ez nagyon jó egy 13 éves 1.3-as kocsitól :rolleyes: . Olajat nemigen eszik még most se (csere után 8000 körül kezd fél litert ezrenként, de 10000 fölé nem engedem régi olajjal.) A fogyasztás ezen alkalommal 665 km-en 6.3 l volt: ebbõl 100 km pálya 140-150, 100 km pálya 120, 250 km országút 100, a maradék város (bár kevés dugóval).
Ilyen jó kocsim se lesz többet, vérzik a szívem, hogy õsszel el kell adnom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.07.25 08:43:19
utolso mondattal maximálisan egyetértek.
nekem sem lesz ilyen igénytelen olcso és strapabiro kocsim soha többé
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zsoci - 2007.08.02 10:17:13
az én lassan 9 éves corollám átlagban 7 literrel elmegy 1.4es motorral... menni emg úgy megy ahogy nyomom neki :vezetes:  inkább a kanyarsebességem nagyobb mint az egyenesben való kihuzatás majd kanyar elötti féktaposás... cfsak így a gumik kopnak gyorsabban :elkeseredett:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.08.03 20:26:40
Nna. Úgy tûnik, megvan az elsõ 15 ezer kilométer átlagfogyasztása. Ez nagyon kevés autópályát, városi és országúti vegyes fogyasztást foglal magába, általában kímélõ üzemmódban, néha némi állatkodást beleadva.  :nagymosoly:

Így jött ki 6,53 l/100 km 16288 km-re. Ez most jó? Mee reprezentatívnak asszem elég reprezentatív....  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Piktor66 - 2007.08.03 20:52:03
Vadi új 2007 es corollánk van(2 hónap)ezzel jártuk meg Horvátországot.Család betuszkolva (5 fõ) csomagtartó dugig alig tudtam lecsukni.Végig autópályán átlag 130.de néha ha kergettek hátulról akkor ugye még több.Ezzel a sebeséggel klimával átlag 7-7,5l volt az étvágy.Nagyon nagy tapasztalatokra még nem tettem szert hiszen csak a négyezredik km felé közelitek ez pedig nagy konzekvenciák levonására még nem alkalmas.Az autót 80%-ban itt Pesten használom amennyire tudom kiméletsen itt elporoszkálok 6,5l-bõl is.Amennyiben lesznek újabb tapasztalataim meg fogom osztani.addig is mindenkinek sok-sok km kivánok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: geri78 - 2007.08.03 22:25:46
Mi is tettünk a családdal egy 1700 km-s túrát. '98 Corolla G6 1.4  Ennek a 80%-a pálya kényelmes 110, kb 3000 rpm hatodikban, a többi város. Írtam a km-t és a benzint majd amikor hazaértünk számoltam. 5,88L/100km
Ez azért meglepett még akkor is ha nem volt nagy a tempó. Ráadásul még a hátsóm alatt is csomag volt mert kempingezni szoktunk.
Városban amúgy elég vegyes a fogyasztás: 6.8-7,5. Éppen milyen nehéz aznap a jobbik lábam. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.08.03 23:43:46
Ezekszerint nekem fan ólomlábam, az 1,6 VVTi Cori átlag 8 körül evett (110e km kb 2/3autópálya-orszûágút  (140 - 110),  1/3 budapest (50-70) )

Feleségem 98 - as 1,4 Corija is 7-fölött eszeget, általában 550km/40l - hasonéó stílusban vezetve, mint annó a másikat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2007.08.06 17:15:58
Idézetet írta: "Tamás69"
Ezekszerint nekem fan ólomlábam, az 1,6 VVTi Cori átlag 8 körül evett (110e km kb 2/3autópálya-orszûágút  (140 - 110),  1/3 budapest (50-70) )

Feleségem 98 - as 1,4 Corija is 7-fölött eszeget, általában 550km/40l - hasonéó stílusban vezetve, mint annó a másikat.

Engem meg azér esz a méreg hogy mér nem 6,3...  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.08.09 18:05:28
Legutóbb 705 km-re tankoltam, mert volt egy 600 km-es utam úgy, hogy induláskor már volt 100 megtett városi km-em. Mivel a pályán nem akartam drága benyát venni, ezért a tempót óra szerint 125-ön igyekeztem tartani, itt a pillanatnyi érték még 7 alatt volt végig.
A teljes táv átlaga 6.65-re jött ki, és még volt tartalék a tankban.  :kacsint:  Ha pályán óra szerint 150 körül megyek tartósan, akkor 7.4-7.6 szokott lenni ue.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.08.13 22:46:35
Ausztria: Dachstein, Niedere Tauern 406 km, 18.3 liter üzemanyag ugyanannál a kútnál, az 4.5liter / 100km. Ilyen jól még nem evett a gép. Hiába, csak városban vagy pályán hajtom...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.08.21 16:59:12
Sziasztok!

Egy új 1.4 VVTi Corollát használok kb. 4 hónapja, lassan 8 ezer km lesz benne. A fogyasztása olyan 8-9 liter közötti ezt azért kissé sokallom, mondjuk sokat járok vele a városban, meg autópályán (olyan 130-160 közötti tempóval). Reális ez?? Még 8 alatti fogyasztást nem sikerült vele produkálnom, annak ellenére sem, hogy Shell V-Power 95-öt tankolgatok bele mostanában, és ha nyugisabban próbálok haladni autópályán. Egyébként egész jól megy.

üdv.:adam74
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.08.21 17:18:45
Tegnap megérkeztünk a hosszúhétvégérõl, 770 km-t mentem egy tankkal és így is alig tudtam beleerõszakolni 47 litert, ez 6.1-es átlag. Pláne úgy, hogy induláskor már volt benne 200 km város 7.6-os átlaggal.  :pofa:
Mivel sokat mentem országúton, nézegettem a fogyasztásmérõt: óra szerint 90-en tartva 5.2 liter körül ingadozik, 100-105 környékén is még 6 alatt marad.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.08.21 17:22:43
Idézetet írta: "adam74"
 A fogyasztása olyan 8-9 liter közötti ezt azért kissé sokallom, mondjuk sokat járok vele a városban, meg autópályán (olyan 130-160 közötti tempóval). Reális ez??

Városban a dolog nagyon lábfüggõ, a 8-9 közötti érték reális lehet. Nekem 7.4-7.6 szokott lenni, de nagyban függ a dugók számától is idejétõl, meg az útvonaltól is.
Autópályán óra szerint 125-ig még 7 alatt marad a fogyi, 130-tól erõteljesen emelkedik, tehát ha sokat mész 150 körül tartósan, akkor megint reális a 8 fölött átlag.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.08.21 19:29:52
Idézetet írta: "adam74"
Sziasztok!

Egy új 1.4 VVTi Corollát használok kb. 4 hónapja, lassan 8 ezer km lesz benne. A fogyasztása olyan 8-9 liter közötti ezt azért kissé sokallom, mondjuk sokat járok vele a városban, meg autópályán (olyan 130-160 közötti tempóval). Reális ez?? Még 8 alatti fogyasztást nem sikerült vele produkálnom, annak ellenére sem, hogy Shell V-Power 95-öt tankolgatok bele mostanában, és ha nyugisabban próbálok haladni autópályán. Egyébként egész jól megy.

üdv.:adam74

De ez még E12 ugye, tehát nem az abszolút új lépcsõshátú Corolla, mert akkor sztem sok... :hmm:  

Én csak városban simán 8liter alatt (7.6-7.7 ) tartom, úgy hogy nagyobb papucsok vannak rajta, 8-9liter között hajtósba nyel be, egyszer sikerült 10liter körül megetetni (9.7lett), de akkor tényleg csúnyán hajszolva volt :oops:  ha nem akkor meg 2-3utassal mentem...

Ha tényleg odafigyelsz ilyen 7liter +1-2-3deci simán tartható(nak kéne lennie)...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tondach - 2007.08.21 19:47:55
Horvát nyaralás:
2250 km-en 8,5-ös átlagfogyi,4 személlyel,tetöcsomagtartó+box.
A kocsi olyan szinten volt megpakolva,hogy a vasúti átjárókon a kerék beleért a sárvédöbe hátul.
Visszafelé a 170-et még simán tartotta,de többnyire csak 140-150-el mentem.Volt még jópár dugó,olyan 2 órás tötymörgésesek...Szerintem ez jó.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.08.21 23:48:06
Idézetet írta: "adam74"
Sziasztok!

Egy új 1.4 VVTi Corollát használok kb. 4 hónapja, lassan 8 ezer km lesz benne. A fogyasztása olyan 8-9 liter közötti ezt azért kissé sokallom, mondjuk sokat járok vele a városban, meg autópályán (olyan 130-160 közötti tempóval). Reális ez?? Még 8 alatti fogyasztást nem sikerült vele produkálnom, annak ellenére sem, hogy Shell V-Power 95-öt tankolgatok bele mostanában, és ha nyugisabban próbálok haladni autópályán. Egyébként egész jól megy.

üdv.:adam74

Autópályán 130 fölött ugrik a fogyasztás, 140-nél 8l is elképzelhetõ  -majdnem minden kocsinál - fõleg klímával, vagy ha a guminyomás kissé alacsonyabb. városban a bejárt úttól erõsen függõen, de szintén 8-9 között eszegethet. a leg fogyasztásbarátabb dolog az országút, 110 körül még bõven 7l alatt eszik.

- nem szabad elfelejteni, hogy 1200kilót kell mozgatnia, és meglehetõsen nagy a felülete, amivel a levegõt kell arrábbtaszítania haladás közben.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.08.22 01:30:37
Idézetet írta: "adam74"
Sziasztok!

Egy új 1.4 VVTi Corollát használok kb. 4 hónapja, lassan 8 ezer km lesz benne. A fogyasztása olyan 8-9 liter közötti ezt azért kissé sokallom, mondjuk sokat járok vele a városban, meg autópályán (olyan 130-160 közötti tempóval). Reális ez?? Még 8 alatti fogyasztást nem sikerült vele produkálnom, annak ellenére sem, hogy Shell V-Power 95-öt tankolgatok bele mostanában, és ha nyugisabban próbálok haladni autópályán. Egyébként egész jól megy.

üdv.:adam74

Egyrészt bejáratós a kocsi, még nem kéne így bántani. ;) 10e körül be fog állni a fogyasztásod. Másrészt 130 körül 7 liter alatt marad a fogyasztás, fölötte minden plusz 10 km/h sebesség 7-8 deci többletfogyasztást jelent. 160-nál a 9 liter abszolút benne van a pakliban. Harmadrészt a városi fogyasztás katalógus szerint is 8 fölött van, nem kell rajta csodálkodni. Negyedrészt kezdd el figyelgetni a pillanatnyi fogyasztásokat; nekem kb. 1-1,5 liter volt a jobb lábamban, de megtanultam kezelni a gázpedálját. Öcsém pl. nem ismeri úgy az autómat, ahogy én, teljesen normális közlekedésnél legalább egy literrel többet eszik nála, mint nálam.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.08.22 08:38:57
Sziasztok!

Köszönöm a gyors reakciókat! Ami tényleg nem derült ki, egy E12-es 5 ajtós HB-rõl van szó. Gondolom, még az Auris elõtti utolsó darabok egyike. Hát, ahogy elnézem a válaszaitokat, valószínû, hogy óvatosabban kéne bánnom a gázpedállal... Az igazság az, hogy az autópálya mellett városban sincs tojáshéj a lábam alatt, hát hiába, élvezem ahogy megy, mert egy 1.0 VVTi Yaris volt a Corolla elõdje és hát ég és föld a különbség. Habár szerintem a Yaris sem volt gyenge, csak meg kellett tanulni vele közlekedni, rá kellett érezni a motorjára. Minden esetre most kilátásba van megint egy hosszabb út, 130-as autópályás tempónál megnézem mi az eredmény és beszámolok róla. Csak ami ezt kissé nehézkessé teszi, nem tudom a ti Corollátok ilyen-e, de az enyémnek valahogy 125-135 között van a legnagyobb motorhangja, ami e tempó fölött kissé csökken és a kategóriatársakhoz képest tényleg jó csendes marad egészen kb. 160-ig onnantól kezdve a szélzaj kezd növekedni. A gumik nyomását egyébként 2,5-re szoktam belõni, a gépkönyv 2,2-t ajánl 160 alatt, felette 2,6-ot ennek függvényébe gondoltam a 2,5 nekem megfelelõ lehet.

üdv.:adam74
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2007.08.22 09:11:59

Én is 2.5-re szoktam fújni.
A dízelnél is hasonló jelenséget tapasztalok, 3400-3600-as fordulat között (5-ösben 145-155) hangosabb a motor, felette halkabbnak érzem és nem csak azért mert ott nagyobb a szélzaj.
Sztem 8000 km-rel már nem bejáratós, 150-et lehet tolni neki nyugodtan.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.08.22 09:33:20
Idézetet írta: "adam74"
...az enyémnek valahogy 125-135 között van a legnagyobb motorhangja...

Minden Corolla ilyen. Ezt a tartományt én is mellõzni szoktam. Én sokat járok pályán, 140-150 körül általában.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2007.08.22 10:07:15
Idézetet írta: "adam74"
...Hát, ahogy elnézem a válaszaitokat, valószínû, hogy óvatosabban kéne bánnom a gázpedállal... Az igazság az, hogy az autópálya mellett városban sincs tojáshéj a lábam alatt...

Szia!

Nem kell lassabban menned, csak azt próbáld meg kitapasztalni, mennyire szükséges az adott tempó tartásához benyomni a gázpedált. Erre lehet alkalmas, ha megpróbálod egyszerre figyelni a pillanatnyi fogyasztást és a sebességmérõt (persze úgy, hogy azért elsõsorban az útra figyelsz, csak néha vetsz ezekre is egy-egy pillantást). Nekem sztrádán eleinte 10-et is bekapott a kocsi, legalább 1, de inkább másfél litert hozott a tudatosabb gázkezelés - ugyanolyan sebességek mellett. ;)

----

Enyém fogyasztása mostanában rendben van, igaz, fõleg ráérõs útjaim voltak. Az utolsó 1400-1500 km-ben nem nulláztam BC-t, 6,9-et mutat. Ebben volt 200 km város, a többinek fele-fele sztráda (140-150) és országút (110-120).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.08.22 12:44:20
Még egy tanács: motorfék!
Spórolsz a benzinnel meg a fékbetéttel is.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boxer - 2007.08.23 16:38:11
Sziasztok!
Eddig vegyes használatban kb. 6.5-et eszik a kis 1.3-as Corollánk, ennek örülök, bár a benzin lehetne olcsóbb.  :szomoru:
Nem rég vettük a párommal, bár lehet, hogy fél év múlva tovább kell adnunk.  :elkeseredett: Majd kiderül.
 :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.08.23 18:20:21
Sziasztok!

Ha minden összejön, akkor a jövõ héten tudom átvenni az 1.6-os sedan Corollát. Arra lennék kíváncsi, hogy a 205/55/16-os papucsokkal milyen fogyasztásra számíthatok. Az is érdekelne, hogy ez mikor optimalizálódik majd és meddig tart a bejáratós idõszak, mikor, mennyire terhelhetem a masinát, hogy ne legyen belõle baj. Elõre is köszi. (más is így volt vele, hogy az átvétel elõtt, mintha több mint 24 órából állna egy nap? :hmm: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.08.23 21:22:18
Idézetet írta: "Krepuska"
...más is így volt vele, hogy az átvétel elõtt, mintha több mint 24 órából állna egy nap? :hmm:

Igen, ezzel én is igy voltam. 1 nap alatt biztos hogy legalabb 48 óra telik el. Ahogy közeledik az átadás napja, ugy nõ az óraszám  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.08.23 23:37:44
Idézetet írta: "Krepuska"
Sziasztok!

Ha minden összejön, akkor a jövõ héten tudom átvenni az 1.6-os sedan Corollát. Arra lennék kíváncsi, hogy a 205/55/16-os papucsokkal milyen fogyasztásra számíthatok. Az is érdekelne, hogy ez mikor optimalizálódik majd és meddig tart a bejáratós idõszak, mikor, mennyire terhelhetem a masinát, hogy ne legyen belõle baj. Elõre is köszi. (más is így volt vele, hogy az átvétel elõtt, mintha több mint 24 órából állna egy nap? :hmm: )

Ez akkor már az új Corolla :otlet:  városba sztem 9liter körül fog kajálni, láb és forgalomfüggõ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.08.24 07:01:17
Idézetet írta: "Krepuska"
más is így volt vele, hogy az átvétel elõtt, mintha több mint 24 órából állna egy nap? :hmm:

Gratula az új járgányhoz és kitartás!
Egyébként meg tanáraim mindig azt mondták, hogy egy nap 24 órából plusz az éjszakából áll  :kacsint:  :kacag:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.08.24 10:52:05
Idézet
Az is érdekelne, hogy ez mikor optimalizálódik majd és meddig tart a bejáratós idõszak, mikor, mennyire terhelhetem a masinát, hogy ne legyen belõle baj.

Gratulálok az új géphez!! Nekem kb. 4 hónapja van meg a Corollám, a könyvében az volt a bejáratásról, hogy az elsõ 2000 km-ben ne nagyon menjünk vele 130 felett. A kereskedésben a srác azt mondta olyan 4000 km-ig ne nagyon hajtsam, meg ne csodálkozzak rajta, ha az elsõ két tankolásnál olyan 9 liter körül eszik. Én személy szerint 2000-ig tényleg csak 130-al mentem maximum, de néha meg is húzattam azért. Utána már mentem vele rendesen, de a váltó csak olyan 4000 km körül állt be a mostani puhaságára, nem mintha elõtte valami baj lett volna vele. Az elsõ két tankolásnál tényleg evett rendesen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.08.24 22:15:17
Köszi a bíztatást! Sajna még ma is ugyanott állt a járgány az udvaron a sorstársaival, rendszám és gondolom zöldkártya nélkül  :elkeseredett: Lehet, kerülnöm kellene az M5 bevezetõt, hogy ne fájdítsam a szívemet.....
Ügyintézõ csajszi ígérte, hogy legkésõbb ma hív, érdeklõdésemre közölték, hogy elment szabira.. :shock:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.08.25 23:08:21
Idézetet írta: "Krepuska"
Sziasztok!

Ha minden összejön, akkor a jövõ héten tudom átvenni az 1.6-os sedan Corollát. Arra lennék kíváncsi, hogy a 205/55/16-os papucsokkal milyen fogyasztásra számíthatok. Az is érdekelne, hogy ez mikor optimalizálódik majd és meddig tart a bejáratós idõszak, mikor, mennyire terhelhetem a masinát, hogy ne legyen belõle baj. Elõre is köszi. (más is így volt vele, hogy az átvétel elõtt, mintha több mint 24 órából állna egy nap? :hmm: )

Nem lehet egész precíz választ adni ezekre a kérdésekre, ezek eléggé képlékeny dolgok, sokmindentõl függenek. Ezzel együtt: a fogyasztás az elsõ pár ezer km-en folyamatosan csökken, úgy valahol 8-10 ezer km környékén áll be véglegesre. Persze nagy különbségekre nem kell gondolni, több múlik azon, hogy te magad mikor szokod meg az autó vezetését. Szerintem úgy nagyjából 8 liter körüli átlagokra számíthatsz, 9 körüli városi, és 7 körüli városon kívüli értékekkel. Ezek persze csak nagy átlagok, sokmindentõl függenek, de ez a nagyságrend reális.

A bejáratás lényege: fokozatosság. Minél kevesebb a km, annál jobban kerülni kell a túl magas, ÉS a túl alacsony fordulatszámokat. Én az elsõ párszáz km-en cirka 2000 és 3500 között, utána kb. 1500-2000 km-ig valahol 1500 és 4000 között igyekeznék tartani a fordulatot, utána lehetne ezeket a határokat fokozatosan tolni fölfelé ill. lefelé. Ha már van benne legalább 4-5 ezer km, nem árt, sõt hasznos néha, egy-egy kihúzatás erejéig megmutatni neki a legfelsõ fordulatszám-tartományt is - persze a pirosba nem belepörgetve. Ja és még valami: az elsõ néhány ezer km-en célszerû elkerülni a tartós, AZONOS fordulatszámmal haladást :nana: ! Tehát pl. ha pályán haladsz, akkor pár percenként érdemes változtatni kicsit a sebességet - egy-kétszáz fordulat különbség is elég, a lényeg hogy ne legyen tartósan ugyanannyi.

Sokan hívei egy soron kívüli olajcserének, az elsõ 5 ezer km után. Én ezt túlzott óvatosságnak tartom a mai motorok&olajok esetében, de ártani biztosan nem árt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.08.25 23:10:50
Idézetet írta: "Krepuska"
Köszi a bíztatást! Sajna még ma is ugyanott állt a járgány az udvaron a sorstársaival, rendszám és gondolom zöldkártya nélkül  :elkeseredett: Lehet, kerülnöm kellene az M5 bevezetõt, hogy ne fájdítsam a szívemet.....
Ügyintézõ csajszi ígérte, hogy legkésõbb ma hív, érdeklõdésemre közölték, hogy elment szabira.. :shock:

Hát ha õk nem hívnak amikor megígérték, akkor hívd te õket :nana: ! Nem szabad annyiban hagyni...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.29 16:22:06
Sziasztok!

Egy gyors kérdésem lenne, melyik ehet többet? 1999-es bagoly Cori, 1.4 vagy 1.6? Mindkettõben ugyanannyi km van.

Az 1.4-es hatchback (csúnyább hátú), 5 ajtós, tehát nagyobb kasztni vagy
az 1.6-os liftback, szebb popsival, 3 ajtós, kisebb kasztnival?

Egyedül vezetném (max + 1 fõ), fõleg vegyesben, ritkán lenne terhelve és nincs nagyon nehéz lábam.  :pofa:

Köszi  
Gyöngyi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.08.29 16:39:43
Lábtól függõen +0,6-1,3liter.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.29 16:42:30
Na de melyik javára?  :pofa:
Egyezõ feltételek mellett (ti.: én) melyik fogyaszt kevesebbet?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.08.29 20:07:16
Az 1.6-os fogyaszt többet.
Amúgy a 3 ajtós a Hatchbacak, az 5 ajtós a Liftback.
 :kacsint:  :nagymosoly:

A múltkori állapotfelmérés milyen eredményt hozott?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.29 20:12:29
Na fene a szõke mindenemet, hogy nem jegyeztem meg. Bocsánat minden Toyostól a fordított info miatt.  :pofa:

Nos ma volt az állapotfelmérés, úgy néz ki, megvan a Corollám!!!  :nagymosoly:
Õ lenne az. (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1432377&command=ugras&screenwidth=1024) Hátsó fõtengelyszimeringeret kell cserélni mindössze ez az egyetlen hibája van.
Holnap még egyeztetek a tulajjal, mert pár hét kéne nekem (lóvét gyûjteni), neki meg az új Avensisét megkeresni. Picit engedett az árból.  :kacsint:

Állítólag városban 7-et eszik a kocsi, szóval akkor az én lábammal az 6,5-nek is jó lesz. (remélem) :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.08.29 20:18:13
Hóhóó!
Akkor gratula a járgyányhoz!
 :vezetes:  :toy:  :vezetes:  :partyman:  :dancing:  :supz:

A kasztni-keverést meg elnézzük.
Biztos Te is tudsz nekünk majd újat mondani.
 :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.29 20:27:13
Hát újat biztos nem mondok, de hülyéket fogok kérdezni tuti.  :nagymosoly:

Egyébként kb 20 perce derült ki mindez, hogy a kasztnis dolgot leszámítva tényleg perfekt a kocsi, nincs visszatekerve, semmi baja, atomjaira szedette párom.  :pofa:

Asszem kelleni is fog ez a pár hét Kadettes szívemet Corira állítani. De ha meglesz a verda, nem lesz nehéz remélem. Addig is csak epekedek. Oppá, majd kell normális felni, mert ez ultragáz, ami rajta van.  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.08.29 22:11:39
Idézetet írta: "kleingy"

Ez a kadet volt az utolsó használható OPel verzió ( volt nekem is 4 évig, szerettem nagyon) -aztán még két opelem volt  mindkettõ hagyott ott útszélén, és sok nyûg volt velük.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.08.29 22:26:33
Idézetet írta: "kleingy"
Nos ma volt az állapotfelmérés, úgy néz ki, megvan a Corollám!!!  :nagymosoly:
Õ lenne az. (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1432377&command=ugras&screenwidth=1024)
Állítólag városban 7-et eszik a kocsi, szóval akkor az én lábammal az 6,5-nek is jó lesz. (remélem) :nyelv:
Gratula a Bagolyhoz, sok-sok problémamentes km-et kívánok :!:  :toy:  :vezetes:
Elégedj meg eleinte a 7 literrel, aztán majd ha összeszoktok, akkor már lehet 6,5-re is levinni  :kacsint:
Én ugyanezzel a motorral elõször elég rossz átlagot hoztam, aztán megtanultam vezetni :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.31 12:52:06
Igen, tudom, hogy az elején az infarktus fog kerülgetni, fõleg dízel után, de biztos hamar belejövök a benzines vezetésbe is.
Majd kérek tanácsokat is, hogy mit csináljak másként...  :oops:
Ismerõs Suzuki Swiftjével (1.3 sport) is meggyûlt a bajom, alig léptem a gázra és már húzott is mint egy ûrhajó.  :nagymosoly:

Szerk: most hallottam kollegától, hogy a 98-as bagoly sedan változat 1.6-os mocival vegyesben 7 literrel jár el. Városban 8.  :shock:
Maradok az 1.4-nél.  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.08.31 21:22:11
Idézetet írta: "kleingy"
Na fene a szõke mindenemet, hogy nem jegyeztem meg. Bocsánat minden Toyostól a fordított info miatt.  :pofa:

Nos ma volt az állapotfelmérés, úgy néz ki, megvan a Corollám!!!  :nagymosoly:
Õ lenne az. (http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1432377&command=ugras&screenwidth=1024) Hátsó fõtengelyszimeringeret kell cserélni mindössze ez az egyetlen hibája van.
Holnap még egyeztetek a tulajjal, mert pár hét kéne nekem (lóvét gyûjteni), neki meg az új Avensisét megkeresni. Picit engedett az árból.  :kacsint:

Állítólag városban 7-et eszik a kocsi, szóval akkor az én lábammal az 6,5-nek is jó lesz. (remélem) :nyelv:

Hát ha tényleg jó, akkor nem érvényes, amit a másik topikban az imént írtam - nomeg akkor még nem olvastam ezt itt ;) ...

Majd megszokod hamar, hogy ez hamarabb reagál a gázra, magyarul finomabban kell kezelni a pedált. Ez az egyik fõ különbség vezetési technikában; a másik pedig, hogy ezt induláskor jobban föl kell pörgetni, nem lehet csak úgy alapjáraton lelépni a kuplungról, mint a szívódízelben, mert akkor lefullad. Amúgy viszont nem kell különösebben máshogy vezetni; mivel erõsebb és nyomatékosabb, mint az Opel 1.6-os szívódízelje, ezért ezt is nyugodtan hajthatod szép alacsony fordulatszámokon - meglátod hogy így sem megy majd rosszul, és kellemesen alacsony fogyasztásokkal fogja meghálálni. Mondjuk, szerintem már a városi 7 sem rossz, de próbálkozhatsz a 6.5-el, hátha sikerül - ha jól emlékszem, music Fogyasztásguru Mesternek egy ugyanilyen motoros szedánnal -anno- sikerült is :) ... Viszont ha mennie kell nagyon, akkor felpörgeted, és menni is fog!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.08.31 22:08:37
Idézetet írta: "Palaczk"
Hát ha tényleg jó, akkor nem érvényes, amit a másik topikban az imént írtam - nomeg akkor még nem olvastam ezt itt ;) ...
Hát az Opel Di-fernél nézettem át, párom ott dolgozik és mondta a kollegáknak hogy úgy nézzék át, hogy saját verda lesz. Csak nem utálják.  :nagymosoly:
Mert már épp kezdtem Dunának menni a másik topicban írtak miatt és most teljesen elbizonytalanítottatok, hogy tuti jó vásárt csinálok-e vele.  :szomoru: Amúgy jövõ héten még elmegyünk együtt furikázni a tulajjal, megyek városban és pályán is. Õ mondta, hogy mindkét helyen próbáljam ki nyugodtan a verdát.

szerk: és igazából elõnynek érzem a törés ellenére, hogy egyáltalán tudok róluk...
Áhh, ma se alszok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.08.31 23:11:29

Nyugi, ha ennyire át lett nézve az autó, akkor nem nagyon van mitõl aggódni :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.09.01 14:56:13
Okés. Azért nézegetek még, hátha...  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.01 16:21:24
Idézetet írta: "kleingy"
Okés. Azért nézegetek még, hátha...  :pofa:

Ha ez az autó jó, akkor szerintem ne nézegess. Igen, a döntés nehéz, viszont ha az ember talál egy jó autót, akkor nem szabad tovább vacillálni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.01 23:39:27
Palaczk! Köszi a segítséget... :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.02 13:20:12
Idézetet írta: "Krepuska"
Palaczk! Köszi a segítséget... :kacsint:

Ööö... Mire gondolsz?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.09.02 13:27:33
Idézetet írta: "Palaczk"
Ha ez az autó jó, akkor szerintem ne nézegess. Igen, a döntés nehéz, viszont ha az ember talál egy jó autót, akkor nem szabad tovább vacillálni.
Azért nézelõdök, hátha szembejön velem a visszautasíthatatlan ajánlat  :nagymosoly:  (esély 0,1%).
Furcsa egyébként, mert valamiért az elsõ perctõl tetszik az autó, mikor a parkolóban megláttam (ahol taliztunk a tulajjal elõször), és hiába tudom, hogy nem perfekt a kasztni, tényleg jónak mondták a fiúk a verdát. Pedig lenne egy törésmentes 1.6-os HB is pont ennyiért. Csak pici ehhez képest, bár tény, hogy sokkal szebb. Mégis ez a kis csúnya hátú lila  :crazy: tetszik nekem.  :pofa:  
Pedig szegényke koszos is volt kívül-belül, mikor elõször megnéztük, mégis megfogott.  :oops:
Na csütörtökön Pesten próbaútra megyek még vele, utána referálok. Olvasgattam picit, így nagyon fogok figyelni a mindenféle zajra többek között.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MrIP - 2007.09.02 18:28:32
Idézetet írta: "kleingy"
Pedig lenne egy törésmentes 1.6-os HB is pont ennyiért. Csak pici ehhez képest, bár tény, hogy sokkal szebb. Mégis ez a kis csúnya hátú lila  :crazy: tetszik nekem.  :pofa:  
........

Nekem 3-4 évig volt egy HB-m,  csak akkor kicsi ha 4 emberrel szeretnéd használni :) ,
nálam 1-2 személyre volt, de ezenkívûl még költöztem is vele :) 80 centis TV dobozostul befért, 160x200 matrac is (igaz meghajlítva ) osztottan volt lehajtható a hátsóülés, majdnem sík felület, persze több embernél jól jöhet a +2 ajtó.
Én nagyon szerettem, jó kis autó, ÉÉSSS a rally corolla is ilyen volt, nem mint az a "csúnya" 5 ajtós  :nagymosoly:  :nagymosoly:  bocsi.
A csúnya háton lehet segíteni, van hozzá spoiler a hátsó ajtóra, azzal már elég jól néz ki.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.09.02 19:27:18
Egyelõre elég lenne a 3ajtós is, de én hosszú távra tervezek és abban két gyerkõc is szerepel csomagostól, mindenestõl. Úgy már kicsi.  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.02 19:27:40
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Krepuska"
Palaczk! Köszi a segítséget... :kacsint:

Ööö... Mire gondolsz?

Nem mindegy? A lényeg, hogy köszi!  :kacsint:

Egyébként a 2007.08.25 23:08:21-kor és a 2007.08.25 23:10:50-kor leírt, összesen 15 sorodra gondoltam, amit úgylátszik, hogy már elfelejtettél, még szerencse, hogy én nem.... :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.09.03 09:50:33
Sziasztok!

Megvolt közben a külföldi út bõ 1200 km 8.0 literes átlaggal. Ami úgy jött ki, hogy odafelé 8.4 liter lett. Amiben szerintem nagy szerepet játszott, hogy kb. 2,5 órát álltunk a határon járó motorral a légkondi miatt. A visszafelé úton az átlag leesett 8.0-ra. Tehát a visszafelé úton kb. egy 7.6-os fogyasztással lehet számolni. Ez kb. már az az érték amit ti is tapasztaltatok.

üdv. adam74
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.04 13:25:45
Idézetet írta: "Krepuska"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Krepuska"
Palaczk! Köszi a segítséget... :kacsint:

Ööö... Mire gondolsz?

Nem mindegy? A lényeg, hogy köszi!  :kacsint:

Egyébként a 2007.08.25 23:08:21-kor és a 2007.08.25 23:10:50-kor leírt, összesen 15 sorodra gondoltam, amit úgylátszik, hogy már elfelejtettél, még szerencse, hogy én nem.... :kacsint:

Ejj de titokzatos vagy :kacsint: ... Na, nem hagyott békén a kíváncsiság, utánanéztem így idõpont alapján, hogy mi is volt ez - szóval a bejáratás. Nagyon szívesen :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.06 22:27:26
Romlott durván egy liter a fogyasztásom, betudom a hidegebb reggeleknek meg a több dugónak... :?

Amúgy hidegindításkor érezhetõen tovább és magasabb fordulaton tartja az ECU a motort...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.09.06 22:34:40
Újabb rekord, bár nem vagyok rá  büszke. 1123,4 km (nem röhög!) 4,84-as fogyi. Ki lehet számolni mennyit tankoltam :D :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.08 18:21:57
Jóbarátném utálja a Corolla üzemanyagszint-mérõjét :szemforgat: ... Konkrétan azt, hogy még van benne egy csomó, mikor nullát jelez. Ez õt hazardírozásra meg számolgatásra készteti, néha viszont megfeledkezik róla hogy mióta is mutat nullát a mûszer, így egyszer már sikeresen üresre járatta a tankot, magyarul lerobbant :shock:  :rolleyes: ... Azóta persze átesett a ló másik oldalára, és rohan tankolni, amint a mutató kezd a nulla közelébe érni. És minden adandó alkalommal elszidja a mûszer tervezõjét minden hülyének :hmm: ... Folyton az ex-Volvoját emlegeti, amelynél ha a mutató nullát mutatott, akkor még mehettél kb. 10 km-t, és kampec :| ... Hát fene tudja melyik a rosszabb, szerintem mégiscsak inkább az utóbbi. Mondjuk biztos azért mondom, mert én meg pont emiatt fogytam ki egyszer a Volvoval, a magyar-horvát határ kellõs közepén :kacag:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.08 19:17:16
Idézetet írta: "Palaczk"
Jóbarátném utálja a Corolla üzemanyagszint-mérõjét :szemforgat: ... Konkrétan azt, hogy még van benne egy csomó, mikor nullát jelez. Ez õt hazardírozásra meg számolgatásra készteti, néha viszont megfeledkezik róla hogy mióta is mutat nullát a mûszer, így egyszer már sikeresen üresre járatta a tankot, magyarul lerobbant :shock:  :rolleyes: ... Azóta persze átesett a ló másik oldalára, és rohan tankolni, amint a mutató kezd a nulla közelébe érni. És minden adandó alkalommal elszidja a mûszer tervezõjét minden hülyének :hmm: ...

Teljesen igaza van!

A legelb----abb dolog a Corollába a negyed tanknál már világító "tankolj" ikon, én is utálom... :robbanfej:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.09.08 19:32:52
Nem tom, miért baj, ha elöbb jelez. Mész a horvátoknál, ahol 80 kilóméterenként van kút, jobb, ha elöbb tankolsz  :kacsint: Amúgy meg miért baj, ha nem 50 litereket tankolsz, hanem csak 44-et? Te amúgy is, ha jól tudom 5000-ért szoktál tankolni  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.08 19:46:56
Idézetet írta: "KLaco"
Nem tom, miért baj, ha elöbb jelez. Mész a horvátoknál, ahol 80 kilóméterenként van kút, jobb, ha elöbb tankolsz  :kacsint:

Mert nem megyek a Horvátoknál :nagymosoly:  amúgy jelzéstõl számolva városban(!) közel 200km-t elmehetsz még leáll az autó :arrow:  az 1.4es benzinessel, akkor mondjuk egy d4d... :szemforgat:

Idézet
Amúgy meg miért baj, ha nem 50 litereket tankolsz, hanem csak 44-et? Te amúgy is, ha jól tudom 5000-ért szoktál tankolni  :kacsint:  

Akár ezért :mrgreen:  amúgy szoktam 10000ért is tankolni, ha fizetésnap van... :vag1:
(amúgy honnan tudod hogy 5ért szoktam, a Big Brother mindent lát? :hmm: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.08 19:56:03
Idézetet írta: "KLaco"
Nem tom, miért baj, ha elöbb jelez. Mész a horvátoknál, ahol 80 kilóméterenként van kút, jobb, ha elöbb tankolsz  :kacsint: Amúgy meg miért baj, ha nem 50 litereket tankolsz, hanem csak 44-et? Te amúgy is, ha jól tudom 5000-ért szoktál tankolni  :kacsint:

Én többnyire 2000-ért tankolok (városon belül) :) ... De ezt most ne keverjük ide.

Egyébként megértem a leányzót. Az autód hülyének néz ezzel, hogy elzavar tankolni, mikor mehetnél még 100 km-t (vagy még többet). Azt még valahol megértem, hogy a lámpa korán jelez. OK, figyelmeztessen idõben. De a MÛSZER, a mutató, az miért kell átbaxxon? Miért kell ilyesmikre kényszerülj, mint hogy számítgass, hogy lássuk csak 880-nál jelzett nullát kb, ez annyit jelent hogy még van benne 11 liter, azaz elmehetek 1020-ig, már föltéve hogy nem kell túl gyorsan mennem... :rolleyes: ... :crazy: ... Na ne, miért játszatja ezt velem az én autóm? A másik meg: ha a mutató üres tankot jelez 44 elhasznált liter után, akkor kéremszépen ne hirdesse a gyár, hogy ennek az autónak akár 1100 (vagy mennyi) km a hatótávolsága, mert azt csak a TÉNYLEGES üres tankra járatással képes megtenni, és nem a VIRTUÁLIS üres tankra járatással :nana: ...

Szóval: hülye dolog ez. Az sem jó amit a Volvo csinál, hogy üres állásnál hipphopp megáll az autó - de ez a bazinagy "szürke tartomány" is baromság. Ami jó lenne: üres állásnál legyen benne még legfeljebb 2-3 liter, hogy mégse hirtelen halál következzen be - ÉS, ahogy már korábban írtam, a figyelmeztetõ lámpa kezdjen korán jelezni, hogy nehogy megfeledkezz a dologról. De ez a dupla biztosítás, atyáskodás, hülyének nézés - ez nem kell!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2007.09.09 12:59:35
Idézetet írta: "Palaczk"
Jóbarátném utálja a Corolla üzemanyagszint-mérõjét :szemforgat: ... Konkrétan azt, hogy még van benne egy csomó, mikor nullát jelez. Ez õt hazardírozásra meg számolgatásra készteti, néha viszont megfeledkezik róla hogy mióta is mutat nullát a mûszer, így egyszer már sikeresen üresre járatta a tankot, magyarul lerobbant :shock:  :rolleyes: ... Azóta persze átesett a ló másik oldalára, és rohan tankolni, amint a mutató kezd a nulla közelébe érni. És minden adandó alkalommal elszidja a mûszer tervezõjét minden hülyének :hmm: ... Folyton az ex-Volvoját emlegeti, amelynél ha a mutató nullát mutatott, akkor még mehettél kb. 10 km-t, és kampec :| ... Hát fene tudja melyik a rosszabb, szerintem mégiscsak inkább az utóbbi. Mondjuk biztos azért mondom, mert én meg pont emiatt fogytam ki egyszer a Volvoval, a magyar-horvát határ kellõs közepén :kacag:

Mondd meg neki, hogy a Corollába az R betû függõleges szárának aljáig lemegy a mutató, jóval a "0" alá, és még vígan gurult, akkor 51,7 ment bele, szóval a gyári "50"es tank valójába szerintem 55ös, ez lehet a harmadik biztonsági szint :hmm:  vagy csak szerencsém volt és a csövekbe volt még annyi éppen :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.09 14:33:47

Miféle gyári 50-es tank? 55 literes az E12-es Corolla tankja :wink: ... A katalógus szerint is, a kezelési utasítás szerint is.

Csak éppen nullát sokkal korábban mutat, ugye. Ahogy följebb említem is, jóbarátnémnak emiatt már sikerült le is robbannia az autóval, mert kifogyasztotta a tankot - elszámolta magát, lévén az utolsó jópár litert már csak megsaccolni lehet :turelmetlen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.10 00:27:12
Idézetet írta: "Palaczk"

Csak éppen nullát sokkal korábban mutat, ugye. Ahogy följebb említem is, jóbarátnémnak emiatt már sikerült le is robbannia az autóval, mert kifogyasztotta a tankot - elszámolta magát, lévén az utolsó jópár litert már csak megsaccolni lehet :turelmetlen:

Mert elvan lõve a mûszer, ha teletankolod full kiakad, és vagy 100km-ig meg se mozdul, ez tök jól néz ki, hogy mész-mész és nem fogy a benzin :D  aztán ha fogyogat lehet saccolgatni, amúgy ha teljesen kifekszik a mutató akkor van kb. 2-3liter benne, na onnantól kezdve megy az orosz rulett :rolleyes:  azt várja meg a franc, alapvonal körül szoktam tankolni, akkor ilyen 6-7liter lehet még...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.10 01:35:27

Persze, csak hát érted hogy mirõl beszélek: az alapvonal, az elvileg aztat jelenti, hogy NULLA ... Az, hogy a mutató még bõven ez alá megy, kvázi mínuszba, már egyéni hülyeség. Gondolj csak bele, itt is hányan kérdezték már, hogy ez most hogyan van hogy mikor nulla óraállásnál tankolnak, csak 40-akárhány literek mennek bele :? ... Megzavarja az embereket ez a dolog, és a bátrabbja nekiáll hazardírozni, az óvatosabbja meg kénytelen lesz együtt élni egy, a gyár által említettnél jóval kisebb hatótávolsággal, na ez itt a genyóság :nana:  :turelmetlen:  :x

--------------------------

Nekem a Camrynél ez megoldódott akaratomon kívül, mert amióta nem típusazonos AC van benne, azóta "nulla" óraállás után pár km-rel az autó megáll :| ... Ez annyit jelent, hogy az 55 literes tankból 42 litert tudok felhasználni :turelmetlen: ... De amíg az eredeti AC volt benne, addig idõrõl idõre én is elszámoltam magam és kifogytam vele, mert nulla állás után 13 (!!!) liter volt még benne, aztán persze nem lehetett mindig pontosan megsaccolni, hogy ez mennyire elég, nomeg feledékenység is van a világon, az a qrva mûszer meg egyformán nullát mutatott függetlenül attól, hogy 12 liter volt-e még a tankban, vagy csak 2 liter :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.10 10:50:39
Idézetet írta: "Palaczk"

Nekem a Camrynél ez megoldódott akaratomon kívül, mert amióta nem típusazonos AC van benne, azóta "nulla" óraállás után pár km-rel az autó megáll :| ...

Ismerõs :D  nekem a szivar Audinál volt hasonló, azzal a különbséggel hogy a 0elõtti elsõ rovátka felett már megállt az autó, viszont soha nem láttam világítani a tankolj ikont... :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.10 10:54:32
Idézetet írta: "Palaczk"
...nomeg feledékenység is van a világon, az a qrva mûszer meg egyformán nullát mutatott függetlenül attól, hogy 12 liter volt-e még a tankban, vagy csak 2 liter :crazy:

Még durvábbat akarsz??? :nagymosoly:

Ülj be egy Yariszba, a digit kijelzõ az utolsó rovátkánál villogni kezd, (sztem rohadt idegesítõ) aztán lehet saccolgatni, hogy mikor kezdett blinkelni... :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.09.10 12:30:08
Tegnap tankoltam, miután már sík úton is folyamatosan világított a jelzõ. 641,5km, az 50 literes tankba belement 41,52. Ergó megint 100km-et mehettem volna még vele. Engem mondjuk annyira nem bosszant a dolog, nem Forma1 ez, ahol porzó tankkal kell bemenni a boxba  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2007.09.10 13:12:12
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"
...nomeg feledékenység is van a világon, az a qrva mûszer meg egyformán nullát mutatott függetlenül attól, hogy 12 liter volt-e még a tankban, vagy csak 2 liter :crazy:

Még durvábbat akarsz??? :nagymosoly:

Ülj be egy Yariszba, a digit kijelzõ az utolsó rovátkánál villogni kezd, (sztem rohadt idegesítõ) aztán lehet saccolgatni, hogy mikor kezdett blinkelni... :crazy:
Ja, elég idegesítõ, pláne, hogy mikor el kezd villogni, akkor símán meg lehet még tenni 100km-t  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.10 19:52:40
Idézetet írta: "KLaco"
Tegnap tankoltam, miután már sík úton is folyamatosan világított a jelzõ. 641,5km, az 50 literes tankba belement 41,52. Ergó megint 100km-et mehettem volna még vele. Engem mondjuk annyira nem bosszant a dolog, nem Forma1 ez, ahol porzó tankkal kell bemenni a boxba  :kacsint:

Hadd döntsem el én, hogy mikor akarok tankolni, ne az autó döntse már el helyettem :| ... Én szeretem kiautózni (majdnem) a tankot. Csak hosszú úton szokott jelentõsebb mennyiségû üzemanyag lenni a kocsijaim tankjában. A Moszkvicsommal is mindig úgy jártam a városban, hogy 8-10 liternél több soha nem volt benne; a Camryvel is, amíg ki nem nyiffant az AC. Beszéltünk már errõl: ha sok benzin van a tankban, késztetést érzek rá, hogy autókázzak :rolleyes: ... Szal csak úgy tudok spórolni, ha kevés van benne.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.10 19:53:26
Na, kifogyott tegnap az elsõ tank benya. Pest belter + 1x Szentendre, 8.3-as átlagfogyasztást írt ki és meglepõ módon a tankolás alapján is ugyanez jött ki. Két kilométerrel a csippanás után pont kéznél volt egy benzinkút, ez alapján pont 10 liter volt még benne, mikor villogni kezdett minden. 3500-ig nyomtam neki, ahogy a boltban mondták, mostmár majd egy kicsit fokozatosan bátrabb leszek  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.10 19:53:28
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "Palaczk"
...nomeg feledékenység is van a világon, az a qrva mûszer meg egyformán nullát mutatott függetlenül attól, hogy 12 liter volt-e még a tankban, vagy csak 2 liter :crazy:

Még durvábbat akarsz??? :nagymosoly:

Ülj be egy Yariszba, a digit kijelzõ az utolsó rovátkánál villogni kezd, (sztem rohadt idegesítõ) aztán lehet saccolgatni, hogy mikor kezdett blinkelni... :crazy:

Anyám, micsoda agyament, szájbarágós-hülyéneknézõs gyökérség :szomoru:  :banging:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.10 19:55:10
Idézetet írta: "Krepuska"
Na, kifogyott tegnap az elsõ tank benya. Pest belter + 1x Szentendre, 8.3-as átlagfogyasztást írt ki és meglepõ módon a tankolás alapján is ugyanez jött ki. Két kilométerrel a csippanás után pont kéznél volt egy benzinkút, ez alapján pont 10 liter volt még benne, mikor villogni kezdett minden. 3500-ig nyomtam neki, ahogy a boltban mondták, mostmár majd egy kicsit fokozatosan bátrabb leszek  :pofa:

De csak fokozatosan :) ! Egyébként ez a fogyasztás, fõleg az elsõ párszáz km-re, teljesen jó  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.10 20:07:25

Persze, hogy óvatos vagyok, csak akkor merem próbálgatni, amikor a nejem nincs mellettem. Egy nagyobb fékezés után megsímogatja a mûszerfalat és: "Jól van, ne haragudj rá!" Én meg nejemért aggódom......
Más. Tudom, hogy nem ide tartozik, de miért van az, hogy ha a távpittyentõvel kinyitom a kocsit, kulccsal kinyitom a csomagtartót, pakolgatok, s közben a kocsi ajtajai egyszercsak bezáródnak. A használatiban nem találtam erre való utalást, vagy csak szimplán figyelmetlen voltam?  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.09.10 20:12:35
A központizár elvileg 20 másodperc után visszazár, ha a távirányítós nyitás után nem nyitjuk ki egyik ajtót sem. A Te esetetdben úgy látszik, hogy a csomagtérajtó nyitását nem érzékeli, ezért azt hiszi, hogy véletlenül lett megnyomva a gomb és visszazár.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.10 21:04:06
Idézetet írta: "Misi"
A központizár elvileg 20 másodperc után visszazár, ha a távirányítós nyitás után nem nyitjuk ki egyik ajtót sem. A Te esetetdben úgy látszik, hogy a csomagtérajtó nyitását nem érzékeli, ezért azt hiszi, hogy véletlenül lett megnyomva a gomb és visszazár.

Szedánoknál szokott ez így lenni, nagybátyám Passatja is ezt csinálja. Mondjuk, van is külön gomb a távirányítón a csomagtartó nyitására.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.10 21:33:37
Hát, ez biztosan nem érzékeli a nyitott csomagtartót, mivel legutóbb akkor zárta be a többi ajtót. De volt, hogy több percig vártam és nem csinált semmit. Viszont én keményen érzékeltem a csomagtér-nyitó gomb hiányát hat szatyorral a kezemben... :szomoru:
Mint ahogy kitalálójának a lélegeztetõ készüléke gombjait is a kormány mögé rejteném az összeset  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2007.09.10 22:54:09

Furcsa, az enyém tudja, hogy mikor van nyitva a csomagtartó, világít is a piros ikon, ha nincs lecsukva rendesen... A központizár is ugyanonnan kapja a jelet, nem zár vissza, ha kinyitottam, illetve nem zár be, ha nincs rendesen lecsukva. Kispóroltak volna egy 30 forintos vezetéket? (hiszen gondolom a csomagtartó világítás csak felgyullad, ha kinyitod, tehát érzékelõnek lennie kell)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.09.10 23:05:48
Az 5 ajtósé, meg a kombié tudja, a sedané teljesen külön csomitartó, az nem figyel rá. ha az utastér nincs nyitva, visszazárja.
- szerintem teljesen jó, így ha a zsebben nyomkolódik a kulcs, nem nyílik ki a kocsi!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemtamas - 2007.09.11 06:55:39
Idézetet írta: "Tamás69"
- szerintem teljesen jó, így ha a zsebben nyomkolódik a kulcs, nem nyílik ki a kocsi!

Én is így gondolom. A sedan 4 -ajtós, vagyis ha a csomagtartóba pakolsz, nem nyitottál ki egy ajtót sem. :figyellek:  Én együtt tudok élni azzal, hogy kívülrõl csak kulccsal lehet nyitni. (A dugóban nem kell attól tartanom, hogy valaki odapattan kiveszi a notebookot a csomagtartóból és elrongyol.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.11 10:32:23

Én a távirányítóról hiányolom a gombot, meg azt az öklömnyi elektromágnest a járgányból, ami meghúzná a nyitó madzagot... :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.09.11 12:42:24

nemtudom, van-e riasztó a kocsiban, én direkt úgy csináltam, hogy a riasztónak a távirányítójával a csomagtér külön vezérelhetõ, sõt a ki-be riasztást sem kötöttem össze az ajtó távirányítóval, mert sokszor úgy álok meg, hogy nem riasztom be a kocsit, de bezárom - pl félig lehúzott ablakkal a kerten belül.

-de kb 5000 pénz egy normális bowdenrángató motor, amit az ajtó vezérlésre ráköthetsz, és akkor egyszerre nyílik.

- azért valóban betehették volna!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.09.11 14:57:53
Idézetet írta: "Tamás69"
nemtudom, van-e riasztó a kocsiban, én direkt úgy csináltam, hogy a riasztónak a távirányítójával a csomagtér külön vezérelhetõ, sõt a ki-be riasztást sem kötöttem össze az ajtó távirányítóval, mert sokszor úgy álok meg, hogy nem riasztom be a kocsit, de bezárom - pl félig lehúzott ablakkal a kerten belül.
Ennél már csak az a jobb megoldás sztem, hogy a belsõ térvédelmet kapcsolod ki a riasztóban, mikor lehúzod az ablakot  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.09.11 20:47:05

igen, van efféle verzió is, de az enyémnél ezt a pótcsatornát kötöttem a csomitartó érzékelõre.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.09.12 14:56:50
Sziasztok!

Nekem a Yarisban is kb. még 10 liter maradék üzemanyagnál kezdett el villogni a lámpa, meg a Corollában is kb. 10 liternél gyullad ki a lámpa. Szerintem lehet az egész a Toyota Assistance miatt van. Mikor vettem a kocsit, a kereskedésben felvilágosítottak, hogy ha a puszta közepén kifogy a benzin a kocsiból, akkor is nyugodtan hívjam az assitance-t és kijön egy fickó egy kanna benzinnel. Talán amiatt idegesítik a korai jelzéssel a sofõröket, hogy minél ritkábban hívják ilyen miatt az assistance szolgáltatást... :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.12 19:56:39

Logikus gondolatmenet lenne :) ... De már az ezeréves Toyoták is ilyenek. A Camrymben kanyarokban már akkor fel tud villanni a lámpa, amikor 20 (!!!) liter üzemanyag van még az 55 literes tankban :shock:  :nana: ! 15 liter maradéknál már csak tartós egyenesekben nem világít, 13 liternél folyamatosan világít.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: qkta - 2007.09.14 20:58:32
Ma fogyott ki a tank benzin, van 1-2 érdekesség, megosztom veletek. Szóval Luna1,6: legalsó szintjelzõ villog, átlagfogyasztás=6,5, megtett kilométer=702 range9 kilométer, mai tankolás=46 liter !!! ami azt jelenti, hogy még volt benne 9 liter !!! Miért 9 kilométer a még megtehetõ táv?-ja és tankolás után, a még megtehetõ távolság(range)=548 Km. Ezt, hogy számolja ki? Mindennap kb.50-60 Km használom amibõl 10-15 városi forgalom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.09.14 22:10:22
Idézetet írta: "qkta"
...legalsó szintjelzõ villog, átlagfogyasztás=6,5, megtett kilométer=702 range9 kilométer, mai tankolás=46 liter !!! ami azt jelenti, hogy még volt benne 9 liter !!! Miért 9 kilométer a még megtehetõ táv?

Az tény hogy halálbiztos a rendszer, a Góbi sivatagba is van idõd kutat találni, szerintem felesleges és idegesítõ.
A fed.comp meg hazudik, (dettó mint a Yariszba) nem tudom miért jó ez, legalább az írná pontosan ha már az béna digit-mûszer egyfolytában blinkel... :banging:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.14 22:29:56
Idézetet írta: "qkta"
Ma fogyott ki a tank benzin, van 1-2 érdekesség, megosztom veletek. Szóval Luna1,6: legalsó szintjelzõ villog, átlagfogyasztás=6,5, megtett kilométer=702 range9 kilométer, mai tankolás=46 liter !!! ami azt jelenti, hogy még volt benne 9 liter !!! Miért 9 kilométer a még megtehetõ táv?-ja és tankolás után, a még megtehetõ távolság(range)=548 Km. Ezt, hogy számolja ki? Mindennap kb.50-60 Km használom amibõl 10-15 városi forgalom.

Mennyi volt benne az elsõ tankoláskor? Mert az a 6,5 az nagyon gyanúsan jó fogyasztás szerintem, persze nem ismerem a vezetési stílusod  :kacsint:
Nekem még semmi gondom nem volt a kijelzõvel és az sem zavar, hogy 10 liter a tartalék. Benzinkút van sok, az igaz, de kedvem kiszállni, illetve kedvenc kút, az már ritkábban. A Suzukinál is 10 liter volt a tartalék, pedig azzal sokkal meszebb elment még.
Gondolom a Toyotánál a benzinadó sokkal nagyobb felbontású, mint a kijelzõ, így viszonylagos pontossággal tudja, mennyi benzin van a tankban. Egy átlagfogyasztással számolva kikalkulálja, hogy ez meddig elég, viszont ezt elég nehéz lehet pontosan megsaccolni, kinek mekkora lába van...
Szerintem aki sokallja a tartalék benzint, az ne tankoljon, ez kisebb kockázat, mint az utolsó pillanatban fékezni  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: qkta - 2007.09.14 22:42:19

Mikor átadták,elsõ utam a benzinkúthoz vezetett, akkor 52 liter fért bele, ma meg mint már írtam 46 (OMV Carerra). Agyon nem hajtom a gépet az biztos, de nem is "tatásan" vezetek, haladok a forgalommal.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.09.14 22:53:41
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal. Ne kérdezzétek, hogy miért....
Az üzemanyagszintjelzõ szintén csal, sokkal hamarabb lefekszik, mint kéne. Az én tankom 60 literes, amikor elõször felvillan a lámpa, még 15 liter van benne, azaz akkor kéne negyedet mutatnia. Ez van.
Ki kell ismerni.
Valószínûleg azért van ez a hiba gyárilag benne, hogy el lehessen mondani, a Toyota sem hibátlan.
 :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2007.09.14 23:36:10
Idézetet írta: "Misi"
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal. Ne kérdezzétek, hogy miért....

Merre fele csal?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.09.15 00:00:39
Idézetet írta: "Krepuska"
Idézetet írta: "Misi"
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal. Ne kérdezzétek, hogy miért....

Merre fele csal?

Mikor merre. Mondjuk nekem többnyire lefelé max 1-2 decit.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.15 00:12:47
Idézetet írta: "Misi"
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal.

Azért ez picit túlzás, nem ;) ? A többség inkább csak 1-2-3 decis csalásokról számol be, de van olyan is, akinél nem csal.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.09.15 08:59:58
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Misi"
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal.

Azért ez picit túlzás, nem ;) ? A többség inkább csak 1-2-3 decis csalásokról számol be, de van olyan is, akinél nem csal.

Sajnos nem túlzás. A Versoban rendszeresen mutat 0,5 literrel kevesebbet, mint a saját számítás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2007.09.15 21:46:33
Jelenleg 31 ezer km megtett útról van részletes üzemanyagfogyasztás nyilvántartásom, ez alapján a kocsi átlagfogyasztás mérõje átlagosan 1,3 deciliterrel mutat kisebb értéket, mint a valóság.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: VDaNi - 2007.09.16 13:42:29
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "qkta"
...legalsó szintjelzõ villog, átlagfogyasztás=6,5, megtett kilométer=702 range9 kilométer, mai tankolás=46 liter !!! ami azt jelenti, hogy még volt benne 9 liter !!! Miért 9 kilométer a még megtehetõ táv?

Az tény hogy halálbiztos a rendszer, a Góbi sivatagba is van idõd kutat találni, szerintem felesleges és idegesítõ.
A fed.comp meg hazudik, (dettó mint a Yariszba) nem tudom miért jó ez, legalább az írná pontosan ha már az béna digit-mûszer egyfolytában blinkel... :banging:

A Yarisban mikor 0ra megy a mûszer még 40 kilómétert lehet elmenni, tehát 2 liter van benne kb.

42es tankba 0nál tudok tankolni 40et.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.09.17 02:04:37
Idézetet írta: "Misi"
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Misi"
Már sokszor írtuk, hogy a gyári fogyasztásmérõt el kell felejteni, minimum 3-5 decit csal.

Azért ez picit túlzás, nem ;) ? A többség inkább csak 1-2-3 decis csalásokról számol be, de van olyan is, akinél nem csal.

Sajnos nem túlzás. A Versoban rendszeresen mutat 0,5 literrel kevesebbet, mint a saját számítás.

Klassz :| ... De "sima" Corollánál nem szokott ekkora eltérés lenni, vagy igen? Kiváncsi vagyok, az Ave milyen lesz - az állítólag nem túl jó ezen a téren.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: koril - 2007.09.17 12:27:22
Egyszer tankoltam eddig V-Power racinget és a Tátrába mentem ki azzal a tankkal, aztán még itthon Bp-en használtam el teljesen. 6,4 liter /100 km jött ki a következõ tankoláskor. 7 alá a normál 95-össel sose bírtam még levinni. Mostanában inkább 7,5-7,9 szokott lenni, de sajna rengeteg a dugóé és az torzítja az eredményt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.09.17 12:50:11
Ha minden igaz, jõvõ héttõl városi munkábajárós kocsi lesz szegény Corollám :( Ennek megfelelõen búcsút inthetek az átlagfogyimnak, és bele kell törõdni a 6,7-7 literes fogyikba.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Piktor66 - 2007.10.10 20:18:55
Az új négy hónapos Corollánkkal járok dolgozni,sajna 95% ban Budapesten. Reggel még nincs is semmi bajom mert korán indulok ,de a délutáni csúcs az maga a katasztrófa ad a fogyasztásnak rendesen.Tele tankkal kb 610-620km-t tudtam megtenni akár milyen finoman probáltam lépkedni a gázon.A tank ugye állitólag 55 literes,és amikor elkezd az utolsó kocka villogni én húzok tankolni.Sajna nem tudom hogy mennyi lehet benne ilyenkor még.Bárkinek volna valami tapasztalata nagyon megköszönném.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.10.10 21:16:27
Idézetet írta: "Piktor66"

Nemrég volt téma a fogyasztás, pontosabban a mûszer viselkedése, sokaknak nem tetszik a jelentõs túlbiztosítás, amúgy az utolsó ikonnál durván 12-13liter üzemanyagod lehet, tehát gyakorlatilag negyed tanknál bejelez :szemforgat:  

Viszont a másik hogy csodákat ne várj, az E12 is benyel 8liter+t dugós körülmények közt...
Ennél az E15 csak többet ehet...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: qkta - 2007.10.10 21:29:19
Idézetet írta: "Piktor66"
Az új négy hónapos Corollánkkal járok dolgozni,sajna 95% ban Budapesten. Reggel még nincs is semmi bajom mert korán indulok ,de a délutáni csúcs az maga a katasztrófa ad a fogyasztásnak rendesen.Tele tankkal kb 610-620km-t tudtam megtenni akár milyen finoman probáltam lépkedni a gázon.A tank ugye állitólag 55 literes,és amikor elkezd az utolsó kocka villogni én húzok tankolni.Sajna nem tudom hogy mennyi lehet benne ilyenkor még.Bárkinek volna valami tapasztalata nagyon megköszönném.

Már írtam ilyesmirõl(112 lap teteje), szóval az én tapasztalatom, hogy mikor elkezd villogni az alsó jel, akkor még van benne 9-10 liter! Nem tudom nálad milyenek a visszajelzett adatok, de nálam pld. a range teletankolás után 548 Km, másodszori tankolás után is ugyanaz, biztos, hogy a köv.is ugyanaz lesz, tehát hamis adat; a pillanatnyi fogyasztás nem érdekel, egyedül az átlag mérõ ami pontosnak tûnik.Egyébbként az útvonalam ugyanaz, a tempóm is és 6.2 az átlagom az eddigi fél tankra (OMV CARRERA), elõzõleg 6,3 volt , tankolt mennyiség után is kiszámoltam. Pesti forgalomat még nem mutattam meg neki.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2007.10.10 23:25:53
Én úgy oldottam meg, hogy tudjam mikor kell tankolni menni, hogy amikor kigyullad a lámpa, akkor nullázom a napi számlálót - úgyis van belõle 2. Ekkor még 100 km minimum van benne. Így se tankoltam még 47.58 liternél többet - az emlékem szerint 0-ázás után kb. 120 km volt.
A mûszer nekem nagy átlagban -2 decit csal. De használat függõ, volt amikor -5 deci, volt amikor +3 deci.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.10.20 08:43:53
Az új dízeleknél is van még elég sok üzemanyag, amikor villog az alsó csík?

Nekem még a mutatós fajta van, ott a nyáron már Füleken (szlovákia) világított a tankolást jelzõ lámpa, de simán eljöttem Pestig, és nem volt kiszáradva a tank  :kacsint:

Egyébként a Passatnál úgy van megoldva, hogy amikor a mutató eléri az utolsó piros vonalat, tehát alaphelyzetbe áll, akkor üres a tank. A múltkor a mutató épp az alapvonal felett állt és 67 litert tankoltam  :shock:
A Corollánál már kilép a mutató a skálából, eléri az R betû ferde szárát és akkor megy bele 48 liter  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2007.10.20 09:54:24
Idézetet írta: "KLaco"
Ha minden igaz, jõvõ héttõl városi munkábajárós kocsi lesz szegény Corollám :( Ennek megfelelõen búcsút inthetek az átlagfogyimnak, és bele kell törõdni a 6,7-7 literes fogyikba.

inkább a 8-9be :kacsint:
minden megtett méter 1 küzdelem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.10.23 20:58:08
Tegnap két autó ellen tudtam egy kicsit gyorsulni. Az egyik egy D4D-s E12 cori volt ez volt a kisebbik probléma Külsõ ívrõl is indultam, így is hamar lemaradt, de aztán éjfél után jött egy kis yaris, hát azt nem hittem el. Szépen indultam, de miután elraktam a 3ikat még mindig a tükrömnél volt, majd csak utána szakadt le...ami viszont azt jelenti, hogy kevesebb mint 10sec alatt 100on volt...kis méregzsák :shock:  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.10.23 21:11:52

A kisd4d-t és a 90lovas nagyot simán megeszed 0-100ra, az erõsebbik nagy (tõlem) 1-1,5 autóra megy el, az 1.3-as Yarisszal viszont magamat is éppen legyorsulom 8)  pedig a Corira 11alatti gyorsulásokat mértem, talán 10.6 volt a legjobb, én mondtam hogy tök jól mennek... :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.10.25 14:55:23
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "mykos"
..de aztán éjfél után jött egy kis yaris, hát azt nem hittem el. Szépen indultam, de miután elraktam a 3ikat még mindig a tükrömnél volt, majd csak utána szakadt le...ami viszont azt jelenti, hogy kevesebb mint 10sec alatt 100on volt...kis méregzsák :shock:  :pofa:

A kisd4d-t és a 90lovas nagyot simán megeszed 0-100ra, az erõsebbik nagy (tõlem) 1-1,5 autóra megy el, az 1.3-as Yarisszal viszont magamat is éppen legyorsulom 8)  pedig a Corira 11alatti gyorsulásokat mértem, talán 10.6 volt a legjobb, én mondtam hogy tök jól mennek... :roll:

 :hmm: lehet,h 1.5-ös yaris volt az
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.10.25 21:28:07
Idézetet írta: "leszilaci"

 :hmm: lehet,h 1.5-ös yaris volt az

Mármint a miénk... :nagymosoly:

Jól megy az 1.3as, ugyanúgy megy kb. mint az 1.4 Cori, csak mivel hosszabb a 2es így picivel hamarabb eléri a 100at, pont a 3ba váltásnál maradok le egy fél/negyed autónyit... :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.10.26 14:19:30
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "leszilaci"

 :hmm: lehet,h 1.5-ös yaris volt az

Mármint a miénk... :nagymosoly:

Jól megy az 1.3as, ugyanúgy megy kb. mint az 1.4 Cori, csak mivel hosszabb a 2es így picivel hamarabb eléri a 100at, pont a 3ba váltásnál maradok le egy fél/negyed autónyit... :rolleyes:

én mykos "ellenfelére" gondoltam :szemez: 1.3yaris nem hiszem,h ennyire lépést tudna tartani 1.6 corival
munkatársam nyaggat már egy ideje,h próbáljunk ki egy gyorsulást. neki focus1 1.6 100le(?) gépe van :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.10.27 15:17:51

Jaja, nem volt "ellenfél" hiszen toyotás :kacsint: De abban az esetben kizárnám az 1.5-öst, ha padlót nyomott..persze vizes volt az út, és ott ült mellette a halálra vált barátnõje, szóval lehet 100felett belépett a sebességkorlátozó oldalborda :roll: Volt egy kis sportkipuff, lehet egy kicsit húzva is volt a vas és akkor nem is oylan hihetettlen az 1.3-astól iylen gyorsulás->(viszont a 2-ese hoszabb a a yarisnak?->most láttam peti mármegválaszolta;) ). nekem 95nél van a vége, oylan 90körül el is kell váltani, mert utána már csak pörög de inkább veszítek vele. Cóval 2bõl 3ba után beért és csak ott váltott.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.10.27 15:52:43
Aszem 103ig pörög 2esbe :hmm:  már nem emlékszem de óra szerint tuti megvan a száz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.10.27 17:30:49
yaris1.3nak hosszabbak az áttételei, mint az 1.5nek. akkor mégiscsaklehet,h 1.3volt? :nagymosoly:
Cím: elsõ hosszú út
Írta: szelac - 2007.11.04 08:04:44
Sziasztok!
Most voltam az elsõ olyan hosszabb úton a Corollámmal, amely nem volt teletûzdelve extrém körülményekkel (szerpentinek a Mátrában). Végig az M3-as-M1-es pályán, 5 személy, csomagtartó telerakva (4 nõtõl mit várjak?) 2002-es 1,4 VVTI. Szóval 130-140 között tartva, klíma nélkül 7,5 literes a fogyasztás. Én egy picit sokallom, de nincs igazi összehasonlítási alapom. Szerintetek elfogadható ez az étvágy? Ja és OMV 95 Carera (vagy Carerra?)
Cím: Re: elsõ hosszú út
Írta: Kgabe - 2007.11.04 08:38:00

Szerintem így megrakva, ilyen tempóban teljesen OK ez a fogyi. Ilyen körülmények között az én dízelem is megenne 5,5-6-ot.
Cím: Re: elsõ hosszú út
Írta: Peter - 2007.11.04 10:02:37
Idézetet írta: "szelac"
...Szóval 130-140 között tartva, klíma nélkül 7,5 literes a fogyasztás. Én egy picit sokallom, de nincs igazi összehasonlítási alapom. Szerintetek elfogadható ez az étvágy? Ja és OMV 95 Carera (vagy Carerra?)

Ezek ennyit fogyasztanak, ez teljesen normalis ertek.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hgabor - 2007.11.04 13:23:29
Igen sajnos az enyém is ennyit fogyaszt 130-140 körül....sajnos ez ilyen, én sem értem, de ez van...rövid az 5ik, és nagyon pörög már itt is.....150-160 körül már 9,5-10 litert mutat a fogyi mérõ....szerintem ez nagyon sok egy ilyen "kis" motortól...viszont mivel 130nál már jó fordulaton van, tök jól lehet vele gyorsítani onnan is 5ikben....valamit valamiért....de valószínû a következõ dízel lesz...mondjuk annak kisebb a vége, de az annyira nem izgat, városban is rugalmasabban használható...
Cím: Re: elsõ hosszú út
Írta: szelac - 2007.11.04 19:29:55
Idézetet írta: "Peter"
Ezek ennyit fogyasztanak, ez teljesen normalis ertek.

Na jó, ha nem is nyugodtam meg, de akkor nem az én készülékemben, hanem a konstrukcióban van a hiba.
Köszönöm!!

Javítva az idézet.
Misi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szelac - 2007.11.04 19:32:46
Azért vezetni nem ilyen amatõr módon tudok, mint a fórumról idézetet beszúrni!! :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.11.05 16:06:02
Szelac!

Nekem is olyasmi fogyasztások jönnek ki mint neked, egy pár oldallal korábban én is írtam. Közben sikerült újabb negatív rekordot döntenem: az M3 bevezetõn lévõ Shell kútnál nyomtam tele a gépet, a teljes tank csak városban ment ki 11.0-ás átlag :( Mondjuk ebben tényleg rengeteg dugóban való ücsörgés volt. A csúcs: Blaha-Üllõi út a Körúton 1 óra... Ilyenkor lenne jó egy hibrid...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.11.06 00:24:17
Ott inkább villamossal lehetne járkálni :)
Miért nem mentél át a 8. ker-en, kb 3x hosszabb, de 25-30 perc alatt össze jött eddig a legnagyobb délutáni dugóban is a Blaha - Petõfi híd táv!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.11.06 00:41:21
Fogyasztásról: E12 1,6 corolla kombival nyomtam 3,5 évig (112e km) kb 50% autópálya, 40% budapest 10% egyéb
Autópálya 140-nél tavasztól-õszig 7,6-8,2l klímával + 0,3l télen 8,5l ( -17°-ban 10l !!! )

Átlagosan nyáron 8- télen 8,5 körüli átlagokat produkáltam vele,
a legjobb 6,1 volt ( csak országút nyugisan 100-110 + vidéki kisváros, falu...)
a legdurvább 11l -kicsit nagyon siettem, bp+ autópálya 160+ tempóval -tartósan 180 fölött nem közlekedtem vele,
3-4 alkalommal teszteltem a topspeedet (205) ekkor a pillanatnyi fogy 21l. 180-nál 15-16l-el beéri, 120-nál viszont 7 alatt fogyaszt.

A megfelelõ motorolaj 0,3-0,5l fogyicsökkenést eredményez! A 15e-s szervíznél állítólag 5w40 Castrolt kapott, a 30e-s hez én vittem 5w40 Castrolt, a 45e-s hez pedig 0w40 lett véve, ekkor jött a meglepi, onnantól kezdve átlag 0,4l-el jobb volt a fogyasztás!!!!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2007.11.06 09:27:41
Idézetet írta: "Tamás69"
Miért nem mentél át a 8. ker-en, kb 3x hosszabb, de 25-30 perc alatt össze jött eddig a legnagyobb délutáni dugóban is a Blaha - Petõfi híd táv!
A röhej az egészben, hogy mindez délben volt!!! Baleset miatt mindkét Budára vezetõ sáv le volt zárva, a balesetes kocsikat a villamossínre bakkantva kerülgették a kocsik....mire a rádióban bemondták, addigra már járható volt a Petõfi-híd.
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2007.12.01 14:16:29
Sziasztok!
Nekem 1994-es corollám,4 ajtós 1332 ccm,88 le,van.kb.203.000 km.
Városban 6,9-8,5.ig fogyaszt ami dugó,láb és idõjárás függõ.
Országút 100 km/h 5,3
             120-130km/h 6,3, érdekes,hogy 140-nál már 7 liter. 160-170 km/h 8 liter.Lehet ennyit utazni vele, de szerintem ezt a motort kb 140-es utazóra tervezték,akkor pont 4000-et forog a motor.Olvastam a guminyomás trükköt tényleg van benne valami.Én úgy vettem észre,hogy a keményebb gumi azért egy kicsit a komfort nyomására megy.
Méret 175/65R 14 82 T.
Ja a mortorolaj szerintem fontos, én Castrol  GTX -et használok(15 W-40) illetve használtam mert állítólag már megszûnt.Akatram szintetikust is ,de a szrvízesek azt mondták,hogy idõsebb autó ne tegyek bele fullszint,mert el kezdi enni. Igaz lehet?????????
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.01 14:22:32
Szia, üdv a fórumon. Nekem is ilyen kocsim van. Ha nem lenne mindig valami baja, akkor 5 éven belül nem is vélnék meg tõle. Az enyémben valós 186000 van most. Ebbõl már én tettem bele 18000km-et. Nekem városban 7 felett eddig 1szer fogyasztott. Autópályán 140 körül 7 liter az ok. 100 5,3 sztem az is kb ok.
Ajánlanám figyelmedbe a Liqui Moly 10W-40 Mos2 olajat, nekem most került bele 2x, és nagyon elégedett vagyok vele. Igaz, hogy eszi, de nagyon kellemes a járása tõle, és kopni tovább emiatt nem fog. Ennél vékonyabbat tényleg nem kell belerakni 200ezer km környékén. Fõnököm 1.6 Astrája 140-150-nél 10 litert eszik, én kaparnám az arcom, ha annyit enne a kocsim.
Cím: Motorolaj
Írta: diduka - 2007.12.01 21:57:24
Szia Klaco!
Köszi a tippet a legközelebbi olajcserénél megpróbálom.Kb mennyi ennek az olajnak litere?
 :vezetes:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Palaczk - 2007.12.01 22:07:27
Idézetet írta: "diduka"
Ja a mortorolaj szerintem fontos, én Castrol  GTX -et használok(15 W-40) illetve használtam mert állítólag már megszûnt.Akatram szintetikust is ,de a szrvízesek azt mondták,hogy idõsebb autó ne tegyek bele fullszint,mert el kezdi enni. Igaz lehet?????????
KLaco leírta a lényeget. Fullszint talán tényleg nem kell bele, bár nem ezen múlik hogy melyik motor melyik olajat fogja enni, hanem elsõsorban a viszkozitáson meg a motor kopottságán. Ezzel együtt, én is a KLaco által ajánlott olajat támogatnám. Kb. 2000 körül lehet beszerezni literjét. Ez 10 W 40 ami optimális egy picit már idõsebb autóba Magyarországon, és egyébként rész-szintetikus. A fogyasztásod szerintem abszolút rendben van.

"Kicsit" keményebb gumi alatt mit értesz? Túlzásba ezt sem szabad vinni. Én a te autódba, ilyen gumiméret mellett, 2.3-nál többet nem nagyon tennék (kivéve, ha maximálisan meg van pakolva, tele utas- és csomagtér).
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: diduka - 2007.12.02 11:52:08
Hali!
Köszi az infót az olajjal kapcsolatban. A gumit 2,2 -re fújom fel és a szar úton pattog mint kecskesz.. a deszkán, illetve minden kerseztbordát megérzek. :banging:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.02 12:50:17
Ez a Cori típus olyan, mint 1 gokart, ennek minden elõnyével, és hátrányával.
Én mondjuk nagyon élvezem a jó tapadást, és a kanyarsebességet. Yarissal már fele akkora sebességnél is minden utasom kapaszkodik, itt meg simán élvezik õk is   :nagymosoly:
Cím: Fogyasztás
Írta: streetracer01 - 2007.12.02 19:00:35
Sziasztok valaki ,mindenki  segítsetek légyszi!
Van egy Toyota Corollám amit nagyon szeretek de mostmár az életemet eszi meg!

Az autó
1.3 -as benzines karburátoros 1990 cOROLLA LIFTBACK xl
Az autó rettenetesen sokat fogyaszt!

Elvittem már Vígh Györgyhöz (azt olvastam itt a forumon hogy õ szakértõ)is kétszer is de még mindig nem tudom mi lehet a baj!

Ki lett cserélve a:
-gyertya
-gyujtáselosztó fedél
-olaj
-olajszûrõ
-benzinszûrõ
-szelepfedéltömítés
-hengerfejtömítés
-légszûrõ
Be lett állítva a :

-szelephézag
-karburátor
-gyújtás
-alapjárat

Az autó még is olyan 15 liter körül eszik sajnos a munkámhoz is kell a kocsi igy nem tudok mit csinálni menni kell de mostmár lassan a gatyámat is leeszi rólam !!

Kérlek titeket ha valaki tud segíteni vagy ismer vallakit aki biztosan tud mert a szerlõ is csak pénz csak pénz és még semmi javulást nem látok!
Sóval ha valaki tud segíteni kérem segítsen!!

Üdv:Gábor

Kiszedtem a duplázást, whis
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.12.19 00:49:38
Nekem mostanában apró csalódás: annyira nem hajtok, mégsem megy 5 alá ebben a hidegben...  :?  :cry:
Cím: Hûtõ letekarás
Írta: szaki - 2007.12.20 08:02:32
:hmm:
Próbálta már valako télen letakarni a hûtõt?
-Én este csak azért nem tettem,mert nem akartam levenni a mûanyag burkolatot sötétben.
-9 Fokos hidegben kb.fél literrel több a pillanatnyi fogyim a szokásosnál,és a motor is hangosabb.
Úgy viselkedik mintha nem érné el az üzemi hõfokot,pedig a mutató nem azt mutatja.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.12.20 09:33:07
-25 alattig NE takard le a hûtõt, mert tutira felforralod a vized.
Télen minden kocsi többet fogyaszt...
(Téligumi, több bekapcsolt fogyasztó-világítás, fûtés, hátsóablakfûtés, stb.-, lassabban bemelegedõ motor, stb.)
Csodák nincsenek.
(És a Télapó sem létezik.)
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.20 10:31:46
Idézetet írta: "Misi"

(És a Télapó sem létezik.)

 :mivan:
 :torsziv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.20 10:34:09
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem mostanában apró csalódás: annyira nem hajtok, mégsem megy 5 alá ebben a hidegben...  :?  :cry:
Annyira én se, de sehogy nem megy 8alá, mostanában inkább 8,5-ek jönnek ki, jaaa annyi a gyári fogyasztás is. :otlet:  :mrgreen:

Nyugi Gabe, hideg van... [smilie=icon_xmas1.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.20 18:56:39
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem mostanában apró csalódás: annyira nem hajtok, mégsem megy 5 alá ebben a hidegben...  :?  :cry:

Húúú, hát ez szööörnyûûûûûûûûûûû :shock:  :hmm:  :nyelv:  :ordog:  :nagymosoly:  :rohog:
Cím: Re: Hûtõ letekarás
Írta: Palaczk - 2007.12.20 18:58:32
Idézetet írta: "szaki"
:hmm:
Próbálta már valako télen letakarni a hûtõt?
-Én este csak azért nem tettem,mert nem akartam levenni a mûanyag burkolatot sötétben.
-9 Fokos hidegben kb.fél literrel több a pillanatnyi fogyim a szokásosnál,és a motor is hangosabb.
Úgy viselkedik mintha nem érné el az üzemi hõfokot,pedig a mutató nem azt mutatja.

Amiket leírtál, azok normális dolgok; egy ilyen sokösszetevõs, sok ponton szabályozott, automatizált szerkezetbe ilyen módon inkább ne nyúlj bele :wink: ...
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Palaczk - 2007.12.20 19:02:29
Idézetet írta: "streetracer01"
Sziasztok valaki ,mindenki  segítsetek légyszi!
Van egy Toyota Corollám amit nagyon szeretek de mostmár az életemet eszi meg!

Az autó
1.3 -as benzines karburátoros 1990 cOROLLA LIFTBACK xl
Az autó rettenetesen sokat fogyaszt!

(...) Be lett állítva a :

(...)
-karburátor
(...)

Az autó még is olyan 15 liter körül eszik...

Minden más valszeg fölösleges volt, ezt az egyet (a lényeget) viszont valszeg nem jól csinálták meg. Ha gyújtás és egyebek rendben vannak, a karburátoron kívül semmi más oka nem lehet annak, hogy ennyit eszik az autód. (Hacsak nem valami olyan triviális dolog van a háttérben, mint hogy szorul a fék, elfolyik a benzin vagy mit tudom én, de gondolom, ilyesmikrõl nincsen szó, ezeket azért nyilván kiszúrtad volna.)
Cím: Re: Hûtõ letekarás
Írta: Tamás69 - 2007.12.20 21:46:38
Idézetet írta: "szaki"
:hmm:
Próbálta már valako télen letakarni a hûtõt?
-Én este csak azért nem tettem,mert nem akartam levenni a mûanyag burkolatot sötétben.
-9 Fokos hidegben kb.fél literrel több a pillanatnyi fogyim a szokásosnál,és a motor is hangosabb.
Úgy viselkedik mintha nem érné el az üzemi hõfokot,pedig a mutató nem azt mutatja.

Semmi gond, többb energia kell a rendszernek a baromi hidegben, egy picit több üzemanyagot éget. - a benzinesem 140-es tempónál a nyári 7,8 pillanatnyi fogyi helyett 10l fölött evett -17°C külsõ hõmersékleten.

Most a dizellel -5 -7 fok körüli délelõttön majdnem 15km kellett, hogy a hõmérõ középre álljon, pedig az elsõ pár kilométeren 4-nél nem kapcsoltam följebb. -Budapesten, meg sikerült eljutnom úgy a váci úttól az üllõi útig, hogy addigra melegedett be, mire odaértem.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.12.20 21:58:59
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Kgabe"
Nekem mostanában apró csalódás: annyira nem hajtok, mégsem megy 5 alá ebben a hidegben...  :?  :cry:
Húúú, hát ez szööörnyûûûûûûûûûûû :shock:  :hmm:  :nyelv:  :ordog:  :nagymosoly:  :rohog:

Csak azért gáz, mert ahhoz, hogy az üzemanyag-költségtérítésemmel ne legyk deficites, 4 és felet kellene fogyasztanom. És nyáron símán ment, sõt, ennél gyorsabb tempóban is volt 4,2-es átlagom. Ami zavar, az inkább, hogy már nemigen tankolok mostanában 1000-en túl...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.12.20 22:16:02
elvileg a városi használatra magasabb norma jár!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.12.20 22:21:13
De én a vidéket járom...:szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.20 23:17:08
Idézetet írta: "Kgabe"
De én a vidéket járom...:szemforgat:

OK, de ezt tényleg a hideg okozza, nem tudsz mit csinálni vele.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.12.21 00:18:52
Idézetet írta: "Kgabe"
De én a vidéket járom...:szemforgat:

Szeged is város - nézd meg az APEH normákat (http://www.apeh.hu/uzemanyag/fogyaszt_normak) - norma szerint 6l-t lehetne elszámolni -  - Ha a céged mást határozott meg, akkor kell egy kicsitlobbyzni a normamelésért!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.12.21 00:34:05
Természetesen APEH-normában gondolkodunk, csak sajna úgy kapom meg, hogy leszámlázom és minusz EVA, ami 25%. Tehát úgy számolok, hogy 6l-25%-ot kell fogyasztanom. Ez pedig 4,5 l/100km. Rádásul ugye az APEH sem valami up-to-date az üzemanyagok árát illetõen. De legalábbis megnézném azt a helyet, ahol december elején, amikortól ugye az ehavi norma érvényes, 278-ért vettek gázolajat. :( A legolcsóbb vállalható hely Kisteleken egy Shell, ahol most a csökkentés után 286-ért adják. Viszont ahogy nézem, januárra már felébredtek...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2007.12.21 08:34:56
Idézetet írta: "Peti500"
Annyira én se, de sehogy nem megy 8alá, mostanában inkább 8,5-ek jönnek ki, jaaa annyi a gyári fogyasztás is. :otlet:  :mrgreen:

Én sem tudom 8 alá vinni, pedig reggel még elég jól haladok (hétfõ reggel tankoltam, majd a melóhelyig 6.4-es átlagot értem el), de hazafelé mindig belecsöppenek a tömegbe, nagy a vásárlási láz. Tegnap pl délután egykor állt a sor a Szentmihályin, de az azt megelõzõ napokon meg este f7-7 körül is  :turelmetlen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.12.21 08:44:52
Nekem meg a 2500ccm-re 8 l a norma, de 9,1 alá még nem sikerült lenyomnom sose - igaz 9,9volt a legtöbb eddig, bár ez lehet, hogy most megdõl - megfelelõ indokkal persze lehet növelni, pl az enyém városija a  :toy: adatlapján is 10,2 :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.12.21 08:51:15
Kgabe
lehet azt lejjebb vinni, csak ne menj olyan gyorsan :nagymosoly:
csak fel kell nõni hozzá, h nem megalázó dolog ha leelõznek. :szemforgat:

a Spritmonitor.de -rõl írt nekem  egy srác
Idézet
Hello,
i have a question about your mileage.
How could you drive with 4,9l? I drive my car with 5,5 - 5,6l and 110km every day. Is there some tuning?
Have a nice day.
Daniel
válaszomban ez a mondat is elhangzott:
...and the most important factor is the low speed :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2007.12.21 10:12:51
A dolog a következõképpen néz ki: munkába odafele nincs rohanás, hanem idõben indulás, cca 100-as tempó. Aztán hazafelé kicsit sietõsebb, 110-120 körül. Ez nem nagy hajtás. Csak ezek a reggeli hidegek betesznek. Ja, és abszolút nem zavar, ha megelõznek. :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.21 12:02:04
Mondjuk megértem hogy csodálkozik a srác, a spritmonitoron a te autód vezeti az 1.3-as Yarisok listáját, és 7 deci választ el a 2. helyezettõl :o ... Ez a te 4.9-es fogyid egy 1.0 Yaristól is marha kedvezõ lenne, el nem tudom képzelni, milyen lassan kell menni egy 1.3-assal ahhoz, hogy ennyit egyen :rolleyes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.12.21 12:59:46
Nem kell olyan marha lassan menni. Én a Yarissal Bp-en kívül a normál tempómban 5.3-5.5-el járok.  
Ha elmegyünk ráérõsen kirándulni, nem gond nekem se 5 alá menni.
Ezek szerint leszilaci mindig kirándulótempoban jár, és sose megy be a varosba.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.12.21 13:05:52
Voltunk megint Ausztriában. Akárki akármit mond az oszták benyából kevesebbet fogyaszt az autóm és jobban is megy! Várok ötleteket hogyan tudnám valahogy tudományosabban ellenõrizni ezt. Odafele 8.5 lett az átlagom, visszafele 7.7. Kb ugyanolyan tempóban jöttem-mentem, és visszafelé még nehezebb is volt az autó, vettünk egy szatyor csokit :)
Érezhetõen jobban gyorsul az autó, és könyedébben tartja a sebességet is.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.21 13:31:57
Az már úgy eleve nem jó összehasonlítás, hogy x liter odafelé, y liter visszafelé. Ugyanazon az útvonalon, azonos irányban kell összehasonlítást végezni, és pl. olyasmik, mint szél, még ez esetben is komoly eltéréseket okozhatnak.

Õszintén megmondom, nem tudom elképzelni azt, hogy pusztán az üzemanyag (mármint azonos oktánszámú és elvileg azonos minõségû üzemanyag) ekkora különbséget okozhatna; 8.5 és 7.7, az ég és föld.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.21 13:35:23
Idézetet írta: "Peter"
Nem kell olyan marha lassan menni. Én a Yarissal Bp-en kívül a normál tempómban 5.3-5.5-el járok.
De leszilaci várossal együtt csinál 4.9-es átlagot :nana: ... Nézd meg a spritmonitor.de-n. Városon kívül vannak 4 liter alatti értékei is :o ... Én is a város miatt vagyok ledöbbenve a dolgon. Városon kívül, az más tészta; az 1.6-os Carinával megcsináltam az 5 litert városon kívül, úgyhogy azt simán el tudom képzelni, hogy a Yarissal lehetséges a 4 liter. De 4.9-es átlag, BP-i városi autózás inkluzíve :?: It's some kind of magic :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2007.12.21 13:51:00
Bizony, az 1,3-as Yaris-szal én is mentem országúton 3 liter körüli fogyasztással. Mondjuk inkább 80-al mint 100-al.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.12.21 17:33:18
Idézetet írta: "Palaczk"
Az már úgy eleve nem jó összehasonlítás, hogy x liter odafelé, y liter visszafelé. Ugyanazon az útvonalon, azonos irányban kell összehasonlítást végezni, és pl. olyasmik, mint szél, még ez esetben is komoly eltéréseket okozhatnak...

Ez igy van. Én arra gondoltam, hogy odafele ugye mégiscsak hegyre fölfelé megyek, vissza pedig jövök le a hegyrõl. Mármint az Alpokra gondolok. De ez megint nem oké. A 350km utból kb az utolsó 20-30 ami vezet fel a hegyre. Én szubjektíven ezt tapasztalom, jövõ héten megyünk megint, addigra kitalálok valamit hogy hogyan nérhetném le ezt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2007.12.21 17:37:27
Idézetet írta: "Palaczk"
De leszilaci várossal együtt csinál 4.9-es átlagot :nana: ...

Hoppá  :mivan:
Igy már más.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.21 17:54:39
Ha Ausztriában keletrõl nyugat felé haladsz, folyamatosan növekszik a tengerszint feletti magasság, nem kicsit. Én is tapasztalom minden alkalommal, akár délen (Graz, Klagenfurt, Villach stb.), akár északon (Bécs, St.Pölten, Linz stb.) járok. Odafelé mindig többet eszik az autó. Ez nem az üzemanyag miatt van, hanem a földrajzi adottságok miatt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.21 19:27:55
Nekünk 6 körül +/- 2-3deci fogyaszt a Yarisz, szintén csak városba, ez akkor érvényes ha a hölgyek vezetik, nekem kicsivel több szokott lenni... :ordog:  :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.12.25 08:15:04
Idézetet írta: "Kgabe"

A dolog a következõképpen néz ki: munkába odafele nincs rohanás, hanem idõben indulás, cca 100-as tempó. Aztán hazafelé kicsit sietõsebb, 110-120 körül. Ez nem nagy hajtás. Csak ezek a reggeli hidegek betesznek. Ja, és abszolút nem zavar, ha megelõznek. :wink:

az utóbbi 2 évben többnyire munkábajárásra használom az autót, ami kb19km oda és annyi vissza. bevett, kiismert út. az átlagsebesség 35km/h körül ingadozik.
fótról járok be pest xiii.kerületébe, ami messze nem a belvárosi-hídakon való ácsorgást jelenti :nana:
ha a fõ útvonalakon -pl:M3, vagy váci út - járnék, akkor nem 4,9-5 körül lenne, hanem 6,5. és a menetidõm sem 35perc,hanem  :roll:

viszont tény az,h ha csak városban közlekednék, és nem lenne "pihentetõ"-lakott területen kívüli út(19km fele város, másik fele lakott területen kivül), akkor ilyen értéket nem lehetne autózni.
lakott területen kívül 68és75km/h között(ott pörög 2000-t 5-ben). autópályára meg 2éve nem hajtottam rá yarissal :mrgreen:

2005-ben volt egy "vad" 50.000km körüli országjárás. (hasonlóan, általányban kaptam utána a km-pénzt.)
akkor autópályatempó 96(nem elõznek meg a kamionok sorban, csak egy-egy amelyik 100 körül hajt)
országút 80-90...inkább 90.
pestvárosban meg nincsen sok lehetõség, de az 50-t tartom(ami miatt csúnyán néznek  :nemtom: ) úgy gyorsulok, mint egy közepes állapotú kispolszki és max 2000ig pörgetem a motort.

a 2005ben elért eredmény rontom le az utóbbi idõben folyamatosan... :elkeseredett: nem kellett volna a 15" kerék (el is adtam), és nem kellene ezek a hideg idõk(fõleg esõ) meg téligumi.

szóval szerintem egyféleképpen lehet csökkenteni a fogyasztást  :arrow:  nem mész ezerrel :mrgreen: akarom mondani százzal...

jaj mégvalami...szinte mindig(90-95%) 1edül utazom.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2007.12.25 08:37:04
Idézetet írta: "Palaczk"

Mondjuk megértem hogy csodálkozik a srác, a spritmonitoron a te autód vezeti az 1.3-as Yarisok listáját, és 7 deci választ el a 2. helyezettõl :o ... Ez a te 4.9-es fogyid egy 1.0 Yaristól is marha kedvezõ lenne, el nem tudom képzelni, milyen lassan kell menni egy 1.3-assal ahhoz, hogy ennyit egyen :rolleyes:

1.3 vezetem...
1.0-ban  zénókát megelõzni lehetetlen (utoljára vmi 3,12 fogyit csinált :shock:  szemben az én 3,71-es legjobb eredményemmel) utána 2-en vannak 4,93-mal és én kullogok a 4. helyen 4,96. ezen pedig sokat javítani vagy rontani sem tudok...60.000km-en keresztül vezetem a fogyasztását.
dízelekkel nem versenyzem :kacsint: kb.1 liter elõnyük van.
offolok :oops:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.25 12:45:21
Öregem, te freak vagy, ugyanolyan freak, mint Zénóka :D ... Bakker amikor ilyeneket olvasol, hogy 96 kmh, nem 90 és nem 100 hanem 96, és persze meg is van indokolva hogy miért, na onnantól tudod, hogy a másik freak, igazi, megszállott centiliter-vadász :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.25 12:59:51
Én is nagyon figyelek a fogyira, de sajna nem tudom elkerülni a forgalmat, ezért sokszor ülök a dugóban, ami nem tesz jót a fogyinak. 17.kerbõl nem sok útvonalon lehet eljutni Délbudára, a 0-ás meg nagyon sok km-ben, és ott nem lehet spórolni se, mert 90nél még simán leelõz a kamion...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2007.12.25 21:02:52
Eddig 17400km-et mentem a kisdízellel, nagyonspórólósan 9l, nagyondurván 10l a fogyi ( országúton, tök szabályosan közlekedve lehet tartani a 8l-t, de ezt eddig kb fél tankig tudtam megtenni) . igazán akkor ugrik nagyot, ha 3000rpm fölött pörög - ez 130-as tempó. ezek után, a kb 1l spórólás miatt nem fogok 110-el közlekedni (a 90-meg nem az én idegeimnek való :D ) viszont 150-160 körül, már igen durván csipegeti a gázolajt.

-mindenesetre jóval kevésbé ugrik a fogyasztás, mint a benzinessel!!!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2007.12.26 02:01:57
Azért nem csak a sebességen múlik - bár azon is nagyon sok. Amióta fõleg az asszony használja a gépet, nem igazán van 7 liter alatt az átlag. Pedig õ aztán nem megy gyorsan. (Szóval lassan de biztosan bukom a legkisebb fogyasztású 1.4-es Corolla címet. :-D )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 02:21:04
Idézetet írta: "afekete"
Azért nem csak a sebességen múlik - bár azon is nagyon sok. Amióta fõleg az asszony használja a gépet, nem igazán van 7 liter alatt az átlag. Pedig õ aztán nem megy gyorsan. (Szóval lassan de biztosan bukom a legkisebb fogyasztású 1.4-es Corolla címet. :-D )

Naná hogy nem csak a sebességen múlik. Hiába megy az ember országúton csak 80-al, ha ezt ötösben teszi, vagy városban csak 50-el, ha ezt hármasban teszi :wink: ... Nyilván.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 02:27:04
Idézetet írta: "Tamás69"
Eddig 17400km-et mentem a kisdízellel, nagyonspórólósan 9l, nagyondurván 10l a fogyi ( országúton, tök szabályosan közlekedve lehet tartani a 8l-t, de ezt eddig kb fél tankig tudtam megtenni) . igazán akkor ugrik nagyot, ha 3000rpm fölött pörög - ez 130-as tempó. ezek után, a kb 1l spórólás miatt nem fogok 110-el közlekedni (a 90-meg nem az én idegeimnek való :D ) viszont 150-160 körül, már igen durván csipegeti a gázolajt.

-mindenesetre jóval kevésbé ugrik a fogyasztás, mint a benzinessel!!!

Sokmindentõl függ ez, nyilván. Mármint hogy az ember miért/mennyire/hogyan hajlandó spórolni. Én pl. lelassultam  :o a városban, mióta megvettük az Avensist, amiben ugye van fedcomp... Azóta, hogy folyamatosan látom mind a pillanatnyi, mind az átlagfogyit (akár a kettõt egyszerre, erre az Avéban van mód), eléggé a rabja lettem a spórolásnak :rolleyes:  ... Azóta pl. nemigen szoktam városon belül úgy nagyjából 60-65 fölött menni (és ezt persze, ha csak lehet, ötösben teszem), pedig korábban 60 alatt nemigen mentem :nana: ... És ez átterjedt azokra az esetekre is, amikor nem az Avéval megyek; más kocsikkal is lassabban hajtok, persze a Camryt is beleértve (mondjuk az kéri a 65-öt ötödikben, mert 60-nál gázadásra már brummog, nem szereti).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2007.12.26 02:28:46
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "afekete"
Azért nem csak a sebességen múlik - bár azon is nagyon sok. Amióta fõleg az asszony használja a gépet, nem igazán van 7 liter alatt az átlag. Pedig õ aztán nem megy gyorsan. (Szóval lassan de biztosan bukom a legkisebb fogyasztású 1.4-es Corolla címet. :-D )

Naná hogy nem csak a sebességen múlik. Hiába megy az ember országúton csak 80-al, ha ezt ötösben teszi, vagy városban csak 50-el, ha ezt hármasban teszi :wink: ... Nyilván.

Nem erre gondoltam, felvált õ 5-be - általában :-D - de a motorféket nem nagyon használja. Ha fékeznek elõtte õ is rögtön a fékre lép, aztán meg a gázra. :-| A körfodgalmakon 30-al megy át, mert nem vágja le az ívet. Piroshoz nem odagurul. Ilyenek...
(Viszont õ még nem törte meg az autót. :-) )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 02:37:43

Hát ahogy leírtad - vezet, ahogy a nagy átlag :wink: ... az extra spórolási metódusok nélkül, de ezek szerint alapvetõen normálisan.

(Ismerek olyan hölgy sofõrt, aki városban alapvetõen nem vált hármas fölé, meg olyat is, aki az ötöst nem használja... Ja és olyat is, aki képes 1.0 Nissan Micrával városban 10 litert megetetni, és NEM azért, mert sportosan vezet :wink: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2007.12.26 07:59:50
Boldog Karácsonyt!
Én régebben 7,3-al jártam a várost (Budapest), most 8.5 de sokkal jobb így vezetni megéri a plusz, így normálisan közlekedem. Nem csorgok a pirosnál (Közlekedési mérnökök szerint  sok dugónak a keletkezési oka.), Normálisan gyorsítok 2700-nál váltok, él az autó. Ha városon kívül megyek, ott oda szoktam figyelni, mert mindegy, hogy 85-90-nel vagy 110-el megyek(Ha nem sietek). Egyszer sikerült az 5,3.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.26 12:15:19
Idézetet írta: "gyulagy"
Boldog Karácsonyt!
Én régebben 7,3-al jártam a várost (Budapest), most 8.5 de sokkal jobb így vezetni megéri a plusz, így normálisan közlekedem.

Nekem is felment 8.5-re, viszont én nem változtattam a vezetési stílusomon, egy jó literrel többet fogyaszt, mint nyáron, sztem inkább Téltábornok a "felelõs".  [smilie=icon_xmas2.gif]
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.12.26 12:16:51
"Örömmel" hallom, hogy más is így járt. 7.3-ról 8.3.  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.26 12:18:38
Teljesen normális, ne foglalkozz vele...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.12.26 12:23:33
Sajnos tudom, már mondtátok. Azért nem replikázok, csak csöndben tudomásul vettem.  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:07:50
Idézetet írta: "kleingy"
"Örömmel" hallom, hogy más is így járt. 7.3-ról 8.3.  :szomoru:

Húúú, szörnyû :kacsint: ... Ebben a hidegben :otlet: ...

Persze értelek én, asszem. A baj az, hogy neked az "alap-viszonyítás" a Kadett. Ahhoz képest persze sokallod a 8.3-at, pedig ugye tudod hogy nem így kéne nézni, önmagához kell viszonyítani minden autót, és bizony egy 90 LE körüli, tonna fölötti benzinestõl, városban, télen, a 8.3 nemhogy nem sok, hanem kevés :nana: ... Dehát ott motoszkál az ember agyában az a berögzült alap-viszonyítás.

Na ezért vagyok én szerencsés :wink: ... Mert nekem az alap-viszonyítás az elsõ autóm, a Moszkvics :nana: ... 9 éven át volt Moszkvicsom, és valahol a lelkem mélyén világéletemben ahhoz fogok viszonyítani minden fogyasztást. Most mondjam? A Moszkvics ilyen körülmények között 15-öt evett :kacag: ... Hát naná, hogy ezek után képes vagyok minden egyes alkalommal örülni, hogy a Camrym ilyen körülmények között csak 10 körül eszik :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.12.26 13:11:49
Igen-igen, tudom és meg is értem! De mint írtam, csöndben tûrök.  :pofa: Majd nyáron jön el az én idõm.  :vag2:
És ha valaha lecserélem a Corimat (remélhetõleg sok-sok év múlva), azért d....jek meg, dízelt veszek!  :nagymosoly: És persze Toyotát.
Az újdonság erejével hat rám, hogy most már majdnem 3 hónapja nálam van és még semmi hiba nem jött elõ! (Nem leszólni, 25 éves verdám volt). Ezt az ablaktörlõs meg box-keresõs mizériát nem említve, mert ettõl az autó nem hagyott ott sehol. Ez jó!  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.26 13:21:39
Az én fogyim nem ment fel drasztikusan, mondjuk én 28km-es etepokat megyek általában  :kacsint: Amitõl felment az a karácsonyi csúcsforgalom, sztem ott volt, hogy 10 litert is megevett 1-1 rövidebb szakaszon. A téligumi is biztos jelent +1-2decit, szal én elégedett vagyok naggyiból. Mondjuk azért jobban örülnék 1 dízel kocsinak mert a havi 28ezres benzinköltség azért elég sok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:22:05
Az én verdám is 25 éves, de be is ba...na, ha eseményszámba menne az, hogy 3 hónapig nincs baja :kacsint:  :nyelv: ... Alkalmasint 25 éve is volt már különbség Toyota és Opel között :hmm:  :otlet:  :nagymosoly:

Ami a késõbbi dízel-vételedet illeti, kis adalék hozzá, kedvcsinálónak: jóbarátnémnek egy 2005-ös 1.4-es dízel (90 LE) Corollája van, annak nyáron 5.3 volt az átlagfogyija, most ebben a nagy hidegben fölment 5.5-re :szemez: ... Ja, hozzátenném, hogy mindennap használja rövid utakon hideg motorral településen belül, és nem kimondottan könnyû lábbal vezet :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:26:22
Idézetet írta: "KLaco"
A téligumi is biztos jelent +1-2decit...

Nem feltétlenül, sõt. A mai modern téli gumik gördülési ellenállása már általában nemhogy nem haladja meg a nyáriakét, de többnyire még kicsivel alattuk is marad.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.12.26 13:27:28
Amiket most írtál Palaczk, csak ennyi lehet a válaszom:  :nyelv:  :nyelv:  :nyelv:  :nyelv:  :nyelv:

Vettem volna amúgy dízelt, de az anyagiak nem engedték meg, de ebbe ne menjünk bele.
Én szeretem a traktorhangot, szóval ha úgy állok anyagilag, beállok - majd valamikor egyszer talán - a dízel Toyosok klubjába.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:31:42
Bíííí :ordog:

Ami a dízelt illeti: ebbõl az E11-es "béka" Corollából nem lett volna jó ötlet dízelt venni. Ami ebbõl van dízel (oldschool örvénykamrás szívó), az lomha, és alig eszik kevesebbet (egy literrel kb.), mint az 1.4-es benzines, a fix költségei meg a nagy köbcentije miatt magasabbak.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.26 13:31:49
Idézetet írta: "kleingy"
Én szeretem a traktorhangot...
:shock:
Ez kemény :nagymosoly:  mondjuk hála égnek egy új dízelbe már vajmi keveset hallani a ketyegésbõl. :faradt:
(legalábbis belülrõl)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.26 13:33:09
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "KLaco"
A téligumi is biztos jelent +1-2decit...
Nem feltétlenül, sõt. A mai modern téli gumik gördülési ellenállása már általában nemhogy nem haladja meg a nyáriakét, de többnyire még kicsivel alattuk is marad.
Na azért a Kleber Kristalp HP3 175/65R14T-m, és a Bridgestone ER300 185/60R14H-m között van ekkora különbség, hidd el  :kacsint: Amivel vettem annó az Toyo 7 éves 165/70R14T-s volt. Azzal aztán lehetett jó fogyikat csinálni :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:33:47
Idézetet írta: "Peti500"
Idézetet írta: "kleingy"
Én szeretem a traktorhangot...
:shock:
Ez kemény :nagymosoly:  mondjuk hála égnek egy új dízelbe már vajmi keveset hallani a ketyegésbõl. :faradt:
Mi olyan fura ebben, én is szerettem a régi Audi 100-as dízelünk kerregését, illetve menet közben a megnyugtató mély brummogását. Az a "dolgozik a hajógép" feeling :) ... Olyan benyomást kelt, hogy elpöfög veled a világ végéig (más kérdés, hogy az Audinak épp hogy nem volt szokása zavartalanul elpöfögni a világ végéig).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.26 13:35:08
Idézetet írta: "KLaco"
Na azért a Kleber Kristalp HP3 175/65R14T-m, és a Bridgestone ER300 185/60R14H-m között van ekkora különbség, hidd el  :kacsint: Amivel vettem annó az Toyo 7 éves 165/70R14T-s volt. Azzal aztán lehetett jó fogyikat csinálni :kacsint:
Elhiszem, biztos lehet olyan párosításokat találni ma is, amelyekben a nyári fogyaszt kevesebbet. De ma már nem ez a gyakoribb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.26 13:45:48
Idézetet írta: "Palaczk"
Mi olyan fura ebben, én is szerettem a régi Audi 100-as dízelünk kerregését, illetve menet közben a megnyugtató mély brummogását. Az a "dolgozik a hajógép" feeling :) ... Olyan benyomást kelt, hogy elpöfög veled a világ végéig...
Egészségedre... :)  Kinek a pap... :wink:

Én a (100-as) V8as hangját szerettem, sose felejtem el, egyik barátomnak volt egy, hajnali 5kor indultunk, szakadó hó, és hozzá az a tökéletes csend, csak a 4durrantón jött ki a tompa ütemszerû pufogás, és közbe az a mesés motorhang. :szivecske:

Idézet
...más kérdés, hogy az Audinak épp hogy nem volt szokása zavartalanul elpöfögni a világ végéig...
Érdekes, ezt már mondjuk beszéltük, de nekem soha nem volt semmi a szivarral, hihetetlen megbízható masina volt, pedig rengeteg km volt benne, mondjuk a dízelekkel kategóriákkal több baj/hiba volt... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.12.27 00:28:08
Idézetet írta: "Palaczk"
Ami a dízelt illeti: ebbõl az E11-es "béka" Corollából nem lett volna jó ötlet dízelt venni. Ami ebbõl van dízel (oldschool örvénykamrás szívó), az lomha, és alig eszik kevesebbet (egy literrel kb.), mint az 1.4-es benzines, a fix költségei meg a nagy köbcentije miatt magasabbak.
Bagolyból már volt D4Ds is, egyes oldalak szerint a békában is ült ilyen munkagépekbe való olajkályha :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2007.12.27 00:35:19
Idézetet írta: "Peti500"
Én a (100-as) V8as hangját szerettem, sose felejtem el, egyik barátomnak volt egy, hajnali 5kor indultunk, szakadó hó, és hozzá az a tökéletes csend, csak a 4durrantón jött ki a tompa ütemszerû pufogás, és közbe az a mesés motorhang. :szivecske:
Szerethet az ember éppenséggel többféle motorhangot is, ugye ;) ?

Idézetet írta: "Peti500"
Érdekes, ezt már mondjuk beszéltük, de nekem soha nem volt semmi a szivarral, hihetetlen megbízható masina volt, pedig rengeteg km volt benne, mondjuk a dízelekkel kategóriákkal több baj/hiba volt... :hmm:
Rengeteg olyan dologgal is volt baj, ami nem dízel-specifikus. Kormányszervó, ablakemelõk, féklámpakapcsoló, gyújtáskapcsoló, központi zár, mûszeregység, ventillátor-termokapcsoló stb...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gyulagy - 2007.12.27 16:57:29
Én kerékpározom sokat országúton, és ha egy diesel megy elõttem(lehet az fiatal d4d-is) levegõt utána nem igen kapok. Szerintem 2007-8-ban csak részecskeszûrõs, vagy minimum a benzines normáig megtisztított gázt kellene kibocsátani. Nekem nem kellemes a kerregés ////
Cím: Tank méret + fogyasztás
Írta: nemtamas - 2007.12.28 08:43:24
Régebben volt téma itt a fórumon a corollák tankjának mérete és a szintjelzõ mûködése.
Múlt heti élményemet osztom meg veletek, bárkinek hasznos lehet.

Egerbe, Miskolcra igyekeztünk sietve, a hétvégi tortúrára, azaz ide (http://www.emoc.hu/tortura.php) (Pár saját kép (http://nemtamas.freeweb.hu/)) A lényeg, hogy szombaton Miskolcról Egerbe gyalogoltunk át, tehát Egerben raktam le a kocsit.
Három utasomat Füzesabonyban kiraktam, õk vonattal mentek tovább. Közben én lementem Egerbe.
Az üzemanyag szintjelzõ valahol az R és az alsó vonal alatt volt, számolgattam, hogy úgy 5 liter gázolaj még kell hogy legyen bent.
Tankolni nem tankoltam, csak kerestem egy nem fizetõs parkolóhelyet, ahol egy napra otthagytam a kocsit, (közel a tornatermi szállásunkhoz) majd futottam a vonatra. Lekéstem volna, ha tankolok. Vasárnap reggel 8 órakor mentem a gépért, ott várt türelmesen a -6 fokban.
Szokásos téli, jégoldó, motor indít, ablakfûtés kombináció következett, majd kb 20 mp után leállt a motor.
Próbáltam indítózni, az indítómotor hajtott rendületlenül, de nem volt még egy fél puffantás sem.
Egyértelmû volt, hogy nem kap üzemanyagot a gép. Láttam, hogy kicsit lejtõn állok. (A kocsi keresztben volt a lejtõn, a sofõr felõli oldal volt lejjebb.)
Kitoltuk, hogy egy kicsit lógjon az orra. El így sem indult. (Gondoltam, hogy ez nem lesz ilyen egyszerû a dieselnél, itt a fórumon olvastam, hogy légteleníteni kell ilyenkor, csak azt nem tudtam, hogyan)
A megoldás az volt, hogy kihívtam az assistance-ot, jó fél óra múlva meg is jelent egy úriember egy kannával, beletöltöttük, indítóztam, de semmi eredmény. Ezután az assistance -os felhívott egy hozzáértõt, aki a típus alapján elmondta, hogy az akkumulátor bal sarka fölött, van egy fekete kör alakú szelep, amit addig kell nyomkodni míg felkeményedik, aztán indulhat a motor.
Így már indult is. Már ezt is tudom.
Ezután tankoltam egy jót csurig, ahogy szoktam, és az jött ki, hogy 4,8 liter volt még a tankban. 45,7 l -t tankoltam + 4,5 l volt a kannából.
A lejtõ amin álltam nem volt túl vészes, nem mértem le pontosan, de nem volt tíz centinél több magasságkülönbség az autó szélességében.

Lehet, hogy mégiscsak jó az, ha idõben pánikol a gép...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.28 16:02:14
Mivel a gyorsulást, és a fogyasztást is befolyásolja a levegõszûrõ, ezért vettem 1 újat. Elvileg ugyanaz a típus, mint volt benne, csak éppen 1000forinttal drágább mint 1 éve (2000->3000), és még az anyagot is kispórolták belõle. Ha így halad az autógyártás, szomorú vége lesz a dolognak  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2007.12.28 18:00:05
Nálam 48.19 liternél egy kanyarban bedadogott a motor, pedig még haza akartam menni tankolni de nem mertem megkockáztatni azt a +10km-ert.

Mostanság úgy jártam, hogy amint meleg lett a motor, padló gáz, akkor jó ha kilincsel elõre megy a kocsi...ennek 9liter/100km lett a vége. Most visszafogtam magam, 1/4 tankkal közel 200km jött ki, de legalább tudom, hogy 9 liter fölé ha akarom se tudom vinni a kicsikét :vag2:
Cím: Re: Tank méret + fogyasztás
Írta: Peti - 2007.12.28 19:16:16
Idézetet írta: "nemtamas"

Az üzemanyag szintjelzõ valahol az R és az alsó vonal alatt volt, számolgattam, hogy úgy 5 liter gázolaj még kell hogy legyen bent.

Ha az alapvonalon áll akkor van kb. 5liter benne, alapvonal és semmi között 2-3liter!

Idézet
Ezután tankoltam egy jót csurig, ahogy szoktam, és az jött ki, hogy 4,8 liter volt még a tankban. 45,7 l -t tankoltam + 4,5 l volt a kannából.
A lejtõ amin álltam nem volt túl vészes, nem mértem le pontosan, de nem volt tíz centinél több magasságkülönbség az autó szélességében.

Lehet, hogy mégiscsak jó az, ha idõben pánikol a gép.

Ez fura :hmm:  majd 5liter üzemanyaggal kizárt hogy leálljon a motor, még ha lejtõn is állsz, onnét tudom mert ha kiszorulok a garázsból és a garázslejáróba állok, (volt hogy ilyen alapvonal és semmi között jelzett, mire leálltam már meg se mozdult a mutató ha ráadtam a gyújtás) mindig simán elindult. :hmm:

Amúgy tankoltam már 52.6 liter az autóba, akkor szinte alig mozdult a mutató, de nem volt rángatás meg semmi jele hogy vészesen fogytán a benya...

Engem pedig továbbra is zavar, most is kereken 50km-óta (és ez csakváros, dugó+hideg :turelmetlen: ) világít, most vagyok R-en, simán elég lenne ha most kezdene nyavalyogni...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.12.28 22:03:41
Idézetet írta: "KLaco"
Mivel a gyorsulást, és a fogyasztást is befolyásolja a levegõszûrõ, ezért vettem 1 újat. Elvileg ugyanaz a típus, mint volt benne, csak éppen 1000forinttal drágább mint 1 éve (2000->3000), és még az anyagot is kispórolták belõle. Ha így halad az autógyártás, szomorú vége lesz a dolognak  :szomoru:

Az nem lehet, hogy az új anyag amibõl készül, jobb és így kevesebb kell belõle?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2007.12.28 22:22:04
Idézetet írta: "Misi"
Az nem lehet, hogy az új anyag amibõl készül, jobb és így kevesebb kell belõle?
Nem tudom lefotózni neked, mert kidobtam a régit, de az oldaláról, és a közepérõl kihagytak 1 mûanyag merevítõt. A mûanyag helyett gumit használtak a szélén, az lehet, hogy jobb, de nem biztos.
Cím: Re: Tank méret + fogyasztás
Írta: Kgabe - 2007.12.28 22:37:29
Idézetet írta: "Peti500"
Ez fura :hmm:  majd 5liter üzemanyaggal kizárt hogy leálljon a motor...

Hát nemtom...Én tankoltam már E12-be 54,6 liter dízelt, de még akkor sem dadogott...Amúgy gyönyörûek a képek! :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2007.12.28 23:57:22
Idézetet írta: "KLaco"
...mert kidobtam a régit, de az oldaláról, és a közepérõl kihagytak 1 mûanyag merevítõt. A mûanyag helyett gumit használtak a szélén, az lehet, hogy jobb, de nem biztos.

Dettó...
Én is pont az néztem mennyivel gagyibb az új levegõszûrõ amit vettem, bár nekem 150HUF-al olcsóbb volt a tavalyinál :mrgreen:  monyuk' én pont a gumitömítõt hiányoltam a szélén :wink: hogy gagyi sorjás mûanyag körbe, és a 10en valamennyi barázda helyett van 6v.7 nagy, bár sztem nincs jelentõsége. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2007.12.31 13:26:39
Megfogadtam a tanácsotokat és amúgy is nyugis idõszakom volt, így állandó városozás (napi átlag 2*8 km + néha egyéb város, egyszer Pest, de nem dugó), állandó mínusz négyes átlaghõmérséklettel, állandó ötösben 50-nel mászkálással sikerült kihoznom a 7.76 l /100 km-t a verdából!
Elõzõleg ugye már 8.1-8.3-nál jártam. :turelmetlen:
Pedig eddig pedig ez a legrosszabb idõjárás, amiben vezettem a Corit.  :szivecske: Mi lesz itt nyáron?  :nagymosoly:
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2007.12.31 22:28:27
Sziasztok!

Elõször is BUÉK Mindenkinek!
Tanácstalan vagyok....Jövõ tavasszal le szeretném cserélni a corollámat(E10-EE101 )nincs vele semmi bajom csak szeretnék fiatalítani.A kérésem illetve a kérdésem a következõ:
Mennyit fogyasztanak a vvti- motorok(E12 széria) 1.4 ill.1.6-os.Annyi mindent olvastam már össze,hogy ennyi +annyi már nem tudo,hogy mit higgyek.Felhívtam a Realsztemát,hogy igaz e,hogy az 1.4-es télen megeszi a
9,5 litert...(városban)Azt mondták,hogy igen,na most a fórumon olvastam,hogy kevesebbet eszik.Olvastam kölönbözõ teszteket, de ahány teszt annyi adat.
Egyébként az autót 90%-ban városban használom.Gondoltam már a D4D-re is csak az árcédula nem tetszik.
Mi a véleményetek melyik motorral járnék jobban?A kötelezõ biztosítás nem szemponton,mert úgyis a fater nevén futna.Az a baj,hogy a mostani toyotám fogyasztását veszem alapul aminek k..va jó a fogyasztása.
Segítségeteket elõre is köszönöm!!!( ja szerintetek magánszemélytõl vagy márkakereskedésbõl vegyek használt toyotát???) :crazy:  :otlet:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2007.12.31 22:51:18
Ez a fogyasztás dolog elég lábfüggõ...
Ha nyomod, persze, hogy megeszik 9,5 litert az 1.4-es. De annyival egy 1.6-os is bõven eljár.
Anno én az 1.4-essel 7,5-el simán eljártam pesten. Az 1.8-as Versom is beéri 8,5-el. Sírva is fakadnék ha az enne 9,5-et... (Persze a Karácsony elötti full dugókban azért megette, de az normális, csodák nincsenek...)
Használt kocsit találhatsz itt is, ott is jót.
Ha kereskedõtõl veszel kocsit, akkor viszont fél év szavatossság is jár a kocsi mellé.
 :kacsint:
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2007.12.31 23:02:44
Köszönöm szépen az infót :rolleyes:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: KLaco - 2007.12.31 23:08:51
Idézetet írta: "diduka"
Az a baj,hogy a mostani toyotám fogyasztását veszem alapul aminek k..va jó a fogyasztása.
Én nem vennék újat, hacsak nem a klíma hiányzik, vagy a kényelem. Én sokat megyek az autóval, én tuti nem váltok benyás kocsira, mert az enyémnél az újak csak többet fogyasztanak, pláne városban. Inkább dízel.
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: diduka - 2007.12.31 23:31:06
Nem újat szeretnék venni hanem valami fiatalabbat amiben van klíma,abs, 2 vagy 4 lufi meg egy kicsit
tágasabb mert bõvült a család és kezd szûkös lenni a hely.Évjárat 2002-2004 -ig. Ár és km függõ.

Tényleg a márkakereskedések megbízhatók km szempontjából vagy nem annyira.Tudtuk valami jó
megbízható márkakereskedést??  :10:  :rohog:  :toy:
Cím: Fogyi
Írta: diduka - 2008.01.01 11:36:14
Köszi az infót, ha aktuális lesz meg fogom ejteni,illetve lehet,hogy megint a segítségeteket fogom kérni:::
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.01 12:01:56
Érdekes dolgot tapasztaltam illetve bosszúsat:
Dec 29-én temetésre mentem Tiszaújvárosba M3-on,sebesség 100km/h óra,gondoltam a fogyasztás
jó lesz!!!
Hát nem lett jó,odaértem visszaindultam és csak nézem az üzemanyagszint jelzõt, hogy igencsak apad.
Nosza tankolás 258 km= 17,05 liter=6,6 sokalltam.
Ugyanaz nyáron: 375km=20,11 liter= 5,36 (szintén 100-as tempo)
Az út taknyos volt,de hó nem volt és persze téli gumival 165/70 R14 (guminyomás 2.2-2.3 között)
Gyertyát nemrég cseréltem denso K20 RU
Az autó ment mint a golyó,gondolhatjátok tankolás után hamar hazaértem Pestre,minek totyogjak ha 130-140 között ahogy néztem max 0,5 literrel fogyaszthatott  többet.
Ja és OMV-s benzinnel mentem(mindig ott tankolok)Lent Tiszaújvárosban 1 métert sem mentem,tehát szigorúan autópálya volt.
Nem értem a jelenséget???? :crazy:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.01.01 12:44:45
A téliguminak nagyobb a gördülési ellenállása. A tél és a hideg miatt több fogyasztót használsz (lámpa, fûtés, hátsóablakfûtés, ablaktörlõ), és gondolom a rádió is szólt. Ez mind plusz terhelés a motornak. És persze lassabban is melegszik be.
Innen a plusz.
Ez teljesen természetes.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.01.01 12:49:19
@ diduka:
Fogyasztás "ellenõrzésére" ajánlhatnám a www.spritmonitor.de oldalt, ha az aláírásomban lévõ fogyira kattintasz, odajutsz. Van angol/német nyelv, keresõ, tehát az alapján sacc/kb be tudod lõni a fogyit.
A lábfüggõségre pedig olvasd el a pár hsz-szel feljebb lévõ hozzászólásomat... Tanulságos, bár az én Corim még pont nem VVTI (sajna).
Persze bogarászni kell a sprit-en, de gondolom, hogy amúgy is benne vagy. :)
Cím: spritmonitor
Írta: diduka - 2008.01.01 13:35:15
Köszi a tippet,tényleg érdekes adatokat lehet látni,mondjuk átállítottam angolra
mert németül 1 kuukot sem tudok. :roll:  :vezetes:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.01.01 13:44:55
Én is angolon használom. Kikerestem amúgy az én autómra vonatkozó fogyikat pár napja és per pé az enyém eszi a legtöbbet.  :szomoru:
De ez csak azért van, mert most tanulom "vezetni". Kis odafigyeléssel (lásd elõzõ oldali hsz-em), máris leugrott 0.5 liter a fogyimból, sajnos azonban a tél, a hideg, stb ellen nem lehet mit tenni. Lassan kezdem elhinni, hogy az elõzõ tulaj 6.5-lel járt vele jó idõben.  :nyelv:

És a héten elsõ szélvédõcserének nézek elébe, ugyanis 10 cm híján telibe végigrepedt most már tényleg (hiába, -5 és benti +25-öt nem kutliválta. Meg is értem).  :szomoru:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.01 14:08:50
Idézetet írta: "diduka"
Tanácstalan vagyok... Jövõ tavasszal le szeretném cserélni a corollámat (E10-EE101)
Az 1.4-es városban (nyáron) 7-7,5-et eszik, télen +1liter, 10 liter körüli fogyasztáshoz nagyon extrém körülmények kellenek, tehát azzal nincs is értelme foglalkozni.
Az 1.6-oshoz durván 1liter pluszt számolj minden szituációhoz, ha csak városba mész akkor felesleges az 1.6-os motor, viszont ha sokat mész érdemes komolyabban gondolkozni dízelbe, bár abba az évjárat-intervallumba 1.4est nem nagyon fogsz találni, inkább a 2.0-ások dominálnak, viszont abból a 110lovasokkal érdemes foglalkozni, amik viszont még mindig drágák, bizonytalan elõéletûek (a legtöbb szürkeimport) viszont nagyon jó menetteljesítményeket produkálnak és jóformán kevesebbet fogyasztanak mint az 1.4 benzin. :nana:
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.01 14:53:19
Köszönöm szépen a tippeket.

Örömmel olvasom amit írtál az 1.4-es fogyasztásáról(gondolom a nyáriban a klíma benne van)
Úgy érzem igazad van,hogy 1.6-ost nem érdemes vennem mert kb 15.000 km-ert +- megyek
1 évben,s mint írtam fõleg városban,de arra gondolván fogalmazódott meg az 1.6-os gondolata,hogy
azért nehéz a kasztni (1200 kg) 4 ajtós.
 :otlet:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.01 18:58:54

Nekem 1125kg van a forgalmiban... :kacsint:

Ez a kis 1.4es a mai napig a legtisztességesebb motor a kategóriájában, nagyszerû fogyasztás mellett gyakorlatilag a legerõsebb, ha nem vesszük figyelembe az 1-2 marketinglóerõvel erõsebb motorokat, (viszont azok mind-mind többet fogyaszt, pl. Rönyó, Skoda) a Kia/Hyundai 109lovasa is max fogyasztásba tudja felülmúlni a kis vvti-t...

Egyetlenegy dolgot nem szeret, a +súlyt, 1emberrel sztem teljesen elfogadható, +1utassal is normális partner, de ha hátra is beülnek +csomagok akkor beindul a hiszti :) csodák persze még mindig nincsenek. :wink:

Az 1.6-os városon kívül és +teherrel hozza ellõ a kártyáit, cserébe fix 1literrel többet kér, (ott tényleg nem szabad meglepõdni egy 10literes városi fogyasztáson se) és több a kötelezõ is, bár ez utóbbi ugye nálad nem számít, de a majdani eladásnál is sztem többen keresnek 1.4est. :hmm:

Ha most vennék e12-õt, akkor is az 1.4est választanám, nincs szignifikáns különbség, következõ lépcsõfokként csakis egy 1.8-as vvti motor jöhetne számításba, de nálunk az nem kapható. :(  (a TS pedig drága)
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.01 20:26:16
Köszi a lökést, mert ha belegondolok 13 LE & 30 Nm( aszthiszem) többlet nem éri meg, és az
eladásnál is jobban kereshetik az 1.4-est. A jó megoldás tényleg az 1.8-as lehetne.
Nem tom miért voltam(vagyok) úgy belegárgyulva az 1.6-osba, lehet ,hogy azért mert még sohasem
volt ilyen autóm??????????????????Ja-ja néztem a használtauto.hu-t és nem túl sok 1.6-os van.  :hmm:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: leszilaci - 2008.01.01 21:03:17
Idézetet írta: "tutinet"
Ja, tudok, a magánszemélyt. Az a legjobb "kereskedés". Sok a szemétláda kereskedõ, aki pl. eredetvizsgálatot se kér az általa árult kocsira. Ilyentõl ne vegyél semmit mert nem fogsz jól kijönni belõle.

Ha van rendõr ismerõsöd nézesd meg vele a rendszámot a nyilvántartásban, hogy kiderüljön mi volt  a kocsi elõélete.
Sok bosszúságtól kíméled meg magad. Azt hiszem ezt a rendõrségen pénz ellenében megcsinálják neked.

http://www.eredetisegvizsgalat.hu/

olyan nincs,h ne csinálnának eredetiség vizsgálatot :nana:

eredetvizsgálatkor kötelezõ lekérdezniük az autót a BM nyilvántartásából, h körözés alatt áll-e a forgalmi, vagy rendszám esetleg az alvázszám. ha igen, jelenteniük kell a yard felé(ha nem jelentik, akkor õket veszik elõ,h miért kérdezgetnek le lopott autókról adatokat)

sõt mostanában már az eredetiségvizsgálatkor állapotfelmérést is végeznek(volt kollegáimtól hallottam). értem ezalatt,h ez kb annyit jelent, közlik veled törve volt-e, vagy sem, hol, mennyire. (amelyik eredetvizsgáló ezt nem tudja megmondani az vagy kókler és nem ért hozzá, vagy nem akarja megmondani.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.01.01 23:30:00
Olvasva, hogy egy E12 1.4 vvt-i benyom 7-8-at ilyenkor városban, nem is panaszkodom, hogy már megint 5,2 volt sok várossal ebben a hidegben. :szemforgat: De most tényleg! Nem szoktam én ehhez! :(
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Palaczk - 2008.01.02 00:49:36
Idézetet írta: "diduka"
Köszi a lökést, mert ha belegondolok 13 LE & 30 Nm( aszthiszem) többlet nem éri meg, és az
eladásnál is jobban kereshetik az 1.4-est. A jó megoldás tényleg az 1.8-as lehetne.
Nem tom miért voltam(vagyok) úgy belegárgyulva az 1.6-osba, lehet ,hogy azért mert még sohasem
volt ilyen autóm??????????????????Ja-ja néztem a használtauto.hu-t és nem túl sok 1.6-os van.  :hmm:  :toy:

Szerintem menj el és próbálj ki egy 1.4-est és egy 1.6-ost is, mert számok alapján nehéz elképzelni. Amúgy magam is azon a véleményen vagyok, hogy városban nem lehet kihasználni az 1.6-os többlet tudását, tehát elég az 1.4-es, dehát hogy kinek mit jelent az "elég", azt nagyon nehéz meghatározni. Ezt csak te döntheted el, tapasztalati alapon. Sztem ne dönts próba nélkül.

Ami a fogyasztást illeti. Nem lehet pontosan megmondani, hogy NÁLAD mennyit fog fogyasztani, teszem azt, az 1.4-es a városban, de azt azért ki lehet jelenteni, hogy 7-nél valszeg nem kevesebbet, és 10-nél valszeg nem többet. Ezek a szélsõ értékek, hogy ezek között végül mi jön ki, azt rengeteg dolog befolyásolja, de elsõsorban és legfõbb mértékben a te lábad.

Dízel. Én nem kockáztatnék a kétliteresekkel, a nagy többségük 90 lovas és ezeknek nem annyival jobb a menetteljesítmény/költség aránya az 1.4 benzineshez képest, hogy évi 15 ezer km mellett megérje bevállalni azt a plusz kockázatot, amivel a vételük jár, lévén szinte mind használtan nyugatról behozott (= majdnem biztosan visszatekert km-számlálós) kocsik. A szintén 90 lovas 1.4-es dízel már más téma lenne, ott már kedvezõbbek a számok az 1.4 benzineshez képest, és nincs akkora kockázat sem mint a 2.0 dízelnél (lévén ezek már többnyire Magyarországon lettek forgalomba helyezve újonnan) de ezt a motort csak a 2004-es facelift óta szerelték a Corollába, és 3 millió fölött indul az áruk.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.01.02 11:00:24
Idézetet írta: "Kgabe"
Olvasva, hogy egy E12 1.4 vvt-i benyom 7-8-at ilyenkor városban, nem is panaszkodom, hogy már megint 5,2 volt sok várossal ebben a hidegben. :szemforgat: De most tényleg! Nem szoktam én ehhez! :(

Na mostmá hagydabba :turelmetlen:
 :wink:  :nagymosoly:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Tamás69 - 2008.01.02 11:13:17
Idézetet írta: "diduka"
Köszi a lökést...
Nekem 1,6-volt, apámnak 1,4 van. Városban semmi különbség - hacsak az nem, hogy az 1,6 nyomatéka alacsonyabb fordulaton megjön, tehát városba 1500-2000 között el lehet váltani, az 1,4-nél meg figyelni kell arra, hogy váltás után se essen 1500 alá a fordulat, mert ott az nagyon vérszegény.

Országúton elõzésnél, autópályán több emberrel megpakolva, viszont nagyon érezhetõ a különbség.
Ez fogyasztásban max 1/2 l, inkább picit kevesebb.

Igen, számszerûen valóban nem nagy a különbség, de az alacsonyabban (3800 a 4250 helyett) levõ nyomatékmax miatt kellemesebben is autózható az 1,6 nem kell annyit pörgetni a haladáshoz.
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.02 14:53:15
Ajjajaj!

Most vagyok nagy sz...ban, döntsek okosan úgy ,hogy meg ne bánjam.Az lesz ahogy Palaczk javasolta
kipróbálom az 1.4 ill az 1.6-ost oszt majd meglátom.Gondolom majd attól is függ,hogy majd ha beérik
a vásárlás milyen motorral tudok majd venni a nekem megfelelõ paraméterekkel.
Nem vagyok nagyigényü:  - legyen s.mentes
                                       -legyen benne kevés km.( lehetõleg "HÖLGYTULAJDONOSTÓL,GARÁZSBAN TARTOTT)
És a bilibe lóg a kezem.... :crazy:  :banging:  :?:  :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.01.02 15:08:31
A hölgy tulaj miért jobb?
Jobb az égetett kuplung?
 :szemez:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: kleingy - 2008.01.02 15:17:08
Idézetet írta: "diduka"
És a bilibe lóg a kezem.... :crazy:  :banging:  :?:  :toy:
Az fix.  :nagymosoly:
Mint a vidéki orvos házaspár csak garázsban 10 évig tartott autója. (tízezerbõl egyrõl, ha igaz)  :szomoru:
Az én verdám törött volt, mindenrõl papírja volt, páromék átvizsgálták. És nem utolsósorban baromi jó áron vettem épp ezért.
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.02 15:43:54
A hölgytulajt poénból írtam, mert ahogy írod lehet, hogy a kuplung kicsit égett+ hideg motorral
5000-6000 rpm nem túl egészséges.
Mikor a mostani Toyotát vettük a km-el jól átb...k.1999-ben vettük 67321 km volt az autóban.Kifizettük
utána megtaláltuk az elsõ tulajt s Õ mondta, hogy 140.000 km-el adta el::::::::::::::::: :evil:
Volt egy kis harc a kereskedõvel, de ebbe most nem mannék bele.
Akkor megfogadtam, hogy ha legközelebb használtautót veszek még a saját szememnek se hiszek.
A kocsi akkor volt 1.645.000 Ft.( most ér kb: 500.000-et)
Szóval ezért aggodalmaskodom, hogy kitõl érdemes használt autót venni :szomoru:
Tudom, hogy nem ide tartozik de a kereskedés az Autó-Újpest Kft( külsõ Váci út)
 :crazy:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.02 19:27:39
Idézetet írta: "Tamás69"

Igen, számszerûen valóban nem nagy a különbség, de az alacsonyabban (3800 a 4250 helyett) levõ nyomatékmax miatt kellemesebben is autózható az 1,6 nem kell annyit pörgetni a haladáshoz.

Városban ebbõl nem sokat érzel, (és ugye a város lesz a fõ vadászterület :nana: )  tankolásnál viszont azaz +1-1,5 liter már jobban "érezhetõ"...
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.02 19:37:08
Idézetet írta: "diduka"
Ajjajaj!

Most vagyok nagy sz...ban, döntsek okosan úgy ,hogy meg ne bánjam.Az lesz ahogy Palaczk javasolta
kipróbálom az 1.4 ill az 1.6-ost oszt majd meglátom.Gondolom majd attól is függ,hogy majd ha beérik
a vásárlás milyen motorral tudok majd venni a nekem megfelelõ paraméterekkel.
Nem vagyok nagyigényü:  - legyen s.mentes
                                       -legyen benne kevés km.( lehetõleg "HÖLGYTULAJDONOSTÓL,GARÁZSBAN TARTOTT)
És a bilibe lóg a kezem.... :crazy:  :banging:  :?:  :toy:

E12-bõl sztem simán találni megkímélt, kevés km-est, feltéve ha nem a legolcsóbb belépõmodelleket célzod meg, ha ilyen elvárásaid vannak, azokat alapból ugord is át...

A két motort pedig tényleg  próbáld ki, majd meglátod hogy egyáltalán nem lesz nagy difi. :kacsint:
Cím: Fogyasztás
Írta: diduka - 2008.01.02 20:06:40
Nem a fapados kivitelre gondoltam hanem vmi magasabb szintre aszem
sol-nak hívják, de javítsatok ki lszi ha rosszul tudom. :tonqe:  :toy:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Tamás69 - 2008.01.02 23:55:40
Idézetet írta: "Peti500"
Városban ebbõl nem sokat érzel, (és ugye a város lesz a fõ vadászterület :nana: )  tankolásnál viszont azaz +1-1,5 liter már jobban "érezhetõ"...
Egy kicsit túlzás az 1-1,5l de kb. 0,5 van köztük. ( fõleg, hogy picit jobban is nyomja az ember, hamár 1,6 )
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.03 10:50:13
Fél liternél sztem biztos több a difi, nyáron 2 ismerõs - akinek 1.6 van - mindketten 8.5-körül jártak városba, (8.3 ill. 8.4 volt nekik az átlagfogyi, az még mondjuk mindig az 1.4es gyári városi fogyasztásának felel meg :nana: ) nekem akkor volt 7-7,5 között a fogyasztás.

Mondjuk nem nagyon lehet így összehasonlítani a fogyasztást, más sofõr s más körülmények...
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Tamás69 - 2008.01.03 12:55:30
Pont ezért mondtam, mert nekem az 1,6 8 körüli átlaggal járt, ugyanott apám 1,4-e általam vezetve 7,5-környékén.

A tisztán városi nkem is 8,5 körül volt, de amikor apám a 9. ker - be járkált naponta, akkor az õ lábával is 8 körül evett az 1,4 ( pedig neki átlag 1 literrel könnyebb lába van :D )
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Kgabe - 2008.01.03 21:51:42
Idézetet írta: "diduka"
Nem a fapados kivitelre gondoltam hanem vmi magasabb szintre aszem
sol-nak hívják, de javítsatok ki lszi ha rosszul tudom. :tonqe:  :toy:

Igen, a sol a legmagasabb felszereltséget jelöli. De azért ne zárd ki az alacsonyabb felszereltségûeket se!
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Palaczk - 2008.01.04 19:43:56
Idézetet írta: "Peti500"
Városban ebbõl nem sokat érzel, (és ugye a város lesz a fõ vadászterület :nana: )  tankolásnál viszont azaz +1-1,5 liter már jobban "érezhetõ"...
Nincs ekkora különbség. Nagyságrendileg fél liter, ha a körülmények (sofõrt is beleértve) azonosak. Mármint városban. Nem utolsó sorban amiatt, mert az 1.6 takarékosabban vezethetõ, ahogy Tamás is írta, korábban lehet fölkapcsolni.
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: BeNZiN - 2008.01.06 03:45:25
Apámnak 1.6 osa van és nyáron többet evett mint a ts-em, 8 literekkel jártam egész nyárom pesten.
Most mondjuk behozom a téli dugóban vergõdéssel...
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: Peti - 2008.01.06 15:24:55
Azzal a 8literrel, hogy finoman fogalmazzak, gondolom nem használtad ki a kocsi tudását... :roll:
Cím: Re: Fogyasztás
Írta: leszilaci - 2008.01.10 15:33:23
Idézetet írta: "tutinet"

Mondta, hogy lehetõleg egy utca lámpa alá parkoljak.
...

ne nagyon hangoztasd :kormom: "elvileg" nem szabadna közterületen vizsgálnia. legalább egy belsõ udvarban illene.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.01.27 20:58:06
Kicsit örömködnék ismételten. :oops:
500 km-t mentem pár nap alatt, ebbõl most 2 nap alatt 250-et fõleg pályán, átlag 100-120 km/h átlagsebességgel (Cserkeszõlõ Termál popóáztatás rulez!  :nagymosoly: ) és verdácska fogyija 6.62! Új rekord!  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.01.28 00:16:06
Nyáron még lejjebb fog az menni :wink:  én egyszer tudtam -nem kevés önmegtartoztatással- klíma nélkül, viszont alufelnikkel 6.7-et kihozni, csak városba :vag2:  soha többet nem fog sikerülni :nagymosoly:  csak jó a tudat hogy képes rá ez a kis ügyes motor :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.02.26 22:25:05
Hadd örömködjek picit. Verdácskám 6.3 literes átlagfogyasztást produkált az elmúlt másfél-két hét alapján.
Boldog vagyok!  :nagymosoly:  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.26 22:29:59
Nekem most megint rosszabbul fogyasztott, én nem tudom mit mutyiznak a Fogarasi Ömv-nél, de ha ott tankolok rendre 20-30 kilométerrel kevesebbet megy el a kocsi :x
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.02.26 22:31:50
Tõlem csak MOL-os benyát kapott Cori az elmúlt 5 hónapban. Szinte mindig ugyanott tankolok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.26 22:34:43
Idézetet írta: "kleingy"
Tõlem csak MOL-os benyát kapott Cori az elmúlt 5 hónapban. Szinte mindig ugyanott tankolok.

Én 2helyen szoktam, a mutyikút lenne a legideálisabb, mer a másik kerülõ, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.02.26 23:26:50
Az enyém ördögien jól fogyaszt :D  (http://img134.imagevenue.com/loc1169/th_64863_K6p032_122_1169lo.jpg) (http://img134.imagevenue.com/img.php?image=64863_K6p032_122_1169lo.jpg)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.02.26 23:29:18
a kérdés) mekkora tankod van?  :rohog:
b kérdés) nem kérdés, D4D-vel nekem is még könnyebb lehetne a lábam  :ordog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.02.26 23:34:26
Idézetet írta: "kleingy"
a kérdés) mekkora tankod van?  :rohog:

Óriási :wink:
Amúgy nem nagy cucc, mert a végén 4,8 körülre jött ki. De most 4,1-et mutat. Éljen a jó idõ! :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.02.26 23:50:12
Most, hogy nézem, volt ez jobb is:

 (http://img138.imagevenue.com/loc1040/th_66181_K0p037_122_1040lo.jpg) (http://img138.imagevenue.com/img.php?image=66181_K0p037_122_1040lo.jpg)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.27 00:12:52
Idézetet írta: "Kgabe"
Most, hogy nézem, volt ez jobb is...

Na hagyd abba :nagymosoly:
 :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.02.27 07:16:42
Idézetet írta: "kleingy"
Tõlem csak MOL-os benyát kapott Cori az elmúlt 5 hónapban. Szinte mindig ugyanott tankolok.

Ezzel óvatosan,csak mert azt lehet hallani az okosoktól hogy a mol-t nemnagyon szabad erõltetni.Jet,ömv,shell...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.02.27 08:48:15
Tudom, de mivel MOL-os benzinkártyám van, kénytelen vagyok ott tankolni. Annyi fizut nem adnak, hogy ezt az összeget letojjam.  :pofa: Aztán látjátok, megy ez a 6.3l/100 km így is.  :nagymosoly:
Ja és a Jet-es benya sok-sok éve majdnem végleg kinyírta exapós kettes Golfját... Úgyhogy én max OMV, ha minden kötél szakad.
Bár a havi 2 tankolás még így is megfekszi a gyomromat. Rühellek kútra járni, nemtom miért.
Cím: Hogy megy?
Írta: nemtamas - 2008.02.27 12:01:25
Vasárnap voltunk Rax -on a Corollával. (Így a tél végén, hóban melegben...)
Útvonal: Sopron - Rax (Preiner Gscheid 1070m) és vissza.
Nincs egész 200 km oda-vissza, van viszont jó kis kanyargós emelkedõ 1070 méterre az út végén.

Két kocsival voltunk, egy új 1.7 -es dízel Asztma kombi volt a másik autó négy személlyel.
A Corollában hárman ültünk. Ameddig lehetett autópályán mentünk, én voltam a követõ autó.
A sebességünk össze vissza változott 110 és 160 km/h között.
Az feltûnt, hogy az Astma jobban gyorsult, de soha nem tudott megszökni.

Visszafele egy lejtõs hosszú egyenesben megfutottuk a végsebességeket. Az Astma padlógázon
210 -et, a Corolla 200 -at mutatott, állandó követési távolság mellett.
Érzésre én még tudtam volna menni, de valószínû ez csak a szélárnyék miatt volt.

Az Astra nemtom mennyit fogyasztott, nekem a végére 5,3 -as átlag jött ki. :szivecske:

Sajnos nem nézegettem a pillanatnyi átlagfogyasztást, és a fordulatszámra sem
emlékszem... El voltam foglalva az úttal. Egyébként a kocsi nem volt különösebben zajos,
persze megjött a hangja a motornak, és szélzaj is volt már rendesen.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2008.02.27 21:05:07
Én az utóbbi idõben csak OMV Carrera-t tankolok
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: SchKar - 2008.02.27 21:44:23
Én ha lehet osztrák shell v-powert! Sokkal csendesebb töle a motor! Ha meg itthon kell akkor omv carrera 100!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.02.28 08:20:20
Idézetet írta: "SchKar"
Én ha lehet osztrák shell v-powert! Sokkal csendesebb töle a motor! Ha meg itthon kell akkor omv carrera 100!

Na jó, ezt Sopronban viszonylag könnyû megoldani!  :kacsint:  :nagymosoly: Mondjuk a (már nem létezõ) határ túloldalán szinte bármelyik kút benyája jobb mint a nálunk mért 95-ös.
(hozzá kell tenni, hogy álítólag, mert vannak, akik ezzel nem értenek egyet maradéktalanul  :kacsint: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.28 10:56:32
Idézetet írta: "whis"

(hozzá kell tenni, hogy álítólag, mert vannak, akik ezzel nem értenek egyet maradéktalanul  :kacsint: )

...és van aki a 95-98 között se vesz észre különbséget :wink:

(mondjuk itt meg azt tenném hozzá, hogy az itthoni 95-98 köszönõviszonyba sincs a valós 95-98oktánnal)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: SchKar - 2008.02.28 16:44:32
Több ismerõsömtõl is hallottam h bement a szervizbe mert furán viselkedett az autó! Rángatózott meg ilyenek! Kiderült h el volt rakódva a benzinszûrõ! Erre azt mondták nekik a szervizben h tankoljanak Ausztriában és nem lesz ilyen probléma!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.02.28 20:35:20
Idézetet írta: "Peti"
Idézetet írta: "whis"

(hozzá kell tenni, hogy álítólag, mert vannak, akik ezzel nem értenek egyet maradéktalanul  :kacsint: )

...és van aki a 95-98 között se vesz észre különbséget :wink:

(mondjuk itt meg azt tenném hozzá, hogy az itthoni 95-98 köszönõviszonyba sincs a valós 95-98oktánnal)

Ez utóbbit cáfolnám. Az SGS-nél elég sokat dolgoztunk az ÁMEI-nek (Ásványolaj Minõsítõ és Ellenõrzõ Intézet), ahol inkognitó vásárlás útján beszerzett mintákat vizsgáltak, az oktán/cetán számmal nem volt gond. A különbségek az adalékokból származnak.
Azt meg már szinte nem is említem, hogy a hazai kúthálozatok nagy része a MOL-tól vásárolja az üzemanyagot. 1-2 cég hoz csak be külön üzemanyagot, szinte csak a prémium üzemanyagokat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.28 23:41:44
:hmm:

Ha Te mondod elhiszem :szemez:

 :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.02.29 08:46:38
én a múltkor éreztem a 95ös és ez esso 99es vagy mi közti különbséget.
mondjuk az autóm gyorslása alapból egy csiga, így már könnyebb volt érezni
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.02.29 17:56:23
Idézetet írta: "kleingy"
Hadd örömködjek picit. Verdácskám 6.3 literes átlagfogyasztást produkált az elmúlt másfél-két hét alapján.
Boldog vagyok!  :nagymosoly:  :szivecske:

NAGYON derék :o ! Egy benzinessel, bakker... Mekkora ebben a városi közlekedés aránya?

Mondjuk én is le tudtam vinni BP-en a 2.0 Ave fogyasztását 8 alá, de az vasárnap volt, no dugó, és no rohanás, nagyon lightos 1900-2000-nél váltás, aztán ötösben 60-65-el gurulászás.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.02.29 18:02:30
Idézetet írta: "Peti"
Idézetet írta: "whis"

(hozzá kell tenni, hogy álítólag, mert vannak, akik ezzel nem értenek egyet maradéktalanul  :kacsint: )

...és van aki a 95-98 között se vesz észre különbséget :wink:

(mondjuk itt meg azt tenném hozzá, hogy az itthoni 95-98 köszönõviszonyba sincs a valós 95-98oktánnal)

Én nemtom, gyerekek. Csak nekem van ekkora szerencsém :szemforgat: ? Soha, semmilyen autóval nem tapasztaltam semmilyen komoly negatívumot vagy eltérést semmiféle benzintõl. Az Ave (az állítólag az üzemanyagra kényes 2.0 D4 Ave) pl. tökéletesen fut az itthoni 95-össel, nem ment jobban és nem evett kevesebbet sem az osztrák, sem a német, sem a francia 95-össel. És ez csak egy példa.

Egyetlen egy esetben véltem felfedezni mégis némi apró különbséget: a Camry mintha többet evett volna, mikor az itteni Klubpetrol kúton itattam. De az eltérés meglehetõsen kicsi volt, szal könnyen lehet, hogy ezt sem a benzin okozta.

Lehet, gyakrabban kéne BP-en tankoljak ahhoz, hogy összeszedjek én is némi negatív tapasztalatot :hmm: ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.02.29 18:04:01
Idézetet írta: "Kgabe"
Most, hogy nézem, volt ez jobb is:

 (http://img138.imagevenue.com/loc1040/th_66181_K0p037_122_1040lo.jpg) (http://img138.imagevenue.com/img.php?image=66181_K0p037_122_1040lo.jpg)

Már akartam kérdezni: hogyhogy a te autódban fekete alapon fehér a kijelzõ? Jóbarátném '05 dec. Corollájában fordítva van, fehér alapon fekete karakterek. Ezt megváltoztatták netán az utolsó kis facelift során?
Cím: Re: Hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.02.29 18:05:49
Idézetet írta: "nemtamas"
Visszafele egy lejtõs hosszú egyenesben megfutottuk a végsebességeket. Az Astma padlógázon
210 -et, a Corolla 200 -at mutatott, állandó követési távolság mellett.
Érzésre én még tudtam volna menni, de valószínû ez csak a szélárnyék miatt volt.

Az igen :o ... Jó erõs lejtõ lehetett. Nekem az M7-esen 180-ra is nehezen sikerült feltornáznom a (HB) Corolla sebességét.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.02.29 22:36:20
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Kgabe"
Most, hogy nézem, volt ez jobb is:

 (http://img138.imagevenue.com/loc1040/th_66181_K0p037_122_1040lo.jpg) (http://img138.imagevenue.com/img.php?image=66181_K0p037_122_1040lo.jpg)

Már akartam kérdezni: hogyhogy a te autódban fekete alapon fehér a kijelzõ? Jóbarátném '05 dec. Corollájában fordítva van, fehér alapon fekete karakterek. Ezt megváltoztatták netán az utolsó kis facelift során?

Sztem az M-MT váltó miatt olyan az õvé.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.29 23:06:49
Idézetet írta: "Palaczk"

NAGYON derék :o ! Egy benzinessel, bakker... Mekkora ebben a városi közlekedés aránya?

Nem akarom Gyöngyit lelombozni :wink:  de ha megnézed az E12-1.4-el is simán ellehet 7,5 körül (csak városba) járni, hasonló körülményekkel az E11 ennél csak kevesebbet fogyaszthat :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.02.29 23:09:28
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "kleingy"
Hadd örömködjek picit. Verdácskám 6.3 literes átlagfogyasztást produkált az elmúlt másfél-két hét alapján.
Boldog vagyok!  :nagymosoly:  :szivecske:

NAGYON derék :o ! Egy benzinessel, bakker... Mekkora ebben a városi közlekedés aránya?

Ez kizárólag Érd-Törökbálint (napi 2x15 km) meg Érd-Örs vezér tér útvonal. Meg persze a kötelezõ Érden belüli kocsikázgatás (szintén csak 2-10 km két autóleállítás közt). Az autópálya naponta 2x3 km, tehát nem számottevõ azt hiszem.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.02.29 23:10:02
Idézetet írta: "Palaczk"

Már akartam kérdezni: hogyhogy a te autódban fekete alapon fehér a kijelzõ? Jóbarátném '05 dec. Corollájában fordítva van, fehér alapon fekete karakterek. Ezt megváltoztatták netán az utolsó kis facelift során?

Nekem meg egy harmadik fajta van, (aszem pont Gabnek mondtam egyszer), nekem is fehér alapon fekete a TRIP, de a mutatók teljesen másak, sokkal dundibbak :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.02.29 23:36:52

Biztos VDO gyártási tûréshatár... :D Ezzel lehet a gond. Amúgy Peti a tied ha jól tudom egy arcpakolás elõtti Sol-os mûszer, nem? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.01 00:24:43
Idézetet írta: "Kgabe"
Amúgy Peti a tied ha jól tudom egy arcpakolás elõtti Sol-os mûszer, nem? :hmm:

Nein, elméletileg egy 1éves szedáné volt mikor 2007nyarán megvettem, aztán persze azt mondanak rá amit akarnak, mondjuk csak 7ezer volt az órában... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.02 01:43:39
A topic címébõl ítélve talán ide illik a ma éjféli eksön.  :pofa:
Gangolok be a hatoson Óbudára, a Campi utáni lehajtónál két "tuning" verda dumál félreállva.
E Kadett meg F Astra. Persze csili-vili, alufelni, szoknya, kisf.szom, minden.  :pofa:
Na néztünk össze ismerõssel, itten bizony gyorsulás lesz. Lett is.
Szépen nyugisan 80-100-zal haladok, jönnek, villognak le. Illedelmes kislányként lementem a külsõbe.
Aztán persze elhúztak. Kadett volt már vagy 300 méterre elõttem, de még mindig hallottuk a hangját.  :rohog:
Kályhacsõ rulez.
A Kövesdánnál lévõ lámpánál pirosat kaptak, simán beértem õket. Néztem, a Kadett jobban ment, beálltam mögé, gondolván, tán gyorsabban indul meg amúgy is hajtják a srácok a gépeket, csak nem tartanak fel.  :nagymosoly:  
Hát sírtam a röhögéstõl, mikor majdnem megtoltam a verdákat hátulról, mert (hadd szálljak már be én is a futamba alapon, úgyis három sáv lett) ugyan szépek voltak, de menni - fõleg rajtolni - egyik sem tudott. Erre mindkettõ beidegesedett rendesen.  :rohog:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.02 16:09:04
Nem biztos. Mert így nem várták, hogy "odalépek". TS verdánál azért várható lenne egy ilyen manõver.  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.02 16:57:26
Idézetet írta: "tutinet"
Naja, kár, hogy nem egy TS volt alattad.

Gyöngyi alatt max G6 lehet...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.02 17:02:31
Az is max álmaimban.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.02 17:17:08
Idézetet írta: "kleingy"
Az is max álmaimban.  :nagymosoly:

Ugyan :wink:
Nincs akkora difi mint egy 1.4 E12 és egy TS között, mármint árban, gyakorlatilag a G6 egy 1.6os E11-es Cori, 6gangos váltóval, meg még egy-két változtatással.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.03 11:13:09
Idézetet írta: "Peti"
Nem akarom Gyöngyit lelombozni :wink:  de ha megnézed az E12-1.4-el is simán ellehet 7,5 körül (csak városba) járni, hasonló körülményekkel az E11 ennél csak kevesebbet fogyaszthat :wink:

Azért 6.3 vagy 7.5, az baromira nem mindegy :nana: ...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.03 11:18:03
Idézetet írta: "kleingy"
A topic címébõl ítélve talán ide illik a ma éjféli eksön.  :pofa:

Hadd tegyem hozzá a fairness kedvéért, hogy lehet hogy ez a két arc nem tudott rajtolni, de mind a Kadettnek (feltételezem, E Kadett volt), mint az Astrának van nem egy olyan motorváltozata, ami legyorsulja a te Corolládat - és nem kell hozzá GSi-nek lennie. Na persze, lassúbb autóval erõsebbet legyõzni pusztán azáltal, hogy te vagy az ügyesebb sofõr, az az igazi nagy elégtétel, ezt én is jól tudom :nagymosoly:
Cím: E12 1.4 vvti fogyasztás
Írta: cZsiga - 2008.03.03 13:09:11
El vagyok keseredve...

Két és fél hónapja kint dolgozom Németországban, és kaptam elõbb egy Peugeout 307SW 1.6D 110LE bérautót, majd egy Nissan Note 1.4i 86LE kocsit közlekedni. Elõbbivel mentem 2500km-t  4 hét alatt, volt benne város, német-, osztrák-, magyar autópálya is. (München-BP oda-vissza). Az átlag fogyasztás 6.4 l/100 km volt. A Nissannal is megjártam egyszer a München-BP távolságot, és naponta tekergek vele 50-100 km-t a dimbes-dombos Bajorországban. Ráadásul a menet jórésze vastagon 0°C fok alatt volt, sõt. Most járok 2300 km-nél.
Az átlag 6.6 l/100 km.

Otthon a 1.5 éves Corollám 8.8 l/100km körül fogyaszt, ha autópálya is kerül a menetbe... 130-140 km/h val szoktam menni pályán. Egyszerûen nem értem. A Note-nak pörgõs motorja van, igaz nem is megy, meg alaktalanabb is a ksztni, és mégis ugyanolyan tempó mellett 2 literrel kevesebb fogyaszt.
Otthon már röhögtek rajtam, hogy nem tudok vezetni csak padlóig taposva a gázpedált. De ez a Nissan-os kaland rácáfol.

A Cori januárban volt 30 000 km-es szervízen Szuperéknél, és minden stimmt. Nyáron van úgy, hogy 8 literbõl elvagyok vegyesen, de télen 8.8.

Nem hiszem, hogy az a +10 LE +2 litert jelent, egyszerûen nem értem...
Cím: Re: E12 1.4 vvti fogyasztás
Írta: Palaczk - 2008.03.03 14:39:07

Nagyon nehéz ezt így megbecsülni messzirõl, és anélkül hogy ott ülnék melletted az autóban amikor vezetsz - de ez tényleg kicsit soknak hangzik :roll: ... De igazából tényleg csak akkor lehetne összehasonlítani, ha ugyanott használnád a két kocsit. Ezzel együtt, az simán lehetséges, hogy mondjuk a Nissan valamivel kevesebbet fogyaszt. Ilyen van, nagyjából azonos teljesítményû-méretû-súlyú kocsik között adott esetben elég jelentõs eltérések lehetnek :|
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.03 14:58:33
Idézetet írta: "Palaczk"
Azért 6.3 vagy 7.5, az baromira nem mindegy :nana: ...
Igen, fõleg hogy - igaz, nagy mínuszokban - volt ez a 6.3 bizony 8.3 is!  :mivan: Nem semmi a 2 liter difi az idõtõl függõen .

Idézetet írta: "Palaczk"
Hadd tegyem hozzá a fairness kedvéért, hogy lehet hogy ez a két arc nem tudott rajtolni, de mind a Kadettnek (feltételezem, E Kadett volt), mint az Astrának van nem egy olyan motorváltozata, ami legyorsulja a te Corolládat - és nem kell hozzá GSi-nek lennie. Na persze, lassúbb autóval erõsebbet legyõzni pusztán azáltal, hogy te vagy az ügyesebb sofõr, az az igazi nagy elégtétel, ezt én is jól tudom :nagymosoly:
Egyértelmû, hogy a srácokkal volt gond és nem az autóm az istencsászár.  :kacsint:  Ettõl függetlenül a büszkeségemnek baromi jót tett.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.03 15:06:24
Idézetet írta: "kleingy"
Idézetet írta: "Palaczk"
Azért 6.3 vagy 7.5, az baromira nem mindegy :nana: ...
Igen, fõleg hogy - igaz, nagy mínuszokban - volt ez a 6.3 bizony 8.3 is!  :mivan: Nem semmi a 2 liter difi az idõtõl függõen .

Igen, számít az idõjárás, bár nem ennyit :otlet: ... Sokkal többet nyom a latban, hogy valszeg idõközben tényleg ráálltál az autó stílusára, igazán megtanultad vezetni. Ez simán beletelhet pár ezer kilométerbe is, de jópár száz minimum kell hozzá.

(Ez az Atlantic Ocean-Waterfall tényleg jó, épp most hallgatom :nagymosoly: ... én is szeretek vezetés közben ilyeneket hallgatni, fõleg pályán. Minap RMB-re zúztam Pesten este 11 után, úgy száguldottam 100-al az Üllõin meg a Vácin, ahogy illik :D )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.03 15:57:34

Igen, igazad van biztosan. A 8.3-at 2-3 hónapos korában sikerült -7 fokos átlagnál produkálnom, ezt a 6.3-at meg +5 fok felett 5 hónaposan.
Ugye milyen jó mjúzik? Imádom. Mostanában a torrentrõl leszedett 90-es évek slágereit (http://www.mininova.org/tor/712938) hallgatom...  :oops:  :nagymosoly:
Cím: Re: E12 1.4 vvti fogyasztás
Írta: whis - 2008.03.03 16:28:56
Idézetet írta: "czsiga"
El vagyok keseredve...

Otthon a 1.5 éves Corollám 8.8 l/100km körül fogyaszt, ha autópálya is kerül a menetbe... 130-140 km/h val szoktam menni pályán. Egyszerûen nem értem.

Ha tényleg csak 130-140-et mész, akkor jó 1 literrel kevesebbnek kéne lennie. Én 140-150-nel szoktam menni és még így is 8 alatt maradt mindig. Ha meg egy kis országút is keveredett az átlagba, akkor inkább a 7-hez volt közelebb a végén.  :roll:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.03 16:38:58
Idézetet írta: "kleingy"
Mostanában a 90-es évek slágereit hallgatom...  :oops:  :nagymosoly:

Ööö, ezek mp3 formák? Nincs véletlenül egy biztonsági másolatod?  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.03 17:03:19
Péntekre kotrok egy szigorúan biztonsági mentést.  :kacsint:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 18:54:49
Idézetet írta: "Palaczk"
Azért 6.3 vagy 7.5, az baromira nem mindegy :nana: ...

Körülbelül 1 liter differencia van a két autó között, az E12 ennyivel kövérebb, a Yaris is 6liter körül fogyaszt városban, mondjuk a motorja valamivel kisebb, de súlyra kb. annyi lehet, ettõl függetlenül persze jó érték...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 19:02:39
Idézetet írta: "kleingy"
Péntekre kotrok egy szigorúan biztonsági mentést.  :kacsint:  :nagymosoly:

Amit whis kollega természetesen 24h-n belül meghallgat majd másolat nélkül letöröl :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.03 19:41:35
Idézetet írta: "Peti"
Körülbelül 1liter differencia van a két autó között, az E12 ennyivel kövérebb, a Yaris is 6liter körül fogyaszt városban, mondjuk a motorja valamivel kisebb, de súlyra kb. annyi lehet, ettõl függetlenül persze jó érték...

A liftback 1.4-es E11-es (békalámpás) kb. 1140 kg, egy facelift elõtti 1.4-es HB E12-es 1200 kg. Ez ugyan ki nem ad 1.2 liter fogyasztáskülönbséget.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.03 21:34:11
Idézetet írta: "kleingy"
Péntekre kotrok egy szigorúan biztonsági mentést.  :kacsint:  :nagymosoly:

 :prayer:  :magasztal:  :boldog:

Idézetet írta: "Peti"
Amit whis kollega természetesen 24h-n belül meghallgat majd másolat nélkül letöröl :mrgreen:

Csakis!  [smilie=sm38.gif]  :mrgreen:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.03 21:36:34
Idézetet írta: "Palaczk"
A liftback 1.4-es E11-es (békalámpás) kb. 1140 kg,

Én egy százassal kevesebbre saccoltam volna  :kormom:  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.03 21:39:41
Egészen konkrétan 1135 kg az önsúlya a kocsimnak hivatalos adatok szerint.  :pofa:
(plusz a sz.rok hátul 50 kg  :nagymosoly:  )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 22:33:08
Idézetet írta: "Palaczk"
A liftback 1.4-es E11-es (békalámpás) kb. 1140 kg, egy facelift elõtti 1.4-es HB E12-es 1200 kg. Ez ugyan ki nem ad 1.2 liter fogyasztáskülönbséget.

A benzines 3/5 ajtós E11-ekre a data 1095-1135-öt ad meg, ugyanez E12-be 1125-1205, (nem mérvadó, de az én forgalmimba is 1125kg van) ettõl függetlenül azt hittem könnyebb az E11... :hmm:

Érdekes, pedig minden fórumon azt olvastam kevesebbet eszik az E11, jó 1literrel :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 22:37:31
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Palaczk"
A liftback 1.4-es E11-es (békalámpás) kb. 1140 kg,
Én egy százassal kevesebbre saccoltam volna  :kormom:  :szemforgat:

Én is, érdekes :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 22:46:37
Idézetet írta: "kleingy"
Egészen konkrétan 1135 kg az önsúlya a kocsimnak hivatalos adatok szerint.  :pofa:
A Te autódra konkértan 1110 kilót írnak...

És ezek szerint 15kilóval nehezebb az enyém, nem tudom elhinni... :hmm:

Amúgy a 5ajtós TS 100% hogy 1205 kiló, annál biztos könnyebb (és nem 5kilóval) a kis 1.4es 3p :hipnozis:  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.03 22:49:26
A forgalmimban 1135 kg az önsúly. Velük beszéld meg...  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.03 22:54:49
Nem mérvadó...

Õk is "csak" egy táblázatból nézik :wink:
Gyakran rosszul...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.04 13:16:37
Idézetet írta: "Peti"
Idézetet írta: "kleingy"
Egészen konkrétan 1135 kg az önsúlya a kocsimnak hivatalos adatok szerint.  :pofa:
A Te autódra konkértan 1110 kilót írnak...És ezek szerint 15kilóval nehezebb az enyém, nem tudom elhinni... :hmm:
Amúgy a 5ajtós TS 100% hogy 1205 kiló, annál biztos könnyebb (és nem 5kilóval) a kis 1.4es 3p :hipnozis:  :hmm:

Én mindkét adatot (Corolla '99 1.4 LB, Corolla '02 1.4 HB) a német Auto Katalogból néztem, tehát ezek az infók a német piacra gyártott kivitelekre vonatkoznak, amikhez képest biztosan van eltérés más piacokon (innen adódnak a fellelhetõ eltérõ adatok a különbözõ forrásokban), de annyi megállapítható belõlük, hogy egy 1.4-es, facelift elõtti LB E11 nagyságrendileg 65 kilóval nehezebb, mint egy korai 1.4-es HB E12.

A 2003-es Auto Katalog szerint (abban szerepel elõször) a Corolla TS saját tömege 1285 kg :nana: ... Mondjuk ez megintcsak német piacra vonatkozó adat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2008.03.04 15:37:57
Idézetet írta: "Palaczk"
de annyi megállapítható belõlük, hogy egy 1.4-es, facelift elõtti LB E11 nagyságrendileg 65 kilóval nehezebb, mint egy korai 1.4-es HB E12.

Ez érdekes, pedig álltalában az újabb modell nehezebb szokott lenni, mint elõdje  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.04 16:21:23
Idézetet írta: "Deep Rush"
Ez érdekes, pedig álltalában az újabb modell nehezebb szokott lenni, mint elõdje  :hmm:

Ma már fordult a trend, lásd pl. Mazdák.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.04 19:21:00
Idézetet írta: "Deep Rush"
Ez érdekes, pedig álltalában az újabb modell nehezebb szokott lenni, mint elõdje  :hmm:

Nehezebb :nagymosoly:
Mondjuk azt én se gondoltam "csak" ennyivel :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.04 23:28:49
Idézetet írta: "Palaczk"
A 2003-es Auto Katalog szerint (abban szerepel elõször) a Corolla TS saját tömege 1285 kg :nana: ... Mondjuk ez megintcsak német piacra vonatkozó adat.

Megkérdeztem Szutitól, Neki 1230 van írva, a háromajtósra pedig 1220, ebbõl kiindulva lehet 1205 a fészlift elõtti 3ajtó...
Csak azért mondom mert láttam régen egy tesztet, ott lemérték és aszem 1206kiló volt a TS... :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.04 23:39:49
Valami készülõdik fogyasztásügyileg. 940 km-nél járok és még nem világít a sárga lámpa. Vagy lehet, hogy csak kiégett? :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.05 00:09:12
Vagy elkezdte termelni a gázolajt :hmm:  

:nyelv:  :nagymosoly:  :wink:
(csak irigykedek ám :nana:  :kacsint: )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.05 01:33:57
Idézetet írta: "Palaczk"
de annyi megállapítható belõlük, hogy egy 1.4-es, facelift elõtti LB E11 nagyságrendileg 65 kilóval nehezebb, mint egy korai 1.4-es HB E12.

Elírtam, én hülye :crazy: ... természetesen az E11 könnyebb nagyságrendileg 65 kilóval.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.05 01:36:12
Idézetet írta: "Peti"
Csak azért mondom mert láttam régen egy tesztet, ott lemérték és aszem 1206kiló volt a TS... :hmm:

Nemtom. A katalógus a gyártótól kapott adatot írja be. A gyártó meg úgy határozza meg az adatot, hogy adott piacra gyártott felszereltségû kocsi, tele tankkal, plusz (asszem) 75 kilóval, ami a sofõrt akarja jelenteni. A gyári adat szerinti "saját tömeg" alatt az utóbbi idõben ezt kell érteni, legalábbis Európában.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.05 10:09:37
Idézetet írta: "Palaczk"
 A gyártó meg úgy határozza meg az adatot, hogy adott piacra gyártott felszereltségû kocsi, tele tankkal, plusz (asszem) 75 kilóval, ami a sofõrt akarja jelenteni. A gyári adat szerinti "saját tömeg" alatt az utóbbi idõben ezt kell érteni, legalábbis Európában.

Régen volt valami olyan megkülönböztetés, hogy saját tömeg, meg menetkész tömeg. Gondolom azóta a kettõt összemosták az egyszerûsítés jegyében.  :szemforgat:
Viszont ha az van, amit írsz (teletank + 75 kg), akkor egy cingár nõi sofõr szinte üres tankkal máris 100kg mínusz  :kacsint:  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.05 10:43:29
Idézetet írta: "Palaczk"
A gyári adat szerinti "saját tömeg" alatt az utóbbi idõben ezt kell érteni, legalábbis Európában.

Aha :hmm:
Így már mindjárt más, amúgy sztem butaság belekalkuláni "egy sofõrt" az autó tömegébe, a saját tömeg (ahogy a neve is utal rá) legyen max. feltöltött folyadékokkal az amúgy üres állapot :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.05 10:58:06
Szerintem a forgalmi elég sokat elárul errõl a dologról. Nomeg az is, ha hirtelen megméri az ember és csodákcsodájára kb 25kg-al kevesebb a tömege. :-D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.03.05 12:01:13
A Versom pontosan annyi (1480 kg), amennyi a forgalmiban van. Megmértem 1 éve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.05 12:57:20
Idézetet írta: "Misi"
A Versom pontosan annyi (1480 kg), amennyi a forgalmiban van. Megmértem 1 éve.

Jól tartja a súlyát!  :nagymosoly:
A méréshez sorbakötöttél 10 szobamérleget?  :kacsint:  :kacag:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.05 14:16:15
Terményfeldolgozó mérleg volt esetemben a szenvedõnek nem nevezhetõ alany. 20db fürdõszobai mérleg is jó. :-D Mivel kliengy (másik fórumról ismerõs) felszólított, hogy fogyasztás meg ilyenek ... meghogy van az fogyasztásmutató sok emberke alatt és vezessem azt is ... :-) Most elég sokat csak városban használtam. 7,5 liter lett. Viszont autópályán sem eszik kevesebbet sokkal. Még a Mátra is takarékosabb. :-D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.03.05 14:48:24
Kisebb rekord nálam: téli gumival, klímával a hétvégi Gyöngyös - Cegléd - Gyöngyös túra, benne kb. 30 km ceglédi városi bóklászással: BC szerint 5,7. Országúton 100-110, városban 50-60, óvatos gyorsításokkal lett ennyi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.05 14:55:57
Idézetet írta: "Wagnerur"
Mivel kliengy (másik fórumról ismerõs) felszólított, hogy fogyasztás meg ilyenek ... meghogy van az fogyasztásmutató sok emberke alatt és vezessem azt is ... :-) Most elég sokat csak városban használtam. 7,5 liter lett. Viszont autópályán sem eszik kevesebbet sokkal. Még a Mátra is takarékosabb. :-D
Felszólítás?  :mivan: Csak egy javaslat volt, ha már egyszer írod az avatar alatt...  :nyelv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.05 14:57:49
Lábra is érzékeny gitármûvész. hmmm :-) Most lehet fura amit írok. Úgy 90 körül 3. és padló esetén normális egy enyhe fekete-szürke füst a kipufogóból? Mérve tökéletes volt a motor zöldkártyánál, rendesen mérve. Haver jött mögöttem motorral és õ szólt. Az olaj nem fogyott 12ekm alatt egy mm-t sem a pálca szerint.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.03.05 17:40:41
Idézetet írta: "whis"
Idézetet írta: "Misi"
A Versom pontosan annyi (1480 kg), amennyi a forgalmiban van. Megmértem 1 éve.

Jól tartja a súlyát!  :nagymosoly:
A méréshez sorbakötöttél 10 szobamérleget?  :kacsint:  :kacag:

Nem, a Sió-Eckes portai mérlegét használtam.
Természetesen hitelesített volt.
 :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.05 20:56:29
Idézetet írta: "Wagnerur"
Lábra is érzékeny gitármûvész. hmmm :-) Most lehet fura amit írok. Úgy 90 körül 3. és padló esetén normális egy enyhe fekete-szürke füst a kipufogóból? Mérve tökéletes volt a motor zöldkártyánál, rendesen mérve. Haver jött mögöttem motorral és õ szólt. Az olaj nem fogyott 12ekm alatt egy mm-t sem a pálca szerint.

Szerintem normális. Intenzív padlógázas gyorsításkor, magas fordulatszámon benzines is produkálhat ilyesmit.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.05 23:05:10
Köszönöm. Ez egy elég intenzív elõzés volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.05 23:14:20
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Wagnerur"
Lábra is érzékeny gitármûvész. hmmm :-) Most lehet fura amit írok. Úgy 90 körül 3. és padló esetén normális egy enyhe fekete-szürke füst a kipufogóból? Mérve tökéletes volt a motor zöldkártyánál, rendesen mérve. Haver jött mögöttem motorral és õ szólt. Az olaj nem fogyott 12ekm alatt egy mm-t sem a pálca szerint.

Szerintem normális. Intenzív padlógázas gyorsításkor, magas fordulatszámon benzines is produkálhat ilyesmit.

Így van.
Teljesen normális, én is megfigyeltem már hogy pl. 2esbe koppanásig kihúzatva, majd elváltva 3-ba ugyanez :arrow:  kijön valami dzsuva, (bentrõl csak este látszik ha a mögöttem lévõ fényszórója megvilágítja)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.06 09:45:35
Idézetet írta: "Kgabe"
Valami készülõdik fogyasztásügyileg. 940 km-nél járok és még nem világít a sárga lámpa. Vagy lehet, hogy csak kiégett? :hmm:

Annyira nem lett végül nagy szám...4,7 :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.06 10:02:06
Muszáj hergelni?  :nagymosoly:  :10:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.06 10:21:13
Hasonló tempó, nyári gumi, jobb idõ, szélcsend  :arrow: 4,1es átlag reálisan. Ezért mondtam, hogy végül nem nagy cucc. Amúgy ehhez a fogyihoz nem tartozik csigatempó. Óra szerint 100 körül szoktam közlekedni odafelé, hazafelé pedig 120 körül.
Eddig amúgy 4 volt a legjobb, de az sem fetûnõen spórolva, csak ésszel.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 11:03:15

Hihetetlen az a motor, és mellé még teljesen elfogadható menetteljesítményeket is nyújt :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.06 11:39:13
Egyszer ki kellene próbálnom a Hiluxal, hogy mennyi a fogyija, ha nem a városi dugó + autópálya a szakasz ahol használom, hanem valami nyugis országuti gurigázás.

-igy szinte pont a dupláját eszi, mint az 1,4-es, pedig nemis 2x erõsebb :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2008.03.06 13:03:32
Idézetet írta: "Peti"
Hihetetlen az a motor, és mellé még teljesen elfogadható menetteljesítményeket is nyújt :szemforgat:
Az e12-ben, tegyük hozzá....
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.03.06 13:15:55
Idézetet írta: "Deep Rush"
Az e12-ben, tegyük hozzá....
és a yaris2-ben? :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.03.06 13:31:29
Idézetet írta: "leszilaci"
és a yaris2-ben? :kacsint:

És az Aurisban?  :torsziv:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 19:24:38
Idézetet írta: "Deep Rush"
Az e12-ben, tegyük hozzá....

Jah...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 19:25:02
Idézetet írta: "leszilaci"
Idézetet írta: "Deep Rush"
Az e12-ben, tegyük hozzá....
és a yaris2-ben? :kacsint:

is. :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 19:28:54
Idézetet írta: "Satriani"

És az Aurisban?  :torsziv:

Nehéz testet cipel, nem a motor hibája, az 1.4vvti is korrekt partner az E12-ben, viszont az Aurisnál gondolom hasonló effekt lehet mint a kisdízelnél :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.06 21:13:57
Na most akkor menjünk bele újra a súlyokba! Mennyit is adnak meg az Aurisra? 1260-1315 Az E12-mnek 1205 kg szerepel a forgalmijában. Ez az 55 kg nem a világ. Teszem azt, ha az Aurisba betesszük kedves Jazzes kolléganõmet, akkor súlyban pont ott vagyunk, mint én a Corollában. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peter - 2008.03.06 22:22:20
A fogyasztásba nem csak a súly, hanem a légellenállás is rendesen beleszól! Ebben márpedig biztosan különböznek a tipusok.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 22:50:25
Idézetet írta: "Kgabe"
Na most akkor menjünk bele újra a súlyokba! Mennyit is adnak meg az Aurisra? 1260-1315 Az E12-mnek 1205 kg szerepel a forgalmijában. Ez az 55 kg nem a világ. Teszem azt, ha az Aurisba betesszük kedves Jazzes kolléganõmet, akkor súlyban pont ott vagyunk, mint én a Corollában. :hmm:

Én már semmibe se vagyok biztos súlyt illetõen, az E11 65kilóval lenne könnyebb az E12-nél, az Auris meg csak 55-tel nehezebb, valami itt nem kóser :hmm:

Eltudjátok képzelni hogy cirka 1mázsa difi van a két generáció (E11-E15) között (és most ne a Mazdából induljunk ki), az Auris  sokkal nagyobb, testesebb -kinek hogy tetszik- de tuti több anyag van benne, több biztonsági/kényelmi kacat stbstb.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.06 22:57:38
Idézetet írta: "Peter"
A fogyasztásba nem csak a súly, hanem a légellenállás is rendesen beleszól! Ebben márpedig biztosan különböznek a tipusok.

Sztem az Auris-1.4d4d kapcsán inkább a gyengébb menetteljesítményekre asszociált Satriani, ha valakit okolni kell, és tényleg nem a súly miatt muzsikál gyengébben, akkor csak a váltó-áttételezésnél szúrhattak el valamit :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.03.07 09:35:04
Idézetet írta: "Peti"

Sztem az Auris-1.4d4d kapcsán inkább a gyengébb menetteljesítményekre asszociált Satriani, ha valakit okolni kell, és tényleg nem a súly miatt muzsikál gyengébben, akkor csak a váltó-áttételezésnél szúrhattak el valamit :hmm:

vagy csak lefojtották(a e12-ben a meghibásodásaiból okulva),h ne lehessen olyan hamar kitaposni a lelkét, mintahogyan azt teszi Kgabe :ordog:  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.07 11:08:08
De 90lóerõs az is, annyit ad meg a gyár, nem lehet lefojtva mondjuk 80lóerõre, mert annak következményei lehetnének, max az lehetne (de ez is abszurd) hogy az E12-ben erõsebb volt mint 90, a VW csinált ilyen régen az 1.9Pdtdi-vel, 110lóerõsnek írták és egy mérés szerint (aszem 3 különbözõ modellben ugyanazt a motort vizsgáltak) rendre 120-125lóerõ között voltak, akkor azt nyilatkozta a gyár hogy igen a gyári szórás... :sunyi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.07 18:18:48
Idézetet írta: "leszilaci"
vagy csak lefojtották(a e12-ben a meghibásodásaiból okulva),h ne lehessen olyan hamar kitaposni a lelkét, mintahogyan azt teszi Kgabe :ordog:  :kacsint:

Ehe-ehe :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Piramisi - 2008.03.07 18:35:43
Idézetet írta: "Peti"
Idézetet írta: "Satriani"
És az Aurisban?  :torsziv:
Nehéz testet cipel, nem a motor hibája, az 1.4vvti is korrekt partner az E12-ben, viszont az Aurisnál gondolom hasonló effekt lehet mint a kisdízelnél :hmm:

Úgy  bizony ! Az 1.4 vvti-s Corollám fürgébb volt az ugyan ilyen motoros Aurisomnál, fogyasztásban viszont az utóbbi a nyerõ.
Üdv.:
Piramisi
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.08 13:10:50
Idézetet írta: "Deep Rush"
Idézetet írta: "Peti"
Hihetetlen az a motor, és mellé még teljesen elfogadható menetteljesítményeket is nyújt :szemforgat:
Az e12-ben, tegyük hozzá....

Az E15-ben is, tegyük hozzá :wink: ... Legalábbis a Corollában. Én azt vezettem, semmi gond nem volt vele, pedig 2000-valahány km-t futott bejáratós autó volt. Megküldtem kicsit a 6-oson a nagy emelkedõkön, gyönyörûen ment. Leheletnyivel volt csak gyengébb, mint az E12 ugyanezzel a motorral (abból ültem át).

Aurisban még nem vezettem, de szándékomban áll. Amúgy, a gyári menetteljesítmények alapján, egész egyszerûen nem hiszem el az ezzel kapcsolatos fanyalgásokat. Valószínûleg ugyanaz az apró visszaesés van csak az E12-höz képest, ami a fent említett Corollánál is érezhetõ volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.08 13:18:34
Idézetet írta: "Peti"
Én már semmibe se vagyok biztos súlyt illetõen, az E11 65kilóval lenne könnyebb az E12-nél, az Auris meg csak 55-tel nehezebb, valami itt nem kóser :hmm:

Az E11 liftback könnyebb 65 kilóval, mint az E12 hatchback, vágod? Megdumáltuk már párszor :wink: ... Az E11 (ugyancsak facelift elõtti) 1.4 hatchback, az már 90 kilóval könnyebb :nana:

Ami pedig az Aurist illeti: 185 kilóval nehezebb egy mai 1.4-es alap HB Auris (a 2008-as német Auto Katalog szerint), mint egy '98-as 1.4-es alap HB Corolla (1110 vs. 1295 kg). Tehát nagyságrendileg 90 kg ugrás az E11 és E12 között, majd újabb 90 kg az E12 és az E15 között. Ez már hihetõbb :kacsint: ?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.08 14:16:11
Ez már az :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.09 12:50:14
Zsíííííír :nagymosoly:  :partyman:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.09 20:15:24
Újabb örömhír az autómról (leszámítva a kilyukadt hûtõmet...).  :szemez:
Hétvégén Corival hosszabb túrára mentünk, uszkve 600-650 km, átlagsebesség 90-120 km/h volt.
A fogyasztás köszöni szépen 5.7 liter!!!  :nagymosoly:  :nagymosoly:  :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.03.09 23:32:44
Idézetet írta: "Peti"
Sztem az Auris-1.4d4d kapcsán inkább a gyengébb menetteljesítményekre asszociált Satriani...

Így van. Az E12-ben is vezettem a kisdízelt, korrektül ment, a fogyasztása miatt ott is hagytam volna érte a sajátomat, de ugyanez a motor az Aurisban iszonyú gyenge volt. Érezhetõen erõtlenebb volt, mint az E12, küszködött a kis motor azzal a nagy testtel. Én nem tudom, hogy hibás példányt fogtam-e ki, mindenesetre amennyire pozitív csalódás volt az E12, annyira megdöbbentett az Auris. Utóbbit el sem fogadtam volna a sajátom helyett (több egyéb okból sem), nemhogy fizessek is érte.

Az enyém meg elkezdett jól fogyasztani: múlt hétvégén 6 alatt evett, a mostani Gyöngyös-Cegléd-Szolnok-Gyöngyös túrát 6,2-vel hozta. Szolnokon még 5,9 volt az átlag, de onnan tartós 120-as sebességgel, elõzéshez hármasba visszakapcsolva jöttem haza, az nem használt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.09 23:46:54
Idézetet írta: "Satriani"
de ugyanez a motor az Aurisban iszonyú gyenge volt. Érezhetõen erõtlenebb volt, mint az E12, küszködött a kis motor azzal a nagy testtel. Én nem tudom, hogy hibás példányt fogtam-e ki, mindenesetre amennyire pozitív csalódás volt az E12, annyira megdöbbentett az Auris.

Ezt én is így éreztem, mikor próbáltam. Persze lehet, hogy megszokva az Aurist másként éreznék... :hmm:
Más: legalább elolvashatta volna rendesen azt a visszajelzõt! (http://totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=itelet&cat_id=75051) :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.03.10 13:55:55
Szegényt még egy belyegyzésre sem méltatták.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.10 19:26:05
A piros felkiáltójel egészen véletlenül nem a behúzott kézifékre figyelmeztet??? :crazy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.10 20:35:09
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "Peti"
Sztem az Auris-1.4d4d kapcsán inkább a gyengébb menetteljesítményekre asszociált Satriani...

Így van. Az E12-ben is vezettem a kisdízelt, korrektül ment, a fogyasztása miatt ott is hagytam volna érte a sajátomat, de ugyanez a motor az Aurisban iszonyú gyenge volt. Érezhetõen erõtlenebb volt, mint az E12, küszködött a kis motor azzal a nagy testtel. Én nem tudom, hogy hibás példányt fogtam-e ki, mindenesetre amennyire pozitív csalódás volt az E12, annyira megdöbbentett az Auris. Utóbbit el sem fogadtam volna a sajátom helyett (több egyéb okból sem), nemhogy fizessek is érte.

Valami érzékcsalódás lehet a dologban, meg valszeg bejáratós is lehetett még az Auris, mert ekkora különbség nem lehet a kettõ között. A megadott menetteljesítmények alapján sem, és a teljesítmény/tömeg arány kismértékû rosszabbodása sem indokolja. OK hogy valamivel gyengébben megy, de nagyságrendnyi különbség elvileg nem lehet. Talán tényleg kifogtál valami rehabos példányt :roll: ... De most már tényleg hamarosan beiktatok én is egy próbautat.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.10 22:57:53
Ez tényleg korrekt. 95-ös átlag? Mennyivel mentél, 110-120 körül?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.11 01:44:06
Sztem pályán nagyon kevés a 100, így azért a forgalom nagy részének téged kell elõzgetnie, meg aztán 100-nál is történhet olyasmi, hogy nem tudsz megállni ;) ... A megfelelõ követési távolság többet számít, dehát te tudod.

Adott útszakaszon az átlagsebesség mindig számottevõen kisebb lesz, mint az utazósebesség. Elvégre az ember gyakran kell lassítson ezért-azért, és ezek lerontják az átlagot. Minél közelebb van a terep a teljesen síkhoz és egyeneshez, és minél kisebb a forgalom, annál jobban megközelítheti az átlagsebesség az utazósebességet, de teljesen elérni sosem fogja. Februárban Németországban pályán az Avensissel meglehetõsen enyhe forgalomban jött ki 123 kmh átlag úgy, hogy az utazósebességet 140-150 között tartottam.

Amennyire tudom, a nyári fõ turistaszezont leszámítva a kamionstop csak vasárnap érvényes.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.11 08:14:08
Idézetet írta: "tutinet"
Elõzni 120 körül elõztem egyébként meg 100-al mentem a legtöbbet. A fedélzeti valamiért 95-ös átlagot számolt.
Ennyivel szoktam menni mindig pályán, ennyinél még meg tudni állni ha kell , bármi is történik.
Szombaton rengeteg kamion volt. Én ugy tudom kamionstop van. Ezt visszavonták volna ?

Az eltérés abból van, hogy a fedcomp pontosan számolj a sebességet, az óra meg csak felfelé, normál kerekekkel kb 6-7 km/órát.
A 95-ös átlag nekem is kevésnek hangzik pályán, bár mindenki annyival menjen, amennyit biztonságosnak érez. Csak ne jöjjön ki elém a belsõbe, ha már a seggében vagyok  :kacsint: A Corollám a 120 körüli tempót nem nagyon kedveli, ott elég kellemetlen a hangja, így mindig 140 körülre áll be.
Kamionstop meg tudomásom szerint csak vasárnap van jelenleg.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.11 09:25:04
Idézetet írta: "whis"
.... Csak ne jöjjön ki elém a belsõbe, ha már a seggében vagyok  :kacsint: A Corollám a 120 körüli tempót nem nagyon kedveli, ott elég kellemetlen a hangja, így mindig 140 körülre áll be.

-Bizony elég sok gubancot okozhat a körülnézés nélkül sávot váltó jármû, hisz autópályán 130 a megengedett sebesség, és a 30km/h különbség nem kicsi.
Nem a Corollád volt zajos, hanem a gumi! - kicsit más mintájú gumival teljesen máshol lett zajos.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.11 17:23:53
Idézetet írta: "tutinet"
Igen, sokan megelõznek de emgem nem zavar én odaérek így is. Õk nem biztos.

Követési távolság: pont õk , akik elõznek jönnek csõstül a belsõ sávba egymás seggébe és száguldanak tova 140-160-al, látom.
Audik, BMW.k VW-k, Octaviák stb.

Ezeken csak mosolygok, egyrészt bármikor odalépek és befogom õket, másrészt a következõ pihenõnél pont melléjük állok be pihizni :)

Vagy ha beérek Pestre már a városban megvannak a torlódás miatt, úgyhogy gyakorlatilag semmit nem nyernek a száguldozással.

Megelõzött egy fehér Celica is pont egy körforgalom elõtt, de mi a francnak ? 200 méterrel odébb egymás mellett tankoltunk.  :banging:
Az ilyenek menjenek el gokart versenyre, lehet nevezni van amatõr bajnoki sorozat egész évben. :vezetes:

Autópályán 130 kmh a megengedett sebesség, és ha az út- és egyéb viszonyok lehetõvé teszik, akkor az ember akkor jár el a leghelyesebben -és leginkább biztonságosan- ha halad is ekkora sebességgel. Ne tartsuk föl egymást, ha nem muszáj :nene:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.12 00:13:01
Sztem felesleges a pályát koptatni 100-zal.  :pofa:  Ennyivel simán mehetsz fõúton is és ott még örülnek is majd, hogy mész normálisan.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.12 01:25:27
Idézetet írta: "tutinet"
Igazad van, egyetértek.

Én nem akarok 130-al menni ennek ellenére sem. Fõleg ha egy nõ és 2 gyerek is van a kocsiban. 100 és 130 között tudtommal jelentõs fékút külömbség van, nem beszélve ha egy esetleges defektnél meg kell tartani az autót. A kamionok feltartanak én meg feltartom azokat akik 150-160-al mennek. De õk akkor is fel lennének tartva ha én 130-al mennék.

Tegyél rendet :banging:

Azt mondta az oktatóm, és nagyon igaza volt, hogy minden jármûvezetõnek képesnek kell lennie arra, hogy a jármûvét az adott útra megengedett legnagyobb sebesség mellett biztonságosan uralni, irányítani tudja; ha ezt nem tudja vagy nem akarja megtenni, inkább ne üljön autóba, mert az indokolatlanul lassú haladással jobb esetben csak akadályozza a többi autóst, rosszabb esetben veszélyhelyzetet teremt. Jármûvezetõi vizsgán kimondottan követelmény a megengedett sebességnél nem lassabban (és persze nem is gyorsabban) haladni, hacsak a körülmények nem indokolnak lassabb haladást - ellenkezõ esetben megbuksz a vizsgán. Persze egy-két kmh mínusz még nyilván belefér - de több nem. Ha veszélyesnek érzed a megengedett sebességgel való haladást, abból azt a következtetést vonja le a vizsgabiztos, hogy mentálisan alkalmatlan vagy a közúti forgalomban való részvételre. És ezt nagyon helyesen teszi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.12 02:00:48
Idézetet írta: "tutinet"
Ezt megmondhatnád a kamionosoknak is. Õk mennyivel is mennek pályán ???

Az M3-as meg tele van hosszú kanyarokkal, gyakoriak a 100-as sebbeséghatárt megengedõ táblák és több helyen föl van fagyva az út és toldozták foldozták. Sokan erre fittyet hánynak és 150-160-al mennek el a 100-as tábla mellett is . Még.

Szerintem senkit se büntettek meg azért mert csak 110-el ment pályán, pdig 130 a határ. Én nem rohanok és kész, aki akar kikerül.

A teherautóknak autópályán 80 kmh a megengedett legnagyobb sebesség.

Kanyarban természetesen adott esetben szükséges csökkenteni a sebességet. Ahol pedig tábla írja elõ, ott kötelezõ csökkenteni. De ahol lehetne menni 130-al, ott 100-al menni veszélyes. Azt mondod, baleset-megelõzési megfontolásból teszel így. Gondoltál már arra, hogy valójában pont ezzel növeled meg az esélyét annak, hogy balesetet idézz elõ?  "Aki akar, kikerül"... Minden egyes elõzési manõver potenciális veszélyhelyzet, ez a baj az "aki akar, kikerül"-lel. Egy személyautó részérõl, pláne egy amúgy modern, korszerû személyautó részérõl senki nem számít arra, hogy 100-al vánszorog az autópályán. Én sem számítanék, és nem is örülök, mikor ilyet látok :| ... De mindegy, nem ragozom tovább. Mindenesetre annyi biztos, hogy ezzel nem teszed biztonságosabbá sem a te magad, sem mások közlekedését.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.12 08:23:14
Elég sok teherautó nem tartja be apályán nekik megengedett 80-at! A nagyobb dögök le vannak korlátozva ~93-ra, de a dobozos teherkocsik nyomják, ami a csövön kifér.
Egyébként nincs valami szabály, hogy az autópályán csak az haladhat, aki minimum X km/h haladásra képes?
A 100-110 ebbe belefér. Csak maradjon ennyivel a szélsõben. Ha meg elõznie kell, akkor azt igen körültekintõen tegye, mert a hátulról 150-nel érkezõ hamarabb utoléri, mint azt gondolná.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.12 09:02:22

Sajnos nincs, az emelkedõkön kialakított kapaszkodósávok kivételével, ahol ki van rakva a belsõ 2 sávra a minimum.
A 100-110 még nem vészes, ha belenéz a tükörbe kikerülés elõtt, a nyagyobb gond azzal van, ha ezt nem teszi, vagy nem jól méri föl a távolságot-sebességet.

Mellesleg 120-140 között közlekedve jóval kevesebben elõznek, ez a tartomány szerintem kevesebb veszélyt tartogat, mint ha minden kamionkikerüléskor azt kell mérlegelni, hogybelémcsattan hátulról, vagy meg tud álni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.12 09:04:53
Ami nagyondurva, ha már a kamion is elõzgeti, no annál veszélyesebb csak az, ha meg is áll a sáv közepén.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.12 12:32:44
Idézetet írta: "Tamás69"
Idézetet írta: "whis"
Egyébként nincs valami szabály, hogy az autópályán csak az haladhat, aki minimum X km/h haladásra képes?

Sajnos nincs, az emelkedõkön kialakított kapaszkodósávok kivételével, ahol ki van rakva a belsõ 2 sávra a minimum.

Pedig voltak emlékfoszlányaim, mintha egyszer régen olvastam volna valami Kreszes anyagban  :szemforgat:  :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.12 12:39:34
No, mégiscsak jól rémlett:
" 37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az elõjelzõ táblától kezdõdõen) csak olyan gépjármûvel, illetõleg gépjármûbõl és pótkocsiból álló jármûszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármû közlekedése tilos. "
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.12 14:06:56
Idézetet írta: "Tamás69"
Mellesleg 120-140 között közlekedve jóval kevesebben elõznek, ez a tartomány szerintem kevesebb veszélyt tartogat, mint ha minden kamionkikerüléskor azt kell mérlegelni, hogybelémcsattan hátulról, vagy meg tud álni.

Na, ez a lényeg. Ha a zöm tempójával haladsz, akkor idézed elõ a legkevesebb, potenciálisan veszélyes helyzetet. Beleolvadsz a forgalomba, nem zavarod meg annak a ritmusát, nem képezel egy lassabb pontot, amit "körbe kell áramlania" a forgalom nagyobb részének. És, ami szintén nagyon fontos: így elõrelátható, kiszámítható a viselkedésed.

Nomeg, valóban, nem jelent neked sem minden egyes kamion megelõzése kalandot, a minimálisan szükségesnél nagyobb veszélyhelyzetet.

OK, hogy elvileg mindenki legálisan jár el, aki egy 60 fölötti tempót tart az autópályán :rolleyes: ... De ettõl még a fentiek megállják a helyüket.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.03.12 14:57:49
hááát...kollegáimmal éppen a múltkor ezt beszélgettük,h a legrosszabb 130-cal menni autópályán. túl sokat kell sávot váltani, elõzni...egyszerûbb beállni 160-180-ra és csak a +200-zal közlekedõk elõl kell lemenni. ja, igen trafi az ne legyen.

egyébként ez amit mondtok egy magyar autópályán állja meg a helyét. mégpegid az M1 ... a stabil mérõhelyek miatt sokkal nyugisabban közlekednek. ergo lassabban.

fõúton, lakott területen kívül közlekedve pedig mindig utolérsz egy olyan konvojt, amit legalább 130-cal kell végig elõznöd, h haladni tudjál. olyankor meg már "elkap a gépszíj" és haladsz a felgyorsult tempóval.

tudom, nem szabályos, de ez a "gyakorlati tapasztalat"
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.12 18:08:54
Idézetet írta: "leszilaci"
hááát...kollegáimmal éppen a múltkor ezt beszélgettük,h a legrosszabb 130-cal menni autópályán. túl sokat kell sávot váltani, elõzni...egyszerûbb beállni 160-180-ra és csak a +200-zal közlekedõk elõl kell lemenni. ja, igen trafi az ne legyen.

egyébként ez amit mondtok egy magyar autópályán állja meg a helyét. mégpegid az M1 ... a stabil mérõhelyek miatt sokkal nyugisabban közlekednek. ergo lassabban.

Úgy, ahogy mondod! Ha túl sok lassabb jármût kell kerülgetni a külsõben és állandóan a visszapillantót kell lesni, akkor egy idõ után megelégelem és olyan tempót veszek fel, amivel nem vagy alig kell kimenni a külsõbe.  :oops:
Viszont ha elég üres a terep, akkor nyugisan tudok haladni a külsõben  :pofa:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.12 18:38:07
A magam részérõl a tömeggel való együtthaladásra voksolok és ezt próbálom is tartani míg bírom vagy míg nem ezt érzem veszélyesnek. Ha az utóbbi esetek valamelyike áll fent, irány a pihenõ, kólakávébalatonszelet. A 100-al kamiont elõzõ autósok meg ... ejjjj! Szerk: van valahol egy vezetésistílus topik. Ez már itt elég off. :-D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.12 20:52:41
A mûtõasztalon is azt fogod hajtogatni, hogy nincs realitása? hmmm
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.12 20:54:27
1) A személyeskedést (úgymint mások felmenõinek szexuális zaklatása) kéretik változatlanul mellõzni és a hangnemet normálisra venni!!

2) Pályán én is a 120-130-at szoktam tartani (haladjunk alapon), meg mégis jobb, ha engem elõznek a 140-160-asok mint amikor nekem kell a 80-100-asokat kerülgetni. Szubjektív vélemény, nem kötekedés. Igaz, én a külsõben közlekedem, így nem zavarom a belsõ sávos sietõsöket.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.12 21:07:35
Álomvilágban élsz. 7végén a 70-nel cammogó Moszkvicstól a kb 240-nel száguldozóig mindenkivel összefutottunk az M1-esen. Szokj hozzá, az anyázás felesleges. Kresz ide vagy büntetés oda, nem számíthatsz senkire az utakon! Amúgy is úgy kell hozzáállni folyton, hogy mindenki hülye csak te vagy normális, ergo mindenki potenciális veszélyforrás az úton, csont kiszámíthatatlan, ki mit fog csinálni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.03.12 21:17:53
Idézetet írta: "tutinet"

Láttam a Camry-dat és ránézésre kicsit lehangoló volt a kocsid a kasztnid miatt. Rengeteg glettelés, ráfestés meglátzzik az idõ vasfoga rajta. Valószínüleg a nem látható helyeken is van rozsdásodás, elfáradás. Ez tény, kár tagadni. Tény az is hogy jól megy de én nem hajtanám azt még 130-al se. Persze ezt én látom így mások biztos mást mondanak, nem tudom. Gondolom sok minden már cseredarabként van benne.

Nem találkoztam még Palaczkkal, nem láttam még a kocsiját élõbe, de egy dologba biztos vagyok, SEMMI olyan alkatrész nincs a kocsijában ami rosszul vagy hibásan mûködne ezáltal magát vagy másokat veszélyeztetne, Palaczk otthon van ebben a témában, nagyon is tudja mit hol merre mikor mennyiért :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.12 21:51:46
Valahol egyetértek azzal, amit tutinet mond, csak azt látom, hogy szélmalomharcot vív. Igaza van abban, hogy a szabályok mindenkire kellene, hogy vonatkozzanak, de sajnos nem kevés ember szabályon/törvényen felülinek képzeli magát. És ezért alkalmanként a kisember szív: összeveszik barátokkal, szívrohamot kap, stb, stb.
Bevallom, a korszerû, másfél éves Corollámmal én is 120 körül járok ha pályán megyek, mert nem akarok jobban sietni. Eddig egyszer mentem vele huzamosabban 140 fölött, mert késésben voltunk egy esküvõrõl, de nem akarnék újra. Azért, mert a kocsi addig csöndes, keveset fogyaszt. Lehet zenét hallagatni, kímélem, stb, stb. Ha kell, akkor viszont odalépek, hogy ne zavarjam a belsõben szabálytalankodókat.
Volt olyan eset, hogy családdal a kocsiban több kamion elõzésébe fogtam, Szegedtõl 30 km-re, kb 130 körül, majd láttam, hogy egy BMW rámrepülni készül, így odaléptem, mert nem akartam besorolni két lassabb közé. A Cori viszonylag gyorsan 160-nál van, de persze intelligens emberünknek ez kevés volt, villogott, seggbe mászott. Épp csak nem lökött le az útról, hogy le merem lassítani 200-ról. (2 sáv, M5) De ezekkel nem is kívánok/kívántam szélmalomharcot vívni. Lehúzódtam, visszalassítottam, nagy levegõ, család csekkol, csurogtunk tovább 120-al. Majd Szegedre érve a Coránál megelõztük....
Palaczk kocsija pedig biztosan jó állapotban van. :wink: Ettõl függetlenül azzal sem mennék 130 fölött pályán sem. Arra inkább egy LS600h való... :szivecske:
Amúgy a topichoz: jelenleg 4,6-on áll a mérõ. 240km-rel tankolás után mozdult el a mutató az F-betû fölül. :D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.03.12 21:52:36
Idézetet írta: "tutinet"
Idézetet írta: "kleingy"
Sztem felesleges a pályát koptatni 100-zal.  :pofa:  Ennyivel simán mehetsz fõúton is és ott még örülnek is majd, hogy mész normálisan.

Ja, jártál már Borsod megyébe 100-al fõúton ?

Ne próbáld ki, ha nem akarsz fútómûvet javítattni.

Kapsz most eleget, nem kell(ene) még 1 lapáttal rátennem, de emellett (itt fent) azért nem tudok elmenni.
Borsod megyébeN és Nógrád megyében is stabil 120-140 km/h utazóval jártam az OFF Suzuki Swiftemmel 5,5 éven keresztül bõ 80e km-t. Nem mondom, vannak gány utak, de nem rosszabbak az átlagnál a megye útjai. Az autómat mindig gondosan szervizeltettem, és a szokásoson kívül soha nem kellett futómûvet állíttatnom, szilentblokkot, gömbcsuklót, vagy egyéb tipikusan kopó futómû-alkatrészt cseréltetnem. Ezen idõszakban soha nem volt vészhelyzet, soha sem kellett nekem vagy másoknak vészfékezni, max. annyi rossz volt benne, hogy nem 1 álmatlan éjszakát okoztam pár nagyvassal arcoskodó illetõnek. Gyorshajásért kaptak el nem egyszer, ez igaz. Fizettem is, de nem nagyon hatott meg, hiába: a vér nem válik vízzé....  :ordog:  Egyébként PÁV-I vizsgám van évek óta + rendszeresen treníroznak vezetéstechnikailag. :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.12 23:08:45
Idézetet írta: "whis"
No, mégiscsak jól rémlett:
" 37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az elõjelzõ táblától kezdõdõen) csak olyan gépjármûvel, illetõleg gépjármûbõl és pótkocsiból álló jármûszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármû közlekedése tilos. "

Egy dolog, hogy mire képes, meg másik, hogy mennyivel megy! arra nincs korlát -sajnos!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.12 23:15:48
Idézetet írta: "tutinet"
Láttam a Camry-dat és ránézésre kicsit lehangoló volt a kocsid a kasztnid miatt. Rengeteg glettelés, ráfestés meglátzzik az idõ vasfoga rajta. Valószínüleg a nem látható helyeken is van rozsdásodás, elfáradás. Ez tény, kár tagadni. Tény az is hogy jól megy de én nem hajtanám azt még 130-al se. Persze ezt én látom így mások biztos mást mondanak, nem tudom. Gondolom sok minden már cseredarabként van benne.

Ejjj, de szépet tudtam volna erre írni :D ! Kösz. Élõben nem mondtad, hogy ennyire gagyinak tartod. Itt egy kép, mennyivel szebb ez, mint egy tiptop 2004-es Corollával 100-al menni autópályán:

(http://www.toyotaclub.hu/images/Palaczk/speeding_2.jpg)

És közben még fotóztam is, mekkora felelõtlen egy barom vagyok, yeeeee-haaa :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.13 00:02:02
Idézetet írta: "tutinet"
Mindenre számítani kell elméletileg és ez nem könnyû. Én se 100-al megyek pályán ha van lehetõség nyomok neki 120-at is, de afõlé nem viszem. Mint írtam a fogyasztásom 5.9 l/100 km-en , aminek örültem a mostani gyárinál nagyobb méretû 195/65 R15 téligumikkal.

130-nál több lett volna.

80-al meg még kevesebb :| ... Nézd, én leírtam minden érvemet ez ügyben, hogy miért tartom veszélyesnek az indokolatlan lassú haladást - nem tudok mit hozzátenni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.13 00:05:29
Éppen azon gondolkodtam,  miért  (http://www.origo.hu/auto/20080109-szigorubb-buntetesek-2008ban.html) merem megengedni magamnak a 140-et autópályán? Ennyi. Hétfõn még a 240-et is kipróbálom, bár nem a balkán nyugati részén. :-D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.13 08:39:46
- Azt a tényt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az órák csalnak, tehát amit látsz a mûszeren, az valójában kevesebb. Corollánál 100 körül olyan 5-6 az eltérés, 140-nél 6-7.
- A másik fontos dolog, hogy pályán, figyelembe véve a 10%-os tûréshatárt 143-ig teljesen jó vagy.
Én a kettõ kombinációját ki is szoktam használni. Még szerencse, hogy az Avéban van tempomat, különben az óra bõven 160 fölött járna, mire észrevenném, hogy mennyivel is megyek.
Amúgy elõztem már le "fotomán" Octaviát az M3-ason óra szerint 145-tel minden gond nélkül.  :nana:

De szerintem ezt a témát zárjuk itt le, folytatás a Vezetési stílusban. Bár ott már párszor kiveséztük a 130-nál ne menjen senki többet témát.
Ide meg jöjjenek a számértékek  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.03.13 08:53:42
Idézetet írta: "Palaczk"

És közben még fotóztam is, mekkora felelõtlen egy barom vagyok, yeeeee-haaa :nagymosoly:

off: de jó hosszú az áttétele :shock:
yarison óra szerint 156km/h-nál ugrik 4500-ra a digitális kijelzõ.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.03.13 08:55:28
Idézetet írta: "leszilaci"
hááát...kollegáimmal éppen a múltkor ezt beszélgettük...

Idézetet írta: "tutinet"

Neked meg csókoltatom a kollégáidat meg téged is. Tartsátok csak nyugodtan a 160-180-at de közben a pénztárcátokat is nyissátok ki és fizessétek a bírságokat is.

De annyi kérésem van, hogy másokat akik vétlenek hagyjatok ki ebbõl.

Szarjatok a KRESZ-re nagy ívben. Gondolm a ti fajtátok volt az is aki eddig mindig kimagyarázta , hogyha gyorshajtáson kapták akkor nem is õ ült a kocsiban, hanem az alteregója , felesége, öccse, anyósa, szeretõje, orvosa, gyógyszerésze stb....

Sokan örülnek ám az ilyeneknek.

 :rohog:
ha még lány lennél...akkor talán elfogadnám, de ne haragudj, így nem. értem ezalatt a csókot :mrgreen:  :puszi:
a "mi fajtánk kimagyarázza" :szemforgat: ... menetlevelet kell vezetni a céges autókban!!! :nana: azt pedig magyarázhatod...
mindenki tisztában van vele,h ki kell(ene) nyitni a pénztárcát, ha készül(ne) egy szép portfólió.

--------------------------------------------------------------------------------

Idézetet írta: "tutinet"
Aki meg siet annak egy jó tanács: idõben kell elindulni !

De ha az ember utánaszámol ennek az egésznek akkor rájön, hogy azok akik 140-160-al mennek egy 100km-es távon 10 perceket nyernek csak a 110-120-asokkal szemben. Ezért megéri 50-100 ezer ft bírság ? Szerintem nem.

Számukra ott vannak a gokartpályák, hungaroring, és sok más versenypálya.

vegyél egy 3órás utat, amit ideális esetben(dugók-forgalom nélkül, éjjel), sebességhatárokat betartva 50-90-130 teszel meg.
ezt az utat a realitásoknál maradva úgy tudod megtenni,h állsz dugóban és hajtasz ahogy tudsz, akkor 2,5...ha nem hajtasz 3óra feletti, kb 3óra 20 perc.
máris nyertél cikra 1óra vagy 1óra20percet. (ha a 3 órás útat még aznap visszafelé is meg akarod tenni)

igen, igazad van , nem éri meg az 50-100.000ft-t, csak rossz érzés, amikor du.5óra helyett hazaérsz majdnem fél7re. pedig reggel7kor már úton vagy, mindezt rendszeresen.

gokartpályára, meg ringre nem megyek, m nincsen se olyan autóm, se idõm, se affinitásom, se pénzem, h sumakker legyek...örülök, ha nem kell végre kocsiba ülnöm :nana:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sghu77 - 2008.03.13 09:16:28
Idézetet írta: "leszilaci"
vegyél egy 3órás utat, amit ideális esetben(dugók-forgalom nélkül, éjjel), sebességhatárokat betartva 50-90-130 teszel meg.
ezt az utat a realitásoknál maradva úgy tudod megtenni,h állsz dugóban és hajtasz ahogy tudsz, akkor 2,5...ha nem hajtasz 3óra feletti, kb 3óra 20 perc.
máris nyertél cikra 1óra vagy 1óra20percet. (ha a 3 órás útat még aznap visszafelé is meg akarod tenni)

igen, igazad van , nem éri meg az 50-100.000ft-t, csak rossz érzés, amikor du.5óra helyett hazaérsz majdnem fél7re. pedig reggel7kor már úton vagy, mindezt rendszeresen.

Nem kétlem a valóságtartalmát annak amit írsz, de érdekes, hogy nekem ezzel ellentétes tapasztalataim vannak. Pl. Gyõr-Grác végig országúton, ha a szabályokat megszegve megyek 120-szal lakott területen kívül és 70 körül belül (nyilván csak ahol egyáltalán lehet), akkor az út szûk 3h. Ha a szabályokat nagyjából betartva (óra szerint 90-100 illetve 50-60), akkor meg 3h15p. Na most ennyiért nem éri meg sietni, 5x többet elõzni, stb. Persze nekem és szvsz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.13 10:07:06
leszilaci! a duplázást töröltem, remélem valóban nem írtál mást 3 másodperccel késõbb  
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.13 11:53:36
Még egyszer a sietéshez, de már nagyon OFF vagyunk...
Ha mondjuk 15 percen múlik, hogy az ember még otthon ébren találja a gyereket, vagy már alszik és így aznap sem találkoztál vele, akkor bizony számít...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: adam74 - 2008.03.13 14:25:03
Nem a vezetéstechnikai vitához kapcsolódik, de elég érdekes jelenséget tapasztalok mostanság reggel amikor elindulok és még hideg a motor. Ahogy gyorsítok - fõként 2-esben érezhetõ a dolog - olyan 2500-2700-as fordulatszám környékén mintha kicsit "leragadna" a kocsi, csökken egy picit a gyorsulása. Kicsit pontosabban leírva a jelenség a következõ: ahogy gyorsítok, ügyelve arra, hogy ne mozgassam a lábam a gázpedálon szépen egyenletesen növekszik a fordulat, egyenletesen gyorsul a kocsi. Amint elér egy 2500 körüli értéket a fordulat, érezhetõen egy picit csökken a gyorsulás, de ahogy egy picit tovább növekszik a fordulat (eléri kb. a 2600-2700-at) újból az eredeti mértékben gyorsul a kocsi. Hogy félreértés ne essék, nem hagy ki a motor, csak kicsit olyan érzés, mintha egy kicsit "leragadna". Ha a motor meleg, akkor nem veszek észre semmi hasonlót. A jelenséget kb. azóta érzem, mióta elvittem 15000-es szervízre a kocsit. Az emberi tényezõt már lassan kizárnám a dologból, mert szinte minden reggel szoktam "próbálgatni", ha a forgalmi helyzet megengedi.
Tapasztalt közületek valaki valami hasonlót?

Üdv.:adam74
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.13 17:56:34

Csak hidegen csinálja és a szerviz óta? Fura, én még nem vettem észre.
Szerintem a vezérlés lehet, ezen a ponton avatkozhat be a VVTi és esetleg ezen a fordulaton csökkenti computer a keverék dúsítását. De ez csak tipp. Majd hátha valaki okosabb megfejti.  :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.03.13 21:04:44
Idézetet írta: "tutinet"
Az utak minõsége a falukban és azok között kritikán aluli, átmenve Heves megyébe sokat javul a helyzet. A megyehatár azért látszik jól, mert onnattól más minõségû az aszfalt.

Az elmúlt hétvégén 30-al mentem, mert nem gyõztem kerülgetni a kátyúkat a faluban. De ha akarod odaviszlek és végigjártatlak az ottani utakon, meglátjuk hova mész elsõnek azután.

Elõször általánosítasz a borsodi fõútvonalakat illetõen, a következõ hozzászólásodban elõhozod a falvak úthálózatát, végül oda akarsz vinni valahova... Érdekesen vitatkozol. :crazy:
Tény hogy rendkívül rossz minõségûek az utak Mo-n, de nem kellene eltúlozni (egybõl futómûvest emlegetni), és nem csak Borsod megya utjait kritizálni. Mentél a tél folyamán a 2/A-n, pontosabban az M2-n
 :szemez: ? Az ugye Pest megye...  Néhány hete javítgatták nagyjából ki, de addig borzalmas volt. Igaz, némi vezetõi készséggel abszolválható volt a szakasz kátyúfogás nélkül is... Na, mindegy. Részemrõl lezárva a téma.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.03.14 05:58:54
Idézetet írta: "tutinet"
Hát mer nem akarod elhinni, mit mondok. Gyere le nézz szét ha nekem hiszel.

Nem megyek!  :viszlat:  Hidd el: vágom a terepet! Mivel nem ez a bloggolás helye és ideje, elég legyen annyi: az utóbbi 15 évben "belaktam" és bejártam az észak-magyarországi régiót - 4 év B-A-Z megyében, 4 Hevesben és 7 Nógrádban. A rokonságom borsodi, így elég sokat járok a 23., 25., 26. sz. fõútvonalakon.    :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.14 18:27:39
Örülnék, ha leszoknál a személyeskedésrõl!
Az ilyesmi változatlanul PÜ tárgyát képezi!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.14 18:37:52
Idézetet írta: "tutinet"
Neked minden jó úgy ahogy van igaz ? Lehet, hogy az ilyen fajtájúak miatt, mint te nem csinálnak semmit az utakkal.

Én is megkérnélek, hogy állj le ezzel a "te fajtád" stílussal :!: Nem elõször használod ezt a meglehetõsen pejoratív és sértõ megfogalmazást, más fórumozókra alkalmazva.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.03.18 19:05:24
Idézetet írta: "tutinet"
Idézetet írta: "hazard"
Idézetet írta: "tutinet"
Hát mer nem akarod elhinni, mit mondok. Gyere le nézz szét ha nekem hiszel.

Nem megyek!  :viszlat:  Hidd el: vágom a terepet! Mivel nem ez a bloggolás helye és ideje, elég legyen annyi: az utóbbi 15 évben "belaktam" és bejártam az észak-magyarországi régiót - 4 év B-A-Z megyében, 4 Hevesben és 7 Nógrádban. A rokonságom borsodi, így elég sokat járok a 23., 25., 26. sz. fõútvonalakon.    :kacsint:

Akkor meg mirõl beszélsz  ?

Nem a fõútvonlakról beszéltem , hanem a mellékutakról, faluk közötti összekötõ és falukon belüli fõutakról.

Neked minden jó úgy ahogy van igaz ?

Erre inkább nem is írok semmit. Felesleges. (A kiszerkesztetthez pedig külön grat.!) Rólad mindent elárult már a stílusod, na és - nem mellékesen - az, hogy 100-zal közlekedsz autópályán... Pont.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.18 20:58:27
Idézetet írta: "hazard"
Erre inkább nem is írok semmit. Felesleges. (A kiszerkesztetthez pedig külön grat.!) Rólad mindent elárult már a stílusod, na és - nem mellékesen - az, hogy 100-zal közlekedsz autópályán... Pont.

Hagyjátok már abba :!:  :!:  :!:

tutinet képes volt erõt venni magán (OK, némi unszolásra :wink: ...), és kiszerkeszteni a hsz-ából a téged sértõ részt. Akkor meg minek folytatod?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.03.18 21:32:47
Mer' ilyen vagyok. Hiába, az a fránya igazságérzet....   :ordog:  Letettem a "Pont."-ot, részemrõl lezártam a dolgot. :partyman:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.19 00:22:47
ON
Mai tankolás: 41,3l 900km-re. A számolást rátok bízom :D
Forgatókönyv: oda viszonylag lájtosan (100 körül) haza 110-120, némi várossal füszerezve.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.19 09:20:50
Én kérek elnézést!  :shock:
Nekem 5.8 lett, igaz az 2 literes és Ave  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.19 09:29:49
Olvastam a tiédet, és minden elismerésem. Több várossal, bejáratósan. Grat! No igen, a hatos váltó :szemforgat:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.03.19 12:08:13
Azt azért hozzá kell tenni, hogy a hatos csak 100-110 felett használható, különben nincs fordulatszám  :nana:
A héten a Corollát járatom, érdekes, hogy mennyivel másabb fordulatszámok tartoznak egyes váltóállásokhoz és sebességekhez! A legérdekesebb, hogy míg a Corolla 60 körül negyedikbõl ötödikbe váltva is csak ~200-zal kevesebbet forog, addig az Avét nem is lehet ekkora sebességnél ötösbe tenni, mert tiltakozik (60-nál 1500-at forog négyesben)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.03.19 23:44:08
Pont nekem való ez az Ave áttételezés. Sõt, továbbmegyek. A Corim is elbírna egy hatos váltót, ha nem is ennyire, de hasonlóan hosszú hatodikkal. Erõsen gondolkodom, hogyan tudnék magamnak megfõzni egy ilyen, vagy használt 2.2es 150 lovas Avét... :szivecske:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nowika - 2008.03.21 10:15:42
Sziasztok!

Nemrégóta vagyok szerencsés :) tulajdonosa egy 1.6-s E12-s Corolla-nak (2002.12havi) és csak lenne néhány kérdésem.
Akinek ilyen van kb. mennyi a normális átlagos fogyasztás??
Illetve mennyi a vége egy ilyen motorral szerelt Corollanak?? Én eddig kb 2x probaltam ki és kb 185-190 volt a vége..  Ez normális?? mert nekem kicsit kevésnek tûnik de persze lehet hogy rosszul gondolom..

Elõre is köszi

n.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.21 11:08:20
3,5 évig, 115e km-en keresztül tapostam egyet, autópálya ~140-nél 8l; 110 nél 6,2-6,5l város (Budapest~ 8-9l)
Én mondjuk eléggé taposom (Apám Swifjével is meg tudtam etetni 13l-t, amikor õ 7l alatt járt vele)

megfelelõ minõségû motorolajjal (0W-30) fõleg nyáron le lehetett vinni egy 0,5l-el a fogyasztást.

-Sebességre 205 volt a vége óra szerint ( ez kb 198) -120-180 között mindenhol 7 km/h-val mutatott többet az óra, mint a valós tempó.
-A gyári adat 190. ( zárt pályán, ideális esetben)
-Ha nagyon lustították a gépet, akkor kell egy 4-5e km, mire magára talál; kipucolódik a rendszer...

-Ha ebben a nem túl meleg idõben ment 190-el, akkor eléggé rendben van a motor, nyári gumival - az is 2,5-re fújva 20-25°C külsõ hõmérsékletnél szélcsendben akkor is elég lassan kúszik följebb a mutató a 190-es értéknél.
(de ha megnézed, Kb 1,5* akkora a levegõvel szembeni felett, mint egy 10 évvel korábbi modellnek, és az 1200 kiló is kér némi teljesítményt.)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nowika - 2008.03.21 11:22:52
Hát kb 2 hete próbálgattam..  Olyan nagyon meleg nem volt akkor sem..  :D

A fogyasztásom akkor kb. rendben van.. nekem is 8-9 körül van városban...
Bár pályán kicsit talán több mint amit irtál.

Azt meg hogy a fedélzeti mit ir ki nemtudom mennyire lehet elhinni..   :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.03.21 13:33:13
Esetleg nézz szét a www.spritmonitor.de oldalon a te verdádnak megfelelõ kocsik között, hogy ki hogy jár vele.  :pofa:
Nagyon tanulságos tud lenni.  :szemez:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.21 22:44:18
Idézetet írta: "Nowika"
Hát kb 2 hete próbálgattam..  Olyan nagyon meleg nem volt akkor sem..  :D

A fogyasztásom akkor kb. rendben van.. nekem is 8-9 körül van városban...
Bár pályán kicsit talán több mint amit irtál.

Azt meg hogy a fedélzeti mit ir ki nemtudom mennyire lehet elhinni..   :kacsint:

Az autópályás fogyasztást egy nem túl nagy szembe, vagy hátszél akár 0,5l-el is megváltoztathatja, kb 120-tól elég durván ugrik a fogyasztás.

A fedcomp nekem teljesen pontos volt.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.21 22:52:20
Idézetet írta: "Nowika"
Sziasztok!

Nemrégóta vagyok szerencsés :) tulajdonosa egy 1.6-s E12-s Corolla-nak (2002.12havi) és csak lenne néhány kérdésem.
Akinek ilyen van kb. mennyi a normális átlagos fogyasztás??
Illetve mennyi a vége egy ilyen motorral szerelt Corollanak?? Én eddig kb 2x probaltam ki és kb 185-190 volt a vége..  Ez normális?? mert nekem kicsit kevésnek tûnik de persze lehet hogy rosszul gondolom..

Normális. Ahogy Tamás is írja, a kocsi hivatalos végsebessége 190, ami annyit jelent, hogy óra szerint meg kell fussa a 200-at, de az utolsó néhány kmh-t már csak igen nehezen gyûjti össze, nomeg tényleg befolyásoló tényezõ lehet az idõjárás és a gumi is. Ha mentél óra szerint 190-el, szerintem totál nyugodt lehetsz.

A városi 8-9 is rendben van.

A fedcompnak nyugodtan hihetsz.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.21 23:06:20
Idézetet írta: "Tamás69"
3,5 évig, 115e km-en keresztül tapostam egyet, autópálya ~140-nél 8l; 110 nél 6,2-6,5l

Sokat nyomhat a latban a rövid váltó, mert ennél a 2.0 Avensis sem fogyaszt többet.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.03.21 23:26:57
Idézetet írta: "Palaczk"
Idézetet írta: "Tamás69"
3,5 évig, 115e km-en keresztül tapostam egyet, autópálya ~140-nél 8l; 110 nél 6,2-6,5l

Sokat nyomhat a latban a rövid váltó, mert ennél a 2.0 Avensis sem fogyaszt többet.

Bizony, 140-nél 4200-at pörög! -elõtte a 2,0 Vectra is ennyit evett, az 3600-3800 között forgott 140-nél. -viszont a 100kg, és 26 lóerõ elõnyével a rugalmassága 5.-ben 100-140 között alig volt jobb! - sõt a gyorsulása 0-100 papíron annak 9,5 volt, a corinak megy 10,2 -pedig annak 105 körül kellett a 3.-at tolni!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.21 23:48:13
Idézetet írta: "Tamás69"
Bizony, 140-nél 4200-at pörög! -elõtte a 2,0 Vectra is ennyit evett, az 3600-3800 között forgott 140-nél. -viszont a 100kg, és 26 lóerõ elõnyével a rugalmassága 5.-ben 100-140 között alig volt jobb! - sõt a gyorsulása 0-100 papíron annak 9,5 volt, a corinak megy 10,2 -pedig annak 105 körül kellett a 3.-at tolni!

Na ja. Kisméretû szívó motornál vagy kis fogyasztás, vagy jó rugalmasság. A kettõ együtt nem igazán megy. Persze minél nagyobb a motor, annál könnyebb e két dolgot tetõ alá hozni, nyilván.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.03.28 20:34:46
Mostanában kezd helyreállni a fogyi a melegebb idõ miatt. Most már kezdek ráérezni, hogy mennyire lehet leengedni a fordulatot 1-1 fokozatban, szóval lassan elérem sztem a minimális fogyit, amit ilyen körülmények között az én lábammal lehet.
Multkor megjárattam 3x autópályán M5-ön eltekertem 160-ig óra szerint 1 rövid idõre, határozottan jót tett neki, azóta jobban megy. Sok a városi dugó szegénynek  :szomoru:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.28 22:07:48
Épp akartam mondani, hogy azért arra ügyelj, hogy a folyamatos nagyon alacsony fordulaton használat egy idõ után öngól, mert elkoszolódik a motor és elkezd többet kajálni :nana: ! De ezek szerint ezzel nem lesz gond :) ... valóban meg kell kergetni néha (számomra pl. a balatoni utak töltik be ezt a szerepet, legutóbb is sikerült 82 perc alatt lenyomni a 120 km-t, pedig majdnem végig esett az esõ).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.03.29 12:16:28
Havonta 1x tuti megkergetem kicsit, ha beáll a város, és az M0 M5 kombinációt alkalmazom. Amúgy annyira sokat nincs nagyon alacsony fordulaton, mert a városban vagy 20-al megy az ember, vagy 70-80-al, 50-es szakaszon nem is megyek sokat, de ott se lehet 50-el menni, mert lenyomnak  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Vikike - 2008.03.29 12:38:59
Nade srácok nem feltétlenül kell 160-nal menni,erre találtá ki a váltót! 2.vagy 3.-ba is ki lehet "takarítani" a mocit...sztem... :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: SchKar - 2008.03.29 13:00:20
De az úgy nem poén! :nagymosoly:  :nagymosoly:  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Vikike - 2008.03.29 13:12:37
Jah,pláne,ha gipszágyba végzi("jobb"esetbe),meg volt 1 autója!
Kösz szépen tényleg jó poén!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.03.29 14:45:38
Akkor inkább nem is linkelem a GPS-rõl készített képet ... 197km/h :-DPedig az is látszik rajta, hogy mindez valahol München környékén volt. ;-)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Xtrem - 2008.03.29 16:05:01
Azért ennek is vannak lépcsõfokozatai. Mert nem õrült módra kell száguldozni, levillogva a lassabban (szabályosan) menõket. Az ilyen valóban az állat és felelõtlen kategóriába tartozik.

De ha egy kihalt autópálya szakaszon az ember lepadlózza az autót max 1-2 percre, az azért még nem nevezhetõ halálozási arányt Kísértõ/növelõ statisztikának.  :hmm:  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Vikike - 2008.03.29 16:58:46
Persze oké,de szerintem ez az autó akkor se erre való! (197km/h) [smilie=icon_kutya.gif]
Arra ottvannak a 6gangos 3-4-5-6ezer köbcentis csoda verdák...sztem...! :vezetes:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: SchKar - 2008.03.29 19:59:43
Bocsi ha félreérthetõ voltam! Nem a városban meg a sima fõúton kell csinálni! Én is inkább erre a verzióra gondoltam!
Idézetet írta: "Xtrem"

De ha egy kihalt autópálya szakaszon az ember lepadlózza az autót max 1-2 percre, az azért még nem nevezhetõ halálozási arányt Kísértõ/növelõ statisztikának.  :hmm:  :kacsint:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.03.30 10:30:33
Idézetet írta: "Vikike"
Nade srácok nem feltétlenül kell 160-nal menni,erre találtá ki a váltót! 2.vagy 3.-ba is ki lehet "takarítani" a mocit...sztem... :vezetes:

Kettesben-hármasban menni egy-másfél órákat azért nem akkora élvezet, ugye ;) ...

De mondjuk az stimmel, hogy nem is kell 160 a "kiégetéshez". Pályán 130-140 is bõven elég hozzá.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2008.04.07 12:59:51
Hétvégén Egerben voltam, 5 személy+csomagok, odafelé 6.1 visszafelé 6.3-at dobott a BC.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.04.07 15:06:39
Idézetet írta: "TZoli"
Hétvégén Egerben voltam, 5 személy+csomagok, odafelé 6.1 visszafelé 6.3-at dobott a BC.

Milyen tempóval?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2008.04.07 20:34:24
Lakott területen 50-60 azon kívül 100 körül.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.04.07 21:23:36
Idézetet írta: "TZoli"
Lakott területen 50-60 azon kívül 100 körül.

Így már képbe kerül a dolog - úgy értem, ehhez viszonyítva az értékek amit írsz, normálisnak nevezhetõk (tehát nem meglepõen kevés és persze nem is meglepõen sok).

Érdekes egyébként, hogy egy elég tág spektrumon belül mennyire ugyanannyit fogyasztanak a legalábbis tessék-lássék egy méret- és teljesítmény-kategóriába tartozó autók.

Itt van ez a te 1.4-es, nagyon fiatal Corollád, amely a fent leírt tempó mellett bõ 6 litert evett. És ami tanulságos: hogy ilyen körülmények között nagyjából ugyanennyit eszik a kétliteres, 83-as Camrym (1.1 tonna); ugyanennyit az 1.6-os, 96-os Carina (1.2 tonna); és ugyanennyit a kétliteres, 04-es Avensis is (1.45 tonna).
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.04.26 15:00:01
No, most 2000 km után következetesen le merem írni a fogyasztást. 2004-es 1.6-os Sedan Corolla-ról van szó.

Vegyes: 9.0
Pálya vagy lak. területen kívül: 8.3 - 8.8
Városban (dugóval, klímával): 9,5

Hozzá teszem nem tötyögõsen vezetek, de nem is padózom neki lámpától lámpáig. Csak amenyirre a forgalom engedi.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.04.26 23:44:06
Sok, 8 körül kell eszegetnie autópálya 140-150 és budapest használtam 1,6 kombit 110e km-en keresztül, 7,6-8,8 között volta fogyi 1-2 extrém esetet kivéve. ( jllemzõen nem vezetek lassan)

Próbálj meg viszonylag alacsony (kb 2000) fordulaton váltani, ( 1400-1500 alá  ne menjen váltás után se) ha nem kell épp versenyezni a lámpánál, sokat segít a városi fogyiban ( ha meg menni kell, akkr 6400-nál, épp tiltás elõtt kell váltani). A Dugóban araszolásnál 3. fokozatig el lehet kapcsolgatni alapjáraton, kis gyakorlással gázadás nélkül.

-persze normális motorolaj sokat dob a dolgon, amikor a gyári töltést cserélték 5w40-re akkor is csökkent egy picit az  átlag, de amikor  a következõre Castrol 0w40-et kapott kb. fél litert ment lejjebb a fogyasztás!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.04.27 19:13:42
Eger-Bükfürdõ-Eger (kis kitérõvel) 822km. Átlag 8,4l. A legtöbb helyen nem kíméltem a jobb oldali pedált. Ami viszont a pozitív rekordom: Eger-Szolnok-Eger 290km, szintén kicsi kitérõvel, 4,7l. Szinte végig egy kamion mögött mentem, mivel azt kísértem. Ott viszont csak 3,6l körül evett. :-D
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.04.28 20:32:16
Most fogyasztott egy durvát a geppa: egy oda-vissza 160 km-es távon 8,8 liter. Igaz, lakott területen kívül 120 alatt nem mentem, a vége pedig úgy 170 körül volt.  Na, ezért most biztos kapok... :smackbottom:
Legalább tudom, hogy 2 személlyel, csomagok nélkül nem tudom vele megetetni a 9 litert. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.04.29 07:54:28
Idézetet írta: "hazard"
Legalább tudom, hogy 2 személlyel, csomagok nélkül nem tudom vele megetetni a 9 litert. :nagymosoly:

Dehogynem. Elég lenne autópályán meghajtani a gépet. Vagy beállni egy tetszõleges péntek délután az Árpád hídhoz, nullázni a számlálót, és elmenni a Fradi pályáig. ;)

------

Utolsó tank: 7,7, jól meghajtva (kb. 150 km város, kb. 450 km sztráda, amibõl 50 km nyugis 130, a többi kb. 150-160). Fed.comp. 8,7-et mutatott. Kezdek hajlani a gyári fej kihajítására, csak az egységes dizájnhoz való ragaszkodásom óvja meg ettõl.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.04.29 17:45:22
Ááá nagyon jól megy a gép. Most volt rá alkalmam meghajtani pályán és tele csomagokkal vitte a 200-at (mutató szerint) és még ha lett volna hely szerintem ment is volna még feljebb.  I love :toy:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.04.29 18:28:39
Idézetet írta: "Satriani"
Idézetet írta: "hazard"
Legalább tudom, hogy 2 személlyel, csomagok nélkül nem tudom vele megetetni a 9 litert. :nagymosoly:

Dehogynem. Elég lenne autópályán meghajtani a gépet. Vagy beállni egy tetszõleges péntek délután az Árpád hídhoz, nullázni a számlálót, és elmenni a Fradi pályáig. ;)

OK, pontosítok: "Legalább tudom, hogy 2 személlyel, csomagok nélkül nem tudom vele megetetni a 9 litert." Országúton (szabálytalanul) autózva.
5200 Km van benne jelenleg, 3200-nál volt olajcsere (Mobil 05-W40), azóta (és term. a km-futás elõrehaladtával) egyre jobban megy az autó. :tapsi:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2008.04.29 19:12:37
Idézetet írta: "hazard"
Most fogyasztott egy durvát a geppa: egy oda-vissza 160 km-es távon 8,8 liter. Igaz, lakott területen kívül 120 alatt nem mentem, a vége pedig úgy 170 körül volt.  Na, ezért most biztos kapok... :smackbottom:
Legalább tudom, hogy 2 személlyel, csomagok nélkül nem tudom vele megetetni a 9 litert. :nagymosoly:

650 km átlaga 3/4-ed rész országút (3 fõ), 1/4-ed rész Bp csúcsforgalom + klíma most 6,5 liter eddig nekem. Mondjuk tudna ennél kevesebbet is, de nem mentem túl lassan lakott területen kívül. Általában a teljes tankot Budapesten fogyasztja el a gép, hegyes terepen, sok dugóval fûszerezve, így nem is szokott nagyon 8 liter alá menni a fogyasztásom. Igaz, még 9 liter fölé sem ment soha. Nem olyan nagyon takarékos ez a motor, de ez részben a részecskeszûrõ rendszeres leégetése miatti plusz befecskendezésnek is köszönhetõ. Így viszont legalább nem füstöl, ez megér egy fél liter pluszfogyasztást szerintem. Amúgy alapvetõen nem panaszkodhatom, hiszen egy hasonló teljesítményû és tömegû (1,5 tonna) benzines autó szvsz megenné a 12-13-at is városban.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.04.29 20:33:06
Idézetet írta: "G6"
650 km átlaga 3/4-ed rész országút (3 fõ), 1/4-ed rész Bp csúcsforgalom + klíma most 6,5 liter eddig nekem...

Zsír, nem is vitás. Nem is a fogyasztása, sokkal inkább a teljesítménye tiszteletreméltó.:tapsi:  Ha tehetem, 6-7 év múlva 2.2D-CAT motoros Toyotára cserélem az 1.4VVTi-t... :ima:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.05.01 00:07:31
Idézetet írta: "Czimtom"
Ááá nagyon jól megy a gép. Most volt rá alkalmam meghajtani pályán és tele csomagokkal vitte a 200-at (mutató szerint) és még ha lett volna hely szerintem ment is volna még feljebb.  I love :toy:

fotó ? :D
az 1,6-nak illik tudni az óra szerinti 200-at

(http://www.capella.hu/egyeb/200.jpg)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.05.09 16:20:19
Nekem a 2.0 dizel Aurisom varos-autopalya (10-90%) 6.0 kereken teli gumival. Klima nelkul es 140-es tempoval a palyan.
A minap Ausztriaban megtankoltam, nullaztam az atagfogyasztast. Visszaterve a palyara 110es korlatozas vart ram kb 50 km hosszan. A tempomattal 115-120 koze lottem be. 50 km utan 4,6l/100km-t mutatott a muszer. :toy:
Cím: Fogyasztás
Írta: Anubis - 2008.05.16 14:11:16
Az enyém klíma nélkül 4.8-at fogyaszt, ha 90-100-110-zel haladok, néha városozás, néha autópályázás (max. 130-140  :vag2: ).

Most tetettem vissza a nyárigumikat, lehet 1-2 tizeddel ez lejebb fog még menni. Amúgy nemrég volt már olyan is, hogy 4.7-et mutatott a mérõ átlagnak.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PParker - 2008.05.19 21:48:32
4,6-4,8, most vegyesben város (igaz kevés), pálya 130-140, autóút...90-110, teljesen jó. :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.05.23 20:22:17
Hétvégén megtudom elvileg, hogy mennyit csal a fedcomp-om a fogyasztásméréssel.
Elsõ kattanásig tanholtam múltkor, és most hétvégén megint eddig fogok. Kiváncsi vagyok az eredményre.
Jelenleg 7,7litert ír ki: fõleg külvárosi közlekedés, sok kistáv, néha egy-egy belváros is van benne. Klíma 50%-ban megy.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.05.24 22:42:32
Leellenõriztem a corolla fedcomputerét átlagfogyasztás terén:
Jó 400km-es városban/elõvárosban/belvárosban járkálás, 50%-ban klímával, sok rövid távon (1km-2km-10km) használva:
fedcomp adata: 7,7liter átlag
utántankolásos számolt érték: 7,6 liter

(www.spritmonitor.de-n a típus nagyátlaga: 7,47liter)

Ezek alapján a fecompom felfelé csal minimálisat, vagyis megbízhatónak lehet tartani.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Anubis - 2008.05.25 08:46:25
Idézetet írta: "Ákos2004"
Leellenõriztem a corolla fedcomputerét átlagfogyasztás terén:
Jó 400km-es városban/elõvárosban/belvárosban járkálás, 50%-ban klímával, sok rövid távon (1km-2km-10km) használva:
fedcomp adata: 7,7liter átlag
utántankolásos számolt érték: 7,6 liter

(www.spritmonitor.de-n a típus nagyátlaga: 7,47liter)

Ezek alapján a fecompom felfelé csal minimálisat, vagyis megbízhatónak lehet tartani.

Két alkalommal én is kiszámoltam tankolással, mennyit eszik az autó, de tizedre megegyezett azzal az értékkel, amit a fed. comp. írt ki.  :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2008.05.26 11:29:00
Idézetet írta: "tutinet"
Hétvégén a Corollám autópályán 5.4-et evett.

Néztem a pillanatnyi fogyasztást is volt az 5.1 is igaz akkor 95-el mentem.

A pályán végig 100-al mentem, egész jó kényelmes tempó volt, szinte mindenki megelõzött, de mi nem siettünk így is hazaértünk.

Az szép. Jól bírod :) nem voltak rád mérgesek hogy annyira lassan mégy? amúgy ilyen 80-90ig jó a fogyasztása az autónak, de 100 fölött rendesen megugrik, 140nél már falja a benzint.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.05.26 14:37:06
Legutolsó tankolás eredménye:
Elõváros-város-kevés belváros és a végére Kecskemét oda vissza nem a pályán (normál kresz tempóval)
Összesen 5,47L az átlag (fedcomp 5,6L) ja légkondi alig ment.

Talán beállt a fogyasztás!? 5500km- nél elvárható!
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.05.26 18:13:17
Örülök annak, hosz a tapasztalatok alapján a fedcomp inkább kicsit felfelé csal, vagyis többet mutat a valós fogyinál. Nem szeretném, ha egy utánaszámolásnál kiderülne, hogy a valós fogyi több a fedcomp által megadott átlagál.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.05.27 00:21:48
Idézetet írta: "Fery"
Legutolsó tankolás eredménye:
Elõváros-város-kevés belváros és a végére Kecskemét oda vissza nem a pályán (normál kresz tempóval)
Összesen 5,47L az átlag (fedcomp 5,6L) ja légkondi alig ment.

Talán beállt a fogyasztás!? 5500km- nél elvárható!

Sokat már nem fog csökkenni, inkább csak jobban összeszoktok, ez még hozhat 1-2 decit. meg a köv. olajcseekor egy jó 0w30 b1/b5 olajat bele, az még 1-2 deci, és azért 30e-ig folyamatosan csökken a fogyi, az 5000km körüli fogyihoz képest még 2-3deci ( jó ez a benzines ~8l-es meg a 2,5 disel 9l-es fogyija mellett igaz, nálad kb a fele lehet ez az eredmény. )
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.05.27 08:36:08
Gondolom a legek könyvébe nem fogok bekerülni 3,5L fogyival :)
Összeszoktunk már azthiszem, ennek ellenére szinte állandóan figyelem a fedcomp pill. fogyasztását is.
Ja az aktuális fordulatszámot lejtõ/emelkedõ, sebesség/sebességfokozat és a terhelést (utasok, csomagok) és ennek kombinációit (is)  :nagymosoly:
Ezeknek megfelelõen korrigálok.

A Toyota szervíz nem a 0w30 olajat használja?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.05.28 01:21:15
Vagy 5W-40-est, 5W50-est, de szinte soha az ACEA B1/B5 szabványt... :( (M+F, T-Max) Asszem gari lejártával már tényleg magam fogom vinni az olajat, egyrészt, hogy megkapja a gyári elõírást, másrészt anyagi okokból.
Amúgy nálam fogyi az utóbbi idõben 4,8-4,7.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.05.28 10:28:36
Idézetet írta: "Kgabe"
Vagy 5W-40-est, 5W50-est, de szinte soha az ACEA B1/B5 szabványt... :( (M+F, T-Max) Asszem gari lejártával már tényleg magam fogom vinni az olajat, egyrészt, hogy megkapja a gyári elõírást, másrészt anyagi okokból.
Amúgy nálam fogyi az utóbbi idõben 4,8-4,7.

Mindíg magam viszem az olajat az M+F-hez is, nagyonsok 0w30 flakont hagytam már náluk :D  A Mobil1 0w-30 nekem bejött a D4D motornál, elõtte a benzineshez  Castrolt használtam. A Mobil1 5w30 is B1 minõsítésû, a 0w30 b1/b5
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sghu77 - 2008.05.29 11:41:01
Idézetet írta: "G86"
Az szép. Jól bírod :) nem voltak rád mérgesek hogy annyira lassan mégy? amúgy ilyen 80-90ig jó a fogyasztása az autónak, de 100 fölött rendesen megugrik, 140nél már falja a benzint.

Vasárnap jöttünk haza Pöstrõl az M1-en 130-ra állított tempomattal. Így legalább 5x annyi személyautót elõztünk meg, mint amennyi minket. Vicces, hogy a többség annyira betojt a szigorítástól, hogy 110-zel is alig mer menni. :hmm:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.05.29 17:18:50
Sose értettem, hogy miért vesz pályamatricát az olyan aki 100-110-el akar menni.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.05.29 19:22:16
Idézetet írta: "Czimtom"
Sose értettem, hogy miért vesz pályamatricát az olyan aki 100-110-el akar menni.

Mer az eccerûbb, Anyámék se mennek 130cal, beállnak a külsõbe 100-110re azt jónapot :roll:  jól fogyaszt a kocsi, nem kell annyi dologra figyelni stbstb
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.05.29 19:26:47
Idézetet írta: "sghu77"

Vasárnap jöttünk haza Pöstrõl az M1-en 130-ra állított tempomattal. Így legalább 5x annyi személyautót elõztünk meg, mint amennyi minket. Vicces, hogy a többség annyira betojt a szigorítástól, hogy 110-zel is alig mer menni. :hmm:

A városba pont az ellenkezõje vehetõ észre (amúgy vasárnap lehet csak a sok mazsola jött haza, azok soha nem mennek még a megengedett határ közelébe se), ma 1Matiz 1Lada és egy régebbi Audi túrt le az útról, pedig nem 40el mentem óra szerint... És ez egyre gyakoribb, minden csoda max 3napig tart...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vkrysz - 2008.05.30 11:37:52
Sziasztok!
Én most vettem egy Corollát és azt vettem észre hogy az elöttem szólókhoz képest többet fogyaszt.
2004 Corolla 1.4 Nagyrészt csak hosszú távon járok és a fed is azt írja h az átlag 5.7 viszont egy tankkal(55 liter ha jól tudom)csak 800km-t tudok menni.Ez majdnem 7 liter átlag.
A kérdésem az lenne h szerintetek ez miért lehet vagy mi az oka a fogyasztásnak?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.05.30 11:57:08
Na de ne a tank relatív mérete szerint számolj átlagot, hanem hogy mennyit tankolsz rá, hogy tele legyen...  :mivan:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.05.30 12:10:01
Idézetet írta: "vkrysz"
Sziasztok!

2004 Corolla 1.4 Nagyrészt csak hosszú távon járok és a fed is azt írja h az átlag 5.7 viszont egy tankkal(55 liter ha jól tudom)csak 800km-t tudok menni.Ez majdnem 7 liter átlag.
A kérdésem az lenne h szerintetek ez miért lehet vagy mi az oka a fogyasztásnak?

az hogy 50literes a tankja

 :nagymosoly:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vkrysz - 2008.05.30 12:38:52
Hi!
Még lenne 2 kérdésem:
Az lenne az egyik hogy mi a gyárilag ajánlott motorolaj(1.4 16v) ehhez a modellhez és ti milyeneket ajánlanátok?
A másik kérdésem pedig az lenne hogy szeretnék az autóba venni betétes sportlégszûrõt...érdemes vagy csak felesleges pézkidobás?
Elõre is köszönöm a segítséget.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.05.30 16:26:14
Idézetet írta: "vkrysz"
Sziasztok!
Én most vettem egy Corollát és azt vettem észre hogy az elöttem szólókhoz képest többet fogyaszt.
2004 Corolla 1.4 Nagyrészt csak hosszú távon járok és a fed is azt írja h az átlag 5.7 viszont egy tankkal(55 liter ha jól tudom)csak 800km-t tudok menni.Ez majdnem 7 liter átlag.
A kérdésem az lenne h szerintetek ez miért lehet vagy mi az oka a fogyasztásnak?

Kleingy leírta a tutit. Még csak annyit, hogy nálam az empty jelzésnél még 10(!) liter lötyög a tankban! ...igaz, az Auris.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.05.30 16:29:21
Én egyébként már a sárga lámpa felvillanásánál pánikba esem...  :nagymosoly:
(Holott az 50 litykós tankomba 39 liternél többet így még nem sikerült tankolnom soha, szóval a kb. 10 liter áll nálam is)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.05.30 16:40:31
Idézetet írta: "kleingy"
Én egyébként már a sárga lámpa felvillanásánál pánikba esem...  :nagymosoly:
(Holott az 50 litykós tankomba 39 liternél többet így még nem sikerült tankolnom soha, szóval a kb. 10 liter áll nálam is)

Az elején én is így voltam és gyorsan kerestem egy kutat, de a 2. ilyen helyzet óta azt csinálom, hogy a jelzéskor lenullázom a napi számlálót és még max. 100 km-ig "jó vagyok" tankolás nélkül is. ...már csak azrt is mert törekszem, hogy OMV-nél tankoljak, az pedig a lakóhelyemtõl messzebb van....

Egy másik topic témája éppen az üzemenyag oktánszámának kihatása motor "csörgésére". Ti vettetek észre vmi különbséget 95 vs. 98 vs. 100 üzemanyagok, illetve töltõállomások (MOL vs. Shell vs. OMV vs. all) által kínált nafták között?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.05.30 17:45:24

Sajnos erre (oktánszám) nem tudok válaszolni mert D4D a kicsike  :szemez:    és csak Shell-nél tankoltam eddig.
Mint már korábban írtam a fogyasztásról és mások által leírt adatok alapján nem tudom azt mondani, hogy akkor a OMV jobb nyálat adna.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.05.30 19:04:03
Idézetet írta: "kis_andras"
az hogy 50literes a tankja

Jó az 55-nek is :wink:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.05.30 19:05:45
Idézetet írta: "vkrysz"
A másik kérdésem pedig az lenne hogy szeretnék az autóba venni betétes sportlégszûrõt...érdemes vagy csak felesleges pézkidobás?

Teljesen felesleges pénzkidobás...
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.05.31 23:42:55
Idézetet írta: "Kgabe"
Vagy 5W-40-est, 5W50-est, de szinte soha az ACEA B1/B5 szabványt... :( (M+F, T-Max) Asszem gari lejártával már tényleg magam fogom vinni az olajat, egyrészt, hogy megkapja a gyári elõírást, másrészt anyagi okokból.
Amúgy nálam fogyi az utóbbi idõben 4,8-4,7.

Miért kell ezzel megvárni a gari lejártát? Attól nem vész el a gari, hogy magad viszed az olajat. Barátném Corija esetében kezdettõl fogva így teszünk, a pécsi Toyota ebbõl abszolút nem csinál problémát.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.05.31 23:48:56
Idézetet írta: "kleingy"
Én egyébként már a sárga lámpa felvillanásánál pánikba esem...  :nagymosoly:
(Holott az 50 litykós tankomba 39 liternél többet így még nem sikerült tankolnom soha, szóval a kb. 10 liter áll nálam is)

Amíg a Camryben az eredeti AC-pumpa volt, addig én városban kizárólag a nullatartományban jártam, a mutató folyamatosan az E vonal alatt lógott, és feszt égett a sárga lámpa :nagymosoly: ... Hát hogy a fenébe ne, mikor nullánál még 13 liter van benne. Figyeltem a számláló állását, és az alapján tudtam, mikor kell menni tankolni. Volt, hogy beletettem 12 litert, és nem mozdult el a mutató/aludt ki a lámpa :D ... Párszor majdnem ki is fogyasztottam, rángatott már, mikor beálltam a kútra. De nekem fekszik ez a használati mód, apámmal együtt mindketten így használjuk az autóinkat városban, max. 10 litereket tankolunk és megyünk majdnem kifogyásig. Így könnyebb beosztani, nem csábítja fölösleges utakra az embert.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.05.31 23:51:03
Idézetet írta: "vkrysz"
Sziasztok!
Én most vettem egy Corollát és azt vettem észre hogy az elöttem szólókhoz képest többet fogyaszt.
2004 Corolla 1.4 Nagyrészt csak hosszú távon járok és a fed is azt írja h az átlag 5.7 viszont egy tankkal(55 liter ha jól tudom)csak 800km-t tudok menni.Ez majdnem 7 liter átlag.
A kérdésem az lenne h szerintetek ez miért lehet vagy mi az oka a fogyasztásnak?

Hogyan számítottad ezt ki? Teletankoltad a kocsit, és mentél, amíg ki nem fogyott a benzin?

A fedcompnak amúgy nyugodtan hihetsz. 1-2 decinél többet nem téved.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vkrysz - 2008.06.01 18:47:06
Úgy hogy teletankoltam ..mértem addig amíg nem világít hogy üres és számoltam!de most már tudom h ez nem jó mert még maradt bent 15 liter:
Kiszámoltam most normálisan és 5.9 lett.

Idézetet írta: vkrysz
Sziasztok!
Én most vettem egy Corollát és azt vettem észre hogy az elöttem szólókhoz képest többet fogyaszt.
2004 Corolla 1.4 Nagyrészt csak hosszú távon járok és a fed is azt írja h az átlag 5.7 viszont egy tankkal(55 liter ha jól tudom)csak 800km-t tudok menni.Ez majdnem 7 liter átlag.
A kérdésem az lenne h szerintetek ez miért lehet vagy mi az oka a fogyasztásnak?

Hogyan számítottad ezt ki? Teletankoltad a kocsit, és mentél, amíg ki nem fogyott a benzin?

A fedcompnak amúgy nyugodtan hihetsz. 1-2 decinél többet nem téved.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.06.05 09:29:18
Nekem a 2.0 dizel Aurisom varos-autopalya (10-90%) 6.0 kereken teli gumival. Klima nelkul es 140-es tempoval a palyan.
A minap Ausztriaban megtankoltam, nullaztam az atagfogyasztast. Visszaterve a palyara 110es korlatozas vart ram kb 50 km hosszan. A tempomattal 115-120 koze lottem be. 50 km utan 4,6l/100km-t mutatott a muszer. :toy:

Azota csereltem nyari gumikra, es alufelnikre. Meg persze most mar benne van 7000km is. Igy a fogyasztas 140nel (autopalya), vegig klimaval, tempomattal 5,5. El se akartam hinni... de ezt mar egymas utan 4-szer megcsinalta a kis aranyos  :tt1:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.06.14 19:21:27
Az asszony fogyasztási rekordot állított be a Corollával. Egy ideje ő jár vele melóba, a múltkor megtankoltam neki, lenulláztam mindent, ma szólt, hogy már ég a narancssárga lámpa. Gyanús volt, hogy elég hamar. Ugyanazon az útvonalon jár melóba, amerre régen én vittem és egyáltalán nem szágoldozós a stílusa. Nos, az átlagfogyija 10.4 a fedcomp szerint  :eek: :eek: Ennyit is tud enni az 1.4-es VVTi  :sweatdrop:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.14 19:49:03

Egyik barátom édesanyja az ezres Micrájával (a mostani előtti típus) etet bő 10 litert itt a városban  ::) ... Hármas fölé nem kapcsol, meg ilyenek. Szóval ne aggódj, van még hova fejlődni, ehhez képest nem is rossz a ti 10.4-es fogyitok  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.06.15 12:08:49
Az asszony fogyasztási rekordot állított be a Corollával. Egy ideje ő jár vele melóba, a múltkor megtankoltam neki, lenulláztam mindent, ma szólt, hogy már ég a narancssárga lámpa. Gyanús volt, hogy elég hamar. Ugyanazon az útvonalon jár melóba, amerre régen én vittem és egyáltalán nem szágoldozós a stílusa. Nos, az átlagfogyija 10.4 a fedcomp szerint  :eek: :eek: Ennyit is tud enni az 1.4-es VVTi  :sweatdrop:

Nem kell száguldozni a magas átlagfogyihoz. Épp elég, ha valaki nem vált fel, nameg sokszor veszít lendületet: fékezés, gyorsulás. Szerintem ez idővel csökkenni fog, mert idő kell, míg hozzászokik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.06.17 14:08:21
felfújtam 2,2re a gumijaimat. szervo hiján a kocsi egyértelmüen jobban fordul és kevesebbet eszik ::)
eddig 550-580at mentem 40 literrel most már 630at is mentem! tökre meglepődtem. pedig város is volt.
csak kcisit félek h középen fognak kopni a gumik, és rosszabb a tapadás..csak ezek a benzinárak.. :hammer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.17 21:50:22
felfújtam 2,2re a gumijaimat. szervo hiján a kocsi egyértelmüen jobban fordul és kevesebbet eszik ::)
eddig 550-580at mentem 40 literrel most már 630at is mentem! tökre meglepődtem. pedig város is volt.
csak kcisit félek h középen fognak kopni a gumik, és rosszabb a tapadás..csak ezek a benzinárak.. :hammer:

2.2-nél ugyan hogyan kopna már a közepe, és hogyan csökkenne a tapadás? Ez az érték egyáltalán nem magas. 3.2 környékén kezdhetnél ilyesmin gondolkodni. Ha spórolni akarsz, szvsz nyugodtan járhatsz 2.4-2.5 környékén is, akkor sem fog csökkenni a tapadás, csak kicsit pattogósabb lesz a rugózás - cserébe még kevesebbet eszik majd. De a 2.2 jó kompromisszum.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.06.18 00:31:37
Én két éve 2,2 helyett 2,5-re fújatom a gumikat. Városban szinte mindegy a fogyasztás szempontjából, és sokkal pattogósabb a kocsi, de sztrádán meg lehet vele spórolni 4-5 decit 100 km-n.

Mostani fogyasztás: 9,6. Csak város, klímával, leghosszabb út kb. 3 km, leghosszabb egyenes kb. 100 méter, negyediket csak babonából kapcsolok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.18 09:47:37
Én 2,4-2,5 guminyomással jártam mindíg; kb 40% autópálya, 40% budapest (a maradék meg minden más :) és 8 -körülfogyasztott.
A helyzert az, hogy alacsonyabb nyomásnál az első gumik külső oldala állandóan le volt nyalva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.06.18 13:42:16
köszi akkor megnyugodtam. nekem ez a 2,2is soknak tünik. pattogos a kocsi de magasabb is sokkal. nem ér le az alja olyan gyakran.
csak az a  gond h most is nyaralunk egy hegyen ahova murva visz fel. amikor kipiszkálom a gumibol a köveket mivel keményebb a gumi megmarad a kő helye kicsit. puhább guminál ez jobb volt.
mindegy most az üa. takarékosság a legfontosabb.  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.21 03:31:11

Kő ide, kő oda, mind a fogyasztás, mind a menetstabilitás szempontjából jobb a 2.2.

Amúgy ha eddig gyári nyomással jártál (ami, gondolom, olyan 1.8-2.0 körül lehet), akkor azzal sem ülhetett alacsonyabban a kocsi. Egy 1.8-2.0 váltás nem eredményez magasságkülönbséget, pláne nem akkorát, amekkorát így észre is tudsz venni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.06.21 08:46:15
Az asszony fogyasztási rekordot állított be a Corollával. Egy ideje ő jár vele melóba, a múltkor megtankoltam neki, lenulláztam mindent, ma szólt, hogy már ég a narancssárga lámpa. Gyanús volt, hogy elég hamar. Ugyanazon az útvonalon jár melóba, amerre régen én vittem és egyáltalán nem szágoldozós a stílusa. Nos, az átlagfogyija 10.4 a fedcomp szerint  :eek: :eek: Ennyit is tud enni az 1.4-es VVTi  :sweatdrop:

Szólj neki hogy sűrűbben tegye 4 vagy 5-be  agépet olyan 70 körül:-)Az egyik régi csajom a nyugatitól vecsésig végig tudott menni 3-ban 70-nel ha nem szólok neki.Valahogy a további 2 fokozatot nem kedvelik a csajok.Mondjuk egy öreg miautónkja volt és én kifejezetten utáltam,de akkor is már sírt a motor hogy legyen valami.Ő meg ja nem figyeltem...:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.06.21 12:02:38

 ::) Wazze
Ismerős a szitu  :yes:
Így lehet kiégetni a kipufogó rendszert (is)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.06.21 16:09:22
Az asszony fogyasztási rekordot állított be a Corollával. Egy ideje ő jár vele melóba, a múltkor megtankoltam neki, lenulláztam mindent, ma szólt, hogy már ég a narancssárga lámpa. Gyanús volt, hogy elég hamar.  Nos, az átlagfogyija 10.4 a fedcomp szerint  :eek: :eek: Ennyit is tud enni az 1.4-es VVTi  :sweatdrop:

Az egyik régi csajom a nyugatitól vecsésig végig tudott menni 3-ban 70-nel ha nem szólok neki.Valahogy a további 2 fokozatot nem kedvelik a csajok.Mondjuk egy öreg miautónkja volt és én kifejezetten utáltam,de akkor is már sírt a motor hogy legyen valami.Ő meg ja nem figyeltem...:-)

Szuti: a csajokat ilyen téren is válogasd meg. de legjobb az, amelyiknek nincs jogsija. :)
No meg ennyit a "hölgy tulajdonostól" című nagyotakaró használtautó hirdetésekről is.....:(

Egyébként vannak olyan országok, hogy nők nem is vezethetnek autót egyáltalán. Ők már tudnak valamit ?

Azért nem 1x jön jól, hogy a Zasszony tud/szeret&akar vezetni. Buli utáni hazakullogás során mindenképp! :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.21 21:39:21
Egyébként vannak olyan országok, hogy nők nem is vezethetnek autót egyáltalán. Ők már tudnak valamit ?

Azokban az országokban egyébként is aranyélet van ám, huhúúú  ::) ...

Jóbarátném éppenséggel aközé az elég kevés ember közé tartozik, aki mellett merek aludni autóban. Egyik jóbarátom menyasszonya szintén ezt a kört bővíti.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.06.22 19:08:56
Szólj neki hogy sűrűbben tegye 4 vagy 5-be  agépet olyan 70 körül:-)Az egyik régi csajom a nyugatitól vecsésig végig tudott menni 3-ban 70-nel ha nem szólok neki.Valahogy a további 2 fokozatot nem kedvelik a csajok.Mondjuk egy öreg miautónkja volt és én kifejezetten utáltam,de akkor is már sírt a motor hogy legyen valami.Ő meg ja nem figyeltem...:-)
Már 50-nél is felteszi ötösbe  :eek:
Egyébként kissé javult a helyzet, tankolás óta most "csak" 9.6  :cool2:
Már csak 2 litert kell lefaragnia   :whistling:   :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.06.22 19:39:30
Motorfék?
 :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.22 21:14:24
Már 50-nél is felteszi ötösbe  :eek:

Én is felteszem már 50-55nél 5ösbe, miért baj ez ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.22 23:23:41
Már 50-nél is felteszi ötösbe  :eek:

Én is felteszem már 50-55nél 5ösbe, miért baj ez ::)

Én sem értem, miért lenne ez baj.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.23 00:09:38
Ha csak gurul 50-el akkor nem gáz az 5. de ha gyorsítani is akar akkor biztos többet eszik, hosszan erőlködve, mintha 4.-ben, vagy esetleg 3. - ban tenné ugyanezt.

-Pl. anno, amikor a Vecrám a szokásos negyedév/1hét szervízciklusát töltötte a szervízben, apámtól kölcsönkértem a Swiftjét (98-as, 1,3-as 3 ajtós) sikerült vele 300km alatt 37l benzint megetetnem! ( apámnak 7 -nél többet sosem evett )
-a következő tankolásnál, már ment a dolog 8l körüli fogyival; -a Swift 1500-2000 rpm alatt teljesen halott, a 2,0 Vectrát meg a városban 2000 fölé csak akkor pörgettem, ha gyorsulni akartam. amíg úgy vezettem, mint azt ( alapjáratról indul, 1800 körül elvált ) addig a pici pörgős motor erőlködött, és zabált. Amint nem hagytam 1800 alá menni a fordulatot életre kelt, és jobban is ment.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.23 00:15:56
Ha csak gurul 50-el akkor nem gáz az 5. de ha gyorsítani is akar akkor biztos többet eszik, hosszan erőlködve, mintha 4.-ben, vagy esetleg 3. - ban tenné ugyanezt.

Elképzelhető, de én városba felkpacsolok 50nél, onnan meg finoman 60-65ig fel, teljesen jó :) ha jól akarok fogyasztani akkor minél finomabb gázpedál kezelés és minél hamarabb végigkapcsolni a fokozatokat ::)

Nemrég volt egy olyan hogy a mai modern motorokat mindig padlógázzal kell gyorsítani mert részterhelésnél többet fogyasztanak, nekem ez nem jött be :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.23 00:33:43
Idézet
onnan meg finoman 60-65ig fel, teljesen jó
[/u]

Itt a lényeg: finoman! de ha nem így teszel, hanem nagyobb gázzal erőltetve, akkor bizny egyel visszakapcsolva jobb lesz az eredmény.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.06.23 10:45:57
600km=36 liter, balaton, megrakva, nyomva, terepezve.  :yawn:
 :sleeping:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.06.23 20:16:20
Már 50-nél is felteszi ötösbe  :eek:

Én is felteszem már 50-55nél 5ösbe, miért baj ez ::)

Én sem értem, miért lenne ez baj.
Nem mondtam, hogy baj, csak szuti írta, hogy szóljak az asszonynak, hogy időnként kapcsoljon ötödikbe.
"Szólj neki hogy sűrűbben tegye 4 vagy 5-be  a gépet "
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.23 22:45:54

Nem mondtam, hogy baj, csak szuti írta, hogy szóljak az asszonynak, hogy időnként kapcsoljon ötödikbe.
"Szólj neki hogy sűrűbben tegye 4 vagy 5-be  a gépet "

jah, ok :cool2:
:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2008.06.24 20:00:48
Már 50-nél is felteszi ötösbe  :eek:

Én is felteszem már 50-55nél 5ösbe, miért baj ez ::)

Ez jó, én 60-80 között szoktam 5 be föltenni rövideb tiszta egyenesekben akár városban is pl. Andrássy út hétvégén, olyankor pici a forgalom ott.
Sőt sokszor 3.ba jobban kihúzatom és kihagyom a 4.et és rakom 5.be.

A Hungária körúton - ha nincs dugó -ami azért ritka, elkapva a zöldhullámot szépen 5.ben 60-70-el végig lehet menni kis fordulaton 2000-2500 pl.

Helyes. Szerintem, akkor már hagyd ki a kettest is a négyes mellé. Egy-három-öt. Simán kibírja a gép. :nuke: Gondolj bele, mennyi súlyt spórolnál, ha a sebváltóból kiszednéd a fokozatokat! :sorcerer: Akkor belement a toronymerevítő, nem fogja terhelni a gépet! :online2long: :online2long:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.24 21:44:29
Ezt a fokozat-kihagyós dolgot én sem értettem soha. Mire jó ez? Spórolásra biztosan nem, mert így nagyobb lesz az átlagos fordulatszám.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2008.06.24 22:01:04
Ezt a fokozat-kihagyós dolgot én sem értettem soha. Mire jó ez? Spórolásra biztosan nem, mert így nagyobb lesz az átlagos fordulatszám.

Nekem csak arra, hogy kevesebbet kell valtanom. Ha eppen eszembe jut, ha nem akkor elvaltogatok.  :2guns: Hat igen, az automatahoz huz a szivem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.06.24 22:10:48
Már ITT (http://kepfeltolto.hu/i/?138792&t=img) tudtam, hogy egész jó lesz a fogyim. Csak város (Érd és Budapest, 50-50%), helyenként klímával: 6,29l/100km.  :punk:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.06.24 22:42:14
Most akkor pontosan hány literes is a Cori tankja?!? Amúgy elméletileg 1150 km-re tankoltam ezt. Bár kijelző szerint 4,5 volt az átlag és csak 998 km-nél villant a sárga.
(http://img197.imagevenue.com/loc104/th_39572_K43p021_122_104lo.jpg) (http://img197.imagevenue.com/img.php?image=39572_K43p021_122_104lo.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.24 22:55:40
Most akkor pontosan hány literes is a Cori tankja?!? Amúgy elméletileg 1150 km-re tankoltam ezt. Bár kijelző szerint 4,5 volt az átlag és csak 998 km-nél villant a sárga.

Szerintem benne van a leírásban, de elég hosszú a cső, ami a tank és a betöltő között van, nomeg a tartály kb 5l -el nagyobb, mint amit bele tudsz tölteni, hogy  a párolgásból származó gőznyomás ne okozzon gondot.  - ezek után, még 2-3l biztos volt abban az 55l -es tankban.

- Ja meg egyes OMV kutaknál nekem furcsán magas fogyik jöttek ki, meg tankoltam náluk oly anyagot is, amitől alig ment a gép (már egyeztettem a szervízzel, csak mondták, hog ya biztonság kedvéért tankoljak máshol, hogy nem -e üzemanyag, és de.) - azóta nem is tankolok náluk; maradt a Shell. Jet szintén felejtős, a Mol nem vészes. Amióta a kagylós kútnál tankolok, néhány tizeden belül állandósult a fogyasztás!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.24 23:07:57
Most akkor pontosan hány literes is a Cori tankja?!? Amúgy elméletileg 1150 km-re tankoltam ezt. Bár kijelző szerint 4,5 volt az átlag és csak 998 km-nél villant a sárga.
(http://img197.imagevenue.com/loc104/th_39572_K43p021_122_104lo.jpg) (http://img197.imagevenue.com/img.php?image=39572_K43p021_122_104lo.jpg)

Szárazabb volt a tankod, mint egy sivatag :eek: :)

Én -majdnem- üres tankra tudtam egyszer 54.valamennyit rátakolni, ha csutka üres volt a tankod, akkor elképzelhető ez a szám ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.24 23:09:40
Én egyszer 56,8-at tankoltam, de akkor már kanyarban dadogott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.06.24 23:09:57
No igen, ezt tudom, hogy a cső is, stb. A leírásban pedig 55 l van. A kérdés költői jellegű volt. Az érdekes inkább az, hogy lehet-e cca 1-2 l eltérés ilyen mennyiségnél?!
Ami meg az árult anyagot illeti: nekem pont az ő cuccuk jön be, és Shell-lel volt füstölős gondom...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.06.24 23:11:31
Szárazabb volt a tankod, mint egy sivatag :eek: :)

Én -majdnem- üres tankra tudtam egyszer 54.valamennyit rátakolni, ha csutka üres volt a tankod, akkor elképzelhető ez a szám ::)
Hát az tény, hogy Szekszárdra menet odafele villant a sárga, és itthon tankoltam...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.06.24 23:11:48
Én is majdnem mindig OMV-nél tankolok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.24 23:17:19

 - azóta nem is tankolok náluk; maradt a Shell. Jet szintén felejtős, a Mol nem vészes. Amióta a kagylós kútnál tankolok, néhány tizeden belül állandósult a fogyasztás!

Tamás69: és az ESSO-nál vannak tapasztalataid ?

Benzint a Tesconál vettem a Corinak, azzal sem volt gondja, de pl. Haver szívódisel kisteherje is köpködött a gázolajra ott. ESSO benzinben ugyanaz, mint bármi más, gázolajban sem vészes, nem füstölt, de semmi extra - nem olcsóbb mint más, és még kisautót sem tudok a fiamnak venni! ( mellesleg ESSO már rég nincs, átvette a Lukoil!!! )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.25 00:25:49
ESSO benzinben ugyanaz, mint bármi más, gázolajban sem vészes, nem füstölt, de semmi extra - nem olcsóbb mint más

Ezt azért cáfolnám. Itt  csak a  XIV. kerületen belül is van pl. 11 forint különbség 2 különböző kút árai között.

Miskolci úti ESSO nál 306,Kacsóh Pongrácz úti OMV-nél 317 FT. a 95-ös.

Akkor gondolom helyfüggő az ár, felénk általában 1-2Ft-al árazzák a shell alá magukat, ahol van a közelben, a másik, ami messze van más kúttól, az aranyáron méri az üzemanyagot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.25 07:30:39
Ezt a fokozat-kihagyós dolgot én sem értettem soha. Mire jó ez? Spórolásra biztosan nem, mert így nagyobb lesz az átlagos fordulatszám.

Nekem csak arra, hogy kevesebbet kell valtanom. Ha eppen eszembe jut, ha nem akkor elvaltogatok.  :2guns: Hat igen, az automatahoz huz a szivem.

Nekem is  :yes: ... De ennek ellenére nem vinne rá a lélek, hogy 60-ig kitekerjem minden alkalommal a hármast, csak azért, hogy a négyest átugorhassam. Látnám elröpülni a forintocskákat közben  :nono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.25 07:34:50
Most akkor pontosan hány literes is a Cori tankja?!? Amúgy elméletileg 1150 km-re tankoltam ezt. Bár kijelző szerint 4,5 volt az átlag és csak 998 km-nél villant a sárga.
(http://img197.imagevenue.com/loc104/th_39572_K43p021_122_104lo.jpg) (http://img197.imagevenue.com/img.php?image=39572_K43p021_122_104lo.jpg)

Lehetséges. Velem is előfordult több autóval is, hogy többet sikerült tankolnom, mint a tank névleges űrmérete. Ha nagyon üres, akkor lehetséges az ilyesmi. Literek férnek csak a csőbe, ahogy a többiek is írták.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.06.25 09:54:13
Az asszony fogyasztási rekordot állított be a Corollával. Egy ideje ő jár vele melóba, a múltkor megtankoltam neki, lenulláztam mindent, ma szólt, hogy már ég a narancssárga lámpa. Gyanús volt, hogy elég hamar. Ugyanazon az útvonalon jár melóba, amerre régen én vittem és egyáltalán nem szágoldozós a stílusa. Nos, az átlagfogyija 10.4 a fedcomp szerint  :eek: :eek: Ennyit is tud enni az 1.4-es VVTi  :sweatdrop:
ülj be mellé, és magyarázd el neki...
Kacsának is sikerült megértenie. az ex-fiestájával tök jókat fogyasztott, nomeg a mostani corijával is finoman, jól közlekedik :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: LaccPacc - 2008.06.25 10:25:35
Emberek, én szombaton fogom megvenni életem első Toyotáját, 2002-es békalámpás Corolla 1.4
HÁT miket hallok. Jelenleg egy 16éves OpelAstrám van, 8szelepes, alapverzió, hát összesen 67lóerős, viszont fogyasztani városban is csak 7.3-7.5-t fogyaszt, országúton MINDIG hét alatt, de inkább 6.7-6.8 a fogyasztása. 67 lóerővel az is igaz, nem mész 160-nal, bár egyszer kipróbáltam és 170km/h-val elmentem Siófokra Bpről. Bírta gond nélkül, de a fogasztása nem derült ki, mert ez ugye csak 108km, és csak skoára tankoltam utána. e normális hétköznapi használat mellett sajna azt kell lássam, hogy a 16éves Astra sokkal pénztárcabarátabb. Na cserébe mondjuk a Corolla 97LE lesz, és lesz benne légkondi is, tehát valahol érthető a nagyobb fogyasztása, de szomorkodom, hogy egy jóval fiatalabb autó, jóval újab és japánabb technikával nem fogyaszt kevesebbet :( Ettől függetlenül már előre is nagyon szeretem, egy ezüstmetál autók, a lökhárítója is az meg mindene, csak a tükrét hagyták ki (nemtom miért. Majd én leszínezem).
üdv, kevés dugót és totoyázást az utakon!
Laci
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.06.25 10:30:35
Emberek, én szombaton fogom megvenni életem első Toyotáját, 2002-es békalámpás Corolla 1.4...
Uram bocsá, vegyél dízel autót.  :ph34r: Vannak itt olyan dízeles fogyik, hogy csak meresztgetem a szemem én is. ;)
Esetleg amit veszel verda átlagfogyijának ellenőrzésére jó lehet a www.spritmonitor.de oldal. :)

A tied már vvt-i mocis lesz, nem úgy mint az enyém (átlagfogyira katt az aláírásomban), de ide kattintasz (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&constyear_s=2000&constyear_e=2002&gearing=1&exactmodel=e11), láthatod a vvt-ik átlagfogyijait.
Nagyon lábfüggő a dolog. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 10:32:37
Emberek, én szombaton fogom megvenni életem első Toyotáját, 2002-es békalámpás Corolla 1.4
HÁT miket hallok. Jelenleg egy 16éves OpelAstrám van, 8szelepes, alapverzió, hát összesen 67lóerős, viszont fogyasztani városban is csak 7.3-7.5-t fogyaszt, országúton MINDIG hét alatt, de inkább 6.7-6.8 a fogyasztása. 67 lóerővel az is igaz...

Az E11-es Corolla (amit Te fogsz venni) 7liter körül simán eljárkál városban, ugyanazzal a motorral a nehezebb E12-es Corollák fogyasztanak városba 7.5-8-at.
Kevesebbet fog fogyasztani az Astrádnál, +kategóriával jobb menetteljesítményeket fog nyújtani, hol is van a baj???
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 10:37:20
Uram bocsá, vegyél dízel autót.  :ph34r: Vannak itt olyan dízeles fogyik, hogy csak meresztgetem a szemem én is. ;)

E11-be nem érdemes dízelt venni.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.06.25 10:38:11
E11-be nem érdemes dízelt venni.  ::)
Nem is E11-ből gondoltam dízelt, én spec nem is találtam itthon anno (sajnos vagy nem). :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 10:41:29
Nem is E11-ből gondoltam dízelt, én spec nem is találtam itthon anno (sajnos vagy nem). :)

Jah :)

Amúgy találni itthon is, 90lovas 2ezrest, én tuti nem vennék, akárcsak Yariszból a 75lovas 1.4es dízelt...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.06.25 10:57:25
Nem is E11-ből gondoltam dízelt, én spec nem is találtam itthon anno (sajnos vagy nem). :)

Jah :)

Amúgy találni itthon is, 90lovas 2ezrest, én tuti nem vennék, akárcsak Yariszból a 75lovas 1.4es dízelt...
pedig a 75 lovas d4d yaris jó...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 11:03:12

pedig a 75 lovas d4d yaris jó...

Nálad azaz autó mennyit fogyasztana? :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.06.25 11:49:00

pedig a 75 lovas d4d yaris jó...

Nálad azaz autó mennyit fogyasztana? :eek:
:offtopic: :surrender:
7-8 decivel biztos,h kevesebbet, mint az 1.3vvti.
4 alatt lehetne tartani bárhol.
nézd csak ezt (http://www.spritmonitor.de/en/detail/152922.html)
ez a "nehéz lábú" -az átlagsebesség alapján- 8decivel jobb tőlem...az eredményét simán lehet javítani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.25 17:42:18
Emberek, én szombaton fogom megvenni életem első Toyotáját, 2002-es békalámpás Corolla 1.4
HÁT miket hallok. Jelenleg egy 16éves OpelAstrám van, 8szelepes, alapverzió, hát összesen 67lóerős, viszont fogyasztani városban is csak 7.3-7.5-t fogyaszt, országúton MINDIG hét alatt, de inkább 6.7-6.8 a fogyasztása. 67 lóerővel az is igaz, nem mész 160-nal, bár egyszer kipróbáltam és 170km/h-val elmentem Siófokra Bpről. Bírta gond nélkül, de a fogasztása nem derült ki, mert ez ugye csak 108km, és csak skoára tankoltam utána. e normális hétköznapi használat mellett sajna azt kell lássam, hogy a 16éves Astra sokkal pénztárcabarátabb. Na cserébe mondjuk a Corolla 97LE lesz, és lesz benne légkondi is, tehát valahol érthető a nagyobb fogyasztása, de szomorkodom, hogy egy jóval fiatalabb autó, jóval újab és japánabb technikával nem fogyaszt kevesebbet :( Ettől függetlenül már előre is nagyon szeretem, egy ezüstmetál autók, a lökhárítója is az meg mindene, csak a tükrét hagyták ki (nemtom miért. Majd én leszínezem).
üdv, kevés dugót és totoyázást az utakon!
Laci

A teljesítmény üzemanyagból jön létre, ezt tudomásul kell venni. Egy 60 lóerős (mert az Astrád tudtommal annyi, nem 67) motor fogyasztását egy 97 lovaséval direktben összevetni nincs sok értelme, ráadásul az a 8 szelepes 1.4-es Opel motor kiválóan sikerült gazdaságosság szempontjából. Továbbá könnyebb is jóval az Astra F (pláne a korai évjáratok), mint egy utolsó szériás E11 - márpedig a tömeg mozgatásához is üzemanyag kell.

Ezzel együtt, nincs igazán alap részedről az aggodalomra, mert gond nélkül el fogod tudni mozgatni a Corolládat is hasonló fogyasztásokkal, mind városban, mind városon kívül - bár egy picivel valószínűleg csakugyan többet fog enni, mert a 60 lovas F-Astrát nyomni kell ahhoz, hogy városban 7.3-7.5-öt, országúton 6.7-6.8-at egyen. De komoly eltérés nem lesz, ugyanakkor a Corolla számottevően jobban megy majd.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.25 17:43:36
Uram bocsá, vegyél dízel autót.  :ph34r: Vannak itt olyan dízeles fogyik, hogy csak meresztgetem a szemem én is. ;)

E11-be nem érdemes dízelt venni.  ::)

Miért nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 19:53:41

Miért nem?

Azért amiért a Yariszba se, járáskultúra, alig fogyaszt kevesebbet, cserébe drágább a gázolaj, több a kötelező, (Yarisznál mondjuk nem) lomhább, mint az 1.3-1.4 vvti +tudod hogy benzinpárti vagyok. :ph34r:

Toyota dízel fronton az E12 2ezres, 110lovas dízel tetszik, nagyon jól megy, teszi ezt az 1.4vvti-nél is kevesebb fogyasztásért cserébe :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.06.25 20:18:09
a 60 lovas F-Astrát nyomni kell ahhoz, hogy városban 7.3-7.5-öt, országúton 6.7-6.8-at egyen. De komoly eltérés nem lesz, ugyanakkor a Corolla számottevően jobban megy majd.

Nem kell azt agyontaposni hozzá, apámnak az volt cégesnek, annó újonan, 7 alá nem mennt neki vegyesben, pedig minden kocsiból 1l-el kisebb fogyasztást produkál mint én, és az 1,6 F astrával rendszeresen 8-8,5l hoztam -( egyszer volt 6,1 , haver után mentünk, ő kispolákkal nyomta, néha a 80-at is súroltuk :) ) az 1,6 E12 Coriból, amikor összeszoktunk, meg megkapta a finom 0w-30 olajat vegyesben 8 körül kijöttem! ( nálam a vegyes az 40% Bp; 40% autopálya 130+ tempóval a maradék meg minden más )

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.25 23:17:16

Nem kell azt agyontaposni hozzá, apámnak az volt cégesnek, annó újonan, 7 alá nem mennt neki vegyesben, pedig minden kocsiból 1l-el kisebb fogyasztást produkál mint én...

E11 1.4vvti simán hozza egy 1.4es F-Astra fogyasztását...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.06.26 09:44:18
Azért amiért a Yariszba se, járáskultúra, alig fogyaszt kevesebbet, cserébe drágább a gázolaj, több a kötelező, (Yarisznál mondjuk nem) lomhább, mint az 1.3-1.4 vvti +tudod hogy benzinpárti vagyok. :ph34r:
vezettem yaris verso d4d-t...nem hittem el,h ennyire halk, simán járt, mint egy benzines!!!
nagy sebességet, gyorsulást (akkor s)nem próbáltam ::) de szerintem sem éri meg :no:
ha jól emlékszem Xanyival folytatott beszélgetésre, akkor az e11 2.0dízelmotorja a pözsótól van...olyat bizti nem vennék :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.06.26 10:22:14

vezettem yaris verso d4d-t...nem hittem el,h ennyire halk, simán járt, mint egy benzines!!!
nagy sebességet, gyorsulást (akkor s)nem próbáltam ::) de szerintem sem éri meg :no:

Versóba mondjuk pont nem ültem még ::) de sima Yariszba dízeles volt a dízel ;) tudta az ember minden szituba hogy mi van a motortérbe, menetteljesítményekben valahol 1.0-1.3 között van.

Idézet
ha jól emlékszem Xanyival folytatott beszélgetésre, akkor az e11 2.0dízelmotorja a pözsótól van...olyat bizti nem vennék :surrender:

No ezt látod nem tudom :innocent:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2008.06.27 09:25:12

Nekem is  :yes: ... De ennek ellenére nem vinne rá a lélek, hogy 60-ig kitekerjem minden alkalommal a hármast, csak azért, hogy a négyest átugorhassam. Látnám elröpülni a forintocskákat közben  :nono:

Termeszetesen. De itt szo sincsen kinzasrol. Ha nincsen allorajt, akkor szepel elindulok 1-esben, kb. 5 masodperccel kesobb mar 2-es, es olyan 30 km/h-tol mar mehet 2-es utan a 4-es, 50-60-nal mar lazan mehet 5-osbe is. Tehat nem olom meg, csak valtogasson sokat, akinek ket anyja van.  :shifty: Kulonben, mint azt korabban mondtam, a varosbol lazan felmegyek 4-esben az egesz szerpentinen hazaig, s mostanaban a lefele utat mar 5-osben szoktam megtenni kinzas nelkul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.28 00:04:12

Miért nem?

Azért amiért a Yariszba se, járáskultúra, alig fogyaszt kevesebbet, cserébe drágább a gázolaj, több a kötelező, (Yarisznál mondjuk nem) lomhább, mint az 1.3-1.4 vvti +tudod hogy benzinpárti vagyok. :ph34r:

Toyota dízel fronton az E12 2ezres, 110lovas dízel tetszik, nagyon jól megy, teszi ezt az 1.4vvti-nél is kevesebb fogyasztásért cserébe :excl:

Nem akarom a régi vitát újrakezdeni, de ez vicc, hogy a 90 lovas 2.0 D-4D lomhább lenne, mint az 1.4 benzines. Lehet hogy később ér nulláról százra, de nem kérdés, hogy melyikkel lehet fürgébben kigyorsítani, előzni, emelkedőt mászni stb. És az az "alig kevesebb" fogyasztás szerintem átlagban kb. másfél liter. Jelenlegi benzinár mellett kb. 400-ba kéne kerüljön a gázolaj ahhoz, hogy üzemanyag-költségben egálban legyenek.

(Yarisnál a 75 lovas dízel minden téren veri az ezres benzinest, rugalmasságban az 1.3-ast is, és közben kb. egy literrel kevesebbet kajál az ezresnél is.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.28 00:09:38
ha jól emlékszem Xanyival folytatott beszélgetésre, akkor az e11 2.0dízelmotorja a pözsótól van...olyat bizti nem vennék :surrender:

No ezt látod nem tudom :innocent:

Háromféle dízel volt az E11-esben. A facelift előtti béka változatban a régi 2.0 Toyota szívódízel. A faceliftesben egyrészt a 2.0 D-4D, másrészt valóban tettek bele rövid ideig egy 1.9-es (és nem kétliteres) szívódízelt, ami a PSA-tól származik. Ez a motor nem más, mint a legendás, anno sokmillió példányban gyártott, kiforrott, agyonverhetetlen 1.9-es Peugeot dízel, ami elnyűhetetlenségben talán a régi Merci dízelekkel említhető egy lapon (!), emellett elavult konstrukciójú szívódízel mivoltához képest elég csendes, viszonylag jól megy, és keveset is eszik. MINDEN téren jobb, mint a Toyota-féle 2.0 szívódízel - a megbízhatóságot is beleértve. Ezzel a motorral simán megvenném az E11-est - a Toyota-féle régi kétliteressel nem!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.06.28 00:13:11

Nekem is  :yes: ... De ennek ellenére nem vinne rá a lélek, hogy 60-ig kitekerjem minden alkalommal a hármast, csak azért, hogy a négyest átugorhassam. Látnám elröpülni a forintocskákat közben  :nono:

Termeszetesen. De itt szo sincsen kinzasrol. Ha nincsen allorajt, akkor szepel elindulok 1-esben, kb. 5 masodperccel kesobb mar 2-es, es olyan 30 km/h-tol mar mehet 2-es utan a 4-es, 50-60-nal mar lazan mehet 5-osbe is. Tehat nem olom meg, csak valtogasson sokat, akinek ket anyja van.  :shifty: Kulonben, mint azt korabban mondtam, a varosbol lazan felmegyek 4-esben az egesz szerpentinen hazaig, s mostanaban a lefele utat mar 5-osben szoktam megtenni kinzas nelkul.

Vágom, de miért 30-ig kettes, miért nem csak 20-ig, és utána 30-ig a hármas? Egyrészt így még kevesebbet enne/még jobban kímélnéd (na jó, talán a kuplungot leszámítva), másrészt a te autódban aztán tényleg öröm váltani :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2008.06.28 07:19:22

Vágom, de miért 30-ig kettes, miért nem csak 20-ig, és utána 30-ig a hármas? Egyrészt így még kevesebbet enne/még jobban kímélnéd (na jó, talán a kuplungot leszámítva), másrészt a te autódban aztán tényleg öröm váltani :)

Persze, de ha nem kell valtani egy autoban, az meg nagyobb orom. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2008.06.28 12:19:43
Háromféle dízel volt az E11-esben. A facelift előtti béka változatban a régi 2.0 Toyota szívódízel. A faceliftesben egyrészt a 2.0 D-4D, másrészt valóban tettek bele rövid ideig egy 1.9-es (és nem kétliteres) szívódízelt, ami a PSA-tól származik. Ez a motor nem más, mint a legendás, anno sokmillió példányban gyártott, kiforrott, agyonverhetetlen 1.9-es Peugeot dízel, ami elnyűhetetlenségben talán a régi Merci dízelekkel említhető egy lapon (!), emellett elavult konstrukciójú szívódízel mivoltához képest elég csendes, viszonylag jól megy, és keveset is eszik. MINDEN téren jobb, mint a Toyota-féle 2.0 szívódízel - a megbízhatóságot is beleértve. Ezzel a motorral simán megvenném az E11-est - a Toyota-féle régi kétliteressel nem!

Ahogy olvastam a HSZ-ket, már hegyeztem az ujjaimat, de látom, hogy megelőztél. Valóban az említett PSA egykilences szívódiesel igazán kiforrott és precíz szerkezet. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.01 19:09:21

Nem akarom a régi vitát újrakezdeni, de ez vicc, hogy a 90 lovas 2.0 D-4D lomhább lenne, mint az 1.4 benzines. Lehet hogy később ér nulláról százra, de nem kérdés, hogy melyikkel lehet fürgébben kigyorsítani, előzni, emelkedőt mászni stb. És az az "alig kevesebb" fogyasztás szerintem átlagban kb. másfél liter. Jelenlegi benzinár mellett kb. 400-ba kéne kerüljön a gázolaj ahhoz, hogy üzemanyag-költségben egálban legyenek.

Én se akarom újrakezdeni, nem azért írtam, ez az én véleményem, mentem 2ezres dízellel, és 1.4vvti-vel is, sokkal szimpatikusabb volt a benzines, az én stílusomhoz pedig jobban passzolt pont
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.03 16:58:50

Az rendben is van, hogy neked szimpatikusabb, meg hogy a te stílusodhoz jobban passzol  :) ... De nem ezt írtad, hanem hogy lomhább. A kettő nem ugyanaz ;) ... de mindegy, hagyjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.03 19:47:08
Az rendben is van, hogy neked szimpatikusabb, meg hogy a te stílusodhoz jobban passzol  :) ... De nem ezt írtad, hanem hogy lomhább. A kettő nem ugyanaz ;) ... de mindegy, hagyjuk.

Igaz-igaz, most visszaolvastam, tényleg úgy jön le mintha sziklaszilárd tényeket írnék, természetesen a saját véleményemet írtam le, hogy miért nem vennék, de tényleg ne ragozzuk tovább...:wheelchair: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.04 23:27:15
Mentem ma egy Bp-Solt-Bp-t az 51-esen es ugyan kicsit kesz voltam, mert egen-foldon kamion es teherauto, e aztan beletorodtem es magnoztam 90 korul. Mikor indultam lenullaztam az atlagfogyit es itthon 5.6-ot mutatott. Ez egy 1.4 benzin Auris. Szerintem ez tobb mint kivallo egy 1250kg-os vasnal :balloon:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2008.07.05 01:52:13

Reális szerintem. Hasonló tempónál a Corolla TS 6,2-t evett, pedig az 200 lóerő. De mivel a konstans 90-nel nagyon kevés teljesítmény is elég, ilyenkor gyakorlatilag motormérettől függetlenül minden autó jól fogyaszt. Kíváncsi lennék egy 1,4-es dízel Auris mennyit eszik ilyen tempónál, de szerintem 3,5-4 körül  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.07.05 06:47:30

Két hét múlva válaszolok erre,  mert szerintem az a 90km/h tempo jut majd nekem is  :online2long:
Kíváncsi vagyok  mennyit tudok kihozni belőle, eddig nagyobb sebességre voltam kalibrálva  :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2008.07.05 12:43:53
Sziasztok!

Új vagyok itt a fórumon, de régi Corollás.

7 évig nyúztam - szószerint - egy '91-es 1.8D-t, a 135 ezer km-re vetített átlagfogyim 5,4.
Másfél hónapja egy hároméves 1.4HB-vel ismerkedem. Az elmúlt müncheni út alatt már kellőképpen össze is melegedtünk. Itt 2 személlyel, telerakott csomagtartóval 6,8-at evett, a tempót lehetőség szerint 120-140 közt tartottuk, keveset klímáztunk is.
Vidéki - hajdú-bihari - autózgatással, 100 körüli sebességekkel, klímával 6 alatt tartható.

Juszufát
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 01:32:01
Mentem ma egy Bp-Solt-Bp-t az 51-esen es ugyan kicsit kesz voltam, mert egen-foldon kamion es teherauto, e aztan beletorodtem es magnoztam 90 korul. Mikor indultam lenullaztam az atlagfogyit es itthon 5.6-ot mutatott. Ez egy 1.4 benzin Auris. Szerintem ez tobb mint kivallo egy 1250kg-os vasnal :balloon:

Reális szerintem. Hasonló tempónál a Corolla TS 6,2-t evett, pedig az 200 lóerő. De mivel a konstans 90-nel nagyon kevés teljesítmény is elég, ilyenkor gyakorlatilag motormérettől függetlenül minden autó jól fogyaszt. Kíváncsi lennék egy 1,4-es dízel Auris mennyit eszik ilyen tempónál, de szerintem 3,5-4 körül  ::)

Jól mondod! Ilyen tempónál az 1.6-os Carina kb. ugyanennyit enne. A 2.0 Avensis II sem érné el a 6 litert. De még az ezeréves 2.0 Camrym sem hiszem, hogy meghaladná a 6-ot.

Az 1.4 dízel 4 körül kajálna szerintem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.06 12:41:12
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 12:51:20
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...

Hat eleg baratinak tunik.  :clap: Jol lattam hogy 75?  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 16:39:42
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...

Hat eleg baratinak tunik.  :clap: Jol lattam hogy 75?  :eek:

Annyi. Reális. 70-75-öt tippeltem volna, ha nincs a svenk a GPS-re.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 17:53:19
(http://i077.radikal.ru/0807/52/05fbefe8b918.jpg)

A Corollámal lementem az ?M3-ason , igaz sokszor kamion vagy busz mögé beállva , figyelve a feedcomp-ot.
Próbáltam finom gázadással, mint Leszilaci szokta.
Egész jó lett az átlagfogyim. :clap: :clap: :clap:

Nekem 4,5-t tud, 120-ra allitott tempomattal  :tt2:
Jo nem szoltam, dizel es van benne hatodik....
Nagyon szep fogyasztas. Mindenhol azt olvasom meg hallom, hogy inkabb 1,6-ost kell venni, mert az 1,4-es ha menni is akarsz kizabalja a csaladi kasszat.
De ez eleg jonak tunik, ugy latszik ez is stilus kerdese.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 19:08:39
Nekem 4,5-t tud, 120-ra allitott tempomattal  :tt2:
Jo nem szoltam, dizel es van benne hatodik....
Nagyon szep fogyasztas. Mindenhol azt olvasom meg hallom, hogy inkabb 1,6-ost kell venni, mert az 1,4-es ha menni is akarsz kizabalja a csaladi kasszat.
De ez eleg jonak tunik, ugy latszik ez is stilus kerdese.

Igen, el lehet mozgatni a benzinest is szép alacsony fogyikkal, csak -ahogy te is írod- ott a dolog vagylagos. Vagy haladsz, vagy spórolsz, a kettő együtt nem jön össze. A benzinessel nagyon nyugisan kell menni egy ilyen átlaghoz, olyan 90 körül (ahogy tutinet is írta, hogy gyakran buszok, kamionok mögött haladt a pályán).

Egyébként ilyen econo stílusban vezetve, az 1.6-os benzines is legfeljebb pár decivel eszik többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 19:19:08

Az egyik kozeli rokonomnak van '04-es 1.6-os korija, automata (nem MMT). Egyszer volt alkalmam vele megtenni az 1000km-es utat. Vegig 160-180 kozott mentem (kiveve ha hatraltattak). Kozben ment vegig a klima is. A tankolaskor a fed. comp. szerint 8,1 volt az atlag. En dizel manias vagyok  :wub:, de akkor kicsit meginogtam. Raadasul utkozben vegig kelyesen vigyorogtam, amikor meg 90nel is 2be tette az automata ha padloztam. Az hang... olyan szep volt  :clap:
Egyebkent ezen az uton hataroztam el, hogy az elso kocsim csakis Toyota lehet, punk-tum :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 20:14:02
Az egyik kozeli rokonomnak van '04-es 1.6-os korija, automata (nem MMT). Egyszer volt alkalmam vele megtenni az 1000km-es utat. Vegig 160-180 kozott mentem (kiveve ha hatraltattak). Kozben ment vegig a klima is. A tankolaskor a fed. comp. szerint 8,1 volt az atlag.

Ez majdhogynem hihetetlen  :eek: ... 10 literre tippeltem volna, legalább. Automata váltós 1.6-os benzinessel, 160-180 között, 8.1-es átlagfogyi - döbbenetesen kevés  :turned: ... Pár éve voltam hasonló szituban: egy 1.6-os automata Focussal mentem pályán tartósan 180-al (de tényleg ennyivel, és tényleg tartósan, forgalom gyakorlatilag nem volt, hétvége, hajnal) - 10.3-as átlag jött ki, és nem volt rá egy rossz szavam sem, elvégre nem is nagyon ment többet a kocsi, szal ez majdnem a végsebessége volt. De az 1.6 aut Corollának is az a 180!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 20:15:36
Az egyik kozeli rokonomnak van '04-es 1.6-os korija, automata (nem MMT). Egyszer volt alkalmam vele megtenni az 1000km-es utat. Vegig 160-180 kozott mentem (kiveve ha hatraltattak). Kozben ment vegig a klima is. A tankolaskor a fed. comp. szerint 8,1 volt az atlag.

Ez majdhogynem hihetetlen  :eek: ... 10 literre tippeltem volna, legalább. Automata váltós 1.6-os benzinessel, 160-180 között, 8.1-es átlagfogyi - döbbenetesen kevés  :turned:

Igen, ezert inogtam meg. Az osztrakoknal akadalyoztak, de mindig a megadott sebessegtartomanyra koncentraltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 20:18:53
Igen, ezert inogtam meg.

Viszonyításnak egy dízeles adat: 2006-os Passat, 1.9 TDI (105 LE), három személy, sok csomag, nyár, klíma, tempomat 150-en: 6.2...6.4 közötti pillanatnyi fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 20:22:03
Igen, ezert inogtam meg.

Viszonyításnak egy dízeles adat: 2006-os Passat, 1.9 TDI (105 LE), három személy, sok csomag, nyár, klíma, tempomat 150-en: 6.2...6.4 közötti pillanatnyi fogyasztás.

Hat jah... az enyim is 160-nal tempomat ketten, sok csomag, klima 6,2-6,5.
Na de a hang... :wub: meg azert olcsobb is ujkoraban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.06 20:26:22
Na de a hang... :wub: meg azert olcsobb is ujkoraban.

Vannak mellette érvek, nem vitás... Ez az 1.6 benzin + hagyományos automata váltó kombó számomra vitán felül a legkomfortosabb hajtáslánc az E12 Corollában. Volt szerencsém vezetni ilyet, és hát a feeling  :wub: ... Megérne nekem némi plusz fogyit, az tiszta sor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.06 21:41:37
Mindenhol azt olvasom meg hallom, hogy inkabb 1,6-ost kell venni, mert az 1,4-es ha menni is akarsz kizabalja a csaladi kasszat.

Ez általánosságban esetleg állhat, bár azt kétlem, hogy ezt az 1,4 vvt-i 1,6 vvt-i viszonylatában hallottad. Az 1,4es az E12-es kasztniban városban nagyon szépeket tud fogyasztani, el lehet átlagos budapesti használatban (persze brutál tök beállt dugók kihagyásával) 7,5literrel járkálni. Országúti 100-as tempót 6-6,3literrel hozza, autópályán a 130-as tempót betartva, ha kell 150-el egy egy előzés, és itt is elvan 7liter alatt. A rövid áttételei miatt persze 130-140felett szépen elkezd kajálni, de ez az 1,6-ra ugyanúgy áll.
Az 1,6-os motor nagyon nagyon jó (bár az 1,4-es is simán elég az E12 kaszniba, az 1,6 kicsit már heves is, ami arra késztet hogy nyomd neki) mindössze 3hátránya van: aki a használt 1,6 E12-esre utazik, az nehezen talál itt a magyar piacon 2. drágább a kötelezője (ez nem túl nagy tétel persze) 3. minimális átlag 3decis - fél literes többletfogyi..városban lehet kicsit több a különbség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.06 22:41:43
Mindenhol azt olvasom meg hallom, hogy inkabb 1,6-ost kell venni, mert az 1,4-es ha menni is akarsz kizabalja a csaladi kasszat.

Ez érdekes. Én, ha akarok megyek 160-at is de ezt büntetik, a vége 180 lehet, az 1.6-osnak mennyi a vége ? Kb. 190 ?
Visszafelé 120-al jöttem, ezt tartva 5.6-5.8 körül állt meg a feed-comp.

Relatíve egy régebbi 1.6-os Opel Astra "csak" 85 LE-s, hiába 1.6-os. Bár nem tudom az, hogyan fogyaszt.

En ezt az E12-as korikra hallotam. Azok kozott az 1,6 es 1,4 kozotti kulonbseget. Nekem egyik sincs, nem tudhatom. Csak hallottam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.06 22:56:05
Mindenhol azt olvasom meg hallom, hogy inkabb 1,6-ost kell venni, mert az 1,4-es ha menni is akarsz kizabalja a csaladi kasszat.

Ha az 1.4-es ""kizabálja"" a családi kasszát, (mondjuk ez elég morbid, azzal a motorral gyilkolva is max 10liter lehet megetetni) akkor az 1.6-os csak rátesz egy lapáttal, mivel konstans 0,5-1literrel többet fogyaszt :stuart:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.06 22:59:06
Ez általánosságban esetleg állhat, bár azt kétlem, hogy ezt az 1,4 vvt-i 1,6 vvt-i viszonylatában hallottad. Az 1,4es az E12-es kasztniban városban nagyon szépeket tud fogyasztani, el lehet átlagos budapesti használatban (persze brutál tök beállt dugók kihagyásával) 7,5literrel járkálni. Országúti 100-as tempót 6-6,3literrel hozza, autópályán a 130-as tempót betartva, ha kell 150-el egy egy előzés, és itt is elvan 7liter alatt. A rövid áttételei miatt persze 130-140felett szépen elkezd kajálni, de ez az 1,6-ra ugyanúgy áll.
Az 1,6-os motor nagyon nagyon jó (bár az 1,4-es is simán elég az E12 kaszniba, az 1,6 kicsit már heves is, ami arra késztet hogy nyomd neki) mindössze 3hátránya van: aki a használt 1,6 E12-esre utazik, az nehezen talál itt a magyar piacon 2. drágább a kötelezője (ez nem túl nagy tétel persze) 3. minimális átlag 3decis - fél literes többletfogyi..városban lehet kicsit több a különbség.

Pontosan…
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.06 23:02:09

Relatíve egy régebbi 1.6-os Opel Astra "csak" 85 LE-s, hiába 1.6-os. Bár nem tudom az, hogyan fogyaszt.

Az 1.6-os (F) Astrák 75lovasok, vagy létezett hengerenkénti befecskendezős (Si) 100lóerővel, illetve később jöttek az 16szelepesek 98-al, az Si motorcsalád nagyon jó volt, abból az 1.4si (82ló) tök jól vitte a Astrát és nagyon jól fogyasztott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2008.07.07 01:13:58
Igen, ezert inogtam meg.

Viszonyításnak egy dízeles adat: 2006-os Passat, 1.9 TDI (105 LE), három személy, sok csomag, nyár, klíma, tempomat 150-en: 6.2...6.4 közötti pillanatnyi fogyasztás.

Ezen azért csodálkozom. Csak viszonyításképp, itt egy kis grafikon, amin egy 2.0 TDI motor (és az 1,4 TSI) valós fogyasztása szerepel valós sebességeknél:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.07 11:15:51
Ezen azért csodálkozom. Csak viszonyításképp, itt egy kis grafikon, amin egy 2.0 TDI motor (és az 1,4 TSI) valós fogyasztása szerepel valós sebességeknél:

Ezen a kepen veleltlenul nem a 140 lovas 2,0 TDi van?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.07 19:04:39
Viszont új szett  Michelin Energy Saver-em van, talán ez hoz vissza nekem sokat az autópályán. :clap:

Üdv! Érdekel az energy Saver, mik a tapasztalatok? 2008-as mintázattal vetted? Elötte a gyári szerelésű energy-d volt? Én jövő nyáron veszek új nyárigumikat, és a 2 fő befutó a PirelliP6 meg a Micehlin Energy saver.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2008.07.08 01:00:06
Ezen azért csodálkozom. Csak viszonyításképp, itt egy kis grafikon, amin egy 2.0 TDI motor (és az 1,4 TSI) valós fogyasztása szerepel valós sebességeknél:

Ezen a kepen veleltlenul nem a 140 lovas 2,0 TDi van?

Szerintem a 170 lovas. De részterhelésen ennek nem kéne számítani, csak ha padlózod. Amúgy saját tapasztalataim alapján ezek a fogyasztások reálisak, nekem is megeszi a 8,5-9-et 160-nál, 130-nál olyan 6,5 liter csúszik le a torkán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.08 06:55:47
Saját tapasztalataim az 1.4-es Aurisszal:
Város (kisváros): 7,4 l/100 km - nagyon kényelmes tempóban, klíma nélkül és szinte teljesen összhangban váltva a BC-vel;
Országút (pálya nélkül): 7,3 l/100 km - jellemzően klímával, és dinamikus autózás (90-130 km/h) mellett.

A fentiek hosszútávú átlagnak tekinthetőek, elégedett vagyok vele, egyátalán nem "eszi le a hajam". :sleeping:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.08 09:14:57

Abszolut egyetertek, persze ez eleg relativ, hogy mi az ami mar "leeszi a hajad" en is olyan 7 koruli atlaggal jarok, kieve mondjuk a hungaria krt-n egy ora.. :( Total-brutal dugoban sikerult mar 9,1-et csinalnom, de mondjuk hetvegen palyaztam vegig 140-150 klimaval 7,5
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Eppendorf - 2008.07.08 09:40:42
1/3 autópálya /főút és 2/3 város (mondjuk nem nagy város) 5,6 a jelenlegi átlaga a fogyasztásnak (1,4 D4D). Összesen 2500 km van benne az elején hetente ment le egy egy decivel a fogyasztás, aztán jó ideig beállt az 5,7 és nemrég ugrott 5,6ra. Amióta átvettem nem nulláztam az átlagfogyi számlálót; mennyi ideig tárolja az adatokat, vagy számolja az átlagot a fogyasztás tekintetében?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.07.08 09:45:10

Az első áramszünetig tárolja - vagy a nullázásig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.07.08 12:53:29
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...
enyémmel ilyen értékek 60-as tempó körül, bemelegedett olajjal (kb 20perc autókázás után) lehet hozni :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.08 21:51:30
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...
enyémmel ilyen értékek 60-as tempó körül, bemelegedett olajjal (kb 20perc autókázás után) lehet hozni :ph34r:
:tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.07.09 08:43:36
Ez (http://www.youtube.com/watch?v=EYaDpwYDfQA) ugyan nem 90, de adhat némi támpontot. Bocsi, forgatni nem tudok...
enyémmel ilyen értékek 60-as tempó körül, bemelegedett olajjal (kb 20perc autókázás után) lehet hozni :ph34r:
:tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2:
hmmmmmm
léci, nézzünk már egy 2008-as (fél)éves fogyiátlagot a részedről is :whistling: :innocent: ...katt (http://www.spritmonitor.de/en/detail/154540.html?period=on&sdate=01.01.2008&edate=09.07.2008)
(idén kétszer voltam 5 felett :clap:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.09 13:46:10
:)
Én nem vezetem a spritmonitoron, de el vagyok szállva. Mostanában mindig 4,6 fölött vagyok.  :no: Jellemzően 4,7-5-ig. Viszont ez 10% város, 90% országút, 100-120 között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.09 13:48:42
Mostanában mindig 4,6 fölött vagyok.  :no: Jellemzően 4,7-5-ig. Viszont ez 10% város, 90% országút, 100-120 között.

Hat ez borzalmas sok  ::) Hat ezert ilyen magas az uzemanyagar... nem az indiaiak vasaroljak fel, hanem Te  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.09 13:52:19
Tudom, van is miatta bűntudatom... :oops:
off: Palaczkkal egyetértve: tényleg jó lenne visszakapni a régi szmájlik legalább egy részét...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2008.07.09 23:27:29
Hogy közlekedtek Ti 5 alatti fogyasztással (különösen Kgabe)? Júniusban mentem 2414 kmt, 30% országút, 65% autópálya, 5% város, az se csúcsidőben. Így jött ki 5,13 liter. Autópályán nem mentem 120 felett, országúton 105 felett, aut. klíma 23,5-24 fokon volt mindig. Most az én tankom lyukas, vagy mindig széllel szembe megyek? Ezeknél a tempóknál már attól félek, hogy elalszom vezetés közben, múltkor is inkább átadtam a barátnőmnek a volánt, neki még izgalmas egy egyenes országút... 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.09 23:54:07
Kevés gyorsítás-lassítás, sok motorfék, egyenletes tempó, kicsivel magasabb guminyomás, ésszerű klímahasználat, nem túl magas tempó, kevés állóhelyzeti álldogálás, forgalom ritmusának figyelése, ehhez való alkalmazkodás, időben történő felkapcsolás, felesleges tömeg mellőzése (többnyire magam megyek :) ) Asszem ennyi. Ja, jó gumiválasztás. Ezt most egy kicsit elcsesztem. Volt jó áron egy gumi, pedig Energy Savert akartam venni, de nem. A gyári gumival jobban fogyasztott (kevesebbet) talán a Saverrel meg tudtam volna spórolni még 2-3 decit, dehát...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.07.10 07:11:09

Ez egy jó összefoglaló!  ::)

Szurkapiszka nélkül attila23! : "múltkor is inkább átadtam a barátnőmnek " ez a döntés is hozzájárulhat az átlagfogyi feljebb ugrásához  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.10 08:12:49
Ja, jó gumiválasztás. Ezt most egy kicsit elcsesztem. Volt jó áron egy gumi, pedig Energy Savert akartam venni, de nem. A gyári gumival jobban fogyasztott (kevesebbet) talán a Saverrel meg tudtam volna spórolni még 2-3 decit, dehát...

Milyen gumit vettél a Michelin után, ami fogyasztásilag nem nagyon jött be? KIváncsi vagyok, mert én is az Energy Saver meg a Pirelli P6 között gondolkodom......
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.07.10 08:49:17
:)
Én nem vezetem a spritmonitoron, de el vagyok szállva. Mostanában mindig 4,6 fölött vagyok.  :no: Jellemzően 4,7-5-ig. Viszont ez 10% város, 90% országút, 100-120 között.
ez a sok...miért nem azt a gps-szerinti 75-t tartod, mint a videódon? :hammer:

picit off:
tegnap autóztam le 404km-t egy pug307sw1.6hdi-vel 4,3 lett a vége.

útvonal: keletpest(délelőtt fél9) - m7ótópálya - 8úton ajka - délnek véve az irányt, az északi balcsipartra, zánka felé révfülöpre - onnan visszaindultam: 71út - veszprém - 8út - m7  - keletpest(délután fél5 körül)
autópályán max100, ott forog 2000-t, országúton 70-80, lakott területen 50
és ha nem "siettem" volna (du5-re haza akartam érni), akkor 4-es átlagot is simán lehetett volna hozni (autóztam ezzel a kocsival 3-as átlagot is, igaz nem 400km-en...)

szóval nekem ne mond,h nem lehetne 4,5 alatt járni az 1,4d4d corival, ami még ráadásul nem is kombi :innocent: csak picit vissza kell venni a tempót ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.07.10 08:56:51
nem zavar h amikor fogyirekordokat döntötök ott lihegnek a seggedben végig?  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.10 09:10:56
Szörnyű ezeket a hsz-kat olvasni. "Mostanában mindig 4,6 fölött vagyok." meg "autóztam ezzel a kocsival 3-as átlagot is, igaz nem 400km-en..." és "talán a Saverrel meg tudtam volna spórolni még 2-3 decit". Oké, hogy (ha nem is spórol az ember, de legalább) odafigyel a fogyasztásra vki, de hogy menjen a matek a deciltereken.... Ha gazdaságos akarok lenni, akkor  :scooter: az Apriliával. Na én azzal tudok 3 litert, ha kánikulában meglassulnak a reflexeim. :sweatdrop:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.10 09:22:13
Szurkapiszka nélkül attila23! : "múltkor is inkább átadtam a barátnőmnek " ez a döntés is hozzájárulhat az átlagfogyi feljebb ugrásához  :ph34r:

Nekem pl. az asszonypajtas rendre alacsonyabb fogyit hoz 2-3 tizeddel.  :tt2: Nosulni tudni kell.  :winkiss:

Bar ha en vezetek, akkor mindig hamarabb odaaerunk, igy az, hogy 5,5 vagy 5,3 nem igazan zavar. En meg raadasul meg elvezkedek is  ::)
Sajna nekem semmi turelmem nem 130-al menni, ahol lehetne... Ez nem azt jelenti, hogy szaguldozok, idegbajos lennek, vagy allandoan utolso pillanatban fekezek es bemaszok mindenki seggebe 2 centire. Hanem azt, hogy tobbet elozok meg, mint engem eloznenek  :yes:

Egyebkent a kocsim, klimaval, varos vagy autopalya, allandoan 5,5-t eszik. Mindig inkabb a seb hatar felett kicsivel, mint alatta  :whistling: Orszagutra nincs mit adni, mert hegyek kozott van csak orszgut, ott meg neha kettes is kell... igy is 5,5.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.10 09:23:41
Hogy közlekedtek Ti 5 alatti fogyasztással? Júniusban mentem 2414 kmt, 30% országút, 65% autópálya, 5% város, az se csúcsidőben. Így jött ki 5,13 liter.

Meg az is hozzatartozik, hogy mindenhova negyed oraval hamarabb indulnak el mint te  :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.10 10:32:18

Meg az is hozzatartozik, hogy mindenhova negyed oraval hamarabb indulnak el...

Vagy inkább 1órával :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.07.10 10:53:20
nem zavar h amikor fogyirekordokat döntötök ott lihegnek a seggedben végig?  :wacko:
nem, miért kellene zavarnia?

Idézetet írta: hazard
Ha gazdaságos akarok lenni, akkor   az Apriliával. Na én azzal tudok 3 litert, ha kánikulában meglassulnak a reflexeim.
féltem az életem...legalább egy konzervdoboz legyen körülöttem, ne én legyek a gyűrődő zóna :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.10 11:14:02

féltem az életem...legalább egy konzervdoboz legyen körülöttem, ne én legyek a gyűrődő zóna :wacko:

Na ezzel nagyon egyet érteni :chinese:

Bringán is rendszeresen megtalálnak a marhák, azon a 6méteren még átmegyek a "versenypályájukon", én se mernék motorozni, robizni :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.07.10 11:45:49

féltem az életem...legalább egy konzervdoboz legyen körülöttem, ne én legyek a gyűrődő zóna :wacko:

Na ezzel nagyon egyet érteni :chinese:

Bringán is rendszeresen megtalálnak a marhák, azon a 6méteren még átmegyek a "versenypályájukon", én se mernék motorozni, robizni :no:
múlt héten du. deák térnél láttam olyan borulást... :wacko:
bringás a felezőn megy az autók között.
kocsi sávot akart váltani, orrát áttolta, a kiscsaj meg keresztül a motortetőn, átcsapódva a mellette álló autónak...mint a flipperben a golyó...köszi nekem ez neeeeeeeeeeeeem

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.10 11:54:56
bringás a felezőn megy az autók között.

:offtopic: De ha barmelyik motorosnak vagy bringasnak azt merem mondani, hogy ezt nem kene, akkor le vagyok idiotazva. Nem veletlenul tiltott dolog.  :offtopic:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.10 13:14:15

féltem az életem...legalább egy konzervdoboz legyen körülöttem, ne én legyek a gyűrődő zóna :wacko:

Na ezzel nagyon egyet érteni :chinese:

Bringán is rendszeresen megtalálnak a marhák, azon a 6méteren még átmegyek a "versenypályájukon", én se mernék motorozni, robizni :no:
:yes: :yes:
ez eleg OFF de sajnos aki toltott mar el par orat valamelyik balesetin garantaltan elmegy a kedve a motorozastol. Gyakorlatilag minden 3-4ik ebmert motorrol hoznak be es ha nagyon nagy szerencseje volt csak csunyan ossze van torve..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.10 14:58:46

féltem az életem...legalább egy konzervdoboz legyen körülöttem, ne én legyek a gyűrődő zóna :wacko:

Na ezzel nagyon egyet érteni :chinese:

Bringán is rendszeresen megtalálnak a marhák, azon a 6méteren még átmegyek a "versenypályájukon", én se mernék motorozni, robizni :no:

Attól függ, hogy hol, melyik városról van szó. Bp-n pl. én sem motoroznék/robogóznék, de egy 20-25e lakosú kisváros azért teljesen más, bár baromarcú itt is van. ...egyébként meg számomra nélkülözhetetlen egy kis adrenalin-töltet nap, mint nap! :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.10 19:23:13
Attól függ, hogy hol, melyik városról van szó. Bp-n pl. én sem motoroznék/robogóznék, de egy 20-25e lakosú kisváros azért teljesen más, bár baromarcú itt is van. ...egyébként meg számomra nélkülözhetetlen egy kis adrenalin-töltet nap, mint nap! :devil:

Pest, mi más...
Adrenalin meg kijut bringával is, az a 4-5 lehetőség amíg átszlalomozok az autók közt, mivel ha megállsz az átkelő szélén, SENKI sem enged át :censored: amúgy pont ma volt, hogy kivolt kapcsolva egy 2x2 sávos xeződés, úgy 3-4perc után untam meg, hogy senki se áll meg, így kénytelen voltam kilesni egy likat két autó között :ph34r: a felezővonalig így átjutottam, onnan jó egy perc volt még végre megállt egyvalaki, és még 15-20mp még a külső sávba is megálltak, az a 1,5perc tökig elég volt adrenalinba, mikor a hátadon érzed a mögötted 60-70el elsuhanó dömper tűzforró motorleheletét, milyen jó is az :wacko:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.10 21:22:58

Bp-n gyakran megállok 1-1 zebra előtt (mert, hogy kis városomban ezt mindig így teszem), ha ott nincs lámpa, illetve, ha látom, hogy egy gyalog át szeretne ott kelni. Eleinte megdöbbentem, de manapság már fel sem veszem, hogy közben hátulról ledudálják a fejemet. Már azon sem csodálkozom, hogy ha intek/villantok 1-1 autósnak, hogy "jöjjön, be/kiengedem", vagy más módon segítek, akkorúgy meglepődik az alany ezen, hogy teljesen leblokkol és csak néz bambán. A robogósokra/bringásokra pedig csak azok az autósok figyelnek, akik maguk is gyakran nyeregbe pattannak, a többi jó ha le nem túrja őket az utakról.. :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.10 21:33:28
Milyen gumit vettél a Michelin után, ami fogyasztásilag nem nagyon jött be? KIváncsi vagyok, mert én is az Energy Saver meg a Pirelli P6 között gondolkodom......
Én most Kléber Dynaxer HP2-est vettem.
(az idézeteket pedig megkurtítottam, nehogy kleingy kisasszony megszóljon  :devil:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.10 21:35:43
ez a sok...miért nem azt a gps-szerinti 75-t tartod, mint a videódon? :hammer:

szóval nekem ne mond,h nem lehetne 4,5 alatt járni az 1,4d4d corival, ami még ráadásul nem is kombi :innocent: csak picit vissza kell venni a tempót ;)
Azért nem, mert sokszor oda is kell érni egyszercsak, főleg haza, hogy a kiscsákót még ébren találjam.
Ami meg a gumi miatt bosszant, az az, hogy talán egy takarékosabbal a mostani stílusba is 4,5 alatt lenne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.10 21:41:39
Szörnyű ezeket a hsz-kat olvasni. "Mostanában mindig 4,6 fölött vagyok." meg "autóztam ezzel a kocsival 3-as átlagot is, igaz nem 400km-en..." és "talán a Saverrel meg tudtam volna spórolni még 2-3 decit". Oké, hogy (ha nem is spórol az ember, de legalább) odafigyel a fogyasztásra vki, de hogy menjen a matek a deciltereken.... Ha gazdaságos akarok lenni, akkor  :scooter: az Apriliával. Na én azzal tudok 3 litert, ha kánikulában meglassulnak a reflexeim. :sweatdrop:
Ahogy leszilaci is írta: egyrészt jó a pléhdoboz körülöttünk, másrészt napi 300 km egy robogón elég megterhelő lenne, főleg mondjuk asszonnyal, gyerekkel. Másrészt ha belegondolsz igenis számít: legyen 3 deci a difi. Ez egy tanknál cca 3,3 liter, ami 4,3-as átlaggal 77 km-nyi spórolás, ergó, ugyanazzal az üanyag mennyiséggel egy tanknál 77 km-rel többet megyek. Ez havonta cca 250 km ingyen, vagyis évente 3000km!!! Ez pedig akárhogy nézem kb. 43ezer forint spór. Ebből lehet pl nagyon szép karácsonyi ajándékot venni a gyereknek, meg kedvesnek. Persze ehhez sokat kell mennem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.10 21:43:43
Meg az is hozzatartozik, hogy mindenhova negyed oraval hamarabb indulnak el mint te  :shifty:
Ebben van valami. Tényleg elég mondjuk 20 perccel hamarabb indulni, hogy ne kelljen idegbajoskodni, hirtelen fékezni, előzni, hajtani. Nem csak az autót kíméled, hanem a pénztárcád meg az idegeidet is. Ja, és a zene is sokkal jobban érvényesül.  :walkman:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.10 21:45:49
Tényleg elég mondjuk 20 perccel hamarabb indulni, hogy ne kelljen idegbajoskodni, hirtelen fékezni, előzni, hajtani. Nem csak az autót kíméled, hanem a pénztárcád meg az idegeidet is. Ja, és a zene is sokkal jobban érvényesül.  :walkman:

Hat jah. Bar en ahelyett inkabb vagyok a csaladommal. Max kisebb ajandek lesz  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.11 07:53:30
Ahogy leszilaci is írta: egyrészt jó a pléhdoboz körülöttünk, másrészt napi 300 km egy robogón elég megterhelő lenne, főleg mondjuk asszonnyal, gyerekkel. Másrészt ha belegondolsz igenis számít: legyen 3 deci a difi. Ez egy tanknál cca 3,3 liter, ami 4,3-as átlaggal 77 km-nyi spórolás, ergó, ugyanazzal az üanyag mennyiséggel egy tanknál 77 km-rel többet megyek. Ez havonta cca 250 km ingyen, vagyis évente 3000km!!! Ez pedig akárhogy nézem kb. 43ezer forint spór. Ebből lehet pl nagyon szép karácsonyi ajándékot venni a gyereknek, meg kedvesnek. Persze ehhez sokat kell mennem.
Évi 15e km-nél én ilyesmivel (spórolás) nem foglalkozom. Nagy futásteljesítménynél talán érdekelne...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: attila23 - 2008.07.11 23:32:58
Kevés gyorsítás-lassítás, sok motorfék, egyenletes tempó, kicsivel magasabb guminyomás, ésszerű klímahasználat, nem túl magas tempó, kevés állóhelyzeti álldogálás, forgalom ritmusának figyelése, ehhez való alkalmazkodás, időben történő felkapcsolás, felesleges tömeg mellőzése (többnyire magam megyek :) ) Asszem ennyi. Ja, jó gumiválasztás. Ezt most egy kicsit elcsesztem. Volt jó áron egy gumi, pedig Energy Savert akartam venni, de nem. A gyári gumival jobban fogyasztott (kevesebbet) talán a Saverrel meg tudtam volna spórolni még 2-3 decit, dehát...

Kgabe!
Ez egy jó összefoglaló!  ::)

Szurkapiszka nélkül attila23! : "múltkor is inkább átadtam a barátnőmnek " ez a döntés is hozzájárulhat az átlagfogyi feljebb ugrásához  :ph34r:

A barátnőm ment vagy 80-al, azzal csak csökkent a fogyi :). Egyébként a felsoroltakat gyakorolom a féket nem nagyon használom (45 ezernél volt 50%-os), a közlekedési lámpák programját megtanulom, sokat gurítom a kocsit, de mégse megy lejjeb. A klíma illetve városban a lámpahasználat (általában este használom a kocsit, illetve csúcsforgalomban mindig gyújtok lámpát) mennyit számít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.12 00:04:48
Klíma nálam 2-3 deci, a lámpa sztem 1 deci alatt. Amúgy a klíma pl országúton, a lehajtott ablakkal szemben, még gazdaságosabb is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.07.12 00:58:31
Tényleg elég mondjuk 20 perccel hamarabb indulni, hogy ne kelljen idegbajoskodni, hirtelen fékezni, előzni, hajtani. Nem csak az autót kíméled, hanem a pénztárcád meg az idegeidet is. Ja, és a zene is sokkal jobban érvényesül.  :walkman:

Hat jah. Bar en ahelyett inkabb vagyok a csaladommal. Max kisebb ajandek lesz  :flowers:

Nekem munkaeszköz a gép, évi 30-40 e között mentem az utóbbi 5 évben, megpróbálok egy ésszerű kompromisszumot tartani a sebesség/fogyasztás között. autópálya 130-140, városban ~60-65 de a lámpák, és a forgalom ritmusát figyelve, viszonylag kevés fékezéssel ( ettől viszont a gumi kopik kanyarban) .

Gázolaj üzemű gép lévén egy eszement spórolással kb 20-25%-ot lehet spórolni a mostanihoz képest, ehez viszont napi 30-40 perccel többet ülnék a kocsiban ( ami magában nem gond, mert nem rossz) amit inkább azért a családdal töltenék .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.12 09:22:08
Tényleg elég mondjuk 20 perccel hamarabb indulni, hogy ne kelljen idegbajoskodni, hirtelen fékezni, előzni, hajtani. Nem csak az autót kíméled, hanem a pénztárcád meg az idegeidet is. Ja, és a zene is sokkal jobban érvényesül.  :walkman:

Hat jah. Bar en ahelyett inkabb vagyok a csaladommal. Max kisebb ajandek lesz  :flowers:
Hazafelé nekem is magasabb szokott lenni a tempó, mint odafele.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.13 10:03:02
Tegnap Budapest(Dél-Buda) - Velence Fürdő távolság megtétele elött nulláztam a fedcompot. A táv 80km oda/vissza, 4 felnőtt ember, klíma, minimum 40 perces dugóban araszolás (Martonvásárnál), 7es úton érden meg az azt követő 52db körforgalmon át, többnyire 80km/h-val haladva.
Átlagfogyi: 6liter
1,4vvtiE12 HB
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.07.14 00:26:48
Ez érdekes. Én, ha akarok megyek 160-at is de ezt büntetik, a vége 180 lehet, az 1.6-osnak mennyi a vége ? Kb. 190 ?
Megy az óra szerint 190 fölött is. Onnan tudom, hogy egyszer egy dévúst helyre kellett tennem a pályán  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.14 16:35:32
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.14 17:41:04
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.
Annyi azért nincs, de számításaim szerint egy jó 7 dl-t rátesz. Az igazság az, hogy nem tudom objektíven meghatározni, ugyanis a nyári szezonban kis megszakításokkal szinte végig klímázok hosszabb távon, korábban pedig (amikor nem kellett a klíma) még a nyers motor miatt nem volt korrekt a mért fogyasztási adat.
Itt említem meg, hogy a Shell V-Power '95-től olyan fél litert esett a fogyasztás. Kicsit hitetlenkedem is, ezért még most is "folyamatos" mérésben vagyok. Egy ismerősöm tanácsára "vágtam vele tele" a tankot, és ha tényleg így marad, akkor ráállok fixen. :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.14 19:39:20
Itt említem meg, hogy a Shell V-Power '95-től olyan fél litert esett a fogyasztás. Kicsit hitetlenkedem is, ezért még most is "folyamatos" mérésben vagyok. Egy ismerősöm tanácsára "vágtam vele tele" a tankot, és ha tényleg így marad, akkor ráállok fixen. :yes:
Hat en meg az elozo verdaba raktam MOL evo-t miutan nem hagyott elni a kutas, hogy kifizeti a kulonbozetet ha nem sporolok 3-4 litert egy tankon. Az az igazsag, hogy abban nem volt fedkomp szal csak sacperkb, de tenyleg olyan fel lityoval kevesebbet evett. Ebben is volt mar azota evo, de nalam meg csak 3000 van a gepben szal nem mertem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.07.14 22:43:17
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.

nekem 1,6-nál 3-5 deci többlet volt -tartós 140 körüli tempónál városban gondolom nagyobb lehet a különbség.
Most a Gázolajosnál nincs mérhető különbség.
( az 1,6-nál azért előzéskor, vagy lámpánál tempósabb induláskor kapcsolgattam a klímát, gázolajosnál nemigazán veszek észre hátráltató hatást :D)

-Ha nagyon visszafogja  a klíma a gépet ( teljesítményben és fogyasztésban is), érdemes egy klímással megnézetni, nincs-e túl kevés gáz a rendszerben; ugyanis a gázzal együtt az olaj is elszökhet, és az már komolyabb hátráltató hatást eredményez. - mondjuk a legegyszerűbb lenne, egy másik ugyanolyan gépet is kipróbálni, hogy van-e különbség köztük.

-
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.14 23:37:02

Azt nem mondanam, hogy nagyon visszaogja a gepet (persze erzem, de gondolom ez 1,4-nel normalis) csak az tunt fel, hogy az uccso tankolas ota inkabb orszagut mint varos felallasban is erszrevettem, hogy nott a fogyi - es biztos nem 2-3 decivel.
Hat az morci lenne ha 3000km utan mar klimashoz kene menni  :shifty:
Tenyleg olvasgattam itt a fogyi "beallasarol" az kb mit jelent. Marmint hany kilometer utan lehet azt mondani, hogy no ez mar valami allando?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.15 00:14:52
Általában 10ezer környékén áll össze végleg a motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.07.15 22:00:58
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.
Nekem pályán és országúton 3-4 decit ugrott a pillanatnyi fogyi a kijelzőn, mikor bekapcsolt a kompresszor (1.4 benzin).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.15 22:31:47

Ez egy jó megközelítés!  :clap: Le fogom tesztelni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.15 22:50:27
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.
Nekem pályán és országúton 3-4 decit ugrott a pillanatnyi fogyi a kijelzőn, mikor bekapcsolt a kompresszor (1.4 benzin).
Palyan en is neztem a pill fogyasztast. Bealltam 140re egy egyenes szakaszon, klimaval 7,5-7,6 klima nelkul 6,8-6,9. Szoval nekem mar ott is inkabb 6-8 deci volt, de hat ebben siman lehet, hogy valahol volt par % lejtes / emelkedo az utban.
Na majd erot veszek magamon es izzadok egy 50est ugy hogy kilovom az atlagfogyit aztan hulok egy masik 50et. Bar ha 10k korul lehet csak beszelni a fogyi beallasarol akkor lehet meg varhatok 1-2 honapot
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.07.16 18:30:12
Palyan en is neztem a pill fogyasztast. Bealltam 140re egy egyenes szakaszon, klimaval 7,5-7,6 klima nelkul 6,8-6,9. Szoval nekem mar ott is inkabb 6-8 deci volt, de hat ebben siman lehet, hogy valahol volt par % lejtes / emelkedo az utban.
140-nél nehéz nézni, mert ott már túl sok a bezavaró tényező, ami változtatja a fogyit. Próbáld meg 100-120 körül, pontosabb képet kapsz.  ::)
Amúgy a pillanatnyi értékből adódó többlet nem mind jelentkezik effektíve, mert a kompresszor nem megy folyamatosan! Plusz azzal is sokat lehet könnyíteni a klíma dolgán, ha belső keringetésre van állítva a szellőzőrendszer (persze néha engedni kell egy kis friss levegőt), így nem kell folyamatoan lehűteni a kívülről beömlő 30+ fokos levegőt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.16 22:08:27
Biztos volt mar rola szo, de hosszu a topic. Benzines kollegaknak mi  a tapasztalata klima kapcsan? Latom, hogy van aki dizel-ben csak par decit ir a klimara nekem 1,4 benzinben ugy fest (bar nem mertem, mert ha meleg van klimazok nem merek ;), hogy van ez  1 liter is.
Nekem pályán és országúton 3-4 decit ugrott a pillanatnyi fogyi a kijelzőn, mikor bekapcsolt a kompresszor (1.4 benzin).
Palyan en is neztem a pill fogyasztast. Bealltam 140re egy egyenes szakaszon, klimaval 7,5-7,6 klima nelkul 6,8-6,9. Szoval nekem mar ott is inkabb 6-8 deci volt, de hat ebben siman lehet, hogy valahol volt par % lejtes / emelkedo az utban.
Na majd erot veszek magamon es izzadok egy 50est ugy hogy kilovom az atlagfogyit aztan hulok egy masik 50et. Bar ha 10k korul lehet csak beszelni a fogyi beallasarol akkor lehet meg varhatok 1-2 honapot
Az én (országúti) vezetési stílusomnál pontosan ez a kb. 7 dl jelentkezik pluszfogyasztásként a klímával. ...de nem azért vettem ilyen autót, hogy azt nézegessem mennyit dob rá a klíma...:death:...őrültség lenne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.16 22:28:17
Itt említem meg, hogy a Shell V-Power '95-től olyan fél litert esett a fogyasztás. Kicsit hitetlenkedem is, ezért még most is "folyamatos" mérésben vagyok. Egy ismerősöm tanácsára "vágtam vele tele" a tankot, és ha tényleg így marad, akkor ráállok fixen. :yes:

Ráállok! ...vhogy nem akar fogyni a nafta! :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.16 23:02:02
Itt említem meg, hogy a Shell V-Power '95-től olyan fél litert esett a fogyasztás. Kicsit hitetlenkedem is, ezért még most is "folyamatos" mérésben vagyok. Egy ismerősöm tanácsára "vágtam vele tele" a tankot, és ha tényleg így marad, akkor ráállok fixen. :yes:
Ráállok! ...vhogy nem akar fogyni a nafta! :winkiss:
Fura dolgok ezek, de mondom nekem is volt hasonlo tapasztalat. Gondolm oka is lehet a dolognak, bar gozom sincs, hogy mi..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.07.17 00:39:16
Hmvhely-Szeged-BP (Örs Vezér Tér)-Szeged-Hmvhely
végig 130al klímával 4.3L/100km  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.07.17 08:47:05
Azért legközelebb legalább a városban lassíts.
 :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.17 08:58:36
Misi: irigykedsz, mi?!  :devil: Amúgy ennél a tempónál ez tényleg jó, dízellel is. Andris! Tegnap nem is mondtad, hogy rekordra készülsz...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.07.17 09:17:11
Itt említem meg, hogy a Shell V-Power '95-től olyan fél litert esett a fogyasztás. Kicsit hitetlenkedem is, ezért még most is "folyamatos" mérésben vagyok. Egy ismerősöm tanácsára "vágtam vele tele" a tankot, és ha tényleg így marad, akkor ráállok fixen. :yes:
Ráállok! ...vhogy nem akar fogyni a nafta! :winkiss:
Fura dolgok ezek, de mondom nekem is volt hasonlo tapasztalat. Gondolm oka is lehet a dolognak, bar gozom sincs, hogy mi..

mostanában  én is ujra a shellhez járok. ugy néz ki nem lopnak, jó a benzin, és a gyereknek is kérek egy kis ferrarit ha vezsek egy teletankot.  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.17 09:38:55

Fura dolgok ezek, de mondom nekem is volt hasonlo tapasztalat. Gondolm oka is lehet a dolognak, bar gozom sincs, hogy mi..

Állítólag :shifty: az itthon árult 95-ös köszönő viszonyba sincs a 95oktánnal, van aki szerint ez hülyeség, van aki nem vesz észre különbséget, mindesetre nekem is kevesebbet kért a 95-ös Carrerából, amit ugye elméletileg 98asnak mondanak, sztem meg egy sima normál 95-ös :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.17 09:44:15
Állítólag :shifty: az itthon árult 95-ös köszönő viszonyba sincs a 95oktánnal, van aki szerint ez hülyeség, van aki nem vesz észre különbséget, mindesetre nekem is kevesebbet kért a 95-ös Carrerából, amit ugye elméletileg 98asnak mondanak, sztem meg egy sima normál 95-ös :whistling:
Es a nagyobb oktanszam = kevesebb fogyasztas? Akkor ha 100ast rakok lehet majd csak havonta kell tankolni  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.07.17 09:57:03
Es a nagyobb oktanszam = kevesebb fogyasztas? Akkor ha 100ast rakok lehet majd csak havonta kell tankolni  :cool2:

100 folottivel meg csak egyszer kell feltolteni, utana mar te jarsz majd leadni (mint regen a tejet), mert termeled  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.17 10:15:24

Es a nagyobb oktanszam = kevesebb fogyasztas? Akkor ha 100ast rakok lehet majd csak havonta kell tankolni  :cool2:

Nem, de én nem is azt írtam mi lesz a ha 100ast tankolsz...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.07.17 17:58:44
Az asszony javított a fogyasztásán (mondjuk egy hétig én jártam a kocsival, ami erősen levitte az átlagot), az elmúlt hónap vége 9.1 lett.  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.07.17 22:19:49
Es a nagyobb oktanszam = kevesebb fogyasztas? Akkor ha 100ast rakok lehet majd csak havonta kell tankolni  :cool2:
100 folottivel meg csak egyszer kell feltolteni, utana mar te jarsz majd leadni (mint regen a tejet), mert termeled  :clap:
Fejem, fejem, de csak nem jon belole semmi sot ma szolt is a vas, hogy ehes. 7 lett az atlag ezzel a tankal ami ahoz kepest, hogy sok orszagut / keso esti varos volt nem tul jo, bar ahogy irtam a klima sokat ment. Na holnap tolok bele v-powert kivancsisagbol
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.07.18 06:07:34

Múltkor írtam, hogy egy hosszabb út után én is írom a fogyasztást.
410km Bp-Debrecen-Bp (XVI.ker) nem autópályán, 4személy+csomagok, klímával, vegyes tempóval (max150km/h rövid szakaszon) :cool2:
Fedcomp szerint 5,3L/100km, mivel nem tankoltam rá szerintem ez megközelítő adat.
7200km van az autóban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.07.27 17:38:14

Múltkor írtam, hogy egy hosszabb út után én is írom a fogyasztást.
410km Bp-Debrecen-Bp (XVI.ker) nem autópályán, 4személy+csomagok, klímával, vegyes tempóval (max150km/h rövid szakaszon) :cool2:
Fedcomp szerint 5,3L/100km, mivel nem tankoltam rá szerintem ez megközelítő adat.
7200km van az autóban.

Az 1 hetes nyaralás alkalmával ~900km került az autóba. Szinte folyamatos klíma-használattal, fullra pakolt csomagtartóval, 3 személlyel. Aut.pálya nélkül, országúton, többnyire nyugisan 90-120 km/h, néha kicsit durvábban 120-140 km/h az átlag 7,0 l/100km. '95 V-Power és '95 Carrera került/volt benne. Elégedett vagyok a fogyasztással is és a menetteljesítménnyel is.
ps: már meg sem lepődtem, hogy ha a bőr rajta volt az orrán, akkor mindenki versenyezni akart velem...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.07.28 13:54:12
Gyöngyös - Szombathely - Gyöngyös, sztrádán 160-170, országúton 120, városban max. 60, átlag: 8,7. Szerintem jó, főleg úgy, hogy sztrádán 150 fölött elkezd rendesen zabálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.29 01:40:17

Fura dolgok ezek, de mondom nekem is volt hasonlo tapasztalat. Gondolm oka is lehet a dolognak, bar gozom sincs, hogy mi..

Állítólag :shifty: az itthon árult 95-ös köszönő viszonyba sincs a 95oktánnal, van aki szerint ez hülyeség, van aki nem vesz észre különbséget, mindesetre nekem is kevesebbet kért a 95-ös Carrerából, amit ugye elméletileg 98asnak mondanak, sztem meg egy sima normál 95-ös :whistling:

Én mindig intenzíven tagadtam, hogy minőségi különbség lenne a hazai meg a kinti 95-ös között, de most az ausztriai utunk során tapasztaltam valami furcsát a Camryvel  ::) ...

Hazainduláskor teletettem a tankot, és utána még a magyar határ előtt rátankoltam, tehát a teljes utat osztrák naftával tettem meg. Sima 95-ös, BP illetve OMV. Na mármost, nem jöttem ámok stílusban, de azért haladtam. Egy 680 km-es távról beszélünk, amiből 270 autópálya. Pályán 140-el, országúton 120-al haladtam; a magyar szakaszon (280 km, végig országút) meglehetősen gyakran előztem is, visszakapcsolgatással negyedikbe.

És így jött ki egy 6.9 literes átlagfogyasztás, amin meglehetősen meglepődtem  :eek: ... Ha saccolnom kellett volna, egy szűk literrel többre tippelek! Mindezt úgy, hogy a kocsiban régi (15 ezret futott) olaj van, és a légszűrő is már közel két éves.

Ehhez képest: péntek/szombaton voltam a Balatonon, MOL 95-ös benzin. Odafelé 110-120, visszafelé csak 90-100 - átlagfogyasztás 6.8 liter  ::) ... Ez meg éppenséggel TÖBB lett, mint amit az -alig egy héttel korábbi- Ausztriából hazaút alapján vártam volna. A különbség eléggé nyilvánvaló. OK hogy az útszakasz nem azonos, viszont az egyéb körülmények (hőmérséklet, autó terhelése és állapota stb.) nagyjából igen.

Na persze, egy ilyen eset alapján még nem nagyon érdemes következtetéseket levonni - de azért meglepett a dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.29 01:43:44
Gyöngyös - Szombathely - Gyöngyös, sztrádán 160-170, országúton 120, városban max. 60, átlag: 8,7. Szerintem jó, főleg úgy, hogy sztrádán 150 fölött elkezd rendesen zabálni.

Apropó! Mennyit eszik egy ilyen 1.4-es benzines E12-es pályán, óra szerint 130-140 között haladva? És országúton 110-120 körül?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.07.29 09:50:05
Gyöngyös - Szombathely - Gyöngyös, sztrádán 160-170, országúton 120, városban max. 60, átlag: 8,7. Szerintem jó, főleg úgy, hogy sztrádán 150 fölött elkezd rendesen zabálni.

Apropó! Mennyit eszik egy ilyen 1.4-es benzines E12-es pályán, óra szerint 130-140 között haladva? És országúton 110-120 körül?
Pálya: 7-7,5, országút 6-6,5
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.07.29 10:50:36
Na persze, egy ilyen eset alapján még nem nagyon érdemes következtetéseket levonni - de azért meglepett a dolog.

Azt tudom mondani amit eddig :) nekem az itthon tankolt 95 carrerával kevesebbet fogyasztott a Cori, nem mondom hogy jobban is ment, mert az lehet placebo, de a számok nem hazudnak ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.29 17:25:14
Apropó! Mennyit eszik egy ilyen 1.4-es benzines E12-es pályán, óra szerint 130-140 között haladva? És országúton 110-120 körül?
Pálya: 7-7,5, országút 6-6,5

Aham... Ennyire számítottam kb. Ez megintcsak ugyanannyi, amennyit egy 1.6-os Carina E is produkál. Illetve pályán még picit több is... Mert ott 130-140-el max 7-et eszik a Carina. OK, klímával mondjuk 7.2-7.3 körül.

A Corolla rövid ötösének ez az ára, nyilván.

Akárhogy is forgatom, a Carina irányába mutat minden  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.29 18:13:22
Akárhogy is forgatom, a Carina irányába mutat minden  ::)

Összességében szerintem vegyesben megegyezően fogyasztanak, talán 1-2 deci a szórás, de ez már tényleg sofőrfüggő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.07.29 18:28:09
Pálya: 7-7,5, országút 6-6,5
Láb- és guminyomás-függő, de valóban ilyesmi. Nekem inkább 6 országúton, és inkább 7 130 körül.

Palaczk, azt ne feledd, hogy a Carina hiába nagyobb egy számmal, valószínűleg könnyebb, mint az E12. Vegyél 1,6-os E12-t, az sem fogyaszt sokkal többet, és az tényleg baromi jól megy, csendes, biztonságos, és nincs '80-as évek közepe hangulata a belterének. Igaz, csomagtartója a Carinához képest pici, de legalább jól bővíthető.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.07.29 18:29:46
...talán 1-2 deci a szórás...

1-2 liter. ;) Magamon tapasztaltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.29 18:59:23

Palaczk, azt ne feledd, hogy a Carina hiába nagyobb egy számmal, valószínűleg könnyebb, mint az E12.

Az összesautó.hu szerint a CarineE 1,6 1110Kg, az 1,4E12-esek meg 1120-1160Kg tömegűek tudtommal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.07.29 22:08:53
Pálya: 7-7,5, országút 6-6,5
Láb- és guminyomás-függő, de valóban ilyesmi. Nekem inkább 6 országúton, és inkább 7 130 körül.

Palaczk, azt ne feledd, hogy a Carina hiába nagyobb egy számmal, valószínűleg könnyebb, mint az E12. Vegyél 1,6-os E12-t, az sem fogyaszt sokkal többet, és az tényleg baromi jól megy, csendes, biztonságos, és nincs '80-as évek közepe hangulata a belterének. Igaz, csomagtartója a Carinához képest pici, de legalább jól bővíthető.

Bő 1.2 tonna volt egy liftback 1.6-os Carina E a német piacon 97-ben, a kombi pedig 1.25 tonna. A mi '96-os Carinánk, amelynek a fogyasztását ismerem, 1.2 tonna volt. Tehát egy korai, HB 1.4-es E12-esnél kicsivel nehezebb autóról beszélünk. Légellenállásban viszont rendkívül jó volt a Carina E (nézz csak rá), e téren kb. egálban lehetnek az E12-vel, sőt (a Carina ugyanolyan széles, viszont alacsonyabb).

Menetteljesítmények terén kb. egálban lehet az 1.4 HB E12 és az említett Carinák; illetve rugalmasságban picivel jobb a Carina, de tényleg csak picivel. Nincs érdemi különbség.

A Carina beltere lényegesen tágasabb (főleg hátul, lábtér vonatkozásában), a csomagtartó ég és föld. Vezethetőségben kb. egálban vannak, azzal a különbséggel, hogy a Carina váltója kevésbé finoman jár. A fék a Corollában jobb. Úttartás terén a Carina előnyben van (független hátsó felfüggesztés, nem pattog el a hátulja, az orrát is később kezdi el kifelé nyomni a kanyarból). Menetkényelem kábé döntetlen - a Carina rugózása kényelmesebb, cserébe a Corollában alacsonyabb a menetzaj. A Carina ülése számomra tökéletes, tizen-órás vezetés során is jól éreztem magam benne, továbbá van állítható deréktámasza is - ez újabb előny a Corollával szemben; cserébe annak magasságban is állítható az ülése. Viszont ami a beltér designját és minőségét illeti, hát abban valóban klasszissal jobb a Corolla - ugyanakkor ergonómiában, kezelhetőségben nem rosszabb a Carina.

Biztonság terén a Corolla fölényben van, ez nyilvánvaló. Ezzel együtt, a Carinában is van övfeszítő, oldalütközés-védelem, két légzsák és ABS. De a törési jellemzői tutira rosszabbak a Corolláénál.

Egy nagyon komoly előnye viszont van a Carinának, amit a Corolla sehogy sem tud kompenzálni: ismerem, tökéletesen, behatóan. Tudom, hogyan kell működnie, hogyan kell szólnia stb. Használt autó vásárlásánál mondanom sem kell, mennyit nyom ez a latban.

És, megmondom őszintén, egy icipicit félek a VVTi motoroktól. Mármint a Carina 4A-FE gépéhez képest, mert az Toyota viszonylatban is egy halhatatlan, hibátlan motor. A késői évjáratoknak gyakorlatilag nincs jellemző problémája. Csak mennek és mennek. Ezzel szemben, mint tudjuk, a VVTi-k (főleg a koraiak) nem voltak éppen mentesek a problémáktól  ::) ... Ja, és a Carina motorjában nem ütköznek a szelepek a dugókkal, ha elszáll a vezérlés. Nos, lehet hogy túlzásba viszem, de nekem azért van Toyotám, mert megbízhatóság-freak vagyok  :yes: ...

----------------------

Szóval, láthatod, a döntés nem egyszerű!

1.6-os Corollát amúgy akkor vennék, ha épp belebotlanék. Tehát megvenném szívesen azt is, de nem keresek kimondottan ilyet.

Hogy a dolog még picit bonyolultabb legyen: liftback kasztnival szeritem el tudnék csábulni az E11 felé is. Mármint a faceliftes felé. Egy jól felszerelt, liftback 1.6-os E11, az finom lenne  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.07.31 18:41:37
Városban 120perc alatt mentem 40Km-t, ez ugye 20km/h-s átlagsebességnek felel meg. Klíma folyamatosan be volt kapcsolva. Átlag: 8,9liter/100km. (induláskor nulláztam a fedcompot, elvileg pontos).
Annyira nem jó, de most így sikerült.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.01 08:10:41
Városban 120perc alatt mentem 40Km-t, ez ugye 20km/h-s átlagsebességnek felel meg. Klíma folyamatosan be volt kapcsolva. Átlag: 8,9liter/100km. (induláskor nulláztam a fedcompot, elvileg pontos).
Annyira nem jó, de most így sikerült.
Szerintem ez tok normalis. En nagyritkan megyek a varosban ott es olyan idoszakban ahol dugo van, de ha igen akkor nalam is hasonlo a fogyi. Legutobb amikor az Ulloi-Nyugati-Clark Adam ter kozotti reszen araszolgattam (szo szerint) egy bo 1,5 orat szinten klimaval en is direkt mertem es 9,5 volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.03 13:32:10
Palaczk kérésére, az E11 Corollák fogyasztásához. Már amennyire emlékszem, mert a saját kocsim tankolási adatait nem tartottam meg, az apósomét meg nem tudom, csak amit magam vezettem.

Először a malacorrú, 1332 cm-es, nem VVTi motoros adatai:
Tehát városban - ami nálam zömmel 4-5 km-es rövid, de dugómentes utakat jelentett, és nem tojáshéjjal a lábam alatt, de ésszerűen vezetve - nagy átlagban és évszaktól függően 6,5 - 7,5 litert evett. A maximum 8,1 volt, ez vadi új gumikkal volt.
Autópályán egyenletes 130-cal haladva 6 litert evett, 140-nél már a 7 litert ostromolta, efelett tartósan nem mértem, fedcompja meg nem volt. Országúton 90-100-zal haladva bőven 5 liter alatt tartható az étvágy, de 100-110-nél is 5,5 körül van, és ebbe még elég sok előzés is belefér. A kocsi terhelése érdekes módon nem sokat változtat ezeken az adatokon, nyilván városban jobban.

A VVTi-s E11-ről igazán egy elég pontos, értékelhető, (azaz mért) adatom van: tartós 130-nál sík úton 6,2-6,3-at fogyasztott, illetve egy közelítő érték - 140-150-nél 7,5-8 litert evett. A fedcomp elég pontos.

Tehát a VVTi egy kicsit jobban eszik, cserébe csendesebb - lehet, hogy a szigetelés miatt, de csendesebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.08.03 21:46:31

Akkor az én E10-esem elég jól fogyaszt, mert az enyém napi 55km város viszonylatban 6körül eszik nyáron 185-ös gummával, télen meg 6,5-öt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.03 23:16:23
Akkor az én E10-esem elég jól fogyaszt, mert az enyém napi 55km város viszonylatban 6körül eszik nyáron 185-ös gummával, télen meg 6,5-öt.
Sok függ a körülményektől. MInt írtam, én zömmel olyan rövid utakat mentem, hogy talán még be se melegedett addigra. Ha Te ennél hosszabb utakon használod, akkor az partiban van ezzel. Mindazonáltal a városi 6 liter az erősen dízeles fogyi... :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.04 00:13:11
Akkor az én E10-esem elég jól fogyaszt, mert az enyém napi 55km város viszonylatban 6körül eszik nyáron 185-ös gummával, télen meg 6,5-öt.

A tiédben kvázi ugyanaz a motor van, de egy lényegesen könnyebb karosszériában. Ez az egyik dolog. A másik, hogy valszeg tényleg lehet még eltérés a vezetési szokásaidban is, mert ezek az értékek valóban igen alacsonyak egy 1.4 benzines kocsitól, bár nem lehetetlen megvalósítani őket - nemrégiben, tehát szintén nyáron én is 6 literes fogyit produkáltam Pécsett, városban, egy 1.4-es Corsa B-vel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.04 00:18:06
Palaczk kérésére, az E11 Corollák fogyasztásához. Már amennyire emlékszem, mert a saját kocsim tankolási adatait nem tartottam meg, az apósomét meg nem tudom, csak amit magam vezettem.

Először a malacorrú, 1332 cm-es, nem VVTi motoros adatai:
Tehát városban - ami nálam zömmel 4-5 km-es rövid, de dugómentes utakat jelentett, és nem tojáshéjjal a lábam alatt, de ésszerűen vezetve - nagy átlagban és évszaktól függően 6,5 - 7,5 litert evett. A maximum 8,1 volt, ez vadi új gumikkal volt.
Autópályán egyenletes 130-cal haladva 6 litert evett, 140-nél már a 7 litert ostromolta, efelett tartósan nem mértem, fedcompja meg nem volt. Országúton 90-100-zal haladva bőven 5 liter alatt tartható az étvágy, de 100-110-nél is 5,5 körül van, és ebbe még elég sok előzés is belefér. A kocsi terhelése érdekes módon nem sokat változtat ezeken az adatokon, nyilván városban jobban.

Köszi szépen, nagyon barátságos értékek  :yes: ! Főleg az a jó hír nekem, hogy eszerint az általam preferált autópályás 130-140-es haladásnál sem "száll el" még a fogyi, de a 100-110-nél 5.5 sem rossz hír  :clap: ! A városi értéket kb. ennyire tippeltem volna, de persze ez is baráti.

Tehát vegyesben egy 7-es átlagra azért bízvást számíthatnék, ugye? Kb. 30 % város nem pörgetősen, 10-20 % pálya 130-140, a többi országút zömmel 110-120, ritkábban (mondjuk 1/3-os arányban) 90-100. Így, ugye, reális becslés, hogy nem menne 7 fölé az átlag?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.08.05 07:17:28

Én mindig intenzíven tagadtam, hogy minőségi különbség lenne a hazai meg a kinti 95-ös között, de most az ausztriai utunk során tapasztaltam valami furcsát a Camryvel  ::) ...

Hazainduláskor teletettem a tankot, és utána még a magyar határ előtt rátankoltam, tehát a teljes utat osztrák naftával tettem meg. Sima 95-ös, BP illetve OMV. Na mármost, nem jöttem ámok stílusban, de azért haladtam. Egy 680 km-es távról beszélünk, amiből 270 autópálya. Pályán 140-el, országúton 120-al haladtam; a magyar szakaszon (280 km, végig országút) meglehetősen gyakran előztem is, visszakapcsolgatással negyedikbe.

És így jött ki egy 6.9 literes átlagfogyasztás, amin meglehetősen meglepődtem  :eek: ... Ha saccolnom kellett volna, egy szűk literrel többre tippelek! Mindezt úgy, hogy a kocsiban régi (15 ezret futott) olaj van, és a légszűrő is már közel két éves.

Ehhez képest: péntek/szombaton voltam a Balatonon, MOL 95-ös benzin. Odafelé 110-120, visszafelé csak 90-100 - átlagfogyasztás 6.8 liter  ::) ... Ez meg éppenséggel TÖBB lett, mint amit az -alig egy héttel korábbi- Ausztriából hazaút alapján vártam volna. A különbség eléggé nyilvánvaló. OK hogy az útszakasz nem azonos, viszont az egyéb körülmények (hőmérséklet, autó terhelése és állapota stb.) nagyjából igen.

Na persze, egy ilyen eset alapján még nem nagyon érdemes következtetéseket levonni - de azért meglepett a dolog.
Ugye-ugye  :cool2: Nem kell rögtön ellenkifogásokat keresni, hogy errefelé lejt az út, meg eső meg egyebek  :laugh:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.05 10:35:55
Én mindig intenzíven tagadtam, hogy minőségi különbség lenne a hazai meg a kinti 95-ös között, de most az ausztriai utunk során tapasztaltam valami furcsát a Camryvel  ::) ...
Ugye-ugye  :cool2: Nem kell rögtön ellenkifogásokat keresni, hogy errefelé lejt az út, meg eső meg egyebek  :laugh:
Hat en meg abban nem nagyon hittem, hogy van kulonbseg a "premium" meg nem premium uzemanyagok kozt, de most tankoltam 95os carrerat az OMV-nel es direkt mertem a fogyit. cca 400km-en kb fele palya 140-160 fele orszagut 100-120 vegig klimaval nagy melegben 3an csomaggal 7,2 lett a vege. Ez azert elgondolkoztato, foleg palyat figyelembe veve  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.05 15:51:27
Tehát vegyesben egy 7-es átlagra azért bízvást számíthatnék, ugye? Kb. 30 % város nem pörgetősen, 10-20 % pálya 130-140, a többi országút zömmel 110-120, ritkábban (mondjuk 1/3-os arányban) 90-100. Így, ugye, reális becslés, hogy nem menne 7 fölé az átlag?
Ha nem versenyzel túl sokat, akkor 6,5 alatt is. Nekem a minimumom egy Bp. - Pécs - Bp. út alatt volt, amikor ráraktam az órát 100-ra, és így lett a vége 4,8. Ebből következik, hogy az országúti 5,5-hez azért már előzgetések is kellenek, elvégre akkor hogy létezik, hogy 130-nál csak fél literrel eszik többet, mint 100-110-nél...

Még valami. Egyszer kocsit cseréltünk apósommal, és ő - már bőven megszokva a VVTi-motort - lelkezdezett, hogy milyen jó motorja van ennek, nagyon megy, és termeli a benzint. Pedig papírin az övé jobban megy, és szinte ugyanannyit eszik. Ezek szerint mégsem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.05 16:03:33
Hat en meg abban nem nagyon hittem, hogy van kulonbseg a "premium" meg nem premium uzemanyagok kozt, de most tankoltam 95os carrerat az OMV-nel es direkt mertem a fogyit. cca 400km-en kb fele palya 140-160 fele orszagut 100-120 vegig klimaval nagy melegben 3an csomaggal 7,2 lett a vege. Ez azert elgondolkoztato, foleg palyat figyelembe veve  :whistling:
Számolj utána, megéri-e, ha igen, tankold azt!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2008.08.05 16:06:01
Ha nem versenyzel túl sokat, akkor 6,5 alatt is. Nekem a minimumom egy Bp. - Pécs - Bp. út alatt volt, amikor ráraktam az órát 100-ra, és így lett a vége 4,8. Ebből következik, hogy az országúti 5,5-hez azért már előzgetések is kellenek, elvégre akkor hogy létezik, hogy 130-nál csak fél literrel eszik többet, mint 100-110-nél...
Nekem a szép nyugis vezetéssel szokott a Budapest - Mohács 5.0 körül alakulni. Amikor egyszer péntek délután mentem le - sok kamiont előzve, 3-ból indulva, elején kis budai dugóval - akkor lett az átlag kb 6.0 - ezt csak a fogyi mérő mutatta. (Ez ugye 1.4 VVTi.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nismo - 2008.08.05 16:12:16

nekem is 1.4 vvti..... és csak megerősíteni tudom 90-100 körül full nyugodt vezetés mellett picivel 5 alatt tartható a fogyasztás.
ehhez képest mondjuk nekem autopálya 130-140 között 6,5 litert fogyasztott ... ezt egy picit soknak tartom....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.05 18:05:25
nekem is 1.4 vvti..... és csak megerősíteni tudom 90-100 körül full nyugodt vezetés mellett picivel 5 alatt tartható a fogyasztás.
ehhez képest mondjuk nekem autopálya 130-140 között 6,5 litert fogyasztott ... ezt egy picit soknak tartom....
Hat nem tudom. Szerintem 130 folott 1.4 es motorral a 6,5 egyaltalan nem sok..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2008.08.05 21:34:50
nekem is 1.4 vvti..... és csak megerősíteni tudom 90-100 körül full nyugodt vezetés mellett picivel 5 alatt tartható a fogyasztás.
ehhez képest mondjuk nekem autopálya 130-140 között 6,5 litert fogyasztott ... ezt egy picit soknak tartom....
Ez szerintem se gáz. Júniusban voltunk Hrvátországba. Kb 600 km autópálya 1 pihenővel. Odafelé 5,81 lett az átlag, de végig 130 alatt - sőt asszony inkább 100-110 körül. Persze a hegyekben szinte végig szakadt. Visszafelé 6,26 lett az átlag. Itt a 600 km-ből 400 km 130 volt óra szerint, vagy kicsit fölötte. A maradék pedig a környéken rohangálás - rövid utak de nem sietve.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.06 08:09:15
Hamarosan tankolok és lehet, hogy valami csoda várható. 300 km-nél szokott a tankom a felénél járni mutató szerint, most pedig 370 és még mindig felette van. Hozzátenném, csak és kizárólag város, leginkább 13 km reggel, ugyanennyi este és két pesti járat is van benne de nem teljesen csúcsforgalomban.
Stílusváltoztatás leszilacihoz hasonlóra. Nagyon kíváncsi vagyok már.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.08.06 21:07:25

A mutató sokszor "nem jól mutat", teljesen más érték van sík úton 50-el, 110-el, és álló helyzetben. Ez természetes persze, pláne ha még a domborzati viszonyokat is figyelembe veszed. Szóval 2 mutatóállás közötti eltérést csak azonos körülmények között lehet megvizslatni. Fél tank egyébként kevés, hogy az átlagban nagy különbség legyen. Nekem 400km körül van a féltank, de 700nál már világít általában a lámpa, és 720 körül megyek tankolni.
Ettől persze 2-3 tizeddel jobb lehet a fogyid ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.06 21:12:54
Csak síkterepen nézem a mutatót. ;) Majd meglátjuk. Eddig 385 km és most van félnél 300 helyett. Ennyit azért csak nem csal egyenes úton.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.08.06 22:04:44
Nekem tankolás óta most fordult át a napi számláló a 900-on, a narancssárga jelzés is pilácsolni kezdett  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.08.07 01:34:19
Ma csurgattam bele 75,5l gázolajat, és a napi számláló 1650km-nél járt.

( valószínűleg a multkori 73l után nem nulláztam )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.07 01:40:15
 :offtopic: , de tegnap tanultam egy pár új káromkodást :clap:
a kúton egy srác mellettem hasonló mennyiségű 95öst rakott a céges Ducatójába :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.07 07:51:20
 :offtopic:
Tegnap megtankoltunk egy ismerősöm Suziját. 1.3 GLS (vagy mi a bánat), 5 éves múlt.
380 km-re nagy anyázva beállt a kútra és képes volt rátölteni 21 litert. Ez 5.5 literes fogyi.  :eek:
Ráadásul ugyan nem vezet állat mód, de nem is jellemző a rendkívül kímélő mód.
Mikor kiszámoltam neki, kiült az idült vigyor az arcára.  :single fuck:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.08.07 09:10:03
Stílusváltoztatás leszilacihoz hasonlóra. Nagyon kíváncsi vagyok már.  :1eye:
47-tel előzöl kamiont autópályán? :wacko: :yawn:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.07 09:14:26
Aha... Tudod, van itt több smiley, ami nagyon hasonlít egymásra. Azt képzeld ide (http://single fuck).  :devil:
Amúgy még mindig fél felé közelítek (már nagyon) és már 400 km van benne. Az én kis kocsimnak ez jó eredmény lesz.  :tt2:
Na jó, d.u. elmegyek tankolni végre.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.07 09:30:27
:offtopic:
Tegnap megtankoltunk egy ismerősöm Suziját. 1.3 GLS (vagy mi a bánat), 5 éves múlt.
380 km-re nagy anyázva beállt a kútra és képes volt rátölteni 21 litert. Ez 5.5 literes fogyi.  :eek:
Ráadásul ugyan nem vezet állat mód, de nem is jellemző a rendkívül kímélő mód.
Mikor kiszámoltam neki, kiült az idült vigyor az arcára.  :single fuck:
En hajtottam egy cca 10 eves 1.3as suzit es varosban lenduletes kozlekedes mellett is 6,5 korul evett, orszaguton kimelve mindig 5 alatt  :whistling:
"Csereben" mittomen 750 kg volt azaz mar 50 kornyeken is viszonylag konnyeden meg lehet benne halni..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.07 09:34:50
 :offtopic:
Hát ez egy 92 lovas, 815 kg-s verda. Az enyém meg 86 lovas és 1135 kg önsúlya van. És akkor még csodálkozom, hogy jobban eszik az övé. De az enyémben van anyag...  :single fuck:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.07 10:10:59
:offtopic:
Hát ez egy 92 lovas, 815 kg-s verda. Az enyém meg 86 lovas és 1135 kg önsúlya van. És akkor még csodálkozom, hogy jobban eszik az övé. De az enyémben van anyag...  :single fuck:
:yes: A biztonsagnak sztem mindig van ara (fogyi, teljesitmeny) es hat csianlni egy konnyu es eros kocsit viszonylag egyszeru recept. en szivesen tankolom azt a par litert pluszt csak legyen ott az az anyag ha egyszer kell
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.07 10:39:47
Brenner-hago - Salzburg. Fele 120, egynegyed araszolas a dugoban, egynegyed 160, vegig klimaval es 4,8. Kicsit jo?!  :cool2: :1eye: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.07 13:40:57
Brenner-hago - Salzburg. Fele 120, egynegyed araszolas a dugoban, egynegyed 160, vegig klimaval es 4,8. Kicsit jo?!  :cool2: :1eye: :clap:
Gratula  :clap: Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy megiscsak dizel kellett volna :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.07 15:41:43
nekem is 1.4 vvti..... és csak megerősíteni tudom 90-100 körül full nyugodt vezetés mellett picivel 5 alatt tartható a fogyasztás.
ehhez képest mondjuk nekem autopálya 130-140 között 6,5 litert fogyasztott ... ezt egy picit soknak tartom....
Hat nem tudom. Szerintem 130 folott 1.4 es motorral a 6,5 egyaltalan nem sok..
Pláne, ha klímával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.08.08 21:54:25
Nemrégiben vásároltam egy szép zöld Corollát. Ma tankoltam vele először úgy, hogy ebben már csak normál használat volt. Kicsit rosszabbra számítottam, majdnem kereken 7 liter jött ki úgy, hogy szinte csak a városban jártam vele. Igaz, eléggé visszafogottan vezetek, általában a sebességkorlátozást úgy tartom be, hogy tudom, hogy az óra csal kb. 10%-ot, szóval annyival feljebb tolom a mutatót, de jobban nem.
Mondjuk nyár van, nem voltak nagy dugók, és elég sok benne a hétvége, mert naponta munkába nem ezzel járok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.09 00:21:27
Legutóbbi tankolás: 1079 km-re 49,8 liter :D Sztem jó. Ebben volt: 550 km sok csomaggal, elég tempósan, sokszor klímával, esővel (hazaút) valamint sok hegymenet, és kb. 250 km krúzolás  :wheelchair:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.09 01:03:47
Kétség nem fér hozzá, hogy ilyen autót kell majd nekem vennem: 1.4 dízel Corit  :yes: ... Most hogy erre mikor kerül majd sor, és ennek függvényében E12 lesz-e végül, vagy esetleg belefér-e már az E15 is, az már részletkérdés. De ez a motor kell nekem: megy, és mégsem eszik  :wub: !!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.09 01:13:12
Kétség nem fér hozzá, hogy ilyen autót kell majd nekem vennem: 1.4 dízel Corit  :yes: ... Most hogy erre mikor kerül majd sor, és ennek függvényében E12 lesz-e végül, vagy esetleg belefér-e már az E15 is, az már részletkérdés. De ez a motor kell nekem: megy, és mégsem eszik  :wub: !!!

Gábor, nálad az "elég tempósan" az mit jelent? 100-110? Vagy nemtudom mi van az én autómmal, énsem járok gyorsan, de 900-1000( a rekordom 1155km volt, de akkor kifejezetten kínosan erre ügyeltem, és gyakorlatilag 100nál gyorsabban sosem mentem) km közt sikerül mennem, mondjuk mindig megy a klíma, de akkoris.... Legközelebb a Tiéddel megyünk Kakucsra, el akarom lesni a trükköket... Remélem nem csak annyi a titkod, hogy 70-80-al jársz :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.09 01:27:35
Odafelé klíma, sok cucc városon kívül 100-110, ahogy a forgalom engedte. A krúzolás: 70-80 a hegyekben, de néha a dobálós szakaszokon 3500-4000-ig pörgetve egy kis vadulás. (hátul a gyerek visongat, imád haladni :D)
Hazafelé meg a Balaton fölött tötymörgés, de ahol tudtam előztem (nem sok alkalom, majd egyszer a vezetési stílus topicban is leírom, ha sikerült feldogozni). Simontornyától hazáig pedig eső, eső, eső, néha tötyimötyi ahol lehet, meg a vizes út engedte 100-110. Viszont a titok: a sebességet mindig igyekszem megtartani. Pl faluba érve begurulok, nem sokat lassítok...
Ja, egy érdekesség: a BC 4,4-et mutatott  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.09 01:35:58
Andris: a legközelebbi tali nem a Bükkben lesz?!  :innocent: :ph34r: Persze mehetünk az enyémmel, ha még meglesz  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.09 01:53:18
Andris: a legközelebbi tali nem a Bükkben lesz?!  :innocent: :ph34r: Persze mehetünk az enyémmel, ha még meglesz  :whistling:

Nemtudom hol lesz, majd megszavazásra kerül biztos... De megyünk! Mondjuk nemszivesen hagynám ki azt a kanyargást, lehet külön megyünk ::)
Amúgy a féket énsem szeretem használni, de láttad a hibáimat... Majd kifejted..... :whistling:
off: kész a hifim, ha erre jársz, csörögj rám, és tesztelgethetsz :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.09 02:07:28

Hibák nem tűntek fel mikor együtt gurultunk. Hacsak a szlalomozás nem... :D Kicsit több motorfék, talán...De őszinte leszek, ha amúgy nincs hiba a vezetésben, akkor nem figyelek különösebben.  :ph34r:
Hifiügyben meg majd hallgatózunk, ha arra vetődök. OFF: amúgy még szabin vagyok cca 2 hétig, ezalatt összefuthatnánk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.09 02:08:36

Azt hittem ezt Palaczknak írtad........Csodálkoztam is, hogy ő Gábor.... :offtopic:

Bocsánat, elrontottam az idézést :yawn: :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.09 02:13:20
Hifiügyben meg majd hallgatózunk, ha arra vetődök. OFF: amúgy még szabin vagyok cca 2 hétig, ezalatt összefuthatnánk.

Tehát hívhatlak énis, amennyiben szegeden járok. Vettem. Na hagyjuk abba mert már nagyon  :offtopic: ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.09 02:15:27
Meg ne sértődj! Én spec arra gondoltam, hogy lehet, átugrom... És hogy ne legyen OFF: majd igyekszem az odaúton minél jobb fogyasztást elérni  :ph34r: :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.09 02:46:06
Meg ne sértődj! Én spec arra gondoltam, hogy lehet, átugrom... És hogy ne legyen OFF: majd igyekszem az odaúton minél jobb fogyasztást elérni  :ph34r: :sorcerer:

Dehogy sértődtem, olyannak ismersz? Ha kis fogyasztással jössz :clap:, akkor 4-5körül már általába végzek, de az a biztos, ha rámcsörögsz :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.09 15:25:22
Hazafelé meg a Balaton fölött tötymörgés, de ahol tudtam előztem (nem sok alkalom, majd egyszer a vezetési stílus topicban is leírom, ha sikerült feldogozni). Simontornyától hazáig pedig eső, eső, eső, néha tötyimötyi ahol lehet, meg a vizes út engedte 100-110. Viszont a titok: a sebességet mindig igyekszem megtartani. Pl faluba érve begurulok, nem sokat lassítok...
Ja, egy érdekesség: a BC 4,4-et mutatott  :whistling:

Vezetési stílus topikban válaszolok!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.08.09 21:46:58
Legutóbbi tankolás: 1079 km-re ...
Talán egyszer nekem is sikerül ennyit menni egy tanknyi naftával  :innocent: Esetleg ha végig országúton tudnám legyűrni  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bszemethy - 2008.08.09 22:47:42
legutóbbi tankolás:
832 km,
46.3 l
------
5.5 l/100km

E12-es 1.4 VVTi wagontól ez nem rossz.
A jó része az útnak főút volt, egy kevés várossal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.08.10 18:35:43
Nemrégiben vásároltam egy szép zöld Corollát. Ma tankoltam vele először úgy, hogy ebben már csak normál használat volt. Kicsit rosszabbra számítottam, majdnem kereken 7 liter jött ki úgy, hogy szinte csak a városban jártam vele. Igaz, eléggé visszafogottan vezetek, általában a sebességkorlátozást úgy tartom be, hogy tudom, hogy az óra csal kb. 10%-ot, szóval annyival feljebb tolom a mutatót, de jobban nem.
Mondjuk nyár van, nem voltak nagy dugók, és elég sok benne a hétvége, mert naponta munkába nem ezzel járok.

Hú, megdobogtattad a szívem. Nekem korábban pontosan ilyen színű Corolla sedanom volt, nagyon szerettem a kritikán aluli felszereltsége (Harmony) ellenére. Amit a Te hozzászólásod előtt néhánnyal leírtam az 1332 cm-es Corollákra vonatkoztatva, az ezé az autóé volt, szóval a 7 literes nyári városi fogyi az ennyi, talán még egy kicsit jobb is lesz, ha majd kellően kitanulod az autót. Sok sikert hozzá, és ne add el a kocsit, amíg nem muszáj, nagyon jó autó!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ferke - 2008.08.10 19:12:13
Viszont a titok: a sebességet mindig igyekszem megtartani. Pl faluba érve begurulok, nem sokat lassítok...
jah egy ideig énis így nyomtam aztán múltkor almádiba érve is begurultam, ráadásul lejtőn lefele és kanyarból kijövet, hát nem ott állt egy fáma3as rendőrautó? azt még nemtom mért e a jószág, nem ült benne senki, de ettől még automatán mérhetett. remélem nem szívtam meg :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.10 19:15:32

Hat igen en is pont emiatt igyekszem valtoztatni ezen a szokasomon. Ha 100 korul begurul az ember es ott a szerv az mar nagyon sok tank benzin
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ferke - 2008.08.10 19:25:33
Hat igen en is pont emiatt igyekszem valtoztatni ezen a szokasomon. Ha 100 korul begurul az ember es ott a szerv az mar nagyon sok tank benzin
Naja... kb egy honappal azelott meg fehervarra a 8ason befele palota felol gurultam be, erre vagy 1 km-el arrebb ottis fáma3. de ez még májusban volt ugyhogy azt megusztam :)
pedig siman merhettek volna a varoshatar tablatol a sebesseget.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.14 14:13:07
No az új fogyim csak és kizárólag városban, pályára se merészkedve, sőt, autóúton se voltam vele, 6,4l/100km. (azért jobbat vártam)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.15 11:24:32
Legutóbbi tankolás: 1079 km-re ...
Talán egyszer nekem is sikerül ennyit menni egy tanknyi naftával  :innocent: Esetleg ha végig országúton tudnám legyűrni  ::)

Vagy toltsd puposra a tankot  :tt2: :ph34r: :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.15 11:32:33
Mondjuk ez a km közel sem rekord volt, az 1180 km, 4,6-os átlaggal....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2008.08.15 15:09:08
Mondjuk ez a km közel sem rekord volt, az 1180 km, 4,6-os átlaggal....
Nem akarod eladni a gépet?  ::) ;) (Lehet vevő lennék rá. :clap:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.16 18:36:05
Most, hogy van céges,(és ha marad) lehet, hogy eladósorba kerül...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.16 19:00:58
Most, hogy van céges,(és ha marad) lehet, hogy eladósorba kerül...

Szejátos leszel???? :2guns: :2guns: :2guns: :nono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.16 19:14:38
Most, hogy van céges,(és ha marad) lehet, hogy eladósorba kerül...

Szejátos leszel???? :2guns: :2guns: :2guns: :nono:
Napi használatban igen  :yawn: :wacko: Ellenben szeretnék egy sajátot, ami esetleg munkába is beállhat ha kell, de van benne szép nagy hely, meg szép sok paci... (Ave I. D4, vagy egy ST220  :whistling: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2008.08.16 20:15:18
Most, hogy van céges,(és ha marad) lehet, hogy eladósorba kerül...
Ha úgy alakul és nem családon belül szándékozol eladni, akkor mindenképpen értesíts majd, kérlek! :flowers: Remélem addigra beérik a szándék anyagi oldala is.  :devil: :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.16 21:27:35
Apro adalek arrol, hogy mennyit szamit a fogyinal a sofor. Utolso tank ota asszony tette bele az elso 50km-et a gepbe bent a varosban es ma amikor beultem latom, hogy 9,1 az atlagfogyi  :eek: Pedig hat megcsak tul sportosan se nyomja a kedves csak valahogy mindig egy kicsit tovabb huzza mint en. Ma mentem vele 40-et szinten bent a varosban (bar ugye szombat van) es le is ment a fogyi 7,9re. Ja es raadasul v power van a gepbe  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.17 21:28:38
A 2.2 D-CAT Auris hogy fogyaszt tempomattal 130-140 kozott autopalyan, klimaval, 2-3 szemellyel, csomaggal (ertsd kb. felig van a csomagtarto, es nem higannyal)?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.08.17 22:33:23
22 Celsius fok, 75%-os páratartalom és óránként 34,5 km-es szembeszéllel számolva.
 :tt2: :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.19 18:46:13
No az új fogyim csak és kizárólag városban, pályára se merészkedve, sőt, autóúton se voltam vele, 6,4l/100km. (azért jobbat vártam)

Komolyan mondod :) ? Mármint hogy ennél jobbat vártál?

Seggemen ugrálnám körbe az udvart örömömben, ha lenne egy benzines LB Corollám, és 6.4-et enne tisztán városban.

Mikor 6-ot sikerült etetni a 60 lovas kis Corsával városban, rettentő büszke voltam (és szerintem teljes joggal).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.20 10:31:37
Jóvanna, tudom, hogy nem szabad dízeles álomértékeket várni, csak akkoris...
Nehéz volt azért 2 ezernél elváltani és ahogy lehet felpakolni ötödikbe, amíg még nem erőlködik a kocsi és átlag 50 km/h-val menni 1200-1400-as fordulatszámon.  :flowers:
Amúgy visszaálltam a saját stílusomra most és hát rohamosan megy le a mutató... :fuck-8: , kíváncsi leszek a végére, bár most már pályára is felmegyek a melóba menet minden nap.  :sweatdrop:
Amúgy pályán eddig 5.7 volt a legjobb, ettől lejjebb nem ment. Ez 7 deci különbség a pálya és a full város között. 
Igaz, a sprites hasonló Corik kivétel nélkül nem LB-k, hanem HB-k, amik 5.4 meg ilyen átlag(!)fogyikat produkálnak. Ahhoz képest nem is állok olyan rossz helyen a "ranglistán", három 8-as értéket is produkálva télen.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.08.20 15:13:20

2000nél felváltani sztem korai, én az 1-est szoktam 2250ig, aztán a 2-est is, a többit azt tényleg lehet 2000nél kapcsolni. Viszont nem megyek 50-nel, ha 1 mód van rá, inkább 60-al, akkor pont jó az 5. Én mindig így vezetek, és így meg is van a 6 körüli átlag. Igazából a dugók mennyiségétől függ a fogyim, szal ha nincs dugó, akkor 5.8, ha van, akkor akár 6.2 is lehet a fogyim. Most elég jól állok, mert 625km után szokott villanni először a led, most 660nál villant 1 domb tetején. Szóval, ha csütörtökön nem lesz nagy dugó, meg pénteken se, akkor akár 5.8 is lehet az átlagom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.20 16:04:00
...csak akkoris...

Ezen kár filozni, egyrészt a 6.4 csak városban remek fogyi egy E11-től, a Yarisz fogyaszt kisebb súllyal/köbcentivel 6 +/- 1-2deci körül, másrészt nem nagyon fogsz ennél lejjebb menni, max tojással, meg ha csak hajnalba közlekedsz ::)
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.20 16:07:56
(Ave I. D4, vagy egy ST220  :whistling: )

Némi differenciát érzek a két autó közt :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.20 21:45:03
(Ave I. D4, vagy egy ST220  :whistling: )

Némi differenciát érzek a két autó közt :clap:
Miért? Mindkettő a mostaninál nagyobb, benzines motorral szerelt, erős autó.  :whistling: (Az ST220 csak akkor, ha megkapom azt a bizonyos példányt azonos áron az Aveval...) ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.20 22:18:25
Miért? Mindkettő a mostaninál nagyobb, benzines motorral szerelt, erős autó.  :whistling: (Az ST220 csak akkor, ha megkapom azt a bizonyos példányt azonos áron az Aveval...) ::)

Jah, még jó hogy ki is emelem és még úgy is elnézem :whistling: azt hittem D4D Avensis :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.20 22:26:20
De azért ott a pont, van némi differencia! De csak hangyányi...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.20 22:28:10
De csak hangyányi...

Jah :innocent:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.08.21 17:05:55
Ma le van zárva a pesti rakpart a lánchídtól északra. Csak úgy simán lezárták. Igazából az az idegesítő, hogy nem jelezték ezt a lezárást a rakpart többi szakaszán, mert minek is? Így az ember 2órán keresztült állt egyhelyben a dugóban. 16literes átlagfogyi jött össze.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2008.08.21 17:20:00
Ma le van zárva a pesti rakpart a lánchídtól északra. Csak úgy simán lezárták. Igazából az az idegesítő, hogy nem jelezték ezt a lezárást a rakpart többi szakaszán, mert minek is? Így az ember 2órán keresztült állt egyhelyben a dugóban. 16literes átlagfogyi jött össze.

Kb. egy hete, csak ezt szajkózta a média. Holnap nyitják csak meg, azt hiszem 06:00-kor. Bontanak, takarítanak usw. Nagy heppening volt ott.

De igazad volt, csak a lezárásnál (Irányi utca magassága) döbbenhettél rá, hogy sehova... :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.08.21 18:22:09

Nem, nem az Irányi u-nál van lezárva, hanem egy híddal feljebb, vagyis a Lánc híd pesti hídfőjétől. Ezt a lezárástól kb 20m-re látod meg. Egyébként lehet szajkózta a média (nekem elkerülte a figyelmem), viszont illene kitáblázni már a petőfi híd - szabadság híd körüli szakaszon, hogy a lánchídnál le van zárva a rakpart.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.22 23:23:15
Jóvanna, tudom, hogy nem szabad dízeles álomértékeket várni, csak akkoris...
Nehéz volt azért 2 ezernél elváltani és ahogy lehet felpakolni ötödikbe, amíg még nem erőlködik a kocsi és átlag 50 km/h-val menni 1200-1400-as fordulatszámon.  :flowers:
Amúgy visszaálltam a saját stílusomra most és hát rohamosan megy le a mutató... :fuck-8: , kíváncsi leszek a végére, bár most már pályára is felmegyek a melóba menet minden nap.  :sweatdrop:
Amúgy pályán eddig 5.7 volt a legjobb, ettől lejjebb nem ment. Ez 7 deci különbség a pálya és a full város között. 
Igaz, a sprites hasonló Corik kivétel nélkül nem LB-k, hanem HB-k, amik 5.4 meg ilyen átlag(!)fogyikat produkálnak. Ahhoz képest nem is állok olyan rossz helyen a "ranglistán", három 8-as értéket is produkálva télen.  :ph34r:

Nem tudhatod, hogyan produkálják ők azt az 5.4-es átlagot. Lehet, hogy az arc vmi nyugis kis városban lakik, de többnyire amúgy is országúton 90-el meg pályán 110-el autózik. Na, így összejöhet...

Pályán milyen tempóval jött ki neked az 5.7?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.08.23 12:28:22
5.7 pályán elég jó érték, nekem olyan 110-120 között szokott annyi lenni 1 személlyel.
6 az a 120-130.
7 az a 140-150kb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.08.23 20:52:52
Nem tudhatod, hogyan produkálják ők azt az 5.4-es átlagot. Lehet, hogy az arc vmi nyugis kis városban lakik, de többnyire amúgy is országúton 90-el meg pályán 110-el autózik. Na, így összejöhet...
Pályán milyen tempóval jött ki neked az 5.7?
A legtöbbnél oda van írva, hogy 80-90% autópálya és HB-k ugye.
Nálam 2 személy, némi csomaggal, icipici városozással (elhanyagolható a teljes út hosszához képest) átlag 100-130 közt autózva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.24 19:49:44
Ma egy teljesen uj elmenyben volt reszem....  :clap:
Egy olasszal beszeltem meg talalkozot 20 km-re es tudtam, hogy keptelen idoben ott lenni, mint ahogy sose egyik sem kepes ra. Kiprobaltam a leszilaci fele vezetest, es azt hiszem megertettem, sot felnottem hozza :)
Tempomat 75-re belove, semmi vad gyorsulas, fek elfelejtve, motorfek mindenhol. Akik megeloztek, a kovetkezo telepulesnel a pirosnal alltak :)
Akkora relax volt az egesz kruuujzolas, hogy nagyon. Ezert hazafele eszembe se jutott mar nem igy jonni. Nem az az erzes, mint amikor ugy nyomod neki, hogy a labujjad kinyomja a lokost elol, de ugyanakkora oromot szerzett. Mindenki probalja ki egyszer  :clap:
Ha mindenki igy kozlekedne, megtizeledelodne a balesetek szama.
Jah, hogy ne legyen OFF! A 730 km soran 5,5-os atlag hazaerve az osszesen 40km-es utrol 5,4-re ment le :flowers:
Szoval leszilaci RESPECT  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.08.24 22:33:45
én ezzel nem értek egyet. nem megyek állatmód de nem lassitom a forgalmat
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.24 22:46:16
lassitom a forgalmat

Errol esetemben szo sem volt  :no:
Vasarnap delutan itt szieszta van, kiurulnek az utak  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.26 09:13:25
lassitom a forgalmat

Errol esetemben szo sem volt  :no:
Vasarnap delutan itt szieszta van, kiurulnek az utak  :flowers:

Üres utakon semmi baj nincs az ilyen csordogálós stílussal. Viszont ha forgalom van, akkor ez a gyakorlat egyrészt a többiek semmibe vétele, másrészt veszélyes. Szóval a lényeg, hogy figyelembe vegye az ember az adott helyzetet.

Nekem is jólesett egyébként a múlt héten 100-al gurulászni az Avensissel az autópályán - nem időre mentem, ráértem, nyugis volt, spóroltam is vele. És a háromsávoson nem is zavartam vele senkit, kétsávoson meg ügyeltem, hogy ha teherautó előzéséhez ki kell menjek a belsőbe, olyankor tegyem, amikor épp nem jön senki gyorsabban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.26 09:27:59

En szoktam forrongani azok miatt, akik feltartjak a forgalmat, mert szerintem ugyanolyan veszelyes, mintha vki szaguldozik SZERINTEM (ugye mindenki veszitette mar el a fejet es kezdett jo nagy elozesekbe azert, mert a sor elejen vki 60-nal csorgott, az ot kovetok meg nem hasznaltak ki az alkalmakat az elozesre) Ugyanugy buntetnem is mint a gyorshajtokat, sajnos nem teszik.
Senki nem volt az uton, ezert mehettem ugy, ahogy (amugy jo reszen meg ketsavos is volt az ut, de ott se jott senki.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.26 10:01:01

Teljesen egyetértek veled, én is büntetném keményen a forgalmas úton vánszorgókat, írtam is a múltkor erről.

Üres úton meg néha tényleg jólesik kicsit gondolázni, zenét hallgatni, nézelődni, örülni a kis fogyasztásnak  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.08.30 18:23:03
Én csak akkor szoktam gurulgatni, ha épp kirándulunk a családdal. De csakis nagyon alsórendű, kihalt utakon. Egy vagy kétszámjegyű, jó minőségű főúton óra szerint 95-105 között tartom (ez valós 90-99), ez alatt valahogy nem esik jól haladni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.30 19:44:38
Én csak akkor szoktam gurulgatni, ha épp kirándulunk a családdal. De csakis nagyon alsórendű, kihalt utakon. Egy vagy kétszámjegyű, jó minőségű főúton óra szerint 95-105 között tartom (ez valós 90-99), ez alatt valahogy nem esik jól haladni.

Így vagyok vele én is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.08.31 09:24:16
Kicist meglepődtem: 120 km-es országúti szakaszon saját tempómban (lakott területen max. 60 km/h; azon kívül 90-120 km/h) haladva, és az út több mint felén klímával 5,9 l/100 km  lett a fogyasztás a BC szerint. Még a végén elkezd érdekelni annyira, hogy kimérjem a fogyit tankolásnál. :clap: ...igaz, nem a fogyasztása miatt választottam az 1.4VVTi-t.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.08.31 11:46:37
Én csak akkor szoktam gurulgatni, ha épp kirándulunk a családdal. De csakis nagyon alsórendű, kihalt utakon. Egy vagy kétszámjegyű, jó minőségű főúton óra szerint 95-105 között tartom (ez valós 90-99), ez alatt valahogy nem esik jól haladni.
Ja, magam is úgy szoktam sima országúton menni, hogy ráteszem a mutatót a 100-ra. Ez kb. 92-93 km/h sebesség. És 5. fokozatban ez is annyira sima a motornak, hogy szinte visszatermeli a benzint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 15:15:53
Kicist meglepődtem: 120 km-es országúti szakaszon saját tempómban (lakott területen max. 60 km/h; azon kívül 90-120 km/h) haladva, és az út több mint felén klímával 5,9 l/100 km  lett a fogyasztás a BC szerint. Még a végén elkezd érdekelni annyira, hogy kimérjem a fogyit tankolásnál. :clap: ...igaz, nem a fogyasztása miatt választottam az 1.4VVTi-t.

Én BC-s autóban tutira nem vesződnék a méricskéléssel, amit (ahogy már sokszor írtam) nem tekintek pontos módszernek. Az Avensis esetében sem szoktam alkalmazni. A BC által írt fogyasztást könyveljük, de számítgatni nem számítgatunk. Csak félrevezeti az embert, aztán lehet bosszankodni. Összesen talán ha három alkalommal számítottam ki, minden alkalommal 2-3 decin belül volt az eltérés, amiből levontam azt a következtetést, hogy az ÉN számításom tévedett 2-3 decit - slussz  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 15:22:16
200 kilometer egyedul, klimaval, tempomat 100ra allitva 3 savos autopalya kulso savjaban. Vegere 4,6.
Visszafele szinten 200 kilometer, de 5-en, fullra pakolt csomagtarto, klima, 140-re (igen, ora szerint) allitva a tempomatot 5,4-re ugrott fel az atlag.
Ugyanaz az ut, tehat akkor visszafele 6,2 volt az atlag, hogy kijojjon az 5,4. Igy megtudtam, hogy mennyit fogyaszt autopalyatempon, gyakorlatilag teljes terhelesnel. Teljesen vallalhato  :sweatdrop: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.08.31 15:51:00
Bár szerintem ez nem a dizel személykocsik volt, inkább a fuvarozókat és a mezőgazdasági termelőket sújtja az áremelkedés.

Ne felejtsd el, hogy a fuvarozók visszaigénylik az ÁFA-t, meg leírják költségként, a földművesek szintén visszaigénylik az ÁFA-t, leírják költségként, és kapnak még "x" % visszatérítést is, mondván nem terhelik a közutat!

ugyan offtopic, de szerintem érdekes : egy ismerősöm a hazai olajcég kútján dolgozik, kb. 6-8ezer liter benzint, és kb 14-18ezer liter gázolajat adnak el naponta 2műszak alatt (6-22h)

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 15:56:20
ugyan offtopic, de szerintem érdekes : egy ismerősöm a hazai olajcég kútján dolgozik, kb. 6-8ezer liter benzint, és kb 14-18ezer liter gázolajat adnak el naponta 2műszak alatt (6-22h)

Igen pont ez az oka a magasabb arnak semmi mas. A MOL szokta ezt nagyon egyszeruen indokolni azzal, hogy hiany van a gazolajbol Europa szerte.
Ugy latszik a digoknal nincs hiany. Itt meg mindig atlag 10-15 Ft-tal (atszamolva) olcsobb a gazolaj. Pedig itt sokkal jobban el van tolva az arany a dizeles autok javara....  :whistling:

Idézetet írta: tutinet
A tiéd ugyan dízel de az én 1.4-es benzinesem is 4.8-at evett pályán egy busz vagy kamion mögött 95 körüli tempóban.

Es 5 szemely, klima, teli pakolt csomagtarto, 140?  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 17:26:56
140-el már mentem igaz nem hosszútávon a fedcomp akkor 6 körülire írta a fogyasztást bár egyedül voltam.

Csak?  :eek: Lazan 7 fole tennem az atlagot. 7-7,5 koze labtol/stilustol fuggoen.
Bar nem ez lenne az elso, hogy meglepodok egy Toyota koplalo eletvitelen. Nem vagyok en meg hozzaszokva a Toyota-k takarekossagahoz.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2008.08.31 19:07:00
140-el már mentem igaz nem hosszútávon a fedcomp akkor 6 körülire írta a fogyasztást bár egyedül voltam.

Csak?  :eek: Lazan 7 fole tennem az atlagot. 7-7,5 koze labtol/stilustol fuggoen.
Bar nem ez lenne az elso, hogy meglepodok egy Toyota koplalo eletvitelen. Nem vagyok en meg hozzaszokva a Toyota-k takarekossagahoz.  :flowers:

Pedig a legtöbb ember a dizelt a takarékosság miatt veszi. Akitől én vettem ezt az autót az tudod mit vett helyette ? Dízel Yarist. Pestre naponta bejárni autópályán 70 km-ről szerinte ez a jó nem az én benzinesem. Ezért adta el.

Legutóbb 30 litert tankoltam és ezzel 430 km-t mentem. Vegyes fogyasztás volt de főleg városi meg pálya kamionok mögött szélárnyékban. Ugye ez 30 osztva 4,3-al az pont 6.9 liter 100km-re.
És ez a "rossz" 10W-40-es olajjal. Már alig várom az évente esedékes olajcserét 0W-40-re. :flowers:

Minek várod meg a 10W-s egy évét?? Hajintsd már ki, egy hónap ide-vagy oda, oly mindegy... :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 19:21:41
Legutóbb 30 litert tankoltam és ezzel 430 km-t mentem. Vegyes fogyasztás volt de főleg városi meg pálya kamionok mögött szélárnyékban. Ugye ez 30 osztva 4,3-al az pont 6.9 liter 100km-re.

Ez annyira mar nem vag mellbe. Okosan,Toyotaval :wub: lehet ilyet csinalni.
De 6 liter 140-nel egy 1.4 benzinesnel nekem gyanusan keves  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 19:38:24
Csak még kiszóltam, hogy "Jó, akkor menjél villmossal!" :cool2:

Kezdodik a tanev, ne feledd, hogy a dugok miatt meg igaza is lesz  :clap:
Amugy imadok hegyetmaszni, es hetkoznap is ahova tehetem gyalog megyek, emiatt a kiiras  :1eye: Emiatt kicsit hamar kopik a cipotalp , de ez itt  :offtopic:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.08.31 19:39:23
Ez annyira mar nem vag mellbe. Okosan,Toyotaval :wub: lehet ilyet csinalni.
De 6 liter 140-nel egy 1.4 benzinesnel nekem gyanusan keves  :innocent:

Valahol 8 fölé írja az 1.4VVTi BC. a pillanatnyit. ~115 felett elkezd zabálni...:sleeping:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 20:11:30
200 kilometer egyedul, klimaval, tempomat 100ra allitva 3 savos autopalya kulso savjaban. Vegere 4,6.
Visszafele szinten 200 kilometer, de 5-en, fullra pakolt csomagtarto, klima, 140-re (igen, ora szerint) allitva a tempomatot 5,4-re ugrott fel az atlag.
Ugyanaz az ut, tehat akkor visszafele 6,2 volt az atlag, hogy kijojjon az 5,4. Igy megtudtam, hogy mennyit fogyaszt autopalyatempon, gyakorlatilag teljes terhelesnel. Teljesen vallalhato  :sweatdrop: :clap:

Ez megint rámutat, hogy a dízel elsősorban keményebb használat mellett spórol jelentősebben a benzineshez képest. Mert ilyen 5 liter körüli értéket 100-as gurulásnál, üres autóval, 1.4-es vagy akár 1.6-os benzinessel is meg lehet csinálni, de pl. a mi kétliteres Avensisünk is alig 6-ot eszik így. Tehát ha lassan mész, a benzines is spórol. Az olló akkor kezd kinyílni, ha nyomod a gázt. Mert bizony egy 140-es, full tele pakolt autós, klímás túrán pl. a benzinesek már 8 fölött ettek volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 20:14:33

Es 5 szemely, klima, teli pakolt csomagtarto, 140?  :whistling:

140-el már mentem igaz nem hosszútávon a fedcomp akkor 6 körülire írta a fogyasztást bár egyedül voltam.

140-nél a fogyasztásod biztosan jóval több, mint 6 liter (ha ennyit írt ki a fedcomp, valszeg éppen lejthetett picit az út vagy ilyesmi). Én inkább 7.5 liter környékére saccolnám (üres kocsival), lévén ilyen sebességgel már meglehetősen sokat pörög az 1.4-es bezines. A te autóddal akkor lehet igazán spórolni, ha 110-120-nál nem mész gyorsabban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 20:15:58
Ez megint rámutat, hogy a dízel elsősorban keményebb használat mellett spórol jelentősebben a benzineshez képest. Mert ilyen 5 liter körüli értéket 100-as gurulásnál, üres autóval, 1.4-es vagy akár 1.6-os benzinessel is meg lehet csinálni, de pl. a mi kétliteres Avensisünk is alig 6-ot eszik így. Tehát ha lassan mész, a benzines is spórol. Az olló akkor kezd kinyílni, ha nyomod a gázt. Mert bizony egy 140-es, full tele pakolt autós, klímás túrán pl. a benzinesek már 8 fölött ettek volna.

En is valahogy igy erzem, meg igy tudtam, ezert dontottem e mellett. Kb 1000km-t kell megtennem hazaig, gyakran. Nem mindegy, hogy 100, vagy 140. Igy klimaval, ketten es teli csomagtartoval  140-nel mindig 5,5 jon ki atlagnak a BC szerint.
Bevallom megijedtem tutinet 140-nel 6 koruli fogyijatol, mert azok alapjan rosszul dontottem, amikor ezt a motort valasztottam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 20:18:07
A tiéd ugyan dízel de az én 1.4-es benzinesem is 4.8-at evett pályán egy busz vagy kamion mögött 95 körüli tempóban.

Itt azért a szélárnyékban haladásnak is volt szerepe ;) ... Ezt a metódust fogyasztás-freakek direkt alkalmazni is szokták. Bebújsz pályán valami nagyobb jármű szélárnyékába és úgy haladsz - decikkel csökken a fogyasztásod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.08.31 20:20:31
140-el már mentem igaz nem hosszútávon a fedcomp akkor 6 körülire írta a fogyasztást bár egyedül voltam.

140-nél a fogyasztásod biztosan jóval több, mint 6 liter (ha ennyit írt ki a fedcomp, valszeg éppen lejthetett picit az út vagy ilyesmi). Én inkább 7.5 liter környékére saccolnám (üres kocsival), lévén ilyen sebességgel már meglehetősen sokat pörög az 1.4-es bezines. A te autóddal akkor lehet igazán spórolni, ha 110-120-nál nem mész gyorsabban.
140-nél az E12 1.4 benzines nyolchoz közeli értéket produkál  :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 20:24:02
En is valahogy igy erzem, meg igy tudtam, ezert dontottem e mellett. Kb 1000km-t kell megtennem hazaig, gyakran. Nem mindegy, hogy 100, vagy 140. Igy klimaval, ketten es teli csomagtartoval  140-nel mindig 5,5 jon ki atlagnak a BC szerint.
Bevallom megijedtem tutinet 140-nel 6 koruli fogyijatol, mert azok alapjan rosszul dontottem, amikor ezt a motort valasztottam.

Nincs olyan benzines autó, amelyik 6 litert eszik 140-nél. Nincs! A kicsik azért nem, mert ilyen tempónál már sokat pörögnek; a nagyok meg nyilván azért nem, mert nagyok ;) ... 7 liter körüli értékek adódhatnak benzinessel is ilyen tempónál, pl. egy 1.4-es (nem VVTi motoros) Corolla E10 vagy E11, vagy egy 1.6-os Carina E nem nagyon eszik 7 fölött óra szerint 140-nél - de ez üres autóra igaz, és klíma nélkül. Klímával, két személlyel, csomagokkal már inkább 7.5, és ez is úgy, hogy ezek benzines viszonylatban kimagaslóan takarékos autók. És ez már két liter különbség, és olyan kocsikról beszélünk, amelyeknél a te autód újabb, nehezebb, és ennek ellenére minden viszonylatban lényegesen jobban megy.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.08.31 21:28:25
Klímával, két személlyel, csomagokkal már inkább 7.5, és ez is úgy, hogy ezek benzines viszonylatban kimagaslóan takarékos autók. És ez már két liter különbség, és olyan kocsikról beszélünk, amelyeknél a te autód újabb, nehezebb, és ennek ellenére minden viszonylatban lényegesen jobban megy.

En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.08.31 21:49:12
140-el már mentem igaz nem hosszútávon a fedcomp akkor 6 körülire írta a fogyasztást bár egyedül voltam.

140-nél a fogyasztásod biztosan jóval több, mint 6 liter (ha ennyit írt ki a fedcomp, valszeg éppen lejthetett picit az út vagy ilyesmi). Én inkább 7.5 liter környékére saccolnám (üres kocsival), lévén ilyen sebességgel már meglehetősen sokat pörög az 1.4-es bezines. A te autóddal akkor lehet igazán spórolni, ha 110-120-nál nem mész gyorsabban.
140-nél az E12 1.4 benzines nyolchoz közeli értéket produkál  :excl:

Igen, az 1,4 0w-30 olajjal klíma nélkül 7,4-7,6 az 1,6 ugyanott, ogyanúgy 0w-30olajjal 7,6-7,8 ( egyszer lemértül apámmal, mert nem hitte, hogy az 1,6 nem eszik jelentősen többet, mint az 1,4) - igaz az 1,4 szedan, az 1,6 meg kombi volt!

-Szépen tartottuk a tempót, óra szerint 140-nél ( 133) és a pill fogyit figyeltük egy szakaszon, reggel az egyik, délután a másik irányba.

-tutinet!

A 4.-et is el lehet huzatni 180-ig ( merthogy 6300-6400-nál értdemes a benzinest elváltani) aztán az 5.-ben már alig megy tovább - az 1,4 max 190-195 óra szerint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.08.31 21:54:20
Klímával, két személlyel, csomagokkal már inkább 7.5, és ez is úgy, hogy ezek benzines viszonylatban kimagaslóan takarékos autók. És ez már két liter különbség, és olyan kocsikról beszélünk, amelyeknél a te autód újabb, nehezebb, és ennek ellenére minden viszonylatban lényegesen jobban megy.

En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:

Irigyellek a 6. fokozatért, nagyon hiányzik egy hosszú kímélő nekem is , és sajna még a 3.0 motoros Hilux sem kapta meg a LandCruiser 6 gangos váltóját a motor mellé.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.08.31 22:03:46
En most jartam meg Karintiat es kint szepen betartva a szabalyokat palyan 130 (ahol 100as tabla ott 100) 6,3-6,4 a fogyi. Atlepve a magyar hatart tankoltam es onnan 140-145 pestig klimaval teli csomagtartoval, 2+ szemellyel. A fedcom szerint a fogyi 8,2. Lehet hogy egy szemely, ures csomi meg klima nelkul le lehet vinni ennel a temponal 7,5 kore azala az 1,4 benzines Aurist kizart
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.31 22:13:00
Itt azért a szélárnyékban haladásnak is volt szerepe ;) ... Ezt a metódust fogyasztás-freakek direkt alkalmazni is szokták. Bebújsz pályán valami nagyobb jármű szélárnyékába és úgy haladsz - decikkel csökken a fogyasztásod.

A szélárnyék nem lehet negatív hatással a motor hűtésére, csak elméletben kérdezem :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.08.31 22:14:48
Sztem nem. Legfeljebb kinyit a termosztát egy kicsit jobban. Nem F1 ez... :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.08.31 22:15:10
En most jartam meg Karintiat es kint szepen betartva a szabalyokat palyan 130 (ahol 100as tabla ott 100) 6,3-6,4 a fogyi. Atlepve a magyar hatart tankoltam es onnan 140-145 pestig klimaval teli csomagtartoval, 2+ szemellyel. A fedcom szerint a fogyi 8,2. Lehet hogy egy szemely, ures csomi meg klima nelkul le lehet vinni ennel a temponal 7,5 kore azala az 1,4 benzines Aurist kizart

Egy jó 0w-30 olaj az 5w-30 - hoz képest is 2-3 decit jelent fogyasztásban, az első 15km-ig jelentősen csökken a fogyasztás, de nekem 35-40e körül állt be a fogyasztás rendesen a corollánál. ( és érdekes módon a mostani gépnek is most -35e után csökkent az átlagfogyija még 1-2 decit)

-klímával, 140-nél a 8,2 teljesen korrekt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.08.31 22:18:54
Nem F1 ez... :whistling:

Jó oké :1eye:

Csak belegondoltam, hogy mondjuk egy tartós 140-150-160nál mennyire szerencsés ha "megszűnik" a menetszél :)

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 22:21:02
Klímával, két személlyel, csomagokkal már inkább 7.5, és ez is úgy, hogy ezek benzines viszonylatban kimagaslóan takarékos autók. És ez már két liter különbség, és olyan kocsikról beszélünk, amelyeknél a te autód újabb, nehezebb, és ennek ellenére minden viszonylatban lényegesen jobban megy.

En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:

A 6 gang persze számít, de elsősorban azért a dízel mivoltra fogd ezt a jó fogyasztást ;) ... Folyamatosan ámulok és bámulok azon, hogy jóbarátném 1.4 dízel Corija mennyit kajál  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 22:24:04
Igen, az 1,4 0w-30 olajjal klíma nélkül 7,4-7,6 az 1,6 ugyanott, ogyanúgy 0w-30olajjal 7,6-7,8 ( egyszer lemértül apámmal, mert nem hitte, hogy az 1,6 nem eszik jelentősen többet, mint az 1,4) - igaz az 1,4 szedan, az 1,6 meg kombi volt!

Ez viszont még jobb fényt vet az 1.6-osra, lévén a kombi légellenállása rosszabb, mint a szedáné! Szóval mondhatjuk, hogy ennél a sebességnél ugyanannyit eszik az 1.4-es és az 1.6-os. Megkockáztatom, hogy még kicsivel nagyobb sebességnél van olyan tartomány is, ahol az 1.6-os eszik kevesebbet. 160-nál pl. szinte biztos vagyok benne, hogy kevesebbet eszik. Mondjuk ez meg is áll a legtöbb kicsi-nagy motor összevetésre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 22:29:52
Nem F1 ez... :whistling:

Jó oké :1eye:

Csak belegondoltam, hogy mondjuk egy tartós 140-150-160nál mennyire szerencsés ha "megszűnik" a menetszél :)

Ott már nem annyira szerencsés, de egyrészt nem szűnik meg (OK, nyilván te is ezért írtad zárójelbe), másrészt óra-szerinti 90-100-as tempónál (márpedig ennyivel kell ahhoz menni, hogy egy kamion mögött haladhass) jóval alacsonyabb a motor fordulatszáma.

És persze nem arra kell gondolni, hogy teszem azt 2 m-rel haladsz a kamion mögött, elvégre az nagy őrültség lenne. Akkor talán tényleg lehetnének gondok a hűtéssel (hosszú idő után), bár igazából ezt sem hiszem. De ha a biztonság kedvéért tartasz némi követési távolságot, akkor már lesz bőven elegendő menetszél, csak éppen még mindig nem akkora, mint amekkora akkor lenne, ha nem haladna előtted a kamion. A légellenállásnak óriási szerepe van a fogyasztás szempontjából.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 22:36:59
Amúgy az AB-ben írtak legutóbb egy fogyasztási versenyről. 15 darab kétfős csapat indult, egyforma 2.0 TDI Audi A4-esekkel, egyidejűleg. Ha jól emlékszem, egy 950 km-es távot kellett megtegyenek, vegyesen országúton és pályán. Elképesztően jó eredményt értek el, valami 3.2 lett az átlaga a legjobbnak, és a legrosszabbnak is csak 3.6. Mindezt 60-valahány kmh-s össz-átlagsebesség mellett, tehát lassan mentek, de nem 60-al országúton vagy ilyesmi.

A "trükkök" között a következők szerepeltek: klíma kikapcs, ablakok felhúzva (kellemes lehetett a nyári melegben); váltás marha korán, legkésőbb 1600 környékén (dízel autókról beszélünk!!!); és pályán végig kamion-szélárnyék.

Így azért nem szívesen autóznék le 950 km-t  :whistling: ... De ez ugye egy fogyasztás-verseny volt, és a 3.valahányas fogyasztási értékek, egy 1.5 tonna fölötti kétliteres dízel középkategóriás autótól, magukért beszélnek  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.08.31 22:42:21
Amúgy az AB-ben írtak legutóbb egy fogyasztási versenyről.
Na ja, így jó lesz a fogyasztás, csak éppen semmi értelme :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.08.31 22:46:02
Amúgy az AB-ben írtak legutóbb egy fogyasztási versenyről.
Na ja, így jó lesz a fogyasztás, csak éppen semmi értelme :-)

Annyi értelme van szvsz, mint minden más versenynek. A versenyek ugye mindig egy paraméterre vannak kihegyezve. Mi több, szerintem egy ilyen versenynek több értelme van, mint teszem azt egy gyorsulásinak. Itt éppenséggel megmutatták, hogy ezekkel az autókkal el lehet jutni A-ból B-be 3.akárhány literes fogyasztással úgy, hogy közben alapvetően együtt haladsz a forgalommal (legalábbis nem jelentesz nagyobb útakadályt, mint a teherjárművek). Nem kell ahhoz messzire menni, hogy találjunk olyan sofőrt, aki így, vagy még extrémebben vezet rendszeresen, a hétköznapokban is - itt a Klubon belül is vannak többen is ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2008.09.01 08:46:39
Hát, egy dizel kocsinak ez az alacsony fordulatszám nem tudom mennyire tesz jót, főleg mivel ezek turbosok. Részvétem annak, aki mondjuk ne adj isten ilyen kocsit venne és így használná. Mert akkor minek? Felesleges a turbo is. Olyan fordulaton semmi értelme. MEg nem is jó neki. Ha meg részecskeszűrő is van az plusz hab a tortán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.01 09:21:32
A 6 gang persze számít, de elsősorban azért a dízel mivoltra fogd ezt a jó fogyasztást ;) ... Folyamatosan ámulok és bámulok azon, hogy jóbarátném 1.4 dízel Corija mennyit kajál  :eek:

A szuleim 2.0 HDi-je (90 lovas) peldaul lenyom engem fogyasztasban ha 90-rol vagy varosban van szo. 4,5 korul fogyaszt az 1250 kilos kocsi. De palya temponal mar 6-6,5 kozott eszik klima nelkul. Nincs benne hatodik es ekkor mar 3000-t porog. Lehet a baratnod Corija is alulmaradna 140-nel a 6-ik hianya miatt. Vagy nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.09.01 18:23:52
En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:
Ezt mondtuk nagyjából 20 évvel ezelőtt az ötödik fokozatra is.  :laugh:
Mit mondunk majd 15 év múlva?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2008.09.01 18:41:22
Mit mondunk majd 15 év múlva?
Mit?
Hmm... mondjuk, fujj manuális váltó ?  :nuke: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.09.01 21:25:56
En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:
Ezt mondtuk nagyjából 20 évvel ezelőtt az ötödik fokozatra is.  :laugh:
Mit mondunk majd 15 év múlva?

8sebességes fokozatmentes automatát a népnek :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.09.01 21:34:19
Esetleg ennek a könnyített váltója?! (http://www.chrishodgephotos.co.uk/funpics/pixww/2004/04nec61.jpg)  :ph34r: :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.01 21:49:24
A 6 gang persze számít, de elsősorban azért a dízel mivoltra fogd ezt a jó fogyasztást ;) ... Folyamatosan ámulok és bámulok azon, hogy jóbarátném 1.4 dízel Corija mennyit kajál  :eek:

A szuleim 2.0 HDi-je (90 lovas) peldaul lenyom engem fogyasztasban ha 90-rol vagy varosban van szo. 4,5 korul fogyaszt az 1250 kilos kocsi. De palya temponal mar 6-6,5 kozott eszik klima nelkul. Nincs benne hatodik es ekkor mar 3000-t porog. Lehet a baratnod Corija is alulmaradna 140-nel a 6-ik hianya miatt. Vagy nem?

140-nél az 1.4 dízel Cori 5.5 körül kajál. Tehát ott kb. egálban van a tiéddel. Egyébként 3000 körül forog ennél a sebességnél ötösben. Itt megintcsak érvényesül az, hogy a kisebb motor egy bizonyos sebesség fölött már fogyasztás-hátrányban van a nem sokkal (!) nagyobbal szemben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.01 21:53:59
En ezt a jo fogyasztast az autopalyan egyertelmuen a 6 gangra fogom.  :clap:
Autot 6-ik fokozat nelkul tobbet nem veszunk  :wub:
Ezt mondtuk nagyjából 20 évvel ezelőtt az ötödik fokozatra is.  :laugh:
Mit mondunk majd 15 év múlva?

Nem a fokozatok száma a lényeg, hanem az áttételezés. Az én Camrymben pl. hosszabb az ötös, mint a legtöbb mai hatsebességes benzines autóban a hatos (és a dízelek sem sokkal múlják alul). Mégis együtt lehet vele élni, nincs túl nagy fordulatszám-különbség a fokozatok között. Valamilyen szinten ez divat, hogy tegyünk minél több fokozatot az autóba, mert az a hightech. Valójában egy kb. 200 kmh-t nem meghaladó végsebességű autóba bőven elég lenne az ötsebességes váltó, össze lehetne hozni ezt ÉS a megfelelően hosszú áttételezésű lemagasabb fokozatot (lásd Camry). Ehhez nem lenne okvetlenül szükség hat (vagy még több) fokozatra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2008.09.01 22:11:46
8sebességes fokozatmentes automatát a népnek :clap:
Így is van. Legyen mindig optimális az áttétel - gyorsításhoz is ha az kell és takarékos haladáshoz is, ha az az igény.
(Az IS is szépen 2000 alatt tartotta a fordulatot a 6 sebességes váltóval, ha nyugisan mentem. 3 sebességes váltóval ezt biztos nem tudta volna. Ha meg nyomtam neki...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.09.01 23:06:30
régen volt a 4 sebességes váltó, aztán raktak egy hosszú, takarékos 5.-et ( pl az első astrák 4. ben érték el a csúcssebességet, az 5. csak alacsonyan tartotta a fordulatot, nomeg a fogyasztást. ) ezután rövidült az 5. mert a nép elfelejtett váltani, és panaszkodott, hogy 5-ben nem gyorsul. most van soron a hosszó 6.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.02 12:38:16
régen volt a 4 sebességes váltó, aztán raktak egy hosszú, takarékos 5.-et ( pl az első astrák 4. ben érték el a csúcssebességet, az 5. csak alacsonyan tartotta a fordulatot, nomeg a fogyasztást. ) ezután rövidült az 5. mert a nép elfelejtett váltani, és panaszkodott, hogy 5-ben nem gyorsul. most van soron a hosszó 6.

Már amelyik hosszú. Mert egy csomó autóban elég rövid a hatos is, és pusztán annyi történik, hogy "a torta több szeletre van vágva". Többször kell váltani, magyarul. Na most az odáig rendben van, hogy így könnyebb mindig optimális fsz-tartományban tartani a motort, de én nem értem, hogy legalább a hatos miért ne lehetne kímélő áttételezésű. Erre jönnek a hülye autós újságírók (mert ezért én is haragszom rájuk), és pofáznak, hogy túl hosszú a hatos, nem rugalmas az autó hatosban, vissza kell kapcsolni stb. A vevők lelkesen átveszik a követelést, a gyártók meg engednek neki. Baromság.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.09.02 12:49:59

Nomeg a sok túlképzett oktató, aki nem tanítja meg, hogy előzéskor visszakapcsolunk; pontosabban az oktatás során egyetlen előzést sem produkáltat a tanulóval. Utána meg csodálkozunk, hogy pesttől szegedig képes az 5-ös úton követni a 75-el menő tehert, és meg sem próbálja kikerülni, csak gyűlik a sor a teher mögött.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.02 12:59:30
Nomeg a sok túlképzett oktató, aki nem tanítja meg, hogy előzéskor visszakapcsolunk; pontosabban az oktatás során egyetlen előzést sem produkáltat a tanulóval. Utána meg csodálkozunk, hogy pesttől szegedig képes az 5-ös úton követni a 75-el menő tehert, és meg sem próbálja kikerülni, csak gyűlik a sor a teher mögött.

Az egy nagyon komoly gond a magyar autós oktatásban, hogy gyakorlatilag nem tanítják meg a tanulókat lakott területen kívül közlekedni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.02 13:32:02
Az egy nagyon komoly gond a magyar autós oktatásban, hogy gyakorlatilag nem tanítják meg a tanulókat lakott területen kívül közlekedni.

Se ejszaka, se autopalyan, se hegyvideken....
Tapasztalatbol a lenyeg, hogy 40-nel mar 4-ikben legyen a Swift es 40 fole ne merj menni, mert akkor fogyaszt  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Anubis - 2008.09.04 14:50:54
Ezidáig nem igen használtam a légkondit, mert kicsit gyengébbnek éreztem tőle az autót és úgy hallottam, hogy állítólag érezhetően többet fogyaszt a kocsit. 2-3 napja gondoltam kipróbálom ez a "többet eszik" dolgot. Légkondi nélkül 4,6-4,7 l/100km szokott lenni az átlagfogyasztás. Ebben van városozás, országutazás (90-100-110-es tempóban), rövid és hosszabb szakaszos utazás. Néhány nap után, amióta a megtett km-ek felét légkondival tettem meg, csodálkozva láttam, hogy az átlagfogyasztás változatlanul 4,6-4,7 l maradt. (természetesen a teszt előtt lenulláztam a mérőt).  :clap:

Egyszóval szinte semmivel, max. 1 decivel ehet többet az autó légkondival, mint anélkül.  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.04 14:56:42
Egyszóval szinte semmivel, max. 1 decivel ehet többet az autó légkondival, mint anélkül.  :clap:

En se tudtam meg szignifikans kulonbseget merni legkondis es legkondi mentes hasznalat kozott.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.04 15:38:55
Viszont a titok: a sebességet mindig igyekszem megtartani. Pl faluba érve begurulok, nem sokat lassítok...
jah egy ideig énis így nyomtam aztán múltkor almádiba érve is begurultam, ráadásul lejtőn lefele és kanyarból kijövet, hát nem ott állt egy fáma3as rendőrautó? azt még nemtom mért e a jószág, nem ült benne senki, de ettől még automatán mérhetett. remélem nem szívtam meg :(
piros fiesta volt, vagy kék lacsetti?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.09.04 15:51:31
Egyszóval szinte semmivel, max. 1 decivel ehet többet az autó légkondival, mint anélkül.  :clap:
En se tudtam meg szignifikans kulonbseget merni legkondis es legkondi mentes hasznalat kozott.  :1eye:
Nekem joval tobbenk tunik bar meg nem mertem "tudomanyosan". Lehet, hogy a gazolajat nem szereti a klima  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.04 16:21:39
Hát, egy dizel kocsinak ez az alacsony fordulatszám nem tudom mennyire tesz jót, főleg mivel ezek turbosok. Részvétem annak, aki mondjuk ne adj isten ilyen kocsit venne és így használná. Mert akkor minek? Felesleges a turbo is. Olyan fordulaton semmi értelme. MEg nem is jó neki. Ha meg részecskeszűrő is van az plusz hab a tortán.
bár nem egy toyota, de
http://www.spritmonitor.de/en/detail/104416.html
600.000km környékén tart...és jóóóó lehet az a 3,8 átlag  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.04 16:22:06
Ma egy teljesen uj elmenyben volt reszem....  :clap:
Kiprobaltam a leszilaci fele vezetest, es azt hiszem megertettem, sot felnottem hozza :)
Tempomat 75-re belove, semmi vad gyorsulas, fek elfelejtve, motorfek mindenhol. Akik megeloztek, a kovetkezo telepulesnel a pirosnal alltak :)
Akkora relax volt az egesz kruuujzolas, hogy nagyon. Ezert hazafele eszembe se jutott mar nem igy jonni....
Szoval leszilaci RESPECT  :clap:
:clap: gratula :yes:
ezért szoktam én lehetőleg éjszaka gurulni, ha hétvégére kiruccanok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.04 16:23:46
Nomeg a sok túlképzett oktató, aki nem tanítja meg, hogy előzéskor visszakapcsolunk; pontosabban az oktatás során egyetlen előzést sem produkáltat a tanulóval. Utána meg csodálkozunk, hogy pesttől szegedig képes az 5-ös úton követni a 75-el menő tehert, és meg sem próbálja kikerülni, csak gyűlik a sor a teher mögött.
szeretem az ifákat..főleg a zöldet ;)
és mentem le (éjjel) és jöttem vissza (hajnalban) szegedre-ről ilyen tempóban :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.09.04 17:29:14
Hát, egy dizel kocsinak ez az alacsony fordulatszám nem tudom mennyire tesz jót, főleg mivel ezek turbosok. Részvétem annak, aki mondjuk ne adj isten ilyen kocsit venne és így használná. Mert akkor minek? Felesleges a turbo is. Olyan fordulaton semmi értelme. MEg nem is jó neki. Ha meg részecskeszűrő is van az plusz hab a tortán.
bár nem egy toyota, de
http://www.spritmonitor.de/en/detail/104416.html
600.000km környékén tart...és jóóóó lehet az a 3,8 átlag  :yes:
wow marmar hihetetlen! A legjobb tankolasa 2,97/100  :shifty:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2008.09.04 21:36:23
Hála a sulikezdetnek fél literrel több lett a fogyim, 3 nagy dugó volt mostanában, meg 1-1 kicsi, ez ennyit jelent.

Kis off következik. Szóval a céges Astrák 10 lityit fogyasztanak 140 körül 1.6-os mocival (G). Ugyanez a moci, naggyiból ugyanekkora kaszni, csak nagyobb légellenállással Meriva 8 liter. Különbség? Az 5. fokozat. 140-nél 4000-et pörög az Asztra, a Meriva 3500-at kb.
Amúgy nagyon érdekes, hogy a legtöbb autó 5. fokozatban 140-es sebesség mellett 4000 körül forog a km óra csalás függvényében lehet kicsit több, vagy kevesebb. A Yarisunk, a Corollám, az 1.6 G és H Asztra is. A másik talán kisebb része a kocsiknak meg 3500körül. Ez a Meriva, Focus I a 100lovas 1.6 mocival. És vajon melyik kocsik fogyasztanak kevesebbet minden fordulatszám tartományban? Az utóbbiak. És melyikek gyorsulnak kevésbé? Nem tom, mert ugye 0-100 az csak az 1-3 fokozat kell, szóval az utolsó fokozat tök mind1 milyen.
Ja és az Astra ECOmittoménmi hosszú 5. -et fog kapni a fogyi miatt. Nem semmi, rájöttek ők is, hogy a Meriva kevesebbet fogyaszt, mint az Astra. Hihetetlen, csak gratulálni tudok.
Remélhetőleg a Toyota is rájön, hogy nem az Aurist kell a Corollával rivalizáltatni, hanem a váltóáttételeken kellene dolgozni kicsit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2008.09.04 22:04:48
én azt vettem észre hogy ez 1,4 benzin e12 60km/h körül a computer szerint kevesebbet fogyaszt 4.-ben, mint 5.ben...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.05 08:21:47
én azt vettem észre hogy ez 1,4 benzin e12 60km/h körül a computer szerint kevesebbet fogyaszt 4.-ben, mint 5.ben...
placebo...
pontosabban, az állításod akkor lehet igaz, ha nem egyenletes, konstans sebességgel közlekedsz, hanem gyorsulgatsz.
viszont, ha nem terheled, nincsenek terhelésváltások, akkor a magasabb sebességi fokozatban biztos,h kevesebbet fog fogyasztani.
legalábbis én ezt tapasztaltam.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2008.09.05 10:12:38
ez nem placebo, a komputer írja ki :) 4.ben így 50-60 környékén 4-5 litereket, esetleg 6ot ír ki, de 5. fokozatban 5 liter alatt csak akkor van a a fogyasztás ha nem nyomom neki... ha a sebességemet meg akarom tartani így 5.ben akkor szinte mindig 5 felett van a fogyasztás..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.09.05 10:56:16
ez nem placebo, a komputer írja ki :) 4.ben így 50-60 környékén 4-5 litereket, esetleg 6ot ír ki, de 5. fokozatban 5 liter alatt csak akkor van a a fogyasztás ha nem nyomom neki... ha a sebességemet meg akarom tartani így 5.ben akkor szinte mindig 5 felett van a fogyasztás..
Ki van zárva, valamit másképpen csinálsz.
Csak akkor tudod jól összehasonlítani, ha azonosak a körülmények. Először is vízszintes legyen az út, és a sebességed állandó. Ezt a két körülményt elég nehéz biztosítani, pedig már egy nagyon kis emelkedő is litereket számíthat!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.05 11:04:54

En tudok 50-nel negyedikben 4 liter folott  is fogyasztani es 3 litert is anelkul, hogy valtozna a segessegem!!! (Teljesen vizszintes uton es ugyanabban a fokozatban.) Tempomattal konnyebb dontest hozni, mert ilyenkor eleg egy nagyon kicsi pedalallas kulonbseg, amitol gyorsabban nem mesz (legalabbis nem veszem eszre, mert olyan lassan gyorsul/lassul 1km/h-t) de tobbet fogyaszt. Szerintem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.05 12:12:29
ez nem placebo, a komputer írja ki :) 4.ben így 50-60 környékén 4-5 litereket, esetleg 6ot ír ki, de 5. fokozatban 5 liter alatt csak akkor van a a fogyasztás ha nem nyomom neki... ha a sebességemet meg akarom tartani így 5.ben akkor szinte mindig 5 felett van a fogyasztás..
Ki van zárva, valamit másképpen csinálsz.
Csak akkor tudod jól összehasonlítani, ha azonosak a körülmények. Először is vízszintes legyen az út, és a sebességed állandó. Ezt a két körülményt elég nehéz biztosítani, pedig már egy nagyon kis emelkedő is litereket számíthat!!
lehet ott a bibi,h nem jó a mérés metódusa.
nem a sebességet kell tartani, hanem a fogyasztást, és az szerint figyelni a sebességmérő változását.
és tényleg egy kihalt, szinte forgalom- , szél- és emelkedőktől mentes úton

egyébként meredek emelkedőn is magasabb pillanatnyi értékeket ír ki alacsonyabb sebességi fokozatban(magasabb fordulaton), mint magasabb fokozatban(alacsonyabb fordulaton)

yarisomnál 50km/h-nál simán van 3dl különbség ha 4-ben, vagy 5-ben haladok. (35km/h alatt szoktam visszakapcsolni... :ph34r: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2008.09.05 12:44:15
hát nemtudom, ez az én tapasztalatom, másfelől meg nem szeretem ha vánszorog nagyon alacsony fordulaton az autó. 60nál 5.ben még elmegy, de inkább 4, mert akkor érezhetően felszabadultabban jár :) ha még gyorsítani is kell, akkor 3, esetleg 2! :)

Városban egyébként attól függően, hogy hány helyre kell menni ahol le kell állítani az autót, és újra indítani, a fogyasztás 6,5-9,5 között alakul.
Országúton ugyanez 5,5-7,5 között. Csak hogy írjak a témába vágóan is :) e12, 1,4 benzin!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2008.09.06 21:01:14
600km/37 liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.09.07 17:42:21
Most mentem több mint 2700km-t és a computer szerint 8.1-es átlag volt a gépben ezidő alatt.Mondjuk főleg 120-150-ig mentem autópályán.Azt meg tudom nézni egy tankolásnál hogy hány km-t tudok menni a géppel?Egy ford focus volt még ott és abban volt ilyen lehetőség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.09.07 17:58:57
Most mentem több mint 2700km-t és a computer szerint 8.1-es átlag volt a gépben ezidő alatt.Mondjuk főleg 120-150-ig mentem autópályán.Azt meg tudom nézni egy tankolásnál hogy hány km-t tudok menni a géppel?Egy ford focus volt még ott és abban volt ilyen lehetőség.

E12 Corolla gyári fedélzeti computere nem ismeri ezt a funkciót! Pedig szerintem nem nagy dolog...
Cserébe a Ford-é sem valami pontos... Ha jól emlékszem "range" funkciónak hívják, és nem teljesen követi a vezetési stílust... Tehát szinte felesleges információt ad.
Anno apám Citroenjébe viszont király volt  :)

amúgy grat. az átlaghoz, az szerintem nagyon korrekt!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.09.10 10:41:18
hát nemtudom, ez az én tapasztalatom, másfelől meg nem szeretem ha vánszorog nagyon alacsony fordulaton az autó. 60nál 5.ben még elmegy, de inkább 4, mert akkor érezhetően felszabadultabban jár :) ha még gyorsítani is kell, akkor 3, esetleg 2! :)

Egyet értek, én sem szeretem ha fuldoklik az autó mert már 50/nél felváltok ötödikbe. Érezhetően jobban szereti ha negyedikben hagyom. Nálam 65 illetve 70 km/h sebességnél van az ötdikbe kapcsolás határa, ha kényelmesen autózgatok.   
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2008.09.10 10:54:29
Érezhetően jobban szereti ha negyedikben hagyom. Nálam 65 illetve 70 km/h sebességnél van az ötdikbe kapcsolás határa, ha kényelmesen autózgatok.   

Persze hogy jobban megy 4esbe, de ha a fogyasztásra megyünk rá, ott az a jó ha minél hamarabb fölkapcsolsz/minél kisebb ford.-on üzemel a motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.09.10 11:08:46
Igen ez kétség kivül így van. Valószínüleg ezért is több a fogyim 0.4-el mint amiket ti irkáltok 1.6-ra.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.09.10 11:39:02
Érezhetően jobban szereti ha negyedikben hagyom. Nálam 65 illetve 70 km/h sebességnél van az ötdikbe kapcsolás határa, ha kényelmesen autózgatok.   
Persze hogy jobban megy 4esbe, de ha a fogyasztásra megyünk rá, ott az a jó ha minél hamarabb fölkapcsolsz/minél kisebb ford.-on üzemel a motor.
Masreszt az Aurisnal en kifejezetten erzem, hogy 60 korul mar jol esik neki ha berakom 5-be (persze ahogy valahol mar szo volt rola ez egy olyan furcsa 5ik, mert lehet vele menni normalisan "cserebe" 130nal 4000et prorog)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.09.10 13:43:52
Esetleg akkor szoktem felváltani 60-nál, ha látom huzamosabb ideig tudok azonos sebbességen haladni. Amúgy szerintem felesleges.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.09.11 10:39:12
Ja megnéztem és 25.5 literes fogyasztása volt a hungaroringen a kocsinak most amikor volt a verseny...csask gondoltam érdekességképpen beírom...:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kiscoro - 2008.09.11 11:12:28
Ja megnéztem és 25.5 literes fogyasztása volt a hungaroringen a kocsinak most amikor volt a verseny...csask gondoltam érdekességképpen beírom...:-)
az enyémnek most csak városra 12,7-et ír ki :laugh:  :laugh:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.09.11 11:43:53
Érdekes nekem a városim max 11 szokott lenni:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kiscoro - 2008.09.11 11:57:50
Érdekes nekem a városim max 11 szokott lenni:-)
eddig nekem is 10 környékén volt, de utóbbi napokban csak rövid távokat mentem, nem is volt ideje bemelegedni a motornak..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.09.11 16:14:52
Ja megnéztem és 25.5 literes fogyasztása volt a hungaroringen a kocsinak most amikor volt a verseny...csask gondoltam érdekességképpen beírom...:-)
az enyémnek most csak városra 12,7-et ír ki :laugh:  :laugh:

A mai nap dettó ugyan ez. Amúgy mi volt ma? Reggel esett az eső ezért volt ennyi autó a városban? Botrány. Szerencsére már itthon vagyok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kiscoro - 2008.09.11 18:16:31
Ja megnéztem és 25.5 literes fogyasztása volt a hungaroringen a kocsinak most amikor volt a verseny...csask gondoltam érdekességképpen beírom...:-)
az enyémnek most csak városra 12,7-et ír ki :laugh:  :laugh:

A mai nap dettó ugyan ez. Amúgy mi volt ma? Reggel esett az eső ezért volt ennyi autó a városban? Botrány. Szerencsére már itthon vagyok.
Délutáni dugóban sikerült "javítani" 13,3-ra. Kíváncsi vagyok meddig fog még felmenni? :laugh:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.09.11 19:23:14
Délutáni dugóban sikerült "javítani" 13,3-ra. Kíváncsi vagyok meddig fog még felmenni? :laugh:

Többek közt ezért szereltem ki a fedélzeti computert....  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.13 00:10:46
Esetleg akkor szoktem felváltani 60-nál, ha látom huzamosabb ideig tudok azonos sebbességen haladni. Amúgy szerintem felesleges.

"Felesleges" abban az esetben, amennyiben üzemanyagot megtakarítani felesleges ;) ...

Amúgy nemtom, mennyit pörög a Corid 60-nál, de ha benzines, akkor, gondolom, valahol 1800 körül. Ha ezt jól gondolom, akkor ilyen fordulaton már BŐVEN ötösben lehetsz, hacsak nem épp egy gyorsulási verseny megnyerése a cél. Sőt, már 50-nél is ötösben lehetsz, ha stimmel az a számításom, hogy ekkor kb. 1500-at forog a motor. 1500 már abszolút okés fordulatszám egy szívó benzines motornak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.09.13 14:21:19

Felesleges amennyiben folyamatason, vagy nagyon gyakran lassítani és gyorsítani kell. (városi forgalomban álltalában mindíg) Ha ötödikben akár picik is növelem a sebességet 50 km/h-ról többet fogyaszt mintha ugyan ezt negyedikben tenném. Ergó nem spórolok üzemanyagot. Ezért írtam a húzamosabb ideig való haladást.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.09.13 14:54:51

Lehet hogy a pillanatnyi fogyi-értékek nagyobbak lesznek, de összességében véve akkor is az ötösben haladással lehet többet spórolni. Persze ha FOLYTON gyorsítgatni-lassítgatni kell, akkor már valóban nincs értelme.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.09.15 18:16:47
Bő 600 km-re most tankoltam 40 litert. Csupa helyi közlekedés, 20-30% pesti dugó, klímával, átlag 6.57 l.  :innocent: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2008.09.15 19:04:12
Én meg hétvégén voltam rokonoknál a Corival, nem sok km (kb 130) indulás elött nulláztam az átlagfogyit, és mire hazaértem 4,1l/100 -at mutatott  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.16 16:23:15
Én meg hétvégén voltam rokonoknál a Corival, nem sok km (kb 130) indulás elött nulláztam az átlagfogyit, és mire hazaértem 4,1l/100 -at mutatott  :whistling:
azé' ilye' sok, mer' kihajtod a lelkit :hammer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.09.17 07:35:55
Én meg hétvégén voltam rokonoknál a Corival, nem sok km (kb 130) indulás elött nulláztam az átlagfogyit, és mire hazaértem 4,1l/100 -at mutatott  :whistling:
azé' ilye' sok, mer' kihajtod a lelkit :hammer:

 ::) Jah hűtőmaszkon a láb  :)

Vegyes használattal, kb. 60% város, klíma, 852km-re 5,57L lett számolva viszont a fedcomp 6,2 mutatott  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2008.09.17 07:49:40
Eddigi legjobb fogyasztasom a ~3 ev alatt 50,02 L/826,1 km-re ~6,05 l/100 km :sorcerer:. Fele orszagut, fele varos (ez aranylag normalis tempoba, nem az elozgetos, rohanos stilusomba). Össz fogyim a 35 ekm-re vetitve 7,2 mai autok kozott sztem jol fogyasztanak ezek az 1.4-es corollak, meg vagyok elgedve :yes:.

Ja es azt nem irtam az össz atlaghoz, hogy ennek tulnyomo resze varos :cowboy:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.09.17 08:16:11
Na ezt az össz km-re átlagolást egyszer összesítem én is.
Jó ötlet, kíváncsi lettem  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.09.17 08:19:31
Spritmonitor.de a barátotok ebben.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.09.17 08:26:22
Spritmonitor.de a barátotok ebben.  :whistling:

.de? remélem választható angol is?
Mindjárt megnézem. Kösziii.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.09.17 08:30:24
Igen, van angol is a login-nél. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2008.09.17 08:39:57
Igen, van angol is a login-nél. :)

köszi
óóóó már megtaláltam és lapozgatok  :)

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.09.25 09:09:54
Egyszóval szinte semmivel, max. 1 decivel ehet többet az autó légkondival, mint anélkül.  :clap:
En se tudtam meg szignifikans kulonbseget merni legkondis es legkondi mentes hasznalat kozott.  :1eye:
Nekem joval tobbenk tunik bar meg nem mertem "tudomanyosan". Lehet, hogy a gazolajat nem szereti a klima  :winkiss:
pedig több az...igaz,h  nem corolla, hanem echo...de látványosan mutatja 2:52-nél (http://www.youtube.com/watch?v=5KU7eqq5Ero)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.09.25 11:58:02
A sebességváltás témához: lejtős úton már 40 körül 5.-be teszem, de sík úton is 50 körül, pedig az enyém 2.0literes... :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.09.25 12:03:21
Egyszóval szinte semmivel, max. 1 decivel ehet többet az autó légkondival, mint anélkül. 
En se tudtam meg szignifikans kulonbseget merni legkondis es legkondi mentes hasznalat kozott. 
Nekem joval tobbenk tunik bar meg nem mertem "tudomanyosan". Lehet, hogy a gazolajat nem szereti a klima 
pedig több az...igaz,h  nem corolla, hanem echo...de látványosan mutatja 2:52-nél (http://www.youtube.com/watch?v=5KU7eqq5Ero)
A légkondi "fogyasztásnövelő" képessége három dologtól függ. Az időjárástól, a kompresszor fajtájától, és a motor nagyságától. Egy erősebb motort nyilván kevésbé terhel meg, ergo kisebb a fogyasztásnövekedés. A kompresszor, ha régifajta (csak max.on tud működni,) akkor az időjárás nem számít, amikor műxik, akkor 1.4 körüli motorizáció esetén olyan fél literrel növeli meg a fogyit. Az újabb fajták viszont alkalmazkodóbbak, azok átlagban ennek a felével is beérik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.25 12:12:18

A valtozo kompresszort miota es melyik tipusok kezdtek el eloszor hasznalni?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.09.28 00:56:33
Nem akarok hülyeséget mondani, de kb. az E12 környékén. Az E11 még biztosan a régifajta.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2008.09.28 13:19:19
Csak egy tipp, nincs ennek köze az automata klímához? Mármint hogy annak ilyen a kompresszora?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.09.29 11:04:13
Csak egy tipp, nincs ennek köze az automata klímához? Mármint hogy annak ilyen a kompresszora?

Nem tudom. Csak azert kerdeztem, mert volt anno egy TC-s teszt egy OFF 118d BMW-vel ON 2007-ben. Ott kulon megemlitettek, hogy a takarekossag jegyeben a kompresszor is valtozo. Ugy irtak, mintha uj, vagy nagy dolog lenne es a tobbi Bombiben nem ilyen lenne. Csak ezert kerdeztem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.10.02 09:27:34
Bő 600 km-re most tankoltam 40 litert. Csupa helyi közlekedés, 20-30% pesti dugó, klímával, átlag 6.57 l.  :innocent: :wub:
Újra tankoltam: 567 km-re 36,5 litert. Átlag 6.43l pesti dugóban többször, valamint helyi átlagos városozás 2x15 km/nap és egyszeri autópálya 50 km 140-es óra szerinti átlaggal.  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.10.02 16:37:11
Bő 600 km-re most tankoltam 40 litert. Csupa helyi közlekedés, 20-30% pesti dugó, klímával, átlag 6.57 l.  :innocent: :wub:
Újra tankoltam: 567 km-re 36,5 litert. Átlag 6.43l pesti dugóban többször, valamint helyi átlagos városozás 2x15 km/nap és egyszeri autópálya 50 km 140-es óra szerinti átlaggal.  :wub:

Respect  :flowers:  Varosozas es dugoban allasnal ilyen fogyi  :eek:

Azert hagytam bennt mindket idezetet, mert mindkettore szol :tt2:  :whistling:  :-*
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.10.02 16:46:13
A másodikon nagyon csodálkoztam én is, simán 6.8 körülit vártam, mert ugyan nem őrültködtem egyáltalán, de nem is kíméltem tudatosan a gépet és nem álltam rá a centiliter-vadászatra.
Köszi  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.10.04 22:00:50
Bő 600 km-re most tankoltam 40 litert. Csupa helyi közlekedés, 20-30% pesti dugó, klímával, átlag 6.57 l.  :innocent: :wub:
Újra tankoltam: 567 km-re 36,5 litert. Átlag 6.43l pesti dugóban többször, valamint helyi átlagos városozás 2x15 km/nap és egyszeri autópálya 50 km 140-es óra szerinti átlaggal.  :wub:
Az az 1332 cm3-s motor nagyon jó kis motor volt, a mai napig vérzik a szívem, hogy a malacorrú Corollát el kellett adni, pedig totál fapados volt...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.10.04 22:29:30

Hasonló kivitellel sosem sikerült 7 liter alá mennem eddig. Igaz, nem olyan régen enyém még az autó, és hétköznap a városban nem járok vele, csak ritkán. De múlt hétvégén megjártam Berlint, és minden tankolásomra 7-8 liter közt volt a fogyasztás. Három utas, csomaggal, végig autópálya (két rövid szakaszt kivéve Prágánál és Usti - Lovosice közt). Németországban amit a forgalom enged, a másik három országban 130 km/h stabilan (óra szerint 140-145). Ahhoz képest hogy nem olyan nagy motor, és terhelve is volt, nem nagyon éreztem sehol, hogy nyomnám én jobban is, de nem megy. A városokba ott sem mentem be vele, P+R parkoló, ill. a szállást is egy elővárosi vasútállomás mellett foglaltam, a berlini S-Bahn több, mint kiváló, autózzon a városban helyettem valaki más :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.10.04 22:31:15
Igaz, nem olyan régen enyém még az autó, és hétköznap a városban nem járok vele, csak ritkán.
Ja, az autót áprilisban vettem, de csak augusztusban kezdtem írni a Spritmonitorra, ezért csak annyi van ott fent, nem két hónapja enyém a kocsi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2008.10.04 22:54:28
Hasonló kivitellel sosem sikerült 7 liter alá mennem eddig. Igaz, nem olyan régen enyém még az autó, és hétköznap a városban nem járok vele, csak ritkán. De múlt hétvégén megjártam Berlint, és minden tankolásomra 7-8 liter közt volt a fogyasztás. Három utas, csomaggal, végig autópálya (két rövid szakaszt kivéve Prágánál és Usti - Lovosice közt). Németországban amit a forgalom enged, a másik három országban 130 km/h stabilan (óra szerint 140-145).
Az óra szerinti 140-145 az nálam ténylegesen 133-138 volt, - ezt kimértük GPS-szel, meg saját számítás alapján is ennyi - ezzel a sebességgel nekem is 7 liter felett volt. Óra szerinti 130-nál evett kerek 6-ot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.10.04 23:21:27

Itt OFF, de nekem a GPS szerint 140=128, 145=133. Már egy ideje figyelem, hogy van egy jó 10% különbségem. Pl. amikor egyszer meghajtottam kicsit jobban a szabadabb pályán a szászoknál, akkor 180-on állt a mutató, és 164-et írt a GPS. És ez folyamatosan, két különböző GPS-készülékkel is így jön ki. Mondjuk még sosem álltam neki kézzel mérni, lehet, hogy egyszer rászánom magam :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.10.05 08:41:07

Milyen méretű gumiabroncs van a kocsidon?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.10.05 08:41:44
Óra szerinti 130-nál evett kerek 6-ot.

Ez brutál jó  :clap: ... nem sok benzinessel lehetne utánacsinálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.10.05 22:16:11
Itt OFF, de nekem a GPS szerint 140=128, 145=133. Már egy ideje figyelem, hogy van egy jó 10% különbségem. Pl. amikor egyszer meghajtottam kicsit jobban a szabadabb pályán a szászoknál, akkor 180-on állt a mutató, és 164-et írt a GPS. És ez folyamatosan, két különböző GPS-készülékkel is így jön ki. Mondjuk még sosem álltam neki kézzel mérni, lehet, hogy egyszer rászánom magam :-)

Milyen méretű gumiabroncs van a kocsidon?
175/65R14
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.10.05 22:59:49

Itt OFF, de nekem a GPS szerint 140=128, 145=133. Már egy ideje figyelem, hogy van egy jó 10% különbségem. Pl. amikor egyszer meghajtottam kicsit jobban a szabadabb pályán a szászoknál, akkor 180-on állt a mutató, és 164-et írt a GPS. És ez folyamatosan, két különböző GPS-készülékkel is így jön ki. Mondjuk még sosem álltam neki kézzel mérni, lehet, hogy egyszer rászánom magam :-)

Guminyomás rendben van?

Feleségem óra szerint 140-150 között szokott a pályán haladni, és 7 körül járkál vele, amikor nyáron csak a környező utakon járkált (110 max) akkor 6 körül elvolt vele.

-Azért egy 1330cm^3 86 lovas motortól 140 -fölött nem kell kimagasló teljesítményt várni - GPS szerint 175-öt viszont simán megy!

-és 140-óra szerint 132- GPS szerint!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2008.10.05 23:15:31

A teljesítménnyel meg vagyok elégedve, arra nincs panaszom. Ma, amikor Palaczk kérdésére megnéztem a gumiméretet, és ellenőriztem, hogy valóban ez meg van-e adva gyárilag, mint megfelelő méret, akkor konstatáltam, hogy az ajánlott guminyomás 2,2 bar. Előtte csak kisautókkal jártam, és eddig reflexből ebbe is 2,0 bart nyomtam. A berlini indulás előtt ellenőriztem, a négy kerék mind 1,7-1,9 közt volt, mindegyikbe 2,0-t fújtam.
A gyári adat szerint erre a kocsira háromféle gumiméret lehet megfelelő. Nem fakadhat ebből az eltérő sebességmérés?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.10.05 23:27:43

-Minimális különbség lehet ebből is  a sebességben

Guminyomást, ha sokat pályázol, inkább icsit följebb, 2,4-2,5 köré, városban kicsit jobban ráz úgy, de pályán a fogyasztás és a gumikopás is kisebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.10.06 14:38:53
Háhá rekordot mentem. 7,7 -et csak Bp-n.  :clap:
Mondjuk hozzá teszem ez nem az én stílusom, csak kíváncsi voltam mennyire tudom leszorítani. Valószínűleg maradok a 8,5 liternél és a dinamikus autózásnál  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.10.06 15:39:08
Most tankoltam megint, sokszor mentünk (200-300 km-t) pályán 140-150-et és volt benne egy frankó szombat hajnali dugó (!), így 7 litert evett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.10.06 15:48:40
Most tankoltam megint, sokszor mentünk (200-300 km-t) pályán 140-150-et és volt benne egy frankó szombat hajnali dugó (!), így 7 litert evett.

Ez megint nagyon jo lett.

Az en friss adatom 889,9 km, teljesen vegyes hasznalat (varos, orszagut, hegyi orszagut!, autopalya) 48,62 liter. BC szerint 5,5, szamolva is ennyi. Megint a szokott ertek  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.10.06 15:50:03
Ennek most úgy örülök, hogy ide is beírom :clap:

1231.4 km után 53.37litert tudtam tankolni! Ez ha jól számolok, akkor 4.33 L/100km

Javarészt országút, de egyszer kijutott a szolnoki káoszból, és jó párszor a szegediből is :winkiss:
Kínos lassúhajtás nem volt, a KRESZ szerint igyekeztem eljárni, néha városban picit gyorsabban is ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2008.10.07 08:48:12
Mi hajtja a verdát?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.10.07 10:04:10
Mi hajtja a verdát?

1.4D4D :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2008.10.07 10:16:45
Sziasztok!
Hosszú idő után megint idepofátlankodtam egy kis adalék miatt a fogyasztási tapasztalatokhoz.

Május óta hajtott 1.4HB-mat (évj: 2004/12) mostanra nagyon megkedveltem. Jól bírja a hosszútávú autópályás meneteket is, az elmúlt hónapban ~8000 km-t. Egy Db-Graz-Firenze-München-Db. út 2 fővel, az utastér többi része tele csomagokkal, 3000 km, 6.3 l/100 km.
Aztán egy Db-Dél-görögország-Db. út, az út felén 5 fővel, aztán 4 fővel, csordultig pakolt csomagtartóval, 4600 km, 6.7 l/100 km.

Mindenhol nagyjából az útszakaszra megengedett sebességgel.

Remek kis autó ez. A régebbi Cori 1.8D-m 5.5 körül fogyasztott hasonló utakon, de tempóban, zaj- és komfortérzetben, a 8-10 órás folyamatos menetek fárasztó hatásában ég és föld a két autó között a különbség.

Juszufát
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.10.07 16:57:15

Milyen motor van a corolládban? 1,4 d4d?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2008.10.07 17:20:09
1.4VVti. Azt azért mondják az ismerősök, hogy "nem nehéz a lábam". De a görög útban nem csak az én lábam van benne.
Egy munkatársam, szintén 1.4VVti-vel, ha odafigyel a lábára, hasonló fogyasztásokat tud produkálni itt a megyeszékhelyen, mint én. Úgyhogy a hosszútávon mért 6-7 közti fogyasztás reálisnak tűnik ennél a modellnél. A városban araszolva most reggelente már 7,5 körül adódik.
Ja, érdekes összehasonlítási alap: a balkáni út jó részén egy barátom Avensis 1-ese előtt vagy mögött haldva (2.0 D4D), neki 6 alatt volt egy kicsivel a fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.10.07 17:22:57
Ja, érdekes összehasonlítási alap: a balkáni út jó részén egy barátom Avensis 1-ese előtt vagy mögött haldva (2.0 D4D), neki 6 alatt volt egy kicsivel a fogyasztás.

D4D vagy TD?
Csak azert kerdezem, mert a D4D ritka abbol.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.10.07 17:25:42
Milyen motor van a corolládban? 1,4 d4d?
Azert d4d-nek ez kivcsit eros lenne nem? Foleg a megengedett sebesseggel mindenhol
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2008.10.07 17:30:20
Ja, érdekes összehasonlítási alap: a balkáni út jó részén egy barátom Avensis 1-ese előtt vagy mögött haldva (2.0 D4D), neki 6 alatt volt egy kicsivel a fogyasztás.

D4D vagy TD?
Csak azert kerdezem, mert a D4D ritka abbol.

D4D, ez bizonyos. Sokat vezettem már azt az autót is, nagyon kellemes, rugalmas járgány.

Valóban, 1.4 D4D-nek sok lenne ilyen fogyi, ilyen körülmények között, ezzel a lábbal...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2008.10.13 20:31:20
1231.4 km után 53.37litert tudtam tankolni! Ez ha jól számolok, akkor 4.33 L/100km

Ismét tankoltam, ~370km autópálya, és ~133km fővárosi és M0-ás közlekedés...  (0-ás az halál volt péntek kora délután :shifty: )
Tehát 503km átlaga a KRESZ által maximalizált sebességgel, az út felén 2plusz utassal 24.4 tankolt liter alapján 4,83 L/100km

Ja, a cucc: a szokásos kút szokásos oszlopánál sima molos gázolaj. (304,9.-ért)
 :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.10.21 15:51:12
Uj fogyasztasi adatom:778.6km 42,57 liter uzemanyaggal, ez szamolva 5,47-es atlag. A BC 5,6-ot mutatott.
Teljesen vegyes hasznalat, vegig hegyek kozott, a megengedett legnagyobb sebesseggekkel vagy annal gyorsabban.
Essonal tobbet nem tankolok, jobban kormolt es csorgott a motor.
Ismet Shellhez mentem  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.10.21 20:55:01
Ma beraktam az idehaza "bodon, ala Totalcar" neven elhiresult intake oil catch can-t. Meglatjuk mit hoz a konyhara, elvileg csokkenti a fogyasztast azaltal, hogy lecsapatja a kartergazokat ahelyett hogy azok ujra vissza lennenek keringtetve a szivocsobe es a motor megprobalna azokat elegetni (amit tudunk hogy eleg nehezen tud).

Elvi elonyok:
-pillangoszelep, alapjarati motor, szelepek es az egester tisztabb, mert az olajgozoket+vizparat nem keringteti vissza
-egyenletesebb jaras
-picit haraposabb motor

Gyakorlati hatranyok:
-beszerzes, hazi barkacs, beszereles
-karbantartasi igeny, a tartalyt rendszeresen uriteni kell es aki ad a kornyezetre az mint veszelyes anyagot adja le->koltsegek

Ami eddig erezheto:
-egyenletesebb alapjarat (nekem ingadozik kb 80RPM-et, ez most felezodott)
-alul tenyleg jobban reagal a motor

A tobbit majd meglatjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.10.21 22:57:50
Ma beraktam az idehaza "bodon, ala Totalcar" neven elhiresult intake oil catch can-t. Meglatjuk mit hoz a konyhara, elvileg csokkenti a fogyasztast azaltal, hogy lecsapatja a kartergazokat ahelyett hogy azok ujra vissza lennenek keringtetve a szivocsobe es a motor megprobalna azokat elegetni (amit tudunk hogy eleg nehezen tud).

Na erre kivancsi vagyok.  :)
Anno a TC-n en is olvastam. Ott irtak olyat is, hogy vannak kocsik amikben gyarilag benne van/volt.
Amugy hogy/hol fert el egy akkor bodon?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.10.22 01:43:35
Ja, érdekes összehasonlítási alap: a balkáni út jó részén egy barátom Avensis 1-ese előtt vagy mögött haldva (2.0 D4D), neki 6 alatt volt egy kicsivel a fogyasztás.

D4D vagy TD?
Csak azert kerdezem, mert a D4D ritka abbol.

Hát annyira nem ritka - sokkal több a D-4D az Ave I-esből, mint a régi TD. Azt csak rövid ideig gyártották, és az alatt sem volt különösebben népszerű. A D-4D annál inkább.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.10.22 10:05:26
Na erre kivancsi vagyok.  :)
Anno a TC-n en is olvastam. Ott irtak olyat is, hogy vannak kocsik amikben gyarilag benne van/volt.
Amugy hogy/hol fert el egy akkor bodon?

Sehogy, a rendelt nagy tartaly nem fert be, vennem kellett egy Simota verziot, ami mar befert.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.10.22 21:06:55
Na ma megcsinaltam a placebo tesztet es leheztem a tartaly fenekere. Hat ugy tunik nem csak en erzem, hogy hozott a konyhara, hanem csinal is valamit.

Mindossze 50km megtetele utan kb. 2-3g (majd fel tubus pillanatragaszto) szmotyi volt benne. Rendkivul budos, szinre es allagra olaj viz keverek. Az olajnal joval kemenyebb szaga van. Szoval bevalt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2008.11.08 08:43:44
Üdv Mindenkinek! :clap:

Végre meg tudtam nézni, hogy fogyaszt a családi kedvenc,,,,,,,
552 km= 27,15 lityi =4,91(comp=5,0 liter) ebbe volt egy gyöngyösi kanyar a régi 3-as úton,
volt benne kb 5X Budaörs, ott dolgozom, és volt benne város. Tehát abszolút vegyigyümi volt a megtett út. (előtte OMV premium gázolajat tankoltam)
Mindenszentek, irány Zalaszentlászló 4 felnőtt, nem gyermeksúllyal visszafelé+tele csomagtartó, fele úton klíma mert igencsak párásodott
sebesség 110-115-120 km/h,( na jó párszor 160 mert kiváncsi voltam, hogy viszi.
428km=21,0 lityi=4,9(comp=4,7).Teljesen elégedett vagyok a fogyival és a menetteljesítménnyel. Elég ez a motor a normális közéekedéshez,szerintem!!! :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2008.11.08 08:45:55

Bocsánat, nem írtam az auto Corolla E-15 Luna, D4D 90 le,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.11.08 14:19:06
Na ma megcsinaltam a placebo tesztet es leheztem a tartaly fenekere. Hat ugy tunik nem csak en erzem, hogy hozott a konyhara, hanem csinal is valamit.

Mindossze 50km megtetele utan kb. 2-3g (majd fel tubus pillanatragaszto) szmotyi volt benne. Rendkivul budos, szinre es allagra olaj viz keverek. Az olajnal joval kemenyebb szaga van. Szoval bevalt.

No van uj fejlemeny/adat a bodon mukodeserol?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.11.08 17:57:56
Nem nezegettem az utobbi idoben a bodont, majd talan jovo heten. Viszont vannak uj fogyasztasi adataim (ezt skubizzad Szuti :-) 7.6L es 8.05L az elmult 1124km alatt tankolasnal merve. Es eleg jol megy... :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: damil - 2008.11.11 20:19:48
1.4 d4d corolla ésszerüen használva 4,5l/100km
átlagos vegyes használattal 5-5,5l-ig
pörgetve,sietve 6l :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Eppendorf - 2008.11.11 21:17:55
1.4 d4d corolla ésszerüen használva 4,5l/100km
átlagos vegyes használattal 5-5,5l-ig
pörgetve,sietve 6l :yes:

Alá tudom támasztani Aurisnál is(mondjuk 5 l-től indulva)...Jó is lenne...ha nem a "pörgetve sietve" kategóriát képviselném..  ::) :2guns: :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: damil - 2008.11.25 12:11:56
4,6l/100km Békéscsaba - Debrecen oda-vissza (kint 90-110km/h és bent 55-60km/h)a komp. szerint
ez igazán baráti :clap: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.11.25 12:29:00
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.

Érdekesség, hogy az átlagsebesség, szintén erre a teljes távra, 54 km/h.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.11.25 21:32:11
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.

Érdekesség, hogy az átlagsebesség, szintén erre a teljes távra, 54 km/h.
Most akkor jól értettem...... :eek: Örüljünk....  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2008.11.26 09:29:12
Utolsó tankolásnál rá kellett jönnöm, hogy nagyon érzékeny a Cori a rövid távú, hideg motorral való közlekedésre.
Napi többszöri 5-5 km, lehűlésig várva (nem direkt  :cool2: ), simán 1 litert rádobott a fogyimra.  :hammer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2008.11.26 14:51:58
Nem nezegettem az utobbi idoben a bodont, majd talan jovo heten. Viszont vannak uj fogyasztasi adataim (ezt skubizzad Szuti :-) 7.6L es 8.05L az elmult 1124km alatt tankolasnal merve. Es eleg jol megy... :-)

Ne vagánykodj Teeeeeeee:-))Ezt úgysem tudod felülmúlni ebben a hónapban 0ft-ot kellett tankolnom mivel Rocsinél áll a kocsi és most pénteken lesz kész:-))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.11.26 15:46:11
Utolsó tankolásnál rá kellett jönnöm, hogy nagyon érzékeny a Cori a rövid távú, hideg motorral való közlekedésre.
Napi többszöri 5-5 km, lehűlésig várva (nem direkt  :cool2: ), simán 1 litert rádobott a fogyimra.  :hammer:

Ez így van...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: afekete - 2008.11.27 10:30:32
Utolsó tankolásnál rá kellett jönnöm, hogy nagyon érzékeny a Cori a rövid távú, hideg motorral való közlekedésre.
Napi többszöri 5-5 km, lehűlésig várva (nem direkt  :cool2: ), simán 1 litert rádobott a fogyimra.  :hammer:

Szerintem ez nem Cori specifikus. Most asszony használja az autót, mire elkezdene bemelegedni már célba ért. A fogyi átalgban van 7 liter körül, dugó nélkül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.11.27 20:54:58
Utolsó tankolásnál rá kellett jönnöm, hogy nagyon érzékeny a Cori a rövid távú, hideg motorral való közlekedésre.
Napi többszöri 5-5 km, lehűlésig várva (nem direkt  :cool2: ), simán 1 litert rádobott a fogyimra.  :hammer:

Ez teljesen természetes dolog. És az 5 km még nem is rossz. Próbálnál, mondjuk, 1.5-2 km-es szakaszokat menni mindig hideg motorral - akkor néznél csak nagyot  :eek: ... Megenné a géped a 10 litert lazán. Ez az a módszer, amivel 1.4 dízel Corik torkán le lehet nyomni 7.5 litert, 1.6 benzin Carinákén 12-t  :whistling: ...

Én anno lemértem, mennyit eszik a Moszkvicsom, amíg ki van húzva a szivató. 20  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.11.27 23:25:15
Sosem feltételeztem, hogy nem mondasz igazat. Inkább az a gond, hogy mindenki más élethelyzetben van, így a városi fogyi baromi szubjektív. Mennyire lehet reális az a fogyasztás, mint mindjuk én az utcán parkoló, hidegindítással 10km-re és 10percre lévő munkahelyemre mérek, miközben be sem melegszik rendesen a kocsi, mire megérkezem. A vezetők lábában is simán lehet takarékosság. Az lenne a legjobb, ha 3hónapig egy 1,4 Aurist használnál, arra az értékre lennék kiváncsi. Simán lehet, hogy te városban úgy tudsz közlekedni, ahogy egy átlag Avensis tulaj nem tud és/vagy nem akar. Szóval próbálok az átlag felhasználókról beszélni, mert biztos sok példa van rá, hogy valaki az 1,3yarisával többet bekapat városban mint a Camrys ésszel közlekedő.
A gyári adatok szerint az 1,4Auris-2.0Avensis tekintetében 1,9liter városi és 1,2liter vegyes fogyasztás különbség van.
Spritmonitor átlag: Auris 7,88* Avensis 9,28, vagyis a gyakorlatban 1,4liter különbség van vegyesben, a gyári 1,2-vel szemben, akkor a valós városi között miért ne lehetne reális az 1,9liter? Független a Te fogyasztásodtól, mivel most általánosságban beszélünk.
ON vagyok, sorry, de ezt még ebbe a topicba bepaszíroztam.
*sajnos kis számú a minta, így nem túl megbízható

(Az igazmondással kapcsolatos kételyeim akkor fogalmazódtak meg, amikor "költői túlzásnak" nevezted azt, amit az Ave fogyijáról írtam  :whistling: ...)

Azért tartottam összevethetőnek a te Corollás értékeidet a mi Avensises értékeinkkel, mert ahogy írtad, te is bőven a gyári fogyasztást alulmúló eredményeket szoktál produkálni városban. Tehát nyilván nem taposod ki te sem a belét az autódnak  :) ...

Az meg tény, hogy mi aránylag spórolósan vezetünk, de, mondom, nem valami extrémsportra kell itt gondolni. Igen, az valóban informatív lenne, hogy mennyit enne nálam egy 1.4 Auris (vagy 1.4 Corolla). Borítékolom, hogy a gyári fogyit abban is alul tudnám múlni, de százalékosan biztosan nem annyival, mint az Ave esetében. Pontosan azért nem, amit te is írtál: a kis motorhoz képest aránylag nehéz a kasztni, ehhez képest rövid a váltó, továbbá a max nyomatékot is elég magas fordulaton éri el a motor, ergo biztos, hogy nagy átlagban magasabb fordulatszámok jönnének ki, mint pl. az Avensissel.

Abban meg persze igazad van neked is, és a többieknek is akik ezt írták, hogy úgy általában a városi fogyi vethető a legnehezebben össze másokéval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.11.28 20:49:26

Az a lényeg, hogy ezek szerint meg vagy elégedve a 2.0 Avensis fogyijával. Szerintem, ha a tulaj/vagy használó meg van elégedve a fogyasztással, akkor pozitív a dolog. Én is elégedett vagy az 1,4 vvt-i fogyasztásával. Nekem egyébként az Avensis-ek közül az 1.8 benzines a szimpatikus, az gondolom kevesebbet eszik, mint a 2.0. A brobléma ott van, hogy a használtpiacon a nekem szimpatikus Liftback 1,8 Avensisek száma igen alacsony.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.11.29 12:09:49

Csak néhány decivel több a 2.0 Ave fogyija, mint az 1.8-asé. Két fő oka van ennek: egyrészt a 2.0 direkt befecskendezéses (D-4), mígy az 1.8 nem, márpedig a direkt befencskendezés pont az alacsony/közepes fsz-tartományban spórol; másrészt a 2.0 nyomatékosabb, ergo gazdaságosabban vezethető. Szal ha benzines Avét keresel, ne redukáld szigorúan az 1.8-asra, mert a 2.0 összességében véve (menetteljesítmény/gazdaságosság arány) jobb választás. Mi pontosan ugyanezt az utat jártuk végig tavaly nyáron.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2008.11.30 13:56:05

Egyrészt 8 hónapja vagyok Corolla tulaj, így nem akarom természetesen lecserélni - de az autókedvelő férfiember mindig álmodozik egy következő autóról ugye - , nameg a válság sem növeli az ember kedvét a kocsicserélésben..pont ma olvastam a totalcar-on a Csikós írását, miszerint a válság miatt az emberek hosszabb ideig megtartják autóikat, így előnybe kerülnek az egyszerűbb és megbízhatóbb, nameg takarékosabb autók. Ezért is örülök, hogy az E12 mellett döntöttem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2008.12.01 12:45:49
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.

Érdekesség, hogy az átlagsebesség, szintén erre a teljes távra, 54 km/h.
kicsit OFF:
1.4td fóbiával mentem mostanában 2 lájtos utat
bp-szentes-bp 3,5l/100km átlagseb: 71km/h
bp-pécs-bp 3,6l/100km átlagseb: 64km/h
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.01 13:20:56
Megtettem az elso full tank Budapest koreimet a kocsival es egy az egyben gyari adatokoat produlakt. 8,8/100 ami nem keves, de ez egy valodi varosi fogyasztas tobbnyire Budapest belvarosban kb 50-60% massziv dugoban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.12.01 17:06:00
...Próbálnál, mondjuk, 1.5-2 km-es szakaszokat menni mindig hideg motorral - akkor néznél csak nagyot  :eek: ... Megenné a géped a 10 litert lazán.

Jelentem, valóban 9,5-10.  :clap: Kb. 2-3 km-re lakom a munkahelyemtől, télen sokszor van, hogy ki se megyek hetekig a városból. Ilyenkor is 10 lityi alatt marad az átlag, de azért hajlamos jobban kérni a gép a naftát. Mondjuk Öcsém 1,8-as G Astra kupéja ugyanilyen használat mellett télen nem átall 13-14 litert fogyasztani, szóval annyira nem is vészes a Corolla. (Cserébe az Astra 160 fölött kevesebbet eszik: jobb légellenállás, hosszabb váltó, nyomatékosabb motor.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.01 17:09:19
Egyrészt 8 hónapja vagyok Corolla tulaj, így nem akarom természetesen lecserélni - de az autókedvelő férfiember mindig álmodozik egy következő autóról ugye - , nameg a válság sem növeli az ember kedvét a kocsicserélésben..pont ma olvastam a totalcar-on a Csikós írását, miszerint a válság miatt az emberek hosszabb ideig megtartják autóikat, így előnybe kerülnek az egyszerűbb és megbízhatóbb, nameg takarékosabb autók. Ezért is örülök, hogy az E12 mellett döntöttem.

Jogos  :yes: ... Ezzel az E12-essel kimehetsz a világból, ha arra lesz szükség. Sokszor írtam már, hogy nekem is ez szerepel a távlati tervben (csak nem benzinessel, hanem a kisdízellel). De ez még erősen odébb van... de nem aggaszt a dolog, ha megnézem, hogy milyen állapotúak most a 2002-esek, akkor nem lesz nehéz, teszem azt, 2011-ben találni egy jó 2005-öst  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.01 17:11:41
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.

Érdekesség, hogy az átlagsebesség, szintén erre a teljes távra, 54 km/h.
kicsit OFF:
1.4td fóbiával mentem mostanában 2 lájtos utat
bp-szentes-bp 3,5l/100km átlagseb: 71km/h
bp-pécs-bp 3,6l/100km átlagseb: 64km/h

OK, de ez az 54 kmh átlag a Corollára egy 24 ezer km-es távon jött ki, inkluzíve az összes városi szötymörgés (az Avénél figyelni szoktam, városban az átlag ritkán megy 30 kmh fölé), egy helyben állás, stb stb stb...

Országúton ezzel sem gond lemenni 4 liter alá. 90-nél nem gyorsabban gurulászva 4 alatt marad  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.01 17:13:43
...Próbálnál, mondjuk, 1.5-2 km-es szakaszokat menni mindig hideg motorral - akkor néznél csak nagyot  :eek: ... Megenné a géped a 10 litert lazán.

Jelentem, valóban 9,5-10.  :clap: Kb. 2-3 km-re lakom a munkahelyemtől, télen sokszor van, hogy ki se megyek hetekig a városból. Ilyenkor is 10 lityi alatt marad az átlag, de azért hajlamos jobban kérni a gép a naftát. Mondjuk Öcsém 1,8-as G Astra kupéja ugyanilyen használat mellett télen nem átall 13-14 litert fogyasztani, szóval annyira nem is vészes a Corolla. (Cserébe az Astra 160 fölött kevesebbet eszik: jobb légellenállás, hosszabb váltó, nyomatékosabb motor.)

Hát ja, teljesen normális érték, így használva, a 9.5-10 liter. 160 fölött meg már persze hogy megugrik - közeledik a végsebesség, pörög a motor mint állat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.12.01 17:17:38
(csak nem benzinessel, hanem a kisdízellel)

Ismerve a hozzáállásod az autókhoz, át fogod te még ezt gondolni. ;) Egyrészt ha az üzemanyagárak tartósan így alakulnak, akkor a kisdízel jó fogyasztása nem lesz elég a felára "kitermeléséhez". Másrészt a dízel tartóssága a turbó és az érzékenyebb adagolók miatt elvileg a benzines alatt marad.

Ma talán én is kisdízellel venném az E12-t, de az 1,6-os, sőt, az alap benzines hosszú távon könnyen jobb döntésnek bizonyulhat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.12.01 17:25:13
Nekem is vannak uj fogyasztasi adatok:
535,1km 29.94 liter nafta.  Fele autopalya, masik fele varos es kozut. Szamolva 5.60 atlag (BC szerint 5.2. Ez az eddigi legnagyobb elteres, bar a kedvenc Shell kutamnal tankoltam es eleg sokaig kattogtam  :yes:)
888.0km 50.45 liter nafta.  Szamolva az atlag 5.68. Jo reszben nemet autopalya 150-re allitott tempomattal. Illetve Fekete erdo "dombjain" at kozut. BC szerint 5.5 az atlag. Meg ez is belefer. Hiaba na, hideg van, a BC is lustabban szamol  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.01 22:55:47
(csak nem benzinessel, hanem a kisdízellel)

Ismerve a hozzáállásod az autókhoz, át fogod te még ezt gondolni. ;) Egyrészt ha az üzemanyagárak tartósan így alakulnak, akkor a kisdízel jó fogyasztása nem lesz elég a felára "kitermeléséhez". Másrészt a dízel tartóssága a turbó és az érzékenyebb adagolók miatt elvileg a benzines alatt marad.

Ma talán én is kisdízellel venném az E12-t, de az 1,6-os, sőt, az alap benzines hosszú távon könnyen jobb döntésnek bizonyulhat.

Kifelejted a képletből, hogy az a motor mennyire az én szájam íze szerint való (pedig már sokszor írtam) :yes: ... Nagyon durva benzin/dízel árkülönbözetnek kéne ahhoz kialakulnia, és nagyon durva műszaki problémáknak kellene napvilágra kerülniük a dízellel kapcsolatosan, hogy tényleg a benzines mellett döntsek. Ha akkora lenne az üzemanyagár-eltérés, hogy egálra jönnénnek ki (ami a fogyasztás-különbséget figyelembe véve nagyon valószínűtlen), valószínűleg akkor is a dízelt választanám. Autópályán 140-nél bőven 5-össel kezdődő fogyasztás-értékeket nézegetni még akkor is marha jól esne, ha tudnám, hogy közben nem fizetek kevesebbet  :sorcerer: ... Ezt a motort nekem találták ki, húz mint a barom, halk, és nem fogyaszt  :wub: ...

Ha viszont mégis benzines, akkor csakis 1.6, mert nekem az 1.4 nem elég rugalmas. Ez viszont tovább nyitja a fogyasztás-ollót a kisdízellel szemben (és még mindig kevésbé élvezetesen vezethető, mármint az én stílusomban).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2008.12.02 16:51:45
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.
Egy dolog azért motoszkál bennem: képes-e a computer ennyi adatot összegezni, vagy időnként reseteli a RAM-ot és előlről kezdi a számolást és feltöltést?  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.12.02 17:22:48
Egy dolog azért motoszkál bennem: képes-e a computer ennyi adatot összegezni, vagy időnként reseteli a RAM-ot és előlről kezdi a számolást és feltöltést?  ::)

Ha en kompjuter lennek, en tuti kiszamolnam az atlagot, majd a kiszamolt erteket sulyoznam a megfelelo kilometerrel a kesobbiekben. Ezzel a modszerrel nem nagyon terhelnem le magam...
Persze nemtom a BC hogy muxik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.12.02 18:41:11
Ma voltam olajcseren es ha mar ott voltam lecsapoltuk a kartergaz lecsapato bodont is. kb. 4000km alatt bo 2-2.5dl vizes olajos szmotyit gyujtott ossze olyan szine van mint a zsir uj motorolajnak csak sokkal tobb benne a viz ezert folyosabb. A szaga az valami hihetetlen budos.
Fogyasztasi adataim: 7.69, 8.05, 7.71, 7.89 foleg varosban "nyomkoraszva".

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2008.12.02 18:47:48
A smotyi...

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.03 00:20:44
Barátném Corijának átlaga minap lement 5.5-ről 5.4-re  :yes: ... Ez egy igen hosszú szakaszra (az elmúlt 24 ezer kilométerre) vonatkozik, azóta nem lett nullázva.
Egy dolog azért motoszkál bennem: képes-e a computer ennyi adatot összegezni, vagy időnként reseteli a RAM-ot és előlről kezdi a számolást és feltöltést?  ::)

Nemtom. De ha hirtelen valami változás lett volna a kijelzett értékben, azt barátném tutira észrevette volna, mert általában az átlagfogyira van kapcsolva a kijelzője. És ugye ha nullázná magát, akkor utána egy darabig elég érdekes értékeket mutatna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krinyo - 2008.12.06 22:05:34
Ahhoz, hogy a fogyasztas mennyire vezetesi stilus fuggo, csak azt tudom hozzafuzni, hogy ugyanazt a 70km kozutat (kozben nehany faluval) en meg tudtam tenni 4,4 l-es átlagfogyival is ovatos gazadasokkal (de normalis sebessegekkel, 60-100), mig a baratnom szokasos stilusaval 5,4-gyel tette meg... utobbi is jo ertek, de ezek szerint siman lehet kevesebb is...

Krinyo
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nohab - 2008.12.15 15:29:53
Sziasztok!

Van valakinek infója-tapasztalata, hogy egy 1,6-os benzines automata mennyit fogyaszt télen és nyáron klímával? Normál automata, nem MMT-s és 20párezer km van benne!

Nohab
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.17 13:27:18
Sziasztok!

Van valakinek infója-tapasztalata, hogy egy 1,6-os benzines automata mennyit fogyaszt télen és nyáron klímával? Normál automata, nem MMT-s és 20párezer km van benne!

Nohab

Hát az attól függ... Nagyságrendek: országút 6-7.5 liter, autópálya 7-8.5 liter, város 9-11 liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2008.12.18 17:36:45
Sziasztok!

Van valakinek infója-tapasztalata, hogy egy 1,6-os benzines automata mennyit fogyaszt télen és nyáron klímával? Normál automata, nem MMT-s és 20párezer km van benne!

Nohab

Ismerosom epp tegnap mondta el. Nagy atlag 8. Rovid varosi 10 korul, autopalya normal modban szinten 8. Neki sokszor 10 az autopalyan is. Mondjuk neki gyakran forog tiltasig a gep es a klima ujkora ota kb 10 percre volt kikapcsolva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2008.12.20 06:29:00
Most tankoltam (~11 ezerért  :-* ) szűk 50 litert 620 km-re. 8,04-es átlag jött ki, ami egyáltalán nem rossz, főleg annak tükrében, hogy ebből a 620 km-ből mindössze kb. 100 (Gyöngyös-Eger-Gyöngyös) volt országút, az összes többi város.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.22 02:39:36
Sikerult osszehozni az eddigi legvadabb fogyasztast 9,3-al. Csak Budapest, tobbszor 1,5 oras dugok a Hungarian 1esben.
Azert ez nem gyenge egy 1,4-es motortol...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2008.12.22 08:03:19
Sikerult osszehozni az eddigi legvadabb fogyasztast 9,3-al. Csak Budapest, tobbszor 1,5 oras dugok a Hungarian 1esben.
Azert ez nem gyenge egy 1,4-es motortol...
Anno a Swiftemmel (1.3 8V) sikerült megetetnem - ki sem mozdulva a (kis)városból) - 10,3-at :excl: Az meg az 1.3-as hoz nem volt gyenge... Ugyanitt az 1.4 VVTi beérte 8,6-tal! :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.12.22 09:58:35
Sikerult osszehozni az eddigi legvadabb fogyasztast 9,3-al. Csak Budapest, tobbszor 1,5 oras dugok a Hungarian 1esben.
Azert ez nem gyenge egy 1,4-es motortol...
Anno a Swiftemmel (1.3 8V) sikerült megetetnem - ki sem mozdulva a (kis)városból) - 10,3-at :excl: Az meg az 1.3-as hoz nem volt gyenge... Ugyanitt az 1.4 VVTi beérte 8,6-tal! :winkiss:

Apám 1,3 8V Swiftjével 13l volt  a rekordom :D - Apám azóta sem érti, neki 8l fölé sose ment.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2008.12.23 23:09:17
Akkor én is írok egy kis fogyasztási adatot az új autóra.  :1eye: 6,48-ra jött ki csak város, naponta minimum két óra állás a dugóban (Lágymányosi híd, Hungária krt.).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.23 23:54:52
Akkor én is írok egy kis fogyasztási adatot az új autóra.  :1eye: 6,48-ra jött ki csak város, naponta minimum két óra állás a dugóban (Lágymányosi híd, Hungária krt.).
wow, ezt hogy csinaltad? Ez pesti dugokban mar-mar dizel fogyasztas. Nekem 8 alatt nem jonnek ki ilyenek, de inkabb tobb..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2008.12.24 00:06:22
Ez az adat 50 km-re vonatkozik.
 :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.12.24 00:37:31
Hogy mindenki úgy érezze, hogy neki jó a fogyasztása, nekem a múltheti tankoláskor 10,1l/100km jött ki - ez a második legmagasabb, az elmúlt 49000km alatt.
( Ebben volt dugó, autópálya 160+ tempóban meg néhány km terep. No és sokat számít, hogy mostanában reggelente 1,5km út az Óvodáig, 0,5km posta, 1,5km vissza, aztán 1,5-2 óra múlva indulok tovább, az addigra teljesen kihült motorral. )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2008.12.24 09:30:21
Ez az adat 50 km-re vonatkozik.
 :tt2: :tt2: :tt2:

Dehogy, 10 km-es távokban mérünk. :tt2: :tt2: De ha a fed.kompot vennénk alapul, akkor még egy lityivel kevesebbet írtam volna. Kicsit sokat csal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2008.12.24 09:33:12
Akkor én is írok egy kis fogyasztási adatot az új autóra.  :1eye: 6,48-ra jött ki csak város, naponta minimum két óra állás a dugóban (Lágymányosi híd, Hungária krt.).
wow, ezt hogy csinaltad? Ez pesti dugokban mar-mar dizel fogyasztas. Nekem 8 alatt nem jonnek ki ilyenek, de inkabb tobb..
Nem én, a párom produkálta ezt a fogyit.  Én még mindig a Yarissal próbálok szép adatokat produkálni. De szerintem a két autó között max. 1 lityi lehetne, így teljesen reális az érték. :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.24 12:27:47

Hat akkor a parod nagyon ugyes  :yes: nekem 6,5-es fogyit csak Auszriaban sikerult osszehozni nagyon szabalyos palya/orszagut komboval  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.24 18:42:04
Akkor én is írok egy kis fogyasztási adatot az új autóra.  :1eye: 6,48-ra jött ki csak város, naponta minimum két óra állás a dugóban (Lágymányosi híd, Hungária krt.).

Biztos, hogy nem dízelt vettetek  :laugh: ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2008.12.30 14:19:17
Biztos, hogy nem dízelt vettetek  :laugh: ?

Csak tolta a dugóban.  :hmmmm:  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.30 16:46:03
10e km utan mar meg mertem egyszer hajtani a gepet az M6on es 180-nal (ami hajszalnyira lehetett a vegetol, de sajnos lassitanom kellett) a pillanatnyi fogyimero 19-21 liter kozott ingadozott  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2008.12.30 18:27:20
Sikerult osszehozni az eddigi legvadabb fogyasztast 9,3-al. Csak Budapest, tobbszor 1,5 oras dugok a Hungarian 1esben.
Azert ez nem gyenge egy 1,4-es motortol...

Azért azt is figyelembe kell venni, hogy tél van. A motor eleve többet eszi kegy picivel az olaj is dermedtebb egy kicsit.  Ezért jobb a vékony 0W-s ilyenkor. A téli gumiknak szerintem nagyobb a gördülési ellenállásuk, mint a nyáriaknak de ez pont nem árt hisz a csúszós esetenként havas utakon kell helytállniuk.
Igaz, meg tulkep nem is panasznak szantam csak vadnak tunt a tankolas utan.
Apos 1,3as regi swift-je (800 kiloval?) is megeszik 8+ korul hasonlo dugokban telen azt az 1 litert meg azert megeri a kulonbseg ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2008.12.30 20:18:12
Sikerult osszehozni az eddigi legvadabb fogyasztast 9,3-al. Csak Budapest, tobbszor 1,5 oras dugok a Hungarian 1esben.
Azert ez nem gyenge egy 1,4-es motortol...

Azért azt is figyelembe kell venni, hogy tél van. A motor eleve többet eszi kegy picivel az olaj is dermedtebb egy kicsit.  Ezért jobb a vékony 0W-s ilyenkor. A téli gumiknak szerintem nagyobb a gördülési ellenállásuk, mint a nyáriaknak de ez pont nem árt hisz a csúszós esetenként havas utakon kell helytállniuk.

Szerintem is teljesen okés ez a 9.3, télen, a leírt körülmények között. Nincs mit aggódni miatta  :) ... Amúgy valóban ilyen körülmények között optimális a 0 W-s olaj. Viszont ami a gumik gördülési ellenállását illeti, ez már egy ideje változóban van, a modern típusok között sok esetben már a télinek alacsonyabb a gördülési ellenállása, mint az ugyanolyan méretű nyárinak. Ugyanúgy, ahogy gyakran már a menetzajuk is kisebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2008.12.30 22:16:01
10e km utan mar meg mertem egyszer hajtani a gepet az M6on es 180-nal (ami hajszalnyira lehetett a vegetol, de sajnos lassitanom kellett) a pillanatnyi fogyimero 19-21 liter kozott ingadozott  :)

Az 1,6 Corolla 200-nál evett 21,7-et :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.10 17:56:16
841km után 42,43 liter gázolaj fért bele, és 1,53liter benzin = 5.22 liter/100km
Ez totál vegyes, többnyire 4-5fővel a fedélzeten, van benne egy Pécs-Hmvhely. retúr (100-120közti utazóval), pár Szeged-Hmvhely egyedül tempósan (130-140), sajnos rengeteg városi 1-2km ( max 2000ig forgatva), meg 2 előzgetős Orosháza 150kg árúval ( 100-120közti tempóval).
Összességébe elégedett vagyok vele.  :whistling:
A gázolaj 243,9/l volt, a 95ös pedig 225,9/l.
Mol Hmvhely.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.01.10 21:10:13
Te András! A benzin véletlen volt, vagy a befagyás megelőzésére? Amúgy jó átlag. Pécsett mikor voltál? És mikor mégy legközelebb? Én ott leszek jövő 7en keddtől péntekig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.11 00:04:10
Te András! A benzin véletlen volt, vagy a befagyás megelőzésére? Amúgy jó átlag. Pécsett mikor voltál? És mikor mégy legközelebb? Én ott leszek jövő 7en keddtől péntekig.

Benzin direkt volt, január másodikán, nemtudom mikor megyek legközelebb, érezd jól magad :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.01.11 10:19:30
Te András! A benzin véletlen volt, vagy a befagyás megelőzésére? Amúgy jó átlag. Pécsett mikor voltál? És mikor mégy legközelebb? Én ott leszek jövő 7en keddtől péntekig.

Benzin direkt volt, január másodikán, nemtudom mikor megyek legközelebb, érezd jól magad :1eye:
Aha...Úgy értettem a Pécset, hogy munka, és minden nap oda-vissza... :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.11 16:23:46
Ma volt egy rohanós ferihegyi utam, 389km, 113km/h átlagsebességgel, 25,2 literből jártam meg  --> 6,48l/100km :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.01.11 23:10:42
Mi meg autóztunk egyet csak úgy. (nesze neked szmogriadó...) Szeged városban, majd átruccantunk Vásárhelyre (hívtalak is) ott is kicsit szétnéztünk, majd vissza Szeged. Kicsit legalább járt az autó. Kellett már neki. Fogyimérő 4,3at mutat.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2009.01.12 16:32:02
Nektek ilyenkor télen mennyivel nő a fogyi? Sokallom az enyémet, igazából amióta ilyen veszett idő van 9 alá nem tudok menni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.01.12 16:41:59
Nektek ilyenkor télen mennyivel nő a fogyi? Sokallom az enyémet, igazából amióta ilyen veszett idő van 9 alá nem tudok menni.

Az 1,6 Corollámnak bő 1 liter növekménye volt egy átlagos télen! - de amíg 20°C külső hőmérsékleten 140-nél 7,8-8l között mocorgott a fogyasztás, -15°C-ban ez 10,5l volt!

-és a Hilux is kb 1l-el többet kajál, most, mint novemberben!

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2009.01.12 16:51:31
Thx a gyors reagálást akkor a bő egy liter az normálisnak mondható, mert én is hasonló növekedést tapasztaltam. Ezek szerint no para.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.01.13 19:08:53
Thx a gyors reagálást akkor a bő egy liter az normálisnak mondható, mert én is hasonló növekedést tapasztaltam. Ezek szerint no para.  ::)
Nalam is hasonlo a helyzet. kb 1 literrel megy bele tobb amiota igazan hideg van
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.01.15 00:43:41
841km után 42,43 liter gázolaj fért bele, és 1,53liter benzin = 5.22 liter/100km
Ez totál vegyes, többnyire 4-5fővel a fedélzeten, van benne egy Pécs-Hmvhely. retúr (100-120közti utazóval), pár Szeged-Hmvhely egyedül tempósan (130-140), sajnos rengeteg városi 1-2km ( max 2000ig forgatva), meg 2 előzgetős Orosháza 150kg árúval ( 100-120közti tempóval).
Összességébe elégedett vagyok vele.  :whistling:
A gázolaj 243,9/l volt, a 95ös pedig 225,9/l.
Mol Hmvhely.

Miért teszel bele benzint  :ph34r: :ph34r: :ph34r: ? Ezt csak a régi előkamrás dízelekbe lehetett, a maiakba tudtommal nem szabad  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.15 00:56:37
Miért teszel bele benzint  :ph34r: :ph34r: :ph34r: ? Ezt csak a régi előkamrás dízelekbe lehetett, a maiakba tudtommal nem szabad  :wacko:

Akkor sok különböző véleményű embertől kérdeztem meg. (volt köztük Toyota szerelő, általános szerelő, autóboltos, autóversenyző, apám, benzinkutas, stb.... )
Vagy titokba van ez a tiltás, vagy nem okoz problémát.... Én még sehol nem hallottam ( ez nem jelent semmit), de ezekszerint a jótanácsosaimat is le kell cserélnem :D :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.01.15 01:04:02
Ír olyat a könyve, hogy benzint kell bele tenni?!

Én az AB-ben olvastam, hogy tilos benzint tenni a direkt befecskendezéses modern dízelekbe, mert gajra vághatja az adagoló rendszert :excl:

Meg egyébként is, kérdem még 1x: egyáltalán minek? A normális, márkás dízel üzemanyagok még messze nem dermednek le ezeken a hőfokokon. Ha pedig már olyan hideg van, hogy mégis ledermednek, akkor ettől ugyan nem fog megvédeni ilyen kis százaléknyi hozzákevert benzin. Anno az Audi 100 TD-nk kezelésijében extrém hidegekre 20-30 % (!!!) benzin hozzákeverését ajánlották  :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.15 01:35:58
A könyve nem írja, hogy kellene bele, AB-t nem olvasok, kérdésemre 100%os igen választ kaptam a fent említett emberektől, (képesített Toyota szerelő is van közte).
Tavaly kevésbé röpködtek a minuszok, és egyszer megállt alattam az autó azzal a hibakóddal, hogy nem megfelelő az üzemanyag, és akkor "csak" -11fok volt. Egy Foooordos mentett meg, ezt hallgattam hónapokig, hogy Ő a Fordjával mentette meg az én világhírű Toyotámat, és a szöveg mellé jött még azzal az önelégült vigyorral....
Szitu az volt, hogy Cori kettesbe 1300körüli fordulaton megállt, és úgy maradt, indítgattam-semmi.
Akkor 10liter Evo gázolajat raktunk bele, meg 2liter benzint, lelégtelenítettem, és indult... A mennyiséggel megfogtál, tényleg nem sok, de kisérletezgetni azér nem merek... (most a -21be gond nélkül elmászkálok, semmi rendelleneset nem produkál)
1héten belöl megyek szervízbe, majd ott hangosan megkérdezem, melyik szaki mit szól hozzá :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.01.15 02:26:13

Én inkább nem kérdeznék semmit, hanem hagynám a francba. Megtaláltam az említett cikket (http://www.autobild.de/artikel/diesel-im-winter_40027.html)... A lényeg:

"Modernen Common-Rail-Diesel oder Pumpe-Düse-Motoren droht durchs Benzin sogar der Pumpentod. Jeder Tropfen Benzin verändert Struktur und Schmierfähigkeit des Diesels sowie die Druckverhältnisse in den Pumpen. Also: Finger weg!"

Magyarul, nagyjából: a modern CR vagy PD dízeleknél a benzin az adagoló halálát jelentheti. Minden csepp benzin megváltoztatja a gázolaj összetételét és kenőképességét, valamint a nyomásviszonyokat az adagolóban. Tehát: el a kezekkel!

(Ha mínusz 11-nél megállt alattad a kocsi, akkor valami nagyon xar gázolajat foghattál ki, és/vagy nem téli nafta volt még a tankodban. A megfelelő minőségű téli gázolajoknak valamivel mínusz 20 alattig bírniuk kell.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.01.15 08:54:43
Csak halkan jegyzem meg, hogy volt kutas kedves barátomtól van az infó, hogy bizony a kúton is kevernek a dízelbe minimális mennyiségű benzint a fagyás megelőzésére.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.01.15 13:09:40
Csak halkan jegyzem meg, hogy volt kutas kedves barátomtól van az infó, hogy bizony a kúton is kevernek a dízelbe minimális mennyiségű benzint a fagyás megelőzésére.

Ők sem olvasnak AB-t :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.01.17 11:31:23
Csak halkan jegyzem meg, hogy volt kutas kedves barátomtól van az infó, hogy bizony a kúton is kevernek a dízelbe minimális mennyiségű benzint a fagyás megelőzésére.

Ők sem olvasnak AB-t :D

Az AB meg nyilván az ujjából xopta, azzal a gonosz szándékkal, hogy kiba...on a sok szegény dízel autóssal, és mind lerobbanjanak a nagy hidegben, aztán veszteglés közben AB-t olvassanak  :D

(Lehet orosz rulettezni, akinek van kedve hozzá, végül is izgalmas dolog. Ezek a modern adagoló rendszerek amúgy is olyan tönkretehetetlen, kőbalta egyszerűségű szerkezetek, hogy egyszerűen muszáj egy kis többlet adrenalin, nehogy belehaljon az unalomba az ember :yes:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: damil - 2009.01.27 13:50:38
Derecen-Siófok autópályán pesten keresztül 5.8l/100km 140-el   1.4 D4D corollával :clap:  szakadó esőben  3óra 10 perc alatt
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2009.01.27 19:49:41
Hmvhely - Budapest  pályán és közúton (félegyházafelé) 11,5/100 km 1xx-el félig tiszta időben  1óra 17 perc.  :devil2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.01 14:30:35
Az eddigi legjobb fogyasztast meg le se irtam...
Januar 2-an, 4 emberrel, plafonig pakolt csomagtartoval, tetocsomagtartoval sikerult osszehozni. Autopalya vegig 120-130 kozott tempomattal, a homerseklet max vegig -4 alatt volt, javareszt nedves aszfalttal (ott csak 120). Nemet autopalyan sok dugoval.  :banging:
947,2 km-re tankoltam 49,91 litert. Ez 5,27-es atlag. BC szerint 5,3 volt, atlag sebesseg 89km/h.
Ez az eddigi legalacsonyabb teli fogyasztas  :clap: :clap: :clap: Amikor tankolasnal nullaztam a BC-t es kozoltem az erteket, a haverom a hatam mogott csak ennyit tudott mondani: "aztaqrva"  :D
Jah es ebbol kb 700km-t az asszony vezetett. Respect  :flowers: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.11 10:23:58
BC teljesen hülye. Tegnap tankoltam, néhány hét városi használat, ezen kívül voltam Egerben, Mátraszentimrén, Pesten (tegnap, szakadó hóban), de a kerek 600 km-ből legalább a fele városi használat volt. Szóval 600 km-re tankoltam 42,10 litert. BC mit írt? 7,8. Tavaly télen is erősen felfelé kerekített, főleg sok városi használat mellett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.02.11 11:12:05
Nekünk a legutolsó tankolások átlagfogyija (csak város) mind 6,3 alatt volt. Nyáron akár 6 alá is le fogjuk tudni vinni.  :clap:
A Yarist sem hajtom szét soha, de az Aurissal még nyugisabban vezet az ember.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.17 08:59:41
Nekünk a legutolsó tankolások átlagfogyija (csak város) mind 6,3 alatt volt. Nyáron akár 6 alá is le fogjuk tudni vinni.  :clap:
A Yarist sem hajtom szét soha, de az Aurissal még nyugisabban vezet az ember.  :)
Lehet mondtam mar, de minden elismeresem. Nekem most hidegben csak varos (Bp) 8-9 kozott van, vegyes 7-8 korul.
Pedig nem vagyok egy knight rider tipus
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.17 20:53:32
Nekünk a legutolsó tankolások átlagfogyija (csak város) mind 6,3 alatt volt. Nyáron akár 6 alá is le fogjuk tudni vinni.  :clap:
A Yarist sem hajtom szét soha, de az Aurissal még nyugisabban vezet az ember.  :)

Elképesztő adat egy benzinestől, gratula  :clap: :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.02.17 20:58:27
Ezek 50 km-re vonatkozó adatok.
 :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.17 21:17:04
Ezek 50 km-re vonatkozó adatok.
 :D

Sejtettem  :yes: ... Nálam meg a Starlet 9.17-es átlaga természetesen 200 km-re értendő  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.02.18 12:16:42
Ezek 50 km-re vonatkozó adatok.
 :D

Már megint beszólsz??  :D Irigykedsz mi, mert rossz bótot csináltál?? Látod nem kellett volna eladnod ezt a jó autót.  [rohog] [rohog]
Amúgy ezek 600-700 km-es szakaszok átlagfogyijai. Fent vannak a spritmonitoron az autó fogyasztási adatai, elsők vagyunk a benzines aurisok között.  :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.18 12:28:19
Nekem lenne egy olyan érdekes kérdésem is, hogy nem tudja valaki nyugat európai országokba mennyi üzemanyagot vihetek magammal az országba belépve? Tavaly majdnem megszoptam a tankolást, idén nem akarok ugyanúgy járni, de a szabályokat sem szegném meg. Nincs valahol egy táblázat erről? Itthonra úgy tudom 10L-t lehet behozni, én 20l-es kannát vinnék magammal. Lehet ez gond valahol? (Országok: Ausztria, Németország, Svájc, Belgium, Hollandia, Franciaország, Spanyololszág, Olaszország)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.02.18 12:51:51
Miért akarsz magaddal vinni? Nem drágább ott sem az üzemanyag. Az osztrákoknál rendszerint még olcsóbb is. A németek velünk kb. egy árban szoktak lenni. :1eye:
Amúgy konkrétan a határon nincs ellenőrzés. Max a mozgó vámosok állítanak meg, de én az öt év alatt amíg kinn dolgoztam, egyszer sem találkoztam velük. :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.02.18 13:25:30
Miért akarsz magaddal vinni? Nem drágább ott sem az üzemanyag. Az osztrákoknál rendszerint még olcsóbb is. A németek velünk kb. egy árban szoktak lenni. :1eye:
Amúgy konkrétan a határon nincs ellenőrzés. Max a mozgó vámosok állítanak meg, de én az öt év alatt amíg kinn dolgoztam, egyszer sem találkoztam velük. :hug:
Dániába belépve mentünk kb. 300 métert és már intettek is ki. iratellenőrzés után megkérdezték udvariasan, hogy van-e nálunk kábítószer. Mikor mondtuk, hogy nincs, továbbengedtek, benzint nem kérdezték :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.18 13:33:52
Miért akarsz magaddal vinni? Nem drágább ott sem az üzemanyag. Az osztrákoknál rendszerint még olcsóbb is. A németek velünk kb. egy árban szoktak lenni. :1eye:

Raadasul a minoseguk is sokkal jobb! Boby a Te geped az osztrak Shell uzemanyagaiert fog elni-halni.  ;)
Szerkesztve: az olasz gazolajat viszont keruld, ha egy mod van ra.  :nono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.18 13:40:34
Engem tavaly a következők szedtek ki:
Francia határon francia azonnal, svájcin svájci, csak befele. Kifele nem érdekeltem őket.
Francián belül 3x kutatták át a kocsit, egszer vmi faluban 1 körforgalomnál, itt MINDENT megnéztek, vagy 5 percig tanakodtak hogy a haver kalcium injekcióját (allergiára) küldjék-e laborba. Kinyittatták az összes Salzburgból hozott csokisdobozt, a hűtőládát, a kesztyűtartót, a csomagokat mindent.
Párizsban is volt 1 hasonló leltár, bár nem olyan alapos.
Andorrából spanyolba menet is spanyolok leltároztak. Vámos mondta életébe nem látott még magyar rendszámot. De azt tudta hogy a lányok szépek, a kocsit nem is kutatta át, azért allított meg hogy megkérdezze ez igaz-e. Azon kívül csak megkérdezte van-e nálam cigi meg több mint 20e euro KP. De mondtam nem dohányzok, és sajna nincs annyi lóvém sem. Elengedett.
Szal erre nem építenék, hogy nem állítanak meg:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.18 13:44:30
Miért akarsz magaddal vinni? Nem drágább ott sem az üzemanyag. Az osztrákoknál rendszerint még olcsóbb is. A németek velünk kb. egy árban szoktak lenni. :1eye:

Raadasul a minoseguk is sokkal jobb! Boby a Te geped az osztrak Shell uzemanyagaiert fog elni-halni.  ;)
Értelemszerűen nem itthon tankolnék a kannába, hanem németben, vagy még inkább a sógoroknál, s én is preferálom a külföldi üzemanyagot, tapasztaltam hogy sokkal jobb. Visszafele meg spanyolban esetleg, ha a franciáknál fel kéne használni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.18 13:47:39
Olasz gázolajjal mi a baj, azon kívül, hogy heroinárban van?
Egyszer tanácsolták olaszoknál ne fizessek kártyával sem, csak kpban. Be is tartottam, de arra emlékszem az üzemanyag nem volt vmi jó, nem is ment vele olyan sokat a kocsi, mint a német területen vagy a francia anyaggal.
Van vmi amiről tudni kellene?
Szlovén, meg horvát anyag milyen?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.18 13:51:04
Olasz gázolajjal mi a baj, azon kívül, hogy heroinárban van?
Egyszer tanácsolták olaszoknál ne fizessek kártyával sem, csak kpban. Be is tartottam, de arra emlékszem az üzemanyag nem volt vmi jó, nem is ment vele olyan sokat a kocsi, mint a német területen vagy a francia anyaggal.
Fogalmam nincs mi a bibi az olasz uzemanyaggal, csak azt tudom, hogy ratyi.   :hmmmm: :wacko: Mind! Legyen az gazolaj, vagy benzin. Probaltam eddig Repsol, Shell, Esso es Agip kutakat itt. Eddig az Agip BlueDiesele jott be legjobban. (ha az nincs, akkor az Agip sima dizel) A rohej az, hogy a premium dizel olcsobb mint a benzin  :D Az Esso a leggazabb!  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.18 14:00:01
Tudja valaki a választ az eredeti kérdésre, hogy van-e vmi korlát gázolajra kinn?
Sajna google se sokat segített:(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.02.18 14:28:04
Engem tavaly a következők szedtek ki:
.....
OFF
Minket a franciák sem ellenőriztek, pedig a partraszállás 60. évfordulójára mentünk ki a normandiai partokhoz. Akkor pedig ott nagy volt a hadd-el-hadd. :D Svájcba menet sem szedtek még szét egyszer sem, bár tény, hogy ők szigorúbbak. Biztosan megnyerő a mosolyom.  :D :D
ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.02.18 15:19:07

....Azon kívül csak megkérdezte van-e nálam cigi meg több mint 20e euro KP. De mondtam nem dohányzok, és sajna nincs annyi lóvém sem. Elengedett.
Szal erre nem építenék, hogy nem állítanak meg:D

Nemááá! Le akart venni 20 eurora meg stalbot kunyizott?   :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.18 16:12:38
Ezek 50 km-re vonatkozó adatok.
 :D

Már megint beszólsz??  :D Irigykedsz mi, mert rossz bótot csináltál?? Látod nem kellett volna eladnod ezt a jó autót.  [rohog] [rohog]
Amúgy ezek 600-700 km-es szakaszok átlagfogyijai. Fent vannak a spritmonitoron az autó fogyasztási adatai, elsők vagyunk a benzines aurisok között.  :clap: :clap:

Nem csoda  :) ... Ezek szinte sci-fi adatok, messze a gyár által megadott érték alatt. Tényleg kíváncsi lennék, hogyan (és mikor/hol) kell vezetni ehhez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.18 16:20:35
Nekem lenne egy olyan érdekes kérdésem is, hogy nem tudja valaki nyugat európai országokba mennyi üzemanyagot vihetek magammal az országba belépve? Tavaly majdnem megszoptam a tankolást, idén nem akarok ugyanúgy járni, de a szabályokat sem szegném meg. Nincs valahol egy táblázat erről? Itthonra úgy tudom 10L-t lehet behozni, én 20l-es kannát vinnék magammal. Lehet ez gond valahol? (Országok: Ausztria, Németország, Svájc, Belgium, Hollandia, Franciaország, Spanyololszág, Olaszország)

Figyi. Mivel ilyen sok országot fogsz érinteni, ezért szvsz nem érdemes kannával vacakolnod. Valószínűleg minden országban más jogszabály van erre, de túl nagy mennyiségek biztosan nincsenek engedélyezve. Úgyhogy szerintem ne nehezítsd a saját dolgodat ezzel. Inkább annak nézz utána, hogy melyik országban mennyibe kerül az üzemanyag, és ennek alapján igyekezz tervezni a tankolásokat. Ezzel az autóval elég sokat elmész egy teli tankkal, így egyes országokat biztosan ki is tudsz majd hagyni a tankolásból. Pl. Olaszországot, ahol jellemzően relatíve drága az üzemanyag. Az osztrákoknál viszont érdemes tankolni, mert ott meg olcsó. És így tovább...

Gondolom, ez (http://www.oeamtc.at/netautor/download/document/preise_in_europa.pdf) majd segít. Nyilván rendszeresen frissítik. Úgy találtam meg, hogy beírtam a gugliba: Spritpreise in Europa.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Xtrem - 2009.02.18 16:40:14
Bár ez itt egy picit OFF lesz, de ha már szóba kerültek a külföldi rendőri ellenőrzések, engem az érdekelne, hogy egy utólag berakott Xenonlámpás autóba belekötnének-e? Vagy ez csak nálunk "szentírás", hogy kell hozzá fénysz. mosó meg aut magasságállítás?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.02.18 16:42:12
Bár ez itt egy picit OFF lesz, de ha már szóba kerültek a külföldi rendőri ellenőrzések, engem az érdekelne, hogy egy utólag berakott Xenonlámpás autóba belekötnének-e? Vagy ez csak nálunk "szentírás", hogy kell hozzá fénysz. mosó meg aut magasságállítás?
Engem sem a sógorok, sem a németek nem piszkáltak miatta.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.18 16:48:19
Bár ez itt egy picit OFF lesz, de ha már szóba kerültek a külföldi rendőri ellenőrzések, engem az érdekelne, hogy egy utólag berakott Xenonlámpás autóba belekötnének-e? Vagy ez csak nálunk "szentírás", hogy kell hozzá fénysz. mosó meg aut magasságállítás?

Ez pont hogy nálunk nem "szentírás" (ahogy az látható a rengeteg, illegál xenonos autóból). Nálunk ez csak írott betű, amire mindenki tojik. Németeknél pl. viszont ilyet egyáltalán nem fogsz látni. De ettől még nem hiszem, hogy külföldi autóba belekötnének emiatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.02.18 17:55:25
Mielőtt nagyon belemelegednétek, kit és mikor igazoltattak és miért, szólok, hogy azt ne itt tegyétek meg, mert ez már nem a topik témájához tartozik. Kösziiiiii
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.18 19:16:56
Amúgy ezek 600-700 km-es szakaszok átlagfogyijai. Fent vannak a spritmonitoron az autó fogyasztási adatai, elsők vagyunk a benzines aurisok között.  :clap: :clap:
Engem megeloz negy 1.4 dizeles. De lehet a negyediket el tudom kapni  ;)
De a ketliteresek kozott elso vagyok, magasan  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.19 12:19:21
Figyi. Mivel ilyen sok országot fogsz érinteni, ezért szvsz nem érdemes kannával vacakolnod. Valószínűleg minden országban más jogszabály van erre, de túl nagy mennyiségek biztosan nincsenek engedélyezve. Úgyhogy szerintem ne nehezítsd a saját dolgodat ezzel. Inkább annak nézz utána, hogy melyik országban mennyibe kerül az üzemanyag, és ennek alapján igyekezz tervezni a tankolásokat. Ezzel az autóval elég sokat elmész egy teli tankkal, így egyes országokat biztosan ki is tudsz majd hagyni a tankolásból. Pl. Olaszországot, ahol jellemzően relatíve drága az üzemanyag. Az osztrákoknál viszont érdemes tankolni, mert ott meg olcsó. És így tovább...

Gondolom, ez (http://www.oeamtc.at/netautor/download/document/preise_in_europa.pdf) majd segít. Nyilván rendszeresen frissítik. Úgy találtam meg, hogy beírtam a gugliba: Spritpreise in Europa.
Én is igy tervezem, amit sikerült megtudnom 10l engedelyezett mindenhol, azt magammal viszem, eleg is lesz tartaleknak, palyan kb. 150 km-t tudok mennyi ennyivel, az elég kell legyen mindenképpen, de centizni sem fogok értelemszerűen. Nagy mennyiséget nem viszek, már mondtam többször, el se férne 1 hónapnyi cucc mellé. Tavaly ott szívtam meg, hogy áá, még van idő tankolni, lesz kút úgyis. Nem volt:(
Holtankoljak.hu-n is van hasonló adatbázis. Figyelem majd, meg úgyis bemegyünk városokba is, ott meg olcsóbb tankolni, mint a pályán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.02.19 12:36:35
Tudja valaki a választ az eredeti kérdésre, hogy van-e vmi korlát gázolajra kinn?
Sajna google se sokat segített:(

Itt egy jo leirás: http://www.adac.de/Recht_und_Rat/kfz_zulassung/reservekanister/default.asp
A DIN-Norm 7274 vagy 16904 fontos.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.19 12:45:21
Itt egy jo leirás: http://www.adac.de/Recht_und_Rat/kfz_zulassung/reservekanister/default.asp
A DIN-Norm 7274 vagy 16904 fontos.
Ahh köszi, havernak már szóltam is fordítsa le nekem pontosan, németül sajna mán nem nagyon megy:(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.19 14:44:04
Itt egy jo leirás: http://www.adac.de/Recht_und_Rat/kfz_zulassung/reservekanister/default.asp
A DIN-Norm 7274 vagy 16904 fontos.
Mit jelentenek ezek a DIN számok? Nekem szabvány műanyag (piros meg sárga színű, erős műanyagból, oldalán tanúsítvány) meg fém (az a hagyományos fajta, amit pl kutakon is kapni lehet, s ilyen fémes zöldes színűek). Ezek megfelelnek vajon, vagy kell vmi spéci németek gyártotta cuccot vennem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.02.19 14:49:11
A DIN a német szabvány: Deutsches Institut für Normung
Olyan, mint az MSZ. Ez esetben egy szabványszámot jelöl, aminek megfelel a termék.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.19 15:01:25
A DIN a német szabvány: Deutsches Institut für Normung
Olyan, mint az MSZ. Ez esetben egy szabványszámot jelöl, aminek megfelel a termék.
És azt vajon hol tudom kideríteni, hogy az én kannáim megfelelnek-e ennek?
Sőt ha esetleg pl. németben járva megállít a rendőr, ő honnan deríti ki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.02.19 15:41:40
És azt vajon hol tudom kideríteni, hogy az én kannáim megfelelnek-e ennek?
Sőt ha esetleg pl. németben járva megállít a rendőr, ő honnan deríti ki?

http://www.mercateo.com/p/329-77371103/Benzinkanister_DIN_7274_Jerrican_Verschluss_20_Liter_mit_GGVS.html

Ha ilyesmi a kanna akkor szer. ok. Ellenörzéseket TV-ben lehet látni többször, idegen látogatokat szoktak nézni, inkább Lengyel O. felöl vagy még keletebbröl mert ott olcso az üzemanyag. De különben minek is a kanna? + 20 KG több teher. Benzinkut van mindenhol, vagy idöben kell tankolni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.19 16:08:34

Koszonom, ilyesmi aham, csak nem piros, hanem "kannaszinu" teteje van. Akkor ezekszerint jo lesz. A +20 kg tömeg hidegen hagy, ha nem bírja el a kocsi fel is gyújtom az út szélén, az meg elég arra, hogy ne szopjam be sehol, esetleg ne kelljen tankolni az olaszoknal.

Koszi a helpet.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.23 10:24:28
Most olvastam, hogy van OMW hálózat is, meg MOL hálózat is olaszban. A hír azt mondja: "Mint ismeretes, a MOL 2007 óta van jelen az olasz piacon, ahol a mantovai IES finomítót vásárolta meg, s 195 töltőállomással rendelkezik."

Ezeket próbálta már valaki olaszban?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.23 10:27:47
Ezeket próbálta már valaki olaszban?
Meg latni se lattam errefele MOL-t.  :no: Marmint: Sud-Tirol, Trentino. Verona, Milano, Velence kornyeke.
OMW-t mintha lattam volna, de meg nem probaltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.02.23 18:35:03
Meg latni se lattam errefele MOL-t.  :no: Marmint: Sud-Tirol, Trentino. Verona, Milano, Velence kornyeke.
OMW-t mintha lattam volna, de meg nem probaltam.
Kipróbálhatnád 1x, szerintem osztrákból viszik oda az anyagot, az meg elvileg jó kell legyen. Várom majd a tapasztalatot vele:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 10:59:31
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.24 11:39:36
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:

A meleg garázsból indulás ilyen téren nem sokat ér :flowers: feltéve ha nem viszed magaddal :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.02.24 12:03:05
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:

A motornak majdnem mindegy, hogy -5 vagy +10 fokon indul!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.24 12:47:43
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:

Nem lehet, hogy legutóbb elfelejtetted teletankolni, és most egyszerűen többet tankoltál? Hasonló használat és jó műszaki állapot mellett nem szokott ingadozni a fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 14:22:10
Amióta megvan az autó, csak és kizárólag tele tankolom. És jobb időben 6.7-7.0 szokott lenni az átlagom.
http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.24 14:27:27
Szerintem annyira nem kiugro ertek ez. Jo az  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 14:33:34
Majdnem 8 liter. Nem jó. Hisztis vagyok rá.  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.02.24 14:41:49
Majdnem 8 liter. Nem jó. Hisztis vagyok rá.  :nonono:
Cseréljünk egy hétre? Utána garantáltan jobban fogod érezni magad..  :devil: [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.02.24 14:45:53
Majdnem 8 liter. Nem jó. Hisztis vagyok rá.  :nonono:
megértelek...most 5,1-en áll a yaris fogyasztása 650km után...borzalmas  :flowers: nem szoktam meg az utóbbi időben az 5-tel kezdődő számokat a fed.comp-on
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.02.24 14:50:32
nem szoktam meg az utóbbi időben az 5-tel kezdődő számokat a fed.comp-on
Kleingy sem  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akosk - 2009.02.24 14:52:55
Egy-egy kiugró fogyasztási érték nem mérvadó, ha viszont a továbbiakban is marad a magasabb érték, akkor érdemes persze utánanézni, hátha nem csak a lábunk lett nehezebb :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 15:17:52
Háhá, volt azért kétszer nekem is 5-tel kezdődő fogyi adatom.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.24 20:07:55
Amióta megvan az autó, csak és kizárólag tele tankolom. És jobb időben 6.7-7.0 szokott lenni az átlagom.
http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html
Hat szerintem most, hogy igencsak voltak hidegek is / teligumo stb a + 1 liter kornyeke teljesen rendben van
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 20:12:36
Nekem egyenletes szokott lenni a fogyim. Csak ha valami extra út/időjárás van, akkor van eltérés. Ezért tűnt fel a fél liter.
Most filóztunk este és esedékes lesz holnap egy guminyomás-ellenőrzés...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.24 21:42:35
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:

7.8, hú, borzasztó  :D ... A seggemet verném a földhöz örömömben egy ekkora városi fogyasztás láttán  :yes:

Értem én, hogy ez most kicsit több. De ilyen mértékű eltérések miatt egy másodpercig nem érdemes aggódni. Ennyi bármikor összejöhet, mindenféle okból. Ha 7 liter helyett hirtelen 10-et mérnél, na, akkor neki lehetne állni gondolkodni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tercel - 2009.02.24 22:01:13
nekem tercelem van és 4,2 eszik szerintem elég jo
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.24 22:05:12
nekem tercelem van és 4,2 eszik szerintem elég jo

Mikor/hol eszik 4.2-t ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.02.24 22:10:00
Lejtő, hátszél, 50 km-re számolva.
 :D :D :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.02.24 22:10:48
7.8, hú, borzasztó  :D ... A seggemet verném a földhöz örömömben egy ekkora városi fogyasztás láttán  :yes: ...
Jóvanna' tudom, de mit csináljak, ha ez a legnagyobb baja a kocsimnak?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.24 22:12:17
Lejtő, hátszél, 50 km-re számolva.
 :D :D :D

Ez, amennyire tudom, egy újabb fajta Tercel, 90-es évek eleji, amerikai - tehát injektoros; ezzel együtt, 4.2-t legfeljebb valami 70-80 kmh-s országúti krúzolás esetén tartok lehetségesnek vele, azt is az Alföldön. 80 kmh tempomattal az Avénk nemrég 5.4-es átlagot produkált (Alföldön) - szal így (itt) elhinném a 4.2-t egy ilyen Tercelnek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.24 22:12:39
7.8, hú, borzasztó  :D ... A seggemet verném a földhöz örömömben egy ekkora városi fogyasztás láttán  :yes: ...
Jóvanna' tudom, de mit csináljak, ha ez a legnagyobb baja a kocsimnak?  :D

Mit csinálj? Ezt:  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.02.24 22:40:54
Nem értem a Corimat. 7.8l lett az átlagom, holott a napi 2x12 km-ből egyszer meleg garázsból indulok.  :no:
Mondjuk hideg volt az elmúlt időben... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.02.24 22:42:17
Majdnem 8 liter. Nem jó. Hisztis vagyok rá.  :nonono:
Nekem is volt malacorrú Corollám, és télen városban 7,5 - 8 litert evett meg.  A negatív rekord 8,1 volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomasino - 2009.02.24 23:53:04
http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html

Jó a kitakarás: felül a számok, képen meg a betűk.  :D :D :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.02.25 08:17:09
7.8, hú, borzasztó  :D ... A seggemet verném a földhöz örömömben egy ekkora városi fogyasztás láttán  :yes:
Felkeltette a figyelmem a panaszkodásod és az aláírásban szereplő átlag közti különbség, ezért ránéztem a Sprit-edre. Milyen átlagtempókkal sikerült neked azokat a 7l alatti fogyikat kicsikarnod? :?: Nekem, a "jó" tankolásaim vannak 7l körül, és ehhez jön a legelső 8l-es és az utolsó 8,26-os fogyi. Mondjuk a nagyobb számok jobbára városi közlekedést takarnak. Azonban én szeretném, ha úgy egy literrel lejjebb mennének ezek az értékek. Szerinted a mostani értékek a normálisak, vagy reális a várakozásom, hogy lejjebb vigyem őket? :helpsmilie: ;) Ja, és most a téli fogyasztásról beszélek. A nyárit természetesen még lentebb szeretném tudni. Mondjuk olyan 6,8-7,3l jó lenne télre, 5,8-6,3l meg nyárra. Így elégedett lennék. :whistling:
(Persze tudom, hogy még nem állt be igazán a lábam, meg még a tankolások száma sem hoz igazán értékelhető eredményt, de akkor is...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.25 11:21:34
Felkeltette a figyelmem a panaszkodásod és az aláírásban szereplő átlag közti különbség, ezért ránéztem a Sprit-edre. Milyen átlagtempókkal sikerült neked azokat a 7l alatti fogyikat kicsikarnod? :?:
Hat hasonlok bennem is felmerultek amikor 6 literes varosi fogyikrol olvasok 1,4 benzin Aurisnal  :whistling:
Magam reszerol tettem most egy nagy onuralmat igenylo probat. Hetvegen autozgattam kb 300 km-em foleg az M0 es M1 kornyeken. M0an tartottam a 80-90-et palyan 100-120 kornyeket es a fogyim fedkomp szerint igy volt 5.9 - kb felliterrel mindig kevesebb van a fedkompon, mint valos szamitas szerint tehat ez olyan 6,3-6,5. Ezek utan erosen torom a fejem, hogy jon ki a varosban 6  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.25 11:50:38
Városi 6 liter: gyér forgalom, zöldhullám (ill. lámpa nélküli, folyamatos haladást lehetővé tevő szakasz), simán 6 liter. Nekem is sikerült már hajnalban, Pesten, Fradi pálya - Árpád híd viszonylatban. 50-70 között ötödikben.

Ha viszont lassítani-gyorsítani is kell, és van forgalom, városban alap a 7,5-8 liter. Ha jellemzően hidegen, hideg időben megy a kocsi: plusz 1-2 liter. Nekem most télen 7 és 10 között vannak a városi fogyasztásaim.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.02.25 11:55:00
...
Magam reszerol tettem most egy nagy onuralmat igenylo probat. Hetvegen autozgattam kb 300 km-em foleg az M0 es M1 kornyeken. M0an tartottam a 80-90-et palyan 100-120 kornyeket...
:) ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.25 12:38:48
Városi 6 liter: gyér forgalom, zöldhullám (ill. lámpa nélküli, folyamatos haladást lehetővé tevő szakasz), simán 6 liter. Nekem is sikerült már hajnalban, Pesten, Fradi pálya - Árpád híd viszonylatban. 50-70 között ötödikben.
Persze, de ez mar nem is a "varosi" fogyi csak eppen varosban autoztal.
Egyebkent nalam is 7-9 kozott mozog valahogy. Volt egy full varosi tankom (jellemzoen csucsban) az 9,5 lett
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.25 12:52:30
...
Magam reszerol tettem most egy nagy onuralmat igenylo probat. Hetvegen autozgattam kb 300 km-em foleg az M0 es M1 kornyeken. M0an tartottam a 80-90-et palyan 100-120 kornyeket...
:) ::)
Magam reszerol  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.02.25 13:29:56
[Magam reszerol  :szemez:
:flowers: :clap:
az eredmény egyébként jó.
öcsém 1.3 yarisa fogyaszt így, vegyes használatban, ami 900-950kg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.02.25 15:05:23
Városi 6 liter: gyér forgalom, zöldhullám (ill. lámpa nélküli, folyamatos haladást lehetővé tevő szakasz), simán 6 liter. Nekem is sikerült már hajnalban, Pesten, Fradi pálya - Árpád híd viszonylatban. 50-70 között ötödikben.
Persze, de ez mar nem is a "varosi" fogyi csak eppen varosban autoztal.
Egyebkent nalam is 7-9 kozott mozog valahogy. Volt egy full varosi tankom (jellemzoen csucsban) az 9,5 lett

Szerintem nagyon sok függ a vezetési stílustól. A lassítások és gyorsítások között is nagy különbségek lehetnek. Az Aurissal főként párom jár. Dunakeszin lakunk és a Lágymási hídon is át kell mennie, hogy eljusson a munkahelyére, majd vissza. A legelső fogyasztása se ment 7,4 fölé, pedig akkor még szokta az autót. Sőt a karácsonyi időszak körüli fogyija, amikor a dugóban állt néha órákat a Hungárián, a bevásárlási roham miatt, már az is 7 alatti volt. (Azt már le se merem írni, hogy az off autójával jobb fogyikat csinált, mint a nagy fogyasztás csökkentő guruk, itt a fórumon. :devil:)
Szerintem nagyon sok múlik az ember egyéni vezetési stílusán. A legjobb példa a megszállott páros (Leszilaci és Zénóka) mennyivel járnak a yarissal. Leszilacinak az 1,3-as yarissal kisebb a fogyasztása, mint az én 1,0-omnak. :szemez: Annak ellenére, hogy utoljára 2007-ben volt a yarisom fogyija 6 felett, tudom jól, hogy még bőven van tartalék a fogyasztásnál, simán lehet pl. a legutóbbi tankolás 5,56-os átlagát is lejjebb vinni. Annak idején a városban én is ki tudtam taposni az autókámból akár a 8 lityis átlagot is. Igazából Zénóka okítása után kezdett látványosan csökkeni a fogyim.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.25 20:01:09
7.8, hú, borzasztó  :D ... A seggemet verném a földhöz örömömben egy ekkora városi fogyasztás láttán  :yes:
Felkeltette a figyelmem a panaszkodásod és az aláírásban szereplő átlag közti különbség, ezért ránéztem a Sprit-edre. Milyen átlagtempókkal sikerült neked azokat a 7l alatti fogyikat kicsikarnod? :?: Nekem, a "jó" tankolásaim vannak 7l körül, és ehhez jön a legelső 8l-es és az utolsó 8,26-os fogyi. Mondjuk a nagyobb számok jobbára városi közlekedést takarnak. Azonban én szeretném, ha úgy egy literrel lejjebb mennének ezek az értékek. Szerinted a mostani értékek a normálisak, vagy reális a várakozásom, hogy lejjebb vigyem őket? :helpsmilie: ;) Ja, és most a téli fogyasztásról beszélek. A nyárit természetesen még lentebb szeretném tudni. Mondjuk olyan 6,8-7,3l jó lenne télre, 5,8-6,3l meg nyárra. Így elégedett lennék. :whistling:
(Persze tudom, hogy még nem állt be igazán a lábam, meg még a tankolások száma sem hoz igazán értékelhető eredményt, de akkor is...)

A 7 liter alatti értékek olyankor jöttek ki, amikor a megtett táv nagy része városon kívülre esett. Ilyenkor jellemzően 90-100 körüli (óra szerinti) utazósebességgel szoktam haladni. Így gyakorlatilag pontosan 6 litert eszik, amennyire eddig tapasztaltam. Minden hosszabb utamon ez jött ki: az Ausztriából hazahozatalkor, egy Pécs-Kiskőrös-Pécs túrán, valamint a január eleji erdélyi kirándulásomon is. Amúgy a Spriten a legtöbb érték mellé oda is írtam megjegyzésben a városi, ill. azon kívüli kilométerek arányát, és gyakran az utazósebességet is.

Városban viszont bő 9 litert eszik a kocsi, ahogy ez szintén látható a Spritről.

Ennek fényében szvsz az általad leírt értékek teljesen rendben vannak. Egyvalamit tudomásul kell venni: ha egy autó jól indul, jól megy, és a károsanyag-emissziója is normális értékeken van, akkor az adott fogyasztása normális. Tehát annyi, amennyi, és kész. Vagyis az autó nem "rossz", tehát műszaki beavatkozással nem lehet lejjebb vinni a fogyasztását. Maximum a vezetési stílus és/vagy az útvonal megváltoztatásával, de nyilván itt is adott egy mozgástér, amiből nem lehet kilépni. A más típusokkal való összevetést pedig el kell felejteni, akkor is, ha amúgy a hengerűrtartalmuk és a méretük kb. azonos. Tehát pl. számomra nincs információ-értéke, hogy mennyit eszik egy ezres Yaris, és te se egy -teszem azt- 1.3-as Fiestával vesd össze a saját fogyasztásodat. Hanem csakis és kizárólag más 1.3-as Charade-okkal; de még ezt is óvatosan, mert azok más autók, más sofőrökkel, más útvonalakon. Tehát még a típuson belüli összevetést is csak nagyságrendi szinten érdemes figyelembe venni.

A másik, amit meg kell nézni, de szintén csak afféle viszonyítási alapként: a gyári fogyi. Ha az autód étvágya nem tér el jelentősen a gyári értéktől, akkor ki lehet jelenteni, hogy rendben van. Teszem azt, liternyi eltérés még bőven belefér.

Nekem azért nehezebb kicsit a dolgom, mert egy kvázi kihalt autót hajtok (Starlet P6), pl. a Spriten egy ilyen sincs az enyém kívül  ::) ... Így nehezebb viszonyítani. De ott a gyári átlagfogyasztás: 7.3 liter. Ezzel összevetve, teljesen rendben vannak az értékeim.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.25 20:11:36
Városi 6 liter: gyér forgalom, zöldhullám (ill. lámpa nélküli, folyamatos haladást lehetővé tevő szakasz), simán 6 liter. Nekem is sikerült már hajnalban, Pesten, Fradi pálya - Árpád híd viszonylatban. 50-70 között ötödikben.
Persze, de ez mar nem is a "varosi" fogyi csak eppen varosban autoztal.
Egyebkent nalam is 7-9 kozott mozog valahogy. Volt egy full varosi tankom (jellemzoen csucsban) az 9,5 lett

Szerintem nagyon sok függ a vezetési stílustól. A lassítások és gyorsítások között is nagy különbségek lehetnek. Az Aurissal főként párom jár. Dunakeszin lakunk és a Lágymási hídon is át kell mennie, hogy eljusson a munkahelyére, majd vissza. A legelső fogyasztása se ment 7,4 fölé, pedig akkor még szokta az autót. Sőt a karácsonyi időszak körüli fogyija, amikor a dugóban állt néha órákat a Hungárián, a bevásárlási roham miatt, már az is 7 alatti volt. (Azt már le se merem írni, hogy az off autójával jobb fogyikat csinált, mint a nagy fogyasztás csökkentő guruk, itt a fórumon. :devil:)
Szerintem nagyon sok múlik az ember egyéni vezetési stílusán. A legjobb példa a megszállott páros (Leszilaci és Zénóka) mennyivel járnak a yarissal. Leszilacinak az 1,3-as yarissal kisebb a fogyasztása, mint az én 1,0-omnak. :szemez: Annak ellenére, hogy utoljára 2007-ben volt a yarisom fogyija 6 felett, tudom jól, hogy még bőven van tartalék a fogyasztásnál, simán lehet pl. a legutóbbi tankolás 5,56-os átlagát is lejjebb vinni. Annak idején a városban én is ki tudtam taposni az autókámból akár a 8 lityis átlagot is. Igazából Zénóka okítása után kezdett látványosan csökkeni a fogyim.  :D

Ez igaz  :yes: ... És városon kívül tényleg kvázi csak az ember elhatározásán múlik, hogy mennyire megy lassan, úgyhogy ott eléggé "képtelen" értékek is elérhetők - én is elmozgattam a nagy batár kétliteres Avensist 80-al 5.4 literrel, és ha 80 helyett mondjuk 65-el megyek, akkor nyilván 4-es lett volna a tizedesvessző előtt (de azért mindennek van határa, bár még így 80-al is meg kellett előznöm néhány személyautót). Szóval, városon kívül tág a játéktér.

De városban (hacsak nem olyan szakaszokon és/vagy időszakokban mész, ahol/amikor kvázi egyenletesen tudsz haladni) azért lényegesen nehezebb a dolog, elvégre ott muszáj együtt "úszni" valamilyen szinten a forgalommal  :hmmmm: ... Elképzelni se tudom, hogyan kell a budapesti városi forgalomban úgy vezetni egy benzines Aurist, hogy dugókkal együtt is 7 liter alatt legyen a fogyi  :ph34r: ... Ez döbbenetes!!! Ne érts félre, nem hitetlenkedek, csak meg vagyok lepődve  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.25 21:54:43
Városi 6 liter: gyér forgalom, zöldhullám (ill. lámpa nélküli, folyamatos haladást lehetővé tevő szakasz), simán 6 liter. Nekem is sikerült már hajnalban, Pesten, Fradi pálya - Árpád híd viszonylatban. 50-70 között ötödikben.

Ha viszont lassítani-gyorsítani is kell, és van forgalom, városban alap a 7,5-8 liter. Ha jellemzően hidegen, hideg időben megy a kocsi: plusz 1-2 liter. Nekem most télen 7 és 10 között vannak a városi fogyasztásaim.

Dettó ugyanez volt nekem is, város 7.5-8, télen +1liter, a legjobb fogyim 6,5 volt, de alufelnivel, azon még picit lehetett volna faragni, de ehhez -is- tojás kell a pedálhoz és gyér forgalom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.25 21:59:25
Elképzelni se tudom, hogyan kell a budapesti városi forgalomban úgy vezetni egy benzines Aurist, hogy dugókkal együtt is 7 liter alatt legyen a fogyi  :ph34r:

Én E12-vel stau mentes, kifejezetten gyér forgalomba bírtam csak 7alá menni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.02.26 12:46:28
Azért Szilvi elmondása alapján, csak fel kéne kérni Zénókát egy gyorstalpaló tanfolyam lebonyolítására a tavaszi tali keretein belül. :innocent: :whistling: ;) :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2009.02.26 17:06:14
Utolsó teli tanknál sikerült (nekem) új rekordot felállítani: 749, 5 km, 46,15 l benzinnel, 6,16 l/100 km átlagfogyasztás. Egyik indulás garázsból, aztán egész nap vagy egész éjjel szabad ég alatt, napi 2x26 km; max. 3000-nél váltok, sebességkorlátozás szigorúan betartva (mindennap főút, autópálya, M0, Csepel, utóbbinál nem ritkán araszolgatás); továbbá kapott egy flaska injektor tisztítót is. Nekem tetszik...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.02.26 22:44:44
Azért alapvetően nem nehéz gazdaságosan vezetni az autót. Egyet kell szem előtt tartani: maradjon lendületben a kocsi, és azt minél magasabb fokozatban tegye. (Ha nagyon a fogyira megyek, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy minél lassabban a minél magasabb fokozatban.) Tavaly nekem is volt egy jó 150 km-es utam az Avéval a Dunakanyarban és kétszer keresztül Budapesten, többnyire 70-80-as tempóban, és utólag a fogyasztásból visszaszámolva kb. 5,2-5,3-as átlag jött ki.
A malacorrúval a rekord az tényleg durva volt: 6-os úton Pécs oda-vissza (egy kis város is volt benne), 90-95-ös tempóban, ahol lehet. Ebből jött ki egy 4,8-as fogyi...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.27 09:25:17
Azért alapvetően nem nehéz gazdaságosan vezetni az autót. Egyet kell szem előtt tartani: maradjon lendületben a kocsi, és azt minél magasabb fokozatban tegye. (Ha nagyon a fogyira megyek, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy minél lassabban a minél magasabb fokozatban.)

Sztem is ennyi, nem kell ezt túlreagálni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.27 09:34:02
Sztem is ennyi, nem kell ezt túlreagálni...
Na jo, de ez a topic a fogyi tulreagalasrol szol  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.27 09:57:58
Nektek mennyi fogyasztás-ingadozás van a lábatokban? Úgy értem, ha figyeltek rá, illetve ha csak úgy mentek, ahogy jól esik, mennyi a különbség?

Nekem kb. egy-másfél liter. Mostanában figyelek a fogyasztásra, tankoltam már 7 alatti átlagot is (hozzáteszem, nálam a fogyi szempontjából legrosszabb, városi és autópályás használat a jellemző), az utóbbi 5 tank átlaga nincs 7,2 fölött, ez tuti. Máskor télen jellemzően tojok a fogyasztásba, közlekedem, ahogy lehet, és télen olyan 8-8,5 körül szokott kijönni az átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.27 10:11:31

Nalam hasonlo, inkabb azt mondanam 1-2 liter kozott. Ha elengedem magam es varosban meg palyan is jobban hajtom akar 9 kornyekere is feltolom, ha figyelek lehet 7 alatt is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.27 10:17:57
Hát igen, nem véletlen, hogy azt szoktuk mondani, hogy két liter van a lábakban, amikor valaki a kocsija fogyasztására panaszkodik.

...ja, és több is az, mint kettő: nekem a negatív rekordom 6 alatt van (most meg nem mondom, mennyi; 200 km-s szakaszra mértem már 5,2-t is), a maximum meg kb. 10 liter. Ha sztrádán 100 és 180 lenne a tempó, kb. 8-10 liter különbség lenne a kettő között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.02.27 10:20:50
Druszám, tapasztalataim alapján a fedcomp alkalmatlan fogyasztásmérésre. Városi használat teljesen meg tudja hülyíteni, volt már, hogy literes nagyságrenddel tért el a kiszámolt értéktől.

Telitank, újra telitank, fejben/telefonnal számol.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.27 10:21:02
Na jo, de ez a topic a fogyi tulreagalasrol szol  :lol:

Oké, persze :flowers:

Csak felmerült, hogy mennyire sci-fi kategória jó fogyasztást elérni, ami szerintem így túlreagált.
Két dolog kell hozzá: 1, hozzáállás, (Music által leírt dolgok megvalósítása) 2, kedvező körülmények, mert egy dugós reggeli 5perc 5méterbe, senki se fog csodafogyasztást produkálni, akárhogy nem-nyomja a gázpedált, tekeri a benzincsapot :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.27 10:22:13
Druszám, tapasztalataim alapján a fedcomp alkalmatlan fogyasztásmérésre. Városi használat teljesen meg tudja hülyíteni, volt már, hogy literes nagyságrenddel tért el a kiszámolt értéktől.

Telitank, újra telitank, fejben/telefonnal számol.

Jah, igazad van ki is vettem :whistling: kapcsoltam hogy ez így nem áll meg...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.02.27 10:26:50
Nektek mennyi fogyasztás-ingadozás van a lábatokban? Úgy értem, ha figyeltek rá, illetve ha csak úgy mentek, ahogy jól esik, mennyi a különbség?

Nekem kb. egy-másfél liter. Mostanában figyelek a fogyasztásra, tankoltam már 7 alatti átlagot is (hozzáteszem, nálam a fogyi szempontjából legrosszabb, városi és autópályás használat a jellemző), az utóbbi 5 tank átlaga nincs 7,2 fölött, ez tuti. Máskor télen jellemzően tojok a fogyasztásba, közlekedem, ahogy lehet, és télen olyan 8-8,5 körül szokott kijönni az átlag.

Nekem is kb.1liter. :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.02.27 10:43:05
Telitank, újra telitank, fejben/telefonnal számol.
Jó, de ez csak hosszabb távon ad reális értéket szerintem. 500 kilométernél 1 liter eltérés a tankolásban 0,2 liter eltérést ad ki 100 km-re vetítve. Márpedig 1 liter eltérésed lehet, hogy egyszer csurig töltötted, utána meg csak addig, míg leállt a pisztoly elsőre, meg ilyenek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.27 21:04:33
Tavaly nekem is volt egy jó 150 km-es utam az Avéval a Dunakanyarban és kétszer keresztül Budapesten, többnyire 70-80-as tempóban, és utólag a fogyasztásból visszaszámolva kb. 5,2-5,3-as átlag jött ki.

Ezt hogy csináltad  :ph34r: ? Ahogy már írtam, most legutóbb Sarkad-Szeged között (ez ugye Alföld), szinte nulla forgalomban, lakott területen kívül 80-ra állított tempomattal, lakott területen belül (ilyen amúgy alig van a jelzett szakaszon) 60-al, gyakorlatilag végig ötösben haladva, 5.4-es átlag jött ki nekem az Avéra. Hogy a fenébe tudtál ennél kevesebbet produkálni úgy, hogy közben még 2x át is mentél BP-n?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.27 21:10:59
Nektek mennyi fogyasztás-ingadozás van a lábatokban? Úgy értem, ha figyeltek rá, illetve ha csak úgy mentek, ahogy jól esik, mennyi a különbség?

Nekem kb. egy-másfél liter. Mostanában figyelek a fogyasztásra, tankoltam már 7 alatti átlagot is (hozzáteszem, nálam a fogyi szempontjából legrosszabb, városi és autópályás használat a jellemző), az utóbbi 5 tank átlaga nincs 7,2 fölött, ez tuti. Máskor télen jellemzően tojok a fogyasztásba, közlekedem, ahogy lehet, és télen olyan 8-8,5 körül szokott kijönni az átlag.

Autópályán kiválóan lehet takarékoskodni, elvégre ott tudsz a leginkább egyenletesen haladni. Csak itt kell hozzá a legnagyobb önuralom, elvégre mondjuk 90 a pályán meglehetősen igénybe tudja venni az ember türelmét egy idő után  :helpsmilie:

És hogy mennyi fogyasztás-ingadozás van a lábamban? Sok. Pl. le tudok menni az Avensissel a Balatonra 6 literrel - de 9-el is  :whistling: ... És ez ugye 50 % különbség, szal bazi sok. De mondjuk az utazósebességekben is van ilyenkor közel 50 % különbség ;) ... Még ha az átlagsebességben nem is, mert a 6 literes fogyihoz kb. 70 kmh, a 9 litereshez 100 kmh átlagsebesség tartozik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.27 21:15:56
Telitank, újra telitank, fejben/telefonnal számol.
Jó, de ez csak hosszabb távon ad reális értéket szerintem. 500 kilométernél 1 liter eltérés a tankolásban 0,2 liter eltérést ad ki 100 km-re vetítve. Márpedig 1 liter eltérésed lehet, hogy egyszer csurig töltötted, utána meg csak addig, míg leállt a pisztoly elsőre, meg ilyenek.

Ezért igyekszem én pl. a Starlettel (amelynél ráálltam a ritkán, de akkor tele tankolós metódusra) itt a városban mindig ugyazon a kúton tankolni, sőt eddig minden alkalommal még a kútoszlop is azonos volt. És természetesen mindig pontosan ugyanúgy a beöntőnyílás pereméig megtöltöttem (ami amúgy a Starletnél nem nehéz, ebben még nem bonyolult alakú a tank, és a betöltő cső is rövid; az első katt után alig pár deci megy már csak bele, és ehhez sem kell hosszas várakozás, sok kattintgatás).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.27 22:44:38
Ezt hogy csináltad  :ph34r: ? Ahogy már írtam, most legutóbb Sarkad-Szeged között (ez ugye Alföld), szinte nulla forgalomban, lakott területen kívül 80-ra állított tempomattal, lakott területen belül (ilyen amúgy alig van a jelzett szakaszon) 60-al, gyakorlatilag végig ötösben haladva, 5.4-es átlag jött ki nekem az Avéra. Hogy a fenébe tudtál ennél kevesebbet produkálni úgy, hogy közben még 2x át is mentél BP-n?
Nem valasz erre csak eszembe jutott, hogy azert az uzemanyagon is mulhat 0.5 liter szerintem.  Meg nem mertem "tudomanyosan", de nekem ugy tunik a premium anyagoknal valoban jobban fogyaszt a kocsi.
apropo; tovabb tart az onuralmam es most 600 km kornyeken 6 literen van az atlagfogyimerom ;) - keves budapest csucsidon kivul es sok budapest kornyeke palyan 0ason
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.27 22:58:57
Nem valasz erre csak eszembe jutott, hogy azert az uzemanyagon is mulhat 0.5 liter szerintem.  Meg nem mertem "tudomanyosan", de nekem ugy tunik a premium anyagoknal valoban jobban fogyaszt a kocsi.

Fél liter  :ph34r: ? Hát, talán egy húszliteres fogyasztású autónál. Egy 8-10 litert fogyasztónál aligha. Kizártnak tartom, hogy 2-3 %-nál nagyobb fogyasztás-különbség múlhasson az üzemanyagon.

Egyébként amennyire tudom, music nem szokott "prémium" üzemanyagokat tankolni, hanem jellemzően az árban legkedvezőbb 95-öst vadássza  :) ... Nekünk amúgy sima MOL 95-össel jött ki az említett 5.4-es érték.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.02.27 23:06:25
Ezt hogy csináltad  :ph34r: ? Ahogy már írtam, most legutóbb Sarkad-Szeged között (ez ugye Alföld), szinte nulla forgalomban, lakott területen kívül 80-ra állított tempomattal, lakott területen belül (ilyen amúgy alig van a jelzett szakaszon) 60-al, gyakorlatilag végig ötösben haladva, 5.4-es átlag jött ki nekem az Avéra. Hogy a fenébe tudtál ennél kevesebbet produkálni úgy, hogy közben még 2x át is mentél BP-n?
Hétvégén volt, a 70-80 azért a 70-hez volt közelebb, és a kétszeri átmenés 80%-ban többsávos főúton történt, ahol a megengedett sebesség 60, vagy 70 - tehát végig lehetett 5-ben menni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.02.27 23:08:39

Na jó, de azért néha csak meg kellett állni, nem? És lakott területen kívül mennyivel mentél? Gondolom, ott is 70-el, mert máshogy ez aligha lenne lehetséges.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.02.28 08:11:27
Na jó, de azért néha csak meg kellett állni, nem? És lakott területen kívül mennyivel mentél? Gondolom, ott is 70-el, mert máshogy ez aligha lenne lehetséges.
Válasz az Ave topikban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.02.28 21:44:02
tovabb tart az onuralmam es most 600 km kornyeken 6 literen van az atlagfogyimerom ;)
vigyázz :excl: könnyen rá lehet szokni  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.02.28 22:26:10
tovabb tart az onuralmam es most 600 km kornyeken 6 literen van az atlagfogyimerom ;)
vigyázz :excl: könnyen rá lehet szokni  :D
:D egyebkent mar erzem ;) most nagy szerencsevel nem voltak dugos bp utjaim, de asszem amint jon egy el fog menni a kedvem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.11 08:50:32
Egy rossz szavam sincs a Corira. Tegnap tankoltam: a múltkori 7.84 után most 6.69 lett a fogyim.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.11 09:13:07
Nekem vegul 6,65 lett ami az egyik legjobb fogyim eddig  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomasino - 2009.03.11 19:25:24
Tegnap én is megtankoltam, főleg este és hajnalban megyek vele, meg hétvégén mindegyiket Pesten. 8,6 lett. Gyanakszom rá hogy van valami a kipufogoval ami befolyasolja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.03.11 20:55:27
Pl., hogy fönn van? :ph34r: :D :lol: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2009.03.11 22:10:16
Nekem eddig a legjobb, átlag 6,7 L volt, de az autópályán, egy kevéske városi cirkálással. A legjobb akkor is az amikor lepadlózom és a pillanatnyi fogyasztásmérő 22-30 litereket mutat :D..........na persze.
 Amúgy hogy szoktál váltani ha alacsony fogyasztásra mész? Figyeled a kis zöld nyilacskákat? Akkor váltasz föl és le amikor jelzés van? Elvileg akkor jönnél ki a legjobban....majd én is kipróbálom ezt szerintem. 1 nap autóverseny és 1 nap minimális fogyasztás. Csak az a baj hogy közel a munkahelyem....kicsit a távolság (13km).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.11 22:15:32
Amúgy hogy szoktál váltani ha alacsony fogyasztásra mész? Figyeled a kis zöld nyilacskákat? Akkor váltasz föl és le amikor jelzés van? Elvileg akkor jönnél ki a legjobban....majd én is kipróbálom ezt szerintem. 1 nap autóverseny és 1 nap minimális fogyasztás. Csak az a baj hogy közel a munkahelyem....kicsit a távolság (13km).

A fölváltásra figyelmeztető jelzést alul lehet (és ha nagyon spórolni akarsz, akkor alul is kell) múlni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.03.11 22:20:03
En gyakorlatilag sose veszem figyelembe a nyilakat, boven azelott elvaltok, hogy kiabalna.  ;) Egyedul visszagangolaskor szoktam latni felvillani, de kb. egyszerre erezzuk ugy, hogy most mar valtani kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomasino - 2009.03.11 22:28:02
Pl., hogy fönn van? :ph34r: :D :lol: :D

Az is :D. Meg hogy 2500 rpm-nel rezonál valahol elöl.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2009.03.11 22:44:37
Jajaja ez tiszta sor. Még előtte föl kell váltani hogy jelezné.....ha ezeken a fordulatszámhatárokon belül autózol, akkor legkisebb a káros anyag kibocsátásod és a fogyasztásod.....a biblia szerint. De akkor tényleg ilyen 1000-2000 között pörög a motor, nagyon nagypapás :yes: ill. nagyon nyugis. Meg amúgy a váltó áttételek is jók, szerintem olyan mintha 3-asban húzna a legjobban, előzni is úgy szoktam. A legjobb gyorsulásra van ez is "kihegyezve".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.12 08:09:03
Én ha csak tehetem, ötösben közlekedek, bírja még 50-60 között az autó, nem köhög tőle. Igaz, néha kell visszakapcsolgatnom, köszönhetően a hegyes-dombos városnak. Ja és én is 13 km-t megyek egy nap a melóba meg ennyit vissza.  :1eye:
Legjobb fogyi: 5,72  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.12 09:34:28
Auris 50-60 kozott mar kenyelmesen 5-ben van.
A nyilacskakat en sem nagyon figyelem sacperkb 1800-2500 kozott valtok a helyzettol fuggoen
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.03.12 10:16:10
Szerintem nem a nyilacskákat kell figyelni, hanem érezni az autót. Ha valaki szereti tolni az autónak, ne is csodálkozzon, hogy az autó annyit fogyaszt amennyit. Szerény véleményem szerint városban kétlem, hogy halálra kellene pörgetni az autót. Forgalomban meg pláne felesleges. Most azért menjen fel a fogyi 1-2 literrel (évente kemény 10 ezreket lehet ezen spórolni), hogy egy lámpával előrébb legyen az ember. Felesleges. Az Auris fogyija, most 6,2 körül van, hétvégén tankolunk, akkor mondok pontosabb adatot.  :D Sőt vasárnap egész napos autókázás lesz autópályán. Kváncsi leszek, mert ez lesz az első autópályázás ezzel a kocsival. Így hétfőn két fogyasztási adatom is lesz.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.12 10:30:23
Ha olyan lesz mint a Yarisod átlaga, lécci inkább ne áruld el.  :tt2:  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2009.03.12 17:10:40
Na igen persze én sem figyelem a nyilacskákat.....talán eleinte kíváncsiságból hogy hogy vannak a fordulatszám tartományok, sebesség...stb.stb. Én is motorhang alapján váltogatok, néha néha odakukkantok a műszerre, 3000-ig oda lehet neki pörkölni, ha haladósan kényelmesen akar menni az ember....4600-nál úgyis műkösésbe lép a VVT-i power ::) Ha száguldozni akar az ember lehet 6000-ig is....7000 előtt van a tiltás, pörgős kis motor.....2x szeleburdi módon kipróbáltam üzem meleg motornál persze :D.
 Ma mértem az átlagot persze most csak 13 km-en: átlag seb.: 47km/h átlag fogy.: 6,7 idő: 17 perc ebbe volt egy kis huzatás, egy kis tötymörgés....átlagos. Általában ennyit eszik ha nagyobb útra megyek akkor is....néha megnéztem. De akkor is zavar még mindíg ez a kormos kipufogó :lol: ez az én hülyeségem.......pedig jól megy, nem eszik olyan sokat mint az ábra mutatja. Azért azt a 1300 kg-os kasznit meg kell mozgatni, kell az üzemanyag.....egy ismerősömnek új corollája van, ő mondta hogy olyan 10-15 ezer után be fog állni a fogyasztás, bár már lehet most beállt nekem (99820 km van az autómban).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.12 22:17:34
Én ha csak tehetem, ötösben közlekedek, bírja még 50-60 között az autó, nem köhög tőle. Igaz, néha kell visszakapcsolgatnom, köszönhetően a hegyes-dombos városnak. Ja és én is 13 km-t megyek egy nap a melóba meg ennyit vissza.  :1eye:
Legjobb fogyi: 5,72  :cool2:

Ezért tudsz te ilyen keveset etetni vele, mert relatíve nagy távot mész egyhuzamban  :yes: ... Vagyis alacsony a hideg motorral megtett km-ek aránya. És városban ez a(z egyik) kulcs!

Nekem 5 km a munkahelyig  ::) ... Ez ugye napi 10 km: extrém hidegben ez 70-80 % (!) hideg motorral megtett távot jelent, mire eléri a mutató az üzemi hőmérsékletet. Plusz tíz fok körül szerencsére már csak kb. 30-40 %-ot.

Ezzel szemben neked a 26 kilométereddel, ha mondjuk nagyon hideg van és 4 km kell míg bemelegszik a motor, akkor is csak legfeljebb 30 % körül lesz a hideg motorral megtett táv aránya  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.03.12 22:30:08

Én is így vagyok vele, mire beáll a hőfokmérő az üzemi hőm.re szinte ott is vagyok - ha meg nem akkor állok a dugóban.
Pedig lemehetnék akár 11-12 literre is ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.12 22:37:50
Én is így vagyok vele, mire beáll a hőfokmérő az üzemi hőm.re szinte ott is vagyok - ha meg nem akkor állok a dugóban.
Pedig lemehetnék akár 11-12 literre is ;)

Ezért (is) csodálom, hogy barátném Corijának annak ellenére 5.4 az átlaga, hogy napi kétszer 3 km-es utakat megy a melóba meg vissza  :sorcerer: ... A dízel egyáltalán be sem melegszik ezalatt, télen meg sem mozdul a hőmérő mutatója! Emellett szokott még csinálni fincsi kis 700 m-es utakat is az anyjáékhoz (meg vissza), szintén tök hideg motorral. Hét közben jellemzően így használja (leszámítva egy-egy hosszabb utat)!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.13 11:09:26
Ezért tudsz te ilyen keveset etetni vele, mert relatíve nagy távot mész egyhuzamban  :yes: ... Vagyis alacsony a hideg motorral megtett km-ek aránya. És városban ez a(z egyik) kulcs! Nekem 5 km a munkahelyig  ::) ... 
Igen, bár néha ez is kevésnek tűnik (a táv). Meg is látszott a fogyin, amikor tavaly csak 7 km-re laktam a melóhelytől, akkor télen benyalta a 8-8.5 litert...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.03.16 14:33:15
En kb. 10 napja nyuvom a sedan 1.4 es corollat.
az elso futamon kb. 800 km volt, 8.6 l/100 km jott ki, ami kicsit soknak tunik
napokban mentem 350 km, itt kijott 7,2 l, de ezt ovatosan odafigyelosen, ez megint soknak tunik.
valami otletetek??

a gyertyakat megnezettem, es rendben vannak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.16 14:47:36
Hozzá kell szokni az autóhoz, ez fix. Pályán mentél ennyit egyhuzamban? 1.4 4EFE vagy VVT-i?
Nekem pályán a legjobb eddig 5.72 volt a legjobb átlagfogyim.  :ph34r: Kolleganőnek full városban eszik ennyit mint neked.
Mért eredmény vagy fed.compos?

Gyertyán kívül olajat cseréltél vételkor? És lég- meg olajszűrőt? Milyen olaj van benne amúgy?

Majd jönnek a többiek és tovább találgatnak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.16 15:03:42
En kb. 10 napja nyuvom a sedan 1.4 es corollat.
az elso futamon kb. 800 km volt, 8.6 l/100 km jott ki, ami kicsit soknak tunik
napokban mentem 350 km, itt kijott 7,2 l, de ezt ovatosan odafigyelosen, ez megint soknak tunik.
valami otletetek??

a gyertyakat megnezettem, es rendben vannak.
Kerdes, hogy hol / hogy jott ki a 8.6. Varosban, hidegben, hajtosan meg keves is ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.03.16 17:57:18
Olajszuro olaj levegoszuro volt cserelve benne, mielott megvettem toyota szakszervizbe,
Ithon toyotas haver szakszervizben ellenorizte, hofeher levegoszuro friss olaj sminden,

az elso tav az Ajka - Pest - Erdely 130-150 palyan 100-130 a tobbi egyultiben,
egy szavam sincs, az auto megy mint allat, es a kanyarban is othon van

Eisze VVT-i -s, 4ZZ-FE a tipusa
a BC is aszongya8 liter, de tankolaskor meg tobb!!!!

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.16 20:17:23
Meg volt pakolva? Mert, ha mondjuk négyen ültetek benne, csomagokkal akkor teljesen reális lehet.
Egyébként, szerintem a kigyorsításoknál lehet sokat spórolni. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szereti a motor az erőltetést, soha nem hagyom, hogy a fordulat 2000 alá essen. Más japánokkal is hasonló tapasztalatom volt. Hasonló módszerrel a haverom az 1.4 kombit, (2005) simán 7l alatt tartja. (vegyes használat, de csak autópályán, és városba jár vele. Autópálya: 130, full család, város: egyedül, tartva a forgalom ritmusát)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.03.16 20:56:26
Olajszuro olaj levegoszuro volt cserelve benne, mielott megvettem toyota szakszervizbe,
Ithon toyotas haver szakszervizben ellenorizte, hofeher levegoszuro friss olaj sminden,

az elso tav az Ajka - Pest - Erdely 130-150 palyan 100-130 a tobbi egyultiben,
egy szavam sincs, az auto megy mint allat, es a kanyarban is othon van

Eisze VVT-i -s, 4ZZ-FE a tipusa
a BC is aszongya8 liter, de tankolaskor meg tobb!!!!

Nekem 1,6 kombi volt, pályán 140-nél 8l körül alakul a fogyasztás ( az 1,4-nek is) igazából a viszonylag rövid áttételezés miatt 120 fölött durván ugrik a fogyasztás.

kb. 1/2 - 1l-el lejjebb tudod vinni a fogyasztást odafigyelve, jóféle 0w-30 vagy 5w-30 motorolajat használva.

-Ahol lehet próbálj egyenletes tempóval haladni!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.16 21:51:44
En kb. 10 napja nyuvom a sedan 1.4 es corollat.
az elso futamon kb. 800 km volt, 8.6 l/100 km jott ki, ami kicsit soknak tunik
napokban mentem 350 km, itt kijott 7,2 l, de ezt ovatosan odafigyelosen, ez megint soknak tunik.
valami otletetek??

a gyertyakat megnezettem, es rendben vannak.

Ezek nem akkora értékek, hogy aggódnod kéne miatta. Nagyjából ilyesmiket eszik átlagban ez az autó: 7.5-8 körül. Hosszabb úton tempósan és/vagy megpakolva, illetve tisztán városban simán mehet 8 fölé is. Az abszolút minimum 5 liter körül van, de ehhez 90 környékén kell menni.

Amúgy, ha spórolni akarsz, kapcsolj fel korán (ha nem sietsz, akkor 2000-2200 környékén már bőven - ez nem "erőltetés", hanem a spórolás egyik fő módszere!); vezess előrelátóan (sok motorfék, sok gurítás, fölösleges gyorsítások-lassítások kerülése); fújd a gyári minimumnál kicsit keményebbre a gumikat (mondjuk, 2.4-re 2.2 helyett) akkor is, ha nincs megpakolva az autó; és használj 5 W-30 vagy még inkább 0 W-30 olajat. Az olaj és a gumi hoznak pár decit, de a legnagyobb különbség egyértelműen a lábadban van - ahogy azt észre is vehetted, a 8.6 vs. 7.2 esetében  :yes:

Ja, és ahogy Tamás is írja: ez az autó pályán nagyobb sebességekkel nem igazán takarékos, a rövid váltó miatt. A 140-150-es menet ára mindenképpen 8 liter feletti fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.16 21:52:34
1.4 4EFE vagy VVT-i?

4E-FE az E12-esben  ;) :?: :whistling: ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.03.16 21:57:15
Sztem nem nézte az avatart.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.03.16 23:26:35
Akkor még nem volt avatar, amikor Gyöngyi válaszolt. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.16 23:49:54
Rendben, tegyük fel hogy így volt  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.17 08:12:29
Bingo, kmr nyert. Akkor még nem volt avatar és semmi sem utalt arra, hogy milyen Coriról van szó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.03.17 10:00:05
Egyébként, szerintem a kigyorsításoknál lehet sokat spórolni. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szereti a motor az erőltetést, soha nem hagyom, hogy a fordulat 2000 alá essen.

Kigyorsítással spórolni? :eek: Befecskendezős autónál minél hamarabb a legmagasabb fokozatba gangolni,,,, aztán javítsatok ki :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.17 13:15:31
Egyébként, szerintem a kigyorsításoknál lehet sokat spórolni. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szereti a motor az erőltetést, soha nem hagyom, hogy a fordulat 2000 alá essen.
Kigyorsítással spórolni? :eek: Befecskendezős autónál minél hamarabb a legmagasabb fokozatba gangolni,,,, aztán javítsatok ki :hmmmm:
Legalabbis eddig en is igy tudtam..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.03.17 13:32:52
Én amikor kigyorsítással vezettem, 7,5-8 literes átlagfogyi jött ki, amikor leszilaci stílusban próbálkoztam (mielőbb minél feljebb váltani), akkor meg 6.2.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.03.17 13:37:45
Így van. Kis gáz, 2000-nél felváltani, sok motorfék, figyelni messzire előre, mi történik előtted az úton, ezek segítenek. Tegnap reggel voltam egy hosszú túrán (Gyöngyös - Parád - Eger - Miskolc a hegyeken át, majd vissza Gyöngyösre a régi 3-ason), hasonló stílusban 5,7-et mutat a BC. Mindezt úgy, hogy előtte már mentem kb. 40 km-t városban, 7,8-as átlaggal. Rekordgyanús. :) Ennél jobb még csak egyszer volt, egy Gy-Gödöllő-Gy oda-vissza, 5,2, de az csak 100 km.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.03.17 13:48:24
Bingo, kmr nyert. Akkor még nem volt avatar és semmi sem utalt arra, hogy milyen Coriról van szó.

Akkor meg nem volt avatar, az este kerult fel, lattam masnak is van, akko en me szegyeljem  :lol:
De lehet pont azert lett avatar rakva, hogy ne kerdezzetek olyant amire nem tudok valaszolni, pl. e12-e az auto vagy e11, vagy VVT-s a motra vagy nem (megneztem azota: VVT-s) :D

nem akarok en sporolni epp annyira, me akko esetleg nem corollat veszek . . .
csak a 2001 -es skoda oktavia 1.4, 16v megalt 7 - 7.4 koruli fogyasztassal, nagyobb kasztni, egyszerubb motor, es azt meginkabb kellett porgetni, es porgettem is, mondjuk nem is ment igy, de a 8 litert soha el nem erte.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2009.03.17 16:45:22
Így van. Kis gáz, 2000-nél felváltani, sok motorfék, figyelni messzire előre, mi történik előtted az úton, ezek segítenek. Tegnap reggel voltam egy hosszú túrán (Gyöngyös - Parád - Eger - Miskolc a hegyeken át, majd vissza Gyöngyösre a régi 3-ason), hasonló stílusban 5,7-et mutat a BC. Mindezt úgy, hogy előtte már mentem kb. 40 km-t városban, 7,8-as átlaggal. Rekordgyanús. :) Ennél jobb még csak egyszer volt, egy Gy-Gödöllő-Gy oda-vissza, 5,2, de az csak 100 km.

Megy az az 1.4-nek Bp.-Hévíz(barangolással)-Bp. viszonylatban is az 5.2, egy egész telitankra...  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.03.17 19:50:37
csak a 2001 -es skoda oktavia 1.4, 16v megalt 7 - 7.4 koruli fogyasztassal, nagyobb kasztni, egyszerubb motor, es azt meginkabb kellett porgetni, es porgettem is, mondjuk nem is ment igy, de a 8 litert soha el nem erte

Lehet hogy nagyobb, de súlyba sztem nincs nagy különbség a két autó között, cserébe a Corolla egy rakéta az 1.4es Oktáviához képest, továbbá az 1.4es vvti-t -is- simán ellhet kergetni 7-7.5liter körül városba, ha nyomod neki vagy tél van akkor inkább 8-8.5, de ha kedvező a forgalmi szitu és nem ólomcipőbe bújik az ember, még 7alá is levihető...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.17 21:34:40
Így van. Kis gáz, 2000-nél felváltani, sok motorfék, figyelni messzire előre, mi történik előtted az úton, ezek segítenek. Tegnap reggel voltam egy hosszú túrán (Gyöngyös - Parád - Eger - Miskolc a hegyeken át, majd vissza Gyöngyösre a régi 3-ason), hasonló stílusban 5,7-et mutat a BC.

Ehhez milyen utazósebességek tartoztak? 90-100?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.03.18 14:15:44
Inkább 100-110.

80-90-nél 5 liter alatti átlagot is el tudok képzelni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfman - 2009.03.18 14:52:30
pillanatnyi átlag 4.2-4.7 között ingadozik ilyenkor szélcsendben, sík úton. De tankolási átlagra aligha lesz meg, ha hozzávesszük, hogy néha van szél, emelkedő, és gyorsítás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.03.18 15:54:17
Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szereti a motor az erőltetést, soha nem hagyom, hogy a fordulat 2000 alá essen....
:no:
az enyém mindig erőlködik :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.18 18:03:13
Egyébként, szerintem a kigyorsításoknál lehet sokat spórolni. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem szereti a motor az erőltetést, soha nem hagyom, hogy a fordulat 2000 alá essen.

Kigyorsítással spórolni? :eek: Befecskendezős autónál minél hamarabb a legmagasabb fokozatba gangolni,,,, aztán javítsatok ki :hmmmm:

Sajnos szomorúan olvastam, hogy sokatoknak nem sikerült értelmezni a leírtakat, ez valószínűleg az én hibám.

1. javítás: "kigyorsításoknál lehet sokat spórolni" tehát nem padlógázzal, hanem mintha tojás lenne a talpunk alatt. (tehát -nál, és nem -val)
2. javítás: "a fordulat 2000 alá essen" mint írtam, személyes tapasztalat, nem kell követni, de szerintem egy próbát megér.

(Egyébként nálam a 2000, kb 65km/óra 6.-ban és ezalatti haladást már nem nevezek autókázásnak.)

Remélem így már több dologban egyetértünk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.03.18 18:49:29
az enyém mindig erőlködik :clap:

(Egyébként nálam a 2000, kb 65km/óra 6.-ban és ezalatti haladást már nem nevezek autókázásnak.)
és ezek szerint nem autókázom  ;)
yarisnál 5-ben, 68km/h-nál ugrik fel a digit kijelző 2000rpm-re,ami 76-ig tart.

2. javítás: "a fordulat 2000 alá essen" mint írtam, személyes tapasztalat, nem kell követni, de szerintem egy próbát megér.
nagyon ritkán szoktam tartósan 70 felett autózni. :flowers:
nem szeretem,ha tartósan 2000 felett pörög a motor.

én ezt próbáltam jópár km-en keresztül.

mutassam számokban,h mit jelent max 96km/h és max76 közötti fogyasztásbeli különbség?

konkrétan fél litert.

4,52-es átlag 2008-as évre, 19.000km-en, tartós max. sebesség 76km/h klikk.. (http://www.spritmonitor.de/en/detail/154540.html?period=on&sdate=01.01.2008&edate=01.01.2009)
4,96-os átlag 2005-ös évre, 44.000km-en, tartós max. sebesség 96km/h(itt már nem előznek a kamionok autópályán) klikk.. (http://www.spritmonitor.de/en/detail/154540.html?period=on&sdate=01.01.2005&edate=01.01.2006)

igaz, a jobb eredménybe besegített egy sokkal vékonyabb olaj(10w40 vs 0w30,0w20) is, de a jobb olaj kompenzálható annyival,h sokkal több, hosszabb távú autózás volt 2005-ben(sopron, békéscsaba, fehérgyarmat,pécs..stb), mint 2008-ban(leghosszabb táv maximum 130km balaton).

szóval, az én véleményem más: szerintem nem kell pörgetni. szerintem :)
és ez nem csak yarisra, 1.3vvti-re igaz. mutathatok 1.4pdtdi fogyasztást, vagy 1.6hdi-t is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.18 19:23:21
Kedves Leszilaci, :flowers:

Jónak tartom, hogy hozzászólásom kicsit felkavarta az "állóvizet" (több hozzászólás, több módszer megismerése), viszont annak, hogy ezt személyeskedésnek vetted azt sajnálom. Szó sincs róla, hogy más vezetési stílusát minősíteném, sőt ámulok, hogy másnak milyen "jó" lába van az enyémhez képest. Én csak egy kérdéshez szóltam hozzá, leírva saját tapasztalataimat. Mint említettem nem követendő, de én így tudom a legkevesebb fogyasztást elérni. (ezek szerint egy próbát sem ér meg) :no:

Tisztelettel: TSityu

U.i: az említett városokban én is jártam, a diesel meg szerintem picit más.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.03.18 19:48:26

dehogy vettem személyeskedésnek  :flowers:
mindenki úgy vezet, ahogy szeret-tud-akar-hagyják-engedik.

én csak azt írtam le, ahogyan én teszem, és azzal mit lehet elérni, mit értem el.

a városokat azért említettem, m ugyanazon a napon ingáztam bp-ről oda és vissza és így értettem a hosszabb utakat.

dízel más: benzinest 2000-nél, dízelt 1500-nál elváltom.

persze így az a fajta "élvezet", mint például az előzgetés, vagy a nagy fordulatos motorhang eltűnik. van helyette más szépség. kérdés,h ki mire fogékony.
próbálgattam a másik végletet is, de köszönöm, nekem elég volt a rohanásból. :flowers:

mondom: ez az én véleményem, álláspontom. nem veszem személyeskedésnek, ha valaki másképpen gondolkodik. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.03.18 20:28:12
Sajnos szomorúan olvastam, hogy sokatoknak nem sikerült értelmezni a leírtakat, ez valószínűleg az én hibám.

Sztem nem volt baj az értelmezéssel :flowers: azt írtad a motor ki kell pörgetni egy bizonyos érték fölé, (itt most lényegtelen hogy tojással vagy ólomcipővel, én nem ezen lepődtem meg) hogy jobban fogyasszon, mert amúgy erőlködik, nekem az a tapasztalatom, (tehát nem azt mondom hogy ez a tuttifrutti, azért is írtam hogy javítsatok ki ha nem így lenne) hogy minél alacsonyabb fordulatokon elvált az ember -persze 1ésszerű határon belül- annál jobban fogyaszt az autó...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.18 21:17:49
Akkor az "erölködik" a nem ide illő szó, mondjuk inkább: nincs ezalatt a fordulat alatt olyan gyorsítóképessége, amivel tudnám tartani a dinamikus forgalom ritmusát. Hogy mire is gondolok, megy a forgalom átlagosan 60-nal (valahol 40 és 80 között), az tapasztaltam, hogy 6.-ban tartani tudjam a tempót, sokszor padlóba kell nyomni a gázt, viszont, ha 5.-ben megyek akkor már "lábszagra" is tudom tartani. A váltogatás meg nem megoldás, mert mire felváltom 6.-ba, a forgalom lelassul és már kapcsolhatok is vissza 5.-be. Én csak így tudom a fogyasztást 8l körüli értéken tartani. (normál körülmények között, "versenyhelyzet" nélkül)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.19 12:18:00
Sajnos szomorúan olvastam, hogy sokatoknak nem sikerült értelmezni a leírtakat, ez valószínűleg az én hibám.

Sztem nem volt baj az értelmezéssel :flowers: azt írtad a motor ki kell pörgetni egy bizonyos érték fölé, (itt most lényegtelen hogy tojással vagy ólomcipővel, én nem ezen lepődtem meg) hogy jobban fogyasszon, mert amúgy erőlködik, nekem az a tapasztalatom, (tehát nem azt mondom hogy ez a tuttifrutti, azért is írtam hogy javítsatok ki ha nem így lenne) hogy minél alacsonyabb fordulatokon elvált az ember -persze 1ésszerű határon belül- annál jobban fogyaszt az autó...

Ez pontosan így van, és nagyon tág határok között megállja a helyét. Persze TSityunak abban igaza van, hogy ha városban az utazósebességet legmagasabb fokozatban csak úgy tudja tartani a kocsi, hogy folyton padlógázt kell adni neki, akkor már borul a mérleg - akkor már valóban gazdaságosabb az eggyel alacsonyabb fokozatban autózni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.19 12:25:08
mutassam számokban,h mit jelent max 96km/h és max76 közötti fogyasztásbeli különbség?

konkrétan fél litert.

4,52-es átlag 2008-as évre, 19.000km-en, tartós max. sebesség 76km/h klikk.. (http://www.spritmonitor.de/en/detail/154540.html?period=on&sdate=01.01.2008&edate=01.01.2009)
4,96-os átlag 2005-ös évre, 44.000km-en, tartós max. sebesség 96km/h(itt már nem előznek a kamionok autópályán) klikk.. (http://www.spritmonitor.de/en/detail/154540.html?period=on&sdate=01.01.2005&edate=01.01.2006)

Látod, ez az, amire én azt mondanám, hogy nem éri meg. Nem mennék ennyivel lassabban azért, hogy 4.96 helyett 4.52-t fogyasszon. Túl kicsi a különbség, mármint fogyasztásban. Ha 4.52 helyett 3.96 lenne, azon már jobban elgondolkodnék... Dehát nyilván máshol húzzuk meg a határokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomasino - 2009.03.19 21:59:13
0,44 még kevés 0,56 pedig már jó !?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.19 22:41:46
0,44 még kevés 0,56 pedig már jó !?  :D

Nem éppen. 0,44 helyett az 1.00 lenne a jó - ezt is írtam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomasino - 2009.03.19 23:19:04
Ja már értem, bocsi.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.03.20 10:12:44
Ha 4.52 helyett 3.96 lenne, azon már jobban elgondolkodnék...
ha nem kellene a fővárosban közlekednem, és felraknék még vékonyabb gumit, plusz egy motor-előmelegítőt, akkor meglenne az is. (Zénóka rajta van az ügyön:) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.20 10:37:05
Ha 4.52 helyett 3.96 lenne, azon már jobban elgondolkodnék...
ha nem kellene a fővárosban közlekednem, és felraknék még vékonyabb gumit, plusz egy motor-előmelegítőt, akkor meglenne az is. (Zénóka rajta van az ügyön:) )
:rockon:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.20 10:59:49
Ha 4.52 helyett 3.96 lenne, azon már jobban elgondolkodnék...
ha nem kellene a fővárosban közlekednem, és felraknék még vékonyabb gumit, plusz egy motor-előmelegítőt, akkor meglenne az is. (Zénóka rajta van az ügyön:) )

A motor-melegítőn én is gondolkodom - városi forgalomban, rövid utas használatban marha sokat számít szvsz. Saccra 10-15 %-ot biztosan meg lehet spórolni vele (persze ez nagyban függ a hidegindítások arányától, nálam pl. a Starlet fogyasztását valszeg levinné a mínuszos időkre jellemző 9-ről 8-ra).

Amúgy meg... Újat nyilván nem mondok azzal, hogy én önmagában roppant boldog lennék, ha az 1.3 benzines autóm 5 litert enne átlagban, és biztosan nem próbálnám még lejjebb vinni  :) ... De hát nekem fontosabb, hogy néha kicsit elereszthessem a gépet, neked meg nem  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TLantos - 2009.03.20 11:08:41
Motorelomelegito jooo dolog.
OFF-ba benne figyel, es bar csak reggel van modom elomelegitett motorral indulni, nagyon sokat szamit.
1.5 98LE (vagyis kb ott van, ahol az E12 1.4, bar a valto joval hosszabb) dugomentes elovaros + pest, leghosszabb ut 18km (de sokszor van 8-10km-es is) atlagban 7,1-7,3-al kijovok mostanaban. Es csillaggarazsos. Szerintem ez nem rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.20 11:10:51
1.5 98LE (vagyis kb ott van, ahol az E12 1.4, bar a valto joval hosszabb) dugomentes elovaros + pest, leghosszabb ut 18km (de sokszor van 8-10km-es is) atlagban 7,1-7,3-al kijovok mostanaban. Es csillaggarazsos. Szerintem ez nem rossz.

Mi ez, Almera?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TLantos - 2009.03.20 11:36:23
1.5 98LE (vagyis kb ott van, ahol az E12 1.4, bar a valto joval hosszabb) dugomentes elovaros + pest, leghosszabb ut 18km (de sokszor van 8-10km-es is) atlagban 7,1-7,3-al kijovok mostanaban. Es csillaggarazsos. Szerintem ez nem rossz.

Mi ez, Almera?
Az. N16 facelift.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GAbo_ - 2009.03.20 19:37:29
Hy...Nem tudom mennyire lehet hinni ennek az átlagfogyasztás mérőnek...teletankoltam /megvártam az első kattanást és nem tankoltam tovább/...azután mentem 470km-ert és megint teletank ugyan annál a kútnál/egy kattanásig/...a fogyi mérő 7.8-at mutatott /100-ra....átszámolva  számlát 7.3-at számoltam...akkor most hol a hiba????
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.03.20 19:40:05
Az a pontos, amit számoltál. 3-5 decit szinte mindig téved a computer.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.20 19:45:19
Az enyim pont 1/2l-t téved (2002 TS), sajnos pont a másik irányba. Ennyivel mutat kevesebbet. :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.03.20 19:48:54
Nalam is minuszban mutat olyan 4-7 deci kozott
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.03.20 20:57:23
indulaskor 20-30 liter/100 mutat. 1-2 km keresztul, soszt meg is allok :(

azon morfondirozom, lessz e valami valtozas ha leveszem az akusarut, visszateszem, mas gazda, mas benzin, mas orszag, ha ujratanul a fed komp. valtozni fog e a motor valamiben?

Esetleg idokozben tanul igy es?

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.03.20 21:27:37
A pillanatnyi fogyasztásmérő nekem is hasonlóakat mutat amíg hideg a motor/gyorsítok. (sőt tud mutatni 70-et is) Ezért csak az átlagfogyasztást nézem, azt se mindig. Elég egy szívinfarktus a benzinkútnál. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.03.21 23:37:09
indulaskor 20-30 liter/100 mutat. 1-2 km keresztul, soszt meg is allok :(

azon morfondirozom, lessz e valami valtozas ha leveszem az akusarut, visszateszem, mas gazda, mas benzin, mas orszag, ha ujratanul a fed komp. valtozni fog e a motor valamiben?

Esetleg idokozben tanul igy es?

Az teljesen normális, hogy alacsony fokozatokban, gyorsításkor nagyon nagy értékeket ír ki. Olyankor valóban óriási a pillanatnyi üzemanyagfogyasztás, főleg hideg motorral. Nemhogy 20-30, de jóval nagyobb pillanatnyi értékek is adódhatnak, különösen egyesben. De ez teljesen lényegtelen! Az átlagfogyasztás az, ami számít.

Egyébként az autód gyár által megadott városi fogyasztása 8.4 liter/100 km. Ez talán segít abban, hogy eldöntsd: van-e baja vagy sem  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.03.24 11:58:16
Sikerult osszehozni az eddigi legmagasabb atlagot: 7.2 szamolva.  :wacko: Mondjuk tiportam is rendesen... Volt hogy 150-nel hatodikban a nyilacska az 5-ik fokozatert kialtott  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.03.30 12:01:03
Ujabb tankolas: 841,2km-re 50,41 litert tankoltam. 5,99-es szamolt atlag. Az elmult idoben kicsit tobbet fogyaszt, mint amit megszoktam. 0,5-1 literrel tobbet. Nemtudom mi lehet az oka, mert eleg sokminden valtozott (lehet ezek egyuttesen).
-olajcsere: eddig castrol edge 0w-30 volt, most meg Mobil1 5w-30
-sarfogo: autopalya temponal ez megdobhatja, en ezt tekintem fo novelonek
-nyari gumira csereltem, aminek javitani kellene az eddig tapasztaltak alapjan  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.03.30 13:33:46
Én is írok ::)
Megtett 911km tanker: 48,43Liter 5,3 számoltam (fedcomp 5,6 mutatott) megtett km fele előváros, viszonylag kis forgalommal
a többi belváros-külváros (Bp.) óvatos gázpedál használattal, téli gumival.
Ja az előző fogyasztás hasonló km elosztással ugyan ennyi volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2009.03.30 13:44:08
Újra saját rekordot döntöttem: 754,1 km, 45,79 l benzinből, ugyanott tankolva (MOL), 6,07 átlag. Ugyanaz az útvonal (Szhbatta, M6, M0, Bp-Csepel; vissza ált. Érden keresztül), egy siófoki kirándulással, 7-es főúton oda-vissza.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Czimtom - 2009.03.30 17:02:10
Nekem is hétvégi rekord született. Bp - Siófok - komp - Tihany - Almádi - Bp  6,7  :clap:  Figyeled, nekem még az életben nem volt ilyen alacsony, és a pálya 140-es tempója is benne van :D 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.04.01 18:33:31
Auris 1,4 benya tulajok: valaki tudna csinálni egy videót arról, hogy 1000 rpm-től mondjuk 6000-ig hogyan gyorsul sík úton az autója kettesben vagy hármasban? Kíváncsi vagyok, mennyit jelent a plusz tömeg az enyémhez képest.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GAbo_ - 2009.04.02 00:51:04
Új rekordot állítottam fel :clap:Városi/Miskolc/ gangolás este 9-12h között /külső hőm, 10fok körül/ +egy kis hegyi + városi 'csapatás'...OMW carrera ill. shel 95 benzinnel...5.5l/100km...nem hiszem el...és még volt egy kis abs,asr teszt is magas forulatszámú kigyorsításokkal  :D  ....5.5l....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.02 01:05:29
Ujabb tankolas: 841,2km-re 50,41 litert tankoltam. 5,99-es szamolt atlag. Az elmult idoben kicsit tobbet fogyaszt, mint amit megszoktam. 0,5-1 literrel tobbet. Nemtudom mi lehet az oka, mert eleg sokminden valtozott (lehet ezek egyuttesen).
-olajcsere: eddig castrol edge 0w-30 volt, most meg Mobil1 5w-30
-sarfogo: autopalya temponal ez megdobhatja, en ezt tekintem fo novelonek
-nyari gumira csereltem, aminek javitani kellene az eddig tapasztaltak alapjan  :hmmmm:

Nem kapott véletlenül szoftver-frissítést az autód, a legutóbbi szervíz alkalmával?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.02 08:44:50
Új rekordot állítottam fel :clap:Városi/Miskolc/ gangolás este 9-12h között /külső hőm, 10fok körül/ +egy kis hegyi + városi 'csapatás'...OMW carrera ill. shel 95 benzinnel...5.5l/100km...nem hiszem el...és még volt egy kis abs,asr teszt is magas forulatszámú kigyorsításokkal  :D  ....5.5l....
Grat, meg respect!  :clap:
Ugyanakkor meg vazz'. Partiban van az en olajkalyhammal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.02 08:49:13
Nem kapott véletlenül szoftver-frissítést az autód, a legutóbbi szervíz alkalmával?
Nem.  :no: Pedig akkor lenne mire fognom.   :D
Lehet az en talpam nott meg? Ezt is lehetseges megoldaskent fel kellene vetnem  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Eppendorf - 2009.04.02 21:31:02
Nos az 1.4 D4D fed compos tapasztalatai 16.000 km után, az elmúlt félévre visszatekintve a következőek:
nyár vége, ősz: 5,7-5,8 l
tél: hamar felment 6 literre, aztán január körül 6,2 :wacko:
február - olajcsere (Mobil 1 ESP 5W30) - 6
március - enyhébb idők 5,8 aztán most már 5,7! :flowers:

Hozzá kell tennem, hogy a városi használat dominál, munkahely kb. 8 km. Ritkán autópálya használat és rövid interurban közlekedés.
Tankolni ÖMV normál dízelét szoktam, egy két autópálya előtt télen a drágább fajtát is tankoltam néha.
Most nulláztam a számlálót is legutóbbi tankolásnál, olvasva, hogy mennyire jelentős eltérések adódnak a mért és fedcompos értékek között.

Létezik, hogy téli hidegmotoros városi menetek ennyire megdobták a fogyasztást, és ez a "melegebb" idővel ennyit javult? Bár fél liter különbség nem tűnik soknak, az 5,7 és 6,2 közötti lélektani hatás már jelentősnek mondható! :yes:
Mennyire szólhatott bele ebbe az olajcsere?  (15.000 km-ig a gyári volt még benne)
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.02 21:50:51
Mennyire szólhatott bele ebbe az olajcsere?  (15.000 km-ig a gyári volt még benne)
En anno fogyasztasban semmi valtozast nem lattam a gyari es a Castrol edge 0W-30 kozott. Csak hangban, halkabb lett. Most nekem ugyanaz ment bele mint Neked. Hang maradt ugyanaz, de fogyi vmi miatt kicsit emelkedett, talan  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.02 22:33:33
Egy vékonyabb olaj, meg a melegebb idő együtt lehet kb fél literes eltérés is. A dízelnél, különösen rövidebb távon használva markánsan megjelenik a külső hőmérséklet hatása. (uff, ez kicsit előadásszagú volt)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.03 07:53:24
Hosszó távon is jelentkezik, és benzines gépnél is.
Télen az 1,6 Corolla is 0,5-1l-el többet evet, mint nyáron, pedig 30km amíg beérek pestre, aztán a városban 10-70km rohangálás (az eddigi rekordom egy nap alatt 210km a városon belül  :helpsmilie: ) aztán este vissza 30km.
A Hiluxnál is kb 0,5l csökkent már most a fogyasztás a télihez képest, kb hasonló használattal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.03 09:06:22
Létezik, hogy téli hidegmotoros városi menetek ennyire megdobták a fogyasztást, és ez a "melegebb" idővel ennyit javult?

Hát hogyne, nagyon is. Ez teljesen természetes, sőt: az a 10 % különbség, amit te érzékeltél, még csak nem is sok! Januárban rohadt hidegek voltak, tehát a motor jóval többet ment hidegen, ergo dúsabb keverékkel. Nekem a Starlet január első felében 9.5-öt evett városban, most meg 8 literhez közelít a fogyasztása  :otlet: !

Valamennyi szerepe az olajcserének is lehet, bár ez nagyban azon múlik, hogy eddig mit használtál. Pl. egy 10 W-40-ről 0 W-30-ra váltás rendesen észrevevődik; de ha csak egyet "ugrasz" (teszem azt, 10 W-ről 5 W-re), az már kevésbé. Ha meg eddig 5 W-40 volt benne, és ehelyett lett most az 5 W-30, akkor azt nem nagyon fogod észlelni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.03 09:15:28
Na ez az. Nekem a januari rohadt nagy hidegekben 5,5 alatti fogyik jottek ossze. Most meg 6.4-en all BC  :wacko: 20 fok van  :boat:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.03 09:31:02
Na ez az. Nekem a januari rohadt nagy hidegekben 5,5 alatti fogyik jottek ossze. Most meg 6.4-en all BC  :wacko: 20 fok van  :boat:

Biztos óvatosabban vezettél v. más útvonalon jártál v. kisebb dugókban álltál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.03 09:46:14
Biztos óvatosabban vezettél v. más útvonalon jártál v. kisebb dugókban álltál.
Az a gond, hogy nincs dugo. Semmi ilyesmi. Tempomatot raallitom 140-re sik uton. A BC-n nezem a pillanatnyit. Regen 5,3-5,8 (6) kozott ugralt. Most meg nem latok 6 alatti erteket  :wacko: Azon agyalok meg, hogy mostanaban mindig sikerul szembeszelbe mennem. Felmegyek a palyara es tuti szembeszelem lesz raadasul igen nagy (Volt, hogy a tempomat erezhetoen bele-bele taposott a gazba, hogy tartani tudja a tempot) Ez meg is magyarazna, csak nehezen akarom elhinni azt meg magamnak is, hogy az elmult 3000km-ert csak szembeszelben tettem meg. Nekem kezd gyanus lenni, hogy a sarfogok lesznek azok (meg a szel  :cool2:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.03 10:04:39
Nyugodtan lehet, ugyanis  a légellenállás négyzetesen függ a sebességtől - 10km/h sebességhez kb 18Lóerő, 150-hez kb 50 200-hoz kb 120 kell. ugyanakkora szebeszéllel nagyobb lesz a fogyasztásnövekedés, mint hátszélben a csökkenés, ráadásul az oldalszél is viszi a fogyasztást, mert folyamatosan ellenkormányoznod kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.04.03 10:16:15
Sárfogók, szél simán lehetnek. Ha feltetted a nyári gumikat, és kevesebb bennük a levegő, vagy egyszerűen nagyobb a gördülési ellenállásuk, az is jelenthet 2-5 decit százon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.03 10:22:05
A nyari teligumi is nagy kerdes?! A kocsit teli gumival vettem at anno. Az elso 5000km-en azzal mentem. 6 volt kereken az atlag. Attettem a nyarit, a kocsi halkabb lett es 5,5-re esett a fogyi. (Lehet a jobb ido es a bejaratas eredmenye egyutt)
Majd visszacsereltem telire novemberben a fogyi nem valtozott es a hang se. Most 3 hete visszatettem megint a nyarit. Hangosabb mint a teli es tobbet is kajal a kocsi. A fene se erti.  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.03 10:26:11
Most nekem is nőtt a fogyi cirka 1literrel, mondjuk dugósabb is a város, de érzem is hogy jobban szenved a nyárigumákkal :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.03 10:30:31
jobban szenved a nyárigumákkal :surrender:
Jo gyenge az az oroszlan, ha szenved egy nyarigumitol  :tt2: :whistling: [rohog] :surrender: :flowers: Jolvannyugi
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.04.03 10:47:55
Nekem meg csendesebb a nyári, jobb a kocsi egyenesfutása (!!!), kevesebbet fog fogyasztani kicsit, és jobban tapad a jó kis ER300. Igaz, a télin már zéró profil volt, rendőr büntetett volna érte.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.03 10:55:42
Jo gyenge az az oroszlan, ha szenved egy nyarigumitol  :tt2: :whistling: [rohog] :surrender: :flowers: Jolvannyugi

 :tt2:

Szélesebb a nyári, + nehezebb a könnyűfém felni, ez van, csodák nincsenek ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.03 12:40:44
A nyari teligumi is nagy kerdes?! A kocsit teli gumival vettem at anno. Az elso 5000km-en azzal mentem. 6 volt kereken az atlag. Attettem a nyarit, a kocsi halkabb lett es 5,5-re esett a fogyi. (Lehet a jobb ido es a bejaratas eredmenye egyutt)
Majd visszacsereltem telire novemberben a fogyi nem valtozott es a hang se. Most 3 hete visszatettem megint a nyarit. Hangosabb mint a teli es tobbet is kajal a kocsi. A fene se erti.  :hmmmm:

A kopással változik a gumi hangja, és gördülési ellenállása is. Simán lehetnek ilyesmiből több decis fogyasztás-eltérések.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.03 13:46:19
Hat ha ebbol adodik, akkor nagyon varom hogy elkopjanak  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.03 13:57:49
Hat ha ebbol adodik, akkor nagyon varom hogy elkopjanak  :wacko:
Ha most tobbet fogyaszt mint az elozo szezonban akkor ez bizony magia. Valoszinuleg nott a gumid a pinceben
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kari - 2009.04.03 14:37:08
Szolnok - Ferihegy 96km, Fed. comp: 3.8l, átleg seb. 75km/h
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.04.03 19:01:18
Szolnok - Ferihegy 96km, Fed. comp: 3.8l, átleg seb. 75km/h
Na ilyen fogyi kellene nekem is állandóra!
(még csak) holnap ugrik le a téli gumma és figyelem a változást
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2009.04.03 19:12:11
Sziasztok!

Az első teli tankos fogyasztásom a TS-el 6.8(bc szerint 7.4)...NEM SEMMI... vegyes használatban.. És ebbe még belefért egy kis élményautozás is :wub:
Nagyon eltalálták ezt az 1.8-as motort...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.04.03 21:37:20
hali mindenkinek,

muszaki vizsgan voltam, es elkergettek, mert a gumim 15" -os felni + 195/60 -as
Aszongyak a 15-re max 190-ess gumit rakhatok, es meg is erositettek a Toyotanal.

a kerdesem az, megerie kicserelni 190-re a 195-os gumit, ami amugy nagyon joo allapotban van, de megoldhato akar ingyert is.

es mennyiben folyasolja be a fogyasztast?

A BC -s visszajelzes biztos javulna :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.03 21:55:32
Na ne má, a Corolla gyári mérete 195/60 R15 :1eye:

Hol voltál Te műszakiztatni :) meg melyik Toyota szerviz erősítette meg ezt a max 190es dolgot :stuart:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.04.03 21:59:42
Szemuveget a bironak. Soha nem volt 190-es gumi a Corollan. Eleg furcsa is lenne, mert a gyari felnik altalaban 6.5 colosak voltak. Arrol nem is beszelve, hogy nem letezik 190mm szeles gumi.... en bepanaszolnam a vizsgabiztost hozza nem ertes miatt.

Marmint probalj 190mm szeles gumi venni kocsira, a 190-es meret motorra valo...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.03 23:29:22
hali mindenkinek,

muszaki vizsgan voltam, es elkergettek, mert a gumim 15" -os felni + 195/60 -as
Aszongyak a 15-re max 190-ess gumit rakhatok, es meg is erositettek a Toyotanal.

a kerdesem az, megerie kicserelni 190-re a 195-os gumit, ami amugy nagyon joo allapotban van, de megoldhato akar ingyert is.

es mennyiben folyasolja be a fogyasztast?

A BC -s visszajelzes biztos javulna :)

A gyári méret 195/60r15 E12 Corollát nem is szereltek mással a legelső leg fapadosabb szériákon kívül.

Ekkora baromságot még nem hallottam!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sddeszka - 2009.04.04 19:21:27
Romania,

Na de mindegy, ki kellett kerjem Buszelbol a gyartasi adatlapjat, hanem Eur3-nak minositettek volna,
azon irja: 15"/190/60 v. 14"/195 v. 16"/185

se tobb se kevesebb. ez a 3 gumitipus jar oda.

Es 1 erdelyi toyota szakszerviz, ahol nagyon jo ismeros a szervizes jart utanna, es nem lehet hivatalosan mast rakni a kocsira.

Itt mindenki 15/195 -el jar?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.04.04 19:56:25
De melyik mai modern gyartonak van 190/60 R15-os gumija??? startgumi.hu nulla talalat, pasztoy.hu nulla talalat. A muszaki vizsgasok ugyan mondjanak mar egy gyartot...

Egyebkent igen a valasz, idehaza 185-os volt acelfelnivel majd 195-os acel es konnyufemmel kesobb. Tudomasom szerint 190-es soha sem volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.04 21:22:45
azon irja: 15"/190/60 v. 14"/195 v. 16"/185

se tobb se kevesebb. ez a 3 gumitipus jar oda.

Egyik méret se váltója az E12-es Corollának.......

De az a 190 az mi, ki gyárt olyan abroncsot???
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.04 21:27:11
De melyik mai modern gyartonak van 190/60 R15-os gumija??? startgumi.hu nulla talalat, pasztoy.hu nulla talalat.

A váltó-kalkulátor se kínál ilyen méretet :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.05 21:13:20
Romania,
Na de mindegy, ki kellett kerjem Buszelbol a gyartasi adatlapjat, hanem Eur3-nak minositettek volna,
azon irja: 15"/190/60 v. 14"/195 v. 16"/185
se tobb se kevesebb. ez a 3 gumitipus jar oda.
Es 1 erdelyi toyota szakszerviz, ahol nagyon jo ismeros a szervizes jart utanna, es nem lehet hivatalosan mast rakni a kocsira.
Itt mindenki 15/195 -el jar?

Ember, ez egy qrva nagy baromság  :excl: :excl: :excl: (Bocs a stílusért, nem neked szól, de ekkora hülyeség felnyomja bennem a pumpát  :censored: )

Mondd meg az idiótáknak, hogy ennek az autónak 195/60 R 15 a GYÁRI GUMIMÉRETE!!! Nézzék meg a létező összes kezelési utasításban, katalógusban stb.! Nem is létezik ilyen autógumi-méret, hogy 190 :otlet: !!! Egy műszaki vizsga-biztos EZT nem tudja?!?! Eldobom az agyamat  :eek: :naspang: :death:

(És az Isten szerelmére, mi az, hogy 16"/185 ?!?!?!?!  :ph34r: :helpsmilie: :pinch: :turned:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.04.05 21:17:32
Jobbat mondok, az A oszlopon vagy a kesztyűtartóban ott a címke, amin a keréknyomás van, azon is ott a kerékméret...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.05 21:34:43
Palaczk! Mielőtt eldobod az agyad, azért olvass egy kicsit pontosabban... :flowers: E11-ről van szó, ha jól látom a képet. De attól még persze baromság, amit neki mondtak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.05 21:35:50
Palaczk! Mielőtt eldobod az agyad, azért olvass egy kicsit pontosabban... :flowers: E11-ről van szó, ha jól látom a képet. De attól még persze baromság, amit neki mondtak.

 :ph34r: A képen egy fehér E12 szedán van. Faceliftes, ha jól látom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.05 21:44:03
Upsz, benéztem, én egy másik képre emlékeztem egy 3 ajtós E11-ről...Nekem kéne olvasnom... :innocent:
Ez a hsz ugrott be... (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=360.msg248697#msg248697)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.05 22:53:04
Eljen a joido meg a nyarigumi. Bp-Baja-Bp (+ egy 100as keringo Baja kornyeken) es a BC 5.4-es atlagot mutat  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.05 23:00:41
Csak nem a BamakoChallenge (http://www.bamakochallenge.budapestbamako.hu/content/blogsection/4/33/lang,hu/)-n indultál ??? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.05 23:13:18
Csak nem a BamakoChallenge (http://www.bamakochallenge.budapestbamako.hu/content/blogsection/4/33/lang,hu/)-n indultál ??? :D

Ahogy elnezem ott lett volna csak igazan szep egy 5.4es atlag  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.06 10:30:16
Tamás69, kellett neked mesélni a fényszórókiégésről... Tegnap délután anyuéknál voltunk, kereket cseréltünk, stb. Erre mikor ég ki a lámpa? Amikor hazaérek!  :2guns:
Úgyhogy hamarosan állhatunk neki mi is a "jó" kis műveletnek...  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.10 12:53:07
Tegnapi tankolással, a jó időnek ( és egy 150km-es országuti 110-es autózásnak ) hála egész normális lett a fogyi, 770km-re tankoltam 70,5l-t
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.04.12 08:39:48
Ujabb tankolas: 841,2km-re 50,41 litert tankoltam. 5,99-es szamolt atlag. Az elmult idoben kicsit tobbet fogyaszt, mint amit megszoktam. 0,5-1 literrel tobbet. Nemtudom mi lehet az oka, mert eleg sokminden valtozott (lehet ezek egyuttesen).
-olajcsere: eddig castrol edge 0w-30 volt, most meg Mobil1 5w-30
-sarfogo: autopalya temponal ez megdobhatja, en ezt tekintem fo novelonek
-nyari gumira csereltem, aminek javitani kellene az eddig tapasztaltak alapjan  :hmmmm:
Nekem az Ave nyári gumival többet fogyaszt :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.12 21:37:54
Tegnap 200km-nyi hegyi szerpentinen (100km 2 ora... 2-3-as jol meghuzatva) 6.5-rol 5.8-ra esett az atlag. (a 6.5 atlag 100km-es csak varosi hasznalat alatt jott ki.) A fene aki erti. De maradjon csak igy.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.04.13 05:55:13
Tegnap 200km-nyi hegyi szerpentinen (100km 2 ora... 2-3-as jol meghuzatva) 6.5-rol 5.8-ra esett az atlag. (a 6.5 atlag 100km-es csak varosi hasznalat alatt jott ki.) A fene aki erti. De maradjon csak igy.
Kiégetted a rendszert  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.13 09:58:32
Holnap lesz 500km autopalya. Majd kiderul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.04.13 11:47:44
Holnap lesz 500km autopalya. Majd kiderul.
Na akkor arra kíváncsi leszek én is  :1eye:
Tegnapi tankolásom: 834km, 43Liter= 5,16L ez egyharmad vidék egyharmad előváros és a fent maradó  ::) az város.
Légkondi még csak "próbaüzemben" működött kb. 100km-en (vidék).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.04.13 13:31:33
1086km után 48,7L-t kért, ez 4,48L/100km.
A leghosszabb út Kecskemét(110km-re van) retúr volt, közben kihűlt. A többi rövidtávú országúti 100-105 (óraszerint) és sok szegedi-vásárhelyi "városi" közlekedés. Klíma állandó 21-22°C-on ON :D
ájlávmájdízel :wub: :flowers:

És megtudtam, hogy 44,8 km-re van az új munkahelyem parkolótól parkolóig, ezt a napi ~90km-t havi 15-17szer fogom megtenni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.15 09:04:13
Ket tankolasom is volt:
-365.9km-re tankoltam 20.46 litert (5.59-es atlag) BC szerint 5.8. 1/3 resz varos, 2/3 resz hegyi szerpentin.

-408.0km-re tankoltam 22.82 litert (5.59-es atlag) BC szerint 5.6. Teljes mertekben autopalya, fele 140 fele 130 tempomattal. Vegig legkondit hasznalva.

Kezdek megnyugodni  :wub: :clap: :szemez:
Viszont kaptam egy qrva kovet a szelvedore  :banging:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.04.16 14:02:10

Alakul ez, jó lesz az a fogyasztás!  :yes: Kőfelverődés? =  :censored: (javítható?)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.16 14:28:48
Alakul, alakul. Tavaly nyaron 5.5 volt ugyanilyen hasznalattal (autopalya+klima) ugyhogy most nyugodtabb vagyok. Majd kiderul igy marad e.
Kofelverodes: a franc se tudja. Nem repedt meg nagyon, egy kis utesnyom meg korulotte apro homalyosodas. Igazabol egyevi (31000km) palyazas utan csoda, hogy csak most kapta az elso serulest az uveg.  :hmmmm:
Legutobb a faterek autolyan sikerult kovet kapnom, azt a szelvedojavitos olyan szepen megcsinalta, hogy csak nagyon tuzetes vizslatassal lehet latni. Pedig pont az orrom elott van, de vezetes kozben eszre nem venni. Remelem az enyimen is ilyen jol javithato.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.04.16 15:40:23
Na akkor én is dicsekszem kicsit.  :) Mai tankolás eredménye: 49,58 liter 831,9 km-re, vagyis 5,96 csak városi fogyi.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.16 15:49:24
Megarespect  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.16 15:52:21
...azt a szelvedojavitos olyan szepen megcsinalta, hogy csak nagyon tuzetes vizslatassal lehet latni. Pedig pont az orrom elott van, de vezetes kozben eszre nem venni. Remelem az enyimen is ilyen jol javithato.

Manapság mindenféle-fajta sérülést megtudnak csinálni, a lényeg hogy ne kóklerhez vidd, mert az egyszer elbaxxa és annyi, sajnos nekem is van egy és pont középen :wacko: az előző tulaj meg valami kétbalkezesnél csináltatta, így látszik is szépen :death:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.16 15:59:45
Nyilvan oda fogom vinni, ahol pozitiv tapasztalatom volt.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.16 16:07:47
Logikus :flowers:

Csak írtad hogy remélem jól javítható, arra írtam hogy manapság bármit meghegesztenek, csak jó helyre kell menni ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.16 22:27:27
Tortenelmi rekorddal csak sajat leptekben tudok szolgalni, de megtortent az eddigi legjobb tankolasom.
802km-re 49,1 liter. 6,1-es fogyi  :clap: 2/3 orszagut 1/3-ad Bp nem csucsidoben. Mindez kulonosebb odafigyeles nelkul, a megengedett (vagy picit magasabb) sebesseggel kozlekedve
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.16 22:30:07
Na akkor én is dicsekszem kicsit.  :) Mai tankolás eredménye: 49,58 liter 831,9 km-re, vagyis 5,96 csak városi fogyi.  :D
Mar sokadszorra mondom, le a kalappal  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.17 11:00:58
802km-re 49,1 liter. 6,1-es fogyi  :clap: 2/3 orszagut 1/3-ad Bp nem csucsidoben.
Na azert ez sem rossz. Gratula  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.17 13:00:18
802km-re 49,1 liter. 6,1-es fogyi  :clap: 2/3 orszagut 1/3-ad Bp nem csucsidoben.
Na azert ez sem rossz. Gratula  :)
koszi, buszke is vagyok ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2009.04.17 13:18:33
Hy!

Valaki meg tudja mondani h mennyire pontos a fed.comp. fogyasztásmérője? Remélem csal egy kicsit és felfelé kerekít :)
/még nem volt alkalmam magam lemérni/
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabbara - 2009.04.17 16:17:24
Hy!

Valaki meg tudja mondani h mennyire pontos a fed.comp. fogyasztásmérője? Remélem csal egy kicsit és felfelé kerekít :)
/még nem volt alkalmam magam lemérni/
Az enyem 4-5 decivel mindig kevesebbet mutat
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.17 22:17:48
Nem kamu! Sárga bevillant, lepillantok, azonnal fék, telefon elő, fotó!  :clap:
 (http://img247.imagevenue.com/loc253/th_99706_K3p021_122_253lo.jpg) (http://img247.imagevenue.com/img.php?image=99706_K3p021_122_253lo.jpg)
Egyébként új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.04.17 23:32:57
Nem kamu! Sárga bevillant, lepillantok, azonnal fék, telefon elő, fotó!  :clap:
 
Egyébként új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...
Gratula  :clap:
 :eek: Ezt hogy, milyen vezetési stílusban, útviszonyok stb ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.04.18 00:25:54
Valaki meg tudja mondani h mennyire pontos a fed.comp. fogyasztásmérője? Remélem csal egy kicsit és felfelé kerekít :)
Ez nem így működik. Egyrészt mindenkinek más - ki kell tapasztalni, másrészt ezen belül sem pont ugyanannyit mér "el" a műszer. Nekem általában max. 2 deci az eltérés, de hol ennyivel több, hol ennyivel kevesebb. Ennél nagyobb ektérést csak nagyon ritkán tapasztaltam, de fél liternél többet sosem. (Illetve volt egy eset, de utóbb kiderült, hogy a benzinkút a ludas, mert az azt követő tankolás meg a másik irányban volt kirívó.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.18 07:11:38
Nem kamu! Sárga bevillant, lepillantok, azonnal fék, telefon elő, fotó!  :clap:
 
Egyébként új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...
Gratula  :clap:
 :eek: Ezt hogy, milyen vezetési stílusban, útviszonyok stb ?
A stílus eléggé vegyes volt, de alapvetően spórolós. Volt benne kb 15% város, nem sietős. Aztán volt országúti menet ráérősen 80-100. Ezek voltak a munkába menet az odautak. Aztán volt hajtósabb menet is (120-130 km/h) a hazautakon.
Misi Energy Saver gumival mehetne lejjebb is...De nagyon nem panaszkodom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.04.19 12:15:52
.....új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...

Ebbe mi a rekord? Ez ~4,68.!?! Mert akkor én nyertem :tt2: :tt2: :tt2:

1086km után 48,7L-t kért, ez 4,48L/100km.

Csak nem centiztem annyira a végét, mint Te. Amúgy hatótávba tényleg nyertél, én 1162őt mertem menni, akkor 53,8at tudtam rátankolni... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2009.04.19 15:15:33
Nem kamu! Sárga bevillant, lepillantok, azonnal fék, telefon elő, fotó!  :clap:
Bevillant? Ha nagyon alacsony a szint akkor villog is a sárga? Azt hittem csak világít és kész.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.04.19 15:20:44
Nem kamu! Sárga bevillant, lepillantok, azonnal fék, telefon elő, fotó!  :clap:
Bevillant? Ha nagyon alacsony a szint akkor villog is a sárga? Azt hittem csak világít és kész.

Csak világít, nem villog, úgy értette, hogy amikor felgyúlt a fény :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.19 18:58:16
Ide is beírom, hátha floodolással megvádolnak.  :1eye:
A tavaszi tali alatt mentem 470 km-t, erre 27,6 litert tankoltam. Átlag 5,8 l.
És ha valaki nem hinné:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/090419/DSC03159_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/090419/DSC03159_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.19 20:42:38
.....új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...

Ebbe mi a rekord? Ez ~4,68.!?! Mert akkor én nyertem :tt2: :tt2: :tt2:

1086km után 48,7L-t kért, ez 4,48L/100km.

Csak nem centiztem annyira a végét, mint Te. Amúgy hatótávba tényleg nyertél, én 1162őt mertem menni, akkor 53,8at tudtam rátankolni... :)
Tankolási rekord alatt a tankolt mennyiséget értettem.  :winkiss: Volt benne még kb 3 deci...A fogyi nem volt rekord, az valahol 4,2 környékén volt, még gyári misi energykkel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.19 20:43:25
Ide is beírom, hátha floodolással megvádolnak.  :1eye:
A tavaszi tali alatt mentem 470 km-t, erre 27,6 litert tankoltam. Átlag 5,8 l.
És ha valaki nem hinné:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/090419/DSC03159_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/090419/DSC03159_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Háááát, ha beleveszem az esti startot a vendégház elől...akkor tényleg nagyon jó érték... :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.19 20:46:54
Csak megcsúszott a kuplung...  :devil: :devil: :devil:
Nem bírtam jól idegileg a lassú utat akkor, de mégsem előzhettem ki az egész sort vacsiról visszafele... (nem találtam volna vissza a sötétben a szállásra  [rohog] ) :devil:
Csak az a három fekvőrendőr ne lett volna...  :whistling: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.19 20:49:42
Csak megcsúszott a kuplung...  :devil: :devil: :devil:
Nem bírtam jól idegileg a lassú utat akkor, de mégsem előzhettem ki az egész sort vacsiról visszafele... (nem találtam volna vissza a sötétben a szállásra  [rohog] ) :devil:
Csak az a három fekvőrendőr ne lett volna...  :whistling: :tt2:
Ejnye-ejnye!  :nono:
A fekvőrendőrökbe mi is belebotlottunk az esti túrán...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Eppendorf - 2009.04.19 23:01:36
Auris 1.4 D4D OMV Sprint Diesel
gyakorlatilag 90% városi használat
fed comp: 5,7
számított: 5,65

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.20 20:21:25
OFF de itt irtam a multkor, hogy kovet kaptam az autopalyan. Ma az eso leaztatta a sok bogarat az ablakrol es kiderult, hogy kisebb a baj, mint elsore lattam. Nincs repedes, csupan egy kis uveg hianyzik. De tenyleg nagyon keves, alig latszik valami.  :clap: Bar a festes lenne ilyen golyoallo  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.21 00:06:49
Egyébként új tankolási rekordom született: 1170 km-re tankoltam 54,7 litert  :whistling: Volt még 15 km-re elég naftám...

És ilyen szintmérő-állástól még mertél menni 170 km-t  :ph34r: ? Bátor  :yes: ... Jóbarátném ilyenkor már megy tankolni, de én sem nagyon mertem volna 70-80-nál többet belenyomni. Mondjuk, az 54.7 literből látszik is, hogy nem sokon múlott a kiszáradás  :hmmmm: :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.21 08:46:13
Már máskor is mentem sárga bevillanástól 130-140km-t, ezt toldottam meg egy kicsit. Volt benne némi muszáj is. Ugyanis mennem kellett időre munkába, és nem nagyon volt idő és lehetőség megállni tankolni. Ha meg is állok, akkor meg nem tudtam volna gyorsabban hajtani (így tartottam egy olyan 100-105-ös tempót) mert Szeged-Kiskőrös között kriminális az út. Meg így legalább olcsó anyag ment bele jó sok :D Persze rendszert nem szeretnék belőle csinálni. Most is (tegnap) csak 49 litert tankoltam, meg csütörtökön fogok kb 30-at.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2009.04.21 10:41:40
És ilyen szintmérő-állástól még mertél menni 170 km-t  :ph34r: ? Bátor  :yes: ...

A benzinessel lazán mész még 100km-t (városba :excl:) és még akkor sincs koppra a tank, az más kérdés hogy rohadt idegesítő hogy ott világít az ikon :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.21 17:11:21
Én egyszer 56,5-öt tankoltam a corollába, igaz akkor a kanyarban már dadogott :D

a Hiluxba eddig 78,5-volt a max, a 80-as tankba !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.23 21:57:07
Azért, mert nyuszi vagy!  :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.24 23:51:01
Biztos csak placebo, de az olajcsere óta a szokásos 4,8-4,9 helyett 4,4es szám szerepel a kijelzőn ugyanazzal a tempóval. Perzse még megvárom az első teletankot, de eddig jó választásnak tűnik ez az olaj...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.25 11:26:09
Biztos csak placebo, de az olajcsere óta a szokásos 4,8-4,9 helyett 4,4es szám szerepel a kijelzőn ugyanazzal a tempóval. Perzse még megvárom az első teletankot, de eddig jó választásnak tűnik ez az olaj...

Miről mire váltottál? Amúgy ekkora hatása aligha lehet csak magának az olajnak - hacsak mondjuk nem egy fullgagyi 20 W-50-ről vált valaki a leghiperebb 0 W-20-ra.

Mindenesetre barátném átlaga lement 5.5-ről 5.4-re, mikor bekerült az autóba a 0 W-30-as olaj (persze nem azonnal).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.04.25 11:59:48
Gumicsere nem volt? Nekem a nyárival 1-2 decivel kevesebbet eszik azonos tempónál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.26 10:36:12
Shell 5w-40 volt benne, nem egészen belavaló, Statoil 5-w30 (B5 minősítés) ment bele. Gumicsere nem volt, viszont a szűrők cseréje is talán számíthat. Vagy csak pont a szerviz után fordult meg állandóan a széljárás...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.26 12:14:51
Shell 5w-40 volt benne, nem egészen belavaló, Statoil 5-w30 (B5 minősítés) ment bele. Gumicsere nem volt, viszont a szűrők cseréje is talán számíthat. Vagy csak pont a szerviz után fordult meg állandóan a széljárás...

Hát... 10 % csökkenés csak az olajtól, elég parádés lenne  :hmmmm: ... Pláne ebben a konkrét összevetésben. Na mindegy, a lényeg, hogy most kevesebbet eszik  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.27 20:30:19
Új rekord született ma! 308,4 km-re sikerült 17,22 litert tankolni, azaz 5,5l/100 km!  :hug: :clap:
Ebből 80-100 km Pest ma, amúgy meg sima munkábajárás.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.27 20:34:47
Emelem kalapom  :yes: ! Ez nem semmi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2009.04.27 20:39:22
Na gratula! Az 5.5 az nem semmi, én akkor érnék el ennyit ha be sem indítanám az autót :D.....ennyi nekem sose lesz szerintem. Valaki nem tudja esetleg hogy az Aurisok fogyasztása hány km után áll be? Enyém 6.9-et eszik átlagban...város, városon kívül, sportos vezetés...1 hónapja nulláztam kb. azóta már voltam mindenfelé, így jött ki a 6.9. Fog ez lejjebb menni? Amúgy ez szerintem nem is rossz egy ilyen pörgős kis erőgéptől (1.4 VVT-i).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.27 20:45:37
A corollám fogyija a 2. nyáron állt be, 30e km után!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.27 21:10:13
Enyém 6.9-et eszik átlagban...város, városon kívül, sportos vezetés...1 hónapja nulláztam kb. azóta már voltam mindenfelé, így jött ki a 6.9.

Szerintem ez egy tök jó érték  :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.04.27 21:23:57
Na gratula! Az 5.5 az nem semmi, én akkor érnék el ennyit ha be sem indítanám az autót :D.....ennyi nekem sose lesz szerintem. Valaki nem tudja esetleg hogy az Aurisok fogyasztása hány km után áll be? Enyém 6.9-et eszik átlagban...város, városon kívül, sportos vezetés...1 hónapja nulláztam kb. azóta már voltam mindenfelé, így jött ki a 6.9. Fog ez lejjebb menni? Amúgy ez szerintem nem is rossz egy ilyen pörgős kis erőgéptől (1.4 VVT-i).
Hát ha Te pörgős erőgépről beszélsz, akkor egy szót se szólj a 6.9-re... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.04.27 21:26:11
Új rekord született ma! 308,4 km-re sikerült 17,22 litert tankolni, azaz 5,5l/100 km!  :hug: :clap:
Ebből 80-100 km Pest ma, amúgy meg sima munkábajárás.  :cool2:
Mindig is mondtam, hogy az az 1.4 EFE motor telitalálat volt. Még azóta is megdobban a szívem, ha meglátok egy malacorrú E11-et. :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.27 21:31:48
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fogalmam sincs, mit csináltam, nem mentem vele máshogy mint amikor 7-7,5-et eszik...
Lehet, hogy tetszett a mocinak a múlt hétvégi tavaszi talis sok krúzolás.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.27 21:36:26
Az benne volt a kalkulációban? Hát akkor naná  :yes: ... Szutyikám is vmi extrém keveset evett. 550 km-nél ment le nullára az óra, ami kb. 30 elfogyasztott litert jelent  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.27 21:48:32
Neeem, a tavaszi tali után első utam a szokásos kútra vezetett. Ezt a 308 km-t azóta, teli tankról tettem meg.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.27 21:53:41
Akkor ez már kettő...Nekem is a tali (meg az olajcsere) óta visszafogottabban fogyaszt.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.04.27 21:55:15
nekem meg ugyanúgy :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.04.27 21:57:31
Akkor ez már kettő...Nekem is a tali (meg az olajcsere) óta visszafogottabban fogyaszt.  :ph34r:

Három ;) ... Mondom, hogy a Starlet is nagyon keveset eszik újabban. Mondjuk nyilván csak véletlen, hogy ez nemcsak a talival, hanem a Pirelli P 3000-es nyári gumik felszerelésével is egybeesik, amelyek a téli Semperitek 155x13-ja helyett 155/70x13-asok, noch dazu felpumpáltam őket 2.5-re (a téliekben 2.2 volt) :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.04.27 22:28:25
Két Cori + Kiscsillag  :winkiss: :innocent: :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.04.30 10:50:37
Sziasztok!

1,4 VVti 2001 corollától milyen fogyasztást lehet várni spórolós használattal? A pillanatnyi fogyasztásmérőm a pedál lehelgetésére is simán 20L-t mutat. Egyszer mutatott 96L-t is de az valami hiba lehetett...

Látom az 1,4 efi motorral hihetetlen számok jöttek ki.  ( az 1.0 VVti  C1-em(aygo) eszik 4,9L-t)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.30 10:59:33
Íme egy egész jó lista a fogyasztásokról. Katt! (http://forum.toyotaclub.hu/http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=68&power_e=75)

Kolleginának ugyanilyen Corija van mint neked és a full városija 8 liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.30 12:01:33
Sziasztok!

1,4 VVti 2001 corollától milyen fogyasztást lehet várni spórolós használattal? A pillanatnyi fogyasztásmérőm a pedál lehelgetésére is simán 20L-t mutat. Egyszer mutatott 96L-t is de az valami hiba lehetett...

Látom az 1,4 efi motorral hihetetlen számok jöttek ki.  ( az 1.0 VVti  C1-em(aygo) eszik 4,9L-t)

Az átlagot figyeld, ne a pillanatnyit, az durván tud urálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.04.30 12:01:57
Íme egy egész jó lista a fogyasztásokról. Katt! (http://forum.toyotaclub.hu/http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=68&power_e=75)

Kolleginának ugyanilyen Corija van mint neked és a full városija 8 liter.
Kattintottam de csak egy hosszú hibaüzenet jött ki..  :hmmmm:
MI a konzekvencia? A tiedhez képest többet vagy kevesebbet fogyaszt?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.04.30 12:03:04
Sziasztok!

1,4 VVti 2001 corollától milyen fogyasztást lehet várni spórolós használattal? A pillanatnyi fogyasztásmérőm a pedál lehelgetésére is simán 20L-t mutat. Egyszer mutatott 96L-t is de az valami hiba lehetett...

Látom az 1,4 efi motorral hihetetlen számok jöttek ki.  ( az 1.0 VVti  C1-em(aygo) eszik 4,9L-t)

Az átlagot figyeld, ne a pillanatnyit, az durván tud urálni.
Most vettem és a computeres átlag 10,6L.  :surrender:
Ettől kicsit megrettentem..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.04.30 12:04:27
Kattintottam de csak egy hosszú hibaüzenet jött ki..  :hmmmm:
MI a konzekvencia? A tiedhez képest többet vagy kevesebbet fogyaszt?
Ide (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=68&power_e=75) klikkelj!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.30 12:06:22
Bocs a rossz linkért, valszeg nekem a sprit automatice bejelentkezett, azért nem láthatod a linket. A labiscsakl által írt link már jó.
Amúgy akksi le, kollegina így nullázta ki az átlagfogyimérőjét asszem (igaz, ő más miatt vette le a sarukat).  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.04.30 12:06:34

Most vettem és a computeres átlag 10,6L.  :surrender:
Ettől kicsit megrettentem..

Akkor szépen nullázd ki, és utána figyeld, gondolom többen próbálgatták, meg sokat ment alapjáraton. Vezetés stílus és útvonal függően 6-9l körül szokott kijönni. - a VVTi előtti motorral i skb ennyit evett, csak az gyengébb 11 lóval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.04.30 12:14:39

Most vettem és a computeres átlag 10,6L.  :surrender:
Ettől kicsit megrettentem..

Akkor szépen nullázd ki, és utána figyeld, gondolom többen próbálgatták, meg sokat ment alapjáraton. Vezetés stílus és útvonal függően 6-9l körül szokott kijönni. - a VVTi előtti motorral i skb ennyit evett, csak az gyengébb 11 lóval.

A saru levételén kívül van más mód a lenullázásra?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.04.30 12:17:08
A gépkönyv nem írja? Kollegináé pont nincs itt, hogy csekkoljam.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.04.30 12:18:10
Gondolom, mint sok más Toyotában, ebben is a TRIP gombot kell hosszan megnyomni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.04.30 12:24:51
Gondolom, mint sok más Toyotában, ebben is a TRIP gombot kell hosszan megnyomni.
Köszönöm!
A gépkönyvet 1x már végig olvastam de erre nem emlékeztem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.04.30 14:14:50
( az 1.0 VVti  C1-em(aygo) eszik 4,9L-t)
hát...szerintem a C1-ed is sokat fogyaszt :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2009.05.02 15:41:20
Budapest-Pécs oda-vissza

fogyasztás 7.2

autopályán 130

országuton 100-110

plusz pár percig 225 km/h :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.05.03 10:22:04
Fed. comp. vagy Te számoltad?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2009.05.03 10:29:52
bc szerint 7.4, tankolás szerint: 7.2 alatt valamennyivel...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.05.03 11:26:44
Budapest-Pécs oda-vissza

fogyasztás 7.2

autopályán 130

országuton 100-110

plusz pár percig 225 km/h :)

Nekem Bp - Eger volt 7.4l oda, de végig nagy ellenszél volt az M3-ason, hajlongtak a fák, lehetett látni.

Visszafelé kijöttem 6l-ből, mikor nem volt nagy szél 110-es átlaggal.

Országúton próbálgatva a kocsit 2000-es fordulaton 70-el menve kb olyan 4.5 4.9-et mutat fedcomp.

Ahhoz képest, hogy nem gyári kerekek vannak hanem 16 collosak nem rossz.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.05.03 11:52:20
Milyen széles gumi van rajta?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.05.03 11:58:27
Milyen széles gumi van rajta?

205
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.05.03 19:26:39
Sziasztok.
Felavattam az új Energy Savereket. Debrecen-Torockó, oda-vissza, 3 fővel, tele csomagtartóval 5,7. Engem is meglepett a dolog, mert az ámítógép 6,2-t mutatott hazaérkezéskor. Ennél pontosabb szokott lenni. Valószinüleg a gyakran változó útviszonyok, sok gázadás, fékezés téveszti meg a kompjutert. Hosszú autópályameneteknél decire egyezni szoktunk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.05.03 19:58:40
Nekem még sose volt pontos, általában fél literrel kevesebbet mutat mint a valós.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.05.03 20:50:02
Sziasztok.
Felavattam az új Energy Savereket. Debrecen-Torockó, oda-vissza, 3 fővel, tele csomagtartóval 5,7. Engem is meglepett a dolog, mert az ámítógép 6,2-t mutatott hazaérkezéskor. Ennél pontosabb szokott lenni. Valószinüleg a gyakran változó útviszonyok, sok gázadás, fékezés téveszti meg a kompjutert. Hosszú autópályameneteknél decire egyezni szoktunk.
És mennyit hozott szerinted az Energy Saver?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.05.03 23:20:58
És mennyit hozott szerinted az Energy Saver?

Nem nyilatkoznék elhamarkodottan. Nincs még 800 km a gumikban, és ezen az úton ezelőtt a gyári Bridgestone-okkal nem jártam. Pár hónap múlva esetleg látni fogom, mit jelentenek ezek a Michelinek a kopott Bridgestonehoz képest. Akkor visszatérek a kérdésre. Max. 1-2 deci javulást tudok elképzelni.
De ez az 5,7 - persze nem rohanósan, odafele a nagy forgalom miatt, visszafelé 1200 méteres hágót érintve, szóval jó kis hegyi úton - így elsőre nagyon tetszik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.05.03 23:24:06
Nekem még sose volt pontos, általában fél literrel kevesebbet mutat mint a valós.

Nekem is inkább a tényleges alatt szokott mutatni a BC, 2-3 decivel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gábor33 - 2009.05.04 10:26:14
Lenulláztam a computert és mentem vele kb 200km-t. Ebből álltam vagy 1,5 órát a HUngárián csütörtök du. a 3 napos ünnep előtt, valamint lementünk Ráckevére meg vissza a forgalom miatt kb 70-80km/h-val.  Az átlag fogyasztásra 6,2-t mutat most a comp.. HA ez igaz dalra fakadok! :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2009.05.06 18:58:27
Sziasztok! Bírom hogy itt mindenki csak adathalmazokat ír...na most én is írok egyet :sorcerer:. Hétvégén voltam Balatonon, körbe is kocsikáztam :flowers:. Annahegyi pihenőnél tele tankoltam, úgy tettem meg 465 km-t (Balatonlellére le, Balatont körbe, majd onnan haza, Budaörsön újra tele) ezen a távon a kocsi megevett 33,52 liter. Autópályán mentem 120-130-at, Balatonon körbe volt ugye városi forgalom, lámpák és autóutak. Nem sokat tötymörögtem, néhol igen csak odaléptem neki, előzgettem........motoros találkozón voltunk és igyekeztem a motorosokat követni. Na a lényeg hogy így kijött 7,2 literes átlag. Ez nagyon jó szerintem, jól fogyaszt az 1.4 VVT-i :yes: pedig pörgős agresszív kis motor és a kocsi üresen 1,3-t nyom, így a fogyasztása lehetne több is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2009.05.11 10:09:31
Múlthéten telitankoltam a gépet és így a kompresszorral 10litert eszik a masina és volt benne sok város meg olyan 150km 120-as tempó is és pár durva gyorsulás is szóval nem eszik többet mint eddig mivel alacsonyabb fordulaton is van nyomaték így nem kell pörgetni annyira.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.05.11 21:15:15
Sziasztok,

A hétvégén csináltam egy tesztet, Budapesten teletankoltam a verdát, gumik felfújva, elöl 2.5, hátul 2.2 (205) és a régi 3-ason legurultam Miskolcra. Fordulatszámmérő szigorúan 3000 alatt, max sebesség talán ha 90 volt, az átlag 52. A fedszámgép végig 5.5-5.6 átlagfogyasztást mutatott. Ezt már én se akartam elhinni, úgyhogy 212km megtétele után újra teletankoltam. 12.3l ment a tankba. ez számolva 5.8l/100km. A kevés megtett km miatt és a tankoláskor fellépő pontatlanság miatt ez nem "hiteles" de talán érdekes lehet. Forgalommentes útviszonyok, és talán egyet sem előztem, sajna elfogyott a cérna és a visszaúton feltornáztam a fogyasztást 8l köré.

Kíváncsi vagyok, hogy ennél kevesebbet ki lehet-e hozni egy TS-ből.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.05.11 21:21:35
Kíváncsi vagyok, hogy ennél kevesebbet ki lehet-e hozni egy TS-ből.

Kb ennyit ki lehet hozni, ha nem pörgeted.
De egy TS-t pörgetni kell, azért TS.  :D :D

Én is néztem országúton leszilacis tempóval 4.5-et mutatott a fedcomp , csak nem sokáig bírtam cérnával. A fordulat közel 2000 volt. Itt 2000 környékén eszi a legkevesebbet.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2009.05.11 21:42:59
Sziasztok,

A hétvégén csináltam egy tesztet, Budapesten teletankoltam a verdát, gumik felfújva, elöl 2.5, hátul 2.2 (205) és a régi 3-ason legurultam Miskolcra. Fordulatszámmérő szigorúan 3000 alatt, max sebesség talán ha 90 volt, az átlag 52. A fedszámgép végig 5.5-5.6 átlagfogyasztást mutatott. Ezt már én se akartam elhinni, úgyhogy 212km megtétele után újra teletankoltam. 12.3l ment a tankba. ez számolva 5.8l/100km. A kevés megtett km miatt és a tankoláskor fellépő pontatlanság miatt ez nem "hiteles" de talán érdekes lehet. Forgalommentes útviszonyok, és talán egyet sem előztem, sajna elfogyott a cérna és a visszaúton feltornáztam a fogyasztást 8l köré.

Kíváncsi vagyok, hogy ennél kevesebbet ki lehet-e hozni egy TS-ből.

Max ha nem mész vele:-))

Sityu ugye nem hozol szégyent ránk:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.05.11 21:50:21
Kíváncsi vagyok, hogy ennél kevesebbet ki lehet-e hozni egy TS-ből.
:D szerintem igen :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.05.11 22:16:04
Egy egész tankot akartam így kikocsikázni, de mint újra kiderült akarat gyenge vagyok. :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.05.12 08:09:35
5,91  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.05.12 08:40:14
"BP-Gyomaendrod (380km kb) oda 90-120km/h, vissza neha joval tobb rovidebb szakaszokon...vrmmm pssztttt  es 50 perces allas a dugoban ma Mogyorod/Veresegyhaza + varosi maszkalas nem tul lassan...). Ha jol csinalom meglesz a 7.2L-es atlag."

Nem lett meg, de 7.6 lett. Szerintem az se rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.05.12 19:40:23
Kíváncsi vagyok, hogy ennél kevesebbet ki lehet-e hozni egy TS-ből.

Nem rendeltetésszerű használattal, biztosan, akár 5 litert is. Mondjuk, szvsz semmilyen személyautó esetében nem nevezhető rendeltetésszerű használatnak az országúti 60-70 kmh tartós haladás  ;) :D :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.05.12 19:41:36
Én is néztem országúton leszilacis tempóval 4.5-et mutatott a fedcomp , csak nem sokáig bírtam cérnával. A fordulat közel 2000 volt. Itt 2000 környékén eszi a legkevesebbet.

Á, 1500-as fordulaton még kevesebbet enne  :yes: - csak abba még hamarabb bele lehetne őrülni  :hmmmm: :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.05.22 11:18:45
Csak város, új mini-rekord: 6.45 l / 100 km. Imádom!  :wub: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.05.22 15:33:53
grat!  :sorcerer: ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.05.22 16:41:15
Szutyikám elég stabilan lement 6 környékére, vegyes üzemben  :yes: ... A legutóbbi 630 km-en, melyből kb. 360 az országút, saccra 36 liter körül evett meg. Úgy, hogy most az országút sem volt simogatós: a nagyját egy balatoni túra teszi ki, 110-es utazóval = 4200-as fordulat!

Pontos adat majd teletankoláskor lesz, nagyjából egy hét múlva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2009.05.23 18:50:54
Az utóbbi időben elkezdtem nézegetni a Corollám átlagfogyasztását és egészen jó eredményeket látok :D Dombóvár - Pécs közötti mászkálásra + kis városi autózásra(360 km) kijött 6,2 klímával úgy hogy ésszel mentem mert kíváncsi voltam mit lehet kihozni belőle :) (Országúton 100, városba 50-60 között közlekedve) Volt egy Dvár - Kecskeméti utam is ott 5,7 jött ki szintén folyamatos klímázással csak néztem is és utána is számoltam :) De amúgy ha nem akarok fogasztási csúcsokat döntögetni akkor 7 max. 7,5 re jön ki. Szóval összességében nagyon megvagyok elégedve vele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.02 18:33:54
1777.1 km 5 fo, teli csomagtarto, vegig ment a klima, 200km kivetelevel autopalyan 140 tempomat. A 200km pedig kemeny hegyvidek. 6.2 lett osszesitve. Sztem ok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.02 20:07:36
Szerintem engem átvertek a kútnál. Tankoltam 597,4 km-re 33,35 litert. Ez 5,58 literes városi fogyasztás!!!  :D :D :D
 :wub: :clap: :wub: :clap: :wub: :clap:
Abszolút rekord!  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.06.02 21:23:49
Szerintem engem átvertek a kútnál. Tankoltam 597,4 km-re 33,35 litert. Ez 5,58 literes városi fogyasztás!!!  :D :D :D
 :wub: :clap: :wub: :clap: :wub: :clap:
Abszolút rekord!  :sorcerer:
Ez nagyon szép!
Remélem megsimogattad az autódat!  :hug:
Az enyém (2000.12. havi ráncfelvarott 1,4-es Corolla) most legutóbb 6,7 litert fogyasztott városi használat mellett, de 7 liter az általános pedig nagyon finoman vezetem (talán azért nem csökken 7 alá, mert rövid távokat megyek és 185-ös gumikon fut... Aztán lehet, hogy ezeknek semmi közük nincs a fogyasztáshoz).
Édesapám 2000 cm3-es Rover400-asa 9 litert fogyaszt... Arányaibán viszont, nem is tudom, talán lehetne jobb is...
Igazából, elégedett vagyok, de én is örülnék a Tiédhez hasonló fogyasztásnak.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.02 21:42:20
A tied már vvti motororral szerelt. Az enyém régebbi konstrukció 4EFE. Bár a tied kéne hogy kevesebbet egyen ugyanazon körülmények között.  :flowers:
Nem csináltam semmit amúgy az autóval, ugyanazt a napi 2*12 km-t plusz némi pesti forgalmat tettem meg mint mindig. Érti a fene, de tetszik  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.06.02 22:35:48
A tied már vvti motororral szerelt. Az enyém régebbi konstrukció 4EFE. Bár a tied kéne hogy kevesebbet egyen ugyanazon körülmények között.  :flowers:
Nem csináltam semmit amúgy az autóval, ugyanazt a napi 2*12 km-t plusz némi pesti forgalmat tettem meg mint mindig. Érti a fene, de tetszik  :D .
Akkor még kilóméterre is jó az összehasonlítás a két motorra, mert én is hasonló távot teszek meg viszonylag kevés dugóval...
 :hmmmm:
Lehet, hogy újra kellene számolnod ezt a dolgot...  :?:  :)
Mellesleg a legjobbkor alakult ez neked így, csütörtökön 8Ft-tal emelik a benzint...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.03 07:43:11
A spritmonitor számolja a fogyimat, amióta megvan a Cori. Katt az aláírásomra!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2009.06.03 19:54:58
A tied már vvti motororral szerelt. Az enyém régebbi konstrukció 4EFE. Bár a tied kéne hogy kevesebbet egyen ugyanazon körülmények között.  :flowers:
Nem csináltam semmit amúgy az autóval, ugyanazt a napi 2*12 km-t plusz némi pesti forgalmat tettem meg mint mindig. Érti a fene, de tetszik  :D .
Ez a melegebb idő valamiért  tetszik az xx-FE-knek. Nekem full Bp-n max 7,2 liter(klímával), de volt egy fele-fele-s fogyi is 5.79 lett a tank vége, a következő pedig 6.5-lett...egy 4A-FE től ez nem olyan rossz, főleg úgy, hogy ha feltartanak akkor 6000-alatt nem áll meg a fordulatszámmérő...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.03 21:28:11
Az enyém (2000.12. havi ráncfelvarott 1,4-es Corolla) most legutóbb 6,7 litert fogyasztott városi használat mellett, de 7 liter az általános pedig nagyon finoman vezetem (talán azért nem csökken 7 alá, mert rövid távokat megyek és 185-ös gumikon fut... Aztán lehet, hogy ezeknek semmi közük nincs a fogyasztáshoz).
Édesapám 2000 cm3-es Rover400-asa 9 litert fogyaszt... Arányaibán viszont, nem is tudom, talán lehetne jobb is...

A fogyasztás nem arányos a hengerűrtartalommal, ezt nem érdemes így nézni  :) ... Persze számít valamennyit, de messze nem arányos. 7 literes városi fogyasztás egy 1.4-es Corollától teljesen jó érték, nyugodtan örülhetsz neki  :yes: - akkor is, ha van, akié még kevesebbet eszik. Nem tudod, ő merre jár, hogy vezet stb. Ekkora különbségeken nem érdemes agyalni.

Ráadásul nekem nagyon úgy tűnik, hogy a papírforma ellenére az E11-esben a régi 1.4-es motor kevesebbet eszik, mint a VVTi 1.4-es. Nem hiszem pl., hogy a VVTi-vel meg lehetne csinálni ezeket a nagyon kedvező értékeket, amiket Gyöngyi autója produkál  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.03 21:30:31
Ez 5,58 literes városi fogyasztás!!!

Lassan mehetsz oktatónak a takarékos vezetési kurzusra  :yes: !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.06.03 22:46:49
A fogyasztás nem arányos a hengerűrtartalommal, ezt nem érdemes így nézni  :) ... Persze számít valamennyit, de messze nem arányos. 7 literes városi fogyasztás egy 1.4-es Corollától teljesen jó érték, nyugodtan örülhetsz neki  :yes: - akkor is, ha van, akié még kevesebbet eszik. Nem tudod, ő merre jár, hogy vezet stb. Ekkora különbségeken nem érdemes agyalni.
Ráadásul nekem nagyon úgy tűnik, hogy a papírforma ellenére az E11-esben a régi 1.4-es motor kevesebbet eszik, mint a VVTi 1.4-es. Nem hiszem pl., hogy a VVTi-vel meg lehetne csinálni ezeket a nagyon kedvező értékeket, amiket Gyöngyi autója produkál  :hmmmm:
Nem vagyok elégedetlen, csak próbálom 7 liter alá lenyomni az átlagot és ez a botrányosan alacsony fogasztás nagyon meglepett...
Szerintem Gyöngyit is meglepte...  :)
Néha az enyém is képes egyéb csodára... Például képes hasznosítani a benzingőzt...  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.06.04 08:22:01
Olvasgatom itt a hozzászólásokat. Én finoman mondva is idegbeteg módon vezetek, városba is min. 70el, ha valaki előttem megy viszketni kezd a lábam a pedálon...előzöm is megfele:D:D Ennek ellenére fed. komp. most 5,9 litert ír, de 6,1 felett még nem is láttam. Néha szoktam figyelni pl. pályán: 120-130 között megyek min., ott a pillanatnyi 3,6-7 között ingázik tempomattal, utóbbi csak emelkedőn figyelhető meg.
Tegnap teletankoltam meg nulláztam a számlálót, kíváncsi leszek mi lesz ha megyek vagy 3-400 km-t. Majd beszámolok. Csak furcsállom, hogy enyémnél kisebb kocsik is többet esznek, nekem meg mégis ennyit mutat a komputer.
Na a vak is azt mondta: majd meglássuk:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.04 08:36:48
Na oké, de neked dízel a verdád, míg például az enyém benzines... A hasonló autóval rendelkezők beírását és átlagát olvasgasd.  :tt2:
Kis András pl az E12 D-4D-jével 3,8-as átlagot ment mostanában úgy ezerx km-re vetítve.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.04 09:23:35
Ez 5,58 literes városi fogyasztás!!!

Lassan mehetsz oktatónak a takarékos vezetési kurzusra  :yes: !
Nemhiába beszélgettek annyit Szilvivel...Egyébként meg előfordulhat, hogy mivel az autó nem pontosan vízszintesen állt, nem ment bele annyi benzin, mint máshol szokott. Vagy szokásos kútoszlop volt? Mindenesetre a következő tankolás után ha gyanúsan sok a fogyi, akkor lehetett ez is az ok. Amúgy meg gratula!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.04 09:31:21
Elvileg ugyanazon a kúton tankoltam és nem ez volt az első ottani tankolás. Meglátjuk majd a következőket.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.04 09:39:16
Akkor feladom, marad az irigykedés...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.04 09:52:30
Olvasgatom itt a hozzászólásokat. Én finoman mondva is idegbeteg módon vezetek, városba is min. 70el, ha valaki előttem megy viszketni kezd a lábam a pedálon...előzöm is megfele:D:D Ennek ellenére fed. komp. most 5,9 litert ír, de 6,1 felett még nem is láttam. Néha szoktam figyelni pl. pályán: 120-130 között megyek min., ott a pillanatnyi 3,6-7 között ingázik tempomattal, utóbbi csak emelkedőn figyelhető meg.
Probald ki sporolosan es meg fogsz lepodni, de 5 ala nagyon nehezen tudod majd levinni! Ennyit csak tartos, nagy tavolsagban megtett 120 alatti tempoval tudsz elerni! En legalabbis ezt vettem eszre. Ha nincs megpakolva a kocsi akkor 5-6 liter kozott mozog az atlag. 5-nel mar nagyon odafigyelsz, 6-nal meg mar nagyon-nagyon sokminden belefer, ahogy irtad is. A klima miatti tobbletfogyasztast meg nem sikerult kimerni, olyan mintha semmit nem valtoztatna a fogyin. En ugy vettem eszre, hogy eleg immunins a vezetesi stilusra ez a motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.04 09:55:17
Akkor feladom, marad az irigykedés...
Bevallom en is nagyon irigyekedek ezekre az adatokra.
kleingy! Ez a varos mennyire varos? A 12km-es ut azt jelenti, hogy kiallsz a garazsbol es 12km-ert megteszel 60-70-es tempoban nehany megallasal/lassitassal. Vagy tenyleg az igazi csiki-csuki megallok es anyazok dugos pesti varosi adat?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.04 10:22:18
Város alatt nálam Érdet kell érteni, a 12 km alatt egy jó nagy dombra fel, majd onnan le (Törökbálintra) és ugyanez vissza értelemszerűen. Átlagsebesség szerintem 45-60 km/h, általában megállások nélkül - nincs fedcompom a biztos adatért - és van benne heti egyszeri-kétszeri pesti délutáni-esti, Hungária körúti dugó is.
Az igazi, nagy pesti dugóban szerintem 7 fölött lenne a fogyim.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.06.04 10:47:46
Nemhiába beszélgettek annyit Szilvivel...Egyébként meg előfordulhat, hogy mivel az autó nem pontosan vízszintesen állt, nem ment bele annyi benzin, mint máshol szokott. Vagy szokásos kútoszlop volt? Mindenesetre a következő tankolás után ha gyanúsan sok a fogyi, akkor lehetett ez is az ok. Amúgy meg gratula!

ÁÁÁ, már nem stresszelem a fogyasztási adatinkkal Gyöngyit. :D Mikor elkezdem mondani neki, hogy most tankoltam, inkább leállít.  :lol: :lol:
Amúgy gratula kisasszony, tényleg nagyon szép adat.  :clap: Nekem most a yarissal 5,08 lett klímával az átlagfogyi. Ugyanez az Aurissal 6,1.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.06.04 10:54:49
Probald ki sporolosan es meg fogsz lepodni, de 5 ala nagyon nehezen tudod majd levinni! Ennyit csak tartos, nagy tavolsagban megtett 120 alatti tempoval tudsz elerni! En legalabbis ezt vettem eszre. Ha nincs megpakolva a kocsi akkor 5-6 liter kozott mozog az atlag. 5-nel mar nagyon odafigyelsz, 6-nal meg mar nagyon-nagyon sokminden belefer, ahogy irtad is. A klima miatti tobbletfogyasztast meg nem sikerult kimerni, olyan mintha semmit nem valtoztatna a fogyin. En ugy vettem eszre, hogy eleg immunins a vezetesi stilusra ez a motor.
Hát sztem én egy ilyen tesztnél idegbeteg lennék, nem bírom a tökölődést:D
6 liter nekem amúgy tökéletesen megfelelne ezzel az autóval. 3-4 liter közé sztem ezzel akkor se lehetne lemenni ha 30-50el közlekednék. Majd a hibriddel 1x ha lecserélem:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.06.04 11:17:33
... ezzel az autóval. 3-4 liter közé sztem ezzel akkor se lehetne lemenni ha 30-50el közlekednék. Majd a hibriddel 1x ha lecserélem:D
::) ::) ::)
ne vegyél mérget arra,h nem sikerülne :whistling:

egyébként miért lenne sokkal alacsonyabb a hibrid fogyasztása?  szerintem azzal sem 30-50-nel közlekednél. ;)

off yaris 4,6l/100km. a leghosszabbak 18-20km-es utak (meg jópár 1-2km és 500m-es is akad  :ph34r:)...mostanában sok a rövid út, ezért nem sikerül 4,5 alá menni  :no: :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.04 11:26:16
ne vegyél mérget arra,h nem sikerülne :whistling:
Te sem, hogy igen   :tt2: :no: ~4,3-4,5-ig tudnad sztem leszoritani. Esetleg rovid, es arra nagyon alkamas szakaszokon kicsit ala.
Gyengebb ket literes dizellel nekem is siman ment 4 ala, de ezzel nem.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.06.04 13:08:45
Nyáron mondjuk elég sokat fogok menni pályán majd 120 körüli sebességgel nagy távokat, lesz hogy 1000 km-t is. Külföldön, külföldi üzemanyaggal. Na ott leszek majd igazán kíváncsi, hogy pl. mi lesz a fogyasztás. Alighanem a jó kis kagylós cég -1 litert ráver az itthoni szar MOL-os kotyvalékra, akkor is ha mindent ugyanúgy csinálok mint itt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.06.04 13:11:27
Te sem, hogy igen   :tt2: :no: ~4,3-4,5-ig tudnad sztem leszoritani. Esetleg rovid, es arra nagyon alkamas szakaszokon kicsit ala.
Gyengebb ket literes dizellel nekem is siman ment 4 ala, de ezzel nem.  :no:
Cserébe viszont ezzel a dízellel nem igazán veszed észre sem a klíma használatát, sem egy esetleges tetőcsomagtartót, ugyanis nem kell szegénynek erőlködni. Valamit valamiért ugye.
Amúgy elővettem otthon a bringát, de ilyen szar időben még arra sincs kedvem felülni:D
Szépen lemostam meg minden, fater aszitte vettem 1 új kerót :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.04 18:35:47
Város alatt nálam Érdet kell érteni, a 12 km alatt egy jó nagy dombra fel, majd onnan le (Törökbálintra) és ugyanez vissza értelemszerűen. Átlagsebesség szerintem 45-60 km/h, általában megállások nélkül - nincs fedcompom a biztos adatért - és van benne heti egyszeri-kétszeri pesti délutáni-esti, Hungária körúti dugó is.
Az igazi, nagy pesti dugóban szerintem 7 fölött lenne a fogyim.

Hmmm :hmmmm:... akkor nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért lakott területen belüli fogyasztásnak  ;) ... Mert a leírt haladási mód nem igazán "városi forgalom". Igazi városi forgalomban a 45 kmh átlagsebességhez (a 60-ról végképp nem beszélve) már eszeveszetten rohanni kell; hogy mondjak egy példát, az Avensis fedcompját figyelve városi forgalomban (és ebben nincsenek dugók!), ahol lehet óra szerinti 60-65-ös utazóval, 25-30 kmh átlagsebesség szokott kijönni - ehhez társul nekünk itt Pécsett, óvatosan, gazdaságosan vezetve (!), 9-10 liter közötti fogyasztás.

Ha az általad leírt módon tudok haladni városon belül, akkor az Avensis is elvan pl. 6.5-7 (!) literből. De ezt én nem tekintem városi fogyasztásnak.

A te autód szerintem, itt Pécsett, úgy/ott ahogy/ahol én szoktam közlekedni, 7-8 liter között fogyasztana, évszaktól függően.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.04 18:39:48
40 km város (tényleg város, 23 km-s átlagsebesség) és egy Gyöngyös - Debrecen - Gyöngyös sztrádás menet (130, nem több) után 7,2-t mutat a BC. Jó ez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.04 18:55:11
Ja, nem rossz  :) ... Pályán ehetett olyan 7-et, városban 7.5-öt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.04 19:35:46
Városban több szokott lenni, inkább 8,5-9. Az úgy reális is: 40 km 8,5-es fogyival, 320 km kb. 7 literrel, az átlagban 7,2 körül jön ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.04 22:00:33
Én meg most 950 km-nél tartok és mutató szerint negyed tank van...Persze holnap majd zuhan. Egyébként holnap megyek Kiskőrösre, majd tankolok, számolok. Bár megmondom őszintén, hogy az ottani OMV-vel kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy kb annyit csalnak, amennyivel olcsóbbak...Persze lehet, hogy csak képzelődöm...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2009.06.06 13:08:14
Én eddig abszolút lesz@rtam az autó fogyasztását, de pusztán kíváncsiságból legutóbb mentem egy eco'-t. Megdöbbentem, ugyanis a vidéki, alsóbbrendű utakon, több település érintésével megtett 100 km-en 4,8 l/100km-t mutatott a BC. Érdemes lesz odafigyelni.... :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.06.07 14:24:13
28liter/470km
 :1eye: :eek: :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Boby - 2009.06.07 20:46:48
Mentem 285 km-t, ebből 70 km pesten, vagy 15 km jó kis dugó benne, aztán pályán el füzesabonyig, aztán szoboszlóig a 33-ason, közben pár építkezés is volt:( De sokszor tudtam 120-130al menni a közúton is.
15,45 liter ment a tankba. Ráadásul soha nem kattanásig, hanem óvatosan csordultig töltöm, szal elvileg pontos. Ez annyira nem rossz:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gomba - 2009.06.08 15:57:49
Ma voltam vidéken és pályáztam egyet. Végülis főleg szavazni mentem 160 km-re de nem is ez a lényeg.

M3-son óra szerint 140-el mentem végig ez kb 132-135 km/h és a fogyasztás ált 8-8.2 között volt a computer szerint. Mire célhozértem már 7.8 lett az átlagfogyi és 120 km/h az átlagsebesség. Nem gondoltam volna hogy egész jól fogyaszt az E12-es ekkora sebességnél. A multkor több volt ez a fogyasztás de akkor erős szél volt. Most nem volt erős szél és az idő is kedvező volt. Visszafelé végig esőben jöttem.

Két hete Budapest - Balatonboglár - Budapest óra szerinti folyamatos (amennyire lehetett ugye, de nagyjából) 150-nel 8 liter jött ki nekem. E12 1.4 benzines. És nem schwechati omv volt most benne, hanem sima mol :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.06.08 17:41:12
Én eddig abszolút lesz@rtam az autó fogyasztását, de pusztán kíváncsiságból legutóbb mentem egy eco'-t. Megdöbbentem, ugyanis a vidéki, alsóbbrendű utakon, több település érintésével megtett 100 km-en 4,8 l/100km-t mutatott a BC. Érdemes lesz odafigyelni.... :yes:
Ez 1,4vvt-i Auris? Ha pontos a BC-d, akkor nagyon durván eco üzemmódban mehettél. Én országúton 1-2rendű utak, 90-110es óra szerinti tempóval 5,9-6lityó közt szoktam menni BC szerint az E12 1,4vvt-ivel. Persze eci üzemmódba helyezve a lábam és az agyam, tudnám csökkenteni, de az a minusz 1-2-3deci már tényleg nem ér annyit, hogy az ember minden idegszálával a green üzemmódra figyeljen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.08 17:45:01
Eszerint (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=40.msg186875#msg186875) bizony vvti..   :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2009.06.08 20:56:59
Én eddig abszolút lesz@rtam az autó fogyasztását, de pusztán kíváncsiságból legutóbb mentem egy eco'-t. Megdöbbentem, ugyanis a vidéki, alsóbbrendű utakon, több település érintésével megtett 100 km-en 4,8 l/100km-t mutatott a BC. Érdemes lesz odafigyelni.... :yes:
Ez 1,4vvt-i Auris? Ha pontos a BC-d, akkor nagyon durván eco üzemmódban mehettél. Én országúton 1-2rendű utak, 90-110es óra szerinti tempóval 5,9-6lityó közt szoktam menni BC szerint az E12 1,4vvt-ivel. Persze eci üzemmódba helyezve a lábam és az agyam, tudnám csökkenteni, de az a minusz 1-2-3deci már tényleg nem ér annyit, hogy az ember minden idegszálával a green üzemmódra figyeljen.
Az, mint ahogy arra kleingy ügyesen rámutatott. Valóban "durván" ECO volt: lakott területen belül 50-60, azon kívül jellemzően 80 km/h. Váltások 2200-2400-as fordulatszámnál, semmi intenzív gyorsítás, és maximális betartva a GSP jelzéseit, s mindez klíma nélkül. Legalább nézegettem a vidéket.
Csak érdekesség képpen: Visszafelé saját, megszokott tempó (60, illetve 120-130), folyamatos előzésekkel, intenzív gyorsításokkal. Az "eredmény": 6,2 l/100km.
Nos, nyertem 10 percet, de buktam ~1,5 liter benzint (~400 forint), és benne volt a közig. bírság rizikója... DE: élveztem az utazást, jól esett vezetni, és sokkal inkább spiccen voltam a figyelem és a vezetéstechnika terén, mint a gurulósban, ahol el-el bóbiskoltam az unalomtól...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.06.08 21:35:25

16 collos felnid van 205-ös gumikkal???
Mert nekem az  okoz némi fogyasztásnövekedést, viszont biztosabban vezethető a kocsi.
A te általad jelzett fogyasztást én a gyári Michelin Energy-kkel tudtam hozni, gyári 15 collos 195-ös gumimérettel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.06.08 21:57:12

Csak érdekesség képpen: Visszafelé saját, megszokott tempó (60, illetve 120-130), folyamatos előzésekkel, intenzív gyorsításokkal. Az "eredmény": 6,2 l/100km.

Elvileg az én E12 1,4vvt-i a 195-ös gumikkal kevesebbet kell, hogy egyen a benyából. Viszont Te nagyon ráéreztél a kocsidra, mert a 16os gumikkal  a 120-130-as haladós tempónál baromi jónak hangzik a 6,2.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2009.06.09 20:57:21

Ez a BC által mutatott adat, lenullázott ac-értékkel indulva pontosan 100,0 km megtétele után. Nem tankoltam rá utána - ennyire nem foglalkoztat a kérdés -, de magam is többre (6,4-6,5-re) saccoltam előtte. Egyébként a 120-130-at értsd csúcssebességként, ahol lehetett tartósan így utaztunk, de volt, hogy a forgalmi helyzet miatt kilométereken keresztül "csak" 100-110 km/h-val haladtunk, ugyanakkor egyszer sem előztek meg, míg én gyakorlatilag minden utolért járművet előbb-utóbb "letudtam". :ph34r:
Megjegyzem, a feleségem ugyanezen a szakaszon, hasonló időszakban, de kevésbé haladósan, azonban koránt sem eco'-ban +klímával tud 5,9-et is! ;)
A gumijaim valóban 205/55R16 méretűek - a gyári Continental PremiumContact2 - 7"-os tárcsákon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.10 12:11:32
GPS szerint vmax=192. A fogyasztást most hagyjuk.  :surrender: Na jó, elárulom: Gyöngyös - Bp - Gyöngyös 2x, sztrádán minimum 160-nal, kis M0, a többi város: 9,6. A gázkezelés tükrében nem vészes, ennél többet csak télen, városban, esetleg tartós padlógáz mellett tudna fogyasztani.

Ja, le a kalappal a Bridge ER300-asok előtt: padlógáz-tempónál is nagyon stabil a kocsi, jóval kellemesebb az egyenesfutása, mint amilyen a téli gumikkal volt akár 150-nél is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.10 12:15:20
1.4-tol valos 192  :eek: Az oraszerint ~205 lehet. Nem semmi  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.10 12:52:46
Inkább az utat figyeltem, de szerintem nem ment 200 fölé a mutató. Egész pontos mostanában az óra, lehet, hogy véletlenül eltaláltam a megfelelő guminyomást :D : 180-as óraállásnál a GPS 175-176-ot mutat.

Még annyit ehhez a sebességhez, hogy nem szakadékban, hátszéllel mértem: érezhető lejtőn mindig elveszem a gázt, lassítok kicsit, ki tudja, mikor kell nagyot fékezni, az meg lejtőn lassabb haladásnál is feladat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.06.10 15:01:27
Hódmezővásárhely-Belgrád-Cacak-Uzice-Podgorica-Cetinje-Budva útvonalon mentünk le a tengerre; (4fő, csomagok, végig klíma) Vmax 172, országúton 100-130, városba szigorú 60, hegyen sportosan :) . Az út gyönyörű, nagyon változatos domborzat, 1741méter volt a legmagasabb, ahol voltunk.
Összesen 1893km-t mentünk, összesen 87.6liter fogyott el, ami ~4,6os fogyasztás. Szeretem :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.06.10 16:43:48

Szép útvonal  :yes: Gratula a fogyasztáshoz  :punk:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.10 20:10:35
Csak érdekesség képpen: Visszafelé saját, megszokott tempó (60, illetve 120-130), folyamatos előzésekkel, intenzív gyorsításokkal. Az "eredmény": 6,2 l/100km.
Nos, nyertem 10 percet, de buktam ~1,5 liter benzint (~400 forint), és benne volt a közig. bírság rizikója... DE: élveztem az utazást, jól esett vezetni, és sokkal inkább spiccen voltam a figyelem és a vezetéstechnika terén, mint a gurulósban, ahol el-el bóbiskoltam az unalomtól...

Nagyon jól összefoglaltad a pro-kat és a contra-kat  :yes: ... Az időnyereség meg nyilván attól függ, mekkora távot megy az ember. De én is azt figyeltem meg, hogy országúton, 100 km-en kb. bő 10 perc van a mega-öko stílus és a "sima" KRESZ-tisztelő stílus, valamint újabb kb. bő 10 perc az előbbi, és a tempós (de nem ámokfutó) stílus között. A standard, 120 km-es Pécs-Balaton útvonalamat kb. 2 óra alatt abszolválom 70-80-al (faluban 50-el), kb. 1 és háromnegyed óra alatt 90-100-al (faluban 60-65-el), és kb. másfél óra alatt 110-120-al (faluban 70-80-al). A fogyasztáskülönbség meg persze attól függ, épp melyik autóval vagyok, de teszem azt a Camryvel kb. egy-egy liter a differencia.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.10 20:16:41
GPS szerint vmax=192. A fogyasztást most hagyjuk.  :surrender: Na jó, elárulom: Gyöngyös - Bp - Gyöngyös 2x, sztrádán minimum 160-nal, kis M0, a többi város: 9,6. A gázkezelés tükrében nem vészes, ennél többet csak télen, városban, esetleg tartós padlógáz mellett tudna fogyasztani.

Ez kiváló :yes: ! A vmax is, és a fogyasztás is. Jó tudni, hogy eszerint városon kívül a "szemét kinyomom" stílusban is 10-en belül marad az 1.4 benzin.

Egyre erősödik bennem a gondolat, hogy lehet, hogy elég lenne nekem egy ilyen  :hmmmm: ? Mármint hogy nem tudnám-e nélkülözni az 1.6 benzinest. Ugyanis a dízeltől (használtan) egyre jobban félek - hiába nagy álmom az 1.4 D-4D, ha megveszek egyet (majd) hat évesen 120 ezer kilométerrel, és elszáll valami, ami ezekben el szokott, akkor baxhatom a százon megspórolt két liter üzemanyagot  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.10 20:19:25
Összesen 1893km-t mentünk, összesen 87.6liter fogyott el, ami ~4,6os fogyasztás. Szeretem :)

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ  :ph34r: ...  :wub: ... A francba a nagynyomású szivattyúval, a turbóval meg a bepisilő injektorok miatt kuka motorral - MIÉRT nem tudják tartósabbra építeni ezt a zseniális motort ?!?  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.06.10 20:31:12
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ  :ph34r: ...  :wub: ... A francba a nagynyomású szivattyúval, a turbóval meg a bepisilő injektorok miatt kuka motorral - MIÉRT nem tudják tartósabbra építeni ezt a zseniális motort ?!?  :cry:

Kéretik nem megrémítgetni a fórumtársakat! Nagyon jó ez a motor így, ahogy van! A távlati tartósságáról nem tudok nyilatkozni, jelen állás szerint 7-8éves koráig biztosan tervezem megtartani, akkor lesz benne a mostani szokásaim szerint kb. 250ezer km... Majd visszatérünk a kérdésre, addig meg megadok neki mindent, amit tudok :)

@98105km  :innocent:
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.10 20:36:40
Egyre erősödik bennem a gondolat, hogy lehet, hogy elég lenne nekem egy ilyen  :hmmmm: ? Mármint hogy nem tudnám-e nélkülözni az 1.6 benzinest.

Egyetlen szituációban hiányzik az 1,6-os: ~130-ról való gyorsításkor. Ott már nem vált vissza az ember negyedikbe, és lehetne benne kicsit több kraft. Egyébként simán el lehet vele élni. Újrahúztam a windowst, úgyhogy nemsoká felteszem a youtube-ra a rugalmasságos videókat. Teljesen lapos a nyomatékgörbe 1000 és 6000 között. Nem egy erőművész, de nagyon kiegyensúlyozott kis gép.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.10 20:43:30
Kéretik nem megrémítgetni a fórumtársakat! Nagyon jó ez a motor így, ahogy van! A távlati tartósságáról nem tudok nyilatkozni, jelen állás szerint 7-8éves koráig biztosan tervezem megtartani, akkor lesz benne a mostani szokásaim szerint kb. 250ezer km... Majd visszatérünk a kérdésre, addig meg megadok neki mindent, amit tudok :)

@98105km  :innocent:

Nem akarok senkit megrémíteni, de gyűjtöm az infókat a majdani autóvásárlásra, és a dízelekről kirajzolódó kép egyre csúnyább  :surrender: ... Hogy mást ne mondjak, Toyotás szerelőmnél állandóan D-4D kocsik vannak, motorcserével és más hasonló olcsó apróságokkal. Bárki szerelőt megkérdezel erről, ugyanazt fogja mondani - és a kép csak most kezd tisztulni, mert most ér el ezeknek az autóknak a jelentős hányada a 150-200 ezer km-t meghaladó futásteljesítményhez! A baj tényleg az, hogy több olyan dolog is el tud romlani ezeken, nem elhanyagolható valószínűséggel (ugye a fórumozók között is fordult már elő pl. turbócsere az 1.4 dízelen, szerencsére még gariban), ami irtózatos költséget okoz, simán felemészti a több év (!) alatt az üzemanyagon megspórolt pénzt  :wacko:

(250 ezer km-ig biztosan nem mernék megtartani egy ilyen autót!)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.10 20:49:56
Nem egy erőművész, de nagyon kiegyensúlyozott kis gép.

Hát ja, azt látom az adataitokból, hogy igazából alig lenne visszalépés ez nekem a Camry menetteljesítményeihez képest (végsebességben még előrelépés is lenne), mindez kb. egy literrel alacsonyabb átlagfogyasztással  :hmmmm: ...

Az E12-t meg amúgy nagyon szeretem, és mire nekem az autóvásárlás esedékes lesz (legkorábban jövőre), addigra bőven lesz választék 1.2-1.3 környékén 2002-2003-as 1.4 benzin HB-kből - nekem jó lenne az alapfelszereltség is, csak klíma legyen benne.
(És ne legyen szürke  :whistling:...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2009.06.10 23:42:03
Még a kezdetek kezdetén, itt oszlatta el riadalmamat valaki, a meglehetős újkori fogyasztással kapcsolatban. Milyen igaza lett. Most, kb. 25 000 km után, szerintem meg lehetek elégedve az 1.6-os motorral. Pályán, 4 fővel és a legszügségesebb 4-5 ezer holmival nem nagyon sikerül a fogyasztást 130-150-es tempónál 8 fölé tornászni. Országúton, ahol azért kihalt szakaszokon előfordul néha a 120 is, 6,4-6,5 az étvágya. Mindennap melóba járok vele, a XVIII. kerületből a XIV.-be, tankolástól, tankolásig város, 7,1-7,2 rendszeresen. Pedig szeretek tempósan menni, főleg kanyarodni, amit a 205/55-ös gyári YOKOHAMA-k lehetővé is tesznek, viszont ha esik pár csepp eső, akkor sajna nem én tudok kilőni a lámpánál elsőnek. :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.06.11 00:15:59

Az E12-t meg amúgy nagyon szeretem, és mire nekem az autóvásárlás esedékes lesz (legkorábban jövőre), addigra bőven lesz választék 1.2-1.3 környékén 2002-2003-as 1.4 benzin HB-kből - nekem jó lenne az alapfelszereltség is, csak klíma legyen benne.
(És ne legyen szürke  :whistling:...)

Ha lehet, akkor facelift-est vegyél. De azok már 2004-es 2. féléviek. És alapfelszereltségben jobbak mint a régebbiek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.06.11 00:21:02
Pedig szeretek tempósan menni, főleg kanyarodni, amit a 205/55-ös gyári YOKOHAMA-k lehetővé is tesznek, viszont ha esik pár csepp eső, akkor sajna nem én tudok kilőni a lámpánál elsőnek. :no:

CSodálkozom, hogy ilyen fogyasztásod van, ez kevesebb, mint az én 1.4-esem fogyasztása. A pirosnál én ki tudok lőni , ha akarok esőben még több esélyem is van rá. 205/50 R16-os Dunlop Sportmaxx-nak köszönhetően, cseréld le majd erre a gumikat legközelebb. Ez a gumi esőmenő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.11 00:48:50
Ha lehet, akkor facelift-est vegyél. De azok már 2004-es 2. féléviek. És alapfelszereltségben jobbak mint a régebbiek.

Ezek aligha fognak beférni a keretbe  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.11 08:34:49
Hódmezővásárhely-Belgrád-Cacak-Uzice-Podgorica-Cetinje-Budva útvonalon mentünk le a tengerre; (4fő, csomagok, végig klíma) Vmax 172, országúton 100-130, városba szigorú 60, hegyen sportosan :) . Az út gyönyörű, nagyon változatos domborzat, 1741méter volt a legmagasabb, ahol voltunk.
Összesen 1893km-t mentünk, összesen 87.6liter fogyott el, ami ~4,6os fogyasztás. Szeretem :)
Welcome back!  :flowers:
Amúgy nem egy spórolós menet volt ez... :hmmmm: :devil:
Bár én inkább egy szót se szólok, mert nekem a legutóbbi 4,55 volt dolgozós tempóval (oda 100-105 vissza 110-120)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.06.11 10:19:01
ha esik pár csepp eső, akkor sajna nem én tudok kilőni a lámpánál elsőnek. :no:

Esőben én húzok el elsőnek :D

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.06.11 10:35:50
Hódmezővásárhely-Belgrád-Cacak-Uzice-Podgorica-Cetinje-Budva útvonalon mentünk le a tengerre; (4fő, csomagok, végig klíma) Vmax 172, országúton 100-130, városba szigorú 60, hegyen sportosan :) . Az út gyönyörű, nagyon változatos domborzat, 1741méter volt a legmagasabb, ahol voltunk.
Összesen 1893km-t mentünk, összesen 87.6liter fogyott el, ami ~4,6os fogyasztás. Szeretem :)
Welcome back!  :flowers:
Amúgy nem egy spórolós menet volt ez... :hmmmm: :devil:
Bár én inkább egy szót se szólok, mert nekem a legutóbbi 4,55 volt dolgozós tempóval (oda 100-105 vissza 110-120)

A sebességadatokon kívül hozzá tartozik, hogy az ~1900km-ből ~1000-et 500-1500m közt ingáztunk, szerintem nagyon korrekt :)
most olvasom, miken estetek át, jobbulást a gyerkőcnek (ha füles-orros-mandulás baja van, akkor nagyon ajánlom figyelmedbe Dr. Berényi Imrét akár a gyerekklinikán, akár magánrendelésen!!! ) Meg persze grat. az öregeknek! Kedvesednek a vizsga miatt, neked a szép korhoz :D :D :D  Most már minden nap ajándék  :sorcerer: :tt2: [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.11 18:19:59

Köszönjük szépen.!

Jól értem, mostantól minden nap hozol ajándékot?  :hmmmm: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.06.12 01:03:29
Nem akarok senkit megrémíteni, de gyűjtöm az infókat a majdani autóvásárlásra, és a dízelekről kirajzolódó kép egyre csúnyább  :surrender: ... Hogy mást ne mondjak, Toyotás szerelőmnél állandóan D-4D kocsik vannak, motorcserével és más hasonló olcsó apróságokkal. Bárki szerelőt megkérdezel erről, ugyanazt fogja mondani - és a kép csak most kezd tisztulni, mert most ér el ezeknek az autóknak a jelentős hányada a 150-200 ezer km-t meghaladó futásteljesítményhez! A baj tényleg az, hogy több olyan dolog is el tud romlani ezeken, nem elhanyagolható valószínűséggel (ugye a fórumozók között is fordult már elő pl. turbócsere az 1.4 dízelen, szerencsére még gariban), ami irtózatos költséget okoz, simán felemészti a több év (!) alatt az üzemanyagon megspórolt pénzt  :wacko:

(250 ezer km-ig biztosan nem mernék megtartani egy ilyen autót!)

Most számolgattam... 250ezer km esetén spórolósan vezetve 4liter vs. ~6liter(/100km) esetén 5000liter gázolaj a megtakarítás ami mai árfolyamon ~1.2M Ft / rugalmasan értelmezve a KRESZt 5-5.5liter helyett ~8-9liter(100km) már majdnem 2M Ft-nyi üzemanyagárkülönbségről beszélünk, amibe valljuk be: belefér némi javítás/alkatrészcsere/felújítás és akkor még azonos árban (kb átlag 265/L)számoltam a benzint ( 272,9 (http://holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C7%2C%2C0%2C&megye=7&varos=&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F) most a megyébe a legolcsóbb) illetve a gázolajat (245,9  (http://holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C7%2C%2C0%2C&megye=7&varos=&arak=is&benzin=diesel&kut=0&backuri=%3F)most a megyébe a legolcsóbb), holott (itéljetek el,vagy töröljétek ezt a részt), de én általába kamionostól vásárolom átlag 70-80ft-al, de van amikor bő 100 Ft-al listaár alatt literjét, benzinhez meg ilyen technikával szinte lehetetlen hozzájutni

Bocsi a sok kerekítésért, de minden további pontosítás a számításokban csak sokkal tovább növeli a dízel előnyét anyagi oldalon, továbbá sokkal jobban szeretem a td karakterisztikát a szívó benzinesnél ~azonos teljesítményű autók esetében. Egyszerűen nem szeretem forgatni őket, főleg a 4hengereseket.
Tehát szvsz. ki lehet gazdálkodni némi felújítási alapot, mondhatni egy angol donorautónyi pénzt. Persze többe került dízelt venni (440ezer Ft volt a felár 2006ban), de ebből az előnyből valamicskét megtart eladáskor is.
Addig meg amíg nem aktuális a nagy költés a kocsira, megkapja a jó olajat, hidegen 1500nál elváltok, és mindig hagyom lehűlni a turbót pár percig. Most pl. úgy mentünk le Montenegróba, hogy 15órán át le sem állítottam az autót, akkor sem, amikor negyed órát álltunk kv, nyújtózkodás és eü. szünet címszóval.

Palaczk, ha van aktuális ADAC meghibásodási százalékod 1.4 D4d-re akkor kérlek szúrd be, hogy még nyugodtabb legyek, hogy gondoskodással el lehet kerülni, vagy akár csak ki lehet tolni a hibák jelentkezését :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krepuska - 2009.06.12 03:14:16
Pedig szeretek tempósan menni, főleg kanyarodni, amit a 205/55-ös gyári YOKOHAMA-k lehetővé is tesznek, viszont ha esik pár csepp eső, akkor sajna nem én tudok kilőni a lámpánál elsőnek. :no:

CSodálkozom, hogy ilyen fogyasztásod van, ez kevesebb, mint az én 1.4-esem fogyasztása. A pirosnál én ki tudok lőni , ha akarok esőben még több esélyem is van rá. 205/50 R16-os Dunlop Sportmaxx-nak köszönhetően, cseréld le majd erre a gumikat legközelebb. Ez a gumi esőmenő.
Én is csodálkozom rajta, csak mostmár elégedetten. Mikor 8-10 között volt, úgy 10 000-ig, akkor nem annyira vigyorogtam, asszem Kgabe vigasztalt, hogy majd lesz ez még kevesebb is. Szerencsére a gumicsere még nem aktuális, de köszi a tippet. A YOKOHAMA furán viselkedik, ha épp ki szeretnék lőni. Egy helyben pattogva forognak az elsők, de soha, csúszós kanyarban sem hallottam még a hangját. Én élvezem, ha egy kicsit odébb teszi magát a nedves úton, de a család olyankor csenben van egy darabig, szólni sem mernek.. ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.12 18:19:40
Csak egy gyors számadás: tegnap-ma Gyöngyös - Szombathely - Gyöngyös, sztrádán 150-170, alsóbbrendű utakon 110-120. Odafelé Pest után M7, Veszprém, Szombathely, visszafelé Csorna, M1, M0, M3 vonal.

BC szerinti átlag: 8,0. 660 km-re tankoltam nem egészen 51 litert.

Egyébként az M0 felé jövet rengeteg időt spóroltunk. Pont akkorra értünk haza, mint amikorra a navigátor szerint Pesten keresztül érhettünk volna haza, csak épp a navigátor nem számol a péntek délutáni pesti forgalommal, úgyhogy legalább fél órát nyerhettünk a Nullással.

Ja, a sárga lámpa a Nulláson, kb. Cinkotánál gyulladt ki, ehhez képest Gyöngyösön a Shellnél csak 51 liter fért a tankba. Magyarul miután kigyulladt a lámpa, még mentünk bő 80 km-t alsó hangon 150-es tempóval, és még maradt több mint 4 liter benzin a tankban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.13 08:00:29
Most számolgattam... 250ezer km esetén spórolósan vezetve 4liter vs. ~6liter(/100km) esetén 5000liter gázolaj a megtakarítás ami mai árfolyamon ~1.2M Ft / rugalmasan értelmezve a KRESZt 5-5.5liter helyett ~8-9liter(100km) már majdnem 2M Ft-nyi üzemanyagárkülönbségről beszélünk, amibe valljuk be: belefér némi javítás/alkatrészcsere/felújítás és akkor még azonos árban (kb átlag 265/L)számoltam a benzint...
Én is folyamatosan számolgatok, mint a megszállott, elhiheted  :yes: ... Nekem ez jött ki 1.4 dízel vs. 1.4 benzinre: 5.5 vs. 7.5 (ahol/ahogy a dízel elmegy 5.5-el, ott a benzines sem fog 8-9-et enni, csak kb. 7.5-öt): ez azt jelenti, hogy 100 ezer km-n kb. 1.5 millió vs. kb. 2.0 millió, tehát félmilliót lehet megfogni 100 ezer km-en (valójában kicsit többet, de a dízel szervízelése is kicsit többe kerül, szal legyen ennyi az egyszerűség kedvéért). Tehát mondjuk 200 ezer kilométeren (ami nekem legalább 8 év!!!) egymillió. Ezt elviszi a turbó + nagynyomású szivattyú + injektorok & beszerelés kombó akkor is, ha sikerül jó áron hozzájuk jutni ... És akkor még arról nem beszéltünk, hogy mekkora flash, ha hirtelen kell többszázezres javításokat kigazdálkodni  :ph34r: - ez nem ugyanaz, mint 100 km-en kifizetni pluszban egy ötszázast üzemanyagra  :hmmmm:
...sokkal jobban szeretem a td karakterisztikát a szívó benzinesnél ~azonos teljesítményű autók esetében. Egyszerűen nem szeretem forgatni őket, főleg a 4hengereseket.
Na, EZ az a fő szempont, ami miatt én sem mondtam azért le a dízelről, továbbra sem  :wub: ... Legutóbb is nálam volt a barátném Corollája, wazz, ezt a higgadt, magabiztos "csak odalépek és huss" előzési stílust nem tudja a kétliteres Avensis sem  :yes: ...
...megkapja a jó olajat, hidegen 1500nál elváltok, és mindig hagyom lehűlni a turbót pár percig. Most pl. úgy mentünk le Montenegróba, hogy 15órán át le sem állítottam az autót, akkor sem, amikor negyed órát álltunk kv, nyújtózkodás és eü. szünet címszóval.

Palaczk, ha van aktuális ADAC meghibásodási százalékod 1.4 D4d-re akkor kérlek szúrd be, hogy még nyugodtabb legyek, hogy gondoskodással el lehet kerülni, vagy akár csak ki lehet tolni a hibák jelentkezését :)
A turbót tudod kímélni, de a többi potenciális hibaforrást nem. Amúgy sajnos külön statisztika ezekről a motorokról (még) nincs - de legközelebb meg fogom kérdezni szerelőmet, hogy neki mi a tapasztalata velük
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.13 08:04:00
A YOKOHAMA furán viselkedik, ha épp ki szeretnék lőni. Egy helyben pattogva forognak az elsők, de soha, csúszós kanyarban sem hallottam még a hangját. Én élvezem, ha egy kicsit odébb teszi magát a nedves úton, de a család olyankor csenben van egy darabig, szólni sem mernek.. ::)

A leírásod alapján túl kemények a gumik. Mármint túl kemény gumikeverékből készültek. Yokohamára amúgy is jellemző, hogy szárazon jól tapad, de vizes úton kevésbé  ::) ... A gyári első szerelésű gumik meg amúgy is jellemzően keményebbek az átlagnál - itt a két tényező nyilván összeadódik.

Milyen keréknyomással jársz?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.13 08:12:24
Csak egy gyors számadás: tegnap-ma Gyöngyös - Szombathely - Gyöngyös, sztrádán 150-170, alsóbbrendű utakon 110-120. Odafelé Pest után M7, Veszprém, Szombathely, visszafelé Csorna, M1, M0, M3 vonal.

BC szerinti átlag: 8,0. 660 km-re tankoltam nem egészen 51 litert.
Ez megintcsak nem rossz  :yes: !

Most pár napig nálam lévén a kisdízel, megint figyelgettem a fogyasztást. Újra meglepődtem, hogy milyen kicsi a szórás, kvázi "mindegy" a tempó: a BC pillanatnyira kiír már 80-nál is ilyen 3.9...4.0 litereket (ötösben) - de 120-nál is csak 5.0...5.2 között mozog  :yes:

(Jóbarátném továbbra sem hajlandó lenullázni a BC átlagfogyiját - mindenesetre 5.4-en áll. Majd az MMT csere során úgyis lenullázódik  :devil:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.13 08:18:47
Csináltam egy mérést is, a nyomaték jelentőségét vizsgálandó. A 6-oson Hird és Pécs között, a Pécs előtti utolsó nagy kapaszkodósávos emelkedőn, egy kb. 900 méter hosszú szakaszon mértem, két fix pont között. Hármasban 80-al kezdtem (az MMT manuál módban volt, hogy ne kapcsoljon föl), aztán a kiindulási pontnál padlógáz. Utána az MMT-t átraktam automatába, hogy gangoljon fel amikor kell; de S módban, hogy tovább húzassa a fokozatot. Így valahol 110-120 közt kapcsolta a négyest, kb. 4600-as fordulatnál (az utat figyeltem). A mérési szakasz végére 135 kmh volt az (óra szerinti) sebesség, és ami a lényeg: a stopper 27.5 másodpercnél állt meg.

Ezt meg fogom ismételni a Camryvel és az Avensissel is - kíváncsi vagyok, mi jön majd ki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2009.06.13 13:28:51
Ezt meg fogom ismételni a Camryvel és az Avensissel is - kíváncsi vagyok, mi jön majd ki?
Mi is kíváncsian várjuk.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2009.06.13 18:34:51
Nem akarok senkit megrémíteni, de gyűjtöm az infókat a majdani autóvásárlásra, és a dízelekről kirajzolódó kép egyre csúnyább  :surrender: ... Hogy mást ne mondjak, Toyotás szerelőmnél állandóan D-4D kocsik vannak, motorcserével és más hasonló olcsó apróságokkal.
Érdekes, miért lehet ennyi gond a kisdiesellel?  :hmmmm:
Mert ugye ennek a motornak az elődje, amiből ezt faragták, a 75le -s változat a yaris1 -ben igencsak megbízhatónak tünik. Nem hallottam róluk semmi panaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2009.06.13 18:37:08
Szerencsére nekünk még eddig se az mmt váltóval, se a motorral nem volt még problémánk. (kopp kopp) Remlem nem is lesz még jó darabig  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2009.06.14 09:40:23
Nem akarok senkit megrémíteni, de gyűjtöm az infókat a majdani autóvásárlásra, és a dízelekről kirajzolódó kép egyre csúnyább  :surrender: ... Hogy mást ne mondjak, Toyotás szerelőmnél állandóan D-4D kocsik vannak, motorcserével és más hasonló olcsó apróságokkal.
Érdekes, miért lehet ennyi gond a kisdiesellel?  :hmmmm:
Mert ugye ennek a motornak az elődje, amiből ezt faragták, a 75le -s változat a yaris1 -ben igencsak megbízhatónak tünik. Nem hallottam róluk semmi panaszt.

Ismét egy példa, hogy az 1.4 D4D MMT (http://totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=itelet&cat_id=101021) problémás lehet... :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.14 11:20:06

Nemtom, igazából általánosságban írtam az összesről. Mondjuk szerelőmnél is javarészt 2.0 meg 2.2 motorokat láttam - de ettől még a turbó az turbó, az injektor az injektor, a szivattyú az szivattyú  ::) ... Amúgy a 90 lovas ugye jobban ki van hegyezve, mint a 75-ös, talán ez is számít. Bár több múlik olyasmin, hogy pl. a turbó változó geometriájú-e vagy sem (a 75 lovasé nemtom, hogy milyen)  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.14 11:22:56
Én úgy tudom, a 90 lovasé is fix geometriás. A különbség a töltőlevegő-hűtő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.14 11:23:36
Ismét egy példa, hogy az 1.4 D4D MMT (http://totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=itelet&cat_id=101021) problémás lehet... :hmmmm:

Na, ez az "elátkozott autó" esete  ::) ... Ilyenek voltak, vannak és lesznek. Ausztriai házigazdáinknak is volt egy béka Corija, amit újonnan vettek, és kvázi minden elromlott rajta, folyton szervízben volt. Franc se érti, hogy van ez, de előfordul. Túl kell adni az ilyen kocsin.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.14 11:39:35
Én úgy tudom, a 90 lovasé is fix geometriás.

Nekem valahonnan rémlik, hogy nem az  :hmmmm: ... De nem vagyok biztos benne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.14 11:43:48
Igazad van: (wikipedia)
Displacement: 1364 cc
Bore x Stroke: 73 mm x 81.5 mm
Max. Power: 88.7 hp (66.2 kW) at 3800 RPM
Max. Torque: 140 ft·lbf (190 Nm) from 1800 to 3000 RPM
Compression Ratio: 17.9:1
Combustion System: Direct Injection
Intake System: Variable geometry turbocharger with Intercooler
Valve Mechanism: SOHC, 2 valves per cylinder
Fuel Injection System: Common Rail (1600 bar), 6 hole injectors
Camshaft Drive: Timing Chain
Exhaust Gas Treatment: EGR, equipped with cooler and catalyst
Emission standard: Euro IV
Fuel consumption combined: 4.8 l/100km (58.8 mpg (U.S.)) *
CO2 emission combined: 128 g/km *
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.14 12:04:05
Én is néztem a wikipedián, de valahogy nem találtam  ::) ... Mindegy, köszi  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.14 19:33:13
Tegnap este ~80-ra (70es korlat) allitott tempomattal 5-ben a BC 3-3,5 litert mutatott  :clap:
Eddig hegyeken-volgyeken at es varosban az eddigi 200 km 5,2 vegig szabalyos tempoban +5-10%  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.14 22:27:05
Én is néztem a wikipedián, de valahogy nem találtam  ::) ... Mindegy, köszi  :yes:
Itt kukkantsd meg! (http://en.wikipedia.org/wiki/Toyota_ND_engine)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.06.21 18:19:38
02' Sedan fapad 1.4 benzin.

30% város, 70% autópálya 110-120-al, végsebességet 2x kipróbálva

5,7

visszafele ugyanez az arány 130-150-el stabilan

6,5
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.06.22 00:29:37
.... Megállok Kecskemét alatt, átgondolom az életemet, elkezdtem pöcörögtetni a jobbfölső tekerőt, mire rájöttem, hogy km/liter üzemmódban volt a drága, nem liter/100km üzemmódban.

:facepalm:
Addig meg ment a para, hogy ez egy jó "vásár" volt!  :eek: De azért rájöttél tankolás/ok előtt...  :balloon:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.06.22 00:36:13
Ahogy a másik topikban megtudtam, tényleg rossz vásár volt, TMAXék rámsóztak egy típushibás autót.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.06.22 00:44:01
Ahogy a másik topikban megtudtam, tényleg rossz vásár volt, TMAXék rámsóztak egy típushibás autót.
Huuu wazzz, rossz ilyet hallani, sajnálom  :oops:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.29 08:37:25
Tegnap tankoltam, nem a szokásos kútnál (mivel vidéken voltunk), és egyre inkább meggyőződésem, hogy rosszul tankolok. Ugyanis megint 5,8 literes fogyi jött ki és nonszensz, hogy egyszer 5.8 utána meg 6.5, mikor ugyanúgy vezetek mindig és nagyjából ugyanazon az útvonalon járok (bár most 7végén biztos tetszett a Corinak a 6-oson az átlag 100-as tempó). Át kellene szokni a 3-4-5 kattra tankoláskor az eddigi egy helyett...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.06.29 09:10:24
.... Át kellene szokni a 3-4-5 kattra tankoláskor az eddigi egy helyett...
Én meg voltam/vagyok "győzve" arról, hogy az egy katt a jó mert ezzel ki van zárva a kút "trükk". Amivel az indításkor megugró számláló picivel mindig többet mutat, de nem értek ehhez és nem is tudtam eddig sem kifigyelni, hogy a kattogásokkal lehetne bármit is elérni  :?:

Mostani katt mentes  ::) tankolásom 940km -re 48,46L ami 5,15L  jött ki, 60% előváros, 40% városi nem sportos módon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.29 09:29:15
Tegnap tankoltam, nem a szokásos kútnál (mivel vidéken voltunk), és egyre inkább meggyőződésem, hogy rosszul tankolok. Ugyanis megint 5,8 literes fogyi jött ki és nonszensz, hogy egyszer 5.8 utána meg 6.5, mikor ugyanúgy vezetek mindig és nagyjából ugyanazon az útvonalon járok (bár most 7végén biztos tetszett a Corinak a 6-oson az átlag 100-as tempó). Át kellene szokni a 3-4-5 kattra tankoláskor az eddigi egy helyett...

7 deci kulonbseget es 600km-ert feltetelezve ez tobb, mint 4 liter kulonbseg  :excl: Sztem ennyire nem tudsz rosszul tankolni  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.29 09:39:41
Hát ja... nézd meg az utolsó négy tankolásomat az aláírásomban (na de most akkor melyik kút is csal?):
6.4
5.5
6.8
5.8
 :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.06.29 09:42:08
No en azt nemtom. De azert irtam amit irtam, mert nekem elso kattanas utan, ha ott allok meg 15 percet es osszevissza kattogok, akkor sikerul kb 2-3 litert belegyomoszolni meg a tankba. Igy is szoktam eljarni  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.29 09:47:39
Plusz 3 litert feltételezve már 6.2 literes átlag jönne ki (reálisabbnak érzem). Utálom a kutakat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.06.29 12:04:43
Plusz 3 litert feltételezve már 6.2 literes átlag jönne ki (reálisabbnak érzem). Utálom a kutakat.
Én pont ezért tankolom csurig a tankot. Általában a kattanás után 2 lityit még bele lehet tolni, de volt olyan kút, ahol 4 ment bele.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.06.29 12:12:39
Na jó, átszokom erre én is mostantól.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.06.29 13:00:03
Most akkor ez autós fórum, vagy pszichológiai?  :innocent: :winkiss:

Én is telitankolok, mindig, 4-5 kattanásig. De hosszú távon a kisebb-nagyobb félretankolások úgyis kiegyenlítik egymást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.29 13:12:34
Arról pedig még nem is esett szó, hogy attól is liter körüli különbségek jöhetnek ki, ha ez egyik kútoszlopnál nem teljesen vízszintes a beton. Kicsit jobbra dől, kicsit balra dől és már jön is az eltérés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.06.29 18:01:46
Kezdő autós koromban én is tankoltam az első katt után. Később rájöttem, hogy tágulási tartály ide vagy oda, ér hagyni az üzemanyagnak helyet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.06.29 21:48:59
Corollam eddigi legjobb fogyasztását sikerült a hétvégén produkálni.
Budapest - Nyíregyháza - Budapest, autópályán átlag 120-as tempóval, 3 személlyel, fc. szerint 6,3 liter :clap:
Ez a táv legutóbb 130-140 km/h között kb. 7 literre jött ki.
Azt nem tudom, hogy befolyásoló tényező-e, hogy kagylós kúton tankoltam...

Én két kattot szoktam tankolni és akkor a mutató a felső csík fölé megy.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.30 01:26:38
Tegnap tankoltam, nem a szokásos kútnál (mivel vidéken voltunk), és egyre inkább meggyőződésem, hogy rosszul tankolok...
Figy. Ahogy a többiek is írták már páran, egyrészt mindig TELE kell tankolni. Tehát amíg már tényleg egy csepp sem megy bele, ott van a nafta a beöntő nyílás pereménél. Ehhez persze kell némi idő (igazából nem több, mint mondjuk plusz egy-másfél perc) meg türelem, de tényleg csak ez a megoldás; a kattogások számolása nem vezet semmire, mert egyik töltőpisztoly előbb, másik később kattan... Eltérő az érzékenységük.

De még ha ezt a következetes teletankolást alkalmazod, akkor is bent marad egy jókora ***ázalék. Mert a kutak talaja NEM feltétlenül teljesen vízszintes, és ezen simán múlhat, hogy egyik helyen 38, a másikon 40 litert tudsz betölteni; mert az autó terhelése is lehet eltérő (mondjuk ezt ki lehet védeni, de ezért mondjuk nyilván nem fogsz nekiállni kipakolni a tele csomagtartót, adott esetben), és ez is okozhat literes eltéréseket; nomeg az sem mindegy, hogy hány fok van, ugye. Szóval sok a befolyásoló tényező. Még a leginkább akkor fogsz kapni tényleg összevethető adatokat, ha ugyanazon kút, ugyanazon oszlopánál tankolsz, és mindig türelmesen, ténylegesen tele. Föltéve persze, hogy a terhelés és/vagy a hőmérséklet nem tér el jelentősen a korábbi tankoláshoz képest.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.06.30 01:28:56
Kezdő autós koromban én is tankoltam az első katt után. Később rájöttem, hogy tágulási tartály ide vagy oda, ér hagyni az üzemanyagnak helyet.
Mármint direkt nem rakod tele teljesen? Ennek max akkor lehetne jelentősége, ha tankolás után egyből, ott a kúton leparkolnád a kocsit  ;) ... De baj szvsz akkor sem lehetne belőle, a rendszer elég jelentős túlnyomást képes elviselni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.06.30 09:23:34
Én is mindig púposra tankolom, és még soha nem volt gond vele. Igaz, többnyire nem parkolom le tankolás után, de volt olyan is. Egyébként meg ha már nem bírja a nyomást, akkor kiengedi a naftát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.07.03 09:36:53
Új saját rekord  ::)
419km 20,43Liter az 4,87Liter fogyasztás, nekem tetszik  :flowers: Egy személy, minimális csomag, légkondi végig, kresz szabályok szerint haladva.
Budapest-Szolnok-Cegléd-Szolnok-Budapest, mindegyik városban kis "csalingázás".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2009.07.03 19:53:42
Na én is mértem egyet.
553,7 km - 38,41 L >>> 6,93L/100km  ;)
Javarészt város + egy 15 km-es országúti rész (80-90 km/h), néhai klímahasználattal
És "szerencsére" a fed.compom csal, ugyanis 7,8-at mutatott.  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.07.14 12:17:10
Tegnap este tankoltam 610 kilométerre 39 litert.
Ez azért érdekes, mert nem szoktam túl sokat a városban járni kocsival amúgy, de ebben a tankolási ciklusban szinte kizárólag otthonról munkába jártam, nagyrészt városi viszonyok közt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.14 12:19:41
Ez most jó vagy nem? Én tegnap tankoltam 613 km-re 42,5 litert, ez 6,93-as fogyi. (És mostantól csurig töltöm). Ha egy kattig tankoltam volna, 6.5 literes fogyi jött volna ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.07.14 12:28:52
Idézet
Tegnap este tankoltam 610 kilométerre 39 litert.
Ez most jó vagy nem? Én tegnap tankoltam 613 km-re 42,5 litert, ez 6,93-as fogyi. (És mostantól csurig töltöm). Ha egy kattig tankoltam volna, 6.5 literes fogyi jött volna ki.
Amióta nálam van az autó (kicsit több, mint egy éve), csak egyszer volt ennél jobb fogyasztásom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.14 12:34:33
Akkor grat!  :D Hosszú távon amúgy próbáltad már, hogy mennyit eszik? Pl. egy autópályázás laza 100-110 körül vagy főút 90 km-es átlagtempóval? Nekem a legjobb 5.7 liter volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.07.14 13:43:02
Akkor grat!  :D Hosszú távon amúgy próbáltad már, hogy mennyit eszik? Pl. egy autópályázás laza 100-110 körül vagy főút 90 km-es átlagtempóval? Nekem a legjobb 5.7 liter volt.
Főút 90-nel úgy volt meg 6,3-mal (a legjobb adatom), hogy négyen ültünk benne. Na meg mondjuk abban is volt valamennyi pálya 130-cal (ugyanúgy 4-en, senkit nem löktem ki a kocsiból ;-)).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.07.14 22:16:50
Tankolás. Ahogy többen is mondták, sok mindentől függ, bármelyik tényező akár literes eltérést is okozhat - és ha az ember fél tankra tankol, akkor ez az átlagfogyiban is sokkal jelentősebb eltérés, szóval a hosszútávú átlag a mérvadó.
Tölteni meg tele kell, mert a pisztolyok nem egyformák, olyan is megeshet, hogy az egész tanknyi benzint "kézi" üzemmódban, apránként kell beletenni. És amikor már úgy tűnik, hogy tele van, akkor sincs még tele, mert van a nyílástól kb. 20 cm-re egy kis csapóajtó, ami megakadályozza, hogy a tankból kifolyjon a benzin, ezt a töltőpisztoly csövével ki lehet nyitni, és lefolyatni a legfelül összegyűlt üzemanyagot. Ezzel a módszerrel az első kattanás után 3< liter belemegy, ha az ember csak mindig kijjebb húzza a pisztolyt, akkor csak másfél-két liter.

Attusnak: bizony, a malacorrú ennyit eszik! Nekem anno nyáron városban 6,5 körül evett, autópályan 130 körül 6 litert, országúton 100-110 tempóval, sok, de okos előzéssel 5,5 körül, spórolósan, 90-100-zal pedig 5 alatt  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.17 10:36:53
1004,4 kilometerre 48,33 liter  :clap: Tavban is, fogyasztasban is rekord  :nyuszi:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.17 11:18:54
Az szép.  :chef:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.17 11:25:35
Kosz.  :flowers: A sok orszagut miatt sikerult, bar volt benne par 2000 meter folotti hago :wub:
Meg kb 200km autopalya is, ahol 120 folott nem mentem. Szoval ez mar nem a normal tempom volt  :no:
De orszaguton is csak tartottam a forgalom tempojat, nem elozgettem  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.17 11:28:29
Nekem ez 6-6,5 liter körül lenne a leírásod alapján.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.17 11:32:02
Mindig meglepodok mennyire kisetvagyuak a benzines Toyotak amikor itt olvasom az adatokat.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.17 11:46:10
120-ig nem kell sok nafta bele, olyan 150 körül jön meg az étvágya. 90-100-nál 5-5,5 között lehet tartani. Télen csináltam egy Gyöngyös - Eger - Szilvásvárad - Dubicsány - Miskolc - Gyöngyös (régi 3-ason) túrát, direkt pianóban, 5,2-re jött ki BC szerint. Csakhát én szeretek odataposni neki, 160-nál pedig már kajál rendesen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.17 11:50:53
Hat igen, 160-nal mar nekem is 6,5 korul ugral a BC  :D Ez a hatodik bitang jol jon nekem  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2009.07.17 13:01:25
Tankolás. Ahogy többen is mondták, sok mindentől függ, bármelyik tényező akár literes eltérést is okozhat - és ha az ember fél tankra tankol, akkor ez az átlagfogyiban is sokkal jelentősebb eltérés, szóval a hosszútávú átlag a mérvadó.
Tölteni meg tele kell, mert a pisztolyok nem egyformák, olyan is megeshet, hogy az egész tanknyi benzint "kézi" üzemmódban, apránként kell beletenni. És amikor már úgy tűnik, hogy tele van, akkor sincs még tele, mert van a nyílástól kb. 20 cm-re egy kis csapóajtó, ami megakadályozza, hogy a tankból kifolyjon a benzin, ezt a töltőpisztoly csövével ki lehet nyitni, és lefolyatni a legfelül összegyűlt üzemanyagot. Ezzel a módszerrel az első kattanás után 3< liter belemegy, ha az ember csak mindig kijjebb húzza a pisztolyt, akkor csak másfél-két liter.
Én multkor úgy jártam, hogy elmentem tankolni, hamarabb a szokásosnál. Ez annyit tesz, hogy kb 3/4-ed tankot kellett volna beletankolnom. Mindig ugyanott, és ugyanolyan módszer szerint tankolok. Megvárom a kattanást, majd kihúzom, és szépen kézzel rátöltöm a szokásos kb. 2 litert. Ez most is így történt a hab már jött fölfelé, a benyát is láttam. Mivel este volt, ezért nem tankoltam addig, hogy a nyílásnál éppen megálljon, gondoltam a tágulásra is. Ettől függetlenül, sikerült kb 7-8 literrel kevesebbet tankolnom. Furi volt. Először arra gondoltam, hogy a kútfej romlott el. De a mutatóm se ment fel maxra. Azóta még nem tankoltam, szóval nem derült ki, hogy a mutatóm a rossz, amit nem hiszek, vagy valamilyen csillagállás volt, és ezért nem fért bele a tankba az a 7-8 liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.17 20:25:17
Mindig meglepodok mennyire kisetvagyuak a benzines Toyotak amikor itt olvasom az adatokat.  :cool2:
valóban azok  ;) (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=289.msg263094#msg263094)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.17 20:42:50
 :D

Azért ez valahol félelmetes, Laci.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.17 20:46:01
Mar gratulaltal egyszer, koszi   ;) :D [rohog] :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.17 22:46:11
:D

Azért ez valahol félelmetes, Laci.
:szemez:
az a félelmetes,h még mindig van benne bő 2deci, ami lefaragható :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.17 23:03:57
Szerintem legalább 3 decit le tudnál faragni vékonyabb gumikkal, telikerékkel, ültetéssel, leszedett tükrökkel, és... Hogy is mondjam, hogy ne sértődj meg... Szóval fegyelmezett gázkezeléssel.  :winkiss: :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.18 20:52:38
Szerintem legalább 3 decit le tudnál faragni vékonyabb gumikkal, telikerékkel, ültetéssel, leszedett tükrökkel, és... Hogy is mondjam, hogy ne sértődj meg... Szóval fegyelmezett gázkezeléssel.  :winkiss: :flowers:
- vékonyabb gumi: most 165/65r15 gumi van a TTE kerekeken. szép, tetszik, de sajnos túl széles: a 6" széles felni nagyon széthúzza a 165-ös gumit, közel 175-nek saccolom szemre.
jövő héten kipróbálom, h a 155/80r13-mal milyet megyek.
telikerék alatt gondolom azt érted,h jól felfújni...3,2barral járok most. ettől jobban szerintem már nem kellene.

- ültetés: már van, TTE

- tükröket nem szedem le. mindennapi használatra veszélyes lenne: naponta tolatnom kell minimum 30-40m-t, amiben van egy enyhe s-kanyar is, ráadásul a sávváltásnál tekergesse a fejét, akinek kaméleon volt az anyukája...ja neki nem is kellene :)

- "fegyelmezett gázkezeléssel" ... na ezt elmagyarázhatnád, de még jobb lenne, ha megmutatnád :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.07.18 21:11:08
Szerintem Sátri János csak ugrat... ;)
És a telikerék alatt olyan felnit értett, amin nincsenek lyukak. Szerintem...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.18 21:32:29
Szerintem Sátri János csak ugrat... ;)
És a telikerék alatt olyan felnit értett, amin nincsenek lyukak. Szerintem...

 :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2009.07.18 21:56:33
Hi !

720 km, 95-ös benzinnel, országút 60 % és város.
Szerintem nem rossz.
Corolla 1,8as
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.19 00:14:48
ahaaa....
akkor a fegyelmezett gázkezelést egy finom babgulyás elfogyasztása után kell érteni?

ilyen aspektusból "telikereke" a celicának van. erre gondoltál? :szemez:
(http://lh6.ggpht.com/_hrABAIVjJ-g/SmJJBNt_AjI/AAAAAAAAH14/gpQEYGUeYDs/s800/Image094.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.07.19 08:29:56
Hi !

720 km, 95-ös benzinnel, országút 60 % és város.
Szerintem nem rossz.
Corolla 1,8as

Na jo, de ha treleren viszik, akkor az enyem is ennyit eszik :-) Szep eredmeny.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.19 09:30:30
Ezt az adatot számszerűsítenétek a pórnép számára is?  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.19 09:57:49
Nem lehet pontosan számszerűsíteni... 55 literes az E12 tankja. Ha csontszárazra fogyasztod belőle a benzint, akkor 720 km kb. 7,6-os átlagnak felel meg. Ha kevesebbet tankoltál, akkor ennél jobb az átlag. Ha mondjuk akkor tankolsz, amikor kigyullad a sárga lámpa, akkor még bő 10 liter marad a tankban, és az átlag kb. 6,2 lesz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.07.19 11:14:05
Hi !

720 km, 95-ös benzinnel, országút 60 % és város.
Szerintem nem rossz.
Corolla 1,8as

Hány liter benzinnel ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2009.07.19 11:36:28
720 km után 48 litert tankoltam rá !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.19 11:40:13
Na, így már érdemi az információ.  :flowers: Grat!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.07.19 19:27:41
Most szinte csak városban mentünk vele, viszont végig légkondi. Volt többször is, hogy annyira felforrósodott a gép, hogy beindítottam álló helyzetben a klímát, forróbb volt belül, mint kint a levegő, vártam vele 5 percet mire lehűlt. Emellett néha örömből nyomom neki, hiába, erősebb mint a Swift.

Így most fogyasztott 8,1-et, ha belegondolok, hogy rövid városi távokon, intenzív klímával, taposva - teljesen érthető.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2009.07.21 11:43:18
2.5 éves az autó, most először lett meghajtva úgy rendesebben...

Berlin - Prága - Mosonmagyaróvár: 712 km, tiszta menetidő 5 óra 45 perc, autobahnon a szabad részeken vmax (GPS szerint 182 km/h, kisebb lejtőn akár 190 is  :D ), Csehországban 150-170 között. 4 fővel, csomagtartó telepakolva, az Aral gázolajból 47,86 liter fogyott. Nagyon szépen teljesített a kis kávédaráló, belső sávban a feloldó táblák után a 2.0 tdi passatok csak picit nyúltak el óra szerint 180-ig... A fogyasztás sem volt olyan rossz, a tempót figyelembe véve...

Délután 4-kor indultunk Berlinből, gyenge forgalom volt a pályán, így lehetett menni. Ami nagyon tetszett a német pályán, hogy sok helyen 120-as, 130-as tábla van, akár 10-15 km-re hosszú szakaszra vonatkozóan is, de mindenki, még aki addig 180+-os tempót diktált, az is szépen beáll 120-130-ra... Ott valahogy működik ez az ajánlott 130-as dolog. Az oda-vissza 1.700 km-es úton még meleg helyzetbe se kerültünk, nem úgy, mintha itt átmennék a városon...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.07.21 17:08:50
Ami nagyon tetszett a német pályán, hogy sok helyen 120-as, 130-as tábla van, akár 10-15 km-re hosszú szakaszra vonatkozóan is, de mindenki, még aki addig 180+-os tempót diktált, az is szépen beáll 120-130-ra... Ott valahogy működik ez az ajánlott 130-as dolog.

Ha 120- vagy 130-as tábla van, akkor az nem ajánlott, hanem kötelezö.  ;) Persze hogy (majdnem) mindenki beáll arra a tempora, 1. sokba kerül a büntetés, 2. sokan tartják magukat a seb.korlátozásokhoz, elfogadják az elöirásokat.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: djibril - 2009.07.22 07:50:15
Ha 120- vagy 130-as tábla van, akkor az nem ajánlott, hanem kötelezö.  ;)
Tiszta sor... Ismerjük a piros körben fekete számokat ;)

tartják magukat a seb.korlátozásokhoz, elfogadják az elöirásokat.  ;)
Erről beszélek :) Az előírások betartásáról... Ott ez vhogy megy az embereknek...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.07.22 08:47:49
OFF Monnyuk bevallom engem nagyon ingerel, hogy pl Salzburg meg Rosenheim kozott (8-as talan) minden hidnal 110-as korlat van, legyen tel vagy nyar. Persze 180rol mindenki satuzik rogton es hullamzik vegig az egesz sor Salzburgtol Munchenig. Amikor meg olyan kanyar van, ahol mar 140-nel sodrodik a kocsi, meg egy figyelmezteto tabla sincs kint.
ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.22 18:20:33
Ez most jó vagy nem? Én tegnap tankoltam 613 km-re 42,5 litert, ez 6,93-as fogyi. (És mostantól csurig töltöm). Ha egy kattig tankoltam volna, 6.5 literes fogyi jött volna ki.
Ez egy kedvező, de reális érték  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.22 18:25:21
Mindig meglepodok mennyire kisetvagyuak a benzines Toyotak amikor itt olvasom az adatokat.  :cool2:
Minél takarékosabban vezetsz, annál kisebb lesz a különbség a dízel javára. Viszont a benzines sokkal jobban megbünteti a hajtósabb, pörgetősebb stílust. 90-100-nál pl. csak kb. egy liter különbség van egy 1.4 benzin és egy 1.4 dízel Corolla fogyasztása között. De 150-160-nál már inkább három.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.22 18:28:27
Én multkor úgy jártam, hogy elmentem tankolni, hamarabb a szokásosnál. Ez annyit tesz, hogy kb 3/4-ed tankot kellett volna beletankolnom. Mindig ugyanott, és ugyanolyan módszer szerint tankolok. Megvárom a kattanást, majd kihúzom, és szépen kézzel rátöltöm a szokásos kb. 2 litert. Ez most is így történt a hab már jött fölfelé, a benyát is láttam. Mivel este volt, ezért nem tankoltam addig, hogy a nyílásnál éppen megálljon, gondoltam a tágulásra is. Ettől függetlenül, sikerült kb 7-8 literrel kevesebbet tankolnom. Furi volt. Először arra gondoltam, hogy a kútfej romlott el. De a mutatóm se ment fel maxra. Azóta még nem tankoltam, szóval nem derült ki, hogy a mutatóm a rossz, amit nem hiszek, vagy valamilyen csillagállás volt, és ezért nem fért bele a tankba az a 7-8 liter.
Valszeg nem volt vízszintes a talaj. Bár ez így is hatalmas különbség. Én 3-4 literes eltéréseket tudtam eddig felfedezni, ilyesminek tulajdoníthatóan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.22 18:30:50
...3,2barral járok most...
Jaj  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.07.25 01:00:15
Az előbb, kicsivel éjfél előtt sikerült megnéznem, hogy a tankolást jelző sárga lámpa kigyulladása és a tank kiürülése közt mennyit megy az autó. 580-nál gyulladt ki és 775-nél állt le alattam az autó, a házamtól 3 kilométerre, külterületen. Pont egy tanya mellett, ahol a segítőkész tulaj még ébren volt és volt 10 liter benzinje kannában... Ezt a mázlit! De még egy ilyen marhát, mint én! Eddig még mindegyik autómon sikerült kipróbálnom, milyen az, ha kifogy útközben az üzemanyag.
Egy négy fős társaságot hurcoltam haza a környéken koncertről, amikor a napi számlálóra pillantva elhűlt bennem a vér, hogy elfelejtettem megállni az utolsó debreceni kútnál tankolni és a következőig már nem bírja ki és vissza se tudok menni. Pár száz métert mentem és az autó le is állt...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.07.25 06:31:25
tegnap tankoltam 6,6ra jött ki. fél tankig leszilacisan csináltam aztán apám elküldött a tűzépre cuccért innetől ba..hattam a fogyit , és nyomkodtam  ;) :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.27 06:54:48
Hétvégén Gyöngyös - Szigetmonostor - Gyöngyös kutyás túra volt. Sztráda 130-150, országút 100-110, város 50-60, BC szerint 6,8. Teljesen normális.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.28 06:41:53
Nem rossz  :yes: ... Mekkora a sztráda aránya?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.28 07:48:45
Kb. 2x60 km az M3-as Gyöngyös és Bp között. Odafelé a dunakeszi komppal (kb. 85 km), visszafelé Tahitótfalun, Szentendrén át a Megyeri-hídon jöttem (kb. 100 km), főleg visszafelé volt spórolós a tempó. Szentendre jó hosszú, és igyekeztem 60-nál nem gyorsabban menni, mert a kutya nem szereti, ha rossz úton száguldozunk.

Leszilaci volt eszemben, gondoltam, kipróbálok  oda-vissza egy 70-80 közötti tempót, de a kutyát nem akartam nyúzni vele.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.28 13:25:25
...igyekeztem 60-nál nem gyorsabban menni, mert a kutya nem szereti, ha rossz úton száguldozunk.

Leszilaci volt eszemben, gondoltam, kipróbálok  oda-vissza egy 70-80 közötti tempót, de a kutyát nem akartam nyúzni vele.  :innocent:
érdekes egy kutya lehet ::)
egyszer nem szereti a 60nál gyorsabban haladást, máskor meg 70-80 között nyúznád? :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KLaco - 2009.07.28 20:26:05
Én multkor úgy jártam, hogy elmentem tankolni, hamarabb a szokásosnál. Ez annyit tesz, hogy kb 3/4-ed tankot kellett volna beletankolnom. Mindig ugyanott, és ugyanolyan módszer szerint tankolok. Megvárom a kattanást, majd kihúzom, és szépen kézzel rátöltöm a szokásos kb. 2 litert. Ez most is így történt a hab már jött fölfelé, a benyát is láttam. Mivel este volt, ezért nem tankoltam addig, hogy a nyílásnál éppen megálljon, gondoltam a tágulásra is. Ettől függetlenül, sikerült kb 7-8 literrel kevesebbet tankolnom. Furi volt. Először arra gondoltam, hogy a kútfej romlott el. De a mutatóm se ment fel maxra. Azóta még nem tankoltam, szóval nem derült ki, hogy a mutatóm a rossz, amit nem hiszek, vagy valamilyen csillagállás volt, és ezért nem fért bele a tankba az a 7-8 liter.
Valszeg nem volt vízszintes a talaj. Bár ez így is hatalmas különbség. Én 3-4 literes eltéréseket tudtam eddig felfedezni, ilyesminek tulajdoníthatóan.
Ugyanannál a kútnál tankoltam, ahol szoktam, és ugyanannál a kútfejnél. Mivel nem betonozták újra, gyanítom, hogy ugyanannyira lejt, mint előtte 3-4 alkalommal. A kútfej műxik rendesen azóta is, apu is tankolt már ott, csak dízelt, neki jó volt. Holnap kiderül, akkor megint tankolok. Kb. 150km-el előbb kezdett el világítani a lámpácska. A 2 tankolásból sikerül majd jó átlagot számolni. Kiváncsi leszek, sztem 5-el kezdődik majd :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.28 22:23:58
érdekes egy kutya lehet ::)
egyszer nem szereti a 60nál gyorsabban haladást, máskor meg 70-80 között nyúznád? :flowers:

Mester, fogod a különbséget egy szentendrei 60-as kátyúkerülgetés és egy 70-80 közötti autópályás száguldozás között?  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.07.30 08:52:27
No, életemben először sikerült mennem 700 kilométert két tankolás közt. Kicentiztem, már ott voltam, de még mentem egy kört a háztömb körül, hogy átforduljon 700-ra :-)
Féltankot mutatott 450 km-nél, üreset 620-nál, 660-nál kezdett időnként felvillanni a sárga lámpa, és 685-től égett folyamatosan.
43,3 litert tankoltam, az 6,2-es fogyasztás, értelemszerűen a legjobb, amióta nálam van ez az autó.
Egy része városi forgalom Budapesten (nyár van, alig van forgalom, ráadásul elkerülöm a belvárost, így dugót nemigen látok), a többi egy Bp-Karcag út, a 4-esen (hazafelé 405-M5), jellemzően a megengedett sebességgel. Ez nálam azt jelenti, hogy országúton +10, lakott területen +5 a mutató állása a megengedetthez képest.

(Ennek a kocsinak mekkora a tankja, mennyi tartalékom volt még?).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.30 08:55:06
50 literes a tankunk.  :ph34r: :D
Most csekkoltam a könyvében.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.07.30 08:56:42

(Ennek a kocsinak mekkora a tankja, mennyi tartalékom volt még?).

Szerintem 50l, feleségemébe tettünk már 47l-t, és a visszajelző folyamatos világításánál kb 10l van a Toyotákban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.30 08:58:53
...Kicentiztem...
43,3 litert tankoltam...

Még volt majd' 10 litered.  :flowers: Toyoták elég hamar felvillantják a sárga lámpát, még nyugodtan lehet menni 80-100 km-t. Múltkor az M0-áson kb. Cinkota magasságában villant fel a sárga, és simán hazajöttem Gyöngyösre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.07.30 09:17:57
...Kicentiztem...
43,3 litert tankoltam...

Még volt majd' 10 litered.  :flowers: Toyoták elég hamar felvillantják a sárga lámpát, még nyugodtan lehet menni 80-100 km-t. Múltkor az M0-áson kb. Cinkota magasságában villant fel a sárga, és simán hazajöttem Gyöngyösre.
Ja, asszem félreérthető volt: a kicentizést a 700 kilométerre értettem, abban bíztam, hogy még van pár literem :-) Most kiderült, hogy még 6,5 literem volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.30 10:10:48
Ja, értem. Centizhetted volna tovább is, ilyen fogyasztással a 800 km sem lenne elérhetetlen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.07.30 11:38:10
Hmvhely-Ferihegy-Hmvhely on M5, óra szerinti 140-145
Hmvhely-Kakucs- on M5 120-130-al konvojba; Kakucs-Hmvhely 145-155 (trélerrel diktálta Ludi a tempót :D ) , (az Auris 15öt evett :D 300km után  belefolyt 44liter)
a többi Hmvhely-Szeged (100-110)+városok 2000-2500 közt elváltogatva
44.3liter/942km
MOL Hmvhely, Tóalj utca, 1es kútoszlop
Számlát kérek, pontgyűjtőm van, kupont nem gyűjtök. Köszönöm.
:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.30 21:15:41
Féltankot mutatott 450 km-nél, üreset 620-nál, 660-nál kezdett időnként felvillanni a sárga lámpa, és 685-től égett folyamatosan.
Ez nem eltérő sorrendben volt? Úgy értem: előbb kezdett felvillanni a lámpa, és utána ment le üresre a mutató, nem? Eddig az összes Toyotánál azt tapasztaltam, hogy a lámpa már valahol a mutató negyed és üres állása között, még bőven az üres állás előtt kezd fel-felvillanni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.30 21:17:35
44.3liter/942km
MOL Hmvhely, Tóalj utca, 1es kútoszlop...
Ez marha jó  :clap: ! De a 145-155, trélerrel... No comment  :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.07.30 22:06:08

Hmvhely-Kakucs- on M5 120-130-al konvojba; Kakucs-Hmvhely 145-155 (trélerrel diktálta Ludi a tempót :D ) , (az Auris 15öt evett :D 300km után  belefolyt 44liter)

44.3liter/942km
MOL Hmvhely, Tóalj utca, 1es kútoszlop
Számlát kérek, pontgyűjtőm van, kupont nem gyűjtök. Köszönöm.
:D
Abban a konvojban néha azért volt némi bolondozás is :D Bár az nem növelte a fogyit... :whistling:
Az Aurison még mindig egy kicsit meg vagyok akadva. Mondjuk nála nem egyszerűen esznek az autók.
Ami meg a tempót illeti: már a fehozós tréler is elég stabil volt, de mondta is, hogy a másik még inkább az. Meghát visszafelé hátszél is volt nem szembe-oldalba kapós.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.07.31 00:19:36
Nekem már gyanús a kocsi esküszöm... A montenegroi út után is ezt éreztem... Hajtom, klímázok, ott még súly is volt benne, és nem hajlandó 4.6nál többet enni hosszútávon... Ha nem hajtom, akkor közelebb van a 4literhez, mint a 4.5-hez...
Mostmár tényleg a LesziLaci üzemmód következik :D
Ez a tank ideális lesz rá, 7napos szegedi munka, éjjeli befejezéssel, jellemzően 20fok körüli levegővel tudom tölteni a turbót :) , meg aug. közepén lesz egy éjszakai Ferihegyi utam....Megcélzom az 1500km-t egy tank löttyel :):):)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.07.31 00:27:35
Azért vigyél magaddal egy kannát, nehogy csak az 1501-ik km-nél legyen kút!  ;) Egyébként nem lehetetlen, az cca 3,6os átlag. Csak ezt teljes tankon hozni  :whistling: Szeptember, vagy este, no klíma és meglesz az!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.07.31 00:37:41
Azért vigyél magaddal egy kannát, nehogy csak az 1501-ik km-nél legyen kút!  ;) Egyébként nem lehetetlen, az cca 3,6os átlag. Csak ezt teljes tankon hozni  :whistling: Szeptember, vagy este, no klíma és meglesz az!  :clap:

Menni fog, reggel 9kor be szegedre, Moszkvai krt, éjjel 1körül haza...(felhívott Zsuzsika :D )
Ferihegyre is 23:20ra kell mennem, úgyhogy minden oké...  Menni fog :) Menni fog, menni fog :) fejbe dől el  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.31 00:46:23
Szvsz 80-as utazókkal simán meg tudod csinálni. Vagy akár még többel is - úgyis nullázod az elején a fedcompot (gondolom), aztán majd figyeled az átlagot. Bár ezt 1500 km-en át kibírni  ::) ... Dehát egyszer megcsinálod, aztán utána megvan a tudat, hogy ha akarod, erre is van lehetőség  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.07.31 00:53:26
Nincs fedélzeti computerem, mert egy Pana mp3-as magnó kidúrta :D
A fed.comp meg őrzi a gyári állapotát a majdani eladáskori visszaszerelésre :) nem lesz sem lekopva, sem kifényesedve :)
Amúgy a tudat már megvan, mert tudom, hogy képesek vagyunk rá együtt, én és a KEJmobile :D
Már csak végig kell csinálni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.07.31 07:51:02
1500 km egy tankkal... :wacko: Néha komolyan lesárgulok az irigységtől a magam olyan 600 km-ével.  :no:  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.31 09:54:39
fejbe dől el  :tt2:

 :clap:

Drukkolok.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.31 12:43:50
Mester, fogod a különbséget egy szentendrei 60-as kátyúkerülgetés és egy 70-80 közötti autópályás száguldozás között?  :winkiss:
jaaaaaaaa...ott, leányfalu környékén mondod, ahol 40-es táblák vannak? :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.07.31 12:52:45
Nekem már gyanús a kocsi esküszöm... A montenegroi út után is ezt éreztem... Hajtom, klímázok, ott még súly is volt benne, és nem hajlandó 4.6nál többet enni hosszútávon... Ha nem hajtom, akkor közelebb van a 4literhez, mint a 4.5-hez...
Mostmár tényleg a LesziLaci üzemmód következik :D
Ez a tank ideális lesz rá, 7napos szegedi munka, éjjeli befejezéssel, jellemzően 20fok körüli levegővel tudom tölteni a turbót :) , meg aug. közepén lesz egy éjszakai Ferihegyi utam....Megcélzom az 1500km-t egy tank löttyel :):):)
3,6-t sima ügy lesz :D . hajrá   :clap:

tegnapi eredmény(csak a viszonyítás miatt...):
fót-birján(pécs)-kecskemét-bp
(http://lh6.ggpht.com/_hrABAIVjJ-g/SnLL4-Ls5oI/AAAAAAAAIB0/1JNWKaEhJ7s/s144/Image033.jpg)(http://lh3.ggpht.com/_hrABAIVjJ-g/SnLL4LXUyLI/AAAAAAAAIBw/IyeNAshT-pg/s144/Image032.jpg)(http://lh6.ggpht.com/_hrABAIVjJ-g/SnLL28io7kI/AAAAAAAAIBs/EHdaWqfVupY/s144/Image031.jpg)(http://lh3.ggpht.com/_hrABAIVjJ-g/SnLL5fwjQ-I/AAAAAAAAIB4/ecA5WTT40ug/s144/Image035.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.07.31 13:08:02
 :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.31 21:05:17
1500 km egy tankkal... :wacko: Néha komolyan lesárgulok az irigységtől a magam olyan 600 km-ével.  :no:  :D
Ne sárgulj le  :flowers: ... Gondolj a megspórolt időre, amit mással tölthetsz el  :) ... Persze ez tényleg fejben dől el. Hogy egyáltalán meg tudod-e csinálni - nomeg hogy akarod-e. Amúgy a te autód is egészen biztosan képes lenne országúton 4.5 literes fogyasztásra, tehát simán tudnál 1000 km fölött menni egy tankkal. Ha kibírnád ennyi ideig 70-80 között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.31 21:06:54
:eek:
Dízel  :flowers: ...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.07.31 21:21:50
:eek:
Dízel  :flowers: ...  ;)

Hm az én 2004-es 1.4es benzises Corollám meg olyan 7-7.2-t eszik manapság városi pesti rövidutakon.

205/50 R16 7 coll széles ! felnikkel Dunlop Sportmaxx gumikkal.Most ez jó vagy nem ?????

Mondjon már vaklaki ugyanilyen autót gyári kerékkel. Please.... :helpsmilie: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.07.31 21:30:24
Hm az én 2004-es 1.4es benzises Corollám meg olyan 7-7.2-t eszik manapság városi pesti rövidutakon.

205/50 R16 7 coll széles ! felnikkel Dunlop Sportmaxx gumikkal.Most ez jó vagy nem ?????
Szerintem teljesen jó  :yes: ... Én legalábbis biztosan elégedett lennék vele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.07.31 21:44:38
(felhívott Zsuzsika :D )
:D :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.02 21:02:27
Köszi a bíztatásokat, holnap kezdődik a challange  :)
Bár a mostani sem lesz rossz eredmény, szemre 4.5 alatti  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2009.08.03 12:02:43
:eek:
Dízel  :flowers: ...  ;)

Hm az én 2004-es 1.4es benzises Corollám meg olyan 7-7.2-t eszik manapság városi pesti rövidutakon.

205/50 R16 7 coll széles ! felnikkel Dunlop Sportmaxx gumikkal.Most ez jó vagy nem ?????

Mondjon már vaklaki ugyanilyen autót gyári kerékkel. Please.... :helpsmilie: :D

Mekkora fogyasztásnövekedést tapasztaltál amikor 16"-ra váltottál?
Én is szeretnék nagyobb kereket, ha idén nem is, jövő tavasszal. Meg a tököm tele van a Michelin Energy gumikkal, mostanában többször kellett megállnom kavicsokat szedegetni belőle, beleragad és kopog, az a halálom
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.03 12:46:51
Nekem is volt az említett méretű gumim, a dízelnek egy fél litert jelentett a gyári 195/65r15höz képest... Akkor még nem volt ennyire economy üzemmódban a lábam, 5-5.3közt voltak a fogyasztásaim, erre jött rá a 3-5deci pluszban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.08.03 17:00:30
Mekkora fogyasztásnövekedést tapasztaltál amikor 16"-ra váltottál?

Szerintem 0.5 liter. Nehéz megállapítani mert tavasszal , amikor eljött a jó idő drasztikusan csökkent a fogyasztás és akkor volt gumicsere is.
A téli gumival ami 195/65-ös simán megvolt a 8 liter is városban. De ha most a gyári Michelin Energík lennének 0.5 literrel tudnék kevesebbet menni.
Ebbe benne van az is, hogy a lábam is kezdi tanulni a gazdaságosabb nyomkodást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.03 19:55:54
Slovenia hegyek. Hagomaszas, hegyekre fel es le vagy autopalya (nyomkodos) vagy varosok kozott autokazas (az itteni soforok eleg tolosak...).

7.17 L/100km kutnal merve. Masodik tank 7.81 L/100km, itt tobb hegynek fel padlogazas autopalya resz volt, ezek a TDI-k folyton kostolgatnak.

Szerintem nem rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.03 20:01:10
Ez nagyon nem rossz, 1.4-es többet evett volna.

Bár, fene tudja... Pár éve 3-4 fővel, tetőig pakolva a szlovén, horvát sztrádán keresztül 7,1-et mértünk párezer km-re.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.03 20:15:20
Szerintem sem, pedig szokszor toltam neki kemenyen, meg is dontottem a kipufogogaz homerseklet csucsomat. Na ja hegynek felfele 31 fokban klimaval nem illik lepadlozni perceken keresztul.  :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.08.03 20:41:14
Szerintem sem, pedig szokszor toltam neki kemenyen, meg is dontottem a kipufogogaz homerseklet csucsomat. Na ja hegynek felfele 31 fokban klimaval nem illik lepadlozni perceken keresztul.  :censored:

Milyen légszűrőt használsz ? K&N, TRD vagy gyári ?
Próbáltál már légszűrő tuningot ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.03 20:53:51
Gyari, az eredeti legszurohazban. Tudom, hogy hozna a konyhara, de most nem akarom megcsinalni, majd jovo nyaron.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.03 21:35:29
Szerintem sem, pedig szokszor toltam neki kemenyen, meg is dontottem a kipufogogaz homerseklet csucsomat. Na ja hegynek felfele 31 fokban klimaval nem illik lepadlozni perceken keresztul.  :censored:
Milyen olaj van benne?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.03 21:47:03
Motul. 5w-40 300V Power Racing. Egesz jol birja. Bar nincsenek minositesei hivatalosan csak, hogy jobb, mint az API SM. A Castrol Edge Sport 0w-40-el osszevetve tenyleg jobb, ugyanugy olajoz telen, de jobban turi a hot es a kemeny nyuzast.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.03 22:57:33
Nocsak, 40-es  :whistling: ... Sejtettem  :yes: ... Ne érts félre, szerintem is ez kell bele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.06 21:12:02
Ma délutáni Gyöngyös-Szolnok-Gyöngyös: induláskor tankolás, országút 100-120, lakott terület 50-60, átlagsebesség 72, BC szerinti fogyi 5,9.

Ha 160-nál nem enne 10-et, csak 8,5-et, egy szavam nem lenne a fogyasztására. Így sincs sok. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.06 21:33:39
mozso: azon gondolkodtam, hogy nálad a turbónak azért van egy fogyasztást csökkentő áldásos hatása is, nem? Úgy értem, hogy kevésbé kell pörgetni, hamarabb megoldasz dolgokat nyomatékból.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.06 21:37:34
Egyébként a nyaralás átlaga: 925 km-re 41,1 liter. Bár némi csalódás, mert a kijelző csak 4,2-t mutatott :( Ez egyébként csak résztáv, tankolástól tankolásig): Szeged-Kmét (tankolás)-Balatonfűzfő-ottani szaladgálás-Kmét (tankolás)-Szeged. Hazaérve 4et mutat a BC... :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.08.06 21:56:10
Hétfőn tankoltam és megdícsértem a Corollámat, mert városi körülmények + egy kis országút + egy kis Kakucs ring és még több városi forgalomban egy tankkal 701km-t ment el, és a kijelző szerint 6,2 literes átlagfogyasztást produkált.
 :sorcerer:
Eddig ez a legjobb átlagom.
Valaki meg tudná mondani, hogy mekkora a tankja az E112-es Corollának?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.06 22:19:21
Kezitcsókolom: ez ugye E11 Cori akar lenni?  ;) Annak 50 literes. Én tankoltam bele 49,2-t :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.06 22:32:52
A végén a 2-es a ráncfelvarrott változatot, a VVT-I motorost jelöli. Nemtom, hogy a tank mérete egyezik-e az enyémmel (az 50 literrel, jól írod).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wittlia - 2009.08.06 22:36:50
Kezitcsókolom: ez ugye E11 Cori akar lenni?  ;) Annak 50 literes. Én tankoltam bele 49,2-t :D
Köszönöm!
Én eddig 43,5 litert tankoltam bele, mint legtöbb, de akkor már az üzemanyag mutatója fel sem ment az üres jelzésig.
Ezek szerint igen kellemes ráhagyással jelez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2009.08.07 14:27:37
Ma a kollegám 1.4 d4d E12-jét sikerült a sárga lámpa kigyulladása után pár kilométerre teletankolni, 46 litert kínlódtunk bele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2009.08.08 12:25:11
Féltankot mutatott 450 km-nél, üreset 620-nál, 660-nál kezdett időnként felvillanni a sárga lámpa, és 685-től égett folyamatosan.
Ez nem eltérő sorrendben volt? Úgy értem: előbb kezdett felvillanni a lámpa, és utána ment le üresre a mutató, nem? Eddig az összes Toyotánál azt tapasztaltam, hogy a lámpa már valahol a mutató negyed és üres állása között, még bőven az üres állás előtt kezd fel-felvillanni.
A héten ötször tankoltam, szóval volt alkalmam megfigyelni: a mutató a zérón áll, akkor kezd el felvillanni, de inkább csak utána.
Ráadásul a hegyek közt ugye sokat számít, hogy felfelé vagy lefelé mész, így akár pár kilométeren belül megnézhettem így is, úgy is (mondjuk felfelé folyamatosan ég a lámpa, lefelé meg majdnem negyednél áll a mutató).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.08 12:32:58
Igen, sot kifejezetten ugy lett meretezve a dolog anno, hogy atlaghasznalatnal hozzon a konyhara. Szlovenia hegyek atlagok: 7.2, 7.7, 6.8 es hazafele autopalya 7.9, de ezek nem setakocsizos tempoval voltak. Ha meg tudnam allni, akkor varosban be lehetne menni szerintem 7.0-7.5L ala siman.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.08.08 20:53:53
::)
::)
Üdv Mindenkinek!

Az én fogyim elég érdekesen alakul, városban min: 5,18 ( átlag 25 km/h) max 5,6(átlag 29 km/h) a klíma fogyasztás növelő hatását nem vettem észre. Viszont érdekes, hogy
a BC szerint többet fogyaszt mint ahogy tankolok, autópályán fordított a helyzet ott kevesebbet mutat és többet tankolok.
Az országúti fogyim: ma voltunk Zalaszentlászlón odafelé 3 felnőtt klíma nélkül, sebesség autópályán állandó 110 km/h óra(néha előzésnél 140-160) országúton 85-95 km/h.
Mire leértünk a Bc szerint 4,2 volt a fogyi. Na mondom ez jó lesz. Visszafelé 5 felnőtt + végig klíma ugyanolyan sebességgel amivel oda menten Bc szerint 4,5 tankolás szerint 4,78
424 km=20,27 liter.
Tiszaújvárosi kanyarban 120-140 között mentem BC szerint 5 l, tankolás 5,2 klíma fele úton.Szerintem illetve a tapasztalatom szerint olyan 110-115 km/h -ig lehet 5 liter alatt
tartani.
Egy apró dolog amire szoktam figyelni az a pillanatnyi fogyasztás, tudom, hogy az utat kéne nézni, de nem tudom megállni, és így is lehet a fogyiból egy kicsit lecsippenteni.
Ja az autó 2007-es E 15 1.4 D4D, 16500-km van benne és mindig OMV premiumot tankolok bele,, :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.08.09 21:38:50
Sikerül megetetni a géppel szűk nyolc és fél litert. Csak város, kellett a klíma bőven. Volt jópár araszolós dugóbanülős - így szerintem egész tűrhető.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.10 20:53:15
250 km-re tankoltam, az út Várpalota-Veszprém-Csopak-Alsóörs-Csopak-Veszprém-Szfvár elkerülő-Dunaújváros-Dunaföldvár-Érd volt csak és kizárólag főúton és lakott területen.
Itthon tankoltunk és 5.79 liter jött ki 100 km-re. Hiába no, ezt szereti a kis "egyhármas", pedig végig ment a klíma is!  :wub:

szerk: ja elfelejtettem, hogy párom vezetett végig. Ha én vezetek, valszeg még nem vagyunk itthon, ellenben talán 5 körül lenne az átlag.  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.08.10 21:02:30
 :tt2: :tt2: :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.08.11 14:52:51
Sziasztok.
Hegyről lefelé, Gyergyószentmiklós-Debrecen etap szombaton 5,2-re jött ki. Ugyanez az út hegynek föl 5,9. Tankolás, nem pedig BC alapján. Két fő + csomagok. Lehet, hogy benne van a Michelin Energy Saver keze nyoma, de biztosan még most sem merem állítani.
Az előző tulajtól örökölt 2,5 bar helyett (Bridgestone) most 2,3-mal járok és így jönnek ki kb. hasonló fogyasztások, mint tavaly nyáron a Bridgestone-nal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.08.11 18:20:22
Habár ellene vagyok, ma én is harmadik kattanásig tankoltam. Különböző helyeken szoktam tankolni, ma a Baumaxxal szemközti Agip kúthoz mentem. Annyira lejt a térkő, hogy közutas 314 km-re az első kattig 5 liter ment bele. Harmadik kattanásnál 16,9 liternél jártunk, tovább nem erőltettem.

Eddigi egyik autómnál sem volt érezhető ilyen mértékben a beton lejtése miatti jelenség. Különösebb jelentősége nincs, de az átlagszámításomat elrontja. A BC-t ellenőriztem mindig a tankolások alkalmával, és mindig eltért az általam számítottól, valószínűleg  emiatt.

Kinek mennyire pontos a BC átlagfogyasztásmérője?

Méréstechnikai megfoglamazásban: hogyan mér a BC? Mintavételezési időközök alapján differenciát képez a rendelkezésre álló benzinből, és elosztja a megtett úttal, vagy a pillanyatnyi fogyasztásértékek valamilyen átlagát veszi?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.08.11 18:35:34
Azért azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy csak a térkő lejtése miatt az első és a harmadik kattanás között még 11 liter belefér? :eek: :eek: Szerintem nagyon habzott az az üzemanyag, és nagyon gyorsan leoldott a visszacsapó szelep. Pontosan emiatt, csak az a mérés pontos, amikor "csövig" tankolod a gépet. Effektíve szemmel kontrollálod az üzemanyag szintet. Én mindig így járok el. Bár engem nem zavarnak meg holmi BC adatok.  ;) (mert nincs) :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.11 18:43:47
Nekem a csontszaraz tankba teljesen vizszintes talajon ket hete 2 liter utan mar kattant a pisztoly. Aztan 2,5-nel, 2,7-nel, 3,1-nel...  :hammer: 48 litert tankoltam igy is, megmutattam ki az ur a haznal  :devil: :D :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.11 19:30:26
Sziasztok.
Hegyről lefelé, Gyergyószentmiklós-Debrecen etap szombaton 5,2-re jött ki. Ugyanez az út hegynek föl 5,9. Tankolás, nem pedig BC alapján. Két fő + csomagok. Lehet, hogy benne van a Michelin Energy Saver keze nyoma, de biztosan még most sem merem állítani.
Az előző tulajtól örökölt 2,5 bar helyett (Bridgestone) most 2,3-mal járok és így jönnek ki kb. hasonló fogyasztások, mint tavaly nyáron a Bridgestone-nal.
Jó értékek  :yes: ! Amúgy nyugodtan járhatsz 2.5-el is, a fogyinak jót tesz, a menetkényelem csak egészen minimálisan romlik tőle.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.11 19:36:26
Habár ellene vagyok, ma én is harmadik kattanásig tankoltam. Különböző helyeken szoktam tankolni, ma a Baumaxxal szemközti Agip kúthoz mentem. Annyira lejt a térkő, hogy közutas 314 km-re az első kattig 5 liter ment bele. Harmadik kattanásnál 16,9 liternél jártunk, tovább nem erőltettem.

Eddigi egyik autómnál sem volt érezhető ilyen mértékben a beton lejtése miatti jelenség. Különösebb jelentősége nincs, de az átlagszámításomat elrontja. A BC-t ellenőriztem mindig a tankolások alkalmával, és mindig eltért az általam számítottól, valószínűleg  emiatt.

Kinek mennyire pontos a BC átlagfogyasztásmérője?

Méréstechnikai megfoglamazásban: hogyan mér a BC? Mintavételezési időközök alapján differenciát képez a rendelkezésre álló benzinből, és elosztja a megtett úttal, vagy a pillanyatnyi fogyasztásértékek valamilyen átlagát veszi?
Szerintem a pillanatnyi fogyasztás alapján átlagol a BC, a nullázás óta megtett útszakaszra. Nagyjából lehet hinni neki, 2-3 decinél többel nemigen tér el a valós adattól. Annál is inkább, mert ez utóbbit meglehetősen nehéz meghatározni, igazából még ugyanazon kút ugyanazon oszlopánál gondosan csurig tankolva is adódhatnak eltérések - eltérő kutakon tankolva meg pláne.

Egyébként az általad leírt jelenség nem a talaj lejtése miatt van - velem is előfordul nem egyszer, különféle autókkal, hogy a töltőpisztoly már sokkal (sok literrel) a teletank előtt visszakattan. Ezért kell mindig teletölteni, ha legalább nagyjából pontos mérést akar az ember.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.11 19:50:16
910,5kmre tankoltam 45,01 litert  :clap: Ebbol ~700km autopalya 120-al orszagut 105-110-el varos 60-al. Az utolso ~200km-en elszakadt a cerna es az autopalyan vegig 140+. 2 szemely, tele csomagtarto, megallas nelkuli klimazas. A BC az elso ~700km-en 4,8-at mutatott, a vegere 5,1-et irt ki.
Ennek orult a szam :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.11 19:57:26
Aztan volt egy teljesen vegyes (autopalyara nem mentem) 894,4km amit 45,69 literbol hoztam ki.  :clap: :clap: :clap:
Mig az elozonel odafigyltem a fogyasztasra (finom goyrsitasok, semmi fek,autpalyan max 120) itt egyaltalan nem. Ezert orulok ennek is :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.08.11 20:29:37
Szerintem a pillanatnyi fogyasztás alapján átlagol a BC, a nullázás óta megtett útszakaszra. Nagyjából lehet hinni neki, 2-3 decinél többel nemigen tér el a valós adattól. Annál is inkább, mert ez utóbbit meglehetősen nehéz meghatározni, igazából még ugyanazon kút ugyanazon oszlopánál gondosan csurig tankolva is adódhatnak eltérések - eltérő kutakon tankolva meg pláne.

Egyébként az általad leírt jelenség nem a talaj lejtése miatt van - velem is előfordul nem egyszer, különféle autókkal, hogy a töltőpisztoly már sokkal (sok literrel) a teletank előtt visszakattan. Ezért kell mindig teletölteni, ha legalább nagyjából pontos mérést akar az ember.

Köszönöm! Az a kút eléggé gyorsan nyomja bele a benzint, valószínűleg az említett örvénylés/habzás miatt történhetett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.11 21:52:59
Az-az. Visszacsapódik a cső faláról, és/vagy nem tud elég gyorsan lefolyni, és már akad is el a pisztoly.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.11 22:09:07
Sziasztok.
Hegyről lefelé, Gyergyószentmiklós-Debrecen etap szombaton 5,2-re jött ki. Ugyanez az út hegynek föl 5,9. Tankolás, nem pedig BC alapján. Két fő + csomagok. Lehet, hogy benne van a Michelin Energy Saver keze nyoma, de biztosan még most sem merem állítani.
Az előző tulajtól örökölt 2,5 bar helyett (Bridgestone) most 2,3-mal járok és így jönnek ki kb. hasonló fogyasztások, mint tavaly nyáron a Bridgestone-nal.
Jó értékek  :yes: ! Amúgy nyugodtan járhatsz 2.5-el is, a fogyinak jót tesz, a menetkényelem csak egészen minimálisan romlik tőle.
Én a Corival mióta megvan, kettőféllel járok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.08.11 22:21:11
Jó értékek  :yes: ! Amúgy nyugodtan járhatsz 2.5-el is, a fogyinak jót tesz, a menetkényelem csak egészen minimálisan romlik tőle.
Nekem a 2,5 barral keménynek tünt. Ezt a 2,3 körüli értéket egész jól megszoktam. A mi városunkban sem tükörsimák az utak és legtöbbször egyedül ülök a kocsiban. Pályára is viszonylag ritkán megyek. Igaz, akkor egyhuzamban lecsúszik több száz kilométer. Kedvelem.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.08.11 22:32:57
Tankoláskor én az első kattanás után nagyon lassan töltök rá, hagy levegőzzön ki a tank, és akkor belemegy még 2-3 liter. A régi Toyo 1.8D-men a vonóhorognál fogva meglengettem néha a hátulját és akkor néhány literrel még több fért a tankba. t.i. nehezen távozott belőle a levegő. Hagyni kellett időt neki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 13:37:37

(Ennek a kocsinak mekkora a tankja, mennyi tartalékom volt még?).

Szerintem 50l, feleségemébe tettünk már 47l-t, és a visszajelző folyamatos világításánál kb 10l van a Toyotákban.

Ti nem olvassátok a kezelési könyvet? Benne van, hogy 55 literes. Igaz, hogy kb semmire sem jó az a könyv, de ezt meg lehet belőle tudni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.16 13:43:05
Ti nem olvassátok a kezelési könyvet? Benne van, hogy 55 literes. Igaz, hogy kb semmire sem jó az a könyv, de ezt meg lehet belőle tudni :)
Csak annyi a bökkenő, hogy a kérdezőnek E11-es Corollája van, aminek 50 literes a tankja  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 14:41:02
Ti nem olvassátok a kezelési könyvet? Benne van, hogy 55 literes. Igaz, hogy kb semmire sem jó az a könyv, de ezt meg lehet belőle tudni :)
Csak annyi a bökkenő, hogy a kérdezőnek E11-es Corollája van, aminek 50 literes a tankja  ;)

Akkor ezt most én buktam be :) De akkor is, nincs hozzá könyv? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.16 14:44:11
Sanszos, hogy nem kapott hozzá. Kissé korosabb (értsd: nem 1-3 éves) használtautóknál a kézikönyv inkább már csak opcionális lehetőség, nem kapod meg hozzá tutira.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 14:59:45
Sanszos, hogy nem kapott hozzá. Kissé korosabb (értsd: nem 1-3 éves) használtautóknál a kézikönyv inkább már csak opcionális lehetőség, nem kapod meg hozzá tutira.  :no:

Sokat nem vesztett vele, mert inkább csak nehezéknek jó. Van benne nagyon kevés hasznos info(pl a biztosítékok elhelyezkedése), de nagy része az 200-300 oldal rizsa, marhaság, triviális dolgok olyanoknak, akik még egy villanykörtét sem tudnak becsavarni. Én pl. azt sem találtam meg benne, hogy ha kigyullad a szintjelző lámpa, akkor még mennyit lehet elmenni vele, mennyi liter van benne, a hülye könyv azt írja erre, hogy haladéktalanul tankoljon, persze, ez a tuti, na de azért mégis, csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.16 15:05:57
Miért, van ilyen info bármelyik márkánál a kézikönyvben? Amúgy meg a liter nem minden, ha erős emelkedőn mész fel 5 km-t, akkor tök mindegy, hogy van még a kocsiban 4-5 liter, nem jut el a motorig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.16 15:06:51
Kissé nehéz lenne előre publikálni, hogy mennyit lehet vele elmenni, mert ez mindenkinél más, tekintettel arra, hogy "lábfüggő".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 15:17:50
Kissé nehéz lenne előre publikálni, hogy mennyit lehet vele elmenni, mert ez mindenkinél más, tekintettel arra, hogy "lábfüggő".

Azért a litert elárulhatnák, hogy pl. a lámpa megjelenése után van még x liter, azt ebből majd a delikvens kiszámolja, hogy az ő stílusával mennyit tud elmenni..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.16 15:19:11
Hát fene tudja. A terepviszonyok sokat számítanak, tehát a liter számot nem lehet sztem megadni úgy, hogy minden E12-nél egyezzen. Nálam pl van, hogy negyednél már mutatja a lámpa, hogy fogy a benzin, máskor meg majdnem nullán van már, mikor mutatja (és akkor is még volt benne 10 liter).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.16 15:20:27
10-11liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.16 15:20:38
Szinte az összes Toyotánál 8-10 liter között van a tartályban, mikor először felvillan a visszajelző.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.16 15:26:31
Sokat nem vesztett vele, mert inkább csak nehezéknek jó. Van benne nagyon kevés hasznos info(pl a biztosítékok elhelyezkedése), de nagy része az 200-300 oldal rizsa, marhaság, triviális dolgok olyanoknak, akik még egy villanykörtét sem tudnak becsavarni. Én pl. azt sem találtam meg benne, hogy ha kigyullad a szintjelző lámpa, akkor még mennyit lehet elmenni vele, mennyi liter van benne, a hülye könyv azt írja erre, hogy haladéktalanul tankoljon, persze, ez a tuti, na de azért mégis, csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..
Azt a könyvet nem olyanoknak szánták, akik autós fórumokra írogatnak  :) ... Az átlag autótulaj meg nagyon is nem tud egy csomó "triviális" dolgot. Ha beírják, hogy a lámpa kigyulladásakor x liter van benne, akkor adott esetben Pereskedő Jani (ezekből főleg a tengerentúlon akad sok) a nyakukba akaszt egy pert amiatt, hogy ő ezek alapján bizton számolt azzal, hogy még bizonyos távolságot elmehet az autójával, aztán mégse sikerült, és emiatt lecsúszott egy hárommillió dolláros üzletől  ::) ....... Nem véletlenül van olyan szájbarágósan és bolondbiztosan megírva az a könyv.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.16 15:28:51
Azért a litert elárulhatnák, hogy pl. a lámpa megjelenése után van még x liter, azt ebből majd a delikvens kiszámolja, hogy az ő stílusával mennyit tud elmenni..
Na, és pontosan itt kezdődnének a bajok :excl: Ezt még el sem olvastam, mikor az előző hsz-omat írtam  :) ...

Amúgy meg elég könnyű meghatározni, hogy ilyenkor mennyi van még benne. Lámpa-felgyulladás után a legközelebbi kúton teleteszed - innentől kb. tudod. De hogy a gyár ezt nem akarja megírni, azt megértem. És az átlag autósok 90 %-a szempontjából jobb is így.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.16 15:30:04
Szinte az összes Toyotánál 8-10 liter között van a tartályban, mikor először felvillan a visszajelző.
Nekem ennél nagyobbnak tűnik a szórás. De nagyságrendileg valami ilyesmi, ez stimmel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 18:02:58
Sokat nem vesztett vele, mert inkább csak nehezéknek jó. Van benne nagyon kevés hasznos info(pl a biztosítékok elhelyezkedése), de nagy része az 200-300 oldal rizsa, marhaság, triviális dolgok olyanoknak, akik még egy villanykörtét sem tudnak becsavarni. Én pl. azt sem találtam meg benne, hogy ha kigyullad a szintjelző lámpa, akkor még mennyit lehet elmenni vele, mennyi liter van benne, a hülye könyv azt írja erre, hogy haladéktalanul tankoljon, persze, ez a tuti, na de azért mégis, csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..
Azt a könyvet nem olyanoknak szánták, akik autós fórumokra írogatnak  :) ... Az átlag autótulaj meg nagyon is nem tud egy csomó "triviális" dolgot. Ha beírják, hogy a lámpa kigyulladásakor x liter van benne, akkor adott esetben Pereskedő Jani (ezekből főleg a tengerentúlon akad sok) a nyakukba akaszt egy pert amiatt, hogy ő ezek alapján bizton számolt azzal, hogy még bizonyos távolságot elmehet az autójával, aztán mégse sikerült, és emiatt lecsúszott egy hárommillió dolláros üzletől  ::) ....... Nem véletlenül van olyan szájbarágósan és bolondbiztosan megírva az a könyv.

Viszont a szelephézag-értékek benne vannak, minek, hogy a jogász végzettségű Gipsz Jakabka állítgassa? :) Amúgy azt hittem hidrotőkés, de ezek szerint nem, és ennek örülök.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.16 18:10:01
...csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..

Na látod, ezért van a fórum. Meg a keresője: a kérdéseid 90%-ára minimális ráfordítással találhatsz választ.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 18:34:58
...csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..

Na látod, ezért van a fórum. Meg a keresője: a kérdéseid 90%-ára minimális ráfordítással találhatsz választ.

Jó, hát akkor deklaráljuk, irjátok ki felülre, jól látható helyre, hogy senki ne merjen kérdezősködni, míg át nem nyálazta a keresőt, legyen teljes kuss a fórumon, csak olvasható legyen stb  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.16 18:38:06
...csak jó lenne azt tudni, hogy mennyit mehetek el még vele biztonságosan..

Na látod, ezért van a fórum. Meg a keresője: a kérdéseid 90%-ára minimális ráfordítással találhatsz választ.

Egyébként szoktam olvasgatni a témákat. De most a kedvedért beírom a keresőbe, hogy benzintank, jó lesz? Vagy mit írjak be? Üzemanyagszint jelző? :) Kiváncsi vagyok mit dob ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2009.08.16 19:26:14
A lámpa fevillanása után 46 litert tudtunk múltkor beletankolni, (E12 d4d)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.16 21:56:00
...a kedvedért beírom a keresőbe...

A kedvemért? :D A kedvemért esetleg nyírd le a füvem, vagy mosogass el a konyhában. Ha használod a keresőt, az neked lesz jó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.16 21:59:12
Jó, hát akkor deklaráljuk, irjátok ki felülre, jól látható helyre, hogy senki ne merjen kérdezősködni, míg át nem nyálazta a keresőt, legyen teljes kuss a fórumon, csak olvasható legyen stb  ;)

Ne marháskodj. Ezerszer feltett kérdéseket újra feltenni egészen más, mint új tapasztalatokat megosztani. Egyáltalán nem véletlen, hogy a fórumszabályzatok nagy részében le van írva, hogy topiknyitás előtt használd a keresőt, és az sem véletlen, hogy a duplikált témákat törlik. A netikettet már meg sem merem említeni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.17 00:22:57

Annyira szeretem ahogy elkommunikálgattok egymással :hug: :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.17 20:21:59
Jó, hát akkor deklaráljuk, irjátok ki felülre, jól látható helyre, hogy senki ne merjen kérdezősködni, míg át nem nyálazta a keresőt, legyen teljes kuss a fórumon, csak olvasható legyen stb  ;)

Ne marháskodj. Ezerszer feltett kérdéseket újra feltenni egészen más, mint új tapasztalatokat megosztani. Egyáltalán nem véletlen, hogy a fórumszabályzatok nagy részében le van írva, hogy topiknyitás előtt használd a keresőt, és az sem véletlen, hogy a duplikált témákat törlik. A netikettet már meg sem merem említeni...

Na a kereső.. A benzinszint témát ugyan megtaláltam, ellenben valamelyik nap olvastam a kézifék utánállításról, képekkel illusztrálva, asszem a szervíz fórumban. VÉletlen találtam rá úgy, hogy valakinek a hsz-eit néztem. Na gondoltam ma rákeresek, beírtam hogy kézifék, kézifék állítás, kéziféket, stb, amire emlékeztem. ÉS semmi.. NEm találtam meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.17 22:49:44
A hétvégén vezettem a régi Corollánkat (E12 1.4 2003). A fogyimérője kb 1 éve lehetett kinullázva és most 5.6-on állt!  :eek:
Amúgy 90e km van benne, a kuplungja egy kicsit keményedett, viszont rövid úton jár és a váltója is remek.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.17 23:03:04
Na, a feleséged megtanult vezetni?!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.17 23:44:56
Egyébként szoktam olvasgatni a témákat. De most a kedvedért beírom a keresőbe, hogy benzintank, jó lesz? Vagy mit írjak be? Üzemanyagszint jelző? :) Kiváncsi vagyok mit dob ki.
Ez nálad vmi sport  :szemez: ? Napi 15 perc szívózás  :hmmmm: ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.17 23:53:16
Én meg ma ránéztem a Cori átlagfogyi-mérőjére, és meglepődtem: 5.2  :eek: ...  :clap: ... Hogy érthetőbb legyen: 45 ezer kilométernél még 5.4-en állt, most 53 ezer van benne és már csak 5.2, ami azért ekkora távon számítva meglehetősen jelentős csökkenés  :yes: ... Úgy tűnik, van hatása a 0 W-30-as olajnak!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.17 23:53:42
Na, a feleséged megtanult vezetni?!  :clap:
Ez nem az, ami most megvan, hanem az előtte lévő. Az asszonyé sajna 9.6-on áll.  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.17 23:59:00
... Úgy tűnik, van hatása a 0 W-30-as olajnak!

Legközelebb én is valami véknyabbat kérek bele a mostani 10W40-nél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.18 00:14:03
Na, a feleséged megtanult vezetni?!  :clap:
Ez nem az, ami most megvan, hanem az előtte lévő. Az asszonyé sajna 9.6-on áll.  :nonono:
Ja, így értem...
Amúgy érdekes összehasonlítás: mondhatni a két véglet két azonos autótól, nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 09:41:08
... Úgy tűnik, van hatása a 0 W-30-as olajnak!

Legközelebb én is valami véknyabbat kérek bele a mostani 10W40-nél.
Hát annál tutira vékonyabb kéne bele. Főleg a 10 W nem kóser - 5 W kéne ebbe. Ha nem szoktál pályán zúzni, akkor mehet az 5 W-30 szvsz; a gyár is ezt ajánlja ugye elsősorban. Ha néha megkergeted, akkor a biztonság kedvéért inkább 5 W-40.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.18 09:42:54
Hát az én autómban jelenleg a 0W40 is kitűnően muzsikál.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 09:50:41
Jó az is, persze, sőt nagy hidegben még jobb, ezért van a mi Corinkban is 0 W-30, mondjuk az ugye dízel, és ahogy barátném hétközben használja (2-3-4 km-es utak), télen be sem melegszik  ::) ... Ezzel együtt, én alapban inkább az 5 W-t szoktam ajánlani, igazából dosztig elég Magyarországon a legtöbb esetben. Pl. az Avéban is ilyen van, és valszeg ilyen is marad.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.18 11:14:13
Egyébként szoktam olvasgatni a témákat. De most a kedvedért beírom a keresőbe, hogy benzintank, jó lesz? Vagy mit írjak be? Üzemanyagszint jelző? :) Kiváncsi vagyok mit dob ki.
Ez nálad vmi sport  :szemez: ? Napi 15 perc szívózás  :hmmmm: ?

Inkább Satinál :) Egyfeszt kóstolgat :) Ahelyett hogy korrekten, normálisan válaszolna. Sose értettem az ilyen embereket, de ismerem ezt a típust :)
Ennyi erővel be se kell ide regelni, mert ugyebár mindent ki lehet keresni(elvileg..), beírni sem kell, mert kit érdekel, mennyit eszik az 1.6-os motor, amikor már vagy 25-en leírták korábban...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.18 11:15:06
... Úgy tűnik, van hatása a 0 W-30-as olajnak!

Legközelebb én is valami véknyabbat kérek bele a mostani 10W40-nél.

Sztem a 10W csak akkor kell, ha elkezdi csipegetni az 5W-set.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.18 11:17:29
Na most húztad ki a gyufát Palaczknál!  :clap: :D [rohog] (10W helyett 5W ha eszi az olajat)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.18 11:39:57
Na most húztad ki a gyufát Palaczknál!  :clap: :D [rohog] (10W helyett 5W ha eszi az olajat)

Hát ha elkezdi enni, akkor sűrűbbel kell próbálkozni, ha azt is eszi, akkor 15W-s :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.18 12:43:44
Én meg ma ránéztem a Cori átlagfogyi-mérőjére, és meglepődtem: 5.2  :eek: ...  :clap: ... Hogy érthetőbb legyen: 45 ezer kilométernél még 5.4-en állt, most 53 ezer van benne és már csak 5.2, ami azért ekkora távon számítva meglehetősen jelentős csökkenés  :yes: ... Úgy tűnik, van hatása a 0 W-30-as olajnak!

Nem lehet, hogy a nagy MMT szervizeknél levették az akkusarut? :) Szerintem ennyi difit nem hozhat az olaj azonos használat mellett. Szerintem újrakezdte a computer a matekot  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 13:17:09
Na most húztad ki a gyufát Palaczknál!  :clap: :D [rohog] (10W helyett 5W ha eszi az olajat)

Hát ha elkezdi enni, akkor sűrűbbel kell próbálkozni, ha azt is eszi, akkor 15W-s :D
Annyi igaz, hogy ha eszi a motor az olajat (nagyon), akkor sűrűbbet kell bele tenni. Az általánosan elterjedt tévedés viszont ott van, hogy mindenki azt hiszi: a TÉLI viszkozitást kell variálni (tehát 5 W-40 helyett 10 W-40 stb) - holott nem! A NYÁRIT kell sűrűbbre változtatni, ha sok olajat eszik a motor. Tehát mondjuk 5 W-30 helyett ilyenkor 5 W-40-re kell váltani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 13:25:53
Nem lehet, hogy a nagy MMT szervizeknél levették az akkusarut? :) Szerintem ennyi difit nem hozhat az olaj azonos használat mellett. Szerintem újrakezdte a computer a matekot  :hmmmm:
Elsőre én is erre gondoltam  :hmmmm: ... Lehet hogy így van, mert közben utánaszámoltam, hogy ha a 45 ezer kilométeres távra számított 5.4-es átlagfogyi az 53 ezres futás elérésekor lement 5.2-re, az valami mesebelien jó fogyasztást jelent erre az utolsó 8 ezer km-re  ::) ... Túl jót: kerek 4 litert, ez gyakorlatilag ki van zárva.

Ezzel együtt, ami nem illik a képbe: miután tegnap észrevettem ezt az 5.2-t, utána direkt figyeltem, és annak ellenére nem ment följebb, hogy összevissza autóztam a városban, fölmentem a TV-toronyhoz a szerpentinen meg ilyenek  :hmmmm: ... Közel 30, így megtett km során az átlag tök változatlan maradt, pedig ha tényleg nullázódott a comp az első MMT-csere során, akkor azóta alig 400 km került a kocsiba, ergo az átlagfogyinak még eléggé ingadoznia kellene!

Nem vágom... De a matek tényleg nem adja ki ezt az 5.2-t, ebben igazad van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.18 13:49:47
A 4litert MMT váltóval 5.4-re beállt lábbal nem tartom elképzelhetőnek Pécsett. Ott már hetvenezni kell sztem. keményen :)

VAGY

A tréleren megtett km-eket is számolja a bc. 0-ás fogyasztással.  :surrender: :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.18 13:52:22
Mission:
Fél felett az üzemanyagszintjelzőm, és 800km körül tartok. Ma este Ferihegy; ~350km üzemmelegen-éjszaka, hűvösben kevés forgalommal :)
Sima ügy. :D :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.18 14:01:19
Kezdek irígy lenni... Te, nem lehet, hogy vmelyik családtagod olvasott itt a missionről, és esténként titokban töltöget bele egy-két liter gázolajat, hogy nehogy csalódás érjen?  :ph34r:  :tt2: :whistling: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.18 14:05:49
Vagy a másik énem, aki privát üzenetet küldött :D
Gabe, küldök egy mmst, fel tudnád rakni a fórumra? behalt az adatkábelem... Vagy valaki? Bárki?  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 14:11:00
A 4litert MMT váltóval 5.4-re beállt lábbal nem tartom elképzelhetőnek Pécsett.
Én sem, ez ki van zárva. Ugyanott-ugyanúgy futott az autó az utóbbi 8 ezer km során is, mint előtte. Lehet, hogy tényleg nullázódott a comp  :hmmmm: ...

Közben beugrott még vmi, ami ezt támasztja alá: nagyon úgy rémlik, hogy előtte 54 kmh-n állt az átlagsebesség (ez ugyanúgy az eddig megtett összes km-n jött ki, mint az 5.4 literes átlagfogyi) - most meg 38 kmh-t mutat; az szintén képtelenség, hogy ez a változás 45 ezer és 53 ezer km között, fokozatosan következett volna be - változatlan használat mellett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 14:16:25
Amúgy ez a marha hosszú szakaszra kijött 54 kmh-s átlagsebesség alátámasztja egy korábbi számításomat  :yes: ...

Egyszer azon agyalogtam (a Balatonban, fürdés közben, kicsit besörözve), hogy ami km-t eddig vezettem, az hány "repült órának" felel meg körülbelül  :hmmmm: :D ? ... Mert ugye a pilóták nem azt számolják, hogy hány km-t repültek összesen (ez nem eredményezne valódi összehasonlíthatóságot, tekintettel a különféle repülőeszközök jellemző sebességei közötti nagy eltérésre) - hanem hogy mennyi időt, ezt hívják repült órának.

Na, erre akartam én rájönni, hogy kb. hány "repült", azaz levezetett órám lehet? A nagy kérdés nyilván az, hogy mekkora átlagsebességgel számoljunk. És végül arra jutottam, hogy talán kb. 55-60-al. És ezek szerint ezt egész tűrhetően saccoltam.

Amúgy eszerint kb. 8000 "repült óránál" járok  :whistling: ... Kb. 11 hónap a kormány mögött, atyavilág  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.18 22:55:40
Inkább Satinál :) Egyfeszt kóstolgat :) Ahelyett hogy korrekten, normálisan válaszolna. Sose értettem az ilyen embereket, de ismerem ezt a típust :)

(http://img.index.hu/cikkepek/0701/belfold/alsovadasz//.gdata/gp_23.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 23:18:20
Inkább hagyjátok ezt szépen abba, OK? Vagy beszéljétek meg priviben. Függetlenül attól, hogy ki kezdte, kinek van vagy nincs igaza stb - ez a személyeskedő hangnemű vita nem ide tartozik!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.18 23:20:38
Jogos. Kéretik legközelebb a kölyköt is fegyelmezni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.18 23:39:07
Szerinted ez mi? Még ha nem is zöld betűvel, de ezt írtam tegnap:

Egyébként szoktam olvasgatni a témákat. De most a kedvedért beírom a keresőbe, hogy benzintank, jó lesz? Vagy mit írjak be? Üzemanyagszint jelző? :) Kiváncsi vagyok mit dob ki.
Ez nálad vmi sport  :szemez: ? Napi 15 perc szívózás  :hmmmm: ?

Amúgy meg tényleg jó lenne abbahagyni, nem kell "kölyök"-özni sem meg ilyenek, mert arra aztán jön a reakció és sosem lesz vége  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 09:20:53
Csak, hogy kicsit ON legyünk  :)
András kért meg, hogy ezt a rossz minőségű kis hamisítványt pakoljam fel ide...  :devil:
 (http://img185.imagevenue.com/loc537/th_66574_F63nyk75pek-0061_122_537lo.jpg) (http://img185.imagevenue.com/img.php?image=66574_F63nyk75pek-0061_122_537lo.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 09:21:32
He felébred, majd kommenetálja, hogy hol áll most. Tényleg, síma út volt? Ja, és jó volt a tegnapi minitali :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.19 11:18:22
1230nál járok és még nem világít. Odafelé 100-110el mentem felelőtlen módon, ráadásul klímával.. Visszafelé volt két fáradt utasom, akik haza akartak érni aránylag időben, tehát 110-120... Ha újra visszaállok 80azni, akkor szerintem ki lehet szorítani még 270km-t, de akkor már lesz bent egy kanna is az utolsó 100km-en :)
Necces lesz... Az autó símán képes az 1500km-re forgalomfeltartás nélkül, én tegnap nem voltam :D Kevés volt az akarat és az elhivatottság....

szerk: Amúgy az út sima volt, 23:05kor Vecsés határában állt egy hatos Madzag vészvillogva, megálltam, hogy tudok-e valamit segíteni. Dr. Bubó volt, azt sem tudta, merre folyik a Lánchíd, nemhogy hogy kell akár csak felnyitni a motorháztetőt :D
Mondta, hogy kifogyott a gázolaj, és jajj most mi lesz. Elvittem a nem messze található kagylós kútra, telefonosan fel lettem világosítva, hogy hogyan kell lelégteleníteni (köszi :) ), megcsináltam neki, majd örült, mint mókus a mogyorónak. Végül koszos kezekkel késés nélkül megérkeztem a két utasomhoz :)
Amin meglepődtem picit: Ferihegy 1. Parkolás 11perc--->680ft  :eek:
Hát nem szégyenlősek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.19 11:20:19
Brutális...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.19 11:31:24
Amíg a kocsiban vársz, nem kell fizetni (legalábbis ha eljátszod a "sosemjártamittjéittkellfizetni?"-t). Másfél óra for free.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.19 11:37:42
Ferihegyi felső (rövidtávú) parkoló arcpirítóan drága. 600 Ft alatt meg sem lehet úszni. Ezért ha tehetem, én is mindig ott maradok az autónál, akkor oda sem jön az ellenőr arc, ha meg odajön, megmondom neki hogy ha elkezdi a bírságoló műveletet, egyszerűen kiállok és teszek egy kört. De ugye nem tud mindig ottmaradni az ember, be kell menni utasokat fogadni, csomagot cipelni segíteni stb  ::) ... Volt már, hogy csak slozira mentem be, aztán mire indultam kifelé, már erősen közelítette az ellenőr az autót  :ph34r: ... Na, az nagy futás volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.19 11:40:18
1230nál járok és még nem világít. Odafelé 100-110el mentem felelőtlen módon, ráadásul klímával.. Visszafelé volt két fáradt utasom, akik haza akartak érni aránylag időben, tehát 110-120... Ha újra visszaállok 80azni, akkor szerintem ki lehet szorítani még 270km-t, de akkor már lesz bent egy kanna is az utolsó 100km-en :)
Mennyi is a cél? 3.5? Ahhoz 1571-et kellene megtegyél utántöltés nélkül  :hmmmm: ... Határeset, határeset, mostantól nagyon lassan kell menned  :D

(Nálam is agyban buknak meg ezek a projektek. Több aspektus miatt is.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.19 11:44:52
(Nálam is agyban buknak meg ezek a projektek. Több aspektus miatt is.)

Hát igen, nálad már eleve ott megbukott, hogy nem kisdízelt vettél kézi váltóval. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.19 11:52:39
Majd eljön annak is az ideje  :szemez: ... Bár lehet, hogy végül mégis kis benzines lesz.

De persze minden autóval lehet önmagához képest spórolni - én most inkább erre gondoltam. De nekem hosszú távon a minimum, amibe nem őrülök bele, az az óra szerint 90. Vagy inkább 100  :whistling: ... Ennél kevesebbet maximum egy Pécs-Balaton viszonylatban tudok elviselni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.19 12:21:33
De persze minden autóval lehet önmagához képest spórolni - én most inkább erre gondoltam.

Érthető volt.  :flowers:

Múltkor már akartam írni, de kiment a fejemből. Szóval a jobb láb is sokat számít ám. 8-án volt Öcsém esküvője, ilyen körutat csináltunk: Gyöngyös - Selyp - Cegléd - Kamut - Békéscsaba - Mezőberény - Cegléd - Selyp - Gyöngyös. Odafelé Apám, visszafelé én vezettem, szinte végig 4 személlyel (plusz hazafelé kutyával :D) volt terhelt a kocsi. Induláskor nulláztam a BC-t, Békéscsabán, tehát gyakorlatilag félúton 7.4-et mutatott. Mire hazaértem Gyöngyösre, lement 6.9-re. Az átlagsebesség még lefelé menet beállt 67-re, onnan nem is mozdult, magyarul kb. ugyanolyan használat volt lefelé és hazafelé: országút 100-120, város 50-70. Namost ez azt jelenti, hogy Apámnál 7.4-et evett a kocsi, nálam 6.4-et.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 12:28:51
1230nál járok és még nem világít. Odafelé 100-110el mentem felelőtlen módon, ráadásul klímával.. Visszafelé volt két fáradt utasom, akik haza akartak érni aránylag időben, tehát 110-120... Ha újra visszaállok 80azni, akkor szerintem ki lehet szorítani még 270km-t, de akkor már lesz bent egy kanna is az utolsó 100km-en :)
Necces lesz... Az autó símán képes az 1500km-re forgalomfeltartás nélkül, én tegnap nem voltam :D Kevés volt az akarat és az elhivatottság....

szerk: Amúgy az út sima volt, 23:05kor Vecsés határában állt egy hatos Madzag vészvillogva, megálltam, hogy tudok-e valamit segíteni. Dr. Bubó volt, azt sem tudta, merre folyik a Lánchíd, nemhogy hogy kell akár csak felnyitni a motorháztetőt :D
Mondta, hogy kifogyott a gázolaj, és jajj most mi lesz. Elvittem a nem messze található kagylós kútra, telefonosan fel lettem világosítva, hogy hogyan kell lelégteleníteni (köszi :) ), megcsináltam neki, majd örült, mint mókus a mogyorónak. Végül koszos kezekkel késés nélkül megérkeztem a két utasomhoz :)
Amin meglepődtem picit: Ferihegy 1. Parkolás 11perc--->680ft  :eek:
Hát nem szégyenlősek.
Kevesebbet kelett volna dumálni, akkor nincs a nagy tempó.  :devil: Amúgy minek a klíma? Nem volt tegnap oly nagy meleg, főleg éjjel.

Ha a sárga villan, akkor ugye a tapasztalatok alapján van még 10 liter, amiből barátok közt is lehet menni 220 km-t, de inkább 250et. Nem mission impossible az!

A Mazdás mellett meg el kelllett volna suhanni. Ejnye, lendületvesztés!  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 12:33:32
Namost ez azt jelenti, hogy Apámnál 7.4-et evett a kocsi, nálam 6.4-et.
Értjük mi, kell az elismerés...  :devil: :tt2: :devil: :tt2: Amúgy ez tényleg nem rossz érték. Én általában ennyi körül jártam az E11 vvt-i Corival.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.19 12:33:41
Apropó, Mazdás! Ezen meglepődtem  :hmmmm: ... Légtelenítés? Tudtommal ezeknél a modern dízeleknél már nem kell. Köszörülsz kicsit az önindítóval, és légteleníti magát a rendszer. Barátném is kifogyott egyszer a Corival - nem csinált semmi extrát, vitt kannában némi naftát, beletöltötte, indítózott valamennyit (persze a szokásosnál jóval többet) - és beindult, ment, nem volt vele semmi további tennivaló.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 12:36:32
Háát. Nekem pont az tűnt fel még az egyik első motortér nézegetéseim közepette, hogy ott van szépen levezetve, hogy mit kell tenni ilyen esetben. Kiteker, pumpál, visszateker, indít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.19 12:41:30
Ja, ezt meg lehet csinálni, megkönnyíted vele az önindító dolgát. De amennyire tudom, beindul enélkül is, csak indítózni kell aránylag sokat. Aztán fene tudja, bár tényleg nem emlékszem, hogy barátném említett volna légtelenítést (nem voltam ott)  ::) ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.19 13:09:38
1230nál járok és még nem világít.
Amin meglepődtem picit: Ferihegy 1. Parkolás 11perc--->680ft  :eek:
Hát nem szégyenlősek.
Az szép!  :clap:
Ferihegy tényleg nem szégyenlős, nemrég parkoltam én is párszor. A fenti részen tényleg csak a ki- és bepakolás idejére "tűrnek meg", és van állandó parkolóőr, aki folyamatosan sasszézik fel-alá.
A másik eszement dolog, hogy az "idegen" taxi nem állhat a bejárathoz még utasfelvételre sem, hanem jó 100 m-rel kintebb kell megállniuk. A múltkorában hívtunk egyet (mert a "benszülött" taxikat rühelljük) vártunk, vártunk, vártunk, de semmi. Akkor derült ki, hogy nem jöhetnek az ajtóhoz, így eltoltuk a rengeteg cuccot a kocsiig  :devil: A taxi is ott várt már egy jó ideje és szentségelt :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.19 14:08:11
Ja, ezt meg lehet csinálni, megkönnyíted vele az önindító dolgát. De amennyire tudom, beindul enélkül is, csak indítózni kell aránylag sokat. Aztán fene tudja, bár tényleg nem emlékszem, hogy barátném említett volna légtelenítést (nem voltam ott)  ::) ...
Mazda topicba válaszoltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.19 14:11:22

Kevesebbet kelett volna dumálni, akkor nincs a nagy tempó.  :devil: Amúgy minek a klíma? Nem volt tegnap oly nagy meleg, főleg éjjel.
Sietnem tényleg nem kellett volna, még a segítségnyújtással együtt is én vártam rájuk, ha csak pár percet is. 28fok volt mikor elindultam, 24 mikor odaértem, egyszerűen kívánta a testem a hűsölést :)
Ha a sárga villan, akkor ugye a tapasztalatok alapján van még 10 liter, amiből barátok közt is lehet menni 220 km-t, de inkább 250et. Nem mission impossible az!
Ki lesz centizve :) mostmár komolyan veszem a projektet :D

A Mazdás mellett meg el kelllett volna suhanni. Ejnye, lendületvesztés!  :tt2:
Neked nem esne jól, ha megállna valaki?  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2009.08.19 14:21:42
A mai modern dízelek nagynyomású szivattyújának nagyon nem tesz jót ha kifogy a gázolaj, nagyon nagy erők, súrlódások vannak benne, a gázolaj keni a szivattyú alkatrészeit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 14:24:01
Nem volt elég hűsölésnek a kivis jégkása?  :szemez: (meg a locsolóautó?  :censored: )
Amúgy neked van kannád? Nekem van csak nem használom, ha gondolod, előkotrom.

És nem, én soha nem fogok lerobbanni meg benzinelfogyni  :lol: (amúgy tényleg egy dzsentlömen vagy, józanul is, ittasan is  [rohog] )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.19 14:31:38
Van itthon 200literes hordótól kezdve 20-25-50literes kannáig minden. Tudod, ételhordóba olcsóbban ad a MOL  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 14:35:19
Nekem egy kis 5 literesem van. Gondoltam az praktikusabb ilyen esetekre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.19 14:37:22
Nekem egy kis 5 literesem van. Gondoltam az praktikusabb ilyen esetekre.
Az pálinkának való  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.19 14:42:07
el ne rontsátok a tablettás italtartót!  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 14:50:53
Nekem egy kis 5 literesem van. Gondoltam az praktikusabb ilyen esetekre.
Az pálinkának való  :ph34r:
Viccelsz? 130 km-re való anyag. És nem is jelentene akkora túlsúlyt :!:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.19 22:04:05
Ki lesz centizve :) mostmár komolyan veszem a projektet :D
végre, valami izgalom  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 22:09:35
Egész elvesztél Laci! Te is az egy tankból menjünk 1500 km projektet nyomtad valahol?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.19 22:47:53
Egész elvesztél Laci! Te is az egy tankból menjünk 1500 km projektet nyomtad valahol?
ja, kicsit kikapcsoltam magam körül mindent egy időre...

nálam most 760km-nél van a felénél. ma éjjel megint indulás balcsira...
kiderült h ez a xaros utángyártott kínai g*ci xenonnal nemhogy kevesebbet fogyaszt, hanem konstans 2dl-t kajál, ha bekapcsolom :banging:

vannak fejlemények fogyasztásos menetpróbákban :) remélem lesz ereszdelahajam-dzsembori is :D

jövőhéten folyt. köv.
hogy ezt a  :censored: xenont minek vettem meg...............................
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.19 23:16:18
Vágd ki a kukába azt a pilácsot! 70ről úgyis rövid a fékút, nem kell messzire látni :D  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.20 01:14:34
Háát. Nekem pont az tűnt fel még az egyik első motortér nézegetéseim közepette, hogy ott van szépen levezetve, hogy mit kell tenni ilyen esetben. Kiteker, pumpál, visszateker, indít.
Közben leltem egy képet. Igaz, Yaris, de a bal felső sarokban található ezüstszürke, csövekkel ellátott kávéfőző aminek a tetején lévő fekete vackot kell kitekerni, majd pumpálni.
(http://i4.photobucket.com/albums/y107/alanbradley/Car%20Stuff/Under-the-bonnet-June-07.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2009.08.20 17:48:53
Egész elvesztél Laci! Te is az egy tankból menjünk 1500 km projektet nyomtad valahol?
ja, kicsit kikapcsoltam magam körül mindent egy időre...

nálam most 760km-nél van a felénél. ma éjjel megint indulás balcsira...
kiderült h ez a xaros utángyártott kínai g*ci xenonnal nemhogy kevesebbet fogyaszt, hanem konstans 2dl-t kajál, ha bekapcsolom :banging:

Hát kapcsold ki.  :yes: Minek az, vegyél egy éjjellátót, és annyi.  :otlet: Vagy egy olyan mobil infrás radart, mint lapatnak. Máris megvan a 1 deci spór :excl:  És azért csak 1 deci, mert az utóbbi kütyüknek is kell táp. :sleeping:   Hacsaknem elemeset veszel, mert akkor 2 deci(!!!!) a megtakarítás.  :devil: Vagy menj nappal.   :cool2: :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.20 18:02:28
Laci rátérhetne már a súlycsökkentésre is.. :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 19:06:48
Vagy egy olyan mobil infrás radart, mint lapatnak.
Infrás radar? Azzzmiaz :hmmmm: ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.20 19:45:00
Éjjellátó kamera.

Infrás radar, hö...
 [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 19:52:01
Erről jutott eszembe...

Sosem felejtem el a valaha volt legnagyobb idiótát, akivel (eddig) autós fórumon találkoztam  :yes: ... Még az Origon. Egy alkalommal beraktam a Camryről egy hátulnézeti képet, és odaírtam, hogy na, a legtöbben ennyit láthatnak csak az autóból - ezt persze poénnak szántam  :) ... Erre az arc odapottyant a mátrixból, első hozzászólásos kezdő, a szerény Roadkiller nicknévvel  :szemez: ... És lebaxott a sárga földig, "nagy a szád, totojás" felütéssel, hogyaszondja neki tuningolt 850-es BMW-je van, amit Metálfekete Istencsászárnak hív (!), és azzal majd egyszer jól elkap és "100-on 200-at ver a hitvány rizsrakétámra" ...  :ph34r: ...  :lol:

Ez volt az első hozzászólása; aztán nem sokkal később kifejtette, hogy olvasott a Corvette új verziójáról, amibe "az F-16-os támadó radarját" (sic!) építették be, és ennek köszönhetően hegyi szerpentineken is annyival mehet a sofőr a kanyarokban, amennyivel csak bír, tekintettel arra, hogy a radar átlát a sziklán, a kanyar mögé.........  [rohog]

Azóta sem olvastam soha még csak ehhez fogható szintű baromságot sem  :D ... Így utólag végiggondolva, nyilván kb. 12 éves lehetett az illető (és persze még ehhez képest is debil)  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.08.20 20:21:21
Vagy egy olyan mobil infrás radart, mint lapatnak.
Infrás radar? Azzzmiaz :hmmmm: ?

Nachtsichtgerät?

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.20 20:27:26
LOL, nem is tudtam, hogy a Corvette ilyen nagy kocsi, hogy az F-16-os radarja belefer (mar itt bukik ugye az egesz). Ez az ev vicce.

Csak par adat az APG-68(V9)-es radarrol:
164kg tomeg
1.3 kobmeter terfogat
5600 VA energiafelvetel, azaz kb. 3360W
Mindez nem tartalmazza a radar szamara szukseges lenkondicionalo berendezes tomeget es energiafelvetelet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 21:06:22
Ez még hagyján  ;) ... De hogy átlát a hegyen a radar, wazzzzzzzz  :sorcerer: :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 21:09:45
Nachtsichtgerät?
Nem, neki szerintem nem ilyenje van, ugye az éjjellátó a meglévő fényt erősíti fel. Aztán van a passzív infra, ami hőképet lát. De lapát kocsijában, ha jól rémlik, aktív infra van, tehát infrareflektor és a hozzá tartozó kamera. Amilyet pl. harckocsikon is szoktak használni, csak persze azokon kicsit nagyobb méretben  ;) ... Rémlik amúgy, hogy ilyen megoldás van pl. az aktuális S, meg talán az E-Merciben is, Nachtsicht-Assistent néven.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.20 21:13:20
Ez még hagyján  ;) ... De hogy átlát a hegyen a radar, wazzzzzzzz  :sorcerer: :lol:

Na jo, ez nyilvanvalo, de ezt nem mindenki tudhatja, az altalam beirt fizikai meretek es energiafelvetel viszont szemleletes, milyen mokas lenne egy 1.3 kobmeteres aramvonalazott burkolat a kocsi orran...oooo...tetejen?....vagy hova is kellene rakn, hogy atlasson a hegyeni?  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 21:18:06
Persze, nyilván ebből a szempontból is orbitális marhaság a dolog  :yes: ... Még a MiG-21 kis radarját is totális képtelenség lenne bebarmolni egy személyautóba. Vmi csőrös kamionba talán igen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.08.20 21:42:14
Rémlik amúgy, hogy ilyen megoldás van pl. az aktuális S, meg talán az E-Merciben is, Nachtsicht-Assistent néven.

 :yes:    (és BMW-ben is mint Night Vision)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.20 21:43:03
És mindezzel a radarral hogy fogyasztana egy Corolla?  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.08.20 21:45:04
És mindezzel a radarral hogy fogyasztana egy Corolla?  :whistling:

Többet?  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.20 21:53:54
Á dehogy! BVR (látóhatáron túl) előrelátnád a forgalmi szituációkat, és úgy tudnál haladni végig, hogy nem is kéne fékezz és gyorsíts  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2009.08.22 18:07:04
Szatymaz-Pécs-Szatymaz 4 személy csomag nélkül 4,7l/100
100-110 körül, Pécsen még a TV toronyba mászás is volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.22 20:04:34
Full város (mármint Érd és környéke, némi Pesttel körítve), klímával 6.4 l. Egész jó.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.22 22:35:38
Most már biztos, hogy a Cori fedcompja nullázódott, mikor cserélték (?) az MMT cuccokat  ::) ... Ma beindítottam hogy arrébb álljak vele: egyszer csak hopp, felmegy az átlag a szemem láttára 5.2-ről 5.3-ra. Az átlagsebesség meg 38 helyett már csak 35. Szal ez tutira nullázódott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.22 22:35:58
Full város (mármint Érd és környéke, némi Pesttel körítve), klímával 6.4 l. Egész jó.  :)
Nagyon jó  :yes: !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.25 07:20:25
Hát kapcsold ki.  :yes: Minek az, vegyél egy éjjellátót, és annyi.  :otlet: .....
....Vagy menj nappal.   :cool2: :1eye:
1. nappal nem használom.
2. éjszaka muszáj látni, és látszani! ezért bekapcsolom.
3. nappal nem lehetne olyan eredményeket elérni, mint éjszaka.
4. lehet,h kiveszem a hid csöveket, és csak a bal oldalra rakok be 1 db sima h4 izzót :tt2:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.25 07:21:41
Vágd ki a kukába azt a pilácsot! 70ről úgyis rövid a fékút, nem kell messzire látni :D  :flowers:
mennyi??? 70??? :eek:  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.25 07:22:41
Ki lesz centizve :) mostmár komolyan veszem a projektet :D
eredmény?
én tegnap tankoltam.
részleteket mindjárt írom a yaris fogyasztásos topikba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.25 11:19:27
Ki lesz centizve :) mostmár komolyan veszem a projektet :D
eredmény?
én tegnap tankoltam.
részleteket mindjárt írom a yaris fogyasztásos topikba.

Egyenlőre csak megyek olvasni a Yaris topicba, eredményem még nincs :) 1310km-nél járok, és még max 100-120lehet benne... Ma lehet kap 60km-t, de ha szerencsém van, akkor át tudom tenni holnapra, amikor egyébként is mennék. Szerintem csütörtökön ugrik a bizonyos majom...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.25 21:11:22
Mióta világít a sárga?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.26 00:44:26
Mióta világít a sárga?
ezörkettőhetvenhét
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.26 14:45:29
Hülye a BC. 626 km-re (ebből ~600 sztráda) tankoltam 45,57 litert, ő 8,0 átlagot számolt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.26 14:47:54
A szemet  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.26 14:51:24
De most mondd meg, mi értelme van így megtartani a gyári fejegységet?  :shuriken:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.26 15:05:40
Meg a vegen az egesz kocsit lecsereled egy Aurisra... dizelre  [rohog] :D :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.26 15:11:15
A pontatlan BC-től egyenes út vezet odáig. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.26 15:43:53
Mindenesetre elmondanám, hogy a Cori 5.3-as átlagfogyija, ami egy szűk 300 km-es szakaszon állt be, nem ment följebb attól, hogy legutóbb a Pécs-Kaposvár 60 km-t, a sásdi útvonalon (=kvázi végig dimbdomb), meglehetősen hajtós stílusban tettem meg. Értsd: egyenesekben, ahol lehetett, végig gyorsítva (csúcstempó 140-150), rengeteget előzve (padlóval, tehát a váltó visszagangolt, nem egyszer 4000 fölé húzatva a motort). A gázpedál vajmi ritkán volt tehát "tempótartó" állásban. És így sem ment feljebb a fogyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.26 22:31:06
Vagy csak elrontották a BC-t is...  :whistling: :ph34r: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.26 22:37:36
Mióta világít a sárga?
ezörkettőhetvenhét

Akkor meg tudnád futni az ezerötöt, ha ilyen fogyival mennél tovább.Bár csak kb 3 decid maradna...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.26 23:07:09
Mindenesetre elmondanám, hogy a Cori 5.3-as átlagfogyija, ami egy szűk 300 km-es szakaszon állt be, nem ment följebb attól, hogy legutóbb a Pécs-Kaposvár 60 km-t, a sásdi útvonalon (=kvázi végig dimbdomb), meglehetősen hajtós stílusban tettem meg. Értsd: egyenesekben, ahol lehetett, végig gyorsítva (csúcstempó 140-150), rengeteget előzve (padlóval, tehát a váltó visszagangolt, nem egyszer 4000 fölé húzatva a motort). A gázpedál vajmi ritkán volt tehát "tempótartó" állásban. És így sem ment feljebb a fogyi.
Az ilyen vezetési stílust nagyon szereti a diesel motor. Így 20.000 km alatt ki lehet nyírni... :devil:

Egy benzinessel ugyan ezt az értéket elértem. Igaz, nem így mentem akkor. :D

P.S.: Az üzemanyag neve:benzin (esetleg kerozin).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.26 23:20:10
Az ilyen vezetési stílust nagyon szereti a diesel motor. Így 20.000 km alatt ki lehet nyírni... :devil:

Nem irta, hogy hideg volt a motor vagy hogy utana nem jaratta, hogy lehuljon.  :flowers:
Amugy meg ha enelkul tenne meg ilyen utakat, akkor sem halna meg 20ezer alatt a motor. Poppet tul van dimenzionalva ez a dolog. Fatereknal nemet, olasz, francia, japan dizelek jarkalnak ceges autokent 400ezer km kornyeken (a toyota nem, az 700 folott van  :D ) Eddig egyetlen egyszer (!) volt porlasztocsucs csere egy franciaban 330ezernel. Ezt azert meg lehet bocsajtani nem? Pedig nagyon hajtva vannak es nem erdekel senkit, hogy hogyan kell hasznalni a turbos autokat. Nagysagendileg 15 autorol beszelek.
Ami kiesik az autok alol 200ezrenkent, az a futomu es nem a korszeru, bevagyunk xarva tole dizel motor.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.26 23:23:20

Haverom kente az 1.9 TDI A4-nek rendesen, de csak melegen, azt 20.000 km után úgy füstölt már, hogy gariba cserélték a blokkot. Én ilyeneket hallottam.

Meg olyanokat hogy a 2.2-es Avensisek közül nem egynek volt 40.000 km-nél motorcseréje, mert tartósan nem bírta a 177 LE-t... Ezt konkrétan az egyik szervizvezető mondta.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.26 23:36:06
Haverom kente az 1.9 TDI A4-nek rendesen, de csak melegen, azt 20.000 km után úgy füstölt már, hogy gariba cserélték a blokkot. Én ilyeneket hallottam.
Meg olyanokat hogy a 2.2-es Avensisek közül nem egynek volt 40.000 km-nél motorcseréje, mert tartósan nem bírta a 177 LE-t... Ezt konkrétan az egyik szervizvezető mondta.
Igen, vannak ilyenek is. Nem akarok en az arral szembe menni, de azert itt eleg sokat olvashatunk nem ket filleres benzines hibakrol (ujrafuzott blokk, szivocsonk...) Holott a forumon meg nem is olvastam egy tipikus dizel hibat sem. Jo, tudom hogy joval kevesebb dizelt hasznalo van.
Nekunk pl regi elokamras dizelekbol harom is volt es azokkal coptunk nem az ujakkal. Holott ugye nem ezt diktalna a szobeszed. De ezert tutter nem vetnek el dizelt vasarlaskor, ha sokat kell menni egy evben, ahogy nem is tettem  :yes: Mondjuk egy jolarasitott PriusIII helyett sem vennek dizel Avensist, az is teny  :szemez:
Amugy meg ahhoz, amit az elobb irtam. A kocsik atlagos 30km-en vannak hasznalva, aztan leallitas. Szoval nem arrol van szo, hogy 600km-en at megy uzemmelegen es az elso tiz kilometeren kapja az utest es naponta csak ketszer nem hutik leallitaskor. Hanem napi szinten mennek 5-600km-t kb 30-as etapokban... Szoval ez azert gyilok!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.26 23:50:10
Haverom kente az 1.9 TDI A4-nek rendesen, de csak melegen, azt 20.000 km után úgy füstölt már, hogy gariba cserélték a blokkot. Én ilyeneket hallottam.

Meg olyanokat hogy a 2.2-es Avensisek közül nem egynek volt 40.000 km-nél motorcseréje, mert tartósan nem bírta a 177 LE-t... Ezt konkrétan az egyik szervizvezető mondta.
Aha, ez 2 darab példa. Hány ellenpélda is van ezzel szemben  ;) ?

Csak hogy hármat mondjak, és egyik sem lesz Toyota...

1. Erdélyi jóbarátom '94-es Golf 1.9 TDI-jében most van 360 ezer km. Üti-vágja, fogalma sincs róla, mi az, hogy hidegen nem szabad pörgetni vagy hogy tépés után nem szabad egyből leállítani. Semmi baja.

2. Unokatesóm nemrég vett egy 2004-es Golf V 1.9 PD (!) TDI-t, 140 ezer km-rel. Nem kormol, nem eszi az olajat, semmi baja.

3. OK fine-ék 2002-es Alfa 156 1.9 JTD-jében jóval 200 ezer km fölött van. Az autót meglehetősen hajtós stílusban használják. Nem eszik olajat, nem kormol, semmi baja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.26 23:54:01
Az ilyen vezetési stílust nagyon szereti a diesel motor. Így 20.000 km alatt ki lehet nyírni... :devil:

P.S.: Az üzemanyag neve:benzin (esetleg kerozin).
Ha szerinted én nem vigyázok arra, hogy ne csináljak a motorral olyasmit, amivel hamar ki lehet nyírni, akkor valamit nagyon félreértelmeztél az általam eddig írtakból  ;) ... Üzemmeleg motornak mi baja is lesz attól, ha bőven az üzemi fordulatszám-tartományon belül tartózkodva, néha kihúzatom - akkor is messze alatta maradva a piros tartománynak (5000) ?

P.S.: Fizesd  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.27 00:09:17
Az ilyen vezetési stílust nagyon szereti a diesel motor. Így 20.000 km alatt ki lehet nyírni... :devil:

P.S.: Az üzemanyag neve:benzin (esetleg kerozin).

 :yes: :yes: :yes: Bizony, jok is a benzines autok. Kar, hogy nem mennek, es meg zabalnak is.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 00:18:08
Az autót meglehetősen hajtós stílusban használják. Nem eszik olajat, nem kormol, semmi baja.
De valahogy az utakon a dieselek 90%-a kormol mint az állat mégis... Biztos csak mindig én látok leharcolt kormolós diesel kocsikat.

A benzinen nagyobb az adó, különben meg olcsóbb lenne, mint a gázolaj. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.27 00:22:36
Azert latsz kormolo dizelt, mert a MOL xarjon sunt  :gun_bandana: :hammer: :naspang:
Attol a tinilanypisitol az en autom is fustol, hiaba probalom kikormolni,  egyszeruen nem lehet. Egy osztrak uzemanyagtol meg akkor sem sikerult kormoltatni, amikor tobb szaz kilometeren at 1500kornyeken volt a fordulat es utana meg alaposan meghuzattam az autopalyara felhajtva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 00:24:45
Bizony, jok is a benzines autok. Kar, hogy nem mennek, es meg zabalnak is.  :flowers:
Mindegyik zabál, csak a diesel kevesebbet.

Ez a nem mennek meg relatív. Egy diesel Corolla 1.4-es, 90 LE. Turbó nélkül 55 kb. Benzines Corolla 1.4-es 97 LE, turbóval akár 150 is lehet. Akkor melyik nem megy?!

Ha a gyári adatokat nézzük, akkor az 1.4 D4D később van 100-on és a végsebessége is kisebb, mint a TURBO NÉLKÜLI 1.4 VVT-i.

Másik példa: Corolla TS: 192 LE. Melyik 1.8-as diesel ad le turbo nélkül 192 LE-t?! Még turbóval sem.

Ha a benzinesbe turbot teszünk és úgy kalibráljuk, hogy csak annyit tudjon, mint a nem turbos társa teljesítményben, akkor a benzines is sokkal jobb fogyasztású és környzetkímélőbb.

Ha nem megy, akkor miért benzines az összes F-1-es gép? Miért benzinesek a WRC kocsik? Folytathatnánk...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 00:31:06
Azert latsz kormolo dizelt, mert a MOL xarjon sunt  :gun_bandana: :hammer: :naspang:
Attol a tinilanypisitol az en autom is fustol, hiaba probalom kikormolni,  egyszeruen nem lehet. Egy osztrak uzemanyagtol meg akkor sem sikerult kormoltatni, amikor tobb szaz kilometeren at 1500kornyeken volt a fordulat es utana meg alaposan meghuzattam az autopalyara felhajtva.
Ezt szimplán nem hiszem el, hogy a MOL az oka. Szerintem a diesel motor ilyen.

Amúgy a Dunántúlt leszámítva a MOL szállítja minden kútra a benzint, az ÖMV-nek is többek között. Csak az adalék más. Nálunk Siófokon az ÖMV még az adalékot is MOL-tól veszi, a kutasok mondták.

Azt meg honnan tudod, hogy mennyire kormol a kocsid autópályára felhajtva, mikor benne ülsz?! Ha hátranézve látnál kormot, akkor már tényleg komoly gond lenne...

Amúgy nem akarok eltérni az eredeti tárgytól, hogy a diesel motorok érzékenyek. A magyar diesel kocsikat elnézve, rengeteg füstöl és nem mennek semmit sem, mert le vannak élve. Szerintem egy dieselt akkor is sokkal könnyebben ki lehet nyírni, mint egy benzinest. Márcsak a visszahűtés és a melegítés hiányával.

A benzines a piros mező környékén sem használódik extrémen, de a dieseleket mszervizes szakik szerint sem szabad a piros-1.000 fölé pörgetni, mert nagyon árt nekik. Ezt nem én találtam ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.27 00:44:32
Ezt szimplán nem hiszem el, hogy a MOL az oka. Szerintem a diesel motor ilyen.
Ne hidd, csak kepzelegtem.
Amúgy a Dunántúlt leszámítva a MOL szállítja minden kútra a benzint, az ÖMV-nek is többek között. Csak az adalék más. Nálunk Siófokon az ÖMV még az adalékot is MOL-tól veszi, a kutasok mondták.
Eleg szignifikans a kulonbseg amikor hazamegyek. Osztrak uzemanyaggal 2-3 decivel vmiert mindig kevesebbet fogyaszt es hallhatoan jobban csorog a magyarral.

Azt meg honnan tudod, hogy mennyire kormol a kocsid autópályára felhajtva, mikor benne ülsz?! Ha hátranézve látnál kormot, akkor már tényleg komoly gond lenne...
A magyarral latok. Eg is a pofamrol a bor mint allatt. Nem is kell hozza igazan meghuzatni, 2500nal mar felhajtaskor a tukorbenezve latni...
Amúgy nem akarok eltérni az eredeti tárgytól, hogy a diesel motorok érzékenyek. A magyar diesel kocsikat elnézve, rengeteg füstöl és nem mennek semmit sem, mert le vannak élve.
Meg is magyaraztad miert fustol. Mert vagy egy visszatekert ize, vagy tuningolva van (meg MOL, de Te ezt nem hiszed  :flowers: )

A benzines a piros mező környékén sem használódik extrémen, de a dieseleket mszervizes szakik szerint sem szabad a piros-1.000 fölé pörgetni, mert nagyon árt nekik. Ezt nem én találtam ki.
Hanem Ok. Teljesen korrekt meresek, labori vizsgalatokkal alatamasztott teny.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 00:46:43
Feladom! :surrender:

Megyek aludni... :yawn:

Jó éjt nektek!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.27 02:14:38

Ha a gyári adatokat nézzük, akkor az 1.4 D4D később van 100-on és a végsebessége is kisebb, mint a TURBO NÉLKÜLI 1.4 VVT-i.

Másik példa: Corolla TS: 192 LE. Melyik 1.8-as diesel ad le turbo nélkül 192 LE-t?! Még turbóval sem.

Ha a benzinesbe turbot teszünk és úgy kalibráljuk, hogy csak annyit tudjon, mint a nem turbos társa teljesítményben, akkor a benzines is sokkal jobb fogyasztású és környzetkímélőbb.

Ha nem megy, akkor miért benzines az összes F-1-es gép? Miért benzinesek a WRC kocsik? Folytathatnánk...

Unalmas dolog ez a benzines turbo, egyreszt azert mert egy benzines turbo dragabb, mint egy turbo diesel, masreszt legalabb akkora a meghibasodas lehetosege. Nem beszeltem meg arrol sem, hogy egy benzines turbo meg sokkal tobbet eszik, ja es nyomatekban sehol sincsen egy turbo dieselhez kepest. Nem tudom masok mire hasznaljak az autot, de en nem jarok drag racekre, jobban szeretek nyomatekbol cruiseolni.  ;) Termeszetesen amennyiben V8-rol van szo, ott kivetelt teszek, de benzin csak 8 hengerrel es az a 8 is megfelelo allasban kene, amugy meg utalok valtogatni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.27 06:05:18
azért a kormolást ne fogjuk a hazai sz.ar gázolajra. én meglátom magam elött a fekete böfföt már menekülök mögüle :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.27 07:11:58
Én mostanában MOL-nál tankolok dízelt, nincs vele jelentős kormolás (Shell szintén). Ellenben az OMW-nél volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.27 07:18:55
Ha a gyári adatokat nézzük, akkor az 1.4 D4D később van 100-on és a végsebessége is kisebb, mint a TURBO NÉLKÜLI 1.4 VVT-i.

Másik példa: Corolla TS: 192 LE. Melyik 1.8-as diesel ad le turbo nélkül 192 LE-t?! Még turbóval sem.
Teljesen felesleges ezt a dolgot túráztatni, két teljesen más konstrukcióról van szó.
De a Te példádnál maradva: lehet, hogy az 1.4 benzin hamarabb van 100-on, mint a D4D, de mondjuk 80-ról (de akár 120-ról is) megindulva a D4D előnyben van.
A másik a TS: ennek 7000 fölött kell pörögnie ehhez a teljesítményhez, míg egy dízel a csúcsteljesítményét általában a 3000-es tartományban valahol adja le  :excl: Persze kevesebbet, de nyomatékban azért messze ráver.
Tehát ha itt számokkal dobálózunk, akkor a dízelesek mondhatnák azt, hogy azonos fordulatszám-tartományban hasonlítsuk már össze a képességeket  :tt2: Ez is ugyanolyan extrém agyament összehasonlítási alap lenne.
 :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.27 09:28:44
Unalmas dolog ez a benzines turbo, egyreszt azert mert egy benzines turbo dragabb, mint egy turbo diesel, masreszt legalabb akkora a meghibasodas lehetosege. Nem beszeltem meg arrol sem, hogy egy benzines turbo meg sokkal tobbet eszik, ja es nyomatekban sehol sincsen egy turbo dieselhez kepest. Nem tudom masok mire hasznaljak az autot, de en nem jarok drag racekre, jobban szeretek nyomatekbol cruiseolni.  ;) Termeszetesen amennyiben V8-rol van szo, ott kivetelt teszek, de benzin csak 8 hengerrel es az a 8 is megfelelo allasban kene, amugy meg utalok valtogatni.
Én abszolút benzines párti vagyok, a következő autóm remélhetőleg kiscm3-is turbóbenzines lesz. A dízelekkel kapcsolatban a legnagyobb bajom a FÜST. Egyszerűen elviselhetetlen amit művelnek, tisztelet a kivételnek. Sajnos a magyar dízelpark vagy lelakott visszatekert autókból, vagy új, de chip-elt autókbóláll.
Kezdjük ott, hogy a (kis)benzines turbók csak most kezdenek elterjedni, míg a turbódízeleknek van néhány év előnye. A benzines turbók sokkal nagyobb teljesítményre képesek: 1,4-1,6dízelek 80-110lovasok, 1,4-1,6 turbóbenzinesek 120-190lovasok. 2tdi 130-170ló, 2.0 benzines: 200-250ló. stb.
Ár:
Grande Punto Tjet 120Le: 3,5milla. Mjet 90Le dízel 3,8millióft.
Skoda Octavia 1,4TSI 122Le 4,7millió Ft, 1,6 crTDI 105Le 5,5M Ft...

Nem drágábbak a turbó benzinesek. Valóban van egy minimális többletfogyasztásuk, viszont rengeteg ember csak azért vette a füstokádó dízelért, mert kellett a turbó neki.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.27 09:42:04
Én mostanában MOL-nál tankolok dízelt, nincs vele jelentős kormolás (Shell szintén). Ellenben az OMW-nél volt.
En is OMWnel tankoltam, csak az orszag keleti feleben, oda sztem csak MOL uzemanyag jon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.27 14:44:19

Én abszolút benzines párti vagyok, a következő autóm remélhetőleg kiscm3-is turbóbenzines lesz. A dízelekkel kapcsolatban a legnagyobb bajom a FÜST. Egyszerűen elviselhetetlen amit művelnek, tisztelet a kivételnek. Sajnos a magyar dízelpark vagy lelakott visszatekert autókból, vagy új, de chip-elt autókbóláll.
Kezdjük ott, hogy a (kis)benzines turbók csak most kezdenek elterjedni, míg a turbódízeleknek van néhány év előnye. A benzines turbók sokkal nagyobb teljesítményre képesek: 1,4-1,6dízelek 80-110lovasok, 1,4-1,6 turbóbenzinesek 120-190lovasok. 2tdi 130-170ló, 2.0 benzines: 200-250ló. stb.
Ár:
Grande Punto Tjet 120Le: 3,5milla. Mjet 90Le dízel 3,8millióft.
Skoda Octavia 1,4TSI 122Le 4,7millió Ft, 1,6 crTDI 105Le 5,5M Ft...

Nem drágábbak a turbó benzinesek. Valóban van egy minimális többletfogyasztásuk, viszont rengeteg ember csak azért vette a füstokádó dízelért, mert kellett a turbó neki.

Nem tudom, en szemelyesen egy embert nem ismerek, aki azert vett turbo dieselt, mert kellett neki a turbo. Akinek kellett az beszerezte maganak utolag.  :) Ami a mai turbo benzineseket illeti, en egyiket sem mernem megvenni. Ha valamitol, ezektol valoban felnek. Az, hogy a benzines turbok erosebbek, ez igy ebben a formaban nem igaz. Attol fugg, hogy mit es meddig huznak fel. Kornyezetvedelmi okoknal fogva nem huzzak tul a dieseleket. Ami meg a fustot illeti, akad(t) jonehany diesel kocsi a csaladban, Alfa, Audi, Opel, Mazda, BMW, Volvo - ezek egeszen 1.4 litertol 3.0 literig, egy se fustolt kozulok. Erdekes. :hmmmm: Amik fustolnek, azok ahogy emlitetted a kovetkezo autok: "Sajnos a magyar dízelpark vagy lelakott visszatekert autókból, vagy új, de chip-elt autókbóláll." .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.27 16:25:18
Az, hogy a benzines turbok erosebbek, ez igy ebben a formaban nem igaz. Attol fugg, hogy mit es meddig huznak fel. Kornyezetvedelmi okoknal fogva nem huzzak tul a dieseleket. ,
A szívódízeleket érdekes mód nem nagyon vették, meg ugye jóval kisebb teljesítményűek voltak a megfelelő cm3-is szívóbenzineseknél. Aztán belekerült a turbó,és rengeteg "dízelkedvelő" lett hirtelen, mindenki megvette a brutális felárú turbódízelt,még aki évi 10ezret ment, az is. Tényleg baromi jó a turbó miatt alacsony fordulaton ébredő teljesítmény és nyomaték. De szerencsére elkezdtek terjedni a turbóbenzinesek: TSI, T-jet, stb stb.
Egyszer azt mondod, hogy nem nagyobb teljesítményűek a benzines turbósok, egyszer meg azt, hogy azok de csak mert jobban ki vannak hegyezve :hmmmm:
Ami számomra a kisköbcenties turbóbenzines mellett szól, az azonos dízel ellenében: nem büdösek, szélesebb tartományban adják le a kraftot, nagyobb a teljesítményük (így olcsóbb a vételi áruk), szebb a járásuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.27 16:29:17
Ami számomra a kisköbcenties turbóbenzines mellett szól, az azonos dízel ellenében: nem büdösek, szélesebb tartományban adják le a kraftot, nagyobb a teljesítményük (így olcsóbb a vételi áruk), szebb a járásuk.

Pontosan. A dízel nyomatéktöbbletét meg úgyis megeszi a hosszabb váltó, így rugalmasságban sem lesz számottevő különbség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.27 16:47:11
Ami számomra a kisköbcenties turbóbenzines mellett szól, az azonos dízel ellenében: nem büdösek, szélesebb tartományban adják le a kraftot, nagyobb a teljesítményük (így olcsóbb a vételi áruk), szebb a járásuk.

Pontosan. A dízel nyomatéktöbbletét meg úgyis megeszi a hosszabb váltó, így rugalmasságban sem lesz számottevő különbség.
Az azonos lökettérfogatú, ám kisebb teljesítményű Tdízelek drágábbak a Tbenzineseknél (pl. Fiat, VW), viszont megnéztem a Pug 308-at, ahol szinte egy árban vannak. Az 1,6HDI 240nm, és az 1,6turbóbenzines is 240NM. Viszont az 1,6 benzines 150lovas, ami jóval erősebb erőforrás a 110lovas HDI-nél. És aki évente nem 50ezret autózik, az sokkal jobban jár a benzinessel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.08.27 16:54:33
És aki évente nem 50ezret autózik, az sokkal jobban jár a benzinessel.
Ha ugyanannyiba kerul, akkor miert jar vele sokkal jobban?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.27 17:03:09
Attól függ, az egyszeri honpolgár fogyasztásra avagy teljesítményre izgul-e.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.08.27 17:23:44
Mekkora benzin vs. dízel topic kerekedett itt  :sorcerer:  Tapasztalatból mondom (évek óta játsszuk ezt az OFF kocsim oldalán), igazság nem lesz, de ez így jó. Akinek dízel kell azt vesz, akinek benzin a nyerő, az olyat.  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.27 18:29:47
Addig rendben, amíg ésszerű érvek hangzanak el. De ha valaki olyat ír, hogy a benzines turbók drágábbak, és legalább olyan a meghibásodási kockázatuk, mint a dízeleknek, azzal nem lehet mit kezdeni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.08.27 18:47:12

Ami meg a fustot illeti, akad(t) jonehany diesel kocsi a csaladban, Alfa, Audi, Opel, Mazda, BMW, Volvo....

Ilyeneket láttam már én is, gázadásra fújták a kormot rendesen, még a legújabbak is.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.08.27 18:51:26

 :yes: :yes: :yes: Bizony, jok is a benzines autok. Kar, hogy nem mennek, es meg zabalnak is.  :flowers:

Kormolós dízelt mindenkinek,  :clap: valamiből az orvosoknak is meg kell élni.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2009.08.27 19:39:32
Atyavilág.... :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mozso - 2009.08.27 19:54:06
Azert egyet ne felejtsetek el:

Eredetileg a turbo otlete 1905-ben szuletett es 1920-ban mar mozdonyokat is felszereltek vele igazabol a haboru es a repules miatt jott elo, ahol nagy teljesitmeny kellett alacsony tomeggel parositva. 40-es evek vadaszgepek, 50-es evek egyedi sportautok (rekordkiserletekhez) 60-as evek elso szeriaautok, 1977 Forma 1 (ahol mar kibirt 300km-t az akkori iszonyu teljesitmeny mellett - ugye a rekord 1.5L ~1500LE idomero edzesen).

A szivodizel turbositasa esszeru otlet volt, mert a diesel alul gyenge volt, a turbo nelkul hamar kikopott volna az autokbol mert nagy ez nehez motorokat kellett epiteni a jo teljesitmeny miatt. Viszont keveset fogyasztott egy eleve olcsobb uzemanyagbol. Az utobbi volt a donto erv es a relativ megbizhatatlan turbofeltoltok hatalmas fejlodesnek indultak. Elkezdtek birni a hot (nem csak az atom aru versenyturbok), golyoscsapagy, viz es olajhutes, csokkentett tomeg.

Innentol csak egy apro lepes volt, hogy a benzines motoroknal is elovegyek ismet a turbo otletet, hiszen a korai (~70-es ~80-as) evek forrofeju turboi immar megzabolazva megbizhatoan es a sok-sok turbodiesel motor miatt relative olcson elerhetove valtak. Ezert csinal most mar majd minden autogyar kis loketterfogatu alacsony nyomasu benzines turbomotort az utobbi 2-3 evben. Feltalaltak ismet a spanyol viaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.08.27 20:51:53
Benzines turbós motor, fujjjj ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.08.27 21:20:37
Benzines turbós motor, fujjjj ;)
Nem szereted a puhatestűeket?!  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 21:38:45
Nem tudom, en szemelyesen egy embert nem ismerek, aki azert vett turbo dieselt, mert kellett neki a turbo. Akinek kellett az beszerezte maganak utolag.
Nem a turbo megléte az oka az érdeklődésnek, hanem a hatásvadász karakterisztika: 2.000-nél tol egy nagyot, úúúú de megy. Aztán 3.000-nél vége, de ezt sokan nem veszik észre. Persze az eseményt egy hosszú koromcsík követi... Kötelezővé tenném az összes új diesel kocsira a részecskeszűrőt.

A másik OK, az az, mert mostanában divat a tahók körében a diesel eléggé, lehet vele nagyokat vagizni. Olyan Passatot, ami nem TDI nagyon ritkán látni. És én úgy vettem észre, hogy a TDI-sek eléggé tahók. Amúgy más márkákban is megfigyelhető, hogy a diesel-esek eléggé arcosak, a nagy nyomatéktól nem tudnak már normálisan közlekedni, csak arcosan előzgetni, mikor jönnek szemben... Tolják az előttük menőket, mert majd szétveti őket az erő... Persze tisztelet a kevés kivételnek!

Ami a mai turbo benzineseket illeti, en egyiket sem mernem megvenni. Ha valamitol, ezektol valoban felnek. Az, hogy a benzines turbok erosebbek, ez igy ebben a formaban nem igaz. Attol fugg, hogy mit es meddig huznak fel. Kornyezetvedelmi okoknal fogva nem huzzak tul a dieseleket.
Pont, hogy a dieseleket húzzák fel, állandóan nagyobb teljesítmény és nyomaték kell. Corolla E12 2.0 D4D: 90 LE. Aztán 2.0 D4D Avensis 13x LE. Aztán Corolla E12 facelift 1.4 D4D: 90 LE...
Aztán jött az Avensisbe a 2.2 D4D: először 155, majd 177 LE kell. Jövőre tutira lesz 180+ lóerős is.

Megy a tekergetése a turbónak, csak a motor élettartamának a rovására. Én mai dieselt nem vennék. A nagy megbízhatóságról annyit, hogy hónapokig volt, hogy sz.rakodott a motorja a 177LE-s dieseleknek, azt azt sem tudták, hogy mi van velük. Csak ez nem akkora hír vmiért, mint a VVT-i olajfogyija. Ami mellesleg nem minden kocsin jött ki.

Ami meg a fustot illeti, akad(t) jonehany diesel kocsi a csaladban, Alfa, Audi, Opel, Mazda, BMW, Volvo - ezek egeszen 1.4 litertol 3.0 literig, egy se fustolt kozulok. Erdekes. :hmmmm: Amik fustolnek, azok ahogy emlitetted a kovetkezo autok: "Sajnos a magyar dízelpark vagy lelakott visszatekert autókból, vagy új, de chip-elt autókbóláll." .
Én ezeket láttam már mind füstölni, gyűlölöm a szagukat, meg a kormot. A koromra tapadt részecske kinyír, de közben meg hánynom kell a bűztől, amit a dieselek eregetnek.

És akkor még nem is beszéltünk az undorító kerregő hangról, ami a traktornak jól áll, de egy személykocsinak kevésbé...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.27 21:40:02
Benzines turbós motor, fujjjj ;)
There's no replacement for displacement, igaz?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.27 21:42:37
Benzines turbós motor, fujjjj ;)
There's no replacement for displacement, igaz?  ;)
Replacement=compressor, turbo.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.27 21:47:47
http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=562.0

 :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.08.27 22:15:54
Én ezeket láttam már mind füstölni, gyűlölöm a szagukat, meg a kormot. A koromra tapadt részecske kinyír, de közben meg hánynom kell a bűztől, amit a dieselek eregetnek.

És akkor még nem is beszéltünk az undorító kerregő hangról, ami a traktornak jól áll, de egy személykocsinak kevésbé...
Kicsit túlreagálod a dolgot. OK hogy látni a füstöt, de hogy az büdös lenne?! Nem 2T vagy olajzabáló Lada, mert azok a büdösek.  "Az undorító kerregő hang" , nem vagy elfogult  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.27 22:18:35
A modern dízeleknek tényleg van egy kellemetlen, savanykás szaga. Én ezért nem szeretek nagyon tolatni vele...De az undorító kerregést cáfolnám: ott ahol igazán számít (tartós tempónál, hosszú utakon) abszolúte nem kerreg, sőt, sztem kellemesebb a hangszíne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.27 22:34:52
A modern dízeleknek tényleg van egy kellemetlen, savanykás szaga.
OFF
Nem az ilyenekkel van  a baj. Újszerű, szakszerűen karbantartott, chip nélküli dízelekkel nincs baj, főleg a kisCm3-isekkel nincs. Sajnos ezek a dízelpark kb 15%-át teszik csak ki.  :cry:
ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.27 22:36:13
kisCm3-isekkel...
Eltartott egy darabig, mire rájöttem, mi akar ez lenni.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.27 23:41:30
Egyszer azt mondod, hogy nem nagyobb teljesítményűek a benzines turbósok, egyszer meg azt, hogy azok de csak mert jobban ki vannak hegyezve :hmmmm:

Nem azt mondtam, hogy nem tudhatnak tobb loerot, hanem csak annyit, hogy nyomatekban nincs mit versenyeznie egy turbos benzinesnek es egy turbos dieselnek. A dieselek egyertelmuen lenyomjak a benzineseket.

Ami számomra a kisköbcenties turbóbenzines mellett szól, az azonos dízel ellenében: szélesebb tartományban adják le a kraftot, nagyobb a teljesítményük (így olcsóbb a vételi áruk), szebb a járásuk.

Minnel szelesebb a tartomany, annal jobban kell porgetni, ez bizony komoly hatrany. Alacsony fordulatszam a nyero minden szempontbol: kulturaltabb jaras, alacsonyabb fogyasztas, kisebb hangzavar, nagyobb elettartam. Szebb a jarasuk? Minel? 6 hengeres dieselt vezettel mar? Netan 8 hengerest?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 00:07:00
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? Nem en. Akkor kit erdekel? Ugyanakkor elvezet, hogy mig a benzines autok kuszkodnek egy emelkedon a kulso savban, en addig lazan elmegyek a belsoben es mindvegig alacsonyabb a fogyasztasom, az mar csak hab a tortan, hogy visszavaltanom sem kell, csak lenyomom a pedalt es elmarad a benzines kollega. Kap egy kis fustot a mogottem kozlekedo? Megeshet, valtasnal elofordul. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy szar ugy, hogy mogottem van. Egyertelmu a keplet, akinek van ra penze az vegyen dieselt(nem fog csalodni), akinek  nincs hozza tehetsege az vegyen benzinest.   :flowers: Amugy meg kivanom mindenkinek, hogy ne csak lassa es szagolja ezeket az autokat, meg uljon bennuk az autohazban, esetleg olvasson roluk, mert az *** meg esti feny. Vezetni kell oket, nem 100 vagy par ezret km-t, hanem sok tizezret, akkor derul ki, hogy milyenek. Aki ezt nem teszi meg az beszelhet rola, csak nincs tul sok ertelme. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.28 01:22:08
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? Nem en. Akkor kit erdekel?
Te is szagolod, ha állsz egy pirosnál és hátszél van. Amúgy meg milyen dolog már, hogy nem te szagolod, akkor nem is büdös. A régi Ikarus busz is OK akkor, mert nem a soför szagolja... :censored:

Ugyanakkor elvezet, hogy mig a benzines autok kuszkodnek egy emelkedon a kulso savban, en addig lazan elmegyek a belsoben es mindvegig alacsonyabb a fogyasztasom, az mar csak hab a tortan, hogy visszavaltanom sem kell, csak lenyomom a pedalt es elmarad a benzines kollega. Kap egy kis fustot a mogottem kozlekedo? Megeshet, valtasnal elofordul. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy szar ugy, hogy mogottem van.
Te miről beszélsz?! Egy 1.4-es diesel sosem ver oda se dombon, se egyenesben. De sok nagyobb sem...

Eddig nem volt füst. Mostmár váltásnál előfordul. A végén kiderül, hogy te vagy a legnagyobb olajkályha az úton. :D

Amúgy meg ne essen meg, mert másnak nem kötelessége rákot kapni azért mert a szerinted "pénzes" dieselesnek lespórolta a gyár a DPF-et...

Egyertelmu a keplet, akinek van ra penze az vegyen dieselt(nem fog csalodni), akinek  nincs hozza tehetsege az vegyen benzinest.   :flowers: Amugy meg kivanom mindenkinek, hogy ne csak lassa es szagolja ezeket az autokat, meg uljon bennuk az autohazban, esetleg olvasson roluk, mert az *** meg esti feny. Vezetni kell oket, nem 100 vagy par ezret km-t, hanem sok tizezret, akkor derul ki, hogy milyenek. Aki ezt nem teszi meg az beszelhet rola, csak nincs tul sok ertelme. 
Egyértelmű nekem is. Akinek van sok pénze, az ne vegyen dieselt, hisz benzinre is futja, vegyen egy nagy V8-as gépet. Amúgy meg nem kell a dieselt úgy kezelni, mint egy elérhetetlen vágyálmot. Sokan megvehetnék, csak nem jön be nekik, ezért inkább Dual-VVT-i-s SOL csomagos kocsit vesznek helyette pl.

Vezetés nélkül is látni, hogy okádja a kormot és érezni, hogy büdös, nem kell ehhez 100.000 km-t vezetni.

Amúgy meg érezni az írásodon ezt a tipikus diesel-es felsőbbrendűséget, hogy drágább a kocsid, mint az alap benzines, ezért te már több vagy. Szerinted mindenki kisebb, aki nem ezt veszi és szerinted biztosan azon siránkozik, hogy bárcsak megvehetné... Nekem ez jön ebből le.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.28 06:19:27
valóban lejtőn felfelé elfogy az erő.. :hug:
én azt szeretem a benzinesben hogy a téli reggeleken minusz 20ban csak elforditom a kulcsot és azonnal indul a motor.  ;)
nem kell  súlyos tizezrekért egy dizelt olyan hideginditási szintre hozni /75ös akksi, jó izzitogyertyák, adagolo/  ami egy benzinsenél természetes.
vannak emlékeim :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.08.28 07:34:29
valóban lejtőn felfelé elfogy az erő.. :hug:
én azt szeretem a benzinesben hogy a téli reggeleken minusz 20ban csak elforditom a kulcsot és azonnal indul a motor.  ;)
nem kell  súlyos tizezrekért egy dizelt olyan hideginditási szintre hozni /75ös akksi, jó izzitogyertyák, adagolo/  ami egy benzinsenél természetes.
vannak emlékeim :censored:
Egy normális dízelre nem kell súlyos mínuszokban sem kell ráolvasás, hogy elinduljon. Lassacskán 8 éve lesz az OFF kocsim, eredeti benne az akksi, az izzító gyertya, meg úgy általában minden és nem jut neki garázs. Mindig elsőre indul.
Nem az üzemanyag a lényeg, hanem a rendben tartott kocsi. Amit eltrehányolnak, az széthullik, nem indul. Tapasztalatom: a kisebb teljesítményű akksi (ami általában ugye a benzinesekben van) egy gyengébb generátorral előbb okoz problémát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.28 07:38:52
Nekem volt dízelem (bár nem turbós), imádtam. Most van egy kis köbcentis benzinesem, ennél bizony gépészkedni kell, váltani, ha emelkedő jön. Hozzá lehet szokni, engem nem zavar. Én mindig is dízelpárti voltam/vagyok, de jelenleg felesleges lenne nekem egy ilyen autó, egész egyszerűen nem megyek annyit évente, hogy megérje. Anno szimplán ezért vettem egy 1.3-as benzinest.

Egyébként egy éve mentem a Corival egy 2.0 TD Ave ellen, igaz nem 400, csak 200 méteren és egy picit rávertem (párom elmondása szerint ő nem is húzatta ki teljesen az autót, mert a dízel nem erre való ugyebár). Ha lenne gyorsulás és meglenne még az Ave, biztosan megnéznénk 400 méteren is állóból. Az pedig szintén egyértelmű, hogy az alacsony fordulatszámnál jelentkező nyomaték miatt elhúzna tőlem csúnyán, ha én nem váltogatnék visszafele, mondjuk a közúton egy előzésnél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 07:59:33
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? ...
Ugyanakkor elvezet, hogy mig a benzines autok kuszkodnek egy emelkedon a kulso savban, en addig lazan elmegyek a belsoben es mindvegig alacsonyabb a fogyasztasom, az mar csak hab a tortan, hogy visszavaltanom sem kell, csak lenyomom a pedalt es elmarad a benzines kollega.   
Az első mondatodat nem minősítem  :flowers:
Milyen benzines autó küszködik? Egészen idáig benzines turbókat hasonlítottuk. Egyező köbcenti mellett a benzines turbók mellett esélyük sincs a turbódízeleknek, vagyis nem lesz elmaradó benzines kollega  :no:
De ha annyi előnyt adunk dízeles barátainknak, hogy jóval kisebb köccentis benzinesturbósokat veszünk, akkor is kapásból az 1,6PUG turbó 150-175lóval, vagy az 1,4 TSI 170lóval az egész 2literes dízelparkot magamögött tudja.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 08:03:57
ó
Te miről beszélsz?! Egy 1.4-es diesel sosem ver oda se dombon, se egyenesben. De sok nagyobb sem...

Eddig nem volt füst. Mostmár váltásnál előfordul. A végén kiderül, hogy te vagy a legnagyobb olajkályha az úton. :D

Amúgy meg ne essen meg, mert másnak nem kötelessége rákot kapni azért mert a szerinted "pénzes" dieselesnek lespórolta a gyár a DPF-et...

Nem beszelek a levegobe, komolyan leszarom.  :flowers: Nekem van tapsztalatom 1.4-es dieselel, nem is keves. Neked van? Halat adhatna minden 2literes benzines,ha ugy menne fel az emelkedon, mint en az 1.4-es "trakorral"

Egyértelmű nekem is. Akinek van sok pénze, az ne vegyen dieselt, hisz benzinre is futja, vegyen egy nagy V8-as gépet. Amúgy meg nem kell a dieselt úgy kezelni, mint egy elérhetetlen vágyálmot. Sokan megvehetnék, csak nem jön be nekik, ezért inkább Dual-VVT-i-s SOL csomagos kocsit vesznek helyette pl.

Nem kezelnem vagyalomkent, de megis megteszem, mert azok beszelnek rola, akik nem hogy nem vezettek, de 1.4-es pizzafutar autokkal kozlekednek, es hiszik, hogy ertenek hozza, Innen kitöröltem egy személyeskedő mondatrészt. Palaczk

Vezetés nélkül is látni, hogy okádja a kormot és érezni, hogy büdös, nem kell ehhez 100.000 km-t vezetni.

Lehet naiv kerdes. Komolyan, gondold bele magadat. Szerinted rosszul alszok emiatt?  

Amúgy meg érezni az írásodon ezt a tipikus diesel-es felsőbbrendűséget, hogy drágább a kocsid, mint az alap benzines, ezért te már több vagy. Szerinted mindenki kisebb, aki nem ezt veszi és szerinted biztosan azon siránkozik, hogy bárcsak megvehetné... Nekem ez jön ebből le.

Szerinted mindenki taho, aki dieselt vezet? Jo kerdes.  :hmmmm: Aki vezetett dieselt hosszabb tavon, az tudja mire gondolok. Nem nezek le senkit sem, de azokkal targyalok szivesen ezugyben, akinek lett volna penzuk dieselre, de megis benzinest vettek. Egyre inkabb azt hiszem, hogy tehetsegfuggo a dolog.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 08:07:54
valóban lejtőn felfelé elfogy az erő.. :hug:
én azt szeretem a benzinesben hogy a téli reggeleken minusz 20ban csak elforditom a kulcsot és azonnal indul a motor.  ;)
nem kell  súlyos tizezrekért egy dizelt olyan hideginditási szintre hozni /75ös akksi, jó izzitogyertyák, adagolo/  ami egy benzinsenél természetes.
vannak emlékeim :censored:

Anekdotakbol elsz vagy mibol?  Nem sorolnam el megint a markat, es mennyiseget, soha nem volt ilyen gondom, sot mi tobb, van olyan auto, mire odaerek mar izzitot is.  :) Egy uj akksi meg belefer negyevente.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 08:08:11
Minnel szelesebb a tartomany, annal jobban kell porgetni, ez bizony komoly hatrany. Alacsony fordulatszam a nyero minden szempontbol: kulturaltabb jaras, alacsonyabb fogyasztas, kisebb hangzavar, nagyobb elettartam. Szebb a jarasuk? Minel? 6 hengeres dieselt vezettel mar? Netan 8 hengerest?
A benzines turbók is élednek kis fordulaton, és folyamatos a nyomaték már egészen alulról, épp úgy mint a dízelek. Nem kell pörgetni, de lehet. Amikor a dízel mondjuk 110 vagy 140lovas elfogy, a turbóbenzines elforog innenttől 150 - 200lóig.
Gondolkodnom kell, de most nem jut eszembe 6hengeres dízel, amit vezettem volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 08:11:47
Az első mondatodat nem minősítem  :flowers:

Nem is baj, hidd el mas sem torodik vele.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 08:15:33

Gondolkodnom kell, de most nem jut eszembe 6hengeres dízel, amit vezettem volna.

Nem baj, ha lesz ra lehetoseged, probald ki.  Nem fogsz  csalodni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 08:23:48

Gondolkodnom kell, de most nem jut eszembe 6hengeres dízel, amit vezettem volna.

Nem baj, ha lesz ra lehetoseged, probald ki.  Nem fogsz  csalodni.
Ez a baj, hogy 6henger kell a kultúrált járáshoz  :cool2:
A benzines 6hengerrel már énekel, független attól hogy szívó vagy turbós. :yes:
Egyébként próbáltam a 2.0TDI 140Le (DSG) Jetta-t, utána a Golf5 1,4TSI 140Le-t. A benzines jóval kisebb motor, mégis kultúráltabban jár, halkabb, és talán megkockáztatom, hogy jobban megy, jobb vezetni.
Na de Toyota szervizműveletek a téma :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.28 08:27:10
Így van, folytassátok a benzin-dízel topicban, ahogy már javasolta Satriani.  :surrender: :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 08:32:05
Azért csak-csak bizonygatás szinten megy melyik gép jobb (benzines turbó vs diesel turbo)
Szerintem meddő vitába fullad mert mindkettőnek megvan az előnye és hátránya is.
Jómagam 1.9TD (80ezer km) vezettem azt hiszem ennél nagyobbat nem viszont benzines 2.0t 150LE (110ezer km)  és 2.3T 220LE (60ezer km)
Azért a benzines az én tapasztalatom szerint hamarabb talál magára és ilyenkor teljesen elvész az alsó tartományban nagyobb nyomatékot biztosító D előnye.
Ja és nem a technikai adatok alapján minősítem a gépeket, hanem amit a valóságban tapasztalok és érzem...
Szóval kinek mi tetszik az nagyon szubjektív, ezt azért a megvalósítás szintjén pedig a pénztárca igen csak befolyásolja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 08:35:39
Így van, folytassátok a benzin-dízel topicban, ahogy már javasolta Satriani.  :surrender: :)
Azt a keveset amit szólok most rosszul időzítettem sry :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 08:41:13
Így van, folytassátok a benzin-dízel topicban, ahogy már javasolta Satriani.  :surrender: :)

 Jo otlet... Innen is töröltem személyeskedés miatt. Ez nagyon durva volt, ilyen hozzászólásoknak nincs helye ezen a Fórumon :excl: Palaczk
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 08:46:40
Így van, folytassátok a benzin-dízel topicban, ahogy már javasolta Satriani.  :surrender: :)

 Jo otlet...Értelemszerűen az idézetből is kitöröltem azt, amit az eredeti hozzászólásból. Palaczk
Wazzz  :D  és most mi lesz?    :naspang: ? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.28 08:47:07
Ezt most nem értem, de úgy érzem, jobb is...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.28 08:59:55
Gyöngyi, (...) barátunk arra célzott, hogy buzi vagyok, korábban pedig arra, hogy hülye vagyok a munkámhoz. Ezen túl pizzafutár autóknak nevezte az 1.4-es Corollákat, mert neki erre áll fel. Kértem moderátori intézkedést, részemről többet nem ér ez a...

Innen is töröltem a viszont-sértegetést. Palaczk
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.28 09:02:52
Nem lehetne, hogy nyitunk egy vitatkozós topicot, ahová csak OK Fine, barna.czukor & co. léphetnek be, aztán hadd csinálják ott amit akarnak?!

Részemről annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm, jól fogyaszt a dízel Corim (merthogy ez itt az a topic), de amit igazán várok már, az az, hogy kis_andras mit hoz ki egy tank gázolajból  :flowers: És ha továbbra is ilyen jellegű, gusztustalan személyeskedés megy egyesek részéről, akkor sztem sokan nem szívesen fognak ide járni olvasni. Ezt ugye nem akarjuk, kedves moderátorok?  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.28 09:03:36
öregszünk már mi is..
legyen dühöngö!  :clap:
egyébként egy d4d corit simán  :wub:
ma reggel az árpád hidon elém került egy szép merga. rámböffentett egy nagy feketét , mentem is a külsöbe és lemaradtam 50 métert.
asszony kérdezi mi van? mondom szellőztessünk..hazáig éreztem :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.28 09:04:11
Na jó, mostantól, ha személyeskedésbe megy át a dolog itt, egy nyilvános fórumon (nem érdekel, ki kezdte), tényleg kitörlöm zokszó nélkül a hozzászólást.  :nonono:
Intézzétek el privátban a gondjaitokat egymással plz.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.28 09:04:24
öregszünk már mi is..
A magad nevében beszélj!  :tt2: :tt2: :tt2: :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.28 09:05:01
Na jó, mostantól, ha személyeskedésbe megy át a dolog itt, egy nyilvános fórumon (nem érdekel, ki kezdte), tényleg kitörlöm zokszó nélkül a hozzászólást.  :nonono:
Intézzétek el privátban a gondjaitokat egymással plz.

Csak egy kis kötözködős kérdés: te nem szoktál zöldülni?  :tt2: :whistling: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.08.28 09:20:47
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? Nem en.

Nem baj, ha lesz ra lehetoseged, probald ki.  Nem fogsz  csalodni.  :D :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 09:33:01
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? Nem en.

Nem baj, ha lesz ra lehetoseged, probald ki.  Nem fogsz  csalodni.  :D :D
Burkoltan arra célzol szívjon gázt?  [rohog]
Mint ahogy mi is, nap mint nap ezt tesszük!

öööö 941km-re 5,42Litri a fogyim, ebből 400km pálya 4személy csomagokkal, a többi vegyes vidék-város 2-4 személlyel
ja 2,5 a guminyomás
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.28 09:35:21
öööö 941km-re 5,42Litri a fogyim, ebből 400km pálya 4személy csomagokkal, a többi vegyes vidék-város 2-4 személlyel
ja 2,5 a guminyomás
Ez állat! Alig fél liter fölött fogyasztott (0,57598 l/100km) az Auris 100 km-en! :clap:  :whistling: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.08.28 09:43:19
Burkoltan arra célzol szívjon gázt?  [rohog]

Csak őt idéztem a mind2-szer. :D :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.28 09:50:13
Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy amugy, hogy budos vagy sem. En szagolom? Nem en. Akkor kit erdekel?

Pompás hozzáállás!
Örülök, hogy a társadalmunk része vagy!
Remélem egyre többen átveszik ezt a szemléletmódot!
Főleg a környezetedben, hogy Te is élvezhesd.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tutinet - 2009.08.28 09:52:36
Egyébként ez a "nem én szagolom úgyse" eléggé buta elgondolás, mert mindenki szagolja előbb-utóbb. Az, hogy eldobja valaki az utcán a csikket meg a szemetet, amit nap mint nap látok az is minden járókelőt érint aki arra jár. Aki máshol jár az meg máshol látja ugyanezt.

Az elmúlt 20 év kevés volt ahhoz, hogy egy kicsit is vigyázzunk a környezetre. Van pár szelektív láda az utcákban de csak kevesen használják őket. SAjnos én sem mindig.

Beszéltem 1x innen egy Ts tulajjal, aki a katin csinált valamit és talán ki is iktata. Megkérdeztem tőle, hogy e gond ha kiktatja a katit, mert akkor szenyezn fog. Erre azt mondta, hogy ez nem érdekli.

Engem azért érdekelne :hmmmm:

Tényleg így áll mindenki ehhez ? Én is tervezek a kocsira egy jobb kipuffrendszert és többen (tuningosok) javasolták, hogy hagyjam ki a katit, viszont én nem fogom kihagyni lesz benne.
Sőt, valszeg marad ami benne van csak kipuff véget veszek másikat. :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 09:59:24
öööö 941km-re 5,42Litri a fogyim, ebből 400km pálya 4személy csomagokkal, a többi vegyes vidék-város 2-4 személlyel
ja 2,5 a guminyomás
Ez állat! Alig fél liter fölött fogyasztott (0,57598 l/100km) az Auris 100 km-en! :clap:  :whistling: :tt2: :tt2:
Aztaaa most én néztem ki a diómból  :eek: :taz: :lol:      reboot: 941km-re 51,01Lityó 5,42L a fogyi ...   :tt2:
Köcce a figyelmeztető jelzést  :excl: :punk:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.28 10:39:06
.. de amit igazán várok már, az az, hogy kis_andras mit hoz ki egy tank gázolajból  :flowers:
jó lenne már valami eredmény :)
nekem van egy OFF részeredményem:
2.0celica (ami állítólag xarabbul megy, mint az 1.4pdtdi  ::) ezt tapasztalatból cáfolnám)
eddig fél tankkal 480km (60literes a tankja) ebben szinte csak rövidtávú, max 20-30km-es etapok vannak. :wub: hétvégén toyotasportautós találkozó fehérváron, onnan lehet,h balcsi lesz az irány. 850-900km után szeretnék tankolni kb 50-55litert. meglátjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.28 10:44:56
2.0celica (ami állítólag xarabbul megy, mint az 1.4pdtdi  ::) ezt tapasztalatból cáfolnám)

:D

A fél tank nem biztos, hogy sokat jelent. Múlt héten - mutató alapján - fél tankra telitankoltam az autót, 33 liter ment az 55 literes tankba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2009.08.28 12:22:40
Nem lehetne, hogy nyitunk egy vitatkozós topicot, ahová csak OK Fine, barna.czukor & co. léphetnek be, aztán hadd csinálják ott amit akarnak?!
Van ilyesmi http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=366.0
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 13:41:10
Pompás hozzáállás!
Örülök, hogy a társadalmunk része vagy!
Remélem egyre többen átveszik ezt a szemléletmódot!
Főleg a környezetedben, hogy Te is élvezhesd.

Nekem sem szimpi hidd el. Vegso megoldas. Megjegyzem valojaban nem fustol egyik sem, csak tudod belefaradtam abba, hogy magyarazkodjak, aztan arra gondoltam, hogy kinek magyarazkodok. Kell nekem barkinek is szamotadnom masnak, mint a Joistennek? Komolyan kerdezem magamtol ez gyakorta. Nem hiszem. Na errol van szo! Egy ideig ok, ugy vagyok vele, hogy rendben, aztan atfordul a dolog es azon kapom magam, hogy komolyan beveheti a a veget a mogottem kocsikazo. Hosszutavon belefarad az ember a magyar mentalitasba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OK fine - 2009.08.28 13:43:14
Egyébként ez a "nem én szagolom úgyse" eléggé buta elgondolás, mert mindenki szagolja előbb-utóbb. Az, hogy eldobja valaki az utcán a csikket meg a szemetet, amit nap mint nap látok az is minden járókelőt érint aki arra jár. Aki máshol jár az meg máshol látja ugyanezt.

Figyi, irany a Greenpeace, ott mindig szeretettel fogadnak mindenkit. Talan egyutt juttok valamire.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.08.28 13:43:37
Kérek mindenkit, hogy hagyjuk abba az OFF-ot!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.28 13:58:52
Kell nekem barkinek is szamotadnom masnak, mint a Joistennek? Komolyan kerdezem magamtol ez gyakorta. Nem hiszem.

Mivel Isten nem létezik, így gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz. Hiszen senkinek sem kell számot adni. :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: damil - 2009.08.28 14:16:42
corolla 1.4 d4d autópályán 4fővel és tele csomagtartóval 140-150km/h-val 702km-re 42,4L ment a tankba ez 6L-es fogyaszást produkált
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.08.28 14:31:34
corolla 1.4 d4d autópályán 4fővel és tele csomagtartóval 140-150km/h-val 702km-re 42,4L ment a tankba ez 6L-es fogyaszást produkált
Nem rossz, de ebből még lehet lefaragni szerintem.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.28 18:16:58
Mivel Isten nem létezik...
Azért ez így erős volt...

Amúgy részemről már rég le van zárva a kérdés, mindenki azt csinál és gondol, amit akar. Én kifejtettem a véleményem, ismeri innentől mindenki itt, többet nem hozom elő.
Nekem nem kell dühöngő topic, nincs mit hozzáfűznöm!

Ezúton kérek mindenkitől elnézést a topicrombolásért! Részemről nincs senkifelé harag! :flowers:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.28 18:42:17
Mivel Isten nem létezik...
Azért ez így erős volt...

Erős? Szerintem az ellenkezője az.
 :sorcerer:
De ez már nagyon nem idevaló...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 19:13:19
Erős? Szerintem az ellenkezője az.
 :sorcerer:
De ez már nagyon nem idevaló...
Sosem értettem, hogy miért büszke arra valaki, ha ateiste.......   :hmmmm:  ..nade rosenfeld mátyásék óta ez a trendi sajna Magyarországon ugye :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 19:19:36
De valahogy az utakon a dieselek 90%-a kormol mint az állat mégis...
10 %-ot akartál mondani, ugye?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 19:29:26
...rengeteg ember csak azért vette a füstokádó dízelért, mert kellett a turbó neki.
Dehogy azért vette. Azért vette, hogy olyan autója legyen, aminél nem kell választani a gyorsaság és a gazdaságosság között.

Való igaz, hogy a turbós benzinesek már sokkal jobbak ezen a téren, mint a szívók. De még mindig nem érik el a turbódízelek szintjét; viszont sajnos rendelkeznek azoknak az egyik fő hibaforrásával: magával a turbóval. Ráadásul új, kiforratlan ÉS kihegyezett, lehetséges minimálisra méretezett konstrukciók, amelyek garantáltan(!) rejtegetnek még kellemetlen meglepetéseket.

Használtan szívó benzinest vennék (kénytelen-kelletlen) - minél öregebb autóról beszélünk, annál inkább. Újonnan turbódízelt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 19:39:14
a hatásvadász karakterisztika: 2.000-nél tol egy nagyot, úúúú de megy. Aztán 3.000-nél vége...
Ez a karakterisztika nem hatásvadász, hanem abban a fordulatszám-tartományban biztosítja a legjobb menetteljesítményeket, amelyben a legtöbb autós a legtöbbször halad a közutakon: kb. 1500 és 4500 között, nagyjából.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 19:40:04
...rengeteg ember csak azért vette a füstokádó dízelért, mert kellett a turbó neki.
Dehogy azért vette. Azért vette, hogy olyan autója legyen, aminél nem kell választani a gyorsaság és a gazdaságosság között.
Majd meglátod, milyen ütemben terjednek a turbóbenzinesek új generációi. És sokan fogják venni, ami bizonyítja, hogy a turbó kell az embereknek, nem pedig maga a dízel. Nem értem, te is itt élsz, valóban nem gondolod úgy, hogy a turbódízeleknek volt egyfajta divathulláma is,és nem csak a gazdaságosság meg az erő volt az indok?.....na mindegy, másképp látjuk ezt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.08.28 19:40:54
Jaj, Palaczk, légyszi ne kezdjük már elölről!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 19:46:03
Nem azt mondtam, hogy nem tudhatnak tobb loerot, hanem csak annyit, hogy nyomatekban nincs mit versenyeznie egy turbos benzinesnek es egy turbos dieselnek. A dieselek egyertelmuen lenyomjak a benzineseket.
Ez nem így van, a legújabb turbós benzinesek (pl. az 1.4-es VW TSI) szintén nagyon nyomatékosak - megközelítik az azonos teljesítményű (és nagyobb hengerűrtartalmú) dízeleket.
Ami számomra a kisköbcenties turbóbenzines mellett szól, az azonos dízel ellenében: szélesebb tartományban adják le a kraftot...
Minnel szelesebb a tartomany, annal jobban kell porgetni, ez bizony komoly hatrany.
Hát nem éppen. Ezeknek az új benzines turbóknak pont az az egyik nagy előnyük, hogy egyesítik a szívó benzines és a turbó dízel karakterisztika előnyeit. Értsd: nagyon alacsony fordulaton is jól húznak (jellemzően már 1000-1200 környékéről!); de ha kell, simán pörögnek 6000-6500-ig, nem fulladnak ki 4500 környékén. Így, azonos sebességfokozatban, szélesebb lesz az a sebességtartomány, amelyben jól húz a motor - magyarul ritkábban kell váltani  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 19:49:35
Jaj, Palaczk, légyszi ne kezdjük már elölről!
Hát kihagytam két napot, aztán olvasom vissza a termést, és reagálok...  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 19:51:20
OKFine úgy sem fogja megérteni...ő a 2000es évek közepén él még....piros TDI Passat a minden  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.08.28 19:53:41
Isten létezik, és a dízel a Sátán üzemanyaga.
punktum  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 20:03:53
Mivel Isten nem létezik, így gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz. Hiszen senkinek sem kell számot adni. :flowers:
Most erre tudnék mondani dolgokat, és nem lennének szépek :szemez:... Így inkább csak annyit mondok, hogy ez sem ide tartozik  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 20:07:05
És a továbbiakban az összes offos hsz-t törlöm. Egy darabig, míg mindenki le nem nyugszik. Az összeset, függetlenül attól, hogy durván van-e megfogalmazva vagy sem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2009.08.28 20:07:54
Hagyd már Palaczk! Nem lehet itt igazságot tenni diesel vs. benzines fronton.

Kerregő szar kontra nyomatékszegény pöcs.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.08.28 20:12:30
Hagyd már Palaczk! Nem lehet itt igazságot tenni diesel vs. benzines fronton.

Kerregő szar kontra nyomatékszegény pöcs.  :D
khm...azthiszem itt inkább a turbódízel vs turbóbenzin volt a téma....legalábbis részemről
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.28 20:31:08
És hogy akkor ON is legyek (bár mondhatom, a szép termés visszaolvasása - szerkesztgetése jót tett a napi hangulatomnak) - ma vittem vissza barátnémnek a Corollát Kaposvárról a Balatonra. Mivel a javítás miatt lekötötték az akksit és emiatt a fedcomp nullázódott, így végre volt alkalmam ezen a konkrét szakaszon lemérni a fogyasztást. Így aztán Kaposvárról elindulva nulláztam mind az átlagsebességet, mind az átlagfogyit. Szűk 60 km-rel később (végig országút, ezen belül öt falu; tempó falvakban 70, azokon kívül jellemzően 130; sok előzés) az átlagsebességem 88 kmh, az átlagfogyasztásom pedig 5.7 liter volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2009.08.28 20:36:16
khm...azthiszem itt inkább a turbódízel vs turbóbenzin volt a téma....legalábbis részemről

Az alap ugyanaz. Jövőre majd a bi+tri turbóval szerelik. Ki tudja...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2009.08.28 20:37:01
És hogy akkor ON is legyek (bár mondhatom, a szép termés visszaolvasása - szerkesztgetése jót tett a napi hangulatomnak) - ma vittem vissza barátnémnek a Corollát Kaposvárról a Balatonra. Mivel a javítás miatt lekötötték az akksit és emiatt a fedcomp nullázódott, így végre volt alkalmam ezen a konkrét szakaszon lemérni a fogyasztást. Így aztán Kaposvárról elindulva nulláztam mind az átlagsebességet, mind az átlagfogyit. Szűk 60 km-rel később (végig országút, ezen belül öt falu; tempó falvakban 70, azokon kívül jellemzően 130; sok előzés) az átlagsebességem 88 kmh, az átlagfogyasztásom pedig 5.7 liter volt.

Ez teljesen jó, legalábbis szerintem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.28 23:14:17
Kaposvárról elindulva nulláztam mind az átlagsebességet, mind az átlagfogyit. Szűk 60 km-rel később (végig országút, ezen belül öt falu; tempó falvakban 70, azokon kívül jellemzően 130; sok előzés) az átlagsebességem 88 kmh, az átlagfogyasztásom pedig 5.7 liter volt.
A körülményeket figyelembe véve nem rossz.
Nekem az Avéval egy országúti szakaszon, jópár településsel tűzdelve, normál tempóval (85-105 közötti sebességet tartva) esőben (emiatt folyamatosan klímázva) egy 70 km-es szakasz végén 4,7 volt az átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.29 00:20:01
Erős? Szerintem az ellenkezője az.
 :sorcerer:
De ez már nagyon nem idevaló...
Sosem értettem, hogy miért büszke arra valaki, ha ateiste.......   :hmmmm:  ..nade rosenfeld mátyásék óta ez a trendi sajna Magyarországon ugye :surrender:

Hol itt a büszkeség? És, hogy kerül ide Rákosi?  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.29 00:35:37
Hagyjuk a témát, emberek, OK? A vallást is... meg persze Rákosit is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.08.29 01:01:12
Ehh, pedig mennyi móka és kacagás várna még ránk.
 :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.29 14:42:03
1458,1  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.08.29 16:25:55
1458,1  :flowers:
Uramisten! És még van a tankban üzemanyag?
A régi Cori dízelemmel 850-nél többet nem nagyon mentem egy tankkal.

Na de valahol ez is érdekes, mostanában számoltam ki:
Cori 1.8D-vel számított átlagfogyim 130 ezer kilométerre 5,4. (Tipusra megadott katalógus szerinti átlag: 5,4 körül)
Az 1.4vvti-mel 28 ezer kilométerre 6,7. (Tipusra megadott átlag: 6,7) Gyári tesztelők vesztek el bennem.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.29 17:21:27
Uramisten! És még van a tankban üzemanyag?

Nincs, megállt alattam; kannáztam (tervezett boxlátogatás volt, az utóbbi 100km-t már kannával a fedélzeten tettem meg) Mindszent és Mártély közt :)

Palaczk; kézi tápszivattyút ismét kérte, anélkül nem indult...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.29 19:24:14
1458,1  :flowers:
Vagyis 3.77 százon, úgy, hogy nem is mentél extrém lassan - nagyon állat  :clap: !

Kézi szivattyú: opsz, ezt elfelejtettem megnézni, hogy hol is van pontosan a motortérben - pedig eszemben volt  ::) ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.29 20:44:05
Majd holnap lefényképezem, ha el nem felejtem...
Andris! neked meg gratula a 3,77-hez. Tavasszal, vagy ősszel menni kell egy újabb menetet kicsit hűvösebb időkben, hogy ne kelljen klímáznod. Először az ezeröcsi lehetne a cél, aztán meg a háromfél... :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.29 20:52:51
Majd holnap lefényképezem, ha el nem felejtem...
Andris! neked meg gratula a 3,77-hez. Tavasszal, vagy ősszel menni kell egy újabb menetet kicsit hűvösebb időkben, hogy ne kelljen klímáznod. Először az ezeröcsi lehetne a cél, aztán meg a háromfél... :clap:

Megvannak a repülőjegyeim szept21-oda, ápr1 vissza, szóval nem lesz itt semmi őszi-tavaszi fogyasztásverseny... Amúgy nem éreztem jól magam ezalatt a teszt alatt, csak kíváncsivá tett Laci, hogy vajon a Cori mit szólna hozzá... Az eredményben még van egy fél liter szerintem, de arra már nem vagyok annyira kíváncsi :) Jó nekem a 4.5-es átlag a saját kis tempómban...
Amúgy ehez a 3.77-hez kapcsolódik: közigazgatási eljárást indítottak ellenem, mert rekordkísérletem alatt Szegeden a Dorozsmai út 6. elől bemértek 72km/h-val... Írjak egy levelet, hogy annál a tempónál a legkedvezőbb a fogyasztás?  :helpsmilie: 30ezer :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.29 21:02:04
A k anyukájukat, gondolom az Izabelláról lefelé ereszkedve...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.29 21:07:59
Mórahalmon voltam, és a Bajain mentem ki, visszafelé meg a Dorozsmain jöttem, tehát befelé...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.08.29 21:11:03
Akor az Izabellára felfelé menet volt, mert a Dorozsmai 6 az egyik szokásos helyük az OMV előtt. Bár lehet, hogy ezúttal jobbról a parkolóból mértek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.29 21:16:13
Amúgy nem éreztem jól magam ezalatt a teszt alatt, csak kíváncsivá tett Laci, hogy vajon a Cori mit szólna hozzá... Az eredményben még van egy fél liter szerintem, de arra már nem vagyok annyira kíváncsi :) Jó nekem a 4.5-es átlag a saját kis tempómban...
Amúgy ehez a 3.77-hez kapcsolódik: közigazgatási eljárást indítottak ellenem, mert rekordkísérletem alatt Szegeden a Dorozsmai út 6. elől bemértek 72km/h-val... Írjak egy levelet, hogy annál a tempónál a legkedvezőbb a fogyasztás?  :helpsmilie: 30ezer :ph34r:
Hát ez szép, és pont ekkor  ::) ...

Ami az első bekezdést illeti: megértelek. Pláne ennek az autónak az esetében, ami alig bünteti a gyorsabb tempót  :yes: ... Itt van ugye az, amit tegnap írtam: úgy lett 5.7, hogy nyomtam neki rendesen az országúton. Annak a szakasznak kb. a negyede lakott területre esik, azon belül meg óra szerint 70-et tartottam (elkerülendő azt, ami veled történt  :whistling: ... ); meg elég nagy volt a forgalom is, akadt bőven teherautóból, meg a 70-el haladó személyautó-kategóriából  - úgyhogy képzelhetni, a 88-as átlaghoz mennyire tolni kellett. És ennek ellenére: 5.7  :clap: ... Hát én ezzel tényleg úgy vagyok, hogy ha ez az autó gyorsan haladva is keveset fogyaszt, akkor nem fogok lassan menni, mert az nekem nem nyújt örömöt  :nonono: - ez persze nyilván szubjektív dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.08.30 00:33:02
Mindszent és Mártély közt :)

OFF Mindszent? Engem romantikus emlékek kötnek oda, a nyolcvanas években előfordultam párszor a tisza-parti strandon.
Hejj, a szegvári lányok...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.08.30 18:33:56
Kezd beállni az autó a 7.1-es átlagra, teljesen vegyes használatban. Ma pestre sietve evett 8,5-öt BC átlag szerint 150-160 között, visszafele kényelmes 120-al lement 7,5-re. Hazafele marha kicsi volt a forgalom, a pillanatnyi fogyimérőt próbálgattam, 110-nél 5,5-öt mutat, onnantól 10-enként plusz 0,4-0,5-öt. ***a légellenállás. Aztán a nemrég javasolt módszerrel lecsekkoltam a BC sebességmérőjét, kb 6-7%-al kevesebbet mutat mint az óra. Legközelebb viszek GPS-t azt is belevonom a játékba :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.30 18:39:59
Mindszent és Mártély közt :)

OFF Mindszent? Engem romantikus emlékek kötnek oda, a nyolcvanas években előfordultam párszor a tisza-parti strandon.
Hejj, a szegvári lányok...

 [rohog] [rohog] [rohog]
A huncutok... (a lányaik se semmik :D )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.30 22:29:30
Na mostmár én is tudok írni fogyi adatokat(1.6 E12 sedan): 2000 km-es alpoki út(Ausztria-Olaszo), comp szerint 6.2-es átlag. Még itthon nulláztam le tankoláskor, és végig onnantól mért. 4 személy, fullra pakolt autó, de nem nagyon volt hajtva, országúton 70-80, pályán 90-110 körül.
Részletesen:
Elő tankolás után pályán felmentem Pestre, itt Auchan kúton újra rátankoltam, itt 6.2-t mutatott a fedcomp, tankolás alapján 5.8. Itt még egyedül ültem benne, és csomag se volt sok, nem is hajtottam nagyon, 90-110.
Aztán később még itthon egy OMV kúton szintén telitankolás után 4.3 jött ki. Itt már tele volt pakolva az autó. Na itt nyilván valami nem klappolt, nem nyomta tele valamiért a kút, mert aztán meg mutató alapján sokat evett. Következő tankolás Ausztriában, erre nem emléxem már, mennyi volt, comp szerint mindig 6 környékén volt a fogyi. Aztán hazafelé megint tankolás, itt kereken 7 liter jött ki, de ez reális, mert sok volt az emelkedő, ahol 2-es, 3-masban kellett menni 20-30-as pillanatnyi fogyikkal. Aztán itthon a mutató alapján és telitankolás alapján is 5.4 jött ki, de itt sem stimmel valami(keveslem is), mert utána lejöttem a pályán 110-120-al, 6.5-7 körüli pillanatnyi fogyikkal, és lement a mutató az első negyedig 160 km alatt, ami ugye kb13 liter, azaz több mint 8 lityós fogyi 100km-re, ami kizárt. Na de majd telenyomom megint, és kiderül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.30 23:51:24
A mutatóra nem sokat lehet adni, nem lineáris. A teletankolós módszer is sokat csalhat a körülmények függvényében.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.30 23:54:34
A mutatóra nem sokat lehet adni, nem lineáris. A teletankolós módszer is sokat csalhat a körülmények függvényében.

Azért annyira lehet adni, hogy ha az alsó negyednél van, akkor 35 lityó körül megy bele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.30 23:57:04
Persze, ha egyszer már kitapasztaltad, akkor nyilván tudod, melyik óraállás mit jelent. De annyi biztos, hogy a negyed állás nem negyed tank, a fél állás nem fél tank és így tovább.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.30 23:59:37
Persze, ha egyszer már kitapasztaltad, akkor nyilván tudod, melyik óraállás mit jelent. De annyi biztos, hogy a negyed állás nem negyed tank, a fél állás nem fél tank és így tovább.

Hát holnap rátankolok és kiderül. De a kútban sem lehet bízni ugye.. Akkor sose tudom meg, menyit eszik :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.31 00:04:09
A legbiztosabb, ha ugyanazon a kúton tankolod 2x egymás után tele. Mármint tényleg tele, lassan, türelmesen, amíg már a betöltő nyílás pereménél van a nafta és nem is megy lejjebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.31 07:40:03
Ugyanabban a kútban sem lehet bízni, mert lehet, hogy egy idő után "megváltozik" a pontossága  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.08.31 09:30:41
1458,1  :flowers:
gratula :D
végre valaki 4l /100km alá tudott menni :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.31 11:11:05
1458,1  :flowers:
gratula :D
végre valaki 4l /100km alá tudott menni :clap:

Tőled különösen jól esik a gratuláció  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.08.31 13:28:04
Egy 1.4-es diesel sosem ver oda se dombon, se egyenesben.

Nem a vitát akarom folytatni! Csak konkrétan erre a mondatra már akkor reagálni akartam, de elfelejtettem. Szóval.

barna.czukor, fogadok veled egy láda sörben (vagy üveg whiskyben, ha azt jobban szereted; vagy bármi ilyesmiben  :)), hogy az E12 1.4 dízellel bármely meredekebb emelkedőn (mondjuk egy olyanon, ami itt Pécsvárad után van a 6-oson, vagy Oroszlónál a 66-oson) lenyomlak  :D ... Mondjuk indulhatunk hármasban 80-ról  :yes: ... Kipróbálhatjuk úgy is, hogy mindkét autóban négy ember ül  :szemez:

Egyenesben, állórajtból te nyernél, ez tiszta sor. De dombon, menetből...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.08.31 14:31:47
Nem a vitát akarom folytatni! Csak konkrétan erre a mondatra már akkor reagálni akartam, de elfelejtettem. Szóval.
De a vitát folytatod! Nem vitatkozok ezen többet, bocs. Ez itt eléggé  :offtopic:. Nem fogom senkinek sem bizonygatni, hogy mit miért gondolok úgy, ahogyan. Van, aki egyetért velem, van aki nem. Innentől kezdve nincs értelme újra kezdeni, meg itt versenyezgetni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2009.08.31 14:37:44
Én abban a különleges "helyzetben vagyok" hogy használhatok egy 2006-os benzines 1.4-es (saját) és egy 1.4 D4D E12 Corollát. (kolegámé).
Dombon tuti hogy lealázza a dízel a benzinest főleg menetböl, az a kis dízel 1800-es fordulattól nagyon meglódul.
Szóval a dízelre fogadok, egyértelmű ebben az esetben. 190Nm..
Ez nem találgatás részemről, tény
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.31 14:54:19
Én már felajánlottam a nagy világnak, hogy ha valaki erre jár kisdízellel, szívesen megszégyenítem egy Mátrafüred - Mátraháza szakaszon. :D Engem is érdekel a dolog, tényleg kíváncsi lennék a két motorra egymás ellen.

(Szerintem a két motor kivesézése egyáltalán nem offtopik, mióta Palaczk átírta a topik címét. Az általános benzin-dízel vitának viszont szerintem is máshol van a helye.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.31 15:00:54
Na mostmár én is tudok írni fogyi adatokat(1.6 E12 sedan): 2000 km-es alpoki út(Ausztria-Olaszo), comp szerint 6.2-es átlag. Még itthon nulláztam le tankoláskor, és végig onnantól mért. 4 személy, fullra pakolt autó, de nem nagyon volt hajtva, országúton 70-80, pályán 90-110 körül.
Részletesen:
Elő tankolás után pályán felmentem Pestre, itt Auchan kúton újra rátankoltam, itt 6.2-t mutatott a fedcomp, tankolás alapján 5.8. Itt még egyedül ültem benne, és csomag se volt sok, nem is hajtottam nagyon, 90-110.
Aztán később még itthon egy OMV kúton szintén telitankolás után 4.3 jött ki. Itt már tele volt pakolva az autó. Na itt nyilván valami nem klappolt, nem nyomta tele valamiért a kút, mert aztán meg mutató alapján sokat evett. Következő tankolás Ausztriában, erre nem emléxem már, mennyi volt, comp szerint mindig 6 környékén volt a fogyi. Aztán hazafelé megint tankolás, itt kereken 7 liter jött ki, de ez reális, mert sok volt az emelkedő, ahol 2-es, 3-masban kellett menni 20-30-as pillanatnyi fogyikkal. Aztán itthon a mutató alapján és telitankolás alapján is 5.4 jött ki, de itt sem stimmel valami(keveslem is), mert utána lejöttem a pályán 110-120-al, 6.5-7 körüli pillanatnyi fogyikkal, és lement a mutató az első negyedig 160 km alatt, ami ugye kb13 liter, azaz több mint 8 lityós fogyi 100km-re, ami kizárt. Na de majd telenyomom megint, és kiderül.

Rátankoltam, 7.5 jött ki, amit sokallok. Autópályán, 110-120-al, 1-2 130-140-es gyorsítással. Viszont az előző, 5.4-es fogyi meg irreálisan kevés sztem, úgyhogy itt a kutak szopatnak. De a a kettő átlaga 6.4, ami kb reális.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.08.31 15:29:59
Ja, mégvalami, lehet hogy már volt róla szó, nem tudom :) GPS-szel mentünk, és a km óra 6-7 km-t csal felfelé, tehát ha 120-al megyek óra szerint, akkor a GPS szerint 113 körül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.08.31 15:43:06
Én már felajánlottam a nagy világnak, hogy ha valaki erre jár kisdízellel, szívesen megszégyenítem egy Mátrafüred - Mátraháza szakaszon. :D Engem is érdekel a dolog, tényleg kíváncsi lennék a két motorra egymás ellen.

Ez engem még mindig nagyon érdekel, de idén már nem jutok fel a Mátrába sajnos... Nyár elején ugyan voltam egyszer, de házigazdaként nem akartam bomlasztani a közösségi programokat, lévén mindenki először volt ott a nyaralóba... Engem is nagyon érdekel, meg jó lenne úgy is átmenni a hegyen, hogy tudom, hogy más is versenyszellemben közlekedik... Ha gazdag lennék, tuti lenne valami 200le feletti autóm atomkemény futóművel csak erre, de akkor a sünökkel lezáratnám néha egy-egy órára a Mátrát :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.08.31 19:01:03
Én már felajánlottam a nagy világnak, hogy ha valaki erre jár kisdízellel, szívesen megszégyenítem egy Mátrafüred - Mátraháza szakaszon. :D Engem is érdekel a dolog, tényleg kíváncsi lennék a két motorra egymás ellen.

(Szerintem a két motor kivesézése egyáltalán nem offtopik, mióta Palaczk átírta a topik címét. Az általános benzin-dízel vitának viszont szerintem is máshol van a helye.)
Na hallod, hazai pályán egyszerű(bb) lenne Neked  :tt2:
 :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.08.31 22:26:34
Elárulom magam, a Gyöngyös - Parád szakaszt elég jól ismerem. Mehetünk máshová is...  :innocent:

Nekem pálya is jó lenne, ha nem túl drága.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 00:11:50
Elárulom magam, a Gyöngyös - Parád szakaszt elég jól ismerem. Mehetünk máshová is...  :innocent:
Én erre már válaszoltam neked ;) ... Mivel egyáltalán nem a két sofőr vezetői tudásának az összevetése lenne a cél, ezért teljesen egyenes szakaszt kellene választani. Elvégre a két motor tudását szeretnénk összehasonlítani. Írtam erre konkrét javaslatot is, de alapvetően bármilyen, viszonylag meredek és hosszú, kapaszkodósávval felszerelt emelkedőn vállalnám a próbát. A fair play kedvéért ismételten emlékeztetnék mindenkit, hogy lelkes méricskélő révén, elég sok konkrét adat birtokában merek ám ilyen bevállalós lenni  :whistling: ... Még egyszer: azonos fokozatban az 1.4 D-4D lenyomja a kétliteres benzineseket rugalmasságban, úgyhogy az 1.4 benzinessel hiába tudtok ugyanannál a tempónál egyet visszakapcsolni a dízelhez képest - így is mínuszban lesztek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 00:16:29
De a vitát folytatod! Nem vitatkozok ezen többet, bocs. Ez itt eléggé  :offtopic:. Nem fogom senkinek sem bizonygatni, hogy mit miért gondolok úgy, ahogyan. Van, aki egyetért velem, van aki nem. Innentől kezdve nincs értelme újra kezdeni, meg itt versenyezgetni...
Off-topik, hogy hogy megy egy Corolla  ;) ?

Ez nem egyetértés kérdése. Te azt írtad, hogy nem tud neked emelkedőn semmilyen 1.4-es dízel odaverni. Szerintem ez vicc (1.4 D-4D 190 Nm), és annyit bizonyít, hogy sosem próbáltad még  :) ... Felajánlottam a lehetőséget, hogy próbáljuk ki a gyakorlatban. Ha már nem hiszed el annak, aki rendszeresen vezet ilyen autót  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.01 00:21:59
De a vitát folytatod! Nem vitatkozok ezen többet, bocs. Ez itt eléggé  :offtopic:. Nem fogom senkinek sem bizonygatni, hogy mit miért gondolok úgy, ahogyan. Van, aki egyetért velem, van aki nem. Innentől kezdve nincs értelme újra kezdeni, meg itt versenyezgetni...
Off-topik, hogy hogy megy egy Corolla  ;) ?

Ez nem egyetértés kérdése. Te azt írtad, hogy nem tud veled emelkedőn semmilyen 1.4-es dízel lépést tartani. Szerintem ez vicc, és annyit bizonyít, hogy sosem próbáltad még  :) ... Felajánlottam a lehetőséget, hogy próbáljuk ki a gyakorlatban. Ha már nem hiszed el annak, aki rendszeresen vezet ilyen autót  :szemez:
Ha megyek az őszi talira (szeretnék), akkor este piában versenyezhetünk... :D Aztán előtte még akár egy kis autós versenyecske is lehet, ha már... Meglátjuk.

OFF:
Ugye naponta 9500 2 főnek?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.01 00:56:22
... Még egyszer: azonos fokozatban az 1.4 D-4D lenyomja a kétliteres benzineseket rugalmasságban, úgyhogy az 1.4 benzinessel hiába tudtok ugyanannál a tempónál egyet visszakapcsolni a dízelhez képest - így is mínuszban lesztek.

Oké, negyvenről te harmadikban gyorsíts, én a kettest választom. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 06:09:13
Ha megyek az őszi talira (szeretnék), akkor este piában versenyezhetünk... :D Aztán előtte még akár egy kis autós versenyecske is lehet, ha már... Meglátjuk.

OFF:
Ugye naponta 9500 2 főnek?
Igen, 9500 a szállás, 2 főre, mindennel (reggeli, IFA).

Piában is versenyezhetünk  :D ... Viszont Corollával most sajnos nem tudunk majd, mert az nem lesz nálam akkor (ugye, jóbarátném autója). Ellenben azt megtehetjük, hogy egy konkrét útszakaszon (emelkedőn) csinálunk egy mérést a tiéddel, aztán amikor majd nálam lesz a Cori legközelebb, akkor én is lemérem (akár videóval) ugyanott  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 06:11:53
Oké, negyvenről te harmadikban gyorsíts, én a kettest választom. ;)
Negyvenről még én is kettesben gyorsítanék, elvégre kb. ott váltok egyesből kettesbe  :yes: ... Viszont ott van pl. a 80, onnan én nyilván hármasból indítanék, te meg még -gondolom- visszatennéd 2-be.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.01 08:19:29
... Még egyszer: azonos fokozatban az 1.4 D-4D lenyomja a kétliteres benzineseket rugalmasságban, úgyhogy az 1.4 benzinessel hiába tudtok ugyanannál a tempónál egyet visszakapcsolni a dízelhez képest - így is mínuszban lesztek.

Oké, negyvenről te harmadikban gyorsíts, én a kettest választom. ;)

Én is úgy gondolom-bár még nem vezettem dízelt emelkedőn-hogy itt annyi a különbség, hogy a dízel 3-asban tudja azt, amit a benzines csak 2-esben. Az enyém is szépen húzott felfelé 2-esben az emelkedőn, így többé-kevésbé tudtam is tartani a lépést a tülekedő helyi TD-sekkel(igaz, 20-30-as pillanatnyi fogyikkal..) és sztem a dízelnek is kell egy kis lendület, idő, az se tud csak úgy elindulni, mert arról híresek, mennyire nyomatékszegények induláskor(bár lehet hogy nem mindegyik, ezt nem tudom).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.01 08:21:31
... Viszont ott van pl. a 80, onnan én nyilván hármasból indítanék, te meg még -gondolom- visszatennéd 2-be.

Fölösleges visszatenni kettesbe, mert az csak 95-ig tart. Harmadikban elmegy 140-ig...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.01 08:47:16
... Viszont ott van pl. a 80, onnan én nyilván hármasból indítanék, te meg még -gondolom- visszatennéd 2-be.

Fölösleges visszatenni kettesbe, mert az csak 95-ig tart. Harmadikban elmegy 140-ig...

Emelkedőn ez lényegtelen, ott vissza kell tenni, ott erősebb a dízel egyértelműen, ott jön ki igazán az előnye, és sztem erről is volt szó, nem pedig sík útszakaszról..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 09:25:54
... Viszont ott van pl. a 80, onnan én nyilván hármasból indítanék, te meg még -gondolom- visszatennéd 2-be.
Fölösleges visszatenni kettesbe, mert az csak 95-ig tart. Harmadikban elmegy 140-ig...
Ez így még jobban hangzik  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.01 09:34:48
Azt leírtam anno, hogy mentünk egy vezess.hu-n fórumozó sráccal a Mátrában? Neki egy 75 lovas, 1.4-es dízel Fusionje van. Mátrafüred határától Sástóig én maradtam szinte végig kettesben, csak akkor tettem fel harmadikba, mikor éreztem, hogy a kettes bőven sok. A bő 20 lóerő különbséget nehéz ilyenkor felmérni, csak azt tudom, hogy nem tudott fél méterre sem elmenni. Pedig nyomaték van abban a kis bódéban is, a rugalmassága ötödikben hasonló, mint az enyémé (80-120 kb. 17 másodperc, ha jól emlékszem).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 09:40:51
Az az autó kb. egálban van a tiéddel rugalmasságban; maximális gyorsulásban meg jóval elmarad tőle. Amúgy 68 lovas lesz az, nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.01 09:42:45
Azt leírtam anno, hogy mentünk egy vezess.hu-n fórumozó sráccal a Mátrában? Neki egy 75 lovas, 1.4-es dízel Fusionje van. Mátrafüred határától Sástóig én maradtam szinte végig kettesben, csak akkor tettem fel harmadikba, mikor éreztem, hogy a kettes bőven sok. A bő 20 lóerő különbséget nehéz ilyenkor felmérni, csak azt tudom, hogy nem tudott fél méterre sem elmenni. Pedig nyomaték van abban a kis bódéban is, a rugalmassága ötödikben hasonló, mint az enyémé (80-120 kb. 17 másodperc, ha jól emlékszem).

Na és mennyi lett a fogyi különbség?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.01 09:52:41
Amúgy 68 lovas lesz az, nem?

Biztos. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 10:10:52
Amúgy 68 lovas lesz az, nem?

Biztos. :D
Az,az. Ez ugyanaz az 1.4-es dízel, ami a Fiestában és a Mazda 2-esben is dolgozik, és annak ekkora a teljesítménye. Utóbbi autóban vezettem ilyet - rugalmas volt, de nem gyorsult vmi hú de jól. Persze kisautóba teljesen megfelelő motorizáció.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.09.01 14:02:53
Kérek mindenkit, hogy itt a fogyasztással kapcsolatos dolgokat írja le. Lassan már visszakereshetetlen ki milyen fogyasztásokat ért el az autójával. Előre is köszi.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.01 14:09:09
Fogyasztással ÉS menetteljesítményekkel kapcsolatos kérdések egyaránt ide tartoznak  :winkiss: ... Persze a Ford motor offolás volt már, ez jogos  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.01 22:32:12
Szilvi! Rég láttunk erre! Hogy alakul az Auris városi fogyija? Vagy már hónapok óta nem tankoljátok, csak megy?  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.09.02 08:11:01
Szilvi! Rég láttunk erre! Hogy alakul az Auris városi fogyija? Vagy már hónapok óta nem tankoljátok, csak megy?  :)

Inkább lusta voltam felvinni a fogyi adatainkat.  :D Legutóbbi fogyasztás 5,93 lett. Ebben 80%-ban város van és 20%-ban vegyes autókázás (autópálya, országút).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.02 23:31:28
Ejnye, nem is mondtad, hogy ti már hibrid Aurist vettetek :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.09.03 07:35:23
Ááá, akkor 2.0 lenne a fogyi max...  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.03 14:44:16
 :cry: :cry: :cry:

A guta kerüldöz az átlagfogyim beállt  6.0 literre, és nem akar lejjebb menni. Mondjuk Solymár-Belváros 65 perc volt többször is,(16Km) máskor meg elégedetten néztem
az 5,2-5,5 ig értékeket. Érdekes az átlagsebességem" viszonylag" magas 22 Km/h,,,
 :hmmmm: :hmmmm: :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.03 14:48:20
Sok minden befolyásolja a fogyasztást. A benzinen kívül fontos a légszűrő, a gyertya és a motorolaj állapota is. A keréknyomás is rendben kell, hogy legyen.

Ha ezek mind rendben vannak, akkor lehet, hogy az ECU tárol rossz adatokat, érdemes reset-elni.

De egyáltalán nem biztos, hogy a kocsi az oka mindennek, a forgalom és a jobb láb meghatározóbb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.03 14:52:16
Ekkora dugoban nincs mit meglepodni. Gondolom a klima is vegig rajta van stb. Nekem egy Hungaria korutas araszolason nyaron a 300km-en beallt 5,5 atlagrol 6,7re ment fel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.03 14:55:44
Bocsánat nem írtam az autó E 15 1.4 D-D Manuál váltós 17.000,. km van benne. Minden tankolásnál nullázom, és igyekszem a motorféket kihasználni,ami elég gyenge szerintem, nem vagyok egy száguldó típus, úgy látszik a dugó megtette a hatását. Az autó 16.000,.km-nél
volt kötelező szervizen,és vékonyabb olajat is kapott. Castrol Magnatec 5 W 40
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.03 14:58:17
Akkor itt leginkább a forgaloma domináns.

Az 5W-40-es nem éppen vékony olaj, tudtommal a D4D-nek Acea A1-es (híg 30-as) olaj kell. Azzal biztosan még pár decit le lehetne faragni.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.03 18:21:13
Igazad van az 5 W 40 nem a legvékonyabb olaj (Acea A3/B3) de a kezelésiben ezeket a paramétereket adják meg, sőt az előző tulajnál az
első szerviznél(12.000 km,.) 10 W 40-es olajat öntöttek bele8Toyota Kakuk) csak azt nem tudom miért. Szóval az a javaslatod, hogy a következő
olajcserénél próbáljam meg a 30-as olajat???  
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.09.03 18:23:19

Igazad van az 5 W 40 nem a legvékonyabb olaj (Acea A3/B3) de a kezelésiben ezeket a paramétereket adják meg, sőt az előző tulajnál az
első szerviznél(12.000 km,.) 10 W 40-es olajat öntöttek bele8Toyota Kakuk) csak azt nem tudom miért. Szóval az a javaslatod, hogy a következő
olajcserénél próbáljam meg a 30-as olajat??? 

5w-30 az elsődleges gyári ajánlás!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.03 18:24:45
5w-30 az elsődleges gyári ajánlás!

Köszönöm szépen az infót, ismét tanultam valamit
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.03 18:29:15
Szóval az a javaslatod, hogy a következő
olajcserénél próbáljam meg a 30-as olajat??? 
Szerintem próbáld meg. Ha nem mész sokat nagy sebességgel és nem versenyzel meg ilyesmi, akkor egy híg 30-as olaj (A1) a legjobb választás szerintem.

Ilyen olaj: Mobil1 0W-30, Mobil Super FE, Castrol Magnatec A1, ELF SXR 5W-30...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.03 20:06:32
Köszönöm szépen az infót, és a segítséget,,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.04 09:28:22
Kedves barna.czukor! Csak egy apróság: ha jól sejtem az "A"-s kategóriák a benzinesekre vonatkoznak.  :winkiss:
Az 1,4 D-4D 5w-30as, B1 olajat kér. Tudom, szőrszálhasogatás... Egyébként lehet kapni B1/B5ös minősítésű jó kis olajat is (asszem Mobil1 esp formula 5w-30) Én most Statoil olajjal (ha jól emlékszem, pontosan Lazerway C2 5w30) járok, 12ezer km alatt minimális olajfogyi sem volt, pedig mostanában volt sok város, majd országút-pálya.
diduka: a 6 liter mért fogyi, vagy csak bc?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.09.04 10:30:45
asszem a 1,4 d4d-sek közt enyém eszik a legtöbbet :cry:
8-900 km kb egy tank gázolaj, igaz nagykerék van fent + nehéz a 44-es cipö is :D

amugy valaki mérte már mennyi alatt van 100on, nekem a 17es kerekekkel  12,3 sec volt a legjobb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.04 11:41:55
Kedves barna.czukor! Csak egy apróság: ha jól sejtem az "A"-s kategóriák a benzinesekre vonatkoznak.  :winkiss:
Az 1,4 D-4D 5w-30as, B1 olajat kér. Tudom, szőrszálhasogatás... Egyébként lehet kapni B1/B5ös minősítésű jó kis olajat is (asszem Mobil1 esp formula 5w-30) Én most Statoil olajjal (ha jól emlékszem, pontosan Lazerway C2 5w30) járok, 12ezer km alatt minimális olajfogyi sem volt, pedig mostanában volt sok város, majd országút-pálya.
diduka: a 6 liter mért fogyi, vagy csak bc?
Igazad van, dieselre a B számok vonatkoznak. Azért nagyot nem tévedtem, ugyanis az A1 mindig B1 is, az A3 meg mindig B3/B4, az A5 meg egyszerre B5 is.

A Mobil1 ESP nem A1/B1-es. A3/B3/B4/A5/B5.

Az A1/B1 arra utal, hogy az olaj 150 fokon mért HTHS viszkozitása =<3.5mPas. Az A3/B3/B4 arra, hogy HTHS>3.5 mPas.

Az A5/B5 pedig egy tüzelőanyag teszten mutatott eredményre utal. Ehhez a minősítéshez is sok az előfeltétel, majdnem ugyan az, mint az A1-é, csak itt az üzemanyagmegtakarítás a jelölés célja. Ez a jelölés jelzi, hogy az adott motorolaj üzeanyagtakarékosnak számít az ACEA szerint... Itt a HTHS <=3,5 mPas

Az ESP tehát egy olyan olaj, ami sűrű 30-asnak számít, hiszen A3/B3/B4-es, viszont üzemanyagtakarékos, pont belefér az A5/B5-be is. Ez nagyon ritka, szinte egyedülálló. HTHS=3,5, így a kettő metszetében van.

Ha híg olajról beszélünk, akkor az adott olajnak nincs A3/B3/B4-es minősítése, helyette A1/B1 vagy/és  A5/B5 minősítése van. Az A3/B3/B4 megléte egyértelműen jelzi, hogy nem a hígabb fajta 30-asról van szó, hanem a sűrűbbekről, amelyek a 40-esekhez állnak közelebb.

A 40-esek mind A3/B3/B4-esek, itt nincs variálás. A 20-asok meg mind A1/B1-esek csak, ugyanis az ACEA szabványban a 20-as olaj nem lehet más. És az A1/B1 jelölést is csak akkor kaphatja meg, ha a 100 fokon mért viszkozitás=8.6 cSt pontosan.

Az Eneos 0W-20-as olaja 8,5 cSt-s 100 fokos viszkozitási értékkel rendelkezik, így az nem kaphatta meg az ACEA A1/B1-es minősítést, a többi ACEA minősítés meg ki van zárva már eleve, így ennek "csak" API SM minősítése van...

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.04 11:49:18
Az Eneos 0W-20-as olaja 8,5-es HTHS értékkel rendelkezik
:eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.04 12:52:01
Az Eneos 0W-20-as olaja 8,5-es HTHS értékkel rendelkezik
:eek:
Na nem HTHS értékkel van baj, elrontottam, hanem a 100 fokon mért viszkozitással. Az nem stimmel, nem a HTHS, ezért nem lehet A1-es.

Jó, hogy figyelsz...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.09.04 12:55:35
Az Eneos 0W-20-as olaja 8,5-es HTHS értékkel rendelkezik, így az nem kaphatta meg az ACEA A1/B1-es minősítést, a többi ACEA minősítés meg ki van zárva már eleve, így ennek "csak" API SM minősítése van...

Jól emlékszem, hogy az E12 kezelési könyve a benzines verziókra a viszkozításosztályon kivül csak annyit ír elő, hogy API SL vagy SM minősítésű legyen? Ez tényleg tág teret ad a variálásra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.04 13:02:25
Jól emlékszem, hogy az E12 kezelési könyve a benzines verziókra a viszkozításosztályon kivül csak annyit ír elő, hogy API SL vagy SM minősítésű legyen? Ez tényleg tág teret ad a variálásra.
A viszkozitásosztály is javaslat (5W-30) csak, az API minősítés a lényeg, hogy meglegyen. Így 0W-20-tól elvileg 5W-50-ig minden jó... Az ACEA nem számít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.09.04 18:22:28
Mé' itt olajozzátok a témát?  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.04 19:51:36
Kedves barna.czukor! Csak egy apróság: ha jól sejtem az "A"-s kategóriák a benzinesekre vonatkoznak.  :winkiss:
Az 1,4 D-4D 5w-30as, B1 olajat kér. Tudom, szőrszálhasogatás... Egyébként lehet kapni B1/B5ös minősítésű jó kis olajat is (asszem Mobil1 esp formula 5w-30) Én most Statoil olajjal (ha jól emlékszem, pontosan Lazerway C2 5w30) járok, 12ezer km alatt minimális olajfogyi sem volt, pedig mostanában volt sok város, majd országút-pálya.
diduka: a 6 liter mért fogyi, vagy csak bc?

Egyenlőre még csak a bc. szerint, de most kúszott fel 6,1-re. Kiváncsi vagyok, hogy tankolásnál milyen érték fog kijönni általában városban többet
mutat a bc,,míg országúton illetve pályán pont fordítva,,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.06 15:09:43
 :hug: :hug: :hug:

Sziasztok!

Ma ismét mentem egy solymári kanyart és nagyon b*ta a szemem a 6,1 átlagfogyi és lenulláztam. Vasárnapi forgalom szépen kényelmesen öregurasan dugók nélkül, és
láss csodát, mire leraktam a technikát bc. szerint lement 4,6-ra. Ez 36km-es táv volt.Ennyit jelent az a nyomorult dugó.490 km-nél tart a napi számláló és most fogyott
el egy fél tank. Most már tényleg kíváncsi vagyok a tényleges fogyira. További szép hétvégét mindenkinek. ::) ::) ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.07 21:57:46
Bocsánat nem írtam az autó E 15 1.4 D-D  (...) Castrol Magnatec 5 W 40
Ez nem jó kombináció, ebbe a motorba 30-as olaj az ideális (a gyártó is azt ajánlja), azon belül is ACEA B1-es (vagy ehelyett használható B5-ös) minősítésű (ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az olaj üzemanyag-takarékosságra van optimalizálva) - és az említett Castrol olaj nem ilyen. Tegyél bele legközelebb egy ennek megfelelő 5 W-30-as, vagy még inkább 0 W-30-as (városban, hidegben, rövid utakon segít spórolni) olajat, és számíthatsz pár deci fogyasztás-csökkenésre. Ez a motor erre van optimalizálva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.07 22:08:19
Ennyit jelent az a nyomorult dugó.
Hát persze. Egyszer nullázd le egy dugó elején, és nézd meg, mennyit eszik csak dugóban. Bár készülj rá, hogy meg fogsz ijedni. De ez van, ez természetes dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.08 22:21:58
Bocsánat nem írtam az autó E 15 1.4 D-D  (...) Castrol Magnatec 5 W 40
Ez nem jó kombináció, ebbe a motorba 30-as olaj az ideális (a gyártó is azt ajánlja), azon belül is ACEA B1-es (vagy ehelyett használható B5-ös) minősítésű (ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az olaj üzemanyag-takarékosságra van optimalizálva) - és az említett Castrol olaj nem ilyen. Tegyél bele legközelebb egy ennek megfelelő 5 W-30-as, vagy még inkább 0 W-30-as (városban, hidegben, rövid utakon segít spórolni) olajat, és számíthatsz pár deci fogyasztás-csökkenésre. Ez a motor erre van optimalizálva.

Köszönöm szépen a jó tanácsokat, legközelebbi olaj cserénél fogom is alkalmazni a fent említett olajak egyikét,,,
Ma mentem egy ugyan olyan kört egy kis kitérővel és 4,6-ról csak 5,1-re ment fel a fogyim. Az Erzsébet hídon cc 20perc alatt értem át.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.09.09 20:14:00
630 km, amiből 140 km volt csak a 6-os, egyébként város (helyi viszonylatban értve persze Érden): 6,5 l.  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.10 09:55:16
Tegnap volt egy ráérősebb Szeged-Pécs:

 (http://img264.imagevenue.com/loc477/th_69573_K79p151_122_477lo.jpg) (http://img264.imagevenue.com/img.php?image=69573_K79p151_122_477lo.jpg)

Ilyen átlagtempóval:

 (http://img222.imagevenue.com/loc107/th_69575_K99p152_122_107lo.jpg) (http://img222.imagevenue.com/img.php?image=69575_K99p152_122_107lo.jpg)

Ez egy teljesen szabályos menet volt. Országúton 90 körül, településeken lassítva (lehetőleg minél kevesebbet fékezve) néha egy-egy előzéssel.

Mohácsnál még 3,6 volt, aztán mire Pécsre értem, a dimbek-dombok miatt felment :(

Most visszaülök a cégesbe, aztán megnézem mennyit fogyaszt maximum :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.10 13:14:57
Szép eredmény, különös tekintettel a "nagy" átlagsebességre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.09.10 18:48:58
Tegnap volt egy ráérősebb Szeged-Pécs:
Ez egy teljesen szabályos menet volt. Országúton 90 körül, településeken lassítva (lehetőleg minél kevesebbet fékezve) néha egy-egy előzéssel.
Mohácsnál még 3,6 volt, aztán mire Pécsre értem, a dimbek-dombok miatt felment :(

Most visszaülök a cégesbe, aztán megnézem mennyit fogyaszt maximum :devil:

***, ezt nem hiszem el!
nekem ha tényleg odafigyelek, és nem száguldozok akkor se esik le 4,7 alá a fogyasztásom :hmmmm:

Rontott idézést javítottam, whis
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.10 20:16:19
Szép eredmény, különös tekintettel a "nagy" átlagsebességre.
És miért az idézőjel? Majd 70es átlag országúton, kb 10-15 településsel útközben, belvárosból indulva, és belvárosba érkezve, sztem nem rossz.
lasi: neked sztem a nagy kerék dob rajta, meg talán az is, hogy a tempó miatt a kocsi "elfelejtette hogy kell keveset kérni" :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.10 20:17:28
Ja, és a bajai hídnál lévő várakozást nem is említem..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.09.10 20:31:54
Szép eredmény, különös tekintettel a "nagy" átlagsebességre.
És miért az idézőjel? Majd 70es átlag országúton, kb 10-15 településsel útközben, belvárosból indulva, és belvárosba érkezve, sztem nem rossz.
lasi: neked sztem a nagy kerék dob rajta, meg talán az is, hogy a tempó miatt a kocsi "elfelejtette hogy kell keveset kérni" :D

anno mikor megvettük, a gyári kerékkel sem tudtam 4,7 alá hozni, lehet valami baj van? :hmmmm:

amugy itt az utcánkban van egy másik detto ugyan ilyen corolla, neki sem megy le 4 alá, pedig ö tuti nem hajt.

amugy meg állandoan sietek, és a lábfejemnek akkor kényelmes, ha 110km/h.át mutat az ora vagy felette :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.11 08:25:56
Sztem add kölcsön Andrisnak egy pár napra, meglátod, le fog menni. Egyébként 110 körül-fölött, fölött reálisan kb négyfél-öt liter között fogyaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 08:36:06
Tegnap volt egy ráérősebb Szeged-Pécs:

Ilyen átlagtempóval:

Ez egy teljesen szabályos menet volt. Országúton 90 körül, településeken lassítva (lehetőleg minél kevesebbet fékezve) néha egy-egy előzéssel.

Mohácsnál még 3,6 volt, aztán mire Pécsre értem, a dimbek-dombok miatt felment :(

Q... jó  :clap: ! Az átlagból kiderül, hogy tényleg nem vánszorogtál, hanem KRESZ-tempóval mentél, és ehhez képest 3.7, wazz, zseniális  :wub: !

Persze ehhez tényleg kell az a terep, ami Szeged és Bátaszék között van  :szemez: ... Ha én ugyanígy megyek a Corollával Pécs és a Balaton között, bő 4 liter fog kijönni, a dombok-kanyarok miatt. Alföld (ebből a szempontból) rulez  :yes: ... Az Avensisből sem tudtam volna máshol kihozni 5.4-et (Sarkad-Szeged, 80-as utazó), az is biztos.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 08:37:52
amugy meg állandoan sietek, és a lábfejemnek akkor kényelmes, ha 110km/h.át mutat az ora vagy felette :devil:
Hát akkor naná, hogy nem fog lejjebb menni a fogyid  ;) ... Ehhez a 3.7-hez egyrészt 90-es utazó kell, másrészt sík terep - ÉS odafigyelés (korai felkapcsolás, lendület megőrzése stb).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.11 08:44:56
Q... jó  :clap: ! Az átlagból kiderül, hogy tényleg nem vánszorogtál, hanem KRESZ-tempóval mentél, és ehhez képest 3.7, wazz, zseniális  :wub: !

Persze ehhez tényleg kell az a terep, ami Szeged és Bátaszék között van  :szemez: ... Ha én ugyanígy megyek a Corollával Pécs és a Balaton között, bő 4 liter fog kijönni, a dombok-kanyarok miatt. Alföld (ebből a szempontból) rulez  :yes: ... Az Avensisből sem tudtam volna máshol kihozni 5.4-et (Sarkad-Szeged, 80-as utazó), az is biztos.
Olyan nagy baj a dimber-dombos vidékkel sem lenne, ha egyenletesen emelkedne-lejtene. Itt az a baj, hogy pl Dunaszekcsőre beérve, muszáj fékezni, ha nem akarsz nagyon vad tempóval beesni az első kanyarba. Meg Mohács előtt, ahol gyönyörű új út van, de a 60as korlát megmaradt, ott én nem bírom, inkább megelőzöm a 60asokat... :whistling:
Amúgy 3,6-ról 3,7-re az étterem (ahol úgy is ki van írva, hogy gostunica(?)) utáni emelkedőn ment fel, ott meg valahogy fel kell jutni...
De amúgy ehhez a fogyihoz tényleg nem kellett vánszorogni. Úgy volt 3 óra 15 perc az út, hogy megálltam ebédelni. (kb 20-30 perc) Visszafelé már csak 2 óra 10 perc volt, de mire hazaértem, felment 4,1re  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.11 08:45:30
amugy meg állandoan sietek, és a lábfejemnek akkor kényelmes, ha 110km/h.át mutat az ora vagy felette :devil:
Hát akkor naná, hogy nem fog lejjebb menni a fogyid  ;) ... Ehhez a 3.7-hez egyrészt 90-es utazó kell, másrészt sík terep - ÉS odafigyelés (korai felkapcsolás, lendület megőrzése stb).
A sík tereppel sztem lasi esetében sincs gond...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.09.11 08:56:45
Tegnap volt egy ráérősebb Szeged-Pécs:
:D
ez igen.
ha 10km/h átlagsebességgel csökkentetted volna a tempót(nomeg nem előzgetsz :nono: ), az simán 4deci-fél litert jelentett volna. :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.11 09:05:59
Tegnap volt egy ráérősebb Szeged-Pécs:
:D
ez igen.
ha 10km/h átlagsebességgel csökkentetted volna a tempót(nomeg nem előzgetsz :nono: ), az simán 4deci-fél litert jelentett volna. :szemez:
Azért annyira nem értem rá :winkiss: Ráadásul, lehetőség szerint próbáltam mindig lendületből, előrelátóan előzni. Kivéve egy szitut, mikor még Ásotthalom közelében megelőztem kb 8 kamiont meg 12 személyautót egy menetben, miközben kb 140ig gyorsultam. Izé...ez természetesen az Ásotthalom közeli autópályán volt...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.09.11 09:08:10

Kivéve egy szitut, mikor megelőztem kb 8 kamiont meg 12 személyautót egy menetben, miközben kb 140ig gyorsultam... autópályán...  :whistling:
módosítom: 6deci is benne volt még :D :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 09:14:12
:D
ez igen.
ha 10km/h átlagsebességgel csökkentetted volna a tempót(nomeg nem előzgetsz :nono: ), az simán 4deci-fél litert jelentett volna. :szemez:
Ja, csak akkor már vánszorog, feltart másokat  :nonono: ... Ugye nappal ment, és az adott útszakasz elég forgalmas is. Szóval ezt így tök korrektül csinálta  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.11 09:18:14
Mondjuk pont aznap érdekes módon nem volt nagy forgalom, de így is, az utolsó szakaszon (Szentkútpuszta) beértek néhányan, így kicsit gyorsítottam. De mondom, a tempóval együtt is csak kb 10-15 autó előzött meg. (mondjuk ahhoz képest, hogy egy átlag, sietős héten se szokott ennyi megelőzni...  :whistling: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 09:27:25
Mondjuk, ha megengedett 90-nél megyek is 90-el, akkor nem szokott érdekelni, ha utolérnek - nem fogok emiatt gyorsítani, maximum az előzést igyekszem megkönnyíteni pl. leindexeléssel. 90 fölött mindenkinek magánügye, hogy mennyivel akar gyorsabban menni - majd megelőz, amikor tud.

Egyébként egyértelműen visszavettek az emberek. OK, 90-nél még elég sokan megelőznek - ha épp nem Szutyival vagyok, többnyire én is előzgetem a 90-el haladókat. De csökkent a gyorsan haladók száma; pár éve, ha 90-el mentél, még gyakorlatilag a többség lenyomott, és még 120 környékén is elég sokan megelőztek. Mára ebből az utóbbi fajtából nem sok maradt, és ezek is inkább a forgalmas "egyszámjegyűeken" lelhetők csak fel. Ha 120-al megyek az Avéval pl. Balatonra, akkor csak nagyon ritkán előznek meg; ugyanez azért a 6-oson, Pest felé még minden alkalommal többször is előfordul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.11 09:39:44
Egyébként egyértelműen visszavettek az emberek.

Ez sztrádán is észrevehető. Pár éve 150-nél még simán levillogtak, tegnap ugyanennyivel mentem végig Pestre, senki nem előzött meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 09:43:42
Egyébként egyértelműen visszavettek az emberek.

Ez sztrádán is észrevehető. Pár éve 150-nél még simán levillogtak, tegnap ugyanennyivel mentem végig Pestre, senki nem előzött meg.
Ez azért mázli  :hmmmm: ... Sztrádán bőven akad még ámokfutó, több, mint az országutakon. Minap jöttünk az M1-esen Hegyeshalomtól BP-ig - 130-140-nél egy rakás autó elzúgott mellettünk, és korántsem csak 10-20 kmh többlettel. De összességében véve sztrádán is csökkent a száguldozás, ez tény. Fél a nép a közig bírságtól  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.11 09:58:08
...De összességében véve sztrádán is csökkent a száguldozás, ez tény.

Erre akartam utalni. :) Természetesen 150-nél is meg szoktak előzni, tegnap azon ritka alkalmak egyike volt, amikor nem akadtam össze gyorsabb autóval, viszont ez pár éve elképzelhetetlen lett volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.09.11 10:08:09
Valamikor szó volt arról, hogy két kamera közötti átlagsebesség alapján is bírságolnának. Mert így ugye lelassít azokon a helyeken ahol a dobozok vannak, közben meg nyomja neki, mint süket a csengőt.
Bő 10 évvel ezelőtt úgy vágtak meg az osztrákok, hogy a Graz-ban vásárolt cucc blokkjával megálltam a határon a mwst miatt. A hivatalnok ránézett a blokk készültének idejére, meg az órájára és már hívta is a göndörmarit. Tény, hogy 180 körül téptem hazafelé (Honda CRX 160Le) és szépen meg is vágtak. Nem voltam abban a helyzetben, hogy nagyon vitatkozhattam volna, fizettem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.11 10:50:17
Érdekes eljárás  :hmmmm: ... Amúgy valóban előbb-utóbb várhatóak lesznek a szekciós mérések. És innentől fogva aztán tényleg mindenki eldöntheti, mi mit ér meg neki  ::) ... Megjegyzem, pl. 130-as átlaghoz azért autópályán is kvázi folyamatosan 130 fölött kell menni, nem is picivel. Nomeg feltételezem, hogy ha be is vezetik ezt, akkor is nyilván lesznek tolerancia-zónák. Mindent egybevéve fair és főleg kiszámítható megoldásnak tartom - feltéve, ha maga a korlátozás is ésszerű.

De a téma további fejtegetésével menjünk inkább át az Általános/Vezetési stílus topikba  :otlet: !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.09.11 16:01:03
Idézet
A sík tereppel sztem lasi esetében sincs gond...

azzal nincs :D

anno mikor megvettem az alukat, használt continenetal  sportcontact2 gumik voltak rajta (hosszirányu mintázattal) és ugy emlkészem azzokkal kevesebbet evett, most meg uj marshal ku17-es gumik vannak rajta ( esömintás,  ami a kumho leányvállalata)  
lehet ez is befojásolja a fogyasztást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.09.12 15:31:25
 ;) :lol: :lol:

Na ma végre megtankoltam,, 701 km=36,80=5,25 liter szigorúan városban, 80% ban klímával. A bc szerint 5,4  liter.És mint mindig most is
Omv Premium diesel( nem tudom számít e valamit ez a fajta üzemanyag, vagy csak placebó, az ára nem az)
 :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.12 15:42:50
Számít a jó üzemanyag, érdemes azt beletölteni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.12 15:52:22
Én most először tettem bele Vépúdert. Járt már benne OMV Alpesi, meg MOL Evo is. Azokkal annyi volt a difi, hogy talán kevésbé kormolt. Ezzel is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 09:56:41
Ha én ugyanígy megyek a Corollával Pécs és a Balaton között, bő 4 liter fog kijönni, a dombok-kanyarok miatt. Alföld (ebből a szempontból) rulez  :yes: ...
Azert most kicsit domborodik a mellkasom a Dolomitokban megtett ~650km utani 5,2 atlagtol (BC szerint).  :clap: Igaz most 2136m folott nem jart az auto  :D :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:12:49
Ha én ugyanígy megyek a Corollával Pécs és a Balaton között, bő 4 liter fog kijönni, a dombok-kanyarok miatt. Alföld (ebből a szempontból) rulez  :yes: ...
Azert most kicsit domborodik a mellkasom a Dolomitokban megtett ~650km utani 5,2 atlagtol (BC szerint).  :clap: Igaz most 2136m folott nem jart az auto  :D :whistling:

Nekem 6.2 volt ugyanott-de az egész útra vetítve, csak ott, a Dolomitokban, telitankolás szerint kereken 7 liter volt. De nekem 2000 km körül volt az egész, 650 az mi?? Ausztriából indultatok? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 10:14:53
A Dolomitoktol 30km-re lakok, igy johetett ez ossze   :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:20:21
A Dolomitoktol 30km-re lakok, igy johetett ez ossze   :sorcerer:

Ahhan. Akkor 7 liter vs 5.2. PEdig már kezdtem örülni, hogy csak 1 literrel több  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:21:20
Beindulhatna már a világgazdaság, hogy megint elszálljon a gázolajár  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 10:22:41
Perverz vagy.  :naspang:  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:36:52
Perverz vagy.  :naspang:  :winkiss:

Egyébként akkor a benzin is el fog szállni, úgyhogy mazochista is vagyok :D De a dízel jobban, mert azzal mennek a nagy nehéz gépek :) MEg mert gyk egész nyeu azzal jár.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:38:39
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling:

http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 10:40:00
El kell keseritselek, ahol lakok, ott sose volt dragabb a gazolaj egy pillanatra sem mint a benzin  :tt2: Meg tavaly nyaron sem  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.09.14 10:42:36
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling: http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999

Háhá, ez se kereskedő duma... ááá...  :D
Amúgy ez mitől "limitid szport edisön"? Mit tud, amit a többi nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 10:50:42
El kell keseritselek, ahol lakok, ott sose volt dragabb a gazolaj egy pillanatra sem mint a benzin  :tt2: Meg tavaly nyaron sem  :D

Egyébként teljesen logikátlanul működnek arrafelé a dolgok: azt olaszoknál horribilisen drága a benzin(meg a gázolaj is), erre a hülye osztrákoknál meg az olasz határ környékén olcsóbb, mint Mo fele.. Holott simán elkérhetnének többet is, mert az olaszoknál még úgyis jóval drágább. Legalábbis ezt diktálná a piac. De ezek szerint ott tervgazdálkodás van hatósági árakkal :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 10:53:52
erre a hülye osztrákoknál meg az olasz határ környékén olcsóbb, mint Mo fele..
Nem hulyek, nagyon jol csinaljak, igy jo ahogy van  :clap: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.14 11:01:46
erre a hülye osztrákoknál meg az olasz határ környékén olcsóbb, mint Mo fele..
Nem hulyek, nagyon jol csinaljak, igy jo ahogy van  :clap: :yes:

Én mondtam is, hogy ki az a hülye, aki az olaszoknál tankol :D Amikor 50-100 km-en belül 15-20%-kal olcsóbb..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.09.14 11:05:02
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling: http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999

Háhá, ez se kereskedő duma... ááá...  :D
Amúgy ez mitől "limitid szport edisön"? Mit tud, amit a többi nem?
Semmi különöset nem tud, egy időszakos felszereltségi csomag volt. Motorikusan pedig semmi különbség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2009.09.14 11:44:32
Egyébként a női tulaj fia most hirdeti az indexes toyota (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9007452) topicban
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.14 12:06:52
Egyébként a női tulaj fia most hirdeti az indexes toyota (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9007452) topicban
"faberakás (simulated wood)"  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.09.15 15:46:33
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling:
http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999
aztán 1éven belül a fejedet fognád,h elkezdte enni az olajat. pláne, ha vvti(bár ez a példány ha jól tudom nem az.)
mert milyen gázt tudnál belerakatni? olaszt... :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.16 03:28:50
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling:
http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999
aztán 1éven belül a fejedet fognád,h elkezdte enni az olajat. pláne, ha vvti(bár ez a példány ha jól tudom nem az.)
mert milyen gázt tudnál belerakatni? olaszt... :wacko:
Ez nem VVT-i motoros még.

Amúgy a műfa eléggé  :shit:.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.16 11:27:31
Bakker, ezt kellett volna megvenni, aztán bele a gázt.. :whistling:
http://www.hasznaltauto.hu/3267536_toyota_avensis_1999
aztán 1éven belül a fejedet fognád,h elkezdte enni az olajat. pláne, ha vvti(bár ez a példány ha jól tudom nem az.)
mert milyen gázt tudnál belerakatni? olaszt... :wacko:

Sokat agyaltam ezen, hogy venni valami nagyobb motorú, de még régebbi, hagyományos technikájú autót, és abba belelarkni a gázt. Pont 2 lityós, nem vvti Ave lett volna az ideális, ez meg ráadásul szk-s is, meg jó állapotú(elméletileg ugye). 1300-ból kijött volna az egész. Ráadásul ez a moci kinyírhatatlan, úgy tudom :) És maradt volna teljesítmény is, és mégis olcsóbban autóznék. Más kérdés, hogy nagyon soká hozná be az árát, de 1-1 utazáskor jól jönne. De még mindig olcsóbb lett volna, mint 1.5-ért a Corolla.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.16 22:53:56
Egy ilyen Avensis átlagban csak kb. 1 literrel eszik többet, mint a Corollád. Na jó, max másféllel. 8.5 körül simán összehozható az átlag. Rettentően nyomatékos a motor, nagyon alacsony fordulaton el lehet vele járni. Szal a gáz korántsem nélkülözhetetlen bele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2009.09.17 01:04:29
Azért azt hozzátenném, hogy az új gázrendszerek ugyan akkora fogyasztást és teljesítményt tudnak, mint a benzinnel üzemelő motor.
És a gáz litere kb 140 Ft.

Mondjuk nekem sose kellene LPG a kocsiba...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.17 06:41:13
Ugyanakkorát nem hoznak, még a gyári (!) beépítésű rendszerek sem. Volt erről teszt az AB-ben, lemérték az autók teljesítményét szépen fékpadon, illetve a menetteljesítményeiket is. Gázzal mindkettő alacsonyabb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.09.18 19:20:07
Utolsó 100km átlaga(tankolás óta) gép szerint 7.9(végülis 8 sztem). 90% város.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.09.19 22:03:55
Az asszony új fogyirekordja fél tankra 11.0 liter, város.  :sweatdrop:

Volt ma egy regenerációs túra a Corollával Bp - Debrecen oda-vissza, nyugis tempóban, rendszertisztítás, akkutöltés és egyebek megfontolásból.
Visszafelé az átlagsebesség háztól-házig 107 lett, próbáltam volna a mutatót 110-en tartani, de nem sikerült  ;), inkább 125 körül, a fogyi 7.0 lett.
/Egyszer megtoltam pár percre 150-ig a lerakódások elégetése végett/

Mivel már rég mentem ilyen távon a Corollával pályán, ezért nagyon feltűnt az erősebb belső zaj és hogy 80-ról, 100-ról és 120-ról messze nem úgy húz, mint az Ave. De azért jól megy! (főleg 40-50 km-nyi pályatempó után érezhetően javult).
És fura, hogy a tempomat mennyire hiányzott!  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.09.19 22:13:36
Az asszony új fogyirekordja fél tankra 11.0 liter, város.  :sweatdrop:
Az szép  :clap:
Egyébként mostanában nem a nyugalmas heteimet élem, és szinte mindig 3000fölött váltok el. Városban használom, de dugóban mostanában nem, vannak szép 5ösben gurulós országúti szakaszaim, és a BC mindig megy föl és föl.....8,6-ról nulláztam kb 1hete, és most megint már 7,9-nél tartok... :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.19 22:15:33
Egyszer számold ki a fogyid a BC nélkül, és hasonlítsd össze a BC által jelzett értékkel. Nekem rendszeresen többet jelez, mint a valós fogyasztás, pláne városban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.09.19 22:31:37
Egyszer számold ki a fogyid a BC nélkül, és hasonlítsd össze a BC által jelzett értékkel. Nekem rendszeresen többet jelez, mint a valós fogyasztás, pláne városban.
Nem a BC-vel van a gond, hanem nem figyelek a klasszikus fogyicsökkentő dolgokra, máskor több belvárossal is simán hoztam nyáron a 7,5literes átlagot. Sokat megyek 3as 4es fokozatban, később váltok fel, nem használom sokat a motorféket stb...az az igazság, hogy a fogyasztás hangulatfüggő is. Néha jó érezni, hogy van erő a kocsiban, és bevallom néha a hegyen feljövet 5000ig elpörgetem....de ez ritka eset persze, de 2000es elváltásnál teljesen mindegy hogy 65ló van benne vagy 97.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.19 22:35:50
...nem figyelek a klasszikus fogyicsökkentő dolgokra...

Na ja, az 2-3 literes difi is lehet. Most pl. nekem 7 litert mutatott a BC teljes városi használatban, de úgy, hogy szerintem 2000 fölött nem nagyon járt a fordulat. Ez már extrém használat és az általánosnál sokkal alacsonyabb fogyasztás.

Mindentől függetlenül a BC nálad is mutathat jóval többet, mint a valós fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.09.19 23:39:47
Mindentől függetlenül a BC nálad is mutathat jóval többet, mint a valós fogyasztás.
Egyszer-kétszer már ellenőrizten, és nagyjából stimmelt, talán 1-1,5decit tévedett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.09.21 09:19:41
péntek délután telitankoltam v-power dieselböl
azotan lement 530km, és a mutato már fél tank alatt van.
igaz ebben benne volt egy 40km-es bmw vontatás, és 300km autopálya

ez az auto nemtud lassan menni :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.09.21 09:25:29
Egyszer-kétszer már ellenőrizten, és nagyjából stimmelt, talán 1-1,5decit tévedett.

Most nálam halál pontos volt: 627-re tankoltam 49,99 litert (kb. 100 km város, a többi sztráda a szokásos 150-160 körüli tempóval), és kerek 8 litert mutatott a BC.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.09.23 15:56:52
Lasi, meg kell cafoljalak! Mupapa elso(!!!) utjan 4.2ot etetett az ovevel... Mi lesz, ha megszokjak egymast? Elkezdhetem felteni a rekordomat  :D
Benned van a hiba, tolod neki nagyon :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.23 21:30:40
Néztem, néztem ki az a Mupapa, majd rájöttem  [rohog]
Egyébként nem rossz! Hány éves is ő pontosan?  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.09.24 11:02:30
Anyam fickoja  :1eye: 61
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.26 00:01:10
Az elmúlt bő 2000 km-en jóbarátném 5.7-es átlagot produkált a Corival  :sorcerer: ... Úgy, hogy nagyrészt hosszú utakat tett meg. Tolja neki rendesen, M7-esen BP-re 160-as utazó meg ilyenek  :whistling: ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.28 08:51:18
Az elmult idoben teljes etvagytalansagban szenved az autom  :D
125-re allitott tempomattal egy 100km-es autopalya utan kereken 5 volt az atlag. 140-nel is 5,5 alatt maradt  :yes:
Tegnap pedig toltam neki ahogy csak lehet (padlon gyorsitas) 180-ra allitott tempomat (efolott nem lehet aktivalni  :whistling:) es igy is 6 alatt maradt :D
Hamarosan fel is viszem az adatokat a spritmonitorra  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 09:07:16
És te hogy fogyasztasz? Mármint egri borügyileg?  :whistling: És már "otthon" is vagytok? Milyen volt a lagzi?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.28 09:11:45
OFF
Nagyon koszonom szallitast  :flowers: :clap:
Meg a borondokben all a ruha... nem hogy borozni  :wacko:
Eleg jol sikerult  :clap: Vasarnap hajnal negyig tanc, 9-ig alvas, aztan Pest es onnan Trento.  :wacko: Ha nincs dugo es veszitunk el bo fel orat, akkor uj rekord lett volna  :szemez:
ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 09:14:53
5 óra alvás,  :yawn: majd "ámokfutás"  :whistling: És még így is 6 körül...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.09.28 10:19:09
Az utobbi egy hetben nekem is rekordgyanus a fogyasztasom....  Sot. Hosszu tavon biztos rekord lesz.... :devil: :devil:
Imadom, nincs etvagya
:hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 16:51:28
Csak el ne párologjon belőle míg hazaérsz, mert az jócskán le tudja rontani :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.09.28 19:27:25
Csak el ne párologjon belőle míg hazaérsz, mert az jócskán le tudja rontani :devil:
benzin jelentősen tud párologni, de a gázolaj már kevésbé :sorcerer:
ezért fogyasztanak többet az ottomotorok  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 21:40:17
Na de 5 hónap alatt azért a gázolaj is párolog...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.09.28 21:45:15
Nana  :yes:
Mult het szerdan egy osztrak shell kuton nem volt jo a pisztoly es nem kattant vissza. Ezert kb 1 deci az autora egy deci meg a cipomre/nadragomra ment. A kovetkezo 4 oran at eleg jo volt mellettem ulni a kocsiban  :wacko: De az 5-ik orara mar el is tunt  :lol:
OFF A legrohejesebb az volt a dologban, hogy mellem egy benzines mergaval beallt egy ven olasz, a pisztolyt berakta a megfelelo helyre, elinditotta es bement a WC-re. En meg magamban: de bator vagy ocsem, ha nem jo a pisztoly, itt gyulladunk fel mindannyian. Erre hallok vmi csobogo hangot es tessek...  [rohog] :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.28 21:53:36
Na de 5 hónap alatt azért a gázolaj is párolog...
A kocsi tankjában? Hát talán milliliteres nagyságrendben... Zárt tankból a benzin is alig párolog, nemhogy a gázolaj. A barna Corona tankjában is volt benzin, pedig abba 13 éve (!) nem tankolt senki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 22:06:57
Kifelejtettem a szmájlikat...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.09.28 22:09:49
 :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.09.28 22:16:16
Ha már más nem nyom szmájli nélküli humort... :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.10.02 08:58:33
Tegnap este a kúton guminyomást ellenőriztem. 1,8bar :clap: Felfújtam 2,2-2,25-re :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.03 09:18:22
Pécsi tali és egy hét munkába járás eredménye: 41,6 liter 685 km-re: átlag 6.07 liter.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.10.03 10:02:06
A talin résztvevőknek meséltem már, megszületett a legjobb fogyasztásunk az Aurissal: 5,79.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.03 10:24:08
Hidd el, ha én vezetek, ez 5.7 körül lett volna.  :tt2: :tt2: Minden őszi és tavaszi talin 5.72-t eszik a kocsim. Csak Gézunak kissé nehezebb a lába mint az enyém.  :D :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.03 16:05:47
Állat értékek  :yes: ... Alulmúljátok még kis Szutyikámat is (tegnap mért fogyi az utóbbi bő 900 km-re: 6.22)  :D ... Bár azért vigasztal a gondolat, hogy egy bő három évtizedes technikától nem rossz eredmény ez, pláne úgy, hogy a táv fele város  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2009.10.03 18:48:18
Hidd el, ha én vezetek, ez 5.7 körül lett volna.  :tt2: :tt2: Minden őszi és tavaszi talin 5.72-t eszik a kocsim. Csak Gézunak kissé nehezebb a lába mint az enyém.  :D :tt2:
De ez nekünk nem talis fogyi, hanem városi. bi-bi-bi :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.10.03 22:52:19
Még augusztusban írtam , hogy a régi Corollánknak 5.6-os volt az átlagfogyija a megelőző kb 1 évben.
Akkor kinulláztam, most megnéztem megint: 4.4, kb másfél hónap eredménye. Most vagy a mérő rossz, vagy apósom dízeleseket megszégyenítő fogyasztási  adatokat képes produkálni az 1.4 benzinessel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.03 23:00:58
Szerintem megbolondult a BC. Le kéne mérni rátankolással.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.10.03 23:16:39
Na asszem, ez nem fog menni  :euro:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.03 23:49:54
Max ezeré' tankolják?   :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.10.04 00:11:07
Összevissza.
A napi számlálót azóta nem használták, mióta tőlünk elkerült. A többi kütyü is hasonló rendszerességgel van "elnyomogatva"  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 12:43:44
Újjabb adatok:
Megint teletankoltam, ugyanott, ugyanannál a kútfejnél. A mutató a felénél állt, 300 km tankolás óta. A BC 8.0 litert mutatott átlagfogyinak(város). 27.76 litert tettem bele. A kút 23 liternél kapcsolt ki, de mivel korábban is túl lett töltve, én is így tettem most. Most én tankoltam, múltkor a kutas, tehát ez nem teljesen pontos, nekem most az utolsó 1-2 liter már tényleg alig ment bele. Ha mondjuk 26 literrel számolunk 300 km-re, akkor is 8.6 a fogyi. Ha 25-tel, akkor 8.3. Akkor kerekítve mondjuk, hogy 8.5. Legközelebb első, max. 2. kattanásig tankolom, és utána mindig így. A korábbi 8.9-re jött ki tankolás szerint, akkor a BC 8.6-ot mutatott. Ez úgy jön ki, hogy szinte full város, de alig lehet folyamatosan haladni, és gyakori rövid távok, azaz sokat megy dúsabb keverékkel, bár ilyenkor igyekszek óvatosan nyomni, és nem is mutat ekkor horror értékeket a pillanatnyi. Most kivittem országútra is, és mocskos jól megy :) 140-ig felküldtem. Fogyit nem is néztem. Most mentem 18 km-t tankolás óta, és 6.5-en áll a mutató. De mondjuk ebből kb 14 országúti, igaz, nem kíméletesen, mint mondtam :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: [Walaki]D`Lair - 2009.10.04 13:21:00
Nekem 7 körül fogyaszt és nagyon nagyon nagyon nagyon megy  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.10.04 13:30:59
Újjabb adatok:
Megint teletankoltam, ugyanott, ugyanannál a kútfejnél. A mutató a felénél állt, 300 km tankolás óta. A BC 8.0 litert mutatott átlagfogyinak(város). 27.76 litert tettem bele.

Akkor ez egy 9,25 l átlag a megtett 300Km-re. Vagy rosszul számoltam?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.04 13:37:06
Újjabb adatok:
Megint teletankoltam, ugyanott, ugyanannál a kútfejnél. A mutató a felénél állt, 300 km tankolás óta. A BC 8.0 litert mutatott átlagfogyinak(város). 27.76 litert tettem bele. A kút 23 liternél kapcsolt ki, de mivel korábban is túl lett töltve, én is így tettem most. Most én tankoltam, múltkor a kutas, tehát ez nem teljesen pontos, nekem most az utolsó 1-2 liter már tényleg alig ment bele. Ha mondjuk 26 literrel számolunk 300 km-re, akkor is 8.6 a fogyi. Ha 25-tel, akkor 8.3. Akkor kerekítve mondjuk, hogy 8.5.
Most akkor mennyit tettél végül is bele  :hmmmm: ? ... Tök egyszerű: TELE kell tankolni, nem kattintgatni meg saccolgatni. TELE. Olyan, hogy "túltöltés", nem létezik. Addig kell tölteni, amíg már (majdnem) kicsurran a peremén. Akkor van tele, és csak így kapsz pontos eredményt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 14:20:52

Mondtam, 27.7 litert. 23 körül kapcsolt ki a pisztoly, aztán elkezdtem még töltögetni utána. Az utolsó 1-2 liter már úgy ment bele, hogy mindig, szinte azonnal kikapcsolt a pisztoly. Múltkor a kutas tankolta, az első kikapcsolás után ő is rányomott még, de sztem ennyire nem. Ezért mondom, hogy 1-2 liter eltérés lehet, de nem is ez akart lenni a lényeg, hanem hogy ugye így számolva 8.3-8.5-re jön ki a fogyi, a BC meg 8.0-át mutatott. Ennyi eltérés normális? Ha 23 lityóval számolunk, akkor 7.6, de az ugye eleve nem lehet, mert a múltkor sem az első kikapcsolásig lett tankolva. Vagy xarjam le ezt a telitankolgatást, és hagyatkozzak csak a BC-re. Mondták többen is, hogy elég pontos. Sztem végülis lehet 8 lityó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 14:21:22
Újjabb adatok:
Megint teletankoltam, ugyanott, ugyanannál a kútfejnél. A mutató a felénél állt, 300 km tankolás óta. A BC 8.0 litert mutatott átlagfogyinak(város). 27.76 litert tettem bele.

Akkor ez egy 9,25 l átlag a megtett 300Km-re. Vagy rosszul számoltam?

Nem, csak nem olvastad végig..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.10.04 17:13:03
Nem, csak nem olvastad végig..

Olvastam, de a 8 sorbol 7 csak találgatás. Ha 300Km-re 27,76 Litert tankolsz, akkor azon a 300Km-es szakaszon 9,25 L volt az átlagod. Hogy a BC 8-at mutat, jah ez van, akkor megtudtad hogy mennyit csal. Ha az átlagfogy. érdekel, akkor talán hosszabb idön keresztül kellene a tankolást/fogyasztást figyelni, erre jo pl. a www.spritmonitor.de.
De, tk. a 9,25 l átlag még elég jo, ha nyomtad rendesen a pedált.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.10.04 17:26:57
Nekem 7 körül fogyaszt és nagyon nagyon nagyon nagyon megy  :innocent:

Azé' versenyen többet bele bírsz préselni, igaz? ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 18:54:49
Nem, csak nem olvastad végig..

Olvastam, de a 8 sorbol 7 csak találgatás. Ha 300Km-re 27,76 Litert tankolsz, akkor azon a 300Km-es szakaszon 9,25 L volt az átlagod. Hogy a BC 8-at mutat, jah ez van, akkor megtudtad hogy mennyit csal. Ha az átlagfogy. érdekel, akkor talán hosszabb idön keresztül kellene a tankolást/fogyasztást figyelni, erre jo pl. a www.spritmonitor.de.
De, tk. a 9,25 l átlag még elég jo, ha nyomtad rendesen a pedált.

Áhh, az nagyon sok lenne, ezért gondolom, hogy itt lehet 1-2 liter diffi, és akkor már egyből csak 8.5, ami hihető. Ennyit nem csalhat a BC. Amúgy meg az autó jól fogyaszt, mert 6.2-es átlaggal megjártuk a Dolomitokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.10.04 18:59:22
...Ennyit nem csalhat a BC...

De.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: [Walaki]D`Lair - 2009.10.04 19:26:49
Nekem 7 körül fogyaszt és nagyon nagyon nagyon nagyon megy  :innocent:

Azé' versenyen többet bele bírsz préselni, igaz? ;)

Nem, blacktop motor versenyen is egész visszafogott :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 19:51:54
...Ennyit nem csalhat a BC...

De.

 :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 21:07:53
...Ennyit nem csalhat a BC...

De.

 :yes:

Ja, valaki meg(többen) azt mondják, hogy 1-2 decit csal.. De írhatok én akármit, ti mindig mindenből levezetitek, hogy xar az autóm, és/vagy én vagyok hülye, béna. Így tényleg nincs értelme  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.04 21:10:44
Autónként eltér még ugyanazon típuson belül is. Van, akinek decire pontos, de van tényleges literes eltérés is.
Ebben hol van az, hogy te vagy a hülye?  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 21:19:50
Klengyinek igaza van, nem macerál itt senki, az enyém is csalni szokott van, hogy néha litereket is. Ettől még nem rossz, csak nem pontos. Van, hogy pontosabb, van, hogy pontatlanabb, "tájékoztató jellegű". Tankoláskor kiszámolom, az a tuti.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.04 21:21:13
Egyébként BC reset után is csal?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 21:24:23
Autónként eltér még ugyanazon típuson belül is. Van, akinek decire pontos, de van tényleges literes eltérés is.
Ebben hol van az, hogy te vagy a hülye?  :ph34r:

Hát abból kiindulva, hogy akkor a 9.2 az sok. Akkor vagy az autó xar, vagy én vagyok béna, logikusan következne..
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.04 21:25:34
Ja, valaki meg(többen) azt mondják, hogy 1-2 decit csal.. De írhatok én akármit, ti mindig mindenből levezetitek, hogy xar az autóm, és/vagy én vagyok hülye, béna. Így tényleg nincs értelme  :no:
Ne légy skizó... A BC szokott csalni másnál is, csak változó, hogy mennyit. Egyeseknél max 1-2 deci (pl nálam) másoknál literes difi előfordult. (pl mostanában tutinet, de neki okkal)
Egyébként 1,6 benzin Corival nyolcfeles tisztán városi átlag nem rossz annyira. Ha megismered, sokat használod, ráérzel, sztem megy még majd lejjebb is. Lehet 8 alattit csinálni vele bőven.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.04 21:26:13
Tehát akkor élből vegyem úgy, hogy +egy litert rá kell számolnom(ami amúgy sok lenne úgy), közben meg mindenkié termeli a benzint, és hibátlan..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 21:28:17
Autónként eltér még ugyanazon típuson belül is. Van, akinek decire pontos, de van tényleges literes eltérés is.
Ebben hol van az, hogy te vagy a hülye?  :ph34r:

Hát abból kiindulva, hogy akkor a 9.2 az sok. Akkor vagy az autó xar, vagy én vagyok béna, logikusan következne..
 
Vagy eccerűen nem ugyanaddig volt tankolva.  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 21:30:57
Egyébként BC reset után is csal?

Reset, aksi levétel, ráolvasás, javasasszony, semmi nem segít, aszt már megszoktam, hogy csal, csak ne kevesebbet mutatna.  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 21:32:45
Tehát akkor élből vegyem úgy, hogy +egy litert rá kell számolnom(ami amúgy sok lenne úgy), közben meg mindenkié termeli a benzint, és hibátlan..

Hát az enyém se termeli a benzint, mások meg nem érdekelnek.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.04 21:35:30
Az enyém bort termel. Jófajta száraz cuveet.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.04 21:41:15
Az enyém bort termel. Jófajta száraz cuveet.  :ph34r:

Ha aszút termelne, óccón átvenném.  :lol: :lol: :lol: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.04 21:44:54
Azt is termel, de azt mindig beszippantom én  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.10.05 08:27:53
Tehát akkor élből vegyem úgy, hogy +egy litert rá kell számolnom(ami amúgy sok lenne úgy), közben meg mindenkié termeli a benzint, és hibátlan..
Nem, ne vedd ugy  :flowers: Vedd ugy, hogy amit leirtal - hogy szamoltal fogyasztast - nem volt eleg jo.
Egyreszt ugye a kattingatasok nem voltak rendben, masreszt pedig minnel tobbet tankolsz annal pontosabb merest lehet csinalni. Szoval eddig semmit nem tudunk a BC-d pontossagarol.
Amugy 9,5 varosi, foleg pesti nem lenne gaz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.05 08:40:35
Eredetileg én is csak egykattig tankoltam mindig, utána pedig párom vagy egy barátom tankolt maxig, pont váltakozva. És csodálkoztam, hogy hol 5.8-at, hol 6.8-at evett a kocsi (nem megfelelő tankolás ugye).  :) Ma már csak maxig tankolunk ugyanannál a kútfejnél és kúton.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.05 09:23:02
1.33 auris, extrém fogyiversenyen 3,3 l/100km (féltávon 3,2) kb74km és 31km/h átlag
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.05 09:34:53
1.33 auris, extrém fogyiversenyen 3,3 l/100km (féltávon 3,2) kb74km és 31km/h átlag
Tök sima úton, csak a vezető, üres csomagtartó, ülések sincsenek benne? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.05 10:05:42
1.33 auris, extrém fogyiversenyen 3,3 l/100km (féltávon 3,2) kb74km és 31km/h átlag
Tök sima úton, csak a vezető, üres csomagtartó, ülések sincsenek benne? :D
nem.

itt a verseny leírása, távja, nyomvonala:
http://www.toyotaclub.hu/index.php?page=hir&hir=937

az autó teljesen gyári volt.
utast is vittem: barátnőm ült mellettem.
elég nyers volt még az autó: kb 650km volt benne.
guminyomást sem néztem(szalonban szerintem feltoták 2,5-3bar-ra).

nem vezettem még aurist. kellemes nagyon. (pláne az urban cruiser után...)

szerk.: csak az a 205-ös gumi nem kellene rá :flowers: túl széles
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.10.05 10:16:33
szerk.: csak az a 205-ös gumi nem kellene rá :flowers: túl széles
Alapfelszereltseguvel kellett volna menned, azon 195-os van.  :yes:
Vmiert ugy erzem, az is tul szeles lett volna Neked  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.05 10:19:45

nem.

itt a verseny leírása, távja, nyomvonala:
http://www.toyotaclub.hu/index.php?page=hir&hir=937

az autó teljesen gyári volt.
utast is vittem: barátnőm ült mellettem.
elég nyers volt még az autó: kb 650km volt benne.
guminyomást sem néztem(szalonban szerintem feltoták 2,5-3bar-ra).

nem vezettem még aurist. kellemes nagyon. (pláne az urban cruiser után...)

szerk.: csak az a 205-ös gumi nem kellene rá :flowers: túl széles

 :hmmmm: Így mindjárt más a szitu, khhhhmm ez irányú fórumot nem olvastam :online2long:
Tetszenek az ilyen 'versenyek'  :yes:
Ugyi' milyen jó az Auris  ;) A 205-ös (jó)guma stabil, de nagyobb is a gördülési ellenállása plussz fogyi :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.05 10:28:33
nem vezettem még aurist. kellemes nagyon. (pláne az urban cruiser után...)
Ez alatt mit értesz? Válasz jöhet Auris vagy UC topicba.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.05 10:32:26
:hmmmm: Így mindjárt más a szitu, khhhhmm ez irányú fórumot nem olvastam :online2long:
Tetszenek az ilyen 'versenyek'  :yes:
kár,h nem jöttél el.
nagy élmény volt minden résztvevő számára :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.05 10:35:57
Alapfelszereltseguvel kellett volna menned, azon 195-os van.  :yes:
Vmiert ugy erzem, az is tul szeles lett volna Neked  :whistling:
volt ebben wma/mp3 rádió, meg digitklíma...egyiket sem próbáltam ki
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.05 10:39:49
nem vezettem még aurist. kellemes nagyon. (pláne az urban cruiser után...)
Ez alatt mit értesz? Válasz jöhet Auris vagy UC topicba.  :flowers:
kényelmesebb, nagyobb, szebb autó.
az uc az "csak" egy yaris. aurisnak felnőttesebb, érettebb, átgondoltabb koncepciója van, és az aurisnak jobb volt a váltója is
uc olyan...hmmm :hmmmm: hülyegyerekautó...bocsánat :ph34r: nekem nem kéne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.05 11:20:32
kár,h nem jöttél el.
nagy élmény volt minden résztvevő számára :D
No majd jobban sasolom a fórumot és talán legközelebb  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.05 23:38:06
Mondtam, 27.7 litert. 23 körül kapcsolt ki a pisztoly, aztán elkezdtem még töltögetni utána...
Ja, hogy úgy... Hát akkor ez 9.2-est fogyasztást jelentene - akkor, ha előzőleg is pontosan ugyanennyire lett volna teletankolva. Egyébként 1.6 benzinestől, tisztán városban, semmi gond nincs egy 9 liter körüli fogyasztással. Ami a BC 8.0-ás adatát illeti: hát ja, általában csak néhány decit szoktak tévedni, de előfordul, hogy többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.06 11:16:09

Megnyugodtam. Egyébként én is érzek valami turpisságot itt, mert úgy jön ki ez a jónak mondható fogyi(mármint a BC szerinti 8 liter körüli érték), hogy tankolás után olyan útvonalon tudok menni, amin 6-6.5 az átlag. Aztán innen megy felfelé, most pl. 7.4-en áll, úgy hogy csak 2-3 km-es távokon volt azóta használva. Meg egyszer meghajtottam országúton is. De ha tankolás után egyből úgy használnám, hogy folyton megállni-elindulni, akkor nyilván nem 6.5 lenne, magasabbról indulna. Bár elvileg ennek nem kéne befolyásolni a számítást. Mind1, érzésem szerint 8.5-9 körül lehet a fogyi, ami sztem nem rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.06 13:55:11
Hát igen, egyhat benzinesnél elég nagy a difi városi meg országúti fogyi között. Kb 2,5-3 liter, ha egyik esetben sincs hajtva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2009.10.06 18:39:56
Ja, valaki meg(többen) azt mondják, hogy 1-2 decit csal.. De írhatok én akármit, ti mindig mindenből levezetitek, hogy xar az autóm, és/vagy én vagyok hülye, béna. Így tényleg nincs értelme  :no:
Ilyet senki nem mondott  :no:
A BC csalása eltérő autónként, ahogy a többiek is leírták. És tényleg csurig kell tenni, hogy pontosan lehessen mérni, mert a kattanások számolása sem adekvát mértékű üzemanyagszintet jelöl.
Plusz még egy hibafaktor, hogy a kútfej sem 100% pontos. Nekem volt az Avéval, hogy a BC és a számított között 7 deci volt 100 km-enként. A legtöbb helyen "csak" 4 deci volt a számolt és a kijelzett közötti különbség, ezt betudtam a BC pontatlanságának. Aztán találtam egy kutat, ahol csontra egyezik a számolt és a kijelzett (már több tankolás óta). No, ebből mindenki azt von le, amit akar.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.09 00:56:15
Aztán találtam egy kutat, ahol csontra egyezik a számolt és a kijelzett (már több tankolás óta). No, ebből mindenki azt von le, amit akar.  :)
Én azt vonom le belőle, hogy ez véletlen  ;) ... Azt egész biztosan nem jelenti, hogy csak ennek az 1 db kútnak pontos a számlálója. A BC, a működési elvéből adódóan, nem tud teljesen pontosan mérni. Mondjuk én ettől még simán mérvadónak tekintem az adatát, mert a teletankolásos módszer sem teljesen pontos, szinte soha. Teljesen pontos adatokhoz úgy kellene mérni, mint a komoly fogyasztási versenyeken: tankot csontszárazra pumpálni, abba egy adott naftamennyiséget tölteni, távot megtenni, tankot ismét csontszárazra pumpálni, maradék naftamennyiséget pontosan lemérni, aztán számolni. EZ pontos (persze szintén nem labor-szinten értelmezve). A többi csak tájékoztató jellegű adat, de legkésőbb akkor úgyis megkapod az autód kvázi pontos fogyasztását, mikor már igen nagy távok alapján tudsz számítani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.09 10:19:52

Egyetértek :)
Nem tudom, ki lett-e már vesézve, de a Shell v-power és tsai-ról van tapasztalat, vélemény?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.09 12:13:28
Egyetértek :)
Nem tudom, ki lett-e már vesézve, de a Shell v-power és tsai-ról van tapasztalat, vélemény?
Saját tapasztalat, 'kis' benzines gépeknél 1.3-1.4 nem tapasztaltam teljesítmény emelkedést, inkább többlet fogyasztást
pl. 2.3 motorral már jól muzsikált a V-power és kicsit csökkent az étvágya. Hasonló vezetési stílusban mint más benyával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.10 00:28:45
Nem tudom, ki lett-e már vesézve, de a Shell v-power és tsai-ról van tapasztalat, vélemény?
Vannak érzékenyebb motorok, amelyeknél észrevehető a különbség, jobban szeretik az extra benzineket - ilyen pl. a kétliteres benzines Avensis. A helyzet az, hogy a magyarországi "sima" 95-ös sajnos nem a legkiválóbb minőségű... De tényleg nem minden motornál venni észre a különbséget, és azokba értelemszerűen nincs is ok megvenni a drágább benzint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.10.11 17:16:23
Tudom, végég kéne olvasnom a topikot, és igyekszem is beleolvasgatni, de azért kérdeznék is.
Szóval 1.4 vvti HB Corolla 2006-os. kb. 6-800 km-rel ezelőtt nulláztam a BC-t, (azóta másodszor tankoltam, ebből tegnap tele, előtte nem tele), és 7,5-öt mutat átlagra. Ebben van kb 400-450 km autópálya 120-140 között, Budapest (haladósabb és dugó is). Azt szeretném csak kérdezni, hogy ez a fogyasztás rendben van? Amúgy az autó igen jól húz, az előző tulajdonos hozzászoktatta a tempóhoz :-) . (amikor megvettem 7,9-et mutatott átlagra).

Mikor megvettem úgy voltam vele, hogy 7,5 alatt rendben van, de mégis kicsit sokallom. Haverom 1.4 Clioja (2005-ös, 1,4 és 98 lóerő, tehát hasonló teljesítmény, igaz kisebb kasztni) hasonló használatnál 6,3 körül van.
Azért nem lenne baj, ha 7 körülre le tudnám vinni.

Köszönöm!

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.10.11 17:17:24
Ja igen, OMW Carrera 95-el járok, mert anno a Suzuki is kevesebbet fogyasztott azonos teljesítménnyel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.12 09:56:50
Üdv!

Lévén, hogy a Clio jóval kisebb is, meg a Cori váltója elég rövid, ezért az általad leírt körülmények között reális a hétfél.

Persze lehet rajta csökkenteni: gyári max guminyomás, kevés vagy no klíma, visszafogottabb tempó, spórolós olaj, barátnő otthonfelejtése :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.10.12 10:02:50
Üdv!

Lévén, hogy a Clio jóval kisebb is, meg a Cori váltója elég rövid, ezért az általad leírt körülmények között reális a hétfél.

Persze lehet rajta csökkenteni: gyári max guminyomás, kevés vagy no klíma, visszafogottabb tempó, spórolós olaj, barátnő otthonfelejtése :D

A Clio váltója eléggé hasonló áttételezésű, a múltkor összehasonlítottuk a fordulaszám értékeket.
Alik klímázok, ilyen időben nem is nagyon kell. Guminyomást majd megnézem. De a lényeg az, hogy ez kb rendben van, és reális. Erre voltam kíváncsi. A következő tankolásnál utána fogok számolni, és kiderül mennyire pontos a BC.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.10.12 10:15:13
A Clio kb. 2 mázsával könnyebb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.10.12 10:32:23
Szóval 1.4 vvti HB Corolla 2006-os. .... 7,5-öt mutat átlagra..
 Haverom 1.4 Clioja (2005-ös, 1,4 és 98 lóerő, tehát hasonló teljesítmény, igaz kisebb kasztni) hasonló használatnál 6,3 körül van.
A spritmonitor.de (internetes fogyasztásmérő sok felhasználó adataival) adatai alapján a corolla vegyesben 7,36liter körül fogyaszt, ámde a Clio 1,4-es 7,02liter körül eszik. Tehát a két autó közt van 200kg tömegdifferencia, és 3-4deci fogyikülönbség. Az meg egy másik dolog, hogy te vezetésed milyen fogyit eredményez, meg hogy a haverod vezetése mit eredményez, nameg hogy gyakori betegség, hogy a férfiember autója ha kell nagyon erős, és nagyon nagyot megy, ugyanakkor annyit fogyaszt mint egy dongomotoros kerékpár...... :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.10.12 13:26:09
.... nameg hogy gyakori betegség, hogy a férfiember autója ha kell nagyon erős, és nagyon nagyot megy, ugyanakkor annyit fogyaszt mint egy dongomotoros kerékpár...... :wacko:
[rohog] [rohog] [rohog] és  mennyire igaz!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.10.12 15:23:13
nameg hogy gyakori betegség, hogy a férfiember autója ha kell nagyon erős, és nagyon nagyot megy, ugyanakkor annyit fogyaszt mint egy dongomotoros kerékpár...... :wacko:

Én azért igyekszem a realitásokon belül maradni :-) . Egyébként elég sokat fogok mostanság hosszabb utakon járni, szóval azért remélhetőleg csökkenni fog a fogyasztás :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.10.19 20:35:44
 :clap: :clap: :clap:

Sziasztok!

Ma ismét tankoltam, szigorúan város 790 Km=40,88 Liter= 5,17L/100 km(26 Km/H)
Az a fránya Bc. megint megviccelt, mert szerinte 5,6 volt a fogyi.Mint már írtam
érdekes, hogy városban többet mutat a bc, pályán  viszont fordítva.
Mint mindig most is OMV Premium Dieselt tankoltam.
 :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.10.19 21:44:07
Grat, ez már jó! :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.20 01:33:43
Én azért igyekszem a realitásokon belül maradni :-) . Egyébként elég sokat fogok mostanság hosszabb utakon járni, szóval azért remélhetőleg csökkenni fog a fogyasztás :-) .
7.5-ös fogyasztással én nagyon elégedett lennék, a leírt körülmények között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.10.20 09:33:42
Grat, ez már jó! :yes:

Köszi!

Betartom a közlekedési szabályokat( igyekszem) nem gyorsítok ha látom,. hogy piros a lámpa, és igyekszem a motorféket kihasználni amennyire
lehet. Guminyomás= 2,5
Apropó most rakatom fel a téli gumit szerintetek azzal is 2,5-ös értékkel járjak??
A gumi: Falken Eurowinter 205/55 R 16 91H
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.22 14:32:15
Végre nem a negyedik oldalon kullogok a Corollák között, hanem az elsőn vagyok (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=1997&constyear_e=1999&power_s=63&power_e=63&gearing=1&exactmodel=e11&esearch=1)!!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2009.10.22 18:54:06
Végre nem a negyedik oldalon kullogok a Corollák között, hanem az elsőn vagyok (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=1997&constyear_e=1999&power_s=63&power_e=63&gearing=1&exactmodel=e11&esearch=1)!!  :clap:
gyúrjá waze' :D még több mint 1 litert le kell dolgozni  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.22 19:03:36
Tartok tőle, hogy nem fogom tudni felvenni a versenyt a német HB, autópályán tartott Corikkal.  :no: :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.10.23 08:15:18
Igy is 4 decivel a nagyatlag alatt vagy. Ez sztem mar igy is igen jo  :yes: Grat  :flowers: Raadasul kecses labbal taposod a gazt...  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.10.24 18:32:49
Ehh, asszem sikerült az ésszerüség keretein belül rekordot dönteni. Full tankból megtettem 902 km-t, a végén már a legalsó rovátka alatt járt. A BC 5,3-at jelzett, 76 kmh átlaggal. Nagyrésze autópálya, ott 100-110 között, közúton 90. 2800-3200ig szeret poroszkálni.

A vétel utáni mftoyotás olajcsere óta most járok kb 5000 km-nél, ki voltam váncsi az olajfogyira, ennyi idő alatt 2-3 mm ment le a maxból. Szerintem ez üzemszerű.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.25 08:17:30

BC szerint 5,3 oké, de ténylegesen is annyi lett a fogyasztás?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.25 09:56:11
Ehh, asszem sikerült az ésszerüség keretein belül rekordot dönteni. Full tankból megtettem 902 km-t, a végén már a legalsó rovátka alatt járt. A BC 5,3-at jelzett, 76 kmh átlaggal. Nagyrésze autópálya, ott 100-110 között, közúton 90. 2800-3200ig szeret poroszkálni.

A vétel utáni mftoyotás olajcsere óta most járok kb 5000 km-nél, ki voltam váncsi az olajfogyira, ennyi idő alatt 2-3 mm ment le a maxból. Szerintem ez üzemszerű.

Milyen olaj került bele?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.25 21:54:39
Guminyomás= 2,5
Apropó most rakatom fel a téli gumit szerintetek azzal is 2,5-ös értékkel járjak??
A gumi: Falken Eurowinter 205/55 R 16 91H
Igen. Csak ellenőrizd majd le akkor is, amikor már tényleg hideg lesz - mert ha most a műhelyben felfújják 2.5-re, abból mondjuk 0 fokban marad talán 2.2... Szóval nézd majd meg, és korrigáld.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.25 21:56:27
Tartok tőle, hogy nem fogom tudni felvenni a versenyt a német HB, autópályán tartott Corikkal.  :no: :innocent:
Jó ez, szerintem  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.26 07:54:42
Jó hát, csak most behisztizett az autóm. 6.8 lett az utolsó 5xx km átlaga. Sztem nem tetszik neki, hogy a cégnél csillaggarázsos és a hidegebb idő, ergo napi 1x tuti nem melegből indul.  :no: Mondjuk én se szeretném a helyében.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.26 18:11:58
6.8 = "behisztizett"  :hmmmm: ? Wazz, de bírnám az ilyen hisztit  :yes:

Moszkvics kellett volna nektek, mindegyikőtöknek  :tt2: ... Akkor tudnátok, hogy minden, ami 10 alatt van, már öröm e bódottá  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.10.26 20:02:19
Hogy mindenki megnyugodjon a kellemes 6-al kezdődő fogyasztásokkal, nekem az utolsó 9,5 lett gázolajból, autópálya+Budapest - és többnyire 130-140 között autókázok - néha belecsúszik 160-ba, de ez nem gyakori.

2 év, és 74e km tapasztalata, hogy 9l alá nem nagyon tudom levinni a fogyit, de a legdurvábbb téli dugós budapesti közlekedésben sem ment 10,5 fölé.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.26 20:54:33
Nem sok ez. A 2.5-ös dízel Ford Ranger (2002 körüli évjárat), amit korábbi munkahelyemen gyakran vezettem, 10-12 között evett vegyes használatban - értsd: javarészt országúton. És az csak 109 (vagy valami ilyesmi) lovas volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.27 08:08:05
6.8 = "behisztizett"  :hmmmm: ? Wazz, de bírnám az ilyen hisztit  :yes:

Moszkvics kellett volna nektek, mindegyikőtöknek  :tt2: ... Akkor tudnátok, hogy minden, ami 10 alatt van, már öröm e bódottá  :D
Az már "rég volt talán igaz se vót"  :D A régi szép idők teherautó orosz csoda 100km/ 132Liter benzinből, vagy napjainkban amcsi személyautó 3800cm3 22 liter  :wacko:
Még frissebb adat 5,2Liter tegnapi tankolásom  :) (D4D) Jobban érezném magam, ha másfél két lityivel kevesebb lenne! A technológia adott, de még nem kapjuk meg  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.10.27 09:40:34
Nem sok ez. A 2.5-ös dízel Ford Ranger (2002 körüli évjárat), amit korábbi munkahelyemen gyakran vezettem, 10-12 között evett vegyes használatban - értsd: javarészt országúton. És az csak 109 (vagy valami ilyesmi) lovas volt.

-A kategóriában a Mitsuk a rekorderek, 12-14l - el, az a Mazda motor egészen jó volt, akkoriban a Hilux 102 lovas motorral dolgozott ( ugyanez a motor intercooler nélkül) ; igaz annak ikább a 8-9l a fogyasztása, mint 9-10.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.10.27 09:43:11
Jobban érezném magam, ha másfél két lityivel kevesebb lenne! A technológia adott, de még nem kapjuk meg  :nonono:

Ott van az autodba a technika, csak hasznalnod kell :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.27 10:10:50
Jobban érezném magam, ha másfél két lityivel kevesebb lenne! A technológia adott, de még nem kapjuk meg  :nonono:

Ott van az autodba a technika, csak hasznalnod kell :)
Okké kösziii  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.27 19:48:33
Jó hát, csak most behisztizett az autóm. 6.8 lett az utolsó 5xx km átlaga. Sztem nem tetszik neki, hogy a cégnél csillaggarázsos és a hidegebb idő, ergo napi 1x tuti nem melegből indul.  :no: Mondjuk én se szeretném a helyében.  :innocent:

Ez ugye nem városi fogyi? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.10.27 19:50:19
Nem pesti fogyi. Napi 2*12 km dombon-völgyön át.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.27 20:34:44
napjainkban amcsi személyautó 3800cm3 22 liter  :wacko:
Nemtom milyen adat ez - de hogy nem átlagfogyasztás, az biztos. Az ilyen kategóriájú mai amcsi autók nem esznek többet 12-13 liternél átlagosan. Ekkora motorral szerelt amerikai autó úgy kb. az olajválság előtt ehetett ennyit, akkor is inkább városban. Az a 7.0 literes, '67-es Cadillac DeVille, amit nemrég vezettem, rövid távon (!) eszik 25-30 litert.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.28 11:06:24
E12-nél a fél tank jelzés tényleg fél tank? Tudja valaki? Én annyit tudok, hogy az alsó negyednél 35 lter megy bele, ezt 2-szer is sikerült kipróbálni. Azaz akkor még 20 lityó van benne kb, mert ugye 55 lteres.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szuti - 2009.10.28 11:21:17
E12-nél a fél tank jelzés tényleg fél tank? Tudja valaki? Én annyit tudok, hogy az alsó negyednél 35 lter megy bele, ezt 2-szer is sikerült kipróbálni. Azaz akkor még 20 lityó van benne kb, mert ugye 55 lteres.

Szia.Nekem kb 100km-t megy el autópályán amíg a legfelső osztáshoz ér a mutató.A felénél biztosan nem a fele van még benne,viszont a végénél a legalsó osztás alatt amikor már világít még elmegyek vele 40 50km-t simán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.10.28 11:28:19
E12-nél a fél tank jelzés tényleg fél tank? Tudja valaki? Én annyit tudok, hogy az alsó negyednél 35 lter megy bele, ezt 2-szer is sikerült kipróbálni. Azaz akkor még 20 lityó van benne kb, mert ugye 55 lteres.
Az amugy sem linearisan mutato szintjelzo fel allasnal "megragad" egy kicsit es ott tovabb tronol. Szoval literre csak ovatosan lehet ott becsulni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.10.28 11:36:08
Nekem van, hogy a felső állásból ki sem mozdul a mutató, míg nem megyek 100-120 km-t. Féltank hajtástól függően 300-400-nál van, 550-700 között már fekszik a mutató, és még mindig van benne bő 10 liter. Már egy ideje nem figyelem a mutatót, tankolok, ha kigyullad a sárga, oszt' jóvan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.28 12:58:20
E12-nél a fél tank jelzés tényleg fél tank? Tudja valaki? Én annyit tudok, hogy az alsó negyednél 35 lter megy bele, ezt 2-szer is sikerült kipróbálni. Azaz akkor még 20 lityó van benne kb, mert ugye 55 lteres.
Fél jelzésnél szerintem már nincs félig a tank, kevesebb van benne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2009.10.28 16:13:50
napjainkban amcsi személyautó 3800cm3 22 liter  :wacko:
Nemtom milyen adat ez - de hogy nem átlagfogyasztás, az biztos. Az ilyen kategóriájú mai amcsi autók nem esznek többet 12-13 liternél átlagosan. Ekkora motorral szerelt amerikai autó úgy kb. az olajválság előtt ehetett ennyit, akkor is inkább városban. Az a 7.0 literes, '67-es Cadillac DeVille, amit nemrég vezettem, rövid távon (!) eszik 25-30 litert.
Nem, nem átlag fogyi, egyszerű városi utazás nagyrészt csomagokkal utasokkal tele, sportosan (Pontiac) Normál üzemmódban 12-15 között eszik, szerencsére nem az enyém a gép!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.28 19:11:38
E12-nél a fél tank jelzés tényleg fél tank? Tudja valaki? Én annyit tudok, hogy az alsó negyednél 35 lter megy bele, ezt 2-szer is sikerült kipróbálni. Azaz akkor még 20 lityó van benne kb, mert ugye 55 lteres.

Ha a tankot úgy érted, hogy a sárga lámpa világításáig (ekkor nekem Kb 45l megy bele), akkor a fél, a fél fölött egy vonallal van. Ilyenkor én 22-23l tudok beletankolni.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.28 19:25:15

Ezt nem értem. Úgyértem, hogy 55 lityós a tank, akkor elméletileg a fél jelzésnél 27.5 lityónak kellene lennie. De mivel mondtátok, hogy nem lineáris, és én is tapasztaltam, hogy az alsó negyednél 35 liter ment bele, holott ott elméletileg 13 liter körül kellene lennie, de 20 van ezek szerint, így akkor kérdéses a fél jelzés is. Mondjuk akkor nem tudom, minek raknak bele ilyen jelzéseket, akkor legyen egy üres mező azt kész.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2009.10.28 19:44:14

Nincs is odaírva, hogy: fél  ;) , csak vékony és vastagabb vonalak, valakinek így jobban tetszett. Saccolónak azért jó.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.10.29 08:39:08
Az üzemanyagszint mérők mindig is saccaméterek voltak, a lényeg, hogy kb. meg tudd mondani, hogy meddig jutsz még el, és a kocsik többségénél az alsó vége eléggé túl van biztosítva; többnyire az alsó vonal elérésekor még van típusfüggően 6-8-10-12l üzemanyag. -
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.29 10:39:41
Nem, nem átlag fogyi, egyszerű városi utazás nagyrészt csomagokkal utasokkal tele, sportosan (Pontiac)
Na, ez így mindjárt más  :yes: ... Egyik ex-főnökömnek egy 2002 körüli, 3.5-ös (asszem) V6-os Chrysler Concorde-ja van - az eszik itt Pécsett, rövid utakon 18 körül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.29 10:43:00
Ezt nem értem. Úgyértem, hogy 55 lityós a tank, akkor elméletileg a fél jelzésnél 27.5 lityónak kellene lennie. De mivel mondtátok, hogy nem lineáris, és én is tapasztaltam, hogy az alsó negyednél 35 liter ment bele, holott ott elméletileg 13 liter körül kellene lennie, de 20 van ezek szerint, így akkor kérdéses a fél jelzés is. Mondjuk akkor nem tudom, minek raknak bele ilyen jelzéseket, akkor legyen egy üres mező azt kész.
Hát, ja. Nem valami pontosak. Azért irányadónak jók; nomeg ha egyszer kitapasztalod, hogy milyen jelzéshez mekkora mennyiség tartozik ténylegesen, akkor onnantól fogva már könnyű a dolgod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.10.30 11:18:53

EGyébként valóban nincs 3/4 és 1/4 jelzés, azaz nincs odaírva, és az osztások sem úgy állnak, hogy pl. a negyed a félnek a felénél lenne. Viszont a fél jelzéshez oda van írva, hogy 1/2, tehát sztem az tényleg fél lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.10.31 19:40:55
 :clap: :clap: :clap:

Üdv Mindenkinek!

Volt ma egy Zalaszentlászlói kanyarom, de előtte megtöltöttem a kicsikét, hogy mikor visszaérek ismét tankolhassak és lássam az eredményt.
Város: 165 Km,= 9,01 liter gázolaj= 5,46liter( BC: 5,5/26Km/h)
A zalai kanyar 421 Km, =18,58 liter gázolaj = 4,41 liter( Bc: 4,3/82 Km/h)
autópályán 110Km/h, országút 95-100 Km/h, és most is OMV Premium diesel,,
 :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2009.10.31 19:44:26
most olvasom.. :cry:

Januártól emelik a benya jövedéki adóját 330 fölé megy a benya, hogy dögölnének meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.10.31 19:48:32
Ez durva  :no: :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.11.01 12:58:06
Mennyi most egy sima v-power, tudja valaki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.01 13:37:35
Pontosan nem tom, de olyan 15-20-al szokott drágább lenni a sima 95-ösnél, legalábbis itt mifelénk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.11.01 14:19:06
tegnap tankoltam tele v power diesel-lel a kocsit 311ft/lilyko
a v power benzin 316 ft volt.
kecskeméti shell kutnál :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2009.11.01 20:34:45
Mennyi most egy sima v-power, tudja valaki?
2009. 10. 25.-én Shell 95 V-Power - 307,90.-Ft/L.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.01 20:54:56
Egy fogyasztási adat, több tankolásból:
1085,3 kilométerre 77 liter benzin (több tankolásból, csak most tankoltam tele, ezért most tudtam kiszámolni), ez 7,09 liter/100 km.
kevés Budapest, főleg vidék és autópálya (120-130-as tempóval).
Én elégedett vagyok vele :-) .

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.11.03 19:16:06
Végre lement a spritmonitoros két éves átlagom 6.8 alá (6.79l)!  :clap: Yesss...  :D
Az utóbbi 1 év átlaga egyébként 6.6l.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ronin - 2009.11.03 19:51:44
Végre lement a spritmonitoros két éves átlagom 6.8 alá (6.79l)!  :clap: Yesss...  :D

Tényleg, már csak 6,79  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.11.06 09:28:33
Nekem viszont megint 5,6-ra lehet kerekiteni a nagyatlagot. Az utolso majd' 4000km nem fogyibarat tempoban tortent. Ehhez kepest mindig 6 alatt maradt. Jo ez igy  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.17 22:55:23
627,1 kilométerre, 42,36 liter, azaz 6,75liter /100 km. Szerintem ez eléggé rendben van. Mondjuk nagyrésze országút, és hosszú utak, de akkor is :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.20 16:27:02
Ma megjártam a Bp-Szeged-Bp utat. Figyeltem a pályán a pillanatnyi fogyasztást, és azt láttam, hogy stabil 130-nál mintha kicsit kevesebb lenne, mint stabil 120-nál. 130-nál éppen 4000 alatt forog a motor, itt van a nyomatékcsúcs? Ennek majd utána kell néznem :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.11.20 16:35:39
Ha jól emlékszem, 4400 a nyomatékcsúcs, de a kérdést illetően nincs jelentősége. Alacsonyabb fordulaton kevesebbet eszik, alacsonyabb sebességnél kisebb a légellenállás, ezért is kevesebbet eszik. A gázpedál-kezelést ki kell tanulni, én is szoktam egy darabig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.21 00:31:54
Ma megjártam a Bp-Szeged-Bp utat. Figyeltem a pályán a pillanatnyi fogyasztást, és azt láttam, hogy stabil 130-nál mintha kicsit kevesebb lenne, mint stabil 120-nál. 130-nál éppen 4000 alatt forog a motor, itt van a nyomatékcsúcs? Ennek majd utána kell néznem :-) .
Ez megint egy ilyen régi (és a jó ég tudja, honnan eredő) tévhit, hogy a motor a nyomatékcsúcs közelében eszik a legkevesebbet  ::) ... Aha, szép is lenne, ha 4400-as fordulaton kevesebbet enne, mint 2200-ason. 130-nál nem lehetett kisebb a fogyasztás, mint 120-nál; ott nyilván belejátszott vmi más tényező.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.22 11:33:07
Ez megint egy ilyen régi (és a jó ég tudja, honnan eredő) tévhit, hogy a motor a nyomatékcsúcs közelében eszik a legkevesebbet  ::) ... Aha, szép is lenne, ha 4400-as fordulaton kevesebbet enne, mint 2200-ason. 130-nál nem lehetett kisebb a fogyasztás, mint 120-nál; ott nyilván belejátszott vmi más tényező.

Szerintem onnan ered a tévhit, hogy a dízelekben valóban így is van. Ugyanakkor szerintem a fajlagos fogyasztás tényleg akkor a legjobb. Arra gondolok, hogy egy időegységnyi (mondjuk percnyi) nyomatékcsúcs közeli motorfordulattal megy el a legtöbbet, illetve akkor a legerősebb (tehát pl emelkedőn is felmegy gond nélkül). Nyilván ez egy optimum, mert vannak olyan fordulatok, amikor kevesebbet fogyaszt, de sokkal kevesebbet megy el ugyanannyi idő alatt.

De ez érdekes probléma valóban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.11.23 08:34:42
Szerintem onnan ered a tévhit, hogy a dízelekben valóban így is van.
A dizeleknel sincs igy  :nono: Minnel alacsonyabban tartod a fordulatot, annal alacsonyabb a fogyi.  :yes:
Az kene meg, hogy mindig 2000-3000 kozott tartsam a fordulatot  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.23 09:06:58
A dizeleknel sincs igy  :nono: Minnel alacsonyabban tartod a fordulatot, annal alacsonyabb a fogyi.  :yes:
Az kene meg, hogy mindig 2000-3000 kozott tartsam a fordulatot  :wacko:

Az igaz, hogy minél alacsonyabb a fordulat, annál jobb a fogyasztás, de ez a valóságban nem teljesen így működik. Lehet, hogy egy emelkedőn 5-ben 40-el felfelé keveset fogyasztana, de a motor olyan terhelést kap... Szóval nemcsak a fogyasztásról szól a dolog. Nekem meg benzines a kocsim, amit bizonyos helyzetekben pörgetni kell, mert nem akarom a motort feleslegesen terhelni.
Távolsági buszsofőrok csinálták (régen elég sokat jártam busszal, és dimbes-dombos vidéken lakom), hogy alacsony fordulaton mentek mindenhol, felfelé is. Szenvedett a motor, de valószínűleg több nyál maradt a saját autóba...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2009.11.23 09:22:22
Nekem dízel Unom volt a Corolla előtt, ott megszoktam egyfajta vezetési stílust; aztán mikor meglett a Corolla, kb. hasonlóan vezettem, 50-nél már 5.-be kapcsoltam, kétezernél váltottam, 1500 volt az utazó fordulatszám (persze csak városban; szép is lenne lakott területen kívül is ezt tartani... nem igazán mennék 60-nál gyorsabban); hát nem kellett volna: időnként 8 l volt az egy tankra eső átlagfogyasztás... aztán mióta 3000-3500-nál váltok és 2000-2500 között tartom, lement 6-ra a fogyasztás; így is kényelmes, már-már nagypapás stílus, de legalább nem eszi le a gatyámat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2009.11.23 09:28:59
Az igaz, hogy minél alacsonyabb a fordulat, annál jobb a fogyasztás, de ez a valóságban nem teljesen így működik. Lehet, hogy egy emelkedőn 5-ben 40-el felfelé keveset fogyasztana, de a motor olyan terhelést kap... Szóval nemcsak a fogyasztásról szól a dolog.
Na ez az.  :excl: A fogyasztasrol volt szo. Erre mondtam, hogy nem igaz, hogy a dizel nyomatekcsucs kozeleben eszik keveset. Legyen az emelkedo, leejto vagy sik ut. Sot, kifejezetten sokat nyel ott be.
Az masik kerdes, hogy joerzesu ember 1500-as fordulatnal 70-nel nem padlozza le 12%-os emelkedon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.23 13:49:37
Lehet, hogy egy emelkedőn 5-ben 40-el felfelé keveset fogyasztana, de a motor olyan terhelést kap... Szóval nemcsak a fogyasztásról szól a dolog. Nekem meg benzines a kocsim, amit bizonyos helyzetekben pörgetni kell, mert nem akarom a motort feleslegesen terhelni.
Távolsági buszsofőrok csinálták (régen elég sokat jártam busszal, és dimbes-dombos vidéken lakom), hogy alacsony fordulaton mentek mindenhol, felfelé is. Szenvedett a motor, de valószínűleg több nyál maradt a saját autóba...
Ez meg a másik régi tévhit, hogy "szenved" a motor, ha alacsony fordulaton kell emelkedőt másznia. Maradjunk annyiban, hogy az üzemi fordulatszám-tartomány arra való, hogy abban használjuk az autót  :) , és ebbe úgy kb. minden beletartozik, ami alapjárat fölött van. 1000 fölött meg már bőven. Sok régebbi autó fordulatszámmérőjén be is jelöltek egy zöld tartományt, és az bizony jellemzően már 1000-től kezdődött. Nyilván nem tették volna ezt, ha ez ártalmas lenne. Egyetlen kitétel van: hogy lehetőleg ne adjunk teljes terhelést (padlógázt) a nagyon (!) alacsony (1400-1500 alatti) fordulaton járó motornak, de ez is inkább csak a tényleg extrém alacsony fordulatokra igaz.

A MAGAS fordulatszám az, ami árt a motornak, lévén akkor minden gyorsabban mozog, sokkal nagyobbak az erőhatások, igénybevételek, ergo a kopás is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.23 13:53:01
Nekem dízel Unom volt a Corolla előtt, ott megszoktam egyfajta vezetési stílust; aztán mikor meglett a Corolla, kb. hasonlóan vezettem, 50-nél már 5.-be kapcsoltam, kétezernél váltottam, 1500 volt az utazó fordulatszám (persze csak városban; szép is lenne lakott területen kívül is ezt tartani... nem igazán mennék 60-nál gyorsabban); hát nem kellett volna: időnként 8 l volt az egy tankra eső átlagfogyasztás... aztán mióta 3000-3500-nál váltok és 2000-2500 között tartom, lement 6-ra a fogyasztás; így is kényelmes, már-már nagypapás stílus, de legalább nem eszi le a gatyámat.
Vágod, hogy ez képtelenség, ugye? A magyarázat nyilván a gázpedál-kezelésben lehet. De hogy (megfelelő gázpedál-kezelés mellett) nem fog 3000-3500-nál váltva kevesebbet enni, mint 2000-nél váltva (sőt!), az olyan biztos, mint hogy most itt ülök a gép előtt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.11.23 13:58:47
A Corinál anno én is 3000 körül váltottam, a fogyi úgy 7 liter volt. Amikor kipróbáltam egy tankot leszilaci stílusban (mielőbb felváltani, de még a motor szenvedését elkerülve), 6 körülre váltott a fogyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2009.11.23 14:32:03
Vágod, hogy ez képtelenség, ugye? A magyarázat nyilván a gázpedál-kezelésben lehet. De hogy (megfelelő gázpedál-kezelés mellett) nem fog 3000-3500-nál váltva kevesebbet enni, mint 2000-nél váltva (sőt!), az olyan biztos, mint hogy most itt ülök a gép előtt.
"Vágni" vágom, nem is akarom ezzel azt sugallni, hogy ha 6500-n járnék, akkor 2 l-t enne... mégis... Olvastam múltkor egy (szerintem annyira hozzá nem értő személy, direkt nem írom le a nemét) "billentyűzetéből" egy írást, miszerint hogyan spóroljunk üzemanyagot. Ő speciel azt tanácsolta, hogy (városban) 1-ben pörgessük fel, aztán 2.-t kapcsoljuk 20km/h-nál, 3. 30, 4. 40, 5. 50... Így biztosan legalább 7,5-t megeszik az enyém. Lehet, hogy a motorom vagy a kupplungom miatt van, fogalmam nincs, de hidd el, amikor 1500 körül tartottam utazót, többet evett, még ha képtelenség is!
A Corinál anno én is 3000 körül váltottam, a fogyi úgy 7 liter volt. Amikor kipróbáltam egy tankot leszilaci stílusban (mielőbb felváltani, de még a motor szenvedését elkerülve), 6 körülre váltott a fogyi.
Nem tudom, mennyi volt az a leszlacis fordulat, szerintem nekem 1500. E körül ha váltok, még gyorsulni csak akar, inkább szép mélyen "búg", de nem megy sehova, néha még az "Economy" is narancs lesz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2009.11.24 20:37:08
kihajtottam a vpower dieselt, tankoltam omv prémium dieselt, de ugyan azt tudja mint a sima diesel üzemanyaggal, nincs külömbség sem fogyasztásban sem teljesítményben....

900km tettem meg 55litykoval..... a computer 5,3 at számolt.....( gyári kerékkel)
ennél lejebb nemhiszem hogy jön a fogyim, de nem is érdekel :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.11.25 09:42:13
Tegnap, miután felrakattam a téligumikat, kiszámoltam a nyári  fogyi mérlegeket.
Tavaly még a gyári Bridgestone Potenzával a nyári átlagom 6,64 volt, idén az új Michelin ES-ekkel - nem csalás, nem ámítás - 6,63.
Ez egyúttal csattanós válasz a korábban függőben hagyott kérdésre, hogy tapasztalok-e fogyi csökkenést az Energy Saverrel.
A dologhoz hozzátartozik, hogy a Bridgestonnál 2,5 bar nyomás volt beállítva, amit itt a hepehupás, agyonkátyuzott debreceni utcákon soknak tartottam, így az ES-sel a nyomás 2,3 volt. (Kivéve most legutóbb egy Db-Toszkána-Db utat, amit 2,5-lel gyűrtem le)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.25 16:18:19

Az alacsonyabb nyomással kompenzáltad is azt a 2-3 deci fogyasztás-előnyt, amit a Michelin tud(na).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.25 16:20:26
Nem tudom, mennyi volt az a leszlacis fordulat, szerintem nekem 1500. E körül ha váltok, még gyorsulni csak akar, inkább szép mélyen "búg", de nem megy sehova, néha még az "Economy" is narancs lesz.
1500-nál váltani túlzás; de 2000-nél simán lehet, és ha ezt nem párosítod azzal, hogy úgy nyomod a gázt, hogy az alacsonyabb fordulatszám ellenére se menj lassabban, akkor kevesebbet is fog fogyasztani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2009.11.25 16:28:36
"Vágni" vágom, nem is akarom ezzel azt sugallni, hogy ha 6500-n járnék, akkor 2 l-t enne... mégis... Olvastam múltkor egy (szerintem annyira hozzá nem értő személy, direkt nem írom le a nemét) "billentyűzetéből" egy írást, miszerint hogyan spóroljunk üzemanyagot. Ő speciel azt tanácsolta, hogy (városban) 1-ben pörgessük fel, aztán 2.-t kapcsoljuk 20km/h-nál, 3. 30, 4. 40, 5. 50... Így biztosan legalább 7,5-t megeszik az enyém. Lehet, hogy a motorom vagy a kupplungom miatt van, fogalmam nincs, de hidd el, amikor 1500 körül tartottam utazót, többet evett, még ha képtelenség is!
Na, itt van a kutya elásva. Az egyes arra szolgál, hogy épp megmozdítsd a kocsit, és már el is váltasz. Sőt, ha lejt az út, én engedem kicsit gurulni, és kettesben indulok.
Minél többet mész minél kisebb fokozatban, annál többet zabál az autó, illetve a gyorsítások/lassítások viszik még el nagyon. Ha egyenletes sebességet tudsz tartani, - értsd nem emelkedik az út - akkor nem létezik, hogy 1500-on többet egyen, mint nagyobb fordulaton.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: R6Rider - 2009.11.26 22:57:01
ha a gyári ajánlás szerinti 2,2-nél keményebbre (most épp 2,4-re) fújom a gumikat, akár fél literrel is kevesebbet mutat a pillanatnyi fogyasztás, miközben a menetkomfort semmit nem csorbul.

Na ezt kipróbálom...  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.11.27 01:22:14
ha a gyári ajánlás szerinti 2,2-nél keményebbre (most épp 2,4-re) fújom a gumikat, akár fél literrel is kevesebbet mutat a pillanatnyi fogyasztás, miközben a menetkomfort semmit nem csorbul.

Na ezt kipróbálom...  ::)
2.2 helyett 2.4-es keréknyomás nem okozhat fél liternyi fogyasztás-csökkenést. A pill. fogyi-mérőn nem is nagyon fogod észrevenni azt a minimális csökkenést, amit ez a kis nyomáskülönbség okoz. Talán egy deci lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.11.27 07:39:23
Palaczk, ezt még én írhattam vagy 2 éve, ha jól emlékszem. Sztrádán figyeltem meg hasonló fogyasztáscsökkenést. Hogy mennyire valós az adat, az elsősorban a BC pontosságán múlik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2009.11.27 08:32:30
nemtom mennyit fogyaszt, de olyan jo megint vezetni  :yes: ha csak egy hetig is...  :)

nagyon jool megy  :clap: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: R6Rider - 2009.11.27 09:18:22
Mi a nyáron a Bulgár Naposparton voltunk vele, kb. 2500 km oda-vissza, hazafelé mértem egy tankolást, a BC 6.9 i írt, én 6.8 l számoltam... 3 személy, csomi fullon, gyári 2.2 guminyomás, 95 oktános benzin, sajnos 5w40 Shell Helix... De az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok!  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2009.11.29 11:44:18
Mi a nyáron a Bulgár Naposparton voltunk vele, kb. 2500 km oda-vissza, hazafelé mértem egy tankolást, a BC 6.9 i írt, én 6.8 l számoltam... 3 személy, csomi fullon, gyári 2.2 guminyomás, 95 oktános benzin, sajnos 5w40 Shell Helix... De az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok!  :flowers:

Tegnap jöttem haza Lódz-ból Lengyelországból. Csütörtökön mentem. Kifelé egyszer tankoltam 500,8 kilométerre 30,8 liter... Igaz elég kényelmes tempóban mentem, de akkor is igen kiváló :-) . Megvannak a tankolási blokkok, ráírtam a kilométereket, majd kiszámolom a teljes útra a fogyasztást (BC-t akkor nulláztam, amikor megvettem a kocsit, annyira nem is foglalkozom vele).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: giligeri - 2009.12.02 11:19:03
Az enyém jól fogyaszt! ...hogy megy? azt inkább ne :) jó azért annyira nem gáz.

5.8 fölött még sosem evett
90-110 országút 5.2    130-140 pálya 5,7

a nagy átlag 5,3-5,4
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.07 14:17:38
Végeztem egy mérést, összehasonlítandó az Ave (2.0 benzin, 147 LE, 196 Nm) gyorsítóképességét a Coriéval (1.4 dízel, 90 LE, 190 Nm), emelkedőn. A 6-os út egy Pécshez közeli szakaszán, a 189-es és 190-es km-szelvény között, egy 800 m-es távon. Indulás hármasban, 80-ról; aztán padlógáz. Az Ave végig hármasban tette meg a távot; a Corinál közben föltette négyesbe az MMT. Eredmény: Cori 27.5 mp, sebesség a szakasz végén kb. 135 kmh; Ave 26.5 mp, sebesség kb. 150 kmh. Sebesség-adatok csak hozzávetőlegesek, mert a stopper kezelésére figyeltem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.07 17:53:03
Full városban használva, páramentesítés+fűtés, többször egyhelyben járás és fűtés várakozás miatt = 10 liter saját mérés szerint, BC szerint 9 :) A várakozások miatt ez nekem kellemes meglepetés, többre számítottam. kezdek jobban hinni a BC-nek, mint a saját mérésnek. Elkezdtem úgy tankolni, hogy addig töltöm, ameddig bírom, de teljesen ingadozó mérési eredmények jönnek ki városban. Átlagban viszont nem mozdulok a 7 környékéről.
Megmérettem a hűtővizet, rendben leszünk, az olaj a szerviz óta eltelt 9000 km óta viszont lemászott a minimum szintig, de meg fogom nézni mégegyszer, mert sötét volt, meg siettem na. Kicsit para ennél az autónál ez az olajfogyás dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: R6Rider - 2009.12.07 18:30:51

Figyelj rá hogy abszolút vízszintesen legyen a járgány... én is így jártam, hiányzott pár deci, aztán kiderült, hogy mégsem!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.07 18:54:30
Köszi, megnézem mindenképpen mégegyszer. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2009.12.07 19:34:55
Plusz leállítás után várj fél órát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.07 20:47:11
Full városban használva, páramentesítés+fűtés, többször egyhelyben járás és fűtés várakozás miatt = 10 liter saját mérés szerint, BC szerint 9 :) A várakozások miatt ez nekem kellemes meglepetés, többre számítottam. kezdek jobban hinni a BC-nek, mint a saját mérésnek. Elkezdtem úgy tankolni, hogy addig töltöm, ameddig bírom, de teljesen ingadozó mérési eredmények jönnek ki városban. Átlagban viszont nem mozdulok a 7 környékéről.
Megmérettem a hűtővizet, rendben leszünk, az olaj a szerviz óta eltelt 9000 km óta viszont lemászott a minimum szintig, de meg fogom nézni mégegyszer, mert sötét volt, meg siettem na. Kicsit para ennél az autónál ez az olajfogyás dolog.
Ezek a fogyasztások, a leírt használati módban, tényleg rendben vannak.

Olaj: a kocsi teljesen vízszintes talajon álljon, és legalább néhány perce le legyen állítva (az már jó, ha tankoláskor nézed meg, miután visszaértél fizetés után a kocsihoz). Így már nagyjából mérvadó; de a legbiztosabb, ha hosszasabb állás után nézed meg. Ha tényleg minimumon van már, akkor tölts utána; nem szerencsés tartósan ilyen kevés olajjal használni, az olajfogyasztás is felgyorsul így, és a kopás is fokozódik. Egyébként ha 9000 km-en egy liter olaj fogyott el, akkor nincs miért aggódni, ez teljesen okés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.07 21:12:01
Benzinkúton nem szabad, rástartol az összes jattleső!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.07 21:25:47
Eredmény: Cori 27.5 mp, sebesség a szakasz végén kb. 135 kmh; Ave 26.5 mp, sebesség kb. 150 kmh.
Értelmezés: a Cori nyilvánvalóan az elején gyorsult jobban, az Ave meg a végén (ahogy nőtt a fordulatszám, ami az Avénál a végén már 6000 fölé ment). Ezt jól jelzi, hogy míg a mérés végére az Ave 150-re gyorsult fel, a Cori pedig "csak" 135-re, az átlagsebességben jóval kisebb a különbség: az Avénál 108.7 kmh-ra jön ki, a Corinál pedig 104.7-re.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.07 21:26:49
Benzinkúton nem szabad, rástartol az összes jattleső!!!
Ez is vmi pesti sajátosság  :hmmmm: ? Nekem még nem volt ilyen problémám legalábbis. A jattéhes kutasok az elején jönnek, mikor beállok; akkor elküldöm őket, utána már békén hagynak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.07 21:45:47
Igen, valószínűleg az volt a heba, hogy nem vártam meg, amíg szépen lecsorgott volna az olaj alulra. Legközelebb megvárom tényleg. Valószínűleg nem minimumon van az olaj, mert tényleg leállítás után 1 percen belül néztem, várni kellett volna. A vércukrom is a helyén maradt volna.

Amúgy a benzinkutak se mindig vízszintesek, néha tankolok a szegedi baumaxxal szemben is, ha ott nem húzom be a kéziféket, lazán elgurul az autó.

A fogyasztás meg teljesen bejött, ahogy írtam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.07 22:06:27
Igen, valószínűleg az volt a heba, hogy nem vártam meg, amíg szépen lecsorgott volna az olaj alulra. Legközelebb megvárom tényleg. Valószínűleg nem minimumon van az olaj, mert tényleg leállítás után 1 percen belül néztem, várni kellett volna. A vércukrom is a helyén maradt volna.
Ja, hát ez így nem mérvadó. Üzemmelegen is legalább 5-6 perc kell, hogy az olaj nagyja lecsorogjon a karterbe.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.13 14:04:09
Nos most ismét megnéztem, kapott egy bevásárlásnyi időt, hogy lecsorogjon az olaj. Így éppen a minimumszint felett vagyunk 1-2 mm-el, és a parkolühely kicsikét hátrafele lejtett(ez nem tudom mennyit számít). Szóval a lényeg az, hogy a közel 10k km alatt fogyott le a max és a min között. Most nekiesek az olajos topiknak, és végigolvasom, hogy a min és a max között hány liter van, és hogy ez a fogyás normális-e (szerintem beefér), valamint milyen olajjal töltsem után, meghogy van-e hőtágulása az olajnak ami belszólhatott ebbe, de ha van itt aki kívülről fejből szolmizáva tudja ezt a négy választ, akkor az ne fogja vissza magát, írja ide, megköszönöm :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.12.13 14:13:54
Milyen olaj is van benne?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2009.12.13 14:23:25
Max. és minimum szint között általában 1 liter, amit lehet még elfogadhatónak mondani 10e km-en.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.13 14:24:54
0888080820-as a megnevezés az mftoyotáék számláján. Valóban efelejtettem rákérdezni. :(

musspici: köszönöm szépen! ha tényleg csak 1 liter a differencia, ez teljesen oké.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.12.13 14:33:26
Gúgli szerint ez 10W40 (http://www.google.hu/search?hl=hu&q=0888080820&btnG=Keres%C3%A9s&meta=&aq=f&oq=). Én inkább valami márkás és belevaló, megfelelő minősítésekkel rendelkező (!) 5W30-at tennék bele és netről jó olcsón venném. :)
Többet az olajos topicban tudhatsz meg, sokszor leírták már, vvt-ibe pontosan milyen olaj kell.  :)

Mert már OFF-olunk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.13 14:44:33
Nos most ismét megnéztem, kapott egy bevásárlásnyi időt, hogy lecsorogjon az olaj. Így éppen a minimumszint felett vagyunk 1-2 mm-el, és a parkolühely kicsikét hátrafele lejtett(ez nem tudom mennyit számít). Szóval a lényeg az, hogy a közel 10k km alatt fogyott le a max és a min között. Most nekiesek az olajos topiknak, és végigolvasom, hogy a min és a max között hány liter van, és hogy ez a fogyás normális-e (szerintem beefér), valamint milyen olajjal töltsem után, meghogy van-e hőtágulása az olajnak ami belszólhatott ebbe, de ha van itt aki kívülről fejből szolmizáva tudja ezt a négy választ, akkor az ne fogja vissza magát, írja ide, megköszönöm :)
Nem igazán mérvadó, ha lejtős talajon mértél, sajnos. Kis lejtés is több decis eltérést okozhat a mérésben. Ezzel szemben a hőtágulás szerepe eléggé elhanyagolható, ahogy eddig észrevettem.

Max és min között nagyságrendileg egy liter van. Ha ezzel számolsz, nem csinálsz semmit rosszul.

Ha azt feltételezzük ezek alapján, hogy az autód 1 liter olajat evett meg 10 ezer kilométeren, az tényleg teljesen rendben van, korrekt érték, egészséges a motorod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.13 14:46:05
Köszönöm a segítségeket, az olajosba' folytatom tovább :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.12.27 20:34:42
 :flowers:

Sziasztok!

Ma tankoltam, szigorúan városi használat: 517 Km=28,40 Liter gázolaj=5,49 (Bc szerint 5,9 lityi )25 Km/h átlagsebesség. :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.28 10:58:18
Csak városban ez kiváló érték, össz-átlagnak sem lenne rossz  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.12.28 18:19:23
Köszi Palaczk!

Igyekszem felkapcsolni 1800-2000rpm között, és ha piros a lámpa akkor nem nyomom a gázt
Erre csak egy példa: a céges autóm egy 2.2 TDCI off Ford Transit 81 Kw-os, nálam  8,22 és 8,77 között fogyaszt, míg az előző gazdájánál 10 litert.
Olyan stílussal vezetem, mint a saját autómat. A tgk nincs terhelve, és 15 % város 85 % országút.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.28 18:29:18
Teljesen szétpörgeted :D - ha nem sietek, (  és meleg a motor ) 1500-nál elváltok :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.12.28 18:35:38
Próbálgattam nem szétpörgetni, de nem igazán akarja e fordulat alatt az igazságot, ráadásul az a nyamvadt kis "Shift" nyilacska is mutogat lefelé,, :yes: :yes: :yes: 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.28 18:38:48
Azért a 2,5-ös motor alapjáraton is elég nyomatékos! - dugóban araszolva gázpedál nélkül el lehet 3.-ig váltogatni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2009.12.28 18:42:48
Azért a 2,5-ös motor alapjáraton is elég nyomatékos! - dugóban araszolva gázpedál nélkül el lehet 3.-ig váltogatni.

Hááát igen, a 1.4 és a 2,5 között van némi Le, ccm és Nm különbség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.28 18:46:23
Le annyira nem sok különbség, nyomatékban egy kicsit több :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2009.12.28 18:58:54
Sziasztok!

Pont az utolsó pár hozzászoláshoz vág amit kérdezni szerettem volna ma:)
A fogyasztással van némi "gondom" 1,4 es vvti kombi,  csomagtartó 10-20 kiló körül megpakolva, 2 emberrel a fedélzeten, és ha belepusztuluk se megy le az átlagfogyasztás 8 alá városban, összességében azthiszem még ezis normális, de kiváncsi volnék mások eredményeire, illetve ha váltással kapcsolatban volna valami tippetek, akkor azt szivesen venném, általában nagyon alsó hangon pörgetem a motort, azon a határon, hogy még épp ne erőlködjön.
Kezdek azon gondolkodni, hogy érdemes volna, egy 1000 ressel feljebb tennem a fordulatot, mert ez úgy néz ki annyira nemkifizetődő.
Ez az átlag a kereskedésből való elhozatal tól számítva jön, volt egy 60 kilóméternyi pálya, azóta 4 napja egyfojtában város, ugyhogy vehetjük az átlagot pure városinak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.12.28 19:11:33
8 liter városban hibátlan. A gyári városi fogyasztás ennél magasabb...

Egyébként nem csak a gázpedállal és alacsony fordulaton (~1500) történő váltással lehet jó fogyasztást elérni: a motorfék rengeteget segít, ezen kívül télen ki lehet kapcsolni a klímát minden fölösleges fogyasztóval együtt, lehet picit keményebbre, mondjuk 2,5-re fújni a gumikat, illetve legközelebb lehet keskenyebb, csökkent ellenállású gumikat venni. A legtöbbet az óvatos gázkezelés és a motorfék hoz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.28 19:30:11
Szerintem teljesen rendben van a 8 literes városi fogyasztás. Egy 1.4-es motor üzemszerűen megeszik ennyit, legyen az Toyota/Opel/Ford/VW. Egy ezres Swift megeszik hetet városban. Télen fűtés, hideg motor, páramentesítés, ezek egy laza literrel megfejelik a fogyasztást.

A fordulatszám persze sokat számít, de a fogyasztásra az is nagy kihatással van, hogy adott fokozatban mennyire erőlködik a motor. Ha harmincról ötvenre harmadikban gyorsítasz fel, akkor a fordulatszámod alacsonyabb lesz, de mélyebbre nyomod a pedált. De ez szubjektív.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2009.12.28 20:15:35
Akkor megnyugodtam, köszi!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.12.28 20:29:18
Nekem ha jól emlékszem 9,1liter átlagot ír ki a BC, kb 3hete nulláztam. Ez föleg Bp.-külváros - Budaörs, kevés - mondjuk 20% belvárosi használattal. Többnyire 1-2km, illetve 10km-es etapok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2009.12.28 20:33:38
Akkor megnyugodtam, köszi!

Meg tudom erősíteni a leírtakat!

A legjobb 5,4 Tatabánya- Esztergom reggel. (Idegölő)
Uez délután 6,2 volt már nyáron.

Legrosszabb 11,2 liter Tatabánya Győr Kisbér felé Pannonhalmán át!
Legutoljára a Turulnál 1 hete felmentünk a haverral csapatni a parkolóban megvolt a 16,2 literes átlagfogyi! Mondjuk eléggé élveztük a sok kézifékest! Csak a 97 ló kevés volt a lendületben tartáshoz!

Az 1,4 vvti iszákos egy jószág,
A légszűrőre, illetve a benzin minőségre érzékeny!
105-110-nél fogyaszt a legjobban szerintem!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2009.12.28 20:36:25
Nekem 1.4 sedan 7,6 körül eszik. (ez város + egy 15 km-es "országútnak nevezett" szakasz)
Most h leesett a hó és mindenki beállt 30-ra, kipróbáltam ezt az "ezerkettőnél váltok"-ot, hát a fogyin nem nagyon lehetett észrevenni, bár lehet tovább kellett volna gyakorolnom, vagy a különbözetet megette a fűtés, páramentesítés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.12.28 20:36:44
Az 1,4 vvti iszákos egy jószág,
105-110-nél fogyaszt a legjobban szerintem!

- Egyáltalán nem tartom iszákosnak, tekintettel arra, hogy nála sokkal gyengébb 1.4-eseknél kevesebbet eszik, nem beszélve a nála nem erősebb 1.6-osokról.
- Alacsonyabb sebességnél kevesebbet eszik, ez nem vélemény kérdése, hanem tény. 40-nél 5. fokozatban 3 liter körüli a fogyasztás, ez megy fel 5-re 90 körüli sebességnél. 110-nél még 6 alatt lehet tartani, 130-nál 7, 160-nál 10 a fogyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2009.12.28 21:03:53

- Apám G astrája jobban fogyaszt 100ezerrel! Ez is csak egy tény!
- Az 1,6 os astra meg nyomatékosabb, kicsit vicces lett volna a corim 300kg szőlővel szüretkor!

- Magamnak levontam a tanulságot 1,4-es autót nem veszek többet!

-Úgy néz ki mindennap Budára a Sas-hegyre fogok járni melózni, úgyhogy fogok csinálni februártól egy excel táblát ami tartalmazni fog mindent! :yes:
Kíváncsi leszek a napi 140km-re! (évi 36 ezer) Lesz egy hosszútávú statisztikám amit majd megosztok mindenkivel!
Azért fogom megcsinálni, mert ha apám kocsija kevesebbet fogyaszt akkor megcseréljük a kocsit!

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.12.28 21:08:00
Nekem csak a mínuszokban ment fel 9 fölé, amúgy 8.2-8.5. Város. Most 9.2-n áll, de 10 körülről jött le(a mínuszok..)
Sztem nyáron lazán lemegy 8 alá, csak városban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.28 21:13:19
1,6 kombit nyúztam 3,5-évig ezalatt 114e km belement kb fele autópálya, általában óra szerint 140 - néha kicsit több ( 200-fölött csak 3 alkalommal ment ) másik fele Budapest-többnyire a Hungária körgyűrűtől kifele.
Fogyasztás nyáron picit 8l alatt, télen inkább 8,5-8,8 körül alakult.
-Sajnos a rövid váltó miatt 120-nál még bőven 7 alatt volt a fogyasztás, 140-nél a 8l-hez volt közel - télen fölötte, nyáron alatta. ( 200-nál 21,4l-t mutatott :D ) - viszont a rövid áttétel miatt a 4. fokozatban is tiltásig lehet forgatni. - bőven elférne egy hosszú 5. fokozat, vagy egy takarékos 6. neki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.28 21:18:58
A fordulatszám persze sokat számít, de a fogyasztásra az is nagy kihatással van, hogy adott fokozatban mennyire erőlködik a motor. Ha harmincról ötvenre harmadikban gyorsítasz fel, akkor a fordulatszámod alacsonyabb lesz, de mélyebbre nyomod a pedált. De ez szubjektív.
Az alacsonyabb fordulatszám kompenzálja a mélyebbre nyomott gázt! Végeztem kísérleteket is ez ügyben: egy elég meredek emelkedőn mentem föl az Avensissel, 60-al; előbb ötösben (nem egészen 1500-at forog ilyenkor), aztán négyesben, és közben figyeltem a pillanatnyi fogyasztást. Ötösben hiába kellett jobban nyomni a gázt; a fogyasztás számottevően (6-7 decivel) alacsonyabb volt; ötösben 12.3, négyesben 13.0 körül ingadozott :otlet:

Konklúzió: amíg a motor nincs egyértelműen túlterhelve (remegés, rángatás, csörgés), addig minél alacsonyabb a fordulat, annál alacsonyabb a fogyasztás! De ezt az összes spórolás-freak is meg tudja erősíteni, márpedig ők rendesen kikísérletezték a dolgot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2009.12.28 21:22:15
Idézet
Konklúzió: amíg a motor nincs egyértelműen túlterhelve (remegés, rángatás, csörgés), addig minél alacsonyabb a fordulat, annál alacsonyabb a fogyasztás! De ezt az összes spórolás-freak is meg tudja erősíteni, márpedig ők rendesen kikísérletezték a dolgot.

 A legjobban akkor tudsz spórolni, ha beletapadsz egy kamion seggébe és szélárnyékban követed!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.28 21:23:48
A legjobban akkor tudsz spórolni, ha beletapadsz egy kamion seggébe és szélárnyékban követed!
Ja; csak ez veszélyes.

Amúgy meg fordulatszámokról beszéltünk  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2009.12.28 21:39:54
A fordulatszám persze sokat számít, de a fogyasztásra az is nagy kihatással van, hogy adott fokozatban mennyire erőlködik a motor. Ha harmincról ötvenre harmadikban gyorsítasz fel, akkor a fordulatszámod alacsonyabb lesz, de mélyebbre nyomod a pedált. De ez szubjektív.
Az alacsonyabb fordulatszám kompenzálja a mélyebbre nyomott gázt! Végeztem kísérleteket is ez ügyben: egy elég meredek emelkedőn mentem föl az Avensissel, 60-al; előbb ötösben (nem egészen 1500-at forog ilyenkor), aztán négyesben, és közben figyeltem a pillanatnyi fogyasztást. Ötösben hiába kellett jobban nyomni a gázt; a fogyasztás számottevően (6-7 decivel) alacsonyabb volt; ötösben 12.3, négyesben 13.0 körül ingadozott :otlet:

Konklúzió: amíg a motor nincs egyértelműen túlterhelve (remegés, rángatás, csörgés), addig minél alacsonyabb a fordulat, annál alacsonyabb a fogyasztás! De ezt az összes spórolás-freak is meg tudja erősíteni, márpedig ők rendesen kikísérletezték a dolgot.

Én is így néztem, amikor a hegyekben voltunk. HA visszaraktam 2-esbe, hogy haladjunk is, akkor sokat mutatott a pillanatnyi, de ha 3-asban tötymörögtünk, majdnem erőlködve, akkor jóval kevesebbet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: uttoro - 2009.12.28 21:42:43
Palaczk

Hmm. Valóban nem végeztem mérést, csak egyszer-egyszer nézek ilyen alacsony fordulatszámnál pillanatnyi fogyasztást. Majd jön leszilaci és szakért :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.28 21:52:43
leszilaci és Zénóka javasolták, hogy ellenőrizzem le a dolgot így  :yes:

Egyébként a Corollán is lecheckoltam; mondanom sem kell, az is kevesebbet evett ötödikben (pedig nem igazán szereti már az 1.4 D-4D a 60-at ötödikben). Itt nem emlékszem a pontos értékekre, de ha jól rémlik, 7.5 körül volt ötösben és 8.0 körül négyesben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.12.28 22:12:29
...fogok csinálni februártól egy excel táblát ami tartalmazni fog mindent! :yes:
...Azért fogom megcsinálni, mert ha apám kocsija kevesebbet fogyaszt akkor megcseréljük a kocsit!

- Inkább regisztrálj a spritmonitor.de-re, egyszerűbb.
- Fogyasztást jellemzően azonos körülmények között célszerű összemérni. Nem tudom, édesapád hol és hogy használja az autóját, de látatlanban mondom, nem azonosak a körülmények. Járj egy hónapot a Corollával, majd egy másikat az Astrával, annak van némi értelme.

Csöpp adalék: Édesapámnak a szolgálati autója egy G Astra kombi, 1.6 100 lovas ecotec olajtemető, ill. van egy maszek E12 szedánja, 1.4 vvti. Azonos, állandóan visszatérő útvonalakon (Nagyréde - Lőrinci, Nagyréde-Budapest, Nagyréde-Kassa) a Corolla 0,7-1 literrel képes kevesebbet fogyasztani...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.28 22:19:22
Az 1.4-es E12-esek átlaga a Spritmonitoron, 2003-2006-os gyártási évűeket vizsgálva, 7.27 liter. Az 1.4 90 lovas G-Astráké, 1998-2002 közöttieket vizsgálva, 7.42 liter.

Egyébként az 1.4 90 lovas G-Astra tényleg egy eléggé kisétvágyú gép a kategóriájában. De nem eszik kevesebbet, mint az 1.4-es E12-es.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.12.28 22:23:16
Köszi, erről beszélek én is. Persze ki lehet hajtani az 1.4 vvti belét, hogy tizen-akárhány litereket egyen, de attól még az egy takarékos motor, 1.4-esek között jónak számít, pláne, ha hozzávesszük, hogy a mai napig az egyik legjobb karakterű, legerősebb 1.4-es.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2009.12.29 00:15:19
Egyébként az 1.4 90 lovas G-Astra tényleg egy eléggé kisétvágyú gép a kategóriájában. De nem eszik kevesebbet, mint az 1.4-es E12-es.
Kisebb a tömege is a g-astrának úgy 100-150kg-al.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.29 12:54:28
Köszi, erről beszélek én is. Persze ki lehet hajtani az 1.4 vvti belét, hogy tizen-akárhány litereket egyen, de attól még az egy takarékos motor, 1.4-esek között jónak számít, pláne, ha hozzávesszük, hogy a mai napig az egyik legjobb karakterű, legerősebb 1.4-es.
Így van. És jóval takarékosabb is lehetne, ha a tervezők (a hülye elvárások miatt) nem ragaszkodtak volna hozzá, hogy ötösben is jól gyorsuljon  :hmmmm: ... Egy kímélő karakterisztikájú ötössel, amivel mondjuk 120-nál forogna 3000-et, fél literrel alacsonyabb lehetne a fogyasztása autópálya-tempónál. Kiszámítottabb előzésekhez, nagy dombokhoz vissza kéne tolni négyesbe - na bumm.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2009.12.29 13:50:03
Az túl nagy ugrás lenne a 4-5. fokozatok között. Szerintem jól van ez így, néhány germán autópályát leszámítva legális sebességnél 7 liter körüli a max fogyasztás egy 2002-es konstrukciónál, ebbe csak belekötni lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.29 21:41:10
Az túl nagy ugrás lenne a 4-5. fokozatok között. Szerintem jól van ez így, néhány germán autópályát leszámítva legális sebességnél 7 liter körüli a max fogyasztás egy 2002-es konstrukciónál, ebbe csak belekötni lehet.
Akkor belekötök  ;) ... Nézd meg az adatokat, amiket nemrég írtam be a Beszélgessünk-be: Az 1.4-es E12-esek átlagfogyasztása csak 0.17 literrel marad el az 1.6-os (és részben 1.8 szegénykeverékes) Carináké mögött  :otlet: ... Nem mondom, hogy rossz a 7.23-as átlag egy 1.4 benzines kompakttól, sőt  :) ... De szvsz egy hosszabb ötössel (sőt, a négyes is lehetne kicsivel hosszabb, hogy ne legyen akkora az ugrás) lehetne ez még 3-4 decivel alacsonyabban is.

De persze ez tényleg teljesen akadémikus; csak engem picit zavar, hogy az autóval az óra szerint 150-et (ami ugye még gyakorlatilag legális tempó nálunk, értem ezalatt hogy szinte biztosan nem fognak miatta megbüntetni) már elég jelentős többlet-fogyasztással lehet tartani, méghozzá a 130-hoz képest is. Nomeg a fsz-mérőt is nagyon utálom tartósan 4000 fölé küldeni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2009.12.30 10:04:37
Tankoltam. 8.02... Éljen a garázs nélküliség és a hideg idő.  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2009.12.30 10:55:53
Tankoltam. 8.02... Éljen a garázs nélküliség és a hideg idő.  :wacko:
nekem 10,7 :(  - azért ebben volt karácsony előtti dugó, meg hideg, meg pálya sietősen ( már amennyire egy ekkora tehén sietni tud)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2009.12.30 11:09:20
...Az igazi megtakarítás ugyanis nem a motorvezérlés, hanem a pedálkezelés módosításában rejlik... (http://totalcar.hu/magazin/technika/2009/12/30/kis_fogyasztas_hazilag/) (TotalCar cikk)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.12.30 23:20:58
Nekem tegnap délelőtti tankolásnál 8,6. Pálya tempósan hidegben, majd jellemzően rövid, max. 10 km-es, de inkább 1-2 km-es utak, hóban lépésben közlekedés, állóhelyben motormelegítés szélvédő jégtelenítéssel, stb.
Épp nemrég kérdeztem Hammer kollégámat, vajon hogy kell ahhoz vidéki nagyvárosban és környékén közlekedni, hogy a gyári városi átlagot hozza az autó? Hát így. De ez is csak nagy hóban, hidegben jön össze.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2009.12.31 00:43:37
Ezek alapján, vajon mennyit enne egy ilyen 1.4 benzin E12-es városban, tanulóval  :hmmmm: ? 10-et? 9-et?

Mennyivel enne többet, mint egy 1.0 Yaris? Nagy átlagban (lásd Spritmonitor) kb. másfél liter van a két autó között; mennyi lenne ez városban? Kettő? Hetet enne a Yaris és kilencet a Corolla?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2009.12.31 09:56:52
Ezek alapján, vajon mennyit enne egy ilyen 1.4 benzin E12-es városban, tanulóval  :hmmmm: ? 10-et? 9-et?

Mennyivel enne többet, mint egy 1.0 Yaris? Nagy átlagban (lásd Spritmonitor) kb. másfél liter van a két autó között; mennyi lenne ez városban? Kettő? Hetet enne a Yaris és kilencet a Corolla?
Oktató üzemben? Nem tudnám megtippelni. De 10 liter feletti fogyasztást nehezen tudok elképzelni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2009.12.31 10:06:01
Van itt a szomszédban egy srác, aki pont olyan Corival tanít, mint az enyém. Annak érdekel a fogyija? Ha igen, majd rákérdezek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.01 10:05:29
Van itt a szomszédban egy srác, aki pont olyan Corival tanít, mint az enyém. Annak érdekel a fogyija? Ha igen, majd rákérdezek.
Ha dízel, akkor maximum elméletben érdekel; dízel Corira nem lesz keretem  ::) ... Benzines érdekelne igazán. Abból talán beleférhet majd egy korai kiadású darab.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.14 13:10:52
Mivel kicseréltem a gyári rádiót, már nem méri a gép a fogyasztást. Egyáltalán nem hiányzik. :tt2: Egyrészt minimális stressz sincs rajtam, hogy "hű, felment 7,7-re!" :D, másrészt annyit sem veszem le a szemem az útról, mint eddig. Most teljesen vegyesben tankoltam 50 litert  :cool2: 670 km-re, úgyhogy azt sem mondhatom, hogy jobban nyomom BC nélkül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2010.01.15 02:35:27
Tankoltam. 8.02... Éljen a garázs nélküliség és a hideg idő.  :wacko:

Nekem is felment 8.25-re, de ez inkább a gyakori 5-6ezrek miatt lehet, kerülgetni kell a rettegő hétvégi vezetőket már munkanap is, jee :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.15 09:11:45
Én most jobbra számítok. Egyrészt 5-6 ezerig nem pörgetem fel, átlag 50-nél ötödikben gurgulászok, másrészt negyednél jár a mutató és 540-550 km van benne, tehát 8 alatt lesz, az fix.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.16 09:26:51
Bingo, 6.5 lett az átlag.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.01.16 17:26:51
Ügyes  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.01.17 17:42:32
 :eek:

Sziasztok!

Most hétvégén volt egy tiszaújvárosi kanyarom 452 Km= 23,4 L gázolaj= 5,18(Bc szerint 5,0) 74Km/h
Ebből volt egy kevés város, 74 Km, illetve Tiszaújvárosban éjjel Kb 5* 3,5 Km hidegen(vittem haza buliból a piásokat)
A sebességem odafelé 120 Km/h , az utolsó 30Km-es szakaszon 160-170-180 Km/h , visszafelé + csak 100Km/h!!!!
Így jött össze az átlagfogyi.
Érdekes mikor visszaindultuk a Bc 5,9-en állt, és mire beértünk Pestre addigra ment vissza 5,0-ra. Ez autópályán kb: 160 km.
Omv Alpesi diesel
 :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.18 09:37:57
A legutobbi hazauton nezegettem a pill fogyit nagyobb tempoknal.
140-nel 5,6-5,8 kozott ugralt. 160-nal 6,5-6,8 kozott, mig 185-nel 8,8-9,1kozott.
Mindezt sik terepen, nemet autopalyan, tempomattal, az auto oraja szerinti sebessegekkel. Odakint 2-3 fok volt es J1-en aludt az asszony  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.18 10:57:20
Bingo, 6.5 lett az átlag.  :)
Most melegebb volt vagy garazsban alltal?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.18 11:00:29
Most -2 foknál nem volt hidegebb, az előző nagy fogyinál legalább egy hétig -7-10 fok volt és 12 km alatt azért nem melegszik be tökéletesen a kocsi. Sajnos csillaggarázs-csillaggarázs a menet és ez elég változatlan marad.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.24 20:31:55
Hali! A télnek és az extrém rövid utaknak köszönhetően (3-4km) város 43 liter benzin 358km-re volt elegendő.Ebből 99% város. Cirka 12 literes átlagfogyi,1.6-os motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.01.26 19:55:16
Hali! A télnek és az extrém rövid utaknak köszönhetően (3-4km) város 43 liter benzin 358km-re volt elegendő.Ebből 99% város. Cirka 12 literes átlagfogyi,1.6-os motor.

Ennyit mutat a fedkomp?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2010.01.26 20:28:51
Átlag fogyasztásom a mai napig. Autópálya Corollával 100-130-as tempó, astrával 130-as.

Kisebbé tettem a giga képet. Kleingy  :flowers:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.01.27 18:13:01
Találós kérdés: mennyit megy még el az autó(ill. mennyi benzin lehet még benne), ha a szintjelző fekszik, a sárga lámpa pedig olyan 40km óta világít :) Full városban, 9-10 literes fogyival.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.27 18:16:12
~40?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 18:17:20
Tipp: még úgy 50-60 km-t, figyelembe véve a magas fogyit és a hideget. Nálam sárga lámpa után 150 km-t simán lehet menni a kocsival.
Ha ez játék és megvan a válasz, akkor hagyj többeket tippelni.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 18:18:19
Ennyit mutat a fedkomp?
A BC szerint 11.9 tankolás szerint 12 lityi volt az átlagfogyi. Nem nagyon járok vele hosszabb utakra kivéve a családi nyaralást,de az is max belföld. Inkább csak itt helyben városban használjuk a nejem elviszi a gyerekeket oviba meg suliba ezért vannak max 3-4 km-es utak.Én inkább csak hétvégén használom a kocsit így nem is jön össze csak évi 8-10ezer km.
Lehet hogy ilyen használathoz elég lett volna belőle az 1.4-es is,de szerintem az sem fogyasztott volna sokkal kevesebbet ilyen igénybevételnél. Az 1.6-os meg legalább dinamikusabb. Ja nem tudom ki hogy van vele,de mi télen reggelente kb 3 percet járatjuk a motort csak utánna indulunk el,biztosan emiatt is jön ki ilyen magas átlagfogyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 18:26:49
Hát igen, a rendkívül rövid utak megteszik bizony a hatásukat, bár a 12 liter azért igen durva szerintem egy 1.6-ostól.
Amúgy járatni nem kell, el lehet a kocsival indítás után indulni (esetleg fél percet várj, addig úgyis szöszölsz - rádió, táska, akármi), aztán csak arra figyelj, hogy 2000-2500 fölé ne pörgessétek a motort, amíg üzemmeleg nem lesz (már ha elérnétek). Így megvéditek, míg a 3 perc járatástól alig fog felmelegedni a motor és az utastér. Csak a károsanyagkibocsátás nő meg fogy a benzin.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 18:39:12
...mi télen reggelente kb 3 percet járatjuk a motort csak utánna indulunk el...

Ennek mi értelme?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 18:41:14
Hát igen, a rendkívül rövid utak megteszik bizony a hatásukat, bár a 12 liter azért igen durva szerintem egy 1.6-ostól.
Amúgy járatni nem kell, el lehet a kocsival indítás után indulni (esetleg fél percet várj, addig úgyis szöszölsz - rádió, táska, akármi), aztán csak arra figyelj, hogy 2000-2500 fölé ne pörgessétek a motort, amíg üzemmeleg nem lesz (már ha elérnétek). Így megvéditek, míg a 3 perc járatástól alig fog felmelegedni a motor és az utastér. Csak a károsanyagkibocsátás nő meg fogy a benzin.  :)
Köszi a választ Gyöngyi,ja és a kijavítást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 18:44:09
...mi télen reggelente kb 3 percet járatjuk a motort csak utánna indulunk el...

Ennek mi értelme?
Hogy ne a hideg motort pörgesd 2000-rel...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.01.27 18:44:49
Semmi értelme járatni annyit, alapjáraton is zabálja a benzint hidegen, akkor inkább már finoman megyek vele.
Semmi baja nem lesz ha hidegen pörög 2ezret, ha hidegben elindítod sokszor indítás után rögtön felugrik 2ezer fölé amúgy is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 18:46:12
Hogy ne a hideg motort pörgesd 2000-rel...

3 perc alatt nem lesz üzemmeleg, csak tovább kopik hidegen a motor. Gyöngyi leírta a lényeget, nincs sok teteje a "ladás" korszakból megmaradt melegítésnek.

Egy talán mégis: így sokkal könnyebb 12 literes városi átlagot csinálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 18:53:38
Tanúsíthatom: a héten kétszer volt, hogy hó és jég alól kellett kivakarni a kocsit, ez kb. 2*10-15 perc volt és biza járattam az autót, mert azt hittem, odafagyok különben az üléshez. Nehéz úgy vezetni, hogy rángatom a kormányt a vacogástól. Meg is látszik, kb egy százassal kevesebbet megyek el vele valszeg mintha nem járattam volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.01.27 18:59:27
Ennyit mutat a fedkomp?
A BC szerint 11.9 tankolás szerint 12 lityi volt az átlagfogyi. Nem nagyon járok vele hosszabb utakra kivéve a családi nyaralást,de az is max belföld. Inkább csak itt helyben városban használjuk a nejem elviszi a gyerekeket oviba meg suliba ezért vannak max 3-4 km-es utak.Én inkább csak hétvégén használom a kocsit így nem is jön össze csak évi 8-10ezer km.
Lehet hogy ilyen használathoz elég lett volna belőle az 1.4-es is,de szerintem az sem fogyasztott volna sokkal kevesebbet ilyen igénybevételnél. Az 1.6-os meg legalább dinamikusabb. Ja nem tudom ki hogy van vele,de mi télen reggelente kb 3 percet járatjuk a motort csak utánna indulunk el,biztosan emiatt is jön ki ilyen magas átlagfogyi.

Nekem ugyanilyen használatnál 9.5-9.6-on áll most. 1.6 sedan. Mondjuk én nem járatom, egyből indulok. Amúgy szvsz tényleg nem hátrány járatni kicsit, hisz addig sincs terhelve a motor, és kicsit csak melegszik.
Esetleg dugóban is álltok sokat?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 19:03:13
Hogy ne a hideg motort pörgesd 2000-rel...

3 perc alatt nem lesz üzemmeleg, csak tovább kopik hidegen a motor. Gyöngyi leírta a lényeget, nincs sok teteje a "ladás" korszakból megmaradt melegítésnek.

Egy talán mégis: így sokkal könnyebb 12 literes városi átlagot csinálni.
Honnan tudod hogy ladám is volt? :lol:Lehet hogy igazatok van kipróbáljuk.Nem vagyok semmi jónak elrontója.Köszi a válaszokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:07:36
Nekem ugyanilyen használatnál 9.5-9.6-on áll most. 1.6 sedan. Mondjuk én nem járatom, egyből indulok. Amúgy szvsz tényleg nem hátrány járatni kicsit, hisz addig sincs terhelve a motor, és kicsit csak melegszik. Esetleg dugóban is álltok sokat?
3-4 km alatt nem sok dugóban állhatnak.  :D

A motor csak kopik, ráadásul rengeteg idő kell ahhoz, hogy üzemmeleg legyen terhelés nélkül, míg terhelés alatt - hogy vigyázva elindulsz vele szinte azonnal - sokkal hamarabb eléri a neki megfelelő üzemmeleg szintet, tehát a legoptimálisabb állapotot. Nekem 15 perc alatt pont annyira melegedett fel a víz (és akkor hol van még az olaj valódi bemelegedése, ahol nem kopik annyira a motor!), hogy az utastérben már langyi idő volt, de közel sem meleg.
Szóval hidegen ne koptassuk a motort. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:08:24
Honnan tudod hogy ladám is volt? :lol: Lehet hogy igazatok van kipróbáljuk.Nem vagyok semmi jónak elrontója.Köszi a válaszokat.
A következő tankolást így csináld végig, kíváncsian várjuk az eredményt!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:11:17
...Amúgy szvsz tényleg nem hátrány járatni kicsit, hisz addig sincs terhelve a motor, és kicsit csak melegszik...

Ennek semmi értelme. Olvasd el, amit Gyöngyi írt. Logikus, érthető, ráadásul igaz is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:12:24
Honnan tudod hogy ladám is volt? :lol:

Ha nem is Lada, de valami más kézi szívatós szörnyeteg mindenkinél előfordult. ;) Nekem Trabim volt vagy 8 évig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 19:24:50
Honnan tudod hogy ladám is volt? :lol:

Ha nem is Lada, de valami más kézi szívatós szörnyeteg mindenkinél előfordult. ;) Nekem Trabim volt vagy 8 évig.
Igazad van valószínűleg mindenki vagy legalábbis az "idősebbek" még használták ezeket a "jó"szoc gépeket de hát a világ változik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.01.27 19:26:05
...Amúgy szvsz tényleg nem hátrány járatni kicsit, hisz addig sincs terhelve a motor, és kicsit csak melegszik...

Ennek semmi értelme. Olvasd el, amit Gyöngyi írt. Logikus, érthető, ráadásul igaz is.

Ha alapjáraton jár, nincs megterhelve a főtengely, dugattyúk stb, és sztem csak jobb úgy terhelni, ha már előmelegedett kicsit az olaj, meg a motor, tehát elméletileg nem hülyeség. Én mondjuk a spórolás miatt nem járatom, de amúgy azért sem hülyeség, mert akkor legalább elérné az üzemi hőfokot a motor, vagy legalábbis jobban felmelgedne a 4 km alatt. De van mikor járatni kell, pl. ha le van fagyva belülről a szélvédő.. De pl. egy 1-2 perces jégvakarás idejére sem hülyeség beindítani a motort. Én álló helyzetben nem járatom ha lehet, de 1-2 perc szvsz belefér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: istvanf - 2010.01.27 19:27:25
Ezek a tanácsok dízelmotorokra is igazak?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:28:33
Ezek a tanácsok dízelmotorokra is igazak?

Nem, a dízelmotorokban légpárnákon siklanak a főtengelycsapágyak és a dugattyúk, szóval a kenésnek ott semmi jelentősége. ;)

Viccet félretéve: természetesen igen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:32:06
Ha alapjáraton jár, nincs megterhelve a főtengely, dugattyúk stb, és sztem csak jobb úgy terhelni, ha már előmelegedett kicsit az olaj, meg a motor, tehát elméletileg nem hülyeség. Én mondjuk a spórolás miatt nem járatom, de amúgy azért sem hülyeség, mert akkor legalább elérné az üzemi hőfokot a motor, vagy legalábbis jobban felmelgedne a 4 km alatt. De van mikor járatni kell, pl. ha le van fagyva belülről a szélvédő.. De pl. egy 1-2 perces jégvakarás idejére sem hülyeség beindítani a motort. Én álló helyzetben nem járatom ha lehet, de 1-2 perc szvsz belefér.

Senki se mondta, hogy a kulcs elfordítása után azonnal gázt kell adni.  :D Persze, végülis 1-2 perc nem gond, ha szöszölsz valamit, de csak azért várni, hogy a kocsi melegedjen, hülyeség. Ennyi idő alatt szinte semmit sem melegszik, míg okos terhelésen hamar eléri a szükséges állapotot. Igaz, ez náluk a 3-4 km miatt nem teljesül, de ha minden reggel üzemmeleg olajjal akarnának indulni, akkor elég korán kéne kimenni és beindítani a kocsit.  :D
Szóval a 3 perces járatásuk totál nem számít semmit, csak fogy a benzin.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:34:40
Ha alapjáraton jár, nincs megterhelve a főtengely, dugattyúk stb, és sztem csak jobb úgy terhelni, ha már előmelegedett kicsit az olaj, meg a motor, tehát elméletileg nem hülyeség.

Elméletileg nem hülyeség, de gyakorlatilag az. Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy jobb-e hidegen terhelni a motort, vagy célszerű előmelegíteni az olajat (mondjuk állófűtéssel vagy elektronyos kieg.melegítéssel), akkor természetesen utóbbi a helyes válasz. Viszont ha úgy teszed fel a kérdést, hogy jobb-e a hideg motort helyben járatva, egy centit sem haladva minimális hatékonysággal melegítgetni az olajat, vagy inkább el kéne indulni és eközben jóval hatékonyabban üzemmelegre melegíteni a motort, az egy másik helyzet.

Gondolkozzunk. Józsi 3 km-re lakik a munkahelyétől, max. 5 perc alatt beér. Két lehetősége van: 3 percig járatja a motort, majd bemegy dolgozni, vagy egyből elindul. Mikor kap kevesebb terhelést a hideg motor, ha Józsinak van annyi esze, hogy amíg nem üzemmeleg az autó, nem pörgeti cirka 2000 rpm fölé?

Egyértelmű a helyzet, nem kell ezt túlbeszélni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:35:43
Te Satriani, nem vagy matektanár véletlen? Ez a példa pont olyan volt, mint a matekkönyvekben.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 19:38:07
Nekem ugyanilyen használatnál 9.5-9.6-on áll most. 1.6 sedan. Mondjuk én nem járatom, egyből indulok. Amúgy szvsz tényleg nem hátrány járatni kicsit, hisz addig sincs terhelve a motor, és kicsit csak melegszik. Esetleg dugóban is álltok sokat?
3-4 km alatt nem sok dugóban állhatnak.  :D

A motor csak kopik, ráadásul rengeteg idő kell ahhoz, hogy üzemmeleg legyen terhelés nélkül, míg terhelés alatt - hogy vigyázva elindulsz vele szinte azonnal - sokkal hamarabb eléri a neki megfelelő üzemmeleg szintet, tehát a legoptimálisabb állapotot. Nekem 15 perc alatt pont annyira melegedett fel a víz (és akkor hol van még az olaj valódi bemelegedése, ahol nem kopik annyira a motor!), hogy az utastérben már langyi idő volt, de közel sem meleg.
Szóval hidegen ne koptassuk a motort. :)
15 perc után már fürdőruciban vezethetnék a jó fűtésnek köszönhetően  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:38:12
:D

Adót, pénzügyet tanítok.

Példa faktosoknak: milyen messze kell, hogy lakjon Józsi ahhoz, hogy az autója élete során kétszer annyit járjon a motor hidegen a melegítés miatt, mint amennyi feltétlenül elkerülhetetlen?  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:39:58
:D
Adót, pénzügyet tanítok.
Látszik. :D

Példa faktosoknak: milyen messze kell, hogy lakjon Józsi ahhoz, hogy az autója élete során kétszer annyit járjon a motor hidegen a melegítés miatt, mint amennyi feltétlenül elkerülhetetlen?  :eek:
Látszik, hogy nem vagyok matekból erős, még a feladatot is háromszor olvastam el, mire felfogtam. Na jó, end OFF:  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 19:47:37
:D

Adót, pénzügyet tanítok.

Példa faktosoknak: milyen messze kell, hogy lakjon Józsi ahhoz, hogy az autója élete során kétszer annyit járjon a motor hidegen a melegítés miatt, mint amennyi feltétlenül elkerülhetetlen?  :eek:
Mi van akkor ha Józsinak eszébe jut,hogy van biciklije is és inkább azzal megy a munkahelyére?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.01.27 19:47:50
Ha alapjáraton jár, nincs megterhelve a főtengely, dugattyúk stb, és sztem csak jobb úgy terhelni, ha már előmelegedett kicsit az olaj, meg a motor, tehát elméletileg nem hülyeség.

Elméletileg nem hülyeség, de gyakorlatilag az. Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy jobb-e hidegen terhelni a motort, vagy célszerű előmelegíteni az olajat (mondjuk állófűtéssel vagy elektronyos kieg.melegítéssel), akkor természetesen utóbbi a helyes válasz. Viszont ha úgy teszed fel a kérdést, hogy jobb-e a hideg motort helyben járatva, egy centit sem haladva minimális hatékonysággal melegítgetni az olajat, vagy inkább el kéne indulni és eközben jóval hatékonyabban üzemmelegre melegíteni a motort, az egy másik helyzet.

Gondolkozzunk. Józsi 3 km-re lakik a munkahelyétől, max. 5 perc alatt beér. Két lehetősége van: 3 percig járatja a motort, majd bemegy dolgozni, vagy egyből elindul. Mikor kap kevesebb terhelést a hideg motor, ha Józsinak van annyi esze, hogy amíg nem üzemmeleg az autó, nem pörgeti cirka 2000 rpm fölé?

Egyértelmű a helyzet, nem kell ezt túlbeszélni.
Anno, még vagy 15 éve az auto2 újságban volt egy cikk a téli autózásról. Ott is felhozták ezt, és ott azt írták, hogy -5 fok alatt nincs helye a vitának, bár asszem ezt karbisra értették, mert hozzátették, hogy befecskendezős tipusoknál is ajánlható a pár perces melegítés. Úgyis lehet valami elfoglaltságot találni 1-2-3 percre.
Ezt csak úgy leírtam, nem mondom hogy ténykérdés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.27 19:49:27
Mi van akkor ha Józsinak eszébe jut,hogy van biciklije is és inkább azzal megy a munkahelyére?

Mikor jut eszébe: mikor már kiállt a garázsból, mikor a kávé+cigi utáni megérdemelt jutalmát tölti, vagy mikor épp beáll a cég udvarára?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 19:50:35
Mi van akkor ha Józsinak eszébe jut,hogy van biciklije is és inkább azzal megy a munkahelyére?
Ha megvalósul a tényleges bebringázás, azzal nagyon sok üzemanyagot spórol éves szinten, kíméli a környezetet, sportol, tehát csak dicsérni lehet.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.01.27 19:58:41
Mi van akkor ha Józsinak eszébe jut,hogy van biciklije is és inkább azzal megy a munkahelyére?

Mikor jut eszébe: mikor már kiállt a garázsból, mikor a kávé+cigi utáni megérdemelt jutalmát tölti, vagy mikor épp beáll a cég udvarára?
Tegyük fel már akkor mikor a megérdemelt jutalmát tölti-végzi. [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2010.01.27 20:22:01
:D Adót, pénzügyet tanítok.
Az vicces, én 2-re szigorlatoztam belőle, úgy hogy minden alkalommal a számvitel tanár vitt haza Tatabányáig Győrből :D
Kedves nő volt, mindig a lányáról magyarázott :hmmmm:

A párom most jár mérlegképesre, kár hogy nem győri vagy! Épp tanár kellene neki :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.01.27 21:22:25
Ezek a tanácsok dízelmotorokra is igazak?

Nem, a dízelmotorokban légpárnákon siklanak a főtengelycsapágyak és a dugattyúk, szóval a kenésnek ott semmi jelentősége. ;)

Viccet félretéve: természetesen igen.
Dízelre különösen igaz, ugyanis nagy hidegben a dízel, ha nem terheled, tehát csak alapjáraton ketyeg, visszahűl! gyakorlatilag alapjáraton járatva (legalábbis az 1,4 d-4d) a motor nem melegszik...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.27 21:29:21
Tudom, hogy más, de a régi szívódízel Kadettemnek kb 4-5x hosszabb idő és út kellett, hogy ugyanazt a meleget adja mint a benzines (most csak utastér melegről beszélek, nem a motor tényleges üzemi hőfokának eléréséről).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.01.27 21:32:04
Dízelre különösen igaz, ugyanis nagy hidegben a dízel, ha nem terheled, tehát csak alapjáraton ketyeg, visszahűl! gyakorlatilag alapjáraton járatva (legalábbis az 1,4 d-4d) a motor nem melegszik...
A többi dízel is ilyen manapság. Túl jók, nem fűtenek, csak mennek  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 08:19:46
Dízelre különösen igaz, ugyanis nagy hidegben a dízel, ha nem terheled, tehát csak alapjáraton ketyeg, visszahűl! gyakorlatilag alapjáraton járatva (legalábbis az 1,4 d-4d) a motor nem melegszik...
Bizony  :wacko: Csak akkor szoktam jaratni, ha utanatudom, hogy 20-30km-en at csak lefele fogok menni. Az total szivas. Meg 40 km utan sem uzemmeleg a viz (!) sem  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.28 08:28:43
***! :eek: Nulla fok körül az enyém már kb. 2 km után hajlandó langyosat fújni általában, de a tegnapi -13 nagyon nem tetszett neki, 5-6 km után is még vacogtam, bezzeg mire beértem a 12 km-re lévő melóhelyre, már isteni idő volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 08:32:48
Kis langyosat hamar elkezd fujni (raadasul ha egesz nap -15 fokban setalsz ez mar tropusi hoseg  :yes: ). Sztem lehet benne vmi merulo forralo, mert az elso kockat hamar megugorja. Aztan meg ott ragad.  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.28 09:08:51
Laci, vegyél bele egy állófűtést...  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 09:11:19
Peti, a hegyekben meg a radiot se lehet fogni, igy taviranyito kizarva. Idokapcsolosat meg bachatom, mert nemtom mikorra vegzek. Melygarazsban amugy a nem elektronyos mennyire hasznalhato gazmergezes nelkul?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.28 09:18:16
Ha nem is tudod, mikorra végzel, az sem baj: ha beindítod az autóval egy időben, akkor is pikk-pakk felfűti a motort, az pedig az utasteret. Igaz, erre elég egy kiegészítő motormelegítő is. Egyes nagyobb motoros Mégane dízelekben széria volt, lehet, hogy Trotter is meg tudja erősíteni: párszáz méter után jön a meleg a szellőzőrácsokból.  :cool2:

Mélygarázs: gőzöm sincs...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 09:27:06
Most ugye Te az uzemanyagos rendszerrol beszelsz, ami olyan 200e+l lehet? Nem a "fagydugoba a meruloforral" tipusrol (bocs de a ketto nevemajdnem ugyanaz es keverem  :) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ToTo - 2010.01.28 09:27:13
***! :eek: Nulla fok körül az enyém már kb. 2 km után hajlandó langyosat fújni általában, de a tegnapi -13 nagyon nem tetszett neki, 5-6 km után is még vacogtam, bezzeg mire beértem a 12 km-re lévő melóhelyre, már isteni idő volt.

Valahol azt hallottam, hogy ameddig még nem melegedett fel teljesen a moci és ég a kis kék lámpácska, addig nem is ajánlatos bekapcsolni a fűtést. Persze sokan ezt figyelmen kívül hagyják és én is inkább fújok meleget amikor kint -15 van, de ez egyébként okozhat valami gondot vagy ártalmas lehet-e egyáltalán valamire ha rögtön indítás után bekapcsoljuk?

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.28 09:49:23
Most ugye Te az uzemanyagos rendszerrol beszelsz, ami olyan 200e+l lehet? Nem a "fagydugoba a meruloforral" tipusrol (bocs de a ketto nevemajdnem ugyanaz es keverem  :) )

Tudtommal 3-féle megoldás van.

http://totalcar.hu/magazin/technika/allofutes/
"Mindegy azonban, hogy elektromos vagy kályhás a kiegészítő fűtés, ezek csak akkor kapcsolnak be, amikor a motort már beindították, és 5-8ºC-nál hidegebb van. Ez az, ami miatt a motormelegítő nem azonos az állófűtéssel: noha maga a berendezés ugyanaz, eltérően működik."

Ez kettő. ;) Plusz van a konnektoros merülőforraló. Nem erre gondolok, hanem a fentiekre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 09:56:41
Valahol azt hallottam, hogy ameddig még nem melegedett fel teljesen a moci és ég a kis kék lámpácska, addig nem is ajánlatos bekapcsolni a fűtést. Persze sokan ezt figyelmen kívül hagyják és én is inkább fújok meleget amikor kint -15 van, de ez egyébként okozhat valami gondot vagy ártalmas lehet-e egyáltalán valamire ha rögtön indítás után bekapcsoljuk?
En is probalom kesobb bekapcsolni a futest mert ugy mintha gyorsabban melegedne a motor. De ezen kivul mas ettol nem nagyon lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.01.28 10:10:36
Én úgy szoktam, hogy automatára állítom, és mikor bekapcsol (tehát már van némi hulladékhő, hogy tudjon fűteni) akkor kézivel 1es fokozatra teszem a ventit. Így egy kicsit fűt is, és a motornak is marad meleg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 10:12:07
1-es fokozaton nekem is mindig megy a venti, mert ha nem, akkor az alapjaratot leejti.  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.01.28 10:24:07
1-es fokozaton nekem is mindig megy a venti, mert ha nem, akkor az alapjaratot leejti.  :surrender:
Ez csak ebben a mínuszos időjárásban fordul elő nekem is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.28 10:33:19
Én mindig egyes fokozatra teszem, hidegre állítom és a szélvédőre irányítom, bekapcsolom a hátsó ablakfűtést, ez az indítás reggel.
Aztán amikor már látom, hogy a víz nagyjából elérte a megfelelő hőfokot, akkor állítom melegre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.01.28 10:51:34
Én nem vettem észre különbséget a lekapcsolt vagy felkapcsolt fűtés és a motor melegedése között. Igaz ritkán fordul elő, hogy lekapcsolom,
amikor ezt teszem akkor előttem egy 'megbundázott zöldkártyás' autó megy. Előnyöm még az, hogy garázsból indulok. ;) ami a fogyasztást ilyen időben
kedvezőbbé teszi. Ez a vissza útra nem érvényes,  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.01.28 10:57:38
Igaz ritkán fordul elő, hogy lekapcsolom,
amikor ezt teszem akkor előttem egy 'megbundázott zöldkártyás' autó megy. E

Inkább tennéd belső keringetésre, akkor semmi nem jönne be.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.01.28 11:04:29
Igaz ritkán fordul elő, hogy lekapcsolom,
amikor ezt teszem akkor előttem egy 'megbundázott zöldkártyás' autó megy. E

Inkább tennéd belső keringetésre, akkor semmi nem jönne be.
Van olyan variáció is, de pl. reggel mikor négyen beülünk hamar bepárásodna, tudom:  légkondi - azt havonta egyszer forgatom meg, külön nem indítgatom, ha nem muszáj.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.01.28 11:07:02
ebbe a téli üzemmodban elég barátságosan eszik a cori, a computer 4,8at számol ( gondolom azért is mert a szar jeges uton visszakelett veni a tempobol :D)
telitanknál nullázva, most kb. 2/3adrészét hajtottam ki 700km a megtett ut, bár az utolso harmadrészben már lényegessen gyorsabban esik le a mutato :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 17:58:57
Ennyit mutat a fedkomp?
A BC szerint 11.9 tankolás szerint 12 lityi volt az átlagfogyi. Nem nagyon járok vele hosszabb utakra kivéve a családi nyaralást,de az is max belföld. Inkább csak itt helyben városban használjuk a nejem elviszi a gyerekeket oviba meg suliba ezért vannak max 3-4 km-es utak.Én inkább csak hétvégén használom a kocsit így nem is jön össze csak évi 8-10ezer km.
Lehet hogy ilyen használathoz elég lett volna belőle az 1.4-es is,de szerintem az sem fogyasztott volna sokkal kevesebbet ilyen igénybevételnél. Az 1.6-os meg legalább dinamikusabb. Ja nem tudom ki hogy van vele,de mi télen reggelente kb 3 percet járatjuk a motort csak utánna indulunk el,biztosan emiatt is jön ki ilyen magas átlagfogyi.
Szokjatok le a teljesen fölöslegesen hosszú helyben járatástól - kb. 1 literrel fog lejjebb menni a fogyasztás. Amikor teljesen hideg, akkor alapjáraton is elég sokat fogyaszt. Ennek a melegítésnek tényleg szinte semmi értelme nincs. Fél perc bőven elég; a motornak nem árt a hideg üzem, ha nem pörgeted kb. 2500 fölé az első egy-két kilométeren.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.01.28 18:02:30
... és nem éppen környezet kímélő a helyben pöfögés, nem véletlenül büntetik jópár kultúrországban.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:04:03
Ezek a tanácsok dízelmotorokra is igazak?
A modern dízeleket végképp rossz ötlet alapjáraton melegíteni - ugyanis így gyakorlatilag semmit nem melegszenek, alig van hulladékhője alapjáraton ezeknek a motoroknak. Nagy hidegben maximum 20-30 másodperc helyben járatás - és go!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.01.28 18:09:02
Szokjatok le a teljesen fölöslegesen hosszú helyben járatástól - kb. 1 literrel fog lejjebb menni a fogyasztás.

Hogyan? Alapjáraton termelődik a benzin?  :hmmmm:  :csorog:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:09:45
Példa faktosoknak: milyen messze kell, hogy lakjon Józsi ahhoz, hogy az autója élete során kétszer annyit járjon a motor hidegen a melegítés miatt, mint amennyi feltétlenül elkerülhetetlen?  :eek:
A példa kicsit sántít, mert az elindulástól számított, bemelegedéshez szükséges idő azért mindenképpen rövidül, ha előtte helyben járatja az ember a motort. Csakhogy nem annyival, amennyi idő a helyben járatással eltelik - ez tény, és ezért nem jó ötlet sokáig helyben melegíteni. Ha a motor csak annyi munkát végez, amennyivel önmagát forgatja (a saját belső ellenállását legyőzi), akkor értelemszerűen kevesebb lesz a leadott hő is, ergo lassabban melegszik föl.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:16:21
Hogyan? Alapjáraton termelődik a benzin?  :hmmmm:
Nem értem, mit nem értesz  :?: ?

Azt írta a kolléga, hogy 3-4 km-es utakat mennek úgy, hogy előtte 3 percig járatják helyben a motort, és így fogyaszt 12 litert a kocsi. Tehát a szükséges kb. 6-7 perc helyett 9-10 percig járatják a motort. Ha ezt nem így tennék, szvsz tutira legalább egy literrel kisebb lenne a fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:21:57
Kis langyosat hamar elkezd fujni (raadasul ha egesz nap -15 fokban setalsz ez mar tropusi hoseg  :yes: ). Sztem lehet benne vmi merulo forralo, mert az elso kockat hamar megugorja. Aztan meg ott ragad.  :wacko:
Van benne egy elektromos kiegészítő fűtés. Már az E12 dízelben is van. Különben meg is veszne az ember az autóban a hidegtől, mire bemelegszik a dízelmotor. Bár nem, mégsem veszne meg - előbb karambolozna, mert nem látna ki a lefagyott szélvédőn  :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:23:36
Tudom, hogy más, de a régi szívódízel Kadettemnek kb 4-5x hosszabb idő és út kellett, hogy ugyanazt a meleget adja mint a benzines (most csak utastér melegről beszélek, nem a motor tényleges üzemi hőfokának eléréséről).
Jobb hatásfok, kevesebb hulladékhő, gyengébb fűtés... Ez a dízelek kis fogyasztásának a szépséghibája; szerencsére manapság már ezekkel az elektromos kiegészítő fűtésekkel ezt elég jól orvosolták.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.01.28 18:24:51
Ezt mennyire biztos forrasbol tudod? Mert en csak sejtem a viselkedesebol.  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.01.28 18:27:06
Hogyan? Alapjáraton termelődik a benzin?  :hmmmm:
Nem értem, mit nem értesz  :?: ?

Azt írta a kolléga, hogy 3-4 km-es utakat mennek úgy, hogy előtte 3 percig járatják helyben a motort, és így fogyaszt 12 litert a kocsi. Tehát a szükséges kb. 6-7 perc helyett 9-10 percig járatják a motort. Ha ezt nem így tennék, szvsz tutira legalább egy literrel kisebb lenne a fogyasztás.

Túl pihentagyú voltam és fordítva fogtam fel mint ahogy értetted, de ameddig nem reagáltad le meg se fordult a fejemben a másik véglet :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:28:38
Én úgy szoktam, hogy automatára állítom, és mikor bekapcsol (tehát már van némi hulladékhő, hogy tudjon fűteni) akkor kézivel 1es fokozatra teszem a ventit. Így egy kicsit fűt is, és a motornak is marad meleg.
Én is ezt szoktam tenni, ha a szélvédő tiszta. Ha viszont jégteleníteni kell, akkor hőfok MAX, levegőirány a szélvédőre (klíma ki), és venti legalább négyes-ötös fokozatra. A villanyfűtés miatt szinte rögtön jön valamennyi meleg, és kellemesen hamar leolvasztja a jeget  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.01.28 18:31:04
Ezt mennyire biztos forrasbol tudod? Mert en csak sejtem a viselkedesebol.  :hmmmm:
Csak a működéséből következtetek én is. De 99.999 %, hogy van benne. Különben képtelen lenne arra, hogy párszáz méter után már langyosat fújjon (akkor, amikor még a benzines is full hideget fúj) - márpedig ezt teszi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.01.28 23:54:22
...A példa kicsit sántít...

A kérdés mégis mitől sántít? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.01.31 16:10:30
Érdekes. A héten többször is járattam a motort elindulás előtt sokáig (10-15 perc) és ugye repkednek a mínuszok az elmúlt két hétben (meg még Pesten dugóban is ücsörögtem kétszer), a Cori mégis 7.7 literes átlagot produlált. :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.01.31 20:31:09
Rosszul számoltál :devil: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.02.09 15:45:10
Kerek 48 litert tankoltam 900,1 kilometerre. Szamolva 5,33-as atlag. BC szerint 5,3  :szemez:
Foleg elovaros es hegyi szerpentinek jo hidegben. Varosi futkarozas is volt benne rendesen. Tetocsomagtarto es silectartok vegig az auton. Jo ez igy  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.09 17:24:00
Jó bizony!!!  :yes: Egy hete tankoltam 5,7 fele város fele vidék és mindjárt tölteni kell megint  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.09 19:44:04
Érdekes. A héten többször is járattam a motort elindulás előtt sokáig (10-15 perc) és ugye repkednek a mínuszok az elmúlt két hétben (meg még Pesten dugóban is ücsörögtem kétszer), a Cori mégis 7.7 literes átlagot produlált. :wub:
Az én kocsim ettől a hidegtől rohadt sokat fogyaszt. Hosszabb távon megyek vele, napi 100 km-t, de ha finoman tolom neki, úgy is megvan a 7 liter. Így nyáron 5,5 literrel elmegyek...
Most 7,5-en van, mert nem megyek finoman. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.09 19:45:17
Hosszú távon nekem se 7.7-et enne.  ::) ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.10 12:12:57
Sportos, dinamikus vezetési stílus magában foglalja a kocsi jó étvágyát is  :devil2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.10 14:51:50
Sportos, dinamikus vezetési stílus magában foglalja a kocsi jó étvágyát is  :devil2:

Erdekes ezt egy 1.4dizelestol olvasni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.10 17:02:02
Miért?
Eddig a szélsőséges fogyi határom ezzel a kis géppel 4,6-7,9 -ig terjedt.
Nagyképűségnek hangzik, de mostanra összenőttem vele. Tudom hol van az alsó és felső
"hang" határ amikor váltani illik  :D Nem szoktam nézni ilyenkor a ford.szám mérőt, csak a bejáratásig tartott
a fokozott figyelem. Úgy általában tényleg normálisan, tábla szerint vezetek ezzel a masinával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2010.02.10 18:30:32
Csak Gyöngyi miatt írom le.  ;) Auris városi téli fogyi 6,4.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.10 18:35:19
Nekem most 7 az átlagfogyi, de 1 hónapja nem voltam hosszabb úton, csak melóhely (oda vissza kb. 30km) és 1-2 város. De ilyenkor jobban is megy :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.10 19:11:14
Miért?
Eddig a szélsőséges fogyi határom ezzel a kis géppel 4,6-7,9 -ig terjedt.

Azert, mert a max. is viccesen keves :)
Nekem 3.77  es 7.3 volt a ket veglet hosszutavon E12-vel :)
A Te 7.9-edet sem hivhatuk meg etvagynak, egy atlagos 1.8as vagy 2.0 benzines innen kezdodik, normalba 10-11 es "hatar a csillagos eg"
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.10 19:20:59
Miért?
Eddig a szélsőséges fogyi határom ezzel a kis géppel 4,6-7,9 -ig terjedt.

Azert, mert a max. is viccesen keves :)
Nekem 3.77  es 7.3 volt a ket veglet hosszutavon E12-vel :)
A Te 7.9-edet sem hivhatuk meg etvagynak, egy atlagos 1.8as vagy 2.0 benzines innen kezdodik, normalba 10-11 es "hatar a csillagos eg"

Azért egy 1.4 CR dízel motortól 8 liter az elég sok :sorcerer:, az már nevezhető étvágynak. Az én 1.4 benzinesem eszik 8 litert ha 6 ezerig pörgetem + sportosan vezetem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.10 19:25:23
Azert, mert a max. is viccesen keves :)
Nekem 3.77  es 7.3 volt a ket veglet hosszutavon E12-vel :)
A Te 7.9-edet sem hivhatuk meg etvagynak, egy atlagos 1.8as vagy 2.0 benzines innen kezdodik, normalba 10-11 es "hatar a csillagos eg"
Ok értem.  :)
A benzines fogyasztás az más tészta, abban is volt tapasztalatom, de a mostani az barátságosabb.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.02.10 19:42:12
Ha tudjátok, légyszíves írjátok oda az átlagsebességet is. Mindenkinek mást ért pl. városi fogyasztás alatt. Én város alatt Budaörs-Budapest, napi kétszer oda-vissza, 10-15km-es utat hidegindítással, és 25km/h körüli átlagsebességet. Így most télen 8-9 között szokott enni normális stílusban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.02.10 19:50:22
Ha tudjátok, légyszíves írjátok oda az átlagsebességet is. Mindenkinek mást ért pl. városi fogyasztás alatt. Én város alatt Budaörs-Budapest, napi kétszer oda-vissza, 10-15km-es utat hidegindítással, és 25km/h körüli átlagsebességet. Így most télen 8-9 között szokott enni normális stílusban.
Én is kb ezt futom, Budafok kertvárosi utcák - Egér út - M1/m7 bevezető - Budaörsi körforgalmakig, hidegindítással. Mostanában olyan 8,4körül alakul, de ez nem pontos mérés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.10 20:01:48
Nekem 7,2 Szigethalom-Dunaharaszti (16km) 51-es út dugó nélkül néhány huzatással :D csakhogy bemelegedjen valamennyire........mert ahhoz ez a 16km édes kevés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szilvi - 2010.02.10 20:10:52
Ha tudjátok, légyszíves írjátok oda az átlagsebességet is. Mindenkinek mást ért pl. városi fogyasztás alatt. Én város alatt Budaörs-Budapest, napi kétszer oda-vissza, 10-15km-es utat hidegindítással, és 25km/h körüli átlagsebességet. Így most télen 8-9 között szokott enni normális stílusban.

Nálunk ez a táv Dunakeszi és a Lágymányosi híd Budai hídfője között jön össze-oda vissza főként. Valamint még Bp-n történő közelekedés rövid szakaszokon. Így sikerült összehozni a 6,4-et. Pedig a kora reggeli -15 fokok sem kedveznek szegény autónak. Az átlagsebességet elég nehéz meghatározni, mivel változó a dolog, van amikor Hungária végig lépésben, van amikor gyorsabban is lehet haladni rajta. Ugyanez igaz az M3-asra, hol jól közlekedhető, hol áll az egész.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.02.10 20:19:29
BC szerinti átlagsebességre gondoltam 2 tankolás közötti időszakra, már akinek van ilyen funkció.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.10 20:24:02
BC szerinti átlagsebességre gondoltam 2 tankolás közötti időszakra, már akinek van ilyen funkció.
Azt én még nem nulláztam  :eek:, szervizben kétszer mert a kékfogat cserélték meg 'mittom' én már miért akksi saru le...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.10 20:52:40
Én már az aksit is cseréltem :wacko: Amúgy átlagsebességre vicces dolgok szoktak kijönni. Mondjuk lemérem a melós körutazásom során (16km 51-es út Szigethalom-Dunaharaszti), 51-esen megyek 100-at az út nagyobb részén és mégis kijön átlagban olyan 30-40 km/h a mellékutak + a lámpás ácsorgások miatt. Nem is éri meg sietni :whistling: Ez az Optitron műszerfal szép és jó, de én talán jobban bírnám a mutatós műszereket....nem ez a tankolásig 2 kocka, hűtővíz hőfok 4 kocka :D huhh meleg :clap: jó igen ez az egész csak dizájn. Ha meg az üzemanyagszint "1 kocka" LOW FUEL és annyi. Ilyenkor díjaznám ha legalább kiírná hogy 80km van hátra...60km van hátra és így tovább. De csak LOW FUEL és ennyi, mást nem érdemelsz, ezt neked gazdi!! :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.02.11 08:21:28
Kerek 48 litert tankoltam 900,1 kilometerre. Szamolva 5,33-as atlag. BC szerint 5,3  :szemez:
Foleg elovaros es hegyi szerpentinek jo hidegben. Varosi futkarozas is volt benne rendesen. Tetocsomagtarto es silectartok vegig az auton. Jo ez igy  :yes:
Xpetnek  :flowers:
51km/h
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.02.11 12:44:26
Ha meg az üzemanyagszint "1 kocka" LOW FUEL és annyi. Ilyenkor díjaznám ha legalább kiírná hogy 80km van hátra...60km van hátra és így tovább. De csak LOW FUEL és ennyi, mást nem érdemelsz, ezt neked gazdi!! :D
Kiírja, csak rosszul. Amikor megjelenik a LOW FUEL, akkor nekem azt hiszem kb. 20km-t ír még, pedig van az 80-100 is. De ez a szokásos mese, a figyelmeztetés vagy mutató pirosba esése esetén általában még van 8-10 liter a tankban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.11 17:52:18
Azért egy 1.4 CR dízel motortól 8 liter az elég sok :sorcerer:, az már nevezhető étvágynak. Az én 1.4 benzinesem eszik 8 litert ha 6 ezerig pörgetem + sportosan vezetem.
Ahol/ahogy az 1.4 dízel 7.9-et eszik, ott/úgy a benzines a 11-et tutira benyelné.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.11 18:16:07
Azért egy 1.4 CR dízel motortól 8 liter az elég sok :sorcerer:, az már nevezhető étvágynak. Az én 1.4 benzinesem eszik 8 litert ha 6 ezerig pörgetem + sportosan vezetem.
Ahol/ahogy az 1.4 dízel 7.9-et eszik, ott/úgy a benzines a 11-et tutira benyelné.

bezony
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.11 18:17:04
Ha meg az üzemanyagszint "1 kocka" LOW FUEL és annyi. Ilyenkor díjaznám ha legalább kiírná hogy 80km van hátra...60km van hátra és így tovább. De csak LOW FUEL és ennyi, mást nem érdemelsz, ezt neked gazdi!! :D
Kiírja, csak rosszul. Amikor megjelenik a LOW FUEL, akkor nekem azt hiszem kb. 20km-t ír még, pedig van az 80-100 is. De ez a szokásos mese, a figyelmeztetés vagy mutató pirosba esése esetén általában még van 8-10 liter a tankban.

És hol írja? Melyik gombot kell nyomkodni? :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.02.11 18:22:45
Amikor irja, hogy "low fuel" tartsd nyomva a BC gombjat mindaddig, mig egy kis sipolas nem hallatszik. Ekkor eltunik a low fuel felirat es ismet hasznalhatod a BC funkcioit  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.11 18:29:37
Azért egy 1.4 CR dízel motortól 8 liter az elég sok :sorcerer:, az már nevezhető étvágynak. Az én 1.4 benzinesem eszik 8 litert ha 6 ezerig pörgetem + sportosan vezetem.
Ahol/ahogy az 1.4 dízel 7.9-et eszik, ott/úgy a benzines a 11-et tutira benyelné.
bezony
Jóbarátném sosem szokta nullázni a fedcompot, de egyszer volt alkalmam pont egy olyan javítás (MMT) után elhozni az autót, amely során nullázódott a comp. Lementem az autóval Kaposvárról a Balatonra, kifejezetten hajtósan, 130-140 közötti utazókkal, mindenkit megelőzve - és így jött ki 5.8-ra a fogyi.

7.9-hez a kisdízelt vagy városban kell használni NAGYON rövid utakon, folyton hideg motorral; vagy szintén városban, nagyon nehéz lábbal; vagy autópályán padlógázzal. Más szitut nem nagyon tudok elképzelni, amely hosszabb távon is kiadna egy ilyen átlagot (persze rövid távon nyilván lehetséges, ha az ember mondjuk felmegy Pécsett a szerpentinen a városból a TV-toronyhoz "ami a csövön kifér" stílusban).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.11 18:36:46
Amikor irja, hogy "low fuel" tartsd nyomva a BC gombjat mindaddig, mig egy kis sipolas nem hallatszik. Ekkor eltunik a low fuel felirat es ismet hasznalhatod a BC funkcioit  :sorcerer:

Na ez jó, valami újdonság. Köszönöm, kipróbálom :sorcerer: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.11 18:40:45
az ember mondjuk felmegy Pécsett a szerpentinen a városból a TV-toronyhoz "ami a csövön kifér" stílusban).
Eltaláltad a kedvencemet. Mindig mecsek-rally üzemmódban megyek fel...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.11 18:45:03

Jóbarátném sosem szokta nullázni a fedcompot, de egyszer volt alkalmam pont egy olyan javítás (MMT) után elhozni az autót, amely során nullázódott a comp. Lementem az autóval Kaposvárról a Balatonra, kifejezetten hajtósan, 130-140 közötti utazókkal, mindenkit megelőzve - és így jött ki 5.8-ra a fogyi.

7.9-hez a kisdízelt vagy városban kell használni NAGYON rövid utakon, folyton hideg motorral; vagy szintén városban, nagyon nehéz lábbal; vagy autópályán padlógázzal. Más szitut nem nagyon tudok elképzelni, amely hosszabb távon is kiadna egy ilyen átlagot (persze rövid távon nyilván lehetséges, ha az ember mondjuk felmegy Pécsett a szerpentinen a városból a TV-toronyhoz "ami a csövön kifér" stílusban).

Nekem eddig a legtöbb az 8,1 liter volt. Amikor leesett tavaly év végén az első igazán nagy hó és beragadtam a városban :D Na az durva volt. Néha le kellett engednem az ablakot és kézzel lesöpörni a havat, az ablaktörlő már csak tömörítette a havat a szélvédőn ami rá is fagyott :D Extra hideg, extra dugó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.11 19:03:27
...Extra hideg, extra dugó.
...Extra fogyasztás, és Ft tankoláskor  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.11 19:21:43
...Extra hideg, extra dugó.
...Extra fogyasztás, és Ft tankoláskor  :whistling:

Valahogy úgy :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.12 12:40:37
az ember mondjuk felmegy Pécsett a szerpentinen a városból a TV-toronyhoz "ami a csövön kifér" stílusban).
Eltaláltad a kedvencemet. Mindig mecsek-rally üzemmódban megyek fel...  :D
Kővágószőlős-Hetvehely? Orfű-Magyarhertelend? Ezek is odab...nak  :yes: !!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.12 12:42:23
Nekem eddig a legtöbb az 8,1 liter volt. Amikor leesett tavaly év végén az első igazán nagy hó és beragadtam a városban :D Na az durva volt. Néha le kellett engednem az ablakot és kézzel lesöpörni a havat, az ablaktörlő már csak tömörítette a havat a szélvédőn ami rá is fagyott :D Extra hideg, extra dugó.
Ehhez képest ez a 8.1 rettentően kedvező érték  :sorcerer: ! Valamit áthangolhattak a típusváltás során ezen a motoron, mert az E12 Corollában többet fogyaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.12 16:18:40
Kővágószőlős-Hetvehely? Orfű-Magyarhertelend? Ezek is odab...nak  :yes: !!!
Erre még nem jártam, de majd megnézem egyszer...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.12 17:54:11
Nekem eddig a legtöbb az 8,1 liter volt. Amikor leesett tavaly év végén az első igazán nagy hó és beragadtam a városban :D Na az durva volt. Néha le kellett engednem az ablakot és kézzel lesöpörni a havat, az ablaktörlő már csak tömörítette a havat a szélvédőn ami rá is fagyott :D Extra hideg, extra dugó.
Ehhez képest ez a 8.1 rettentően kedvező érték  :sorcerer: ! Valamit áthangolhattak a típusváltás során ezen a motoron, mert az E12 Corollában többet fogyaszt.

Igen vagy én írtam hülyeséget :D Vagy 8.1 vagy 8.4, nem emlékszem pontosan. De igen ez nem is rossz. Lehet inkább 1-es padlógáz satufék módszerrel kellett volna vánszorognom a dugóban. Akkor lehet lett volna 100L/100km :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.13 22:40:29
Kővágószőlős-Hetvehely? Orfű-Magyarhertelend? Ezek is odab...nak  :yes: !!!
Erre még nem jártam, de majd megnézem egyszer...  :D
Ezek javarészt elhagyatott utak, rengeteg kanyarral, erdőn-mezőn & hegyen-völgyön :yes: ... És gyorsasági szakaszok szoktak rajtuk lenni a Mecsek Rallyen  :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.13 22:41:48
Igen vagy én írtam hülyeséget :D Vagy 8.1 vagy 8.4, nem emlékszem pontosan. De igen ez nem is rossz. Lehet inkább 1-es padlógáz satufék módszerrel kellett volna vánszorognom a dugóban. Akkor lehet lett volna 100L/100km :D
8.4, az is full korrekt... Ilyen felhasználásban inkább 9-9.5 literre tippeltem volna ennél az autónál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyaa - 2010.02.14 15:02:07
Igen vagy én írtam hülyeséget :D Vagy 8.1 vagy 8.4, nem emlékszem pontosan. De igen ez nem is rossz. Lehet inkább 1-es padlógáz satufék módszerrel kellett volna vánszorognom a dugóban. Akkor lehet lett volna 100L/100km :D
8.4, az is full korrekt... Ilyen felhasználásban inkább 9-9.5 literre tippeltem volna ennél az autónál.

Igen jól eszik, nincs is vele bajom. Az viszont érdekes hogy a fogyasztása új kora óta nem változott. Most 23 ezer van benne, lehet majd 30 ezer után lesz változás, de akkor is már csak jobb lehet :D.....remélem. Nekem mondjuk inkább az a lényeg hogy dinamikus legyen, persze nem 11-12 literes fogyasztással.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.15 20:20:50
Ma tankoltam két hét után, az átlag 6.8l/100 km. Nem is rossz a csillaggarázshoz és az időjáráshoz képest.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.16 18:15:47
Ma tankoltam két hét után, az átlag 6.8l/100 km. Nem is rossz a csillaggarázshoz és az időjáráshoz képest.  :cool2:
Figyelembe véve a csillag garázst is... tényleg jóóó, :yes: grat!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.02.16 18:17:16
Nekem a legutóbbi átlagom 5,4 lett. Ez kizárólag autópálya és város kombó. Pályán szabályosan (óra szerint 130-140 között, városban meg ahogy lehet, de főleg hideg mocival. Sztem annyira nem rossz. MOst kicsi autópálya, több országút után 4,6on áll a fogyimérő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.02.17 11:15:23
Nekem a legutóbbi átlagom 5,4 lett. Ez kizárólag autópálya és város kombó. Pályán szabályosan (óra szerint 130-140 között, városban meg ahogy lehet, de főleg hideg mocival. Sztem annyira nem rossz. MOst kicsi autópálya, több országút után 4,6on áll a fogyimérő.
Autópálya 130-140 város hideg mocival ahhoz képest tényleg jó, pályán 100-110 környékén még jobb lett volna :)
Mai reggeli friss 5,6 a km már több mint fele városi forgalom, dugókerülőkkel - computer szerint 5,8  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.18 10:14:23
Válasz innen (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=289.msg310036#msg310036).
(Jómagam az 1,6VVTI Coriból is 5,3-5,8/100km-es átlagot tudok kihozni ált.)
Általában hol/milyen fordulatnál váltasz fel és le, hogy vezetsz, milyen útvonalon, távolságra, stb?
Nekem a legjobb fogyim volt 5.7  (az átlag 6.5) a 4E-FE-vel és állítólag fél-egy literrel magasabb a vvt-ik átlagfogyija az enyémnél. Te pedig úgy másfél literrel alatta vagy.  :D
Jómagam a max 2ezres felváltósok táborába tartozom, útvonal 2-es út nem BP felé (!)fix 16km oda vissza naponta 2x óra szeint 65-70km6h belterületen is 60km/h, óra szerint!.
Átlag havi 1 alkalom Bp-Miskolc M3 óra szerint 100-110km/h kb. 3000-3200ford/min, elenyészó Bp-i használat Váci úton.
indulás: 13-15 fokos garázsból, előmelegítés nélkül, utas nélkül, jómagam 80kg vagyok :innocent: guminyomás min. 2,2 bar de inkább picit több, 175/65 R14 Fulda Eco Control, most méret ugyanez csak Michelin Alpin A3.
Autó gyári állapotú, egyéb átalakítás nincs.
A csurig töltött tankkal(madaras tecsó 95 oktános benya mindig) min 740km-t megyek még a mostani hidegben is, amúgy 800km körül szokott lenni, max 850km volt.

Köszi!  :sorcerer:
A nem túl rövid utak és a 60-70 km/h átlagsebesség teszi akkor valszeg. Nekem a guminyomás 2.5, én viszont 1500, max 2000-nél elváltok, főleg akkor, amíg hideg a motor, viszont csillaggarázsból jövök-megyek.
Gumisok: ez a Fulda Eco Control fogyibarát gumi? Én 650-nél többet igencsak ritkán megyek, a 600-630 km/tank az általánosabb inkább (lásd aláírásomban a fogyi-linket). Valamit biztos, hogy nagyon rosszul csinálok, ha még egy-másfél liter potenciál van a motoromban.  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.18 11:14:18
Köszi az átlinkelést, már elkanyarodtunk a témától:)

Igen, a Fulda Eco az mint a neve is jelzi Eco gumi asszem tavaly vagy azelőtt ADAC győztes volt, gumisok szerint jól sikerült széria.
Alapvetően biztosan NEM te vagy a hibás, a 4E-FEnem egyenlő a 3ZZ-FE-vel.

Vhol olvastam itt nemrégen h az EFI rendszerű motor kevesebbet eszik mint a VVTI ez csak részben igaz, mintahogy az is hogy VVTI-nél hátbavágás van, de ezt gondolom te is tudod h nincs, mivel ez nem turbódízel motor.

Én szintetikus olajat használok a kisebb ellenállás és a jobb kenés miatt, továbbá nem járok a VVTI által kedvelt 4-5ezer közti ford szám tartományban sem, néha átnyomok egy befecskendező tisztító kúrát 1 tankkal és idejében cserélem az olajat és minden 2. cserénél átöblítem a blokkot is ezek nem csodaszerek de az apróbb lerakódásokat minden bizonnyal leszedik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.18 11:24:40
Az a 2,5 bar nem sok kicsit? Bocs már megint kukacoskodom  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2010.02.18 11:30:02
Az a 2,5 bar nem sok kicsit? Bocs már megint kukacoskodom  :tt2:
Van olyan cartárs aki 3 barall jár  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.18 11:32:08
Van 3 bar fölötti is. :D Lásd Zénóka.  ;)

@outlaw (az Ottó)
Ha jól rémlik, nekem is javasolták a srácot ezt a gummát többek között, amikor nyárit kerestem, visszaolvasok majd. (Meg nem ártana megnézni végre a nyári gumijaimat, hogy ténylegesen mikoriak... szerk: aput hívtam, még ma megnézi és felhív :whistling:)

Alapvetően kiemelkedően jól fogyaszt az autód, biztos vagyok benne, hogy ez a vezetési stílusodtól és az úttól amin jársz, nagyban függ.
Nézd meg, az 1.3-as vvt-i Corik átlaga 7.61l (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=71&power_e=71&gearing=1)!
Ezzel szemben az 1.3 4E-FE Corik átlaga 7.1l (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=1997&constyear_e=2000&power_s=62&power_e=64&gearing=1).
Ha azt nézzük, hogy viszonyítva nekem 6.8 az átlagom a 7.1-hez képest, neked viszont 6 alatt van a 7.6-hoz képest, akkor nagyon nagy a difi!  :yes:

Én is szintetikus olajat használok, 0W40 van benne, eddig 5W40-nel ment. 4-5 ezer fölé nem nagyon pörgetem, jellemzőbb az 1500-3000 fordulat. Évente egyszer szoktam injektortisztítót tenni a kocsiba, a Toyota tavaszi talin, mert akkor tuti egy 7vége alatt elmegy egy tank, általában sok az autópálya és sokat krúzolunk is konvojban. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deep Rush - 2010.02.18 11:51:20
Alapvetően kiemelkedően jól fogyaszt az autód, biztos vagyok benne, hogy ez a vezetési stílusodtól és az úttól amin jársz, nagyban függ.
Nézd meg, az 1.3-as vvt-i Corik átlaga 7.61l (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=71&power_e=71&gearing=1)!
Az 1,3-as vvt-i milyen coriban van ?  ::) (1.4-es az :) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.18 11:52:02

A nyomás nálam profilfüggő, továbbá a rajta nyugvó tömeg és az abroncsszélesség is erősen befolyásolja azt.
Nekem az előírt 2,2-n nem áll olyan szépen a 175-ös fulda mint pl 2,4-2,5-ön.
(OFF: volt versenybringám amibe 9bar ment bele!!!)
A Fulda kiemelten jó szériája volt az EcoControl, nézd csak meg a mintázatát!
Picit hangosabb mint a michelin de asszem a száraz talajon jobbak voltak a tapadási tényezői de az adac honlapján megtalálod a tesztet.
Jó híg olajad van, én már nem teszek bele annyira lötyiset jó az ötharmincas is, elvégre 200E km felett jár a gép már:)
Vezetési stíl?
Na igen, ez érdekes, 1800-2000 környéki felváltás mindenképpen persze nem betegesen, és minél hamarabb 5.be ahol max 2ezerig megyek el.
Azt hiszem a gyári mesterkélt országúti értékek ellenére is belátható hogy le lehet menni az alá, hiszen abban van 90 és 120km/h is ha jól tudom én meg max 70-75-öt nyomok azt is csak óra szerint. (GPS: 100-nál 93-at mutatott).
A 2-es azon szakaszán általában nyugostan lehet végig menni hiszen a nyüzi inkább a főváros felé megy reggel és vissza este én meg pont ellentétesen mozgok.

A talis krúzolásokat/gyorsításokat viszont szívesen kipróbálnám, azok életérzések lehetnek...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.18 11:54:32
Alapvetően kiemelkedően jól fogyaszt az autód, biztos vagyok benne, hogy ez a vezetési stílusodtól és az úttól amin jársz, nagyban függ.
Nézd meg, az 1.3-as vvt-i Corik átlaga 7.61l (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?esearch=1&fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2000&constyear_e=2002&power_s=71&power_e=71&gearing=1)!
Az 1,3-as vvt-i milyen coriban van ?  ::) (1.4-es az :) )
Arra gondolt csak rosszat írt, na! :nono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.18 11:58:26
Jut eszembe, az asszony 4E-FE békája is 6 felett eszik de az automata.(Ha jól tudom nagyon kevés van belőle itthon)
A váltó maga hihetetlenül finom még ennyi év távlatából is és okos: ha nem nyomod 2ezernél vált, ha kell a power zokszó nélkül engedi kipörögni a motort és nem hezitál, de nem ám!
egy hátránya van h 3 sebességes csak de az utsó fokozat áttétele egész jó, majdnem annyit forog mint 1,6VVTI.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.18 12:00:10
Az 1,3-as vvt-i milyen coriban van ?  ::) (1.4-es az :) )
Nekem majdnem egykutya (bocs).  :flowers: Az enyém 1332, a vvt-i meg 1398.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.02.18 12:51:25
Az a 2,5 bar nem sok kicsit? Bocs már megint kukacoskodom  :tt2:
kevés....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.18 12:53:54
Na jó, azért 3.0-ra nem fogom felnyomatni. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.18 12:56:56
Paks vagy környéki illetőségű márkatárs nincs itt vlenül?
Láttam a neten egy Corit de ha nem jó nem mennék el oly messze...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.18 13:01:30
Nem csak ha meg van határozva ez is hog ymennyire kell, nem értem miért kell dúrván túlfújni. Nem ismerem ezt a Zénókát, de elvetemült egy arc lehet :) Az egy dolog, hogy kevesebbet fogyaszt tőle a kocsi, de ha ez a kényelem, vagy inkább a futómű rovására megy az már ciki, főleg ha belegondolunk hogy optimális tapadás is megfelelően felfújt abroncsoknál van, a keménnyel könnyebb megcsúszni. Már megint okoskodom, de így van ez..  Szóval látszólag a Zénó nagyon szélsőséges, ha szabad így mondanom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: pzs - 2010.02.18 13:05:31

Lehet, hogy szelsoseges, megis van par 100ezer km az autojaban es meg nem esett szet sem a futomu sem a motor...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.18 13:11:40
Biztos nem magyarországon használja, ahol jó az út, ott szinte nincs jelentősége a túl kemény guminak...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.18 13:23:23
Magyarországon (Sopron környéke) és Ausztriában.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.02.18 14:44:46
A túlfújásnak nem lenne alternatívája a 2 mérettek keskenyebb, normál értékre fújt gumi ?   :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.18 14:46:58
Virsli gumi. Fújjj. :shit:

Én a maximális sebességre megadott nyomással üzemeltetném a gyári méret mellett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.18 14:49:37
A túlfújásnak nem lenne alternatívája a 2 mérettek keskenyebb, normál értékre fújt gumi ?   :hmmmm:

Az az igazi economy mod, amikor a ket merettel keskenyebb van tulfujva :)
Arra tudsz alternativat?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.18 14:52:19
Az az igazi economy mod, amikor a ket merettel keskenyebb van tulfujva :)
Arra tudsz alternativat?  :hmmmm:
Ha a kocsit otthon hagyod és bringával mész. Ennyire ne legyünk már "olcsó" emberek vazze.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.02.18 14:56:06
Nem kell bantani oket.  :yawn: Ez egy eleterzes mint a bumcsikavauvau (http://juj.hu/ny/cikk.php?cid=388) :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.02.18 14:57:18
Virsli gumi. Fújjj. :shit:

Én a maximális sebességre megadott nyomással üzemeltetném a gyári méret mellett.
Egyetértünk, de most éppen arról van szó, hogy túlfújják!

Nem kell bantani oket.  :yawn: Ez egy eleterzes mint a bumcsikavauvau (http://juj.hu/ny/cikk.php?cid=388) :yes:
Nem annak szántam, egyszerűen csak kérdeztem, kerestem az alternatívát
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.18 14:58:21
Vazze. Dundika egy agyhalott, de a teste OK.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.18 15:16:16
Az az igazi economy mod, amikor a ket merettel keskenyebb van tulfujva :)
Arra tudsz alternativat?  :hmmmm:
Ha a kocsit otthon hagyod és bringával mész. Ennyire ne legyünk már "olcsó" emberek vazze.

Otthon hagytam a kocsit, de egyenlore meg busszal megyek.. Majd ha jon a joido, veszek egy trekking bicajt  :flowers:
Mindenkinek maganak kell eldonteni, hogy min akar/tud sporolni. Nekem gyari meretu gumijaim vannak(nem eco, meg energysaver), 2.4-2.5on hasznalom(tam) oket.
Es nem is feltetlen olcsosagrol van szo... Egyszeruen jo a hatarokat feszegetni, mi az, amire kepes a technika es az ember egyutt... Eleterzes, jol mondta a kollega :) De az is eleterzes, amikor Kakucson toljuk neki :flowers: Ennyire "draga"  emberek se legyunk, vagy azt szabad?  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ToTo - 2010.02.18 15:32:44
Vazze. Dundika egy agyhalott, de a teste OK.

Helyes!

 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.02.18 15:36:23
Vazze. Dundika egy agyhalott, de a teste OK.
Jó, jó, de mennyit fogyaszt és hogy megy?  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.18 15:39:52
Vazze. Dundika egy agyhalott, de a teste OK.
Jó, jó, de mennyit fogyaszt és hogy megy?  [rohog]

Rovid utakon szivatoval, amig nem uzemmeleg...... Ajajj....  :D
Csak gyozzed tankolni :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.02.18 20:17:48
Az az igazi economy mod, amikor a ket merettel keskenyebb van tulfujva :)
Arra tudsz alternativat?  :hmmmm:
Ha a kocsit otthon hagyod és bringával mész. Ennyire ne legyünk már "olcsó" emberek vazze.

De azt 5 bárra túlfújva! :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.18 23:20:19
A nem túl rövid utak és a 60-70 km/h átlagsebesség teszi akkor valszeg. Nekem a guminyomás 2.5, én viszont 1500, max 2000-nél elváltok, főleg akkor, amíg hideg a motor, viszont csillaggarázsból jövök-megyek.
Gumisok: ez a Fulda Eco Control fogyibarát gumi? Én 650-nél többet igencsak ritkán megyek, a 600-630 km/tank az általánosabb inkább (lásd aláírásomban a fogyi-linket). Valamit biztos, hogy nagyon rosszul csinálok, ha még egy-másfél liter potenciál van a motoromban.  :hmmmm:
Szerintem neked igazán nem kell aggódnod a fogyasztásod miatt  :hug: ... Mert tök jó  :yes: !

A VVTi-hez ne hasonlítsd; egyrészt nem te vezeted azt a VVTi-t, így eleve nincs értelme összevetni  ;) ... Másrészt tudomásul kell venni, hogy a VVTi korszerűbb motor, a változó szelepvezérlés (és egyéb finomítások) hatékonyabb üzemanyag-felhasználást tesz lehetővé.

A 2.5-ös keréknyomás jó kompromisszum, én ennél többet biztosan nem tennék bele a helyedben. Az extrém magas keréknyomás jót tesz ugyan a fogyasztásnak, viszont veszélyes, mert lerontja az autó stabilitását (és 65-ös tempónál is fejre lehet állni vagy árokba lehet borulni egy hirtelen kitérő manőver esetén). Pláne egy olyan autónál, amelyik egyébként is hajlamos rá, hogy kidobja a seggét.

A Fulda EcoControl-t őszintén merem ajánlani, én egy éve használom a Camryn, és épp pár napja vetettem össze a fogyasztási adatokat a korábbiakkal: definitíve csökkent néhány decivel  :yes: ! Emellett halk és komfortos gumi, mégis megvan a kellő stabilitása is (bár különösebb sportosságot nem kell várni tőle).

Hideg motornál inkább 2000-nél válts, mint 1500-nál; és kerüld az 1500 környéki fordulatokról történő nagyobb gázadást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.18 23:27:11
Én a maximális sebességre megadott nyomással üzemeltetném a gyári méret mellett.
Bingo, ez a legjobb ötlet  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.19 08:18:58
Örülök, hogy tök jó a fogyim és valójában nem aggódom miatta, de láttad te is a fenti sprites linkeket. Átlagban fél literrel többet eszik a vvt-i mint a 4E-FE (már amennyiben etalonnak tekinthetjük a fenti weboldalt). De outlaw bő egy litert ver rám, laza másfelet pedig az átlagra! Ez iszonyat sok! És nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy csinálja.  :innocent:  :helpsmilie:

2.5-nél többre nem tervezem felnyomni, ez pont jó a gyári 2.2-höz képest. Annyira nem akarok fogyiguru lenni, hogy veszélyeztessem esetlegesen az autómat. :)
Na a Fuldát megjegyzem, bár úgy nézem, hogy lehet, még ezt a szezont megpróbálom kibekkelni a meglévő gumikkal (gumis topic).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2010.02.19 08:53:39
már amennyiben etalonnak tekinthetjük a fenti weboldalt
Szerintem tekinthejük. Elég nagyszámú eset van ahhoz, hogy értékelhető legyen, és nem hangzik reálisan, hogy az egyik fajta motorral járók közül a spórolósak, a másik fajta motorúak közül meg a nagytalpúak regisztráltak :-)
Amúgy megvolt a második legrosszabb fogyasztásom ezzel a kocsival (hogy a 2008-as 8,7-et hogy sikerült összehozni, máig nem értem). 8,5-öt evett meg januári átlagként. Tél, hideg, hó, jég, 100% városban, azon belül is dominánsan 5 kilométernél rövidebb utak, ülésfűtés, ablakfűtés, minden, ami viszi az energiát.
És ez még rosszabb lenne, ha az egy helyben állva pörgő kerekek által produkált virtuális kilométereket nem számolnánk. :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.19 08:55:13
Hát ez bizony ennyi. De rosszabb már csak akkor lenne, ha gáz lenne az autóval.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Outlaw - 2010.02.19 10:30:31
Örülök, hogy tök jó a fogyim és valójában nem aggódom miatta, de láttad te is a fenti sprites linkeket. Átlagban fél literrel többet eszik a vvt-i mint a 4E-FE (már amennyiben etalonnak tekinthetjük a fenti weboldalt). De outlaw bő egy litert ver rám, laza másfelet pedig az átlagra! Ez iszonyat sok! És nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy csinálja.  :innocent:  :helpsmilie:

2.5-nél többre nem tervezem felnyomni, ez pont jó a gyári 2.2-höz képest. Annyira nem akarok fogyiguru lenni, hogy veszélyeztessem esetlegesen az autómat. :)
Na a Fuldát megjegyzem, bár úgy nézem, hogy lehet, még ezt a szezont megpróbálom kibekkelni a meglévő gumikkal (gumis topic).
Gyere el egyszer a szokásos útvonalamon vagy bármerre, szívesen látott vendég vagy a bal egyben.
Egyébként guru nem vagyok és csodát sem várj, max 2E-ig pörgetés, finom és persze ésszerű pedálkezelés, ennyi.
VVTI-vel kapcsiban leírtakhoz csak csatlakozni tudok, a technikai újdonság épp egyszerűségében volt nagyszerű, nagyobb teljesítmény, kevesebb/optimálisabb üzemanyag felhasználás, jobb hatékonyság.
Nem mellesleg a motor tömegétől eltekintve 1.4VVTI-nek is ugyanazt a tömeget kell cipelnie mint 1,6-nak aki alacsonyabb fordulaton értelem szerűen könnyebben boldogul ugyanazzal a kasztnival.
(OFF: 1x leesett az állam mikor az F betűs kék oválos márka egyik 3 lityis V6-os gépe 4. fokozatban onnan húzott fel csuklás nélkül ahonnan a Corit is 2.-ból indítom.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.19 11:50:38
Nem tudom mennyit ír elő a gyár, mert nem szoktam nézni, de mi a peres bmw gumikat szoktuk 2,2-2,5-re nyomni. De tegyük fel a toyota is ennyit ír elő, ha így is van, szerintem azt fullra telerakott autóra írja, nem pedig arra az esetre, ha Gyöngyi egymaga autózik :) Szóval a 2,5 is nagyon sok, ha 2,2 van előírva megpakolt autóra 5 személlyel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.02.19 11:56:13
Aurisnak 2,5 van eloirva normal hasznalatra es 2,7 tempos hasznalatra. Nyilvan nehezebb es mas meretek. De sztem kar ezen ennyit rugozni, 2,5-nel az egvilagon semmi baja nem lesz semminek.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.19 12:06:29
(http://img40.imagevenue.com/loc174/th_76978_DSC03891_122_174lo.JPG) (http://img40.imagevenue.com/img.php?image=76978_DSC03891_122_174lo.JPG)

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2010.02.19 13:51:09
Jó ez a képfeltöltő hely. Szeretem a pornó hirdetéseket.
 :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.02.19 14:08:01
Sztem ez a te IP címedre van optimalizálva. Nálam sose jön fel ennél a webcímnél pornó.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.02.19 14:11:10
Feljön ( :winkiss:), de lehet szűrni (FF)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2010.02.19 14:17:08
Sztem ez a te IP címedre van optimalizálva. Nálam sose jön fel ennél a webcímnél pornó.  :1eye:
Nálam mindig, csak a munkahelyi tűzfal letiltja :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.02.19 14:23:16
Nalam nem jon  :wacko: Hogy lehet beallitani?   :punk:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.02.19 17:51:45
Ma néztem az E12-est. A fedcomp 14.9 l/100 km-t ír. Faterék csak a városban mennek mostanában vele. Szerintem normális, ha a legtöbb út 2 km-nél rövidebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sanya77 - 2010.02.19 19:27:38
Ma néztem az E12-est. A fedcomp 14.9 l/100 km-t ír. Faterék csak a városban mennek mostanában vele. Szerintem normális, ha a legtöbb út 2 km-nél rövidebb.
Nekem is csak szinte ilyen rövid utak miatt jött ki 12 literes fogyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.19 21:08:21
Egyelőre 7.2 a computer szerint, vegyes használatban, leginkább város, ill. külváros. Nagyon powerful, szal jól megy, de igazán csak akkor ha a fordulatszámmérő elhagyta a 4000-et. 5w30as fuel economy szóval üzemanyag takarékos oil van benne.
Majd jelentkezem később is, mert ez 250km átlaga. Nem fogom lenullázni sosem, kíváncsi vagyok többezer km-re mennyi fogyasztás jön ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.02.19 23:40:30
(http://img40.imagevenue.com/loc174/th_76978_DSC03891_122_174lo.JPG) (http://img40.imagevenue.com/img.php?image=76978_DSC03891_122_174lo.JPG)

Gyöngyi! Itt a válasz a fogyikérdésre: miért nem a megadott gyári méretet használod? 115/70 14  :cool2: :winkiss: :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.02.20 14:01:51
Én egyébként pont azért sem javaslom a túlfújást, mert olyan szarok nálunk az utak, amilyen szar máshol nincs. Nekem 2,2 van benne, de sokáig nem is szoktam ellenőrizni mert azt sem bánom ha leereszt 2-ig, sőt még 1,8 sem olyan gáz, de azért annál legyen több, főleg ha meg van pakolva az autó. Fogyasztásba szerintem nincs észrevehető különbség, de inkább legyen nem észrevehetően több a fogyasztásom, mint ne tudjak megállni, lecsússzak vagy felburuljak ill. erősebb ütést kapjon a futómű, ezáltal hamarabb elhasználódik, esetleg akkor is ugyanott vagyok, de a biztonság nincs benne...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.02.20 14:26:04
Gyöngyi! Itt a válasz a fogyikérdésre: miért nem a megadott gyári méretet használod? 115/70 14  :cool2: :winkiss: :winkiss:
4,2-re felfújva :wub: :sorcerer:

szerk.: vki le tudná fotózni, ezt a 14" mankókereket? (esetleg a belső oldalát is, ahol a szélessége fel van tüntetve)
 kiváncsi vagyok rá.... :hmmmm:

danke sőr!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.22 13:50:31
Én egyébként pont azért sem javaslom a túlfújást, mert olyan szarok nálunk az utak, amilyen szar máshol nincs. Nekem 2,2 van benne, de sokáig nem is szoktam ellenőrizni mert azt sem bánom ha leereszt 2-ig, sőt még 1,8 sem olyan gáz, de azért annál legyen több, főleg ha meg van pakolva az autó. Fogyasztásba szerintem nincs észrevehető különbség, de inkább legyen nem észrevehetően több a fogyasztásom, mint ne tudjak megállni, lecsússzak vagy felburuljak ill. erősebb ütést kapjon a futómű, ezáltal hamarabb elhasználódik, esetleg akkor is ugyanott vagyok, de a biztonság nincs benne...
Fogyasztásban igencsak észrevehető különbség van 1.8...2.0 és 2.5 között. Fékút és kanyarstabilitás szempontjából is jobb a 2.5. A futóművet valóban kicsit jobban igénybe veszi; de a többi előnyös dolog miatt mindenképpen ez a jobb választás. Megpakolt autóval pedig 1.8-2.0 közötti nyomással járni már kimondottan rossz ötlet, az autó sokkal hajlamosabb lesz a kitörésre, szélsőséges esetben borulásra.

Szóval legalább a gyári alsó érték mindig legyen meg, hideg guminál is; megpakolt autónál pedig az annak megfelelő érték.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.02.22 13:53:06
Pontos fogyasztási értéket nem tudok írni a Corolla legutóbb nálam töltött időszakára, mert ugye jóbarátném nem engedi lenullázni a compot  :whistling: ... De annyi biztos, hogy 488 km-re 24.5 litert tankolva ugyanott állt a szintmérő, mint kezdetben  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.03.02 19:37:42
Tegnap hoztam el a Corit/E12/, mint az ált. topicban is írtam először ilyesztő volt a 10,5-ig felkúszó átlag városban, ami lassan lement 8,6-ra.-Ezek az első km-eim a kocsival! Majd teletankoltam, s láss csodát városból ki-2000-ig max, majd országút finoman max 100-ig/3000/, persze mérő nullázva-5,1 kinn, majd kicsi város, vége mellékúton 70-80-ig-beállt 5,6-ra!
Ma reggel melóba menet 5,8 lett, majd kicsi város 6,1. Utána város kicsit bátrabban/110-120-ig, de átlag 90-100/ 6-6,1, persze finoman, nem pörgetve! Pedig ugrana-néha megvolt a 4000 is! Egyelőre jobb, min gondoltam, persze ezek a fedkomp adatai-nem tudom a Corollánál mennyit csal, a Yarisnál 0,3-0,5-öt kellett rászámolni!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 20:24:48
Maximum néhány decit csal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 21:20:09
Nem tudom, de te valahogy "rosszul" vezeted a benzinest.  :D

Kizárt, hogy egy 80 LE-s Oktesz lenyomjon. Annyi, hogy időben kell elkezdeni neki tolni és faxa fordulaton.

A diesel ellen úgy kell versenyezni, hogy te kezd el előbb tolni. Ha ő kezd, akkor gázos, mert nem veszed észre, hogy mikor kezdi el tolni pontosan. Betölt neki a turbo, azt hirtelen megindul. Akkor sokszor késő. Ki kell használni a turbo töltését neki...  :D
A nagyobb dieselt is úgy lehet fogni pirosnál, hogy te 1-esbe leszabályzásig tolod, aztán azonnal 2-es, ő meg cumizik a rövid 1-essel és a turbolukkal...
Te meg látszik, hogy nem vezetsz dízeleket gyakran, mert ez a turbólyuk úgy kb. csak a mesében létezik ezeknél  :szemez: ... Itt most fel tudnék sorolni legalább 10 különféle modern (TDI, JTD, D-4D stb.) dízelt, amit az utóbbi időben vezettem - egyiknél sincs turbólyuk. Van egy fordulatszám, ami alatt nincs turbó - ha ez alá engeded a motort, alig gyorsul a kocsi; de ha efölött van a fordulat, akkor gázadásra azonnal gyorsul, nincs turbólyuk.

Szitu az Octaviával: rákanyarodtunk egy kapaszkodósávos emelkedőre, fej-fej mellett, 80-as tempóval. Én visszatettem ötösből hármasba (80-nál hadd ne tegyem már kettesbe, a plusz egy váltással elvesztettem volna amit nyerek), és padlót nyomtam. Aztán csak nyomtam, 6000-ig pörgettem mielőtt váltottam; az Octavia meg elment, mire én a négyest kapcsoltam, már vagy tíz méterrel előttem volt. Hát ennyi, nemtom itt én még mit tehettem volna. Leginkább semmit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.03 21:26:09

Tovább kellett volna tolnod, aztán szépen lassan lefaragod az előnyét. Persze, hogy elmegy, mert te nem voltál 2ben, ha onnan indulsz, akkor nem lép meg kicsit sem. Nyilván mikor betölt a turbo neki az optimális tartományban, akkor te 80-nál 3-ban hátrányban vagy. De ha eléred a 110-et már, akkor onnantól tutira te lennél nyerő pozicióban.

A diesel-esek amúgy ott hibáznak mindig, hogy túlforgatják a gépet, mert azt hiszik, hogy azt is leszabályzásig kell nyomatni, mint a pörgös benzinest. Közben sokkal jobban járna, ha 4000-4500-on elváltana. Vezettem 2,2-es 155LE-s Avét, ott is már 4 fölé nem volt értelme tekerni, mert jobban ment összességében, ha felkapcsoltam nagyobb fokozatba. Sokan meg sztem túltolják a diesel-t, aztán már a nagy fordulat miatt nem megy annyira.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 21:30:10
Tovább kellett volna tolnod, aztán szépen lassan lefaragod az előnyét. Persze, hogy elmegy, mert te nem voltál 2ben, ha onnan indulsz, akkor nem lép meg kicsit sem. Nyilván mikor betölt a turbo neki az optimális tartományban, akkor te 80-nál 3-ban hátrányban vagy. De ha eléred a 110-et már, akkor onnantól tutira te lennél nyerő pozicióban.
Elhiszed, hogy meg tudtam ítélni, hogy reménytelen a szitu  ;) ? Ha nem hiszed el, az sem baj  :szemez: - én voltam ott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2010.03.03 21:32:36
C5

 :hmmmm:

Az papíron tényleg az A6 felé billen, mértél már az autódra gyorsulást, 0-100, 0-160?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.03 21:33:15
Mindegy, nem érdekes az egész. Úgy sem tudjuk pontosan, hogy mi volt. Meg nincs is jelentősége.  :flowers:

Ha már itt tartunk: szted miért van az, hogy az enyém a 0W-20-szal kicsit sem fogyaszt jobban, mint az 5W-30-as ESP-vel? És az E12 sem. Most van kb 9 az enyémben, összességében rosszabb a fogyi, mint az ESP-vel volt tavaly. Az 5W-30-asokkal viszont nincs gond, az ESP-hez képest azokban nem vettem észre különbséget.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.03 21:33:59
C5

 :hmmmm:

Az papíron tényleg az A6 felé billen, mértél már az autódra gyorsulást, 0-100, 0-160?

Nem, majd olajcsere után. A 20-assal nem kenem neki annyira. Amúgy már ideje lenne, mert engem is érdekel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2010.03.03 21:36:49
Hát ennyi, nemtom itt én még mit tehettem volna.

(http://www.peachparts.com/shopforum/images/new_smilies/nos.gif)

:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.03.03 21:39:38
Elhiszed, hogy meg tudtam ítélni, hogy reménytelen a szitu  ;) ? Ha nem hiszed el, az sem baj  :szemez: - én voltam ott.

Ne légy elszomorodva, lehet, hogy te a versenyben a második voltál, de ő az utolsó előtti.  ;)
Meg ugye a se biztos, hogy csak 80 lovas volt.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 21:46:51
Ha már itt tartunk: szted miért van az, hogy az enyém a 0W-20-szal kicsit sem fogyaszt jobban, mint az 5W-30-as ESP-vel? És az E12 sem. Most van kb 9 az enyémben, összességében rosszabb a fogyi, mint az ESP-vel volt tavaly. Az 5W-30-asokkal viszont nincs gond, az ESP-hez képest azokban nem vettem észre különbséget.
Valszeg olyan a használati mód, hogy nem jön ki mérhető különbség. De szvsz a potenciálisan kihozható maximális különbség  sem lehet nagy, egy B5-ös 5 W-30-ashoz képest.

És/vagy: a papíron adott különbségek ellenére mégsem lehet a valóságban annyival "jobb" (a jelzőt most a spórolási potenciál szempontjából használom) ez az olaj, mint az ESP Formula.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 21:49:24
Elhiszed, hogy meg tudtam ítélni, hogy reménytelen a szitu  ;) ? Ha nem hiszed el, az sem baj  :szemez: - én voltam ott.

Ne légy elszomorodva, lehet, hogy te a versenyben a második voltál, de ő az utolsó előtti.  ;)
Meg ugye a se biztos, hogy csak 80 lovas volt.  :)
Biztos hogy nem 80 lovas volt, mert én eleve 90-et írtam  ;) ... Annál viszont nem lehetett több: régi, korai szériás Octavia volt.

Egyébként meg nem voltam elszomorodva, nem ért meglepetésként a dolog; "másik oldalról nézve" ismerős volt a szitu, már anno a régi Audi 100 TD-nkkel is jópár benzinest "megleptem" az emelkedőkön  :whistling: ... De azért persze próbálkoztam, hátha elbénázza az Octaviás, pl. azzal, hogy megpróbálja kipörgetni (amit barna.czukor is említett)  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.03 21:50:51
Mentem több féle stílusban. Nagyon spórolósan és finom gázadással sem lehet jobb eredményt kihozni, mint az ESP-vel, hiába próbáltam.

A mérhető különbség szerintem nem lehet több, mint 2-3 deci. Mondjuk nem is a spróolás, inkább a hidegindítás miatt döntöttem a 0W-20-as mellett.

Nekem eléggé úgy tűnik, hogy ez a 0W-20-as marketingcucc, nem éri meg a felárat egy olcsób 5W-30-ashoz képest. És a meleg motor védelmét tekintve is lehet, hogy rosszabb. Sztem többet nem rakok bele ilyet, mert nincs nagy értelme. Max télen, a hidegben,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.03.03 21:55:16
De pontosan mit vársz egy olajtól többet, mint 2-3 deci, ilyen szinten? Nem 15w-40 ásványiról cseréltél, hanem egy eleve jó olajról. A 2-3 deci is tisztességes difi, kérdezd leszilacit vagy Zénókát!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.03 21:55:54
A mérhető különbség szerintem nem lehet több, mint 2-3 deci. Mondjuk nem is a spróolás, inkább a hidegindítás miatt döntöttem a 0W-20-as mellett.

Nekem eléggé úgy tűnik, hogy ez a 0W-20-as marketingcucc, nem éri meg a felárat egy olcsób 5W-30-ashoz képest. És a meleg motor védelmét tekintve is lehet, hogy rosszabb. Sztem többet nem rakok bele ilyet, mert nincs nagy értelme. Max télen, a hidegben,
Ebben teljesen egyetértünk. Én 0 W-20-ast kizárólag olyan használati mód esetén töltenék bele, mint amit Zénókáék preferálnak - de talán még akkor is maradnék a 0 W-30-nál. Mondjuk, az általuk produkált értékeknél már számít is az a 2-3 deci, amit le lehet faragni egy ilyen olajjal mondjuk az 5 W-30-hoz képest.

Egyébként ennél többet várni, pontosan ahogy Kgabe is írja, nem is szabad! Azért az nem rossz, ha pusztán az olajjal meg tudsz fogni 4-5 %-nyi üzemanyagot - egyáltalán nem rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.03 22:06:14
De pontosan mit vársz egy olajtól többet, mint 2-3 deci, ilyen szinten? Nem 15w-40 ásványiról cseréltél, hanem egy eleve jó olajról. A 2-3 deci is tisztességes difi, kérdezd leszilacit vagy Zénókát!
Ja, de a 2-3 deci sem jelent meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2010.03.03 22:13:50
Annál viszont nem lehetett több: régi, korai szériás Octavia volt.

Fene tudja, dízelt azért nem olyan nagy kunszt (ezt nem ledegradálásként írom) felhúzni, gyorsultam már olyan kombi, I-gen. Oktáviával, hogy igencsak rákellett taposnom a gázra, hogy elmenjek, mondjuk abból úgy dőlt a füst, mint egy mozdonyból.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.04 00:15:19
Fene tudja, dízelt azért nem olyan nagy kunszt (ezt nem ledegradálásként írom) felhúzni, gyorsultam már olyan kombi, I-gen. Oktáviával, hogy igencsak rákellett taposnom a gázra, hogy elmenjek, mondjuk abból úgy dőlt a füst, mint egy mozdonyból.
Ez egy svájci rendszámú autó volt, egy középkorú nővel a kormány mögött  ::) - nem hinném, hogy fel lett volna húzva; és egyáltalán nem füstölt, direkt figyeltem.

Persze adódhat a kérdés, hogy egy középkorú, svájci nő egy dízel Octaviával miért áll neki versenyezni  :hmmmm: ... Hát alighanem azért, mert látnivalóan felbőszült azon, hogy előtte faluban megelőztem, mivel óra szerint 50-el szüttyögött  :whistling: ... Villogott, és láttam is a tükörben hogy jár a szája. Biztos azt gondolta, hogy na, majd a falun kívül megmutatja - nos, sikerült is neki  :single fuck:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.04 00:16:04
De pontosan mit vársz egy olajtól többet, mint 2-3 deci, ilyen szinten? Nem 15w-40 ásványiról cseréltél, hanem egy eleve jó olajról. A 2-3 deci is tisztességes difi, kérdezd leszilacit vagy Zénókát!
Ja, de a 2-3 deci sem jelent meg.
Na, erre írtam azt, hogy használat-függő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2010.03.04 14:48:38
Ez egy svájci rendszámú autó volt, egy középkorú nővel a kormány mögött  ::)

Én sehol se látom a kizáró tényezőt ::) egy picit meghúzzák 100-110lóerő közé, ott még nem fog füstölni, de biztos jobban ugrik az ilyenekre. :devil:

Az meg hogy nő volt :hug: És....? Barátosném a Corsát is chippeltette, pedig alapból se kevés az autó...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.03.07 12:29:47
Sziasztok!

Kicsikét megtankoltam ma, és sikerült elérnem a legnagyobb fogyasztást városban, mióta nálam van az autó. :nonono: :nonono: :nonono:
251 km=14,84 liter Omv Premium diesel= 5,91 liter( Bc=6,1 l/100 Km,,26 Km/h)szigorúan városban.
Hiába a hideg megtette hatását,,
 :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2010.03.12 14:23:20
Utolsó 3 tankolás (40% város - 60% országút - 1.4 VVT-i): 7,66 - 7,50 - 7,46 l/100km  :clap:

Olvastam itt valahol h fogyiversenyen a legjobb fogyasztást sok üresben való gurulással érték el. Lehet h hosszú szakaszokon ez bejön, de szvsz mindennapi használatban kivitelezhetetlen. Ma kicsit ráértem és figyeltem a pillanatnyi fogyimérőt, a fenti esetben ilyenkor 0,9-1,2l a fogyasztás. Ugyanakkor motorfékkel nincs fogyasztás, hiszen nem kap a motor benyát (ECU). De ez sem tart a végtelenségig, hiszen akkor előbb-utóbb egy kritikus érték alá esne a fordulat és leállna a motor.
Nem hivatalos méréseim alapján olyan 1000-1200 rpm-nél ismét megindul a befecskendezés, ilyenkor a pill. fogy. 2-3l, de ha hagyjuk a fordulatot nagyon leesni(~ 500-600 rpm) akkor már 5-6-7l is lehet, mivel több benyát adagol h le ne fulladjon, emellett érezni h a motor erőlködik.

Másik megfigyelés, h négyesben 1200-1500 rpm-nél óvatos gyorsításnál 12l a pill. fogy, míg ugyanez 5-ösben 10l. Persze ilyen esetben ajánlott a gázpedált finoman kezelni, mivel ilyenkor egy padlónak csak negatív hatásai vannak. (gyenge gyorsulás és magasfokú motorterhelés valamint a pill. fogy. mérőre tekintve infarktus veszély)

A pill. fogy. mérő valszeg nem a legpontosabb műszer, de azért egy irányt ezek az értékek is kirajzolnak. Szvsz magas fordulatnál motorfék, kivezető szakaszokon mihamarabb 5.-ik, mind hozzájárulnak a fogy. mérsékléséhez.

Kicsit hosszú lett, de hátha tudtok belőle hasznosítani valamit, főleg ilyen benzin árak mellett :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.03.13 17:06:30
Maximum néhány decit csal.
Hát nekem szinte pont mint a Yarisé: 4 dl a csalás-6,5-öt mutatott, s 6,93 lett a számolt!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.03.13 17:16:01
Most egy Pesti út után, max 100-110-ig 6,3 /kb 6,7 lehet a valós/ lett az induláskori 6,7-6,8-ból. A napi 25-25 km-es ingázásnál a héten tankolás után nullázva 6,6-6,8 között állt be/7-7,2/!
Sztem a Corinál ez a 6,3/6,7/ a legalja.
Szó se róla várom már a gázt-kíváncsi leszek avval milyen lesz!-igaz ott már nem kell annyira óvatoskodnom! Még 9-10 l is kijön 1500-1700 ft-ból!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.03.13 20:32:30
Válaszolva a kérdésre:
-Keveset fogyaszt
-Jól megy, de ritkán tolom neki.
Ma, majd 500KM mentem, 4,9-et csináltam, de ehhez rá kell érni, és meg kell szabadulni a
nagyautós betegségtől, hogy mindenkit le kell tolni.
Ugye tudjuk, ennek ékes példája a terepjárósok.
(Zénó tanítvány vagyok) 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.13 22:08:09
Olvastam itt valahol h fogyiversenyen a legjobb fogyasztást sok üresben való gurulással érték el.
Ezt úgy kell érteni, hogy ésszerűen, előrelátóan kell választani a motorfék és a gurulás között, azzal a céllal, hogy minél jobban kihasználd a lendületet, minél messzebb juss az autóval gázadás nélkül. Ha adott egy lejtő, amin üresben lassulás nélkül gurul a kocsi, de motorfékkel lassulna, akkor ott nyilván üresben kell menni. Ugyanígy kell tenni akkor is, ha pl. 300 m-el előrébb pirosra vált a lámpa, és sebességben hagyva az autót előbb elfogyna a lendület, de üresbe kapcsolva elgurul odáig az autó. Stb... Ha viszont adott egy lejtő, amelyen az autó motorfékkel sem lassul, akkor nyilván azt kell alkalmazni, elvégre motorféknél valóban nulla a fogyasztás, míg üresben megeszik vmi minimális mennyiségű üzemanyagot.

Szóval ezt a kettőt kell ügyesen kombinálni. És persze mindez nyilván csak spórolási célzattal állja meg a helyét (mert pl. lejtőn biztonságosabb motorfékkel gurulni, mint üresben).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.03.13 22:12:57
Miért ? Ezt nem vágom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.13 22:17:53
Miért ? Ezt nem vágom.
Mármint miért biztonságosabb motorfékkel gurulni? Mert így kisebb az esély, hogy "elszabaduljon" az autó, ami üresben teljesen kontrollálatlanul gurul; és ha hirtelen akadály bukkan fel, hamarabb meg tudod állítani.

(Ezzel együtt, tiszta, átlátható helyzetekben, nem túl meredek lejtőkön én is szoktam üresben gurulni. Nálam a határ kb. ott van, ahol legmagasabb fokozatban, motorfékkel még nem gyorsul számottevően a kocsi... Az ilyen lejtőkön szoktam "üresezni". A meredekebbeken motorfék; de ugye ezeken már nem is lenne értelme a gurításnak.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.03.13 22:27:09
Értem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.13 22:56:17
Értem.

Nemsemmi fogyasztási adataid vannak  :eek: Hogy bírod ki, hogy ennyire óvatosan mész vele? 4-5 literes fogyasztás szinte emberfeletti önmegtartóztatást igényel egy 177 lovas, 1650 kilós autóban. Nekem az Auris sokkal többet eszik, pedig én sem szoktam 2000 fölé pörgetni, és jóval könnyebb is a kasztni. Elismerésem  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.03.15 09:04:13
Tegnap tankoltam:
832,9km utan 49,24 litert tudtam tankolni. 5,91-es altag. Fele varos, fele hegyi szerpentinek es voltak benne kemeny hidegek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.03.15 10:08:52
Értem.

Nemsemmi fogyasztási adataid vannak  :eek: Hogy bírod ki, hogy ennyire óvatosan mész vele? 4-5 literes fogyasztás szinte emberfeletti önmegtartóztatást igényel egy 177 lovas, 1650 kilós autóban. Nekem az Auris sokkal többet eszik, pedig én sem szoktam 2000 fölé pörgetni, és jóval könnyebb is a kasztni. Elismerésem  :yes:

Zénó nevelés vagyok :clap:
Azért hozzá fűzném, ritkán előznek meg, csak a kamikázék, de azok meg hadd menjenek ::)
Normális keretek közt autózom, ennyi.
És ami a lényeg:Ez módszer nem károsítja ÖN és környezete egészségét. (több szempontból is igaz)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.03.15 10:12:38
Olvastam itt valahol h fogyiversenyen a legjobb fogyasztást sok üresben való gurulással érték el.
Ezt úgy kell érteni, hogy ésszerűen, előrelátóan kell választani a motorfék és a gurulás között, azzal a céllal, hogy minél jobban kihasználd a lendületet, minél messzebb juss az autóval gázadás nélkül. Ha adott egy lejtő, amin üresben lassulás nélkül gurul a kocsi, de motorfékkel lassulna, akkor ott nyilván üresben kell menni. Ugyanígy kell tenni akkor is, ha pl. 300 m-el előrébb pirosra vált a lámpa, és sebességben hagyva az autót előbb elfogyna a lendület, de üresbe kapcsolva elgurul odáig az autó. Stb... Ha viszont adott egy lejtő, amelyen az autó motorfékkel sem lassul, akkor nyilván azt kell alkalmazni, elvégre motorféknél valóban nulla a fogyasztás, míg üresben megeszik vmi minimális mennyiségű üzemanyagot.

Szóval ezt a kettőt kell ügyesen kombinálni. És persze mindez nyilván csak spórolási célzattal állja meg a helyét (mert pl. lejtőn biztonságosabb motorfékkel gurulni, mint üresben).

Én pedig megdöbbenve tapasztaltam, nem is egy embernél(frissjogsisok), hogy úgy vezetnek hogy nem használják a motorféket, tehát ha lassítani kellett, már vették is ki üresbe.. Én meg kérdeztem, most mit csinálsz?? :D MInek veszed ki? Nem tudom, ezt tanulták az oktatóktól?? Faxa oktatók lehettek.. Egy régi karbisnál még valamennyire megértem, mert ott ugye motorféknél is kapja a benzint, így lehet spórolást elérni. De ezek már lassan kikopnak a forgalomból. Egyébként karbisoknál is van ilyen, hogy motorféknél elzárja a benzint..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.03.15 10:38:51
Én is észrevettem hogy sok kezdő csinálja.  Nem gondolom, hogy így tanították nekik. Karburátoros autónál hiába veszi ki üresbe, akkor is kapja ugyanúgy az alapjárati keveréket. Motorféket egyébként nem csak a fogyasztás csökkentése miatt célszerű használni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.03.15 10:55:23
Azt, hogy üresbe rakják, nem tapasztaltam, de gázelvételkor automatikusan kinyomják a kuplungot is, mintha ártalmas lenne a motorfék  :nonono:
Ha simán csak lelép a gázról és motorfékkel gurul az útkereszteződés felé, akkor fele annyi fék is elég lenne a végén.
Engem anno motorfékere tanított az oktatóm, sőt kimondottan tiltotta az üresben gurulást (Skoda 105).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.15 12:49:16

És ami a lényeg:Ez módszer nem károsítja ÖN és környezete egészségét. (több szempontból is igaz)

Ez a módszer  érdekelne.  :D Vannak esetleg konkrét megfigyeléseid, hogy milyen használattal fogyaszt legjobban az autó? Pl milyen fordulatokat használsz, hol váltasz. Gondolom sokat közlekedsz országúton, ha ilyen jó a fogyasztásod. Ott az Auris is elég jól tud enni, de autópályán már minimum 7 liter. Én szinte kizárólag városban használom az autót, és normál használatban 7 liter körül el lehet vele járni. Múlt héten csináltam egy 5,7-et is, de nem áltatom magam, hogy ez reális városi fogyasztás volt, mert nagyrésze rakpart meg Szentendrei úti egyenletes haladás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.15 21:24:41
Én pedig megdöbbenve tapasztaltam, nem is egy embernél(frissjogsisok), hogy úgy vezetnek hogy nem használják a motorféket, tehát ha lassítani kellett, már vették is ki üresbe.. Én meg kérdeztem, most mit csinálsz?? :D MInek veszed ki? Nem tudom, ezt tanulták az oktatóktól?? Faxa oktatók lehettek.. Egy régi karbisnál még valamennyire megértem, mert ott ugye motorféknél is kapja a benzint, így lehet spórolást elérni. De ezek már lassan kikopnak a forgalomból. Egyébként karbisoknál is van ilyen, hogy motorféknél elzárja a benzint..
Ezt biztos nem az oktatóktól tanulták, mert azok pont az ellenkezőjét nyomatják: hogy ti. tilos az üresben gurulás; vizsgán azonnal meg is buktatnak érte. Ezért pont hogy kicsit túlzottan is motorfékezésre drillezik a tanulókat. Nekem pl. ezt elég nehezen vette be a gyomrom a tanfolyamon, és utána azonnal abba is hagytam; csak jóval később jöttem rá, hogy azért az igazság nagyobbrészt (ha nem is mindig) mégiscsak a motorfék oldalán van.

Amúgy jól mondod, már a karbis autók közül is az újabbak (úgy kb. a 70-es évek végétől) rendelkeztek a szépnevű tolóüzemi lekapcsolóval  :D , ami motorféknél elzárta a benzin-utánpótlást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.15 21:28:28
Azért hozzá fűzném, ritkán előznek meg, csak a kamikázék, de azok meg hadd menjenek ::)
Akkor azért annyira lassan mégsem mehetsz  :yes: ... Azt hittem, 65-70-el gurulászol az IS-el országúton; ezt azért elég nehéz volt elképzelni  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.15 21:30:01
...autópályán már minimum 7 liter...
De ehhez, gondolom, nem 100-110-es tempó tartozik  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.16 15:33:06
...autópályán már minimum 7 liter...
De ehhez, gondolom, nem 100-110-es tempó tartozik  ;)

Valóban nem, de nem is száguldozás. Kb. 130-140 tempomattal. Tempomat nélkül viszont a sok lassítgatás miatt talán kevesebbet eszik azt figyeltem meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.18 10:01:05
...autópályán már minimum 7 liter...
De ehhez, gondolom, nem 100-110-es tempó tartozik  ;)

Valóban nem, de nem is száguldozás. Kb. 130-140 tempomattal.
Na, erre mondanák itt többen, hogy ha 130-140-nél eszik 7 litert, akkor az nem a minimum  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.18 17:35:22
130-140-nél én boldog vagyok, ha 7 literrel megúszom. Ahhoz nagyon egyenletesen kell mennem a pályán kihasználva a lejtőket is...

Én pályán 150-nel mentem múlt héten, ekkor 8,5 litert fogyasztott a kocsi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.18 20:28:53
130-140-nél én boldog vagyok, ha 7 literrel megúszom. Ahhoz nagyon egyenletesen kell mennem a pályán kihasználva a lejtőket is...

Én pályán 150-nel mentem múlt héten, ekkor 8,5 litert fogyasztott a kocsi.
Igen, ha jól tudom, az ugyanilyen motoros E12 is ilyen 8.5 körül kajál 150-nél  ::) ... Ez sok, nálam már a fájdalomküszöb felett van  :wacko: ... Ha egyszer esetleg tényleg ilyen autóm lesz, aligha fogok gyakran, tartósan ennyivel menni vele.

Francnak nem tudják ugyanilyen megbízhatóra gyártani a kis dízelt - az 150-nél elvan 6 literrel  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.18 20:47:56

Az alapprobléma az, hogy nincsen egy normális 6. fokozat, amivel pörögne 140-nél 3.000-ret. Teljesen jó lenne nekem is. Pl a haverom Civic-je is olyan, hogy ennyit pörög 140-nél 5.-ben:3.000-ret. Ő neki ekkor 6,5 l-t fogyaszt. A TS-ben is ott a 6., de minek?! Az is marha rövid. A G6-os is értelmetlen, van egy 4,5. fokozat a 4 és az 5 között, ahelyett, hogy lenne egy valódi 6. Én nem is értem, hogy miért jó, hogy 140-nél már 4.000 fölött pörög a motor a legnagyobb fokozatban... Ezért zajos is és sokat is fogyaszt. Ha meg kell a kajak, akkor visszakapcsolok vazze.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.18 20:52:37

Ebben teljesen egyetértünk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.03.19 08:48:16
... Én nem is értem, hogy miért jó, hogy 140-nél már 4.000 fölött pörög a motor a legnagyobb fokozatban... Ezért zajos is és sokat is fogyaszt. Ha meg kell a kajak, akkor visszakapcsolok vazze.
csak egy tipp:
80-120km/h rugalmasság mérése így jobb, szebb számot ad.
még egy tipp:
japánban a sebességhatár autópályán 100. ott mennyit is pörög? (lakott területen belül pedig 40 :flowers: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.19 10:19:47
... Én nem is értem, hogy miért jó, hogy 140-nél már 4.000 fölött pörög a motor a legnagyobb fokozatban... Ezért zajos is és sokat is fogyaszt. Ha meg kell a kajak, akkor visszakapcsolok vazze.
csak egy tipp:
80-120km/h rugalmasság mérése így jobb, szebb számot ad.
még egy tipp:
japánban a sebességhatár autópályán 100. ott mennyit is pörög? (lakott területen belül pedig 40 :flowers: )

80-120-at nem adja meg a gyár a katalógusban, csak a 0-100-at. Igazából csak a tunereket érdekli.

Ez európaiak számára Európában tervezett autó, semmi köze a tulajdonost leszámítva már egy E12-esnek japánhoz... A méreteket, a zaj frekvenciáját, stb. is az európaiaknak tervezték/állították be. Pont erre is verték a japánok. Az E12-es egyébként tényleg zajilag már az európai fülre hangolt. És a zajtartomány is direkt 110-130 között van. Mert elvileg 90-100-zal, meg 130-cal vagy többel mész.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.20 00:24:21
80-120-at nem adja meg a gyár a katalógusban, csak a 0-100-at. Igazából csak a tunereket érdekli.
Á, nem. A tunereket a 0-100 érdekli, meg a 0-400 m, stb. A rugalmasság, a 80-120 sokkal inkább a "civileket" érdekli, hisz ők használják a kocsijukat jellemzően valahol 1500...4000 között; ergo ez az érdeklődés nem is lenne baj - viszont a tesztekben is mérik a rugalmasságot, és sokáig (sok-sok évig) volt az a tendencia, hogy ha egy autó 80-120-on (ezt a mérést végzik a legnagyobb sebességfokozatban) nem futott jó időt, akkor a tesztelők nem azt mondták, hogy sebaj, cserébe keveset pörög a motor; hanem lepontozták emiatt a kocsit. Ezzel befolyásolták a közvéleményt is, az autógyártók pedig végül meghajoltak: olyan váltóáttételezéseket alkottak, amelyekkel a kis motoros autók is jó rugalmasak, a legmagasabb fokozatban is. Na, ennek ez az ára, hogy 130-nál 4000-et pörög a kocsid.

Ez európaiak számára Európában tervezett autó, semmi köze a tulajdonost leszámítva már egy E12-esnek japánhoz... A méreteket, a zaj frekvenciáját, stb. is az európaiaknak tervezték/állították be. Pont erre is verték a japánok. Az E12-es egyébként tényleg zajilag már az európai fülre hangolt. És a zajtartomány is direkt 110-130 között van. Mert elvileg 90-100-zal, meg 130-cal vagy többel mész.
Ja, de azt ne felejtsd el, hogy a németeket leszámítva Európában 130 a limit - vagy sok helyen még kevesebb; és a németeknél is a 130 az ajánlott. Így hát az autók is elsősorban erre vannak belőve. Ha 130-nál nem túl hangos, akkor OK.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.20 01:11:44
A 130 is érdekes, mert az E11 és az E12 is 140-nél halkabb, mnt 130-nál. Belekalkulálták biztos azt is, hogy többel megy az ember, mint a megengedett... :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.03.20 09:13:05
Emlékeim szerint nem halkabb 140-nél, csak más a zaj frekvenciája, ami talán a füleknek kellemesebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.20 12:39:34
Emlékeim szerint nem halkabb 140-nél, csak más a zaj frekvenciája, ami talán a füleknek kellemesebb.
Ez is lehet, műszeres mérést nem végeztem... :D

Minden esetre nekem az E12-es 140-150 között a legkellemesebb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.03.20 13:50:39
Nekem meg 110-120 között, igaz dízel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.20 20:11:02
Emlékeim szerint nem halkabb 140-nél, csak más a zaj frekvenciája, ami talán a füleknek kellemesebb.
Ez is lehet, műszeres mérést nem végeztem... :D

Minden esetre nekem az E12-es 140-150 között a legkellemesebb...
Biztos hogy nem halkabb nagyobb sebességnél - ha belegondolsz, ez lehetetlen. Csak -ahogy Kgabe is írja- valszeg más a hangszín, kevésbé zavaró. A tényleges (mérhető) hangerő, meg a fül által érzékelt hanghatás között ugye néha elég nagy eltérés tud lenni - én is tapasztaltam ilyet, több autónál is, hogy nagyobb sebességnél "halkabb".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 11:52:40
Az alapprobléma az, hogy nincsen egy normális 6. fokozat, amivel pörögne 140-nél 3.000-ret. Teljesen jó lenne nekem is. Pl a haverom Civic-je is olyan, hogy ennyit pörög 140-nél 5.-ben:3.000-ret. Ő neki ekkor 6,5 l-t fogyaszt. A TS-ben is ott a 6., de minek?! Az is marha rövid. A G6-os is értelmetlen, van egy 4,5. fokozat a 4 és az 5 között, ahelyett, hogy lenne egy valódi 6. Én nem is értem, hogy miért jó, hogy 140-nél már 4.000 fölött pörög a motor a legnagyobb fokozatban... Ezért zajos is és sokat is fogyaszt. Ha meg kell a kajak, akkor visszakapcsolok vazze.

Jobban megy az autó, ha ugyanazt a sebességintervallumot több fokozat felé osztják szét. Kisebbet ejtenek a fokozatok, egyenletesebben lehet max teljesítményen tartani a motort. A G6-os Corolla is fél másodperccel hamarabb ér 100-ra mint a sima. Mivel a TS és a G6 is egy sportosnak szánt modell, ott ez elsőbbséget élvezett a fogyasztással szemben. Egyébként a G6. hatodikja hosszabb, mint a sima 5 gangos Corollák utolsója. 100-nál 2600 körül forog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.21 11:56:11
Egyébként a G6. hatodikja hosszabb, mint a sima 5 gangos Corollák utolsója. 100-nál 2600 körül forog.
Ez érdekes, nekem eddig többen azt mondták, hogy értelmetlen a G6 váltója, mert ugyanaz lett felosztva (4-5 lett 4-5-6), nem lett hosszabb, csak az eredeti váltót módosították, és csak több a gépészkedés, de érdemi haszna nincs. Hát azért 2600-as rpm már nagyon nem rossz...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 11:56:59
Biztos hogy nem halkabb nagyobb sebességnél - ha belegondolsz, ez lehetetlen. Csak -ahogy Kgabe is írja- valszeg más a hangszín, kevésbé zavaró. A tényleges (mérhető) hangerő, meg a fül által érzékelt hanghatás között ugye néha elég nagy eltérés tud lenni - én is tapasztaltam ilyet, több autónál is, hogy nagyobb sebességnél "halkabb".

Nekem a Corolla TS csinálta ezt. 130-nál a motor rezgéseinek frekvenciája egybeesett az autó sajátfrekvenciájával, így rezonancia lépett fel. Az egész autó búgott mint atom. Ha felnyomtam a sebességet 160-ra, teljesen megszűnt a búgás, csak szimpla motorhang volt hallható. Ezzel aztán azt érte el, hogy 130 helyett 160-nal voltam kénytelen menni autópályán  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 12:08:01
Egyébként a G6. hatodikja hosszabb, mint a sima 5 gangos Corollák utolsója. 100-nál 2600 körül forog.
Ez érdekes, nekem eddig többen azt mondták, hogy értelmetlen a G6 váltója, mert ugyanaz lett felosztva (4-5 lett 4-5-6), nem lett hosszabb, csak az eredeti váltót módosították, és csak több a gépészkedés, de érdemi haszna nincs. Hát azért 2600-as rpm már nagyon nem rossz...

Apámnak volt két G6-osa is, egy 1,3-as és egy VVT-i 1,6-os. Tapasztalatból mondom, hogy hosszabb az utolsó fokozat a G6-ban. Persze nem annyival, mintha csak rá lenne rakva egy plusz fokozat. Kb olyan, mintha minden fokozat egy féllel lenne rövidebb a reálisnál, tehát a 6. kb 5,5-nek felel meg :) Ezzel azt érték el, hogy dinamikusabb az autó és autópályán sem hangos (szinte semmi motorhang nem volt még 200-nál sem). Óra szerint amúgy 220-at ment az 1,6-os, és ott forgott kb 6000-et. A sima 5 gangosok már 200-nál beleértek a pirosmezőbe, így a végsebességük is kisebb volt valamivel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 13:16:13
Akkor újrakezdődik a 6 gang őrület...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.21 13:21:40
Részemről kizárt.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 13:25:24
Akkor újrakezdődik a 6 gang őrület...

Most kicsit bizonytalan lettem a 2600 rpm-nel, mert már jó rég volt a G6-os, de az biztos,  hogy hosszabb a hagyományos 5-ösénél, csak pontosan nem tudom már mennyivel. Anno 97-ben volt az Autó Motorban egy G6 teszt, amiben le volt rajzolva grafikusan a két váltó fokozatkiosztása egymásra téve, csak most épp nincs a közelemben az újság. De szerintem mindenképp érdemes G6-ost vennie annak, akinek van rá lehetősége.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 13:58:04
Egyébként a G6. hatodikja hosszabb, mint a sima 5 gangos Corollák utolsója. 100-nál 2600 körül forog.
Ez érdekes, nekem eddig többen azt mondták, hogy értelmetlen a G6 váltója, mert ugyanaz lett felosztva (4-5 lett 4-5-6), nem lett hosszabb, csak az eredeti váltót módosították, és csak több a gépészkedés, de érdemi haszna nincs.
Ez így nem állja meg a helyét, mert a sportos vezető szempontjából nézve mindenképpen jobb, ha nincs nagy fordulatszám-esés váltásoknál - ezt pedig csak "sokgangos" váltókkal lehet elérni. Különben tarthatnánk még mindig a háromsebességes váltóknál á la Moszkvics 407  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.21 14:03:08
Oké, nekem nem ez lett volna a célom vele, hanem a fogyicsökkentés és halkabb, kevésbé pörgetett motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 14:06:58
Oké, nekem nem ez lett volna a célom vele, hanem a fogyicsökkentés és halkabb, kevésbé pörgetett motor.
Hát igen. Ez lenne nekem is a fő szempont, ehhez meg egy tisztességes 6. fokozat kellene, ahol mondjuk 3000-ret pörögne 140-nél. Ilyen mé' nincsen?!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 14:13:52
Oké, nekem nem ez lett volna a célom vele, hanem a fogyicsökkentés és halkabb, kevésbé pörgetett motor.
Hát igen. Ez lenne nekem is a fő szempont, ehhez meg egy tisztességes 6. fokozat kellene, ahol mondjuk 3000-ret pörögne 140-nél. Ilyen mé' nincsen?!
Nem tudom így hirtelen, hogy pl. a most frissített Aurisok mennyit pörögnek hatodikban - de megkockáztatom, hogy nem sokkal többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 14:16:31
Oké, nekem nem ez lett volna a célom vele, hanem a fogyicsökkentés és halkabb, kevésbé pörgetett motor.
Rendben, egy ekkora (értsd: ilyen végsebességű) motornál ehhez tényleg nem kell hat hang - csak egy kellően hosszú ötödik. De úgy általában a fogyicsökkentéshez sem árt a több fokozat, mert így ha pl. emelkedőn vissza kell kapcsolni eggyel alacsonyabb fokozatba, az nem fog akkora fordulatszám-ugrást eredményezni. A Starletben pl. nem szeretem azt, hogy ahol nem megy föl négyesben, ott kénytelen vagyok hármasba visszatéve, a motort visíttatva és így is legfeljebb 70 körül haladva fölmászni  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 14:43:58
Oké, nekem nem ez lett volna a célom vele, hanem a fogyicsökkentés és halkabb, kevésbé pörgetett motor.
Hát igen. Ez lenne nekem is a fő szempont, ehhez meg egy tisztességes 6. fokozat kellene, ahol mondjuk 3000-ret pörögne 140-nél. Ilyen mé' nincsen?!

Ahhoz azért kell nyomaték, hogy ilyen hosszú fokozatot be lehessen tenni az autóba. Az sem lenne kellemes, ha minden apró dombocskán gépészkedni kellene a váltóval, mert nem képes rá felmenni az autó. Vagy kapcsolnád 160-nál az 5-öst, és elkezdene visszalassulni a kocsi, mert kevesebb lenne a vonóerő mint a menetellenállás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 14:51:38
Ahhoz azért kell nyomaték, hogy ilyen hosszú fokozatot be lehessen tenni az autóba. Az sem lenne kellemes, ha minden apró dombocskán gépészkedni kellene a váltóval, mert nem képes rá felmenni az autó. Vagy kapcsolnád 160-nál az 5-öst, és elkezdene visszalassulni a kocsi, mert kevesebb lenne a vonóerő mint a menetellenállás.
Azért a mi 4ZZ-FE motorunkban bőven van akkora erő, hogy elbírna egy 6. fokozatot is. Faterommal mentünk tegnap 100 km-t, kb 3x akart 6.-at kapcsolni már 120-nál. :D
Remélem nem jut el odáig sosem, hogy beteszi 6.-ba az 5-ös váltót...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 15:37:30
Ahhoz azért kell nyomaték, hogy ilyen hosszú fokozatot be lehessen tenni az autóba. Az sem lenne kellemes, ha minden apró dombocskán gépészkedni kellene a váltóval, mert nem képes rá felmenni az autó. Vagy kapcsolnád 160-nál az 5-öst, és elkezdene visszalassulni a kocsi, mert kevesebb lenne a vonóerő mint a menetellenállás.
Az tény, hogy ha túl hosszú az utazófokozat, az már öngól, egy ponton túl még a fogyasztási görbe is újra elkezd emelkedni vele. De a gyártók nem hülyék, ki tudják ezt kalkulálni; és nyilván nem vagylagos a dolog, van valamekkora mozgástér, ergo a végeredmény azon múlik, hogy hova teszik inkább a hangsúlyt: a spórolásra, vagy a rugalmasságra. Az utóbbi nagyságrendileg húsz évben egyértelműen az utóbbira tették (ellentétben pl. a 80-asok első felével, amikor divatban voltak a kímélő, spóroló ötödik fokozatok). Most fordulni látszik a dolog, nyilván az economy-hype miatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 15:52:55
Ahhoz azért kell nyomaték, hogy ilyen hosszú fokozatot be lehessen tenni az autóba. Az sem lenne kellemes, ha minden apró dombocskán gépészkedni kellene a váltóval, mert nem képes rá felmenni az autó. Vagy kapcsolnád 160-nál az 5-öst, és elkezdene visszalassulni a kocsi, mert kevesebb lenne a vonóerő mint a menetellenállás.
Azért a mi 4ZZ-FE motorunkban bőven van akkora erő, hogy elbírna egy 6. fokozatot is. Faterommal mentünk tegnap 100 km-t, kb 3x akart 6.-at kapcsolni már 120-nál. :D
Remélem nem jut el odáig sosem, hogy beteszi 6.-ba az 5-ös váltót...

Kicsit számolgattam most, és ha olyan áttételű váltót szeretnél, ami 140-nél forog 3000-et (100-nál 2143-at), az azt eredményezné, hogy a menetellenállások már 150-nél nagyobbak lennének, mint az autó által útravitt vonóerő. Tehát kb 145 körül lenne a vége, de már odáig is csak kínkeservesen gyorsulna az autó. Hát nem tudom, kinek hiányzik ez, részemről inkább fogyasszon többet fél literrel, de lehessen azért autózni vele, ne lassuljon vissza egy enyhe szembeszéltől vagy dombocskától :) Sajnos a kis nyomatékú motorokat csak rövid áttételezéssel lehet alkalmassá tenni az autópályás közlekedésre, ez pedig magas fordulattal és zajjal jár.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 15:57:14
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben. Pedig az a motor 5.000-től húz igazán, pörgősebb még, mint a VVT-i-k...

Kizártnak tartom, hogy egy ilyen hosszabb 5. fokozattal ne menjen 145-nél többet a kocsi. Maximum nem gyorsulna jó. A 4. fokozat meg arra van, aztán 150-nél 5. és lehet kímélően haladni...

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 16:04:36
Na, én ennek végképp nem tudok utánaszámolni, lévén az ilyesmi nem az erősségem  :whistling: ... De annyi biztos, hogy van ilyen: pl. a Mercedes W124-esek kisebb motoros változatai négyesben futották meg a végsebességüket, ötödikben lelassultak. Nem ennyit persze; de a jelenség nagyon is működhet a gyakorlatban.

Ezzel együtt, a mértékét én is nagyon meglepőnek tartom  :hmmmm: ... Ennyit számítana, hogy kb. 25 %-al csökkentenénk a fordulatszámot ötödikben? A Camry pl. ezt tudja négyesben:

(http://www.toyotaclub.hu/imgput.php?fname=images/Palaczk/speeding.jpg)

És ezt ötösben:

(http://www.toyotaclub.hu/imgput.php?fname=images/Palaczk/speeding_2.jpg)

Mindezt úgy, hogy ez egy üresen kb. 1100 kilós autó, aminek a motorja 105 LE-t tud 4800-as fordulaton, és 166 Nm-t 3600-on.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 16:14:01
Szépen oszt a régi vas. :clap:

Hogyan lehet amúgy ezen a benzinszintet leolvasni? Az üres és a negyed ugyan az, nem?!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.03.21 16:19:52
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben.

Nem 4000 az véletlenül?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 16:20:39
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben. Pedig az a motor 5.000-től húz igazán, pörgősebb még, mint a VVT-i-k...

Kizártnak tartom, hogy egy ilyen hosszabb 5. fokozattal ne menjen 145-nél többet a kocsi. Maximum nem gyorsulna jó. A 4. fokozat meg arra van, aztán 150-nél 5. és lehet kímélően haladni...

Én az E12-es kasztni menetellenállásaival számoltam, a Civicnek biztos kisebb a homlokfelülete. Meg 0 fokos levegő sűrűségével, melegben kicsit jobb a légellenállás. Mellesleg azért csodálkoznék, ha 100-nál 2100-at forogna az 1,4-es Civic. Ilyen őrült hosszú váltót raktak bele? Nem csak az óra csalt sokat? Mikori Civic az? Utána kéne nézni a váltóáttételezésének, akkor kiderülne a valós fordulatszám.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 16:22:03
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben.

Nem 4000 az véletlenül?  ;)
Nem, az enyém pörög kb 4.200-at. Az maximum 3.400-at pörög, de szerintem még kevesebbet. Igaz, 5.-ben előzni és gyorsítani erőteljesen nem is lehet, de arra kiváló, hogy tartsa a 140-et és közben 6,5 liter fogyasszon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 16:24:07
Én az E12-es kasztni menetellenállásaival számoltam, a Civicnek biztos kisebb a homlokfelülete. Meg 0 fokos levegő sűrűségével, melegben kicsit jobb a légellenállás. Mellesleg azért csodálkoznék, ha 100-nál 2100-at forogna az 1,4-es Civic. Ilyen őrült hosszú váltót raktak bele? Nem csak az óra csalt sokat? Mikori Civic az? Utána kéne nézni a váltóáttételezésének, akkor kiderülne a valós fordulatszám.
100-nál kb 2400-at forog 5.ben, az enyém meg 3.000-ret. De pontos számokat nem tudok, majd lemérem a bnőmét, ugyanis neki is a héten ilyen lett. :D
Civic 1997, 1,4 iS, 90 LE.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 16:25:09
Hogyan lehet amúgy ezen a benzinszintet leolvasni? Az üres és a negyed ugyan az, nem?!
Már miért lenne ugyanaz? A fenti képen picivel negyed alatt van a mutató; a lenti képen icipicivel negyed fölött. Amúgy a prospektusban az az okoskodás szerepel erről, hogy így az utolsó negyedben jobban, pontosabban figyelemmel követhető a szint csökkenése, ezáltal jobban kalkulálható. Valaki agyalt  :) ... Létezik amúgy digitális műszercsoporttal szerelt változata is az autónak (schilleraszé pl. ilyen) - abban meg úgy műkszik, hogy amikor a szint lement negyed alá, akkor gombnyomással át lehet állítani a műszert úgy, hogy a teljes skála az egynegyed és nulla közötti mennyiséget jelezze, tehát az alapesetben "1/2" állás ilyenkor "1/8"-adot jelent és így tovább  :sorcerer:

Ilyen hülyéknek van kitalálva, mint én, akik szeretnek centizni az utolsó literekkel  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 16:26:31
Nekem nagyon fura volt. Amúgy aranyos dolog ez a skála átkapcsolás. :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 16:27:35
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben.

Nem 4000 az véletlenül?  ;)
Nem, az enyém pörög kb 4.200-at. Az maximum 3.400-at pörög, de szerintem még kevesebbet. Igaz, 5.-ben előzni és gyorsítani erőteljesen nem is lehet, de arra kiváló, hogy tartsa a 140-et és közben 6,5 liter fogyasszon.

3400 az már más azért. Meg a 140 sem 140, hanem lehet, hogy csak valós 132, stb... Plusz a kisebb homlokfelület. Ez már elég ahhoz, hogy más legyen a leányzó fekvése. Én arról beszéltem, hogy valós 140-nél 3000, és E12-es Corolla.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.03.21 16:35:27
100-nál kb 2400-at forog 5.ben, az enyém meg 3.000-ret. De pontos számokat nem tudok, majd lemérem a bnőmét, ugyanis neki is a héten ilyen lett. :D
Civic 1997, 1,4 iS, 90 LE.

Az enyém 96"-os volt, 1.4 és 90LE. 3000-nél 107-et mutatott a mutató, kb. 3750-nél ment 130-at. 4000-nél ha jól emlékszem 142-őt mutatott. Az OFF Ford 1.4 diesel 3000-nél 130-at megy.  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 16:46:00
Dízeleknél kicsit más az ábra. Képzeld el ha 130-nál 4000-et pörögne - kb. 140 lenne a végsebessége.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.03.21 17:08:53
Én az E12-es kasztni menetellenállásaival számoltam, a Civicnek biztos kisebb a homlokfelülete. Meg 0 fokos levegő sűrűségével, melegben kicsit jobb a légellenállás. Mellesleg azért csodálkoznék, ha 100-nál 2100-at forogna az 1,4-es Civic. Ilyen őrült hosszú váltót raktak bele? Nem csak az óra csalt sokat? Mikori Civic az? Utána kéne nézni a váltóáttételezésének, akkor kiderülne a valós fordulatszám.
100-nál kb 2400-at forog 5.ben, az enyém meg 3.000-ret. De pontos számokat nem tudok, majd lemérem a bnőmét, ugyanis neki is a héten ilyen lett. :D
Civic 1997, 1,4 iS, 90 LE.

Ilyen hosszú váltót tudtommal csak az 1.5-ösbe raktak, ami takarékosságra volt hangolva. Ott asszem 120-nál pörög 3 ezret. És 2-esben eléri a 100-at.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.03.21 17:09:25
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben.

Nem 4000 az véletlenül?  ;)
Nem, az enyém pörög kb 4.200-at. Az maximum 3.400-at pörög, de szerintem még kevesebbet. Igaz, 5.-ben előzni és gyorsítani erőteljesen nem is lehet, de arra kiváló, hogy tartsa a 140-et és közben 6,5 liter fogyasszon.

Sztem nézd meg azt mégegyszer..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.21 17:33:28

Sajnos sehogysem találom az 1,4 iS váltóáttételeit a neten, de youtube-on láttam egy-két videót, ahol 5-ösben nagyobb sebességgel haladtak ilyen autóval. Tényleg elég hosszú a váltója, de nem olyan vészes. 140-nél kb 3650-et forog. És ez óra szerint. Tehát valós 140-nél ennél még többet.

Carfolion van megadva valami váltóáttétel 1,4 iS-re, de az rövid, kb 3000 rpm-nél 100-at megy a gyári 185/60 R14 kerekekkel. Mondjuk ez lenne a reális adat, ennél hosszabbat nem érdemes rárakni ilyen kis motorra, mert tényleg nem lesz semmi végsebessége 5-ösben.
Mondjuk van pár autó (pl 1,4-es Fiat Bravo), amelyik 4-esben éri el a végsebességét.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 17:36:58
A Civic is 4. fokozatban megy végre többet, próbáltuk. 5.-ben 160-170 a max, 4.ben mentünk már óra szerint 200-at vele.

Az 1.6os 8 szelepes 75 LE-s f asztra klasszik cégautónk is ilyen volt. 5.-ben ment 155-öt, 4.-ben 170-et.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.03.21 17:37:28
Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan számoltad ki... Haverom 1.4-es 90 LE-s Civicje (<130 Nm)140-nél kb 3.000-ret forog és mégis elmegy simén 180-at 5.-ben.

Nem 4000 az véletlenül?  ;)
Nem, az enyém pörög kb 4.200-at. Az maximum 3.400-at pörög, de szerintem még kevesebbet. Igaz, 5.-ben előzni és gyorsítani erőteljesen nem is lehet, de arra kiváló, hogy tartsa a 140-et és közben 6,5 liter fogyasszon.

Sztem nézd meg azt mégegyszer..

Sajnos sehogysem találom az 1,4 iS váltóáttételeit a neten, de youtube-on láttam egy-két videót, ahol 5-ösben nagyobb sebességgel haladtak ilyen autóval. Tényleg elég hosszú a váltója, de nem olyan vészes. 140-nél kb 3650-et forog. És ez óra szerint. Tehát valós 140-nél ennél még többet.

Carfolion van megadva valami váltóáttétel 1,4 iS-re, de az rövid, kb 3000 rpm-nél 100-at megy a gyári 185/60 R14 kerekekkel. Mondjuk ez lenne a reális adat, ennél hosszabbat nem érdemes rárakni ilyen kis motorra, mert tényleg nem lesz semmi végsebessége 5-ösben.
Mondjuk van pár autó (pl 1,4-es Fiat Bravo), amelyik 4-esben éri el a végsebességét.

Abba az 1.4-esbe tuti nem raktak ilyen hosszú váltót. Akkor sehova se gyorsulna az az autó.. A reális az a 100-nál kb 3000 rpm. Az 1.5 vtec-e(conomy)-ban volt direkt hosszú váltó, a fogyi miatt, és ez 120-nál pörgött 3000 körül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.03.21 22:05:52
Sikerül a Corival egyre jobb fogyikat elérni-7 alattival eddig seki sem biztatott-! Igaz nem tudom, h ez a comp. mennyire pontos, merta múltkotr kevesebbet mutatott a valósnál, most újabban többet jelez! Pedig teletankkal mérek! 6,3-as comp értéknél 6,25 volt, legutóbb pedig, -igaz még finomabban- 6,2-6,3-nál 5,75 let!!! Többször is utánaszámoltam-ennyi!
Ma 5 személyes 200 km-es út volt-egész jól áll-6,8/ fed comp/, pedig most nem kíméltem, ahol lehetett nyomtam neki. Sokkal rosszabbra számoltam-igaz 120-140 ritkán volt-nem nagyon volt lehetőség többre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.21 23:08:49
Barna, mikori Civicről beszélünk? '04-es Auto Revue katalógus szerint az 1.4 90 lovas Civic ötödikben 1000-es fordulaton 36.2 km/h-val halad. Tehát valós 100-nál kb. 2800, valós 140-nél kb. 3900. Tehát óra szerint 140-nél olyan 3600 környékén foroghat. Mondjuk, ez sem sok egy 1.4-es szívó benzines autótól.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.21 23:14:26
1997-es évjárat, nagy (béka) szemű. Ezt 1996-tól gyártották asszem.

Elképzelhető, hogy rosszul emlékszem és óra szerint 140-nél tényleg pörög 3.600-at. De nálam ekkor óra szerint 4.200-at pörög. Azért ez is hatalmas különbség.

Ha lesz rá mód, akkor a Civic-ünket lemérem majd a jövő héten...

(Óra szerint 3.-ban kiviszi a 150-et, 4.-ben a 200-zat. Mondjuk ez a haverom 3ajtósával lett mérve, nem a mienkével.
A mienkéből még le kell a hajtás előtt cserélni a 10W-40-es olajat, meg kell egy körményösszekötő rudat cserélnem...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.22 13:31:24
1997-es évjárat, nagy (béka) szemű. Ezt 1996-tól gyártották asszem.

Elképzelhető, hogy rosszul emlékszem és óra szerint 140-nél tényleg pörög 3.600-at. De nálam ekkor óra szerint 4.200-at pörög. Azért ez is hatalmas különbség.

Na ja - más filozófiát követtek a Toyota tervezői, úgy tűnik; ez a Honda váltó a marha hosszú áttételeivel a 80-as évek elejének 4+E fokzatú VW-eire emlékeztet. Azért ez már nem biztos, hogy annyira szerencsés ám, hogy a kocsi negyedikben 200-at fut (óra szerint), ötödikben meg csak 170-et... Ez egyértelműen arra utal, hogy túl hosszú az ötös a motorhoz és a karosszériához képest, márpedig ez (leszámítva a tökéletesen sík terepen történő egyenletes haladást) már a fogyasztásnak sem biztos, hogy jót tesz - mert minden gyorsításhoz vagy nagyon oda kell lépni, vagy vissza kell kapcsolni, ami ugye rontja a fogyit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.22 14:00:59

Ez szerintem is így van. Mégrosszabb lenne a helyzet, ha 140-nél valóban csak 3000-et forogna, mint ami az eredeti felvetésben volt. Akkor tényleg a 150-et sem tudná elérni, mint ahogy kiszámoltam. Az meg azért erős konstrukciós hiányosság lenne még akkor is, ha mondjuk 100-nál fél literrel javul a fogyasztá tőle.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.22 14:42:58
Ez szerintem is így van. Mégrosszabb lenne a helyzet, ha 140-nél valóban csak 3000-et forogna, mint ami az eredeti felvetésben volt. Akkor tényleg a 150-et sem tudná elérni, mint ahogy kiszámoltam. Az meg azért erős konstrukciós hiányosság lenne még akkor is, ha mondjuk 100-nál fél literrel javul a fogyasztá tőle.
Szerintem ha tényleg ilyen hosszú lenne az az ötös, attól már nemhogy nem csökkenne a fogyasztás, hanem inkább nőne. Hisz ez azt jelentené, hogy 140 környékén már majdnem padlógázzal kéne folyamatosan autózni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.03.25 17:34:32
 :clap: :clap: :clap:

Sziasztok!

Volt ma egy Tiszapalkonyai kanyarom, úgy mentem, hogy előtte 140 km-t mentem városban, és nem tankoltam tele. A BC szerint indulásnál 5,5 l/100 km volt a fogyi.
A sebesség szigorúan 95-100 Km/h autópályán, ráértem, egyedül voltam( 1X 180 Km/h cc 2 kilométeres etapon) mire leértem lement 4,9-re. Ott kb 15 Km-t mentem, utána
vissza Pestre, autópálya 95-100 Km/h( 1X160, 2X 140 Km/h).Bc szerint lement a fogyi 4,7-re.
Nem bírtam ki Pestig tankoltam a pályán, pedig tudom, hogy drágább,,
412 Km=18,88 liter= 4,58 Liter/100 Km ( Bc szerint 4,7, 81Km/h átlaggal)
Tökéletesen elégedett vagyok a fogyival, már csak arra lennék kiváncsi, hogy város nélkül mennyi lett volna a fogyim??4,1-4,2 ??? :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.03.25 17:45:37
Ha a BC-d pontos (marpedig ugy tunik, hogy az  :yes: ) es a 140km is varosban, akkor 4,1 lett volna.  :clap:
Nekem most 7,5-et mutat 40 km utan  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.03.25 19:38:24
Ha a BC-d pontos (marpedig ugy tunik, hogy az  :yes: ) es a 140km is varosban, akkor 4,1 lett volna.  :clap:
Nekem most 7,5-et mutat 40 km utan  :wacko:

Az a fránya 6.-ik sebesség hiányzik pályán, de k....va
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.03.25 22:30:09
Nekem 4,3 400 km után. Jövő héten pedig irány Kőszeg (400 km), nem sietünk, de lesz cucc. Aztán meg csavargások: Kőszeg környéke, Burgenland, talán Bécs, Graz. Majd meglátjuk mit mutat :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.03.26 08:10:07
Nekem az eddigi 7,5 ugy jott ossze, hogy ketszer mentem fel egy kozeli nyeregbe es vissza. 270m-rol 750-re  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.03.26 08:19:14
Jó kis szintkülönbség! Mekkora távolságra van ez?
(lefelé nullát kell jelezni a fedcomp-nak  ::) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.03.26 08:22:22
Gmaps szerint 5,7 kilometer.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.03.26 08:29:40
Gmaps szerint 5,7 kilometer.
Akkor nem csoda a 7,5 lityi, durván kilométerenként 85m emelkedés! Na itt kíváncsi lennék az én 1,4 mocim mit kajolna?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.03.26 10:29:18
Amióta nincs bent a gyári rádió, nem érdekel a fogyasztás. :D Hatalmas lelki béke.  :whistling: Néha kiszámolom, semmi meglepő, 5 év alatt megtanul az ember használat jellegéből saccolni. 6 és 8 között eszik a kocsi, utóbbihoz sztrádán meg kell küldeni, vagy legalább fél tankot városban kell kiautózni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2010.03.28 22:13:58
Engem sem túlzottan érdekel a fogyasztás de tegnap a Mátrában jártam és hazafelé a Salgótarjáni körforgalomnál eszembe jutott hogy mérek egy fogyit Vácig, lenulláztam a BC-t ,majd végig a 22-esen majd a 2-es főúton, ez pont 100km. Nyugis tempóban 90-100 körül, négy személy, tankban kb 40 liter benzin.
5.4L/100km írt hazáig, Rétságig 5.1-et de utána vannak  komoly emelkedők ott feljebb ment. Ritkán szoktam nézegetni és nekem hosszú idők alatt mindíg 6.7L-re áll be
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.29 10:27:05
Ahogy itt olvasom a hozzászállásokat, kezdek megijedni kicsit,
igaz a körülmények is katasztrófálisak, mármint az út viszonyok.
A szitu a következő: gyakorlatilag egyetlen utat járok napiszinten Pasaréti tér, Szél utca ami googlemaps szerint 6,8 kilóméter, vannak alternatívák, és a Kapy-n járok oda vissza, (ez a googlemaps féle tervben szépvölgyi címszóval van, ha valaki megnézi)
Lényeg az, hogy ez igennagy szint különbség gyakorlatilag hullámvasút, a verda 1,4 vvti es Corolla wagon, 2002 es.
Hosszútávon ugynézki, ha belepusztulok se jön ki 9,3 nál kisebb fogyasztás, pedig nem száguldozok nem versenyzek, nincs sok cucc, rendszerint egyedül megyek, (igaz a magam kis 120kg ja azért jelentős, de kétlem, hogy ettől szakadna meg a verda, (ültünk már benne 5enis, és akkor se kellett feltűnően több gázt adni). Szóval annyi lenne a kérdés, hogy szerintetek ez a 9,3 mennyire mondható reálisnak ezen a hullámvasút pályán.
Illetve, mitjavasoltok lejtőn üresbe, vagy 5ösbe guruljak amikor egyáltalán nemkell gázt adni kilómétereken át?

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.03.29 10:34:09
Illetve, mitjavasoltok lejtőn üresbe, vagy 5ösbe guruljak amikor egyáltalán nemkell gázt adni kilómétereken át?
Mindig ugy valassz leejton, hogy ne kelljen se fekezni annak a vegen (legalabbis minnel kevesebbet) es gazt se adni. Ha uresben epp nem valtozik a sebesseg, vagy csak enyhen lassul hasznaldt azt. Ha nagyon gyorsulna, akkor tedd sebessegbe. Hanyasba? Amelyikben nem valtozik a tempo es gazt se kell nyomni. Ha tobb fekero kell, akkor visszabb tenni stb. A lenyeg, hogy minnel kevesebb feket hasznalj es ne veszits soha lenduletet. (pl. korfogalom elott joval vissza harom, fek nelkul be, es 3-ikban ovatosan gyorsitva ki is tudsz jonni).
Amugy ha meredek emelkedoket kell megmaszni, akkor sajnos nincs mit tenni, nyomni kell :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2010.03.29 18:17:02
Ahogy felkerültek a nyári gummák(pont a csere napján tankoltam), 7,5-ről lement a fogyi 6,8l/100km-re  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: batyu - 2010.03.30 23:19:16
1997-es évjárat, nagy (béka) szemű. Ezt 1996-tól gyártották asszem.

Elképzelhető, hogy rosszul emlékszem és óra szerint 140-nél tényleg pörög 3.600-at. De nálam ekkor óra szerint 4.200-at pörög. Azért ez is hatalmas különbség.

Ha lesz rá mód, akkor a Civic-ünket lemérem majd a jövő héten...

(Óra szerint 3.-ban kiviszi a 150-et, 4.-ben a 200-zat. Mondjuk ez a haverom 3ajtósával lett mérve, nem a mienkével.
A mienkéből még le kell a hajtás előtt cserélni a 10W-40-es olajat, meg kell egy körményösszekötő rudat cserélnem...)

Nálam  130-km/h  4.200-as fordulaton van meg . De a baj hogy nálam innen kezd el igazán húúzni  :devil: . Na az tetszik , de majd ha már a tankom kiürül ( ami nemsokára megtörténik ) na az nem fog tetszeni   :no: !  Szerintem nagy a lábam  :D , de szeretem ezt az autót  ;) ! Eddig 480-km t tettem meg ( teletankoltam elötte ) , most már a legalsó vékony csíkot már elhagyta az üzemanyag-mutató ,  és szerintem nem fog tetszeni a végeredmény . Volt benne autópálya 120-130 , meg város is .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2010.03.31 09:24:42
Egy kis erdekesseg:
Tavaly téli gumi csere elött nem sokkal, betettem a motorterben a benzincsöre ilyen magneses fogyasztascsökkentö bigyulát (nem igazan hittem benne, de nem nagy ara volt, gondoltam 1 probat megér) és hogy szamszerüsitsem a  dolgokat:

tavalyi tél teli gumival ~4 ekm
7,6 l/100

mig idei tél ugyan erre az idöszakra vonotkaozóan ~4 ekm
7,36 l/100

Semmi nem valtozott, szinte minden ugyan az: olaj, benzin, járt út...stb, ill emlekeim szerint a tavalyi tel enyhebb volt.
Leiras szerint akár 3% csökkenes is lehet, ami a szamok alapjan meg is van :o
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.31 10:16:04
Több mint jónak hangzik, tudnál linkelni egy oldalt/boltot ami ezzel foglalkozik?
Illetve, annyi volna a kérdés, hogy mennyibe került?
Előre is köszönöm!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.03.31 10:20:27
Több mint jónak hangzik, tudnál linkelni egy oldalt/boltot ami ezzel foglalkozik?
Illetve, annyi volna a kérdés, hogy mennyibe került?
Előre is köszönöm!

nekem van ithon 2 is, soha nem volt használva..... a polcon ,dobozába porosodik ;)
kell?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.03.31 10:31:40
itt egy link a turbo booster-röl
http://www.telostudor.hu/okonet/booster.html (http://www.telostudor.hu/okonet/booster.html)
(http://www.tudatoshaztartas.hu/wp-content/uploads/turbobooster.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.31 11:26:41
Igen elfogadnám köszönöm.
BP-n és környékén elmegyek érte bármerre. de akár távolabb is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.03.31 11:30:54
Igen elfogadnám köszönöm.
BP-n és környékén elmegyek érte bármerre. de akár távolabb is.

privi ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ToTo - 2010.03.31 12:10:08

Én mindig is azt gondoltam, hogy ez kamu... Kíváncsian várom az új eredményeket!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.31 12:45:53
Egyenlőre nincs rá pénzem, de ez nemjelenti azt, hogy nemszeretném kipróbálni. ha csak egy picit számít, már megérné.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.03.31 12:48:20

Én mindig is azt gondoltam, hogy ez kamu... Kíváncsian várom az új eredményeket!

itthon anyum összevásárolt csomo ilyet.... van a fürdöszobába is a csaptelepen, meg a ruhák közé is rak a mosogépbe is valamilyen mágnesgolyot...
álitolag ha felnyitsz valami szénsavas üditöt vagy sört, és rárakod az üveg nyakára..ugyhogy azt körbeérje a mágnes, nem engedi kiszökni a bubikat :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.31 12:52:48
Muhaha, ezt próbáljátok már ki. :D A kiskanalas trükk nem válik be.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.31 12:55:04
Ez a balfékek technikája. Én megiszom az egész üvegnyi sort egy alkalommal, azt nem kell kanalazni, meg trükközni...  :lol:

Szerintem meg kell inni a sört teljesen, nem melegíteni, meg tartogatni. Másnap már úgy sem olyan jó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.31 13:04:36
Ez a balfékek technikája.
Kösz b+!  :censored: [rohog] Én egy üveg pezsgőt sem tudok meginni, sörrel nem nagyon élek.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.31 13:12:48
A nők ne is igyanak!  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.31 13:53:10
A szitu a következő: gyakorlatilag egyetlen utat járok napiszinten Pasaréti tér, Szél utca ami googlemaps szerint 6,8 kilóméter, vannak alternatívák, és a Kapy-n járok oda vissza, (ez a googlemaps féle tervben szépvölgyi címszóval van, ha valaki megnézi)
Lényeg az, hogy ez igennagy szint különbség gyakorlatilag hullámvasút, a verda 1,4 vvti es Corolla wagon, 2002 es.
Hosszútávon ugynézki, ha belepusztulok se jön ki 9,3 nál kisebb fogyasztás, pedig nem száguldozok nem versenyzek, nincs sok cucc, rendszerint egyedül megyek, (igaz a magam kis 120kg ja azért jelentős, de kétlem, hogy ettől szakadna meg a verda, (ültünk már benne 5enis, és akkor se kellett feltűnően több gázt adni). Szóval annyi lenne a kérdés, hogy szerintetek ez a 9,3 mennyire mondható reálisnak ezen a hullámvasút pályán.
Teljesen reális, abszolút nem kell aggódnod miatta. Városban, ha nincsenek legnagyobb fokozatban, egyenletes sebességgel megtehető, aránylag hosszú szakaszok, akkor a fogyasztás nagy lesz. Ez természetes dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.31 13:57:45

Én mindig is azt gondoltam, hogy ez kamu...
Jól gondoltad. Ez az egyik legrégibb, széles körben elterjedt lehúzós gagyi. Kalap xart nem ér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2010.03.31 14:07:56
Több mint jónak hangzik, tudnál linkelni egy oldalt/boltot ami ezzel foglalkozik?
Illetve, annyi volna a kérdés, hogy mennyibe került?
Előre is köszönöm!
Olcso allamokbol jött ebay-en keresztul, 12$ volt az ara ~2400 ft
(http://www.airplusauto.info/airplusauto_fuel_saver_b.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.03.31 15:00:07
Emberek, ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ezek a cuccok tényleg érnek is valamit? A gyárakban, egy-egy modell kifejlesztése során mérnökcsapatok dolgoznak hosszú időkön át, hogy néhány decit csökkenjen a fogyasztás! Miért is teszik, mikor egyszerűen csak venni kéne egy ilyen kütyüt 5 euroért és beépíteni az autóba  :sorcerer: ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2010.03.31 15:53:19
A gyáraknak nincs PayPaljuk, ezért nem tudják megvenni ezt a kütyüt. :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.31 17:52:40
Lehet, hogy mégis kihagyom, mind1, 6.áig van időm eldönteni.
Kiváncsi leszek, hogy ki mit mond addig ezekről.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.31 20:20:54
Ahogy itt olvasom a hozzászállásokat, kezdek megijedni kicsit,
igaz a körülmények is katasztrófálisak, mármint az út viszonyok.
A szitu a következő: gyakorlatilag egyetlen utat járok napiszinten Pasaréti tér, Szél utca ami googlemaps szerint 6,8 kilóméter, vannak alternatívák, és a Kapy-n járok oda vissza, (ez a googlemaps féle tervben szépvölgyi címszóval van, ha valaki megnézi)
Lényeg az, hogy ez igennagy szint különbség gyakorlatilag hullámvasút, a verda 1,4 vvti es Corolla wagon, 2002 es.
Hosszútávon ugynézki, ha belepusztulok se jön ki 9,3 nál kisebb fogyasztás, pedig nem száguldozok nem versenyzek, nincs sok cucc, rendszerint egyedül megyek, (igaz a magam kis 120kg ja azért jelentős, de kétlem, hogy ettől szakadna meg a verda, (ültünk már benne 5enis, és akkor se kellett feltűnően több gázt adni). Szóval annyi lenne a kérdés, hogy szerintetek ez a 9,3 mennyire mondható reálisnak ezen a hullámvasút pályán.
Illetve, mitjavasoltok lejtőn üresbe, vagy 5ösbe guruljak amikor egyáltalán nemkell gázt adni kilómétereken át?

Esetleg próbálj meg a Pasaréti úton a Moszkva tér felé kerülni, ha ennyire sokallod a fogyit. Időben mondjuk biztos hosszabb úgy, de legalább sík. Én amúgy sokáig ott laktam, és amikor a fogyasztásra gyúrtam, akkor mindig a Pasaréti utas verziót választottam. A Szél utca fele jó a Kapy, mert viszonylag rövid és hirtelen emlekedik, utána viszont a Szépvölgyi meg a Csatárka elég lankás, hosszú, tehát van idő, hogy a 0.0-ás motorfékes fogyasztás kompenzálja az emelkedő okozta többletet. Visszafele viszont pont rossz, mert a lankás emelkedőn sokáig nagy fogyival kell menni, legurulni viszont gyorsan legurulsz a Kapyn, szóval nem kompenzálja az emelkedőt. Én azt csinálnám, hogy Szél utca fele a Kapyn mennék, Pasaréti tér fele viszont a Moszkván át. Így lehet szerintem optimalizálni az időt és a fogyasztást is :)

A lejtőn (gondolom a Kapy úti emelkedő után) gurulj szerintem 4-esben vagy 5-ösben, üresben túlságosan begyorsul az autó, és a féket terheli, meg a fogyasztás is nagyobb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.31 20:26:15
Emberek, ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ezek a cuccok tényleg érnek is valamit? A gyárakban, egy-egy modell kifejlesztése során mérnökcsapatok dolgoznak hosszú időkön át, hogy néhány decit csökkenjen a fogyasztás! Miért is teszik, mikor egyszerűen csak venni kéne egy ilyen kütyüt 5 euroért és beépíteni az autóba  :sorcerer: ...

Valami fizikai, kézzel fogható magyarázata van ennek a dolognak? Gondolom kell lennie egy etető dumának, amitől megveszik az emberek. Vagy elég annyi, hogy "ez csökkenti a fogyasztást" és máris mindenki ugrik rá? :) A benzincsőre tett mágnesnek így első hallásra nem látom értelmét, de ha valaki leérveli nekem fizikailag, akkor megkövetem  :D Eleve mi mágnesezhető a benzinben. A szénhidrogén lánc?  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.31 20:29:34
Azt mondják, hogy ezek rendezik a molekulákat, így nem össze-vissza, hanem alakzatban mennek tovább. Ez pedig tökéletesebb égést eredményez.

Szerintem ez hülyeség, az egyik haveromnak is van, de semmit sem venni észre belőle...

Arra jó, hogy mindenki megkérdezze, hogy ez mi ott...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.03.31 20:30:39
Ha ez tényleg működne, nem használná már mindenki? És nem kerülne valójában 10x ennyibe?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.03.31 20:32:31
Azt mondják, hogy ezek rendezik a molekulákat, így nem össze-vissza, hanem alakzatban mennek tovább. Ez pedig tökéletesebb égést eredményez.

Szerintem ez hülyeség, az egyik haveromnak is van, de semmit sem venni észre belőle...

Arra jó, hogy mindenki megkérdezze, hogy ez mi ott...

Ha mondjuk fémpor lenne a benzinben, azt talán alakzatba tudná rendezni, de a szenet és a hidrogént? Ennél hihetőbb sztorit is kitalálhattak volna :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.03.31 20:32:47
anno egy autoszerelö mondta, hogy a benzinben van valamennyi "szemét" ami szabad szemmel nem láthato...azt a szemetet nem engedi tovább jutni.. igy tisztább benzinnel jobb a fogyi...
igaz-e vagy nem, nemtudom... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.03.31 20:35:49
És miért nem engedi tovább jutni?! Megáll a cső falán a mágnes mentén?! Szerintem ez is rossz magyarázat. Meg ugye a mágnes csak a vasat vonzza... A port, homokot, műanyagot nem...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.03.31 20:38:14
Ja, meg ott gyűlik a cső falán a sok mocsok, míg el nem záródik  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.03.31 21:28:56
Ahogy itt olvasom a hozzászállásokat, kezdek megijedni kicsit,
igaz a körülmények is katasztrófálisak, mármint az út viszonyok.
A szitu a következő: gyakorlatilag egyetlen utat járok napiszinten Pasaréti tér, Szél utca ami googlemaps szerint 6,8 kilóméter, vannak alternatívák, és a Kapy-n járok oda vissza, (ez a googlemaps féle tervben szépvölgyi címszóval van, ha valaki megnézi)
Lényeg az, hogy ez igennagy szint különbség gyakorlatilag hullámvasút, a verda 1,4 vvti es Corolla wagon, 2002 es.
Hosszútávon ugynézki, ha belepusztulok se jön ki 9,3 nál kisebb fogyasztás, pedig nem száguldozok nem versenyzek, nincs sok cucc, rendszerint egyedül megyek, (igaz a magam kis 120kg ja azért jelentős, de kétlem, hogy ettől szakadna meg a verda, (ültünk már benne 5enis, és akkor se kellett feltűnően több gázt adni). Szóval annyi lenne a kérdés, hogy szerintetek ez a 9,3 mennyire mondható reálisnak ezen a hullámvasút pályán.
Illetve, mitjavasoltok lejtőn üresbe, vagy 5ösbe guruljak amikor egyáltalán nemkell gázt adni kilómétereken át?

Esetleg próbálj meg a Pasaréti úton a Moszkva tér felé kerülni, ha ennyire sokallod a fogyit. Időben mondjuk biztos hosszabb úgy, de legalább sík. Én amúgy sokáig ott laktam, és amikor a fogyasztásra gyúrtam, akkor mindig a Pasaréti utas verziót választottam. A Szél utca fele jó a Kapy, mert viszonylag rövid és hirtelen emlekedik, utána viszont a Szépvölgyi meg a Csatárka elég lankás, hosszú, tehát van idő, hogy a 0.0-ás motorfékes fogyasztás kompenzálja az emelkedő okozta többletet. Visszafele viszont pont rossz, mert a lankás emelkedőn sokáig nagy fogyival kell menni, legurulni viszont gyorsan legurulsz a Kapyn, szóval nem kompenzálja az emelkedőt. Én azt csinálnám, hogy Szél utca fele a Kapyn mennék, Pasaréti tér fele viszont a Moszkván át. Így lehet szerintem optimalizálni az időt és a fogyasztást is :)

A lejtőn (gondolom a Kapy úti emelkedő után) gurulj szerintem 4-esben vagy 5-ösben, üresben túlságosan begyorsul az autó, és a féket terheli, meg a fogyasztás is nagyobb.

Köszi szépen, holnap teszek is egy próbát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Peti - 2010.03.31 21:34:35
a benzinben van valamennyi "szemét" ami szabad szemmel nem láthato...azt a szemetet nem engedi tovább jutni.. igy tisztább benzinnel jobb a fogyi...

Nagyon jó, ezt még nem hallottam :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2010.04.01 07:40:46
Ejjj mit inditottam el ::)...
Nem allitom azt hogy ettöl az izetöl van amugy, en csak a szaraz adatokra hivatkoztam, mert más nem valtozott es a tel is hidegebb volt idén, mint tavaly, amugy elötte es utana is meg voltam/vagyok elegedve a fogyasztassal, csak kivancsisagbol tettem be es mivel minden tankolast könyvelem igy kiszamolhato volt a valtozas.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.04.01 07:59:51
Ejjj mit inditottam el ::)...
Nem allitom azt hogy ettöl az izetöl van amugy, en csak a szaraz adatokra hivatkoztam, mert más nem valtozott es a tel is hidegebb volt idén, mint tavaly, amugy elötte es utana is meg voltam/vagyok elegedve a fogyasztassal, csak kivancsisagbol tettem be es mivel minden tankolast könyvelem igy kiszamolhato volt a valtozas.
Na ja, Hammer kollégának már attól elkezdett csökkenni az addig 7 fölötti átlaga, hogy amikor az E12-m megvettem, 6,7-es átlaggal kezdtem járni.  :yes:
De annyira eltanulta a finom pedálkezelést, hogy mostanában fordítva állunk, ő 7 alatt, én 7 fölött.  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2010.04.01 08:05:10
Na ja, Hammer kollégának már attól elkezdett csökkenni az addig 7 fölötti átlaga, hogy amikor az E12-m megvettem, 6,7-es átlaggal kezdtem járni.  :yes:
De annyira eltanulta a finom pedálkezelést, hogy mostanában fordítva állunk, ő 7 alatt, én 7 fölött.  :cry:
  :lol:
Azert eleg nagy kulonbseg van a vezetesi stilusunkba, ehez kepest hogy elenyeszö a kulonbseg ennek örülök, hogy megfordult a telen, az meg ugye a garazsbeli kulonbseg :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.01 15:26:34
Azt mondják, hogy ezek rendezik a molekulákat, így nem össze-vissza, hanem alakzatban mennek tovább. Ez pedig tökéletesebb égést eredményez.

Szerintem ez hülyeség, az egyik haveromnak is van, de semmit sem venni észre belőle...

Arra jó, hogy mindenki megkérdezze, hogy ez mi ott...

Ha mondjuk fémpor lenne a benzinben, azt talán alakzatba tudná rendezni, de a szenet és a hidrogént? Ennél hihetőbb sztorit is kitalálhattak volna :)
Pedig tényleg ez a rizsa. Magára vessen, aki elhiszi  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.01 15:57:28
Ejjj mit inditottam el ::)...
Nem allitom azt hogy ettöl az izetöl van amugy, en csak a szaraz adatokra hivatkoztam, mert más nem valtozott es a tel is hidegebb volt idén, mint tavaly, amugy elötte es utana is meg voltam/vagyok elegedve a fogyasztassal, csak kivancsisagbol tettem be es mivel minden tankolast könyvelem igy kiszamolhato volt a valtozas.
Én olvastam erről valódi teszteket, valóban összevethető körülmények között (üresre szivattyúzott tank, pontosan kimért üa. mennyiség, próbapad stb). Nulla, azaz nulla fogyasztáseltérés volt a kütyüvel és anélkül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.02 22:31:31
Tegnap már láttam, hogy valami lesz... :D 530 km körül szokott elkezdeni "villogni" a tankolj! lámpa, most 630-nál!  :eek:
Összességében 689 km-re tankoltam 43,5 litert: 6,3 literes átlagfogyi.  :clap: Röhej, hogy pont úgy és ott vezettem mint máskor is mindig, semmi hosszú út nem volt a kocsiban (csak két-három péntek esti mikrotali)...

Tehát már a legalsó vonalon volt a mutató, az E legaljánál és még így is volt a tankban 6,5 liter benzin, összességében úgy 60-70 km óta világított a lámpám már folyamatosan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.04 17:25:13
Ennyit számít, hogy meleg van  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.04.04 17:30:33
Szűk 600 km, ebből ~400 sztráda, a többi város: 7.5. Ez lehet az elmúlt bő 5 év átlaga is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.04.04 22:34:57
Ez most vicces, főleg ha valaki elolvassa a pár oldallal korábbi hozzászolásomat.
Pár napja meghajtottam egy kicsit a verdát, semmi komoly, de azért adtam egyet a fordulatnak (persze rendesen bemelegítve) és innentől csak a belvárost jártam, viszont egyszer se jártam a kapy utcán, a lényeg a lényeg, továbbra is téligumikkal, egy békén 60 as tempót tartva közepes dugóban összejött egy 6,2 es átlagfogyasztás :)
ami remélhetőleg nyárigumikkal méglejebb fog menni.^^
És neem, neeeem használtam semmiféle fogyasztáscsökkentőt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.05 09:01:16
Ha az autóval az ember időnként megy hosszabb távokat is (nem is muszáj meghajtani, elég a közepes fordulatszám is, lényeg a hosszabb táv), az mindig jó hatással van a fogyasztásra  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.04.05 11:00:09
Ez most vicces, főleg ha valaki elolvassa a pár oldallal korábbi hozzászolásomat.
Pár napja meghajtottam egy kicsit a verdát, semmi komoly, de azért adtam egyet a fordulatnak (persze rendesen bemelegítve) és innentől csak a belvárost jártam, viszont egyszer se jártam a kapy utcán, a lényeg a lényeg, továbbra is téligumikkal, egy békén 60 as tempót tartva közepes dugóban összejött egy 6,2 es átlagfogyasztás :)
ami remélhetőleg nyárigumikkal méglejebb fog menni.^^
És neem, neeeem használtam semmiféle fogyasztáscsökkentőt.
Persze jól esik az embernek ha néha néha összehoz ilyen fogyikat....mondjuk a közepes dugó szó tetszett :) Gondolom napközben közlekedtél a városban, és igen, ha az ember figyel, és lightos a forgalom, ki lehet ilyen értékeket hozni.
Na de ez véletlenül sem jellemző. Ami átlagos városi-külvárosi forgalomban jellemző az a 7,5-8liter nyáron, 8,5-9liter télen....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.05 20:05:17
sziasztok!!!

nekem 2002februári 1.4vvti terra linea abs gépem van.

900kmt hajtottam bele a nálam lévő 6nap alatt.

A fullra telenyomott 50literes tankot kihajtottam teljesen fényjezésig, rátankoltam és 47ment bele 95ös benyábol!

47literrel 812kmt mentem...5.8as átlag!   ebben 100km alatti volt a városi menet,a többi 100-120as tempoval 4es ut bp és debrecen között 3-4személlyel,pár csomaggal. szoval megvagyok elégedve!

üdv

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.05 23:56:00
És közben mennyi olaj fogyott?  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.04.07 07:46:20
sziasztok!!!

nekem 2002februári 1.4vvti terra linea abs gépem van.

900kmt hajtottam bele a nálam lévő 6nap alatt.

A fullra telenyomott 50literes tankot kihajtottam teljesen fényjezésig, rátankoltam és 47ment bele 95ös benyábol!

47literrel 812kmt mentem...5.8as átlag!   ebben 100km alatti volt a városi menet,a többi 100-120as tempoval 4es ut bp és debrecen között 3-4személlyel,pár csomaggal. szoval megvagyok elégedve!

üdv

Aztmeg hogy? :D
Grat hozzá amugy, de én ha belepusztuluk se tudok 6,5 alá menni, igaz még mindig téligumival járok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 07:56:13
Aztmeg hogy? :D Grat hozzá amugy, de én ha belepusztuluk se tudok 6,5 alá menni, igaz még mindig téligumival járok.

Hát így:  ;)
812 km-t mentem...5.8-as átlag! ebben 100 km alatti volt a városi menet, a többi 100-120as tempoval 4-es ut bp és debrecen között
Ilyen, több száz km-en át tartó krúzolgatással az enyém is 5.7-et eszik.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.04.07 08:17:31
Aztmeg hogy? :D Grat hozzá amugy, de én ha belepusztuluk se tudok 6,5 alá menni, igaz még mindig téligumival járok.

Hát így:  ;)
812 km-t mentem...5.8-as átlag! ebben 100 km alatti volt a városi menet, a többi 100-120as tempoval 4-es ut bp és debrecen között
Ilyen, több száz km-en át tartó krúzolgatással az enyém is 5.7-et eszik.  :szemez:

Most meglátjuk, hogy az enyém mit hoz össze egy BP - Dombóvár odavissza kör alatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 08:24:03
Csak figyelj, hogy mennyivel mész (gondolom, M7 lesz a kiválasztott). Ilyen jó eredményt leginkább főúton lehet elérni (mert egy idő után elkap a gépszíj, hogy már a Trabik is leelőznek 100-as átlagnál és akkor jön, hogy "na most megkűdöm").  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.07 08:43:14
És közben mennyi olaj fogyott?  :devil:

ugyláttam,hogy nem fogyasztott észrevehetően sok olajat! 1200km-re ezelőtt volt olajcserém,vmi tutko amcsi olajat tettek bele,azt irják,ho 30-40ezer km-t is futhat a motor ezzel az olajjal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 08:47:33
Remélem, ennek nem dőlsz be. :no: 1 év vagy 15 ezer km után (amelyik előbb eljön) olajcsere jófajta 0W30 vagy 5W30-ra.  :yes: Az olajos topicban majd adnak pontos tippeket.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.07 08:52:12
Remélem, ennek nem dőlsz be. :no: 1 év vagy 15 ezer km után (amelyik előbb eljön) olajcsere jófajta 0W30 vagy 5W30-ra.  :yes: Az olajos topicban majd adnak pontos tippeket.  :flowers:

hát nemtom,elovastam az olajos flakonon lévő irást...szegényes angolommal is megértettem....de télleg aztirják,hogy 20-25ezer mérföldenként elég,ha kicseréljük. és ugye a mérföld-km között 1.608 a váltoszám.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 08:53:31
Oké, de a te motorodnak nem megengedett a long life olajok használata. :flowers: Amúgy milyen olaj? Pontos info, fotó van róla? Kíváncsiságból.

Válasz mehetne az általános Olajok topicba!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.07 08:56:41
Oké, de a te motorodnak nem megengedett a long life olajok használata. :flowers: Amúgy milyen olaj? Pontos info, fotó van róla? Kíváncsiságból.

Válasz mehetne az általános Olajok topicba!  ;)

huha,nem emléxem. megkérdezem cimborámat,aki hozta kintről! még jelzek ezügyben!!

és a bioetanolrol mit gondoltok? ugygondoltam,hogy ma fél etanol-fél tank benzinnel megtankolom a gépet! kiváncsi lennék ,hogy használjátok e?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 09:04:58
Van az általánosban E85 topic is. ;) Benzinszűrővel készülj mindenképp, az cserés lesz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.07 09:31:20
Van az általánosban E85 topic is. ;) Benzinszűrővel készülj mindenképp, az cserés lesz.

már megint? most cserélték ki 60ezres szerviznél....mennyi idő mulva kell ujra cserélni,ha etanollal megyek?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 10:42:16
Olvasd el az E85 topicot és folytassuk ott ezt a témát.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.07 16:12:18
Olvasd el az E85 topicot és folytassuk ott ezt a témát.  :flowers:

oksa,na majd kiderül,h milesz a szürővel...ma tankoltam 30liter etanolt meg 16liter 98as benyát,kiváncsi leszek milyen változást veszek észre!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 16:16:25
Nem feles tankolásról volt szó?
Sanszos, hogy reggel hidegben igen nehezen fog indulni és x km után kigyullad a check engine lámpa a szegény keverék miatt.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.07 16:18:11
De lehet, hogy 5 liter fogyaszt és spórol egy csomót az olcsóbb áron is, mi meg sárgulva nézzük majd...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.07 16:25:57
Hát az E85 tocsikból nekem eddig nem ez jött le.  :whistling: De ne legyen igazam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.08 06:49:03
hát nemtom,elovastam az olajos flakonon lévő irást...szegényes angolommal is megértettem....de télleg aztirják,hogy 20-25ezer mérföldenként elég,ha kicseréljük. és ugye a mérföld-km között 1.608 a váltoszám.
OK, de a csereintervallumra nézve nem az olaj-, hanem az autógyártó előírásai a mérvadóak. Szóval akármit is tud ez az olaj, 15 ezer km után mindenképp cseréld le, mert a Toyota erre az autóra ezt írja elő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.08 06:54:41
Jóbarátném Corijának már csak 5.3 a fogyasztása  :yes: ... Ez ugye az elmúlt kb. 13 ezer km-re vetített átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.08 12:46:35
Kocsog!  :flowers:

Az enyém persze most is 7 litert fogyaszt, pedig finoman megyek vele. Lehet, hogy még javul, ha 25 fok lesz?! :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.04.08 13:20:47
Varoson kivul orszagut, mindenhol limit +5-10% 4,4  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.08 13:23:31
én csak télen tudom 5 liter alá tornázni a fogyit, akkor se szándékosan.... csak az utviszonyok miatt :D
miánt jön a joidö, egyböl 6 liter körül, néha picit felette eszik....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.08 13:24:26
Dízeles bagázs, elmehettek a sunyiba!  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.04.08 22:08:13
Hát nem tudom, én szívtam a fogam, mikor a relatíve finom osztrák utazgatás után (országút 90-100, pálya 120-130) 4,5 volt a mért fogyi :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.08 22:14:23
Hát nem tudom, én szívtam a fogam, mikor a relatíve finom osztrák utazgatás után (országút 90-100, pálya 120-130) 4,5 volt a mért fogyi :devil:
nekem akkor volt a fogyim 4,5 lityko még nem szoktam hozzá a géphez....és kiméltem
kb 1 tank erejéig :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.08 22:17:59
szerintem nyaljatok halat :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.04.08 22:21:02
Úgy olvastam elsőre, hogy nyaljunk hajat :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.04.08 22:21:36
4feletti szamokat ne irjatok, faj a szememnek  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.04.08 22:24:56
Na ja, pucolni kéne EGR-t, hátha lejjebb megy  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.04.08 22:28:38
Fejben dol el minden :)

Gabe; ha van egy kis idod, gyere fel skype-ra, kuldenek neked valamit.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.04.09 11:32:31

Sziasztok!

majdnem 50-50 arányu tankolásnál nem fogyaszt szerintem többet a gép....már mentem vele 460kmt tankolás ota és még picivel fél fölött mutat a mutató..csak a számadatok kecsegtetőek,hogy a 335ft-os benzin helyett 230ft-os etanolt tettem bele...szürőről már gondoskodtam,majd ha kell,cserélem:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.09 11:35:29
Nyugi, majd megváltozik ez.  :devil: (20-30% fogyinövekedés)
De tényleg ezt folytassuk már az E85 topicban!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.04.09 11:42:40
Ma mentem 50km-t a városban, keresztül kasul, reggel fél8 és fél10között, kerek 7liter jött ki bc szerint. Szerintem nem rossz ez reggeli csúcsban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.09 22:07:07
Így megy - és ennyi a pillanatnyi fogyasztása kb. 160-nál, padlógázon:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.09 22:11:53
jobb felsö sarokba milyen lámpa ég? :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.09 22:17:25
Az az MMT-váltó sport módjának a visszajelzője. Sport módban jobban kihúzatja a fokozatokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.09 22:19:18
Az az MMT-váltó sport módjának a visszajelzője. Sport módban jobban kihúzatja a fokozatokat.

akkor jo, mert az enyémben nincs ilyen :D
már kezdtem megilyedni h valami hiányzik  vasbol... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.04.12 19:12:34
Az elmult bo 3ezer kilometeren nem birunk 5,3-nal tobbet fogyasztani  :wub:
A pillanatnyi fogyi 100-nal 3 korul ugral (2,8-3,2), mig 130-nal 5 korul ugral sik uton tempomattal. Ezek majd fel literrel kevebb ertekek mint amik lenni szoktak.
Az osztrak uzemanyagok pedig annyira olcsoak, hogy lassan hozzajuk lehet menni kannazni, nem Ukrajnaba. Nem gyenge  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.12 19:24:15

az komoly ;)

én mikor probáltam is minél lejebb vinni akkor is 4,3 volt a legalja......ez alá soha nem tudtam vinni
most meg már nem is érdekel....

kölcsön kéne adnom Andrisnak, kiváncsi lennék nála mit produkál  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.04.15 17:37:29
438,7 kilometerre tankoltam 21,77 litert. 30km varos, a tobbi autopalya. A felet 130-140-el abszolvalva, masik felet 100-110-el :) Kellett mar ez a jo ido  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.16 17:34:43
ma a benzinkut elött 1km-rel leált az autom :ph34r:
kifogyott a gázolaj...... hoztunk kannába anyagot, és kb 3dik inditásra el is indult
ilyenkor a rendszer képes magát teljesen légteleniteni? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.04.16 17:43:24
Bátor vagy  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.04.16 17:48:49
ha elindult, akkor szerinted levegos?  :1eye:
amugy ha nemindul, akkor kezi legtelenites, majd megmutatom  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cisc0 - 2010.04.22 16:09:53
A heti átlag 6,59 l / 100 km. :clap:
Lesz ez még jobb is, karesz 7l-es fogyija ösztönözzön  :D
Szinte üres volt a kút ott, ahol tavaly még sorba kellett állni, aki előttem volt az is csak 3000-ért tankolt.
Hát ez van, ami drága az nem kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.22 22:32:34
Az én kocsim most k..va jól megy valamiért és valamiért nem fogyaszt 7 liter alatt. Nem értem, mert nem tolom neki keményen, bár nagyon csábít rá...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ricochet - 2010.04.23 11:59:44
Az enyém 6,5 liter körül fogyaszt átlagban, de a kijelző az 7,5 literes átlagot mutat. Be lehet azt állítani valahogy, hogy a valós értéket mutassa?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.04.23 12:00:53
Sajnos ha csal, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, illetve érdemes lenne totál kinullázni, ha még nem próbáltad.
Egyébként milyen neked Corollád van?  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ricochet - 2010.04.23 12:04:04
Sajnos ha csal, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, illetve érdemes lenne totál kinullázni, ha még nem próbáltad.
Egyébként milyen neked Corollád van?  :)

többször kinulláztam már. Sőt amikor a hifit építettem napokig ki volt szedve az autóból az egész.
1.6 sport corollám van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.04.23 12:58:16
Az enyém 6,5 liter körül fogyaszt átlagban, de a kijelző az 7,5 literes átlagot mutat. Be lehet azt állítani valahogy, hogy a valós értéket mutassa?

enyém se számol normálisan....
5,2-t számol, és olyan 6,2 a fogyim...
bár  nem sürün nézem :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.23 13:52:28
A mienink 2-3 tizettel mutatnak csak többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.04.24 15:26:48
Nem szeretem ezt a fogyi témát, mert felszoktam húzni magam, mikor olvasom, hogy az 1,6 vvti wagon 6,3-at eszik városban meg stb.....szóval valjuk be, az idősebb férfiak azt szokták elfelejteni, hogy hány nőjük volt fiatal korukban, és valahogy mindig felfelé tévednek bőven  :D az autó témában mozgó férfiak meg bivaly erős autóval rendelkeznek, ha arról van szó nagyon gyorsan vezetnek, ha arról van szó hihetetlen kevés fogyikat csinálnak az előzőek ellenére.
Nekem tavaly nyáron az én külvárosi vegyes használatomban 7,5liter volt a nagyátlag. Mióta egy picivel arrébb költöztem, egyszerűen mindig 8fölémegy a fogyi. Pedig annyi a különbség, hogy kb 400m-el  kell meredeken felfelé menni.
Nézem folyamatosan a BC-t. Megyek tojással a lábam alatt mondjuk 25km-t, lemegy a fogyi 7literre. Ha egyszer vagy 2szer felmegyek a meredeken, már buktam is, és nem marad 8alatt az átlag.
Nézve a BC átlagszámlálóját: lefelé nagyon nehezen megy. Van hogy gurulok kb 4-5literes pillanatnyi fogyival 2-3km-t 90km/h-val, és lemegy 1-tizedet, mondjuk 7,5-ről 7,4re. Ellenben ha felmegyek ama bizonyos utcán, meg csinálok egy két kanyart ami fékezéssel jár, egyből felmegy 2-3-4tizedet az átlag.
Szóval: baromira szubjektív az egyén fogyasztás adata.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.04.24 16:31:40
 :clap:

Nincs veszett nagy értelme nézegetni a BC-t. Amúgy sem halál pontos, pláne nem városban. Valóban úgy van, ahogy írod: lefelé baromi nehezen megy az átlag, és pikk-pakk fel lehet vinni pár decivel. Azt meg csak halkan jegyzem meg, amióta bent sincs a BC az autóban, és csak ritkán, vagy egyáltalán nem figyelek a fogyasztásra, egy stresszel kevesebb. Tudom, hogy a sokéves átlag 7,5 körül van, ezzel megbékéltem, kb. ennyit vártam előzetesen is 12 mázsától és 100 lóerőtől.  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.04.24 18:30:21
Na jó, de 333Ft-os benzináraknál nehéz kibírni, hogy ne nézzem a BC-t.. :hug: ....meg magamat is mérem ezzel, így legalább lefoglalom magam, és nem unatkozom  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DTamás - 2010.04.24 18:59:24
Sziasztok!

Ákos ne húzd fel magad, nekem pont olyan kocsim van mint a Tied (2004, 1.4 sol), és 5.4-5.8 közötti a fogyim kb 3 teletank óta, persze ehhez az is kellett, hogy végigolvassam a yarisos fogyi topikot, és megfogadjam Zénóka és Palaczk tanácsait (előtte ugyenezen körülmények között 6.7-7.2 között). Na meg jó helyen kell lakni. :yes:

Az igazsághoz tartozik, hogy csak országúton (max 80) és autópályán (max 110) megyek, naponta kb 50 km-et, Budán dolgozom de oda tömegközlekedek,  belvárosba meg csak hétvégén vagy este megyek, akkor nincs forgalom. Amíg budapesten laktam, és mindenhova kocsival jártam 7.5-8 között fogyasztott a corolla (előtte 1.4 fabiam volt, az 1 literrel többett evett).

Szóval lehet keveset fogysztani ezzel a kocsival, és nem biztos hogy urban legend. Remélem, ha majd lecserélem a gyári gumikat energy saver gumikra, meg új olaj lesz benne, a fogyim még jobb lesz. Cél az 5 liter, legalább egyszer 1 tank erejéig. :devil:

Üdv. Tamás
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.04.24 18:59:57
380km megtetele utan 4.9et mutat a BC. Vissza van emelve, plusz sok hideginditas-varos(ka). Meg nem is annyira figyelek, neha jolesik 3000ig elforgani :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2010.04.24 20:19:16
pedig igaza van Ákosnak részben. én pl a camrys 6 meg 7 litereket nem hiszem el.
egyszerüen képtelenségnek tartom h egy 3literes benzinmotor ennyit egyen. még vidéken sem
a haver 2 literes honda motoros roverje  alig áll meg 10 liter alatt a srác meg mint a miss daisy soförje úgy megy
mikor én vezetem azt az autót a haver mondja h ez így 13l mert nyomod.
a carinás 5 literekben sem nagyon vagyok biztos
leszilacit elhiszem mert Ő külön téma, áll a 10 km sor mögötte.  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.04.24 20:54:06
Én is tisztában vagyok a jó fogyi elérésének elméletével, ettől független maradok középutas: 5w30-as olaj, EnergySaver gumik, ámde 195mm szélesek, és nem fújom beton keményre: általában egyedül utazom, néha +1fő: 2,2bar.
Általában motorfékezem, okosan kezelem a gázpedált: nem padlózom, korán elváltok stb. Ja, és én nem tartok fel senkit, mert a feltartásnál max az ittas vezetés a balesetveszélyesebb!
Én nem azt kérdőjeleztem meg, hogy nem lehet jó fogyikat (akár városban) csinálni, hanem hogy a realítás és egy egy jól sikerült kör nem ugyanaz.
Emlékszem, mikor Palaczk leírta, hogy napközben (11-14óra) milyen kört men Bp.-en,és elég jó fogyit írt be az Ave 2.0-ára. Na, én erre fogtam magam, lenulláztam a BC-t, és péntek kora délután (13-14óra) Budaörs-M1/M7 bevezető-Egr út- Eteleút- Szerémi út- Lágymányosi híd- Soroksári út -Helsinki út oda, majd ugyan ez vissza távot mentem,és 6alattra tudtam kihozni. Ettől függetlenül ez egyedi eset, nem realitás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DTamás - 2010.04.24 21:32:28
Ákos én azért írtam a hsz-emet, mert az jött le, hogy aki a Te fogyasztásodnál nagyságrenddel kevesebbet ír, az nem mond igazat. Nálam ez a fogyi téma most aktuális, gondoltam leírom nálam mi  a helyzet. Én kis odafigyeléssel sokat meg tudok spórolni, és ez nagyon is realitás.

Az meg hogy ki mit hisz el... szerencsére ez nem hit kérdése. Nálam is minden gyári, nincs virsli kerék, ültetés stb.; de még lehet :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.24 22:01:19
Az én kocsimnál is volt olyan, hogy Veszprém-Siófok 4,8l/100 km-re jött ki. Ezt meg lehet valóban csinálni, ha az ember nagyon finoman gyorsul és a körforgóba állatul megy be, hogy ne kelljen fékezni, stb... Aztán eldurrant az agyam a sok, hónapokig tartó próbálkozós tököléstől, azóta 7,3 stabilan a fogyim. Országút 120-130, falu 60, ésszel, de tempósan és élvezetesen... Az idegrendszerem majdnem ráment az 5 literes fogyira. Az ember a BC betegévé tud válni, komolyan kezdtem függő lenni. Aztán rájöttem, hogy barom vagyok, írja ki a BC az átlagsebességet inkább, aztán az úgy is mindig 60 alatti... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:18:30
pedig igaza van Ákosnak részben. én pl a camrys 6 meg 7 litereket nem hiszem el.
egyszerüen képtelenségnek tartom h egy 3literes benzinmotor ennyit egyen. még vidéken sem
a haver 2 literes honda motoros roverje  alig áll meg 10 liter alatt a srác meg mint a miss daisy soförje úgy megy
mikor én vezetem azt az autót a haver mondja h ez így 13l mert nyomod.
a carinás 5 literekben sem nagyon vagyok biztos
leszilacit elhiszem mert Ő külön téma, áll a 10 km sor mögötte.  :lol:
Úgy gondolom, hogy alapvetően ne abból induljunk ki, hogy a másik nem mond igazat. Én az ide írogatók közül senkiről nem feltételezem, hogy fals adatokkal menőznek. Amúgy olyat, hogy 3 literes Camry hat litert enne, nem írt senki. 7 litert pedig igenis ehet, ha mondjuk nekiáll vele az ember autópályán 90-el krúzolni a kamionok között. Olyankor az a motor alig forog, nulla erőfeszítéssel viszi a kasztnit. És azt is figyelembe kell venni, hogy ugye a fogyasztás nem arányos a motor méretével; másrészt az, hogy egy kétliteres Honda mit fogyaszt, csak nagyon hozzávetőleges mérce arra nézve, hogy egy kétliteres Toyota mit fogyaszt. Komoly eltérések lehetnek.

A Carinás 5 literekben pedig nyugodtan biztos lehetsz, mert meg lehet csinálni, csak lassan kell menni hozzá (80 körül).

Kicsit fura amúgy ez az egész pont tőled, aki folyamatosan döbbenetesen jó fogyasztási értékekről számolsz be  ;) ... Ugyanezzel a logikával azt sem könnyű ám elhinni, hogy egy régi, karburátoros benzines autó városban rendszeresen bőven 7 liter alatt eszik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.04.24 22:26:31

a haver 2 literes honda motoros roverje  alig áll meg 10 liter alatt....
...másrészt az, hogy egy kétliteres Honda mit fogyaszt, csak nagyon hozzávetőleges mérce arra nézve, hogy egy kétliteres Toyota mit fogyaszt. Komoly eltérések lehetnek.

Csak, hogy tárgyilagosak legyünk.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:30:17
Én nem azt kérdőjeleztem meg, hogy nem lehet jó fogyikat (akár városban) csinálni, hanem hogy a realítás és egy egy jól sikerült kör nem ugyanaz.
Emlékszem, mikor Palaczk leírta, hogy napközben (11-14óra) milyen kört men Bp.-en,és elég jó fogyit írt be az Ave 2.0-ára. Na, én erre fogtam magam, lenulláztam a BC-t, és péntek kora délután (13-14óra) Budaörs-M1/M7 bevezető-Egr út- Eteleút- Szerémi út- Lágymányosi híd- Soroksári út -Helsinki út oda, majd ugyan ez vissza távot mentem,és 6alattra tudtam kihozni. Ettől függetlenül ez egyedi eset, nem realitás.
De akkor mit jelent a "realitás"  ;) ? Miért, mitől ne lenne reális ez a kör, amit te mentél? Ha mondjuk ez lenne a napi útvonalad, teljes joggal írhatnád be ezt az értéket, mint az autód városi fogyasztását.

Csak azért mondom mindig, hogy pont a városi fogyasztási adatokat kell nagyon-nagyon rugalmasan fogadni, mert ebben tényleg óriási eltérések lehetnek útvonal, napszak, vezetési stílus stb. függvényében. Ezért fogom mindig a fejem, mikor jönnek az "én autómmal biztos vmi baj van mert 9 litert eszik városban" típusú hozzászólások  ::) ... A városi fogyi őrült tág határok között mozoghat, már többször írtam hogy ismerek olyat, aki 10-11 literrel jár városban az egyliteres, injektoros Micrával - és nem, nincs semmi baja az autónak. A sofőrnek sem, csak xarul vezet... De amúgy nem is kell feltétlenül xarul vezetni az ilyesmihez. Elég, ha minden nap 2x2.5 km-t kell menni a melóba/ból, mindig araszolva, mindig hideg motorral.

A városon kívüli adatok már sokkal mérvadóbbak, de azokban is lehetnek igen komoly szórások. Ezért is igyekszem pl. mindig minél több adatot megadni az értelmezést megkönnyítendő. De jól látható a legutóbbi Avensises példámból, hogy pl. egy gumiváltás kapásból okozhat félliteres eltérést városon kívül is. Közben meg van olyan ember, aki ha azt olvassa itt a fórumon hogy az én autóm országúton 7-et eszik, az övé meg 8-at, akkor máris nekiáll azon agyalni, hogy mi romolhatott el, milyen alkatrészt kéne cseréljen, mikor menjen a szerelőhöz  :wacko: ... Na, EZT nem szabad csinálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:31:18
a haver 2 literes honda motoros roverje  alig áll meg 10 liter alatt....
...másrészt az, hogy egy kétliteres Honda mit fogyaszt, csak nagyon hozzávetőleges mérce arra nézve, hogy egy kétliteres Toyota mit fogyaszt. Komoly eltérések lehetnek.
Csak, hogy tárgyilagosak legyünk.  ;)
Teljesen lényegtelen a mondanivaló szempontjából  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:36:46
Az én kocsimnál is volt olyan, hogy Veszprém-Siófok 4,8l/100 km-re jött ki. Ezt meg lehet valóban csinálni, ha az ember nagyon finoman gyorsul és a körforgóba állatul megy be, hogy ne kelljen fékezni, stb... Aztán eldurrant az agyam a sok, hónapokig tartó próbálkozós tököléstől, azóta 7,3 stabilan a fogyim. Országút 120-130, falu 60, ésszel, de tempósan és élvezetesen... Az idegrendszerem majdnem ráment az 5 literes fogyira. Az ember a BC betegévé tud válni, komolyan kezdtem függő lenni. Aztán rájöttem, hogy barom vagyok, írja ki a BC az átlagsebességet inkább, aztán az úgy is mindig 60 alatti... ;)
Egyébként tényleg idegesítő az a q... BC átlagfogyi-adat. Az Avensisben én is állandóan azt sasolom  ::) ... Voltaképp igaza van jóbarátnémnak, hogy ő a Coriban sosem nullázza le. Így tudja hogy össz-átlagban mit eszik a kocsija, oszt slussz. Csak ugye az Avéban minden tankolásnál nullázza magát a büdös  :nonono: ... Át is szoktam kapcsolni vmi más funkcióra, mikor sietnem kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.04.24 22:42:36

Teljesen lényegtelen a mondanivaló szempontjából  :)

Csak abból a szempontból nem mindegy, hogy a japán autók általában takarékosak, a Rover nem erről volt híres. A Rover-ekbe többnyire Rover motor volt, így azokkal nem érdemes összehasonlítani.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.24 22:44:07
A rádióállomást kell lehetőség szerint kiíratni vele, az nem annyira idegesítő. Bár ezek az új rádiók (Class, meg Neo) borzalmasak szerintem...

Az enyémben nem lehet a rádiót sem kiíratni, mert ugye a fejegység beépítése óta nincsen, állandóan a menetadatokat (hogy mondjam?) írja ki...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:46:47
Teljesen lényegtelen a mondanivaló szempontjából  :)
Csak abból a szempontból nem mindegy, hogy a japán autók általában takarékosak, a Rover nem erről volt híres. A Rover-ekbe többnyire Rover motor volt, így azokkal nem érdemes összehasonlítani.  :flowers:
Nade Hondáról volt szó, márpedig nem mondanám, hogy pont a Hondák általában takarékosak. Nagybátyámék előző autója, egy '99-es 1.8-as Accord, pl. kifejezetten sokat evett a hasonlóan motorizált Toyotákhoz (Carina, Avensis) képest.

Amúgy azért az utóbbi időszakban nagyon sok Roverben (200-as, 400-as, 600-as, 800-as széria) volt többnyire Honda motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 22:51:08
A rádióállomást kell lehetőség szerint kiíratni vele, az nem annyira idegesítő. Bár ezek az új rádiók (Class, meg Neo) borzalmasak szerintem...

Az enyémben nem lehet a rádiót sem kiíratni, mert ugye a fejegység beépítése óta nincsen, állandóan a menetadatokat (hogy mondjam?) írja ki...
Az Avensisnél meg külön kijelzője van a fejegységnek és a BC-nek. És a BC kijelzője is osztott, egyszerre két adat jeleníthető meg rajta. Ez nálunk jellemzően egyik oldalon a pillanatnyi, másikon az átlagfogyi; ha épp nem akarom látni a fogyit, akkor át szoktam kapcsolni megtett távolságra és átlagsebességre (ezeket sem lehet amúgy nullázni, tényleg agyon kéne csapni a barmot, aki ezt kitalálta).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.04.24 22:59:32

Amúgy azért az utóbbi időszakban nagyon sok Roverben (200-as, 400-as, 600-as, 800-as széria) volt többnyire Honda motor.

Nem akarom szétoffolni, de 200 és 400-ban nem volt. A 600 és 800 nem ismerem.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.04.24 23:04:28
Hívjuk akkor 25-nek és 45-nek... Azokban volt és az volt kb az egyetlen jó alkatrészük a szintén Honda futóművükön kívül...

Mellesleg megjegyzem, hogy szerintem a Hondák nagy általánosságban takarékosak. Legalábbis az általam szervizelt 5-6 db eléggé takarékos. A legtöbbet a 1,5 tonnás CR-V fogyasztja a 2.0-ás 150 LE-s motorral: állandóan 10-et eszik, ha szét van pakolva és küldve, ha 1 ember 60nal lejtőben gurul. Az átlag mindig 10 liter. Hihetetlen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.04.24 23:13:41

Hívjuk akkor 25-nek és 45-nek... Azokban volt és az volt kb az egyetlen jó alkatrészük a szintén Honda futóművükön kívül...

Szerintem abba se volt.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.04.24 23:33:54
Az Avensisnél meg külön kijelzője van a fejegységnek és a BC-nek. És a BC kijelzője is osztott, egyszerre két adat jeleníthető meg rajta. Ez nálunk jellemzően egyik oldalon a pillanatnyi, másikon az átlagfogyi; ha épp nem akarom látni a fogyit, akkor át szoktam kapcsolni megtett távolságra és átlagsebességre (ezeket sem lehet amúgy nullázni, tényleg agyon kéne csapni a barmot, aki ezt kitalálta).
tavaly októberben, a fogyiversenyen indult egy dcat ave2.
direkt rákérdeztem,h hogyan fogja nullázni, és mondta a metódust, de ha keresztre feszítenek (vagy  leengedik 2,2 bárra a keréknyomást  :tt2: ) sem tudom már megmondani.
de lényeg a lényeg,h lehetséges :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 23:51:57
tavaly októberben, a fogyiversenyen indult egy dcat ave2.
direkt rákérdeztem,h hogyan fogja nullázni, és mondta a metódust, de ha keresztre feszítenek (vagy  leengedik 2,2 bárra a keréknyomást  :tt2: ) sem tudom már megmondani.
de lényeg a lényeg,h lehetséges :)
Ha faceliftes volt (2006-os vagy későbbi), akkor abban már lehet nullázni. Csak a facelift előtti Ave II-eseken nem lehetett.

(Nem tudom elképzelni, ilyen hülyeségek hogyan csúszhatnak be, mikor tudtommal előtte & utána minden más Toyotában nullázható a BC.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.24 23:55:23
Rover-ügyben válasz az OFF/Egyéb autókban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.04.25 08:01:03
Én nem azt kérdőjeleztem meg, hogy nem lehet jó fogyikat (akár városban) csinálni, hanem hogy a realítás és egy egy jól sikerült kör nem ugyanaz.
Emlékszem, mikor Palaczk leírta, hogy napközben (11-14óra) milyen kört men Bp.-en,és elég jó fogyit írt be az Ave 2.0-ára. Na, én erre fogtam magam, lenulláztam a BC-t, és péntek kora délután (13-14óra) Budaörs-M1/M7 bevezető-Egr út- Eteleút- Szerémi út- Lágymányosi híd- Soroksári út -Helsinki út oda, majd ugyan ez vissza távot mentem,és 6alattra tudtam kihozni. Ettől függetlenül ez egyedi eset, nem realitás.
De akkor mit jelent a "realitás"  ;) ? Miért, mitől ne lenne reális ez a kör, amit te mentél? Ha mondjuk ez lenne a napi útvonalad, teljes joggal írhatnád be ezt az értéket, mint az autód városi fogyasztását.

Csak azért mondom mindig, hogy pont a városi fogyasztási adatokat kell nagyon-nagyon rugalmasan fogadni, mert ebben tényleg óriási eltérések lehetnek útvonal, napszak, vezetési stílus stb. függvényében. Ezért fogom mindig a fejem, mikor jönnek az "én autómmal biztos vmi baj van mert 9 litert eszik városban" típusú hozzászólások  ::) ... A városi fogyi őrült tág határok között mozoghat, már többször írtam hogy ismerek olyat, aki 10-11 literrel jár városban az egyliteres, injektoros Micrával - és nem, nincs semmi baja az autónak. A sofőrnek sem, csak xarul vezet... De amúgy nem is kell feltétlenül xarul vezetni az ilyesmihez. Elég, ha minden nap 2x2.5 km-t kell menni a melóba/ból, mindig araszolva, mindig hideg motorral.

A városon kívüli adatok már sokkal mérvadóbbak, de azokban is lehetnek igen komoly szórások. Ezért is igyekszem pl. mindig minél több adatot megadni az értelmezést megkönnyítendő. De jól látható a legutóbbi Avensises példámból, hogy pl. egy gumiváltás kapásból okozhat félliteres eltérést városon kívül is. Közben meg van olyan ember, aki ha azt olvassa itt a fórumon hogy az én autóm országúton 7-et eszik, az övé meg 8-at, akkor máris nekiáll azon agyalni, hogy mi romolhatott el, milyen alkatrészt kéne cseréljen, mikor menjen a szerelőhöz  :wacko: ... Na, EZT nem szabad csinálni.

Már megnyugodtam énis, mielött kihagytam volna a kapy-t 9,7 volt, most hogy elkerülöm 7,7 pedig a moszkván se kicsi a dugó, pályán is volt már 18 as a fogyasztásom, és mentem szélárnyékban 5,5 elis. Tényleg neméri meg egészvégig a fogyasztáson aggódni. Én jelenleg a 11. kerben futárkodok  ahozképest a 7,7 el teljesen megvagyok elégedve.
Aúgy szerintem az átlag tekintetében a BC valamennyit téved, az aktuális fogyasztást szoktam nézni, és az indulásokon kivül szinte sose engedem 7 fölé a fogyit, egyszerűen nemnyomom annyira, aztán mégis 7,7 et hoz ki átlagnak...
Szóval szerintem senki se vegye véresen komolyan.
További szép napot mindenkinek!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2010.04.25 13:54:16
Én tegnap futottam a Corolla eddigi pályafutásának (legalábbis a nálam töltött két évnek) legjobb fogyasztását. Pedig még el is rontotam, Kecskemétnél tankolni kellett volna, az M5 biztos inkább felfelé húzta :-)
Szóval Bp - Békéscsaba (M5 - 44 útvonalon) oda-vissza, 465 kilométer, 28,3 liter, azaz 6,1 l/100 km.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.25 17:01:33
Aúgy szerintem az átlag tekintetében a BC valamennyit téved, az aktuális fogyasztást szoktam nézni, és az indulásokon kivül szinte sose engedem 7 fölé a fogyit, egyszerűen nemnyomom annyira, aztán mégis 7,7 et hoz ki átlagnak...
Szóval szerintem senki se vegye véresen komolyan.
Az OK hogy általában valamennyit téved a BC az átlaggal, de így ahogy leírtad, nem lehet megítélni (megjegyzem, 7.7 nagyon korrekt városban). Teletankolós módszerrel lehet ellenőrizni, de azt nagyon gondosan kell csinálni: ha egy mód van rá, ugyanannak a kútnak ugyanannál az oszlopánál, és lehetőleg az egyéb körülmények (autó terhelése, hőmérséklet) se nagyon térjenek el - és mindig nagyon türelmesen, csurig tele kell tölteni a tankot, hogy már tényleg ne menjen bele több. Na, ha ezt eljátszod párszor és ehhez viszonyítod a BC adatát, akkor már mondhatod, hogy ennyit és ennyit téved  ;) ... De amúgy legalábbis kb. lehet neki hinni, mert vagy teljesen rossz (tehát literes nagyságrendben téved) amit úgyis észreveszel, vagy nagyjából pontos (pár decin belül van a valósághoz képest).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2010.04.25 18:10:58
Utolsó teli tankra 5,78-at sikerült csinálnom; mindennap Százhalombatta-M0-M5-Méta út-...-Gyömrői út-Jászberényi út, 5 és 6 óra magasságában; hazafelé jellemzően 15 óra körül Jászberényi-Kozma-Újhegyi-Gyömrői-Kőbánya Kispest vá. mellett el nem tudom ilyen utcán, majd Üllőin végig a Népligetig, onnan a körúton Lágymányosi híd 6-os, M0, M6, 6-os, Százhalombatta. Mindenhol szigorúan a megengedett sebességgel. Kíváncsi leszek rá, milyen lesz ezeután a fogyasztás, holnap kapom vissza teljes motorgenerál után az autót  :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.04.25 18:18:33
Nekem tavaly nyáron az én külvárosi vegyes használatomban 7,5liter volt a nagyátlag. Mióta egy picivel arrébb költöztem, egyszerűen mindig 8fölémegy a fogyi. Pedig annyi a különbség, hogy kb 400m-el  kell meredeken felfelé menni.
Nézem folyamatosan a BC-t. Megyek tojással a lábam alatt mondjuk 25km-t, lemegy a fogyi 7literre. Ha egyszer vagy 2szer felmegyek a meredeken, már buktam is, és nem marad 8alatt az átlag.
Oh, most bevallom kicsit dagad a majam, hogy a Dolomitokban eljarkalok 5,5 koruli atlaggal :szemez:
Mielott kapok ezert, ez nagy atlag, neha tobb, neha kevesebb, de ugy zusammen ekorul van. Latod a dizel... :whistling: Jolvan nyugodtsag van :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.04.27 02:44:05
Volt egy utam delutan majdnem 4volt, hogy elindultam Hmvhelyrol-Szeged-Forraskut-Csolyospalos-Kiskunmajsa-Soltvadkert; odafele siettem, 88km/h-s atlagot mentem forgalomba (vmax 160++), 6.1-et irt ra a BC, indulaskor nullaztam, kevesnek tartom, de orulok, ha igaz... Ott helyi ide-oda durvazosan, kb 40km, lement 5.4-re az atlag, aztan visszafele lenullaztam a BC-t,  az egeszet megdurvaztam ejszaka, 61km/h-s atlag, 0forgalom, (vmax 80korul) 3.4-et irt a BC. 2.5es guminyomas, nem hajtottam be a tukroket, es vilagitottam.... "Bennemaradt" fel liter  :D

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.04.27 08:06:41
...odafele siettem, 88km/h-s atlagot mentem forgalomba (vmax 160++), 6.1-et irt ra a BC, indulaskor nullaztam, kevesnek tartom, de orulok, ha igaz...
Szerintem igaz. Nyáron volt egy Kaposvár-Balaton utam nullázott BC-vel indulva, én is siettem, 140-150-es utazókkal mentem, ha jól emlékszem 98-as átlagot futottam (forgalom nem volt nagy) - és így jött ki átlagnak 5.8 liter. Ezért imádom ezt az autót  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.04.27 12:52:33
.... "Bennemaradt" fel liter  :D
érzed Te ezt :D

Andris, írtam választ a prividre -lassan 2 héttel ezelőtt-
megkaptad?
olvastad?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.04.28 22:00:15
Volt egy utam delutan majdnem 4volt, hogy elindultam Hmvhelyrol-Szeged-Forraskut-Csolyospalos-Kiskunmajsa-Soltvadkert; odafele siettem, 88km/h-s atlagot mentem forgalomba (vmax 160++), 6.1-et irt ra a BC, indulaskor nullaztam, kevesnek tartom, de orulok, ha igaz... Ott helyi ide-oda durvazosan, kb 40km, lement 5.4-re az atlag, aztan visszafele lenullaztam a BC-t,  az egeszet megdurvaztam ejszaka, 61km/h-s atlag, 0forgalom, (vmax 80korul) 3.4-et irt a BC. 2.5es guminyomas, nem hajtottam be a tukroket, es vilagitottam.... "Bennemaradt" fel liter  :D

Persze, 4kor, mi?  :tt2:  És miért nem Balástya felé?
Amúgy odaértél? Nem akartalak már után hívni :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.04.28 22:29:04
A jóidő, a Budapesti forgalom alacsony mivolta, és a tempósabb rohanásaim mérséklése jótékonyan hatot a fogyasztásra 9,3l/100km-t sikerült összehozni.
-Valószínűleg segített, hogy volt egy M0 szakasz is, ahol 120 fölött nem mentem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.04.29 20:03:55
Hali!

Budapesti forgalom, kevés dugóval( tudom,hogy lehetetlennek hangzik) 470 km= 24,7 L. gázolaj 29 Km/h átlag(bC) szerint= 5,25 Bc szerint 5,6.
Nem értem, hogy városban miért csal felfelé, országúton és autópályán meg lefelé??? :surrender: :surrender: :surrender:
Holnap ismét megyek vidékre (Tiszaújváros+Palkonya) 3 felnőtt + 1 gyerek kényelmes tempóval(remélem a forgalom engedi) kíváncsi leszek mennyi
lesz a fogyi?
Ja ja a téli gumikat a múlt  héten cseréltem vissza nyárira,
Üdv,
 :winkiss: :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.04.29 20:15:14
Nem értem, hogy városban miért csal felfelé, országúton és autópályán meg lefelé?

Ne foglalkozz vele, úgysem lesz pontosabb. A lényeg, hogy már tudod, hogy így működik.

Egyébként én is azt vettem észre, mikor még bent volt a kocsiban a BC, hogy városban, főleg dugóban vastagon fölfelé csal. Valószínűsítettem, hogy az alapjáratnál nem tudja pontosan mérni a fogyasztást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.04.29 21:50:59
Nekem is eltér a BC kicsit, de változó, 0,2-0,5 l között. Méri a gázos fogyasztást is, s elég reális. 7,1-nél 7,32 lett, 7,5-nél 7,85 volt az előző!-Sztem gázzal elég jó érték.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.04.30 22:02:21
Ma volt egy majd' 200km-es utam. Csak orszagut, sok elozessel. Eleg sok 70es tabla volt, de azert ahol lehetett mentem. Fele uton 2 emberrel es 50kg csomag. Masik fele egyedul, legkondival.
Es mennyi, na mennyi?? 4,3  :clap:
Most 2,8 van az osszes kerekben. Lesz az meg 3 is, mar latom  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.05.01 08:35:14
Ma volt egy majd' 200km-es utam. Csak orszagut, sok elozessel. Eleg sok 70es tabla volt, de azert ahol lehetett mentem. Fele uton 2 emberrel es 50kg csomag. Masik fele egyedul, legkondival.
Es mennyi, na mennyi?? 4,3  :clap:
Most 2,8 van az osszes kerekben. Lesz az meg 3 is, mar latom  :whistling:

Szép!
Ezt megmutathatnád egyszer, hogy hogycsinálod. Én ha 2 emberrel tolom lazán, akkoris több. Na mind1, 6,5 ig azért énis letudok menni, ha nagyon vigyázok hogy nemennyek 90 felé.
Mind1 nemsírás, jó ez nekem, csak megint meglepődtem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.05.01 13:33:50
Mármint meglepőtél, hogy egy dízel kellemesen keveset evett?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.05.01 16:28:31
Szép!
Ezt megmutathatnád egyszer, hogy hogycsinálod. Én ha 2 emberrel tolom lazán, akkoris több. Na mind1, 6,5 ig azért énis letudok menni, ha nagyon vigyázok hogy nemennyek 90 felé.
Koszi! Megmutatom szivesen  :yes: A lenyeg tenyleg ott kezdodik, amit Kgabe irt. A kutnal a fekete matricas pisztolyt veszem le  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.01 20:27:17
Most 2,8 van az osszes kerekben. Lesz az meg 3 is, mar latom  :whistling:
Azokon az utakon lehet is bátran  :yes: !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.05.02 18:29:01
Nos a tavaszi tali 474.6 km-ének átlaga 5,81 l. :1eye: Musspici vezetett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.05.03 00:17:35
Nos a tavaszi tali 474.6 km-ének átlaga 5,81 l. :1eye: Musspici vezetett.

-Begyűrted a szőnyeget a gázpedál alá ??? D:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.05.03 07:58:35
Nagyon sokat gurultunk, volt rá lehetőség a dimbes-dombos tájon, plusz autópályán óra szerint 140-nél már rióztam, hogy elrontja a frankó éves legjobb fogyimat. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2010.05.03 16:21:28
Amúgy sem mentem volna gyorsabban, nincs 30 ezrem fölöslegben...... :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.05.03 17:07:04
Sziasztok!

Sikeresen megjártam a tiszaújvárosi kanyart, mint írtam igyekeztem(volna)kényelmesen autózni. Úgy kezdődött, hogy ápr.30-án du.-án a legnagyobb csúcsforgalomban
sikerült elindulni. Belváros V kerület- M 3 kivezető szakasza cc 15 Km 50 perc volt!!
Eleinte igyekeztem tartani a saját tempómat, de nem tudtam, mert vagy a külső sáv 80-90 Km/h ,vagy a belső 130-140+. Ez Gyöngyös után megszűnt és kényelmes 120-as tempó.
Ja ja volt egy 5 km-es 180-185-ös etapom is mert elkezdett tolni egy vadbarom.
Lent mentem Tiszapalkonya, Sajószöged kanyart kb 3* szép kényelmesen 80-85 km/h
Visszafelé 120-130 Km/h +- egy kis eltérés.
Az egész kanyar 413 Km volt= 21,30 liter nafta= 5,15 l/100 Km. Bc szerint 5,1 volt és 66 Km/h átlag. Most az egyszer nem vágott át a Bc. Gumi nyomás= 2,5 bar.Omv premium diesel, mint mindig :yes:
Szerintem elégedett lehetek a fogyival  :yes: :yes: :yes:
Az a fránya 6.-ik sebesség nagyon hiányzik 180 körül már 4000 rpm :no: :no: :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.05.03 20:03:04
180-nál 4 ezer? A benyásom 130-nál pörög ennyit. :lol: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.05.03 20:47:15
120/1600RPM  asszem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.05.03 20:52:50
Egyre jobban tudatosítjátok, hogy én bizony legközelebb dízelt veszek (újra a benyás után). :yes:
Ja és: :tt2: :tt2: :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.05.03 20:58:42
Nekem, ha valaki 5évvel ezelőtt azt mondja, diesel autóm lesz, kinevettem!
Aláírom a benzines autók előnyét, de úgy érzem elérkeztünk oda, hogy hosszútávon több az előnye, mint a hátránya az olajkályhának.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 21:05:04
Egyre jobban tudatosítjátok, hogy én bizony legközelebb dízelt veszek (újra a benyás után). :yes:
Ja és: :tt2: :tt2: :tt2:

Erről mindig ez jut eszembe: "Dízelt vezetni olyan, mint melegnek lenni. Ma már sokkal elfogadottabb, de még mindig szar dolog."
Én gondolkodtam az 1.4 D4d-n de én évi 20ezret megyek, és nem mertem bevállalni a dízellel járó esetleges szervízköltségeket.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.05.03 21:11:18
Pedig egy álom lenne, 3.5-4Lit ből járni, gondolj csak bele.
De vlóban rövid távokon nem az igazi.
Ezért lesz asszonynak is 1.3 yaris
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 21:13:03
Pedig egy álom lenne, 3.5-4Lit ből járni, gondolj csak bele.
De vlóban rövid távokon nem az igazi.
Ezért lesz asszonynak is 1.3 yaris

Én mondjuk inkább hosszabb utakon járok, de valahogy mindig idegenkedtem a dízeltől és nehezen bírom a traktorhangot. Ennek ellenére a következő kocsim egy 2-3 literes dízel kombi lesz. Majd egyszer :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.03 21:50:54
Én mondjuk inkább hosszabb utakon járok, de valahogy mindig idegenkedtem a dízeltől és nehezen bírom a traktorhangot. Ennek ellenére a következő kocsim egy 2-3 literes dízel kombi lesz. Majd egyszer :-) .
Szerencsére pl. az 1.4-es dízel Corollának (az ugyanolyan E12-esnek, mint a tiéd) nincs traktorhangja. Mikor anno 2005 őszén eldőlt, hogy jóbarátném új Corit fog venni, akkor persze felmerült, hogy milyen motorja legyen. Mivel az előző autója egy 1.7-es, eléggé nyomatékos benzines volt (szeret nyomatékból vezetni), ezért az 1.4 benzin nem került szóba. 1.6 benzin vagy 1.4 dízel között vacilláltunk (árban sem volt nagy eltérés, asszem, 110 ezerrel volt olcsóbb a benzines). Végül a fogyasztás miatt a dízelre esett a voks. Pedig barátném "csak" 15 ezret megy évente. De mégis: ha 6 éves korában eladja a kocsit, akkor ez 90 ezer km, tehát a dízel durván 1800 liter üzemanyagot spórol meg (5.5 vs. 7.5). Ez nagyságrendileg félmillió forint (beleszámítva azt is, hogy korábban olcsóbb volt az üzemanyag), amihez még hozzájön az alacsonyabb biztosítás és adó. Ezek azért enyhénszólva kompenzálják, hogy a dízelbe 15 ezrenként valamivel több olajat kell tölteni.

1.4 benzinessel összevetve persze kicsit más az ábra, mert a fogyasztáskülönbség is kisebb, és újonnan ez a változat (akkor) közel félmillióval olcsóbb lett volna. De mondjuk az általad említett évi 20 ezres futással, egy hat éves időtartamra nézve, már ezzel a motorral szemben is jobban megéri a dízel.

Azt a tényezőt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az újraeladás során is többet hoz a konyhára.

Persze ha elromlik valamelyik nagyobb értékű dízel-specifikus alkatrész, akkor nyilván borul a mérleg. De erre azért egy újonnan vett, 90-100-110-120 ezer km környékén eladásra kerülő kocsi esetében még relatíve kicsi az esély (és kiegészítő garancia vásárlásával ez is kivédhető).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.05.03 21:57:34
Idézet
Én mondjuk inkább hosszabb utakon járok, de valahogy mindig idegenkedtem a dízeltől és nehezen bírom a traktorhangot. Ennek ellenére a következő kocsim egy 2-3 literes dízel kombi lesz. Majd egyszer :-) .
Én is azt hittem, hogy behallatszik a traktor hang, de csak ha hideg akkor is "viszonylag" halkan. Megszokás kérdése a  a hang. Nekem akkor tűnik fel, hogy hangosabb mint egy benyás ha átülök egy olyanba. Jééé megy a motor,,,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.05.03 22:03:05

Na és ha a vvti-ben meg elszáll a szívócső, 100K.. Én is volt hogy agyaltam a dízelen, de nekem egyértelműen nem éri meg. PEdig irigykedve néztem a pályán 140-150-nel száguldó dízel E12-eseket(is) :) Megpakolva, meg hegyes részen pláne előnyben vannak.. Ugyan én is nyomhatnám a benzinesnek, de akkor meg leenné a hajam..
Na de én nagyon leveset megyek, azt is főleg városban, nekem nem lenne jó a dízel. Nem érné meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.03 22:12:05
Én is azt hittem, hogy behallatszik a traktor hang, de csak ha hideg akkor is "viszonylag" halkan. Megszokás kérdése a  a hang. Nekem akkor tűnik fel, hogy hangosabb mint egy benyás ha átülök egy olyanba. Jééé megy a motor,,,
Alapjáraton, és kis sebességeken (városban) hangosabb a dízel. Országúton kb. egálban vannak, autópályán viszont megfordul a dolog, mert ott a benzines a sokkal rövidebb váltó miatt már elég magas fordulatszámon pörög, és ezért már a zajszintje is magasabb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.03 22:14:54
Na és ha a vvti-ben meg elszáll a szívócső, 100K.. Én is volt hogy agyaltam a dízelen, de nekem egyértelműen nem éri meg. PEdig irigykedve néztem a pályán 140-150-nel száguldó dízel E12-eseket(is) :) Megpakolva, meg hegyes részen pláne előnyben vannak.. Ugyan én is nyomhatnám a benzinesnek, de akkor meg leenné a hajam..
Na de én nagyon leveset megyek, azt is főleg városban, nekem nem lenne jó a dízel. Nem érné meg.
Használtan más az ábra, lévén magasabb a dízel meghibásodási kockázata ahogy nő a futás, továbbá ugye valszeg gari sincs már. Ha mondjuk választanon kéne egy 150-et futott benzines és egy ugyanennyit futott dízel között, messze-messze nehezebb lenne a döntés, mint új autók esetében.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 22:20:33
1.4 benzinessel összevetve persze kicsit más az ábra, mert a fogyasztáskülönbség is kisebb, és újonnan ez a változat (akkor) közel félmillióval olcsóbb lett volna. De mondjuk az általad említett évi 20 ezres futással, egy hat éves időtartamra nézve, már ezzel a motorral szemben is jobban megéri a dízel.
Persze alapvetően igazad van. De nem bánom, hogy ez lett. Vezettem több dízelautót, Citroen HDI-t, és Renault Dci-t (nem szeretem a franca vasakat, de a dízelmotorhoz értenek) és nem volt vele gondom, de mindig idegennek éreztem kicsit. Meg nagyon féltem a szervízköltségektől.
Van egy haverom az elmúlt években jónéhány Toyotája volt (most is van neki három, egy AE92-es Corolla, régi és új Avensis és évente kb 60-90 ezret megy ezekkel a kocsikkal), eléggé jól ismeri a Toyotákat és nagyon óvott az 1.4 D4D-től. Azt mondta, hogy nagyon kihegyezett motor, és biztos lehetek benne, hogy a benzinesnek hosszabb az élettartama, mint a dízelnek (ezt mondjuk azóta kb 4-5 helyről hallottam), mert az nem normális dolog, hogy azonos ccm mellett kb azonos a teljesítményük.

Meg ez alapvetően vallás kérdése (tehát sok esetben nem racionális), mint a japán-német autók kérdése :-) . Ennyi, én a benzinesben hiszek. Tehát igen, lehet jobban megérte volna, de ha valamivel gond van, sokkal drágább.

Eladás meg nem volt szempont. Ezt a kocsit kb 6-8 évig tutira megtartom (ezt tervezem), és akkor lesz benne ~300-350 ezer km.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 22:21:24

110ezer km-vel vettem a kocsit. No erre gondoltam a szervízköltségek alatt :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 22:23:58
Na és ha a vvti-ben meg elszáll a szívócső, 100K.. Én is volt hogy agyaltam a dízelen, de nekem egyértelműen nem éri meg. PEdig irigykedve néztem a pályán 140-150-nel száguldó dízel E12-eseket(is) :) Megpakolva, meg hegyes részen pláne előnyben vannak.. Ugyan én is nyomhatnám a benzinesnek, de akkor meg leenné a hajam..
Na de én nagyon leveset megyek, azt is főleg városban, nekem nem lenne jó a dízel. Nem érné meg.

Nézd, amikor átültem ebbe a Suzuki után (amiben tényleg filléres tétel volt minden) benne volt a pakliban, hogy ezzel lehet drágább gond. És a kocsin egyébként nem vagyok hajlandó spórolni, szóval ha befigyel egy ilyen hiba, akkor csengetek szépen és nem tudok más tenni. Ez sajnos használtautónál előfordulhat legyen akár benzines akár dízel. De a dízelben mibe kerül egy turbó (ki tudja megfőzte-e az előző tulaj), vagy egy magasnyomású szivattyú? És még a gázolajra is érzékeny.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 22:37:27
Most megöltem a topikot?   :hmmmm: :cry: :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.05.03 22:38:41
Igen! :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.05.03 22:42:31
1.4 benzinessel összevetve persze kicsit más az ábra, mert a fogyasztáskülönbség is kisebb, és újonnan ez a változat (akkor) közel félmillióval olcsóbb lett volna. De mondjuk az általad említett évi 20 ezres futással, egy hat éves időtartamra nézve, már ezzel a motorral szemben is jobban megéri a dízel.
Persze alapvetően igazad van. De nem bánom, hogy ez lett. Vezettem több dízelautót, Citroen HDI-t, és Renault Dci-t (nem szeretem a franca vasakat, de a dízelmotorhoz értenek) és nem volt vele gondom, de mindig idegennek éreztem kicsit. Meg nagyon féltem a szervízköltségektől.
Van egy haverom az elmúlt években jónéhány Toyotája volt (most is van neki három, egy AE92-es Corolla, régi és új Avensis és évente kb 60-90 ezret megy ezekkel a kocsikkal), eléggé jól ismeri a Toyotákat és nagyon óvott az 1.4 D4D-től. Azt mondta, hogy nagyon kihegyezett motor, és biztos lehetek benne, hogy a benzinesnek hosszabb az élettartama, mint a dízelnek (ezt mondjuk azóta kb 4-5 helyről hallottam), mert az nem normális dolog, hogy azonos ccm mellett kb azonos a teljesítményük.

Meg ez alapvetően vallás kérdése (tehát sok esetben nem racionális), mint a japán-német autók kérdése :-) . Ennyi, én a benzinesben hiszek. Tehát igen, lehet jobban megérte volna, de ha valamivel gond van, sokkal drágább.

Eladás meg nem volt szempont. Ezt a kocsit kb 6-8 évig tutira megtartom (ezt tervezem), és akkor lesz benne ~300-350 ezer km.
A kihegyezettséghez egy-két példa:
ha azonos literteljesítménnyel számolnánk, akkor egy 2.0 TDI lenne 131 lovas (létezik 170 lovas is) vagy beszélhetnénk a 204 lovas 2 literes BMW dízelekről is. Na az kihegyezett. Visszafelé számolva: ha a BMW-t vesszük alapul, akkor a mi kis dízelünk majd' 140 lovas lenne :eek: No, abban én is kevésbé bíznék...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.05.03 22:45:11
Na és ha a vvti-ben meg elszáll a szívócső, 100K.. Én is volt hogy agyaltam a dízelen, de nekem egyértelműen nem éri meg. PEdig irigykedve néztem a pályán 140-150-nel száguldó dízel E12-eseket(is) :) Megpakolva, meg hegyes részen pláne előnyben vannak.. Ugyan én is nyomhatnám a benzinesnek, de akkor meg leenné a hajam..
Na de én nagyon leveset megyek, azt is főleg városban, nekem nem lenne jó a dízel. Nem érné meg.

Nézd, amikor átültem ebbe a Suzuki után (amiben tényleg filléres tétel volt minden) benne volt a pakliban, hogy ezzel lehet drágább gond. És a kocsin egyébként nem vagyok hajlandó spórolni, szóval ha befigyel egy ilyen hiba, akkor csengetek szépen és nem tudok más tenni. Ez sajnos használtautónál előfordulhat legyen akár benzines akár dízel. De a dízelben mibe kerül egy turbó (ki tudja megfőzte-e az előző tulaj), vagy egy magasnyomású szivattyú? És még a gázolajra is érzékeny.
Való igaz, egy turbó vagy magasnyomású rendszer cseréje fél millás tétel lehet. A gázolajról csak annyi, hogy megfelelő kúton kell tankolni. És azért a rossz benzint egy benzines is megérzi.
Az meg, hogy az előző tulaj hogyan használta az autóját...hát igen, lutri. Hacsak nem családon belüli, vagy esetleg egy ismert közösségen belüli egy autó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.05.03 22:49:06
A kihegyezettséghez egy-két példa:
ha azonos literteljesítménnyel számolnánk, akkor egy 2.0 TDI lenne 131 lovas (létezik 170 lovas is) vagy beszélhetnénk a 204 lovas 2 literes BMW dízelekről is. Na az kihegyezett. Visszafelé számolva: ha a BMW-t vesszük alapul, akkor a mi kis dízelünk majd' 140 lovas lenne :eek: No, abban én is kevésbé bíznék...

Oké, francia kocsihoz nem hasonlítunk, de pl a Renault 1.5 dCi-je igen jó cucc. A 66 és a 86 lovas. A 103 (vagy valami ilyesmi, nem tudom pontosan) viszont nem egy hosszúéletű motor... Különösen nem mondjuk egy Megane-ban. Szerintem ehhez a kasztihoz kicsi ez a dízel. Oké, mondom ezt úgy, hogy nem próbáltam, szóval lehet kövezni. Neked ilyened van, elhiszem ha megcáfolod :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.05.03 23:02:06
Oké, francia kocsihoz nem hasonlítunk, de...
Mondjuk pont a francia dízelek (mind a PSA, mind a Renault) megbízható, jó motorok  a dízelek között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.05.03 23:06:25
Sztem az 1.4 nincs kihegyezve a többi hasonlóhoz képest egyáltalán.
Viszont a 2.2-es D-CAT-ről már nem mondható el ugyanez. Azt nem is merném megvenni.
D-4D 2.0 vagy 1.4. Attól függ, milyen lesz a jövendő autóm egyszer majd. Bár magamat ismerve COV vagy Verso (ha rámszakad az OTP), akkor pedig csak 2.0 jöhet szóba.

... és bilibe lóg a kezem.  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.05.03 23:08:06
Szerintem benzinest kell venni, lehetőleg valami (Dual) VVT-i motorosat, nem büdös diesel-t!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.05.03 23:31:45
Szerintem benzinest kell venni, lehetőleg valami (Dual) VVT-i motorosat, nem büdös diesel-t!  :D
1.6 ost   A hétvégén voltam hosszú távon, 402 km összesen /300 km pálya 120-130, 100 km 90 es tempó /24.6 l 95 ös benzint tankoltam rá.
Az érdekessége, hogy az útvonalterv.hu szerint 181 km, a google szerint 180,8 km volt a táv, az én km számlálom  szerint, 176 km után megérkeztem.
Gyári méretazonos felni /új gumik/, a km-órám szerintem pontos /vagy nem/.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.03 23:43:22
Eladás meg nem volt szempont. Ezt a kocsit kb 6-8 évig tutira megtartom (ezt tervezem), és akkor lesz benne ~300-350 ezer km.
Ilyen paraméterekkel, pláne 110 ezer km-ről indulva, nagy valószínűséggel én is a benzinest választottam volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.05.03 23:49:56
Oké, francia kocsihoz nem hasonlítunk, de pl a Renault 1.5 dCi-je igen jó cucc. A 66 és a 86 lovas. A 103 (vagy valami ilyesmi, nem tudom pontosan) viszont nem egy hosszúéletű motor... Különösen nem mondjuk egy Megane-ban. Szerintem ehhez a kasztihoz kicsi ez a dízel. Oké, mondom ezt úgy, hogy nem próbáltam, szóval lehet kövezni. Neked ilyened van, elhiszem ha megcáfolod :-) .
Nézd, én eléggé igyekeztem ezt a témát feltérképezni, és arra jutottam, hogy nincs az átlagnál több gond a 90 lovas D-4D-vel - sőt. Elég szívós kis motornak tűnik. És nem kicsi a kasztnihoz - igen kímélő stílusban, korán felváltogatva is jól viszi. Ettől függetlenül, a 300-350 ezer km-es tartományban már biztosan nagyobb a költséges hibák kockázata, mint a benzinessel (bár ha kiszámítjuk, hogy addig mennyit spórol meg az üzemanyagon, az is egy érdekes szám lesz).

De, mondom, egyetértek veled: ekkora futásra (hacsak nem gariidőn belül tenném bele), én is a benzinest választanám.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.05.04 15:02:04
...nincs az átlagnál több gond a 90 lovas D-4D-vel - sőt. Elég szívós kis motornak tűnik. És nem kicsi a kasztnihoz...

E12-be hibátlan a kisdízel.

----

Utóbbi tank: szűk 50 liter (49,9) 710 km-re. Ilyen lesz a nyár. Mondjuk elég durva 16-17 ezer Ft egy telintankért.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.05.04 15:04:27
...nincs az átlagnál több gond a 90 lovas D-4D-vel - sőt. Elég szívós kis motornak tűnik. És nem kicsi a kasztnihoz...

E12-be hibátlan a kisdízel.

igy van :yes:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ricochet - 2010.05.05 14:06:23
Hétvégén voltunk egy kis autós kiránduláson. 250 km. Városban országúton vegyesen.
Nem siettünk sehova, csak élveztük az utat.
5,5L-re jött ki az átlagfogyasztásom az 1.6-os corollával. :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.05.24 18:44:17
Szoval E15 Corolla 1.8Dual vvt-i hagyomanyos automata valtoval (4+OD). Ket emberrel plusz ~70 kilo csomaggal 195/65R15 gummakkal X nyomassal 85-87es oktanszamu benyaval.
7702km alatt 70,1km/h atlaggal a BC szerint mert atlagfogyasztas: 6,07 l/100km (38,7MPG)  :clap: Nem ellenoriztem sose, mert volt jobb dolgom is, de a tankolasok surusegebol kb tenyleg ennyi lehetett. Volt ebben +40 foktol -8 fokig, hegyvideki havas uttol minden.
Eddig is nagyon kacerkodtam az automata valtoval, de a kovetkezo autoban legalabb olyan feltetel lesz mint a klima. Ha pedig nem megyek evi 35 ezret akkor kell a francnak dizel.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.05.24 22:19:11
Te Laci! Túl vagy a tengeren?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.05.25 09:50:32
Tegnap Lasitól hazafelé gurultunk egy beszélgetős 80-astempós lájtosat, 3.4-et írt a fedcomp :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.05.25 10:35:29
Tegnap Lasitól hazafelé gurultunk egy beszélgetős 80-astempós lájtosat, 3.4-et írt a fedcomp :tt2:
mégsem kerültél címlapra....bezzeg ha ezt egy bömössel csináltad volna:
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2010/05/25/1630_kilometer_egy_tankkal/
dübörög a marketing részleg :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.05.25 10:37:05
Eddig is nagyon kacerkodtam az automata valtoval, de a kovetkezo autoban legalabb olyan feltetel lesz mint a klima. Ha pedig nem megyek evi 35 ezret akkor kell a francnak dizel.  :)
pláne, ha a hagyományos ótómata helyett intelligensebb cvt váltó kerül a gépbe.
na az a finom :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.05.25 10:47:38
Tegnap Lasitól hazafelé gurultunk egy beszélgetős 80-astempós lájtosat, 3.4-et írt a fedcomp :tt2:
mégsem kerültél címlapra....bezzeg ha ezt egy bömössel csináltad volna:
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2010/05/25/1630_kilometer_egy_tankkal/
dübörög a marketing részleg :D

Nem vitte túlzásba? Fogadjunk a csatornán például vonatot vagy kompot használt... Úgy könnyű :1eye:
Amúgy tényleg szép eredmény, ha igaz... De ő nem hagyta benne azt a fél litert, amihez nekem sosincs türelmem :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.05.25 11:15:10
Nem vitte túlzásba? Fogadjunk a csatornán például vonatot vagy kompot használt... Úgy könnyű :1eye:
Amúgy tényleg szép eredmény, ha igaz... De ő nem hagyta benne azt a fél litert, amihez nekem sosincs türelmem :D
szerintem vmi sántít ebben a 3,4-es átlagban

itt részletesebb: (főleg, ha rákattintasz a Press Release -re)
http://www.worldcarfans.com/110052426424/bmw-320d-efficientdynamics-completes-1013-miles-on-single

"On the way to Munich, Tom achieved highs of 75.9mpg, and didn't dip below 65mpg for the entire trip. With an average speed of 59.3mph, the car achieved 68.9mpg overall."

kérdés,h milyen mértékegységgel számoltak. US MPG vagy Imp. MPG?
69mpg lehet 3,4l/100km  (ha US MPG-vel számolunk)
DE
69mpg lehet 4,1l/100km is (ha Imp. MPG-vel számolunk)
:)
kik csinálták a tesztet? angolok
az angolok vannak olyan fafejűek,h a saját mértékegységükkel számoljanak? szerintem igen :) akkor viszont nem 3,4,hanem 4,1 az átlag.
ami még mindig szép eredmény 59mph, azaz 96km/h átlagsebesség mellett....de 4,1 az nem 3,4 :)
szerintem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.05.25 13:36:55
Te Laci! Túl vagy a tengeren?
Mar innen...  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.05.25 13:38:35
pláne, ha a hagyományos ótómata helyett intelligensebb cvt váltó kerül a gépbe.
na az a finom :yes:
:yes: Nagyon valoszinu, hogy az lesz  :yes: Mert ugyi a hibridekben is a' van  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.05.25 13:45:57
:yes: Nagyon valoszinu, hogy az lesz  :yes: Mert ugyi a hibridekben is a' van  :szemez:
nem csak a hibridekben, hanem avensisben, rav4-ben:
http://www.vezess.hu/teszt/4x4_2_0_7_9/24300/?o=2

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.05.26 19:13:02
120/1600RPM  asszem
:eek: wow, ez tenyleg brutal alacsony. Nekem 120-nal 2000-ret porog. 170-nel meg mar kegyetlen 3000-ret  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.06.08 22:08:29
E12 2005 Corolla 1,4 benzin. (http://my.opera.com/gaborjozsef/blog/show.dml/12385112)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.10 12:48:58
Tegnap tankoltam: 715 km, 43 liter = 6,1 literes fogyi. Sose fogom megérteni, hogy az ilyen jó eredményeket hogy produkálom. :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.06.10 17:04:56
Tegnap tankoltam: 715 km, 43 liter = 6,1 literes fogyi. Sose fogom megérteni, hogy az ilyen jó eredményeket hogy produkálom. :hmmmm:

-közben egy szer Géza tankolt, csak elfelejtett szólni!  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: pzs - 2010.06.10 17:18:02
Tegnap tankoltam: 715 km, 43 liter = 6,1 literes fogyi. Sose fogom megérteni, hogy az ilyen jó eredményeket hogy produkálom. :hmmmm:

-közben egy szer Géza tankolt, csak elfelejtett szólni!  :devil:

Ott a pont...  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2010.06.10 18:38:55
Tegnap tankoltam: 715 km, 43 liter = 6,1 literes fogyi. Sose fogom megérteni, hogy az ilyen jó eredményeket hogy produkálom. :hmmmm:

-közben egy szer Géza tankolt, csak elfelejtett szólni!  :devil:
[rohog] [rohog] [rohog]
pedig, nem is :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.10 20:09:42
Na szépek vagytok, mondhatom.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.06.11 20:16:13
Reggel ismet tankoltam, sok sietos szegedrejaras eredmenye 5.7l/100km lett, computer 5.8-at mert. ez tobbnyire 120feletti utazo, es varosi rohangalas...
Most siofokon vagyok, 303km-t jottem, 101km/h-s atlaggal ertem ide es 4.7-en all a computer (m5-m0-m7 33-36fokban), kb egy het mulva urul ki, majd felirom, mi lett a vege :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.06.11 21:40:28
550km. 51 liter = 9,3 l/100km. Ez a hét igen megdobta végig dugó+klima, 25km/h átlagsebesség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2010.06.12 11:31:01
tegnap sikerült a váci úti shell kúton 57,8 litert tankolnom... 55 literes a tank az e12-ben....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2010.06.12 17:16:29
jó érzés..a szentendrei shellnél legalább nem lopnak. csak drága
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.12 17:28:03
Áron, az nem lehet, hogy "porzott" a tank? A csövekben ennyi üa sztem még pont elfér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2010.06.12 21:20:51
Áron, az nem lehet, hogy "porzott" a tank? A csövekben ennyi üa sztem még pont elfér.
Én nem hiszek a mesékben... :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2010.06.12 21:28:46
a budakalászi metro kútnál is lopnak. 42l ment a nem is csontszáraz 40literes tankomba
érdekes h szentgotthárdtól mátészalkáig sehol nem ment bele ennyi  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2010.06.12 21:36:38
Ez ilyen tényleg létezik? Szerintem csak a hőtágulás miatt van. Nagyobbra tágult a tankotok :D de ha tényleg így van, akkor meg csak van valami fogyasztóvédelem, akik további intézkedéseket csinálnának a mérés érdekében.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2010.06.12 22:08:46
Nem fognak, mert nincs akkora különbség. Simán ráfogják, hogy a tank méretére vonatkozó gyári adat, csak hozzávetőleges érték. Meg hőtágulás és egyéb dumák. Csak egyet tehetsz, ha biztos vagy benne, hogy átvágtak: többet nem tankolsz ott! ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.06.17 09:17:56
Kereken 800km utan a BC  243km-t ir range-nek  :) Jo lesz ez.  :yes: Most 4,7et mutat atlagnak  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hun_Bela - 2010.06.19 11:35:45
Áron, az nem lehet, hogy "porzott" a tank? A csövekben ennyi üa sztem még pont elfér.
Én nem hiszek a mesékben... :innocent:

Hiszek a sárkányokban, a tündérekben, a jó emberekben és a többi kitalált lényben
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.06.19 22:26:57
Sziasztok!

Ma ismét tankoltam 620 km-re 32,57 lityi gázolaj= 5,25 l/100 Km,,bc szerint 5,5 l/100 Km ,26 Km/h átlaggal. Főleg belváros 5.kerület- Solymár illetve vissza volt az úti cél
megspékelve jó pár belvárosi tifitöfivel.Solymárra illetve vissza volt néhány hosszúnak tűnő út a dugok miatt így tökéletesen elégedett vagyok a fogyival.
Apropó, idáig mindig az Omv premium illetve télen az alpesiét tankoltam, de most kipróbáltam a Shell V Power dieselt.Kiváncsian várom, hogy van e valami különbség
közöttük??
Üdv mindenkinek
 :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.21 08:53:47
tegnap sikerült a váci úti shell kúton 57,8 litert tankolnom... 55 literes a tank az e12-ben....
Június 11, aznap jó meleg volt, 30 fölött ha jól emlékszem. Simán lehetséges, hogy ennyit tankoltál ténylegesen, ha már nagyon üres tankkal mentél oda. A gyári adat eleve nem teljesen pontos, plusz nagy melegben a tank eléggé ki tud tágulni, ha már nagyrészt csak benzingőz van benne; 10 %-os eltérés is lehetséges ilyenkor a gyári adathoz képest. Én is tankoltam már 60 literes Volvo tankba 65 litert, és biztos hogy nem csalt a kút (leellenőriztem).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.06.22 12:48:30
Hétvégén megvolt az első hosszabb útja a kisdízelnek.

Összesen 950 km-t tettünk bele, 70% autópálya 130-as tempóval többnyire klímával, 20% országút 90-100-as tempóval, és a maradék 10 % város. A computer szerint az átlagfogyasztás 5,0 l.  :clap:
A valóságban is annyi lett, talán 1-2 deci eltérés van, szóval maximálisan elégedett vagyok.  :yes:

Viszont egy dolog nem kerek: az átlagsebességet vagy nem jól méri vagy valami nincs jól beállítva, mert valami 45 km/h lett, ami azért érdekes... Lehet állítani egyáltalán valamit rajta?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.22 12:58:10
Viszont egy dolog nem kerek: az átlagsebességet vagy nem jól méri vagy valami nincs jól beállítva, mert valami 45 km/h lett, ami azért érdekes... Lehet állítani egyáltalán valamit rajta?
Ha megállsz pl 2 percre és megy a motor vagy állsz a pirosnál, az is sokat ront az átlagsebességen, mert beleszámít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.22 13:12:30
Viszont egy dolog nem kerek: az átlagsebességet vagy nem jól méri vagy valami nincs jól beállítva, mert valami 45 km/h lett, ami azért érdekes... Lehet állítani egyáltalán valamit rajta?
Nulláztad induláskor?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.06.22 13:18:08
Elozo tankolas 1003km utan 47.2liter. Hmvhely-balcsi + Hmvhely-matra. A balcsis ut palyan 120-130al, a matrai odafele 100-110el, visszafele 150-170-el. (klima22fokon, 2-3fo, sok csomag. elsokbe 2.8bar, hatsokba 3bar tukrok vegig kinyitva)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.22 13:35:19
...klima22fokon, 2-3fo, sok csomag. elsokbe 2.8bar, hatsokba 3bar tukrok vegig kinyitva)
Csak precízen! Ablaktörlő lapát?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.06.22 13:37:35
Viszont egy dolog nem kerek: az átlagsebességet vagy nem jól méri vagy valami nincs jól beállítva, mert valami 45 km/h lett, ami azért érdekes... Lehet állítani egyáltalán valamit rajta?
Nulláztad induláskor?

Hát, azt hiszem mindent nulláztam, bár most picit elbizonytalanodtam.

Külön kell az átlagsebességet is és az átlagfogyit is?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.06.22 13:41:17
Elozo tankolas 1003km utan 47.2liter. Hmvhely-balcsi + Hmvhely-matra. A balcsis ut palyan 120-130al, a matrai odafele 100-110el, visszafele 150-170-el. (klima22fokon, 2-3fo, sok csomag. elsokbe 2.8bar, hatsokba 3bar tukrok vegig kinyitva)

Ezt biztos nem fogom tudni űberelni... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.06.22 13:45:29
Elozo tankolas 1003km utan 47.2liter. Hmvhely-balcsi + Hmvhely-matra. A balcsis ut palyan 120-130al, a matrai odafele 100-110el, visszafele 150-170-el. (klima22fokon, 2-3fo, sok csomag. elsokbe 2.8bar, hatsokba 3bar tukrok vegig kinyitva)

Ezt biztos nem fogom tudni űberelni... :)
az már tuti :yes:
szerintem Andris kerekeiben mokuskerék van kialakitva, és a kis joszágok hajtják a kocsit....ennek tudhato be az alacsony fogyi :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.22 13:52:43
Külön kell az átlagsebességet is és az átlagfogyit is?
Asszem igen. Ráállsz az adott funkcióra és nyomva tartod a TRIP gombot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.06.22 14:05:14
...klima22fokon, 2-3fo, sok csomag. elsokbe 2.8bar, hatsokba 3bar tukrok vegig kinyitva)
Csak precízen! Ablaktörlő lapát?  ;)
na, és az antennával mi a helyzet? :naspang:
:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.06.22 16:32:22
És a tükrökre rakódott állattetemekkel? :ph34r:
Egyébként torbit: ha figyelsz, könnyen le tudod tolni 4,7 alá ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.06.22 16:56:57
És a tükrökre rakódott állattetemekkel? :ph34r:
Egyébként torbit: ha figyelsz, könnyen le tudod tolni 4,7 alá ;)

Hát, ez az 5 is egész jó nekem, persze a 4,7 még jobb lenne.

Amúgy marha "idegesítő" a kompjúter, állandóan azt figyelem. :-) De nem tudom rávenni magam, hogy kikapcsoljam. Ja, kikapcsolni egyébként hogyan lehet? Mert én most a rádió bekapcsolás-rádió kikapcsolással tüntetem el (5 percig bírom nélküle).  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: batyu - 2010.06.22 21:22:08
A kilométeróra kijelzőm közepén egy plusz digitális kijelző csak a hőmérsékletet mutatja nekem állandóan . Ezen a típuson nincs más beállítható funkció ?  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.06.22 23:45:20
És a tükrökre rakódott állattetemekkel? :ph34r:
Egyébként torbit: ha figyelsz, könnyen le tudod tolni 4,7 alá ;)

Hát, ez az 5 is egész jó nekem, persze a 4,7 még jobb lenne.

Amúgy marha "idegesítő" a kompjúter, állandóan azt figyelem. :-) De nem tudom rávenni magam, hogy kikapcsoljam. Ja, kikapcsolni egyébként hogyan lehet? Mert én most a rádió bekapcsolás-rádió kikapcsolással tüntetem el (5 percig bírom nélküle).  :D
Ne idegesítsen a kijelző, mert tudatos vezetésre nevelhet, ha eddig nem eco szempontok szerint vezettél :yes: Amúgy a ja, a rádió gombjával tudod kikapcsolni pl, vagy a CD-vel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.24 11:03:38
Ráncfelvarrott (ikerlámpás) Corolla 1,4vvti liftback:

Egész tankos átlag: 6,0-6,2 l/100km (klímával és nélküle vegyesen, nem megyek 100 fölé, alapvetően egyenletes haladás (elvétve egy-egy padlógázas előzéssel 5-6000f/min), országút, 1 személy, 205/50 R16 kerekek, nyár)
Város: ~7,0-7,5 l/100km (gázpedálfüggő, klíma nélkül, nyár, 1-2 személy, najó inkább 7,5!)
tél: az előzőek +1 l/100km! no comment

Nyitootam egy új topicot kifejezetten az E85-tel kapcsolatban. Akinek van tapasztalata ezzel kapcsolatban, kérem, írjon oda (E85, vagy benzin, vagy mindkettő?)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.24 11:15:03
Én a Spritmonitoron vezetem a fogyiadatokat, lásd az aláírásomat, katt rá.
Egyébként volt E85 topic, oda írhatod az etanolos tapasztalatokat.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.24 11:47:30
Az rendben, hogy létezik az E85 topic, csak nem igazán "él" 2008-03. hó óta.
Viszont az eltelt 2 év alatt sok minden változott (a korunk minimum), hátha azóta van újdonság. Az biztos, hogy jelentősen több kúton kapható (AGIP, OIL!, stb), illetve a benzin árak 340Ft felett van szinte mindenhol, az E85 viszont 246Ft körül mozog.
Érdekes, amúgy, hogy én is bizonytalan/bizalmatlan vagyok az E85-tel kapcsolatban, mert írja az E85tuning.hu, hogy csak hibátlan állapotú benzines autóba ajánlják beszerelni. Hát, kísérleti jelleggel az én hibátlan Corollámat nem biztos, hogy átalakíttatnám, bár már állítólag megoldották a hidegindítási problémát is...
Szóval szerintem legyen csak egy új topic ezzel kapcsolatban is...
:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.24 11:55:21
Érdekes, én úgy látom (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=812.255), hogy most májusi az utolsó hozzászólás és előtte sem állt le nagyon a csevegés ott. ;) Nem egy oldalból áll ám a topic.
Sztem olvasgass figyelmesebben új topic nyitása helyett.  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.24 13:28:36
Oké, én kérek bocsánat, figyelmetlen volt. :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 17:21:36
A jó fogyasztásról csak annyit, hogy amint azt az előzőekben írtam, 90-100km/h hosszútáv, kevés város (városban 2000-max 2200-nál fölkapcsolok, tojásommal a lábam alatt :D).
A kerekek bár valóban nagyok, az eredeti 14-es felnikhez képest pár deci a fogyasztástöbblet.
Az óra viszont, ha hiszed, ha nem, nem csal, sőt nagyon is pontos. Ennek az az oka, hogy - állítólag - ennél a típusnál már nem a kerektől kapja a sebességmérő a jelet, hanem az adott sebességfokozathoz párosuló fordulatszám alapján. Ezek szerint már nem befolyásoló tényező a kerékméret, amit az én példám is alátámaszt, hiszen a magasabb kerékkel elvileg kevesebbet kéne mérjen, ráadásul azt is tudom, hogy kb 100km/h-nál forgott a motor ~3000-et az gyári méretű kerekkel (165/70 r14), meg így is (205/50 r16).

Fontos megjegyeznem, hogy a leírt fogyasztás adatok a fedélzeti számítógép által mutatott értékek, ha az csal, akkor megkövetem magam, nem szándékozom füllenteni, nem jellemző rám... de tény, hogy ennél takarékosabban nem igen tudok kocsikázni.

Ja, nemrég értm haza az első full tankos 1/3 E85 - 2/3 95-ös keverékkel, az fedélzeti 6,3-6,4 határára csökkent 144,5km alatt az indulás előtti (városi) 9,2 l/100km-ről. Eddig 2 decivel eszik többet ezzel a arányú E85 keverékkel. Különösebb észrevétel - sem pozitív, sem negatív - eddig nincs.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.25 17:26:27
Nyugi, majd lesz ha:
1) magasabb arányban teszel bele E85-öt
2) többet mész vele és felgyullad a Check Engine lámpa

Állítólag ha lassan szoktatod a kocsit az E85-höz, akkor az ECU hozzátanul, de átalakító nélkül a többletfogyi miatt pont nem éri meg etanolt használni. Azzal meg sok idő, míg megtérül és fontos, hogy mennyiért tudsz E85-öt tankolni persze. Remélem, benzinszűrőt párszáz km után cseréltél. :)

Nem tervezed vezetni a fogyidat a Spritmonitoron?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.06.25 17:34:56

Az óra viszont, ha hiszed, ha nem, nem csal, sőt nagyon is pontos. Ennek az az oka, hogy - állítólag - ennél a típusnál már nem a kerektől kapja a sebességmérő a jelet, hanem az adott sebességfokozathoz párosuló fordulatszám alapján. Ezek szerint már nem befolyásoló tényező a kerékméret, amit az én példám is alátámaszt, hiszen a magasabb kerékkel elvileg kevesebbet kéne mérjen, ráadásul azt is tudom, hogy kb 100km/h-nál forgott a motor ~3000-et az gyári méretű kerekkel (165/70 r14), meg így is (205/50 r16).

Azért ezt a gondolatmenetet gondold át, hogy mehet az autó 3000 fordulaton 100-at egy kisebb és egy nagyobb kerékkel is. (két kerület között 4.2% az eltérés)  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.25 19:12:17
...
Az óra viszont, ha hiszed, ha nem, nem csal, sőt nagyon is pontos. Ennek az az oka, hogy - állítólag - ennél a típusnál már nem a kerektől kapja a sebességmérő a jelet, hanem az adott sebességfokozathoz párosuló fordulatszám alapján. Ezek szerint már nem befolyásoló tényező a kerékméret,
...
Érdekes (csak nem igaz) :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 22:08:10
...
Az óra viszont, ha hiszed, ha nem, nem csal, sőt nagyon is pontos. Ennek az az oka, hogy - állítólag - ennél a típusnál már nem a kerektől kapja a sebességmérő a jelet, hanem az adott sebességfokozathoz párosuló fordulatszám alapján. Ezek szerint már nem befolyásoló tényező a kerékméret,
...
Érdekes (csak nem igaz) :lol:

Nem mondom, hogy nincs igazatok, de az óra 3000-nél a 165-ös gumival is 100-at mutat, meg a 205-össel is. Ha a kerék méret befolyásolná, akkor az utóbbinál (ami ugye egy per-mérettel több, mint kéne) mást mutatna az órám. De nem. Vagyis lehet, hogy a gyári mérettel 102-t megy az autó, a vastagabb gumival, meg 100-at 3000f/min-nél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 22:17:18
Nyugi, majd lesz ha:
1) magasabb arányban teszel bele E85-öt
2) többet mész vele és felgyullad a Check Engine lámpa

Állítólag ha lassan szoktatod a kocsit az E85-höz, akkor az ECU hozzátanul, de átalakító nélkül a többletfogyi miatt pont nem éri meg etanolt használni. Azzal meg sok idő, míg megtérül és fontos, hogy mennyiért tudsz E85-öt tankolni persze. Remélem, benzinszűrőt párszáz km után cseréltél. :)

Nem tervezed vezetni a fogyidat a Spritmonitoron?

igen, igen, ezeket a hozzászólásokat én is mind végigolvastam, de nincs két egyforma stílusban vezető ember... és révén, hogy műszaki gondolkodású ember vagyok, szeretek mindenről magam meggyőződni. Ezért a teszt. Ha nincs megtakarításom a hónapban min. 5000 Huf, akkor hagyom az egész E85 mizériát.
Amúgy, nem ismerem a Spritmonitort, de érdekel a dolog.

Szűrőt még nem cseréltem, de mindössze 148km-t mentem eddig a mixel, nem rángat, nem jár egyenetlenül, nem világít a check control sem, úgyhogy még hagyom és figyelek...  ;)

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.25 22:46:53
Nem mondom, hogy nincs igazatok, de...
Nagyobb gumi kerületnél ugyanaz a fordulatszám nagyobb sebességet ad, tehát függ a gumi kerületétől. Csak ennyi.  :flowers:
Kis mértékű eltérés esetén (gumi) belefér a mutató vastagsága és a szemmérték pontatlanságába.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 22:55:13
Akkor, tulajdonképpen én most boldog Coritulaj vagyok, mert minden rendben... :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.25 22:59:09
Amúgy, nem ismerem a Spritmonitort, de érdekel a dolog.
Akkor  itt nézz körül (http://www.spritmonitor.de/)  (az aláírásomban szereplő fogyira is bökhetsz  ;) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 23:08:58
Pár perce regisztráltam, csak majd össze kell szedjem az indító tankoláshoz az adatokat. Apropó: Az adatok bevitelénél megbontható a tankolt üzemanyag típusa? Úgy értem, én ugye kísérletezek az E85-tel is bekeverve a 95-össel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.25 23:17:13
Amúgy, nem ismerem a Spritmonitort, de érdekel a dolog.
Akkor  itt nézz körül (http://www.spritmonitor.de/)  (az aláírásomban szereplő fogyira is bökhetsz  ;) )

Megnéztem minden elismerésem az autóval kapcsolatban. Jók az adatok, feltételezem azért, hogy Te sem taposod ki a lelkét...
Nemhiába, ezek a modern motorok, azért ott vannak a szeren, de nem érződik kicsinek a kocsi tömegéhez? Én valahogy az Avensist kizárólag dízelben választanám, abból, viszont a kisebbet (2,0 d-4d). - ...ha tehetném!  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.25 23:24:24
..., de nem érződik kicsinek a kocsi tömegéhez? Én valahogy az Avensist kizárólag dízelben választanám, abból, viszont a kisebbet (2,0 d-4d). - ...ha tehetném!  :cry:
1,4t és 132 Le, 10,4-es gyorsulás. Nem versenyautó, de használható.
A legkisebb D4D is 1,3M-val drágább lett volna  :hmmmm:  (annyit nem tudtam az élvezetre áldozni  ;) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.26 13:35:42
..., de nem érződik kicsinek a kocsi tömegéhez? Én valahogy az Avensist kizárólag dízelben választanám, abból, viszont a kisebbet (2,0 d-4d). - ...ha tehetném!  :cry:
1,4t és 132 Le, 10,4-es gyorsulás. Nem versenyautó, de használható.
A legkisebb D4D is 1,3M-val drágább lett volna  :hmmmm:  (annyit nem tudtam az élvezetre áldozni  ;) )

Akkor az már 6 sebességes, igaz? Gondolom, azért az segít a fogyasztáson...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.06.26 14:48:55
Igaz
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.26 15:58:17
..., de nem érződik kicsinek a kocsi tömegéhez? Én valahogy az Avensist kizárólag dízelben választanám, abból, viszont a kisebbet (2,0 d-4d). - ...ha tehetném!  :cry:
1,4t és 132 Le, 10,4-es gyorsulás. Nem versenyautó, de használható.
A legkisebb D4D is 1,3M-val drágább lett volna  :hmmmm:  (annyit nem tudtam az élvezetre áldozni  ;) )

Akkor az már 6 sebességes, igaz? Gondolom, azért az segít a fogyasztáson...

 [rohog] Akkora bamba vagyok! Elkezdetem írni a csodálkozó választ, hogy 1,4t? A Toyota nem is gyárt ilyen motort...!  :D Szerencsére. Aztán rájöttem, hogy tömege...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.27 13:43:54
Amúgy, nem ismerem a Spritmonitort, de érdekel a dolog.
Akkor  itt nézz körül (http://www.spritmonitor.de/)  (az aláírásomban szereplő fogyira is bökhetsz  ;) )

A spritmonitoron nem igazán találtam opciót, hogy, ha etanollal keverve tankolok benzint, azt hogyan tudnám oda felvezetni. Tudnál ebben segíteni? Vagy várjam meg, míg rájövök, hogy baromira nem éri meg etanollal bénázni...?  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.27 18:05:33
Sztem a megjegyzés rovatba írd csak be.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2010.06.27 23:33:02
...
Az óra viszont, ha hiszed, ha nem, nem csal, sőt nagyon is pontos. Ennek az az oka, hogy - állítólag - ennél a típusnál már nem a kerektől kapja a sebességmérő a jelet, hanem az adott sebességfokozathoz párosuló fordulatszám alapján. Ezek szerint már nem befolyásoló tényező a kerékméret,
...
Érdekes (csak nem igaz) :lol:

Nem mondom, hogy nincs igazatok, de az óra 3000-nél a 165-ös gumival is 100-at mutat, meg a 205-össel is. Ha a kerék méret befolyásolná, akkor az utóbbinál (ami ugye egy per-mérettel több, mint kéne) mást mutatna az órám. De nem. Vagyis lehet, hogy a gyári mérettel 102-t megy az autó, a vastagabb gumival, meg 100-at 3000f/min-nél.

Azért az autónk km órája nem olyan mint a biciklié. A bringánál tudod változtatni a 2 gombnyomással az abroncs kerületét, a gk nál ehhez spéci felszerelés kellene. A kocsid csak a gyári abroncsméretével átlagos kerületével számolja a sebességet.
Azaz, ha a gk. órád a 4 mankókerékkel 3000 rpm-nél mutat százat, akkor annyit mutatna akkor is, ha 4 úthenger kereket teszel be.  
Az + mind1, hogy a hajtáslánc melyik eleménél mérik az rpm-et, ha abból számolható a kerék rpm-e.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.06.28 09:26:00
A kerekek bár valóban nagyok, az eredeti 14-es felnikhez képest pár deci a fogyasztástöbblet.
...(165/70 r14), meg így is (205/50 r16).
"szemre" a két méret között kb fél - 0,7liter (extrém esetben akár 1literes) eltérés lehet :) bár az is pár deci :D

yarison próbáltam 195-185-175-165-155-és most 145 széles gumit.
165-ről 185-re még valóban elmegy az,h "pár deci", de 165 és 205 között az már 2Xpár deci :) szerintem.

igaz, a keskenyebb gumi előnyei fokozottan a kisebb sebességnél jönnek elő.
nomeg kérdés,h mekkora guminyomással jártál a 165-tel és most a 205-tel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 09:46:58

Amíg ki nem próbáltam ezta nagy kereket, addig én is azt mondtam, amit te, hogy tuti az 1L plussz fogyasztás. De valahogy ez nem bizonyosodott be. Továbbra is azt mondom, hogy az a pár deci max fél literben mérhető, nem többe. Persze, akkor, ha már ilyen mélységekben járunk, a 165-ös gumi már életútja 3.- 4. negyedében jár mind kopottság, mind rugalmasság területén. Ezzel szemben a 205-ösök szinte újak (még szőrösek). A guminyomás a kisebb gumiknál 2,2, a nagyobban (múlt péntektől 2,4 a 2,2 helyett). Az is igaz, hogy jobban figyelek arra, hogy ne menjek nagyon 100km/h fölé részben a cops miatt, részben, pedig, mert nem tudom ingyen szerezni a benzint. Szóval ezek és ehhez hasonló nüansznyi dolgokat összeadva úgy gondolom, hogy a kezdeti fogyasztási adataimmal sem lőttem bakot.  ;)

Az, hogy ha 130-140-nel küldeném pályán mindig, az már teljesen más helyzet. Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben már kevés lenne az 1L difi. Ott 1,5-2 literrel tuti, hogy iszákosabb lenne, mint vékony kerekeknél. Kis sebességnél ez annyira nem észrevehető.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.28 09:53:13
Sztem leszilaci nagyon is tudja, hogy melyik gumival és gumimérettel mennyit eszik a kocsi. "Kis" tapasztalata van.  :D
Nálam a 7 éves 165/70 R14 gummákban 2.5 a nyomás.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 09:54:29
Ja, és egy nagyon fontos dologról nem esett szó eddigi beszélgetéseink során: a motorfék! Ide a bökőt, hogy közel egy liternyi üzemanyag spórolható meg, ha tudatosan használjuk, keveset fékezünk és gyorsítunk vissza. Én egészen alapjáratig nem nyomom ki a kuplungot, ha nem muszáj, addig, pedig 0 a fogyasztás...  :otlet: :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.28 09:57:38
Most már biztos, hogy neked muszáj elolvasnod Leszilaci  (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?action=profile;u=459;sa=showPosts) és Zénóka  (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?action=profile;u=54;sa=showPosts) régebbi hozzászólásait, valamint ezt a topicot (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=973.0)!  ;)

Ha esetleg még ide (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/154540.html) és ide is kattintasz (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/100898.html), akkor teljesen tiszta lesz, hogy a két legőrültebb fogyasztás-guruval akadtál össze. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 10:11:33

Ezt már szeretem!
Értelmes emberekkel értelmes dolgokat megvitatni :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.28 10:15:44
Úgy egyébként szeretem a Spritmonitort.  :szemez:
Érdekességképp: amióta megvan a Cori (2.5 év) 6.8 az átlagom. Ezt 3 db 8 liter feletti téli fogyinak "köszönhetem".
Mai dátumot nézve a kerek egy éves átlagom 6.6, míg április eleje óta (tehát a telet kivettem): 6.3. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.06.28 10:20:43
1077,5kmre tankoltam 57,20 litert ket reszlteben. Ez 5,31-es atlag. A BC 4,8-at irt. Ez eddig a legnagyobb elteres. Nem is nyomtam neki ahhoz kepest ez nagyon sok.  :wacko: LEhet az elso tankolasi mennyisegre rosszul emlekszem (nem irtam fel...)?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.06.28 10:22:12
Amíg ki nem próbáltam ezta nagy kereket, addig én is azt mondtam, amit te, hogy tuti az 1L plussz fogyasztás. De valahogy ez nem bizonyosodott be. Továbbra is azt mondom, hogy az a pár deci max fél literben mérhető, nem többe. Persze, akkor, ha már ilyen mélységekben járunk, a 165-ös gumi már életútja 3.- 4. negyedében jár mind kopottság, mind rugalmasság területén. Ezzel szemben a 205-ösök szinte újak (még szőrösek). A guminyomás a kisebb gumiknál 2,2, a nagyobban (múlt péntektől 2,4 a 2,2 helyett). Az is igaz, hogy jobban figyelek arra, hogy ne menjek nagyon 100km/h fölé részben a cops miatt, részben, pedig, mert nem tudom ingyen szerezni a benzint. Szóval ezek és ehhez hasonló nüansznyi dolgokat összeadva úgy gondolom, hogy a kezdeti fogyasztási adataimmal sem lőttem bakot.  ;)

Az, hogy ha 130-140-nel küldeném pályán mindig, az már teljesen más helyzet. Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben már kevés lenne az 1L difi. Ott 1,5-2 literrel tuti, hogy iszákosabb lenne, mint vékony kerekeknél. Kis sebességnél ez annyira nem észrevehető.
milyen márkájú, típusú gumi volt a 165, és milyen a 205? :hmmmm:

ha "szőrös" a gumi, az még bizony javulni fog fogyasztás terén :) kb 5-6.000km bejáratás-kopás után csökkenni szokott a fogyasztás.

magasabb sebességnél (130-140) a gördülési ellenállás sokkal kisebb mértékben lesz jelen a fogyasztásban a légellenállással szemben, egy ültetés viszont sokat jelenthet.
(az ültetés, és ezáltal a légellenállás csökkentése viszont alacsonyabb sebességnél számít kevesebbet.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 10:29:31
E85 első érezhető benyomások:

1. 2000-3000 közötti halk csörgés teljesen megszűnt! Gyönyörűen, simán egyenletesen jár a motor.
2. kb. 100-150km-es hétvégi használat után (nagyrészt város) a fogyasztás nőtt, 7,0 l/100km-ig.
3. Ma reggel jöttem vissza Debrecenbe, ~145km alatt visszament 6,8ra. (1-szer előzésnél 3. fok. padlógáz 6000-ig, egyébként szokásos 100km/h)

Aki tervezi a hasonlóan nagy kerék felhelyezését, ajánlom, neki, hogy ne tegye: Érezni, sok! Szerintem elég a max. 195/50 R16 méret! Kb az lehet az a szint, ami: Gokart szindróma még megven, de még nem kényelmetlen! Ez csak jótanács...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 12:04:34
milyen márkájú, típusú gumi volt a 165, és milyen a 205? :hmmmm:

Michelin a vékony, Maloya a széles. http://www.startgumi.hu/kepek/maloya/maloya_futura_sport_w.1.jpg (http://www.startgumi.hu/kepek/maloya/maloya_futura_sport_w.1.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 12:08:38
Michelin a vékony, Maloya a széles. http://www.startgumi.hu/kepek/maloya/maloya_futura_sport_w.1.jpg (http://www.startgumi.hu/kepek/maloya/maloya_futura_sport_w.1.jpg)

Így akartam, sorry a kavarásért... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 12:44:00
Most már biztos, hogy neked muszáj elolvasnod Leszilaci  (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?action=profile;u=459;sa=showPosts) és Zénóka  (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?action=profile;u=54;sa=showPosts) régebbi hozzászólásait, valamint ezt a topicot (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=973.0)!  ;)

Ha esetleg még ide (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/154540.html) és ide is kattintasz (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/100898.html), akkor teljesen tiszta lesz, hogy a két legőrültebb fogyasztás-guruval akadtál össze. :D

Megnéztem őket, eléggé agyament adatokat produkálnak a szó legjobb értelmében! :-)

A magam részéről jobban támogatom a "célt-legrövidebbidőalattelérni-legkevesebbüzemanyaggal" hozzáállást. És ezt nem úgy értem, a kocsit felrakom trélerre...  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.28 13:10:48
magasabb sebességnél (130-140) a gördülési ellenállás sokkal kisebb mértékben lesz jelen a fogyasztásban a légellenállással szemben, egy ültetés viszont sokat jelenthet.
(az ültetés, és ezáltal a légellenállás csökkentése viszont alacsonyabb sebességnél számít kevesebbet.)

lehet, de itt én kifejezetten arra gondoltam, hogy jellemzően már 4000 körül forog a motor, ami a japó 16v-knél megugró fogyit, és feljavuló dinamizmust jelent - köszönhető a vvti szelepvezérlésnek - máe önmagában is... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.28 23:37:03
A magam részéről jobban támogatom a "célt-legrövidebbidőalattelérni-legkevesebbüzemanyaggal" hozzáállást. És ezt nem úgy értem, a kocsit felrakom trélerre...  :lol:
Valahogy így vagyok ezzel én is - próbálom megtalálni a (számomra) optimális kompromisszumot menetidő és költség között. Arra az (időben kifejezett) áldozatra, amit Laciék hoznak a minél kisebb fogyasztás érdekében, én nem vagyok képes  ::) ... De nyilván fölfelé is van egy határ, ahol az időnyereség már nekem sem éri meg a vele járó többlet kiadást, pláne hogy ez egy szint fölött már csöppet sem arányos, ha megnézzük, hogy milyen utazósebességekhez milyen fogyasztások tartoznak (pl. 100-nál, 130-nál és 160-nál).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.06.29 07:48:50
... De nyilván fölfelé is van egy határ, ahol az időnyereség már nekem sem éri meg a vele járó többlet kiadást, ...
nomeg elveszik az időnyereség, ha vissza kell fordulni a háromlábúakhoz ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.29 12:30:27
Na ja  ;) :tt2: ... De akkor sem visz rá a lélek, hogy hosszú utakon az összes falun meg városon át óra szerint 60-al vánszorogjak  :nonono: ... Ez nekem nem megy, sajnálom  :) ... Most persze meg lehetne kérdezni, hogy "annyit számít, hogy 70 vagy 60?" ... Igen. Annyit. Mindenkinél van egy határ, nálam itt van. Inkább csússzak bele néha egy-egy büntibe, de ennél lassabban menni nem fogok.

(Nem beszélve arról, hogy a 70 sem megy könnyen - ez régebben 85-90 volt, belátható szakaszokon. Ennyi hatása azért nálam is van az o.f. bevezetésének  :sorcerer:)

(Itthon a városban más a helyzet, itt inkább csak 60-65-el megyek.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.29 12:35:55
Érdekes. Inkább fizetsz te is néha büntit (lásd 30 ezer) minthogy 5 km/h-val kevesebbel menj. 30 ezerből hányszor is lehetne pl Szutyikát megtankolni? ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2010.06.29 12:38:14
egyetértek. inkább megyek lassabban.
megőrülnék ha emellé a drága benzin mellé még az ablakon dobálnám ki a pénzt a büntikkel :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.06.29 12:58:56
De azért ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis ha az ember biztosra tudná azt, hogy meg lesz büntetve, akkor nyilván lassabban menne. De miután nagyon sokszor semmilyen retorziónak sincsen a gyorshajtó kitéve, így abban bízik, hogy most is megússza és marad a 30e Ft a zsebben, de gyorsabban is halad egyidejűleg...

Egyébként néha borzalmasan idegesítő szabályosan közelekedni, vannak utak, ahol ez szinte lehetetlen is, mert mindenki sokkal gyorsabban megy, én meg nem leszek a köcsög, aki fenntartja a sort -- inkább tolom hátulról. :D

Lakott területen én olyan 60-70 között szoktam menni, azon kívül 100 felett szinte mindig. Ez a 90 nagyon lassú, ha valaki időre megy és nem a fogyasztásra gyúr, akkor szinte alap, hogy átlépi. Ha például megnézem, hogy Siófok-Pécs távon lakott területen ki hogyan megy, az átlag 120 körül közlekedik. Szerintem ez normális, pláne az újabb mai kocsikkal, borzalmas érzés 15 km-nyi egyenes szakaszon szinte nulla forgalom mellett 90nel sétakocsikázni -- pláne mikor siet az ember. És azért hozzátenném, hogy nem tartom életveszélyesnek a lakott területen kívüli 120-at, de a 140-et sem, nem ott fontos lassan menni, hanem a városokban, falvakban, ahol bármikor kijöhet bárki az ember elé...

Autópályán is engedhetnék a 160-at nyugodtan, ekkor 180-ig nem kellene mondjuk büntit fizetni. Ez már kellően gyors és dinamikus, de mégsem 300, amit már tényleg soknak tartok. Ez a 130 is olyan, hogy ennyivel tudok főúton is menni, nem ennyivel szeretnék a pályán menni, ahol extra lét fizetek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.29 13:01:34
Érdekes. Inkább fizetsz te is néha büntit (lásd 30 ezer) minthogy 5 km/h-val kevesebbel menj. 30 ezerből hányszor is lehetne pl Szutyikát megtankolni? ;)
Inkább. Lehet hogy ezt nehéz megérteni, de ugye én (is) elég sokat megyek hosszú utakon, és igazából ahhoz is nagy önuralom kell, hogy -a haladás ütemét folyton megszakítva- levegyem 70-re a tempót. Ezt is fogcsikorgatva teszem  ::) ... Eddig szerencsére nem olyan magas a büntetések bekövetkezési aránya, hogy kénytelen lennék ezen változtatni. Két 30 ezrest szedtem be mióta ez a rendszer van - lehet erről akármit gondolni, de ez nekem megér ennyit. Mondjuk, évi egy 30 ezrest bevállalok azért, hogy ne kelljen végképp a számomra már fájdalmas mértékbe lassan mennem. Igazából 70-nél még legalább az o.f.-től biztonságban van az ember - csak oda kell hozzá figyelni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.29 13:16:50
Palaczk: Értem én, csak fel nem foghatom.  :sorcerer:

Czukor: mit csinálnál velem, aki hajlamos (igaz, rövid szakaszon) pályán óra szerinti 90-nel menni a külsőben? :D (Érd-Törökbálint vagy Érd-Budapest) táv.
Hosszú távon is musspici a megmondhatója, hogy a 120-at üti csak inkább az óra nálam.  :D

Igaz, egyik esetben sem sietek. Volt már, hogy 170-nel toltam le az embereket a pályáról Omegával pár éve.  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.06.29 13:18:20
Czukor: mit csinálnál velem, aki hajlamos (igaz, rövid szakaszon) pályán óra szerinti 90-nel menni a külsőben?
RPG-vel belelőnélek a leállósáv melletti árokba.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ricochet - 2010.06.29 13:26:36
Palaczk: Értem én, csak fel nem foghatom.  :sorcerer:

Czukor: mit csinálnál velem, aki hajlamos (igaz, rövid szakaszon) pályán óra szerinti 90-nel menni a külsőben? :D (Érd-Törökbálint vagy Érd-Budapest) táv.
Hosszú távon is musspici a megmondhatója, hogy a 120-at üti csak inkább az óra nálam.  :D

Igaz, egyik esetben sem sietek. Volt már, hogy 170-nel toltam le az embereket a pályáról Omegával pár éve.  :lol:

Pályán 110-el szoktam közlekedni hosszútávon így 5,5literbe kijön az átlagfogyasztásom. Kit érdekel, ha megelőz a szutyuki, úgyis tudom, hogy gyorsabb és jobb az enyém, akkor minek fizessek dupla üzemanyagköltséget. Az 50-et viszont képtelenség betartani. 65 is határeset, de fogyasztás 80 körül a legjobb ezért kívűl is csak ennyivel megyek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.29 21:55:51
Érdekes kérdés ez (az előbbiek)...

Amíg céges autóm volt (Mégane 1,5 dci) sokkal lazábban vettem a sebességhatárokat, hiszen nem nekem kellett tankolni, bár brutál keveset evett. Akkor nagyon sokat jártam szerte az országban és én is úgy gondoltam, gondolom most is, hogy ha napi 5-600km-t kell utaznia az embernek, képtelenség a határokat betartva emberi időben hazaérni a nap végén. (Legyen 540km => 540/90=7 óra vezetés, és még egy órát sem dolgoztam...)

Most, bezzeg no céges autó, viszont ennek "Ájrisz" nagyon is örül, csak, ugye saját pénztárcából kell tankolni. (Mintha a 2. feleségem lenne => Ez is csak a pénzt viszi  [rohog])
...szóval, most már meggondolom, hogy mennyivel is megyek, hogy kijöjjek a havi fizumból???  :hmmmm:
Illetve: Szükségem van nekem akár egy darab 30.000-esre? Hát, maximum, ha az én zsebembe adják min. 10.000-es bankjegyek formájában.  :D

Maradjunk annyiban, hogy igenis, változhatnak az emberek szokásai az autó használat kapcsán... nekem is változott (pedig hajdan tdi passattal toltam le a belső sávban a hasonló kaliberű gépsárkányokat, csak nem én tankoltam.... és ez nagy különbség :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.06.29 22:00:06
pedig hajdan tdi passattal toltam le a belső sávban a hasonló kaliberű gépsárkányokat, csak nem én tankoltam.... és ez nagy különbség :yes:
:censored:

A TDI mindenkiből ezek szerint tahót csinál, nem maguktól azok... :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.06.29 22:01:48
Ehh, ma egy idióta szőke ribanc okozott oltári zavart előttem az úton egy fekete és rommá sötétített II-es Yarisban. A vége az lett, hogy addig dudáltam rá, amíg mutogatott. Telefonált a lelkem, úgy próbálták neki magyarázni, merre kell menni és minden egyes kereszteződésnél satu, majd megállt és benézett, ott kell-e bemennie... Azt hittem, rágyújtom a kocsit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.29 22:11:25
pedig hajdan tdi passattal toltam le a belső sávban a hasonló kaliberű gépsárkányokat, csak nem én tankoltam.... és ez nagy különbség :yes:
:censored:

A TDI mindenkiből ezek szerint tahót csinál, nem maguktól azok... :flowers:

Gáz, vagy nem gáz, de igen. Az autó az agresszív... pár km után a vezető is azzá válik, és neki nem tűnik fel. Csak kívülről látod, hogy megy, mint állat és füstöl  :lol:

Azért remélem, csak az akkori énemre mondod és nem a mostanira... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.06.29 22:13:07
Azért remélem, csak az akkori énemre mondod és nem a mostanira... ;)
Természetesen a TDI-s énedre gondoltam... :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.06.29 22:45:24
Nem kell ehhez TDI. A Calibrát én is nyomtam, mert ez egész egyszerűen adta magát  :yes: ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.29 22:52:41
Ehh, ma egy idióta szőke ribanc okozott oltári zavart előttem az úton egy fekete és rommá sötétített II-es Yarisban. A vége az lett, hogy addig dudáltam rá, amíg mutogatott. Telefonált a lelkem, úgy próbálták neki magyarázni, merre kell menni és minden egyes kereszteződésnél satu, majd megállt és benézett, ott kell-e bemennie... Azt hittem, rágyújtom a kocsit.

Legközelebb:

Odamész, óvatosan kinyitod az ajtaját, határozottan megfogod az elejét és a hátulját, majd süvöltő hangot adva kirázod a Yarisból. Végül a tűsarkaddal beletaposol az orrlikába. Hidd el, működik.  :devil:

Aztán a Yarist visszahelyezed a nőre (első kereke a nyakán) és padlógázzal rövid kuplung csúsztatással kisminkeled az eszetlen fejét.  :devil: :devil:

... azért utólag simizd meg a Yarist!  :devil: :devil: :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.29 23:21:22
Autópályán is engedhetnék a 160-at nyugodtan, ekkor 180-ig nem kellene mondjuk büntit fizetni. Ez már kellően gyors és dinamikus, de mégsem 300, amit már tényleg soknak tartok. Ez a  ;)130 is olyan, hogy ennyivel tudok főúton is menni, nem ennyivel szeretnék a pályán menni, ahol extra lét fizetek.

Nem mondasz butaságot, hiszen az autópályák tervezésénél ma Mo.-n 150km/h. Ennyivel szinte bármely Mo-i szakaszon biztonságosan lehet haladni (kivéve egy-egy élesebb ívet). Közúton én a 110-et támogatnám. Ha nem használod a pályát, ez a sebesség bőven elég, hogy haladjál is, és ne aludj el vezetés közben. Csak, ugye, közúton nagyságrendekkel több a veszélyforrás, hogy mit ne mondjak, gondolj csak az utak állapotára! Nagyobb sebességnél nem ütöd jobban a futóművedet, aminek így jelentősen lerövidül az élettartama.

Konklúzió: Csak autópályán és arra érdemes - jó - minőségű utakon kellene sebességhatárt emelni. Városban nem. Az nem játék. Gondolj csak bele, ha a Te leendő/meglévő ( ;)) gyermekedet sodorná veszélybe egy bránerfejű a lakóövezetben...???  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.06.30 00:37:24
A faluban/városban sokszor kevés az 50, szerintem egy 60-at engedhetnének, mint ami régen is volt. Több helyre kellene kitenni a 70-es táblát városokon belül, az megoldaná a problémát sok helyen. Alapjában egyetértek azzal, hogy a falu/város a legveszélyesebb, itt tényleg nem sokat kellene emelni, leginkább a sok nagy 4 sávs útra kellene csak a 70-et kitenni bizonyos szakaszonként.

Országúton simán engedhetnének 110-et, 130-ig tartó toleranciával, szerintem nem lenne baj ebből. Természetesen a veszélyes szakaszokra jelzőtáblák és korlátozások kellenének. És ez nem jelenti azt, hogy ennyivel kötelező lenne menni, csupán csak a sietősöknek lenne lehetősége a 30.000-res sáv alatt autózni...

Pályán abszolút nem lenne 160 gond, régebben mindenki szinte 160-180-nal ment, ma 2-3 éve divat ez a 110-120-as tempo. Régebben sem volt szerintem sokkal több baleset a pályán a nyagobb sebesség miatt, csupán csak lehetne haladni jobban, ennyi történne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.30 08:40:12
Nem mondasz butaságot, hiszen az autópályák tervezésénél ma Mo.-n 150km/h. Nagyobb sebességnél nem ütöd jobban a futóművedet, aminek így jelentősen lerövidül az élettartama.
[/quote]

Ne, ezt a két mondatot javítom, mert már túl késő volt, hogy értelmesen írjak.
Tehát, 150km/h a tervezési sebesség! Ennél a tempónál határozták meg különböző jármű fajták általi terhelési értékeket, amiket összesítve határozták meg, hogy milyen rétegrendben milyen építőanyagok kerüljenek beépítésre. Azt hiszem, így érthető.  :flowers:

Nagyobb sebességnél, pedig a rossz utakon jobban ütöd a futóművet, emiatt csökken az élettartama.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.06.30 08:55:17
A faluban/városban sokszor kevés az 50, szerintem egy 60-at engedhetnének, mint ami régen is volt. Több helyre kellene kitenni a 70-es táblát városokon belül, az megoldaná a problémát sok helyen. Alapjában egyetértek azzal, hogy a falu/város a legveszélyesebb, itt tényleg nem sokat kellene emelni, leginkább a sok nagy 4 sávs útra kellene csak a 70-et kitenni bizonyos szakaszonként.

Ja, ez így rendben van, ideális eset az lenne, ha főutak esetében mindenhol megépülnének az elkerülő szakaszok. Így nem mennének tönkre olyan hamar az önkormányzati utak...

Országúton simán engedhetnének 110-et, 130-ig tartó toleranciával, szerintem nem lenne baj ebből. Természetesen a veszélyes szakaszokra jelzőtáblák és korlátozások kellenének. És ez nem jelenti azt, hogy ennyivel kötelező lenne menni, csupán csak a sietősöknek lenne lehetősége a 30.000-res sáv alatt autózni...
Én valami olyasmit tartanék jónak, ha emelnének a sebességhatárokon (mondjuk 110-re), de a nagyobb csomópontokba - és közelébe -, illetve a balesetveszélyes szakaszokra fix trafipaxot helyeznék szigorú sebességkorlátozással. Viszont a megemelt sebességhatárokon felett még ennél is szigorúbban venném a gyorshajtást.
Plussz - nem tudom, hogy közületek ki merre lakik az országban - nincs az a gazdaságosan legyártható táblamennyiség, ami elég lenne a magyar utakra. Az egész dolog alapja az lenne, ha alapvetően jó minőségű úthálózattal (legalább a főutak) rendelkeznénk.  :yes:

Pályán abszolút nem lenne 160 gond, régebben mindenki szinte 160-180-nal ment, ma 2-3 éve divat ez a 110-120-as tempo. Régebben sem volt szerintem sokkal több baleset a pályán a nyagobb sebesség miatt, csupán csak lehetne haladni jobban, ennyi történne.
Ahogy mondottam volt, egy időben rengeteget pályáztam. Hosszútávon, ha 130 helyett 150-nel mész, egy óra alatt, ugye 20km-rel vagy előrébb, ha azalatt senki miatt nem kell lassítanod. Ez a 20 km durván 5-10perc-et jelent. Ezek miatt nekem nem érné meg magasabb tempóban hajtani (apu kocsit haaaaajt! :lol:). Ez a ésszerű oldala a dolgoknak. Az élményfaktor a nagyobb speed miatt már más.... :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.01 10:39:12
Sokat beszélgettünk már ilyesmikről...

Tömören: differenciáltabb szabályozás kellene. Országutakon a 90-et csak mellékutakon hagynám meg, a 100 lehetne az általános és sok helyen elférne a 110 (pár helyen van is, de ezek száma még nagyon alacsony). Autópályán nappal, száraz időben lehetne 150. Nappal, esőben 130. Éjjel, száraz időben 130, esőben 110. Lakott területen belül, városi többsávos utakon ill. falvakon átmenő nyílt, egyenes, belátható szakaszokon nagyon sok helyen lehetne 70 a mostani 50 helyett.

Megjegyzem, erre nem ez a legadekvátabb topik  :whistling: ... Folytathatnánk az Általános/Vezetési stílus-ban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.01 10:58:40
részemről oké, a választ oda fogom írni erre a felvetésedre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.07.01 11:34:37
Sokat beszélgettünk már ilyesmikről...

Tömören: differenciáltabb szabályozás kellene. Országutakon a 90-et csak mellékutakon hagynám meg, a 100 lehetne az általános és sok helyen elférne a 110 (pár helyen van is, de ezek száma még nagyon alacsony). Autópályán nappal, száraz időben lehetne 150. Nappal, esőben 130. Éjjel, száraz időben 130, esőben 110. Lakott területen belül, városi többsávos utakon ill. falvakon átmenő nyílt, egyenes, belátható szakaszokon nagyon sok helyen lehetne 70 a mostani 50 helyett.

Megjegyzem, erre nem ez a legadekvátabb topik  :whistling: ... Folytathatnánk az Általános/Vezetési stílus-ban.

Ebből megint csak vita lenne, ezt így nem lehetne leszabályozni.
Mit jelent az eső? - amikor szemerkél?, amikor vizes az út? Mi az éjszaka? -egyébként a szürkületi időszak szerintem sokkal veszélyesbb!
A sebesség limitek gyakoribb emelése -főleg néhány kisebb forgalmú, jó minőségű úton már ésszerűbb, - viszont pont az 1 számjegyű, utak a nagy forgalom miatt nem mindenhol alkalmasak a limitek emelésére.

Tegnap mentem egy nagyobb kört itt a környékben ( Itthonról Kiskőrös, Toyotaszerviz, visszafele nem mentem az autópályára, hanem a mellékutakon vágtam keresztül, mert vittem valamit Tatárszentgyörgyre) volt útszakasz, ahol simán mentem 120-al, és semmi gond nem volt, mert a mező közepén az üregi nyulat is lehetett látni, 2km múlva meg kétoldalt sűrű erdő, gyakorlatilag összeér az út fölött a teteje. A szarvast sem veszed észre, ha nem az út közepén áll - és végig 90 volt a limit. Aztán jött egy szakasz, ahol elkezdtem kerülgetni a kátyúkat, pedig nem szoktak érdekelni, de ezek inkább meteorkráterek voltak; persze ez sem volt kitáblázva, csak a kanyar után eltűnt az út.
-Szóval kellene több limitemelő tábla. - meg odafigyelés a táblázásra. ( arról nem is beszélve, hogy nálunk másfél éve van egy 30-as korlátozás, mert akkor elkezdtek építeni valamit, de a tábla azóta is ott ál a puszta közepén .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2010.07.01 11:52:38
Helló Mindenkinek!

Új vagyok itt a fórumon, illetve a Corolla tulajdonosok táborában is. Alig egy hónapja vettem egy 2001-es gyártású, 2002-es forgalomabhelyezésű 1.6 vvt-i Liftback Linea Terra Corollát. Ismerkedem az autóval (bár a Vater is Corolla megszállott, így vezettem már korábban párszor, ezért erre esett a választás), próbálom kitapasztalni az autó tulajdonságait, felfedezni rejtett hibáit. Mert ugye egy használt autóban nem bízik még annyira az ember, még ha az egy Corolla is.

Eddigi tapasztalatiam szerint az előző tulaj nem annyira vigyázhatott a vége fele az autóra, mint korábban, nem akart rá költeni szerintem.
Az olaj szint meglehetősen alacsony volt, illetve elég fekete jött le belőle. Remélem nem fogja enni (Vaternak ez az 5. Corolla, egyik sem ette, bár neki nem volt soha 1.6-os)

Eddig még egyszer mértem fogyasztást kúton, akkor 45 perc pálya, 30-35 perc pesti dugó, ingázva, 500 km után az átlagom 6,65l/100km volt. Egyébként óvatos gyorsításokkal, de azért haladós 120-130 között, néha kicsit fölötte. 
Aztán amiért itt, és ebben a fórumban írok az a következő lenne: ebben a típusokban már benne van fedélzeti computet, ami írja a pillanatnyi fogyasztást. Ismerem a működését (Vateré szerint) Van egy olyan érdekes tapasztalatom a sajátommal, hogy
- 50km/h haladok, jön a piros lámpa: lassítok motorfékkel 0l-es pill fogyasztást ír, ami érthető, aztán üzemi fék, lassul az autó, majd kupplung az utolsó 10-15 m-en sebességből ki (vagy akár maradhat sebességben is a kinyomott kupplung a lényeg) és ahogy lassulok, és közelítek a 0 km/h-oz a pillanatnyi fogyasztásmérő elkezd különböző értékeket kiírni, akár ilyen 20-25 litereket is. Ezt nem értem, hogy miért ír ki ilyen értékeket, egyáltalán miért ir ki valamit is, a Vater 1.4-ese nem csinálja ezt. Kiváncsi lennék a véleményetekre ez miért lehet, illetve tapasztalt-e már valaki ilyet, vagy valaki hallott-e már ilyenről?

Üdv:L
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.07.01 12:09:36
Üdv a Ez E11-es Corollások táborában!

Sajnos a korai szériás VVT-i motorokra jellemző volt a magas olajfogyasztás, ezt 7 év/180e km-ig terjedő motorblokkcserés garanciával orvosolta anno a Toyota. Az én autóm is ette eléggé az olajat, de garanciában kapott egy új fűzött blokkot, azóta a leghígabb olajat sem eszi látható mértékben...

Javaslom, hogy cserélj azonnal olajat és nézd meg, hogy pontosan mennyit is fogyaszt. Az olajszintet sose engedd "min", de inkább fél alá, tölts utána, ha kell. Javaslom, hogy kezdetnek valami 0W/5W-40-es olajat használj, pl. Mobil1 0W-40, Eneos 5W-40, Liqui-Moly 5W-40, stb...

A másik típushiba a szívócsonk zörgése: elszabadul a műanyag szívócsonkban valami cucc és elkezd kerrekni, zörögni a motorban. Ez az alkatrész bontva is 50e, újonnan nekem 112e Ft-ba fájt anno.

A fedcomp-ot nem értem, hogy miért ír ki 20 litereket ilyenkor, lehet, hogy hibás valamelyik szenzor vagy csatlakozója... De az is lehet, hogy annál normális -- bár nem hiszem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2010.07.01 12:33:21

Helló köszi a választ,

Akkor erről a garanciás dologról már lemaradtam, de azért még reménykedem, hogy nem fogja enni az olajat (a remény hal meg utoljára).
Most Castrol Magnetec 10W40-et töltöttem bele, kiváncsi vagyok ezzel milyen lesz.
A szívócsonk zörgés nem jelentkezik, de remélem nem is fog, vagy már javítva van a hiba.

Ezt a computeres dolgot pedig majd megkérdezem szervízben is, illetve várok további hozzászólásokat is. Egyébként egész pontosan mér, hasonlóan, mint amit én mértem a kútom, egy kicsit többet mér mint én
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.07.01 12:39:42
A 10W-40-es olajak helyett legközelebb használj inkább 5W-40-es szintetikus olajat majd. Az internetes boltokban viszonylag olcsón beszerezhetőek. Ezek tisztábbak, egyenletesebbek a tulajdonságaik, hidegen kevésbé sűrűsödnek vissza, kevésbé párolognak ki, stb...

A fedcomp mindig egy picit többet mutat nálunk is, pár deci eltérés azért szokott néha lenni. Ez még belefér szerintem.

Ha eszi az olajat nagyon, akkor sem kell "kidobni" a kocsit, 120e Ft körül komplett motorgenerált csinálnak, ami megoldja a problémát: csapágyak cseréje, dugattyúgyűrűk cseréje, tömítések cseréje, stb. Ez után olyan a motor, mintha zsír új lenne, mehet bele a leghígabb olaj is, mert az sem fogja enni. (Más sztori: Ismerősömék /egyik/ Hondájának a motorját gyűrűztettük, azóta ment már 60-80e km legalább és télen a 0W-20-as olajból sem evett látható mennyiséget.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.07.01 12:52:47
...lassítok motorfékkel 0l-es pill fogyasztást ír, ami érthető, aztán üzemi fék, lassul az autó, majd kupplung az utolsó 10-15 m-en sebességből ki (vagy akár maradhat sebességben is a kinyomott kupplung a lényeg) és ahogy lassulok, és közelítek a 0 km/h-oz a pillanatnyi fogyasztásmérő elkezd különböző értékeket kiírni, akár ilyen 20-25 litereket is.
teljesen normális.
gondold végig logikusan és rájössz :)

nézd meg, h mennyit ír ki a pillanatnyi fogyimérő, ha 100km/h-nál kiveszed üresbe és gurulsz alapjáraton.
majd néz meg 50 km/h-nál, aztán 25-nél.

ha 100km/h-nál kiír mondjuk 1,2 l/100km-t, akkor 50-nél 2,4, 25-nél 4,8, 12-nél 9,6 10 alatt már simán mutathat 20 körüli értékeket. de próbáld ki,h nagyon óvatos tolatáskor miket ír ki :D 99.9 aztán jön a --.- azaz végtelen  ::)

yarisnál legalábbis így működik (szoktam nézni elég sokat  :whistling: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.01 12:57:27
10W40 vvt-ibe? Húbammeg! A gyári ajánlása 5W30... B.S szintén vvt-i Corollájában 0W20 van, azt sem eszi. Remélem, hamar lecseréled majd azt az olajat.
Évente mennyit mész vele? 1 év vagy 15 ezer km után kell cserélni, de én ezt kiszedném inkább belőle. Amúgy hány km van a kocsiban? Mit lehet tudni róla, mit kell cserélni? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.07.01 13:00:56
B.S szintén vvt-i Corollájában 0W20 van...
Volt, most már Eneos 5W-30-cal nyomom a nyári melegben... Neked is ezzel kellene legközelebb... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.01 13:02:13
Ja, sztem húzzunk ezzel a témával az olajos topicba már innen a mennyit fogyasztból.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.01 13:22:22
Aztán amiért itt, és ebben a fórumban írok az a következő lenne: ebben a típusokban már benne van fedélzeti computet, ami írja a pillanatnyi fogyasztást. Ismerem a működését (Vateré szerint) Van egy olyan érdekes tapasztalatom a sajátommal, hogy
- 50km/h haladok, jön a piros lámpa: lassítok motorfékkel 0l-es pill fogyasztást ír, ami érthető, aztán üzemi fék, lassul az autó, majd kupplung az utolsó 10-15 m-en sebességből ki (vagy akár maradhat sebességben is a kinyomott kupplung a lényeg) és ahogy lassulok, és közelítek a 0 km/h-oz a pillanatnyi fogyasztásmérő elkezd különböző értékeket kiírni, akár ilyen 20-25 litereket is. Ezt nem értem, hogy miért ír ki ilyen értékeket, egyáltalán miért ir ki valamit is, a Vater 1.4-ese nem csinálja ezt. Kiváncsi lennék a véleményetekre ez miért lehet, illetve tapasztalt-e már valaki ilyet, vagy valaki hallott-e már ilyenről?
Az Avensis is ezt csinálja. Hiszen ha az autó kinyomott kuplunggal, alapjáraton járó motorral gurul, akkor a motor fogyaszt valamennyi üzemanyagot, ez pedig, igen kis sebességgel gurulva, 100 km-es távra felszorozva kiadhat relatíve magas értékeket is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.01 13:27:28

Az enyémben ugyanez a szitu, bár engem ez nem zavar egy csöppet sem. Csúnya szóval: nem releváns.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.07.01 21:34:42

Lehet, hogy azért nehéz megérteni, mert ez tiszta matematika - és a gép nem gondolkodik, csupán számol és közli az értéket: liter/100 km.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2010.07.01 23:55:40

Tényleg teljesen logikus, amit írtál "Palaczk". Illetve ha másoknál és előfordul, akkor az megnyugtat. Viszont miért nem csinálja ezt a 2003-as 1.4 vvt-i fed computere? Simán el tudom képzelni, hogy ez másoknak is feltünhetett, és van akit zavart is, és netán visszajutott a Toyota mérnökei fülébe, akik simán csináltak 1 fed.comp program módosítást, mellyel rövidre zárták ezt a dolgot. Akkor ez az alapjárati fordulaton  való gurulás közbeni pillanatnyi fogyasztás téma megoldva, de:

motorfékkel fékezve, miért ír 0 liter pillanatnyi figyasztást. Gázadás nincs, az biztos, de akkor is van üzemenyag befecskendezés, akkor is lennie kéne üzemanyag fogyasztásnak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2010.07.02 00:08:52
10W40 vvt-ibe? Húbammeg! A gyári ajánlása 5W30... B.S szintén vvt-i Corollájában 0W20 van, azt sem eszi. Remélem, hamar lecseréled majd azt az olajat.
Évente mennyit mész vele? 1 év vagy 15 ezer km után kell cserélni, de én ezt kiszedném inkább belőle. Amúgy hány km van a kocsiban? Mit lehet tudni róla, mit kell cserélni? :)

A 15 ezer km / 1 év kb egybe fog esni.
150E km van benne, úgy érzésre és látszatra is. Van aki 80E-re saccolta.
Csere: olaj, olaj/lég-szűrő, talán gyertya, meg gumik. Fékek teljesen újak (a tárcsának 1 mm vála sincs)
"kleingy" egy kérdés, még új vagyok itt, és csak tanulom a dolgokat: az ilyen válasz mehet ide, vagy más topicot kellene keresnem neki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.07.02 07:36:34
motorfékkel fékezve, miért ír 0 liter pillanatnyi figyasztást. Gázadás nincs, az biztos, de akkor is van üzemenyag befecskendezés, akkor is lennie kéne üzemanyag fogyasztásnak.
motorféknél nincsen üzemanyagbefecskendezés, ezért 0 a fogyasztás, azaz nem fogyaszt semmit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.02 08:06:56
A 15 ezer km / 1 év kb egybe fog esni.
150E km van benne, úgy érzésre és látszatra is. Van aki 80E-re saccolta.
Csere: olaj, olaj/lég-szűrő, talán gyertya, meg gumik. Fékek teljesen újak (a tárcsának 1 mm vála sincs)
"kleingy" egy kérdés, még új vagyok itt, és csak tanulom a dolgokat: az ilyen válasz mehet ide, vagy más topicot kellene keresnem neki?

Sztem inkább menjen a Szerviz, a Minden ami Corollával kapcsolatos, esetleg az Általánosban az Olajok topicba.  ;)
Oda írok is most neked választ.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.02 09:48:45
- 50km/h haladok, jön a piros lámpa: lassítok motorfékkel 0l-es pill fogyasztást ír, ami érthető, aztán üzemi fék, lassul az autó, majd kupplung az utolsó 10-15 m-en sebességből ki (vagy akár maradhat sebességben is a kinyomott kupplung a lényeg) és ahogy lassulok, és közelítek a 0 km/h-oz a pillanatnyi fogyasztásmérő elkezd különböző értékeket kiírni, akár ilyen 20-25 litereket is. Ezt nem értem, hogy miért ír ki ilyen értékeket, egyáltalán miért ir ki valamit is, a Vater 1.4-ese nem csinálja ezt. Kiváncsi lennék a véleményetekre ez miért lehet, illetve tapasztalt-e már valaki ilyet, vagy valaki hallott-e már ilyenről?

Üdv:L

Az enyémben ugyanez a szitu, bár engem ez nem zavar egy csöppet sem. Csúnya szóval: nem releváns.  :)

Lehet, hogy azért nehéz megérteni, mert ez tiszta matematika - és a gép nem gondolkodik, csupán számol és közli az értéket: liter/100 km.

Ezt én is pont így gondolom :yes: Nem kell vele foglalkozni, a buta gép csak abban képes "gondolkodni", amit megtanítanak neki... :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.05 16:13:27
Tegnap, vasárnap tankoltam kint Romániában, Varsándon. Még nem tankoltam rá az E85-öt - ma du. fogom -, de tapasztalat:
Pont úgy csörgedezik a motor 2000-3000 között, mint az OMV-vel, a fogyi pont annyira ment vissza, mint az OMV-vel (6,2)
Az árak: 1 liter benzin 4,8 Lei (új Lei). 1 Lei = 65,7 Ft a kúton váltva. Tehát 4,8*65,7= ~315Ft/l

Egy biztos számomra: A továbbiakban nem fogom számolgatni, hogy az etalon költségileg megéri-e, igazából annyival jár szebben a motor (alul mintha rugalmasabb lenne, simábban jár, és megszűnt az említett csörgés 5-6 deci többletfogyasztás mellett, 70% benzin - 30% E85 arány mellett), hogy nekem már csak ezért is megéri. Télen lehet, hogy nem fogom keverni a hideg miatt, de jó időben bele fogom tölteni az E85-öt, ilyen arány mellett még csak nem is rángat-dugul, stb. Még szűrőt sem kellett cserélnem. Természetesen ez utóbbit pótlom, ha idő közben szükségessé válik...  ;)
Ja, ezzel a 70-30 benzin-etanol aránnyal is megállt a fogyim 7L alatt (6,8).  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.09 12:04:38
10 Liter E85-öt tankoltam a benzinre, kb 11-12l-t lehett volna összesen. Az említett csörgedezés ismét megszűnt, se check lámpa, se rángatás nincs. Úgy néz ki eddig, hogy a szűrő is bírja, vagy nem volt learkódásom...  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.12 08:20:49
Tegnap sikerült elérnem az eddigi legjobb fogyasztást: Bp. - Esztergom - Dobogókő - Bp., 140 km, 4,2 liter!  :clap:

Simán csak haladtam a forgalommal, semmi durvulás, de azért haladósan.
Ez így azért már korrekt, nem?  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.12 08:27:25
Grat!  :clap: Ha ezt így megízlelted, könnyen lehet, hogy mostantól még jobban odafigyelsz majd, hogy hogy vezetsz. Sok gurulás, sok motorfékkel lassulás, hamar felváltás, magas keréknyomás, nulla felesleges cucc a kocsiban sokat számít!  ;)
(Na látjátok, ilyenkor érzem azt, hogy én is dízelt akarok...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.12 08:40:38
Ez így azért már korrekt, nem?  :yes:
Az  :yes: Hany szemely, klima volt-e, kereknyomas?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.12 08:46:39
Grat!  :clap: Ha ezt így megízlelted, könnyen lehet, hogy mostantól még jobban odafigyelsz majd, hogy hogy vezetsz. Sok gurulás, sok motorfékkel lassulás, hamar felváltás, magas keréknyomás, nulla felesleges cucc a kocsiban sokat számít!  ;)
(Na látjátok, ilyenkor érzem azt, hogy én is dízelt akarok...)

Igen, tényleg jó a fed. comp., sokkal jobban odafigyelek. Korábban pl. a motorfékes gurulásokra sem figyeltem ennyire, de sokat lehet vele spórolni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.12 08:55:15
Ez így azért már korrekt, nem?  :yes:
Az  :yes: Hany szemely, klima volt-e, kereknyomas?  :D

Ketten voltunk, végig klíma (kivéve Dobogókő környékén, ahol finomabb volt a friss hegyi levegő), keréknyomás 2,3.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.12 08:56:46
Szép eredmény! Good work!  ;)

Én az ellenpéldát hozom fel:
Pénteken hazafelé mentünk, amikor egész jó ritmusban lehetett előzgetni a ráérősebbeket (Debrecen-Békéscsaba, 47. sz.), amikor előzésről előzésre egyre agresszívebben jött rám egy új VW Caddy (kedvencetek  :devil::D). Mondom magamban: "az a*yád, Te, akko' gyere!" - Leereszkedtem a szintjére, 110-nél vissza 4.-be, klíma kikapcs, padló. 160 körül vissza 5., padló. Na itt ő úgy gondolta, hogy rám előz és sávot váltott, de akkor már én voltam erőfölényben. Óra szerint 190-et mentem, de ugye kb 5-10km/h-t csal az órám a nagyobb kerekek miatt... Amikor hazaértem, végigsimogattam a kasztnit, rákacsintottam és büszke voltam, hogy megvédte a becsületét a kicsike. Szombaton 2,5 órán keresztül políroztam, simogattam. A belsejére sajna nem maradt időm. Csináltam is róla képeket, majd felrakok 1-2-t. Imádom!

Tudom, perverz vagyok de úgy szeretem ezt a kis 4 kerekűt, hogy már szinte tetszik is a formája...  :wub: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.12 09:22:22
Tudom, perverz vagyok de úgy szeretem ezt a kis 4 kerekűt, hogy már szinte tetszik is a formája...  :wub: :D
Nekem már régóta tényleg nagyon tetszik!  ;) :yes:

Ketten voltunk, végig klíma (kivéve Dobogókő környékén, ahol finomabb volt a friss hegyi levegő), keréknyomás 2,3.
A keréknyomás mehet legalább 2.5-re. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.07.12 09:28:55
Ha nagyobb a kereked, akkor lefelé csal az óra.
A majdénmegmutatomra meg  :nonono:   (160-190 kétszámjegyű úton  :whistling: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.12 09:43:20
Ha nagyobb a kereked, akkor lefelé csal az óra.
A majdénmegmutatomra meg  :nonono:   (160-190 kétszámjegyű úton  :whistling: )

Akkor vegyük úgy, hogy mindezt "álmodtam" és akkor nem voltam szabálytalan...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.07.12 09:51:53
Akkor vegyük úgy, hogy mindezt "álmodtam" és akkor nem voltam szabálytalan...  :whistling:
Engem nem a szabálytalanság zavar, hanem felelőtlenségnek tartom magaddal és másokkal szemben az ilyen "versenyt" (nem akarok álszent lenni, régebben én is kapható voltam ilyesmire, de ma már másként látom a dolgokat  :flowers:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.12 09:57:09
Akkor vegyük úgy, hogy mindezt "álmodtam" és akkor nem voltam szabálytalan...  :whistling:
Engem nem a szabálytalanság zavar, hanem felelőtlenségnek tartom magaddal és másokkal szemben az ilyen "versenyt" (nem akarok álszent lenni, régebben én is kapható voltam ilyesmire, de ma már másként látom a dolgokat  :flowers:)

Jogos a felvetés, nem nagyzolásból írtam.... én kérek elnézést, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előzéseket normál tempó (90-100-nál) tettük, a verseny idején sem szemben, sem előttünk nem volt közlekedő személy, így magunkon kívül nem veszélyeztettünk senkit, legfeljebb azt a pár száz rovart, amiket megsemmisítettünk... :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kiscoro - 2010.07.18 15:01:04
autópálya-M6, nem is fogyaszt semmit ez az autó:)

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.19 09:06:38
1004,5km-re tankoltam 52,54 litert (5,23-as atlag) A BC kereken 5-t mutatott. Foleg hegyi utakon, tettem mindezt vegig klimaval. Ha nem lett volna benne neha parketta es orulkodes a tokures szerpentineken, akko lehetett volna  alatt.  :yes: A vegere nem kicsit voltam berosalva, hogy nem marad eleg uzemanyag.  :wacko: ~2100meteren a tengerszint felett kezdett el villogni es utana meg 140km-t mentem. Persze mar fokent lefele, szinte nulla fogyival.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.19 09:38:29
autópálya-M6, nem is fogyaszt semmit ez az autó:)
Allo helyzetben nem is csoda  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.19 13:06:07
Tudtok abban segíteni, hogy az átlagfogyasztást hogyan számolja a gép?

Úgy értem, hogy ha nullázom a kompjútert akkor onnantól számol mindent, előzményeket nem néz?

Egy mondeós haverom szerint (mivel a mondeókon állítólag úgy van) az előző kb. 1000 km-re vetítve számol átlagot, de legalábbis sok száz km-re. Pl. egy 100 km-es úton nem lehet pontos átlagot nézni emiatt. Ez így lenne?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.19 13:07:48
Nem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.07.19 13:09:47
A számítógép állandóan mintavételez és tárolja az adatokat. 6 vagy 8 másodpercenként az előző eredményeket újra számolja, majd kiírja a frissített értéket.

Akár 1 km-re is lehet átlagfogyasztást nézni, a nullázástól számítva azonnal a mintavételezett értékekkel foglalkozik csak.

Nullázáskor törli az összes előző bejegyzést, tiszta lappal indul onnan a számlálás teljesen.

Azt nem tudom pontosan, hogy milyen módszerrel számol, hogy mindent tárol és számtani közepet von vagy csak az összátlagot tárolja és csak azt súlyozza az új értékhez képest... Szerintem mindegy is, végülis mindkét esetben ugyan az a számtani középérték jön ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.19 14:25:37
Egy mondeós haverom szerint (mivel a mondeókon állítólag úgy van) az előző kb. 1000 km-re vetítve számol átlagot, de legalábbis sok száz km-re.

Toyotánál nem így van, ahogy a többiek is írják, nullázástól számolt átlagot látsz a kijelzőn. Egyébként az (volt) többünknek a tapasztalata, hogy pár decit, városi forgalomban akár egy litert is tévedhet a BC, szóval a biztos az, ha te számolod ki az átlagot tankolás után.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.19 16:19:54
Igen, így gondoltam én is, ez mégicsak egy Toyota, nem Ford.  :yes:

Köszi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mykos - 2010.07.24 23:40:37
Tudtok abban segíteni, hogy az átlagfogyasztást hogyan számolja a gép?

Úgy értem, hogy ha nullázom a kompjútert akkor onnantól számol mindent, előzményeket nem néz?

Egy mondeós haverom szerint (mivel a mondeókon állítólag úgy van) az előző kb. 1000 km-re vetítve számol átlagot, de legalábbis sok száz km-re. Pl. egy 100 km-es úton nem lehet pontos átlagot nézni emiatt. Ez így lenne?

Mondeokban tankolásonként indít egy új részt, ahol az előző átlagot is súlyozva felhasználja(mondjuk az közel 1000km). Ott nem nagyon tudsz pillanatnyi értéket nézni, de ha kinullázod akkor minden úgy van ahogy az előző hsz.
Céges gépem egy 2005-ös mondeo. Szerencsére hétvégenként kisimulnak a ráncaim a corollában, amit hétközben a mondeótól szedek össze...rettenetes egy állat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.25 03:15:24
Akkor vegyük úgy, hogy mindezt "álmodtam" és akkor nem voltam szabálytalan...  :whistling:
Engem nem a szabálytalanság zavar, hanem felelőtlenségnek tartom magaddal és másokkal szemben az ilyen "versenyt" (nem akarok álszent lenni, régebben én is kapható voltam ilyesmire, de ma már másként látom a dolgokat  :flowers:)
Jogos a felvetés, nem nagyzolásból írtam.... én kérek elnézést, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előzéseket normál tempó (90-100-nál) tettük, a verseny idején sem szemben, sem előttünk nem volt közlekedő személy, így magunkon kívül nem veszélyeztettünk senkit, legfeljebb azt a pár száz rovart, amiket megsemmisítettünk... :devil:
Ó, ugyan már. Mit kell ezen problémázni? Néha meg kell védeni a mundér becsületét, és utána tényleg olyan büszke tud lenni az ember a gépre, ismerem az érzést  :yes: ... Felelőtlenség? Ja-ja-ja, persze hogy az. De attól még marha jól tud esni  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.25 03:20:03
Igen, így gondoltam én is, ez mégicsak egy Toyota, nem Ford.  :yes:
Van olyan Toyota (konkrétan az Avensis II facelift előtti változata), amelyiken olyan idiótán sikerült ezt megoldania a tervezőknek, hogy az átlagfogyasztást manuálisan NEM lehet nullázni, csak tankoláskor nullázódik. Pontosabban akkor, ha a leállításkor és az újraindításkor mért üa.mennyiség között jelentős eltérést észlel. Így aztán tud nullázódni magától, ha pl. erősen lejtős talajon parkolsz; de pl. nem nullázódik feltétlenül, ha csak 5 litert tankolsz utána (mondjuk épp abból a célból hogy ezzel nullázd, mert ugye máshogy nem tudod megoldani).

Okos, nem?

Pedig ez egy Toyota, és nem Ford.

 ::) ::) ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2010.07.25 10:24:57
Ne már, még lila ködben vagyok a Toyotákkal kapcsolatban, légyszi ne oszlasd fel.  :D

Igen, így gondoltam én is, ez mégicsak egy Toyota, nem Ford.  :yes:
Van olyan Toyota (konkrétan az Avensis II facelift előtti változata), amelyiken olyan idiótán sikerült ezt megoldania a tervezőknek, hogy az átlagfogyasztást manuálisan NEM lehet nullázni, csak tankoláskor nullázódik. Pontosabban akkor, ha a leállításkor és az újraindításkor mért üa.mennyiség között jelentős eltérést észlel. Így aztán tud nullázódni magától, ha pl. erősen lejtős talajon parkolsz; de pl. nem nullázódik feltétlenül, ha csak 5 litert tankolsz utána (mondjuk épp abból a célból hogy ezzel nullázd, mert ugye máshogy nem tudod megoldani).

Okos, nem?

Pedig ez egy Toyota, és nem Ford.

 ::) ::) ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.25 16:39:45
Nyugi, a te autóddal semmi gond  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.07.25 16:56:06
http://www.autonavigator.hu/gepjarmu_tavirati_iroda/10_-kal_kisebb_fogyasztas_egy_pohar_vizzel-3043?hk
 :yes:legújabb fogyicsökentő  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.07.25 17:10:42
Fogyasztási értékek a Versotól (2.0D 126 lovas verzió, 2 felnőtt 2 kisgyermek és a maradék helyek teletömve csomagokkal).
Első tankolás (mindhármat én csináltam, tehát hozzávetőleg ugyanannyira töltöttem meg) még Brüsszelben, második 568 km múlva valahol Regensburg környékén, közte másfél óra dugó, fél távtól szakadó eső (azaz klíma+ két ablaktörlő) , viharos szél, az út egyharmadán 120 körüli tempó, kb. 100 km-en 150 körüli tempó a maradékban pedig 80-100 körüli, annyira esett, és annyi útépítés volt. Itt 45 l ment bele, ami 7,9-re jött ki, ezt annyira soknak tartom, hogy szerintem elsőre nem jól töltöttem meg. Ugyanis a harmadik tankolás már itthon volt, 638km után 37 liter ment bele, ami 5,8-at (!!) jelent, és ez szinte végig 130-140 volt, sok tempomattal, csak olyan 40 km nem, és St. Pöltentől már nem esett, klíma végig volt. Az egész átlaga még így is 6,5-re jön ki, elgondolkodtató...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.25 17:40:55
Hogy érted, hogy "elgondolkodtató"? Szerintem tök jó érték a leírtak alapján. Az első, 7.9-es fogyasztás is lehet valós, akármi okozhatta, szembeszél, domborzat, útburkolat anyaga stb... Maga az eső (a víz az úton) is nagyon meg tudja növelni a fogyit.

Mindeközben a fedcomp mit számolt?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.25 22:14:57
Ez a 7,9 tenyleg huzos. De autopalyan egy kis szel/eso nekem is rengeteget ront a fogyin. MAsreszt ne feledd, hogy bejaratos! Nekem az elso 8ezer kilometer utan 0,5 literre csokkent a fogyi. Ebben biztos benne volt aa kocsi megtanulasa is, de nem keves!
Elgondolkodtato... egy 1,8as benyas mennyit evett volna? 8,5felet? Hidd el az 5,9 kozelebb lesz az atlagos fogyijukhoz, mint a 7,9 vagy akar a 6,5  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.25 22:34:00

Ahol 7.9-et evett a 2.0 dízel, ott az 1.8 benzin valahol 9.5 körül tutira benyelt volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.07.26 00:07:57
Hogy érted, hogy "elgondolkodtató"? Szerintem tök jó érték a leírtak alapján. Az első, 7.9-es fogyasztás is lehet valós, akármi okozhatta, szembeszél, domborzat, útburkolat anyaga stb... Maga az eső (a víz az úton) is nagyon meg tudja növelni a fogyit.

Mindeközben a fedcomp mit számolt?
Az az elgondolkodtató, hogy ennyivel kevesebbet eszik a dízel. Nekem az Ave akkor enne 5,8-at, ha úgy bánnék vele, mint a hímestojással, és 100 fölé nem mennék. Ezt meg nem kíméltük, nem egyszer előfordult, hogy egy ideig elfelejtettem 6-osba tenni, mert nem szoktam még hozzá, hogy van. (Egyébként 140-nél 2400-et pörgött...) És, tegyük hozzá, ez egy Verso, magas építésű autó, és még bejáratós, ennél még jobb lesz a fogyija.
A fedcompot nem tudom, mert nem mertem nullázni, nem az enyém az autó. Azt tudom, hogy a hazaút előtt, 3800 megtett km után, 7,4 volt, mire hazaértünk, (kb. +1360 km) lement 7,2-re (7,1-re?), de az biztos, hogy Bécs környékén 7,2 volt már. Tehát ez stimmel s mért adatokkal.
A 7,9-et csak az 5,8-hoz képest sokallom, ha ilyen körülmények közt képes 5,8-ra, akkor ehhez képest túl sok a 2 liter különbség. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon sok 80-as szakasz volt a Frankfurt - Regensburg közti részen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.26 08:33:09
Az az elgondolkodtató, hogy ennyivel kevesebbet eszik a dízel.
Az a baj, hogy az 1,8-as meg a CVT valtoval is kicsit olcsobb. A tesztekben az sem fogyaszt am rosszul.  :yes: (tesztekben 7-7.5 kozott eljarnak) Ha nem kell vele sokat jarkalni, akkor nem altenativa a dizel a magas felar miatt  :no: Ennek a 2 lityos dizelnek olyan felara van, hogy szinte mas kategoriaba sorolja az autot  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.07.26 18:55:10
2005-ös 1,4-es Sedan Corollám van (ugye ez az E12-es?). Erdélybe mentem, 4-en ültünk az autóban csomagokkal megpakolva, Csongrád->Orosháza->Békéscsaba->Szalonta->Belényes->Bihar-hágó (elég komoly szerpentin)->Torockó->Torda->az új A3-as autópályán végig->1-es főúton Váradig, majd le Szalonta felé, és a határtól ugyanúgy mint odafelé. Ez összesen kb. 800 km, itthon kb 95-100-zal (óra szerint), de azért jól kihúzattam 3-asban általában 75-80-ig, az A3-ason 120 körül, max. 150-nel (de akkor lefelé nem kellett nyomni a gázt, de előtte volt elég rendes emelkedő), voltak nagyon rossz útminőségű szakaszok ahol gyakran kellett fékezni, 2-esbe, néha 1-esbe visszaváltani. Így jött ki a 6,8l-es átlag. Szerintetek ez milyen? Ja, és az út kb. 50%-án klíma is be volt kapcsolva.

Ma pedig 120 km-t mentem (Csongrád->Szeged oda-vissza) 5,8l-es átlaggal 70%-ban lakott területen kívül, de volt benne egy kis város, 4-en ültünk az autóban, klíma nem volt, 2-esben max. 40-50, 3-asban max. 70, 4-esben max. 90 min. 50, 5-ösben max. 95, min. 70. Ahol lehetett ott mentem 90-nel lakott területen kívül, de 80 alá nem igen mentem. Szerintetek ez jónak számít? Igaz, hogy ez csak 120 km, de hosszabb távú adatot nem tudok mondani, mert néha apám és anyám is vezeti a verdát, és alattuk általában többet fogyaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.07.26 19:05:16
 :clap:ez nagyon jó neked nem kell diesel  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.26 19:11:39
Szerintetek ez milyen?
Jo, sztem nagyon jo.  :yes: Sokan dizellel is kepesek ennyit megzabaltatni  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.07.27 20:31:52
hát nekem most 6.0l-100km a fogyim  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.28 08:02:21
En a hetvegen ezen (http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=trento,+italy&daddr=46.547734,11.82277&hl=hu&geocode=FRjsvgId06mpAClXKBJnNXGCRzElNtl6DwF4PQ%3B&mra=dme&mrcr=0&mrsp=1&sz=16&sll=46.54707,11.822019&sspn=0.00639,0.021136&ie=UTF8&ll=46.531705,11.815453&spn=0.051135,0.169086&t=h&z=13) a szakaszon oda vissza 4,5-et toltam  :D (csak az uccso 50km-en volt benne klima.) Ha inkabb autopalyan hasznalod vagy jo minosegu utakon, nyugodtan nyomj 3 bart a gumikba.  :yes: Tobb motorfek, ovatos gyorsitas  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.28 11:39:32
Szerintetek ez milyen?
Jo, sztem nagyon jo.  :yes: Sokan dizellel is kepesek ennyit megzabaltatni  :wacko:
A leírt körülmények között biztosan nem  ;) ... Országút & pálya vegyesben a dízelnek azért nagyon durván kéne nyomni egy 6.8-as fogyihoz, és az 5.8-hoz is legalább 130-140 tartozhatna. A zsoooc által írt értékek pont reálisak a benzinesnek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.07.28 12:27:18
Meg attól is erősen függ, hogy milyen dízel, és persze ki vezeti. Láttam már DCat-et enni. (47liter kevesebb, mint 300km-re).
Persze nem ez az általános, de azért na :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.28 12:40:40
Okké, nem a D-CAT-ra gondoltam. Igazából amit írtam, a kisdízelre érvényes.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.07.28 18:16:09
Okké, nem a D-CAT-ra gondoltam. Igazából amit írtam, a kisdízelre érvényes.
Ezt a fogyasztást (http://www.spritmonitor.de/en/detail/179789.html) már nézted? Egy kisdízel Auris 16,4 l/100 km  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.28 18:26:57
Kisdizel Neked a...  :censored:  :D ;) Az ennel a tipusnal az 1,4 lenne.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.28 18:33:24
Okké, nem a D-CAT-ra gondoltam. Igazából amit írtam, a kisdízelre érvényes.
Ezt a fogyasztást (http://www.spritmonitor.de/en/detail/179789.html) már nézted? Egy kisdízel Auris 16,4 l/100 km  :whistling:
Ezt nemtom hogy hozta össze, totál ki is lóg a többi értéke közül. Érdekes módon nem is fűz hozzá megjegyzést, míg korábban egy 9.valahányashoz igen (mégpedig azt, hogy az autópályán tartós full gázzal hozta össze). Ilyen fogyasztást ezzel az autóval szerintem még versenypályán is nagyon nehezen lehetne produkálni, a végsebességhez tartozó fogyasztás is messze van ettől az értéktől.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.07.28 18:36:38
Kisdizel Neked a...  :censored:  :D ;) Az ennel a tipusnal az 1,4 lenne.  :flowers:
:tt2:
(csak az előttem szóló Palazkot idéztem  :flowers:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.28 18:58:39
Kisdizel Neked a...  :censored:  :D ;) Az ennel a tipusnal az 1,4 lenne.  :flowers:
:tt2:
(csak az előttem szóló Palazkot idéztem  :flowers:)
Engem  :hmmmm: ? Én most is, és mindig is az 1.4-est értettem "kisdízel" alatt. Van a kisdízel, van a kétezres és van a D-CAT  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.07.28 19:15:27
Na megint számok, számok. Van itt a város körül egy "tesztútvonalam", és az összehasonlíthatóság miatt olajcsere előtt tettem egy óvatos kört, ahol a BC szerinti átlag 5,4 lett. Ugyanez, hasonló forgalommentes környezetben, és óvatos vezetéssel (lakott területen 50, azon kívül 90) de olajcsere után pár nappal 5,1. Tudom, egy mérés nem mérés, meg nem teljesen reprodukálható körülmények, stb., csak az érdekesség kedvéért. Még annyit hozzá, hogy ha klímáztam végig, 5,4 helyett 5,9 jött ki. De ez utóbbinál kicsit több volt a lakott terület is.

Aztán nemrég kezembe akadt az egykori Autóteszt c. újság, melyben az E12-t tesztelték (1,4vvti). Mértek rugalmassági adatokat, IV-ben 60-100: 11,9 sec. V-ben 80-120: 21,6 sec. Gondoltam ellenőrzöm, 120 ezer km után mit tud még ebből az autóm. Utasom nem volt, klíma kikapcsolva. A 60-100-at 11,9-12,6 sec tartományban sikerült többször megcsinálnom, klímával nagyon enyhe emelkedőn 13,5 sec. A 80-120-at 17-20 sec alatt.
(Na merthogy "a mérnök azért mérnök, mert mér és rajzol" - idézet egy nagyon régi Autó-Motorbeli cikksorozatból. Ja, emlékszik még erre valaki? Lépjünk be a Műszaki Egyetem különböző kapuin volt a sorozat címe.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.07.28 22:01:41
most hogy lehűlt a levegő kb 10 c igy 3-4 decivel kevesebb kell :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.07.28 22:30:46
En a hetvegen ezen (http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=trento,+italy&daddr=46.547734,11.82277&hl=hu&geocode=FRjsvgId06mpAClXKBJnNXGCRzElNtl6DwF4PQ%3B&mra=dme&mrcr=0&mrsp=1&sz=16&sll=46.54707,11.822019&sspn=0.00639,0.021136&ie=UTF8&ll=46.531705,11.815453&spn=0.051135,0.169086&t=h&z=13) a szakaszon oda vissza 4,5-et toltam  :D (csak az uccso 50km-en volt benne klima.)
Az szép vidék, nagyon szeretem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.29 07:43:50
OFF Kulonleges kepek topicban valasz. ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.29 08:07:02
Aztán nemrég kezembe akadt az egykori Autóteszt c. újság, melyben az E12-t tesztelték (1,4vvti). Mértek rugalmassági adatokat, IV-ben 60-100: 11,9 sec. V-ben 80-120: 21,6 sec. Gondoltam ellenőrzöm, 120 ezer km után mit tud még ebből az autóm. Utasom nem volt, klíma kikapcsolva. A 60-100-at 11,9-12,6 sec tartományban sikerült többször megcsinálnom, klímával nagyon enyhe emelkedőn 13,5 sec. A 80-120-at 17-20 sec alatt.
Annak alapján, amit a nyúzótesztekben szoktam olvasni, a rugalmasság általában nem romlik a kilométerek gyűlésével - sőt.

Amúgy ezek teljesen korrekt értékek egy 1.4 benzinestől, főleg a négyeshez tartozó. Pl. a Camrym 11.0-t tud négyesben és 18.0-át ötösben; persze az is igaz, hogy sokkal hosszabb a váltója (pl. ötösben 90-nél pörög 2000-et). A kisdízel, ha jól emlékszem, 8.5 alatt produkálja a négyest és 13.0 alatt az ötöst. Otthon el vannak mentve a pontos adatok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.07.29 08:48:52
most hogy lehűlt a levegő kb 10 c igy 3-4 decivel kevesebb kell :cool2:
30-35 fokos kánikulában csináltam mindkét mérést, meg is szenvedtem miatta klíma nélkül, felhúzott ablakokkal.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.07.29 09:10:14
Annak alapján, amit a nyúzótesztekben szoktam olvasni, a rugalmasság általában nem romlik a kilométerek gyűlésével - sőt.

Amúgy ezek teljesen korrekt értékek egy 1.4 benzinestől, főleg a négyeshez tartozó. Pl. a Camrym 11.0-t tud négyesben és 18.0-át ötösben; persze az is igaz, hogy sokkal hosszabb a váltója (pl. ötösben 90-nél pörög 2000-et). A kisdízel, ha jól emlékszem, 8.5 alatt produkálja a négyest és 13.0 alatt az ötöst. Otthon el vannak mentve a pontos adatok.
Lehet, hogy nem romlanak az idő múltával ezek a rugalmasság értékek, mindenesetre egészen megnyugtatott a mérésem. Egy barátom panaszkodott előtte, vezetve az autómat, hogy gyenge, többet várt tőle. Szerinte egykori céges 1,4 Mégane-ja jobban ment.
Ezek a te méréseid, vagy tesztadatok? Eltérő mérések léteznek, az olasz lapokban pl. 70-100, 70-120-at mérnek legfelső fokozatban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.29 09:18:29

Ezek az én méréseim. A német lapokban szokásos viszonylatokban: 60-100 négyesben és 80-120 ötösben. A méréseket mindig ugyanazon az útszakaszon csinálom (kb. sík terep), mindkét irányban végighaladva rajta végzek két-két mérést, és ebből az összesen négy adatból átlagolok. Magát a mérést úgy végzem, hogy mondjuk haladok négyesben 50-el, padlógázt adok, 60-nál indítom a stoppert és 100-nál megállítom.

Ez, hogy valaki gyengének találja az autódat, egy másikat meg erősebbnek, úgy kb. semmit nem jelent. Nagyon becsapós tud lenni az ilyesmi, pl. sokszor leírtam már, hogy érzésre a '97-es 1.6-os Mondeo sokkal-sokkal gyengébb volt, mint a '96-os 1.6-os Carinánk, valójában viszont csak egy-két mp különbség volt köztük mind gyorsulásban, mind rugalmasságban. Ugyanakkor egyik jó barátoméknak van egy 1.6-os, '98-as Carismája, ami érzésre úgy megy, mint az állat, legalább kétliteresnek saccolnám  :sorcerer: ... Kíváncsi lennék, mit tud ténylegesen, stopper szerint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.07.29 09:35:39
Korrekt mérés.
Én is két irányban mértem 2-2-t. Ezért adtam meg min-max. értékeket. Alföldön lakom, de így sem találok teljesen sík utat, észrevenni a két irány közti különbségből.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.29 09:39:01
747 km-re 49 liter ment, ez 6.6 literes átlagfogyi. Ennek legalább felében csutkán ment a klíma és benne van a nyári tali is.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.07.29 10:35:46
747 km-re 49 liter ment, ez 6.6 literes átlagfogyi. Ennek legalább felében csutkán ment a klíma és benne van a nyári tali is.  :)

Jó a fogyid, nekem az utolsó tankra vetítve +-1 deci pontossággal (csak a fedélzeti komp. adata alapján) ugyanez jött ki, kb 70% klímával (városban nem használom).  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.07.29 20:39:31
E85 tapasztalatok, kb 45-50% E85 arány, 294 ftos átlagáron tankoltam.
A fogyi 8.8 lett comp szerint. Nem taposva.  Nem kevés. Volt ebben viszonylag sok elővárosi gurulás is. Igaz, a klíma is sokat ment. De amúgy városban mentem csak. Sztem benzinnel 8 körül megállt  volna. De majd kiderül.
Semmi változást nem vettem észre az autón, vagyis de: kb 15 fok alatt kicsit kelletlenebbül indult. De nem gyulladt ki a check lámpa, és nem is éreztem hogy jobban vagy rosszabbul menne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.29 20:44:17
Van E85 topic. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.07.29 21:07:01
Van E85 topic. ;)

Döglött, itt többen olvassák. És sztem nem is off itt :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.29 21:09:26
A fenéket döglött...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Krinyo - 2010.07.29 22:29:11
Újabb rekordom 4,2 (fed.comp.), falvak-kozut vegyesen, tav kb. 40 km. Az uton minimalis forgalom, sebesseg max 90 km/h, tojas a labam alatt. :)

Rugalmassaghoz: par honappal ezelott en is szorakoztam ezzel, 4-esben 80-120 7,4 mp volt a legjobb eredmenyem. Nagyban mulott attol, mennyire toltottem fel a turbot a 80-as padlozasig :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.30 00:19:04
Nem a kiindulási sebességnél kell padlózni. Alacsonyabb sebességről kell indítani. Nem az a cél hogy a motor reakciójának idejét is mérjük, hanem hogy kapjunk egy értéket hogy x-ről y sebességre mennyi idő alatt gyorsít fel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.30 18:20:38
Itt a "mennyit fogyaszt" kérdést ne boncolgassuk:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.07.30 18:32:46
Megjártam ma Siófok-Pécs távot oda-vissza, végig kentem neki, volt a főúton 150-160 is, hiába esett, időre kellett menni. 7,9l lett a fogyim a 250-en km-en. Szerintem teljesen OK ez így,
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.07.30 21:13:19
Sziasztok!

Ma ismét tankoltam: 641 Km=34,18 Litykó =5,33 L/ 100, Bc szerint 5,7, és 25Km/h átlagsebesség szigorúan városban. Az elmúlt 2 hétben voltak kellemes hőfokok, ezért
klíma majdnem végig. Volt benne egy- két dugó is, de nem a vészesebb fajtából.
Érdekesség, hogy ezt a fogyit a Shell Premium dieselével csináltam, próbaképpen, mert mindig Omv-t tankolok abból is a premiumot.Fogyasztás gyakorlatilag ugyan annyi, csak a kagylós cc.
20 Ft-al drágább.
Lehet, hogy placebó, de mint ha a Shell naftájával kicsit rugalmasabb lenne érzésre,,,
Nektek van ilyen tapasztalatok?? :hmmmm: :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.07.30 21:31:47
...
Lehet, hogy placebó, de mint ha a Shell naftájával kicsit rugalmasabb lenne érzésre,,,
Nektek van ilyen tapasztalatok?? :hmmmm: :hmmmm:
Nekem mindig fenntartásaim vannak az ilyen érzésekkel (szinte az összes kutat és német, meg osztrák üzemanyagból tankoltam már, de nem éreztem különbséget), de azért ha lehet OMV kúton tankolok, de csak mert bízom benne, hogy ott a motor szempontjából tisztább a nafta.
A Shell nem MOL benzint kap?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.07.30 22:03:02

De igen, csak az adalék más ,egyedül az OMV amit nem Százhalombattán finomítanak
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.07.30 22:29:43
De igen, csak az adalék más ,egyedül az OMV amit nem Százhalombattán finomítanak
De annak is csak a prémium termékeit nem...a sima 95 pl. Battáról jön, ahogy hallottam...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.07.30 22:33:42
Itt a "mennyit fogyaszt" kérdést ne boncolgassuk:
szeggény cori...én azért 5000-5500nél elváltok.... :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.07.31 10:40:07
És a 4ZZ bezzeg belemegy a pirosba. Nálam a pirosnál rögtön tilt (igazából nem is bánom). :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 10:50:34
szeggény cori...én azért 5000-5500nél elváltok.... :innocent:

Elhiheted, hogy én sem így használom... Bár nem rossz gondolat, városban elég lenne egyesben hagyni.  :szemez:

Ha lesz rá érkezésem, szépen kimérem, mennyi ideig tart, hogy elhagyja a mutató az egyes ezres osztásokat. Szerintem elég kiegyensúlyozott kis motor, látható, hogy nem csak 3000 fölött hajlandó dolgozni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 11:35:04
Itt a "mennyit fogyaszt" kérdést ne boncolgassuk:
Csinaltam egy par merest:
Mindegyiket 4szer mertem, majd ezeket atlagoltam. A meres elejen az osszes lentebb leirt fokozatnal 1 es 2 ezernel csekkoltam a sebessegeket, ezek lathatoak.
Fokozat            Sebesseg           Fordulatszam       Ido [masodperc]
2                       17-36               1000-2000           2,54
3                       28-55               1000-2000           5,02
4                       39-77               1000-2000           9,68

Fogasztas: felment 5,0-rol 5,-1-re meres kozben (az 5,0 az elozo ~400km atlaga)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 11:50:34
...
Lehet, hogy placebó, de mint ha a Shell naftájával kicsit rugalmasabb lenne érzésre,,,
Nektek van ilyen tapasztalatok?? :hmmmm: :hmmmm:
Nekem mindig fenntartásaim vannak az ilyen érzésekkel (szinte az összes kutat és német, meg osztrák üzemanyagból tankoltam már, de nem éreztem különbséget), de azért ha lehet OMV kúton tankolok, de csak mert bízom benne, hogy ott a motor szempontjából tisztább a nafta.
A Shell nem MOL benzint kap?

Én úgy tudom,  hogy az OMV is MOL üzemanyagot kap, egyedül a Róbert Károly körúti OMV székház, és még pár, főleg osztrák határ menti kút kap schwechati naftát, de ettől függetlenül én is OMV-be járok, a Shell lehúzós, tukmálós, a MOL-tól meg elment a bizalmam, amióta volt az a többtízezer üzemanyagszivattyút tönkretevő balhéjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 11:57:56
Újabb rekordom 4,2 (fed.comp.), falvak-kozut vegyesen, tav kb. 40 km. Az uton minimalis forgalom, sebesseg max 90 km/h, tojas a labam alatt. :)

Rugalmassaghoz: par honappal ezelott en is szorakoztam ezzel, 4-esben 80-120 7,4 mp volt a legjobb eredmenyem. Nagyban mulott attol, mennyire toltottem fel a turbot a 80-as padlozasig :)

Kb ennyi lenne nekem is, de a fedcomp kicsit azért csal, 2-3 decivel kevesebbet szokott mutatni, mint amikor a kútnál visszamérem kézi számítással.

Rugalmasság amúgy, klíma nélkül, hideg téli napokon mérve: 60-100 3-asban 3,6 s, 4-esben 4,6 s. 80-120 4-esben 4,8 s,  5-ösben 6,2 s...  :whistling:

Nemrég amúgy mértem én is egy rekord fogyit, full városban, néhány dugóval is spékelve BC 5,7-es fogyi jött ki (valós 6,0). Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy főleg a rakparton jártam, illetve a Szentendrei úton, tehát nem az a tipikus városi körülmény volt, és viszonylag papásan mentem, de azért a forgalom átlagos tempójánál nem lassabban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.07.31 12:02:59
Sikerült végigolvasni a topikot néhány nap alatt :) Én is szeretném megmérni, hogyan teljesíti a 60-100-at és a 80-120-at 4. illetve 5. fokozatban. Ilyenkor mire figyeljek, hogyan kapom a legpontosabb eredményt? 50-nél tegyem 4-be, majd padlógáz? A másik esetben pedig 70-nél kapcsoljam az 5-ödiket? 1,4-es E12-es benzines Corollám van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:03:58
Itt a "mennyit fogyaszt" kérdést ne boncolgassuk:
Csinaltam egy par merest:
Mindegyiket 4szer mertem, majd ezeket atlagoltam. A meres elejen az osszes lentebb leirt fokozatnal 1 es 2 ezernel csekkoltam a sebessegeket, ezek lathatoak.
Fokozat            Sebesseg           Fordulatszam       Ido [masodperc]
2                       17-36               1000-2000           2,54
3                       28-55               1000-2000           5,02
4                       39-77               1000-2000           9,68

Fogasztas: felment 5,0-rol 5,-1-re meres kozben (az 5,0 az elozo ~400km atlaga)

Miért pont az 1000-2000 tartományt mérted, itt még nem is nagyon dolgozik a turbó. Vagy pont a turbólyuki rugalmasság mérése volt a cél? Egyébként a 2000-es fordulaton mért sebességnek pont a duplájnak kéne lennie az 1000-es fordulaton mértnek. ;) Na, azthiszem beállítottam az egységnyi hosszúságra eső "mér" szavak számának rekordját ezzel a hozzászólással  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:08:43
Igen, pont az 1-2 ezer kozotti tartomany volt a kerdeses, mert alakult belole egy parazsvita.
A sebesseg pedig azert nem a duplaja (hanem kicsivel mindig kevesebb) mert nem konstansan csal az ora->nagyobb tempo nagyobb csalas. Terveztem GPS-el is sebesseget merni, de lusta voltam  :hug:
Ehhez mar csak egy 1.6 Auris kellene, ami loerore es 0-100-ban majdnem egal. Akkor kiderulhetne, hogy ez a szaksajto altal irt "2000 alatt halott" csak a 2000 folottihez kepest halott vagy a benzinesekhez kepest is. En ennyit szeretnek megtudni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:09:53
Sikerült végigolvasni a topikot néhány nap alatt :) Én is szeretném megmérni, hogyan teljesíti a 60-100-at és a 80-120-at 4. illetve 5. fokozatban. Ilyenkor mire figyeljek, hogyan kapom a legpontosabb eredményt? 50-nél tegyem 4-be, majd padlógáz? A másik esetben pedig 70-nél kapcsoljam az 5-ödiket? 1,4-es E12-es benzines Corollám van.
Igen, hamarabb kezd el taposni. Lehetoleg tobbszor merj es ha lehet, akkor mindket iranyban, igy kiszurheto mennyire emelkedik vagy leejt az ut.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:15:31
Sikerült végigolvasni a topikot néhány nap alatt :) Én is szeretném megmérni, hogyan teljesíti a 60-100-at és a 80-120-at 4. illetve 5. fokozatban. Ilyenkor mire figyeljek, hogyan kapom a legpontosabb eredményt? 50-nél tegyem 4-be, majd padlógáz? A másik esetben pedig 70-nél kapcsoljam az 5-ödiket? 1,4-es E12-es benzines Corollám van.

Nemtom mennyire cél, hogy a mérés pontos legyen. Én G szenzoros gyorsulásmérővel szoktam, mert az mindig pontosan az adott sebesség elérésekor indul és áll meg. A stopperes mérések eléggé pontatlanok, hiszen az km óra alul kevesebbet csal, mint felül, így aztán az intervallum eltorzul (pl 80-120 óra szerint, az lehet, hogy csak valós 88-115, így az intervallum csak 37 km/h, ami akár másodperces különbséget is jelenthet a 40-hez képest, gyengébb motoroknál). Érdemes GPS-szel megnézni a mérés előtt vagy után, hogy az intervallum határainál mennyi a valós sebesség, és hogy milyen óra szerinti sebességnél éri el az autó a valósat, aztán aszerint korrigálni a mérést (pl 80-120 helyett óra szerint 82-124-ig mérsz).

Persze ha csak úgy nagyjából akarod tudni az eredményeket, akkor ezt az egész miskulanciát nyugodtan ki lehet hagyni :D

Amúgy az tökmindegy mikor kapcsolod a fokozatot, de célszerű már a mért tartomány előtt egy kicsivel indítani, tehát pl 60 helyett 50-nél, ahogy mondtad. Turbós autónál ez hatványozottan igaz a turbó felpörgési késlekedése miatt. Mondjuk szívómotornak nincs túl nagy késlekedése, szóval nem hiszem, hogy sokkal rosszabb érték jönne ki akkor sem, ha pont 60-nál nyomnád le a gázt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:16:13
...a Shell lehúzós...

Mivel/mennyivel húztak le?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:20:21
Nektek van ilyen tapasztalatok?? :hmmmm: :hmmmm:
En is azt tapasztalom, hogy Magyarorszagon a Shellel mintha jobb lenne: kevesebb korom es halkabb motor. Azt hogy jobban megy, azt nemtom.
A magyar OMV-nel tankoltol pedig kormoz a legjobban, ezert azt hanyagolom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:22:54
Igen, pont az 1-2 ezer kozotti tartomany volt a kerdeses, mert alakult belole egy parazsvita.
A sebesseg pedig azert nem a duplaja (hanem kicsivel mindig kevesebb) mert nem konstansan csal az ora->nagyobb tempo nagyobb csalas. Terveztem GPS-el is sebesseget merni, de lusta voltam  :hug:
Ehhez mar csak egy 1.6 Auris kellene, ami loerore es 0-100-ban majdnem egal. Akkor kiderulhetne, hogy ez a szaksajto altal irt "2000 alatt halott" csak a 2000 folottihez kepest halott vagy a benzinesekhez kepest is. En ennyit szeretnek megtudni.

Hol van ez a parázs vita? Szívesen beszállok :D Ugyanis már mások is ugyanezzel jöttek nekem is, aztán egyből elment a kedvük a vitatkozástól, amikor betettem pár videót az autó 1000-2000 közötti rugalmasságáról. Turbódízelhez képest egyáltalán nem halott, sőt, szerintem a kisebb benzinesek szintjét bőven hozza. Mivel ugyanaz a blokk van az enyémben mint a 2 literesben, a kisfordulati viselkedésük is hasonló lehet. Az 1,6-os nem hiszem, hogy jobban megy ebben a tartományban, csak aztán a turbódízel meglódul, a benzines meg marad "turbólyukban" 6000-ig  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:28:42
...a Shell lehúzós...

Mivel/mennyivel húztak le?

Egy liter Shell Helix motorolaj 7100 Ft-ért mennyire számít jó vételnek? :) Csak muszáj volt megvennem... Ezen kívül amúgy nem sok mindennel, mert nem járok oda :) De sztorikat sokat hallok, hogy állandóan tukmálják a vépóvert, nyaggatnak, hogy olajszintet meg ablakmosót ellenőrizzenek, aztán a bolti ár 2-3x-osáért beletöltik a sajátjukat, ha kell, ha nem. OMV-nél ilyeneket sose tapasztaltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:30:22
Hol van ez a parázs vita? Szívesen beszállok :D

Az egyéb autók topikban volt pár napja, hogy le mertem írni, hogy egy csereautóként kapott 1.4-es (ismétlem, egynégyes) dízel teljesen halott volt 1800 alatt, és azt is mertem állítani, hogy ebben a tartományban az 1.4 benzines jobban megy. Erre írta cartárs, hogy ezt nem hiszi el, majd lemérte a saját, kétliteres autóját. Fontos lenne igazságot tenni, ne fogd vissza magad.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:30:33
Ne kezdjuk ezt ujra.  ;) Nem ebben a topikban volt. A kerdes igazabol az volt, hogy az 1,4d4d es 1,4vvti 1-2 ezer kozott mit csinal Corollaban (E12). En ezt lemertem, ha vki mer egy 1,6-os Aurissal akkor nyer igazan ertelmet. Bennem semmi bizonyitasi vagy, ellenben kivancsisag az van.  :yes: Szamokat lenne jo latni, nem azt, ki hogy erzi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 12:31:02
3                       28-55               1000-2000           5,02
Hát ahogy nézem Satriani videóját, neki csak kb. 4.0 mp kellett ehhez. Más kérdés, hogy rövidebb is jóval a hármasa, lévén olyan 43 kmh körül jár 2000-nél. Mondjuk, hogy választ kaptunk arra a kérdésre, ami igazából nem is volt kérdés: hogy ti. a benzines, vagy talán mondjuk inkább így: a szívómotor egészen alacsony fordulatszámon jobban megy, mint a feltöltött, amelyiknél ekkor ugye még nincs is feltöltés. Innentől fogva az tényleg nem lehet vitás, hogy ugyanebben az 1000-2000-es sávban az 1.4-es dízel kevésbé rugalmas, mint az 1.4-es benzines. Igazából nem is nagyon lenne szívem neki 1000-nél nyomni egy padlógázt; 1400-1500 környékén próbáltam, és csöppet sem tetszett a hang, amit közben kiadott. Nem erre való.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:36:00
De sztorikat sokat hallok, hogy állandóan tukmálják a vépóvert, nyaggatnak, hogy olajszintet meg ablakmosót ellenőrizzenek, aztán a bolti ár 2-3x-osáért beletöltik a sajátjukat, ha kell, ha nem.

Hihetőnek tartod, hogy egy benzinkutas kéretlenül felnyitja a motorháztetőt, és akár olajat, akár ablakmosót, akár bármi mást beletölt a motorba? Bő 15 éve tankolok Shellnél, még sosem fordult ilyesmi elő, elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki ilyenre vetemedjen. Arra rá szoktak kérdezni, hogy kérek-e v-powert, nem tartom offenzív dolognak, hogy el akarnak adni. Az ábécében is megkérdezik, kérek-e még valamit a pulykamellsonka mellé.

Az üzemanyag jó ott, a többivel szerintem nem kell foglalkozni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 12:36:35
Az itt a gond, hogy az eltérő váltó-áttételezések miatt nem lehet a méréseket direktben összevetni. labiscsakl méréseiből annyi biztosan kiderül, hogy az ő autója egész biztosan nem halott 2000 alatt. A Satrianié sem, de ez mondjuk nem is volt kérdéses számomra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:37:42
Innentől fogva az tényleg nem lehet vitás, hogy ugyanebben az 1000-2000-es sávban az 1.4-es dízel kevésbé rugalmas, mint az 1.4-es benzines.

Ennyit mondtam én is pár napja, nem többet, nem kevesebbet.

 :hug:

az eltérő váltó-áttételezések miatt nem lehet a méréseket direktben összevetni

Pontosan! (Ezt is leírtam pár napja.  :winkiss: ) Ezért is kérdésesek a rugalmassági mérések: kedveznek a dízel karakterének.

Palaczk, előbb-utóbb ki fogunk oda lyukadni, hogy egy ilyen összevetésnek a helye a versenypálya, ahol azt a fordulatszám-tartományt és azt a fokozatot használja az ember, amelyiket akarja. Addig oké, hogy hasonló teljesítményű dízel és benzines közül a dízelt könnyebb kiautózni, az alkalmazkodik jobban a nyugis, hétköznapi használathoz, de hogy melyik megy jobban, az egy másik kérdés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 12:40:06
Hihetőnek tartod, hogy egy benzinkutas kéretlenül felnyitja a motorháztetőt, és akár olajat, akár ablakmosót, akár bármi mást beletölt a motorba? Bő 15 éve tankolok Shellnél, még sosem fordult ilyesmi elő, elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki ilyenre vetemedjen. Arra rá szoktak kérdezni, hogy kérek-e v-powert, nem tartom offenzív dolognak, hogy el akarnak adni. Az ábécében is megkérdezik, kérek-e még valamit a pulykamellsonka mellé.

Az üzemanyag jó ott, a többivel szerintem nem kell foglalkozni.
Figyi, nagy különbség van kút és kút között. A főnökön múlik. Volt itt Pécsett olyan Shell-kút, ahonnan kénytelen voltam elpártolni (annak ellenére is, hogy pont útba esett), mert olyan agresszíven nyomultak a kutasok, hogy azt nem lehetett kibírni  :excl: Előfordult, hogy annyira felhúztak, hogy visszab...tam a töltőpisztolyt az oszlopra és eljöttem tankolás nélkül  :nono: ...

Ez persze nem általános; a többi pécsi Shell-kúton messze nem ilyen rossz a helyzet. DE ettől még tény, hogy összességében véve mégis a Shell-kutakon piszkálja a személyzet leginkább az ügyfelet. Ezt az egész országban, mindenhol így tapasztaltam. A kutas tukmálja a VP-t, mindenfélét ellenőrizni akar; a pénztáros tukmálja a Smart-kártyát meg az akciós üdcsit-akármit. Ez más kutakon nincs/kevésbé van így.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:45:24
Ennyit mondtam én is pár napja, nem többet, nem kevesebbet.
 :hug:
En pedig megkovetlek, ha megbantottalak volna  :hug:  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:50:19
Hol van ez a parázs vita? Szívesen beszállok :D

Az egyéb autók topikban volt pár napja, hogy le mertem írni, hogy egy csereautóként kapott 1.4-es (ismétlem, egynégyes) dízel teljesen halott volt 1800 alatt, és azt is mertem állítani, hogy ebben a tartományban az 1.4 benzines jobban megy. Erre írta cartárs, hogy ezt nem hiszi el, majd lemérte a saját, kétliteres autóját. Fontos lenne igazságot tenni, ne fogd vissza magad.

Ja, hát azonos lökettérfogatú turbódízel és szívóbenzin között a turbólyuk tartományban nyilván a szívó fog jobban menni. Itt most azt hittem konkrétan 1.6B és 2.0 TD összehasonlítás volt, mert ott azért nem ennyire egyértelmű a dolog. Ez hangolás kérdése is, a Toyota AD dízelei alul élednek, és fölül elég hamar kifulladnak. Enyémet pl 2000-en túl szinte sose forgatom, általában 1200-1800 között jár a motor, de egy 1,4-esnél ez a tartomány bizonyára jóval halottabb, ott inkább 2000 fölött érdemes használni a motort.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:50:27
Palaczk, lehet, hogy fellépés kérdése is a dolog. Ahogy beállok a kútra, jelzem, hogy nem kérek segítséget. Ha a kutas ezek után megkérdezi még, hogy akarok-e fagyáspont-ellenőrzést, olajat, ablakmosást, guminyomás-ellenőrzést, kiskutyafülét, akkor egy határozott "köszönöm, nem" jellemzően elég. Ezek után már nem szoktak nyomulni; ha mégis, nem esik nehezemre A) nem reagálni B) harmadszor is nemet mondani. Nehogy már hagyjuk, hogy egy kutas kizökkentsen... ;)

En pedig megkovetlek, ha megbantottalak volna  :hug:  :winkiss:

Szó sincs róla. ;) Nem volt ez személyes, csak elbeszéltünk egymás mellett.  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 12:53:29
...1,4-esnél ez a tartomány bizonyára jóval halottabb, ott inkább 2000 fölött érdemes használni a motort.

Kb. így van, annyival kedvezőbb ennél a helyzet, hogy 1800-nál már rendesen felépül a turbónyomás, onnantól lehet terhelni a kisdízelt. A 2.2-t még csak Avensisben és IS-ben próbáltam, annak turbónyomás nélkül is van némi ereje, az egy szerencsésebb karakter ilyen szempontból (viszont hangosabb, nyersebb járású, sokkal iszákosabb, problémásabb).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.07.31 12:55:22
Enyémet pl 2000-en túl szinte sose forgatom, általában 1200-1800 között jár a motor
Kisvarosokban en is 1600-1700-nal elvaltok  :yes: Budapesten 2000-ig azert el kell huzatni, hogy tartsam a ritmust. A folotte levo tartomanyt a szerpentineknek meghagyom  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.07.31 12:56:39
Sikerült végigolvasni a topikot néhány nap alatt :) Én is szeretném megmérni, hogyan teljesíti a 60-100-at és a 80-120-at 4. illetve 5. fokozatban. Ilyenkor mire figyeljek, hogyan kapom a legpontosabb eredményt? 50-nél tegyem 4-be, majd padlógáz? A másik esetben pedig 70-nél kapcsoljam az 5-ödiket? 1,4-es E12-es benzines Corollám van.

Nemtom mennyire cél, hogy a mérés pontos legyen. Én G szenzoros gyorsulásmérővel szoktam, mert az mindig pontosan az adott sebesség elérésekor indul és áll meg. A stopperes mérések eléggé pontatlanok, hiszen az km óra alul kevesebbet csal, mint felül, így aztán az intervallum eltorzul (pl 80-120 óra szerint, az lehet, hogy csak valós 88-115, így az intervallum csak 37 km/h, ami akár másodperces különbséget is jelenthet a 40-hez képest, gyengébb motoroknál). Érdemes GPS-szel megnézni a mérés előtt vagy után, hogy az intervallum határainál mennyi a valós sebesség, és hogy milyen óra szerinti sebességnél éri el az autó a valósat, aztán aszerint korrigálni a mérést (pl 80-120 helyett óra szerint 82-124-ig mérsz).

Persze ha csak úgy nagyjából akarod tudni az eredményeket, akkor ezt az egész miskulanciát nyugodtan ki lehet hagyni :D

Amúgy az tökmindegy mikor kapcsolod a fokozatot, de célszerű már a mért tartomány előtt egy kicsivel indítani, tehát pl 60 helyett 50-nél, ahogy mondtad. Turbós autónál ez hatványozottan igaz a turbó felpörgési késlekedése miatt. Mondjuk szívómotornak nincs túl nagy késlekedése, szóval nem hiszem, hogy sokkal rosszabb érték jönne ki akkor sem, ha pont 60-nál nyomnád le a gázt.

Igazából nem lényeg, hogy annyira pontos legyen, inkább csak össze akarom hasonlítani a többiekével, tehát szerintem az óra által mutatott sebességet kéne nézni. De akarok csinálni egy GPS-szes mérést is, a GPS-emben van stopper is, és akkor egyszerre látom a sebességet és a stoppert is. Azonban a GPS-nek is van valamennyi "reakcióideje", tehát ez se lesz annyira pontos.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 12:57:58
3                       28-55               1000-2000           5,02
Hát ahogy nézem Satriani videóját, neki csak kb. 4.0 mp kellett ehhez. Más kérdés, hogy rövidebb is jóval a hármasa, lévén olyan 43 kmh körül jár 2000-nél. Mondjuk, hogy választ kaptunk arra a kérdésre, ami igazából nem is volt kérdés: hogy ti. a benzines, vagy talán mondjuk inkább így: a szívómotor egészen alacsony fordulatszámon jobban megy, mint a feltöltött, amelyiknél ekkor ugye még nincs is feltöltés. Innentől fogva az tényleg nem lehet vitás, hogy ugyanebben az 1000-2000-es sávban az 1.4-es dízel kevésbé rugalmas, mint az 1.4-es benzines. Igazából nem is nagyon lenne szívem neki 1000-nél nyomni egy padlógázt; 1400-1500 környékén próbáltam, és csöppet sem tetszett a hang, amit közben kiadott. Nem erre való.

1000-nél én minden lelkiismeret-furdalás nélkül nyomok padlógázt, pont ez a dízel lényege, hogy kisebb fordulaton üzemel :) Nem is szokott tiltakozni ellene, a Corolla TS sokkal kelletlenebbül, rezegve, köhögve reagált erre, ennek a dzelnek meg teljesen üzemi tartománya az 1000 rpm. Igaz, az 1,4-est nem tudom milyen, az biztos fentebb éled. Még csak MMT váltós Yarisban vezettem, de ott az elektronika nem engedi nagyon leesni a fordulatot a turbólyuk tartományba. De szerintem 1400-1500-nál már nyugodtan lehet használni az 1,4-est is, ha 1800-nál van a nyomatékcsúcsa.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 13:08:47
De sztorikat sokat hallok, hogy állandóan tukmálják a vépóvert, nyaggatnak, hogy olajszintet meg ablakmosót ellenőrizzenek, aztán a bolti ár 2-3x-osáért beletöltik a sajátjukat, ha kell, ha nem.

Hihetőnek tartod, hogy egy benzinkutas kéretlenül felnyitja a motorháztetőt, és akár olajat, akár ablakmosót, akár bármi mást beletölt a motorba? Bő 15 éve tankolok Shellnél, még sosem fordult ilyesmi elő, elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki ilyenre vetemedjen. Arra rá szoktak kérdezni, hogy kérek-e v-powert, nem tartom offenzív dolognak, hogy el akarnak adni. Az ábécében is megkérdezik, kérek-e még valamit a pulykamellsonka mellé.

Az üzemanyag jó ott, a többivel szerintem nem kell foglalkozni.

Hát ha engem nem is tudnak bepalizni, mert nagyjából képben vagyok az autó műszaki állapotával kapcsolatban, de az autósok nagy hányada szerintem könnyen beetethető, ha a kutas elég erőszakos, nem fognak tiltakozni, mert nem értenek hozzá. Lakóhelyemből kifolyólag a budagyöngyei Shell kúton voltam párszor, de ott mindig bepróbálkoztak, hogy ellenőrizzék a folyadékszinteket, és a Vpowerről is csak hosszas kínos párbeszédek után tudtam a kutasokat lebeszélni. Nekem ez a hiéna, nyomulós, tukmálós hangulat nem kell. Olvass benzinkutas fórumokat, Homárt, egyebeket, meg fogod látni, hogy a Shell kutasaira, hozzáállásra van a legtöbb panasz, sokszor hogy ölre kell menni kb azért, hogy ne tegyék bele az autóba a 380 forintos benyát, és még meg van sértődve, mert neki el kell adnia abból x%-ot naponta. A pénztárosok flegmaságáról, illetve rosszul visszaadási kísérleteiről meg már nem is beszélek. Ilyen sztorikat OMV kúttal kapcsolatban szinte sosem olvasok, csak lehet ennek valami alapja. Na mindegy, ha Neked nincsenek ilyen tapasztalataid, akkor jó  kútra jársz, örülj neki :) Nem mondom, hogy minden Shell ilyen, de az előítéletek kialakulásához sajnos elég az is, ha az ember egy darab tukmálós kútra betéved. És ezt nagyjából alátámasztják a neten keringő vélemények is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 13:15:56
Az itt a gond, hogy az eltérő váltó-áttételezések miatt nem lehet a méréseket direktben összevetni. labiscsakl méréseiből annyi biztosan kiderül, hogy az ő autója egész biztosan nem halott 2000 alatt. A Satrianié sem, de ez mondjuk nem is volt kérdéses számomra.

Igen, ez így van. Ha a 2 literes dízelnek 28-56 az 1000-2000, az 1,4-es benzinesnek meg 21,5-43, akkor az intervallum is jóval kisebb, persze, hogy rövidebb idő alatt is teszi meg. Keresni kell egy olyan fokozatot, ahol hagyjából egyformán forognak, pl a Dízel 2-ese és a benzines hármasa lehet, hogy közelebb áll egymáshoz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 13:20:43
Enyémet pl 2000-en túl szinte sose forgatom, általában 1200-1800 között jár a motor
Kisvarosokban en is 1600-1700-nal elvaltok  :yes: Budapesten 2000-ig azert el kell huzatni, hogy tartsam a ritmust. A folotte levo tartomanyt a szerpentineknek meghagyom  :yes:

Budapesten ha én 2000-ig elforgatom, már általában lemarad mindenki :) Szeretem ebben a motorban ezt, hogy kb olyan tartományban dolgozik, mint egy kamioné :) Egyszer csináltam egy mérést, hogy ha 2500-ig forgatom csak a fokozatokat, akkor gyorsul úgy a kocsi, mint egy 1,3-as 93 lovas Swift, tehát kb 11-12 alatt van úgy is 100-on, pedig ott én már 5-ösben vagyok, a Suzuki meg épphogy akkor váltja a 3-ast.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.07.31 13:25:21
...1,4-esnél ez a tartomány bizonyára jóval halottabb, ott inkább 2000 fölött érdemes használni a motort.

Kb. így van, annyival kedvezőbb ennél a helyzet, hogy 1800-nál már rendesen felépül a turbónyomás, onnantól lehet terhelni a kisdízelt. A 2.2-t még csak Avensisben és IS-ben próbáltam, annak turbónyomás nélkül is van némi ereje, az egy szerencsésebb karakter ilyen szempontból (viszont hangosabb, nyersebb járású, sokkal iszákosabb, problémásabb).

Hangosabb, nyersebb járású minél? Az 1,4-esnél? Hát biztos... Az 1,4-es hangja szerintem rondább, nem olyan kifinomult, de kétségkívül mivel kisebb motor, kevesebb zajt is termel. Az meg, hogy iszákosabb az 1,4-esnél, szerintem nem nagy meglepetés :) A problémásat nem tudom, enyémnek még nem volt semmi baja, ugyanennyi km-rel haverom 1,4-esében már kellett nagyjavítást csinálni, mert csörgött valami az ékszíjnál (?), meg a turbóval is volt valami gond. Persze ezek egyedi esetek, nem lehet belőlük általánosítani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 13:37:46
Palaczk, lehet, hogy fellépés kérdése is a dolog. Ahogy beállok a kútra, jelzem, hogy nem kérek segítséget. Ha a kutas ezek után megkérdezi még, hogy akarok-e fagyáspont-ellenőrzést, olajat, ablakmosást, guminyomás-ellenőrzést, kiskutyafülét, akkor egy határozott "köszönöm, nem" jellemzően elég. Ezek után már nem szoktak nyomulni; ha mégis, nem esik nehezemre A) nem reagálni B) harmadszor is nemet mondani. Nehogy már hagyjuk, hogy egy kutas kizökkentsen... ;)
Nos, amikor tizenötödjére (a szám nem túlzás, sőt) ismétlődik, hogy a kutas a harmadik-negyedik-ötödik visszautasítás (próbáltam határozott, vicces, unott, ingerült, vidám, flegma, stb stb stb fajta visszautasításokat) ellenére is kitartóan pofázik tovább, akkor DE, hajlamos az ember kizökkenni  ::) :censored: ... Bárki kizökkent volna, azt hiszem. N alkalommal kellett végighallgatnom tankolás közben az agresszív pofázásukat, hogy de mennyire jó ez a vépóver és de mennyire rosszul teszem hogy nem próbálom ki/nem próbálom ki többször, így meg úgy... És utána, benn a shopban: de miért nincs smart-kártya? De miért ne igényeljünk? De biztos ne? Egész biztos? De legalább ezt az akciós kólát... Vagy legalább ezt az akciós bonbont... Stb stb stb... Irtózatos volt, amit nyomtak  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 19:53:47
Ezért is kérdésesek a rugalmassági mérések: kedveznek a dízel karakterének.
Tehát ha valami valamiben jónak bizonyul, akkor te a mérési módszert kérdőjelezed meg? Ez jó  :D ... OK, akkor én azt mondom, hogy a 0-100 mérés kérdéses, mert a benzines karakterének kedvez  ;) ... Na ne  :) ... Rugalmassági mérések réges-régen voltak már, amikor még a mai modern feltöltött dízelek a tervezők álmaiban sem léteztek. Mert hisz abban a sávban mérik a motor tudását, ahol a legtöbb autós a leggyakrabban használja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 19:57:20
Kb. így van, annyival kedvezőbb ennél a helyzet, hogy 1800-nál már rendesen felépül a turbónyomás, onnantól lehet terhelni a kisdízelt.
Kisebb fokozatokban (1-2-3) ez a határ inkább 1500, onnan azért már megy, 1600-tól a turbó is tölt, ezt a keskeny sávot hamar átugorja. Négyesben, és főleg ötösben valóban célszerű kerülni az 1700-1800 alatti zónát, ha anélkül szeretnénk megindulni, hogy visszakapcsolnánk. De 1800-tól tényleg már előzéseket is lehet vállalni bátran, ötödikben is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 20:01:00
1000-nél én minden lelkiismeret-furdalás nélkül nyomok padlógázt, pont ez a dízel lényege, hogy kisebb fordulaton üzemel :) Nem is szokott tiltakozni ellene, a Corolla TS sokkal kelletlenebbül, rezegve, köhögve reagált erre, ennek a dzelnek meg teljesen üzemi tartománya az 1000 rpm. Igaz, az 1,4-est nem tudom milyen, az biztos fentebb éled. Még csak MMT váltós Yarisban vezettem, de ott az elektronika nem engedi nagyon leesni a fordulatot a turbólyuk tartományba. De szerintem 1400-1500-nál már nyugodtan lehet használni az 1,4-est is, ha 1800-nál van a nyomatékcsúcsa.
Ja, 1800-tól 3000-ig van meg a 190 Nm. Illetve az újabbakban már 210, és a fsz-tartomány is kicsit más. Amúgy igen, kb. 1500 az alsó határ, 1400 már necces. Ha ezalatt használod, gázadásra inkább csak brummogni kezd szerencsétlen  ::) ... Kettesben még hagyján, hármasban már nagyon küzd, négyesben alig gyorsul, ötösben kvázi egyáltalán nem. Ehhez meg kell várni az 1500-at, és 1600-tól kezd tényleg feléledni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 20:06:26
Hangosabb, nyersebb járású minél? Az 1,4-esnél? Hát biztos... Az 1,4-es hangja szerintem rondább, nem olyan kifinomult, de kétségkívül mivel kisebb motor, kevesebb zajt is termel.
Ilyen Auris D-CAT-ot még nem próbáltam. Viszont ugyanez a motor a Lexus IS-ben gyakorlatilag ugyanúgy szólt, mint az 1.4-es dízel az E12-es Corollában, pedig ezt nem vártam volna, és el tudom képzelni, hogy nem is hiszitek el  :surrender: ... De attól még így volt. Mondjuk ez nem azt jelenti, hogy a Lexus zajos lett volna: nem, ellenkezőleg, a Corolla a nagyon halk ezzel a géppel  :) !

De ez nincs minden esetben így: vezettem E15-ös Corollát is 1.4-es dízellel, és abban hangosabban, kerregősebben járt a motor  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.07.31 20:26:49
Tehát ha valami valamiben jónak bizonyul, akkor te a mérési módszert kérdőjelezed meg?

Nem kérdőjelezem meg, csak pont ugyanúgy nem tartom perdöntőnek, mint egy 0-100 mérést. Mondom, ki kell menni a pályára, oszt' kenni neki.  :wheelchair:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.07.31 20:38:17
És az miben lesz perdöntő  :) ? Abban, hogy melyik autó megy jobban a versenypályán  ;) ...Kétségtelenül presztízs-értékű, de ettől még közútra, hétköznapi használatra vonatkoztatva eléggé másodlagos jelentőségű információ, engem pl. egész biztos jobban érdekel, hogy melyik autó rugalmasabb. Mert az fog felmenni a dombon magasabb fokozatban, azt kell majd előzéshez kevésbé visszakapcsoljam, stb. Kinek mi számít többet  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.08.01 09:03:49
Csinaltam egy par merest:
Mindegyiket 4szer mertem, majd ezeket atlagoltam. A meres elejen az osszes lentebb leirt fokozatnal 1 es 2 ezernel csekkoltam a sebessegeket, ezek lathatoak.
Fokozat            Sebesseg           Fordulatszam       Ido [masodperc]
2                       17-36               1000-2000           2,54
3                       28-55               1000-2000           5,02
4                       39-77               1000-2000           9,68

Fogasztas: felment 5,0-rol 5,-1-re meres kozben (az 5,0 az elozo ~400km atlaga)

Megcsináltam én is a méréseket: Auris 1.6, 22 C-on, klíma nélkül, tompított világítással, 4 mérésből átlagolva.

Fokozat            Sebesség           Fordulatszám       Idő [másodperc]
2                       15-30               1000-2000           1,88
3                       22-43               1000-2000           4,47
4                       29-58               1000-2000           8,01
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.01 10:07:00
És az miben lesz perdöntő  :) ? Abban, hogy melyik autó megy jobban a versenypályán  ;) ...

Mondjuk ki: abban, hogy melyikben van több potenciál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.01 11:59:58
És az miben lesz perdöntő  :) ? Abban, hogy melyik autó megy jobban a versenypályán  ;) ...
Mondjuk ki: abban, hogy melyikben van több potenciál.
OK, nevezheted így is  :) ... És mire lesz benne több potenciál ? A versenypályára, igen  :yes: ... Ettől még lehet, hogy a másikban több lesz a potenciál az általam fontosnak tartott dolgokra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.08.01 17:43:38
80-120-ra  (óra szerint) gyorsulásnál ti milyen eredményt értetek el? 1,4-es VVT-i E12-es Corolla tulajokat kérdezem. Végigolvastam a topikot, de már elfelejtettem, visszaolvasni meg most nincs kedvem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.01 17:48:38
80-120-ra  (óra szerint) gyorsulásnál ti milyen eredményt értetek el? 1,4-es VVT-i E12-es Corolla tulajokat kérdezem. Végigolvastam a topikot, de már elfelejtettem, visszaolvasni meg most nincs kedvem.
Ennek több értelmét látom, mint 1000-2000 1/p között padlót nyomni 4.-ben
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.01 18:00:25
80-120-ra  (óra szerint) gyorsulásnál ti milyen eredményt értetek el? 1,4-es VVT-i E12-es Corolla tulajokat kérdezem.

Valahol 17 másodperc környékén kell lennie, bár már elég régen mértem, nem biztos, hogy jól emlékszem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.08.01 19:48:01
80-120-ra  (óra szerint) gyorsulásnál ti milyen eredményt értetek el? 1,4-es VVT-i E12-es Corolla tulajokat kérdezem. Végigolvastam a topikot, de már elfelejtettem, visszaolvasni meg most nincs kedvem.

Nekem többszöri méréssel 17-20 mp közt szórtak az adatok. Ötödikben, klíma nélkül, utas nem volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.02 09:30:42
Ujabb tankolas: 725,5km-re tankoltam 36,57 litert (5,04). A BC szerint 4,9 volt. 50km/h-as atlag. Volt benne ~100km autopalya, ~50km varos a tobbi pedig hegyi utak, szerpentinek. Kb fele klimaval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.02 09:34:23
Ujabb tankolas: 725,5km-re tankoltam 36,57 litert (5,04). A BC szerint 4,9 volt. 50km/h-as atlag. Volt benne ~100km autopalya, ~50km varos a tobbi pedig hegyi utak, szerpentinek. Kb fele klimaval.
Az olaj maffia áldozata leszel egyszer, ha mindig ilyen értékeket produkálsz  :lol: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.02 10:20:46
Csinaltam egy par merest:
Mindegyiket 4szer mertem, majd ezeket atlagoltam. A meres elejen az osszes lentebb leirt fokozatnal 1 es 2 ezernel csekkoltam a sebessegeket, ezek lathatoak.
Fokozat            Sebesseg           Fordulatszam       Ido [masodperc]
2                       17-36               1000-2000           2,54
3                       28-55               1000-2000           5,02
4                       39-77               1000-2000           9,68

Fogasztas: felment 5,0-rol 5,-1-re meres kozben (az 5,0 az elozo ~400km atlaga)

Megcsináltam én is a méréseket: Auris 1.6, 22 C-on, klíma nélkül, tompított világítással, 4 mérésből átlagolva.

Fokozat            Sebesség           Fordulatszám       Idő [másodperc]
2                       15-30               1000-2000           1,88
3                       22-43               1000-2000           4,47
4                       29-58               1000-2000           8,01

Itt kvazi 1 fokozattal van eltolva az attetel. De ahogy latom en ezt sem porgetnem 2500 fole, csak nagyritkan.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.02 11:27:48
Na, tegnap én is megpróbáltam az Avensist 1000-2000 között. Csak hármasban, csak egy alkalommal, és csak stopperrel, úgyhogy ezek nagyon hozzávetőleges értékek: 26-51 kmh, és 6.5 mp  ::) ... Mondtam én, hogy ebben a tartományban lomha ez a motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.02 12:07:47
Nézd meg, mennyivel hosszabb az a fokozat, mint xpet 1.6-os Aurisában, vagy az enyémben... Majdnem olyan hosszú, mint az Auris negyedikje. Nem (csak) motorfüggő ez.

...és akkor visszatérve a rugalmassági mérésekre: ha csinálsz harmadikban egy 20-50 mérést, mint a városi forgalomban rendszeresen előforduló helyzet leképzését az enyémmel és az Avensisszel, az az illúziód lesz, hogy a Corolla jobban megy. Holott a frászt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.02 13:54:25

Illúzió  ::) ? Az számít, hogy x sebességről y sebességre az adott fokozatban mennyi idő alatt gyorsul fel az adott autó. Nem pedig az, hogy ez miért van így. Ezzel a logikával az összes többi mért adat is illúzió. Ha az Ave a 20-50-et harmadikban hosszabb idő alatt abszolválja, mint a Corollád, akkor kevésbé rugalmas (az én értékrendemben: kevésbé megy), függetlenül attól, hogy mit csinálna egy eltérő áttételezésű váltóval - slussz. Ez valóság, nem illúzió  :)

Értem én, hogy azt mondod, hogy lehet, hogy a motor maga erősebb lenne, csak a váltóáttétel miatt húz mégis kevésbé - dehát mit érek én ezzel, a gyakorlatban? Semmit. Ha emiatt visssza kell kapcsolnom (amit utálok), akkor megsüthetem. Az érdekel, hogy az adott fokozatban mi történik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.02 13:58:26
Ezert kell hagyomanyos automata vagy cvt egy nagy szivo benyassal  :yes: Amit hasznaltam 1,8 Cori sem forgott 2500nal tobbet csak autopalyan... 3000-et. Meg is lett a eredmenye: kerek 6 liter extra kenyelemmel, barmikor rugalmasan (rugsz egyet a gazpedalon es helo). Egy alom  :wub: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.02 14:11:07
Nagy automata-freak létemre, ezekben egyetlen dolgot mégsem szeretek: hogy nem lehet velük padlógázzal ÉS alacsony fordulattal gyorsulni (amit én emelkedőn és előzésnél is előszeretettel művelek, pl. ötösben 80-ról és hasonlók). Így kvázi, egy bizonyos határon túl, gyakorlatilag pont a motor rugalmasságát nem lehet kihasználni  ::) ... Persze ha épp nem padlóval vagy ahhoz közeli pedál-állással akarsz gyorsítani, akkor más a helyzet  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.02 17:22:44
...Ha emiatt visssza kell kapcsolnom (amit utálok), akkor megsüthetem. Az érdekel, hogy az adott fokozatban mi történik.

Dehát a váltófokozatok használhatósága autónként eltér, egyszerűen nincs közös nevező... Ez a "harmadikban 20-50" lehet, hogy épp a Corollának kedvez, de összességében egy kétliteres Avensis egy erősebb, a nagyobb tömege ellenére is gyorsabb autó. Előbb-utóbb úgyis vissza kell kapcsolni, ami autónként eltér, és ehhez muszáj alkalmazkodni. Ez volt a furcsa elsőre a kisdízelben: egészen máshol kell kapcsolni, mint az enyémnél. Kicsit elrugaszkodott példa: egy Dodge Viper hatodikja annyira hosszú, hogy még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy chiptuningos dízel 80-120-ban jobbat fusson nála - és?! A potenciál a lényeg, amit ki is lehet autózni, ahogy az ember elfogadja, hogy a sebességváltó azért van, hogy használjuk.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.02 18:47:18
Ilyen tesztet már csináltak, egy micu evó 9 ment egy fityó marika ellen, és a fityó csúnyán elverte.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.02 18:58:11
Ja-ja, Top Gear  :clap: A Stilo - abban a tesztben - rugalmasabb volt, ergo jobban megy...?  :whistling:

Na itt is van, 1 perctől:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.02 20:56:01
tegnap tankoltam kb 150km 13.6L  ::) de egy álom volt
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.03 07:31:41
Satriani, fogadd már el, hogy én máshogy szeretek vezetni és emiatt más menetteljesítmények a fontosak nekem  :flowers: ... Nem érdekelnek az extrém példák (Viper VI) és a szenzációhajhász lehetetlen összevetések (lásd Topgear), az érdekel, hogy a dízel Corolla sokkal jobban gyorsul ötödikben 80-90-ről, mint a benzines. NEM IZGAT, hogy visszakapcsolva a benzines is ugyanolyan gyors lesz (mert közben ránézek a pillanatnyi fogyasztásra és oda az örömöm). Felőlem mehet a benzines jobban a versenypályán, tiszteletben tartom hogy neked ez a fontosabb, hagyjuk már ezt  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.08.03 10:24:15
Hogy jön ide a dízel? Éppen a benzines Corolláról és a benzines Avensisről volt szó.

Természetesen elfogadom, hogy rosszul értelmezed a "hogy megy" kérdéskört. ;)  :winkiss: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.03 10:33:51
 :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.08.03 13:59:08
tegnap tankoltam kb 150km 13.6L  ::) de egy álom volt
Ez 150 km padlógázon ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G6 - 2010.08.03 17:10:53
Csinaltam egy par merest:
Mindegyiket 4szer mertem, majd ezeket atlagoltam. A meres elejen az osszes lentebb leirt fokozatnal 1 es 2 ezernel csekkoltam a sebessegeket, ezek lathatoak.
Fokozat            Sebesseg           Fordulatszam       Ido [masodperc]
2                       17-36               1000-2000           2,54
3                       28-55               1000-2000           5,02
4                       39-77               1000-2000           9,68

Fogasztas: felment 5,0-rol 5,-1-re meres kozben (az 5,0 az elozo ~400km atlaga)

Megcsináltam én is a méréseket: Auris 1.6, 22 C-on, klíma nélkül, tompított világítással, 4 mérésből átlagolva.

Fokozat            Sebesség           Fordulatszám       Idő [másodperc]
2                       15-30               1000-2000           1,88
3                       22-43               1000-2000           4,47
4                       29-58               1000-2000           8,01

Itt kvazi 1 fokozattal van eltolva az attetel. De ahogy latom en ezt sem porgetnem 2500 fole, csak nagyritkan.  :yes:

Magyarul megállapíthatjuk, hogy pont annyira halott alul, mint a vele egyforma teljesítményű szívó benzines. Ez is egy érzéki csalódás, mert csak magához  képest megy rosszul a turbólyuk tartományban, de az 1,6-os benzines sem jobb, csak azon észre sem veszi az ember, mert nincs ugrásszerű nyomatéknövekedés 2000 fölött.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.03 18:35:26
tegnap tankoltam kb 150km 13.6L  ::) de egy álom volt
Ez 150 km padlógázon ?
részben, amúgy ebből kb 85 km Panoniaringen 4x20 perc  :wub:ezért irta hogy álom :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.08.03 22:02:32
tegnap tankoltam kb 150km 13.6L  ::) de egy álom volt
Ez 150 km padlógázon ?
részben, amúgy ebből kb 85 km Panoniaringen 4x20 perc  :wub:ezért irta hogy álom :yes:

Értem. mennyi volt a max km/h ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.04 20:04:39
 :hmmmm: hát a célegyenesbe kellet a negyedik az kb 190-210 de nem nagyon néztem az órát nincs rá idő  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.08.07 02:17:52
No, visszaértünk Balcsiról.
Itthon tankoltam indulás előtt, V-púder dízelt kapott. Majd hazafelé Dunaföldváron ismét ugyanazt. Volt autópálya (130-140 km/h kb 100 km) sok országút, hegyek-völgyek, városi tötymörgés. cca 1150 km-re 53 liter (4,6) Sztem lehetne jobb is. Tempó nem volt túl nagy, sőt, voltak igen lájtos szakaszok is. Lehet kéne vegyek Energy Savert meg meg kéne ejteni egy EGR tisztítást? :hmmmm: Vagy ne legyenek túlzott elvárásaim, jó a négyhat? Egyébként nekem is jobban kedveli ezt a dízelt. Láthatóan kevésbé kormol (de azért igen) és sztem érezhetően rugalmasabb is. (bár rég vezettem ennyit egyhuzamban...) Asszem még mindig szeretem :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.08.07 09:44:05
No, visszaértünk Balcsiról.
Itthon tankoltam indulás előtt, V-púder dízelt kapott. Majd hazafelé Dunaföldváron ismét ugyanazt. Volt autópálya (130-140 km/h kb 100 km) sok országút, hegyek-völgyek, városi tötymörgés. cca 1150 km-re 53 liter (4,6) Sztem lehetne jobb is.

én folyamatosan 850-900km teszek meg egy tankkal,  meglehetsz elégedve a fogyiddal ugy gondolom :yes:

én is tankoltam már v-power dieselt ,de semit se vettem észre.....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.07 11:23:52
Vagy ne legyenek túlzott elvárásaim, jó a négyhat?
3 ember, gondolom tele csomi... Ne legy elegedetlen  :tt2:
Az elmult ket napban volt egy oda vissza ~700km-es utam. Vegig autopalya. Odafele 130-rol indultam, de a vegen mar csak 100-al mentem, mert elmaradt a dugo amire szamitottam es idore mentem. Visszafele pedig 120-ra allitottam be a tempomatot. Igy a vegere 5,1-es atlag jott ki, ami 50km orszagut miatt lemente 5,0re. A legkondi eleg sokat ment. Ez egyedul volt es ures csomagtartoval. A range ~240km-t jelez ki igy 750km utan is  :yes:
Ha a Tied sok, akkor az enyem egyenesen leeszi a gatyamat is :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.09 22:09:38
Tudom, hogy a dízelekhez képest labdában sem rúghatok, de én örülök neki, hogy május óta nem volt 7 felett a fogyasztásom.
6,55 és 6,81 között ingazodozott (ezekben mindben volt valamennyi (kb egyötöd-egynegyed Budapest, de alapvetően vidék is pálya).
Mosz a legutóbbi: 605,9 Km-ra 39,53 liter = 6,52 liter. Tetszik :-) .

Ja, azért tudom ilyen pontosan, mert excel táblában vezetem :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.10 22:37:31
nekem is majdnem ennyi a fogyim 6.0-6.3 L  pedig diesel  :cool2: úgyhogy nem rossz a 6.8-7.0 L ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.13 00:06:51
Ket ujabb tankolas:
- 986,7 km-re tankoltam 50,78 litert (5,15-os atlag) BC szerint kerek 5-os atlag es 74km/h atlagsebesseg. Ebben volt minden: autopalya, sok hegyi tekerges es egy keves varos is.
- 376,8km utan 18,50 litert toltottem a tankba (4,91-es atlag) BC szerint 4,8 volt a atlag fogyi es 95km/h az atlagsebesseg. Ebben volt autopalya es orszagut. Pontosabban: Lienz-Koszeg (elotte kicsivel meg osztrak oldalon) utvonal. Klima, ketszemely, majdnem teli csomagtarto. Megengedett +5-10%.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.13 08:21:45

Nézegetem, hogy kissé pontatlan a boardod. Én szerdán tankoltam, 602km-re összesen 41,95L-t. Ez 6,968 l/100km átlagban. A kijelző, pedig 6,9-et mutat, de csak egy tizedesig tájékoztat, tehát elvileg pontos. Nem értem, hogy mi miatt téved nálad 1-2 tizedet, nem, mintha ez akkora eget rengető probléma lenne...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.13 08:55:35
Nézegetem, hogy kissé pontatlan a boardod. Én szerdán tankoltam, 602km-re összesen 41,95L-t. Ez 6,968 l/100km átlagban. A kijelző, pedig 6,9-et mutat, de csak egy tizedesig tájékoztat, tehát elvileg pontos. Nem értem, hogy mi miatt téved nálad 1-2 tizedet, nem, mintha ez akkora eget rengető probléma lenne...  ;)
Eddig senkinél nem hallottam azt, hogy tized pontos lenne a mutatott érték. Bár ennek semmi jelentősége sincs, ugyanis a számolásos módszerben is benne van 1-2 tized pontatlanság (a tankolt üzemanyag mennyisége nem patikus érték)  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.13 09:06:57

Persze, én is úgy gondolom, hogy általában nem pontosak, meg a számításban szereplő mennyiségben is lehet pontatlanság (tankolt liter), csak elvi hibaként vetettem fel a dolgot. Tulajdonképpen durván 10km-rel, ha többet megyek, az jelent 1decivel kevesebb fogyit. Tehát ez a kis különbség egész tankra (700km) vetítve elhanyagolható számomra...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.13 09:17:50
Az a fura, hogy az elmult 4-5 tankolas ota pontatlan.  :hmmmm: Azelott nekem is nehany kivetelt kiveve pontos volt.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.08.13 12:06:20
Nekem is változott a pontossága. Mostanában már 3-4 tizedet is téved úgy, hogy régebben max1-2-t tévedett. És persze mindig szépít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.14 19:06:28
nálam a megtehető távolság pontatlan tele tanknál csak 520-570 Km a megtehető távolság szerinte  majd van hogy nem számol vissza 1darabig  :hug:hát ezért nem is nézem 1x már rátankoltam mikor 10Km volt vissza majdnem fél tanknál és majdnem tele lett  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.15 21:46:26
Olvassátok!
http://www.injektor.hu/index.jsp?id=2&main=210&akt=2 (http://www.injektor.hu/index.jsp?id=2&main=210&akt=2)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.15 22:06:34
No, visszaértünk Balcsiról.
Itthon tankoltam indulás előtt, V-púder dízelt kapott. Majd hazafelé Dunaföldváron ismét ugyanazt. Volt autópálya (130-140 km/h kb 100 km) sok országút, hegyek-völgyek, városi tötymörgés. cca 1150 km-re 53 liter (4,6) Sztem lehetne jobb is.
:eek: ... Micsoda elvárásaid vannak neked  :szemez: ? ... 5 alá biztosan nem tippeltem volna a leírtak alapján.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: big_mafa - 2010.08.15 23:21:41
Olvassátok!
http://www.injektor.hu/index.jsp?id=2&main=210&akt=2 (http://www.injektor.hu/index.jsp?id=2&main=210&akt=2)

Jó kis cikk... Egy dolog ami megütötte a szemem - a "piros lámpás" példánál nem számol az indítómotor által felvett árammal, márpedig az szerintem (mivel vissza kell később tölteni az akkumulátorba) jócskán megváltoztathatja az eredményt... Lehet hogy a 6-8mp-es "megtérülési idő" helyett simán kijönne 30-40mp...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.15 23:44:59
+ az önindító se olcsó, ha kinyírod a napi 200 indítással.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 00:10:54
Gondolom, ezért szokták mondani, hogy úgy kb. 30 mp-nél hosszabb megállás esetén érdemes leállítani a motort. (Az eleve start-stop rendszerrel szerelt autó nyilván más tészta.)

Viszont a klíma-dolog megfontolandó. Bár elég macerás mondjuk minden egyes megállásnál ki-, majd -elindulás és felgyorsulás után- újra bekapcsolni  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.08.16 08:27:48
A klímát azért használom, mert nem kívánok az izzadságban fürödni, amikor odaérek valahova. Ha csak akkor kapcsolom be, amikor már gyorsan haladok, már rég szétizzadtam magam, és értelmét veszti az egész szerkezet ( kivéve, ha az autópálya parkolójából indulsz, és ott is sikerült fa alatt parkolni).

A normál - start-stop rendszer nélküli kocsiknál az önindító, és a fogaskoszorú nem úgy van méretezve, hogy napi 100 indítást kibírjon.

Szép dolog ez a fogyasztásra figyeljünk, csak azt felejtik el mondani, hogy mi a hátránya, ha így használjuk a kocsit, mennyibe fog kerülni az önindító, a fogaskoszorú, a gyújtáskapcsoló ami széthullik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.16 09:30:19
Én is azért vettem klímás autót, hogy ha kell használjam, és tisztában vagyok a többletfogyasztásával.
Az indítás is érdekes, én is csak hosszabb várakozás (pl vasúti átjáró) kapcsolom ki a motort. Tudom, ez szennyezi a környezetet, meg sokat fogyaszt, de az önindító valóban drága.

A cikket egyébként azért linkeltem, mert technikailag érdekes, és egy része talán be is tartható. Nekem egyébként az alacsony fogyasztásnál fontosabb prioritás az autó megbízhatósága és hosszú élettartama (önindító). Ezért nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy minél magasabb fokozatban, minél alacsonyabb fordulaton menjünk. Ez elég nagy terhelés (ha nemcsak gurítod hanem mondjuk van egy kis terhelése is) a csapágyaknak, hajtókarnak stb. nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.16 09:46:16
Attól függ, mennyire alacsony az a fordulat. Pl az enyém 50-nél ötödikben megy 1500-as fordulatszámon. Itt még pont nem erőlködik, nem köhög, nincs baja, csak épp nem kell sok gázt adni és tudni kell, hogy nem fog kilőni gyorsításkor. Ha nagyon gyorsítani akarok, inkább visszaváltok negyedikbe, így úgy gondolom, nem terhelem a motort túlságosan. Mondjuk 1000 rpm-en nem pörgetném szívesen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.16 09:52:47
Attól függ, mennyire alacsony az a fordulat. Pl az enyém 50-nél ötödikben megy 1500-as fordulatszámon. Itt  (...)
Ha nagyon gyorsítani akarok, inkább visszaváltok negyedikbe, így úgy gondolom, nem terhelem a motort túlságosan. Mondjuk 1000 rpm-en nem pörgetném szívesen.

Én 50-nél ha gyorsítani akarok 3-ba rakom vissza  :clap: . Ja és ötvennél eleve 3-ban megyek, 60-nál már 4-ben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.16 09:59:28
Ezt a benzinpazarlást, 50-nél harmadikban... :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.16 10:02:06
Ezt a benzinpazarlást, 50-nél harmadikban... :devil:

Én szeretem ha 2-3000 között van a fordulat (vagy felette  :clap: ). Akkor nyugodt a lelkem  ::) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.16 10:10:59
...nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy minél magasabb fokozatban, minél alacsonyabb fordulaton menjünk. Ez elég nagy terhelés (ha nemcsak gurítod hanem mondjuk van egy kis terhelése is) a csapágyaknak, hajtókarnak stb. nem?

Ha csak haladok egyenletesen, mondjuk Budapesttől különböző városban, és nem kell folyamatosan gyorsítani-lassítani, akkor 55-60 körül én is felkapcsolok 5.-ig. De, ha gyorsítani kell, simán visszadobok egyet, indokolt esetben kettőt. Igazad van, hogy, ha kis fordulatról gyorsítanék, az fogyiban is többletként jelentkezne (ezért váltok vissza, ha szükséges), de sima haladásnál - és szerintem a cikk írója is erre céloz, csak pontatlanul írta le - valóban jó megoldás a legmagasabb fokozat használata. Klímát egy Debrecen, vagy Békéscsaba méretű városban szerintem pazarlás, kivéve, ha tényleg 40 fok van és egész nap járja a várost kocsival az ember. Ha csak elugrok boltba, vagy konditerembe, vagy bárhová, nekem eszem ágában sincs klímát kapcsolni. Egyszerűen, mert amíg effektíve kocsiban ülök, nem hűl le az utastér, csak jól megfázok (torok, később ízületek). Városon kívül persze használom, áldásos találmány...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.16 10:12:51
Ezt a benzinpazarlást, 50-nél harmadikban... :devil:

Mindig csúnyán nézek a zasszonyra, ha ezt csinálja. Aztán észbe kap és 4., "bocsi" arckifejezéssel.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.16 10:17:38

Én szeretem ha 2-3000 között van a fordulat (vagy felette  :clap: ). Akkor nyugodt a lelkem  ::) .
Csak akkor nem kell foglalkozni a fogyasztással.
Nálam vannak azok a kis nyilak, amik jelzik a váltás szükségességét. Na azok 1700 körül már felváltást jeleznek, ha nincs intenzív gyorsítás és 1200 alatt kéri a visszaváltást (ez nem csak fordulatszám függő, a gyorsítás mértékétől, a sebességi fokozattól és még ki tudja mitől függ).
A klímát nem kapcsolgatom, nem azért van. Értelmetlen, hogy araszolgatsz a dugóban (a jó "tiszta" levegőjű belvárosban) és akkor kapcsold ki a klímát, húzd le az ablakot??? Pont ellenkezőjét teszem: klíma + belső keringetés. Inkább nem huzatom ki és leállítom a vasúti átkelőnél, ha piros, azon spórolok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.16 10:18:49
Klímát egy Debrecen, vagy Békéscsaba méretű városban szerintem pazarlás, kivéve, ha tényleg 40 fok van és egész nap járja a várost kocsival az ember. Ha csak elugrok boltba, vagy konditerembe, vagy bárhová, nekem eszem ágában sincs klímát kapcsolni. Egyszerűen, mert amíg effektíve kocsiban ülök, nem hűl le az utastér, csak jól megfázok (torok, később ízületek). Városon kívül persze használom, áldásos találmány...

Klímát én is csak akkor kapcsolom be, ha félóránál többet ülök az autóban. Tegnap elég sokat rohangáltam (rövid utak, városon belül, sok ki és beszállás), ilyenkor jön jól a leengedett ablak :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.16 10:23:10
Szerencsére alapvetően jól van megcsinálva az utastér szellőztetése, használtam már sokkal huzatosabb klímát is, amit ki is kapcsoltam a fenébe. Remélhetőleg ez Toyota jellemző - mármint a kevés huzat -, érdemben csak a saját autómról tudok nyilatkozni.  :surrender:

Érdekes mód, a fogyasztást kevésbé dobja meg, mint gondoltam előtte (kis cm3, szívó benzines). Nekem ugyanolyan használat mellett 2, max 3 deci plusszt jelent.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.16 10:44:33
Ezt a benzinpazarlást, 50-nél harmadikban... :devil:
50-nél én is 3.-ban megyek még, csak 60-nál teszem be 4-be.

Én nekem van pillanatnyi fogyasztásmérő is, nem egyértelmű, hogy 50-nél mikor fogyaszt a legjobban. Ha full sík az út és nem gyorsítasz egy nagyon picit sem, akkor az 5. a legjobb. De ha egy nagyon picit kell gyorsítanod vagy pici domb jön, akkor 3.-ban és 4.-ben nem megy fel hirtelen annyira a pillanatnyi fogyasztás.

Ha spórolósan vezetek, akkor is sokszor 3.-ban megyek 50-nel, hiszen abból könnyen lesz 40, ha valaki bénázik kicsit és akkor 4.-ből vagy 5.-ből lehet is visszakapcsolni, 3.-ban viszont 40-nél is jó vagy. És akkor is el tudok 6 liter körüli fogyasztást érni, ha mindig 2.500 fölött van a fordulat. A titok abban áll, hogy gyorsításkor nem szabad nagyon internzívnek lenni, illetve kerülni kell a fék használatát, mindig hagyni kell kifutni a kocsit hosszasan.

Egyébként engem idegesít ez a fogyasztás dolog már eléggé, nem fogok azért menet közben idegeskedni vagy görcsölni, hogy kevesebbet fogyasszon, úgy vezetek, ahogy nekem és a motornak jól esik. Ha van lakott területen kívül nyílt egyenes, akkor megy 120-szal gond nélkül, nem fogok azért 70-nel szerencsétlenkedni, hogy jobban fogyasszon -- hiszen ezzel a többi résztvevőt is fenntartom (nem csak magammal játszok), ami meg parasztság és büntetni is kellene... Aki meg ennyire fillérbaxó, hogy nem képes normálisan haladni, annak javaslom a pszichológust, illetve a kerékpárt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.16 10:48:08
B.S. ne húzd fel magad.  :helpsmilie: ;)
Én szeretem próbálgatni a magam határait és jellemzően 90%-ban városban járkálok. Ahol dombnak felfele a főúton 50 5. pont jó, hazafele meg motorfék és 5. vagy üresben kigurulás van.
Azért az a fed. comp. hiányzik.  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.16 10:51:47
Budapest, azért teljesen más. Amit B.S ír, az oda igaz, De vidéki nagyvárosban azért jellemzően kiszámíthatóbb a városon belüli közlekedés - és most itt nem a belvárosi dugóban araszolgatásról beszélek -.
...sem a 70-nel xarakodókról, mert az a másik véglet.  :gun_bandana:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.16 10:57:10
Azért az a fed. comp. hiányzik.  :surrender:

Hidd el, nem ér kevesebbet az autód, mert nincs benne. Igazából kúton egy egyszerű osztást bárki el tud végezni, ha kíváncsi rá...  ;)
Ráadásul, mind a "mifajta" Cori, mind az újabb Yarisoké szerintem csapnivaló tudás szempontjából. Az, hogy pill. fogyit, átlag fogyit, meg átlag sebességet mutat, szerintem elhanyagolható. Sajna nincs "még megtehető távolság" opció, ami szerintem a mindennapi használatban igencsak jól jönne. Bár, ha sokat használja az ember az autót, akkor elég csak ránézni a tankoláskor nullázott napi számlálóra...  :whistling: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.16 11:28:26
Én szeretem a fed-comp-ot, nekem elég, amit tud, kiírja az átlagfogyasztást.  Az enyém viszonylag pontos is, 1-2 tizednél nem téved többet, de ez már nehezen is mérhető, hiszen a km-számlálós osztogatós módszer sem 100%-os. Annyiban jobb a fed-comp, hogy azonnal követhető szinte a fogyasztás alakulása a vezetési stílus függvényében. Pl. ha sokáig megyek konstansan, de utána elkezdek izomból előzni, akkor egyből látom, hogy mennyit nőtt a fogyi, kb. mennyit számít az előzgetés. Vagy ha picit lenyugszom a sportos vezetést követően, akkor egyből látszik, hogy mennyire gyorsan megy vissza a fogyasztás. Szóval könnyebb kiismerni a kocsit és megtudni azt, hogy hogyan reagál fogyasztásilag egy-egy eseményre.

A másik dolog, hogy sokat dob a kocsin a fed-comp optikailag is, szerintem sokkal jobban néz ki a kocsi ezzel, mint a szögletes, nem pontosan illeszkedő (széleken) hifivel. Mindenki, aki beül, egyből a fed-comp-ot nézegeti, majd utána mondják, hogy milyen kis patent autó ez, stb... A másik meg, hogy sok fejegység nagyon erősen világít, sokszor a tekerű körül, felhívva magára ezzel a figyelmet. Nos, nálam ez sem annyira zavaró, hiszen a hifi lent van, a szép fed-comp meg fent. A Civic-ben fent van a fejegység, oda nem is lehet akármilyen fejet venni, hiszen nagyon meghatározó helyen van egyrészt (dizájnilag), másfelől meg ha van erős világítása, akkor zavaróan vakít is. Pl. az én kék-tekerős Pio fejem ott kicsinálná a szememet, az tuti. Nah, ezért IS tetszik nekem a fed-comp, mert nem csak hasznos (szerintem), hanem tetszetős is. Az is jó, hogy bele van az óra és a hőmérő építve, így egy helyen kulturáltan minden megtalálható és ezeket az adatokat az utasok is jól látják...

Tény, hogy a vidéki városok kiszámíthatóbbak, mint BP, de ez sem mondható el az összes városról. A Balaton-parti városok pl. nagyon zsúfoltak nyáron és itt sokszor megy az araszolás. Mikor meg kiérsz a városból, akkor mindig van egy agyvezér, aki 70-nel feltartja a sort, előzni meg nem lehet, mert folyamatosan jönnek szembe, ugyanúgy 60-70-nel a 90 helyett...  :censored:

Tegnap mentem elég sokat a 81-es főúton is Fehérvártól Komárom felé. Az is halál, hatalmas a forgalom és mindig van egy 70-es gyökér, aki miatt feltorlódik 6-8 kocsi. Nah, ezek meg beletörődnek a helyzetbe és akkor szépen mindenki megy 100 km-t 70-nel egy tetüző miatt. Mikor meg megelőztem egyszerre az egész konvojt 120-szal, akkor meg csak néztek az emberek, aztán eltanulva, ők is elkezdtek előzgetni... Ugyan ez a 70-es is egyébként Siófok és BP között. Mindig van egy 70-es lúzer, aki fenntartja a sort, a többi meg beáll mögé vonatozni kis követési távolsággal. Néha már nincsen idegrendszerem előzgetni, ekkor bevallom, én is beállok a sorba és próbálok nem idegeskedni, bár ez nem szokott sikerülni.

A fogyasztásra visszatérve: attól is függ a dolog, hogy a kocsi ECU-ja mire van beállva. Ha sokat mész pörgősebben, akkor egy idő után már magasabb fordulaton is ugyan úgy jól fogyaszt a gép. Én nem vettem észre érdemleges különbséget az 1.500-as és a 2.500-as fordulaton történő kocsikázás között a fogyasztást illetően.

OFF:
A Civic nagyon pörgős, azzal tegnap 50 alatt 2-esbe mentem végig. Este az asszony ámokfutott vele a Hungárián, mert a nővére 1 éves gyereke végig ordított és már nem bírtuk az utat, így siettünk haza, hogy előbb tudjon aludni a gyerek. (Nem gondolná az ember, hogy 1,5 órás gyerekhiszti mit ki nem hoz a nyugodt sofőrökből...) Mondtam is neki, hogy az hülyegyerekhondás sztereotípiát ő is erősíti.  :lol:

Amúgy a Honda nagyon állat 5.000-től kezd el húzni és 6.500-on még rátesz egy lapáttal. Persze, hogy az ember pörgeti, mint az állat, annyira jó érzés zúzni vele. Őszintén megmondom, erősen gondokozom, hogy a Corollát eladom és veszek egy 160 LE-s fullos VTi Civic-et. Csak ahhoz az kellene, hogy legyen abból rendes példány.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 19:48:24
A klímát azért használom, mert nem kívánok az izzadságban fürödni, amikor odaérek valahova. Ha csak akkor kapcsolom be, amikor már gyorsan haladok, már rég szétizzadtam magam, és értelmét veszti az egész szerkezet ( kivéve, ha az autópálya parkolójából indulsz, és ott is sikerült fa alatt parkolni).
Nem erre gondoltam. Vagyis nem így. Hanem úgy, hogy mikor pl. megállsz a pirosnál, akkor kikapcsolod a klímát. Egy darabig úgyis hideget fúj még ezután is, mondjuk fél-egy percig még simán. Aztán mikor megint elindultál és mondjuk már hármas-négyesben vagy, akkor megint bekapcsolod. Következő megállásnál megint ki. És így tovább. Ezzel érdemben nem csökkenne a komfort (így is hűtene folyamatosan), viszont a fogyasztás biztosan. Csak hát ki győzi ezt, folyton kapcsolgatni  ::) ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 19:52:13
A cikket egyébként azért linkeltem, mert technikailag érdekes, és egy része talán be is tartható. Nekem egyébként az alacsony fogyasztásnál fontosabb prioritás az autó megbízhatósága és hosszú élettartama (önindító). Ezért nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy minél magasabb fokozatban, minél alacsonyabb fordulaton menjünk. Ez elég nagy terhelés (ha nemcsak gurítod hanem mondjuk van egy kis terhelése is) a csapágyaknak, hajtókarnak stb. nem?
Csak ha nagy gázt (padlót vagy azt megközelítőt) adsz nagyon alacsony (mondjuk, 1500-as) fordulaton. Különben nem ártalmas. Szóval annyi a titok, hogy finoman kell gyorsítani ÉS minél hamarabb felkapcsolni.

Az persze fontos, amit a cikk is ír, hogy az autó időnként kapjon kicsit magasabb fordulatot is, tartósan. De ez már azzal is bőven teljesül, ha teszem azt az ember egy hónapban egyszer-kétszer megy pár száz km-t országúton, és ott 3000 körül forog a motor. Több nem kell hozzá. Városban nyugodtan fel lehet kapcsolgatni 2000 körül, ez nem fog semminek ártani (ha az ember betartja a korábban leírtakat), sőt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 19:56:15
Attól függ, mennyire alacsony az a fordulat. Pl az enyém 50-nél ötödikben megy 1500-as fordulatszámon. Itt még pont nem erőlködik, nem köhög, nincs baja, csak épp nem kell sok gázt adni és tudni kell, hogy nem fog kilőni gyorsításkor. Ha nagyon gyorsítani akarok, inkább visszaváltok negyedikbe, így úgy gondolom, nem terhelem a motort túlságosan. Mondjuk 1000 rpm-en nem pörgetném szívesen.
Ez így teljesen korrekt  :yes:

Persze lehet akár 1000-ről is gyorsítani, de ez inkább csak egyes-kettesben történjen, ahol a motor nagyon hamar elhagyja ezt a fordulatot, nem kell ott tartósan erőlködnie. De az 1500 az full OK, onnan már bátran lehet mondjuk közepes gázzal felgyorsítani is, ötödikben is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 20:00:31
Én 50-nél ha gyorsítani akarok 3-ba rakom vissza  :clap: . Ja és ötvennél eleve 3-ban megyek, 60-nál már 4-ben.
Ne vedd bántásnak, de ez a "fölösleges benzinpazarlás & motorkoptatás" kategória  :otlet: ... 50-nél tempó-tartáshoz tökéletes az ötös; négyesben már erőtartalék is van, szóval négyesnél alacsonyabb gangot használni a tartós haladáshoz tényleg teljesen szükségtelen dolog. 50-nél hármasba csak emelkedőn érdemes kapcsolni, és/vagy akkor, ha intenzíven akarunk gyorsítani.

Hármasban lényegesen többet fogyaszt 50-nel, mint ötösben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 20:06:38
Igazad van, hogy, ha kis fordulatról gyorsítanék, az fogyiban is többletként jelentkezne...
Dehogyis. Minél alacsonyabb a fordulatszám (egy extrém határig, ami alig valahol alapjárat fölött van), annál alacsonyabb a fogyasztás. Fedkompos autókban ez jól látható. Ezen nem változtat az sem, hogy időben tovább tart a gyorsítás a magasabb fokozatban. Olyasmiről beszélgetünk, ami ezerszeresen kipróbált dolog, szóval nincs értelme vitatkozni erről. Ha spórolni akarsz, kapcsolj fel minél hamarabb, slussz  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 20:13:09
Én nekem van pillanatnyi fogyasztásmérő is, nem egyértelmű, hogy 50-nél mikor fogyaszt a legjobban. Ha full sík az út és nem gyorsítasz egy nagyon picit sem, akkor az 5. a legjobb. De ha egy nagyon picit kell gyorsítanod vagy pici domb jön, akkor 3.-ban és 4.-ben nem megy fel hirtelen annyira a pillanatnyi fogyasztás.
Ezt én kipróbáltam az Avensissel. Ugyanaz a domb (Komlói úti emelkedő), 60, tempomat, hármas-négyes-ötös. A tempomat szépen tartotta a sebességet, én meg sasoltam, hogy milyen értékeket ír ki a fedkomp. Literes nagyságrendű eltérések voltak, természetesen az alacsonyabb fokozatok javára.

Mondjuk, hogy ezen mit kell magyarázni vagy mit nem lehet érteni, az számomra nem világos. Döbbenetesnek tartottam, mikor még a tanfolyamon a műszaki oktatónk is (amúgy nagyon tájékozott, hozzáértő ember) ezt a téveszmét hangoztatta, hogy mondjuk 60-ról gyorsításkor ötödikben többet eszik, mint harmadikban  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 20:56:58
Hidd el, nem ér kevesebbet az autód, mert nincs benne. Igazából kúton egy egyszerű osztást bárki el tud végezni, ha kíváncsi rá...  ;)
Ráadásul, mind a "mifajta" Cori, mind az újabb Yarisoké szerintem csapnivaló tudás szempontjából. Az, hogy pill. fogyit, átlag fogyit, meg átlag sebességet mutat, szerintem elhanyagolható. Sajna nincs "még megtehető távolság" opció, ami szerintem a mindennapi használatban igencsak jól jönne. Bár, ha sokat használja az ember az autót, akkor elég csak ránézni a tankoláskor nullázott napi számlálóra...  :whistling: :yes:
A fedcomp sokkal tudatosabb, takarékosabb, odafigyelőbb vezetésre sarkall. Nagyon más az pszichésen, mikor ott látod a kijelzőn, hogy mi a "büntetése" mondjuk egy hármasban 60-ról 100-ra való padlógázas felgyorsításnak  :whistling: ... Ilyenkor jön rá az ember, hogy ezek mennyit számítanak. És persze az átlagfogyasztást is "kicsit" könnyebb figyelemmel követni így - főleg, ha bizonyos konkrét szakaszok átlagára vagy kíváncsi (vagy mondjuk nagyon ritkán tankolsz tele, mint én). Szóval jó dolog az a fedcomp  :yes: ... Ha meg épp nem akarod, hogy a fogyasztással idegesítsen, át/ki lehet kapcsolni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.16 21:10:29
Mikor meg kiérsz a városból, akkor mindig van egy agyvezér, aki 70-nel feltartja a sort, előzni meg nem lehet, mert folyamatosan jönnek szembe, ugyanúgy 60-70-nel a 90 helyett...  :censored:

Tegnap mentem elég sokat a 81-es főúton is Fehérvártól Komárom felé. Az is halál, hatalmas a forgalom és mindig van egy 70-es gyökér, aki miatt feltorlódik 6-8 kocsi. Nah, ezek meg beletörődnek a helyzetbe és akkor szépen mindenki megy 100 km-t 70-nel egy tetüző miatt. Mikor meg megelőztem egyszerre az egész konvojt 120-szal, akkor meg csak néztek az emberek, aztán eltanulva, ők is elkezdtek előzgetni... Ugyan ez a 70-es is egyébként Siófok és BP között. Mindig van egy 70-es lúzer, aki fenntartja a sort, a többi meg beáll mögé vonatozni kis követési távolsággal.
Igen, ez a része legalább annyira idegesítő, mint maguk a vánszorgók. Kezdünk hasonlítani a németekre, tökéletesen tiszta szitukban is egyre kevésbé előznek az emberek, inkább beállnak vonatozni, minimális követési távolsággal  ::) ... Roppant zavaró, és veszélyes ez a jelenség.

Egyébként én itt húznám meg a büntethetőség határát. 70-nél (ténylegesnél, nem óra szerintinél!). A 70 még so-so, valamennyi toleranciának muszáj lennie, hisz valóban nem kötelező 90-nel menni. Aki 70-el megy, az legalább nem tartja fel a (legális tempóban haladó) teherautókat és buszokat, amelyek ugye amúgy is sokkal nehezebben tudnak előzni, mint egy személyautó. Számomra ott szakad végleg a cérna, mikor valaki olyan lassan halad, hogy a buszok, teherautók is feltorlódnak mögötte. Ez az, ami már súlyosan veszélyes, amit már szankcionálni kellene - legalábbis olyan esetekben, amikor a körülmények lehetővé teszik a gyorsabb haladást, és nagy a forgalom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2010.08.17 11:53:07

OFF:
A Civic nagyon pörgős, azzal tegnap 50 alatt 2-esbe mentem végig. Este az asszony ámokfutott vele a Hungárián, mert a nővére 1 éves gyereke végig ordított és már nem bírtuk az utat, így siettünk haza, hogy előbb tudjon aludni a gyerek. (Nem gondolná az ember, hogy 1,5 órás gyerekhiszti mit ki nem hoz a nyugodt sofőrökből...) Mondtam is neki, hogy az hülyegyerekhondás sztereotípiát ő is erősíti.  :lol:

Amúgy a Honda nagyon állat 5.000-től kezd el húzni és 6.500-on még rátesz egy lapáttal. Persze, hogy az ember pörgeti, mint az állat, annyira jó érzés zúzni vele. Őszintén megmondom, erősen gondokozom, hogy a Corollát eladom és veszek egy 160 LE-s fullos VTi Civic-et. Csak ahhoz az kellene, hogy legyen abból rendes példány.

2 évig volt a corolla előtt 2,2D céges ufó Civicem, miután megszűnt a munkahely, egy generációval régebbit szerettem volna venni, de csak törött- széthajtott jószágok vannak (voltak) a piacon, egy idő után elegem lett a fölösleges körökből, és így vettem egy tökéletes állapotú  5 éves Corollát. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.17 12:08:54

...és milyen jól döntöttél!!!  ;) Üdv a fórumon.
Én valahogy biztos, hogy nem vennék használtan civicet, többek többek között ezért sem. 100 autóból talán egy, legyen inkább egy kezemen megszámolható mennyiségű, amin érdemes elgondolkodni. Azok a bizonyos "idős orvos újra cseréli..." esetek, akik, nem tudják, hogy 5-6000 körül hogy hátbarúg a vti motor... Befejeztem az OFF-ot!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2010.08.17 12:54:43

Az arány tényleg 100-ból 2-3 volt ami nem széthajtott, családi autó volt (azt persze 1 nap alatt eladták). Ez a Corollánál szerintem 100-ból kb. 30-40. A vicc az egészben, hogy nem is akartam Corollát venni, de be kellett lássam, hogy ez az autó egészen egyben van,  fél év alatt 13e km után egy égőt sem kellett cserélni- átlagosan 7 liter/100 km fogyasztással (télen 7,5 nyáron 6,5), főleg autópályán. Be kellett lássam, hogy az 1.4 vvti motor utazósebessége 125 kmh, nem pedig 145.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.17 14:09:59
Ne vedd bántásnak, de ez a "fölösleges benzinpazarlás & motorkoptatás" kategória  :otlet: ... 50-nél tempó-tartáshoz tökéletes az ötös; négyesben már erőtartalék is van, szóval négyesnél alacsonyabb gangot használni a tartós haladáshoz tényleg teljesen szükségtelen dolog. 50-nél hármasba csak emelkedőn érdemes kapcsolni, és/vagy akkor, ha intenzíven akarunk gyorsítani.
Hármasban lényegesen többet fogyaszt 50-nel, mint ötösben.

Ma direkt megnéztem:
50-nél 4-ben 1750 körül forog, 3-ban 2200 körül. Ne mondjátok nekem, hogy ez lényegesen több kopás illetve benzinpazarlás. De ma megfogadtam a tanácsotokat és 4-ben mentem a városban 50-el. És rájöttem, miért nem csinálom... Ha valaki lassít, fékez előtte (mondjuk parkolni, lefordulni akar) akkor állandóan vissza kell kapcsolni, aztán a felkapcsolás miatti megint benzinpazarlás.
Ha kiszámíthatóan stabilan tudok 50-el menni, akkor fel szoktam tenni 4-ben, de ez ritka.

Egyébként pedig nem akarok ***ó" lenni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.17 14:17:07
Azért hozzá tenném, hogy mi eredetileg használt E11-es Corollát szerettünk volna venni, mikor vettük a Hondát. Az arány úgy nézett ki, hogy 2x annyi volt a szar E11, mint a Civic. Nem találtunk egy normális E11-est sem hosszú távon, Civic-ből addig még választani is lehetett. Kb ennyit ér a hondáshülyegyerek és a pappercorollás sztereotipia. A sok "papper" mind szarrátörte a kocsiját és a sarki bádogos csinálta meg véletlenül szinte minden esetben. Addig a Hondánál nem volt ennyire rossz az arány, mert ott vagy enyhén sérült volt a kocsi vagy már meghaltak benne és bontóban van.  :lol: Súlyosan sérült és eladó Civic-et nem találtunk valamiért.

Amúgy nem tudom, melyik a rosszabb, az idióta váltani nemtudó gyökér, aki nem cserélteti a motort és a szívócsonkot garanciaidőn belül és 3 évente cseréltet 10W-40-es olajat (kb ilyen lehetett az én kocsim motorcsere előtt) vagy a fiatal hülyegyerek, aki minden pénzét a kocsijára költi és azt tuningolja, igaz, hajtja is keményen.  :hmmmm:

Ha egy kocsi nincsen atomjaira törve, akkor azért attól még jó vétel is lehet, hogy keményen hajtva volt. Meggyűrűzni egy VTi-t sem nagy kunszt, utána meg olyan lesz kb mint a gyári motor. (Amúgy 60e-ért VTi blokkot kapni 5 helyen kb az országban jelenleg is.) Ki kell a kopó alkatrészeket így is, úgy is cserélni, meg az összes tömítést is, nekem mindegy, hogy a sorompón 40-nel vagy 140-nel mentek vele át. A kocsi állapota számít, meg hogy törve mennyire volt, nem az, hogy hajtották-e keményen vagy sem -- szerintem.

Amúgy nagyon sok Toyotást ismerek, aki a hondáshülyegyerekeket megszégyenítően közelekedik az utakon... Én sem vagyok egy totojázós sofőr, pedig nekem is pappercorollám van...

Mellesleg megjegyzem, hogy a 10+ éves Hondáknak, amit szervizelek, fele annyi bajuk sincsen, mint az E11-eseknek vagy az E12-eseknek. Nincsenek idegesítő típushibák, nincsenek tönkremenő ködlámpakapcsolók, nincsenek akadós szar váltók, stb... Én azért Toyotás vagyok, szeretem, hozzám ez illik jobban, csak azért nem árt objektívan nézni a dolgokat!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.17 14:18:42
Ne vedd bántásnak, de ez a "fölösleges benzinpazarlás & motorkoptatás" kategória  :otlet: ... 50-nél tempó-tartáshoz tökéletes az ötös; négyesben már erőtartalék is van, szóval négyesnél alacsonyabb gangot használni a tartós haladáshoz tényleg teljesen szükségtelen dolog. 50-nél hármasba csak emelkedőn érdemes kapcsolni, és/vagy akkor, ha intenzíven akarunk gyorsítani.
Hármasban lényegesen többet fogyaszt 50-nel, mint ötösben.

Ma direkt megnéztem:
50-nél 4-ben 1750 körül forog, 3-ban 2200 körül. Ne mondjátok nekem, hogy ez lényegesen több kopás illetve benzinpazarlás. De ma megfogadtam a tanácsotokat és 4-ben mentem a városban 50-el. És rájöttem, miért nem csinálom... Ha valaki lassít, fékez előtte (mondjuk parkolni, lefordulni akar) akkor állandóan vissza kell kapcsolni, aztán a felkapcsolás miatti megint benzinpazarlás.
Ha kiszámíthatóan stabilan tudok 50-el menni, akkor fel szoktam tenni 4-ben, de ez ritka.

Egyébként pedig nem akarok ***ó" lenni.
Pont ezt magyarázom én is, hogy kicsit fékeznek, azt vissza is lehet máris kapcsolni. Oszt akko' meg kopik a kuplung! Nah, ki a nagyobb spóroló?!  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: istvanf - 2010.08.17 14:49:14
Nah, ki a nagyobb spóroló?!  :lol:
A Priusos? :-D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.17 14:54:38

... helyzetfüggő a visszagangolás. Ha sietni kell, okés (mondjuk elcsípni még a zöldhullámban a köv lámpákat...). Azonban nyugis tempóban miért kell visszakapcsolni 40-nél 3-ba? Hülyén hangzik a kérdés, de nekem ezzel a kis etanolos keverékkel egyszerűen felesleges, mert a lekisebb erőlködés nélkül is visszagyorsul 50-re az autó, kb annyi idő alatt, míg visszaváltanék-gáz-megint-4-be.
Hangsúlyozom, hogy ez szokás és vérmérséklet kérdése, nem mondom, és nem is gondolom, hogy Ti, vagy én rosszul csináljuk, egyszerűen ki, hogy szokta....
Nyílván, ha én is Pesten használnám az autómat, az ottani viszonyokhoz alkalmazkodnék vezetéstechnikailag...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.08.17 15:54:58
Nah, ki a nagyobb spóroló?!  :lol:
A Priusos? :-D
Sztem meg az, aki együtt él a forgalommal és nem kell nagyot lassítania. :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.17 16:02:54
Nem lehet összehasonlítani BP és egy vidéki város forgalmát, ritmusát, de én 50-nél már 5-ben megyek minden gond nélkül. Forgalom technikai szakemberek szerint akkor lenne a leggyorsabb egy város közlekedése, ha mindenki igyekezne egyenletes lassú sebességgel menni, ahelyett, hogy gáz-fék megy állandóan.

(Még 20 év múlva is ezt a túl lassú-túl gyors témát fogjuk rágni, de nem lesz megoldás  ;) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.17 16:09:27
Nah, ki a nagyobb spóroló?!  :lol:
A Priusos? :-D
Sztem meg az, aki együtt él a forgalommal és nem kell nagyot lassítania. :whistling:

...de azért apriusos sem kutya, naaa  ;) de igazad van, ha a forgalom egyenletesen halad, és nincs benne idióta ember. Valljuk be, ez csak egy ideális elvi állapot.
...mármint hogy nincs olyan idióta ember egy sem, aki nem gyorsít-lassít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.17 16:31:03
Ma direkt megnéztem:
50-nél 4-ben 1750 körül forog, 3-ban 2200 körül. Ne mondjátok nekem, hogy ez lényegesen több kopás illetve benzinpazarlás.
Egyrészt nem négyest vetettünk össze hármassal, hanem ÖTÖST. Simán mehetnél ötösben 50-el, gondolom, forogna ott is 1400-1500-at a motor, ami bőven elég. Azon kívül "sok kicsi sokra megy", ez itt a lényeg. 3-4 deci benzint egész biztosan kidobsz így az ablakon minden 100 km-en, de persze ha neked többet számít az állandóan készenlétben lévő nagyobb erőtartalék, az a te döntésed. A te pénzed, a te autód.

De ma megfogadtam a tanácsotokat és 4-ben mentem a városban 50-el. És rájöttem, miért nem csinálom... Ha valaki lassít, fékez előtte (mondjuk parkolni, lefordulni akar) akkor állandóan vissza kell kapcsolni...
Itt a gond. Mert nem, nem kell visszakapcsolni, úgy értem: nem muszáj. Legfeljebb alkalmanként 1-2 mp-el tovább tartana a visszagyorsítás az utazóra, na bumm... Összességében véve egész biztosan nyernél rajta (pénzt), ha emiatt a szempont miatt nem mennél állandóan, az esetek nagy többségében feleslegesen hármasban. Én a hármast maximum 40-45-ig (autója válogatja) használom tartós haladásra; afölött csak emelkedőn. 40-45 fölött 4-es, 50-55 fölött ötös. Előrelátóan kell vezetni, és akkor az előtted lévő lassítása esetén is ritkábban/kevésbé kell lelassítanod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.17 16:35:49

Mindkét bekezdésed igaz, az utóbbit be lehetne írni abba bizonyos "nagy könyvbe"!!!
...és itt jön közbe az emberek vérmérséklete...  :sleep1: vagy  :gun_bandana:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.17 16:36:40
... helyzetfüggő a visszagangolás. Ha sietni kell, okés (mondjuk elcsípni még a zöldhullámban a köv lámpákat...). Azonban nyugis tempóban miért kell visszakapcsolni 40-nél 3-ba? Hülyén hangzik a kérdés, de nekem ezzel a kis etanolos keverékkel egyszerűen felesleges, mert a lekisebb erőlködés nélkül is visszagyorsul 50-re az autó, kb annyi idő alatt, míg visszaváltanék-gáz-megint-4-be.
Ennyi  :yes:

Hangsúlyozom, hogy ez szokás és vérmérséklet kérdése, nem mondom, és nem is gondolom, hogy Ti, vagy én rosszul csináljuk, egyszerűen ki, hogy szokta....
De-de, azt azért mondjuk csak ki, hogy rosszul csinálja, aki 50-el tartósan hármasban megy. Vezetéstechnikai, üzemanyag-takarékossági, technika-kímélési, környezetvédelmi, sőt menetkényelmi (zaj!) szempontból egyaránt rosszul csinálja. Ez a normál városi forgalomban való részvételhez egész egyszerűen fölösleges. Csak akkor kell tartósan hármasban menni 50-el, ha "harci bevetésen" vagy, sietsz, harcolsz a másodpercekért. De egyéb esetekben nem. Ettől persze még mindenkinek szíve joga így vezetni - de nem csinálja jól. Miért nem megyünk mindjárt kettesben 50-el, úgy még nagyobb az erőtartalék  ::) ... Á!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.17 19:59:16
Azért hozzá tenném, hogy mi eredetileg használt E11-es Corollát szerettünk volna venni, mikor vettük a Hondát. Az arány úgy nézett ki, hogy 2x annyi volt a szar E11, mint a Civic. Nem találtunk egy normális E11-est sem hosszú távon, Civic-ből addig még választani is lehetett. Kb ennyit ér a hondáshülyegyerek és a pappercorollás sztereotipia. A sok "papper" mind szarrátörte a kocsiját és a sarki bádogos csinálta meg véletlenül szinte minden esetben...
Mellesleg megjegyzem, hogy a 10+ éves Hondáknak, amit szervizelek, fele annyi bajuk sincsen, mint az E11-eseknek vagy az E12-eseknek. Nincsenek idegesítő típushibák, nincsenek tönkremenő ködlámpakapcsolók, nincsenek akadós szar váltók, stb... Én azért Toyotás vagyok, szeretem, hozzám ez illik jobban, csak azért nem árt objektívan nézni a dolgokat!

 :eek: Mi történt veled? Nemrég még csak a toyota, másra rá se néz, most meg más felé kacsingatsz?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.08.17 21:05:16
Hidd el, nem ér kevesebbet az autód, mert nincs benne. Igazából kúton egy egyszerű osztást bárki el tud végezni, ha kíváncsi rá...  ;)
De én sosem tankolom teli a kocsit, akkor mi van ebben az esetben?  :flowers:
Mennyi ma egy teli tank? közel 20ezer Ft.
De mondok egy hétköznapi példát. Tesómnak néha kölcsönadom a verdát, és a benzinnel úgy számolunk el, hogy felirom a km óra állását, és lenullázom a fedcompot. Most a hétvégén pl ment vele 550km-t és 6,6liter átlagot írt ki a fedcomp (OFF meg lezúzta kicsit a jobb küszöböt, kicsi horpadás és karcok a fényezésen...ezért jó kölcsönadni a verdát ON)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.17 21:11:19
Azé van élet a fed.compon túl is.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.17 21:11:47
Teli tank 16 ezer, tesód meg üsd le.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.17 21:13:01
De Ő Véé Púder Racsinggal tankolja.......... :tt2: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.08.17 21:18:35

Mellesleg megjegyzem, hogy a 10+ éves Hondáknak, amit szervizelek, fele annyi bajuk sincsen, mint az E11-eseknek vagy az E12-eseknek. Nincsenek idegesítő típushibák, nincsenek tönkremenő ködlámpakapcsolók, nincsenek akadós szar váltók, stb... Én azért Toyotás vagyok, szeretem, hozzám ez illik jobban, csak azért nem árt objektívan nézni a dolgokat!

Bizony bizony :) Viszont Toyotából sokkal nagyobb a kínálat, nagyságrendekkel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.08.17 21:22:28
palya 140, 800km, atlag105km/h bc. szerint 4.9, szamolva 5.1. 3fo egyheti csomaggal.  7.91kuna a gazolaj. Udv mindenkinek Zadar wifis ovarosabol :)l
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.17 21:25:55
 :clap:jó nyaralást
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.17 21:27:43
palya 140, 800km, atlag105km/h bc. szerint 4.9, szamolva 5.1. 3fo egyheti csomaggal.  7.91kuna a gazolaj. Udv mindenkinek Zadar wifis ovarosabol :)l
Ejj, ez nagyon zsír  :yes: ! Jó pihizést  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.08.17 21:36:33
800km palya 130-140el bc-n 4.9, szamolva 5.1. 3fo+plafonig csomagok. 7.91kuna a gazolaj, tok jo minden. Zadar wifis ovarosabol udv. mindenkinek :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.08.17 22:08:33
No, kétszer is lementetek Zadarba? :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.17 22:24:50
No, kétszer is lementetek Zadarba? :devil:

Jaa, ilyen fogyi mellett túl kevés volt az útiköltség, úgyhogy mentek még egy karikát  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.08.17 22:52:05
Azé van élet a fed.compon túl is.  ;)
..persze..meg a légzsákokon túl is...meg az elektromos ablakokon túl is...meg a kormányszervo..stb
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.08.17 23:02:18
Teli tank 16 ezer, tesód meg üsd le.  :D
én a sajátoméra gondoltam.....55literX337(?)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.17 23:12:36
Azé van élet a fed.compon túl is.  ;)
..persze..meg a légzsákokon túl is...meg az elektromos ablakokon túl is...meg a kormányszervo..stb

Az kicsit más, nálam a fed.comp az esőérzékelős ablaktörlő szintjén van, de hát kinek a pap, kinek a paplan.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.18 00:55:46
Azé van élet a fed.compon túl is.  ;)
..persze..meg a légzsákokon túl is...meg az elektromos ablakokon túl is...meg a kormányszervo..stb
Ja-ja, irány vissza a barlangba, sőőőt, fel a fára  :taz: ...  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.18 20:48:14
Gondolom hihetetlen, de nem az irigység beszél belőlem, volt már olyan kocsim amibe volt fed.comp, a mostaniban nincs és nem hiányzik. Az előzőben volt VSC, no az hiányzik. Szörnyű, hogy mindenki másra gerjed.  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.08.18 21:59:30
Gondolom hihetetlen, de nem az irigység beszél belőlem, volt már olyan kocsim amibe volt fed.comp, a mostaniban nincs és nem hiányzik. Az előzőben volt VSC, no az hiányzik. Szörnyű, hogy mindenki másra gerjed.  :devil:
Az előző verdámban volt tetőablak, a mostaninak már majdnem kezdték kivágni a helyét, amikor lebeszéltek róla.
Balaton oda - vissza 620 km, 37 l 95 benya.
6 l/100 km 100% klíma.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2010.08.18 22:24:37
Gondolom hihetetlen, de nem az irigység beszél belőlem, volt már olyan kocsim amibe volt fed.comp, a mostaniban nincs és nem hiányzik. Az előzőben volt VSC, no az hiányzik. Szörnyű, hogy mindenki másra gerjed.  :devil:
Az én esetemben szervo kormány +klíma + rádió mindenképp kell, a többi nélkül én is kibírom.
Az esp már nagyon a véglet.....mostanában a határ számomra a függönylégzsák, enélkül már újabb autót nem vennék...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.08.21 13:56:35
Marcali- Velence oda vissza 1170Km 5.6L 1 nap  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.08.22 22:14:41
Végigolvastam ezt a topikot, és többször is írtátok, hogy motorfékezés közben nem fogyasztanak semennyit a mai (max. 15-20 éves) injektoros autók. Erről alá tudjátok támasztani valami forrással? Haverommal vitatkozunk ezen, de eddig nem tudtam meggyőzni. Lehetésges, hogy a néhány karbis autó, pl. a 4T Wartburg is ilyen? Elvileg VW Polo motor van benne.
Hogy ne csak OFF-oljak: A hétvégén a Csongrád->Eger távot 5.5 l-es átlagfogyasztással tettem meg (3 személlyel, félig klímázva, városon kívül 90, azon belül 60-65), kb. 75%-ban lakott területen kívül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.08.22 22:21:42
Ha ez megfelel a hitetlen barátodnak:
http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2009/12/30/uresben_vagy_motorfekkel/

Waresz tuti nem tud ilyet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.22 22:26:52
Waresz nem autó, hanem egy gyűrődőzóna csak. :lol:

Annyira ócska ajtóhangot még életemben nem hallottam, mint a Wareszoké és annyira szar futóművet sem láttam még (feldől kanyarban ***ki csúszás helyett)...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.22 22:31:07
Itt is (http://totalcar.hu/24ora/?s=motorf%C3%A9k&tol=2005-08-22&ig=2010-08-22&szerzo=Szerz%C5%91&rovat=tanacsok&cimke=C%C3%ADmk%C3%A9k+keres%C3%A9se) van pár kérdés-válasz a témában, ez lesz (http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/080616a/) a legérdekesebb asszem a haverodnak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.08.22 22:50:27
Köszi a válaszokat! :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.22 23:25:14
Végigolvastam ezt a topikot, és többször is írtátok, hogy motorfékezés közben nem fogyasztanak semennyit a mai (max. 15-20 éves) injektoros autók. Erről alá tudjátok támasztani valami forrással? Haverommal vitatkozunk ezen, de eddig nem tudtam meggyőzni. Lehetésges, hogy a néhány karbis autó, pl. a 4T Wartburg is ilyen? Elvileg VW Polo motor van benne.
Hogy ne csak OFF-oljak: A hétvégén a Csongrád->Eger távot 5.5 l-es átlagfogyasztással tettem meg (3 személlyel, félig klímázva, városon kívül 90, azon belül 60-65), kb. 75%-ban lakott területen kívül.
Soha nem értettem, hogy ténykérdésekről minek vitatkoznak emberek? Tekintse át a cimborád egy modern autó műszaki leírását. Megjegyzem, már olyasmi autókban is működött ez, mint pl. a 2105-ös és 2107-es Lada, tolóüzemi lekapcsolás néven.

A négyütemű Wartburgban is egész biztosan van ilyen, lévén abba anno egy akkor még aránylag korszerű technika került az 1.3-as VW-motorral (ami elsősorban Golf- és csak másodsorban Polo-motor volt, Polo-motornak inkább a négyütemű Trabi 1.1-esét nevezhetjük).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.22 23:26:19
Waresz nem autó, hanem egy gyűrődőzóna csak. :lol:

Annyira ócska ajtóhangot még életemben nem hallottam, mint a Wareszoké és annyira szar futóművet sem láttam még (feldől kanyarban ***ki csúszás helyett)...  :flowers:
Hát ha megnézzük, hogy mikori eredetű technika van a Wartburgban (a motort leszámítva a négyüteműben is), akkor ez nem csoda  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.22 23:28:56
Azért nézz meg egy Zsigulit! Kb 30x jobb minden tekintetben és 1968-as technika. Igaz, meg is kérték az árát, fater kb 73-ben vette 80e-ért.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.23 07:38:20
Válasz mindjárt az Egyéb autók-ban  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.23 10:06:59
Ujabb tankolas: 875,8km-re tankoltam 47,01 litert (5,37). A BC adatai: 5,3l/100km es 64km/h. Ebben volt sok orszagut (100korul, nyugisan), keves varos, es 300km autopalya 140-150 (valos) kozott eleg sok legkondival.
Ugye autopalyan a valos 145 meg nem tema?  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.23 10:11:17
Ugye autopalyan a valos 145 meg nem tema?  :ph34r:
No para  :) ... 153 fölött jön(ne) csak a levélke.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.08.23 21:01:12
No para  :) ... 153 fölött jön(ne) csak a levélke.
[/quote]

Nem 143 fölött?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.08.23 21:17:44
Sziasztok!

Meg volt a nyaralás és igen elégedett voltam a technika fogyastásával.
784 Km= 37 liter=4,72 l/100 Bc: 4,6 (52 Km/h)
Az útvonal a következő volt: Bp-Sopron cc 211 Km fele pálya, fele országút,autópályán 100-110, országút 80-90, kényelmesen öregesen hiszen nyaralni
mentünk nem meghalni.Sopronban cc 120Km ebben volt két kis kitérő( Nagycenk, Fertőrákos)
Sopronból irány Zalaegerszeg 80-90Km/h(114 Km) ,onnan Zalaszentlászló szintén ballagva 80-90 Km/h.
Hazafelé Zalából országút 80-90-100 Km/h, autópálya 110-120(1X160)
Tökéletesen elégedett vagyok a kicsikével minden szempontból
Ja, ja  három felnőtt, egy gyermek a csomagtartó dugig, és a klíma kb.85 %-ban működött.
 :clap: :clap: :clap: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.08.24 10:35:35
Mi is hazaértünk a nyaralásból. Ott muszáj volt durvázni, mert egy a sor beállt 60-70re, a helyi fogyasztásom a zadari túra után 3.3lett klímával :D
Volt két nagyobb kirándulás, de nem akartam pályázni. Sibenik-Vodice volt az egyik uticél, a Krka nemzeti park a másik. Bc. 3.8-on :)

Hazaút kalandos volt, 30km-re volt a pályafelhajtó, majd a pályán az első 20-25km dugó. Ezt a kb. 50km-t közel két óra alatt sikerült megtenni, a bc. 12.7litert mutatott. Aztán sietősre fogtam, 150-160al suhantunk, az átlag szép lassan lement 6.4-re. A Zágrábi fizetőkapunál kb. 25percet álltunk, a határnál kb. egy órát. M7-en volt egy baleset. Sorok közt tépő motorosok közül az egyik stabilba volt fektetve, motorról az első villa leszakadt meg egy BMW (?) a feje tetején állt, meg még valami volt az árokba. Utánunk nemsokkal értek oda a segítségnyújtó szervek, belső sávot nem zárták le, át tudtunk araszolni a törmeléken. Onnantól hazáig vásárhelyre síma volt az út, de visszábbvettem 120-130ra.
Bc. adatok:
840km@4.9
473km@3.8
861km@6.0

Off:Gabe: egyszer mentünk le, csak a sok koktéltól nem láttam, hogy elküldte-e a hsz-t a megrongálódott kijelzőjű telefonom, és inkább kétszer akartam beküldeni, mint egyszer sem. Valamelyik nap délutáni órákba megyek szegedébe, majd rádcsörgök.
On
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.08.24 15:15:53
Nekem 5.8 lett, 60 körüli átlaggal. 3 személy+csomagok, nuku autópálya, 1600 km, volt hegy-völgy is. És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Ja, a klíma is ment, de nem 100%-ban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.08.24 15:33:02
Nekem 5.8 lett, 60 körüli átlaggal. 3 személy+csomagok, nuku autópálya, 1600 km, volt hegy-völgy is. És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Ja, a klíma is ment, de nem 100%-ban.

Ja, odaúton kb 25% etanol is volt a tankban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.24 15:54:37
És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Hany km-en?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.08.24 16:00:26
...és elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Az nem sok egy picit? ...de legalábbis nem kevés...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.08.24 16:15:34
És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Hany km-en?

1600
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.24 17:43:27
És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Hany km-en?

1600
Az sok  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.08.24 17:57:43
És elfogyott kb 7 deci olaj is  :whistling:
Hany km-en?

1600
Az sok  :whistling:

Tudom  :whistling: dehát ez van..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.24 20:15:24
Volt itt nemrég a vita arról, hogy az eggyel  magasabb/alacsonyabb fokozatban közlekedés milyen fogyasztás-különbséget eredményez. Na, kipróbáltam az Avensissel.

Azonos útszakasz, tempomat, óra szerint 60.

III: 2400-as fordulat, 7.9 körüli pillanatnyi fogyasztás-értékek.
IV: 1800-as fordulat, 7.4.
V: 1500-as fordulat, 6.8.

Mondjuk, engem eddig sem kellett meggyőzni arról, hogy már az eggyel kisebb gang is milyen jelentős megtakarítást eredményez. Hozzátenném, hogy (amint az az értékekből is látszik) a mérésre egy enyhén emelkedő úton került sor, tehát az egyenletes haladáshoz képest még többlet gázt is kellett adnia a rendszernek!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.08.25 09:38:29
Mi is hazaértünk a nyaralásból...
Bc. adatok:
840km@4.9
473km@3.8
861km@6.0

Off:Gabe: egyszer mentünk le, csak a sok koktéltól nem láttam, hogy elküldte-e a hsz-t a megrongálódott kijelzőjű telefonom, és inkább kétszer akartam beküldeni, mint egyszer sem. Valamelyik nap délutáni órákba megyek szegedébe, majd rádcsörgök.
On
Szép adatok, üdv itthon!

Várom a hívást, bár csüt-péntek d.u. nem leszek Szegeden.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.28 08:36:14
Palaczk, követtem a javaslataidat, tegnap elég sokat mentem a kocsival, és 50-nél 4-esben gurultam. Még valamennyire gyorsítani is lehet vele. Szóval megfogadom a tanácsodat :-) .
(előtte 1.0 swiftem volt, az 4-ben 50-nél halott volt és a megszokás...).

Más: Felszerelt tetőcsomagtartó (+ esetleg biciklitartó) mennyit tesz hozzá a fogyasztáshoz? Én kb 1 liter körüli értéket hallottam, ami nem is tűnik hihetetlennek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.28 09:07:34
Más: Felszerelt tetőcsomagtartó (+ esetleg biciklitartó) mennyit tesz hozzá a fogyasztáshoz? Én kb 1 liter körüli értéket hallottam, ami nem is tűnik hihetetlennek.
A rudak annyit biztosan nem tesznek hozzá, de biciklivel együtt már simán. Meg persze az sem mindegy, hogy országúti 90-es tempó vagy pályás 140. Az utóbbinál jelentősen megnő (na meg a zajszint is).
Az előző autómnál sóher voltam az ovál alakú rudakért kiadni a +pénzt, a négyszögletes meg nagyon búgott 100 felett (így aztán tényleg nem volt fenn feleslegesen soha  :) )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.28 09:14:41

Nekem gyári Toyota van, elég designos rúddal, szóval ezzel nem lesz gond. Most még csak tetőcsomagtartó van, jövő héten akarom megvenni a bringatartót, de addig is fel akarom tenni, mert úgy akarok elmenni a Thule boltba, hogy rápróbáljuk.
Tetőcsomagtartóval, meg bringával úgysem fogom 110-120-nál többel menni (pályán). Ha fent van a cucc, akkor kirándulni megyek, akkor meg nem vagyok hajlandó rohanni :-) .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.28 09:20:50
Nem ismerem, mennyire bonyolult feltenni a tető rudakat, de én nem mászkáltam vele üresen (csak ott tettem fel, ahol kellett). Nekem Thule volt és elfért keresztben a két üléssor között és kb. 1,5 perc volt a felszerelése (semmilyen kulcs vagy eszköz nem kellett hozzá)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.28 09:22:47
Nem ismerem, mennyire bonyolult feltenni a tető rudakat, de én nem mászkáltam vele üresen (csak ott tettem fel, ahol kellett). Nekem Thule volt és elfért keresztben a két üléssor között és kb. 1,5 perc volt a felszerelése (semmilyen kulcs vagy eszköz nem kellett hozzá)

Azért aggódom kicsit, hogy fel tudom tenni, mert a Thule rudak sokkal vékonyabbak, mint ez a Toyota. Remélem, hogy ennyi állítási lehetőség van rajta, hogy a vastagabb rúdra is gond nélkül fel tudom tenni. Mondjuk ezt megtehetem úgyis, hogy a kocsiban odaviszem és lent a padlón nézzük rá.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.08.28 09:26:15
Mondjuk ezt megtehetem úgyis, hogy a kocsiban odaviszem és lent a padlón nézzük rá.
Látod, megspóroltál 2 dl benzint  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.28 12:28:58
Hoppa jaj, ujabb tankolas:
696,7km-re tankoltam 37,25 litert (5,35 atlag) BC adatai: 5,3l/100km, 64km/h atlag.
Sok autopalya ~60km varos es ~150km kozut. Vegig jol megpakolva, klima szinte vegig ment. Sajna lassan majd jon a hideg es megint feljebb megy az atlag  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.08.28 15:17:56
Palaczk, követtem a javaslataidat, tegnap elég sokat mentem a kocsival, és 50-nél 4-esben gurultam. Még valamennyire gyorsítani is lehet vele. Szóval megfogadom a tanácsodat :-) .
(előtte 1.0 swiftem volt, az 4-ben 50-nél halott volt és a megszokás...).
Fórumon ritkaság ez a hozzáállás, gratula  :clap: !!!

(Most nem konkrétan azt ünneplem hogy az én tanácsomat fogadtad meg  ;) , hanem úgy általában  :yes: !)

(A régi Swiftnek nagyon hosszú a váltója, az ezresnek tényleg határeset a négyes 50-nél.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.30 01:46:50
Érdekelne, hogy mások E11/E12-es 1,4-es Corija 150-nél mennyit fogyaszt a pályán? Az enyém ma 8.0 l-t nyomott be, ami szerintem nem kevés. Szinte végig 145-155 között mentem óra szerint 5.-ben, néha kellett lassítani és 4-esbe újragyorsítani 140-ig.

Régebben mintha 7-7.5 lett volna csak a fogyim ilyen tampónál.  :hmmmm: A gumikba is 2,5 volt, ami már keménynek számít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.08.30 10:27:36

Nálam műszer szerinti 150-nél a BC bőven 9 feletti adatokat mutat. Hosszútávú átlagom ilyen sebességre nincs, de pl. egy Db-Pest menet 120-nál kb. 7 liter, 140-nél már 8 liter körül jön ki, ha jól emlékszem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.30 10:37:48
Érdekelne, hogy mások E11/E12-es 1,4-es Corija 150-nél mennyit fogyaszt a pályán? Az enyém ma 8.0 l-t nyomott be, ami szerintem nem kevés. Szinte végig 145-155 között mentem óra szerint 5.-ben, néha kellett lassítani és 4-esbe újragyorsítani 140-ig.

Régebben mintha 7-7.5 lett volna csak a fogyim ilyen tampónál.  :hmmmm: A gumikba is 2,5 volt, ami már keménynek számít.

Nekem stabil 140 körül 7,5-7,8 körül szokott lenni. 130-nál jóval kevesebb, ezért tartósan inkább 130-at megyek. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.30 11:02:03
Nálam tartós 140-nél 7-7,5 körül szokott fogyasztani a kocsi, ha gyorsabban megyek, akkor exponenciálisan megnő a fogyasztás.

Én is azt vettem észre, hogy 130-ig még nem ugrik akkorát, a fölött azonban hirtelen elkezd nőni nagyon. Amúgy ez eléggé idegesítő, volt olyan kocsink a családban, amelyik 1,6-os benzines létére 6,5-7 l-rel ment 160-at a pályán tartósan. A Hondánk sem eszik 140-nél 7-nél többet, ha tartósan megyek vele, finomabb gyorsításokkal, akkor 6,5 l-rel elmegy 140-et.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.30 12:57:41

Egyébként ezért nem vettem 1.6ost, mert ugyanolyan váltóáttételek mellett ugyanúgy pörög, szóval valószínűleg nem fogyaszt jobban, és csak alul nyomatékosabb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.08.31 09:43:55
6,88/100 km. Ez a legutóbbi érték. Ebben van autópálya (hajtós is) (250-270 km), és némi (60-80 km) budapesti közlekedés is, a többi országút. És nem spóroltam a klímával.
Szerintem rendben van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2010.08.31 10:45:04
Nemrég volt egy 2100 km-es nyaralásunk, ebből kb. 1000 km volt autópálya, a többi országút, hegyi szerpentinek, meg persze városok is + sokszor klíma.
Az átlag 6.3-ra jött ki (bár még a hazaút előtt volt az 6.1 is).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ma81 - 2010.08.31 19:15:07
1100 km /Görögország Sarti/ 8,5-9 l átlag gázból. /Nagyrészt pálya 120-130 +5-7%-os emelkedők szakadó eső végig/.
Eddig otthoni körülmények között 7,5-8 volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.08.31 19:56:24
320,5km-re 18,19 litert tankoltam (5,68). Sajna a pisztoly rossz volt igy sikerult aztatni az aszfaltot :censored: Jol megpakolva, autopalyan, oriasi viharban (az uton hompolygott a viz  :wacko: )
BC: 5,5l/100kn es 99km/h atlag.
Azota mar mentem 580km-t az uj tankolassal es 4,7-en all az atlag. Kb 560 utan ugrott le egy kockat a szintjelzo, igy most felet mutat  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: big_mafa - 2010.08.31 21:05:25
Sziasztok, 2004-5-ös Corollánál van-e érezhető különbség 1.4 és 1.6 között? Ahogy olvasgatok vissza, látok olyan beírást, miszerint ugyanolyan váltó járt hozzájuk (?). Mik a tapasztalatok?

Köszönöm!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.31 21:10:04
Sziasztok, 2004-5-ös Corollánál van-e érezhető különbség 1.4 és 1.6 között? Ahogy olvasgatok vissza, látok olyan beírást, miszerint ugyanolyan váltó járt hozzájuk (?). Mik a tapasztalatok?

Köszönöm!
Az 1.6-os kisebb fordulattartományban nyomatékosabb, ergo nem kell mindig 4.000 fölé pörgetni, ha előzni akarsz vagy nagyobb emelkedő jön. A nagyfordulatú LE-leadása és nyomatéktöbblete nem olyan nagyon észrevehető, mint a kisebb fordulati nyomatéka.

A váltó áttétele ugyan az, azonban maga a váltó nem. Az 1,6-osnak jobb minőségű a váltója, mint az 1,4-esé, ha éppen nem ugyan az a C150-es típusú van az 1,6-osban is...

Mai fejjel én 1,6-ost vennék használtan, mert nem drágább sokkal, mint az 1,4-es, pláne ha mindegyikből SOL-t nézel. A másik meg, hogy az 1,6-os még jobban is fogyaszt, ha megy a klíma vagy nagyobb a terhelés.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.08.31 21:24:44
1.6-os fogyasztása (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2007&power_s=110&power_e=110&powerunit=2)
1.4-es fogyasztása (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2007&power_s=97&power_e=97&powerunit=2)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: big_mafa - 2010.08.31 21:45:26
Az 1.6-os kisebb fordulattartományban nyomatékosabb, ergo nem kell mindig 4.000 fölé pörgetni, ha előzni akarsz vagy nagyobb emelkedő jön. A nagyfordulatú LE-leadása és nyomatéktöbblete nem olyan nagyon észrevehető, mint a kisebb fordulati nyomatéka.

Kösz. Eszerint igazából mindkettő ugyanazt tudja - pörgetve, vagy anélkül.... Illetve megrakva az 1.4-et jól meg kell hajtani...

Gyöngyi - Spritmonitor - igen, ezt néztem én is, kösz :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.08.31 21:48:19
Van érezhető különbség a kettő között, de nem sok. Az 1,4-1,8 motor közötti különbség már sokkal nagyobb, ahogyan az 1,6-1,8 közötti LE-különbség is... Az 1,4-1,6 eléggé hasonló.

Ha meg van többször rakva a kocsi, illetve 4-en mentek többet, akkor 1,6-os legyen inkább. Ha egyedül mész, akkor bőven jó az 1,4-es is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.08.31 23:49:04
Érdekelne, hogy mások E11/E12-es 1,4-es Corija 150-nél mennyit fogyaszt a pályán? Az enyém ma 8.0 l-t nyomott be, ami szerintem nem kevés.
Nem rossz az. Az sem mindegy, hogy milyen körülmények között. Ha sokat ingadoztál föl-le, az a legrosszabb, több decivel meg tudja dobni az egyenletes haladáshoz képest.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.08.31 23:53:51
volt olyan kocsink a családban, amelyik 1,6-os benzines létére 6,5-7 l-rel ment 160-at a pályán tartósan.
Ne haragudj, de ezt elég nehezen hiszem el, vagy a 160 nem stimmel, vagy a benzines, vagy a 6,5-7 liter.
A benzinfalónak nem nevezhető malacorrú az 1332 cm-es motorjával 140-nél ment ennyit, és 140-160 közt másfél-két literes különbség van!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.02 00:39:37
volt olyan kocsink a családban, amelyik 1,6-os benzines létére 6,5-7 l-rel ment 160-at a pályán tartósan.
Ne haragudj, de ezt elég nehezen hiszem el, vagy a 160 nem stimmel, vagy a benzines, vagy a 6,5-7 liter.
A benzinfalónak nem nevezhető malacorrú az 1332 cm-es motorjával 140-nél ment ennyit, és 140-160 közt másfél-két literes különbség van!
Nekem sem igazán áll össze ez a kép. A nagyon is takarékos 1.6-os Carina E is már felülről nézegette a 8 litert ilyen tempónál; 150-nél evett 7.5 körül (ami egyébként egy rohadt jó érték ilyen sebességnél, benzinestől). Feltételezem, hogy vmilyen Hondáról van szó, de egy 1.6-os Civicről sem igazán tudom elképzelni, hogy ilyen kevéssel elmenjen ilyen nagy sebességnél. Szvsz kábé a Prius az egyetlen benzines autó (ha annak tekintjük), amivel ezt meg lehet csinálni. A kisebb motorosok (lásd pl. 1.0 Yaris) már nagyon az erejük maximumán kell dolgozzanak ilyen sebességnél, a nagyobb motorosok pedig egész egyszerűen önmagában a nagyobb hengerűrtartalom miatt fognak többet enni. Mondjuk, tény hogy az 1.6 talán a legjobb kompromisszum pont ebben a sebességtartományban - de a 6.5-7.0 & 160 kombó akkor is túl meredek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2010.09.02 07:40:06
Bár az enyém se nem E11, se nem E12, de szóba került az 1332 cm2-es malacorrú; no, hát az enyémben is az van, ha jól gondolom, a 4E-FE; legutóbbi adat, spritmonitorba már be sem írom, szinte szégyellem, pályán szigorú valós 130 km/h, Szhb-Debrecen, 7,9 l/100 km. Nem volt őszinte a mosolyom tankolásnál... Bár ahhoz képest, hogy generál óta nem megy 7,3 alá  :hmmmm:, nem is olyan rossz...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.03 00:29:16
MFerenc:

Hát, szűk egy literrel kevesebbre tippeltem volna - de ekkora eltérést bármi okozhat (pl. némi ellenszél). Szóval szvsz aggodalomra semmi ok  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.09.03 01:16:09
Én megyek pályán, országúton és városban is, nekem most 7,8 vegyesben. Amíg 8 alatt van, addig nem sírok, mert eléggé dinamikusan ment bele a km a kocsiba...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2010.09.03 07:21:10
MFerenc:

Hát, szűk egy literrel kevesebbre tippeltem volna - de ekkora eltérést bármi okozhat (pl. némi ellenszél). Szóval szvsz aggodalomra semmi ok  :)
Áááá, aggodalom még nincs, csak jó lett volna...
Kollégám amikor megvette a Swiftet újonnan, 14 l-t evett. Ezt szóvá is tette köt. szervizen. Mondták neki, majd megszokják egymást, "bejáratódik" az autó, és jó lesz. 20e km-t ment, mire sikerült 7 alá vinnie a fogyit... Ha ebből indulok ki, akkor főleg nem aggódom, lévén vadonatúj motorom van, lényegében  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2010.09.03 07:28:24
meg sem merek szólalni a fullpesti gyilokkal és 6,5 a fogyi
na itt a tél majd akkor jön nekem is a 8l  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: repeti - 2010.09.03 17:03:43
Leggyakoribb átlag 6,2-6,7 lit / 100 km vegyesben. Ez inkább országúti jellegű vegyes mert néhány km város majd M0-M5-M0 reggelente majd vissza este (naponta kb 80 km). 
1600 km nyaraláskor német/osztrák autópályán, szigorúan 130-cal: 7,1 lit / 100 km.
Legjobb fogyi Kisvárdáról a 4-esen (90-110) majd M3-on (120-130) Budapestig, 5,9 lit /100 km
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.04 22:20:12
Ma voltunk ket autoval Tompan, kb 170km-t mentunk. Edesanyamek mentek elol szinten 1.4d4d Corival ketten, en meg vittem tesomat, es a nagyszuleimet. Kivancsisagbol kinullaztam mindket fedcompot, es mondtam a mupapanak, hogy mama ugyis sipol 80felett, ugyhogy fogyasztasverseny. Nekem 3.4 lett, nekik 3.8 L/100km. Atlagsebesseg 58km/h.
Mindket fed.comp altalaba pontos. A tempo novekedesevel megno a fogyasztaskulonbseg. Igazabol semmi trukkot nem alkalmaztam, csak a motorfeket, a gumikba is csak 2.3bar van... Szoval picit leakadtam, hogy ekkora a kulonbseg, holott mi ket fovel tobben voltunk.
Szeretem a KEJ-t :)
Ket traktort es 3szemelyautot eloztunk csak, es millioan elmentek mellettunk. Hova ez a rohanas?  :flowers:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.09.05 10:20:43
Ez szép!

Biztos hozzászokott az autó az ültetett fogyiadatokhoz, most meg elfelejtett visszaállni. Most már csak a Varaderóval kellene ilyen mélységekbe lemenni :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.09.06 19:42:04
vasárnap 6.7L jött ki az átlagom igaz ufóval két fő és két motor na meg a cuccok. a motor kb 9-10 L  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.07 14:30:30
vasárnap 6.7L jött ki az átlagom igaz ufóval két fő és két motor na meg a cuccok. a motor kb 9-10 L  :yes:

Az Off/Motoros topicba írnál pár mondatot az FZ6ról? Hornetet vagy Fz6-ot szeretnék és érdekelne, hogy mik a tapasztalataid, és miért a Yamahát választottad? Mennyit fogyaszt, és hogy megy? :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.09.11 10:48:35
Ujabb fogyiadat:
1015,5 km utan tudtam tankolni 47,60 litert (4,69). Ebben az utban volt egy Lienz-Trento aztan pedig Trento es Arco kozott ingaztam. Fokent orszagut, de volt benne emelkedo  :yes: Ez egy uj rekordom, ilyen hosszan ilyen alacsony meg nem vooot  :1eye:
BC adatai: 4,8l/100km es 50km/h atlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.13 12:05:21
Ket traktort es 3szemelyautot eloztunk csak, es millioan elmentek mellettunk. Hova ez a rohanas?  :flowers:
Te is jól tudod, hogy van, hogy néha rohanni KELL  ::) ...

Nekem most legutóbb Erdélyből hazafelé egyáltalán nem volt sietős, így gondoltam: spórolok. Ez nekem = 90 (óra szerint). A Camryvel ez az a sebesség, amit még nem érzek idegesítően lassúnak. Ez az elviselhető kompromisszum határa, nem vagyok képes/hajlandó ennél is lassabban menni tartósan, nem érdekel hogy akkor még x decivel kevesebbet fogyasztana. Nem vagyunk egyformák, na  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.14 00:18:52
Tudom, hogy milyen, amikor menni kell, ironikusnak szantam.
Nagyszuleimet vittem, idosek mar, de szerencsere meg ki lehet mozditani oket, de 80felett mar magyaraznak, hogy miert rohanunk, meg sok a baleset az utakon, stb.... Tiszteletben kell tartani, tudod, hogy milyen az, amikor neha ecozni KELL.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2010.09.14 08:57:30
... tudod, hogy milyen az, amikor neha ecozni KELL.
hát ez durva jó [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.14 16:30:48
Tiszteletben kell tartani, tudod, hogy milyen az, amikor neha ecozni KELL.
OK-OK  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.09.14 17:04:17
Nálam is az eddigi legjobb, ECO-módú átlagfogyi Erdélyhez kapcsolható, az általam itt már jelzett Gyergyó-Db. BC szerint 5,2 volt. Ahol lehetett, ott 90-110. De nem nagyon lehetett.

Most viszont egy friss adalék a 120-140 közt abszolvált autópályás menetekhez, kb. 350 kg terheléssel Db-München-Db. 7,1.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.09.14 19:38:23
Van egy fogyasztás adatom, ami több mint szokott. Jóval több város van benne, (araszolással). Egy Bp-Veszprém-Bp út elég stabil 130 körül. A többi város.
540,0 km-re 41,78 liter ami 7,74l/100 km. Ez most több mint szokott, de várható volt a sok városi araszolós kilométer miatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2010.09.24 09:51:19
helo!

probálta már valaki a Spuri márkájú kék meg piros adalékokat?  én tegnap probáltam ki 450km után 4.5 lett a fogyasztásom 3személlyyel 100as tempoval. de egy ponton még 4.3 is volt több 10km-en keresztül.  megbolondult a fed.computerem vagy mi a bibi? előtte a városi fogyim meg 6.6volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: batyu - 2010.09.24 20:21:18
Na most már én is tudok egy általam mért fogyasztást mondani . 5.8-liter/100-km . Ezt a mérést 471-km megtétele után tudom mondani . Az utat a sebességkorlátok és fordulatszám alacsonyan tartása mellett tettem meg . Mondhatni "séta-kocsikáztam"  ::)  . Az út felét egyedül tettem meg , aztán 3-n jöttünk visszafelé . Odafelé volt Siófoki autókázás klímával , 40-el 50-el . Kicsit féltem hogy megtolja a fogyasztást a klíma , de nem . Összességében nagyon megvagyok elégedve az országúti fogyasztással !!  :clap: Hát a városit inkább nem mondanám  :cool2: . Végső soron nem bántam meg hogy ezt az autót vettem meg tavasszal !!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.09.25 01:37:43
Nekem pálya 150 100 km-en keresztül, majd dugó, majd, 100 km haza 150-nel: 8,5 l.

Mostanában kicsit jobban spórolok, így a 100-at nem túllépve 6,7 vegyesben. Nekem tetszik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.09.25 08:13:50
helo!

probálta már valaki a Spuri márkájú kék meg piros adalékokat?  én tegnap probáltam ki 450km után 4.5 lett a fogyasztásom 3személlyyel 100as tempoval. de egy ponton még 4.3 is volt több 10km-en keresztül.  megbolondult a fed.computerem vagy mi a bibi? előtte a városi fogyim meg 6.6volt.

Fogyasztást csökkentő adalékokból van elég, talán még sok is.
Nehéz kiválasztani a jót.
Vezetési stílus minimális átformálása eredményseb megoldás!
(szerintem)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.09.25 16:35:57
Pénteken összefutottam egy G6-os Corit tulajdonló sráccal a mikrotalin és elmondta, hogy a 6-os váltó többet forog mint az ötös, legalábbis ötödikben biztosan, úgyhogy felejtős, ha valaki még rajtam kívül ezen gondolkodna. Az enyém ötödikben 100-nál 3000-et forog, az övé e fölött.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.09.25 17:12:06
Ja és hatodikba? mert ez a lényeg nem? ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.09.25 17:16:56
Mármint nekem ötödikben 3000, neki hatodikban 3000 felett. Bocsi :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.25 17:20:17
Pénteken összefutottam egy G6-os Corit tulajdonló sráccal a mikrotalin és elmondta, hogy a 6-os váltó többet forog mint az ötös, legalábbis ötödikben biztosan, úgyhogy felejtős, ha valaki még rajtam kívül ezen gondolkodna. Az enyém ötödikben 100-nál 3000-et forog, az övé e fölött.
Az enyám 130-nál forog 3200-at :) Persze az diesel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.25 17:21:50
Azt hogy kell erteni?  Ora szerinti 130-nal kerek 3000-et forog az enyem, navi szerinti 130-nal meg nem tudom :)
Szinten 1.4dizel
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.25 17:45:40
Na most elbizonytalanitottál :lol: Lehet  tényleg GPS 130nál 3200, na majd hétfőn megfigyelem addig nem megyek otopályán ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.09.25 18:09:08
Asszem az E15-ben valamivel rövidebb a váltó, mint az E12ben. Amúgy nálam az óra szerinti 130 pont 3000.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.25 18:50:08
Világositsatok fel melyik évjárat melyik EXX?
E15---2007-töl
E    --2002-2006
E    --1997-2002
E    --1992-1997
E   ---1987-1993
Ugy tudom az E15 legalább egy fél literrel többet iszik (a kis disel) mint az elődje, ezt egy ötajtosos ismerős mesélte.
Bár nekem Wagon volt, az kb ugyan annyit ivott mint ez a sedán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.09.25 19:02:00
E11 97-2001 (néha szokták a fészlift E11-et E112-nek hívni...)
E12 2002-2007
E15 2007-

Amúgy a mostani modellváltást kivéve rendesen számoztak, most ugrottak ilyen sokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.25 19:09:08
Értem, akkor nincs E 13 és 14 :no:
És a régebbiek meg még kisebb E-sek?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.25 22:23:41
Világositsatok fel melyik évjárat melyik EXX?
E15---2007-töl
E    --2002-2006
E    --1997-2002
E    --1992-1997
E   ---1987-1993
Ugy tudom az E15 legalább egy fél literrel többet iszik (a kis disel) mint az elődje, ezt egy ötajtosos ismerős mesélte.
Bár nekem Wagon volt, az kb ugyan annyit ivott mint ez a sedán.
E12   --2002-2006
E11    --1997-2002
E10   --1992-1997
E9  ---1987-1993

Asszem 83-tól 87-ig volt az E8, előtte talán 79-től 83-ig az E7. Még régebben az E1, E2, E3 és E5 kódok voltak kiadva. Itt (http://www.toyotaoldies.de/) tudsz nézegetni ilyesmiket.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.09.25 22:28:29
Értem, akkor nincs E 13 és 14 :no:
Európában nincs.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.25 22:29:33
Jó kis oldal és szerencsémre még német is :yes:
Köszönöm szépen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.09.26 08:30:14
Tegnap sikerült 5 alá meni (főleg országút, de volt benne valamennyi város is) 2 személlyel, egyébként normálisan 90-95 körül autózva. Mosatnában többször gurítom az autót üresben. Tovább gurul mint gondolnám ;)

Egy körforgalomnál 20-nál 1-esből véltelenül nem 2-esbe, hanem 4-esbe váltottam, mikor jövök ki a körforgalomból, érzem, hogy elég alacsony a fordulat meg nem gyorsul annyira, akkor veszem észre, hogy 4-esben van a váltó :excl: Az az érdekes, hogy  nem rángatott, csak lassabban gyorsult mint mondjuk 3-asban (nem nyomtam tövig a pedált, sőt, csak picit nyomtan jobban mint egyébként). Na persze nem szoktam ilyet csinálni (45 alá nem szoktam engedni 4-esben), ezután se fogok, meg a fogyasztásnak se tesz jót szerintem meg lehet, hogy a motornak se), de legalább ezt is megtapasztaltam  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.09.26 09:42:09
Jó úton haladsz, csak így tovább!  :clap:
Nem jó sokat tankolni, sokxor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.26 10:11:46
Zsoooc!
Ugy tudom a tiedben is van visszajelző, hogy mikor vagy a zöld zónában és mikor kéne váltani. Az azért támpont  a fohyasztás csökkentéséhez.
Pillanatnyi fogyasztást a tied nem mér? Mert az mindent elárul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.26 10:39:05
Tegnap kerestem a kiutazos fogyasztasi papiromat, de sikeresen nem talaltam. Valoszinu ki lett dobva a szemettel.
Na mindegy, teletankoltam, ez talan a pestieknek is elfogadott varosi fogyasztas lesz.  :tt2:
Eddig kb 250km-t mentem Londonba, ki kell tapasztalni, vannak teljesen elheto periodusok, meg 5-6utan a halal 8-9ig.
A forgalom ritmusat kovetve, esszel vezetve egyebkent szerintem 6koruli fogyasztast tudok csinalni. Majd meglatjuk :)

Amugy 1.18£ a sima gazolajnak literje, tehat 390forint korul van. (Tavasszal 50ft-al kevesebbet ert a font, es csak 1.09£ volt a gazolaj, ugyhogy nemcsak a magyar arak szaladtak el.)

Erdekesseg, hogy Fuel saver uzemanyagot is lehet kapni, egy arban van a simaval, es ugy hirdetik, hogy 1liter/tank a haszon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.09.26 10:59:38
Zsoooc!
Ugy tudom a tiedben is van visszajelző, hogy mikor vagy a zöld zónában és mikor kéne váltani. Az azért támpont  a fohyasztás csökkentéséhez.
Pillanatnyi fogyasztást a tied nem mér? Mert az mindent elárul.

Nincs benne ilyen visszajelző, szerintem az csak az E15-ös Corollákban van., legalábbis én úgy tudom.  Pillanatnyi fogyasztás mérő van benne, bár nem tudom mennyire pontos, nem is szoktam nézni, csak elvonja a figyelmemet az útról, (gyorsításnál szerintem nem sok értelme van, néha hülyeségeket ír), az átlagfogyasztás mérő is valószínű, hogy téved 1,2 tizedet, de ez szerintem még belefér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.26 11:06:54
Miért gondolod, hogy hülyeséget ír? De nem mindegy hogy ha kiír pillanatnyi fogyasztásnak 27 litert vagy 30-at?
A lényeg, hogy nem sporolosan nyomod a pedált.
Nem kell állandóan figyelni, de igazán sokszor van rá alkalom hogy nézegesse az ember. Ritka hogy padlógázzal kell gyorsitani. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.09.26 11:33:22
Miért gondolod, hogy hülyeséget ír? De nem mindegy hogy ha kiír pillanatnyi fogyasztásnak 27 litert vagy 30-at?
A lényeg, hogy nem sporolosan nyomod a pedált.
Nem kell állandóan figyelni, de igazán sokszor van rá alkalom hogy nézegesse az ember. Ritka hogy padlógázzal kell gyorsitani. :D

Szerintem ha 5 l körüli fogyasztást érek el, akkor szerintem spórolósan nyomom a pedált. Jó persze lehetne még spórolósabban is (vagy még nagyobb guminyomással járni, 2,4-et szoktam belenyomni), de annak nem lenne értelme, mert azért haladni is akarok. Na meg lámpánál se akarom feltartani a mögöttem jövőket, hogy minél többen átférjenek egy zöldnél. Tehát van egy határ, ami alá nem megyek., főleg főúton, tehát általában nem szoktam a megengedettnél lassabban menni, de sajnos így is sokszor kell előznöm még személyautókat is, nagy forgalom esetén ez nem tesz jót a fogyasztásnak. Elinduláskor néha elég nagy értékewket mutat, ezért nem igazánn hiszek neki, szerintem jól megvagyok nélküle is. Szoftverfrissítés talán segíthetne? Csak akkor látom értelmét, ha egyenletesen nyomom a gázt, nem gyorsítok, akkor valóban pontos lehet, lehet látni a különbséget, hogy pl. 90-nél mennyivel fogyaszt többet 4-edikben mint 5-ödikben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.26 11:40:56
Nem kell frissiteni azon semmit. Az ugy jo. Az adott pillanatban az adott gazpedalallassal annyit fogyaszt. Pl. masodikba padlogazzal gyorsitasz, akkor eszik mondjuk 30litert. Ez helytallo adat, de mivel 100km-en keresztul nem tudsz padlogazzal gyorsitani, igy nem lesz 30liter az atlagod. Onnantol kezdve, hogy leforog a kettes, es mar nem gyorsitasz, hanem egyenletesen megy 50-70-el, mar csokken a fogyasztas pl. 15literre. De valoszinuleg nem megy 100km-t padlogazzal kettesbe, hanem felvaltasz mondjuk otosig, ahol 70nel mar csak 4.5litert fogyaszt.... ha elveszed a gazt, akkor nulla a fogyasztas.
 Igy jon ki az atlag, nem kell frissittetned a computert :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.26 11:43:28
5 l a benzinesnél, jól csinálod!
Az lényegtelen hogy pontos vagy nem pontos a pillanatnyi fogyasztás. Az csak miheztartás végett jó megnézni.
Nekem a Diesel  is 5 körül van (5,2 autópálya 130km/h óra szerintnél), budapesti város egy kicsit több.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.09.26 16:10:57
Nem kell frissiteni azon semmit. Az ugy jo. Az adott pillanatban az adott gazpedalallassal annyit fogyaszt. Pl. masodikba padlogazzal gyorsitasz, akkor eszik mondjuk 30litert. Ez helytallo adat, de mivel 100km-en keresztul nem tudsz padlogazzal gyorsitani, igy nem lesz 30liter az atlagod. Onnantol kezdve, hogy leforog a kettes, es mar nem gyorsitasz, hanem egyenletesen megy 50-70-el, mar csokken a fogyasztas pl. 15literre. De valoszinuleg nem megy 100km-t padlogazzal kettesbe, hanem felvaltasz mondjuk otosig, ahol 70nel mar csak 4.5litert fogyaszt.... ha elveszed a gazt, akkor nulla a fogyasztas.
 Igy jon ki az atlag, nem kell frissittetned a computert :1eye:

1-esben, alapjárat fölött egy kicsivel, 1000-es fordulaton 10-11 litert ír,  :D Ennek én nem hiszek, nem sokat ér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.09.26 16:27:28
Dugóban mégis mennyi lenne a fogyid? :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.26 16:34:34
Nem kell frissiteni azon semmit. Az ugy jo. Az adott pillanatban az adott gazpedalallassal annyit fogyaszt. Pl. masodikba padlogazzal gyorsitasz, akkor eszik mondjuk 30litert. Ez helytallo adat, de mivel 100km-en keresztul nem tudsz padlogazzal gyorsitani, igy nem lesz 30liter az atlagod. Onnantol kezdve, hogy leforog a kettes, es mar nem gyorsitasz, hanem egyenletesen megy 50-70-el, mar csokken a fogyasztas pl. 15literre. De valoszinuleg nem megy 100km-t padlogazzal kettesbe, hanem felvaltasz mondjuk otosig, ahol 70nel mar csak 4.5litert fogyaszt.... ha elveszed a gazt, akkor nulla a fogyasztas.
 Igy jon ki az atlag, nem kell frissittetned a computert :1eye:

1-esben, alapjárat fölött egy kicsivel, 1000-es fordulaton 10-11 litert ír,  :D Ennek én nem hiszek, nem sokat ér.
Most írta le a kollega, hogy csak addig magas a pillanatnyi fogyasztás amig gyorsitasz. Ahogy felgyorsitottál és csak tartod a sebességet visszaesik mondjuk 5l-re, ha meg csak gurulsz még kevesebb, ha motorfékezel akkor meg 0 a fogyasztásod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2010.09.26 16:50:06
Most írta le a kollega, hogy csak addig magas a pillanatnyi fogyasztás amig gyorsitasz. Ahogy felgyorsitottál és csak tartod a sebességet visszaesik mondjuk 5l-re, ha meg csak gurulsz még kevesebb, ha motorfékezel akkor meg 0 a fogyasztásod.

Bocs, azt nem írtam, hogy tartom azt a sebességet, és akkor mutat 10-11 között. Tehát nem gyorsítás közben ennyi. Ki is próbáltam, 1000 körül fordulaton, 1-esben, egyenletesen tartva a gázpedált mentem egy kicsit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.26 16:54:27

Es ezzel mi a problema? Ott annyit eszik. (Enne, ha tartosan, 100km-t annyival mennel)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.26 21:31:32
Uraim, baj van!
43.3km utan 7.8-at mutat az atlagfogyasztasmerom. Egy het(es kb bo 200km) alatt megtanultam, hogy az autot csak este 8 es reggel 8kozott szabad hasznalni Londonban. :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.09.26 21:50:22
Hú, ez nagyon durva, de lassan már Bp.-en is ez a helyzet.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.09.26 22:21:49
Pénteken összefutottam egy G6-os Corit tulajdonló sráccal a mikrotalin és elmondta, hogy a 6-os váltó többet forog mint az ötös, legalábbis ötödikben biztosan, úgyhogy felejtős, ha valaki még rajtam kívül ezen gondolkodna. Az enyém ötödikben 100-nál 3000-et forog, az övé e fölött.
Az enyám 130-nál forog 3200-at :) Persze az diesel.
az enyém 130Km/h 2300 forog 3200 fordulatnál olyan 180-190 körül megy
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.26 22:25:11

De a tied 6 sebességes nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.09.26 22:31:07
Meg ketezres :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.09.26 22:40:01
Bocs, azt nem írtam, hogy tartom azt a sebességet, és akkor mutat 10-11 között. Tehát nem gyorsítás közben ennyi. Ki is próbáltam, 1000 körül fordulaton, 1-esben, egyenletesen tartva a gázpedált mentem egy kicsit.
Es ezzel mi a problema? Ott annyit eszik. (Enne, ha tartosan, 100km-t annyival mennel)
Hát, kicsit utánaszámolva ez az adat márpedig tényleg hülyeségnek tűnik. Egyesben, 1000-es fordulaton kb. 15-16 óráig tartana neki megtenni 100 km-t, márpedig az szerintem ki van zárva, hogy ennyi idő alatt csak 10 liter üzemanyagot fogyasztana el, úgy, hogy közben ugye még az autót is mozgatnia kell, még ha nagyon kis sebességgel is. Ennél még alapjáraton, álló helyzetben is többet fogyaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.09.29 20:41:00
A kommenteket érdemes elolvasni, sőt kötelező!  [rohog]

http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/09/27/takarithatok_meg_uzemanyagot_magnesgyuruvel/?cp=0
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.29 22:38:29
Pénteken összefutottam egy G6-os Corit tulajdonló sráccal a mikrotalin és elmondta, hogy a 6-os váltó többet forog mint az ötös, legalábbis ötödikben biztosan, úgyhogy felejtős, ha valaki még rajtam kívül ezen gondolkodna. Az enyém ötödikben 100-nál 3000-et forog, az övé e fölött.
Az enyám 130-nál forog 3200-at :) Persze az diesel.
az enyém 130Km/h 2300 forog 3200 fordulatnál olyan 180-190 körül megy
Na ma jól megfigyeltem:
130 óra szerint -3000 fordulat
130GPS~136 óra szerint-3200 fordulat
CCa 500km-t mentem: országuton (Kecskemét -Gyomaendröd-Bcs-Szeged 4,4l volt az átlag+ némi szegedi tekergés+
 Szeged-BP autópálya(130GPS szerint) lerontotta  végül az átlagot 5,7-re
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.09.30 09:08:52
Tegnap volt jócskán szembe szél ha Pestre mentél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.30 09:26:10
Tegnap volt jócskán szembe szél ha Pestre mentél.
Ha gyorsan megyek mindig szembe fuj a szél :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.09.30 10:55:17
Valszeg a szel miatt ilyen sok. Nekem a multkor pont tankolas utan Nyiregyhazatol Hatvanig ora szerinti 130-nal 5,3 volt az atlag mikor lehajtottam a palyan.
Kivancsi vagyok az E15 mennyit fogyaszthat a kis dizellel az uj 6 gangos valtoval. Na az lehet kiraly  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.30 11:36:24
Valszeg a szel miatt ilyen sok. Nekem a multkor pont tankolas utan Nyiregyhazatol Hatvanig ora szerinti 130-nal 5,3 volt az atlag mikor lehajtottam a palyan.
Kivancsi vagyok az E15 mennyit fogyaszthat a kis dizellel az uj 6 gangos valtoval. Na az lehet kiraly  :yes:
Azt figyelttem meg hogy óra szerint 120-130-al még cca 5,2 a fogysztásom, de ha  tartom a GPS 130-132-t akkor már felugrik 6 literre.
Viszont az a országuti 4,4 l nem rossz, szerintem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.09.30 11:40:10
Valszeg a szel miatt ilyen sok. Nekem a multkor pont tankolas utan Nyiregyhazatol Hatvanig ora szerinti 130-nal 5,3 volt az atlag mikor lehajtottam a palyan.
Kivancsi vagyok az E15 mennyit fogyaszthat a kis dizellel az uj 6 gangos valtoval. Na az lehet kiraly  :yes:
A 6 gang, csak akkor hoz megtakaritást, ha nem ugyanaz a fordulatszámtartomány van felosztva. (kicsit overdriveos, akkor jelent valamit)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.10.01 21:41:42
Amennyire tudom, az új 6gangosnak hosszabb a hatodikja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.03 21:30:47
270 km csak helyi közlekedés (háromnegyeden állt a mutató), majd 500 km Ausztria túloldala (Alpok ugyebár a nem kis szintkülönbségekkel), ott némi helyi mászkálás, hazafele szintén végig autópálya (oda-vissza 130-as GPS szerinti menet, 4 ezres fordulaton, hazafele egy részében széllel szemben), majd tankolás eredménye 761 km-re vetítve: 7.42 l/100 km. ::) Végülis nem rossz, de egy újabb évig küzdhetek, mire a spritmonitoron visszaverekszem magam egy jó helyre.  :nonono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.10.03 23:12:01
Ezért le is szedted az aláírásodból a linket? :devil: Amúgy hol vannak már a képek?  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.04 07:55:03
Igen, látni se bírom. :cry: :D (már régebben leszedtem valamiért)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.10.04 12:46:42
270 km csak helyi közlekedés (háromnegyeden állt a mutató), majd 500 km Ausztria túloldala (Alpok ugyebár a nem kis szintkülönbségekkel), ott némi helyi mászkálás, hazafele szintén végig autópálya (oda-vissza 130-as GPS szerinti menet, 4 ezres fordulaton, hazafele egy részében széllel szemben), majd tankolás eredménye 761 km-re vetítve: 7.42 l/100 km. ::) Végülis nem rossz, de egy újabb évig küzdhetek, mire a spritmonitoron visszaverekszem magam egy jó helyre.  :nonono:
Ilyen körülmények között tökéletes a fogyasztásod, semmi ok a szégyenkezésre.

Szerintem nem a kocsik fogyasztanak sokat, hanem a benzin drága. Régebben ha 10 alatt volt a fogyasztásunk a Ladánál és a többi kocsinál, akkor elégedettek voltunk, most meg 8 literre mindenki fújol, miközben tökre dinamikusan haladsz már a 8 literrel...

Én most felmentem 130-140-nel Pestre (M7), onnan Százhalombatta (M6), majd vissza Pest (M6), majd sok bevárosi dugó. Onnan le Gárdonyba 150-nel (M7), majd 120-szal haza Siófokra a 70-esen. Így jött ki 8,1 liter vegyesben. Most sírjak, hogy milyen sok?! Nem teszem, mert nem sok. A benzin ára a sok. A kocsival dinamikusan haladtam, dugóztam, haladtam rendesen a pályán, akkor miért akarjak 8 liter alatti fogyasztást?!

Tud a kocsi 5,5-6 litert is, de ahhoz lassan kell menni nagyon. Be kellene látni, hogy a kocsinak jár a 8 liter, ha dinamikusan vezetünk vagy hegyes úton haladunk vagy dugózunk.

Azzal kellene inkább foglalkozni, hogy miért ennyi a benzin adója, miért ennyiért kapjuk a készterméket, mikor nagyon fogyócikk, stb... Nem pedig a szegény autót kell hibáztatni, mikor kiválóan teszi a dolgát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.10.04 13:02:08
Feltankhoz ertem a FuelSaver (http://www.shell.co.uk/home/content/gbr/products_services/on_the_road/fuels/fuelsave/diesel/) gazolajjal, es a kezdeti remulet utan az uj munkahelynek koszonhetoen jo lesz ez.... napi 40-70km-t megyek autoval, attol fugg, mindket helyen dolgozok-e.
A fed.comp. adatot lekuzdottem 5.8-ra. Atlagsebesseg 25km/h.
100% London, varosi fogyasztas.
Kollegamnak az 1.8T A3 12-13litert eszik  :D
Szeretlek KEJ :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.04 22:17:51
270 km csak helyi közlekedés (háromnegyeden állt a mutató), majd 500 km Ausztria túloldala (Alpok ugyebár a nem kis szintkülönbségekkel), ott némi helyi mászkálás, hazafele szintén végig autópálya (oda-vissza 130-as GPS szerinti menet, 4 ezres fordulaton, hazafele egy részében széllel szemben), majd tankolás eredménye 761 km-re vetítve: 7.42 l/100 km. ::)
A leírtakat figyelembe véve, ez egy szuper adat  :yes: ... Wazz, sosem értettem, hogy népek miért abszolút skálán nézik a fogyasztást, ahelyett hogy ahhoz képest néznék, hogy merre/hogyan közlekedtek az autóval  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.04 22:20:50
A magyarázat az utolsó mondat, amit kiszerkesztettél.  :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.04 22:22:05
Vágom  :yes: ... De ilyesmiken bosszankodni  :szemez: :nonono: :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.10.05 13:04:53
Idén "görögbe" egy barátom E10-es 2.0D Corollájával utaztunk el, a makedón-görög határig 4,9-re jött ki a fogyi, a teljes út belefért 5,2-es átlagba. Egy kis fél milliót futott szakadt vacak, ment alattunk hibátlanul...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.10.08 23:56:57
Na, tankoltam, 7.08-ra jott ki az Londoni fogyasztas... A fed.comp. 5.8-at hazudott. Sose csalt meg ennyit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.10.09 12:41:18
Ma tankoltam:
624 kilométerre 43,17 liter, ez 6,92 liter /100 km fogyasztást jelent. Ennek kb fele-harmada város, a többi sima országút (időnként lakott területekkel). Teljesen elégedett vagyok  :sorcerer: .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.17 18:16:57
Kiderült, miért nőtt meg a fogyim... Az őszi tali után tűnt fel, azóta pedig rohamosan egyre rosszabb fogyiadatokat produkált a Corollám, lelki szemeim előtt már minden rossz lepergett. Aztán megnéztük ma a guminyomást: 1.6-1.8 a 2 hónapja 2.5-re fújt kerekekben... Hiába no, ez egy Toyota. Csak a gazdi lehet hibás.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.18 08:43:45
Mostani tankolásnál csalt eddig a legtöbbet a fed. compom. 43,2L-t tankoltam 496km-re (95% város, max 5-6km/nap) és 8,3L/100km-t mutatott, pedig valójában 8,7L/100km volt az átlag. Ez nálam magasan negatív rekord, bár a körülményeket figyelembe véve - főleg asszonykám vezette = fck economy!!! - nem annyira xar. :wacko: :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.18 08:46:11
Nem szidni a Zasszonyt! :D Tanítsd meg vezetni! :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.18 08:51:26
Nem szidni a Zasszonyt! :D Tanítsd meg vezetni! :winkiss:
Nem hagyja, hát német a vére  :tank:
Az jó és úgy, és akkor, amit Őőőő gondol-csinál-mond. Aztán utólag belátja, ha nekem van igazam... Ez enyhítő körülményként kezelendő.
Hozzá szokott a céges Swifthez, annál nem kellett figyelni a fogyasztást... Ez meg saját zsebre megy, ugye...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.18 08:55:08
Vezesd rá, hogy milyen jó érzés, amikor magával küzd az egyre jobb eredmények elérése érdekében.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.18 09:28:52
Vezesd rá, hogy milyen jó érzés, amikor magával küzd az egyre jobb eredmények elérése érdekében.  :flowers:
Akkor meg azt mondja, hogy én csesztetem őt (pedig épp, hogy nem!) és akkor inkább vezessek én. Nekem ezt nem kell 2-szer mondani. Máris megnyugszom...  :innocent:
Könnyebb a meggyőzés, ha hosszabb távra megyünk, mert akkor jobban tud figyelni, meg tudom neki mutatni, hogy mennyit jelent, ha motorfékez, mennyit jelent, ha egyenletesen megy kicsiket gyorsítva, előre figyelve a történéseket. Nem az előtte lévő autót nézi, hanem 50-100 m-rel előttel a komplett forgalmi helyzetet.
Ugyanez a városban nem működik, mert akkor sokat kapkodja a fejét és zavarom a sok dumával. Pláne, ha nincs alapból ráhangolódva a gazdaságos stílusra...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.10.18 10:09:12
Nem hagyja, hát német a vére  :tank:
Az jó és úgy, és akkor, amit Őőőő gondol-csinál-mond. Aztán utólag belátja, ha nekem van igazam... Ez enyhítő körülményként kezelendő.
Nem tudtam, hogy egy feleségünk van  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.18 10:17:56
Nem hagyja, hát német a vére  :tank:
Az jó és úgy, és akkor, amit Őőőő gondol-csinál-mond. Aztán utólag belátja, ha nekem van igazam... Ez enyhítő körülményként kezelendő.
Nem tudtam, hogy egy feleségünk van  :lol:
Nekem kettő is, de psssssszt!  [rohog] :D :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.18 10:39:36
Na, tankoltam, 7.08-ra jott ki az Londoni fogyasztas... A fed.comp. 5.8-at hazudott. Sose csalt meg ennyit.
Uhh  :eek: ... Ez tényleg kemény eltérés, meg is szívhatja miatta az ember (ha mondjuk átlagfogyi alapján számítgatja hogy mennyi van még a tankban). Tisztán városban jött ki ez a fogyi, ugye?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.18 10:41:01
Mostani tankolásnál csalt eddig a legtöbbet a fed. compom. 43,2L-t tankoltam 496km-re (95% város, max 5-6km/nap) és 8,3L/100km-t mutatott, pedig valójában 8,7L/100km volt az átlag. Ez nálam magasan negatív rekord, bár a körülményeket figyelembe véve - főleg asszonykám vezette = fck economy!!! - nem annyira xar. :wacko: :cool2:
Ez nem vészes eltérés, 5 %, belefér... És maga a fogyasztás is szerintem teljesen vállalható, 95 %-os városi használatban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.18 11:02:44

Ja, én sem aggódom rajta különösebben, csak eddig a tizedet is pontosan mutatta és ez lepett meg, hogy most 4 decit tévedett. Nem vészes, tudom, csak ha megszokik az ember valamit, hogy jól működik, akkor, ha mégis van némi eltérés, máris felhúzza a szemöldökét, hogy "mos' mé'?!"
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.18 11:13:44
Ja, én sem aggódom rajta különösebben, csak eddig a tizedet is pontosan mutatta és ez lepett meg, hogy most 4 decit tévedett. Nem vészes, tudom, csak ha megszokik az ember valamit, hogy jól működik, akkor, ha mégis van némi eltérés, máris felhúzza a szemöldökét, hogy "mos' mé'?!"
Há' me'  ::) ... Azé'  :) ... Van ilyen. Főleg városban hajlamosak tévedni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.10.18 11:45:34
Na, tankoltam, 7.08-ra jott ki az Londoni fogyasztas... A fed.comp. 5.8-at hazudott. Sose csalt meg ennyit.
Uhh  :eek: ... Ez tényleg kemény eltérés, meg is szívhatja miatta az ember (ha mondjuk átlagfogyi alapján számítgatja hogy mennyi van még a tankban). Tisztán városban jött ki ez a fogyi, ugye?

46.65litert tankoltam 55fontert 659Km utan = 7.08L/100Km
Igen, 100% varos, sok dugoval....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.18 13:08:58
Ahhoz képest full korrekt érték  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.10.18 20:16:14
810KM=41L Gázolaj  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.10.18 20:24:41
810KM=41L Gázolaj  ::)
Nekem is annyi szokott lenni :clap: és a motorod? nekem 4,7- 5,2 között benzinbúl :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.10.18 20:49:37
hát a legkevesebb 3,8L  a legtöbb 9l körül a ringen  ::) amúgy az auris átlaga 6L körül alakul
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.10.18 21:01:00
hát a legkevesebb 3,8L  a legtöbb 9l körül a ringen  ::) amúgy az auris átlaga 6L körül alakul
Nekem egyikse ingadozik ennyire: mind 5 körül fogyaszt. Még a robogom is közeliti: 4,5 + motorolaj
Tudtommal mostanában vetted a motort, nem? :hmmmm: Máris voltál a ringen? és ennyire húúztad neki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2010.10.19 20:52:49
ja 2005 juli. amugy apnonia ringe 2.37.24s a legjobb a pálya hossza 4.740Km de inkább itt mint a közúton  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.10.21 18:50:41
Sziasztok!

Ma megtankoltam a kicsikét, 490 Km=26,91 Lityi Premium Diesel(előtte is)23 Km/h, átlag Bc. szerint 5,6 számolva 5,49
Normál városi használat mellett viszonylag kevés dugóval papásan vezetve.
Hétvégén megyek Tiszaújvárosba, szeretnék !!! kényelmesen autózni( nem tőlem függ hanem a forgalomtól) :yes: :yes: :yes:
Mielőtt kérdezitek mi a kényelmes tempó: pályán 110, max 120 Km/h, országút 85-100 Km/h. Kíváncsi vagyok a fogyira :yes: :yes:
Számításom, illetve tapasztalat alapján és ugye viszonylag sík a terep 4,5-4,8 közé saccolom. Majd megírom
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.21 19:03:39
Kb. ennyire gondolnék én is, a helyedben, szerintem nem fogsz tévedni sokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.10.22 20:13:20
1.6-1.8 a 2 hónapja 2.5-re fújt kerekekben
:naspang:

Csak a gazdi lehet hibás.
:yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.10.24 14:53:53
Hétvégén megyek Tiszaújvárosba, szeretnék !!! kényelmesen autózni( nem tőlem függ hanem a forgalomtól) :yes: :yes: :yes:
Mielőtt kérdezitek mi a kényelmes tempó: pályán 110, max 120 Km/h, országút 85-100 Km/h. Kíváncsi vagyok a fogyira :yes: :yes:
Számításom, illetve tapasztalat alapján és ugye viszonylag sík a terep 4,5-4,8 közé saccolom. Majd megírom
Sziasztok!

Megvolt a Tiszaújvárosi kanyar, a saját tempón való utazás szokás szerint nem jött össze (csak odafelé, vissza már igen)
Kb 50-55 perc alatt értem ki a Szerencs utcai kereszteződéshez ami cc, 12-13 Km. A lámpa előtti felüljáró csak két sávban volt járható.
Kiértünk az M 3-ra oszt össznépi flúgos futam kezdődött. Előzzünk a leállósávban és tsai.
Vagy a külső sávban 85-90 vagy a belsőben 130-140-el. Ezt is + azt is kipróbáltam, szépen lassan haladtunk a cél felé.
Volt egy kb. 10-150 km-es etap ahol 140-160 között "kellett" menni mert szép hosszú kamion konvoj volt, és különben letoltak volna az útról.
Innen már beálltam a standard 110-re, amit visszafelé tartani tudtam, mert nem volt forgalom.

A fogyasztás: 375 Km= 18,68 lityi gázolaj= 4,98 (a 110 feletti szakaszok megtették a hatásukat)
Bc szerint 4,7 l/100 Km és 74 Km/h átlag.
Egy apró szösszenet: gyerekkel voltunk és oda és vissza is meg kellett állni kétszer/út.
Direkt figyeltem, hogy az OFF Passat, pdtdi, Peugeot HDI-stb motorját egyből leállították ahogy megálltak a pihenőben.
Gondoltam: GRATULÁLOK.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.25 09:07:22
Gratula! Ez egy tök jó átlag, főleg, hogy említetted az odafelé megfutott jelentős sebességtöbbletet. Úgy tudom, hogy 130 körül forog a Corid 3000-et. Ha ez alatt használod, akkor gyakorlatilag 5 literből kijössz átlagban úgy, hogy nem tartottál fel senkit.  :clap: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.25 16:42:50
Na normálisra (2.5 bar) felfújt gummákkal 6.5 liter az utóbbi 3 hét fogyieredménye. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.10.25 17:02:06
Gratula! Ez egy tök jó átlag, főleg, hogy említetted az odafelé megfutott jelentős sebességtöbbletet. Úgy tudom, hogy 130 körül forog a Corid 3000-et. Ha ez alatt használod, akkor gyakorlatilag 5 literből kijössz átlagban úgy, hogy nem tartottál fel senkit.  :clap: ;)

Köszönöm, most a héten a változatosság kedvéért Zalába megyünk, no ott szoktam jó értékeket produkálni, ott mindig tudom
tartani a saját tempómat.110 Km/h= 4,4-4,5 lesz a fogyim,,
120- nál forog 2800-at, 130- nál 3000 ahogy írtad.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.10.25 17:05:48
Na normálisra (2.5 bar) felfújt gummákkal 6.5 liter az utóbbi 3 hét fogyieredménye. :)
A 6,57 mar 6,6 kerekitve  :tt2: Szep eredemeny  :yes:
Tenyleg 1800 euroert vettel ket par izzot?  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.25 20:15:29
Na normálisra (2.5 bar) felfújt gummákkal 6.5 liter az utóbbi 3 hét fogyieredménye. :)
:clap: Ügyik vagytok az autóddal együtt.  ;)

Nekem a comp. szerint most 7,1 az átlag úgy, hogy tankolás óta 130km-t mentem több, mint 2/3-át városban. A guminyomásom 2,3bar a kényelem kedvéért. Most élvezem, hogy újra van rugózása a Corimnak a nagy kerekek után.  :)
Holnap lesz 3db Bcsaba-Gyula-Bcsaba utam, majd tolunk rajta lejjebb még.  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.25 20:18:26
Köszönöm, most a héten a változatosság kedvéért Zalába megyünk, no ott szoktam jó értékeket produkálni, ott mindig tudom
tartani a saját tempómat.110 Km/h= 4,4-4,5 lesz a fogyim,,
120- nál forog 2800-at, 130- nál 3000 ahogy írtad.
Én a Toyota helyében nyújtottam volna egy kicsit az 5. fokozat áttételén úgy, hogy 140-nél forogjon 3000-et, mint ahogy anno az OFF Passat TDI-nk (90LE). Nagyon kellemesen, és halkan lehetett vele suhanni, igaz, kb 15-20Nm-rel nagyobb volt az 1,9-es moci nyomatéka (210). Szerintem elbírná ez a kis d-4d is...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.10.26 08:00:40
Mar megtettek. Kapott egy 6-ikat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.26 09:38:18
Mar megtettek. Kapott egy 6-ikat.
... hát a ráncfelvarrott igen, de a Tiedhez hasonló "első" Auris még 5 sebességes volt, ha jól emlékszem.
Apropó 6-ik. Azt tudjátok már, hogy milyen áttételt (km/h - ford/perc) kapott?  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.10.26 09:41:01
2009-ben volt egy kis varialas (nem facelift). Onnantol mind az Auris mind a Corolla 6 sebesseges 1,4 d4d-vel jottek. Az meg nem szamit faceliftesnek  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.26 09:44:03
Bocsi, erről nem volt infóm, de elhiszem. Csak az ideit tudtam. Anno mit érintett ez a módosítás még a sebességfokozaton túl?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.10.26 09:57:54
Foleg motorokat erintette.
1,6 valvematic lett 6 fokozattal (elotta 1,6 dual-vvti 5 fokozattal)
1,4 dizel DPF-et kapott es 6-ik fokozatot.
Nyugdijaztak az 1,4 vvti-t es erkezett az 1,33-as moci.
Jah es a Corolla a Lunaba megkapta a digitalis klimat. Elotta manualis volt  :hmmmm: Hirtelen ennyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.10.26 22:27:23
Két legfrissabb fogyasztási adat:
7,03 --> főleg országút, autópálya, illetve egy jó egyórás dugó a pályán (többször leállítottam a motort).
6,55 --> Lengyelország. Budapesti-Krakkó-Auswitz-Krakkó (itt tankoltam, a hazaútról később lesz adat, ha tankolok).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.27 09:55:10
Foleg motorokat erintette.
1,6 valvematic lett 6 fokozattal (elotta 1,6 dual-vvti 5 fokozattal)
1,4 dizel DPF-et kapott es 6-ik fokozatot.
Nyugdijaztak az 1,4 vvti-t es erkezett az 1,33-as moci.
Jah es a Corolla a Lunaba megkapta a digitalis klimat. Elotta manualis volt  :hmmmm: Hirtelen ennyi.
Akkor ezek szerint szinte csak a motorokat érintette ) leszámítva a Luna+digitklíma párosítást)... :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.27 09:55:54
Két legfrissabb fogyasztási adat:
7,03 --> főleg országút, autópálya, illetve egy jó egyórás dugó a pályán (többször leállítottam a motort).
6,55 --> Lengyelország. Budapesti-Krakkó-Auswitz-Krakkó (itt tankoltam, a hazaútról később lesz adat, ha tankolok).
Milyen sebességek mellett jön ki a 6,55? Csak kíváncsiságból érdekel...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.10.28 09:53:10
Milyen sebességek mellett jön ki a 6,55? Csak kíváncsiságból érdekel...

Ez Budapest-Krakkó-Auswitz-Krakkó útvonal (illetve előtte 30 km Budapest a péntek délutáni csúcsban). Országút szinte végig, lakott területekkel. Ahol haladós ott 90-100, ahol kevésbé ott 60-70.
Mindez 4 fővel, megpakolva. A Tátrában lefelé pedig sok motorfék.
Az 1.0 swiftemmel hasonló körülmények között (nagyrészt ugyanezen az útvonalon, akkor is 4 fővel de kevésbé megpakolva) csináltam 4,95-ös fogyasztást.

Ja és klíma nélkül, csak a sima fűtés ment, mert az utitársaim nem bírták a klíma szagát (tényleg büdös, ki fogom takaríttatni).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.29 08:13:00
Ez teljesen reális fogyi így.  :yes: Kba az enyém is így fogyaszt, talán 1-2 decivel kevesebbet a súly külömbség miatt.  :clap:
Milyen sebességek mellett jön ki a 6,55? Csak kíváncsiságból érdekel...

Ez Budapest-Krakkó-Auswitz-Krakkó útvonal (illetve előtte 30 km Budapest a péntek délutáni csúcsban). Országút szinte végig, lakott területekkel. Ahol haladós ott 90-100, ahol kevésbé ott 60-70.
Mindez 4 fővel, megpakolva. A Tátrában lefelé pedig sok motorfék.
Az 1.0 swiftemmel hasonló körülmények között (nagyrészt ugyanezen az útvonalon, akkor is 4 fővel de kevésbé megpakolva) csináltam 4,95-ös fogyasztást.

Ja és klíma nélkül, csak a sima fűtés ment, mert az utitársaim nem bírták a klíma szagát (tényleg büdös, ki fogom takaríttatni).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.29 22:47:10
Utolsó tank: 7.22 liter... :no: :censored:
760 km, ebből 400 km az M6-n óra szerinti 140 (Dunaföldvár-Pécs-Pécs helyben-Érd). A többi melóba és Pestre járás, valamint egy M0 Maglódra oda és vissza (dugóval). Nagyon nem vagyok boldog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.30 11:10:13
Ezzel így nem vagy boldog  :ph34r: ? Tényleg nem értem, hogy miért. Annyira nem fér ez a fejembe, mikor emberek a fogyasztást abszolút skálán nézik, és nem ahhoz képest, hogy hol/hogyan/mennyivel mentek  ::) ...

Most kimentem megnézni a Füles átlagfogyasztását. 7.9. Húúú, jaaaj, egy 1.0 Yaristól ez BOOORZASZTÓÓÓ sok  :surrender: ... Nem? Nem. Mert full városban jött ki, 4-5 km-es távokon, hideg motorral indulva, emelkedőkön stb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.10.30 14:18:03
Utolsó tank: 7.22 liter... :no: :censored:
Én kezdek ezzel a jelenséggel megbarátkozni. A dízelről benzinesre váltva eleinte furcsa volt, hogy ahogyan esik a hőmérséklet, úgy kúszik felfelé néhány decivel az átlagfogyim.
Hiába melegszik be a motor, akkor is többet mutat a BC hosszú utakon is.
A tesztútvonalamon nyári laza 5,1-5,4-es eredmények után most a minimum 5,7. Hiába próbáltam azt a trükköt, hogy bemelegedett motorral kezdtem a mérést és sokkal finomabban kezeltem a pedálokat és hiába fogtam vissza a fűtést.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.10.30 19:05:10
Ezzel így nem vagy boldog  :ph34r: ? Tényleg nem értem, hogy miért. Annyira nem fér ez a fejembe, mikor emberek a fogyasztást abszolút skálán nézik, és nem ahhoz képest, hogy hol/hogyan/mennyivel mentek  ::) ...
Maximalista vagyok. Vagy hülye. Vagy ez nem a vagy-vagy játék? ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.10.30 21:46:26
Nekem ma volt egy Siófok-Pécs távom oda-vissza. 6.5 volt a fogyi. Nem mentem annyira, 90-120 az egyenesekben, faluban 50-60. Összesen volt 3-4 előzés. 4 fővel. Szerintem OKSA.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.10.31 07:56:29
Maximalista vagyok. Vagy hülye. Vagy ez nem a vagy-vagy játék? ::)
Én ezt értem, de a fogyasztás egy nagyon relatív dolog, hisz nem sínen közlekedünk  :hmmmm: ... Miért nem úgy nézed, hogy wow, ahhoz képest hogy merre/hogyan jártam, milyen keveset evett az autóm  :) ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2010.10.31 19:33:26
Sziasztok!

Megvolt  a zalaszentlászlói kanyarom: 470 km= 21,94 l.=4,67 l/100 Km( Bc= 4,4 ,76 Km/h sebesség) Sikerült a saját tempómat autóznom, Apuval ketten voltunk
a kocsiban csomag=0
Ebben volt 50 Km. Budapest, nem akartam tankolni cc,2,5 litert.
Autópályán stabil 110 Km/h, egyszer 180, kb. 3* 140 ,autóúton 85-100 Km/h.
Visszafelé a nyolcvanas kilométer környékén belekerültünk egy kb. 5-8 km-es dugóba amit sikerült 40 perc
alatt megtenni egy "kis"  baleset miatt.
Tökéletesen elégedett vagyok a fogyival :clap: :clap: :yes: :yes:
Ui: nyáron ugyanezen út Bp. és baleset nélkül ezzel a sebességgel 4,4( most is ennyi lett volna,,szerintem :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.10.31 19:51:29
Ezzel így nem vagy boldog  :ph34r: ? Tényleg nem értem, hogy miért. Annyira nem fér ez a fejembe, mikor emberek a fogyasztást abszolút skálán nézik, és nem ahhoz képest, hogy hol/hogyan/mennyivel mentek  ::) ...
Maximalista vagyok. Vagy hülye. Vagy ez nem a vagy-vagy játék? ::)
Vagy nem vagy hülye, vagy én is az vagyok!!!  :tt2: ;)
Ma voltunk Orosházán az Oros Kupán (kutyák versenye), és az induláskori 7,5L átlag (fél tank a városban ment el) csak 7 Literig ment le 80km-es országúti szakaszon( oda-vissza összesen 80km), odafelé 4, visszafelé 5 fővel, 90-105Km/h között élénk oldalszélben, 3-4 előzéssel.
Az az érzésem, hogy ezzel a tankkal sem leszek 7 liter alatt!  :censored:
Pedig folyamatos haladás (100km/h) mellett a pillanatnyi fogyasztásom 5,2-5,8L között mozgott.
Csalóka, mert ha ezt az utat lenullázva a comp-ot tesszük meg, biztos, hogy 6 liter elejére jött volna ki az átlagom. Jah, a guminyomás mind a négy kerékben 2,4bar.

Szóval, Gyöngyike, no para, nekem is ennyi körül mozog az átlagom, és nálunk csak én figyelek városon belül is a fogyasztásra... :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.10.31 20:10:52
Két tankolási adat:
406,5 kilométerre 29,01 liter --> 7,14l/100 km. Krakkói tankolás, Krakkó-Bp és hazavittem mindenkit a budapesti éjszakában. Egyébként elég tempós haladás.
610,2 kilométerre 43,31 liter --> 7,1l/100 km. Bp-Pécs-Bp elég tempósan, Bp-Rétság, és visszafelé Vácon tankolás.

Mindkettővel elégedett vagyok!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.06 18:37:17
Új fogyi: 6.2. Ebben van 200 km M6, óra szerinti 140, a többi munkába járás es 1x Pest. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.06 18:38:01
Jó óvatosan vezethetsz munkába járás során & Pesten  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.06 18:38:40
Mivel a 200 km alatt tudtam, hogy meg lett hajtva a kocsi, tényleg odafigyeltem végig, ahol lehetett motorfék vagy gurulás játszott.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.06 18:41:39
Az jó  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.06 19:18:45
Nekem most pont 1000 km-nél villant a sárga. Még nem tankoltam, de olyan 4,5-4,6-ra tippelem. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.06 20:06:31
Nekem most pont 1000 km-nél villant a sárga. Még nem tankoltam, de olyan 4,5-4,6-ra tippelem. :)
az szép ;)
nekem 750nél szokott :ph34r: és 850et megyek el .....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.07 07:56:25
Nekem most pont 1000 km-nél villant a sárga. Még nem tankoltam, de olyan 4,5-4,6-ra tippelem. :)
az szép ;)
nekem 750nél szokott :ph34r: és 850et megyek el .....
De gondolom nem is 100-110el szüttyögsz országúton , kevés várossal...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.07 10:09:33
városban ritkán, országuton  is kapja böven, meg  pályán is..... :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.07 10:15:07
városban ritkán, országuton  is kapja böven, meg  pályán is..... :cool2:
Az nagyon jó! az E15 5-5,5 litert fogyaszt hasonló körülmények között (kevés város) 4,5 max sétakocsikázáskor :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.07 10:24:57
Nekem most pont 1000 km-nél villant a sárga. Még nem tankoltam, de olyan 4,5-4,6-ra tippelem. :)
Fedkompot nem szoktad tankoláskor nullázni? Én, mióta megvan a Yaris, így csinálom... Tankoláskor nullázom a B km-számlálót, és az átlagfogyi-mérőt; így ki tudom számítani elég pontosan, hogy még mennyi üzemanyagom van. (Eddig 3x tudtam összevetni a fedkomp adatát teletankolásos-számításos méréssel, és az jött ki, hogy gyakorlatilag egy decin belül van a pontossága.)

Azért ezen mindig újra ledöbbenek, hogy milyen keveset fogyaszt ez az 1.4 dízel Cori  :sorcerer: ... Ilyen használatban (országút 100-110, kevés város) még a Yaris is kb. fél literrel biztosan többet enne ennél. Pedig ez csak egy 65 lóerős, ezres benzines, bő 900 kilós autó  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.07 15:24:32
De nullázom, most 4,4-en áll, de kb a gyári gumi lecserélésével egy időben elkezdett csalni a fogyimérő. Ne kérdezd miért! Azelőtt kb 1-2 decit csalt, ide-oda, most stabilan 2-3 deci felfelé...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.07 15:29:29
Triviális kérdés, de a gumiméret nem változott, ugye?

Vettél észre másban (pl. a km-számlálóban) is hasonló eltérést?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.07 20:28:43
Na, végül 4,64 lett.
És válaszolva: természetesen nem változott, maradt a gyári méret. Egyebekben nincs differencia. Csak egyszerűen úgy érzem, ezzel a gumival többet fogyaszt, mint a gyári Energyvel. És ezt a kijelző nem követte...Ja, amúgy 4,4-en állt tankoláskor. És V-púdert kapott. :) 17ezerért :wacko: :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.08 09:02:49
anno mikor felkerültek a 17es felnik, continental sportcontact2 gumi volt rajtuk...... és mikor lecseréltem az esömintás marshal ku17 re , észrevehetöen többet evett.
szoval gumi és gumi között oriási különbség lehet :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.08 09:18:02
Na, végül 4,64 lett.
És válaszolva: természetesen nem változott, maradt a gyári méret. Egyebekben nincs differencia. Csak egyszerűen úgy érzem, ezzel a gumival többet fogyaszt, mint a gyári Energyvel. És ezt a kijelző nem követte...Ja, amúgy 4,4-en állt tankoláskor. És V-púdert kapott. :) 17ezerért :wacko: :(
Én olyan V-t nem szoktam venni bele, de néha tankolok Bécsben és akkor határozottabban kevesebbet fogyaszt. Sajnos még nem mértem mennyivel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.10 21:16:50
~500 km, nagy része autópályán, comp szerint 83km/h átlagseb, 7.1l/100.
Odafelé 2 személy +némi csomag, az átlagseb 120, fogyi 8 liter.. 25-30% E85-tel. Visszafele már kevesebb volt ez az arány, mert csak benzint tankoltam, és egyedül voltam. De így is elég magas értékeket mutatott a pillanatnyi. 120 óra szerintinél 7.5-8 liter, ami sztem elég sok. 130-nál már 9 körül, és ez ugye még csak kb 120 tényleges..
Összességében nem nagyon vagyok elégedett. Ja és sztem hangos is az autó 120 környékétől, van egy jól hallható búgása a motornak.
Ez az autó sajna nem alkalmas autópályára, legalábbis nagyobb tempóra, sztem. De nem is ott használom jellemzően.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.10 21:20:08
Nemrég mondta vki, hogy a vvt-iknél tán négyezernél van a vezérlésváltás és utána aránytalanul sokat fogyasztanak (szerk: megvan, pénteken mondta TSityu).
Mondjuk vicces, hogy így leírás alapján az én Corim vagy egy literrel kevesebből ellett volna.  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.10 21:26:11
120 óra szerintinél 7.5-8 liter, ami sztem elég sok. 130-nál már 9 körül, és ez ugye még csak kb 120 tényleges..
Nem volt szembeszél vagy ilyesmi? Esett az eső? Ezek túl magas értékek, normális esetben a kétliteres Avensis sem fogyaszt ennyit. Egyszer tapasztalam vele hasonló fogyasztást autópályán, de akkor esőben és elég erős szembeszélben haladtunk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.10 21:44:48
120 óra szerintinél 7.5-8 liter, ami sztem elég sok. 130-nál már 9 körül, és ez ugye még csak kb 120 tényleges..
Nem volt szembeszél vagy ilyesmi? Esett az eső? Ezek túl magas értékek, normális esetben a kétliteres Avensis sem fogyaszt ennyit. Egyszer tapasztalam vele hasonló fogyasztást autópályán, de akkor esőben és elég erős szembeszélben haladtunk.

Passz. Ja még annyi, hogy már a téli gumi van rajta. Viszont szélérzékeny az autó, ha elhúzott mellettem egy személyautó, azt is megérezte..
De amúgy nem volt különösebb szél.
CSak az E85re tudok gondolni. Már tankolom egy ideje, és lehet nagyobb az arány mint gondolom. Viszont amikor nyáron Erdélyben voltunk, ott 5.8at evett, ami sztem nem rossz, és akkor is volt benne vagy 40% E85.
Városban meg most 10et eszik, igaz, sok rövid úttal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.10 21:47:24
Rövid utas városi használatban a 10 liter full normális. Ha csak a melóhelyem és az otthonom között ingázok (5 km, sok emelkedővel), akkor az ezres Yarisom is bekap közel 8 litert most, hogy hidegebb az idő.

Fújd fel a kerekeket legalább 2.5-re, és vedd lejjebb az etanol-arányt. És egy alkalommal mért nagyobb fogyasztásból ne vonj le messzemenő következtetéseket  :)

(És ne utáld már ennyire ezt a szegény autót  ::) ...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.10 21:48:04
Nemrég mondta vki, hogy a vvt-iknél tán négyezernél van a vezérlésváltás és utána aránytalanul sokat fogyasztanak (szerk: megvan, pénteken mondta TSityu).
Mondjuk vicces, hogy így leírás alapján az én Corim vagy egy literrel kevesebből ellett volna.  :eek:

4000 fölé nem pörgettem. Visszafele megküldtem kicsit, de odafelé max 120. VAgyis óra szerint 130 körül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.10 21:48:51
Óra szerint 130, az pont négyezer.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.10 21:49:24
Rövid utas városi használatban a 10 liter full normális. Ha csak a melóhelyem és az otthonom között ingázok (5 km, sok emelkedővel), akkor az ezres Yarisom is bekap közel 8 litert most, hogy hidegebb az idő.

Fújd fel a kerekeket legalább 2.5-re, és vedd lejjebb az etanol-arányt. És egy alkalommal mért nagyobb fogyasztásból ne vonj le messzemenő következtetéseket  :)

(És ne utáld már ennyire ezt a szegény autót  ::) ...)

A 10 litert én is normálisnak gondolom így. Azzal nincs is bajom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.10 21:58:09
Óra szerint 130, az pont négyezer.  :)
Nem hinném, hogy úgy lenne megkonstruálva az autó, hogy Európa nagy részében legális autópálya-tempónál már megugorjon a fogyasztása. Ahogy emlékszem az itt korábban elhangzottakra, ennél a típusnál is valahol 140 fölött ugrik meg - mint ahogy a legtöbb, hasonló méretű (benzines) kocsinál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2010.11.10 22:02:21
...ennél a típusnál is valahol 140 fölött ugrik meg...

 :yes:

A 130-as határ inkább csak a YTS-re vonatkozik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2010.11.10 22:28:14
Volt itt régen egy Coordinácios táblázaba foglalt fogyasztásos táblázat, nemtudja valaki, hogy merre lehet ? /lehet már egy éve is/
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.11 07:38:41
Óra szerint 130, az pont négyezer.  :)

Nekem óra szerint 130-nál még 4000 alatt van a mutató. 135-140 körül (óra szerint) lépi át a 4000-et.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 08:26:27
~500 km, nagy része autópályán, comp szerint 83km/h átlagseb, 7.1l/100.
Odafelé 2 személy +némi csomag, az átlagseb 120, fogyi 8 liter.. 25-30% E85-tel. Visszafele már kevesebb volt ez az arány, mert csak benzint tankoltam, és egyedül voltam. De így is elég magas értékeket mutatott a pillanatnyi. 120 óra szerintinél 7.5-8 liter, ami sztem elég sok. 130-nál már 9 körül, és ez ugye még csak kb 120 tényleges..
Összességében nem nagyon vagyok elégedett. Ja és sztem hangos is az autó 120 környékétől, van egy jól hallható búgása a motornak.
Ez az autó sajna nem alkalmas autópályára, legalábbis nagyobb tempóra, sztem. De nem is ott használom jellemzően.
Ez a többlet fogyi egyértelműen az etanol miatt jelentkezett, de no para, nekem ugyanilyen értékeket mutatott nyáron. Hozzászoktál a sima benzines fogyasztási adatokhoz, és szokatlan, hogy etanollal 1L-rel többet eszik. Sose a pillanatnyi adatokat figyeld, hanem az átlagot és azt is teljes tankra vetítve, mert a pillanatnyi adatokkal torz képet kapsz. 120 körül 7,5-8L-t eszik, 100-ig hajtva 7L alá megy, kb 6,7-6,8L-re jön ki teljes tankra az átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 08:28:04
Óra szerint 130, az pont négyezer.  :)
Nekem óra szerint 130-nál még 4000 alatt van a mutató. 135-140 körül (óra szerint) lépi át a 4000-et.
:yes: Így van. 140-nél már olyan 4100-at forog nagyságrendileg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.11 08:29:51
Ez az autó sajna nem alkalmas autópályára, legalábbis nagyobb tempóra, sztem.

Kb. 140 ezret tettem bele a kocsiba, ebből legalább 90 ezret autópályán, és nem vettem észre alkalmatlanságot. Biztos az én készülékemben van a hiba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 08:47:43
Nemrég mondta vki, hogy a vvt-iknél tán négyezernél van a vezérlésváltás és utána aránytalanul sokat fogyasztanak (szerk: megvan, pénteken mondta TSityu).
Mondjuk vicces, hogy így leírás alapján az én Corim vagy egy literrel kevesebből ellett volna.  :eek:
Igen, csak Te nem tankolsz bele E85-öt!  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 08:48:42
Ez az autó sajna nem alkalmas autópályára, legalábbis nagyobb tempóra, sztem.

Kb. 140 ezret tettem bele a kocsiba, ebből legalább 90 ezret autópályán, és nem vettem észre alkalmatlanságot. Biztos az én készülékemben van a hiba.
Azt bírom benned, hogy minden smiley nélkül konkrétan beszólsz az embernek (nekem is)!!!  [rohog] :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.11 10:49:25
Ez az autó sajna nem alkalmas autópályára, legalábbis nagyobb tempóra, sztem.

Kb. 140 ezret tettem bele a kocsiba, ebből legalább 90 ezret autópályán, és nem vettem észre alkalmatlanságot. Biztos az én készülékemben van a hiba.
Azt bírom benned, hogy minden smiley nélkül konkrétan beszólsz az embernek (nekem is)!!!  [rohog] :lol:

Szerelmes a típusba, és nem bírja ha valaki kritizálni meri.. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.11 11:02:26
:yawn:

Meg tudom különböztetni a kritikát a nettó baromságtól. Tőled nem várok el ilyesmit, pláne akkor nem, ha a saját irományodat kellene kritikus szemmel olvasni.

Lenyűgöző éleslátás, igazad van. Ahhoz, hogy valaki alkalmasnak tartsa a Corollát autópályás közlekedésre, szerelmesnek kell lennie a típusba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 11:17:31
Jó, hát térjünk vissza egymás kóstolgatása helyett a lényeghez. Nem gondolom, hogy nem való autópályára a Cori, bármelyik motorra is gondolunk. Autópályatempónál már közel ját a nyomaték maximum leadásához a fordulat, így van erő benne, hogy határozottan gyorsítson.
Persze, vagy keveset fogyaszt a VVTI, vagy megy, mint általában minden japó benzin motor...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.11 11:20:51
:yawn:

Meg tudom különböztetni a kritikát a nettó baromságtól. Tőled nem várok el ilyesmit, pláne akkor nem, ha a saját irományodat kellene kritikus szemmel olvasni.

Lenyűgöző éleslátás, igazad van. Ahhoz, hogy valaki alkalmasnak tartsa a Corollát autópályás közlekedésre, szerelmesnek kell lennie a típusba.

Nézőpont kérdése. Elméletileg egy Skoda 120as is alkalmas rá, pláne, ha 5 sebességes. De az igazán alkalmasak azok a típusok, amik kisebb fordulatszámon járnak, emiatt csendesebbek és kevesebbet zabálnak. Ezek pedig a dízelek, illetve az újabb, 6 sebességes benzinesek, és a Civicnek volt egy 1.5-ös fogyasztásra hangolt változata, aminek hosszabb volt a végáttétele, emiatt 120-nál(!) forgott 3e körül, a fogyi pedig 6 körül-alatt.. Ja, autópályás közlekedés alatt nem 110-120-as "tötymörgést" kell érteni, hanem minimum a megengedett.. Nekem a Corolla kb 110-ig nyújt elfogadható zajkomfortot és fogyasztást. 100 alatt meg hangja nincs szinte, de arra nem igazán tartom alkalmasnak, hogy 150-nel döngessek végig Európán, persze, meg lehet tenni, csak leeszi a hajad is, és beszélgetni nem tudsz.. PErsze, tudom, nálad ilyenkor is 0 decibel van és 5 litert fogyaszt.. Tényszerűen elfogult vagy a típussal, maximálisan. PEdig akár 1 oldalon lehetne sorolni a kritikákat, hibákat, de, mielőtt pánikba esel: más autóknál is, nyilván van amelyiknél több a kritika, van amelyiknél kevesebb..
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.11 11:24:15
Kisfiatal: nem lehet, hogy csak halkan hallgatod a rádiót?  :D :D
Egyébként bár nem vvt-i, de én is nyavalyogtam az M6-on Pécsig musspicinek, hogy nagyon hangos a kocsi óra szerinti 140-nél. Hiába no, a zajcsökkentés az én verdámban nem nagyon van. De hogy ONtopic is legyek, cserébe egy abszolút skálán nézve tényleg jó lett a fogyija. Csak hát én se szeretem a 4 ezres rpm-et hallgatni hosszú távon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.11 11:25:38
Jó, hát térjünk vissza egymás kóstolgatása helyett a lényeghez. Nem gondolom, hogy nem való autópályára a Cori, bármelyik motorra is gondolunk. Autópályatempónál már közel ját a nyomaték maximum leadásához a fordulat, így van erő benne, hogy határozottan gyorsítson.
Persze, vagy keveset fogyaszt a VVTI, vagy megy, mint általában minden japó benzin motor...  :whistling:

Mindenesetre én, ha sokat járnék pályán, valszeg nem az 1.4-1.6-os, 5 sebességes tucatautók közül választanék, hanem valami nagyobb motoros, kényelmes, 6 sebességes verdát, és/vagy dízelt. Azért a Corolla nem egy tipikus autópálya-faló, ezt lássuk be. Gondolom mindenki érti, mit akarok mondani, aki meg nem az nem, az vegye le a szemellenzőt..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.11 11:43:54
...Tényszerűen elfogult vagy a típussal, maximálisan....

Ha legalább egy hangyányit objektív lennél, talán elgondolkodnék rajta, mondasz-e valamit. Így csak röhögtem egy jót.

Mondom még egyszer, mentem kb. 90 ezret autópályán az autóval, nagyrészt nem egyedül. Ez nálam 130-150 körüli tempót jelent az esetek nagy részében. Egy percig nem éreztem, hogy túl hangos vagy erőtlen lenne az autó. Simán lehet beszélgetni autópályán is az autóban, nem kell kiordítani a lelked, és még zenét is lehet mellé hallgatni. Sőt, a gatyádat sem zabálja le, tartós 130-nál egyáltalán nem tartom soknak a 7 liter körüli fogyasztást.

Te azt mondod, hogy vannak a Corollánál csendesebb autók autópályán. Ez így van, nem is kérdéses. De ez nem azt jelenti, hogy a Corolla nem alkalmas autópályára - te meg ezt írtad, olvasd vissza, ha elfelejtetted volna. Ez olyan, mintha azt mondanám, vannak nálad értelmesebbek is, ergo te idióta vagy. Ez így érvelési hiba lenne.

Gondolom mindenki érti, mit akarok mondani...

Igen, mindenki olvasta, mit írtál: a Corolla nem alkalmas autópályára. Ha nem ezt akartad mondani, akkor barkochbázhatunk is. Meg megpróbálhatunk értelmesen fogalmazni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.11 11:58:15
A nem helyett sem, és máris jó a kijelentés. Azonban ez Corolla topic, így sztem az eredeti verzió is jó. De hogy megnyugodjon a lelked: A COROLLA SEM IGAZÁN ALKALMAS NAGYSEBESSÉGŰ HOSSZABB TÁVÚ AUTÓPÁLYÁZÁSRA.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.11 12:00:17
Erről eszembe jut egy, már nem fórumozó, aki vett egy Yarist, majd közölte, hogy milyen sokat eszik és milyen xar (holott a 2.0 dízel nagy autó milyen keveset evett és sokkal jobban ment), aztán kiderült, hogy nagy papucsok voltak a Yarison, csippelve volt, tuningolva és nem utolósorban csak a Budapest-Debrecen távra használták napi szinten. Hát igen, erre rossz választás.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 12:18:49
...ha sokat járnék pályán, valszeg nem az 1.4-1.6-os, 5 sebességes tucatautók közül választanék, hanem valami nagyobb motoros, kényelmes, 6 sebességes verdát, és/vagy dízelt. Azért a Corolla nem egy tipikus autópálya-faló, ezt lássuk be. Gondolom mindenki érti, mit akarok mondani, aki meg nem az nem, az vegye le a szemellenzőt..
Erről van szó. De ez még azt jelenti, hogy a Cori nem autópályára való. Dehogynem. Tény, azonban, hogy egy 6 sebességes dízel motor komfortosabb. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 12:20:50
Erről eszembe jut egy, már nem fórumozó, aki vett egy Yarist, majd közölte, hogy milyen sokat eszik és milyen xar (holott a 2.0 dízel nagy autó milyen keveset evett és sokkal jobban ment), aztán kiderült, hogy nagy papucsok voltak a Yarison, csippelve volt, tuningolva és nem utolósorban csak a Budapest-Debrecen távra használták napi szinten. Hát igen, erre rossz választás.  :)
Hát igen, ő a konkrétan-hozzá-nem-értő-összefüggéseket-nem-átlátók táborába tartozott.  :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 12:22:50
...tartós 130-nál egyáltalán nem tartom soknak a 7 liter körüli fogyasztást.
Sőt! Az nagyon is alacsonynak számít egy kis cm3-s szívó 1000kg feletti tömegű autótól!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 12:33:09
... a Civicnek volt egy 1.5-ös fogyasztásra hangolt változata, aminek hosszabb volt a végáttétele, emiatt 120-nál(!) forgott 3e körül, a fogyi pedig 6 körül-alatt..
Igen, és az pl nem is ment. Ráadásul anno az 1,4 hengerenkénti befecskendezéséses Off F Astra alapból ilyen volt (óra szerinti 116-nál mutatott 3000-et), tartós 100-120 sebességnél 6,2-nél nem ment feljebb a fogyi 1995-ben, amikor még a benzin is olcsó volt és nem kellett "művészkedni" az alacsony fogyasztásért.

El kell fogadni, hogy a mai hiperszívó kis cm3-s benzinmotorok nem kifejezetten utazó motorok, annak ellenére, hogy lehet velük gyorsan is menni. Erre egyértelműen a nyomatékra hangolt 5-nél több fokozatú váltóval szerelt típusok valók. Igazából legjobban akkor érzi át ezt a különbséget az ember, ha ilyet is és olyat is vezet.
A kis cm3-as motorokhoz nyomaték hiány miatt felesleges és ésszerűtlen 5-nél több fokozatot társítani, azokat pörgetni kell, hogy menjenek pl egy előzés alkalmával. Ezeknél tervezéskor-gyártáskor a tartós üzemhez hangolt strapás alkatrészekre kell helyezni a hangsúlyt ahelyett, hogy 6 sebességes váltót társítanak hozzá. Minek? Azért, hogy vízszintes úton tartani tudja a 140-et?  :censored:
Az autópályára (és hosszabb utakhoz) elsősorban nyomaték kell és pont. Ezt sem lóerő, sem "lift" nem helyettesíti.  :flowers: Ezt tudják a turbós benzinesek és a dízelek (akinek a fogyasztás is számít), na, meg az új fullhibridek.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 12:36:25
Kisfiatal: nem lehet, hogy csak halkan hallgatod a rádiót?  :D :D
Egyébként bár nem vvt-i, de én is nyavalyogtam az M6-on Pécsig musspicinek, hogy nagyon hangos a kocsi óra szerinti 140-nél. Hiába no, a zajcsökkentés az én verdámban nem nagyon van. De hogy ONtopic is legyek, cserébe egy abszolút skálán nézve tényleg jó lett a fogyija. Csak hát én se szeretem a 4 ezres rpm-et hallgatni hosszú távon.
Ragasszál a tűzfaladra a lehető legvastagabb geotextíliából egy jó nagy darabot, meg a motorháztető belső oldalára is és meg van oldva a probléma  :whistling: :flowers: :D ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.11 12:56:07
A COROLLA SEM IGAZÁN ALKALMAS NAGYSEBESSÉGŰ HOSSZABB TÁVÚ AUTÓPÁLYÁZÁSRA.

Ne ordítozz, higgadj le. Ha már mindenképp muszáj általánosító megfejtéseket írnod, valami hasonlóval próbálkozz: "a Corollánál is vannak jobbak hosszú távú autópályázásra". Ez így van, találjuk fel együtt a spanyolviaszt: a szívó benzines kompaktoknál valóban vannak jobbak autópályára. De ahogy bepi is próbálja a szádba rágni, ez továbbra sem jelenti, hogy benzines kompaktokkal ne lehetne simán hosszasan autópályázni.

Egyébként sokadszorra sem értem a kínjaid. Megvettél egy kompaktot, amiről tudtad, hogy nem túl hosszú a váltója, és most sírsz, hogy nem túl hosszú a váltója. Megvettél egy 1.6 benzines kompaktot, és prüszkölsz, hogy 1.6 benzines kompaktnak megfelelően fogyaszt. Legközelebb az jön, hogy milyen trágya ez a Corolla, mert a szedán raktere ugyan jó méretű, de a nyíláson nem lehet betolni egy szekrénysort, esetleg kiakadsz, hogy egy kosárlabda-csapat számára szűkös az utastér?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.11 12:58:15
Igen, és az pl nem is ment.

Ha ilyen lenne a Corolla is, akkor meg az lenne az úr problémája, hogy bár jól fogyaszt, de nem érezni a 110 lóerőt.

Nehéz az élet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 13:21:37
Egyébként sokadszorra sem értem a kínjaid. Megvettél egy kompaktot, amiről tudtad, hogy nem túl hosszú a váltója, és most sírsz, hogy nem túl hosszú a váltója. Megvettél egy 1.6 benzines kompaktot, és prüszkölsz, hogy 1.6 benzines kompaktnak megfelelően fogyaszt. Legközelebb az jön, hogy milyen trágya ez a Corolla, mert a szedán raktere ugyan jó méretű, de a nyíláson nem lehet betolni egy szekrénysort, esetleg kiakadsz, hogy egy kosárlabda-csapat számára szűkös az utastér?
Cinikus, meg én vagyok...amúgy!  [rohog] :lol: [rohog] :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 13:24:23
Lényeg, hogy ez a kategória ilyen motorokkal mindig is kompromisszumra kényszeríti a használót. Mind méret, mind zaj, komfort, nyomaték stb. szempontjából.
Még szerencse, hogy a Lexus gyártja az LS600hybridet, mert annál csak a városi parkolásnál kell kompromisszumot kötni...  :wub: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.11.11 15:37:05
Szerintem a toyota tökéletes pályára.140km körül forog vagy 4000 ezret szerintem nem vészes, ennél a sebeségnél eszik vagy 7 litert.Céges octavia 1.9 tdi 150km. 3000 fogyasztás kb.:7.8l bár a kigyórsítások padló meg néha 150 km felé is ment az óra.De a morgó dízelhang engem jobban zavart 3000 fordulaton mint a benzines 4000 en.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 15:50:06
Céges octavia 1.9 tdi 150km. 3000 fogyasztás kb.:7.8l ...
Kizárt. A 6 litert nem szabad ennél a sebességnél meghaladnia! Ne a pillanatnyi fogyasztást nézd, hanem az átlagot!  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.11.11 16:11:58
Céges octavia 1.9 tdi 150km. 3000 fogyasztás kb.:7.8l ...
Kizárt. A 6 litert nem szabad ennél a sebességnél meghaladnia! Ne a pillanatnyi fogyasztást nézd, hanem az átlagot!  :flowers:

Hid el nem a pillanatnyit néztem hanem az átlagot.Ebben van egy kis Miskolci belváros a többi pálya ennyi jön ki.Mondjuk mikor írtam hogy kicsit több is mint 150km az olyan végsebességnek gondoltam  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.11 17:05:25

Na, így már más. Tessék minden infót megadni...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:18:35
Szerelmes a típusba, és nem bírja ha valaki kritizálni meri.. ;)
Fordítva. Te kezdettől fogva nem szereted ezt az autót, ezért nem a helyén kezeled (értsd: irreális elvárásokat támasztasz vele szemben, mert én is mentem ilyen autóval autópályán, és tudom, hogy a kategóriáján belül egyáltalán nem mondható sem hangosnak, sem instabilnak), negatívan elfogult vagy vele szemben, és emiatt semmi nem tetszik, amit az autó "csinál". Ilyen előfordul, nem tetszhet minden autó minden embernek. És ha ez egyszer kialakult, már nem is fog megváltozni. Akkor járnál el a saját érdekedben a legjobban, ha mielőbb eladnád ezt a kocsit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:22:18
Nekem a Corolla kb 110-ig nyújt elfogadható zajkomfortot és fogyasztást. 100 alatt meg hangja nincs szinte, de arra nem igazán tartom alkalmasnak, hogy 150-nel döngessek végig Európán, persze, meg lehet tenni, csak leeszi a hajad is, és beszélgetni nem tudsz...
Na, erre írtam, amit az előbb írtam  :yes: ! Terápiának javaslok egy 1000 km-es Erdély-Osttirol utat, '83-as 1.0 Starlettel  :szemez: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.11 21:27:46
Terápiának javaslok egy 1000 km-es Erdély-Osttirol utat, '83-as 1.0 Starlettel  :szemez: :D

inkább a halál :D

Kisfiatal!

elég sokat pályázok.....130-150 tempo átlagban,  és simán lehet benne beszélgetni, nyilván van egykis szélzaj, de nem zavaro.
lada samara után egy álom :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:28:19
Azért a Corolla nem egy tipikus autópálya-faló, ezt lássuk be.
Ha te ezt így tudod, akkor miért várod el tőle, hogy az legyen  :hmmmm: ? Való igaz: kis köbcentis benzines kompakt autókat elsősorban nem erre terveznek. Ettől még persze alkalmasak rá, de csak megszorításokkal, amik a sajátosságaikból törvényszerűen adódnak. Persze azért a helyzet szerencsére messze nem olyan rossz, mint amilyennek te leírod. Olyasmit rósz fel az autónak, amiről nem tehet, és irreálisan felnagyítod a "hiba" mértékét.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:31:26
Terápiának javaslok egy 1000 km-es Erdély-Osttirol utat, '83-as 1.0 Starlettel  :szemez: :D
inkább a halál :D
Pedig még élek  :D ... És igazából nem is volt rossz. Kaland volt, mint a régi szép időkben  :yes: ... Nem csak "beülünk-odabeamolunk-kiszállunk" oszt kész  :cool2: ... Munka volt. Kihívás. Sikerélmény. Na, nem ragozom tovább  :)

elég sokat pályázok.....130-150 tempo átlagban,  és simán lehet benne beszélgetni, nyilván van egykis szélzaj, de nem zavaro.
lada samara után egy álom :wub:
Ja, de az övé benzines, ami ilyen tempónál már tényleg hangosabb, mint a tiéd. De arról messze nincs szó, hogy ne lehetne már beszélgetni ennél a sebességnél vagy ilyesmi, amit írt  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.11 21:35:19
jo, de Te nem vagy "idegebeteg", tudsz szépen lassan elkocsikázni.......Én nem tudok nem sietni, bár nem is kések el soha, inkább ücsörgök a kocsiban még 10 percet :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:37:49
A kis cm3-as motorokhoz nyomaték hiány miatt felesleges és ésszerűtlen 5-nél több fokozatot társítani, azokat pörgetni kell, hogy menjenek pl egy előzés alkalmával. Ezeknél tervezéskor-gyártáskor a tartós üzemhez hangolt strapás alkatrészekre kell helyezni a hangsúlyt ahelyett, hogy 6 sebességes váltót társítanak hozzá. Minek? Azért, hogy vízszintes úton tartani tudja a 140-et?  :censored:
Az autópályára (és hosszabb utakhoz) elsősorban nyomaték kell és pont. Ezt sem lóerő, sem "lift" nem helyettesíti.  :flowers: Ezt tudják a turbós benzinesek és a dízelek (akinek a fogyasztás is számít), na, meg az új fullhibridek.  :D
Azért ezt így nem mondanám. Elférne ezeken az autókon is egy kímélő hatodik fokozat - mint ahogy ma egyre többe bele is teszik. Egy ilyen 1.4-es Corolla is simán tudna cirkálni 140-es tempóval, mondjuk 3300-3400-as fordulaton... És ez mind a zajszintnek, mind a fogyasztásnak jót tenne, és bírná is a motor. Csak volt egy elég hosszú korszak (úgy kb. a 80-as évek végétől a legutóbbi évekig), amikor a gyártók inkább úgy igyekeztek megtervezni ezeket az autókat, hogy ötödikben is viszonylag rugalmasak legyenek, ezt pedig csak rövid áttételezéssel lehetett megoldani. Ez volt a vevői és autótesztelői elvárás, és meghajoltak előtte, feláldozva a zajszintet meg a fogyasztást. De ez technikailag nem volt, nem lett volna szükségszerű.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:40:27
jo, de Te nem vagy "idegebeteg", tudsz szépen lassan elkocsikázni.......Én nem tudok nem sietni, bár nem is kések el soha, inkább ücsörgök a kocsiban még 10 percet :D
Na, ez nálam nincs  ::) ... Én vagy ráérek (sajnos elég ritkán), és akkor nem sietek - vagy nagyon ki vagyok számítva, és akkor emiatt sietek. Csak úgy l'art pour l'art nem sietek - maximum néha egy-egy Pécs-Balaton távon szoktam csak úgy élvezetből rohangászni  :yes:

Amúgy azért ezen az említett 1000 km-es úton Starletkével is mentem 100-110-el, ami vele egyáltalán nem tűnt lassúnak  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.11 21:44:09
Terápiának javaslok egy 1000 km-es Erdély-Osttirol utat, '83-as 1.0 Starlettel  :szemez: :D

Én 1.0 swifttel bejártam Kelet-Európa jó részét: Belgrád, Krakkó, Prága, Pozsony, Bécs... És szerettem, sőt én is kihívásnak tekintettem. A mai napig annak tekintem a kisköbcentis világjárást. Éppen ezért fogok a Corollával is lehetőség szerint minél több helyre elmenni Európában. Egy 3.0 TD-vel nem gond, mert pálya, tempomat 180 és ennyi. De ez kihívás  ::) . Motorosok közül is azokat tisztelem leginkább akik kisköbcentivel járják a világot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.11 21:47:15

Amúgy azért ezen az említett 1000 km-es úton Starletkével is mentem 100-110-el, ami vele egyáltalán nem tűnt lassúnak  :D

na ezt elhiszem :yes:
szamarában is kb. igy éreztem anno....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 21:49:02
Igen, az ember egész egyszerűen elégedettebb, mikor célhoz ér  :yes: ... Persze nem mondom, hogy ez azt jelenti, hogy mindig tegyük ki magunkat ilyen strapának; de néha jólesik  :) ... A Starlettel való közlekedés visszahozta az embert a földre, jó értelemben véve. Különösen amiatt volt érdekes, tanulságos és szórakoztató, hogy felváltva tudtam vele, és sokkal modernebb autókkal közlekedni. A Camry ebből a szempontból "nem jó", mert annak a viselkedése jóval közelebb van a korszerű autókéhoz... Ezért sajnálom, hogy el kellett adnom a kisautót  :no: ... A Yaris hozzá képest egy űrhajó, amiben "nem történik semmi".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.11 22:08:13
Én a Trabantommal voltam nyaralni Rómában. Elég kis ccm és elég messze van?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.11 22:26:02
Hát az ember azzal ment, amije volt  :yes: ... Olaszok bejárták Európát 500-asokkal... Németek Bogarakkal (bár ez még relatíve nem is olyan vészes)... Lengyelek Kispókokkal... És így tovább. Én meg 9 évig Moszkvicsoztam  :D ... Abban hely legalább volt, de 100-nál már leüvöltötte az ember haját, és folyamatos munka volt a vezetése ilyen tempónál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.11 22:48:08
Édesanyám unokatestvére Krakkóban él a családdal. Öröm volt őket nézni mikor hármójuk mellé bepakolták a 3heti cuccot és hazaindultak... :clap: Hátul a nagylánynak esélye sem volt eldőlni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2010.11.12 08:27:57
Jól értem, hogy az 1,6 VVTI is 7 liter felett eszik pályán?  :hmmmm: Nekem az 1,4 simán bekéri a 7,5 litert pályán és városban télen. Nyáron beéri kevesebbel is.  Sajnos az off passat 1,6D  4,6 literes (igaz max 130-al tudott menni) fogyasztása távoli álom.

Ami kicsit meglepett, hogy tartós 60-70 közötti tempónál bőven 5 liter alá esik a fogyasztása az 1,4 VVTI-nek. Erre találták ki? Alföldön teszteltem majd egy órát így.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.12 08:35:11
Ami kicsit meglepett, hogy tartós 60-70 közötti tempónál bőven 5 liter alá esik a fogyasztása az 1,4 VVTI-nek. Erre találták ki?

Minden autó kevesebbet fogyaszt ilyen tempónál, mintha mondjuk 90-100 körül közlekednél. Sőt, legmagasabb fokozatban, 50 körül még kevesebbet fogyasztanak. Erre találták ki őket?

Édesapám autójában (E12 1.4 szedán) a fogyasztásmérő 4.9-et mutat, hónapok óta nem nullázta. Nem 60-70-nel közlekedett vele, inkább tartotta a 90-et. Lehet normál közlekedésben is ilyen átlagot csinálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.12 09:09:52
Amúgy azért ezen az említett 1000 km-es úton Starletkével is mentem 100-110-el, ami vele egyáltalán nem tűnt lassúnak  :D
Azért milyen érdekes ez a hatalmas különbség 20 év autógyártása között! Egy mai korszerű 6 sebességes dízel középkategóriás autó majdnem hörög 6.-ban ennél a tempónál....  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.12 09:10:36
Ami kicsit meglepett, hogy tartós 60-70 közötti tempónál bőven 5 liter alá esik a fogyasztása az 1,4 VVTI-nek. Erre találták ki? Alföldön teszteltem majd egy órát így.
Jézusom! Ehhez neked volt türelmed?! :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.12 09:11:38
Volt, hogy az Örs vezér térről Érdig én is óra szerinti 60-nal gurultam haza... Akkor és ott jólesett (éjjel 11 után, forgalom ohne).  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.12 09:15:13
Minden autó kevesebbet fogyaszt ilyen tempónál, mintha mondjuk 90-100 körül közlekednél. Sőt, legmagasabb fokozatban, 50 körül még kevesebbet fogyasztanak. Erre találták ki őket?
  [rohog] [rohog] [rohog] [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2010.11.12 09:17:40
E12 1,6-os kb 110-120 között kezdett fogyasztani, 110-et  6l alatt megtette, 140-nél már inkább 8 körül evett, 160-nál lazán 10l 190-nél 21-22l közöt mozgott a fogyasztásmérő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.12 09:17:49
Jut eszembe ilyen nekem is volt, hogy 30km-en nem mentem 50 fölé... mikor vittem haza az 5 nagy vödör nemes vakolatot, meg ragasztót, meg festéket és a súly miatt beleért a kerék (még a szép nagy felnik) a hátsó kerékdobba....  :wacko: :innocent: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 16:37:38
Valakinek ha ötlete vagy hasonló tapasztalata van segítsen már legyen szíves.

1.4vvti 2003-as corollám van és kétszer mértem a fogyasztást csurig tankkal hogy látszott a benzin és 9.0 és 9.4L-t fogyasztott 100km-en autópályán 130km/h-val.

Az autót használtam BP-en is 500km-en és ott 6.7L-t fogyasztott 100km-en.

Nem értem az óriási többletfogyasztást az autópályán...

3 szervízt hívtam fel és egyiknek sem volt jó ötlete..
Légtömegmérő, lambdaszonda ötleteket kaptam..

A légtömegmérőt megnéztem nem volt elkoszolódva.. a lambdaszonda 50e ft de nem biztos hogy megoldja a hibát.

A műszerfalon nincs semmi hibajelzés.

96ekm van az autóban.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.12 16:44:06
...9.0 és 9.4L-t fogyasztott 100km-en autópályán 130km/h-val...

 :eek: Cimbora, az rengeteg.

Ha nincs műszaki oka, akkor csak egy dolog marad: user error...  :innocent: Próbáld ki, hogy ha tartod sík úton a 130-at, akkor mennyi a pillanatnyi fogyasztás. Ha 7,5 liternél több, akkor kezdd el tudatosan figyelni, mit művelsz a jobb lábaddal. Vegyél vissza, amíg nem kezd el lassulni a kocsi. Nekem ez a módszer minimum egy litert hozott átlagban; mikor megvettem a kocsit, leginkább 8,5-es tankolásaim voltak, ez hamar lement nagyjából változatlan körülmények mellett 7,5-re.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 17:25:13
130kmh = valamivel kevesebb mint 4000-es fordulat. A kijelző átlagofogyira végig sík úton 7.2-7.3-at írt arra a szakaszra amire én 9.4-et tankoltam. Igazából a pillanatnyi is 7.2-7.3-at írna... ez tutti hogy nem user error. Ez olyan szinten magas hogy gondolkozom rajta hogy eladjam az 1 hónapja vásárolt corollámat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.11.12 17:28:34
Inkább tankolj másik kúton.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 17:31:40
Inkább tankolj másik kúton.  ;)

A teletankot egyszer shell-en egyszer omw-n toltam.
Az utántöltés ami az eredményt adta sajnos mindkét alkalommal ugyanazon a helyen... lehet hogy ott trükköznek a mérővel?
Megpróbálom majd hogy más kúton tolom az utántöltést hátha azon a kúton trükköznek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.12 17:34:14
Teljesen reális, amit a BC mutat, és ugyan nem teljesen pontos, pár deci eltérés benne van a pakliban, de több mint 2 litert nem téved.

Véletlenül nem az utcán parkolsz?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 17:38:35
Nem pesten teletank (csurig) aztán miskolcon 2óra múlva újra tele (csurig). A 7.2 szerintem is reális lenne, de a kút az sajna 9L fölött hozta és ezt már kétszer hozta 130kmh/h-ra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.12 17:57:26
Lyukas tank?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: musspici - 2010.11.12 18:34:44
Mivel nem ugyan azon a kúton tankoltál, én nem hinnék az eredménynek... :excl: Próbálj meg egy tényleg teli tankos mérést (értsd: látod a benyát a csőben) de úgy, hogy mindkét alkalommal egyazon állomás, egyazon kútjánál töltesz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 19:16:24
Jól értem, hogy az 1,6 VVTI is 7 liter felett eszik pályán?  :hmmmm: Nekem az 1,4 simán bekéri a 7,5 litert pályán és városban télen. Nyáron beéri kevesebbel is.  Sajnos az off passat 1,6D  4,6 literes (igaz max 130-al tudott menni) fogyasztása távoli álom.

Ami kicsit meglepett, hogy tartós 60-70 közötti tempónál bőven 5 liter alá esik a fogyasztása az 1,4 VVTI-nek. Erre találták ki? Alföldön teszteltem majd egy órát így.
Korszerű 1.4-es, 1.6-os benzinesek kb. így fogyasztanak legális autópálya-tempónál. Valahol 7 körül. Ez normális. Még egy 1.0 Yaris is benyel 6.3-6.4 litert ennél a sebességnél.

60-70-nél pedig még egy 2.0 Avensis is elvan 5 literrel; sőt 60-al nem is eszik 5 litert, alatta marad. Az 1.4-es Corolla szerintem bőven 5 alatt kell maradjon 60-nál. Nem arról van szó, hogy erre találták ki - hanem hogy ezt a tempót még bírja 5.-ben, ergo a fordulatszám jó alacsony lesz, ugyanakkor ilyen sebességnél már igen kicsi a lég- és gördülési ellenállás is - naná, hogy keveset fog enni. Szerintem amúgy 90 környékén se sokkal mehet 5 fölé egy ilyen Corolla fogyasztása. Valahol itt, tehát a legális országúti sebességeknél érhető el a legjobb fogyasztás/utazósebesség arány ezekkel az autókkal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 19:21:01
Amúgy azért ezen az említett 1000 km-es úton Starletkével is mentem 100-110-el, ami vele egyáltalán nem tűnt lassúnak  :D
Azért milyen érdekes ez a hatalmas különbség 20 év autógyártása között! Egy mai korszerű 6 sebességes dízel középkategóriás autó majdnem hörög 6.-ban ennél a tempónál....  :innocent:
Nagyobb a különbség; mert bár a Starlet '83-as gyártású, de a fejlesztése jóval régebbi: a típus '78-ban kerül piacra, és igazából már akkor is régi technikát vonultatott föl - a motorja pl. 60-as évekbeli konstrukció. Más kérdés, hogy ennek nem sok objektív hátránya mutatkozott, mert alig evett többet, mint a Yaris, és mozogni is tűrhetően mozgott. Na ja, 750 kilós volt.

De a lényeg, hogy a Starlet nem 20, hanem inkább 35 évvel korábbi technikát képviselt. '83-ban már voltak olyan autók (hogy ne menjek messzire: pl. a Camry, de lehetne említeni a II-es Golfot vagy sok egyebet is), amik jóval közelebb álltak a mai kocsikhoz a legtöbb szempontból, kivéve a biztonságot. Ettől persze a tény tény marad, hogy főleg a dízelek terén óriási fejlődés következett be az elmúlt bő másfél évtizedben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 19:23:24
Ami kicsit meglepett, hogy tartós 60-70 közötti tempónál bőven 5 liter alá esik a fogyasztása az 1,4 VVTI-nek. Erre találták ki? Alföldön teszteltem majd egy órát így.
Jézusom! Ehhez neked volt türelmed?! :wacko:
Akad, akinek van türelme hozzá, és nem csak egy órán keresztül  :) ... Amúgy egyszer én is elmentem az Avensissel Sarkadról Szegedre, szigorú tempomat 80-al (még így is túl korán értünk oda). Beszélgettünk közben az utasommal, így nem volt probléma. És 5.4-et evett a batár  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 19:27:16
130kmh = valamivel kevesebb mint 4000-es fordulat. A kijelző átlagofogyira végig sík úton 7.2-7.3-at írt arra a szakaszra amire én 9.4-et tankoltam. Igazából a pillanatnyi is 7.2-7.3-at írna... ez tutti hogy nem user error. Ez olyan szinten magas hogy gondolkozom rajta hogy eladjam az 1 hónapja vásárolt corollámat.
Ennek valami egyszerű magyarázata kell, hogy legyen. A fedkompod reális értéket mutat, és a BP-en mért fogyasztásod is teljesen normális. Valami ott azokkal a mérésekkel nem stimmelt. Az üzemanyag-szivárgást szerintem kizárja a BP-en mért normális fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 21:16:12
Ennek valami egyszerű magyarázata kell, hogy legyen. A fedkompod reális értéket mutat, és a BP-en mért fogyasztásod is teljesen normális. Valami ott azokkal a mérésekkel nem stimmelt. Az üzemanyag-szivárgást szerintem kizárja a BP-en mért normális fogyasztás.

A mérés úgy történt hogy csurig tankoltam (láttam a benzint a betöltőnyílás szájánál) és az utántöltés is ugyanígy történt láttam a benyát, így a mérés valódi fogysztást mért (9.4L) így a fedélzeti komputer téved több mint 2 litert.

A pesti mérést úgy csináltam hogy 200km pályán 120-as tempóval majd 200km budapest 3000 fordulat alatt. Az így kapott fogyasztás lett 6.7Liter.

Nem lehet hogy úgy kéne mérnem, hogy majdnem 0-ra autózom 130-as pálya tempóval és a legvégén tolom tele a tankot hát ha csak az első 200km-en eszik 9L-ert :)

Passz nincs ötletem hogy mi lehet a baj, de ez nagyon gáz. Az új autó örömét teljesen tönkretette ez a 9L-es fogyasztás.

Az autó rendszeresen Toyota szervizelve volt. Guminyomások 2.4-en vannak. 195x65x15 ös téli gumi van rajta. A kuplung sem csúszik mert az autó ugrik ha odalépek neki.
A lábammal sincs baj mert nem taposom az autót nem gyorsítok lassítok pályán sem hanem tartósan 130-at jövök és próbálom a 130-at is úgy tartani hogy csak az elérhető minimumat nyomom a gázon ahhoz hogy meg legyen a tempó.. szal nem értem... Valaki nem mérte rajtam kívül tele tankos módszerrel az 1.4es corolláját 130-as tempóval? Mindenki hisz a komputeres mérésnek? Én nem hittem és jól is tettem mert 2L-el több a valós fogyasztásom az elektronikusnál.

Várom a további ötleteket véleményeket.... Szakszervízes szakik is tanácstalanok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.12 22:12:07
Ez a 130 óra szerinti 130? MErt akkor az ugye 120-123 körül lehet valójában. ÍRtam, nekem 119 km/h-ás átlagsebességre 7.9-es átlagot adott. Igaz, volt benne E85 is, 25% körül. A teljes 500 valahány km átlaga pedig 7.1 lett 83-as átlagsebességgel. Tankolással nem mértem. De, egyszer nekem is csalt majdnem egy litert, de felfelé. Tehát a tényleges, telitankolásos fogyi kevesebb lett mint a comp, ugyanannál a kútnál tankoltam.
De itt azt mondta mindenki, elég pontos a fogyimérő, úgyhogy én nem xaraxok a telitankolással. A sárga lámpa felvillanásából is meg lehet állapítani hellyel-közzel. De én ezt se figyelem. 
Pályán nagyobb sebességeknél nekem is horribilis adatokat mutatot a comp. Pl. 120-nál, egyenletesen tartva a gázpedált, mondhatni tojással alatta, alig akart 8 alá menni..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 22:28:52
A mérés úgy történt hogy csurig tankoltam (láttam a benzint a betöltőnyílás szájánál) és az utántöltés is ugyanígy történt láttam a benyát, így a mérés valódi fogysztást mért (9.4L) így a fedélzeti komputer téved több mint 2 litert.

A pesti mérést úgy csináltam hogy 200km pályán 120-as tempóval majd 200km budapest 3000 fordulat alatt. Az így kapott fogyasztás lett 6.7Liter.

Nem lehet hogy úgy kéne mérnem, hogy majdnem 0-ra autózom 130-as pálya tempóval és a legvégén tolom tele a tankot hát ha csak az első 200km-en eszik 9L-ert :)

Passz nincs ötletem hogy mi lehet a baj, de ez nagyon gáz. Az új autó örömét teljesen tönkretette ez a 9L-es fogyasztás.

Az autó rendszeresen Toyota szervizelve volt. Guminyomások 2.4-en vannak. 195x65x15 ös téli gumi van rajta. A kuplung sem csúszik mert az autó ugrik ha odalépek neki.
A lábammal sincs baj mert nem taposom az autót nem gyorsítok lassítok pályán sem hanem tartósan 130-at jövök és próbálom a 130-at is úgy tartani hogy csak az elérhető minimumat nyomom a gázon ahhoz hogy meg legyen a tempó.. szal nem értem... Valaki nem mérte rajtam kívül tele tankos módszerrel az 1.4es corolláját 130-as tempóval? Mindenki hisz a komputeres mérésnek? Én nem hittem és jól is tettem mert 2L-el több a valós fogyasztásom az elektronikusnál.

Várom a további ötleteket véleményeket.... Szakszervízes szakik is tanácstalanok.
És amikor a pesti 6.7-es értéket mérted, akkor ez mennyire volt összhangban azzal, amit a fedkomp mutatott? Mert ha összhangban volt, akkor számomra továbbra is teljes rejtély a dolog. Olyan nincs, hogy a fedkomp egyszer jól mér, egyszer meg 2 litert téved. Ráadásul mindezt úgy, hogy a pillanatnyi ÉS az átlagfogyasztás-mérő is 2 litert téved... Ez kizárt. A pesti 6.7-es érték reális fogyasztás az autód részéről. Az is reális, amit a 130-as autópályára kiírt. Ez a 9.4 meg, ami a méréssel kijött... El nem tudom képzelni, hogy hogy jöhetett létre. Ez az autó nem fogyaszthat ennyit ilyen tempónál - pláne nem úgy, hogy egy felerészben 120 kmh autópályás, felerészben BP városi szakaszon csak 6.7-et fogyaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 22:32:14
Egyébként az tényleg megoldás lehet, hogy egyszer autózd majdnem nullára, csak autópályán, 130-as tempóval. Esetleg vigyél magaddal a biztonság kedvéért egy kanna benzint is; bár szerintem már a szintmérőről is látni fogod, hogy valójában mennyit fogyaszt az autó, hisz óriási eltérésről beszélünk, konkrétan arról, hogy 50 liter üzemanyaggal 700 vagy csak bő 500 km-t tudsz-e menni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.12 23:51:36
A pesti fogyasztásnál a kijelző adata összhangban volt a valódi fogyival.

Még egy érdekes adalék hogy amikor pestről indultam haza most csütörtökön akkor a kúthoz begurulva kértem hogy csekkolja a gumikat a kutas és azt mondta a bal elsőben 1.2 volt a nyomás... Elcsodálkoztam és kértem tolja 2.4-re. Még nem mértem a guminyomást de kíváncsi leszek engedett-e azóta. A gumikat az 1.2bar mérése előtt 2 hete cseréltem télire és a szerelő elvileg 2.1-et tolt bele bár a fia is segített neki. De azt hangsúlyozom hogy ezzel a kerékkel lett 6.7 a fogyasztásom és most csütörtökön fujattam fel 2.4-re tankoltam csurig és jöttem haza és mértem 2 órával később 9.4L-t. Lehet hogy már pályán leeresztett megint 1.5-re mondjuk? De akkor meg húzna a kormány, ma elengedett kézzel nyomtam faluba és nem húzott az autó...

Nem értem ezt az egészet...

Na holnap bemegyek rámérek a gumira és most nem tankolom meg csak ha levezettem vele megint 500km-ert legalább.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.12 23:55:32
A guminyomás okozhat többlet fogyasztást, de ekkorát nem. A fedcomp és a valós fogyasztás közötti eltérést meg végképp nem okozhat.

Ha a pesti fogyasztásodnál a fedcompos adat összhangban volt a számítottal, akkor továbbra is azt mondom, hogy semmi baja az autódnak - sem a fogyasztásának, sem a fedcompjának  :) ... Valahogy elszámoltál valamit. Nehéz elhinni, hogy ez kétszer is megtörténhetett... De más logikus magyarázat nincs.

Mérd le valóban hosszú távon, figyeld a szintjelzőt is; utána majd visszatérünk a témára.

-------------------------

A guminyomást viszont nézd meg megint pár nap múlva, és ha megint azt tapasztalod, hogy leeresztett, akkor irány a gumis, mert valami nem stimmel! Belemehetett egy szög vagy ilyesmi. :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.13 07:28:50
A mérés úgy történt hogy csurig tankoltam (láttam a benzint a betöltőnyílás szájánál) és az utántöltés is ugyanígy történt láttam a benyát, így a mérés valódi fogysztást mért (9.4L) így a fedélzeti komputer téved több mint 2 litert.

Utántöltés? Tehát nem üres tankra tankoltál rá, hanem egy Pest-Miskolc laza 200 km után mértél fogyasztást?

Ne településenként, hanem tankonként (5-600 km után) mérj fogyasztást, pontosabb eredményeket fogsz kapni.

...figyeld a szintjelzőt is...

Az mondjuk fölösleges: nem lineárisan mutatja a dolgokat. Ha mondjuk 600 km-t teszel meg egy tankkal, akkor féltankra kb. 400 km alatt megy le, a másik fele látszólag elfogy 200 alatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2010.11.13 09:37:23
Az én autóm is 1,4-es (igaz, még nem VVTi). Városban, ha nincsenek oltári nagy dugók, akkor nyáron 6-6,5, télen 7-7,5 körül fogyaszt. Ennek olyan rövid az 5. fokozata, hogy tartós 50-es tempónál (sík úton) simán feltolom 5-be, gond nélkül veszi. Emiatt persze 90 felett elkezd nagyon fogyasztani.
Tavasszal elég sokat járkáltam Békéscsabára. A 44-esen tartani szoktam a 90-es tempót (a 100-ason áll a mutató), és elég kevés település van, ahol le kell lassítani (de ott is maradhat az 5. fokozat), így tényleg elmegy valahol 5 liter körül az autó. Autópályán viszont már kapaszkodik felfelé a fogyasztás, tartós 130 körül nyáron is 7,5 körül, vagy afelett eszik. Érthető, ugyanaz a sebességfokozat, mint 50-nél, csak 2,5-szer akkora fordulat.
De a 9 liter feletti fogyasztás normál esetben irreális. Soha nem volt még ekkora fogyasztásom, mg Németországban sem, ahol azért bőven mentünk 130 felett is.

Még a műszerhez: legtöbbször 350 van a napi számlálóban (mindig tankolásnál nullázom, kivéve, ha hosszabb utat akarok mérni) amikor felet mutat a benzinszintjelző, és 600, amikor nullát. Ha ekkor állok be a tankhoz, akkor kb. 40 liter megy bele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.11.13 09:56:05
Zozobp, melyik sebessegfokozatot hasznalod autopalyan? Az elozo autod nem negy sebesseges volt veletlenul? Mast nem tudok elkepzelni a sztoridra, mar ha erted mire gondolok.....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.11.13 10:24:15
Zozobp, melyik sebessegfokozatot hasznalod autopalyan? Az elozo autod nem negy sebesseges volt veletlenul? Mast nem tudok elkepzelni a sztoridra, mar ha erted mire gondolok.....
Ez nem így, de nekem is eszembe jutott csak nem akartam "beszólós" kérdést feltenni, olyan magas ívű megoldás javaslatok és tényleg egyszerű válaszok is előfordultak.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.13 11:27:31
Utántöltés? Tehát nem üres tankra tankoltál rá, hanem egy Pest-Miskolc laza 200 km után mértél fogyasztást? Ne településenként, hanem tankonként (5-600 km után) mérj fogyasztást, pontosabb eredményeket fogsz kapni.
Nade azt írta, hogy a fedcomp 7.2-es átlagot írt ki! Ő meg 9.4-et számolt... Ez képtelenség. 200 km-n amúgy már elég pontos adat kell kijöjjön, pláne autópályán.

...figyeld a szintjelzőt is...
Az mondjuk fölösleges: nem lineárisan mutatja a dolgokat. Ha mondjuk 600 km-t teszel meg egy tankkal, akkor féltankra kb. 400 km alatt megy le, a másik fele látszólag elfogy 200 alatt.
De azt azért észre fogja venni belőle, hogy 500 vagy 700 km alatt fogyaszt-e el mondjuk 50 liter benzint!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.13 11:30:37
Zozobp, melyik sebessegfokozatot hasznalod autopalyan? Az elozo autod nem negy sebesseges volt veletlenul? Mast nem tudok elkepzelni a sztoridra, mar ha erted mire gondolok.....
Ez nem így, de nekem is eszembe jutott csak nem akartam "beszólós" kérdést feltenni, olyan magas ívű megoldás javaslatok és tényleg egyszerű válaszok is előfordultak.  :flowers:
Az összes ilyen megoldást mind kizárja, hogy volt egy normális fogyasztása is: 6.7 liter felerészben pályán 120-al, felerészben BP városban! Ráadásul ez esetben a fedkomp-adat és a számított adat egybevágott. Márpedig ennek fényében ki lehet zárni mindent: a rossz vezetési stílust és a műszaki hibát egyaránt. Ha egy autó így használva elment 6.7-el, akkor nem ehetett pályán 130-al 9.4 litert. Ott a számítással és/vagy a tankolással nem stimmelt valami.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.11.13 11:33:29
Magas fogyasztás autópályán:
Ha mindenképpen az autóban kellene hibát keresni(bár szerintem ennek kisebb az esélye), akkor:
- Hőgomba ellenőrzése (ha egyfolytában nyitva van, akkor autópályán nem vagy nehezen tud bemelegedni a motor, de ez a vízhőfokon is látszódna)
- Légszűrő ellenőrzése
- Gyertya/gyújtás ellenőrzése
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.13 11:36:13
Ha jól értettem, egy majdnem új autóról beszélünk  :otlet: !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.11.13 11:43:27
7 évesen 96e km-el új? Amúgy pedig egy hőgomba szerintem 1 éves autóban is lehet (anyag)hibás. Persze 1-2 tankolásból én még nem mondanám, hogy az autóban kell keresni a hibát, de ha mégis.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2010.11.13 12:08:44
Gumik nyomása még esetleg + felesleges súly  a csomagtartóban  :hmmmm: !?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Wagnerur - 2010.11.13 18:52:11
Nos Nedves ööö Kedves Autós társak, egy írásban mindenkinek:
Igen, ráértünk és teszteltem is. Ez NEM jellemző rám, mert az átlagfogyasztásom 7,6 liter, ami elég sok az itt látható fogyasztásokhoz képest, de (kollégám jellemzése) "2.-ban állok a garázsba is".  :lol:

zozobp: ez kút miatt lehet. Nekem is volt ilyen, ezért már csak az egyik OMV-hez járok Egerben is.

96ekm nem ok az ilyen túlfogyasztásra. A gumi meg több súly is 1-,5 litert jelenthet tapasztalataim szerint. Nyáron meglepett egy ilyen hét a közel +2 literes fogyasztás, kiderült:
-gumi 1,5 bar (mea maxima culpa)
-szinte mindig 3-4 ember +csomagok volt az autóban
-koszos légszűrő (aktuális lett volna szeptemberben, de talán sok poros helyen jártam az elmúlt évben)
eredmény: 9,2-es fogyasztás
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Frankys - 2010.11.13 20:09:50
 Sziasztok!

  Tegnapi átvételű Corolla Balck Edition, első 140 km ma......Fehérvár-Siófok....kíméletesen......átlag 6.1. Ennél jóval többre számoltam,
  szóval tökéletesen megvagyok elégedve.

   Sziasztok....Frankys.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.13 20:16:49
...Corolla Balck Edition, ...
Ezeket csak a 1,33 Dual VVT-i motorral szerelik?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Frankys - 2010.11.13 20:33:24
 Szia..
 
  Úgy tudom igen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.13 20:36:27
Csak hogy értsük, hogy milyen motorral érted el ez a fogyasztást  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.13 20:48:01
...és 6 sebességes a váltója is  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.13 21:19:12
Ujabb tankolas:
956,6km-re tankoltam 46,79litert (4,89-es szamolt atlag). ~120km palya 130-al, a maradek fele varos masik fele orszaguton a forgalom diktalta tempoban, szinte semmi elozes.
Az uccso 300km teligumival, minden kerek 3,0 baron.
BC adatai: 4,9l/100km es 50km/h atlag.
A tankolas utan elgurultunk Padovaba 12 fokban. BC: 4,3l/100km. Hazajottunk 3 fokban: 4,6.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.14 09:53:33
Na ismét itt.. Tegnap rámértem a gumira és eresztett fél bar-t 2 nap alatt 2.5-ről 2-re. Elmentem gumishoz volt benne egy szög. Az öreg befoltozta. Az autót természetesen 5-ösben használom.
Levegőszürő tiszta (értsd fehér), a motor hamar bemelegszik. Gyertyákat/gyujtást nem tudom ellenőrizni de ma átmegyek ismerőshöz aki autószerelő megnézetem legalább a gyertyákat vele.

További tapasztalatokat írok még a történettel kapcsolatban. Ma utazok haza pestre meglátjuk mit mérek majd ha másik kúton mérem az utántöltést.

Sajna még mindig nagy a tanácstalanság az ügyben...

Bár ez után az út után majd két okot is kizárhatunk, egyik a szög és a keréknyomás (egyébként keréknyomás annyira nem lehetett hiszen teletankkal toltuk 2.4bar-ra a kerekeket és azonnal indultunk is haza) a másik, az eltérő kúton való utántöltés.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ykzeendo - 2010.11.14 10:55:41
hali
nekem 2004-es D4D Yarisom van én 920 - 960 km megyek egy teli tankkal

DE

most levették a jogsim így nem tudtam használni a gépet kölcsön adtam apámnak Ő 1242 km megy egy tankkal a tank nyakáig öntve!!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.14 10:56:54
Ennyit tesz a nyugodtabb stílusú vezetés. :yes: Nagyon sokat ki lehet hozni ezekből a jószágokból.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.14 13:51:47
Csináltam tegnap egy kis tesztet, mikor mentem haza Sarkadra anyumékhoz. Az út oda-vissza 25-25=50km. Indulásnál még éppen nem világított a "tankolni kéne" lámpa, de Csabáról kiérve már felvillant és világított végig. A fed comp 7,1L-t mutatott indulásnál, ami kizárólag városban alakult ki, egyszeri otthoni - ehhez hasonló - úttal.
Tegnap azt vizsgáltam, hogy adott sebességeknél 5. sebességben hogyan fogyaszt a pillanatnyi adatok alapján.
Nos, tartva a 80km/h-t, gyakorlatilag nem ment 5,0 L fölé, nagyjából 4,6-5,1 között változott.
Ha lassítottam 70-re, a pillanatnyi fogyi 4,3 körülre csökkent, lakott területen tartva az 50-55km/h-t óra szerint szintén 5.-ben 3,5 körül ingadozott 2-3 tizeden belül.
Így az 50km-es táv végére az átlagfogyasztásom 6,9-re csökkent, ami - tekintettel arra, hogy indulás után 5km-rel villant fel az "tankolni kéne lassan" lámpa, tehát az egész tankra jellemző fogyasztás 7 liter feletti - igen jó eredménynek érzem... :) (guminyomást nem mértem most, 1,5 héttel ezelőtt fújtam mind a 4 kereket 2,4 barra)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.14 22:02:05
Tegnap elruccantunk Egerbe, ma meg hazajöttünk. Volt némi csavargás is, össz-vissz cca 530 km. Üzemanyag szintjelző 3/4 alatt kicsivel, átlagfogyi jelző kerek 4-en. :wub: És milyen könnyű volt előzni vele. Nm rulez :yes:
Egyébként ehhez odafelé többnyire 100 körüli, ott 70 visszafelé 100-110 körüli tempó tartozott. Hazafelé Martfű után előzött meg egy húdeerős régi 3as BMW, rajta kívül senki... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 12:01:14
Na tegnap csekkoltam megint hazafele a fogyasztást és sikerült 7.4-re levinni a 9.4-es fogyasztásom. Igaz ehhez 120 és 130-között kellett autóznom és folyamatosan a Fed Comp adatait néztem.
A 130-as tempó fölött (max140-es) tempónál továbbra is 9.4L-t eszik.
A 7.4-et úgy értem el hogy 6.4 és 8.0 között tartottam a pillanatnyi fogyasztásom ehhez pedig 120-as tempóval kellett mennem.
Szerintem a 120-as tempóhoz ez sok benya tehát továbbra sem érzem kereknek az autót.
Haver megnézte a gyertyákat és nem mai darabnak tűntek. Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...

Esetleg valakinek van 1.6-ossal benzinkutas mérése 130-140-es utazóval?

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 12:12:13
Ha sokat pályázol, és mindenképp autót cserélnél, inkább egy dízel kéne... :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 12:32:30
Na tegnap csekkoltam megint hazafele a fogyasztást és sikerült 7.4-re levinni a 9.4-es fogyasztásom. Igaz ehhez 120 és 130-között kellett autóznom és folyamatosan a Fed Comp adatait néztem.
A 130-as tempó fölött (max140-es) tempónál továbbra is 9.4L-t eszik.
A 7.4-et úgy értem el hogy 6.4 és 8.0 között tartottam a pillanatnyi fogyasztásom ehhez pedig 120-as tempóval kellett mennem.
Szerintem a 120-as tempóhoz ez sok benya tehát továbbra sem érzem kereknek az autót.
Haver megnézte a gyertyákat és nem mai darabnak tűntek. Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...
Esetleg valakinek van 1.6-ossal benzinkutas mérése 130-140-es utazóval?
Az 1,6-ossal is kb ennyi lesz a fogyid. Mennyit mész vele éves átlagban? Vajon érdemes neked dízelre cserélni a felár miatt? Az tuti, hogy kevesebbet eszik jóval, viszont 1) többe kerül megvenni 2) ott van az esetleges javítások díja, ami szintén magasabb kicsit. Cserébe kapsz elegendő nyomatékot (kényelem=komfort) és kisebb fogyasztást. Ha van rá kereted (a felárra) és sokat mész, akkor érdemes elgondolkodnod a dízelen.
Az 1,6-os, viszont értelmetlen, mert tud kb 15-20Nm-rel többet, és kb fél literrel biztos, hogy többet is eszik, mert a váltóáttételei szinte ugyanazok, mint az 1,4-é.
Kérdés: Miért sokallod a 7,4-et? Autópályán haladsz autópályatempóban. 7,4-et az enyém is megenné ott... meg bármelyik hasonló 1,4 VVTI. Közel 4000-es fordulaton forog a motor, ott már etetni is kell.
Ha csak 3000-es fordulaton, vagy az alatt használnád, simán 7,0 L alattit adatot kapnál. Csodák nincsenek...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 12:36:02
Ja, és 4db jó minőségű gyújtógyertya 4000Ft/4db + 60.000 km-ként cserélendő. Ez költség? Szerintem megérdemelné...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 12:54:20
Meginterjúvoltam B.S. fórumtársat, neki van 1.4 vvt-i E11-e, szüleinek pedig 1.4 vvt-i E12-je, tehát van tapasztalata. Ezt mondta:

Idézet
130-nál nalam 7 liter fogy, 140-nél 7,5 fölötti az érték. Nem a kocsi fogyaszt sokat, hanem a benzin drága. :excl:
Jöttem fel Pestre múlt heten 180-200 kozott az M7-esen, 12-13 volt a fogyim es örultem, hogy csak ennyi. Előjott a regi énem.  :lol:

Amugy sok a 9 liter 130-nal. Szerintem szar a guminyomas és/vagy a légszűrő vagy a gyertya vagy a benzin vagy beragadt a fék. Más ötletem hirtelen nincsen.
Jah es nem 10W-60-as olajjal kell jarni, mert akkor ilyet fogyaszthat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.15 13:26:36
Csak kerdezem, hogy a kollega hogy vezet? Mert ha a nyom-elvesz technikaval kozlekedik (mint a Volanos buszsoforok 95%-a) akkor lehet meg osszehozni ilyen fogyit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 14:28:21
"130-nál nalam 7 liter fogy, 140-nél 7,5 fölötti az érték. Nem a kocsi fogyaszt sokat, hanem a benzin drága. excl
Jöttem fel Pestre múlt heten 180-200 kozott az M7-esen, 12-13 volt a fogyim es örultem, hogy csak ennyi. Előjott a regi énem.  LOL

Amugy sok a 9 liter 130-nal. Szerintem szar a guminyomas és/vagy a légszűrő vagy a gyertya vagy a benzin vagy beragadt a fék. Más ötletem hirtelen nincsen.
Jah es nem 10W-60-as olajjal kell jarni, mert akkor ilyet fogyaszthat."

Amiket tervezek cserélni: Gyertya (állítólag 60e-nél cserélve szakszervízben, pecsételve is van, de kopottnak tűnik, szaki rögtön mondta, hogy cserés), generátor feszítőgörgő (ez ad egy kis zajt), generátorszíj (szintén a zaj miatt, illetve el van érve) olajcsere, légszűrő. Remélem ez normalizálni fogja az étvágyát.

Nem gyorsítós lassítós stílusban közlekedek feltolom 130-ra és ott próbálom úgy tartani, hogy 8alatt maradjon a fed computer, de tartsa a 130-at.

Milyen olajat kell bele tenni egyébként?

Gondolkodom még régi Ford Focus 1.6-on is csak annak a belvilága eléggé gyatra a corolláéhoz képest, illetve ami még szóba jöhet az egy Audi A3.
Kérdéses ezeknek a típusoknak mennyi lenne a fogyasztása.
Akkor az 1.6-os corolla felejtős?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 14:37:44
Még mindig nem válaszoltál, hogy te sokat jársz autópályán és főleg ezen közlekedsz vagy csak évente 2-3x és most ez zavar?

Amúgy valami minőségi márka 5W30 olaja való bele.  :szemez: Sztem ha egyébként jó a kocsi, ezért nem éri meg eladni, mert az átíratáson, szervizen már igen sokat buksz, ha lecserélnéd.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 14:45:40
Azontúl, hogy kleingy-nek teljesen igaza van, egy kis infó: A VW(AUDI) 1,6-osa aztán főleg nem az alacsony fogyasztásáról híres!! Úgyhogy, ha Neked ez a legfontosabb, akkor az a típus kilőve. A Ford szubjektív, I Focusért én pénzt nem adnék (ez csak privát vélemény, bocsi).
Függetlenül attól, hogy mi itt elfogultak vagyunk a Corolla iránt, érdemes az általad említett szervizt megejteni, mert nem eget rengető összeg. Egy jófajta 5W30-as olaj érezhet/mérhető fogyasztáscsökkenést okoz, új szűrőkkel, gyertyával kizárt dolog, hogy ne egyen kevesebbet. Csak ne gagyizd el, ne spórold le a jó alkatrészeket. Ennyi a titka az autónak.

Ha A3-ra tudnál pénzt szánni, akkor inkább egy 1,4 D-4D Corollát vennék a helyedben, méghozzá gondolkodás nélkül.  :excl:
kgabe fórumtársunk épp ma írta, hogy 100-110-es tempó mellett 4L-t evett neki a kis d-4d. 130-nál már lehet, hogy eléri az 5-öt is!!!  :devil: :devil: :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.15 15:56:46
Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...

 :eek:

Ha koszosak, öregek a gyertyák, amiatt simán jelentkezhet többletfogyasztás. Egy gyertyacsere mondjuk 10 rongy, és sokat mondtam. Egy jól beállított guminyomás ingyen van. Ha jól emlékszem, defekt-gyanús az egyik gumid, ez egy ezres.

Egy autó átíratás 70 rongy, és nem mondtam sokat.

Mérlegelj...

Egyébként az ilyen hozzáállás miatt is van egy halom lelakott hulladék a hazai autópiacon. Baja van? Adjuk el a picsába, szopjon vele a következő majom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 15:58:56
Az még mindig magyarázatra szorul, hogy városban akkor miért fogyaszt jól a kocsi és miért csak autópályán zabál? Én várnék 1-2 hónapot és folyamatosan mérném a fogyit, hogy ki lehessen zárni a rossz/átszabós kutat és a számolási hibát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:03:29
Még mindig nem válaszoltál, hogy te sokat jársz autópályán és főleg ezen közlekedsz vagy csak évente 2-3x és most ez zavar?

Amúgy valami minőségi márka 5W30 olaja való bele.  :szemez: Sztem ha egyébként jó a kocsi, ezért nem éri meg eladni, mert az átíratáson, szervizen már igen sokat buksz, ha lecserélnéd.

Egyesével válaszolok nehogy kimaradjon valami.
Nagyrészt autópálya használatról van szó havi 400-800km + havi 100-200km Budapesti forgalom.
Az autót ár alatt vettem ismerőstől (szalon helyett) így van lehetőségem gondolkozni mert még az átírás plusz a beleszerelt biztonsági berendezések is visszajönnek az árából.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 17:07:16
Ez havi szinten nem sok vezetés, de ha nagyon zavar, akkor az esetben érdemes egy dízelen elgondolkodni. 1.6-oson nem. Bár annyira keveset mész, hogy nem biztos, hogy megérné a dízel plusz felára, valamint az esetleges meghibásodás extra felára, ha valami gikszer beüt. Én inkább együtt élnék egy megbízható előéletű autóval.  :hmmmm:
Én a helyedben próbálgatnám 1-2 hónapig még a kocsit, hogy nem-e user hiba volt (persze a fentiek cseréje is fontos lehet).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:07:26
Azontúl, hogy kleingy-nek teljesen igaza van, egy kis infó: A VW(AUDI) 1,6-osa aztán főleg nem az alacsony fogyasztásáról híres!! Úgyhogy, ha Neked ez a legfontosabb, akkor az a típus kilőve. A Ford szubjektív, I Focusért én pénzt nem adnék (ez csak privát vélemény, bocsi).
Függetlenül attól, hogy mi itt elfogultak vagyunk a Corolla iránt, érdemes az általad említett szervizt megejteni, mert nem eget rengető összeg. Egy jófajta 5W30-as olaj érezhet/mérhető fogyasztáscsökkenést okoz, új szűrőkkel, gyertyával kizárt dolog, hogy ne egyen kevesebbet. Csak ne gagyizd el, ne spórold le a jó alkatrészeket. Ennyi a titka az autónak.

Ha A3-ra tudnál pénzt szánni, akkor inkább egy 1,4 D-4D Corollát vennék a helyedben, méghozzá gondolkodás nélkül.  :excl:
kgabe fórumtársunk épp ma írta, hogy 100-110-es tempó mellett 4L-t evett neki a kis d-4d. 130-nál már lehet, hogy eléri az 5-öt is!!!  :devil: :devil: :devil:

Sajna a corolla olyan kényelmes minőségi érzésű autó hogy a focus utánna már nem annyira lenyűgöző..

D4d még esélyes lehet, csak félek mert a diesel hangosabb elvileg és ha hozzá kell nyúlni akkor ott gondolom komoly pénzek eshetnek áldozatul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:10:49
Ha koszosak, öregek a gyertyák, amiatt simán jelentkezhet többletfogyasztás. Egy gyertyacsere mondjuk 10 rongy, és sokat mondtam. Egy jól beállított guminyomás ingyen van. Ha jól emlékszem, defekt-gyanús az egyik gumid, ez egy ezres.
Egy autó átíratás 70 rongy, és nem mondtam sokat. Mérlegelj...

Egyébként az ilyen hozzáállás miatt is van egy halom lelakott hulladék a hazai autópiacon. Baja van? Adjuk el a picsába, szopjon vele a következő majom.
Eddig két autóm volt és mindig ráköltöttem amit kellett és mindig szép állapotban is kerültek eladásra.

Ez is jó járgány és rá is költöm amit kell csak most nem tudom hogy megszűnik-e a probléma vagy hogy egyáltalán probléma-e amiről beszélünk vagy nem...

Lehet ráköltök 50-60-at és ugyanúgy eladom mert nem fogok 10L-el hazajárni.

Ha nem oldja meg a gyertya és az olaj meg a szűrő akkor mi lesz a következő lambdaszonda 50e?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:11:33
defekt-gyanús az egyik gumid, ez egy ezres.

Már javítva hétvégén.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.11.15 17:11:47
Meg kell adni a motornak, ami jar, ki kell cserelni az emlitett alkatreszeket. Ha ez megvan akkor lehet folytatni az agyalast.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 17:13:33
Nekem még mindig ott sántít a dolog gyerekek, hogy városban tök jó a fogyija, csak autópályán gázos! Óra szerinti 130 volt vagy GPS szerinti? Hol a retekben ugrik meg a vezérlésváltás ezeknél a motoroknál, ahol többet kezd enni?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:14:59
Ez havi szinten nem sok vezetés, de ha nagyon zavar, akkor az esetben érdemes egy dízelen elgondolkodni. 1.6-oson nem. Bár annyira keveset mész, hogy nem biztos, hogy megérné a dízel plusz felára, valamint az esetleges meghibásodás extra felára, ha valami gikszer beüt. Én inkább együtt élnék egy megbízható előéletű autóval.  :hmmmm:
Én a helyedben próbálgatnám 1-2 hónapig még a kocsit, hogy nem-e user hiba volt (persze a fentiek cseréje is fontos lehet).

Megnézem használtautón a d4d aztán meglátjuk megéri-e illetve mérlegelni kell a nagy felárat hiba esetén. Valószínűleg adok neki még 2 hónapot végül is eladni is ráérek és ráköltöm az említett dolgokat még.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 17:15:58
Gyertyából légyszi mondjatok már "jó" minőséget esetleg linkelhettek is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 17:17:10
Ne "minőségit" keress, hanem pontosan azt vedd, amit a kezelésije ír (az enyémbe két típust és márkát ír, más nem is kerül a kocsiba).  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.11.15 18:52:38
Gyertyából légyszi mondjatok már "jó" minőséget esetleg linkelhettek is.
Denso K16RU11
NGK BKR5EYA11
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 19:16:55
Nekem még mindig ott sántít a dolog gyerekek, hogy városban tök jó a fogyija, csak autópályán gázos! Óra szerinti 130 volt vagy GPS szerinti? Hol a retekben ugrik meg a vezérlésváltás ezeknél a motoroknál, ahol többet kezd enni?
160 körül már simán el tudom képzelni, hogy 9-10 liter között kajáljon, de 130-nál...?! Milyen méretűek a gumik a kocsin, nem lehet, hogy nem váltóméret és kevesebbet mutat?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 19:18:49
Sajna a corolla olyan kényelmes minőségi érzésű autó hogy a focus utánna már nem annyira lenyűgöző..
D4d még esélyes lehet, csak félek mert a diesel hangosabb elvileg és ha hozzá kell nyúlni akkor ott gondolom komoly pénzek eshetnek áldozatul.
Na ilyet ne mondj, hogy a D-4D hangos. Vezettél már 3 hengeres tdi-t? Előbbi pont a finom szinte rezzenéstelen járásáról híres...  :szemez: A jelentős felár az már helyes megfogalmazás. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.15 19:20:00
Gyertya: Nekem a B.S. által linkelt DENSO van benne, és kiráááááááály! De tényleg!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 20:17:05
Csináltam tegnap egy kis tesztet, mikor mentem haza Sarkadra anyumékhoz.
Mondjuk, az a szakasz spórolásra annyira nem is ideális, mert az elég rossz út miatt nehéz egyenletesen adni a gázt. De persze legalább a terep sík. Ahol igazán prímán lehet egyenletesen krúzolva spórolni, az a Csaba-Szeged szakasz  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 20:29:27
Na tegnap csekkoltam megint hazafele a fogyasztást és sikerült 7.4-re levinni a 9.4-es fogyasztásom. Igaz ehhez 120 és 130-között kellett autóznom és folyamatosan a Fed Comp adatait néztem.
Szóval 120-130 között autózva kijött egy 7.4-es átlag. Ez egy teljesen normális érték. Megkérdezném, hogy a fedkomp milyen átlagot írt ki? Mert ha kb. ugyanekkorát, akkor 1000 %, hogy azt a múltkori 9.4-et rosszul mérted. Mondjuk ebben amúgy is teljesen biztos vagyok!

A 130-as tempó fölött (max140-es) tempónál továbbra is 9.4L-t eszik.
EZT hogy hoztad ki? Nem másért kérdem, csak amiatt, mert képtelenség  :flowers: ... Ha 120-130 között 7.4 jött ki, akkor 130-140 között NEM jöhetett ki 9.4! Ez értelmetlen, ki van zárva. Egyébként a múltkor, ha jól emlékszem, azt írtad, hogy amikor a 9.4-es fogyasztást "mérted", akkor a fedkomp 7.6-os átlagot írt ki... Ez lehetett a valós fogyasztásod, amit ez a mostani 7.4-es eredményed is alátámaszt.

Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...
Vagy esetleg hidd el végre, hogy az autódnak nincs semmi baja  :) ... 120-130 között 7.4... Felerészben BP-en, felerészben pályán 120-al 6.7... SEMMI gond nincs ezzel az autóval.

Az 1.6-os amúgy többet fogyaszt. A Ford és az Audi említett 1.6-osai pedig még többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 20:35:32
Gyertyából légyszi mondjatok már "jó" minőséget esetleg linkelhettek is.
Denso K16RU11
NGK BKR5EYA11

Ezek jók az E12-be is?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 20:38:46
Nekem még mindig ott sántít a dolog gyerekek, hogy városban tök jó a fogyija, csak autópályán gázos! Óra szerinti 130 volt vagy GPS szerinti? Hol a retekben ugrik meg a vezérlésváltás ezeknél a motoroknál, ahol többet kezd enni?
160 körül már simán el tudom képzelni, hogy 9-10 liter között kajáljon, de 130-nál...?! Milyen méretűek a gumik a kocsin, nem lehet, hogy nem váltóméret és kevesebbet mutat?

4000-es fordulaton 130 fölött de 140 alatt, ÁTLAG fogyira írt 7.2-7.4-et valójában 9.4-et evett. Gumik asszem 195x70x15 ösek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 20:41:33
Ezek jók az E12-be is?
NGK-ból a BKR5EYA-11 típus kell a te autódba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 20:44:01
4000-es fordulaton 130 fölött de 140 alatt, ÁTLAG fogyira írt 7.2-7.4-et valójában 9.4-et evett. Gumik asszem 195x70x15 ösek.
Megkérdem még egyszer: most, mikor a legutóbbi 7.4-es mérést csináltad, tapasztaltál eltérést a fedkomp adata és a számított adat között?

Azt ugye már tudjuk, hogy amikor a 6.7-et mérted, akkor nem volt eltérés.

Miért nem hiszed el, hogy valamit elmértél/elszámoltál annál a 9.4 liternél? Olyan nincs, hogy egy autó 120-nál még normálisan fogyasszon, 130-nál pedig már nem. Olyan sincs, hogy a fedkomp egyszer pontos legyen, egyszer meg 2 litert (!) csaljon.

A gumiméreted 195/60x15.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 20:51:11
Na tegnap csekkoltam megint hazafele a fogyasztást és sikerült 7.4-re levinni a 9.4-es fogyasztásom. Igaz ehhez 120 és 130-között kellett autóznom és folyamatosan a Fed Comp adatait néztem.
![/s]!Szóval 120-130 között autózva kijött egy 7.4-es átlag. Ez egy teljesen normális érték. Megkérdezném, hogy a fedkomp milyen átlagot írt ki? Mert ha kb. ugyanekkorát, akkor 1000 %, hogy azt a múltkori 9.4-et rosszul mérted. Mondjuk ebben amúgy is teljesen biztos vagyok!

Nem mértem múltkor rosszul hanem akkor nem figyeltem a pillanatnyi fogyasztást. A 7.2-7.4-et akkor ÁTLAG-ra írta. Most úgy vezettem hogy 7.6 alatt volt a pillanatnyi az átlag pedig 7.1-7.2-t írt. Valódi fogyasztás így lett 7.4. Hozzá kell tenni azonban hogy 120-130 között 3900-as fordulaton autóztam folyamatosan figyelve a fedcomp-ot. A mérés pedig jó volt amennyiben valamelyik érintett kút nem csal a benzinnel.

A 130-as tempó fölött (max140-es) tempónál továbbra is 9.4L-t eszik.
[/s]EZT hogy hoztad ki? Nem másért kérdem, csak amiatt, mert képtelenség  :flowers: ... Ha 120-130 között 7.4 jött ki, akkor 130-140 között NEM jöhetett ki 9.4! Ez értelmetlen, ki van zárva. Egyébként a múltkor, ha jól emlékszem, azt írtad, hogy amikor a 9.4-es fogyasztást "mérted", akkor a fedkomp 7.6-os átlagot írt ki... Ez lehetett a valós fogyasztásod, amit ez a mostani 7.4-es eredményed is alátámaszt.

A továbbra is 9.4-et eszik-et úgy értem hogy feltoltam 140-re majd levettem a lábam a gázról és minimálisan nyomtam vissza a 140-tartásához és úgy írt a pillanatnyi 9.4-et. Aztán felhagytam és lementem 7.4L-es fogyira (120-max130)

Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...
[/s]Vagy esetleg hidd el végre, hogy az autódnak nincs semmi baja  :) ... 120-130 között 7.4... Felerészben BP-en, felerészben pályán 120-al 6.7... SEMMI gond nincs ezzel az autóval.

A 120-130 közötti 7L talán elfogadható de ehhez kellene egy 140 7.8-as fogyi és akkor elégedett lennék. Sajnos úgy tűnik 4000-es fordulat fölött nagyon kajál. Persze még hátra van egy gyertyasor csere meg olajcsere szűrők cseréje és egy generátor szíj csere. Ha utána is ennyit eszik akkor viszont gáz lesz.

Az 1.6-os amúgy többet fogyaszt. A Ford és az Audi említett 1.6-osai pedig még többet.

A fókákat nagyon nézegettem annó és elég könnyedén mozgatták a kasznit az 1.6-osak. A fogyasztásáról szinte azonban semmit nem tudok illetve a sebváltó áttételeiről.

IGazából ha a corollába lenne egy 6-os fokozat akkor világ bajnok autó lenne :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 20:56:25
4000-es fordulaton 130 fölött de 140 alatt, ÁTLAG fogyira írt 7.2-7.4-et valójában 9.4-et evett. Gumik asszem 195x70x15 ösek.
Megkérdem még egyszer: most, mikor a legutóbbi 7.4-es mérést csináltad, tapasztaltál eltérést a fedkomp adata és a számított adat között?

Azt ugye már tudjuk, hogy amikor a 6.7-et mérted, akkor nem volt eltérés.

Miért nem hiszed el, hogy valamit elmértél/elszámoltál annál a 9.4 liternél? Olyan nincs, hogy egy autó 120-nál még normálisan fogyasszon, 130-nál pedig már nem. Olyan sincs, hogy a fedkomp egyszer pontos legyen, egyszer meg 2 litert (!) csaljon.

A gumiméreted 195/60x15.

A 7.4-es mérés során 7.1-7.2-t írt ÁTLAG-ra a fed comp. A pillanatnyit pedig próbáltam 8 és 7.5 alatt tartani amennyire lehetett. Így jött ki a 7.4 most legutóbb.

Ahogy 140km/h közelébe mentem a pillanatnyi fogyasztás azonnal 9.2, 9.6, 8.8 9.0... értékeket mutatott. Tehát a fed comp szerint is 9L-t kajálna az autó.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.15 20:57:53
Újabb fogyasztási adat:
600,7 kilométerre 45,15 liter --> 7,52 liter/100 km.
Ebben van tempós autópálya (Bp-Szeged-Bp) előtte pedig több rövidebb út, főleg Budapesten, néhány igen erős kigyorsítással. Rendben van, nem számítottam kevesebbre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 21:02:10
Újabb fogyasztási adat:
600,7 kilométerre 45,15 liter --> 7,52 liter/100 km.
Ebben van tempós autópálya (Bp-Szeged-Bp) előtte pedig több rövidebb út, főleg Budapesten, néhány igen erős kigyorsítással. Rendben van, nem számítottam kevesebbre.

Tempós autópálya mit jelent?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.15 21:10:15
Tempós autópálya mit jelent?

Óra szerint 140 környéke. Többel nem megyek tartósan, mert durván megugrik a fogyasztás. Sőt óra szerintem 125-130 fölött már nő.
Amikor megvettem a kocsit 7,9-et mutatott átlagra, és tudom, hogy rengeteget ment pályán... Szerinted mennyire tolták neki?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.15 21:12:28
Ilyen 7.5-es értékkel én már nagyon ki lennék békülve 140-nél :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.15 21:13:05
Óra szerint 140 környéke. Többel nem megyek tartósan, mert durván megugrik a fogyasztás. Sőt óra szerintem 125-130 fölött már nő.
Amikor megvettem a kocsit 7,9-et mutatott átlagra, és tudom, hogy rengeteget ment pályán... Szerinted mennyire tolták neki?  :D

hasonlo körülmények között nekem 6,5 es a fogyim a 17es felnikkel..... most felkerültek a gyári kerekek, kiváncsi vagyok mennyivel fogyaszt majd kevesebbet  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.15 21:13:14
Oké, visszafelé már kicsit visszafogtam magam, mondjuk óra szerint 125-130 környéke.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 21:13:42
Srácok, használjátok már plíz az előnézetet és szerkesszétek a hozzászólást, ha látszik, hogy xarul néz ki. Hogy hogyan kell, az aláírásomban benne van...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.11.15 21:13:54
hasonlo körülmények között nekem 6,5 es a fogyim a 17es felnikkel..... most felkerültek a gyári kerekek, kiváncsi vagyok mennyivel fogyaszt majd kevesebbet  :)

Oké, de te gázolajjal jársz, az kicsit más kategória  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.15 21:16:01
Srácok, használjátok már plíz az előnézetet és szerkesszétek a hozzászólást, ha látszik, hogy xarul néz ki. Hogy hogyan kell, az aláírásomban benne van...

minek? ugyis van egy kedves mod ,aki javit mindent :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 21:18:25
Mert igénytelenül néz ki az is, ha rusnyán hagyjátok és az is gáz, ha belejavítok minden hsz-be az oldalon... Kb 5 másodperc rendbe tenni egy hozzászólást, hogy szép legyen és ne legyenek idézethegyek és rossz idézetek. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 22:07:59
Srácok, használjátok már plíz az előnézetet és szerkesszétek a hozzászólást, ha látszik, hogy xarul néz ki. Hogy hogyan kell, az aláírásomban benne van...
minek? ugyis van egy kedves mod ,aki javit mindent :flowers:
Most csak viccelsz, ugye  ;) ? Nem az a dolgunk elsősorban, hogy a más által hanyagul odab...ott hozzászólásokat szerkesztgessük.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 22:09:32
Hát nem és bármily' meglepő, ezt teszem a moderátorkodásom 98%-ában... END OFF
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.15 22:12:13
igen, csak vicceltem :yes:

legtöbbször szerkesztem a hsz-eket, de  van hogy elmarad :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 22:13:02
zozobp, a leírtak alapján a fedkompod maximum pár decit csal, ami normális dolog. Ezek alapján kizárt, hogy valóban 9.4-et evett volna az autód abban az ominózus esetben. Annyit evett nagyjából, amennyit a fedkompod kiírt. 9.4-es fogyasztásra szerintem valahol 150-160 között autózva lehetne számítani.

Annak, hogy milyen pillanatnyi fogyasztásokat láttál 140-el autózva, nincs semmi jelentősége! Abszolút fölösleges a pillanatnyi értékeket gúvadni. Egyenletes gázadással, egyenletes sebességgel kell autózni, kerülve a folytonos lassítást-gyorsítást. Ami számít, az az átlagfogyasztás.

140-el amúgy 7.5-öt ne várj, mert akkor csalódni fogsz. 140-nél már inkább valahol 8 körül van az elvárható fogyasztás. De semmiképp sem 9.4!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.15 22:14:46
Na ja, egyszer mentem 1.4 vvt-i-vel az Érd-Törökbálintot összekötő hátsó úton dombnak felfelé (erről annyit, hogy ha nem 60-70-nel megy az ember, 3-4-ig vissza kell kapcsolni, mert a tetejéig elfogy a kraft), simán mutatott a pillanatnyi 25-30 litereket, az átlaga mégis jó maradt. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 22:17:12
Azt figyeltem meg (főleg azóta nézem, mióta megvan a Yaris), hogy az átlag mindig kevesebbre jön ki még azoknál az értékeknél is, amiket a pillanatnyi olyankor mutat, mikor egyenletes tempóval haladsz. Tegnap reggel pl. úgyszólván nem is láttam egyszámjegyű értéket a Yaris kijelzőjén, Kaposvárra menet  ::) ... Ehhez képest 8.2 lett az átlag. (Ami nem kevés, de többször volt padlón a gáz, mint bárhol máshol.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.15 22:20:56
Most azon gondolkozok hogy vegyek egy 1.6-osat vagy kezdjek rákölteni az autóra...

 :eek:

Ha koszosak, öregek a gyertyák, amiatt simán jelentkezhet többletfogyasztás. Egy gyertyacsere mondjuk 10 rongy, és sokat mondtam. Egy jól beállított guminyomás ingyen van. Ha jól emlékszem, defekt-gyanús az egyik gumid, ez egy ezres.
Sztem 4 gyertya kb 4ezer plusz fél óra meló.
Amúgy tudjátok min gondolkodtam? Nem lehet, hogy valami olyan dolog állítódott el a kocsiban, ami miatt adott fordulatszám (mondjuk 4000) fölött túl sok benzint kap? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.15 22:22:49
Nem lehet, hogy valami olyan dolog állítódott el a kocsiban, ami miatt adott fordulatszám (mondjuk 4000) fölött túl sok benzint kap? :hmmmm:
Nem. A fedkompja normális átlagot írt ki arra a távra is, amire ő azt a 9.4-es értéket "mérte". És az egyéb méréseiből kiderült, hogy a fedkompja (nagyjából) pontos.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.11.15 23:01:12
Gyertyából légyszi mondjatok már "jó" minőséget esetleg linkelhettek is.
Denso K16RU11
NGK BKR5EYA11

Ezek jók az E12-be is?
Persze. A 4ZZ és a 3ZZ-FE motorokba mind ez kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.16 08:06:01
Ilyen 7.5-es értékkel én már nagyon ki lennék békülve 140-nél :)
Többször is átszámoltad a tankolás után az átlagodat? tankolt liter X 100, ezt osztod a megtett km-rel. Ha így is ugyanaz jön ki, akkot a kút a sumák.
Ahogy Palaczk is írta, felejtsd el a pillanatnyi adatokból az átlagra való következtetést, köszönő viszonyban sincs a kettő egymással. Mindig szigorúan egész tankra számold az átlagot, és ugyanannál a kútnál ugyanazon a fejen, ugyanaddig (1., vagy 2. kattanás, esetleg koppig csurgatás) tankolva. El nem tudom képzelni, hogy nem Te hibáztál volna a számításkor...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.16 08:07:47
Olyan szempontból megértem ám az idegességét zozobp kollegának, hogy idegroncs tud lenni az ember egy rossz számításnál. Egyszer bőven 8 liter felett tankoltam. Na jó, az igaz volt (2 hétig mínusz 17-ből indulás, 2x12 km, csak helyi közlekedés, semmi más, szegényemnek ennyire futotta), de azt hittem, magamra gyújtom a kocsit.  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.16 10:56:45
zozobp, a leírtak alapján a fedkompod maximum pár decit csal, ami normális dolog. Ezek alapján kizárt, hogy valóban 9.4-et evett volna az autód abban az ominózus esetben. Annyit evett nagyjából, amennyit a fedkompod kiírt. 9.4-es fogyasztásra szerintem valahol 150-160 között autózva lehetne számítani.

Annak, hogy milyen pillanatnyi fogyasztásokat láttál 140-el autózva, nincs semmi jelentősége! Abszolút fölösleges a pillanatnyi értékeket gúvadni. Egyenletes gázadással, egyenletes sebességgel kell autózni, kerülve a folytonos lassítást-gyorsítást. Ami számít, az az átlagfogyasztás.

140-el amúgy 7.5-öt ne várj, mert akkor csalódni fogsz. 140-nél már inkább valahol 8 körül van az elvárható fogyasztás. De semmiképp sem 9.4!

Akkor én a 120-as 8 literes átlagomat tudjam be az E85nek? 120-nál mennyit kellene amúgy ennie pályán? 7-7.5?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.16 11:12:22

:yes: :yes: :yes: Pontosan! ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.16 11:38:50
Akkor én a 120-as 8 literes átlagomat tudjam be az E85nek?

Ezt Palaczk már említette akkor is, amikor a minap közölted a fogyasztási adataidat...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.16 13:48:39
Ilyen 7.5-es értékkel én már nagyon ki lennék békülve 140-nél :)
Többször is átszámoltad a tankolás után az átlagodat? tankolt liter X 100, ezt osztod a megtett km-rel. Ha így is ugyanaz jön ki, akkot a kút a sumák.
Ahogy Palaczk is írta, felejtsd el a pillanatnyi adatokból az átlagra való következtetést, köszönő viszonyban sincs a kettő egymással. Mindig szigorúan egész tankra számold az átlagot, és ugyanannál a kútnál ugyanazon a fejen, ugyanaddig (1., vagy 2. kattanás, esetleg koppig csurgatás) tankolva. El nem tudom képzelni, hogy nem Te hibáztál volna a számításkor...  :flowers:

A számítással nem volt baj. A tankolt liter osztva megtett kilométerrel szorozva 100-al. A számítással nem volt baj és VALÓS fogyasztás volt, tehát ennyit evett az autó fizikailag 9.4L-re jött ki. A fed comp ÁTLAG-ra írt 7.2-t ugyanezen az úton. Azóta azért kiderült lyukas volt a bal első amit megcsináltattam bár a lyukas bal elsőt pesten fujtam 2.4-re mikor indultunk.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.16 14:00:16

Ki van zárva, ember :excl: Ha a fedkompod 7.2-t írt ki, akkor az autód ténylegesen sem fogyaszthatott mondjuk 7.3-7.4-nél többet, mint ahogy azt az egyéb méréseid alá is támasztják! Nem vagy képes megérteni? Hányszor, hányféleképpen írjam még le? Nem fér bele a fejedbe, hogy a tankolásos számított adatod a rossz? Nem azt mondom, hogy te számítottad rosszul - de azt még véletlenül sem tudod elképzelni, hogy a két különböző kúton különbözőek voltak a körülmények, ami simán kiadhatta azt, hogy 15 helyett 19 litert sikerült beletöltened a tankba? (Mert ha jól emlékszem, 200 km-es szakasz után tankoltál.)

Én feladom a megnyugtatásodra tett kísérleteket  :flowers: ... Ha neked jólesik inkább azt hinni, hogy az autód rossz, méghozzá hol rossz-hol nem... Hát tessék, hidd azt  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.16 14:01:24
Akkor a kút machinált. Te tankoltál, vagy a kutas?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.16 14:02:11
No para, kíváncsian várjuk a következő tankolás eredményét!  :flowers:
Hisz zozobp is mondta, hogy megvárja, mi lesz az eredmény. Én mindig csurig töltöm amúgy pont azért, hogy ne legyen ez az egy katt-két kattos megoldás miatti elszámítás, ugyanis litereket okozhat, minden kútfej máshol "csapja le" ugyanis...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.16 14:07:15
Hisz zozobp is mondta, hogy megvárja, mi lesz az eredmény.
És mit várt meg? Mért egy korrekt értéket 120-130 között; megállapította (nem először), hogy a mért érték és a fedkomp-érték összhangban van; de csak fújja tovább, hogy márpedig az autója akkor bizony 9.4-et evett, hiába írt ki a fedkomp 7.2-őt. Mert ő úgy számolta, és természetesen az kizárt, hogy ebbe bármilyen hiba, befolyásoló tényező csúszhatott volna  ::) ... Hisz az is bizonyítja a 9.4-es fogyit, hogy milyen pillanatnyi értékeket látott, mikor felgyorsított 140-re... Ezek márpedig perdöntő érvek, szemben a fedkomp által kiírt (kétszer is leellenőrzött) átlaggal  :yes: ... Na jó, abbahagyom.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.16 14:47:32
A számítással nem volt baj. A tankolt liter osztva megtett kilométerrel szorozva 100-al. A számítással nem volt baj és VALÓS fogyasztás volt, tehát ennyit evett az autó fizikailag 9.4L-re jött ki. A fed comp ÁTLAG-ra írt 7.2-t ugyanezen az úton. Azóta azért kiderült lyukas volt a bal első amit megcsináltattam bár a lyukas bal elsőt pesten fujtam 2.4-re mikor indultunk.
Ki van zárva, ember :excl: Ha a fedkompod 7.2-t írt ki, akkor az autód ténylegesen sem fogyaszthatott mondjuk 7.3-7.4-nél többet, mint ahogy azt az egyéb méréseid alá is támasztják! Nem vagy képes megérteni? Hányszor, hányféleképpen írjam még le? Nem fér bele a fejedbe, hogy a tankolásos számított adatod a rossz? Nem azt mondom, hogy te számítottad rosszul - de azt még véletlenül sem tudod elképzelni, hogy a két különböző kúton különbözőek voltak a körülmények, ami simán kiadhatta azt, hogy 15 helyett 19 litert sikerült beletöltened a tankba? (Mert ha jól emlékszem, 200 km-es szakasz után tankoltál.)

Én feladom a megnyugtatásodra tett kísérleteket  :flowers: ... Ha neked jólesik inkább azt hinni, hogy az autód rossz, méghozzá hol rossz-hol nem... Hát tessék, hidd azt  :yes:

Megeshet hogy az a rossz érték amit én mértem, DE csurig tank volt és csurig tank utána is (csurig = láttam a benyát).
Meglátjuk még mert kell szerintem 5 mérés ahhoz hogy biztos legyek a dolgomban tehát még nem gondolom hogy az autó rossz egyenlőre két mérés alá támasztotta a 9L 130kmh és 140kmh között. Azóta azonban volt egy gumijavítás és fog még jönni egy gyertyasor csere + olaj és szűrőcsere.

Azután ismét pár mérés és meglátjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.16 14:49:21
Akkor a kút machinált. Te tankoltál, vagy a kutas?

A kutas tankolt az ellenőrzésem alatt :)

A legutóbbi 7.4-es mérést én tankoltam egy másik kúton 130kmh alatti sebességgel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.16 14:49:58
(Mert ha jól emlékszem, 200 km-es szakasz után tankoltál.)

Ez a legszebb az egészben. Így _csak_ véletlenül lehet pontos eredményt lehet kapni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.16 14:52:28
...DE csurig tank volt és csurig tank utána is (csurig = láttam a benyát)...

De bakker, ha nem fogyasztod ki közben a tankot, akkor jóval nagyobb teret hagysz az eredmények torzulásának...

Üres tankot kell teletankolni, és akkor kell mérni, nem 200 km után kell méregetni, az csak bohóckodás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.16 15:16:30
Megeshet hogy az a rossz érték amit én mértem, DE csurig tank volt és csurig tank utána is (csurig = láttam a benyát).
En is szoktam latni a gazolajat. Aztan becsukom. Varok 10 percet, belenezek es mar nincs ott ;)
Az a baj, hogy 200km utan oriasi hibat okoz par liter. Nezzuk az esetedet:
200km 9,3-as atlaggal: 18,6 liter
200km 7,4-es atlaggal: 14,8 liter
Tehat csak 3,8 litert kellett csalnod ahhoz, hogy ekkora hyper elteres kijojjon.
Ehhez jonnek meg a tovabbi veletlenek: jobban habzott a benzin vmiert es azt hitted emiatt, hogy tele, nem teljesen sik talaj ami miatt nem tudott levegozni a tank es mar lattad a benyat, csalt egy kicsit a kut a decikkel stb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.16 18:42:46
Szerintem tök hiába magyarázunk a kollégának, ő szeretné azt hinni, hogy az autója rossz. (Ugye, nem ő az egyetlen a körünkben ezzel a hozzáállással.) Én meg kezdem egyre nagyobb hülyének érezni magunkat, hogy itt tépjük neki a szánkat tök fölöslegesen. Se nekünk nem hisz, se annak a két saját mérésének, amiknél normálisan fogyasztott az autója. Ja, és persze a fedkompjának sem hisz. Hiszen az nyilván képes arra, hogy szelektíven hazudjon... Komolyan mondom, ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy az illető egyáltalán miért kérdez? Ha úgysem hajlandó elhinni semmi mást, a saját legelső gondolatán kívül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.16 20:11:03

Nézd JóEmber! :flowers: :D
Ő a számított 9,4 L-es átlagfogyasztásával számomra kevésbé volt idegesítő, mint a másik topicban a törvény-és paragrafuszabáló illető... :devil: :gun_bandana: :devil2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.16 22:35:53
A tankba tölthető üzemanyag mennyiségét literekkel (!) befolyásolhatja:

-a hőmérséklet
-az, hogy mennyit mentél előtte az autóval (nem tudom a pontos magyarázatát, de megfigyeltem már hogy nem mindegy; alkalmasint a nyomás változhat ettől a tankban, amitől tágulhat/szűkülhet kicsit, hisz rugalmas)
-az autó terhelése (ülnek-e benne, mennyire van megpakolva)
-a talaj lejtése (minimális lejtés több literes eltérést adhat ki)
-az, hogy "csurig töltés" után mennyit vársz (valódi csurig töltéshez perceket kell várni, ezt csak nagyon kevesen teszik meg)

És akkor még nem beszéltem a számlálók közötti esetleges kismértékű eltérésről, és/vagy arról, hogy a kutasoknak vannak bevált módszerei arra, hogy egy-két litert hogyan csaljanak hozzá a ténylegesen betöltött mennyiséghez. De ezek nem is kellenek ahhoz, hogy kihozzanak egy olyan eltérést, hogy mondjuk 200 km megtétele után 15 vagy 19 litert tudsz-e betölteni a kocsiba. Azt én pl. minden alkalommal tapasztalom, hogy ha Németországba tartva Sopront elhagyva teleteszem a kocsit, majd utána az osztrák-német határ közelében, Ort im Innkreisban megint teleteszem, akkor az utóbbi helyen mindig kirívóan magas fogyasztás jön ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.11.17 23:36:38
Autópályán viszont már kapaszkodik felfelé a fogyasztás, tartós 130 körül nyáron is 7,5 körül, vagy afelett eszik.
Ez érdekes. MInden stimmel, amit írsz, de az enyém anno autópályán 6 körül evett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.18 00:04:33
Stabil 130-al? Az azért elég nagy csoda lenne... Még az ezres Yaris is 6 fölött eszik ilyenkor. OK hogy a 4E-FE motor nagyon gazdaságos, de szerintem inkább max 120 körül ehet 6 litert - és éppenséggel ez is szuper eredmény  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.18 08:55:26
Stabil 130-al? Az azért elég nagy csoda lenne... Még az ezres Yaris is 6 fölött eszik ilyenkor. OK hogy a 4E-FE motor nagyon gazdaságos, de szerintem inkább max 120 körül ehet 6 litert - és éppenséggel ez is szuper eredmény  :yes:

Sztem még 120-nál is kizárt hogy egy sima hagyományos, nem fogyira hangolt 90-100 LE-s benzines 6 litert egyen..
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 09:24:00
Hát, nekem az 1,4 vvti 110km/h-ig hosszútávon eszik 5,9-6,0-át átlagban. 120 ig használva már pár decivel több, autópályán még nem mentem vele hosszú távon, így azt nem tudom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 09:26:03
Tulajdonképpen ez nem is csoda, hiszen nem nyújtott áttételű az 5.-je, hanem rendes gyorsító fokozat, aminek következtében 120-tól érezhetően erőből húz meghazudtolva a kis ccm-jét, cserébe, viszont többet eszik nagyobb tempónál és hangosabb is a motor. Valamit valamiért... :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Bal3 - 2010.11.18 10:01:31
Áve!
Auris 1.4 benzi, 2007-2010-ig összesen 40.000 km, board computer soha nem volt nullázva, 6.0 átlagot írt ki a végére.
Nyugodt vezetés, 60% városközi, 20% város, 20% autópálya (M1 eleje, ott 110-es tempó).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 10:04:47
Sztem még 120-nál is kizárt hogy egy sima hagyományos, nem fogyira hangolt 90-100 LE-s benzines 6 litert egyen..

Ez egy 2.0 D-4 Avensis. Nem 90-100 Le  ;)
De miért ne fogyaszthatna 6 liter pályán? A sebességet nem írta... :D
Bár szerintem is óra szerinti 130-as tempomattal is 6 fölé csúszik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.18 10:09:55
music a régi E11 Corollájáról írt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 10:12:54
Ezt nem tudtam  :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 10:15:53
A tempomat csak kényelmes, de többet(!) fogyaszt vele az autó. :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 10:18:42
Mert gyorsabb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 10:24:49
Mert gyorsabb.
Mi is?  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.18 10:26:56
Hát, nekem az 1,4 vvti 110km/h-ig hosszútávon eszik 5,9-6,0-át átlagban. 120 ig használva már pár decivel több, autópályán még nem mentem vele hosszú távon, így azt nem tudom.

Ez reális, hihető adat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.18 10:28:06
Tulajdonképpen ez nem is csoda, hiszen nem nyújtott áttételű az 5.-je, hanem rendes gyorsító fokozat, aminek következtében 120-tól érezhetően erőből húz meghazudtolva a kis ccm-jét, cserébe, viszont többet eszik nagyobb tempónál és hangosabb is a motor. Valamit valamiért... :yes:

Na de akkor minek a csoda vvti motor? :) Nem arról szól, hogy kis fordulaton is nyomatékos? Korábban ezt írták itt..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.18 10:33:40
music a régi E11 Corollájáról írt.
És ha jól rémlik, az övé is 4EFE volt mint az enyém? :hmmmm: A Corim óra szerinti 140-nél 7,4-et evett egy kb. 1000 km-es úton. Kár, hogy nincs B.C.-m.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 10:35:15
Tulajdonképpen ez nem is csoda, hiszen nem nyújtott áttételű az 5.-je, hanem rendes gyorsító fokozat, aminek következtében 120-tól érezhetően erőből húz meghazudtolva a kis ccm-jét, cserébe, viszont többet eszik nagyobb tempónál és hangosabb is a motor. Valamit valamiért... :yes:
Na de akkor minek a csoda vvti motor? :) Nem arról szól, hogy kis fordulaton is nyomatékos? Korábban ezt írták itt..
Egyszer és mindenkorra le kellene szállni annak a földre, aki ilyet ír (nem Rád értem, hanem arra, aki ilyen infót ír le helytelenül).  :whistling:
Egy 1,4 szívó benzines motor 1100-1200kg-os autóban az életben NEM lesz nyomatékos!!! Ha azt akarod, hogy menjen, akkor ki kell forgatni 5-6000-ig, akkor jobb, mint a konkurencia, ha kímélve hajtod, akkor, meg nagyon keveset eszik. Erről szól tulajdonképpen a változó szelepvezérlés (meg a kedvezőbb károsanyag kibocsátásról).  :excl: ;)
Az, hogy mindeközben rugalmasnak érezzük 2000-es fordulat körül azért van, mert rövidek a váltó áttételei és egyébként ehhez a motorhoz hibátlan az áttételkiosztás is, nagyon jól összehangolt páros. De 130Nm-től ne várjon az ember nevén nevezhető rugalmasságot. :flowers:
Ez még az "előzés előtt egyet visszagangol" kategória!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.18 10:37:37
bepi81: nagyon egyetértek, gyönyörűen írtad! :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.18 11:12:44
Mert gyorsabb.
Mi is?  :?:
Sztem az uj tempomatokkal nem fogyasztunk tobbet, mintha nelkule. BC-t nezve nem ugral a pill fogyi, nagyon stabilan tartja.
Viszont esetenkent ha tempomatot hasznalsz:
- dombos videken sokat elvisz az, hogy felfele probalja fixen tartani a fordulatot
- ha hasznalod a visszagyorsitasra (memoriaban tarolt sebesseg) akkor orult mod gyorsit
- kanyarokban/kanyargos szakaszokon akaratlanul is elvesz egy kis gazt az ember ezaltal csokkenhet az adott szakaszon az atlagsebesseg mig tempomattal nem
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 11:19:12
bepi81: nagyon egyetértek, gyönyörűen írtad! :yes:
Szpasszíbá!  :D :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 12:39:27
Mert gyorsabb.
Mi is?  :?:
Ha tempomattal mész, gyorsabb, mint anélkül, mivel azonnal reagál a sebesség vesztésre, nem hagyja, hogy csökkenjen a sebesség. És mindezt intenzívebb gyorsítással éri el, mint ha az ember nyomná. Az ember egy 120-140-es tartományban éri  el a 130-as átlagot, úgy viszont már nem biztos, hogy kevesebbet fogyaszt
Sima úton, ahol nincsenek emelkedők, tehát csak az egyenletes sebességet tartja, nincs gyorsítás, ott sem fogyaszt többet (miért is fogyasztana).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.18 15:40:38
A tankba tölthető üzemanyag mennyiségét literekkel (!) befolyásolhatja:

-a hőmérséklet
-az, hogy mennyit mentél előtte az autóval (nem tudom a pontos magyarázatát, de megfigyeltem már hogy nem mindegy; alkalmasint a nyomás változhat ettől a tankban, amitől tágulhat/szűkülhet kicsit, hisz rugalmas)
-az autó terhelése (ülnek-e benne, mennyire van megpakolva)
-a talaj lejtése (minimális lejtés több literes eltérést adhat ki)
-az, hogy "csurig töltés" után mennyit vársz (valódi csurig töltéshez perceket kell várni, ezt csak nagyon kevesen teszik meg)

És akkor még nem beszéltem a számlálók közötti esetleges kismértékű eltérésről, és/vagy arról, hogy a kutasoknak vannak bevált módszerei arra, hogy egy-két litert hogyan csaljanak hozzá a ténylegesen betöltött mennyiséghez. De ezek nem is kellenek ahhoz, hogy kihozzanak egy olyan eltérést, hogy mondjuk 200 km megtétele után 15 vagy 19 litert tudsz-e betölteni a kocsiba. Azt én pl. minden alkalommal tapasztalom, hogy ha Németországba tartva Sopront elhagyva teleteszem a kocsit, majd utána az osztrák-német határ közelében, Ort im Innkreisban megint teleteszem, akkor az utóbbi helyen mindig kirívóan magas fogyasztás jön ki.

Nem hiába magyarázzátok, mert most áttérek arra a mérésre, hogy kiautózom a teletankot és úgy mérek.
Úgy érzem úgy sokkal kedvezőbb fogyasztási mérés fog kijönni. Ezenkívül cserélek az autóba jó pár dolgot is még, hát ha azokban is van egy fél liter - liter plusz fogyasztás.

Köszi a sok hozzászólást.

További méréseket adok majd még és írom a tapasztalatokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 15:56:00
Mert gyorsabb.
Mi is?  :?:
Sima úton, ahol nincsenek emelkedők, tehát csak az egyenletes sebességet tartja, nincs gyorsítás, ott sem fogyaszt többet (miért is fogyasztana).
Na, látod ez csak elméletben van, a valóságban ilyen nincs. Az utakat folyamatos emelkedéssel, esésekkel tervezik és építik, nem csak oldalirányú értelemben, hanem hosszban is.  :flowers: ...még az Alföldön is!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.18 15:57:48
Nem hiába magyarázzátok, mert most áttérek arra a mérésre, hogy kiautózom a teletankot és úgy mérek.
Úgy érzem úgy sokkal kedvezőbb fogyasztási mérés fog kijönni. Ezenkívül cserélek az autóba jó pár dolgot is még, hát ha azokban is van egy fél liter - liter plusz fogyasztás.
Köszi a sok hozzászólást.
További méréseket adok majd még és írom a tapasztalatokat.
Elég fanatikusak vagyunk ahhoz, hogy ne hagyjuk Rád a rossz beidegződést!!!  :tt2: :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 16:10:47
Mert gyorsabb.
Mi is?  :?:
Sima úton, ahol nincsenek emelkedők, tehát csak az egyenletes sebességet tartja, nincs gyorsítás, ott sem fogyaszt többet (miért is fogyasztana).
Na, látod ez csak elméletben van, a valóságban ilyen nincs. Az utakat folyamatos emelkedéssel, esésekkel tervezik és építik, nem csak oldalirányú értelemben, hanem hosszban is.  :flowers: ...még az Alföldön is!
Természetesen nem tökéletesen sík útra értettem, hanem ahol nincsenek számottevő emelkedők, ahol azonos gázpedál állás mellett nem lassul az autó érezhetően.
OK, de miért fogyaszt többet a tempomattal azonos menetidő mellett?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.18 17:06:31
Sztem még 120-nál is kizárt hogy egy sima hagyományos, nem fogyira hangolt 90-100 LE-s benzines 6 litert egyen..
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:
Ha valami nem feltételezek musicról, akkor az az, hogy valótlan adatot ír be  :nono: !!!

Viszont mivel nem írt sebességet, naná hogy rákérdeztem. Ne nyilatkozz olyanról, amit nem ismersz... Az 1.4-es 4E-FE motor rendkívül takarékos a méretéhez és teljesítményéhez képest. 120-nál lehetségesnek tartom a 6 litert. Mellesleg az 1.6-os 4A-FE motorral szerelt Carina is csak 6.5-öt evett 120-nál, és ez sem legenda, 6 évig volt ilyen autónk. Azt ne felejtsd el, hogy ezek a kocsik lényegesen könnyebbek voltak, mint a maiak - miközben a légellenállásuk kb. ugyanolyan jó volt már, a váltójuk pedig általában még kicsit hosszabb is, mint a maiaké.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.18 17:11:56
A tempomat csak kényelmes, de többet(!) fogyaszt vele az autó. :whistling:
Nagyon figyelmesen kell ahhoz vezetned, hogy kisebb fogyit hozz ki, mint a tempomat. Márpedig a fene sem akarja órákon át a pill.fogyit gúvadni a kijelzőn, és játszadozni a gázpedállal...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.18 17:17:32
Sima úton, ahol nincsenek emelkedők, tehát csak az egyenletes sebességet tartja, nincs gyorsítás, ott sem fogyaszt többet (miért is fogyasztana).
Én úgy vettem észre a mi Avénkon, hogy a tempomat soha nem egyenletesen adja a gázt. Nem érezni, de a pill.fogyin látni: növekszik-csökken, növekszik-csökken. "Pumpálja" a gázt a tempomat, méghozzá úgy, hogy az autó épp csak ne gyorsuljon. Vagyis a fordítottját csinálja annak, amit egy fogyasztás-guru figyelmes sofőr, aki képes pont fordítva kezelni a gázt: úgy, hogy az autó épp ne lassuljon (ezt Satriani korábban többször is leírta, és igaza van).

Ehhez jön, hogy ha az autó valamiért lassul(na), akkor következetesen teljes gázzal igyekszik tartani a tempót ill. visszaszerezni az elvesztett sebességet. A miénknek ehhez még van egy olyan sajátossága is, hogy ha az út emelkedőből lejtőbe megy át, akkor egy darabig még a tetőpont elérése után is adja a gázt, a kocsi jópár kmh-val túl is lépi ilyenkor a beállított sebességet, mire "észreveszi magát" az elektronika és elveszi a gázt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.18 17:24:22
Erőteljesen gyorsít, de hogy nem teljes gázzal, az biztos. Én nem tapasztalom ezt a pumpálós gázadást a tempomatnál, mint a lelejtős túlgyorsulást sem. Nagyon hamar "észbekap".  Persze mindez nálam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.18 17:35:41
Nekem a tempomat jobban tud gyorsitani hatosban, mint ha en padlozom le.  :yes:
Pumpalas nekem sincs es emelkedo tetejen is azonnal elveszi.
De hat ezek mar ilyen uj sz4rok, a regiekben meg volt anyag  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.18 18:12:12
Erőteljesen gyorsít, de hogy nem teljes gázzal, az biztos. Én nem tapasztalom ezt a pumpálós gázadást a tempomatnál, mint a lelejtős túlgyorsulást sem. Nagyon hamar "észbekap".  Persze mindez nálam.
A tiéd nyilván már egy továbbfejlesztett, javított darab.

Azt miből gondolod, hogy nem ad teljes gázt? A pillanatnyi fogyiból következtetsz rá? A miénk pl., ha emelkedőn veszíti a sebességét az autó, teljes gázt ad, az tuti. Sőt párszor olyan érzésem is volt már, hogy "teljesebb" gázt tud adni, mint én a pedállal  :hmmmm: ... Persze lehet, hogy ez csak illúzió.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.11.19 13:51:26
Olajból 5w30 Castrol 14e, Mol 6e.

Vélemény? Tényleg ekkora felárat ér a Castrol vagy csak egymást rábeszélős köztudatban elterjedős ha jót akarsz ilyet veszel effektus?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.19 14:12:46
Sztem ez inkább való az Általános/Olajok topicba.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.11.19 14:36:21
Olajból 5w30 Castrol 14e, Mol 6e.

Vélemény? Tényleg ekkora felárat ér a Castrol vagy csak egymást rábeszélős köztudatban elterjedős ha jót akarsz ilyet veszel effektus?
Nekem 8 ezer egynéhány százért szlázták az 5w30as Edge-dzset. Ez a nagyker ára. Ki mennyit tesz rá...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.11.19 23:02:18
Stabil 130-al? Az azért elég nagy csoda lenne... Még az ezres Yaris is 6 fölött eszik ilyenkor. OK hogy a 4E-FE motor nagyon gazdaságos, de szerintem inkább max 120 körül ehet 6 litert - és éppenséggel ez is szuper eredmény  :yes:
Tudom, hogy ez nagyon jó adat, de tényleg ennyi volt. Salzburgot megjártam így, óra szerint 130-cal, néha egy kicsit alatta, de tényleg egy kicsit, és így 5,9-es átlagot hozott a teljes úton - végig magyar benzinnel...
Más alkalommal 140-nél már majdnem 7 litert bezabált.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.11.19 23:04:18
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:
Úgy látom, nem tudod, kivel van dolgod...
Egyébként éppen, hogy nem a VVTi-ről van szó, hanem az elődjéről.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.11.19 23:10:19
music a régi E11 Corollájáról írt.
És ha jól rémlik, az övé is 4EFE volt mint az enyém? :hmmmm: A Corim óra szerinti 140-nél 7,4-et evett egy kb. 1000 km-es úton. Kár, hogy nincs B.C.-m.
Igen, az volt. De az a kocsi baromi keveset evett. Talán kétszer sikerült vele 8-nál többet megetetni, természetesen télen, városban, új gumikkal. A rövid utat hozzá se teszem, pedig minden utam 4 km alatt volt. Ugyanezen körülmények közt (ideértve a sofőrt és az útvonalakat) a szintén nem túl éhes F Astra 1,4SE simán egy literrel többet kért.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.20 08:29:44
reggel tankoltam 894km-re 49 litert...... 5,4 literes átlag
téligumival, autopálya most nem volt benne..... 1×2× elrugtam neki a városban, ezen kivül normálisan közlekedtem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.20 08:43:15
reggel tankoltam 894km-re 49 litert...... 5,4 literes átlag
téligumival, autopálya most nem volt benne..... 1×2× elrugtam neki a városban, ezen kivül normálisan közlekedtem.
Nekem is 5,4  szinte csak autópályán GPS 130-al. Ahogy te írod ,most az legalább fél literrel több lenne nekem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.20 08:45:25
igazábol ebböl az tudom leszürni hogy a 17es felnivel durván 0,5 literrel eszik többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.20 09:18:34
igazábol ebböl az tudom leszürni hogy a 17es felnivel durván 0,5 literrel eszik többet.

Azonos kerékkerülettel?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.20 12:43:54
igazábol ebböl az tudom leszürni hogy a 17es felnivel durván 0,5 literrel eszik többet.

Azonos kerékkerülettel?

215/45r17 es gummánál 1cm-rel nagyobb az átmérö.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2010.11.20 20:07:01
jaa, azt nem irtam h a  bc  52km/h és 4,5 litykos fogyasztást számol...... épp csak 1 literrel számol kevesebbet :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.11.21 11:14:57
Nos, az elmult napokban egy Db-Firenze menet 6,8-as (BC) atlagot hozott. Ebbol Bboglarig lehetoseg szerint 140-en tartva a mutatot 7,9 (tankolva 8,2), utana szepen 100-120 kozt oregurasan. Igy a szloven szakasz 6,6, olasz szakasz 6,1. Teligumi (szloven eloirasok miatt), 2 fo, full csomagtarto.
Biztam bennem, hogy ha savvaltaskor indexelek, nem zavarom ossze az olaszokat. De a piros auto is eleg feltuno jelenseg itt. Mar ugye ha nem egy F-betus markanev van rairva.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.21 11:30:03
igazábol ebböl az tudom leszürni hogy a 17es felnivel durván 0,5 literrel eszik többet.

Azonos kerékkerülettel?

215/45r17 es gummánál 1cm-rel nagyobb az átmérö.
A nagyobb átmérő azt is jelenti, hogy egy kicsit több km-t tetél meg mint az óra mutat. :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.11.21 11:49:37
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:
Úgy látom, nem tudod, kivel van dolgod...
Egyébként éppen, hogy nem a VVTi-ről van szó, hanem az elődjéről.

Nem rád gondoltam  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.22 09:33:09
Nem hiteles, csak reprezentatív adatok a BC szerint:

Tankolás után a kúttól a házig (kb 3-4 km) a lakott területen megengedett legnagyobb sebességgel haladva (50-70) 4,4-es átlagot mutatott a kijelző. Kicsit már kezdtem magam leszlacinak érezni. Még egyszer mondom, nem alapjáraton 35-tel mentem, hanem mindig a megengedett legnagyobb sebességgel. Bár, ugye az a 3-4 km nem is számít igazán...

Viszont egy Bcsaba-Orosháza (össz. 80km) és egy Bcsaba-Sarkad (össz. 50km) alkalmával is csak 5,9-en áll a kijelzőn mutatott érték. Ennek azért örülök, mert Oházán Jucim volt az autóval, meg is dícsértem, hogy nem szállt el a fogyi, ahogy szokott...  :clap:

Viszont sajna anyagi okok miatt nem tudtam teli tankolni, csak egyszer 2000Ft-ot, egyszer meg 3000-et, majd ezen a héten lesz teletankolva. Kérdés, hogy hogy kell majd beírjam a Spritmonitorba mindezt, hogy helyes értéket kapjak?
Elég, ha ezt a kettőt egyszerűen hozzácsapom a telitankhoz és azt írom be a hozzá tartozó km állással?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2010.11.22 09:36:28
En ilyenkor beirom a tankolast, de beklikkelem a "nem teli tank" ikont. A legkozelebbi telitanknal fogja osszegezni. Ha jol remlik  :hmmmm:
En meg tobb mint 400km-t mentem es 4,6-n all az atlag. A 9 kockabol mar "csak" 7 db vilagit  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.22 09:38:31
Én úgy szoktam, hogy elteszem a számlá(ka)t és a következő telitankoláshoz írom a mennyiséget és a km-t is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.22 09:47:16
Én úgy szoktam, hogy elteszem a számlá(ka)t és a következő telitankoláshoz írom a mennyiséget és a km-t is.
Köszi, fiúk-lányok, én is így gondoltam, csak hangosan gépeltem.  :hug: :flowers: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.22 13:18:41
Viszont sajna anyagi okok miatt nem tudtam teli tankolni, csak egyszer 2000Ft-ot, egyszer meg 3000-et, majd ezen a héten lesz teletankolva. Kérdés, hogy hogy kell majd beírjam a Spritmonitorba mindezt, hogy helyes értéket kapjak?
Naná. Beírod a tankolt mennyiséget és a kilométert, és bejelölöd, hogy ez csak rátöltés volt, nem teletankolás. Ezt akárhányszor megteheted; ő majd összegzi, és a legközelebbi teletanknál számol fogyasztást.

Persze megteheted azt is, hogy majd te összegzed a következő teletanknál, és eleve így írod be, de így nem fogod tudni úgy használni a Spritmonitort, mint pontos tankolási naplót, hisz olyan képtelenségek lesznek majd benne, hogy pl. 124 litert tankoltál egyszerre az autódba  :) ... Nem beszélve arról, hogy így neked magadnak kell külön nyilvántartást vezetned, blokkokat eltenned stb. Szóval egyszerűbb, naplózási szempontból pontosabb, és gyorsabb, ha minden tankolást a Spritbe írsz, bejelölve, hogy az most csak rátöltés volt-e vagy teletank. Én is így csináltam pl. a Starletnél, ha rákeresel, meglátod (az az egyetlen ilyen régi, 45 lovas Starlet a Spriten).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.22 13:45:55

Így lesz, köszi neked is a segítséget! :flowers: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2010.11.22 14:44:15
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:

Kinek?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.23 13:49:26
Dehát ez a téma már csak ilyen, van, akinek 140-nél is 6 litert eszik az 1.4es vvti  :lol:
Kinek?
music régi corollája, de az állítólag nem vvti, hanem sima 1332-es volt...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.23 15:45:30
music sosem írt olyat, hogy 140-nél 6 litert fogyasztott volna az autója. Mondjuk, Kisfiatal sem állította, hogy music ilyet írt volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.23 15:53:44
"Ez érdekes. MInden stimmel, amit írsz, de az enyém anno autópályán 6 körül evett."
Ezt music írta... tőle az idézet  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.23 18:34:14
De 140-ről hol beszélt?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.23 19:34:26
De 140-ről hol beszélt?
Hát az előtte lévő hsz-ben arról volt szó, hogy 140-nél mennyit fogyaszt... :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.11.25 00:31:59
"Ez érdekes. MInden stimmel, amit írsz, de az enyém anno autópályán 6 körül evett."
Ezt music írta... tőle az idézet  :whistling:
Akkor idézzünk pontosan:
Autópályán viszont már kapaszkodik felfelé a fogyasztás, tartós 130 körül nyáron is 7,5 körül, vagy afelett eszik.
Ez érdekes. MInden stimmel, amit írsz, de az enyém anno autópályán 6 körül evett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.25 07:29:40
Igaz.  :flowers: :flowers: :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.28 20:34:10
Tegnap és ma összesen 278 km-t mentünk Bcsaba-Debrecen oda-vissza. A forgalom tegnap este gyér volt, 0- -1 fok volt, 2 személy, egy utazótáska, nem hipermilingolva (100-110kmh országúton, 50-60kmh lakott területen). Az eredmény Debrecenbe érkezéskor fed comp szerint 68km/h átlagsebesség, 5,6L átlagfogyasztás.
Ma hazaindulás, 3-4 fok hőmérséklet, terhelés változatlan, tempó ugyanaz, mint tegnap, forgalom kb fél útig alacsony-közepes szintű (5-6 előzést csináltunk). Hazaérve az eredmény 65km/h átlag sebesség, 5,5L/100km átlagfogyasztás.  :eek: :clap: (az üzemanyag mérő 270km megtett távnál még az F betű alatti vékony vonalon áll)
Nem is a fogyasztás lepett meg meg nagyon, hanem az, hogy mindezért egyáltalán nem hipermilingoltam. Persze, annyit mégis megtettem, hogy motorféket használtam, mind mindig és 2-3 alkalommal, pedig üresben gurultam ~300m-t. Szóval, leesett az állam az autótól...  :wub: :wub: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.11.28 20:38:15
Gondolj bele, hogy akkor hipermilingolva milyen értékek jöhetnének ki, ha már ilyen icipici vezetési odafigyeléssel ilyen frankó fogyiadatokat lehet produkálni! ;) :D
Asszonyt szoktatod már ehhez?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.28 20:48:10
Még most sem nagyon akarom elhinni...
A célom épp az volt, hogy mivel egy hetet állt az autó, és az elmúlt 2 hónapban szinte csak városban használtuk, kicsit megjáratom, így pl az 5. sebességet is 100-105-nél kapcsoltam. Az igaz, hogy kövér gázzal nem gyorsítottam, de akkor is, ez kb 0,5 literrel jobb, mint amire számítottam. Ahogy a pillanatnyi fogyit figyeltem, tartva a 100-105 tempót, az 5,0-5,5 között ingadozott.
80-nál ugyanez az érték 4,3-4,7L. Szóval hipermilingolva könnyedén jóval 5 liter alatt lehet a fogyi, csak erre a módszerre én nem érek rá.
Elégedet vagyok az 5,5-lel is.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.28 20:56:51
Meg is értelek  :yes: ... Ez egy teljesen jó kompromisszum. Nem is mentél lassan, és mégis nagyon korrekt fogyasztást kaptál. Ahhoz, hogy ennél lényegesen (mondjuk egy bő literrel) alacsonyabb fogyit érj el, sokkal lassabban kellett volna menned (mondjuk 80 körül, szerintem). Amúgy nem meglepő értékek ezek, amiket írtál  :) ... Ennyire tippeltem volna. Jó dolog ez az alföldi terep  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.28 21:08:17
Gondolj bele, hogy akkor hipermilingolva milyen értékek jöhetnének ki, ha már ilyen icipici vezetési odafigyeléssel ilyen frankó fogyiadatokat lehet produkálni! ;) :D
Asszonyt szoktatod már ehhez?
Alapvetően én vezetek, ha együtt megyünk vhova, így csak néhány dolgot szoktam neki mutatni, hogy ha így teszel, akkor nézd csak a pill. fogyit, ha meg íg, akkor, meg literekkel több a fogyasztás...
...de ma pl megmutattam neki, hogy a nagy kamion után haladva szorosan szélárnyékban óra szerinti 95-nél 4,3-4,5-et mutatott a fed. comp...Megelőzetm a kamiont és mikor eltávolodtam tőle kicsit, visszalassítottam 95-re, és ekkor már 4,8-5,0-át mutatott. Ennyit jelent a szélárnyék... Tetszett neki...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.28 21:11:37

És mennyi volt a kamion mögött az ablakmosófolyadék fogyasztásod :hmmmm:  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.28 21:16:50
Jó dolog ez az alföldi terep  :yes:
Ez tény. Ja, a guminyomást ugyan nem néztem, de 2 hete néztem, 2,4-re állítottam. Mivel állt egy hetet az autó, el tudom képzelni, hogy min 2,3 bar még mindig van benne. Ezzel csak arra akartam célozni, hogy még csak beton keményre fújt gumikról sem beszélhetünk a jó értékek kapcsán, ez is átlagos szám.
Szóval, jól van ez így, ahogy van. 5,5 és kész.  :clap: :clap: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.28 21:17:56
És mennyi volt a kamion mögött az ablakmosófolyadék fogyasztásod :hmmmm:  ;)
Ott még nem esett, csak, már amikor kb 40-50km-re voltunk idehazától.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.28 23:18:35
Ja, a guminyomást ugyan nem néztem, de 2 hete néztem, 2,4-re állítottam. Mivel állt egy hetet az autó, el tudom képzelni, hogy min 2,3 bar még mindig van benne. Ezzel csak arra akartam célozni, hogy még csak beton keményre fújt gumikról sem beszélhetünk a jó értékek kapcsán, ez is átlagos szám.
Szóval, jól van ez így, ahogy van. 5,5 és kész.  :clap: :clap: ;)
Bizony jó ez  :yes: !

Mondjuk, ha azon a vidéken laknék, tutira 2.8-3.0 körüli keréknyomásokkal mászkálnék... Hadd guruljon minél könnyebben a kocsi. Amúgy azt tudni kell, hogy ilyen 100-110-es tempónál már csökken a gördülési ellenállás szerepe; Zénóka rakott be egyszer egy ábrát, azon jól látható volt, hogy a menetellenállások között meddig van túlsúlyban a gördülési, és honnan veszi át a főszerepet a lég. Asszem, 90-től már a légellenállás a fő "ellenség"... De lehet, hogy még kevesebbtől. Annyi biztos, hogy a keréknyomás elsősorban városban, meg nyugis országúti meneteknél számít sokat. Nagyobb tempónál is számít persze, de egyre csökkenő arányban. 130-140-es autópálya-tempónál pl. nem hinném, hogy pár százaléknál többet változtatna, ha mondjuk 2.2 helyett 3.0 a nyomás a gumikban. 90-nél már sokkal többet számít; 50-nél még többet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.29 08:35:40
3,0 bart még ugyan nem próbáltam, de 2,6-2,7-et már igen. Nekem személy szerint nem tetszett, mert már érezhetően kevésbé volt komfortos a gördülés, bár ez nyilván gumifüggő is. Lehet, hogy a zsír új téli gumikkal nem döcög annyira, de szerintem ez a 2,4, max 2,5 bőven elég. Meg azt sem akarom, hogy maga a futófelület domború legyen, és a közepe jobban kopjon, mint a két szélén...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.29 08:38:21
Ma, meg szerdán asszonykám használja városban az eső miatt - mégis fontosabb az egészsége -, így biztos, hogy följebb kúszik az átlag. Viszont 7végén megyünk Mezőkövesdre, akkor majd megint vissza szorítom az adatot.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.11.29 08:46:56
3,0 bart még ugyan nem próbáltam, de 2,6-2,7-et már igen. Nekem személy szerint nem tetszett, mert már érezhetően kevésbé volt komfortos a gördülés, bár ez nyilván gumifüggő is. Lehet, hogy a zsír új téli gumikkal nem döcög annyira, de szerintem ez a 2,4, max 2,5 bőven elég. Meg azt sem akarom, hogy maga a futófelület domború legyen, és a közepe jobban kopjon, mint a két szélén...
Ilyen nyomásértékeknél nem lesz domború. Az talán olyan 5 bar felett kezdődik  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.29 09:07:20
Fene tudja, akkor lehet, hogy megint megpróbálom a nagyobb guminyomást... ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.11.29 10:52:46
3,0 bart még ugyan nem próbáltam, de 2,6-2,7-et már igen. Nekem személy szerint nem tetszett, mert már érezhetően kevésbé volt komfortos a gördülés, bár ez nyilván gumifüggő is. Lehet, hogy a zsír új téli gumikkal nem döcög annyira, de szerintem ez a 2,4, max 2,5 bőven elég. Meg azt sem akarom, hogy maga a futófelület domború legyen, és a közepe jobban kopjon, mint a két szélén...
Ilyen nyomásértékeknél nem lesz domború. Az talán olyan 5 bar felett kezdődik  ;)
Meg akkor lesz domboru, ha túl keskeny a felni :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.11.29 12:42:04
... egy Db-Firenze menet 6,8-as (BC) atlagot hozott. ...
Az oda-vissza teljes út átlagfogyasztása a teletankolásokból számolva 6,7 l/100 km lett. Ehhez a kis benzinessel elég kíméletesen kellett menni. 120 fölé ritkán ment a mutató. De az Alföldön megszokott sík utat is keveset látott az autó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.29 13:57:59
3,0 bart még ugyan nem próbáltam, de 2,6-2,7-et már igen. Nekem személy szerint nem tetszett, mert már érezhetően kevésbé volt komfortos a gördülés, bár ez nyilván gumifüggő is. Lehet, hogy a zsír új téli gumikkal nem döcög annyira, de szerintem ez a 2,4, max 2,5 bőven elég. Meg azt sem akarom, hogy maga a futófelület domború legyen, és a közepe jobban kopjon, mint a két szélén...
Ilyen nyomásértékeknél nem lesz domború. Az talán olyan 5 bar felett kezdődik  ;)
Így van. De azért 5 barnál lejjebb van a határ. Talán pont Zénóka tapasztalta, hogy pl. a kis 155x13-as gumi a Yarison valahol 3 és 4 bar között már kezd egyenetlenül (a közepén) kopni. Autó- és gumiméret-függő... De mondjuk 3.0-nál még biztosan nem fenyeget ez a veszély.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.11.29 13:58:29
Fene tudja, akkor lehet, hogy megint megpróbálom a nagyobb guminyomást... ;)
Talán próbálj ki egy elöl 2.7-es, hátul 2.5-ös kombót.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.29 14:06:37
Fene tudja, akkor lehet, hogy megint megpróbálom a nagyobb guminyomást... ;)
Talán próbálj ki egy elöl 2.7-es, hátul 2.5-ös kombót.
Jó, ez talán még nem kíván akkora kompromisszumot. Azt sem szeretném, ha a kemény kerekek miatt jobban használódnának - úgy értem idő előtt cserélni kellene - a lengéscsillapítók. Azért itt Békés Megyében nem a kátyú nélküli utak vannak többségben...  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.11.29 14:07:33
Így van. De azért 5 barnál lejjebb van a határ. Talán pont Zénóka tapasztalta, hogy pl. a kis 155x13-as gumi a Yarison valahol 3 és 4 bar között már kezd egyenetlenül (a közepén) kopni. Autó- és gumiméret-függő... De mondjuk 3.0-nál még biztosan nem fenyeget ez a veszély.
A gumik 185/60 R14-esek...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.06 09:46:15
Kiürült egy újabb tank benzin az autómban. Sajna tele tankolni most nem volt lehetőségem, így csak a fed. comp adataiból tudok kiindulni. Az egész tankra vetített átlagfogyasztás 6,3L-re jött ki, 50kmh-s átlagsebesség mellett. A múlt hét végi debreceni kiruccanásom után írtam az 5,5L-es átlagot a 280km-re vetítve, amit sajna a hét közbeni városi használat (egész héten szakadt az eső nálunk) miatt felkúszott 6,6L-re, majd most 7végén a Mezőkövesdi utunk alkalmával hazaérve 6,3-ra csökkent vissza. A használati körülmények -9 - +3 fok, eső, max 2 személy egy utazótáska, keréknyomás elöl 2,7, hátul 2,5bar, haladás közben 100kmh sebesség (95-105), előfordult előzés, de nem ez volt jellemző; nem volt hypermilling, de nem is siettem. :)

Mindent egybevéve nem vagyok elégedetlen, bár azért az az egy hétnyi városi pöcsölés miatt jó pár decivel elcsúsztam a várt értéktől.  :censored:

Most tankoltam az egyik csabai OMV-n 346,9Ft-os literáron 5000 Ft-ért. Hááát, 14,41L lett a mennyiség baxxxameg  :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.07 21:13:41
Jó lenne, ha ötletelnétek nekem kicsit, mert értetlenül állok egy jelenség előtt:  :helpsmilie: :surrender:
Az történt, hogy ma reggel asszonykám vidékre ment autóval, s mikor most este beleültem, majd beindítottam, az átlagfogyasztásmérőm 5,9L-t mutatott. Ez nagyon is jó érték, csak, mivel épp ez alatti hsz-emben írtam, hogy vasárnap hazajöttünk Mezőkövesdről és 6,3-nál tankoltam 5000-ért, majd leraktam az autót, tegnap (hétfő) be sem volt indítva. Tehát, 1 nap állás után csökkent a fogyasztásom 4dl-t.  :wacko: :wacko: :wacko:
Figyelembe véve a 7végi vezetési stílusomat, kb ez az 5,9 lenne a reálisabb érték (és nem a 6,3), de a kijelző már reggel is ennyit mutatott Jucimnak is. Csodálkozott is rajta, mert Ő is úgy emlékezett, hogy 6,3-mal raktuk le vasárnap.

Namost: Nekem van egy elméletem. Szerintetek a sok üresben gurulás alatt nem lehet, hogy valami falsch érteket kap a computer? És ennek következtében többnek számolja a fogyasztást... ? (még mielőtt valaki megkérdezi, nem nulláztam le a fogyasztásmérőt a fed.comp-on)

Szóval, kéretik gondolkodni... :helpsmilie: :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.12.08 20:03:17
Irigylem a problémád.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Bal3 - 2010.12.08 20:27:29
Áve bepi81!

Kint voltam egy hete Érden, az injektor.hu cégnél. A legprofibbak a témában. Sanyi bácsi írt róla cikket a weboldalukon, hogy működik egy fedélzeti számítógép, miként "méri" a fogyasztást. Lebutítva: tudja a masina, hogy az injektort mennyi ideig tartja nyitva, ez idő alatt hány mm3 benzin jut be, ezt felszorozza a fordulatszámmal.
Abból is látszik, hogy nem a valós átfolyt benzint méri, mert ha beteszel egy E85-ös rendszert, ami 25% több üzemanyagot ad (ideig tartja nyitva a befecskendező) azt "nem látja/mutatja" Csak gondolja, hogy ennyi meg enyi megy be. Üresben gurulva alapjáratot próbálja tartani, ha pl. ha megy a klíma 0,5 l/100 ha nincs semmi fogyasztó akkor 0,2 l/100 (csak hasra ütve).
Én is érdekes adatokat láttam ma a kijelzőn, megírom most a blogban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.08 20:47:06
Bal3! Légyszi linkeld már be ide is a blogodat, mert néztem a múltkor, csak már nem emlékszem, hol. köszi
Az injektor.hu-t viszont pár hónapja már olvasom, szépen sorban minden cikkjét.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Bal3 - 2010.12.08 21:07:27
Áve bebi81!

Itt a mai fogyasztás kijelő tapasztalatom: corollablog.wordpress.com/ (http://corollablog.wordpress.com/2010/12/08/iszakos-varos/)
Agyalok, hogy vajon lenne kedve másnak is itt leírni a napi Corollás tapasztalataikat, külön-külön felhasználói almenü alatt? Hm?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.12.08 21:19:55
Áve bebi81!

Itt a mai fogyasztás kijelő tapasztalatom: corollablog.wordpress.com/ (http://corollablog.wordpress.com/2010/12/08/iszakos-varos/)
Agyalok, hogy vajon lenne kedve másnak is itt leírni a napi Corollás tapasztalataikat, külön-külön felhasználói almenü alatt? Hm?
Esetleg a blogcímet betehetnéd az aláírásodba... :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Bal3 - 2010.12.08 23:34:53
Esetleg a blogcímet betehetnéd az aláírásodba... :otlet:
[/quote]
Áve! Betettem. ééés vitorlázni tényleg jó!  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.12.08 23:39:38
Áve! Betettem. ééés vitorlázni tényleg jó!  :yes:
...és de messze van még a nyár  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.12.09 14:26:38
Tegnapi nap folyamán kocsikáztam egy kicsit egy ismerősöm autovásárlása miatt.Egy Debrecen--> Budapest (egy kis városi csalinga, szokásos dugó) Budapestről---> Mezőkövesd Mezőkövesdről ismét Budapest (itt megint város, dugó)majd megint Mezökövesd és Debrecen táv ez 770 km.-re jött ki.A fed.comp. szerint 88km.-es átlagsebesség pályán 130 alatt nem és 150 km felett semm átlagaban 140km volt óra szerint így jött ki 7.3-as fogyasztás. A kigyorsításokat figyelembe véve valamint a sebbeséget teljesen meg vagyok elégedve a kis 1.4-essel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.10 08:44:22
 :clap: :clap: :clap: Nagyon jó adat a 7,3 ilyen tempó mellett...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2010.12.10 13:25:08
:clap: :clap: :clap: Nagyon jó adat a 7,3 ilyen tempó mellett...  :yes:
Szerintem is jó. Nekem legutóbb ilyen autópályamenetnél, 140-en tartva a mutatót, 8 körüli eredmény jött ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: j.b - 2010.12.15 10:26:08
sziasztok!

Két hónapos használat után,ugye kell egy kis idő mire összeszokunk az autóval, 8l/100km kezdtem, fokozatosan csökkent a fogyasztásom,ahogy "csiszolódtam össze" az autóval.
Az utolsó adat 6.7l/100km,ami nem rossz téli körülmények között egy 1.6-os motortól, ülésfűtés ,klíma használat mellett, hozzáteszem a sebességkorlátok szigorú betartásával.
2000 alá nem engedem a fordulatot,és 3000 fölött ritkán használom,kivétel persze egy esetleges előzés. Az autó napi használatban van, havi szinten 1200 km tekerek bele.

üdv mindenkinek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.15 15:25:29
Ha a fordulatszámon jellemzően inkább 2000 alatt használnád, lenne még meglepi a fogyiban.  ;)
Én városban ötödikban 50-nel közlekedem, ez 1500 rpm-et jelent.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: j.b - 2010.12.21 16:41:50
Ha a fordulatszámon jellemzően inkább 2000 alatt használnád, lenne még meglepi a fogyiban.  ;)
Én városban ötödikban 50-nel közlekedem, ez 1500 rpm-et jelent.  :innocent:

Hm,nem vagyok kellőképpen felkészült a témából,de szerintem 5. ben 1500 fordulatnál erőlködik a motor.
persze tévedhetek is :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.12.21 16:55:20
Ez attól függ, hogy mennyire nyomod neki.
Ha 1500as fordulaton nyomsz egy 1/2-3/4 gázállást, az nem tesz jót, de ha finoman, fokozatosan gyorsítasz, akkor nem lesz gond.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.21 18:07:26
Ha a fordulatszámon jellemzően inkább 2000 alatt használnád, lenne még meglepi a fogyiban.  ;)
Én városban ötödikban 50-nel közlekedem, ez 1500 rpm-et jelent.  :innocent:

Hm,nem vagyok kellőképpen felkészült a témából,de szerintem 5. ben 1500 fordulatnál erőlködik a motor.
persze tévedhetek is :hmmmm:
Á á... Rövid az 5. fokozat áttétele, így nem erőlködik. 60-tól lazán megy, ha tartod a sebességet, akkor 50-nel is elcsordogál erőlködés nélkül... :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.21 20:24:10
Egyáltalán nem erőlködik az enyém, persze nem is megy nagyon, viszont tényleg csak óvatosan szabad ilyenkor gázt nyomni.
Ha menni kell (emelkedő, előzés), mindig visszaváltok ebben a szituációban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.12.21 22:42:56
Szerintem is jó. Nekem legutóbb ilyen autópályamenetnél, 140-en tartva a mutatót, 8 körüli eredmény jött ki.
Tényleg? Akkor nem szólok egy rossz szót sem az Avensisre...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2010.12.21 22:44:07
Hm,nem vagyok kellőképpen felkészült a témából,de szerintem 5. ben 1500 fordulatnál erőlködik a motor.
persze tévedhetek is :hmmmm:
1000-nél talán, de ott is csak akkor, ha nagyobb gázt adsz neki  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2010.12.21 23:06:16
Hm,nem vagyok kellőképpen felkészült a témából,de szerintem 5. ben 1500 fordulatnál erőlködik a motor.
persze tévedhetek is :hmmmm:
Mit jelent az, hogy "erőlködik"  ;) ?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: j.b - 2010.12.23 12:13:51
Hm,nem vagyok kellőképpen felkészült a témából,de szerintem 5. ben 1500 fordulatnál erőlködik a motor.
persze tévedhetek is :hmmmm:
Mit jelent az, hogy "erőlködik"  ;) ?

nos, a cori előtt egy 75 lovas olasszal jártam,az bedadogott 50km/h tempónál 5.-ben..ezen tényekből kiindulva a corival nem is próbáltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 16:53:54
Én viszont ma direkt néztem, ötödikben 1200-nál még egy enyhébb emelkedőn (régi Posta épületétől a kenyérgyár felé) kis gázzal simán felment (nagy gázt persze véletlen se nyomtam volna). Nyugodtan próbáld ki, mit bír a kocsi.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.23 17:03:43
Az elején én sem kapcsoltam még 80-nál sem 5.-et, de "már elmúlt".  :D Ha nem sietek, akár 60-ról is használom óvatos gyorsításra az 5.-et. Ez szerintem abszolút a modern szelepvezérlésnek köszönhető.  :clap:

A fogyasztásról jut eszembe, kleingy, kukkants már rá a legutóbbi tankolási adatomra a Spriten...  :whistling:

 :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 17:08:17
Szerintem nyazsgem.  :tt2: (Nálam a legjobbak mindig a tavaszi tali fogyijai, mivel csak hosszú utakból és jó kis krúzolgatásokból áll, mindig 5.7). Egyébként meg mindig 2*12 km-t megyek naponta dombos részen, így nem lehet jobb fogyit csinálni. :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.23 17:10:39

A fogyasztásról jut eszembe, kleingy, kukkants már rá a legutóbbi tankolási adatomra a Spriten...  :whistling:

 :clap: :clap: :clap:
Te Bepi! Bcsabán árulnak 91es benzint? :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 17:19:36
Te Bepi! Bcsabán árulnak 91es benzint? :tt2:
Lehet, hogy ez a titok? :hmmmm: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.23 17:33:46
Egyébként meg mindig 2*12 km-t megyek naponta dombos részen, így nem lehet jobb fogyit csinálni. :no:
Nyugi, felétek szerintem nekem sem menne ez az adat. :flowers:
Egyébként érdekes, mert a fed. comp.-om 6,4-en állt, mikor tankoltam. De, mivel csurig töltöttem, annyira, mint amennyire szoktam, ezt az 5,69-et adta ki a sprit. Tehát számított eredmény, aminek pontosnak kell lenni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.23 17:39:46
Te Bepi! Bcsabán árulnak 91es benzint? :tt2:
Lehet, hogy ez a titok? :hmmmm: :D
Nem titok, csak szégyenlem bevallani, hogy nem értem az összefüggést a 91-es benya, meg a fogyasztás között. Pedig nagyon akarom érteni, úgyhogy:  :helpsmilie:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 17:43:12
Mondjuk, hogy 91-es benyák évek óta nem forgalmaznak?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.23 17:48:09
Mondjuk, hogy 91-es benyák évek óta nem forgalmaznak?  :D
ööö... igen, pont emiatt nem értettem, de most már elmúlt.  :D
Azért egy öreg nepper tud ezt-azt... :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2010.12.23 17:50:24
Szerintem nyazsgem.  :tt2: (Nálam a legjobbak mindig a tavaszi tali fogyijai, mivel csak hosszú utakból és jó kis krúzolgatásokból áll, mindig 5.7). Egyébként meg mindig 2*12 km-t megyek naponta dombos részen, így nem lehet jobb fogyit csinálni. :no:
Egy kis 1,4 D-4D Corollát hozzon a Jézuska Neked Karácsonyra (4,5-es fogyasztással) :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 17:58:06
Bárcsak a próféta szólna belőled! :flowers: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.23 20:28:22
Gyöngyi! Ideadod a kocsidat, plusz némi kp-t (cca 3-400ezer) valamint fizeted még 2012 júniusig a törlesztőt és viheted az enyémet :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.23 20:29:32
Egy kis 1,4 D-4D Corollát hozzon a Jézuska Neked Karácsonyra (4,5-es fogyasztással) :winkiss:
Ja, nekem most 4,2-n áll... :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.12.23 21:04:19
4Lit-nél többet nem lenne szívem  le tuszkolni a torkán :))))))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.23 21:13:25
Hát ja, lehet, meg kéne tisztíttatnom az EGR-t...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.12.23 21:33:34
Lassan nekem is :))))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.23 21:48:06
Gyöngyi! Ideadod a kocsidat, plusz némi kp-t (cca 3-400ezer) valamint fizeted még 2012 júniusig a törlesztőt és viheted az enyémet :flowers:
Mennyi a törlesztőd?  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 13:18:37
mostanában 60-65/hó... De volt már 45 is...175 körül vettem föl (mármint CHF árfolyamnál)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.24 13:32:38
 :eek: Az durva!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 13:50:45
Én még jól jártam, ha kicsivel később veszem föl, akkor 130-140 körüli árfolyam lett volna... Akkor most laza 80-90 körül fizetnék.
Egyébként meg ez a Toyotás hitel még mindig állat jó. Felvételkor 53-ra kalkuláltak. Utána szépen csökkent 50 környékékre, meg 45-48as sávba, majd ment föl 51-2-re, aztán a mostani krach vitte föl a 60as sávba. De még mindig "csak" kb 10-12ezerrel több, mint felvételkor. Ja, és ebből több mint 45 megy tőkébe. Nemrég fordultam 1 milla alá tőketartozásban... (most kb 920)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.24 14:01:14
Hát ezt sajnos tuti nem tudnám át-/bevállalni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 14:09:47
Pedig ha mégis mennie kell, akkor szívesen adnám ismerős kezekbe... :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.24 14:14:23
Pedig ha mégis mennie kell, akkor szívesen adnám ismerős kezekbe... :(
Miért kell mennie? :hmmmm:
Hogy is néz ki? Verso?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.24 14:15:43
Ott a képén meg alatta a leírás.  :flowers:
E12 1.4 D-4D Corolla Luna

És hogy ON is legyek, keveset eszik!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.24 14:22:59
Ott a képén meg alatta a leírás.  :flowers:
E12 1.4 D-4D Corolla Luna

És hogy ON is legyek, keveset eszik!  :D
De ha eladja mi lesz vele :cry: :cry: Nem lesz Corija ;) meg adósága se :no: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 19:48:59
És lenne egy kis  Swiftem, cégesen, meg félrerakható havi 60-70ezrem...Amúgy ahogy Gyöngyi is írja: 2006os Corolla Luna, 1.4 D-4D benne cca 125 ezer km, ami mostanában igen lassan gyarapodik...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.12.24 19:53:53
Ma egy kiados hajnali uttal sikerult levinni 320 km utan az atlagot 7.3-ra. Tovabbra is 100% London.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 20:09:07
Azért ez übergáz! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi különbség van ha az ember a bal oldalon vezet :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.24 20:20:39
Azért ez übergáz! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi különbség van ha az ember a bal oldalon vezet :1eye:
Miért gázolajból még annyit se fogyaszt mint a tied [rohog] ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.24 20:22:59
És lenne egy kis  Swiftem, cégesen, meg félrerakható havi 60-70ezrem...Amúgy ahogy Gyöngyi is írja: 2006os Corolla Luna, 1.4 D-4D benne cca 125 ezer km, ami mostanában igen lassan gyarapodik...
Találtam neked egy Swiftet: :hmmmm:
http://www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/swift/suzuki_swift_1.3_gc_45_600_km_-4345154
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.24 20:43:30
Neki VAN céges Swiftje.  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.24 20:48:19
Thx Gyöngyi :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.24 21:13:33
Bocs, hogy belepofa.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.12.24 21:40:11
Azért ez übergáz! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi különbség van ha az ember a bal oldalon vezet :1eye:

Igen, bizonyara az a baj :)
Igazabol negyedannyit megyek, mint regen, es 4-5x annyit keresek, mint regen, igy pszihologus nelkul is fel tudom dolgozni.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2010.12.25 09:34:37
Ráadásul van céges verda is :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2010.12.25 10:49:54
Azért ez übergáz! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi különbség van ha az ember a bal oldalon vezet :1eye:

Igen, bizonyara az a baj :)
Igazabol negyedannyit megyek, mint regen, es 4-5x annyit keresek, mint regen, igy pszihologus nelkul is fel tudom dolgozni.  :D

De London nagyon messze van  :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.27 20:18:16
Bepi-nek ajánlanám sok szeretettel az utolsó fogyiadatomat...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.28 14:34:24
Bepi-nek ajánlanám sok szeretettel az utolsó fogyiadatomat...
Ne haragudj Rá, fázik, Neki is több kraft kell mostanában. És azt is megértem, hogy miért hagytad el a smiley(ka)t...  :hug:
Majd jövő nyáron kárpótol, ha másért nem, a 380 Ft-os várható benzinár miatti vélhetően kevesebb használattal. Amúgy ez nem igaz, tavasszal, mint mindig megint elég lesz Neki az a 5,7 liter 100km-ként.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.28 14:36:27
Nem haragszom én az autómra, ő nem tehet róla.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 11:21:30
Na visszatértem némi tapasztalattal felvértezve a 4 hónapja vásárolt E12-ről.

Én voltam az aki bejelentette itt kb 2 hónapja a 9L-es 130-as autópálya tempó fogyasztást.

Az autót az elmúlt 2 hónapban úgy használtam hogy teletank csurig (olyan csurig hogy látom a benyát) majd kiautóztam belőle és megint tele tank csurig (3-4 ilyen tankolás).

Ezzel 7.7L-es átlagot értem el amiben fele autópálya 115-125-as tempó és fele Budapesti vezetés van.

Ez az átlag számomra elfogadható (a fed computer is ennyit ír az autópályán egyébként), azonban sajnálattal kell elfogadnom hogy az E12-őm ezt az átlagot csak 115-125-ös óra szerinti tempóval tudja. Amint feltolom a sebességet óra szerinti 130-140 közé és ott próbálom tartani a fed computer rögtön 9L -es fogyasztásokat ír. Amit még a korábbi méréseim alá is támasztottak. Ekkor még nem figyeltem a fed comp pillanatnyi fogyasztását csak toltam neki 130-140 között és a végén csodálkoztam hogy hogy lehet ez 9L????

Az autóban 5W30-as Castrol olaj van azóta, kicseréltem a gyertyákat is, az ajánlott gyertyák vannak az autóban, a guminyomás úgy 2.3-2.4 bar szokott lenni, 195-ös gyári ajánlott gumi van rajta. Volt légtömegmérő tisztítás volt levegőszűrő olajszűrő csere az autón, de sajnos a 9L-es érték nem akar lemenni.

Továbbra is várom az ötleteléseket.

Olvastam egyébként a kézikönyvben, hogy még a szelepek okozhatják a fent felsoroltakon kívül. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.12.29 11:27:26
4000 körül vált a vezérlés, (130 felett valamivel) és igen, olyankor így fogyaszt, ez teljesen normális. Na, esetleg egy icipicit sok.
Nézd, ha pályán akarsz rendszeresen stabilan 140 környékével menni akkor vagy elfogadod ezt a fogyasztást, vagy veszel valami nagyköbcentis olajkályhát és nem azzal könnyedébben és kevesebb fogyasztással mész ennyit  :D .

Én stabil 130 környékén olyan 7,5-7,6 körül szoktam kijönni, gyárilag megadott guminyomással stb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 11:29:24
Most nem rémlik, hogy zozobp nem a pillanatnyit nézed akkor? És te mondi? Neked a 130 óra vagy GPS szerinti, mert az sem mindegy. Tudom, hogy ezt már egyszer lezongoráztuk nagyjából, csak nem emlékszem pontosan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2010.12.29 11:32:24
Én mindig óra szerintit mondom. GPS szerintii 130-al ritkán szoktam menni  :D .
Én nem nézem a fecompot. minden tankolás után kiszámolom és vezetem egy excel táblában. Bár az utolsó 3 tankolást még vem vittem fel, de majd megcsinálom és beírom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 11:38:44
Hülye kérdés: esetleg ECU nullázás nem segíthetne? Hogy csak a zozobp vezetési stílusát mérje a kocsi és úgy számoljon? Vagy hülyeséget mondok ezzel?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.29 11:40:40
Na visszatértem némi tapasztalattal felvértezve a 4 hónapja vásárolt E12-ről.

Én voltam az aki bejelentette itt kb 2 hónapja a 9L-es 130-as autópálya tempó fogyasztást.

Az autót az elmúlt 2 hónapban úgy használtam hogy teletank csurig (olyan csurig hogy látom a benyát) majd kiautóztam belőle és megint tele tank csurig (3-4 ilyen tankolás).

Ezzel 7.7L-es átlagot értem el amiben fele autópálya 115-125-as tempó és fele Budapesti vezetés van.

Ez az átlag számomra elfogadható (a fed computer is ennyit ír az autópályán egyébként), azonban sajnálattal kell elfogadnom hogy az E12-őm ezt az átlagot csak 115-125-ös óra szerinti tempóval tudja. Amint feltolom a sebességet óra szerinti 130-140 közé és ott próbálom tartani a fed computer rögtön 9L -es fogyasztásokat ír. Amit még a korábbi méréseim alá is támasztottak. Ekkor még nem figyeltem a fed comp pillanatnyi fogyasztását csak toltam neki 130-140 között és a végén csodálkoztam hogy hogy lehet ez 9L????

Az autóban 5W30-as Castrol olaj van azóta, kicseréltem a gyertyákat is, az ajánlott gyertyák vannak az autóban, a guminyomás úgy 2.3-2.4 bar szokott lenni, 195-ös gyári ajánlott gumi van rajta. Volt légtömegmérő tisztítás volt levegőszűrő olajszűrő csere az autón, de sajnos a 9L-es érték nem akar lemenni.

Továbbra is várom az ötleteléseket.

Olvastam egyébként a kézikönyvben, hogy még a szelepek okozhatják a fent felsoroltakon kívül. 

Hát ez sajnos ennyi. NEkem is hasonló értékeket produkált, és sztem is sok. Hangsúlyozom, valós sebességeknél, nem az óra szerinti. PL. ha 140-nel döngetek, az 130 egynéhány, tehát annyival még lehet menni pályán, és még meg is előznek, csak leeszi a hajadat is..
Ezért mondom, hogy aki sokat megy pályán nagyobb sebességekkel, annak ez az autó nem alkalmas. Annak akkor valami 6 sebességes benzines vagy dízel kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.29 11:43:27
JA amúgy saját fogyi most 12-13 liter közt van :whistling:
Ez full város, sok hidegüzemmel, -10 fokokban gondolom kap olyan dúsítást, hogy fél-1 perc járatás is felnyomja az egekbe a fogyit. Márpedig én beindítom amikor már kész a jégkaparás nagyjából, kb fél-1 percet ha jár üresen, ennyi meg majdnem kell is ilyen hidegekben. Meg hát ugye a lámpák, ahogy elindulok otthonról, kapásból van lámpa..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 11:43:33
Én úgy emlékszem, hogy zozobp is az átlagot nézi, nem a pillanatnyi értékeket.

Ezek alapján, amit leírtál és kicseréltél az autóban, több ötletem egyelőre nincs.  :surrender:  :hmmmm: Ha szelepbajod lenne, azt hallanád , olyankor kicsit csattogva jár a motor, laikus számára is megkülönböztethető a "normális" hangtól.
Nagyobb tempónál már a guminyomást emelve sem lehet jelentős fogyasztáscsökkenést elérni, úgyhogy a 2,2-2,3-at sem kevesellem.
A gumik milyen állapotban vannak és milyen típusúak? (Vajon létezhet az, hogy egy viszonylag nagy gördülési ellenállású gumi miatt 1 literrel eszik többet egy autó?)  :?:
Visszatérve a motorhoz, hallassz, valamilyen csörgést, egyenetlen járást, rángatást, bármi olyat, ami nem odavaló?
Mondinak igaza van abban, hogy a vezérlés vált 4000-nél, aminek következtésben megugrik a fogyasztás is, de ez a 9 liter még mindig legalább 0,5 literrel több, mint kéne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 11:44:50
Hülye kérdés: esetleg ECU nullázás nem segíthetne? Hogy csak a zozobp vezetési stílusát mérje a kocsi és úgy számoljon? Vagy hülyeséget mondok ezzel?
Úgy gondolod, az akksi negatív saruját leveszi, majd vissza rakja? Nem tudom. Szerintem ezen már túl van...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 11:45:49
Akkor zozonak ötlet, hogy ne óra szerint, hanem rpm szerint autózzon egyet oda, egyet vissza, négyezer alatt, majd négyezer felett. Bár asszem azt is beszéltük, hogy E12-nél mindenképp négyezer alatt kell legyen óra szerinti 130-nál...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 11:51:13
Igen, de (és akkor én is óra szerinti sebességről beszélek) 140-nél már 4000 felett van kb 50-100 fordulattal, szóval elég lenne egy óra szerinti 130, meg egy óra szerinti 140-es út. Abból megkapja a választ, hogy valóban a vezérlésváltás miatt ugrik-e ekkorát a fogyi.
Az a baj, hogy ezt még én sem tudom, mert nem voltunk a 2 év alatt olyan úton, hogy pályázni kellett volna, így tapasztalatom sincs ez ügyben, csak találgatok...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 12:01:34
Nagyon kíváncsi vagyok már erre a Corollára, hogy mi lesz a gond, ill hol a hiba.

Én csak annyit tudok mondani, hogy amikor voltunk Ausztriában októberben (1332 cm3 4EFE persze a motor, a tietek előtti), akkor a 750 km-es útra 7,42-es átlag jött ki, ennek pedig legalább 80%-a autópálya volt párom tempójával (óra szerinti 140). Lásd aláírásomban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.29 12:03:32
Nagyon kíváncsi vagyok már erre a Corollára, hogy mi lesz a gond, ill hol a hiba.

Én csak annyit tudok mondani, hogy amikor voltunk Ausztriában októberben (1332 cm3 4EFE persze a motor, a tietek előtti), akkor a 750 km-es útra 7,42-es átlag jött ki, ennek pedig legalább 80%-a autópálya volt párom tempójával (óra szerinti 140). Lásd aláírásomban.

Hihető adat. Egyébként a fogyi attól is függ, mennyire van megpakolva a kocsi :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:09:34
Igen, függ a cipelt tömegtől is, de zozo már írta korábban, hogy egymaga(?) megy semmi felesleges holmit nem cipel.
Én úgy gondolom, hogy egy kb 8 - maximum 8,5L lenne az indokolt átlagfogyasztás 140-es óra szerinti tempónál.

Csak elvi megoldásként jutott eszembe (mivel költséggel jár), hogy esetleg nem-e lenne érdemes felkeresni az injektor.hu oldalt üzemeltető szervizt, mert sok érdekes dolgot megoldottak már, amit publikáltak is.
A kérdés csak az, hogy zozo meg tud-e békélni azzal, hogy mégy költ az autóra, vagy már teljesen elment a kedve ettől a Corollától és hallani sem akar további költségekről...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:10:42
Nagyon kíváncsi vagyok már erre a Corollára, hogy mi lesz a gond, ill hol a hiba.

Én csak annyit tudok mondani, hogy amikor voltunk Ausztriában októberben (1332 cm3 4EFE persze a motor, a tietek előtti), akkor a 750 km-es útra 7,42-es átlag jött ki, ennek pedig legalább 80%-a autópálya volt párom tempójával (óra szerinti 140). Lásd aláírásomban.
Hihető adat.
Sőt, én alacsonynak is mondanám, simán. Ez kiváló adat az adott tempóhoz-motorhoz...  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 12:11:57
Az osztrák nem autópályáknál ahol lehetett, a Zuram azért igyekezett fogyicsökkentő módon vezetni (sok-sok gurulás, motorfék, stb.). ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:17:36
kleingy tudod, mi ütötte meg a tudatalattimat?  :D

Amikor tegnap írtam ezt az E11 manulából szedett olajokkal kapcsolatos szösszenetet, olvasom, hogy az olajfogyasztást okozza az is, hogy motorfék alatt vákum keletkezik "belül" és ennek következtében olaj jut az égéstérbe, ami aztán elég. Arról mondjuk nem volt szó, hogy mekkora lehet ez a mennyiség, nyilván minél több a motorfék, annál több az olaj is, de mégis...
... szóval, akkor nem kéne ezek szerint motorféket használni?! Vagy, csak arról van szó, hogy ez hozzátartozik a természetes olajfogyáshoz?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 12:20:22
Ha ez az okfejtés igaz lenne, akkor nekem már rég le kellett volna, hogy csökkenjen - meg már az előző olajcserekor is - a szint nagyon. Márpedig 2-3 deci hiányzott a 0W-ből maximum, az 5W-sekből meg szinte semmi 15 ezer alatt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:23:21
Okés, csak azt is írta, hogy rövid távokon használva felhígul a motorolaj, ezért nem észlelhető fogyás még 1000km megtétele után sem. Viszont, ha kiviszi az ember pályára és megy pár száz km-t magasabb fordulaton, akkor ezek a hígítást okozó komponensek kipárolognak az olajból és olybá fog tűnni, mintha hirtelen csökkent volna az olajszint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.12.29 12:23:33
Ez arra vonatkozik, hogy mész le a Tátrában 2-esben 60-nal km hosszan a dombon, aztán utána ugyanígy mész nagyobb gázon felfelé. Ekkor a nagy fordulatos, hosszú lejtős motorfékes üzemnél beszívja tényleg az olajat, majd a dombnak felfelé elégeted. Én ezt csináltam Lengyelből hazafelé, el is fogyott 3 deci Mobil1 ESP, pedig sosem eszik a kocsim olajat, még a 0W-20-asokból sem.

A könyv állítása nem a piros lámpa motorfékes megközelítésére vonatkozik, ahol sík úton egyenesben gurul 50 m-t a kocsi motorfékkel kis fordulaton :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.12.29 12:26:58
Az olaj a rövid utas használattól tényleg felhígul benzinnel, ez 2-3 decit is jelethet. Majd mész a pályán 100 km-t, kipárolog a benzin és ekkor megdöbbensz, hogy mennyi olajat evett. Csak éppen nem a pályán eszik olajat kizárólag a kocsi, hanem másutt is, azonban ezt a fogyasztást annyira nem látod, mert a hiányt az olajba kerülő benzin pótolja.

Nálam pl. a sok pesti talcsikázás után 2 mm-rel megnő az olajszint a hét végére, majd mire az M7-esen hazaérek, újra 2mm-rel alacsonyabb -- beáll max-ra a szint vissza.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:32:23
Most nem rémlik, hogy zozobp nem a pillanatnyit nézed akkor? És te mondi? Neked a 130 óra vagy GPS szerinti, mert az sem mindegy. Tudom, hogy ezt már egyszer lezongoráztuk nagyjából, csak nem emlékszem pontosan.

130óra szerint, és pillanatnyira 9-et ír amit meg is erősít az én mérésem a kútnál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:36:43
Én úgy emlékszem, hogy zozobp is az átlagot nézi, nem a pillanatnyi értékeket.
A gumik milyen állapotban vannak és milyen típusúak? (Vajon létezhet az, hogy egy viszonylag nagy gördülési ellenállású gumi miatt 1 literrel eszik többet egy autó?)  :?:
Visszatérve a motorhoz, hallassz, valamilyen csörgést, egyenetlen járást, rángatást, bármi olyat, ami nem odavaló?
Mondinak igaza van abban, hogy a vezérlés vált 4000-nél, aminek következtésben megugrik a fogyasztás is, de ez a 9 liter még mindig legalább 0,5 literrel több, mint kéne.

Pillanatnyit nézek de az átlag meg is erősíti azokat. Dunlop gumik vannak rajta téliek. Nem újak, de még két szezont kényelmesen bírnak. A nyári kopott már abból újat kell vennem majd.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:38:43
Hülye kérdés: esetleg ECU nullázás nem segíthetne? Hogy csak a zozobp vezetési stílusát mérje a kocsi és úgy számoljon? Vagy hülyeséget mondok ezzel?
Úgy gondolod, az akksi negatív saruját leveszi, majd vissza rakja? Nem tudom. Szerintem ezen már túl van...

Huhhúúú ez egy új ötlet.
Tehát
1, nem tudom mi az az ECU
2, nem reseteltem és senki nem mondta még
3, Miért kell resetelni?
4, Hogy kell resetelni?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:39:24
De a pillanatnyit ne nézd, mert az megtéveszt. Mindig egész tankra vetítsd az átlagot, az a reális. A pillanatnyi, meg gázpedáltól függ, képes igencsak elrettentő adatokat is mutatni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:40:52
Hihető adat. Egyébként a fogyi attól is függ, mennyire van megpakolva a kocsi :)

Ketten utazunk és nincs benne sittes zsák csak egy két bőrönd.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:46:42
De a pillanatnyit ne nézd, mert az megtéveszt. Mindig egész tankra vetítsd az átlagot, az a reális. A pillanatnyi, meg gázpedáltól függ, képes igencsak elrettentő adatokat is mutatni.

A pillanatnyit csak azért nézem hogy ne egye le a gatyám...

Tehát ha nyomom neki akkor 9L-t ír (130-140között) majd begurultam a kútra és tankoltam, ki is jött az a 9L.

Ha nem nyomom neki,(115-125) akkor 6.7-7.7 között írja és akkor kúton tankolva 7.7-7.9 jön ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 12:46:57
Hülye kérdés: esetleg ECU nullázás nem segíthetne? Hogy csak a zozobp vezetési stílusát mérje a kocsi és úgy számoljon? Vagy hülyeséget mondok ezzel?
Úgy gondolod, az akksi negatív saruját leveszi, majd vissza rakja? Nem tudom. Szerintem ezen már túl van...

Huhhúúú ez egy új ötlet.
Tehát
1, nem tudom mi az az ECU
2, nem reseteltem és senki nem mondta még
3, Miért kell resetelni?
4, Hogy kell resetelni?
Wikipédiáról: Az ECU (Engine Control Unit), illetve az ECM (Engine Control Module), vagyis motor vezérlő elektronika rövidítését jelenti. A modern fejlesztésű üzemanyag befecskendezésű autók elengedhetetlen része, gyakorlatilag az autó agyát képezi, ez az egység a hozzá kapcsolódó szenzorok segítségével határozza meg a szükséges üzemanyag keveréket, sok esetben állítja a gyújtás időzítését, de az újabb rendszerekben még a váltás idejét is. Mára a modern autógyártás elképzelhetetlen lenne motor vezérlő elektronika nélkül, gyakorlatilag most már szinte a motor összes paraméterét ez az elektronika felügyeli, és szabályozza. Ezzel hatalmas előnyöket biztosítva a teljesítmény, a fogyasztás, és nem utolsó sorban a környezetvédelem terén.

Ha jól tévedek, az akksi negatív saruját kell levenni, majd vissza tenni, ezzel visszaáll alaphelyzetbe a rendszer.
Ezb azért jó, mert így lenullázod a fed. comp. fogyasztási adatát is, így csak az általad használati módból számol fogyasztást. Elképzelhető, hogy az előző tulaj sem nullázta soha a számlálót, így az ún. "nagyátlagot" mutatja, ami több 10.000km-re vetített, nem pedig arra az egy tanknyi km-re, amire Te gondolod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:50:30

Várjunk csak az E12-korollában az átlagfogyasztást az a fed computeren le tudom resetelni egy gombbal és akkor az én általam megtett km-ekre vetíti csak a fogyasztást.

Egyébként átlagfogyit nem is nézem a fedcomp-on. Pillanatnyit nézek és a kúton mérek valós átlagot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 12:51:29
Huhhúúú ez egy új ötlet.
Tehát
1, nem tudom mi az az ECU
2, nem reseteltem és senki nem mondta még
3, Miért kell resetelni?
4, Hogy kell resetelni?

ECU: motorvezérlő ámítógép

Ennek a resetelésével gyakorlatilag elfelejt mindent a kocsi, hogy addig (előtted) hogy vezették, máshogy számol a range (ha van ebben, nem tudom), a te stílusodhoz igazodik majd, igaz az első nemtom hány km-en lehet kis fogyigond meg hogy nem úgy reagál az autó, de csak addig, amíg megszokja, megtanulja, hogy TE hogy vezetsz. Majd a többiek elmondják a részleteket szakszerűen, én nem tudom. :D

ECU reset (akksisarut 5-10 percre lehúzni, utána újratanítani az automata ablakemelőt - min és max állásba húzni és ott tartani végponton a gombot nyomva 5 másodpercig - és a rádiót).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.29 12:56:59
De a pillanatnyit ne nézd, mert az megtéveszt. Mindig egész tankra vetítsd az átlagot, az a reális. A pillanatnyi, meg gázpedáltól függ, képes igencsak elrettentő adatokat is mutatni.

A pillanatnyit csak azért nézem hogy ne egye le a gatyám...

Tehát ha nyomom neki akkor 9L-t ír (130-140között) majd begurultam a kútra és tankoltam, ki is jött az a 9L.

Ha nem nyomom neki,(115-125) akkor 6.7-7.7 között írja és akkor kúton tankolva 7.7-7.9 jön ki.

NEkem óra szerinti 120-nál 8-at írt ki átlagban. Ez tisztán autópályás fogyi. Két személy némi csomag. Mondjuk volt benne valamennyi E85.
Amúgy a pillanatnyi meg nekem is horror értékeket mutatott. Óra szerinti 140 körül bőven 9 liter ha jól emléxem, és ez még mindig csak 130 körüli tempó..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 12:58:36

Jól hangzik lehet ezt érdemes lenne megpróbálnom.
Van benne azonban gyári indításgátló, utólagosan beszerelt indításgátló 3pontos és van benne még egy riasztó szintén egy indításgátló áramkörrel. Nem fog valamit hazavágni ha lehúzom a sarut?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 13:01:48
 :naspang: :naspang: :naspang: :naspang: :naspang:
Azt nem mondtad eddig, hogy E85 is volt benne!!!  :excl:
Mégis mennyi az a valamennyi? Mert 20-25%-os keverékkel már bőven megvan az 1-1,5 liter többletfogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 13:03:36
De a pillanatnyit ne nézd, mert az megtéveszt. Mindig egész tankra vetítsd az átlagot, az a reális. A pillanatnyi, meg gázpedáltól függ, képes igencsak elrettentő adatokat is mutatni.

A pillanatnyit csak azért nézem hogy ne egye le a gatyám...

Tehát ha nyomom neki akkor 9L-t ír (130-140között) majd begurultam a kútra és tankoltam, ki is jött az a 9L.

Ha nem nyomom neki,(115-125) akkor 6.7-7.7 között írja és akkor kúton tankolva 7.7-7.9 jön ki.

NEkem óra szerinti 120-nál 8-at írt ki átlagban. Ez tisztán autópályás fogyi. Két személy némi csomag. Mondjuk volt benne valamennyi E85.
Amúgy a pillanatnyi meg nekem is horror értékeket mutatott. Óra szerinti 140 körül bőven 9 liter ha jól emléxem, és ez még mindig csak 130 körüli tempó..

Örülök hogy valaki (bár már többen is mondtátok) ugyanezt mondja (meg egy kicsit sajnálom is) , mert szerintem ennek az autónak ez a normális fogyasztása ebben a sebességtartományban.

Sajnálom a kis Suzukit, annak ha toltam a 120-130-at, akkor evett 6.5 max7L-t E85-el felébe hígitva...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 13:04:27
:naspang: :naspang: :naspang: :naspang: :naspang:
Azt nem mondtad eddig, hogy E85 is volt benne!!!  :excl:
Mégis mennyi az a valamennyi? Mert 20-25%-os keverékkel már bőven megvan az 1-1,5 liter többletfogyasztás.

Nekem E85 nem volt benne!!! Tisztán 95-ös benzinnel mérek mindent. Ebbe még nem mertem tenni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 13:06:00
Bepi81 sztem Kisfiatalnak írta.  :flowers:

Zozo te esetleg nem próbálnád ki ezt az odaúton 4000 alatti rpm, visszaúton felettit, hogy van-e változás?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 13:08:40
Bepi81 sztem Kisfiatalnak írta.  :flowers:

Zozo te esetleg nem próbálnád ki ezt az odaúton 4000 alatti rpm, visszaúton felettit, hogy van-e változás?

Hát sajna most tél van nem akarok 140-el hasítani vizes úton -8 fokban :)
Nyáron kipróbálom majd de csak úgy tudom hogy megyek 200km-t 4000 fölött majd utántankolok illetve megyek 200km-t 4000 alatt és utántankolok. Kiautózni teletankot 4000 felett nem vállalom be :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 13:10:08
Ja, én sem teljes kiautózásra értettem, hanem ahogy írtad is.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 13:13:12
Igen, kisfiatalnak szólt, bocsi!  :flowers:
Azt nem értem, hogy miért akarsz rátankolni, hiszen 2X200km-t még akkor is kibír, ha valóban 9litert eszik. Minél hosszabb utat mész, annál pontosabb, reálisabb a fogyasztási adatod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.29 13:15:34
Sztem csak azért, hogy megtudja a különbséget 4000 alatt és felett, nem fog egy tankot elautózni (ahogy írta is), elég drága mulatság lenne. 200 km-t megy pályán, utána van lehetősége tankolni, így meg tudja nézni a különbséget egy oda-vissza út alatt. Nyilván optimális lenne, ha az egész tankot egy seggel megcsinálná 4000 alatt, majd még egy tankot fullra 4000 felett, de se a km, se a pénzmag nem annyira megfelelő.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2010.12.29 13:20:42
"Van benne azonban gyári indításgátló, utólagosan beszerelt indításgátló 3pontos és van benne még egy riasztó szintén egy indításgátló áramkörrel. Nem fog valamit hazavágni ha lehúzom a sarut?"

Ez esetben konzultálj azzal aki beszerelte a riasztót indításgátló áramkörrel.
Még a nyáron szívtam meg egy B Mercivel egy sima akkucserével, egy ilyen rafinált riasztó volt benne indításgátlóval és azt is újra kellett tanítani, nem indult akksicsere után, még jó hogy ismerős autóvillamosságis szerelte be anno itt a városban így nem égett annyira a pofám.
Ez nem azt jelenti hogy Te is így jársz, de benne van a pakliban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 13:22:48
Bocsi, a mondanivaló értelmét tekintve foghíjasan írtam:
Arra gondoltam, hogy többször jár ezen az útvonalon (remélem, jól emlékszem), így egyszer megjárná az említett 4000 alatt, aztán következőleg, amikor megy, meg 4000 felett. Bocsi, ha félreérthető voltam. Senkit nem akarok buzdítani, hogy verje el feleslegesen a pénzét ilyen "kíváncsiságokra".  :flowers: :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 13:41:26

Jól emlékszel BP-Miskolc az útvonal. Egyszer majd megnézem úgy hogy 200km BP-Miskolc 4000 fölött és Miskolc-Bp 4000 alatt. A két útról két külön mérést végzek majd.

Egyébként az ECU reset tényleg hasznos ötletnek tűnik, lehet megcsinálom majd csak előtte fel kell hívni az elektronikai védelmet beszerelő céget.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.29 13:45:21
Igen, ez lehet a következő esemény, kivizsgálandó a magas fogyasztásod. Remélhetőleg meg lesz rá a megoldás.
Egyébként azon gondolkodtam, hogy elképzelhető, hogy az előző tulaj alacsony sebességgel használta, így az ECU erre a tartományra "állt be". A resettel szerintem van rá esélyed, hogy helyrejön a dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2010.12.29 13:48:21
Igen, ez lehet a következő esemény, kivizsgálandó a magas fogyasztásod. Remélhetőleg meg lesz rá a megoldás.
Egyébként azon gondolkodtam, hogy elképzelhető, hogy az előző tulaj alacsony sebességgel használta, így az ECU erre a tartományra "állt be". A resettel szerintem van rá esélyed, hogy helyrejön a dolog.

Kollegám szinte csak városban közlekedett vele.... Egyébként a városi fogyasztásom jó is... csak az autópályát sokallom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 08:37:35
Tegnap Békéscsaba-Szolnok-Békéscsaba távolságon a részeredmények:

Távolság: 226km
Idő: -7 - -5 fok, száraz
2 személy
4db jó nehéz alufelni a hátsó ülésen odafelé, vissza már nem.
Induláskor a fed. comp szerinti átlagfogyasztás: 7,6 L (175 megtett km tankolástól számítva, ebből 40km országút)
Átlagsebesség induláskor 39km/h
Bcsabára visszaérkezéskor:
Átlagfogyasztás: 6,8 L
Átlagsebesség: 43 km/h
Utazósebesség 100-115km/h

Érdekesség, hogy visszafelé úton beálltam egy OFF VW Touran mögé szélárnyékba, 110-115-ös tempónál a pillanatnyi fogyi adat: 4,5-5,5 L között hintázott, míg szélárnyék nélkül inkább 7-7,5L között szokott. :sorcerer:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2010.12.31 08:42:48

Érdekesség, hogy visszafelé úton beálltam egy OFF VW Touran mögé szélárnyékba, 110-115-ös tempónál a pillanatnyi fogyi adat: 4,5-5,5 L között hintázott, míg szélárnyék nélkül inkább 7-7,5L között szokott. :sorcerer:

A turán meg csak 3.4et fogyasztott, mer az focvagen :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.31 08:52:31
Tegnap Békéscsaba-Szolnok-Békéscsaba távolságon a részeredmények:

Távolság: 226km
Idő: -7 - -5 fok, száraz
2 személy
4db jó nehéz alufelni a hátsó ülésen odafelé, vissza már nem.
Induláskor a fed. comp szerinti átlagfogyasztás: 7,6 L (175 megtett km tankolástól számítva, ebből 40km országút)
Átlagsebesség induláskor 39km/h
Bcsabára visszaérkezéskor:
Átlagfogyasztás: 6,8 L
Átlagsebesség: 43 km/h
Utazósebesség 100-115km/h

Érdekesség, hogy visszafelé úton beálltam egy OFF VW Touran mögé szélárnyékba, 110-115-ös tempónál a pillanatnyi fogyi adat: 4,5-5,5 L között hintázott, míg szélárnyék nélkül inkább 7-7,5L között szokott. :sorcerer:

És milyen távolságot tartasz, hogy érjen is valamit a szélárnyék? :hmmmm: Mert nehogy többe kerüljön a kocc mint a megsporolt üzemanyag :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 09:13:24
Nem leszilaci vagyok...  :D

A távolság kb 4-5 autóhossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 09:18:44
A turán meg csak 3.4et fogyasztott, mer az focvagen :D
Ja, igen...  :lol: Amúgy a poén, hogy tényleg... Bár, szerintem ez benzinás volt, így inkább az enyém dupláját fogyasztotta az a jó öreg 1,6 8V...  :ph34r:
Tesómé így télen is 5,8-at eszik átlagban, 1,9 hírhedt pdtidi, 150LE+box, 130-140 tempó mellett, 1690kg + tetőig fullra pakolva áruval. A nagyátlaga, amit még nem nullázott két év alatt (>70.000km) 5,9L!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.12.31 09:42:34
Ezt az szélárnyékos trukött már én is csináltam csak égy egy fiat ducato után mentemm.Nekem is sokkal lentebb ment a fogyim de viszont ha messze mentem tőle akkor jobban megnőt a fogyi szinte tolt el magától mintha simán mentem volna csak magamnak.

A 9l fogyit pedig én is nagyon soknak tartom.Nem rég írtam egy Debrecen--->Bp.  Bp.---->Mezőkövesd   Mezőkövesd------->Bp. majd ismét vissza mezőkövesdre és haza Debrecen.Ez olyan 770 km-ert ölelt fel 3 om személyel a fogyasztás nem nagyon érdekelt hisz akit vittem az fizette (kocsit néztünk neki) ezzen az úton pályán 130-150 között mentem Pesten ugye dugók M0 dugó tehát volt benne város is így jött ki a fogyi ha jól emlékszem olyan 7.5-7.7 re mondjuk csak -4C volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.31 09:58:31
Oké, de közben a pillanatnyid mennyit írt ki? Mert zozobp átlaga is ugyanaz mint neked.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.12.31 10:09:59
Lehet hogy csak én értelmeztem férre de én úgy olvastam hogy neki 115-125km között enyi az átlaga nem pedig 130-150 km között.
Megmondom őszintén a pillanatnyit nem nagyon szoktam nézni mert ahogy ti is írtátok elég meghökentő adataokat tud kihozni.De mikor nézegettem akkor kb. olyan 7.7 körül mutatott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 10:12:34
Egyértelmű, hogy zozobp Corija kb 1Literrel többet eszik az az elmondottak alapján, mint kellene. Csak azt nem tudjuk, miért...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.12.31 10:17:50
Nem tudom hogy zozobp hogy vezet de én azt vettem észre hogy az se mindegy hogy hogy mész 130km/h -val.
Tehát ha én nagyon akarok ügyelni a fogyira meg a pénztárcámra akkor én egy adott sebességnél a gázpedálon alig van rajta a lábam és éppen hogy annyival tud menni a kocsi ezt a pillanatnyi fogyi adaton tudod megnézni.Ráálsz egy adott sebességre és nézed a pillanatnyi adatot és szépen finoman elkezded levenni a lábadat azt tapasztalod hogy a fogyi csökken de a sebeséég nem remélem értitek :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 10:25:01
Én is pont így teszek. Sok decit lehet ezzel megtakarítani.
zozobp leírása alapján Ő is hasonlóan tesz, de a fogyasztása akkor is 1L-rel magasabb. Tanácsoltuk neki, hogy cseréljen olajat, szűrőket, gyertyákat, megtette, semmi változás.
És ráadásul, hogy Te is írtad, hogy 140-150-nel mentél, és úgy is 8L alatt maradt az átlagod, ignorálja a további ötletünket, hogy biztos a változó szelepvezérlés miatt ugrik meg 1 lityóval a fogyi. De, ha Neked nem ugrik meg ugyanannál a tempónál, akkor miért lehetséges ez zozo esetében? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.12.31 11:06:51
Az en kocsim palyan most 120-nal 7,5 litert eszik, 140-150-nel meg 8,5-9 korul. Ez 1 literrel magasabb, mint a megszokott. A tobbletfogyasztast en a hidegnek es a teliguminak tudom be. Az E12-es is kb ennyit fogyaszt most, az is magahoz kepest min. 1 literrel eszik tobbet, mint szokott.

Szerintem nem kell csodat varni, 140-nel mar 4.000 felett forog a motor es az mar a vezerlesvaltasos tartomany. Ha eleri a 3.600 koruli tartomanyt a motor, akkor utana erezhetoen minden fokozatban jobban megy a kocsi, de a fogyasztasa is sokkal magasabb. Es miutan nincsen 6. fokozat, ezert 130 folott elkezd sokat fogyasztani az auto. Ha sporolni szeretnek, akkor 120-szal megyek, ekkor 7 liter koruli atlagot tudok elerni melegebb idokben. Ha viszont 140-nel megyek, akkor mar nem a sporolos tartomanyban jar a motor es 1  literrel tobbet fogyaszt.

Ha mar minden ki lett egy kocsiban cserelve es a fek sem szorul es a guminyomas is OK es mar nincsen egyeb otlet, akkor a legtomegmerot erdemes lenne meg kipucolni (meg amugy is). Az is okozhat egyenletlen alapjaratot, meg tobbletfogyasztast.

Mellekesen megjegyzem, hogy az olaj viszkozitasa is sokat szamit, egy 40-es olajjal nalam fel literrel eszik lassu menet eseten tobbet, mint egy higabb 30-assal. Ha tolom neki, akkor kb. ugyan olyat fogyaszt mind a ket esetben a kocsi, de ha csak 80-nal megyek, akkor nagyon nagy a kulonbseg. A 30-as es a 20-as olaj kozott en mar nem vettem eszre kulonbseget, nalam kb. ugyan annyit fogyaszt mindegyikkel a kocsi.

A pillanatnyi fogyasztas az egy baromsag, ossze-vissza mutat mindent, ebbol nem lehet semmit sem leszurni. Az atlagot kell nezni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.31 11:08:48
Na igen. Vezettem már fed. compos E11-et, az Érd-Törökbálint közti hátsó úton (nem gyenge emelkedő úgy bő 1 km-en át kb) 25-30 literes pillanatnyit mutatott végig.  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.12.31 11:13:09
Kapcsolódva az autópályás fogyasztáshoz: Tegnap volt alkalmam hosszabb úton autópályán menni, így megjegyeztem az értékeket:
-8 és -5 fok között 4 személlyel, minimális csomaggal:
óra szerinti 130-nál (tényleges 123) a fordulat 4000 rpm, a pill. fogyasztás: 8,5-9 között
óra szerint 150-nél (tényleges 142) a fordulat 4500 rpm, a pill. fogyasztás: 10,5 körül
A teljes úton (kb. 500 km, melyből 400 km pálya volt) 8,5-ös az átlag, végig 130 körüli tempóval.
Néztem óra szerint 120-nál is a pill. fogyasztást (a fordulatszámot nem tudom, de kb 3700 lehet) ott kb. 7,5 körül evett.
Szóval pályázáshoz igazán elférne egy 6. fokozat is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 11:13:18
Mikor indulok, nekem is ilyen 68 litereket, tolatásnál volt már 94,9 lter is a pillanatnyim, ami már majdnem Corolla WRC kategória...  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 11:14:36
Tegnap volt alkalmam hosszabb úton autópályán menni...
Szóval pályázáshoz igazán elférne egy 6. fokozat is.
Bizony ám!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.31 11:20:40
Sose írjátok, hogy óra szerinti, vagy tényleges. 120 óra szerinti csak kb 112-113.. NEm mind1.
 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 11:21:54
alapból mindig óra szerinti sebességről beszélünk, ha mégsem, akkor az oda van írva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: xpet - 2010.12.31 11:22:41
Óra szerint, kiegészítettem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.12.31 11:32:57
Sose írjátok, hogy óra szerinti, vagy tényleges. 120 óra szerinti csak kb 112-113.. NEm mind1.
 
Mondjuk auto es gumimeret-fuggo is. Nalam 190-nel a valos sebesseg 184, tehat nekem ott kb 6-ot csal az ora. 130 kph az valojaban 126. Szoval nalam nincsen 7, meg 9 kph-s csalasa az oranak.

Alapbol mindig az ora szerinti sebesseget nezzuk, nem a valosat, azt kulon megemlitjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.31 11:42:24
CSak azért, mert gondolom a gyár tényleges sebességre adja meg a fogyiadatokat, vagyis én hiába vagizok, hogy 120-nál 6.5-et eszik, ha csak 113-mal megyek..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2010.12.31 12:01:52
Nem tudom, mit ad meg a gyar, de altalaban a gyari adat koszono viszonyban sincsen a valosaggal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2010.12.31 12:10:52
Na de viszonyításnak mégiscsak jó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2010.12.31 13:22:31
Azért nincs köszönő viszonyban sem a gyári adat a mért adatokall mert a gyár nem tudhatja hogy te hol mászkálsz emelkedő lejtő fúj e a szél vagy nem.A gyár egy optimális körülményt néz és úgy számolja ki az értrékeket véleményem szerint
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2010.12.31 17:59:18
Mégis a Corolla az első olyan autó alattam, amivel könnyedén hozom a gyári megadott átlagfogyit. Lásd aláírásomban a Sprit átlagom. (Ja, amúgy 6,8L van megadva neki, bocs)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.31 18:26:06
Mégis a Corolla az első olyan autó alattam, amivel könnyedén hozom a gyári megadott átlagfogyit. Lásd aláírásomban a Sprit átlagom. (Ja, amúgy 6,8L van megadva neki, bocs)
Nekem még egy benzines se hozta soha ,még közelitőleg se a gyári adatokat. Leginkább 2 l szokott lenni az eltérés (csak kis ccm-es benzineseim voltak.)
Ezért favorizálom a diesel autókat, azok  nekem mindig ! hozták a gyária adatokat, sőt könnyen alá is lehet menni. És nekem  alig volt/van mérhető eltérés a különböző körülmények között.(Corolla 5-6 l között van) Extrém sporolosan(kirándulósan) 5 alatt. 6l  felett soha.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2010.12.31 18:52:55
Érdekes, nekem a gyári értékek alatt van a fogyim.
Országút: 5.9 vs 5.7
Város: 8.8 vs 7.5 (?) (full dugóban sosem voltam) 8 felett asszem háromszor volt a fogyim, mindannyiszor tél és kemény mínuszok voltak és csak helyi közlekedés.
Kombinált: 6.9 vs 6.7

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2010.12.31 19:01:52
Én két utolsó tankolással döntöttem új rekordot: 8,9 ill. 8,7 l/100 km.  :clap: Hogy a rohadás venné elő (ja, már elővette; nagyon...) Érdekes, mielőtt fel lett volna újítva, télen is 6,5-öt evett...  :gun_bandana: :hammer: :shit:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2010.12.31 19:06:20
Érdekes, nekem a gyári értékek alatt van a fogyim.
Országút: 5.9 vs 5.7
Város: 8.8 vs 7.5 (?) (full dugóban sosem voltam) 8 felett asszem háromszor volt a fogyim, mindannyiszor tél és kemény mínuszok voltak és csak helyi közlekedés.
Kombinált: 6.9 vs 6.7
Most ilyen időben a Jazz városban (igaz sok rövid uttal) simán 8 felett van (Multkor 8,6-ról letornéztam 7,6-ra az átlagot, amikor volt benne M0-is meg sok külvárosi szakasz. Lehet, hogy  Corollát kellett volna venni a feleségemnek :D??
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.01 17:35:23
Kombinált: 6.9 vs 6.7

Persze kérdés, hogy a Te kombinált (fogyasztási) ciklusod mennyire hasonlít vagy különbözik attól, amit a szabvány szerint mérnek. :D  .
Egyébként érdekelnének a standard mérés leírása, mert a városi fogyasztásnál sem mindegy mennyia dugó stb, és ezek pontosan meg vannak határozva, hogyan kell mérni, így válnak összehasonlíthatóvá az egyes autók.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2011.01.01 19:41:17
Mit akartok, nekem 12.5 körül volt  :whistling:
Most volt egy kis elővárosi menet, lement 11 valamennyire  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2011.01.02 08:41:12
Sziasztok! Van valakinek esetleg olyan tapasztalata hogy az OMV carrera 95 ből kevesebbet fogyaszt az autó? Mert nekem mintha lenne és bízom benne hogy nem optikai csalódás! :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szaki - 2011.01.02 09:44:27
Az enyém dízel,de én már rég észrevettem,hogy az OMV.üzemanyaggal szebben jár a motor,kevesebbet eszik és jobban megy.
Amugy meg +minden tankolásnál használok SPURI adalékot.Főleg Télen és főleg ha nem a kúton tankolok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.02 10:33:42
Az enyém dízel,de én már rég észrevettem,hogy az OMV.üzemanyaggal szebben jár a motor,kevesebbet eszik és jobban megy.
Amugy meg +minden tankolásnál használok SPURI adalékot.Főleg Télen és főleg ha nem a kúton tankolok.

Én mo-i ÖMV tankolásra ritkán vetemedek, deBécsben szoktam tankolni és a sima gázolaj is észrevehetően jobb.
Ki kéne probálni az ottani MOL-t is (2-t is láttam)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.01.02 10:48:07
Sziasztok!
Még az előző autóm (Suzuki swift 1.3) esetében vettem ezt észre, hogy kevesebbet eszik az amúgy sem nagyfogyasztású járgány...lehet benne valami...kb. 3-4 deci ha jól emlékszem. :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.01.02 11:00:00
OldPiet!
Neked mennyi a különbség a nyári és a téli átlagfogyid között?
Lehet hülye kérdés, mert ugye sokmindentől függ...nekem most a hidegebb napokon 650km után (fedcomp) 70% autópálya,(120-140 között) 20% város, 10% egyéb mellett 5,8-ra jött ki... :hmmmm: A nyári hasonló utak alkalmával is ekörül alakult...létezik ez?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2011.01.02 11:08:57
Én télen még finomabban megyek, félek a kámikázéktól. A fűtés miatt kicsit jobban kell pörgetnem a motort néha még a 2000rpm-et is eléri.  :clap:
A két dolog szinte kiegyenlíti egymást. Így a fogyim decikben mérhető változást okoz.  830KM/51Lit=6.15
(tudom nem vagyok normális)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.02 11:49:29
Sziasztok! Van valakinek esetleg olyan tapasztalata hogy az OMV carrera 95 ből kevesebbet fogyaszt az autó? Mert nekem mintha lenne és bízom benne hogy nem optikai csalódás! :clap:

Régi swiftem jobban ment vele, fogyasztást nem tudom, mert mivel jobban ment, jobban nyomtam neki.
A Corollánál nem vettem észre semmi változást (fogyasztás nem érdekelt, csak hogy jobban megy-e). Szerintem a computer úgyis utánaállít, szóval fogyasztásban lehet, hogy lesz változás, teljesítményben biztosan nem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.02 13:03:37
OldPiet!
Neked mennyi a különbség a nyári és a téli átlagfogyid között?
Lehet hülye kérdés, mert ugye sokmindentől függ...nekem most a hidegebb napokon 650km után (fedcomp) 70% autópálya,(120-140 között) 20% város, 10% egyéb mellett 5,8-ra jött ki... :hmmmm: A nyári hasonló utak alkalmával is ekörül alakult...létezik ez?
Nekem is pont 5,8-on van most, de majdnem csak város.
Én is azt tapasztaltam, hogy nincs szignifikáns különbség a fogyasztásban, se város, se autópálya, országut  között.
Max 0,5 liter. De ezt itt a forumon nem hiszik el nekem.Télen se  fogyaszt 6-ot, nyáron is 5 fölött van. ( max. sétakocsikázás, kirándulás tud lenni 4,6-4,8)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.01.02 13:18:14
Köszi a választ, nekem azért felmegy 6 fölé (a legtöbb 6,9l volt de ez extrém rövid távok és télen) de a normál városi fogyi olyan 5,8-6,2l körül mozog.
A csúcsom nyáron: 4,4 volt.. :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2011.01.02 15:12:41
Micsoda hihetetlen kicsi átlagfogyasztás adatok! :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.02 15:18:19
Micsoda hihetetlen kicsi átlagfogyasztás adatok! :clap:
Bezzeg a benzinesek,simán túltesznek rajtunk :devil: :D ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.01.02 17:02:54
Most az unnepek alatt parszor be kellett vinnem az asszonyt dolgozni, vagy eppen ertemenni, amikor meg nem/mar nem jartak a metrok, vagy epp sztrajk volt. 17km-re dolgozik, tehat vegre felmelegszik a motor, es sikerult lekuzdeni a fogyasztast 7.2-re. Mennyi a dizel E12 varosi atlagadata? Arra gyurok :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2011.01.03 08:51:24
Most az unnepek alatt parszor be kellett vinnem az asszonyt dolgozni, vagy eppen ertemenni, amikor meg nem/mar nem jartak a metrok, vagy epp sztrajk volt. 17km-re dolgozik, tehat vegre felmelegszik a motor, es sikerult lekuzdeni a fogyasztast 7.2-re. Mennyi a dizel E12 varosi atlagadata? Arra gyurok :)

Andris, most olvasom aláírásodban,h honda innova-d is van :)
mesélj róla (vagy ha már beszámoltál, akkor hol?)

az egyetlen motor ami megfogot...ugye nem kérdés,h miért :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2011.01.03 09:12:45
Nem leszilaci vagyok...  :D

A távolság kb 4-5 autóhossz.
én nem mennék/megyek 110-115-tel egy másik autó (igen, a turán autó, nem kamion-teherautó) seggébe.  
pláne nem országúton, aztán lakott területen "vonatozni".

hogy miért?

felelőtlenség:
-115 sok,
-nem tud egyenletesen haladni, állandóan változik a sebesség. kiszámíthatatlan.
(egy autópálya más, az védett a vadaktól, szembejövőktől, labda után kirohanó kisgyerektől, részeg biciklisektől stb. )

felesleges:
-szinte 0 légellenállást ad, és nagyon nagy a rizikófaktor.(hogy vmi értelme is legyen, nagyon közel kell menni egy személyautóhoz, de elég egy hirtelen fékezés és ott a baj! igen, akár 50km/h-nál is, nemhogy 110-nél)
-autópályán sem éri meg menni ilyen sebességgel menni másik személyautó után
-még vito, ducato, renault master etc után is xar menni(nem is szoktam), és semmit nem hoz fogyiban, nemhogy egy másik személyautó-egyterű után.

tudom, volt már erről szó, és tanácsoltátok egymásnak,h be kell állni egy 110-120 utazós kisteher után...hát én ezt tuti,h nem tenném/ajánlanám senkinek. :no:

szélárnyék-távolságban egy teherautó-kamion ha befékez, még meg tudsz állni mögötte (talán...) egy kisáruszállító, vagy személyautónál kizárt.

nemhogy veszélyes...durva veszélyes :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.03 09:31:43
Nem leszilaci vagyok...  :D

A távolság kb 4-5 autóhossz.
1. ...pláne nem országúton, aztán lakott területen "vonatozni"...
2. ...nem tud egyenletesen haladni, állandóan változik a sebesség. kiszámíthatatlan.
1. Lakott treületen nem történt vonatozás, ez csak kb 5-6km országutat jelentett egy próba erejéig.
2. Ez így is volt. Egyenesben nyomta 120-szal, jött egy kis belátható kanyar, aztán lassított 90-re, szóval kb 10km után végleg meg is untam volna, nem bírom az ilyeneket. De egy gyors teszt miatt megérte.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.01.08 22:04:05
Sziasztok! Van valakinek esetleg olyan tapasztalata hogy az OMV carrera 95 ből kevesebbet fogyaszt az autó? Mert nekem mintha lenne és bízom benne hogy nem optikai csalódás! :clap:
Nem kizárható, de annyival kevesebbet biztosan nem, amit egyértelműen csak és kizárólag az üzemanyagnak tudhatnál be... :wacko:
Vagy a te kocsid mindig tizedre pontosan ugyanannyit eszik?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.01.08 22:07:33
OldPiet!
Neked mennyi a különbség a nyári és a téli átlagfogyid között?
Lehet hülye kérdés, mert ugye sokmindentől függ...nekem most a hidegebb napokon 650km után (fedcomp) 70% autópálya,(120-140 között) 20% város, 10% egyéb mellett 5,8-ra jött ki... :hmmmm: A nyári hasonló utak alkalmával is ekörül alakult...létezik ez?
Nekem az Ave a GY UG6+ gumikkal kevesebbet evett, mint a nyári Bridgestone Turanzákkal. Azóta elfogytak a télik és nem cserélem át - nem használom téli útviszonyok esetén az autót - most városban érezhetően többet eszik télen, mint nyáron. A mostani fogyim egyenesen drasztikus lesz, több, mint egy literrel áll felette az eddigi maximumnak...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.09 11:36:58

Nekem az az 1 Liter inkább van 1,5-2 liter, csak városi használat mellett, úgy, hogy motorfékezek, meg 40-50-nel megyek.  :wacko: :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.09 12:19:06
Most az unnepek alatt parszor be kellett vinnem az asszonyt dolgozni, vagy eppen ertemenni, amikor meg nem/mar nem jartak a metrok, vagy epp sztrajk volt. 17km-re dolgozik, tehat vegre felmelegszik a motor, es sikerult lekuzdeni a fogyasztast 7.2-re. Mennyi a dizel E12 varosi atlagadata? Arra gyurok :)

Andris, most olvasom aláírásodban,h honda innova-d is van :)
mesélj róla (vagy ha már beszámoltál, akkor hol?)

az egyetlen motor ami megfogot...ugye nem kérdés,h miért :D

Elárulnád mi fogott meg az Innován? :hmmmm: :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bilesaron - 2011.01.09 15:26:07
Sziasztok! Van valakinek esetleg olyan tapasztalata hogy az OMV carrera 95 ből kevesebbet fogyaszt az autó? Mert nekem mintha lenne és bízom benne hogy nem optikai csalódás! :clap:
hali,
én mindig ezt tankolok, mert szerintem a shell benzinhez képest szebben jár a motor, nekem úgy tűnik dinamikusabb is. sőt a shellnél volt, hogy fél literrel többet fogyasztott a kocsi, mint omw-s benzinnel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: tom74 - 2011.01.09 18:06:07
Elárulnád mi fogott meg az Innován? :hmmmm: :devil:
Valszeg a kis fogyi :D ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hammer - 2011.01.10 09:16:47
Anno én is észrevettem, hogy kevesebbet fogyaszt OMV-vel, elötte MOL-nál tankoltam es ahogy atalltam kevesebbet fogyasztott decikkel, azota ha netan rakenyszerültem MOL-ra akkor is eszrevehetö volt, hogy többet fogyasztott vele, viszont 1-2 eve 1 magán kutnal tankolok itt Debrecenbe a Galamb utcan és ugyan azt produkalja mint OMV-vel, csak ez olcsobb majd 10 ft-al, elötte amikor arra jartam csak neztem hogy meilyen sor all allandoan, de amikor a toyotas taxikat is kiszurtam... kiprobaáltam és ezt tapasztaltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.10 09:21:47
Elárulnád mi fogott meg az Innován? :hmmmm: :devil:
Valszeg a kis fogyi :D ;)
Viszont *drága megvenni!
Nem is értem távolkeleten, hogy tud belőle olyan sok lenni. Talán családi kedvezményt kapnak :hmmmm:? azért utaznak 3-4 rajta [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.01.10 09:23:50
Anno én is észrevettem, hogy kevesebbet fogyaszt OMV-vel, elötte MOL-nál tankoltam es ahogy atalltam kevesebbet fogyasztott decikkel, azota ha netan rakenyszerültem MOL-ra akkor is eszrevehetö volt, hogy többet fogyasztott vele, viszont 1-2 eve 1 magán kutnal tankolok itt Debrecenbe a Galamb utcan és ugyan azt produkalja mint OMV-vel, csak ez olcsobb majd 10 ft-al, elötte amikor arra jartam csak neztem hogy meilyen sor all allandoan, de amikor a toyotas taxikat is kiszurtam... kiprobaáltam és ezt tapasztaltam.
Ja a Galamb u-ban én is szoktam tankolni :clap: pedig bp-i vagyok- érdemes oda betérni :hmmmm: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.10 10:13:54
Én kezdettől fogva Shell-nél tankolok, jól fogyaszt és jól megy a kocsi.   :tt2:  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barna.czukor - 2011.01.10 10:31:34
En a MOL-nal tankolok szinte mindig. Panaszra nincsen okom, mert jol megy a kocsim, fogyasztani meg a szokasos adagot szokta.

A legtobb MOL kuton kedvesek, jo a kerek-nyomasmero es a moso is mukodik. A KV is jo szokott lenni. Ezen felul magyar vallalatot tamogatok a vasarlasommal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.10 10:36:12
Az utolsó mondat hatásos volt!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csocso1 - 2011.01.10 11:07:39
Én általában AGIP-hoz járok, mert az esik útba, és olcsóbb mint a legtöbb közelben levő kút. Viszont egyszer pont dolgom volt Bp egyik legolcsóbb kútja felé (AVIA a Kerepesi úton), és az ottani tankolásom eredménye az volt, hogy a kocsi előző átlagfogyasztása fél literrel több volt, mint eddig valaha. Nekem gyanús a dolog...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.01.10 11:19:03
Én általában AGIP-hoz járok, mert az esik útba, és olcsóbb mint a legtöbb közelben levő kút.
Nálunk meg a legdrágább :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.10 11:32:59
Én általában AGIP-hoz járok, mert az esik útba, és olcsóbb mint a legtöbb közelben levő kút. Viszont egyszer pont dolgom volt Bp egyik legolcsóbb kútja felé (AVIA a Kerepesi úton), és az ottani tankolásom eredménye az volt, hogy a kocsi előző átlagfogyasztása fél literrel több volt, mint eddig valaha. Nekem gyanús a dolog...
Én is AGIP-ozok, mert van flotta kártyám, így 2 Ft-tal olcsóbb átlagban a többinél...  :ph34r: ...nem, mintha, én hülye, 2 Ft-on gazdagodnék meg...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2011.01.10 11:34:43
Elárulnád mi fogott meg az Innován? :hmmmm: :devil:
Valszeg a kis fogyi :D ;)
off...ez :)  (http://www.velomobiel.nl/allert/)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.10 12:45:53
off...ez :)  (http://www.velomobiel.nl/allert/)
Jó ára van az Innova-nak!!! :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.01.10 14:16:05
Sziasztok! Van valakinek esetleg olyan tapasztalata hogy az OMV carrera 95 ből kevesebbet fogyaszt az autó? Mert nekem mintha lenne és bízom benne hogy nem optikai csalódás! :clap:
Én most számoltam ki kül- és belföldi tankolási adataimból:
Eddigi össz. átlagom sima ÖMV 95-tel 6,56 l/100 km, ÖMV Carrera 95-tel 6,49. Nincs nagy különbség, be lehet tudni a fogyasztások szórásának is. Az eddig össz. átlagom kb. 50 ezer km-en, az összahasonlítás kedvéért: 6,9 l/100 km.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.01.10 17:58:34
Én általában AGIP-hoz járok, mert az esik útba, és olcsóbb mint a legtöbb közelben levő kút. Viszont egyszer pont dolgom volt Bp egyik legolcsóbb kútja felé (AVIA a Kerepesi úton), és az ottani tankolásom eredménye az volt, hogy a kocsi előző átlagfogyasztása fél literrel több volt, mint eddig valaha. Nekem gyanús a dolog...

A mikrotali mellettire gondolsz? Mert, ha ott tankolok nekem is furcsaságok szoktak kijönni. (már nem tankolok ott)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csocso1 - 2011.01.10 19:31:19
Igen, arra. Én is csak próbaképp voltam ott, de kicsit meglepő volt, hogy az átlagom 7,6l, eddigi legnagyobb fogyi 7,9, fed.comp. általában nem téved, és itt 7,8-at írt, a kút értékével számolva meg 8,4-et töltöttem bele. Arról nem is beszélve, hogy épphogy elkezdett világítani a szegénységjelző, kb egyből tankoltam, máskor meg még megyek vele 30-40 kilómétert, és itt elvileg 41,6 litert tankoltam, pedig eddig sose tankoltam 39,x -nél többet.  :nono:

Meg amúgy nem is volt szimpatikus a kutas, nem hagyta, hogy magamnak tankoljak(???), és kézbe kérte a lóvét, ergo semmi nyugta, vagy bármi az egészről. Tankoljatok inkább a többi közeli kútnál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.10 19:46:01
Az utolsó 3 fogyasztási adatom:
km      liter      l/100 km átlag
636,6      45,48      7,14  --> vegyes, de főleg hosszabb utak, kevesebb város az is este, éjjel
456,1      38,63      8,47 --> több város, illetve ekkor vizsgázott az autó. Szeretném tudni mit csináltak vele, hogy ennyivel megnőtt a fogyasztás
506,9      37,18      7,33 --> főleg hosszabb utak, nagyon hidegben való indítások, folyamatos fűtéssel és klímával (ablakra)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.01.10 20:07:46
Meg amúgy nem is volt szimpatikus a kutas, nem hagyta, hogy magamnak tankoljak(???), és kézbe kérte a lóvét, ergo semmi nyugta, vagy bármi az egészről. Tankoljatok inkább a többi közeli kútnál.

Egy darabig jártam oda, de valahogy a kocsi mindig többet fogyasztott egy fél literrel, leszoktam.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.17 22:29:53
461,3 kilométerre 38,54 liter 8,35 liter / 100 km. Mivel ez 50 km kivételével csak város és rövidebb városon belüli utak, ezért szerintem reális. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.18 08:22:11
Én egy hete tankoltam, 642mk-re 46,72L-t. Ez 7,28-as átlag. Ebben volt kb 280km-es Békéscsaba-Szolnok-Békéscsaba út, a többi teljes egészében város hidegen, hidegben. Az üzemi hőmérsékletet egyszer sem érte el. Jó az a 7,28, a nagy átlagomat se dobta meg sokkal.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.21 13:10:10
Üdv,
beszámoló a fogysztásokról, házam tájáról:
Nyár: 2-3 személy országút+autópálya (~125kmh) 6,5 l/100km
Ősz:   (~125kmh) 6,7 l/100km
Dec: 2-3 személy országút+autópálya+ téligumi (Barum) 7,2-7,5 l/100 km
Jan: olajcsere!!  országút+autópálya+ téligumi (Barum) 6,8-7 l/100 km

15e km után cseréltem olajat (most Mobil Formula esp 5w30 került bele),
előtte Castrol Edge 5w30 volt, de szerintem 14 ekm után "elfáradt".
Valaki már írt hasonló jelenségről talán korábban.....

Üdv:
hg
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.01.21 13:29:01
Az olaj elfáradása nagyobb mértékben függ a használat módjától, mint a megtett km-ektől
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.21 13:55:02
Az olaj elfáradása nagyobb mértékben függ a használat módjától, mint a megtett km-ektől

4500-es fordulat felett nem járt a motor, városban szinte nem is használtuk, mert arra van tömegközlekedés. Autópályán 3600-3900-as fordulat között végezte el munkája zömét. A Castrol meg hujjde extralonglife-nak hirdeti ezt az olajat. :o(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.01.21 14:11:18
Hát akkor az tényleg úgy fest. Amúgy jól tetted, hogy váltottál Mobilra. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.21 22:41:27
Nincsenek mínuszok, kerek egy literrel kevesebb lett a fogyim (6.7 l) mint az előző! Már ott gyanús volt, hogy nem a szokásos 530-nál gyulladt ki a szegénységjelző, hanem 600 fölött.  :eek: Útvonal ugyanaz
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.22 09:43:20
Nekem is lényegesen csökken a fogyija a kocsimnak.Én mostanában csak városba járok vele hidegindítások hidegindítások hátán (az eredménye meg is volt a nagy hidegekben 9.3 l) most azért korrekt 6.8 l
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.22 09:56:01
Nincsenek mínuszok, kerek egy literrel kevesebb lett a fogyim (6.7 l) mint az előző! Már ott gyanús volt, hogy nem a szokásos 530-nál gyulladt ki a szegénységjelző, hanem 600 fölött.  :eek: Útvonal ugyanaz
Gondolom ez periodikus mert minden ilyen "időjárás változásnál" ezt tapasztalod.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.22 10:00:13
Igazából csak a mínuszoknál. Anno így volt 8 liter feletti fogyim is. Ott a fogyis linkem, katt rá, a legtöbb tankoláshoz írtam kommentet. Azt meg nem hiszem, hogy azért "esett vissza" a fogyim, mert az új téli gumik "bekoptak" hirtelen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.22 10:28:28
Én sem gondolnám a gumi bekopása miatt  ::) Saját fogyasztási táblázatot használok, de nem vettem észre változást (sajnos  :D) pedig azonos útvonal, tempó stb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.22 10:52:07
Nekem, téli kerekekkel valamennyivel többet fogyaszt azonos időjárási körülmények között.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.22 10:59:14
Na jó, a téli fogyi az szerintem mindenkinek felkúszik. :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.22 11:52:45
Igen csak rossz az mikor hamar kell meni a benzinkúthoz és kiadni közel 20.000 Ft. ot,mert én mindig megvárom míg teljesen kifogy a tank csak aztán tankolok de akkor mindig tele. :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.22 12:13:37
Több módszert "hozzám vágtak" mikor panaszkodtam: még takarékosabb vezetési stílus, kisebb fogyasztású autóra csere, autó letesz, meg a többi "okosság"  :devil:
Jelenleg a melómhoz feltétlenül használnom kell, a tömegközlekedési utazás  durván 1ó55p, kocsival 35p  :eek: És tényleg takarékos üzemmódban vezetek!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.22 12:54:30
Én az utsó tankolásom óta városon kívülre nem mentem még, így ez látszik is a fogyin, 8,8L-t mutat a fedélzeti. Igazából kezdek letenni róla, hogy lejjebb menjen, inkább nem használjuk városban ezentúl, csak, ha nagyon muszáj, aztán, majd egy országúti alkalommal úgyis visszaáll 6,0-6,5-re... Tudomásul kell venni, hogy ilyen az amikor kis ccm-s benzines autót városban használnak, mínusz fokokban, rövid utakra, ahol esélye sincs a vízhőfokmérőnek, hogy kimozduljon.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.01.22 13:09:13
Igen csak rossz az mikor hamar kell meni a benzinkúthoz és kiadni közel 20.000 Ft. ot,mert én mindig megvárom míg teljesen kifogy a tank csak aztán tankolok de akkor mindig tele. :(
Szerintem ne várd meg, amíg teljesen kiürül, mert azt mondják, hogy akkor a tank aljáról felszedheti a trutyit...
De a használati sem javasolja!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.23 13:40:21
Igen csak rossz az mikor hamar kell meni a benzinkúthoz és kiadni közel 20.000 Ft. ot,mert én mindig megvárom míg teljesen kifogy a tank csak aztán tankolok de akkor mindig tele. :(
Szerintem ne várd meg, amíg teljesen kiürül, mert azt mondják, hogy akkor a tank aljáról felszedheti a trutyit...
De a használati sem javasolja!

Megfogadon tanácsod mondjuk olyan 2 liter szokott az alján maradni  :D.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 17:02:20
Na újra itt vagyok!

Én voltam az a mázlista akinek 9 és 10 litert eszik az corollája az autópályán.

Legutóbb úgy váltunk el hogy kiresetelem az ECU-t hát ha megoldja... Nem oldotta meg sajna.

Ezután jött az ötlet hogy beméretem a kipufógógázt hát ha a lambdaszondával, befecskendezéssel vagy a katalizátorral van a probléma..

A mérésre azt mondták, hogy ha ettől jobb érték jött volna ki akkor már környezetjavító lenne az autóm... szóval minden tökéletes...

Úgy látszik nem tudok rájönni a hiba okára ezért erősen azon gondolkozok hogy eladom.. csak nagyon sajnálom mert nagyon szép darabot fogtam ki és ezen kívül minden tökéletes rajta és már költöttem is rá vagy 200k-t megvétele óta....

Az lenne a kérdés, hogy ha esetleg ugyanezt venném D4D-be 1.4 vagy 2.0-ba, akkor milyen fogyasztásra kellene számítanom? (ITT kérlek titeket a tapasztalataitoknál inkább felfele kerekítsetek és egy 140-es autópálya tempót vegyetek figyelembe óra szerint.)

Bárkinek eszébe jutott valami azóta szívesen várom...

Még arra gondoltam esetleg hibakód kiolvasásra kéne elvinni de gyanítom az sem fog semmit segíteni tekintettel, hogy a kipfugógáz mérés is kihozta volna a fogyasztásnövelő okokat... és tekintettel arra, hogy városban még mindig "csak" 8L-t eszik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2011.01.24 17:06:36
Milyen gumik vannak az autón és milyen nyomás van bennük?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 17:08:10
Milyen gumik vannak az autón és milyen nyomás van bennük?

195-ös gyári és 2.6bar-os nyomás. Szigorúan figyeltem rá minden mérésnél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.24 17:14:06
Úgy látszik nem tudok rájönni a hiba okára....

Azóta hányszor mértél, milyen módszerrel, milyen eredményeket?

9-10 liter, na, az qrvasok. Még a 8-at el lehet hinni hibamentes autóról, vannak botlábú cartársak, de ez...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 17:17:08
Úgy látszik nem tudok rájönni a hiba okára....

Azóta hányszor mértél, milyen módszerrel, milyen eredményeket?

9-10 liter, na, az qrvasok. Még a 8-at el lehet hinni hibamentes autóról, vannak botlábú cartársak, de ez...

Menjetek fel 140-re és tartsátok ott aztán mérjetek 1-et... Szerintem nektek is ennyi lesz...

Csurig tank módszer. 9.4, 9.6-os adatok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.01.24 17:37:37
Menjetek fel 140-re és tartsátok ott aztán mérjetek 1-et... Szerintem nektek is ennyi lesz...

Csurig tank módszer. 9.4, 9.6-os adatok.
Nos ezt már írtam, de novemberben egy Debrecen-B.Boglár menet esőben, 140-en tartva a mutatót, majd onnan Letenye 100-120 közt tartva 8,2-t hozott. 9-10 liter közt, minden időjárási körülmények között, többféle benzinnel és terheléssel, az sok.
Az feltünt már valakinek, hogy ahogyan gyülnek a tizezer kilométerek, egy-két decit feljebb kúszik az átlagfogyasztás? Ezen morfondíroztam, mert azért nekem nem sikerült 8 fölötti fogyasztásokat produkálni úgy 50 ezer km-el ezelőtt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.01.24 17:48:56
Az feltünt már valakinek, hogy ahogyan gyülnek a tizezer kilométerek, egy-két decit feljebb kúszik az átlagfogyasztás? Ezen morfondíroztam, mert azért nekem nem sikerült 8 fölötti fogyasztásokat produkálni úgy 50 ezer km-el ezelőtt.

Hány km van most az autódban?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.01.24 19:10:46
Az feltünt már valakinek, hogy ahogyan gyülnek a tizezer kilométerek, egy-két decit feljebb kúszik az átlagfogyasztás? Ezen morfondíroztam, mert azért nekem nem sikerült 8 fölötti fogyasztásokat produkálni úgy 50 ezer km-el ezelőtt.

Hány km van most az autódban?
130 ezer. Leginkább autópályán tűnt fel egy tendencia. Vagy egy kicsit tempósabban közlekedem mostanában, mint korábban (ez igaz is lehet), vagy/és 1-2 decit romlott a fogyasztásom. Egy olasz tartós tesztben olvastam ma, egy OFF benzines Punto fogyasztása újonnan, illetve 50 és 100 ezer után ugyanezt a tendenciát mutatta. Nem panaszkodom egyébként, elégedett vagyok, főleg az itt néha olvasott 9-10 literekhez képest, de míg korábban 7 liter alatt tudtam tartani a fogyasztásom tisztán autópályán, addig az utóbbi időben ugyanolyan utakon 7,1-7,2 jött ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.01.24 19:25:36
itt a megoldás!
fogyasztáscsökkentö [rohog]
http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1438626874 (http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1438626874)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.01.24 19:36:43
Én voltam az a mázlista akinek 9 és 10 litert eszik az corollája az autópályán.
Mivel mindent megnézettél és kicseréltettél, én csak arra tudok gondolni, hogy a baj egyszerűen ott van, hogy a 140 már egyáltalán nem egy takarékos, országúti tempó. Az 1.4-es motor pedig ott bőven 4000 felett kell pörögjön.
Te magad is írtad, hogy 110-120 körül normálisan fogyaszt!
Én elég ritkán megyek 140-nel, akkor sem tartósan, de szerintem ott már az 1.6-os fedcompja is kiírhatott ennyit, pedig amúgy simán hozza a gyári adatokat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.01.24 20:15:27
Corollával rendszeresen 140-el mentem pályán ( persze óra szerint, ami GPS 133 volt) télen 8,5-9 , nyáron 7,7-8 fogyasztásokat produkált. -Ha kint 0 fok alatt van a hőmérséklet akkor durván emelkedik a fogyi ( -17 fokban 11l 140-nél ), no meg egy nem túl jelentős szembeszél is rendesen megdobja a fogyasztást. Az biztos, hogy amikor a 0w-40 helyett 0w-30 olajat kapott, 3-4 decivel csökkent a fogyasztás.

-Az biztos, hogy autópályatempónál nem egy takarékos masina, de a 10l az kicsit sok!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: golya - 2011.01.24 20:56:22
gondoltam megosztom én is a fogyasztásomat:

Vegyesen használva országúton, elkerülőn illetve Miskolcon belül, többnyire egy személlyel, párszor 4-5 személlyel a fogyasztás 6,7-6,8L körül alakul. A múltkori nagy hidegben volt 7,5 is.

Amit furcsállok, hogy az első pár tankolást pontosan mérte a kompjúter, de utána beállt arra hogy 3-4dl-rel kevesebbet mér.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 21:14:39
Már csak az a kérdés hogy ha D4D-re váltok akkor az mennyivel eszik majd kevesebbet...
Persze kérdéses az is hogy 1.4 vagy 2.0-át keressek inkább...

Várnám a valós fogyasztásokat D4D-re.

Inkább felfele kerekítsetek, hogy ne csalódjak ha megveszem :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.01.24 21:23:15
nekem pályán 130-150 tempo között eszik 6,5 litykot, de köztudottan az enyém eszik legtöbbet innen a forumrol, betudhato a sportos közlekedésemnek. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.24 21:45:50
Már csak az a kérdés hogy ha D4D-re váltok akkor az mennyivel eszik majd kevesebbet...
Persze kérdéses az is hogy 1.4 vagy 2.0-át keressek inkább...

Várnám a valós fogyasztásokat D4D-re.

Inkább felfele kerekítsetek, hogy ne csalódjak ha megveszem :)

Azok is kilencet esznek.
Na ehhez kepest milyen boldog leszel  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 21:57:38
nekem pályán 130-150 tempo között eszik 6,5 litykot, de köztudottan az enyém eszik legtöbbet innen a forumrol, betudhato a sportos közlekedésemnek. :)

Ez nagyon baráti.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 21:58:16
Már csak az a kérdés hogy ha D4D-re váltok akkor az mennyivel eszik majd kevesebbet...
Persze kérdéses az is hogy 1.4 vagy 2.0-át keressek inkább...

Várnám a valós fogyasztásokat D4D-re.

Inkább felfele kerekítsetek, hogy ne csalódjak ha megveszem :)

Azok is kilencet esznek.
Na ehhez kepest milyen boldog leszel  :flowers:

A 2.0-ások 9-et esznek szintén???

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.24 22:06:57
140-nel 5,5-5,8 kozott az enyem.
Az E12 2.0-t nem tudom. Ha a fogyi a fontos, akkor maradj az 1,4-nel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.24 22:08:45
140-nel 5,5-5,8 kozott az enyem.
Az E12 2.0-t nem tudom. Ha a fogyi a fontos, akkor maradj az 1,4-nel.

2.0-ra várok még fogyi adatot... Szerintem nagy különbség nem lehet az 1.4-hez képest és talán tartósabb a 2.0-ás motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.01.24 22:12:05
2.0 d4d nemigen  van a forumon, sok vélemény igy nincs rola.

de az 1.4 d4d teljesen jol autozhato, oda nem adnám se az 1.4 sem az 1.6 benyásért :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.24 22:13:15
Legfrissebb fogyasztási adatom:
587,2 km   43,58 l =>   7,42 l/100 km.

Ez főleg pálya, kb 40 km városi forgalom. A pálya sokszor óra szerint 130 illetve, jelentős részben erős szembe és oldalszélben. 100 km volt, laza 110 körül, mert a ködben ennyi volt, amennyit még mertem vállalni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.25 09:19:21
Menjetek fel 140-re és tartsátok ott aztán mérjetek 1-et... Szerintem nektek is ennyi lesz...

Csurig tank módszer. 9.4, 9.6-os adatok.

Mentél 500 km-t 140-nel?! Esetleg megint mentél 150 km-t, majd teletankoltál? Utóbbiról megbeszéltük, hogy értelmetlen mérés.

Egyébként 140-nél 8 körül kellene lennie a pillanatnyi fogyasztásnak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.25 09:23:55
Mentél 500 km-t 140-nel?! Esetleg megint mentél 150 km-t, majd teletankoltál? Utóbbiról megbeszéltük, hogy értelmetlen mérés.

Egyébként 140-nél 8 körül kellene lennie a pillanatnyi fogyasztásnak.

Nekem már óra szerint 130-nél is 8 fölött van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.25 09:29:26
Télen előfordulhat. Nyáron, amíg bent volt a BC, rendszeresen 7,1-7,3 körül tudtam tartani sík úton 130-nál. 140-nél 8 körül volt. Ja, mindez bekapcsolt, 22-23 fokra állított klímánál, 5W30-as olajjal. Jobb lábra oda kell figyelni, 2.4 bart fújni a gumikba.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2011.01.25 11:11:02
Na újra itt vagyok!

Én voltam az a mázlista akinek 9 és 10 litert eszik az corollája az autópályán.

Legutóbb úgy váltunk el hogy kiresetelem az ECU-t hát ha megoldja... Nem oldotta meg sajna.

Ezután jött az ötlet hogy beméretem a kipufógógázt hát ha a lambdaszondával, befecskendezéssel vagy a katalizátorral van a probléma..

A mérésre azt mondták, hogy ha ettől jobb érték jött volna ki akkor már környezetjavító lenne az autóm... szóval minden tökéletes...

Úgy látszik nem tudok rájönni a hiba okára ezért erősen azon gondolkozok hogy eladom.. csak nagyon sajnálom mert nagyon szép darabot fogtam ki és ezen kívül minden tökéletes rajta és már költöttem is rá vagy 200k-t megvétele óta....

Az lenne a kérdés, hogy ha esetleg ugyanezt venném D4D-be 1.4 vagy 2.0-ba, akkor milyen fogyasztásra kellene számítanom? (ITT kérlek titeket a tapasztalataitoknál inkább felfele kerekítsetek és egy 140-es autópálya tempót vegyetek figyelembe óra szerint.)

Bárkinek eszébe jutott valami azóta szívesen várom...

Még arra gondoltam esetleg hibakód kiolvasásra kéne elvinni de gyanítom az sem fog semmit segíteni tekintettel, hogy a kipfugógáz mérés is kihozta volna a fogyasztásnövelő okokat... és tekintettel arra, hogy városban még mindig "csak" 8L-t eszik.

Sztem ne keresd a hibát. Ezek ennyit esznek ilyen tempónál. Bár mint írták, nyáron ez valszeg kisebb lesz. Viszont mielőtt meggondolatlanul eladod és dízelt veszel, mérlegeld, hogy megéri-e neked? BEhozza-e a drágább vételárát? Én dízelből csak max 3-4 éves ellenőrizhető előéletűt mernék venni, de az meg drágább. Ha sokat mész pályán nagyobb sebességgel, akkor pedig sztem valami 6 sebességes gépet keress. Sajna Corollába nem nagyon van ilyen, csak a legújjabbakba. Bár valszeg megteszi egy 5 sebességes dízel is. HA sokat mész és pályán, akkor dízelt vegyél. Ha nem, akkor meg tartsd meg ezt.
Egyébként mire költöttél rá 200 ezret ha nem titok?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 11:18:49
Kisfiatal: esetleg visszaolvasol? :flowers: Sok tanácsot adtunk már zozonak, hogy mit cseréltessen ki, de még mindig nem vagyunk meggyőződve, hogy a kocsi vagy a user/kocsi mérése a hibás és valójában nincs is baj vagy csak senki se találja a hibát.

Én is csak akkor vennék dízelt, ha csak pályán járnék sokat, különben meg a használt dízelt egyre kevésbé merném bevállalni.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.25 11:23:55
Ezek ennyit esznek ilyen tempónál.

9,4-9,6 meg 10 litert 140-nél? Esetleg falábbal. Vagy műszaki hibával. Vagy lapos gumival. Vagy rossz méréssel. Vagy masszív ellenszélben. Vagy túlterhelve. Vagy 5 centis latyakban gázolva.

Sík úton, normális időjárásban, óvatos pedálkezeléssel egy műszakilag rendben lévő Corolla 1.4 a büdös életben nem eszik 10 litert 140-nél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.01.25 11:42:53
Sziasztok!
Nekem olyan 130-140 tempó között kb. 5,8-6,1l a fogyim, de teli autóval ez 6,5 is lehet....(előzésekkel tarkítva).
Ja, az enyém 1.4 D-4D ötsebességes.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.25 11:49:13
Idézet

Sztem ne keresd a hibát. Ezek ennyit esznek ilyen tempónál. Bár mint írták, nyáron ez valszeg kisebb lesz. Viszont mielőtt meggondolatlanul eladod és dízelt veszel, mérlegeld, hogy megéri-e neked? BEhozza-e a drágább vételárát? Én dízelből csak max 3-4 éves ellenőrizhető előéletűt mernék venni, de az meg drágább. Ha sokat mész pályán nagyobb sebességgel, akkor pedig sztem valami 6 sebességes gépet keress. Sajna Corollába nem nagyon van ilyen, csak a legújjabbakba. Bár valszeg megteszi egy 5 sebességes dízel is. HA sokat mész és pályán, akkor dízelt vegyél. Ha nem, akkor meg tartsd meg ezt.
Egyébként mire költöttél rá 200 ezret ha nem titok?

Igen ezek ennyit esznek örülök hogy egy nevezőre jutottunk.

jó minőségű olaj, gyertya, fékbetétek, generátorszíj, pentmark gravírozás, riasztó + központi zár, immobiliser,  átírás + az apróságok ~ 200e
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2011.01.25 11:51:08
Kisfiatal: esetleg visszaolvasol? :flowers: Sok tanácsot adtunk már zozonak, hogy mit cseréltessen ki, de még mindig nem vagyunk meggyőződve, hogy a kocsi vagy a user/kocsi mérése a hibás és valójában nincs is baj vagy csak senki se találja a hibát.

Én is csak akkor vennék dízelt, ha csak pályán járnék sokat, különben meg a használt dízelt egyre kevésbé merném bevállalni.  :no:

NEkem van még 1 tippem, ami sztem nem volt :) Lehet hogy szorulnak a fékek. Na nem nagyon, csak kicsit. AMikor cseréltem tavaly a tárcsát-betétet, akkor nekem is be voltak rohadva az első féknél a csúszkák, csapszegek, noha az autó viselkedésén nem tűnt fel, nem fogta és nem is melegedett, de valamennyire szorulnia kellett. A hátsó féket nem cseréltem, de sztem ott is ez lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2011.01.25 11:52:00
Látom fék is volt csinálva, így visszavonom az előzőt  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.25 11:54:58
Ezek ennyit esznek ilyen tempónál.

9,4-9,6 meg 10 litert 140-nél? Esetleg falábbal. Vagy műszaki hibával. Vagy lapos gumival. Vagy rossz méréssel. Vagy masszív ellenszélben. Vagy túlterhelve. Vagy 5 centis latyakban gázolva.

Sík úton, normális időjárásban, óvatos pedálkezeléssel egy műszakilag rendben lévő Corolla 1.4 a büdös életben nem eszik 10 litert 140-nél.

Melyik nap szeretnél kimenni autópályára velem úgy, hogy te vezeted.....? :)

Még annyi hogy szakszervizbe nem vittem el de felesleges is hiszen a környezetvédelmi értékek tökéletesek voltak és az autó városban csak 8-at eszik. Csak autópályán 140-nél eszik 9 fölött. Ez pedig azt jelenti hogy az AUTÓ ennyit eszik mert rövid az ötöse és 4000-et pörög a motor 140-nél. Ez sajna ENNYI! Ezért akarok megválni ettől a típustól...

Hozzá teszem ha 115-el jön haza barátnőm neki 6.8-7.4 között kajál.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 12:07:09
Hozzá teszem ha 115-el jön haza barátnőm neki 6.8-7.4 között kajál.
Én még mindig azt mondom, hogy az autó nem állandó pályázásra van kitalálva és hogy ennek ellenére a tied valamiért többet eszik. Egyszerűen egy rakat E12-es fórumer van itt ilyen motorú autóval, nem létezik, hogy mindenki neked hazudik.  :D
Emberek, menjen már el valaki zozoval egy körre! Na nem úgy! [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.25 12:23:14
Melyik nap szeretnél kimenni autópályára velem úgy, hogy te vezeted.....? :)

...aztán megyünk 5-600 km-t a sztrádán? Részemről rendben van. A héten viszonylag jól ráérek, vélhetően lesz erre szabad 3 órám, írd meg privátban, mikor érnél Gyöngyösre.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.01.25 12:41:20
Sikerult lekuzdeni a varosi fogyasztasomat 6.5-re. Kiurult a tank, 790km-t mentem, de meg nem tankoltam ra. Kivancsi vagyok.

A hazautat 5literes atlaggal tervezem megcsinalni, ketten leszunk+csomagok, klimazni nem kell, a huvos levego optimalis, a gumikba megy majd 2.8.
Navi szerinti 130al akarok menni, remelem 100koruli atlag osszejon. A regi tapasztalatok alapjan menni fog.
Vagy keresek egy magyar kamiont Fr.o-ba, es beallok moge. akkor egy tankkal hazaernenk :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.25 13:02:13
Melyik nap szeretnél kimenni autópályára velem úgy, hogy te vezeted.....? :)

...aztán megyünk 5-600 km-t a sztrádán? Részemről rendben van. A héten viszonylag jól ráérek, vélhetően lesz erre szabad 3 órám, írd meg privátban, mikor érnél Gyöngyösre.

500-600km-t biztosan nem autózunk max annyit lehetne tenni hogy beugranék Gyöngyösre aztán M3-ason 10km, aztán vissza. Azonban felesleges mert, ahogy elérjük a 140-et ott 9 fölött lesz a fogyi.
Legközelebb 3 hét múlva járok arra.

Meghirdettem a járgányt ha elmegy akkor d4d..
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 13:05:06
És akkor kérdés, hogy mi éri meg jobban? Idegeskedni a néha 9 literes fogyin vagy azon, hogy bedöglik-e valami "olcsó" dolog a használt dízelnél vagy hogy mennyire van visszatekerve... Mindezzel szemben pedig áll ugye az egyébként full tökéletes, ismer autó. :flowers: Elhiszem én, hogy idegesít, de nekem nem érné meg személy szerint, az biztos.

szerk: főleg hogy te még mindig a pillanatnyi fogyasztáson rugózol.  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.01.25 13:12:45
Meghirdettem a járgányt ha elmegy akkor d4d..

2006os 1.4dizel elso tulajtol ha erdekel, akkor dobj egy uzenetet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.25 13:13:58
Ez a fogyi tényleg sok én már írtam hogy az enyém 7.5 re jött ki mondjuk ez vegyes pálya Budapest dugók majd megint pálya (fed comp. alapján)
Kb.: 0 fok körül.De ahogy kleingy mondja nem biztos hogy jó lessz az a csere. Ahogy az öregek mondják "Kisfiam a járt utat a járatlanért el ne hagyd"
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 13:14:36
fery: neked a pillanatnyi vagy az átlag ennyi? Mert zozo a pillanatnyin van kiakadva!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.25 13:18:01
Jah :eek: Amiket ir 9 liter nem is atlagok hanem pillanatnyi?
Akkor az atlag mennyi szokott lenni tankolasbol szamolva?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.01.25 13:19:42
Én pillanatnyi fogyit nem szoktam soha nézni mert szerintem nem tükrözi a valáságot és csak felidegesít:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 13:24:54
Hát zozobp ezt írta:

Várjunk csak az E12-korollában az átlagfogyasztást az a fed computeren le tudom resetelni egy gombbal és akkor az én általam megtett km-ekre vetíti csak a fogyasztást.
Egyébként átlagfogyit nem is nézem a fedcomp-on. Pillanatnyit nézek és a kúton mérek valós átlagot.[/quote]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.25 13:47:54
...ahogy elérjük a 140-et ott 9 fölött lesz a fogyi.

:D :D :D

Add el, jobb lesz mindenkinek.

Akkor az atlag mennyi szokott lenni tankolasbol szamolva?

Azt senki nem tudja. A kolléga azt állítja, hogy mindig teletankolja az autót, de hogy előtte mennyit megy, azt nem tudni. Hogy üresre nem autózza ki a tankot 140-nel, az tuti. 1-200 km után fogyasztást mérni fölösleges, ez alapján következtetést levonni elhamarkodott, ez alapján autót eladni pedig egy tuti vétel annak, aki megveszi a frissen gatyába rázott gépet.

Kár, hogy Ákos bátyja megvette azt az Astrát...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.01.25 15:00:42
És akkor kérdés, hogy mi éri meg jobban? Idegeskedni a néha 9 literes fogyin vagy azon, hogy bedöglik-e valami "olcsó" dolog a használt dízelnél vagy hogy mennyire van visszatekerve...
Ezt akartam írni én is.

Ha nem megy vele nagyon sokat, akkor szerintem teljesen jó ez a benzines motor, csak nem kéne kinyomni a szemét, mert akkor persze, hogy sokat zabál...  ;)
Ha meg állandóan pályán repeszt az ember, ahhoz már - úgy gondolom - inkább egy nagyobb motor illik, akár dízel is, viszont ez utóbbiból én speciel nem vennék használtat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.25 15:05:10
Csak egyetérteni tudok. Amúgy meg pályázáshoz nagy dízel. Ennyi. :yes: (Párom se véletlen vett 2.0 TD Avensist amikor Németországban dolgozott és járt haza)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.26 14:46:03
Jah :eek: Amiket ir 9 liter nem is atlagok hanem pillanatnyi?
Akkor az atlag mennyi szokott lenni tankolasbol szamolva?

Pillanatnyival vezetem már egy ideje sajnos azonban a pillanatnyi reálisnak tűnik mert kétszer mértem utána és 9.4 9.6 jött ki.

Azóta igazából nem tolom neki így az átlagom olyan 8L körül alakul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.26 14:53:13
...ahogy elérjük a 140-et ott 9 fölött lesz a fogyi.

:D :D :D

Add el, jobb lesz mindenkinek.

Akkor az atlag mennyi szokott lenni tankolasbol szamolva?

Azt senki nem tudja. A kolléga azt állítja, hogy mindig teletankolja az autót, de hogy előtte mennyit megy, azt nem tudni. Hogy üresre nem autózza ki a tankot 140-nel, az tuti. 1-200 km után fogyasztást mérni fölösleges, ez alapján következtetést levonni elhamarkodott, ez alapján autót eladni pedig egy tuti vétel annak, aki megveszi a frissen gatyába rázott gépet.

Kár, hogy Ákos bátyja megvette azt az Astrát...  :whistling:

Mindig csurig tankolom és utána vezetek 490-550km-et akkor megint csurig tankolom ez ~45L szokott lenni ami kb 8L-es fogyit jelent. Ebben vegyesen van autópálya ~115~125km/h és vegyesen van Budapesti vezetés. Az átlagfogyira a computer így ír 7.6-7.9-et ami majdnem reális.

Sajna 140-el már nem tolom neki, mert lekajálja a gatyámat is akkor.

Még egy computer kiolvasásra fogom elvinni csak még teszek bele pár 100km-t mire elviszem mert most reseteltem az ECU-t és szerintem ilyenkor törli a hibákat is.

Egyébként 200km-en fogyasztást mérni miért elhamarkodott?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.26 15:06:06
Egyébként 200km-en fogyasztást mérni miért elhamarkodott?
Mert minél nagyobb távolságon mérsz fogyasztást, annál pontosabb értéket kapsz. Gondolj bele, ha 0-ázod a compot, és elindulsz, majd megnézed 1km után az átlagodat, el fogsz ámulni... :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.26 15:58:41
Mindig csurig tankolom és utána vezetek 490-550km-et akkor megint csurig tankolom ez ~45L szokott lenni ami kb 8L-es fogyit jelent. Ebben vegyesen van autópálya ~115~125km/h és vegyesen van Budapesti vezetés.

Ezt jó tudni. Ha vegyesben 8-at fogyaszt a kocsi, úgy, hogy közben nem mész 130-cal sem, akkor ez akár még reális is lehet. 130-ig 7 liter alatt kellene ennie, városban tötyögve, hideg motorral 8,5-9 körül (télen, végig hidegen használva lazán 10 fölött is lehet), fele-fele város és sztráda ilyen közlekedéssel átlagban szűk 8-at ad. Nálam ez valahol 7,5 körül lenne, ennyi difi lehet két sofőr lábában.

A típus átlaga sokszázezer km alapján a spritmonitoron 7,3 körül alakul. Te az átlagosnál kedvezőtlenebb körülmények között használod, szóval nem meglepő, ha 8 körül van az átlagod.

Viszont a 140-nél 9-10 litert továbbra sem látom bizonyítva. Azt egyrészt nem mérted meg rendesen, másrészt nem reális ettől a típustól.

Egyébként 200km-en fogyasztást mérni miért elhamarkodott?

Bepi leírta, hadd egészítsem ki: minél kisebb futás után mérsz fogyasztást, annál jobban számíthat az a pár deci különbség, bizonytalanság, ami minden tankolásban benne van. Ha kicsit ferdén áll az autó, ha első kattanásnál kiveszed a pisztolyt, ha másik kútnál más formájú, esetleg érzékenyebb pisztollyal tankolsz, máris nem töltöd tele teljesen a tankot. 600 km, ill. 8-10 tank után ezek a különbségek kevésbé jelentősek, de párszáz km után mérve irreális eredményt is hozhatnak.

Naszóval, add el nyugodtan a kocsit, de szerintem méretes zöldséget csinálsz. Ráköltöttél 200 rongyot, elbuksz pár hónap alatt is egy komoly értékvesztést, majd veszel egy drágább dízelt - évek alatt nem fogod kiautózni a károdat.

Még egy apróság. Mikor hozzám került a kocsi (egy 1.2-es Clio után), sztrádán 9-10, vegyesben 8-9 litereket fogyasztott, pedig csak ugyanúgy közlekedtem vele, mint a Clióval. Annak ki lehetett nyomni a szemét, nem evett 7 fölött, így nem is figyeltem a fogyasztására. Aztán a Corollában elkezdtem tudatosan kezelni a gázpedált, és odáig jutottam, hogy nem nagyon van 8 fölötti átlagom, sokkal inkább 7-7,5 közöttiek szoktak vegyesben kijönni; ha csak országúton megyek, sokszor van 6 alatt az átlag. (És csak akkor magasabb, ha nem megyek ki a városból - azzal nincs mit tenni, télen 10, nyáron 8,5.) Szóval jobban járnál, ha elkezdenél picit figyelni a gázpedálra. Nem eszik sokat ez az autó, még sztrádán sem, de tudni kell használni.

Öcsémmel évente párszor megyünk Gyöngyös-Miskolc oda-vissza távokat Nagyapámhoz. Mindig váltva vezetünk: oda egyik, vissza másik. Míg bent volt a BC az autóban, nézegettem a fogyikat. Kb. ugyanolyan sebesség mellett Öcsémnél egy literrel többet fogyasztott az autó, mint nálam. Nyilván ha ő menne vele évi 20-30 ezret, és én használnám kéthavonta 100 km-re, fordítva lenne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.01.26 16:18:52
400 km elég a pontos méréshez ugye?

Ha elég akkor azt megcsinálom még hogy BP Miskolc, majd Miskolc BP és pesten csurig tank.

(csurig tank alatt értsd ha többet töltök bele már kifolyik tehát nem kattanásig tankolok hanem szó szerint csurig).

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.26 16:49:51
A legjobb lenne, ha elkezdenéd vezetni a fogyasztást, és nem 1-1 tankból vonnál le elhamarkodott következtetést, hanem mondjuk 4-5 hónap átlagából. Beregisztrálsz a spritmonitorra, és hajrá. Pár hónap után az egyes tankolások pontatlanságai szépen kiegyenlítik egymást, és fogod látni, mennyit eszik a gép. (Én anno telefonon egy excelben vezettem, az is megfelel a célnak.)

Egyébként most a legrosszabb a helyzet, hideg időben sztrádán is többet fogyaszt valamivel egy autó, városról nem is beszélve. Mondom, nekem nyáron a városi fogyim kb. 8,5, télen lazán 10 körül van. Türelem...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2011.01.26 18:19:36
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2011.01.26 18:43:49
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.
Általában 600-ra már tankolni szoktam, vegyes használatnál 40-42 litert. Tehát 45-tel elmennék kb. 650 km-t. Corolla 1,4, 1998-as évjárat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2011.01.26 19:39:01
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.
Nyáron: 6,8
Télen:7,8
Ez egy kisvárosi fogyasztás. Mindennap van használva és 3 -4 hétig elég egy tank /kb 45l/.
Viszont garázsban áll, és ezmiatt nem kell reggelenként 10 percekig olvasztani.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.26 20:08:05
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.
Ha az aláírásomra kattintasz, láthatod a fogyijaimat, úgy gondolom, hogy 45 literből átlagos (nyilván nem télen -10 fokban hetekig) 650-680 km-t tudok menni. '99 1.3 4EFE.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.01.26 20:58:22
Én excelben vezetem a fogyasztást.
Mióta megvettem az autót 23308,2 Km-t mentem, ezalatt 1657,68 liter benzin fogyott el. Ez 7,11-es átlagot jelent.
Amikor megvettem a kocsit 7,9-et mutatott a fedcomp és tudom, hogy az előző tulaj főleg pályán járt vele 130-140 környékén.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2011.01.26 21:31:00
Csak kiváncsi voltam, ki mit ír. Nekem van az első 1.4 es, ami 1.8ra van alakítva, nincs összeprogramozvan 1.8as injectorokkal.
Láttam mit "vívnak" itt 1esek a fogyasztási adatokkal. Ja és az enyém még jól is megy. Ugyanazt tudja, mint a 150 lovas Avensis. (2004es 96 lovas Corolla, papíron :) )
Nem viccelek, Én nyáron 750-780 km-t megyek el 45-46 l benzinből, télen, pedig 700-710 km-t. Nem kímélem, nincs tojás a pedál alatt.
1szer mentem 800 km felett, de akkor nagyon odafigyeltem és finoman mentem, így tankoltam rá 48 litert.
Köszönöm, aki beírt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.26 21:48:10
... nyáron 750-780 km-t megyek el 45-46 l benzinből...

Csak lefordítva magyarra: az cirka 6 liter városban-országúton, egy 130-140 lovas, benzines, 12 mázsás autótól.

NC
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hazard - 2011.01.27 17:54:43
NC
C: kamu :sleeping:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2011.01.27 22:34:54
Ezúton kérlek meg, hogy ne személyeskedjünk és kissé kulturáltabban is lehetne fórumozni mint ahogy az itteni hozzászólásodban tetted.  
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.01.27 23:22:42
En nezem a fogyasztast, mert az auto nem elvezeti, hanem hasznalati cikk. Amugy olcsobb es joval kenyelmesebb autoval kozlekedni, mint tomegkozlekedessel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.28 07:57:46
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.
Nullat  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: golya - 2011.01.28 12:51:07
1 körkérdés, hajt a kíváncsiság.
Ki mennyit megy el 45 liter benzinből? Nem finomkodva, nem taposva, átlag  vezetéssel. Város és országút vegyesen.

kb 650-660km-t. 610-630 környékén szoktam tankolni ~42-43L-t.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Én - 2011.01.28 20:14:26
Ügyesen kitöröltétek,amit írta. BRAVÓÓÓÓÓÓÓ  :clap:
Csak nem szeretem, mikor olyan VALAKI szól be, aki ...
Mind1...
A ti dolgotok !!!
Hajrá !
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.28 23:26:04
Ha feszítő kínod van velem, ide okádd. (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?action=pm;sa=send;u=486)

Ha neked az beszólás, hogy lefordítom hétköznapi mértékegységre az általad közölt fogyasztási adatokat, arról senki nem tehet rajtad kívül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.29 09:14:36
No amint ebből egy szívgyönyörködtető személyeskedés kerekedik itt a fórumon, és nem privátban folytatjátok, természetesen az érintett hsz-ek törlésre kerülnek a Fórum Szabályzat értelmében. :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.31 09:56:13
Személyeskedés nélkül:
Bp-Miskolc 190 km (~120kmh, -6fok)
Miskolc városon belül 40 km
Miskolc-Bp 190 km (átlag 110 kmh, -8fok)

7,3 l/100 km
Saját következtetésem: hidegben többet fogyaszt, de miért is?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.31 10:11:22
Saját következtetésem: hidegben többet fogyaszt, de miért is?

Egyrészt hidegben a motort tovább tart üzemi hőmérsékletre melegíteni, ami eleve növeli a fogyasztást. Másrészt a hideg motor kevésbé hatékony, mint a meleg. Harmadrészt úgy sejtem (ebben nem vagyok biztos), hogy a hideg levegő miatt a keverékképzés is picit átalakul.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.31 10:21:10
Emberek vagyunk, nem ufók! Erre én is rájöttem, mert akárhogy próbálunk az asszonnyal óvatosan menni az autóval, 235 km után kicsivel fél tank felett van már a mutató, városon kívülre még nem mentünk, és jellemzően 0 fok alatt használjuk, üzemi hőmérséklet elérése nélkül. Annyit csináltam, hogy a hűtőt teljesen eltakartam vastag kartonpapírral, hogy legalább gyorsabban melegedjen a motor, de a napi 5-6km használattal esélye sincs melegedni. Így nem is csoda, hogy a fogyasztás mérőm 9,5l-t mutat. (!!!) Abszolút negatív rekord lesz ez a tank, sajna.  :cry:

Pedig emlékszem, amikor tavaly novemberben boldogan írtam, hogy Debrecen-Békéscsaba-Debrecen távot megjártam 5,5(!!) L-es átlaggal. Akkor a teljes tankra 5,69 jött ki. Ilyen érzékeny a kis szívó benzines motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.31 10:26:34
Saját következtetésem: hidegben többet fogyaszt, de miért is?

Egyrészt hidegben a motort tovább tart üzemi hőmérsékletre melegíteni, ami eleve növeli a fogyasztást. Másrészt a hideg motor kevésbé hatékony, mint a meleg. Harmadrészt úgy sejtem (ebben nem vagyok biztos), hogy a hideg levegő miatt a keverékképzés is picit átalakul.

Az üzemi hőmérsékletre való lassabb melegedés elenyésző volt az esetemben. A külső hőmérséklet csökkenés a gyanús nekem- de miért csökken a hatékonyság hidegben?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.31 10:27:52
Személyeskedés nélkül?
Nehogy már elnézést kérj azért mert Te nem offolod szét a topikot!  :eek:

919km 47Liter = 5,11L /100km
Város-belváros kb 200km a többi "külterület".
Reggel garázsól indulás, du/este hideg indítás, Fulda téli gumival gurulva, négy személy a fele kilométerre érvényes a többi általában plusz egy utas, nem sportosan vezetve.
Shell nyál megy bele, mindig.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.01.31 10:28:18
bepi: ha ez vigasztal, 300 km-nél az én autóm mutatója is a felet verdesi... Szerencsére még felülről.  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.31 10:31:23
Személyeskedés nélkül?
Nehogy már elnézést kérj azért mert Te nem offolod szét a topikot!  :eek:

Feszültségoldásnak szántam....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.31 10:33:21
Az üzemi hőmérsékletre való lassabb melegedés elenyésző volt az esetemben. A külső hőmérséklet csökkenés a gyanús nekem- de miért csökken a hatékonyság hidegben?
Sztem a hideg levegot felmelegeteni elmegy egy csomo ho. Tobb energia megy el a megfelelo expanziora (lenyomja a dugattyut).
Plusz vedd hozza, hogy ilyenkor a hulladek ho is sokkal tobb, amit megint plusz benzinbol fedez az auto.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.31 10:34:25
Nekem is szornyu. 4,5-et mutat a BC 320 km utan. Mar hianyzik egy kocka a 9-bol  :devil: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.01.31 10:39:11
Oké, nem vagyunk feszültek!  :flowers:
Csak attól, ha a kockák fogynak a -ből!  :D
Ja meg a L/Ft up miatt!!!!  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.01.31 10:53:08
Nekem is szornyu. 4,5-et mutat a BC 320 km utan. Mar hianyzik egy kocka a 9-bol  :devil: :D
Óóóó, hogy az a...  :censored:  :D Irígy vagyok, na!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.01.31 11:12:11
Oké, nem vagyunk feszültek!  :flowers:
Csak attól, ha a kockák fogynak a -ből!  :D
Ja meg a L/Ft up miatt!!!!  :devil:

Normál időben, az 1.4-es dízel mennyit fogyaszt 130-as autópálya tempónál? Mekkora akkor a fordulatszám, és milyen hangos? (kis Yaris dízelben ültem már, de az kicsit hangos volt már akkora sebességnél)
kösz:
hg
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.01.31 11:27:03
Nekem is szornyu. 4,5-et mutat a BC 320 km utan. Mar hianyzik egy kocka a 9-bol  :devil: :D
Óóóó, hogy az a...  :censored:  :D Irígy vagyok, na!  ;)
Ne legy! Ausztriaban valszeg beleneztem egy kameraba 50 helyett ~100-al.  :helpsmilie: Vmin be kell hozni  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.01.31 12:38:29
...de miért csökken a hatékonyság hidegben?

Azt írtam, a hideg motor kevésbé hatékony, mint a meleg. Rég tanultam géptant, hülyeséget nem akarok írni, de annyi egyértelműnek tűnik, hogy ha a külső hőmérséklet hidegebb, akkor több energia kell az üzemmeleg állapot fenntartásához.

Közben találtam egy ilyet:
http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/080724a/
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.01 09:26:54
Oké, nem vagyunk feszültek!  :flowers:
Csak attól, ha a kockák fogynak a -ből!  :D
Ja meg a L/Ft up miatt!!!!  :devil:

Normál időben, az 1.4-es dízel mennyit fogyaszt 130-as autópálya tempónál? Mekkora akkor a fordulatszám, és milyen hangos? (kis Yaris dízelben ültem már, de az kicsit hangos volt már akkora sebességnél)
kösz:
hg
öt-ötfél között. És óra szerinti 130-nél pont 3000-et forog. Ott még csöndes, engem óra szerinti 140-nél kezd zavarni a zaja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.02.01 09:30:23
öt-ötfél között. És óra szerinti 130-nél pont 3000-et forog.
Ott még csöndes, engem óra szerinti 140-nél kezd zavarni a zaja.
És a 2.0 D4d?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.01 09:35:24
És a 2.0 D4d?
Ha jól tudom, az óra szerinti 140-nél forog 3000-et. Fogyit nem tudok, szerintem ugyanannyi, mint az 1,4-esnél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.01 09:37:16
Inkább plusz fél-1 liter...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.02.01 09:55:39
Nem szentírás, csak némi viszonyítási alap:
2005 utáni, max 91 lovas dízel Corolla, átlag: 5,38 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=1&constyear_s=2005&power_e=91&powerunit=2) (ezek vélhetően mind 1.4-esek; ráncfelvarrás után párhuzamosan nem futott két motor ugyanazzal a teljesítménnyel)
2002 utáni, min. 92 lovas dízel Corolla, átlag: 6,22 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=1&constyear_s=2002&power_s=92&powerunit=2) (ezek biztosan kétliteresek, 110-115 lovasak; itt van pár 2002-03 évjáratú kétezres, 90 lovas (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2003&power_e=91&powerunit=2); átlag: 6,33)
2002 utáni max. 100 lovas benzines Corolla, átlag: 7,34 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&constyear_s=2002&power_e=100&powerunit=2) (ezek 1.4-esek)
Ugyanez 1.6-osban (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&constyear_s=2002&power_s=100&power_e=120&powerunit=2) (átlag: 7,57), ill. a TS plusz 1-2 kompresszoros (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&constyear_s=2002&power_s=180&powerunit=2) (átlag: 8,97)

130-nál a kisdízel _szerintem_ kb. fél literrel kevesebbet fogyaszthat, mint a kétliteresek. Hatékonyabb motor, hiába forog többet, vélhetően takarékosabb ugyanazon sebességnél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zoolander - 2011.02.01 09:57:24
a 2.0 d4d eszik az 1.4-hez képest...
van nekem 2005-ös árlistám, iszonyat durva volt a +1.5m felár a 2 literesért... :D
nem véletlenül nem vettek belőle túl sokat itthon..

nekem most sajnos városban hidegben az 1.6 benya automata 11 liter körül eszik  :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.02.01 09:59:10
Hidegben, városban nem kell vele foglalkozni, úgysem tudsz vele mit csinálni. Az enyém is megeszik 10-et: 2-3 km a munkahelyem, fel sem melegszik, mire reggel beérek. Aztán délután ugyanaz: végig hidegüzem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zoolander - 2011.02.01 10:04:25
sajnos tisztában vagyok vele, csak az elmúlt hetekben csak városoztam és dugó reggel meg este és már rossz nézni  :nonono:

jövő héten kikormolom pályán egy kicsit annak biztos örülni fog  :whistling:

amúgy nem fagyban/kánikulában ebben a forgalomban az 1 év alatt mióta megvan a coro, 9.8L volt a rekordom full tank városra, úgy hogy 3000et sem látott a fordulat nagyon.
szóval tudom hogy ez ilyen. ellenben autóúton öröm nézni a 6 litert, pályán is ha nem tombol a szél 130-140nél tudok 8 körül vagy alatta maradni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.02.01 11:19:12
Inkább plusz fél-1 liter...
miért?
nem törvényszerü h a nagyobb moci ugyanannál a temponál többet fog enni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.02.01 11:24:08
A Te fogyasztasodhoz kepest nem is eszik tobbet egy mas altal hajtott 2.0 D  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.02.01 11:25:33
A Te fogyasztasodhoz kepest nem is eszik tobbet egy mas altal hajtott 2.0 D  :D
:lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.02.01 14:11:06
a 2.0 d4d eszik az 1.4-hez képest...
van nekem 2005-ös árlistám, iszonyat durva volt a +1.5m felár a 2 literesért... :D
nem véletlenül nem vettek belőle túl sokat itthon..

nekem most sajnos városban hidegben az 1.6 benya automata 11 liter körül eszik  :censored:

Akkor én még jó vagyok, bár annyira nem ugyelek a vezetési stílusra de nem is nyomom ki a szemét szerintem átlagosan hajtom így nekem az 1.4 (manual váltó :D ) E12  9.5l csak város bár garázsból indulok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.02.02 19:10:28
571,3 kilométerre 41,78 liter ==> 7,31l/100 km.
Ez egy Bp-Debrecen oda-vissza utat tartalmaz. Visszafelé stabil 130, odafelé az út háromnegyedében kímélő mód (útviszonyok miatt), majd 50 km-ren keresztül stabil 130.
Illetve van benne ~70 km város, változatosan.

Nem vagyok éppen megelégedve, de reális, szóval nincs vele gond.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.04 15:50:34
No, tankoltam végre (november óta először) 1143 km-re 49,5 litert, ez 4,33-as átlag. :)
Ebben volt: Szeged-Eger-Szeged, plusz csavargások Eger környékén. Két Szeged-Orosháza-Szeged, meg a mai köröm (Szentes-kkfh-stb) Plusz némi város, meg egy esetleges vevőjelölt próbaútja. A tempó átlagos: 90-110 között. 

Ami érdekes, hogy most ahhoz tartottam magam, hogy városban nem erőltettem az ötödiket, mint eddig, hanem szabályos tempót tartva inkább negyedikben haladtam.
Ja, azért ez a kocsi megváltás a Swifthez képest hosszabb úton :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.05 20:03:31
Látom, szóhoz se tudtok jutni :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.02.06 08:14:10
Én már igen!
Grat! :clap: Ennyire nem tudtam lemenni még soha, de remélem sikerül egyszer és úgy is marad!  :D
Mennyi km van a gépedben?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.02.06 08:56:54
No, tankoltam végre (november óta először) 1143 km-re 49,5 litert, ez 4,33-as átlag. :)
Ebben volt: Szeged-Eger-Szeged, plusz csavargások Eger környékén. Két Szeged-Orosháza-Szeged, meg a mai köröm (Szentes-kkfh-stb) Plusz némi város, meg egy esetleges vevőjelölt próbaútja. A tempó átlagos: 90-110 között. 

Ami érdekes, hogy most ahhoz tartottam magam, hogy városban nem erőltettem az ötödiket, mint eddig, hanem szabályos tempót tartva inkább negyedikben haladtam.
Ja, azért ez a kocsi megváltás a Swifthez képest hosszabb úton :hug:
Hát ez nagyonjó fogyi!
No de én is tudom ,hogy az uj 0,5 l-el többet fogyaszt azonos körülmények között :yes:
A városban 50-60-nál szerintem is a 4. az ideális
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.06 09:21:33
Én már igen!
Grat! :clap: Ennyire nem tudtam lemenni még soha, de remélem sikerül egyszer és úgy is marad!  :D
Mennyi km van a gépedben?
Most 126ezer-néhányszázon állok. Most egy kicsit bánom, hogy nem vezettem eddig spritmonitoron, mert emlékeim szerint ez az egyik legjobb, egész tankra vetített átlagom. Jobb szakaszok már voltak (mérő szerinti 3,7 Szeged-Pécs-Szeged távon) de teljes tanknál, tankolással ellenőrizve nem emlékszem.
Ja, egyébként Shell V-púder dízellel nyomom egy ideje. Ha már úgyis olyan keveset megyek...Ja, és egy hatos váltót el tudnék viselni benne  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.02.06 10:34:46
tegnap corolla tesztben azt mondták hogy az uj 1.4d4d -ben 6os válto van...... be kéne egyet szerezni :whistling:
meg az animácios képen ugy látszott minta hengerenként 4 szelepes lenne.
valoban 16 szelepes lenne az uj d4d, vagy detto ugyanaz mint ami az e12 ben van? :hmmmm:
mert a teljesítmény adatok maradtak.......
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.02.06 11:39:43
tegnap corolla tesztben azt mondták hogy az uj 1.4d4d -ben 6os válto van...... be kéne egyet szerezni :whistling:
meg az animácios képen ugy látszott minta hengerenként 4 szelepes lenne.
valoban 16 szelepes lenne az uj d4d, vagy detto ugyanaz mint ami az e12 ben van? :hmmmm:
mert a teljesítmény adatok maradtak.......
Biztos van különbség az 5-ös és 6-os váltó között. Most akkor átépitenéd a kocsidat? Vagy ezért lecserélnéd az autót?
Sokszor  fogyasztásban sincs jelentős különbség, max ha sokat mennél 130 felett. Viszont ha hegy jön, vissza kéne kapcsolni, hiszen az a 90 paci nem olyan sok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.02.06 11:51:35
vagyok olyan "beteg" hogy ha lenne  rá mod, lehetöség, alkatrész akkor átépíteném :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.06 13:03:37
A motor alapvető felépítésben nem változott, egy picit átdolgozták, ezért nőtt valamelyest a nyomatéka. Meg amúgy is azt mondják, hogy turbós motornál kisebb a jelentősége a hengerenkénti 3-4-5 szelepnek. Inkább szívómotoroknál jelent sokat.
Amúgy a váltót én is szívesen látnám az autómban. Már ha kompatibilis... És sztem a pálya sem okozna gondot. Most ugye 130nál már 3000et pörög, ha ez lemenne mondjuk 2600-ra, még mindig bőven lenne benne ott tartalék. És ez nem csak fogyiban, hanem motorzajba is számítana.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torbit - 2011.02.06 14:20:42
Tegnap tankoltam, 730 km-re 34,8 liter ment bele, ami 4,77-es átlag.  :clap: Nagy része Bp. - Vecsés, és kis Bp. belváros.
Érdekes, mert a comp szerint 5,2, de kibékülök vele.

A Maglódi-Jászberényi sarkán lévő OMV-nél most egy árban van az Alpesi és a Sprint dízel (357,9), ha érdekel valakit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.02.07 08:02:45
Látom, szóhoz se tudtok jutni :)
Grat.  :clap: Nalam most felment 4,7-re a BC szerint  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.02.07 08:40:57
No, tankoltam végre (november óta először) 1143 km-re 49,5 litert, ez 4,33-as átlag. :)
Akkor Te sem az a tipikus dízeles felhasználó vagy ennyi km-rel  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.07 09:19:57
Mostanában (2008 augusztus óta) nem. Előtte bezzeg :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.02.07 13:55:04
Ezek az 5 liter alatti fogyasztások durvák. Tetszenek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.07 14:29:19
Ezek az 5 liter alatti fogyasztások durvák. Tetszenek.
A mienkel meg lehet 5,5-et hozni, na, bumm!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.02.07 14:39:18
Ezek az 5 liter alatti fogyasztások durvák. Tetszenek.
A mienkel meg lehet 5,5-et hozni, na, bumm!  ;)
én a 6,5-nek már nagyon őszintén tudok örülni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.07 15:05:15
Ezek az 5 liter alatti fogyasztások durvák. Tetszenek.
A mienkel meg lehet 5,5-et hozni, na, bumm!  ;)
én a 6,5-nek már nagyon őszintén tudok örülni...
Guminyomás állítás, és odafigyeléssel le fog menni 6 alá...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2011.02.07 15:07:26
Felkerült 8 új tankolásom adata :-) (Mindezt 3 napon belül)
Autópályán 4 emberrel, csomaggal, ebben az időjárásban (erős szél, sok eső) bizony közelebb a fogyasztás a 8 literhez, mint a 7-hez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.02.07 15:09:09
Guminyomás állítás, és odafigyeléssel le fog menni 6 alá...  :flowers:

Ha van benne 1/3 város, máris esélytelen. Dízellel nem.

A kisdízel olyan bő másfél litert legalább spórol átlagban a benzineshez képest. Fajin kis motor, simán vállalnám. Ha most vennék Corollát, és lenne rá ~2,5M, vagy a TS-t, vagy a kisdízelt választanám.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.07 15:11:36
Guminyomás állítás, és odafigyeléssel le fog menni 6 alá...  :flowers:

Ha van benne 1/3 város, máris esélytelen. Dízellel nem.

A kisdízel olyan bő másfél litert legalább spórol átlagban a benzineshez képest. Fajin kis motor, simán vállalnám. Ha most vennék Corollát, és lenne rá ~2,5M, vagy a TS-t, vagy a kisdízelt választanám.
Feltételezem, a TS-t nem a hipermilling miatt vennéd  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.02.07 15:40:21
Guminyomás állítás, és odafigyeléssel le fog menni 6 alá...  :flowers:
guminyomás 2,3 bar - így is keménynek érzem, a gázpedál alatt meg eddig is  tojások voltak, a féket szinte nem is használom :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.07 15:51:53
Ha egyébként elégedett vagy a 6,5-le, akkor nem érdemes a kényelem rovására emelni a guminyomáson. Nekem 2,8-2,6 van az első és hátsó kerekeimben. Ezzel érezhetően jobban gurul, és hosszabb távokon a fogyasztásban is jelentkezik, amikor csak gurulok üresben. Egyszer próbáld ki, szerintem egy alkalmat megér a dolog.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2011.02.08 22:50:13
Nekem is mostanában elég jó a fogyasztás átlagban 8-9 kürül megáll :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2011.02.08 22:52:38
Egyébként a 6os váltók nagyon jót tesznek a Toyotáknál tesztautónknál azt vettük észre pl. az 1.33 yaris eddig átlagban 6-6,5 írt most ugyanolyan használat mellett 5-5,5 között van az átlag ami egy 100pacis ótótól nem rossz.Dízeleknél is tuti van 0,5 akár 1 l fogyasztás különbség igaz ezek az új dízelek lényegesen drágábbak lettek mint elődeik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.02.09 23:25:06
Utolsó tankolási eredmények; dec közepétől 1652km london+két reptéri út(kb 230km) 11liter+41liter+49liter = 6.1liter/100km (a 11liternél annyira való pénz volt nálam, a következő esetben, 50font, aztán tettem csak tele, ezért a hülye számítás)

Hazaút Londonból utinapló jelleggel (minden tankolásnál kinulláztam a bc.-t)
5kor indultunk, Dartfordig 55km-t mentünk, 73km/h 4.7-es átlag-->
6:55 Folkestone 145km, 77km/h 4.3-as átlag fel a vonatra, óraállítás-vonatozás-->
8:51 Calais  147km, 71km/h, 4.4-es átlag-->
10:30 Brüsszel, 341km, 92km/h 4.8-as átlag-->
12:35 Köln, 560km, 98km/h, 4.8-as átlag-->
13:33 semmi közepe, 688km, 101km-h, 4.8-as átlag-->
??? 826km semmi közepe, tankolós lámpa felvillant-->
852km-nél tankoltunk, 103km/h 4.8as átlag
??? Nürnberg 952km 123km/h, 5.1-es átlag-->
??? Regensburg 1050km, 124km/h, 5.2-es átlag-->
17:54 Passau, 1182km, 126km/h, 5.4-es átlag-->
18:10 német-osztrák határ
20:30 Bécs, 1595km, 122km/h, 5.3-as átlag-->
21:20, magyar határ :)
22:12 Nyúl, tankolás, 1750km, 119km/h, 5.3-as átlag-->
23:00 Törökbálint, 20perc szünet
Kecskeméttől Szegedig akkora köd volt, hogy 60nál egy csíkot se láttunk, Kkfélegyháza magasságába megelőzött egy román kamikaze, beálltam mögé, és vonatoztunk 100al Szegedig   
utána.
0:50 Szeged, Olajbányász téri hamburgeresnél lezabáltunk, az adatok le lettek szarva, aztán szépen elfáradva 2körül hazaértünk. 2037km 99km/h 5.9-es átlag. Össz. átlagot nem számoltam ki, lusta vagyok.

Az esetleges kimaradt adatoknál elbambult a Sárkányom :)

Az autóban ketten voltunk, 2.5es guminyomással, klíma nélkül, lehajtott ülésekkel; plafonig pakolva.  Németországba álltunk meg egyszer eü szünetre, plusz egyszer tankolni. Ausztriába matricát venni eü. szünet matricavásárlással, aztán Bécs után még megálltunk elkölteni azt a pár megmaradt eurot, majd Győr alatt tankolni, plusz Törökbálinton 20perc pihenés...

A fed.comp minden mérésnél tizedre pontos volt, KÉJ kibírta Angliát. Eladó. :(

ui: Magyar gázolajjal nem tetszik az átlagsebesség/fogyasztás arány, lehangoló az angolhoz meg a némethez képest.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.02.10 00:05:12
Itt is welcome home :clap:

Jó eredmények, jó átlagtempók :eek: De amit a magyar cuccról írsz, az elszomorító...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2011.02.10 13:29:47
Az üzemi hőmérsékletre való lassabb melegedés elenyésző volt az esetemben. A külső hőmérséklet csökkenés a gyanús nekem- de miért csökken a hatékonyság hidegben?
Sztem a hideg levegot felmelegeteni elmegy egy csomo ho. Tobb energia megy el a megfelelo expanziora (lenyomja a dugattyut).
Plusz vedd hozza, hogy ilyenkor a hulladek ho is sokkal tobb, amit megint plusz benzinbol fedez az auto.

próbáljátok ki ,h ugyanazon a lejtőn, a tetejéről ugyanazzal a sebességről indulva meddig gurul el az autó(vagy milyen sebességre gyorsul fel) 0 fok alatt, és 10 fok felett(üresbe tenni a váltót ne felejtsétek el.)
megdöbbentő,h mennyire nem gurul hidegben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.02.10 19:52:23
András, igen jó időt mentetek, gratulálok!  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.02.10 20:11:32
Ezt az utat elég volt kiseggelni.Nem állt ki mindened?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.10 20:55:35

Vitatkozzunk a fogyasztásról
Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Mennyit fogyaszt a Yarisod???

Nekem sok egy kicsit ennyi fogyi topic, Összezavarodok, hogy mikor melyiket olvastam már.
Nem lenne érdemes csökkenteni?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.10 20:57:04
Az első az Általános részben van, a második a Corollában, a harmadik meg a Yarisban.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.10 21:01:46
De a  téma ugyanaz. Maradhatna az általános.
korábban szerettem volna egy mennyit fogyaszt a carina, de ezek után marhaság lenne. Ez belátható.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.10 21:04:40
Az Általános részben lévő nemrég lett létrehozva. Sztem jó dolog a típusfüggő külön topic. Aztán ha megszavazza a többség, nekem 8.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.10 21:10:21
Gyakorlatilag tényleg jó lenne, ha a yaris a yarisban corolla corollában, de úglátom összekeveredett, és nyilván nem véletlen. Nem lehet annyira lehatárolni a témát.
Az általános fogyasztással kapcsolatos témák típus függetlenek. De rémlik mintha lenne egy hasonló a vezetési stílusokkal kapcsolatban is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2011.02.10 21:15:41
Én jobban örülnék, ha hajtóanyagonként és köbcentinként is lenne külön topicja mindennek.
 :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.02.10 21:19:13
Nem lenne hülyeség csak akkor elnne annyi topic azt se tudnád hova írj. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Misi - 2011.02.10 21:20:08
Így se lehet tudni... :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.10 21:21:59
nyílván, ha corollás topicba egy yariszos ír, az offol. Mert csak olyat tud írni akinek nincs corja, ami álltalános. Annak meg van saját topicja.
Ha viszont mindenki ír mindenhová, az összes általános és nem fogod megtalálni egykönnyen, a saját témád.
Döntsön a nép!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.02.10 21:23:34
Van benne valami, néha én se tudom hogy mikor melyikbe írom.(lehet hogy pont ez benne a jó)
De amit Ip ír abban is van igazság.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.02.10 21:33:22
Én jobban örülnék, ha hajtóanyagonként és köbcentinként is lenne külön topicja mindennek.
 :sorcerer:
humor harold :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.10 21:35:58
És akkor most ki offol? ;) (Írd meg a nyűgödet a Milyen fórumrészt vegyünk fel vagy valami hasonló topicba, ami a Fórum módosításokról szól.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.10 21:40:29
OFF Szerintem, mindennek meg van a helye. Most, ahogy van. Isten őrizz, hogy elvegyék ezt a topicot! ON

Valamelyest visszaállt az átlagom egy rövid Bcsaba-Gyula-Bcsaba távon: 8,6-ot mutat a fed. comp, ami a 9,5-ös értéknél azért barátibb sokkal.
Még mindig az asszony lába nehéz, meg a hideg, meg a hideg motor, meg a full város. És már világít a "tankojjjjááá!" pilács, és kicsivel 500km alatt vagyok. Rekord lesz ez, úgy érzem...  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.10 21:43:22
Mitől ment el az átlagod? A lábadtól vagy műszaki ok miatt?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.10 22:03:03
Mitől ment el az átlagod? A lábadtól vagy műszaki ok miatt?
Attól, hogy én vezettem Gyulára át, meg vissza.
Szigorú 100 alatt kicsivel, pillanatnyi fogyasztás végig 4,7-5,0L. Így sikerült kb 30 km alatt ......  ááá, bocs, nem, voltunk az nap este otthon is, az még 2X25km. Na, igen, szóval, összesen 80km megtételével majd 1 litert lefaragni az átlagból. Úgy, hogy már a mutató kevesebb, mint 1/3-adot mutatott induláskor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.02.11 08:45:40
Nekem a motorfelújítás óta nem sikerült ~8,3 alá vinni... inkább enné az olajat, az nem került ennyibe... Korábban ilyentájt 6,5 fölé nem ment.  :gun_bandana:
A legrosszabb az, hogy múltkor tankoltam ~40 %-nyi E85-öt, akkor sem lett magasabb a fogyi... cserébe persze nehezebben indul, de ez nem ide tartozik.
(Szerk.: persze nem azért eszik sokat, mert jó a motor, csak kéne még egy kis törődés)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.11 10:28:27
(Szerk.: persze nem azért eszik sokat, mert jó a motor, csak kéne még egy kis törődés)
?Micsoda? Jobban odafigyelni a stílusra, vagy valami műszaki dologra gondolsz? :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.02.11 14:49:00
Gondolok itt egy kis "finomhangolásra", járulékos dolgok mint pl. lyukas kipufogó cseréje... 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.12 23:08:07
Utsó tankolás: 520km-re 44,8L benya, 8,61 átlag fogyi, fed. comp szerint is 8,6 volt. Város, k. hideg, hideg motor, napi 2X3km munkába járás, asszonyka vezette. Ennyi, oszt point.  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.21 19:59:39
Látszik, hogy már nincsenek mínuszok, 6.8 liter lett az átlag majdnem 700 km-re.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.02.21 22:12:02
Mi az hogy nincsenek??? Perpillanat -6,5 fok van kint és ma talán 0 sem volt  :cry:
Nagyon elegem van a télből, tavaszi szellőt akarok, 10 fok feletti hőmérséklettel  :yes:
(ma tankoltam, 5,9 lett a számolt, kompi szerint 5,8 :D)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.22 09:59:23
Mi? Napok óta -2-nél hidegebb időben nem mentem sehova. De inkább 0.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.02.22 11:04:30
Szóval nem elég, hogy ott jóval olcsóbb a benzin, még mindig melegebb is van  :1eye: Puncsos helyen laksz  :D
(reggel -8 volt és az OMV-nél 367,9 (http://holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C19%2C488%2C0%2C&megye=19&varos=488&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F) a 95-ös, de 1 literrel kevesebbet fogyasztok belőle  :tt2:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.22 11:06:30
Jó, hogy mondod. Tegnap ugye tankoltunk (http://holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C15%2C159%2C0%2C&megye=15&varos=159&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F), a környék híresen egyik legdrágább kútján, OMV-n. 349,9 volt egy liter benya. Ugyanez a MOL-nál 347,6, a LukOilnál meg 346,9. Namost jönnek a kiskutak, amik ugye mindig olcsóbbak. 8-9 forinttal drágább mind mint az OMV!!!  :eek: Úgyhogy szóltam is apumnak, hogy mostantól lesz szíves valami messzebb kútra járni, nem az 1 km-re lévőre, mert azért egy teletanknál mondjuk az az 500 forint difi már számít...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: htpc - 2011.02.22 20:38:20
Ma tankoltam 705 km-re 43,2 lityi benyát, ebből kb. 30% város!  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.23 18:11:36
20 forint különbség?!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.23 18:40:37
Ma tankoltam 705 km-re 43,2 lityi benyát, ebből kb. 30% város!  ;)

Jó lenne, ha az enyém is ennyit enne.
Nekem 6,6 eddig a legkevesebb tiszta pálya max 110 km/h.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lp - 2011.02.23 18:42:50
wzzzzzz! most látom ez auris és corolla topic :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DM74 - 2011.02.23 23:14:05
wzzzzzz! most látom ez auris és corolla topic :hug:

Ugyan, nagy baj nincs. Sőt szerintem most, hogy van pl. auris hibrid és jön hamarosan a yaris hibrid, a tulajok azt sem tudják majd nekik hol a helyük.  :hmmmm: Az aurisos írjon a priushoz? Mert ugyanaz a hajtáslánc? Vagy a corolla/aurisba? De ott meg nincs külön hibrid gyüjtő. A leendő yariszos dettó. Vagy lassan kell külön hibrid főtéma?

Ez a fogyasztásos dolog meg a sok azonos motor miatt külön keveredik.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.02.24 08:05:42
Ó, de gyönyörű még mindig ez a szín az E12-ben (Jurci kék Corija)  :wub: :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.02.24 08:06:40
 :yes: :clap: Élőben meg még szebb.  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DM74 - 2011.02.24 10:14:02
Ó, de gyönyörű még mindig ez a szín az E12-ben (Jurci kék Corija)  :wub: :hug:

Köszi, köszi.... Nekem is szerelem volt első látásra.  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aurelio - 2011.03.09 16:18:59
(Ugyan nem olvastam utána, de) van itt vki, aki etanolt próbált tankolni a corijába? Mennyire bírják a toyota motorok?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.03.09 16:19:33
Érdemes az E85 topicot átnézni, több tapasztalat van vvt-i motorral.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aurelio - 2011.03.09 16:21:44
Érdemes az E85 topicot átnézni, több tapasztalat van vvt-i motorral.

Már keresem is :)))))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.03.09 22:44:04
Kifogyott a tank OMV benya. Átlagfogyi 6.7. Átlagos, bár azért voltak mínuszok, ehhez képest viszont igen szép eredmény. Ma Lukoilnál tankoltam 362,9 Ft / literáron.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.03.09 22:49:32
(Ugyan nem olvastam utána, de) van itt vki, aki etanolt próbált tankolni a corijába? Mennyire bírják a toyota motorok?
Én próbáltam átalakító nélkül kb 30%-ban keverve a benzinnel, kb fél-1 literrel nőtt az átlagfogyi, de elsősorban az alsóbb tartományokban (1000-3000-ig) könnyedébben, jobban ment. Nem volt gazdaságosabb, mert, amennyivel olcsóbbra jött ki a literenkénti keverék ára, annyival többet fogyasztott. Kb pont 0-ára jött ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.03.12 08:40:09
Mostanában használtam egy kicsit a Corollát, többnyire nem sietős utakra. Főleg országút, némi város. A tempó szabályos, nem tötymörgős (90-100 körül).
Az elős kép féltanknál, majd a tankolás előtti állapot. A számolt fogyi 4,1 lett...Be kéne csusszanni 4 alá :innocent:

  (http://img224.imagevenue.com/loc1015/th_914769223_20110310085_122_1015lo.jpg) (http://img224.imagevenue.com/img.php?image=914769223_20110310085_122_1015lo.jpg) (http://img150.imagevenue.com/loc397/th_991477446_20110311087_122_397lo.jpg) (http://img150.imagevenue.com/img.php?image=991477446_20110311087_122_397lo.jpg) (http://img13.imagevenue.com/loc3/th_914779326_20110311089_122_3lo.jpg) (http://img13.imagevenue.com/img.php?image=914779326_20110311089_122_3lo.jpg)
(http://img158.imagevenue.com/loc490/th_914786875_20110311090_122_490lo.jpg) (http://img158.imagevenue.com/img.php?image=914786875_20110311090_122_490lo.jpg)
     
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: leszilaci - 2011.03.12 19:17:25
...Be kéne csusszanni 4 alá :innocent:
:clap:
(ne)nyomjad neki :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.03.12 19:21:50
durván nyomjátok...........Én 900kmre tankoltam 50 lityit :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2011.03.13 18:23:02
Sziasztok!

Megtankoltam ma a kicsikémet, 580 Km-re 31,32 liter= 5,40 ( Bc 5,60) 25 Km/H átlag. Szigorúan város minimális dugókkal óvatos lábbal.
Azt csak nagyon apró betűvel merem leírni, hogy tavaly október  31-én tankoltam
utoljára. Most bizti jönnek a "komoly" kérdések, hogy mi a f...nak nekem autó ha
ilyen "sokat" megyek. Tavaly ezt egy másik topicban kitárgyaltuk. :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.03.14 08:14:48
Nekem most 760km utan mar csak 3 kocka vilagit a 9-bol. 4,9-en all a BC. Hiaba... a sok elovaros a hegyek kozott :no:
Majd csutortokon vegre hosszabb utra is megyunk  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.03.14 16:29:10
Sziasztok!
Tapasztaltatok már olyat hogy az autó pl. 130-nál (pill. fogyit nézve) picivel többet fogyaszt mint 140-145-nél? Tudom hihetetlenül hangzik, de a fed. comp szerint így van....kb. 0,7-0,9l-rel. természetesen sík úton. Tud erre valaki magyarázatot? Olyan 145 km/h-nál aztán ismét többet kér...az előző autómnál is megfigyeltem ezt... :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.03.14 21:07:41
Magyarázat csak az lehet, hogy vagy mégsem volt teljesen sík az út, vagy a 130-as adatnál a szinten tartáshoz képest egy picit jobban nyomtad, a 140-145-ös értéknél meg egy kicsit "lassulásban" voltál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hege - 2011.03.15 17:37:58
Nem tudom...majd június végén megyek Németországba, és az autópályán lesz alkalmam megfigyelni ezt is, plusz a végsebességre is kíváncsi vagyok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.03.16 09:52:31
7végén voltunk Debrecenben, ezen az összesen 280km-es távon az induláskori 8,5 literes átlagot sikerült leszorítani 6,7-re, mindkettő fed. comp. adat.
Nem akartam eco-zni, 110-nél csak egyszer mentem többel (amikor egy ütött-kopott Off 318td E36 megelőzött), akkor sem sokáig 150-nel.
A váltások (3-4 között, illetve 4-5-be) rendre 3500-3700-nál voltak, hogy átjáródjon kicsit az új olajjal a motor (Q8), ez kb 70-80-at jelentett 3.-ban, és 100-105-öt 4.-ben.
Nagyon jónak tűnik az új olaj, hallhatóan és érezhetően könnyebben pörög fel a motor, szinte kéri, hogy pörgessem, élénken, könnyedén megy, szép a hangja (nem búg 3-4000 között).
A pillanatnyi fogyasztás lazán 6,0 liter alatt (5,6-5,8) tartható sík úton, 105-110 közötti tempóval. A guminyomást elöl 2,4-re, hátul 2,3-ra állítottam, még a téliek vannak fönt.
A gyorsítások alatt nem ment a pillanatnyi fogyi 14 liter fölé, tehát jó fél-3/4-ed gázzal gyorsítottam.
Természetesen minden lassítást motorfékkel kezdtem, csak akkor léptem a fékre, ha valóban kellett.
Induláskor 3/4-ig volt a tank, most 1/3-nál van.
Lejjebb már biztos nem fog menni tankolásig az átlag, de ezzel már elégedett vagyok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.03.18 23:02:42
Ma teletankoltam az autót, fed. comp. szerint 6,8 lett, számítva 6,74 az átlagfogyi. Ennek fele város, fele volt Bcsaba-Debrecen-Bcsaba. Átlagsebesség 40km/h-ra jött ki.
Most is és az előző tankolásomhoz is öntöttem a sima piros SPURIból 100ml-t.
Most, hogy jönnek e jobb idők, már inkább sétálunk, vagy biciklizünk, így remélem, sikerül lejjebb szorítani a Spritmonitoros átlagomat. El tudnék viselni 2-3-4 tanknyi 6,0 alatti átlagot... Egyből jobban nézne ki az összkép  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.03.19 00:19:47
A biciklizestol a globalis fogyasztasod lesz csak kevesebb, az autode nem :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.03.19 07:46:25
Az autó átlagfogyasztása is csökken, mert a bringával kiváltja a rövid városi szakaszokat, ahol az átlagnál magasabb lenne a fogyasztás  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.03.19 07:59:42
A biciklizestol a globalis fogyasztasod lesz csak kevesebb, az autode nem :)
Jó, de, ha városban egyáltalán nem kocsikáznék, csak országúton, akkor könnyedén 6 liter alatt lehetne az átlagom az autóval  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.03.19 09:49:56
Én Budafokról Érdre járok melózni (kertekalja kis utcák majd 7es út, majd Diósd-Érd belterület), összesen 15km a táv, elég városias tötymörgés, sűrű váltásokkal, kb 5km ami országút 60-80lm/h, de itt is van lámpa egyszer egyszer.
Hidegben 8literrel jártam meg, múlt héten lenulláztam a BC-t és lemértem az oda/vissza (=30km) utat = 6,3liter. De ezt nem tudom tartani, mert azóta is mindig felfelé mászik az átlagom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.03.21 14:13:52
Volt egy vitánk ami félbemaradt itt a fórumon. Lásd lentebb...

Talán még páran emlékeztek rá és kíváncsiak vagytok a fejleményre.

Sikerült az autóból 7.5-es fogyasztást kihozni 140-es tempónál.

A kutya ott volt elásva, hogy az autó első lökösén volt egy apróbb (teló aksi méretű) sérülés amit leragasztottam és kipróbáltam az autót így ennél a tempónál.

A végeredmény 7.2-7.5-lett 9.2-9.6 helyett.

Azt hiszem ez okozta a többletfogyasztást.

Bár a pókerasztalnál hozzáértő haverok megjegyezték, hogy hülye vagyok mert az nem lehet. Én úgy érzem hogy a +16fok is közrejátszott meg a lyukleragasztás is.

No mind1 most happy vagyok hogy jól fogyaszt.  :clap:

Ezek ennyit esznek ilyen tempónál.

9,4-9,6 meg 10 litert 140-nél? Esetleg falábbal. Vagy műszaki hibával. Vagy lapos gumival. Vagy rossz méréssel. Vagy masszív ellenszélben. Vagy túlterhelve. Vagy 5 centis latyakban gázolva.

Sík úton, normális időjárásban, óvatos pedálkezeléssel egy műszakilag rendben lévő Corolla 1.4 a büdös életben nem eszik 10 litert 140-nél.

Melyik nap szeretnél kimenni autópályára velem úgy, hogy te vezeted.....? :)

Még annyi hogy szakszervizbe nem vittem el de felesleges is hiszen a környezetvédelmi értékek tökéletesek voltak és az autó városban csak 8-at eszik. Csak autópályán 140-nél eszik 9 fölött. Ez pedig azt jelenti hogy az AUTÓ ennyit eszik mert rövid az ötöse és 4000-et pörög a motor 140-nél. Ez sajna ENNYI! Ezért akarok megválni ettől a típustól...

Hozzá teszem ha 115-el jön haza barátnőm neki 6.8-7.4 között kajál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.03.21 19:59:16
Ket uj tankolas:
1045,3km-re tankoltam 54,74 litert (140km-t mentem lampa kigyulladas utan) Ez 5,24-es atlag. BC adatok: 4,9l/100km; 48km/h Eleg sok varos volt benne, de azert kozut is kijutott  :yes:
334,7km-re 15,82l. Ez 4,73-as atlag. BC adatok: 4,9l/100km; 99km/h. Ezen (http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=Lienz,+Ausztria&daddr=Hauptstr.%2FB65&hl=hu&geocode=FaqIygIdYL7CACk1q_k68113RzE7NYXdFF6rqw%3BFZ6MzQIdglT2AA&mra=dme&mrsp=1&sz=11&sll=46.971819,16.241913&sspn=0.202876,0.676346&ie=UTF8&z=11) az utvonalon szabalyos tempoval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.03.30 19:36:55
Meleg van és ezt szereti az autó (vagy a LukOilos benya tetszik neki)?: 6,46 l / 100 km.  :eek:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2011.03.30 19:44:27
Én is szeretem a meleget, meg 1.6 vvt-i Corolla is jobban érzi magát:

736 km-re, 41.69L => 5.66 l/100km :-) Auchanos benzin, nem roszzabb semmivel, mint a "híres" Shell
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.06 08:29:56
Tegnap gyorsba tankoltam, még 369Ft-ért kaptam a benyát a csabai Lukoil-on. Az átlagom számolva 6,64-re jött ki, 41Km/h-s átlagsebesség mellett. Érződik, hogy jobb az idő. Az a fél liter körüli plusz, ami ebben az átlagban van, még mindig az asszonka jobb lába miatt van.
Most a Spuriból csak a fél adagot raktam bele (50ml).
Jól van ez így, legalább már csak 6,89 a Sprit-es nagyátlagom és még bőven fog lejjebb menni.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.04.12 15:39:56
Ilyen benzinárak mellett kihalt a "Mennyit fogyaszt, hogy megy" topic, mert vagy mindenkié már termeli a benzint, vagy senki sem tudja már használni ilyen árak mellett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.04.12 16:47:45
Részemről legutóbbi tankolás: 4,4-es átlag 66 km/h átlagsebességgel. Most nem sikerül bemenni 4 alá. Asszem mi is "Palaczkék autója szindrómával" küzdünk, ti,., hogy nyári gumival többet fogyaszt. Nálam kb 2-3 deci...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.04.12 16:48:48
Én a héten később tankolok majd valszeg, amúgy meg 30-án írtam. :tt2: Kéthetente tankolok.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.04.13 15:06:41
Én a héten később tankolok majd valszeg, amúgy meg 30-án írtam. :tt2: Kéthetente tankolok.  :)
úúúúúú akkor isszonyat sokat hajtasz!  :whistling: :winkiss:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.04.15 17:00:42
Mai tankolás: 670-valahány km-re kerek 50,00 liter. (Ennyi ment a tankba egy kattanás után.) Ez cirka 7,5-es átlag. Használat: két Gyöngyös-Bp-Gyöngyös (az egyik végig 150-nel, a másik 130-140), némi pesti tekergés, a többi városi tökörészés, reggeli és délutáni 2-3 km-ek hideg motorral. Szerintem benzines autótól ez nagyon rendben van, főleg, hogy városban legalább 8,5-et eszik hidegen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.19 13:53:46
Nagyon kéne egy hosszabb táv, mert sok a város és ugyan szép az asszony lába, de nehéz is...

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.19 14:03:32
Én ezzel a fogyasztással teljesen elégedett lennék. Ha nekem sikerül 7 alá menni, akkor az már nagyon jó, átlagban 7,2-7,3 körül szokott alakulni.
Ennyivel nehezebb lenne az E12, mert a motor elvileg ugyanaz...  :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.04.19 14:05:47
bepi: jön a tavaszi tali! :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.19 14:26:18
Én ezzel a fogyasztással teljesen elégedett lennék. Ha nekem sikerül 7 alá menni, akkor az már nagyon jó, átlagban 7,2-7,3 körül szokott alakulni.
Ennyivel nehezebb lenne az E12, mert a motor elvileg ugyanaz...  :excl:
:D 6 liter nekem a szint, amit el kellene érjek. Ha nagyon óvatosan megyek, akkor 5,6-5,7. Ehhez képest sokallom, nem abszolút értelemben.
És ne gondold, hogy az E12 annyival nehezebb. Az E11 forgalmi szerint 1085kg, a Tied ennél 40-50kg-val nehezebb csak. De többnek néz ki a különbség, ha rápillantasz a két autóra...  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.19 14:27:33
bepi: jön a tavaszi tali! :clap:
Úúúgy a! Készülök is, mint kisangyal. A célom, hogy a Balcsiig a lehető legmagasabb átlagsebességhez a lehető legkisebb fogyit csatoljam.  :) ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.04.19 16:47:03
És ne gondold, hogy az E12 annyival nehezebb. Az E11 forgalmi szerint 1085kg, a Tied ennél 40-50kg-val nehezebb csak.

Forgalmi szerint 1160 az E12 1,4 Sol hatch. Az Auris meg további 80 kiló.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2011.04.19 16:55:48
Mai tankolás: 670-valahány km-re kerek 50,00 liter. (Ennyi ment a tankba egy kattanás után.) Ez cirka 7,5-es átlag. Használat: két Gyöngyös-Bp-Gyöngyös (az egyik végig 150-nel, a másik 130-140), némi pesti tekergés, a többi városi tökörészés, reggeli és délutáni 2-3 km-ek hideg motorral. Szerintem benzines autótól ez nagyon rendben van, főleg, hogy városban legalább 8,5-et eszik hidegen.
A leírt használat mellett, szerintem is full korrekt  :yes: !

Viszont szvsz ne az egy kattos módszerrel tankolj, hanem töltsd mindig full tele  :hmmmm: ... Az ad igazán pontos eredményt. Persze egy 670 km-es távon azért már ez is használható értéket ad.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2011.04.19 16:58:06
Én ezzel a fogyasztással teljesen elégedett lennék. Ha nekem sikerül 7 alá menni, akkor az már nagyon jó, átlagban 7,2-7,3 körül szokott alakulni.
Ennyivel nehezebb lenne az E12, mert a motor elvileg ugyanaz...  :excl:
Nem. Ennyire máshogy, és máshol használjátok  :otlet: ... Ugyanott-ugyanúgy-ugyanazzal a sofőrrel (ami nyilván csak elméletben lehetséges) szerintem max 5 %-al ehet többet az E12. Ennyit okozhat a valamivel nagyobb tömege, homlokfelülete, és a szélesebb gumijai.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.04.19 18:52:39
Vazz, full szokásos használat, semmi extra, LukOil kút, normális időjárás, Ecocontrol gumma és a fogyi: 6,29! :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.19 19:56:00
Nem. Ennyire máshogy, és máshol használjátok  :otlet: ... Ugyanott-ugyanúgy-ugyanazzal a sofőrrel (ami nyilván csak elméletben lehetséges) szerintem max 5 %-al ehet többet az E12. Ennyit okozhat a valamivel nagyobb tömege, homlokfelülete, és a szélesebb gumijai.

Nekem akkor volt 6,8 amikor Lengyelországba mentem vele, végig országúton stabil 100-110 körül 800 kilométeren át... Szóval valami más az oka. Esetleg a környezetvédelmi cuccok?
Továbbá én elég takarékosan vezetek, sok motorfékkel, és bár Budapesten lakom, vannak olyan fogyasztás értékeim, amiben egyáltalán nincs városi menet, és ilyenkor is 7,1-7,2 körül van. Van olyan E12 1,4, ami stabilan 7 alatt fogyaszt? Érdekelne!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.04.19 20:01:36
Nekem az átlag ( ebben van város meg ilyen 20-30 km távok) 6.6-6.9 között van úgy hogy a megengedett sebbeségel közlekedek és nem nagyon figyelek a fogyira de nem is úgy gyorsulok mint az álat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.04.19 20:40:48
Nekem nyári gumival (Michelin Energy) talán 7 alatt lesz az átlag (650 km után most 6.7-en áll a BC). A téli gumival (Goodyear UG6) nagyon óvatoskodni kellett hogy 7.1 körül egyen.
Kb. 60% pálya, 30% országút, 10% város.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.19 22:26:22
akkor tutira velem van valami gond...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Palaczk - 2011.04.20 01:59:24
mondi, nézd meg az autód fogyasztását a Spritmonitoron, és ahhoz képest próbáld elhelyezni.

Mindenesetre ezzel a te autóddal, városon kívül, simán realizálható kellene legyen a 7 alatti fogyi. Hisz ezt még egy kétliteres Avensissel sem különösebb kunszt összehozni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.04.20 11:13:07
akkor tutira velem van valami gond...

Nem tuti, de benne van a pakliban.

Mikor megvettem a Corollát, a 6 liter körül fogyasztó Clio után nagyon sokallottam az ugyanolyan használat mellett rendszeresen mért 8,5-et. Ha 8 alá vittem, már örültem. Aztán elkezdtem figyelni a BC pillanatnyi fogyasztásait, és az alapján egyre óvatosabban kezeltem a gázpedált, miközben nem mentem lassabban. Így lazán le tudtam szorítani 1 literrel az átlagot. Vegyesben (város-sztráda) eszik kb. 7,5-et a kocsi, ha országútra is kimegyek, akkor ennél csak jobb jöhet ki.

Országúton, 100-nál nem gyorsabban közlekedve klímával is 6 liter körül van a fogyasztás, és mindez elsősorban a jobb lábon múlik. Tartva a 90-et, az 5,5 sem lehetetlen, sőt. Volt olyan 200 km-s utam, amire a BC 4,9-et mutatott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.20 11:21:20
mondi, nézd meg az autód fogyasztását a Spritmonitoron, és ahhoz képest próbáld elhelyezni.

Megnéztem, és bőven megfelel az ottani átlagnak.
De majd jobban odafigyelek.
Mondjuk csak azért bosszant, mert mások alacsonyabb fogyasztást mennek, akkor ezt nekem is tudnom kellene. Amikor megvettem az autót úgy voltam vele, hogy ha stabilan 7,5 alatt van, akkor elégedett leszek, és ez mondjuk így is van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.20 11:43:55
Megnéztem a spritmonitoron (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&constyear_s=2004&constyear_e=2006&power_e=100&powerunit=2) és megfelel a nagy átlag 7,3 értékének, sőt még talán alatta is vagyok.
Egyébként van, hogy spórlósan vezetek, de ha haladni kell, akkor haladni kell  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.20 12:21:24
Amit tegnap belinkeltem 6,5-es adat óvatos országúti tempó (80-100km/h) és városi használat (feleségem lába) mellett jött ki, gyakorlatilag egyéb terhek nélkül. Ez úgy néz ki, hogy az én vezetésemmel a 270km-ből kb 150km volt ez az óvatos tempóval, a többi a városi tötymörgés. Mikor elindultam, az átlagfogyi 7,0 literen állt, mire visszaértem a városba, lement 6,5-re. Amennyiben, ezzel a tempóval tovább kocsikáztam volna, mondjuk egy hosszabb etapra, akkor lazán 6,0 liter alá menne le, mire a tank kiürül. De, szerintem, ezt a tempót már én nem bírnám olyan sokáig.  :devil: Így, normálisan használva valahol 6,0-6,5 között van az átlag hosszú távon, átlagos vezetési stílus mellett, amiben azért nincs jelen 5000-ig pörgetett motor, és 110-nél nagyobb sebesség.

De, mondi, ahogy nekem rémlik, mintha olyat írtál volna anno, mikor Lengyelo.-ba mentetek, hogy többen is utaztatok a kocsiban + csomagok = teljes terheléssel. Akkor, pedig a mért 6,8 egy nagyon kiváló érték, szerintem az enyém is megenné egy ilyen helyzetben.
No, de, majd meglátjuk nyáron, ha megyünk nyaralni, mit lehet belőle kihozni... Egyelőre üldözőbe vettem kleingy-t a Spriten, mert 1 decival jobban áll, mint én.  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.20 12:30:30
De, mondi, ahogy nekem rémlik, mintha olyat írtál volna anno, mikor Lengyelo.-ba mentetek, hogy többen is utaztatok a kocsiban + csomagok = teljes terheléssel. Akkor, pedig a mért 6,8 egy nagyon kiváló érték, szerintem az enyém is megenné egy ilyen helyzetben.

Ezzel az autóval kb 4szer jártam meg Lengyelországot. Amikor a legjobb érték kijött, akkor egyedül mentem egy kis bőröddel (két napi ruhával), és folyamatosan 100-110 körül tempóval 800 km-en keresztül. Otthon majd megnézem, hogy akkor mennyi jött ki, lehet, hogy akkor volt 6,6 is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.20 12:33:33

Nem lepődnék meg rajta. Hosszú távon 110-ig hajtva, klíma nélkül 6-6,5 körülre beáll az átlag. Guminyomás?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.20 12:36:45
Guminyomás?

Mindig gyári  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.04.21 07:40:30
Határozottan tavaszodik, és ezt a gázolajos verzió is megérzi, Autópálya+Budapest most már a 3. tankolás óta 9,1-9,3 fogyasztások jönnek. - Igaz mostanában nem volt túl sok 160-as futam, csak nyugis 130; meg a terep is elenyésző mennyiség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.04.21 15:34:10
akkor tutira velem van valami gond...

Nem tuti, de benne van a pakliban.

Mikor megvettem a Corollát, a 6 liter körül fogyasztó Clio után nagyon sokallottam az ugyanolyan használat mellett rendszeresen mért 8,5-et. Ha 8 alá vittem, már örültem. Aztán elkezdtem figyelni a BC pillanatnyi fogyasztásait, és az alapján egyre óvatosabban kezeltem a gázpedált, miközben nem mentem lassabban. Így lazán le tudtam szorítani 1 literrel az átlagot. Vegyesben (város-sztráda) eszik kb. 7,5-et a kocsi, ha országútra is kimegyek, akkor ennél csak jobb jöhet ki.

Országúton, 100-nál nem gyorsabban közlekedve klímával is 6 liter körül van a fogyasztás, és mindez elsősorban a jobb lábon múlik. Tartva a 90-et, az 5,5 sem lehetetlen, sőt. Volt olyan 200 km-s utam, amire a BC 4,9-et mutatott.

Amikor frissen megvettem a kocsit meglőttem vele Debrecen Miskolc távot úgy mentem vele mint azóta soha a lábam allat olyan vékony héjú tojás volt hogy hihetetlen.Nem siettem 80km lakot területen belül pedig 50km a 35 ösön persze ez este olyan 22 óra körül tehát nulla forgalom az átlagom BC szerint 4.8 ra jött ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.04.21 21:01:32

Amikor frissen megvettem a kocsit meglőttem vele Debrecen Miskolc távot úgy mentem vele mint azóta soha a lábam allat olyan vékony héjú tojás volt hogy hihetetlen.Nem siettem 80km lakot területen belül pedig 50km a 35 ösön persze ez este olyan 22 óra körül tehát nulla forgalom az átlagom BC szerint 4.8 ra jött ki.

Bejáratásnak tökéletes :) -Én Bp-Miskoc-Bp távot indítottam, 50km volt a gépben, amikor elindultam arra. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.22 17:21:08
Ma vittem az autót Kecskemétre 75 ezres szervizre. Összesen 100 km-t mentem, ennek 15%-a város. 4,7 literrel jöttem ki, az átlagom 53 km/h volt. Szeirntem nem rossz, bár általában nem 90-nel mentem, inkább óra szerint 75-80. Odafelé 4,6 volt, de a szervizben 2,4-ről 2,2-re (gyári értékre) csökkentették a guminyomást, meg a forgalom is nagyobb volt. Azt lehet mondani, hogy nyáron ha egyedül megyek, a gyárinál (5,7) 1 literrel jobb fogyasztást lehet elérni ha csak lakott területen kívül megyek, szerintem még akkor is, ha picit gyorsabban megyek, tehát mindig tartom a 80-at. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.22 18:17:18
Hi all!!

ma jöttem haza vidékre anyámékhoz. összesen 190km. Monoron tankoltam a shellnél( 386.9ft)...nulláztam mindent, és mire hazaértem kb150kmt mentem tankolástol számolva. 5.7L/100km mutat kis középső monitorom. átlagsebesség 66km/h.    195/50R15 gumikkal.   megvok elégedve a fogyimmal. lett volna még jobbis, csak ceglédnél meg szolnoknál is belefutottam egy 1-1órás tötymörgésbe. monortol cceglédig 5.2L/100km-t mutatott, utána jött a ácsorgás...egyből megnövekedett 5.7re. most stagnál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 09:42:12
Úgy látom, össze kell kapjam magam fogyasztás terén  :eek:

Holnap megyünk egy kisebb romániai túrára családdal, úgy döntöttem, hogy lenullázom most a fed. comp.-ot így, több, mint fél tanknál - ezt sosem szoktam egyébként -, és hozok én is egy 6 liter alatti átlagot. Tegnap előtt 2,8-ra fújtam a kerekeket, úgyhogy, elvileg lazán tudnom kell a 6 liter alatti értéket. Majd meglátjuk.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.24 10:07:28
Úgy látom, össze kell kapjam magam fogyasztás terén  :eek:

Holnap megyünk egy kisebb romániai túrára családdal, úgy döntöttem, hogy lenullázom most a fed. comp.-ot így, több, mint fél tanknál - ezt sosem szoktam egyébként -, és hozok én is egy 6 liter alatti átlagot. Tegnap előtt 2,8-ra fújtam a kerekeket, úgyhogy, elvileg lazán tudnom kell a 6 liter alatti értéket. Majd meglátjuk.  :innocent:

én pénteken monoron nulláztam mindent! csaptam a tankba 1deci spurit...és spuri haza:)
azota szédelegtem a faluban, 2x megjártam karcagot(oda vissza 70km) és még mostis 5.7en áll a kis monitor.

de ha kimész romániába, tankolj egy kis jo olcsobenzint :))))))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.24 11:12:14
Bepi, így vágom az alacsony fogyasztás, emelt keréknyomással.. Ez nekem nem játszik, akkor inkább le is állok erről az alacsony fogyasztás kérdésről, nekem fontosabb a biztonság. Most elég sok hosszú út lesz az autóban, majd nézek fogyasztást, igaz pályán folyamatos 130-al, ami nem tesz jót a fogyasztásnak, de inkább kifizetek 100 km-enként egy litert pluszban, de akkor legalább érezzem jól magam, és ne unjam magam halálra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.24 11:22:43
A nagyobb keréknyomás tényleg jó hatással van a fogyasztásra, de szerintem "csalás". Gyári körülmények között van értelme összehasonlítani. Én is megtehetném, hogy felnyomom 2,8-ra, de nem teszem. Tavaly 2,4-gyel jártam, ami csak 0,2-vel több mint a gyári. Szerintetek ennek lehetett negatív hatása? Elsősorban a futóműre gondolok, a gumi nem kopott jobban, de most, hogy vissza lett véve 2,2-re kicsit kényelmesebbnek érzem, nem annyira érzem az úthibákat. Mindenesetre az tény, hogy érezehtően tovább gurult üresben, és megállapítható, hogy nyáron legalább 2 decivel jobb fogyasztást lehetett elérni. Azonban ezentúl mégis 2,2-vel fogok járni. A stabilitásra nem volt rossz hatással, de lehet, hogy a futóműnek nem tesz jót a nagyobb nyomás, bár 2,4 (ez azért még szerintem nem sok) fölé soha nem mentem. De így is tartható az 5 liter körüli fogyasztás (majdnem tele tankkal), 85%-ban lakott területen kívül, óra szerint 85-90-nel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.24 11:23:16
Bepi, így vágom az alacsony fogyasztás, emelt keréknyomással.. Ez nekem nem játszik, akkor inkább le is állok erről az alacsony fogyasztás kérdésről, nekem fontosabb a biztonság. Most elég sok hosszú út lesz az autóban, majd nézek fogyasztást, igaz pályán folyamatos 130-al, ami nem tesz jót a fogyasztásnak, de inkább kifizetek 100 km-enként egy litert pluszban, de akkor legalább érezzem jól magam, és ne unjam magam halálra.

Pitykesz!

egyébként szerintem is sok az a 2.8 a kerekekbe! nehogy a biztosnág rovására menjen a fogyasztáscsökkentés!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.04.24 11:27:04
A kerék nyomás növelése csak alacsony sebesség mellett jelent értékelhető csökkenést.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.04.24 15:57:39
Úgy látszik, a benzinár és a fogyasztás csökkentési mánia -  ami egyébként ragályos  ::), - egyenes arányban állnak egymással. Kihasználva, hogy most már fent a nyári gumi, a könnyebb alufelni, forgalommentes a délelőtt, klíma nélkül sem fő meg az ember felhúzott ablakokkal, a szokott tesztútvonalamon mentem ma egy kört. 2,3 bar a kerekekben, 20 fokos levegőn, max. 80-as sebesség műszer szerint, nagyon óvatos gyorsításokkal 4,8 lett ecu szerint, 33 km-en. Bemelegedett olajjal kezdtem a mérést. Ebben van kevés lakott terület, 3 villanyrendőr, országút, de főleg autóút (M35 Debrecen elkerülő) a maga érdes aszfaltjával. Ez már nem életszerű közlekedési mód, bár haladtam, az kétségtelen, 55 km/h-s átlag jött ki, ami pld. a hétköznapok kül- és belvárosi 30 körüli átlagához képest fantasztikus. De nem hiszem, hogy ép ésszel ezt lejjebb lehetne tornázni. Tavalyi hasonló teszt-mérésem hideg autóval indulva 5,1 volt.
Feljebb lehetne nyomni persze a légnyomást az abroncsokban, járok én néha 2,4-2,5 körüli értékkel is. De ezeken az össze-vissza kátyúzott, toldozott-foltozott debreceni aszfaltrétegeken akkora pofonokat kap a futómű...
Hasonlítottatok ti már össze amúgy dunántúli és kelet-magyarországi vasúti átjárót?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.24 16:12:20
Ez a 4,8 teljesen jó, bár elég rövid távon mérted. Nekem is annyi jött ki azonos átlagsebességgel, szintén 80 körül menve 90%-ban lakott területen kívül 2,2-es nyomással, 280 km-en, de nem egyszerrr mentem ennyit, tehát a hidegindítások is beleszámítottak az átlagba. 2,4 barral 4,6-ra jött volna ki. Tavaly 2,4-gyel jártam, de sajnos a futómű ezt valóban megérzi, kicsit félreáll a kormány (egyenesfutása rendben van), annak ellenére, hogy nem szoktam rohanni  :cry: Vihetem szervivbe beállíttatni a futóművet. Bár szerintem +-0,2 bar nem igazán számít, viszont a gyári értékkekkel kényelmesebbnek tűnik az autó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 18:24:45
Bepi, így vágom az alacsony fogyasztás, emelt keréknyomással.. Ez nekem nem játszik, akkor inkább le is állok erről az alacsony fogyasztás kérdésről, nekem fontosabb a biztonság. Most elég sok hosszú út lesz az autóban, majd nézek fogyasztást, igaz pályán folyamatos 130-al, ami nem tesz jót a fogyasztásnak, de inkább kifizetek 100 km-enként egy litert pluszban, de akkor legalább érezzem jól magam, és ne unjam magam halálra.
Semmilyen negatív befolyása nincs a 2,8-as guminyomás a biztonságra.  :flowers: Emiatt ne aggódj. Autópályás használathoz felesleges is, mivel elsősorban városi-, illetve a lassú országúti használatkor fogyaszt vele kevesebbet az autó.
Amúgy ma megint ellenőriztem, és visszavettem elöl 2,5-re, hátra 2,4-re vettem. Amúgy az a 2,8bar meleg guminál volt, most, "hidegen" az összes gumiban 2,6 volt.  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 18:25:23
Bepi, így vágom az alacsony fogyasztás, emelt keréknyomással.. Ez nekem nem játszik, akkor inkább le is állok erről az alacsony fogyasztás kérdésről, nekem fontosabb a biztonság. Most elég sok hosszú út lesz az autóban, majd nézek fogyasztást, igaz pályán folyamatos 130-al, ami nem tesz jót a fogyasztásnak, de inkább kifizetek 100 km-enként egy litert pluszban, de akkor legalább érezzem jól magam, és ne unjam magam halálra.

Pitykesz!

egyébként szerintem is sok az a 2.8 a kerekekbe! nehogy a biztosnág rovására menjen a fogyasztáscsökkentés!!!
No para, nem fog.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 18:30:53
A nagyobb keréknyomás tényleg jó hatással van a fogyasztásra, de szerintem "csalás". Gyári körülmények között van értelme összehasonlítani. Én is megtehetném, hogy felnyomom 2,8-ra, de nem teszem. Tavaly 2,4-gyel jártam, ami csak 0,2-vel több mint a gyári. Szerintetek ennek lehetett negatív hatása? Elsősorban a futóműre gondolok, a gumi nem kopott jobban, de most, hogy vissza lett véve 2,2-re kicsit kényelmesebbnek érzem, nem annyira érzem az úthibákat. Mindenesetre az tény, hogy érezehtően tovább gurult üresben, és megállapítható, hogy nyáron legalább 2 decivel jobb fogyasztást lehetett elérni. Azonban ezentúl mégis 2,2-vel fogok járni. A stabilitásra nem volt rossz hatással, de lehet, hogy a futóműnek nem tesz jót a nagyobb nyomás, bár 2,4 (ez azért még szerintem nem sok) fölé soha nem mentem. De így is tartható az 5 liter körüli fogyasztás (majdnem tele tankkal), 85%-ban lakott területen kívül, óra szerint 85-90-nel.
A futóművet jobban ütik a kátyúk, az biztos, de én kerülgetem a kátyúkat, minthogy belehajtsak.  :flowers:

Nálunk Békés Megyében az utak országos szinten is a legszarabbak közé tartoznak, így, ha én tudom itt kerülgetni őket, akkor más máshol szintén tudja.
A nagyobb nyomással - elsősorban üzemanyagtakarékosság szempotjából - egyébként sem menne gyorsan, kisebb sebességnél, pedig nincs negatív hatással a biztosnágra. Nagyobb tempónál esetleg...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.24 18:38:49

Természetesen én is próbálom kerülgetni a kátyúkat, de ha potn akkor jön szembe egy kamion nem térhetek át a másik sávba, és sajnos előfordul, hogy muszáj belemenni :cry:

Tegnap votlam Csabán, nem olyan rosszak azok az utak, itt, Csongrádban sokkal szarabbak pl. Szegden, vagy Vásárhely előtt...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 18:43:44
A futóművet jobban ütik a kátyúk, az biztos, de én kerülgetem a kátyúkat, minthogy belehajtsak.  :flowers:

Nálunk Békés Megyében az utak országos szinten is a legszarabbak közé tartoznak, így, ha én tudom itt kerülgetni őket, akkor más máshol szintén tudja.
A nagyobb nyomással - elsősorban üzemanyagtakarékosság szempotjából - egyébként sem menne gyorsan, kisebb sebességnél, pedig nincs negatív hatással a biztosnágra. Nagyobb tempónál esetleg...  :hmmmm:

Természetesen én is próbálom kerülgetni a kátyúkat, de ha potn akkor jön szembe egy kamion nem térhetek át a másik sávba, és sajnos előfordul, hogy muszáj belemenni :cry:
Akkor, viszont nem lehet mást tenni, mint, hogy lassít az ember és reméli, hogy nem üt "túl" nagyot a futóművön. Ha sokat mész ilyen rossz burkolaton, mindenképpen érdemesebb a 2,2bar nyomással menni. Bár, fene tudja, én tavaly mentem utoljára 2,2-vel, télen is magasabb volt jóval (2,7-2,8), meg most is a nyári gumikkal (2,4-2,5).
Ezt szerintem mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy melyik nyomásértékkel hogyan viselkedik az autó. Attól azért nem kell félni, hogy pl. 2,8bar-ral az autó leesik az útról...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.04.24 19:31:36
Na én igazából nem is a kátyúkra gondoltam, hanem a repedések, kátyúk eltüntetése érdekében felvitt aszfaltra, amik ritkán vannak szintben a régi aszfaltréteggel. ("Apa, nézd, ablak van az úton!" - svéd ismerősöm kisfia itthon a kátyúba belefagyott víztócsára rácsodálkozva.) Plusz a hosszanti és ferde repedések, 1-2 centis anyagkimorzsolódások. Alattomosan, szépen, lassan öregítik, fárasztják a telókat, szilenteket.

Jó-jó egyébként ez a 4,8. Viszont ettől boldogabbá tesz az életszerű körülmények között tapasztalt 5,2 Gyergyószentmiklós-Debrecen között. Sehogy se tudom megismételni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.24 19:50:40
Na én igazából nem is a kátyúkra gondoltam, hanem a repedések, kátyúk eltüntetése érdekében felvitt aszfaltra, amik ritkán vannak szintben a régi aszfaltréteggel. Plusz a hosszanti és ferde repedések, 1-2 centis anyagkimorzsolódások. Alattomosan, szépen, lassan öregítik, fárasztják a telókat, szilenteket.

Igen, ebben igazad van, ha nagyobb kátyúba megy az ember, nem számít, hogy 2 vagy 3 barra vannak fújva a kerekek. Én is nagyon utálom ezeket a keresztbordákat, de azért ezeket bírnia kell az autónak hosszabb távon is (meg a Corollának kicsit feszesebb a futóműve ezért talán jobban megérzi). Sajnos ez a magyar "minőség", még kátyúzni se tudnak ezek a rohadékok (az aknafedelekről már ne is beszéljünk...). Egyszer voltam Ausztriában, csak arról lehetett tudni, hogy javítva volt az út, hogy más volt a színe, egyáltalán nem lehetett érezni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.24 21:38:03
Egyszer voltam Ausztriában, csak arról lehetett tudni, hogy javítva volt az út, hogy más volt a színe, egyáltalán nem lehetett érezni.
Nekem ez pont Bécsben jutott az eszembe...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.24 21:44:07
Fogyasztási adatok (elmúlt 3 tankolás, csak most vittem fel az excelbe).
8,64 --> ez csak budapest, egy hazaúttal a szüleimhez (100 km oda-vissza), kicsit sokallom, igaz sok rövid út volt benne és főleg Budapest.
7,86 --> Ebben vagy egy Bp-Ajka-Bp, pályán elég tempósan, a többi Bp
7,21 --> Ez főleg hosszabb vidéki utak, de van benne kb egynegyed Budapest is.

Az össze átlagom mióta megvettem az autót 7,17 liter /100 km.

Ja, és természetesen mindez szigorúan gyári keréknyomással.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DM74 - 2011.04.25 10:45:41
Azért ez a hibrid-dolog sem megvetendő, ilyen fogyasztással:
http://autoteszt.mandiner.hu/cikk/20110422_toyota_auris_hsd_teszt

(kocsiformában ide is jó a cikk, hajtásláncban meg a priusos topic.... teljesen összezavar...)  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.04.25 22:12:01
Nah beletekertem a hétvégén családi húsvét címszó alatt 700km-t, első fogyasztási adataim M3 (2*200km)+Miskolc+Falvak+Kisvárda:
540km után 33,43Lityó ment a tankba: 6,19L/100km
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.26 09:19:17
Nah beletekertem a hétvégén családi húsvét címszó alatt 700km-t, első fogyasztási adataim M3 (2*200km)+Miskolc+Falvak+Kisvárda:
540km után 33,43Lityó ment a tankba: 6,19L/100km
Az igen komolyan jó átlag, mennyivel mentél autópályán?  :clap: :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.26 09:42:04
Megjártuk Romániát, és a következő adatokat kaptam:

A fél tanknál kb. 5-6 mm-rel mutatott többet az üzemanyagszintjelző induláskor;
A napi km számláló 339-en állt;
Az átlag 6,5L/100km-en állt induláskor, amikor is lenulláztam az átlagfogyit és az átlagsebességet is.
Odafelé kb 132-3km-t mentünk, ebből az utolsó 12km-t MINŐSÍTHETETLEN(!!! :censored: :censored: :censored:) "úton". Gyerekek! Romániába többet saját autóval a büdös életben nem vagyok hajlandó menni. Hülye voltam, hogy egyáltalán elindultam. A térképen jelzett 76. sz. (E79) nemzetközi főútvonal olyan állapotban van, mint itt Mo-n egy utolsó isten háta mögötti 6-od rendű összekötő út. A kátyúk konkrétan 25cm mélyek, az út alaprétegének aljáig vannak kiperegve. Úgy szlalomoztam közöttük, hogy közben kb 40-kellett lassítanom, de volt olyan hely is, ahol még annyival sem mentünk. Pláne az utolsó bekötőutat, ahol a 20km/h egyszer sem(!!!) értük el, és folyamatosan egyes-kettes-állj-egyes-kettes-állj tempóban tudtunk csak menni...
55kmh átlagsebesség jött ki csak a főúton haladva, mire megérkeztünk, ez lement 40km/h-ra, a helyre fel is olyan félig sáros, félig köves úton mentünk fel, ahol 10km/h volt a sebességkorlátozás (Boga-völgye, 3 királyok-vízesés). A fogyasztás a főúton 5,5L/100km-re jött ki, de 80-nál szinte soha nem mentünk gyorsabban, majd megérkezésünkkor már 6,1-et mutatott.
(Méghogy 100km/h a sebességhatár!!! Az is hülye, aki annyival mer menni...)
Hazafelé visszaállt az átlag fogyi 5,7-re, ami összességében nagyon jó érték, figyelembe véve a szinte folyamatos lassítást, majd visszagyorsítást.
3 személy, plusz agyig pakolt csomagtartó, elöl 2,5, hátul 2,4 bar guminyomás.
A képeken látszik, hogy a megtett több, mint 300km-es etap alatt összesen milyen alacsony átlagsebesség jött ki. Ennyit jelentettek a szar utak.  :censored:

Még egyszer mondom, amíg meg nem csinálják az utakat - legalább kátyúznák ki, de még az sincs, sehol!!! Itthon mi csak fogjuk be a szánkat, megváltás volt átjönni a határon, pedig Békés Megye sem egy Matyó-hímzés - Nem vagyok hajlandó kimenni Romániába, max Szalontáig.  :censored:

(Maga táj, Erdély egyébként csodás, szívszorító, hogy valaha a mienk volt, és mennyire lelakták a városokat, utakat, ennek ellenére bent a hegyekben a turista utak meseszépek, de megközelíteni csak helikopterrel érdemes az utak miatt.  :devil: )

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.04.26 10:04:11
Nah beletekertem a hétvégén családi húsvét címszó alatt 700km-t, első fogyasztási adataim M3 (2*200km)+Miskolc+Falvak+Kisvárda:
540km után 33,43Lityó ment a tankba: 6,19L/100km
Az igen komolyan jó átlag, mennyivel mentél autópályán?  :clap: :szemez:
Hát 110-et mutatott az óra, aztán rápillantottam néha a GPS-re, meglepődve láttam hogy alig megyek 100nál többet, de azért kellett néha kamionokat előzgetni, akkor azért felmentem 140 (130)ra. Felbátorodva hazafelé már 120at (110)-et próbáltam tartani, következő méréskor majd meglátjuk mi lesz az eredmény, bár most egy jó darabig nem megyek vidék felé asszem.

Egy helyen tudtam hogy van faluban radaros tábla, elmentem mellette úgy hogy 60at mutatott az óra, a tábla meg kiírta hogy 52, 40-nél meg 36-ot, szal nagyjából 5-10km-t levonhatok a mutatott sebiből.

De sztem az is közrejátszik hogy városban igyekszem 1500-2000RPM között tartani a vasat, és általában csak hétvégén használom, amikor haladni is lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.04.26 10:34:15
Idézet
Pláne az utolsó bekötőutat, ahol a 20km/h egyszer sem(!!!) értük el, és folyamatosan egyes-kettes-állj-egyes-kettes-állj tempóban tudtunk csak menni...
Pár éve mi is jártunk így: egy kis falu, (már nem emlékszem a nevére, egy nagyon régi pici templomról nevezetes, valahol Szováta és Székelyudvarhely közt) csak egy útvonalon érhető el, amúgy a főúttól bő 2 km-re van, és ezt a távot 25(!!!) perc alatt sikerült abszolválni. Gyalog gyorsabb lett volna...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.26 10:43:57

Tudod, engem csak az b*szott fel idegileg, hogy olyan kocsisor elején mentünk, aminek nem láttuk a végét. Legalább 25-30 autó lehetett mögöttünk, tehát egy ismert, turista látványosságnak lehet a helyszínt nevezni. Nem várok autópályát, csak legalább kátyúk nélkül 40-50-nel lehessen haladni, még, ha hullámos-döcögős is az út. Ezt legolcsóbban pár 10t 0/25-ös zúzott kővel, egy aszfalt finisherrel és egy 12t-s acélhengerrel közel autópálya minőségűre lehetne megcsinálni és akkor tömegesen jönnének a turisták. De ezezk szerint a Románoknak mindez nem számít... És ez számomra nagyon zavaró. Nem érdemlik meg ezt a csodaszép tájat.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.04.26 14:45:10
Idézet
Pláne az utolsó bekötőutat, ahol a 20km/h egyszer sem(!!!) értük el, és folyamatosan egyes-kettes-állj-egyes-kettes-állj tempóban tudtunk csak menni...
Pár éve mi is jártunk így: egy kis falu, (már nem emlékszem a nevére, egy nagyon régi pici templomról nevezetes, valahol Szováta és Székelyudvarhely közt) csak egy útvonalon érhető el, amúgy a főúttól bő 2 km-re van, és ezt a távot 25(!!!) perc alatt sikerült abszolválni. Gyalog gyorsabb lett volna...
Énlaka lehetett? Az csak földúton érhető el, bár nem csak egyirányból.
Éppen tíz éve, hogy kezdtem Erdélybe járkálni. Az utak állapota rengeteget javult ezalatt. A Debrecen-Gyergyó út kezdeti kezdeti >10 órás etapjai mára, ideális forgalmi viszonyok közt mérve kényelmes kb. 8 órás utakká szelídültek. Aztán van olyan persze, hogy egy 2004 körül felújított út mára úgy néz ki megint, hogy csak poroszkálni lehet rajta.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.26 17:55:46
Megjártuk Romániát, és a következő adatokat kaptam:

Még egyszer mondom, amíg meg nem csinálják az utakat - legalább kátyúznák ki, de még az sincs, sehol!!! Itthon mi csak fogjuk be a szánkat, megváltás volt átjönni a határon, pedig Békés Megye sem egy Matyó-hímzés - Nem vagyok hajlandó kimenni Romániába, max Szalontáig.  :censored:

(Maga táj, Erdély egyébként csodás, szívszorító, hogy valaha a mienk volt, és mennyire lelakták a városokat, utakat, ennek ellenére bent a hegyekben a turista utak meseszépek, de megközelíteni csak helikopterrel érdemes az utak miatt.  :devil: )

Én kb. kéthavonta járok ki oda (a bogai út tényleg katasztrófa, oda nem megyek többször). Pádison is voltál? Iszonyat szar az út, de még mindig azt mondom, hogy megéri, egy élet se lenne elég, hogy megnézzem az összes látnivalót. Legközelebb busszal megyek (van Csabán egy turista egyesület, bárki mehet velük). Néhány év alatt már "megedzőttem" kátyúkerülgetésben. Persze nem szoktam rohanni, de így is folyamatosan kell koncentrálni. Viszont komolyabb kátyút még csak 1-2-t fogtam ott. Legutóbb viszont itthon kaptam egy nagy kátyút  :censored:, alapvetően nem rossz az út, sötét van megyek 80-nal, és ritkán, de előfordulnak nagy lyukak, sokszor még veszélyesebb, mert nem mindig figyel maximálisan az ember.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.26 21:56:11
Úgy-úgy, folyamatosan kell figyelni.

A Pádis-fennsíkra gondolsz, ahova Boda falunál jobbra kell kanyarodni? Csak a táblát láttuk, de mi balra Bodára fordultunk be, onnan mentünk a vízeséshez. Tényleg elképsztően sok látnivaló van, de kell egy helikopter hozzá, hogy normálisan megközelíthesse az ember...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.04.26 22:09:17
Énlaka lehetett? Az csak földúton érhető el, bár nem csak egyirányból. 
Asszem igen. Tényleg, oda volt másik út is, de az se volt jobb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.26 22:26:49
Úgy-úgy, folyamatosan kell figyelni.

A Pádis-fennsíkra gondolsz, ahova Boda falunál jobbra kell kanyarodni? Csak a táblát láttuk, de mi balra Bodára fordultunk be, onnan mentünk a vízeséshez. Tényleg elképsztően sok látnivaló van, de kell egy helikopter hozzá, hogy normálisan megközelíthesse az ember...  :yes:

Igen, arra (oda se megyek mostanában, még szarabb az út mint a Bogába). Ott vannak az igazi látnivalók. Na meg Biharfüred felé, a havasok (az az út szerencsére lényegesen jobb).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.26 23:37:25
Ne is mond, szívem szakad, de saját autómat nem viszem ki még egyszer. Pedig komolyan mondom, ötleteltem azon, hogy szervezzünk egy kirándulást így fórumosok Erdélybe, megnézni 2-3 nap alatt pár szép helyet, de nem lenne lelkiismeretem, ha bárkinek az autója megsérül kint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.27 06:31:22
Ne is mond, szívem szakad, de saját autómat nem viszem ki még egyszer. Pedig komolyan mondom, ötleteltem azon, hogy szervezzünk egy kirándulást így fórumosok Erdélybe, megnézni 2-3 nap alatt pár szép helyet, de nem lenne lelkiismeretem, ha bárkinek az autója megsérül kint.

Ez érthető is. Pedig jó lenne egy kirándulást szervezni arra. A Belényes-Biharfüred út nem olyan rossz, fent viszont nagyon szép a táj. De van egy szinte tökéletes minőségű kis út Rosia és Bratca között, sok kanyarral, minimális forgalommal, szép tájjal. Néhány éve csinálták, tavaly még egy kátyú se volt rajta.

Ez már kezd OFF lenni, szerintem itt ne folytassuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.29 10:44:46
Ma reggel gurultam egy laza 80km-t a Corival munka ügyben Békéscsaba-Vésztő-Békéscsaba útvonalon. Mutató szerint 80-100km/h-val mentem és a képeken látható adatokat kaptam fogyasztásügyileg.  :clap:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.29 10:46:39
Ma reggel gurultam egy laza 80km-t a Corival munka ügyben Békéscsaba-Vésztő-Békéscsaba útvonalon. Mutató szerint 80-100km/h-val mentem és a képeken látható adatokat kaptam fogyasztásügyileg.  :clap:

na,ez már pofás adat!!  látszik,h jön a jóidő:)  meg a keskeny nyárigumi:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.29 10:48:38
Milyen keskeny nyári gumi?!  :eek: A gyárinál 2 mérettel szélesebb...  :cool2:  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.29 10:51:48
Milyen keskeny nyári gumi?!  :eek: A gyárinál 2 mérettel szélesebb...  :cool2:  ;)

185/60R14  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.30 15:16:46
Nekem tetsző fogyasztási adat:
581,5 kilométerre 39,3 liter --> 6,76 liter /100 km.
Kb fele, vagy több pályán stabil 120, de inkább 130, 130 km országút 100 körül, egy kis Budapest, (benne egy 40 perces dugó) és mindez gyári keréknyomással, klímával nem spórolva. Szerintem nem rossz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.04.30 15:52:38
Sőt!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.04.30 16:17:58
Nekem tetsző fogyasztási adat:
581,5 kilométerre 39,3 liter --> 6,76 liter /100 km.
Kb fele, vagy több pályán stabil 120, de inkább 130, 130 km országút 100 körül, egy kis Budapest, (benne egy 40 perces dugó) és mindez gyári keréknyomással, klímával nem spórolva. Szerintem nem rossz.

Teljesen jó, hozod a gyárilag megadott vegyes átlagot.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.04.30 18:33:11
Ma reggel gurultam egy laza 80km-t a Corival munka ügyben Békéscsaba-Vésztő-Békéscsaba útvonalon. Mutató szerint 80-100km/h-val mentem és a képeken látható adatokat kaptam fogyasztásügyileg.  :clap:
Nálam ez 5.1-5.3 között van ( :tt2:)  :flowers:
(most áll 684 km-nél 5.3-on - ez kevés város, zöme országút és 56 km pálya)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.04.30 19:15:57
Ma reggel gurultam egy laza 80km-t a Corival munka ügyben Békéscsaba-Vésztő-Békéscsaba útvonalon. Mutató szerint 80-100km/h-val mentem és a képeken látható adatokat kaptam fogyasztásügyileg.  :clap:

Ez már majdnem dieseles fogyasztás ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.04.30 20:51:53
Teljesen jó, hozod a gyárilag megadott vegyes átlagot.

Ez azért messze nem vegyes átlag. A vegyes átlagom 7,2 körül van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.04.30 23:34:50
Sziasztok!

azthiszem megvan egy uj pozitiv rekordom fogyasztás terén.  kb1órája az abádszalóki mol kuton 385ftért tankoltam a 95ös nyálat. 41.27liter ment bele 749kilométerre. ez 5.51L/100km jelent. multkori teletankoláskor 1deci piros spurit is befecskendeztem!
mindig telecsepegtetem , nullázom az also számlálót meg az átlagseb és átlagfogyi adatot is. most 5.7L/100km-en állt, átlagseb. 63km/h. ezekszerint 2decit csal a kis monitorom a tényleges adatokhoz képest.

Persze ebben 90%ban országút...4es főút bp - karcag között. óra szerinti 90-120as tempo(gps általában 10km/h-val kevesebbet mér,mint az óra mutat), lakott terület nemsok van az elkerülőknek köszönhetően.  195/50R15 pirelli drago gumikkal mentem 2.5bar nyomáson.  nagyon sok motorfék, egyenletes kigyorsitások. 4ezerig nem ment fel a fordulat soha emlékeim szerint.

igazatok van, tényleg dizelhez mérhető fogyasztások.   :clap:   :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.01 11:53:48
Ügyes! Ezek szerint a szélesebb gumi esetedben kompenzálja az én sűrűbb olajam (5W-40) okozta többletfogyasztást(?), ezért szinte decire azonosat fogyasztanak az autók. Gondolom, azért túl sok előzés sem volt benne (előzés: lassú járművek, pl. IFA, mzg. gépek, stb).  ;)

Én tegnap, meg pénteken használtam városban is, mert kellett, a csütörtöki 5,4 értékem most 5,7-en áll, az átlagsebességem a kezdeti 57 km/h-ról rohamosan csökken, már 40 körül van. Szerencsére megyünk ma mi is vidékre, meg, ha az idő továbbra is jó lesz, akkor csak vároron kívül fogjuk használni az autót, így van esélyem egy 6 literen aluli átlagfogyasztás elérésére.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.01 12:27:59
nem sok előzés volt benne. tartották a kocsik a 90-120tempot mindig. a hortobágy környéki mellékutakon meg előzésre nemnagyon van lehetőség,mert nincs kit megelőzni. full kihaltak az utak. ma hajnalban is jöttem fel pestre és a kunhegyes felől érkező "sóút" és 4es főút kereszteződéséig 1autoval se taliztam, pedig van 3lakott település.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.05.03 21:23:43
Mai nap megjött a fizu ennek örömére teletankoltam a corollát.
720 km mentem 70% város 30% 30-40 km.-es etapok voltak.Megpróbáltam kiméletesre vennio a figurát de azért nem tötymörögtem így 46L tudtam tankolni ( többször is kikatantottam a töltőpisztolyt) így 6.3 L es fogyi adat jött ki. Teljesen megvagyok elégedve.
(Klíma a kocsiba nem sokat ment de néha be volt kapcsolva.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2011.05.04 17:00:09
vvti 1.4, 3 ajtó, 1 személy, a legjobb átlagom hosszútávon, kevés város, kis pályazás, kevés forgalom olyan 6,8 volt majd' 1 tankkal. 
de általában 7,2. néha 7,4 tankonként. ebben benne van minden, rövid táv néha egész héten, várossal (2x12 km, ebből 3 km várros, lámpával, egyebekkel), kis 50-150 km-es kiruccanás, havonta többször.
ahogy nézegettem, kb. átlag napi 15-20 perc mínusz tud lenni, ha 5.5-6 körül szeretnék vele közlekedni. ez egy héten 1 óra. vezetni van, amikor szeretek. csak épp nem mindegy, h amit az autóban töltök, az otthon a melóval kell-e bepótolnom. arról nem is beszélve, h így kb. úgy kellene közlekednem mint az idegesítő kalapos tatternek/máminak az előttem lévő fehér suzukiban (volt fehér suzukim, mielőtt még...). jó az, amikor az ember, a körforgó előtt 60 környékén nyom egy 3-ast, motorfékkel bemegy, majd 70 környékén kijön a végén belőle. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.08 20:57:28
Utolsó előtti tankolásom 6.4 lett (előtte ugye 6.2 volt), a tavaszi tali pedig 5.79-re jött ki. Jójez...  :yes:

szerk: képek!

(http://img4.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/11620955_41636c763291aecdcdf0dcd3b64c4d5f_l.jpg)

(http://img6.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/11620937_8c121dc009decc82853d1341d27f079a_l.jpg)

(http://img9.indafoto.hu/5/1/80371_db24b263eea4a88462e36e5785715584/11620947_fc70b901fdb72dc0ac0d82122204b711_l.jpg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.09 09:43:54
A tavaszi taliról hazafelé indulva tankoltam Révfülöpön a Klub Petrol kúton, számítva 5,595-re jött ki a teljes tankra számított átlag. Ez nálam abszolút rekord.  :clap: :D

Hazafelé még érdekesebb adatok jöttek ki, íme a képek (kéretik az átlagfogyasztás mellett megnézni a hozzá tartozó átlagsebességet is, mert úgy buli az eredmény!):

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.05.09 10:14:16
Városban mostanság 7.8-8, tavaly nyáron a 2200 km-es olasz nyaralás alatt 6.2.
Ja, és jól megy.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.09 21:05:32
A Pénteki lecke: 4db, átlag 100kg-os felnőttel leér a kasztni a Farkasréti temető parkolóiban elől és hátúl is, az 1332cc eléggé neheztel a Hegyalja úton felfelé ...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.05.09 21:07:01
 [rohog]

nekem a "haspáncél" kb 5cm re van a földtöl utasok nélkül is :devil: :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.05.09 21:10:51
Városban mostanság 7.8-8, tavaly nyáron a 2200 km-es olasz nyaralás alatt 6.2.
Ja, és jól megy.  :D
A 2. átlagot pontosítom: 6.3.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.09 23:27:10
[rohog]

nekem a "haspáncél" kb 5cm re van a földtöl utasok nélkül is :devil: :cool2:
Hát mi ilyen szép "nagy" család vagyunk, legközelebb SUV-ot veszek  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.16 09:30:51
Szombaton reggeltem spritmonitorra az indamailes címemmel ... azóta jön a jelszavas E-mail-em (spam, stb megnézve, ott sincs)  [rohog]
Szal tegnap beregisztráltam újra a hotmailes címemmel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2011.05.19 19:33:59
Sziasztok!

Ma megtankoltam a TECHNIKÁT és elégedett vagyok. 873 Km= 45,17 lityi= 5,14 l/100 Km( Bc: 5,4,,és 25 Km/H átlag) hozzáteszem ez csak szigorúan városi fogyi, minimális dugóval( guminyomás = 2,5) Economical üzemmódban motorféket kihasználva.
Főleg belváros  5. kerület <Solymár> és vissza, azért voltak olyan etapok délután kifelé a Hűvösvölgyi úton illetve a Szilágyi Erzsébet fasornál amikor igen lassan "haladtunk"
Holnap irány Sopron és környéke egy kis pihire, kíváncsi vagyok mennyit fog fogyasztani( óvatos lábbal)
 :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.20 09:10:03
Most van az auóban egy Bp-Debrecen-Bp út, elég jó stabil 130-140 között. Kiváncsi vagyok mennyi lesz. Én olyan 7,3-7,4-re tippelem. A jövő hét elején tankolok, akkor kiderül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.05.20 15:32:05
azért voltak olyan etapok délután kifelé a Hűvösvölgyi úton illetve a Szilágyi Erzsébet fasornál amikor igen lassan "haladtunk"
Nem arra kell menni. Pasarétin amíg lehet, majd Vadaskerti út - Völgy utca- Nyéki út - és onnan a Hűvösvölgyi már menni szokott  ;) Befelé meg ha nagy dugó van, akkor a diliházig muszáj eljutni, ott föl a hegyre (Tárogató, majd Széher), azon végig, IBS-nél vissza a Hűvösvölgyire, balra, a lovarda mellett fel a Bimbó útig, majd a Rómer Flórison le a Margit hídhoz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.21 12:39:37
Nah tegnap esti eredmények: Megnyugodtam hogy múltkor 6,2-re kijött a fogyi, ezért emeltem egy 10essel az átlagsebességem (pályán 105 helyett 115 kb, városban 45 helyett 55), így most 35,26 lityót tankoltam 558,4km után = 6,3. Igyekszem minél többet motorfékezni, 2000-2500-nál felváltani (talán négyszer ötször volt az hogy gyorsabban kellett kifordulnom, és akkor egyesben elmentem 4-5000ig  ::) ).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.21 17:28:31
Azért hosszútávon nem feltétlenül jó a motornak, hogy mindig elváltod 2500 körül. Ha forogjon néha. Egyébként ha jól tudom az a motor is olyan 3000 körül érzi magát igazán jól.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.21 18:17:24
Miért? Mi baja lehet?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.21 19:17:13
Azért hosszútávon nem feltétlenül jó a motornak, hogy mindig elváltod 2500 körül. Ha forogjon néha. Egyébként ha jól tudom az a motor is olyan 3000 körül érzi magát igazán jól.
Azért családi vizitekkor szokott látni autópályát látni, nameg sztem előbb fog szétrohadni a kasztni, minthogy meglátszódjon rajta a városi cammogás. Elmúlt 195e km-ét úgyis vidéken töltötte ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.21 20:13:22
2500? Én 1500 körül váltok, ha lehet.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.21 20:39:16
Nagyon kíváncsi leszek a holnapi tankolás eredményére... 751 km-t mutat ugyanis az óra és még mindig nem érte el a legalsó vonást a mutató.  :eek:
Hogy általában mennyit megyek el egy tankkal, az aláírásomban lévő linken látszik. :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.22 12:11:37
2500? Én 1500 körül váltok, ha lehet.  :D
Akkor én már nem is mesélem hogy szoktam poroszkálni a király utca felújított részén, illetve a dob utcában, ahol egy autó is csak szűkösen fér el (2esben alapjáraton). De a legjobb kínzás szerintem a motornak, amikor áll mélygarázsban egy hétig aztán gondolok egyet és kimászok vele a -3. szintről.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.22 12:13:40
2500? Én 1500 körül váltok, ha lehet.  :D

Ezek pörgős benzinmotorok, és nem dízelmódjára kell velük menni. A régi swiftnél többen mondták (elég jó szakik, illetve akik szedtek már szét motorokat), hogy lehetőleg 1800-2000 alatt minél kevesebbet menjen, mert csak lerakódik benne a cucc, nem ég ki. No meg a csapágyak stb is inkább pörgetésre, mint terhelésre vannak tervezve (alacsony fordulat --> nagyobb terhelés, különösen emelkedő vagy hasonlóknál). Gondold csak végig, ha bringával mész azonos sebességgel, egy kényelmes sebességben, vagy olyanban, hogy alig kell tekerni (de nehéz) melyikben fáradsz el előbb?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.22 12:16:34
Mondtam én, hogy dízelt akarok... ::) Nézd, van hajtva is, de alapvetően nagymamásan közlekedem vele. A tavaszi talin meg lett azért kergetve a pályán meg havi egyszer is, amikor megyünk anyóshoz (és a Zuram vezet).  :devil: Nincs ellustulva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.22 12:20:59
No meg a csapágyak stb is inkább pörgetésre, mint terhelésre vannak tervezve (alacsony fordulat --> nagyobb terhelés, különösen emelkedő vagy hasonlóknál). Gondold csak végig, ha bringával mész azonos sebességgel, egy kényelmes sebességben, vagy olyanban, hogy alig kell tekerni (de nehéz) melyikben fáradsz el előbb?

Gondold csak végig: az a csapágy fog hamarabb tönkremenni, amelyik gyorsabban forog vagy az amelyik lassabban?
Ha nem padlógázzal gyorsítasz 1800 alatt, akkor nem lesz semmi baja, simán elbírja (komolyabb emelkedőn azért ajánlott visszaváltani ilyenkor).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.22 14:28:39

Persze ez a néha ki kell égetni a lerakódást dolog minden autónál érvényes, enyém is lát azért pályát, ott meg azért 3000 alá nem megy a fordulat, ha meg beragadok kamion mögé, visszaváltok és úgy előzök, szal a padlógáz alacsony fordulaton sincs benne. Evvan, városi autó nem fog sokat pörögni. Amúgy én a kuplungot jobban sajnálom, van is hangja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.22 15:45:51
2500? Én 1500 körül váltok, ha lehet.  :D

Ezek pörgős benzinmotorok, és nem dízelmódjára kell velük menni. A régi swiftnél többen mondták (elég jó szakik, illetve akik szedtek már szét motorokat), hogy lehetőleg 1800-2000 alatt minél kevesebbet menjen, mert csak lerakódik benne a cucc, nem ég ki. No meg a csapágyak stb is inkább pörgetésre, mint terhelésre vannak tervezve (alacsony fordulat --> nagyobb terhelés, különösen emelkedő vagy hasonlóknál). Gondold csak végig, ha bringával mész azonos sebességgel, egy kényelmes sebességben, vagy olyanban, hogy alig kell tekerni (de nehéz) melyikben fáradsz el előbb?
Figyu, igazad van, ha az autó dimbes-dombos helyen van használva, vagy sietős éppenséggel az ember útja...
Pl. nálunk Békécsabán annyi domb van, hogy bármikor ellátok a pusztában minimum 3-4km-re(!). Itt minek húzassam? A városban sem megyek szinte soha 50km/h fölé, én bizony 10-nél 2. fokozatba, 25-nél 3.-ba, 40-nél 4.-be, 55-nél 5.-be pakolom, de szigorúan csak akkor, ha nem gyorsítok. Tartani a tempót, tökéletesek ezek a váltások és javaslom, hogy pillantsatok rá az utolsó 2 adatomra a Spritmonitoron, hatásosan csökkenti a fogyasztást.
A Suzukit meg nagyon nem keverém ide, mert az nem változó szelepvezérléses. A sima 16V-s motorokat valóban pörgetni kell, de a 4ZZ-ket nem! Lerakódás nem fog keletkezni, mert kiváló minőségű API SM olajat használok, még, ha 5W-40-es is.
A vvt-i-nek pont az a lényege, hogy a hasonszőrű kis köbcentis benzinesekhez képest kis fordulaton is könnyedébben használható, erősebb.

Én azt mondom, ha az ember nem siet, simán el lehet gurulni 1500-as fodulat körül is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.22 15:47:07
No meg a csapágyak stb is inkább pörgetésre, mint terhelésre vannak tervezve (alacsony fordulat --> nagyobb terhelés, különösen emelkedő vagy hasonlóknál). Gondold csak végig, ha bringával mész azonos sebességgel, egy kényelmes sebességben, vagy olyanban, hogy alig kell tekerni (de nehéz) melyikben fáradsz el előbb?

Gondold csak végig: az a csapágy fog hamarabb tönkremenni, amelyik gyorsabban forog vagy az amelyik lassabban?
Ha nem padlógázzal gyorsítasz 1800 alatt, akkor nem lesz semmi baja, simán elbírja (komolyabb emelkedőn azért ajánlott visszaváltani ilyenkor).
Maximálisan egyetértek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.22 15:47:52
Nagyon kíváncsi leszek a holnapi tankolás eredményére... 751 km-t mutat ugyanis az óra és még mindig nem érte el a legalsó vonást a mutató.  :eek:
Hogy általában mennyit megyek el egy tankkal, az aláírásomban lévő linken látszik. :whistling:
Nem tankoltál közben, csak elfelejtetted??  :tt2: :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.22 15:59:47
Tankolás, ledöbbenés: 5.8 liter... Két hosszabb út volt benne mindössze, az egyik Érd-Dunaföldvár, a 6-oson, ahol pofátlanul alacsony sebességgel jöttem, a másik pedig Érd-Etele út-Tata (ugyanezt vissza) tegnap, ahol szintén 80 km/h-val mentem végig.  :clap:
Talán az előző előtti tankolásnál belerakott injektortisztító is számított, 2 éve nem volt benne amúgy ilyesmi.  :wub: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.22 16:01:28
Nem tankoltál közben, csak elfelejtetted??  :tt2: :devil:
Nyazsgem.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.22 18:28:29
Nem tankoltál közben, csak elfelejtetted??  :tt2: :devil:
Nyazsgem.  :tt2:
:clown:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.05.22 19:30:04
881,5km-re 43,74 litert tankoltam. Ez 4,96-os atlag.
Tankolas utan volt rogton egy Trento-Verona-Trento autopalyan. 5 szemellyel, vegig legkondi, tempomattal 140-el. 221km utan 5,5-ot mutatott a BC.
Aztan negy szemellyel vegig klimazva a hegyek kozotti orszaguton 130km alatt lement 5,3-ra. Kircsi  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.22 22:10:56
Két fogyasztási adat:
442 kilométerre 33,36 liter --> 7,55 l /100 km. Ebben benne van egy klímatisztítás (kb 30 perc alapjáraton járatás álló helyben) és 55 km bringával a tetején, egyébként pedig jó része város. Szerintem rendben van.

632,9 kilométerre 44,95 liter --> 7,1 liter /100 km. Ennek legnagyobb része Bp-Debrecen-Bp pályán, stabil 130-al, sok eseteben inkább 140-el. Ez sem rossz. A héten megint megyek, mostmár látom, hogy lehet neki tolni, fogom is  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.05.22 22:26:18
632,9 kilométerre 44,95 liter --> 7,1 liter /100 km. Ennek legnagyobb része Bp-Debrecen-Bp pályán, stabil 130-al, sok eseteben inkább 140-el.

Ezt kellene megmutatni azoknak, akiknél 9-et eszik pályán az autó.

A jobb lábban esetenként akár 2-3 liter is lehet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2011.05.22 22:36:08
Nekem IS 2-3 Liter  [rohog] [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.22 22:41:17
Ezt kellene megmutatni azoknak, akiknél 9-et eszik pályán az autó.

A jobb lábban esetenként akár 2-3 liter is lehet.

Szerdán megint megyek, szóval rövidesen két érték is lesz .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.23 11:45:12
632,9 kilométerre 44,95 liter --> 7,1 liter /100 km. Ennek legnagyobb része Bp-Debrecen-Bp pályán, stabil 130-al, sok eseteben inkább 140-el. Ez sem rossz. A héten megint megyek, mostmár látom, hogy lehet neki tolni, fogom is  :D .

Ja, és végig auto módban klímával 22 fokra belőve.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.05.25 16:10:47
1100 Km, ebből 500 klímával 120-130 kmh autópálya, 7,2 l/100km
1200 Km klíma nélkül 40-70 kmh (csak hegyi utak) 6,2l/100 km (külföldi benzin)
1000 Km harmadrészt klímával 115-120 kmh autópálya 6,5 l/100 km (külföldi benzin)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.25 21:08:24
Ezt kellene megmutatni azoknak, akiknél 9-et eszik pályán az autó.

A jobb lábban esetenként akár 2-3 liter is lehet.

Nem jellemző a 9 valóban. De: ma erős szembe szélben, enyhe, de tartós emelkedőn, 25 km az M35-ösön, műszer szerint végig 140, BC szerinti átlag 9,5 l/100 km.
Persze rövid ez a táv ahhoz, hogy ezeket a számokat túl komolyan lehessen venni, csak mint érdekességet írom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.26 08:57:05
Nos ma reggel ugyanez a szakasz, csak éppen visszafelé, kb. 10-15 km-es hátszéllel, 140-en a mutató, BC szerinti átlag 7,9.

Nos? 7,9 <-> 9,5.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.26 09:46:55
Nem jellemző a 9 valóban. De: ma erős szembe szélben, enyhe, de tartós emelkedőn, 25 km az M35-ösön, műszer szerint végig 140, BC szerinti átlag 9,5 l/100 km.
Persze rövid ez a táv ahhoz, hogy ezeket a számokat túl komolyan lehessen venni, csak mint érdekességet írom.

Nekem nem tűnt fel, hogy az M35 emelkedne. Szerintem a legnagyobb királyság az a pálya, jó az út, és szinte mindig üres  :whistling: .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.26 11:38:36

Ja hát persze, Alföld ez, a Hortobágy széle, de egyúttal a Nyírség széle is nagyon kicsi színtkülönbségekkel. A BC pillanatnyi fogyasztási adatain mégis látszik pár deci szórás az enyhe lejtőknek, emelkedőknek megfelelően. Korábban nem gondoltam volna, hogy még Debrecen környékén is ennyire látszik ez a pillanatnyi fogyi adatokon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.05.26 11:41:01
Szerintem a legnagyobb királyság az a pálya, jó az út, és szinte mindig üres  :whistling: .
Ebbol kifolyolag ertelme sem sok.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.26 11:50:27
Szerintem a legnagyobb királyság az a pálya, jó az út, és szinte mindig üres  :whistling: .
Ebbol kifolyolag ertelme sem sok.
Itt Offtopic, de azt gondolom, hogy az ország nagyobb városait igenis el kell tudni érni pályán. Az hogy üres pedig nem gond, mert idő mire megszokják az emberek. Az M5 Kiskunfélegyháza után is sokáig üres volt, aztán szépen megszokták.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.05.26 12:03:43
Itt Offtopic, de azt gondolom, hogy az ország nagyobb városait igenis el kell tudni érni pályán. Az hogy üres pedig nem gond, mert idő mire megszokják az emberek. Az M5 Kiskunfélegyháza után is sokáig üres volt, aztán szépen megszokták.
Akkor én még évekig kisvárosban lakom (Szombathely)  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.26 12:45:38
Valóban, az M3-ason Görbeházától inkább Nyíregyháza felé tart a "nagyobb" forgalom, nem pedig Debrecen felé. De az "nagyobb" forgalom se valami nagy.
Én elviselem valahogy ezt az állapotot.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.26 12:49:34
Itt Offtopic, de azt gondolom, hogy az ország nagyobb városait igenis el kell tudni érni pályán. Az hogy üres pedig nem gond, mert idő mire megszokják az emberek. Az M5 Kiskunfélegyháza után is sokáig üres volt, aztán szépen megszokták.
Akkor én még évekig kisvárosban lakom (Szombathely)  :whistling:
Ott a pont!  ;) Szombathely, Zalaegerszeg és Békéscsaba kivételével minden megyeszékhely megközelíthető autópályán...  :censored:

labicsakl, mi az, hogy egy autópálya felesleges?! Az lenne a természetes, hogy minden megyeszékhelyre autópályán lehetne eljutni!!! Így lehetne tulajdonképpen minden megyét közel egyenlően fejleszteni és végre megszűnne ez a qrva BP centralizáció...  :censored: :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.05.26 13:24:00
Erosen Offolunk de...
Ha megyek Pestrol Nyiregyre, akkor Miskolc leagaz utan mar nincsenek sokan a palyan. Polgar utan meg mindket irany teljesen kihalt.
Ha Miskolc leagazasig menne autopalya, onnantol pedig csak 2 savos autout, senkinek sem fajna (jo tudom, van akinek fajna). Fizetni nem kellene erte (talan hasznalnak is) es fele annyiba kerul epiteni km-enkent mint az autopalyat.
A maradek penzbol pedig meg lehetne oldani - ugyancsak autoutakkal -  eszak-del jarhatosagot: Nyiregyhazarol menni Szegere milyen jo is.  :death:
De amit Nagycitrom emlit: Gyor-Szombathely-Zalaegerszeg-Kaposvar-Pecs... A sok alig hasznalt autopalya helyett ide is mehetne franko sokkal olcsobb autout.

En igy latom, lehet nincs igazam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.05.26 13:25:27
Az lenne a természetes, hogy minden megyeszékhelyre autópályán lehetne eljutni!!! Így lehetne tulajdonképpen minden megyét közel egyenlően fejleszteni és végre megszűnne ez a qrva BP centralizáció...  :censored: :whistling:
Aha, minden megyeszekhelyet Pesttel kotnel ossze?! Az ugyanolyan centralizalt dolog lenne. Atjaras kellene egyes "nagy" varosok kozott es nem feltetlen fizetos autopalyaval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.26 13:26:01
Ott a pont!  ;) Szombathely, Zalaegerszeg és Békéscsaba kivételével minden megyeszékhely megközelíthető autópályán...  :censored:

Tényleg? Akkor figyelj: Salgótarján, Veszprém, Kaposvár, Szolnok? Vagy ezek nem megyeszékhelyek?
Mondjuk Egerbe sem lehet végig pályán eljutni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.26 14:10:12
Ott a pont!  ;) Szombathely, Zalaegerszeg és Békéscsaba kivételével minden megyeszékhely megközelíthető autópályán...  :censored:

Tényleg? Akkor figyelj: Salgótarján, Veszprém, Kaposvár, Szolnok? Vagy ezek nem megyeszékhelyek?
Mondjuk Egerbe sem lehet végig pályán eljutni...
Óóó, mondi, ne legyünk már kicsinyesek. Nem arról van szó, hogy a helységtábláig nem lehet eljutni az általam felsorolt 3 nagyvárosba, hanem, hogy legalább 100km-re van a legközelebbi autópálya!

Veszprém?! Hah, ott van az M7-től egy köpésre! Salgótarján?! Most lett megcsinálva és folytatódik is a felújítása a 21(?)-es útnak, amúgy vmi 50-60km-re van az M3-tól. Kaposvár?! Hát, vazze az ott van az M6-M7 között félúton, miről beszélünk??? Szolnok még talán jogos, bár, az is 60km-re van kb az M3-tól.
Békéscsaba 135km! Persze, aki nem erre lakik, azt nem érdekli, minket azért egy picit jobban...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.26 14:12:36
Ja, bocs, nekem a megközelíthető nem azt jelenti, hogy 100 km-re van autópálya...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.26 14:42:14
Hát éppen ezt mondom, hogy csak az általam említett 3 város van a 19-ből 100km körüli (vagy több) távolságra autópályától. Amit Te mondtál példákat, pedig jóval kközelebb helyezkednek el az autópályákhoz.  :flowers:
A megközelíthető az max 20-30km-t jelent...  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.26 14:43:20
Nem megyünk át ezzel a témával egy másik tocsikba? :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.26 14:45:08
igen anya, bocsi anya...  :smartass:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2011.05.26 22:00:44
Sziasztok!

Megjártam Sopront és környékét egy kis "nyaralás" ügyéből kifolyólag. Mint ígértem megírom, hogy mennyi lett a fogyim,,,
Nos odafelé( Sopron) a pályán öregurasan 100-105 Km/H volt a sebességem, 1x2-szer mentem 140-el. Autóúton 85-90 Km/H volt a sebességem.
Sopronban pilickáztunk egy kicsit, illetve elmentünk erre+arra, de ez nem volt több mint cc 60 Km.
Sopronból irány Zalaszentlászló ez 115 Km. Ezt a etapot is öregurasan 80-85 -el tettem meg. Visszafelé tankoltam Zalaszentgróton és jött a
kellemes meglepi: 385 Km= 17,06 lityi gázolaj =4,4 l/100 Km( Bc: 4,4 l/100 Km és 56 Km/h átlag.
Tankolás után vissza Sopronba most már kicsit tempósabban, autóúton 100-110 Km/h.( 2X 160 Km/h) Sopronban ismét kocsikázás jobbra+balra( azért is ilyen alacsony az átlag sebességem)
Visszafelé( Bp.) autóúton stabil 100, autópályán 120-130 Km/H + a klíma végig tette a dolgát. Visszaérkezve tankolás, kíváncsian vártam, hogy az autópályás tempó
mennyivel emeli meg a fogyasztást!
Íme: 399 Km=19,76 lityi gázolaj= 4,95l/100 Km( Bc. 4,9 l/100 Km és 55 Km/ h átlag.Összesen a két tankolás átlaga: 784 Km=36,82 liter gázolaj= 4,6964 l/ 100 Km.
Tökéleten elégedett vagyok.Az autóban utazott  3 felnőtt egy 3,5 éves gyermek cc 17 Kg.+a csomagtartó fullon.
 :clap: :clap: :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.28 16:30:21
üdv all!!!!

hm...produkáltam egy elég gázos etapot....ma délután 48.18liter benzint tankoltam a megtett 666.6km-re= 7.23 L/100km......lehet,h megszállta az ördög a gépemet ezzel a sok hatossal,de tény,h csúfos lett a fogyasztás.  50-50% város és országút van ebben.

 orczy téri lukoil kuton tankoltam azt a benzint...most meg kálvária téri shellnél.....ha ezzel a tankkal is kevés kmt tudok menni,akkor nagyivben elkerülöm ezentúl a nyóckert  :cry:    

lehet,h vmit variálnak a benzinnel... sok ott a  :ph34r:  bandita :cry:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.28 16:55:38
Tegnap egy Debrecen-München 2 fövel es tele csomagtartoval, majdnem vegig klimaval 6,4. No majd meglatjuk hazafele is.
Egyebkent eleg sokat mentünk 120 helyett 100 körüli tempoban is, mert hatalmas felhöszakadasok kisertek utunkat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.28 17:11:12
 :clap:

az szép. nekem is volt szerencsém majdnem debrecenből (hortobágyrol) menni majdnem münchenbe (augsburgba) kocsikázni. kb 1000km  volt  táv.  elég szép az a 6.4 fogyasztás. főleg klimával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.28 17:49:24
:clap:

az szép. nekem is volt szerencsém majdnem debrecenből (hortobágyrol) menni majdnem münchenbe (augsburgba) kocsikázni. kb 1000km  volt  táv.  elég szép az a 6.4 fogyasztás. főleg klimával.
Nekem is eddig mindig 6,8-7,2 köze estek ezek az utak. Most a legszüröm is fiatal es az olajom is hig Top Tec 4300 es nem hajtottam 130 fölött, ez is közrejatszhat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.05.28 17:57:18
üdv all!!!!

hm...produkáltam egy elég gázos etapot....ma délután 48.18liter benzint tankoltam a megtett 666.6km-re= 7.23 L/100km......lehet,h megszállta az ördög a gépemet ezzel a sok hatossal,de tény,h csúfos lett a fogyasztás.  50-50% város és országút van ebben.

 orczy téri lukoil kuton tankoltam azt a benzint...most meg kálvária téri shellnél.....ha ezzel a tankkal is kevés kmt tudok menni,akkor nagyivben elkerülöm ezentúl a nyóckert  :cry:    

lehet,h vmit variálnak a benzinnel... sok ott a  :ph34r:  bandita :cry:
Nah ezt jó tudni, én is ott tankoltam legutóbb, eddig 6,2 és 6,3at produkáltam, meglássuk legközelebbi tankolásnál, most úgyis lesz egy miskolci utam, az 400km, utána valszeg tankolás.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2011.05.28 20:01:40
Tegnap egy Debrecen-München 2 fövel es tele csomagtartoval, majdnem vegig klimaval 6,4. No majd meglatjuk hazafele is.
Egyebkent eleg sokat mentünk 120 helyett 100 körüli tempoban is, mert hatalmas felhöszakadasok kisertek utunkat.

visszafele kevesebb kéne legyen, felénk lejt :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.28 21:03:08
Tegnap egy Debrecen-München 2 fövel es tele csomagtartoval, majdnem vegig klimaval 6,4. No majd meglatjuk hazafele is.
Egyebkent eleg sokat mentünk 120 helyett 100 körüli tempoban is, mert hatalmas felhöszakadasok kisertek utunkat.

visszafele kevesebb kéne legyen, felénk lejt :D
Hazafele nekem is jobb szokott lenni az eredmeny. Most viszont valoszinüleg nagyobb lesz a tempo hazafele.
Itt München varos nyugati reszen nagyon jo autoval is maszkalni, csupa park minden, logikus közlekedes, nincsenek kresztabla-erdok. A sebesseg korlatozo tablaknal rögtön erzem, hogy indokoltak. Meg tudnam szokni.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.29 22:20:44
orczy téri lukoil kuton tankoltam azt a benzint...most meg kálvária téri shellnél.....ha ezzel a tankkal is kevés kmt tudok menni,akkor nagyivben elkerülöm ezentúl a nyóckert  :cry:    

Én ezért kerülöm a Jet kutakat, mert több Jetnél tapasztaltam hasonlókat, még a Suzukimmal... Azt hiszem ugyanaz a cég, mint a Lukoil.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.05.29 22:34:43
Én ezért kerülöm a Jet kutakat...

No azt má nem nehéz....  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.29 22:41:34
Tudom, már mind Lukoil lett. Talán Dunakeszin megmaradt Jet-nek, mert pár méterre van egy Lukoil.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.30 07:36:23
Az érdi LukOilra nyugodtan mehetsz. A fél ismerettségi köröm ott tankol, semmi baja egyik autónak sem. Sőt, azóta lement a fogyim is, mióta nem a molra járok... :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.30 08:29:23
Én is Lukoil-ozok mostanság itt Békéscsabán, és teljesen elégedett vagyok vele. A fogyasztásom 5,6-5,7 átlagban és a megyében itt a legolcsóbb a nafta, ráadásul nem is kevéssel, kb 4-5 Ft a difi. Szóval Robesz, kerüld a nyóckert, de más helyen nyugodtan tankolhatod a Lukoilt.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.05.30 08:49:01
Az érdi LukOilra nyugodtan mehetsz. A fél ismerettségi köröm ott tankol, semmi baja egyik autónak sem. Sőt, azóta lement a fogyim is, mióta nem a molra járok... :hug:
Én a Savoy Parknál a madaras kutnál tankolok,az még olcsobb, mert arra sokat járok (a dieselt is és semmi gondom nem volt még)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.30 09:04:08
Gyöngyi, nem az volt a baj a Jet juttal, hogy rossz lett volna a benzin, hanem hogy látványosan többet fogyasztott az autó akkor, amikor azt tankoltam, aztán más helyen tankolva helyreállt, tehát nem az autóval vont a gond --> buherálták a kútat, és többet mutatott, mint a tényleges tankolás. No ezért kerülöm én el ezt a céget. Nekem ne látszólag legyen olcsó. Akkor inkább legyen drágább, de korrekt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.30 12:10:41
Oké értem. De ennek is szólt többek között, hogy nálam azóta kevesebbet eszik a Cori = Érden - még - nem játszanak a mennyiséggel.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.30 13:20:39
Szerintetek kb. mennyi benzin lehet még a tankban miután felvillan a benzinszintre figyelmeztető izzó?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.30 13:22:44
Átlag 7-10 liter.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.30 13:47:25
Átlag 7-10 liter.
Nem sportos használat mellett én 120-130km-re szoktam tenni a lámpa kivillanásakor a maradék hatótávot, de 80-100km még sietős tempó mellett is belefér, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben áll a szint jelző.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.30 14:25:13
Én is kb. ennyire tippeltem, bár én még nem nagyon próbálgattam. Most viszont meg akarom nézni, hogy kb. mennyit csal az átlagfogyasztás mérő. Most 400 km után a mutató picit fél felett van. Az átlagfogyasztásmérő 5 litert mutat. Bár nem én tankoltam utoljára, lehet, hogy csak 1 kattanásig tankolták, de így is úgy tűnik, hogy sokkal kevesebbet mér a műszer. Abból kindulva, hogy 5 literes átlaggal (szinte csak lakott területen kívül mentem spórolós tempóval) durván 1000 km-nek kell lennie a hatótávolságnak, 50 liter benzinnel számolva (ugye 55 literes a tank, de soha nem szoktam megkockáztatni, hogy kifogyjon). Legközelebb teljesen teletöltöm, de szerintem az a max. 2-3 liter már nem sokat számít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.05.30 14:48:15
Nem szükséges teljesen kiüríteni a tankot, mielőtt beállsz a kútra. Ha már világít a kis lámpa, akkor tankolj, ilyen használattal akkor is elmész már kb 750-800km-t, az pedig már mérvadó távolság a tankoláshoz. Persze, ha nem Te tankoltál legutóbb, akkor is van a dologban némi kis pontatlanság, de összességében szerintem 1 decinél több nincs benne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.30 14:52:48
Én legutóbb felvillanáskor nem egészen 45 litert tankoltam, szóval kb 10 liter volt benne.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.30 14:53:34
orczy téri lukoil kuton tankoltam azt a benzint...most meg kálvária téri shellnél.....ha ezzel a tankkal is kevés kmt tudok menni,akkor nagyivben elkerülöm ezentúl a nyóckert  :cry:    

Én ezért kerülöm a Jet kutakat, mert több Jetnél tapasztaltam hasonlókat, még a Suzukimmal... Azt hiszem ugyanaz a cég, mint a Lukoil.

Jet kút már a multé,koma.  átvette őket a lukoil!!!    ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.30 14:54:59
Én is Lukoil-ozok mostanság itt Békéscsabán, és teljesen elégedett vagyok vele. A fogyasztásom 5,6-5,7 átlagban és a megyében itt a legolcsóbb a nafta, ráadásul nem is kevéssel, kb 4-5 Ft a difi. Szóval Robesz, kerüld a nyóckert, de más helyen nyugodtan tankolhatod a Lukoilt.  ;)

Nyugtáztam mérnök úr!!:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.30 19:06:09
Nem szükséges teljesen kiüríteni a tankot, mielőtt beállsz a kútra. Ha már világít a kis lámpa, akkor tankolj, ilyen használattal akkor is elmész már kb 750-800km-t, az pedig már mérvadó távolság a tankoláshoz. Persze, ha nem Te tankoltál legutóbb, akkor is van a dologban némi kis pontatlanság, de összességében szerintem 1 decinél több nincs benne.

Holnap megyek tankolni, akkor teljesen teletöltöm (mindig ugyanott tankolok), és kiderül mennyit is csal a fedkomp. Nagyon remélem, hogy 2 decinél többet nem téved...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2011.05.30 21:33:54
Szerintetek kb. mennyi benzin lehet még a tankban miután felvillan a benzinszintre figyelmeztető izzó?

Bár nekem E11 van, de amikor felvillan az izzó, akkor 37.5 lit megy bele az 50 literes tankba. És ez mindig így van, elég pontos a műszer, számolok is a pontosságával, mert 180km-t szoktam vele még mennn (álatalában, mert perse nem mindegy, hogy országúton 100-al "zúzok", vagy -10 °C-ben 4-5 km-ekeket megyek.

Az Auchanos benzinhez egy megjegyzés: nekem jobban is megy az autó tőle, illetve jobban is fogyaszt, mint a messzeföldön híres Shellből, 95-ös oktánszámút alapul véve. Érdekes ez a tény számomra ?!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.05.30 23:55:51
Az Auchanos benzinhez egy megjegyzés: nekem jobban is megy az autó tőle, illetve jobban is fogyaszt, mint a messzeföldön híres Shellből, 95-ös oktánszámút alapul véve. Érdekes ez a tény számomra ?!
Nekem azért a szegénykeverékes Avensis jobban csörgött tőle, igaz, legutóbb az OMV 95-től is...

Más. A múltkor hosszú idő után újra vezettem apósom E11 Corolláját. Ő nem használja a fedcompot, úgyhogy valószínűleg akkor lett utoljára nullázva, amikor akksit cseréltek az autóban, de legrégebben amikor én mentem vele egy hosszabb úton 5,5 éve. 7,2-t mutat most az átlagfogyi, ami figyelembe véve a használati körülményeket, abszolút rendben van. Amúgy megegyezik a spritmonitoros nagy átlaggal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.31 09:12:33
Szerintetek kb. mennyi benzin lehet még a tankban miután felvillan a benzinszintre figyelmeztető izzó?

Bár nekem E11 van, de amikor felvillan az izzó, akkor 37.5 lit megy bele az 50 literes tankba. És ez mindig így van, elég pontos a műszer, számolok is a pontosságával, mert 180km-t szoktam vele még mennn (álatalában, mert perse nem mindegy, hogy országúton 100-al "zúzok", vagy -10 °C-ben 4-5 km-ekeket megyek.

Az Auchanos benzinhez egy megjegyzés: nekem jobban is megy az autó tőle, illetve jobban is fogyaszt, mint a messzeföldön híres Shellből, 95-ös oktánszámút alapul véve. Érdekes ez a tény számomra ?!

Melyik auchan kuton tankolsz?  M5 mellett???  vagy Savoya park????
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.05.31 09:38:15
Én a Dunakeszi Auchan kúton tankolok, az is teljesen korrekt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.31 09:41:21
nemis tudtam,h ott is van kut. itt délbudán és délpesten járok 99.99%ban:)))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.05.31 09:53:27
Dél-Budapesten van egy a Savoya-parki Auchannál, van egy a maglódinál, van a Csepel-Szigetszentmiklós közt lévőnél (M0), és van az M5 bekötőjénél lévőnél (Soroksár).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.05.31 09:55:43
szoktam járni vásárolni a szigetszentmiklosiba, de nem emlékeztem ott kutra.  majd máskor figylmesebb leszek. de hagyjuk az OFF témát:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.05.31 10:41:21
Én a Dunakeszi Auchan kúton tankolok, az is teljesen korrekt.
Bár ez a sztori ott esett meg:
http://homar.blog.hu/2010/02/23/benzin_helyett_gazolaj_az_auchantol
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.31 10:52:38
Holnap megyek tankolni, akkor teljesen teletöltöm (mindig ugyanott tankolok), és kiderül mennyit is csal a fedkomp. Nagyon remélem, hogy 2 decinél többet nem téved...

Megtankoltam az autót. Sajnos nekem lett igazam, ez a fedkomp sz*rt se ér :eek:. 25 litert tankoltam (400 km-re), ennél több már nem nagyon ment volna bele. Ez 6,3-as fogyasztás lett volna, de legutóbb nem lett telenyomva (kb. 3 liter a különbség), csak 1 kattanásig ugyanazon a kúton. Ez kb. 5,5-ös fogyasztást jelent. A fedkomp viszont 5-ös átlagot mutat. Majd tesztelem még, de számottevő különbségre nem számítok. Szerintem sok ez a fél liter különbség. Ezek után nem szabad benne megbízni. Bár az is lehet, hogy csak rossz évjáratot fogtam ki (2005-ös).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.31 11:19:49
Zsoooc: mikor volt resetelve a fed. comp utoljára?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.05.31 11:26:44
Zsoooc: mikor volt resetelve a fed. comp utoljára?

Tankolás után 2-3 km-rel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.05.31 11:29:41
Akkor a szakiktól kérdezem, hogy ha akkusarut levenné 10 percre és mindent resetelne, akkor számolhatna reálisabban a fed. comp?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zzozo - 2011.05.31 11:50:49
Akkor a szakiktól kérdezem, hogy ha akkusarut levenné 10 percre és mindent resetelne, akkor számolhatna reálisabban a fed. comp?

Nem vagyok szaki, ezért nem is tudom hogy mit csinál ha leveszi az akkusarut, csak annyit tudok hogy az enyém 9,2-9,3 at mutat, csak városi használat (Budaörs) alatt. Lehetséges hogy ennyit eszik? (1,4 VVTi sedan 2002) vagy valami hiba van. Fejegység cserélve lett kazisról, lemezesre.  :wacko:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.05.31 21:47:45
Tegnap egy Debrecen-München 2 fövel es tele csomagtartoval, majdnem vegig klimaval 6,4. No majd meglatjuk hazafele is.
Egyebkent eleg sokat mentünk 120 helyett 100 körüli tempoban is, mert hatalmas felhöszakadasok kisertek utunkat.

visszafele kevesebb kéne legyen, felénk lejt :D
Mégiscsak több lett: 6,9. Visszafelé még több klíma és az osztrák szakaszon komoly szembe szél.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.01 08:20:11
Akkor a szakiktól kérdezem, hogy ha akkusarut levenné 10 percre és mindent resetelne, akkor számolhatna reálisabban a fed. comp?
Szerintem ezzel a módszerrel csak újra tanul az ECU a vezető stílusához, számolni ugyanúgy a megadott algoritmus alapján fog. Elképzelhető, hogy a megváltozott vezetői stílushoz némileg eltérő fogyasztási adatok fognak kijönni a mostanihoz képest, de, hogy ezek nagyságrendi eltérést jelentenek-e majd a mostanihoz képest, azt nem tudom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.06.01 19:50:35
Szerintem ezzel a módszerrel csak újra tanul az ECU a vezető stílusához...

 :eek: Ezt valaki kifejtené bővebben?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lizard - 2011.06.01 19:59:55
Szerintem ezzel a módszerrel csak újra tanul az ECU a vezető stílusához...

 :eek: Ezt valaki kifejtené bővebben?  :hmmmm:
Ha lehúzod a sarut 10 percre, nagypapisan vezetsz pár napig, akkor azt tanulja meg és utána akárhogy rúgod a száját, 6 literrel el fog járni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.06.01 21:05:24
A nagypapis vezetés nálam az, amikor 4000-es fordulattal indulsz el és 100 méteren csúsztatod a kuplungot :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.01 21:11:30
DonPregonál a pont! :clap: :sorcerer:

Amúgy nagyon várom a következő tankolást. Na persze nem a fizetnivaló miatt... 410 km-t mutat az óra és még csak most fog lemenni félre a mutató.  :eek: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lizard - 2011.06.01 21:16:46
A nagypapis vezetés nálam az, amikor 4000-es fordulattal indulsz el és 100 méteren csúsztatod a kuplungot :D
4000-es fordulatról szoktam indulni, csak nem tudom megcsúsztatni a kuplungot  ;) lehet, én vagyok a béna  :flowers:
Vannak még higgadt, vezetni tudó nagypapik is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2011.06.01 21:46:43
Szerintetek kb. mennyi benzin lehet még a tankban miután felvillan a benzinszintre figyelmeztető izzó?

Bár nekem E11 van, de amikor felvillan az izzó, akkor 37.5 lit megy bele az 50 literes tankba. És ez mindig így van, elég pontos a műszer, számolok is a pontosságával, mert 180km-t szoktam vele még mennn (álatalában, mert perse nem mindegy, hogy országúton 100-al "zúzok", vagy -10 °C-ben 4-5 km-ekeket megyek.

Az Auchanos benzinhez egy megjegyzés: nekem jobban is megy az autó tőle, illetve jobban is fogyaszt, mint a messzeföldön híres Shellből, 95-ös oktánszámút alapul véve. Érdekes ez a tény számomra ?!

Melyik auchan kuton tankolsz?  M5 mellett???  vagy Savoya park????
Igen az M5 mellett, de Kecskeméten :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2011.06.02 07:13:11
Ha lehúzod a sarut 10 percre, nagypapisan vezetsz pár napig, akkor azt tanulja meg és utána akárhogy rúgod a száját, 6 literrel el fog járni...
mondjuk inkább kevésbé dinamikusan, és valamelyest kevesebbet fogyasztva...
a héten szórakoztam szekszárd-haza rövid úton, kihoztam 5.8-as fogyasztást...
nekem a fedcomp olyan 0.2-0.4-el szokott a tankolásos mérés fölött mérni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.02 13:48:34
Szerintetek kb. mennyi benzin lehet még a tankban miután felvillan a benzinszintre figyelmeztető izzó?

Bár nekem E11 van, de amikor felvillan az izzó, akkor 37.5 lit megy bele az 50 literes tankba. És ez mindig így van, elég pontos a műszer, számolok is a pontosságával, mert 180km-t szoktam vele még mennn (álatalában, mert perse nem mindegy, hogy országúton 100-al "zúzok", vagy -10 °C-ben 4-5 km-ekeket megyek.

Az Auchanos benzinhez egy megjegyzés: nekem jobban is megy az autó tőle, illetve jobban is fogyaszt, mint a messzeföldön híres Shellből, 95-ös oktánszámút alapul véve. Érdekes ez a tény számomra ?!

Melyik auchan kuton tankolsz?  M5 mellett???  vagy Savoya park????
Igen az M5 mellett, de Kecskeméten :-)

na,én mostanában arrafelé nem tankoltam:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.02 14:05:36
Érdekes ez a fedélzeti computer pontosság/tévedés, nálam pl. tized literre pontosan mér, a 2,5 év használat alatt egy eset volt, hogy pár decit tévedett (ez a spritmonitoros oldalamon látszik: 8,7 l volt az átlag.) Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy esetemben a matematikai kerekítés szabályai szerinti pontosságú a kijelzés. Ha a fed. comp. szerint 5,7 az átlag, akkor az lehet 5,66-5,75-ig bármi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.02 14:09:31
na, tulvagyok egy ujabb tankoláson.   mindent pontosan lemértem,dokumentáltam a fórumra nektek:)

kedd este Bp Europark mögötti Agip kuton csurig tankoltam és leindultam vidékre 2személy + csomagtarto fullra pakolva és a hátso ülésen egy plazma tv dobozban volt az utazó tömeg:)

Budapest - Tiszafüred   ------>  185km
Tiszafüred - Nádudvar - Tiszafüred -----> 140km
Tiszafüred - Abádszalók - Kisköre - Tiszafüred ------> 70km
Tiszafüred - Miskolc Egyetemváros - Eger Szépasszonyvölgy - Poroszló --------> 200km

volt még egy kevés kisvárosi kocsikázás tesco,lidl.  klima elég sokat ment, a hosszabb utakon szinte végig első fokozaton.

Poroszlón sikerült a Lukoil kuton tankolnom 381ért.  

606,2km megtétele után tankoltam 34,11litert -------->   ez 5,63 L/100km fogyasztást jelent.  a kis monitor középen többet számolt,  5.9 L/100km mutat.

megvagyok elégedve a fogyasztással most. volt ebben miskolc eger között hegyi menet is, kifejezettem jol ment a kis gép.   :clap:  :clap:  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.02 14:11:15
 :clap: Akkor csak a nyókeres kút volt a hunyó a múltkor...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.02 14:13:03
háááát, a lukoilos mindenképp, utána a kálvária téri shellnél már pofásabb benzint adtak.   :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yocee - 2011.06.02 21:06:03
Én az OBDII csatlakozón keresztül nézem a fogyasztást, mert a fedcompot már kiszereltem. szerintetek az pontos?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.06.02 21:07:30
Szerinted eddig mit láttál?  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2011.06.02 22:10:05

606,2km megtétele után tankoltam 34,11litert -------->   ez 5,63 L/100km fogyasztást jelent.  a kis monitor középen többet számolt,  5.9 L/100km mutat.

Egy nyugodt utazás- pihenés eredménye. Sajnos ilyet a mindennapokban nem lehet produkálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.03 07:56:39
Egyre jobban ki vagyok akadva. 440 km és még mindig csak félnél van a mutatóm! :eek: Ez sztem termeli a benzint! :devil: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.03 08:55:01
Egyre jobban ki vagyok akadva. 440 km és még mindig csak félnél van a mutatóm! :eek: Ez sztem termeli a benzint! :devil: :D
Nem piszkálásból mondom, de az már nincs fél tank, majd ezután gyorsan fog esni. Ennek ellenére, ha így folytatod, rekord közeli átlagot lesz, az biztos!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.03 08:58:35
Nem piszkálásból mondom, de az már nincs fél tank, majd ezután gyorsan fog esni. Ennek ellenére, ha így folytatod, rekord közeli átlagot lesz, az biztos!  :clap:
Tisztában vagyok vele, vezetem egy ideje.  :szemez: Csak épp máskor ennyi km-nél jóval lejjebb van a mutató.  ;) És a röhej, hogy egyáltalán nem vezetek másképp mint eddig.  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.03 09:15:25
Egyre jobban ki vagyok akadva. 440 km és még mindig csak félnél van a mutatóm! :eek: Ez sztem termeli a benzint! :devil: :D

Nemhogy az legyen, hogy elromoljon a mutató  :D .
Nálunk anno a Marutinál volt ilyen, csak ott teletanknál mutatott majdnem üreset, (nem alsó ponton állt a mutató) és stabilan ott állt, indításkor felment oda, és el sem mozdult.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.03 13:32:14

606,2km megtétele után tankoltam 34,11litert -------->   ez 5,63 L/100km fogyasztást jelent.  a kis monitor középen többet számolt,  5.9 L/100km mutat.

Egy nyugodt utazás- pihenés eredménye. Sajnos ilyet a mindennapokban nem lehet produkálni.

persze, szokásos hétköznapi latymatag forgalom. miskolcrol egerig a hegyekben vezető uton alig volt auto, szép időben nézelődtem, jolevegőn voltam. 80nál gyorsabban sehol sem mentem szerintem.  lejtőn lefelé motorfék 99%ban.   igy sikerült ezt az eredményt produkálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yocee - 2011.06.03 14:41:30
Szerinted eddig mit láttál?  ;)

Akkor ok. És a program tud Lóerőt, meg Forgatónyomatékot is kiírni. az vajon mennyire pontos?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.06.05 20:34:26
Nah ma lett vége az orczy téri lyukoil benzinnek: az eddigi 6,2-6,3as fogyim 6,93 lett  :hmmmm:
Lehet télleg van valami azzal a benzinnel, persze lehet vitatkozni azon, hogy mennyit forgattam a motort, klíma, terhelés, stb ...
Mindenesetre most Miskolci kagylónyálat kapott, eredmény kb egy hónap múlva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.05 20:39:44
legközelebb gurulj picit tovább Kálvária téri shellig.  ottani benzinem meg egy kicsi europark mögötti agip benzinnel elég jo átlagot produkáltam...keresd vissza a kb 3napja ide irt  beszámolomat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.06.05 20:58:52
legközelebb gurulj picit tovább Kálvária téri shellig.  ottani benzinem meg egy kicsi europark mögötti agip benzinnel elég jo átlagot produkáltam...keresd vissza a kb 3napja ide irt  beszámolomat.
Jaja, emlékszem hogy beszéltük az orczy teret néhány napja, ezért is írtam be hogy valszeg télleg mumus kút. Meglátjuk legközelebb hol gyullad fel a narancssárga fény.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.06 11:03:32
aki még nem olvasta volna!!!

http://www.origo.hu/auto/20110520-95os-benzin-osszehasonlitoteszt.html
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diegho - 2011.06.06 16:14:20
aki még nem olvasta volna!!!

http://www.origo.hu/auto/20110520-95os-benzin-osszehasonlitoteszt.html

Máshol is olvastam, hogy ez a Lukoil benzin állítólag jó, bár van aki meg szidja.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.07 08:22:06
nekem 1.5-2 tankolással ezelőtt volt nyóckeres - Orczy tér -  lukoil benzinem, azzal elég sokat evett a gép, utána kicsivel tovvább mentem Kálvária térre a shellhez, azzal már elég jol evett a geép. persze a környzet is más volt,ahol kijárattam a tank benzint.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.06.07 09:28:10
nekem 1.5-2 tankolással ezelőtt volt nyóckeres - Orczy tér -  lukoil benzinem, azzal elég sokat evett a gép, utána kicsivel tovvább mentem Kálvária térre a shellhez, azzal már elég jol evett a geép. persze a környzet is más volt,ahol kijárattam a tank benzint.
Én is kicsit meglepődtem, igaz talán eggyel többször huzattam ki az egyest, meg volt egy padlógázas kamion előzésem is egy fókusszal a hátsómba, ott visszatettem 4-esbe 120nál, de az se lehetett több fél percnél. Nah mindegy, meglássuk most hogy bírja a shell, bár mintha tegnap éreztem volna némi bizonytalanságot 1500RPM alatt elindulásoknál, de biztos csak azért mert kicseréltem a tojást a pedál alatt  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.08 21:00:11
Legújabb:
695,7 km-re 53,64 liter (két tankolásból, mert egyszer volt 5000ért, meg aztán tele) --> 7,71 l/100 km. Ez nem rossz tekintve, hogy van benne egy Bp-Debrecen-Bp út elég rendes tempóban stabil 130-140 körül, egy kb 30 perces araszolás a pályán (baleset miatt) a többi pedig masszív Budapest.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.06.08 21:04:07
695,7 literre 53.64 liter ....?????? ezt nem értem :D
Nem km re gondoltál??
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.08 21:27:39
695,7 literre 53.64 liter ....?????? ezt nem értem :D
Nem km re gondoltál??

De, javítottam, köszi!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.09 11:14:51
Kicsit több, mint 2,5 év után tegnap először forgattam el az autót a piros mezőig...  :whistling: Nem volt rossz, de nem is villanyozott fel... inkább maradok 3000 alatt.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.09 11:22:37
Kicsit több, mint 2,5 év után tegnap először forgattam el az autót a piros mezőig...  :whistling: Nem volt rossz, de nem is villanyozott fel... inkább maradok 3000 alatt.  :)

Akkor kezdj el barátkozni a traktorhanggal, és legközelebb vegyél dízelt  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.06.09 12:39:00
Kicsit több, mint 2,5 év után tegnap először forgattam el az autót a piros mezőig...  :whistling: Nem volt rossz, de nem is villanyozott fel... inkább maradok 3000 alatt.  :)
TS nél lehet fülig érö vigyorral csináltad volna :tt2: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.09 13:21:25
Kicsit több, mint 2,5 év után tegnap először forgattam el az autót a piros mezőig...  :whistling: Nem volt rossz, de nem is villanyozott fel... inkább maradok 3000 alatt.  :)
TS nél lehet fülig érö vigyorral csináltad volna :tt2: :D
Biztos vagyok benne, és remélem, hogy a nyári talin beférkőzhetek egy "liftes" Cori jobb1-ébe!! Mindezek ellenére én kinőttem már ebből, úgy érzem, francnak pörgessem a motort, ha 2500-től nagyságrendekkel stresszmentesebben, könnyedébben húz egy 1,4-1,6 turbós benzines, mint egy kihegyezett TS. Egyszer, ha lesz pénzem autókat gyűjteni, biztosan lesz egy origi TS-em, de magamtól már nemigen vennék.  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.09 13:22:01
Kicsit több, mint 2,5 év után tegnap először forgattam el az autót a piros mezőig...  :whistling: Nem volt rossz, de nem is villanyozott fel... inkább maradok 3000 alatt.  :)

Akkor kezdj el barátkozni a traktorhanggal, és legközelebb vegyél dízelt  :D .
Inkább egy turbós benzinest...  :whistling: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.14 20:20:18
Az autóm visszatermeli lassan a benzint... :eek: Új fogyirekord, ezúttal mindenféle hosszabb távú út nélkül (!): 5.68 l/100km! :eek: :eek: :eek: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.14 22:36:15
Az autóm visszatermeli lassan a benzint... :eek: Új fogyirekord, ezúttal mindenféle hosszabb távú út nélkül (!): 5.68 l/100km! :eek: :eek: :eek: :wub:

Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2011.06.14 23:01:43
Az autóm visszatermeli lassan a benzint... :eek: Új fogyirekord, ezúttal mindenféle hosszabb távú út nélkül (!): 5.68 l/100km! :eek: :eek: :eek: :wub:

Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább  :D .
Nekem is jó fogyasztásom volt most, egy majdnem ugyanolyannal, mint Gyöngyié, de nekem 6,11.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.15 07:39:10
Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább. :D
Az egy dolog, hogy ritkán pörgetem. De akkor is! Érdemes visszanézni a régebbi fogyijaimat ugyanilyen időszakokban.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.06.15 07:43:37

Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább  :D .
Miért, ez valami eretnekség vagy csalás  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.15 07:47:29
Nem az, de normal temponak nem tekintheto  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.15 07:52:56
Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább. :D
Az egy dolog, hogy ritkán pörgetem. De akkor is! Érdemes visszanézni a régebbi fogyijaimat ugyanilyen időszakokban.  :)
Akkor Nálad is több decit jelent a LUKOIL?  ;) :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.15 07:55:17
Nem az, de normal temponak nem tekintheto  ;)
Nem az a lényeg, normál tempónak hívod, vagy sem, hanem, hogy Nincs benne hosszú út, csak a szokásos munkábajárás, tehát forgalom reggel és du. is. Ezt figyelembevéve, pedig, igenis, hogy nagyon jó eredmény ez az 5,68.  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.15 07:58:40
Azt tedd hozzá, hogy 1500-nál soha nem pörgetted tovább  :D .
Miért, ez valami eretnekség vagy csalás  :?:
A többség szerint mindkettő. :D

Nem az, de normal temponak nem tekintheto  ;)
Miért? Városi mászkálás... Nálunk 50 a max megengedett városban. Mégis mennyivel menjek? (Tudom, 30-40 között) :devil:

Akkor Nálad is több decit jelent a LUKOIL?  ;) :clap: :clap: :clap:
Igen! Nézd meg, április óta tankolok LukOilon, előtte OMW. Lényegesen jobbak a fogyijaim mint a 3 év MOL-ozással.

Nem az a lényeg, normál tempónak hívod, vagy sem, hanem, hogy Nincs benne hosszú út, csak a szokásos munkábajárás, tehát forgalom reggel és du. is. Ezt figyelembevéve, pedig, igenis, hogy nagyon jó eredmény ez az 5,68.  :hug:
Költői túlzásba ne essünk, mert az érdi forgalom nagyon nem egyenlő a pestivel, itt nincs araszolás, ilyesmi, de cserébe nagy domb van a meló és a lakhelyem között. De köszi! (Végre valaki nem csak leolt... :devil: ) :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.15 08:00:14
Nem azt mondtam, hogy nem jo  ;) De a teljes igazsaghoz hozzatartozik, hogy rovid uton egy 1,3-as Corolla 1500-as fordulat alatt volt hasznalva. Ez nem epp atlag hasznalat.
Megegyszer: ez semmit nem von le kleingy eredmenyebol. Brava!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.15 08:04:45
De a teljes igazsaghoz hozzatartozik, hogy rovid uton egy 1,3-as Corolla 1500-as fordulat alatt volt hasznalva. Ez nem epp atlag hasznalat.
Jaaa, így már értem.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.15 08:09:05
Ja, igen, a Spriten ilyenkor én is a "moderate" használatot jelölném be, ez igaz.

Amúgy érdekes, mert ezzel a Lukoillal nekem is kb fél literrel eszik a kocsi kevesebbet, pedig tavaly óta nem sokat változtattam a stílusomon. Addig Agip-oztam, jól ment vele is, de jellemzően 6 liter felett fogyott.
Most még szűk 1/3-ad tanknyi benzinem van, de most is bőven 6 liter alatt leszek a végére, jelenleg 5,8-on áll a fed. comp.
Talán annyit változtattam tavalyhoz képest, hogy mivel szinte az összes nagyobb csomóponti jelzőlámpára szereltek fel visszaszámlálót, 30-40mp-es pirosaknál leállítom a motort, illetve 40-45-nél csak ritkán megyek gyorsabban, mert a zöld hullámot így kapom el itt Csabán. De akkor is, teljes tankra vetítve most kb 50-50% a városi és országúti használat és így is 6 liter alatt van az átlagfogyi.
Nekem bejött ez a Lukoil.  :yes: :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.06.15 21:45:38
most nekem is elég jo a fogyim,  vizszintes alatt van 1 strigulával, 750km........... szoval mire kiürül közel lesz a 1000km-hez
nuku autopálya, országuton 100-120, + hétfö reggel ugy felkurtak hogy sikerült 1-2 be gumifüsttel elindulni :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.16 08:46:10
Nekem most ratyi. Epp 5,5-en all  :wacko: Mondjuk ebben szinte csak 4 szemely, nemi cuccal, sok klima es altalabn ugy nez ki az ut:
felmegyek 1500-2000 meterre  majd ugyanazon az uton le.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zoolander - 2011.06.16 09:51:19
mindig mondom magamnak hogy ezt a topikot nekem nem szabad olvasni az 1.6-os hagyományos automatával...  :nonono:

városban szinte a gázt nem is nyomva, 9.8 volt a rekordom eddig...reggeli és esti dugózással.

egy vidéki út, ami fele pálya fele autóút ellenben lazán 7-7-.5 körül jön ki úgyis ha tolom neki - nekem ez is öröm már  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.06.16 14:59:32
Szombat délután indultam el hétvégére, Gyöngyösön tankoltam, eddig tartott. 657 km, ~49 liter 95-ös Shell benya, ez átlag 7,4. Használat: 1x Gyöngyös-Gödöllő-Gy, végig 150-160; 2x Gy-Bp-Gy, az egyik 130, a másik 140-150 körül, 1 Bp-Taksony-Bp óvatosban; a maradék használat Gyöngyös és Pest város. Klíma alap, 2 vagy 3 fő. Szerintem teljesen elfogadható.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.16 15:19:27
Az a 49 liter tankolt mennyiség érdekes, jól kicentizted  :clap: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.16 15:24:20
55 literes tankban 49 liter mar kicentizes?  :eek: Akkor itt sokan mar nanotechnologiat csinalunk a tankolasnal  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.16 15:30:59
Jahogy 55? Én aszhittem, hogy csak 52...  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.06.16 15:33:31
Az a 49 liter tankolt mennyiség érdekes, jól kicentizted  :clap: :yes:

55 lityis tankba tankoltam már 53-54 litert, meg olyan is volt hogy a benyakut elött 1 kmrel kifogyott :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.06.16 15:50:32
Pestről hazafelé, valamikor Mogyoród körül villant a sárga. Ilyenkor simán haza szoktam menni, és a jól megszokott Shell kútnál tankolni. Volt, hogy a Nulláson, kb. Diósd körül jelzett a gép, onnan is vállaltam. ~8-10 liter lazán van még ilyenkor a tankban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.06.16 16:13:39
Szombat délután indultam el hétvégére, Gyöngyösön tankoltam, eddig tartott. 657 km, ~49 liter 95-ös Shell benya, ez átlag 7,4. Használat: 1x Gyöngyös-Gödöllő-Gy, végig 150-160; 2x Gy-Bp-Gy, az egyik 130, a másik 140-150 körül, 1 Bp-Taksony-Bp óvatosban; a maradék használat Gyöngyös és Pest város. Klíma alap, 2 vagy 3 fő. Szerintem teljesen elfogadható.

Szerintem is tökéletes ez a fogyi nekem is ilyesmi jött ki mikor Debrecen Bp mezőkövesd vissza Bp majd Debrecen, csak én nem klímáztam de helyette -4 fok volt a kinti hőmérséklet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.16 16:21:22
55 lityis tankba tankoltam már 53-54 litert, meg olyan is volt hogy a benyakut elött 1 kmrel kifogyott :whistling:
Nekem eddig 54,74 a rekordom  :yes: de van olyan is, akinek mar 55 felett is sikerult belepreselnie.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.16 16:56:40
Szombat délután indultam el hétvégére, Gyöngyösön tankoltam, eddig tartott. 657 km, ~49 liter 95-ös Shell benya, ez átlag 7,4. Használat: 1x Gyöngyös-Gödöllő-Gy, végig 150-160; 2x Gy-Bp-Gy, az egyik 130, a másik 140-150 körül, 1 Bp-Taksony-Bp óvatosban; a maradék használat Gyöngyös és Pest város. Klíma alap, 2 vagy 3 fő. Szerintem teljesen elfogadható.

Hibátlan! :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.06.16 18:16:30
...-4 fok volt a kinti hőmérséklet.

Az odaver a fogyasztásnak, még üzemmelegen is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.06.16 21:40:54
55 lityis tankba tankoltam már 53-54 litert, meg olyan is volt hogy a benyakut elött 1 kmrel kifogyott :whistling:
Nekem eddig 54,74 a rekordom  :yes: de van olyan is, akinek mar 55 felett is sikerult belepreselnie.
Régen az ilyesmit nagyon nem tranácsolták, mert felszivja az üzemanyag üledékét a tankból és sok gondot okozhat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.06.16 21:54:30
55 lityis tankba tankoltam már 53-54 litert, meg olyan is volt hogy a benyakut elött 1 kmrel kifogyott :whistling:
Nekem eddig 54,74 a rekordom  :yes: de van olyan is, akinek mar 55 felett is sikerult belepreselnie.
Régen az ilyesmit nagyon nem tranácsolták, mert felszivja az üzemanyag üledékét a tankból és sok gondot okozhat.
Még annak idején volt egy eset, hogy a kereszteződésben állt le isminek az autója, a benyakút a kereszteződés másik oldalán volt. Igaz az egy Civic volt :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.16 23:11:57
Régen az ilyesmit nagyon nem tranácsolták, mert felszivja az üzemanyag üledékét a tankból és sok gondot okozhat.
Altalaban 47-48 litert tankolok. Ez igy jott ki. De mivel akkor mindent felszivott, most mar tiszta, lehet porszarazra jaratni  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.16 23:14:32
Még annak idején volt egy eset, hogy a kereszteződésben állt le isminek az autója, a benyakút a kereszteződés másik oldalán volt. Igaz az egy Civic volt :D
Eleg cudar lett volna, mert ez marciusban tortent, hajnal 4-5 kozott -8 fokban. Mikor meglatta a mennyiseget a szamlan az asszonypajtas, magyarazott is vmit a felelotlensegrol  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.06.18 10:03:41
Debrecen-Hollókő (nem pályán) kitérőkkel, kb 500 km, 4fővel, 2 bringa a tetőn, az út 70%án légkondi bekapcsolva
átlagsebességet nem néztem, a táblák szerint ment a kocsi

ja 1.4es benzines e12

6.7 liter átlag lett

az jó, nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.06.18 10:22:29
Teljesen jó.  :clap: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.06.18 10:28:46
6.7 liter átlag lett
az jó, nem?

 :yes: hibátlan!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.18 11:25:48
Bezony, grat :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yocee - 2011.06.18 12:57:37
Debrecen-Hollókő (nem pályán) kitérőkkel, kb 500 km, 4fővel, 2 bringa a tetőn, az út 70%án légkondi bekapcsolva
átlagsebességet nem néztem, a táblák szerint ment a kocsi

ja 1.4es benzines e12

6.7 liter átlag lett

az jó, nem?

Nálam nem volt 4 fő, csak 2, és bringák sem. a Légkondi kb így ment, Velence - Szlovénia - Balaton viszonylaton 6.9L fogyasztás, és nyomtam neki hegyen völgyön.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.06.19 14:08:30
Debrecen-Hollókő (nem pályán) kitérőkkel, kb 500 km, 4fővel, 2 bringa a tetőn, az út 70%án légkondi bekapcsolva
átlagsebességet nem néztem, a táblák szerint ment a kocsi

ja 1.4es benzines e12

6.7 liter átlag lett

az jó, nem?

Nagyon jó fogyi főleg úgy hogy 2 kerékpár a kocsi tetején figyelt, a 2 kerékpár szerintem feltesz egy tetőboxal simán.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.06.23 08:03:03
Nekem most ratyi. Epp 5,5-en all  :wacko: Mondjuk ebben szinte csak 4 szemely, nemi cuccal, sok klima es altalabn ugy nez ki az ut:
felmegyek 1500-2000 meterre  majd ugyanazon az uton le.
A vege 5,3 lett:
926,8km-re tankoltam 49,41 litert. Sok klima, altalaban 4 szemely es csupa volgyon-hegyen at a forgalom ritmusat kovetve egy-ket elozessel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.27 14:08:34
Bocs,ha esetleg itt nemjo helyen van ez a téma!!   :surrender:

Árváltozás a benzinkutakon

Óriási áresés a benzinkutakon – 2011. június 27.

Múlt héten drágultak ugyan az üzemanyagok, de e héten hat forinttal csökken a benzin, és 9 forinttal a gázolaj ára.

Az előző heti áremelkedésnél is komolyabb mértékben lesznek olcsóbbak szerdától az üzemanyagok.

E héten szerdáig érdemes várni a tankolással, jelentős mértékű lesz ugyanis a csökkenés, a benzin ára 6, a gázolajé 9 forinttal apad Hat forinttal csökken a benzin, és 9 forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin átlagára 370 forintra esik, míg a gázolajé 360 forintra csökken, a múlt héten a benzin esetében 2 forinttal, a gázolajnál hárommal emelt szintről.

Az árszórás ettől függetlenül továbbra is 30 forint körül van mind a benzin-, mind pedig a gázolajár esetében a legolcsóbb és a legdrágább hazai töltőállomások között.

Az idei évi árnövekedések- és csökkenések összegeként a benzin ára január óra 8, míg a gázolajé 9 forinttal emelkedett. Ez persze csalóka adat, hiszen idén a legmagasabb átlagos benzinár 390 forint volt május első hetében - ekkor a legdrágább töltőállomásokon 400 forint feletti árakkal is találkozhattunk -, míg a gázolaj legmagasabb átlagára 377 forint volt március harmadik hetében.

Szerdától legdrágábban várhatóan 389 forintért tankolhatunk benzint, míg a gázolaj esetében 381 forint lehet az árplafon.

Az alternatív üzemanyagok közül Bioetanolt (E85) várhatóan 280, míg autógázt (LPG) 221 forintos literenkénti átlagáron találhatunk szerdától.

Tavaly ilyenkor 344 forint volt a benzin, és 330 forint a gázolaj országos átlagos ára, azaz elmúlt egy év áremelkedése az e heti csökkentéssel együtt is drasztikus mértékű.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.27 14:46:10
Van benzin-dízel topik az általánosban, oda szokták az ilyet írni a srácok! :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.06.27 15:45:28
oké, bocsánat!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.06.27 15:45:50
No para. :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.04 10:04:56
Tegnapi tankolás eredménye: 5.97. Ez csak azért lett ilyen "rossz", mert volt benne egy bő egy órás, közel egy helyben állós dugó a 6-oson (3 km 1 óra alatt). Igaz, nagyon meg kellett küzdenem most a 6 liter alatti fogyiért, mert 600 km-t mutatott a Cori számlálója, amikor péntek este nagy vagányan eldöntöttük, hogy ebből még simán megjárjuk az Érd-Dunaföldvár-Érd távot 7végén. Lefele nem is volt gond, este 11-kor lazán mentem 60-70 között a hatoson, alig páran voltak az úton, de azért hazafele már zabszem se volt ott hátul, ráadásul a forgalom miatt inkább 75-80 km volt a jellemző. Érdhez közeledve kezdődött a könyörgés mindenféle istenséghez, hogy érjünk el az érdi Lukoilig, a mutató már az E alá mutatott nagyban. Majd tankoláskor kiderült, hogy még volt benne bő öt liter... ::) :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.04 10:18:22
Most 7végén figyeltem kicsit a pillanatnyi mérőt, és összehasonlítottam, hogy 4. és 5. fokozatban mennyi a pillanatnyi fogyi ugyanannál a sebességnél. Ez a sebesség 55-60 körüli tempó volt és az volt a cél, hogy a legkisebb gázpedál állás mellett tartsam ezt az értéket. Az eredmény várakozásnak megfelelő volt:
4.-ben 3,5-4,0 liter;
5.-ben 3,0-3,4 liter volt a pillanatnyi fogyasztás.

Most picit úgy állok, hogy beleuntam a kínos fogyasztáscsökkentésbe, egy tank erejéig visszatérek a "nem figyelem" módszerhez (na, jó, csak kicsit figyelem...  :innocent: ), és, ha esetleg leyz üa. emelés a héten, akkor kedden még teletankolom a vasat és kipróbálom a kék SPURIT. Azzal megyünk majd 7végén Kakucsra.

(OFF Tesóm azt mondta, hogy Ő meglepődött a Sharanon, hogy a kék Spurival mekkorát tol 130-ról!!! Szerinte elég durván érezhető a különbség.)

Ez a 7vége amúgy sem elsősorban a fogyasztás lesz a szempont, mert kicsit meg akarom járatni a szerkezetet, az utolsó hosszabb távom a Balaton volt a tavaszi tali alkalmával...  :wacko:

Kleingy: Még ez a fogyi is bőven qrva jó, ne felejtsd el, hogy a gyári megadott átlagod 6,8L/100km!!! Ehhez képest az 5,93 egyenesen botrányosan jó adat!!!  :clap:

Nekem most 5,8-on áll.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.07.04 11:03:23
Nekem a legutóbbi: 46,3 liter 1078 km-re (4,29) Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kéne egy EGR takarítás meg valami spórgumi.

Amúgy ha már rekordtankolás: Swiftbe nyomtam a minap 45.02 litert. (45ös tank, csőbe is töltve) Kb annyi lehetett benne, ami a csőbe befér :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.07.04 19:41:04
Nekem a legutóbbi: 46,3 liter 1078 km-re (4,29) Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kéne egy EGR takarítás meg valami spórgumi.

Amúgy ha már rekordtankolás: Swiftbe nyomtam a minap 45.02 litert. (45ös tank, csőbe is töltve) Kb annyi lehetett benne, ami a csőbe befér :D
Milyen körülmények között jött ki ez a 4,29 ??
Nekem a legjobb 4,3-4,5 körül volt sétakocsikázva 100-150km távon (70-100km/h) aztán beletapostam. :D Nekem a normál vegyes 5,2 szokott lenni (több mint fele autopálya)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.04 22:18:35
Valamit rosszul csinálok: 6,9 (37,01L/536km). Klíma nem volt, pályán 110-120as tempó, városban is betartottam a sebiket, ahol tudok motorfék ... Igaz csak 200km autópálya van benne, a többi város.
Egyre többet vedel a kicsike, első mérésem még 6,2 volt, igaz abban 200km pálya és 200km főút volt ... ::)
Nah gyün a nyár, majd járkálok vele többet pályán, meglássuk mit produkál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.04 22:28:13

Nincs mese, menni kell és összeszokni a járgánnyal. Nézd vissza az aláírásomban lévő linken, én milyen bődületesen fos fogyikat produláltam, amikor megvettem a Corit és milyeneket most. Nagyon sokat számít még, hogy ne rövid utakra menj, hanem hosszabbakra. Minél előbb válts fel minél magasabb fokozatba (az értelmes határokon belül persze). Ne nagy slunggal indulj a lámpánál. Használd ki a gurulást is, ha van rá lehetőség. Ne pörgesd a motort. Gumik 2.5 barra vannak nálam fújva, olaj 5W30, töltöttem a Coriba május elején injektortiszítót és Eco gumijaim vannak. Így hirtelen ennyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toroksultan - 2011.07.04 22:43:18
Valamit rosszul csinálok: 6,9 (37,01L/536km). Klíma nem volt, pályán 110-120as tempó, városban is betartottam a sebiket, ahol tudok motorfék ... Igaz csak 200km autópálya van benne, a többi város.
Egyre többet vedel a kicsike, első mérésem még 6,2 volt, igaz abban 200km pálya és 200km főút volt ... ::)
Nah gyün a nyár, majd járkálok vele többet pályán, meglássuk mit produkál.

Szia!

nem olyan rossz ez ezen a kornyeken, sajna mar Bp se a regi, hogy nyarra teljesen kiuruljon:- (
habar ma du eppen egesz fogyaszthato volt a nagykorut, de az feltunt, ha tele a nagykorut akkor a fiumei halad, es vica versa, a 8-9.ker dzsumbujba meg ujabban nem jarok az elobbiek miatt

udv

toroksultan
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.04 22:46:10
Valamit rosszul csinálok: 6,9 (37,01L/536km). Klíma nem volt, pályán 110-120as tempó, városban is betartottam a sebiket, ahol tudok motorfék ... Igaz csak 200km autópálya van benne, a többi város.
Egyre többet vedel a kicsike, első mérésem még 6,2 volt, igaz abban 200km pálya és 200km főút volt ... ::)
Nah gyün a nyár, majd járkálok vele többet pályán, meglássuk mit produkál.
Nincs mese, menni kell és összeszokni a járgánnyal. Nézd vissza az aláírásomban lévő linken, én milyen bődületesen fos fogyikat produláltam, amikor megvettem a Corit és milyeneket most. Nagyon sokat számít még, hogy ne rövid utakra menj, hanem hosszabbakra. Minél előbb válts fel minél magasabb fokozatba (az értelmes határokon belül persze). Ne nagy slunggal indulj a lámpánál. Használd ki a gurulást is, ha van rá lehetőség. Ne pörgesd a motort. Gumik 2.5 barra vannak nálam fújva, olaj 5W30, töltöttem a Coriba május elején injektortiszítót és Eco gumijaim vannak. Így hirtelen ennyi.
Jah igen, amikor megvettem, volt eksönben 185ös gumi (mondjuk tapad is mint állat), tény hogy lényegében annyit használom a kocsit hogy mikrotali-fogarasi tesco, meg néha uszoda, ráadásul nemrég fujattam fel a gumikat is 2,4-re, mert 2,2-2,3-an voltak. A váltásokról meg annyit, hogy szerintem én vagyok melletted az egyik, aki dízelként vezeti a kocsit, és 2000-2500-nál már felvált. Mondjuk néha gyanakszom is arra hogy csóringer szenved, amikor 1500 alatt kell gurulnia és tolja be az égetnivalót :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.05 07:29:42

Ezek milyen távok kb? Lehet, hogy olyan rövideket mész, hogy valójában marha jó a fogyid.  :D Én napi 2x12 km-t megyek, ez fix, ettől csak többet. Nyugiii, ha nem tolod a gázt ezerrel és nem rázkódik a kasztni, nincs annak baja, csak ilyen alacsony fordulatnál nagyon figyelj arra, hogy alig-alig érj a gázpedálhoz. Bár hiába is tolnád neki, úgysincs itt ereje. Legközelebb meg dízelt veszünk. :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.05 08:27:23
Valamit rosszul csinálok: 6,9 (37,01L/536km). Klíma nem volt, pályán 110-120as tempó, városban is betartottam a sebiket, ahol tudok motorfék ... Igaz csak 200km autópálya van benne, a többi város.
Egyre többet vedel a kicsike, első mérésem még 6,2 volt, igaz abban 200km pálya és 200km főút volt ... ::)
Nah gyün a nyár, majd járkálok vele többet pályán, meglássuk mit produkál.
Namármost, nem értelek. Mi is a gondod ezzel a 6,9-cel ilyen körülmények között?  :hmmmm:

Azt azért ne felejtsük el, hogy kleingy és én is csak országúton használjuk a kocsit, meg kevés város van benne, de az is inkább csak külvárosi rész (kleingy-nél), nálam meg ugyan belváros, de Békéscsaba és nem Bp. A 6,9 az egy tök jó fogyasztás, gyakorlatilag hozod a gyár által megadott értéket. Ezt próbáld meg egy másmilyen márkájú, de hasonlóan motorizált kocsival...  :excl:
Az, hogy még nem régóta van meg neked ez az autó kb annyit tesz, hogy változatlan használat mellett le tudnál még faragni max 0,5 litert az átlagból.
Azt az értéket, amit mi kleingy-vel hozunk, Te is simán tudnád, ha nem használnád pályán a kocsit, vagy legalábbis pályatempóban (max 100km/h). Kb. 2-3 decit jelent az előretekintő vezetési stílus a korán felkapcsolgatás, egyenletes haladásra törekvés (minél kevesebb fékezés, majd újra gyorsítás). Az Eco gumi sztem max 1-2 decit, ha hoz, de lehet, hogy sokat mondtam. Szerintem a sofőrön több múlik.  :yes:

Úgyhogy ne csüggedj, gyakorolj, kísérletezz, motorfékezz, gurulj, ahol lehet, minél többet és meg lesz az eredménye!  :hug:

Tavaly nyáron nekem is 6,4 volt a fogyim a mostani tempó mellett saját figyelmetlenségem miatt. Ma ugyanezen tempó mellett 5,6-5,8, függően attól, hogy mennyi város csúszik bele.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.05 08:31:30
[...] Mondjuk néha gyanakszom is arra hogy csóringer szenved, amikor 1500 alatt kell gurulnia és tolja be az égetnivalót :D
Na erre azért vigyázz! Csak akkor forgasd ilyen alacsony tartományban, ha NEM akarsz gyorsítani, csak tartod a tempót, pl. városban 50-60km/h-nál. Gyorsításhoz dobd vissza 4.-be, azzal kényelmesen megy. Tartani a sebességet lehet 5.-ben is nyugodtan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.05 08:39:06
Na erre azért vigyázz! Csak akkor forgasd ilyen alacsony tartományban, ha NEM akarsz gyorsítani, csak tartod a tempót, pl. városban 50-60km/h-nál. Gyorsításhoz dobd vissza 4.-be, azzal kényelmesen megy. Tartani a sebességet lehet 5.-ben is nyugodtan.
Na ez szakszerűbb megfogalmazás volt mint az enyém.  :D :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.07.05 09:11:40
Jah igen, amikor megvettem, volt eksönben 185ös gumi (mondjuk tapad is mint állat), tény hogy lényegében annyit használom a kocsit hogy mikrotali-fogarasi tesco, meg néha uszoda, ráadásul nemrég fujattam fel a gumikat is 2,4-re, mert 2,2-2,3-an voltak. A váltásokról meg annyit, hogy szerintem én vagyok melletted az egyik, aki dízelként vezeti a kocsit, és 2000-2500-nál már felvált. Mondjuk néha gyanakszom is arra hogy csóringer szenved, amikor 1500 alatt kell gurulnia és tolja be az égetnivalót :D
Ezek milyen távok kb? Lehet, hogy olyan rövideket mész, hogy valójában marha jó a fogyid.  :D Én napi 2x12 km-t megyek, ez fix, ettől csak többet. Nyugiii, ha nem tolod a gázt ezerrel és nem rázkódik a kasztni, nincs annak baja, csak ilyen alacsony fordulatnál nagyon figyelj arra, hogy alig-alig érj a gázpedálhoz. Bár hiába is tolnád neki, úgysincs itt ereje. Legközelebb meg dízelt veszünk. :devil:
Igaza van kleingy-nek. Ezek ilyen korulmenyek kozott igencsak jo fogyik!
Raadasul Te palyan 110-120-al toltad. Kleingy meg 60-70 aztan 75-80-al kepzett gurulo utakadalyt  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.05 09:50:47
Legközelebb meg dízelt veszünk. :devil:
Isuzu lesz asszem :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.05 09:55:09
Az a legneccesebb, amikor viszem le a mélygarázsba, és király utcában sok a fekvőrendőr, ott nem lehet eldönteni hogy 1-esben, vagy 2-esben, kuplungolással mész végig.
Sajna a távok, amiket beleteszek városban kb 5 kilométerek. De hétvégén lesz egy miskolc, az 210km*2 pálya, meg ingázás miskolc-falu között, meglássuk ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.05 09:56:53
Legközelebb meg dízelt veszünk. :devil:
Isuzu lesz asszem :D
Én elfogult vagyok az Isuzu dízelekkel, de objektíven nézve már sokkal jobb dízelek vannak nála manapság...  :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.05 09:58:37
Az a legneccesebb, amikor viszem le a mélygarázsba, és király utcában sok a fekvőrendőr, ott nem lehet eldönteni hogy 1-esben, vagy 2-esben, kuplungolással mész végig.
Sajna a távok, amiket beleteszek városban kb 5 kilométerek. De hétvégén lesz egy miskolc, az 210km*2 pálya, meg ingázás miskolc-falu között, meglássuk ...
Ha van benned kell elhatározás a fogyasztással kapcsolatban és nem túl sietős a tempó 7végén, próbáld meg végig a 110-et nem átlépve menni pályán. Lejjebb fog menni a fogyid...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.05 11:47:57
Raadasul Te palyan 110-120-al toltad. Kleingy meg 60-70 aztan 75-80-al kepzett gurulo utakadalyt  :tt2:
Bocsesz, én főúton mentem annyival éjjel.  :tt2: Egyébként autópályán sem megyek többel 80-100-nál óra szerint (persze más a helyzet, ha a Zuram vezet :devil: (140 rulez) vagy ha tényleg hosszú távra megyünk, egyéb esetben nem az az 1-2 perc plusz számít...). :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.05 11:51:19
Az a legneccesebb, amikor viszem le a mélygarázsba, és király utcában sok a fekvőrendőr, ott nem lehet eldönteni hogy 1-esben, vagy 2-esben, kuplungolással mész végig.
Sajna a távok, amiket beleteszek városban kb 5 kilométerek. De hétvégén lesz egy miskolc, az 210km*2 pálya, meg ingázás miskolc-falu között, meglássuk ...
Bakker, 5 km alatt be se melegszik az autó! Naná, hogy akkor pláne jók a fogyijaid.
Hétvégén ha időd és az utasok engedik, menj (90-)100 km/h körül, ha pályázol. Meglepődsz majd nagyon a végén, ha tankolsz. Egyébként érdemes lenne tényleg induláskor tankolni fullra (csőig), majd hazaérkezéskor ugyanez, ugyanott, ugyanannál a kútfejnél és így kapsz egy nagyon pontos értéket.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.05 14:13:29

Eszembe jutott egy dokumentumfilm, amiben minden reggel úgy indítja el a szibériai kamionsofőr az IFÁ-t, hogy indulás előtt két órával egy komplett tábortüzet gyújt a motorblokk alatt  [rohog] Az valszeg bemelegszik
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2011.07.05 14:38:14
Sziasztok!

Nekem most elég vegyes etapjaim voltak, többnyire inkább város. A teljes táv 845 km, ebből 604 km. város, 180 km autópálya és 70 km. országút.( Lovason voltunk) Városban a szokásos kihasználom a motorféket stílus, autópálya 120-130 km/h, országút ( 710-es) 90-110 km/h. A fogyim szerintem jó lett: 845 km.=42,86 lityi gázolaj=5,07 l/100 km.( Bc. 5,2 és 32 km/h átlag)
Mint mindig most is hiányolom azt a fránya 6. sebességet. Az 1.4 D4-D motor éppen elég ehhez a kasztnihoz, nem rakéta, hanem nyugodt családi autó, ami azért ha kell tud menni. :yes: :yes: :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.07.05 21:01:09
Én csak az 1250ccm-es (78Le) Jazzhez  tudom hasonlitani, ahhoz képest a mi dieselünk egy rakéta :clap:
Mentségére szoljon a Jazznek, hogy ugyanugy nem pörgetem mintha diesel lenne. :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.07.06 15:04:42
Nekem a legutóbbi: 46,3 liter 1078 km-re (4,29) Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kéne egy EGR takarítás meg valami spórgumi.

Amúgy ha már rekordtankolás: Swiftbe nyomtam a minap 45.02 litert. (45ös tank, csőbe is töltve) Kb annyi lehetett benne, ami a csőbe befér :D
Milyen körülmények között jött ki ez a 4,29 ??
Nekem a legjobb 4,3-4,5 körül volt sétakocsikázva 100-150km távon (70-100km/h) aztán beletapostam. :D Nekem a normál vegyes 5,2 szokott lenni (több mint fele autopálya)
Szinte kizárólag országút, jellemzően 90-110 között. Plusz némi Szeged, Orosháza, Bp.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.06 20:37:16
Az nem lehet hogy a motorháztetőre száradt galamb :censored: emelte meg úgy a légellenállást, hogy akárhogy nem tolom, 7 lityó?  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.07.06 21:31:30
Nekem a legutóbbi: 46,3 liter 1078 km-re (4,29) Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kéne egy EGR takarítás meg valami spórgumi.

Amúgy ha már rekordtankolás: Swiftbe nyomtam a minap 45.02 litert. (45ös tank, csőbe is töltve) Kb annyi lehetett benne, ami a csőbe befér :D
Milyen körülmények között jött ki ez a 4,29 ??
Nekem a legjobb 4,3-4,5 körül volt sétakocsikázva 100-150km távon (70-100km/h) aztán beletapostam. :D Nekem a normál vegyes 5,2 szokott lenni (több mint fele autopálya)
Szinte kizárólag országút, jellemzően 90-110 között. Plusz némi Szeged, Orosháza, Bp.
A másik ok, hogy az E12 eleve fél literrel kevesebbet iszik mint azE15-ös
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.07.10 00:20:15
sziasztok!

1.4 E12 sedan 2003-as évjárat
Debrecen-Eger odavissza 4 felnőttel 80% légkondival

kereken 6 liter  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.07.10 00:25:45
egy 1.6-os e12-es hb vajon mennyivel fogyaszt többet, mint egy 1.4es ugyanolyan körülmények között?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.10 08:24:32
egy 1.6-os e12-es hb vajon mennyivel fogyaszt többet, mint egy 1.4es ugyanolyan körülmények között?
Spritmonitor? ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.07.10 09:00:20
egy 1.6-os e12-es hb vajon mennyivel fogyaszt többet, mint egy 1.4es ugyanolyan körülmények között?

Lábfüggő, mivel az áttételek azonosak, 1-2 decivel, viszont a városi fogyasztásban akár kevesebbet is ehet, mivel 3600-a nyomatékmax, nem 4100, mint az 1,4-nél, íyg hamarabb elváltható.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.10 12:19:23
Tegnap:
484 km (nagyrészt pálya, óra szerinti 120 körül leginkább), 83 km/h átlagseb., 4 fő, klímával:
7.2 L
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.10 14:31:16
Hibátlan!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.10 19:12:16
Nah megnyugodtam: 400km ótópálya, meg pár 10km város, meg pár kör kakucsringen, 6,3as átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.07.10 21:54:09
milyen motorral?
a légkondi ment?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.07.11 08:21:35
Ket ujabb tankolasom volt:
- 945,2km-re tankoltam 48,25 litert (5,1 szamolva, BC 5,0). Teljesen vegyes hasznalat mellett, sok legkondival. A tempo kb olyan volt, hogy ha voltak elottem megeloztem, de a seb korlatokat 10-15%-al tobbel nem leptem at. A jo ertek sztem csak annak koszonheto, hogy viszonylag kedvezo domborzati viszonyok kozott volt.
- 204,9km-re 11,22liter (5,48 szamolva, BC 5,0). Ez Villach kornyeki tekergozes, alllando klimaval, hegyre fel, hegyrol le.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.11 09:18:07
Hát, a Békéscsaba-Kakucs-Mezőkövesd-Sarkad-Békéscsaba hétvégi etapom nem kifejezetten a fogyasztásról szólt:

560km teljes átlaga fed comp. szerint 6,7 L lett, 66km/h átlagsebesség mellett, full klíma, végig szembe-, illetve oldalszél, teli csomagtartó, 2 személy, csak országút, 100-130-as tempó, kövérgázas előzések (3. és 4. fokozat 4-6000 ford/perc).

Nagyon kellett ez a forszírozott tempó, mert amikor elindultunk otthonról, egyszerűen nem akart menni a kocsi. Aztán párszor megrúgdostam jobban a gázpedált, és megtáltosodott az autó.

Azt figyeltem, hogy a klíma + szembe szél 1 literrel dobja meg a fogyit, és nemcsak az átlagot, de a pillanatnyin is pontosan ez látszik.

Legalább megbizonyosodtam róla, hogy tökéletes állapotban van a klímám, út közben meg sem izzadtunk, 2-es fokozaton a szélvédőre és az első oldalablakokra volt irányítva a levegő és a hőfokszabályzó csak vízszintes állásban volt, nem a leghidegebben. Jó volt a levegő is a kabinban, nem az utazásban, hanem a kakucsi perzselő kitérőben fáradtunk el, de megérte.

A 4.sz. főúton Cegléd felé utolért minket egy E11 béka G6(!), fekete hatchback, LLL-xxx rendszámmal. Én a vészvillogómmal villantottam neki kettőt, mire Ő is villantott rám egyet a refivel. Aztán elengedtem és intettünk egymásnak. Szép autó volt, jó fekvésű kis kocsi.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.11 09:30:46
Nagyon kellett ez a forszírozott tempó, mert amikor elindultunk otthonról, egyszerűen nem akart menni a kocsi. Aztán párszor megrúgdostam jobban a gázpedált, és megtáltosodott az autó.

Erről beszélek mindig. Ezeket a kis benzineseket rendesen kell küldeni, mert nem jó nekik a tötymörgés...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.11 10:42:50
milyen motorral?
a légkondi ment?
1332cc, és hát a légkondi 40 fokban nem árt :D
Jah és egyik 200km úgy ment hogy 3 ember, csomagtartó és utastér is rogyásig csomagokkal, amikor ránéztem a kocsira, hátsó kerék tetejét nem láttam úgy ült :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.07.11 21:01:11
Hát, a Békéscsaba-Kakucs-Mezőkövesd-Sarkad-Békéscsaba hétvégi etapom nem kifejezetten a fogyasztásról szólt:

560km teljes átlaga fed comp. szerint 6,7 L lett, 66km/h átlagsebesség mellett, full klíma, végig szembe-, illetve oldalszél, teli csomagtartó, 2 személy, csak országút, 100-130-as tempó, kövérgázas előzések (3. és 4. fokozat 4-6000 ford/perc).

Nálad azért ez ritka hogy a kocsi ilyen magas fordulatot kap 8 ez nem psizkálás vagy mégis :P )  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.11 21:44:14
Jaja, valóban ritka, de ez most kellett, meg siettünk is a talira, meg láttam a pillanatnyi fogyin, hogy a szembeszéllel és a klímával adott tempó mellett nem lehet, mit tenni. Így, aztán, ha lúd, legyen kövér, gondoltam és toltam neki.

Ma délután tele is tankoltam és meglepődtem az eredményen: az előzetesen leírt 6,7 helyett csak 6,41 lett a teljes átlagom. Ennyit csalt a fed. comp, ami amúgy nem jellemző rá. :eek: :clap: Így, aztán mégjobb a kedvem! ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.07.11 21:54:09
A klíma meg tudja kavarni a masinát az biztos lehet hogy ezért is csal egy kicsit a fed. comp.-od.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.11 22:39:02
Illetve nem tudni, hogy a fedcomp mennyire valós, vagy elméleti értékekkel számol. Mert ha elméleti értékekkel számol, akkor pl a szelet kevésbé tudja beleszámolni, csak azt, hogy normális esetben mennyinek kellene lennie... De lehet, hogy ez hülyeség, mert az emelkedőt is észreveszi. Ennek ellenére szeretném tudni a pontos mérési metódust (intervallummal együtt).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.11 23:27:49
Egy fontos dolgot nem említettem: minden izmosabb előzésnél, ahol újra kellett gyorsítanom, kikapcsoltam a klímát, amíg vissza nem gyorsultam a rendes haladási tempómra, mert így éreztem biztonságosnak. És, természetesen, ahol lehetett, motorféket is használtam, mint eddig, csak a tempó jóval nagyobb volt. Niztos, hogy ezek az apróságoknak tűnő dolgok is sokat számítanak.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.07.12 18:52:18
Illetve nem tudni, hogy a fedcomp mennyire valós, vagy elméleti értékekkel számol. Mert ha elméleti értékekkel számol, akkor pl a szelet kevésbé tudja beleszámolni, csak azt, hogy normális esetben mennyinek kellene lennie... De lehet, hogy ez hülyeség, mert az emelkedőt is észreveszi. Ennek ellenére szeretném tudni a pontos mérési metódust (intervallummal együtt).

Injektorok nyitási idejéből számol.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.16 09:32:10
Sziasztok!1.4es vvti e12 nél mennyi az átlagos városi fogyasztás?nekem sajnos valamiért elkezdett sokat fogyasztani se hibakód se semmi a motor nem kopott hengerenként 14 bar nyomás olajat abszolute nem fogyaszt!igaz most csak városban mentem de azért eddig nem evett városban 7-8 litert most meg igen:S
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.16 09:54:31
Hát attól függ, az a városi járat milyen volt. Simán lehet 7-8 a normál átlaga ennek a motornak, főleg rövid utakra, dugóban és hideg motorral.  ::)
Olaj, guminyomás, gyertya, légszűrő hogy állnak? Klíma-használat volt?

1.4 gyári fogyi adatok:
városi: 8.4
kombinált: 6.7
országúti: 5.7
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.16 10:08:47
olajban 4000 van gyrtya vadi uj Dens iridum power kb 400km van benne légszűrő tav szeptemberi guminyomás 2,9 bar uhh akkor megnyuigodtam hogy látom a 8,4 es fogyit .egy telitankkal mennyit mentek ti?mondjuk csurig tele és az üzemanyaglámpa villanásáig?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.16 10:23:30
Bár nem egyezik még a motorunk se, de érdekességképp: én általában 530-at szoktam menni egy tankkal, mire kigyullad a szegénységjelző. Eco gumikkal, odafigyeléssel a forgalomra, próbálva okosan menni most 630-700 között gyullad ki a lámpicsku, ami után még bő 100 km van a kocsiban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.16 10:52:32
olajban 4000 van gyrtya vadi uj Dens iridum power kb 400km van benne légszűrő tav szeptemberi guminyomás 2,9 bar uhh akkor megnyuigodtam hogy látom a 8,4 es fogyit .egy telitankkal mennyit mentek ti?mondjuk csurig tele és az üzemanyaglámpa villanásáig?
Csak városban a 7-8 szerintem egyáltalán nem rendkívüli. Viszont a 2.9-es guminyomás nekem egy kissé soknak tűnik. Az üzemmelegen simán 3 fölött lehet...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.07.16 12:29:01
Sziasztok!1.4es vvti e12 nél mennyi az átlagos városi fogyasztás?nekem sajnos valamiért elkezdett sokat fogyasztani se hibakód se semmi a motor nem kopott hengerenként 14 bar nyomás olajat abszolute nem fogyaszt!igaz most csak városban mentem de azért eddig nem evett városban 7-8 litert most meg igen:S
A város, mint közlekedési szitu, elég relatív. Ha az a város, hogy reggelenként fél8kor 5km-en át bearaszolsz valamelyik Bp bevezetőn, majd még 5öt mész erős belvárosi forgalomba, és délután 4kor ugyan ezt vissza, akkor az egy dolog. De ha a külvárosban elkrúzolgatsz, egy egy pirosnál megállsz, de 80%ban azért 40-60al tudsz gurulgatni, az is egy dolog.
Én mikor itthon voltam télen munkanélküliként, csak a közelbe jártam, akkor 10-11literes volt az átlagom az 1,4-el, lévén a szivató ment, meg meredek utcák vannak errefelé.
Nekem most a kocsim laza külvárosi járkálásnál többnyire klíma nélkül 7,6litert eszik, télen 8,5öt kb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.16 18:41:41
olajban 4000 van gyrtya vadi uj Dens iridum power kb 400km van benne légszűrő tav szeptemberi guminyomás 2,9 bar uhh akkor megnyuigodtam hogy látom a 8,4 es fogyit .egy telitankkal mennyit mentek ti?mondjuk csurig tele és az üzemanyaglámpa villanásáig?
Csak városban a 7-8 szerintem egyáltalán nem rendkívüli. Viszont a 2.9-es guminyomás nekem egy kissé soknak tűnik. Az üzemmelegen simán 3 fölött lehet...  :hmmmm:
...arról nem is beszélve, hogy ekkora méretű - R18 - kerekeknél a 2,9 bar olyan, mintha nem lennének rugók alatta, ezt tapasztalatból tudom. Ennél a méretnél kb olyan 2,0-2,1 bar lenne kényelmes...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.17 00:07:42

lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.07.17 00:42:56
Szépen el kell találni a gumi/autó/futómű/nyomás összhangot, mert a nagyon széles gumi túl nagy nyomással középen fog kopni, kicsivel meg a szélén. Sokkal érzékenyebb rá, mint egy " normál" szélességű. - Haver játszott sokáig egy Hondán, nála végül a 215/45 gumiknál elől 2,6 hátul 2,3 volt a nyerő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.17 11:18:38
lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...
Neked 18-as kerekek vannak fent az 1.4-es Corolládon?  :wacko:
Mindenesetre ha a gumik ilyen keményre vannak fújva, akkor szerintem előbb-utóbb a futómű fogja megszenvedni a hazai utakat...  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.07.17 12:40:27
Sziasztok!1.4es vvti e12 nél mennyi az átlagos városi fogyasztás?nekem sajnos valamiért elkezdett sokat fogyasztani se hibakód se semmi a motor nem kopott hengerenként 14 bar nyomás olajat abszolute nem fogyaszt!igaz most csak városban mentem de azért eddig nem evett városban 7-8 litert most meg igen:S

A nagy felni a széles gumival párosulva az amúgy se bivaj erős 1.4 motorral is okazhat ilyen fogyasztási adatokat én ezt soknak tartam szerintem az ideális kb.: 6,5-7,5 lenne ha nem taposod nagyon de nem is úgy mész hogy csak a fogyira figyelsz.
Illetve amit előttem írtak a futómű és  az egész felfügesztés meg fogja sínyleni a nagy kereket a peres gumival.
Ültetés van?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.17 16:32:48
Város, forróság (klíma), nagy nehéz kerekek. Sima ügy a fogyasztás, nekem gyári konfiggal lenne ennyi ilyen körülmények között nem akadnék fent.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.07.17 18:37:37

lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...

valaminek engedni kell, és az vagy a felni, vagy a futomü lesz :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.17 22:11:42
lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...
Neked 18-as kerekek vannak fent az 1.4-es Corolládon?  :wacko:
Mindenesetre ha a gumik ilyen keményre vannak fújva, akkor szerintem előbb-utóbb a futómű fogja megszenvedni a hazai utakat...  :hmmmm:
igen 18-as:)-3cm eibach rugókkal én nem vettem észre egyébként semmi gyorsulási vagy erőtlenségi dolgot a 15 collhoz képest! ma azért visszavettem a guminyomást :) a magyar utakról meg annyit h tudom merre közlekedek és nagyon vigyázok rá :)jah ebbe a nagyobb fogyiban benne volt egy 20 km-es szakasz amit kb 130+++-al :) mentem végig(hogy kikormoljam)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.17 23:14:43
olajban 4000 van gyrtya vadi uj Dens iridum power kb 400km van benne légszűrő tav szeptemberi guminyomás 2,9 bar uhh akkor megnyuigodtam hogy látom a 8,4 es fogyit .egy telitankkal mennyit mentek ti?mondjuk csurig tele és az üzemanyaglámpa villanásáig?
Csak városban a 7-8 szerintem egyáltalán nem rendkívüli. Viszont a 2.9-es guminyomás nekem egy kissé soknak tűnik. Az üzemmelegen simán 3 fölött lehet...  :hmmmm:
...arról nem is beszélve, hogy ekkora méretű - R18 - kerekeknél a 2,9 bar olyan, mintha nem lennének rugók alatta, ezt tapasztalatból tudom. Ennél a méretnél kb olyan 2,0-2,1 bar lenne kényelmes...  :hmmmm:
lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...
Nem lehet, AZ. Gondolj bele, alacsony gumifalad van, azaz, kisebb a gumi rugózási képessége. Ez logikus, érthető. Ez alapján minél nagyobb a kerekedben a nyomás, annál keményebb lesz (sprődebb, fapadosabb, rázósabb = kellemetlen) a rugózásod. Jól néz ki, az biztos, de túl sok vele a kompromisszum. Konkrétan csak az van vele.  Az, hogy Te legtöbbször sima burkolaton használod, csak egy dolog, mi lesz, ha mégis elvisz az utad máshová...? MAjd meglátod, nem hiába próbáltunk lebeszélni annak idején erről a méretről. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.07.18 00:29:48
Legfrissebb: Gyöngyös-Miskolc-Gy, Gy-Tokaj-Gy, Gy-Szilvásvárad-Gy a többi város. Végig 2-4 személy + tisztes csomagmennyiség. Sztrádán 140-150, országúton 100-110, gyorsításoknál nem kíméltem, pl. országúton negyedikben sosem volt, harmadikban kihúzattam 110-ig, onnan egyből ötödik. 630 km-re tankoltam ~47 litert, ez kb. 7,5-es átlag. Nem kiemelkedően jó, de ehhez a használathoz többre számítottam, legalább fél literrel. Jó ez. Elhagytuk a 195 ezret, a héten el kell menni olajcserére.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.18 09:13:23
Sztrádán 140-150,
És ezt hogy bírod akusztikailag?  :D
Nekem már az óra szerinti 130-nál is sok a menetzajból (meg akkor már a fogyasztás is több), 110-120 között tűnt hosszabb távon elviselhetőnek.  :hmmmm:
Az biztos, hogy a következő autóm (ami persze nem mostanában várható) egy sokkal inkább utazóautó lesz, hat fokozattal és rengeteg hangszigeteléssel.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.18 09:16:00
140-et én is bírom tartósan. Már megbarátkoztam vele, hogy a rövid váltó ilyen. Néha belecsúszik 150-be, de az már nem kellemes.
Tegnap a Balatonról kényelmes 120-130-as tempóban jöttem, teljesen jó volt. Még nem számoltam ki a fogyasztást, de 7 alatt lesz az tuti. Este kiszámolom és beírom ide.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2011.07.18 10:47:12
olajban 4000 van gyrtya vadi uj Dens iridum power kb 400km van benne légszűrő tav szeptemberi guminyomás 2,9 bar uhh akkor megnyuigodtam hogy látom a 8,4 es fogyit .egy telitankkal mennyit mentek ti?mondjuk csurig tele és az üzemanyaglámpa villanásáig?
Csak városban a 7-8 szerintem egyáltalán nem rendkívüli. Viszont a 2.9-es guminyomás nekem egy kissé soknak tűnik. Az üzemmelegen simán 3 fölött lehet...  :hmmmm:
...arról nem is beszélve, hogy ekkora méretű - R18 - kerekeknél a 2,9 bar olyan, mintha nem lennének rugók alatta, ezt tapasztalatból tudom. Ennél a méretnél kb olyan 2,0-2,1 bar lenne kényelmes...  :hmmmm:
lehet baromság de nekem egy gumis mondta hogy érdemes nagyobb nyomás a nagy peres guminak merthogy pontosan nem emlékszem de valami olyasmi h akkor nem veri szét a felnit a futómű meg ugyis elnyeli...
Nem lehet, AZ. Gondolj bele, alacsony gumifalad van, azaz, kisebb a gumi rugózási képessége. Ez logikus, érthető. Ez alapján minél nagyobb a kerekedben a nyomás, annál keményebb lesz (sprődebb, fapadosabb, rázósabb = kellemetlen) a rugózásod. Jól néz ki, az biztos, de túl sok vele a kompromisszum. Konkrétan csak az van vele.  Az, hogy Te legtöbbször sima burkolaton használod, csak egy dolog, mi lesz, ha mégis elvisz az utad máshová...? MAjd meglátod, nem hiába próbáltunk lebeszélni annak idején erről a méretről. ;)

Az alapelv az, hogy a kerékméret collonkénti növelésével
párhuzamosan a nyomás értékét is növelni kell, méghozzá 0,2 barral.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.18 14:10:40
Szerdától 8 forinttal emelkedik a benya, kap még egy esélyt az orczy lukoil, hétvégén úgyis irány miskolc, az kb egy tank.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Satriani - 2011.07.18 14:35:41
És ezt hogy bírod akusztikailag?  :D
Nekem már az óra szerinti 130-nál is sok a menetzajból...

Simán: zenét hallgatok.  :sorcerer:

Amúgy érdekes, pont 130 körül a legkellemetlenebb a kocsim hangszíne, 140 fölött kisimul a hangja, 145-150 a legkényelmesebb. (Sportdob van rajta, így vettem.) A hangerő sosem zavart, a hangszín néha. Egyébként ennél szinte csak hangosabb kompaktokat gyártottak akkoriban, nem nehéz belátni, hogy ez a kategória nem a csendes, nagy sebességű utazásról szól. Akit zavar, vegyen nagyobb autót, vagy újabb kompaktot: az Aurisnak is jobb a zajkomfortja sztrádatempónál, a most futó Golfról nem is beszélve (122 lovas TSI-ben suttogni is lehet 130-nál).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.07.18 15:53:24
...122 lovas TSI-ben suttogni is lehet 130-nál).
Egy kispolákban is lehet suttogni 130-nál, csak senki nem fogja hallani  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.07.18 16:04:40
Nem, kispolakban nem lehet 130-nal suttogni...  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.07.18 16:11:37
Akarsz fogadni? :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.07.18 19:50:50
140-et én is bírom tartósan. Már megbarátkoztam vele, hogy a rövid váltó ilyen. Néha belecsúszik 150-be, de az már nem kellemes.
Tegnap a Balatonról kényelmes 120-130-as tempóban jöttem, teljesen jó volt. Még nem számoltam ki a fogyasztást, de 7 alatt lesz az tuti. Este kiszámolom és beírom ide.

szia!

130nál zaj?!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.18 20:02:02
szia!
130nál zaj?!
Persze. Az enyém se halk 130-nál... Bár 140 körül kezd csak zavaró lenni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.07.19 13:18:15
Akarsz fogadni? :devil:

Lehet, hogy a Lambo-nak nem is használták az 1 és 2-es sebességfokozatát? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.19 15:50:47
Nem lehet, AZ. Gondolj bele, alacsony gumifalad van, azaz, kisebb a gumi rugózási képessége. Ez logikus, érthető. Ez alapján minél nagyobb a kerekedben a nyomás, annál keményebb lesz (sprődebb, fapadosabb, rázósabb = kellemetlen) a rugózásod. Jól néz ki, az biztos, de túl sok vele a kompromisszum. Konkrétan csak az van vele.  Az, hogy Te legtöbbször sima burkolaton használod, csak egy dolog, mi lesz, ha mégis elvisz az utad máshová...? MAjd meglátod, nem hiába próbáltunk lebeszélni annak idején erről a méretről. ;)
ha máshová visz az utam akkor arra ott a barátném Yarisa :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.19 22:47:01
Van egy jó pályás fogyasztásom:
692,9 kilométerre 45,05 liter --> 6,5 liter/100 km.
csak pálya és országút, város kevés van benne. Pályán viszont stabil 130, néha 140. Illetve van még benne Balatonparti krúzolgatás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.19 23:06:58
Van nekem is egy új tankolásom így, a nyaralás alatt: 6,32L lett 501km-re 31,67L-t tankoltam. Ebben országút végig klímával, biciklivel, napozóággyal, egy heti szir-szar cuccal a kocsit lehajtott ülésekkel plafonig pakolva, 110-es tempó mellett, előzéseknél többször 5000-ig forgatva van. Teljesen jónak érzem, nincs vele problémám... :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.20 09:28:06
Nekem is most 6,3-ra jött ki tegnap, volt benne egy Inács-Miskolc, Miskolc-Pöst klímával, 120-as tempóval (ami olyan 110-115 a GyéPéS szerint).
Tegnap elmentem az orczy Lukoilhoz, az út közepén állt a sor vége, egyik sávot lezárva (361 Ft), úgyhogy megint maradt 6 Forinttal drágábban a két sarokkal odébb lévő kagylós. Azt hittem megspórolom a jattot hogy magam tankolok, erre a pénztárnál a két széplyány még rámtukmált két energiaitalt, szal lényegében már rég 400-ért tankerolok ... :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2011.07.20 10:47:48
Ma lépett a mutató a tank feléhez és 356KM-nél tartok de majd a rátankolásnál kapok pontos litert :) és kiszámolom...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.07.20 11:58:34
Szerdától 8 forinttal emelkedik a benya, kap még egy esélyt az orczy lukoil, hétvégén úgyis irány miskolc, az kb egy tank.

Tegnap délelőtt énis ott tankoltam az orczy lukoilnál asszem 360ért. amugy az átlagon 6.2lett, nem emléxem pontos eredményre, csak arra,h na végre most végre ugyanazt mutatja a kis monitor is az átlagfogyinak,mint ami a számolás végén jött ki:)

ezt a tankot kihajtom kb 1 hét mulva és következőleg shellnél kap 100as oktánszámot....legyen már gyereknap julius végén is:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.21 23:50:15
Nekem már az óra szerinti 130-nál is sok a menetzajból (meg akkor már a fogyasztás is több), 110-120 között tűnt hosszabb távon elviselhetőnek.  :hmmmm:
Zenével tényleg jobb.  ::)
Meg talán egyéb körülményektől is függ, mindenesetre tegnap engem sem zavart a 140 sem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.22 00:03:26
Ma este hazaértünk a Balatonról.
A fedélzeti 5,7L-t jelez a megtett 360km-re 67 kmh-s átlagsebesség mellett. 2 személy, sok cucc, klíma nélkül, és nem volt tojás a talpam alatt: 3.-4.-ben nem váltottam 3000 alatt magasabb fokozatba, pl. 4.-ben mindig fölgyorsítottam 105-110-ig, majd kapta az 5.-t és ezt tartottam. Végig főút, lakott területen és egyéb korlátozott helyeken tartva az óra szerinti 60-at.
Maximálisan elégedett agyok vele.  :wub:

A tankolás Balatonbogláron volt a Shell kúton.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: pzs - 2011.07.22 09:13:57
Gondolom a valto is jobb volt klima nelkul...  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.22 11:39:45
Gondolom a valto is jobb volt klima nelkul...  :flowers:
Abszolútli, biztos, hogy, ahogy mondtad is, a klíma is közre játszott a múlkori akadásban. Most sima ügy volt a teljes 860km-es táv.  :clap: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.07.23 18:13:01
587,3 kilométerre tankoltam 40,32 litert --> 6,87 l/100 km. Ebből kb 400-430 autópálya, főleg 130 körül, illetve az M5-ösön lévő javítás miatt (Kétszer jártam a Bp-Kiskunfélegyháza-Bp utat, és volt kb 8 km útépítés, meg 80-as korlát) volt benne lassabb tempó is. A többi bp. Elégedett vagyok, már egész jól összeszoktunk!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.24 15:05:07
Ma tankoltam, az átlag 6.09 (klímáztam is). Az elmúlt öt hónapom átlaga (http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html?period=on&sdate=24.02.2011&edate=24.07.2011) 6.1.  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.07.25 13:37:58
Ma tankoltam, az átlag 6.09 (klímáztam is). Az elmúlt öt hónapom átlaga (http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html?period=on&sdate=24.02.2011&edate=24.07.2011) 6.1.  :wub:
Nos, kíváncsiságból én is megnéztem az "öthavi átlagom". 6,7. Mellesleg pont ennyi a gyárilag megadott átlagfogyi. Ez a 6,1 irígylésre méltó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.07.27 07:51:06
Tegnap tankoltam még "olcsón" (375,9Ft/l) a helyi Lukoil-on, 547km-re 32 litert. 5,85 lett az átlag, szemben a fed. comp. 6,0 értékével. Több, mint elégedett vagyok ismét, pedig Juci ment vele hétfőn és kedden is...  :clap: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.27 07:54:56
...pedig... :ph34r: :clap:
Az jó ár, itthon nézegettem (pont az érdi LukOil felé nem jártam) és 379 volt a legjobb ár, amit láttam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.07.27 18:32:58
nemértem miért mondjátok,h drágább lett a tankolás szerdátol......én 5000ért tankoltam multhéten is,meg ma is :) :)  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.07.27 19:32:29
váááá, ez jó módszer!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2011.07.27 20:33:28
Én sajnos nem lettem világbajnok a nyaralásos fogyimmal. A sok városi tötymörgés miatt szépen 6.8 lett a vége.  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.07.27 21:14:11
Tegnap:
484 km (nagyrészt pálya, óra szerinti 120 körül leginkább), 83 km/h átlagseb., 4 fő, klímával:
7.2 L
Egy hét Balaton:
668 km (sok pálya), 4 (néha 5) fő, sok csomag, kevés klíma:
7.1 L
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2011.07.27 21:25:29
Én sajnos nem lettem világbajnok a nyaralásos fogyimmal. A sok városi tötymörgés miatt szépen 6.8 lett a vége.  :?:

Bár azzal én is kiegészítem az objektivitás miatt, hogy ebben sok a klímás rész és bár csak ketten mentünk, de tele csomaggal és a teletankot is cipelte (egy darabig)  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.07.30 20:29:00
Bár a most közölt adat még nem hivatalos, elvégre még csupán a fedélzeti adatát tudom mondani, de az 6,1-es átlagfogyit mutat....
Ma tankoltam a Lukoilnál, előtte való nap az aksit babráltam, így ugye a fogyiszámítás reggel indult, ennél objektívebb a benzin elszipkázása után lehetek csupán.
Mindezektől függetlenül az ár kellemes volt, 378,9Ft/l
Furcsa még számomra, hogy az elmúlt 3 hónapban az OMV-hez jártam, és itt az átlagérték 6,3 alá még sose ment.
Kíváncsian várom a végét.
Gondoltam kipróbálom még azt a mágneses izét, kíváncsi vagyok vajon tényleg érhet-e valamit...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.07.30 21:21:51
Mindezektől függetlenül az ár kellemes volt, 378,9Ft/l

 :eek: Nekem nem akarsz tankolni? (nekem már a 278,9 Ft/l sem volt kellemes)  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.07.30 21:24:52
Ma tankoltam, az átlag 6.09 (klímáztam is). Az elmúlt öt hónapom átlaga (http://www.spritmonitor.de/en/detail/206889.html?period=on&sdate=24.02.2011&edate=24.07.2011) 6.1.  :wub:
Gyöngyi, Te merre dolgozol? Azt kb tudom,hogy merre laksz, csak azt nem merre visz az utad a melóhelyre. Nekem a nyári vegyes átlagom 7,7liter: Budafok (savoya park környéke) - Érd tárnoki vége közt az út 70%-a kb, többi helyi ugra bugra.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.07.30 21:42:18
A központból átmegyek az alagúton fel egészen a Bem térig (M7 majdnem), ott Törökbálinti út (templomnál jobbra), át Tb-ra a "hátsó" úton, aztán ott még úgy 4-5 km. Nagyon ritkán járok a pályán, illetve néha a Riminyákival párhuzamos úton szoktam menni (már nem, mert minősíthetetlen az út, szétbaxxa a futóművet).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.07.30 22:01:55
:eek: Nekem nem akarsz tankolni? (nekem már a 278,9 Ft/l sem volt kellemes)  :devil:
Ha nagyon fáj a benzinár, akkor esetleg lehet gondolkodni az LPG-s átalakításon, csupán a Flash Lube-ot kell az átalakítás után beletenni, és eljársz 7 liter gázból, a motornak pedig hosszú időn keresztül nem lesz semmi baja sem...
Furcsálom, hogy senki sem gondolt eddig nagyon erre, vagy csupán én leltem rá a megfelelő fórumtémára...

Kecskeméten ahol dolgozom több ilyen LPG-s Toyotát is láttam már, az egyiket egy nő vezette, állítása szerint 4 év után problémamentesen üzemelt.

Durva, hogy ez a kis okos 1,4-es országúton simán eljár 6 alatt....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.07.30 22:08:50
A központból átmegyek az alagúton fel egészen a Bem térig (M7 majdnem), ott Törökbálinti út (templomnál jobbra), át Tb-ra a "hátsó" úton, aztán ott még úgy 4-5 km. Nagyon ritkán járok a pályán, illetve néha a Riminyákival párhuzamos úton szoktam menni (már nem, mert minősíthetetlen az út, szétbaxxa a futóművet).
aham.. akkor most már nagyjából tudom merre is mehetsz... bár annyira nem ismerem Érdet.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.07.30 22:15:37
Ha nagyon fáj a benzinár, akkor esetleg lehet gondolkodni az LPG-s átalakításon, csupán a Flash Lube-ot kell az átalakítás után beletenni, és eljársz 7 liter gázból, a motornak pedig hosszú időn keresztül nem lesz semmi baja sem...

Nekem igen, de örülök, hogy van az autótulajdonosok körében akinek nem. Az LPG-ről meg annyit, hogy felénk gázzal a malacot pörzsölik, az autó meg benzinnel megy.  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.07.30 22:18:05
Mindezektől függetlenül az ár kellemes volt, 378,9Ft/l
:eek: Nekem nem akarsz tankolni? (nekem már a 278,9 Ft/l sem volt kellemes)  :devil:
monda Aki 3m-re lakik a melóhelyétől..  :flowers:
Nekem a melóhelyem oda-vissza 30km, havi 700km. 7X8,xxxliter =60liter havonta. Minden 10Ft emelés minimum 600Ft-omba kerül havi szinten, évi szinten 7-8ezerbe.  
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.07.31 17:21:57
Ezzel csupán az a bajom, hogy 30 évvel ezelőtti gondolkodásmód, még mindig az emberek többsége az 1200-as Lada-nál tart, pedig a történet már régen nem erről szól.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.07.31 18:00:50
...hogy 30 évvel ezelőtti gondolkodásmód...

 :hug: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.07.31 22:05:47
...hogy 30 évvel ezelőtti gondolkodásmód...

 :hug: :D
Az alkoholt meg isszuk, szal az E85 is kiesik :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.01 21:07:13
Minden esetre a tocsikot nem szétoffolva az átlagfogyim továbbra is 6,1l/100km, ma ellenőriztem, és az érték nem változott, egyenlőre csupán szemlélgetem a piacon kapható mágneseket, de rövidesen beszerzek egyet, és akkor kíváncsi leszek mi  lesz a téma vége....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.08.01 21:09:45
Minden esetre a tocsikot nem szétoffolva az átlagfogyim továbbra is 6,1l/100km, ma ellenőriztem, és az érték nem változott, egyenlőre csupán szemlélgetem a piacon kapható mágneseket, de rövidesen beszerzek egyet, és akkor kíváncsi leszek mi  lesz a téma vége....

van itthon 2  ilyen mágnes is........ soha nem lett feltéve....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.01 21:20:34
Nem tudom mennyire lehet hinni ezeknek a kütyüknek, kb. 5-8%-os fogyasztáscsökkenést tartanak reálisnak...

Amúgy az előbbi témára visszatérve akinek már a 270Ft-os benzin is fájt, annak max ha ingyen adják az a jó.
Jelzem jelenleg én is 20km-ről járok a munkahelyre dolgozni, szóval oda-vissza az már 40, így mondhatnám, hogy én nyertem
de nem mondom, mert inkább tömegközlekedem.
Fizetik, így nem okoz fejtörést, a környéken egy-két távolabbi településen dolgozónak viszont komolyabb gondot okoz...
Lassan oda lyukad ki az ember, hogy hiába a szép ház, boldog család ha az ember 70-80km-t ingázik, és ezt nem téríti senki se...
Ezért is van már lakásom a "nagyvárosban", bár még nem költöztem be, de legalább garázsom már van.
Elmúltak már azok az idők, mikor csak úgy dobálgatták a netto 500k-s fizetéseket az üzletkötőknek.....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.08.01 21:25:34
Amúgy az előbbi témára visszatérve akinek már a 270Ft-os benzin is fájt, annak max ha ingyen adják az a jó.

Nem tehetek róla, de nem szeretem azért kiadni a pénzem, hogy másoknak jó legyen.  :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.08.04 14:54:40
1200 Km harmadrészt klímával ~120 km/h, 2/3-a autópálya; 1/3-a autóút  6,5 l/100 km
ilyen drága benzin mellett lassabban kell menni....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.04 15:02:42
Tök jó adat, teljesen reális, és tulajdonképpen az használati módot figyelembe véve optimális!  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.08.04 15:15:38
Tök jó adat, teljesen reális, és tulajdonképpen az használati módot figyelembe véve optimális!  :clap:

Én is annak örülök a legjobban, amit nem hagytam ott a benzinkúton, ill. amennyivel  többet tudtam autózni...
 :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.04 15:32:03
Én most azon tornázom, hogy az asszonka által ügyesen feltornázott 6,8-as átlagomat leszorítsam, amennyire csak lehetséges. Ezt ez értéket 172km városi használat hozta, én tegnap hozzátettem még kb 160km-t és most 6,0-n áll a fed. comp, természetesen mindezt klíma nélkül, tojással a lábam alatt, de folyamatos haladással országúton 90-105kmh óra szerinti sebességgel.
Most 7végén még lesz egy 200km-es utunk, azzal már rendesen 6 liter alatt kell, hogy legyen, mire hazaérünk.

(Ez a mostani 6,0 liter azt jelenti, hogy az én 160km-es etapom olyan 5,2-5,3-as átlaggal tevődött meg  :cool2:...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.08.04 15:41:16
természetesen mindezt klíma nélkül, tojással a lábam alatt, de folyamatos haladással országúton 90-105kmh óra szerinti sebességgel.

folyamatos hátszélben....  ;)
amúgy nem rossz, sőt !!!!!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.04 16:05:30
szélcsend volt.  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.08.04 19:49:27
Nekem végül a nyaralás vége 4,4 lett. cca 1170 km-re cca 52 liter. Sztem rendben van. Többnyire országút, jónéhányszor élményautózva, volt sok csavargás némi pálya, város. Többnyire 3,45 fő (:)) :innocent: oda-vissza sok csomag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.05 08:37:32
Nekem végül a nyaralás vége 4,4 lett. cca 1170 km-re cca 52 liter. Sztem rendben van. Többnyire országút, jónéhányszor élményautózva, volt sok csavargás némi pálya, város. Többnyire 3,45 fő (:)) :innocent: oda-vissza sok csomag.
Ez hogy?  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.08.05 11:54:43
A 3,45 fő több, mint érdekes. Hogy jött ki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.05 13:08:50
Gondolom, 3 felnőtt, egy nagyobb gyerek, meg egy kicsi...  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.08.05 15:52:53
Hát úgy, hogy Lili nincs még egészen félidőben :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: hrvathg - 2011.08.05 17:08:42
Hát úgy, hogy Lili nincs még egészen félidőben :)
nekem is a 18. hét volt a tippem ...  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.05 18:17:31
Hát úgy, hogy Lili nincs még egészen félidőben :)
OFF Grat!  :clap: Akkor en tegnap a Jazz-el 4,3-as atlagot toltam es 2,99-en ultunk a kocsiban  ;) ON
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.08.05 18:36:00
Köszönjük szépen! Igazából én soha nem tudom követni, hogy hol is tartunk pontosan  :whistling:
A 4,3 pedig nagyon kiváló a Jazzel. Folyamatos lejtő volt? :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.05 20:13:08
Köszönjük szépen! Igazából én soha nem tudom követni, hogy hol is tartunk pontosan  :whistling:
A 4,3 pedig nagyon kiváló a Jazzel. Folyamatos lejtő volt? :devil:

Vagy tréler volt a kocsi kocsi.  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.06 11:10:15
Köszönjük szépen! Igazából én soha nem tudom követni, hogy hol is tartunk pontosan  :whistling:
A 4,3 pedig nagyon kiváló a Jazzel. Folyamatos lejtő volt? :devil:
20km-en felfele 200m, majd ugyanazon az uton vissza 80-90km/h kozott  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.07 19:51:51
574,7 kilométerre 40,24 liter --> 7,00liter/100 km. Ebből ~280 bringával az autó tetején, és amikor nem volt fent a bringa a tetőcsomagtartó meg a bringatartó akkor is fent volt. Ebben van pálya 120 körül, a többi pedig kényelmes krúzolgatás, meg 80-100 körüli országúti tempó. Elégedett vagyok. Ja, és szokás szerint nem spóroltam a klímával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toroksultan - 2011.08.07 23:28:37
Hát úgy, hogy Lili nincs még egészen félidőben :)
OFF Grat!  :clap: Akkor en tegnap a Jazz-el 4,3-as atlagot toltam es 2,99-en ultunk a kocsiban  ;) ON

Szia!

Drakula szep eredmeny:- )
Nekem a nemet turne ~4ekm-e alatt 5.8l/100km lett a vege, meg vagyok elegedve a korumenyeket figyelembeveve. /civic es4 d14z5/

udv

toroksultan
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.09 14:24:48
Én most azon tornázom, hogy az asszonka által ügyesen feltornázott 6,8-as átlagomat leszorítsam, amennyire csak lehetséges. Ezt ez értéket 172km városi használat hozta, én tegnap hozzátettem még kb 160km-t és most 6,0-n áll a fed. comp, természetesen mindezt klíma nélkül, tojással a lábam alatt, de folyamatos haladással országúton 90-105kmh óra szerinti sebességgel.
Most 7végén még lesz egy 200km-es utunk, azzal már rendesen 6 liter alatt kell, hogy legyen, mire hazaérünk.

(Ez a mostani 6,0 liter azt jelenti, hogy az én 160km-es etapom olyan 5,2-5,3-as átlaggal tevődött meg  :cool2:...)
Tankolás előtt állok, 565km után a fed. comp 6,0 litert jelez, ennek 2/3-a klímával ment. A sebesség szokásos 90<x>110km/h...
Jó ez, lényeg, hogy a Spritmonitoros átlagom szépen megyeget lefelé... Muszáj is neki, mert nemsoká jön a téééél...  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.09 18:48:01
A sebesség szokásos 90<x>110km/h...
Tehat 90-nel es 110-nel is nagyobb?  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.09 20:11:12
A sebesség szokásos 90<x<110km/h...
Tehat 90-nel es 110-nel is nagyobb?  :sorcerer:
fuckit! Túl közel van egymáshoz a két billentyű...  :innocent: (méghogy mérnök!!! [rohog])
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.08.09 21:52:02
ezt benyelted Pitykesz! ugyhogy én már rá sem kontrázk a kis hibádra..:) :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Constantine666 - 2011.08.10 13:34:58
Az én kis 1.4 d4d E12 Corollám, 6.2-t eszik 100km-en 95% városi kifejezetten dugós közlekedésben és 5% esti városi de lazább közlekedésben.

90LE/190Nm, nem sok, de nekem élvezetes, élénk a teljesítménye, de félévente ajánlatos egy nagyobb autópályázás.

Soha semmi baja nem volt még, szerencsére japán összeszerelés. A többi dízelhez képest, megdöbbentően csendes a járása.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.08.10 20:36:42
japán összeszerlés semmivel se jobb mint az angol........ söt az ismerösi körben pont a japán verziokkal volt a legtöbb gond. ;)
amugy tényleg nagyon ***a kis gép, és valoban az egyik leghalkabb diesel amit a piacon kapni :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2011.08.10 23:18:19
A török összeszereltre, van valami mende - monda ?

Voltam nyaralni: 1740 km/ 102 l benzin, ez 5,86l/100 km
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dimage - 2011.08.10 23:22:17
Szépek a fogyasztás értékeitek, kár, hogy én meg sem tudom közelíteni.
Corolla új 1.4 benzin átlagfogyasztás az asszonynál 7.2l/100km (jórészt Bp). Nálam a csúcs ezzel a Corollaval pálya végig 170-180km/ó  13.5l/100km
COV D-Cat átlagfogyi nálam 8.5-9l/100km (vegyes, egy személy).  7000km túra nyáron  9.5-10l (4 személy + kalaptartóig a csomagtartó, klíma). A legnagyobb fogyasztás egy tanknál 11.4 (160-170km/ó).
Tehát, ha néhányan beleülünk és szabadon eresztjük a lovakat, a fogyasztás simán 50-100%-al nő.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.11 06:39:15
A török összeszereltre, van valami mende - monda ?

Voltam nyaralni: 1740 km/ 102 l benzin, ez 5,86l/100 km
A statisztikák a török összeszereltekre a legjobb...nem mende-monda.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.11 07:46:59
Szépek a fogyasztás értékeitek, kár, hogy én meg sem tudom közelíteni.
Corolla új 1.4 benzin átlagfogyasztás az asszonynál 7.2l/100km (jórészt Bp). Nálam a csúcs ezzel a Corollaval pálya végig 170-180km/ó  13.5l/100km
COV D-Cat átlagfogyi nálam 8.5-9l/100km (vegyes, egy személy).  7000km túra nyáron  9.5-10l (4 személy + kalaptartóig a csomagtartó, klíma). A legnagyobb fogyasztás egy tanknál 11.4 (160-170km/ó).
Tehát, ha néhányan beleülünk és szabadon eresztjük a lovakat, a fogyasztás simán 50-100%-al nő.
[/quote
Az uj Corolla nehezebb, még az én dieselem is fél literrel többet fogyaszt (most kihoztam 5,0 l-t országut / autopálya, ora szerint 90  ill 130)
Feleségem a legendásan kisfogyasztésu Jazzt is fel tudja tornászni 7,8 l-re amiből simán lefaragok 1 l-t csak egy kis M0-ás kell hozzá.
Probáld ki menjél vele- ha megteheted- az M0-on szabályossan mi lesz az eredmény :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.11 07:55:03
dimage, Te vagy fogyasztásban a másik véglet. Még nem hallottam olyat, hogy a d-cat 11L felett enne... Van egy fórumtársunk, egükém, neki a d-cat Lexus IS220d-je az eddigi közel 60.000km alatt a teljes átlaga 5,7L...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.11 08:31:45
Corolla új 1.4 benzin átlagfogyasztás az asszonynál 7.2l/100km (jórészt Bp). Nálam a csúcs ezzel a Corollaval pálya végig 170-180km/ó  13.5l/100km

A 7,2 teljesen reális, A 13,5 pedig mutatja, hogy az 1.4-es motor nem ilyen tempóra van. Egyébként Németországban lesz?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.11 09:29:15
Nekem 8.4re állt be, sok tetves lámpa és dugó :( 5km = 10lámpa  :censored: Ehhez képest nem is olyan rossz... Néha fel kúszik 8.5re, néha leesik 8.3ra...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.11 09:31:53
Majd összeszoktok és lesz az még lényegesen kevesebb is. Ehhez idő kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.11 09:44:55
Persze, no para, nekem a legelső hosszú utamon 6,1 volt az átlagom, míg mostanság ugyanazon az úton ugyanolyan tempóban 5,5-5,6! Ezt teszi 3 év gyakorlat adott autóval. És a sűrű dugó, meg ezt teszi az 1,4-es szívó benzinmotorokkal... Ez télen simán 9-10 liter!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.08.11 09:52:23
Az 1,6 Corolla nekem is mindíg 8l körül evett (nyáron 7,5-8,5 télen 8,5-10)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.11 09:55:22
Én már pályatempóban is stabilan 7,5 alatt tudok maradni. Ez stabil 130 körüli tempót jelent, ami szerintem elég jó. Télen ez rosszabb lesz.
Egyébként engem nem érdekel különösebben, nem figyelek rá oda tudatosan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.11 10:11:11
Biztosan, első pár körben volt 88Literes indulásom :D Azért most már nem kúszik addig.. :D De ahogy huzamosabb tempóba megyek szépen el kezd csökkenni, de erre sajnos nem túl sok lehetősége van, de pl egy csepel újpest alatt 8.7ről 8.2ig esett... Nem piros lámpás negyedi autó :D
Majd összeszoktok és lesz az még lényegesen kevesebb is. Ehhez idő kell.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.11 10:37:51
Amikor indulsz (mindegy, hogy előre, vagy hátra), ne is nézd a pillanatnyi fogyit, mert f4szságokat mutogat, a maga 80-99literes adatával. Anyum H Astrája ugyan dízel, de induláskor, vagy max gyök2-vel guruláskor simán megáll 2(!!!) liternél, ami sokkal közelebb van a valósághoz.
A Cori kb a 2. fokozattól kezd normális értékeket mutatni, ezt meg kell szokni.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2011.08.11 12:31:26
dimage, Te vagy fogyasztásban a másik véglet. Még nem hallottam olyat, hogy a d-cat 11L felett enne...

Auris DCat-be lattam mar 290km utan mar tobb, mint 44litert belefolyni.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.11 12:38:01
Kb. 400km ert mentem már ezzel a tankal 100% város sok indítgadás és rövid távok így lett a fed. comp. alapján 7L az átlagom ezzel teljesen elégedett vagyok.
Ha kimegyek országútra és szépen 80-90 km/h val megyek lazán le lehet 6.5 éa még alá is menni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.11 12:53:18
Igazából én a 8.4el is elégedett vagyok, 1.2es fiátom is benyelt ennyit ha nem többet. város város, sőt még kerület kerület között is óriási különbség van. Újpestet el tudom úgy hagyni hogy meg nem állok, de ahogy beérek cspelre, azon az 2 kilométeren amíg haza nem érek meg fog 4 lámpa, nincsenek összehangolva, 90%ban mind a négy megfog :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.11 13:06:19
Igazából én a 8.4el is elégedett vagyok, 1.2es fiátom is benyelt ennyit ha nem többet. város város, sőt még kerület kerület között is óriási különbség van. Újpestet el tudom úgy hagyni hogy meg nem állok, de ahogy beérek cspelre, azon az 2 kilométeren amíg haza nem érek meg fog 4 lámpa, nincsenek összehangolva, 90%ban mind a négy megfog :(

Menet teljesítményre, tulajdonságban milyik a jobb a fiat vagy a toyo??( lehet hogy vicces a kérdés csak azt hallotam hogy a fiat 1.2 es motorja amúgy nagyon jó menetteljesítményileg)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.11 13:18:00
A toyi valamivel hamarabb és erősebben harap, de óriási különbség nem tapasztalok :)

Amúgy egyértelműen a toyi a jobb :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.11 13:33:56
A toyi valamivel hamarabb és erősebben harap, de óriási különbség nem tapasztalok :)

Amúgy egyértelműen a toyi a jobb :D

Összeségében tuti hogy jobb a toyota  :D ez biztos.
Csak pont erre voltam kiváncsi hogy a fiat 1.2 es motorja és a toyo 1.4 es motorja (ha jól tom a tied 1.4 :) ) között nem érzel nagy külömbséget.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.08.11 14:06:43
A török összeszereltre, van valami mende - monda ?

Voltam nyaralni: 1740 km/ 102 l benzin, ez 5,86l/100 km

abbol is volt egy ismerösi körben, és eladták a  pics.ba......... azt mondta a srác h soha többet toyotát, ami csak tudott hiba lenni azon kijött.......
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dimage - 2011.08.12 21:24:52

[/quote
Probáld ki menjél vele- ha megteheted- az M0-on szabályossan mi lesz az eredmény :hmmmm:
Letolnak a román furgonok, majd mikor 3km múlva összemennek, állok a dugóban klimával és nézem a 99l/100km fogyasztást. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dimage - 2011.08.12 21:35:19
Majd összeszoktok és lesz az még lényegesen kevesebb is. Ehhez idő kell.
160ekm alatt már összeszoktunk a Versoval, de a fogyasztás maradt. Az 1.4 Corollat mindig akkor vezetem, mikor minimum négyen ülünk benne, és városon kívül nekem bánatosan lomha.
A korábbi 1.6-osokat szerettem, azok mentek, és az én 47-es lábam alatt is 8-8.2 körüli volt a fogyasztás
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2011.08.13 13:37:29
Szépek a fogyasztás értékeitek, kár, hogy én meg sem tudom közelíteni.
Corolla új 1.4 benzin átlagfogyasztás az asszonynál 7.2l/100km (jórészt Bp). Nálam a csúcs ezzel a Corollaval pálya végig 170-180km/ó  13.5l/100km
COV D-Cat átlagfogyi nálam 8.5-9l/100km (vegyes, egy személy).  7000km túra nyáron  9.5-10l (4 személy + kalaptartóig a csomagtartó, klíma). A legnagyobb fogyasztás egy tanknál 11.4 (160-170km/ó).
Tehát, ha néhányan beleülünk és szabadon eresztjük a lovakat, a fogyasztás simán 50-100%-al nő.
talán valami baj lehet azzal a motorral. nekem a mazda5 dízelem 160 tempomat 500 km-es távon boxszal, négy emberrel, telepakolva, kútnál számolva 9 litert evett, a mostani kocsim ugyanilyen körülmények között, ugyanazon az úton, ugyyanannyi csomaggal, uganazzal a  boxszal 160-as tempomattal 11.9-et eszik. csak benzines.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.13 16:28:23
Ezek az adatok olyan hullámokban jönnek: hol dieselt is megszégyenutő alacsony fogyasztásról számoltok be, hol meg szinte a duplájárol :D
(jo nem ugyanazak az autok)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.13 16:33:18
Innen latszik mennyit szamit a user.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.13 18:15:12
Innen latszik mennyit szamit a user.
A Corollát venni-s topicban bemásoltam egy 2,2-es diesel Auris  hirdetést, az mennyit fogyaszthat? :hmmmm:
Hogy jól mehet 177 Le-vel az nem kérdés. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.13 18:44:18
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.13 18:59:55
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.
Az mennyi 130? vagy 180 ? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.08.13 19:30:50

talán valami baj lehet azzal a motorral. nekem a mazda5 dízelem 160 tempomat 500 km-es távon boxszal, négy emberrel, telepakolva, kútnál számolva 9 litert evett, a mostani kocsim ugyanilyen körülmények között, ugyanazon az úton, ugyyanannyi csomaggal, uganazzal a  boxszal 160-as tempomattal 11.9-et eszik. csak benzines.

Semmi baj nincs azzal a motorral, a Corolla váltója baromi rövid, az 1,6 kombi Corollát 4.-ben is bármikor tiltásig lehetett forgatni, az 5 meg alig hosszabb, a végsebességnél már pirosban járt a fordulatszámmérő. Az Avensis ugyanazzal az 1,6 motorral is egészen más áttételezést kapott, inkább utazósra van hangolva.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.13 20:09:14
Nekem őszintén szólva kicsit soknak tűnik ez a néhány őrült nagy fogyasztás.
A nagy dízelekről csak annyit, hogy egyszer egy 2003-as dízel 136 lovas mazda 6-val kb 500km autópálya alatt símán produkálta a kicsike a 7,5-os fogyasztást és ezt úgy hogy csupán olyan 150 volt a max, persze végig klíma, de azért nem mondtam rá hogy fajin....
Az én Toyomat lehet hogy nem őrült módjára hajtom, és nem 5000-nél váltok, de nem is 2000-nél, inkább olyan 3000 körül, de rendes értékeket produkál.
Eddig OMV-t kortyolva ugye 6,3 volt, mint korábban írtam comuter szerint, aztán most rááltam a Lukoil-ra és láss csodát lement ,6.1-re majd 6-ra.
Ma reggel párás kissé nyirkos időben tovább csökkent, már-már kételkedem, hogy igazat ír, de először tovább csökkent 5,9-re majd azt hittem, biztos csak bolondozik és vissza fog állni, de nem mert még lentebb ment 5,8-nál áll.
Igaz nem 150-nel, hanem békés 100-110, és az is igaz hogy csomag nélkül egy személlyel.
Bizonyíték hogy nem hazudok egy fotó.
Azért úgy tűnik az alacsonyabb ellenállású gumi, és a 0w30 is számíthat kicsit, valamint a megfontolt vezetési stílus is, gondolom az új gyertyák is bejátszhatnak.....

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.13 20:22:43
Szerintem a nagyobb odafigyelésedtől jön a kisebb fogyasztás. :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.13 20:31:50
lehet, de azért mégiscsak furcsa, hogy az előző tulaj azt mondta, hogy neki olyan 7 liter körül állt meg a fogyi, mire én ez országúton akár 5,6-ig is levihető, ő csupán csóválta a fejét, erre tessék.
A Lukoilos dolog meg nem véletlen, hallottam róla, hogy volt az index-en egy üzemanyagteszt ahol szintén az az anyag győzött, csupán valamiért nem találom.
Egyik kollégám apósának a dízel Audija is kevesebbet evett belőle, és ő úgy jött rá, hogy mivel céges kocsi, véletlenül kétszer ott tankolt, és feltünt a számlák, valamint a megtett km alapján, hogy többet megy ugyanannyi üzemanyaggal.
Itt nem holmi hókuszpókuszról meg V-power átverem a fogyasztót dumáról beszélek, hanem csupán emberi tapasztalatról.
Persze a computert nem könyvelem el mint tökéletességet, de azért állítólag nem szokott sokat hazudozni a japóknál....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.13 20:33:13
Nekem őszintén szólva kicsit soknak tűnik ez a néhány őrült nagy fogyasztás.
A nagy dízelekről csak annyit, hogy egyszer egy 2003-as dízel 136 lovas mazda 6-val kb 500km autópálya alatt símán produkálta a kicsike a 7,5-os fogyasztást és ezt úgy hogy csupán olyan 150 volt a max, persze végig klíma, de azért nem mondtam rá hogy fajin....
Az én Toyomat lehet hogy nem őrült módjára hajtom, és nem 5000-nél váltok, de nem is 2000-nél, inkább olyan 3000 körül, de rendes értékeket produkál.
Eddig OMV-t kortyolva ugye 6,3 volt, mint korábban írtam comuter szerint, aztán most rááltam a Lukoil-ra és láss csodát lement ,6.1-re majd 6-ra.
Ma reggel párás kissé nyirkos időben tovább csökkent, már-már kételkedem, hogy igazat ír, de először tovább csökkent 5,9-re majd azt hittem, biztos csak bolondozik és vissza fog állni, de nem mert még lentebb ment 5,8-nál áll.
Igaz nem 150-nel, hanem békés 100-110, és az is igaz hogy csomag nélkül egy személlyel.
Bizonyíték hogy nem hazudok egy fotó.
Azért úgy tűnik az alacsonyabb ellenállású gumi, és a 0w30 is számíthat kicsit, valamint a megfontolt vezetési stílus is, gondolom az új gyertyák is bejátszhatnak.....
Neked ezek az értékek csak országúti használat során jöttek ki?
Csak városban mennyi a figyija?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.13 22:13:53
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.
Az mennyi 130? vagy 180 ? :D
130-140
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.13 22:16:41
Nekem őszintén szólva kicsit soknak tűnik ez a néhány őrült nagy fogyasztás.
A nagy dízelekről csak annyit, hogy egyszer egy 2003-as dízel 136 lovas mazda 6-val kb 500km autópálya alatt símán produkálta a kicsike a 7,5-os fogyasztást és ezt úgy hogy csupán olyan 150 volt a max, persze végig klíma, de azért nem mondtam rá hogy fajin....
Az én Toyomat lehet hogy nem őrült módjára hajtom, és nem 5000-nél váltok, de nem is 2000-nél, inkább olyan 3000 körül, de rendes értékeket produkál.
Eddig OMV-t kortyolva ugye 6,3 volt, mint korábban írtam comuter szerint, aztán most rááltam a Lukoil-ra és láss csodát lement ,6.1-re majd 6-ra.
Ma reggel párás kissé nyirkos időben tovább csökkent, már-már kételkedem, hogy igazat ír, de először tovább csökkent 5,9-re majd azt hittem, biztos csak bolondozik és vissza fog állni, de nem mert még lentebb ment 5,8-nál áll.
Igaz nem 150-nel, hanem békés 100-110, és az is igaz hogy csomag nélkül egy személlyel.
Bizonyíték hogy nem hazudok egy fotó.
Azért úgy tűnik az alacsonyabb ellenállású gumi, és a 0w30 is számíthat kicsit, valamint a megfontolt vezetési stílus is, gondolom az új gyertyák is bejátszhatnak.....
Azert ezt jol elferditetted.  ;) Nagyon nem mindegy, hogy 100-110 vagy 150. Raadasul klima es meg tele is volt a Mazda.
Az Auris 120-ig el van 5 liter alatt. 140-nel mar 5,6-5,8, mig 160-nal mar 6,5.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.13 23:16:06
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.
Az mennyi 130? vagy 180 ? :D
130-140
130 az nálam 5,2-ből megvan
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toroksultan - 2011.08.13 23:20:08
[..]
A Lukoilos dolog meg nem véletlen, hallottam róla, hogy volt az index-en egy üzemanyagteszt ahol szintén az az anyag győzött, csupán valamiért nem találom.
[..]

Szia!

mert az origon volt a cikk:- ) http://www.origo.hu/auto/20110520-95os-benzin-osszehasonlitoteszt.html (http://www.origo.hu/auto/20110520-95os-benzin-osszehasonlitoteszt.html)
kicsit bele kellet javitattni a cikkbe, mert a msz en 228:2009-es helyett a regebbi -ha jol emlekszem- msz en 228:2004-est ajanlotta a keretes reszben olvasgatasra VidaJ.

udv

toroksultan
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2011.08.14 07:42:19
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.

180felett, 5szem-el, igazad van, én is így számoltam!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.14 10:05:21
Valóban ez az érték országúton jött ki.
Nem,nem szoktam használni városban, lévén a lakásomat jelenleg még renoválom, a mostani lakhelyem meg 20km-re van a melóhelytől.
De szombat reggel egyébb okok miatt olyan 70km-t kellett máshová mennem országúton, majd vissza, és úgy be Kecskemétre.
Korábban, ha mondjuk 1/3 város volt akkor minimálisan 1 tizedet szokott az értékbe belerondítani, tehát fölment 6-ról 6,1 re.
Tesómék 1,4-ese sógorom elmondása szerint megáll olyan 6,5-max 7-ből.
Persze tudni kell, hogy Kecskeméten nincs annyi lámpa mint ugye Pesten, ahol az autós szaklapok tesztelik a gépeket.
Meg ugye ott van az ember rutinja, merre is kell mennem, hogy útközben ne 5 hanem mondjuk csak 2 lámpán kelljen átmennem.
Az gondolom mindenki számára tudott, hogy az autó elinduláskor a leggazdaságtalanabb, tehát ha a lámpától közlekedünk lámpáig, ott zabál a legtöbbet. Egyenletesen haladva 50-vel 4-ben én  nem veszem észre, hogy olyan nagyon zabálgatna, lehet hogy ha nagyon spórra venném a figurát, akkor 5-be is feltehetném, de akkor már folyamatosan 2000 alatt mozog a mutató, és gyanítom az sem a motornak, sem a katalizátornak nem tetszik.

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.14 10:16:08

Mazdaban csak én egyedül utaztam, való igaz a klíma ment, a Toyoban most nem kapcsoltam be, viszont mikor 3 hete Szegedre mentem akkor 130-140-nél klíma mellett produkálta a 6,7-et fedcomputer szerint két személlyel.
A madzaggal Ausztriába mentem Karintiába, Kecskeméttől olyan 450km-re, utána kb egy hétig ott furikáztam egy hegyen laktam és a 15km-re lévő városkában mentem le párszor, de 7 alá akár mint csináltam nem ment le az átlagfogyi.
Nem  nagyon vettem észre hol van az a 6 misi amit annó a tulaj újként ráköltött, csupán a menetteljesítményben, tényleg verte a vele egykategóriát, pl Mondelo 2000 tdci, az nem bírt utánam jönni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.14 11:23:25
A D-CAT-ek viszonylag sokat fogyasztanak. Palyatemponal ~7,5.

180felett, 5szem-el, igazad van, én is így számoltam!
Elhiszem Neked, en csak azt tudom irni, amit itt is irtak Aurisos kollegak es kulfoldi forumokon olvastam. Illetve az Ave-s tokpikban is ilyeneket irnak 140-re.
Biztos az L-betu az orran...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.14 21:45:56
Csepel-Cegléd-Csepel (~170 km) kör, levitte az előző 290km(Budapesti pfúj!) átlagát 8.5ről 7.4re :) Örülünk :)

Ja és hogy válaszoljak az alap kérdésre is: Jól megy! :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.14 22:35:39
Bp-Györ-Bp a 4,9-es átlag lement 4,8-ra (autopályán csak 120-al (vissza) országuton 80-90-el mentem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 08:22:19
Múlt pénteken tankoltam tele a kocsit, 6,13 átlag jött ki a teljes tankra vetítve. Ennek 2/3-a klíma és országút együtt (én vezettem), 1/3-a pedig városi furikázás (asszony vezette, amúgy ez a legrosszabb párosítás: városban a nők (bocs Gyöngyi, Te kivétel vagy) képtelenek felmérni annak jelentőségét, hogy milyen kevés odafigyeléssel is tudnának kb 1 literrel alacsonyabb fogyasztást elérni, országúton az én stílusomhoz képest max 1-2 deci a difi, ha az asszonka vezet...)

A mostani teletankohoz ismét öntöttem kb 80ml Spuri JG-2-t és indultunk szombaton Debrecenbe a 47-es főúton végig. A meleg miatt oda-vissza klímáztunk és tartottam a 105-ös óra szerinti tempót, gyorsításkor 4.-ben húzattam mindig, 100-105-nél ment az 5. fokozat. Ez annyit jelent, hogy 4.-ben kb 3600-ig pörgettem mindig klíma mellett, a pillanatnyi fogyimérő ilyenkor stabil 15-16 litereket mutatott (ezt csak azért írom le, hogy látszódjon, hogy abszolút lendületesen gyorsítottam, nem tojással a lábam alatt, mint, ahogy eddig tettem...)
Debrecenbe érve 5,9-et mutatott a fed. comp., majd vasárnap indulás előtt kb 10 percet egy helyben járt a motor (klímával hűtöttem az utasteret, mert tűző napon állt a kocsi), mire elindultunk. Hazaérve 6,0 volt a fed. comp. átlagfogyasztás, 60km/h átlagsebesség mellett.
Ez egy teljesen reális érték, mert azokban az időkben, amikor nem kellett még klímát használnom, ugyanezen használati mód mellett kb 5,5-5,6 liter volt az átlag. A klíma általi +0,5-0,6 liter többlet, pedig ennél a kis motornál reális.

A fed. comp., pedig tizedre pontosan mér...még mindig...  :wub: Mindig is azt mondtam, hogy jó kocsi a kis Corolla, mert őszinte, nem akar semmi többnek látszani, mint ami valójában. Nekem bejön ez az őszinteség...  :clap:

I luv Rolla!!!!  :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.08.15 08:30:04
I luv Rolla!!!!  :wub:
:yes: :wub:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 11:53:45
Figyeltem a klima bekapcsolását: alapjáraton bekapcsoláskor nő a fordulat (100-200-al) De menet közben nem nőtt.
Számit az fogyasztásban hányason van a manuális klima :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 12:44:06
Én nem éreztem eddig, hogy számítana a klíma erőssége fogyasztás tekintetében. Annyi csak, hogy, ha a bekapcsolt klímával a ventillátort 0 állásba állítom, akkor az olyan, mintha működő ventillátor mellett a klíma gombját nyomkodnám ki-be, tehát, ki-be kapcsol a kompresszor, de alapjáraton ahogy növelem a ventillátor sebességét, úgy az alapjáratra semmilyen hatással nincs. A fogyasztásra sem.
Mondjuk én a leghidegebb hőfokon 1-esen működtetve a bekapcsolt klímával a ventit lazán tartja a kocsiban a kellemes 25 fok körüli hőmérsékletet, nem kell 2-3sre vagy 3-asra állítani, mert az már túl erős, túl hideg. Ja, és mindig kizárólag az üvegfelületekre van nálam irányítva a klíma és így nekünk sincs semmi bajunk (légúti...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 13:58:32
A manuális klimát vagy bekapcsolom (vagy nem) a többit a ventilátorral állitom nem? 1-2-3-4
Én  soha nem a szélvédőre terelem, merte minek azt hüteni (pazarlás :devil:) max az oldalablakra hogy hátulra is menjen.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.08.15 14:10:53
A manuális klimát vagy bekapcsolom (vagy nem) a többit a ventilátorral állitom nem? 1-2-3-4
Én  soha nem a szélvédőre terelem, merte minek azt hüteni (pazarlás :devil:) max az oldalablakra hogy hátulra is menjen.
Pedig a szélvédő tolja a forróságot az arcodba, azért kell azt és az ablakokat hűteni. Próbáld ki. Amúgy ha 0-n van a venti, nem megy a klíma. Saját tapasztalat, megvettem a kocsit és anyáztam, hogy nem is működik a klíma. Aztán megmutatták, hogy így nem is fog menni.  :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:18:12
A manuális klimát vagy bekapcsolom (vagy nem) a többit a ventilátorral állitom nem? 1-2-3-4
Én  soha nem a szélvédőre terelem, merte minek azt hüteni (pazarlás :devil:) max az oldalablakra hogy hátulra is menjen.
Na figyelj!  :flowers: Rosszul használod a klímát, még hozzá úgy, hogy az káros az egészségetekre.

A klímát kivétel nélkül MINDIG az üvegfelületekre KELL irányítani, mert azon keresztül jön be a meleg! Ha azt lehűtöd, akkor lesz az egész autóban egységesen kellemes a hőmérséklet!!!
Ez az alapszabály. Ha magatokra irányítod, akkor pár év múlva ízületi gondotok lesz, nem lehet, hanem lesz(!), mert ezt utazás közben még nem érzed.

Amikor a napon álló autóval akarsz indulni, ami fel van melegedve, akkor a következő a teendő: Kinyitod az egyik ajtót, beindítod a motort, a belső levegő keringetést bekapcsolod, a klímát is, a ventillátort max-ra tekered, és a levegő útját a szélvédőre és az oldalablakokra irányítod, majd visszacsukod az ajtót. 10 perc múlva egységes, és bírható hőmérséklet lesz az autóban. Miután elindultál vele, és érzed, hogy már rendesen hideg levegőt fúj a rendszer, kikapcsolod a belső levegőkeringtetést és lejjebb veszed a ventillátor fokozatot.

Még egyszer az alapszabály: Sem testre, sem lábra, sem arcra nem irányítunk klímát, mert az káros!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 14:19:01
Az világos,hogy 0-án nincs klima. :D
Ha szélvédőre állitod 3-asban nem ér annyit, mintha magad felé állitod 1-esbe. Tehát elvész  a sok dider :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:19:50
Az világos,hogy 0-án nincs klima. :D
Ha szélvédőre állitod 3-asban nem ér annyit, mintha magad felé állitod 1-esbe. Tehát elvész  a sok dider :devil:
Dehogy! :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:21:46
oldpiet, amit most csinálsz a klímával az kb olyan, mintha egy házban ordítana a tűzjelző, és Te elvágnád a sziréna vezetékét, mert akkor jó lesz minden... Érted, miről beszélek?  :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.15 14:24:31
Még egyszer az alapszabály: Sem testre, sem lábra, sem arcra nem irányítunk klímát, mert az káros!
Ez azert mar kicsi paranoia. A Toyota mernokei pl nem tartottak ezt szem elott, amikor az automata klimaikat terveztek  ;) Ugy engedi testre es labra felvaltva, hogy nem is erzed  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 14:26:26
oldpiet, amit most csinálsz a klímával az kb olyan, mintha egy házban ordítana a tűzjelző, és Te elvágnád a sziréna vezetékét, mert akkor jó lesz minden... Érted, miről beszélek?  :szemez:
:hmmmm: :no:
A ventiláció öszintén nekem soha sincs 0-án
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:31:11
Még egyszer az alapszabály: Sem testre, sem lábra, sem arcra nem irányítunk klímát, mert az káros!
Ez azert mar kicsi paranoia. A Toyota mernokei pl nem tartottak ezt szem elott, amikor az automata klimaikat terveztek  ;) Ugy engedi testre es labra felvaltva, hogy nem is erzed  :yes:
Csakhogy az automata klíma nem a +4-5 fokos levegőt küldi a lábadra, hanem az általad beállított 22 fokosat. Persze előtte nagyon rövid ideig hidegebbet is, de tartósan nem! Az automata klíma más, mint a manuális...  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:32:17
oldpiet, amit most csinálsz a klímával az kb olyan, mintha egy házban ordítana a tűzjelző, és Te elvágnád a sziréna vezetékét, mert akkor jó lesz minden... Érted, miről beszélek?  :szemez:
:hmmmm: :no:
A ventiláció öszintén nekem soha sincs 0-án
Lényeg, hogy a hideg klíma levegővel Ne magadat hűtsd, hanem a környezetedet az autóban, a műszerfalat, a szélvédőt, az oldalablakokat.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.15 14:34:17
Ebben igazad van  :yes: Bar amikor elkezdi athuteni az autot, nem 22 fokot tol es sosem a szelvedovel kezdi a lehutest.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 14:35:32
Mindenki másképp csinálja :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 14:50:42
Bar amikor elkezdi athuteni az autot, nem 22 fokot tol es sosem a szelvedovel kezdi a lehutest.  :no:
Ez baj, de talán mégsem, mert nem folyamatosan teszi ezt, hanem csak az elején, ha jól értem.  :?: Hosszú utak alkalmával és évek múlva jönnek elő az említett klímázásból adódó ízületi betegségek, nem egy rövid alkalom után, szerencsére.

Ezt onnan tudom, hogy keresztfaterom a '90-es évek közepétől (1994-től) klímás céges autókat vezetett, kezdetben ő is magára fújatta a hideget, és szinte folyamatosan fájt a torka, köhögött, taknyos volt és ez éveken keresztül, mire rájött, hogy rosszul használja a klímát. Érdekes, ezután rendbe jött, de a dereka olyan szinten tönkre ment az évek folyamán, hogy 4 éve kapott egy csípőprotézist, mert már lábra sem tudott állni.

Nagyon jó dolog a klíma, számomra az autógyártás 3db legnagyobb találmány, de tudni kell használni!  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.15 15:47:21
én ha fázok elsőre elzárom amelyik rám nyomja, azután meg kinyomom a klímát, marad a natúr ventilátor. Ha melegszik visszanyomom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2011.08.15 18:38:46
Csepel-Cegléd-Csepel (~170 km) kör, levitte az előző 290km(Budapesti pfúj!) átlagát 8.5ről 7.4re :) Örülünk :)

Ja és hogy válaszoljak az alap kérdésre is: Jól megy! :D

hogyhogy nem miskolctapoca??? odavissza 500km lett volna... :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.15 18:41:54
Pontosan azért nem :D 1napra nem éri meg :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.08.15 20:56:54
Csakhogy az automata klíma nem a +4-5 fokos levegőt küldi a lábadra, hanem az általad beállított 22 fokosat. Persze előtte nagyon rövid ideig hidegebbet is, de tartósan nem! Az automata klíma más, mint a manuális...  ;)
A miénkben ez valahogy úgy működhet, hogy a klíma hidegét változó arányban keveri a külső levegővel, attól függően, hogy hány fokot állítottam be (ha nagy az eltérés a külsőhöz képest, akkor hidegebbet fúj).
Általában tartom az ajánlást, miszerint a kintinél csak max. 5-6 fokkal állítom hidegebbre a belsőt.
Mostanában főleg az auto funkciót használjuk, klíma nélkül inkább magunkra, ha meg megy a klíma, akkor inkább másfelé állítva a fúvókákat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 21:01:37

...teszitek ezt abszolút helyesen!  :yes: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 21:03:06
Node gyerekek ezek már a klima topicba valók. :flowers:
Azt hogy mi mennyi többletfogyasztást okoz, részletekben ugy látom, ugyse tudja senki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.15 21:24:25
Akkor, hogy ON legyek, a klíma használata nálam a ventillátor sebességétől függetlenül 0,5-0,6 liter többletet jelent...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 21:28:22
Akkor, hogy ON legyek, a klíma használata nálam a ventillátor sebességétől függetlenül 0,5-0,6 liter többletet jelent...
Ezt ernnyire kitapasztaltad?
Mikor max.on volt 100km-en nem fáztál :szemez: :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.15 21:34:18
A mítoszirtóknak (állítólag, MythBusters) volt egy része ahol ezt a mítoszt próbálták megdönteni, a végeredménye az volt hogy a letekert ablak akkora légellenállási tényező hogy amitt kb annyival többet eszik mint klímával, szóval a szaunázva esetleg tovább csökkenthető, de aki 80-90 fokban képes vezetni... :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 21:40:48
A mítoszirtóknak (állítólag, MythBusters) volt egy része ahol ezt a mítoszt próbálták megdönteni, a végeredménye az volt hogy a letekert ablak akkora légellenállási tényező hogy amitt kb annyival többet eszik mint klímával, szóval a szaunázva esetleg tovább csökkenthető, de aki 80-90 fokban képes vezetni... :D
Azt én is láttam, ugy emlékszem a leterkert ablak nyert igaz valami 70-80km/h átlagsebességnél.
Egyébként hol van 80-90 fok? 70-80km/hnál a 30-35 fokos hőmérsékletnél motoron is kellemes.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.15 21:58:31
Háát, ha napon haladsz, napról indulsz, az katlan :) főleg ha ki se szellőzteted előtte :D Japán szauna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.15 22:08:01
Háát, ha napon haladsz, napról indulsz, az katlan :) főleg ha ki se szellőzteted előtte :D Japán szauna.
Ha nyitott ablakokkal indulsz nemsokáig van  meleg. Induláskor a klimázásnál is meleg van :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.15 22:44:07
nekem eddigi autóim mind klímásak voltak, de a toyi az első amiben működik is, hiányzott nagyon, letekert ablakon csak a meleg levegő jön :( Ha meg fullra le van tekerve akkor már romlik a légellenállása :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.08.15 23:03:02
...nekem eddigi autóim mind klímásak voltak, de a toyi az első amiben működik is...

Az én autóim is mind klímásak voltak, de a TS volt az első amibe bele is szerelték.... :D :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.18 10:02:15
585,6 kilométerre 42,3 liter --> 7,22l/100 km. Elégedett vagyok vele, tekintve, hogy ebben van 200 km bringával az autó tetején (100-120as tempó, mert főleg pálya), egy két órás araszolás a Szentendrei úton befelé, és több rövid városi út. Ja, és csak az utolsó 30 km-en nem volt fent a bringatartó, ami szerintem szintén számít.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.18 10:19:58
A tetőn cipelt dolgok városban vajmi keveset számítanak, ott nincs különösebb légellenállás, csak hosszabb utakon, amikor magasabb a sebesség is. Ettől eltekintve jól nyomod!  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.08.21 21:28:47
Megdőlt az átlagfogyi-rekordom, az eddigi 6,19 volt, amiben még kezdő sofőrként 100as autópályatempó+borsod, szabolcsi utak. Múlt héten szintén volt miskolc, nagyon kevés város, viszont pályán 120-130-at toltam és a hírhedt Orczy téri Lukas ukrán olajnál tankeroltam 34,82 lityót 567,3km után, ez 6,138  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.21 22:13:02
Nagy meg a nyaralás.A végén sikerült 1150km futkorászni. Ez valahogy úgytevődik össze hogy, Debrceren Budapest 4fő teli a csomogtartó majd pestről le a balcsira.Pestig nyugis óra szerint 125 Km/h GPS szerint 120 Km/h majd pestől 2 fő kiszál és folyt. köv az út a balcsira 140km/h val óra szerint.A balcsin szaladgálás össze vissza majd egy Székesfehérvár út ismételten oda vissza 140km/h val klíma agyba főbe így 525 km re tankoltam 38 lityit-----> ez így 7.2 átlagnak szerintem nem roszz.

A második kör abból állt hogy Balcsi onnan el Gyál ra onnan Pest ( aug. 20 tüzijáték  :clap: ) majd vissza a Balcsi a Balcsinál mászkálás főleg 2-3 km es távok majd haza.Az autópájás utakon 140 km/h klíma végig illetve egy helyen megpróbáltam megnézni mit tud a kocsi de óra szerint 180km/ h fölé nem mertem menni féltem a traffitól de még ment volna.A fed comp. most 7.2 áll szerintem nagyából ennyi is lessz de még nem tankoltam.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.22 09:57:48
óra szerint 180km/ ... de még ment volna.

Ezen mindig mosolygok. Még ment volna...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.22 13:30:06
óra szerint 180km/ ... de még ment volna.

Ezen mindig mosolygok. Még ment volna...  :D
Ezen mi a mosolyogni való?
Éreztem hogy még húzott (gyorsul).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 14:31:26
még nem hivatalos, de sík utakon 2 fővel majdnem 500 km-en fater most hétvégén 5.6-os átlagra emlékszik, ami nekem nagyon kevésnek tűnik, de estére megnézi a kompjútert.

nem autópályán mentek, de akkor is  :?:

1.4es 2003-as sedan.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 15:55:58
hogy fogyaszt vajon többet a kocsi?

2 bringa odafenn, vagy ha egy közepes tetőbox van helyette?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.22 16:06:39
Miért, ha bringa van a tetőn és többet eszik, akkor inkább darabjaira szeded és bepasszírozod egy boxba?? :D :D Ezek olyan szinten elenyésző tényezők hogy decibe mérhető, szóra nem érdemes :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.22 16:10:21
Nekem egy bringa volt fent, és érdemben nem növelte a fogyasztást, olvass csak vissza.
Igaz, ha bringa van az autón, amúgy is óvatasabban vezetsz.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 17:42:54
Miért, ha bringa van a tetőn és többet eszik, akkor inkább darabjaira szeded és bepasszírozod egy boxba?? :D :D Ezek olyan szinten elenyésző tényezők hogy decibe mérhető, szóra nem érdemes :D

dehogy szedem szét:)
akkor csomagok a boxba, bringák meg belülre

a mostani kocsin gyakran van 2 keró fenn, de nem ritka a 3-4 darab sem.
ott már lehet érezni, főleg ha szél van
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.22 20:23:43

Most hogy voltam a Balatonon láttam hogy nagyon nagy divatt lett ez a kerós téme.
De láttam egy manust egy kemping kerékpártól is kissebb kerékpárja volt és összehatható az még a hb. corriba is simán belefért volna.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 20:48:06
nem csak divat, hanem van ahol ezzel könnyebben eljutsz a-ból b-be, mint kocsival pl
fenntartásról nem is beszélve:)

Debrecenben az elmúlt 2-3 évben megsokszorozódott a bringások száma. vannak új utak is, minden.

voltam Miskolcon 1 hete, ott meg alig van bringás, anniyra szar az infrastruktúra hozzá
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.08.22 20:50:39
Csak pl. a Balcsira minek visz le az ember biciklit nem azért megy hogy pihenjen ne pedig biciklizzen azt a saját városában is megtudja csinálni szerintem de ez az én egyéni véleményem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.08.22 20:52:47
Tankoltam ma. Két nagyobb dugóval, utolsó 200 km klímával: 6.2 liter.  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.22 21:36:13
nem csak divat, hanem van ahol ezzel könnyebben eljutsz a-ból b-be, mint kocsival pl
fenntartásról nem is beszélve:)

Debrecenben az elmúlt 2-3 évben megsokszorozódott a bringások száma. vannak új utak is, minden.

voltam Miskolcon 1 hete, ott meg alig van bringás, anniyra szar az infrastruktúra hozzá
Ott nincsenek véletlenül hegyek? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 22:03:35
Csak pl. a Balcsira minek visz le az ember biciklit nem azért megy hogy pihenjen ne pedig biciklizzen azt a saját városában is megtudja csinálni szerintem de ez az én egyéni véleményem.

aktív pihenés  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.22 22:05:03
nem csak divat, hanem van ahol ezzel könnyebben eljutsz a-ból b-be, mint kocsival pl
fenntartásról nem is beszélve:)

Debrecenben az elmúlt 2-3 évben megsokszorozódott a bringások száma. vannak új utak is, minden.

voltam Miskolcon 1 hete, ott meg alig van bringás, anniyra szar az infrastruktúra hozzá
Ott nincsenek véletlenül hegyek? :hmmmm:

dimbes-dombos, nem épp nagymamáknak meg részeg papáknak való, de a fiatalság elgurulgathat
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.22 22:19:29
Tudod én is egy 200-es dombon lakom,1 km-t kell felfelé menni. Hát nem éppen biciglibarát konsteláció :devil:
Még nem is lenne baj, de nem nevettetem ki magam, hogy vörös fejjel lógó nyelvel tolom haza a biciglit.
Dehát egy alföldi gyerek ezt nem értheti [rohog]
A Balaton déli partján én is mindenhová bicajjal megyek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.08.23 18:35:15
Csakhogy az automata klíma nem a +4-5 fokos levegőt küldi a lábadra, hanem az általad beállított 22 fokosat. Persze előtte nagyon rövid ideig hidegebbet is, de tartósan nem! Az automata klíma más, mint a manuális...  ;)
Nem egészen. 4-5 fokosat sehol nem küldenek, 9 fokos a norma. Az automata is csak akkor kezd baráti fokokat küldeni, amikor már elég jól lehűlt az autó, ha 22 fokosat küldene, sosem lenne 22 fok, hiszen a nap közben tűzi az autó karosszériáját is, meg az ablakokon keresztül a benti levegőt is, de az első félórában (vagy ameddig "komolyan" hűt) az is kifejezetten hideget fúj. :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.23 19:32:15
Dehát egy alföldi gyerek ezt nem értheti [rohog]

szoktam a hegyekben bringázni, nyaranta letolom a topmaraton sorozat 4 középtávját is (mtb verseny), 50-70 km táv, 1500-2000 méteres szintemelkedéssel

nekem nem gond, bár kinek milyen a fizikuma/melója stb.

nyilván az ügyvédek és egyéb öltönyösök nem járnak bringával Egerben:D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.08.23 21:29:29
Tankoltam ma. Két nagyobb dugóval, utolsó 200 km klímával: 6.2 liter.  :clap:
Ez nagyon baráti érték! Bár megnéztem a spritmonitor átlagot, és nincs olyan nagy különbség (1-2deci) a te corollád meg az 1,4vvti E12 között, miközben az 1,4vvti erősebb az e12 meg nehezebb.
Satriani írta nekem facebook-on, hogy 3fővel külföldi útján 5,9litert csinált a E12-esével, ami elég jó.
Én valószínű fogyasztásilag zordabb környezetben használom, 195ös gumik vannak az enyémen (ellentétben Gyöngyi 165 vagy 175-ével), nagyobb a súlya, nem figyelek annyira a pedálra,
és így szokott mostanság 7,4-7,6kijönni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.24 08:18:39
Nagyjából én vagyok Gyöngyivel pariban fogyasztásügyileg. Tankolásonként általában 1 deci különbség szokott adódni köztünk (ide, vagy oda), sőt az elmúlt 5-6 hónapunk átlaga is alátámasztja ezt az értéket.
Annyi a különbség, hogy nálam 185-ös gumik vannak fent, de ugyanaz a Fulda EcoControl, ugyanúgy újak, illetve a vvt-i motorom. A súlykülönbségből jön az a pár decis többlet az E12 1,4 vvt-i -hez képest..  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.24 08:36:33
Fogyasztásilag melyik kedvezöbb az uj vagy használt gumi?(én az utobbira tippelek :hmmmm:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.24 08:52:39
Fene tudja... Eszeveszett nagy különbségekre én nem számítanék feltételezve két azonos gyártmányú gumit... Sztem olyan 2-3 decinél több semmiképpen nincs köztük, és én a kopottabbra szavaznék a kevesebb fogyasztással...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.08.24 09:50:28
A kopott gumi a jobb a fogyinak. Kisebb tapadás, kisebb fogyasztás...Persze azonos típusoknál.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.25 11:56:30
Plusz keskeny gumi, jó nagy nyomással  :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.08.25 13:56:47
nem csak divat, hanem van ahol ezzel könnyebben eljutsz a-ból b-be, mint kocsival pl
fenntartásról nem is beszélve:)

Debrecenben az elmúlt 2-3 évben megsokszorozódott a bringások száma. vannak új utak is, minden.

voltam Miskolcon 1 hete, ott meg alig van bringás, anniyra szar az infrastruktúra hozzá
Ott nincsenek véletlenül hegyek? :hmmmm:

dimbes-dombos, nem épp nagymamáknak meg részeg papáknak való, de a fiatalság elgurulgathat
Attol meg leizzadva er oda mindenhova, eleg ahhoz a domb is meg jo fizikum eseten is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.25 14:30:39
nálunk a melóhelyen van zuhany is, elég bringabarát hely
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.25 14:59:08
nálunk a melóhelyen van zuhany is, elég bringabarát hely
Nálam is, itthon dolgozom [rohog] [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.08.25 15:03:47
az vagány!

és kocsival jársz melóba?:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.08.25 15:06:38
7.59-kor eldöntöm, hogy biciglivel, motorral, vagy autoval menjek. 8-kor felveszem a munkahelyemen a telefont. speedy vagyok mi? :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.28 18:21:32
Jelentem sógorom az elmúlt két hétben közben fogyirekordott döntött a Lukoil-os benzinnel, ugye az én javallatomra, eddig Shell-vel járt, de ilyen jól még sose fogyasztott a gép.
Neki 2003-as a gépe ugyanúgy 1,4, 730km 42 liter benyával.
A legdurvább, hogy közben rákuksoltam ma az átlagfogyimérőre, és az ugyanúgy 5,7-en áll, mint ahogy ő kiszámolta....
Persze ebben igazán minimális a város, főként országút jellemzően 100-as 110-es tempóval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.08.28 22:28:39
Megjártuk ugyanazt a balatoni utat, ami a múltkor az Avensisszel 6,6-os átlaggal volt meg. Most apósom E11 1,4VVTi Corollájával mentünk, ahol lehet, ugyanúgy - persze azt az autót nem vezetem folyamatosan évek óta, csak néha-néha - és 6,3-as átlag jött ki. Az a furcsa, hogy menet közben sokkal kisebb számokat mutatott a fedcomp pillanatnyi fogyi címen, és mégis csak 3 deci a különbség. No, majd megtankolom, hogy tényleg így van-e.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.08.29 23:28:41
Nemtom mennyire normális, eddig még csak az orczy lukoilnál tapasztaltam: néha magától leold a pisztoly. Kutas szerint a vákuum miatt van, de hát így őszintén szólva nem tudom hogy a legutóbbi 5,9 es, kimagaslóan jó átlagom mennyire igaz. Már székesfehérvárnál folyamatosan égett a lámpa emelkedőn és leejtőn is, szal tuti 9 L alatt voltam, mégis a kúton 38 lityónál akadt le a pisztoly.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.08.29 23:35:28
Az nem gáz, fiátok literenként leakadnak, bravám is és faer puntója is... Főleg az olcsó kutaknál tapasztaltam, Ahol súlyos volt a pisztoly és komoly, ott nem volt gond :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.08.30 07:14:29
Nemtom mennyire normális, eddig még csak az orczy lukoilnál tapasztaltam: néha magától leold a pisztoly. Kutas szerint a vákuum miatt van, de hát így őszintén szólva nem tudom hogy a legutóbbi 5,9 es, kimagaslóan jó átlagom mennyire igaz. Már székesfehérvárnál folyamatosan égett a lámpa emelkedőn és leejtőn is, szal tuti 9 L alatt voltam, mégis a kúton 38 lityónál akadt le a pisztoly.
Ezért pontosabb, ha a látható szintig töltöd mindig.
Nálam folyamatosan leold a pisztoly, bármelyik kútnál, ü.a. mennyiségtől függetlenül, ha teljesen belenyomom. Csak folyamatosan fogva tudok tankolni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.08.30 07:16:25
A mi Corinkban lehet még 10 liter felett is, amikor jelez már a szegénységjelző és első kattos tankolás kamu. Nálam legalább 2, de akár 5 (!) liter is belemehet az első katt után.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.08.30 07:57:29
A mi Corinkban lehet még 10 liter felett is, amikor jelez már a szegénységjelző és első kattos tankolás kamu. Nálam legalább 2, de akár 5 (!) liter is belemehet az első katt után.
Úgy-úgy, nekem is ez a tapasztalatom, hogy legalább 10 liter van még benne, amikor kivillan a sárga ***"... Nekem a csurig tankolásnál a csőbe kb 3-3,5 liter szokott még menni...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.08.30 16:02:36
Nemtom mennyire normális, eddig még csak az orczy lukoilnál tapasztaltam: néha magától leold a pisztoly. Kutas szerint a vákuum miatt van, de hát így őszintén szólva nem tudom hogy a legutóbbi 5,9 es, kimagaslóan jó átlagom mennyire igaz. Már székesfehérvárnál folyamatosan égett a lámpa emelkedőn és leejtőn is, szal tuti 9 L alatt voltam, mégis a kúton 38 lityónál akadt le a pisztoly.
Ezért pontosabb, ha a látható szintig töltöd mindig.
Nálam folyamatosan leold a pisztoly, bármelyik kútnál, ü.a. mennyiségtől függetlenül, ha teljesen belenyomom. Csak folyamatosan fogva tudok tankolni.
Látható szintig?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.08.30 17:05:51
Igen.
 És még nem robbant szét a tartályom és nem is folyt ki belőle  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2011.08.30 20:20:21
Nekem jelenleg 6.1-en áll az átlag a Corollában (1.4 VVTi). Igaz, az asszony egyszer elvitte egy pár km-re, aztán 2 nap kellett, míg megint letornáztam.
Az eddigi legjobb 6.0 volt.
Ez gondolom abból adódik, hogy kissé megszoktam a dízeles stílust. Korábban ezzel a kocsival 7.4 körül volt az átlag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.08.30 21:30:04
Sajnos ez az első kat, nem biztos, hogy valós fogyasztást jelent, viszont egy biztos, hogy általában a japo fedcomputerek, főleg a toyokhoz tartozók elég jól mérik a valóságos fogyasztást.
Ja és még valami, teljesen mindegy szerintem, hogy mennyit tankolunk, ha fogyasztást akarunk mérni, és lehetőség van ugyanott tankolni, akkor érdemes ugyanazt a metódust alkalmazni, így nem lesz csalóka a végeredmény, tehát először fullig első katt, majd kihasználva a benyát megint első kattig, és akkor az eredmény valszeg valóságos lesz.
Igazából szerintem az is egy jó módszer, ha az ember a sárga jelzés kivillanásakor azonnal megy tankolni, esetleg onnan még méri a megtett kilómétereket, míg tankol.
Ezután mindegy mennyit tankol bele, csak az a lényeg, hogy tudja a pontos mennyiséget, és megint megvárja míg a sárga jelzés kigyullad, így kész is a fogyasztásmérés.
A betöltött üzemanyag mennyisége függ a hőmérséklettől, és még sok egyéb dologtól..., simán lehet valamennyi eltérés, bár ez mondjuk 700km után nem biztos, hogy életbevágóan befolyásolja majd az adott értéket.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.08.30 22:41:36
Sajnos ez az első kat, nem biztos, hogy valós fogyasztást jelent, viszont egy biztos, hogy általában a japo fedcomputerek, főleg a toyokhoz tartozók elég jól mérik a valóságos fogyasztást.
Nekem még nincs fed kompom, békalámpás, első gyártási évből.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.08.30 22:53:19
Csak a gyakorlatban elég macerás. Nem tudom megoldani, hogy mindig ugyanaz a kút, ugyanazon oszlopán tankoljak, azt meg főleg nem, hogy a sárga felvillanása után rövid idővel ez teljesüljön.
Ezért tartom egyszerűbbnek és pontosabbnak a tényleges tele tankolást.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.08.31 13:31:56
Nekem van fedcompom, de nem használom. kb 25000 km óta nem volt nullázva, és 7,4-es átlagot mutat, pedig az én számításaim szerint (vezetem táblában) ez 7,15 körül van. Meg egyébként is, én magam is foglalkozom statisztikával, így csak azt hiszem el, amit saját magam hamisítok  :D .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.08.31 22:25:48
Nekem még nincs fed kompom, békalámpás, első gyártási évből.
Annak viszont elég pontos a benzinórája, abból elég jól lehet kalkulálni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2011.09.01 18:31:55
Holnaptól az asszony nyűvi a Corollát, ma tankoltam neki, kinulláztam a fedcompot. Következő tankoláskor meglátom...

Amúgy ma érte el a kocsi a 66.666 km-t   :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.01 20:23:39
Nekem még nincs fed kompom, békalámpás, első gyártási évből.
Annak viszont elég pontos a benzinórája, abból elég jól lehet kalkulálni.
Hát a pontos benzinórán vitatkoznék erősen :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.01 21:04:00
Holnaptól az asszony nyűvi a Corollát, ma tankoltam neki, kinulláztam a fedcompot. Következő tankoláskor meglátom...

Amúgy ma érte el a kocsi a 66.666 km-t   :cool2:
Én az ilyen " neves " km óra állásokat mindig lefotótzom :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2011.09.01 21:34:25
Amúgy ma érte el a kocsi a 66.666 km-t   :cool2:
Én az ilyen " neves " km óra állásokat mindig lefotótzom :D
Sajna nem tudtam félreállni  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.04 16:33:40
Na a Balatoni nyaralás után most sikerült tankolni vagyis most fogyott ki teljesen.
Ahogy azt már írtam a pályán 140-150 km/h klíma 2 személy, és mióta hazajöttem csak város.
Tegnap volt egy kicsit nagyon sijetős utam ahol 5 személy padlógáz te tényleg padló bár csak 20 km en keresztűl akit érdekel hogy mennyit megy egy 1.4 wwti E12 óra szerint  :D  az írjon pü.-t.
Így sikerült a kúton 720 km megtétele után 50 litert tankolnom.Számításaim szerint ez 6.9 L/100km er.
Én teljesen megvagyok elégedve a fogyasztással csak azzal nem amit a fed.comp. írt ki mivel az 7.5l/100 szerintem ez az eltérés nagyon nagy. :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: whis - 2011.09.04 16:59:24

Ha pályán folyamatosan tartod a 140-150-et, akkor nem fog kijönni a végén 6.9.  :no:
Nem volt benne országút is meg némi mérsékelt túrázás?
A fedcomp ekkora eltérése abból is lehet, hogy nem tudtad teljesen teletenni (pl 3-4 liter plusz töltet máris a fedcomp javára billenti a dolgot).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.04 17:05:11
Amúgy ma érte el a kocsi a 66.666 km-t   :cool2:
Én az ilyen " neves " km óra állásokat mindig lefotótzom :D
Sajna nem tudtam félreállni  :no:
Nekem vidim van arról amikor átfordul a 200.000-en. Persze lehet vitatkozni hogy 110-nél mennyire jó dolog egy kézzel fogni a kormányt ...   :nono:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.04 17:10:04
Na a Balatoni nyaralás után most sikerült tankolni vagyis most fogyott ki teljesen.
Ahogy azt már írtam a pályán 140-150 km/h klíma 2 személy, és mióta hazajöttem csak város.
Tegnap volt egy kicsit nagyon sijetős utam ahol 5 személy padlógáz te tényleg padló bár csak 20 km en keresztűl akit érdekel hogy mennyit megy egy 1.4 wwti E12 óra szerint  :D  az írjon pü.-t.
Így sikerült a kúton 720 km megtétele után 50 litert tankolnom.Számításaim szerint ez 6.9 L/100km er.
Én teljesen megvagyok elégedve a fogyasztással csak azzal nem amit a fed.comp. írt ki mivel az 7.5l/100 szerintem ez az eltérés nagyon nagy. :ph34r:
Ha pályán folyamatosan tartod a 140-150-et, akkor nem fog kijönni a végén 6.9.  :no:
Nem volt benne országút is meg némi mérsékelt túrázás?
A fedcomp ekkora eltérése abból is lehet, hogy nem tudtad teljesen teletenni (pl 3-4 liter plusz töltet máris a fedcomp javára billenti a dolgot).
Nem pontosan így volt csak már leírtam ezelőtt pár " oldallal "és nem akartalak untatni titeket.
Volt benne M0-on is közlekedés ott sebességkorlátozás volt 80km/h-ra.Volt benne balatonföldvár siófok táv a 7es úton ott megint nem mentem max csak 70km/h val.Aug.20 án voltam vele Pesten a tüzijátékot megnézni ott volt egy kis pesti forgalom illetve már kb. 80km ami városon belül odafigyelős tempóba volt valahogy így jött ki.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2011.09.05 07:08:04
Na a Balatoni nyaralás után most sikerült tankolni vagyis most fogyott ki teljesen.
Ahogy azt már írtam a pályán 140-150 km/h klíma 2 személy, és mióta hazajöttem csak város.
Tegnap volt egy kicsit nagyon sijetős utam ahol 5 személy padlógáz te tényleg padló bár csak 20 km en keresztűl akit érdekel hogy mennyit megy egy 1.4 wwti E12 óra szerint  :D  az írjon pü.-t.
Így sikerült a kúton 720 km megtétele után 50 litert tankolnom.Számításaim szerint ez 6.9 L/100km er.
Én teljesen megvagyok elégedve a fogyasztással csak azzal nem amit a fed.comp. írt ki mivel az 7.5l/100 szerintem ez az eltérés nagyon nagy. :ph34r:
kicsit off, de e11, e12 vagy típusok tank űrmérete különbözik? én 45 litereket tankolok, de addigra már 50km óta folyamatosan ég a pilács, és a mutató is a béka fenekét verdesi.
egyszer ment bele 48 liter felett, autópályán nem akartam már tankolni, bíztam benne, hazaérek, de addigra szabályosan feküdt a mutató. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.09.05 07:40:38
Az E11-eké 50 literes, E12-é 55.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 13:19:37
Így van az E12 55l tankal bír.Nekem a rekord eddig 52L volt. :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.09.05 13:33:52
Puding  :devil: 54,74  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.05 13:37:28
Így van az E12 55l tankal bír.Nekem a rekord eddig 52L volt. :cool2:
Nekem is sikerült egyszer 53,5-et tankolnom, ahogy a jegyzeteimet nézem. De végig "uraltam a helyzetet." Sejtettem, hogy van még benne legalább pár deci.
Egyszer viszont sikerült teljesen kiürítenem éjszaka, éppen Józsa-Böszörmény közt. Akkora mázlim volt, hogy a "dinnyeárus" tanyánál állt meg. A tanya-tulaj meg még ébren volt és volt kannában eladó benzinje.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 13:48:35
Puding  :devil: 54,74  :D
Te jó ég mi vitte azt a szegény kocsit??  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 13:49:33
Így van az E12 55l tankal bír.Nekem a rekord eddig 52L volt. :cool2:
Nekem is sikerült egyszer 53,5-et tankolnom, ahogy a jegyzeteimet nézem. De végig "uraltam a helyzetet." Sejtettem, hogy van még benne legalább pár deci.
Egyszer viszont sikerült teljesen kiürítenem éjszaka, éppen Józsa-Böszörmény közt. Akkora mázlim volt, hogy a "dinnyeárus" tanyánál állt meg. A tanya-tulaj meg még ébren volt és volt kannában eladó benzinje.
Pedig Böszörményben van éjjel nappali Shell kút. :D
Honnan valósi vagy ha szabad kérdezni ?? :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.05 14:09:33
Pedig Böszörményben van éjjel nappali Shell kút. :D
Honnan valósi vagy ha szabad kérdezni ?? :D
Shell kút! Na ez az! Odáig már nem vitt el. Amikor Józsán átgurulva átvillant fáradt agyamon, hogy a Böszörményi úti MOL-nál feltétlenül tankolni akartam, közben jól megfeledkeztem róla, már rosszat sejtettem.  :banging:

(Az én autóm józsai székhelyű egyébként.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 14:11:47

Ez nem tudom mikor volt de a MOL kútal már most nem járnál jól mert nem éjjel nappali tehát ha ez este volt akkor csak Shell hez menekülhetél volna :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.05 14:18:10
Ez már két éve volt. Mérlegeltem is, hogy visszaforduljak, vagy talán elvisz a Shellig. A MOL talán még mindig közelebb volt, de már addig se bírta volna ki.
Na azóta számomra a figyelmeztető sárga lámpa jelzése "szent".
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 14:19:14
Saját hibályából tanul az ember.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.05 14:29:28
Leginkább igen. Amúgy emlékeim szerint 180-190 km-t autózgattam a kigyulladt figyelmeztető lámpával.  :tt2: (Ha valakinek tanulságul szolgálhat, hogy mennyit megy el így az E12 1.4 vvti. Átlagfogyi olyan 6,9 körül.)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.05 14:40:56
Én álltalában 100km szoktam menni a jelzőlámpa kigyuladása után.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Attus - 2011.09.05 14:55:48
Nekem az E11 Corollában, amikor már folyamatosan ég a sárga lámpa, akkor még kb. 8-9 liter benzinem van, az kb. 130-140km. Nagyjából ilyenkor el szoktam menni tankolni, esetleg megyek még 10-20 km-t.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.09.06 08:45:15
Puding  :devil: 54,74  :D

Nekem 56,4l ment az E12 Corollába , de kanyarban már bedadogott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.06 09:24:40
Nekem az E11 Corollában, amikor már folyamatosan ég a sárga lámpa, akkor még kb. 8-9 liter benzinem van, az kb. 130-140km. Nagyjából ilyenkor el szoktam menni tankolni, esetleg megyek még 10-20 km-t.
Nekem kicsit most meg van bolondulva a szintjelző van hogy még a legutolsó vonal felett van határozottan a mutató és pislákol a lámpa, igaz legutóbb sikerülhetett alaposan kiapasztanom a tankot, Balatonkeneséről már pislákoló figyelmeztetővel indultam el.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.06 20:30:11
Puding  :devil: 54,74  :D

Nekem 56,4l ment az E12 Corollába , de kanyarban már bedadogott.
A tank tágulna 1.4 litert, mert ugye a névleges liter az 55L vagy ha fullon van tankolva ( több katanás a töltőpisztollyal akkor több is megy bele?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.09.06 20:33:22
A gyári megadottnál simán lehet többet tankolni bele. (beöntőcső, tágulási rész)  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.06 20:36:58
Erre gondoltam én is.  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.09.06 20:43:47
Hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk.  :wacko: :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.06 21:12:58
Lehet kipróbálom (http://sajtokozlemeny.blog.hu/2011/09/06/csodat_tesz_a_csodabenzin?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_09_06&utm_campaign=totalcar), most úgyis kezd ürülni a tartály.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.09.06 21:23:46
Naggyon komoly. Akár egy liter megtakarítás tankonként, ez több mint csoda.  :devil:  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.09.06 21:26:43
Én is kaptam mélbe tőlük infót (smart kártya hírlevél), majd beteszteljük :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.07 13:20:52
Tegnap tankoltam kedvenc Lukoil kutamon Bcsabán 369,9-ért. 6,35-re jött ki a fogyi, amiben 60% város + JUCI stílus, és 40% országút + bepi81 stílus volt, összesen kb 70-80%-ban klímával. Az átlagsebessége a sok város miatt 38km/h-ra esett. Nem vagyok túl boldog miatta, de nem hagyhatom, hogy Juccom nagy pocakkal sétálva járja a várost a kánikulában...  :innocent:

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.07 13:33:42
Most voltam No-ban oda-vissza összesen  1500 km 4,9 volt az átlag (ebböl a Német szakaszon cca 100-100km 150-160-al ora szerint, a többi GPS 130, ahogy illik) Hozzá kell tenni, hogy egyedül és minimális klimahasználattal.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.09.07 23:59:41
Nem vagyok túl boldog miatta, de nem hagyhatom, hogy Juccom nagy pocakkal sétálva járja a várost a kánikulában...  :innocent:

Szerintem ezért van az autó, és én éppen ezért kevésbé foglalkozom a fogyasztással...  :whistling: .
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.08 06:38:50
Lehet kipróbálom (http://sajtokozlemeny.blog.hu/2011/09/06/csodat_tesz_a_csodabenzin?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_09_06&utm_campaign=totalcar), most úgyis kezd ürülni a tartály.
A szépséghibája a dolognak, hogy a shell 1 l / tank árával simán drágább mint a legtöbb kut. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tamás69 - 2011.09.08 08:18:01
Lehet kipróbálom (http://sajtokozlemeny.blog.hu/2011/09/06/csodat_tesz_a_csodabenzin?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_09_06&utm_campaign=totalcar), most úgyis kezd ürülni a tartály.
A szépséghibája a dolognak, hogy a shell 1 l / tank árával simán drágább mint a legtöbb kut. :D

Megfelelő Shellt kelll választani, én szerdán 258,9-ért tankoltam a gázolajat. - a fogyasztásmarketing, meg vagy igaz, vagy nem, osztogatnak hozzá, egy hogy spóroljak kártyát, ha azt betartja valaki, máris spórolt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.08 08:33:29

Shellnél nem kunszt olcsobbat találni.Kártyám van, de még soha semmilyen kedvezményt nem kaptam érte.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.08 08:36:25
Nem vagyok túl boldog miatta, de nem hagyhatom, hogy Juccom nagy pocakkal sétálva járja a várost a kánikulában...  :innocent:

Szerintem ezért van az autó, és én éppen ezért kevésbé foglalkozom a fogyasztással...  :whistling: .
Amúgy igen, tudom, csak olyan jó nézni a tavaszi, nyár eleji adatokat a Spriten és azoktól most el vagyok maradva. De persze, arra van az autó, és benne a klíma is, hogy kánikulában használjuk, esőben szintén inkább a benzint fogyasztom, mint, hogy megázzak... ez nem is kérdés...  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.09.08 09:42:52
Pont tegnap nézegettem a '09-es fogyasztásaimat, elkeserítő... nem 1x 5,8-5,9-et csináltam, ugyanezzel a Corollával.   :cry:  Mostanában megint lement 8 alá, és már örülök...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.08 10:20:57
Pont tegnap nézegettem a '09-es fogyasztásaimat, elkeserítő... nem 1x 5,8-5,9-et csináltam, ugyanezzel a Corollával.   :cry:  Mostanában megint lement 8 alá, és már örülök...
És még mindig keresed az okát, hogy mitől ugrott a fogyid? Említetted, hogy a motor felújítása óta "magas"...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.09.08 10:47:50
Lehet kipróbálom (http://sajtokozlemeny.blog.hu/2011/09/06/csodat_tesz_a_csodabenzin?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_09_06&utm_campaign=totalcar), most úgyis kezd ürülni a tartály.
A szépséghibája a dolognak, hogy a shell 1 l / tank árával simán drágább mint a legtöbb kut. :D
Hát, itt Szegeden csak az Envi az Avia és az egyik Agip olcsóbb, amúgy pont annyiért adják, mint a Mol vagy az OMV. És békén hagynak tankoláskor (@Palaczk: :tt2: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.09.08 12:07:01
Pont tegnap nézegettem a '09-es fogyasztásaimat, elkeserítő... nem 1x 5,8-5,9-et csináltam, ugyanezzel a Corollával.   :cry:  Mostanában megint lement 8 alá, és már örülök...
És még mindig keresed az okát, hogy mitől ugrott a fogyid? Említetted, hogy a motor felújítása óta "magas"...
Keresném, de már nem érdekel. Jó lenne, ha holnaptól megint nem enne, de az utánajáráshoz nincs már kedvem (volt egy pár tipp, mi lehet a gond, csak mire mindet végig próbálom, addigra megőszülök, még jobban)
Viszont ha már a fogyasztás topicban vagyunk, mióta a Lukoilnál tankolok ÉS 0W 30-as ELF olajjal járok, azóta csökkent majd 1 litert a fogyi (direkt emeltem ki a két dolgot, mert "csak" ezek változtak az elmúlt időben; olaj miatt nem anyázni, óccó volt és 2000 km alatt nem is evett belőle semmit  :D, meg előreláthatóan, legkésőbb 2013 tavaszán véget ér az autó pályafutása...)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.08 13:14:36
Érdekes ez a Lukoil téma, mert itt is többünknek ez a véleménye, hogy csökken vele a fogyasztás. A 0W-s olajhoz nem tudok érdemben hozzá szólni, mert nincs vele tapasztalatom.
El fogod bontani az autót? Miért?  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.09.08 15:20:47
Nem akarok itt nagyon offolni, tehát röviden: okosan egyedül vettem meg, 0 tapasztalattal, hozzáértéssel... gombóccá volt gyűrve, aminek most már látható jelei vannak; inkább gyűjtök egy új(abb)ra, ez meg megy bontóba, beszámítás stb...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.08 17:36:52
Érdekes ez a Lukoil téma, mert itt is többünknek ez a véleménye, hogy csökken vele a fogyasztás. A 0W-s olajhoz nem tudok érdemben hozzá szólni, mert nincs vele tapasztalatom.
El fogod bontani az autót? Miért?  :?:
Eddig úgy rémlik hogy épp az volt a téma hogy nő a fogyi és inkább a shell-t picit drágábban. Bár lehet konkrétan az orczy téri lukoil-ról volt szó (ahol mint tapasztalom, eléggé hülyén viselkednek a pisztolyok).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.09.08 21:13:17
Nem osztom az álláspontodat, korábban én is leírtam, hogy közel 3-4 decit csökkent a fogyasztásom az OMV-hez képest a Lukoil-t használtva, ráadásul sógorom 1,4-es 2003 asa is drasztikus fogyasztáscsökkenésről tanuskodott, főként úgy,hogy előtte épp folyamatosan a Shell-hez járt.
Fed.comp is hozta az általa leírt 5,7-es értéket, ráadásul úgy, hogy nem tudott róla, mert csak én néztem meg.....

Azért nem lehet véletlen, hogy a Shell most jelentette be új üzemanyagainak forgalmazását.....

Az én tapasztalataim pozitívak mind a 0w30 total quarz, illetve a Hankook Optimo k715 tekintetében, előző tulajhoz közel 1l-vel járok átlagban kevesebbel, szerintem rína ha megtudná mennyit eszik nálam a kicsike.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.09.08 21:17:31
Az én tapasztalataim pozitívak mind a 0w30 total quarz, illetve a Hankook Optimo k715 tekintetében, előző tulajhoz közel 1l-vel járok átlagban kevesebbel, szerintem rína ha megtudná mennyit eszik nálam a kicsike.

Én is azt mondom, hogy attól mert valami olcsó(bb) még lehet jó. (csak nálam Eneos, Kumho és Lukoil)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.08 21:35:08
Az én tapasztalataim pozitívak mind a 0w30 total quarz, illetve a Hankook Optimo k715 tekintetében, előző tulajhoz közel 1l-vel járok átlagban kevesebbel, szerintem rína ha megtudná mennyit eszik nálam a kicsike.

Én is azt mondom, hogy attól mert valami olcsó(bb) még lehet jó. (csak nálam Eneos, Kumho és Lukoil)
osonnal sincs semmi bajom :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.09 14:40:59
Nem osztom az álláspontodat, korábban én is leírtam, hogy közel 3-4 decit csökkent a fogyasztásom az OMV-hez képest a Lukoil-t használtva, ráadásul sógorom 1,4-es 2003 asa is drasztikus fogyasztáscsökkenésről tanuskodott, főként úgy,hogy előtte épp folyamatosan a Shell-hez járt.
Fed.comp is hozta az általa leírt 5,7-es értéket, ráadásul úgy, hogy nem tudott róla, mert csak én néztem meg.....

Azért nem lehet véletlen, hogy a Shell most jelentette be új üzemanyagainak forgalmazását.....

Az én tapasztalataim pozitívak mind a 0w30 total quarz, illetve a Hankook Optimo k715 tekintetében, előző tulajhoz közel 1l-vel járok átlagban kevesebbel, szerintem rína ha megtudná mennyit eszik nálam a kicsike.
A vastag részhez hozzáfűzném hogy ma voltam kint a shell kúton beszéltem a kutas srácokkal és kérdeztem hogy van e változás az üzemanyag terén. Az volt a válasz igen van, más a cimke a töltőpisztoly felett.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.09 16:27:30
... igen van, más a cimke a töltőpisztoly felett.
:lol: :lol: :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.09 21:32:28
... igen van, más a cimke a töltőpisztoly felett.
:lol: :lol: :lol:
tényleg ezt mondták   :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.09.10 18:12:32
Megérkeztünk. A nyaralás adatai:
1 hét a francia Riviérán és Provence-ban (Szlovénián és Olaszországon keresztül), 3759 km, 3 fővel, kb. felerészben klímával:
7.0 L
(A hazafelé pályázás előtt igazából 6.8-6.9 volt.)
Ebben volt sok pálya, országút, hegyi szerpentin, város, egyszóval mindenféle.
Ez így pont annyi, mint a gyári, vegyes fogyasztásra megadott érték.  :yes:
(És több mint 6 ezer km után úgy néz ki, hogy a katalizátorcsere is bevált, mert azóta nem volt check engine lámpa, kopp-kopp.  ;))
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.09.10 18:15:14
 [rohog] :lol: :clap:

Hát igen, összetéveszthetetlen, Magyarországon vagyunk, és ebben a kis mutyisztánban az átlag a gazemberségből próbál meggazdagodni, sajnos....
Még csak ki sem fogom próbálni.....annyira nem érdekelnek a fiúk, amúgy meg Kecskeméten nem is tudok normális Shell kutat, bár a hozzáállás az utóbbi időben mintha változna a kutaknál...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2011.09.11 11:33:02
Eddig úgy rémlik hogy épp az volt a téma hogy nő a fogyi és inkább a shell-t picit drágábban. Bár lehet konkrétan az orczy téri lukoil-ról volt szó (ahol mint tapasztalom, eléggé hülyén viselkednek a pisztolyok).

ez alatt mit kell érteni?  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.11 11:43:21
[rohog] :lol: :clap:

Hát igen, összetéveszthetetlen, Magyarországon vagyunk, és ebben a kis mutyisztánban az átlag a gazemberségből próbál meggazdagodni, sajnos....
Még csak ki sem fogom próbálni.....annyira nem érdekelnek a fiúk, amúgy meg Kecskeméten nem is tudok normális Shell kutat, bár a hozzáállás az utóbbi időben mintha változna a kutaknál...
De jo neked ott van az ocso osonkut a pályánál :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.11 15:51:34
Eddig úgy rémlik hogy épp az volt a téma hogy nő a fogyi és inkább a shell-t picit drágábban. Bár lehet konkrétan az orczy téri lukoil-ról volt szó (ahol mint tapasztalom, eléggé hülyén viselkednek a pisztolyok).

ez alatt mit kell érteni?  :hmmmm:
Hogy szeret csak úgy leoldani magától, legalábbis én ezt vettem észre. Pedig nem is tövig nyomom, meg hagyok egy kis rést is, hogy kapjon levegőt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.11 21:53:21

Nah ma már 41 lityó ment bele a tankba, így csinált egy 7,38as fogyit. Legutóbb ezek szerint nem nyomta tele
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.09.12 00:54:33
Legutóbbi tankolás 1193 km-re, 54,81 liter. Sztem nem ment bele annyi, vagy csak az, hogy a szokásostól eltérő kúton tankoltam. (szoktam ott is, de máshol gyakrabban, ezen a konkrét kútoszlopon pedig eddig még egyszer sem.) Mintha egy minimálisan jobbra billent volna az autó. A lényeg, hogy ez 4,6os számolt átlag, fedcomp szerint 4,3, szem meg valahol 53 liter környékén fogyott...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.09.12 11:46:36
Tegnap tankoltunk, az átlag 6.08.  :wub: (volt benne rendesen klímázás is)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.12 12:59:00
Az nem sok  :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.12 13:19:22
Legutóbbi tankolás 1193 km-re, 54,81 liter. Sztem nem ment bele annyi, vagy csak az, hogy a szokásostól eltérő kúton tankoltam. (szoktam ott is, de máshol gyakrabban, ezen a konkrét kútoszlopon pedig eddig még egyszer sem.) Mintha egy minimálisan jobbra billent volna az autó. A lényeg, hogy ez 4,6os számolt átlag, fedcomp szerint 4,3, szem meg valahol 53 liter környékén fogyott...
Tudtommal 55 l-es a tankunk, nekem már valahol 42 liternél kigyullad low fuel. Ez nem szimpi, mert utálom nézni ezt a kijelzést [rohog] [rohog]
Meg hát akkor még 200km-t még nyugodtan mehetnék-matematikailag.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.12 13:25:36
Tegnap tankoltunk, az átlag 6.08.  :wub: (volt benne rendesen klímázás is)
Kezdek irígykedni Rád, nekem most az utóbbi pár tankolásnál néhány decivel följebb ment (Óóó, Juci...)  :D De bízom benne, hogy télig lesz még néhány hipermiller utam...  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.09.12 17:08:46
Nekem 8 alá nem megy  :tt2: :tt2:

(Igaz én nem tankolok tele meg nem méregetem, csak amit ír, én azt elhiszem, hiszek benne :D)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.09.12 17:22:10
Legutóbbi tankolás 1193 km-re, 54,81 liter. Sztem nem ment bele annyi, vagy csak az, hogy a szokásostól eltérő kúton tankoltam. (szoktam ott is, de máshol gyakrabban, ezen a konkrét kútoszlopon pedig eddig még egyszer sem.) Mintha egy minimálisan jobbra billent volna az autó. A lényeg, hogy ez 4,6os számolt átlag, fedcomp szerint 4,3, szem meg valahol 53 liter környékén fogyott...
Tudtommal 55 l-es a tankunk, nekem már valahol 42 liternél kigyullad low fuel. Ez nem szimpi, mert utálom nézni ezt a kijelzést [rohog] [rohog]
Meg hát akkor még 200km-t még nyugodtan mehetnék-matematikailag.
Engem is vakít :) Meg tényleg nagyon hamar beijeszt. Konkrétan mikor kigyulladt, még elmentünk Hódmezővásárhelyről Orosházára, onnan Békéscsabára, majd onnan Orosháza, Tótkomlós, Szeged. Így, ni :) (http://maps.google.com/maps?saddr=H%C3%B3dmez%C5%91v%C3%A1s%C3%A1rhely,+Magyarorsz%C3%A1g&daddr=Orosh%C3%A1za,+Magyarorsz%C3%A1g+to:B%C3%A9k%C3%A9scsaba,+Magyarorsz%C3%A1g+to:Orosh%C3%A1za,+Magyarorsz%C3%A1g+to:T%C3%B3tkoml%C3%B3s,+Magyarorsz%C3%A1g+to:Szeged,+Magyarorsz%C3%A1g&hl=hu&ie=UTF8&sll=37.0625,-95.677068&sspn=37.136668,56.513672&geocode=Fct4xAIdbgo2ASmZWvSWt2hERzGQEh4MKcQABA%3BFf54xgIdoEY7ASkVN84osj1ERzFAFB4MKcQABA%3BFSdYyAIdQ8JBASn79nHrlCtERzHAER4MKcQABA%3BFf54xgIdoEY7ASkVN84osj1ERzFAFB4MKcQABA%3BFYgzxAId9Xk8ASk3CfhdDUZERzHAFR4MKcQABA%3BFYTGwQIdbWczASlL5cwr4odERzGQER4MKcQABA&vpsrc=0&mra=ls&t=h&z=9)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2011.09.12 18:22:01
Eddig úgy rémlik hogy épp az volt a téma hogy nő a fogyi és inkább a shell-t picit drágábban. Bár lehet konkrétan az orczy téri lukoil-ról volt szó (ahol mint tapasztalom, eléggé hülyén viselkednek a pisztolyok).

ez alatt mit kell érteni?  :hmmmm:
Hogy szeret csak úgy leoldani magától, legalábbis én ezt vettem észre. Pedig nem is tövig nyomom, meg hagyok egy kis rést is, hogy kapjon levegőt.
már azt hittem kevesebb naftát adnak , hogy ilyen olcsó azon a kúton....és erre lettél figyelmes.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.09.12 19:13:15
Hali.
Nálam is az E12-es benzines elég korán bejelez. Felvillanás után mentem vele 100km-t, már féltem azért nehogy leálljon, erre tankoltam 47-48L-t bele...
Ha így nézem, még 100km-t tuti el kellene hogy menjen, ez hogy lehet? Nem lehet h mégis 50L-es a tank? Mert arra azt mondanám hogy oké.
200km-el elöbb csak nem jelez be...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.09.12 19:14:50
200km-el elöbb csak nem jelez be...
Pedig de. Én is a mostani tanknál már azt hittem, hogy benzingőzzel kell elmenjek a kútig, szinte teljesen lefele állt a mutatóm (bőven az E alá mutatott már), erre még volt benne 6 liter... ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.09.12 19:21:54
Japánok már csak ilyenek. Swiftbe is múltkor sikerült 47 litert tankolni, ott már gyújtás ráadására nem mozdult a benzinszint jelző :) Bezzeg még nem is karcolja az E betűt mikor bejelez a sárga. És olyankor pont 35 liter fér bele. Tudom, mert egyszer kútra begurulva villant föl.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.09.12 19:27:54
Mondjuk hallottam olyat, hogy 55L a tank vagyis mindegy mekkora, de ettől eltérhet. De azért gondolom nem 6L-el tér el :)
Úgy lehetne talán kipróbálni, hogy viszek kannába benzint, és fogyjon ki ahol kifogy. Beletöltöm az 5L benzint, majd el a benzinkútra és telitankolni, akkor lehetne tudni hogy hány L-es a tank talán...
Amúgy a mutató nekem is lefexik sztem olyan 50km körül, de mivel többször is mentem vele 100km-t, így tudtam h annyit tuti elmegy.
Ha saját példából indulok ki és kb 200km van benne, akkor kb 12L elöbb jelez. Csak a motornak se egészséges ha fullra kiürítem a benzint...Az alján ugye ott a kosz meg lerakódás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.09.12 19:32:38
Szted mikor tele a tank, honnan szívja a benzint? ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.09.12 20:08:30
már azt hittem kevesebb naftát adnak , hogy ilyen olcsó azon a kúton....és erre lettél figyelmes.  ;)
Hát ha nem csinálta volna azt, hogy 5 liter után is leold, talán lehetne gyanakodni erre :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.09.12 21:26:21
Mondjuk hallottam olyat, hogy 55L a tank vagyis mindegy mekkora, de ettől eltérhet. De azért gondolom nem 6L-el tér el :)
Úgy lehetne talán kipróbálni, hogy viszek kannába benzint, és fogyjon ki ahol kifogy. Beletöltöm az 5L benzint, majd el a benzinkútra és telitankolni, akkor lehetne tudni hogy hány L-es a tank talán...
Amúgy a mutató nekem is lefexik sztem olyan 50km körül, de mivel többször is mentem vele 100km-t, így tudtam h annyit tuti elmegy.
Ha saját példából indulok ki és kb 200km van benne, akkor kb 12L elöbb jelez. Csak a motornak se egészséges ha fullra kiürítem a benzint...Az alján ugye ott a kosz meg lerakódás.

Ha a tank tetejéről szívná a benzint nem tudnál vele menni szinte semmit.A tank aljáról szívja a benzint ( persze teljesen kiüríteni nem lehet).
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.09.16 14:26:12
Ez igaz, csak amikor tele van a tank, a sok szennyeződés is szétoszlik, amikor üres, akkor kis helyre koncentrálódik. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.09.16 15:55:12
Megdőlt a fogyi rekordom a héten, dánke hungária... 9.2 :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.16 18:29:05
Megdőlt a fogyi rekordom a héten, dánke hungária... 9.2 :)
Mármint felfelé? :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.09.16 19:36:36
Nem mondanám,hogy túlzott mértékben olcsóbb a madaras Tesco, mint a Lukoil, csupán 4Ft ha jól emlékszem a különbség.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.16 19:55:06
Nem mondanám,hogy túlzott mértékben olcsóbb a madaras Tesco, mint a Lukoil, csupán 4Ft ha jól emlékszem a különbség.

osonoknál is más és más az ár (általában a Kecskeméti meg a Solymári szokott a legolcsobb lenni- amit én ismerek)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.16 23:26:16
Lent pihen az autó egy dél-görög szigeten. (Nem először jár itt, talán már magától ide és haza találna.) Idefelé két fővel, szabályok betartásával 6,1. Holnap-holnapután megnézzük visszafele.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.09.17 23:25:05
Nekem egy Olaszországi út alkalmával kb 2600km alatt 6,1-es átlag jött ki. Valóssal számolva 6,07 L lett.
Így most itthoni cirkálással kevesebb, ebből én azt vettem le, hogy autópályán többet fogyaszt.
Autópályán óra szerinti 130-140 próbáltam tartani, de azért ingadozott néha, klímát is használtuk végig, itthon az ide oda mászkálásnál forgalommal haladva, nem szétpörgetve, de nem is 1500-nál elváltva vezetve ennyi.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.19 11:51:30

No a végén a hazafele szakasz 6,0 lett. Klíma ebben színte nem volt, volt viszont végig részben-egészben letekert ablak. 120-nál mi nem mentünk többet - ott nagyot ugrik a fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.09.19 14:00:14

Autópálya-tempónál bizony többet fogyaszt, mint amivel általában az országutakon megyünk.
Egyébként a mi 2200 km-es tavalyi olasz utunk 6.3 volt, azaz elég hasonló.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.09.19 14:01:37
No a végén a hazafele szakasz 6,0 lett. Klíma ebben színte nem volt, volt viszont végig részben-egészben letekert ablak. 120-nál mi nem mentünk többet - ott nagyot ugrik a fogyasztás.
Lehet, hogy klímával sem lett volna több (mivel a letekert ablak is kb. ugyanannyi pluszfogyit okoz), viszont nem kaptok olyan zajterhelést.  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.09.19 16:20:41
[Lehet, hogy klímával sem lett volna több (mivel a letekert ablak is kb. ugyanannyi pluszfogyit okoz), viszont nem kaptok olyan zajterhelést.  :flowers:
Ezt próbáltam már én is megfigyelni, hogy a lehúzott ablak vagy a klíma okoz-e nagyobb többletfogyit. Nyílván sebességfüggő. De egyébként én is a szélzajmentes, klímás utazások híve vagyok. Az útitársam meg éppen az ellenkezője. És ezúttal engedékeny voltam.
80-100-as tempóig, meg a tengerparti szerpentineken amúgyis jólesik néha, ha az ember az arcán érzi a tengeri szelet. 
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 16:44:08
Volt ilyen teszt a Discoveryn: 80-al mentek ( vagy 55 mérföldel :hmmmm:)  a lehuzott ablak győzött :szemez:
Nagy sebességnél fordult volna  a dolog. Elismerték ök is
 Nembeszélve a nagy huzatot, ami rosszabb mint a klima- de ez ott nem volt vizsgálat tárgya.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.09.19 17:16:41
A sebességhatár, amikortól az ablak már nagyobb fogyasztást okoz nyilván nem független az autótípustól és a hőmérséklet-különbségtől amit a klímának le kell küzdenie.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 18:20:04
A szakértők azt ajánlják hogy a klima cca 5 fokot hütsön a külső hömérsékletthez képest (gondolom nem a napon felhevült autohoz képest)
Annyit meg a lehuzott ablak is tud.
Tudom a legtöbben 32 fokban is 20 fokot csinálnak a kocsiban :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.19 19:04:10
30 fokos külső levegővel hogyan csinálsz 25-öt  :?:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 19:48:48
30 fokos külső levegővel hogyan csinálsz 25-öt  :?:
Simán, ez nem matek hanem fizika [rohog]
Ültél már motoron? Ugy saccra  menet közben mindig 10 fokkal hidegebb van mint, ha megállsz. Sok évi tapasztalat szerint ugy is kell öltözni :szemez:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.19 19:53:59
Okíts kérlek, mitől hűl le a levegő az autóban  :eek:
(biztosan sokat lógtam a BME-n a fizika előadásokon  :D)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 19:58:53
Probáld ki [rohog] :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.09.19 20:00:58
Windchill-nek hivjak, magyarul hoerzetnek. A 30 fok 30 fok marad akkor is...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.19 20:10:31
Probáld ki [rohog] :D
Ez most a fizika vagy a matek ?  :1eye:

A pont labiscsakl-nál :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 20:15:59
:D
Ez most a fizika vagy a matek ?  :1eye:

A pont labiscsakl-nál :D
[/quote]
Azt döncsed el te. A lényeg hogy a menetszél hűt :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.19 20:23:44
A levegőt azt soha  :no:
A 30 fok ugyanannyi marad, hidd el. ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.09.19 20:33:19
A levegőt azt soha  :no:
A 30 fok ugyanannyi marad, hidd el. ;)
Az mindegy. Lehuzod az ablakot akkor hűvösebb lesz és nem lesz annyira meleged.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.09.19 20:34:32
A windchill-t nedves hőmérővel mérik. Ez közelebb áll a valódi hőérzethez. A víz párolgása hőt von el, így lesz a 30-ból 25°C...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.22 19:25:57
A szakértők azt ajánlják hogy a klima cca 5 fokot hütsön a külső hömérsékletthez képest (gondolom nem a napon felhevült autohoz képest)
Annyit meg a lehuzott ablak is tud.Tudom a legtöbben 32 fokban is 20 fokot csinálnak a kocsiban :devil:
:eek: :eek: Ezt nem mondod komolyan...  :nono: Bazi nagyot tévedsz!

Bár, nem vagyunk egyformák, én ki nem állhatom, ha a saját levemben kellene üljek... mert 32 fokos külső levegő mellett klíma nélkül nem tehetnék mást. Abban tökéletesen igazad van, hogy a legegészségesebb az, ha a külső levegőhöz képest 5 fokkal hűvösebbre van állítva a klíma.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.09.24 20:21:37
ELfogyott ismét egy tank benzin, egy éves negatív rekordot állítottam be.  :no: Vagyis, nagyrészt városi Juciláb mellett volt pár könnyed, rövidebb vidéki klímás, valamint egy forszírozott tempójú (4-6000 rpm között 125km végig) lóhalál futam. Így 6,56 L lett az átlag (vátlag=46km/h). Legalább jól kiégett a kipufogó...  :innocent:

Tegnap teli tankkal mentem egy 142km-s távot, klíma nélkül óra szerinti 90-nel, lakott területen is közig bírságon belüli tempóval. Most 5,4-en áll (vátlag=58km/h) a fed. comp újra. Nem tehetek róla, én ezeket az értékeket szeretem!!!  :D :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.09.25 10:17:21
Tegnapi eredmények: 182 km (leginkább lakott területen kívül, de nem pályán), 64 km/h átlag (persze önmagában ez nem mond semmit), 4,8-as fogyasztás (csak én ültem az autóban), egyik gumiban se volt több 2,3 barnál. Odafelé reggel 4,9 lett, este ezek szerint jobban spóroltam (valójában gyorsabban mentem, az átlagom is nőtt), mert lement 4,8-ra a teljes átlagfogyasztás. Ennyit számíthat a +4-5 fokos hőmérséklet. Nem rossz ez, de lassan itt az olajcsere ideje, (kb. 12 ezer km van benne, és majdnem egy év). Friss olajjal lehetett volna még jobb egy kicsit.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.09.25 19:03:31
Sikerült 17 ezer alatt tankolnom (70 forinttal... :ph34r: )... Átlag: 6.1 liter és ebben van két komoly pesti dugó is.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.09.25 19:09:24
Sikerült 17 ezer alatt tankolnom (70 forinttal... :ph34r: )... Átlag: 6.1 liter és ebben van két komoly pesti dugó is.  :)
Pénteken 22.880,- Ft csúszott bele a tankba  :devil:
(igaz, majdnem 1.100 km-re)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.09.30 16:08:38
szombaton teletankoltam a gépet, 19ezer ftért........ majd vasárnap 781 kmre tankoltam megint 19 ezer ftért , ma pedig 16ezerért tankoltam.......
kezd sok lenni a rohangászásából :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.10.01 13:11:20
szombaton teletankoltam a gépet, 19ezer ftért........ majd vasárnap 781 kmre tankoltam megint 19 ezer ftért , ma pedig 16ezerért tankoltam.......
kezd sok lenni a rohangászásából :ph34r:
Miért? Nem történt meg az azonnali jövedéki adó csökkentés Magyarországon?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.01 13:58:45
szombaton teletankoltam a gépet, 19ezer ftért........ majd vasárnap 781 kmre tankoltam megint 19 ezer ftért , ma pedig 16ezerért tankoltam.......
kezd sok lenni a rohangászásából :ph34r:
Miért? Nem történt meg az azonnali jövedéki adó csökkentés Magyarországon?
Csökkentés??!!  :eek: Növelés lesz január 1-től!!! (110Ft-ra)  :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.01 14:52:21
Szerintem tudja, csak mintha az ellenkezője hangzott volna el ígéretként.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.10.01 15:14:18
Csökkentés??!!  :eek: Növelés lesz január 1-től!!! (110Ft-ra)  :excl:
Ez szívás!    :censored:
Szerintem tudja, csak mintha az ellenkezője hangzott volna el ígéretként.
Igen az ellenkezője, igen.
"Így jártunk".
Ki sem számolom mennyi lesz majd akkor egy tankolásom forintban mert csak felhúzom magam!  :cry:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.01 15:42:07
Segítek, most 97 Ft, azt hiszem, erre jön 13 Ft jövedéki adó emelés. Minden bizonnyal ez a 13Ft teljes egészében megjelenik majd a gázolaj árában... :no: :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.01 15:59:39
Erre még jön az ÁFA is, szóval lesz az 16 Ft is...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.02 08:56:20
Negyed ev  :wacko: utan tankoltam az Aurist:
902,5km utan 46,84l ment le a torkan: 5,19l/100km atlag.
Ebben volt tobb mint 400km autopalyan gps szerint 130-al, a tobbi hegyi utak es varos eleg sok elgkondi hasznalattal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.02 20:22:58
Hát voltunk a villányi borrfeszten .... ittunk ... az autó is ...579,7km után 41,83 lityót nyomtam bele, ami 7,22-es átlagot jelent. Metségére legyen mondva hogy egy óra volt, mire sikerült kiérnünk a deák tértől az autópályára.
Autópályán viszont gyépés szerintei 130-at tartottam végig, ami 4 ezres fordulatot jelent.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.02 20:26:27
Hmm, kell még szoknotok egymást sztem. Ennyit akkor evett az enyém, amikor óra szerinti 140-150-nel mentünk (7.4 egészen pontosan). Mondjuk már akkor is nagy lenne a difi, ha óra szerint 110-zel jöttél volna.
Meglep, hogy GPS szerint 130-at jöttél. Óra szerint van ilyenkor 4 ezren a mutató.  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.02 20:29:00
Ez ora szerint 135-140 kozotti tempo nem? Ennel a temponal 7,2 teljesen realis ertek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.02 20:51:16
Az óra ilyenkor 140 körül áll, a fordulatszámmérő meg 4ezren áll.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.10.02 20:51:16
Hát voltunk a villányi borrfeszten .... ittunk ... az autó is ...579,7km után 41,83 lityót nyomtam bele, ami 7,22-es átlagot jelent. Metségére legyen mondva hogy egy óra volt, mire sikerült kiérnünk a deák tértől az autópályára.
Autópályán viszont gyépés szerintei 130-at tartottam végig, ami 4 ezres fordulatot jelent.
Mi is voltunk, jófajta borok voltak, tömeg is volt rendesen, bár a helyiek szerint kevesebb ember volt mint szokott.
Nekem 4,5 lett az átlagom ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.02 20:52:16
Az utobbi 6 hozzászolás igazolja az eddiggi meggyözödésemet ami a diesel és benzines fogyasztási arányát illeti:
5,2 : 7,2 (7,4)
Szerintetek ez hány %?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.02 20:53:49
Te is óra szerinti 140-es fogyit számoltál a dízelhez? Mert vegyük hozzá az én általános 6 literes fogyimat normál esetben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.10.02 20:58:26
Nekem 4,5 lett az átlagom ;)
A jó villányi vörösből?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.02 20:59:39
A jó villányi vörösből?  :D
:clap: :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.10.02 21:01:14
Jaja, de óránként!  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.02 21:07:27
Te is óra szerinti 140-es fogyit számoltál a dízelhez? Mert vegyük hozzá az én általános 6 literes fogyimat normál esetben.
Nem. Ha csak palyan mennek vegig 140-nel oraszerint, akkor a vegen 5,5-5,6 lenne. Szoval 5,55 vs 7,2?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.02 21:09:10
Meglepett engem is, mert M3-ast Miskolc felé pikk pakk elérem, és akkor 6,3-mal elvagyok, ezért is gyanakszom a péntek késő délutáni csúcsra. Másik érdekesség hogy nem jött ki a megszokott üres tank figyelmeztetés pislákolás, egyszer kigyulladt és égett végig. Viszont akkor még volt vagy 50km hazáig, viszont kúton meg 41 lityó ment be. Szal a figyelmeztetés mégsem 9 liternél van?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.02 21:24:17
Viszont akkor még volt vagy 50km hazáig, viszont kúton meg 41 lityó ment be. Szal a figyelmeztetés mégsem 9 liternél van?
Én újabban 150-200 km-t számolok már... Érti a franc... Ha már az E alá mutat, akkor megyek tankolni és persze még mindig van benne ilyenkor 5-6 liter. Igaz, ilyen mennyiséggel már nem ajánlatos nekem elindulni dolgozni vagy haza, mert az már nagyon necces.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.02 21:30:35
Hát én még a frissen vásárolt kocsihoz vettem bikakábelt, vontatókötelet, mondván legyek mindenre felkészülve. Ismerős azt mondta hogy amire felkészülsz az sosem következik be. Asszem legközelebb veszek egy kanna benzint, és soha többet nem tankolok :P
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.03 09:14:50
Meglepett engem is, mert M3-ast Miskolc felé pikk pakk elérem, és akkor 6,3-mal elvagyok, ezért is gyanakszom a péntek késő délutáni csúcsra. Másik érdekesség hogy nem jött ki a megszokott üres tank figyelmeztetés pislákolás, egyszer kigyulladt és égett végig. Viszont akkor még volt vagy 50km hazáig, viszont kúton meg 41 lityó ment be. Szal a figyelmeztetés mégsem 9 liternél van?
Hogy pontosan mennyinél figyelmeztet, az kb nem is lényeg, elég azt tudni és szem előtt tartani, hogy, ha világítani kezd, akkor 9-10 liter BIZTOSAN van benne.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2011.10.04 09:14:35
http://www.eco-tak.com/hu/

Ez egy új őrület. Elgondolkodtató, de megfontolandó.  :hmmmm:
Állítólag / a forgalmazó szerint/, a BKV buszokat fel fogják velük szerelni. :eek: illetve az euró 6-os motorokat erre alapozzák. :hmmmm:
Esetleg személyes tapasztalat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.04 09:28:33
Badarsag.  :nonono: Ujabb: huha magnes, ehhez nem ertek, csak jo lehet.
Mar csak a leirasan is jot nevettem. Nagyon sokat tanultam magneses magrezonanciarol az egyetemen es olyan az a leiras, mintha a  gtranslatorbol kopiztak volna ki  [rohog]

Gondolod egy autogyarto se tenne be egy 30 ezres vackot hogy elerje az Euro6-ot... helyett euro milliokat koltenek a motorok fejlesztesere. Jaj man  :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.10.04 10:09:40
bullshit
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.04 10:17:29
Nekem a közepe tájékán újraindul a videó. Kocsival is ezt tenné?:D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.04 18:06:16
Nagyon kíváncsi leszek a végére.  :innocent:

(https://lh5.googleusercontent.com/-4ZN81NYt3a4/TosuBWeArZI/AAAAAAAAEvg/571V-69u6To/s640/2011-10-04%25252014.21.04.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.04 19:37:29
Ezt követöen  a mutató gyorsabban fog lefelé menni :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.04 19:39:48
Ezt követöen  a mutató gyorsabban fog lefelé menni :sorcerer:
Na de ilyen mutatóállásnál eddig 400 km fölé sose mentem még.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.04 19:54:36
fogyasztás csökkentés érdekében ma biciklivel mentem a boltba :D
meg is szoltak az utcán :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.04 19:54:47
Örülj neki. :flowers:
 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.04 19:56:29
fogyasztás csökkentés érdekében ma biciklivel mentem a boltba :D
meg is szoltak az utcán :whistling:
És mennyit fogyasztottál? fél liter colát?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.04 19:59:59
fogyasztás csökkentés érdekében ma biciklivel mentem a boltba :D
meg is szoltak az utcán :whistling:
És mennyit fogyasztottál? fél liter colát?
á, nem ittam........ viszont a lánc kétszer is bekapta a nadrágom szárát és majdnem elestem....... már tudom miért nem járok vele, biciklifobiám van [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.06 15:14:38

Jó a smiley komment!  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.06 16:09:54
E nagyon jó. [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.06 16:45:19
Hát igen, az örök szarvashiba: Hosszabb utak előtt át szoktam nézni az autót (városban elfolyik az olaj ott a BKV), viszont Pénteken annyira kivolt már a májunk a villányi borra hogy csak a folyadékok szintjeit ellenőriztem, mondván ha valahol gond van a guminyomással, rázni fog a kormány, félreállok oszt adok neki. Ma megnéztem poénból, hát mindegyik kerékben konstans 0,4 bar minusz volt (elöl 2.0, hátul 1.8, amúgy 2.4 és 2.2-n tartom). Így már kezdem érteni a 7,4es fogyit ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.10.06 18:23:27
Jó a smiley komment!  :D
A váltások közötti időt faraghatta volna!  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.06 19:13:45
Új fogyi: 5.88 liter.  :innocent: Imádom a Corollámat! :wub:
381-ért literjét. :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.10.06 19:22:55
Kopog a szeme  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.06 19:56:37
Új fogyi: 5.88 liter.  :innocent: Imádom a Corollámat! :wub:
381-ért literjét. :whistling:
Mind a négy henger megy? :hmmmm: [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.06 20:02:33
Hang alapján igen... De hát én nőből vagyok, mittomén. :ph34r: :devil:
Ebben egyébként három pesti túra is van, bár nem túl jelentős, mert vészesen nagy dugó nem volt. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.06 20:24:18
Gyöngyi!
Biztos nagyon sok a benzingőz arrafelé a levegőben és azt is hasznositod :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.06 22:31:58
Sztem Gyöngyinek már valami hibrid demóautója van :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.06 22:42:39
Sztem Gyöngyinek már valami hibrid demóautója van :D
Az érdi lejtőn mindig csak lefelé gurul, ugy könnyü jo fogyit elérni :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.07 08:10:27
Fogalmazzunk úgy, hogy sokat gurulok üresben és ötödikben motorfékkel, ez igaz. De meglehetősen ritkán járok az M7-esen újabban, na meg nem az a kb. 2 km fogja megdönteni a fogyirekordomat, amit ott gurulok 110-zel üresben.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.07 08:16:08
Gyöngy, én továbbra is azt javaslom, hogy egy tank erejéig próbáld ki azt, hogy nem üresben gurulsz, hanem motorfékkel mész. Ez az 5,88 tovább csökkenthető. Nekem most 5,7-en álla a fed. comp... 55km/h átlagsebesség mellett és csak nagyon minimálisat gurulok üresben.
(Állhatna 5,4-en is, de Juci 2x bement vele a városba hideg motorral... :wacko: )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.07 08:30:12
Bepi, az esetek jelentős részében nem az ürest részesítem előnyben (kivétel az említett M7-es szakasz), de sajnos olyan a város, hogy ötödikben állandóan gázt kéne adnom,  mert lassulna a Cori (M7-től a központig a főúton).  :wacko: Üresben meg jó forgalom esetén akár 5 km-t is le lehet gurulni.
Hideg motorral rövid táv meg nálam is be szokott játszani...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.07 08:35:40
Mondjuk, az sem mindegy, hogy 5.-ben mennyire kellene nyomni a gázt, elképzelhető, hogy csak annyira, hogy a pillanatnyi fogyid az üresben guruláséval egyezne meg. Én azt tapasztaltam, hogy a motorféket előnyben részesítve rendre kisebb átlagokat tudok elérni, de nálam, ugye a fed. comp. működése miatt is van ez, mert az üres járatot valahogy nem számolja, vagyis, máshogy teszi.

... okoskodok itt Neked, aztán jómagam is tisztában vagyok vele, hogy baromira nem mindegy, hogy ki-hol jár az autójával...  :flowers: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.07 08:37:20
Nem baj, okoskodjál csak, hátha így jobban észben tartom majd.  :D :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.07 08:52:46
No, akkor teszem is!  :D

...tovább viszem az előző gondolatomat: Megfigyeltem, hogy, ha pl. 50-60-nal üresben gurulok, akkor a pillanatnyi fogyi 2,5-2,6 liter körül mutat (lehet, hogy ilyenkor pontatlan, de lényeg, hogy nem 0,7-et, mint általában az ilyenek szoktak). Ez, viszont egy harmatos gázpedál nyomással (sebességben) jóval alulmúlható, ami már valós fogyasztási érték. Nálam rendszeresen fordul elő ilyen és leheletnyi gázzal <2 liter-en tudom tartani a pill. fogy.-st.

Nekem csak egy helyben álláskor mutat a fed. comp. - - pillanatnyi értéket, ami valójában megfelel olyan 0,7-1L/óra fogyasztásnak. Ez utóbbi érték szerintem elhanyagolható, emiatt nem kell leállítani, meg ilyesmi, de haladás közben - szerintem - hatásosabb, ha lehelletnyi gázzal tartod a sebességet, mint, hogy üresben gurulnál.

Sajna, mivel Neked még nincs fed. comp, ezt a dolgot csak a következő tankolásnál tudnád meg, hogy igazam van, vagy sem, ezért merészeltem írni, hogy próbáld ki.  :flowers: :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.07 09:33:35
Én meg már tudok úgy stabil 130-140-et menni pályán, hogy ilyen tempónál is 7,2-nél nem lesz több. Amikor megvettem az autót úgy voltam vele, hogy ha 7,5 alatt marad akkor elégedett leszek vele, és még mindig így gondolom  :D .
A legutóbbi értéket még nem számoltam ki, de több lesz mert van benne jónéhány erős fővárosi dugó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.07 10:47:18
Az érdekelne engem hogy ha ilyen óvatosan jártok akkor a kocsival akkor " nem lustul el"??
Én most kicsit elkezdtem hajtani a kocsit hogy ha létezik ez az fektus akkor ne járjak így és a 6.8 as fogyim fel is ugrott 7.1 re ( ez 100% város).
Tehát a kérdés: ha odafigyelsz a fogyasztásra és nem nyomod neki csak finoman a vvti nem tud elsutulni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.07 10:53:43
Szerintem alapvető, hogy minden autót meg kell hajtani időnként. Egyszer volt egy cikk valamelyik (lehet angol nyelvű) online autós lapban, hogy egy régi saab 9000-nél több hónap városi forgalom után elvitték pályára (valami 150 km volt oda-vissza a táv), előtte és utána bemérték padon és bizony mérhető volt a különbség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.07 11:15:30
Az érdekelne engem hogy ha ilyen óvatosan jártok akkor a kocsival akkor " nem lustul el"??
Én most kicsit elkezdtem hajtani a kocsit hogy ha létezik ez az fektus akkor ne járjak így és a 6.8 as fogyim fel is ugrott 7.1 re ( ez 100% város).
Tehát a kérdés: ha odafigyelsz a fogyasztásra és nem nyomod neki csak finoman a vvti nem tud elsutulni?
A városi használat alapból lustít rajta, de ezért nem a kíméletes hajtás a felelős. Ha az ember bizonyos időközönként elmegy vele hosszabb utakra, akkor normál tempó mellett is elhagyja a lustaságát, ehhez nem kell üveghangon kitaposni a belét...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.07 12:13:15
A városi használat alapból lustít rajta, de ezért nem a kíméletes hajtás a felelős. Ha az ember bizonyos időközönként elmegy vele hosszabb utakra, akkor normál tempó mellett is elhagyja a lustaságát, ehhez nem kell üveghangon kitaposni a belét...
nem is üveghangra gondoltam csak én általában 1900 as fordulatnál váltok el.Most hogy kicsit pörgetem így olyan 3000-3500 körül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.07 12:53:52
nem is üveghangra gondoltam csak én általában 1900 as fordulatnál váltok el.Most hogy kicsit pörgetem így olyan 3000-3500 körül.
T tudod, én ezt pont városban nem ajánlom, és nem is használom. Részemről ez felesleges üzemanyagégetés. Ha, azonban kimegyek a városból, pl. átmegyek Gyulára, vagy Sarkadra, akkor picit följebb váltom el a 3., 4. fokozatot, úgy, ahogy írod, olyan 3000 körül. Ezzel még ugyan nem szűnik meg a lustulás, ahhoz kell egy pár száz folyamatos km (mondjuk 150-200). Városban én is elváltok 2000 alatt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.07 22:21:59
olvasgatok

így 200 km után a fedcomp 7.4-et mutat, ebből kb 60 km autóút, a többi város, általában 5 km-es utak.
egyelőre nem figyelem, hogy milyen fordulatszámnál váltok

ha ürül a tank, akkor számolni  fogok én is, úgy pontosabb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.07 22:26:51
olvasgatok

így 200 km után a fedcomp 7.4-et mutat, ebből kb 60 km autóút, a többi város, általában 5 km-es utak.
egyelőre nem figyelem, hogy milyen fordulatszámnál váltok

ha ürül a tank, akkor számolni  fogok én is, úgy pontosabb
Amit már itt sok mindenki írt akinek régebóta megvan a kocsija hogy össze kell szokni és ez tényleg nem hülyeség.Nem lehetetlen lehozni az átlagot városban 7 L alá.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.08 07:39:36
olvasgatok

így 200 km után a fedcomp 7.4-et mutat, ebből kb 60 km autóút, a többi város, általában 5 km-es utak.
egyelőre nem figyelem, hogy milyen fordulatszámnál váltok

ha ürül a tank, akkor számolni  fogok én is, úgy pontosabb
Ha sok 5km-es ut van benne, akkor ez normális. Feleségem a Jazzt ilyen rövid utakon, télen feltornázta 8,5 l-re.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.08 08:10:38
Ha sok 5km-es ut van benne, akkor ez normális. Feleségem a Jazzt ilyen rövid utakon, télen feltornázta 8,5 l-re.
Tavaly télen a toyota fedcomp.-ja 9.6 ot mutatot nekem ebben szinte csak 2 km távok voltak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.08 09:42:49
Mardel, szokjatok össze, egyelőre ne foglalkozz különösebben a fogyival, max 1-2 tank erejéig hasonlítsd össze a teli tankos számolt értéket a fed comppal, de a te fajta Coriban ez pontos szokott lenni.
Utána majd ha már érzed a kocsit pár hónap múlva, akkor ráérsz már odafigyelni tudatosan a fogyicsökkentésre.

OldPiet: Azért 5 km-en is lehet csodát tenni, musspici 4 km-re jár dolgozni a Corsával és nézd meg (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/370485.html?period=on&sdate=08.10.2010&edate=08.10.2011), hogy milyen fogyikat produkál... (a körülményekhez képest). Na persze ehhez ismerni kell az autót, az utat, stb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.08 09:47:38
No azért ott is van téli 7 feletti fogyi.
Nálunk az a 5 km hegyre fel hegyröl le, nagy városi forgalomban, rengeteg lámpa..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.08 09:52:13
Persze, de mégis 4 km. Igaz, nálatok a hegy-völgy miatt tényleg nincs mit csinálni. Nálunk azért egyenletes a terep, nem kell jeges motorral hegyre felkúszni vele.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.08 10:56:26
Ha sok 5km-es ut van benne, akkor ez normális. Feleségem a Jazzt ilyen rövid utakon, télen feltornázta 8,5 l-re.
:eek: Ha hasznalta volna a valtot...  :whistling: :lol: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.08 19:41:55
:eek: Ha hasznalta volna a valtot...  :whistling: :lol: :flowers:
Nagyon jól vezet :yes:
Apja garázsmester volt, ha elmegy melletünk egy auto aminek baja van,  már nem egyszer rávágta mi a gond vele [rohog] Ékszij kuplung,kipufogó stb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 14:41:03
most kezdett világítani az empty lámpám

holnap tankolok, és most elkezdeném számolni a fogyasztást

hogy s mint van ennek a menete?

első kattanásig tankoljak?

litert, km-állást felírom, és utána?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.12 14:50:47
Mindegy, meddig tankolsz, lényeg, hogy utána mindig ugyanaddig tedd, lehetőleg ugyanazon a kútoszlopon. Ha első kattig, akkor a következő tankolásokkor isaddig, ha a másodikig, akkor következőleg is, ha csurig, akkor mindig csurig töltsd.

Felírod a megtett km-t, és a tankolt mennyiséget, majd tankolt mennyiség x100, osztva a megtett km-rel. Ennyi lesz a pontos átlagod, és azt is megtudod, hogy tizedre pontosan (kerekítve) mennyire pontos a fed. comp.-od.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 15:20:54
valószínűleg omv-nél tankolok majd, olvastam, hogy vannak akik erre meg arra esküsznek, hogy valamelyiktől jobban fogyaszt a kocsi, van ilyen, vagy csak mese?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.12 15:32:51
Amíg nincs összehasonlítási alapod, addig ezt hitelesen senki nem fogja tudni megmagyarázni Neked. Én dolgoztam Debrecenben tavaly, a legolcsóbb "nagy" kút a Kassai úti Agip volt, igaz, én akkor E85 (bioetanolt) is tankoltam a benzinhez kb 1/3-ad E85 arányban. A Böszörményi úton a Metronál lévő kút a legolcsóbb, ha jól emlékszem...
...de tankoltam a Faraktár úti MOL-nál, illetve a Mikepércsi úton is a MOL-nál, különösebben nem tűnt fel semmi extra ezekkel, bár akkoriban még ennyire nem is folytam bele a fogyasztáscsökkentésbe...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 15:49:32
hú, az az agip már valami más azóta, a metró melletti meg lukoil, azt hiszem

http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F)

na lehet ma meglátogatom a metrót:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.12 16:01:07
valószínűleg omv-nél tankolok majd, olvastam, hogy vannak akik erre meg arra esküsznek, hogy valamelyiktől jobban fogyaszt a kocsi, van ilyen, vagy csak mese?
Tutti hogy van! Bécsben :lol: Tudok MOL kutat is :winkiss:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.10.12 16:02:34
hú, az az agip már valami más azóta, a metró melletti meg lukoil, azt hiszem

http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F)

na lehet ma meglátogatom a metrót:)
Csak vigyázz, nehogy gázolajat tankolj bele!  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.12 16:04:51
most kezdett világítani az empty lámpám

holnap tankolok, és most elkezdeném számolni a fogyasztást

hogy s mint van ennek a menete?

első kattanásig tankoljak?

litert, km-állást felírom, és utána?
Utánna lenullázod a napi km-mérőt (nekem 2 db van az A-t használom a tankolás ellenőrzésre, a B-t pedig az adott napi utra.
És lenullázom az átlagfogyit is tankolás után.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.12 16:07:44
Csak vigyázz, nehogy gázolajat tankolj bele!  [rohog]
És ne bizd másra. Hugomnak már 2x is töltöttek a benzinkutasok a diesel autojába benzit. Elég nagy macera volt... :devil:, a kutas költségére :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.12 16:11:41
hú, az az agip már valami más azóta, a metró melletti meg lukoil, azt hiszem

http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C10%2C121%2C0%2C&megye=10&varos=121&arak=is&benzin=95&kut=0&backuri=%3F)

na lehet ma meglátogatom a metrót:)
Agip az most is, a Kassai út 27-ben. A Metro-s, meg az ENVI.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.12 16:12:16
Bepivel nekünk a LukOil jött be (nálam az egész család és az egyik közeli ismerősöm családja csak ott tankol). Egyébként én nem hiszek - már - az egykattos tankolásban, brutális szórás lehet, ha már nem ugyanahhoz a kúthoz állsz plusz néhány fok különbség miatt (hőtágulás, stb) miatt már nem ugyanannyi megy bele mint előtte.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.12 17:05:24
OMV kút, mert ott még a számláló is jó eséllyel korrekt, és annyit mutat, amennyit tankolsz  :D .
Én mindig első kattanásig tankolok. Nem is utazom hajszálpontos mérésre, mert ez eleve nem lehetséges, nekem bőven elég kb. érték.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 17:09:22
ha nem katt-ig, akkor mondok egy számot, nyomok bele 40 litert, úgy nem jó?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.12 17:13:54
ha nem katt-ig, akkor mondok egy számot, nyomok bele 40 litert, úgy nem jó?
Jó ötlet, csak az a kérdés, hogy utána hogyan számolsz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 17:27:46
a következő tankolásnál megnézem, hogy megtettem addig az előző óta pl 500 km-t, akkor 40x100/500 = 8 liter
ahogy villog a sárga lámpa, megyek, és rátöltök megint 40 litert
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.12 17:33:29
Próbáld ki, és majd látod, hogy ez nem jó mérés, de próbálni lehet. Ez akkor működik, ha mindig pont a sárga lámpa kigyulladásakor mész tankolni, ami igazából lehetetlen, mert nincs mindig a közelben benzinkút.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.12 17:54:34
most kezdett világítani az empty lámpám

holnap tankolok, és most elkezdeném számolni a fogyasztást

hogy s mint van ennek a menete?

első kattanásig tankoljak?

litert, km-állást felírom, és utána?
Megtett kilométerek (én pl a trip km-et nézem és tankolás után nullázom) osztva tankolt liter, akkor kapod meg az egy literrel megtett km-ek számát (anno olaszországban pl ezt nézték). Ha a 100-at elosztod ezzel a számmal, akkor megkapod az itthon használt l/100km-et
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 18:00:46
Próbáld ki, és majd látod, hogy ez nem jó mérés, de próbálni lehet. Ez akkor működik, ha mindig pont a sárga lámpa kigyulladásakor mész tankolni, ami igazából lehetetlen, mert nincs mindig a közelben benzinkút.

az ideális az lenne, hogy porzó tankkal mész be a kútra és fullra töltöd

tök mindegy, hogy 40 liter töltök bele, vagy első kattanásig, de valahogy mérni kell hogy mikor tankolok bele, ez lehet a sárga lámpa, vagy mi pl?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.12 18:16:18
Tudodmit, minden tankoláskor nullázd a fedcompot az a tuti...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.12 18:49:34
ha nem katt-ig, akkor mondok egy számot, nyomok bele 40 litert, úgy nem jó?
mardel, ne gondolkodj! Ha érdekel a minél pontosabb fogyasztási érték, akkor csináld úgy, ahogy mi, kleingy-vel, ha csak közelítő érték kell, akkor úgy, ahogy mondi. Ne próbáld feltalálni újra a spanyol viaszt, nem lesz sikerélményed.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 19:42:27
 :lol:

igazad van

nemnagyon érdekel hogy 6.5 vagy 7.5 százon, de azért csak kíváncsi vagyok:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.12 19:57:52

Én ugy találtam elég pontossan mutatja az átlagfogyit, néha ellenörzöm, de nekem elég a pontosság.
Inkább az zavar ,hogy már 45l elött kigyullad a low fuel :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 20:12:21
ujujuj:)

a mutató is emptyn áll, vagy csak a lámpa világít?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.12 20:15:44
Más az autó, kicsit más a motor és főleg más a fed. comp. Nem mérvadó neked OldPiet Corija. Tapasztald ki a sajátodat először normálisan, ráérsz utána összevissza tankolgatni sztem meg nézni a saját fed. compodat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.12 20:33:07
Nem kicsit más a motorom :1eye: [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.12 20:58:48
látom, hogy más, de akkor is furcsa, hogy mondjuk 40 liternél jelez:)

láttam, hogy az új benzines corollák már 1.33as motorral jönnek ki, az 1.6os is valami 130 lóerő, nem semmi  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.10.12 21:05:33
Mi ebben a nagy csoda? A 4A-GE silvertop motor is 1.6-os és 160LE. Ja több mint 20 éve gyártották ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2011.10.12 21:08:04
Mi ebben a nagy csoda? A 4A-GE silvertop motor is 1.6-os és 160LE. Ja több mint 20 éve gyártották ;)

Na igen, az egy jó kis motor    :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.12 21:25:43
Mi ebben a nagy csoda? A 4A-GE silvertop motor is 1.6-os és 160LE. Ja több mint 20 éve gyártották ;)
Az nem "csak" 140 loeros volt?  :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2011.10.12 21:37:42
Az nem "csak" 140 loeros volt?  :wub:
A red-top volt a 140 lovas, 16 szelepes. A silver- és black-top meg 20 szelepes, sőt utóbbiból volt 165 lovas is - legalábbis a wiki szerint :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.12 21:52:58
Koszi, ezt sem tudtam.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.12 22:02:51
A red-top volt a 140 lovas, 16 szelepes. A silver- és black-top meg 20 szelepes, sőt utóbbiból volt 165 lovas is - legalábbis a wiki szerint :)

Az a fő különbség, hogy blacktop at hiszem legalább 98-as naftával megy megy, a silver meg sima 95-el is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.14 00:20:46
deb-bp 5.9
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2011.10.14 09:36:34
deb-bp 5.9
Na? Na-na-na! A 4-esen mentél? Tojással a talpad alatt? Valami nem stimmel ezzel a méréssel.  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.10.14 10:27:07
Teljesen reális. 5.5-tel simán megfordulok Győrből...   ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.14 10:53:29
Na? Na-na-na! A 4-esen mentél? Tojással a talpad alatt? Valami nem stimmel ezzel a méréssel.  :lol:

A 4esen jöttem táblák szerint.
Volt hogy 70, volt hogy 110.

Nem figyeltem arra, hogy hogy váltok, ja volt jópár előznivaló kamion és kocsi is.

Debrecen és Szoboszló között 5.4 volt a fogyi, aztán kentem neki:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.14 11:17:57
A red-top volt a 140 lovas, 16 szelepes. A silver- és black-top meg 20 szelepes, sőt utóbbiból volt 165 lovas is - legalábbis a wiki szerint :)
http://corolla-club.hu/forum/viewtopic.php?t=1077

Itt olvasgassatok 4A-GE-vel kapcsolatban...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: wolfi38 - 2011.10.14 16:14:34
Sziasztok érdekes adatok jönnek ki nektek fogyasztásban nekem 1.6 os 110 le s 1999 évjáratú sedán automata váltos corolám van.Télen simán-10-11 litert megeszi .Autópályán 7.5 alatt még nem jött ki sosem
ami elég sok szerintem.Előtte egy lancerom volt 1.5 ös ugyancsak automata azzal beállítottam anno a csúcsot 90-100 közötti haladással szegedig 5.5 liter átlag ezzel a mostanival a corollával nem bírok alább menni. :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.10.14 16:54:10
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem 140-nel tolom végig, inkább kényelmes 110 környékén. Talán megéri...  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.14 17:02:18
Sziasztok érdekes adatok jönnek ki nektek fogyasztásban nekem 1.6 os 110 le s 1999 évjáratú sedán automata váltos corolám van.Télen simán-10-11 litert megeszi .Autópályán 7.5 alatt még nem jött ki sosem
ami elég sok szerintem.Előtte egy lancerom volt 1.5 ös ugyancsak automata azzal beállítottam anno a csúcsot 90-100 közötti haladással szegedig 5.5 liter átlag ezzel a mostanival a corollával nem bírok alább menni. :cry:
A sima automata Corollák ezzel a motorral ennyit esznek.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.15 09:43:28
Sziasztok érdekes adatok jönnek ki nektek fogyasztásban nekem 1.6 os 110 le s 1999 évjáratú sedán automata váltos corolám van.Télen simán-10-11 litert megeszi .Autópályán 7.5 alatt még nem jött ki sosem
ami elég sok szerintem.Előtte egy lancerom volt 1.5 ös ugyancsak automata azzal beállítottam anno a csúcsot 90-100 közötti haladással szegedig 5.5 liter átlag ezzel a mostanival a corollával nem bírok alább menni. :cry:
Régi automata. Ez ennyi. Nekem kézi váltós, 1.3-as, 1999-es. Fogyim az aláírásomban (katt rá és nézd meg az utolsó 10 tankolást). Persze én tudok "okoskodni" a vezetéssel, az otomatánál neked erre nem sok esélyed van... :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.16 22:16:04
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton

egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.16 22:24:58
Sziasztok érdekes adatok jönnek ki nektek fogyasztásban nekem 1.6 os 110 le s 1999 évjáratú sedán automata váltos corolám van.Télen simán-10-11 litert megeszi .Autópályán 7.5 alatt még nem jött ki sosem
ami elég sok szerintem.Előtte egy lancerom volt 1.5 ös ugyancsak automata azzal beállítottam anno a csúcsot 90-100 közötti haladással szegedig 5.5 liter átlag ezzel a mostanival a corollával nem bírok alább menni. :cry:
Guminyomást ellenőrizted? Nekem legutóbb az átlagnál 1 lityóval többet evett, később kiderült hogy 0,4 bárral kevesebb volt a gumikban, persze ezt a feltevést még ellenőriznem kell :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.10.16 22:27:11
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton

egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?

3.5-4l/100km kb.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.16 22:27:33
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton

egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?
Enyém kb 5,0 l :flowers: Autopályán 5,2 l (de  ugyebár E-15)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.16 22:30:30
dízel 4 liter?? :eek:

ehe

a guminyomást nem néztem, hatalmas dolog lett volna lecsekkolni:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.10.16 22:34:38
Csak azért írtam ennyit, mert régebben többször megjártam ezt az útvonalat egy dízel Forddal és ott 3.7 lett az átlag.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.17 08:24:33
Bár nem ismerem a 4-es főutat, de én 5.5-5.8 között megjártam volna sztem ezt a hosszú távot.  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.17 08:37:16
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton

egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?
Legközelebbi utadon állítsd a keréknyomást elöl-hátul 2,4 barra. Klíma már nem kell, ellenben hideg van. Az én autómnál megfigyeltem múlt héten, hogy ~20 fok alatt kb 3decivel eszik többet fordulatszámtól függetlenül, mint 20 fok felett. Ha feltételezzük azt, hogy még nem vagytok az autóddal összeszokva (~2deci) és keréknyomás alacsony + a hüsi levegő (ez simán van 3-4 deci difi), akkor ez a 6,2 bőven 6 alatt lehetett volna (5,7 körülre saccolnám). De kezdetnek nem rossz a 6,2 sem.  ;)

Én tavasszal, amikor jöttem haza Csabára a balatonfelvidéki Toyota taliról, (330km) 5,4-es átlaggal értem haza úgy, hogy 100-105-tel jöttem végig klíma nélkül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.17 08:39:46
De kezdetnek nem rossz a 6,2 sem.  ;)
:yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.17 08:55:18
Biztos velem van a gond, én Debrecenbe úgy járok, hogy autópálya, és 120-140 között. Nem is jövök ki 7 alatt, de inkább 7,5 l/100 km  körül :D . 
Egyébként swifttel 2:15 alatt megcsináltam a Debrecen-Bp (Újpest) távot, Corollával nem mértem, de kb 2 óra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.17 08:56:39
mondi: pont ez volt a lényeg, hogy nem autópálya. ;) Ott nem lehet csodát tenni 130-as átlagnál.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.17 09:01:26
Az a gond, hogy ahol van pálya, én ottmegyek, mert nem idegesítem magam a sima főúttal. Szerencsére nem is a fogyasztás a cél. Azért is írtam, mert nekem más körülmények között mi jön ki, és mindenki eldöntheti, hogy az időn vagy a fogyasztáson spórol. Én általában az időn szoktam (reggel inkább tovább alszom), de megértelek Benneteket is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.17 09:23:29
a 4-es az olyan, hogy 90 kmph a 60%-a, de van 110-es és 70es tábla is
hétköznap kamionok, hétvégén viszont haladós az út, nincs semmi gond

nekem azért jobb ez, mint a pálya, mert az üllői útra "szoktam" járni, az meg abba torlollik bele:)

mondinak igaza van, az idő pénz
néha jobb az időn spórolni
néha meg a zsén, mikor hogy

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.10.17 19:56:09

Egyébként swifttel 2:15 alatt megcsináltam a Debrecen-Bp (Újpest) távot....

Mit csináltál annyi ideig? Toltad?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.17 21:34:28
Mit csináltál annyi ideig? Toltad?  :D
Én is annyi idő alatt teszem meg a BP-Miskolcot. Tolom én is, csak meg van pakolva rendesen olyankor és az a gödöllői emelkedő ... :D
Najó, ha nem 110el tötymörgök, akkor megvan 1:55 alatt is :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.10.17 21:46:08
A "toltad" úgy értettem: kézzel.  :tt2: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Soma01 - 2011.10.17 22:05:52
Akinek van TS-e, annak mennyit eszik városban?

Átlagos vezetésnél, napi 3-4 gyorsulással piros lámpától.  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.10.17 22:09:14
Ha ügyes vagy 9-10-ből eljársz.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.17 22:30:42
A "toltad" úgy értettem: kézzel.  :tt2: :D
Én is kézzel tolom, ilyen benzinárak mellett ... :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.17 22:31:20
Ha ügyes vagy 9-10-ből eljársz.  ;)
... gyorsulásonként  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.17 23:19:57
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton
egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?
Nem akarlak elszomorítani, de ezt a fogyit a kétliteres benzines Avensisszel is produkáltam volna. :ph34r: ;)
E11 1,4 (nem VVTi) Corollával Budapest-Pécs a 6-oson menve 4 személlyel és a szabályokat betartva 5 liter alatti átlagból megvolt, és a Mecsek azért dob rajta egy-két decit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.17 23:22:09
Bár nem ismerem a 4-es főutat, de én 5.5-5.8 között megjártam volna sztem ezt a hosszú távot.  :devil:
Ha kibírod, hogy ne előzz sokat, még ennyit sem. Én anno a malacorrúval Kecskemétet jártam meg úgy, hogy 100-110-zel menve, sokat előzve 5,5-öt evett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.17 23:39:31
Nem akarlak elszomorítani, de ezt a fogyit a kétliteres benzines Avensisszel is produkáltam volna. :ph34r: ;)
E11 1,4 (nem VVTi) Corollával Budapest-Pécs a 6-oson menve 4 személlyel és a szabályokat betartva 5 liter alatti átlagból megvolt, és a Mecsek azért dob rajta egy-két decit.
Egyszer már télleg megtankolok autopálya után Miskolc mellé érve. Nekem is békalámpás van, 2-3 fővel és lógó farral szoktam családot látogatni (onnan meg a fél kertet hozzuk fel pestre), plusz még szaladgálás be a városba és nyáron 6,2-6,4 szokott lenni a túra átlagom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.18 07:07:22
Ha kibírod, hogy ne előzz sokat, még ennyit sem. Én anno a malacorrúval Kecskemétet jártam meg úgy, hogy 100-110-zel menve, sokat előzve 5,5-öt evett.
Ehhez egyenletes tempó kell, és előrelátó vezetés (az autó előtti kb 100m-re lévő körülmények figyelése) nem előzgetés, bár, abból is belefér azért jópár. Simán megvan az 5,4-5,5... :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.18 07:57:44
Ha kibírod, hogy ne előzz sokat, még ennyit sem. Én anno a malacorrúval Kecskemétet jártam meg úgy, hogy 100-110-zel menve, sokat előzve 5,5-öt evett.
5.7 alatt nálam nem evett még a Cori, akármilyen hosszú útra is mentem és óvatosan vezettem. Főúton eleve nem mennék 100-110-zel, hanem óra szerint 90-95-tel max.  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.18 09:07:29
Dudapest - Debrecen 3 fővel + 2fő csomagjával nuku légkondival 6.2 litert evett a 4-es főúton

egy dízel 1.4es e12 vajon mennyiből hozta volna ezt ki?
A 2.0 Auris szabalyos tempoval boven 5 alatt maradt volna, az tuti.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.18 09:10:21
Biztos velem van a gond, én Debrecenbe úgy járok, hogy autópálya, és 120-140 között. Nem is jövök ki 7 alatt, de inkább 7,5 l/100 km  körül :D . 
Egyébként swifttel 2:15 alatt megcsináltam a Debrecen-Bp (Újpest) távot, Corollával nem mértem, de kb 2 óra.
Nekem tavaly nyaron volt egy extra sietos (ahol lehetett 180+) Debrecen-Budapest utam. Ide is leirtam anno1:40-1:50 kozott volt haztol-hazig. Akkor nekem is 7,5 korul volt a fogyi (pont elotte tankoltam)  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.18 12:26:56
Nem akarlak elszomorítani, de ezt a fogyit a kétliteres benzines Avensisszel is produkáltam volna. :ph34r: ;)
E11 1,4 (nem VVTi) Corollával Budapest-Pécs a 6-oson menve 4 személlyel és a szabályokat betartva 5 liter alatti átlagból megvolt, és a Mecsek azért dob rajta egy-két decit.

nem szomorítottál el  :lol:

hogy most nagy kis számot mondjak, debrecen-szoboszló között 5.4 volt, ott egyenletes 90, meg egy lámpa
de ahol oda lehet lépni 110-ig, ott nem fogok 90-nel menni :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.18 12:32:44
de ahol oda lehet lépni 110-ig, ott nem fogok 90-nel menni :cool2:
Nem baj, majd kinövöd!  :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.18 13:04:56
 :hmmmm: meglehet  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.10.18 13:41:17
Nem akarlak elszomorítani, de ezt a fogyit a kétliteres benzines Avensisszel is produkáltam volna. :ph34r: ;)
E11 1,4 (nem VVTi) Corollával Budapest-Pécs a 6-oson menve 4 személlyel és a szabályokat betartva 5 liter alatti átlagból megvolt, és a Mecsek azért dob rajta egy-két decit.

Ez igen jó eredmény. Mekkora gumik voltak az autón és hány bar volt bennük a nyomás?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.18 22:02:55
A gyári Misik (Energy), ha jól emlékszem 175/70 14 (13?), méretben, de akinek E11-e van, majd pontosít, ha rosszat írtam.
Nyomás meg biztosan 2,5 alatt volt, talán 2,3 lehetett mind a négyben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 06:50:11
A gyári Misik (Energy), ha jól emlékszem 175/70 14 (13?), méretben, de akinek E11-e van, majd pontosít, ha rosszat írtam.
Nyomás meg biztosan 2,5 alatt volt, talán 2,3 lehetett mind a négyben.
Elvileg az gyári méret Terra felszereltségnél 165/70 R14, de 175/65 R14-gyel is jött ki, illetve 185/65R14 (185/60 R14 is jó)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2011.10.19 08:04:36
A 2.0 Auris szabalyos tempoval boven 5 alatt maradt volna, az tuti.
1.4 D4D Auris szabályosan közlekedve 4 fő, csomagokkal, légkondi, teletankkal indulva, Bp.-Debrecen- Bp. , visszaérkezéskor ismét teletank, 4,7L .  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.10.19 09:29:11
Elvileg az gyári méret Terra felszereltségnél 165/70 R14, de 175/65 R14-gyel is jött ki, illetve 185/65R14 (185/60 R14 is jó)
Nekem Harmony-m volt, lehet, hogy ahhoz kisebbek dukáltak. A 175/70-ben biztos vagyok, a collban nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 09:33:05
A gyári könyv (http://www.toyota.co.uk/bv/1024-heritage/Brochures/Corolla/Corolla_Dec98.pdf) olyat nem ír.  :flowers: 165/70 R14 vagy 175/65 R14 :) Bár igazából mindegy. Nekem 2.4-re vannak fújva a gummák.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.10.19 09:35:51
Prágába voltunk, Bp-ről indulva 6,7 L volt odafele, vissza egy picivel kevesebb volt kb, majd mikor kifogyotta  benzin, kb maradt negyed tanknyi a prágai útból, akkor 6,4L-en állt a computer, erre a negyed tankra itteni használatba volt(nem dugó, de lightosabb városi közlekedés bp-en). Az olasz útnál 6,1 L volt az avg 2600-2700 km-re. Most is a 140-es óra szerinti tempót tartottam nagyjából. Érdekes hogy most miért lett több?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 09:37:33

Hűvösebb idő... :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.19 09:40:28
ha üresben gurul a kocsi, az nem árt neki? miért ártana, de gondolom megkérdezem

ha vált az ember, és már olyan a sebesség, az nem baj, ha mondjuk kettesből négyesbe teszi?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 09:42:36
Nem árt, de tudni kell, hol érdemes üresben gurulni és hol inkább ötös, alacsony fordulatszám és csak leheletnyit nyomni a gázt helyette. Lehet kettesből négyesbe tenni, de azt nem azt jelenti, hogy finoman nyomod... :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.10.19 09:49:03
Hűvösebb idő... :whistling:

Ilyen sokat számítana? :eek: :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 09:50:50
Meg magyar benzin meg más táj (hegy-völgy)...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.19 09:59:55
Nem árt, de tudni kell, hol érdemes üresben gurulni és hol inkább ötös, alacsony fordulatszám és csak leheletnyit nyomni a gázt helyette. Lehet kettesből négyesbe tenni, de azt nem azt jelenti, hogy finoman nyomod... :devil:

pl ha a lámpánál én vagyok elöl, néha oda kell lépni, ahogy a forgalom diktálja

alacsonyabb fokozatban váltásokkor ugye jobban eszi a benzint?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 10:03:32
alacsonyabb fokozatban váltásokkor ugye jobban eszi a benzint?
?
Amióta hamar felváltok és NEM nyomok padlógázt, sokkal kevesebbet eszik a kocsim. Nézd meg az aláírásomban az elmúlt 4 év átlagát... Van difi.  :winkiss:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.10.19 10:13:34
Olasz útnál feljegyeztem a fogyasztást tankonként, talán a magyar benzinnel jött ki a legkisebb fogyasztás. Bp-Salzburg alá mentünk, onnan át olaszba, majd onnan haza.

Prágainál megnéztem, a computer írt 6,7L odafele, viszont amikor tankoltam akkor 6,3 L volt csak a fogyi(magyar Lukoil benzin), újabb tankolásnál 6,6L volt(cseh Agip benzin).
Érdekesség még, hogy miután kigyulladt a fogy a benzin lámpa, 163km után tankoltam bele 51,7 L-t. Szóval elvileg 200km-t is el lehetne menni vele kb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 10:18:00
Érdekesség még, hogy miután kigyulladt a fogy a benzin lámpa, 163km után tankoltam bele 51,7 L-t. Szóval elvileg 200km-t is el lehetne menni vele kb.
:yes: Ez ilyen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 11:06:25
Ilyen sokat számítana? :eek: :whistling:
Több decit is akár, épp nem régen írtam ide le, hogy tapasztalatom szerint az 1,4 vvt-i motornak kb 25 fok körül a legideálisabb a fogyasztása. 20 fok alatt már érezhetően több ugyanannál a tempónál. Biztos benne van a levegő páratartalma, illetve a hidegebb levegő általi - valószínűleg - tökéletlenebb égés is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.19 11:26:09
Gondolom a fogyasztás függ a gázpedál állásától is. Én pl igyekszem 1500 felett tartani a fordulatot, azalatt érezhetően erölködik a motor, ha az éppen érintésnél jobban lenyomom a pedált (némi vibrációt észlelek). Még azt is kell kitapassztalnom hogy mikor váltsak 1-ből 2-be, mert ha 2000-nél teszem, akkor simán visszaesik a fordulat 1200-re, talán 2400-2500 az ideális neki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 11:38:14
Nem jól látod, illetve abban az esetben tévedsz, ha a fogyasztás leszorítás a célod:
Ugyanis, 1800 körül, ha elváltasz, az nem erőlködés a motornak, bár mélyre nem szabad nyomni a gázpedált, tehát ez a módszer csak ráérős vezetéssel összeegyeztethető. Igen, visszaesik a fordulat a váltást követően 12-1300 körülire, de a fokozatok rövidsége miatt ettől nem fog erőlködni a motor.
Ezt a módszert nyugodtan alkalmazhatod 4-5-be váltásnál is, ez kb 50km/h-t jelent. Ezt 5.-ben is tudja tartani a motor, és nagyon óvatos gyorsítás mellett erőlködés nélkül is lehet emelni a sebességet. Fogyasztásban mindenképp több decit nyersz a teljes tankra vetítve. Persze, ehhez kell némi türelem és hidegvér, de révén, hogy kis benzin motorról beszélünk, kénytelen az ember bizonyos dolgokban kompromisszumot kötni. Ez egy ilyen.
Amikor lassítasz, pedig, nyugodtan visszaengedheted a fordulatot 1100-ig (motorféket is használva 0L a fogyasztás), mielőtt kinyomnád a kuplungot. Nekem ezzel a módszerrel most ebben a hűvös időben áll 5,9-en az átlagom, igaz, még a tank 2/3-áig van a benya.

Első mondatodra a válasz: Nagyon is függ a gázpedál állástól! Sőt, elsősorban attól függ!  :yes: Mindig annyira kell nyomni a pedált, amennyire az adott sebesség tartásához minimálisan kell, kerülendő a hullámzásos pedálkezelés (gyorsít-lassít, ez a Priusnál beválik, mint Pulse&Glide, itt nem)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.19 11:53:59
Nem jól látod, illetve abban az esetben tévedsz, ha a fogyasztás leszorítás a célod:
Ugyanis, 1800 körül, ha elváltasz, az nem erőlködés a motornak, bár mélyre nem szabad nyomni a gázpedált, tehát ez a módszer csak ráérős vezetéssel összeegyeztethető. Igen, visszaesik a fordulat a váltást követően 12-1300 körülire, de a fokozatok rövidsége miatt ettől nem fog erőlködni a motor.
Ezt a módszert nyugodtan alkalmazhatod 4-5-be váltásnál is, ez kb 50km/h-t jelent. Ezt 5.-ben is tudja tartani a motor, és nagyon óvatos gyorsítás mellett erőlködés nélkül is lehet emelni a sebességet. Fogyasztásban mindenképp több decit nyersz a teljes tankra vetítve. Persze, ehhez kell némi türelem és hidegvér, de révén, hogy kis benzin motorról beszélünk, kénytelen az ember bizonyos dolgokban kompromisszumot kötni. Ez egy ilyen.
Amikor lassítasz, pedig, nyugodtan visszaengedheted a fordulatot 1100-ig (motorféket is használva 0L a fogyasztás), mielőtt kinyomnád a kuplungot. Nekem ezzel a módszerrel most ebben a hűvös időben áll 5,9-en az átlagom, igaz, még a tank 2/3-áig van a benya.
Igen, sajna akármennyire is szeretném, városban nem megoldható, amikor a sok "fontos" ember sietne mögötted  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 12:15:08
Izgi, én 1000-1500 körül váltok, ha odafigyelek. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.10.19 12:16:09
Igen, sajna akármennyire is szeretném, városban nem megoldható, amikor a sok "fontos" ember sietne mögötted  :D
Leszarom a sok fontos embert... :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.19 12:55:59
ha vált az ember, és már olyan a sebesség, az nem baj, ha mondjuk kettesből négyesbe teszi?

A szinkrongyűrű nem szereti...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.19 12:56:25
Izgi, én 1000-1500 körül váltok, ha odafigyelek. :D

Én 1800-2000 körül váltok... vissza  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 13:27:33
Leszarom a sok fontos embert... :szemez:
A számból vetted ki a szót!  :hug: Én a külső sávban haladok, kivéve, ha a következő kereszteződésnél balra kell kanyarodjak. Így, meg aki úgy érzi, feltartom, az forduljon fel a sietős  :censored: életbe! Nem fogok az Ő drága kedvéért gyorsabban menni, de a lehetőséget mindig (!) megadom, hogy meg tudjon előzni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 13:28:43
A szinkrongyűrű nem szereti...
Ha felfelé vált, akkor édes mindegy, ha vissza, akkor is, kivéve, ha 4. helyett 2.-t kapcsol. Ott sérülhet szélsőséges esetben a szinkron gyűrű.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.19 13:33:03
Ha felfelé vált, akkor édes mindegy, ha vissza, akkor is, kivéve, ha 4. helyett 2.-t kapcsol. Ott sérülhet szélsőséges esetben a szinkron gyűrű.

Nem sérülésről van szó, hanem aránytalan nagy kopásról.
A múltkor olvastam egy hosszú angol nyelvű cikket a váltókról, és ezt elég pontosan leírták, hogy az a legjobb, ha egyesével váltasz felfelé és lefelé is, mert az kíméli legjobban a szinkrongyűrűt. Én vigyázok is rá, sokba' volt  :D . 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 13:39:35
Ja, amúgy igen, igazad van.  :flowers: Viszont ezt én úgy védtem ki, ha pl. egy előzésnél 3.-ból indulva kihúzatom, mondjuk 100-ig és váltok - a 4.-et kihagyva - 5.-be, akkor észben tartom, hogy 100-nál 5.-ben kb 3000-et forog, tehát, akkor engedem csak ki a kuplungot, amikor a visszafelé tartó fordulatszámmérő mutatója 3000 környékén jár. Tudom, Te arról beszélsz, hogy a váltó sebességbe rakása közben veheti jobban igénybe a szinkront, de én nem vettem még észre, hogy bármi is erőlködve mozogna ilyenkor a váltómban. Fullra kinyomott kuplungnál ez a veszély nem forog fenn.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.19 13:43:47
Leszarom a sok fontos embert... :szemez:
Legközelebb kipróbálom  [rohog]
Mármint ezt a váltós dolgot
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.10.19 13:49:56
a váltó sebességbe rakása közben veheti jobban igénybe a szinkront, de én nem vettem még észre, hogy bármi is erőlködve mozogna ilyenkor a váltómban. Fullra kinyomott kuplungnál ez a veszély nem forog fenn.

Ebben azért ne legyél ilyen biztos. A szinkron akkor is dolgozik, ha a kuplung ki van nyomva. Nekem, amikor rossz volt, még teljesen kinyomott kuplungnál is alig vette be a sebességet, egyszerűen nem tudtam fokozatba betolni. A szinkron akkor játszik amikor behúzod a sebességbe, utána engeded rá a kuplungot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.19 14:14:31
Ebben azért ne legyél ilyen biztos. A szinkron akkor is dolgozik, ha a kuplung ki van nyomva. Nekem, amikor rossz volt, még teljesen kinyomott kuplungnál is alig vette be a sebességet, egyszerűen nem tudtam fokozatba betolni. A szinkron akkor játszik amikor behúzod a sebességbe, utána engeded rá a kuplungot.
Tesókám, Te azért nem tudtad sebességbe húzni-tolni, mert eleve szar volt a szinkronod... :1eye: Ha, viszont eleve jó a szinkron, akkor mi feszülne benne, hm?  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.19 21:11:37
A mai nap elmentem tankolni sikerült is 19800Ft ot beletankolni.
A fogyasztásom fed.comp. alapján 7.0L kiszámolva 6.9.....
Az ittt olvasotak alapján ma nagyon de nagyon odafigyelősen mentem pontosan 100km ( tudom ez nem pontos értéked ad de na  :D ).
A fogyasztásom 3 személy a 100km ből 80km országút 90Km/h ( de tojás volt a lábam alatt) városban nagyából a megengedett így a fed.comp. alapján 5.7 L. Remélem fogom tudni ezt tartani de a sok város úgy is feltornázza 7 L körüli értékre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.19 21:37:15
Pénteken nekem is lesz egy tankolásom, ami csak városi használatra fog vonatkozni (ráadásul sok araszolós dugóval) és a csökkenő hőmérséklet miatt, sztem a guminyomásom is tenni fog rá egy lapáttal ... előre félek, asszem 7-tel fog kezdődni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.20 13:07:26
nemnagyon tudtam elképzelni, hogy egy hónap alatt beleverjek egy ezrest a kocsiba, de 3 hét után 750 km van benne, hinnye!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.10.22 00:19:45
Pénteken nekem is lesz egy tankolásom, ami csak városi használatra fog vonatkozni (ráadásul sok araszolós dugóval) és a csökkenő hőmérséklet miatt, sztem a guminyomásom is tenni fog rá egy lapáttal ... előre félek, asszem 7-tel fog kezdődni.
9,1  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.22 08:05:26
nemnagyon tudtam elképzelni, hogy egy hónap alatt beleverjek egy ezrest a kocsiba, de 3 hét után 750 km van benne, hinnye!
Eddig biciglivel jártál nem? Persze itt könnyebb nyomni a pedált :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.22 18:31:08
OFF Nem kotekedesbol, de mindig elrontod: biciKli  :flowers: ON
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.22 21:13:03
Eddig biciglivel jártál nem? Persze itt könnyebb nyomni a pedált :hmmmm:

eddig keróztam, igen
havonta azzal is megvolt a 2-300 km :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.22 21:38:17
OFF Nem kotekedesbol, de mindig elrontod: biciKli  :flowers: ON
Igazad van:
K-val helyes, de ma én is sok helyen látom biciGliként... Ha jól tudom a fiatalabb korosztály "keresztelte" át(ezt is) de nekem semmi bajom vele, nem azért írtam...Tetszik a sok új szó :D
Ezt találtam mentségemre :whistling: mint látod a "fiatalok"-- és én még nem töltöttem be a 60-at :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.24 09:14:18
OFF Nem kotekedesbol, de mindig elrontod: biciKli  :flowers: ON
montenbájk [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.24 09:23:21
A biciGli szó nem a mai fiatalok találmány, hanem a régi Markos-Nádas kabaréban volt:
(Markos:) Apuka, hova tette a biciklit?
(Nádas:) Millyén bisziGlit?!
.
.
.
 [rohog] :D :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.24 10:41:14
OFF
a kisgyerek meglát egy macskát:

nézd anyu: szisza!
kisfiam, az nem sziasza, hanem matka!

 :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.26 16:01:22
986,5 km utan 51,97 litert tankoltam (5,27-es atlag). Foleg autopalyan 120 korul es ~80 km dugos varos.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.26 16:30:19
986,5 km utan 51,97 litert tankoltam (5,27-es atlag). Foleg autopalyan 120 korul es ~80 km dugos varos.
Hogy tudsz autopályám 120-al menni? :hmmmm: Nekem nincs szivem nem 130-al menni [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.26 17:25:06
itt az utolsó 2 tankolásom:

amikor kigyulladt a sárga lámpa, plusz onnan még kb 10 km, mindkét alkalommal akkor tankoltam bele első kattanásig
azt nem értem, hogy akkor hogy ment bele majdnem 3 liter különbséggel az üzemanyag (az egyik omv, a másik mol kút, de ez nyilván nem okozhatja)

110.163 km   43.63 l
110.803 km   40.93 l

640 km összesen, ebből 450 km autóút, a többi város

6.4 liter, ha minden igaz
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.26 19:39:48

Remélem az egész kocsi nem éget le, és sikerült eloltani a lámpát. [rohog] [rohog] :lol:
BOCSI nem hagyhatam ki, ez én botlásaimra is mindig lecsapják
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.26 19:42:13
nem volt semmi baj, úgyis pisilnem kellett   :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.10.26 19:43:46
nem volt semmi baj, úgyis pisilnem kellett   :tt2:
Szerencse  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.26 21:33:49
Hogy tudsz autopályám 120-al menni? :hmmmm: Nekem nincs szivem nem 130-al menni [rohog]
Volt benne eleg sok 130-150 de dontoen 120. Ma is mentem 400km-t autopalyan 120-ra lott tempomattal. Mikor lehajtottam 4,6 volt, mire hazaertem 4,7.  :cry: Mindezt mar teligumikkal, ami majdnem megtrefalt egy felhajton  :wacko:
A kulonbsegbol amennyivel kevesebbet fogyasztott mint 140-nel ittam egy kapucnit, ettem egy lekvaros briost es leoblitettem frissen facsart narancslevel.... es meg maradt is ha jol szamolom. Ha' igy  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.27 08:15:51
tempomattal könnyű  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.27 08:24:24
Neked azzal sem lenne 6 alatt  :tt2: :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.27 08:29:59
Volt benne eleg sok 130-150 de dontoen 120. Ma is mentem 400km-t autopalyan 120-ra lott tempomattal. Mikor lehajtottam 4,6 volt, mire hazaertem 4,7.  :cry: Mindezt mar teligumikkal, ami majdnem megtrefalt egy felhajton  :wacko:
A kulonbsegbol amennyivel kevesebbet fogyasztott mint 140-nel ittam egy kapucnit, ettem egy lekvaros briost es leoblitettem frissen facsart narancslevel.... es meg maradt is ha jol szamolom. Ha' igy  :hug:
140-el én se megyek :no:
 A tempomát annyit jelent? :hmmmm: Cca fél liter?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.27 09:45:16
Neked azzal sem lenne 6 alatt  :tt2: :pai:
dehogy nem :tt2:
akkor levenném a gázról a lábam....... és nem éreznék kényszert az állandó gyorsításra :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.10.27 10:39:03
140-el én se megyek :no:
 A tempomát annyit jelent? :hmmmm: Cca fél liter?
En semmi kulonbseget nem lattam ennel az autonal, hogy tempmatot hasznalok-e vagy sem  :no A plusz 600cm3 es 200kg jelenthet annyi pluszt a Tiedhez kepest.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: patroleye - 2011.10.28 16:41:36
Sziasztok, olvastam itt szebbnél szebb fogyasztási adatokat, és már-már azt hittem, hogy az én gépemben van a hiba, amiért rendszeresen 7,5 - 8,5 között mozogtam.
Aztán itt a kommenteket olvasgatva, az ott leírt vezetési tanácsok megfogadva, a hétvégi vidéki túrám (~689 km, 2/3 autópálya 1/3 autót, elején-végén város) csodák csodájára egész pontosan 6,19-re jött ki. (Márpedig csodák nincsenek!:))
Konklúziót levonva, a hiba nem a készülékben, hanem a bio interfaceben volt...
T
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.29 10:18:10
Tegnap volt egy összesen 192km-es utam Szegedre (a 47-es úton oda-vissza volt természetesen ennyi). Meglepő adatot kaptam, miután indulásnál a 6,0-án álló fed. compot lenulláztam (csak az átlagfogyit 0-áztam, az átlagsebességet nem).

NEm siettem annyira, így beálltam egy régebbi (de annál szebb) Terrano mögé, és óra szerinti 100-105-tel mentünk 35km-en keresztül (volt addig kb 4-5 előzésünk), majd Ő Orosháza felé kanyarodott le előlem. Ezután rövidesen beértem egy kamiont és mögötte folytattam az utat további 25km-en keresztül. Ő 85 körüli tempót diktált, de a végére meguntam és megelőztem, visszaállva immáron egyedül az óra szerinti 105-ös tempóra.

Mielőtt megelőztem a kamiont, az átlagfogyim 4,8L/100km volt!!! Durva...  Aki nem hisz a szélárnyék eme jótékony hatásában, annak ajánlom figyelmébe az eredményemet...
Egy dolog miatt azonban mégsem mondom, hogy ez a szélárnyék dolog helyes: nem látom az előttem haladók magatartását, sőt, semmit! Abszolút nem éreztem magamat biztonságban, hiszen, ha az előttem haladó adott esetben nem tud korrigálni és csattan, akkor én is megyek bele azonnal, szinte mindegy mekkora követési távot hagyok, a lényeg, hogy nem látok át rajta előre. Az én követési távom kb 2 autónyi volt, ez hozzávetőlegesen 10m.

Miután megelőztem, és beértem Szegedre (az Árkádhoz mentem), az átlagfogyasztássom 5,3 volt, még ez is marha jó érték, bőven.

Hazafelé nem vonatoztam, viszont tartottam a 100-as óra szerinti tempót, amivel még mindig többet előztem, mint ahányan engem megelőztek.
Visszaérve Bcsabára, az 5,3 maradt, de valószínűleg ennek a vége volt már, mert, mire haza értem, éppen váltott 5,4-re (út közben volt pár piros lámpa és útkereszteződés, ahol újra el kellett indulnom.

Az átlagsebességem az eddigi közeel 580km-re kerek 50km/h, ami nem alacsony, tekintettel a városi hazsnálatra is, kíváncsi leszek, mi lesz a végső fogyasztási adatom.

... mindez téli gumikkal, 2,4barral, acélfelni + gagyi dísztárcsa, 1 személy, csomagok nélkül, 15fokban... Ez gyakorlatilag megegyezik teljes mértékben a nyári fogyasztásrekordommal, sőt, pár decivel még jobb is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.29 11:10:32
pont ezért elözgetek állandóan...... utálom ha valaki elöttem van, föleg ha az nagyobb nálam és nem látok töle elöre.... :)

tetszett az Árkád?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.29 11:37:07
OFF

Igen, nagyon meglepődtem rajta pozitív értelemben, olyan debreceni Fórum hangulatú... De célirányosan Media Markba mentem, majd sietve távoztam... nagyon nem néztem szét, csak úgy körbe forgattam a szemem, amíg a parkolótól elértem a komplexum másik sarkában lévő boltig...

ON
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.29 16:19:05
bepi, szerintem a dísztárcsa miatt eszik olyan keveset!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.29 16:39:41
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/29/418_forint_lehet_a_dizel_novembertol/ (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/29/418_forint_lehet_a_dizel_novembertol/)

ehhez mit szóltok?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.10.29 17:54:37
Már két hónapja sulykolják a magyar fejbe hogy tudd, jön a jövedéki adó emelés 13ft+áfa!!!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.29 18:47:36
bepi, szerintem a dísztárcsa miatt eszik olyan keveset!
Szerintem, meg a szélárnyék miatt...  :D Ugyanannyi a fogyi a dísztárcsával és az alufelnimmel is... (na, jó, dísztárcsával talán egy fél litert lehet megtakarítani...talán...)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.10.29 19:25:26
ne szivass!
így számít a dísztárcsa?
mert akkor fel nem teszem a téli garnitúrára
van annak valami szerepe a díszítésen kívül?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.10.29 19:31:44
ne szivass!
így számít a dísztárcsa?
mert akkor fel nem teszem a téli garnitúrára
van annak valami szerepe a díszítésen kívül?
Akkor miért is nem teszed fel??
De mondok egy okot ellene: a disztárcsa rontja a fékek és csapágyak hűtését :hmmmm: :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2011.10.29 19:51:09
Akkor miért is nem teszed fel??
De mondok egy okot ellene: a disztárcsa rontja a fékek és csapágyak hűtését :hmmmm: :tt2:
utcai használatban ezt  soha nem veszi észre, és nem használja ki..... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.29 19:55:40
ne szivass!
így számít a dísztárcsa?
mert akkor fel nem teszem a téli garnitúrára
van annak valami szerepe a díszítésen kívül?
FCK!!! :censored:
Rosszul írtam, bocs: 5,49 helyett 5,39-5,4 az összehasonlítás adata. Tehát, 1 tized liter!!!  :surrender:

Amúgy persze, van szerepe, kissé javítja az autó légellenállását. A durvázók egészen konkrétan egy sík körlappal oldják meg (azt tesznek a felnire. Lásd: USA sivatagi sebességrekorder autók kerekei...)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.10.29 19:56:17
Akkor miért is nem teszed fel??
De mondok egy okot ellene: a disztárcsa rontja a fékek és csapágyak hűtését :hmmmm: :tt2:
Téli hidegben??  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2011.10.29 20:56:09
Megint egy csodaszer:   :banging: :banging:     http://www.greenfuel.hu/
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.01 17:56:41
Legutóbbi tankolásom eredménye:

682km-re 40,32 l benzin ment bele. Ez 5,91L/100km átlag. 400km felett picivel 0-áztam a fed. compot és az utolsó 285 km-re 5,4-et mutatott átlagnak. Az átlagsebesség 51km/h volt. Nagyrészt országúti tempó volt 90-110km/h között, a várost igyekeztem kerülni, bár így is be-becsúszott kb 40km.

Jó ez így, téli gumival, 10-15 fokban...  :yes: :) :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.01 21:08:19
Sziasztok, olvastam itt szebbnél szebb fogyasztási adatokat, és már-már azt hittem, hogy az én gépemben van a hiba, amiért rendszeresen 7,5 - 8,5 között mozogtam.
Aztán itt a kommenteket olvasgatva, az ott leírt vezetési tanácsok megfogadva, a hétvégi vidéki túrám (~689 km, 2/3 autópálya 1/3 autót, elején-végén város) csodák csodájára egész pontosan 6,19-re jött ki. (Márpedig csodák nincsenek!:))
Konklúziót levonva, a hiba nem a készülékben, hanem a bio interfaceben volt...
Édesanyám 70 éves fejjel tanult meg (újra) vezetni. Harminc éve vezetett már, de az régen volt, egy egész más világban. Most a hétvégén 2 napig használtam az OFF Swiftjét (2001-es, 1,3-as motorral), és két literrel kevesebbet fogyasztott velem az autó. (Tankoltam, innen tudom.) Leesett az álla, hogy ezt hogy, aztán elmondtam neki. PL. új volt neki, hogy már 50-nél ötösbe lehet tenni, meg hogy 3000 fölé csak a legvégső esetben menjen a fordulat. Nagyon sok múlik a vezetésen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.02 00:02:31
Megint egy csodaszer:   :banging: :banging:     http://www.greenfuel.hu/
Azért egyszer kipróbálnék egy ilyet, pont a megszokott BP-Miskolc távon, aztán feltenném nekik a nagy kérdést hogy most mér nem működik?  :clap: Csak hát kéne egy mérés nélküle, meg egy vele, ami olyan 20e Ft lenne benyában.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2011.11.02 08:19:52
szerintetek régi motoros béka corival tényleg meg lehet BP-en támadni a 6 litert?  :surrender:
full dugóra gondolok. legalább egy tank benya 50-60%ában
ezért nagyon nagyon gondolkodok ezért ezen a típuson
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.02 08:21:34
szerintetek régi motoros béka corival tényleg meg lehet BP-en támadni a 6 litert?  :surrender:
full dugóra gondolok. legalább egy tank benya 50-60%ában
ezért nagyon nagyon gondolkodok ezért ezen a típuson
Nem. Pontosabban kizárt. Gyöngyi használati módjával és helyszíneivel lehet 6 literrel eljárni, ha egy tank legalább fele teljes dugóban fogy el, az kb 7,5 liter még akkor is, ha tojásoddal a lábad alatt vezetsz...  :yes: Pláne, ha jön a tényleg hideg, mert akkor 8-9 liter. Csodák nincsenek...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.02 08:23:01
Sztem kizárt. Full és kőkemény dugóban inkább 7 liter és felette, de nyilván nem csak abban állnál. Nekem helyi viszonylatban sikerül 6 körül maradnom (napi 2*12 km, hegyre fel, onnan le és vissza, minden nap plusz helyi kolbászolások, bár itt a központban is szokott lenni dugó). Ja meg péntekenként Érd-Örs tud vicces lenni még fogyi szempontból.  :devil: Nézd végig pl. az én Spritmonitoros adatlapomat, a legtöbbhöz van komment is. Hátha segít.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.02 08:24:58
Ú bepi, ne is mondd. Két durva tankom volt 4 év alatt, 8 felettiek (8.3 asszem).
3 hétig -17 fok, csillaggarázs és akkor még közelebb is laktam a melóhelyhez, gyakorlatilag végig jeges motorral közlekedtem. Néha már csak azért mentem autózni (hazafele nagyobb körben jöttem), hogy szegényem legalább bemelegedjen.  :whistling: :cry: A hideg látványosan megdobja a fogyit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2011.11.02 10:05:29
köszi. aszittem vannak csodák.. :cry:
csak mindenki egekbe dicsérte a békák fogyiját , ezért gondoltam. akkor a jelenlegi fogyimnál jobbra nem számíthatok..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.02 10:51:44
Csoda nincs, még a békával sem, különben mindenkinek ez lenne. Főleg nem dugóban. Vegyél valami kisköbös dízelt, ha kis fogyi kell. Vagy Priust.  :flowers:
Ha a tied full dugóval hat litert eszik, akkor azt én simán négyből kihoznám az én útvonalamon. Na látod, ezért sem javasoltuk neked a cserét. :) :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2011.11.02 12:16:16
az enyém dugóban azért 7felett van.  főleg télen. mindegy. akkor így marad.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.11.02 12:28:46
Mennyit számíthat vajon fogyiban ha 195/60R15 -ös téli gumi helyett a 175/70 R14-est teszek fel rá?
2cm-el keskenyebb lenne a gumi. 0,5-1Litert meg lehet spórolni így autópályán 120-140-es tempóval?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.02 12:54:35
1 litert tuti nem. Sztem félnél is kevesebbet, max 1-3 decit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.02 13:32:15
Mennyit számíthat vajon fogyiban ha 195/60R15 -ös téli gumi helyett a 175/70 R14-est teszek fel rá?
2cm-el keskenyebb lenne a gumi. 0,5-1Litert meg lehet spórolni így autópályán 120-140-es tempóval?
Szerintem, meg nem mérhető "hitelesen" a különbség, mert az 1-2 deci adódhat mérési/környezeti eltérésekből.  :flowers: Én azt mondom, emeld meg a guminyomásodat a gyár által megadott maximumra (nálam ez 2,5bar) és használj minél több motorféket, figyeld az előtted haladót magatartását és igazodj hozzá úgy, hogy minél egyenletesebben haladj. Ezek együtt is kitesznek 1 liter mínuszt az átlagfogyasztásban...  :yes: (ja, a legfontosabbat nem is említettem, annyira nyilvánvaló: tartsd a megengedett legnagyobb sebességet, ne siess!)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.11.02 14:15:11

Így vezetve 120-as tempónál 6.9-7,5Liter között ingadozik a pillanatnyi. Az átlag igazolja a pillanatnyit. Az átlagot pedig igazolja a pénztárcám a benzinkúton.

Nyári gumival ugyanez az érték 6.2-6.7. Most hétvégén cseréltem a gumit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.02 14:18:07
Önmagában a téli-nyári minta és anyagösszetétel is sokat módosíthat a fogyin!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.02 14:21:22
Így vezetve 120-as tempónál 6.9-7,5Liter között ingadozik a pillanatnyi. Az átlag igazolja a pillanatnyit. Az átlagot pedig igazolja a pénztárcám a benzinkúton.

Nyári gumival ugyanez az érték 6.2-6.7. Most hétvégén cseréltem a gumit.
De figyu már: 120-as tempónál miért sokallod a 7 liter körüli pillanatnyi értéket?! Az teljesen reális, és jól is vezetsz, ha csak ennyi.  :yes:
Ha ezt a tempót leviszed 110 alá (100-110 bőven elég és a menetidődben sem fogod észre venni), akkor a fogyasztásod is csökken 0,5-1 litert!  :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.11.02 14:24:39
Önmagában a téli-nyári minta és anyagösszetétel is sokat módosíthat a fogyin!

Igen én is így gondoltam hogy ez okozza. Kérdés hogy milyet vegyek hogy ne legyen +1L a fogyasztásom télen.
Megérné újat vennem ha az megtakarítást nézem, mert ez egyébként is egy régebbi darab. + ha évente 13e km megyek akkor az 130x1L benzin, ami kb 50e Ft spórolás. Ha csak a telet nézem akkor fele, 25e ft. Ha viszont veszek hozzá felnit is, akkor meg tudom még spórolni a téli-nyári cserét gumisnál ami szintén 2x5e ft. Így már évente 35e Ft-ot tudnék spórolni ami azt jelenti hogy 2-3 év alat már vissza is jönne az ára az új guminak.  Kérdés hogy milyet vegyek hogy elérjem a -1litert.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.11.02 14:25:37
De figyu már: 120-as tempónál miért sokallod a 7 liter körüli pillanatnyi értéket?! Az teljesen reális, és jól is vezetsz, ha csak ennyi.  :yes:
Ha ezt a tempót leviszed 110 alá (100-110 bőven elég és a menetidődben sem fogod észre venni), akkor a fogyasztásod is csökken 0,5-1 litert!  :excl:

Mert nekem nem a 100-110 a cél, hanem a 130-as tempó hideg de tiszta útviszonyoknál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.02 14:31:27
Mert nekem nem a 100-110 a cél, hanem a 130-as tempó hideg de tiszta útviszonyoknál.
Akkor tedd össze a két kezed, hogy csak ennyi. 130-nál már közelebb áll a 4000-hez a fordulatszám, mint a 3500-hoz...  :whistling: Hidd el, ezen a gumi választás, pláne téliben, nem segít. Maximum a nyári gumiválasztásnál, de az ADAC teszt szerint ott is csak kb 0,5 liter diffi van a legtakarékosabb és a legsilányabb minőségű gumi között. Feltételezem, hogy nem silány minőségű gumi van most sem az autód alatt, így, megint csak azt mondom, hogy mérési hibahatáron belüli (nem értékelhető) difit kapnál. Ha, pedig új téli gumit vennél, a nagyobb ellenállás miatt (mintázat mélysége) még följebb is kúszna a fogyid. Szerintem teljesen elégedett lehetsz ezzel a 7 literrel, vagy még a 7,4-el is, ha annyi... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.11.02 15:54:15

400 Ft-os benzinárnál 120-as tempónál nem örülök a 7,4-es adatnak. Sőőt kifejezetten elszomorít. Egy 6.5-nek jobban örülnék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: patroleye - 2011.11.03 12:40:51
Sziasztok,

felcsaptam a fateromtól lejmolt téli gumit a hétvégi motoszkálás közben én is, úgy h most már vannak tapasztalatok a téliesített üzemeltetésben is.
Nekem kb 6-7 decivel írt ki többet a pillanatnyi fogyasztás - a board computer tanulsága szerint. (Este jöttem, pályán, 3-4 fok volt, menettempó változatos)
Bár ahogy olvasom, a guminyomást azt lehet kicsit feljebb is venni a mostan 2,2-ről, és akkor még javulhat ez.
Dísztárcsa nálam is játszik, de a "díszítési" funkcióján kívül azt hittem csak porfogó(meg renyhe úton legyen mit elhagyni) szerepe van..:)
A szélárnyékos buli tetszik, egyszer kipróbálom.
Ez a cikk megvan?
http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/11/02/hanyfele_allat_el_az_autopalyan/

Üdv,
T
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.03 12:54:16
Szélárnyékkal csak ésszel, közben tartani kell a féktávolságot. Kamionok mögött érdemes autópályán krúzolni, azok benyomják a tempomatot és kényelmesen mennek 90-nal végig. Feltéve, ha hagyják, hogy "rájuk csatlakozz", illetve Neked is elég türelmed van hozzá. Pályán nagyon uncsi tud ám lenni a vonatozás. A kisebb autók mögött, pedig kisebb a szélárnyék is, azokhoz közelebb kellene menni a hatásért, de ez már balesetveszélyes, nem ajánlott. Lényeg, hogy lásd az előtted haladó minden mozdulatát, és adott esetben legyen lehetőséged korrigálni...
A guminyomás mehet fel 2,2-ről 2,4-2,5-ig max, de ezt nem autópályán, hanem városban fogod jobban érezni, kisebb sebességnél. Az autó mozgatásához kevesebb energia kell, hiszen jobban/tovább gurul így. Próbálgatni, de csak ésszel...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.03 13:11:48
szerintetek régi motoros béka corival tényleg meg lehet BP-en támadni a 6 litert?  :surrender:
full dugóra gondolok. legalább egy tank benya 50-60%ában
ezért nagyon nagyon gondolkodok ezért ezen a típuson
Nekem legutóbbi full városi poroszkálás 9,1-re jött ki, sőt most a hidegek (~10 fok) miatt az átlagom is felment olyan fél-egy lityót. Tegnap este felkerültek a téli gumik, meg kapott egy teli tankot, tervezve van egy villányi út is, meglássuk ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: patroleye - 2011.11.03 13:29:07
Nekem legutóbbi full városi poroszkálás 9,1-re jött ki, sőt most a hidegek (~10 fok) miatt az átlagom is felment olyan fél-egy lityót. Tegnap este felkerültek a téli gumik, meg kapott egy teli tankot, tervezve van egy villányi út is, meglássuk ...

A 9,1 az nem is rossz, elvégre a kezelési útmutatóba is a városi átlagfogyasztásra 9-et véstek be...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.03 13:30:44
Szélárnyékkal csak ésszel, közben tartani kell a féktávolságot. Kamionok mögött érdemes autópályán krúzolni, azok benyomják a tempomatot és kényelmesen mennek 90-nal végig. Feltéve, ha hagyják, hogy "rájuk csatlakozz", illetve Neked is elég türelmed van hozzá. Pályán nagyon uncsi tud ám lenni a vonatozás. A kisebb autók mögött, pedig kisebb a szélárnyék is, azokhoz közelebb kellene menni a hatásért, de ez már balesetveszélyes, nem ajánlott. Lényeg, hogy lásd az előtted haladó minden mozdulatát, és adott esetben legyen lehetőséged korrigálni...
A guminyomás mehet fel 2,2-ről 2,4-2,5-ig max, de ezt nem autópályán, hanem városban fogod jobban érezni, kisebb sebességnél. Az autó mozgatásához kevesebb energia kell, hiszen jobban/tovább gurul így. Próbálgatni, de csak ésszel...  ;)
Szerintem ha te akkora követési távolságot tartasz egy tehergépkocsitól hogy annak hírtelen fékesése  ( satu fék )irányváltoztatására te úgy tudsz reagálni hogy elkerülöd a balesetet akkor szerintem te már rég nem a szélárnyékba haladc hanem kívűl és akkor a tehergépkocsi nem hogy húz maga után hanem el tól.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.03 13:40:56
Azért óvatosan ezzel a követési távolsággal, különösen ha olyan autó megy előtted (kamion) amelyiken nem látsz át.
A haverom mondja, hogy ment a Váci úton olyan 60-70 körül a forgalommal, rendes távolságot tartva. De előtte ment egy kisteherautó, ami elkezdett fékezni, lassított, majd egyszercsak hirtelen megállt (belement az előtte haladóba). A haverom kb fél méterre állt meg mögötte.
Mindezt csak arra mondom, hogy ha nem látsz az előtted lévő elé, akkor még nagyobb távolságot kell tartani. Aki pedig spórolni akar az üljön vonatra, stoppoljon, bringázzon, de ne idézzen elő balesetveszélyt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.03 13:49:10
A 9,1 az nem is rossz, elvégre a kezelési útmutatóba is a városi átlagfogyasztásra 9-et véstek be...
Mondjuk ez nagyon extrém városi volt, lényegében csúcsidő, 1-2 fokozatok, araszolás felüljárón felfelé stb stb.
de azért nyáron 6,2-es országúti fogyim is volt de inkább 6,5-tel számoltam, most meg 500km pálya és 60 város-ra jött ki 7,4.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.03 14:01:00
Szerintem ha te akkora követési távolságot tartasz egy tehergépkocsitól hogy annak hírtelen fékesése  ( satu fék )irányváltoztatására te úgy tudsz reagálni hogy elkerülöd a balesetet akkor szerintem te már rég nem a szélárnyékba haladc hanem kívűl és akkor a tehergépkocsi nem hogy húz maga után hanem el tól.
Ez abszolút tévedés!  :nono:  :hug:

Nézz meg esős időben egy 90-nel haladó kamiont milyen hosszú esőfüggönyt húz maga után! Vedd figyelembe a víz jóval nagyobb tömegét a levegőéhez képest! Nemhogy 10-12, de ettől még több méterre a kamion mögött is működik a "szívó" hatás...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2011.11.03 15:04:03
engem a a kompjúter hülyesége nem érdekel egy ideje. már le sem nullázom. ált kb. fél lityivel több jött ki, illetve most 130-as tempóra (óra szerint 140), 9,2-t írt ki tartósan.
ellenben lett 7,51 lityi 400 km-en, ebből 2x        43 pálya + 65 főút + 80 pálya + 10 város, oda 2 óra 10 perc, haza 2 óra 25.
valós, gps szerinti sebességek:
főút: 90 km/h átlag (de persze volt 120 és 50 is)
pálya, olyan 70%-ban 130-145 (óra szerint 140-155), a többi meg 100-120 (nagyon durva köd volt).
már jó ideje ugyanazon kúton, ugyanarról a fejről, az első kattanásig tankolok.
még a nyári volt fent. azért 4000-ig el szoktam pörgetni váltáskor legtöbbször, 3-4-5 -nél. kivétel hidegen. ott 3000.
a múltkor szinte full városi illetve vidék 2x12 km utakra (volt benne egy 2x50 km kiruccanás), jött ki 7 lityi. arra 7.5-et hozott.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.03 19:57:22
Ez abszolút tévedés!  :nono:  :hug:

Nézz meg esős időben egy 90-nel haladó kamiont milyen hosszú esőfüggönyt húz maga után! Vedd figyelembe a víz jóval nagyobb tömegét a levegőéhez képest! Nemhogy 10-12, de ettől még több méterre a kamion mögött is működik a "szívó" hatás...  :yes:
Igen ebben igazad van.Csak azt is ved figyelembe hogy amikor a kamion húzza maga után az esőfüggönyt az a levegőben van és nem csak a szívó hatás tarthatja a levegőben hanem a toló hatás is illetve az " örvény " is.
Én egy strabag os ducato mögött csináltam ezt a szélárnyékos témát.
Azt vettem észre ha 1 kocsihosznyi távolságon belül voltam ( tehát a követési távolságon belül ) akkkor szépen lement a fogyim a béka feneke álá,Viszont amikor kb 2 kocsi távolságra kerültem ( amire már azt mondom hogy esetleg biztonságos is lehet ) akkor a fogyim emelkedett illetve a ducato mögött létrejött " örvény" miatt még a kormány is riszált, dobálta a kocsit.
( persze ez egy kis tgk. volt nem egy 7.5 t. feletti  de annál is így múködik )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.03 21:37:56
szerintetek régi motoros béka corival tényleg meg lehet BP-en támadni a 6 litert?  :surrender:
full dugóra gondolok. legalább egy tank benya 50-60%ában
ezért nagyon nagyon gondolkodok ezért ezen a típuson
Úgy érted, 6 liter alá, vagy 6-tal kezdődő szám a cél?
Az előbbi ki van csukva, én városban 7 alá csak akkor tudtam bemenni, ha kedvező külső hőmérséklet volt. Az igaz, hogy városban akkor még inkább dinamikusan, mint gazdaságosan vezettem, de ennyi dugóval 7 alá sem fogsz benézni, nemhogy 6 alá. Ehhez dízel kéne, vagy Prius.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2011.11.04 06:50:38
6-7 között gondoltam. csak pl Te is mindig dicsérted a fogyiját.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.04 09:37:40
6-7 között gondoltam. csak pl Te is mindig dicsérted a fogyiját.  :yes:
Jaaaa, olyat lehet, de sztem ne most télen próbáld :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.04 10:44:22
Hát ahhoz nem tudom, milyen csoda kéne, hogy Pesten dugóban, télen 7 alatt legyen a fogyi. Nekem is 6.5 fölött van télen, pedig a környékén nem járok dugónak...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.04 12:20:39
pályán kinek mennyit eszik egy 1.4es e12-es, mint az enyém 130as tempónál?

csak kb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.04 15:21:38
pályán kinek mennyit eszik egy 1.4es e12-es, mint az enyém 130as tempónál?

csak kb
Kb.: 7.2 l körül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.04 17:50:57
megerősítve
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.04 18:02:27
roger! :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Soma01 - 2011.11.04 22:08:02
pályán kinek mennyit eszik egy 1.4es e12-es, mint az enyém 130as tempónál?

csak kb
...és mekkora a motor fordulata ennél a sebességnél? (5.-ben)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Aaron85 - 2011.11.04 22:13:10
Nekem az 1.4-es fogyasztott pályán 130-as tempónál olyan 8 alatt valamivel. A rekordom: bp-miskolc háromegyed óra.. 15,7 literees átlag volt végig teligázzal és  180-al...kicsit siettem...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.05 06:55:17
...és mekkora a motor fordulata ennél a sebességnél? (5.-ben)
3800 körül van...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.11.05 08:41:06
...és mekkora a motor fordulata ennél a sebességnél? (5.-ben)
Az 1.6-osnál 4000 az óra szerinti 130-nál, ami ténylegesen kb. 125.
Ha nem sietős, akkor jobban szeretek a nyomatékcsúcsnak megfelelő 3800 körül menni a pályán, bár nem tudom, hogy ennek mennyi jelentősége van a valamivel kisebb fogyasztáson kívül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.05 11:32:05
pályán kinek mennyit eszik egy 1.4es e12-es, mint az enyém 130as tempónál?

csak kb

Nekem 130-140  óra szerinti tempónál 6,1L lett az átlag. Nyáron, volt benne pár hegyi út is, ez biztos picit feljebb vitte, bár az autópálya kb 2400 km volt a maradék 300 km meg hegyi út.(környéken szétnéztünk. Fordulatszám 4000-4100 nál volt kb.
130-nál 3850-et írnak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.05 14:02:08
Nekem ez a 7.2 es fogyi a nyaraláson jött ki ahol Debrecen Balatonföldvár ( Förldváron kb 10km csalinga boltba járás stb.) majd Földvárról Gyál onnan Bp. onnan vissza a balcsi onnan pedig haza.
A tempó olyan 130-140 km között 40 % klímával.
Azt figyeltem meg hogy amikor 140 körül mentem akkor volt a fordulat olyan 4000 körül és mintha kisimult volna a kocsi járása simábban ment ( kisseb volt a hangja a motornak ) ezt nem tudom hogy miért volt gondolom a vvti nek köszönhetően ezérrt én mindig 4000 fordulat körül mentem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.05 14:03:57

Nekem a szélzaj elnyomja  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.05 14:08:35
Nekem a szélzaj elnyomja  [rohog]
Aki képes 9 liter felett eljárni egy 4EFE-vel, az csak ne szóljon be...  :devil: :D :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.05 19:26:52
deb-mátraszentimre oda vissza 350 km 2 fő, nem pályán, tempósan
6.1 :clap:

meg vagyok elégedve
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.05 19:40:33
deb-mátraszentimre oda vissza 350 km 2 fő, nem pályán, tempósan
6.1 :clap:

meg vagyok elégedve
Nagyon szép, mingyá veszek egy benzinest :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GuMiSZu - 2011.11.05 20:05:06
hahó

az 1.8 (2003)verso sacc/kb mennyit eszeget? vettem egyet, és kíváncsi lennék rá...
köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.11.05 20:07:44
Mi is, ugye később leírod.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.05 20:12:44
Nagyon szép, mingyá veszek egy benzinest :sorcerer:
Volt egy jol fogyaszto benzinesed nemreg, de eladtad  :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.05 20:15:57
deb-mátraszentimre oda vissza 350 km 2 fő, nem pályán, tempósan
6.1 :clap:

meg vagyok elégedve
alakultok.  :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.06 17:03:17
alakul szépen ja, de a városi még mindig 8.5-9 között van

de ahogy látom, 8.4-et ír a katalógus, és végülis nem dízel, úgyhogy jóvan az  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.06 19:13:01
sokszor látom, hogy az autósok a piros lámpánál leállítják a kocsit, és amikor zöld, akkor indítják be megint

amellett, hogy ez bunkó dolog, gondolom, hogy nem is kevesebbet fogyaszt a kocsi, hanem többet, jól gondolom?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.11.06 19:19:04
Miért bunkó dolog?
Vidéki lámpákon ezért van visszaszámláló, kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál... minek pöfékeljen, én itthon ha hév kap el akkor állítom le, vidéken meg vonatnál, ha meg visszaszámlálós akkor is van hogy leállítom, de itt pesten sajnos nincs. A nem járó motor többlet fogyasztása mardel? Te ittas állapotban vagy? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.06 19:22:20
Volt egy jol fogyaszto benzinesed nemreg, de eladtad  :pai:
Nem kellett a feleségemnek a Jazz, mert piros volt és a terepjárok mindig lealázták :devil:
Csalódtam a fogyasztásban, főként a városban, autopályán pedig ugyis a Corit használtuk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.06 19:30:53
Miért bunkó dolog?
Vidéki lámpákon ezért van visszaszámláló, kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál... minek pöfékeljen, én itthon ha hév kap el akkor állítom le, vidéken meg vonatnál, ha meg visszaszámlálós akkor is van hogy leállítom, de itt pesten sajnos nincs. A nem járó motor többlet fogyasztása mardel? Te ittas állapotban vagy? :D
Persze hogy bunkó. Mi az hogy én pöfékelek az autós társadalommal, ő meg ott zöldezik? :D
Amúgy én is gondolkodtam ezen a technikán, aztán azon kaptam magam, hogy csak olyan dugóba tudok bekerülni, ahol gyakorolhatom fél órán keresztül a kuplungcsúsztatást :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.06 19:33:41
Miért bunkó dolog?
Vidéki lámpákon ezért van visszaszámláló, kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál... minek pöfékeljen, én itthon ha hév kap el akkor állítom le, vidéken meg vonatnál, ha meg visszaszámlálós akkor is van hogy leállítom, de itt pesten sajnos nincs. A nem járó motor többlet fogyasztása mardel? Te ittas állapotban vagy? :D

ja igen, nem indokoltam a dolgot

régebben hallottam olyat, hogy fél-1 perc alapjárat alatt kevesebb benzin fogy, mint egy indításnál

"kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál"
ezt még nem hallottam

a bunkóság meg azért jutott eszembe, mert volt már olyan, hogy a sorban az első kocsi csinálta ezt olyan lámpánál, ahol a zöld csak 10 mp-ig tartott, és utána 3-4 perc piros következett, úgyhogy javítok: van ahol bunkóságnak tekintem:)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.11.06 19:39:04
Akkor nem a leállítás a probléma, hanem, hogy nem indul időben. Ez a kettő azért nem ugyanaz.  :nono: :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.06 19:40:31
uram, igen uram!  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2011.11.06 21:30:40
régebben hallottam olyat, hogy fél-1 perc alapjárat alatt kevesebb benzin fogy, mint egy indításnál
"kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál"
ezt még nem hallottam
Asszem 1 perc felett már megéri leállítani környezetvédelmi és takarékossági szempontból, de ha pl. télen rövid utakon megy az ember, akkor nem érdemes ezzel szórakozni, mert az akksi könnyen lemerülhet, ugyanis egy indítás nagyon sokat kivesz belőle. A start-stop rendszerrel szerelt autókba ezért nem is átlagos akksikat szoktak tenni tudtommal.
A Kreszben meg szerintem sincs benne ilyen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.07 13:16:20
ja igen, nem indokoltam a dolgot

régebben hallottam olyat, hogy fél-1 perc alapjárat alatt kevesebb benzin fogy, mint egy indításnál

"kresz szerint le is kell asszem 1 perc feletti várakozásnál"ezt még nem hallottam

a bunkóság meg azért jutott eszembe, mert volt már olyan, hogy a sorban az első kocsi csinálta ezt olyan lámpánál, ahol a zöld csak 10 mp-ig tartott, és utána 3-4 perc piros következett, úgyhogy javítok: van ahol bunkóságnak tekintem:)
Ilyen nincs a Kresszben.
Mi van ha télen megállok vagy akár nyáros is és van egy kigyerek a kocsiba télen azért nem állítom le a kocsit hogy meg ne fagyon ( persze csak ha nincs állófűtés ) nyáron meg azért nem hogy a klíma hidegen tartsa a kocsit. Tehát énekem a Kressz megne mondja már hogy mikor állítom le a kocsit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: olahjojo1990 - 2011.11.07 19:35:37
Sziasztok!

Egy nagyon kedves ismerősömnek van egy E11 4E-FE Corollája, automata váltóval.
A kérdés...ehet 12 litert városban? Nekem baromira soknak tűnik ez.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.07 19:42:26
Ehet. Automata+város+rövid utak/dugó. Valami ilyen másik verda rémlik, ott is 9-11 liter volt az átlag asszem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: olahjojo1990 - 2011.11.07 19:44:43
Hosszútáv, inkább autóút, autópálya, ez kimaradt, bocsi  :surrender:
Illetve, hogy pontosítsak...úgy értette a várost, hogy amit a sulihoz jár. De az az 5 km az semmi a másik napi 25 mellett...
Nem lehet valamit mókázni, hogy 10 alatt legyen? Mégis "csak" 1,3-as, Te is nyomod a 6 liter körüli fogyikat :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.07 20:05:50
Ehet. Automata+város+rövid utak/dugó. Valami ilyen másik verda rémlik, ott is 9-11 liter volt az átlag asszem.
Emlegess még köszi :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.07 20:57:04
Emlegess még köszi :D
Kivételesen ne vedd magadra. :devil: :flowers:

Pár hónapja (?) volt szó egy automata E11-ről, az rémlik. Ez esetben ugyanis nagyon sokat számít az, hogy automata.
Itt egy Spritmonitoros keresés (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?vehicletype=1&constyear_s=1995&constyear_e=2001&gearing=2&powerunit=3), bár itt E10-ek is vannak, de a motor majdnempont ugyanez.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.07 21:01:15
Itt a gyári prosi (http://www.toyota.co.uk/bv/1024-heritage/Brochures/Corolla/Corolla_Dec98.pdf). Ahhoz képest tényleg sokat eszik. Eszerint ugyanis 10,1-6,6-7,9 (városi-autóút-vegyes).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.07 21:02:54
Kivételesen ne vedd magadra. :devil: :flowers:

Pár hónapja (?) volt szó egy automata E11-ről, az rémlik. Ez esetben ugyanis nagyon sokat számít az, hogy automata.
Itt egy Spritmonitoros keresés (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?vehicletype=1&constyear_s=1995&constyear_e=2001&gearing=2&powerunit=3), bár itt E10-ek is vannak, de a motor majdnempont ugyanez.
Jah emlékszem. Ott valami 8 lityót kajált alapból és nem városban ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: olahjojo1990 - 2011.11.07 22:13:20
Köszönöm :flowers:
Esetleg némi tipp, hogy mitől zabálja le a fejét? :helpsmilie:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.07 22:31:16
Köszönöm :flowers:
Esetleg némi tipp, hogy mitől zabálja le a fejét? :helpsmilie:
Hát sztem most a hidegekben nem sokat tehetsz, nekem is elkezdett "vedelni", pedig lassan már 1000-1500RPM-en járok, 50-nel. Esetleg megnézném guminyomást, vagy ezt a légtömegmérőt, amiről nemrég szó volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: olahjojo1990 - 2011.11.07 22:39:27
Holnap úgyis együtt megyünk, jövünk, megkérdem tőle.
Légtömegmérőre visszaolvasok !
Nekem nem vedel, pedig azért küldöm neki, bár, ha ennyit enne, mint az övé, azért gondolkodnék, hogy van-e értelme kocsival járkálnom...  :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.09 12:03:15
Sziasztok!

Most regeltem a fórumba.  :sorcerer:

Az én Corollám 2004es forgalombahelyezésü, 1,4es modell, lassan 2 hónapja teszem bele a kilómétereket, eddig 3000et sikerült belepréselnem.

A fogyasztása 6,7-7,5 között alakul átlagban. Egy tankkal 700-720 kilómétert tud(ok)nék cirkálni.
Csupán azért nem raktam még ezt sosem egy tankba, mert negyed körül mindig telerakom.

Esetleg tapasztalatok, hogy ki hol/mit tankol a hasonló kocsijába, és milyen fogyasztásokat produkál a kicsikéje?  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.09 12:53:50
üdv a fórumon!

sedan, vagy HBa tied?
a fed. komp. alapján nézed a fogyasztást, gondolom, ha a negyed tankra rátöltesz

az enyém  2004-es 1.4es HB, fele annyit toltam bele, mint te

ahogy észrevettem országúton,  100as tempónál 6 l környékén eszik, városban nekem 8.5-9 liter, azon még kéne dolgozni kicsit:)

de van itt még 1.4es
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.09 13:07:57
Ja, azt nem mondtam, Sedan, igen.

Többségében autópályán megyek, 130-140es tempóban.
Ha a 150 tartományba lépek láthatóan megnö a fogyasztás, és a fordulatszám.
Amit viszont eddig megfigyeltem, ha stabilan tudok tartani egy tempót (135 pl), akkor simán tudok csinálni 5,8-6,0ot is akár.

Fed.compban én annyira nem bízok, tekintve, hogy elöttem az elözö tulaj rakott már bele 110.000 kmt, tehát én megtett kilóméter/fogyasztott üzemanyag alapján számolok.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.09 13:09:55
135-nel 5,8-6-ra kivancsi lennek   :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.09 13:16:19
6 tartható, de akkor nyílegyenes az út, és nincs benne emelkedö, semmi.

Amúgy gyorsításoknál 8-9re ugrik fel, és utána vissza 6-7 közé.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G5238B - 2011.11.09 20:16:38
Barátom akkor csalhat egy kicsit a kilométer órád, vagy a fogyasztás mérőd.

Az átlagfogyit meg lehet nullázni, és nem az uccsó 110Ere fog számolni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.09 21:09:27
135-nel 5,8-6-ra kivancsi lennek   :szemez:
A dízelnél ez nagyságrendileg stimmel is, nem? De, hogy egy 1,4 benzinnél 1150kg-val 135-tel?! Finoman szólva sem életképes adat... Itt a valóságban 7-7,5 liter benya fogy már és a fordulatszámmérő a 4000-et nyaldossa...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.09 21:28:10
szerintem is elfogult érték lehet ez a 6 l/100km @ 135 km/h
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.09 21:52:25
Barátom akkor csalhat egy kicsit a kilométer órád, vagy a fogyasztás mérőd.

Az átlagfogyit meg lehet nullázni, és nem az uccsó 110Ere fog számolni.
Max a hátralévő km lehet elkalibrálódva. A fene se tudja miért annyi mint amit mutat.
Nekem soha nem stimmelt, sokkal többet tudok menni vele, mint amit telitanknál mutat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.09 21:56:56
A dízelnél ez nagyságrendileg stimmel is, nem? De, hogy egy 1,4 benzinnél 1150kg-val 135-tel?! Finoman szólva sem életképes adat... Itt a valóságban 7-7,5 liter benya fogy már és a fordulatszámmérő a 4000-et nyaldossa...

Lehet az 7,5-8 is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.09 21:57:26
szerintem is elfogult érték lehet ez a 6 l/100km @ 135 km/h
Nem, az ki van csukva.
A malcorrú evett hat litert 130-nál, de az inkább alulról volt 130, 140-nél már 7-et fogyasztott.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.09 22:01:56
A múltkoriban kérdezte valaki, hogy télen városban lehet-e 6 liter alá vinni egy 1332 cm-es E11 fogyiját. Ehhez egy adalék: kollégámnak 1,4 D-4D E15 Corollája van. Általában 5-5,5 körül fogyaszt, (de akár lemehet 4 közelébe is...) ez vegyes körülmények közt szokott kijönni, van benne város és országút is, esetenként autópálya is. Télen viszont elmondása szerint nem megy 6,5 alá a fogyi, ebbe a hidegen túl az is közrejátszik, hogy ilyenkor szinte csak városban és rövid <10km utakon használják. Ismétlem, ez dízel...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.09 22:09:32

Nem igazolom részemről azt a fogyit: max az 5-5,5 l, az utobbit télen , vagy városban.
Igaz abszulut vegyes használatban, de inkább több autopálya (130 óra szerint)
Diesel szinte mindig egyformán fogyaszt!(max.1 l eltérés összesen) Ez nekem 34 év tapasztalatom és a D4D is hozza.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.09 23:39:30
Ja, azt nem mondtam, Sedan, igen.

Többségében autópályán megyek, 130-140es tempóban.
Ha a 150 tartományba lépek láthatóan megnö a fogyasztás, és a fordulatszám.
Amit viszont eddig megfigyeltem, ha stabilan tudok tartani egy tempót (135 pl), akkor simán tudok csinálni 5,8-6,0ot is akár.

Fed.compban én annyira nem bízok, tekintve, hogy elöttem az elözö tulaj rakott már bele 110.000 kmt, tehát én megtett kilóméter/fogyasztott üzemanyag alapján számolok.  ;)

Tempomattal vagy anélkül tartod a 135-öt(gondolom óra szerinti), meg télen vagy nyáron, és gyári gumikkal vagy lett rátéve más gumi?(méret miatt)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 08:06:57
A gyári kisebb (175/65/R14) téligumival produkáltam ezt az adatot!
Holnap úgyis megyek autópályán valamennyit, majd még jobban figyelem, lehet lesz az 6,5 is.
De 7 fölé, TUTI nem megy, ezt garantálom!   :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.10 08:19:56
Nem, 4000 rpm-nél ugrik ugyanis látványosan a fogyi. Ha az alatt tartod, meglepően keveset eszik (legalábbis a sebességhez képest). Hű, jéééé, jár más is ilyen virsli gumikon? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.10 08:32:41
Nem, 4000 rpm-nél ugrik ugyanis látványosan a fogyi. Ha az alatt tartod, meglepően keveset eszik (legalábbis a sebességhez képest). Hű, jéééé, jár más is ilyen virsli gumikon? :D
Képzeld a 123-as mercinken is 175-ös gumik voltak :yes:  1,5 to és 60 Le :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 08:56:00
Nem, 4000 rpm-nél ugrik ugyanis látványosan a fogyi. Ha az alatt tartod, meglepően keveset eszik (legalábbis a sebességhez képest). Hű, jéééé, jár más is ilyen virsli gumikon? :D

Ez így van!
Ès ha nagyon finoman bánsz a pedállal, és nincs szükséged eröteljes gyorsításokra, akkor 4000 alatt tudod tartani akár 130nál is!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.10 09:31:00
sőt, ha még finomabban bánsz vele akkor 140-nél sem forog többet 4000-nél... :devil: [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 09:41:15
sőt, ha még finomabban bánsz vele akkor 140-nél sem forog többet 4000-nél... :devil: [rohog]

Nem értem cinizmusod okát..  :censored:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.10 09:42:21
Mivel a fordulatszám és sebesség összefügg és amelyik motor 130-nál 4000-et forog, ott nehéz megjátszani, hogy 140-nél ne legyen 4000-nél... :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 10:04:34
Mivel a fordulatszám és sebesség összefügg és amelyik motor 130-nál 4000-et forog, ott nehéz megjátszani, hogy 140-nél ne legyen 4000-nél... :D

Na akkor úgy látom egyesek félreértettek:

Ahogy Te is írtad, 4000 felett ugrásszerüen megnö a fogyasztás.
Azaz, mivel nálam az "ugráshatár" 4000rpm/130kmh körül van, gondolom minden hasonló Corollában is.
Ìgy ha beáll a lábam az óra szerinti 130ra, ami a valóságban 125 körül van, sikerül 4000 alatt pörgetnem, azaz a fogyasztás az átlagos 6-7 liter közti tartományban van, így a fed comp szerint, amiben egyébként nem feltétlenül hiszek, mutat 6 körüli értékeket folyamatosan.  :tt2:

Ìgy már érthetö? ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 10:09:03
Ìgy ha beáll a lábam az óra szerinti 130ra, ami a valóságban 125 körül van, sikerül 4000 alatt pörgetnem, azaz a fogyasztás az átlagos 6-7 liter közti tartományban van, így a fed comp szerint, amiben egyébként nem feltétlenül hiszek, mutat 6 körüli értékeket folyamatosan.  :tt2:

Ìgy már érthetö? ::)

Érthető, csak nem igazán hihető, de persze vannak csodák... Amúgy ha találsz egy hosszabb lejtős autópályaszakaszt, ott még akár sikerülhet is, de ez mondjuk elég ritka  :D .

Mint a múltkor valaki beírta, hogy mennyi városi fogyasztása, csak azt felejtette el, hogy éjszaka... Illetve nem is ezt, mert kiderült, hogy Kecskemét. Én szeretem Kecskemétet, de azért azt ne hasonlítsuk össze a fővárosi városi forgalommal és fogyasztással.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.11.10 10:15:26
Mint a múltkor valaki beírta, hogy mennyi városi fogyasztása, csak azt felejtette el, hogy éjszaka... Illetve nem is ezt, mert kiderült, hogy Kecskemét. Én szeretem Kecskemétet, de azért azt ne hasonlítsuk össze a fővárosi városi forgalommal és fogyasztással.
Azért ugye be lehet írni BP-en kívüli városi adatot is?  :surrender:
(BP-i adat meg nincs köszönő viszonyban sem pl Brüsszellel, nem kell ezt annyira komolyan venni)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 10:18:04
Érthető, csak nem igazán hihető, de persze vannak csodák... Amúgy ha találsz egy hosszabb lejtős autópályaszakaszt, ott még akár sikerülhet is, de ez mondjuk elég ritka  :D .

Mint a múltkor valaki beírta, hogy mennyi városi fogyasztása, csak azt felejtette el, hogy éjszaka... Illetve nem is ezt, mert kiderült, hogy Kecskemét. Én szeretem Kecskemétet, de azért azt ne hasonlítsuk össze a fővárosi városi forgalommal és fogyasztással.

Èn ezt az osztrák autópályán produkálom, a külsö sávban Eisenstadt és Bécs között. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 10:19:14
Azért ugye be lehet írni BP-en kívüli városi adatot is?  :surrender:
(BP-i adat meg nincs köszönő viszonyban sem pl Brüsszellel, nem kell ezt annyira komolyan venni)

Persze, be lehet írni, csak akkor írja mellé hogy milyen város, mert az összehasonlításnál nagyon nem mindegy! Igen, és jó a budapestiek is odaírják, mert ugyanúgy Gyöngyi városi fogyasztása sem igazi városi forgalomban van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.11.10 10:37:08
Ezt a fogyasztás témát nem gyengén túlbeszéltétek már :lol: Ilyen szinten nem kell ezzel foglalkozni, én örülök a 8.5-9 liternek is, addig a pontig amíg nem kell szervizre költenem (itt nem az általános szervizre gondolok, hanem csúnya nagy összegű, nem tervezett javításokra). Szívesebben fizetek azért hogy utazzak, mint fizetek azért hogy üzemképes legyen. Úgyhogy jó étvágyat neki :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.10 10:52:34
Túlbeszéltük? De hát ez a Mennyit fogyaszt és hogy megy topic! :sorcerer: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.10 11:02:03
Nekem pl Bp-i utazgatások alkalmával, mivel Bp mellett lakom, 340km-re levetítve 5,1 L átlag jött ki fed computer szerint. És nekem pontossan mutat a műszer. Ebben 1 alkalom volt hogy reggeli dugóban mentem 8-ra dolgozni és kocsival. Aki Bp-i az tudja milyen a dugó. A többi az a DU 3-4 óra körüli forgalom, amikor lehet azért haladni, nem az a 10m-enként megálsz elindulsz kombó.

Amúgy kerékváltóban megnézve a 175/65 R14 gumi 5 km/h-val többet mutat mint gyári gumival(195/60R15).
140km/h-nál olyan 4100 körül lehet a fordulat.

(az újonc kollégának, mert nemrég már leírtam itt:
Nekem 130-140 óra közötti autópályás nyaralásnál 6,1 L lett a vége 2600-2700 km-re vetítve.
2személy, végig légkondi, és egy 7éves gyári michelin energy gumival)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 11:09:36

Tulajdonképpen Te ugyanazt mondod, amit én, akkor miért is olyan hihetetlen amit állítok?  :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.10 11:16:15
Azért ez az 5,1L-es átlag 340 km-re vetítve 1 alkalom, de nekem 6 L fölé nem ment helyi cirkálásba, sőőt azt mondanám hogy olyan 5,5-5,7 L között evett nyáron. Mivel Júniusban vettem a kocsit, így téli, hidegebb adatot nem tudok még mondani. Viszont akkor nincs olyan forgalom Bp-en se, meg nem a belvárosban járok vele, ritkán van hogy kocsival megyek be dolgozni. Szóval azért így kell nézni, hogy ritkásabb forgalomnál ennyi. Eddig 5000 km-t tettem bele, amiből kb 1000 km-t mentem itt Bp-en és környékén ahol lakom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.11.10 11:28:28
Bepi hozzászólásainál szokott néha az a gondolat átfutni az agyamon hogy ő az utat is figyeli? A gázpedál szögén, a fordulaton és az ezzel keletkező adaton kívül. :lol: Az új tagokhoz: Ha most 8at enne, eladnátok vagy mi? Nem hiszem, ezért nem látom értelmét itt ezen vitatkozni...

Túlbeszéltük? De hát ez a Mennyit fogyaszt és hogy megy topic! :sorcerer: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 11:32:47
Bepi hozzászólásainál szokott néha az a gondolat átfutni az agyamon hogy ő az utat is figyeli? A gázpedál szögén, a fordulaton és az ezzel keletkező adaton kívül. :lol: Az új tagokhoz: Ha most 8at enne, eladnátok vagy mi? Nem hiszem, ezért nem látom értelmét itt ezen vitatkozni...

 :clap: :clap:  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.10 11:36:49
Ha 8-at enne, akkor én eleve nem vettem volna meg ezt a típusú autót (fontos szempont volt az alacsony fogyi), vagy ha most kezdene ennyit kajálni, megcsináltatnám, mert azt jelenti, hogy valami baja van.  :winkiss:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 12:02:28
Bepi hozzászólásainál szokott néha az a gondolat átfutni az agyamon hogy ő az utat is figyeli? A gázpedál szögén, a fordulaton és az ezzel keletkező adaton kívül. :lol: Az új tagokhoz: Ha most 8at enne, eladnátok vagy mi? Nem hiszem, ezért nem látom értelmét itt ezen vitatkozni...

Nem adnám el akkor sem, ha 8at enne, de azért ha valaki mondjuk tesz bele havi szinten több mint 2000 km-t, mint én pl, annak nem mind1, hogy 6 vagy 8.  :yes:

Toyota 4Ever!  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.10 12:04:45
Ha 8-at enne, akkor én eleve nem vettem volna meg ezt a típusú autót (fontos szempont volt az alacsony fogyi), vagy ha most kezdene ennyit kajálni, megcsináltatnám, mert azt jelenti, hogy valami baja van.  :winkiss:
Akkor kezdek keresni egy bontót ... :D
Vagy megnézném mi az a tócsa alatta :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.10 13:01:44
Sikerült a toyóóval mostanában elég sokat kocsikázni.
Pontosan 720 km. mentünk a sebességhatárokat betartva naponta 50 km melynek 70% országút 30 város kisebb nagyobb dugóval. A gyorsításokra pillanatnyi fogyira oda figyelve reggelente -5 és + 5 fok körüli hőmérséklet és a gyári gumiméretű nyári gumikkal.
A fed. comp. alapján 5.9 kiszámolva kereken 6 liter jött ki fogyasztásnak teljesen megvagyok elégedve.
Ezt megfejelve tegnap előtt voltam fent Bp. ez nekem oda vissza 440 km volt ( ebből 390 km pályán megtéve)
Pest előtt az M3 os kb 40 perc dugó ( gyakoroltam az elindulást ).
A tempóm pályán 130-140 km volt néha kicsit meglövetve a kocsit fogyira nem annyira oda figyelve 3 személlyel 7.2 l. lett a fogyasztásom ezzel is elégedett vagyok.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.10 13:39:13
Nem igazolom részemről azt a fogyit: max az 5-5,5 l, az utobbit télen , vagy városban.
Igaz abszulut vegyes használatban, de inkább több autopálya (130 óra szerint)
Diesel szinte mindig egyformán fogyaszt!(max.1 l eltérés összesen) Ez nekem 34 év tapasztalatom és a D4D is hozza.
Már meg is cáfoltad magadat. Neki az 5-5,5 liter vegyes használatban (és nem egy sofőrrel!) jön ki, míg a 6,5 városi rövid  utakon, beleértve a garázsból ki-, beállást, és nem síkvidéken lakik, ráadásul a környék tele van fekvőrendőrrel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.10 13:41:35
Én szeretem Kecskemétet, de azért azt ne hasonlítsuk össze a fővárosi városi forgalommal és fogyasztással.
Nem feltétlenül előny az, ha kisebb a város. Nagyobb az esélyes Bp.-en, hogy hosszabb szakaszon folyamatosan mehetsz. Inkább az éjjel nyom többet a latban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 14:27:10
Nem, 4000 rpm-nél ugrik ugyanis látványosan a fogyi. Ha az alatt tartod, meglepően keveset eszik (legalábbis a sebességhez képest). Hű, jéééé, jár más is ilyen virsli gumikon? :D
Ezt jól tudod, csak számomra az a hihetetlen, hogy ugyanazzal a motorral, mint, ami az enyémben van, 135km/h tempónál 5,8-6,0 litert egyen úgy, hogy még majd 100kg-mal nehezebb az enyémnél... Ez minimum számítási hiba.  :whistling:

Igen, 4000 alatt valóban kezelhető a fogyasztás, de ennél az 4ZZ motornál BÁRMIT is csinálsz, 130 körüli autópályatempónál reálisan 7,5 litert fog fogyasztani. Csodák nincsenek, ellenben jómagam eléggé kitapasztaltam már ennek a motornak a képességeit.
Esetleg egy 130-as tempóban elcsípett szélárnyék lehet még nagy segítség, de az sokkal inkább őrültség (a magas sebességhez képest nagyon kis követési távolságot kellene tartani ahhoz, hogy a szélárnyék működjön), mint életszerű gyakorlat.

Késő Robi, képzeld, CSAK úgy lehet 5,4-es átlagfogyit hozni, hogy le nem veszem az útról a szemem, kb 100m-re is tisztában vagyok a forgalom mozgásával. Ellenkező esetben mindig indokolatlanul fékezgetnem kellene, ami több decivel dobja meg a fogyasztást. Az én módszeremmel úgy fogyaszt az autóm 5,4-5,5 litert (teljes tankra) ÁTLAGBAN, hogy közben (városi használat mennyiségétől függően) 50-70 km/h az átlagsebességem, tehát, még, csak nem is tartok fel senkit, igaz, a közig. bírság határát sem érem el. Szóval, lehet itt viccelődni, de a módszer működik, mindössze csak agyban dől el, mint sok más is...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 14:34:30
Na akkor úgy látom egyesek félreértettek:

Ahogy Te is írtad, 4000 felett ugrásszerüen megnö a fogyasztás.
Azaz, mivel nálam az "ugráshatár" 4000rpm/130kmh körül van, gondolom minden hasonló Corollában is.
Ìgy ha beáll a lábam az óra szerinti 130ra, ami a valóságban 125 körül van, sikerül 4000 alatt pörgetnem, azaz a fogyasztás az átlagos 6-7 liter közti tartományban van, így a fed comp szerint, amiben egyébként nem feltétlenül hiszek, mutat 6 körüli értékeket folyamatosan.  :tt2:

Ìgy már érthetö? ::)
A 4. sorod okés, teljesen korrekt. De, akkor miért írtad az 5.-et?  :szemez: Pont ellent mond az előzőnek. Az falsch érték. A vezérlésváltás határáig a 6,8-7,0 liter odafigyeléssel tartható, de ekkor pillanatnyilag sem ehet 6,0-át, vagy e körül.  ;)
Szerintem, Téged megtéveszt a pillanatnyi fogyi mérő, ne hagyd magad átverni.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2011.11.10 14:36:58
Tudom én, ahogy írod csak poénkodtam :) Biztos ahogyan idősödök és megváltozik az életkörülményem hasznos lesz a sok tanács, de 44 oldalból a hasznos tanács max 2 (a többi csak szám és vita). Engem jelenleg hidegen tud hagyni a fogyi, nem ülök olyan sokat benne, ha már beleülök szeretek vele menni, az én spórolásom ez: ha gyorsabb: BKV, kész, ha ezt figyelembe vesszük és így bontom le a havi megtett kilométeremet, akkor tuti 1-2 Liter körül van :D És ha vezetek élvezem is :D Nekem ezért kell kocsi, teljes méretékben hobbi, nem lételem.

Késő Robi, képzeld, CSAK úgy lehet 5,4-es átlagfogyit hozni, hogy le nem veszem az útról a szemem, kb 100m-re is tisztában vagyok a forgalom mozgásával. Ellenkező esetben mindig indokolatlanul fékezgetnem kellene, ami több decivel dobja meg a fogyasztást. Az én módszeremmel úgy fogyaszt az autóm 5,4-5,5 litert (teljes tankra) ÁTLAGBAN, hogy közben (városi használat mennyiségétől függően) 50-70 km/h az átlagsebességem, tehát, még, csak nem is tartok fel senkit, igaz, a közig. bírság határát sem érem el. Szóval, lehet itt viccelődni, de a módszer működik, mindössze csak agyban dől el, mint sok más is...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.10 15:13:55
Kezd érdekelni ez a pillanatnyi fogyasztás dolog. Véletlenül nem lehet utólag betenni egy fogyimérőt a régi békába?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.10 15:21:43
Sajnos nem. Az egyetlen megoldás lehet talán az ELM327, amit ha sikerült működésre bírni, akkor úgyis szólok.  :) (Csak meg kéne faragni kicsit a csati szélét... :whistling: )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 15:52:37
A 4. sorod okés, teljesen korrekt. De, akkor miért írtad az 5.-et?  :szemez: Pont ellent mond az előzőnek. Az falsch érték. A vezérlésváltás határáig a 6,8-7,0 liter odafigyeléssel tartható, de ekkor pillanatnyilag sem ehet 6,0-át, vagy e körül.  ;)
Szerintem, Téged megtéveszt a pillanatnyi fogyi mérő, ne hagyd magad átverni.  :hug:

Megkövetem magam!  :hug:

Igazad van!  :szemez: Csak akkor lehet 5,8-6ot csinálni ha szélárnyékba/dombon le/gázelvétellel gurulsz.
A 6,5-7 közötti adat viszont odafigyeléssel produkálható!  :innocent:

Holnap viszont nagyon nézni fogom, mit tudok produkálni alsó hangon!  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 15:58:59
Tudom én, ahogy írod csak poénkodtam :) Biztos ahogyan idősödök és megváltozik az életkörülményem hasznos lesz a sok tanács, de 44 oldalból a hasznos tanács max 2 (a többi csak szám és vita). Engem jelenleg hidegen tud hagyni a fogyi, nem ülök olyan sokat benne, ha már beleülök szeretek vele menni, az én spórolásom ez: ha gyorsabb: BKV, kész, ha ezt figyelembe vesszük és így bontom le a havi megtett kilométeremet, akkor tuti 1-2 Liter körül van :D És ha vezetek élvezem is :D Nekem ezért kell kocsi, teljes méretékben hobbi, nem lételem.

Azért nem mindenkinek teljes mértékben hobbi, nekem pl nem az. ::)
Imádok vezetni, mégjobban szeretem vezetni a Corollámat, DE, nekem szükségem van rá a munkámhoz.
Persze, élményautózni is szoktam, akkor nem is nézem a fogyasztást!  :clap:

Nem akartam ezzel kötekedni, föleg nem bárkibe is belekötni!
Csak érdekes témának tartottam, hogy ki mit tapasztal. Mert nagyon ellentétes véleményeket hallok az autó fogyasztási adatairól.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 15:59:09
Megkövetem magam!  :hug:

Igazad van!  :szemez: Csak akkor lehet 5,8-6ot csinálni ha szélárnyékba/dombon le/gázelvétellel gurulsz.
A 6,5-7 közötti adat viszont odafigyeléssel produkálható!  :innocent:

Holnap viszont nagyon nézni fogom, mit tudok produkálni alsó hangon!  :cool2:
Ugye-ugye, így már teljes mértékben egyet értünk.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 16:02:51
Azért nem mindenkinek teljes mértékben hobbi, nekem pl nem az. ::)
Imádok vezetni, mégjobban szeretem vezetni a Corollámat, DE, nekem szükségem van rá a munkámhoz.
Persze, élményautózni is szoktam, akkor nem is nézem a fogyasztást!  :clap:

Nem akartam ezzel kötekedni, föleg nem bárkibe is belekötni!
Csak érdekes témának tartottam, hogy ki mit tapasztal. Mert nagyon ellentétes véleményeket hallok az autó fogyasztási adatairól.
Nekem egyszer volt eddig olyan eset, amikor letiltott az elektornika: idén nyáron úton voltunk Kakucs felé, és a 4-esen megelőzött egy fekete E11 G6 HB, LLL-(valami) rendszámmal, nagyon szép állapotban volt és, nem akartam előzésnél lemaradni mögötte.  :) Ez volt az első "tiltásos" élményem 3 év alatt és jó ideig az utolsó is. Ha sietek, akkor is legfeljebb 4000-nél klatty van a következő fokozatba, de az esetek 95%-ban egyrészt nem sietek, másrészt 6 liter alatti átlag a cél mindig, nem, pedig feletti érték.

A hipermilling ugyanúgy élményautózás, csak másképpen... :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.10 16:07:11

Hányasban sikerült elpörgetned tiltásig?  :clap:

Èn a megvétel után csináltam egy kis dragot, 5000nél váltottam el mindig, az élmény volt!

Tiltást eddig még csak az ezres Yarisunkban sikerült csinálnom. :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 16:11:28
A hipermilling ugyanúgy élményautózás, csak másképpen... :D

Valószínűleg más fogalmaink vannak az élményautózásról  :D .
Ha siet az ember akkor éppen 4000 fölé érdemes pörgetni, mert ott vált a vvti és akkor jobban megindul. Én még nem tiltattam le, de 5000 körül fordulat időnként becsúszik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 17:21:33

Hányasban sikerült elpörgetned tiltásig?  :clap:

Èn a megvétel után csináltam egy kis dragot, 5000nél váltottam el mindig, az élmény volt!

Tiltást eddig még csak az ezres Yarisunkban sikerült csinálnom. :devil:
3.-ban pirosba forgott. Pontosan nem tudom, mennyi...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.10 17:22:07
Valószínűleg más fogalmaink vannak az élményautózásról  :D .
Ha siet az ember akkor éppen 4000 fölé érdemes pörgetni, mert ott vált a vvti és akkor jobban megindul. Én még nem tiltattam le, de 5000 körül fordulat időnként becsúszik.
De én az esetek 95%-ban NEM sietek, mint, ahogy azt írtam is...  :D ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 18:47:52
Én sem, de nagyon nem mindegy, hogy 2 vagy 2,5 esetleg 3 óra alatt érek mondjuk Debrecenbe. Ha reggel egy órával többet alhatok nekem pl megéri a többletfogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.10 18:57:46
1 ora kulonbseghez mar nagyon durva sebesseg kulonbseg kell ilyen rovid tavon. Viszont ha 130 helyett csak ~115-el mesz, akkor ekkora tavon kb 15 percet ha veszitesz. Sokkal tobbet nyer/veszit az ember idoben ha korforgalom dinamikusan/benan kanyarokban sportosan/benan megy. Persze mindezt autopalyan nem lehet megcsinalni, de egy-egy varos bevezetojen en az igo alltal szamolt idon ~5 percet mindig hozok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 19:02:49
Budapest-Debrecen 230 km. Ha stabil 130-at megyek akkor (ahol mondjuk sikerül egy 115-120-as átlagot hozni) akkor meg lehet csinálni két órán belül, de két óra alatt tuti (főnököm az 1.8 Versoval 1:45 alatt tudta ezt a távot). Ha 80-as átlagot mész (100-110 körül pályán) akkor már közel 3 óra. Azért ez nem elhanyagolható.

A swifttel is megcsináltam 2.15 alatt (folyamatosan 140 körül óra szerint) és 3 óra alatt is kényelmesen, de 100-110 körül (eco módban  :D ).

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.10 19:09:57
Tehat ha 130-al mesz, csak 10-15km/h-val lesz kisebb az atlagtempo, mig 100-110-nel mar 20-30km/h-val?  ;) Pont forditva nyilik ez az ollo   :yes:
Nekem sajna nincs olyan oraberem, hogy megerje a rohanas  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.10 19:12:32
Swifttel 140 km/h-val 2.15 óra, Corival 130 km/h-val pedig kevesebb mint 2 óra. Tényleg jobb autó a Cori....  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.10 19:13:46
 :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.10 19:14:13
Bocsánat, lehet nem volt korrekt a számítás, kicsit fáradt vagyok.
De a lényeg, hogy meg lehet csinálni 2 és 3 óra alatt is. (tempós illetve spórolós nyugis tempóban).
És bár nekem sincs olyan órabérem, de amikor reggel 8-ra kell odaérnem én bizony inkább nyomom neki és tovább alszom...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.10 20:14:33
Én most jöttem haza Pestről Hajdúböszörménybe ( Db. és Hajdúb. között kb 20-25 km van) 130-140 es tempóba ( egyszer kicsit meglövettem de kb ennyi ) 2 óra 10 perc alatt megvolt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.11.11 08:51:25
Pestről Hajdúböszörménybe ( Db. és Hajdúb. között kb 20-25 km van) 130-140 es tempóba 2 óra 10 perc

Ez kb. 95-100-as átlagsebesség (persze nem mindegy, hogy pontosan honnan indultál). Ebből is látszik, hogy a Mondi által írt 115-120-as átlagot nem nagyon lehet hozni 130-140-es utazósebességgel (max. akkor, ha nagyon kicsi a forgalom). Vajon 100-as utazósebességgel milyen átlagot lehetne elérni ezen a szakaszon? 80-at biztosan, de s 85 is összejöhet. Nem biztos, hogy annyira megéri sietni (persze a 130-140 nem számít rohanásnak), mert többször kell előzni, ami nagyobb forgalom esetén jelentősen ront az átlagon és természetesen megnöveli a fogyasztást is (abból induljunk ki, hogy a sofőr nem akarja feltartani a mögötte gyorsabban haladókat, ezért dinamikusan előz).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 09:02:39

Jól látod, én is így gondolom.
Amikor a tavaszi találkozóra mentem, 110-nél óra szerint nem mentem gyorsabban, legtöbbször 100-at mutatott a sebességmérő. 5,7-es átlagfogyi és 76km/h átlagsebesség jött ki. Óra szerint mehettem volna 120-130-cal is, de amellett, hogy a fogyim inkább 7 literhez közelített volna, az átlagsebességem nem növekedett volna jelentősen, lehet, hogy talán 5-tel, ha magasabb lett volna. Ez menetidőben is legfeljebb 15-20 perc előnyt jelent, ami számomra egy 330km-es etapon abszolút elhanyagolható.

Mindazonáltal, megértem és elfogadom a mondi által leírt szokásait, annak ellenére, hogy számomra az pocséklás lenne, de neki más a fontos. Nincs ezzel semmi gond. Én sem próbálom meggyőzni Őt arról, hogy az én módszerem a jobb, és Ő sem engem. Én is voltam úgy, hogy bármekkora távolságra minél hamarabb megérkezni, de esetemben ez jellemzően akkor volt, amikor eleve késve indultam. Azóta, - és, mióta a gyorshajtás nagyon zsebbe nyúlós dolog nekem - egyszerűen nem vagyok hajlandó sietni, ha már úton vagyok. Ez egyrészt a trafipaxok ellen véd jól, másrészt az autóm üzemeltetése is könnyedén kivitelezhető szinten marad. A megmaradt pénzt, pedig vagy a fiamra - fogom - költeni, vagy fotós cuccokra... lényeg, hogy nem az autóra kell.
 :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 09:04:44
Bocsánat, lehet nem volt korrekt a számítás, kicsit fáradt vagyok.
De a lényeg, hogy meg lehet csinálni 2 és 3 óra alatt is. (tempós illetve spórolós nyugis tempóban).
És bár nekem sincs olyan órabérem, de amikor reggel 8-ra kell odaérnem én bizony inkább nyomom neki és tovább alszom...
Egy reggeli friss, finom lefőzött kávé csodákra képes. Nekem - bár nem dohányzom -, de napi rutin, hogy bőven hamarabb felkelek, mint igazából kéne, és lassan, nyugodtan megkávézom, élvezem, ahogy "átjár"...  :D .. közben, meg kutyázok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.11 09:36:27
Én azért kaptam rá a 130as tempóra pályán, mert a kicsike valahogy jobban veszi az emelkedőt full csomagtartó+3 emberrel 4000es fordulaton. Sajna ha 110el megyek a gödöllőnél található M3-as emelkedőn, elvérzik. Most már csak imádkozom hogy ne kelljen visszalassítanom és a teherautók is kihúzódjanak a kapaszkodósávba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.11.11 09:38:59
Jól látod, én is így gondolom.
Amikor a tavaszi találkozóra mentem, 110-nél óra szerint nem mentem gyorsabban, legtöbbször 100-at mutatott a sebességmérő. 5,7-es átlagfogyi és 76km/h átlagsebesség jött ki. Óra szerint mehettem volna 120-130-cal is, de amellett, hogy a fogyim inkább 7 literhez közelített volna, az átlagsebességem nem növekedett volna jelentősen, lehet, hogy talán 5-tel, ha magasabb lett volna. Ez menetidőben is legfeljebb 15-20 perc előnyt jelent, ami számomra egy 330km-es etapon abszolút elhanyagolható.

Pályán mentél? Gondolom nem, mert ha igen, akkor elég kevésnek tűnik a 76-os átlag (persze ha volt valami torlódás a pályán akkor elképzelhető). Főúton még inkább érvényes, hogy nem érdemes rohanni, mert sokkal többször kell előzni, általában rosszabb az út minősége, és 130-cal nem lehet bevenni minden kanyart, ez is rontja a fogyasztást. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.11.11 10:13:13
1 ora kulonbseghez mar nagyon durva sebesseg kulonbseg kell ilyen rovid tavon. Viszont ha 130 helyett csak ~115-el mesz, akkor ekkora tavon kb 15 percet ha veszitesz. Sokkal tobbet nyer/veszit az ember idoben ha korforgalom dinamikusan/benan kanyarokban sportosan/benan megy. Persze mindezt autopalyan nem lehet megcsinalni, de egy-egy varos bevezetojen en az igo alltal szamolt idon ~5 percet mindig hozok.
A héten voltam a Corollával Pesten (Szegedről), nem autópályán. 2:45öt írt menetidőre, amiből végül pont 2 óra lett  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.11.11 10:14:56
Egy reggeli friss, finom lefőzött kávé csodákra képes. Nekem - bár nem dohányzom -, de napi rutin, hogy bőven hamarabb felkelek, mint igazából kéne, és lassan, nyugodtan megkávézom, élvezem, ahogy "átjár"...  :D .. közben, meg kutyázok.
lol, először azt olvastam, "ku rvázok"  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.11.11 10:15:39
Pályán mentél? Gondolom nem, mert ha igen, akkor elég kevésnek tűnik a 76-os átlag (persze ha volt valami torlódás a pályán akkor elképzelhető). Főúton még inkább érvényes, hogy nem érdemes rohanni, mert sokkal többször kell előzni, általában rosszabb az út minősége, és 130-cal nem lehet bevenni minden kanyart, ez is rontja a fogyasztást.
Békéscsaba-Kakucs között nemigen tud végig pályán menni ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 10:38:06
Pályán mentél? Gondolom nem, mert ha igen, akkor elég kevésnek tűnik a 76-os átlag (persze ha volt valami torlódás a pályán akkor elképzelhető). Főúton még inkább érvényes, hogy nem érdemes rohanni, mert sokkal többször kell előzni, általában rosszabb az út minősége, és 130-cal nem lehet bevenni minden kanyart, ez is rontja a fogyasztást.
Nem, sima I-II. rendű főutak voltak (Bcsaba-Kecskemét-Dunaföldvár-Enying-Veszprém-Szentbékálla)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 10:39:28
lol, először azt olvastam, "ku rvázok"  :D
Kaben, mindenki magából indul ki.  :yes: :D

Én pont ma reggel olvastam egyik barátom dolgozatát, amiben a "vezetékfektetés" helyett "vészfékezést" olvastam...  :lol: :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.11 10:43:57
Ha nem pályán mész, a lakott településes szakaszok nagyon leviszik az átlagot. Ezért szokta Palaczk írni, hogyha sietni akarsz, nem úgy kell sietni, hogy a máskor 100-zal bevett kanyart megpróbálod 110-zel bevenni, hanem a falvakon átrongyolsz 70-80-nal, ott veszted el az idő nagy részét.
A BP-Debrecen esetnél is ez a gond, hogyha a fóti Cora és a debreceni autópálya-kitérő közt kéne nézni az átlagot, az egész jó lenne. De amíg átjutsz Pesten, és bejutsz Debrecenbe, az nagyon leviszi. Gondolj csak bele, ha valahol pont pirosat kapsz, akár egy percig is állsz, azaz a sebességed nulla, autópályán meg ezalatt bő 2 km-t megteszel, és akkor arról még nem szóltunk, hogy a piros előtt lassítani kell, utána meg gyorsítani!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 10:50:07
Igen, Palaczk jól írja, de csak elméletben, ugyanis, én nem vagyok hajlandó a közig. bírságot kockáztatni azzal, hogy átrongyolok a falvakon. Lakott területen kívül 100-zal óra szerint, lakott területen (50es táblánál) óra szerint 60-65-tel szoktam hosszútávon menni. Ez egy jó kompromisszum mindenre, viszonylag kis kockázat mellett (ez alól persze kivétel, ha lelőnek 60-nal és megállítanak, mert az ugye helyszíni bírság).

Ez a módszer, amit csinálok, nekem egy jó ideje bevált, próbáltam máshogy is, de valahogy mindig ehhez térek vissza.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.11 10:58:29
Csak matematikai szempontból írtam... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 11:03:48
Csak matematikai szempontból írtam... ;)
úgy stimmel.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.11 14:33:05
Egy reggeli friss, finom lefőzött kávé csodákra képes. Nekem - bár nem dohányzom -, de napi rutin, hogy bőven hamarabb felkelek, mint igazából kéne, és lassan, nyugodtan megkávézom, élvezem, ahogy "átjár"...  :D .. közben, meg kutyázok.

ezekkel a kávékal vigyázni kell, főleg a kutaknál, mert némelyik olyan erős, hogy a következő kútnál meg kell állni kulcsot kérni, ami 10-15perc kiesés is lehet :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.11 17:37:38
Ez kb. 95-100-as átlagsebesség (persze nem mindegy, hogy pontosan honnan indultál). Ebből is látszik, hogy a Mondi által írt 115-120-as átlagot nem nagyon lehet hozni 130-140-es utazósebességgel (max. akkor, ha nagyon kicsi a forgalom). Vajon 100-as utazósebességgel milyen átlagot lehetne elérni ezen a szakaszon? 80-at biztosan, de s 85 is összejöhet. Nem biztos, hogy annyira megéri sietni (persze a 130-140 nem számít rohanásnak), mert többször kell előzni, ami nagyobb forgalom esetén jelentősen ront az átlagon és természetesen megnöveli a fogyasztást is (abból induljunk ki, hogy a sofőr nem akarja feltartani a mögötte gyorsabban haladókat, ezért dinamikusan előz).
Meg kell hogy védjem Mondi-t mert én már csináltam azt hogy tankoltam ( mindent reseteltem ) kb. 5 km mentem városban aztán fel pálya Hajdúb.-ből indultam Pestre mentem ( persze nem kellet bemenni a város szívébe a pálya mellé mentem )és amikor megálltam akkor az átlagsebességem olyan 110- és 120 km /h között volt és vigig 130-150 km/h között mentem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.11 17:39:14
Igen, Palaczk jól írja, de csak elméletben, ugyanis, én nem vagyok hajlandó a közig. bírságot kockáztatni azzal, hogy átrongyolok a falvakon. Lakott területen kívül 100-zal óra szerint, lakott területen (50es táblánál) óra szerint 60-65-tel szoktam hosszútávon menni. Ez egy jó kompromisszum mindenre, viszonylag kis kockázat mellett (ez alól persze kivétel, ha lelőnek 60-nal és megállítanak, mert az ugye helyszíni bírság).

Ez a módszer, amit csinálok, nekem egy jó ideje bevált, próbáltam máshogy is, de valahogy mindig ehhez térek vissza.  :)
Én a tényleges 65 km/h val vigyáznék mert elég egy kis lejtő " huppanó " és már jön is a fotó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.11 17:44:26
Mindazonáltal, megértem és elfogadom a mondi által leírt szokásait, annak ellenére, hogy számomra az pocséklás lenne, de neki más a fontos. Nincs ezzel semmi gond. Én sem próbálom meggyőzni Őt arról, hogy az én módszerem a jobb, és Ő sem engem. Én is voltam úgy, hogy bármekkora távolságra minél hamarabb megérkezni, de esetemben ez jellemzően akkor volt, amikor eleve késve indultam. Azóta, - és, mióta a gyorshajtás nagyon zsebbe nyúlós dolog nekem - egyszerűen nem vagyok hajlandó sietni, ha már úton vagyok. Ez egyrészt a trafipaxok ellen véd jól, másrészt az autóm üzemeltetése is könnyedén kivitelezhető szinten marad. A megmaradt pénzt, pedig vagy a fiamra - fogom - költeni, vagy fotós cuccokra... lényeg, hogy nem az autóra kell.
 :)
Mikor hosszabb távra megyek pályán én nem nagyon szoktam törődni a fogyasztással. Szerintem a pálya azért van hogy haladjon az ember és ha meg van engedve a 130 km akkor én minimum 120 al megyek.
A pályán nem kell ahogy írtad 100méterre vagy akár messzebbre is figyelni hiszen nem kell atól tartani hogy kifordul eléd  valami jobb esetben hirtelen sem fog fékezni senki.
Amikor főútvonalon megyek/város ott már én is figyelem a fogyit illetve előrelátóan vezetek ( persze ha nem sietek  :devil: )
Irigyellek  bepi szerintem de egy nagyon nyugot emberke lehetsz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.11 22:08:53
Én a tényleges 65 km/h val vigyáznék mert elég egy kis lejtő " huppanó " és már jön is a fotó.
Óra szerint, kolléga, óra szerint 65km/h, nem valós. Félreértetted...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.12 09:35:07
Óra szerint, kolléga, óra szerint 65km/h, nem valós. Félreértetted...
Nem értettem férre tudom hogy az általad írt 65 km/h az óra szerint érteted, (mondjuk 65 km/h-nál szerintem még nem csal rengeteget az óra.)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.12 09:41:54
Nem értettem férre tudom hogy az általad írt 65 km/h az óra szerint érteted, (mondjuk 65 km/h-nál szerintem még nem csal rengeteget az óra.)
3-4 km/h-val mutat gps-hez képest többet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.12 09:58:21
3-4 km/h-val mutat gps-hez képest többet...
Én azt figyeltem meg az én toyotámnál hogy 60 km/h.-ig szinte nincs eltérés.
Ahol már érezhető, látható eltérés van a GPS.-hez az olyan 90-100 km körül kezd megjelenni.
Nem akartalak ezzel leszúrni hogy ne menny 65-el csak "óvlak" a csekktől. :D :D 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.12 10:11:05
Én azt figyeltem meg az én toyotámnál hogy 60 km/h.-ig szinte nincs eltérés.
Ahol már érezhető, látható eltérés van a GPS.-hez az olyan 90-100 km körül kezd megjelenni.
Nem akartalak ezzel leszúrni hogy ne menny 65-el csak "óvlak" a csekktől. :D :D
Köszi,  :D megfizettem már a tanulópénzt (többször is), úgyhogy vigyázok mindig...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.12 22:45:21
Mikor hosszabb távra megyek pályán én nem nagyon szoktam törődni a fogyasztással. Szerintem a pálya azért van hogy haladjon az ember és ha meg van engedve a 130 km akkor én minimum 120 al megyek.
:yes:
Így van, különben nem érdemes felmenni a pályára! Volt, hogy beálltam 110-re a pályán, de akkor nagyon ráérős voltam, és egyébként volt havi matricám (nyáron azt szoktam venni, olyankor sokat pályázok). De alapvetően én is óra szerint 120-140 között megyek pályán.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.12 23:04:22
:yes:
Így van, különben nem érdemes felmenni a pályára!
Jaj dehogynem  :nonono: Csak egy pelda: Budapest-Nyiregyhaza autopalya 110-120 kozott vs regi 4-es kozotti kulonbseg  :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.11.16 02:08:54
Szeged-Bp 130 körül 1:30, ráérősen (110 körül) 1:50, országút idióta üzemben min. 2 óra. Sztem megéri, ez a legspórolósabb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 10:13:27
Biztos is hogy van különbség a pálya és az országút között még akkor is ha kb. ugyan olyan sebességgel haladsz is. És abban is biztos vagyok hogy ha pályán nagyobb sebeséggel haladsz akkor is üzemanyag takarékosabb tudsz maradni.
De én ha pályára jutok ( ami kb. 2 havonta 1x ) akkor biztos hogy nem fogok "lassan" haladni hanem a sebesség határ maximuma felé fogok közeledni.
És ilyenkor jöhet az is hogy a sok város illetve a rövid utak után kicsit ki kell "kormolni" a kocsit.  :D
 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.11.16 10:53:46
Biztos is hogy van különbség a pálya és az országút között még akkor is ha kb. ugyan olyan sebességgel haladsz is.

Természetesen igen, mivel nincsenek falvak, kanyarok és az út minősége is sokkal jobb. Országúton nem éri meg sietni. Ideális esetben nem is kellene fékezni pályán, kivéve ha torlódás van vagy ha egy barom kimegy eléd a belsőbe miközben te is előzöl és nagy a sebességkülönbség miatt nem elég a motorfék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 10:58:14
Biztos is hogy van különbség a pálya és az országút között még akkor is ha kb. ugyan olyan sebességgel haladsz is. És abban is biztos vagyok hogy ha pályán nagyobb sebességgel haladsz akkor is üzemanyag takarékosabb tudsz maradni.
De én ha pályára jutok ( ami kb. 2 havonta 1x ) akkor biztos hogy nem fogok "lassan" haladni hanem a sebesség határ maximuma felé fogok közeledni.
És ilyenkor jöhet az is hogy a sok város illetve a rövid utak után kicsit ki kell "kormolni" a kocsit.  :D
A kiemeltre reagálnék:
Nincs igazad.  ;) ...azaz, abban az esetben, ha országúton haladva is folyamatosan előzgetsz (megközelítendő a pályás átlagsebességet, illetve menetidőt), fékezel, visszakapcsolsz, lehet, hogy kb ugyanannyit fog fogyasztani az autód, mint, ha nagyobb sebességgel, de egyenletesen haladnál pályán. Azonban, az országúton eleve lassabban tudsz haladni, az esetek nagy részében (90%) alacsonyabb fogyasztásod lesz.
Mindazonáltal egyetértek Veled abban, hogy, ha pályára tévedsz havonta 1-2 alkalommal, akkor kicsit meghajtod a kocsit. Ha hozzánk közelebb fog egyszer majd húzódni az autópálya hálózat, én is gyakrabban fogok így tenni.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.11.16 11:14:17
A kiemeltre reagálnék:
Nincs igazad.  ;) ..

Attól függ, hogy utazósebességről vagy átlagsebességről van szó. Ha az utóbbit nézzük, akkor a pályán érsz el jobb fogyasztást.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 11:22:23
Attól függ, hogy utazósebességről vagy átlagsebességről van szó. Ha az utóbbit nézzük, akkor a pályán érsz el jobb fogyasztást.
Igen, ezt írtam pont.  ;)

De egy pályás átlagsebesség eléréséhez ki kell taposnod országúti forgalomban a kocsid belét, ha egyáltalán így sikerül megközelíteni a pályás átlagsebességet.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 14:26:31
Én arra gondoltam ha pályán pl. megyek 120 km/h val 350 km és ugyan ezt a távot főútvonalon teszem meg pl. 4 es számú főút 90 km/h akarok menni tuti hogy jobb fogyit kapok a pályán mint a főúton.
És ezt azért gondolom így ( persze mindig törekedek elérni a főútvonalon a 90 km/h ) mert a főútvonalon tuti hogy lesz olyan aki pl.: 80 km/h val megy és azt meg kell előznöm, vissza kell váltanom stb., vagy állnom kell 1 percet egy közúti közlekedési lámpánál ( piros lámpa ) vagy meg kell állnom mivel éppen a csihuhu megy át előttem. Viszont a pályán semmi ilyen nem fog lassítani.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 14:28:57
Bepi nem tudom hogy van e esetleg kábeltévéd vagy műholdas tv. de ha véletlen van akkor remélem nézted tegnap a Discoveri-t és azon a Mítoszvadászokat, Állítólág műsort. Arról volt róla szó hogy ha egy tgk. megy előtted és annak a szélárnyékába bújsz mennyivel lesz kevesebb a fogyid érdekes volt.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.16 14:41:38
Bepi nem tudom hogy van e esetleg kábeltévéd vagy műholdas tv. de ha véletlen van akkor remélem nézted tegnap a Discoveri-t és azon a Mítoszvadászokat, Állítólág műsort. Arról volt róla szó hogy ha egy tgk. megy előtted és annak a szélárnyékába bújsz mennyivel lesz kevesebb a fogyid érdekes volt.  :D
És mit hoztak ki??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 14:46:22
És mit hoztak ki??
Azt hozták ki hogy 6 m környékén akár 40% is csökkenhet a fogyid. Volt több messzebb mérés is 15 m is ott ha jól emlékszem 15% csökkent a fogyasztás.
És meglepő volt hogy volt egy olyan mérés ahol 60 cm re követték a tgk.-t és ott viszont nőt a fogyasztási adat.
Ezt azzal indokolták hogy ott már olyan " beszari " az ember hogy nem tudja pontosan tartani a távolságot hol kicsit közelebb hol pedig messzebbre kerül a tgk.-tól és a folytonos gyorsítás lassítás növelte meg a fogyit ebben az esetben csak 27% csökkent. Ne mindenkinek felhívták a figyelmét hogy ez NAGYON VESZÉLYES
mivel már 15 m távolságnál se láta a tgk. vezetője a tükörben a mögötte haladó szgk.-t tehát a holtérben volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.16 14:47:48
Én arra gondoltam ha pályán pl. megyek 120 km/h val 350 km és ugyan ezt a távot főútvonalon teszem meg pl. 4 es számú főút 90 km/h akarok menni tuti hogy jobb fogyit kapok a pályán mint a főúton.
És ezt azért gondolom így ( persze mindig törekedek elérni a főútvonalon a 90 km/h ) mert a főútvonalon tuti hogy lesz olyan aki pl.: 80 km/h val megy és azt meg kell előznöm, vissza kell váltanom stb., vagy állnom kell 1 percet egy közúti közlekedési lámpánál ( piros lámpa ) vagy meg kell állnom mivel éppen a csihuhu megy át előttem. Viszont a pályán semmi ilyen nem fog lassítani.  :D
Országuton szabályosan közlekedve kevesebb a fogyasztásod , mint autópályán (szintén a megengedett-130-as sebességgel- persze ha ott is 90-el mész akkor a pályán kevesebb)
A 4-es nem jó példa mert, nincs mellette pálya. De bárhol másutt mész pl Bp- Nyiregyháza vagy Bp- Balaton
az ut országuton joval hosszabb km-ben és időben is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 14:52:14
Azért hoztam pont a 4 est példának mert ez a főút egy igazi főút ( na ezt jól elmagyaráztam ).
Tehát a 4 en. tényleg közlekedik minden a román dacia.-tól az Ukrán kamionoson keresztűl Gizinéni aki a helyi közértbe megy illetve Józsibácsi a babettával keresztbe a hátán a horgászbottal és oldalra felkötve ( gumipókkal ) a 2 db 20 literes vedééérel. [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2011.11.16 15:18:59
Én arra gondoltam ha pályán pl. megyek 120 km/h val 350 km és ugyan ezt a távot főútvonalon teszem meg pl. 4 es számú főút 90 km/h akarok menni tuti hogy jobb fogyit kapok a pályán mint a főúton.

Szerintem főúton lesz jobb a fogyasztásod, bár ez függ a vezetési stílustól is, na meg attól, hogy mennyire forgalmas az adott szakasz (pl. nem mindegy, hogy a nagyon forgalmas 4-esen vagy pl. az 5-ösön mész).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 15:53:19
Én arra gondoltam ha pályán pl. megyek 120 km/h val 350 km és ugyan ezt a távot főútvonalon teszem meg pl. 4 es számú főút 90 km/h akarok menni tuti hogy jobb fogyit kapok a pályán mint a főúton.
És ezt azért gondolom így ( persze mindig törekedek elérni a főútvonalon a 90 km/h ) mert a főútvonalon tuti hogy lesz olyan aki pl.: 80 km/h val megy és azt meg kell előznöm, vissza kell váltanom stb., vagy állnom kell 1 percet egy közúti közlekedési lámpánál ( piros lámpa ) vagy meg kell állnom mivel éppen a csihuhu megy át előttem. Viszont a pályán semmi ilyen nem fog lassítani.  :D
Ebben a leírt konkrét összehasonlításban tévedsz, ebben egészen biztos vagyok.  :flowers: Mivel magam is kivétel nélkül így megyek az országúton, tudom, hogy 5,5 liter körül kihozom az említett 350km-es távon átlagfogyasztást.  :yes: Gyakorlatilag bármilyen körülmény között. Persze, a menetidőm jóval több lesz, mintha ugyanezt autópályán tenném, de ne felejtsd el, hogy autópályán is lehet baleset (dugó emiatt), ahol araszolni lehet/kell.

Az általad leírt eset akkor lenne helytálló, ha autópályán IS csak 90-100km/h-val mennél, bár, arra is inkább azt mondanám, hogy kb egál lenne fogyasztás terén, miközben az átlagsebességed magasabb, a menetidőd valamivel rövidebb lenne.

Gondolj bele: 90-100-nál az átlagfogyi 6 liter alatt van. 120-nál folyamatos haladásnál bőven 6 liter felett (kb 6,5-7) mutat a pillanatnyi mérő, ami hosszú távon kb megegyezik majd az átlagsebességgel is. Tehát, az általad említett esetek között fogyasztásban nagyjából 1L a diffi valós forgalmi helyzetben.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 15:56:00
Bepi nem tudom hogy van e esetleg kábeltévéd vagy műholdas tv. de ha véletlen van akkor remélem nézted tegnap a Discoveri-t és azon a Mítoszvadászokat, Állítólág műsort. Arról volt róla szó hogy ha egy tgk. megy előtted és annak a szélárnyékába bújsz mennyivel lesz kevesebb a fogyid érdekes volt.  :D
Most nem, de régebben láttam, ennek hatására próbáltam ki én is a dolgot.  :D Mukodik.  :yes:

Az én Corollám esetében, ha egyedül haladok 90-nel (óra szerint), akkor kb 5,0 l a pillanatnyi fogyasztása az autónak. Ha ugyanezt teszem egy teherautó mögött kb 10-15m távolságra, akkor ez a pillanatnyi érték 4,0-4,3-ra csökken, vele együtt az átlagfogyasztás is látványosan esik, ahogy haladok az utamon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 15:58:58
Ne mindenkinek felhívták a figyelmét hogy ez NAGYON VESZÉLYES
mivel már 15 m távolságnál se láta a tgk. vezetője a tükörben a mögötte haladó szgk.-t tehát a holtérben volt.
Én is féltem 30km megtétele után a teherautó mögött, mert nem láttam előre semmit. Ha befékez előttem satura, akkor kicsi az esélyem, hogy ne fussak rá. Ahhoz már sok a 90km/h, illetve még rövid a követési távolság...
Ellenben egy nagyobb terepjáró mögött is működik ugyanez, értelem szerűen kisebb mértékben, de sokkal többet láttam, és azt hosszú távon is tudtam követni anélkül, hogy féltem volna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.16 16:11:49
Csak nehogy úgy járj, mint egy jóbarátom, hogy ment egy kisteherautó mögött (nem hipermilerkedik, normálisan vezet) normál távolságban. A kisteherautó elkezdett fékezni, majd egyszercsak hirtelen megállt, belecsattant az előtte lévő autóba. A srác kb 40 centire állt meg satufékkel mögötte... Szóval óvatosan...

Én meg úgy gondolom, hogy inkább a karosszériajavításon spórolok, mint a benzinen, de ahogy érzitek.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 17:09:12

...mintha Te nem szoknál kisteherautó mögött menni előzés előtt... Veled is ugyanúgy meg eshet egy ráfutásos baleset, mint bármelyikőnkkel, ez abszolút nem hipermiller, vagy nem-hipermiller kérdés...  :whistling:

...különben, meg, aki gumit recedesignra vesz, az inkább ne is szóljon ebbe bele...  :devil: :tt2: :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.11.16 18:14:55
...különben, meg, aki gumit recedesignra vesz, az inkább ne is szóljon ebbe bele...  :devil: :tt2: :hug:

Egy rendes férfi ember úgy veszi.  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 19:27:32
Egy rendes férfi ember úgy veszi.  :tt2:
...óvszerből mindenképp...  :tt2: :tt2: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 20:27:43
Gondolj bele: 90-100-nál az átlagfogyi 6 liter alatt van. 120-nál folyamatos haladásnál bőven 6 liter felett (kb 6,5-7) mutat a pillanatnyi mérő, ami hosszú távon kb megegyezik majd az átlagsebességgel is. Tehát, az általad említett esetek között fogyasztásban nagyjából 1L a diffi valós forgalmi helyzetben.  :yes:
Szerintem azt az 1 liter többletfogyit a kigyorsításokkal amit főúton csinálsz mikor előzöl meg lehet spórolni.
Abban pedig teljesen igazat adok ha a pályán baleset van és nem tudsz lehajtani egy közeli lehajtón akkor tényleg szívás van hiszen a főút mellet kb 100méterenként vagy 1 földút lehajtó is és ott kitudod kerülni az adott útlezárást.
Vagy esetleg visszafordulsz a felhajtón amikor rossz helyen mész fel a pályára és úgy jársz mint amit a híradóban mutattak. :S
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 20:30:32
...mintha Te nem szoknál kisteherautó mögött menni előzés előtt... Veled is ugyanúgy meg eshet egy ráfutásos baleset, mint bármelyikőnkkel, ez abszolút nem hipermiller, vagy nem-hipermiller kérdés...  :whistling:

...különben, meg, aki gumit recedesignra vesz, az inkább ne is szóljon ebbe bele...  :devil: :tt2: :hug:
Gondoljatok el egy olyan helyzetet hogy te haladsz egykocsi mögött amit meg akarsz előzni.
Elkezded az előzést már nagyon közel jársz hozzá ( tételezzük fel hogy nem sok időd van az előzésre mert jönnek szembe ) és megkezded az előzést félig a szembejövő sávban vagy félig pedig a te sávodba és ekkor nyom egy satut az előtted haladó kocsi.  :ph34r:
Remélem értitek amit írtam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.16 20:34:39

Akkor könnyü lesz előznöd, ha fékez :yes: És ugyebár már elötte felmérted, hogy tudsz előzni,azért már félig kint voltál a szemközti sávban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 20:45:55
Akkor könnyü lesz előznöd, ha fékez :yes: És ugyebár már elötte felmérted, hogy tudsz előzni,azért már félig kint voltál a szemközti sávban.
Ez így van de félig pedig mögötte és az előzés miatt k...va közel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.16 21:13:37
Ismerős pont így törte a 4-esen TK-ra a 2 éves Swiftjét.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 21:29:45
Na akkor legalább te érted hogy mit akartam írni.  [rohog]

Más:
115 Km mentem a corollával mióta kivillant a " tankolni kéne " lámpa, a fogyasztásom a fed. comp. alapján 7.2 ebbe nagyon sok város van és egy 440 km-es pálya szakasz olyan 130-140 es tempóba.
De a lényeg a lényegben mennyi benzin lehet kb. a tankba??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 21:40:23
Szerintem azt az 1 liter többletfogyit a kigyorsításokkal amit főúton csinálsz mikor előzöl meg lehet spórolni.
Ha padlógázon gyorsítasz ki minden egyes előzésnél és 6400-ig elforgatod, akkor esetleg... Hidd el, közel 1L a diffi, ahogy azt írtam is...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 21:41:58
De a lényeg a lényegben mennyi benzin lehet kb. a tankba??
Szerintem inkább tankold tele, 2x is jobban jársz:

1. még véletlen sem fog leállni alattad a kocsi
2. megtudod, mennyi benya volt még benne.  :otlet:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.16 21:43:04
Gondoljatok el egy olyan helyzetet hogy te haladsz egykocsi mögött amit meg akarsz előzni.
Elkezded az előzést már nagyon közel jársz hozzá ( tételezzük fel hogy nem sok időd van az előzésre mert jönnek szembe ) és megkezded az előzést félig a szembejövő sávban vagy félig pedig a te sávodba és ekkor nyom egy satut az előtted haladó kocsi.  :ph34r:
Remélem értitek amit írtam.
...kérdem én, ha jönnek szembe, miért előznék??  :eek: :1eye:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 21:46:40
...kérdem én, ha jönnek szembe, miért előznék??  :eek: :1eye:
Ja mert ha elindul valaki ugyan azon az úton veled szembe 30 km.-rel messzebb akkor te nem előzöl??
Én nem arra gondoltam hogy olyan távolságon belül ahol képtelenség befejezni az előzést ahnem olyan távolságban ahol még érzed hogy meg tudod előzni az előtted haladó járművet de azért szeretnéd minél hamarabb befejezni.
De most nem az előzésen van a hangsúly.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.16 21:48:23
Szerintem inkább tankold tele, 2x is jobban jársz:

1. még véletlen sem fog leállni alattad a kocsi
2. megtudod, mennyi benya volt még benne.  :otlet:
Ja csak forszírozom a "kocsi" határait. Meg hát anyagilag is húzós most beletankolnom 20.000Ft.
Szerintem megyek vele 150 km aztán tankolok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.16 23:57:36
Na akkor legalább te érted hogy mit akartam írni.  [rohog]

Más:
115 Km mentem a corollával mióta kivillant a " tankolni kéne " lámpa, a fogyasztásom a fed. comp. alapján 7.2 ebbe nagyon sok város van és egy 440 km-es pálya szakasz olyan 130-140 es tempóba.
De a lényeg a lényegben mennyi benzin lehet kb. a tankba??

Én is meg akartam nézni mi a határa, mert írták hogy 55 L a tank, de ettől eltérhet, igaz elvileg kicsit. Villanás után 165 km-el mentem be a kúthoz és 51,7 L ment bele, és nem az első kattanásig nyomtam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.17 06:34:37
Ja mert ha elindul valaki ugyan azon az úton veled szembe 30 km.-rel messzebb akkor te nem előzöl??
Én nem arra gondoltam hogy olyan távolságon belül ahol képtelenség befejezni az előzést ahnem olyan távolságban ahol még érzed hogy meg tudod előzni az előtted haladó járművet de azért szeretnéd minél hamarabb befejezni.
De most nem az előzésen van a hangsúly.
Értem, mire gondoltál, de ennyitől nem fog megugrani az átlagfogyasztásod. Nekem az 5,5 literebe a teljes tank kiürüléséig belefér 4-5 valóban húzós előzés is, ennyi nem befolyásolja az átlagot semennyire.

Az átlagod csak akkor ugrik láthatóan meg, ha nem egyenletes haladásra törekszel, kvázi leszarod, mennyit fogyaszt a kocsid. Ha egy kicsit is odafigyelsz menet közben, és, ahol leht, motorfékkel lassítasz, akkor már nem fog annyira elharapózni az átlagod.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.17 07:38:05
Na akkor legalább te érted hogy mit akartam írni.  [rohog]

Más:
115 Km mentem a corollával mióta kivillant a " tankolni kéne " lámpa, a fogyasztásom a fed. comp. alapján 7.2 ebbe nagyon sok város van és egy 440 km-es pálya szakasz olyan 130-140 es tempóba.
De a lényeg a lényegben mennyi benzin lehet kb. a tankba??

KEVÉS!  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2011.11.17 08:34:54
Vajon mennyi benzint éget el a motor hidegen kb. 8-10 perc alatt, alapjáraton, néhány bekapcsolt fogyasztóval (fűtőventilátor, ablakfűtés)? Hogy milyen okból van ez, most nem lényeges, csak a mennyiség érdekes.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.17 09:11:06
Vajon mennyi benzint éget el a motor hidegen kb. 8-10 perc alatt, alapjáraton, néhány bekapcsolt fogyasztóval (fűtőventilátor, ablakfűtés)? Hogy milyen okból van ez, most nem lényeges, csak a mennyiség érdekes.
Erre nem tudok egzakt választ adni. Nekem az autó alapjáraton nem mutat L/óra fogyasztást, amit az Opelek, VW-k mutatnak, de azoknál kb 1 l/óra az alapjárati fogyasztás. Ha hozzáteszem, hogy hidegen működik az elektronikus szívató, akkor ez lehet inkább 1.5-2,0 liter is. De óránként. Ha visszaosztom, akkor olyan 3-4 deci lehet ennyi idő alatt a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.17 13:18:52
http://www.netrisk.hu/egyedi-mol-netrisk-engedmeny.html?utm_source=sysmail&utm_medium=mail&utm_campaign=sysmail_kamp12_all_2ndround (http://www.netrisk.hu/egyedi-mol-netrisk-engedmeny.html?utm_source=sysmail&utm_medium=mail&utm_campaign=sysmail_kamp12_all_2ndround)

-10 Ft / liter spórolás minden tankoláskor
Netriskes ügyfeleknek!

MOL-Netrisk Green Kártya

A MOL-Netrisk Green Kártya használatával Ön a teljes magyarországi MOL törzskút hálózatban akciósan, 10Ft/l engedménnyel tankolhat!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.17 13:34:35

Utánanéztem: nyóckerben az ukránoknál  393,9, a MOL-nál 402, minusz 10= 2 Ft minden literen. Gondolom ország többi részén nincs ekkora diffi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.17 14:00:34
nálunk is van kb 10 ftos különbség, de a molban csak jobban megbízok, és így többnyire a magyaroknak meg a pénz, nem pedig más országnak
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2011.11.17 15:16:50
nálunk is van kb 10 ftos különbség, de a molban csak jobban megbízok, és így többnyire a magyaroknak meg a pénz, nem pedig más országnak

Èn korábban mindig a Shellnél tankoltam, de elegem lett a "tankolj V Powert mert akkor kevesebbet eszik a kocsi, és tisztít is.." stb. eszetlen hülyeségekböl.
Azóta nálam OMV a nyerö, ráadásul a szar forint miatt semmivel sem olcsóbb már az osztrákoknál tankolnom, és amúgy is jobban bízok az OMV-ben, mint pl az Aviaban.. :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.11.17 15:55:20
Èn korábban mindig a Shellnél tankoltam, de elegem lett a "tankolj V Powert mert akkor kevesebbet eszik a kocsi, és tisztít is.." stb. eszetlen hülyeségekböl.
Azóta nálam OMV a nyerö, ráadásul a szar forint miatt semmivel sem olcsóbb már az osztrákoknál tankolnom, és amúgy is jobban bízok az OMV-ben, mint pl az Aviaban.. :yes:
Nézem én is hogy az OMV egyre népszerűbb, lehet legközelebb kipróbálom, 5Ft-tal drágább (250Ft tankonként), úgyis havonta egyszer tankolok és nem a gyerek szájából veszem el.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.17 19:11:22
Én is meg akartam nézni mi a határa, mert írták hogy 55 L a tank, de ettől eltérhet, igaz elvileg kicsit. Villanás után 165 km-el mentem be a kúthoz és 51,7 L ment bele, és nem az első kattanásig nyomtam.
De amikor tankoltál mennyi volt az átlag fogyid és milyen használatban volt a kocsi ( pl.: város országút pálya vegyes stb. ) ??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.17 19:13:57
Értem, mire gondoltál, de ennyitől nem fog megugrani az átlagfogyasztásod. Nekem az 5,5 literebe a teljes tank kiürüléséig belefér 4-5 valóban húzós előzés is, ennyi nem befolyásolja az átlagot semennyire.

Az átlagod csak akkor ugrik láthatóan meg, ha nem egyenletes haladásra törekszel, kvázi leszarod, mennyit fogyaszt a kocsid. Ha egy kicsit is odafigyelsz menet közben, és, ahol leht, motorfékkel lassítasz, akkor már nem fog annyira elharapózni az átlagod.
Ezt annyiban megcáfolnám hogy volt olyan hogy ügyeltem a fogyira szépen szinte csak városban 6.9 l volt a fed. comp. alapján a fogyi.
Aztán jött egy kereszteződés és elnéztem egy kocsit hogy ne legyen ***kalap dudálás léptem neki egy 1 es padlót majd egy 2 es padlót és majd nem mind a 2 sebességi fokozatban tiltásig forgattam ( mondom ez az esetleges baleset elkerülése érdekében ) és a fogyasztásom 6.9 ről felugrott 7.2 re .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.17 19:15:21
KEVÉS!  :devil:
Na mesélj mennyit mentél a kivillanó tankolni kéne lámpa után Mardel ?? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.17 19:44:41
De amikor tankoltál mennyi volt az átlag fogyid és milyen használatban volt a kocsi ( pl.: város országút pálya vegyes stb. ) ??

Vegyes használat volt(országút és város), bp és bp környéki használat. Átlag nem is tom pontossan, de 6 alatt volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.17 19:45:20
nálunk is van kb 10 ftos különbség, de a molban csak jobban megbízok, és így többnyire a magyaroknak meg a pénz, nem pedig más országnak
Ja 21% a Viktoré [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.17 19:59:22
Vegyes használat volt(országút és város), bp és bp környéki használat. Átlag nem is tom pontossan, de 6 alatt volt.
Csak nekem most is egy 440 km es pályázás után 7.3 literen állok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.17 20:24:40
Nekem pályán 6,4 volt a legutóbbi, szeptember végén, de akkor nem volt ilyen hideg mint most. Akkor ráálltam a 140-re, vagyis törekedtem h annyival menjek. Ez 1100 km volt 2 fővel. Összesen 2 autópályás utam volt, szal nem tudok nagy tapasztalatot mondani. Előző tulaj is mondta hogy jól fogyaszt a kocsi, ha nekem 6L alatt marad az sztem nem rossz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.17 21:43:05
Na mesélj mennyit mentél a kivillanó tankolni kéne lámpa után Mardel ?? :D

10 kmt, és go to the benzinkút  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.17 21:44:26
6.4 L/100 km @140km/h átlag, oda-vissza???  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.17 21:54:55
A főút kontra autópálya témához: hiába a gyorsítások meg lassítások, annyival kisebb sebességen történnek, mint az autópályán, - ahol szintén vannak gyorsítások meg lassítások, és 120-130-nál egy "odalépés" sokkal több benzint emészt el - hogy az utóbbin mindig nagyobb lesz a fogyasztás. Meg aztán autópályán nincsenek lakott települések, és ezek az óra szerinti 60 körüli egy-két km-ek is szépen viszik ám lefelé az átlagot!

Ugyan még nem tankoltam, de már kb. 350 km-t mentem a Versoval. Jelenleg 6,8-on áll a fedcomp, ez szinte mind város, kétszer mentem ki Budaörsre (Auchan, Ikea). Hogy valójában mennyit jelent ez a 6,8, az majd kiderül, mert most még a benzinóra állása (eszerint kb. 1/3 fogyott el) sem mond túl sokat, de ha az Avensisből indulok ki, akkor most olyan 37-38 liter lehet még benne, és ha a fedcomp adatával számolok, akkor 36-nak kéne még benne lennie, szóval korrektnek tűnik. Hát ha ez igaz...  :clap: :clap: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.17 22:13:37
Az üzemanyagmérő csalóka: nekem 200km-nél mozdul el a maxról, 450km-nél van a felénél és 44  l-nél low feul (cca 840km) :sorcerer: 55l-es a tank.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2011.11.17 22:29:39
6.4 L/100 km @140km/h átlag, oda-vissza???  :eek:

Vannak akik még hisznek a mesékben. Én pl már kinőttem ebből  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.17 23:10:33
1100 km Bp-prága oda-vissza.
Akkor gondolom még hihetetlenebb lesz az olasz út ami 6,1 L átlag lett komputer szerint is, meg utánaszámolva is 2600 km-re. Az is 2 fő, itt már ment a légkondi végig. Ennél 130-140 között tartottam, de néha lecsusztam 120-ra, ilyenkor ismét fel 130-140 közé. Lehet azt mondja a többi fórumtárs hogy ez nem lehet, nekem ennyi lett. Átlagsebességet nem jegyeztem meg, azt nem is nézem igazából, mert a fogyi érdekel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.17 23:27:38
Az üzemanyagmérő csalóka: nekem 200km-nél mozdul el a maxról, 450km-nél van a felénél és 44  l-nél low feul (cca 840km) :sorcerer: 55l-es a tank.
Azt tudom, hogy csalóka, de az Avensisnél 1 liter pontossággal tudtam, hogy melyik vonalkánál hány liter fogyott el. Ott a kétharmad tank a matematikai 20 liter helyett 24 litert jelentett. Ha itt is így van, 24: 3,5 = 6,86. Eszerint stimmelne a fedcomp adata, én meg nagyon el lennék bűvölve...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2011.11.18 00:32:02
6.4 L/100 km @140km/h átlag, oda-vissza???  :eek:

140-es tempónál már régen 8L/100km felett fogyaszt az 1.4 E12...........
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2011.11.18 01:15:44
90%-ban pályán megyek. Simán 7-8 liter között eszik 140-nél. Múltkor direkt kipróbáltam: téli gumival (2.5 bar), -2°C környezeti hőmérsékletnél, óra szerint 110-nél 6.3-6.5 között, 130-nál már 7.3-7.5 között evett nagyjából vízszintes szakaszokon!
Persze előadhatnám én is, hogy 5.5 L/100 km-rel megfordultam Olaszországból (2000 km) és 5.6 L/100 km-rel Montenegróból (3000 km), de szinte 100%-ban országúti tempóban...
Szerintem itt valakinek rossz a sebességmérője...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.18 07:05:37
1100 km Bp-prága oda-vissza.
Akkor gondolom még hihetetlenebb lesz az olasz út ami 6,1 L átlag lett komputer szerint is, meg utánaszámolva is 2600 km-re. Az is 2 fő, itt már ment a légkondi végig. Ennél 130-140 között tartottam, de néha lecsusztam 120-ra, ilyenkor ismét fel 130-140 közé. Lehet azt mondja a többi fórumtárs hogy ez nem lehet, nekem ennyi lett. Átlagsebességet nem jegyeztem meg, azt nem is nézem igazából, mert a fogyi érdekel.
Minden tankolásnál nullázod a fed. comp átlagfogyasztásmérőjét?
Mert az általad leírt adat máshogy NEM jöhet ki, csak akkor, ha NEM nullázod. Vagyunk itt jó páran, akiknek pontosan ilyen motorral szerelt az autója és pontosan tudjuk, mikor mennyit fogyaszt ez a motor. Az általad leírt tempó mellé pontosan 1L-rel magasabb átlagfogyasztás tartozik... (mondi ugyanígy használja az Ő Coriját, és masszívan 7,2-7,4-es értékekről számol be, ami teljesen korrekt.
A Te 6,4-ed csak úgy jöhet ki, hogy előtte nem nulláztad a fed comp-ot, hanem pl. több ezer km-es átlagot mutat.
Javaslom, hogy egy ilyen hosszabb autópályás út előtt nullázd le, majd nézd meg a végén, mennyit mutat. Megeszem a kalapom, ha Te egyedül 6,5 literen belül tudod tartani 130-140 között huzamosan haladva a fogyasztást...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.18 07:06:49
90%-ban pályán megyek. Simán 7-8 liter között eszik 140-nél. Múltkor direkt kipróbáltam: téli gumival (2.5 bar), -2°C környezeti hőmérsékletnél, óra szerint 110-nél 6.3-6.5 között, 130-nál már 7.3-7.5 között evett nagyjából vízszintes szakaszokon!
Persze előadhatnám én is, hogy 5.5 L/100 km-rel megfordultam Olaszországból (2000 km) és 5.6 L/100 km-rel Montenegróból (3000 km), de szinte 100%-ban országúti tempóban...
Szerintem itt valakinek rossz a sebességmérője...
Ez pontosan így van, teljes mértékben fedi az én tapasztalatomat...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.18 08:21:45
Vagy csal az órája és óra szerint 130-140-et tartott, ami mondjuk a csalás miatt volt 110 esetleg. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 08:53:50
Vagy csal az órája és óra szerint 130-140-et tartott, ami mondjuk a csalás miatt volt 110 esetleg. :)

Gps is van, és ugyanannyit csal mint más autónál,140-nél olyan 132-133 km/h-t mutat. Az előző autónál is így mutatta.
140-et persze nem úgy tartottam mint a cövek, törekedtem arra, hogy minél gyorsabban kiérjünk. 130-140 között mentem, de mondom, néha belecsúszott hogy lement 120-ra, de ha láttam hogy igy lelassultunk, visszagyorsítottam.
Nem akarok rossz adatokat mondani, nincs tempomat a kocsiban hogy azt lehessen mondani hogy igenis ráálltam egy fix tempóra, talán így lehetne hitelesebb értéket mondani.

Autópályát ritkábban használok, szinte kivétel nélkül csak ha "nyaralás" van.
Lejegyeztem hogy hány km-nél mennyit tankoltam, de gondolom a lényeg az lenne hogy mennyivel mentem.
Amúgy  minden tankolásnál lenullázom az átlagokat.
Átlagsebességet érdemes feljegyezni hogy mennyi lett a vége? Az mérvadó lenne a fogyasztásra?(Egy ilyen konkrét autópályás menetnél)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.18 08:56:45
Átlagsebesség is érdekes meg próbáld meg azt, amit bepi mondott, hogy ne százezer km átlagát mutassa a fed. comp.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 09:11:17
Amúgy én is úgy vagyok vele, lehet amiatt mert nem szoktam sűrűn autópályázni, hogy ha már autópálya, akkor ne 120-al menjek.
Amúgy minden alkalommal 0-ázom pont azért, hogy 1 telitanknál lássam hogy mennyi az átlag.
Nektek ha autópályáztok mennyire szokott ingadozni a sebesség?
Mivel 1,4-es, gondolom 130-140-nél megérzi az emelkedőket.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.18 09:23:49
Gps is van, és ugyanannyit csal mint más autónál,140-nél olyan 132-133 km/h-t mutat. Az előző autónál is így mutatta.
140-et persze nem úgy tartottam mint a cövek, törekedtem arra, hogy minél gyorsabban kiérjünk. 130-140 között mentem, de mondom, néha belecsúszott hogy lement 120-ra, de ha láttam hogy igy lelassultunk, visszagyorsítottam.
Nem akarok rossz adatokat mondani, nincs tempomat a kocsiban hogy azt lehessen mondani hogy igenis ráálltam egy fix tempóra, talán így lehetne hitelesebb értéket mondani.

Autópályát ritkábban használok, szinte kivétel nélkül csak ha "nyaralás" van.
Lejegyeztem hogy hány km-nél mennyit tankoltam, de gondolom a lényeg az lenne hogy mennyivel mentem.
Amúgy  minden tankolásnál lenullázom az átlagokat.
Átlagsebességet érdemes feljegyezni hogy mennyi lett a vége? Az mérvadó lenne a fogyasztásra?(Egy ilyen konkrét autópályás menetnél)
Ahogy leírod szerintem jó ha a 100km/h átlagot tudod tartani :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.18 11:30:52
Nekem ha pályázok akkor a fogyasztásom ( 130- 140 km/h val megyek ) akkor olyan 7.0 és 7.5 között szokott alakulni.
És ne haragudj meg Botond de nem hiszem el hogy egy 1.4 vvti benzines E12 corolával 6.4 litert eszik ugyan ennél a sebességnél, esetleg ha dízel lenne elhinném a kevesebb értéket is de benzinesnél  :whistling:
És én is ugyan így járok ahogy te mondod alig tartom a lábamat a gázpedálon hogy ne egyen sokat és így próbálom a 130-140 et tartani és van olyan hogy lecsúszok 120 ra és akkor vissza is gyorsítok.
Tehát vagy én vagyok nagyon louser vagy te vagy Istenkirálly  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 12:54:04
Amennyi fogyasztást írtam, az milyen sebességnél lenne reális?
Voltunk bp-debrecen-bp távon is, ott is 6,1 L átlag jött ki(aug 20.-a), igaz ebbe volt hajduszoboszló is debrecenből, meg egy 10km debreceni futam. És itt is ua mentem. Legközelebb majd abszolut figyelek, ne menjen 130 alá, és kiv leszek mi jön ki. Bár téli gumival, meg hidegebb időbe biztos magasabb lesz, de meglátjuk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.18 13:08:53

A leírt adataid alapján mondi fogyasztását kellene hozd, ami 7 liter eleje. Esetleg, a kettőtök vezetési stílusa közti különbség (mondit nem izgatja a fogyasztás) miatt 6,8-7,0 liter lenne részedről életszerű - ÉS nagyon is jó - érték.  :yes:

A 6 liter körüli átlag kb 120-ig bezáróan reális, sok motorfékkel, kevés gyorsítással. Tapasztalatom szerint a téli gumi érezhető fogyasztás többletet nem hoz, a különbség, úgy gondolom, tűréshatáron belüli, amit sokkal inkább a hideg időjárás, a párás levegő okozhat.
Esetemben pl. a 2,4barra fújt téli gumival deci pontosan tudom hozni 20 fokkal hűvösebb időben is a nyári 5,4-5,5-ös átlagokat változatlan sebesség és vezetési stílus mellett.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 13:24:38
Hm, ha 120-ig bezárólag lenne hiteles, akkor nem tudom mi lehet az oka.
Mert tényleg nem azért írom le hogy királykodjak hogy hű milyen jól fogyaszt.
Nem szoktam a km-órán mereszteni a szemem hogy mennyivel megyek pályán, odapislantok, ha a 2 érték között van, akkor tartom a tempot, ha alá megyek akkor korrigálok.
Keréknyomás is a gyári értékekre van fújva, szal az sem hogy túlfújtam volna őket.

Prága út elött mentem 346 km-t és tankoltam bele 18,05 liter benzint. ez 5,21 literes fogyasztás, igaz ez városi(jobbára külvárosi) cirkálások.
Nekem a pillanatnyi fogyasztás 90km/h-nál(óra szerinti) 3,8-4,5 liter között van, de az első érték a jellemzőbb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.18 13:28:04
Szerintem a reális fogyasztás az eddig sokak által leírt 7.0 és 7.5 között.
Nekem most volt egy Hajdúböszörmény Bp. Pesten egy kis csalingázás ikea stb. majd haza.
A tempóm 3 személlyel végig 130-140 úgy ahogy az előbb leírtam.
Odafelé az M3 bevezető szakaszán volt egy 40 perces araszolgatás a félpályás lezárás miatt mivel újítják a felüljárót.
Ezeket a körülményeket figyelembe véve ( persze indulásnál nulláztam mindent ) 7.2 literes átlag jött ki.
Azt pontosan megmondani nem tudom hogy mennyivel kéne menni ahoz pályán hogy a fagyasztásod az általad írt értéket hozza.
Nem rég írtam le hogy reggelente mentem a kocsival Hb. debrecen távot általában -5 és +5 fok között Debrecenbe egy kis csalingázás majd haza ez kb. olyan 50 km. illetve még kis városomban  kocsikáztam így 720 km megtétele után 6.0 literes átlag jött ki úgy hogy odafigyeltem a fogyira de azért nem megszállott módjára :D  és mindenhol a megengedett sebesség maximumával közlekedtem.   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.18 13:29:51
Hm, ha 120-ig bezárólag lenne hiteles, akkor nem tudom mi lehet az oka.
Mert tényleg nem azért írom le hogy királykodjak hogy hű milyen jól fogyaszt.
Nem szoktam a km-órán mereszteni a szemem hogy mennyivel megyek pályán, odapislantok, ha a 2 érték között van, akkor tartom a tempot, ha alá megyek akkor korrigálok.
Keréknyomás is a gyári értékekre van fújva, szal az sem hogy túlfújtam volna őket.

Prága út elött mentem 346 km-t és tankoltam bele 18,05 liter benzint. ez 5,21 literes fogyasztás, igaz ez városi(jobbára külvárosi) cirkálások.
Nekem a pillanatnyi fogyasztás 90km/h-nál(óra szerinti) 3,8-4,5 liter között van, de az első érték a jellemzőbb.
Nekem is ezt az értéket mutatja de jellemzőbb inkább a 4.0 -4.3 as érték.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 13:43:20
Hm, akkor valami tényleg nem stimmel. Na majd a legközelebbi útnál beszámolok, és igyekszem tényleg 1 sebességen tartani, vagy legalábbis a 130-140 között.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.18 13:50:13
Hm, akkor valami tényleg nem stimmel. Na majd a legközelebbi útnál beszámolok, és igyekszem tényleg 1 sebességen tartani, vagy legalábbis a 130-140 között.
És majd a fed.comp. értékét és az általad számolt értéket is közöld kérlek.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.18 13:54:49
Jaja, a legpontosabb az lenne, ha fullig töltenéd a tankot induláskor (nem első katt, hanem csurig), aztán amikor visszaérkeztél, ugyanezt megismételnéd (az első kattog sztori nem jó). Mindezt minél többször teszed meg, annál pontosabb képet kapsz.  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.18 13:58:19
Hm, ha 120-ig bezárólag lenne hiteles, akkor nem tudom mi lehet az oka.
Mert tényleg nem azért írom le hogy királykodjak hogy hű milyen jól fogyaszt.
Nem szoktam a km-órán mereszteni a szemem hogy mennyivel megyek pályán, odapislantok, ha a 2 érték között van, akkor tartom a tempot, ha alá megyek akkor korrigálok.
Keréknyomás is a gyári értékekre van fújva, szal az sem hogy túlfújtam volna őket.

Prága út elött mentem 346 km-t és tankoltam bele 18,05 liter benzint. ez 5,21 literes fogyasztás, igaz ez városi(jobbára külvárosi) cirkálások.
Nekem a pillanatnyi fogyasztás 90km/h-nál(óra szerinti) 3,8-4,5 liter között van, de az első érték a jellemzőbb.
Ennyit fogyaszt az enyém is :D Csak nem tudom miért van dieselem [rohog] [rohog] [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.18 14:22:13
Akkor gondolom még hihetetlenebb lesz az olasz út ami 6,1 L átlag lett komputer szerint is, meg utánaszámolva is 2600 km-re. Az is 2 fő, itt már ment a légkondi végig. Ennél 130-140 között tartottam, de néha lecsusztam 120-ra, ilyenkor ismét fel 130-140 közé.
Megkerdezhetem melyik utonvonalon?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 14:30:58
Bp-Salzburg alá, ott mászkáltunk kicsit. Onnan le riminibe, onnan vissza bp-re ausztrián keresztül.(matrica miatt jöttünk azon keresztül). Rimininél még elmentünk San Marinóba, meg helyi kis cirkálás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.18 14:35:40
Ennyit fogyaszt az enyém is :D Csak nem tudom miért van dieselem [rohog] [rohog] [rohog]

Ez az 5,2 csak 1szer jött ki, most is pl 5,7-en áll az átlagmutató.
Mármint hol fogyaszt ennyit a tiéd?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.18 15:09:00
Ez az 5,2 csak 1szer jött ki, most is pl 5,7-en áll az átlagmutató.
Mármint hol fogyaszt ennyit a tiéd?
Pl autopályán óra szerint 130-nál, de vegyesben is hasonló( Bp-városi, országuti).  Csak országuton sétakocsikázva 4,5 l
Egyszer voltam No-ban ott mentem talán 200km-t  160-al, a többi 130al akkor volt 5,7 l
Nekem sajna még kis benzinessel is  rosszak a tapasztalataim Jazz, Swift inkább 6,5 l, volt (városban, télen 8l is volt)
De lehet hogy a lábamban van a hiba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.18 16:12:54

Nekem a kényelmes picsám miatt 8 meg hát azért van az embernek kocsija hogy használja ) télen a munkahelyre be haza ami összesen 4 km illetve a városi éppen talán megmozdul a hőfokmutató így volt hogy 9.8 liter mutatott a fed. comp. és énszerintem ez valós is volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.11.18 16:54:26
Fed.comp szerint 8,6litert kajál a kocsi a mi használatunkban. Az utcán parkolás, a meredek utcákon felkaptatás, a városi-elővárosi használat, gyakori rövid távok stb stb...  :hug:
Szombaton rátankolok, megtudom mennyi a valós, de nem sokat szokott csalni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.18 21:12:59
Rég volt már, de a számokra még emlékszem: apósom E11 1,4 VVTi Corollájával (2 személy, sok csomag végig légkondi) jártuk meg egyszer Jesolot. Ez nagyjából végig autópálya kivéve a Balatontól az osztrák autópályáig tartó részt, meg az utolsó 25 km-t, plusz még az egész egy kis helyi járkálással fűszerezve. Ha %-ban nézem, az autópálya aránya olyan 75% volt és így lett a teljes átlag 6,2. Autópályán óra szerint 125-130-cal mentem, (de akkoriban 2 nagyobb útépítés is volt a sógoroknál, ahol 80-as korlátozás volt), országúton meg 100-zal. Elképzelhetetlennek tartom a hasonló fogyasztási adatokat 130-140-es tempó mellett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.19 11:08:48
GPS-t szoktatok használni pályázásnál?
Nekem nagyjából annyi a menetidő amennyit kiír a gps, általában szoktam javítani rajta 5-10percet kb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: patroleye - 2011.11.19 13:41:24
GPS nélkül kalandosabb az élet:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 14:10:56
GPS nélkül kalandosabb az élet:)
És idegölőbb.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.19 15:00:56
Esetleg ahhoz is lehet nézni az átlagsebességet. Ha gyorsabban mész akkor előbb érsz oda, ha meg lassabban akkor később az uticélhoz.
Nem tudom milyen sebességgel számol a gps..elméletileg a megengedettel mindig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.11.19 15:12:47
Nem tudom milyen sebességgel számol a gps..elméletileg a megengedettel mindig.
A TomTom nem. Ott több tényezőt (pl. a hét melyik napja, milyen napszak) és tapasztalati adatokat is figyelembe vesz a kalkulációnál. Elég pontosan szokott kalkulálni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 17:51:07
Na megdöntöttem a rekordomat sikerült a kocsiba 55.5 liter üzemanyagot tankolni mivel teljesen kiürült és leállt alattam.  [rohog]
730 km re tankoltam 55.5 litert ami nagyából 7.5 literes fogyasztás ebből 440 km autópálya 130-140 körül a többi város.
A kivillanó " tankolni kéne " lámpa után sikerült csak városban 146 km mennem.
Ja és mielőtt kapnám az ívet az volt a célom hogy megnézzem mennyit lehet kivillanó lámpa után menni perszre ennyire nem akartam megtudni :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.11.19 18:04:58
Hi!

Újra itt, jelentem ismételten teszteltem a kicsikét, bár igaz csak a szokásos buliútvonalon, szóval Kecskemét-Szeged-Kecskemét autópálya.
A "hivatalos" mérés előtt persze nulláztam, igazat megvallva a rossz akusaru rögzítés miatt inkább kicsaptam a gépből az adatokat. [rohog]
Ugyanis két nappal korábban vettem egy H7 izzót Toyota bácsiéknál, és mivel nem volt nálam villás kulcs, kénytelen volta a vízpumpafogót használni erre a célra.....tanulság:veszek egy kulcskészletet a kocsiba.
Szóval odafele 9 körül indultunk kicsit megkésve, menetidőt rövidítve olyan 150-160 között szinte végig a pályán, ha jól emlékszem 9 fok volt, beérve Szegedre fogyimérő 8,2-t mutatott, nem mondom hogy világbajnok, de tűrhető.
Másnap délben aztán vissza haza, akkor már inkább 130-140, a vége olyan 7,5-re állt be, mármint azt a megtett kb 200 km-t nézve.
Hm.. ez még mindig átlagos, 2 éve mikor egy 10e km-es bérautót vezettem, egy 1,6 102 lovas Altea XL-t, az első 400km-en hiába tiportam a svájci autópályán az is megállt 7,5 körül, bár az igaz, annak a kocsinak a menetteljesítménye 1,6-val kicsit haloványabbnak tűnt, mint az én kocsim 97 lova, persze lehet csak én látom így.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.11.19 18:32:32
A héten aztán újabb fogyasztáspróbát tettem, teszthőmérséklet -7 és 0 között, szigorúan most is nullázva,
igaz most csak 100km-t nézve országút város vegyesen.
Körülbelül 30% város 70 % országút, kényelmesen városban felkapcsolva 5.-be, országúton ráérős 90-100 km/h. Azért más városokban ez simán lehet több, elvégre nem olyan utakat választok Kecskeméten, ahol folyton folyvást piroslámpába ütközök, és nem minden lámpánál az a célom, hogy legyőzzem a mellettem indulót :)
Átlag 6,3, úgy hogy ma reggel ebben még benne volt 10 perc helyben járatás a cég előtt, 0 fokon.
Durva ha a kocsi helyben jár, hogyan emelkedik az átlagos fogyasztás percek alatt simán akár 2-3 decit is.
Azt kell, hogy mondjam örülök az adatoknak, nem zabál, csupán csipegeti az üzemanyagot 1,4-es létére, és ha kell megy is.
Épp tegnap tudtam meg, hogy a kollégám Ford Fiesta-jában 103ekm és 7 év után most kellett hátsó lengéscsillapítót cserélni, mert leélvezett...értsd. elfolyt belőle az olaj...
Sógoroméknál meg lassan már 140e-nél és 8 és fél évnél  és semmi, semmi hiba még mindig, nemhiába japó technika ez.......
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.11.19 18:36:38
Hm... én azért nem merném nullára etetni a gépet, ki tudja az évek alatt mennyi dzsuva ülepedett le a tank aljára......, tényleg üzemanyagszűrőt milyen gyakran szokás cserélni, és legfőképpen merre is van?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.19 19:53:45
A kivillanó " tankolni kéne " lámpa után sikerült csak városban 146 km mennem.
Ja és mielőtt kapnám az ívet az volt a célom hogy megnézzem mennyit lehet kivillanó lámpa után menni perszre ennyire nem akartam megtudni :D

hát persze:D

10 liternél gyullad ki a lámpa
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.11.19 20:24:09
A héten aztán újabb fogyasztáspróbát tettem, teszthőmérséklet -7 és 0 között, szigorúan most is nullázva,
igaz most csak 100km-t nézve országút város vegyesen.
Körülbelül 30% város 70 % országút, kényelmesen városban felkapcsolva 5.-be, országúton ráérős 90-100 km/h. Azért más városokban ez simán lehet több, elvégre nem olyan utakat választok Kecskeméten, ahol folyton folyvást piroslámpába ütközök, és nem minden lámpánál az a célom, hogy legyőzzem a mellettem indulót :)
Átlag 6,3, úgy hogy ma reggel ebben még benne volt 10 perc helyben járatás a cég előtt, 0 fokon.
Durva ha a kocsi helyben jár, hogyan emelkedik az átlagos fogyasztás percek alatt simán akár 2-3 decit is.
Azt kell, hogy mondjam örülök az adatoknak, nem zabál, csupán csipegeti az üzemanyagot 1,4-es létére, és ha kell megy is.
Épp tegnap tudtam meg, hogy a kollégám Ford Fiesta-jában 103ekm és 7 év után most kellett hátsó lengéscsillapítót cserélni, mert leélvezett...értsd. elfolyt belőle az olaj...
Sógoroméknál meg lassan már 140e-nél és 8 és fél évnél  és semmi, semmi hiba még mindig, nemhiába japó technika ez.......
mínusz7-nulla fok, helyben járatás, 1/3 város és 2/3 országút.... 6,3L.. nem reális  :no: Bár elhiszem, hogy összejön néha.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 20:24:37
Hm... én azért nem merném nullára etetni a gépet, ki tudja az évek alatt mennyi dzsuva ülepedett le a tank aljára......, tényleg üzemanyagszűrőt milyen gyakran szokás cserélni, és legfőképpen merre is van?
Nekem se direkt sikerült gíy már nálam volt a pénz hogy tankolok kb.: 1-2 km kellett volna még kibírnia.
A benzinszűrő ha jól tudom fém ezért csak ellenőrízni kell cserélni nem nagyon, de lehet hogy rosszúl tudom  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 20:26:08
hát persze:D

10 liternél gyullad ki a lámpa
A multkor pont kivilant irány benzin kút és 40 l sikerült tankolnam.Tehát elvileg 15 liter de a mai nap tapasztalata szerint 10 l marad benne de most 55 l van benne ismételten vagyis nem mert ár sikerült 50 km mennem :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 20:26:29
mínusz7-nulla fok, helyben járatás, 1/3 város és 2/3 országút.... 6,3L.. nem reális  :no: Bár elhiszem, hogy összejön néha.
Sokallod vagy kevesled az értéket??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.19 20:47:34
A multkor pont kivilant irány benzin kút és 40 l sikerült tankolnam.Tehát elvileg 15 liter de a mai nap tapasztalata szerint 10 l marad benne de most 55 l van benne ismételten vagyis nem mert ár sikerült 50 km mennem :D
Nem mindegy, hogy egyet villan, vagy folyamatosan ég. Amikor már mindig ég, kanyarban, emelkedőn, lejtőn, fékezéskor, gyorsításkor, na akkor van benne még bő 10 liter.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.19 20:48:08
Sokallod vagy kevesled az értéket??
Szerintem kevesli. Nekem reálisnak tűnik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.11.19 20:48:39
Sokallod vagy kevesled az értéket??
Keveslem. Nekem jelenleg 8,7liter az átlagfogyim. 100km (amire kimondottan figyelünk is) nem mérvadó első sorban. Én is egyszer csináltam direkt teszt miatt egy péntek kora délutáni budapesten belüli/át keresztbe ide oda.. 40km-t valami szemtelenül alacsony értékkel...talán 6lityóra jött ki... az sem volt reális.
Az én külvárosi, sok rövid távos, de napi legalább 2X 10-15km-es használattal nyáron 7,5 télen 8,5 szokott lenni.
Ez egy aránylag nagy kaszni, kis 1,4es szívó motor, önmagában jól fogyaszt, de azért a mínusz fokban 6liter 1/3-ad várossal nem reális.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.19 21:01:06
Én nem rég leírtam hogy sokat jártam a reggeli órákban Hajdúböszörmény és Debrecen között ( kb 50 km oda vissza ebben benne van a debreceni csalinkázás ) -5 és plusz 5 fok között nagyon odafigyelve egy kis Debreceni forgalom és egy minimális Hb.-ben
Nagyon odafigyelve a fogyasztásom fed.comp alapján 5.9 kiszámolva kereken 6 liter lett.
És ez az érték majdnem egy teljes tankra van kivetítve.
Tehát nem tudom hogy a -7 és a 0 fok közötti érték miatt nem reális e de szerintem az, ha csak azt nézzük hogy nekem milyen adat jött ki pár fok plussz miatt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.11.19 21:30:46
 :hug:
akkor reális.... igazatok van. Nekem a több hidegen indítás elviszi az egészet...  :no: ..hosszabb távon meg egyre kevésbé számít a hideg. És ami nekem külváros/országút (7es út érd-diósd-budapest, 6os út Budafok-Érd stb) az zsúfoltabb városiasabb, mint nektek a 'város'.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.19 21:45:05
A 7-es tele van körforgalommal, meg van egy-két lámpa is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.11.19 21:58:55
A 7-es tele van körforgalommal, meg van egy-két lámpa is.
Ki kell kerülni az M6-on onnan már nem fizetős ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.20 11:21:37
Nem mindegy, hogy egyet villan, vagy folyamatosan ég. Amikor már mindig ég, kanyarban, emelkedőn, lejtőn, fékezéskor, gyorsításkor, na akkor van benne még bő 10 liter.

Nekem ha kivillan akkor folyamatosan égett eddig. Nem aludt ki ha már kivillant.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.20 11:25:02
Na ez meglep. Nekem is legalább 50 km-ig hol felvillan, hol abbamarad (attól függően, hogy merre lejt a kocsi).  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.11.20 11:28:29
Segítek a a megoldásban.  :D Az egyikőtöknek E11 van,  másikótoknak E12.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.11.20 11:33:37
98-as nissan almeránál is hol felvillant, hol elaludt, tesómnak a 2003-as lagunájába meg ha kivillant akkor világított folyamatosan.
Bár nem nagy technikai ördöngőség megcsinálni hogy villogjon vagy világítson, de sztem jobb ha folyamatosan világít.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2011.11.20 13:34:23
Mikor megvettem a gépet, első dolgom volt utánanézni mindennek, ami a fogyasztást befolyásolhatja.
-szerintem számít a 0w30
-érdekes, még  a régi Barum van rajta (előző tulaj adta)nyáron Hankook Optimo-t használok, de egyenlőre nagyon úgy tűnik, eltürpül a gumiválasztásból adódó fogyikülönbség, talán tavasszal veszek rá Michelin-t, még meggondolom.
-városban ha csak tehetem mindig felkapcsolom 5.-be, vicc, hogy hiába kicsi a motor olyan 60 körül egészen normálisan elvan vele
-inkább a hosszabb utakat választom, mint a rövidebbet teli lámpákkal
-kíváncsi lennék, ha elmennék mondjuk egy 600km-es távra, akkor mennyi jönne ki, elvileg ott még lentebb megy az átlag
-Kecskemét azért jóval kisebb, mint Budapest, azért mondom, hogy város és város között is óriási a különbség, nálunk még vannak olyan menekülőútvonalak, ahol ki tudom kerülni a lámpák javát, Pesten nem gondolom, hogy ez megoldható
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.20 16:49:57
-városban ha csak tehetem mindig felkapcsolom 5.-be, vicc, hogy hiába kicsi a motor olyan 60 körül egészen normálisan elvan vele
60 körül? Ha nem emelkedik az út, és nem tolnak le hátulról, már 45-nél simán lehet, csak ne teligázzal gyorsíts.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.20 20:43:09
Nekem ha kivillan a " tankolni kéne" lámpa az utána nem alszik el. ( persze ha tankolok bele akkor igen )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.11.23 22:05:37
Ma megvolt a Verso első "rendes" tankolása, tehát előtte is általam volt teletöltve. Hogy az előző témához is szóljak, kb. 100 km-t mentem folyamatosan égő lámpával - és az első tankolásnál is ott volt a benzinóra mutatója, ahol most el kezdett égni a lámpa -, visszaszámolva akkor lehetett benne még kb. 12 liter. Amúgy 7,56 lett az első adat, ami egyáltalán nem rossz, csak ne 6,9-et mutatott volna a fedcomp...
A megtett 733 km-ből volt kb. 190km autópálya, a többi Budapest. Ezzel az adattal rögtön 5. vagyok a spritmonitoron a "szögletes" 1,8-as COV-ok közt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.11.27 22:32:20
Kedden lesz egy Peti utam Debrecenből Pestről át Gyál ra majd vissza Pest és haza Debrecen 4 személlyel kíváncsi leszek nagyon a fogyasztásra bár nem fogom mindig azt nézni a 130-140 km/h biztos hogy végig tartom majd.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.29 13:50:24
Engem meg épp a guta kerülget, jelenleg kb 7.5 liter a fogyasztásom, valami qrvára nem jó...
Hideg, köd, pára, sok idő telik el, mire bemelegszik.

Nekem most délelőtt csökkent vissza 6,3-ra a fed.comp. adat.  :)

Megfigyeltem, hogy ebben a ködös, -1 - 0 fokos időben, amíg be nem melegszik üzemi hőmérsékletre a motor, addig a legóvatosabb gázadásra is 2-3 litereket(!!!) ugrik a pillanatnyi fogyasztásmérő, ami azért is aggasztó, mert eleve 1-1,5 literrel többet mutat hidegen ugyanannál a fordulatszámnál, mint üzem melegen.

Viszont, amint beáll a vízhőfokmutató vízszintesre, csak pár deci (4-5 dl) a többlet a nyári értékekhez képest azonos fokozatban, azonos fordulat mellett. Amiért a telitankra vetített átlag mégis jelentősen túllépi a nyári értékeket az azért van, mert hidegben, amíg bemelegszik a motor arányaiban jóval nagyobb a "túlfogyasztás" (1,5-2 l), mint az üzemmeleg állapotban történő haladás (3-4dl) esetén.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.11.29 16:47:38
na akkor én is elmondom, amit nem mertem  :hmmmm:

a 20 km-es országúti szakaszon, ahol eddig 5.9-6.0-et evett nyárival, most téligumival ilyen hidegben 6.7 lett  :eek:

mondjuk 100 km-en biztos lejjebb menne, de ilyen rövid távon ez ilyen lett
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.29 17:35:41
Nekem most délelőtt csökkent vissza 6,3-ra a fed.comp. adat.  :)
Ne is mondd, a kavedaralot is kemeny erofeszitesek aran sikerul 5,7-en tartani. :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.29 17:36:22
Én úgy tapasztalom, hogy a téli gumi szinte semmit nem jelent fogyasztásban, vagy maximum 1 decit, ami elhanyagolható. A hideg, párás levegő annál többet.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.29 17:39:41
Nekem az ütött szöget a fejembe, hogy szeptember legvégén vissza lett dugva a légszűrőházba egy érzékelő, ami az elmúlt 4 évben csak úgy lógott a motortérbe. A motor melege miatt ugye ha megint lógna csak úgy, akkor melegebbet érzékelne és lehet, hogy nem ontaná a benyát a motorba... Gondolkodom, hogy kiszedem megint.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2011.11.29 17:42:04
mondjuk 100 km-en biztos lejjebb menne, de ilyen rövid távon ez ilyen lett
20km mar absz nem rovid ut  :no: Sot nagyon jo sporolni, mert eleg hosszu, hogy meleg legyen a motor de eleg rovid ahhoz, hogy ne rohanj mert nem jelent sokat idoben  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.29 17:58:13
Nekem az ütött szöget a fejembe, hogy szeptember legvégén vissza lett dugva a légszűrőházba egy érzékelő, ami az elmúlt 4 évben csak úgy lógott a motortérbe. A motor melege miatt ugye ha megint lógna csak úgy, akkor melegebbet érzékelne és lehet, hogy nem ontaná a benyát a motorba... Gondolkodom, hogy kiszedem megint.
A légtömegmérőre gondolsz? Mert, hogy annak bedugva kell, hogy legyen... :yes: (ahogy nálam is)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.29 17:59:00
Tudja a fene, mi az. A légszűrőházba megy bele oldalról. Állítólag egy csomó bagoly E11-ben ilyen egyáltalán nincs is... Nekem is ki volt húzva négy évig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.11.29 18:02:59
Tudja a fene, mi az. A légszűrőházba megy bele oldalról. Állítólag egy csomó bagoly E11-ben ilyen egyáltalán nincs is... Nekem is ki volt húzva négy évig.
Nem tudom, a bagyokkal hogy van ez, de a babapiskótásnál egyetlen kis pöcs van, ami oldalról a légszűrőházba megy és kiszedhető (2db csavar), és az a légtömegmérő. Ha kiveszed, a műanyag végén-alján van egy kis borostyánsárga, biztosítékhoz hasonló állású kis ***. Az az érzékelője, azt kell megtisztítani, ha rángat, fullad a moci.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.11.29 19:29:51
Ezen nincs csavar, csak egy simán kihúzható izé.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.12.01 13:04:34
Kedden lesz egy Peti utam Debrecenből Pestről át Gyál ra majd vissza Pest és haza Debrecen 4 személlyel kíváncsi leszek nagyon a fogyasztásra bár nem fogom mindig azt nézni a 130-140 km/h biztos hogy végig tartom majd.
Na megtörtént a kiruccanás. Összesen 550 km lett.
Hböszörmény----> Debrecen----> Budapest ------> Gyál majd  ismét Pest----> Debrecen És Hböszörmény.
4 személy pályán 140-150 km/h.Indulás előtt már volt a kocsiba 100 km városi furikázás. Így a fogyasztás fed.comp alapján 7.5 l kiszámolva 7.2l jött ki ( ugyan ez nyáron nagyágyból ilyen sebességnél 7.1 l) a hőmérséklet -2 +2 között volt végig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2011.12.01 13:10:48

Érdemes tartani a max. 130-at akkor még az enyém is keveset fogyaszt. Felette megugrik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.12.01 13:30:55
Igazad van.
Mondjuk a kiszámolt 7.2 érték szerintem a sebesség illetve az időjáráshoz képest nem rossz.
Úgy voltam vele hogy 7.5 ig nem idegesít a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2011.12.05 12:22:15
Na megtörtént a kiruccanás. Összesen 550 km lett.
Hböszörmény----> Debrecen----> Budapest ------> Gyál majd  ismét Pest----> Debrecen És Hböszörmény.
4 személy pályán 140-150 km/h.Indulás előtt már volt a kocsiba 100 km városi furikázás. Így a fogyasztás fed.comp alapján 7.5 l kiszámolva 7.2l jött ki ( ugyan ez nyáron nagyágyból ilyen sebességnél 7.1 l) a hőmérséklet -2 +2 között volt végig.

Hát komolyan csak tudnám nektek honnan jönnek ilyen fogyasztások. 2 személlyel 120-al eszik ennyit az enyém. 140-150 4 személlyel már 8.5-9 között lenne az enyémmel. Milyen méretű gumi van rajta?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.12.05 12:58:00
Hát komolyan csak tudnám nektek honnan jönnek ilyen fogyasztások. 2 személlyel 120-al eszik ennyit az enyém. 140-150 4 személlyel már 8.5-9 között lenne az enyémmel. Milyen méretű gumi van rajta?
Nekem a gyári 195/60 R15.Mos lett felpakolva a téli gumi még a nyomást sem néztem benne azt mondták hogy rendben van.
Nekem 8.5-9 liter télen csak városi használatban szokott lenni.
Szerintem az én értékeim kb. reálisak de van itt olyan aki nagyjából ugyan ezzel a sebességgel kihozza " állítólag" 6.2-6.5 literből
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.12.14 10:04:30
Tegnap tankoltam teli az autó tankját. 384Ft-ért a szokásos Lukoilon.
Átlagfogyi a tankra nézve 6,3-lett (fed. comp szerint is), átlagsebesség: 46Km/h
A körülményeket figyelembe véve (hőmérséklet) nincs okom panaszra  ::) :) :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.12.14 19:45:40
Nekem a gyári 195/60 R15.Mos lett felpakolva a téli gumi még a nyomást sem néztem benne azt mondták hogy rendben van.
Nekem 8.5-9 liter télen csak városi használatban szokott lenni.
Szerintem az én értékeim kb. reálisak de van itt olyan aki nagyjából ugyan ezzel a sebességgel kihozza " állítólag" 6.2-6.5 literből
Mindenkinek ugyan az az autója, szerintem itt mindenki tud normálisan vezetni, senki sem 3500nál vált el, és sosem kapcsol 5.-ket típus.
A fogyi különbségek a körülményektől függenek: ki hol és mikor, na meg milyen távon használja.
Azokat meg ne irigyeljétek, aki keveset fogyaszt, mert ez általában vidék, országút, és hosszabb táv. Inkább kelljen naponta 3X 2km-t menni 11literes fogyival, mint napi 100km-t 5literessel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.12.14 20:13:30

Teljesen igazat adok neked.
Ez a fogyasztás teljesen relatív dolog.Most 80% város 20% kicsit hosszabb 20-25km távok és a fed.comp.-om 6.6 litert mutat de tudom hogy egy sietősebb út és nincs messze a 7 literes fogyi meg ha jön a hideg idő sokkal több is. :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.12.14 20:57:48
Tankoltam. Kerek 7 liter.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.12.14 21:59:33
Mindenkinek ugyan az az autója, szerintem itt mindenki tud normálisan vezetni, senki sem 3500nál vált el, és sosem kapcsol 5.-ket típus.
A fogyi különbségek a körülményektől függenek: ki hol és mikor, na meg milyen távon használja.
Azokat meg ne irigyeljétek, aki keveset fogyaszt, mert ez általában vidék, országút, és hosszabb táv. Inkább kelljen naponta 3X 2km-t menni 11literes fogyival, mint napi 100km-t 5literessel.

ennyi!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.12.15 09:48:17
Tankoltam. Kerek 7 liter.  ::)
És hány kilométerre 7 liter? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2011.12.15 09:50:01
És hány kilométerre 7 liter? ;)
100 km-re. Az elmúlt 650 km-t tekintve átlagban. :tt2: :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.12.17 11:36:18
Egyik nap néztem, hogy a Corollám 70km/h folyamatos és egyenletes haladásnál pillanatnyi fogyimérő szerint 4litert (3,8-4,1L érték) fogyaszt +2C fokos időben. A motor lehet nem volt teljesen üzemmeleg, mert alig 10perce indultam el az utcán parkoló autóval. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.12.17 11:48:54
Egyik nap néztem, hogy a Corollám 70km/h folyamatos és egyenletes haladásnál pillanatnyi fogyimérő szerint 4litert (3,8-4,1L érték) fogyaszt +2C fokos időben. A motor lehet nem volt teljesen üzemmeleg, mert alig 10perce indultam el az utcán parkoló autóval.
Előfordúl hogy a hidegben kicsit meghülyül a folyadékkristály a kijelzőben és nem jeleníti meg a komplett számjegyet ... sztem 13-14 volt az  :D
De sztem 5. fokozatban teljesen reális érték. Gondolom én is így hozom a 6,5 ös átlagokat, amikor egy tankban van 400km autópálya, a többi meg falvak közti mellékút. Pályán 130-nál már 7 felett iszik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.12.17 15:03:54
Előfordúl hogy a hidegben kicsit meghülyül a folyadékkristály a kijelzőben és nem jeleníti meg a komplett számjegyet ... sztem 13-14 volt az  :D
De sztem 5. fokozatban teljesen reális érték. Gondolom én is így hozom a 6,5 ös átlagokat, amikor egy tankban van 400km autópálya, a többi meg falvak közti mellékút. Pályán 130-nál már 7 felett iszik.
4et írtam volna? 14 volt az, és nem 70 hanem 170es sebességgel.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2011.12.17 15:06:44
4et írtam volna? 14 volt az, és nem 70 hanem 170es sebességgel.  :D
dízel? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GuMiSZu - 2011.12.17 15:28:45
1.8 Verso (2003-as) full város  8,1L :)
2 full tank alapján....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.12.17 19:53:23
Most értünk haza egy picit hosszabb etapról. A tankolás óta 220km-t mentünk, ebben van egy Bcsaba-Gyula-Bcsaba, egy bcsabai teszkó látogatás az asszony lábával, és a mai Bcsaba-Törökszentmiklós-Bcsaba út. Odafelé kis eső és erős srégen szembe szél, visszafelé ennek ellenkezője. A szél akkora volt, hogy a pillanatnyi fogyi nem nagyon volt 7,0 érték alatt, de, mikor megérkeztünk, az átlag az induláskori 7,2-ről 6,5-re csökkent (a települések besegítettek). Hazaérve most 6,1-et mutat, az átlagsebesség 61km/h. Utazósebesség 95-105Km/h között folyamatosan óra szerint. Hőmérséklet +4 fok.

Ezennel nem volt törekvés hipermilling-re, csak mentünk.  ::)

Így is jó a 6,1.

Volt téma vmelyik topicban, hogy alacsony fordulaton érdemes-e használni a motort? Jelentem, 50km/h-nál 4.-ben 1600-at (60km/h=2000 ford.), 5.-ben 1400-at forog. Ezzel teljesen jól, rezinancia nélkül, szinte hangtalanul elvan 4 liter aatti pillanatnyi fogyasztás mellett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2011.12.17 19:53:52
Egyik nap néztem, hogy a Corollám 70km/h folyamatos és egyenletes haladásnál pillanatnyi fogyimérő szerint 4litert (3,8-4,1L érték) fogyaszt +2C fokos időben. A motor lehet nem volt teljesen üzemmeleg, mert alig 10perce indultam el az utcán parkoló autóval.
Teljesen helyes értéket mutatott, nekem is ennyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.12.18 16:52:36
debrecen - bp a 4esen odafele sza rossz időben, 2 fővel  6.7, visszafele jó időben 5.8
és hazafele még az átlagsebi is magasabb volt pár km-rel
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2011.12.18 18:17:36
debrecen - bp a 4esen odafele sza rossz időben, 2 fővel  6.7, visszafele jó időben 5.8
és hazafele még az átlagsebi is magasabb volt pár km-rel
Mardel te miért nem pályán mész pestre??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.12.18 19:19:44
mert az üllőire szoktam menni, ráállok a 4esre és az odavisz:)
meg a sebesség miatt így megeszik 6.2-t a 7.5 miatt, az 450 kmen vagy 6 liter benya+matrica már összesen 4000 ft
most volt időm, de ha nincs, akkor pálya nyilván, most így volt jobb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.12.18 23:16:11
Mikor szokott kigyulladni a tankolásra figyelmeztető lámpa?
Most van az utolsó rublikán kb de még nem gyulladt ki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.12.18 23:36:48
Amikor folyamatosan ég, kb. 10 liter van még benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.12.19 00:07:36
Mármint a rublikához képest, tehát hol áll a mutató.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.12.19 22:56:28
Autója válogatja, menj még egy kicsit, ki fog gyulladni... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.12.19 23:38:06
Attól nem félek hogy nem fog kigyulladni ::)
Kiv vok, mikor gyullad ki, legutóbb mentem 165km-t utána.
Most 675 km-nél vagyok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GuMiSZu - 2011.12.22 13:35:25
Az első Versónak mekkora a tankja?
1.8L

köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2011.12.22 14:04:53
1.8L

Ammál biztos nagyobb.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: GuMiSZu - 2011.12.23 08:22:19
Köszi, a motor 1,8-as....
tényleg jó lenne ez az infó nekem....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.12.23 21:15:36
55 liter.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2011.12.26 16:06:14
Budafok - Vác oda vissza út 6,4literrel jártam ma meg (2fő+1baba) cca 100km.
Érdekes, hogy oda út végén 5,8Liternél állt a BC, hazaérve felment 6,4L-re.
Oda: szerémi út-lágymányosi híd-hungária-M3 bevezető-2/a, vissza meg 2/A- M3 bevezető- városliget-Andrássy út-Kiskörút-Szabadság híd - Etele út..

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2011.12.26 20:20:34
Biztos nem tetszett a visszaút, és így bosszulta meg. :1eye:
Nekem most gyulladt ki a tankolni kéne lámpás, mentem vele azóta 90 km-t, most áll 750 km-nél. BC szerint 6,0 L az átlag.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2011.12.31 11:19:58
Hát, elég kuka ennek a Versonak az átlagfogyasztás mérője.  :censored:
Már közben gyanús volt, hogy fél óra dugóban ácsorgás alatt nem ment följebb, végig 7,1-et mutatott, meg persze a benzinóra állásából is lehetett következtetni arra, hogy egy kissé optimista a BC. A végén kerek egy literrel kozmetikázta az eredményt, ami a viszonylag sok dugó fényében így is nagyon szép: 8,1 l.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2011.12.31 13:52:41
meg kell pöckölni a kijelzőt :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2011.12.31 15:54:20
meg kell pöckölni a kijelzőt :lol:
Ja, megakadt a mutató  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2011.12.31 19:46:05
Na, megtankoltam ma a járgányt, kapott v-púdert, remélem február végéig nem kell tankoljak :)

Az átlag 4,78 lett úgy, hogy volt benne elég sok városi szöszölés meg hajtós pálya meg országúti szakasz is. (Szeged-Orosháza-Szeged, 10 perces megállóval együtt másfél óra, háztól-házig :))

Sztem nem rossz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.01 14:13:36
neked bevált a vpower?

én nem érzek rajta semmit :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.01 14:29:54
én nem érzek rajta semmit :nonono:

Mikor fizetsz akkor sem?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.01 16:41:46
Talán némi mentális lóerőtöbbletet ad. Amúgy valójában sztem a füstölés csökkentésében jelent valamit, meg minimális fogyielőny. De ha az sem, akkor meg legyen annyi, hogy évente egyszer megérdemli. Meg amúgy is, Tescós kuponnal ezzel több kedvezmény jött le.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.01.01 16:58:22
Megtankoltam én is, 760 km-nél, 49 liter ment bele, ez 6,45 literes átlag. BC meg kerek 6-ot mutatott. Úgylátszik most eltévesztette.
Miután megtankoltam, mentem vele 35 km-t, bp-en kb 0 forgalomba, és 4,7-et mutatott a végén. Nem tudom hogy az elején pontatlanabb-e vagy sem, de tetszene ez az érték ha maradna ::)
Azóta feljebb ment persze, most 250 km-nél 5,5-ön áll.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.01 17:16:11
Mikor fizetsz akkor sem?  :D
de :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.01.01 17:36:32
280km - bp-mátra-bp 3fő 7.1es átlag  :sorcerer:, amíg nem értük el a szerpentineket 6.5-el beérte(első 20 km BP+E71-en bepisen figyelve mindenre sikerült a 6.1et elérni). Hát örülök neki hogy tud ilyet is, de napi rutin, rövid távon a téli 10.5-11 liter mostanában... ((fedélzeti adatok))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.02 15:50:40
neked bevált a vpower?

én nem érzek rajta semmit :nonono:
Hát Miskolcon kagylósnál tankoltam rá múltkor a pesti ukránra ,rá lehetne fogni hogy még nem mosta át a "jó" benzin a tankot, de én rohadtul nem vettem észre semmi változást (persze áron kívül).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.02 15:54:03
én spec a diesel vpowerre gondoltam , probáltam már az omw drágábbik gázolaját is, mindig full telitank.......... de semmi eredményt nem tapasztaltam

viszont a noname kutak gázolajától szép kojtot tudok huzni  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.02 17:26:23
nézegettem, hogy az amcsi kocsik fogysztását hogy adják meg

pl:

Fuel economy: 19 city/29 hwy mpg

ez azt jelenti, hogy egy gallonnal városban 19 mérföldet tudsz megtenni, highway-n pedig 29-et

1 gallon majdnem 4 liternek felel meg
1 gallon benzin odakinn 3.5 - 4 dollár

ahogy nézem, ott kb ugyanannyiba kerül egy 3-4 literes hengerűrtartalmú kocsit tankolni, mint nélunk egy 1.4 - 2.0 literest:)

corolla http://www.fueleconomy.gov/feg/bymodel/2011_Toyota_Corolla.shtml (http://www.fueleconomy.gov/feg/bymodel/2011_Toyota_Corolla.shtml)

mustang http://www.fueleconomy.gov/feg/noframes/30040.shtml (http://www.fueleconomy.gov/feg/noframes/30040.shtml)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.02 17:38:56
hogy eszik a mustang kevesebbet 3.5 literes motorral, hogy van ez?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.02 17:52:54
Gallon nem =~4,5 l?? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.01.02 17:55:30
hogy eszik a mustang kevesebbet 3.5 literes motorral, hogy van ez?

Nem eszik kevesebbet. A nagyobb érték a jobb...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.02 18:35:46
nézegettem, hogy az amcsi kocsik fogysztását hogy adják meg

pl:

Fuel economy: 19 city/29 hwy mpg

ez azt jelenti, hogy egy gallonnal városban 19 mérföldet tudsz megtenni, highway-n pedig 29-et

1 gallon majdnem 4 liternek felel meg
1 gallon benzin odakinn 3.5 - 4 dollár

1 miles = 1.609344 kilometers, tehát 19*,16=30,4km/4L benya, vagyis egy lityóval 7,6km-t teszel meg, ami 13,15l/100 as fogyinak felel meg (országúti meg 8,6). Sztem európában is ennyit vallanak be a gyártók egy 3500cc-s kocsira
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.02 19:02:40
Nem eszik kevesebbet. A nagyobb érték a jobb...

közben leesett:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 11:42:20
Sziasztok!

Remélem valaki tud segíteni, előre is elnézést, ha szőke vagyok, nem értek hozzá.

Most vettük a 2006-os 2,2-es Versonkat, és kétségbeesetten tapasztalom, hogy a kijelző 12,5 literes átlagfogyasztást mutat. Beleolvasgattam a topikba, ez horror soknak tűnik. Az autó jó állapotú, szervizkönyves, elméletileg nincs semmi baja... De ezek szerint valami mégis.

Merre induljak el? Mi lehet a baja? Márkaszerviz azonnal, vagy tévedhet a kijelző?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2012.01.03 11:52:07

Nem kell kétségbe esni. Amikor annak idején megvettem az autót és kigurultam vele a szalonból 89 litert mutatott az átlagfogyi. Mert ment 15 métert a trélerről legurulva, meg tolattak vele 3 métert kb.
Szóval a tiéteknél is az a helyzet, hogy mielőtt megvettétek relatíve keveset ment az autó, de olyan körülmények között ami indokolja ezt a fogyasztást.
Nullázzátok le a fedkompot aztán majd ha több száz kilométer után is elrettetntő értéket mutat akkor gyanakodhattok, de akkor is lesz más jele is a problémának (már ha van egyáltalán) nem csak a megnövekedett átlagfogyi.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.03 11:52:59
Lehet, hogy nem a megfelelő mértékegység van beállítva a kijelzőn. Nullázd le, és állítsd be a mértékegységet. Nem tudom pontosan hogyan kell, de a gépkönyvben le van írva.
Jól sejtem, hogy dízel? Mertz a 2.2 benzinestől akár rendben is lehetne ez a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 11:54:40
Igen, dízel.   A mértékegységet csekkoltam, liter/100km, az jól van beállítva. Eléggé el vagyok keseredve. :-(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2012.01.03 11:55:43
Igen, dízel.   A mértékegységet csekkoltam, liter/100km, az jól van beállítva. Eléggé el vagyok keseredve. :-(

Mondom nem kell! Ld. fent.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 12:01:54
okéoké, köszi a megnyugtatást. :-) Most olvasom a kézikönyvet, hogyan kell lenullázni a számlálót, aztán meglátjuk, mit tud a drága.

Remélem nem fogtam ki az egyetlen táplálkozási zavarokkal küzdő versot.  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.01.03 12:21:38
Sziasztok!

Remélem valaki tud segíteni, előre is elnézést, ha szőke vagyok, nem értek hozzá.

Most vettük a 2006-os 2,2-es Versonkat, és kétségbeesetten tapasztalom, hogy a kijelző 12,5 literes átlagfogyasztást mutat. Beleolvasgattam a topikba, ez horror soknak tűnik. Az autó jó állapotú, szervizkönyves, elméletileg nincs semmi baja... De ezek szerint valami mégis.

Merre induljak el? Mi lehet a baja? Márkaszerviz azonnal, vagy tévedhet a kijelző?
Az írt érték valóban sok de miután járkálni fohsz vele csökkeni fog illetve össze kell szokni ( és ez nem hülye duma ) sokat fog jelenteni ha megszokjátok egymást :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.03 14:57:12
szia!

nullázáshoz a "kis" corollákban a trip/navi gombolt kell hosszan nyomni, amikor látod a fogyit.
ha az átlagsebességet látod, és akkor nyomod, akkor meg azt nullázza

üdv
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.03 15:18:42
Sziasztok!

Remélem valaki tud segíteni, előre is elnézést, ha szőke vagyok, nem értek hozzá.

Most vettük a 2006-os 2,2-es Versonkat, és kétségbeesetten tapasztalom, hogy a kijelző 12,5 literes átlagfogyasztást mutat. Beleolvasgattam a topikba, ez horror soknak tűnik. Az autó jó állapotú, szervizkönyves, elméletileg nincs semmi baja... De ezek szerint valami mégis.

Merre induljak el? Mi lehet a baja? Márkaszerviz azonnal, vagy tévedhet a kijelző?
Először is, állítsátok be a keréknyomást a gyári értékek közé (üres - tele között félúton, pl. üresen 2,2bar a nyomás, telepakolva, meg 2,5, akkor legyen 2,3-2,4 mind a 4 kerékben). Szedjétek ki a felesleges dolgokat a csomagtartóból, csak az legyen benne, amire feltétlenül szükségetek lehet pl. elakadásjelző 3szög, láthatósági mellény, zárjégoldó, pótkerék, szerszámok.

Menjetek vele vegyes használatban egy teljes tanknyi km-t, de tankolásnál nullázzátok le a fedélzeti computert.

Ha ezek után is ilyen magas értékeket kaptok fogyira, és a kézi számítás is (tankolt liter x 100 / megtett km) ugyanazt a magas értéket hozza ki, akkor menjetek szervizbe, mert akkor valami probléma van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.03 16:57:04

Ismerősömnek az 1.2-es, 0km-es, automata váltós i10 evett valami 23 lityót százon. Ha jól rémlik ott a lambdaszonda volt a ludas.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 19:53:18
Mindenkinek köszönöm szépen a jótanácsot. Jókislány módjára mindent megfogadtam, nulláztam, teletankoltam, felírtam, stb.

Annyi, hogy mentem vele én városban, féldugóban 20 km-t (ebben 3X indítottam hideg motorral), és a végén 8,9 -re hoztam ki az átlagfogyasztást. Ezen a ponton meleg motorral (!) átadtam az autót a férjemnek, aki ment vele 10 kilométert, és 9,5 átlagfogyasztással hozta vissza az autót.  ;)

Khmmmmm...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.01.03 19:57:35
Megvan, a párod a bűnös! :D :devil: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.03 20:02:19
Megvan, a párod a bűnös! :D :devil: :clap:
valahogy sejtettem hogy nem singli a csaj ekkora autoval :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 20:20:14
 ::) Abszolút jól sejtetted.  :clap:

Minek is kellett volna nekem 7 személyes kocsi egyedül? Férj, purgyék, minden van.  :yes:

És amúgy igen, kicsit ő a hibás, mert ha kocsivásárlásról van szó, ő a "szőke", én meg a ... ööö... szőkébb.  :lol: Na jó, nem. Egy csomót utánanéztem, hogy milyen legyen a kocsink, ez tökéletes választásnak tűnt, ezért vagyok most pipás, hogy rá fog menni a gatyánk a fogyasztásra...  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.03 20:26:10
Kata, cseréljünk egy hétre autót, megmondom van-e gondja a fogyasztásával ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 20:43:44
Nagyon kedves vagy, és önfeláldozó.  :winkiss:

Én meg addig majd békávézok a gyerekekkel.  :D (brit tudósok szerint már többen túlélték...)

Egyébként meg proli liba vagyok, aki soha nem cserélte volna le a Suzuki Lianáját, ha nem jönnek bele Karácsony előtt, és viszik el a fél oldalát. MIvel a gyerekek is benn ültek, hirtelen k. fontos lett, hogy az új autó biztonságos is legyen. (Hozzáteszem, hogy ha egyedülálló lennék, se szívesen halnék meg balesetben, úgyhogy ez egy kicsit sántít.)

És félre ne értsetek, mert óriási a különbség a Lianához képest, főleg kényelemben, na meg gyorsulásban, csakhát kicsit megszoktam, hogy arra az autóra 5 év alatt csak a minimumot kellett költeni, és igazán nem szeretném, ha ez az autó meg lehúzás lenne.

Nyilván bízom benne, hogy nem lesz az, meg kell tanulnunk vezetni, és a biztonság kedvéért be is vizsgáltatom szervizben.  ;) (félszőkében kiegyezünk? :D) És NAGYON hálás vagyok minden kedves tanácsotokért!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.03 20:46:38
pontosan milyen évjárat és motor?

2.2 d-cat?  177 le vagy 150le?  mennyi km van benne?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 20:50:40
2006-os évjárat, 111000 km van benne. Flotta autó volt, végig szakszervizben szervizelt, elvileg minden renden volt vele.

177 lóerős, 2,2 d-cat luna. (és az is rá van írva, hogy D-4D)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.03 20:57:06
vagy d-cat vagy d4d
kettö együtt nem lehet  :)

ha valoban szakszervizbe hordták végig, akkor nagy gond nem lehet, föleg  valos km esetén :yes:

de csodát nem kell várni a fogyasztástol, 177 éhes lovat kell etetni  :D
finoman kezelve 8-9 reális lehet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 21:12:54
Lehet, hogy igazad van... Csak akkor meg kár, hogy benyaltam ezt a 7,x-et... :-( MErt így csalódás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.03 21:15:25
Lehet, hogy igazad van... Csak akkor meg kár, hogy benyaltam ezt a 7,x-et... :-( MErt így csalódás.
ahhoz nagyon oda kell figyelni rá, és hosszabb országuti szakaszok érhetö csak el szerintem

döntö hányadban hol használjátok az autot? és milyen távokon?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.03 21:36:03
2006-os évjárat, 111000 km van benne. Flotta autó volt, végig szakszervizben szervizelt, elvileg minden renden volt vele.

177 lóerős, 2,2 d-cat luna. (és az is rá van írva, hogy D-4D)

Ha D-Cat akkor hamarosan aktuális lesz a motor csere ha még garis olajfogyasztás vagy egyéb okból. :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.03 21:37:14
Városban, és kábé 10 km-eken. (ha a férjem megy vele, akkor ő olyan napi 40-et megy vele oda-vissza) Igen, tudom, hogy ehhez nem a dízel motor a legmegfelelőbb erre , mert így nem tudom kihasználni az előnyeit.

Ugyanakkor viszonylag gyakran megyünk nagyobb távokra (cuccokkal), és ilyen körülmények között meg kellett egy nagy autó.

A legideálisabb egy kicsi, 900 köbcentis benzines lenne a városba, és a mostani verso. Éééééés bilibe lóg a kezem.  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.03 21:42:09
5-6 km kell hogy üzemmeleg legyen a motor, nyilván városban nem biztos hogy ezt mindig elfogja érni...... ez dobni fog a fogyasztáson, meg ugye a motornak sem a legjobb ha igy szaporodnak bele a km-erek
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.03 22:08:14
Ha D-Cat akkor hamarosan aktuális lesz a motor csere ha még garis olajfogyasztás vagy egyéb okból. :clap:

Extragarit kell rá mielőbb kötni amég lehet mert utána ha nincs szerencséd akkor erősíted a statisztikát és jön a pénznyelő automata, ami az injektoroknál kezdődik.Sajna a D-Cat motort a Toyota nagyon nem találta el megbízhatóság szempontjából.Egyébként sok szerencsét hozzá és ne legyen igazam.Ami a fogyasztást illeti főleg ilynkor télen meg rövid távon fog kajálni annyit mint egy normálisabb benzines,viszont cserébe megy is mint a disznó. ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.01.03 22:58:18
Gallon nem =~4,5 l?? :hmmmm:
Az angoloknál 4,54609; az amcsiknál 3,78541178.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.04 09:36:04
vagy d-cat vagy d4d
kettö együtt nem lehet  :)

ha valoban szakszervizbe hordták végig, akkor nagy gond nem lehet, föleg  valos km esetén :yes:

de csodát nem kell várni a fogyasztástol, 177 éhes lovat kell etetni  :D
finoman kezelve 8-9 reális lehet...
Sztem ezt gondold át még egyszer ;)

Egyébként városban használva a 8-9 liter reális lehet, bár nálam biztos kevesebb lenne :) A sprites átlaguk (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/981-Corolla_Verso.html?fueltype=1&power_s=170&gearing=1&powerunit=2)7,78 liter, ami azért mutatja, hogy lehet vele gazdaságosan is közlekedni.
Ha jellemzően városban használjátok és van garázsotok, lehet, hogy érdemes lenne egy motor előmelegítőn elgondolkodni. Itteni fórumtársaknak, igaz Yarisban, vannak kedvező tapasztalataik vele.
Ja, és cserét írtam ;) (nem kéne BKV-zni, adnék helyette egy Swiftet vagy D-4! Corollát :))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.01.04 09:44:19
Egy csapat ment tavaly nyáron korzikára 3autóval. Köztük volt egy octavia is 170 LE-s dizel. 4 en voltak benne, megpakolva. Kocsi tetején 2 kenu is figyelt, 140-re áltak rá(gondolom nem mint a szög de azt tartották nagyjából), és a vége 6,4 liter lett. Kb 4000 km-t mentek.
Városban nem tudom mennyit eszik, de így autópályán elég jó adatnak tűnik. Szal ki lehet hozni jó fogyasztást is egy erős autóbol.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.01.04 10:03:20
5-6 km kell hogy üzemmeleg legyen a motor, nyilván városban nem biztos hogy ezt mindig elfogja érni...... ez dobni fog a fogyasztáson, meg ugye a motornak sem a legjobb ha igy szaporodnak bele a km-erek
A 1,4 d4d ilyen jol melegszik?  :hmmmm: En tegnap voltam muszaki vizsgan, ahol kiderult, hogy 1 fokban, csillaggarazsban allt Auris 11,3km utan a motohomerseklet 48fok (ECU-bol szedett adat).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.04 12:52:20
4-5 km alatt a vizhömérséklet jelzö üzemi hőfokot mutat, hogy valojában mennyi az annyi azt nem tudom :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.04 14:22:16
Akkor vagy nagyon hajtod az elején is vagy vmi nem stimmel a kocsiddal ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.04 14:53:22
Akkor vagy nagyon hajtod az elején is vagy vmi nem stimmel a kocsiddal ;)
sosem hajtom hidegen,  1600 as fordulat fölé nem nyomom, még nem éri el a kivánt höfokot .... :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2012.01.04 14:54:03
Gabe; telen mikor indultam otthonrol szegedre, az Annonal (4.1km-Googlemaps info) kezdett el emelkedni a mutato, a wakeboard palyanal beallt "uzemmelegre" Az kb tovabbi 1km.
Nincs semmi baja Lasi kocsijanak :)
Foleg, hogy o szinte csak orszaguton teszi meg ezt a par km-t, hiszen ott lakik a "varos"( :D )tabla mellett :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.04 17:52:18
Sziasztok! Nem túl jó a helyzet, a nullázás óta 60 km-t mentem (város) és az átlagfogyasztás 10,1 l/100 km. Na mindegy, holnap megy vizsgálatra, majd kiderül.

Nagyon sajnálnám, ha bármi lenne, mert annyira jóóóóó autó. Elférünk benne, meg kényelmes, meg nagyon-nagyon...  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.04 17:56:36
szerintem össze kell szokni még az autoval..... valamint teljes tankot hajtsatok ki,  és számoljátok vissza a megtett km-böl és rátankolt üzemanyagbol hogy mennyit eszik.......... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.04 20:12:41
Na ma megdöntöttem a rekorfogyasztásom pályán 140-es tempomattal 1-2x 180as kóstolgatás után egy kis pesti dugóval megspékelve 8.6 fogyasztás :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.04 20:48:35
Számolva vagy BC szerint?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.04 20:53:44
Számolva vagy BC szerint?
[/quote

Nincs computerem úgyhogy számolva :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.04 21:06:12
Sziasztok! Nem túl jó a helyzet, a nullázás óta 60 km-t mentem (város) és az átlagfogyasztás 10,1 l/100 km. Na mindegy, holnap megy vizsgálatra, majd kiderül.

Nagyon sajnálnám, ha bármi lenne, mert annyira jóóóóó autó. Elférünk benne, meg kényelmes, meg nagyon-nagyon...  :)

mennyi a gyári adat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jrtom - 2012.01.05 07:13:52
Ts-be tempomat?

Na ma megdöntöttem a rekorfogyasztásom pályán 140-es tempomattal 1-2x 180as kóstolgatás után egy kis pesti dugóval megspékelve 8.6 fogyasztás :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.05 09:48:24
Ts-be tempomat?

Bele raktuk meg az ülésfűtést is,hogy minden meglegyen.Amúgy is szokott zsibbadni a sarkam [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kkata - 2012.01.06 15:51:38
Sziasztok! Megjött az autó a szervizből, semmi baja. Akkor már csak a mi lábunkban lehet a hiba...  :)

Nem szégyen a tanulás, vasárnap eljön velem egy dízel-profi ismerős vezetni tanulni. De gááááz. Mármint csak azt szeretném, hogy elmagyarázza, hogyan lehet üzemtakarékosan vezetni a dízelmotoros autót.

egyébként valami azért nem tiszta nekem... Szóval most eddig full városban mentem vele 120 km-t, és még nem ment le a mutató egy negyedet sem az üzemanyagjelzőnél. Ha azt veszem, hogy 55 l a tank, vagyis amit mi fogyasztottunk, az kábé (mutató szerint) 11 l. Ezt osztom 1,2-vel, akkor az csak 9,16/100km, ő meg majdnem 12 l-t mutat... azért nem mindegy.

Az lesz, amit mondtatok, hogy parázás helyett ezt a tankot most kijárom, aztán visszaosztok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.06 17:28:46
majd üres tanknál is számold ki a fogyasztást, mert csalhatnak a számok a kijelzőn :nono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.01.06 17:35:50
Dízelnél egyszerű: hidegen szigorúan tilos tiporni a lelkét (bár ez a benyásra is igaz). Amúgy meg alacsony fordulatszámon is megy a nyomaték miatt mint az állat, főleg egy 2.2-es disznó :whistling:, úgyhogy tessék mielőbb felkapcsolni magas sebességfokozatba. Én a kis 1.3-as benyásommal lazán eljárok 50 km/h-nál városban ötödikben. Persze itt nem kell már nagyon padlót nyomni, mert nem bírja és nem is illik. A fed. compot ugye nulláztátok. Most akkor csináld azt, amit én 4. éve, hogy minden tankolásnál szinte kifolyik az üzemanyag a kocsi oldalán, tehát full csurig rakom, aztán a köv tankolásnál megint, így lehet igazán pontosan mérni. A fed. comp meg simán lehet, hogy átver (sajnos).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.06 18:20:12
Most akkor csináld azt, amit én 4. éve, hogy minden tankolásnál szinte kifolyik az üzemanyag a kocsi oldalán,
Hát te se az orczy téri lukasnál tankolsz, hogy lekattan literenként :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.06 18:53:56
Sziasztok! Megjött az autó a szervizből, semmi baja. Akkor már csak a mi lábunkban lehet a hiba...  :)

Nem szégyen a tanulás, vasárnap eljön velem egy dízel-profi ismerős vezetni tanulni. De gááááz. Mármint csak azt szeretném, hogy elmagyarázza, hogyan lehet üzemtakarékosan vezetni a dízelmotoros autót.

egyébként valami azért nem tiszta nekem... Szóval most eddig full városban mentem vele 120 km-t, és még nem ment le a mutató egy negyedet sem az üzemanyagjelzőnél. Ha azt veszem, hogy 55 l a tank, vagyis amit mi fogyasztottunk, az kábé (mutató szerint) 11 l. Ezt osztom 1,2-vel, akkor az csak 9,16/100km, ő meg majdnem 12 l-t mutat... azért nem mindegy.

Az lesz, amit mondtatok, hogy parázás helyett ezt a tankot most kijárom, aztán visszaosztok.
Az előttem szólók jól írták az okosságokat, én csak annyit tennék hozzá, hogy minél többször gurulj motorfékkel (sebsségben, lassítva), mert ilyenkor 0 a fogyasztás. Ehhez folyamatosan előre kell kémlelni a forgalmi helyzetet, hogy tudd, mikor-mi történik, ne kelljen hirtelen lassítani-gyorsítani.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.06 19:08:12
Sziasztok! Megjött az autó a szervizből, semmi baja. Akkor már csak a mi lábunkban lehet a hiba...  :)

Nem szégyen a tanulás, vasárnap eljön velem egy dízel-profi ismerős vezetni tanulni. De gááááz. Mármint csak azt szeretném, hogy elmagyarázza, hogyan lehet üzemtakarékosan vezetni a dízelmotoros autót.

egyébként valami azért nem tiszta nekem... Szóval most eddig full városban mentem vele 120 km-t, és még nem ment le a mutató egy negyedet sem az üzemanyagjelzőnél. Ha azt veszem, hogy 55 l a tank, vagyis amit mi fogyasztottunk, az kábé (mutató szerint) 11 l. Ezt osztom 1,2-vel, akkor az csak 9,16/100km, ő meg majdnem 12 l-t mutat... azért nem mindegy.

Az lesz, amit mondtatok, hogy parázás helyett ezt a tankot most kijárom, aztán visszaosztok.
Elmondom az én tapasztalatomat több 10 évi dieselezésről. Hozzá teszem nekem nem olyan autoim voltak mint a tied.
Nem kell pörgetni 2000 fordulat alatt is jól megy . Szemben a benzinessel ,majdnem mindegy hogyan mész vele-. Nekem alig 1 liter a differenca, nyár- tél vagy város -országut- autópálya között (persze sehol nem szétpörgetve) Ezt az itteni topiktársak, főként a benzinesek, nem osztják, dehát az az ő bajuk :szemez:
Nekem az 1,4-es dieselnél 5 és 6 liter között van (nyáron szabályosan országuton 5 alatt is tud lenni)
Kiváncsi vagyok mire jutsz ;) Reméljük csak a kijelző rossz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.01.08 16:24:30
Mutató nem mutat pontossan. Inkább csak kb-ra mutatja az üzemanyagot.
Elvileg az elején lasabban indul, és a végén gyorsabban megy le.
Volt nekem hogy 150 km-nél elérte a 3/4-ed tankot. Volt hogy 240-250km-nél. Az átlag meg kb ugyanannyira jött ki.
Mások is mondták ezt nekem, hogy így mutatnak ezek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.08 20:45:08
Elhatároztam, hogy egy tank erejéig próbálok takarékosabban vezetni, kíváncsi vagyok mennyit számít. Eddig sem toltam neki mindig, de normálisan mentem, nem figyeltem külösebben a takarékoskodásra, bár eddig is rengeteget motorfékeztem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.08 21:05:50
Inkább nyáron, akkor jobb eredményt tudsz elérni... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.08 21:28:05
Elhatároztam, hogy egy tank erejéig próbálok takarékosabban vezetni, kíváncsi vagyok mennyit számít. Eddig sem toltam neki mindig, de normálisan mentem, nem figyeltem külösebben a takarékoskodásra, bár eddig is rengeteget motorfékeztem.
Akkor végre tudni fogod, milyen 60-nal 5.-ben.  :D Ezt csak akkor csináld, ha nem sietsz. 70-től már akár kövér gázzal is gyorsíthatsz 5.-ben.
Alapból elég, ha ráérősebben gyorsítasz, kisebb gázzal, mint eddig. Jó pár deci lesz az eredménye mínuszban, meglátod és közben az átlagsebességed sem szabad, hogy pár kmh-nál többel csökkenjen, sőt, akár még nőhet is, ez rajtad múlik. Tankolásnál ne csak az átlagfoyasztás mérőt nullázd, hanem az átlagsebességet jelzőt is.
Ha folyamatos sebességgel haladsz, csak annyi gázt adj, ami ahhoz a sebességhez szükséges.

Bocs, hogy belevauztam, csak segíteni szeretnék.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.08 21:38:24
Inkább nyáron, akkor jobb eredményt tudsz elérni... ;)

Tudom, de most volt kétszer 8 feletti fogyasztásom, szóval innen is lehet csökkenteni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.08 21:39:42
Tudom, de most volt kétszer 8 feletti fogyasztásom, szóval innen is lehet csökkenteni.
Nem sok óvatoskodással 1 litert minimum...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.08 21:40:05
Tankolásnál ne csak az átlagfoyasztás mérőt nullázd, hanem az átlagsebességet jelzőt is.
Köszönöm!
Soha nem nullázok semmit, felírom a kilométereket és a blokkról leírom a litert és excelben számolok. 27 ezer km óta nincs nullázva a fedcomp, nem is tudom mit mutatok  :whistling: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.08 21:46:57
Köszönöm!
Soha nem nullázok semmit, felírom a kilométereket és a blokkról leírom a litert és excelben számolok. 27 ezer km óta nincs nullázva a fedcomp, nem is tudom mit mutatok  :whistling: .
Akkor az egy érdekes szám lehet :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.08 21:49:15
Köszönöm!
Soha nem nullázok semmit, felírom a kilométereket és a blokkról leírom a litert és excelben számolok. 27 ezer km óta nincs nullázva a fedcomp, nem is tudom mit mutatok  :whistling: .
Így is tökéletes és egzakt. Nem akarod a spritmonitoron is vezetni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2012.01.10 20:32:52
Az utóbbi időben elég magas(igaz relatív kinek mi) fogyasztásra lettem figyelmes, mégpedig ugyan azon a távon ahol eddig tempósan "normálisan"(3500, max5000-6000 előzés,dombnak fel) környékén váltva 7-7,5L, gazdaságosabban(2000-2500nél elváltogatva) 6-6,5. Most viszont 10L!!! körüli értékek jöttek ki úgy hogy mióta olyan 350-360 feletti benzin árak vannak a gazdaságos üzemmód van aktiválva, városba is 5.-be stb stb :wacko:  néha azért így is meghajkurászom, hogy nem lustuljon meg ne koxolodjon a rendszer :D :D. Szóval a tények, általában a rublikák alapján szoktam nézni ami (egy teljes) tapasztalataim szerint ~7L és ezen a szokásos 100km-es úton kb 1 megy le normál tempóba és ma (pont úgy jött ki hogy vonalnál állt a mutató így könnyebb volt megnézni :)) 1 és egy negyed ment le hazaértem beálltam a kútra ahhoz az oszlophoz ahol legutóbb is tankoltam 22,05 ment bele és mentem 226km-t ez 9,7-es fogyasztás ebből 25-30km körüli volt város a többi országút 90-100-as tempóval. Hol lehet a hiba?!?! Légtömegmérő,lambdaszonda vagy üzemanyagszűrő lehet tele dzsúvával?? :helpsmilie: :helpsmilie: :helpsmilie:
Ezt kb (ezt a 226km-t is belevéve) az elmúlt 360 km alatt figyeltem meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.01.10 21:24:00

Szerintem üzemanyagszűrő kizárva mert úgy tudom,hogy ezekbe a corikban nincs legalábbis az enyémben nem van.Már csak 2 maradt :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.01.10 22:02:14

Szerintem nincs semmi baja csak az időjárás változott ( hidegebb van , párás a levegő stb.) nekem is fel ment a városi fogyim 7 l ről 8 l.-re
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.10 22:16:45
Csak itt 7,5-ról 10-re emelkedett, meg virágzik a repce (http://www.origo.hu/idojaras/20120110-viragzik-az-aprilisban-nyilo-repce-meleg-idojaras-januar-hahot-zala.html[quote author=feryoo7 link=topic=516.msg449584#msg449584 date=1326229334)  ;)
Szerintem nincs semmi baja csak az időjárás változott ( hidegebb van , párás a levegő stb.) nekem is fel ment a városi fogyim 7 l ről 8 l.-re
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2012.01.10 22:22:59
Szerintem nincs semmi baja csak az időjárás változott ( hidegebb van , párás a levegő stb.) nekem is fel ment a városi fogyim 7 l ről 8 l.-re

De pl tavaly mikor komolyabb tél volt nem volt ekkora difi és akkor még nem is voltam ennyire eco üzemmódos mint mostanában. :wacko:
Szerintem üzemanyagszűrő kizárva mert úgy tudom,hogy ezekbe a corikban nincs legalábbis az enyémben nem van.Már csak 2 maradt :lol:

Akkor valószínű ebben sincs úgyhogy az akkor tényleg kilőve. :) :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.11 08:54:42
lassan ha beírom, hogy holtankoljak.hu, azt jön elő, hogy SEHOL!

ti milyen benzinárnál hagynátok otthon a kocsit és váltanátok másra? bringa, tömegközlekedés, vagy együtt munkába járás?

ahol szoktam tankolni, most a benzin 421, dízel 448  :eek:

tegnap még a mol kártyával tankoltam, úgy 401 ft volt egy liter. de mindez a múlté  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.11 09:10:07
...ti milyen benzinárnál hagynátok otthon a kocsit és váltanátok másra?

Nyílván pénztárcafüggő. Én mostanában érem el az a határt, hogy pont olyan kocsim van amilyet fent tudok tartani.  :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.11 09:18:22
lassan ha beírom, hogy holtankoljak.hu, azt jön elő, hogy SEHOL!

ti milyen benzinárnál hagynátok otthon a kocsit és váltanátok másra? bringa, tömegközlekedés, vagy együtt munkába járás?

ahol szoktam tankolni, most a benzin 421, dízel 448  :eek:

tegnap még a mol kártyával tankoltam, úgy 401 ft volt egy liter. de mindez a múlté  :whistling:
Én leírtam már a benzines topicban, hogy nem igazán érdekel, mennyi az üzemanyag ára. Amíg Bcsaba-Debrecen között jártam hetente dolgozni, addig számított, de mostanában eleve csak akkor vesszük elő az autót, ha az úticélunk gyalog, vagy bicajjal nem megközelíthető. Idén szerintem nem érem el a 8000km-es éves futást az autóval...
Tegnap pont kérdeztem este a páromat, hogy kiszaladjak gyorsan a kútra tankolni? De Ő lehurrogott, hogy minek? Még van fél tank benzinünk a kocsiban, na, puff neki, ezen az áron bukunk 250Ft-ot egy tankra vetítve... Mire újra tankolnunk kell, lehet, hogy lejjebb megy, akkor meg tök mindegy. Úgyhogy maradtam otthon és ültem a photoshop előtt tovább.  :)

Szóval, ha autó kell az utazáshoz, akkor beletankolom az 500Ft-os benzint is.  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.11 09:20:38
kicsit gondolkodtam, hogy kocsival hamarabb érek oda majdnem mindenhova, mint mással, nem vagyok semmihez se kötve és kényelmes
időt spórolok vele, és az idő pénz
vehetnék buszbérletet negyedannyiból, de napi 1-2 órával kevesebb maradna a 24-ból, az havi 30-60 óra, ami akár 3 szabadnapnak is megfelel

eléggé leegyszerűsítettem, de valahogy így látom
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.11 09:31:31
Amíg van munkád, hogy ki tudd fizetni a benzin árát, addig meg van a lehetőséged, hogy kényelmesen, autóval járj.  :flowers:

Nálunk van egy kutya a házban és egy 4 hónapos kölök, akikkel minden nap sétálunk kb 1-1,5 órát. Ha csak a boltba kell elugrani vmiért, akkor vagy biciklivel megyek, vagy sétálunk mindnyájan, családdal. Nem mellékes, hogy rövid utakra be sem vagyok hajlandó indítani az autót.
Mardel, Te ugye debreceni vagy? Én ott tanultam, tudom, hogy Debrecen sem akkora város, hogy biciklivel ne lehessen bárhova tervezhetően rövid időn belül eljutni. Ha ott laknék, ugyanazt csinálnám, mint itt, Csabán.
Az tény, hogy, ha mondjuk 250Ft lenne a benzin, én is többet használnám az autót, de összességében nem bánom, hogy inkább gyaloglok és biciklizek, mert itt nincs szmog, nem is nagyon volt akkor, amikor Debrecenben, meg Bp-n fuldokoltak az emberek, szóval nincs okom rá, hogy elővegyem az autót.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.11 09:34:51
lassan ha beírom, hogy holtankoljak.hu, azt jön elő, hogy SEHOL!

ti milyen benzinárnál hagynátok otthon a kocsit és váltanátok másra? bringa, tömegközlekedés, vagy együtt munkába járás?

ahol szoktam tankolni, most a benzin 421, dízel 448  :eek:

tegnap még a mol kártyával tankoltam, úgy 401 ft volt egy liter. de mindez a múlté  :whistling:
Tegnap elgondolkodtam én is. Az a szitu nagyjából, hogy a BKV és a Malév csődközelben van állítólag, ha bedőlnek a MÁV-ra sem kell sokáig várni  (persze úgyis kihúzzák őket utolsó pillanatban). Tehát a mozogni akarsz akkor megint maradni fog az autó.
Aki meg rendszeresen használja az autóját munkába járáshoz (mert mondjuk tényleg nem tudja megoldani tömegezéssel), az addig fogja venni a benyát, amíg a fizetéséből kijön a benzin+rezsi. Szerintem az 500Ft/L sem állít majd meg senkit, valahol a 900-1000-nél tippelem hogy emberek kicsit csúnyán fognak nézni, ha a fizetésük nem növekszik arányosan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.11 09:40:53
Szerintem az 500Ft/L sem állít majd meg senkit, valahol a 900-1000-nél tippelem hogy emberek kicsit csúnyán fognak nézni, ha a fizetésük nem növekszik arányosan.
Nem mondod, hogy TE nem nézel csúnyán már most a benzinárra?!  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.11 09:50:12
nekem az autom a hobbim is egyben....... nem fogok horgászni helyette, mert a toparton szétbsz az ideg :D

egy darabig még győzzük , azt majd lesz valami........ vagy nem, de az biztos  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.01.11 09:56:06
nem fogok horgászni helyette, mert a toparton szétbsz az ideg :D
Lasi B+!!! :clap: [rohog] :D :clap: :sorcerer: :hug: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.11 10:07:49
Nem mondod, hogy TE nem nézel csúnyán már most a benzinárra?!  :whistling:
Hát fájni fáj, de én spéci eset vagyok: 2km -re lakok melóhelytől, 8 óra ülés után meg jól jön az a 2*15 perc séta. Kocsit heti 1-2x veszem elő, így van hogy 2 havonta kell csak tankolnom
Autót MÁV pótlónak használom családi látogatásokra (igaz akkor beletekerek 500km-t), két ember+kutyánál még ott vagyok ahol a MÁV jegyár, nem beszélve a Liftback áldásos csomagtér méretét, amit kézben-vonaton lehetetlen hozni  :whistling:
Inkább az zavar hogy a mostani 10Ft-os emelés már rárakódik az élelmiszerekre is (annak ellenére hogy a szállítmányozó cégek visszaigényelhetik az üzemanyag adóját).
Inkább emeljék a cigi-alkoholt, az tényleg luxus.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.11 10:11:31

Na, hát akkor hasonlóan gondolkodunk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.11 10:17:22
Mardel, Te ugye debreceni vagy? Én ott tanultam, tudom, hogy Debrecen sem akkora város, hogy biciklivel ne lehessen bárhova tervezhetően rövid időn belül eljutni.

dede Debrecen:)
ha 8-10 fok fölé megy a hőmérséklet, előveszem a bringát
tavaly meg tavalyelőtt dec-jan-februárban is keróval jártam 80%ban, de idén nem kérek belőle
havi 2-300 km-t letekertem biztos:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.11 10:23:15
Inkább emeljék a cigi-alkoholt, az tényleg luxus.

a sört ne  :nono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.11 10:59:09
a sört ne  :nono:
Ön dönt: iszik vagy vedel!  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.11 11:04:56
Ön dönt: iszik vagy vedel!  :D
vagy! :lol:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.11 11:10:49
vagy! :lol:
Kezdünk eltérni a témától ...  :D
Szal nekem legutóbb 502km után 35liter ment bele (7L átlagfogyi), 400km autopálya, többi város.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.11 11:13:58
Hát fájni fáj, de én spéci eset vagyok: 2km -re lakok melóhelytől, 8 óra ülés után meg jól jön az a 2*15 perc séta. Kocsit heti 1-2x veszem elő, így van hogy 2 havonta kell csak tankolnom

Bakker, te 8 km/h-s átlagsebességgel sétálsz? Nem szívesen andalognék veled :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.11 11:14:13
nekem a pénteki akciom
440km, kb 30 liter gázolaj.... 6,8 as fogyi
had ne irjam le milyen tempo hozta ezt ki, imádom ezt a kis kocsit....... nagyon jol fogyaszt :yes: :devil:
csak picit venném le a lábam a jobb pedálrol, és vennék vissza a tempobol, lazán 5 liter alatt tudna :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.11 11:23:59
Nekem kerek 4 literen áll a kijelző kb 250 km után...de mire legközelebb tankolok remélem tavasz lesz!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.11 11:29:20
Bakker, te 8 km/h-s átlagsebességgel sétálsz? Nem szívesen andalognék veled :)
Lányok is alig érnek utol és azt hiszik zavarba jöttem  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.11 11:31:58
Nekem kerek 4 literen áll a kijelző kb 250 km után...de mire legközelebb tankolok remélem tavasz lesz!
nekem a kijelzö minimum 1 literrel kevesebbet ir folyamatossan, hiába 0 zok mindent........
igy inkább számolok :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.11 14:33:52
Nekem egy-két deci eltérés szokott lenni :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.11 14:42:59
Nekem a számolt és a mutatott érték között gyakorlatilag a kerekítésből adódó eltérés van max. 2010 aug. óta vezetem a sprit-et, talán 2-3 alkalommal tért el jelentősen 4-5 deci a fed. comp adata.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.01.11 19:59:35
Én mostanában szinte teljesen leraktam a kocsit bicikli és motor van helyette. Persze ha 10 km nél többet kell menni akkor azért előveszem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.12 20:28:06
Így is tökéletes és egzakt. Nem akarod a spritmonitoron is vezetni?

Nem, nem érdekel az, itt is mindenféle statisztikát könnyedén ki tudok számolni. Illetve nem kezdeném el ott előről. Be lehet vele olvastatni az excel táblát?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.12 20:29:46
Nem, nem érdekel az, itt is mindenféle statisztikát könnyedén ki tudok számolni. Illetve nem kezdeném el ott előről. Be lehet vele olvastatni az excel táblát?
Nem hiszem, általában fordítva működik: excel táblába lehet kimenteni. Mindegy, kíváncsi leszek, mit hozol ki ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.14 22:08:04
Elhatároztam, hogy egy tank erejéig próbálok takarékosabban vezetni, kíváncsi vagyok mennyit számít. Eddig sem toltam neki mindig, de normálisan mentem, nem figyeltem külösebben a takarékoskodásra, bár eddig is rengeteget motorfékeztem.

Tankolás óta figyelek, hogy mielőbb felrakom ötödikbe, és 2000-2200 körül elváltok. Igaz még csak valami 50 km-t mentem így, de már kezdek belecsavarodni. Ha nem hoz 100 kilométerenként másfél-két litert akkor nem fogok én ezzel szórakozni (valószínűleg akkor sem, ha fog, de azért akkor figyelni fogok a jövőben).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.15 09:58:49
Tankolás óta figyelek, hogy mielőbb felrakom ötödikbe, és 2000-2200 körül elváltok. Igaz még csak valami 50 km-t mentem így, de már kezdek belecsavarodni. Ha nem hoz 100 kilométerenként másfél-két litert akkor nem fogok én ezzel szórakozni (valószínűleg akkor sem, ha fog, de azért akkor figyelni fogok a jövőben).
Ez csak megszokás kérdése. Tankonként nem sok a difi, szerintem, ha 1 litert hoz neked, az már sok, főleg így télen. De, ha éves szinten ezeket a difiket összehasonlítod, már érezhető az összeg, amit MÁSRA tudsz majd költeni. Különben, meg hova rohansz???  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.15 10:04:37
Nem rohanok, de az autó mostanában kevésbé munkaeszköz (keveset kell mennem vidékre) így sokkal inkább saját célra/szórakozásra autózom (ennél fogva tankonként 1000-1500 forintot megérhet, hogy úgy megyek ahogy jólérzem magam). Az a pénz pedig úgysem lenne megy egyben sehol. Ettől függetlenül ezt a tankot megnézem, aztán eldöntöm érdemes-e ezzel szórakoznom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.01.15 17:37:25
Kb. 3 hónapja írtam, hogy a megélhetési költségek, és az üzemanyagárak drasztikusan fognak nőni, hm.. lám-lám kezdi kihozni az embereket a normál kerékvágásból.
Sajnos ez van, még mindig áldom az agyamat, hogy 1,4-et vettem, az az igazság, bár lehet, nem túl nehéz a lábam, mégis normál keretek között fölöslegesnek tartom főleg így a téli időszak alatt az 1,4-nél nagyobb benzinest.
Mikor megvettem májusban volt, hogy 5-en ültünk a kocsiban, bár az igaz, hogy klímával azért ennyi főre érződik brutálisan a teljesítmény visszafogása, azért mikor egyszer kétszer kigyorsítottam 3000 fölé, csak sasoltak és kérdezgették mekkora ez a motor, mikor kimondtam, hogy 1.4, majd lementek hídba miatta..
Haverom a héten járt Győrben egy 2010-es Corolla-val 10.6-ot mutatott a fedcomp.
Még mindig azt vallom, nagyon messze van az a szint, mikor az átlagember brutálisan teszi majd le az autót.
Én inkább azt vallom, azok teszik egyenlőre le a verdákat, akik eszement nagy benga kocsikkal nyomulnak...bár fájó a benzinár, mégis az ember túlteszi magát rajta és kész...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Maxim - 2012.01.15 17:50:24
Nem az a jellemző, hogy a nagy autókkal közlekedők tennék le. Rengetegen olyanok teszik le, akiknek pl. öreg Suzukijuk vagy más 15 év körüli kis autójuk volt, kis fizetésből vagy idősek nyugdíjból tartják fenn. Ahogy látom érezhetően kevesebb az autó az utakon, különösen reggelente munkába menet észrevenni ezt  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.15 17:54:31
Valószinű elöbb a 2. autót fogják nélkülözni, aztán korlátozzák, ami csak kényelmi dolog, munkábajárás(ha van tömegközlekedés), iskolajárat, hétvégi kirándulás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.15 18:02:12
azok teszik egyenlőre le a verdákat, akik eszement nagy benga kocsikkal nyomulnak...bár fájó a benzinár, mégis az ember túlteszi magát rajta és kész...
a benga autósokat eddig sem érdekelte a fogyasztás, azért volt benga autójuk  ;)
Az teszi le, akit már nagyon is érzékenyen érinti a drága benzin - mert már a törlesztőt sem tudja összevakarni - és nem a megélhetése függ tőle. Azért még ez nem ölt tömeges méreteket, az emberek első lépésben csak csökkentik az autó használatot és ha mennek is, spórolósabban teszik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: richkan - 2012.01.15 18:19:16
Én a következőket látom:

-csökkent a tempó (főleg az autópályákon lehet észrevenni, a városban a legtöbben most is ész nélkül tapossák a piros lámpa előtt is, hogy aztán fékezhessenek)
-pár százalék biztosan lerakta a kocsit is, mert a fővárosban lényegesen kevesebb a dugó
-leginkább a kisebb, öregebb autókat használókat érintheti a drágább üzemanyag, a 2 éves 535-ös BMW-s valószínűleg így is úgy is teletankol és megy. Szinte észre sem veszi a drágulást.

Drasztikus változásra és ténylegesen arra, hogy sokan letegyék az autót szerintem olyan 700-1000,-Ft/liter körül lehetne számítani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.16 10:20:53
Tankolás óta figyelek, hogy mielőbb felrakom ötödikbe, és 2000-2200 körül elváltok. Igaz még csak valami 50 km-t mentem így, de már kezdek belecsavarodni. Ha nem hoz 100 kilométerenként másfél-két litert akkor nem fogok én ezzel szórakozni (valószínűleg akkor sem, ha fog, de azért akkor figyelni fogok a jövőben).
De ugyan mitől csavarodsz be?  :surrender: Attól, hogy magasabb fokozatban, kisebb fordulatszám mellett autózol? Vagy az a gond, hogy ha jobban meg kell ugrani akkor vissza kell kapcsolni? Dehát ez a vezetés élvezete, pl a kapcsolgatás!  :1eye:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.16 10:56:05
és akkor mi lesz, amikor mondjuk 500, meg 600 lesz a benya, és mégjobban visszaesik az benzineladás?
mondjuk 20-30%-kal a mostanihoz képest

az államnak és a benzinkutaknak sem fog jól esni, hogy csökken a bevétel, csökken a haszon
a felső tízezer nem fogja őket kihúzni a csávából
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.16 11:23:56
Szerintem arra apellálnak, hogy van egy bizonyos szint az autóhasználatban, ami alá a nagy tömeg nem adja, fogja használni a kocsit. Lehet, hogy alkott területen belüli úticélra nagyságrendekkel kevesebben veszik majd elő, de, ha valahova "vidékre" kell utazni, akár csak kirándulni, vagy család látogatóba, akkor úgyis autóval mennek, mert már ésszerű alternatívája jelenleg a tömegközlekedésben nincs.

Én is így teszek, pontosan, így felőlem lehet majd 500 Ft is a benzin litere, ha kell az autó, akkor is bele fogom tankolni.

...már ameddig lesz állásom, amiből ez fussa...  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.16 11:38:02
De ugyan mitől csavarodsz be? 

Attól, hogy a takarékosság jegyében nem pörgetem. Ez egyrészt benzines autó, másrészt pedig gyakran eltolom 3500-4000-ig akár városi forgalomban, akár ha hazafelé megyek a szüleimhez a szerpentineken. No meg attól, hogy van egy közel 100 lóerős autóm és alacsony fordulat miatt használok belőle 30-at. Szóval nem is fog ez az állapot sokáig tartani nálam  :no: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.16 11:56:15
megnéztem a debreceni buszjegyárakat:

vonaljegy elővételben       290 Ft
vonaljegy járművezetőnél       370 Ft

1 napos jegy    1 200 Ft
3 napos jegy    2 400 Ft
7 napos jegy    3 100 Ft

dehogy buszozok!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.16 12:02:27
Én a következőket látom:

-csökkent a tempó (főleg az autópályákon lehet észrevenni, a városban a legtöbben most is ész nélkül tapossák a piros lámpa előtt is, hogy aztán fékezhessenek)
-pár százalék biztosan lerakta a kocsit is, mert a fővárosban lényegesen kevesebb a dugó
-leginkább a kisebb, öregebb autókat használókat érintheti a drágább üzemanyag, a 2 éves 535-ös BMW-s valószínűleg így is úgy is teletankol és megy. Szinte észre sem veszi a drágulást.

Drasztikus változásra és ténylegesen arra, hogy sokan letegyék az autót szerintem olyan 700-1000,-Ft/liter körül lehetne számítani.
Én valószinű drágább üzemanyagár mellett többet fogok autozni:
Eddig a dugok és a lassu haladás miatt kitértem motorra, robogóra, BKV-ra.
Robogom most már nincs,  valószinű nem érdemes másikat vennem, de már az autó is elég gyors. A BKV bérletet meg már nem tudom kihasználni.
Hivatalos utjaimat meg igy is ugy is el tudom számolni. :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.01.16 13:17:49
Tankolás óta figyelek, hogy mielőbb felrakom ötödikbe, és 2000-2200 körül elváltok. Igaz még csak valami 50 km-t mentem így, de már kezdek belecsavarodni. Ha nem hoz 100 kilométerenként másfél-két litert akkor nem fogok én ezzel szórakozni (valószínűleg akkor sem, ha fog, de azért akkor figyelni fogok a jövőben).

Nekem is idönként eljön ez a spórolós idöszak, de amikor pl egy 1000 cm3-is kocsi gyorsul el mellettem egy háromsávos úton, olyankor valahogy elfeledkezem magamról és rálépek a gázra.
(Vezetési élmény!  :cool2:)

Nagyon nagy különbségek szerintem nincsenek a fogyasztásban, ha alapvetöen normálisan közlekedünk.
Egy-két kigyorsítás meg szerintem benzinártól függetlenül is belefér, máskülönben miért használunk egy 100 lovas kocsit?  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.16 13:25:56
mert azalatt nem gyárt a a tojó :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.16 13:50:54
4-6Ft emelés lesz a héten ...
Asszem bevásárolok sörből, hogy legyen mit iszogatni otthon, miközben nézem a feldühödött tömeget a TV-ben :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.16 14:37:31
Nekem is idönként eljön ez a spórolós idöszak, de amikor pl egy 1000 cm3-is kocsi gyorsul el mellettem egy háromsávos úton, olyankor valahogy elfeledkezem magamról és rálépek a gázra.
(Vezetési élmény!  :cool2:)

Nagyon nagy különbségek szerintem nincsenek a fogyasztásban, ha alapvetöen normálisan közlekedünk.
Egy-két kigyorsítás meg szerintem benzinártól függetlenül is belefér, máskülönben miért használunk egy 100 lovas kocsit?  :)
Én meg a hold magasságából Toyok arra, hogy hány ccm-s az engem legyorsuló autó mellettem. Nem hat a szexuális életemre, hogy legyorsulnak-e, vagy sem.

 :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2012.01.16 14:49:03
Én meg a hold magasságából Toyok arra, hogy hány ccm-s az engem legyorsuló autó mellettem. Nem hat a szexuális életemre, hogy legyorsulnak-e, vagy sem.

 :cool2:
Hát még én...  :lol: Engem vagyis az én Corollámat ugyanis MINDEN autó legyorsulja, évjárattól, üzemanyagtól, vezető nemétől függetlenül... Talán egy IFA nem. Még nem próbáltam, egyet sem tudtam utolérni...
...hogy a topic címére "válaszoljak": nagyon sokat, nagyon sz*rul...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.01.16 15:03:40
Én meg a hold magasságából Toyok arra, hogy hány ccm-s az engem legyorsuló autó mellettem. Nem hat a szexuális életemre, hogy legyorsulnak-e, vagy sem.

 :cool2:

Nekem is erröl van szó, csupán szeretem ha megvan az utak hierarchiája, és mondjuk nem a külsö sávban keménykedik nekem egy-két suzukis papírhuszár.   :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.16 15:05:59
A Corolla saját kategóriájánál gyengébb autók, ha legyorsulnak sem érdekel, mert nekem elég a tudat, hogy, "HA AKARNÁM" körberöhögném őket.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.16 16:09:59
Nekem is erröl van szó, csupán szeretem ha megvan az utak hierarchiája, és mondjuk nem a külsö sávban keménykedik nekem egy-két suzukis papírhuszár.   :tt2:
Ezt én úgy ahogy van hülyeségnek tartom, már bocs  :flowers:
Nagy erős autóval is szabad poroszkálni és ha normális a vezető, nem zavarja, ha egy elméletileg lassabb, de adott pillanatban gyorsabb kisautó megelőzi. És itt tök mindegy, hogy város vagy autópálya vagy bármi.
Ettől nem leszek kevesebb, se több.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.01.16 16:45:06
Ezt én úgy ahogy van hülyeségnek tartom, már bocs  :flowers:
Nagy erős autóval is szabad poroszkálni és ha normális a vezető, nem zavarja, ha egy elméletileg lassabb, de adott pillanatban gyorsabb kisautó megelőzi. És itt tök mindegy, hogy város vagy autópálya vagy bármi.
Ettől nem leszek kevesebb, se több.

Szerintem félreértjük egymást, nekem azzal semmi bajom ha egy kisautó megelöz, mert gyorsabb a haladási sebessége.
Nekem azzal van a bajom, ha valamelyik soför nekiáll "keménykedni", és a megelözés utáni lassítás módon idegesíti az embert.

Ilyenkor bizony rálépek a gázpedálra és inkább otthagyom az illetöt!   :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.16 17:41:57
OK, de nem ezt írtad  ;)
Az általad leírt esettel én talán ha évente 1x találkozom. Szerintem azzal lehet huszárkodni, aki belemegy ebbe a játékba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.01.16 22:09:50
Jelenleg az én szokásaimat inkább az időjárás és az évszak befolyásolja, bár most én is a takarékosság pártján állok , hiszen még nem tudom csupán csak nagyjából sejtem mit fogyaszt télen, a nyári adatok már világosak.

De azért jó tudni,hogy ha kell van paci bőven a motor alatt, persze ez csupán nézőpont kérdése, jelenleg úgy látom, hogy a 100 ló maximálisan elég mind országúton, mind városban, csupán olyan 150 körül kezdi megadni magát a pályán.
Olyan 3 éve volt, mikor egy hétig nyaraltam Svájcban és Németországban egy általam bérelt Seat Altea-val.....
hm.... durva most visszagondolni, hogy akkor még a frankot  165Ft-ért vettem, igen akkor itthon a benya még olyan 320 körül volt.
Csak  hétfőn, a nyaralás utolsó napján vettem észre, mennyit is mentünk a kocsival, illetve előző nap vasárnap 10 körül, mikor rájöttem egy hét autókázás után, talán nem kéne bevállalni a hátra lévő 300km-t a sasfészekig, szóval maradtunk a valagunkon.
Így visszagondolva mikor mentünk ketten viszonylag kevés csomaggal a szerpentinen az 1.6 103-lóval, vagy mennyivel, kb. ugyanaz volt a feeling, mint most a kocsimmal, nem volt benne több életérzés, sőt a foswágen motor sokkal csúnyább hangokat adott ki 5000 tájékán, így inkább a zene bömbölt.

Jó ez a rizsrakéta, főként a bordó színét imádom még mindig, olyan jó érzés ránézni a parkolóban, sógoromék delfinkék sedanja olyan semmilyennek tűnik mellette.

Egy dolgot el kell ismerni viszont, lehet svájci benzinnel, de kitapostam a szemét az első 300 km-en első nap, Genf-től Engelberg-ig, és mikor felértem a falucskába és tankoltam, nem volt több a fogyasztás 7,5 l-nél.
Durva volt, hogy alig akadt autó aki nyomta volna, először nem is értettem, hm.. itthon 130, ezek nem akarnak menni, aztán már eszméltem, majd már nem mertem megnézni mennyi is a kötelező pályán, hm... érdekes nem kaptam egy csekket sem... szerencsére.

Még egy észervétel, mikor az egyik gleccserhez tartottunk a hegyi szerpentinen fölfele elkezdett melegedni durván a hőfok, bár igaz kentem neki 5-ig pörgetve, de azért durva volt hogy 30 fok körül hogy melegszik......
no nem baj, bízom benne idén nyáron lesz alkalmam kipróbálni, már kifejezetten gyúrok rá.....

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.01.17 14:27:29
Jó ez a rizsrakéta, főként a bordó színét imádom még mindig, olyan jó érzés ránézni a parkolóban, sógoromék delfinkék sedanja olyan semmilyennek tűnik mellette.

Ìgy van!  :devil:

Èn is nagyon szeretek ránézni az enyémre a sok szürke, fekete és fehér kocsi mellett!  :yes:

(Nem ám megsértödni, srácok!  :hug:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.01.20 23:51:07
Tankoltam ma. 655 km, 43 liter benya: 6.6 liter átlag. Nem is rossz ahhoz képest, hogy csak a szokásos napi 2*12 km volt benne, illetve több hidegjárat 5 km-rel. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.21 11:04:58
most számolgatom, hogy amilyen gyakran viszem haza a munkatársaimat (félúton dobom ki őket, van hogy 3-4 embert viszek heti 2-3 alkalommal), ez évi 5-10e ftot is kitehet a fogyasztás miatt

szerintetek mennyire van rendbe ezt megemlíteni, hogy járuljanak hozzá valamivel az úthoz?
arról nem is beszélve, hogy alkalmanként 20-30percet simán spórolnak időben

ti hogy tennétek?

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.21 11:10:43
Simán, ha már hurcolod a sejhajukat, szálljanak be a kényelem oltárán...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.21 11:18:43
most számolgatom, hogy amilyen gyakran viszem haza a munkatársaimat (félúton dobom ki őket, van hogy 3-4 embert viszek heti 2-3 alkalommal), ez évi 5-10e ftot is kitehet a fogyasztás miatt

szerintetek mennyire van rendbe ezt megemlíteni, hogy járuljanak hozzá valamivel az úthoz?
arról nem is beszélve, hogy alkalmanként 20-30percet simán spórolnak időben

ti hogy tennétek?
Jogos!
Elviheted öket egyszer sörözni :hmmmm: Persze te nem ihatsz :D
Most nem azért, de a kopás, koszolás is jelentős. Összekarcolhatják a műanyagokat, koszolhatják a kárpitot, nekiverik az ajtót valaminek stb.
Szoval idővel az ilyesmi meg fog látszani, mégha konkrétan egy fuvarnál nem fog mutatkozni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.21 11:23:52
ja igen, a ganézásról nem is beszélve!

akkor beszéljünk a térítés mikéntjéről és rendszerességéről:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.21 12:30:44
Vonaljegy, bérlet,
'1 ut egy sör vagy milkacsoki [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.21 13:07:02
most számolgatom, hogy amilyen gyakran viszem haza a munkatársaimat (félúton dobom ki őket, van hogy 3-4 embert viszek heti 2-3 alkalommal), ez évi 5-10e ftot is kitehet a fogyasztás miatt

szerintetek mennyire van rendbe ezt megemlíteni, hogy járuljanak hozzá valamivel az úthoz?
arról nem is beszélve, hogy alkalmanként 20-30percet simán spórolnak időben

ti hogy tennétek?
Jobb helyeken ez az utasoknak szokott eszükbe jutni  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.01.21 13:20:10

Én mikor Miskolcra jártam ( mondjuk ez volt olyan 80-90 km er) oda vissza én mindig annyit kértem mint a busz jegy ára.
Így én is jól jártam meg az utasok is hisz mindig ülőhelyük volt kb. 20 percel hamarabb érkeztünk meg és mindenkit a háza ajtajába raktam le.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.21 16:34:04
Jobb helyeken ez az utasoknak szokott eszükbe jutni  ::)

de ez itt a kelet:)

amikor engem vittek haza amikor nem volt kocsim, akkor nekem se jutott eszembe, bár néha rákérdeztem
mondjuk havonta 1-2 alkalom volt, nem heti 2-3 :hmmmm:

feryoo: ha hosszabb útra megyek, akkor 7-8literes átlagra számolok, és akkor osztom anniyfele

megnéztem hátul a kocsit, hát ***án össze van rugdosva hátul, mert ugye egy oldalon kell kiszállni mindhárom embernek,a kiből kettő egyenként 110 kiló:)

na közben kitaláltam, hogy a csajnak természetben lenne érdemes fizetni, úgyis a háza mellett teszem ki, 10 perc belefér nekem is  :innocent: :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.21 16:38:18
remélem ezt Ő is olvassa  :devil: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.21 16:46:27
remélem ezt Ő is olvassa  :devil: :lol:
Mármint a témában szereplő csaj, vagy mardel csaja? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.21 16:51:53
vagy mindkettő , ugy lenne igazi a buli  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.01.21 17:02:08
most számolgatom, hogy amilyen gyakran viszem haza a munkatársaimat (félúton dobom ki őket, van hogy 3-4 embert viszek heti 2-3 alkalommal), ez évi 5-10e ftot is kitehet a fogyasztás miatt

szerintetek mennyire van rendbe ezt megemlíteni, hogy járuljanak hozzá valamivel az úthoz?
arról nem is beszélve, hogy alkalmanként 20-30percet simán spórolnak időben

ti hogy tennétek?

Ha te vagy a "Máltai szeretetszolgálat" akkor teljesen rendben van!

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.21 17:39:23
vagy mindkettő , ugy lenne igazi a buli  :clap:

na annak én is örülnék, még jól is kijöhetnék belőle:D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.21 17:40:07
 [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.21 18:01:22
de ez itt a kelet:)

amikor engem vittek haza amikor nem volt kocsim, akkor nekem se jutott eszembe, bár néha rákérdeztem
mondjuk havonta 1-2 alkalom volt, nem heti 2-3 :hmmmm:

feryoo: ha hosszabb útra megyek, akkor 7-8literes átlagra számolok, és akkor osztom anniyfele

megnéztem hátul a kocsit, hát ***án össze van rugdosva hátul, mert ugye egy oldalon kell kiszállni mindhárom embernek,a kiből kettő egyenként 110 kiló:)

na közben kitaláltam, hogy a csajnak természetben lenne érdemes fizetni, úgyis a háza mellett teszem ki, 10 perc belefér nekem is  :innocent: :devil:
Erről jut eszembe: Görögországban a taxik ugy működnek, hogy bárki bárhol leinthet egyet, az meg is áll ha van még hely benne és az uj utastól is a megfelelő utszakaszra fizettet. A taxik jobban kihasználtak és valóban olcsók (legalább is így volt 20 éve mikor ott éltem)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.01.22 19:36:48
Ezen gondolatokat olvasva, hm... nekem csupán az jut az eszembe, mikor megyek hazafele és látom a stopposokat....
Sose anyukát  kezében gyerekkel, hanem magányos szerencsevadászokat......kicsit mindig felmegy bennem a pumpa, fizetjük a drága benyát, veszem a kocsit, fizetem a biztosítást, baleseti adót,.... többi sz...rt, és valakinek még van képe engem lestoppolni, aki épp egy Ft-ot sem akar fizetni valamiért, viszont mástól elvárná, hogy ingyen fuvarozgassa.....
 :nono:
Más az, ha valaki elkeseredésében tényleg segítségre szorul, de én többnyire azt tapasztalom, hogy akinek igazán kellene  a segítség az restelli azt, viszont sokan visszaélnek mások jó szándékával.....

A mai világban szerintem az nem megy, hogy valaki csak úgy ingyen fuvarozgat másokat napi rendszerességgel. Illetve igen, de akkor azt nem jó szándékúnak, inkább palimadárnak szokás nevezni.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.22 20:49:13
Nem vagy egy kicsit túl stresszes?  :1eye:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.01.22 21:08:11
Hát nem tudom, nekem nem lenne képem pénzt kérni, mondjuk ha 1-2 embert vinnék úgy, hogy én akkor is kocsival megyek, ha ők nem jönnek.. Ez így elég lehúzás szagúnak tűnne. Főleg, ha haverok. Viszont ha úgy döntenék, hogy biciklizek/buszozok inkább, akkor felajánlanám nekik, hogy ha beszállnak a költségekbe, akkor mehet tovább a kocsi  :hug: Mondjuk ezt még blöffnek is be lehet dobni, és akkor nem tűnik lehúzásnak :D
Persze van olyan alak is, mint pl egy nagy f@x kollegám(amúgy jófej), aki fel volt háborodva azon, hogy egy haverja /fő-re számolta a költséget, 3an mentek(kollega a csajával), azt elkezdi: ő szerinte 2 felé kellett volna osztani, mert ők egy pár :D Persze ő így járt volna jól, a fuvarozó meg rosszabbul..
Ugyanez a kollega, amikor engem vitt el valahova, és persze én fizettem a benyát, a tankolásnál abba nem akarta hagyni a töltést, szó szerint csurig töltötte.. Lehet én vagyok nagyvonalú, de én nem cigánykodnék ilyeneken, hogy még egy kis pénzt kisajtoljak a delikvensből..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.22 22:08:59
Nem lenne gond részemről abból, ha kollegákat (1-2-t) reggelente be kellene vigyek a céghez, mondjuk, 25km-ről. De előre megbeszélném velük, hogy ahányan vagyunk, annyi felé oszlik az úti költség. Tudom, hogy mennyit fogyaszt az autóm, ott a fed. comp. adat is nekik, tetszik, vagy sem, semmi sincs ingyen. Nekem is fizetni kell a benzinkútnál... Ha vki ezért nem kér pénzt, az egyszerűen balek. Megérdemli, hogy a többi szemét kihasználja.  :ph34r:

Stoppos témához nem tudok hozzászólni...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.23 08:34:04
stoppost (ismeretlen embert) nemigen vennék fel

a kollegák szállítása esetén pedig a köszönöm-ökkel nem tudom megtankolni a kocsit, és ha belemondom a kipufogóba a kapott szavakat, a kocsi nem tisztítja ki a kárpitot sajnos, pedig SOL felszereltségű, ezt igazán megtehetné :D

ha azt mondanék, hogy oké, jövök egy sörrel, vagy hozok a büféből valamit, már jobb lenne, de úgy látom, hogy nekem kell szólni, de az nem fog nekik tetszeni. pedig jó gyerekek, de nekem sem kolbászból van a kerítésem
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 08:46:07
ha azt mondanék, hogy oké, jövök egy sörrel, vagy hozok a büféből valamit, már jobb lenne, de úgy látom, hogy nekem kell szólni, de az nem fog nekik tetszeni. pedig jó gyerekek, de nekem sem kolbászból van a kerítésem
Nem kell mást mondanod, csak ezt. Ha valamelyik nem érti meg, akkor hülye, de szerintem ez alap dolog.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 08:47:41
A mostani jó fogyasztásomnak is lőttek. Mikor leraktam az autót, akkor mutatott 6,2-es fogyasztást. Azóta párom kb 5-ször vette elő városi használatra, már most 6,8-at ír ki. Örülhetek, ha 7 liternél megáll a teljes tankra vetítve...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.23 08:52:58
jaj mi lesz  :cool2:

take it easy!

az enyém 9.2-n áll :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.23 09:15:43
mekkora problémák  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.01.23 09:38:55
Hát most én is kutyát hoztam vittem lódokihoz, cammogós, lámpás dugós, rövid távok, két hét alatt 200km, középen áll a mutató, szal megint 9-10l-es fogyi ... evvan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 09:49:02
jaj mi lesz  :cool2:

take it easy!

az enyém 9.2-n áll :)
Jó, persze, ez még mindig jó, de már egy éve, hogy nem volt 7 literes fogyasztásom... Rontja a sprites átlagomat...  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.01.23 09:55:07
Rontja a sprites átlagomat...  :ph34r:
Átérzem... :wacko: :censored: :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.23 10:01:07
Rontja a sprites átlagomat...  :ph34r:

akkor kamuzz be egy 6.2-t, mint mindenki :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 10:44:14
akkor kamuzz be egy 6.2-t, mint mindenki :D
mindenkiiii?! Én sosem hazudok a spriten... nem attól áll fel valahogy... :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.23 12:25:48
Hát ha már ettől sem?!?!?!  :devil: [rohog] :lol: :lol: :D [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.01.23 13:37:20
Nekem most a fed. comp. szerint 7.6 a fogyim. Teljesen jó szerintem a sok várost és az 1-2 alkalmas 20 km es távra nézve.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 14:12:47
Hát ha már ettől sem?!?!?!  :devil: [rohog] :lol: :lol: :D [rohog]
Ismered a mondást: Mindenki magából indul ki...  :tt2: :devil: :lol: :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.23 14:30:21
Majd megtudod te is az én koromban :)  [rohog] :D :lol: :lol: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.23 14:59:55
Majd megtudod te is az én koromban :)  [rohog] :D :lol: :lol: :D
Ne röhögtess, mi lesz 3-4 év múlva????  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.23 20:04:48
Jó, persze, ez még mindig jó, de már egy éve, hogy nem volt 7 literes fogyasztásom... Rontja a sprites átlagomat...  :ph34r:

Én örülök, ha 8 alatt kijövök majd. Csak városi, bár mióta garázsból megy, azóta azért a hidegindítás nem akkora probléma.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.01.24 01:29:22
Ne röhögtess, mi lesz 3-4 év múlva????  :D
2 az a 3-4 ;) Úgyhogy húzz bele míg lehet! :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.24 15:11:44
ültünk ma az ebédlőben, és az egyik srác hozott vagy 10 csemegeuborkát
az egyik srác, aki szokta fuvarozni a többieket, megkérdeztem, hogy Zoli, adsz egy ubit?
erre a válasz: hozzál magadnak!

mondanom sem kell, hogy az uborkás gyereket is szokta elvinni egy darabon, és ennyi a köszönet

eszem megáll
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.24 15:18:40
 [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.25 08:52:29
Revidiálnom kell az eddigi tapasztalatomat, miszerint elhanyagolható a különbség a diesel fogyasztásban (január!):
Kecskemét-Békéscsaba-Kecskemét: 4,2-es átlag
Budapesti rövid távu utak: 5,8 l
Autopályát most külön nem mértem de az 5,1 szokott lenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.25 11:45:35
Nézd, ez csak felfogásbeli különbség. Mi a benzinkúton fizetünk többet, Te amikor megvetted, illetve a szervízben. Szerintem hosszútávon nincs érdemi különbség, ha megnézzük egy autó 1 km-re fordított költségét, mondjuk 250-300 ezer km-nél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.01.25 11:57:43
Nézd, ez csak felfogásbeli különbség. Mi a benzinkúton fizetünk többet, Te amikor megvetted, illetve a szervízben. Szerintem hosszútávon nincs érdemi különbség, ha megnézzük egy autó 1 km-re fordított költségét, mondjuk 250-300 ezer km-nél.

+1  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.25 18:32:13
Nézd, ez csak felfogásbeli különbség. Mi a benzinkúton fizetünk többet, Te amikor megvetted, illetve a szervízben. Szerintem hosszútávon nincs érdemi különbség, ha megnézzük egy autó 1 km-re fordított költségét, mondjuk 250-300 ezer km-nél.
Ez leginkább nem stimmel:
- a benzinkuton én fizetek többet :devil: mert a gázolaj drágább
- a  megvételnél szinte csak a dieselmotor volt az egyetlen extrám, Ti meg más  extrákra hajtottatok ;)
- szervizben  nem hiszem hogy egyáltalán többet kell fizetnem
-az meg hogy elromolhat , mert diesel ez csak a" benzinesek" rémálma, az enyém nem. Ha meg 200-300e km-nél rá kell költeni egy fél milliót az, bele van kalkulálva.- de ez is csak azért, mert hiszek Nektek, mert a tények nem  bizonyitják
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.01.25 18:37:34
Ez leginkább nem stimmel:
- a  megvételnél szinte csak a dieselmotor volt az egyetlen extrám, Ti meg más  extrákra hajtottatok ;)
Nem jó érv. Azonos felszereltségű modelleket kell összehasonlítani. A dízel felára csak akkor térül mg, ha valaki az átlagnál jóval többet megy az autóval.
A tiéd valóban igen jó, megbízható konstrukció, de a mai dízelek többségéről ez nem mondható el.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.25 18:43:27
Nem jó érv. Azonos felszereltségű modelleket kell összehasonlítani. A dízel felára csak akkor térül mg, ha valaki az átlagnál jóval többet megy az autóval.
A tiéd valóban igen jó, megbízható konstrukció, de a mai dízelek többségéről ez nem mondható el.
De érv mert én leszarom az automata klimát, meg a váltót, meg a kromcsikot, ködlámpát. Ja máris megvan a 490 eFt árkülönbség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.01.25 18:59:59
De érv mert én leszarom az automata klimát, meg a váltót, meg a kromcsikot, ködlámpát. Ja máris megvan a 490 eFt árkülönbség.
Én is, szerintem csak felesleges plusz súly.
De akkor is 2 azonos felszereltségű modellt kell összehasonlítani, pl. egy új 1,3-as Corolla 4,68M (ez szerintem felejtős, nem erősebb mint egy 1,4 E12, viszont nehezebb) 1,6-os Corolla 4,9M, a dízel 1,4 5,36M. Ez 460 ezres különbség, ami azért nem kevés. Ennyi pénzből még mindig elég sok benzint lehet venni...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.01.25 19:22:33
De érv mert én leszarom az automata klimát, meg a váltót, meg a kromcsikot, ködlámpát. Ja máris megvan a 490 eFt árkülönbség.
Nem jó érv, mert ha benzinest vettél volna, akkor sem veszel extrát, tehát zsebedben maradt volna 490e Ft, ami kb 1200 liter "ingyen" benzin  :hmmmm:
 Ügyesen ferdítesz  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.25 19:52:12
Nézd, ez csak felfogásbeli különbség. Mi a benzinkúton fizetünk többet, Te amikor megvetted, illetve a szervízben. Szerintem hosszútávon nincs érdemi különbség, ha megnézzük egy autó 1 km-re fordított költségét, mondjuk 250-300 ezer km-nél.

Hát ez ugye,  nem igaz.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.01.25 19:57:53
A dízel felára csak akkor térül...

Drágábban veszed, de drágábban is adod el... :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.25 20:02:39
100km nél kb 1000 ft-ot spórolok   --> éves szinten megyek 20.000km-ert és itt már 200ezer ft amit spórolok
és csak 1 gázolajszürövel került többe a szerviz, ami 13 ezer ft kb   :tt2:

a kocsi megvan 5 éve, igy már 1 millát spóroltam........ akármilyen hiba üt be, bontoba van minden........ 100 ezeré kapok egy megkimélt blokkot  :devil:

akkor miröl is beszélünk?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.01.25 20:03:17
Ez leginkább nem stimmel:
- a benzinkuton én fizetek többet :devil: mert a gázolaj drágább
De állítólag kevesebb fogyaszt,  :whistling:
- a  megvételnél szinte csak a dieselmotor volt az egyetlen extrám, Ti meg más  extrákra hajtottatok ;)
Azonos felszereltségű autókat hasonlítsunk össze, csak a korrektség kedvéért...
Ha meg 200-300e km-nél rá kell költeni egy fél milliót az, bele van kalkulálva.- de ez is csak azért, mert hiszek Nektek, mert a tények nem  bizonyitják
És ha rá kell költeni, akkor már nem is biztos, hogy megéri, erről beszélek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.25 20:04:46
Ahogy én használom, már 60 e km-nél megtérült a vételárkülönbség. :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.01.25 20:19:28
Ahogy én használom, már 60 e km-nél megtérült a vételárkülönbség. :tt2:
Mert elszámolhatod a gázolaj használatot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.25 20:21:55
Mert elszámolhatod a gázolaj használatot.
ezt én hozzá se adtam......... :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.25 20:48:33
Mert elszámolhatod a gázolaj használatot.
A benzint is elszámolhatnám.
Igaz a benzinesnek magasabb lenne a normája, de ez most nem téma.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.25 21:05:17
ha gondos tulaja vagy az új kocsidnak, akkor nem lehet nagy baj

ha viszont használtan veszel egy dízelt, akkor jöhet bármi, akkor kalkulálnék én is előre 1-2-300.000 ftos kiadással

ha újonnan vennék dízelt, akkor ilyen eszembe se jutna

de addig sokat kell még dolgozni  :chef:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.25 21:06:41
szakács vagy?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.01.25 21:17:27
 :lol:
sejtettem, hogy jön a kérdés, de csak ilyen melósat találtam

sajnos nem vagyok szakács, de enni azt szeretek:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.01.25 21:22:11
helyes, enni jo :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.01.26 22:58:18
Drágábban veszed, de drágábban is adod el... :)
Az 1,4 corollát talán igen, de eggyel nagyobb méretű dízelt már nem. Mindenki fél a lendkerék-problémától, ezért tele van a piac elad(hat)atlan dízelekkel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.01.27 11:10:45
Mostanaban nezegetem az en Aurisomhoz hasonlo autokat a hahun. Bizony 3 hete meg 6 db volt fennt ma pedig (ahogy mar egy hete is) mar csak egy. Ezekbol egy volt, ami nem kulfoldrol behozott es ossze-vissza tekert, "furcsa" felszereltsegu auto volt megis mind elment (buvos 80e-re tekerve). Raadasul nem is mennek el rossz aron meg ezek sem.  :clap:
Ha az atlagarat nezem az 1.6-hoz (benzin), akkor majdnem megvan az az artobblet, ami uj korukban is megvolt  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.27 20:27:36
Az 1,4 corollát talán igen, de eggyel nagyobb méretű dízelt már nem.
Ez természetes: minnél drágább egy autó, összegben annál többet veszt az értékéből :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.27 20:30:21
Mostanaban nezegetem az en Aurisomhoz hasonlo autokat a hahun. Bizony 3 hete meg 6 db volt fennt ma pedig (ahogy mar egy hete is) mar csak egy. Ezekbol egy volt, ami nem kulfoldrol behozott es ossze-vissza tekert, "furcsa" felszereltsegu auto volt megis mind elment (buvos 80e-re tekerve). Raadasul nem is mennek el rossz aron meg ezek sem.  :clap:
Ha az atlagarat nezem az 1.6-hoz (benzin), akkor majdnem megvan az az artobblet, ami uj korukban is megvolt  :yes:
Gondolom Aurisból, Corollából nem tudnak olyan sokat behozni nyugatról mint mondjuk egy Opelból, VW.ból, Fiatból stb. Talán ott nincs is olyan sok belőle meg nem szoktak cégautok lenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.01.27 21:33:22
Az 1,4 corollát talán igen, de eggyel nagyobb méretű dízelt már nem. Mindenki fél a lendkerék-problémától, ezért tele van a piac elad(hat)atlan dízelekkel.

Autót vezetők 50%-nak  fogalma sincs a lendkerékről, kettős tömegűről nagyrészük nem is hallott!

Szerintem!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.01.27 22:18:39
Autót vezetők 50%-nak  fogalma sincs a lendkerékről, kettős tömegűről nagyrészük nem is hallott!

Szerintem!
Én se :no: :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.01.29 20:52:25
"Exup"  az tuti megy mi ?  :yes: :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.02.02 21:03:36
Rosseb essen bele: 7.25 átlag... A tél monnyonle! :censored: :censored: :censored: :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.02 21:16:35
Rosseb essen bele: 7.25 átlag... A tél monnyonle! :censored: :censored: :censored: :cry:
Nyugi, nekem se hiszem, hogy 7 alatt marad. Már 6,9-et mutat... :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.02 21:21:10
nekem is 6.8.... :censored:

holnap tankolom tele...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.02.02 21:22:01
Rosseb essen bele: 7.25 átlag... A tél monnyonle! :censored: :censored: :censored: :cry:
8,4
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.02.02 21:47:08
8,4  :clap: Én nagyon örülök neki, nyáron is megetettem vele ennyit  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.02 23:38:22
9.5!  :devil:

(most van benne 400 km város)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.02.03 13:22:40
5,3  :flowers:
Reggel fűtött garázsból indulva, este már teljesen áthűlve dideregve indítózva és nagyrészt gyorsforgalmi
úton haladva ( kb. 70%) Nem melegítem 1 percnél tovább sosem, nincs értelme mint ahogy annak sem, hogy
ilyenkor pörgősen közlekedjek. Szigorúan kétezer alatt marad a RPM!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.02.03 20:41:39
6,5 a szokásos normál 90-es tempó mellett, városban felkapcsolva 5-be.
Kb. kétharmad országút, egyharmad város.
Még mindig Lukoil fan vagyok, mivel nálam a 100-as OMV-vel egyáltalán nem hozta a várt kívánalmakat, max talán picit jobban gyorsult, de a fogyi több volt, mint a sima lukoilos 95-vel.... érdekes.....
Mindegy, egyszer kipróbáltam, többet nem fogom, nem látom értelmét.
Lukoil-nál is egyszer kentem bele 98-at, azt se vettem észre, hogy bármi történt volna.....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.06 19:57:51
megtankoltam majdnem 19 rongyért, csak lestem

közben megmondtam a munkatársaimnak, hogy nagyon drága a benzin, hogy fuvarozzam őket, úgyhogy becsületkassza lesz
nem kötelező, ahogy gondolják. lehet pénz is, meghívás egy sörre, a büféből csokira, kajára, bármire
két srác csak kussolt hátul, elől a csaj meg oké, intézzük
ma visszahallottam, hogy micsoda dolgog, hogy mardel mit mondott pár napja, pedig eddig nem mondott semmit

ma 6an maradtunk este melózni, 2en koscival 4en busszal

vége lett a műszaknak, gó haza

most írta a másik kocsis  haverom, hogy sérelmezték a többiek, hogy én meg se kérdeztem tőlük, hogy kit vigyek el

eszem ***om megáll  :censored:

még én kérdezgessem, hogy kit vigyek haza, ki havazza be a kocsit, amire a család hosszú ideig spórolt, mindezt persze ingyen, és az én időmet használva, hogy nekik könnyebb  legyen

ezt  csak azért írom, hogy ilyenek az emberek (tisztelet a kivételnek), figyeljetek oda, mert egyből elindult a susmus, és lehiénázták a gyengébbik autóst

de a hiénák szopni fognak, mert így kevesebb autósra jut több ember, és ők is meg fogják mondani, hogy bocsi ez nem megy így  :nono:

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.06 20:04:48
Ha meg nagyon kérdezgeted kit vigyél, még azt gondolják pénzt akarsz keresni rajtuk :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.02.06 20:09:03
Átérzem a helyzetet, én is hasonlóan gondolkodok, nem vagyok egy sóher ember, de rajtam aztán nem utazna egy ki....ott hiéna se..... :devil:

Vannak brutál pofátlan emberek, de ilyenkor egy dolgot kell nézni, senki nem jótékonysági intézmény, a legdurvább, hogy te még a legfinomabb formáját választottad.
Én nem így kezeltem volna, nem puhítva adtam volna elő a történetet, ennyi a kőtség, kit meddig viszek, térítsenek, vagy viszlát....

Egyik hiéna sem lesz ott mikor a műszakit kell perkálni, vagy a szokásos olajcserét, vagy új gumit kell venni, és ezek csupán a szokásos költségek, a baleseti adóról, a teljesítményadóról ne is beszéljek.......
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.02.06 20:11:46
ezt  csak azért írom, hogy ilyenek az emberek (tisztelet a kivételnek), figyeljetek oda, mert egyből elindult a susmus, és lehiénázták a gyengébbik autóst
de a hiénák szopni fognak, mert így kevesebb autósra jut több ember, és ők is meg fogják mondani, hogy bocsi ez nem megy így  :nono:
Ezt a ***t amit most szopogatsz, vagy 10 éve megszoptam én is, de már nem, mert pont nem arra megyek...  :whistling: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.06 20:17:52
megtankoltam majdnem 19 rongyért, csak lestem

közben megmondtam a munkatársaimnak, hogy nagyon drága a benzin, hogy fuvarozzam őket, úgyhogy becsületkassza lesz
nem kötelező, ahogy gondolják. lehet pénz is, meghívás egy sörre, a büféből csokira, kajára, bármire
két srác csak kussolt hátul, elől a csaj meg oké, intézzük
ma visszahallottam, hogy micsoda dolgog, hogy mardel mit mondott pár napja, pedig eddig nem mondott semmit

ma 6an maradtunk este melózni, 2en koscival 4en busszal

vége lett a műszaknak, gó haza

most írta a másik kocsis  haverom, hogy sérelmezték a többiek, hogy én meg se kérdeztem tőlük, hogy kit vigyek el

eszem ***om megáll  :censored:

még én kérdezgessem, hogy kit vigyek haza, ki havazza be a kocsit, amire a család hosszú ideig spórolt, mindezt persze ingyen, és az én időmet használva, hogy nekik könnyebb  legyen

ezt  csak azért írom, hogy ilyenek az emberek (tisztelet a kivételnek), figyeljetek oda, mert egyből elindult a susmus, és lehiénázták a gyengébbik autóst

de a hiénák szopni fognak, mert így kevesebb autósra jut több ember, és ők is meg fogják mondani, hogy bocsi ez nem megy így  :nono:

rászokattad őket annakidején....

amugy meg kérdezze meg mindenki,h elviszed ***na,ha még te érdeklődnél mindenkinél...amugy is néma gyereknek anyja se...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.06 20:23:23
nem én szokattam rá őket, mert én 3éve bringával jártam melózni dec-jan-febr-ban is, amíg őket más kollegák fuvarozták

igen, vittem én is őket néha, mióta megvan a kocsi, de mostmár kezd egy kicsit sok lennei

arra meg hogy nem arra megyek, nem olyan jó, mert tőlünk csak egyfelé lehet menni, egy jó 1 kmes szakaszt, onnan van jobbra vagy balra

de lesz@rom, én nem kertelek, szopjanak inkább a ***ák

 :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.06 20:29:31
Akkor probálj elöbb vagy késöbb menni (haza) :1eye: Az nem jó?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.06 20:32:20
hülyeség. hagyd a piccsbe.  egyébként én ugy csinálom,h ami a saját eredeti utvonalamon van akkor bárkit elviszek bármikor, de várni 1 percet se várok senkire.  és kitérőt se teszek,m én mindig sietek...meg amugy is kapunk a cégtől bkv bérletet...ha esetleg nem fele meg a szállitási feltételem a páciensnek,akkor meg bkv járat is..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.02.06 20:33:01
Hát sajnos ez ilyen, ha nem viszed el a kollégákat, haverokat, szomszédot ahova akarja akkor te vagy a szemét, ha elviszed az meg természetes.  :hug:

Sztori: szomszéd kisvárosba dolgoztam, egy szintén ott dolgozó srác mindig bekéreckedett hazafelé. (rendes srác volt, soha nem kellett haza vinni, csak ott kitenni amerre én is megyek) Eccer hazafelé beborultunk az árokba, soha többet nem jött velem...  :whistling: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.06 20:35:53
Ez azért nem valami olcsó, leszoktatási mód :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.02.06 20:38:05
De hatásos.  :D :D :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.06 20:38:35
Eccer hazafelé beborultunk az árokba, soha többet nem jött velem...  :whistling: :D
[rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.06 20:39:18
 :lol:

bár biztos nemvolt vicces  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.06 20:40:24
Akkor probálj elöbb vagy késöbb menni (haza) :1eye: Az nem jó?

a nagy  :censored:!

még én bujdokoljak? :nono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.02.06 20:43:30
bár biztos nemvolt vicces  :flowers:

De, vicces volt.  :D Úgy szálltunk ki a Trabiból mint egy tankból. (oldalán feküdt)  :lol:
Anyagi kár nem volt jelentős...  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.02.07 19:59:11
Egyszer olyan kb vagy 6 éve az egyik haverom is keménykedett a lefagyott úton a kézifékes kanyarkombinációval......
A végeredmény, 4 másodperc után az árokban ültünk mind a ketten a gépjárművel....mákja volt, hogy nem lett baja a céges kocsinak.
Aztán vagy fél évre rá jócskán megtörte a Stilo-t, aztán még egy Peugeot-ot is megtört, majd egy vadiúj motort is jócskán megtört...... [rohog]
Igaz ezt azért nem 1 év alatt, de egy biztos, mikor ráült, egyik haverommal mondtuk neki a motor halált lövell ki magából aztán tessék.......
Most is azt mondom, ne keménykedjen akinek nincs pár milliója kidobni az ablakon....

A trabis történet igen csak megmosolyogtató.....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.02.07 21:06:32
A trabis történet igen csak megmosolyogtató.....

Itt azért szó sem volt keménykedésről, meg kézifékes megmutatoménkivagyokról, csak egy egyszerű Borsodi télről. Hóvihar, hóátfúvások, marha hideg, meg egyszerűen rosszul megválasztott sebesség.  :hug: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.02.12 22:54:26
7,9. Csak város, de általában 10 km körüli utakkal, és ezzel a nem túl meleg idővel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.12 22:59:32
Egyszer olyan kb vagy 6 éve az egyik haverom is keménykedett a lefagyott úton a kézifékes kanyarkombinációval......
A végeredmény, 4 másodperc után az árokban ültünk mind a ketten a gépjárművel....mákja volt, hogy nem lett baja a céges kocsinak.
Aztán vagy fél évre rá jócskán megtörte a Stilo-t, aztán még egy Peugeot-ot is megtört, majd egy vadiúj motort is jócskán megtört...... [rohog]
Igaz ezt azért nem 1 év alatt, de egy biztos, mikor ráült, egyik haverommal mondtuk neki a motor halált lövell ki magából aztán tessék.......
Most is azt mondom, ne keménykedjen akinek nincs pár milliója kidobni az ablakon....

A trabis történet igen csak megmosolyogtató.....
Erre szoktam mondani hogy a határokat lehet alulról és felülről is feszegetni. Az utóbbi kicsit rizikósabb és költségesebb :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.18 20:16:47
Tegnap tankoltam, 7,30 lett az átlagfogyasztás és 36km/h átlagsebesség. Tekintettel a zord körülményekre és a sok rövidtávra, ne vagyok elégedetlen, csak majd' egy éve nem volt 7 feletti értékem...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.02.18 20:40:06
Itthoni rövid távok= 1/3 város, többi országút, majd egy Budapest-Kecskemét oda-vissza pályán oda 130-val, vissza 130-140 körül négy személlyel, kb 0 fokos hőmérséklet mellett=fedcomp. a cég előtt 7-et mutatott, bár az épp csupán a cégnél váltott 6,9-ről fel, hazaérve, igaz a fagy miatt az utolsó 20km-t olyan 80 körül tettem meg...

Továbbra sem panaszkodom, azt már észrevettem, hogy extrém hidegben jócskán dob a rövid távokon az autómata szivató, viszont 0 fok felett brutál módon kezd csökkenni a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.19 16:58:31
Most tankeroltam, csak város, 5-6km-es távok, 2500-nél váltás, 9 lityóra jött ki kereken. Valahogy a szitit nem szereti.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nulla7 - 2012.02.20 14:20:49
6.5 l//100km otthon-munkahely, munkahely-otthon 20 km-es utak ebből 5 km város .
Előtte volt egy  6.1 l/100km Szolnok-Debrecen, Debrecen-Szolnok 7 személlyel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.20 14:25:14
6.5 l//100km otthon-munkahely, munkahely-otthon 20 km-es utak ebből 5 km város .
Előtte volt egy  6.1 l/100km Szolnok-Debrecen, Debrecen-Szolnok 7 személlyel.
Ez így teljesen reális.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Trotter66 - 2012.02.20 20:21:57
6.5 l//100km otthon-munkahely, munkahely-otthon 20 km-es utak ebből 5 km város .
Előtte volt egy  6.1 l/100km Szolnok-Debrecen, Debrecen-Szolnok 7 személlyel.

Azt mostanában teljesen jó fogyi.  Nekem is ekörül van, az egyterűnek nagyobb a homlokfala.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.02.20 20:41:59
Szombat este tankoltam: 7.23. Ahhoz képest, hogy végig 0 fok alatt volt (jóval) a hőmérséklet, pofám erősen lapos.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.20 21:10:58
Szombat este tankoltam: 7.23. Ahhoz képest, hogy végig 0 fok alatt volt (jóval) a hőmérséklet, pofám erősen lapos.
Kezd zavarni hogy az enyém eszik a legtöbbet, már a miskolci etapokat is 7,5-tel tudom le, igaz igyekszem óra szerint 140-el letolni (GyéPéS:130).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.02.20 21:45:47
Most tankeroltam, csak város, 5-6km-es távok, 2500-nél váltás, 9 lityóra jött ki kereken. Valahogy a szitit nem szereti.
Az egy kicsit sok, nekem hasonló körülmények közt egyszer (hóban) lépte túl a 8 litert, azt is minimálisan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: BloodRedSandman - 2012.02.20 22:02:21
Akárhányszor benézek ide, sosem értem, hogy hogyan lehet deciken vitatkozni :D Nálvam vagy 10et eszik vagy ha tolom neki tiltáson és racsingolunk akkor 20at :D
De ilyen, hogy "húú a páratartalom miatt most 7.2 helyett 7.25-öt evett...." elképzelhetetlen :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.20 22:07:28
Akárhányszor benézek ide, sosem értem, hogy hogyan lehet deciken vitatkozni :D Nálvam vagy 10et eszik vagy ha tolom neki tiltáson és racsingolunk akkor 20at :D
De ilyen, hogy "húú a páratartalom miatt most 7.2 helyett 7.25-öt evett...." elképzelhetetlen :D
Vedd úgy hogy pálinkáról vitatkozunk. Igen is számít a pár deci, párában jobban üt  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.21 11:35:06
Kezd zavarni hogy az enyém eszik a legtöbbet, már a miskolci etapokat is 7,5-tel tudom le, igaz igyekszem óra szerint 140-el letolni (GyéPéS:130).

nekem 10.4 jelenleg a bc szerint
csak város meg egy pár nap csúszkálás  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.02.21 15:18:01
Ma volt nekem is tankolás, 21100 ft-ot hagytam ott, kerek 51 L benzinért.
6,1L átlag lett számolva. Közbe volt akksicsere, úgyhogy a computer nem tudom mit mutatott.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.21 21:22:31
ma én is telespricceltem a trágyaszórót a shellnél 414.9ft/L gvadányi - csömöri ut sarkán.

46.58liter ment bele és a számláló 706km-t mutatott...ez 6.5977 ~ 6.6liter/100km...a fed.kompom 6.8-at mutat...ebből 500km országút..a többi pest külváros.  télhez képest elég jó!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.02.21 22:25:36
A napokban elfogyasztottam 54,5 liter gázolajat 1140 km-re. Ez kb 4,8as átlag. Viszont történt ma velem olyan, ami eddig sosem: kifogyott a gázolajam...Az M5ösön. Pedig még kellett volna legyen benne számításaim szerint kb 70 kmre elég lé. Hát nem volt. 1 óra volt mire egy ismerős odaért egy kanna cuccal. Nem örültem :wacko: Engesztelésül kapott akciós vépúdert...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.21 22:29:56
én is jártam már igy, 3 kmre a benzinkut elött kifogyott .......... elöferdül :whistling:

viszont jo a fogyi adatod.......... egyszer cserélni kellene 1 tank erejéig , ki mit tud kihozni belöle  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.21 22:40:01
A napokban elfogyasztottam 54,5 liter gázolajat 1140 km-re. Ez kb 4,8as átlag. Viszont történt ma velem olyan, ami eddig sosem: kifogyott a gázolajam...Az M5ösön. Pedig még kellett volna legyen benne számításaim szerint kb 70 kmre elég lé. Hát nem volt. 1 óra volt mire egy ismerős odaért egy kanna cuccal. Nem örültem :wacko: Engesztelésül kapott akciós vépúdert...
Ez *jó fogyasztás, nekem 5,1 szokott lenni autopályán, nyáron. Azt szokták mondani, hogy az E12 0,5 l-rel biztos kevesebbet fogyaszt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.02.21 22:44:19
Én nem voltam vele boldog, tudom, örök elégedetlen vagyok. Igaz volt benne jócskán reggeli gyerkőchordás, hideg motorral, garázsból ki, garázsba be, városi tötymörgés, hideg van, stb, stb. Sebaj, jön a tavasz, meg a jó kis országúti menetek (pl Szeged Bcsaba, hallod Bepi? ;)) aztán megy ez majd lejjebb is. Tavasszal szeretnék csinálni egy 4 alatti teletankot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.21 22:57:09

Az már mesébe illik [rohog] Biztos éheznek a jószágaid [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.21 22:58:18
Az már mesébe illik [rohog] Biztos éheznek a jószágaid [rohog]
Andrisnak 3,5 ös fogyija volt ha jol emlékszem........ na az nagyon" beteg" :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.21 23:33:45
Andrisnak 3,5 ös fogyija volt ha jol emlékszem........ na az nagyon" beteg" :lol:
Érdről legurult Budaörsre? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.02.22 01:56:58
3,7 volt és nem csak egy ilyen "rövid távon" hozta, hanem teljes tankra ;) És részben én qrtam el, mert egyszer mikor időre kellett mennie ebben az időszakban Pestre, eldumáltuk az időt és pályán 120-130 körül kellett mennie :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 06:57:15
Én nem voltam vele boldog, tudom, örök elégedetlen vagyok. Igaz volt benne jócskán reggeli gyerkőchordás, hideg motorral, garázsból ki, garázsba be, városi tötymörgés, hideg van, stb, stb. Sebaj, jön a tavasz, meg a jó kis országúti menetek (pl Szeged Bcsaba, hallod Bepi? ;)) aztán megy ez majd lejjebb is. Tavasszal szeretnék csinálni egy 4 alatti teletankot.
Tírárírá...keblemre, barátom!!!  :hug: Nekem ezen a távon tavaly ősszel 4,9 volt a minimum, de már bántóan be kellett ehhez lassulnom, úgyhogy 5,3-mal értem végül haza... ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 09:45:38
Tavasszal szeretnék csinálni egy 4 alatti teletankot.

Remélem nem kerülsz elém az országúton. Nem vagyok egy nagyon nyomulós vezető, de a hipermilerekre (főúton 60-70 körül gurul) ki szoktam akadni.  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.02.22 09:48:57
Remélem nem kerülsz elém az országúton. Nem vagyok egy nagyon nyomulós vezető, de a hipermilerekre (főúton 60-70 körül gurul) ki szoktam akadni.  :cool2:
Megelőzöd?  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 09:52:05
Megelőzöd?  ;)
Ha lehet akkor igen. De ha folyamatos a szembe forgalom akkor nem tudom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.02.22 10:08:53
Remélem nem kerülsz elém az országúton. Nem vagyok egy nagyon nyomulós vezető, de a hipermilerekre (főúton 60-70 körül gurul) ki szoktam akadni.  :cool2:
A 4 alatti átlaghoz bőven elég országúton 90 körül közlekedni, az ugye nem szúrja majd a szemedet? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 10:11:23
A 4 alatti átlaghoz bőven elég országúton 90 körül közlekedni, az ugye nem szúrja majd a szemedet? ;)
:yes:
És az 1,4 vvt-i-vel ez a fogyasztási érték 90-es tempónál 5-5,5l...  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 10:11:23
Ha ez valóban így van, akkor nem  :D .
Az zavar, amikor valami szándékosan lassítja a forgalmat, mert pár decivel kevesebbet akart fogyasztani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 10:11:56
:yes:
És az 1,4 vvt-i-vel ez a fogyasztási érték 90-es tempónál 5-5,5l...  ::)

Persze  :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.22 10:13:29
Persze  :pai:
[rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 10:15:55
Ha ez valóban így van, akkor nem  :D .
Az zavar, amikor valami szándékosan lassítja a forgalmat, mert pár decivel kevesebbet akart fogyasztani.
Legtöbb esetben nem a fogyasztás miatt mennek indokolatlanul lassan, hanem egyszerűen bambák. Aki a fogyasztás miatt csinálja, az figyel arra, hogy ne tartsa fel sokáig a mögötte közlekedőket (lsd. zénóka és leszilaci sem bunkó módon csinálják, hanem megválasztják ehhez az útvonalat, ahol nem bazi nagy a forgalom, autópályán, meg szélárnyékban mennek kamion után. Senkit nem tartanak fel...)  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 10:17:04
Persze  :pai:
:D ...azért, mert Te ezt nem tudod/akarod megcsinálni, még így van.  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.22 10:52:01
:D ...azért, mert Te ezt nem tudod/akarod megcsinálni, még így van.  :tt2:
lassan ott tartunk hogy az 1.4 es benyás termeli a benzint, nem pedig fogyasztja ........... a hibridek meg a dizelek meg mehetnek a méhtelepre  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.02.22 11:02:57
Bírom, mikor bepi beír egy értéket, mondi meg nem hiszi. Hisz neki is ugyanolyan motorú kocsija, biztos tudja. Csak arról feledkeznek el, hogy van köztük alaphangon 100 kiló difi... Egyébként anno a bepi féle Corimmal hosszabb távon is eljártam 5-5,5es átlaggal jó időben. Ez kb 90% országutat jelentett, kb 85-95ös tempóval. Nem tötymörögve...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: BloodRedSandman - 2012.02.22 11:04:43
Húú asszem kár volt megnyitni a fillérbaxó topicot :D Itt mindig csak  :censored:  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 11:04:54
lassan ott tartunk hogy az 1.4 es benyás termeli a benzint, nem pedig fogyasztja ........... a hibridek meg a dizelek meg mehetnek a méhtelepre  :whistling:
A dízelről "lejöttem" már, a következő autóm hibrid lesz.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 11:10:28
Bírom, mikor bepi beír egy értéket, mondi meg nem hiszi. Hisz neki is ugyanolyan motorú kocsija, biztos tudja. Csak arról feledkeznek el, hogy van köztük alaphangon 100 kiló difi... Egyébként anno a bepi féle Corimmal hosszabb távon is eljártam 5-5,5es átlaggal jó időben. Ez kb 90% országutat jelentett, kb 85-95ös tempóval. Nem tötymörögve...
Zénóka szerint (és ebben hiszek neki) kb 20kg-onként növekszik 1 decit a fogyasztás két teljesen azonos műszaki jellemzőkkel bíró autót összevetve.
Az én E11-em 1085kg. Mondié kb 1150kg. Ez ~70kg difi, tehát ~ 0,5 literes fogyasztás különbség adódik azonos sofőr mellett. Ennél nagyobb eltérés csak a körülmények eltérő mivoltával magyarázhatók.
Nekem semmi bajom azzal, hogy mondi nem törekszik az alacsony fogyasztásra, csak ne vonja kétségbe azt, amit én írok saját tapasztalatom alapján, a spritmonitoron is vezetve.  :surrender: :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.02.22 11:21:22
Zénóka szerint (és ebben hiszek neki) kb 20kg-onként növekszik 1 decit a fogyasztás két teljesen azonos műszaki jellemzőkkel bíró autót összevetve.

ha ez igy lenne, akkor csak az alufelnik miatt is 2-3 decivel többet enne a kocsi....... + más egyéb csomagok......... :whistling:

biztos van szerepe a sulynak, de nem 20 kgnál......... nem F1 ez :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 11:29:59
Nekem semmi bajom azzal, hogy mondi nem törekszik az alacsony fogyasztásra, csak ne vonja kétségbe azt, amit én írok saját tapasztalatom alapján, a spritmonitoron is vezetve.  :surrender: :hug:

Oké, nem vonom kétségbe. Ettől még nekem elég irreálisnak tűnik. Nem az érték mert az nyilván annyi, hanem az, hogy normális közlekedéssel sikerül ezeket elérni. Tavasszal majd teszek egy próbát, megnézzük.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 11:30:22
Húú asszem kár volt megnyitni a fillérbaxó topicot :D Itt mindig csak  :censored:  [rohog]
:D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 11:31:51
ha ez igy lenne, akkor csak az alufelnik miatt is 2-3 decivel többet enne a kocsi....... + más egyéb csomagok......... :whistling:

biztos van szerepe a sulynak, de nem 20 kgnál......... nem F1 ez :D
Jól írod, a felni miatt is többet eszik. Szintén saját tapasztalat:
1. eset: 7x16" 205/45R16 kombinációval
2. eset: 5,5x14" 185/60R14 kombinációval.

Megfigyeltem, hogy azonos körülmények között azonos fogyasztáshoz a nagyobb (szebb kerekekkel) 90-nel kellett mennem, míg a kisebbekkel 110-zel is nyugodtan nyomhattam neki. Ez fogyasztásban 6,2-6,5-öt jelentett teljes tankra várossal együtt.  :excl:

Nyilván nem azonos méretű acél felni-könnyűfém felni összehasonlításban jön ki a különbség, de, ha 110-zel mentem volna a nagyobb kerekekkel, akkor 1 literrel többet evett az autóm.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.22 11:34:10
Bepi, megnéztem a spritmonitor-os adatlapodat. Nálad sem sok 5,5 alatti átlag van, konkrétan egy sem... Szóval Te sem tudsz 5-5,5 körüli értéket hozni!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.22 11:42:23
Bepi, megnéztem a spritmonitor-os adatlapodat. Nálad sem sok 5,5 alatti átlag van, konkrétan egy sem... Szóval Te sem tudsz 5-5,5 körüli értéket hozni!
Nem is volt még olyan etapom, ahol egy egész tankot kikocsikáztam volna egyszerre. Emiatt nem látsz 5,5 alatti adatot.
De ezt nem is állítottam, csak azt, hogy egy Békéscsaba-Szentbékálla (és vissza is) útvonalon 5,4 volt a fed. comp szerint, ami nálam a kerekítési szabályok figyelembevételével is pontos adatot mutat. Ez az út több, mint 330km, amiből már (főleg 2 mérést is tekintve) ki lehet indulni a fogyasztás tekintetében.

Mellesleg megjegyzem, hogy az autómat a párom is vezeti, így, ha csak a spritmonitorra vagy kíváncsi, valóban nem tudom neked bizonyítani az állításomat. Ellenben ott is van 3-4db  5,6-5,8 közötti adat, amiben az asszony lába is benne van.
-----------------------------

Amúgy az 5 literhez már nagyon le kell lassulni, én 5,3-5,4 körülire teszem azt az állapotot, amikor senkit nem akadályozva, de a közig. bírságokat nem túllépve közlekedik az ember.  :flowers: (természetesen klíma nélkül, mert az legalább 3-4 deci +.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.02.22 11:51:48
Ki milyen értéket ér el az vezetési stílustól függ nagyon (bár ezt mindenki tudja). Ha 6 L körül van a fogyasztás +/- 1 L az  hasonló vezetési stílus nagyjából. Sokat lehet fogni egész apró dolgokkal, pl hídon fölfele nem tartod a sebességet, hanem visszaengeded 10km/h-val, vagy hoszabb emelkedőnél is kicsit viszább engeded, lámpáknál ha tudod hogy fog váltani stb. Ezzel sztem 1L-es difit el lehet érni bőven. Ha valaki 9 L hoz ki, az nem figyel a fogyasztásra, megy ahogy éppen jólesik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: glautner - 2012.02.22 16:35:55
Nekem eddig nyári gumival, hosszabb úton, 2 személlyel, megpakolva, viszonylag óvatosan 5.6 L/100 km volt a legjobb fogyi. Ebben persze van sok országút, autópálya, város és dugó is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.22 18:20:15
Ha valaki 9 L hoz ki, az nem figyel a fogyasztásra, megy ahogy éppen jólesik.
Hát én az egyes kivételével, amit 2500-nél váltok el, városban mindig 2000-2200 között váltok, figyelembe véve hogy általában 500at esik váltásonként a fordulatszám (kivéve egyesben, ahol 800-1000-et), és lehetőleg ne legyen az autó 1500rpm alatt, ott igencsak hallatnak megukról a csapágyak.
Lámpa előtt fékezés fordítva történik motorfékkel (ha tehetem), 1500-nél váltok vissza, amikor a kettes is visszaesett akkor jön a kuplung kinyom és társai.
Sajnos sokszor van, amikor nem indul meg előttem a forgalom, vagy olyan tempóban, amiben a modern autóknak kényelmes, ilyenkor én is alapjáraton vánszorgok 2 vagy 3-ban, ilyenkor nincs mit tenni.
Persze még ott van a forgalom figyelése is pár autóval előre, illetve az ismert és kevésbé forgalmas mellékutak használata, úgyhogy szerintem én mindent megteszek az optimális fogyi érdekében, de szóljatok ha valami kimaradt (jah, gumik 2,5ön, a gyári 2,2-2,3 helyett).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.02.22 18:53:56
Trollkám, az 5-6 km-es utak a gond.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.22 19:04:55
Trollkám, az 5-6 km-es utak a gond.  :flowers:
Hát tehetek én arról hogy csak mikrotalikra meg állatorvoshoz járok? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.02.23 21:47:16
Bepi, megnéztem a spritmonitor-os adatlapodat. Nálad sem sok 5,5 alatti átlag van, konkrétan egy sem... Szóval Te sem tudsz 5-5,5 körüli értéket hozni!
Igaz, nem VVTi motoros volt, de a malacorrúmnak ez nem volt gond. Egyszer Pécset oda-vissza a 6-os úton 4,8-as átlaggal jártam meg, óra szerinti 90-95-ös tempóval, és azért a Mecsek néhány decit biztosan ráad, tehát sík úton ez még jobb lett volna. 5,5-öt nekem akkor evett, ha 100 körül mentem, és sokat előztem, olykor visszakapcsolva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.24 09:56:57
Mecsek néhány decit biztosan ráad.

Visszafelé pedig visszadja a lejtőkön.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.24 09:59:48
 :censored:

ejnye mondi,de rosszindulatú vagy már megint ebben a témában!!!  azért mert neked nem megy a kis fogyasztás 1.4vvti-vel,másnak még mehet....lehet,h te nem is akarod igazán..:))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.24 10:13:45
Nekem semmi bajom azzal, hogy mondi nem törekszik az alacsony fogyasztásra, csak ne vonja kétségbe azt, amit én írok saját tapasztalatom alapján, a spritmonitoron is vezetve.  :surrender: :hug:

Bepi ezt írta. Megnéztrem a spritmonitort, és valóban nem is látok 5,5 alatti értéket. Az hogy egy útszakaszon mi jön ki, arra ne általánosítsunk (én Rétságról bármikor elautózom Budapestre minimál fogyasztással, igaz elég sok a lejtő  :D ).

Szóval nem rosszindulatú vagyok, csak ismerem a realitásokat. Ha valaki produkál nekem egy 2-3 tank után (csak hogy kiszűrjük az egyedi eseteket) 5-5,5 körüli fogyasztást normál tempóval (nem pár száz km-t, teljes tankot!) akkor van miről beszélgetni, addig nincs.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.24 10:24:11
jaja,az tény. rétság bp sok a lejtő..hazafelé viszont fogyaszt,m sok az emelkedő...szoktam énis járni arra a környékre...bp - zebegény - szob utvonalon, legfőképp zebegény.

majd nyáron meglátom,h mit produkálok fogyiban.
én az alföldhöz vok szokva még mindig egyébként. hortobágyon nincs sok emelkedő...ott nekem rendszerint kis fogyi jön ki,dehát ott forgalom nuku, nem is imserik a jelenséget,h dugo:)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.24 10:50:40
Szóval nem rosszindulatú vagyok, csak ismerem a realitásokat. Ha valaki produkál nekem egy 2-3 tank után (csak hogy kiszűrjük az egyedi eseteket) 5-5,5 körüli fogyasztást normál tempóval (nem pár száz km-t, teljes tankot!) akkor van miről beszélgetni, addig nincs.
De egy kicsit az vagy, legalábbis ebben a kérdésben úgy érzem. Ha Neked nem sikerül megcsinálni azt az adatot, amit nekem, akkor már az szerinted túlzás. Emberen (akaraton) múlik, nem a gépen! - én csak ezt mondom.  :hug:
Bár, nem valószínű, hogy össze tudnánk hozni egy közös helyszínt, de bármikor, bármilyen útvonalon ki mernék állni ellened fogyasztásban. Adott szakasz, szab. sért. bírságon innen tempóban. Akármikor hozok neked 5,5-es átlagot. Ezt úgyse hiszed el, de ettől még IGAZ.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.24 10:59:06
Adott szakasz, szab. sért. bírságon innen tempóban. Akármikor hozok neked 5,5-es átlagot. Ezt úgyse hiszed el, de ettől még IGAZ.  :flowers:

Azt akarod mondani, hogy szabálysértési bírságon innen, de megengedett sebességen túl, vagy akörül? Mert ha 110el lehet menni és 80-al mész lehet jó a fogyasztásod, de ez ugye nem normális tempó.
Nem akarok versenyezni, nekem a vezetés inkább élmény, mint fillérba***s, szóval biztos vagyok benne, hogy lenyomnál  :D .

Ha az emberi akarton múlik, akkor majd szólj ha lesz a spritmonitoron 2-3 tanknyi fogyasztásod 5,5 alatt. Mert addig Te sem tudod megcsinálni.

Egyébként meg fuck & peace  :flowers: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.24 11:00:20
osztom Pitykesz véleményét!

az a baj,h én sem tudok mindig több 100 kilométert 1 helyen menni,ahol nincs dugo meg forgalom. pedig simán produkálnám a 6liter alatti fogyit több tankon át.

2010 nyarán,mikor uj volt nálam a corolla,akkor voltan lent 20napot anyáméknál vidéken, elkocsikáztam 2 tank benzin,akkor simán 5.7 és 6.1 volt az átlagom...azota soha enm jutottam le csak napokra..az meg nem elég a számoláshoz..:(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.02.24 11:02:03
az a baj,h én sem tudok mindig több 100 kilométert 1 helyen menni,ahol nincs dugo meg forgalom. pedig simán produkálnám a 6liter alatti fogyit több tankon át.
5-5,5-ről volt szó, nem 6 alattiról.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.02.24 11:07:40
Azt akarod mondani, hogy szabálysértési bírságon innen, de megengedett sebességen túl, vagy akörül? Mert ha 110el lehet menni és 80-al mész lehet jó a fogyasztásod, de ez ugye nem normális tempó.
Nem akarok versenyezni, nekem a vezetés inkább élmény, mint fillérba***s, szóval biztos vagyok benne, hogy lenyomnál  :D .

Ha az emberi akarton múlik, akkor majd szólj ha lesz a spritmonitoron 2-3 tanknyi fogyasztásod 5,5 alatt. Mert addig Te sem tudod megcsinálni.

Egyébként meg fuck & peace  :flowers: .
Sehol, egy pillanatig sem beszéltem 60-70-80km/h-ról.  :surrender:
Az én általánosan használt sebességtartományom 90-105km/h óra szerint. Ebben az intervallumban tetszőleges távolságon produkálható az 5,5 liter. Nincs feltartás, nincs dugó, csak normális forgalom az ország bármelyik útján (értelem szerűen folyamatosan emelkedőn haladás is kilőve). Ha akarod, lehet 300km, vagy 2 teli tanknyi táv, utóbbinál nem lenne 5,5 se a fogyi (alatta lenne).

Még egyszer mondom: az, ha valamire nem képes az ember (vagy nem akarja/érdekli), még nem jelenti azt, hogy az nem életszerű.

Én a fuck-ot elhagyom, viszont peace.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.24 12:18:31
akkor inkább legyen úgy,ahogy az amcsi hippik mondták anno,élen john lenonnal... ::)      make love,not war!!:))  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2012.02.24 18:13:54
hogy valami valós használat is legyen, ne csak a kinyitom az ajtót és még lábbal is rollerezem lejtőnek lefele, miközben a kezeimmel evező mozdulatokat teszek, közben meg fújom még a visszapillantót, és a fordulatszám mérő negatív tartományban dekkol:
550 km-en a 3 ajtós 1.4 e11-el produkáltam 7,6-ot, hétköznapi 2x12 km-en, illetve volt benne pár 3 km a városban bevásárlás is, 30% várossal, sokat hóban (volt, h 5-6 km-en keresztül 3-ból felváltani nem tudtam),  az éjszakát az autó kint töltötte teljes egészében (sátorban), fagyban, hidegben. általában, ha nem város, és nem első pár km, akkor azért 3000-nél váltok el, nem nyelezem, ismerem az utat, sokat gurulok üresben, mivel tudom hol érdemes kirakni. és néha azért megpörgettem a motort 5000 környékére (de csak 6-8 fokon, délután hazafele menet).
soknak sok, de ennél kevesebbet produkálni nem tudtam. lehet mehetnék végig akár 70-el is, miközben monnyuk 2000-nél elváltok, és közben a leszálló légáramlatokra is figyelek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.02.24 18:34:42
Ma a Dunapart felöl hegyre fel mentem hazafelé (szintkülönbség 110méterről-cca 250m magasságba végig kanyargós uton Cca 3-4km: pillanatnyi fogyaszás szinte folyamatosan 10 l :D
A hegy másik oldalán még mentem cca 1km-t lefelé, ahol még a motorfék is kevés.
Még így is 5 l-es az átlagfogyasztásom utolsó tankolás óta (150km)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.02.24 21:22:33
Visszafelé pedig visszadja a lejtőkön.
Nem adja. Az Avén tudtam lemérni. Azzal a tempóval, amivel sík úton 6 liter körül "kellett volna" ennie, Bp.-Pécs közt oda-vissza 6,7-et evett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.02.29 22:12:22
46 liter benzin
467 km (407 km város, 60 autóút)
9.8as átlag :tank: (fed comp szerint is annyi)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.02.29 22:52:31
Tyhű,az szép fogyi!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.02.29 23:59:54
Tyhű,az szép fogyi!
Hát igen, a város nem kegyelmez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.01 06:21:34
Tavaly télen vmikor énis benyelettem az enyémmel 10litert városban. De akkor csak 6km távokat mentem reggel este melóban,közepes forgalomban. Az volt a negativ csúcsom!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.01 09:01:20
a dzsungel kegyetlen:)

ezek javarészt 5kmes távok voltak feb 4 és feb 29 között, kinti parkolással nem mediterrán környéken [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.01 09:11:14
Csak kevesebbet eszik ugyanilyen körülmények között a 4EFE, na... ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.01 09:15:57
meg a gazda is számít  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.01 09:18:59
Volt hogy én is jártam 5-6 km-re, amikor közelebb laktam a melóhelyhez. 3 hétig -17 fok volt, sehova máshova nem mentem (mert befagyott a pici pitsám) és akkor volt egy 8.5 és egy 8.3-as fogyim (na akkor hittem azt, hogy magamra gyújtom a kocsit, hogy ennyit zabál, akkor vettem ugyanis pont)...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.01 09:22:59
A nagy hidegben az én fogyim is majdnem 6 literre felment :surrender: :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.01 10:08:18
tragedy :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.03.01 10:40:54
Elképzelhető hogy picivel, de csak icipicivel, hiszen a lovak száma se azonos, de itt nem a motor a kérdéses, hanem a gazdája, én 7-8kmre járok, könyves kálmánon, de 8.3 most az átlagom, fagyban amikor nagyon csúszkáltam és agyon kímélve mentem, sikerült a 7.9... közbe meg összel ki tudtam csalni a 11.2 litert is... 1hónapja tankoltam kb, 40litert, most tart az E elötti vonáson (már 3 napja, bezzeg a fél és e elötti jelzés 2nap alatt elugrott, ki érti ezt??), 380kmnél járok, bízok benne hogy még egy bő 100at kivisz jelzés nélkül :D
Csak kevesebbet eszik ugyanilyen körülmények között a 4EFE, na... ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.01 13:23:29
Volt hogy én is jártam 5-6 km-re, amikor közelebb laktam a melóhelyhez. 3 hétig -17 fok volt, sehova máshova nem mentem (mert befagyott a pici pitsám) és akkor volt egy 8.5 és egy 8.3-as fogyim (na akkor hittem azt, hogy magamra gyújtom a kocsit, hogy ennyit zabál, akkor vettem ugyanis pont)...
Ez így van. Nekem is ilyesmi volt a negatív rekordom, és én is kb. 6-7 km-es szakaszokat mentem nagyrészt. (Ráadásul akkor még kicsit fickósabban vezettem...) A mai napig fáj, hogy azt a kocsit el kellett adni, de el kellett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.05 20:03:18
Remek! Itt a jó idő, máris csak 6.6 liter a fogyim! :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2012.03.05 20:10:06
Nekem is lezuhant, múltkori 9,5-ről 8,3-ra...  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.05 20:27:11
én mostanában kannábol tankolok,de ha hinni lehet a mutatónak,akkor átlag 310km után villan ki legelőször a lámpa sík úton...már 3x20litert tankoltam igy és mindig 300-320km megtétele után villan ki először... az kb 6.5literes fogyi...20l benzinnel 300-320km megy a gép.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Funkii - 2012.03.05 23:16:55
Nekem első fogyasztásmérésemen 553 km-en 5.9-es fogyasztás jött ki. Ez csak hosszabb etapokból állt, főúton főleg 90-110 tempó körül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.06 08:17:37
Nekem első fogyasztásmérésemen 553 km-en 5.9-es fogyasztás jött ki. Ez csak hosszabb etapokból állt, főúton főleg 90-110 tempó körül.
Számolt vagy fed. comp?  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Funkii - 2012.03.06 09:14:16
Számolt vagy fed. comp?  :)

Számolt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.06 09:28:03
Számolt.
Az király! :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.06 12:00:38
3 fővel+csomagokkal nem nagyon akart gyorsulni a kocsi a 4-es főúton.
főleg 4. sebességben kigyorsításkor

mondjuk ezt egy 6.3-mal hálálta meg 450 km-en téligumival jó tempóban  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.06 12:06:10
3 fővel+csomagokkal nem nagyon akart gyorsulni a kocsi a 4-es főúton.
főleg 4. sebességben kigyorsításkor

Én megjártam vele 4 fővel és csomagokkal a Magas Tátrát kétszer is nem volt vele gond. Igaz időnként el kellett tolni 5000-5500-as fordulatig, de azért van, nem?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.06 12:10:17
3 fővel+csomagokkal nem nagyon akart gyorsulni a kocsi a 4-es főúton.
főleg 4. sebességben kigyorsításkor

mondjuk ezt egy 6.3-mal hálálta meg 450 km-en téligumival jó tempóban  :cool2:
Nekem is így viselkedik full csomag+3 fővel emelkedőn ... ezért szoktam rá a 130-as tempóra pályán, igaz hogy 4000et pörög, de legalább nem hal bele egy gödöllői emelkedőbe  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.06 12:11:33
Autógyilkosok... :tt2: :devil: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.06 12:11:41
 :gunsmilie:
mintaállat!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.06 13:03:07
Autógyilkosok... :tt2: :devil: :D
Haverom a swiftet úgy használja hogy egyes fojtásig (pályán a 2-est is), aztán gyorsan letolja a többit utazóig ... igaz most panaszkodik is hogy valami furcsa hang jön belőle 3000nél :D
Amúgy meg amennyit csatangolok vele szitiben 2000es és azalatti fordulaton (pláne amikor 2-3-ban erölködik csóri alapjáraton a forgalom tempója miatt), ráfér egy kikormolás  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.06 13:08:50
Autógyilkosok... :tt2: :devil: :D
Az autógyilkolás a piros mezőnél kezdődik. Tudod nem azért vettem 97 lóerős autót, hogy 30-at használjak belőle  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.06 14:37:18
Az autógyilkolás a piros mezőnél kezdődik. Tudod nem azért vettem 97 lóerős autót, hogy 30-at használjak belőle  :D .
De ha akarok, még mindig ott van 60!!! :devil: :D [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.06 14:48:13
De ha akarok, még mindig ott van 60!!! :devil: :D [rohog]
Azért néha elszáll Gyöngyi agya és van ott 50 is a 30 helyett :D
Nekem is szokott és olyankor egyesben kihuzatom 4000-ig  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.06 15:30:36
-15ben az enyém is csak úgy indul!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.06 17:35:32
Na,ma du.villant ki ujra a benzinlámpa először,a pesti rakparton. 20liter benyával első villanásig csak 291kmt tettem meg kizárólag városban. Ez 6.88l/100km. A fedkomp 7litert mutat. Aránylag jó.
Majd pént mek le vidékre,megnézem,h a 200km táv 90km/h sebességgel milyen fogyi jön ki. 6.2liter volt multkor,de azóta 20fokkal melegebb van már.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.07 10:56:18
De ha akarok, még mindig ott van 60!!! :devil: :D [rohog]
A számból vetted ki...:-D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.07 10:59:33
mit??  a ló.....fffűűűűűűűttttyyyyyy.......erőt,pitykeszkém??:))

Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.07 11:09:56
A számból vetted ki... :D
...Tes'! :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.07 11:24:35
mit??  a ló.....fffűűűűűűűttttyyyyyy.......erőt,pitykeszkém??:))
Az ipari lószerszámot már 3. napja szívom (vírusos valamilyen nem influenza, de legalább agresszív): 38 fok feletti láz, monoban hallok, tüsszögök, fáj a derekam a fekvéstől, stb...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.07 11:30:31
Kezetfogok veled virtuálisan! Nekem is hasonló bajom van! Bevan dugulva a fülem,fáj a torkom,köhögök,ömlik a taknyom,faxa ez!
Ma tankoltam megint 20litert,vártam a szállitóra,majd befagyott a füttyöm a vágóhidnál;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.07 11:31:38
Viszont az autó fogyija most 6,4-en áll...  :innocent:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.07 11:33:35
Nekem 7.0 full város!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.07 12:54:12
egyszer úgy beülnék mellétek, hogy hogy a csába hozzátok ezt ki
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.07 12:55:28
egyszer úgy beülnék mellétek, hogy hogy a csába hozzátok ezt ki
Jöhetsz nyugodtan! :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.07 13:02:54
egyszer úgy beülnék mellétek, hogy hogy a csába hozzátok ezt ki
Hülyére unnád magad.  :D
Megmondom én: vmax=70 km/h és 2000 felé nem engedik a fordulatszámmérőt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.07 13:06:10
Hülyére unnád magad.  :D
Megmondom én: vmax=70 km/h és 2000 felé nem engedik a fordulatszámmérőt.
Én szinte csak városban járok. Vmax: 50, rpm 1500... :D Főúton meg 80-90 km/h.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.07 13:21:52
Én szinte csak városban járok. Vmax: 50, rpm 1500... :D Főúton meg 80-90 km/h.
Én is így produkálok 9-et :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.07 13:54:18
Nah,most az enyém is ugrott 7.1re,mentem 40kmt a városban az elmult 1,5órában.

9liter az nagyon sok,levegőszűrő,gyertya nem xar/koszos esetleg nálad?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.07 14:05:12
9 liter az nagyon sok,levegőszűrő,gyertya nem xar/koszos esetleg nálad?
Neki szinte csak rövid útjai vannak, csak hideg motorral. Csodát nem lehet várni.  :no:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.07 14:11:04
Nah,most az enyém is ugrott 7.1re,mentem 40kmt a városban az elmult 1,5órában.

9liter az nagyon sok,levegőszűrő,gyertya nem xar/koszos esetleg nálad?
Egy hónapja volt mosóban  :D ... amúgy pályán már lemegy a hideg időben is 7,4-re, de ha nyáron nem produkálja megint a 6,5-öt, akkor lehet gyanakodni ilyen gyertya és másokra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.07 14:30:09
nekem a 120e-s szervizig van 6e km

amikor megvettem, nem cseréltettem ki semmit (tudom hogy kellett volna)
menniybe kerülne minden szirszar csere nagyságrendileg nem gagyi cuccokból?
érdemes ezt így periódus közepén bolygatni, vagy várjam ki azt a 6e kmt? az nem kevés

ha most cseréltetném, akkor 120nál megint cserélnék?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.07 14:49:03
nekem a 120e-s szervizig van 6e km

amikor megvettem, nem cseréltettem ki semmit (tudom hogy kellett volna)
menniybe kerülne minden szirszar csere nagyságrendileg nem gagyi cuccokból?
érdemes ezt így periódus közepén bolygatni, vagy várjam ki azt a 6e kmt? az nem kevés

ha most cseréltetném, akkor 120nál megint cserélnék?
Viccelsz, ha most mindent cserélsz 114 ekm-nél akkor a következő olajcsere is csak 129 e-nél esedéles.
Én legalább az olajat azonnal lecserélném.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.07 15:12:55
annak szép színe van és maxnál állt 1000 kmrel ezelőtt
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.07 15:16:06
annak szép színe van és maxnál állt 1000 kmrel ezelőtt
Jó ha tuttira tudod, mennyinél volt olajcsere, az más :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.07 15:31:42
!elvileg! tuti, ugyanoda hordta az előző tulaj is
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.08 00:16:05
Én is így produkálok 9-et :D
Nem a Vmax a lényeg, hanem a Vmin, azaz minél kevesebbet lassíts és állj meg! (Természetesen azon túl, hogy amikor mész, a lehető legmagasabb fokozatban legyen a váltó...)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.08 09:25:28
Nem a Vmax a lényeg, hanem a Vmin, azaz minél kevesebbet lassíts és állj meg! (Természetesen azon túl, hogy amikor mész, a lehető legmagasabb fokozatban legyen a váltó...)
Mindig igyekszem, vannak sajnos megoldhatatlan szituációk.  :flowers:
Majd 14.-én fogok rátankolni hosszú etap előtt, bár ez sem lesz rekord városi átlagfogyi, mivel most szerelő fogja nézegetni a dolgait, gondolom nem 200km-es etapokon :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.08 12:19:16
Az kizárt!:-):-)
Max.kicsit anyáznak,ha tökölsz,de nem hungaroring a budapesti úthálózat! Ma is belefutottam a 17kerben egy akkora kátyúba,mint egy dínófészek!:-)
 Jó,h letudtam lassitani,majdnem lépésben mentem át rajta...és kis híján ez lett a kocsim hátuljának veszte. Egy 40es szőke milf jött mögöttem insigniával,tükörből néztem,h alig tudott megállni:-)
Biztos xar volt a fék az opelen!? :-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.08 13:39:20
Az kizárt!:-):-)
A tötymörgős dugókra gondoltam :) Én is folyamatosan kutatom az alternatív, dugómentes útvonalakat, Mikrotalira pl már nem a Rákóczi úton megyek, hanem kerülök a dózsa gy felé, de kutyadokihoz még mindig nem sikerült találnom így fiumei út maradt csak déli és délutáni csúcsban ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.08 13:45:05
Itass bérescseppet vagy házipáleszt a blökivel,akkor ritkábban lesz beteg!:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.08 13:47:08
Itass bérescseppet vagy házipáleszt a blökivel,akkor ritkábban lesz beteg!:-)
Nem szereti a rövidet  ::)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.08 18:54:27
Keverd be neki sörbe:-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: patroleye - 2012.03.10 14:19:11
3 fővel+csomagokkal nem nagyon akart gyorsulni a kocsi a 4-es főúton.
főleg 4. sebességben kigyorsításkor

mondjuk ezt egy 6.3-mal hálálta meg 450 km-en téligumival jó tempóban  :cool2:

Na igen ez a valamit valamiért kategória.
Az 1.6osnál nincs ilyen probléma, de 6.3-al sem fog nagyon hálálkodni:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.12 09:07:37
4 fővel, csomagokkal 300 km-en 6.5 liter

a csomagok éppen befértek hátra 3 napra_)

volt velünk egy auris is, annak meg olyan a hátulja, hogy a hátsó üléssort egy sínen kb 10 centit előre-hárta lehet mozgatni attól függően, hogy a csomagoknak, vagy a lábaknak kell a hely, vagány:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.03.12 13:03:48
Vagany lenne de nincs ilyen lehetoseg az Aurisban  :no: Csak donteni lehet a hatso hattamlat ket allasban (nekem pont jol jon, mert ha elorebb dontom az uleseket epp befer hosszaban a nagy borond amugy meg nem).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.12 13:28:07
akkor félreértettem, amit a srác mondott
de az se rossz, amit te mondasz
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.12 15:18:16
akkor félreértettem, amit a srác mondott
de az se rossz, amit te mondasz

Nem valótlan,amit irtál! Van olyan funkció pl.a yasisokban is,meg a hasonló kaliberű kis nissan micrákban. Kb.15cmt lehet nyerni,ha koppig elöre tolod a hátsó üléseket!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.12 15:36:39
Vagany lenne de nincs ilyen lehetoseg az Aurisban  :no: Csak donteni lehet a hatso hattamlat ket allasban (nekem pont jol jon, mert ha elorebb dontom az uleseket epp befer hosszaban a nagy borond amugy meg nem).
Á értem ezért kellett a Jazz :yes: Az a legtuttibb hátsó fertájilag.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.12 17:35:14
Nem valótlan,amit irtál! Van olyan funkció pl.a yasisokban is,meg a hasonló kaliberű kis nissan micrákban. Kb.15cmt lehet nyerni,ha koppig elöre tolod a hátsó üléseket!

lehet hogy felszereltségfüggő, na át is nézek az auris topikba
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.13 11:21:07
Tegnap volt egy kis körutam a toyotával tesómnak autóvásárlás céljából.
Debrecen----> Budapest ( Bp. kacskaringó össze-vissza ) ----> Érd vissza Bp. Ez a táv 4 személy a pályán 120-130 km/h majd Budapesten ahogy a forgalom engedte úgy haladtam.
Visszafelé mikor a pályára felhajtottam a z átlag fogyim 6.9 L.
Irány Bp.----> Debrecen 2 személy ( sikerült kocsit venni) 140.-170 km között ( 140 alatt nem mentem kicsit siettem) hazaérve összesen 620 km mentem az átlag sebességem az egész távra kivetítve 80km/h volt és a fogyasztás a nap végére a ház előtt 7.5 L volt.
Meg vagyok elégedve teljesen.
Ja és ami nem mellékes vagy bemesélem magamnak vagy tényleg igaz de mint ha jobban menne a kocsi egy kis hosszabb út és nagyobb tempós menet után.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.13 11:47:46
Ja és ami nem mellékes vagy bemesélem magamnak vagy tényleg igaz de mint ha jobban menne a kocsi egy kis hosszabb út és nagyobb tempós menet után.
Én is szoktam filózni hogy most az autó lett pörgősebb, vagy a lábam szokta meg a mélyebb gázpedálállást 2 óra pályázás alatt. Bár én inkább utóbbi mellett teszem le a voksom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.13 12:12:33
Ezen már énis tanakodtam magamban,h egy autópályás hazaut után vajon miért érzem,h  jobban megy a gép és miért tünik a 80km/h lassunak;)
Hiszem,h az autó is olyan,mint egy hisztis nő...néha jó "kikormolni,meghajtani" ,mert azt utána meghálálja,kezesebb lesz!:-):-):-):-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.13 13:01:15
Ezen már énis tanakodtam magamban,h egy autópályás hazaut után vajon miért érzem,h  jobban megy a gép és miért tünik a 80km/h lassunak;)
Hiszem,h az autó is olyan,mint egy hisztis nő...néha jó "kikormolni,meghajtani" ,mert azt utána meghálálja,kezesebb lesz!:-):-):-):-)
Reméljük a párod ezeket a sorokat nem olvassa.
Amúgy tényleg mikor lejöttem a pályáról olyan lassú volt a 90/100 hogy nagyon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.13 13:07:17
Mondom én,h lassú;)
a Zasszony meg nem olvas toyifórumot,amugy sem nyűgös;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.13 13:14:24
Akkor nincs baj.  :D
Emiatt a lassú sebesség miatt van sok baleset ha valaki lejön a pályáról és hajtana tovább a megszokott 130 + km/h.-val.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.13 13:19:59
Van olyan. Multkor is volt egy a4 feltekeredve egy fára dormándnál az út szélén! Gondolom az M3-on megszokta a fénysebességet,majd az autópályáról lehajtva nem látta az útszéli erdőt a nagy fénytől! ;(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.13 13:31:03
Az még "nem is nagy baj " ha magának okoz valaki egy balesetet, de általában mindig van egy részes aki egyben az áldozat is mert az okozók 80 % semmi baja nem lesz a vétlen szenved sérülést/ hal meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.03.14 09:20:10
Tegnap volt egy kis körutam a toyotával tesómnak autóvásárlás céljából.
Debrecen----> Budapest ( Bp. kacskaringó össze-vissza ) ----> Érd vissza Bp. Ez a táv 4 személy a pályán 120-130 km/h majd Budapesten ahogy a forgalom engedte úgy haladtam.
Visszafelé mikor a pályára felhajtottam a z átlag fogyim 6.9 L.
Irány Bp.----> Debrecen 2 személy ( sikerült kocsit venni) 140.-170 km között ( 140 alatt nem mentem kicsit siettem) hazaérve összesen 620 km mentem az átlag sebességem az egész távra kivetítve 80km/h volt és a fogyasztás a nap végére a ház előtt 7.5 L volt.
Meg vagyok elégedve teljesen.
Ja és ami nem mellékes vagy bemesélem magamnak vagy tényleg igaz de mint ha jobban menne a kocsi egy kis hosszabb út és nagyobb tempós menet után.

és a tesód is klubtag lett?

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.14 13:38:41
Csak nekem furcsa az egyes pontban említett nagy gázzal a takarékos autózáshoz hozzáállás? (http://www.kovacsautovill.hu/?tanacsado&tol=2)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.03.14 13:42:13
Olvass a sorok között... :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.03.14 15:59:50
Csak nekem furcsa az egyes pontban említett nagy gázzal a takarékos autózáshoz hozzáállás? (http://www.kovacsautovill.hu/?tanacsado&tol=2)

én is azt tudom, hogy a padlógáz a jó.
Többet úgysem tud befecskendezni a rendszer, mint amennyi a motornak kell, és így a hatásfok növekszik.
Én szoktam alkalmazni:)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.14 16:07:23
én is azt tudom, hogy a padlógáz a jó.
Többet úgysem tud befecskendezni a rendszer, mint amennyi a motornak kell, és így a hatásfok növekszik.
Én szoktam alkalmazni:)
Hát majd ma kipróbálom, bár gondolom nem akkor kell alkalmazni, amikor 1000es fordulaton működik a motor és padlónál csak a csapágyak zörgését hallani ..  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.14 17:21:51
Nekem 3,5 éve lassan, hogy megvan az autó és talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor nyomtam padlóig a gázt. Nem kell, felesleges, főleg, ha számít a fogyasztás.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a gazdaságos üzem alapja az egyenletes haladás, nem a gázpedál állása a lényeg.
Ha a sofőr előrelát, nemcsak az előtte haladóig, hanem folyamatosan figyelemmel kíséri az 50-100m-re előtte történő dolgokat, akkor motorfékkel a legtöbb dolog orvosolható. Ezáltal nem kell sem az üzemi féket, sem a gázpedál által a motort felesleges munkára bírni és így az átlagsebességünk is ugyanannyi, vagy még magasabb lesz, mintha gyorsít-lassít az ember.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.14 21:42:54
Csak nekem furcsa az egyes pontban említett nagy gázzal a takarékos autózáshoz hozzáállás? (http://www.kovacsautovill.hu/?tanacsado&tol=2)
Nem teljesen ördögtől való, amit ír. Nyilván az a legtakarékosabb, ha - komolyabb emelkedőt nem ideértve - csak simogatod a gázpedált, és úgy gyorsítasz. Csak a forgalom ritmusa ezt nem mindig engedi, és ha már erőteljesen kell gyorsítani, akkor valóban így érdemes.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.14 21:46:12
Na, a legújabb fogyim már egészen szép: 7,38. Ez csak város és egy kis agglomeráció, de a városban van egy rövid utas periódus is, mint azt valahol már írtam, ami szépen vitte föl az adatot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.15 08:05:54
ahogy látom a dízelek fogyasztását, azon gondolkodom, hogy lehet érdemes lenne olyan kocsit szerválni következőnek

meglátjuk mennyi lesz az éves km-em
mennyitől érdemes szerintetek?
báár nekem 70-80% város
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.15 08:39:07
ahogy látom a dízelek fogyasztását, azon gondolkodom, hogy lehet érdemes lenne olyan kocsit szerválni következőnek

meglátjuk mennyi lesz az éves km-em
mennyitől érdemes szerintetek?
báár nekem 70-80% város
Használtnál már nincs lényeges különbség a beszerzési árban :hmmmm: Városban még nagyobb a különbség a diesel és a benzines fogyasztása  között.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.15 08:40:44
Na, a legújabb fogyim már egészen szép: 7,38. Ez csak város és egy kis agglomeráció, de a városban van egy rövid utas periódus is, mint azt valahol már írtam, ami szépen vitte föl az adatot.
Átmész a hegyen fel- le? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.15 09:54:04
piet, a tied mennyit kajál városban/countryn?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.15 10:20:10
és a tesód is klubtag lett?
Még nem de ajánlottam már neki az oldalt!!  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.15 11:01:22
piet, a tied mennyit kajál városban/countryn?
Városban 5,5 (50%rövid utakon)
Országut: 5 alatt
Autópálya: 5,1 (óra szerint 130)
Télen 2-3 decivel több)
Ugyenez nekem a Jazzel: V-7,5l O-6,0  A- nem jártam vele
Télen a városban 8 fölött zabált :D
És ezt nevezik nagyon takarékos  kis benzinesnek :D De gondolkodom hogy veszek megint egyet, mert mint kombi jobb és praktikusabb mint a középkategoriás (jó nekem az Golf- A4- 3-as BMW-Corolla)  kombik, amiket tanulmányoztam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.15 22:45:52
Átmész a hegyen fel- le? ;)
Nem. Ezen a télen, ha kétszer vágtam át a Szabadság-hegyen, a nagyobb dugókat megúszom. A kisebbeket meg kis kerülővel orvosolom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2012.03.15 22:50:07
és a tesód is klubtag lett?
Miért, ki az aki klubtag, akire az "is" vonatkozik?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.16 07:04:57
talán Dííprego-ra gondolt?! :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.03.18 19:16:50
540 km, 72es átlagseb, 6.0 átlagfogyi. Országúton 90-100(valós), néha ez alatt, +a lakott területek, M0án 110-115.
Kb 35% E85, 400 ft/l átlagár benzinnel(398-399).
Meg beszabtam egy üvegyapot lapot a motor mögé, valamivel halkabb lett, alig hallani a motort, az az erős búgás ami van 110-120 körül kicsit csendesedett. Mondjuk úgy nem zavaró.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.03.18 19:18:00
Miért, ki az aki klubtag, akire az "is" vonatkozik?
Ok tudom, klubtag az, aki fizet.
de én is kicsit klubtagnak érzem magam, hogy itt szövegelek.
Én erre gondoltam:)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.18 19:19:26
4rugó évente nem nagy lé,és lehetsz klubtag,nemcsak irogato;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.19 20:02:04
A beszàmolokat olvasva lenullàztam a fedcompot és gondoltam én is mérek màr egy fogyasztàs értéket.  Ma mentem vàrosban elég nagy forgalomban, ritkàn lehetett 50-el is menni... Szoval 30 km-t megtéve 20km/h àtlagsebesség jött ki és 9,4l-es fogyasztàs... Ez azért sok, nem? Mit szoltok hozzà? Valoszinü még több kilométert kellene megtenni ahhoz, hogy ez mérvado legyen...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.19 20:03:19
Teli tankra nézd inkább.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.03.19 20:05:21
A beszàmolokat olvasva lenullàztam a fedcompot és gondoltam én is mérek màr egy fogyasztàs értéket.  Ma mentem vàrosban elég nagy forgalomban, ritkàn lehetett 50-el is menni... Szoval 30 km-t megtéve 20km/h àtlagsebesség jött ki és 9,4l-es fogyasztàs... Ez azért sok, nem? Mit szoltok hozzà? Valoszinü még több kilométert kellene megtenni ahhoz, hogy ez mérvado legyen...

A mi fedcompunk stabilan 6.2-6.3-at mutat

tényleg, lehet holnap lenullázom reggel, már rég volt..

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.19 20:08:36
Gondolom a fogyasztàs föleg a vezetési stilustol, meg a motor méretétöl függ, nem? Vagy valami beàllitàs az auton is okozhat nagyobb fogyasztàst? Mi befolyàsolja ezt végül is?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.19 20:16:33
Amúgy az se mindegy, hogy a pillanatnyit nézi-e az ember vagy a tényleges átlagot és hogy az mikor volt utoljára nullázva... :whistling: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.19 20:22:42
Minden esetre, amiota megvan ez az autom, soha nem lattam 8.6-nàl kisebb àtlagfogyasztàst (de a nullàzàs is elég khaotikus volt...) Ezek a 6.4-es értékek szàmomra valoszinüleg nem fognak megjelenni... Csak arra gondolok, nehogy valami beàllitàsi vagy egyéb gond legyen ami igy felviszi a fogyasztàst...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2012.03.19 20:29:01
Ne is mondd... most, hogy van fedcompom, állandóan azt bűvölöm (na, jó, ez nem igaz, mert "Range"-re van állítva). Megöl az ideg. 5,3-at ír ki átlagnak. Legidegesítőbb az, hogy 3,3 alá nem tudom vinni a pillanatnyit (az a legkisebb, amit kijelez)  :D
(Range: vmelyik nap mentünk fel Pestre, és ahogy telt az idő, egyre nagyobb számot írt ki; mondtam az asszonynak, lassan meg kell állni leszívni a benzint, mert ki fog csorogni...)

Szerk.: na jó, majd néhány teli tank után meglátjuk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.19 20:31:11
pedig nem olyan nehéz kihozni átlagnak a 6.4-et!!!...ma csurig tankoltam a gépet,lementem Tbányára pestről meg vissza és visszatankoltam...157km-re épp,h sikerült beleerőszakolni 10litert...már többször lekattant a pisztoly,mire belement a 10liter...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.19 21:19:08
A beszàmolokat olvasva lenullàztam a fedcompot és gondoltam én is mérek màr egy fogyasztàs értéket.  Ma mentem vàrosban elég nagy forgalomban, ritkàn lehetett 50-el is menni... Szoval 30 km-t megtéve 20km/h àtlagsebesség jött ki és 9,4l-es fogyasztàs... Ez azért sok, nem? Mit szoltok hozzà? Valoszinü még több kilométert kellene megtenni ahhoz, hogy ez mérvado legyen...
Ez nagyon kevés km. ahoz hogy valóban reális értéket kapj.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.03.19 21:20:43
Minden esetre, amiota megvan ez az autom, soha nem lattam 8.6-nàl kisebb àtlagfogyasztàst (de a nullàzàs is elég khaotikus volt...) Ezek a 6.4-es értékek szàmomra valoszinüleg nem fognak megjelenni... Csak arra gondolok, nehogy valami beàllitàsi vagy egyéb gond legyen ami igy felviszi a fogyasztàst...
Tankolás után minden nulláz 120 km re vetítve a fogyim 5.9 en áll.
Ebből 60% város 40% 20-30 km es országúti szakaszok.
Megjegyezném ez a fogyi úgy jön ki hogy veszt a fed.comp. ot nézem motorfékezek feszt városban is éppen hogy nyomom a gázt főúton pedig 85 km/ h val haladok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.03.19 21:49:39
Minden esetre, amiota megvan ez az autom, soha nem lattam 8.6-nàl kisebb àtlagfogyasztàst (de a nullàzàs is elég khaotikus volt...) Ezek a 6.4-es értékek szàmomra valoszinüleg nem fognak megjelenni... Csak arra gondolok, nehogy valami beàllitàsi vagy egyéb gond legyen ami igy felviszi a fogyasztàst...

Városban nem is lesz 6.4 soha..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.20 09:30:22
A beszàmolokat olvasva lenullàztam a fedcompot és gondoltam én is mérek màr egy fogyasztàs értéket.  Ma mentem vàrosban elég nagy forgalomban, ritkàn lehetett 50-el is menni... Szoval 30 km-t megtéve 20km/h àtlagsebesség jött ki és 9,4l-es fogyasztàs... Ez azért sok, nem? Mit szoltok hozzà? Valoszinü még több kilométert kellene megtenni ahhoz, hogy ez mérvado legyen...

ezek a 6.2-6.5ös átlagok, amiket a többiek írnak, óvatos vezetéssel, nagy rutinnal, és útvonaltervezéssel, odafigyeléssel jönnek ki, és nem csak városban nyomatják, hanem országúton 90-nel, meg még lassabban (no offense gyerekek  :flowers:)

nekem télen volt csak városban egy tankra asszem kereken 10 liter is átlagban. hóban-fagyban, kinn állt a kocsi (télen az is pluszfogyasztás ha hidegben áll a gép). mondjuk én az igazat megvallva tojtam is rá hogy mennyi a fogyi.

de pl ha megyek egy debrecen-szolnok távot vagy db-bp-et, én is ki tudom hozni 6 liter alá

érdemes lenne több100 kmre lemérni a tiedet, nem kell azt olyan gyakran nullázni

ki tudod számolni papíron, hogy mennyi a fogyi? érdemes majd úgy is összehasonlítani a fedcomp és a valós értéket
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.03.20 20:50:44
Az óvatos vezetéssel csak nagyjából értek egyet.....
Bár igaz nyáron, de nekem simán produkálta a 6 alatti átlagot, persze alacsony gördülős gumik, 0w30... jó guminyomás 90-100 ez kellett hozzá.... nagyon érdekes de OMV üzemanyaggal nem ment 6 alá, csak Lukoil-val és más kutak üzemanyagával, lehet kételkedni de én sem akartam hinni a fedcomp-nak..
Az időre nem foghatom, elvégre ez nyáron volt....
Idén a pesti utam alatt is simán hozta 4 személlyel a 6,9-7-et autópályán átlag 130-nál, és ezt mind télen 5-7 fokban..úgy, hogy még szolíd város is volt benne.
Ellenben haverom céges 1.6-osa ténylegesen többet kajál.... hiába a szöveg, hogy könnyebben jár az 1.6-os.... mégis többet eszik.......igaz az már nem E12, mint az enyém- konklúzió, nem biztos, hogy túlzottan sok értelme van mondjuk egy E12-nél az 1.6-os motornak, ha az ember nem Németországba jár hetente.. akkor ugye meg vegyen diesel-t....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.20 20:52:13
Tankoltam. 6.6 literes átlag. Megint. ::)
Lehetne lassan jobb idő meg asszem segít majd az is, hogy újra fenn vannak a nyári gumik.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.21 12:20:07
ezek a 6.2-6.5ös átlagok, amiket a többiek írnak, óvatos vezetéssel, nagy rutinnal, és útvonaltervezéssel, odafigyeléssel jönnek ki, és nem csak városban nyomatják, hanem országúton 90-nel, meg még lassabban (no offense gyerekek  :flowers:) 
Nem feltétlenül. Amikor még a malacorrúm volt (E11, nem VVTi motorral), akkor még a mostaninál pazarlóbban vezettem, és úgyis városban általában 7,5-8 körül volt a téli, 7 alatt a nyári fogyim. Sőt, egyszer Kecskemétre mentem nem ótópályán, viszont sietve, sokat előzve, és 5,5-et evett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.03.21 12:32:14
Mardel mennyi a comp. szerinti átlag sebességed??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.21 14:25:17
azt nemnagyon szoktam nézni, de majd figyelem azt is
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.03.21 22:41:40
Nah márciusi városi fogyi, igaz csak 147km, de kijött 7,76 lityóra a fogyi. Kezd normalizálódni a helyzet, Áprilisban mehetnek fel a nyári gumik is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.03.24 17:37:36
ez ma BP oda vissza 70 km  kisebb 3-4 lámpás dugókkal, padlókkal... :)
ha 9-et mutatna se szólnék egy szót sem..fócvágen...nem is tudtam h ilyet tud.. :szemez:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.03.24 17:38:48
vidéken kisebb erőfeszités nélkül le tudnám vinni 5 alá.. :?:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.24 19:25:39
ez ma BP oda vissza 70 km  kisebb 3-4 lámpás dugókkal, padlókkal... :)
ha 9-et mutatna se szólnék egy szót sem..fócvágen...nem is tudtam h ilyet tud.. :szemez:

Milyen moci van ebben? 1.4 pdtdi?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.03.24 20:30:20
nem dizel. 1,4 mpi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.24 20:56:13
Tudnàtok közölni sajàt mérésböl adodo fogyasztàs értékeket 1.6 VVTi (benzines) motorral és ha lehet E12 Corollàra?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.25 08:29:52
nem dizel. 1,4 mpi

melyik az az mpi?   75 lovas vagy 60lovas? multkor mentem egy 1.4 benzines skoda fabiával...a forgalmiban 100loerősnek irták...de xerintem nemvolt annyi. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.25 09:39:55
melyik az az mpi?   75 lovas vagy 60lovas? multkor mentem egy 1.4 benzines skoda fabiával...a forgalmiban 100loerősnek irták...de xerintem nemvolt annyi.
Az 1.4 16 szelepes az valami 98 lóerő. Én vezettem olyat újkorában (volt benne valami 1-2 ezer km) és bizony elég jól ment.
Az MPI szerintem a 75 lóerős.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.25 09:48:37
Jaja,azaz. Hetven egynéhány kw-s volt.
De ugyéreztem,h az 1.4vvti corimnál nem ment jobban.
Közben utánanéztem. Amin a motorfedő müanyagon mpi van irva,az xerintem 60lovas, amire 16v van irva,az meg 75lovas!
De mióta a corollám van,nem is érdekel más vas, pedig előtte cordoba-őrült voltam.
A "totoya" jobb fogyasztásban és minden másban is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.25 09:53:29
Az 1.4 16 szelepes az valami 98 lóerő. Én vezettem olyat újkorában (volt benne valami 1-2 ezer km) és bizony elég jól ment.
Az MPI szerintem a 75 lóerős.
Nem, az Mpi z eredeti 68Le-s változat, ez még csak 8 szelepes. A 16v-s volt 75, és 100Le-s változatban. :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.25 09:55:25
Tyű! Akkor ittis vannak kavarások. 68lovas mpi? Hát,na mind1,bármi is, 5.2liter százon szép fogyi!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.25 09:59:19
Tyű! Akkor ittis vannak kavarások. 68lovas mpi? Hát,na mind1,bármi is, 5.2liter százon szép fogyi!
Abszolút emelem murray előtt a kalapom, a corival hozta a durván alacsony adatokat...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.25 10:03:32
Corival? Az nem egy vw volt,olyan a km óra,m a vw-ben! Vagy énvok hülye?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.25 10:10:31
Corival? Az nem egy vw volt,olyan a km óra,m a vw-ben! Vagy énvok hülye?
Az előző autója egy E8 sedan volt, arra gondoltam. ;) ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.25 10:12:21
Ja,sorry. Azt nemtudtam,h mi volt neki korábban. De a vw km órát megösmertem:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.03.25 14:53:25
A régi (1es) fábia autóvásárlásnál nálam is szóbajött... így körbejártam mi motorok vannak... káosz amit a skoda csinált.
OFF
1.0 = 3 különböző kódon ugyan az a teljesítmény 50ló
1.2 = 2 különböző kódon ugyanazon teljesítmény 55ló
1.2-12v = 2 különböző kódon ugyanazon teljesítmény 64ló
1.4 = 5 különböző kódon két teljesítmény 68 és 60ló
1.4-16v = 6 különböző kódon három teljesítmény 75, 80 és 100ló
1.4D TDI PD = 3 különböző kódon különböző teljesítmény 75,69 és 80ló
1.9D SDI = 1 kódon 1 teljesítmény 64ló
1.9D TDI PD = 2 kódon különböző teljesítmény 100 és 101ló
19D TDI PD VRS = 2 különböző kódon ugyanazon teljesítmény 130ló
2.0 = 1 kód 115 ló
ON
Azaz papíron a skoda ezen egyszerű szerkezetébe 99-2007 között mindössze 27 különböző motort szerelt...
Tyű! Akkor ittis vannak kavarások. 68lovas mpi? Hát,na mind1,bármi is, 5.2liter százon szép fogyi!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.03.25 14:55:24
ez a nyolcszelepes 68 lovas motor. 
azért a karburátoros múltból jövö  finom "pedálkezelés"  :lol:  itt azért eléggé jól jön.  :winkiss:
kezdem megismerni a helyes terelgetését az autónak.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.03.25 15:27:40
Nem, az Mpi z eredeti 68Le-s változat, ez még csak 8 szelepes. A 16v-s volt 75, és 100Le-s változatban. :yes:

és az ráadásul még az ősi, OHV, 3 helyen csapágyazott főtengelyű Skoda motor. Lényegében az, ami a 120asokban, meg a Favoritokban volt, csak továbbfejlesztve. Vagyis már a Favorité jóval fejlettebb volt mint a 120as, de a blokk kb ua.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.25 21:00:35
Most van az elsőként esélyem idén, hogy meglegyen az első 6,0 liter alatti teljes tankos átlagom 2012-ben.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.03.25 22:32:29
Tudnàtok közölni sajàt mérésböl adodo fogyasztàs értékeket 1.6 VVTi (benzines) motorral és ha lehet E12 Corollàra?
Hosszútáv 90 km/ig : 5,4 l
napihasználat 2, 5, 10 km es távokon: 6,6 - 7 l
télen volt egyszer 8 literes fogyasztásom. /motormelegítéses, egy tank benzin 3 hétig szolgált, rövid utakra/
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.25 22:38:29
Köszi szépen @szikla2. Ezek nagyon jo értékek! Csak vàrosban nem hasznàlod? Ott mennyi szokott lenni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.03.25 22:52:46
Köszi szépen @szikla2. Ezek nagyon jo értékek! Csak vàrosban nem hasznàlod? Ott mennyi szokott lenni?
Kisvároskában lakom, ahol csupán egy kőrforgalom van. /üdülőparadicsom/

Ez a fogyasztás "lábfüggő" illetve az egyszerre megtett kilométerekkel arányos.
Ha nagyon kopik a fékbetéted, akkor a fogyasztás is magas.

Neked milyen adatok jönnek ki ?

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.03.25 23:02:22
En amiota mérem csak rövid tàvokon mentem, és föleg forgalmas belvàrosban, dugokban... Igy az elsö mérésre 9,2 l jött ki a fedcomp szerint, de ekkor csak vagy 30km-t tettem meg (olyan 20km/h àtlagsebességgel)... Feltétlenül figyelni fogom még, és föleg hosszabb tàvokon. A hét vége felé van kilàtàsba egy hosszabb ùt, vegyes forgalomban (autopàlya, orszàgùt, vàros) és majd beszàmolok mi jött ki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.03.25 23:06:29

Tankoláskor nulláz, és a következőnél meg számold ki pontosan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.26 09:11:18
Most van az elsőként esélyem idén, hogy meglegyen az első 6,0 liter alatti teljes tankos átlagom 2012-ben.  ::)

Én még mindig a korábban említettem 5,5-öt várom  :D . 6,2-t én is csináltam már (amikor 800-km-t mentem egyhuzamban 90-120 között), az nem különösebb téma, de állítólag ezzel a motorral el lehet járni 5-5,5 körül, no én még mindig ezt várom (nem egy útra, hanem mondjuk legalább két tank erejéig)  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.26 09:26:32
Én még mindig a korábban említettem 5,5-öt várom  :D . 6,2-t én is csináltam már (amikor 800-km-t mentem egyhuzamban 90-120 között), az nem különösebb téma, de állítólag ezzel a motorral el lehet járni 5-5,5 körül, no én még mindig ezt várom (nem egy útra, hanem mondjuk legalább két tank erejéig)  :D
Ezt Te hangsúlyozod mindig, én 5,5-et mondtam, írtam. Reálisan. Az 5 is lehetséges, de ahhoz már mókolni kell...
...mellesleg az 5,5 meg lesz nyáron, no para.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.26 09:29:58
...mellesleg az 5,5 meg lesz nyáron, no para.  :flowers:
Várom!  :cool2:
De ha nyáron szélsőséges körülmények között sikerül egy tanknyi ilyen fogyasztást összehozni, az messze nem azt jelent, hogy el lehet ennyivel járni, mert akkor rendszeresen sikerülne ennyi összehozni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.26 09:30:34
Sztem is lehet hozni, az enyémmel is némi odafigyeléssel. Csak nekem ahhoz az kell, hogy tele tankkal beüljek a kocsiba és 90 km/h-nál ne menjek gyorsabban sehol, viszont meg se kelljen nagyon állni, míg tart a nafta. :D (Lásd tavaszi talik átlaga nálam 5.7 volt az elmúlt három évben, mindhárom 7vége alatt 1-1 tank benya fogyott).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.26 09:32:56
Akármikor hozok neked 5,5-es átlagot. Ezt úgyse hiszed el, de ettől még IGAZ.  :flowers:

No, ez az akármikor akkor ezekszerint azt jelenti, hogy egy évben egyszer?  :cool2: 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.26 09:34:22
Azon rugóztok, hogy lehet-e hozni, bepi azt mondja igen. Mondi azon rugózik, hogy de állandóan, rendszeresen lehet-e. Átlagos magyar használattal sztem nem (csak ha állandóan hosszútávon megy a kocsi).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.26 09:37:42
Azon rugóztok, hogy lehet-e hozni, bepi azt mondja igen. Mondi azon rugózik, hogy de állandóan, rendszeresen lehet-e. Átlagos magyar használattal sztem nem (csak ha állandóan hosszútávon megy a kocsi).
no ezt a felismerést várom Bepitől is. Ő írta, hogy akármikor hoz 5,5-ös átlagot. No ezt az akármikort várom két tank erejéig. Nem egy útra, mert mint említettem bármikor legurulok Budakesziről a Moszkva Széll Kálmán térre 3 literes átlaggal. Igaz, végig lejtő  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.26 09:38:47
no ezt a felismerést várom Bepitől is. Ő írta, hogy akármikor hoz 5,5-ös átlagot. No ezt az akármikort várom két tank erejéig. Nem egy útra, mert mint említettem bármikor legurulok Budakesziről a Moszkva Széll Kálmán térre 3 literes átlaggal. Igaz, végig lejtő  :D .
Mondi látod, rosszul csinálod! Azt lehetne 0 literrel is, ha csak lejtő, végig motorfékkel!!! :clap: :lol: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.26 09:39:35
Mondi látod, rosszul csinálod! Azt lehetne 0 literrel is, ha csak lejtő, végig motorfékkel!!! :clap: :lol: :D
Az a baj, hogy mindig elég nagy a forgalom, és vannak lámpák. De éjjel megcsinálom kevesebből is  :cool2: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.26 09:41:17
no ezt a felismerést várom Bepitől is. Ő írta, hogy akármikor hoz 5,5-ös átlagot. No ezt az akármikort várom két tank erejéig
És akkor nekem elhiszed? :innocent: :) Azok teljes tankok voltak.

szerk: nézd meg a 2011 05-08-ig tartó négy tankot. Végülis ezek se rosszak :D Főleg a kommentjeim. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.03.26 09:47:07
Várom!  :cool2:
De ha nyáron szélsőséges körülmények között sikerül egy tanknyi ilyen fogyasztást összehozni, az messze nem azt jelent, hogy el lehet ennyivel járni, mert akkor rendszeresen sikerülne ennyi összehozni.
Mondi-bratyó! Egyrészt, Te ezt nem tudod. Másrészt, mindegy, mit csinálok, mert csípőből nem hiszed el, hogy lehetséges. Ezzel nem tudok, mit tenni.  :flowers: :hug:
Amúgy azt írtam, hogy bármikor, NEM azt, hogy MINDIG. A kettő nem ugyanaz!  :excl: :szemez:
És azt sem írtam, hogy azon az útvonalon, és azzal a tempóval, ahogy Te használod. Mert úgy nem lehet, pláne, ha nem is akarod.  :yes:
Az én használatomban is van autópályán kívül minden, városi rövid utak (feleségem viszi az autót, amíg el nem dugom a kulcsokat...) és országút is, utóbbinál 100-110-es óra szerinti sebességgel (tehát, egy újabb példa arra, hogy az alacsony fogyasztáshoz nem kell közúti akadálynak lenni). Én városban is 60-65 óra szerinti sebességgel megyek...  :whistling: Nyilván nincsenek dugók felénk és a városban igyekszünk minél kevesebbet használni, de teljesen nem tudjuk kiiktatni. Valamennyi mindig van benne. Így, ezek figyelembevételével szinte mindegy, hogy az autóm 5,4, 5,5, vagy 5,6 litert eszik átlagban, mert ezek között 1db(!!!) városi csavargás a különbség (kb 5km)...  :whistling:
Szóval, én ezért nem teljesen értem a problémádat...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.26 13:32:55
Tudnàtok közölni sajàt mérésböl adodo fogyasztàs értékeket 1.6 VVTi (benzines) motorral és ha lehet E12 Corollàra?

http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&power_s=105&power_e=120&gearing=1&exactmodel=e12&powerunit=2 (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&power_s=105&power_e=120&gearing=1&exactmodel=e12&powerunit=2)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.03.26 18:02:25
NEkem 1.6 os van, a legkisebb fogyim 5.8 volt, a legmagasabb 8(ez végig 120-130 autópályán télen). Amúgy országúton stabilan 6 litert fogyaszt. 90-100zal. Városban télen 11 is van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.03.26 21:38:34
:D Főleg a kommentjeim. :D
rofl, megnéztem
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.03.28 23:51:48
Az a baj, hogy mindig elég nagy a forgalom, és vannak lámpák. De éjjel megcsinálom kevesebből is  :cool2: .
Ha nem nullázol a hegytetőn, akkor ne a Budakeszi úton gyere le, hanem a Szépjuhászné-Hűvösvölgyi útvonalon, az egy picit hosszabb, de lankásabban lejt, így még szebb számot fogsz látni a BC-n. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.29 11:06:12
no ezt a felismerést várom Bepitől is. Ő írta, hogy akármikor hoz 5,5-ös átlagot. No ezt az akármikort várom két tank erejéig. Nem egy útra, mert mint említettem bármikor legurulok Budakesziről a Moszkva Széll Kálmán térre 3 literes átlaggal. Igaz, végig lejtő  :D .
Nahát Te is erre lax? Pont rálátok a Hüvösvölgyi utra (a Nagyhid felett) meg a Budakeszi utra :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.03.29 11:08:35
Nahát Te is erre lax? Pont rálátok a Hüvösvölgyi utra (a Nagyhid felett) meg a Budakeszi utra :yes:
Én errefelé dolgozom (Kútvölgyi út eleje), de majd egyszer szeretnék errefelé lakni is  :whistling: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.03.29 11:48:01
Én errefelé dolgozom (Kútvölgyi út eleje), de majd egyszer szeretnék errefelé lakni is  :whistling: .
Azon kivül hogy szép hely, ha van panoráma, nem sok előnyöm van belőle, a munkám miatt lehetnék 20km-el kifele is.
Max. egyetértek, hogy a munkahelyed közelében szeretnél lakni, hamár a fogyasztás topicban vagyunk ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.03.29 12:51:03
szándékosan nem szoktam sporolosan vezetni.....de ebből még jo eredmény is lehet  :whistling:

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2012.03.29 12:56:48
Szerintem a mutato allasahoz kepest kb. 60-70km hatranyod van egy jo eredmennyel szemben, de ezt majd megmondjak, akiknek ugyan olyan autojuk van :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.03.29 13:01:28
Szerintem a mutato allasahoz kepest kb. 60-70km hatranyod van egy jo eredmennyel szemben, de ezt majd megmondjak, akiknek ugyan olyan autojuk van :surrender:
másokhoz képest igen :yes:
de magamhoz képest meg jo :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 13:53:00
annyi pici benzinből 180 km?
na ne etess
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.03.29 14:00:33
annyi pici benzinből 180 km?
na ne etess
gázolajból :yes:
és ez lehetne sokkal jobb is...... ha tudatosan , odafigyelve vezeték...... én nem rugdosnám azt a kibszott gázpedált :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 15:47:49
nekem 180 km után a harmada hiányozna  :eek:

mennyit tudsz menni egy tankkal? nagyságrendileg
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 15:55:49
ne hasonloitsd ezesetben össze a dizelt meg a benzinesedet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.29 15:56:35
nekem 180 km után a harmada hiányozna  :eek:

mennyit tudsz menni egy tankkal? nagyságrendileg
Nekem 180 km után még negyed felett van (200-nál negyednél, bár nem lineárisan mutatja, az tény). Most 250 km van a kocsiban és negyed-fél között van, inkább a negyedhez közelebb. 50 literes tank.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.03.29 15:57:54
nekem 180 km után a harmada hiányozna  :eek:

mennyit tudsz menni egy tankkal? nagyságrendileg
800-900 km szokott lenni 1 tankkal , ugy hogy legalább fele autopálya 140-160 as tempoval, meg országuton is ritkán megyek 100 alatt
 De tankoláskor  még van benne minimum 5 lityi gázolaj :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 15:58:32
Nekem 180 km után még negyed felett van (200-nál negyednél, bár nem lineárisan mutatja, az tény). Most 250 km van a kocsiban és negyed-fél között van, inkább a negyedhez közelebb. 50 literes tank.

180km után nem inkább háromnegyed felett???
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.03.29 15:59:22
180km után nem inkább háromnegyed felett???
Faxom, de.  :helpsmilie: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 16:01:20
Faxom, de.  :helpsmilie: :flowers:

nah, ugye...bocsánatot kivánok!!  egyébként igazad volt..negyed felett volt..bőven...meg egyben háromnegyed fölött is..:)

amugy meg neked nincs is faxod,ha joltudom...max az irodában...hacsak nemvagy vw kisbusz...:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 16:02:10
ne hasonloitsd ezesetben össze a dizelt meg a benzinesedet...

azért hasonlítgatom, hogy ha lesz következő kocsim, érdemes lenne-e dízelt venni
addig úgyis meglátom, hogy mennyit megyek egy évben kb, meg milyen távokat

mondjuk nem jövőre tervezem:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 16:03:58
:))

jah,igy már vili...itt az utcánkban most van egy e12 sedan 1.4 v 1.9 d4d eladó...meg se merem kérdezni,h mennyi pénz:))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 16:05:17
1.4 meg 2.0 d4d van csak hé!

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 16:06:43
ahh,mekkora hiba. bocs...1.9 helyett 2.0 akartam irni...még a délelőtt nézegetett 1.9tdi skoda,vw körül forgott az agyam..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 16:14:44
hát nem is tudom, hogy ezután hogy fogsz az itteni emberek szemébe nézni  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kis_andras - 2012.03.29 16:16:38
annyi pici benzinből 180 km?
na ne etess
Nem pici az, 10-12liter siman megvan  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.03.29 16:19:53
hát nem is tudom, hogy ezután hogy fogsz az itteni emberek szemébe nézni  :eek:

majdcsak kidumálom vhogy..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.29 16:21:18
Nem pici az, 10-12liter siman megvan  :flowers:

akkor ha az arányokat nézzük a mutatón, a kocsinak ifa tankja van:D

ha csurig megy az üzemanyag, meddig megy fel a mutató, én csak első kattanásig szoktam, akkor kicsivel 1/1 felé megy
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.03.30 10:25:14
nem is olyan rossz most az én tank-állásom se, picivel a fele fölött van, és 310km-t mentem
az 8as átlag eddig  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.03.30 21:22:11
Mai tankolás: 52,44 liter 1098 km-re. Kicsit több, mint 4,7, ezzel most relatíve elégedett vagyok, lévén volt benne azért hajtós szakasz is bőven, pl egy Szeged-Bp (ott sok mászkálás)-Szeged amit oda bazinagy ellenszélben tettünk meg relatíve sietősen (Szeged-Biatorbágy volt 1:40 perc) meg visszafelé is sietősen, minimális hátszélben (ez maradt...) Emellett sok országút, gyakra ott is sietősen, sok szembeszéllel és egy hazaúton jó hátszéllel (ezt élveztem, 120nál tök csöndes volt és sokszor 4 alatt volt a pillanatnyi fogyi :D)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.01 20:44:53
nah, nekem is lett 1 zsir fogyasztásom ma!
reggel teletankoltam a vasat sokkattanásig,már a beömlő szájánál volt a benya...lementem 662kmt, sik terület,átlagos forgalom 80-110km/h óra szerint.
pár perce ugyanazon a kúton(ecseri ut v. gyáli ut? lukoil 436.9ft/l) kereken 42litert sikerül beleerőszakolni többszöri pisztolylekattanásig...ez 6.34l/100km átlagnak jött ki...megvok elégedve...a fedkomp csalt most,m 6.8 mutat...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.01 21:37:36
Úúú, egy 7vége alatt egy tank? :eek: :whistling: Részvétem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.01 21:44:37
Úúú, egy 7vége alatt egy tank? :eek: :whistling: Részvétem.
Nincs válság, wazze...  :devil: [rohog] :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.01 21:50:08
Ha muszáj menni akkor muszáj.:D
Nekem ha minden igaz a héten 2 pesti utam is lesz a 2 együtt olyan 1000 km lesz.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.01 22:08:52
Úúú, egy 7vége alatt egy tank? :eek: :whistling: Részvétem.

egy 7vége? Csak ma!!!
Regg.8inultunk és még csak akkor értünk pestre,mikor irtam!
Bp-debrecen-tiszafüred-nagyiván-karcag-bp útvonal!
Ez olyan,mint mikor hasmenésed van! Ha mennikell,hát menni kell,mese nincs! ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.01 22:21:06
Úúú, egy 7vége alatt egy tank? :eek: :whistling: Részvétem.

 Azért van itt, aki jár is az autójával! :D (tehát megy mondjuk évi 20-at legalább)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.01 22:23:46
Nekem átlag 15ezer. Nyáron sokat motorozok.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.04.02 09:40:29
egy 7vége? Csak ma!!!
Ilyen nekem is szokott lenni! Sima ügy, azért van az autó, hogy menjen, nem?  ::)
Nekem volt, hogy egy napra nem is volt elég az egy tank, amikor két nap alatt lenyomtam 1500 km-t, akkor az közel 3 tank volt  :D .
Tegnap néztük, hogy ahova szeretnénk menni nyaralni valami 720 km (Horvátország déli része), ott is tankolni kell majd útközben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.04.02 09:43:22
mikor öcsinek néztük a rav4-et, akkor nekem sem volt elég 1 teli tank 1 napra......... keresztbe hosszába bejártuk az országot 1 nap alatt, és ehhez azért tempo is kellett  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.03 20:37:07
Első tavaszi tankolás idén:
Átlagfogyi 6,19 (fed. comp: 6,0)
Átlagseb.: 49km/h
Távolság: 580km

Most először tankoltam 98-ast, mióta nálam van az autó, kíváncsi leszek, lesz-e valami változás bármilyen tekintetben. (Lukoil)

A fogyasztás, most annyi amennyi, 2/3-ad részt téli gumival ment, azért nem szomorkodok. De bakker, 450,9Ft-ért tankoltam a 98-ast...  :ph34r: :censored:
A sima 95-ös 435 lett volna. 40 liternél 600 Ft volt a különbség, de 35 liter ment bele...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.04.03 20:45:31
Ez tok jo!  :clap: Meg hogy "annyi amennyi"   :nono:
Az Aurist most hetvegen tankoltam meg es 4,92 lett a vege.  :clap: 80 eurot hagytam a kasszanal  :wacko:  :shit:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.03 20:50:33
Ez tok jo!  :clap: Meg hogy "annyi amennyi"   :nono:
Az Aurist most hetvegen tankoltam meg es 4,92 lett a vege.  :clap: 80 eurot hagytam a kasszanal  :wacko:  :shit:
Voltam Triestben, utközben nem kellett tankolnom :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.04.03 20:55:01
Tobb mint 1100km? Az szep  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.03 21:07:46
Tobb mint 1100km? Az szep  :yes:
Bécstől a cseh kollegám vitt :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.04.03 21:13:00
 [rohog] Jolvan  :naspang:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.04 06:43:55
Ez tok jo!  :clap: Meg hogy "annyi amennyi"   :nono:
Az Aurist most hetvegen tankoltam meg es 4,92 lett a vege.  :clap: 80 eurot hagytam a kasszanal  :wacko:  :shit:
A6,19-re értettem, hogy annyi, amennyi, mert az igazat megvallva kecsegtetőbb adat lett volna a 6,0, amit a kijelző mutatott. No, viszont ezzel a tankkal egészen biztos, hogy elmegyek a tavaszi talira, út közben lesz lehetőségem tesztre fogni a Lukoil 98-ast. Mondjuk 450,9-ért hadd ne mondjam mit is csinálhatna...  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.04 06:47:11
451ért??? Betonozhatna is az udvarodban szó nélkül reggeltől estig...2napon át!:-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.04 07:12:54
451ért??? Betonozhatna is az udvarodban szó nélkül reggeltől estig...2napon át!:-)
Én konkrétan az orális szexre gondoltam...  :cool2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.04 07:21:17
Énis! Azért irtam,h szó nélkül,m foglalt lenne a szája...;) ;)

Nah,ma megint vágatok egy bp-debrecen-nagyiván-karcag-bp távot,csak ma 4személlyel,átlag 90kg/fő,kiváncsi leszek az eredményre,most lukoil 95ös benya dolgozik a sedan ereiben;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.04 09:03:52
A6,19-re értettem, hogy annyi, amennyi, mert az igazat megvallva kecsegtetőbb adat lett volna a 6,0, amit a kijelző mutatott. No, viszont ezzel a tankkal egészen biztos, hogy elmegyek a tavaszi talira, út közben lesz lehetőségem tesztre fogni a Lukoil 98-ast. Mondjuk 450,9-ért hadd ne mondjam mit is csinálhatna...  :ph34r:
Ez az 98-as engem is érdekelne, bár gondolom fogyasztáscsökkentést nem eredményez (legalábbis annyit hogy megérje), az 1300cc-ből meg nem csinál 6000-et, úgyhogy tuti nem éri meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.04 09:13:14
Ha valóban jobb benzin a 98-as, akkor jobb az égése, tehát, ugyanazon teljesítmény eléréséhez - a jobb hatásfok miatt - kevesebb üzemanyagra van szükség, tehát, kevesebbet eszik az autó. De ez majd kiderül, a Corolla Fórumon többen használják ezt 4A-GE motorokba és azt mondják, ég és föld a többi benzinhez képest (jó értelemben).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.04 09:29:47
Ha valóban jobb benzin a 98-as, akkor jobb az égése, tehát, ugyanazon teljesítmény eléréséhez - a jobb hatásfok miatt - kevesebb üzemanyagra van szükség, tehát, kevesebbet eszik az autó. De ez majd kiderül, a Corolla Fórumon többen használják ezt 4A-GE motorokba és azt mondják, ég és föld a többi benzinhez képest (jó értelemben).
Vágom hogy jobban ég, jobb  a hatásfoka, ezáltal kevesebbet eszik, kérdés hogy eszik-e annyival kevesebbet, mint amennyivel drágább (vezetési stílus nálam is nagypapis :D). Esetleg ha van egyéb előnyös tulajdonsága a motorra nézve.
Még az is elgondolkodtat hogy hosszabb utakra általában 3-an ülünk be, rogyásig csomaggal, amit azért megérez az autó :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.04 09:33:35
Én igazából arra leszek kíváncsi, hogy a 95-ös benzin + piros Spuri adalék (amit eddig használtam) pároshoz hasonlítva érződik-e bármi különbség? A mostani 98-ashoz nem maradt Spurim, de nem is baj. Hétvégén majd hozok tesómtól.
 :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.04 09:36:20
Enyémbe is kéne vmi gyorsító, mert lusta disznó. :) Nem is csodálom, ahogy én használom. Kell majd neki valami hosszabb tempós út végre.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.04 09:37:44
Enyémbe is kéne vmi gyorsító, mert lusta disznó. :) Nem is csodálom, ahogy én használom. Kell majd neki valami hosszabb tempós út végre.  ::)
Cserélhetünk húsvétra :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.04 10:55:00
Enyémbe is kéne vmi gyorsító, mert lusta disznó. :) Nem is csodálom, ahogy én használom. Kell majd neki valami hosszabb tempós út végre.  ::)

Délután megyek kunmadarasra,megnézem majd,h nem hagytak e neked a ruszkik egy kanna kerozint! ;)
Attól a MIG-ek is jól mentek,gondolom a vasad is felpörögne tőle!? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.04.04 15:06:17
Enyémbe is kéne vmi gyorsító, mert lusta disznó. :) Nem is csodálom, ahogy én használom. Kell majd neki valami hosszabb tempós út végre.  ::)
Néha el kéne 2000 fölé is pörgetni  :D .
Ha néha megkínálod 4000 körül/fölötte jó lesz...
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.04 15:24:30
Délután megyek kunmadarasra,megnézem majd,h nem hagytak e neked a ruszkik egy kanna kerozint! ;)
Attól a MIG-ek is jól mentek,gondolom a vasad is felpörögne tőle!? ;)
Nem vagyok hozzáértő,de ugy tudom a kerozin rossz minőségü "benzin".Egy hajtómű nem olyan kényes mint egy autómotor
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.04 15:28:31
Nem vagyok hozzáértő,de ugy tudom a kerozin rossz minőségü "benzin".Egy hajtómű nem olyan kényes mint egy autómotor
Én meg úgy tudom, hogy a kerozin egy szuperfinom benzin. Gyorsulási versenyeken is ezt használják, nem véletlenül...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.04.04 15:34:17
Ez az 98-as engem is érdekelne, bár gondolom fogyasztáscsökkentést nem eredményez (legalábbis annyit hogy megérje), az 1300cc-ből meg nem csinál 6000-et, úgyhogy tuti nem éri meg.
A világon semmi értelme, csak pénzkidobás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.04.04 15:37:02
Tegnap tankoltam, a megtett 400 km-ből kb. a kétharmada városi rövid utas furikázás volt sok parkolással, a maradék is város, csak 10 km feletti menetek. Meg is látszott a fogyin, az előző - amiben még a téli idő dominált - 7,6 helyett most 8,6 lett.  :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.04 15:37:33
Enyémbe is kéne vmi gyorsító, mert lusta disznó. :) Nem is csodálom, ahogy én használom. Kell majd neki valami hosszabb tempós út végre.  ::)

 4A-GE? Garret?  :D

 Viccet felreteve egy konnyu auto egy mar-mar pillekonnyu soforrel azert csak nem olyan lusta. :)

 Egyebkent egy hosszabb autopalyazas spurival/premium benzinnel/par liter etanollal a tankban eleg jol kitisztitja.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.04.04 15:38:30
Én meg úgy tudom, hogy a kerozin egy szuperfinom benzin. Gyorsulási versenyeken is ezt használják, nem véletlenül...

Amire te gondolsz az repülőgép benzin, (LL100) a kerozin az ilyen gázolajszerű valami.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.04.04 17:18:37
Én meg úgy tudom, hogy a kerozin egy szuperfinom benzin. Gyorsulási versenyeken is ezt használják, nem véletlenül...
Nem, OldPietnek van igaza. Kerozint nem öntenék az autómba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.04 22:32:25
ááááááááááááhhh,kerozint autoba???  semmiképp!  amugy csak viccből irtam a kerozint. :)

ma is letekertem egy hasonlo etapot,mint multhéten...most csak 646km napi menet jött össze, reggel csurrig tankoltam, most este ujra koppig az ecseri uti lukoilon (441.9ft/l)
41.73L ment bele....ez ~6.46L/100km fogyit jelent, fed.komp 6.6l/100km mutat jelenleg... 4személlyel(átlag kb.90kg/fő, fújt a szembeszél az alföldön) igy megvok elégedve a mai nappal is!
érdekes,h 6.46l jött ki átlagnak, és a betankolt litereket is 646km-rel,azaz 6.46-tal kellett osztani...vagyis 6.46x6.46 = ~41.73.   :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.04.04 22:43:04
Pedig ezek az injektortisztítók kerozin-alapúak, nem?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.04 22:46:07
De nem töményen!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.04.05 10:33:58
Pedig ezek az injektortisztítók kerozin-alapúak, nem?

Szerintem ethanol vagy methanol. A kerozin olyan mint a lámpaolaj.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.05 20:43:12
"Olcsón" tankoltam a LukOilon (éljen az akciós csütörtök) literjét 437,9 forintért.  :censored:
Siralmas. 7 liter kereken.  :cry: Igaz, ebben tényleg nincs semmi más csak a napi 2*12 km munkába járás meg jópár hideg motorral 5 km-re járkálás.  :whistling: :nono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.05 21:03:05
A hétvégén go Debrecen----> Bp. táv 5 személy csomag.
Nagyon kíváncsi leszek a fogyasztásra.Mivel most nem fizetik a benzint hanem az én kis szerény fizumból megy a benzin így 120 km/ h felé nem nagyon akarok menni.

Én a múlt hónapban tankoltam utoljára most kb.: 400 km.-ert mentem 6.3-on áll a fed.comp és fél alatt van egy kicsivel ebből kb.: 70% város  30 % 20 km es távok de mielőtt megyek Pestre tankolok és megtudom a pontos értéket :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.05 21:12:25
"Olcsón" tankoltam a LukOilon (éljen az akciós csütörtök) literjét 437,9 forintért.  :censored:
Siralmas. 7 liter kereken.  :cry: Igaz, ebben tényleg nincs semmi más csak a napi 2*12 km munkába járás meg jópár hideg motorral 5 km-re járkálás.  :whistling: :nono:
Akkor most sporoltál 35Ft-ot :hmmmm:?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.05 21:14:02
Elvesztetted a fonalat öregpít! 7liter a fogyija,de biztos többet tankolt!?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.05 21:15:23
468 km-re 32,8 litert. Amúgy is kellett volna tankolnom már, szóval tök mindegy volt, mikor megyek, de arrafele volt dolgom.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.05 22:25:05
Elvesztetted a fonalat öregpít! 7liter a fogyija,de biztos többet tankolt!?
7 litert tankolt az siralmas, nem? [rohog] Nem írta, hogy 7l/100km-t fogyasztott :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.04.05 22:33:52
De mindenki értette, hogy mi a 7 liter  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.05 22:42:14
Hát én most nem tudok fogyit mérni mert vasárnap kénytelen voltam Érden rátankolni a benzinpárára
De ha valaki ki tudja számolni egy difeggyenlettel szukcesszív approximációval, akkor:
579,8km nél toltam rá 11,6 lityót, majd most teletoltam a tankot 674,4km-nél, egész pontosan34,34 lityót (második katt+hogy legyen kerek 15 ezer).
Amúgy ma a Lukoil eksönben 436,9 volt a nyál a Mogyoródi úton.
Viszont felmentek a nyári gumik, gyorsulásnál és lassulásnál érződik is a +4 centi ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.06 02:35:57

 szukcesszív approximáció!  :clap: [rohog] Pont erre találtál ki! :D

 Egyébként a két tankolás összegét venni a 674km-re miért nem jó? Lehet, hogy így 3cl-t tévedni fogsz... :D
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.06 08:34:17
7 litert tankolt az siralmas, nem? [rohog] Nem írta, hogy 7l/100km-t fogyasztott :no:

Végülis ja!;)
De nemis azt irta,h 7litert tankolt!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.06 08:46:06
Mindegy , fő az hogy tele a tankja ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.06 09:14:49
szukcesszív approximáció!  :clap: [rohog] Pont erre találtál ki! :D

 Egyébként a két tankolás összegét venni a 674km-re miért nem jó? Lehet, hogy így 3cl-t tévedni fogsz... :D
Spritmonitor meg a hagyományos 674 és 45 akármennyi literrel számolva is 6,8-6,82 jön ki. Ez téligumi, 400km pálya, 50 közút, többi city. Ma megint irány Miskóc sziti, lesz egy nyugodt mikrotalitok :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.06 09:39:20
Spritmonitor meg a hagyományos 674 és 45 akármennyi literrel számolva is 6,8-6,82 jön ki. Ez téligumi, 400km pálya, 50 közút, többi city. Ma megint irány Miskóc sziti, lesz egy nyugodt mikrotalitok :D

 Én is oda megyek ma... Reszkess, letollak!  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.06 10:03:11
Én is oda megyek ma... Reszkess, letollak!  :cool2:
cö cö cö ...  :devil:
Aztán versenyünk vesztese a belső sávban letolt S8 Audi lenne :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.04.09 18:57:46
Ma mentem 135km-t, átlag 5,9liter, visszafelé még 135km, átlag felment 6literre. Odafelé 3celsius, visszafelé 7-8celsius körül. 2felnőtt+1gyerek, óra szerint 95 és 110 között mentem többnyire.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.09 19:05:59
szééép!!  ma má' énis feljöttem a nagyfaluba a délibábos tájegységről...210km,enyhe oldalszél, én+tesóm(összsúly cca 220kg)...alig ment lejjebb a benyamutató...csurig verettem a tankot az udvaron még otthon indulás előtt...csütörtökig majdcsak kibirja,akkor majd tankolok.  a fedkomp most nekem is jól, 6.2 mutat...még sajna a téli kerekek vannak fent...dehát ma is csak 5-8fok volt:))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.04.09 19:30:50

Átlagos tempóval, nem is nagyon odafigyelve a 6litert meg lehet csinálni vele, szerintem ez teljesen OK.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.09 19:32:49
persze...mi sem jöttünk óra szerinti  110nél jobban sehol...irto sok helyen mértek a 4es uton fegyvernek és bp között...és most alufelnire meg hifire kell a lé..nem a gyorshajtásbirságra..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.04.09 19:40:13
476 km, 71es átlagseb, 6.0 fogyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.04.09 19:45:03
476 km, 71es átlagseb, 6.0 fogyi.

Érdekes, hogy pár hete ugyanezen a távon, ugyanezek az értékek jöttek ki, pedig akkor jobban nyomtam  :hmmmm: Most azért próbáltam eléggé papásan menni. De most hidegebb volt, talán ezért is nem lett kisebb a fogyi.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.09 19:49:29
Ma mentem 135km-t, átlag 5,9liter, visszafelé még 135km, átlag felment 6literre. Odafelé 3celsius, visszafelé 7-8celsius körül. 2felnőtt+1gyerek, óra szerint 95 és 110 között mentem többnyire.
Ilyen használattal nem is lesz ennél több. Még egy kérdés: ezzel a tempóval és fogyasztással hány autót tartottál fel? (hadd súgjak: egyet sem...) ;-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.09 21:22:34
Na meg volt a Pesti utam összesen 580 km sikerült belehajszolni a toyotába.
A pályán 215 km oda ( 5 személy csomag full csomagtartó ) 110 -120 km/h fogyasztás fed. comp szerint 6.7l.
Majd Pesten kacskaringó összesen 150 km. ezt követően go haza ismét 215 km pályán 130 km/h és 150km/h között fed. comp szerint 7.1 l elég durva oldalszél ( ez az összese megtett km.-re vetítve ugyanis nem nulláztam csak tankolásnál és kibírta oda vissza 1 tankkal ) kiszámolva 6.8 l átlag sebesség 80 km/h lett.
Teljesen elégedett vagyok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.04.10 10:19:31
visszafele is 5 fő+csomag?
mert akkor szép :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.10 17:56:35
Vissza felé már csak 3 fő kevesebb csomag. Visszafelé a nagy benzin növelő tényező a szél volt elég erőteljesen fújt :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.12 22:42:08
Nah hosszú hétvége, Miskolc etap: 545,6km (360km autópálya, többi közút, némi várossal) és most toltam bele 37,87L füstölni valót. Ez 6,9-es fogyi. Melegszik az idő, igaz vasárnap-hétfőn lezuhant a hőmérséklet.
Most hétvégén újra ugyanez az etap és első oszkar-telekocsis utam lesz  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.04.12 22:44:08
Nah hosszú hétvége, Miskolc etap: 545,6km (360km autópálya, többi közút, némi várossal) és most toltam bele 37,87L füstölni valót. Ez 6,9-es fogyi. Melegszik az idő, igaz vasárnap-hétfőn lezuhant a hőmérséklet.
Most hétvégén újra ugyanez az etap és első oszkar-telekocsis utam lesz  :clap:

sebesség?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.12 22:50:38
sebesség?
Pályán 110-120-ra szoktam beállni, persze oda és visszaúton is egyszer úgy adódott a helyzet hogy elmentem 140-150ig hogy ne tartsam fel a belső sávot (néha az az érzésem hogy szereti is a kis mocsok  :devil:)
Pályán kívül 70-100.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.13 06:51:47
Hoztad a gyári megadott vegyes értéket fogyasztásügyileg.  :clap:
Teljesen rendben van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 09:02:36
Hoztad a gyári megadott vegyes értéket fogyasztásügyileg.  :clap:
Teljesen rendben van.
Szal bennem nem csörgedezik a hájpörmiller véna?  :cry:
Megyek homasitába, veszek fél méter széles belső visszapillantót és kiiktatom a külsőket. Talán kisebb lesz a légellenállás. Jah és megy a hélium a kerekekbe ...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.13 09:05:53
Meg ültess 2elefántbikát a gépre,h áramvonalasabbá váljon;)
Ha beválik,énis megcsinálom;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 09:13:19
Meg ültess 2elefántbikát a gépre,h áramvonalasabbá váljon;)
Ha beválik,énis megcsinálom;)
Attól csak az egy főre eső km díj csökken, de nem rossz ötlet :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.13 13:19:48
Ma megyek én is MC felé, ennél azért igyekszem kevesebbet fogyasztani.  :cool2: :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 13:28:05
Ma megyek én is MC felé, ennél azért igyekszem kevesebbet fogyasztani.  :cool2: :tt2:
Csak ne a belső sávba, mert letollak :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.13 14:17:44
Csak ne a belső sávba, mert letollak :D

 Mikor indulsz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 14:19:30
Mikor indulsz?
8kor
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.13 14:35:36
8kor
Troll, hozol nekem izzómintát? :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 14:38:05
Troll, hozol nekem izzómintát? :szemez:
hűűűhaaa, jövő pénteken nem ér rá? :$
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.13 15:06:08
hűűűhaaa, jövő pénteken nem ér rá? :$
Igazából de.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 15:09:03
Igazából de.  :)
Tudom tudom, tegnapra kellett volna  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.13 15:58:23
Ismersz. Akkor beszóltam volna.  :tt2: Bőven ráér, ha már fél éve nézegetem az kiégett részeket.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.13 16:10:37
Ismersz. Akkor beszóltam volna.  :tt2: Bőven ráér, ha már fél éve nézegetem az kiégett részeket.  :D
Persze hogy ismerlek. Csak mivel fizikailag lehetetlen tegnapra teljesíteni, meg sem próbálom és nem is idegesítem magam miatta :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.14 11:32:34
6.52 lett az utolsó átlagom, főleg pálya, de volt országút is Budapest is benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.14 11:35:47
Mingyá veszek egy Carinát , jobban fogyaszt mint egy benzines Cori :sorcerer:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.14 11:37:30
Montoyának e11 corija van!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.14 11:53:05
Montoyának e11 corija van!
Avatárja alatt van neki mindkettő ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.14 11:54:32
Igen,igaz,de a carina...na majd ő elmondja! ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.14 13:12:39
Avatárja alatt van neki mindkettő ;)

 Azért a '82-es Carina Coupeval, amiben 76.000km van, talán nem járok dolgozni.  :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.14 14:20:23
6.52 lett az utolsó átlagom, főleg pálya, de volt országút is Budapest is benne.
Pályán mennyivel szoktál közlekedni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.14 14:23:22
Pályán mennyivel szoktál közlekedni?

 120 körül. Persze amikor előzni kell hosszabb sort, akkor többel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.14 17:18:28
És ez az adat egész tankra jött ki?
Amúgy azt figyeltem meg hogy ez a sebbesség tökéletes nem is lassú de nem is olyan gyors hogy leegye a gatyádat. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.14 17:42:53
És ez az adat egész tankra jött ki?
Amúgy azt figyeltem meg hogy ez a sebbesség tökéletes nem is lassú de nem is olyan gyors hogy leegye a gatyádat.

 Teli tankról fogyasztva és teli töltve. Nem volt egész tank, 515km-re jött ki 33.58l. Általában akkor szoktam tankolni, ami már világít, de mivel állt előttem 200km még, nem akartam már megállni többet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.15 18:51:10
Nah megvolt az első telekocsis utam, pozitív tapasztalattal. Most 530-nál tart a számláló, a szint pedig még félúton a legalsó és az egyel feletti csík között. Talán meglesz a 6,5 ...
Hogy hogy megy 3 ember + tele csomagtartóval?  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.04.17 20:51:40
Most tankoltam 887 km után 54,15 L benzint kerek 24000ft-ért. 6,1 lett az átlag, a mutató 5,7-et mutatott...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.04.18 19:13:57
Ma értem haza Toszkánából. 3 fölnőtt, plusz a kocsi többi része tele rakva csomagokkal. Nem sok zegzug maradt üresen. A végeredményt a holnapi tankolás dönti majd el, de a BC-m 6,1-et mutat, a teljes útra vonatkoztatva (2700 km).
Ehhez bizony az kellett, hogy 105-120 között tartsam a mutatót. Úgy vettem ám észre, hogy a pályán az olaszok zöme sem rohan, 100-120 közötti sebességre állnak be. Sokkoló az ottani benzinár. De a WC-re is autóval mennek továbbra is, nekem az a benyomásom, annyi az autó az utakon.
Szlovéniában meg rohannak a pályán. Mintha félnének, hogy lemaradnak valamiről. Furcsán alakul a világ.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.04.19 20:08:08
Ma tankoltam. Kerek 6 lett 2700 km-re vonatkoztatva. Örültem volna még alacsonyabbnak, de így is a tempó elég visszafogott volt és jól meg meg volt pakolva az autó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.19 20:34:34
Ma tankoltam. Kerek 6 lett 2700 km-re vonatkoztatva. Örültem volna még alacsonyabbnak, de így is a tempó elég visszafogott volt és jól meg meg volt pakolva az autó.
Hibátlan fogyasztás  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.19 21:35:16
Ma tankoltam. Kerek 6 lett 2700 km-re vonatkoztatva. Örültem volna még alacsonyabbnak, de így is a tempó elég visszafogott volt és jól meg meg volt pakolva az autó.
Kiváló, gratulálok!  :clap: :clap: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.20 08:17:42
Ja, tankoltam 3 napja: 6.92. Nem vagyok elégedett. (igen Tesó tudom... aki qrvának áll, ne sírjon, ha... :devil: :D)
Pluszban idegesít, hogy indulás után 1 km múlva negyed-fél percig tiszta benzinszag van a kocsiban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.20 08:23:21
Ja, tankoltam 3 napja: 6.92. Nem vagyok elégedett. (igen Tesó tudom... aki qrvának áll, ne sírjon, ha... :devil: :D)
Pluszban idegesít, hogy indulás után 1 km múlva negyed-fél percig tiszta benzinszag van a kocsiban.
Első sorra:  :naspang: :pai:
Második sorra: ??? - Azt ez mitől van?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.20 08:24:33
Tegnap néztem a fed. comp. adatot: 6,7 L. Én, amikor 1,5 hete utoljára vezettem (tankolásból hazamenve), 5,5 volt. Azóta Juci 3-4 alkalommal ment vele a városban...  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.04.20 08:25:29
Asszonyod is rekorder. Csak épp rossz irányba.  :flowers: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.20 09:03:12
Nekem tegnap kezdett el pislákolni a lámpa, hol előjön, hol kialszik, ilyenkor kb 38 lityót tudnék rátankolni (számláló 550km körül áll), de megoldottam: Álltam picit a garázs leejtőjén, egyből visszatermelte a naftát, úgyhogy most megint az alsó két vonal között áll  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.20 09:11:32
Tegnap néztem a fed. comp. adatot: 6,7 L. Én, amikor 1,5 hete utoljára vezettem (tankolásból hazamenve), 5,5 volt. Azóta Juci 3-4 alkalommal ment vele a városban...  :ph34r:

 Nagy respect, en Pesten, B45524D N3K1 stilusban maszkalok mondjuk 8-9bol.. :D ( tehat mondjuk 1-2-5 fokozatok hasznalata elindulasnal... :D )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.20 09:13:15
Nagy respect, en Pesten, B45524D N3K1 stilusban maszkalok mondjuk 8-9bol.. :D ( tehat mondjuk 1-2-5 fokozatok hasznalata elindulasnal... :D )
Én nagypapisan tolom városban (is), RPM 1500-2200 között, szintén 9. Ezek szerint sokat nem oszt nem szoroz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.04.20 09:16:03
Így van éppen ezért kell pörgetni, hagy ordítson!  :D
No meg aztán meglepődsz, hogy mennyire erős ez autó, nem is 30 hanem több mint 80 lóerő  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.20 09:18:39
Kell is az, mikor az ember este 8-9 korul megy haza, kell egy kis orom a napba. Pl a nagyszemuveges (meg egyszer elolvasni az idopontot!) uriember a tunying Suzukiban csunyan meglepodik...  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2012.04.20 09:20:52
Én nagypapisan tolom városban (is), RPM 1500-2200 között, szintén 9. Ezek szerint sokat nem oszt nem szoroz.
Hm, nekünk az elmúlt bő 3 hónapban beállt egy stabil 7.5-re a fed.comp., csak most ment le két tizedet, amikor országutaztunk egy 100-ast vasárnap, de amúgy szinte csak Bp. volt ebben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.20 09:33:47
Kell is az, mikor az ember este 8-9 korul megy haza, kell egy kis orom a napba. Pl a nagyszemuveges (meg egyszer elolvasni az idopontot!) uriember a tunying Suzukiban csunyan meglepodik...  :lol:
Én krúzolni szeretek, a veszélyes vezetési stílus abban merül ki nálam hogy nem fogom a kormányt, vagy ha igen, akkor is egy ujjal terelgetem vagy simogatom és vezetés közben egészen máshol jár az agyam  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.20 09:40:21
Én krúzolni szeretek, a veszélyes vezetési stílus abban merül ki nálam hogy nem fogom a kormányt, vagy ha igen, akkor is egy ujjal terelgetem vagy simogatom és vezetés közben egészen máshol jár az agyam  :hug:

 Nem ferfiember, aki nem kerult meg veszelyes szituacioba egy - az ut mellett a latoterben felbukkano - miniszoknya okan. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.20 09:43:54
Nem ferfiember, aki nem kerult meg veszelyes szituacioba egy - az ut mellett a latoterben felbukkano - miniszoknya okan. :)
Erre mondta szomszédom a jobb egyben közös vásárlásból nyáron hazafelé: Annyira jó, hogy amióta eladtam az autót, tudom nézni a lengén öltözött lányokat.
Én: b********zdmeeeeeg!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.20 09:52:50
Erre mondta szomszédom a jobb egyben közös vásárlásból nyáron hazafelé: Annyira jó, hogy amióta eladtam az autót, tudom nézni a lengén öltözött lányokat.
Én: b********zdmeeeeeg!!!

 Azert ez csak elsore hangzik jol: Te hazavinni is tudod oket, vele ellentetben...  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.20 09:55:53
Azert ez csak elsore hangzik jol: Te hazavinni is tudod oket, vele ellentetben...  :lol:
De ha nem veszem észre, meg se próbálom hazavinni  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.04.20 11:34:44
Asszonyod is rekorder. Csak épp rossz irányba.  :flowers: :D
Ja, nemigen foglalkozik vele... de országúton vezetve eredményesebb..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.04.20 14:21:09
Én nagypapisan tolom városban (is), RPM 1500-2200 között, szintén 9. Ezek szerint sokat nem oszt nem szoroz.

nekem is hasonló, tél óta lement 8ra :)
most félig van a tank, asszem 380 km-t mutat
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.20 14:29:13
Akkor én nagyon jó vagyok a fent szereplő adatokhoz képest.
250 km re vetítve a fed.como. 6.7 en áll.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.20 16:52:36
Akkor én nagyon jó vagyok a fent szereplő adatokhoz képest.
250 km re vetítve a fed.como. 6.7 en áll.

 Nekem is 6.9 korul mutat most vegyes 450km utan...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.04.21 09:25:45
Nekem az elmúlt 27 ezer kilométerre 7,5-öt mutat  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.21 09:34:41
nekem az uccsó tankolás óta 6.7volt...tegn.asszony ment vele egész délután westendbe,hősök teréhez..stb. felment 7.0-re :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.26 11:05:25
8.kerület orczy úton a bárditol nem messze 432ft a 95ös lukoil benzin ma!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.26 11:11:59
Tegnap mutató már a jelzőlámpát takarta, napi számláló 600-on, gondoltam nem fogok hazaérni pöstre, tankoltam ötezerííí' Érden 11,5 lityót, erre felugrott a mutató a második vonal fölé  (gondolom egy rubrika ~10 lityónak felel meg),szal gondolom még párolgott benne vagy 8-10 liter. Legközelebb megcélzom a 650km-t  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.04.26 11:19:26
Tegnap mutató már a jelzőlámpát takarta, napi számláló 600-on, gondoltam nem fogok hazaérni pöstre, tankoltam ötezerííí' Érden 11,5 lityót, erre felugrott a mutató a második vonal fölé  (gondolom egy rubrika ~10 lityónak felel meg),szal gondolom még párolgott benne vagy 8-10 liter. Legközelebb megcélzom a 650km-t  :devil:

 Csak ovatosan, nem tul linearis a dolog. :) Az elso 6-7 literen a mutato meg maxon all, utana a kovetkezo vonalig van emg 6-7 liter, es eleg nagy a pontatlansaga is. (legalabbis eleg mas mutatoallasoknal szokott kigyulladni a szegenysegjelzo)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.26 12:06:54
Csak ovatosan, nem tul linearis a dolog. :) Az elso 6-7 literen a mutato meg maxon all, utana a kovetkezo vonalig van emg 6-7 liter, es eleg nagy a pontatlansaga is. (legalabbis eleg mas mutatoallasoknal szokott kigyulladni a szegenysegjelzo)
Tudom tudom, csak épp próbálom megszerezni a tapasztalatokat: azt már tudom hogy 12 lityónál kezd el pislákolni, félállásnál egy 20-ast lehet rátölteni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 10:25:21
nah,tegnap Bp ecseri uti lukoilnál teletankoltam a gépet,alig tudtam belepréselni 45litert...pár forint híján 20rugot fizettem.
letekertem anyámékhoz 4főúton hortobágyra...205km...forgalom nem volt vészes...óra szerinti max110km/h hajtottam(gps 10-12vel kevesebbet mutatott)...a fedkompom 5.3L/100km mutat.....eddig jo vok...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.04.28 15:38:22
akibor000
Szia  mikori a géped?
Én most vettem a héten egyet 47000km-el 1.4 VVTi Luna, holnap megyek hosszú útra kíváncsi leszek a fogyasztásra.
400km oda-vissza utánna tankolás meglátjuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 16:06:36
2001.nyári,2002febr.üzembehelyezésű 1.4vvti
Szerencsére nemvolt széthajtva, 2éve vettem 58ezer km volt benne,most 95ezernél járok.
Ma is letekertem 130kmt,debrecen oda-vissza. Még mindig 5.3l/100km mutat a fedkomp.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.04.28 17:28:48
Az enyém 2007-es remélem nem rontottak azóta rajtuk.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 17:31:39
Remélem,h nem!
De aztis nézd,h én gyér forgalomban max.óra szerint 110zel nyomultam...ja és virsligumikkal. Gyári 165.70.r14 x green gumikkal.
Tiéd gyárilag 15ös v. még nagyobb kerék!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.04.28 18:58:04
15, ös Yokohama
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 19:04:30
195.65.r15 ?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.04.28 19:20:47
668kmre tankoltam 36 litert ..... 5,3 as átlag :whistling:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 19:35:30
Az jó,de a tied dízel,ne feledd!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.04.28 19:37:02
Az jó,de a tied dízel,ne feledd!
nem felejtem...... :D

lehetne jobb is, de nem tudok sokáig uralkodni magamon, közbe közbe muszáj neki elrugni :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.04.28 19:38:32
Azért tök vicces hogy fejlesztik a motorokat, megy a duma hogy sokkal gazdaságosabb, ami talán még igaz is, csak amit ezzel nyernek, feláldozzák a súly és szélesebb gumi oltárán (persze biztonsági okokból).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.04.28 19:43:40
még igy is gazdaságosabb  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.04.28 19:57:21
195.65.r15 ?
Azt hiszem, majd megnézem.
Ha országúton elég a 6, városban hétvégén 7- 7.5 körül nem szólok semmit.
Hozzászoktam a jó fogyasztáshoz Yaris 1.3 országút 4.8, város 6.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.28 20:46:34
2001.nyári,2002febr.üzembehelyezésű 1.4vvti
Szerencsére nemvolt széthajtva, 2éve vettem 58ezer km volt benne,most 95ezernél járok.
Ma is letekertem 130kmt,debrecen oda-vissza. Még mindig 5.3l/100km mutat a fedkomp.
Na csak nem egyeztettünk 1 időpontot. :(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.04.28 20:51:05
Ja,mert én végül nem mentem volna ma debrecenbe,csak anyámék...és nagybratyó volt olyan jóképességű,h bezárta a kulcsot a csomagtartóba...én vittem itthonról a pótkulcsot;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.04.28 20:52:00
Ja,mert én végül nem mentem volna ma debrecenbe,csak anyámék...és nagybratyó volt olyan jóképességű,h bezárta a kulcsot a csomagtartóba...én vittem itthonról a pótkulcsot;)
Na nem baj majd legközelebb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.04.28 22:17:00
nem felejtem...... :D

lehetne jobb is, de nem tudok sokáig uralkodni magamon, közbe közbe muszáj neki elrugni :devil:
Ha néha elengeded magad, se lesz sokkal több 1-2 decivel :yes: Annyit megér, néha lendületesebben menni. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.04.30 22:54:49
Na, megvolt az első 7 liter alatti fogyim. 565 km, amiből 300 km város, zömmel nem rövid utas, de azért volt olyan is, a maradékból  160 km az M7, a többi meg egyéb út. Az autópálya előtt 7,1-t mutatott a BC, a végére ez lement  6,6-ra(!), igaz 120-szal mentem csak az ótópályán, és a 6,6 ténylegesen 6,88 lett. Ja, és mindezt még a téligumin.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.01 20:58:42
összesen 800 km, ebből 700 km pálya egyedül, 100 km autóút 5 fővel
átlag 7.1 liter, 84kmph átlaggal, ja végig légkondival

meg vagyok elégedve  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.01 21:09:25
összesen 800 km, ebből 700 km pálya egyedül, 100 km autóút 5 fővel
átlag 7.1 liter, 84kmph átlaggal, ja végig légkondival

meg vagyok elégedve  :hug:
de ugye nem 1 tankból mentél 800 km?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.02 08:23:36
de igen, csak kétszer kellett megtölteni  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.02 09:43:51
de igen, csak kétszer kellett megtölteni  :lol:
Szinte gondoltam, hogy pontosan kellett volna fogalmaznom. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 09:46:31
Hány literes az 1.4vvti e12 tankja?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.02 09:53:25
:D

a füzete szerint 55 literes

7.1*8 az 56.8 háát, ha kicsit lassabban megy az ember, kihozható lenne 800 km egy tankból pályán is
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.02 09:57:09
:D

a füzete szerint 55 literes

7.1*8 az 56.8 háát, ha kicsit lassabban megy az ember, kihozható lenne 800 km egy tankból pályán is
Szerintem ki lehetne csak tényleg nagyon óvatosan kéne vele menni. kb 6.2 átlag kéne ez elérhető nem is olyan nagy erőfeszítéssel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 10:03:40
Na,én a mostani tényleges fogyimra leszek kiváncsi. Ebéd után mek vissza pestre,hortobágyról,pesten ugyanugy az ecseri úti lukoilon teletankolok,ha odaérek és majd osztok-szorzok! 5,4l/100km mutat most a fedkompom, csodálatos! De vmi azért sántit,m a napi számláló 452km mutat,a benzinjelző meg még a 3/4 alatt van egy mutatóvastagságnyival
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.02 10:08:48
feryoo: 6.2-vel számolva 800 km az 49.6 liter, és 55 literes a tank

akibor: melózol, vagy szabin vagy a Hortobágyon?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 10:22:56
Szabin vok,ma mek pestre fogdokihoz,a héten még szabin vok szerencsére!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.02 10:30:11
Na,én a mostani tényleges fogyimra leszek kiváncsi. Ebéd után mek vissza pestre,hortobágyról,pesten ugyanugy az ecseri úti lukoilon teletankolok,ha odaérek és majd osztok-szorzok! 5,4l/100km mutat most a fedkompom, csodálatos! De vmi azért sántit,m a napi számláló 452km mutat,a benzinjelző meg még a 3/4 alatt van egy mutatóvastagságnyival
Ha ez az eredményed maradna az nagyon jó érték lenne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.02 10:30:33
feryoo: 6.2-vel számolva 800 km az 49.6 liter, és 55 literes a tank

akibor: melózol, vagy szabin vagy a Hortobágyon?
Hupszzzz elszámoltam  [rohog]
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 11:39:32
Ha ez az eredményed maradna az nagyon jó érték lenne.
Délután kiderül,h mennyi fér a tankba! Majd megírom.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.02 12:23:45
Délután kiderül,h mennyi fér a tankba! Majd megírom.
Ok. Kíváncsi leszek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 18:39:41
Na gyerekek! Nem csalás,nem ámítás!
Nem hiszek a szememnek!
Ittvok az ecseri uti lukoil parkolóban,megosztom veletek a nagy örömbódottágomat;)
Ugyanazon a lakiluki-oil kúton,ugyanazon a pisztolyon(2) ...95ös benya, 440,9ft/liter...
kapaszkodjatok...;)
529kmre 26,45litert tankoltam,már 25,2nél lekattant a stuki,de fér még abba gondoltam;)
26.45lityó a vége.
Az akárhogy osztok szorzok pont 5liter! 120km klímával,de szinte 100% országút virsligumival...óra szerint 95-100,de max. 110km/h az nálam kerek 3000 r/min.
A fedkomp 5,3mutat még mindig!
Irtózatosan megvok elégedve a trágyaszórómmal! O:-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.02 18:46:09
 :eek: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.02 19:12:01
Jó eredmény! Ha következő is ennyi lett akkor szólj azért.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.05.02 20:01:45
Ugy latszik, ezt a brutal meleget nagyon szeretik a vvti-k. Tegnap mentem autopalyan boven, 110-120 kozott, klimaval szinte vegig, 5.7 lett az altag fedkomp. szerint.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.02 20:37:03
Kíváncsi leszek a mostanira én is. 336 km van benne és még 3/4 felett van a mutató. Ebből több mint 200 km pályán 90-110 között (bringával az autó tetején nem száguldozik az ember).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.02 21:25:37
Jaja, jót tett a nyári meleg.  :yes:
A találkozóval egybekötött 620km eddigi átlaga 95%-ban klímát használva 6,0. Átlagsebesség: 52km/h
Egyszer sem értem el a 110km/h-t, de 90-nél sem mentem lassabban országúton, a csomagtartó majdnem plafonig telepakolva. Akik voltak a találkozón, tudják, hogy milyen Miskolc-Szentlélek között az út, illetve Szilvásvárad-Szentlélek között..

A kétkedőknek írom, hogy egy autó sem előzött meg Békéscsaba-Szentlélek útvonalon, én, viszont számtalant igen.  :) :hug: (nem képeztem forgalmi akadály senki számára...)

Én azt mondom, hogy függetlenül a fed. comp. adatától kb +-2deci pontatlanság benne lehet a valósághoz viszonyítva. Ha 5,8 lesz a vége, akkor nagyon örülök, de, ha 6,2, akkor sem hullajtok egy csepp könnyet sem miatta.
Hibátlanul tette a dolgát egész hétvégén.  :wub:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.02 23:11:19
Jó eredmény! Ha következő is ennyi lett akkor szólj azért.  ;)

Áh,a következő tuti nem,m az városi használat. Már a délutáni tankolás óta mentem pesten 62kmt, 6,7-en áll a fedkomp 25km/h átlagseb;(
Az lófüty.
Ës hortobágyra majd csak jó 3hét mulva mek ujra,addig még kimegy ez a tank benzin kb7 literes átlaggal!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.03 08:48:57
Én nem is értem, miért nem tudták megoldani a mai motoroknál, hogy kb állandó hőmérsékletű levegőzt szívjanak? Mert ugye nincs semmiféle termosztát, mint a karbis motoroknál, télen simán a csonthideget szívják be, amihez ugye több benzin kell(sűrűbb levegő=több levegő). Szóval télire keresni kell valami megoldást, hogy melege(ebbe)t szívjon be. Elvezetni a beszívócsövet a hűtőhöz vagy a kipuffhoz. Tehát az van, mint régen, téli szívás/nyári szívás a légszűrőn :) Éljen a 21. század és a modern technika..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.03 09:28:18
A Marutin volt ilyen "kapcsoló" amivel tudtad állítani, hogy honnan szívja a meleget. Nyáron simán a motortér elejéről, télire ezt el lehetett zárni és máshonnan szívta, szerintem a hűtőtől, az volt ott közel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.03 09:53:37
Én nem is értem, miért nem tudták megoldani a mai motoroknál, hogy kb állandó hőmérsékletű levegőzt szívjanak? Mert ugye nincs semmiféle termosztát, mint a karbis motoroknál, télen simán a csonthideget szívják be, amihez ugye több benzin kell(sűrűbb levegő=több levegő). Szóval télire keresni kell valami megoldást, hogy melege(ebbe)t szívjon be. Elvezetni a beszívócsövet a hűtőhöz vagy a kipuffhoz. Tehát az van, mint régen, téli szívás/nyári szívás a légszűrőn :) Éljen a 21. század és a modern technika..
A kipufogógáz egy részét szerintem ezért vezetik vissza a szívócsőbe...  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.05.03 13:34:59

Nem csak a beszivott hideg levego miatt fogyaszt tobbet telen az auto  :no: Jarj 30 eves Ladaval es nem kell bena 21. szazadi modern technikaval veszodnod  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.05.03 15:30:55
A kipufogógáz egy részét szerintem ezért vezetik vissza a szívócsőbe...  :hmmmm:

 Hol? :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.03 15:36:11
Hol? :)
Az EGR szelep nem ezt csinálja?  :?: (lehet, hogy rosszul tudom...)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.05.03 16:00:36
Az EGR szelep nem ezt csinálja?  :?: (lehet, hogy rosszul tudom...)

A kipufogógáz egy részét azért vezetik vissza, hogy a motor égéshőjét csökkentsék, ezzel csökkentik a kéndioxid stb. szintjét.
1. nincs visszavezetés
2. egr van
3. kipufogószelepet kicsit nyitva hagyják szívási ütem közben
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.03 16:03:11
 :hug: Köszi, most már tiszta...
A kipufogógáz egy részét azért vezetik vissza, hogy a motor égéshőjét csökkentsék, ezzel csökkentik a kéndioxid stb. szintjét.
1. nincs visszavezetés
2. egr van
3. kipufogószelepet kicsit nyitva hagyják szívási ütem közben
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.03 18:35:13
Na gyerekek! Nem csalás,nem ámítás!
Nem hiszek a szememnek!
Ittvok az ecseri uti lukoil parkolóban,megosztom veletek a nagy örömbódottágomat;)
Ugyanazon a lakiluki-oil kúton,ugyanazon a pisztolyon(2) ...95ös benya, 440,9ft/liter...
kapaszkodjatok...;)
529kmre 26,45litert tankoltam,már 25,2nél lekattant a stuki,de fér még abba gondoltam;)
26.45lityó a vége.
Az akárhogy osztok szorzok pont 5liter! 120km klímával,de szinte 100% országút virsligumival...óra szerint 95-100,de max. 110km/h az nálam kerek 3000 r/min.
A fedkomp 5,3mutat még mindig!<br ***ajó eredmény,ennél a gs mocim is többet evett,pedig 110-120nál nem mentem azzal se jobban!
Irtózatosan megvok elégedve a trágyaszórómmal! O:-)
Taps özön neked és a "trágyaszóródnak" ügyesek vagytok  :clap:
CSak ettől kevesebbet.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.03 18:36:25
A Marutin volt ilyen "kapcsoló" amivel tudtad állítani, hogy honnan szívja a meleget. Nyáron simán a motortér elejéről, télire ezt el lehetett zárni és máshonnan szívta, szerintem a hűtőtől, az volt ott közel.
Az off 93 as renault cliom nál is volt ilyen " szelep" a légszűrő előtt és lehetett választani hogy a leölőktől szívja a levegőt val bal elölről.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.05.03 23:54:54
A 13 éves Corsánkon van egy "porszívómotornak" csúfolt valami, ami pont erre való...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.03 23:56:45
A régi seatomnál is lehetett téli és nyári módban szivatni a levegőt!
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.04 01:25:12
Taps özön neked és a "trágyaszóródnak" ügyesek vagytok  :clap:
CSak ettől kevesebbet.  :D
Itt pesten 6,5 fedkomp szerint most.
Jobb nemigen lesz!
Majd pár7 mulva mek le anyámékhoz,akkor csinálok még1 ilyen jó fogyit!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.04 07:44:00
A kipufogógáz egy részét azért vezetik vissza, hogy a motor égéshőjét csökkentsék, ezzel csökkentik a kéndioxid stb. szintjét.
1. nincs visszavezetés
2. egr van
3. kipufogószelepet kicsit nyitva hagyják szívási ütem közben

Nitrogén oxid  :hug:
Amúgy van a hengerfej mellett valami fém cső, ami mintha visszavezetés lenne  :hmmmm: Bár olyan nagyon nem néztem meg honnan hova megy. De legalábbis régebben svájci import mazda 323ason láttam ilyen fényes fém csövet, ami az volt. De asszem még a svájci 1es golfoknál is volt ilyen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.05.04 09:45:44
Amúgy van a hengerfej mellett valami fém cső, ami mintha visszavezetés lenne...

Én kartelgáz visszavezetőre tippelek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.04 10:31:09
Én kartelgáz visszavezetőre tippelek.
Az gumicső és nem fém.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.05.04 10:42:04
Az gumicső és nem fém.

Ez pl. egy darabig fém.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.04 10:47:22
Ez pl. egy darabig fém.  ;)
Az enyémen a szelepfedéltől a pillangószelepig gumi, kb hüvelykujjnyi vastagságú "S" alakban hajlított.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.05.04 10:53:37
Az enyémen a szelepfedéltől a pillangószelepig gumi, kb hüvelykujjnyi vastagságú "S" alakban hajlított.  :)

Vazze kihagytam a linket:  :D :D :D

http://carfreakz.com/tag/mx-5-car/
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.04 11:01:03
Ja, értem, az Miata-t nem ismerem. Mondjuk, a Corolla részei közül is csak annyit, amennyit megmutattak a szervizben...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TSityu - 2012.05.04 11:08:32
Egyébként lényegtelen, hogy fém vagy gumi, régebbi autóknál ritkán találkozni kipufogógáz visszavezetéssel. De ettől még lehet, bár I Golfon, vagy régi Mazdán kizártnak tartom az EGR szelep használatát.  :)

Közben utánanéztem, Mazdában mégis lehet.  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.04 11:40:05
Egyébként lényegtelen, hogy fém vagy gumi, régebbi autóknál ritkán találkozni kipufogógáz visszavezetéssel. De ettől még lehet, bár I Golfon, vagy régi Mazdán kizártnak tartom az EGR szelep használatát.  :)

Közben utánanéztem, Mazdában mégis lehet.  :hmmmm:

Én egyszer láttam egy Golf hengerfejet(úgy rémlik 1es volt, de lehet hogy 2es, tökmind1), ahol magába a hengerfejbe voltak bevezetve ezek a csatornák, én sem tudtam hirtelen elképzelni mi lehet. De aztán rájöttünk valszeg kipuff visszavezetés("svájci gázvisszavezetés" :D). Nagybátyámnak meg 83as 323as Mazdája volt, asszem svájcból lett valamikor behozva és abban is volt. Gondolom svájcban szigorúbb lehetett az emissziós norma.
Közben megnéztem a Corolla manualt, és amiről én beszéltem, az egy vízcső  :hug: Szóval nincs visszavezetés.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.04 19:01:01
No, nekem is megtörtént a telitankolás.  :)
Rekord eredmény született, ugyanis, 5,94 lett az érték. Ez több okból is nagyon jó, egyrészt az autó fullra tele volt pakolva, és a klíma is 90%-ban ment (tavaszi találkozós 7vége), hegymenettel, folyamatos 90-105km/h közötti óra szerinti országúti tempóban. A kétkedőknek mondom, hogy Szentlélekig senki nem előzött meg, míg én kb 7-8 autót. Visszafelé egy Octavia előzött meg, mindössze, tehát baromira nem képeztem forgalmi akadályt.  :tt2: :devil:

Klíma nélkül ez az érték közelítette volna akibor 5,0-áját, elérni szerintem nem érte volna el, de így is nagyon elégedett vagyok vele.

A Sprites átlagom, most 6,5 liter alá csökkent...  :smartass:

Ja, szokásos bcsabai Lukoil, 430Ft/l
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.05.05 01:42:05
Legutóbbi tank: 1029 km 47,2 literrel. Nem vagyok teljesen elégedett. Ebben csak országút és város volt, többször klímával és időnként szembeszéllel. Forgalmi akadály nem voltam, 100-110es tempó. Sztem lehetne kevesebb is. Most 4,1en áll a fedcomp cca 300 km után.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.05 09:50:39
Nekem is ezen a határon mozog a fogyasztásom, hasonló körülmények mellett.
Talán a mostani kicsit jobb lesz, vasárnap tankolnom kell, majd kiderül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2012.05.05 10:52:47
636km után nem ég még a szegényégjelző, és csak első kattig volt tankolva. Ez azt jelenti, hogy 37-38 liter fogyott. Ez már önmagában is kellemes, kb 130km országút, 50km Budapest, a többi autópálya.

A poén: ebben volt egy "kicsit" sietősebb rész, sikerült ezt (http://maps.google.com/maps?saddr=Ismeretlen+%C3%BAt&daddr=Ludas,+Magyarorsz%C3%A1g+to:%C3%9At+sz%C3%A1ma:+25&hl=hu&ie=UTF8&ll=47.872144,20.423584&spn=1.978659,4.487915&sll=47.876635,20.422726&sspn=0.061829,0.140247&geocode=FdAR1QIdBkkjAQ%3BFfFZ2AIdy5kyASlBaWVkyvlARzFwoh4MKcQABA%3BFeNv2gIdJQI3AQ&oq=Eger,&mra=dme&mrsp=2&sz=13&t=m&z=8)(katt rá!) 1:05 perc alatt megtenni... Nem épp szabálytisztelő tempóban. :) Ennek az átlaga 7 fölött volt, a maradékban tehát bőven 6 alatt evett az autó, autópályán is, ami 110-120-as tempó mellett egész kiváló. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.05.06 15:38:24
 Megvolt az első tankolás 602km 39.8l kb 6,7 elfogadhatónak tűnik bár még össze kell szoknunk úgy érzem lessz ez még jobb is.
240km pálya 120-130+klima
180km  országút 
a többi bp hétvégén, átlagban nem vészes, persze az 1.3-as Yarishoz jóval több.
Ekkora súlyhoz tűrhető.
Corolla sedan 2007 es 1.4 VVT-i
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.05.06 16:24:05
Nem megy roszzúl bár én nem vagyok az a sportos tipus, azért még pár lóerő elférne a biztonság kedvéért. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.06 17:14:27
Ahogy sejtettem ma kellett tankolnom, sipákolt és 15km belül már töltöttem is.
1053km 48L
Figyeled Kgabe?  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.05.06 21:20:41
Jah, versenyezzünk! :) Neked is 100-110es tempó a jellemző?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.07 08:59:52
nem tudom, hogy az én lábam húz máshogy, vagy a kocsi vágyik jobban ismerős környékre, de ha bp-re megyek, hazafele mindig kevesebbet fogyaszt

most odafele 8 liter, visszafele 7.3, és hasonló stílusban mentem mindkét irányba
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.07 09:02:30
nem tudom, hogy az én lábam húz máshogy, vagy a kocsi vágyik jobban ismerős környékre, de ha bp-re megyek, hazafele mindig kevesebbet fogyaszt

most odafele 8 liter, visszafele 7.3, és hasonló stílusban mentem mindkét irányba
Odafelé emelkedő, visszafelé leejtő?  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.07 09:03:45
a fene tudja, egy kicsi van csak pest alatt, szerintem annyira nem számottevő
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.07 09:23:22
Én mindig hazafelé nyomom neki jobban  :cool2: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.07 09:29:39
a fene tudja, egy kicsi van csak pest alatt, szerintem annyira nem számottevő
Vagy úgy vagy mint mi: lemegyünk vidékre családvizitre, akkor visszafelé bekerül pár tíz kiló zöldség-gyümölcs a csomagtartóba :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.07 09:36:43
Jah, versenyezzünk! :) Neked is 100-110es tempó a jellemző?
Verseny? Azonos útszakaszon lenne reális.  ;)
Igen 100-110 a jellemző sebesség, de szinte minden sebesség
korlátozó táblát betartok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.05.07 09:42:50
Én mindig hazafelé nyomom neki jobban  :cool2: .
detto :D
odafele még csak csak egy tötymörgök 130-160között
de hazafele már unom legtöbbször, és minél hamarabb haza akarok érni...... na akkor ami a csövön kifér :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.07 09:43:13
Az is bennevan. De ki hogy szokta meg. Én külföldről is hazafelé mindig jobb szintidőket jövök, de már egy Bp-Szeged vagy Bp-Debrecen távon (jellemzően munka, tehát megyek elintézem amit kell és jövök) is észrevehetően gyorsabb vagyok hazafelé  :cool2: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.07 09:44:24
detto :D
odafele még csak csak egy tötymörgök 130-160között
de hazafele már unom legtöbbször, és minél hamarabb haza akarok érni...... na akkor ami a csövön kifér :devil:
Ja, odafelé én olyan 110-120 környékén szoktam, hazafelé (ha pálya) akkor stabil 140, esetleg néha több.
Tegnap a Balatonról hazafelé időnként belecsúszott a mutató a 160-ba, igaz a Berlingoval voltunk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.07 09:56:26
nektek mennyivel mér többet a km óra, mint a gps?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.07 10:01:26
nektek mennyivel mér többet a km óra, mint a gps?
+7 Km/h .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.07 11:34:11
ez milyen tempónál?
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.07 16:42:38
nektek mennyivel mér többet a km óra, mint a gps?

8-10km/h
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.05.07 20:41:33
Írok már én is,hogy ne maradjak ki a fórumból fogyasztásilag.Mostanában rekordot döntögetek csak városban 8,4-re jött ki a fogyasztásom amibe simán belefért párszor 8000 fölötti fordulat is.Már majdem annyit fogyaszt mint egy HSD  :lol:  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.05.07 20:42:39
Írok már én is,hogy ne maradjak ki a fórumból fogyasztásilag.Mostanában rekordot döntögetek csak városban 8,4-re jött ki a fogyasztásom amibe simán belefért párszor 8000 fölötti fordulat is.Már majdem annyit fogyaszt mint egy HSD  :lol:  [rohog]

Ja és hozzáteszem,hogy 225/40-es virsli kerekekkel!  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.07 20:53:55
Na új fogyi adatom: 741 km.re nézve 46.5 liter.
Ez 6.28 liter fogyit jelent kiszámolva fed. comp. alapján 6.3 ilyen pontos még soha nem volt.
Ez az érték 70% város 30% 20-25 km es rövid távok, sebesség határokat mindenhol betartva illetve +10km/h rárakva.
Elégedett vagyok.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.07 20:55:17
nektek mennyivel mér többet a km óra, mint a gps?
Nekem is olyan 6-7 km/h de 50 km/h.-nál még hellyel közel pontos  +- 1 km/h.
Jelentősebb eltérés 100km/h után jelentkezik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.09 23:23:53
na,már haladunk haladunk...nemrég voltam az ecseri uti lukoilon...419.9 a 95ös benya...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.05.10 19:39:43
Ha a népligetnél jártok és éhség veszélyeztetné a gépezetet:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=408607729174238&set=a.224980587536954.63653.224958024205877&type=1&theater
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2012.05.10 21:51:56
Ha a népligetnél jártok és éhség veszélyeztetné a gépezetet:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=408607729174238&set=a.224980587536954.63653.224958024205877&type=1&theater
Nem rossz, bár itt (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C6%2C%2C0%2C&megye=6&varos=&arak=is&benzin=95&ker=0&kut=0&backuri=%3F) találni egy picivel még olcsóbbat is.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.10 22:31:10
Nem rossz, bár itt (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C6%2C%2C0%2C&megye=6&varos=&arak=is&benzin=95&ker=0&kut=0&backuri=%3F) találni egy picivel még olcsóbbat is.  ;)
Orczy lukasoknál 416 volt, nyomtam is egy teletankot, 6,99-re jött ki az átlagfogyi (pálya, város, még nem klímázok).
Most hó végéig csak városban fogom használni
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.11 08:25:55
ki milyen legkisebb benzinárra emlékszik?
kíváncsi lennék nagyjából az évszámra is
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.05.11 08:28:54
ki milyen legkisebb benzinárra emlékszik?
kíváncsi lennék nagyjából az évszámra is
'80-as évek: 33 forint.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.11 08:48:00
még nem klímázok
Inkább megfőződ magad, hogy alacsonyabb legyen a fogyasztásod? Vagy másért nem klímázol?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.11 08:57:29
a zuhany is plusz idő+pénz! :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.11 09:19:28
Inkább megfőződ magad, hogy alacsonyabb legyen a fogyasztásod? Vagy másért nem klímázol?
Letekert ablak és/vagy venti még bőven elegendőnek bizonyul. A 7-es fogyit nem városban fogom 4,5-re levinni :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.11 09:39:03
A 7-es fogyit nem városban fogom 4,5-re levinni :D
Én meg sehol  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.11 11:39:13
Én meg sehol  :D .
!.5 re én se de nem szeretnék 6 fölé menni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.05.11 16:49:38
2009- ~250 :D Akkor kezdtem autózni... a régi szép idők :D
ki milyen legkisebb benzinárra emlékszik?
kíváncsi lennék nagyjából az évszámra is
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.05.11 16:51:32
Én se ide járok, csepelen az Agip (csepel művek területén) hasonló áron van, és az tartósan alacsony (forensisal meg pláne)
Nem rossz, bár itt (http://www.holtankoljak.hu/?option=com_hol&terulet=1%2C6%2C%2C0%2C&megye=6&varos=&arak=is&benzin=95&ker=0&kut=0&backuri=%3F) találni egy picivel még olcsóbbat is.  ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.11 16:59:03
ki milyen legkisebb benzinárra emlékszik?
kíváncsi lennék nagyjából az évszámra is

4évvel ezelőtt...2008nyarán 1év külföldi meló után jöttem haza,a 95ös benya 216ft volt...,ha jól emléxek!
Meg a simson-os időszakom 16éve,akkor 140ft volt litere?!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.05.11 22:15:06
Amikor születtem, akkor 2,70 Ft volt. Sokáig...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.12 09:25:55
ejha
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.05.14 18:24:15
Ma megviccel a toyotám.
375 km.-t mentem a kocsival és még fél felett van egy kicsivel leállítottam a kocsit majd a következő beindításnál háromnegyedénél volt a benya :O
De a következő leállításnál és utána következő beindításnál vissza "állt" a rendes helyére.
( mielőtt valakinek szemet szúrna: nem álltam lejtőn emelkedőn dombon hegyen árokban stb.)
Amúgy kiváncsi leszek a fogyasztásra most a szokásos 70% város 30% országút akkor is 30 km es távok és a fed.cop. 5.9 l  mutat. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.05.21 08:50:18
Tegnap tankoltam és 6,55 lett a fogyasztásom 672,4 kilométerre (44,05 literrel).
Különösebben nem figyeltem rá oda, de van benne egy Balaton, pályán, de mivel bringa volt az autó teteján ezért pályán is végig 90-100 körül mentem (a kamionok között), egyébként teljesen normál használat, talán nem olyan sűrű városi forgalommal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.05.22 18:02:51
Most, hogy lassan elérem a 17. ezrest a kocsival, valamint túlléptem a 120 ezren, megosztom veletek legújabb tapasztalatomat.  :)

A fogyasztások nálam így néznek ki: város: 7,5 liter
vegyes: 7,0 liter
autóút (szigorúan 90-100): 6.0 liter
autópálya (beállva pontosan 4000 alá): 6,5 liter

Mindez 195/60 R15 gumival.  ;)

Ja, és amúgy nem szoktam spórolni a kihúzatásokkal, és kigyorsításokkal.  :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: oriza - 2012.05.22 22:12:00
ki milyen legkisebb benzinárra emlékszik?
kíváncsi lennék nagyjából az évszámra is
81-ben 12,50 -re emlékszem, illetve kb 3 évvel később mikor 1000ft felett állt meg a számláló. Az nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Még a kútra is emlékszem. :)   (Ladába ment közel 40l )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.25 16:22:01
Na kezdek megnyugodni: elmúlt 129,5km-t kizárólag városban tettem meg, most sikerült rátankolnom 8,91 lityót, ami 6,88l/100km-nek felel meg.
Igaz már nem érdekel a kattanások száma, 2. katt, aztán tovább hogy az összeg kerek legyen, szal most megint a szintjelző felett áll a mutató.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.05.25 17:24:36
Még van azért hova fejlődnöd. Ma tankoltam: 6.35. :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.05.25 17:37:49
Ti nagy fanatikusok vagytok!  :devil:
Gondolom nagy üresezők, meg motorfékesek vagytok.
Mondjuk E11 fogyasztása alacsonyabb szokott/tud lenni mint E12-é.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.25 17:44:38
Még van azért hova fejlődnöd. Ma tankoltam: 6.35. :devil:
Persze, mert én beülök, kapásból kétszer akkora a kocsi súlya, mint amikor te beülsz.
Nameg a csütörtöki úszásnál odafelé mindig gyakorolhatom az elindulást, mindkét útvonal lehetőségnél délutáni csúcsban (Nagykörút vagy Hungária)  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.05.25 17:48:04
Ti nagy fanatikusok vagytok!  :devil:
Gondolom nagy üresezők, meg motorfékesek vagytok.
Mondjuk E11 fogyasztása alacsonyabb szokott/tud lenni mint E12-é.  :)
Motorféket megállásnál általában egyszer szoktam használni (5->3 vagy 4->2), mióta kicserélték a hátsó fékbetétjeimet szeretem érezni ahogy fognak :D
Meg igyekszem úgy választani a sebességet, hogy 1500-2000 között legyen az RPM egyenletes haladásnál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.05.25 21:06:40
Ti nagy fanatikusok vagytok!  :devil:
Gondolom nagy üresezők, meg motorfékesek vagytok.
Mondjuk E11 fogyasztása alacsonyabb szokott/tud lenni mint E12-é.  :)

Motorfék is akkor ha elmérem a távot :clap: :clap: :clap:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.25 23:14:13
Énis ma tankoltam az orczy téri lukoilnál. Átlag 6.37l/100km lett,99% város. Jó az.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.05.27 15:20:03
Ma tankoltam városi 415km  rövid utak , 27.9l kb 7l  1.4 luna 2007-s , nekem ez a fogyasztás megfelel.
üdv
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.05.28 19:02:47
Énis ma tankoltam az orczy téri lukoilnál. Átlag 6.37l/100km lett,99% város. Jó az.

el vagyok ámulva
 :clap:

nekem ilyen 90es tempónál van csak közép- és hosszútávon :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.28 20:55:49
476 km(30% autópálya, a többi sima országút), 73as átlagsebesség, 6.2 liter fogyi. Kb 30% E85. 1 személy, némi csomag. Pályán (valós) 110-120, országúton (valós) 80-100 körül. Ez ugye azt jelenti hogy óra szerint 6-8km/h-val több.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.05.28 21:33:11
el vagyok ámulva
 :clap:

nekem ilyen 90es tempónál van csak közép- és hosszútávon :D

nekem ez városban jött ki.

multkor országút 5re jött ki,ha jolemléxem...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.05.29 10:25:53
tegnap át a Pilisen emelkedőkkel , klimával, visszafelé esztergom visegrád, kb 110 km . átlag: 5,2  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.29 12:01:14
Tegnap tankoltunk az alacsony benzinár következtében.
Tiszta ördögi adatok: 6,66L
35km/h átlagsebesség
Kb 80% városi használat (párom vezetett, baba-mama torna 2x1,5km, illetve baba-mama klub 2x1,5km távok hetente 2x).
E van-e... :whistling: :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.29 12:06:12
Visszaolvasgattam kicsit, és feltűnt, hogy szinte senki nem ír sebességet  :hug: Enélkül pedig nem igazán lehet értékelni egy fogyi adatot
én is beírhatom hogy országúton 5öt evett az 1.6 E12, ja csak épp óra szerinti 70-75tel mentem, ami ugye még 70 sincs valósban.. :whistling:
Szóval fedkomp adat(ha van), mellé a mért és fedkomp szerinti fogyi  :hug: Ha nincs akkor meg legalább azt, óra szerint nagyjából mennyivel mentünk(de csak az igazat!  ;) )
 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.29 12:07:11
Tegnap tankoltunk az alacsony benzinár következtében.
Tiszta ördögi adatok: 6,66L
35km/h átlagsebesség
Kb 80% városi használat (párom vezetett, baba-mama torna 2x1,5km, illetve baba-mama klub 2x1,5km távok hetente 2x).
E van-e... :whistling: :)

Ez legalább reális fogyi, semmi gond vele  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.29 12:09:35
Tegnap tankoltunk az alacsony benzinár következtében.
Tiszta ördögi adatok: 6,66L
35km/h átlagsebesség
Kb 80% városi használat (párom vezetett, baba-mama torna 2x1,5km, illetve baba-mama klub 2x1,5km távok hetente 2x).
E van-e... :whistling: :)
Ez kb olyan mint fitnesz klubhoz mozgólépcső  :D , bocsánat!  :flowers:
Ilyen benzin árak mellett jó a fogyasztás amúgy.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.05.29 12:11:01
Ez legalább reális fogyi, semmi gond vele  ;)

Illetve annyira nem is reális, hacsak nem forgalom-és lámpamentes, egyenes útvonalon vezet az a 1.5 km  :whistling: Ha többbször megállsz és elindulsz 1.5 kmen, esetleg lámpánál kell várakozni, amikor még bőven megy a dúsítás, az életben nem lesz nem hogy 7, de még 8 alatti fogyi sem.. Mondjuk a nem városi kmek javíthatnak az átlagon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.29 12:32:29
Ez kb olyan mint fitnesz klubhoz mozgólépcső  :D , bocsánat!  :flowers:
Ilyen benzin árak mellett jó a fogyasztás amúgy.
Meg van bocsátva.  :D De, tudod, amikor a gyerek nem úgy alszik-ébred, ahogy a programok kezdődnek (értsd: a gyerek letojja azt, hogy gyalog még oda is kellene érni időre), akkor előveszi az ember az autót. És akkor is, amikor esik az eső...  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.05.29 12:35:00
Illetve annyira nem is reális, hacsak nem forgalom-és lámpamentes, egyenes útvonalon vezet az a 1.5 km  :whistling: Ha többbször megállsz és elindulsz 1.5 kmen, esetleg lámpánál kell várakozni, amikor még bőven megy a dúsítás, az életben nem lesz nem hogy 7, de még 8 alatti fogyi sem.. Mondjuk a nem városi kmek javíthatnak az átlagon.
Békécsabán nincsenek dugók... illetve nem reggel és délután van használva az autó, hanem köztes időszakokban, akkor nincs akadályozó tényező. Az egyetlen szűk keresztmetszet a Női Láb... ez nagyságrendileg fél liter többlet.  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.05.29 14:57:17
Meg van bocsátva.  :D De, tudod, amikor a gyerek nem úgy alszik-ébred, ahogy a programok kezdődnek (értsd: a gyerek letojja azt, hogy gyalog még oda is kellene érni időre), akkor előveszi az ember az autót. És akkor is, amikor esik az eső...  :surrender:
OK értelek!  :yes: Jó, hogy a "viharsarokban"még értik a viccet.  :punk:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: espero1 - 2012.06.01 20:56:25
Milyen tapasztalatok vannak a Corollàkban a 95-ös benzin és magasabb oktànszàmù benzin hasznàlata esetén? Befolyàsolja-e a fogyasztàst? Jobban megy? Egy szoval megéri-e megfizetni az àrkülönbséget, és ha igen, mi okbol?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.01 21:48:44
Milyen tapasztalatok vannak a Corollàkban a 95-ös benzin és magasabb oktànszàmù benzin hasznàlata esetén? Befolyàsolja-e a fogyasztàst? Jobban megy? Egy szoval megéri-e megfizetni az àrkülönbséget, és ha igen, mi okbol?

Azta.... pont erről akartam kérdezni én is.
A mi esetünk: mintha néha erős gázadásra rángatna a kocsi.
Nem értettem, kérdeztem az előző tulajt, azt mondta, ő néha belerakott 98-asat, azzal kisimult, merthogy a 95-ös nem mindig 95-ös, és háát a VVTI megérzi.
Én hittem neki. Bár az olajfogyasztásról sem szólt egy szót sem :)
Szóval volt, hogy kipróbáltam és fél tank 98-ast tettem bele. És mintha tényleg nem éreztem volna a rángatást.
Most, hogy lement a benzin ára, és 98-asat lehet kapni 1 hónappal ezelőtti 95-ös áron, teletankoltam a kocsit 98-cal (Lukoil Nyergesújfalu)
Mivel nem én használom az autót, hanem szerelmem, így ritkábban találkozom az esettel, de most ( bár kevés km-et mentem vele) mintha tök simán járna, és így a 97 Paci is jobban érvényesül:)
Még tesztelem, és hozom a tapasztalatokat.
Szerintem az, hogy a 95 és 98 között 15 Ft különbség van, ami mondjuk 5.7-es 100 Km-es fogyasztásnál jelent 0,85Ft drágulást Km-enként ( a 25 Ft-ra), szerintem elenyésző (3,5%-kal drágább)
fogyasztást még nem mértem, mert nem releváns.
Én is várom a többi tapasztalatot.

Robi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.06.01 22:34:16
http://www.omv.hu/portal/01/hu/!ut/p/c5/04_SB8K8xLLM9MSSzPy8xBz9CP0os3hfA0sPN89Qo1BHEyN37wBnE1MLAwgAykdiygdZGsLk8esOzijV9_PIz03VL8iNKAcAKMcD2A!!/dl3/d3/L3dJVkEvd0RNQUJrQUVnQSEhLzRCbjRSSUFnLzZfNzA5NDIzMDI5MFVRQzBJVUdBQjZFUDNHODcvN19NMDlIRklVMlVBNDJHS1BDU1JKMDAwMDAwMA!!/

Én ezt szoktam tankolni. Kb. 2- 3 dl el kisebb a fogyasztásom, és a motor sokkal csendesebben jár
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.01 22:37:59

Ez hogy áll a normál 95-höz képest árban?

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.01 22:56:07
Visszaolvasgattam kicsit, és feltűnt, hogy szinte senki nem ír sebességet  :hug: Enélkül pedig nem igazán lehet értékelni egy fogyi adatot
én is beírhatom hogy országúton 5öt evett az 1.6 E12, ja csak épp óra szerinti 70-75tel mentem, ami ugye még 70 sincs valósban.. :whistling:
Szóval fedkomp adat(ha van), mellé a mért és fedkomp szerinti fogyi  :hug: Ha nincs akkor meg legalább azt, óra szerint nagyjából mennyivel mentünk(de csak az igazat!  ;) )
Ez is tág fogalom: nekem 60-70 szokott lenni az átlag, abban van város is meg 135 km/h autópálya is.
Ebből az átlagfogyi mondjuk 5,5 l
Ha csak országuton megyek átlag (fed komp.)60-70-el akkor a fogyim 4.8-5 l
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.06.01 23:35:48
Ez hogy áll a normál 95-höz képest árban?

10, max 12 Ft-al több, mint a sima 95 ös.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.06.02 08:16:17
Ha csak országuton megyek átlag (fed komp.)60-70-el akkor a fogyim 4.8-5 l

tehát comp szerinti átlag sebesség 60-70 körül sima országúton? Így sztem az enyém is 6 alatt enne valamivel. 6 körül. Akkor kb 1(max 1.5) lityóval enne kevesebbet a dízel?  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.02 08:56:18
tehát comp szerinti átlag sebesség 60-70 körül sima országúton? Így sztem az enyém is 6 alatt enne valamivel. 6 körül. Akkor kb 1(max 1.5) lityóval enne kevesebbet a dízel?  :hmmmm:
Igen szerintem is :yes:( de inkább minimum 1,5l)
Kivéve, csak város, akkor sokkal nagyobb a különbség, az én tapasztalatom szerint.
(Pl Jazz télen csak városban, simán 8 körül ivott, Corolla akkor is 6 alatt)
Fed comp. 60-70 km/h azt jelenti ,hogy full gáz mész országuton 100-120 között, ha lakott területen mész akkor meg max 50-60. Sőt még egy adag autópálya is kell hozzá hogy tartsad ezt az átlagot.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.02 08:59:32
Milyen tapasztalatok vannak a Corollàkban a 95-ös benzin és magasabb oktànszàmù benzin hasznàlata esetén? Befolyàsolja-e a fogyasztàst? Jobban megy? Egy szoval megéri-e megfizetni az àrkülönbséget, és ha igen, mi okbol?

Vmikor még ősz/télen már irtam róla énis,h egyik pestről vidékre hazautam előtt tankoltam egyik tippmix nyereményemből shell vpower 100ast. Próbáltam kicentizni,h minél jobban kiürüljön a tank.
Hát végülis majd 48liter vpower ment bele,ha jólemléxem.
TapaSztalat,h kevesebbet szívott,jobban harapott. És olyan kisimultan járt a motor,más volt a hangja. A motorba meg egyszer jópár hete ömw vmi maxmotiont raktam lukoilos 95 helyett,hát ég és föld volt.
De az ecseri uti lukoilos nyál se xar,értem már el vele 5körüli fogyit kb.1hónapja.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jo-ce - 2012.06.02 09:27:16
Milyen tapasztalatok vannak a Corollàkban a 95-ös benzin és magasabb oktànszàmù benzin hasznàlata esetén? Befolyàsolja-e a fogyasztàst? Jobban megy? Egy szoval megéri-e megfizetni az àrkülönbséget, és ha igen, mi okbol?

Én mióta megvan a kocsim sőt az előző gazdája is OMV 95ös maxxmotiont tankolt bele halkabb a motor mintha jobban menne és tovább is tartana.LEgutóbb meg tankoltam 1x shell 95ös vpowert és utána kigyulladt a motorlámpa lambdaszonda hibával.Ezt kioltottuk azóta nem jött elő 1x se.Csak OMV Maxxmotion állítólag ezt az egyet Ausztriából hozzák és nem itt keverik. :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.02 09:30:09
Ja,énis ilyen maxmotiont raktam a motorba. Repült a paripa szépen!
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.02 21:36:51
És olyan kisimultan járt a motor,más volt a hangja. A motorba meg egyszer jópár hete ömw vmi maxmotiont raktam lukoilos 95 helyett,hát ég és föld volt.
De az ecseri uti lukoilos nyál se xar,értem már el vele 5körüli fogyit kb.1hónapja.

Szóval jobb a MAxmotion mint a Lukoil?
Álljunk át erre?
Csak az a gond, hogy mifelénk drága az Omv,
és ha még rárakok 10 Ft-ot..
lehet marad a Luk98-as...

De hát majd teszteljük..
Csak szerelmem nem annyira tesztelő típus...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.06.02 22:45:50
Milyen tapasztalatok vannak a Corollàkban a 95-ös benzin és magasabb oktànszàmù benzin hasznàlata esetén? Befolyàsolja-e a fogyasztàst? Jobban megy? Egy szoval megéri-e megfizetni az àrkülönbséget, és ha igen, mi okbol?
Engem gyíkká változtatott.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
De már elmúlt.
.
.
.
.
Szerintem felesleges pénzkidobás. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.06.02 23:00:02
Engem gyíkká változtatott.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
De már elmúlt.
.
.
.
.
Szerintem felesleges pénzkidobás. ;)

Nem biztos...OMV-és benzin megéri az árát...én kevesebb fogyasztást tapasztaltam vele, valószínűleg, mert tökéletesebb az égés...és jobban megy az autó (1.4-es corolla). Most egy TS-em van, de csak OMV-nél tankolok.
Itthon szinte minden benzin Battáról származik...csak az adalékozás más, ha egyáltalán van különbség...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.02 23:01:16

Szerintem felesleges pénzkidobás. ;)

Van összehasonlítási alapod? Vagy a " ne dőljünk be a marketingnek" beszél belőled?

Mert én tényleg úgy érzem, hogy 98-cal jobban megy a kocsi..
Bár lehet, hogy egy kevésbé kopott motor meg sem érzi a különbséget....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.06.02 23:16:21
Van egy 1.4-es E12-öm, most pont hirdettem....2010 óta van nálam, 44000-et tettem bele.
Most egy TS-em van mellette, ő az utód.

Gyakran mértem a fogyasztást, mert autóval járok melózni (autóvillamosságis vagyok) és számolom, mennyi havonta az üzemanyag.
Napi 60-70 km. Nekem a maxx 95-össel kevesebbet evett és jobban ment, nem sokkal, de az +10 forint szerintem megéri. TS-be is azt tankolok.
Máshol 98-as néha szerintem a 95-öt se üti meg, normál minőségben...nem véletlen, hogy nyugaton egy teli tankkal több km-t megteszel, mint itthon...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.06.03 21:38:20
Van összehasonlítási alapod? Vagy a " ne dőljünk be a marketingnek" beszél belőled?
Mert én tényleg úgy érzem, hogy 98-cal jobban megy a kocsi..
Bár lehet, hogy egy kevésbé kopott motor meg sem érzi a különbséget....
Van. Az Avensisben egyszer kipurcant a nagynyomású benzinpumpa. Előtte elég sokszor tankoltam Auchan benzint. (Utólag azt mondom, hogy inkább az lehetett a kiváltó ok, hogy egyszer 58,5 litert töltöttem a 60 literes tankba, és valszeg feljött az aljáról egy kis trutyi.) Az eset után próbálkoztam különböző 98-as benzinnel és OMV 95 Carrerával, az utóbbinál maradtam, mert az volt olcsóbb, és amúgy fogyasztásra, menetteljesítményre nem tapasztaltam különbséget.
Az "érezhetően jobban húz" szövegnek azóta nem hiszek, amióta kipróbáltam egymás után az E11 Corollát 1,4 16V (86LE) és 1,4 VVTi (97LE) motorral. Az utóbbi érezhetően lustábbnak tűnt, miközben a stopper mást mutatott...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.03 21:46:09
Deb-BP odafele a 4-esen 3 személlyel 6.4, visszafele 2 személlyel 5.8  :sorcerer:, az átlagsebességet holnap megnézem, 40-70-80-100-110-es táblák váltakoztak szépen sorba :) )

(Szolnok körül szerintem a vasút miatt építkeznek, keresztbe felüljárót sejtek 2 helyen is)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.06.03 22:10:17
Az "érezhetően jobban húz" szövegnek azóta nem hiszek, amióta kipróbáltam egymás után az E11 Corollát 1,4 16V (86LE) és 1,4 VVTi (97LE) motorral. Az utóbbi érezhetően lustábbnak tűnt, miközben a stopper mást mutatott...

Jól teszed, nem is szabad hinni az érzésednek! Amíg nincs alátámasztva hiteles mérési eredményekkel, addig nem hiszem el, hogy jobban megy 98-as benzinnel (vagy kevesebbet fogyaszt 2-3 decivel).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.03 22:13:02
Deb-BP odafele a 4-esen 3 személlyel 6.4, visszafele 2 személlyel 5.8  :sorcerer:, az átlagsebességet holnap megnézem, 40-70-80-100-110-es táblák váltakoztak szépen sorba :) )
Én pályán mentem a héten Debrecenbe, és odafelé stabil 130 volt, visszafelé kicsit kevesebb, de volt hogy el kellett tolni 150-ig (egy G astra elkezett tolni, de 150-nél már eléggé lemaradt  :devil: ). Majd kiderül mennyi a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.06.03 22:23:11
Jól teszed, nem is szabad hinni az érzésednek! Amíg nincs alátámasztva hiteles mérési eredményekkel, addig nem hiszem el, hogy jobban megy 98-as benzinnel (vagy kevesebbet fogyaszt 2-3 decivel).
Az a baj, hogy ha van is fogyasztáskülönbség, az akkora mértékű, hogy csak laboratóriumi körülmények közt adhat hiteles eredményt, azzal meg nem rendelkezünk.
Hogy mást ne mondjak, legalább 15-ször megjártam az Avensisszel a szokásos őrségi utat, nem nagyon különböző vezetési körülményekkel, de a fogyasztások közti különbség jóval meghaladta az említett 2-3 decit. Egyszerűen lemérhetetlen lenne, hogy x. üzemanyaggal másképp fogyaszt-e az autó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.03 22:44:32
Persze, éppen elég ha kicsit más irányból/erősebben fúj a szél, vagy más a külső hőmérséklet, guminyomás stb. Arról nem is beszélve, hogy az autó tömege sem mindig ugyanakkora (nem mindig ugyanannyira van megpakolva).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gomzol - 2012.06.03 22:50:22
Jól teszed, nem is szabad hinni az érzésednek! Amíg nincs alátámasztva hiteles mérési eredményekkel, addig nem hiszem el, hogy jobban megy 98-as benzinnel (vagy kevesebbet fogyaszt 2-3 decivel).
Voltak már erről cikkek:
http://totalcar.hu/magazin/technika/premiumbenz/
http://www.mami.hu/pdf/Benzinteszt_cikk_II.pdf
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2012.06.03 22:52:40
Én nem nagyon szoktam fogyasztást mérni, de ma volt egy "hosszabb" utam, így nulláztam a fogyasztásmérőt.  (Vác - Nyírád rallycross pálya)
M7-en 120-140km/h , majd a Balatontól "zergeb.szta" utakon 60-100km/h, két személy, telitank, klíma.
6.1-et mutat a BC a hazaút után, finomkodás nélkül.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.04 09:57:28
táv 230km
avg 75 km/h
2fő+csomagok
fogyasztás: 5.8 a fed.komp. alapján

most volt nagyszervizen, biztos befolyásolja a sok kicserélt folyadék és alkatrész is
észrevehetően jobban is húz azóta :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.06.04 22:46:00
570 km re vetítve 50% város 50% kisseb távok 15 km kb. átlag sebesség 50 km/h eddigi fed. comp. átlag 5.7 kíváncsi vagyok a végére és hogy egy tankkal mennyit megy el a kocsi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.04 23:16:10
táv 230km
avg 75 km/h
2fő+csomagok
fogyasztás: 5.8 a fed.komp. alapján

most volt nagyszervizen, biztos befolyásolja a sok kicserélt folyadék és alkatrész is
észrevehetően jobban is húz azóta :clap:
Biztos le is mostad, azért van ez ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.04 23:32:26
570 km re vetítve 50% város 50% kisseb távok 15 km kb. átlag sebesség 50 km/h eddigi fed. comp. átlag 5.7 kíváncsi vagyok a végére és hogy egy tankkal mennyit megy el a kocsi.

dízelmotort tetettél bele?:)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.05 08:06:12
Biztos le is mostad, azért van ez ;)

Lemosta azt az eső! Az enyém tegn.bentállt este az 5.kerben rakparton a zuhi idején,jól lelett mosva,csillog,m salamon töke:-):-):-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.06.05 10:42:57
dízelmotort tetettél bele?:)
A multkor is ugyan így volt az átlagom és a tank végére fel ment 6.3 om ra
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.13 11:33:49
ismét egy 5.3l/100km fogyasztást hoztam össze 388km-en 65km/h átlaggal....nem is rossz....

OFF! 

mentem 7végén nagybátyám ml320 cdi mergájával elég sokat lent vidéken...tiszafüred kiindulással: eger,debrecen, nyiregy állatkert plusz a kis szaladgálások...már rég jelzett a kis sipolás meg lámpa,h tankolni kellene...tiszafüreden televágtam gázolajjal...93,6liter ment bele...:)))  kész vagyon...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.13 11:49:08
***a, nem semmi:)

én hétvégén valami 46 litert kentem a tankba, 200 ft híján 20rongy volt.
mindig 19.xxx ft lesz, a 20ast még nem sikerült átlépnem:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.13 11:50:43
menj drágább kuthoz és centizd ki,h minnél kevesebb maradjon a tankban..akkor átléped a 20rugot..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.13 12:10:29
tolok bele 98ast, meg a felét melléeresztem :D

most a szokásos kútnál tankoltam, és mintha eltűnt volna a húzóerő, ami az előző más kút tankjánál megvolt
létezik ilyen? :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.13 12:11:34
csak hozzászoktál a dinamikához...és mot meg több kéne...van ez igy...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.06.13 16:57:55
Nekem nem 1x 2 x sikerült 20.000 Ft felé menni. :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.06.13 17:04:07
Hónapok óta nem tudok 20e alatt tankolni  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.13 18:35:29
Hónapok óta nem tudok 20e alatt tankolni  :whistling:

hát aki tankhajóval jár..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.13 22:34:36
Én meg még nem tankoltam 18xxx felett. Mindig 42-43 l-nél kigyullad a tarcsi, vagy utba esik egy ocsó olajkut :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.06.13 23:34:23
mindig 19.xxx ft lesz, a 20ast még nem sikerült átlépnem:)
Adj borravalót... [rohog] [rohog] [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.14 09:20:50
tegnap láttam a híradóba' hogy a dízel kocsik füstje rákkeltő

mindenki üljön át benzinesbe!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.14 09:27:59
tegnap láttam a híradóba' hogy a dízel kocsik füstje rákkeltő

mindenki üljön át benzinesbe!
Erre mondanák a zöldek, hogy a benzines sem sokkal jobb, mindenki üljön fel a jó öreg BKV (dízel) buszra  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.14 09:31:42
:D:D

én mától átálltam bringára, legalábbis ami a melóba járást illeti

ahogy számolom, napi 10 km, az kb 400 ft naponta, havi 10 rongy marad a zsebemben ilyenkor nyáron, amit hideg sörre költhetek, miközben nézem az EB-t:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.06.14 12:26:31
:D:D

én mától átálltam bringára, legalábbis ami a melóba járást illeti

ahogy számolom, napi 10 km, az kb 400 ft naponta, havi 10 rongy marad a zsebemben ilyenkor nyáron, amit hideg sörre költhetek, miközben nézem az EB-t:)

üdv!
Én a szakadó esöt leszámitva, (bár volt rá példa) télen-nyáron bringával járok melóba. Igaz 2x2km, de 20cm hóban az is izzasztó tud lenni! :D

Amúgy rendszeresen bringázok országúton, és már ott tartok, hogy utálok minden belsöégésü motort, mert ezek kipufogógázait kell nyelnem.
A lista elején a robogók, katalizátor nélküli szocialista mocskok, a dizel szemetek állnak, a benzines szabályzott keverékképzéssel a legelviselhetöbb!

Amúgy az új dizelek a legveszélyesebbek, mert ha éppen nem füstöl szép diszkréten az L-es, K-s rendszámú új autó... akkor rendkivül apró részecskékeket bocsát ki, amit nem látni, illetve annyira mikro részecskék, hogy az emberi szervezet sem alkalmazkodott még hozzá, simán bejut a mélyebb tüdőszövetekbe, szemben a régi dizelekkel, amelyek látható és nagyobb koromszemcséket eregetnek, ezeket jobban ki tudja szürni a légzőrendszer.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.14 12:38:35
gondolom nem szívesen veszel fel maszkot
ez van, sajnos szívni KELL, 21. század :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.06.14 14:35:22
Én kb. 1 hete letámasztottam a kocsit a garázsba azt se tudom hogy mi van vele.
Robogóval járok mindenhova 1 hónap/ 3000 Ft.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.14 14:56:13
ha tudnám hol tartani, én is szívesen járnék azzal
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.06.18 08:41:25
Hétvégén volt egy hosszabb utunk az autóval. Békéscsaba-Törökszentmiklós-Fegyvernek-Békéscsaba útvonal. 206km, mutató szerint fél tankról indultunk (420km).
Odafelé klíma nélkül 3 személlyel, kissé késésben (óra szerinti 110-130 között) a kezdeti 6,2-es átlag fogyasztás adat megmaradt, visszafelé 30-32 fokban klímával óra szerinti 90-100km/h sebesség mellett 6,3-ra módosult.

Aznap este még volt egy utunk Sarkadra, meg kis császkálás a városban. Az üzemanyagszint jelző lámpa 652 km-nél villant fel, most 700km felett járunk.

A várható üzemanyagár csökkenés miatt (-5 Ft) megvárjuk a szerdát a tankolással.

Most nem volt szempont az alacsony fogyasztás, mentünk és kész. Ez még mindig több, mint reális adat ettől az autótól és motortól.
Elégedett vagyok vele.  :wub:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.18 08:58:12
Én kb. 1 hete letámasztottam a kocsit a garázsba azt se tudom hogy mi van vele.
Robogóval járok mindenhova 1 hónap/ 3000 Ft.

Megvan még 1általán? :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.06.18 09:44:35
Bp-Hódmezővásárhely odavissza cca 400km, autópálya óra szerint 130-140, 4fő+csomagok, klíma, 30km városi szakasz = 7,1L
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.06.18 10:16:02
ismét egy 5.3l/100km fogyasztást hoztam össze 388km-en 65km/h átlaggal....nem is rossz....

Szép teljesítmény, gratutálok. Bár önmagában az átlag nem mond semmit. Hány emberrel mentél, mennyi cuccal, merre, klímáztál-e?

Erdélyben voltam, kicsit több mint 1000 km-t mentem, 5.6 lett az átlag, 4 emberrel, csomagokkal, az utolsó 100 km-en igen rossz út volt, na meg volt sok útjavítás, ahol meg kellett állni, ezért 51 km/h lett az átlagsebesség, és visszafelé végig ment a klíma. Természetesen nem rohantam, de azért ahol jó volt az út nem tötymörögtem, tartottam a 90-et (szerpentinen azért pörgettem 2-esben, nem szoktam 3-asban kínozni) és a gumikat se fújtam a gyári előírás fölé -  2,4 bar körül volt. Sok motorfék, előrelátó vezetés és óvatosan gyorsítás, nem vettem ki üresbe.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.18 10:16:15
Budapest-Debrecen-Budapest 7,57 liter/100 km. Mindössze egy fővel, de kentem neki rendesen, ritkán volt 120 alatt, de jellemzően 130-140.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.18 11:01:26
Szép teljesítmény, gratutálok. Bár önmagában az átlag nem mond semmit. Hány emberrel mentél, mennyi cuccal, merre, klímáztál-e?

Nem klimáztam,egyedül mentem,csomag nélkül a 4es uton bp-szolnok-karcag-nagyiván-bp.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.06.18 13:17:17
Én eldöntöttem, hogy nem fogom folyton a BC fogyasztási adatait figyelgetni. Elegem lett belőle. Átállítottam mérföld/gallonra, így kísértésbe sem esek, hogy fejben átszámoljam földi mértékegységre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.18 13:29:01
Én eldöntöttem, hogy nem fogom folyton a BC fogyasztási adatait figyelgetni. Elegem lett belőle. Átállítottam mérföld/gallonra, így kísértésbe sem esek, hogy fejben átszámoljam földi mértékegységre.
:clap:
Helyes, a fillérb***ást el is kell felejteni, nem jó az semmire  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.06.18 13:33:33
... Ennek ellenére van adatom. Nem mindig sikerül megállni, hogy ne puskázzak. ::)
Egy Debrecen-Szeghalom-Debrecen bő egy hete, 3 fővel, klímázva 5,4.
Szombaton Debrecen-Rétság-Budapest XVIII ker.-Debrecen (M3-M0-M2/2-M0-M3), Rétságtól klímázva, a megengedett sebességhatáron autózva, pályán 120 körül tartva, utasok nélkül, csak sofőr 6,2.
Nagyon nem elégedetlenkedek, de mostanában nagyon finoman, szinte csak lehelem a gázpedált gyorsításkor, ha a forgalom üteme engedi és kapcsolok fel már városban is ötödikbe.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.06.19 15:39:27
7végén Ruzsa-Kakucs-Ruzsa táv, pont leszrtam a km-ert és a fogyasztást is :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.19 15:41:03
7végén Ruzsa-Kakucs-Ruzsa táv, pont leszrtam a km-ert és a fogyasztást is :devil:

+1  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.06.20 17:17:10
Új fogyi adatom:
1 tankkal 890 km ert mentem 70 ország út kissebb távok 30-50 km es szakaszok 30 város néha klíma.
Többszöri kikattanás tankoló pisztoly kiemelésével tele csorgat 52 l ment bele.
Ez kiszámolva 5.8 as fogyi fed.comp. alapján 5.6l / 100 km. átlagsebesség 50 km/h.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.20 19:35:03
Az jóóó! Grat!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.21 10:55:28
most féltanknál  30% országút 70% város fedkomp szerint 8.9

ki kell ürítenem, most olcsó a benzin, olyat akarok bele  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.21 11:04:39
Ez nem túl jó adat, mit csinálsz te azzal az autóval? Nekem 100% Budapest mellett se nagyon kúszik már 8.2 felé...
most féltanknál  30% országút 70% város fedkomp szerint 8.9

ki kell ürítenem, most olcsó a benzin, olyat akarok bele  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.21 11:13:03
városon kívül szépen megy 6 körül, néha az alatt is, de belül elduvul a helyzet  :gun_bandana:

leginkább 5 kmes távok lámpa kanyar lámpa fekvőrendőrök, ilyesmik
és nem váltok el 2000 nél.
na jó, ha hideg a motor, akkor még igen
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.21 11:17:50
Ott a turpisság, mert a többi körülmény nálam is hasonló... én se szoktam mindig elváltani alacsony tartományban, de nagyrészt azért igen :)
és nem váltok el 2000 nél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.06.21 11:59:01
Én eldöntöttem, hogy nem fogom folyton a BC fogyasztási adatait figyelgetni. Elegem lett belőle. Átállítottam mérföld/gallonra, így kísértésbe sem esek, hogy fejben átszámoljam földi mértékegységre.

Múltkor én is végeztem egy kisérletet, hogy úgy vezetek, hogy nem látszik a pillanatnyi. Országúton mentem így kb 100kmt. Nem jött be, magasabb lett az átlagom  :hug: Kicsit jobban is nyomtam neki, a pillanatnyi figyelése ui ad egy pszicho gátat, hogy látod hogy nyomod és sokat mutat :) És önkéntelenül kevésbé nyomod ezáltal. Ill. okosabban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.06.21 15:15:20
Múltkor én is végeztem egy kisérletet, hogy úgy vezetek, hogy nem látszik a pillanatnyi. Országúton mentem így kb 100kmt. Nem jött be, magasabb lett az átlagom  :hug: Kicsit jobban is nyomtam neki, a pillanatnyi figyelése ui ad egy pszicho gátat, hogy látod hogy nyomod és sokat mutat :) És önkéntelenül kevésbé nyomod ezáltal. Ill. okosabban.
Egyetértek, hogy látva a pillanatnyi fogyasztási adatokat, erősebb a kontroll. De hozzá is lehet szokni akár a spórolós, finom, akár a nyomulós, dinamikus vezetéshez és akkor már könnyedén vált közöttük az ember. Én amikor a lomha szívódízelről átváltottam a vvti-re, külön tanulnom kellett a "pörgős", dinamikus vezetést. Most már hangulatfüggő, hogy mikor melyiket választom. De azért a visszafogottabb vezetés jobban megy és kevésbé fáraszt. Így az jó hatással van a fogyasztásra a BC számadatai nélkül is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.06.21 15:25:59

Én például soha nem hazsnáltam a pillanatyni fogyasztás-mérőt, de azért én szintén elég jó eredményeket érek el, olvassatok vissza egy kicsit. Szerintem feleselges is, csak elvonja egyesek figyelmét a vezetéstől, nélküle is meg lehet tanulni takarékosan vezetni. Ha van egy kis gyakorlata az embernek, és "begyakorol" egy jó stílust, akkor stabilan fogja hozni a jó eredményeket.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.21 16:27:18
Egyetértek, hogy látva a pillanatnyi fogyasztási adatokat, erősebb a kontroll. De hozzá is lehet szokni akár a spórolós, finom, akár a nyomulós, dinamikus vezetéshez és akkor már könnyedén vált közöttük az ember. Én amikor a lomha szívódízelről átváltottam a vvti-re, külön tanulnom kellett a "pörgős", dinamikus vezetést. Most már hangulatfüggő, hogy mikor melyiket választom. De azért a visszafogottabb vezetés jobban megy és kevésbé fáraszt. Így az jó hatással van a fogyasztásra a BC számadatai nélkül is.
Nekem meg az volt élmény amikor a lomha benzinesből (Jazzből) átültem  a dinamikus turbodieselbe :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.21 20:04:01
Ott a turpisság, mert a többi körülmény nálam is hasonló... én se szoktam mindig elváltani alacsony tartományban, de nagyrészt azért igen :)

Viszont kíváncsi lennék rá, hogy az állandó elváltogatás mennyire tesz jót a kocsinak. Azért szerintem legalább időnként húzasd ki 4000 fölé.
Egyébként meg, nem tehetek róla, de a 2000-es elváltogatások során sokszor eléggé hiányzik a nyomaték, ezért is nem tudom valószínűleg sehogy sem kompletten 7l/100km alá vinni a fogyit.  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.21 20:14:36
Viszont kíváncsi lennék rá, hogy az állandó elváltogatás mennyire tesz jót a kocsinak. Azért szerintem legalább időnként húzasd ki 4000 fölé.
Egyébként meg, nem tehetek róla, de a 2000-es elváltogatások során sokszor eléggé hiányzik a nyomaték, ezért is nem tudom valószínűleg sehogy sem kompletten 7l/100km alá vinni a fogyit.  [rohog]
Nem csak a nyomaték hiányzik alatta,hanem ott ha odalépsz sokat is fogyaszt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.21 20:20:56
Nem csak a nyomaték hiányzik alatta,hanem ott ha odalépsz sokat is fogyaszt :D

Ez pedig a másik, igen. Arról nem is beszélve, hogy ha 97 lóerős a kocsim, miért 30at használjak belőle?  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.06.21 20:40:46
Mert fölösleges gáz-fék-gáz üzemmódban közlekedni?  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.21 20:49:19
Mert fölösleges gáz-fék-gáz üzemmódban közlekedni?  :hmmmm:

Azért, ha megnézed, a közlekedés alapja a gáz és a fék használata. Persze, a kuplung, kormány és sebességváltó sem utolsó.  :)
Ettől függetlenül pedig szerintem el kell fogadni, ha valaki dinamikusabban közlekedik.  ;)
Ha nekem van egy majd 100 lovas kocsim, szeretem időnként kihasználni. Ez persze nem jelenti, hogy ész nélkül tépek mindenhol.
Van, aki megelégszik vele, ha szépen felnyomja 2000 körüli váltásokkal 50-ig városban és akár évek alatt sem fogja el a kisördög, hogy kicsit odalépjenek. Mások pedig azért, ha elkapja őket a gépszíj, odalépnek és húzatják amíg jólesik. Arról nem is beszélek, hogy sokak tévesen úgy hiszik, ezzel tönkre teszik az autót. A VVTi technológia viszont jól bírja a gyűrődést, sőt követeli!  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.21 20:50:36
Mert fölösleges gáz-fék-gáz üzemmódban közlekedni?  :hmmmm:
Jó gyorsitás még nem feltételezi, hogy sokat vagy nagyokat kell fékezni. :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.06.21 20:59:07
üdv!
Érdemes utánanézni, milyen fordulaton adja le az autónk a nyomatékcsúcsot.
Pl, az elözö tipusnál, amit használtam, 2800 rpm-en adta le a 107Nm-t és kipróbálva erröl a fordulatról 5.-ben is jobban kezdett gyorsulni. Tehát érdemes itt autózni.

Most a Carinánál az a baj, hogy 5200rpm-nél adja le a 137Nm-t ez már elég pazarló fordulat, de itt jön meg az erő!::D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.06.21 21:00:31
Digitális gáz- és fékpedál: ON-OFF... ::) :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.06.21 21:27:12
Ez pedig a másik, igen. Arról nem is beszélve, hogy ha 97 lóerős a kocsim, miért 30at használjak belőle?  :devil:
Ez rettenetesen szar szöveg, már ne is haragudj!  :nonono:

Mi az, hogy 30-at?! Nem lehet szeparálni egy adott teljesítményű autó lóerejét, hiszen működés közben a 97LE-s motor dolgozik és nem a 30LE-s... szokjatok már le az ilyen hülye és ostoba példálózásokról!  :censored:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.21 21:55:18
Ez rettenetesen szar szöveg, már ne is haragudj!  :nonono:

Mi az, hogy 30-at?! Nem lehet szeparálni egy adott teljesítményű autó lóerejét, hiszen működés közben a 97LE-s motor dolgozik és nem a 30LE-s... szokjatok már le az ilyen hülye és ostoba példálózásokról!  :censored:

Ha ez szar szöveg, akkor kérlek nézz már meg egy teljesítménygörbét, hogy mondjuk hány Nm nyomatéka van egy 1.4 VVTi Corollának 2000-nél.
Működése közben tény, hogy 97 ló dolgozik, más kérdés, hogy takarék üzemmódban..  ;)

Ja, és még annyit, hogy azok akik imádnak elváltogatni 2000nél tulajdonképpen a mai, modern autók ECO-üzemmódját próbálják manuálisan előállítani. Egy 3as BMW-nek sem hinném, hogy okvetlenül jó lenne, ha egyfolytában ECO-üzemmódban menne..  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.21 22:16:06
Most 270 kilómétert mentem BP körbe > velencei tó(45km-45km) > bp körbe :) 6.6 az átlag... azért néha meg van járatva, ha a víz forr az agyban van az bőven 4000 felett, de nagyon ritka :) Már csak azért is mert van súlya a gyorshajtásnak, városban pedig túlnyomórészt 50es. Váltónak meg logikus nem tesz jót, hisz kopik!
Viszont kíváncsi lennék rá, hogy az állandó elváltogatás mennyire tesz jót a kocsinak. Azért szerintem legalább időnként húzasd ki 4000 fölé.
Egyébként meg, nem tehetek róla, de a 2000-es elváltogatások során sokszor eléggé hiányzik a nyomaték, ezért is nem tudom valószínűleg sehogy sem kompletten 7l/100km alá vinni a fogyit.  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.06.21 22:20:41
Ez rettenetesen szar szöveg, már ne is haragudj!  :nonono:

Mi az, hogy 30-at?! Nem lehet szeparálni egy adott teljesítményű autó lóerejét, hiszen működés közben a 97LE-s motor dolgozik és nem a 30LE-s... szokjatok már le az ilyen hülye és ostoba példálózásokról!  :censored:

Ajánlom figyelmedbe a képen látható bal alsó lóerőmutató műszert:
(http://bugatti-veyron.org/wp-content/uploads/bugatti-veyron-51.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.21 22:24:53
Most 270 kilómétert mentem BP körbe > velencei tó(45km-45km) > bp körbe :) 6.6 az átlag... azért néha meg van járatva, ha a víz forr az agyban van az bőven 4000 felett, de nagyon ritka :) Már csak azért is mert van súlya a gyorshajtásnak, városban pedig túlnyomórészt 50es. Váltónak meg logikus nem tesz jót, hisz kopik!

Ebben igazat is adok!  :)
Városban én sem szoktam 70-80-al tépni, csak mondjuk lakottról kifelé lassabban váltok fel, vagy mondjuk szeretek lendületesebben előzni, ilyenek.
Az, hogy 6,6 a fogyid, szerintem reális. Úgy, hogy én általában egy út alkalmával  legalább egyszer megengedek magamnak egy 4000+-t, így is 7,0-en állok.  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.21 22:58:12
Ha ez szar szöveg, akkor kérlek nézz már meg egy teljesítménygörbét, hogy mondjuk hány Nm nyomatéka van egy 1.4 VVTi Corollának 2000-nél.
Működése közben tény, hogy 97 ló dolgozik, más kérdés, hogy takarék üzemmódban..  ;)

 :yes:
Bepi, bocs, de igaza van! Nézz meg egy nyomatékgörbét. Ha 2000-nél elváltasz mennyi van meg  97 lóból. Lehet, hogy nem 30, lehet van az 32 is. Néha küldd el tiltásig és majd látod mi a különbség a 32 és a 97 lóerő között. Én szoktam, és mindig meglepődöm.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.21 23:09:55
:yes:
Bepi, bocs, de igaza van! Nézz meg egy nyomatékgörbét. Ha 2000-nél elváltasz mennyi van meg  97 lóból. Lehet, hogy nem 30, lehet van az 32 is. Néha küldd el tiltásig és majd látod mi a különbség a 32 és a 97 lóerő között. Én szoktam, és mindig meglepődöm.
Haverom meg effektiv érzi a 86 pacijaink közötti különbséget az ő 850kg-os swiftje és az én 1060kg-os corim között.
Persze megy oda vissza a szivatás: én a féktávokkal és kanyarsebességgel szivatom őt, ő meg engem tankoláskor az 1-2 literes fogyikülönbségekkel :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.21 23:13:15
Régi swift: Törés teszt ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.06.22 08:31:36
Haverom meg effektiv érzi a 86 pacijaink közötti különbséget az ő 850kg-os swiftje és az én 1060kg-os corim között.
Persze megy oda vissza a szivatás: én a féktávokkal és kanyarsebességgel szivatom őt, ő meg engem tankoláskor az 1-2 literes fogyikülönbségekkel :D
Hmmm milyen Stift? Gyerekkori barátom 2003-as, 1.3-as, 86 lovas Swiftje úgy ott hagy mint a szél. Na persze, paci azonos, cserébe 2-300 kg-val könnyebb a Su kasztnija. :devil: És átlag 4.5-5.5 literrel járkál vele. :irigy:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.22 08:45:09
Meg nem erősített (és még senki által nem is cáfolt) elméletem szerint az a motor teljesen ugyanaz a Corolládban. Lehet, hogy a szigorúbb környezetvédelmi normák néhány beállítása más, de szerintem alapvetően ugyanaz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.22 09:31:35
Hmmm milyen Stift? Gyerekkori barátom 2003-as, 1.3-as, 86 lovas Swiftje úgy ott hagy mint a szél. Na persze, paci azonos, cserébe 2-300 kg-val könnyebb a Su kasztnija. :devil: És átlag 4.5-5.5 literrel járkál vele. :irigy:
Ja annyival én is eljárkálok :devil: :D)
(bár a 4,5 ritkán és nehezen jön össze [rohog])
Ugy látszik nekem olomlábam van, mert nekem  1,3-as Swift (nem a 86 lovas)is  többet ivott: 6-8 litert
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.22 09:33:38
Meg nem erősített (és még senki által nem is cáfolt) elméletem szerint az a motor teljesen ugyanaz a Corolládban. Lehet, hogy a szigorúbb környezetvédelmi normák néhány beállítása más, de szerintem alapvetően ugyanaz.
Ugy érted, hogy a Swifté? :hmmmm: azonos a Corollával?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.22 09:36:09
Meg nem erősített (és még senki által nem is cáfolt) elméletem szerint az a motor teljesen ugyanaz a Corolládban. Lehet, hogy a szigorúbb környezetvédelmi normák néhány beállítása más, de szerintem alapvetően ugyanaz.
Mondi!
Azt tudtad, hogy az én autom motorja ugyanaz mind a tiednek, csak egy kicsit át van alakitva, dieselre :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.22 09:59:18
Hmmm milyen Stift? Gyerekkori barátom 2003-as, 1.3-as, 86 lovas Swiftje úgy ott hagy mint a szél. Na persze, paci azonos, cserébe 2-300 kg-val könnyebb a Su kasztnija. :devil: És átlag 4.5-5.5 literrel járkál vele. :irigy:
2002-es Sedan
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.22 10:07:58
Régi swift: Törés teszt ;)
Hát erről a törés dologról két véleményem szokott lenni:
1. Van aki szintén ilyenek miatt vesz csak S mercit, 7-es BMW-t, azok a Corinál is túlélhetőbbek ... és persze van aki teljes nyugalommal ül kamionjának fülkéjében. :D
2. Nem egy olyan embert ismerek aki fikázza a swift törési tulajdonságait, majd a nyár beköszöntével ... motorra ül :D

Ha menni kell hát menni kell. Sajna nekem is van egy erős lemez-koporsó érzésem swiftben, meg a corinak kicsit nagyobb a térérzete (nálam számít), de csak azért mert picit szélesebb.
És hát a Swift mégis csak az első magyar népautó, 100% kultusztárgy lesz, mint a németeknek a bogárhátú, vagy az olaszoknak a régi 500as fiat (igaz egyik sem mai fejlesztés, de annyi közös van bennük, hogy használhatóak és egyszerűek) ... egyikkel sem karamboloznék :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.22 15:38:34
Ugy érted, hogy a Swifté? :hmmmm: azonos a Corollával?
Miért? A Yaris TS és az Ignis Sport motorja is azonos, és más motoroknak is vannak közös gyökereik. Nem hiszem, hogy fejlesztési együttműködésről van szó, sokkal inkább a Suzuki licencet vásáról a Toyotától.
De ez a motor miért ne lehetne? 2002-ben kezdte a Suzuki bevezetni, amikor a Toyotában már 2 éve nem lehetett kapni, mert jött a vvti. Egy ilyen üzlettel mindenki jól jár...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.22 15:39:12
Mondi!
Azt tudtad, hogy az én autom motorja ugyanaz mind a tiednek, csak egy kicsit át van alakitva, dieselre :D
Tényleg?  :D Akkár már csak a turbót kéne áttenni az én motoromra, neked elég lenne nélküle is  :D  :hug:  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.06.22 16:01:31
Régen is volt erre példa (pl B omegában BMW blokk), de a mai autók nagy része közös dolgokból áll fel...
Új swiften fiat fék van pl., a legtöbb 1,9 -es dízel motor Európai modellekben is fiat.
Nissan note pl, szinte egészben Renault...
Vagy ott van a F-astrákban levő 1.7-es dízel Isuzu erőforrás...
De nem kell messze menni...toyota aygo - peugeot 107 - citroen c1 trio.

Ma már nem tudhatod, hogy mit veszel :D Az embléma már semmit nem jelent...

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.22 16:04:29
Miért? A Yaris TS és az Ignis Sport motorja is azonos, és más motoroknak is vannak közös gyökereik. Nem hiszem, hogy fejlesztési együttműködésről van szó, sokkal inkább a Suzuki licencet vásáról a Toyotától.
De ez a motor miért ne lehetne? 2002-ben kezdte a Suzuki bevezetni, amikor a Toyotában már 2 éve nem lehetett kapni, mert jött a vvti. Egy ilyen üzlettel mindenki jól jár...
Hát azért azt megjegyezném hogy a 2002-es Sedanban 129x cc van, az enyém meg 1332cc.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.06.22 17:58:41
Hát azért azt megjegyezném hogy a 2002-es Sedanban 129x cc van, az enyém meg 1332cc.
30-40 közötti ccm, miatt nem kell teljesen másik motort építeni. Kicsit nagyobb furat, picit hosszabb löket is össze is jön... De mondom elmélet, amit senki nem erősített meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toroksultan - 2012.06.22 20:10:12
30-40 közötti ccm, miatt nem kell teljesen másik motort építeni. Kicsit nagyobb furat, picit hosszabb löket is össze is jön... De mondom elmélet, amit senki nem erősített meg.

Szia

http://en.wikipedia.org/wiki/Suzuki_G_engine (http://en.wikipedia.org/wiki/Suzuki_G_engine): http://en.wikipedia.org/wiki/GM_M_platform (http://en.wikipedia.org/wiki/GM_M_platform)

udv

toroksultan
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.06.23 12:29:58
Ejj utálom ezt a meleget.. :S nektek is jóval szarabbúl megy a melegben a gépetek?estefelé mikor jóval hűvösebb a evegő akkor meg megtáltosodik... el kéne gondolkodnom vmi hideglevegő utánpótlásról mert én elég nagy különbség....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.23 13:41:24
Nekem nem tűnt fel hogy gyengébb lenne :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toroksultan - 2012.06.23 14:27:44
Nekem nem tűnt fel hogy gyengébb lenne :eek:

Szia

http://www.atc.hu/blog/--junius-22----kulso-homerseklet-hatasa-a-motorteljesitmenyre-- (http://www.atc.hu/blog/--junius-22----kulso-homerseklet-hatasa-a-motorteljesitmenyre--)

udv

toroksultan
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.23 16:04:50
Max talán azért érzed gyengébbnek,m megy a klíma!?
Amugy xerintem a meleget xereti a mi vvti mocink.
5fővel,klimával eljöttem füzesabonytól debrecenig és 5,2ről 5,6ra ment fel a fogyasztásom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.06.23 19:25:01
haverommal beszéltem ma. kb fél éve vettünk a nagykorosin az öccsének egy 2literes benyás mondeót. (félig meddig én választottam)  [rohog]

állítása szerint a mondeo 5,5et eszik!  :surrender: :eek: :eek:
ezt teljesen lehetetlennek tartom. jó, pesten nem jár vele..
mindegy esküdözött.
nekem is 5,1et mutat a gép de jó az 6 liternek is. de ez.. :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.06.23 19:25:21
Nem ment a klíma de városi melegben érzem a teljesítmény hanyatlását :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.06.23 21:36:09
haverommal beszéltem ma. kb fél éve vettünk a nagykorosin az öccsének egy 2literes benyás mondeót. (félig meddig én választottam)  [rohog]

állítása szerint a mondeo 5,5et eszik!  :surrender: :eek: :eek:
ezt teljesen lehetetlennek tartom. jó, pesten nem jár vele..
mindegy esküdözött.
nekem is 5,1et mutat a gép de jó az 6 liternek is. de ez.. :ph34r:

Vagy ferdít, vagy extrém, beteges használattal éri el  :hug: (amúgy nem is nagyon találsz olyan embert, akinek ne 5-5.5et enne a közepes benzinese, meg olyat se, akinek volt önhibás balesete..  :whistling:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.06.23 21:53:56
haverommal beszéltem ma. kb fél éve vettünk a nagykorosin az öccsének egy 2literes benyás mondeót. (félig meddig én választottam)  [rohog]

állítása szerint a mondeo 5,5et eszik!  :surrender: :eek: :eek:
ezt teljesen lehetetlennek tartom. jó, pesten nem jár vele..
mindegy esküdözött.
nekem is 5,1et mutat a gép de jó az 6 liternek is. de ez.. :ph34r:
ezért jó a spritmonitor.de.. ott meg lehet nézni mennyit eszik egy 2literes mondeo..  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Funkii - 2012.06.25 13:57:01
Megvolt az első teljes tankos OMW (előtte Lukoil volt) fogyasztásom, 5.89 lett az átlag (számolt). 195/50-es gumikon, főleg hosszabb utakon klímával nagyrészt. Most mentem legtöbbet egy tankkal, ha marad ez a tedencia, leszokok a Lukoliról.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.25 17:19:13
Megvolt az első teljes tankos OMW (előtte Lukoil volt) fogyasztásom, 5.89 lett az átlag (számolt). 195/50-es gumikon, főleg hosszabb utakon klímával nagyrészt. Most mentem legtöbbet egy tankkal, ha marad ez a tedencia, leszokok a Lukoliról.

Sima Omv, vagy a MaxMotion?

Én a Maxmotion Dízelen gondolkodom..
csak ott 30 Ft a különbség.....
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.25 17:22:19
Dizel a vvti motorodba?? ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.25 19:05:58
Dizel a vvti motorodba?? ;)

Reméljük, hogy nem!  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.06.25 20:41:56
Három napja tankoltam, 6.85. A fél tank klímával együtt volt. Ahhoz képest végülis nem rossz, bár elájulva se vagyok tőle.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.25 23:12:14
Három napja tankoltam, 6.85. A fél tank klímával együtt volt. Ahhoz képest végülis nem rossz, bár elájulva se vagyok tőle.

Néztem a spritmonitoros adataidat. Az számok nagyon jók, a városi 6 és 7 közti fogyasztásaid pedig elképesztően alacsonyak. Én 1.0 VVTi Yarissal tudtam városban stabilan hozni 6,7-et.  :?:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.06.26 08:46:46
Ne felejtsd el, hogy én nem Pesten járkálok, ez nagyon sokat számít szerintem. Otthon-munkahely 12 km, napi 2x, hidegen. Bár tény, hogy a hosszabb út ritka. Heti egy 25 km-es utam szokott lenni, amikor tényleg üzemmeleg lesz a moci.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Funkii - 2012.06.26 08:53:15
Sima Omv, vagy a MaxMotion?

Én a Maxmotion Dízelen gondolkodom..
csak ott 30 Ft a különbség.....

Sima
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.26 09:20:25
Néztem a spritmonitoros adataidat. Az számok nagyon jók, a városi 6 és 7 közti fogyasztásaid pedig elképesztően alacsonyak. Én 1.0 VVTi Yarissal tudtam városban stabilan hozni 6,7-et.  :?:
Pesten déli csúcsban simán benyakalja a 9 lityót, igaz olyankor inkább aggregátorként működik a rádiónak  :devil:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.06.26 14:09:21
Három napja tankoltam, 6.85. A fél tank klímával együtt volt. Ahhoz képest végülis nem rossz, bár elájulva se vagyok tőle.
Tulajdonképpen hozod a gyári átlagot viszonylag rövid távokon klímával.
Utóbbi 6 deci plussz fogyasztás 100km -enként.

Nincs azzal semmi gond.

Nekem most klímával hosszú úton 6.1 az átlag, úgy, hogy nem előz meg senki közben.

A sebesség szokásos 90-110 óra szerint, sok motorfékkel, de szükség esetén 4-4500-ig húzatással.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.06.26 14:18:57

Nekem most klímával hosszú úton 6.1 az átlag, úgy, hogy nem előz meg senki közben.

Ennyire cikcakkban vezetsz ???  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.27 07:35:07
Dizel a vvti motorodba?? ;)
Annyira dicsérték az OMV-nél a MaxMotion Dízelt, hogy azt tankoltam végül......

Na jó 2 autónk van :))

ÉS most tényleg nézem, hogy mennyit fogyaszt , és hogy megy?
Habár a +30 Ft az kb 7%-kal több ktg, így ennyivel kellene kevesebbet fogyasztania, de szegénynek már még miből. Tegnap volt 4,05 a fogyasztás:) ( off - Corsa 1.3 CDT), csak vidék, és sebességhatárokat betartva.

Érdekes különben.
Előtte 4 évet Bp-re jártam, reggel hegy, este hegy, meg egy kis néha több Bp. Akkor 4,8-5,2-t fogyasztott.
Amióta vidéken mászkálok: 4,0-4,2
8 Deciliter/100km... az sok. ( 20%)
Hajrá vidék!!!!!

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.06.27 17:27:16
7végén tankoltam maxmotion95-öt, kiváncsi vagyok én is mit hoz. Szívom is a fogam, hogy mátol 10ft-al olcsóbb az üzemanyag...
Fed comp 5,8-at mutatott, valósba meg 6,2-re jött ki.
Az árváltozás ezekre az üzemanyagokra is vonatkozik? Vagy csak a sima 95-98 meg a dízelre?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.06.27 19:25:09
Vonatkozik arra is...drágán nem veszik meg :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.28 09:56:42
Sziasztok,

van valakinek gázos tapasztalata?
mármint hogy gázt szereltetett be?
Hol lehet erről olvasni?

Köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.28 09:59:11
Sziasztok,

van valakinek gázos tapasztalata?
mármint hogy gázt szereltetett be?
Hol lehet erről olvasni?

Köszi
Errefelé (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=57.0)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.28 13:09:04
Felmentem a hasznaltauto.hu-ra,
1 db Corolla gázos nem eladó.
Ennyire nincs ilyen?
vagy mi a szösz?
Van Corollás forumozó, akinek van gáza?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.28 13:26:11
Felmentem a hasznaltauto.hu-ra,
1 db Corolla gázos nem eladó.
Ennyire nincs ilyen?
vagy mi a szösz?
Van Corollás forumozó, akinek van gáza?
Egy év alatt talán 2-t láttam. Ritka mint az E11 LB G6.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.28 19:20:50
Egy év alatt talán 2-t láttam. Ritka mint az E11 LB G6.
Csodálod: itt írják  sorozatossan milyen keveset fogyasztanak a Corik :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.29 11:45:08
Csodálod: itt írják  sorozatossan milyen keveset fogyasztanak a Corik :sorcerer:
háát de még -10-15%-os fogyasztáscsökkenés...
Behozza 1-2 év alatt az árát...
Én amit számoltam 28e Km alatt bejön.
Az kb 2 év
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.06.29 12:42:38
Csodálod: itt írják  sorozatossan milyen keveset fogyasztanak a Corik :sorcerer:
Csak sajnos nem csökken arányosan a fogyija a benzinár növekedéssel :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2012.06.29 12:52:02
háát de még -10-15%-os fogyasztáscsökkenés...
Behozza 1-2 év alatt az árát...
Én amit számoltam 28e Km alatt bejön.
Az kb 2 év

Lehet, hogy rosszul tudom, de ha például egy 140-150es tempóban szaladgálsz, az E85-ből több tíz litereket eszik a kocsi.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.06.29 14:24:50
Lehet, hogy rosszul tudom, de ha például egy 140-150es tempóban szaladgálsz, az E85-ből több tíz litereket eszik a kocsi.  :innocent:

E85?
Én mondjuk gázról diskurálok..
De érdekes felvetés, E85, ami annyit eszik, mint egy tank:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.06.29 14:29:25
E85ből...vagyis bioetanolból 10literszámra issza a gép 140tempónál? ezt nehéz elhinni...megkéne nézni egy tesztet,ami a direkt bioetanolos ford focusokrol szol...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.06.29 16:31:37
Lehet, hogy rosszul tudom, de ha például egy 140-150es tempóban szaladgálsz, az E85-ből több tíz litereket eszik a kocsi.  :innocent:

Nekem volt tiszta E85-re átalakított autóm és a benzines üzemmódhoz képest +20-30%-al fogyaszt többet.
Tegyük fel. hogy ha pl. 140-150km/h-nál fogyaszt benzinből 8litert/100km akkor etanolból ugyan az az átalakított autó fogyaszt 9,6-10,4litert 100km-en.
Azért emelték meg az árát 90 forinttal az E85-nek, hogy ne érje meg azt tankolni benzin helyett. Az E85 ajánlott fogyasztói ára 332Ft/l a benziné meg 400Ft/l. Ha ráteszel 25%-ot a 332 Ft-ra akkor kiderül egyértelműen, hogy drágább mint ha benzinnel jársz. Emelés előtt egyre többen használták, már több mint 100 kúton lehetett venni magyarországon, mikor rájöttek, hogy mi lesz így a szegény MOL-lal. Én nagyon szerettem, még most is szoktam 1:2 arányban E85:E95-öt tankolni, mert jobban megy az autó tőle átalakítás nélkül is, de persze anyagilag nem éri meg, de nem kell üzemanyagrendszer tisztító adalékokat öntögetni az autóba és környezetkímélőbb is, nem beszélve az oktánszámnövelő hatásáról, mert az E85 105-ös oktánszámú, így 1:2 arányban használva 98,3 oktánszámnak felel meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.06.29 19:59:15
Ez furcsa, mert a cél az ,hogy nagyobb arányba foggyon az etanol.Ugy tudom No-ban pl már a benzinhez is kötelező nagyobb arányban hozzákeverni a benzinhez.Lehet hogy kevésebb a rendelkezésre álló etanol, mint amit el lehetne adni??? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.06.29 20:07:11
Németben B95(E5), helyett E10 (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/kifut_a_95-os_benzin_jon_az_e10-5179) lett az alap ;)
Nálunk nem a környezet védelme a cél, csak az hogy lerántsák az embert ahol tudják.
Ez furcsa, mert a cél az ,hogy nagyobb arányba foggyon az etanol.Ugy tudom No-ban pl már a benzinhez is kötelező nagyobb arányban hozzákeverni a benzinhez.Lehet hogy kevésebb a rendelkezésre álló etanol, mint amit el lehetne adni??? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.06.29 20:26:50
Ez furcsa, mert a cél az ,hogy nagyobb arányba foggyon az etanol.Ugy tudom No-ban pl már a benzinhez is kötelező nagyobb arányban hozzákeverni a benzinhez.Lehet hogy kevésebb a rendelkezésre álló etanol, mint amit el lehetne adni??? :hmmmm:
Egyetértek Késő Róberttel!
Ha valakit bővebben érdekel ez a téma, akkor ezeket ajánlom elolvasni:
http://www.etanolblog.hu/2012/01/2012-jovedeki-adoemelessel-kezdodott.html
http://www.etanolblog.hu/2011/11/az-e85-jovedeki-adoja-emelkedik-mol.html

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.06.30 09:44:06
ez szomorú 

dehát mit várunk?  :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.06.30 10:50:06
Azért én annyira nem bánkódom az etanol miatt.

Egyetértek, hogy idehaza szopatják az embert ott, ahol tudják, de azért kb 6-7 tanknyi E85-benzin keverékes (kb 20% E85 aránnyal) én azt tapasztaltam, hogy bár tényleg simábban járt a motor, és alacsony fordulaton is élénkebbnek érződött, de hirtelen megnőtt az olajfogyasztásom is, ami nem csak nálam, hanem a Corolla Clubos fórumtársaknál is szinte egyöntetűen jelentkezett. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem nem ér ennyit az etanol használata, sokkal inkább öntök a benzinhez Spurit, azt már majd' 15 éve gyártják itthon, több éves tapasztalatom van vele, ami csupa pozitív.

Az etanollal gazdaságilag én is egálra jöttem ki a tiszta benzin üzem költségéhez képest, tehát, ez nem volt nálam szempont, ez az olajfogyasztás elriasztott a további használattól.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.06.30 12:28:46
Én is használok E85öt, olyan 30, max 40% arányban. Én semmit nem vettem észre, azt se hogy jobban menne(elvileg rosszabbul kéne mennie, mert kisebb az égéshője nem?). Csak azt hogy kb 15 fok alatt xarabbul indul. A fogyasztásom így is 6 liter körül van országúton, városban 7-8-8.5, használattól függ. Olajfogyasztásnövekedést sem vettem észre, ennek a logikáját sem értem. Ez gáznál szokott jelentkezni, mert a gáz nem folyik bele az olajba. Így úgy tűnik mintha hirtelen elkezdené enni az olajat. Ráadásul az E85 rosszabbul is párolog nem? vagy jobban?  :hmmmm: Ha jobbanm az magyarázhatja ezt. Bár akkor meg a hidegindítás is könnyebb lenne.
Még egy dolog: most volt műszakin az autó, és a Ch érték nagyobb volt min 2 éve, néztem a papírokat. Most volt vagy 50% E85 benne. 2 éve még csak benzinnel használtam. Persze, lehet hogy véletlen. De 2 éve 6 ppm volt a papír szerint, most 26. A CO 0 ugyanúgy.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.06.30 22:24:42
Én is használok E85öt, olyan 30, max 40% arányban. Én semmit nem vettem észre, azt se hogy jobban menne(elvileg rosszabbul kéne mennie, mert kisebb az égéshője nem?)
Azért nem mehet a tied jobban ilyen arányú etanolt tankolva, mert lehet nem tudja a kocsid vezérlője követni a változást, a lamdaszondának jeleznie kellene a szegényebb keveréket és ezt kéne visszadúsítania, vagyis több üzemanyagot befecskendeznie, ami nálad lehet nem következik be. Fogyasztásod is ezt jelzi, mivel nem tapasztaltál növekedést. Ezért is szokták kikísérletezni, melyik autó mekkora arányú benzin-etanol keverékkel üzemel még jól, mennyire tudja követni az injektor vezérlése.
Benzinnel 14.67 egység levegőhöz kell 1 egység benzin az 1 lamdaértékhez.
Etanollal   9.87   egység levegőhöz kell 1 egység etanol az 1 lamdaértékhez.
Ha ezt a változást képes lenne a befecskendező rendszer követni, akkor nem lenne szükség átalakító elektronikára.
Ha megnézitek a gyári flexifuel autók, amik képesek erre, etanollal tankolva több lóerősek/nyomatékosabbak mint benzinnel.
Olajfogyasztásnövekedést sem vettem észre, ennek a logikáját sem értem.
Én sem tapasztaltam olajfogyasztás növekedést, 100% E85-öt használva sem. Hidegben pl. télen, hajlamos az etanol kicsapódni a hengerfalra, ezért nem keveredik jól a levegővel és ez okozza a hidegindítási nehézségeket. Ilyenkor a kicsapódott etanol a gyűrűk mellett lefolyva felhígíthatja az olajat esetleg, ez a benzinüzemben a túl dús keverék esetében szintén fennállhat. Másik dolog, hogy az etanolt használva kevesebb a motor üzemi hőmérséklete, ezért kevesebb kondenzvíz keletkezhet ami szintén az olajat hígítva azt hinnénk, hogy jobban fogy az olaj, pedig csak kevésbé hígul vízzel, azért csökken az olajszint. Ezért van az, hogy egy nagyobb sebességgel tartósan megtett szakasz után azt látjuk, hogy csökken az olajszint, mert elpárolgott az olajból a kondenzvíz egy része, erre szokták mondani, hogy a nagyobb fordulatszámú használat/autópálya használat "eszi" az olajat.
Még egy dolog: most volt műszakin az autó, és a Ch érték nagyobb volt min 2 éve, néztem a papírokat. Most volt vagy 50% E85 benne. 2 éve még csak benzinnel használtam. Persze, lehet hogy véletlen. De 2 éve 6 ppm volt a papír szerint, most 26. A CO 0 ugyanúgy.
Az etanolt vegyesen használva is rendesen csökkenti a CO2-őt. Szokták is öreg autóknál használni régen zöldkártya előtt, most már vizsgán, hogy jobb értékeket mérjenek, de ha szegény a keverék azt bizony a megnövekedett CH érték jelzi, tehát ez is azt bizonyítja, hogy nem tud alkalmazkodni a vezérlésed az etanol ilyen arányú keveréséhez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.02 09:05:36
Na,h tegn.este már 784kmnél jártam 1tank 95ös nyállal,pesti uti baumaxnäl, lukiojil kúton vételeztem még jun20.án.

Most meg maglódról jöttem,a home centernél van egy shell a sparnál, 388.9 volt a benya,amit irtam is pár napja.
Televágtam 95ős fuelsaverrel.
Már a mutató egyvonalban volt a nullával,azthittem porzik a tank,de még volt benne,m csak 45,02 liter ment bele többszöri lekattanás után is.
46km/h az átlagseb. A fedkomp.5,9átlagot irt ki. Klimáztam sűrűn, utolsó 200km város(nem csúcsforgalom)
És ez igy 5,74l/100km jön ki.
Legközelebb kipróbálom a shell nitro+ cuccot. Ami vmi uj találmány. A régi v-power racing 100 benzin kapott még vmi adalékot és igy nitro lett a neve. 421ft/l az ára. A kutas gyerők szerint ausztriából jön,nem mahinálnak vele itthon. Hozza a tanker és eresztik is bele a tartályba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.07.02 17:36:06
Azért nem mehet a tied jobban ilyen arányú etanolt tankolva, mert lehet nem tudja a kocsid vezérlője követni a változást, a lamdaszondának jeleznie kellene a szegényebb keveréket és ezt kéne visszadúsítania, vagyis több üzemanyagot befecskendeznie, ami nálad lehet nem következik be. Fogyasztásod is ezt jelzi, mivel nem tapasztaltál növekedést. Ezért is szokták kikísérletezni, melyik autó mekkora arányú benzin-etanol keverékkel üzemel még jól, mennyire tudja követni az injektor vezérlése.
Benzinnel 14.67 egység levegőhöz kell 1 egység benzin az 1 lamdaértékhez.
Etanollal   9.87   egység levegőhöz kell 1 egység etanol az 1 lamdaértékhez.
Ha ezt a változást képes lenne a befecskendező rendszer követni, akkor nem lenne szükség átalakító elektronikára.
Ha megnézitek a gyári flexifuel autók, amik képesek erre, etanollal tankolva több lóerősek/nyomatékosabbak mint benzinnel.Én sem tapasztaltam olajfogyasztás növekedést, 100% E85-öt használva sem. Hidegben pl. télen, hajlamos az etanol kicsapódni a hengerfalra, ezért nem keveredik jól a levegővel és ez okozza a hidegindítási nehézségeket. Ilyenkor a kicsapódott etanol a gyűrűk mellett lefolyva felhígíthatja az olajat esetleg, ez a benzinüzemben a túl dús keverék esetében szintén fennállhat. Másik dolog, hogy az etanolt használva kevesebb a motor üzemi hőmérséklete, ezért kevesebb kondenzvíz keletkezhet ami szintén az olajat hígítva azt hinnénk, hogy jobban fogy az olaj, pedig csak kevésbé hígul vízzel, azért csökken az olajszint. Ezért van az, hogy egy nagyobb sebességgel tartósan megtett szakasz után azt látjuk, hogy csökken az olajszint, mert elpárolgott az olajból a kondenzvíz egy része, erre szokták mondani, hogy a nagyobb fordulatszámú használat/autópálya használat "eszi" az olajat.Az etanolt vegyesen használva is rendesen csökkenti a CO2-őt. Szokták is öreg autóknál használni régen zöldkártya előtt, most már vizsgán, hogy jobb értékeket mérjenek, de ha szegény a keverék azt bizony a megnövekedett CH érték jelzi, tehát ez is azt bizonyítja, hogy nem tud alkalmazkodni a vezérlésed az etanol ilyen arányú keveréséhez.

Az olajam elég benzinszagú, tehát a nívópálcát kivéve, már érződik. Az olajban 2e km van, és nem volt jellemző nagyon a rövid utas hideg üzem. Sőt többször is megjártam egy kb 500 kmes távot országúton(2-3x). Meg városban is sokat ment üzemmelegen.. Áprilisban cseréltem olajat.
Nem tudom ez mennyire normális. vagy kopott lenne a motorom?  :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.07.02 21:41:25

Egy idő után magától ki fog derülni. Ha nagyon felhígul az olaj benzinnel, akkor hajtókarcsapágyas lesz...(gondolom jól megnyugtattalak  :D)
Mérj kompressziót a hengerekben, abból kiderül kb. mennyire kopott a motor. Ha hozza majdnem a gyári értéket, akkor nem. Ha nem akkor igen (vagy nem zár valamelyik szelep rendesen).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.06 12:35:53
Na ma tankeroltam tele, volt két 5000Ft értékű rátankolásom
67 liter benya égett el 990km alatt, fele város, fele pálya: 6,78.
(Persze legutolsó 12 lityó végig klímázva)
Most óemvé makszmósönkilencvenöttel nyomtam tele, meglássuk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.07.08 08:58:25
És az 5.2 milyen körülmények közt jön ki? Amúgy milyen az a motor? Lehet vele azért haladni? :)

5,2 átlagos város, megállgatós de nem dugós. de pl tegnap üres volt a város és finom terelgetős stílusban 4,6  :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.07.08 10:56:59
5,2 átlagos város, megállgatós de nem dugós. de pl tegnap üres volt a város és finom terelgetős stílusban 4,6  :sorcerer:

Na ne. És milyen stílusban?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.08 11:34:26
5,2 átlagos város, megállgatós de nem dugós. de pl tegnap üres volt a város és finom terelgetős stílusban 4,6  :sorcerer:
Biztos, hogy nem diesel az az autó? [rohog] [rohog] [rohog]
vagy valami hibrid :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.07.08 11:43:42
Biztos, hogy nem diesel az az autó? [rohog] [rohog] [rohog]
vagy valami hibrid :hmmmm:

Irreális adatok az biztos..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.07.08 13:38:52
Irreális adatok az biztos..
Egyértelműen kamu adat. Lehet, hogy a fedkomp túl sokat csal nála, vagy valami elszámolt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.07.08 18:23:06
350 km-en 106os átlaggal 7.3-as átlag
odafele 7.8 volt, de nem emlékszem az átlagsebességre

mondom, hogy jövetbe mindig jobban jön a kocsi:)
bár szombat este hazafele olyan kevesek voltak, hogy a fácán fészket rakhatott volna a pálya közepére, az is igaz
odafele meg a Balcsi-átúszás miatt sok tökölés volt
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.07.08 18:29:12
Egyértelműen kamu adat. Lehet, hogy a fedkomp túl sokat csal nála, vagy valami elszámolt.

barátom, gondold át miket írkálsz. már a gps topicban is írod az inkábbnemmondommit meg itt is.

még sosem írt ki 4,6ot de ha kell lefényképezem. én is meglepődtem. de ez van. nagyon finom gyorsitások, gurulások. utánaszámoltam , reális. mindegy. alattam nem sír az autó hanem  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.07.08 18:31:41
2 hete megint lementem Szegedre, de most a régi 5-ösön mentem.
Szigorúan nulláztam mindent, és tartottam a 90-100-as tempót.
Mire visszaértem a fedcomp 5,5-öt mutatott, persze klíma nélkül.
Ez 300km-t jelent melyben volt egy kis Szeged belváros, de ott se keménykedtem.
Átlagsebesség 46km/h bár ezt nehéz megérteni, de hát ennyi......
Azt hiszem ez alá nem lehet vinni, bár ennél finomabban már nem akarnék menni vele, néha kell egy kis pillanat, mikor az ember kiengedi a gőzt, és a gázra lép.
Apropó épp előtte cseréltem le az olajat, érdekes dologra lettem figyelmes.
Mivel nem használtam túl sokat az elmúlt 1 évben, így csak  8e km-t tettem meg .
Legutóbb Total Quarz 0w30-at tettem bele.
Ez az olaj egy év után, mikor le lett engedve nekem elég koszosnak tűnt.....
Nem értem, ez normális jelenség?Olajfogyasztás semmi az elmúlt egy évben.
Most Castrol 5w30 Edge Long Life-t tettem bele, egyenlőre mintha egy kicsivel kevesebbet enne, illetve egy hangyányit halkabb lenne.
Esetleg másnak hasonló tapasztalat?
Kevésbé márkás olajoktól óvakodnék, minősítés alapján érdekes, hogy az 5w30-as Castrol-nak jobb a minősítése, mint a 0w30 Total-nak.... áruk egyenlő legalábbis nálam.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.07.08 18:59:44

Apropó épp előtte cseréltem le az olajat, érdekes dologra lettem figyelmes.
Mivel nem használtam túl sokat az elmúlt 1 évben, így csak  8e km-t tettem meg .
Legutóbb Total Quarz 0w30-at tettem bele.
Ez az olaj egy év után, mikor le lett engedve nekem elég koszosnak tűnt.....
Nem értem, ez normális jelenség?
Olajfogyasztás semmi az elmúlt egy évben.

 üdv!
Az olaj dolga, hogy a koszt lebegtesse, ne engedje lerakódni, ami lejön a motorból, nem marad benne.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.07.08 19:11:30
Csak mellékesen megjegyzem, mikor a corolla computere megtelik adatokkal, akkor képes hihetetlen adatokat kiírni, melyek persze közel sem állnak a valósághoz.
Tesómék corolla-ja is produkált ilyeneket, 2 év nem nullázás után.....
Apropó itt kell megjegyezzem, hogy kb. úgy 3 hónapja, mikor beszámíttatták Szolnokon milyen korrektek voltak velük.
Azután láttam az autót, és lőn nem tekerték az óráját, mikor kitették, 2 hét alatt elkelt.
Furcsa tőle háztól senki sem vitte el, úgy hogy 50e-vel kevesebbért hirdette.
A mostani leszámítva a kaszni szépségét, és a komolyabb illetve egy kicsivel csendesebb motort, nem látom az előrelépést.
Sőt a belsőn őrületes a spórolás, hal a tortán, hogy mennyi különbség van az egyes kereskedések között, főként úgy, hogy közben a drágábbik szabadkozik már nem tud többet engedni....és még kevesebbet is adtak volna érte.....
Ilyen ez a mai világ, bár egyébként a drágább kereskedés korrekt volt számomra eddig, és jönnek ezzel a dumával a sógoromnak , hogy nem tudja hogyan adhatja a másik kereskedés annyiért a Corolla-t.....

Előtte megnéztek 2 használtat, ilyen céges Toyota-t, hát nem egy két hiba volt rajtuk, és a durva, hogy nem akartak engedni belőlük, 200-val többért meg 0-km-est vettek vicc.
Azért az furcsa, mikor másfél éves autónál a króm díszlécnél megindul a króm kopása....
Nem nagyon értem, hogy a mai gazdasági helyzetben hogyan engedhet meg magának ilyet cég, hogy a vezető beosztásúak csak úgy leamortizáljanak egy másfél éves autót.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.07.08 19:42:44
barátom, gondold át miket írkálsz. már a gps topicban is írod az inkábbnemmondommit meg itt is.

még sosem írt ki 4,6ot de ha kell lefényképezem. én is meglepődtem. de ez van. nagyon finom gyorsitások, gurulások. utánaszámoltam , reális. mindegy. alattam nem sír az autó hanem  :flowers:

Akkor ez valszeg nem klasszikus város, hanem valami forgalom és lámpamentes szakasz kis sebességgel. Én most eéővárosba járkálok ki hajnalba, ami azt jelenti hogy lámpa nélkül kikrúzolok, majd DU vissza, ekkor már van némi lámpa, így az enyém is 6 körül eszik, ha 30-40nel mennék, akkor lehet ez is 5öt enne :D CSak ez ugye nem mondható igazi városi fogyinak. Márpedig az 1.4es Fabia sem fog 5-6ot enni rendes városi forgalomban. Az a motor amúgy sem arról volt híres tudtommal, hogy olyan hűde takarékos. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.07.08 21:39:11
barátom, gondold át miket írkálsz. már a gps topicban is írod az inkábbnemmondommit meg itt is.

még sosem írt ki 4,6ot de ha kell lefényképezem. én is meglepődtem. de ez van. nagyon finom gyorsitások, gurulások. utánaszámoltam , reális. mindegy. alattam nem sír az autó hanem  :flowers:

Nyilvánvalóan bugos a szoftver. Egyébként hány km-en sikerült ezt összehozni? hajnal 3-kor talán lehetséges városban is, természetesen kílma nélkül 1 emberrel
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.07.09 13:07:23
7.2 lett az új átlag. Végig klíma a brutkó 38 fokok miatt.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.07.09 13:12:42
Ne fogd a klímára!
Nem kellene mindig tiltásig nyomni neki  :D  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.09 13:17:55
Tankolás nullázás: 100km autopálya +300km országuti kirándulgatás átlag lement 4,4l-re.
+170km hozzá autópályán, átlag felment 4,7 l-re
Klima minimális: állandóan megy a családi harc ellene :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.07.09 13:41:31
Ne fogd a klímára!
Nem kellene mindig tiltásig nyomni neki  :D  ;)
Ééén?? :eek: Sose csinálok olyat!!! :innocent: :devil: :D [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.07.09 15:11:20
Nekem az utolsó 3 tankolásom alapján 6,2 körül ingadozik a fogyi, nagyrészt klímával, de azt csak városon kívül kapcsolom be a gyerek miatt.
Nem tartom egészségesnek, hogy rövid utakra is használjam és ki-be rakjam a gyereket a hidegből a forróságba és vissza.
Inkább nem használjuk az autót városban és Inkább este 6 után megyünk sétálni, amikor kicsit helyreáll a hőmérséklet.
Ellenben, a 6,2-ben nincs hipermillerkedés, mindig a szabálysértési bíróságon innen közlekedek. Kivéve, amikor párom kerül a volán elé és kapásból belefut egy trafiba...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.09 15:18:10

Én most kipróbáltam azt hogy klíma be és fűtés középállásba. Persze kicsit visszavettem a fűtést a későbbiekben. Eredmény: kellemes langyos környezet, elől mammer nem panaszkodik hogy már fáj a füle, hatul kutya nem rinyál amíg nem kapja telibe a jéghideg fuvallat, én két kézzel fogom a kormányt és nem keresem fél kézzel a kisbaltát az ülés alatt családirtási szándékkal.  :hug:
Állítólag még egy leheletnyit lehetett volna hidegebb, legközelebb csak negyedre tekerem a fűtést.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.09 15:44:29

A tied is manuális?
Én probáltam ugy is ,hogy csak 1-re rakom a ventilátort, az már majdnem jó, csak nem mindig, mert kevés a légáramlat, de a hőmérséklet jó. Melegre nem raktam még- valahogy fura fűtve hűteni :D- gondolom "duplán "fogyaszt: mert fűt, mert hűt
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.09 15:47:07
A tied is manuális?
Én probáltam ugy is ,hogy csak 1-re rakom a ventilátort, az már majdnem jó, csak nem mindig, mert kevés a légáramlat, de a hőmérséklet jó. Melegre nem raktam még- valahogy fura fűtve hűteni :D- gondolom "duplán "fogyaszt: mert fűt, mert hűt
Nekem a klímás topikban ajánlották ezt a módszert.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.09 16:00:22
Nekem a klímás topikban ajánlották ezt a módszert.
Nekem meg a szalonban ajánlották mikor vettem (mármint a te módszered)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.09 16:04:46
Nekem meg a szalonban ajánlották mikor vettem (mármint a te módszered)
Akkor már két forrásból is megerősítve a módszer. Ha a ventit alacsony fokozaton használom, nem megy hátra levegő.
Ami persze elkerülhetetlen, hogy bizonyos szituációkban a kis köbcentinek biztosítani kell azt a pár lóerőt is :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.09 16:37:23
Én még nem vettem észre, hogy klimától gyengébb lenne a motor. Max alapjáraton ha bekapcsolom, akkor cca 100 -all megemelkedik a fordulat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.07.09 17:36:39
Én még nem vettem észre, hogy klimától gyengébb lenne a motor. Max alapjáraton ha bekapcsolom, akkor cca 100 -all megemelkedik a fordulat.
Azt mondják, hoyg 10-15Le-t vesz le egy klíma.
Namármost ha van 100, akkor az a 10 észre sem vehető.
ha van 50... már ugrott a motorod teljesítményének 20%-a....
Ezért vannak az automata klímák, amikor ha kell a motornak a lóerő, akkor arra a rövid időre kikapcsolja a klímát a kocsi - automatikusan:)
Egy ex kollega mondta, hogy az ő kocsija egy vacak.... amikor ment le a balcsira nyáron padlógázzal (neki elhiszem, hogy tényleg nem kímélte a verdát), akkor az a vacak klíma nem ment:))
Háát vagy gyorsan megy az ember, vagy klímával:)

Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.09 18:39:22
Nekem az utolsó 3 tankolásom alapján 6,2 körül ingadozik a fogyi, nagyrészt klímával, de azt csak városon kívül kapcsolom be a gyerek miatt.
Nem tartom egészségesnek, hogy rövid utakra is használjam és ki-be rakjam a gyereket a hidegből a forróságba és vissza.
Inkább nem használjuk az autót városban és Inkább este 6 után megyünk sétálni, amikor kicsit helyreáll a hőmérséklet.
Ellenben, a 6,2-ben nincs hipermillerkedés, mindig a szabálysértési bíróságon innen közlekedek. Kivéve, amikor párom kerül a volán elé és kapásból belefut egy trafiba...
Én is ugyan így használom a klímát.Városban szinte soha lehúzom az ablakot és kész. Városon kívül kilíma.
Megnéztem ha 90 km/h val megyek akkor ( persze nincs kigyorsítás lassítás váltogatás stb.) 3 személlyel a kocsiban 0.3 l jelent a fed.cop. szerint.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.10 22:11:11
Hát most megint nem tudom: nem volt szabad az az állás ahol múlt héten tankoltam, a mellette lévő meg lekattant 27 lityónál 617 km-re, amit keveselltem, úgyhogy belecsepegtettem 44 litert. Eredmény: tanksapka nyílásába is maradt pár korty, szal a reális olyan 42 lityó lesz szerintem. Ez 7-7,2-es átlagnak felel meg, 400km pálya 50km hegyi szerpentin 10%-os emelkedőkkel, többi legyen mondjuk közút meg némi Miskolc. Klíma 90%-ban ment és végig csomagok és 2-3 utas.
Viszont néha meglep a kis huncut, ha nem figyelek megindul mint állat, lehet mégis van valami ebben az óemvémakszmósönkilencvenötben.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.10 22:15:38
Nah,pár perce a fehérvári uton tankoltam 46liter makszmósön szuper 100 benzint 435ft/liter.
Remélem jobban megy majd tőle a taliga.
Előző fogyi 5,8körül lett egy tankra nézve.
771km megtett ut, 52km/h átlag.
Elején kb200km város klimával,majd le hortobágyra klimával 4személy+full csomagtér.
Ettôl a nyáltól sokat várok. 7végén lesz egy utam bécsbe meg vissza,majd számolok egy fogyit!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.11 08:30:19

Probáld ki a kinti lét is, az tutti jobb mint a magyar :D,szerintem.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.11 10:44:57
Hát,nemtom,alig fog hiányozni 10-12liter a teli tankból,ugy hiába tankolok rá.
Amugy milett mareggel? Drágább lett a nyál! A 17ker pesti uti shellnél ma már 404ft volt a 95ös,pár napja még 388ft.
A holtankoljak.hu-n is változtak az árak. Mi van már itt megint?!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.07.11 10:51:22
Emelés Róbert! Emelés! A sehell meg valószínű akciós volt azon héten, ugyanis 8 forint emelés volt, most nekem is majdnem tele van csapva 391ért agip forensis kombóval :D
De nem baj jövőre az LPG adóját is jól megemelik két lépcsőbe, 100%-al :D (az egészség ügybe -nem-"megy" a lóvé  :lol: )
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.11 10:54:07
Emelés? Nem is hallottam. Pedig hétfő reggel óta 38órát melóztam,ment a rádió egész nap,de nem dicsekedtek az emeléssel! Hát ez faxa,a jo k. anyjukat!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.11 11:18:35
Probáld ki a kinti lét is, az tutti jobb mint a magyar :D,szerintem.
a fenéket jobb. ugyanolyan. csak talán kevésbé vernek át a  kútnál a menniységekkel
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.12 11:06:41
a fenéket jobb. ugyanolyan. csak talán kevésbé vernek át a  kútnál a menniységekkel
Laborbizonyitékom tényleg nincs, de nekem ugy tűnt. De lehet, hogy ugy van, kevesebbet kapok a kuton :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2012.07.12 11:57:08
Emelés Róbert! Emelés! A sehell meg valószínű akciós volt azon héten, ugyanis 8 forint emelés volt, most nekem is majdnem tele van csapva 391ért agip forensis kombóval :D
De nem baj jövőre az LPG adóját is jól megemelik két lépcsőbe, 100%-al :D (az egészség ügybe -nem-"megy" a lóvé  :lol: )
És Te hol tankolsz 391-ért? Vagy emelés előtt volt ennyi?

Azért nem semmi, hogy mekkora, akár 40 Ft különbség is lehet az üzemanyag árakon....

Igen hallottam valamit a gázemelésről.
De az adótartam mennyivel dobja meg a 250 Ft-os árat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.12 13:40:41
Ismerős kúton dolgozik a mondta hogy havonta többször ellenőrzik a kiadott mennyiség valódiságát.
Véleménye szerint 100 liternél max egy féld deci az eltérés.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.12 13:42:36

De az adótartam mennyivel dobja meg a 250 Ft-os árat?
Állítólag a most 26 forintos jövedéki adó lesz megemelve 50+50 százalékkal, tehát először 26*1,5=39, majd 39*1,5 (jó magyar világhírű matek szerint :D)=58,5Ft
Valami 290 lesz a gáz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.12 14:13:16
Ismerős kúton dolgozik a mondta hogy havonta többször ellenőrzik a kiadott mennyiség valódiságát.
Véleménye szerint 100 liternél max egy féld deci az eltérés.
A kimutatás szerint [rohog]  Nem hiszem hogy nincs ötletük, hogy stimmeljen :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.07.12 15:56:56
Még emelés előtt -8forintot biztosító kártyával a Csepel művek területén lévő agipnál, most 399ért tudok így... de nem kell egy darabig :)
Az LPGre azt mondják 300fölé fogja húzni, de szerintem lesz az magasabb is, amit elkezdenek piszkálni, arról úgy se fognak leszállni, most azt az alternatívát kell ellehetetleníteni...
És Te hol tankolsz 391-ért? Vagy emelés előtt volt ennyi?

Azért nem semmi, hogy mekkora, akár 40 Ft különbség is lehet az üzemanyag árakon....

Igen hallottam valamit a gázemelésről.
De az adótartam mennyivel dobja meg a 250 Ft-os árat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.12 16:00:26
Még emelés előtt -8forintot biztosító kártyával a Csepel művek területén lévő agipnál, most 399ért tudok így... de nem kell egy darabig :)
Az LPGre azt mondják 300fölé fogja húzni, de szerintem lesz az magasabb is, amit elkezdenek piszkálni, arról úgy se fognak leszállni, most azt az alternatívát kell ellehetetleníteni...
Mindig lecsapnak ott, ahol egy kis + pénz van :D :)
Ennek ellenére a gázé a jövő
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.07.12 16:14:50
Mindig lecsapnak ott, ahol egy kis + pénz van :D :)
Ennek ellenére a gázé a jövő
Aha, amíg el nem zárják a csapot!  :whistling:

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.07.12 16:15:37
 :clap: Hát igen, nem kellene a hazai készleteket külföldieknek adogatni apróért...
Aha, amíg el nem zárják a csapot!  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.12 16:29:02
Aha, amíg el nem zárják a csapot!  :whistling:
Az gáz [rohog] [rohog] :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.07.14 19:38:36
BP ma keresztben kb 40 km. voltak lámpák bőven és egy kis egyenes.. :)

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.07.14 20:44:23
Hátadra kaptad?  :eek:
BP ma keresztben kb 40 km. voltak lámpák bőven és egy kis egyenes.. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.15 09:44:11
a 323f mazdám idekint a dugózós munkába járáskor simán bezabált 14 litert...a fogyasztásról meg majd a tankolás után mesélj inkább...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2012.07.15 10:25:28
a 323f mazdám idekint a dugózós munkába járáskor simán bezabált 14 litert...a fogyasztásról meg majd a tankolás után mesélj inkább...

ez most nékem szólt?  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2012.07.15 10:37:28
Murray, csufár szerint (nem akarok személyeskedni, de Ő írta: "...gondolom azért városban bekap kilencet cserébe...") a Micra is 9-et eszik városban  [rohog] :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.15 13:53:17
Murray, csufár szerint (nem akarok személyeskedni, de Ő írta: "...gondolom azért városban bekap kilencet cserébe...") a Micra is 9-et eszik városban  [rohog] :flowers:
persze, itt az is annyit fogyasztana, mint minden hasonló kis benzines. az még mindig 4-5tel kevesebb, mint amennyit a 323-asom evett  :devil: de ha nem hiszed, gyere ide és próbáld ki. tesóm a mazdával 4.5 körüli átlagot ment, városban nemigen használta. nekem 5.7 15 ezer km után. ha hazamegyünk, kicsit talán lejjebb megy, mert itt a pestinél durvábbak a dugók.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.15 14:30:38

bromfiets-el kell járni [rohog] [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.07.16 11:56:54
egy héten belül majdnem 1300 km főleg pályán, 3fővel
meg se tudom már saccolni, hogy mennyit evett, volt hogy 7.6ot, volt hogy 7 alatt kicsivel, de meg se mukkant, olyan szépen vitt mindenhova, meg vagyok vele elégedve:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.07.16 12:03:56
Nekem 07. 07-i tankolásomkor kiszámított teljes tankra vetített átlag 6,1 lett, nagyrészt klímával, asszony használta városban is, én országúton. Átlagsebesség a helyi közlekedések miatt mindössze 37km/h körüli lett, ezért is jó ez a fogyasztás.

Nagyjából teljes tankra vetítve 60km/h átlagsebesség mellett hosszú távon simán marad 6 liter alatt, akár klímával is. A helyszínek Alföldre vonatkoznak, ahol az egyetlen domb a felüljáró...  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2012.07.16 12:57:01
Ma tankoltam meg a Micrát, igaz, még félig volt. Most 5,86-ra jött ki, állandó klíma, javarészt 2 felnőtt, egy gyerek terheléssel. Ez idáig talán a legrosszabb érték  :hmmmm:
Sose legyen rosszabb.
szerk.: megnéztem, volt már sokkal rosszabb is...  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2012.07.16 13:02:39
320 km autópálya (95%-ban gps szerinti 140-148 km/h, ez óra szerint 150-160 között volt), akkor szívtam meg, ha már nem 150 fölött büntetnek csak, mert mértek egy helyen.
150 km főút (90%-ban gps szerinti 100-105 km/h, óra szerint 110 alatt egy vonásnyival, vagy felette)
a maradék 130 km meg a szokásos 2x12 km szüttyögés, amiből 3 km a város, lámpákkal, körforgalmakkal, ez is 7,2 körül szokott alakulni, ha pont nem kell semerre mennem.
7.2 tankolva, a kompúter szerint meg 8. egyébként 160-as km/h állásnál 13 liter felett írt ki fogyasztásnak. huzamos ideig, gázpedál bántás nélkül.
egyébként a kompúter szerint 60 km/h-ás átlaggal tettem meg 2x70 pálya, 2x50 főút távot, mindösszesen bő 2x1,5 óra alatt, szóval a kompúter bekaphassa.
fele klíma, utóbbi úton 220 kg szállított személy, egyébként meg csak mázsányi jómagam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.07.16 13:14:24
hogyhogy ha csak 150 felett büntetnek, nehogymá'
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.16 13:34:23
Bűntettnek alatta is csak 150 felett van közigazgatási bírság alatta pedig helyszínbírság.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.16 13:35:32
2 hét és GO Bulgária 1150 km 4 személy csomaggal kíváncsi leszek az értékre fogyasztásilag. Remélem olyan 6-6.5 között megáll.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.07.16 13:48:40
Úgy tudom, hogy 143Km/h-tól 30.000Ft, ami óra szerint 150 feletti érték...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: avman - 2012.07.16 14:01:12
ugyan off, de legalább magamnak is tisztáztam, h úgy van, ahogy legutóbb.
http://kalkulatorlap.hu/gyorshajtas_buntetesi_tetelek.html
130 km/h óránál 20 km/h -ás túllépés kell. és ha jól tudom, a mérési hibahatár miatt 2-3 km/h-val feljebb állítják.
de ez nem vonatkozik a helyszíni bírságra.
és úgy látom szimpla úton még mindig mehetek 110 km/h-val óra szerint. persze meg ne állítsanak, mert szopika van. de mostanában már nem jellemző, úgy tudom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.07.16 14:13:44
na akit büntettek már, az leírhatná hogy milyen táblánál menniyvel ment és mennyi lett a vége:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.07.16 23:00:15
Ketté kell választani. Ha bemérnek, és a helyszínen megállítanak, akkor akár a megengedett +1 km/h-tól is büntethetnek. Ha nincs megállítás, hanem jön a levél, akkor van a tűréshatáros játék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.07.17 00:09:13
1500 km, 88 liter üzemanyag, jófajta Boszniában tankolt OMV 95 ös:    Az ára 352 ft/liter.
Klímával, szerpentineken, dugóban, 60km/h átlaggal.    :innocent: dejóvolt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.07.17 00:12:21
na akit büntettek már, az leírhatná hogy milyen táblánál menniyvel ment és mennyi lett a vége:)

Az utolsó esetnél (két éve) 50 helyett 73-al mentem, 30eFT lett volna a bírság, de nem küldték ki időben ezért nem kellett befizetnem.
Régebben volt, hogy 50 helyett 100 +/-5, na az 40eFT-volt tekintettel makulátlan hófehér múltamra, azt becsengettem, de az még 2004-ben volt...
A többit előtte nem igazán szeretném megosztani, a rekordom sem, mert nem fogtok szeretni, mondjuk balesetet nem nagyon okoztam és alkoholt senem iszok sosem, mióta vezetek, úgy 22 éve, meg sajnos versenyeztem is egy kicsit hivatalosan és hozzászoktam az alacsonyan repüléshez, de már próbálom kint hagyni a fékszárnyakat.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.17 05:48:33
1500 km, 88 liter üzemanyag, jófajta Boszniában tankolt OMV 95 ös:    Az ára 352 ft/liter.
Klímával, szerpentineken, dugóban, 60km/h átlaggal.    :innocent: dejóvolt.

Merre jártatok omw-n? Éltem boszniában 13hónapot 2007-2009között.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.17 11:54:10
Ketté kell választani. Ha bemérnek, és a helyszínen megállítanak, akkor akár a megengedett +1 km/h-tól is büntethetnek. Ha nincs megállítás, hanem jön a levél, akkor van a tűréshatáros játék.
Nem pontos amit írsz mivel a mérőműszernek van hiba százaléka amit az állampolgár javára kell írni ami plusz minusz 2 km/h de mivel jóvá kell írni így plusz értéket kell mérni, de a többi stimmel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.07.17 23:18:16
Nem pontos amit írsz mivel a mérőműszernek van hiba százaléka amit az állampolgár javára kell írni ami plusz minusz 2 km/h de mivel jóvá kell írni így plusz értéket kell mérni, de a többi stimmel.
Ebben igazad van, de a dolog fordítva van: ők megbüntethetnek +1-nél, és ha te vagy olyan élelmes, hogy ezt az infót tudván megfellebbezed - és ugye az sincs ingyen... - a határozatot, akkor nem büntetnek, de mások befizetik így is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.17 23:58:34
a most használt mérőműszerek hivatalos hibahatára 0.3%...lehet számolgatni...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.18 20:33:58
Ha elhiszitek ha nem de  ez tuti a tűrés helyszínbírság esetén is 3 km/h és a felett büntetnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.07.18 22:41:54
Elhiszem, de hidd el, hogy bepróbálkoznak kisebbel is, hátha lesz olyan madár, aki így is fizet. És lesz...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.18 22:48:21
Elhiszem, de hidd el, hogy bepróbálkoznak kisebbel is, hátha lesz olyan madár, aki így is fizet. És lesz...
Ugyan gyakori, hogy az ember egy kicsit gyorsit, mert lemaradt az elötte haladótól, vagy előzött.. Nem közlekedik mindig mindenki tempómáttal :D (sajna nincs is)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.18 23:45:23
Véleményem szerint aki a közig határba belefut az megérdemli a minimum 30.000 bírságot mert itt már sokkal gyorsabban kell közlekedni a megengedettnél.
De mondjuk 50 és sebesség helyet 55 el mész és megbírságolnak na az már annyira nem jogos szerintem.
Mondjuk az 50 az 50 na de akkor is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.18 23:54:58
Véleményem szerint aki a közig határba belefut az megérdemli a minimum 30.000 bírságot mert itt már sokkal gyorsabban kell közlekedni a megengedettnél.
De mondjuk 50 és sebesség helyet 55 el mész és megbírságolnak na az már annyira nem jogos szerintem.
Mondjuk az 50 az 50 na de akkor is.
Hát elvileg amikor a mutatód 50-et mutat, akkor nagyon nem annyival megy még a kocsi :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.07.19 00:01:56
Véleményem szerint aki a közig határba belefut az megérdemli a minimum 30.000 bírságot mert itt már sokkal gyorsabban kell közlekedni a megengedettnél.
De mondjuk 50 és sebesség helyet 55 el mész és megbírságolnak na az már annyira nem jogos szerintem.
Mondjuk az 50 az 50 na de akkor is.
Mikor meglett a jogsim, még évekig 60km/h volt a megengedett sebesség a lakott területen belül, ráadásul sokkal gyengébb műszaki színvonalú autókkal közlekedtünk, nem is említve a gumiabroncsok minőségét stb. Majd ha tíz év múlva mondjuk 30km/h lesz a felső határ, akkor majd ti fogjátok ezt írni a következő generációnak... [rohog] A legjobban az tetszett amikor azt hiszem Franciaországban vagy Svájcban egy profi kerékpárost leradaroztak edzés közben valami hetven valahánnyal azt két napot csücsült zárkában! [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.07.19 00:09:45
Hát elvileg amikor a mutatód 50-et mutat, akkor nagyon nem annyival megy még a kocsi :D
Ez a legjobb! M0-án azt hiszik, hogy 80-nal mennek a belső sávban, én meg nézem GPS-szel, hogy van az 65-is néha.
Csal az óra 7-10%-ot pluszba, aztán van akinek meg a gyárinál kisebb kerületű gumija van fent, de ő majd megfogja a belsőben a sok száguldozót!
Még az sem tűnik fel nekik, hogy a kamionok előzik a külsőben őket megfele...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.19 00:10:30
legjobban az tetszett amikor azt hiszem Franciaországban vagy Svájcban egy profi kerékpárost leradaroztak edzés közben valami hetven valahánnyal azt két napot csücsült zárkában! [rohog]
Gondolom nem rendszám alapján azonosították be :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.19 00:12:37
Ez a legjobb! M0-án azt hiszik, hogy 80-nal mennek a belső sávban, én meg nézem GPS-szel, hogy van az 65-is néha.
Csal az óra 7-10%-ot pluszba, aztán van akinek meg a gyárinál kisebb kerületű gumija van fent, de ő majd megfogja a belsőben a sok száguldozót!
Még az sem tűnik fel nekik, hogy a kamionok előzik a külsőben őket megfele...
Igen, mert manapság sok embernek van telefonja (GPS-e).
De ha városban a GPS-t nézed és aszerint mész 50-nel, előbb utóbb belefutsz egy ilyenbe: jön egy enyhe leejtő, vagy úgy marad a lábad a gázon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.07.19 00:13:25
Gondolom nem rendszám alapján azonosították be :D
Rendörautóban felkapcsolták a csillárt azt levadászták szegényt íziben!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.19 00:14:05
Rendörautóban felkapcsolták a csillárt azt levadászták szegényt íziben!
Utolérték? Akkor megérdemelte :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.19 11:26:38
Hát elvileg amikor a mutatód 50-et mutat, akkor nagyon nem annyival megy még a kocsi :D
Ez egyértelmű.És minél nagyobb a sebesség annál jobban csal az óra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.19 11:27:14
Mikor meglett a jogsim, még évekig 60km/h volt a megengedett sebesség a lakott területen belül, ráadásul sokkal gyengébb műszaki színvonalú autókkal közlekedtünk, nem is említve a gumiabroncsok minőségét stb. Majd ha tíz év múlva mondjuk 30km/h lesz a felső határ, akkor majd ti fogjátok ezt írni a következő generációnak... [rohog] A legjobban az tetszett amikor azt hiszem Franciaországban vagy Svájcban egy profi kerékpárost leradaroztak edzés közben valami hetven valahánnyal azt két napot csücsült zárkában! [rohog]
NEkem mondjuk csak 6 éve van jogsim akkor már 50 km/h volt a limit.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.07.19 11:41:39
Merre jártatok omw-n? Éltem boszniában 13hónapot 2007-2009között.

http://213.144.6.87/pdf/stations_bs_BA.pdf   Itt lehet tankolni, én kártyával rendeztem a számlát.

Nyaralni voltunk, és Konjic városában egy éjszakát töltöttünk.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.07.19 11:48:10
Mikor meglett a jogsim, még évekig 60km/h volt a megengedett sebesség a lakott területen belül, ráadásul sokkal gyengébb műszaki színvonalú autókkal közlekedtünk, nem is említve a gumiabroncsok minőségét stb. Majd ha tíz év múlva mondjuk 30km/h lesz a felső határ, akkor majd ti fogjátok ezt írni a következő generációnak... [rohog] A legjobban az tetszett amikor azt hiszem Franciaországban vagy Svájcban egy profi kerékpárost leradaroztak edzés közben valami hetven valahánnyal azt két napot csücsült zárkában! [rohog]
Radarpisztollyal lehet. De engem  a robogóval nem szokott kijelezni az utszéli figyelmeztető radar ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.07.19 11:52:17
Radarpisztollyal lehet. De engem  a robogóval nem szokott kijelezni az utszéli figyelmeztető radar ;)
Kevés a vas benned.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.07.19 14:37:18
Ez egyértelmű.És minél nagyobb a sebesség annál jobban csal az óra.
Nem, régebben így volt, %-osan csalt, de kb. 15 éve már nem ez "a divat", általában végig ez az autótól függő kb. 5-10km/h a különbség, és mindig felfelé. Természetesen ez CSAK gyári méretű abroncsra igaz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.19 15:23:36
Nem, régebben így volt, %-osan csalt, de kb. 15 éve már nem ez "a divat", általában végig ez az autótól függő kb. 5-10km/h a különbség, és mindig felfelé. Természetesen ez CSAK gyári méretű abroncsra igaz.
és csak ha legalább 50-nel mész, az enyém legalábbis a garázsban parkolva nullát mutat :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.07.26 11:34:36
Új eredmény: kerek 7 liter. Amióta megint MOL-on tankolok Lukoil helyett, fél literrel felmegy a fogyim, akárki akármit mond. A MOL monnyonle! :censored:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.26 11:41:30
Vagy csak a talin megetettél vele jó sokat és igy jött ki az átlagod!?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.07.26 11:42:59
Ennyit azért nem és folyamatosan megy fel az átlagom amióta másik kútra járok. Ráadásul sztem tegnap át is vertek, de az más kérdés...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.26 11:44:45
Átvertek?
Benzint kértél/fizettél,de vizet kaptál? Vagy használt étolajat? ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2012.07.26 12:18:17
az emberfia néha több üzemanyagot tankol, mint amekkora a tartálya  :ph34r:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.07.26 12:26:04
Ráadásul sztem tegnap át is vertek, de az más kérdés...
Te ezért nem szereted a molt én meg ezért a Lukoilt. Én mindig OMW-n tankolok, ezalól a Balaton a kivétel ahol a közelünkben van egy olcsó magánkút (Mobil Petrol), olcsó, és jól is fogyaszt vele az autó.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.07.26 12:57:20
Átvertek? Benzint kértél/fizettél,de vizet kaptál? Vagy használt étolajat? ;)
Nem, csak amikor végeztem a tankolással, 17.400 forint körül volt a számláló, és fura mód centire kerek 18000-et fizettem...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.07.26 13:00:10
Lehet nemértél be elég gyorsan a kúttól a kasszáig és késedelmi kamatot számoltak fel!? :-):-):-):-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.07.26 13:23:19
Nem, csak amikor végeztem a tankolással, 17.400 forint körül volt a számláló, és fura mód centire kerek 18000-et fizettem...
17.4 nem a dollárban mért literár volt?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.07.28 14:14:36
410km 28.56L üzemanyag = 6.2L (fed comp: 6.3) :clap:
Vegyes fogyasztás BP - 6 - 7 - 8(~országhatár)8 - 7 - 6 - BP :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.08.03 08:44:08
Kipróbáltam az omw maxmotion95-öt. Városban használva(pesten, de nem dugóban) 365 km-re 5,35-9s átlag jött ki. Na mondom szuper, úgyis megyünk horvátba nyaralni, alacsonyabb lesz a fogyasztás. 1350km-t mentünk oda-vissza. Krk szigetre mentünk, na ott kb vagy 10-14% emelkedő, vagy leejtő van csak. Tekeregtünk még a szigeten, körbejártuk, hazaindulás elött tankoltam, akkor 7L-re jött ki az átlag. Itthon mikor megtankoltam 6,5L lett. Így az átlag 6,75L. Végig klímázva, 2 fővel, csomagtartó megpakolva teljesen, vadi új gumikkal. Tavaly 6,1L volt az átlag 2800km-re nézve, lehet hogy a gumi növelte így meg a fogyit?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.03 09:07:47

Nem lehet hogy magasabb fordulaton váltottál el? Amióta én is ezt a makszmósönkilencvenötöt használom észrevettem hogy ösztönösen tovább húzom ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.08.03 10:29:38
Lefele úton ezzel a maxmotionnal mentünk, akkor ugye 7L volt az avg, vissza meg kinti benzinnel, azzal 6,5L lett(igaz vissza csak autópálya kevés szerpentinnel). Ugyanolyan stílussal vezetek mindig, szal nem huzattam tovább stb, meg hát ugye végig autópálya, gyakorlatilag elején felraktam 5-ösbe, majd Zágrágbnál meg a határnál, meg hogy beértünk pestre kellett megállni csak. Szal nem huzattam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.03 11:03:26

Nekem a lukoilos anyaggal is 6,5-7 között van a nyári fogyim, a téli 7,5, a brutálisabb város 9. Nyári gumim 185-ös a téli 175. Szerintem simán hozod az átlagot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.08.03 11:13:18
Most 250km után 5,8-at mutat a fed comp. olajcsere is a nyaralás elött lett cserélve, csak furcsálom hogy magasabb lett mint a tavalyi út.
Most lukoil van nekem is benne. Meg tavaly egy lekopott michelin saver gumival mentünk, amit most cseréltem le egy Continental premiumcontact2-re.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.03 11:19:00
Botond számos tényező lehet:
- jobban meg van pakolva az autó
- gumi, guminyomás
- meleg időjárás
- végig klíma
- ...

De ez olyan kis különbség, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Ha nekem 7,5 alatt van én elégedett vagyok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.03 11:39:46
Most 250km után 5,8-at mutat a fed comp. olajcsere is a nyaralás elött lett cserélve, csak furcsálom hogy magasabb lett mint a tavalyi út.
Most lukoil van nekem is benne. Meg tavaly egy lekopott michelin saver gumival mentünk, amit most cseréltem le egy Continental premiumcontact2-re.
Talán a saver vs contact lehet a ludas:
Saver = kis ellenállás kis tapadás
Contact = nagy ellenállás nagy tapadás :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.03 11:44:46
Önmagában a kopott guminak is kissebb az ellenállása ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.08.04 18:31:22
Corolla 2007 1.4 benzines 3000km komputer szerint átlag 6.2
Szerintem nem rossz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.08.04 23:48:30
Kopott gumi / új gumi: - átmérő + 1.5 cm.
                                    - Kerékkerület  + 3-4 cm 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.08.05 07:51:38
Önmagában a kopott guminak is kissebb az ellenállása ;)

Leg optimálisabb a nem kopott, de sokat futott gumi!

100Ezer megtétele után kezd igazán jó lenni!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Késő Róbert - 2012.08.05 08:21:24
A legoptimálisabb amivel meg is lehet állni, kit érdekel az a pár tized ha életek múlhatnak rajta!

Leg optimálisabb a nem kopott, de sokat futott gumi!

100Ezer megtétele után kezd igazán jó lenni!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2012.08.05 08:24:46

Leg optimálisabb a nem kopott, de sokat futott gumi!

100Ezer megtétele után kezd igazán jó lenni!
Tényleg 100.000 km amit mondasz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Egükém - 2012.08.05 09:17:15
Tényleg 100.000 km amit mondasz?

Bocs rosszul mondtam, nem számoltam bele a téli gumik futását, olyan 60ezer lehet a nyáriba.
Sok nem látszik de 5mm még lazán van rajta
Új és sokat futott gumi közt, autó függvénye, de 0.5Lit-1Lit/100KM fogy különbség lazán van.

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.08.05 09:23:15
Bocs rosszul mondtam, nem számoltam bele a téli gumik futását, olyan 60ezer lehet a nyáriba.
Ha így koptatom megéli a 100ezret is.
Sok nem látszik de 5mm még lazán van rajta
Új és sokat futott gumi közt autó függvénye, de 0.5Lit-1Lit/100KM fogy különbség lazán van.

Tegn.vettem anyós rönótáliájára előre 2uj gumit 185.60.r14 méretben, kléber dynaxer hp3. Vadi ujak,igy 7mm a rajta a profilmélység.  Az az 5mm nem is lehet még vészes.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.05 21:05:02
Na meg lett a Bulgár túra oda vissza 2249 km nagyon sz@r alsóbb rendű utakon.. A fogyasztást ez első tankolásig néztem a fed. cop. alapján 5.9 kiszámolva 5.3 ez olyan 100 as tempót jelent majdnem minden hol 4 személy csomaggal.
Ami jobban érdekelne engem az az hogy az út végén a hegyekben észrevettem hogy ha balra kanyarodok a kocsival ilyen búgó. maró hangot hallok. Ezt lehet hogy kerékcsapágy adja? Egyenesben nem lehet hallani ( még) .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.08.06 11:53:00

Neked mindig nagyon jó fogyasztások jönnek ki, Feri. Akkor ebben autópálya nincs, és nagyon kevés helyben mászkálás lehet?

Nekem most kevés klímával Db-Böszörmény közti utak és sok város, néha földút is (Bodaszőlő) és így 6,6 a BC szerint. A nyári gumi felszerelés óta az összátlagom 6,3.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.06 11:55:56
Leg optimálisabb a nem kopott, de sokat futott gumi!
Legoptimálisabb az új gumi, de nem lehet hetente újat venni  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.06 15:12:45
Neked mindig nagyon jó fogyasztások jönnek ki, Feri. Akkor ebben autópálya nincs, és nagyon kevés helyben mászkálás lehet?

Nekem most kevés klímával Db-Böszörmény közti utak és sok város, néha földút is (Bodaszőlő) és így 6,6 a BC szerint. A nyári gumi felszerelés óta az összátlagom 6,3.
Ebben nagyon kevés a pálya, és helyben mászkálás kb.15 km. ( mivel nem is nagyon van se Romániában se Bulgáriában) inkább ilyen alsóbb rendű utak illetve város de a várost is úgy kell érteni hogy nincs lámpa és ott is kb. 80 km/h val közlekedtem áttlag sebességem amúgy 70 km/h lett. )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.08.07 09:10:47
Ebben nagyon kevés a pálya, és helyben mászkálás kb.15 km. ( mivel nem is nagyon van se Romániában se Bulgáriában) inkább ilyen alsóbb rendű utak illetve város de a várost is úgy kell érteni hogy nincs lámpa és ott is kb. 80 km/h val közlekedtem áttlag sebességem amúgy 70 km/h lett. )

És egy tankkal mennyit mész el kb?  ;) ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.08.07 10:19:39
Van egy titkos szándékom, hogy egyszer majd 1000 km-t megyek egy tank benzinnel.  :cool2: De még fogalmam sincs róla, mikor és hol. Talán egy székelyföldi út. Olyat csináltam már 5,5-es átlaggal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.07 11:54:53
Van egy titkos szándékom, hogy egyszer majd 1000 km-t megyek egy tank benzinnel.  :cool2: De még fogalmam sincs róla, mikor és hol. Talán egy székelyföldi út. Olyat csináltam már 5,5-es átlaggal.
Juszufat, azt majd egy Priusszal fogod megcsinálni, nem ezzel az autóval.  :flowers: Nem Te nem vagy erre képes, hanem az autó. Szerintem.  ;)

kieg.: ...legalábbis normális használat mellett és nem zénókáék tempójában, mert úgy sikerülne...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.07 12:15:13
Van egy titkos szándékom, hogy egyszer majd 1000 km-t megyek egy tank benzinnel.  :cool2:
Remélem amikor ezzel kísérletel, nem fogsz elém kerülni olyan úton, ahol nem lehet előzni... :devil:

A múltkor egy fogyasztásbajnok ment előttem (30-40-es tempóval mindenhol), olyan sima kétsávos úton, ahol nem lehetett előzni, mert folyamatosan jöttek szembe, addig ösztönöztem (értsd: meglehetősen alacsony követési távolságot tartottam) rendes tempóra, még majdnem sikerült neki elérni, de 70-nél fentebb nem sikerült mennie.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.08.07 13:08:20
Bepi, Mondi, igaz-igaz, nagy kihívás ez. És könnyen lehet, hogy nem fog összejönni. Nem szeretem én sem a mozgó forgalmi akadályokat az utakon és nem is az ő taktikájukat fogom követni.
Engem is bosszant, amikor valaki személygépjárművel sehogy sem bír országúton 60-70-nél gyorsabban haladni a kilométeres konvoj elején. Akárcsak a zöld lámpánál alvajáró módra gyorsító, ütemtelenül haladó sofőrök.

Székelyföldi útjaimon viszont nekem nagyon sokszor igen alacsony átlagsebességek jutottak osztályrészül, a sok lakott terület, a teherautó konvojok, hegyi utak miatt, ami tipikusan az 5-5,5 körüli fogyasztás alapja lehet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.08.07 13:14:15

Nekem 2 éve 5.8 liter lett 3 fővel 1.6os Corolla. De odafelé kb Déváig alig tudtunk haladni, konvojban mentünk, egyébként sem nagyon nyomtam neki. A transzfogarason felment 6.3ra, majd hazafelé már jobban nyomtam, 100-110 óra szerint(a helyieken felbátorodva :D, mentek mint a meszes és mindig jelzett a szembejövő. ha zsaruk voltak az úton  ::) ) MAjd hazaérve 5.8 lett az átlag 60as átlagsebességre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2012.08.07 14:12:29
Én a hét végén jöttem vissza Erdélyből. A magyarországi szakaszokat nem számítva kb. 1500 km-t mentünk. Az 1-es A3-as, 15-ös útvonalon Székelyudvarhelyre, után pedig onnan a 13-as útkülönböző ágain mindenfelé. Voltak benne jócskán hágók, meg persze sok átkelési szakasz is.
A Priussal a teljes útra 4.0-s fogyasztás jött ki, de az a tank amiben főleg az ottani csillagtúrázás volt benne 3.8-as átlagot hozott. Nagyjából mindenhol a megengedett sebességgel mentem, illetve a lakott területeken belül 50 helyett inkább 60-65-el, de a helyiek még így is sokszor megelőztek :)
Útközben többször gondoltam rá vajon mekkora fogyasztás jönne ki egy 1.4-es benzines vagy egy dízel Cori-val...
A Priusnak kifejezetten kedvező ez a változatos domborzat és a sok belterület. Lefelé és a falvak nagy részében 0 fogyasztással lehet haladni, ami jól lenyomja az átlagot.
Benzines Corival szerintem az 5-5,5 a reális, ha több a hegyi szakasz akkor inkább az 5,5 felé eltolódva. Dízeles tapasztalatom nincsen ilyen körülmények között, nem tudom az hol állhotna meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.07 14:39:12
Gabi, klímázni kellett odakint?
Ez a 4,0 liter nagyon baráti!  :clap:
Klíma nélkül a leírt tempóban meg tudom erősíteni a benzines Corolla (E11) vélt 5,5-es fogyiját, ugyanott a dízel (E12) szerintem 4,5-nél biztosan nem enne többet. Klímával a benzines Cori olyan 6 literrel ellenne, +- 2 deci.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2012.08.07 15:09:29
Oda- és visszaúton ment a klíma, a rövidebb utakon nem. De a lehúzott ablak miatti többlet-fogyasztás sztem kiegyenlíti vagy még több is mint a bekapcsolt klíma hatása.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.08.07 15:51:15
Remélem amikor ezzel kísérletel, nem fogsz elém kerülni olyan úton, ahol nem lehet előzni... :devil:

A múltkor egy fogyasztásbajnok ment előttem (30-40-es tempóval mindenhol), olyan sima kétsávos úton, ahol nem lehetett előzni, mert folyamatosan jöttek szembe, addig ösztönöztem (értsd: meglehetősen alacsony követési távolságot tartottam) rendes tempóra, még majdnem sikerült neki elérni, de 70-nél fentebb nem sikerült mennie.

városon kívül 30-40?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.07 23:17:43

Erre szokták azt mondani aki lassabban megy mint én az hülye aki meg gyorsabban az egy állat.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.07 23:18:52
És egy tankkal mennyit mész el kb?  ;) ;)
Eddig a rekord 880 km volt és még maradt benne 7 liter.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.07 23:21:27
városon kívül 30-40?
Elég sok ilyen őrült van. Ezért nem pártolom a hypermiling nevű sportot. Mert oké, hogy a benzinnel spórol, de az én időmet ne pazarolja...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.07 23:36:52
Elég sok ilyen őrült van. Ezért nem pártolom a hypermiling nevű sportot. Mert oké, hogy a benzinnel spórol, de az én időmet ne pazarolja...
Nem hiszem hogy hypermillig. Aki nagyon akar hypermillingelni az vagy nem ül autóba (fogyasztás gyakorlatilag 0), vagy a vezetési stílussal próbál spórolni nem a tempóval.
Lehet menni 40-nel úgy is hogy kihozza a 10-es átlagot (mondjuk nem vált fel kettesbe :D)
Aki lakotton kívül is 40-50-nel megy, az vagy nem tudja hogy hol van és merre kéne menni, vagy rohadtul nem érzi a kocsit maga alatt ... vagy neaggyisten 0 közeli reakcióideje van, de legalább tudja magáról.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.07 23:38:45
Csak annyit mondok, hogy keress rá Zénóka videóira a youtube-on. Pont az a lényeg, hogy lassan megy, sokat gurítja az autót és minden más is. A lényeg az, hogy egy dolog számít, minél kisebb fogyasztás. Más (pl idő, sebesség) nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 00:02:24
Csak annyit mondok, hogy keress rá Zénóka videóira a youtube-on. Pont az a lényeg, hogy lassan megy, sokat gurítja az autót és minden más is. A lényeg az, hogy egy dolog számít, minél kisebb fogyasztás. Más (pl idő, sebesség) nem.
Erre a projekt2000-re gondolsz? Mert az tényleg idegőrlőnek tűnik, de legalább egy kis csendes községben teszi :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.08 07:19:59
Elég sok ilyen őrült van. Ezért nem pártolom a hypermiling nevű sportot. Mert oké, hogy a benzinnel spórol, de az én időmet ne pazarolja...
Mondi, zénóka, vagy leszilaci konkrétan mikor pazarolta a Te idődet? Vagy esetleg olyan dologról beszélsz, ami még elő sem fordult? :szemez:
Sem zénóka, sem laci nem az a fajta hipermiller, aki másokat feltart. Tavalyi tavaszi találkozó mentünk közvetlen mögöttük, semmivel sem haladtunk lassabban, mintha egyedül mentem volna azon a szakaszon.
Az a baj, hogy Te azonosítod őket a vérbunkó spórolókkal, pedig Ők nem így viselkednek az utakon. Ezt csak Te gondolod... :surrender:

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 09:24:55

Mondom én hogy inkább a mammer papperekkel meg az eltévedtekkel lesz a baj. Konkrét hájpörmájlörrel még én sem találkoztam, max olyannal, aki kamion mögött ment hogy ne kelljen pályamatricát vennie.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.08 09:34:43
Mondom én hogy inkább a mammer papperekkel meg az eltévedtekkel lesz a baj. Konkrét hájpörmájlörrel még én sem találkoztam, max olyannal, aki kamion mögött ment hogy ne kelljen pályamatricát vennie.
Erről van szó.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.08 09:39:44
Mondom én hogy inkább a mammer papperekkel meg az eltévedtekkel lesz a baj. Konkrét hájpörmájlörrel még én sem találkoztam, max olyannal, aki kamion mögött ment hogy ne kelljen pályamatricát vennie.
Azok nem hátulról kameráznak? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 09:56:25
Azok nem hátulról kameráznak? :hmmmm:
Sztem a hátulról kamerázás csak néhány éve jött divatba. Én még azelőttről hallottam a sztorit :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.08 10:13:39
Sztem a hátulról kamerázás csak néhány éve jött divatba. Én még azelőttről hallottam a sztorit :D
Most meg beállsz a kamion elé, ugyse előzhet :devil: Max tól hátulról, ami igen hatásos  a benzinfogyasztásra :cry:
Vagy palacsintát csinál belőled :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 10:20:01
Most meg beállsz a kamion elé, ugyse előzhet :devil: Max tól hátulról, ami igen hatásos  a benzinfogyasztásra :cry:
Vagy palacsintát csinál belőled :hmmmm:
Két kamion közé, tempomat on aztán lehet újságot olvasni :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.08 10:27:38
Sem zénóka, sem laci nem az a fajta hipermiller, aki másokat feltart.
Akkor szerinted miért kell leszilacinak 5-7 óra egy Budapest-Balaton távra? Nehogy azt mondd nekem, hogy normális tempóval kell ennyi idő... Máskor írta, hogy a tavaszi talira hajnal 3-kor indul.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.08 10:29:08
Nem az a bajom, ha valaki öreg vagy nem ismerős a környéken. Hanem az az eset, amit írtam a 71-es úton volt, fényes nappal, több településen keresztül. Egyébként a sofőr nem volt öreg, olyan 40 körül volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 10:31:55
Akkor szerinted miért kell leszilacinak 5-7 óra egy Budapest-Balaton távra? Nehogy azt mondd nekem, hogy normális tempóval kell ennyi idő... Máskor írta, hogy a tavaszi talira hajnal 3-kor indul.
Fót-Balaton közepe (asszem): 4 óra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 10:38:44
Fót-Balaton közepe (asszem): 4 óra.
Fót-Balaton part 1 óra, betolni az autót a tó közepére: 3 óra  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 10:39:27
Fót-Balaton part 1 óra, betolni az autót a tó közepére: 3 óra  :hug:
:hang:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.08 10:40:54
Oké, nem vitatkozom veletek, megtudtam, hogy a hipermilerek nem mennek lassan, sőt autópályatempóban csinálnak 0,0001 literes fogyasztást.  :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 10:50:04
Oké, nem vitatkozom veletek, megtudtam, hogy a hipermilerek nem mennek lassan, sőt autópályatempóban csinálnak 0,0001 literes fogyasztást.  :nonono:
Szerintem csak kiválasztják azokat az időpontokat-helyeket, ahol és amikor alig vannak az utakon és nem kell sokat gyorsítania. Bár mostohafater is hipermillerkedett anno a 9000 turbo SAAB-bal: hazafelé ha az utolsó alagútban felgyorsult 100-ra, akkor az autó pont hazagurult (kb 4-5km).
Na holnap irány Balaton, este tankerolok, majd beszámolok a fogyiról (tuti 7 körül lesz) :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 10:53:17
Holnap mész Balcsira? Mondd, hogy nem velünk jössz! :eek: :helpsmilie: :helpsmilie: :helpsmilie: :D
Én 6 alatti fogyira gyúrok! :devil: :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 11:53:30
Holnap mész Balcsira? Mondd, hogy nem velünk jössz! :eek: :helpsmilie: :helpsmilie: :helpsmilie: :D
Én 6 alatti fogyira gyúrok! :devil: :yes:
Én meg Balatonmáriafürdőre pályán megyek 120-130as tempóval. Asszem nem lesz meg a 2.9-es átlag, inkább 7.5. Hacsak nem kell trélereztetnem :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.08 12:00:18
Holnap mész Balcsira? Mondd, hogy nem velünk jössz! :eek: :helpsmilie: :helpsmilie: :helpsmilie: :D
Én 6 alatti fogyira gyúrok! :devil: :yes:
Meglehet, de 2,5bar & ohne Klíma...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 12:27:02
Meglehet, de 2,5bar & ohne Klíma...  ;)
Nem pályán megyünk (7-es és 8-as elkerülő), valamint amilyen überjó idő lesz 7végén az előrejelzések szerint, klíma se kell majd (ja és este megyünk). :censored:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 12:37:00
Nem pályán megyünk (7-es és 8-as elkerülő), valamint amilyen überjó idő lesz 7végén az előrejelzések szerint, klíma se kell majd (ja és este megyünk). :censored:
Klíma sztem nekünk se kell majd, a gumit csak 2,3-ra szoktam fújni. Esetleg az új hátsó futómű alkatrészek kissé segítenek a fogyiban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.08 13:07:19
Klíma sztem nekünk se kell majd, a gumit csak 2,3-ra szoktam fújni. Esetleg az új hátsó futómű alkatrészek kissé segítenek a fogyiban.
Egy kis air mehet még bele ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 13:12:55
Én évek óta 2.5-tel járok. Na nem fogyi, hanem guminyomás tekintetében.  :D :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 13:21:13
Egy kis air mehet még bele ;)
Passz, már 2.3-nál is érezhetően pattogós lesz. Gyári ugye 2.5. Igaz szaki javaslatára a télieket 2.5-re fújom, igaz azok nem 185ösök, hanem csak 175.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 13:26:20
Neeem, a gyári, hivatalos érték 2.2.  :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 13:27:45
Neeem, a gyári, hivatalos érték 2.2.  :sorcerer:
Jaja, elírtam, közben a kézit nézem a hátam mögött :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.08 13:32:05
Fejből nem megy, kicsicsibe?  :pai:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 13:35:25
Fejből nem megy, kicsicsibe?  :pai:
Eddig a velem szemben lévő projektorból próbáltam követni, de azt hiszem a retinámnak már annyi :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.08 13:41:50
Passz, már 2.3-nál is érezhetően pattogós lesz. Gyári ugye 2.5. Igaz szaki javaslatára a télieket 2.5-re fújom, igaz azok nem 185ösök, hanem csak 175.
Amennyiben nyaralni mentek, úgy gondolom, csomagok is lesznek. Nyugodtan mehetne bele 2,5 bar...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 13:45:48
Amennyiben nyaralni mentek, úgy gondolom, csomagok is lesznek. Nyugodtan mehetne bele 2,5 bar...
Hát kipróbálom, egy napos lesz csak ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.08 14:05:38
Mit aprózod el, kicsiben nem érdemes csinálni, adj neki 4 bárt  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 14:11:07
Mit aprózod el, kicsiben nem érdemes csinálni, adj neki 4 bárt  :D .
Ha jól rémlik csak valami 3,2-re van hitelesítve. Viszont a héliummal lehetne játszani, vagy a kipufgázt vezetem bele a gumikba :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.08.08 19:11:38
Vagy csapjál bele 3köbméter végbendő-szellőt...azt kb.2 ifaplatónyi áztatott tarkabab elfogyasztásával tudsz megtermelni szerintem! :-):-):-):-)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 19:15:07
Vagy csapjál bele 3köbméter végbendő-szellőt...azt kb.2 ifaplatónyi áztatott tarkabab elfogyasztásával tudsz megtermelni szerintem! :-):-):-):-)
Boeingék kitalálták ezt, ott kerékcserénél az emelőt is az abroncsból vett levegővel izzítják be :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.08 20:07:55
Boeingék kitalálták ezt, ott kerékcserénél az emelőt is az abroncsból vett levegővel izzítják be :D
Az emelőt miért kell izzitani? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.08 20:31:40
Az emelőt miért kell izzitani? :hmmmm:
értsd: azzal működtetik
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.08.10 17:44:39
aki nem szereti a nagy fogyasztást, az ne olvassa ezt a bejegyzést:)

úgy döntöttem, hogy ezzel a tank benzinnel megnézem, hogy ha odarakom neki a városban, mennyi lesz a fogyasztás teteje

nem erölködik a kocsi, de igen dinamikus, szép tempós az utazás

most 370 km után a fedélzeti komp. 8.8-on áll, kíváncsi leszek a végére, meg hogy a számolt mennyit mutat majd
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.10 18:01:26
Na most kijöttem 6,4-re. Persze mivel tegnap éppen nem szívózott velem, csak első kattig nyomtam, szal lehet plusz 4-5 lityó még ráment volna, akkor megint 7 lityónál járunk vegyesben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: BloodRedSandman - 2012.08.10 18:23:59
8.8-on áll

 :hang: ha ezt a bódi szilvi megtudná....

8.8-at még soha nem sikerült produkálnom
  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.10 18:45:01
:hang: ha ezt a bódi szilvi megtudná....

8.8-at még soha nem sikerült produkálnom
  :devil:
Tolhatná az enyémet is, úgyis jó kondiban van :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.08.10 18:51:56
:hang: ha ezt a bódi szilvi megtudná....

8.8-at még soha nem sikerült produkálnom
  :devil:

Ja,de azért radardetektor van az ö bmw-jén is...
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.10 18:58:45
Ja,de azért radardetektor van az ö bmw-jén is...
Meg a melle kasán is
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.08.10 19:00:12
Nem,azok srs erbegek!:-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: BloodRedSandman - 2012.08.10 19:18:30
Szia Szilvi! Ha ezt olvasod, melyiket tolnád? :)
(http://cdn1.wn.com/pd/5d/61/de9f45fbedae2b84ebe4ac5678ea_grande.jpg) (http://jaipals.com/wp-content/uploads/2011/12/bmw_6_1.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.10 19:32:09
Szia Szilvi! Ha ezt olvasod, melyiket tolnád? :)
(http://cdn1.wn.com/pd/5d/61/de9f45fbedae2b84ebe4ac5678ea_grande.jpg) (http://jaipals.com/wp-content/uploads/2011/12/bmw_6_1.jpg)
A felsőben feleannyit szenved a jégsarki jegesmaci :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.08.12 10:50:25
1,4 D4D 90 lovas városban mennyit fogyaszt, illetve autópályán(óra szerinti 130-140)?
Aki esetleg próbálta már mindkettőt hoszabb ideig, tehát ki tudta tanulmányozni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.08.12 12:30:44
Mindkét esetben kb 5 körül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.08.12 14:40:09
Azon töprengtem, hogy 100e km távlatra nézve ha 1,5 L/100km -el többet eszik a benzines az kb 600e ft üzemanyagköltség többletet jelent erre a ciklusra.
Kb ennyi a difi a benzines meg a dízel között, nem?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.14 00:05:51
Na a Balatoni egynapos nyaralásom+a szombati tescoba elrohanás (400,1km) után ma belement első kattig 26,5lityó (balcsi előtt is első kattig nyomtam).
Persze mivel a Teleki téren, és mindenütt ahol megpróbálom, képtelenség a gumiba fújni, ezért tankolás után félreálltam és elővettem a kis 12V-os kompresszorom
A bal elsőben 2 bar alatt volt a nyomás, a többiben 2-2.3 között. Feltoltam 2.5-re és belenyomtam 355km, Szerdán lesz még egy monori kirándulás szakinál, next tankerolás pénteken, kivi leszek mennyire jön ki a fogyi.
U.I: hazafelé felkeveredtünk autópályára Füzesabonynál, későre járt, haza szerettem volna érni, szal 140 alatt nem állt a mutató (133-135)  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.14 11:10:15
Csütörtök este nyaralni mentünk Balcsira, előtte tankoltam, az az átlag 6.6 liter lett.

Nyaralás alatt összesen 312 km-t mentünk, előre megfontoltan mentem gyökkettővel :devil:, így az átlagom egyéni rekord, 5.4 liter a 312 km-re vetítve!  :clap: :clap: :clap: (Részletek hamarosan a vezetés topicban)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.14 11:21:58
Gyöngyi, hogy örölhettek Neked a 71-es úton...  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.14 11:31:04
úgy döntöttem, hogy ezzel a tank benzinnel megnézem, hogy ha odarakom neki a városban, mennyi lesz a fogyasztás teteje
Végre egy értelmes ötlet, várom az eredményt.
Én egyszer azt fogom megnézni, hogy pályán végig 140-150 körül mi lesz a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.14 12:05:47
Gyöngyi, hogy örölhettek Neked a 71-es úton...  :cool2:
Nyugi, egyszer véletlenül tartósabban lesz a motorja 4000-es fordulaton és a rádió is tudja majd azt a hangerőt hogy elnyomja a menetzajt, rájön hogy mi a tuti :D
Nekem meg utoljára fősulin volt 5 alatt az átlagom, igaz akkor tuti kis hipermiller voltam  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zoolander - 2012.08.14 12:09:28
Én azt vettem észre, hogy átszokva a Lukioltól egy olcsóbb Shell kútra -> -1L átlag fogyasztás  :eek:

2-3 tanknál is ez az eredmény, tehát csak nem humbuk... :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.08.14 12:14:58
Nyugi, egyszer véletlenül tartósabban lesz a motorja 4000-es fordulaton és a rádió is tudja majd azt a hangerőt hogy elnyomja a menetzajt, rájön hogy mi a tuti :D
Ja, lehet nem volt még úgy igazán meghajtva  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.08.14 12:35:28
Na most már a dízel után a benzinessel is van krakkói tapasztalatom. (Nem bántam meg, hogy a közelgő időjárásra tekintettel, a hosszú hétvégém célpontját a Balatonról áttettem eme szimpatikus lengyel nagyvárosba hirtelen.)
Kerek hat lett. 270 kilónyi utas és háromnegyed részt tele csomagtartó. Jó részt a sebességhatárok megsértése nélkül.
De! Dél-Lengyelóban elképesztő országúti és kisvárosi dugókkal leptek meg. Eddig azt gondoltam, hogy itt Európa közepén a bajorok vannak legjobban "benyugtatózva" az utakon, de a lengyelek verik őket. Ilyen egy türelmes, szimpatikus vendéglátó népet!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.14 12:36:56
Ja, lehet nem volt még úgy igazán meghajtva  :D .
Említette is már hogy ráférne egy tisztítás
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.14 12:55:37
Mindkét esetben kb 5 körül.
Stimmel (de csak óra szerint 130-nál) 140-nél már ~5,3
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.14 13:04:43
Azon töprengtem, hogy 100e km távlatra nézve ha 1,5 L/100km -el többet eszik a benzines az kb 600e ft üzemanyagköltség többletet jelent erre a ciklusra.
Kb ennyi a difi a benzines meg a dízel között, nem?
Amikor én vettem 490 eFt volt a különbség (2007 márciusában)
a 1,5 liter kb reális kivéve ha sok a város, rövid ut, vagy a tél- ezen esetekben nagyobb a különbség- szerintem
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2012.08.14 20:07:40
Van egy pillanatnyi fogyasztásmérővel rendelkező autóm. Azt vettem észre, hogy akkor tudok a legjobb fogyasztást elérni, ha a gázt óvatosan csökkentem, egészen addig, amíg a kívánt sebességet még tartani tudja. Végig tudok menni vízszintes úton 5. sebességben 50-el 6 literes és 8 literes fogyasztással is. Ez eddig nem lenne nagy kunszt. De kérdem én, amikor 8 litert fogyaszt, akkor nem kéne gyorsulnia a kocsinak? Vagy 6 literes gázállásnál lassulnia?? Egy kb 2km-es szakaszon néztem és gyakorlatilag mindkét mutató oda volt szögelve az 50km/h-hoz / a 6 literhez, a gázpedált pedig meg se mozdítottam közben. Pályán is próbáltam, ott is megvolt ugyanez a jelenség, de ott már inkább 8.5 - 9.5 liter volt a két végállás 130km/h-hoz.

Mindig is úgy gondoltam, hogy ha kisebb a kelleténél a gáz akkor lassul a kocsi, ha nagyobb akkor gyorsul, de hogy nem változik a sebesség csak a fogyasztás az nekem nagyon gyanús... A különbség is óriási 2 liter benzin nem tűnhet el a semmibe.
Arra is gondolok, hogy biztos fáradt / öreg / beteg motor (2liter, 150LE, 17 év, 250e km) vagy valami szenzor nem áll a helyzet magaslatán és elromlik a keverékképzés stb. Olyat is tud, hogy alacsony fordulat/nagy terhelés kombinációnál közepes gázra alig gyorsul (12 literes) pillanatnyi fogyasztással, nagy gázra ugyanúgy alig gyorsul, érezhető különbség nincs is gázadásra(!), de 25 literes lesz a pillanatnyi fogyasztás. Megéri visszaváltani.

A módszert egyébként a Corollán is kipróbáltam és fogyasztás rekordot sikerült elérnem.  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Lotto - 2012.08.15 16:09:52
Én azt vettem észre, hogy átszokva a Lukioltól egy olcsóbb Shell kútra -> -1L átlag fogyasztás  :eek:

2-3 tanknál is ez az eredmény, tehát csak nem humbuk... :hmmmm:

100 km-en, vagy a marketingszöveg szerint?  [rohog]
http://www.shell.hu/home/content/hun/aboutshell/media_centre/news_and_media_releases/2011/pr_fuelsave_launch.html (http://www.shell.hu/home/content/hun/aboutshell/media_centre/news_and_media_releases/2011/pr_fuelsave_launch.html)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.15 16:14:34
100 km-en, vagy a marketingszöveg szerint?  [rohog]
http://www.shell.hu/home/content/hun/aboutshell/media_centre/news_and_media_releases/2011/pr_fuelsave_launch.html (http://www.shell.hu/home/content/hun/aboutshell/media_centre/news_and_media_releases/2011/pr_fuelsave_launch.html)
Hát a Lukoil->OMW között nem vettem még észre különbséget. Haver tankolja mindig shellnél a swiftjét, nem számolt be feltűnő fogyasztáscsökkenésről, amióta az új benyájuk van, igaz mivel havonta 1x tankol és csak élvezkedésből tart autót, nem igazán érdekli ha 3-asban gyorsul fel 140-ig :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.15 17:06:06
Ha nem a közeli Shell kutnál tankolok 2 litert is meg tudok takaritani :winkiss:
Itt minimum 20 Ft-al drágább mint kintebb a városból bárhol.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.08.19 21:46:34
itthonról a szomszédos városba táblák szerint egyedül 5.2-es átlag 25 km-en
4 fővel Alföld-Zemplén túra kerek 6 liter 320 km-en

bárcsak városban is így enne :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.20 17:55:53
itthonról a szomszédos városba táblák szerint egyedül 5.2-es átlag 25 km-en
4 fővel Alföld-Zemplén túra kerek 6 liter 320 km-en

bárcsak városban is így enne :)
Na a 1.8-2.0-ról 2.5-re történő nyomásemelés hatására a 6,6-os fogyi 6,4-re csökkent. Persze nem ugyanaz az út, a kisebb fogyi nem 355km pálya és némi város, hanem 230km pálya, 120 közút és falvakkal telt, szal nem mérvadó.
Legközelebb Pénteken tankolok, Lukoil 98-ast tervezek ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.26 20:20:01
Legutóbbi fogyi 6,9-re jött ki. 400km pályát végig 130-cal toltam végig, meg volt benne a gyáli etap, meg némi belvárosi császkálás.
Kivi leszek mennyi lesz a legutóbbi, Miskolc oda-vissza 130-cal, aztán meg Érd 5 emberrel+klíma (hogy hogy gyorsul így pályatempóra, inkább nem ecsetelném :D)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2012.08.26 21:22:52
Hétvégén leugrottam Szegedre, mivel a városban nem az én kocsimmal furikáztunk, gondoltam utoljára még megpróbálok egy rekordfogyit belőni.
Jelentem sikerült, oda-vissza szigorúan beálltam 90-re, mikor ennél kevesebbel kellett mennem, ahogy az 50-et elértem mindig küldtem neki az 5.-et.
Bár nem egy nagy távolság, lévén hazaérve  200km-t mutatott csupán az óra, de jelentem 63km/h-s átlagsebességgel az fogyasztás a computer szerint 5,3.
30 fok körüli hőmérséklet mellett egy személlyel, klíma nélkül persze.
Ezt úgy sikerült elérnem, hogy mikor gyorsítani kellett, akkor figyeltem a pillanatnyi fogyimérőt, és 3000 körül már toltam neki az 5.-et, ezután óvatosan addig vettem vissza a lábam a gázpedálról, míg már ott tartottam, hogy éppen csak hozzáérve nyomtam tartva a 90-et....azért hihetetlen, hogy ez a  kocsi olyan értékeket produkál, melyeket én még benzinestől nem igen hallottam.
Jó jó tudom egy dízeles ezen vigyorog, mégis eddig a legtöbb benzinestől nem nagyon hallottam olyat,a Toyota persze kivétel,  hogy bemegy kényelmesen 6 alá, talán haverom 1,6 ecotec G Astra-ja volt az egyetlen.
De ott az autó fapadossága, és puritán mivolta miatt nálam az a kocsi szóba sem jöhetett.
Talán 10 perccel nőtt a menetidőm.
Azt hiszem többet már nem írok ebbe a fillérerő....oló tocsikba.
Egy év elteltével már látom mit fogyaszt, és mennyit tud lenyelni, ha nagyon nyomjuk neki.
Persze persze, én azért 160 fölé még nem vertem a gépet, de szerintem ez a motor nem is erre való.
Haveromnak volt egy céges e11-e annó, azzal 200-on nyomva 13-at meg tudott vele kajáltatni.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.08.26 23:16:17
Legutóbbi fogyi 6,9-re jött ki. 400km pályát végig 130-cal toltam végig, meg volt benne a gyáli etap, meg némi belvárosi császkálás.
Hmmm. Nekem anno a malacorrú egy kicsivel 130 alatt maradva 6 liter körülieket evett. Michelin Energy gumikkal.  :otlet:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2012.08.27 08:03:57
Amit legutóbb írtam az OFF E36-ról az tényleg rendellenes működés volt. Néhány (láthatóan toldozott foldozott) vákuumcső cseréje a fojtószelep és légtömegmérő tisztítása után már olyan, amilyennek lennie kell. Most inkább azt kell szokni, hogy hogyan tartsam a sebességet az óra folyamatos bámulása nélkül, mert úgy le van hangszigetelve, hogy tényleg nem tűnik fel, hogy 110-el vagy 150-el megyek (130-al szeretnék).
ON E10-el sikerült valamit javítani a fogyasztáson, felhúzott ablakkal, 2.5Bar-os keréknyomással. Ugyanazon az útvonalon 5.89 helyett 5.86l / 100km. Pályán óra szerint 100-120 tempóval, ahol tábla volt vagy város ott az ajánlást közelítve.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.27 08:57:58
Nekem az utóbbi 3 tankolásom alkalmával rendre 6,2-6,3 körüli értékek jöttek ki, nagyrészt klímával, illetve, továbbra is ketten használjuk a feleségemmel az autót. Kettőnk közül engem érdekel jobban a fogyasztás...
Már várom az Őszi Toyota Talit, azért októberben már csak nem lesz szükség a klímára, úgy az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg megint össze tudok hozni 5,5 körüli átlagot teljes tankra.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 09:08:04
Hmmm. Nekem anno a malacorrú egy kicsivel 130 alatt maradva 6 liter körülieket evett. Michelin Energy gumikkal.  :otlet:
Gondolom dízel volt és nem 4000et pörgött 130-nál :D
Amúgy tavaly nyáron is 6,8-7,4 között evett, miután rákaptam a pályatempóra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.27 09:21:31
Nekem az utóbbi 3 tankolásom alkalmával rendre 6,2-6,3 körüli értékek jöttek ki, nagyrészt klímával, illetve, továbbra is ketten használjuk a feleségemmel az autót. Kettőnk közül engem érdekel jobban a fogyasztás...
Már várom az Őszi Toyota Talit, azért októberben már csak nem lesz szükség a klímára, úgy az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg megint össze tudok hozni 5,5 körüli átlagot teljes tankra.  ::)
Viszont többet fog működni a szivató a hideg motoron, meg jön a fűtés ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.27 10:01:42
Kettőnk közül engem érdekel jobban a fogyasztás...
Bocs.  :whistling: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 10:14:35
Nekem az utóbbi 3 tankolásom alkalmával rendre 6,2-6,3 körüli értékek jöttek ki, nagyrészt klímával, illetve, továbbra is ketten használjuk a feleségemmel az autót. Kettőnk közül engem érdekel jobban a fogyasztás...
Már várom az Őszi Toyota Talit, azért októberben már csak nem lesz szükség a klímára, úgy az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg megint össze tudok hozni 5,5 körüli átlagot teljes tankra.  ::)
Az a baj hogy ebben a hónapban még csak olyan volt hogy menjek le és jöjjek haza meló után. Mivel úgy voltam hogy valamikor haza is kell érni, ezért pályán nem spóroltam, 140 alá nem ment a mutató :D
Meg úgy könnyű kis fogyit produkálni hogy nem hagyjátok végigpörögni a fordulatszámmérőt. Azt hiszitek azért terveztek, meg szennyezték a környezetet a gyártással a számlapnál, hogy a 2/3-át ne használjátok? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.27 10:26:05

Neeem, de a fontossági sorrendem szerint inkább a kölyöknek veszek egy-két body-t otthonra, mint, hogy a benzinkúton fizessek a haladósabb tempómért. Szerencsére, sem a munkámban, sem az életem egyéb területén nem szükséges sietnem. Ezért hálás is vagyok...  :yes: :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.27 10:27:25
Bocs.  :whistling: :D
Na, most jól jönne a LIKE gomb...  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.27 10:28:43
Az a baj hogy ebben a hónapban még csak olyan volt hogy menjek le és jöjjek haza meló után. Mivel úgy voltam hogy valamikor haza is kell érni, ezért pályán nem spóroltam, 140 alá nem ment a mutató :D
Meg úgy könnyű kis fogyit produkálni hogy nem hagyjátok végigpörögni a fordulatszámmérőt. Azt hiszitek azért terveztek, meg szennyezték a környezetet a gyártással a számlapnál, hogy a 2/3-át ne használjátok? :D
Mindent  megterveztek ;) Akkor most csak akkor indulsz el, ha 5 fő megvan, annyira tervezték [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.27 10:32:19
Viszont többet fog működni a szivató a hideg motoron, meg jön a fűtés ;)
Csillag garázsból indulva 3 utcasarokkal arrébb már nem megy a "szivató" (ami amúgy nincs is benne, az ECU állít elő gazdagabb keveréket), ami max 1 km hossz, valamint a fűtés jelentéktelen mértékben járul hozzá a többlet fogyasztáshoz. Plusz 10-20 fok közötti hőmérsékleten a legideálisabb a fogyasztása az autómnak, így vettem észre. Ez alatt hideg van, e fölött, mint pl. az elmúlt napokban (36-38 fok) túl meleg. Az említett intervallumban, viszont, jó a páratartalom, van oxigén, ezáltal jobb az égés hatásfoka.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.27 14:48:50
Balatoni nyaralás meglőve. % személy full csomag ( a kalaptartó is kikerült) pályán 140 alatt nem mentem klíma végig 720 km 140 km/h átlag fed.comp. alpaján 8.1. liter kiszámolva 7.6 nagyon meg vagyok elégedve a kis kocsival.  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 14:54:51
Balatoni nyaralás meglőve. % személy full csomag ( a kalaptartó is kikerült) pályán 140 alatt nem mentem klíma végig 720 km 140 km/h átlag fed.comp. alpaján 8.1. liter kiszámolva 7.6 nagyon meg vagyok elégedve a kis kocsival.  :clap:
Szerintem kéne külön fogyis topik a hypermillereknek, meg a "csak rövid utakra használom városban" és "pályán 130 alá nem megyek el ne aludjak" embereknek :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.27 15:10:14
Csillag garázsból indulva 3 utcasarokkal arrébb már nem megy a "szivató" (ami amúgy nincs is benne, az ECU állít elő gazdagabb keveréket), ami max 1 km hossz, valamint a fűtés jelentéktelen mértékben járul hozzá a többlet fogyasztáshoz. Plusz 10-20 fok közötti hőmérsékleten a legideálisabb a fogyasztása az autómnak, így vettem észre. Ez alatt hideg van, e fölött, mint pl. az elmúlt napokban (36-38 fok) túl meleg. Az említett intervallumban, viszont, jó a páratartalom, van oxigén, ezáltal jobb az égés hatásfoka.  ;)
Ezt az oxigént én is tudom, de miért is több az oxigén a hideglevegőben? :hmmmm:
A pára minek a motornak?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.08.27 15:24:40
Ezt az oxigént én is tudom, de miért is több az oxigén a hideglevegőben? :hmmmm:
A pára minek a motornak?
Pára nem kell, oxigén kell, hogy jobb legyen az égés. Pontosabban a pára is csak bizonyos mértékig kell... Azt nem tudom, hogy %-osan, vagy egyéb mérőszám szerint mennyi az ideális, de az említett 10-20 fok között jó, ez biztos.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.08.27 15:40:51
Na akkor egyikünk se kapna most 5-öst. Csak tudnám hogy fizikából vagy kémiából? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.08.27 15:41:21
Gondolom dízel volt és nem 4000et pörgött 130-nál :D
Nemtom, nem volt fordulatszámmérőm.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.08.27 17:42:50
Ezt az oxigént én is tudom, de miért is több az oxigén a hideglevegőben? :hmmmm:
A pára minek a motornak?

Mert a hideg levegő sűrűbb  :hug: Egységnyi térfogatban több anyag van, mint a melegben(mert a meleg ugye tágul).
Nekem meg az a tervem, hogy a Corolla szívócsővét beállítom a légáramba, most a légárammal(tehát a menetszéllel) párhuzamosan áll, a bal első lámpánál szívja a levegőt, a kocsi oldala felé nézve. Vagyis semmiféle torlónyomás nem tud belemenni, ami segítené a töltést :) Így érezhetően jobban menne országúton sztem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.27 18:28:30
Szerintem kéne külön fogyis topik a hypermillereknek, meg a "csak rövid utakra használom városban" és "pályán 130 alá nem megyek el ne aludjak" embereknek :D
Én itt ezen az etapon 140 alá nem mentem. 5 en voltunk az üzemanyag árát szétdobtuk így kemény 5000 Ft volt egy Balatoni oda vissza út.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 18:32:13
Én itt ezen az etapon 140 alá nem mentem. % en voltunk az üzemanyag árát szétdobtuk így kemény 5000 Ft volt egy Balatoni oda vissza út.
Az 5-nél ne nyomj Shiftet mert százalékjel lesz. Amúgy én is szoktam telekocsizni, ha egyedül megyek valahova, akkor meghirdetek két helyet (mögöttem lévő ülés nem éppen komfortos a magasságom miatt).
Ha azt veszem, benzinben én is megúszok egy Bp-Miskolcot 1500-2000Ft-ból, ami 2,5L/100 as fogyit jelent :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.27 18:54:49
Javítottam köszi.:D
Nekem a hátsó utasok nem panaszkodtak mondjuk én csak 178 cm vagyok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 19:02:45
Javítottam köszi.:D
Nekem a hátsó utasok nem panaszkodtak mondjuk én csak 178 cm vagyok.
Lehet nekem is pici kínaiakat kéne csempésznem, még a csomiba is elfér kettő :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.27 21:07:29
Akkor ezek szerint én a 178 cm kínai vagyok ? XD
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.08.27 21:18:55
Akkor ezek szerint én a 178 cm kínai vagyok ? XD
Határeset :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.08.28 03:30:44
Nem baj legalább "kici olcóóó nem dága" vagyok. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.08.30 09:19:22
Mert a hideg levegő sűrűbb  :hug: Egységnyi térfogatban több anyag van, mint a melegben(mert a meleg ugye tágul).
Nekem meg az a tervem, hogy a Corolla szívócsővét beállítom a légáramba, most a légárammal(tehát a menetszéllel) párhuzamosan áll, a bal első lámpánál szívja a levegőt, a kocsi oldala felé nézve. Vagyis semmiféle torlónyomás nem tud belemenni, ami segítené a töltést :) Így érezhetően jobban menne országúton sztem.
Okosan... Egy srác anno hogy minél hidegebbet szívjon a moci, valahova nagyon lentre tette a szívócsövet. Be is ázott neki, napokig nem merte beindítani a kocsit.  [rohog] Hidd el, ha nem értesz hozzá nagyon, akkor hagyd úgy, ahogy nagyon okos japók megtervezték a frankót... ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.08.30 14:40:10
Okosan... Egy srác anno hogy minél hidegebbet szívjon a moci, valahova nagyon lentre tette a szívócsövet. Be is ázott neki, napokig nem merte beindítani a kocsit.  [rohog] Hidd el, ha nem értesz hozzá nagyon, akkor hagyd úgy, ahogy nagyon okos japók megtervezték a frankót... ::)

Én nem nagyon le akarom rakni, hanem úgy, hogy a torlónyomás érje, tehát szembe a menetszéllel  ;) Ma meg is próbáltam, de elég hülyén van ott megoldva :wacko: Az a gégecső, ami annak néz ki, nem az, nem hajlik, valami hülye műanyaggal van merevítve, a könyökre rá volt ragasztva a cső, nem csak simán ráhúzva.. Szóval nem nagyon lehet hajlítgatni. Most azért valamennyire előrefordítottam, a hűtőmaszk felé, a lámpa mellett, de igazából nem nagyon van ott hely. Kell majd még plusz cső, és/vagy könyökcső, hogy jobban a légáramba lehessen tenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.08.30 14:44:59
mit kezdesz a torlónyomással, ha  a  levegönek gyári papirszürön kell áthaladnia?  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.08.30 15:03:22
mit kezdesz a torlónyomással, ha  a  levegönek gyári papirszürön kell áthaladnia?  :whistling:

Valamennyire segíti a töltést sztem. De majd kiderül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.08.30 15:05:50
cold air intake ami érne valami...... valahogy így ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2012.08.30 21:53:43
E10-nél az akksinak van fordítva, merőlegesen áll a menetszélre, a levegő nem túl tervezetten és átgondolt módon jut oda. Jobban belegondondolva ezzel a megoldással, hogy az akksi félig kitakarja (ott van 1cm-n belül szembe), a tervezőknek az lehetett a célja, hogy az átszívott levegő hűtse az akksit, vagy elszívja az akksiból esetleg felszabaduló gyúlékony gázokat...  [rohog] Akkor tűnt fel, amikor az akksit kivettem az izzócseréhez, először azt hittem rosszul rakták össze előttem, de csak így lehet.
OFF E36-nál a szívócső szája kissé kiszélesedik és pont a menetszél irányába néz (a bal oldali "vese" bal szélénél (ahol már nincs előtte a ventilátor és a radiátor se). A melegedő alkatrészek (fékek, generátor stb.) külön levegő bevezetéssel vannak ellátva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.02 09:57:30
Tegnap volt egy kis sétakocsikázás Somogyban: 70km-t mentem 60-80-al, lakott területen 50-el az átlag 3,6 l mutatott.
A legkisebb emelkedő, meg a 80-as tempó is már 4 l felé nyomta a fogyasztást.
Hát sajna ilyen nézegelődősen, nem sokat fogok járkálni, marad az 5 l-es átlag, ahogy szoktam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.02 12:34:53
cold air intake ami érne valami...... valahogy így ;)

Végülis sikerült hasonlóan megoldani, leraktam a csövet, az akksi alatti üregrészbe, úgy hogy a csőnyílás kifelé néz, a legalsó rács felé a lökhárítón. De nem merőlegesen, és nem is ér ki odáig.  kicsit hosszítani kéne majd a csövön. Az eddigi megoldásnál jobb, mert innen tuti nem szív semmi meleget, és valamennyire a torlónyomás is éri. Télire majd vissza kell tenni felülre, hogy egy kis meleget szívjon a hűtő mellől :) Így talán kevesebbet enne télen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.02 12:43:22
E10-nél az akksinak van fordítva, merőlegesen áll a menetszélre, a levegő nem túl tervezetten és átgondolt módon jut oda. Jobban belegondondolva ezzel a megoldással, hogy az akksi félig kitakarja (ott van 1cm-n belül szembe), a tervezőknek az lehetett a célja, hogy az átszívott levegő hűtse az akksit, vagy elszívja az akksiból esetleg felszabaduló gyúlékony gázokat...  [rohog] Akkor tűnt fel, amikor az akksit kivettem az izzócseréhez, először azt hittem rosszul rakták össze előttem, de csak így lehet.
OFF E36-nál a szívócső szája kissé kiszélesedik és pont a menetszél irányába néz (a bal oldali "vese" bal szélénél (ahol már nincs előtte a ventilátor és a radiátor se). A melegedő alkatrészek (fékek, generátor stb.) külön levegő bevezetéssel vannak ellátva.

Az E12-n is hasonlóan van megoldva, az akksi és a lámpa közé van fordítva, tehát úgymond friss levegőt kintről nem kap, vagy alig, semmi menetszél nem éri, és a motortéri meleget szívja be, nyáron azért átmelegszik az a rész is. Gondolom valami emissziós oka lehet ennek, hogy korlátozzák a töltést  :hmmmm: Más dolgot nem nagyon tudok elképzelni. Én úgy oldottam volna meg, hogy egy Y csatakozással lentről is szív, meg fentről, és egy termosztét szabályozná, hogy honnan szívjon, mint a régi karbis motoroknál  :hug: Így nagyjából állandó hőmérsékletű levegőt szívne ba a moci. És nem mászna fel a fogyasztás télen országúton. Meg nyilván városban is segítene valamennyit fogyasztásügyileg. Egyébként ezt a tervezők is gondolhatták, mert azon a csövön, ami a légszűrőbe megy, van egy lefelé néző elágazás, csak vak.. Tehát egy csonk.  Tehát oda lefelé vezetne, ahova most tettem a csövet, ahol nem nagyon van meleg, és van torlónyomás.. Lehet hogy a TSnél így van megoldva   :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2012.09.02 13:02:13
A lefelé oldalra stb. néző vak csövek szívó oldalon sok autóban megtalálhatóak, épp néztem a 2005-ös COV-nál egy egész nagy "vak bödön" van eldugva a bal első sárvédőben. Az E10-szívócsövében is van egy nagyobb doboz egy kisebb doboz és egy vak csonk is. Ezekkel bizonyos fordulatszám tartományokban a motor nyomaték karakterisztikáját próbálják kisimítani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.03 14:36:31
Érdekes dolog történt a hétvégén. Mentünk tankolás óta 400km-t, ebből 160km-en keresztül klíma nélkül.
Kicsi város, nagyrészt sima közút (Békéscsaba-Törökszentmiklós-Békéscsaba), volt pár előzés is, de ezeket lendületből letudtam. 3 felnőtt, + 1 törpe, 30-32 fok. Most is 5,8-on áll az átlagfogyasztás, 52km/h átlagsebesség mellett.

A benzinben most kivételesen nincs Spuri, csak a sima 95-ös Lukoil.

Érdekes, hogy milyen sokat jelent 8-10 foknyi különbség a kánikulához képest! Az utolsó 2-3 tankom rendre 6,2-6,3-as átlagokat hozott kb azonos arányú klímázás és egyéb használati körülmény mellett. Ez most, akárhogy is számolom, 0,5 literes átlagcsökkenés és a jó idők még csak ezután jönnek (20-25 fokok)!!! Akkor már nem kell majd klíma, és simán lehozom az átlagot 5,5 alá...  ::)

És ehhez semmilyen akadályt nem képzek, sőt, én előztem többet, engem kb 1-2 autó-furgon előzött meg. Folyamatos 90-110km/h - óra szerinti - sebesség mellett ennyi... A hangsúly nálam az egyenletes sebességen van, egy-egy előzésnél sem gyorsultam 120 fölé és sokat motorfékezek. Semmi ördöngősség, egyszerűen csak az egyenletes haladásra kell figyelni.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy amelyik autó engem megelőzött, mindössze annyi előnyt tudott kicsiholni velem szemben, hogy a soron következő település 1. forgalomirányító jelzőlámpájánál beértem...  :whistling: ...sőt, Mezőtúron a megfelelő útvonalrövidítések miatt bőven és kényelmesen elé kerültem...  :) pedig Ő tolta neki vagy 120-130-cal...
Ezért nincs értelme száguldozni, hiszen a teljes menetidőnk szinte percre pontosan ugyanannyi, fogyasztásban, pedig kb 1 literrel beljebb vagyok. Ennyivel kevesebb az ablakon kidobott pénz...  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.09.03 15:55:55
Ezért nincs értelme száguldozni, hiszen a teljes menetidőnk szinte percre pontosan ugyanannyi, fogyasztásban, pedig kb 1 literrel beljebb vagyok. Ennyivel kevesebb az ablakon kidobott pénz...  :clap:

Én legtöbbször nem azért száguldozok, mert sietek....... csak szimplán jol esik gyorsan menni  :whistling:
jah, meg 80-90 es temponál fáj a bokám és a lábfejem, olyan hülye pózban kell tartani a pedálon :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.03 17:16:54
Én már ilyen  kicsi melegben nem is használom a klimát, így soha nem látott alacsony fogyik jönnek ki, szereti a Totya a meleget :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.03 17:18:35
Három hét után tankoltam. Átlag (kb negyed-fél tank erejéig klíma is volt): 6.9.  :no: Nesze neked MOL benzin. Egyszer már tényleg telerakom megint LukOillal.  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.03 17:25:25
Miért, a LukOil nem MOL benzint ad el?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.03 17:26:34
Nemtom. De az érdi MOL-ból rendre fél literrel többet eszik a Cori mint az érdi Lukoilból.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.03 19:17:59
Nemtom. De az érdi MOL-ból rendre fél literrel többet eszik a Cori mint az érdi Lukoilból.  ::)
És mi a baj az Érdi Agippal? Azon kívül hogy KP esetén nem adnak számlát? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.09.03 22:20:59
Nemtom. De az érdi MOL-ból rendre fél literrel többet eszik a Cori mint az érdi Lukoilból.  ::)

üdv!

Vagy kevesebbet kapsz, mint amennyit látsz a kúton...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.03 23:02:49
üdv!

Vagy kevesebbet kapsz, mint amennyit látsz a kúton...
Azt azért a benzinóra alapján - már ha elég sokat megy két tankolás közt - le lehet csekkolni. Én anno a malacorrún 1-2 tized/100 km pontossággal meg tudtam mondani előre a tankolt fogyit, ha ennyire becsaptak volna, azonnal kiderült volna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.09.07 23:05:52
mostnában városban rövid távokon használtam a kocsit és iszonyú sokat evett olyan 9 liter körül... ha viszont hosszabb távra megyek és még ha padlózom is akkor is csak 7 lityót eszik... alul elég gyengének érzem mostanában.. ebből kifolyólag gondoltam egyet és csináltam egy ecu resetet.. az létezik h ecu reset után egyből rugalmasabb lett alacsonyabb fordulat tartományban? és látszólag is kevesebbet fogyaszt a gép... :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.07 23:50:02

9 lityó reális ha csak városban tolod, ott nekem is annyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.08 00:14:57
mostnában városban rövid távokon használtam a kocsit és iszonyú sokat evett olyan 9 liter körül...
Az megdobja nagyon, nincs mit tenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.09.08 01:01:40
akkor öregszik a gép :( régen városban olyan 7,5-8 körül volt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.08 12:20:33
Tegnap tankoltam a Lukoil-on és meglepve tapasztaltam, hogy a 98-as 453,9Ft, míg a 95-ös "csak" 429,9. Kérdeztem a kutast, hogy "ugye most nagyobb a két fajta benya közti különbség?", azt mondta, jól látom, egy belső döntés értelmében arányaiban az eddigieknél drágább a 98-as. Vissza is raktam gyorsan a 98-as pisztolyát, mert először azt akartam tankolni, de ennyiért nem fogom megenni...  :nonono:

Amúgy teljes tankra 5,8 lett a legutóbbi átlagom. Ahogy itt, a múlt hétvégi bejegyzésemben csodálkozva már leírtam egyszer...(klímázva)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.08 12:31:00

Kivi leszek 95össel mennyivel lesz több.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.08 13:57:31

Biztos drága tyúktojást raksz a gázpedálra [rohog]
Egy kis ólom a talpamon, simán egálban tudnánk lenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.08 14:12:16
akkor öregszik a gép :( régen városban olyan 7,5-8 körül volt...
Nem a várostól lesz sok, hanem a rövid utaktól. Már ha tényleg rövidek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.09.08 17:53:21
Kivi leszek 95össel mennyivel lesz több.
Szerintem semennyivel se lesz több.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.09 20:35:06
Kivi leszek 95össel mennyivel lesz több.
304 km a hétvégi "termés". Fed comp tizedre pontos értékeket szokott adni, jelenleg 5,5l-en áll az átlagfogyasztás, 58km/h átlagsebesség mellett. Pontosan a táv fele ment klímával.
Útvonal: 47. sz. főút Békéscsaba-Debrecen-Békéscsaba.
Tempó (óra szerint) 95-100km/h
Csomagtartóban egy kisgyerekes család cuccai: utazóágy + matrac, esernyőkocsi, nagy sporttáska, több kisebb táska, 2 felnőtt + egy csöppség.

Asszem,  most behalok, és nem értem, hogy közel 30 fokban (27-29) hogyan lehet ennyire kevés... ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.09 21:32:35
Asszem,  most behalok, és nem értem, hogy közel 30 fokban (27-29) hogyan lehet ennyire kevés... ::)

Úgy hogy lassan mész  :hug: Nekem legalábbis a szokásos országúti menetemen mindig 70 körül van az átlagom. Igaz ebben van egy kis pálya is(110-120). És így szokott 6-6.3 litert enni. Országúton annyival megyek mint te. De az 58as átlag visszafogott tempóra utal, vagy sok volt a lakott terület.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.09 23:10:07
Úgy hogy lassan mész  :hug: Nekem legalábbis a szokásos országúti menetemen mindig 70 körül van az átlagom. Igaz ebben van egy kis pálya is(110-120). És így szokott 6-6.3 litert enni. Országúton annyival megyek mint te. De az 58as átlag visszafogott tempóra utal, vagy sok volt a lakott terület.
Lehet át kéne szoknom az országutakra, szinte csak városban és pályán közlekedek, nekem most 6,9-en áll a 16e km-es átlagom :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.10 08:34:12
Úgy hogy lassan mész  :hug: Nekem legalábbis a szokásos országúti menetemen mindig 70 körül van az átlagom. Igaz ebben van egy kis pálya is(110-120). És így szokott 6-6.3 litert enni. Országúton annyival megyek mint te. De az 58as átlag visszafogott tempóra utal, vagy sok volt a lakott terület.
Azt írtam korábban, hogy ugyanilyen tempó mellett ugyanígy, klímával 6,2-6,3 volt az átlag, csak 10 fokkal melegebb időben (kánikula). Most annál 6-7 decivel kevesebb az átlag.
Amúgy, országúton ennél nem is nagyon lehet gyorsabban menni. A települések kb 20-25km-ként követik egymást, egyiken sem volt akadály, a lámpákat gyakorlatilag úgy kaptuk el végig, hogy max fél percet álltunk.
A yerkőc aludt hátul, így nem siettünk, ugyan, de az egyenletes tempóra törekvés ugyanúgy megvolt. Ha előzni kellett, előztünk (minket 2db autó előzött meg a 135km távon + vissza is), ekkor 12-ig ment a mutató. Szóval nem voltunk továbbra sem közúti akadály...  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.10 15:02:36
479 km(2x238) 112 km pálya, valós 110-120al, országúton 90-100. 75ös átlagseb, 6.4 literes fogyi. Odafele 3 személy, tele csomagtartó, visszafele egyedül, 2-3 csomaggal. 25-28 fok. Utazás előtt 44 litert tankoltam, 30 litert 95öst, és 14 liter E85öst, így a literenkénti ár 409.1 ft volt. Ha visszaosztjuk benzinárra a költséget, akkor 6 literes benzinfogyinak megfelelő a költség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Rabby - 2012.09.13 17:19:24
Sziasztok,
Új tulaja vagyok egy 2009-es Corolla 1.4 d-4d -nek.
Ami feltűnt eddig az az, hogy az elméletileg 55l-es tankba, miután az autó jelezte utolsó csíkjának villogásával plusz felírattal 20km-en át, csak 45l-t tudtam tankolni. Nem mertem tovább menni, pedig e elméletileg még minumum 150km-re elég anyag lett volna benne. A hátralevő km-t is állandóan szűken méri a kocsi, mert 45l tankolása után 650km-t jósol, holott az mindig 850km körül alakul.

Rendjén van ez így? Nem lehet klibrálni valahogy? Jelzés után kb mennyi üzemanyag van még a tankban? (dacára annak,hogy 20km-t mond a computer)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.13 20:25:22
Örülj neki, részben ezért is van az a reklám, hogy egy Corolla sohasem áll meg Ön alatt...  :whistling: :yes: ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.13 20:30:07
... vagy legalábbis nem az ü.a. hiány miatt  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.09.14 03:00:42
Rendjén van ez így? Nem lehet klibrálni valahogy? Jelzés után kb mennyi üzemanyag van még a tankban? (dacára annak,hogy 20km-t mond a computer)
Igen rendjen. Az auto konyveben is benne van, hogy amikor az utolso kocka villogni kezd, akkor 10 liter van a tankban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Rabby - 2012.09.14 07:56:48
Igen rendjen. Az auto konyveben is benne van, hogy amikor az utolso kocka villogni kezd, akkor 10 liter van a tankban.

Kösz a választ!
Akkor már csak azt nem értem, hogy a még megtehető km-ek számát miért mutatja ennyire rosszul. Pl a villogás kezdetekor esetemben majdnem 200km-t kellene jeleznie, ő meg elintézi kb 25-el! :-(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.14 08:32:54
Kösz a választ!
Akkor már csak azt nem értem, hogy a még megtehető km-ek számát miért mutatja ennyire rosszul. Pl a villogás kezdetekor esetemben majdnem 200km-t kellene jeleznie, ő meg elintézi kb 25-el! :-(
Nekem 42 l-nél jelez alacsony szintet és akkor még 13 l van benne, ami még jóval több mint 200km. Ez már csak ilyen. De ki szereti az ilyen műszert nézni :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.14 10:44:03
Kösz a választ!
Akkor már csak azt nem értem, hogy a még megtehető km-ek számát miért mutatja ennyire rosszul. Pl a villogás kezdetekor esetemben majdnem 200km-t kellene jeleznie, ő meg elintézi kb 25-el! :-(
Erre évekkel ezelőtt itt valaki mondta, hogy a Toyoták range-e pesszimista. Ez van. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.14 14:31:57
Erre évekkel ezelőtt itt valaki mondta, hogy a Toyoták range-e pesszimista. Ez van. :D

A Hondáé is ilyen. Amikor a legeslegalján van a mutató, a piroson, akkor még van benne kb 10 liter. Arra gondolok, hogy a hülye amcsik miatt csinálták ilyenre, mert beperelték volna a céget, hogy felháborító, hogy kifogy menet közben a benzin, és nincs benne a kezelésiben, hogy ha nagyon lent van idejében tankoljon :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.09.14 14:59:38
Kösz a választ!
Akkor már csak azt nem értem, hogy a még megtehető km-ek számát miért mutatja ennyire rosszul. Pl a villogás kezdetekor esetemben majdnem 200km-t kellene jeleznie, ő meg elintézi kb 25-el! :-(
Gondolj bele hogy szamol a BC range-t. Az addigi atlagfogyi es meglevo liter alapjan. De mi van, ha 10 literrel a tankban elindulsz az amugy csak 50km-es utnak csak van kozte 1000m szintemelkedes benzinkut nelkul. Szerintem jobban anyaznal ha a range kilometerenkent 20km-ert csokkene (lsd Opel) es se kozel se tavol egy benzinkut.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.14 16:57:32
Egyébként minnél többre töltök rá, annál kevesebb lesz a "range", pedig teletankolom, nyilván az alacsony szintet is máskor jelzi, de ezt még nem tapasztaltam ki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2012.09.15 11:31:24
Itt az lehet a filozófia, hogy az utolsó 10 litert "biztonsági tartalék"-ként kezelik a kocsik. Van ahol úgy adják meg pl, hogy a tank 55liter + 10 liter "reserve", ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy 65 literes a tank és 10 liternél mutat 0-t.
A BC pedig azért hülyéskedik, mert nem annyira pontos a szint mérő, hogy az alapján literre pontosan meg tudja határozni az üzemanyagot, egy teletankolásnál a szoftver "resetelődhet" egy teli tankos mennyiséghez, de egy rátankolásnál, nem tudja megmérni, hogy 5-10-20 litert tankoltál, a pillanatnyi szintből pontatlanul tud becsülni, mert a szint mindig ingadozik, lejtő emelkedő stb.
Az E10-nél egyébkény úgy néz ki, hogy amikor a mutató 0-t mutat, a szegénységjelző jelez, megyek tankolni és 40-41l-t tudok betölteni (50l a tank). Ha még autózok pár napot (napi 10-20km), akkor a mutató lemegy nulla alá :) és akkor lehet 45-46l-t tankolni, tovább nem szoktam húzni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.15 12:49:21

nálam e11nél is igy van...nehezményezem is...amellett,h gyujtás levételkor marad az üza szintjelzője a helyén,a mutatója millimétereket letud menni 0 szint alá és még akkor is van benne vagy 5-6liter benzin.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.20 08:04:17
Új fogyi: 6.62-es átlag. Alakulunk... :hmmmm: :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.20 08:18:36
Már nem 7-tel kezdődik  :yes:
Lesz 5-ös is?  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 08:19:08
Majd a pécsi kiruccanáskor...  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.20 08:24:21
Reméljük, lesz ott meglepi... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.20 08:29:24
4-es fogyid lesz vagy még annyi sem?  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.20 08:39:54
Nem barchoba... :tt2: :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.20 08:47:19
Versenyzünk, kinek lesz kevesebb?
Bepi, beszállsz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 08:51:19
Simán!  :yes:

Bár a Tied ugye 6 sebességes, tehát eleve handycap-pel indulsz...  :whistling:

Bár, lehetne úgy csinálni, hogy a legmagasabb átlagsebesség mellett a legalacsonyabb fogyasztási érték legyen a nyerő.  :otlet:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.20 08:58:33
A kocsi tömege kompenzálja a fordulatszámot ;)

De részemről csak egy érdekes játék az egész, de Gyöngyivel lejátszhatjátok  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 09:18:20
A kocsi tömege kompenzálja a fordulatszámot ;)

De részemről csak egy érdekes játék az egész, de Gyöngyivel lejátszhatjátok  :flowers:
Részemről O.K.
Vállalom az Avéd "ellen" is, hátha okozhatok meglepit...  ::)
Az útvonalunk valószínűleg Szeged felé vezet majd a 47-en, majd onnan Baja felé az 55-ösön, ezután, 51-esen Bonyhádon át Pécsre. Végig II. rendű főút, ohne autópálya.  :)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 09:19:32
Nekem tavalyi Villányi borfeszt 7,4-et hozott, nem tudom hogy lehet itt benyással 5,x-eket kihozni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 09:20:59
Nekem tavalyi Villányi borfeszt 7,4-et hozott, nem tudom hogy lehet itt benyással 5,x-eket kihozni.
Nem "itt" fogom kihozni, hanem az egész távon, oda-vissza.. 2x276km + a helyi sallang...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 09:23:13
Nem "itt" fogom kihozni, hanem az egész távon, oda-vissza.. 2x276km + a helyi sallang...  ;)
Nekem is egész távos átlagfogyi lett egész hétvégére. Annyi hogy Péntek este felmentem ótópályára, beálltam 130-ra, így éjjel már s**grészegen jó hangulatban mentünk vissza az apartmanunkba :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.20 09:28:26
Prego: 110-re beálltál volna, 6.5 alatt lett volna. Az 5.x-es fogyik autópályán nem összehozhatók a mi Corinkkal (vagy túlságosan lassan kéne menni hozzá). Főút és 80 km/h körül az ideális hozzá. Az 5.4-es augusztusi rekordhoz 70 km/h körül mentem végig.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 09:36:56
Ezzel picit vitatkoznék: Nálam úgy van, hogy 110-ig hajtva 6 liter alatt marad, persze ehhez többnyire kerülni kell a gázpedál pumpálását, a tiltásig húzatást, de 3000-ig nyugodtan lehet forgatni és pár izmosabb előzés is belefér.
Autópályás tapasztalatom nincs ezzel az autóval, így azt nem tudom, mennyi lenne...

Semmi egyéb hókusz-pókusz nincs a dologban, minden a sofőrön múlik. Ha volna fed. comp. a Ti autótokban is, könnyen figyelemmel lehetne kísérni a pillanatnyi fogyasztást és az átlagsebességet is. Ilyen hosszú távon (Békéscsaba-Pécs) könnyedén lehet 60km/h körüli átlagsebességet hozni, ami, ha belegondolunk, egyáltalán nem kevés, teljesen korrekt tempó, figyelembe véve, hogy nem autópályán megyünk, hanem városokon, kisebb településeken keresztül.
Lehet sokat motorfékezni...  :)

Ja és még egy érdekesség: A pillanatnyi fogyasztási adaton decire pontosan ugyanannyi 105-nél, mint 80-nál, ezért - nekem - nem indokolt 80-nal tötymörögni. Itt lehet, hogy kijön a vvt-i motor előnye...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.20 09:41:33
Biztos, hogy van itt bőven difi a két motor között. Neked 4000 rpm-ig takarékos, a mienk sztem inkább lineárisan nő a sebesség függvényében.  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 09:46:16
Prego: 110-re beálltál volna, 6.5 alatt lett volna. Az 5.x-es fogyik autópályán nem összehozhatók a mi Corinkkal (vagy túlságosan lassan kéne menni hozzá). Főút és 80 km/h körül az ideális hozzá. Az 5.4-es augusztusi rekordhoz 70 km/h körül mentem végig.  ::)
Amikor még "új" volt a kocsi és nem tudtam mennyit csal az óra és nem GyéPéSsel jártam, akkor még pályán is 100-al mentem, plusz volt párszáz km főút is, úgy valóban 6,19 lett a fogyi. De akkor sem 5.x :D
Mondjuk nem szeretem a főutat, egy kiugró vad nagyobb kárt tehet, mint amennyit megspórolok (unokanővéremét vásárlás után 5 nappal törte meg egy őzike 10 évvel ezelőtt, 150e volt a javítás).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 09:54:18

A vadveszély bizonyos autópálya szakaszokon is előfordulhat, ha nem sötétben vezetsz, vadveszély szempontjából nem lesz veszélyesebb a főút. Más forgalmi kockázata ugyan valóban nagyobb, ha mi is BP-n laknánk, akkor valószínűleg én is autópályán mennék, de így nem fogok akkorát kerülni csak a pálya miatt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 09:57:34
A vadveszély bizonyos autópálya szakaszokon is előfordulhat, ha nem sötétben vezetsz, vadveszély szempontjából nem lesz veszélyesebb a főút. Más forgalmi kockázata ugyan valóban nagyobb, ha mi is BP-n laknánk, akkor valószínűleg én is autópályán mennék, de így nem fogok akkorát kerülni csak a pálya miatt...
Előbb utóbb anyagi megfontolásból úgyis rá fogok kényszerülök a főútra :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 10:05:43
Előbb utóbb anyagi megfontolásból úgyis rá fogok kényszerülök a főútra :D
Nem feltétlen. Gondold meg:
Autópályán is simán tudsz 100-110-zel menni, nem kell űzni jobban. Ha, pedig maga az útvonal is rövidebb pályán, mint főúton, akkor minek mennél főúton? Jó, a pályadíj még attól fizetendő ugyan, de nagyságrenddel biztonságosabb a pálya, mint a főút.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 10:11:21
Nem feltétlen. Gondold meg:
Autópályán is simán tudsz 100-110-zel menni, nem kell űzni jobban. Ha, pedig maga az útvonal is rövidebb pályán, mint főúton, akkor minek mennél főúton? Jó, a pályadíj még attól fizetendő ugyan, de nagyságrenddel biztonságosabb a pálya, mint a főút.
Felmegyek pályára, előbb utóbb úgyis 120-130-cal teperek, annyira unalmas és egyhangú.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.20 10:16:20
Felmegyek pályára, előbb utóbb úgyis 120-130-cal teperek, annyira unalmas és egyhangú.
Ezért írtam, hogy sofőr függő a dolog...  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.20 10:21:39
Ezért írtam, hogy sofőr függő a dolog...  :surrender:
Akkor marad nekem a magasabb fogyi, úgyis vagy pályán vagy városban közlekedem. A másfél év/17e km átlaga 6,9.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.09.20 11:13:33
Március vége óta, amikor a nyári kerekeket felszereltem, 6.26 a számított összátlagom. Az eddigi legjobb nyári fogyi. Az autó beszerzése óta pedig 6.8. Ez majdnem a gyárilag megadott vegyes fogyasztás. Amit az autós szakújságok szerint csak laborkörülmények között lehet teljesíteni. Pedig nem.
Nálam az 1.8D is a gyári átlagot hozta annak idején.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.21 00:13:27
Prego: 110-re beálltál volna, 6.5 alatt lett volna. Az 5.x-es fogyik autópályán nem összehozhatók a mi Corinkkal (vagy túlságosan lassan kéne menni hozzá).
Az enyém tudta. Tartós 120-szal simán 6 alatti fogyit produkált.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.21 00:15:05
Ja és még egy érdekesség: A pillanatnyi fogyasztási adaton decire pontosan ugyanannyi 105-nél, mint 80-nál,
Ezt ugye te sem gondolod komolyan...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.09.21 00:18:43
A pill. fogyi mérő deci pontossággal egy  :D
 :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.21 07:39:07
Az enyém tudta. Tartós 120-szal simán 6 alatti fogyit produkált.
Hát az enyém ezt nem tudja. Tartós GPS szerinti 140-nél (700 km-es út) 7 fölötti átlag jött ki.  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.21 08:05:03
Ezt ugye te sem gondolod komolyan...
Jó, igazad van, kimaradt az, hogy "pár" deci pontossággal, ami kb 3-4 decit jelent. De ez még minig nagyságrendileg ugyanannyi. Nincsenek literes eltérések...  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.21 09:13:39
Hát az enyém ezt nem tudja. Tartós GPS szerinti 140-nél (700 km-es út) 7 fölötti átlag jött ki.  :no:
Alattad ment az autó ennyivel?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.21 09:15:42
Hát az enyém ezt nem tudja. Tartós GPS szerinti 140-nél (700 km-es út) 7 fölötti átlag jött ki.  :no:
Az óra szerint 155km/h ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.21 09:17:56
Alattad ment az autó ennyivel?
Természetesen nem és az arcmimikámmal, valamint verbálisan is erős nemtetszésemet nyilvánítottam ki a tevékenység iránt.  :D

Az óra szerint 155km/h ;)
Itt már nem csal sokat az óra, 150 körül volt a mutató...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.21 09:19:54
Természetesen nem és az arcmimikámmal, valamint verbálisan is erős nemtetszésemet nyilvánítottam ki a tevékenység iránt.  :D
Itt már nem csal sokat az óra, 150 körül volt a mutató...
Nyugi, bírja a vas, sőt úgy érzem még csipázza is :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.21 10:12:10
Hát az enyém ezt nem tudja. Tartós GPS szerinti 140-nél (700 km-es út) 7 fölötti átlag jött ki.  :no:
És ezzel mi a gondod?  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.09.21 10:25:47
És ezzel mi a gondod?  :szemez:
Semmi. Csak nem értem, hogy musicék malacorrúja hogy evett 120-nál 6 körül.  :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.21 10:30:32
Semmi. Csak nem értem, hogy musicék malacorrúja hogy evett 120-nál 6 körül.  :wacko:
Ha a Tied 140GPS-nél 7 felett eszik, akkor óra szerinti 120-nál simán lehet 6 körül. Országúton, nem pályán hosszú távon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.21 10:36:33
Semmi. Csak nem értem, hogy musicék malacorrúja hogy evett 120-nál 6 körül.  :wacko:
Mert malacorrú Passat dízel volt? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.21 11:01:20
Mert malacorrú Passat dízel volt? :D
Hát, abból talán az 1,6TD, vagy az 1,9 TD evett volna ennyit, de azok nem szerették a magas sebességet, mert rövid 5.-ük volt, utazónak elég volt nekik a 100-110. E fölött már hangosodtak...  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.09.21 11:20:07
Hát, abból talán az 1,6TD, vagy az 1,9 TD evett volna ennyit, de azok nem szerették a magas sebességet, mert rövid 5.-ük volt, utazónak elég volt nekik a 100-110. E fölött már hangosodtak...  :yes:
Azok minden sebességben azok voltak :D Azért békalámpás után is zúg az ember füle két óra pályázás és 4000RPM után :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.21 21:54:24
Hát az enyém ezt nem tudja. Tartós GPS szerinti 140-nél (700 km-es út) 7 fölötti átlag jött ki.  :no:
A GPS szerinti 140, az óra szerint valahol 147 környéke lehet, az teljesen rendben van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.21 21:56:35
Semmi. Csak nem értem, hogy musicék malacorrúja hogy evett 120-nál 6 körül.  :wacko:
Pontosítsunk: nem körül, hanem alatta. ;) De ezzel a 145-150 körüli tempónál a 7 fölötti fogyi abszolút partiban van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.09.21 22:00:45
Mert malacorrú Passat dízel volt? :D
Nekem önszántamból soha nem lesz VW-em, és nem is volt. Mikor gyerek voltam, akkor volt Käferünk, de az egy külön műfaj, és apám nem volt Kovács úr, aki 26 év után...
(most jut eszembe, ez egy régi reklám, talán a maiak nem is értik. Volt a 90-es évek elején egy reklám, amiben Kovács úr az öreg Bogarát egy új Golf III-ra cseréli, és az volt a szövege, hogy Kovács úr 26 év után megvette élete második autóját, egy Golfot).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.09.23 11:19:35
Most voltam Horvátoknál.
Pálya 120-130, országút 80-90 de kacskringós le és fel.
A fogyasztás 7.3 (1.4 benzines 2007), kicsit sokallom, én indulás előtt 6-6.5- re gondoltam.
Két fő tele csomagtartó. Mondjuk csalósak az utak hosszú emelkedők, csak azt érezni nem igazán megy a kocsi. Volt hogy jelezte a zöld lámpa kapcsoljak 5. be de én úgy éreztem jobb a motornak ha inkább pörög mint erölködik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.23 11:34:42

1,4 benzin, kb 1200kg, csomagok + 2 fő + szerpentin + pálya.
Mi is a gondod?
Ismételgesd: A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték... A 7,3 nagyon jó érték...  ;) :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.09.23 11:41:35

A gond az, hogy egyesek itt azzal kábítanak, hogy140nél is 7 litereket eszik a vasuk  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.09.23 11:49:37
Nem tragédia csak kevesebbre gondoltam, még nagyon a Yaris fogyi van az agyamban.
Egyébként tényleg nem roszz, és valóban nagyon csalós becsaposak az utak, mármint emelkedő szempontjából.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.09.23 18:22:24
Volt hogy jelezte a zöld lámpa kapcsoljak 5. be de én úgy éreztem jobb a motornak ha inkább pörög mint erölködik.

Ezért lett ennyi a fogyasztásod.

Az én adriai utazásom során 5,9 l/100 km volt a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.09.23 20:47:34
5.9-et nekem még soha nem evett, 6.2-6.3 már volt kicsi pálya kicsi országút felesben.
A lámpácska jelzése alatt nem azt értettem hogy soha nem kapcsolok fel, de amikor érzem nincs lendület, egy hosszú becsapós emelkedőnél, számomra irreális hogy felkapcsoljak 5.-be.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.09.23 22:05:19
Most voltam Horvátoknál.
Pálya 120-130, országút 80-90 de kacskringós le és fel.
A fogyasztás 7.3 (1.4 benzines 2007), kicsit sokallom, én indulás előtt 6-6.5- re gondoltam.
Két fő tele csomagtartó. Mondjuk csalósak az utak hosszú emelkedők, csak azt érezni nem igazán megy a kocsi. Volt hogy jelezte a zöld lámpa kapcsoljak 5. be de én úgy éreztem jobb a motornak ha inkább pörög mint erölködik.
Ez a fogyi ennél a tempónál emelkedőkkel tarkított úton nagyon jó.
Nekem magyar pályákon végig klíma 5 személy full csomag ( még a kalaptartó is ki volt szedve mert csak úgy fértünk el ) 140-150 es tempó és a kis 1.4 benzin E 12 bekajálta a 8. litert
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.23 22:52:37
Azért hosszan sokat felfelé simán fogyaszt 8-10 litert (hosszú pillanatokig :szemez:)
Lefelé viszont nem lesz 0 fogyasztás(Nem tudsz kanyargos, forgalmas uton pont motorfékkel végiggurulni)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2012.09.24 08:55:32
Azért hosszan sokat felfelé simán fogyaszt 8-10 litert (hosszú pillanatokig :szemez:)
Lefelé viszont nem lesz 0 fogyasztás(Nem tudsz kanyargos, forgalmas uton pont motorfékkel végiggurulni)
Mindegy tudomásul vettem ez ennyi, itthon Dombovárra menet- jövet jobb volt, de nagyobb is mint a Yaris volt.
Annó volt 5 ajtós Lacettim, automata váltós, imádtam vezetni de a tankolásnál idegbajt kaptam.
Város 12-13 el is adtam gyorsan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.24 09:46:00
Mindegy tudomásul vettem ez ennyi, itthon Dombovárra menet- jövet jobb volt, de nagyobb is mint a Yaris volt.
Annó volt 5 ajtós Lacettim, automata váltós, imádtam vezetni de a tankolásnál idegbajt kaptam.
Város 12-13 el is adtam gyorsan.
Ha az Adrián voltatok, gondolom, a klímát is használtátok. Az eleve dob kb 0,5-0,6 litert az átlagfogyasztáson.
Mindemellett, az általam már leírt (félig vicces) érveim tekintetében állíthatom, hogy én magam is elégedett lennék a saját autómmal, ha teljesen hasznló körülmények között ennyi lenne az összesített átlagfogyasztásom.
Ennél kevesebbet csak egy dízelben mérhettél volna, szerintem az is megállt volna 5,5 liter körül.

Nekem azért tud 6 liter alatt maradni egész tankra a fogyasztás, mert sík úton használom, autópálya nélkül, városban is csak nagyon keveset. Többnyire másodrendű főutakon, mellékutakon autózom 2,5 személlyel, kevés csomaggal. A klímát csak akkor kapcsolom be, ha tényleg meleg van. Ezek alapján mondhatni, hogy kíméletesen használom az autót és az átlagfogyasztása könnyedén 6 liter alatt tartható (klíma nélkül).  ;)

Egy jótanács: ha a váltást segítő nyilak javasolnak neked valamit, és nem éppen emelkedőn vagy, nyugostan tégy úgy, ahogy mutatják, az nem lesz káros a motorra (már ha tényleg szeretnél alacsonyabb fogyazstást).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.30 19:11:37
 :hug: :hug: :hug:

na,7végén megjártam a hadak utját...péntek este csurigtankoltam,aztán irány vidékre 2személy meg sok csomag: Bp - Karcag - Berekfürdő - Nagyiván...szombaton kiruccanás debrecenbe,egerbe...meg egy kis csavargás...ma délután vissza pestre...716km...71km/h átlagseb. fedkomp szerint 5.7L/100km...185/60R14 gumikkal.
most utánatankoltam...39.88litert sikerült belenyomni...az átlagfogyim számolva 5.57 lett....
ismét gratula a toyota mérnökeinek...jo kis vasat raktak össze...

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.09.30 20:31:43
Én is most tankoltam, de elbújhatok mögötted: 5,98...  :innocent:
Majd a pécsi túrán...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.30 21:09:46
persze....lesz az még jobb is...de amig 6liter megállitja,addig nem aggodok.

nálam most még lehetett volna jobb is,de oda kellett néha lépni neki...állt a fedkomp szolnok körül 5.4-en is...de mire felértem csepelre az ömw-hez ,felment 5.7re..:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.09.30 21:19:32
Nekem jó a 4,8-as átlag :flowers: idestova közel ezer km átlagában.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.09.30 22:14:14
dizelben nekem is jolenne...de ez most nem dizel...benzinesről van szó!   :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.10.01 11:35:00
nem szoktam számolgatni, de most teli tank után..... 80% autopálya 1XX km/h , maradék meg országút 1XX km/h :devil:, 6,1 re jött ki........ szerintem simán jó :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 11:05:03
Volt megint egy hosszabb utazásom. 3500 km és 5,9-re hoztam ki az átlagfogyasztást zömében 110 km/h körüli nyugodt autópálya menettel. Ám ebben volt több olasz nagyvárosi dugó, és két átkelés a Brenner-hágón, ez utóbbi alaposan megterhelt autóval.

Tervemmel ellentétben sikerült egy ezressel túlcsúsznom az olajcserén, viszont a csomagtartóban jött szépen velem hazafelé egy ötliteres Top Tec 4300, mert Németországban most 35 euro (10000 Ft) volt akcióban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 11:23:09
Hazafelé jövet annyira hálásnak bizonyult fogyasztásilag a Brennero-ról való legurulás, hiába volt az autó tele, hogy próbálgattam az "1000 km = 1 tank" elérhetőségét. Münchenbe 5,1-es BC szerinti átlaggal értem be. Másnap a városi dugó ezen sokat rontott, de 5,4-el értem Budapestre. Bécstől - egy megbeszélt találkozó miatt - már normális autópálya tempóban jöttem, és kockáztatni nem mertem, hogy valahol a Dunán innen kiürül a tankom. Így a Hungária körúton 882 km-nél csurig tankolva belement 49,5 liter.
Szóval egy bátrabb ember ezzel az autóval, 2-3 liter tartalék benzinnel kannában a csomagtartóban meg tudná csinálni az ezret, nem alföldi utakon és nem is lépésben haladva.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.07 11:31:05
Tervemmel ellentétben sikerült egy ezressel túlcsúsznom az olajcserén, viszont a csomagtartóban jött szépen velem hazafelé egy ötliteres Top Tec 4300, mert Németországban most 35 euro (10000 Ft) volt akcióban.

Gratula. Szép fogyasztás.
A toptec jó árban volt!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2012.10.07 11:38:56
... ezzel az autóval, 2-3 liter tartalék benzinnel kannában a csomagtartóban meg tudná csinálni az ezret, nem alföldi utakon és nem is lépésben haladva.
Tavaly novemberben mentem az E12-vel 1046km-ert (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html?period=on&sdate=07.10.2011&edate=01.12.2011&hcosts=on), ebből 460 km város volt. Porosodott a tank.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 11:52:30
Tavaly novemberben mentem az E12-vel 1046km-ert (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html?period=on&sdate=07.10.2011&edate=01.12.2011&hcosts=on), ebből 460 km város volt. Porosodott a tank.
Ejha, gratula! Gondoltam én, hogy meg lehet csinálni az ezrest. Ez város és országút.
Én azért is nem akartam az ezrest megkockáztatni, mert a Brenneren nem töltöttem csurig a tankot, csak egy kattanásig, meg itt a végén, az 1000 km közelében az M3-on nem sok kút van, és még drágák is.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 11:59:29
Gratula. Szép fogyasztás.
A toptec jó árban volt!
A német Amazontól rendelte egy kint élő barátom. Meglepő az árkülönbség.

Érdekes, hogy 12 ezer km után hiányzott 3 deci olajam, így a 4 liter maradékát rá is töltöttem. Viszont most 16 ezer után, azzal a rátöltött 3 decivel most is max.-on van a nívó. Tavaly már 8,5 ezer után hiányzott néhány mm-nyi olaj, akkor is a rátöltött 3 deci maradékkal már max-on maradt olajcseréig.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.07 12:11:46
Tavaly novemberben mentem az E12-vel 1046km-ert (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html?period=on&sdate=07.10.2011&edate=01.12.2011&hcosts=on), ebből 460 km város volt. Porosodott a tank.
No de a tied dízel, juszufaté, meg benzines...
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.07 12:17:38
No de a tied dízel, juszufaté, meg benzines...

eme leirás alapján ugyanolyan,m a miénk... 1.4 vvti benzines 97lovas motorrol van szo a spitmonitor szerint!

Toyota - Corolla - sedan E12 Terra+
Gasoline, year 2002, 71 kW (97 PS), manual
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.07 12:45:32
A német Amazontól rendelte egy kint élő barátom. Meglepő az árkülönbség.

Érdekes, hogy 12 ezer km után hiányzott 3 deci olajam, így a 4 liter maradékát rá is töltöttem. Viszont most 16 ezer után, azzal a rátöltött 3 decivel most is max.-on van a nívó. Tavaly már 8,5 ezer után hiányzott néhány mm-nyi olaj, akkor is a rátöltött 3 deci maradékkal már max-on maradt olajcseréig.
A 3 dl hiány azt jelenti hogy a pálcikán több mint fele van. Akkor felesleges rátölteni a maradék 3 ekm-hez :no:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.07 13:04:34
eme leirás alapján ugyanolyan,m a miénk... 1.4 vvti benzines 97lovas motorrol van szo a spitmonitor szerint!

Toyota - Corolla - sedan E12 Terra+
Gasoline, year 2002, 71 kW (97 PS), manual
Ja, azt nem néztem, csak az aláírásában szereplő 1,4d-t láttam...  :surrender:
Ha az 1000km-t a benzinessel csinálta, az nagyon komoly eredmény...  :clap:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2012.10.07 13:47:45
Ez város és országút. Én azért is nem akartam az ezrest megkockáztatni, mert a Brenneren nem töltöttem csurig a tankot, csak egy kattanásig, meg itt a végén, az 1000 km közelében az M3-on nem sok kút van, és még drágák is.
A vége Bp-en volt. Előtte + hosszú vidék 4 etapban, sok (szabálytalan) üresben gurulással. A vidék 4,6 körül volt, a Bp meg 5,6.
Normálisan 5,2-5,4 körül lehetett vele országúton menni, Bp-en 5,8-6,4, pályán 100nál 5,3 ,130 7l, vmax. 18l.
No de a tied dízel, juszufaté, meg benzines...
Bakker, pedig én 10 évig azt hittem, hogy a 4ZZE -be benzint kell tankolni. ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.07 14:11:29
Bakker, pedig én 10 évig azt hittem, hogy a 4ZZE -be benzint kell tankolni. ;)
Végülis azt is lehet...  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.10.07 17:37:21
Volt megint egy hosszabb utazásom. 3500 km és 5,9-re hoztam ki az átlagfogyasztást zömében 110 km/h körüli nyugodt autópálya menettel. Ám ebben volt több olasz nagyvárosi dugó, és két átkelés a Brenner-hágón, ez utóbbi alaposan megterhelt autóval.

Tervemmel ellentétben sikerült egy ezressel túlcsúsznom az olajcserén, viszont a csomagtartóban jött szépen velem hazafelé egy ötliteres Top Tec 4300, mert Németországban most 35 euro (10000 Ft) volt akcióban.
Látod nem csak nekem lehet kedvező a fogyasztásom.  :clap: GRATULA.
Gondolom a kocsi ezen a hosszútávon is hibátlan volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.10.07 17:38:38
Hazafelé jövet annyira hálásnak bizonyult fogyasztásilag a Brennero-ról való legurulás, hiába volt az autó tele, hogy próbálgattam az "1000 km = 1 tank" elérhetőségét. Münchenbe 5,1-es BC szerinti átlaggal értem be. Másnap a városi dugó ezen sokat rontott, de 5,4-el értem Budapestre. Bécstől - egy megbeszélt találkozó miatt - már normális autópálya tempóban jöttem, és kockáztatni nem mertem, hogy valahol a Dunán innen kiürül a tankom. Így a Hungária körúton 882 km-nél csurig tankolva belement 49,5 liter.
Szóval egy bátrabb ember ezzel az autóval, 2-3 liter tartalék benzinnel kannában a csomagtartóban meg tudná csinálni az ezret, nem alföldi utakon és nem is lépésben haladva.
Nekem is volt egyszer egy ilyen fogyasztásom és én is pont 880 km körül tankoltam rá és még 5 liter környékén volt. Egyszer meg kéne csinálni az 1000Km es álmot.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.10.07 17:41:19
Mostani fogyasztásom 100% város fed.comp alapján 6.6 és kiszámolva is ennyi.
Azt figyeltem meg ha hosszabb távra megyek pontatlanabb a fed.comp. mintha csak a városban szaladgálok.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.07 18:32:08
Végülis azt is lehet...  :lol:
1x :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 18:32:30
Nekem is volt egyszer egy ilyen fogyasztásom és én is pont 880 km körül tankoltam rá és még 5 liter környékén volt. Egyszer meg kéne csinálni az 1000Km es álmot.  :D
Hibátlanul ment a járgány. Ám sajna közeledik egy futómű átvizsgálás, valami szilent régóta hangot ad elől.
Az 1000 km-es projektről még nem mondtam le. De alkalom kell majd hozzá, mert napi munkába járkálással lehetetlen lenne összehozni.
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.07 18:45:56
Végülis azt is lehet...  :lol:

;)
 benézted pityke,van ilyen;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.07 18:50:06
Hibátlanul ment a járgány. Ám sajna közeledik egy futómű átvizsgálás, valami szilent régóta hangot ad elől.
Az 1000 km-es projektről még nem mondtam le. De alkalom kell majd hozzá, mert napi munkába járkálással lehetetlen lenne összehozni.
Ha sokat jarsz Olaszorszagba, akkor ajanlom az 1000km-es projekthez ezt (https://maps.google.com/maps?saddr=Budapest,+Magyarorsz%C3%A1g&daddr=47.20802,18.27714+to:47.09489,17.0368+to:46.80556,14.82207+to:Bolzano,+BZ,+Italia&hl=hu&ie=UTF8&sll=47.36311,15.19316&sspn=4.293832,9.876709&geocode=FabE1AId9okiASnJz9TRNMNBRzFgER4MKcQABA%3BFVRW0AIdFOMWASkvpKRvHPVpRzFx2AbrKMQAEw%3BFWqczgIdAPYDASk3E40gPDhpRzFRWdLrKMQAEw%3BFTgyygIdtiriACnpuh_ZMSBwRzHUV4YNGrLGsg%3BFcVzxQIdfh6tAClJcJ5BK5yCRzEqQ4s0T2krZQ&oq=Budape&mra=dpe&mrsp=1&sz=7&via=1,2,3&t=m&z=7) az utvonalat. Itt Auris 4.7, a Jazz 5.5-el eljart a megengedett tempo +10-el.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.07 19:12:23
Na, szal 400km autopálya (130-as valós sebességgel), többi 675km városban, meg volt talán 60km közút, a végeredmény 7,03L.
Lényeg hogy egy 5000es tankolással, ami kb 11-11,5 lityó, egy 150km-t tudok megtenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.07 20:21:02
Ha sokat jarsz Olaszorszagba, akkor ajanlom az 1000km-es projekthez ezt (https://maps.google.com/maps?saddr=Budapest,+Magyarorsz%C3%A1g&daddr=47.20802,18.27714+to:47.09489,17.0368+to:46.80556,14.82207+to:Bolzano,+BZ,+Italia&hl=hu&ie=UTF8&sll=47.36311,15.19316&sspn=4.293832,9.876709&geocode=FabE1AId9okiASnJz9TRNMNBRzFgER4MKcQABA%3BFVRW0AIdFOMWASkvpKRvHPVpRzFx2AbrKMQAEw%3BFWqczgIdAPYDASk3E40gPDhpRzFRWdLrKMQAEw%3BFTgyygIdtiriACnpuh_ZMSBwRzHUV4YNGrLGsg%3BFcVzxQIdfh6tAClJcJ5BK5yCRzEqQ4s0T2krZQ&oq=Budape&mra=dpe&mrsp=1&sz=7&via=1,2,3&t=m&z=7) az utvonalat. Itt Auris 4.7, a Jazz 5.5-el eljart a megengedett tempo +10-el.
Érdekes ez az útvonal, köszi a tippet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.10.07 23:59:38

Huszonéve - akkor még a Graz-Klagenfurt autópálya nem volt teljesen kész -  1,3-as (4 sebességes)  Daciával többször megcsináltuk, pontosabban apám, én még nem vezettem akkor. Az is kijött 6 liter alatti fogyival, de ahhoz 110 fölé nem volt szabad menni, igaz erre esély legföljebb csak a sík autópályaszakaszokon lett volna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.08 00:40:24
Érdekes ez az útvonal, köszi a tippet.
Es gyonyoru! Meg joval olcsobb is mint a Brenneren at. Eleve kevesebbet kell menni olasz autopalyan, a Brenner hago 8 euros dija is kiesik. Lienzben pedig kb 20 centtel lehet olcsobban tankolni mint az autopalyan. Nyugatrol kozeledve Graz fele ~20km-t lehetet gurulni 110-el lefele uresben az Aurissal  :yes: Sok helyen 110-es korlat van azon a rovid osztrak autopalyas szakaszon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.10.08 09:59:32

No igen, csakhogy én most kivételesen müncheni baráti látogatásról utaztam Toszkánába rokonlátogatásra és vissza.
Ausztriában az A1-en Salzburg felé a St. valentini ÖMV kút (150-es km) nagyon baráti árú már évek óta.
A Brenneren ehhez képest nagyon elszállt üzemanyagárak vannak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.08 10:35:05
Es gyonyoru! Meg joval olcsobb is mint a Brenneren at. Eleve kevesebbet kell menni olasz autopalyan, a Brenner hago 8 euros dija is kiesik. Lienzben pedig kb 20 centtel lehet olcsobban tankolni mint az autopalyan. Nyugatrol kozeledve Graz fele ~20km-t lehetet gurulni 110-el lefele uresben az Aurissal  :yes: Sok helyen 110-es korlat van azon a rovid osztrak autopalyas szakaszon.
Jók az ilyen lejtők, de oda fel is kell menni, hogy le tudj gurulni :D
Azon visszafelé mit fogyaszthatott? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.15 22:29:19
Nah a Villányi borhétvége alatt 500km ment a vasba, 3 ember+csomagok:
Végül nem a 4 órán át tartó hipermillerkedés mellett döntöttünk, így 2*200km autopálya 130-as tempóval, a többi a pályától villányig lévő 20-30km és az ivánbattyányi szálláshely közötti 6km etap volt.
A végeredmény 6,98L/1000km, út elején feltoltam a guminyomást 2,5 bárra
Szal még mindig messze van az 5,7 :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.15 22:39:57
A végeredmény 6,98L/1000km...

Az jó! ~7 dl/100km...jó fogyasztás! :-):-):-):-):-)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.15 22:47:28
Az jó! ~7 dl/100km...jó fogyasztás! :-):-):-):-):-)
decilityóban ja :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.15 22:59:28
Értem én.
Csak kontráztam a 6.98/1000km postodra:-):-):-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.17 11:13:40
most gondolkodom, hogy új napi útvonalat választok, mert most vagy napi 7 fekvőrendőrön megyek keresztül, odavissza 14, fék-gáz, meg gondolom nem tesz jót a lengéscsillapítóknak se

ahogy nézem az út maga csak 10%-kal hosszabb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.17 11:23:42
most gondolkodom, hogy új napi útvonalat választok, mert most vagy napi 7 fekvőrendőrön megyek keresztül, odavissza 14, fék-gáz, meg gondolom nem tesz jót a lengéscsillapítóknak se

ahogy nézem az út maga csak 10%-kal hosszabb
Ott nem fekvőrendőrök lesznek, hanem macivermek :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.17 11:26:54
A hétvégi Toyota találkozóról hazafelé jövet tankoltam Bátaszéken, 6,2-re jött ki a fogyasztás. Ebben benne volt a Pécs környéki meglepően meredek szakaszok is, ahol a 45-50-et padlógázon (25 literes pillanatnyi fogyasztás mellett) épp, hogy tartani tudta az autó és az azt megelőző, szinte csak országúti kb 300km hosszú, óra szerinti 100-105km/h tempóban megtett etap is.
Átlagsebesség kevéssel 50 km/h felettire jött ki.
Kinti hőmérséklet 7-14 fok volt, néhány fokkal az ideális alatt.

Bátaszékről hazafelé, már az újabb adag benzinnel, fed. comp-ot nullázva, jelnleg 5,7-en áll az átlagfogyasztás és 57km/h-n az átlagsebesség.

Ez megközelítőleg 6,0-s átlag az egész utat tekintve.

Teljesen rendben van.  :clap: :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.17 11:28:28
Ott nem fekvőrendőrök lesznek, hanem macivermek :D

neem, a Böszörményi út szép síma :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.18 15:02:55
OFF
http://www.gyakorikerdesek.hu/kozlekedes__autok-motorok__2128739-pakura-gazolaj-helyett (http://www.gyakorikerdesek.hu/kozlekedes__autok-motorok__2128739-pakura-gazolaj-helyett)

 [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.20 10:37:31
Nők:

A mostani tank benzint a Toyota taliról hazafelé jövet Bákaszéken tankoltam az autóba. Azóta (>500km) az átlagfogyim 5,7 volt 57km/h átlagsebesség mellett, aminek örültem.
Tegnap párom átment Gyulára (2x15km) és ez alatt az etap alatt 5,8-ra sikerült tornázni az addigi adatot...  :wacko:
Erre születni kell...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.20 11:14:24
Nők:

A mostani tank benzint a Toyota taliról hazafelé jövet Bákaszéken tankoltam az autóba. Azóta (>500km) az átlagfogyim 5,7 volt 57km/h átlagsebesség mellett, aminek örültem.
Tegnap párom átment Gyulára (2x15km) és ez alatt az etap alatt 5,8-ra sikerült tornázni az addigi adatot...  :wacko:
Erre születni kell...
El kell tiltani a vezetéstől :D
Lehet ma bevásárolunk krumpliból vagy 120kg-t, kis városi forgalomban. Asszem esélyes 6 lityó alá mennem :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.10.20 21:23:00
Nők:

A mostani tank benzint a Toyota taliról hazafelé jövet Bákaszéken tankoltam az autóba. Azóta (>500km) az átlagfogyim 5,7 volt 57km/h átlagsebesség mellett, aminek örültem.
Tegnap párom átment Gyulára (2x15km) és ez alatt az etap alatt 5,8-ra sikerült tornázni az addigi adatot...  :wacko:
Ez még önmagában semmi, lehet, hogy az 5,7 a felső határán volt, és elég volt egy kis plusz, hogy átmenjen 5,8-ra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.10.20 21:25:34
legutobbi tank viszonylag kimélösen  fogyott ki...... egyszer voltam autopályán , többi országút és 5,6 ra jött ki

bementem szélárnyékba egy kamion mögé, kb 10-15 méterre 90 es temponál, 1,5 volt a compi szerint az átlagfogyi :whistling:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.21 08:31:45
Ez még önmagában semmi, lehet, hogy az 5,7 a felső határán volt, és elég volt egy kis plusz, hogy átmenjen 5,8-ra.
Bátaszék és Bcsaba közt végig ennyi volt, 5,7. ;)
Párom tépte meg a száját a 30 km-en...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.10.21 18:45:42
Ne feledd, ott 110 van ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.21 18:57:44
Ne feledd, ott 110 van ;)
Ja, le is bukott, mert mikor mesélte, akkor csak 120-szal ment, de 2 mondattal később már 130 volt ugyanaz... :oC:-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.21 19:18:36
480km átlaga(100km autópálya130-al, a többi országut 70-90-el) 4,4 l  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2012.10.23 12:38:22
Sziasztok!

Augusztusban voltunk nyaralni annak az átlaga a következő képen alakult: 723 Km=33,12 liter=4,5( Bc: 4,5 54 Km/h átlag)
Az etapok a következők voltak:
1. Bp-Sopron= 278 Km( Sopronban egy kis kocsikázás)Autópálya: 100-105, országút 80-90 között
2.Sopron-Zalaszentlászló-Sopron=235 Km, 80-90 között
3. Sopron-Bp. 210 Km, Autópálya: 100-105, országút 80-90 között és a klíma végig tette a dolgát.

Városi fogyi: 333 Km=16,98liter=5,1 (Bc:5,4 24 Km/h) dugó mentesen.

Ismét voltunk Zalában most vasárnap 421 Km=19,01 liter=4,52 (Bc.4,2 79 Km/h)  Autópálya: 100-105, országút 80-90 között ( már téli gumival)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.10.23 18:58:08
480 km, 5.8l/100km, 75ös átlagseb. 2 személy némi csomag. Kb 30% pálya, ott 110-130 közt(valós), országúton 90-95 közt(valós)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.24 11:48:24
480km átlaga(100km autópálya130-al, a többi országut 70-90-el) 4,4 l  :szemez:

cseréljünk kocsit! :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.24 21:48:11
Jó ideje nem olvasom ezt a topikot, de most szeretnék valamit beírni  ::) .
7,64 l/100 km végig pályán, stabil 130 környékén. Szerintem nem rossz  :whistling: .
A következő fogyasztási adatban lesz 150 km pálya 140-150 körül végig.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.24 22:11:12
Jó ideje nem olvasom ezt a topikot, de most szeretnék valamit beírni  ::) .
7,64 l/100 km végig pályán, stabil 130 környékén. Szerintem nem rossz  :whistling: .
A következő fogyasztási adatban lesz 150 km pálya 140-150 körül végig.  :D
Mondták már hogy van még egy 5. fokozat is a váltón? Akkor egyből lemenne 6,8-ra :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.24 22:19:35
cseréljünk kocsit! :)
Ahhoz még 170km autópályán és felment az átlag 4,5 l-re :winkiss:
Na ugye az már nem is olyan jó :szemez: :innocent:
Ráadásul a gázolaj drágább [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.25 08:48:56
Jó ideje nem olvasom ezt a topikot, de most szeretnék valamit beírni  ::) .
7,64 l/100 km végig pályán, stabil 130 környékén. Szerintem nem rossz  :whistling: .
A következő fogyasztási adatban lesz 150 km pálya 140-150 körül végig.  :D

valós 130nál nekem is ott körül eszik mint a tied, most 7.8 volt

120 és 110 pályáról viszont nincsen adatom, kinek van?
1.4 e12 hb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.25 10:14:56
120 és 110 pályáról viszont nincsen adatom, kinek van?
1.4 e12 hb
Szerintem úgy kijössz 7 körül. De most komolyan megéri fillértba*zni? 0,6 liter az 425 forintos literárral számolva 255 forint 100 kilométerenként, miközben jóval előbb érste oda, kevesebb időt töltesz az autóban és foglalkozhatsz más dolgokkal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.25 10:16:57
nem szoktam szarozni ezzel, de mivel szombatra özönvizet mondanak meg tundra éghajlatot, nem fogom ütni a vasat, kicsit visszábbveszek
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.25 10:19:18
nem szoktam szarozni ezzel, de mivel szombatra özönvizet mondanak meg tundra éghajlatot, nem fogom ütni a vasat, kicsit visszábbveszek
Persze, nem kérdés, mindig az útviszonyoknak megfelelelőn kell menni.
Amúgy kíváncsi leszek a következő fogyasztásra, Slovakiarig van benne Győrig pályán oda-vissza 140-150 környékén.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2012.10.26 12:40:00
Október 23.-a elötti hosszú hétvégén elmentünk Krakkóba, Zakopane kitérővel Bp-i indulással.
Olyan 450 km volt oda, másnap 130 km-t mentünk még Auswitz-ba (kb. 70-80 km pálya), hazaindulásnál megtankoltam(385Ft volt kint a benzin), akkor 5,65L lett az átlag, fed comp 5,5-öt mutatott. Amíg nem mentünk rá az autópályára addig 5,3-at mutatott a fed comp. Hazaérve lement 5,3-ra megint a fed comp szerint, de nem tankoltam rá, úgyhogy az egész útra vetítve nem tudom.
Az átlagsebesség most 49-nél áll, bár itthon mentem a jó kis Bp-i dugóba 1,5 órát kb, az nem tudom mennyit számított bele.
Sebességet abszolút betartva, 50-70-90-110 volt benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.26 13:28:00
Persze, nem kérdés, mindig az útviszonyoknak megfelelelőn kell menni.
Így van! Ezt sajnos sokan nem értik, mennyire fontos.  :excl: :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.26 13:59:35
Az átlagsebesség most 49-nél áll, bár itthon mentem a jó kis Bp-i dugóba 1,5 órát kb, az nem tudom mennyit számított bele.
Sebességet abszolút betartva, 50-70-90-110 volt benne.

ez nekem annyira elképzelhetetlen, hogy másfél órát közlekedni egy városban, dugóban meg különösen kellemes lehet  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kepi - 2012.10.26 14:47:59
ez nekem annyira elképzelhetetlen, hogy másfél órát közlekedni egy városban, dugóban meg különösen kellemes lehet  :eek:
A "közlekedni" kicsit túlzás, konkrétan állsz a dugóban és kész. :D ;) Zenét-rádiót hallgatsz, rosszabb esetben anyázol, ráfekszel a dudára stb. :)
Egyébként mostanság szerintem sokkal jobb-könnyebb Bp-en autóval közlekedni, a 430-450 Ft-os benzinár megharmadolta az autósok számát.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.26 14:48:45
Szerintem úgy kijössz 7 körül. De most komolyan megéri fillértba*zni? 0,6 liter az 425 forintos literárral számolva 255 forint 100 kilométerenként, miközben jóval előbb érste oda, kevesebb időt töltesz az autóban és foglalkozhatsz más dolgokkal.
200km-en 110 helyett 130-as atlagsebesseggel nyersz 15 percet (szimpla matek). Mikozben 110-nel gyanitom 6-6,5, mig 130-nal 7-7,5 a fogyija az 1,4 E12-nek. Szoval van egy liter 100km-enkent. Tehat  2 liter benya, 850 forint megtakaritas 15 perc alatt ami 3400Ft-os oraber  ;)
(raadasul kevesebb lesz mint 15 perc az elteres, mert 130-rol tobbet kell lassitani mint 110-rol)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.26 14:49:38
ez nekem annyira elképzelhetetlen, hogy másfél órát közlekedni egy városban, dugóban meg különösen kellemes lehet  :eek:
Sajna nekem mostansag napi 2,5 ora jut belole. En nagyon nem szeretem  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.26 14:53:48
nem semmi!

én már akkor pipa vagyok, ha a LEGNAGYOBB dugóban csak a 3. zöldre érek át Debrecenben.
de onnan már sima ügy

mással nem jobb közlekedni? bringa, busz, metró?

bár ha olyan az ember munkája, hogy kell a kocsi, akkor nincs mese
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.26 14:55:49
Napi ~100km-t kell megtennem, sajnos nem palya semmi mas. Tomegkozlekedes nincs  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.26 15:15:57
Napi ~100km-t kell megtennem, sajnos nem palya semmi mas. Tomegkozlekedes nincs  :no:
Nem tudsz közelebb bérelni lakást?
Én Thessalonikiben csináltam azt, hogy inkább fele akkora lakást béreltem,de a belvárosban (kisebb rezsivel), de gyalog besétáltam az  irodába. Azóta majdnem 18 éve otthonról dolgozom :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.26 15:20:40
Ez nagyon OFF, privatban valaszolok  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.10.26 15:22:40
Ez nagyon OFF, privatban valaszolok  :flowers:
Á nem is annyira, úgy fogyaszt az ember a legkevesebb benzint (párdon , gázolajat) :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.10.27 16:26:23
Jó ideje nem olvasom ezt a topikot, de most szeretnék valamit beírni  ::) .
7,64 l/100 km végig pályán, stabil 130 környékén. Szerintem nem rossz  :whistling: .
A következő fogyasztási adatban lesz 150 km pálya 140-150 körül végig.  :D
Ennél a kétliteres, 1400kg-os Avensis sem evett többet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.10.27 16:28:46
Egyébként mostanság szerintem sokkal jobb-könnyebb Bp-en autóval közlekedni, a 430-450 Ft-os benzinár megharmadolta az autósok számát.
Már ahol. Épp péntek délután eléggé beálltak Budán a Pestre vezető utak az összes mellékutcáikkal együtt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Coppermine - 2012.10.27 21:58:28
Sziasztok,

fogyasztással kapcsolatban olyan kérdésem lenne, hogy hogyan lehet a BC-t "nullázni" ? (Corolla E120)
Abszolút hülyeségeket mutat, felengedett gázpedálnál 25-30 L/100km-t ír ki, mikor megyünk vele, akkor is szinte 20 fölött van mindig a pillanatnyi fogyasztása (természetesen helytelen, lemértük "manuálisan").

-C0pp3rM!n3-
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.10.27 22:14:36
Veletlenul nem km/l mertekegysegre van allitva?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.10.27 22:36:41
Sziasztok,

fogyasztással kapcsolatban olyan kérdésem lenne, hogy hogyan lehet a BC-t "nullázni" ? (Corolla E120)
Abszolút hülyeségeket mutat, felengedett gázpedálnál 25-30 L/100km-t ír ki, mikor megyünk vele, akkor is szinte 20 fölött van mindig a pillanatnyi fogyasztása (természetesen helytelen, lemértük "manuálisan").

-C0pp3rM!n3-
Nem az amerikai mérföld per gallonra van állítva?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.27 23:08:34
Veletlenul nem km/l mertekegysegre van allitva?
Hosszan nyomod azt a gombot, amivel váltod a képernyőn a számokat.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.28 06:47:32
Hosszan nyomod azt a gombot, amivel váltod a képernyőn a számokat.

Asszem,h a "trip" gomb lesz az!?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.28 11:44:18
Igen, lehetséges  :yes: .
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.10.28 11:45:38
Igen, lehetséges  :yes: .
Nálam tuti,most néztem meg!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: golya - 2012.10.28 20:31:42
Jó ideje nem olvasom ezt a topikot, de most szeretnék valamit beírni  ::) .
7,64 l/100 km végig pályán, stabil 130 környékén. Szerintem nem rossz  :whistling: .
A következő fogyasztási adatban lesz 150 km pálya 140-150 körül végig.  :D
A Balatont nyáron 7,2 körül jártam meg. Volt benne:
- M3 120-130 hazafelé 140 is
- Bp át a városon oda vissza
- M7 140-150
- meg Balaton melletti karikázás (Bboglár-Keszthely)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.10.29 20:58:25
Pénteken tankoltam, nagyon kellemes meglepetés ért: 5,55l/100km
Ebben főként országúti használat van, kb 10% város. Klíma nélkül, 15-20 fok hőmérséklet.

Mit is mondhatnék?  Rolla :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.30 08:58:12
pályán 101 km-es átlaggal 220 km távon a BC szerint 8.1 litert evett a kocsi
gps szerint 130-as tempó  volt javarészt

kicsit sok az a 8, nem?
báár a fene tudja
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.10.30 08:59:49
pályán 101 km-es átlaggal 220 km távon a BC szerint 8.1 litert evett a kocsi
gps szerint 130-as tempó  volt javarészt

kicsit sok az a 8, nem?
báár a fene tudja
Lehet a hideg már beszól. Meg persze néha fel kéne váltani ötösbe :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.10.30 09:06:17
pályán 101 km-es átlaggal 220 km távon a BC szerint 8.1 litert evett a kocsi
gps szerint 130-as tempó  volt javarészt

kicsit sok az a 8, nem?
báár a fene tudja

Hibátlan!  :yes:
101-es átlag azért nem kevés, teljesen rendben van.
Ha pedig fillért szeretnél b***ni akkor menj 70-el  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.10.30 09:32:43
nem volt meleg, az biztos:)

összesen 640 km volt a pálya hétvégén, de ennek a 220 kmes szakasznak emlékszem az átlagsebességére, mert pesten nulláztam
a 640 km-re 8 liter jött ki, bár volt benne egy kis bp-i embercsere:)
ja meg a hungárián volt valami lyuk, azt simogatták a gépekkel, ott 20 perc kuplungolás kb:)

ja és odafele 4 ember, visszafele 2

lehet nem is rossz ez a 8 litér:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Coppermine - 2012.10.30 22:09:33
köszi a válaszokat, ránéztem, el volt állítva a mértékegység :) kösz mindenkinek a segítséget  :)

-C0pp3rM!n3-
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.02 23:12:46
Este megvolt a tankerolás, 675km után 43,7L ment a tankba, ez kerek 7 lityós fogyi. 400km pálya, a többi city.
Megint messze volt az 5,7 :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: golya - 2012.11.03 00:22:55
43,7/6,75 = 6,47 nálam  :hmmmm:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.03 07:29:59
43,7/6,75 = 6,47 nálam  :hmmmm:
igen, ha 43-at írok 47 helyett :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.03 10:01:47
Este megvolt a tankerolás, 675km után 43,7L ment a tankba, ez kerek 7 lityós fogyi. 400km pálya, a többi city.
Megint messze volt az 5,7 :D
Ilyen időben már nálam is 7 liter körül van a fogyi. :no:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.11.03 10:22:56
igen, ha 43-at írok 47 helyett :D
Ez azt jelenti, hogy, ha úgy vezetnél, mint én, illetve, ha én vezetném a Te kocsidat, akkor simán elérhető lenne az 5,7...  :clap: ;)
Ehhez a használathoz, amit leírtál, teljesen reális és szerintem az enyém sem lenne sokkal kevesebb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2012.11.03 16:24:50
Nálam az eddigi 6.000 km alatt 6,3 l lett az átlagfogyasztás.
Mekkora pontosan az E11-es üzemanyagtartálya, csak kíváncsi vagyok mennyi üzemanyag marad nálam mikor elkezd világítani az szemanyagszintjelző sárga lámpácska. 42-42,5 l szokott olyankor belemenni. Illetve azt is észrevettem, hogy teletanknál kb. 10 l fogyásig meg se mozdul lefele a szintjelző, csak utána halad szépen lefele mikor már olyan 150 km-t megtettem. Normális ez?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2012.11.03 16:55:24
 ::) ::)

Hali!

A múlt hétvégén Tiszaújvárosi kanyar volt. Odafelé szép öregesen 100-105 Km/ H a pályán(utolsó 20-30 Km 120-130)országút 80-90 volt.
kicsit piliszkáztunk a környéken, nem sokat cc. 20 Km-t.

 Visszafelé egyedül jöttem, hát elég uncsi volt, az első 80 kilométeren még nehezen, de tudtam tartani a 100-105-ös tempót, de utána szápen lassan elkezdtem gyorsabban jönni. Először 120, utána 130-140 így már élvezetesebb volt.( pedig nem volt forgalom) A  tankolásnál sem ért kellemetlen meglepetés:
 370 Km= 19 liter= 5,14 liter ( Bc szerint 4,9 / 73 Km/H) Előző héten zalai kanyart ugyanezzel az üz. anyag mennyiséggel jártam meg( 19,01) csak ott  421 Km volt a táv és 4,52 a fogyi, igaz a sebesség is csak 100-105 volt :clap: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diduka - 2012.11.03 16:55:52
Téli gumival,,,
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.03 17:08:07
Ez azt jelenti, hogy, ha úgy vezetnél, mint én, illetve, ha én vezetném a Te kocsidat, akkor simán elérhető lenne az 5,7...  :clap: ;)
Ehhez a használathoz, amit leírtál, teljesen reális és szerintem az enyém sem lenne sokkal kevesebb.
Ha pályán 100at tartaná, lemenne 6,2re, feltéve hogy nem alszom el és túlélem. De hogy én 3-4 órát agyilag ott legyek 200km alatt ...
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.03 17:39:41
Ha pályán 100at tartaná, lemenne 6,2re, feltéve hogy nem alszom el és túlélem. De hogy én 3-4 órát agyilag ott legyek 200km alatt ...
Egy ismerősöm Hollandiából ingázott és mesélte, hogy ő 100-al szokott menni. Azt mondja ha gyorsan megy ,nagyon kell figyelni azért nem megy úgy.
Én egyébként  veled értek egyet , hosszú uton nagyon nem mindegy az a + 1-2 óra :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.03 17:45:28
Nálam az eddigi 6.000 km alatt 6,3 l lett az átlagfogyasztás.
Mekkora pontosan az E11-es üzemanyagtartálya, csak kíváncsi vagyok mennyi üzemanyag marad nálam mikor elkezd világítani az szemanyagszintjelző sárga lámpácska. 42-42,5 l szokott olyankor belemenni. Illetve azt is észrevettem, hogy teletanknál kb. 10 l fogyásig meg se mozdul lefele a szintjelző, csak utána halad szépen lefele mikor már olyan 150 km-t megtettem. Normális ez?
Az teljesen jó átlag. 50 literes a tank. Nekem is mikor elkezd világítani, még megyek 50-100 km-t és akkor megy bele 45 liter kb. Ez ilyen. Inkább előbb szól mint hogy az út szélén maradj. Pesszimista.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2012.11.03 18:03:21
Az teljesen jó átlag. 50 literes a tank. Nekem is mikor elkezd világítani, még megyek 50-100 km-t és akkor megy bele 45 liter kb. Ez ilyen. Inkább előbb szól mint hogy az út szélén maradj. Pesszimista.  :D

Szóval 50 literes.  :cool2: Akkor mostantól én sem pörgök rá a benzinkutakra, ha elkezd világítani, 45-47 literesnek rémlett valahonnan, de az 50 jobban hangzik, mint tartalék.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.03 19:21:20
Szóval 50 literes.  :cool2: Akkor mostantól én sem pörgök rá a benzinkutakra, ha elkezd világítani, 45-47 literesnek rémlett valahonnan, de az 50 jobban hangzik, mint tartalék.
vagy nézed a napi számlálót és olyan 600 km nél tankerolsz
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.03 20:08:33
Az teljesen jó átlag. 50 literes a tank. Nekem is mikor elkezd világítani, még megyek 50-100 km-t és akkor megy bele 45 liter kb. Ez ilyen. Inkább előbb szól mint hogy az út szélén maradj. Pesszimista.  :D

Én nyáron beleszaladtam egy majd'48literes tankolásba...már azért izgultam,h megáll alattam.
A kis jelző mutató már a nullával volt egy szinten,söt,elindult alá.
De ha abból kiindulva,h telitankkor bőven max.fölé megy a mutató,akkor elvileg a nulla jelzésnél még van benne "bőven" !?;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2012.11.03 22:19:02
Én nyáron beleszaladtam egy majd'48literes tankolásba...már azért izgultam,h megáll alattam.
A kis jelző mutató már a nullával volt egy szinten,söt,elindult alá.
De ha abból kiindulva,h telitankkor bőven max.fölé megy a mutató,akkor elvileg a nulla jelzésnél még van benne "bőven" !?;)

Értelem szerűen a jelzés azt jelenti, h tankoljá wazze mert kiszáradsz. Autópályán nem 2 km-es szakaszokként vannak szétszórva a benzinkutak így nem túlzás a jelzés.  :winkiss:
Persze a belvárosban még lehet okoskodni, és kihasználni az olcsó kutak árait.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.04 07:42:19
Ja,gondoltam.
A lurdy háztól tökölre menetben esett meg ez a sztori egy nyári este kb.9körül.
Átgondoltam,h hol vannak kutak az útvonalamon és indultam.
Sorban suhantam el a kutak mellett és biztam benne,h birja még.
Halásztelki körforgnál már akartam tankerolni,de áh,még mentem;)
Végül a szigethalmi molnál kentem tele. Majdnem 48liter fért bele.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2012.11.04 13:15:16
2 literrel még simán el lehet menni 30 km-t, és még egy párat tolni ha nagyon muszáj. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.04 14:20:54
Az már nem fért bele,nem mertem tovább hajtani tankolás nélkül!;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.05 09:55:27
nekem most hétvégén ment bele 48.13 liter, nem értem miért siettem vele annyira, még volt benne 2 liter :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.05 14:53:28
7 az a 2, szoval tenyleg sietos lehetett  :tt2:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.05 15:17:04
7 az a 2, szoval tenyleg sietos lehetett  :tt2:
E12-nek 55literes a tankja?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.05 15:47:57
tényleg 55 liter
http://www.toyota.co.uk/vs2/pdf/CO6_63_spec.pdf (http://www.toyota.co.uk/vs2/pdf/CO6_63_spec.pdf)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 15:56:19
E12-nek 55literes a tankja?
De de 55 literes a tank.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 15:57:33
Ja,gondoltam.
A lurdy háztól tökölre menetben esett meg ez a sztori egy nyári este kb.9körül.
Átgondoltam,h hol vannak kutak az útvonalamon és indultam.
Sorban suhantam el a kutak mellett és biztam benne,h birja még.
Halásztelki körforgnál már akartam tankerolni,de áh,még mentem;)
Végül a szigethalmi molnál kentem tele. Majdnem 48liter fért bele.
Nekem már sikerült az E12 be 55 litert tankolni. Persze úgy hogy megállt alattam a paripa ismerős vitt el a kúthoz egy 5 literes kannával és utána még belecsorgattam a kocsiba 50 litert.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 15:59:17
Tegnapi nap során irány a benzinkút megállok a kútnál a sima 95 benzinre ki van rakva hogy nem működik nézem a másik töltőállást ott is, sietve jön a kutas tankoljak nitrot most a sima 95 ös árában van mert elfogyott az 95 ös.
Tehát a kis toyota most nitros üzemanyaggal megy :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.11.05 16:04:05
érdekes....... szintén shell kút....... sima dizel nincs, mert elpusztul a pisztoly... csak a drágábbik van

fogtam magam és átmentem 2 utcával arrébb az OIL-hoz :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.05 16:21:38
ha kifogy a tankból a benzin, az mit károsít?

az izomszöveteimet nyilván, mert tolni kell, de a kocsiban mit?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.05 16:25:25
ha kifogy a tankból a benzin, az mit károsít?

az izomszöveteimet nyilván, mert tolni kell, de a kocsiban mit?
Hallottam már ilyeneket, hogy felszívja a tank aljára rakódott trutyit, meg hogy behal a szivattyú, ha nincs mit szívjon. De hát ezt úgysem várja meg az ember.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 16:43:31
Hallottam már ilyeneket, hogy felszívja a tank aljára rakódott trutyit, meg hogy behal a szivattyú, ha nincs mit szívjon. De hát ezt úgysem várja meg az ember.
Szerinted a üzemanyagot a tank melyik részéről szívja a kocsid????
Megválaszolom az aljáról, mivel ha a tetejéről szívná nem tudná kiszivattyúzni tehát az aljáról szívja és így fogyik ki szépen lassan az üzemanyag.
A szivattyú nem nagyon tud behalni mivel ha nincs mit szívnia akkor leáll a motor tehát ezáltal a szivattyú se megy.   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 16:44:22
ha kifogy a tankból a benzin, az mit károsít?

az izomszöveteimet nyilván, mert tolni kell, de a kocsiban mit?
A dízelnél van olyan hogy belevegősödik a rendszer és utána "fel kell pumpálni" hogy beinduljon ( légteleníteni kell a rendszert)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.11.05 16:46:56
Tegnapi nap során irány a benzinkút megállok a kútnál a sima 95 benzinre ki van rakva hogy nem működik nézem a másik töltőállást ott is, sietve jön a kutas tankoljak nitrot most a sima 95 ös árában van mert elfogyott az 95 ös.
Tehát a kis toyota most nitros üzemanyaggal megy :D

üdv!

Ugyanez történt velem is! http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=392.msg496543#msg496543

mardel!

Nem szerencsés, ha kifogy a tank teljesen, mert a benzinszivattyút belülről a benzin keni és hűti, ha szárazon forog besülhet/ megszorulhat végleg!
Azt pedig semmi nem veszi figyelembe, hogy a tankban mennyi üzemanyag van, ha a motor jár, akkor az AC is dolgozik folyamatosan és esetleg amikor az AC már nem tud felszivni több benzint (mert nincs) a motorba menő vezetékben viszont még van üzemanyag, amivel rövid ideig járhat!

Tehát drágább lehet megvárni míg kiürül a tank, mint időben tankolni!! ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.05 16:53:28
köszi az infót kamikaze, figyelni kell, annyi

múltkor púposra tankoltam, azóta mentem 80 km-t, és el sem mozdult az üzemanyagjelző:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2012.11.05 16:56:26
tényleg 55 liter
http://www.toyota.co.uk/vs2/pdf/CO6_63_spec.pdf (http://www.toyota.co.uk/vs2/pdf/CO6_63_spec.pdf)
Amikor a sárga lámpa elkezd világítani. nekem 42 L megy bele. /ezek szerint még 13 lehet benne ?  :hmmmm:
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.05 16:58:46
De de 55 literes a tank.
Akkor megtolták 5literrel az e11-hez képest. Ugytudom,h az e11 "csak" 50liter!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.11.05 17:28:25
köszi az infót kamikaze, figyelni kell, annyi

múltkor púposra tankoltam, azóta mentem 80 km-t, és el sem mozdult az üzemanyagjelző:)

Az üzemanyagszint-visszajelző nálam a Carina E-nél nem lineáris, tehát nem a felosztás szerint van a tankban a mennyiség, hanem másként kissé.
Gyanitom a többi Toyotánál is így van!  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 17:33:22
üdv!

Ugyanez történt velem is! http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=392.msg496543#msg496543

mardel!

Nem szerencsés, ha kifogy a tank teljesen, mert a benzinszivattyút belülről a benzin keni és hűti, ha szárazon forog besülhet/ megszorulhat végleg!
Azt pedig semmi nem veszi figyelembe, hogy a tankban mennyi üzemanyag van, ha a motor jár, akkor az AC is dolgozik folyamatosan és esetleg amikor az AC már nem tud felszivni több benzint (mert nincs) a motorba menő vezetékben viszont még van üzemanyag, amivel rövid ideig járhat!

Tehát drágább lehet megvárni míg kiürül a tank, mint időben tankolni!! ;)
Sorry nem olvastam de akkor nem csak én jártam jól :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.05 17:35:33
Amikor a sárga lámpa elkezd világítani. nekem 42 L megy bele. /ezek szerint még 13 lehet benne ?  :hmmmm:
Szerintem ottan körül  mert én 180 km mentem vele csak is városban a kivillanás után amikor megállt és ez kb. 7.2 literes fogyasztásnak felel meg ami városban reális. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2012.11.06 08:44:34
Sorry nem olvastam de akkor nem csak én jártam jól :D
Én figyelmetlen voltam, mert beálltam a böszörményi Shellhez a tecsós utalvánnyal vasárnap délelőtt és látva, hogy nincs sima 95-ös, gyorsan odébb álltam. Ugyanaznap délután egy debreceni Shellnél meg már semmilyen benzin nevű nafta nem volt.
Kicsit bosszantott a dolog, olvasva, hogy prémiumot adtak normál árban. Még ha én különbséget soha nem is vettem észre a kettő között. De igazából a Galamb utcai kútnál akármikor tankolok kb. annyiért, mint a (shell-10 Ft).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.06 09:18:27

Őszintén én se érzek különbséget de az a tudat hogy a jobb minőségű benzin van a kocsiba és hogy az 95-ös árában valamint ahogy írod hogy még a TESCO utalvány miatt -10 HUF így jólesik a szívemnek.
Nem is tudom mikor tankoltam 50 liter üzemanyagot kevesebb mint 20.000 Ft.-ért.  :D 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.07 19:29:09
Hűvösebb idő és csak rövid távok (5 km vagy 12 km): 7.44... Mi lesz itt, ha tényleg hideg lesz? :eek: :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.07 19:37:06
Hűvösebb idő és csak rövid távok (5 km vagy 12 km): 7.44... Mi lesz itt, ha tényleg hideg lesz? :eek: :cry:
Ez nem normális: azonnal cseréld a következőket: gyertyák, katalizátor, vezérlés, normális márkás olaj, eredeti szűrő, normális benya, szimeringek, tömítések, abroncsok, fényezés, tank, benzinszűrő ... és persze sofőrt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.07 19:40:52
Ezek mind ki vannak cserélve. Kivéve engem (na jó, meg a katalizátort, de annak semmi baja). :lol: Lehet, bennem van a hiba. :devil: (Meg a nyamvadt MOL benzin lehet még hibás... Kéne már megint egyszer Lukoilon telerakni a verdát, úgyis olcsóbb a MOL-nál.  :hmmmm: )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.07 19:45:51
Ezek mind ki vannak cserélve. Kivéve engem (na jó, meg a katalizátort, de annak semmi baja). :lol: Lehet, bennem van a hiba. :devil: (Meg a nyamvadt MOL benzin lehet még hibás... Kéne már megint egyszer Lukoilon telerakni a verdát, úgyis olcsóbb a MOL-nál.  :hmmmm: )
Lehet ki vam cseréve, csak nem jó minőségűre :D
De lehet csak kicsit ki kéne hajtani belőle a kokszot, egyszer már felajánlottam hogy cseréljünk ha megyek Miskolcra: enyémnek lesz néhány jó fogyija a statisztikákban, a tiéd meg tuti kiég 150-nél 3 ember+tele csomagtartóval :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.07 19:48:48
Addig élnél, amíg a 4000 rpm-et el nem érné a mutató... :devil: Főleg tartósan, hosszú távon. Ez egy városi cukker kisautó, a csajodnak kell tolni, nem a kocsinak! :devil: :D [rohog]

ui: tényleg poén lenne autót cserélni és megnézni, hogy én mit tudok a tiedből kihozni egy teljes tank alatt. De ne reménykedj.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.07 19:52:53
a csajodnak kell tolni, nem a kocsinak! :devil: :D [rohog]
Nem merem, kicsit megmozdítom egyből csipog hogy nem találja a videokártyát, kontakthibás mint a legtöbb nő :D

ui: tényleg poén lenne autót cserélni és megnézni, hogy én mit tudok a tiedből kihozni egy teljes tank alatt. De ne reménykedj.  :D
Igen, akartam írni hogy mindketten meglepődnénk a gumik miatt: én kanyarban, te meg gyorsításkor :D
Persze én húznám a rövidebbet :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.07 20:04:42
...kontakthibás mint a legtöbb nő :D

:-):-):-):-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.07 20:10:16
Igen, akartam írni hogy mindketten meglepődnénk a gumik miatt...
Mondtál valamit, Lyukas Gumi? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.07 20:13:25
Mondtál valamit, Lyukas Gumi? :D
Rossz az aki rosszra gondol :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.07 20:17:45
 :hug: :D :winkiss:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.07 20:20:22
:hug: :D :winkiss:
Amúgy sem lyukas, csak belement nyáron egy csavar, de nem okozott végzetes balesetet, időben ki lett húzva :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.08 09:24:16
Hűvösebb idő és csak rövid távok (5 km vagy 12 km): 7.44... Mi lesz itt, ha tényleg hideg lesz? :eek: :cry:

9 liter!
de lehet hogy 10

már alig várom én is:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.08 10:28:53
Nálam a totál max fogyiban eddig 8.3 volt. Már akkor is azt hittem, magamra gyújtom a kocsit...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.08 11:01:30
Nálam a totál max fogyiban eddig 8.3 volt. Már akkor is azt hittem, magamra gyújtom a kocsit...
Magadat nem muszáj, átülsz egy cuki fiat panda 1.3 dízelbe és hamar elfelejted a 8as fogyikat :D
Amúgy meg simán benyakalja a 9 lityókat :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.11.08 11:39:31
én azt figyeltem, hogy hidegben ha indulok, megállok a legközelebb lámpánál, jön be a benzinszag, meg csíkot húz a kocsi, anniyra nyomatja a benzint a szivató

ez minden kocsinál így van, vagy lehet állítani, hogy hogy adagoljon az automata?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.08 11:41:42
Dettó. Az első 1 km-en nagyon benzinszag van a kocsiban.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.11.08 11:56:15
én azt figyeltem, hogy hidegben ha indulok, megállok a legközelebb lámpánál, jön be a benzinszag, meg csíkot húz a kocsi, anniyra nyomatja a benzint a szivató

ez minden kocsinál így van, vagy lehet állítani, hogy hogy adagoljon az automata?

A csík amit húz a kocsi, az a kipufogóban kicsapódó kondenzvíz, nem pedig benzin...
Azért tűnik büdösnek az elején, mert amíg a katalizátor nem melegszik fel üzemi hőmérsékletre, addig nem túl hatékonyan teszi a dolgát.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2012.11.08 12:17:50
A csík amit húz a kocsi, az a kipufogóban kicsapódó kondenzvíz, nem pedig benzin...
Azért tűnik büdösnek az elején, mert amíg a katalizátor nem melegszik fel üzemi hőmérsékletre, addig nem túl hatékonyan teszi a dolgát.
Dúsabb keverék miatt nem képződik több víz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.11.08 13:49:26
A benzin is vízzé és széndioxiddá ég el, víz mindig van...
Szénhidrogén...
de mivel magas a hőmérséklet levegőben levő nitrogén is reakcióba lép...

Mai autók már pörgetik a motort hidegen, hogy melegedjen a katalizátor...ez most jó vagy nem..a fene tudja...mert a motor hidegen pörög, de a katalizátor se 2 forint, főleg, ha több van benne...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kamikaze - 2012.11.08 14:58:52
Dettó. Az első 1 km-en nagyon benzinszag van a kocsiban.  ::)

üdv!

Kipufogógáz (benzinszagot) én akkor érzek, ha tolatok ki a garázsból és a kipufogógáz becsap az utastérbe, miközben csukom be a kaput, szállok be.
Nálad nem lehet ilyen? Kipufogó tömitett? Ha hátul befogod teljesen egy ronggyal, jó erősen nem szabad sehol szelelnie, fel kell torlódnia a nyomásnak!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.11.08 15:04:02
Semmi baj a kipuffnak. Csak hidegben van és az első 500 méter után jön, max 1 km-ig lehet érezni. Mintha kézi szivatós lenne a kocsi és nem tolnám vissza időben és túldúsítana.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.08 15:14:17
Ha hátul befogod teljesen egy ronggyal, jó erősen nem szabad sehol szelelnie, fel kell torlódnia a nyomásnak!
Ne adj neki ilyen tanácsokat, azt sem szereti ha 4000et pörög a főtengely, nemhogy még a káros kipuf visszakerüljön a motorba :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.11.08 15:38:39
Ez a jelenség (leszámítva azt, amit kami írt) ismeretlen...  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.11.08 17:42:51
Nekem is benzin szag van a kocsiba indulásnál de én még nem ültem olyanba ami hideg indítás után egy kis ideig nem produkált volna ilyet, főleg h mindig garázsból állok ki és "sokat" jár egy helybe a kocsi. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.08 20:44:16
Probald dizellel :) Abban nincs benzinszag  [rohog]
Amugy a Hondanal is ez van. Tolatassal kezdodik minden reggel, ezert igy hidegben eleg budos van.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.08 21:06:05
Probald dizellel :) Abban nincs benzinszag  [rohog]
Amugy a Hondanal is ez van. Tolatassal kezdodik minden reggel, ezert igy hidegben eleg budos van.
Nincs is hideg felétek!;)
Kb.mint itt pesten!
Vannak rokonaim ohioban, toledo,detroit,cleveland. Pittsburgh,bár az nem ohio!;)
Most skypoltam az egyikkel,10fok van kb aztmondta.
De ez a benyaszag megvan mindenkinél xerintem!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.08 21:55:22
Akkor reggelente csak jokedvembol fujom a jegoldot az ablakra es nem azert mert ra van fagyva a der?  :eek:  :1eye:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.08 22:24:01
Bizonyára!;)
Térképen néztem,h milyen messze vannak tőletek,lehet náluk a tóparton még enyhébb az idö!?
Felénk pesten még nem fagy.
Ma hajnal 4kor még 5-6fok volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.09 03:31:45
Toledo 200 merfolre (~320km) van, az osszes tobbi varos meg messzebb amiket emlitettel. Azert Nyiregyhazan es Gyorben sem mindig ugyanolyan az ido  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.09 07:22:24
Ez így igaz...nagyok ott a távok;)
Térképen *** távnak tünt!;)
Felétek nincs még benzinkorlátozás?
Páros napon páros rendszám tankol,páratlanon a páratlan!?
Ott azé elég sürün kell járni tankerolni a nagy dög autókba!;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.09 14:51:09
Miert lenne? Annyira keves lenne a benzin?
Amugy hogy kivitelezik ezt a paros-paratlan korlatozast?  :?: Van boven rendszam amiben nincs szam. Vagy ha van, akkor elszorva.
Hogy ON is legyek, 8.57 lett az uccso tankolasom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.11.09 14:59:36
Miert lenne? Annyira keves lenne a benzin?
Amugy hogy kivitelezik ezt a paros-paratlan korlatozast?  :?: Van boven rendszam amiben nincs szam. Vagy ha van, akkor elszorva.
Hogy ON is legyek, 8.57 lett az uccso tankolasom.
Az élelmesebbje (hogy rohadna meg az összes ilyen) lop magának rendszámot és cserélgeti, így járhat a "páros" és a "páratlan" napokon is...  :censored:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.09 15:16:48
Miert lenne? Annyira keves lenne a benzin?
Amugy hogy kivitelezik ezt a paros-paratlan korlatozast?  :?: Van boven rendszam amiben nincs szam. Vagy ha van, akkor elszorva.
Hogy ON is legyek, 8.57 lett az uccso tankolasom.
:-):-):-)
Azt majd kitapasztalod,te élsz ott!:-):-)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.09 15:23:35
:-):-):-)
Azt majd kitapasztalod,te élsz ott!:-):-)
Ugyan már Athénban már 20 évvel ezelött is volt ilyen behajtási szisztéma (ill. parkolni lehetett, csak menni nem). Mindig a rendszám utolsó száma számitott.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.09 15:26:20
De ez most a jelenkor és usa!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: supraMKIV - 2012.11.09 17:28:48
auris 1.4 d4d 5.1-5.5 városba klímával, klíma nélkül is ennyi.
autopálya 110el 4.9 120-130 5.1 140 fölött 5.5-6.5 :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.09 18:05:09
auris 1.4 d4d 5.1-5.5 városba klímával, klíma nélkül is ennyi.
autopálya 110el 4.9 120-130 5.1 140 fölött 5.5-6.5 :)
Stimmt! Kivéve a 140 felett (mennyivel felette? én 1x mentem tartósan 160-al No-ban cca 100km-t akkor ment cca 6 l-re fel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.09 18:20:51
Stimmt! Kivéve a 140 felett (mennyivel felette? én 1x mentem tartósan 160-al No-ban cca 100km-t akkor ment cca 6 l-re fel.
Érdekes ha valaki 145 fölött teszteli az autóját, mindig hirtelen Németországban van  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: supraMKIV - 2012.11.09 18:24:32
Stimmt! Kivéve a 140 felett (mennyivel felette? én 1x mentem tartósan 160-al No-ban cca 100km-t akkor ment cca 6 l-re fel.
140-180ig ennyit eszik nekem
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: supraMKIV - 2012.11.09 18:25:51
Érdekes ha valaki 145 fölött teszteli az autóját, mindig hirtelen Németországban van  :innocent:
ez magyarauto pályán történt, németen nem lehet menni soha vagy nagyon ritkán amerre én járok:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.09 18:31:44
Érdekes ha valaki 145 fölött teszteli az autóját, mindig hirtelen Németországban van  :innocent:
Hát nekem esemény mert évente 1x megyek Nürnbergbe legalábbis saját kocsival. Addig meg max 250km a német szakasz, amiből (cca 100km)ennyin lehet igazán száguldozni, ami nálam 160-at jelent (na jó 1-2km 170-el óra szerint :D)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.09 18:33:10
Hát nekem esemény mert évente 1x megyek Nürnbergbe legalábbis saját kocsival. Addig meg max 250km a német szakasz, amiből (cca 100km)ennyin lehet igazán száguldozni, ami nálam 160-at jelent (na jó 1-2km 170-el óra szerint :D)
Jóvanna, értem én hogy a Nagy Tesó mindent lát és bármikor elővehetnek :D
Volt évfolyamtársam is került bíróságra egy fórumhozzászólás miatt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: supraMKIV - 2012.11.09 18:35:15
Jóvanna, értem én hogy a Nagy Tesó mindent lát és bármikor elővehetnek :D
Volt évfolyamtársam is került bíróságra egy fórumhozzászólás miatt :D

hát ha nekik ez öröm és boldogság állok elébe...:D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zozobp - 2012.11.21 11:51:01
Az MMT növelheti a fogyasztást?

Azért kérdem mert 1.4 d4d-t akarok venni és láttam 1-et MMT váltóval kombiban.

Milyen fogyasztásra készüljek egy kombi 1.4 d4d-vel MMT váltóval?

Elsősorban az autópálya érdekelne 130-140-es tempóval mondjuk szobahőmérsékleten klíma és fűtés nélkül :)

Ja és óra szerinti 130-140 nem gps szerinti.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.21 13:18:05
Az MMT növelheti a fogyasztást?

Azért kérdem mert 1.4 d4d-t akarok venni és láttam 1-et MMT váltóval kombiban.

Milyen fogyasztásra készüljek egy kombi 1.4 d4d-vel MMT váltóval?

Elsősorban az autópálya érdekelne 130-140-es tempóval mondjuk szobahőmérsékleten klíma és fűtés nélkül :)

Ja és óra szerinti 130-140 nem gps szerinti.
Szerintem (pláne autópályatempóban nem lehet nagy különbség a kváltoshoz) annyit fogyaszthat mint az enyém 5,1l-t
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.11.21 13:35:19
Tegnap tankoltam és mostantól OMV kútnál fogok, mert mindössze 2 Ft-tal drágább, mint a Lukoil, viszont ez itt van a városban, a Lukoil pedig a város szélén...

Csodák nincsenek, a legutolsó tankolásom átlaga most 7,48 liter lett, de ehhez szinte csak hideg (<10 fok) városi használat társult, napi 2x2 km-rel, ráadásul az asszony vezeti. Talán 2x, ha voltunk anyukámnál (2x27km). Ennyi.  :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.11.21 16:01:45
Csodák nincsenek, a legutolsó tankolásom átlaga most 7,48 liter lett, de ehhez szinte csak hideg (<10 fok) városi használat társult, napi 2x2 km-rel, ráadásul az asszony vezeti. Talán 2x, ha voltunk anyukámnál (2x27km). Ennyi.  :cry:
Ilyen felhasználás mellett ez teljesen rendben van. 2 km-re miért mész autóval? Felesleges pazarlás. Én már nem is emlékszem, hogy kezdődött 6-tal a fogyasztásom (igaz, egyre jobban közelít hozzá). Igaz, azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy rövid távokra csak nagyon kivételes esetben vagyok hajlandó elővenni az autót, de mostanában nem is szoktan tötymörögni, ha az útviszonyok engedik, tartom az óra szerinti 90-et.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.21 16:07:56
de mostanában nem is szoktan tötymörögni, ha az útviszonyok engedik, tartom az óra szerinti 90-et.
.... lakotton belül  :devil:
De ja, nekem is már átlépte a bűvös 7 lityós átlagot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.11.21 16:41:01
Tegnap tankoltam és mostantól OMV kútnál fogok, mert mindössze 2 Ft-tal drágább, mint a Lukoil, viszont ez itt van a városban, a Lukoil pedig a város szélén...

Csodák nincsenek, a legutolsó tankolásom átlaga most 7,48 liter lett, de ehhez szinte csak hideg (<10 fok) városi használat társult, napi 2x2 km-rel, ráadásul az asszony vezeti. Talán 2x, ha voltunk anyukámnál (2x27km). Ennyi.  :cry:

Ez kevés fogyi ehhez a használathoz. Mondjuk az a 2X27 km levihette :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.21 18:45:33
Ez kevés fogyi ehhez a használathoz. Mondjuk az a 2X27 km levihette :)
Amúgy ilyenkor 9 körül eszik, csak hogy megnyugtassalak  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.21 18:59:57
Amúgy ilyenkor 9 körül eszik, csak hogy megnyugtassalak  :hug:
Na látod ezért van nekem diesel :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.21 20:27:41
Na látod ezért van nekem diesel :innocent:
Evvan: kis pénz, kicsi, öreg, benzines alapautó :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.21 20:40:32
Evvan: kis pénz, kicsi, öreg, benzines alapautó :D
Dieselt is lehet ocsóért kapni :surrender:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.21 20:41:51
Dieselt is lehet ocsóért kapni :surrender:
Cserébe olyan is:-)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.21 20:43:52
Cserébe olyan is:-)
A régiek is jól fogyasztanak :sorcerer:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.11.21 21:35:33
A régiek is jól fogyasztanak :sorcerer:
Majd a Lancia Kappánál meglássuk :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.11.22 06:30:12
Ilyen felhasználás mellett ez teljesen rendben van. 2 km-re miért mész autóval? Felesleges pazarlás. Én már nem is emlékszem, hogy kezdődött 6-tal a fogyasztásom (igaz, egyre jobban közelít hozzá). Igaz, azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy rövid távokra csak nagyon kivételes esetben vagyok hajlandó elővenni az autót, de mostanában nem is szoktan tötymörögni, ha az útviszonyok engedik, tartom az óra szerinti 90-et.
Azért, annyira már ismerhettek, hogy én kevés pénzből szoktam autózni és be sem indítom napokig, ha nem muszáj. Ezek a napi 2km-ek muszájból vannak és nem is én megyek. Én kerózok nap, mint nap.::);)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.11.22 07:34:28
;)
Tegnap előtt énis bringáztam meloba odavissza 30km.
Csakhogy mikor délelőtt mentem,7ágra sütött a nap,este 6után meg gáz volt már a szmogos ködben hazatekerni.
Aznap asszony hajtotta a kocsit,fel is ment a fogyi mutató 6,4ről 6,8ra;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.11.22 17:13:27
Kecskemét- Békéscsaba- Kecskemét 270km volt 4,00 liter átlagfogyasztás :yes:
Utánna Bp-ig (90km) autópályán felment 4,2-re
Az országuton közepes forgalomnal nem kevés előzéssel ;), lendületessen :szemez:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.11.25 22:21:26
A régiek is jól fogyasztanak :sorcerer:
Cserébe nem mennek  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.11.25 22:22:27
Utánna Bp-ig (90km) autópályán felment 4,2-re
Az országuton közepes forgalomnal nem kevés előzéssel ;), lendületessen :szemez:
Ha pályán 90-el mentél akkor mennyivel mentél országúton? Kiket előztél, bringásokat?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.26 01:56:23
90km-t irt, nem 90km/h-t.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.11.26 08:08:04
90km-t irt, nem 90km/h-t.
Jogos, bocs!  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.11.26 23:38:54
Kecskemét- Békéscsaba- Kecskemét 270km volt 4,00 liter átlagfogyasztás :yes:
Utánna Bp-ig (90km) autópályán felment 4,2-re
Az országuton közepes forgalomnal nem kevés előzéssel ;), lendületessen :szemez:
Ezzel most lelomboztál. Nekem a Corsa ennél másfél literrel többet evett hasonló körülmények közt. Már ha a fedcompod igazat beszél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.11.27 07:53:53
Ha jól sejtem a Corsájánál viszonylag kis valószínűséggel jöhet elő mindenféle dízelspecifikus cucc drága meghibásodása, merthogy benzines... Ez az amit szoktam mondani, hogy a kúton vagy a szervízben fizetsz...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.11.28 15:02:19
Es erre szamoltam ki Neked tetelesen, hogy a benzinkuton megiscsak tobbet hagysz ott :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.11.28 21:14:31
Ha jól sejtem a Corsájánál viszonylag kis valószínűséggel jöhet elő mindenféle dízelspecifikus cucc drága meghibásodása, merthogy benzines... Ez az amit szoktam mondani, hogy a kúton vagy a szervízben fizetsz...
Az nem jön ki, de hengerfejes már volt, és sajnos nálam...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.12.02 22:09:40
Sziasztok! Sajnos ma sikerült csinálnom 8,6 literes fogyasztást országúton!!! 1.4vvti moci forgalom nem volt ráálltam 90kmh-ra sík egyenes út se emelkedő se lejtő... rohadt idegesítő.. hibakód nincs... gyakran hülyül be sajna egyszer ugyanazt a távot 6.5 literből megoldja és menetteljesítménye is jó abszolút nem erőtlen.. másszor meg elmegy az ereje és nekiáll zabálni de nagyon.. ezúton is kérem akinek van tippje szóljon... gyertyák kormosak tehát túl dús a téma lambdaszonda kb 1 éves... olaj nem fogy tehát nincs agyonkopva...rohadt idegesítő... a héten rádugatom Toyota gyári műszerre is hátha látnak valamit amit én az itthoni műszeremmel nem látok(nekem nincsenek referenciaértékeim)nekik talán van... az a gáz az egészben ,hogy nincs hibakód és így akármi is lehet maf,lambda,gyújtás alkatrészek,injektor,katalizátor, jeladók, esetleg láncnyúlás okozta gyujtáselállítás, VVT-i alkatrészek...és egyik sem 2 forint..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.02 22:37:35

Lambdaszondára nem gyanakodnék, egy ismerősömnek halt le a lambdaszondája, akkor az 1.2 es autómata Hyundai evett 22 litert
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.02 22:45:39
Ezzel most lelomboztál. Nekem a Corsa ennél másfél literrel többet evett hasonló körülmények közt. Már ha a fedcompod igazat beszél.
Nekem benzinessel 6-7 l lett volna a fogyasztás, mert biztos nehéz a lábam :lol:
Tehát több mint 2 liter lett volna akülönbség.
 És akkor városi fogyiról  nem is beszéltünk, ott sokkal nagyobb a különbség, (főként ilyenkor télen)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.12.03 19:44:11
Lambdaszondára nem gyanakodnék, egy ismerősömnek halt le a lambdaszondája, akkor az 1.2 es autómata Hyundai evett 22 litert
csak az a gáz hogy nem generál a szonda hibakódot és ha nagy gáz lenne vele akkor biztos h világítana a check engine. :S  továbbá észrevettem hogy üzemenyagra nagyon érékeny a gép... pl többet eszik lukoilból mint pl omv-sből
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.03 21:49:55
Befecskendező rendszer rendben van? Át kellene nézetni-
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.04 06:52:13
csak az a gáz hogy nem generál a szonda hibakódot és ha nagy gáz lenne vele akkor biztos h világítana a check engine. :S  továbbá észrevettem hogy üzemenyagra nagyon érékeny a gép... pl többet eszik lukoilból mint pl omv-sből
Lambdaszonda vizsgához szerintem elég lenne csak rádugni az emisszió mérő műszert, ahogy a műszakin is csinálják, ott azonnal kijön az értékek között, ha a lambda működése nem stimmel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.12.04 14:08:48
na most téligumi óta 9.6 lett 120 km-en az átlag, húha

e12 hb 1 személlyel mit ír a manual a guminyomásra? nem találom sehol a papírt.
lehet nem jól van felfújva:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.04 14:31:05
na most téligumi óta 9.6 lett 120 km-en az átlag, húha

e12 hb 1 személlyel mit ír a manual a guminyomásra? nem találom sehol a papírt.
lehet nem jól van felfújva:)
2,2-2,3bar
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.12.04 15:42:46
na most téligumi óta 9.6 lett 120 km-en az átlag, húha

e12 hb 1 személlyel mit ír a manual a guminyomásra? nem találom sehol a papírt.
lehet nem jól van felfújva:)
120 km-en evett meg 9,6 ot vagy 100-on 9.6?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.12.04 16:00:09
120 kmen az átlag lett 9.6

tehát 100on 9.6, 120-on 11, 52 liter :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.04 16:10:06
120 kmen az átlag lett 9.6

tehát 100on 9.6, 120-on 11, 52 liter :)
Hidegben teljesen jó, ott már 9 felett eszik városban, nincs mese.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2012.12.04 16:33:11
120 kmen az átlag lett 9.6

tehát 100on 9.6, 120-on 11, 52 liter :)
ez normális fgyasztás? nektek is 1.4 vvti?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.04 17:58:25
ez normális fgyasztás? nektek is 1.4 vvti?
Kb padlógáz környékén eszik az enyém ennyit...  :whistling:
Az asszony által (nagyrészt) rövid távokon és általam (kisebb részt) országúton az előző (fél) tankom átlaga 7,48 lett számolva és nem tartottam fel senkit, az asszony, meg képtelen olyan odafigyelve vezetni, mint én, szóval, ez az adat vehető autópályát nélkülöző életszerű átlagnak 0-8 celsius fok között.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.04 20:13:33

Bár nem tudom mennyire érdemes téli időszakban fogyasztásról beszélgetni. Sajna ilyenkor kitágulnak a hidegtől a lukak a tankon és lehet önteni bele végeláthatatlanul a naftát :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2012.12.04 22:02:59
ez normális fgyasztás? nektek is 1.4 vvti?

igen, 1.4 vvti
ma nulláztam, reggel megnézem a guminyomást, aztán lecsekkolom mennyire jön ki a tank
ez csak város volt kevés km
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.12.05 00:14:40
Hidegben teljesen jó, ott már 9 felett eszik városban, nincs mese.
Nem lehet azt mondani, hogy "városban ennyit eszik", mert a város tág fogalom. Nekem a kétliteres benzines Ave sosem evett 9 liternél többet még télen városban sem. De nem használtam rövid utakra, szinte soha nem mentem át Pestre, azaz alig volt benne dugó, és mivel dupla kijelzős fedcompja van, az egyiket mindig a pillanatnyi fogyira, a másikat az átlagra állítottam - ami nagy fegyelmező erő  ;)
A Corsának nincs fedcompja, ha lenne, szerintem kapásból fél literrel kevesebbet enne...
Szóval az én fogalmaim szerint sok a 9,6 városban, de nem tudom, hogy mit takar, milyen használat van mögötte. Lehet, hogy nekem se lenne kevesebb.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.05 08:05:17

és mondá mardel:"város és kevés km vala." Én is nkvzom várisban, kivéve ha szállítani kell, így nekem is benyakal lazán 9 lityót. Fedcompom nincs, viszont cammogás van, sajnos nagyon nincs hol spórolni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.05 08:29:59
120 kmen az átlag lett 9.6
tehát 100on 9.6, 120-on 11, 52 liter :)
igen, 1.4 vvti. ma nulláztam, reggel megnézem a guminyomást, aztán lecsekkolom mennyire jön ki a tank. ez csak város volt kevés km

Ha részleteznéd, hogy mennyire csak hideg motorral jártál és hány km volt az a kevés km (gondolom /út), akkor okosabbak lehetnénk. Amúgy kolleganőm 1.4 vvt-ije is 8.5-9 körül eszik városban, de ő naponta 30 km-t jön (át a teljes városon, 2 dugó/nap). Vannak helyzetek, amikor nem lehet csodát tenni.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.05 09:24:46
Nem lehet azt mondani, hogy "városban ennyit eszik", mert a város tág fogalom. Nekem a kétliteres benzines Ave sosem evett 9 liternél többet még télen városban sem. De nem használtam rövid utakra, szinte soha nem mentem át Pestre, azaz alig volt benne dugó, és mivel dupla kijelzős fedcompja van, az egyiket mindig a pillanatnyi fogyira, a másikat az átlagra állítottam - ami nagy fegyelmező erő  ;)
A Corsának nincs fedcompja, ha lenne, szerintem kapásból fél literrel kevesebbet enne...
Szóval az én fogalmaim szerint sok a 9,6 városban, de nem tudom, hogy mit takar, milyen használat van mögötte. Lehet, hogy nekem se lenne kevesebb.
Akik város alatt nem Budapestet értik, az olyan mintha te (vagy én) be se mennénk Pestre, csak itt Budáról kifele mennénk, vagy északról Délbudára, van 4-5 dugós hely, aztán kész (viszont mindig van hegymenetünk :D ;))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.05 09:40:57
@OldPiet: én a szomszéd városba járok dolgozni, nem érintek főutat sem, míg átérek a munkahelyre. Nekem ez minősül városi használatnak.  :flowers: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.05 09:58:09
@OldPiet: én a szomszéd városba járok dolgozni, nem érintek főutat sem, míg átérek a munkahelyre. Nekem ez minősül városi használatnak.  :flowers: :flowers:
Ezért mondom, hogy  Budapestet mint várost, nem lehet összehasonlitani a többi magyar várossal.
Pl tegnap 3 órát mentem a városban cca 55 km-t tettem meg (pesze több stációval)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.05 10:16:52
Jajj ne is mondd. Tegnap Budaörs Tesco - M7 - Érd = majdnem egy óra volt... :no: Ez az ünnepek előtti sokadalom meg az, hogy leesik 2 hópehely és hirtelen mindenki azt hiszi, tükörjégen jár (közel tök száraz volt az M7...). Ja, mire az érdi Tescoba értem, addigra mindenki hazaért és senki ki nem dugta az orrát otthonról, úgyhogy az egész hiperben kb. 20-25 másik vásárlóval együtt lézengtünk bent. Így szeretek vásárolni!  :D :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.12.05 10:21:27
Nem kell ehhez Budapest. Egy példa: elindulsz reggel mínuszban, mondjuk meg kell állnod 2 piros lámpánál, mész 2-3-4-5 kmt, megállsz, plusz a parkolói forgolódás, gázadás, és ha zömében így haszálod, az életben nem lesz 7.5-8 literes fogyi, ezt senki ne mesélje be nekem.. LEgalábbis a fedkomp szerint.
Így 9-10-11 litereket fog enni. És ez normális is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.05 10:28:43

Ja de Budapesten kilométernként adj hozzá 1db lámpát ahol 2-3x váltás után tudsz átmenni, és vagy 20x meg kell állni lámpa miatt.
Tény hogy a rövid téli utak nagyon felviszik a fogyit.
Ja nekem is felment 4,8-ra az átlagom (mióta a vidéki uton voltam 4,2-es átlaggal, még nem tankoltam) ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.05 10:35:18
Nem kell ehhez Budapest. Egy példa: elindulsz reggel mínuszban, mondjuk meg kell állnod 2 piros lámpánál, mész 2-3-4-5 kmt, megállsz, plusz a parkolói forgolódás, gázadás, és ha zömében így haszálod, az életben nem lesz 7.5-8 literes fogyi, ezt senki ne mesélje be nekem.. LEgalábbis a fedkomp szerint.
Így 9-10-11 litereket fog enni. És ez normális is.
Ha valaki nem képes, vagy nem akarja elérni ezt a fogyasztást, az még nem jelenti azt, hogy lehetetlen...  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.05 10:53:06
Ha valaki nem képes, vagy nem akarja elérni ezt a fogyasztást, az még nem jelenti azt, hogy lehetetlen...  :whistling:
Persze hogy nem lehetetlen, de függ a sofőr tudásától is
az utak hosszától, és az egyéb körülményektől pl hegyes vidék (nálam hegyre simán fogyaszt 10-18-30 liter pillanatnyi fogyasztást, több 100m-en, amit nem kopenzál a lejtő, motorfék.)
Dehát az Alföld népének ez ismeretlen :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.05 11:04:18
Ha valaki nem képes, vagy nem akarja elérni ezt a fogyasztást, az még nem jelenti azt, hogy lehetetlen...  :whistling:
Amit ír Kisfiatal, az így van...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.17 10:00:43
Szombaton megkergettem kicsit a Corit, Debrecenbe mentünk időre és sietnünk kellett. Jó néhány előzésnél elforgott a motor 5000 fölé, de ezesetben még jól is esett, mert olyan könnyedén gyorsult még megpakolt csomagtartóval is, hogy hipp-hopp 150-et mutatott a sebességmérő. Főleg, amikor 3.-ban előztem 80-ról indulva... Igaz, most az OMV Super 95 benzin van benne már vagy 2-3 tank óta, de ebben a +2 fokos hőmérsékletben érezhetően élénkebben reagál és veszi a fordulatot.
A kirándulás sietős része csak kb 130km volt, visszafelé már az ömlő esőben csak 90-100-zal csordogáltunk este.

Induláskor 7,3-on állt a fogyi mutató (átlagsebesség: 32km/h), tankolástól számított 280km-t követően, de, mire Debrecenbe értünk ez az érték a hajtós tempó ellenére is lement 6,8-ra. Volt egy kis hátszelünk és kihasználtam a gurulást, illetve a motorféket is.

Ma tankoltam tele, megint OMV Super 95- öt 394Ft/l-ért és 6,75 (fed. comp. 6,7) lett a teljes tankra vetített átlag.
A dologhoz hozzátartozik, hogy feleségem használja mostanában az autót 85%-ban, így még inkább jó ez az átlag adat. Az átlagsebesség teljes tankra 43km/h lett.

Reggelente az indulás is könnyen megy, még a fagyos sátorgarázs ellenére is, -6 fokban (kint -13 volt!!!) is néhány főtengely fordulat után beindulva egyenletesen jár a motor 1400-as fordulatot alulról érintve. Nagyon jónak érzem ezt az LM Top Tec 4100 5W-40 olajat hidegindításkor IS.  :clap:
Ez lesz benne a következő olajcserekor is.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.17 10:05:49
Szombaton megkergettem kicsit a Corit, Debrecenbe mentünk időre és sietnünk kellett. Jó néhány előzésnél elforgott a motor 5000 fölé, de ezesetben még jól is esett, mert olyan könnyedén gyorsult még megpakolt csomagtartóval is, hogy hipp-hopp 150-et mutatott a sebességmérő. Főleg, amikor 3.-ban előztem 80-ról indulva...
Vigyázz, Gyöngyi meg ne tudja, mert kibannol a francba!! :D

Igaz, most az OMV Super 95 benzin van benne már vagy 2-3 tank óta, de ebben a +2 fokos hőmérsékletben érezhetően élénkebben reagál és veszi a fordulatot.
Én mostanság makszmósönkilencvenötöt tolom bele, ezek szerint nem csak placebó-javulást érzékelek. Igaz el lehet gondolkodni hogy megér e mindez +30Ft-ot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.17 10:08:02
Szombaton megkergettem kicsit a Corit, Debrecenbe mentünk időre és sietnünk kellett. Jó néhány előzésnél elforgott a motor 5000 fölé, de ezesetben még jól is esett, mert olyan könnyedén gyorsult még megpakolt csomagtartóval is, hogy hipp-hopp 150-et mutatott a sebességmérő. Főleg, amikor 3.-ban előztem 80-ról indulva...

 :clap:
Na ilyen az, amikor a 97 lóerő dolgozik és nem 30  :cool2: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: golya - 2012.12.17 10:08:28
múlthéten sikerült megjárni MÍiskolc-Székesfehérvár odavisszát 8,1-es fogyival. kis pestidugóval, pályán 130-140-el.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.17 10:09:34
Vigyázz, Gyöngyi meg ne tudja, mert kibannol a francba!! :D
Én mostanság makszmósönkilencvenötöt tolom bele, ezek szerint nem csak placebó-javulást érzékelek. Igaz el lehet gondolkodni hogy megér e mindez +30Ft-ot.
Gyöngyi? Engem? Miért is?  :D

A Maxxxxxxmotion számomra biztosan nem ér meg annyi felárat, de a Super 95 csak 2 Ft-tal drágább nálunk, mint az eddig általam használt Lukoil. Utóbbival is változatlanul elégedett vagyok, a tél beállta miatt váltottam OMV-re, így azért mégiscsak nyugodtabb vagyok.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.17 10:10:32
:clap:
Na ilyen az, amikor a 97 lóerő dolgozik és nem 30  :cool2: .
Mr. mondi,  :D nálam mindig 97LE dolgozik, csak nem teljes terhelésen.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.17 10:11:47
Mr. mondi,  :D nálam mindig 97LE dolgozik, csak nem teljes terhelésen.  ;)
Nem tudom láttál-e már teljesítménygörbét? Ha igen, akkor pontosan tudod, hogy 97 lóerőt csak bizonyos (jellemzően magas) fordulatszámon tud a motor. Alacsonyabb fordulatszámon, jóval alacsonyabb a teljesítmény.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.17 10:37:36
Nem tudom láttál-e már teljesítménygörbét? Ha igen, akkor pontosan tudod, hogy 97 lóerőt csak bizonyos (jellemzően magas) fordulatszámon tud a motor. Alacsonyabb fordulatszámon, jóval alacsonyabb a teljesítmény.  :D
Vannak férfiak, akiket teljesen más jellegű vonalak hoznak izgalomba :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.17 10:40:13
Gyöngyi? Engem? Miért is?  :D

A Maxxxxxxmotion számomra biztosan nem ér meg annyi felárat, de a Super 95 csak 2 Ft-tal drágább nálunk, mint az eddig általam használt Lukoil. Utóbbival is változatlanul elégedett vagyok, a tél beállta miatt váltottam OMV-re, így azért mégiscsak nyugodtabb vagyok.  ;)
Mindig mondom neki hogy cseréljünk néha autót: az övé ki lenne kormozva néhány Miskolci ótópálya etapon 130-145-nél, az enyém meg produkálna egy két jó fogyit :D
Csak hát megmondta hogy az ő kicsikéjét senki nem fogja 4 ezerig pörgetni ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.17 22:44:06
Ezzel a hátralévő km-el nem vagyok kibékülve.
Eddig 42-43 l-t(itt szokott kigyulladni az alacsony szint)  tankoltam(55 l-es a tank) és a teli tankra a 800km felett írt ki.
Múlt héten tankoltam 10 litert, majd 2 napra rá telitankoltam 39l-t hogy tele legyen, erre kiír 570km.
Mintha csak azt mutatná mennyire elég az amennyit rátankoltam.
Közben simán meg kéne lenni az 1000km-nek egy telitankkal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2012.12.18 10:55:13
Sziasztok

Friss tulaj vagyok, fogyasztás kérdésem van, heti kb 300km megyek két 80km utam van, mellé két 20km-es, ezen kívül 3gyerek ovi-bölcsibe, bevásárlás napi 7*1,5km, így pont 8literes a fogyasztásom most télen, ez elfogadható?
A másik kérdésemre úgy nézem választ kaptam pont feljebb, teletankoltam, mentem vele, majd jelzett elfogy a benzinem és 44litert tudtam csak beletankolni, létezik, hogy még 10liter van benne mikor már kiáltozik, hogy tankoljam?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.18 11:02:05
Friss tulaj vagyok, fogyasztás kérdésem van, heti kb 300km megyek két 80km utam van, mellé két 20km-es, ezen kívül 3gyerek ovi-bölcsibe, bevásárlás napi 7*1,5km, így pont 8literes a fogyasztásom most télen, ez elfogadható?
Ha neked elfogadható, akkor elfogadható. Az a kérdés, hogy mennyire nyomod neki a 80 km-es úton, mert nem mindegy, hogy 80-al vagy 130-al mész. De ilyenkor télen amúgy is magasabb a fogyasztás

A másik kérdésemre úgy nézem választ kaptam pont feljebb, teletankoltam, mentem vele, majd jelzett elfogy a benzinem és 44litert tudtam csak beletankolni, létezik, hogy még 10liter van benne mikor már kiáltozik, hogy tankoljam?
Az enyémnél is így van. 10 liternél kezd világítani. Teljesen rendben van ez így.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2012.12.18 11:07:37
Ha neked elfogadható, akkor elfogadható. Az a kérdés, hogy mennyire nyomod neki a 80 km-es úton, mert nem mindegy, hogy 80-al vagy 130-al mész. De ilyenkor télen amúgy is magasabb a fogyasztás
Az enyémnél is így van. 10 liternél kezd világítani. Teljesen rendben van ez így.

Főút+pálya kb 100-110es folytonos tempó a két 80km szakasz.
Kíváncsiságból megnéztem a 80km szakaszt is külön, akkor 6,1l fogyasztottam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.18 11:09:02
A sok rövid út nagyon megdobja, különösen hidegben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2012.12.18 11:11:34
A sok rövid út nagyon megdobja, különösen hidegben.
hát igen a napi 7rövid út hidegen nehéz a motornak, kíváncsi leszek nyáron mikor heti 5ször megyek melóba(80km oda-vissza) mennyire jön majd ki a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.18 11:32:54
Mivel még friss tulaj vagy, nem szoktatok össze az autóval. Nyugi, ahogy telik-múlik az idő - és feltételezve, hogy érdekel az alacsony fogyasztás elérésének mikéntje - megismered az autód képességeit, "megtanulod" úgy vezetni, hogy adott tempó mellett a lehető legkevesebbet fogyassza. Menni fog, mindnyájan így vagyunk ezzel, itt a fórumon.
A 6,1 már nagyon korrekt adat, de a Te motoroddal kis plusz odafigyeléssel és okosságokkal 6 liter alá is könnyedén levihető.
Én személy szerint a rövid utakat, ha tehetem kerülöm, inkább biciklivel, vagy gyalog megyek.

Szervizeléskor azért érdemes vagy a gyári 5W-30 Toyota olajat kérni, vagy vinni előre vásároltat. Az olajos topicban tudunk majd segíteni ebben is. "Sok kicsi sokra megy" alapon ez a téma is hozzájárul ahhoz, hogy keveset fogyasszon az autód.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2012.12.18 11:42:46

Szerencsére vezetett szervizkönyves az autó, még 2000km lenne hívatalosan az olajcseréig, 5-w30as olajat rakatok bele szerviz4+ hivatalosan a toyotánál, legalább kapok 1 év assitence-t hozzá.
Majd utánaolvasok a fogyasztástrükköknek. Nyáron mi is gyalog megyünk oviba, de 2,4,6 évesek a gyerekek így télen nem merek velük gyalog menni.
Annyira azért nem vagyok spórolós, néha szeretem megnyomni, de szeretném, ha tavasztól-őszig 7liter alatt lenne az átlagfogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.18 11:52:54

Az szerintem könnyedén menni fog.  ;)
Elég csak a pillanatnyi fogyasztásra állítani a fed. com.-ot és figyelni, hogy milyen gázpedálállásoknál milyen értéket mutat. Ebből fogod tudni, hogy érdemes-e kövérgázzal gyorsítani adott helyzetben, vagy elég kevesebbel is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.12.18 13:06:17
Az szerintem könnyedén menni fog.  ;)
Elég csak a pillanatnyi fogyasztásra állítani a fed. com.-ot és figyelni, hogy milyen gázpedálállásoknál milyen értéket mutat.
Hidd el, megy az nélküle is ;) Én is szinte soha nem nézem a pillanatnyi fogyasztást, mégis elég jó eredményt érek el (persze kell hozzá némi tapasztalat is!). Nem állítom, hogy nem lehetne még talán 1-2 decivel jobb eredményt elérni, de elvonhatja a figyelmet az útról, na meg a vezetési élményt is nagyon lerontja.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.18 13:56:42
a vezetési élményt is nagyon lerontja.
:yes: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.18 14:30:06
Hidd el, megy az nélküle is ;) Én is szinte soha nem nézem a pillanatnyi fogyasztást, mégis elég jó eredményt érek el (persze kell hozzá némi tapasztalat is!). Nem állítom, hogy nem lehetne még talán 1-2 decivel jobb eredményt elérni, de elvonhatja a figyelmet az útról, na meg a vezetési élményt is nagyon lerontja.
Maradjunk annyiban, hogy könnyebb, ha látja az adatokat. De ugye nem gondolod, hogy azt mondtam, hogy vezetés közben folyamatosan nézze a kijelzőt?! Ennyire azért próbáljuk már meg értelmezni a leírtakat!  :surrender:

És rohadtul nem ront semmiféle vezetési élményt. Egy 1,4-es motor alapból gondoskodik arról, hogy ilyen ne is nagyon legyen. A vezetési élmény egy TS-nél kezdődik...  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2012.12.18 18:31:00
Maradjunk annyiban, hogy könnyebb, ha látja az adatokat. De ugye nem gondolod, hogy azt mondtam, hogy vezetés közben folyamatosan nézze a kijelzőt?! Ennyire azért próbáljuk már meg értelmezni a leírtakat! 
Természetesen nem úgy gondoltam. Nyilván senki nem nézi folyamatosan amikor gyorsít. Én meg soha nem néznem. Soha nem agyalok azon vezetés közben, hogy most vajon túl nagy gázzal gyorsítok-e :lol: Mégis tudok jó fogyasztást elérni. Tapasztalataim alapján sokkal jobban számít az, hogy megtartsam a lendületet, egyenletesen haladjak, figyeljem a forgalmat, nagyobb követési távolságot tartsak stb. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 11:57:21
Egyet értünk. Erre szokták mondani, hogy "sok kicsi sokra megy".  ;)

Erről jut eszembe: tesómék vettek úgy 2 hónapja egy korához és a gyártmányhoz képest jó állapotú Fiat Cinquecento-t. Meséli a minap, hogy - mivel városi használatban a felesége vezeti - megemelte a guminyomást 2,5 barra, hogy kevesebbet fogyasszon. Mondom neki, hogy csak ettől nem fogja megérezni, hogy kevesebb benzin fogy... sógornőm nő módjára akkor is nyomja a gázt (gyorsít), ha előtte 80m-re pirosra vált a jelzőlámpa, nem különösebben üzemanyagtakarékos a vezetési stílusa, ezáltal, pusztán a guminyomás emelése sem lesz mérhető hatással.
Ellenben ez a kis gyösz autó (csak úgy becézik, hogy "csikó") legutóbb 10l-es fogyasztást produkált nem kis megdöbbenésükre.  :eek: :wacko:
-> valószínűleg lambdaszonda a lúdas, cserés lesz, mert egyébként 4,5-4 litert kajál országúti 90-100-as tempó mellett. Ha hozzá vesszük, hogy városban van a legtöbbet használva és téli hideg van, akkor sem szabadna 8 liternél többet fogyasszon, nemhogy 10-et!  :nono:
AMúgy, egyszerű, mint a faék, fillérekből kicseréltette benne a tömítéseket is. Viszont meglepő, hogy pl. termosztátot nem lehet benne csak önmagában cserélni, egyben van valami speckós csővel, meg miegymással. Így, viszont az olcsóbb alkatrésszel is 6000Ft-tól indul egy termosztát probléma megoldása...  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2012.12.19 12:36:11
Ennyire azért próbáljuk már meg értelmezni a leírtakat!  :surrender: 

 A vezetési élmény egy TS-nél kezdődik...  :whistling:

A fentiekkel egyetértek! :yes:

Egyébként milyen tapasztalataid vannak? :?:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 12:37:28
Már autókkal kapcsolatban?  :?:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 12:43:27
Egyet értünk. Erre szokták mondani, hogy "sok kicsi sokra megy".  ;)

Erről jut eszembe: tesómék vettek úgy 2 hónapja egy korához és a gyártmányhoz képest jó állapotú Fiat Cinquecento-t. Meséli a minap, hogy - mivel városi használatban a felesége vezeti - megemelte a guminyomást 2,5 barra, hogy kevesebbet fogyasszon. Mondom neki, hogy csak ettől nem fogja megérezni, hogy kevesebb benzin fogy... sógornőm nő módjára akkor is nyomja a gázt (gyorsít), ha előtte 80m-re pirosra vált a jelzőlámpa, nem különösebben üzemanyagtakarékos a vezetési stílusa, ezáltal, pusztán a guminyomás emelése sem lesz mérhető hatással.
Ellenben ez a kis gyösz autó (csak úgy becézik, hogy "csikó") legutóbb 10l-es fogyasztást produkált nem kis megdöbbenésükre.  :eek: :wacko:
-> valószínűleg lambdaszonda a lúdas, cserés lesz, mert egyébként 4,5-4 litert kajál országúti 90-100-as tempó mellett. Ha hozzá vesszük, hogy városban van a legtöbbet használva és téli hideg van, akkor sem szabadna 8 liternél többet fogyasszon, nemhogy 10-et!  :nono:
AMúgy, egyszerű, mint a faék, fillérekből kicseréltette benne a tömítéseket is. Viszont meglepő, hogy pl. termosztátot nem lehet benne csak önmagában cserélni, egyben van valami speckós csővel, meg miegymással. Így, viszont az olcsóbb alkatrésszel is 6000Ft-tól indul egy termosztát probléma megoldása...  :ph34r:
Szerintem lehet reális a 10L
Ismerősöm alatt a hibás lambdaszondás automata váltós i10 Hyundai 22-t evett Aberdeen-ben :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2012.12.19 13:01:24
Már autókkal kapcsolatban?  :?:

Igen, hiszen azt írod -mint idéztem, - hogy a vezetési élmény a TS-el kezdődik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.19 13:05:41
Szerintem lehet reális a 10L
Ismerősöm alatt a hibás lambdaszondás automata váltós i10 Hyundai 22-t evett Aberdeen-ben :D
Így van, teljesen reális. Sok városi rövid út, különösen hidegben. Nincs ott semmi hiba  :hug: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.19 13:06:11
Igen, hiszen azt írod -mint idéztem, - hogy a vezetési élmény a TS-el kezdődik.
Élmény a motorkerékpáron kezdődik :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 13:13:45
Igen, hiszen azt írod -mint idéztem, - hogy a vezetési élmény a TS-el kezdődik.
a legvadabb sutó, amit eddig vezettem, egy S3-as quattro Audi volt, 6-os manuál váltóval. Minden egyéb autó, amit vezettem, ennél kevésbé volt agresszív. A TS hang(ulat)ban élmény, de ez nem azt jelenti, hogy lassú lenne. No, de egy 1,4-es motornál ne használjuk már a "vezetés élménye" szókapcsolatot, mert az olyan, mint a puha beton...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.19 13:36:07
Miért nyomjátok ti is ezt a hülyeséget, hogy vezetési élmény csak 200 lóerő körül és felette van? Nekem igenis vezetési élmény volt akár a kispolskival akár az 1.0 swifttel szerpentinen kanyarvadászni, meglepetést okozni másokat, vagy más (mondjuk ez csak a swifttel és a Corollával) beülni és lenyomni sok száz kilométert egyhuzamban.
A GT-86-os Toyota pont azért jó, mert nem 400 lóerővel csinál vezetési élményt, hanem azzal, hogy könnyű és jól ki van találva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 13:47:26

Tisztességes motorerő és ideális hajtás, meg úgy minden ideális a GT-86-on! A legnagyobb vezetési élményt adja.  :yes: Egyszerűen nem mérhető a turbós hot hatch-ekhez, teljesen másról szól.

A swift 1,0?  [rohog] [rohog] [rohog] [rohog] Rohadt nagy élmény forgatni a ropi kormányt és érezni, hogy mennyire semmi sincs alattad, körülötted. Ez a vezetési élmény negatív netovábbja (ja, bocs, van még a Daewo Tico is...)  :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 13:53:55

90-es évek elején trabi kispolákból átülve azért az lehetett. Feltéve hogy kimaradt a GTI Golf és tsa :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.19 14:16:51
A swift 1,0?  [rohog] [rohog] [rohog] [rohog] Rohadt nagy élmény forgatni a ropi kormányt és érezni, hogy mennyire semmi sincs alattad, körülötted. Ez a vezetési élmény negatív netovábbja (ja, bocs, van még a Daewo Tico is...)  :nonono:

Azért a 2-es út szerpentijein elég sok nagyobb autónak is okoztam vele meglepetést. Az erő hiányát helyismerettel kompenzáltam.  :D
De ha neked csak a sportkocsik tudnak vezetési élményt okozni hát...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 14:28:36
Azért a 2-es út szerpentijein elég sok nagyobb autónak is okoztam vele meglepetést. Az erő hiányát helyismerettel kompenzáltam.  :D
De ha neked csak a sportkocsik tudnak vezetési élményt okozni hát...
Enyém is tud az 1300cc-jével. Folyton izgulok mikor adja meg magát a fékmunkahenger :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.12.19 14:44:45
Tisztességes motorerő és ideális hajtás, meg úgy minden ideális a GT-86-on! A legnagyobb vezetési élményt adja.  :yes: Egyszerűen nem mérhető a turbós hot hatch-ekhez, teljesen másról szól.

A swift 1,0?  [rohog] [rohog] [rohog] [rohog] Rohadt nagy élmény forgatni a ropi kormányt és érezni, hogy mennyire semmi sincs alattad, körülötted. Ez a vezetési élmény negatív netovábbja (ja, bocs, van még a Daewo Tico is...)  :nonono:
És a Gokart? Ott sincs semmi sem alattad meg körülötted mégis fizetünk a vezetési élményért!
Ha nem is az 1.0 Swift (egyébként meglepően jól megy), de a Swift Gti az 1.3-as mocijával 100 pacijával 8s alatt futja a 0-100km/h-át. Nem olyan rossz az... Tied mennyit is gyorsul?  :D A kanyarban is a kis súly a nagyobb élmény...
Nem az 1.0-ás motort kell nézni, hanem a súly/lóerő arányt szerintem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.19 14:58:15
Bepi barátunk be sem ülne egy gokartba, mert:
Rohadt nagy élmény forgatni a ropi kormányt és érezni, hogy mennyire semmi sincs alattad, körülötted. Ez a vezetési élmény negatív netovábbja (ja, bocs, van még a Daewo Tico is...)  :nonono:
Szóval úgysem fogja elhinni mit mondasz. Én már gokartoztam, nekem az is élmény volt  :D .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 16:23:57
És a Gokart? Ott sincs semmi sem alattad meg körülötted mégis fizetünk a vezetési élményért!
Ha nem is az 1.0 Swift (egyébként meglepően jól megy), de a Swift Gti az 1.3-as mocijával 100 pacijával 8s alatt futja a 0-100km/h-át. Nem olyan rossz az... Tied mennyit is gyorsul?  :D A kanyarban is a kis súly a nagyobb élmény...
Nem az 1.0-ás motort kell nézni, hanem a súly/lóerő arányt szerintem.
Persze a Gti más téma, de nem is arról volt szó. A gokart magától érthetődően kívánatos dolog. Mondi Swift 1,0-ja viszont az alja... :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 16:24:34
Bepi barátunk be sem ülne egy gokartba, mert:Szóval úgysem fogja elhinni mit mondasz. Én már gokartoztam, nekem az is élmény volt  :D .
Mondika, elfelejtetted kiragadni a mondandóm lényegét: Swift 1,0 az, amire így reagáltam... ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.12.19 18:27:02
Bepi barátunk be sem ülne egy gokartba, mert:Szóval úgysem fogja elhinni mit mondasz. Én már gokartoztam, nekem az is élmény volt  :D .
Ne kövezetek meg de szerintem is jó a swift :D
 :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.12.19 18:37:33
Ne kövezetek meg de szerintem is jó a swift :D
 :whistling:
Jó hát! Van kettő régi ezres unokatesóimnak és nagyon bevált nekik. Egyszer segített nekik öcsém szerelőhöz vinni az autót (első fékbetét és olajcsere) és én lepődtem meg a legjobban amikor a 200+ lóerős BMW után azt mondta, hogy egész jól megy ahhoz képest, hogy 1000 ccm, ő is meglepődött. Divat lenézni a Suzukit pedig én becsülöm megbízhatóságát meg fürgeségét. Apósom szokta mondani, hogy mindig elfelejtik az emberek, hogy a legnagyobb különbség nem autó és autó közt van, hanem az autó és gyaloglás (vagy igény szerint BKV, vonat stb.) között!  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 19:08:39
Divat lenézni a Suzukit
Ehhez csak annyit tudok mondani: kis pénz kis autó és ha kényelmesen elférnék a vezetőülésben széltében kényelmesen, én sem corollát vettem volna.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2012.12.19 19:11:55
Jó hát! Van kettő régi ezres unokatesóimnak és nagyon bevált nekik. Egyszer segített nekik öcsém szerelőhöz vinni az autót (első fékbetét és olajcsere) és én lepődtem meg a legjobban amikor a 200+ lóerős BMW után azt mondta, hogy egész jól megy ahhoz képest, hogy 1000 ccm, ő is meglepődött. Divat lenézni a Suzukit pedig én becsülöm megbízhatóságát meg fürgeségét. Apósom szokta mondani, hogy mindig elfelejtik az emberek, hogy a legnagyobb különbség nem autó és autó közt van, hanem az autó és gyaloglás (vagy igény szerint BKV, vonat stb.) között!  :D
Az ütközésről pedig annyit hogy BMW ben is haltak már meg és swiftben is.
Sokszor a baleset "típusa " határozza meg a túlélés esélyét. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 19:13:26
Nálam nem divat, hanem tapasztalat, 3db 1,3 16v Swiftet használtam. Azon kívül, hogy egy túlmotorizált halálketrec, nincs vele bajom. Csak ne legyen kanyar, ellenben jó hosszú egyenes...

(se megfelelő futómű, se fék, se merevség a kasztniban, a kormánya indirekt, a rugóútja nevetségesen rövid, légzsákok szinte hatástalanok, ellenben tényleg rengeteget kibírnak, ha elkerülik vele a balesetet. Ja, a váltója is jó...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 19:14:24
Az ütközésről pedig annyit hogy BMW ben is haltak már meg és swiftben is.
Sokszor a baleset "típusa " határozza meg a túlélés esélyét.
No, azért az arány nagyon nem mindegy ám!!!  :nono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 19:14:32
Az ütközésről pedig annyit hogy BMW ben is haltak már meg és swiftben is.
Sokszor a baleset "típusa " határozza meg a túlélés esélyét.
Hát igen: ha a román kamionsofőr elalszik, akkor nincs esélyed ...
Amúgy meg másik megfigyelésem, hogy sokan, akik szidják a swift töréstesztjét, alig várják hogy nyár legyen és motorra ülhessenek :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 19:17:06
(se megfelelő futómű, se fék, se merevség a kasztniban, a kormánya indirekt, a rugóútja nevetségesen rövid, légzsákok szinte hatástalanok, ellenben tényleg rengeteget kibírnak, ha elkerülik vele a balesetet. Ja, a váltója is jó...
Olvastam már olyat hogy ebben tuti megtanulsz vezetni, kicsi a hibatűrés :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2012.12.19 19:56:17
Nálam nem divat, hanem tapasztalat, 3db 1,3 16v Swiftet használtam. Azon kívül, hogy egy túlmotorizált halálketrec, nincs vele bajom. Csak ne legyen kanyar, ellenben jó hosszú egyenes...

(se megfelelő futómű, se fék, se merevség a kasztniban, a kormánya indirekt, a rugóútja nevetségesen rövid, légzsákok szinte hatástalanok, ellenben tényleg rengeteget kibírnak, ha elkerülik vele a balesetet. Ja, a váltója is jó...
Érdekes, hogy kanyar neked gondot okozott a Swifteddel. Mi nem tapasztaltunk ilyet.
futóműve:  szerintem ok
fék: nekem semelyik eddigi utcai autómnak nem volt elég a fékhatása (esetleg a Lancia Delta HF Integrale-mban elment, de abból azért gyártottak 5 vagy 10 ezer darabot, hogy meglegyen a homológizációja a versenyre), a fékkel kezdem a tuningot mindig. Carinában sem elég, Avensis-ben sem stb.
kasztnimerevség: én még egy Volvóba is tennék bukócsövet utcára magamnak legszívesebben...
kormány indirekt: én nem ezt tapasztaltam...
rugóútja nevetségesen rövid: le volt ültetve a tied? Vagy Párizs-Dakaron indultál vele...
légzsákok szinte hatástalanok: Carinámban is mert nincsen  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 19:58:56
Olvastam már olyat hogy ebben tuti megtanulsz vezetni, kicsi a hibatűrés :D
Ez így van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 20:05:17
Egy dologban biztos vagyok: 30 év múlva, amikor a mi már csak fényképről fogunk emlékezni egykori Carina és Corolláinkra, a Suzuki Swift épp kultuszautóként fog bevonulni a történelembe, mint a rendszerváltáskori Magyarország első, saját gyártású autója. Lehet csak itthoni viszonylatban lesz feledhetetlen, de olyan négykerekűekkel lesz egy kategóriában mint: VW Bogár, Fiat 500/Topolino (a régi), Citroen Kacsa, Trabant, kispolszki, csak hogy a hirtelen eszembe jutókat említsem  :flowers:
Mindegyik egy-egy ország meghatározó terméke volt, a modern, motorizált társadalom kezdetét jelentették
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 20:07:27
Egy dologban biztos vagyok: 30 év múlva, amikor a mi már csak fényképről fogunk emlékezni egykori Carina és Corolláinkra, a Suzuki Swift épp kultuszautóként fog bevonulni a történelembe, mint a rendszerváltáskori Magyarország első, saját gyártású autója. Lehet csak itthoni viszonylatban lesz feledhetetlen, de olyan négykerekűekkel lesz egy kategóriában mint: VW Bogár, Fiat 500/Topolino (a régi), Citroen Kacsa, Trabant, kispolszki, csak hogy a hirtelen eszembe jutókat említsem  :flowers:
De amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az általad felsorolt bármelyik típusnál több Corollát gyártottak le ideáig...  :excl:
Ha már kultuszról beszélünk, a Corolla sem fog kimaradni a felsorolt típusok közül.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 20:12:06
De amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az általad felsorolt bármelyik típusnál több Corollát gyártottak le ideáig...  :excl:
Ha már kultuszról beszélünk, a Corolla sem fog kimaradni a felsorolt típusok közül.  ;)
Szerintem sose volt/lesz akkora szociológiai jelentősége. A Toyotáról szerintem inkább az Afrikai kontinens jut mindenkinek az eszébe, ott is inkább a Land Cruiserek miatt.
Esetleg még Közel-Keletet tudnám tippelni (Irak, Afganisztán), de ott is a Pick-Up-ok viszik a pálmát :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.19 20:18:06
Szerintem sose volt/lesz akkora szociológiai jelentősége. A Toyotáról szerintem inkább az Afrikai kontinens jut mindenkinek az eszébe, ott is inkább a Land Cruiserek miatt.
Esetleg még Közel-Keletet tudnám tippelni (Irak, Afganisztán), de ott is a Pick-Up-ok viszik a pálmát :D
Azok is, de szerintem a világ bármely részére menve ismerik a Corollát is, az egy tipikusan világautó, mindenhol árulták földrészektől függetlenül. Egy Kafernek sincs nagyobb imidzse, nehogy azt hidd...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.19 20:26:19
Azok is, de szerintem a világ bármely részére menve ismerik a Corollát is, az egy tipikusan világautó, mindenhol árulták földrészektől függetlenül. Egy Kafernek sincs nagyobb imidzse, nehogy azt hidd...  ;)
Ezt aláírom, de inkább a Golf és Astrával tenném egy lapra.
Ha megnézed a bogár, 500, kacsa, suzuki-t, mindegyik arról szólt hogy még a Golf/Astra/Corinál is olcsóbb, elérhetőbb filléres autók (voltak) (most jut eszembe a Ford T-Modell, pedig ő volt a ős népautó), ami egy totál átlagos családot szolgált ki a mindennapokban és kb annyi funkcionalitásuk volt hogy család beül a csomagjával és megy.
Cori/Golf/Astra már azért egy fokkal jobb összeszerelési minőséget jelentett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.23 17:52:47
3 hét után tankoltam: 7.1 liter/100 km.  :)
(Ráadásul még volt tíz liter a kocsiban, bőven ráértem volna kihúzni még azt az egy hetet, hogy meglegyen a havi 1 tankolás, mint rekord az eddigi 2 helyett. :whistling: :D)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.12.23 18:09:42
Nagy eséllyel drágábban tankolnál egy hét múlva ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2012.12.23 18:16:46
Ez már így is megvolt, eredetileg múlt héten akartam tankolni, de azóta legalább emeltek.  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2012.12.23 18:35:28
De így legalább többet tudtál tankolni a drágább benzinből  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2012.12.23 18:51:20
De így legalább többet tudtál tankolni a drágább benzinből  ::)
Most olcsobb, 28-án megint drágább lesz 3Ft-al :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.23 20:53:18
Nnna, ma én is megtankoltam a Corit, mondhatni negatív csúcs közelében jártam, 5,18 a vége  :whistling: Ez némi országút, némi pálya és sok város elegye. Khm, július óta most tankoltam másodszor  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2012.12.23 20:59:12
Most csak helyben közlekedek :) csak város és rövid utak, néha azért sietek :)
12,6-ra jött ki...hát nem az a tipikus városi autó...de kevesebbet eszik, mint egy S8-as :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.23 22:20:05
Nnna, ma én is megtankoltam a Corit, mondhatni negatív csúcs közelében jártam, 5,18 a vége  :whistling: Ez némi országút, némi pálya és sok város elegye. Khm, július óta most tankoltam másodszor  :tt2:
A sok pókháló eldugította a rendszert... 5,18?! Pffffffff!  :tt2: :devil: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.24 23:38:00
Sebaj, holnap irány Bcsaba, lehet kicsit megjáratni. Az idén már nem kívánok tankolni, mondjuk márciusban ráér...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.12.25 00:58:04
Khm, július óta most tankoltam másodszor  :tt2:
Ilyen keves futas mellett en is valami elmenyautot keresnek  :yes:
5,18... mit csinalsz?! Nem liba az hogy tomd!  :nono:  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.25 02:20:53
Írtam, sok város ;) Ide-oda futkosás családdal. Élményautó projekt pedig egyelőre áll. Gyűjtögetek és lesz IS300 Sportcross. Asszony áldását adta. ("Te, ez szerintem jól néz ki!") :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2012.12.25 07:44:49
Én/mi ugyanígy vok a kombi aveII-vel;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.25 18:22:54
Írtam, sok város ;) Ide-oda futkosás családdal. Élményautó projekt pedig egyelőre áll. Gyűjtögetek és lesz IS300 Sportcross. Asszony áldását adta. ("Te, ez szerintem jól néz ki!") :D
A környékünkön (Gyulán) van egy IS200 kombi, a metálkék színben. Egyrészt szép állapotú, jó állású, megkíméltnek látszik, teljesen gyári. Múltkor mentem utána Gyulától Sarkadig, pont az én tempómban haladt, kb egyszerre kezdtünk gyorsítani is. NAgyon tetszett, én is eljátszottam a gondolattal, hogy egy ilyet elfogadnék akár családi kocsinak is, hiszen, hely van benne számunkra, megbízható, és a megfelelő végén teker (egy hibátlan motorral az orrában), a világ legszebb műszeregységével.  :wub:

(http://www.parts-specs.com/photos/0322012-Lexus-IS-SportCross-IS-200-SportCross-Sport-2002.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.12.25 18:48:56
NAgyon tetszett, én is eljátszottam a gondolattal, hogy egy ilyet elfogadnék akár családi kocsinak is,
Nekem nem kéne, most OK, hogy 400alatt a benzin, de mikor felmegy 440re, akkor az 1,4-es corollámban is a hajam tépem, nem hogy egy IS200-asban, ami sokat fogyaszt, na meg  ennyi benzin mellett eltudnék erősebb autót képzelni magamnak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.25 20:57:48
Ahogy olvashattad, nem sokat gurul most a Cori. Arra meg lehet nagyobb fogyasztású autó. Legutóbbi tankolásaim (nagyságrendileg) július vége, október közepe, december vége. Ez utóbbi alig több, mint 40 liter, csak volt Shelles kuponom, még volt benne minimum 300 km-re való anyag. Namost ha a mostani dupláját is eszi az autóm, akkor sincs nagy különbség.
Bepi: ha már váltok, akkor legyen kövér a váltás. Vezettem 200ast, utaztam is benne eleget (thx Misi) nagyon jó, de nem megy igazán ütősen. Olyat szeretnék, ami lép, ha kell. Persze ebbe beleférhet egy kompresszoros 200as is :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.25 21:00:19
Nekem nem kéne, most OK, hogy 400alatt a benzin, de mikor felmegy 440re, akkor az 1,4-es corollámban is a hajam tépem, nem hogy egy IS200-asban, ami sokat fogyaszt, na meg  ennyi benzin mellett eltudnék erősebb autót képzelni magamnak.
Az ilyen IS ellen a fogyasztás az egyetlen ellenérv, amit hozni lehet. Racionálisabb autó ebben az árban számtalan van, de jobb egy sem.
És évi 5-8000km-hez édesmindegy, hogy 6 litert eszik-e, vagy 9-et...

Egy ilyenben mindig tudsz gyönyörködni és mindig vigyort csal az arcodra, ahányszor adsz neki egy kisebb gázfröccsöt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.12.25 21:49:30
Az ilyen IS ellen a fogyasztás az egyetlen ellenérv, amit hozni lehet. Racionálisabb autó ebben az árban számtalan van, de jobb egy sem.
És évi 5-8000km-hez édesmindegy, hogy 6 litert eszik-e, vagy 9-et...
Egy ilyenben mindig tudsz gyönyörködni és mindig vigyort csal az arcodra, ahányszor adsz neki egy kisebb gázfröccsöt...
nekem pl. jobban kéne egy 2literes avensisII-es.. azonos áron 3-4évvel fiatalabbat kapok.. menetteljesítményben kb. azonos, helykínálatban és biztonságban az ave jobb, a lexus jobban cseng, de az ave fiatalabb. Egyedül a 6hengeres motor hangja nincs meg.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.12.25 21:50:56
Ahogy olvashattad, nem sokat gurul most a Cori. Arra meg lehet nagyobb fogyasztású autó.
A kevés km futás a kevés üzemanyag fogyi mellett a ritkább meghibásodás és szervizigény miatt is előnyös.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.26 01:11:08
Én ha váltanék, akkor majdnem hogy elsősorban a 6 henger miatt váltanék ;) Szal Ave2 kiesik. Camry még játszik, max V6al.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2012.12.26 10:13:24
S6 :yes: :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2012.12.26 10:35:37
Az ilyen IS ellen a fogyasztás az egyetlen ellenérv, amit hozni lehet. Racionálisabb autó ebben az árban számtalan van, de jobb egy sem.
És évi 5-8000km-hez édesmindegy, hogy 6 litert eszik-e, vagy 9-et...

Egy ilyenben mindig tudsz gyönyörködni és mindig vigyort csal az arcodra, ahányszor adsz neki egy kisebb gázfröccsöt...
Amiről te beszélsz az nem az IS200, esetleg az  új IS250 vagy IS-F :whistling:
amit a IS200 tud nem csal mosolyt az ember arcára, legalább is az enyémre nem ....szerény az a 150 le, enni meg azért eszik igaza van Ákosnak  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.26 11:21:01
S6 :yes: :-)
Először csodálkoztam, hogy minek ajánlasz nekem Audit, aztán leesett  :1eye: Alapvetően sor6ot szeretnék (is300) de kibékülnék V6al is ;)
Őt akár csomagolhatják is :wub: (http://mobile24.hu/index.php?pid=details&type=C&search_type=NU&page_number=1&sort_field=price&sort_order=ASCENDING&body_type_mode=all&make0=LEXUS&model0=IS+300&model_description0=&make1=all&make2=all&year_from=all&year_to=all&mileage_from=all&mileage_to=all&power_from=all&power_to=all&price_from=all&price_to=all&fuel=all&gearbox_operation=all&damaged_vehicle=NO_DAMAGE_UNREPAIRED&location_country=all&climate_control=all&seats_count=all&doors_count=all&emission_class=all&advertisement_type=DEALER&date_of_entry=all&usage_type=all&vid=150828929&source=MDE&record_index=7&total=18&tab=overview&called_from=list)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.12.26 16:13:25
3.5 millio es 10 eves autoert? Jo, meg szep, de na  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2012.12.26 17:28:39
Én ha váltanék, akkor majdnem hogy elsősorban a 6 henger miatt váltanék ;) Szal Ave2 kiesik. Camry még játszik, max V6al.
GS Lexus?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.12.26 22:34:35
Akkor, hogy a témához is szóljon valaki  :tt2: , érdekes megfigyelést tettem ma. Volt egy utunk Debrecenbe a Versoval, már fél tank körül volta csak benne, mikor indultunk, így a részadatoknál csak a fedcompra hagyatkozhatok. Autópálya előtt pár km-rel nullázódott, így gyakorlatilag tisztának tekinthető az adat: általában 140-150-es (óra szerinti) tempónál kerek 8 litert mutatott. Debrecenben tankoltam, - amúgy a tényleges fogyi 8,2-es bc állás mellett 8,65 lett, de ebben van 300 km város is sok rövid úttal - visszafelé kezdetben csak 120-szal jöttem, kb. 90 km-t, ami után 7,3-at mutatott a bc, majd a hátralevő részt ahol lehet 130-cal, de sok lassítás-gyorsítás volt benne, mert pocsék volt a forgalom, így felment 7,6-ra.
Azaz sokkal kisebb a különbség, mint vártam, én a duplájának gondoltam a 120 és 140 közti fogyi differenciáját, egész pontosan azt gondoltam, hogy többet fog enni 140-nel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.29 21:23:09
Nemsoká tankolnom kell megint, kb 500km megtétele után 6,0l/100km az átlag kevés városi, több országúti használattal, utazósebesség 90-110km/h, átlagsebesség 54km/h. OMV Super 95, levegő hőmérséklet rendre mínusz, elvétve +1 Celsius fok...  :clap: :wub:

A tél közepén ilyen jó átlagom még nem volt a 4 év alatt...  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.30 12:49:33
Bp-Miskolc, nem volt forgalom, 3 személy, kevés csomag 0 fok, végig 130. 188 km után 14.33 lityót tankoltam rá, 7,62es fogyi
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.30 17:33:52
Szerintem ez teljesen reális.
Én holnap tankolok és abban elég sok pálya van, majd beszámolok, mennyi lett (580 km van benne és még nem világít a szegénységlámpa, tehát még 45 liter nem fogyott el).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.12.30 17:49:49
460 km, M5-M0-M2, M5ösön 120-130, néha megtaposva 140ig, M0 110 körül, M2 80-100 közt. Odafelé kis hóesés, 2 személy, csomagok. Fogyi 7 liter, asszem 95ös átlagseb.  Sztem lehetne kevesebb is..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2012.12.30 18:12:22
Fogyi 7 liter
Hibátlan! Én ezzel teljesen elégedett lennék!
Na a spórolós stílushoz hasonlítsd a fogyasztást, mert a tempó sem olyan volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.12.30 18:36:26
Hibátlan! Én ezzel teljesen elégedett lennék!
Na a spórolós stílushoz hasonlítsd a fogyasztást, mert a tempó sem olyan volt.

Sztem azért lehetne 7 alatt  :hug: Óraszerinti 130 fölé nem igazán mentem.
Más: ma megnéztem egy kollegám 2006os, tehát nem olajfogyis(bár ki tudja..) 1.6 E12 kipuffvégét, és kormos volt :) Ő faluról jár be úgy tudom, szal nem hidegüzemben megy, mondjuk lehet hogy épp megtaposta pályán. Na most, az enyém így városban-elővárosban furikázva mindig fémtiszta, pedig ugye olajevős. Csak párszáz km országút után lesz kormos, fekete. Ha az övé nem eszi, akkor nem kéne tisztának lennie? :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2012.12.30 18:40:06
7 ala erdemben ilyen tempoval csak hybriddel lehet menni meg dizellel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2012.12.30 18:45:40
7 ala erdemben ilyen tempoval csak hybriddel lehet menni meg dizellel.

Vagy 1.5  vtec Civickel  :hug: Mondjuk az eleve fogyira van optimalizálva, a szelepvezérlés is, meg a váltóáttételezés is. 120ig annyit eszik mint 90 nél, 5-5.5 körül. Unokatesómék 6.3 körül értek ki németbe 140-150nel. Azt mondja még 150nél is világított az econo lámpa. Annak még a sedannal is hosszabb a végáttétele, sztem ezért. A sedané csak 120ig világít. Amikor én lehoztam pályán 90-100 körül, akkor is 5-5.5 között evett. Sztem inkább 5 körül. 1-2x megtaposva jobban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2012.12.30 19:02:08
GS Lexus?
Arra is kacsingatok, botond gépében üldögéltem is egy kicsit, de a külsejével még barátkoznom kéne. Meg egy kicsit nagy is, nem tudom, hogy garázsba beférne-e...
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.30 20:19:15
Szerintem ez teljesen reális.
Én holnap tankolok és abban elég sok pálya van, majd beszámolok, mennyi lett (580 km van benne és még nem világít a szegénységlámpa, tehát még 45 liter nem fogyott el).
csak kleingy és bepi vérét akarom szívni, hogy 4000en kínzom a kicsikét. Amúgy imádja, utána alig bírom féken tartani :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.12.30 21:11:28
Bp-Miskolc, nem volt forgalom, 3 személy, kevés csomag 0 fok, végig 130. 188 km után 14.33 lityót tankoltam rá, 7,62es fogyi
Én sokallom, de 188 km utáni tankolásnál még nagy a hibalehetőség. (mármint ha nem pont ugyanaddig töltöd a tankot, mennyire mehet félre az adat).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2012.12.30 21:15:19
7 ala erdemben ilyen tempoval csak hybriddel lehet menni meg dizellel.
Nem, az E11 VVTi előtti 1,4-es (sose tudom, hogy ez 4A-FE, vagy 4E-FE) mocijával simán. Nekem 140-nél súrolta alulról a 7 litert, 130-nál épp 6 fölött volt.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2012.12.30 21:48:05
csak kleingy és bepi vérét akarom szívni, hogy 4000en kínzom a kicsikét. Amúgy imádja, utána alig bírom féken tartani :D
Nyugi, én is elforgattam 5000 fölé 2x is tegnap... és így is 6,0...  :whistling:
Cím: Re: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.30 22:57:56
Nyugi, én is elforgattam 5000 fölé 2x is tegnap... és így is 6,0...  :whistling:
húúú, egy igazi rosszfiú... kétszer is ... :D
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2012.12.30 23:00:01
Én sokallom, de 188 km utáni tankolásnál még nagy a hibalehetőség. (mármint ha nem pont ugyanaddig töltöd a tankot, mennyire mehet félre az adat).
a hőmérséklet tehetett be neki. Esetleg pár fokkal hidegebb lehetett Miskolcon, hőtágulás is hozhat pár decit
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2012.12.31 08:55:05
Nem, az E11 VVTi előtti 1,4-es (sose tudom, hogy ez 4A-FE, vagy 4E-FE) mocijával simán. Nekem 140-nél súrolta alulról a 7 litert, 130-nál épp 6 fölött volt.
Ahogy én tudom, az összes 4A-FE 1.6-os, így 4E-FE lehet. Azt meg én nem ismerem  :surrender:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.03 09:05:03
Én holnap tankolok és abban elég sok pálya van, majd beszámolok, mennyi lett (580 km van benne és még nem világít a szegénységlámpa, tehát még 45 liter nem fogyott el).
No, 601 kilométerre, főleg pálya, illetve országút és mindössze pár kilométer városi forgalom (Karácsonyi családlátogatások), 7,57 liter/100 km. Igaz pályán inkább 130-140, mint alatta, illetve a 8-as úton is inkább 120 (110 a megengedett), mint 90-100. Szerintem hubátlan!  :yes: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.01.05 12:27:44
Számolgattam átlagfogyit: július elejétől mostanáig kereken 7 liter 5e km átlaga. De még olyan nagy hidegek nem voltak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.09 08:54:09
Tegnap tankoltam ismét.

600 km-re 50km/h átlagsebességre 6,3l/100km fed. comp., 6,37 átlag jött ki.
-10 - 0 Celsius fok, nagyrészt országúton, több, mint 2/3-ad részben feleségem vezette. Tempó: 90-110km/h óra szerint.
Teljesen jó érték, a Sprites átlagomat így is lefelé mozdította. Megdícsértem.  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kepi - 2013.01.15 08:29:47
378km, csak Budapesten, nagyrészt belvárosban erős forgalomban, olykor dugóban: 8,8 L / 100km-es fogyasztás jött ki. :P
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.15 08:57:26
378km, csak Budapesten, nagyrészt belvárosban erős forgalomban, olykor dugóban: 8,8 L / 100km-es fogyasztás jött ki. :P
Igen, nekem is ennyi szokott kijönni. Ilyenkor hördülnek fel a nagyköbcentis tulajok, hogy ennyit eszik az övéék is, csak abban van erő is :D
Csak azt felejtik ki hogy mi éves átlagra 7-et számolunk, ők meg 12-15öt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.01.15 10:05:41
Igen, nekem is ennyi szokott kijönni. Ilyenkor hördülnek fel a nagyköbcentis tulajok, hogy ennyit eszik az övéék is, csak abban van erő is :D
Csak azt felejtik ki hogy mi éves átlagra 7-et számolunk, ők meg 12-15öt :D

Azert ne tulozzunk. Vegyesben 9, varosban mondjuk 11 az IS fogyasztasa. De az elmeny...  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.15 10:30:20
Azert ne tulozzunk. Vegyesben 9, varosban mondjuk 11 az IS fogyasztasa. De az elmeny...  :devil:
Hát ilyen a szakma, van az a réteg, aki hajlandó kifizetni a élmény felárat, teljesen egyetértek.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.01.15 12:12:45
Igen, nekem is ennyi szokott kijönni. Ilyenkor hördülnek fel a nagyköbcentis tulajok, hogy ennyit eszik az övéék is, csak abban van erő is :D
Csak azt felejtik ki hogy mi éves átlagra 7-et számolunk, ők meg 12-15öt :D
Nem, ezt sosem állítottam. Én mindig csak annyit mondtam, hogy nekem az Ave 2,0 D4 motorral sosem fogyasztott 9 liternél többet százon. De nem is ácsorogtam dugókban, és nem ezzel jártam vécére.
A malacorrúval 8,2 volt a rekordom, az is dugómentes volt, de télen városban zömmel 4-5 km-es utakkal. Hosszabb utakkal rögtön egy fél literrel kevesebb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.01.15 12:25:28
Nekem a mostani időjárásban (0°C környéke) 600km átlagfogyija 5,2. Ennek bő 80%-a Budapestre ingázás (Dunaharaszti-Blaha, 25km kb), a többi vidékre menetel, autópályák mellőzésével.

D-4D :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.01.15 14:12:28
Nekem a mostani időjárásban (0°C környéke) 600km átlagfogyija 5,2. Ennek bő 80%-a Budapestre ingázás (Dunaharaszti-Blaha, 25km kb), a többi vidékre menetel, autópályák mellőzésével.

D-4D :wub:

 Jah, de mi negyen (DonPrego, music, Bepi es en) nem pufogunk ki annyi szart, mint Te.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.01.15 14:22:12
De az északi sarkot ti olvasztjátok.... :tt2: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.15 14:35:38
Jah, de mi negyen (DonPrego, music, Bepi es en) nem pufogunk ki annyi szart, mint Te.  ;)
Dehogynem: Emelkedőn, min. két 100kg embör, 1.3-as motor ... csodák nincsenek, padlózni kell és még így is félő hogy visszagurul :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.01.15 14:51:24
Jah, de mi negyen (DonPrego, music, Bepi es en) nem pufogunk ki annyi szart, mint Te.  ;)
:lol: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.01.15 14:55:03
Nem, ezt sosem állítottam. Én mindig csak annyit mondtam, hogy nekem az Ave 2,0 D4 motorral sosem fogyasztott 9 liternél többet százon. De nem is ácsorogtam dugókban, és nem ezzel jártam vécére.
A malacorrúval 8,2 volt a rekordom, az is dugómentes volt, de télen városban zömmel 4-5 km-es utakkal. Hosszabb utakkal rögtön egy fél literrel kevesebb.
de te nem számítasz :D nálam 9.3 csak budapesten, majdnem mindig 3 vagy 4 fővel, a mostani hidegekben, általában pár km-es szakaszokon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.01.15 15:01:40
Dehogynem: Emelkedőn, min. két 100kg embör, 1.3-as motor ... csodák nincsenek, padlózni kell és még így is félő hogy visszagurul :D

Szerintem montoya troll barátunk a mikro részecskékre utalt. Majd felragasztok a kipuff fölé egy olyan matricát mint a cigisdobozokon... :lol:
Amúgy grammra biztos, hogy többet hány ki egy benzinmotor. Már csak a felhasznált üzemanyag miatt is. De ugye D-4D-ben, a turbó miatt komoly légfelesleggel dolgozunk, addig egy szívó benzines sokszor túldúsul, és elégetlen üzemanyag is kikerül belőle... :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.01.15 21:42:02

Sose vót troll!  :lol:(Na jó, ezen már elröhögtem magam...)
Szóval gyakorlatilag minden szilárdra utaltam a kipufogógázban. Persze, a benzinesből is jönnek nitrogén-oxidok, de azok azért a kanyarban nincsenek a jó kis mikrorészecskék mögött károsságban.
Az már csak hab a tortán, hogy a budapesti szmogriadók oka a szállópor-koncentráció szokott lenni. No ez az, amihez egy benzines maximum fékporral járul hozzá normális esetben. Szóval a budapesti levegőnek még az IS-sel is jobbat teszek, mint ha BKV-ra ülök. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.01.16 14:09:35

Tisztázzuk a dolgokat:
A benzines több CO2-t, CO-t és szénhidrogént (utóbbi rákkeltő) bocsát ki, míg a dízel leglaább egy nagyságrenddel több rákkeltő és üvegházhatású nitrogénoxidot, illetve természetesen a szintén rákkeltő PM10 (szálló por) is a dízelmotorokból származik (meg más, nem autókhoz köthető forrásból is).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.01.16 14:25:44
szénhidrogént (utóbbi rákkeltő) bocsát ki

Azert ha mar a tisztazasnal tartunk, ez az allitas ebben a formaban kicsit eros. Vannak rakkelto hatasu szenhidrogenek, pufognak is a benzinesek ilyet, de ha a pl. metan rakkelto lenne, akkor mar reg elpusztult volna az osszes tehen a sajat fingjatol. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.01.16 15:13:08
Meg mi,emberek is!;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.01.16 16:08:01
Azert ha mar a tisztazasnal tartunk, ez az allitas ebben a formaban kicsit eros. Vannak rakkelto hatasu szenhidrogenek, pufognak is a benzinesek ilyet, de ha a pl. metan rakkelto lenne, akkor mar reg elpusztult volna az osszes tehen a sajat fingjatol. :D
Nyilvánvalóan a szénhidrogénnek is több "típusa" létezik, és nem mind rákkeltő. A metán nem tudom hogy jön ide, nem igazán tartozik ide. Lehet, hogy nem igazán pontosan fogalmaztam, de konkrétan a benzpirénre és társaira gondoltam, ami policiklusos aromás szénhidrogén (PAH). Ez bizonyítottan rákkeltő anyag. Ezen kívül még sokféle CH vegyületet tartalmaz a benzines és dízelmotorok kipufogófüstje, persze nem mind veszélyes. Összességében talán CH-kból kicsit többet bocsátanak ki a benzinesek, de ha többet is, nincs jelentős különbség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.26 17:58:18
Tegnap tankoltam: 8.1 liter. :cry: A hideg monnyon le! :nonono:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.01.26 18:24:05
Hany km-es tavon hasznalod kleingy az autot?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.26 18:30:47
Napi 2x10 km és néha 2x5... Mindenhol csillaggarázsos az autó és csak hideg motorral indulás. Csodák nincsenek. :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.01.26 18:38:12
 :hmmmm: Nekem most 8,3 helyett 8,7 amiben most eleg hidegek voltak (ejszaka -15 nappal -5) szinten csillaggarazsbol. Mondjuk ez napi 2-szer 42km.
Bar boszme 8-9 kozott eszik szinte mindig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.26 18:42:37
Nekem a mikrotalis utak szokták "helyrerázni" az átlagomat, de nem voltam fenn a Corival már 1-2 hónapja, így csak ezek a nagyon rövid utak maradnak.  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2013.01.26 19:45:56
Tegnap tankoltam: 8.1 liter. :cry: A hideg monnyon le! :nonono:

Előmelegítve is múltkor 12,6 jött ki  :wacko:
Mikor voltam bent párszor Pesten, egyből 9,2 volt...

Kicsit jobb idő lesz, majd megyek én is microtalira...
Igaz ma végre kapott egy külső-belső mosást...szörnyen nézett ki már...az érdi csatornázás  :censored: sártenger van az utcánkban...

Nagy sebességnél nem fűt rendesen..rendeltem egy termosztátot, radiátort egyelőre nem akarom kicserélni...az nem befolyásol sok mindent, csak a hőérzetemet...
Ha meg leengedem a vizet, kap egy szívótorok pucolást is...(alapjárati szabályzó miatt így egyszerűbb)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Celicáss - 2013.01.26 23:40:09

Ha meg leengedem a vizet, kap egy szívótorok pucolást is...(alapjárati szabályzó miatt így egyszerűbb)

Ezt érdemes évente 1x megcsinálni vele. Mármint az alapjárati motor és a szívótorok, pillangószelep és a légtömegmérő tisztítását is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.01.27 16:08:26
Napi 2x10 km és néha 2x5... Mindenhol csillaggarázsos az autó és csak hideg motorral indulás. Csodák nincsenek. :(
Az ennyi, ne sokalld!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.27 16:21:24
Csodák nincsenek. :(
De vannak: Kibírni 2,5 órát a Balatonig 70-nel. Na az csoda :D :tt2: :whistling: :devil: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.27 17:00:12
Megvolt.  :D Nem csoda, az szórakozás! :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.27 17:15:06
Megvolt.  :D Nem csoda, az szórakozás! :tt2:
Akkor legközelebb te viszed alkesz haverjaimat: félóránként brunyaszünet a sör miatt ... na az a nevöending sztori :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.27 18:03:17
Megvolt.  :D Nem csoda, az szórakozás! :tt2:
Néztd ha valaki az idjét az autóban tölti, amikor mondjuk 1-2órával többet tölthetne a Balatonon is... Hát azt nem csodának nevezném...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.27 18:10:13
Este tíz után értünk le. Nem mozgatott különösebben, hogy 9.30-ra ott lehettünk volna... ::)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.27 18:24:27
Néztd ha valaki az idjét az autóban tölti, amikor mondjuk 1-2órával többet tölthetne a Balatonon is... Hát azt nem csodának nevezném...
Mondjuk közúton én is max 100 körül szoktam közlekedni, de pályán széles, hosszú egyenesek, azt nem lehet türelmesen lenyomni. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.27 18:29:54
Mi volt, hogy este 10 után indultunk, és akkor kentük neki, ahogy lehetett, mert akkor meg azért akarok mielőbb odaérni.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.27 18:31:54
Mondjuk közúton én is max 100 körül szoktam közlekedni, de pályán széles, hosszú egyenesek, azt nem lehet türelmesen lenyomni. :D
Nem is kell. Óra szerint 140 és sima ügy. Mi az M7-ről a 90-es kilométerkőnél jövünk le. Simán lehet majdnem félórát nyerni azzal, hogy kened neki rendesen. Én Budapest-Balatonrendes utat kerek 2 óra alatt nyomom le a 4-es villamos végállomásától (innen indulok).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.27 18:34:48
Mi volt, hogy este 10 után indultunk, és akkor kentük neki, ahogy lehetett, mert akkor meg azért akarok mielőbb odaérni.
Mi villányba terveztük hogy megspóroljuk megisszuk a pályamatrica és a plusz benya árát. Amikor megláttuk hogy gugli térkép valami 4 órát írt a 230km-re, úgy döntöttünk hogy 3-an összedobjuk azt az 5000Ft-ot :D
Gondolom Gyöngyinek a pályázás ritka alkalom, én egyelőre úgy vagyok hogy ha közúton kiszalad elém egy vad, az nem 5000Ft kárt fog okozni. Viszont néha lenne kedvem lecserélni a dögunalmas pályát egy kis táj és városnézésre  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.27 18:38:43
Én nagyon szeretem a pályát. Amikor Horvátországba mentünk 7-800 kilométert folyamatosan pályán nekem nem volt gond. Lehet haladni, és ez jó, és vagy nem monoton, vagy jól bírom a monotóniát. Ha bárhova megyek, nem kérdés, hogy mindig pályán megyek. Nekem ez megér 3000 forintot. Nyáron meg, amikor sokat jövök-megyek a Balatonra, akkor havi pályamatrica a megoldás.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.01.28 00:18:11
Nem is kell. Óra szerint 140 és sima ügy. Mi az M7-ről a 90-es kilométerkőnél jövünk le. Simán lehet majdnem félórát nyerni azzal, hogy kened neki rendesen. Én Budapest-Balatonrendes utat kerek 2 óra alatt nyomom le a 4-es villamos végállomásától (innen indulok).

Ezen már én is gondolkodtam párszor, de mindig csehül jöttek ki a dolgot a számolgatás végén. Lásd: ha BP-Miskolc útvonalon elkezdem nyomni, mint a sakál, akkor nyerek mondjuk 20 percet. A + fogyasztás 4l benzin, ami 1600ft. Ez 4800ft-os órabér. Nem keresek rosszul, de azért ennyit nem. :D

Szóval ez így nettó deficit, ha nem kell odaérni valahová, vagy bármi hasonló, akkor nagyon nem éri meg.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.01.28 03:18:48
Nem is kell. Óra szerint 140 és sima ügy. Mi az M7-ről a 90-es kilométerkőnél jövünk le. Simán lehet majdnem félórát nyerni azzal, hogy kened neki rendesen. Én Budapest-Balatonrendes utat kerek 2 óra alatt nyomom le a 4-es villamos végállomásától (innen indulok).
Ha Balatonakarattyanal hagyod el a playat, akkor ~75km-t teszel meg 130-as megengegedett tempoval. 130 es 90 valos atlagok (!) kozott 15 perc kulonbseg van ilyen tavon. Amint mar tobbszor mondtam Neked, ez csak elmeleti kulonbseg mert aki valos 90-el megy joval kevesebbszer kell 90 ala mennie, mint neked valos 130 ala. Ezert az atlagsebessegek kozotti kulonbseg kevesebb lesz 40km/h-nal. Magyaran ilyen tavnal meg 15 percet se nyersz. Ovatosan a "siman fel ora"-val  :flowers:
(Halkan jegyzem en is tolom mindig 140-el, de kozben nem art tudni, hogy nem sokat er vele az ember ilyen tavokon  :D )
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2013.01.28 03:32:52
Ezen már én is gondolkodtam párszor, ... elkezdem nyomni, mint a sakál, akkor nyerek mondjuk 20 percet. A + fogyasztás 4l benzin, ami 1600ft. Ez 4800ft-os órabér. Nem keresek rosszul, de azért ennyit nem. :D Szóval ez így nettó deficit, ha nem kell odaérni valahová, vagy bármi hasonló, akkor nagyon nem éri meg.
Ahh, 2 napig nem vagyok itt, és máris hozzászól az általam leírt fogyasztáson fillér***ó archetípus. :)

 [rohog]
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.28 07:40:38
Ha Balatonakarattyanal hagyod el a playat, akkor ~75km-t teszel meg 130-as megengegedett tempoval. 130 es 90 valos atlagok (!) kozott 15 perc kulonbseg van ilyen tavon.
Igen, de onnan még megyek kb 75 kilométert, ahol szintén nem mindegy mennyire nyomom neki. Ezért szeretek éjjel menni, mert akkor a lakott területeken kívül simán lehet stabil 100-110-et menni. Lakott terület szigorúan 55-60 (óra szerint), mert a Balatonparton sok a sün, de a falvak között lehet menni, és szoktam is. Továbbá a balatoni elkerülön végig 110 a megengedett, ott is simán lehet menni óra szerint 120-130 között.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 08:32:10
Mi villányba terveztük hogy megspóroljuk megisszuk a pályamatrica és a plusz benya árát. Amikor megláttuk hogy gugli térkép valami 4 órát írt a 230km-re, úgy döntöttünk hogy 3-an összedobjuk azt az 5000Ft-ot :D
Gondolom Gyöngyinek a pályázás ritka alkalom, én egyelőre úgy vagyok hogy ha közúton kiszalad elém egy vad, az nem 5000Ft kárt fog okozni. Viszont néha lenne kedvem lecserélni a dögunalmas pályát egy kis táj és városnézésre  ::)
Pályán is kiszaladhat előtted egy vad, nehogy azt hidd, hogy nem!  :whistling: ;)
És az akkori 140-es tempó mellett szerintem kibírnád a helyzetet röhögés nélkül...  ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 08:35:32
Ezen már én is gondolkodtam párszor, de mindig csehül jöttek ki a dolgot a számolgatás végén. Lásd: ha BP-Miskolc útvonalon elkezdem nyomni, mint a sakál, akkor nyerek mondjuk 20 percet. A + fogyasztás 4l benzin, ami 1600ft. Ez 4800ft-os órabér. Nem keresek rosszul, de azért ennyit nem. :D

Szóval ez így nettó deficit, ha nem kell odaérni valahová, vagy bármi hasonló, akkor nagyon nem éri meg.
Így van. Hasonlóan gondolkodom én is. Ha időre kell menni, akkor sima ügy, nyomom én is, egyébiránt nincs értelme néhány perc előnyért...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.28 09:02:51
Pályán is kiszaladhat előtted egy vad, nehogy azt hidd, hogy nem!  :whistling: ;)
És az akkori 140-es tempó mellett szerintem kibírnád a helyzetet röhögés nélkül...  ;)
Vágom én, de kisebb a valószínűsége, plusz ha túlélem, egy 140-es csattanás inkább már TK-ra veri a kocsit, egy 80-as után megint idegeskednék hogy hány tízezres lesz a kihúzatás és egyéb alkesz részek csereberéje.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 09:08:07
Vágom én, de kisebb a valószínűsége, plusz 1. ha túlélem, egy 140-es csattanás inkább már TK-ra veri a kocsit, 2. egy 80-as után megint idegeskednék hogy hány tízezres lesz a kihúzatás és egyéb alkesz részek csereberéje.
1. Na igen... de ne reménykedj, hogy túlélnéd...
2. tök mindegy, hogy 80-nal, vagy 140-nel kapsz telibe egy szarvast az autód szempontjából. 80-nál talán életben maradnál.
De hagyjuk, nem szeretek ilyenekről beszélni, mindenesetre az E11 nem az a tankszerű jármű, hogy ilyen találkát elviseljen (nem is kell neki...)  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.28 09:17:05
1. Na igen... de ne reménykedj, hogy túlélnéd...
2. tök mindegy, hogy 80-nal, vagy 140-nel kapsz telibe egy szarvast az autód szempontjából. 80-nál talán életben maradnál.
De hagyjuk, nem szeretek ilyenekről beszélni, mindenesetre az E11 nem az a tankszerű jármű, hogy ilyen találkát elviseljen (nem is kell neki...)  ;)
Unokanővérem a Kadettel őzet kapott el ilyen 70-es tempóval kocsi sarkával, szal az állat vissza is szállt az árokba ahonnan előugrott. 150e volt, igaz van már vagy 10 éve.
A vadkan már nagyobb darab, de viszonylag alacsony, talán javarészt a kocsi orra veszi fel.
Szarvas valóban necces, tuti hogy lábsöprés, a motortetőn landol, onnan meg az utastérbe, jobb esetben aggancsal előre. Az már egy 7es bömmösben is okozhat meglepit.
De ja, ez is olyan dolog hogy kár róla beszélni, soktényezős és vagy beleesel a statisztikába vagy nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 09:25:13
 :yes: :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: netferry - 2013.01.28 10:17:33
De vannak: Kibírni 2,5 órát a Balatonig 70-nel. Na az csoda :D :tt2: :whistling: :devil: :flowers:

Nyáron 7-M7 esélytelen! Iszonyat, hogy ott mindig van valami baleset, dugó, torlódás. Újabban északról 1-es út felől szoktam megközelíteni Balatont.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2013.01.28 10:19:53
1. Na igen... de ne reménykedj, hogy túlélnéd...
2. tök mindegy, hogy 80-nal, vagy 140-nel kapsz telibe egy szarvast az autód szempontjából. 80-nál talán életben maradnál.
De hagyjuk, nem szeretek ilyenekről beszélni, mindenesetre az E11 nem az a tankszerű jármű, hogy ilyen találkát elviseljen (nem is kell neki...)  ;)
95-ben 140-el ütöttem el egy őzet, 3-am ültünk a Carinában túléltük mindhárman (az őz az nem).
Az autó sem lett TK. Azóta is azt használom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2013.01.28 13:52:07
95-ben 140-el ütöttem el egy őzet, 3-am ültünk a Carinában túléltük mindhárman (az őz az nem).
Az autó sem lett TK. Azóta is azt használom.
Szerencsétek volt.   ;)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 14:11:21
95-ben 140-el ütöttem el egy őzet, 3-am ültünk a Carinában túléltük mindhárman (az őz az nem).
Az autó sem lett TK. Azóta is azt használom.
Nem mindegy, hogy csak megtolod a seggét, vagy telibe trafálod..  :flowers:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mondi - 2013.01.28 14:55:59
Nyáron 7-M7 esélytelen! Iszonyat, hogy ott mindig van valami baleset, dugó, torlódás. Újabban északról 1-es út felől szoktam megközelíteni Balatont.
Ezért kell képtelen időpontokban menni. éjjel vagy hajnalban. Nyáron egy este 10-es indulás sima ügy  :hug: .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.01.28 15:10:50
Bingó! Mi is ezért járunk Balcsira évek óta szerda vagy csüt este 8 utáni indulással és hétfő esti hazajövetellel.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.01.28 15:18:48
Ez igaz, tesómék Horvátországba járnak nyaralni, legalább 4 autóval együtt, konvojban. Rajta kívül mind tetű lassúságú, és még így is 13 óra alatt lent voltak Vrsar-on Sarkadról este 19:00-i indulással. Visszafelé ugyanez a táv 14-15 óra nekik... 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2013.01.28 16:00:26
Nem mindegy, hogy csak megtolod a seggét, vagy telibe trafálod..  :flowers:
Fejét kivéve telibe trafáltam. A hűtő konkrétan mintha felrobbant volna, elég látványos volt...
Első lökhárító+belső merevítő, két első sárvédő, motorháztető, hűtő, olajhűtő, hűtőrács, homlokfal mind cserés volt, meg ami még nem jut eszembe.
Mayerék szuperül megcsinálták.  :clap: Este beszállítattam trélerrel szegény autót a telephelyükre, másnap mentem megbeszélni velük a javítást, nézték nagyon a barna szőrcsimbókokat, hogy milyen állatot trafáltam el, meg mennyivel...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Háel - 2013.01.28 16:35:02
Hát még az nem mindegy, hogy őz vagy szarvas! Szép hosszú lábú kecses állat az őzike, a bakok is csak 25-30kg-ok.  A gímszarvas bika ennek minimum a 10-szerese! Azzal ne találkozzon senki 140-el!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.01.28 19:14:32
Hát még az nem mindegy, hogy őz vagy szarvas! Szép hosszú lábú kecses állat az őzike, a bakok is csak 25-30kg-ok.  A gímszarvas bika ennek minimum a 10-szerese! Azzal ne találkozzon senki 140-el!

 Nagy valószínűséggel nem is fog senki, aki ismeri a vad járását.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Háel - 2013.01.29 07:21:32
Nagy valószínűséggel nem is fog senki, aki ismeri a vad járását.
Azt ismerik a legkevesebben! Ha már ennél a témánál tartunk én a KRESZ oktatáson tanítanám, hogy mikor van pl. az őzek üzekedése, szarvasok bőgése.
Ekkor van ugyanis a legtöbb baleset, a vadaknak nem lehet megtanítani, hogy ne rohangáljanak az úttesten. Viszont ha te látsz egy vadveszély táblát jul.-aug.-ban jobb, ha komolyan veszed. Őzekkel általában is, de akkor még gyakrabban találkozhatsz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.01.29 09:41:40

Ez is benne van abban amire gondoltam. No meg az is pl; mikor közlekedek a vadveszélyes útszakaszon sürvedéskor(szürkületkor) v. pitymallat (világosodás) idején. Aztán ott van a vad  mozgásának jellemző iránya; erdő v. fás ligetes-bokros terület és a szántó v. vetési terület között, ezen területek között mikor és melyik irányba. Stb., etc., itd.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.31 21:04:02
Na meggyütt a fizu, teletoltam anyaggal: 400km pálya szilveszterkor (inkább 100-110es tempó a köd miatt) és 720km város, fogó első fékkel, 7,2-es átlag.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.01.31 21:44:30
Na meggyütt a fizu, teletoltam anyaggal: 400km pálya szilveszterkor (inkább 100-110es tempó a köd miatt) és 720km város, fogó első fékkel, 7,2-es átlag.

Jól értem, 1120km egy tank benyával?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.01.31 21:54:33
Jól értem, 1120km egy tank benyával?
neeeem :D
Városban szeretek 5000-ért tankolgatni bele, sajna kis köbcenti megérzi hogy 50 lityó van a hátsójában és nem 20.
Most meg gondoltam egyet, oszt telenyomtam. Lehet visszaállok a teletankra, sztem éves szinten azért marad pár ezer a zsebben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.02.01 14:04:10
sziasztok!

a kocsi hozza a tavalyi téli értékeket

nem nulláztam tankolásokkor, így lett az elmúlt 1 hónapban 800 km-en átlag 9.6 a kijelzőn. 90% város, 10% városon kívül

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.02.01 14:23:03
Jól értem, 1120km egy tank benyával?
És egy 80 literes tankba, merthogy 7,2 lett az átlaga... [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.01 14:26:50
És egy 80 literes tankba, merthogy 7,2 lett az átlaga... [rohog]
Kocsi nincs akkora :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.02.01 15:26:19
És egy 80 literes tankba, merthogy 7,2 lett az átlaga... [rohog]

Mos' mé? Don Kappásította a Corolláját. :D Nagy cucc! :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.01 15:40:28
Mos' mé? Don Kappásította a Corolláját. :D Nagy cucc! :flowers:
Fél desznyótól, a bográcstól, meg a hozzávalóktól azért nem venném el a csomagteret :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: montoya - 2013.02.01 15:46:46
Mos' mé? Don Kappásította a Corolláját. :D Nagy cucc! :flowers:

Most me' meghegesztette a felig tele tankot, nincs abban semmi rossz.  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.01 15:48:51
Most me' meghegesztette a felig tele tankot, nincs abban semmi rossz.  :lol:
Ha ügyes vagy meg szerencsés, nem lehet belőle gáz :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.02.01 16:04:18
Ha ügyes vagy meg szerencsés, nem lehet belőle gáz :D

Ja! Ott autó állt, most vashalom... . :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.02.01 21:12:24
Most vicc nélkül... A simsonosok így csinálnak túratankot... 7-ből 12-13l-es lesz egy pillanat alatt.. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.01 21:14:31
Meg az ukrán határon benzinezők!
Passat tankból komresszorral csináltak 50%kal nagyobbat;)
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.02.01 21:27:25
Meg az ukrán határon benzinezők!
Passat tankból komresszorral csináltak 50%kal nagyobbat;)
Off
Az túl feltűnő már. Gyárilag 98 liter volt a tank mérete. Ha 120 literre fújták, az még nem volt púpos, feltűnő. Ennél nagyobb már nagy eséllyel bukta volt. ;)

On
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.02.02 07:56:42
sziasztok!

a kocsi hozza a tavalyi téli értékeket

nem nulláztam tankolásokkor, így lett az elmúlt 1 hónapban 800 km-en átlag 9.6 a kijelzőn. 90% város, 10% városon kívül

Sokallom ahhoz képest hogy 800 km-t mentél. HA ennyi mentél, akkor gondolom kevesebb a rövid, nem bemelegedős út  :hmmmm: Mert 9-10-et csak ilyenkor eszik télen. NA meg annyira hideg sem volt még sztem.
Én szerencsére most nem rövid utakon használtam, így 300 km átlaga 7.1, Ez előváros és város. Persze én ezt nem akarom városi fogyinak eladni, mert ugye az előváros az gyk alacsony sebességű országúti menet :) 50-60nal szoktam menni, és lámpa sem nagyon van. Most kitaláltam, hogy nem fogom nullázni egy darabig a comp-ot :) De amúgy valahol 7 liter körül van az átlagom, írom a tankolásokat, kb ennyi jött ki. Vagyis tél előtt még 6.9 körül volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.02 09:03:59

Írta, hogy 90% város :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.02.02 09:42:11
Írta, hogy 90% város :surrender:

Hát de sztem városban sem kellene ennyit ennie, hacsak nem megy sokat hidegen. NA de havi 800 km nem erre utal..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.02.02 10:01:25
Micsoda?! Télen városban, kisköbcentis benzines úgy, hogy pont leszarja a fogyasztást simán benyal 9-10 litert...  :whistling:Nem kell ehhez varázslónak lenni, csak napi szinten kis távokra hidegen menni. Ennyi.

Azt, meg nem írta, hogy 800km-t 1 hónap alatt tette meg...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.02.02 10:14:27
Micsoda?! Télen városban, kisköbcentis benzines úgy, hogy pont leszarja a fogyasztást simán benyal 9-10 litert...  :whistling:Nem kell ehhez varázslónak lenni, csak napi szinten kis távokra hidegen menni. Ennyi.

Azt, meg nem írta, hogy 800km-t 1 hónap alatt tette meg...

így lett az elmúlt 1 hónapban 800 km-en átlag 9.6 a kijelzőn.

Én ezt úgy értelmeztem, hogy 800km-t ment a hónapban. Na de majd elmondja :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2013.02.02 10:22:08
így lett az elmúlt 1 hónapban 800 km-en átlag 9.6 a kijelzőn.

Én ezt úgy értelmeztem, hogy 800km-t ment a hónapban. Na de majd elmondja :)
nem nagyon lehet ezt másképp értelmezni....
Egyébként a benzineseknél már ezt az e heti +6-7 fokot is lehet pozitívan érzékelni az értékeken... nekem vagy fél litert javult a fogyim, hogy nem mínusz 3-4fok van, hanem plusz 6-7..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.02.02 15:34:37
Hát de sztem városban sem kellene ennyit ennie, hacsak nem megy sokat hidegen. NA de havi 800 km nem erre utal..
Egyrészt, ez nem olyan sok, hiszen ha csak munkanapokkal számolok, akkor is az napi 35-40 km, ami simán összejöhet hidegindításokkal is. (Ilyen időben ha valahol fél órát áll, az már bőven hidegindításnak számít.)
Másrészt nem csak és kizárólag a hidegindítás viszi fel. Ha sokat megy hegyvidéken és/vagy jobbkezes, fekvőrendőrös kis utcákon és/vagy dugóban, máris 1 literrel több a normálhoz képest.
Vagy az is elég, ha este 8 és 10 közt megy, akkor a legrosszabbak a lámpák, mert már rövidek a zöldek (a zöldhullám nem tart tovább 1-2 lámpánál), de még a kevésbé veszélyes csomópontoknál nem váltott át a rendszer sárga villogóra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2013.02.04 09:44:40
Sziasztok,

1 éve vett Corollánk ( 1.4 VVTI 97 Le) 2000 évj. 5 ajtós, nekem úgy rémlik nyáron 5,5-5,6 között fogyasztott, mind a Computer, mind a tankolási számlák ezt mutatták.
A tél végi, tavaszi fogyasztásra nem emlékszem már, de az szerintem azért magasabb volt.
Most ősz óta újra figyelem, és mostanában ( dec-jan), 6,5-öt eszik.

Ami változott: kopott téli Pirelli gumival kaptuk, és júliusig azzal jártunk.
Majd kapott nyári Barum Brillantis III-at, és ősszel Pirelli P3 télit.
Lehet hogy a gumi ennyit változtat? Vagy csak nem emlékszem jól a fogyira.
jó azért az a www.spritmonitor.de/ ot tnem kel emlékezni. Picit több munka, de talán eladáskor is jó lesz bemutatni.

Lehet 1 litert a hideg időre fogni?

Az útvonal nem változott, Komárom-Esztergom megyében jövünk-megyünk, ritkán 1-1 Bp.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.02.04 10:49:56

Sztem simán. Amúgy hogy/hol használjátok? Város-előváros? országút? Milyen sebességekkel?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sarzs - 2013.02.04 11:46:38
"Sztem simán. Amúgy hogy/hol használjátok? Város-előváros? országút? Milyen sebességekkel?"

Megyén belül 15-70 km-es távon.
Néha leugrunk a boltba vele 1+1 km, meg szüleimhez helyben.
Itt nincsenek nagy városok, forgalom sem nagyon. Dimbes-dombos.
Sebességek: 85-100 km/h között, inkább 90 körül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.02.04 16:02:44
5 km-nél nem szoktam nagyobbakat menni, mert Debrecenben ilyen táv nincs  :whistling:
lámpás, fekvőrendőrös rész is van bőven, bár inkább hosszabb úton megyek, hogy a fekvőrendőröket elkerüljem

lehet nem pontosan 1 hónap volt, lehet 5-6 hét is,mert napi 20km-néll ritkán megyek városban többet

meg számít az is hogy kinn áll a kocsi éjszaka, nem 10 fokos garázsból rajtolok:)

ja, valamelyik nap indítottam, bőg a kocsi mint a tehén, húha, fordulatszám 3000 körül, rátettem a lábam a gázra, vagy mi van? nem.
magától ment fel ennyire. kicsit rányomtam, elvettem a gázt, de csak fennmaradt 3000-ren.

egy restart megoldotta, azóta nem csinált ilyet

mi volt ez szerintetek? magic? :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.02.04 16:15:31
ja, valamelyik nap indítottam, bőg a kocsi mint a tehén, húha, fordulatszám 3000 körül, rátettem a lábam a gázra, vagy mi van? nem.
magától ment fel ennyire. kicsit rányomtam, elvettem a gázt, de csak fennmaradt 3000-ren.

egy restart megoldotta, azóta nem csinált ilyet

mi volt ez szerintetek? magic? :sorcerer:
Olvass vissza  hozzászólásaimk között. Pontosan hány mp-ig pörgött? Valószínűleg a későbbikeben is elő fog fordulni. Egy- állítólag hozzáérő, márkaszervizes ember - itt a fórumon is tagadja, hogy ez probléma lenne. Hazudik :censored: Attól, hogy ő nem tudja mi okozza, még továbbra is probléma marad. :devil: Csak hát ciki bevallani, hogy bocsi, nem értek hozzá. Ugyanez a helyzet több márkaszervizzel kapcsolatban is, sajnos. Meghaladja a képességüket a hiba feltárása. Persze remélhetőleg van kivétel, talán van olyan (márka)szerviz az országban, ahol meg tudják csinálni, de én még nem találkoztam velük...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.02.04 16:23:37
ezt nem könyvelem hibának, de akkor nem csak velem fordult elő
majd ha minden nap csinálja, akkor fog zavarni. 1000 indításból 1 belefér:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.02.04 16:28:15
1000 indításból 1 belefér:)
Nálam is így kezdte...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2013.02.09 23:26:40
Az elmúlt 400km-en (kb 10 nap) fedcomp szerint 8,7litert evett, utántöltéses mérés alapján 8,5litert.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botond187 - 2013.02.10 22:39:02
Nekem az elmúlt 3 hónap alapján Bp-en kis távra (6 km) 7L az átlagom. Mire bemelegedne rendesen az autó, kb. már oda is érek a munkahelyre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.02.11 11:25:01
nekem most 10.5-et mutat. utcán áll, csak budapesten megyünk vele,mindig legalább három személlyel, 10-12 km-nél még soha nem voltunk messzebb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.02.11 18:55:10
Amióta van a Shell-es -20Ft akció, azóta prémium dízelt tankolok. ~900km átlaga 4.88  ;)
Ezzel az akcióval, és fogyasztáskülönbséggel (5.2 vs 4.88) 100Ft-al olcsóbban jön ki 100km mint a sima gázolajjal....  :clap:

Szebb hangja van a motornak, nem olyan durva gyorsításnál. Gondolom tökéletesebben ég...
Dinamikában nem vettem észre különbséget.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 19:31:27
Most az enyémben is az van, de csak azért mert muter elkérte a kocsit, és rossz pisztolyt vett le tankoláskor.
Majd itthon megkérdezte hogy dizelből is van e drágább, mert ha nincs akkor lehet vpower benzint tankolt  :ph34r: :devil:

Kikerekedtek a szemeim, mikor ezzel előállt itthon.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.11 19:45:57
A benzines pisztoly bele se fér a dizel tankbeömlőbe,nem?
Vagy épp forditva?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 19:47:22
szerintem a dizel nem megy bele a benzinesbe..... de ezen épp akkor nem gondolkodtam , inkább elkértem a számlát  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.11 19:48:17
És gázolajat rakott bele a muter?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 19:50:03
És gázolajat rakott bele a muter?
igen :)
ahogy öregszik egyre szórakozottabb  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.11 19:54:56
Jobbik eset a dizel.;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2013.02.11 20:02:55
Most az enyémben is az van, de csak azért mert muter elkérte a kocsit, és rossz pisztolyt vett le tankoláskor.
Majd itthon megkérdezte hogy dizelből is van e drágább, mert ha nincs akkor lehet vpower benzint tankolt  :ph34r: :devil:

Kikerekedtek a szemeim, mikor ezzel előállt itthon.

Az elmúlt 2 hétben 2 dízel autó is került hozzám, amit sikerült megtankolni benzinnel :devil:  (az egyik egy 2 éves B Merci, a másik egy 4 éves Hyundai Tucson)
Van vagy 80 liter gázolajos benzinem belőlük, nem tudom mit kezdek velük, már tisztításokhoz egy kicsit félreraktam...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 20:04:38
tudni kellene milyen arányban van benne a gázolaj, ha nem túl nagy akkor még  régebbi benyás kocsikhoz jó lehet  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.11 20:05:29
A benzines pisztoly bele se fér a dizel tankbeömlőbe,nem?
Vagy épp forditva?
Igen forditva, a benzines csöve vékonyabb.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.11 20:07:27
igen :)
ahogy öregszik egyre szórakozottabb  :devil:
Akkor minden OK , diesel az autod nem? :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.11 20:07:51
Na,boldogság van!
Péntek reggeli kezdettel és maesti befejezéssel lenyomtam egy
budapest - szolnok - nagyiván - karcag - nagyiván - debrecen -nagyiván - halásztelek/tököl - budapes etapot  ~630km útvonalon főúton 4.sz és 33.sz meg M0.
2személy,soksok csomag kb.2,5mázsa össztömegben.
Fedkomp 5.8at mutat, 66km/h átlag.
Holn.regg tankolok utána,ugyanazon a kúton,kiderül,h mi lesz. Ha 6liter lesz,max.elégedett leszek.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 20:09:35
Akkor minden OK , diesel az autod nem? :hmmmm:
persze minden OK, csak belehajtott vagy 50km ert úgy hogy nem volt benne biztos hogy benzint vagy gázolajat tankolt. :eek:
ha véletlen tényleg nagyon mellényúl , akkor lehetett volna baj is  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2013.02.11 20:17:05
Nekem az elmúlt 3 hónap alapján Bp-en kis távra (6 km) 7L az átlagom. Mire bemelegedne rendesen az autó, kb. már oda is érek a munkahelyre.
ez benzines vvti? mert ha 7L kistáv Bp télen, akkor mennyit eszik nyáron? 5litert?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.11 20:19:45
persze minden OK, csak belehajtott vagy 50km ert úgy hogy nem volt benne biztos hogy benzint vagy gázolajat tankolt. :eek:
ha véletlen tényleg nagyon mellényúl , akkor lehetett volna baj is  :whistling:
Hugom diesel Mercijébe már többször tankoltak benzint- a kutas töltötte bele-így  a vontatást, az igen húzós tisztitást (tank, szűrő, rendszer) nem neki kellett fizetni.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 20:25:17
Hugom diesel Mercijébe már többször tankoltak benzint- a kutas töltötte bele-így  a vontatást, az igen húzós tisztitást (tank, szűrő, rendszer) nem neki kellett fizetni.
az se rossz :ph34r:, és ezek után nem szokott odanézni mit tankolnak neki?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.11 20:52:08
az se rossz :ph34r:, és ezek után nem szokott odanézni mit tankolnak neki?
Nem, ő addig bemegy fizetni :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 20:55:44
Nem, ő addig bemegy fizetni :D
lehet paranoiás vagyok, de ha véletlen nem magamnak tankolok akkor is megvárom a kocsi mellett még végez a kutas  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.11 21:05:23
lehet paranoiás vagyok, de ha véletlen nem magamnak tankolok akkor is megvárom a kocsi mellett még végez a kutas  :)
Én méginkább: megvárom míg megtankolok magamnak [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.02.11 22:17:13
Most az enyémben is az van, de csak azért mert muter elkérte a kocsit, és rossz pisztolyt vett le tankoláskor.
Majd itthon megkérdezte hogy dizelből is van e drágább, mert ha nincs akkor lehet vpower benzint tankolt  :ph34r: :devil:

Kikerekedtek a szemeim, mikor ezzel előállt itthon.

lasi! Amikor ilyen -"Kikerekedtek a szemeim" - előferdül, készíttess magadról egy fotót, had vinnyogjunk a sztorin. Ne légy önző! :D :D :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.02.11 22:24:53
persze, feltétlen ... :lol:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.02.12 08:47:12
Na,boldogság van!
Péntek reggeli kezdettel és maesti befejezéssel lenyomtam egy
budapest - szolnok - nagyiván - karcag - nagyiván - debrecen -nagyiván - halásztelek/tököl - budapes etapot  ~630km útvonalon főúton 4.sz és 33.sz meg M0.
2személy,soksok csomag kb.2,5mázsa össztömegben.
Fedkomp 5.8at mutat, 66km/h átlag.
Holn.regg tankolok utána,ugyanazon a kúton,kiderül,h mi lesz. Ha 6liter lesz,max.elégedett leszek.
Ez igen jó eredmény! Hány kg. az autód üresen?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.12 08:57:29
Forgalmi szerint 1040kg.
De hogy tényleg mennyi,azt a fene tudja!?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.02.12 09:08:50
Forgalmi szerint 1040kg.
De hogy tényleg mennyi,azt a fene tudja!?
Csak? Az enyém 1085kg  :hmmmm:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.12 09:43:56
Csak? Az enyém 1085kg  :hmmmm:

de az enyém sedan,pitykesz!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.02.12 09:49:44
Értem én, értem, csak fura, hogy az 5 ajtós ennyivel nehezebb...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.12 09:53:49
Nekem valami 1060kg van a forgalmiba. Nem számoltak azzal hogy egy 100 kilós gazdija lesz :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2013.02.12 10:40:02
Ehhez képest az én 3 ajtós Micrám 1045 kg üresen  :eek: Ehhez társul 5,7 (5,65) l/100 km.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.12 11:19:13
Ehhez képest az én 3 ajtós Micrám 1045 kg üresen  :eek: Ehhez társul 5,7 (5,65) l/100 km.
Gondolom egy kicsivel fejlettebb moci mint ami az enyémben van.
Meg én város és pályát tolok felváltva, úgyhogy nálam 7-8 körül  alakul
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2013.02.12 11:22:32
Nekem tartós autópályázásnál ~6,4, fullon megrakva, csak városban nem tudom, olyan még nem volt (egy tank csak pl. pesti dugókban), nekem furcsább a két autó tömege egymáshoz képest... Lehet, kazánlemezből van Micra  :hmmmm:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.12 12:04:03
Ehhez képest az én 3 ajtós Micrám 1045 kg üresen  :eek: Ehhez társul 5,7 (5,65) l/100 km.
Lehet,h az enyémből vmit kihagytak a japók.
Bebaxtak a szakétól és vmit kifelejtettek:-):-):-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.02.12 12:11:30
Lehet,h az enyémből vmit kihagytak a japók.
Bebaxtak a szakétól és vmit kifelejtettek:-):-):-)
Nem hiszem! Inkább a bepiében aludt el a termetes japó és vele együtt mérlegelték a verdáját. :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.02.12 20:45:59
Forgalmi szerint 1040kg.
De hogy tényleg mennyi,azt a fene tudja!?
Az enyém 1115 kg. Ez legalább 0,1-0,2 litert számít. Annyit viszont minden esetben. Ezért szerintem én nem tudnám hozni az általad írt fogyasztást ugyanazzal az átlagsebességel és azonos terheléssel.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.02.12 21:39:14
Jól fogyaszt ez eléggé.
Nyáron 165ös x-green gumikkal volt 4,9is a fogyim 5xxkm-en.
Most 175ös pirelli snowcontrol s3 gumik vannak.
Nem sikerült ma utántankolnom,m másik autót hajtottam.
De bízom a 6literes átlagfogyiban. Igy a -2 -4 fokos időkben jó adat lenne ez.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.02.12 22:28:11
Jól fogyaszt ez eléggé.
Nyáron 165ös x-green gumikkal volt 4,9is a fogyim 5xxkm-en.
Most 175ös pirelli snowcontrol s3 gumik vannak.z.
Na igen, a gumi méret is számít 0,1-0,2 decit. Az enyém sajnos 195/60 R15:( De marad is ez a méret, mert ez a gyári.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.02.12 23:31:49
Értem én, értem, csak fura, hogy az 5 ajtós ennyivel nehezebb...
Nemcsak azon múlik, az extrákon is.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.02.13 06:57:02
Nemcsak azon múlik, az extrákon is.
Pont ez az, hogy a Robié extrásabb, mégis az enyém nehezebb 40 kg -mal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.02.13 22:25:57
Akkor ott valami hézag van, mondjuk a forgalmik adataira nem kell mérget venni...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.02.21 20:55:21
1 hónapja csinálta meg apu a fogó jobb első féket. Előtte 7.5-8 között volt a fogyi, nagyjából ugyanilyen időjárási körülmények között. Mostani - azóta első - tankolás eredménye: 6.5!  :clap: :wub:
(Bele se gondolok, hogy mennyi benyát égettem el feleslegesen... :no:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2013.02.21 20:59:18
... és még jön majd a jó idő is  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.21 21:00:58
1 hónapja csinálta meg apu a fogó jobb első féket. Előtte 7.5-8 között volt a fogyi, nagyjából ugyanilyen időjárási körülmények között. Mostani - azóta első - tankolás eredménye: 6.5!  :clap: :wub:
(Bele se gondolok, hogy mennyi benyát égettem el feleslegesen... :no:)
És volt még abból a fékbetétből? :hmmmm: Tárcsa nem vetemedett meg?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.02.22 08:07:20
És volt még abból a fékbetétből? :hmmmm: Tárcsa nem vetemedett meg?
Tárcsa rendben van, a fékbetét kopásjelzőn volt, csak azért nem volt hangja, mert a belső része fogyott el. Új betét.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.22 08:08:29
Tárcsa rendben van, a fékbetét kopásjelzőn volt, csak azért nem volt hangja, mert a belső része fogyott el. Új betét.  :hug:
Kopásjelző belső oldalon van ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.02.22 08:12:07
Akkor külső. Mittomén.  :D Apu azt mondta, azért nem szólt a jelző, mert a másik oldali kopott le.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2013.02.22 13:44:42
Akkor külső. Mittomén.  :D Apu azt mondta, azért nem szólt a jelző, mert a másik oldali kopott le.  :)

Valószínűleg fordítva volt betéve ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.02.22 13:45:50
Valószínűleg fordítva volt betéve ;)
... a féknyereg :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2013.02.22 18:28:55
... a féknyereg :D

Össze lehet keverni...a kopásjelzős a tárcsa mindkét oldalára betehető...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.02.23 08:33:04
1 hónapja csinálta meg apu a fogó jobb első féket. Előtte 7.5-8 között volt a fogyi, nagyjából ugyanilyen időjárási körülmények között. Mostani - azóta első - tankolás eredménye: 6.5!  :clap: :wub:
(Bele se gondolok, hogy mennyi benyát égettem el feleslegesen... :no:)

A képen jelölt helyen volt a probléma a korrózióval?
Melyik szín helyen?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.02.23 09:42:58
Össze lehet keverni...a kopásjelzős a tárcsa mindkét oldalára betehető...
Gyárilag belül van. Gondolom azért mert ott nem látni, kivülit látod milyen vastag még ha fent van, akkor is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.02.23 13:29:29
Micila: a jelölt két csavart ki kell szedni, kivenni a fékpofatartot, a gumiharmonikával együtt egy-egy csapnak ki kell jönni a fix házból.
Na nálam az alsót svédfogoval kellett kifeszegetni, ez volt a baj.

Apu azt mondja, hogy a külső fékpofa fogyott el, 2 mm maradt rajta. A belsőn kopás nem volt észlelhető.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.03.08 10:57:17
szerintetek pályán óra szerint 130-cal 5 személlyel+csomagokkal mennyit zabálhat be az 1.4es benzines vvti HB?
és 140-nel?
van valakinek ilyen emléke?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.03.08 14:28:47
szerintetek pályán óra szerint 130-cal 5 személlyel+csomagokkal mennyit zabálhat be az 1.4es benzines vvti HB?
és 140-nel?
van valakinek ilyen emléke?
130-nál olyan 7,2-7.5 l 140-150 körül olyan 8-8,2 l. körül. (ezek az adatok tavaly nyári adatok kb. 80% klímával)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.09 18:27:54
Mai kocsikázás: (itt még 115km alatt 3,5 az átlag. Késöbb felment 3,6-ra :cry:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2013.03.09 20:18:09
115km alatt 3,5 az átlag
Ez az egy ami hiányzik az E12 1,4 D-4D-ből, a szép hosszú 6.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.09 20:25:19
Ez az egy ami hiányzik az E12 1,4 D-4D-ből, a szép hosszú 6.
70-80-al 5-ösben :szemez:
Nem tudom milyen 6-ossal, talán majd  mesél róla ha lesz valakinek.
(van olyan ami szart sem ér, mert ugyan azt a tartományt osztja fel 5 helyett 6 részre. Motorkerékbárban volt 5-ös meg 6-os váltosam is: a 6-os rémálom volt, állandóan váltogatni kellett. Max a kevés nyomaték indokolhatja, de azért a diselnél az nem annyira kevés)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.09 20:28:47
Tetszik ez az E15-ös, de valahogy ezen a sárga műszeregységen valahogy nem tudom túltenni magam ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2013.03.09 20:37:21
70-80-al 5-ösben
A tesómé városban 4,2 (zömmel 4-ben), országúton 100 (5.  kicsivel 2e felett) 5l.
A YHSD-vel volt 3,5-ös országutas 70-90 között.
Egyszer a 4ZZ-vel is csordogáltam 3,8-at Veszprém -Bp távon.
Az értékek  nyárra, első szerelt nyári gumira vonatkoznak, gyári max. guminyomással, a 4ZZ esetén az időtől megkeményedett gumikkal.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.03.09 20:41:19
Tetszik ez az E15-ös, de valahogy ezen a sárga műszeregységen valahogy nem tudom túltenni magam ...
Pedig egyáltalán nem gáz, nagyon szép, ahogy finoman világítani kezd. Nem azonnali led világítás, hanem beúsztatja a fényt és ugyanígy veszi le is. ;)
Abszolút szempihentető a szín és a fényereje is.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.09 20:45:19
Pedig egyáltalán nem gáz, nagyon szép, ahogy finoman világítani kezd. Nem azonnali led világítás, hanem beúsztatja a fényt és ugyanígy veszi le is. ;)
Abszolút szempihentető a szín és a fényereje is.
Na majd visszatérünk rá ha 10-15 éves modell lesz és 1 misiért utánam vágják :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.09 21:01:22
A tesómé városban 4,2 (zömmel 4-ben), országúton 100 (5.  kicsivel 2e felett) 5l.
A YHSD-vel volt 3,5-ös országutas 70-90 között.
Egyszer a 4ZZ-vel is csordogáltam 3,8-at Veszprém -Bp távon.
Az értékek  nyárra, első szerelt nyári gumira vonatkoznak, gyári max. guminyomással, a 4ZZ esetén az időtől megkeményedett gumikkal.
Ez az érték ma volt (+10 fok)  1400-1500  fordulaton.
Viszont a kép után még mentem vagy 40km-t Piliscsaba Bp között mire hazaértem 3,7 lett az átlag (de az elég dimbes dombos meg egy kis város)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Yautja - 2013.03.10 13:13:57
Tetszik ez az E15-ös, de valahogy ezen a sárga műszeregységen valahogy nem tudom túltenni magam ...

Ez az amit én se tudok megemészteni  :wacko: nagyon nem tetszik...de nem csak E15-ben van ez...
Szerencsére a TS piros világítása szép és nem bántja a szemet se sötétben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.10 13:23:34

Ez az amit én se tudok megemészteni  :wacko: nagyon nem tetszik...de nem csak E15-ben van ez...
Szerencsére a TS piros világítása szép és nem bántja a szemet se sötétben.
Le lehet "halkitani" nekem a max-on van, mert akkor nappal is jól látni.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.03.11 02:48:06
Na majd visszatérünk rá ha 10-15 éves modell lesz és 1 misiért utánam vágják :D
Keress majd facelifteset, az mar kettonusu  ;) (feher + sarga)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.03.11 08:43:44
Debrecen-BP odavissza a 4esen 6.1
meséltem a családban, erre rákontráztak, hogy a másik toyotával ugyanugy 1.4-es benzinek az is, 5.6 volt 2 hete 2 fokban
ejha:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.11 09:07:20
Debrecen-BP odavissza a 4esen 6.1
meséltem a családban, erre rákontráztak, hogy a másik toyotával ugyanugy 1.4-es benzinek az is, 5.6 volt 2 hete 2 fokban
ejha:)
Hát ha tartom magam 100km/h alatt akkor nekem is 6.2 185ös gumival, korszerűtlenebb motorral.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.03.11 09:33:23
söt,mitöbb. ugyanaz az 1.4vvti motor, 165.70r14 xgreen gumik, max.100km/h laza klímával 5l/100km ugyanez a bp-debrecen táv.
tavaly nyáron produkáltam vmikor,be is írtam ide. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.03.11 09:35:13
Debrecen-BP odavissza a 4esen 6.1
meséltem a családban, erre rákontráztak, hogy a másik toyotával ugyanugy 1.4-es benzinek az is, 5.6 volt 2 hete 2 fokban
ejha:)
Ez teljesen reális, amennyiben nem sietsz és nincs túl nagy kamion forgalom, ami erős gyorsításokra késztet. A 6,1, tapasztalatom szerint, kb 110km/h utazó tempóig, néhány lendületes előzéssel is tartható.
Az 5,6-hoz gyér forgalom (egyenletes haladás), és/vagy alacsony utazó sebesség (>=100km/h) kell. De mindenesetre nagyon jó eredmények.  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.11 09:36:05
söt,mitöbb. ugyanaz az 1.4vvti motor, 165.70r14 xgreen gumik, max.100km/h laza klímával 5l/100km ugyanez a bp-debrecen táv.
tavaly nyáron produkáltam vmikor,be is írtam ide. ;)
A következő fokozat a Deb-BP biciklitúra átlagos ivóvízfogyasztása lesz :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.11 09:50:07
A következő fokozat a Deb-BP biciklitúra átlagos ivóvízfogyasztása lesz :D
És a kolbász, kenyér, paprika fogyasztás? [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.11 11:17:56
És a kolbász, kenyér, paprika fogyasztás? [rohog]
Miért, te cserélsz olajat is minden tankolásnál? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.03.11 13:39:02
Ez teljesen reális, amennyiben nem sietsz és nincs túl nagy kamion forgalom, ami erős gyorsításokra késztet. A 6,1, tapasztalatom szerint, kb 110km/h utazó tempóig, néhány lendületes előzéssel is tartható.
Az 5,6-hoz gyér forgalom (egyenletes haladás), és/vagy alacsony utazó sebesség (>=100km/h) kell. De mindenesetre nagyon jó eredmények.  :yes:

úgy ahogy mondod!

kíváncsi vagyok, hogy egy 1.4 dízel menniyt enne egy ilyen úton, ilyen körülmények között
4et?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.03.11 13:57:02
úgy ahogy mondod!

kíváncsi vagyok, hogy egy 1.4 dízel menniyt enne egy ilyen úton, ilyen körülmények között
4et?
4 liter.  :cool2:  :yes:
Családban volt egy nagyon szép 2007-es Luna E15-ös. Srác 110-nél nem járt gyorsabban, városban ritkán használta. Klímával nem érte el a 4,5-et.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.03.11 18:19:05
Kb 3 éve, nyáron, Balaton felvidék, 70-90km/h-s tempóval, 3 személlyel, végig klímázva 4.2 :yes:
Most télen, városban (Bp.) sem megy 4.5 fölé nagyon. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.11 18:34:13
Kb 3 éve, nyáron, Balaton felvidék, 70-90km/h-s tempóval, 3 személlyel, végig klímázva 4.2 :yes:
Most télen, városban (Bp.) sem megy 4.5 fölé nagyon. ;)
Azért az E-15 ennél egy kicsit több: város és autópálya egyaránt 5,1 körül van.
70-90 országuton viszont a hétvégi ábra is mutatja 3,6 is lehetséges. Szerintem olyan körülmények között az E-12 még kevesebb is lehet (0,5-el? ;) :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.03.11 18:38:01
4 alá még sose sikerült bejátszani... :cry:

Autópályán pedig ez is 5 fölé szalad. 140 körül ~5.5l/100km. Itt érdemes üzemórás fogyasztást nézni, kedvesebb lesz az érték szívünknek.... :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.11 18:58:34
4 alá még sose sikerült bejátszani... :cry:

Autópályán pedig ez is 5 fölé szalad. 140 körül ~5.5l/100km. Itt érdemes üzemórás fogyasztást nézni, kedvesebb lesz az érték szívünknek.... :lol:
Ja 140-nél már nekem is 5,5 l (óra szerint 130-nál kijön az 5,1)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.03.11 20:01:02
Most megpróbálok Én is egy tankot úgy kihajtani, hogy nem nyomom ki a szemét a corinak :D
Szerdán elég húzós és sűrű napom volt, nyomtam neki mint süket a csengőt ..... pénteken teletankoltam, most megérdemel egy kis pihit. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.03.11 20:03:07
Most megpróbálok Én is egy tankot úgy kihajtani, hogy nem nyomom ki a szemét a corinak :D
Szerdán elég húzós és sűrű napom volt, nyomtam neki mint süket a csengőt ..... pénteken teletankoltam, most megérdemel egy kis pihit. :)
Próbálkozni a kiskutya szokott sarkon. Aztán vagy sikerül neki, vagy nem.  :lol: :hug:
Ha nem akarod, úgyse fogod megállni, hogy ne nyomd neki és te nem az a takarékos féle sofőr vagy.  :flowers:

(egyáltalán nem égő dolog 5 liter alatti fogyit csinálni...)  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.03.11 20:07:25
Próbálkozni a kiskutya szokott sarkon. Aztán vagy sikerül neki, vagy nem.  :lol: :hug:
Ha nem akarod, úgyse fogod megállni, hogy ne nyomd neki és te nem az a takarékos féle sofőr vagy.  :flowers:
Nem ám, de péntek óta belement 200km... úgy hogy nem forgattam 2500 fölé, valamint 110 km/h-nál jobban nem mentem.
És valóban nem vagyok az a spórolós fajta :devil: tempos, sportos közlekedéssel is 6,5 alatt van mindig a fogyi.... ami nekem teljesen jó :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.17 22:17:34
Hát 501 városi, rövidtáv, újraindíts, költöztetős, telepakolós, hideg kilométer után betankoltam 40,75 Litert (érdekesség hogy mióta kivillant a szegénységjelző, még megtettem oda-vissza egy uszodát (2*8km) meg egy Mátyásföldet (2*12km)).
Ez 8,1es fogyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.03.28 15:36:01
Na most elégedett vagyok: 240 km, 76os átlag, 5.8l. Fedkomp adatok. 2 fok, 2 személy+csomagok, kb 10 km pálya óra szerint 130-140, plusz keleti M0 végig(kb 30km) 110-120 körül. Országúton 90-100 közt, meg persze lakott területek 40-50.
Ez előtt jan-márc átlag 7.6, ez város-előváros. Fedkomp adat.
Olcsó, Envi kutas benzin.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Szabolcs - 2013.03.28 16:30:43
Én is szeretem ha haladunk, és nem sétakocsikázunk.
Carina 1.6. : 7.3    2fő + szerszámok kb 370 kg
Dyna 3D :   10-11 l  kb 500 kg rakomány ( ponyva +3 l !!!!)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.03.28 18:08:13
Nem ám, de péntek óta belement 200km... úgy hogy nem forgattam 2500 fölé, valamint 110 km/h-nál jobban nem mentem.
És valóban nem vagyok az a spórolós fajta :devil: tempos, sportos közlekedéssel is 6,5 alatt van mindig a fogyi.... ami nekem teljesen jó :)
530km kb 110es tempo alatt nem leforgatva + 300km autopályán 130-150 között.... telitankolás után visszaszámolva 5,6 ra jött ki. :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.03.30 21:53:30
Tankolás után az első 60 km-en csak városi rövid utakat mentünk, az átlagfogyi a bc szerint - amihez kapásból legalább 5 decit hozzá lehet adni - 9,2 volt. Azóta mentem ugyanennyit, ami 2 viszonylag és egy városhoz képest elég hosszú szakaszból jött össze, rögtön lement 7,8-ra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.03.30 22:40:25
530km kb 110es tempo alatt nem leforgatva + 300km autopályán 130-150 között.... telitankolás után visszaszámolva 5,6 ra jött ki. :hug:
Nekem megint lement a vegyes fogyi 4,8-ra :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.03.31 10:58:02
Az se rossz  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.03.31 11:35:07
Na new data:
Volt egy Dunakeszi etap, amikor Marci kocsiját írtuk át, meg egy 2km fél óra alatt dugó, többi városi használat, megint 8-ra jött ki a fogyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.01 20:32:20
Na kipróbáltam ezt az autópályán 110-el vánszorgásos dolgot, meg borsodban elmentem egy videokártyáért (2*60km 60-70es tempóban).
Most van a napi számlálóban ~530km és még kb 18-20 lityó lehet a tankban, úgyhogy lehet lesz egy 6 körüli átlagom.
Viszont odafele kétszer bóbiskoltam el, úgyhogy valami más műfajt kell találnom a rádióba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.04.02 14:58:37
Ajanlom szives figyelmedbe (mar a kezdes is megindito):  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.04.03 19:45:14
Világít a szegénységjelző...úgy, hogy legutóbb szeptember 22-én tankoltam, nem is rossz :) Még nem tudom, mennyi az annyi, majd ha tankolok (ha lefelé megy az ára) akkor írok :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.04.03 21:17:57
Világít a szegénységjelző...úgy, hogy legutóbb szeptember 22-én tankoltam, nem is rossz :) Még nem tudom, mennyi az annyi, majd ha tankolok (ha lefelé megy az ára) akkor írok :)
Úgy könnyű hogy van céges verda  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.06 00:00:45
Na kigyütt a fogyi 6,13-ra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.04.06 01:27:00
Úgy könnyű hogy van céges verda  :tt2:
ááá, dehogy, gyalog járok Csabára ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.06 07:23:09
Na kigyütt a fogyi 6,13-ra.
Na ugye, hogy megy ez, csak akarni kell?!;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.04.06 08:24:26
Na kigyütt a fogyi 6,13-ra.
lesz az még jobb is.
majd ha vhol tudsz menni tartósan kb100as tempóval...sajátommal tavaly nyáron hoztam többször a pest-hortobágy-pest távot kerek 5literrel.
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.06 13:07:00
Na ugye, hogy megy ez, csak akarni kell?!;)
Hát most is úgy jöttem le hogy próbáltam a 110-et, két telekocsis utassal hogy el ne aludjak. Még így is sikerült bebambulnom és sávot váltanom ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.04.12 14:20:50
Hétfőn (6-8 fokos külső átlaghőmérséklet) 120 km-en sikerült 5 liter/100km-es fogyasztást elérnem egyedül, ebben benen van 2 hidegindítás és kb. 10 km város lámpákkal. Ez önmagában semmi különös, mentem már 5 alatt is, de most nem csak simogatam a gázpedált, normális tempóban mentem (a megengedett maximum közelében óra szerint, ahol lehetett), bár csak egyszer kellett előznöm. Természetesen most se pörgettem 3000 fölé, és mindig motorfékeztem, amikor lehetett, előrelátóan, deffenzíven vezettem. Ilyen eredményt már sikerült elérnem 0 fok körül is, több 100 km-en, 4 hidegindítással, tehát nem egyedi ez a jó adat.

Még a téli gumi volt fenn, de hamarosan meglesznek az új GoodYear nyárik. Ez reményeim szeirnt önmagában legalább 2 decit jelent, meg a hőmérséklet is 10 fok felett van már, lesz ez még jobb is:)
Ha az emlékeim nem csalnak ezen a télen csak egyszer sikerült 6 fölé vinni (6,1), de ahhoz hófúvás és minuszok kellettek, 4 személy és csomagok.
Azt meg kell jegyeznem, hogy kb. 80%-ban lakott területen kívül közlekedem, és a nagyon rövid utakat próbálom mellőzni, pálya meg nincs a közelben.
Most már van DRL-em is, így a tompítottat csak sötétben kell felkapcsolnom ;) Na meg az TopTec4300 is jó hatással van a fogyasztásra. Nem sokat jelentetnek, együttesen már érződik a hatásuk.

Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nyáron az 5 literes fogyasztás lakott területen kívül simán elérhető ezzel az autóval, még akkor is, ha előzgetni is kell. Persze ehhez az kell, hogy ne legyen nagyon megterhelve az autó, és 100 km/h, illetve 3000 rpm fölé nem megy az ember.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.04.12 20:33:00
Háhá, mit találtam: http://auto-motor.vatera.hu/egyeb_jarmu_alkatresz_felszereles/magyar_talalmany_fogyasztas_csokkento_diesel_1734195800.html?bk_source=kiemelt_aukciok_nyito&bk_campaign=gravity&bk_content=index_sponsored&bk_term=magyar%20talalmany!fogyasztas%20%20csokkento%20diesel (http://auto-motor.vatera.hu/egyeb_jarmu_alkatresz_felszereles/magyar_talalmany_fogyasztas_csokkento_diesel_1734195800.html?bk_source=kiemelt_aukciok_nyito&bk_campaign=gravity&bk_content=index_sponsored&bk_term=magyar%20talalmany!fogyasztas%20%20csokkento%20diesel)

A meleg üzemanyag jobban ég?  :hmmmm:  :D

A leírás is csodás. És a vége... Csere laptopra...  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: boxerhang - 2013.04.14 21:59:12
Ismerős. Volt egy videó, amiben a fickó azt bizonyította, hogy a vízből lehet energiát nyerni befektetés nélkül. (Segítségére volt egy átlagos plazmavágó, ami vízet bontott). Azért megkérdeztem volna, hogy amit a 220-ba dugott, az mi. Meg az olajmaffia... Szörnyű olvasni is.  :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.15 11:58:43
sziasztok!

ezt a  :taz: keresőt egyszerűen nem tudom használni

szerintetek 1.4 benzin vvti pályán óra szerinti 130-cal 5 fővel +közepes csomagokkal mennyit ehet?
8-at megesz simán, nem?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.15 12:12:50
sziasztok!

ezt a  :taz: keresőt egyszerűen nem tudom használni

szerintetek 1.4 benzin vvti pályán óra szerinti 130-cal 5 fővel +közepes csomagokkal mennyit ehet?
8-at megesz simán, nem?
Reális, nekem télen 3 fővel evett 7,6-ot.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.15 12:17:28
más a kocsi, más a létszám, nekema lábam is nehezebb már:)
meg mosmá' tavasz is van hálistennek, de egy viszonyítási értéknek nem rossz
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.15 13:23:49
más a kocsi, más a létszám, nekema lábam is nehezebb már:)
meg mosmá' tavasz is van hálistennek, de egy viszonyítási értéknek nem rossz
(v)iszonyítás :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.22 10:56:10
5 fővel, pályán, gps szerint 130, csomagtartó fullon Deb-Bp 8.1, visszafele 8.9
egy kis szembeszél volt visszafele, de meglepődtem, hogy majdnem 1 literrel többet evett.

guminyomást ilyenkor mennyivel kéne emelni, ha ennyire fullon van a kocsi? akkor kevesebbet enne, gondolom legalábbis
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 11:05:53
5 fővel, pályán, gps szerint 130, csomagtartó fullon Deb-Bp 8.1, visszafele 8.9
egy kis szembeszél volt visszafele, de meglepődtem, hogy majdnem 1 literrel többet evett.

guminyomást ilyenkor mennyivel kéne emelni, ha ennyire fullon van a kocsi? akkor kevesebbet enne, gondolom legalábbis
Hát az enyimén terhelt állapotra 2.3-at ír, amúgy 2.2-t, tiédnél sem hinném hogy nagyobb difi lenne, de elvileg kell hogy legyen valami matrica a kesztyűtartóban vagy a B oszlopon. 1-2 decit nyersz vele, ami meg hibahatár.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.04.22 11:42:14
Enyém 2.5-re lett fújva (hétvégén felkerültek a nyárik).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 11:57:53
Enyém 2.5-re lett fújva (hétvégén felkerültek a nyárik).
Gondolom héliummal :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.22 13:25:40
5 fővel, pályán, gps szerint 130, csomagtartó fullon Deb-Bp 8.1, visszafele 8.9
egy kis szembeszél volt visszafele, de meglepődtem, hogy majdnem 1 literrel többet evett.

guminyomást ilyenkor mennyivel kéne emelni, ha ennyire fullon van a kocsi? akkor kevesebbet enne, gondolom legalábbis
Nem lenne kimutatható hatása, mert a magasabb guminyomás általi kisebb gördülési ellenállás sokszorosa lesz autópályatempónál a közelellenállás. A nyomással történő játék csak kisebb sebességnél kifizetődő, illetve, akkor, ha hosszan tudsz gurulni. Amúgy nem.

Ha terhelten indulsz pályán útnak, fújd fel a gumikban a nyomást 2,6-2,7-re és pont. Vagy menj kicsit lassabban, pl. 130 helyett csak 120-szal. Kb 1 litert már spóroltál. Az autódban kis benzines szívó motor van. Ez ezzel jár. Ha sokallod a fogyasztást, akkor vagy lassítasz, vagy nem kell nyafogni.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 13:54:42

Nyáron lemérem már ezt a Bp-Miskolcot különböző sebességekkel, útvonal azonos, általában 3-an szoktunk utazni többé kevésbé megpakolva, kutak is azonosak szoktak lenni.
Bár gondolom az a 120 inkább 110 akart lenni, arra az okosok 15% megtakarítást szoktak mondani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.22 14:10:15
Nyáron lemérem már ezt a Bp-Miskolcot különböző sebességekkel, útvonal azonos, általában 3-an szoktunk utazni többé kevésbé megpakolva, kutak is azonosak szoktak lenni.
Bár gondolom az a 120 inkább 110 akart lenni, arra az okosok 15% megtakarítást szoktak mondani.
Minek? Te ki sem bírod...  :lol:
Amúgy, nem, 120 akart az lenni, megkockáztatom, hogy a mardel autója csak ennyi sebesség csökkenéssel is kb 1 literrel (na jó, akkor legyen 0,5-1 liter) kevesebbet fog enni. Persze, több ideig tartaz utazás kb 15-20 perccel. Ha EZ valakinek számít ezen az úton, akkor AZ az ember valamit rosszul csinál.  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 14:14:04
Minek? Te ki sem bírod...  :lol:
Amúgy, nem, 120 akart az lenni, megkockáztatom, hogy a mardel autója csak ennyi sebesség csökkenéssel is kb 1 literrel (na jó, akkor legyen 0,5-1 liter) kevesebbet fog enni. Persze, több ideig tartaz utazás kb 15-20 perccel. Ha EZ valakinek számít ezen az úton, akkor AZ az ember valamit rosszul csinál.  :surrender:
Múltkor is kibírtam, csak kétszer majdnem elaludtam. Nem értem hol a gond :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.22 14:17:08
Amúgy súgok valamit. Most hétvégén mentünk az Avensisszel, az, ugye az 1ZZ, tehát tesómotor. 5 sebességes és jó 100kg-mal nehezebb egy hasonszőrű E12-nél és 200-zal egy szintén hasonló E11-nél.
A pillanatnyi fogyasztás stabil 105-ös tempónál 5,5-5,6 között mozgott. Se szembe-, se hátszél. Ez hosszú távon klímával is 6 liter legeleje lenne (Május 11. Balatonfelvidékre menet lesz az első ilyen viszonylag melegben megtett hosszútáv). Ha a sebességet 110-120 közé lövöm be, ahogy tettem azt Kaposvárról hazafelé jövet -2 - +2 fokban, január végén, akkor volt 320km-re az átlagom 6,4. Ez országút, de dinamikus tempóban és hidegben.

Eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy 1-2 deci eltéréssel azonos fogyasztást tud hosszú távon ez a motor az Avéban, mint a két kisebb tesója a könnyebb kasztnikban. Tehát, az a 8 liter csak akkor annyi, hogy nem kíméled! Ha egy kicsit is odafigyelsz, azonos körülmények között, de csak 120-szal menve 7-7,5 liternél semmi esetre sem lehet több.

A szembeszél az más, az megnyomja a fogyasztást.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.22 14:17:31
Múltkor is kibírtam, csak kétszer majdnem elaludtam. Nem értem hol a gond :D
Kevés kávét iszol...  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 14:20:09
Kevés kávét iszol...  :whistling:
Sok kávétól meg ideges leszek. És kiszállok az első tétovánál verekedni, ami már 110-nél sem veszélytelen feladat :D
Lehet 4-5 sört és haverokat be kéne készíteni, úgy egész jól bírok egy helyben ülni 2-2,5 órát :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.22 14:21:15
Sok kávétól meg ideges leszek. És kiszállok az első tétovánál verekedni, ami már 110-nél sem veszélytelen feladat :D
Lehet 4-5 sört és haverokat be kéne készíteni, úgy egész jól bírok egy helyben ülni 2-2,5 órát :D
Megfelelő zene és belső zen megtalálása...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.04.22 14:23:04
Belsőbékebelsőbékebelsőbéke  :D

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 14:24:33
Megfelelő zene és belső zen megtalálása...
Ahhoz kéne egy megfelelő hangrendszer a kocsiba, ami egy olyan 100-150 ezres beruházás lenne. Megint nem jönne be a fogyi különbségekből :D
Ez a Zen meg női autó (http://www.imperialtoyota.co.za/model/yaris_zen_sedan/passenger)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.04.22 14:25:14
Belsőbékebelsőbékebelsőbéke  :D

Üléshuzatot csinálok a bundájából :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.22 23:04:34
Ha terhelten indulsz pályán útnak, fújd fel a gumikban a nyomást 2,6-2,7-re és pont. Vagy menj kicsit lassabban, pl. 130 helyett csak 120-szal. Kb 1 litert már spóroltál. Az autódban kis benzines szívó motor van. Ez ezzel jár. Ha sokallod a fogyasztást, akkor vagy lassítasz, vagy nem kell nyafogni.  ;)

nem nyafogtam
láttam mennyit mutat a bc, ha akartam volna, leveszem a lábam a gázról,de nem akartam! :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.04.23 10:28:26
Tavaly nyár Debrecen Balcsi 5 személy ful csomag ( még a kalaptartón is cucc volt.
Végig klíma 140-150 km/ h a külső hőmérséklet vagy 30 fok.
Fogyasztás oda 8.2 a fed .comp alapján ( ez kiszámolva 7,9 l).
Haza felé inkább 130-140 km/h ( a körülmények ugyan azok) fed comp. alapján 7,9 ( kiszámolva 7,7 l ).
De merem állítani ha kb. 120km/h val megyek és ugyan ezek a körülmények állnak fent akkor 7 liternél megáll a fogyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.23 11:48:52
nem nyafogtam
láttam mennyit mutat a bc, ha akartam volna, leveszem a lábam a gázról,de nem akartam! :D
Én meg nem úgy írtam.  ;)
De akkor nem értem, mi a gond az adattal (8,1-8,9)?  :szemez:

Azt sosem tudtam megérteni, hogy ha az embernek valami nem tetszik, és nem is tesz az ellenkezőjéért, akkor mi is a panasz oka?  ;)

Fery007 pont előttem írta le, ugyanaz az eredménye, mint neked. Ez a motor ebben a kasztniban ennél a használatnál EZT tudja.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.23 15:40:07
semmi baj nincs az adattal, nem tudom jobban ragozni :D

leírtam, hogy ennyit evett, nincsen több a posztomban, nem kell a sorok között olvasni, meeert: nincs ott semmi  :hug:

viszont megdőlt az elméletem, miszerint a kocsi hazafele mindig kevesebbet eszik  [rohog]

písz!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.04.23 15:46:50
"guminyomást ilyenkor mennyivel kéne emelni, ha ennyire fullon van a kocsi? akkor kevesebbet enne, gondolom legalábbis"

Engem ez vezett félre és sugalmazott némi elégedetlenséget, de okés, nem volt mögötte semmi.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.23 17:12:59
áááá, ez csak kíváncsiság  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Jr.Hitch - 2013.04.23 20:37:19
2,2 bar 2 fő klima 250 km 130km/h 7,1-re jöttem ki  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.04.25 09:38:45
ez már szép:)

gps, vagy óra szerint 130?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Jr.Hitch - 2013.04.25 18:59:02
ez már szép:)

gps, vagy óra szerint 130?

Gps....óra olyan 135 fölött volt egy picit :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2013.04.25 20:16:54
Sziasztok érdekelne hogy mérte-e valaki közületek a végsebességét a Corollájának? nem lejtőn normál viszonylatban :) ha igen megosztanátok a motor típusát és a végsebességet ? előre is köszi...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.04.25 20:25:56
Egyszer horvát autópályán ottfelejtettem a lábam a gázon, gps szerinti 170 körül eszméltem. Fel se tűnt igazából, szóval az tartható utazó lenne a kisdízelnek sztem.  :) 190 körül lehet a vége sztem...

E12 liftback luna, 1.4 D-4D.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Betyarka - 2013.05.03 21:48:47
Nekem még anno jánykoromban 192 Km/ó. 1.4 vvti .  vidi is van róla de szerintem ez büntető kategória lenne.  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2013.05.03 22:29:12
Sziasztok érdekelne hogy mérte-e valaki közületek a végsebességét a Corollájának? nem lejtőn normál viszonylatban :) ha igen megosztanátok a motor típusát és a végsebességet ? előre is köszi...
Nem Corolla, hanem Carina de a 4A-FE motor van a Corollákban is...
Tehát Carina-E az 1.6-os 4A-FE motorral GPS szerint 209 km/h-át megy tartósan.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.03 23:05:28
Nekem még anno jánykoromban 192 Km/ó. 1.4 vvti .  vidi is van róla de szerintem ez büntető kategória lenne.  [rohog]
én is vágattam 195tel 1.4vvtiben.
és mivan,ha videód van róla?nó para!
németországban vetted fel,korlátozás nélküli pályarészen.
nem?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: dublin19 - 2013.05.04 00:28:01
nem kell félni a videóktól nem bizonyított az hogy hol lett felvéve.. akár versenypályán is lehettél vele ;) :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.13 14:25:05
Na hétvégén kétszer is teletankoltam a kocsit.
Full városi kb 60km, 8,1-re jött ki, majd 333km, melyben 180km ótópálya, többi lakott és főút, 7,1.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2013.05.13 17:46:10
Na hétvégén kétszer is teletankoltam a kocsit.
Full városi kb 60km, 8,1-re jött ki, majd 333km, melyben 180km ótópálya, többi lakott és főút, 7,1.
1.4-es vvti? Vagy a vvti előtti 1.4 es motor?
Nekem vegyes hasznalattal, kb. fele - fele arányban város és pálya, 110-120-as tempóval nyáron 6.1, télen max 7 liter /100km. Hétvégén takarítottam ki a levegő szurotol a pillangó szelepig, meglátjuk mennyit változik a fogyasztás. Volt mit kiporolni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.05.13 18:14:37
Látszik az avatarján, hogy békalámpás, tehát 4EFE.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.13 18:16:33
de aki tapatalkról lövi,az nem lát avatart!
jó ez az s2;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2013.05.13 18:18:12
Én látom az avatarokat tapatalk-on..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.05.13 18:25:33
Új fogyi: 6.22. Pedig újabban pályán közlekedem (M6-M0-M7, ugyan kerülő km-ben, de időben az eddigi 30 perc helyett 15-20 perc alatt bent vagyok) és még klímáztam is. Már nagyon a végét mutatta a mutató, mégis volt benne több mint 7 liter.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.13 18:52:14
emmég a szíjjas motor. amúgy jah, ha 110-et tartom, akkor 6.2 környékén járok én is.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.13 18:53:07
Én látom az avatarokat tapatalk-on..
milyen tapatalkod van? 2.4.1?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2013.05.13 18:59:47
Most éppen 2.4.13 a 4.2.2 Androidon. De nem emlékszem h más lett volna 2.3-as droidon egy évvel ezelőtt, bár ebben 100%-ig nem vagyok biztos
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.13 19:02:46
enyém is az a tapatalk. 4.0.3 androidon. mégse látom az avatarokat! :-(:-(:-(
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2013.05.13 19:20:03
A beállítások között, majdnem legalul van egy Avatarok mutatasa checkbox. Az bevan pipával?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.13 19:42:49
igen,bevan. akkor sem tutatja:-(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.13 20:48:03
Én látom: 2.4.10-es tevepatával.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.13 20:54:21
há wazzátok meg,én nem látom. pedíg már nyomkodtam összevissza a beällításokat;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.05.13 22:53:43
Az én szemem 1.0.0 verzió, és mindent látok vele!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.05.14 02:24:16
há wazzátok meg,én nem látom. pedíg már nyomkodtam összevissza a beällításokat;)
Lehet pont ez volt a baj  :tt2:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.14 06:36:18
nem. nyomkodás elött se láttam az avatarokat;(
na mind1.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.14 10:13:53
nem. nyomkodás elött se láttam az avatarokat;(
na mind1.
Az állítgatások után újraindítottad az alkalmazást?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.14 10:58:27
persze.
a telót is.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.14 10:59:33
persze.
a telót is.
Telcsis tocsikban nem egyszerűbb folytatni?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.05.14 11:12:12
persze.
a telót is.
Akkor dobd ki a kukába  :D. Csak szólj hogy melyikbe  :devil:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.14 12:45:54
toYok az avatarra,eddig is kibírtam nélküle.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.05.14 14:58:12
Srácok, és kinek mennyit fogyaszt a tapírtokja? :O
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2013.05.14 15:03:34
Látszik az avatarján, hogy békalámpás, tehát 4EFE.  ;)
Ha mán ne haragudjál meg tezsvirem, de ebből a tapatalkos képről az látszik, hogy szürke valami. :D
Csak kíváncsi voltam mennyit eszik a régebbi motor, de kiderült, hogy nehéz a lába ezért ennyi. ^-^
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.14 15:07:30
Ha mán ne haragudjál meg tezsvirem, de ebből a tapatalkos képről az látszik, hogy szürke valami. :D
Csak kíváncsi voltam mennyit eszik a régebbi motor, de kiderült, hogy nehéz a lába ezért ennyi. ^-^
Hidd el, sok embernek közvetlen közelről is csak egy szürke valami :D
Nem a lábam lesz nehéz, hanem a 185ös uniroyal gumik F fogyasztási kategóriásak :D
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2013.05.14 17:40:21
Hidd el, sok embernek közvetlen közelről is csak egy szürke valami :D
Nem a lábam lesz nehéz, hanem a 185ös uniroyal gumik F fogyasztási kategóriásak :D
Na igen, a lényeg, hogy bele lehet ülni.
Kíváncsi lennék mennyi különmbseg van az egyes betűk közt benzinben kifejezve. Én most téli gumival fogom vegigtolni az évet, télire meg fel az új telit. Nyárra meg új 185-ös gumik majd, meglátjuk mennyit eszik majd akkor. ;D
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.05.14 18:28:05
Na igen, a lényeg, hogy bele lehet ülni.
Kíváncsi lennék mennyi különmbseg van az egyes betűk közt benzinben kifejezve. Én most téli gumival fogom vegigtolni az évet, télire meg fel az új telit. Nyárra meg új 185-ös gumik majd, meglátjuk mennyit eszik majd akkor. ;D
Nekem a nyári Vredestein T-trac és F-es. A télihez képest észrevehetően, cca 2-3 decivel többet fogyaszt.
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.14 19:47:31
Nekem a nyári Vredestein T-trac és F-es. A télihez képest észrevehetően, cca 2-3 decivel többet fogyaszt.
Ezzel a fogyasztással is úgy vagyok hogy jönnek itt az ötössel kezdődő számok, aztán valahogy az éves átlag mindannyiunknak 6,5-7 körülire alakul.
A 2 literes motorok is elmennek 6 lityóval, de a gazdáik mégis inkább 10-zel számolnak  :hug:
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.05.14 20:24:58
Ezzel a fogyasztással is úgy vagyok hogy jönnek itt az ötössel kezdődő számok, aztán valahogy az éves átlag mindannyiunknak 6,5-7 körülire alakul.
A 2 literes motorok is elmennek 6 lityóval, de a gazdáik mégis inkább 10-zel számolnak  :hug:
Ezt  miért mondod? :hmmmm: Nekem télen! 5,0-5,1-et ivott, most meg 5,3 l-t , na jó ez sem gond :szemez:
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 08:12:16
Ezzel a fogyasztással is úgy vagyok hogy jönnek itt az ötössel kezdődő számok, aztán valahogy az éves átlag mindannyiunknak 6,5-7 körülire alakul.
Nem értem, miért hitetlenkedsz.  :wacko:
Azért, mert Te erre nem vagy képes, vagy nem érdekel ennyire az alacsony fogyasztás, az nem azt jelenti, hogy más ne tudná elérni.
Amiről Te beszélsz, az két teljesen különböző dolog! Kit érdekel az éves fogyasztás? A lényeg azon van, hogy egy-egy tanknyi üzemanyagra számítva ki-mit tud kihozni az autóból (és saját tehetségéből). Az éves fogyasztási adat, sőt, az autó élethossznyi fogyasztási adata is több lesz 1 tanknyinál.
Nálam pl. benne van a Sprites adatban, hogy 90%-ban az asszony vezeti az autót. De, amikor én ülök a volánnál, akkor az Ő 6,8-7,0 literes átlaga helyett könnyedén hozok 6,0 körülit. Hosszú távon. Ennyi a különbség köztünk és a vezetési stílusunk között, habár én sem haladok az autóval lassabban.

Ha azt nézzük, hogy egy teljesen átlagos sofőr, mint pl. a feleségem alatt milyen átlagos fogyasztással lehet számítani, akkor azt mondom, hogy igen, 7 liter körüli. Eszembe nem jutna azt mondani, hogy 6 liter, hiszen, ez csak alattam ennyi.
Ez azért van így, mert én jóval rutinosabb sofőr vagyok nála, és alapból jobban érdekel az üzemanyagtakarékos vezetés.

Szóval, ha a saját lelkiismeretedet akarod nyugtatni, akkor nyugodtan gondolhatod úgy, ahogy leírtad, csak az túl egyoldalú, így részben saját magadat vezeted félre.  :flowers: :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Soma01 - 2013.05.15 08:40:49
Az hogy van, hogy hosszú távon ha mentek, valaki alatt többet fogyaszt az autó, más alatt meg kevesebbet? Ha az adott útszakasz ua. akkor mivel lehet "játszani" a fogyasztás tekintetében? Gondolom mindketten felkapcsoltok 5.-be, a gumik fel vannak fújva egyformán...
Hogy lehet különbség? A gázt egyformán nyomja mindenki hosszú távon ha a sebesség is ua.  :?:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.05.15 08:45:31
Időjárás (eső, szél miatt durván megnőhet a fogyi), tempó tartása vagy hullámzó vezetés, gumik nem egyformára vannak fújva (gyári vagy túlfújt hypermiler), olaj különbségek, GPS vagy autó szerinti sebesség. Így hirtelen ezek ugrottak be mint különbségek. Na és persze a forgalom. Don Prego autója azért eszik többet mint az enyém, mert ő pesti dugókban járkál, én meg elővárosban, kevés dugóval. Ugyanaz az autó és motor.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.15 08:55:06
nemis tudtam,h osztoztok a kocsin.
melyik nap kinél van a vas?;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Soma01 - 2013.05.15 08:57:24
Időjárás (eső, szél miatt durván megnőhet a fogyi), tempó tartása vagy hullámzó vezetés, gumik nem egyformára vannak fújva (gyári vagy túlfújt hypermiler), olaj különbségek, GPS vagy autó szerinti sebesség. Így hirtelen ezek ugrottak be mint különbségek. Na és persze a forgalom. Don Prego autója azért eszik többet mint az enyém, mert ő pesti dugókban járkál, én meg elővárosban, kevés dugóval. Ugyanaz az autó és motor.

Bepi példáját nem értem, ott ugyan az az autó! Mi lehet a különbség hosszú távon autózáskor?

Nálam pl. benne van a Sprites adatban, hogy 90%-ban az asszony vezeti az autót. De, amikor én ülök a volánnál, akkor az Ő 6,8-7,0 literes átlaga helyett könnyedén hozok 6,0 körülit. Hosszú távon. Ennyi a különbség köztünk és a vezetési stílusunk között, habár én sem haladok az autóval lassabban.

Vagy a "Hosszú távon" nem = hosszú úton pl. országút?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.15 08:59:19
bepi corija már vvti.
bepi meg vidéki,asse tudja mi a dugó!;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:03:00
Az hogy van, hogy hosszú távon ha mentek, valaki alatt többet fogyaszt az autó, más alatt meg kevesebbet? Ha az adott útszakasz ua. akkor mivel lehet "játszani" a fogyasztás tekintetében? Gondolom mindketten felkapcsoltok 5.-be, a gumik fel vannak fújva egyformán...
Hogy lehet különbség? A gázt egyformán nyomja mindenki hosszú távon ha a sebesség is ua.  :?:
Több összetevős a kérdés.
Én akarva-akaratlan is figyelem, mit-hogyan csinál a feleségem vezetés közben.
Gyakori hibái (nem csak neki):
1. Amikor látja, hogy előtte 150-200m-re piros a jelzőlámpa még nyomja a gázt, ahelyett, hogy motorfékkel lassítana, vagy üresben gurulna. Gurulni nem is szokott, csak motorfékezni, de azt nem tudja megsaccolni, hogy mikortól érdemes elvennie a gázról a lábát.
2. Ha több autó mögött várakozik a körforgalomba behajtásra, elindul-megáll-elindul-megál... Ez farkas hiba!
3. Hullámozva nyomja a gázpedált, nem figyeli a pillanatnyi fogyasztást. Ez ahhoz lenne fontos, hogy a kiválasztott sebességet a lehető legkisebb gázpedálállással tartani tudja
4. Kicsivel nagyobb követési távolság tartásával mind városban, mind országúton egyenletesebb haladással tudna igazodni az előtte bénázókhoz.

Ezek apróságoknak tűnnek, de összeadva simán kiadnak közel 1 liternyi többletet, az átlagot figyelembe véve.  :excl:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:03:21
bepi corija már vvti.
bepi meg vidéki,asse tudja mi a dugó!;)
Mindkét megállapításod igaz!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.15 09:05:44
és ez?
bepi nagyon vidéki!:-):-):-)
jó fogyasztásadatokat tud produkálni! :-)
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.15 09:13:56
Nem értem, miért hitetlenkedsz.  :wacko:
Azért, mert Te erre nem vagy képes, vagy nem érdekel ennyire az alacsony fogyasztás, az nem azt jelenti, hogy más ne tudná elérni.
Nem hitetlenkedem, én is csináltam már 6,1 és 6,2-es fogyikat, amikor pályán 100-110-el mentem, közúton meg 60-100-zal.
Csak valljuk be, valaki megkér hogy vigyük el A-ból B-be és megkérdezi mennyit iszik a kocsi, kifizeti a benyát, nem azt fogjuk mondani hogy 6 lityó, hanem hogy 7 (mert akkor hirtelen hozza a fél családot meg néhány csomagot, aztán elviteti magát egy hegyi faluba, stb ...) :D
Persze ha valaki nem akarja hogy elvigyük csak megkérdezi hogy mennyit fogyaszt, azt fogjuk mondani hogy "elmegyek én ezzel 6 literrel is".
Persze van olyan eset is, mint haver a suzukival, hogy ha benzin összedobás van, akkor megmondja hogy ő 5 literrel számol a többlet az a saját zsebére megy, mert szereti néha elforgatni a motort.
Hasonló, amikor valaki azzal henceg, hogy X százezer Ft-os valamilye van, aztán kiderül hogy használtan/bontottan vette töredék áron  :hug:
Don Prego autója azért eszik többet mint az enyém, mert ő pesti dugókban járkál, én meg elővárosban, kevés dugóval. Ugyanaz az autó és motor.
Meg pályán teltházzal, meg én 100kg vagyok te meg 40 :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.15 09:16:36
vasággyal 40:-):-):-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.05.15 09:17:04
2. Ha több autó mögött várakozik a körforgalomba behajtásra, elindul-megáll-elindul-megál... Ez farkas hiba!
Ezt hogy tudod kivédeni? Valakinek sikerül behajtani a körforgalomba, akkor normális hogy egy autónyit előrébb megy az egész sor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:20:22
Bepi példáját nem értem, ott ugyan az az autó! Mi lehet a különbség hosszú távon autózáskor?

Vagy a "Hosszú távon" nem = hosszú úton pl. országút?
A hosszú táv és a hosszú út legyen tök ugyanaz. Nem a nyelvtanon van itt a hangsúly, hanem a részleteken.  :flowers:
Békéscsaba-Balaton (Szentbékkálla)-Békéscsaba távon országúton (kivéve a 2x3-4km-es M5 pályát, amikor az 54-től átértünk az 52-esre) ÉS helyben jártálással 889km-re vetített átlagfogyasztás (fele klímával, 100-120km/h utazóval, amiből odafelé inkább 100, visszafelé inkább 120 volt a jellemző) számítva 6,14l/100km lett, úgy, hogy közben 67km/h átlagsebességet futottunk (természetesen településeken kínosan btartva a szabálysértési bírság limit alatti sebességet = 65km/h óra szerint). Mindez mégegyszer országúton(!), településeken át(!) és a jellemző 60-70km/h-s Szentbékkálla-Veszprém-Szentbékkálla konvojozással együtt.
Jelzem, visszafelé úton bár nem klímáztunk, részben esőben jöttünk, és bizony sietősen. Az előzések jellemzően 4.-be visszadobva dinamikusan történt.
Mindezek ellenére, amikor nem kellett előzni, akkor beálltam a saját tempómra és figyelve a pillanatnyi fogyasztás adatot, a lehető legkevesebb gázadással haladtunk. Bárki számára, aki még nem tapasztalta ennek előnyét hajlandó lennék bármikor ezt megmutatni, hogyan működik.
Az egy téves gondolkozás, hogy az alacsony fogyasztáshoz lassan kell menni. Nem igaz. Már az is elég, ha előrelátóan és tudatosan teszi a sofőr a dolgát.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:23:28
és ez?
bepi nagyon vidéki!:-):-):-)
jó fogyasztásadatokat tud produkálni! :-)
Hát, ha az elsővel arra akarsz célozni, hogy paraszt vagyok...  :devil: :lol: (ám legyen...)
A második is igaz.  :innocent:

Nyilván sokat számítanak a körülmények, és nyilván asszony sem kocsikázna dugóban és autópályán 7 literből el.  ::) :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:35:24
Ezt hogy tudod kivédeni? Valakinek sikerül behajtani a körforgalomba, akkor normális hogy egy autónyit előrébb megy az egész sor.
Szögezzük le, hogy nem BP-i dugókról beszélünk, ott nyilván ez kevésbé megoldható probléma (gyalog-kerékpár-BKV lehet esetleg).
Úgy kell elképzelni, hogy Gyulán a belvárosban van egy igen nagy forgalmú körforgalom, amin minden ágán (4db) gyalogos átkelőhely is van. Körforgalomhoz érsz a reggeli "csúcsban", ez kb 10db autót jelent előtted. Logikus, hogy megállsz először.
A kérdés innen az, hogy
1. Amikor megindul előtted a sor és egy autóval előrébb újra megáll, akkor "lánc" módjára Te is megindulsz, majd megállsz-e, vagy
2. ... mivel valószínűsíthető, hogy a körforgalomig többször meg fog előtted állni a sor ÉS minden bizonnyal - hely hiányában - senki nem fog eléd bevágni, lassan indulsz, lassan gurulsz (akár 1-esben alapjárat közelében) és esetleg nem kell megállnod az előtted lévő következő elindulásáig?

Ennek alapja az, hogy az autó mindig az elinduláskor fogyaszt a legtöbbet. Ha csak ezt el tudod kerülni, akkor rendszeresítve ezt a húzást, már megtakarítasz tényleg feleslegesen elégetett benzint anélkül, hogy bárkit feltartanál, kevésbé haladnál, stb...
Lehet, hogy ezek alkalmazásával legalább közvetlen a gyalogátkelőnél a lelépő gyalogosok miatt így is meg kell állnod még egyszer, de nem mindegy, hogy addig hányszor indulsz újra.
Mégegyszer, pesti dugóban nem tudom, hogy ez mennyire alkalmazható, hiszen, ha rést hagysz az előtted halaó mögött, akkor 10-ből 8-szor biztos be akar valaki szúrni eléd...  :wacko: Ebben azért jellemzően a mi környékünkön könnyebb a szitu.
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.05.15 09:37:59
Nem hitetlenkedem, én is csináltam már 6,1 és 6,2-es fogyikat, amikor pályán 100-110-el mentem, közúton meg 60-100-zal.
Csak valljuk be, valaki megkér hogy vigyük el A-ból B-be és megkérdezi mennyit iszik a kocsi, kifizeti a benyát, nem azt fogjuk mondani hogy 6 lityó, hanem hogy 7 (mert akkor hirtelen hozza a fél családot meg néhány csomagot, aztán elviteti magát egy hegyi faluba, stb ...) :D
Persze ha valaki nem akarja hogy elvigyük csak megkérdezi hogy mennyit fogyaszt, azt fogjuk mondani hogy "elmegyek én ezzel 6 literrel is".
Ebben többnyire már egyet értek.  :yes:
Annyival helyesbítem a dolgot a saját nézőpontom szerint, hogy, ha a feleségem útját kell a céggel elszámoltatni, akkor simán 7 literrel teszem azt, ha a sajátomat kéne, akkor 6-tal is elég lenne (nem olyan jelenleg a munkaköröm, hogy erre szükség legyen). A kettő eset közül egyiben sem kell hazudnunk.  :surrender:

Annyit még a témához, hogy az autó gyári átlagfogyasztása 7,6 liter/100km, szóval, Juci 7 litere is nagyon jó, hogy ezen belül marad. De lehet ennél még 1 literrel is sebességcsökkentés nélkül kevesebbet etetni az autóval. Szerintem ez nem fillérb*szogatás, hiszen, cska a felesleges üzemanyagégetést mellőzöm, sem a tempómat nem csökkentem, sem másokat nem tartok fel, sőt, én többet előzöm, mint ahányan engem.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.05.15 09:39:59
Hát, ha az elsővel arra akarsz célozni, hogy paraszt vagyok...  :devil: :lol: (ám legyen...)
A második is igaz.  :innocent:

Nyilván sokat számítanak a körülmények, és nyilván asszony sem kocsikázna dugóban és autópályán 7 literből el.  ::) :surrender:
:-):-):-):-)
dehogy is,csak pojénkodtam!:-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.05.20 22:22:07
A fogyasztáscsökkentés rendkívül egyszerű dolog. Az az egyet kell szem előtt tartani, hogy az autó a lehetőségekhez képest a legmagasabb fokozatban a leglassabban haladjon - úgy értve, hogy még tudjon gyorsulni az autó, ha szükség van rá, tehát mondjuk 1000-1200 alá ne essen a fordulat. (Természetesen minél nagyobb ccm-jű motorról beszélünk, annál alacsonyabb ez a fordulatszám.
Ebből következően a legfontosabb dolog, hogy az 1-es fokozatban megtett távot csökkentsük a minimumra - épp emiatt volt jó bepi példája: araszolásnál én mindig lassabban megyek mint az előttem haladó, épp azért, hogy maradjon egy kis "puffer". Persze nem kereszteződéshez érve. A következő legfontosabb dolog pedig, hogy a forgalom tempójának hullámzását csillapítsuk amennyire lehet, azaz nézzünk és gondolkodjunk előre több autóval. Ha ezt a két dolgot megfogadod, akkor már biztos, hogy legalább az adott úttípusra érvényes gyári értékeket hozni tudod.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.05.21 19:56:13

Én egyszer olvastam hogy a 4 dik sebességi fokozatot is el lehet felejteni mert nincs értelem. Ha gyorsulni akarsz akkor ott a 3. ha meg haladni fogyi csökkentve akkor meg ott az 5
Ehez mit szóltok?? van benne valami??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2013.05.21 20:28:07
Ha 3-ban addig kihúzattad, hogy lehet 5-et kapcsolni, akkor tovább pörgetted a szükségesnél. Kell az a 4., ha fogyira gyúrsz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.05.21 22:15:59
Én egyszer olvastam hogy a 4 dik sebességi fokozatot is el lehet felejteni mert nincs értelem. Ha gyorsulni akarsz akkor ott a 3. ha meg haladni fogyi csökkentve akkor meg ott az 5
Ehez mit szóltok?? van benne valami??
Miért pont a negyediket...? Ha a forgalom 35-40-nel csordogál, akkor arra pont ideális. A 3-asnak már sok (fogyi szempontból), az 5-nek meg kevés kisebb motoroknál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.06.12 11:07:20
halihó!

gondkolkodok, hogy E12   1.4 benzinessel és 1.4 d4d-vel mennyi különbség lehet a fogyasztásban egy bp-salzburg vonalon oda-vissza megengedett tempóval.

járt már valaki arrafele pályán?

üdv
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.06.12 11:38:32
halihó!

gondkolkodok, hogy E12   1.4 benzinessel és 1.4 d4d-vel mennyi különbség lehet a fogyasztásban egy bp-salzburg vonalon oda-vissza megengedett tempóval.

járt már valaki arrafele pályán?

üdv
Az én vvti-m évente egyszer-kétszer megteszi ezt az utat. Nem tűnt fel jelentős fogyasztás különbség a Debrecen-Bp közti etapokhoz képest. Azt mondanám, inkább attól függ, hogy keleti vagy nyugati-e a szél. Aszerint jártam már meg 6,5-es, de 7,5-es átlaggal is (líma nélkül, vagy nagyon keveset klímázva). A tendencia az, hogy "kifelé" kicsit több a fogyasztás, mint hazafelé, de ezt a kis különbséget a szél könnyen fel tudja borítani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.06.12 12:10:20
az szép érték!

majd meglátjuk mi lesz a vége

haladós a pálya arrafele? van valami extra nehezítés az ittenihez képest?
tankolni hol érdemes?

köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.06.12 12:28:08
Én az utóbbi néhány alkalommal a Sankt valentin-i pihenőnél, az ÖMV-nél tankoltam. Ha jól emlékszem, ez az A1-en éppen 150 km-nél van. Ki szokta bírni egy teli tank Debrecentől idáig.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én átlagosan műszer szerinti 120-130-as tempó közt szoktam közlekedni. De nem monoton módon, azaz kedvem szerint szoktam jobban is vagy kevésbé nyomni neki, így ebben van GPS szerinti 110, de 135 is.

Eső nagyon gyakran van Bécs környékén, vagy attól nyugatra az A1-en. Az erős szél is jellemző. És szinte mindig van felújítás alatti szakasz, és mindig tele a pálya, de a megengedett sebességgel lehet haladni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.06.12 23:36:59
gondkolkodok, hogy E12   1.4 benzinessel és 1.4 d4d-vel mennyi különbség lehet a fogyasztásban egy bp-salzburg vonalon oda-vissza megengedett tempóval.

járt már valaki arrafele pályán?
E11 nem VVTi-vel már megjártam, a teljes útra vetítve egy hajszálnyival 6 liter fölött jött ki az átlag. A VVTi ennél egy kicsit azért többet eszik, de csak pár deci az eltérés, valszeg a 6,5 reális érték. A dízel ennél szerintem minimum 1 literrel kevesebből kijönne, de inkább még nagyobb az eltérés.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.06.13 07:12:12
halihó!

gondkolkodok, hogy E12   1.4 benzinessel és 1.4 d4d-vel mennyi különbség lehet a fogyasztásban egy bp-salzburg vonalon oda-vissza megengedett tempóval.

járt már valaki arrafele pályán?

üdv
igaz,nem bp-salzburg,de egy bp-passau-bp távot nemrég lenyomtam egy 3hengeres kávédaráló tdi seat ibizával.
a táv kb.ugyanannyi. 3személy+2nagy batyu.
oda vissza 1100km körül volt.
fogyasztás átlaga ~6liter volt.
150km/h tempóval.
a vvti többet kér ilyen tempónál sík úton is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.06.13 16:21:03
halihó!

gondkolkodok, hogy E12   1.4 benzinessel és 1.4 d4d-vel mennyi különbség lehet a fogyasztásban egy bp-salzburg vonalon oda-vissza megengedett tempóval.

járt már valaki arrafele pályán?

üdv
Szia :)
1.4d4d 5 liter alatt marad szabalyos tempoval (auris 2.0d4d 5.3-at tudott szabalyos tempoval arrafele)
Tankolni hol erdemes? Meg kell nezni neten (http://www.oeamtc.at/index.php?mlay_id=2500&xmlval_ID_KEY%5B0%5D=11156&search=yes&state=&selectedFuelType=normal&ZIP=)  ;)
Ha nem problema lehajtani a palyarol egy 1-2 km kiteroert, akkor akar 20 centet is konnyen lehet sporolni literenkent  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.06.14 14:30:23
köszi az infókat
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2013.06.26 10:55:31
köszi az infókat

Èn mindig JET-nél tankolok, a benzin minöségével és árával is meg vagyok ott elégedve.  :)

MÀS:

2 hete volt egy balatoni kiruccanásom és elötti JET 98-as benyót nyomtam bele, tele.
Oda-vissza kb 500 km-t mentem, a fogyasztásom visszaváltásokkal, gyakori elözésekkel is 7,02-re jött ki.  Ami nálam nagyon jónak számít.  :yes:
Nem tudom ebben szerepe volt-e a 98-asnak, de tény, hogy alapjáraton mintha halkabb lett volna az autó.

Ha viszont városozok és pályázok (gyakran 150-160 km/h természetesen Németországban  :devil: )
akkor könnyen 8 liter fölé megy a fogyasztás.

De hosszútávon, ahogy írtam is, a 7,5 a reális nálam.  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.06.26 10:57:26
Tegnap tankoltam: 6.33 liter lett a vége. Ahhoz képest, hogy a 70%-a autópálya és klíma volt, a másik fele meg városon belüli nagyobb forgalom, botrányosan jó! :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.07.01 14:28:01
A múlt heti fogyasztásom 4,7 l/100 km lett  ;). Kb. 430 km-t mentem, közben 2 teljesen hideg indítás, 2 félig hideg meg néhány melegindítás történt, volt benne nagyobb város (Kecskemét) is.
Bár volt már 4,6 is, de rövidebb távon, és alacsonyabb átlagsebességgel. A mostani út során az utazósebeségem óra szerint 90-95 volt, azonban néhány rosszabb minőségű szakaszon kevesebb, és volt, amikor a forgalom miatt kellett lassabban mennem (mert nem lehetett kényelmesen előzni). Véleményem szerint ez nem számít hypermillerkedésnek, az átlagsebességem csak 2-3 km/h-val kevesebb így, tehát minimális időt nyernék a gyorsabb tempóval. Természetesen nagyon sokat motorfékeztem, üresben viszont nem gurultam, nem sokat kopott a fék... A guminyomás a gyári 2,2 bar volt, az út kb. 30 %-án volt utasom. A külső hőmérséklet 15 és 21 fok között volt.
Szerintem ez mindenképpen jónak mondható, 1 literrel jobb, mint a gyártó által megadott lakott területen kívüli fogyasztás:) Véleményem szerint ennél jobb eredményhez már hypermillerkedni kellene..
100-105-ös utazóval se ment volt 5 liter fölé szerintem, a tapasztalataim alapján.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.01 14:32:17
az nagyon jó.
gumiméret?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.01 14:34:27

Ez abszulut diesel teljesítmény :szemez: Ennél nekem is több szokott lenni ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.01 14:46:05
 :clap: Ez ugyanaz a különbség a gyári országúti értékhez képest, mint, amit az Avensisnek is megadtak (6,2 vs. 5,3, átlagsebesség:71km/h)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.07.01 15:04:55
az nagyon jó.
gumiméret?
Gyári, 195/60 R15 A-gazdaságossági osztályú GoodYear EffGrip performance.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.07.01 15:32:07
:clap: Ez ugyanaz a különbség a gyári országúti értékhez képest, mint, amit az Avensisnek is megadtak (6,2 vs. 5,3, átlagsebesség:71km/h)
Az átlagsebességem talán 66 km/h volt, vagy 65 (a város eléggé leviszi, főleg, ha nagy a forgalom). De ez önmagában nem sokat mond.
Úgy gondolom, hogy ennél jobbat már nem igazán lehet elérni hasonló átlagsebességgel, de ezzel így maximálisan elégedett is vagyok. :yes:
Esetleg még motor-előmelegítővel lehetne max. 1 decit nyerni, de csak akkor, ha háztól-házig megyek, ahol van áram. Bár nyilván rövid távokon és télen többet lehetne vele spórolni (az árát akkor sem hozni vissza).

Ez abszulut diesel teljesítmény :szemez: Ennél nekem is több szokott lenni ;)
Talán Palaczk írta, hogy ilyen körlmények között van a legkisebb különbség a benzines és dízel között, és biztosan így is van. De azért még ilyen körülmények esetén is biztosan kevesebbet fogyaszt a dízeled néhány decivel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.01 15:43:33
Az átlagsebességem talán 66 km/h volt, vagy 65 (a város eléggé leviszi, főleg, ha nagy a forgalom). De ez önmagában nem sokat mond.
Úgy gondolom, hogy ennél jobbat már nem igazán lehet elérni hasonló átlagsebességgel, de ezzel így maximálisan elégedett is vagyok. :yes:
Esetleg még motor-előmelegítővel lehetne max. 1 decit nyerni, de csak akkor, ha háztól-házig megyek, ahol van áram. Bár nyilván rövid távokon és télen többet lehetne vele spórolni (az árát akkor sem hozni vissza).
Talán Palaczk írta, hogy ilyen körlmények között van a legkisebb különbség a benzines és dízel között, és biztosan így is van. De azért még ilyen körülmények esetén is biztosan kevesebbet fogyaszt a dízeled néhány decivel.
Az 1,4d4d, ami kb ezzel a 97LE-s benzinessel összevethető (márha a tied 1,4 és nem 1,6), akkor a dízel 4 liter alatt evett volna. Szűk 1 liter mindenképpen meglenne, ebben biztos vagyok. Ez a két motor közötti legkisebb difi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.07.01 17:58:41
Azért az 1.4 benzinnél erősebb a D-4D.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2013.07.01 18:15:36
Azért az 1.4 benzinnél erősebb a D-4D.  ;)
Mármint nagyobb a nyomatéka  ;)
LE-ben nem gondolom, hogy több.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.01 20:12:15
Szokásos dilemma. ;D
Visszatérő.
Maximális teljesítménye a benzinesnek nagyobb, de használat közben összességében a dízel érződik erősebbnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2013.07.01 20:26:16
Hát igen, dízelnél a nyomaték vág oda. Mondjuk legalább kétszeres a kompresszió (pl. Mazda6 SkyActiv, de az kifejezetten alacsony kompressziójú motor), de inkább nem kevéssel több. Ezért is terheli jobban a mechanikát. De cserében alacsonyabb fordulatokon megy inkább.
Pont nemrég tárgyalgattuk, hogy a benzines Toyota motorok is elég takarékosak tudnak lenni, persze stílustól függően.
Én az enyémmel kb. elégedett is vagyok, FUBA például képtelen 10 fölé vinni, pedig ahogy hallom, hogy is mondjam csak...érdekesen vezet, na  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.07.01 20:47:27
Normál használat mellett sokkal erősebb a dízel. Megvan a max nyomaték 1800-3600ig. Ettől rugalmasabb is, és nem kell minden előzéshez visszaváltani.

A csúcsteljesítmény meg csak egy szám, amit szinte soha nem használ ki az ember.  Ugyanez igaz a  0-100ra. Nem lehet autókat/motorokat számok alapján összehasonlítani. Meg kell nézni egy teljesítménydiagramot, és a görbék alatti területet összehasonlítani. Elég egyértelműen látszik amiről beszélek.

Nemtudom ebben mi a dilemma. Ezek tények.  :flowers: ;) :D

Amúgy valakivel még beszéltük télen, hogy csinálunk egy ilyen "gyorsulási", rugalmassági tesztet. Már nem emlékszem kivel.  :?: :wacko:
De állok elébe.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2013.07.01 20:50:55
Hát igen, dízelnél a nyomaték vág oda. Mondjuk legalább kétszeres a kompresszió (pl. Mazda6 SkyActiv, de az kifejezetten alacsony kompressziójú motor), de inkább nem kevéssel több. Ezért is terheli jobban a mechanikát. De cserében alacsonyabb fordulatokon megy inkább.
Pont nemrég tárgyalgattuk, hogy a benzines Toyota motorok is elég takarékosak tudnak lenni, persze stílustól függően.
Én az enyémmel kb. elégedett is vagyok, FUBA például képtelen 10 fölé vinni, pedig ahogy hallom, hogy is mondjam csak...érdekesen vezet, na  :D
Ja ja, 9 liter az átlagom ami szuper jó!
Ismerősöméket kérdeztem az átlagukról, az egyiknek egy 200 pacis, a másiknak meg egy 500 pacis autója van, a 200 pacis átlaga kb. 16 liter/100km az 500 pacisé meg olyan 35...
Emiatt tankoláskor mindig eszembe jut, hogy olyankor azért nem is rossz nekem ez a 115 paci...
Régen, mondjuk amikor nekem volt 220 pacis autóm, azzal nekem 20-25 között volt az átlag utcán, de az 1.6 4A-GE motoros Corolla versenyautóm is megette a hegyi felfutás alatt a 35litert 100 kilométerenként, pedig az nem volt több 180 pacinál!  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.07.02 13:47:01
az általános téveszme, hogy "a dízelek erősebbek", szerintem azért olyan erős az átlagemberben, mert az átlagos sofőr átlagos stílusában valóban ez a helyzet. Ahogy PiciPeti is mondja. Ha kicsi-közepes gázzal gyorsítok és 2500-3000 körül felváltok akkor a dízel azért érződik erősebbnek, mert erősebb is.
az persze más kérdés, hogy a benzinest kétszeres fordulatig lehet pörgetni. csakhogy oda az átlagjúzer sosem szokta.
szerintem ennek a problémának úgy a legegyszerűbb a megoldása, hogy automata váltós kocsikat kell összehasonlítani. és akkor rögtön kiderül, hogy a padlógázon a ténylegesen nagyobb teljesítményű autó teljesít majd jobban...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.02 14:20:57
Ja ja, 9 liter az átlagom ami szuper jó!
Ismerősöméket kérdeztem az átlagukról, az egyiknek egy 200 pacis, a másiknak meg egy 500 pacis autója van, a 200 pacis átlaga kb. 16 liter/100km az 500 pacisé meg olyan 35...
Emiatt tankoláskor mindig eszembe jut, hogy olyankor azért nem is rossz nekem ez a 115 paci...
Régen, mondjuk amikor nekem volt 220 pacis autóm, azzal nekem 20-25 között volt az átlag utcán, de az 1.6 4A-GE motoros Corolla versenyautóm is megette a hegyi felfutás alatt a 35litert 100 kilométerenként, pedig az nem volt több 180 pacinál!  :yes:
Számomra már a 9 liter is horror 25 meg 35 literre már jelző sincs :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: FUBA - 2013.07.02 16:25:07
Számomra már a 9 liter is horror 25 meg 35 literre már jelző sincs :D
Horror bizony, én is fél év (7500 km) alatt beletankolom a kocsiba a piaci árát... ; ) Mondjuk most már olcsó 20 éves autóm van...
Mint a régi viccben: Hogyan lehet megduplázni a trabantod árát? Telitankolod... [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.02 16:45:53
Horror bizony, én is fél év (7500 km) alatt beletankolom a kocsiba a piaci árát... ; ) Mondjuk most már olcsó 20 éves autóm van...
Mint a régi viccben: Hogyan lehet megduplázni a trabantod árát? Telitankolod... [rohog]
Ja ja a trabant az egy drága autó volt: egy magyar 2 évi keresete, egy német 3/4 évet dolgozott egy  merciért.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2013.07.02 22:07:11
Sziasztok!

Május 22.-én vettem egy 2005-ös 1,6 sedant. Azóta négyszer tankoltam. Az első tankolásom 300 km autópálya, amíg Debrecenből hazahoztuk Székesfehérvárra, és még 400 km munkába járás után, 6,1L/100km jött ki.
A második tankolásom 740km 41L, 5,54L/100km jött ki, fedcomp szerint 5,8L volt az átlag fogyasztása.
A harmadik tankolásom 668km 35,8L 5,36L/100km jött ki, fedcomp szerint 5,6L volt az átlag fogyasztása.
A negyedik tankolásom 745km 43,32L 5,8L/100km jött ki, fedcomp szerint 6L volt az átlag fogyasztása. Itt már kánikula volt és ment a klíma is néha.
Az útvonal, amin használom munkába járáshoz, Székesfehérvár-Veszprém 100km oda vissza szakaszon 8-as főúton, kétszer két sáv. 70-90-100-110km/h korlátozásokkal. Gyakorlatilag városban is már két sávom megyek, majd ráállok 90-100-ra és Várpalotán átmegyek majd  Veszprémben kiszállok. Nem kell előznöm, nem tartok fel senkit, hisz a két sáv elég hogy elmenjenek mellettem. Ebből a 100km -ből legalább 10km-t csak gurulok,  annyi emelkedő és lejtő van mindkét irányba, tehát nem sima alföldi táj.
Szerintem ez egy nagyon jó átlag, ahhoz képest, hogy előtte egy gázos Swift II volt és a Toyotát is át akartam alakítani., de ilyen fogyasztás mellett már csak kb 5-6 ezer forint a különbség, amiért már nem érné meg. A Swifttel 6,8L volt a gáz fogyasztása+ a benzin indításokkal együtt. Így  2100km 6,8*261+200 ft benzin =41470Ft/ hó volt a Suzukival
Most kb 5,5L benzinnel számolva 5,5*400*2100km=46200Ft/hó a Toyotával
Ezek után csodálkozva olvasom a 4,7L fogyasztást. Ma kíváncsiságból lenulláztam az átlag fogyasztást menet közben, amikor 90km/h val menten. Ekkor a pillanatnyi fogyasztás mérőm 4,5L mutat, ha egy kicsit gyorsítok már emelkedik is.Hogy lehet átlag 4,7L fogyasztás ezek után elérni? Ha esetleg az adriáig gurulnék motorfékkel??))))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.07.03 08:13:31

HA szigorúan 80-90nel mész, meg főleg ha lakott területeken is átgurulsz 50nek, akkor sztem lemehet 5 alá.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.07.03 08:46:41

szerintem ilyen magas futásteljesítménnyel a gázosítás alapkövetelmény. legalábbis költségvetési szempontból. ne abból indulj ki, hogy mennyit fogyasztott a korábbi autód a gázból, hanem abból, hogy mennyivel kevesebbet a sima benzinüzemhez képest. abból talán lehet következtetni arra, hogy a mostani fogyasztásod mennyivel csökkenne, ha gázzal mész
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.07.03 09:03:53
HA szigorúan 80-90nel mész, meg főleg ha lakott területeken is átgurulsz 50nek, akkor sztem lemehet 5 alá.
Az 1.4 vvti hatchback-emmel mért átlagfogyi adataim, autópályán egy rövid szakaszon, 2 csomópont között, oda-vissza (É és D):

É.irány  5,2   D.irány   5,2   hőmérséklet 18 fok  szél K, gyenge
É.irány  5,4   D.irány   6,2   hőmérséklet 10 fok  szél D, erős
É.irány  5,8   D.irány   4,8   hőmérséklet 29 fok  szél É, erős
É.irány  5,6   D.irány   5,1   hőmérséklet 25 fok  szél É, közepes/erős

Utas és klíma nélkül, felhúzott ablakokkal, GPS-el 90 km/h-s sebességet tartva. Ekkor a BC átlagsebessége is 90-et mutat a mért szakaszra.
Van egy meteo mérőhely a szakaszon, onnan a szélirány, szélsebesség. A szakasz kb. első fele, nagyon enyhe -alföldi - emelkedő, aztán lejtő. Vissza persze ugyanígy. 

Van itt még valami, ugye, a BC mennyire pontos, nos immár öt év tapasztalata, hogy ha gondosan "ugyanodáig" tankolok, mint az előző tankolásnál, pl. mindkét alkalommal csurig, akkor a BC átlagfogyi adatát kapom vissza mindig. Max. egy deci eltérés, nyílván kerekítési hiba és valami pontatlanság marad benne. És ehhez nem kell ugyanannál a kútnál, sőt kútfejnél tankolnom.

A mérések összátlaga: 5,4. Mennyi is a gyári szabványos mérési eredmény?...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.07.03 09:47:24
Ezek után csodálkozva olvasom a 4,7L fogyasztást. Ma kíváncsiságból lenulláztam az átlag fogyasztást menet közben, amikor 90km/h val menten. Ekkor a pillanatnyi fogyasztás mérőm 4,5L mutat, ha egy kicsit gyorsítok már emelkedik is.Hogy lehet átlag 4,7L fogyasztás ezek után elérni? Ha esetleg az adriáig gurulnék motorfékkel??))))
Az enyém 1,4-es, bár nem sokat, de 1-2 decit mindenképpen számít. Ahogy írtam is már, optimális körülmények voltak végig, az óra szerinti 90-et alig léptem túl, ahol pedig rosszabb volt az út minősége, inkább 80-nal mentem egy szakaszon, és egyszer sem pörgettem 3000 fölé a motort. De ha végig 90-100-as utazóval megyek, akkor is ki lehet jönni 4,9-5 literrel, tapasztalatim alapján (nyáron mindenképpen).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.07 20:04:13
Na szóval:
Elmúlt egy hónapban csak Pöstön forgolódtam, Szombaton irány lett Miskolc.
A városi fogyi nem pontos, mivel első lekattanásnál nem hittem el (valami 25-26 lityónál), úgyhogy kapott második kattot, meg még kiegészítettem hogy 12000 legyen a végösszeg, így 363km-re kerek 30 litert nyomtam be, ez 8,27-es fogyi.
Lementem Miskolcra, sebesség 110, fele klímázva, két ember, blökk, meg még az anyósülésen is csomagok, lógó farral, Miskolcon pályáról lejövet tankeroltam, első kattig, a második kattig csak valami plusz pár deci tolt bele, 182km 11,87 lityó: 6,52.
A két napban kocsival rohangáltunk be shoppingolni a városba faluról, sikerült belevágni 147km-t, majd ma tankoltam egy másik kúton mielőtt kijöttem volna a városból és fel a pályára.
Az eredmény elképesztő 7,5 liter, ami 5,1-es fogyasztásnak felel meg.
Hazafelé átlag 110, 3-an voltunk, végig ment a klíma, most tankoltam, 187km-re 12,33 lityót, ami 6,59es fogyi,
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.07 20:45:23
Ez egy teszt volt, vagy mindig így csinálod?
Végül is max. 2x is elég lett volna tankolnod.
Neked nincs átlagfogyi kijelződ?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.07 20:48:08
Ez egy teszt volt, vagy mindig így csinálod?
Végül is max. 2x is elég lett volna tankolnod.
Neked nincs átlagfogyi kijelződ?
Nincs átlagfogyi kijelzőm.
Kiváncsi voltam mennyit iszik ilyen 90-100-as tempónál nyáron.
Legközelebb lemérem hogy ha pályán 130-at megyek, mennyi a fogyi nyáron, télen 7,6 volt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.07 20:53:11
még a végén megtanulod kezelni a coridat balázskám!!;))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.07 20:58:49
Nincs átlagfogyi kijelzőm.
Kiváncsi voltam mennyit iszik ilyen 90-100-as tempónál nyáron.
Legközelebb lemérem hogy ha pályán 130-at megyek, mennyi a fogyi nyáron, télen 7,6 volt.
OK így már érthető.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.07 21:01:22
még a végén megtanulod kezelni a coridat balázskám!!;))
Eddig is így hajtottam, csak nem mértem külön a pálya és a közúti szakaszt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.07 21:04:03
tudom,csak csipkelödtew.
nagyon jó fogyit hoztál össze.
én az elmult 2napban lenyomtam 1100kmt,nem számoltam pontosan. de 3-4személy meg sok klíma 5,6lett a fedkomp vége. max.120 óra szerinti tempóval.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.07 21:06:23
tudom,csak csipkelödtew.
nagyon jó fogyit hoztál össze.
én az elmult 2napban lenyomtam 1100kmt,nem számoltam pontosan. de 3-4személy meg sok klíma 5,6lett a fedkomp vége. max.120 óra szerinti tempóval.
Itt ketten mentünk vásárolgatni, 20-25km-es etapok mentek 80-100-as tempóval, 3x voltunk bent a városban, szal a 147-ből olyan 120-130km közút, illetve M30-as bevezető.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.07 21:13:18
még a végén megtanulod kezelni a coridat balázskám!!;))
Ja, lassan megtanul vezetni. :D
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.07 21:17:32
Ja, lassan megtanul vezetni. :D
Az mi? Amikor az elektronok áramlását szabályzom, vagy amikor a nagy monitor előtt félálomban ülök, amin futnak azok a szaggatott vonalat középen és van valami kerek izé előttem meg pedálozni kell?
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.07 21:23:39
Az mi? Amikor az elektronok áramlását szabályzom, vagy amikor a nagy monitor előtt félálomban ülök, amin futnak azok a szaggatott vonalat középen és van valami kerek izé előttem meg pedálozni kell?
Az a biciklizés  [rohog] :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.07.10 15:48:16
Nincs átlagfogyi kijelzőm.
Kiváncsi voltam mennyit iszik ilyen 90-100-as tempónál nyáron.
Legközelebb lemérem hogy ha pályán 130-at megyek, mennyi a fogyi nyáron, télen 7,6 volt.
Viszont a malacorrúnak nagyon jól be lehet lőni a benzintank mutatóját, és azzal szinte decire pontos fogyiértéket tudsz számolni!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.07.10 15:58:47
Viszont most leteszteltem, mit eszik a COV meghajtva. A múltkorjában nagyon kellett sietni, természetesen egy német autópályáról beszélünk, ahol is másfél óra alatt kellett volna kb. 230 km-et megtenni háztól házig, tehát ebben még városi szakasz is volt. Végül is 1:40 alatt sikerült, az átlagtempó 137 km/h volt. A fedcomp 8,7-et mutatott, (amikor aztán tankoltam, akkor a valóság 4 decivel volt rosszabb az akkor mutatottnál, tehát ez 9,1-9,2 körüli tényleges fogyit jelent). Visszafelé már nyugisan jöttem, 130 körül, és így lement 8,3-ra, tankolásnál 8,1-et mutatott, a számolt fogyi pedig 8,67 lett. Mindez végig klímával 30 fok körül két felnőttel és 3 gyerekkel, sok csomaggal.
Sajnos egyre inkább kiderül az, hogy az egyterűnek nagy a homlokfelülete, így a benzinmotorosok fogyasztása nagyon alacsonyra nem vihető le. Magyarán nem érdemes vele nagyon lassan menni, mert nem fogyaszt annyival kevesebbet, mint amennyivel lassabb. Persze amíg nem számít minden fillér...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.10 17:29:24
Viszont a malacorrúnak nagyon jól be lehet lőni a benzintank mutatóját, és azzal szinte decire pontos fogyiértéket tudsz számolni!
Next time I will buy a pig-nose passat  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.07.10 20:54:59
Next time I will buy a pig-nose passat  :hug:

No, ha bassát-passát, akko' kimaradt az i bötű! Pig-noise. :D :D :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.10 22:21:53
No, ha bassát-passát, akko' kimaradt az i bötű! Pig-noise. :D :D :D
spider pig spider pig :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.07.10 22:22:34
Next time I will buy a pig-nose passat  :hug:
Úgy kell neked...
Egyébként sosem értettem, miért hívták azt malacorrúnak, az E11-re sokkal inkább ráillik.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.11 07:34:06
Úgy kell neked...
Unokabátyámnak volt, ritka autók egyike, amelyikben ha belövöm a vezetőülést, magam mögé beférek úgy, hogy még marad tér a térdem és a támla között :-D
Nem sok olyan, hétköznapi autót ismerek, amelyik tudja ezt a ficsört
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.11 07:59:51
Unokabátyámnak volt, ritka autók egyike, amelyikben ha belövöm a vezetőülést, magam mögé beférek úgy, hogy még marad tér a térdem és a támla között :-D
Nem sok olyan, hétköznapi autót ismerek, amelyik tudja ezt a ficsört
Alapvetően a B5 Passatig ez a helyzet. A B6-ban is nagy hely van, de az előző generációkban szembetűnően nagy.
Ilyen még a Superb összes, meg tán a Mondeo, és a normál autók között ennyi.
De ezügyben inkább az egyéb autók topicba menjünk át.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2013.07.11 13:13:22
Unokabátyámnak volt, ritka autók egyike, amelyikben ha belövöm a vezetőülést, magam mögé beférek úgy, hogy még marad tér a térdem és a támla között :-D
Nem sok olyan, hétköznapi autót ismerek, amelyik tudja ezt a ficsört
A Carina E talán  ::)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.07.11 13:39:06
A Carina E talán  ::)
Hát már akkoriban is 192 felett voltam, most azt hiszem valami 196-197-tel lehet számolni.
Cím: Egyéb autók
Írta: kalapos - 2013.07.11 14:00:21
Unokabátyámnak volt, ritka autók egyike, amelyikben ha belövöm a vezetőülést, magam mögé beférek úgy, hogy még marad tér a térdem és a támla között :-D
Nem sok olyan, hétköznapi autót ismerek, amelyik tudja ezt a ficsört
Vologya? Persze maga korában csak a látványa volt hétköznapi, az utasok más ligában játszottak.
(http://carinpicture.com/wp-content/uploads/2012/08/Gaz-M24-Volga-1968-1984-Photo-09-800x600.jpg)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2013.07.11 14:59:32
Hát már akkoriban is 192 felett voltam, most azt hiszem valami 196-197-tel lehet számolni.
Szerintem sanszos lehet , de 5 centit le kell ám vonni valahonnan  ;)
Cím: Re:Egyéb autók
Írta: kalapos - 2013.07.11 20:52:07
Vologya? Persze maga korában csak a látványa volt hétköznapi, az utasok más ligában játszottak.
(http://carinpicture.com/wp-content/uploads/2012/08/Gaz-M24-Volga-1968-1984-Photo-08-800x600.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Hedgehog - 2013.07.13 10:58:29
Sziasztok!

Egy kérdésem lenne, mit lehetne tenni a járgánnyal. 2002 corolla, és szeretném kicsit javítani a teljesítményét. (nem akarok átépítést, se drasztikus üzemanyag fogyasztást növelést elérni)
jelenleg 6-7,5 l között fogyaszt a lábam nehézségétől függően. Azt szeretném hogy ez az adat lehetőség szerint ne változzon, de a teljesítmény növekedjen.

Mit tudnátok javasolni?

Köszönöm.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.13 11:55:00

Gyakorlatilag semmit nem tudsz tenni, ami kis pénzből érezhető teljesítmény növekedést hozna.
Az 1.8-ra átépítés és további szívó oldali tuning eredményét éreznéd, de ez összesen 250-300000 ft programozás nélkül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.07.13 23:44:39
Ez az, ami nem megy. A pacik enni kérnek, azaz vagy paci, vagy eco.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2013.07.14 07:26:17
Sziasztok!

Május 22.-én vettem egy 2005-ös 1,6 sedant. Azóta négyszer tankoltam. Az első tankolásom 300 km autópálya, amíg Debrecenből hazahoztuk Székesfehérvárra, és még 400 km munkába járás után, 6,1L/100km jött ki.
A második tankolásom 740km 41L, 5,54L/100km jött ki, fedcomp szerint 5,8L volt az átlag fogyasztása.
A harmadik tankolásom 668km 35,8L 5,36L/100km jött ki, fedcomp szerint 5,6L volt az átlag fogyasztása.
A negyedik tankolásom 745km 43,32L 5,8L/100km jött ki, fedcomp szerint 6L volt az átlag fogyasztása. Itt már kánikula volt és ment a klíma is néha.
Az útvonal, amin használom munkába járáshoz, Székesfehérvár-Veszprém 100km oda vissza szakaszon 8-as főúton, kétszer két sáv. 70-90-100-110km/h korlátozásokkal. Gyakorlatilag városban is már két sávom megyek, majd ráállok 90-100-ra és Várpalotán átmegyek majd  Veszprémben kiszállok. Nem kell előznöm, nem tartok fel senkit, hisz a két sáv elég hogy elmenjenek mellettem. Ebből a 100km -ből legalább 10km-t csak gurulok,  annyi emelkedő és lejtő van mindkét irányba, tehát nem sima alföldi táj.
Szerintem ez egy nagyon jó átlag, ahhoz képest, hogy előtte egy gázos Swift II volt és a Toyotát is át akartam alakítani., de ilyen fogyasztás mellett már csak kb 5-6 ezer forint a különbség, amiért már nem érné meg. A Swifttel 6,8L volt a gáz fogyasztása+ a benzin indításokkal együtt. Így  2100km 6,8*261+200 ft benzin =41470Ft/ hó volt a Suzukival
Most kb 5,5L benzinnel számolva 5,5*400*2100km=46200Ft/hó a Toyotával
Ezek után csodálkozva olvasom a 4,7L fogyasztást. Ma kíváncsiságból lenulláztam az átlag fogyasztást menet közben, amikor 90km/h val menten. Ekkor a pillanatnyi fogyasztás mérőm 4,5L mutat, ha egy kicsit gyorsítok már emelkedik is.Hogy lehet átlag 4,7L fogyasztás ezek után elérni? Ha esetleg az adriáig gurulnék motorfékkel??))))

Ötödik tankolásom: 5,4 l/100km  2 kattintással a végén.

Kivettem azt a kis fehér műanyag szűkítőt, és most már 38 liter simán belement elsőre anélkül, hogy kiakadt volna a pisztoly. Így már kap levegőt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.14 07:42:32
nagyon jó fogyasztás.
ez milyen program?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2013.07.14 07:46:31
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.aguirre.android.mycar.activity&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwyLDEsImNvbS5hZ3VpcnJlLmFuZHJvaWQubXljYXIuYWN0aXZpdHkiXQ..

My Cars
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.14 07:53:52
köszi,telepítettem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2013.07.14 07:56:22
Nincs mit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.07.14 17:30:02
Megpróbáltam spórolósan menni: Solymár- Komárom, meg visszafelé: 150km átlag 3,7 l a fogyi, átlagsebesség 54km/h. Aztán Lepencétől- Szentendréig full gáz a szerpentinen, így felment az átlagom 4 l-re. Úgy látszik a gumik is bekoptak, 7 ekm után.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Jr.Hitch - 2013.07.16 10:12:09
Hali!

Valaki használt már huzamosabb ideig 95/etanolt felesbe?
Vélemények?
Köszi!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.07.16 10:21:53
én 2010nyarán ugy jártam vagy 3000kmt.
utána kivillant a chck engine lámpa a szegény keverék miatt és visszaálltam tiszta benzinre.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Zolee11 - 2013.07.16 17:45:08
én 2010nyarán ugy jártam vagy 3000kmt.
utána kivillant a chck engine lámpa a szegény keverék miatt és visszaálltam tiszta benzinre.
Én is gondolkodtam ilyesmin, de hasonló dolgoktól tartok, aztán többszörös kárt okozok ezzel a lőrével, mint amennyit nyerek az árán. :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2013.07.22 09:53:52
egy félig itthoni, félig külföldi fogyasztás, sebességhatárokat betartva

Deb-H.halom 7.8 l.

A határtól az A1-en Salzburg ezen az úvonalon http://goo.gl/maps/UojEQ (http://goo.gl/maps/UojEQ) +100 km a hegyekben mindenfele és vissza Hallstattig nem viccelek, 6.7 liter!

Hazafele A1 a határig 6.8, pálya itthon 7.8, mint odafele.

Úgy ment a kocsi, ahogy elő van írva, nagyon elégedett vagyok vele, egy mukkja nem volt, szépen vitt mindenhova, ahova mondtam neki  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2013.07.22 15:27:09

Ez szép adat, gratula! :)
Pályán gondolom 4000 alatt tartottad, azért is tudott 7 alatt enni.  :yes:

Nekem a legutóbbi 584 km-en 7,8 a fogyasztásom. Ennek 60%-a nagyvárosi dugókban, piroslámpáknál araszolás és néha tépés, hogy meglegyen a zöldhullám.  :innocent:
Maradék 40% pálya 140-150 km/h-es tempó (Németországban  :) ).

Összességében nem vagyok elégedetlen.  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.07.22 15:36:48
Mi most értünk haza. Szeged-Balaton, ott csavargás, majd haza. 5,1et mutatott induláskor, 4,7et hazaérkezéskor. Még nem tankoltam, de lehet nem is nyomom teli, mert innen megint fél év lenne mire kifogy :)
Odafelé 130, klíma végig csurig pakolva. Ottani tekergés változó, többnyire nagyon kényelmes 45-85 között, sokszor klíma, üresen (4 fő). Majd hazafelé 120-130, klíma, szintén csurig pakolva.
930km-nél jelzett a szegénységjelző, ami 4,8as valós átlagot jelent. (szinte centre pontosan 45 liternél jelez)
Úgy gondolom jók ezek a Conti Eco Contact5ösök :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Jr.Hitch - 2013.07.31 22:02:55
Sziasztok!

1.4 VVTi E12 Corollánál, ha kigyullad a Benzin lámpa kb. mennyi Nafta lehet még benne vagy ki mennyi km-t mert elmenni vele?! :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.07.31 22:18:32
Sziasztok!

1.4 VVTi E12 Corollánál, ha kigyullad a Benzin lámpa kb. mennyi Nafta lehet még benne vagy ki mennyi km-t mert elmenni vele?! :D
A tapasztalatok szerint kb 8 liter, tehát 100 km-t normál tempóban valószínű.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.01 08:49:42
E11 4EFE-nél a 10 liter sem kizárt (volt ilyenre példa, 160 km-t mentem sárga lámpával).  :) Nagyon pesszimista a Toyoták mutatója ilyen szempontból (legalább így tuti nem maradsz az úton kifogyott benya miatt).

Én még mindig nem tudok tankolási eredményt beírni, tekintve hogy két hete áll az autó.  :cry: De legalább már most 600 km felett van benne, jövő héten valszeg már lesz tankolás. 5 hete nem jártam kúton.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2013.08.01 09:01:29
E11 4EFE-nél a 10 liter sem kizárt (volt ilyenre példa, 160 km-t mentem sárga lámpával).  :) Nagyon pesszimista a Toyoták mutatója ilyen szempontból (legalább így tuti nem maradsz az úton kifogyott benya miatt).
...
Üdv!

Így lehet, nálam rendesen világított már a lámpa, belement valami 47 liter. Tehát még volt kb. 13 benne, ami (használattól függően) olyan 200km  ;)
Más  autónál nem néztem még ilyet, pl. Marutin nincs is ilyen fícsör  :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.08.01 09:20:39
Sziasztok!

1.4 VVTi E12 Corollánál, ha kigyullad a Benzin lámpa kb. mennyi Nafta lehet még benne vagy ki mennyi km-t mert elmenni vele?! :D

(http://kepfeltoltes.hu/101029/Benzinmero_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Nálam ha kigyullad a lámpa, 41-42 litert tudok beletankolni. Valóban óvatos a Corollák mérője. Egyszer sikerült, kellő nem odafigyeléssel, teljesen kiürítenem a tankot. Ekkor 190 km-t mentem városi, kertvárosi környezetben a lámpa kigyulladásától a tank kiürüléséig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Jr.Hitch - 2013.08.01 09:25:30
De nem 55 literes a tank? :surrender:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.08.01 09:27:20
E11 4EFE-nél a 10 liter sem kizárt (volt ilyenre példa, 160 km-t mentem sárga lámpával).  :) Nagyon pesszimista a Toyoták mutatója ilyen szempontból (legalább így tuti nem maradsz az úton kifogyott benya miatt).

Én még mindig nem tudok tankolási eredményt beírni, tekintve hogy két hete áll az autó.  :cry: De legalább már most 600 km felett van benne, jövő héten valszeg már lesz tankolás. 5 hete nem jártam kúton.  ::)
Hát, az országban sem nagyon! :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.08.01 09:47:28
5 hete nem jártam kúton.  ::)
Be fog csődölni az Agip Érden, belőled élnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.08.01 10:08:54
De nem 55 literes a tank? :surrender:
Dehogynem. A gyár szerint 55 liter. Teljesen kiürülve viszont az "R" betű legalsó pontjára mutat a mutató. Tehát az utolsó vonalkánál is lehet még benne vagy kilenc liter.... viszont amit nem sikerült még ellenőriznem, meg végül is tökmindegy, hogy teljesen csurig tankolva 55 liter-e. Nyilván nem. Ezek az általam kalkulált adatok viszont csurig tankolásnál igazak hozzávetőlegesen.
 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.01 10:18:25
Hát, az országban sem nagyon! :D
Az egy hét volt csak. ;) Viszont elköltözött a melóhelyem, tehát vonatozok, így gyakorlatilag egyáltalán nem használom a kocsit. Két hete áll szüleimnél... Ha akarnám se tudnék hipp-hopp beleülni és menni. Valahogy le kéne jutni érte.  :D

Be fog csődölni az Agip Érden, belőled élnek.
MOL. És nem. :D

Dehogynem. A gyár szerint 55 liter. Teljesen kiürülve viszont az "R" betű legalsó pontjára mutat a mutató. Tehát az utolsó vonalkánál is lehet még benne vagy kilenc liter.... viszont amit nem sikerült még ellenőriznem, meg végül is tökmindegy, hogy teljesen csurig tankolva 55 liter-e. Nyilván nem. Ezek az általam kalkulált adatok viszont csurig tankolásnál igazak hozzávetőlegesen.
E11 tud az E alá mutatni... Még akkor is volt benne ~5 liter.  [rohog]
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.08.01 10:20:13
Az egy hét volt csak. ;) Viszont elköltözött a melóhelyem, tehát vonatozok, így gyakorlatilag egyáltalán nem használom a kocsit. Két hete áll szüleimnél... Ha akarnám se tudnék hipp-hopp beleülni és menni. Valahogy le kéne jutni érte.  :D

egy pici séta mindenkinek kell...a karosszékből álljanak most fel...;)))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.08.01 11:01:27
E11 tud az E alá mutatni... Még akkor is volt benne ~5 liter.  [rohog]
Nekem ilyan is volt, hogy a mutató már a lámpát takarta ... lazán nekiindultam Érd-nek ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.01 14:17:58
Mert te kemény vagy mint a vídia.  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: MFerenc - 2013.08.01 14:26:44
...vagy mint az avas szalonna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.08.01 15:07:53
Mert te kemény vagy mint a vídia.  [rohog]
Max mint az NVIDIA. Bár most pont Ati kártya van a gépemben ...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.08.01 16:36:51
Dehogynem. A gyár szerint 55 liter. Teljesen kiürülve viszont az "R" betű legalsó pontjára mutat a mutató. Tehát az utolsó vonalkánál is lehet még benne vagy kilenc liter.... viszont amit nem sikerült még ellenőriznem, meg végül is tökmindegy, hogy teljesen csurig tankolva 55 liter-e. Nyilván nem. Ezek az általam kalkulált adatok viszont csurig tankolásnál igazak hozzávetőlegesen.
Én már tankoltam E12be 56 litert...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2013.08.01 20:30:44
Én már tankoltam E12be 56 litert...
A 2002-es E12 sedan gépkönyvében még 60 l volt megadva. Ahogy elnézem 1x én is kicsivel többet tankoltam 56-nál (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html?page=3) még 2008-ban.
A 2005-ös HB könyvében már csak 55 szerepelt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.08.01 20:51:44
A 2002-es E12 sedan gépkönyvében még 60 l volt megadva. Ahogy elnézem 1x én is kicsivel többet tankoltam 56-nál (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html?page=3) még 2008-ban.
A 2005-ös HB könyvében már csak 55 szerepelt.

Az enyémben 55l van(2002es). A könyvben dátum nincs :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.08.02 02:18:28
Én már tankoltam E12be 56 litert...
"Mondjuk ezzel pont atb*sztak"  :lol: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.08.02 10:20:15
Tudom, után fel is gyújtottam a benzinkutat  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.02 10:26:19
"Mondjuk ezzel pont atb*sztak"  :lol: :D
:clap: :clap: :clap: :D :lol: [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.08.02 10:30:14
Mondjuk már a csomagtartó is horpadni kezdett a tankban lévő vákuumtól :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.08.02 16:12:03
Marmint tagulni Gaben  :tt2:
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2013.08.02 16:17:24
Marmint tagulni Gaben  :tt2:
nem!  Annyira kevés üa volt benne tankolás előtt ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2013.08.02 16:25:14
Ezt mondom. Ha horpad a tank, akkor a csomagtarto (ami mellette van) tagulni kezd nem? Mindegy a lenyeg, hogy Gabent atraktak a palankon  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.08.02 21:29:11
Nem, már az egész hátulját magáénak akarta :) Amúgy újabb rekord a Mégabe-ba: 64,37 liter. (60as tank :)) Folyton átbsznak a palánkon ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.08.10 12:22:12
Nah 3 ember, csomag, klíma, 130 cal "repesztettem", 6,9 lett a fogyi. Emlékeztetőül 110nél 6,6 lett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: diegho - 2013.08.28 18:38:45
Kiszámoltam én is az átlagomat, kíváncsi voltam ez a sok Pécsre futkorászás mibe kerül nekem pontosan, az utolsó 720km-re 5.1 liter lett az átlagom, mindez téli gumival, nyárival lecsúsznék az 5 liter alatti kategóriába, szerintem elég jó adat ez úgy, hogy sokszor szépen megpakolva jártam vele.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.08.28 19:25:55
Kiszámoltam én is az átlagomat, kíváncsi voltam ez a sok Pécsre futkorászás mibe kerül nekem pontosan, az utolsó 720km-re 5.1 liter lett az átlagom, mindez téli gumival, nyárival lecsúsznék az 5 liter alatti kategóriába, szerintem elég jó adat ez úgy, hogy sokszor szépen megpakolva jártam vele.
Nekem a nyárival fogyaszt többet, mint télivel (mindkettő egyforma méretű) :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.08.28 20:04:16
Debrecen Zamárdi táv,  3 személy de 4 személy csomagjával, végig klíma 130 km/h felett végig minimális dugóval 330km.-re vetítve 7.6l/ 100 km.
Azt ne kérdezzétek, hogy, hogy lett ennyi de ennyi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.08.28 20:04:29
Kiszámoltam én is az átlagomat, kíváncsi voltam ez a sok Pécsre futkorászás mibe kerül nekem pontosan, az utolsó 720km-re 5.1 liter lett az átlagom, mindez téli gumival, nyárival lecsúsznék az 5 liter alatti kategóriába, szerintem elég jó adat ez úgy, hogy sokszor szépen megpakolva jártam vele.

4E-FE nagy éhezőművész tud lenni... Grat!  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.29 08:19:57
Kiszámoltam én is az átlagomat, kíváncsi voltam ez a sok Pécsre futkorászás mibe kerül nekem pontosan, az utolsó 720km-re 5.1 liter lett az átlagom, mindez téli gumival, nyárival lecsúsznék az 5 liter alatti kategóriába, szerintem elég jó adat ez úgy, hogy sokszor szépen megpakolva jártam vele.
Wow az igen! Nekem 5.4 alá sose ment.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.08.29 21:40:29
Wow az igen! Nekem 5.4 alá sose ment.  :)
Pécsre, vagy egyáltalán?
Én egyszer voltam Pécsett a malacorrúval, akkor 4,8-at evett, de azt szigorúan 90-nel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.08.30 08:39:31
Pécsre, vagy egyáltalán?
Én egyszer voltam Pécsett a malacorrúval, akkor 4,8-at evett, de azt szigorúan 90-nel.
Úgy általában. Tényleg hosszú távon egyszer volt a Cori (Ausztria túlvége), de akkor nem én vezettem és sietni kellett. Nekem mindig a tavaszi talinál jöttek ki autópályán, majd főleg autóúton iszonyat jó eredmények.  :) A legjobb eredményem 5.43, ezt tavaly nyáron csináltam, autóúton Balcsira és vissza, 311 km átlaga. 60-70-es tempó főleg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2013.09.18 19:43:43
Nekem 5.33l jött ki tavaly BP - Sirok - BP. M0 - M31 Gödöllőig aztán a 3-ason Hatvanig utána meg nem tudom pontosan megmondani, mert eltévedtem (na jó, rossz irányba vitt a GPS) :) oda fele északról kerültem a hegyeket visszafele meg át a Mátrán. Mátraháza Mátrafüred Gyöngyös. Végig a megengedettel, ahol lehetett, ahol feltartottak ott kevesebbel. Néhány előzés is volt, és még több félbemaradt kísérlet. A fogasztást rontották a lámpák a városokban és amikor lépésben bolyongtam a címet keresve.
És persze téli gumival, de a nyomással nem spóroltam, amúgy is 2.5 - 2.6-ra fújom (ritkán fújom, szezononkánt 1-2x).
Utóbbi évben már városban is le tudtam vinni 7l alá, rájöttem, hogy van elég nyomaték a motorban, amit ki kell használni, nem kell annyira pörgetni, mint szoktam, persze kisebb gáz és több idő kell a gyorsításhoz. Ja és hagyni kell kigurulni, idejében elvenni a gázt.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.09.18 19:46:45
miért nem kerecsend,eger,egerbakta,szajla felé mentél sirokra?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2013.09.18 20:04:25
Oda fele a Mátrán át akartam, menni, mert az szép. A GPS elvitt rossz irányba :) Aztán, visszafele már úgy jöttem, ahogy szerettem volna menni, de akkor már vaksötét volt és csak szarvast láttam az út közepén rámbambulni.

Ahogy írod, úgy hosszabbnak tűnik (147km), és ahogy északról kerültem még úgy is rövidebb volt (126km). A Mátrán keresztül 114km volt vissza.
Ha legközelebb járok arra, azért fontolóra veszem, hogy ne legyen mindig olyan unalmas.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.09.18 20:21:53
ja,de a legsímább terület,nem erőlködik a gép a szerpentinen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2013.09.18 21:42:43
Erölködik a gép?  ::) (Trabival is sokszor megjártuk. Mondjuk akkor tesóm kidobta a taccsot a kacskaringózás után.)

A kanyarokat meg külön élvezet egy ilyen alacsony súlyponttal rendelkező kocsival bevenni.  :D

Szerintem a szintkülönbség leküzdése jót tett a fogyasztásnak:
Végig vízszintesen lett volna végig egyenletes kb. 5.6liter (eddigi tapasztalatok alapján, ennél jobb nem volt vízszintes terepen)
Most hasalok számokat, de hasonló lehet a helyzet:
Hegynek felfele: 7.0 liter
Hegynek lefele:  3.0 liter
Átlag: 5.0
És ha ezt hozzá átlagolom az út többi részéhez, ami vízstintes volt 5.6-os fogyasztással, akkor jön ki a 5.3l .

Mégpedig azért, mert hegynek felfele, jól le volt terhelve a motor, mindig úgy gépészkedtem a váltóval, hogy tartsa a sebességet (zöld economy led mellett) és ne lassuljon, már nem emlékszem sok mindenre, de nem kellett olyan sokat váltani felfele menet 4. - 5. vitte, inkább csak lefele kellett sokat váltogatni, hogy jó legyen a sebesség a motorfékkel.
Egy benzinmotor meg nagy terhelésen jobb fajlagos fogyasztást hoz, mint kis terhelésen (sebesség tartása 90-el 2700-as fordulaton). Ha 90-nél sík terepen sikerülne jobban leterhelni a motort (alacsonyabb fordulaton nagyobb nyomatékkal), pl. egy 6 sebességes, vagy egy a mostaninál hosszabb váltóval (mint ami a régi swiftben van), akkor szerintem 5 alatti fogyasztást is ki lehetne hozni.

Dízel motornál ez a különbség nem nagyon jönne ki (mármint azzal sík terepen is kevesebbet fogyasztana), mert az részterhelésen jobb hatásfokkal dolgozik, mint egy benzines...

Vagy valakinek ezzel ellentétes tapasztalata van?
Lehet, hogy nem emiatt fogyasztott jobban a kocsi, hanem egyszerűen csak lassabban mentem a hegyen? (feltartottak a kanyarokban) :)
Az E10 sík terepen mekkora sebességnél fogyaszt a leg kevesebbet? 90? 80 vagy 60?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.09.18 22:30:44
Szerintem hegyen-völgyön többet fogyaszt minden autó, mint sik területen :szemez:
Hasalok én is egy példát: hegynek fel a Mátrában 7-9 l lefelé 4-5 l (nem tudsz végig motorfékkel menni, fékezned is kell, pl kanyarok elött) Sik területen viszont mehetsz 70-80-al egyenletesen és reális a 4,5 l
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.09.21 23:48:40
Hát toltam egy tank 98as lukoilt a kocsinak Bp-Villány-Bp távon,M6oson.
Mindenhol a max megengedettel mentem, odafelé egyedül, visszafelé két ember és rogyásig pakolva, klíma nélkül.
Pesten aztán ugyanannál a kútfejnél tankoltam, 6,99 lett, decire pontosan annyi mint 95össel, klímával
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.09.24 12:38:08
Na majd tankolok, kíváncsi leszek, én is csak ótópályán voltam 7végén a verdával.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.09.24 12:49:13
Na majd tankolok, kíváncsi leszek, én is csak ótópályán voltam 7végén a verdával.  :)
Najó, de te harmad akkora vagy mint én súlyban és tuti 80-nal mentél végig és nem 130-cal, költöztető módú csomagtartóval :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.09.24 12:58:18
Oda és vissza is GPS szerinti 115-öt tartottam (odafele neccesebb volt, 100-130-ig volt minden, visszafele már sokkal egyenletesebben sikerült.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.09.24 13:00:12
Oda és vissza is GPS szerinti 115-öt tartottam (odafele neccesebb volt, 100-130-ig volt minden, visszafele már sokkal egyenletesebben sikerült.
Akkor valahol 6,5 környékén lesz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.10.06 10:39:55
Nem nagyon szoktam fogyasztási adatokkal foglalkozni, de most épp így áll..... nálam ez ritka, pedig most se nagyon figyeltem oda, csak egy picit vettem vissza a tempóból.
autopálya 110-120 km/h 500 km kb, többi országút 90-100 as tempoval + volt egy kis éjszakai veretés bent a városban :devil:
http://kepfeltoltes.hu/131006/20131005417_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/131006/20131005417_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.10.07 17:18:30
Volt múlt héten egy közel 500 km-es etapom, ebből 350 km volt autópálya. Ahogy anno írtam is, odaúton 100-120 között, visszafele 110-115-öt tartva, plusz némi budai dugó és érdi, helyi kóricálás: 6.18.  :)
A mostani is érdekes lesz, ugyanis Tatabánya-Óvár szakaszon sikerült GPS szerinti fix 85-tel mennem 1 kamion után (nagyon nem kellett sietni, sőt).  :D Visszafele 115-ös GPS szerinti tempót tartottam, lehet, hogy este tankolok is.  :)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.07 17:56:22
várj szerdáig. olcsóbb lesz a nyál.
szíria megúszta;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.10.07 19:05:46
Az lesz (anyu bejelentkezett, hogy vigyem haza kocsival, hazajöttem és egyszerűen elfelejtettem tankolni menni). :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.07 19:13:44
nembaj,szerdáig kibírja.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.10.21 13:50:08
Na a szombati Szegedi etapot is a megszokott 6,9-es fogyival teljesítette a kocsi.
3 személy, nuku csomag, klíma off, némi fűtés rajta, külső hőmérséklet 14-16 fok volt, a pályán tartottam az óra szerinti 140-et, odafelé hogy odaérjünk nyitásra, hazafelé pedig súlyos vizelési inger miatt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.10.21 13:54:52
Én reggel 7kor indultam fel pestre, ott két helyen volt talim...... mindkétszer eltévedtem, másodiknál elkapott az ideg, főleg hogy visszafele kecskemétre is időre mentem, nem lesz fogyasztási rekord az fix :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2013.10.21 16:19:19
Én reggel 7kor indultam fel pestre, ott két helyen volt talim...... mindkétszer eltévedtem, másodiknál elkapott az ideg, főleg hogy visszafele kecskemétre is időre mentem, nem lesz fogyasztási rekord az fix :D

Legalábbis negativ  :devil:  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lasi - 2013.10.21 16:26:44
jah :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: sbernie - 2013.10.24 22:03:03
A fedélzeti computer mennyire mutat hiteles átlagfogyasztási adatokat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.10.25 08:24:20
A fedélzeti computer mennyire mutat hiteles átlagfogyasztási adatokat?
Számold ki teletankolós módszerrel. Én már többször is ellenőriztem, pontos, de lehet, hogy ez autófüggő.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.10.25 09:12:46
A teletankolós módszerrel nekem is a fedkomp által jelzetthez nagyon közeli érték szokott kijönni, plusz-mínusz egy deci.

Viszont az autós szaksajtó fogyasztási tesztjeiben gyakran alkalmazott - ugyanannál a kútfejnél egy "kattanásig" végzett tankoláson alapuló - fogyasztásmérés jó nagyokat téved, főleg ha mindössze max. 100-200 km-es tesztút áll mögötte. Szóval azokat az adatokat fenntartással kell kezelni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.10.25 11:35:02
Számomra a sajtó általi fogyasztási adatközlések akkor lettek hiteltelenek, mikor egy tesz végén a fogyasztás tárgyalásánál, leírták, hogy "kissé magas lett a mért fogyasztás, bár az is előfordulhat, hogy nem telitankolva kaptuk meg a tesztautót...."
Hát bakker, hogy akarnak bármilyen hiteles adatot szolgáltatni, ha arról sem győződnek meg, hogy mennyivel kezdték a tesztet?!?!  :ph34r:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.10.25 11:40:57
+1  :yes:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.10.25 20:47:57
3 ember régi hetesen Várpalota oda, régi egyesen vissza, haver vezetett, ő nem 2000-nél vált, de motorféknél is simán visszatette kettesbe 40nél: 5.87 lett a fogyi. Második legjobn.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.10.25 21:19:19
3 ember régi hetesen Várpalota oda, régi egyesen vissza, haver vezetett, ő nem 2000-nél vált, de motorféknél is simán visszatette kettesbe 40nél: 5.87 lett a fogyi. Második legjobn.
Korrekt. Én is visszaszoktam váltani, ha kell a motorfék. Ez lehet kis plusz gázfröccsel akár 80-nál 4-3.-ba is. Hatásos és a gázfröccs miatt a kuplungot sem nyírja.  ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.10.26 07:41:15
motorféknél is simán visszatette kettesbe 40nél:
Pazarlás, a motorféknek pont az a lényege, hogy minél hosszabb legyen a "fékút" (persze néha muszáj hamarabb visszaváltani, pl. amikor kijönnek eléd), én 30 körül szoktam 2-esbe visszatenni.
Egyébként nagyon jó ez a fogyasztási érték is. ;)
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.10.26 08:03:52
Pazarlás, a motorféknek pont az a lényege, hogy minél hosszabb legyen a "fékút" (persze néha muszáj hamarabb visszaváltani, pl. amikor kijönnek eléd), én 30 körül szoktam 2-esbe visszatenni.
Egyébként nagyon jó ez a fogyasztási érték is. ;)
Kivéve, ha haladás közben a motorfék fékező hatása is szükséges, pl egy körforgalom előtt.
Cím: Re: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.10.26 09:28:46
Kivéve, ha haladás közben a motorfék fékező hatása is szükséges, pl egy körforgalom előtt.
Ha van elég tapasztalata az embernek, akkor ebben az esetben is érdemes a leghosszabbra nyújtani a fékutat: én 50-nél kapcsolok vissza 4-esbe, majd ha nem az első kijáraton megyek ki és/vagy kicsi a körforgalom, akkor 40-nél 3-asba. Így a legtakarákosabb motorfékkel, és nem is kell fékezni, ha nem jön eléd senki. Persze üresben gurítva még kedvezőbb fogyasztást lehet produkálni, de ahhoz több tapasztalat szükséges, hogy mikor vegye ki az ember üresbe, úgy, hogy ne kelljen fékezni. Persze ha elszámítottuk, akkor motorfékkel lehet még korrigálni (hamarabb sebességbe tenni).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.10.28 20:37:24
Ezt mondom. Ha horpad a tank, akkor a csomagtarto (ami mellette van) tagulni kezd nem? Mindegy a lenyeg, hogy Gabent atraktak a palankon  :lol:

Két külön (önálló egység) térelhatárolás, közös fal nélkül. Az egyik térfogat változása és annak iránya nem feltétele sem annak, hogy a másik is változzon,(a térelhatárolások egymáshoz mért távolságának függvényében) sem annak hogy milyen irányban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.10.28 21:39:09
Totál tele tankot 3/4 jelzésig kiautózva 310 km fölötti futásteljesítményt sikerült elérni. Nagyon meg lennék elégedve, ha ez a hátralévő 3*1/4 mennyiség tekintetében is hasonlóan alakulna, de már ez az eredmény is tetszetős végkifejletet sejtet
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.10.28 21:40:17
Sajna nem lineáris...  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.10.28 21:43:21
Sajna nem lineáris...  :no:

Ez tényleg igaz, azért van még néhány húzás a tarsolyban.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.10.28 22:04:16
ja,ha hazahúzod a corit harasztiig.
megmarad a benya,gyülik bele a km;) ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2013.10.29 11:55:18
Ez tényleg igaz, azért van még néhány húzás a tarsolyban.
Például tankolsz bele? :P
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.10.29 13:12:47
Például tankolsz bele? :P

Hát... a kezdő lépésen már túl vagyok. Pl; égés hatékonyság növelése, kompresszió tűrés növelése, stb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2013.10.30 13:00:57
Pl; égés hatékonyság növelése, kompresszió tűrés növelése, stb.
Kifejtenéd bővebben?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.10.30 13:03:15
Kifejtenéd bővebben?
Alfa TS motor+Nitró+kompresszor :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2013.10.30 18:01:57
Kifejtenéd bővebben?

Dejszen már leírtam.
Nagyobb delej, tisztább keverék, a  keverékképzés alkatrészeinek tisztán tartása, a motor belső ellenállásának csökkentése, kevesebb energia felhasználás az aksiból, itd... .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.11.01 21:04:46
Egy részfogyasztási adat.
Mivel két kerékkel a járdán és lejtős úton álltam meg, a fedcomp lenullázta az átlagfogyi adatot. Ezután közvetlenül volt egy sokat parkolós-dugóban ácsorgós 20 km-es etapom (átlagsebesség 15km/h alatt...), 11,5-öt mutatott a végén, ami az eddigi tapasztalatok alapján a valóságban 12-t jelent.  :eek: :censored:   Ma mentem újabb 20-at, de rendes forgalomban, és már 8,6-on áll.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2013.11.01 21:20:54
Miután ilyeneket olvasok, mindig vállon veregetem magam, hogy kidobtam a fedcompot....  :whistling: :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.11.01 23:22:03
Hmmmm, érdekes adat jött ki a ma esti tankerolásnál:
Volt benne egy Miskolc oda vissza 110-zel, az ottani kis beugrás vásárolgatni, meg némi pöst (többfordulós pakolóhely kereséssel, több perces várakozással hogy ki tudjak fordulni, stb.). Nem nyomtam se kevésbé, se jobban mint eddig.
Második kattanásig töltöttem, még így is 6,36-ot dob a matematika, általában 6,6-7 között szokott valahol pozicionálódni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.11.24 16:20:21
Megvan az autópályás, durván lassú menet utáni első tankolás (akkor volt, hogy Óvárra 85-tel mentem egy kamionoszlop után, mert túlságosan is időben voltam, visszafele pedig 110-es GPS szerinti tempót igyekeztem tartani). Az az oda-vissza út volt tehát 340 km, majd most 600-nál tankoltam, addig 2x voltam Pesten, egyébként csak érdi, helyi, 1-5 km-es mászkálások voltak. Az átlag: 5.91! :clap: :wub: :wub: :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2013.12.02 11:22:47
Kb 20.000km és 7.5ös átlag, 2007, 1.6benzin.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.02 17:05:44
Kb 20.000km és 7.5ös átlag, 2007, 1.6benzin.
Akkor szedd össze magad, lehet ezt lejjebb is tornázni!  :D :hug:
(Már ha ugyanaz a motor: http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/363413.html)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zacc - 2013.12.03 09:08:44
Akkor szedd össze magad, lehet ezt lejjebb is tornázni!  :D :hug:
(Már ha ugyanaz a motor: http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/363413.html)

Biztosan, csak nehéz, reggel 3gyermek, 3helyre, 3*2,5km(*2 mert este visszahozni öket), +2km bevásárlás menetelre jut heti 3*80km munka, ezek az állandó menetelek, ha munkába megyek nulláztam már 5,8-6között jön ki! Rövid utakkal nehéz leszorítani bármit is, ha csak munkába járnék 6liter lenne:)
Nem teljesen az a motor, 124le, 2007es motor(de amúgy ugyanaz a blokk). a legnagyobb baj a két érték közt, hogy avensis 6sebbeséges, ez 5, 130nál 4200fordulaton van:(((( ha lenne hatodik, kb 1literrel kevesebbet is ehetne:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.12.03 09:53:16

teljesen jó. nálam hasonló körülmények közt 7.8 az egyéves átlag, de budapesten kívülre csak nyáron vagy eseti jelleggel keveredünk. egy hosszú  hatodik nekem is nagyon hiányzik...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.03 14:42:51
Így viszont hibátlan fogyi! Na igen, az Ave-ban hatos váltó van.  :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2013.12.03 14:51:20
A 2007-es Cororiban valvematic 1,6-os van már?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.03 14:53:26
A 2007-es Cororiban valvematic 1,6-os van már?
A jelek szerint nem, hanem gondolom sima vvt-i még (ezért kérdeztem fentebb).  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.12.03 14:53:50
A 2007-es Cororiban valvematic 1,6-os van már?
Mármint az E15-re gondolsz?
Abban úgy tudom, csak a dual-vvti volt, de tévedhetek...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.09 11:29:34
Péntek estém röviden:
- 20 km város, majd 150 km autópálya
- háztól házig kerek 2 óra
- 1 db kamionos mögött végig
- pályán 0 db fék
- 85 km/h

Hétfő reggel:
- Győr előtt 1 db román buszos utolérése
- onnantól konstans 100 km/h mögötte több mint 100 km-en át
- végig szélárnyékban lavírozás, buszos előzésének segítése 30+ alkalommal
- M0-nál elment, megköszönés, visszaköszönés, vigyorgás
- Pesten hatalmas szivárvány, csak hogy jól induljon a hét

 :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.12.09 11:43:11
ammá reggel 8kor is volt,le is fotóztam 2helyről is.;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.12.09 11:47:02
ammá reggel 8kor is volt,le is fotóztam 2helyről is.;)
És mi volt a szivárvány tövibe? Kincsesláda vagy melegfelvonulás? :D
És a fogyi mennyi lett, ha már ez a topic témája :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.12.09 14:36:47
nemtom nem mentem el a tövéig,sok lett voln a fogyasztás;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.09 16:16:53
És mi volt a szivárvány tövibe? Kincsesláda vagy melegfelvonulás? :D
És a fogyi mennyi lett, ha már ez a topic témája :D
Tekintve, hogy még mindig melózom, ez csak az esti tankolásnál derül ki.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2013.12.09 19:51:57
2 éve próbáltam utoljára a kamion mögött szélárnyékban autózást (M3-on), pár km után jelzett a kamionos, hogy húzzak a fenébe, határozottan észrevehetően lassított. Engem az még nem hatott meg. Aztán villogott és félig lement a leállóba, aztán vissza. Na ez után már nem kerestem másikat, ami mögé beálljak.
Nem tudom mi baja lehetett. Teljesen normálisan mentem utána. Nem 1m-el mentem a seggében, hanem legalább 5 kocsihosszal, én biztonságosnak tartottam azt a távolságot. A kocsim lámpája nem vakított. Talán a rakománya lehetett kényes.

Két hete Szegedre mentem és jöttem. Kb. átlag óra 110-el néha 100 néha 120, de nem több és csak lassan ingadozott. Visszafele végig egy nagy fehér Iveco mögött, nem zavartam, mert a kollégám vezette. :)
A fogyasztásom borzalmas lett.: 6,4l  benzin + kb. 1deci olaj /100km

Mindent megtettem: fékek megtisztítva, gumik 2.5-2.6bar ra fújva, OMV benzin, friss olaj, tiszta légszűrő, új lambda szonda (Denso). Utas nélkül, felhúzott ablakokkal nulla rakománnyal. A szokásosnál nyugisabban vezettem, ráérősen, nem rugdostam a gázt és a féket se.
Mondjuk jól megy a kocsi, nem vettem észre teljesítménycsökkenést az utóbbi időben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.09 20:01:29
Úgy tűnik, megérte a játékot az oda-vissza út (nálam a kamionost nem zavarta, a buszos meg örült sztem, hogy segítem az előzéseit): 356 km-re ment kerek 20 liter benya, tehát 5.6 liter átlagfogyi! :D :wub: :wub: :wub:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2013.12.10 07:54:16
... a buszos meg örült sztem, hogy segítem az előzéseit...
Hogyan segítetted a buszos előzéseit?

Tavaly nyáron siettem Veszprémbe, de nem akartak előlem kimenni a belső sávból, igaz nem is nagyon villogtam meg másztam a másik seggébe, inkább csak kivártam... Egyszer csak jött egy fekete OFF Audis, az ő saját tempójában, gondoltam helyet kéne cserélni, aztán rátapadtam és ő segítette az előzéseimet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.10 11:33:24
Figyelem, hogy mikor ér utol valakit (amikor előz, már lehet előre nézni és látni, hogy milyen messze van a következő kamion, amit utol fog érni), illetve néha oldalt kikandikálni elé, plusz a busz mozgásán lehet látni, hogy igyekszik befelé. Ilyenkor én ki a belsőbe és engedem, hogy előttem maradjon végig, majd visszaosonok mögé. És ez végig Győrtől az M0-ig. Ennyi. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.12.10 11:44:41
Péntek estém röviden:
- 20 km város, majd 150 km autópálya
- háztól házig kerek 2 óra
- 1 db kamionos mögött végig
- pályán 0 db fék
- 85 km/h

Hétfő reggel:
- Győr előtt 1 db román buszos utolérése
- onnantól konstans 100 km/h mögötte több mint 100 km-en át
- végig szélárnyékban lavírozás, buszos előzésének segítése 30+ alkalommal
- M0-nál elment, megköszönés, visszaköszönés, vigyorgás
- Pesten hatalmas szivárvány, csak hogy jól induljon a hét

 :D
Megőrülnék ha így kéne közlekednem. Mikor pályán megyek nem nagyon szoktam nézni a fogyit 130 km/h alatt soha nem megyek ( kivéve ha korlátozás van ).  :devil:
De azért Gratula a fogyasztási adathoz  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.12.10 11:59:33
Figyelem, hogy mikor ér utol valakit (amikor előz, már lehet előre nézni és látni, hogy milyen messze van a következő kamion, amit utol fog érni), illetve néha oldalt kikandikálni elé, plusz a busz mozgásán lehet látni, hogy igyekszik befelé. Ilyenkor én ki a belsőbe és engedem, hogy előttem maradjon végig, majd visszaosonok mögé. És ez végig Győrtől az M0-ig. Ennyi. :)
Mivan? Autópályán belső sávba mész hogy valaki a külsőben megelőzhessen? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.10 13:51:17
Megőrülnék ha így kéne közlekednem. Mikor pályán megyek nem nagyon szoktam nézni a fogyit 130 km/h alatt soha nem megyek ( kivéve ha korlátozás van ).  :devil:
De azért Gratula a fogyasztási adathoz  :D
Az a titok, hogy nem KELL, hanem megtehetem. :D Időben indultam, így is készültem, mindössze 20 perccel volt hosszabb a 85 km/h-s út mint 130-cal (visszafele a 100-as tempós meg kb 5-10 perccel). Ha 130-cal mentem volna, a Cori 7-7.5-et evett volna. Így meg 5.6. Lehet szarrágóskodni, ha ezt nézem, ezen az etapon 3000 forintot spóroltam (7 literes fogyit számolva). Lesz még egy hasonló autópályás menet jövő héten, Kecsóra megyek dokihoz, gyakorlatilag a havi matrica árát megspórolom (sorry, karácsony előtt ez is rohadtul számít :helpsmilie:).

Mivan? Autópályán belső sávba mész hogy valaki a külsőben megelőzhessen? :D
Gondolkoztál ma már?  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2013.12.10 13:52:54
Az a titok, hogy nem KELL, hanem megtehetem. :D Időben indultam, így is készültem, mindössze 20 perccel volt hosszabb az út mint 130-cal. Ha 130-cal mentem volna, a Cori 7-7.5-et evett volna. Így meg 5.6. Lehet szarrágóskodni, ha ezt nézem, ezen az etapon 3000 forintot spóroltam (7 literes fogyit számolva). Lesz még egy hasonló autópályás menet jövő héten, Kecsóra megyek dokihoz, gyakorlatilag a havi matrica árát megspórolom (sorry, karácsony előtt ez is rohadtul számít :helpsmilie:).
  :clap: Erről van szó!
Gondolkoztál ma már?  :D
Eszköz híjján...  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.12.10 13:59:26
Az a titok, hogy nem KELL, hanem megtehetem. :D Időben indultam, így is készültem, mindössze 20 perccel volt hosszabb a 85 km/h-s út mint 130-cal (visszafele a 100-as tempós meg kb 5-10 perccel). Ha 130-cal mentem volna, a Cori 7-7.5-et evett volna. Így meg 5.6. Lehet szarrágóskodni, ha ezt nézem, ezen az etapon 3000 forintot spóroltam (7 literes fogyit számolva). Lesz még egy hasonló autópályás menet jövő héten,
130-cal 3 ember full csomaggal, klímával eszik 6,9-et alattam, 185ös gumikkal. Óvatosan a lábakkal kislány  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.10 14:05:03
Oké, akkor 2800-at spóroltam.  :D
GPS szerinti 140-ről tudom, hogy 7.5-et (vagy picit felette) eszik a kocsi. Egyszer hosszú távon sikerült egy ilyet produkálni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.12.10 14:18:56
Oké, akkor 2800-at spóroltam.  :D
GPS szerinti 140-ről tudom, hogy 7.5-et (vagy picit felette) eszik a kocsi. Egyszer hosszú távon sikerült egy ilyet produkálni.
Újiszten, ott már 4500öt pörög a motor. Ott már kopik
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.10 14:39:34
Nem is én vezettem, gondolhatod... :D :helpsmilie:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2013.12.10 15:33:21
Újiszten, ott már 4500öt pörög a motor. Ott már kopik
:lol: :lol: :lol:
én idén csak párszor keveredtem autópályára a mazdával. de meg kellett állapítanom, hogy 4000-es fordulaton (ez kb 130 km/h) egy fikarcnyival sem megerőltetőbb vezetni, mint országúton. szinte kéri, hogy toljam neki  :devil: úgyhogy jól ki ki is kormoltam párszor  :devil:  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.12.12 00:51:37
Az elmúlt tíz napban a taljánoknál elkövetett bóklászások: 750 km, 6 l/100.
Oda-vissza úttal együtt: >3000 km, 6,3 l/100. Klímázni nem kellett.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2013.12.12 09:44:40
:lol: :lol: :lol:
én idén csak párszor keveredtem autópályára a mazdával. de meg kellett állapítanom, hogy 4000-es fordulaton (ez kb 130 km/h) egy fikarcnyival sem megerőltetőbb vezetni, mint országúton. szinte kéri, hogy toljam neki  :devil: úgyhogy jól ki ki is kormoltam párszor  :devil:  :lol:
Osztom a véleményed. Én is felkergetem a corit olykor olykor 180 felé is  :devil: persze csak a német pályákon :P
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2013.12.12 11:09:35
... Én is felkergetem a corit olykor olykor 180 felé is  :devil: persze csak a német pályákon :P
Illetve, én nemrég olvastam, bár nem hivatalos fórumon, hogy Olaszo-ban, ahol min. 2x3 sávos a pálya, ott 160 a megengedett. Ott is jobban lehet "kormolni".   :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.12.12 23:35:39
Ha 130-cal mentem volna, a Cori 7-7.5-et evett volna. Így meg 5.6.
Dehogy evett volna. 100 és 130 közt szűk másfél liter van, max. 7-et, de inkább kevesebbet fogyasztott volna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2013.12.13 08:29:42
Dehogy evett volna. 100 és 130 közt szűk másfél liter van, max. 7-et, de inkább kevesebbet fogyasztott volna.

Ha 130-al megy akkor nem lett volna szélárnyék sem...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.13 09:22:24
Dehogy evett volna. 100 és 130 közt szűk másfél liter van, max. 7-et, de inkább kevesebbet fogyasztott volna.
GPS szerinti 140-nél evett 7.5 körül. Óra szerint nem tudom, mert rég xar a mutató.  :devil: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2013.12.13 23:50:39
Az stimmel. Épp ezért, ha 140-nél - pláne, hogy az óra szerint inkább 145 -  eszik 7,5 körül, akkor 130-nál nem ehet ugyanennyit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2013.12.14 10:14:57
Az stimmel. Épp ezért, ha 140-nél - pláne, hogy az óra szerint inkább 145 -  eszik 7,5 körül, akkor 130-nál nem ehet ugyanennyit.
Ezért is számoltam 7-tel 130 esetében (a forintosításnál). :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2013.12.14 20:46:45
Volt egy hosszabb utam, Bécsben teletankoltam, nulláztam-Nürnberg- vissza a  magyar határig -4,8 volt az átlag. Végig 135-el mentem , de Németó-ban mentem 160-al is több szakaszt (óra szerint). Aztán a m. határtól -Bp-ig felment az átlag 5l-re, amire nincs magyarázatom (135-el jöttem). :hmmmm:
Szóval megint bebizonyosodott , hogy nem számit sokat  a hideg, meg a nagyobb sebesség a dieselnél.
A vicc hogy nyáron az M7-en 130-as átlagnál is  5,1 volt a fogyim (igaz nagyfogyasztású T-track nyárigumival)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2013.12.19 19:03:13
Ma teletankoltam a kocsit 388.9ért. Ha a 0 alatt van közvetlen a mutató, akkor még kb 7 liter van benne :) 48.5et tettem bele több kattanással. De gondolom nem új info :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2013.12.29 12:49:41
Volt egy kis Borsodi-Szabolcsi rokonlátogatás Miskolc-Szerencs-Nyiregyháza, nuku pálya, cserébe 4 ember, falvakon keresztül lassítások, gyorsítások. Ahol lehetett ott 90-nel, bár egyszer kifogtunk egy báttyát, aki komolyan vette a 60-as korlátozást az útburkolat minősége miatt, olyan 30km-en keresztül.
A 412km fogyija 5,59L lett, Shell Nitro 95 nyállal, 50-nél 4 emberrel nem igen lehet 5-öst kapcsolni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2014.01.02 11:40:37
Megjártam Erdélyt: 5,7-es fogyasztás, 3 személlyel + csomagok. A hőmérséklet +12 és -12 között, -5 fokos hidegindítás is volt. Ahol tudtam, ott mentem legalább óra szerint 90-100-zal, 50 km-es autópályán 120-130, lakott területen belül 65-70, volt benne nagyváros is (Kolozsvár).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2014.01.02 12:12:18
Volt egy hosszabb utam, Bécsben teletankoltam, nulláztam-Nürnberg- vissza a  magyar határig -4,8 volt az átlag. Végig 135-el mentem , de Németó-ban mentem 160-al is több szakaszt (óra szerint). Aztán a m. határtól -Bp-ig felment az átlag 5l-re, amire nincs magyarázatom (135-el jöttem). :hmmmm:
Szóval megint bebizonyosodott , hogy nem számit sokat  a hideg, meg a nagyobb sebesség a dieselnél.
A vicc hogy nyáron az M7-en 130-as átlagnál is  5,1 volt a fogyim (igaz nagyfogyasztású T-track nyárigumival)

jó a géped, nem cserélünk?:)

nekem most az első téligumis fogyasztásom
9.1 lett, 100 km országút, a többi városi vacakolás

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.01.02 18:30:49
Nekem most a COV végre szépet fogyasztott. Nagyon telenyomtam, és így 505 km után 41 liter ment bele. (ez kicsivel 8 liter fölött van). Ennek nagy része városi rövid utakból áll, meg, karácsonyi vásárlások, dugókkal parkolásokkalk, stb., kb. 15%-a elővárosi forgalom, ami 6 liter körül lehet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.01.06 12:12:06
Tavalyi, egész éves átlagfogyim 6.8 lett(tankolásokból és km-ből számolva ).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.01.06 16:25:37
2013, 20 ezer km, 6,65 l/100. Második legjobb éves fogyasztásom ezzel a masinával.

1,6-tól elég szép a 6,8.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.01.07 18:12:15
Utolsó tankolásomnál a töltőpisztoly többszöri kikattanása és csepegtetés után 55.02 liter ( a kocsi a lábán ment ki a kútra), ennyit még nem sikerült soha tankolnom. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csaszi4 - 2014.02.12 13:43:09
Lenne egy kérdésem a tapasztaltabb D4D-ekhez.

125km/h az óra szerint sztrádán a D4D 5,1litert kért. Városban 5,3-5,5litert nyel le. Mint ha ez egy kicsit sok lenne, nem? Mikor vettem 11000km-el ezelőtt 4,8-4,9el is beérte, de az előző gazdája valami adalékot használt folyton. Nem spurit, de valami hasonlót. Ősszel pár kigyorsításnál mikor a turbo is rendesen dolgozik kormolt párszor a kocsi. Előtte sose. Mostanában többször használom a turbot, meg jobban is pörgetem, (1400-2000 helyett 1600-2800) és az időnkénti kormolás megszűnt, de a fogyasztás alig javult. Most vegyek én is valami adalékot, vagy csak pörgessem tovább - vagy jobban? Ötletek, jó tanácsok?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.02.12 13:49:45
tél van,majd ha melexik az idő,jobban fogyaszt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csaszi4 - 2014.02.12 13:59:28
Tavaly januárban vettem az autót, akkor nagyobb hidegek voltak mint most egész télen... Szóval a hidegnek biztos köze van, de nem biztos hogy az. Nem tudom. Egyéb ötlet? Ja az alapjáratom is ugrándozik. A stabil 800 helyett mostanában 800, és 900 között váltogat.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.02.12 14:02:53
egr takarítás? légtömegmérő? nézd meg ezeket.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.02.12 14:57:45
Nekem volt kb egy éve egr szelep takarítás. Utána kicsit jobban harapott, talán jobban is fogyasztott (bár kicsi a minta, mert keveset megyek mostanában). Egyébként lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, de mintha eleinte nekem is kevesebbet evett volna.

Lehet változás: más olaj miatt, más gumi/guminyomás miatt, időjárási körülmények miatt (több szembeszél, fel se tűnik, mindig csak 5-10km/h szembeszél, hátszél helyett), lehet koszos szűrők miatt (levegőszűrő, elsősorban), más gázolaj miatt, de akár amiatt, hogy nem egyedül jársz vele, hanem plusz egy személy vagy kettő.

Nekem is mikor először feltűnt, hogy többet fogyaszt, akkor csak később esett le, hogy azért, mert korábban szinte csak cégesnek használtam, egyedül utazva, majd mikor kaptam céges kocsit, akkor meg csak családdal mentünk, tehát alsó hangon plusz 60-80 kg. Az meg jelenthet plusz 2-3 decit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csaszi4 - 2014.02.12 15:51:14
Nemrég (nyáron) volt a 120e nagyszerviz, így az olaj, a légszűrő, olajszűrő, gázolajszűrő cserélve lett! Legalább is remélem, mert a műveletet persze nem láttam. Vitrin volt, csak a kocsi háttal, és legalább 20 méterre volt tőlem...

Majd kinézem, hogy merre van ez az EGR meg a légtömeg mérő!

Ha jól értelmezem akkor koszolódás lehet a háttérben, és gondolom erősen hozzájátszat az is, hogy hetente csak kb 2-3x akkor is olyan 5-6km-re van beindítva a kocsi. Plusz havonta 1x rokonok 250km-re Zalában...

Köszönöm a hozzászólásokat! :otlet:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.02.12 15:58:01
egr takarításra picipeti írt egy szép útmutatój,azt nézd meg.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.02.12 15:58:44
egr takarításra picipeti írt egy szép útmutatój,azt nézd meg... a Csináld Magad topicban.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.02.12 15:59:11
EGR takarításnak megfelelő eszközök és tapasztalat hiányában ne fogj neki. Nekem asszem 6-8ezerért csinálták meg Kiskőrösön.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.02.12 15:59:39
úgyvan.
megtalálja,nem bamba.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.02.12 16:30:44
Érdemes időközönként takarìttatni az egr -t,  vagy csak ha tüneteket okoz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.02.12 18:53:05
Saját példámból kiindulva érdemes lehet, főleg ha csak ilyen kis távokra van használva a verda.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2014.02.12 21:01:30
Ha már az EGR tisztításnál tartunk, szerintem ezzel  (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/bg_motormosassal_egr-szelepet_is_menthetunk_kiprobaltuk-11723?utm_medium=banner&utm_source=haromoszlopos_nagykepes&utm_campaign=hasznaltauto_hu)is az lehet a probléma, mint az adalékok nagy részénél. Pénzt beszed-->ymi agresszív anyag beletölt azt vmi majd csak lesz. Még a közvetlen befecskendezéses  (http://bgtech.hu/bg8.html)motorok szeleptisztításához is forgalmaznak vmit.  :devil: :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2014.02.13 09:49:00
sziasztok!

800 km-en, fele pálya, negyede autóút, negyede hegy atom szerpentinekkel, emelkedőkkel lejtőkkel 4 fő+kocsi fullra pakolva, tetőcsomagtartón egyéb szélfogó cuccok 7.6-os fogyasztást produkált a gép

odafele 8, visszafele 7.2, kicsit lassabban jöttem hazafele a ködben, de jól teljesített, volt benne erő

úgyhogy meg vagyok elégedve  :cool2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.02.13 21:47:28
Nekem volt kb egy éve egr szelep takarítás. Utána kicsit jobban harapott, talán jobban is fogyasztott
A jobban fogyasztott jelen esetben mit jelent? Hogy kevésbé ette a naftát, vagy hogy jobban?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.02.14 03:03:24
Nem a benzin fogyott jobban, hanem a fogyasztas volt jobb. Az pedig csak egy iranyba tud jobb lenni.... lefele  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.02.14 20:26:19
Lacinál a pont...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.02.15 16:24:56
Szerinted ha egy kereskedő azt mondja: x. áruja jobban fogy, az azt jelenti, hogy kevésbé?  ;)
Vagy ha gazdaságpolitikai összefüggésben nézzük, akkor az a jobb fogyasztás, amikor növekszik, vagy amikor csökken?
Szóval nem olyan egyértelmű ez.
De azért értem, mire gondolsz. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.02.15 16:26:50
Nem a benzin fogyott jobban, hanem a fogyasztas volt jobb. Az pedig csak egy iranyba tud jobb lenni.... lefele  :)
Neked igen. A benzinkutasnak meg nem.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.02.15 18:23:31
Félreértések elkerülése végett: a fent nevezett tisztítási folyamat után az autóm KEVESEBBET fogyasztott üzemanyagból, tehát jobbá, kedvezőbbé változott a fogyasztása. Pongyola voltam, megkövezésemről intézkedem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.02.16 01:28:17
Szerinted ha egy kereskedő azt mondja: x. áruja jobban fogy, az azt jelenti, hogy kevésbé?  ;)
Vagy ha gazdaságpolitikai összefüggésben nézzük, akkor az a jobb fogyasztás, amikor növekszik, vagy amikor csökken?
Szóval nem olyan egyértelmű ez.
De azért értem, mire gondolsz. ;)
Nem fogyasrol hanem fogyasztasrol volt szo.
Ami szerintem teljesen egyszertelmu, mert nem a sarki hentes parizer iranti keresleterol volt szo ebben a topikban, hanem KGabe autojanak a fogyasztasarol. Mutass itt (vagy barmely mas autos forumon) egy olyan embert, aki a pozitiv "jobb" jelzot hasznalja a magasabb fogyasztasra  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.02.16 21:51:01
Szerintem a megfogalmazás nem egyértelmű. Ha azt írod: kevesebb, az igen. De a jobb attól függ, kinek a nézőpontjából. Aki fizeti az üzemanyagot, annak az a jobb, ha kevesebbet fogyaszt. A benzinkutasnak, meg akinek jól jön költségelszámolásnál a nagyobb fogyasztás, annak meg az a jobb, ha többet. Nyilván ez a csoport jóval kevesebb tagot számlál...
De mindig volt ott smiley, szóval nehogy véresen komolyan vedd az egészet! :sorcerer:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.02.16 21:53:37
Félreértések elkerülése végett: a fent nevezett tisztítási folyamat után az autóm KEVESEBBET fogyasztott üzemanyagból, tehát jobbá, kedvezőbbé változott a fogyasztása. Pongyola voltam, megkövezésemről intézkedem.
már így is túl lett ragozva.  :flowers:
Amúgy meddig tartott ki a kisebb fogyasztás? Éreztél "visszamászást" egy idő múlva?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.02.17 02:11:56
Nem sokáig. Meg amúgy se mérvadó, mert alig van használatban a kocsi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.03.15 19:39:44
Na ma sikerült "rekordot" autóznom :) PErsze nem véletlen, direkt próbáltam úgy vezetni. Szal 240 km, 45 km pálya, 5.4 lityó lett. 2 személy, 16-17 fok, téligumi. Átlagseb 71 lett a comp-on. Amúgy országúton 80-90 óra szerint, pályán 110-120. Gyorsítások lightosan, gázpedált lehelve.
Egyébként ezt az utat korábban mindig 5.8 körül tettem meg, de kb 10km/h-val gyorsabban, mondjuk olyankor 75-76 körül voltak az átlagsebességek. kb 15 perccel értünk oda később most :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barizo - 2014.03.24 21:43:00
Sziasztok!

Érdeklődnék, mint új Verso tulaj, hogy mennyire fogadható el
a 130kW-os 2.2 D-Cat -om fogyasztása.
Mióta nálam van ez 3 tankolást jelent. S gyakorlatilag 8.3 - 8.5 közötti értéket
ad vissza a fed comp, illetve a Spritmonitor is.
De ha utánaszámolok is ennyi :-(
Ezt mutatta mikor Győrből Pestre mentem is, illetve a környékbeli
javarészt városi, város-falu (~20km) távokon is.
Másik kérdés, miért "kummant" el cirka 10 liter üzemanyagot s számítógép?
Ezek a 44, 45 liter tankolások akkkor voltak esedékesek mikor a számítógép szerint már
csak 15-20 km volt hátra a megtehető táv.
Ha teli csurrantom is, a nullázás után is 560 km környékére írja a megtehetőt.
Nálatok, hasonló motorizáltságnál mit mutat a fogyasztás?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.03.24 21:51:06
Az üzemanyagszint jelző pontatlansága a Te biztonságod érdekében van, nem rendellenes. Ahol van sárga jelzés a "szegénység" jelzőre, ott a fény felvillanásakor az utolsó 8-10 liter üzemanyagot jelenti, vagy kb 100km metételét. Ezek ilyenek, örülj neki, hogy nem pontos.

A fogyasztásodat megítélni nem lehet, elvégre az adaton kívül semmi egyebet nem írtál le, viszont, nagyon is sok mindentől függhet.  :surrender: Ha konkretizálos a körülményeket, az sokat segít.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barizo - 2014.03.24 22:12:45

A pályás haladás ~130 körül, csak ritkán  lépve oda neki előzésekkor. De a fenti sebesség tempomattal beállítva. S kb +10 km/h-t csalt téli gumival a GPS szerint az óra.
Azaz csak kb 120 környéke...
2 személy+egy kis ikeás vásárlás. Semmi komolyabb terhelés. Oda-vissza, plussz az itthoni kerülgetés.
A többi tankolás pedig vegyesben, a megyeszékhelytől kb 20 km-re lakunk. Ez a bejárás+ a faluba , városba keringés.
Az utóbbi 2 tank ezzel ment el. kb.
Mindez kb 3 hét távlata, azóta birtoklom a tehénkét  :clap:
Nem nehéz a lábam, nem taposom ki a lelkét.
Bár a kötelező olaj+szürők (levegő,olaj,pollen,üzemanyag)ma történt meg. Ha ez változtat valamin...   :?:
A sárga lámpa persze már olynakor világít, amikor azt mondja, hogy már csak ca 15-25 km tudok vele elmenni.
De ekkor még kell legyen benne kb 10 liter gázolaj, amennyiben helytálló az 55 literes tank méret.
Elég óvatosak voltak a mérnökök  :1eye:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.03.25 00:07:08
Szia!

A pályás haladás ~130 körül, csak ritkán  lépve oda neki előzésekkor. De a fenti sebesség tempomattal beállítva. S kb +10 km/h-t csalt téli gumival a GPS szerint az óra.
Azaz csak kb 120 környéke...
2 személy+egy kis ikeás vásárlás. Semmi komolyabb terhelés. Oda-vissza, plussz az itthoni kerülgetés.
A többi tankolás pedig vegyesben, a megyeszékhelytől kb 20 km-re lakunk. Ez a bejárás+ a faluba , városba keringés.
Az utóbbi 2 tank ezzel ment el. kb.

Erre a használatra a 8,3-8,5 soknak tűnik. Ilyen pályás tempomattal nekem 6 körül van, kiegészítve a mászkálásokkal sem több mint 6,3 (1,6 Valvematic). Értem én, hogy 40%-kal több lóerő, meg köbcenti, de mégiscsak dízel és hajtva sincsen.
Bár ha jól emlékszem,  az itteni D-CAT fogyasztások között sem volt sok alacsonyabb  :hmmmm:
Nem a kis fogyasztásáról híres ez a motor. Akkor már inkább tolnám neki, ha kevéssel úgy sem éri be  :D

Ja, a hátralevő km számot meg felejtsd el, nem kell nézni. Nálam ha kigyullad a kis sárga, lenullázom a B napi számlálót és tudom, hogy teljes biztonsággal elmegyek 120 km-t, ha kell. Bár eddig csak egyszer sikerült 57 litert beletölteni (csak azért, hogy 1000 felett legyen egy tank  :D ), általában jóval korábban tankolok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.25 08:26:34
Voltam megint hosszú távon. Az eddigi legjobb autópályás menet 85 km/h-val, kamion mögött összességében 5,61 literes fogyit eredményezett.
Most GPS szerint 110-120-szal mentem oda-vissza, no kamion. 6.23 lett a vége. Ez egy ilyen, több mint háromszáz km-es oda-vissza út esetében egy ezrest jelent.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.25 08:29:05
A D-CAT COV-ra visszatérve itt vannak a Sprites átlagok (https://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/981-Corolla_Verso.html?fueltype=1&vehicletype=1&constyear_s=2000&power_s=120&power_e=140).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.25 16:39:23
Voltam megint hosszú távon. Az eddigi legjobb autópályás menet 85 km/h-val, kamion mögött összességében 5,61 literes fogyit eredményezett.
Most GPS szerint 110-120-szal mentem oda-vissza, no kamion. 6.23 lett a vége. Ez egy ilyen, több mint háromszáz km-es oda-vissza út esetében egy ezrest jelent.
Na vattafák, nekem úgy lazán 6,6 szokott lenni függetlenül attól hogy mennyi a csomag és hogy végig klímázom e a dolgot.
Fix 130-al meg fix 6,9.
Igaz van köztünk vagy 50kg súlykülönbség, két méret gumi, meg általában telt házzal közlekedem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.03.25 17:33:42
Voltam megint hosszú távon. Az eddigi legjobb autópályás menet 85 km/h-val, kamion mögött összességében 5,61 literes fogyit eredményezett.
Most GPS szerint 110-120-szal mentem oda-vissza, no kamion. 6.23 lett a vége. Ez egy ilyen, több mint háromszáz km-es oda-vissza út esetében egy ezrest jelent.

Pályán 85 km/h-val?  :eek:
Jesszusom erre hogy van idegrendszered?  :D

Más kérdés, hogy pályán ezt megteheted, mert beállsz egy kamion mögé és elengeded a többieket.  :yes:
De ha valaki főúton tötyög 60-70el, akkor elszakad a cérna nálam.  :gun_bandana:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: András1980 - 2014.03.25 18:06:08
Csatlakozom Matthew-hoz.

Számomra is érthetetlen, hogy lehet kibírni 85km/h-val az autópálya tempót, főleg akár 300km-en keresztül.
Pályára azért mennek az emberek, mert szeretnének gyorsabban, hamarabb odaérni.
Persze, ha neked így a jó, tedd ezt. De ahogy írtad ekkora sebességkülönbség (110-120 vs. 85) hoz 300km-en egy ezres megtakarítást, hát nekem nem menne. Én sem szórom a pénzt, de 300km-t 85-tel autópályán szenvedés lenne mennem egy ezres spórolásáért.

Ne haragudj, ha bántó volt, csak rácsodálkoztam nagyon a kicsi sebességre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.03.25 18:39:54
Én pályán 130-150 km/h között szoktam menni. Néha néha odalépem neki akkor pár km. erejéig fel szoktam kúszni 160-180 km/h közé  Így 3-4 személy kicsi csomag 7.6 liter a fogyi, ha klíma is megy akkor 7.9-8.1 liter között eszik.   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.03.25 19:01:28
Csatlakozom Matthew-hoz.

Számomra is érthetetlen, hogy lehet kibírni 85km/h-val az autópálya tempót, főleg akár 300km-en keresztül.
Pályára azért mennek az emberek, mert szeretnének gyorsabban, hamarabb odaérni.
Persze, ha neked így a jó, tedd ezt. De ahogy írtad ekkora sebességkülönbség (110-120 vs. 85) hoz 300km-en egy ezres megtakarítást, hát nekem nem menne. Én sem szórom a pénzt, de 300km-t 85-tel autópályán szenvedés lenne mennem egy ezres spórolásáért.

Ne haragudj, ha bántó volt, csak rácsodálkoztam nagyon a kicsi sebességre.

Pontosan ezt akartam én is mondani.  :yes:

Én pályán 130-150 km/h között szoktam menni. Néha néha odalépem neki akkor pár km. erejéig fel szoktam kúszni 160-180 km/h közé  Így 3-4 személy kicsi csomag 7.6 liter a fogyi, ha klíma is megy akkor 7.9-8.1 liter között eszik.   

Nálam is a 130-150 közötti tartomány a megszokott.  :flowers:
170 fölé nagyon ritkán megyek.  :)
Egyetlen egyszer megnéztem a Corollában hol van a tiltás, óra szerinti 190-nél volt vége.  :D

Amit viszont nagyon szeretek az Aveban, hogy óra szerinti 145-150 körül lépi át a 4000-es fordulatot, így nagyon jó és viszonylag takarékos vele pályázni.
A Corollával ez volt az egyetlen gondom, hogy 150-nél hosszú távon már sajnáltam, és nem volt már szinte semmi ereje 140-nél egy gyorsításra.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.03.25 19:43:12

Pályára azért mennek az emberek, mert szeretnének gyorsabban, hamarabb odaérni.

Vagy azért, mert az a legegyszerűbb és legbiztonságosabb útvonal A és B között.  ;)
És mert éppen nagyon tökmindegy , hogy 10 perccel előbb vagy később ér oda. Csak az élvezet kedvéért meg nem tolja egy 15 éves 1,3-as Corinak.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.03.25 20:33:57
És ugye 300 km-t is az élvezetért megy... :1eye: :tt2: Bocs.

Amúgy meg 150 km-en ki lehet számolni időben mit spórol...Max fél órát...
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.03.25 20:38:03
az 1.föút is szép,győrön át.;) ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.03.25 20:46:03
És ugye 300 km-t is az élvezetért megy... :1eye: :tt2: Bocs.

Amúgy meg 150 km-en ki lehet számolni időben mit spórol...Max fél órát...

Ha például egy nap alatt kell megfordulnom Sopron és Bécs között, akkor az fél óra-negyed óra per út nekem nagyon is sokat jelent.  :whistling:

Arról meg nem is beszélek, hogyha egy s.ggel kell levezetnem 300 km-t,  akkor mégjobban örülök, ha fél órával előbb ihatom meg a söröm a célállomáson.  :ser:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.25 20:46:41
Azért ezt a pályát is szokni kell. Első alkalmakkor én is 100-al tötymörögtem végig.
Lehet matekolni, nekem is 3 decivel iszik többet ha nem 110, hanem 130-cal tolom, ez egy 200km-es etapon, komoly 265Ft.
Az ótópályának az a szépsége hogy szép széles út, több km-es egyenesekkel, enyhe kanyarokkal, készteti az embert hogy nyomja.
De hogy milyen sebességet választok meg pályán a varrógépnek több dologtól függ:
-M3-ason hiányzik a belső "bukótér", ott kicsit gyorsabbnak tűnnek a tempók. Balaton felé az EMmmmakárhányason fix 130-cal "tolom"
-Éjszaka, gyér forgalomnál szeretnék odaérni ... "tolom"
-Nappal, pláne hosszú hétvége vagy ünnepekkor két lehetőség van M3-on: vagy 110-zel cammogsz külsőben, vagy menekülsz a belső sávban a szlovák X6 elől :D
Én pl nem vagyok hozzászokva a sima közúthoz, ott szoktam is parázni rendesen, folyton nézem az út szélét a vadak miatt, persze azért a tempót felveszem.
Mondjuk kamion mögött nem lássa az ember az utat, megy valami zene a rádióban, kibírható és valóban elmegy 5,6-5,9-cel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.03.25 20:54:19
Nem igazán értelek titeket... 140-ig elvagyok 5.5-el...  :devil: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.03.25 20:58:20
Azért ezt a pályát is szokni kell. Első alkalmakkor én is 100-al tötymörögtem végig.
Lehet matekolni, nekem is 3 decivel iszik többet ha nem 110, hanem 130-cal tolom, ez egy 200km-es etapon, komoly 265Ft.
Az ótópályának az a szépsége hogy szép széles út, több km-es egyenesekkel, enyhe kanyarokkal, készteti az embert hogy nyomja.
De hogy milyen sebességet választok meg pályán a varrógépnek több dologtól függ:
-M3-ason hiányzik a belső "bukótér", ott kicsit gyorsabbnak tűnnek a tempók. Balaton felé az EMmmmakárhányason fix 130-cal "tolom"
-Éjszaka, gyér forgalomnál szeretnék odaérni ... "tolom"
-Nappal, pláne hosszú hétvége vagy ünnepekkor két lehetőség van M3-on: vagy 110-zel cammogsz külsőben, vagy menekülsz a belső sávban a szlovák X6 elől :D
Én pl nem vagyok hozzászokva a sima közúthoz, ott szoktam is parázni rendesen, folyton nézem az út szélét a vadak miatt, persze azért a tempót felveszem.
Mondjuk kamion mögött nem lássa az ember az utat, megy valami zene a rádióban, kibírható és valóban elmegy 5,6-5,9-cel.

Ez egy érdekes téma valóban.  :)

Én annak idején a pályázást az ezres Yarissal kezdtem, nem toltam ész nélkül, de úgy voltam vele, a 130 nem tűnik olyan gyorsnak.
Alapból a 68 lóval nem tudsz nagyon teperni, de az is tény, hogy 150-160 körül, szélben kicsit be voltam f.sva.  :D

Jött a Corolla, és a standard 140-150es tempó.  :yes:
Szerintem a legjobb és legésszerűbb sebesség, tudsz haladni a belső sávban, nem kell sz.rakodni a külsőben és előzgetni a tötymörgőket, valamint az esetleges bírság sem tragikus. (Óra szerinti 140-nél konkrétan nincs is.  :D )
Voltak esetek, ahol siettem, időre kellett odaérnem valahova, ott volt 160 standard.

Az Aveval ugyanez a helyzet, a plussz 30 ló miatt nem érzem magam keményebbnek, nem állok neki 180-al döngetni.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.03.25 21:06:35
Óra szerint 150-el sincs bünti még.  ;)

Az kb 142-144 valós sebesség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.25 21:07:04

Ez egy érdekes téma valóban.  :)

Én annak idején a pályázást az ezres Yarissal kezdtem, nem toltam ész nélkül, de úgy voltam vele, a 130 nem tűnik olyan gyorsnak.
Alapból a 68 lóval nem tudsz nagyon teperni, de az is tény, hogy 150-160 körül, szélben kicsit be voltam f.sva.  :D

Jött a Corolla, és a standard 140-150es tempó.  :yes:
Szerintem a legjobb és legésszerűbb sebesség, tudsz haladni a belső sávban, nem kell sz.rakodni a külsőben és előzgetni a tötymörgőket, valamint az esetleges bírság sem tragikus. (Óra szerinti 140-nél konkrétan nincs is.  :D )
Voltak esetek, ahol siettem, időre kellett odaérnem valahova, ott volt 160 standard.

Az Aveval ugyanez a helyzet, a plussz 30 ló miatt nem érzem magam keményebbnek, nem állok neki 180-al döngetni.  :hug:
151-től gyün a harmincezres villanyszámla, nyáron belefutottam én is egy trafiba úgy hogy 160 felett volt a mutató, de nem jött check.
Azért az E11 kicsit már hangos pályán, persze erre van pénz, fel kell hangosítani a rádiót, meg Shell Nitrot tankolni, attól is picit halkabb.
Egy A6 ódiban meg 160 alatt olyan mintha állnál :)
Meg persze függ a gumi szélességétől is, de leginkább a futóműtől: Gyöngyi tudtommal valami 155-ösökkel szaladgál, én 185-ösökkel nyáron, de 130-nál már érzem hogy nem sok kapcsolat van a kormánymozdulat és a kocsi mozgása között :D
Havernak volt anno egy Gti F Astrája, 2 lityós motorral, oké hogy vitte a 200-at, de mondta hogy ott azért már félt :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.03.25 21:16:06
Lehet matekolni, nekem is 3 decivel iszik többet ha nem 110, hanem 130-cal tolom, ez egy 200km-es etapon, komoly 265Ft.
Van az egy liter is  :flowers: (auris dizelnel pl konkretan 6 deci volt: 4.7 vs 5.3)
Ha pedig valoban 110 es 130-as atlaggal mennel (ami valojaban nem lesz meg engyiknel sem, de nagyobb temponal (130) mindig nagyobb elteres jon ki a kivant tempo es az atlagsebesseg kozott) akkor 17 percert fizetsz 265Hufot. 
De:
1) valojaban nem lesz 17 perc kulonbseg
2) lesz az siman 1 liter kulonbseg is, akkor pedig ~800hufot fizetesz 17 percert 200km alatt. Ez tobb mint 2000forintos oraber.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.25 21:21:41

Hmmm, pedig a 6,6 és 6,9-es fogyikat olyan konstanson hozza a gép hogy öröm nézni (persze vannak benne pár km-es M3 bevezető szakasz, meg pár km város otthontól. De pl Miskolcnál rögtön van egy Shell kút a pálya végénél és múltkor kollégámat vittem le Szegedre autót nézni, ott tettünk pár kört, mire megtaláltuk a neppert és ugyanúgy hozta a fogyit).
Ami meglepett hogy klímával és klíma nélkül is ugyanennyi, bár gondolom ha pályán kapcsolom rá a motorra a kompresszort, nem annyi plusz terhelés 4000RPM-en, mint mondjuk városi több gyorsítás során.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.03.25 21:50:41
Van az egy liter is  :flowers: (auris dizelnel pl konkretan 6 deci volt: 4.7 vs 5.3)
Ha pedig valoban 110 es 130-as atlaggal mennel (ami valojaban nem lesz meg engyiknel sem, de nagyobb temponal (130) mindig nagyobb elteres jon ki a kivant tempo es az atlagsebesseg kozott) akkor 17 percert fizetsz 265Hufot. 
De:
1) valojaban nem lesz 17 perc kulonbseg
2) lesz az siman 1 liter kulonbseg is, akkor pedig ~800hufot fizetesz 17 percert 200km alatt. Ez tobb mint 2000forintos oraber.
Azért egy normális egynapos út mondjuk Bp-Debrecen -BP (vagy Bécs) 500km és még ott is furikázom, eltöltök 4-5 órát, akkor már nagyon is számít a végén az a félóra ,3/4 óra plusz  :yes:, hiszen 8-9 órát autózom!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.03.25 21:51:23
Azért egy normális egynapos út mondjuk Bp-Debrecen -BP (vagy Bécs) 500km és még ott is furikázom, eltöltök 4-5 órát, akkor már nagyon is számít a végén az a félóra ,3/4 óra plusz  :yes:, hiszen 8-9 órát autózom!!

Ezt próbáltam érzékeltetni én is.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.03.25 23:15:36
Azért egy normális egynapos út mondjuk Bp-Debrecen -BP (vagy Bécs) 500km és még ott is furikázom, eltöltök 4-5 órát, akkor már nagyon is számít a végén az a félóra ,3/4 óra plusz  :yes:, hiszen 8-9 órát autózom!!
nem 3/4 ora, hanem felora se! a tobbi varos, tehat nem a palyan jon hozza. mondom ezt ugy, hogz en is 140 korul erzem jol magam autopalyan  :D de ayert nem art vele tisytaban lenni, mennyit is nyer/veszit az illeto
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.03.25 23:18:29
Hmmm, pedig a 6,6 és 6,9-es fogyikat olyan konstanson hozza a gép hogy öröm nézni (persze vannak benne pár km-es M3 bevezető szakasz, meg pár km város otthontól. De pl Miskolcnál rögtön van egy Shell kút a pálya végénél és múltkor kollégámat vittem le Szegedre autót nézni, ott tettünk pár kört, mire megtaláltuk a neppert és ugyanúgy hozta a fogyit).
trento budapest tavon a becsi elkerulon levo 30 km 110-es szakasz az elotte levo hosszu leejtovel mindig letolta 2-3 decivel az addig 5.5-ps atlagot, pedirg a brenner hagon tankoltam, jopar szaz km-el elobb.
meg a mai benyasok/dizelek se nagyon tudnak ilyen kicsiny kulonbseget 110-130 kozott.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.03.25 23:44:46
Voltam megint hosszú távon. Az eddigi legjobb autópályás menet 85 km/h-val, kamion mögött összességében 5,61 literes fogyit eredményezett.
Most GPS szerint 110-120-szal mentem oda-vissza, no kamion. 6.23 lett a vége. Ez egy ilyen, több mint háromszáz km-es oda-vissza út esetében egy ezrest jelent.
Kicsit sokallom mindkettőt. Kamion mögött 85-tel szerintem 5 alatt kéne lennie.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.25 23:49:19
trento budapest tavon a becsi elkerulon levo 30 km 110-es szakasz az elotte levo hosszu leejtovel mindig letolta 2-3 decivel az addig 5.5-ps atlagot, pedirg a brenner hagon tankoltam, jopar szaz km-el elobb.
meg a mai benyasok/dizelek se nagyon tudnak ilyen kicsiny kulonbseget 110-130 kozott.
Hát pedig indulás előtt szoktam tankolni, a kút 4km-re van tőlünk, az M3-as meg 8 km. Az kb egy liter benya. Az említett kút Miskolc mellett pedig 181 km van tőlünk. Erre a 185-re szoktam mérni a 6,6-6,9-et :D
Most túl józan vagyok matekozni, a kezdeti adatok adottak, többi meg érettségi feladat :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.26 09:41:59
Pályán 85 km/h-val?  :eek:
Jesszusom erre hogy van idegrendszered?  :D
Más kérdés, hogy pályán ezt megteheted, mert beállsz egy kamion mögé és elengeded a többieket.  :yes:
De ha valaki főúton tötyög 60-70el, akkor elszakad a cérna nálam.  :gun_bandana:

Számomra is érthetetlen, hogy lehet kibírni 85km/h-val az autópálya tempót, főleg akár 300km-en keresztül.
Pályára azért mennek az emberek, mert szeretnének gyorsabban, hamarabb odaérni.
Persze, ha neked így a jó, tedd ezt. De ahogy írtad ekkora sebességkülönbség (110-120 vs. 85) hoz 300km-en egy ezres megtakarítást, hát nekem nem menne. Én sem szórom a pénzt, de 300km-t 85-tel autópályán szenvedés lenne mennem egy ezres spórolásáért.
Ne haragudj, ha bántó volt, csak rácsodálkoztam nagyon a kicsi sebességre.

Nem vagyok idegbeteg típus, ezzel az autóval (1.3-as moci) meg nem is lehetnék. Felesleges.   :lol:
Igen, pontosan így, ha 85-özök, akkor kamion mögé beállok, jó az. Na meg persze időben indulok, nem kell sietni, tök mindegy, hogy 15-30 perccel később érek-e oda vagy sem. Ha számítana, nyilván nem csinálnám.  :flowers:

Vagy azért, mert az a legegyszerűbb és legbiztonságosabb útvonal A és B között.  ;)
És mert éppen nagyon tökmindegy , hogy 10 perccel előbb vagy később ér oda. Csak az élvezet kedvéért meg nem tolja egy 15 éves 1,3-as Corinak.  :flowers:
Igen, nem szívesen mennék azért az 1-esen éjjel (nem jó a látvány úgy :D ), hogy nem ismerem, sokkal balesetveszélyesebb sztem, mint a pálya, plusz sok város, lassító, ismeretlen út, több hülye szemből, stb. nincs fix tempó, biztos vagyok benne, hogy összességében nem jönnék ki se jobban, se kipihentebben.

És ugye 300 km-t is az élvezetért megy... :1eye: :tt2: Bocs.
Amúgy meg 150 km-en ki lehet számolni időben mit spórol...Max fél órát...
:whistling: ;) Jól számolsz, 85 esetén háztól házig kb 20-30 perc a difi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.26 09:44:32
Én annak idején a pályázást az ezres Yarissal kezdtem, nem toltam ész nélkül, de úgy voltam vele, a 130 nem tűnik olyan gyorsnak.
Alapból a 68 lóval nem tudsz nagyon teperni, de az is tény, hogy 150-160 körül, szélben kicsit be voltam f.sva.  :D
Ez erősen emlékeztet az 1981-es kocka Kadettemre, 1.6 szívódízel. 110 már maga a halálfélelem volt a pályán, egyszer ment óra szerint 140-et, azt hittem, szétesik.  :wub: 80 felett pedig el lehetett kezdeni kussban maradni, úgysem értetted, mit mond a másik.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.26 09:51:48
Azért egy normális egynapos út mondjuk Bp-Debrecen -BP (vagy Bécs) 500km és még ott is furikázom, eltöltök 4-5 órát, akkor már nagyon is számít a végén az a félóra ,3/4 óra plusz  :yes:, hiszen 8-9 órát autózom!!
De én hetekig nem ülök autóba sokszor, hagyjátok már meg nekem ezt az élvezetet!  :D

Kicsit sokallom mindkettőt. Kamion mögött 85-tel szerintem 5 alatt kéne lennie.
Ezt már beszéltük párszor. Vagy a te autód volt extra jó ilyen szempontból vagy az enyém nem.  :hmmmm: :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.03.26 09:53:42
Ezt már beszéltük párszor. Vagy a te autód volt extra jó ilyen szempontból vagy az enyém nem.  :hmmmm: :no:
Ahogy szokom mondani, a lányok láb szép, de nem üzemanyagtakarékos.  :devil: :winkiss: :hug:
6 liter alatti átlag 300km-en keresztül szenzációs érték!  :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.03.26 09:56:15
Ahogy szokom mondani, a lányok láb szép, de nem üzemanyagtakarékos.  :devil: :winkiss: :hug:
6 liter alatti átlag 300km-en keresztül szenzációs érték!  :excl:
Most akkor én is szenzációs vagyok?  :D :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.03.26 10:00:22
Most akkor én is szenzációs vagyok?  :D :tt2:
Te MINDIG az vagy, hugibugi!  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.03.26 20:40:15
Ez erősen emlékeztet az 1981-es kocka Kadettemre, 1.6 szívódízel. 110 már maga a halálfélelem volt a pályán, egyszer ment óra szerint 140-et, azt hittem, szétesik.  :wub: 80 felett pedig el lehetett kezdeni kussban maradni, úgysem értetted, mit mond a másik.  :D
Muhaha, a céges SDI Caddy is ilyen. 144 a vége (GPS verified) de ott már akkora a zaja, hogy azokat is zavarja, akiket megelőzök. 100nál 3000 fölött pörög.  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2014.03.26 20:52:09
Muhaha, a céges SDI Caddy is ilyen. 144 a vége (GPS verified) de ott már akkora a zaja, hogy azokat is zavarja, akiket megelőzök. 100nál 3000 fölött pörög.  :eek:
  [rohog]
Fülvédőt használsz???   :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.03.26 23:02:53
Nem, följebb tekerem a zenét, az krva jól szól benne :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2014.03.27 07:47:18
Az E10-es Corolla is 3000-et pörög száznál, 130-nál 4000-et, 170 körül 5200-at. Amikor egy órát téptem 5000-5500 fordulaton, utána furcsán csendessé vált a világ (halláscsökkenés/fül kifáradása), szerencsére csak átmeneti volt. (ECO LED végig zold volt, fogyi 8-9 közt megállt, igaz telitankra vonatkoztatva.)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.03.27 08:16:38
Nem, följebb tekerem a zenét, az krva jól szól benne :)
Akkor Téged szoktalak hallani a 4. emeleti irodám ablaka alatt, hogy "duc-duc-duc-duc-duc-duc...."  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.03.27 11:11:37
tuc-tuc zene nálam biztos nem szól :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.03.27 13:50:13
tuc-tuc zene nálam biztos nem szól :tt2:
Inkább, olyan dium dishum.... :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2014.03.27 15:15:57
Inkább, olyan dium dishum.... :D

vagy "éédütüttü-éédütüttü zsoppé zsom....."
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.03.28 14:11:14
Vagy inkább ilyen:

hát fck...

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.03.28 14:17:18
A Metallicát és az AC/DC-t leginkább a TRX-edzések alatt szerettem meg. Sokat segít...  ::) :punk: :punk: :punk:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.03.28 14:23:42
A Metallicát és az AC/DC-t leginkább a TRX-edzések alatt szerettem meg. Sokat segít...  ::) :punk: :punk: :punk:

Nem próbáltam még a TRX-et, de biztos jó lehet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.03.28 20:44:03
De én hetekig nem ülök autóba sokszor, hagyjátok már meg nekem ezt az élvezetet!  :D
Ezt már beszéltük párszor. Vagy a te autód volt extra jó ilyen szempontból vagy az enyém nem.  :hmmmm: :no:
Apósom E11, de már VVTi Corollájával is megjártuk anno Jesolot, 120-130-as tempóval 6,2 átlag jött ki, két személlyel, klímával. (A 2,0 Avensis pedig 7,2-őt evett ugyanitt, de 130-cal.)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.29 20:46:37
A Metallicát és az AC/DC-t leginkább a TRX-edzések alatt szerettem meg. Sokat segít...  ::) :punk: :punk: :punk:
Thai bixon mindig ment bemelegítésnél a tucc tucc zene, aztán amikor levittek diccóba (nem szomjasan), előjöttek az emlékek és elkezdtem árnyékboxolni. Haver nőjének bevertem párat, aztán amikor már csúnyán néztek a biztonságiak, inkább hazavittek :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2014.03.30 09:22:08
Thai bixon mindig ment bemelegítésnél a tucc tucc zene, aztán amikor levittek diccóba (nem szomjasan), előjöttek az emlékek és elkezdtem árnyékboxolni. Haver nőjének bevertem párat, aztán amikor már csúnyán néztek a biztonságiak, inkább hazavittek :D
Ezt a sztorit honnan kopiztad be?  [rohog]
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.03.30 10:17:57
sokat nézte tacskóként a karatekölköt vagy a pikacsut.;)
Cím: Re: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.03.30 14:45:24
Ezt a sztorit honnan kopiztad be?  [rohog]
Nekem is csak mesélték másnap :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mardel - 2014.04.01 09:55:36
Thai bixon mindig ment bemelegítésnél a tucc tucc zene, aztán amikor levittek diccóba (nem szomjasan), előjöttek az emlékek és elkezdtem árnyékboxolni. Haver nőjének bevertem párat, aztán amikor már csúnyán néztek a biztonságiak, inkább hazavittek :D

 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.04.02 08:56:09
Naugye.  :tt2:

http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2014/04/02/hogyan_sporol_a_magyar/
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.04.02 09:25:07
Naugye.  :tt2:

http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2014/04/02/hogyan_sporol_a_magyar/
Viszont, Te megvetted a pályamatricát az M1-re, amivel mégis okozták plusz költséget magadnak. Ezt nem spórolod vissza a főúttal szemben az autópályán.
Bár, az 1-es út forgalmi viszonyait nem ismerem, de kétlem, hogy rosszabb lenne, mint felénk akár a 44-es, vagy a 46-4-es vonal BP irányába , mégis lehet kényelmesen és nem folyamatos veszélyben közlekedni a főúton.

Amit a pályamatrica áráról és a megtehető távolságból fakadó költséget illeti, tök igaza van, rossz vicc ez a 10 napos matrica... bár, kétség kívül több bevételt jelent a koncessziós autópályaüzemeltetőknek.
Ami földrajzilag a jövőben mindket érint, az M44 út megépítése sem a BP-i utazás idejének rövidülése miatt fontos, hanem Dunaföldvár és ezzel a Balaton megközelítése miatt. BP-re továbbra is a 46-4-es utakon célszerűbb menni. Ez alól kivételt képez a BP-től nyugatabbi úticél.  ::)

Egyébként én is most fogom először kipróbálni az autót úgy, hogy autópályán megyünk majd Sopronba. Törekedni fogok egy "kvázi" kiegyensúlyozott fogasztás-menetidő elérésére a teljes hétvégén, de majd meglátjuk, mit sikerül összehozni. Fogyasztásban 6,5 liternél nem tervezek többet elégetni 100km-ként.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.04.02 10:02:01
Esküszöm, egyszer tennék egy próbát nem pályán, de mivel eddig szinte csak sötétben mentem Óvárra, így nem annyira fűlik hozzá a fogam... Reggel meg melóba menet nincs idő ezzel tökölni.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.04.02 10:09:51
Esküszöm, egyszer tennék egy próbát nem pályán, de mivel eddig szinte csak sötétben mentem Óvárra, így nem annyira fűlik hozzá a fogam... Reggel meg melóba menet nincs idő ezzel tökölni.  :)
Ezt megértem.  :hug: Na, hátha sikerül majd egy nappali hasonló utat összehozni.

Visszakanyarodva az 1-es út vélhető forgalmára, elvileg logikusnak tartanám, ha a teherforgalom kevésbé lenne jelen rajta, hiszen, Kelet-Nyugat irányban közlekedő tranzit forgalom az autópályán bonyolódik. A vele kvázi párhuzamos főúton csak a helyi céllal közlekedő teherautók járnak. Emiatt nem hinném, hogy nagyon veszéles lenne rajta közlekedni. Ez valszeg azért nem ennyire egyszerű, bizonyos szakaszokon biztos sűrűbb a teherautóforgalom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.04.02 21:16:27
Fogyasztásban 6,5 liternél nem tervezek többet elégetni 100km-ként.
Hát ha belegondolok hogy a Cori eszik 6,6-ot 110-nél, akkor sok szerencsét :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.04.02 21:18:12
Hát ha belegondolok hogy a Cori eszik 6,6-ot 110-nél, akkor sok szerencsét :D
Az 1ZZ kevesebbet fog enni, mint az én 1,4 vvt-i -m hasonló körülmények között, megsúgom.  ;) De április végén beszámolok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.04.02 22:02:50
Az 1ZZ kevesebbet fog enni, mint az én 1,4 vvt-i -m hasonló körülmények között, megsúgom.  ;) De április végén beszámolok.
Tréleren viszed? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.04.02 22:05:49
Ezt megértem.  :hug: Na, hátha sikerül majd egy nappali hasonló utat összehozni.

Visszakanyarodva az 1-es út vélhető forgalmára, elvileg logikusnak tartanám, ha a teherforgalom kevésbé lenne jelen rajta, hiszen, Kelet-Nyugat irányban közlekedő tranzit forgalom az autópályán bonyolódik. A vele kvázi párhuzamos főúton csak a helyi céllal közlekedő teherautók járnak. Emiatt nem hinném, hogy nagyon veszéles lenne rajta közlekedni. Ez valszeg azért nem ennyire egyszerű, bizonyos szakaszokon biztos sűrűbb a teherautóforgalom.
De a helyközi "IFA" járat annál inkább ott repeszt 60-nal  :D
Sokkal biztonságosabbnak tartom a pályát.

Bár ma majdnem felkent egy kamion a szalagkorlátra, mert nem nézett körül, mielőtt kivágódott a belsőbe egy kisteher előzése miatt. Én kb a hátsó tengellyel voltam egyvonalban. Menekültem (de hova??), bal kerekek már a füvön és nyomom a dudát, mint süket a csengőt. Erre nagy lendülettel visszarántotta, hogy attól féltem beszitál a vontatmány. Egy élmény volt reggel hatkor  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.04.02 22:13:38

Jobb mint a kávé, az elszínezi a fogakat :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.04.02 23:10:20
Jobb mint a kávé, az elszínezi a fogakat :D
Ez meg a gatyádat  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.04.02 23:17:52
Ez meg a gatyádat  :lol:
Azt mégis csak könnyebb és olcsóbb cserélni :D
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2014.04.02 23:22:49
Ez meg a gatyádat  :lol:
:-D :-D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.04.02 23:35:34
Azt mégis csak könnyebb és olcsóbb cserélni :D
Nekem a első sem gond ;)  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.04.03 00:00:03
Jah, te minden héten cseréled, mi? Aztán csak kilibbensz az ügyfélhez, és mikor kérdezi, hogy "tessék mondani hol a minta?" akkor csak egy mosolyt kap :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.04.03 08:36:12
Jah, te minden héten cseréled, mi? Aztán csak kilibbensz az ügyfélhez, és mikor kérdezi, hogy "tessék mondani hol a minta?" akkor csak egy mosolyt kap :)
Ja, mert van ünnepnapos, hétköznapi, tárgyalásra, NAV ellenőrzésre, csajozásra. Ott sorakoznak a pohárban, csak előkapom és hammm  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.04.03 08:58:01
De a helyközi "IFA" járat annál inkább ott repeszt 60-nal  :D
Sokkal biztonságosabbnak tartom a pályát.

Bár ma majdnem felkent egy kamion a szalagkorlátra, mert nem nézett körül, mielőtt kivágódott a belsőbe egy kisteher előzése miatt. Én kb a hátsó tengellyel voltam egyvonalban. Menekültem (de hova??), bal kerekek már a füvön és nyomom a dudát, mint süket a csengőt. Erre nagy lendülettel visszarántotta, hogy attól féltem beszitál a vontatmány. Egy élmény volt reggel hatkor  :D
Bebafna, ha valaki Ny-Mo-n mé Ifát használna... Még nálunk sincs a cégnél ilyen csotrogány, ami igen nagy szó...  :lol:

Mondom, nem ismerem a konkrét út forgalmi viszonyait, de kétlem, hogy a felénk lévő összetételt (személy-teherautók) elérné, vagy akár csak megközelítené... Más kérdés, hogy péntek késő délután mennyire van időszakosan tele az útszakasz, simán lehet, hogy valóban, éppen akkor rossz, így tényleg jó ötlet az autópálya, még a matrica árán is.  :flowers:

Egyébként, igen, a pálya nagyságrendekkel biztonságosabb, még a nagyobb sebesség ellenére is, mert nincs szembejövő forgalom, nem kell rá figyelni, csak a mögöttünk közeledőre. Aztán ezt a szabályt borítják valamelyest az idióták, de hát, azok mindenhol vannak, lesznek. :whistling:

Visszatérve az eredeti kleingy által linkelt cikkhez, az a 3-4000Ft, amit a 10 napos matricáért elkérnek, pofátlan azokkal szemben, akik 1 útra veszik meg és bizony, pont letereli a forgalom nagy részét a főútra, hiszen, miért is venné meg az a 10 naposat, aki csak 1 alkalommal megy a szakaszon x km-t? Van, aki kifizeti, de aki nem teszi, az is érthető. Emiatt lenne sokkal jobb egy 4 napos matrica is...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2014.04.03 14:09:26
Azért egy normális egynapos út mondjuk Bp-Debrecen -BP (vagy Bécs) 500km és még ott is furikázom, eltöltök 4-5 órát, akkor már nagyon is számít a végén az a félóra ,3/4 óra plusz  :yes:, hiszen 8-9 órát autózom!!
bizonyám...már fájdalmas is lehet egy 12-13 órás út végén még egy plusz félórát a kocsiban ülni...én legalábbis a brüsszel-budapest túrákon már igencsak kikívánkoztam a kocsiból a végén
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.04.07 14:14:36
Ezt valamelyik este hoztam össze. 150 km , benne kb 30 km város. 90/60 km/h országút/ városi tempóval. Kevés előzéssel, óvatos kezeléssel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.04.07 14:22:02
Én erre csak ezt tudom :tt2:

Igaz, minimális város, többnyire országút, 4 személlyel:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/140407/WP_20140322_001_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140407/WP_20140322_001_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.04.07 14:24:01
Én erre csak ezt tudom :tt2:

Igaz, minimális város, többnyire országút, 4 személlyel:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/140407/WP_20140322_001_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140407/WP_20140322_001_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Ezt buktam...... :D :D :D :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2014.04.07 15:06:48
Milyen adók ezek? (3,8l/100km)

Jó zenék szólnak ott? :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.04.07 15:18:17
Milyen adók ezek? (3,8l/100km)

Jó zenék szólnak ott? :)
A Corolla szerelem dallamai...! :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.04.08 23:32:26
Na várjatok csak... Mindjárt jön csufár, és megmondja, hogy ilyet nem lehet...  :lol: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.04.09 09:25:56
Na várjatok csak... Mindjárt jön csufár, és megmondja, hogy ilyet nem lehet...  :lol: :lol:
Ilyen nincs.... ilyen nincs... és mégis van!!! :D ,,Az én computerem sosem hazudik...,, - Rendőr akadémia :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2014.04.09 09:45:33
mért ne lehetne? ha egy volvo v70 elmegy 4 literrel 80-as tempomattal, egy corolla is elmehet   :tt2:
az avensisemmel egyszer sikerült 6 litert fogyasztani hasonló körülmények közt.
a mazda2-vel rogyásig pakolva eljöttem brüsszelből passauig egy tankkal (4.5 liter), 110-es tempóval (átlagsebesség kb. 100-ra jött ki azon a nyolcszáz km-en).
a mostanival egyszer sikerült hasonló körülmények közt menni, egyedül, üres kocsival, autópályát elkerülve a balatonra 5 körül andalogtam le a fedcomp szerint, de azt nem mértem meg kútnál.
csak mindennek az átlagfogyasztáshoz ugye, ami az én vesszőparipám, nem sok köze van. kivéve persze azokat, akik nem dokumentálják a fogyasztást, hanem fejben tartják évekre visszamenőleg az egészet  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.04.09 10:12:12

csak mindennek az átlagfogyasztáshoz ugye, ami az én vesszőparipám, nem sok köze van. kivéve persze azokat, akik nem dokumentálják a fogyasztást, hanem fejben tartják évekre visszamenőleg az egészet  :hug:
A vesszőparipád szerint  mennyi volt az átlagod az:
Avensisnél
Mazda 2-nél
Mazda 3-asodnál? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csufár - 2014.04.09 11:55:49
5.5, 7.9, 10.0
találd ki, melyik melyik  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2014.04.28 08:49:10
Sikerült 842km met mennem 42liter üzemanyaggal  :clap: ez 5,0l/100km ami szerintem nagyon jó :)
Komputer fél úton 4,3 a végén 4,6 ot "hazudott".
Ez végig autópálya 100-110 közé állogatott tempomattal.

Üröm az örömben hogy tankolás után elég lett a "sporolásból" és a maradék 250km met normális 130-140 es tempoval mentem mikor jött egy korlátozás elöször 100 majd 80km/h -ra itt a spórólás szellemében nem fékeztem csak motorféket használtam. De a fix kamerát ez nem hatotta meg és ora szerint 100 lencsevégre vett  :cry:.

Szóval a több mint 1100km mes út alatt megsporolt üzemeanyag kb kétszeresét fizethetem be  :censored:

Az út tanulsága: Már tudom hogy ott van egy sebességmérö kamera. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.04.28 09:03:43

És ez mennyire idegesítő, hogy végig korlát alatt mész és egy kis baki miatt kell kemény összeget pengetned...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.04.28 12:16:36
Sikerült 842km met mennem 42liter üzemanyaggal  :clap: ez 5,0l/100km ami szerintem nagyon jó :)
Komputer fél úton 4,3 a végén 4,6 ot "hazudott".
Ez végig autópálya 100-110 közé állogatott tempomattal.

Üröm az örömben hogy tankolás után elég lett a "sporolásból" és a maradék 250km met normális 130-140 es tempoval mentem mikor jött egy korlátozás elöször 100 majd 80km/h -ra itt a spórólás szellemében nem fékeztem csak motorféket használtam. De a fix kamerát ez nem hatotta meg és ora szerint 100 lencsevégre vett  :cry:.

Szóval a több mint 1100km mes út alatt megsporolt üzemeanyag kb kétszeresét fizethetem be  :censored:

Az út tanulsága: Már tudom hogy ott van egy sebességmérö kamera.
És ez a kamera merre van kihelyezve?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2014.04.28 14:56:40
És ez a kamera merre van kihelyezve?

https://www.google.at/maps/place/48%C2%B006'43.8%22N+14%C2%B041'00.7%22E/@48.112161,14.683528,3173m/data=!3m2!1e3!4b1!4m2!3m1!1s0x0:0x0?hl=de

+/- 100méter
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.04.29 15:01:15
https://www.google.at/maps/place/48%C2%B006'43.8%22N+14%C2%B041'00.7%22E/@48.112161,14.683528,3173m/data=!3m2!1e3!4b1!4m2!3m1!1s0x0:0x0?hl=de

+/- 100méter
Én tegnap "száguldottam" itt végig. Nyolcvanas lassújelre nem emlékszem. :D De nem száguldoztam nagyon, 5.5-tel akarom végigcsinálni ezt az utat (Db-München-Db.), ezért csak a hosszú lejtőkön mentem 120 körül, amúgy óvatos 90-110. De én is meguntam egy idő után a kamionok tempóját. St. Valentin után már inkább 120, de a német szakaszon mutatott 170-et is a műszer.
(5.6-5.7 könnyen meglesz, meglátom majd, meddig ér a türelmem.)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.04.29 15:12:59
Na ja, még annyit akartam belepofátlankodni, hogy a BC adatának egyre jobban hiszek. Legalábbis, hosszú, egyenletes meneteknél. Nagyon nehéz 2x egyformán ugyanaddig tankolni az autót. (Az erre építő gyorsteszteket gyakran megmosolygom.) Össze-vissza kattannak le a pisztolyok. Ha lassan nyomom tele vagy ha gyorsan, de akárhogyis, érzésre azt mondom, mindjárt kicsordul a benzin a tanksapkánál - nem merem csordultig nyomni, tűzveszélyes játék ez valahol, - az eltérő viszonyokból 1-2 liter különbség is adódhat. Ez 1-2 deci különbség a mérőszámban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.04.29 15:47:14

Pedig én mindig egyformán ugyanaddig (tökig  :D ) tankolom a kocsit.  :hmmmm:

Mindig addig, ahol már majdnem kifolyik a benzin (ha belenézek, látom, hogy full tele van).
Szerintem ez azért eléggé korrekt mérés.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.04.29 15:56:12
Pedig én mindig egyformán ugyanaddig (tökig  :D ) tankolom a kocsit.  :hmmmm:

Mindig addig, ahol már majdnem kifolyik a benzin (ha belenézek, látom, hogy full tele van).
Szerintem ez azért eléggé korrekt mérés.  ;)
Dettó.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.04.29 16:57:53
Pedig én mindig egyformán ugyanaddig (tökig  :D ) tankolom a kocsit.  :hmmmm:

Mindig addig, ahol már majdnem kifolyik a benzin (ha belenézek, látom, hogy full tele van).
Szerintem ez azért eléggé korrekt mérés.  ;)
Ha látod a benzint a cső szájánál, az valóban korrekt mérést ad. Én a benzinest nem merem ennyire telenyomni. Egy ponton túl a kilevegőztető csövön is benzint köp vissza, és már vagy kétszer folyt végig a benzin a kocsi oldalán ilyen szuper teletankolási kísérletnél.
Azelőtt dízelem volt, és azt én is általában csurig tankoltam. Viszont abban nem volt ámítógép, ami számolta volna helyettem a fogyit. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.04.29 22:07:05
Na ja, még annyit akartam belepofátlankodni, hogy a BC adatának egyre jobban hiszek. Legalábbis, hosszú, egyenletes meneteknél. Nagyon nehéz 2x egyformán ugyanaddig tankolni az autót. (Az erre építő gyorsteszteket gyakran megmosolygom.) Össze-vissza kattannak le a pisztolyok. Ha lassan nyomom tele vagy ha gyorsan, de akárhogyis, érzésre azt mondom, mindjárt kicsordul a benzin a tanksapkánál - nem merem csordultig nyomni, tűzveszélyes játék ez valahol, - az eltérő viszonyokból 1-2 liter különbség is adódhat. Ez 1-2 deci különbség a mérőszámban.
Nekem a fed.comp 3 decivel mutat többet a kiszámolt értéknél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.04.29 22:07:43
Pedig én mindig egyformán ugyanaddig (tökig  :D ) tankolom a kocsit.  :hmmmm:

Mindig addig, ahol már majdnem kifolyik a benzin (ha belenézek, látom, hogy full tele van).
Szerintem ez azért eléggé korrekt mérés.  ;)
Én is mindig csurig nyomom :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.04.29 22:26:28
Én is mindig csurig nyomom :D

 :yes:  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.04.29 23:12:06
Jól van, rábeszéltetek, én is tele fogom nyomni és összevetem a fed.komp. adatával.
Szomorú leszek, ha egy-két tizednél több lesz az eltérés.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.04.29 23:32:18
Jól van, rábeszéltetek, én is tele fogom nyomni és összevetem a fed.komp. adatával.
Szomorú leszek, ha egy-két tizednél több lesz az eltérés.
Ha előtte lenullázol mindent nem lesz baj szerintem.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.04.30 09:21:39
Ha előtte lenullázol mindent nem lesz baj szerintem.  :D
Aztán majd egyeztetünk, kinek a legpontosabb a fedélzeti ámítógépe.  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: NyariG - 2014.04.30 12:01:08
Én tegnap "száguldottam" itt végig. Nyolcvanas lassújelre nem emlékszem. :D De nem száguldoztam nagyon, 5.5-tel akarom végigcsinálni ezt az utat (Db-München-Db.), ezért csak a hosszú lejtőkön mentem 120 körül, amúgy óvatos 90-110. De én is meguntam egy idő után a kamionok tempóját. St. Valentin után már inkább 120, de a német szakaszon mutatott 170-et is a műszer.
(5.6-5.7 könnyen meglesz, meglátom majd, meddig ér a türelmem.)

Elektronikus, itt terelik ki a kamionokat ellenörzésre. Lehet amikor itt jártál nem volt aktiv.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.04.30 14:57:08
juszufat majd ha lesz időd nézz már át a Debrecen és környéke talis topicba is.   :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.02 14:55:56
juszufat majd ha lesz időd nézz már át a Debrecen és környéke talis topicba is.   :D
O.K.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.02 15:04:53
Nos.  :cool2: Munich oda-vissza 102 liter benzinből (5,5 l/100). Hát nem volt egy  rohanós menet. De az utolsó szakasz már nem annyira volt altatódal, műszer szerint 115-120. Május elsején érdekes módon szinte senki nem rohant. Pedig előtte hétfőn mindenki "meg volt őrülve" a pályákon, országtól függetlenül. Akkor én se tudtam megállni, hogy ne kapcsolódjak be a németek tempójába.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.05.05 21:13:41

5,5 liter, nem semmi...  :eek:

Nekem most a fedkomp 8,3-on áll, persze volt benne dugó is, kis városi csapatás, de valószínűleg nehéz lehet a lábam.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.05 23:43:38
Volt már 7,5 közeli átlagom ugyanezen a távon. Most mázlim volt, hogy nem verte agyon a tervemet egy jó kis szembe szél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.05.06 12:36:43
Nos.  :cool2: Munich oda-vissza 102 liter benzinből (5,5 l/100). Hát nem volt egy  rohanós menet. De az utolsó szakasz már nem annyira volt altatódal, műszer szerint 115-120. Május elsején érdekes módon szinte senki nem rohant. Pedig előtte hétfőn mindenki "meg volt őrülve" a pályákon, országtól függetlenül. Akkor én se tudtam megállni, hogy ne kapcsolódjak be a németek tempójába.
Mennyi idő ez a táv  a te sebességeddel??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.06 13:22:21
Mennyi idő ez a táv  a te sebességeddel??
Bruttó 11 óra. Máskor, ha nem egyedül mentem és felváltva vezettünk, 9-10 óra között elég. Barátom a családjával három nappal előttem utazott vissza Münchenbe, neki két megállással 8,5 óra elég volt (na ja, Volvo S80 2.5T)
Merthogy én eleinte 100 km-enként megálltam 5-10 percre nyújtózkodni, és a vége felé éreztem, hogy viszonylag friss maradok, így két ilyen megállást kihagytam. Hazafelé, ha jól emlékszem, hármat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.05.06 14:03:50

Hosszú útnak a sok megállás a buktatója. Inkább egyenletes, nyugodtabb tempóval előbb érsz az út végére.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.05.06 14:22:09
Hosszú útnak a sok megállás a buktatója. Inkább egyenletes, nyugodtabb tempóval előbb érsz az út végére.

Ez így van.  :yes:

Annak idején sokszor jártunk Kaiserslauternbe nyaranta, 843 km háztól házig.
3 megállással nyomtuk le szinte mindig a távot, bruttó 9 óra körül volt a menetidö.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.05.22 10:38:40
Többszöri útnál tesztelve az alábbi két eset:
85 km/h autópályán, kamion mögött: 5.5-5.6 literes fogyi
110 (néha 120, 130) utazó, nincs kamion: 6.1-6.2-es fogyi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.22 16:21:09
Többszöri útnál tesztelve az alábbi két eset:
85 km/h autópályán, kamion mögött: 5.5-5.6 literes fogyi
110 (néha 120, 130) utazó, nincs kamion: 6.1-6.2-es fogyi
Én azt az 5.5-5.6-ot sokallanám az enyémnél. Kamion mögött 5 alá tudnék menni.
Az M35-ös autópálya aszfaltján, 20 km-en, oda vissza méréseim átlaga GPS szerinti 90-nél szélcsendben 5.2, erős szélben 5.8.
GPS 60-nál 3.9.
GPS 130-nál - itt is oda-vissza mérve, de egyébként erős kereszt irányú szél: 8,3.

Ezek nem labor, bár steril mérések, de a gyakorlat is igazolja ezeket az én járgányomnál. Mentem például sietve Debrecen-Balatonboglár közt őszi hűvös esőben, ki tudja milyen szélben. A pályán végig 140 körül tartva a mutatót (ami kb. GPS 134) és 8,5-re jött ki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.05.23 11:40:28
Én azt az 5.5-5.6-ot sokallanám az enyémnél. Kamion mögött 5 alá tudnék menni.
Fed. compom nincs, így csak a tankolás alapján tudok mérni. Meg hát nőbűl vagyok és ennyit tudok.  :devil: :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: juszufat - 2014.05.23 16:20:44
Fed. compom nincs, így csak a tankolás alapján tudok mérni. Meg hát nőbűl vagyok és ennyit tudok.  :devil: :D
Nem, ez nem kritika akart lenni.
A legutóbb itt ecsetelt külföldi utamon az 5,5-es átlaghoz az is kellett, hogy vagy négyszer beálljak szorosan egy kamion mögé és pár kilométert ott vitorlázzak. Ha jól emlékszem, kétszer bírtam 20-20 km-en át, aztán már nem volt türelmem hozzá ilyen hosszú távon. Főleg nem hazafelé jövet. De az átlagon javított, az kétségtelen.
És a fed.comp-on jól látszott, hogy nem kell nagyon közel mennem a kamionhoz, máris 3-4 liter körül kezdett ingadozni a pillanatnyi fogyi. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.05.23 16:24:36
Lehet, vissza kéne állnom erre, mert sose sietek, de általában nincs türelmem és kedvem koncentrálni ennyire, mikor 5-10 méterre vagyok egy kamion hátsójától. ::) Na mindegy, mivel ilyen pici amúgy a difi, eldöntöm, mikor milyen kedvem van és nyugodtan fogom tolni GPS szerinti 110-120-szal is.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.05.24 22:45:35
Na a kis toyota megint meg lett járatva. 3 nap alatt cirka 1370 km. ebben volt 5 személy csomag és 2 személy csomag nélkül 80% pálya 130-150 km/h között, hol klíma hol anélkül. Az egész távra vetítve a fogyasztás 7.3 liter lett teljes mértékben elégedett vagyok.
 :clap: :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2014.06.17 17:48:00
Sziasztok!
Május 22.én eltelt egy év a vásárlás óta, ezalatt 26.000 km-t tettem a kocsiba hiba nélkül. Nagyon szeretem. Íme a fogyasztási adataim egy évre visszamenőleg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2014.06.17 18:49:18
Jó értékek !  :flowers:
Melyik programba írod ?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2014.06.17 19:09:07
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.aguirre.android.mycar.activity (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.aguirre.android.mycar.activity) My Cars
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.06.17 21:07:11
Sziasztok!
Május 22.én eltelt egy év a vásárlás óta, ezalatt 26.000 km-t tettem a kocsiba hiba nélkül. Nagyon szeretem. Íme a fogyasztási adataim egy évre visszamenőleg.

Valóban nagyon szép értékek, 6 alatt nekem sosem sikerült (igaz, nem is nagyon vittem túlzásba a próbálkozást  :D ) az 1,4 Corollámmal.  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2014.06.17 21:38:07
Nekem viszont muszáj volt "túlzásba vinnem", mert havi 2000 km munkába járás miatt valahogy spórolnom kell. Dízelt nem mertem venni, mert sosem volt, és egy váratlan javítás már elvitte volna a nyereséget. A benzinessel meg megpróbáltam a dízel fogyasztáshoz közelíteni. Persze nem akarok belemenni a benzin-dízel vitába, de jobban alszom ha benzinest használok.
Nem az én fizetésemhez találták ki a dízel javíttatását, pedig év 25e km-nél már az szokták mondani, hogy jobban megéri. Feltéve ha 7 L-es benzin fogyasztást veszünk alapul.
Ha dízelem lenne, talán azzal is sikerülne 4,5 L alá menni. De nincs. Abból kell főzni ami van ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.06.17 22:02:14

Teljesen korrekt a hozzáállásod/gondolkodásod!  :flowers:

Ha többen így gondolkodnának nem lenne annyi behozott, sz.r állapotú dízel az országban.  :nono:
Megmondom őszintén engem valahol irritál a füstölő, berregő elsősorban VW és BMW dízelek sokasága az ezredforduló környékéről, természetesen M-es rendszámmal.  :censored:

Egy benzinessel is lehet már-már dízeles fogyasztási értékeket elérni megfelelő körültekintéssel és kedvező útvonalakkal.  :yes:

(http://cf.juggle-images.com/matte/white/280x280/tdi-engines-are-for-senior-citizens-logo-primary.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.06.17 23:33:44
Én meg most javítottam fogyi rekordot, és pont annyi lett, mint a te legrosszabbad, azaz 6,74. Ebben van 80 km tempós autópálya, 80 km kényelmes autópálya, 350 km, a maradék  270 km város, de agglomerációs ingázással dúsítva, meg egy kis dugóval.
A 7végén megint lesz egy vidéki utam, van esély rá, hogy tovább sikerül javítanom ezt. Nem ártana, mert ennél még a 2,0 benyás Avensisszel is tudtam jobbat anno...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2014.06.18 06:47:37
Sokan azért veszenek öreg kocsit mert 1. eleve olcsóbb 2. ellentétben a fejlett országokkal itt azoknak kedvezményes a fenntartása. A dízel meg általában, kevesebbet is fogyaszt (nem kell erölködni az alacsony fogyasztáshoz, ha tiporva van se fogyaszt sokkal többet), talán jobban is vezethető (a nyomatékmaximumhoz nem kell annyira pörgetni).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: grafikus17 - 2014.06.18 14:21:25
"Egy benzinessel is lehet már-már dízeles fogyasztási értékeket elérni megfelelő körültekintéssel és kedvező útvonalakkal. "

Pont ez áll fenn nálam. Székesfehérvár-Veszprém útvonalon használom, kétszer két sávon. Ha lassabban megyek elmennek mellettem, nem tartok fel senkit és fordítva. 110-70 km/h korlátozásokkal 90km/h-val tudok végig menni, plusz a városból ki és be, majd fordítva. Ez így egy nagyon ideális útvonal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.06.18 15:32:28
Egy benzinessel is lehet már-már dízeles fogyasztási értékeket elérni megfelelő körültekintéssel és kedvező útvonalakkal.  :yes:

(http://cf.juggle-images.com/matte/white/280x280/tdi-engines-are-for-senior-citizens-logo-primary.jpg)

Ja, csak a dízel bárhol, gyakorlatilag bárhogyan hozza ezt a fogyasztást, hasonló menetdinamiával, a benzinest meg tojással a pedálon kell vezetni.
A leírt használatban egy 1.4-1.6 dízel nem enne 4, 4.5l-nél többet.

Itt ugyanúgy megvan a 2l különbség, mint vegyesben.

Almát az almával hasonlítsunk...  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.06.18 19:04:27
Ja, csak a dízel bárhol, gyakorlatilag bárhogyan hozza ezt a fogyasztást, hasonló menetdinamiával, a benzinest meg tojással a pedálon kell vezetni.
A leírt használatban egy 1.4-1.6 dízel nem enne 4, 4.5l-nél többet.

Itt ugyanúgy megvan a 2l különbség, mint vegyesben.

Almát az almával hasonlítsunk...  :flowers:

Igazad van, DE  :D

Ha pl. Bepi értékeit hasonlítod mondjuk egy keveset evő 2.0 dízelhez, akkor az 1 liter, nem 2.  ;)
Szintén az 1.4 D4D hasonlítva (4,5-el számolva) 1,2 liter Grafikus értékeihez képest.  :flowers:

1 liter meg nekem SOHA nem érne meg az egész macera egy dízellel.  :nono:
(de 2 vagy 3-at sem  :whistling: )

Azt meg kérlek hagyjuk már, hogy egy dízel mindenhol ugyanazt hozza, ezt mindannyian tudjuk, hogy hülyeség.  :whistling:
Tény, kisebb a szórása, mint egy benyásnak, de ha megnézed pl. spritmonitoron a 2.0 D4D 116 lovas Ave értékeit, van 5,29 és 7,92-es érték is.  :innocent: (Direkt figyeltem, mind2 száz tankolás felett.  :winkiss: )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.06.18 19:14:57
És ki írta, hogy ugyanazt hozza mindenhol a dízel?  :?:

Én magam írtam, hogy a 6 litert hozza oda nem figyelve/taposva, a 4 litert meg ideális körülmények között használva.

Amúgy egy 2 lityis dízel se eszik 5l-nél többet bepi féle stílusban... Az ezer éves BX-ünk evett az 1.9TZD motorral 4.5 litert országúton...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.06.23 08:08:35
Grafikus értékei nagyon pazarok, de igen, abszolút ideális körülmények között tudja használni az autóját. Az 1,4 d-4d ugyanitt elmenne 4-4,2 körül.  :yes: Ilyen alacsony értékek mellett szerintem lényegtelen azon vitázni, hogy jobb lenne-e neki a dízel, vagy a benzines a jobb. Mindkettő nagyon alacsony fenntartási költségeket jelent(ene) neki.

Mindenképpen szerencsés, hogy így tudja használni az autóját, és respekt neki azért, mert törekszik is az alacsony fogyasztásra!  :hug:

-----------------

Én, viszont a jelenlegi tankomnál nem törekedtem az alacsony fogyazstásra, több "zavaró" körülmény is közrejátszott ellene. Jelenleg, ugyan 6,6-on áll a fed. comp. adata, de 2x volt resetelve az ECU, mert autóhifit kötöttek be. A valós átlagom most olyan 7,3-7,4 körül lesz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2014.07.17 22:10:29
Beletettem a kocsiba kb. 450km-t, ebből 400km pálya, óra szerinti 135re törekedtem, nyilván nem mindig sikerült,7,3-7,4liter. (1,4vvti)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.25 10:47:10
Beletettem a kocsiba kb. 450km-t, ebből 400km pálya, óra szerinti 135re törekedtem, nyilván nem mindig sikerült,7,3-7,4liter. (1,4vvti)

Fedcomp adat ?
Én meg kiszámoltam az előbb a féléves átlagomat a tankolási adatok alapján, jan 1-től. 7.0 liter jött ki. Tavaly az egész éves 6.8 volt.  Ennek 1/3ada országút meg kis pálya, a többi város-elővárosi szaladgálás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 19:04:58
Sziasztok!
A segitségeteket szeretném kérni. Autóvásárlás előtt állok, e12-es corollát szeretnék venni.
Országúton 1 személy(100 km/h), illetve autópályán 4 személy(110-120 km/h) esetén mennyit fogyasztana az 1.4 és 1.6 benzines?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.07.27 19:31:36
Ilyen tempó mellett 6-6,5 körül meg kell állnia télen-nyáron mindkettőnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.27 21:13:24
Sziasztok!
A segitségeteket szeretném kérni. Autóvásárlás előtt állok, e12-es corollát szeretnék venni.
Országúton 1 személy(100 km/h), illetve autópályán 4 személy(110-120 km/h) esetén mennyit fogyasztana az 1.4 és 1.6 benzines?
Előre is köszönöm a válaszokat.

Nos csak a magam és járművem példáját citálva ide;Osan 98 oct 11 hav-óta.
A mai napig a járművem legjobb fogyasztása (általam vezetve), fed.komp. szerint 5,2L/100km volt, ez módosult a mai napon 5,0L/100km-re szintén fed.komp. szerint.A legrosszabbat le sem merem(tudom) írni.A nyilvántartásom tankolástól-tankolásig tartó etapokat takar. A számított érték kissé több, 44,85 L fogyira jutó 882,4 km= 5,08L/100km. 4 személyes fogyit nem tudok prezentálni, de 3 személlyel+ pakkokkal Bp-Győr 6,2L/100km átlag jött ki bek end forsz 2012.02 hó.Nos, szerinted...?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 21:21:50
micila, 1.4-es?
Mekkora lenne a fogyasztás különbség 1.4 és 1.6 között?
Leginkább munkába járásra használnám. Napi szinten 50 km(25-25), illetve havonta 2-szer Szeged-Budapest között pályán lenne használva.
Sajnos csak 9ft-ot fizethet km-ént a cég, ami nem valami sok. Viszont a pesti utaknál, a benzines 1.4-nél 8.5, az 1.6-nál 9.5 fogyasztás mellett 100%-kosan fizetik a fogyasztást. Ezért nem tudom melyikkel járnák jobban. Gondolkodtam az 1.4-es dizelben is, de ismerős szerelő szerint inkább egy kevesebbet futott benzinessel sokkal jobban járok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.27 21:30:43
Nekünk van a családban, 1.4-1.6 benzin és 1.4 dízel E12-is.

1.4-1.6 benzin között nagyon lábfüggő, kb. 4 decivel eszik többet az 1.6-os.  (6.5-7L/100km lenne)
Viszont én ilyen napi 50km-es munkábajáráshoz erősen elgondolknék a dízelen
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.27 21:33:26
Nekünk van a családban, 1.4-1.6 benzin és 1.4 dízel E12-is.

1.4-1.6 benzin között nagyon lábfüggő, kb. 4 decivel eszik többet az 1.6-os.
Viszont én ilyen napi 50km-es munkábajáráshoz erősen elgondolknék a dízelen
50 km (azaz 2x25km)  nem kevés, hogy ne rakodjon le trutyi? :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.27 21:38:53
Nekünk van a családban, 1.4-1.6 benzin és 1.4 dízel E12-is.

1.4-1.6 benzin között nagyon lábfüggő, kb. 4 decivel eszik többet az 1.6-os.  (6.5-7L/100km lenne)
Viszont én ilyen napi 50km-es munkábajáráshoz erősen elgondolknék a dízelen
Ez evi 13000km munkabajarast jelent, eleg lehet arra meg benyas.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 21:44:59
Évi 13 ezer?
Szeged-Pest kb 370 oda vissza, 750 a 2 út, illetve 50*20 az ezer km. Vagyis havonta kb 1750 km, az éves szinten kb 21 ezer körül lenne. Meg emellég jönne kb 2 havonta egy Szeged-Heves út.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.27 21:53:28
Jah, ok  :flowers: En Zoli hozzaszolasaban olvastam csak a napi 50km-t, elnezest  :flowers:
 20 ezer folott mar valoban palya a dizel, ahogy Zoli irta  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.27 21:54:58

Azt vedd figyelembe, hogy 1.4-1.6 benzin 6.5-7L/100km  a dízel 4.5-5L/100km.
25km-es utak nem sok, "sokat" megy hidegen és ilyenkor a benzines szippant rendesen, nem beszélve a rövid 5.-ről.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 22:01:11
Amit nyerek a fogyasztáson, azt elveszitem az szervizelésnél, a dizelnél, szerintem. 7 literes fogyasztásig belefér. Szegeden belül kb 5 km-t kell menjek, utána országút. Forgalom meg alig van ezen a szakaszon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.27 22:01:45
Nemedi, ne felj az 1.4 dizeltol, egy egeszen jo darab, nem sok gond van veluk  :yes: Kifejezetten jo hiruk van  :yes:
Telen 25km-es utakhoz azert jo lesz egy ulesfutest beszerelni  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.27 22:03:43
Szerintem ha benzines, akkor inkább 1.6  mint 1.4.
Sokkal többet nem eszik, nem kell annyira nyomni sem, ha meg kell, akkor tud jobban menni.
1750 km-ből meg 750-nél plusz egy liter /100 km, amit fizetnek. Látható, hogy nekem is 1.6 van: négy személlyel télen Bp-re autópályán valós 145 körül is 8 liter körül evett 100-on (rövid ötödikkel), tehát még mindig a normatíva alatt bőven, pedig ez korszerűtlenebb motor azért, bár nagyon szuper.

TZoli jól mondja, télen gond lehet.
De télen meg nagyon jó egy motor előmelegítő. Nekem az van, és télen is hasonlóan 8 liter magasságában evett, pedig 5km-re dolgozom, ott pedig nyugiban bekaphatná a 10-12-t. Ráadásul a motor is jóval kevésbé kopik. Olyan 40.000 egy normális szett (Calix, Defa, stb.). Mondjuk ez dízelnél sem árthat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.27 22:04:42
Amit nyerek a fogyasztáson, azt elveszitem az szervizelésnél, a dizelnél, szerintem. 7 literes fogyasztásig belefér. Szegeden belül kb 5 km-t kell menjek, utána országút. Forgalom meg alig van ezen a szakaszon.

Mit veszítesz, ha kifogsz egy jó példányt a dízelből (ez azért nem olyan egyszerű) akkor szervizelésnél csak egy gázolajszűrőből (8ezer forint) kell többet költeni rá 30e-ként. Olajszűrő-levegőszűrő párszáz forinttal drágább csak mint a benzinesé.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 22:07:58
1.5 millió +- 15%-ot szánok rá. Melyik lenne a jobb ennyiért(off golf 5-ben gondolkodok még)? Illetve max mennyi km-el?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.27 22:10:16

TZoli jól mondja, télen gond lehet.
 Mondjuk ez dízelnél sem árthat.

Én nem mondtam hogy gond lehet, most ebbe a motormelegítőbe felesleges belemenni. De ha már sző esett róla akkor inkább a dízelbe kéne, mert az tetű lassan melegszik be..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.27 22:21:42
Én nem mondtam hogy gond lehet, most ebbe a motormelegítőbe felesleges belemenni. De ha már sző esett róla akkor inkább a dízelbe kéne, mert az tetű lassan melegszik be..
Ok, de érted, mire gondolok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.27 22:28:50
A témánál maradva. 1.5 millió +- 15%-ért melyik lenne a jobb? Illetve mennyi km-el?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.27 22:46:12
micila, 1.4-es?
Mekkora lenne a fogyasztás különbség 1.4 és 1.6 között?
Leginkább munkába járásra használnám. Napi szinten 50 km(25-25), illetve havonta 2-szer Szeged-Budapest között pályán lenne használva.
Sajnos csak 9ft-ot fizethet km-ént a cég, ami nem valami sok. Viszont a pesti utaknál, a benzines 1.4-nél 8.5, az 1.6-nál 9.5 fogyasztás mellett 100%-kosan fizetik a fogyasztást. Ezért nem tudom melyikkel járnák jobban. Gondolkodtam az 1.4-es dizelben is, de ismerős szerelő szerint inkább egy kevesebbet futott benzinessel sokkal jobban járok.

Igen, az enyém a kisebb 1,4 és nem teljesen "gyári".
Tényszerűen nem tudom igazolni, de ha én vezetném akkor szerintem semmi különbség nem lenne+ irányba.(Vállalom a megmérettetést, ha kapok egy 1,6-os E12-est 4 hónapra, és az etap előtt mókolhatok kicsit a motortérben, a futóműveken.)
Többnyire (az elmúlt 10 hónapot tekintve) egyedül engem hurcolt, de az utóbbi 1 hónapban 2 illetve 3 személy terhelte menet közben, és a klíma is használatos volt. Az úthasználatot tekintve, a futott km-ek tükrében;10% autópálya, 50% autóút és kántri ród, 40% Bp, a maga időszaki jellemzőivel.Így az utóbbi három tankolásaimat követő időszakokban az átlagsebesség 59,57,53 km/h-ként alakult.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.28 06:51:11
A témánál maradva. 1.5 millió +- 15%-ért melyik lenne a jobb? Illetve mennyi km-el?
~1.3-1.7 kozott oriasi a valasztek. Ennyiert ahogy nezem vannak nagyon szep peldanyok benzinbol dizelbol egyarant.
Hogy benzin v dizel viszont neked kell eldonteni  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.28 07:45:43
1.5 millió +- 15%-ot szánok rá. Melyik lenne a jobb ennyiért(off golf 5-ben gondolkodok még)? Illetve max mennyi km-el?

A felvetésedre annyit, hogy Golfban nagyon nem gondolkoznék, főleg TZoli napokban közzétett információi alapján.
Kb. innen lehet kutakodni:
http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.21375 (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.21375)
Bár nem vagyok pártatlan, és semmilyen európai autót (VW csoport, BMW, FIAT, stb) nem vennék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.28 08:13:18
Sziasztok!
A segitségeteket szeretném kérni. Autóvásárlás előtt állok, e12-es corollát szeretnék venni.
Országúton 1 személy(100 km/h), illetve autópályán 4 személy(110-120 km/h) esetén mennyit fogyasztana az 1.4 és 1.6 benzines?
Előre is köszönöm a válaszokat.

1.6osom van, országúton 100 körül 6 körül fog enni, inkább 6 alatt sztem. LEgjobb fogyim 5.3 80-90nel 2 személlyel. Egyszer mentem pályán végig 120-130cal 2 személlyel télen legalább 200km-t, 8 litert evett. De akkor asszem E85 is volt benne, az meg dob a fogyin. Sztem 7-7.5 körül ehet amúgy.
Ha benzines, én is 1.6ost vennék inkább, a váltója is jobb, erősebb kivitelű.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 08:29:13
Ha tényleg ki lehet hozni 7-es átlagot 100 km-en (~2000km havonta), akkor 1.6-os lesz. Számoltam, és nem lenne olyan nagy a különbség, ami megérné.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.28 08:51:36
Ha tényleg ki lehet hozni 7-es átlagot 100 km-en (~2000km havonta), akkor 1.6-os lesz. Számoltam, és nem lenne olyan nagy a különbség, ami megérné.

Nekem most pont 7 az átlagom, tavalyi év 6.8 volt :) Mondjuk én keveset megyek pályán. De én is melóba járásra használom 2x10 km, itt 6-6.5 körül eszik(mondjuk nem belvárosban és nem csúcsban ). Országúton 90-100zal 5.8 szokott lenni. Egyszer hoztam 80-90nel 5.3-at. Pályán 120-130 sztem 7 körül lehet. Mondjuk attól is függ mennyivel mennél, mert ha 150+, akkor már sokat eszik sztem.
Egyébként én is a benzinest ajánlanám, mert sztem épp a határon vagy éves kmben, és a dízellel azért több gond lehet.. Benzinessel semmi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.28 08:54:16
http://www.vezess.hu/teszt/teszt_toyota_corolla/5655/?o=1

Az én tapasztalatom, hogy a gyári fogyasztási értékeket hozza. Sőt városban jobb, én legalábbis nem nagyon tudok vele 9 felett etetni, csak télen rövid utakon. PErsze sok függ a használati módtól.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.07.28 08:58:02
...
Benzinessel semmi.

Khöm. :eek:

Tessen mán benézni a szervíz topicba. Álomba azért ne ringassunk senkit.... Maradjunk annyiban, hogy ha azonos állapotú autókat vizsgálunk, akkor a benzinesnek kisebb eséllyel lehet baja, és ha van is, jó eséllyel olcsóbban javítható. Ugyanakkor az 1.4 D-4D a legkevésbé problémás modern dízelmotor, nincs benne kettős tömegű, nem szokott lehalni a nagynyomású rendszer, és a turbó is sokáig bírja, ha ésszel használják. Ami "típushiba", az a porlasztócsúcsok kopása, 100-300e km között valahol, és akkor max 100e a javítás.
Használt dízel esetén fontosabb tényező az előző tulajdonos, és annak használati, szervizelési módja. Ha biztos forrásból tudsz dízelt venni, jobban járnál vele sztem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.28 09:40:37

Ja csak nagyon ritka az azonos futásteljesítményű azonos korú diesel és benzines. Máskülönben sántít az összehasonlítás. :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.07.28 10:56:42
Ovatosan vezetve 6 liter korul kell annak a fogyinak lennie az 1,6-ossal, h nem kell elozgetni, akkor meg annyinak sem. Orszaguton 100-110-zel nekem a 2,0 benzines Avensis kijott 6,5-bol, pedig az kicsi nehezebb, es a motorja is nagyobb. 1,4-est en nem vennek, sokkal erzekenyebb a terhelesre, cserebe nem fogyaszt annyival kevesebbet, tenyleg csak par deci a kulonbseg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.28 11:06:21
Nem jön ki a 6 liter 1.6-ossal főleg ilyen 25km-es távon ahol hideg motorral indulsz. De ha azt írja hogy 7literig jó neki, akkor túl van tárgyalva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.28 11:11:31
A felvetésedre annyit, hogy Golfban nagyon nem gondolkoznék, főleg TZoli napokban közzétett információi alapján.
Kb. innen lehet kutakodni:
http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.21375 (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.21375)
Bár nem vagyok pártatlan, és semmilyen európai autót (VW csoport, BMW, FIAT, stb) nem vennék.

Én simán bele mernék ugrani egy 5-6-7-es Golfba és BMW-be is. Normális szervizelés a lényeg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.07.28 11:19:05
Nem jön ki a 6 liter 1.6-ossal főleg ilyen 25km-es távon ahol hideg motorral indulsz. De ha azt írja hogy 7literig jó neki, akkor túl van tárgyalva.
Ha jol ertettem, azt mondta, hogy orszagutas Bp- Szeged tavok is lennenk benne, arra kijonne, rovid utasra valoban nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.28 11:25:25
Bp-SZeged havi 2X.  Napi szinten meg 2X25km, direkt leírta...  és ez a lényeg, mert ezt kérdezte. (lehet 5.5literrel is járni, de nem ilyen körülmények között) Én meg ahhoz igazítottam a mondanivalómat.

Én az 1.4-essel is 7 literrel járok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2014.07.28 11:31:05
Én simán bele mernék ugrani egy 5-6-7-es Golfba és BMW-be is. Normális szervizelés a lényeg.
Golf 6 90ezres szerviz 180.000.- normális szakszervizben.
Fék komplett csere 170.000.-
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.28 11:34:03
Én simán bele mernék ugrani egy 5-6-7-es Golfba és BMW-be is. Normális szervizelés a lényeg.

Ebből indultam ki:
http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.msg602950#msg602950 (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1000.msg602950#msg602950)

Ok, normális szervizelés esetén ha rendben is van,  mit jelent az?
Nem azt, hogy a kocsit például a gyárilag előírt 30.000 km helyett a felénél, 15.000 km-nél viszik olajcserére? Ötös Golfnál még nem annyi?
Ha viszont ezt jelenti, akkor ez  az autók nagyobbik részénél nem fog teljesülni: céges flottáknál a gyári előírást nézik, és a magánszemélyek között sincs sok, aki ezt megtenné: "Minek költenék kétszer annyit erre, a gyár csak jobban tudja" stb.
Autóvásárlás esetén így sokkal valószínűbb, hogy olyanban nyúl bele az ember, ahol 30.000 km-enként cserélték, mint 15.000 km-enként.
A Toyotánál meg általában 15.000 km az előírás tudtommal.
A szervizköltségeket meg nem is tudom...

Nem tudom, egyetértünk-e ebben legalább egy kicsit?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.28 12:17:29
Golf 6 90ezres szerviz 180.000.- normális szakszervizben.
Fék komplett csere 170.000.-

Ezek csak számok, de utánanéztem most így kajaidőben, ha lenne egy 6-os Golfom 1.6TDI-vel 72e lenne egy komplett fékcsere rajta ATE cuccokkal :clap: Munkadíj nem lenne, mert megcsinálnám magamnak. Ha meg ügyfélnek kéne akkor az is meglenne 100-ból simán.
Csapódnak itt le nálam márkaszervizes árajánlatok és sokszor csak én is pislogok.

De ne offoljunk itt tovább
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.28 12:20:13
Bp-SZeged havi 2X.  Napi szinten meg 2X25km, direkt leírta...  és ez a lényeg, mert ezt kérdezte. (lehet 5.5literrel is járni, de nem ilyen körülmények között) Én meg ahhoz igazítottam a mondanivalómat.

Én az 1.4-essel is 7 literrel járok.

25 kmen simán felmelegszik a motor. A termosztát lehet hogy nem nyit ki, de a motor üzemmelegnek mondható. Elmegy 4-5 km-t, már effektíve meleg a motor. Persze időjárástól is függ. Meg nem tudjuk ez a 25 km mit takar, város-előváros, országút, korán reggel vagy csúcsban..
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 13:00:18
25 kmen simán felmelegszik a motor. A termosztát lehet hogy nem nyit ki, de a motor üzemmelegnek mondható. Elmegy 4-5 km-t, már effektíve meleg a motor. Persze időjárástól is függ. Meg nem tudjuk ez a 25 km mit takar, város-előváros, országút, korán reggel vagy csúcsban..

Kb 5 km város, a többi országút. Reggel fél 8, és délután fél 5. Az országúton nem nagy a forgalom, ez egy kerülő út. Szegeden meg általában nincs túl nagy dugó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.28 13:15:58
Kb 5 km város, a többi országút. Reggel fél 8, és délután fél 5. Az országúton nem nagy a forgalom, ez egy kerülő út. Szegeden meg általában nincs túl nagy dugó.
Szerintem ilyen körülmény között az a városi fogyasztás majdnem azonos az országutival ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.28 13:22:44
Szerintem ilyen körülmény között az a városi fogyasztás majdnem azonos az országutival ;)

Így van. Nekem kb fele város/fele effektíve országút(egy elővárosba járkálok ki 50-60nal, néha megnyomom hajnalba 70-80ig is :), és így eszik 6-6.5 körül.
De ha neki 20km országút, akkor simán 6 alatt fog enni ha nem nyomja nagyon.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 13:23:10
Szerintem ilyen körülmény között az a városi fogyasztás majdnem azonos az országutival ;)

Szóval, akkor meglesz a 7 literes átlagfogyasztás az 1.6-al?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.28 13:31:56
Szóval, akkor meglesz a 7 literes átlagfogyasztás az 1.6-al?

Meg bizony! Főleg, ha nem tartasz naponta 2* pályanapot! A sebkorlátozás határa+10% -al simán kihozható, üzem melegen. Azt viszont NE felejtsd el, hogy használt autóból állapotot vásárolsz. Tessék észnél lenni, és alaposan kivesézni azt a 6kerekűt (E12 1,6, ha az lesz).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 13:35:33
Használtautón most sajnos nem nagyon van ami kevés km-es, és 1.6-os, de mostmár figyelni fogom. Tudnátok esetleg pesti szervizeket ahova érdemes lenni elvinni átvizsgálásra?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.07.28 18:36:51
Én simán bele mernék ugrani egy 5-6-7-es Golfba és BMW-be is. Normális szervizelés a lényeg.
Ezek közül én is szívesen ugranék valamelyikbe ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2014.07.28 20:07:30
Használtautón most sajnos nem nagyon van ami kevés km-es, és 1.6-os, de mostmár figyelni fogom. Tudnátok esetleg pesti szervizeket ahova érdemes lenni elvinni átvizsgálásra?
Én azt javaslom, hogy ne ragaszkodj mindenképpen az 1.6-oshoz. Az 1.4-essel is elégedett leszel, ha találsz jó állapotút, ráadásul ezekből több van, mint a nagyobb motorral szereltekből.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 20:59:09
Lehet hülyén hangzik, de számitásaim szerint az 1.6al jobban járok. Eddig egy 1 literest hajtottam, igy kell egy kis plusz erő :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.28 21:09:19
Lehet hülyén hangzik, de számitásaim szerint az 1.6al jobban járok. Eddig egy 1 literest hajtottam, igy kell egy kis plusz erő :D
Hogy számítottad ki? ;)
Írták hogy az 1,4-ből nagyobb a választék, könnyebb jó állapotut venni. Márpedig állapotot veszünk :szemez:
Az a pár Le-nem fog hiányozni :no:, pláne ha még kevesebbet is fogyaszt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 21:22:40
Mivel kb fél liter a különbség, de a pesti utaknál 1 literrel kapok többet, igy ugyan ott van végeredmény kb ugyan annyi fogyasztás szempontjából.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.28 21:35:12
Mivel kb fél liter a különbség, de a pesti utaknál 1 literrel kapok többet, igy ugyan ott van végeredmény kb ugyan annyi fogyasztás szempontjából.
Úgy érted a hivatalos elszámolásnál? :hmmmm:
Értem :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 21:39:12
Igen. És ugye nem mindegy, hogy fogyaszt 6.5-t és adnak 8.5-öt, vagy fogyaszt 7-et és adnak 9.5-öt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.07.28 21:43:36
Igen. És ugye nem mindegy, hogy fogyaszt 6.5-t és adnak 8.5-öt, vagy fogyaszt 7-et és adnak 9.5-öt.
Tényleg ilyen sok? :hmmmm: Vagy rosszul lötték be a normákat [rohog]
Persze így is úgy is kevesebb mint a tényleges költséged (szerviz+amortizáció stb)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.28 21:47:23
De ha au üzemanyagot ki tudom hozni minimális ráforditással, akkor már megéri.
Városban, azért sok 1.6-os 9.5 fölött is tud enni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.28 21:47:57
Igen. És ugye nem mindegy, hogy fogyaszt 6.5-t és adnak 8.5-öt, vagy fogyaszt 7-et és adnak 9.5-öt.

Bizony, a múltkor pont erre céloztam  :yes:

Tényleg ilyen sok? :hmmmm: Vagy rosszul lötték be a normákat [rohog]
Persze így is úgy is kevesebb mint a tényleges költséged (szerviz+amortizáció stb)

Igen, nekem is ennyit számolnak, ha Carinával megyek és fizetik a benzint  :)
A 9,5 litert még véletlenül sem tudtam elérni: ahogy írtam, télen, valós 140 fölött, 4 személlyel is 8,5 volt.
De ha tudod a hét litert hozni, akkor már 2,5 plusz  :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.07.29 08:35:22
Elég az 1,4 is, az is megy, ha 4000 fölé pörgeted és tud 6 litert is enni, ha óvatosan hajtod. Nekem 4 év és kb 50000km átlaga 6,4 volt ezzel a motorral, de E11 Liftback kasztnival.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.29 15:05:51
Amit nyerek a fogyasztáson, azt elveszitem az szervizelésnél, a dizelnél, szerintem. 7 literes fogyasztásig belefér. Szegeden belül kb 5 km-t kell menjek, utána országút. Forgalom meg alig van ezen a szakaszon.
Ezt ne vedd készpénznek, csak okosan kell használni...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.29 15:10:24
Nekem most pont 7 az átlagom, tavalyi év 6.8 volt :) Mondjuk én keveset megyek pályán. De én is melóba járásra használom 2x10 km, itt 6-6.5 körül eszik(mondjuk nem belvárosban és nem csúcsban ). Országúton 90-100zal 5.8 szokott lenni. Egyszer hoztam 80-90nel 5.3-at. Pályán 120-130 sztem 7 körül lehet. Mondjuk attól is függ mennyivel mennél, mert ha 150+, akkor már sokat eszik sztem.
Egyébként én is a benzinest ajánlanám, mert sztem épp a határon vagy éves kmben, és a dízellel azért több gond lehet.. Benzinessel semmi.

Benzinessel semmi? :D Jó vicc... :) Minden tönkremegy egyszer... :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2014.07.29 19:12:20
Benzinessel semmi? :D Jó vicc... :) Minden tönkremegy egyszer... :)
Kivéve az, ami nincs benne. :)

A teljesség igénye nélkül.
A benzinesben biztos nem megy tönkre:
- nagynyomású pumpa
- befecskendezőszelep
- turbó
- izzítógyertya

A dízelben:
- gyújtótrafó
- gyújtógyertya
- fele annyi db vezérműtengely és szelep (szimmering stb.) kopik el
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.29 21:46:08
Kivéve az, ami nincs benne. :)

A teljesség igénye nélkül.
A benzinesben biztos nem megy tönkre:
- nagynyomású pumpa
- befecskendezőszelep
- turbó
- izzítógyertya

A dízelben:
- gyújtótrafó
- gyújtógyertya
- fele annyi db vezérműtengely és szelep (szimmering stb.) kopik el

Árban mennyibe kerülnének kb ezek?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.29 22:43:17
Árban mennyibe kerülnének kb ezek?

Arni! Mosmán melózz meg a Coridért. :D ;)
Diesel (Átlag árak)
Izzító ~7000 db
Tujbó~350 000/db
Benzin
Trafó~25 000/db
gyertya~1000/db  és nem is folytatom a listaárakat. Természetesen vannak olcsóbb helyek meg jóárasított beszerzési lehetőségek, de a differencia akkor is ~3,6-os *-val egalizálható!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.30 06:49:54
Trafóból egy kell vagy 4?
Túl drágának tűnik a turbo. Ismerős szerelő golf 5-be 150 körül mondta. Igaz ott van kettős tömegű is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.30 07:19:46
Trafóból egy kell vagy 4?
Túl drágának tűnik a turbo. Ismerős szerelő golf 5-be 150 körül mondta. Igaz ott van kettős tömegű is.

Csak 4 mer' nem v8! Tujbó és a többi Bárdi lista ár, de "Természetesen vannak olcsóbb helyek meg jóárasított beszerzési lehetőségek, de a differencia akkor is ~3,6-os *-val egalizálható!"
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.30 08:23:07
4 évre tervezve, kb 100.000 km megy bele. Az alatt meg nagy valószínűséggel előjön a turbó. Úgyhogy marad a benzines.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.07.30 08:37:14
4 évre tervezve, kb 100.000 km megy bele. Az alatt meg nagy valószínűséggel előjön a turbó. Úgyhogy marad a benzines.
Nem feltétlen. Attól függ, hogy:
1. Mit fogsz ki
2. Te magad hogyan használod

Jellemzően nem a turbó hibásodik meg hamarabb, hanem a dízel befecskendező.
Annyit tudsz tenni, hogy amennyiben dízelt választod, kizárólag prémium dízel üzemanyagot tankolsz bele és nem használod hidegen, rövid távokra az autót. Pont. Ekkor bírnia kell az 1,4 d4d-nek.  :yes:

Persze, a benzinessel megspórolsz jó sok hibaforrást, csak itt meg a fogyasztás lesz mindig képben. Ezt pedig intelligens és előrelátó vezetési stílussal viszonylag könnyedén kordában lehet tartani.

Én a helyedben azt választanám (1,4-1,6 vvt-i és 1,4 d4d), amelyikből megfelelő állapotút kapnék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.30 09:08:15
Kivéve az, ami nincs benne. :)

A teljesség igénye nélkül.
A benzinesben biztos nem megy tönkre:
- nagynyomású pumpa
- befecskendezőszelep
- turbó
- izzítógyertya

A dízelben:
- gyújtótrafó
- gyújtógyertya
- fele annyi db vezérműtengely és szelep (szimmering stb.) kopik el

De az akkor is merész, hogy semmi nem megy tönkre... :) ( csak egy dízelben)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.30 09:09:38
Trafóból egy kell vagy 4?
Túl drágának tűnik a turbo. Ismerős szerelő golf 5-be 150 körül mondta. Igaz ott van kettős tömegű is.
Persze és még nem beszéltetek a felújításról... ami töredék ár...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.07.30 09:13:57
Azért a turbó egy javítható, szerelhető alkatrész.

A meghibásodás jellegétől függően 50-150e Ft között gyári minőségűre újítják fel.
Nagynyomású pumpa halálról én még nem hallottam ezen motor esetén.
A 4 porlasztó felújítása ~100e

Ilyen futás mellett szerintem ezek az összegek megspórolhatók, főleg ha hosszú távra tervezel az autóval. Országúton kellemesebb/kényelmesebb lesz vezetni a dízelt, mint a benzinest.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.30 09:46:23
Azért a turbó egy javítható, szerelhető alkatrész.

A meghibásodás jellegétől függően 50-150e Ft között gyári minőségűre újítják fel.
Nagynyomású pumpa halálról én még nem hallottam ezen motor esetén.
A 4 porlasztó felújítása ~100e

Ilyen futás mellett szerintem ezek az összegek megspórolhatók, főleg ha hosszú távra tervezel az autóval. Országúton kellemesebb/kényelmesebb lesz vezetni a dízelt, mint a benzinest.

Ha jól tudom a nagynyomású is javítható...
Lényeg, hogy nézesd át egy márkaszervizben, ha dízelt akarsz, és utána néhány alapszabályt betartasz, nagy valószínűséggel semmilyen gondod nem lesz. Nekem sem volt még sosem, csak kötelező szerviz és 174 ezer van benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.30 10:46:03
Azért a turbó egy javítható, szerelhető alkatrész.

A meghibásodás jellegétől függően 50-150e Ft között gyári minőségűre újítják fel.

Jó lenne, de sajnos nem így van...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.07.30 11:33:15
Jó lenne, de sajnos nem így van...
OFF autóval, ugyan, de sajnos valóban nem egészen így van. Felújítják, igen, csak az sosem lesz olyan, mint az eredeti gyári új. Tesóm is így járt az OFF VW ON turbójával tavaly. Felszerelték neki az "újat" (felújítottat) és csak nem volt olyan az autó. Nem ment úgy, többet evett, pedig minden mért értéke valóban gyári volt. Aztán bealkudta a gyári újat és ezzel már tökéletesen működik. Ja, csak ez 90.000 + használt turbo leadása ár helyett 240.000Ft volt? Igen...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.07.30 11:54:24
Hát nemtudom...

Több ismerősöm újíttatott fel turbót a Ferrykernél, volt ami tuningolt autóba ment, és senki nem panaszkodott. Tudtommal a nagyobb gyártóktól lehet venni fődarabokat, és felújító készleteket, ha azzal rakják össze, megfelelően kicentírozva, akkor nem lehet baj. Gondolom itt is lehet válogatni, hogy milyen jellegű legyen a felújítás, és milyen alkatrészekkel. Ha a Józsibá esztergál hozzá perselyt, vagy flexszel faragnak turbinát, akkor persze, hogy nem lesz jó...  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.07.30 13:53:46
4 évre tervezve, kb 100.000 km megy bele. Az alatt meg nagy valószínűséggel előjön a turbó. Úgyhogy marad a benzines.

Ment egy privi!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.30 15:43:37
Találtam két hirdetést:

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_terra_ice_mo-i.garantalt_km-8096707

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_sol-8050426

Mi a véleményetek róluk?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.07.30 16:00:36
a hajdúdorogi szebb. jók a spoilerek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.30 16:02:22
Találtam két hirdetést:

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_terra_ice_mo-i.garantalt_km-8096707

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_sol-8050426

Mi a véleményetek róluk?

Nem tudom mennyire vagy képben, de a benzineseknél előfordulhat túlzott olajfogyasztás. 2005 júliusban módosítottak a motoron ezügyben, tehát ha tutira akarsz menni, akkor ez utáni gyártást kell nézni. Az első az mondjuk 2005 augusztusi, de lehet hogy pár hónappal korábban gyártották. De alvázszám alapján meg lehet nézni a dátumot neten. Egyébként nem tűnnek rossznak, még akár hihető is lehet a km bennük.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.07.30 16:16:43

Csak 2005-ben javítottak rajta? Úgy tudtam, hogy már a modellfrissítéskor :(
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.07.30 16:44:50
Csak 2005-ben javítottak rajta? Úgy tudtam, hogy már a modellfrissítéskor :(
Nem nagy gáz, egy pár százezer forintos motorgenerál...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2014.07.30 17:27:36
Jó lenne, de sajnos nem így van...
Ezzel vitatkoznek, mert csak egy kiegyensulyozott tozscsopi kell:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Konrad - 2014.07.30 17:32:58
Elso kezbol tudom, Ferrykert meg ajanlom, szerzodott partnere a Borg Warnernek.
Nem kokler ceg, a legtobb baj, hogy amikor beall a turbo, az igazi hibaokot nem szuntetik meg.
(Idegen targy, legszuro, olajkor, nem megfelelo olaj, ha a teljesitmenye nem volt jo, akkor nem volt beallitva jol, vagy turesen kivuli volt...)
a kiegyensulyozasi gepek hadiiparnak is tudnanak gyartani :D - ez a nem ket filler...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.07.30 18:22:31
Ezzel vitatkoznek, mert csak egy kiegyensulyozott tozscsopi kell:)

Majd ha 10+ év szakmában eltöltött tapasztalatod lesz akkor én is vitatkoznék, addig csak mosolygok .
Az a baj, hogy egy normális turbófelújítás (ha sikerül, mert általában rövid életűek a felújított turbók) közel annyiba kerül, mint egy vadonatúj turbó.
Erre kiváló példa a legutoljára csinált I30 1.6crdi turbócserém.

Abban viszont igazad van, hogy a hiba oka turbócserével sokszor nem oldódik meg. Sőt 1.6Hdi-n ajánlott motorblokkot!!! is cserélni turbócserekor, mert olyan szinten elkoszolódik és olyan takaríthatatlan helyen megy a turbó olajzócsövéhez a olajjárat a blokkban, hogy az valami tragédia :cry:.  Felteszel egy új turbót és pikk-pakk behal az is. Aztán kapásból ugrott 300+e forintod, az autó nem jó, de van 2 rossz turbód.
Tudom hihetetlennek tűnik, de aki ezen a területen dolgozik, az megtapasztal egyet s mást. És ez nem ilyen ismerős mondta sztori stb....

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.30 18:28:25
Nem nagy gáz, egy pár százezer forintos motorgenerál...

100-200 közt. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.30 19:20:35
100-200 közt.
Igen, és normális helyen csináltatva. Ezután pedig nem kezdi el megint enni az olajat két hónap múlva.
Hallottam olyat, hogy 300e volt, de ez nagyon hihetetlen, főleg úgy, hogy az enyémnél (oké, nem VVT-i) nekem az anyag került hozzá nyolcvanba, vezérléscserével együtt.
Egyébként elég szomorú ez a hiba, így van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.07.30 19:23:44
amennyiben dízelt választod, kizárólag prémium dízel üzemanyagot tankolsz bele és nem használod hidegen, rövid távokra az autót. Pont.
es akkor maris kisebb a fogyasztaskulonbseg okozta arelony a fenntartasnal. Mert a "sima" VVTi-k eljarnak az Auchan benzinnel is, mi esetenkent akar 30-40 Ft-tal is olcsobb lehet, mint a premium dizel (SHell, OMV stb.)-nel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.07.30 19:24:32
Azért a turbó egy javítható, szerelhető alkatrész.

A meghibásodás jellegétől függően 50-150e Ft között gyári minőségűre újítják fel.

Nagynyomású pumpa halálról én még nem hallottam ezen motor esetén.
A 4 porlasztó felújítása ~100e

Ilyen futás mellett szerintem ezek az összegek megspórolhatók, főleg ha hosszú távra tervezel az autóval. Országúton kellemesebb/kényelmesebb lesz vezetni a dízelt, mint a benzinest.
Nem lesz olyan, mint a gyari uj.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.30 19:24:50
Igen, és normális helyen csináltatva. Ezután pedig nem kezdi el megint enni az olajat két hónap múlva.
Hallottam olyat, hogy 300e volt, de ez nagyon hihetetlen, főleg úgy, hogy az enyémnél (oké, nem VVT-i) nekem az anyag került hozzá nyolcvanba, vezérléscserével együtt.
Egyébként elég szomorú ez a hiba, így van.

Ez attól függ ki mit akar cserélni, és milyen anyagokkal. Ha csak gyárival és mindent cserélni akkor drága. Én az enyémen csak a gyűrűket cserélném meg a szükséges tömítéseket, és megfúrnám a dugattyút. Így az anyag kijönne 50ből kb, vagy kevesebből is, nem gagyi anyagokból. +munkadíj.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.30 19:37:33
Ez attól függ ki mit akar cserélni, és milyen anyagokkal. Ha csak gyárival és mindent cserélni akkor drága. Én az enyémen csak a gyűrűket cserélném meg a szükséges tömítéseket, és megfúrnám a dugattyút. Így az anyag kijönne 50ből kb, vagy kevesebből is, nem gagyi anyagokból. +munkadíj.
Persze, akár ki is jöhet, szerencsés esetben, bár néha szétszedés után kiderül még valami.
Azt sem írtam, hogy nekem a hengerfejet is rendbe kellett szedni, plusz gyári hűtőfolyadék. Gyűrűcsere után összerakják, nyilván új olajjal és 1-2000 km után megint olajcsere, vagyis ez már 2 olajcsere. Van, aki ez utóbbit ki meri hagyni, de én ilyen után már nem kockáztattam.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.07.30 20:51:40
es akkor maris kisebb a fogyasztaskulonbseg okozta arelony a fenntartasnal. Mert a "sima" VVTi-k eljarnak az Auchan benzinnel is, mi esetenkent akar 30-40 Ft-tal is olcsobb lehet, mint a premium dizel (SHell, OMV stb.)-nel.

Soha sem spóroltam még az üzemanyagon, főleg nem úgy, hogy osanos "taknyot" rakok bele.  :nono:

Eddig mindig OMV-t vagy itt kinn JET benyát kapott az Ave.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.07.31 19:37:39
Eppen itthon az Auchan meg jobb is, mint a tobbi, mert nem a Mol-tol veszi a benyat. MIndenki mas igen.
Egyebkent elg regota irogatom a tankolasaimat, es eddig egyedul az M5 bevezetojenel levo Lukoil kutnal tapaszatalatam, hogy elter az auto viselkedese, ha ott tankolok: tobbet eszik szazon nehany decivel. Egyebkent soha semmilyen kulonbseget nem tapasztaltam. Nyilvan attol olcsobb, hogy bizonyos adalekanmyagokat nem tesznek bele, amit a tobbi esetleg igen. De nem biztos, hogy ez olyan nagy baj...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.07.31 20:22:44

Azt hittem, hogy az ÖMV meg a Lukoil sem a Moltól veszik. Vagy csak részben nem?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Ákos2004 - 2014.07.31 20:45:21
Soha sem spóroltam még az üzemanyagon, főleg nem úgy, hogy osanos "taknyot" rakok bele.  :nono:

Eddig mindig OMV-t vagy itt kinn JET benyát kapott az Ave.  :yes:
Én mostanság mindig auchan kúton tankolok, semmi bajom vele. Nem is értelek, az auchan az neked takony, bezzeg a JET... a JET kút anno itthon
az egyik legocsóbb - ha nem a legolcsóbb - nagy kúthálózat volt, az volt akkor az olcsó benya.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.07.31 20:51:35
Én meg Envi-t szoktam, ez az önkiszolgáló diszkontkút, sose volt semmi bajom az "olcsó" benzinnel.  Általában véve sose volt bajom semmilyen kút benzinjével, ill volt 2 eset, ami egy ÖMV kútnál tankolás után történt: egyszer ott tankolás után bedugult a karbi, a másik eset már nem tudom mi volt, az injektoros kocsi  volt, rángatott, vagy többet evett, de vmi volt. De ezek is csak vélelmek. Mindenesetre nekem gyanúsak voltak ezek akkor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.31 21:31:39
Én mostanság mindig auchan kúton tankolok, semmi bajom vele. Nem is értelek, az auchan az neked takony, bezzeg a JET... a JET kút anno itthon
az egyik legocsóbb - ha nem a legolcsóbb - nagy kúthálózat volt, az volt akkor az olcsó benya.
Aztan azokbol lettek a Lukoil kutak.
Az osztrakoknal is a legolcsobbak koze tartozik a JET  :yes:
Szerintem ez az egesz - csak becsbol hozott OMW + csak a premium uzemanyag - tul van "kicsit" hypolva  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.07.31 21:34:43
Ezt csak olyan mondhatja, aki még nem járt "úgy" ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.31 21:41:14
Hogy? Ha beszarik az Avemban a befecskendezi rendszer 120-nal, akkor gyorsan visszaszivom, mert ha csak az "itt meg ott" tankoltam volna premiumot elment volna 200-at? Ugyanmar  :hug: A lenyeg, hogy 10ppm alatt legyen a ken, ami Magyarorszagon eloiras. Ezt az osszes lancolat tudja, legyen Lukoil, Auchan vagy Mol. En is hittem - mert akartam hinni - abban, hogy a az osztrak gazolaj olyan mint a gumi kanko jarvany idejen.  :lol:
Ott tankolok, ahol urestank jelzes er es ahol esszeru aron kapom a nyalat; i.e., autopalyan semmikepp, de 5 forintert sem vagyok hajlando keruloutat tenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.07.31 21:51:29
Nekem egyetlen olyan tapasztalatom volt benzinnel, ami meggyőzött abban, hogy nem tankolok többet magyar JETnél. Már amíg volt. Volt elég kilométernyi tapasztalat, hogy érezzem a különbséget az ottani 98as meg a MOL-ÖMV, stb között. Soha se előtte, se utána nem fogyasztott a kocsi 7,5 fölött, de azzal a tank benzinnel igen. És nem padlógáz-padlófék üzemben mentem -30 fokban Budapesten dugóban ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.07.31 21:53:26
Sokat szidjátok a Lukoilt, pedig Érden az a legjobb sztem. Amikor ott tankolok, kevesebbet eszik a kocsi, ugyanazon az úton. Volt 1.5 évem kitapasztalni. Plusz a komplett haveri galeri is épp ezért oda jár.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.31 21:54:17
... hanem szembeszelben, amit nem vettel eszre  :D
Nekem pedig egyetlen ilyen tapasztalatom nem volt soha, igaz eddig kb 300ezernel nem vezettem tobbet  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.07.31 21:55:16
3 évig tankoltam MOL-on, 1.5 év Lukoil, most 1.5 éve megint MOL, érezhető a különbség (számolható). Tudja a fene, lehet csak nekünk van itt mákunk. Plusz egyben a legolcsóbb kút is.  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.07.31 21:56:00
300k az nekem pont 6 év :)
.
.
.
Tényleg, ha belegondolok, hogy 12-13 éve megyek évi 50et...meg előtte volt kb 100 ezrem...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.07.31 21:56:12
Sokat szidjátok a Lukoilt, pedig Érden az a legjobb sztem. Amikor ott tankolok, kevesebbet eszik a kocsi, ugyanazon az úton. Volt 1.5 évem kitapasztalni. Plusz a komplett haveri galeri is épp ezért oda jár.
En kozel lakok egyhez es Nyiregyhazan is utbaesik, szoval sokat tankolok ott. Ugyanigy van egy OMW es Shell amik utbaesnek. Semmi kulonbseg az eg vilagon  :hug:
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.07.31 21:57:16

Sokat szidjátok a Lukoilt, pedig Érden az a legjobb sztem. Amikor ott tankolok, kevesebbet eszik a kocsi, ugyanazon az úton. Volt 1.5 évem kitapasztalni. Plusz a komplett haveri galeri is épp ezért oda jár.
Felenk is jo a Lukoil és a legjobb árú kút is egyben. Ismerősök is dolgoznak ott.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.08.01 01:09:11
Sokat szidjátok a Lukoilt, pedig Érden az a legjobb sztem. Amikor ott tankolok, kevesebbet eszik a kocsi, ugyanazon az úton. Volt 1.5 évem kitapasztalni. Plusz a komplett haveri galeri is épp ezért oda jár.
En nem szidtam. Egy konkret kutat szidtam, ami eppen Lukoil, de ennyi erovel akarmi lehetne, nem azon mulik, hogy mast ne mondjak, a tobbi Lukoil kuttal nincs rossz tapasztalatom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.08.02 22:15:29
Én mostanság mindig auchan kúton tankolok, semmi bajom vele. Nem is értelek, az auchan az neked takony, bezzeg a JET... a JET kút anno itthon
az egyik legocsóbb - ha nem a legolcsóbb - nagy kúthálózat volt, az volt akkor az olcsó benya.

Vezettem a Corollámat 40 ezer km-t, abból 30-at tuti JET-es osztrák üzemanyaggal tett meg, soha semmi baja nem volt.  ;)
Az Avenál az eddigi 12 ezerből szintén tuti 8 JET-el ment, szintén semmi gond, szóval én bízom benne.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.06 12:29:19
A topicnál maradva; Úgy megy a kis hucul, mint egy motortér (IS)mosott, faxán karbantartott maratonfutó.
Bírja üzembiztosan, külcsín-belbecs rendben, fogyasztás 738 km-re 1kattig 36,65 L/98-as osan "taknyot" kért!! Álomhatár megugorva!!!!!!!!!!!!   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.08.06 12:57:16
1 kattig sose lesz precíz a mérésed.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.06 15:00:38
1 kattig sose lesz precíz a mérésed.
Ez igaz, de a fogyasztás tendenciáját jól jelzi. A diff.=3 dl/100km (38,5 L "csordultig töltött tüzelőanyag tartály"/738 km) és a 1/4 jelzést még nem érte el a mutató, felülről!! Szívesen vennék egy valóban pontos, mérési módszert, aminek nincs káros hatása a jármű üzemére és a jmű. vezető komfort érzetére.
Szólj légyszíves, ha tudsz ilyet!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.08.06 15:34:29
Általában az szokott lenni a gyakorlat, hogy csurig tesszük a tankot, lehetőleg mindig ugyanannál a kútnál és kútoszlopnál. Csurig csak akkor töltsd, ha utána legalább egy pár kilométert fogsz a kocsival menni, nehogy a hőtágulás miatt túlfolyjon az anyag.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.06 15:50:54
Általában az szokott lenni a gyakorlat, hogy csurig tesszük a tankot, lehetőleg mindig ugyanannál a kútnál és kútoszlopnál. Csurig csak akkor töltsd, ha utána legalább egy pár kilométert fogsz a kocsival menni, nehogy a hőtágulás miatt túlfolyjon az anyag.

Nem lebecsülve az általad javallott módszer gyakorlati kivitelezhetőségét,
inkább ollan megoldás érdekelne, ahol a tüzelőanyag betöltési spot nem feltétlenül rögzített. Pl.; Hitelesített eszköz segítségével kalibrált gyűjtőedényzetbe történő tüzelőanyag vételezése bárhol, mért környezeti hőmérséklet mellett.Majd ebből a gjmű. tüzelőanyag tartályának feltöltése. Az esetlegesen visszamaradó mennyiség mért hőmérsékleten történő volumetrikus leszámitolásával. Ezen mért mennyiségre vonatkoztatott futásteljesítmény mérése adna jó megközelítő pontosságú fogyasztás mérést.( hisz nem vennénk figyelembe a kiürülő tartályba bepárolgó tüzelőanyag kondenzátummá alakítás utáni leszámítolását a különbség képzéshez). p.v.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.08.06 15:59:36
Laca, hagyd már ezt a hitelesítettséget. Valamennyi "puffer" mindig, minden számításban lesz. Az az ésszerű, és könnyedén tartható, amit kgabe leírt. Ugyanazon kút, ugyanazon kútfej, ugyanaddig a kattanásig (hogy ez 1., vagy 2, az mindegy, lényeg, az állandóság). Két tanknyi benzinmennyiséggel úgysem tudsz hajszálra azonos körülmények között autózni, így a hitelesített mérőeszközös dolgoknak semmi jelentőssége nincs.  :flowers: ;) :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kika1 - 2014.08.06 16:03:08
Lassan a Lukoil téma is aktualitását veszti,mert kivonul magyarországról...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.06 17:05:45
Lassan a Lukoil téma is aktualitását veszti,mert kivonul magyarországról...
Azt olvastátok, hogy a nyált Bulgáriából hozta a Lukoil :hmmmm: (sajna nem találom hol írták pár napja)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.06 17:07:01
3 évig tankoltam MOL-on, 1.5 év Lukoil, most 1.5 éve megint MOL, érezhető a különbség (számolható). Tudja a fene, lehet csak nekünk van itt mákunk. Plusz egyben a legolcsóbb kút is.  :devil:
Melyik javára érzed a különbséget? ;) :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.06 17:51:41
Nem lebecsülve az általad javallott módszer gyakorlati kivitelezhetőségét,
inkább ollan megoldás érdekelne, ahol a tüzelőanyag betöltési spot nem feltétlenül rögzített. Pl.; Hitelesített eszköz segítségével kalibrált gyűjtőedényzetbe történő tüzelőanyag vételezése bárhol, mért környezeti hőmérséklet mellett.Majd ebből a gjmű. tüzelőanyag tartályának feltöltése. Az esetlegesen visszamaradó mennyiség mért hőmérsékleten történő volumetrikus leszámitolásával. Ezen mért mennyiségre vonatkoztatott futásteljesítmény mérése adna jó megközelítő pontosságú fogyasztás mérést.( hisz nem vennénk figyelembe a kiürülő tartályba bepárolgó tüzelőanyag kondenzátummá alakítás utáni leszámítolását a különbség képzéshez). p.v.
Ezt én is pont így csinálom :innocent:: mindig teletankolok,   egy évben egyszer visszosztom az éppen tankolt mennyiséget,a megtett km-el, ha stimmel, márpedig stimmel az átlagfogyasztási kijelzővel- többet nem foglalkozom vele. Csak a műszert nézem. :lol: De már az is unalmas, úgy is 5,1-re jön ki az átlagom :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2014.08.06 19:26:45
Sziasztok!

A következő lenne a kérdésem, ha világít a sárga tankolásra figyelmeztető lámpa akkor még kb mennyi benzin lehet az autóba? Egyszer 10-12 litert olvastam ha jól emlékszem és most fontos lenne mert tudom hülyeség volt de nem tankoltam mert írtak erre 3 kutat is de 100 km a legközelebbi benzinkút mert amik a környéken voltak bezártak.... segítségeteket köszönöm.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2014.08.06 19:44:21
Üdv!

A Toyotákban általában azt mondják, hogy elég sok van még akkor.
Az enyémben kb. 10 liter.
Sajnos a tiédbe nem tudom, mennyi lehet. De majdnem biztos, hogy 100km-re bőven elég kell legyen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lablac - 2014.08.06 20:03:48
Sziasztok!

A következő lenne a kérdésem, ha világít a sárga tankolásra figyelmeztető lámpa akkor még kb mennyi benzin lehet az autóba? Egyszer 10-12 litert olvastam ha jól emlékszem és most fontos lenne mert tudom hülyeség volt de nem tankoltam mert írtak erre 3 kutat is de 100 km a legközelebbi benzinkút mert amik a környéken voltak bezártak.... segítségeteket köszönöm.
10
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2014.08.06 21:55:30

Írta: DonPrego - 2014.08.06 22:44:15

Papír szerint 9, de nem ennyire egzakt a dolog, mert mozog az anyag a tankban. Nálam pl ha elkezd pislákolni, hol világít hol nem, akkor kb 12 lityó van benne. Most persze nem téma az olyan eset, amikor a kocsi egyik fele lentebb van és a mutató még jócskán mutat naftát, de már világít a lámpa.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kika1 - 2014.08.07 12:30:14
Azt olvastátok, hogy a nyált Bulgáriából hozta a Lukoil :hmmmm: (sajna nem találom hol írták pár napja)

Erre gondoltál?  (http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/vajon_mi_lesz_az_olcso_lukoil-kutak_helyen-12889?utm_source=hirfigyelo_anv2_hirlevel_20140226&utm_medium=webview&utm_campaign=hirlevel_2014-08-07&utm_content=cikk)

A cikk szerint a Lukoil hazánkba Romániából és Bulgáriából hozza az üzemanyagát.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2014.08.08 00:25:05
Köszönöm a válaszokat valóban 10 liter körül marad benne a lámpa világítás kezdete után :) Sikerült is a kutra érni vele szerencsére.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.08 06:31:56
Köszönöm a válaszokat valóban 10 liter körül marad benne a lámpa világítás kezdete után :) Sikerült is a kutra érni vele szerencsére.

Hogy győződtél meg róla?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.08.08 10:12:50
Odaért...  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.08.08 10:29:04
Hát én egyszer telitankoltam amikor már 0 alatt volt kicsivel a mutató, és 48 liter ment bele. Szal még lehetett benne kb 7 liter, mert 55 literes a tank. A sárga meg a negyed alatt kezd világítani. Akkor 4-5 liter lenne a negyed-0 közt ?  :hmmmm: Én eddig mindig úgy gondoltam, hogy kb 0 mutatónál van még benne 10 körül, a Civicem is ilyen volt, 0 mutatóval 8-9 liter volt még bene telitankolás szerint.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.08.08 10:35:51
A gyári leírás egyébként azt jevasolja, hogy, amennyiben a sárga jelzés világítani kezd, tankoljuk tele az első útba eső töltőállomáson az autót, ne járassuk üresre a tankot, mert az abban esetlegesen bekerült szennyeződések kárt okozhatnak az üzemanyagrendszerben, vagy motorban. Ezért nyilván semmilyen felelősséget nem vállal a gyár.  :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.10 10:05:13
Ismét félidős fogyicsúcs a mérők és kijelzők szerint; még teljes féltank sem fogyott a megtett 559km-re, amiből 381 km erősen szegdelt bp-i forgalomban /2 fő/ telt, míg a maradék 178 km / szintén2 fő/ Káp II. és Kemence oda-vissza etapja. Ennek okán az átlagsebesség csak 55km/h, de a megtett útra összegzett átlagfogyi  ( mérő szerint mint már említém!) 4,8 l/100 km. Mindezt a fosanos takonnyal!!!!!! Szeretem a musztángom, és ő is szereti ahogy szeretik luklájk! :hug:
Jöhettek velem hugenották!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.08.10 11:22:00

Mennyivel mentél, 70nel ? :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.10 16:01:18
Ennek okán az átlagsebesség csak 55km/h, de a megtett útra összegzett átlagfogyi  ( mérő szerint mint már említém!) 4,8 l/100 km. Mindezt a fosanos takonnyal!!!!!! Szeretem a musztángom, és ő is szereti ahogy szeretik luklájk! :hug:
Jöhettek velem hugenották!
Mennyivel mentél, 70nel ? :)

Ez a teljes kérdés, a jelzett írásrészlet tükrében? Nem 70nel, csak 1-el közlekedtem, de menni nem tudok ilyen (70nel) sebességgel. 
Minden útszakaszon a megengedett+10% a sík +lejtős szakaszokon, emelkedőn a megengedett-20%-al vezettem az autómat. A leghosszabb autóúti szakaszon megszerzett 71km/h átlagsebességet a gyakori lakott területen belüli 40-es és 30-as sebességkorlátozások
erőteljesen moderálták (49km/h-ra) az átl.seb.-et, a fogyit pedig 4,7 L/100km-re, egészen a visszaút 1/3-ig.Onnantól az átlagseb. 67km/h-ra,és az átlagfogyi 5,0L/100km-ra megnövekedett. A Dkeszi fosan kihajtójánál lévő dugó csökkentette, a korábban megírt mértékre mindkettőt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.08.10 18:24:43
 :eek: Ez igen.  :clap:

Ezek szerint elkerülted a Diósjenő-Kemence szakaszt... Én ott minden járművel megetetek minimum 10 litert.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.10 20:05:07
:eek: Ez igen.  :clap:

Ezek szerint elkerülted a Diósjenő-Kemence szakaszt... Én ott minden járművel megetetek minimum 10 litert.  :D

Naná! Rétságon szolgáltam, ezért a Börzsöny azon részén nem akartam áterőltetni a mustángot. Kerültünk Szob, Letkés,Ipolytölgyes, Vámosmikola,Kemence irányba és céllal. Ipolytölgyesen rövid látogatás a MONO Ipolyfabric Kft.-nél. Vámosmikolán falunap volt, jó kis ereszd el a szakállamat hangulattal. Kemencén az erdei vasút, end to end a látnivalókkal. Jó kis kirándulás volt, még a ménesnek is. :yes:
Ráadásul ma kis tekergés a építkezői áruházakba, amivel belekergettem még néhány (31) km-t. Tankoláskor 28,62 litert mutatott a számláló és azt megelőzően éppen félig volt a tank. Nekem ez már megüti az igen jól fogyaszt kategóriát.
 :)   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2014.08.10 20:43:34
Hogy győződtél meg róla?

Igen ahogy PiciPeti is írja úgy hogy odaértem :D Valójában pedig úgy, hogy tankolásnál 51 liter ment bele ha nem volt "okosítva" a számláló, mert 7 litert simán megehette a hegyi utak meg ráadásul 130 km-re volt úgyhogy nagy szerencsénkre megúsztuk az út szélén autó letámasztás, kannázás, sétálás kellemetlenségeit :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.08.11 07:53:51

Igen ahogy PiciPeti is írja úgy hogy odaértem :D Valójában pedig úgy, hogy tankolásnál 51 liter ment bele ha nem volt "okosítva" a számláló, mert 7 litert simán megehette a hegyi utak meg ráadásul 130 km-re volt úgyhogy nagy szerencsénkre megúsztuk az út szélén autó letámasztás, kannázás, sétálás kellemetlenségeit :)
Ezt elkerülendő, a Toyota igen combos ráhagyással méretezte az üzemanyag rendszert és jelzéseit. Rendszerint, amikor már ki sem mozdul a mutató, még mindig van benne vagy 5 liter...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.08.11 09:15:38
Kb igen. Mostanában elég közeli viszonyba kerültem a Corolla tankjával...  :censored:

Olyan felépítésű a tank, hogyha a szintjelző valóban lekoppan, akkor a tankban még van kb 2 liter, bár kérdéses, hogy ezt mind fel tudja-e kapni, illetve az  "ellöttyenésgátlóban" van kb 1 liter.

Ugyanakkor a teletankolásos fogyasztásmérés pontossága is kétséges lett nekem, mert elég sok helyen meg tud rekedni a levegő, elég bonyolult geometriájú a tank teteje.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.08.17 18:46:23
Tegnapi nap volt egy kirándulás Aggtelekre, reggel mentem, este jöttem. Hazafelé pályán.

Miskolc-M0 szakaszon végig GPS szerint 145-150 között, 6.5l körüli fogyasztás...  :lol:
Meglepően csendes, kb 3500-at forog, a szélzaj a legnagyobb zajforrás, de így is ugyanúgy lehet beszélgetni az autóban, mint itthon a szobában kb.
Minimális zene hangerő már elnyomja a szél-motor-gördülési zajt.

Miskolcon tankoltam a Shell kúton a pályafelhajtó előtt, csak 10l-t, mert baromi drága arrafelé a nyál (én 435-ért tankoltam...), és ritkák is a kutak. Tankolás előtt az alsó negyednél állt a mutató, M0 kezdeténél szintén, így számoltam a fogyasztást.

Mindenesetre ez baromi jó szerintem, az autónak is jót tett, szebb hangja van gyorsításnál, és dinamikusabb is lett.  :hug:

Jövőhéten lesz egy ugyanilyen lerohanásom Balcsira, most hogy van matrica, az is pályán lesz. Idénre kikormolom, az tuti.  :D
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.18 00:57:31
reggel én is vágatok egy soroksár keszthely derbit,időre mek,kormolok én is;)
multkor éjszakai élményautózás volt soriról hortobágyra 4es 34es úton, nem siettem,max100kmph, 5,2l/100km produkált a nagyvas a 200kmen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.18 17:58:03
reggel én is vágatok egy soroksár keszthely derbit,időre mek,kormolok én is;)
multkor éjszakai élményautózás volt soriról hortobágyra 4es 34es úton, nem siettem,max100kmph, 5,2l/100km produkált a nagyvas a 200kmen.

Hú bakker! Nem gondoltam volna, hogy illen jól zabál a rizsdakupac! :D :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: footy - 2014.08.18 20:43:36
Sziasztok,

Érdeklődnék, hogy az Auris 1.4 D4Dvel alkalmas-e autópályázásra. A rászánt összegbe nem fér bele a facelift, szóval 5-ös váltóval lenne.
Mennyit forog 140-nél?

köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.08.18 20:49:36
Sziasztok,

Érdeklődnék, hogy az Auris 1.4 D4Dvel alkalmas-e autópályázásra. A rászánt összegbe nem fér bele a facelift, szóval 5-ös váltóval lenne.
Mennyit forog 140-nél?

köszi

Tegnapi nap volt egy kirándulás Aggtelekre, reggel mentem, este jöttem. Hazafelé pályán.

Miskolc-M0 szakaszon végig GPS szerint 145-150 között, 6.5l körüli fogyasztás...  :lol:
Meglepően csendes, kb 3500-at forog, a szélzaj a legnagyobb zajforrás, de így is ugyanúgy lehet beszélgetni az autóban, mint itthon a szobában kb.
Minimális zene hangerő már elnyomja a szél-motor-gördülési zajt.

Miskolcon tankoltam a Shell kúton a pályafelhajtó előtt, csak 10l-t, mert baromi drága arrafelé a nyál (én 435-ért tankoltam...), és ritkák is a kutak. Tankolás előtt az alsó negyednél állt a mutató, M0 kezdeténél szintén, így számoltam a fogyasztást.

Mindenesetre ez baromi jó szerintem, az autónak is jót tett, szebb hangja van gyorsításnál, és dinamikusabb is lett.  :hug:

Jövőhéten lesz egy ugyanilyen lerohanásom Balcsira, most hogy van matrica, az is pályán lesz. Idénre kikormolom, az tuti.  :D

Picit fentebbről, és 1,4D!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.18 21:10:41
Sziasztok,

Érdeklődnék, hogy az Auris 1.4 D4Dvel alkalmas-e autópályázásra. A rászánt összegbe nem fér bele a facelift, szóval 5-ös váltóval lenne.
Mennyit forog 140-nél?

köszi
Ritkán járok 140-el- de cca 3500-al.
130-nál- 3000-et  forog.
Gondolom mindegy hogy Corolla sedan vagy Auris. :hmmmm:
Ja és autópályán 5,1-et fogyaszt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.18 21:12:45
Hú bakker! Nem gondoltam volna, hogy illen jól zabál a rizsdakupac! :D :flowers:
Persze cefregőz besegít ;)
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.08.18 22:07:53
Hú bakker! Nem gondoltam volna, hogy illen jól zabál a rizsdakupac! :D :flowers:
de 100nál nem is mentem jobban.
ma megküldtem M7en, 3fövel.
6,4 jött ki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.08.19 01:11:50
Ritkán járok 140-el- de cca 3500-al.
130-nál- 3000-et  forog.
Gondolom mindegy hogy Corolla sedan vagy Auris. :hmmmm:
Ja és autópályán 5,1-et fogyaszt.
Ergo 150nél 4000 majd 160nál leszabályoz? :tt2:

Ez a motor totál elég magyar autópályás használatra, bár igaz, hogy a hatos váltó ideálisabb lenne, mert azzal úgy tudom csak 2500 környékét forog 130nál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.08.19 07:30:39
Ergo 150nél 4000 majd 160nál leszabályoz? :tt2:

Ez a motor totál elég magyar autópályás használatra, bár igaz, hogy a hatos váltó ideálisabb lenne, mert azzal úgy tudom csak 2500 környékét forog 130nál.
Miért szabályozna le? :hmmmm: 175km/h papíron a végsebessége.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.08.19 10:22:32
Az irónia nem ment át! ;)

Amit írtál: 130nál 3000-et pörög. 140-nél 3500. Ha ezt a logikát követjük, akkor 140nél pörög 4000-et aztán mivel 4500-nál leszabályoz, ezért megy max 160at.

Na, ez így nem stimmel.

Ha 130nál 3000 a fordulat, akkor 140-nél 3000/130*140=3230, 150-nél 3000/130*150=3460, stb stb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.08.21 21:44:11
Tegnap ezt az utat jártam le: https://goo.gl/maps/n3dKV (https://goo.gl/maps/n3dKV)

Dobpergés: ~24l-el... Igaz most prémium dízel volt, de pályán dettó 145-150 között, viszont az északi parton Hévízre sietve, előzgetve, visszafelé poroszkálva. Ez ~5.5l-es fogyit dobott. 2 személy+minimális csomagok.

Még mindig le tud nyűgözni az autó...

A Dunlop blueresponse gumik pedig vízen fantasztikusak. Lefelé szinte végig esett az eső, de forgalom nem volt nagyon. Az eső mértékét leírni elég nehéz ugye, de viszonyítás képpen, az ablaktörlő 2-es állásban járt végig. Ennek ellenére teljesen biztonságos volt a fenti tempó. Egy kicsit élesebb kanyarban éreztem, hogy mocorog az eleje, elvettem a gázt, és egyből rátalált az ívre. Érezhetően hangosabb mint szárazon, de még így is lehet beszélgetni simán...
Asszem jó választás volt.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2014.09.05 08:58:54
A Magyar Görög út kipipálva.  :clap:
Oda vissza összesen az én km. órám szerint 2384 km lett a vége. A sebességhatárokat nagyjából betartva ( főleg odafele ) Görögországba 14 óra latt értünk még vissza Magyarországra 13 óra hossza alatt.
A fogyasztás 4 személy csomaggal átlag olyan 7 liter környékére jött ki.
Elégedett vagyok a kocsival, bár miután hirtelen elég sokat költöttem rá ideges is lettem volna ha valami baj lett volna vele.
( Most érezte elsőnek azt hogy az 1.4 benzin kezd kevés lenni   :cry: )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.09.05 09:46:53

Minél többet pályázol, annál inkább érzed.  :yes:

Abban a félévben, amikor Sopronban laktam megint (2012 tavasz-nyár), nem éreztem a plussz pacik hiányát.  :innocent:
Amikor viszont megint elkezdtem pályázni, egyböl jött az érzés, rá egy évre jött is az Ave.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2014.09.10 20:00:12
2007. corolla 1.4 benzinesbe érdemes jobb benzint tankolni , vagy jó  sima 95-ös
Tapasztalat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.09.10 21:20:40
Nem érdemes.
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.09.10 21:24:32
Ezeknél már nem érdemes. Egy 1000-és Yaris észreveszi a különbséget.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.09.10 21:45:27
2007. corolla 1.4 benzinesbe érdemes jobb benzint tankolni , vagy jó  sima 95-ös
Tapasztalat?

Érdemes igen, én rendszeresen tankolok Lukoilnál 98-ast vagy a Mol-nál Evo Neo-t. Alacsony fordulaton dinamikusabb és könnyebben gyorsít ki vele, ha van finomérzéked akkor érezni fogod.  Hidegen motornál amikor még agyon van dúsítva akkor a kipuffgáz szaga is teljesen más a sima 95-ösnek az Evo Neo-hoz képest.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2014.09.11 07:21:52
Köszönöm
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.09.11 09:04:33
Köszönöm
Próbáld ki, de egymás után 2-3 tanknyi mennyiséggel, hogy jól járja át a motort a drágább üzemanyag. Aztán majd meglátod.
Nekem nem volt a placebo-n túl objektíven érezhető különbség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szikla2 - 2014.09.11 22:51:27
2007. corolla 1.4 benzinesbe érdemes jobb benzint tankolni , vagy jó  sima 95-ös
Tapasztalat?
Próbáld ki az OMV MAXXMOTIONt, ha érzed a különbséget , akkor igen , ha nem: akkor nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.09.16 16:41:21
Ma egész meglepett a Corolla, egy pályás út átlaga 6 liter lett, 110 körül menve :) Nem gondoltam amúgy hogy óra szerinti 110nél is tud 6 alatt enni, pedig jó sokáig 5.7-5.8 litereket írt, különösebben nem is trükköztem a pedállal :) 340 kmt mentünk, odafele 3 személy, vissza 2. A sebességet 110-120 közt tartottam zömmel, persze volt kevesebb is meg több is néha. Hőmérséklet 23 fok. Vredestein sportrac5 gumik. Néha klímát is használtam.
A kipuffom viszont nem bírta a hajtást, a hazaérve feltűnt hogy sportos hangja lett  :cry:  Azt hittem a középdob, de otthon fülelve a kocsi alól mintha hátulról jönne valahonnan.
Ja a zajkomforttal nem vagyok elégedett, pont ez a 120as tartomány a leghangosabb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 18:31:07
Sziasztok!
Első 440 km után 24 liter ment bele(1.4 diesel). Shell-től tankoltunk, nitro+ dieselt. Kb 30% város, 70% országút. Holnap autópálya, kiváncsi vagyok mennyi lesz a fogyasztás.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.07 18:54:59
jó kis gép az,alföldi vas,nincs szétküldve.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 19:07:36
Mennyire számit ez jó fogyasztásnak? Igaz, hogy még csak "tanulom" vezetni, de 450 ft-os gázolaj mellett azért reménykedem az 5 literes átlagban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.10.07 19:14:57
Sziasztok!
Első 440 km után 24 liter ment bele(1.4 diesel). Shell-től tankoltunk, nitro+ dieselt. Kb 30% város, 70% országút. Holnap autópálya, kiváncsi vagyok mennyi lesz a fogyasztás.
Igen még gyakoroljál, 5 liter fogyit kéne hoznod :hmmmm: Még ha az a város Budapest lenne akkor is)
Autopályán nem fogsz sokat javítani, talán lemegy 5,2-re
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 19:17:15
Eddig benzinest vezettem, lehet azért is kicsit nagyobb. Mekkora fordulatnál szoktatok váltani?
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.07 19:26:12
2000rpm
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.10.07 19:27:42
 
2000rpm
:yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 19:30:13
Hideg motornál én is 1800-2000 körül, de meleg motorral 2600-2800 körül.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.07 19:38:40
áhh,nem benzines ez waze!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 19:44:18
Mondjuk, kicsit ki is élveztem, hogy mindenkit lehagyok a pirosnál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.10.07 19:57:28
jó kis gép az,alföldi vas,nincs szétküldve.
Jó a lelke! Minden befecskendezést megkönnyez.
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.07 19:59:53
Mondjuk, kicsit ki is élveztem, hogy mindenkit lehagyok a pirosnál.
ne kínozd.
kicsivel több,m 2ezernél válts.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.10.07 20:00:40
ne kínozd.
kicsivel több,m 2ezernél válts.
2014, jó lesz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.10.07 20:02:43
Mondjuk, kicsit ki is élveztem, hogy mindenkit lehagyok a pirosnál.
Persze mert mindenki más megáll [rohog]
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.07 20:03:06
2014, jó lesz?
jó,kiváló.
mivan cipóarcú klímahuszár,felébredtél? az ajtó meg alszik?
Cím: Re: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: nemedi1990 - 2014.10.07 20:13:36
ne kínozd.
kicsivel több,m 2ezernél válts.

Az lesz ezentúl. Nem akarom én kinozni, csak az 1 literes benzines után kicsit kiélveztem a tudását.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.10.08 19:09:06
Szerintem ha ráérzel, megy ez lejjebb is ;) Ha főleg országút, sok motorfék, és normális tempó, akkor illik 5 alá mennie. Ha vigasztal, nekem 8,3 volt a hazaút átlaga :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.10.09 19:17:49
Laza használatnál 2200-2300-ig szoktam pörgetni, ha kicsit sietősebb, vagy lámpánál első vagyok, akkor 2600-2800, így váltás után is megmarad a töltőnyomás.
Én nem szoktam 2000 alá engedni a fordulatot városban, csak ha előreláthatólag hosszú km-ekig nem kell gyorsítanom/lassítanom.

Előzéseknél nyugodtan el lehet forgatni 3000 fölé, én ~3800-4000 körül szoktam elváltani, ha gyorsan le kell tudni egy előzést. 3.-ban 60-ról hipertér ugrás feeling megvan...  :lol:

Nekem így eszik 70% Bp-el 5l-t, 1-2számjegyű főutakon ~4.5l, autópályán (150 körül)~6.5l /100km. Ez viszonylag dinamikus használat, általában közig bírsághoz közel autókázok, nem nagyon tartok fel senkit.

Dióhéjban ennyi kb.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.10.11 15:02:52
Tegnap vala kis sietős utam a II: ker. Huszti u.42-be (mert ha ők invitálnak, akkor menni kell) kissé késős indulással. Az M0-át választottam, kézenfekvően. Induláskor 4,7 L/100Km volt az átlagfogyi és az átlagseb 52 km/h. Mivel sietős volt így a 120 Km/h (felülről) csak a maglódi emelkedőn közelítette a sebmérő+ a dunakeszi lehajtónál a 90 Km/h-t. Így az átlagfogyi kissé megugrott 6,2 L/100km-ra az átlagseb felkúszott a szférikus 57 km/h-ra. Hazafelé a cammogós 100-105 km/h krúzolás végén
az átlagfogyi kicsit alább kúszott, 4,8 L/100km értékre és az átlagseb pedig az induló 48km/h-ról 54 km/h-ra. Mire este megszabadultam a Musztángtól az átlagfogyi felment a szinte vállalhatatlan 4,9L/10km értékre, míg az átlagseb az 55km/h értékre.
Nem is tudom... :no: ;) ::)  :whistling:     
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.11 15:06:01
xar,gyúccsd fel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.10.11 15:10:05
A Huszti út az III. kerület. Már ha arra gondolsz, ami a Sakura mellett van.
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.10.11 15:11:40
ja,az 3.ker.
nav...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: jozso60 - 2014.10.11 15:31:07
Tegnap vala kis sietős utam a II: ker. Huszti u.42-be (mert ha ők invitálnak, akkor menni kell) kissé késős indulással. Az M0-át választottam, kézenfekvően. Induláskor 4,7 L/100Km volt az átlagfogyi és az átlagseb 52 km/h. Mivel sietős volt így a 120 Km/h (felülről) csak a maglódi emelkedőn közelítette a sebmérő+ a dunakeszi lehajtónál a 90 Km/h-t. Így az átlagfogyi kissé megugrott 6,2 L/100km-ra az átlagseb felkúszott a szférikus 57 km/h-ra. Hazafelé a cammogós 100-105 km/h krúzolás végén
az átlagfogyi kicsit alább kúszott, 4,8 L/100km értékre és az átlagseb pedig az induló 48km/h-ról 54 km/h-ra. Mire este megszabadultam a Musztángtól az átlagfogyi felment a szinte vállalhatatlan 4,9L/10km értékre, míg az átlagseb az 55km/h értékre.
Nem is tudom... :no: ;) ::)  :whistling:     

Szuper a fogyasztása a kocsidnak.. :clap: Bárcsak az enyém enne ennyit.. :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.10.11 19:16:29
Szuper a fogyasztása a kocsidnak.. :clap: Bárcsak az enyém enne ennyit.. :hmmmm:

Mijóta Fiam kinevezte Mustang-nak én meg apacsnak, azóta a kövön is jól megél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.10.11 19:21:28
A Huszti út az III. kerület. Már ha arra gondolsz, ami a Sakura mellett van.

Igaz Bali! Elüttem a rómait, mer" az elsős a nyakamba mászott írás közben a billentyűzeten keresztül. Hiába NAVajogtam neki, nem hagyott nyugodni mozi előtt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.10.11 20:20:01
Tegnap vala kis sietős utam a II: ker. Huszti u.42-be (mert ha ők invitálnak, akkor menni kell) kissé késős indulással. Az M0-át választottam, kézenfekvően. Induláskor 4,7 L/100Km volt az átlagfogyi és az átlagseb 52 km/h. Mivel sietős volt így a 120 Km/h (felülről) csak a maglódi emelkedőn közelítette a sebmérő+ a dunakeszi lehajtónál a 90 Km/h-t. Így az átlagfogyi kissé megugrott 6,2 L/100km-ra az átlagseb felkúszott a szférikus 57 km/h-ra. Hazafelé a cammogós 100-105 km/h krúzolás végén
az átlagfogyi kicsit alább kúszott, 4,8 L/100km értékre és az átlagseb pedig az induló 48km/h-ról 54 km/h-ra. Mire este megszabadultam a Musztángtól az átlagfogyi felment a szinte vállalhatatlan 4,9L/10km értékre, míg az átlagseb az 55km/h értékre.
Nem is tudom... :no: ;) ::)  :whistling:     
Észre sem vetted hogy diesel az autód? :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Tristis - 2014.11.05 20:09:10
Nekem egy 1,4-es 2003-as corollám van.
Horvátország 50% 110km/h autópálya a maradék 70-80 (Horvát főút) és szerpentinek. 2 személlyel sok cuccal 6,2l. Én nagyon elégedett voltam.
Egyébként 85km/h-val képes egy személlyel 5,3-at enni, ennyivel hoztam haza tavaly télen emlékszem. Azért mentem ennyivel, mert apu kísért egy Ladával  :whistling:. A városban 8-8,5-eket mérek. A nagy átlag az olyan 7,1 környéke. Én nagyon elégedett vagyok, hiszen a városon kívül nagyon szépen faragja vissza mindig a fogyasztást. Jó autó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.11.06 15:44:39
Véletlenül megtaláltam a malacorrúmnak a tankolási naplóját. Két év alatt 18.000 km-t mentem vele - nyilván az utolsó tank benzint teljesen kiautóztam belőle, a teljes átlag 6,8 lett úgy, hogy ennek kétharmada tisztán város. A legtöbb 8,2 volt, a legkevesebb 4,9 - ez egy Pécs oda-vissza a régi hatoson (akkor még csak az volt) szigorúan 90-nel. Volt benne még egy Pécs, az nem szigorúan 90-nel, de vadi új gumikkal, az 5,3 volt. Felírtam a spritmonitorba is az egészet a nevem alatt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kleingy - 2014.11.07 08:37:15

Az enyém 6 éves átlaga 6.7. Utolsó 1 év: 6.3. Volt itt minden az 5.1-től kezdve a 8.3-ig.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: barizo - 2014.11.21 00:35:32
Sziasztok!

Véleményetek az "avatarom" alatt látható átlagfogyasztásról ?  ::)
Ez a 8,3-8,5 közötti átlag  vegyesben (50% főút-50%város) adja magát.
Hosszabb távon sikerül lejjebb tolni úgy 7,7 átlagra. Igaz nem 80 km/h szokott lenni a tempó,
de nem is 150 !   :nono:
Ha szokták kérdezni, azt szoktam mondani mindegy, hogy egyedül vagy megpakolva. Vagy városban vagy kívül
de 8,3 amivel számolni lehet s ez nagyjából mindenhol így adódik a bc alapján is.
Bevallom nem mentem vele még pályán tartósan 80-al, s nem is mentem tartósan 150-el. Közel a megengedett (na jó, kb az a bizonyos
+10% ami még a bünti hibahatárán van) tempóval járok vele a pályán (bár ez nem túl gyakori) s így alakul 7,7 környékén.
Vélemény?
Nem mintha zavarna, tudom hogy nem kicsi, no meg a ménesek is , csak jó volna tudni másnál mit mutat a dolog.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.11.21 00:56:12
Ha egyszer beálltál egy sebességre, nagyon nem szól bele a plusz súly vagy a klíma.
Az autódnak elég nagy a homlokfelülete, szerintem ennyi oké. Persze lehet kísérletezni prémium benzinnel meg hasonlókkal.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.11.21 00:59:26
Ja, egyszer megtankolod prémium benzinnel, az sose fog elfogyni a tartályból....  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.11.21 01:01:33
Ja, egyszer megtankolod prémium benzinnel, az sose fog elfogyni a tartályból....  [rohog]
Ja most látom hogy ez dízel, nem 1.8 benya. Valakiével kevertem (music, még az avatar is hasonlít) :D
Akkor viszont sztem sok :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.26 09:21:53
Sziasztok!

E12 vásárlás előtt állok, de még nem tudtam eldönteni, hogy 1.4 VVT-i vagy 1.6 VVT-i legyen. (Az 1.4 D4D-t nem merem bevállalni, 2004-2005-nél fiatalabb autót jelenleg nem tudok venni).

Naponta (munkába járás) 66 km-t teszek meg, ennek kb.

- 40%-a autópálya (100-110-es tempó)
- 50%-a főút, országút (90-100)
- 10%-a lakott terület (vidék)

Ha csak a fogyasztást nézzük (zsebből tankolok havi 40-et), szerintetek melyik lehet számomra megfelelőbb?
Az 1.4, vagy az 1.6?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.11.26 09:30:39
Én ide az 1,4-et venném.
A pályázós 100-110-es tempóhoz doszt elegendő ez a motor is, ráadásul simán fog neked 6 liter alatti fogyasztást is produkálni így. Ha tempósabban használnád az autót, akkor 1,6-os.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.26 09:32:29
Sziasztok!

E12 vásárlás előtt állok, de még nem tudtam eldönteni, hogy 1.4 VVT-i vagy 1.6 VVT-i legyen. (Az 1.4 D4D-t nem merem bevállalni, 2004-2005-nél fiatalabb autót jelenleg nem tudok venni).

Naponta (munkába járás) 66 km-t teszek meg, ennek kb.

- 40%-a autópálya (100-110-es tempó)
- 50%-a főút, országút (90-100)
- 10%-a lakott terület (vidék)

Ha csak a fogyasztást nézzük (zsebből tankolok havi 40-et), szerintetek melyik lehet számomra megfelelőbb?
Az 1.4, vagy az 1.6?

1,4! Pályán (130 km/h) bőven 6 l/100 km alatt megelégszik, autóúton (110 km/h) 5 l/100 km-ből kijön, lakott területen 5 l/100 km alatt, a forgalom és terepviszonyok kedvező(tlen)sége szerint. Adj meg neki mindent annak függvényében, hogy mit és mennyit vársz el tőle. Akkor nem lesz vele sok gondod.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.11.26 09:53:17
1,4! Pályán (130 km/h) bőven 6 l/100 km alatt megelégszik, autóúton (110 km/h) 5 l/100 km-ből kijön, lakott területen 5 l/100 km alatt, a forgalom és terepviszonyok kedvező(tlen)sége szerint. Adj meg neki mindent annak függvényében, hogy mit és mennyit vársz el tőle. Akkor nem lesz vele sok gondod.
Ne írj ilyeneket, mert ez nem mindenkinél igaz.  :flowers:
Főleg nem pályán 130-as tempónál. Ott az 1,4-es motor 7-7,5 között fogyaszt, országúton 100-110-es folyamatos tempónál 6 liter körül átlagban.

Az általa leírt körülmények között nem lesz nagy kunszt neki a 6 literes teljes tankra vetített átlagot hozni.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2014.11.26 09:54:17
1,4! Pályán (130 km/h) bőven 6 l/100 km alatt megelégszik, autóúton (110 km/h) 5 l/100 km-ből kijön, lakott területen 5 l/100 km alatt, a forgalom és terepviszonyok kedvező(tlen)sége szerint.
Ezek lefele kerekítések, de valóban ingázásra elég az 1,4.-)
Spritmonitor szerint 1,4 (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2004&power_s=97&power_e=97&gearing=1&powerunit=2) és az 1,6 (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2004&power_s=110&power_e=110&gearing=1&powerunit=2)között 0,3 l a különbség az éves szinten durván 19e Ft (havi 20 munkanappal, 400 Ft/l-el számolva) .
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.11.26 09:56:12
Inkább azt mondanám, hogy amelyik motorból jobb állapotút talász, azt vedd meg. Jól fogsz járni egy megkímélt 1,4-essel is, de szeretnéd az 1,6-ost is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.26 10:44:28
Köszönöm mindegyikőtöknek!
Akkor ezek szerint a fogyasztásban szignifikáns különbség nincs (az én utam alapján), csak ha nehezebb lenne a lábam?
Gyorsuláskor (ha nagyon ritkán kicsit elgurulna a gyógyszer) jelentős a különbség?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.26 11:01:39
Ezek lefele kerekítések, de valóban ingázásra elég az 1,4.-)
Spritmonitor szerint 1,4 (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2004&power_s=97&power_e=97&gearing=1&powerunit=2) és az 1,6 (http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2004&power_s=110&power_e=110&gearing=1&powerunit=2)között 0,3 l a különbség az éves szinten durván 19e Ft (havi 20 munkanappal, 400 Ft/l-el számolva) .

Nem kerekítettem sehová. Ennyi a pillanatnyi és azok összegzése utáni, tankolással ellenőrzött fogyasztás + a fedkompon is ez jelenik meg. Ráadásul, mivel éppen építkezek, még az extra terhelés ellen sincs felmentve a ménes.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2014.11.26 11:13:11
Nem kerekítettem sehová.
Akkor a Tied extra keveset fogyaszt.
Nálam pálya 130 7-7,5,  100+ 1 vonás 5,3 (ez volt az optimális), országút 4,5- 5,8 de leginkább 5+ egy pici. Az összes átlagom 6,38  (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html)volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.26 11:17:09
Ezt a sprintmonitort hogyan használjátok?
Beírjátok az óra szerinti kilométereket, meg hogy mennyit tankoltok?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.11.26 11:19:17
Köszönöm mindegyikőtöknek!
Akkor ezek szerint a fogyasztásban szignifikáns különbség nincs (az én utam alapján), csak ha nehezebb lenne a lábam?
Gyorsuláskor (ha nagyon ritkán kicsit elgurulna a gyógyszer) jelentős a különbség?

Mennyi a rászánt összeg, ha nem vagyok indiszkrét?  :)

Csak mert (persze könnyen beszélek), de én faceliftes 1.6-ra szavaznék.  :yes:
Szerintem az 1.6 mozgatja annyival jobban a kasztnit, amennyivel többet enne/többe kerülne megvételkor.
A faceliftes pedig valahogy sokkal "maibb" designnak hat az utcán, simán letagadhatna 3-4 évet szerintem.

Arról nem is beszélve, hogy én eddig mindig picit megbántam amikor a "kisebb" motorral rendelkező kocsit vettem meg.  ;)

Ha másfél millió körüli összeg játszhat, akkor tudnék egyből kettőt ajánlani:

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_luna-8366240 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_luna-8366240)

Ezt személyesen ismerem, csak ajánlani tudom  :yes:

Ez pedig szintén nem lehet rossz:

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_sol_citroen_vac-8414180 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_1.6_sol_citroen_vac-8414180)

ui.: ezért meg én indulok el mindjárt  :wub: :

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_wagon_1.4_d-4d_sol_digitklima_b-191-8418659 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla/toyota_corolla_wagon_1.4_d-4d_sol_digitklima_b-191-8418659)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.26 11:25:18
Akkor a Tied extra keveset fogyaszt.
Nálam pálya 130 7-7,5,  100+ 1 vonás 5,3 (ez volt az optimális), országút 4,5- 5,8 de leginkább 5+ egy pici. Az összes átlagom 6,38  (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html)volt.

Teszek érette!
5,5 év eszenciális  adatai;   átlag;5,973095352 megközelítőleg:6      (liter/100 km)
az eltelt idő alatt legalacsonyabb;4,443902439 megközelítőleg:4,44
az eltelt idő alatt legmagasabb   ;7,386666667 megközelítőleg:7,4
Mindkét szélső érték részadat, és 4 év különbség van benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.26 11:27:05
Max. 1,3M Ft, de ebben az átírási költségek (60k) + téli gumiszett (remélhetőleg olyat fogok ki, amihez van) is benne kell lennie.
Ha nagyon max. 1,5M-ért van annyival jobb példány, hogy megérje a 2-300e Ft különbözetet, akkor hozzá tudok tenni.
Persze gondolom azért alkudni is tudnék a meghirdetett árakból, bár azt még nem tudom, hogy melyikből mennyit.

Az általad linkelt első valóban nagyon jónak tűnik, de sajnos bőven túl van az ingerküszöbömön.
A másodikról (váci) egy fórumtárs azt írta, hogy megnézte élőben, jól ment, de valamiért mégsem tetszett neki.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2014.11.26 11:34:40
Teszek érette!
5,5 év eszenciális  adatai;   átlag;5,973095352 megközelítőleg:6      (liter/100 km)
195-ös az abroncs, gyári nyomáson?
Egyébként nekem is csökkenő tendenciát mutatott, de volt néhány magasabb fogyasztásom, általában télen, illetve nekem a fele forgalmas város volt.
Szerencsére a mostanit 4,5 alatt tudom tartani, de múltkor volt 10+ os részeredményem (belvárosi dugó hideg motorral kb. 6-9km)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.11.26 11:36:40
Max. 1,3M Ft, de ebben az átírási költségek (60k) + téli gumiszett (remélhetőleg olyat fogok ki, amihez van) is benne kell lennie.
Ha nagyon max. 1,5M-ért van annyival jobb példány, hogy megérje a 2-300e Ft különbözetet, akkor hozzá tudok tenni.
Persze gondolom azért alkudni is tudnék a meghirdetett árakból, bár azt még nem tudom, hogy melyikből mennyit.

Az általad linkelt első valóban nagyon jónak tűnik, de sajnos bőven túl van az ingerküszöbömön.
A másodikról (váci) egy fórumtárs azt írta, hogy megnézte élőben, jól ment, de valamiért mégsem tetszett neki.

Az elsőről annyit tudok, hogy a tulaj pár hétig maga árulta a hahun, aztán szerintem megunta és vszínű kellett neki a zsé az újhoz (mivel azért adta el, mert újat vett) beadta.
Szerintem 1,5 köré lehetne bealkudni, de akkor még átírás stb, tehát inkább 1,6 lenne a vége szerintem.  :whistling:
Ettől függetlenül egy próbát megérne, ha akarod megkérdem ha megyek legközelebb Sopronba.  :yes:

1,3 szerintem reális, de ennyiért nagy valószínűséggel jó állapotú ráncfelvarrás előtti darabokat fogsz találni faceliftest elég nehezen, vagy bőven 200 ezer km felett.  :yes:

Corolla Verso?  :surrender:

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla_verso/toyota_corolla_verso_1.8_linea_terra_mo-i._1.tulaj_117_413km-8366636 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/corolla_verso/toyota_corolla_verso_1.8_linea_terra_mo-i._1.tulaj_117_413km-8366636)

Családi használatra szerintem eléggé jó volna.  :yes:
1.8-as motor, apa is örül.  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.26 11:51:02
195-ös az abroncs, gyári nyomáson?
Egyébként nekem is csökkenő tendenciát mutatott, de volt néhány magasabb fogyasztásom, általában télen, illetve nekem a fele forgalmas város volt.
Szerencsére a mostanit 4,5 alatt tudom tartani, de múltkor volt 10+ os részeredményem (belvárosi dugó hideg motorral kb. 6-9km)

A várható terheléshez igazított abroncsnyomást állítok be, nem hitelesített eszközzel, egy benzinkúton, 195/60 R15 méretű nyári gumikban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.26 11:52:09
Verso több (egyéni) okból kifolyólag felejtős. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.11.26 12:21:56
Sziasztok!

E12 vásárlás előtt állok, de még nem tudtam eldönteni, hogy 1.4 VVT-i vagy 1.6 VVT-i legyen. (Az 1.4 D4D-t nem merem bevállalni, 2004-2005-nél fiatalabb autót jelenleg nem tudok venni).

Naponta (munkába járás) 66 km-t teszek meg, ennek kb.

- 40%-a autópálya (100-110-es tempó)
- 50%-a főút, országút (90-100)
- 10%-a lakott terület (vidék)

Ha csak a fogyasztást nézzük (zsebből tankolok havi 40-et), szerintetek melyik lehet számomra megfelelőbb?
Az 1.4, vagy az 1.6?

Nálunk van a családban 1.4-1.6 benzin és 1.4 dízel E12 Corolla is.

6.5-7L/100km-el számolj a benzinesek esetében. Az 1.6-os kb. 4 decivel eszik többet vegyesben nálunk, de lakott területen kívűl tudja az 1.4-es fogyasztását, városban viszont megugrik az 1.4-hez képest.

A dízelünk viszont 90%-ban csak városban megy, ott 6 litert kajál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.26 12:24:47
Sziasztok!

E12 vásárlás előtt állok, de még nem tudtam eldönteni, hogy 1.4 VVT-i vagy 1.6 VVT-i legyen. (Az 1.4 D4D-t nem merem bevállalni, 2004-2005-nél fiatalabb autót jelenleg nem tudok venni).

Naponta (munkába járás) 66 km-t teszek meg, ennek kb.

- 40%-a autópálya (100-110-es tempó)
- 50%-a főút, országút (90-100)
- 10%-a lakott terület (vidék)

Ha csak a fogyasztást nézzük (zsebből tankolok havi 40-et), szerintetek melyik lehet számomra megfelelőbb?
Az 1.4, vagy az 1.6?
Ezekre a felhasználási körülményekre, nem keresnék mást D4-d-n kívül... :) Sírva fakadnál a fogyasztásán. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.11.26 12:31:13
Ezekre a felhasználási körülményekre, nem keresnék mást D4-d-n kívül... :) Sírva fakadnál a fogyasztásán. :)

Ahogy írta, 1,3 misi lenne a keret, abból nehezen talál normális 1.4 D4D-t, amúgy jogos.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.26 12:35:12
Ahogy írta, 1,3 misi lenne a keret, abból nehezen talál normális 1.4 D4D-t, amúgy jogos.  :yes:
Ki lehet fogni, én 1-1.5 éve 1.550-ért vettem az enyémet, kemény alkudozást követően, és köszöni szépen pöpec állapotban van. Az első és hátsó lökösöm volt néhány helyen karcos. 1.650-re tartották, lealkudtam 1.550-re + átírási költséget vállalniuk kellett, + lökösöket megcsináltatták. Ki lehet fogni. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.11.27 00:21:51
Inkább azt mondanám, hogy amelyik motorból jobb állapotút talász, azt vedd meg. Jól fogsz járni egy megkímélt 1,4-essel is, de szeretnéd az 1,6-ost is.

Bizony  :excl: :excl: :excl:
Elég nehéz jó autót találni, ezért csak olyan paramétert szűkíts, ami tényleg nagyon fontos számodra. A 200 köbcenti bőven kárpótolhat adott esetben a 3 deciért. Viszont 3 személlyel, vagy afölött már nagyon megérzi a motor a különbséget.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.27 08:59:00
Igazából egyetlen komoly igényem van, hogy ne fogjak ki "rossz" példányt, de ez ugyebár benne van a pakliban.
Nem bánnám, ha téli gumigarnitúra is beleférne, de egy SOL már tényleg a nonpluszultra lenne.
A 98-as Civic után már egy alapfelszereltségű (Terra?) Corolla is fullextrás érzetet adna. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2014.11.27 10:03:29
Ezekre a felhasználási körülményekre, nem keresnék mást D4-d-n kívül... :) Sírva fakadnál a fogyasztásán. :)
Olyan körülményekre valóban az kéne, de nem jó, ha az ember nem léphet úgy ahogy szeretne. :(
Én a sok rövid Pestezés miatt tettem le róla.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.27 10:12:48
Én viszont a dízel mivolta miatt esetlegesen felmerülő, aránylag magas szervizköltségek miatt nem merem bevállalni.
10 éves autó (és nem szeretném 2-3 éven belül eladni, szeretném, ha sokáig, akár 8-10 évig engem szolgálna), óra szerinti 150-180 ezer kilométerekkel... Ti mernétek így 1.4 D4D-t venni?

szerk: ehhez még hozzáfűzném az éves 15-20.000 km futásteljesítményt is.

Jut eszembe, az "órapörgetés" kibukik a vásárlás előtti, márkaszerviz általi átvizsgálás során?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.11.27 10:21:34

Nem. Nincs erre megbízható technológia. Vagy észreveszed, vagy nem. Vannak egyértelmű árulkodó jelek. 120.000km és 240.000km futás közötti különbségek már láthatók, de ezek észrevételét én sem bíznám a feleségemre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.27 10:22:30
Mik lehetnek ezek az árulkodó jelek?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2014.11.27 10:23:48
Max. 1,3M Ft, de ebben az átírási költségek (60k) + téli gumiszett (remélhetőleg olyat fogok ki, amihez van) is benne kell lennie.
Ha nagyon max. 1,5M-ért van annyival jobb példány, hogy megérje a 2-300e Ft különbözetet, akkor hozzá tudok tenni.
Persze gondolom azért alkudni is tudnék a meghirdetett árakból, bár azt még nem tudom, hogy melyikből mennyit.

Az általad linkelt első valóban nagyon jónak tűnik, de sajnos bőven túl van az ingerküszöbömön.
A másodikról (váci) egy fórumtárs azt írta, hogy megnézte élőben, jól ment, de valamiért mégsem tetszett neki.
Itt vagyok. :)
A váci Luna, nem Sol, nyestrágta 90%-ban a motortér borítása. Rozsdás a jobb első küszöbe és csúnyán javíott a tornya. Műszaki nincs rajta és akksi is gáz a szervízkönyv pedig "vezetett".
De ez csak saját vélemény. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.27 10:27:14
Na, ezek után én ugyan el nem megyek Vácra, egyébként is messze van, megspóroltál nekem egy utat. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.27 11:02:00
Én viszont a dízel mivolta miatt esetlegesen felmerülő, aránylag magas szervizköltségek miatt nem merem bevállalni.
10 éves autó (és nem szeretném 2-3 éven belül eladni, szeretném, ha sokáig, akár 8-10 évig engem szolgálna), óra szerinti 150-180 ezer kilométerekkel... Ti mernétek így 1.4 D4D-t venni?

szerk: ehhez még hozzáfűzném az éves 15-20.000 km futásteljesítményt is.

Jut eszembe, az "órapörgetés" kibukik a vásárlás előtti, márkaszerviz általi átvizsgálás során?
Az olajevés, vagy a mostanában említett szívósor hiba, vagy az 1.4 benyónál gyakori váltóhiba olcsóbb? :) Mivel itt még kettőstömegű sincs, ebben az esetben ez egy berögzült közhely. Természetesen lehetnek drágább hibái, de ezt nyugodtan számításba veheted a benzinesnél is. :) Én az általad leírt körülményekhez hasonlóan 4 ha nyomod neki 4.5 átlagot mondanék fogyasztásban. Ezzel lehet azért spórolni.
Ja és én meg mertem venni 165 ezerrel és köszöni jól van. :) Kötelező szerviz van eddig csak, diagnosztikán közölték, hogy max egészséges.
Nem rábeszélni akarlak, de ha jó példányt találsz véleményem szerint ne zárd ki, mert jól járhatsz ezzel is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.11.27 11:21:14
Értem, köszönöm Gergő! :)

Most átnéztem a kínálatot, 2004-2005-ös 1.4 D4D-k nincsenek 200e km alatt annyiért, ami beleférne a keretembe. :(
A Tiédben hány km van?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.27 11:23:53
Most 180 felett, 190 körül, nem tudom pontosan. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2014.11.27 12:19:41
az 1.4 benyónál gyakori váltóhiba
Sorold már fel légy szíves, hogy - csak innen a fórumról - hány ember panaszkodott váltóhibára az 1.4-es benzines E12-es Corolla tulajok közül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.27 12:56:13
Sorold már fel légy szíves, hogy - csak innen a fórumról - hány ember panaszkodott váltóhibára az 1.4-es benzines E12-es Corolla tulajok közül.
Olvasd vissza. :)
Csak azért írtam egyébként, mert nem csak egy dízelnél vannak költséges hibák és felesleges elvetni egy jó dízel autót, mert a tömeg, akinek még lehet, hogy sohasem volt dízel autója, a barátjának a 10. barátjától hallotta, hogy huhh de tönkre mennek ezek a dízelek. :D Én, ha autót keresnék és találnék egy jó 1.4 benzines Corollát, ugyan úgy megvenném, mint ahogy a dízelt, általános beidegződések miatt ne beszéljünk le senkit, azért mert dízel az autó. Ha vacak konstrukció, akkor igen, mert azért van a fórum, hogy segítsük egymást, de szerintem a Corolla 1.4 D4-D- nél erről nem beszélhetünk. :)
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2014.11.27 13:23:22

alapvetoen igaz, amit leírtál. Csak egy nagyon fontos dolgot felejtettél el, hogy egy jó állapotú 1,4 benzin és 1,4 d4d között súlyos százezrek vannak a vételárban. A fórumtársunk leírta, mennyi a kerete, az pedig kevesebb, mint egy jó állapotú d4d ara. Ez a bibi. Viszont 1,4-ért lehet kapni nagyon is vállalható állapotú benzinest. Ezért reálisabb neki a benzinesek között keresgélni. Persze, be csúszhat egy jó és olcsó kis dízel, csak ennek elég kicsi a valószínűsége.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.27 19:42:13

Persze, igazad van, ezért is írtam, hogy nem feltétlenül célszerű kizárni, ugyanis lehet, hogy keresés közben belebukkan egy árban jó, normális dízelre, de azért nem érdemes kizárni, mert dízel. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2014.11.27 20:12:46
1.6os benzinest kell venni, annak erősebb a váltója, jobban megy és nem eszik többet  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.11.27 20:18:12
1.6os benzinest kell venni, annak erősebb a váltója, jobban megy és nem eszik többet  ;)
Jobban komáznám az 1.4 benzintől én is, de nehéz jót találni, nem hogy még ilyenekben válogasson az ember.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.29 22:00:22
Akkor a Tied extra keveset fogyaszt.
Nálam pálya 130 7-7,5,  100+ 1 vonás 5,3 (ez volt az optimális), országút 4,5- 5,8 de leginkább 5+ egy pici. Az összes átlagom 6,38  (http://www.spritmonitor.de/en/detail/406938.html)volt.

Még nem, de közelgek, talán.  :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TZoli - 2014.11.29 22:03:36
1.6os benzinest kell venni, annak erősebb a váltója, jobban megy és nem eszik többet  ;)

Többet eszik, vegyesben nem sokkal, de városban jóval többet mint az 1.4.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.11.29 22:20:25
alapvetoen igaz, amit leírtál. Csak egy nagyon fontos dolgot felejtettél el, hogy egy jó állapotú 1,4 benzin és 1,4 d4d között súlyos százezrek vannak a vételárban. A fórumtársunk leírta, mennyi a kerete, az pedig kevesebb, mint egy jó állapotú d4d ara. Ez a bibi. Viszont 1,4-ért lehet kapni nagyon is vállalható állapotú benzinest. Ezért reálisabb neki a benzinesek között keresgélni. Persze, be csúszhat egy jó és olcsó kis dízel, csak ennek elég kicsi a valószínűsége.
Ahogy elnézem nincs a használt Coriknál különbség a diesel és benzines között.
Nyílván általában több van az azonos korú, állapotú dieselben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: András1980 - 2014.11.30 19:49:53
Még nem, de közelgek, talán.  :)
Ez igen szép eredmény. Gratulálok!
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.11.30 19:59:07
haggyad már, ebböl az 515böl én vontattam 300kmt a mazdával...:)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.30 20:17:01
haggyad már, ebböl az 515böl én vontattam 300kmt a mazdával...:)

Ja! De hogy kerültem előre :hmmmm: ;)
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.11.30 20:19:11
befékeztem és kigurultam előled.
te meg örültél,h 0l/100km a fogyid azon a 200méteren:))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.11.30 20:23:22
befékeztem és kigurultam előled.
te meg örültél,h 0l/100km a fogyid azon a 200méteren:))
A fanszia donorral életre keltett vasló berosált a britt ménestől?  :D ;) :hug:
Cím: Re: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.11.30 20:28:02
nem amerikai?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.12.13 18:49:15
Voltam No-ban,így megnézhettem mit forog
160-nál: 3700 -at :yes:
170-nél pedig majdnem 4000-et
Vajon mennyivel kéne 5.-ben menni, hogy 5200-et forogjon ?(ott kezdőik a piros sáv)
az 1,4 D4D gyári max.seb.175 km/h
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.12.13 19:32:36
Szerintem ez csak vákuumban forogja le az 5.-et...  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.12.13 20:31:12
Szerintem ez csak vákuumban forogja le az 5.-et...  :D
Vagy csak az óra van mindegyikhez egyformára föstve :innocent: :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.12.13 20:38:07
Vagy csak az óra van mindegyikhez egyformára föstve :innocent: :hmmmm:
Nem, csak ekkora teljesítménnyel (90 LE) azzal az áttétellel már nem fogatja el a tiltásig, kevés hozzá  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.12.13 20:53:17
Nem, csak ekkora teljesítménnyel (90 LE) azzal az áttétellel már nem fogatja el a tiltásig, kevés hozzá  ;)
Biztos úgy van, de nem szándékozom kiprobálni. Bár el tudom képzelni, hogy mint pl az érdi lejtőn nagyobb sebességre is be tudna gyorsulni. :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.12.13 21:03:58
Meg utána a balosban föld körüli pályára állni...  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.12.13 21:07:41
Meg utána a balosban föld körüli pályára állni...  [rohog]
Mentél már 170-el Coriddal? :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.12.13 21:12:08
Hjaja, de az még közel nem a vége sztem. Horvátországban, egy kicsit elbambulva sikerült a(z óra szerinti) 170, de igazából nem tűnt fel.

160-ba néha-néha beleszaladok most is, általában véletlenül, sötétben.

Óra szerinti 185-190-et tuti megfutja komolyabb erőltetés nélkül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: András1980 - 2014.12.13 21:27:46
Voltam No-ban,így megnézhettem mit forog
160-nál: 3700 -at :yes:
170-nél pedig majdnem 4000-et
Vajon mennyivel kéne 5.-ben menni, hogy 5200-et forogjon ?(ott kezdőik a piros sáv)
az 1,4 D4D gyári max.seb.175 km/h
300 fordulat 10km/h. Akkor kb. 210 az 5200-as fordulat. Az vszínű nem lesz meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2014.12.13 22:04:23
300 fordulat 10km/h. Akkor kb. 210 az 5200-as fordulat. Az vszínű nem lesz meg.
Persze hogy nem :no: Tutti a gyári 175 körül van, nyilván más okból is, talán van valami leszabályozás is ?
Egyébként azért ez nem ilyen lineális növekedés :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2014.12.13 22:11:52
Igen, a japán mérnökök a több évtizedes tudásukat latba vetve, és összekombinálva a számítógépes tervezéssel megalkották az aero-limitert.

Egyesek ezt légellenállásnak hívják, de ők tévednek...  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2014.12.14 00:33:44
Én egyszer próbáltam a Corollával a végét. 180nál mintha falba futottam volna.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2014.12.14 08:10:28
Nagyon összetört a gép ??  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2014.12.14 11:00:27

Egyébként azért ez nem ilyen lineális növekedés :no:
Hanem?
A motor-váltó-tengelyek-kerekek hol nem lineáris? Itt max a kuplung csúszhat a többi eléggé fix kapcsolat ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.12.14 11:21:44
Persze, teljesen lineáris. Ha elfogadjuk valósnak a fordulatszámmérő és a sebességmérő óra adatát is, akkor a 160/3700 adatból az következik, hogy 225 km/h tartozik az 5200-as fordulathoz.
Ez nyilván elméleti, mert nincs már elég nyomatéka a motornak ehhez, de ennyi lenne. Itt az a kérdés, hogy mennyire valósak az órák adatai, de ez is csak kisebb eltérést okozhat, mindenképpen bőven 200 fölött kell lennie a tényleges adatnak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.12.14 11:39:58
Az 1.4 benzines Corolla nálam óra szerinti 185-nél éreztette, hogy ennyi köszöni elég volt.  :D

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2014.12.14 21:23:41
Én utoljára az 1,4-es Dacia TLX-ből hoztam ki a maximumot, egyébként az is 4-esben érte el, nem 5-ben, ott csak 145-ig ment, négyesben 153-ig (óra szerint).  160 fölött csak az Avensisszel mentem, de hát annak ez nem volt sebesség, annak 210 volt a katalógus adata.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2014.12.15 06:50:40
Persze, teljesen lineáris. Ha elfogadjuk valósnak a fordulatszámmérő és a sebességmérő óra adatát is, akkor a 160/3700 adatból az következik, hogy 225 km/h tartozik az 5200-as fordulathoz.
Ez nyilván elméleti, mert nincs már elég nyomatéka a motornak ehhez, de ennyi lenne. Itt az a kérdés, hogy mennyire valósak az órák adatai, de ez is csak kisebb eltérést okozhat, mindenképpen bőven 200 fölött kell lennie a tényleges adatnak.
Valamint a teljesítménye is kevés hozzá.
Napokban volt egy cikk a Totalcaron, hogy a légellenállás miatt a 300-hoz már 500 lóerő kell. :D
Tudom, hogy nem ez a szint volt a kérdés, de azért bőven 100+ Le kellene a mociból, hogy tudja is tartani azt a sebességet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.12.19 09:08:22
Srácok, hogy csináltok az 1.4 benzines E12-vel 7 liter alatti fogyasztást?
Alig járok lakott területen, a lábam sem hosszú, de az istenért nem akar az átlagfogy.mérő 8 liter alá menni.
(2 személy + nyárigumi alufelnin, ma este kap télit lemezfelnin)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2014.12.19 09:22:45
Srácok, hogy csináltok az 1.4 benzines E12-vel 7 liter alatti fogyasztást?
Alig járok lakott területen, a lábam sem hosszú, de az istenért nem akar az átlagfogy.mérő 8 liter alá menni.
(2 személy + nyárigumi alufelnin, ma este kap télit lemezfelnin)

Korábban írtam neked pü-ben. :surrender: Szerintem te is megtudod csinálni. ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.12.19 09:26:07
Köszönöm, át is olvastam újra, de szerintem az egy mezei halandónak kicsit sok. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2014.12.19 10:20:39
Srácok, hogy csináltok az 1.4 benzines E12-vel 7 liter alatti fogyasztást?
Alig járok lakott területen, a lábam sem hosszú, de az istenért nem akar az átlagfogy.mérő 8 liter alá menni.
(2 személy + nyárigumi alufelnin, ma este kap télit lemezfelnin)
1.4VVTi 1.4D4D átépítés? :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Corollás Gergő - 2014.12.19 11:02:15
1.4VVTi 1.4D4D átépítés? :D
Vagy vontatókötél és ráakaszt buszra...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2014.12.19 11:06:04
1.4VVTi 1.4D4D átépítés? :D

 :D

Nekem az 1.4 VVTI városban hozott 8 körül, nagyátlag, normális haladással 7,5 környékén alakult.  :yes:

Ha viszont alig jársz lakotton és mégsem tudsz 8 alá menni, az meglepö.  :eek:
Mondjuk a fed comp adata nem mindig a legpontosabb, számold ki rátankolással.  ;)

A lakotton kívüli átlagnak 7 körül/alatt kéne lennie normális tempóval.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2014.12.19 13:12:11
A lakotton kívüli átlagnak 7 körül/alatt kéne lennie normális tempóval.  :innocent:
Én is így gondolom. Majd kimérem "manuálisan", köszi!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Josh30 - 2015.01.18 14:15:19
Sziasztok. Ha már fogyasztás... Novemberben vett, 2002-es, 1,6 benzines  CoV-om vegyes fogyasztása eddig 8,3-8,6 liter körül volt. Indult szépen, erőtlennek sem éreztem. A két hete kíváncsiságból ránéztem a gyújtógyertyákra. Hát megdöbbentem. Négy rommá kopott, 2 mm feletti hézaggal bíró gyertyával ment a kocsi, ráadásul az egyik nem volt rendesen meghúzva, merő olaj volt a fészke. Lecseréltem őket (NGK volt, most típusazonos Denso). A fogyasztás - fedkomp és saját mérésem szerint is - több, mint egy literrel csökkent, ráadásul a kocsi az alsó fordulatszámtartományban érezhetően nyomatékosabb. Tagadhatatlanul ritka ramaty gyertyákat cseréltem le, de nem gondoltam, hogy ekkora hatásuk van a fogyasztásra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Josh30 - 2015.01.18 15:07:36

Illetve elvileg nem is lehetne (max. a jobb teljesítményre) , ám mégis mérhető a különbség, de akkor mi lehet az oka?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.01.18 15:21:43
Illetve elvileg nem is lehetne (max. a jobb teljesítményre) , ám mégis mérhető a különbség, de akkor mi lehet az oka?
jobb fizikából?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Josh30 - 2015.01.18 15:33:20
jobb fizikából?
A kocsi vagy én?  ☺
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.01.18 15:43:43
A kocsi vagy én?  ☺
Hát.... én azt honnan tudnám? Viszont, ha a teljesítmény nő és a bevitt energia nem, akkor a hatásfoknak kellett elmozdulni, így a fogyasztásnak is. :nono: ;) Vagy? :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Josh30 - 2015.01.18 17:00:56
Hát.... én azt honnan tudnám? Viszont, ha a teljesítmény nő és a bevitt energia nem, akkor a hatásfoknak kellett elmozdulni, így a fogyasztásnak is. :nono: ;) Vagy? :flowers:

Vagy: benzin és levegő ugyanannyi kerül a motorba, de jobb az elégetés hatásfoka. Nekem viszont a kocsi eddigi teljesítménye is megfelelt, viszont annak fenntartásához elég könnyebb lábbal taposnom a gázt. A fogyasztáscsökkenést így nem közvetlenül a jobb gyertyák berakásának objektív ténye okozza, hanem szerény szubjektív személyem, aki nem feléli a plusz hatásfokot, hanem gazdálkodik vele. Én legalábbis így okoskodtam.
Közben persze rájöttem, hogy voltaképpen nem mondtam ellent neked, az út végülis mindegy, az eredmény a lényeg.  :D Mindazonáltal így is soknak tűnik az az egy liter mínusz. Nem mintha bánnám...  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.01.18 17:26:36

Nem is bánnám én sem, ha egy gyertyasor csere ennyit hozna nekünk, de az esetünkben 5,5 (L/100 km) a költözéskor felkúszott 6,1-re, majd az ünnepek alatt vissza esett a kiindulásra, és melóba járás ( csak bjúdapest) alatt ismét a - már alig vállalható- 5,7 re beállt.A fedkompos értéket visszaellenőrizve (786km/45L 98-as) is megerősítette a kényelmetlen fogyasztási érték emelkedést.
A gyertya fészek és a gyertya olajtocsogása nem a gyertya elégtelen előfeszítésének következménye, hanem a hengerfej és szelepfedél közötti tömörtelenségnek az eredménye.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Sese - 2015.01.23 19:41:42
Sziasztok. Ha már fogyasztás... Novemberben vett, 2002-es, 1,6 benzines  CoV-om vegyes fogyasztása eddig 8,3-8,6 liter körül volt. Indult szépen, erőtlennek sem éreztem. A két hete kíváncsiságból ránéztem a gyújtógyertyákra. Hát megdöbbentem. Négy rommá kopott, 2 mm feletti hézaggal bíró gyertyával ment a kocsi, ráadásul az egyik nem volt rendesen meghúzva, merő olaj volt a fészke. Lecseréltem őket (NGK volt, most típusazonos Denso). A fogyasztás - fedkomp és saját mérésem szerint is - több, mint egy literrel csökkent, ráadásul a kocsi az alsó fordulatszámtartományban érezhetően nyomatékosabb. Tagadhatatlanul ritka ramaty gyertyákat cseréltem le, de nem gondoltam, hogy ekkora hatásuk van a fogyasztásra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Sese - 2015.01.23 19:58:26
Bocs béna csiga vagyok.

szóval 1.6 3zz 2003. corolla fogyasztást tapasztalatom a következő tiszta város 8-9, szabálykövető autó út 90km. 6.5l, 130 sztára tempó 8l

én elégedett vagyok ezzel. szerintem csodák nincsenek.

ui.
motor check lámpa nekem kigyulladt mentem ide oda toyota szerviz szerint cseréljek katalizátort és komputer 500e-ért....

shellnél tankoltam egy ismerős ajánlotta, hogy milenne ha máshol tankolnék.

Mi bajom lehet kipróbáltam az OWM-t és láss csodát a motor check lámpa elaludt... ezt ajánlom mindenkinek megfontolásra.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mesti77 - 2015.01.24 18:43:27

Szerintem a katalizátor attól nem fog kitisztulni, hogy melyik benzinkúton tankolsz. Valószínű, hogy sok városi utazásod van. Egy hosszabb út temposabban, tesz inkább csodákat a katalizátorban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Josh30 - 2015.01.24 19:35:16
Szerintem a katalizátor attól nem fog kitisztulni, hogy melyik benzinkúton tankolsz. Valószínű, hogy sok városi utazásod van. Egy hosszabb út temposabban, tesz inkább csodákat a katalizátorban.

Én is így gondolom. Amikor hozzám került az autóm, nálam is égett a check engine lámpa. Egy alaposan megpörgetett 20 km az autópályán elég volt, hogy elhallgasson és azóta se jöjjön elő. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.01.31 12:37:56
Srácok, mit csinálhatok rosszul, hogy nem mutatja a fogyasztást? (Spritmonitor.de)

(http://i57.tinypic.com/vyqm3r.jpg)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2015.01.31 13:56:13
Srácok, mit csinálhatok rosszul, hogy nem mutatja a fogyasztást? (Spritmonitor.de)

(http://i57.tinypic.com/vyqm3r.jpg)
Odometer = km óra állás ;-)
Értelmezhetetlenül nagy a fogyasztásod. Vagy Odometer vagy Distance, a kettőt együtt ne töltsd ki!
Pár 100 m-ként tankoltál 30 litert. Lyukas a tankod [emoji6]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.01.31 13:58:14
Odometer = km óra állás ;-)
Értelmezhetetlenül nagy a fogyasztásod. Vagy Odometer vagy Distance, a kettőt együtt ne töltsd ki

Az Odometer magától kiadja a distance-t, ha volt előtte is km óra állás megadva.  ;)
De szerintem a fogyasztást nem ezért nem adja ki neki.  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2015.01.31 14:08:37
3.800 liter/100 km a fogyasztásod.
Szerinted miért nem írjad ezt ki? [emoji6]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2015.01.31 14:14:59
Az Odometer magától kiadja a distance-t, ha volt előtte is km óra állás megadva.  ;)
De szerintem a fogyasztást nem ezért nem adja ki neki.  :hmmmm:
De ő a megtett km-t is beirta, a km óra állást meg rosszul. Számolni meg a km állás különbségéből számol, ami kevesebb mint 1 km.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.01.31 14:51:07
Szerintem mindent jól csinált. Az első tankolásnál ott van, hogy első, azt nem is szokta számolni a program. A többitől meg nem értem.
A km álláshoz ugye nem te tetted a pontot az ezresek után, hanem a progi? Mert esetleg itt lehet a hiba. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.01.31 16:29:35
Nem tettem sehová pontot, magától írta be.
Csak a km óra állásokat írom be, a distance-t (megtett táv) magától írja be.

Nagycitrom: hogy számoltad ki azt a 3.800 liter / 100 km-t?
Nem 214, hanem kettőszáztizennégyezer km van beütve, a megtett kilométereket is helyesen számolta ki, magától.
Azok a pontok ezres elválasztók, nem tizedesvesszők.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.01.31 18:54:19
Akkor passz.
Próbáld meg, hogy kitörölsz mindent, és beírod még egyszer elölről. Ha akkor sem megy, akkor lehet, hogy pikkel rád a rendszer.
Van egy ismerősöm, akinek "Z"-vel kezdődik a neve, és a FB évekig nem engedte ezzel a névvel regisztrálni, csak "S"-sel kezdődve.
Aztán egyszer csoda történt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.01.31 19:01:24
Akkor passz.
Próbáld meg, hogy kitörölsz mindent, és beírod még egyszer elölről. Ha akkor sem megy, akkor lehet, hogy pikkel rád a rendszer.
Van egy ismerősöm, akinek "Z"-vel kezdődik a neve, és a FB évekig nem engedte ezzel a névvel regisztrálni, csak "S"-sel kezdődve.
Aztán egyszer csoda történt...

Megnyílt a(z informatikai) tenger?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kisfiatal - 2015.01.31 20:28:57
Bocs béna csiga vagyok.

szóval 1.6 3zz 2003. corolla fogyasztást tapasztalatom a következő tiszta város 8-9, szabálykövető autó út 90km. 6.5l, 130 sztára tempó 8l

én elégedett vagyok ezzel. szerintem csodák nincsenek.

ui.
motor check lámpa nekem kigyulladt mentem ide oda toyota szerviz szerint cseréljek katalizátort és komputer 500e-ért....

shellnél tankoltam egy ismerős ajánlotta, hogy milenne ha máshol tankolnék.

Mi bajom lehet kipróbáltam az OWM-t és láss csodát a motor check lámpa elaludt... ezt ajánlom mindenkinek megfontolásra.

Nálam 90nél bőven 6 alatt szokott enni.5.6-5.8. Város 7-11ig hömérséklettől és használatól függően :) Tartós sztrádatempót nem tudom, ill annyit hogy sztrádán 110 körül még 5.8-6 liter. Sokat számít az útburkolat, gumi is. Xar országúton ugyanolyan sebességnél többet eszik mint pályán.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.02.02 08:59:36
Nem tettem sehová pontot, magától írta be.
Csak a km óra állásokat írom be, a distance-t (megtett táv) magától írja be.
Még egy ötletem van. Amikor a legelső tankolás adatait írtad be - egyébként utólag tudod bármelyiket szerkeszteni a kis ceruzára kattintva - akkor kitörölted a distance-hoz írt számot (ami nyilván egyezik az odo-val? Mert az elsőnél 0-nak kell lennie  :excl:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.02.02 09:03:53
Mivel a "first fueling" opciót választottam, így a trip odometer (distance) eleve üres maradt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.02.02 09:19:51
Ez érdekes, mert én most töltöm fel egy régebbi autónk adatait, és az első tankolásnál ha megadtad a km óra állását, akkor a distance-hoz is beírta ugyanazt. Én kitöröltem, és így ki is írta a következő tankolásnál a helyes átlagfogyit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.02.02 09:28:03
Ránéztem, üres az első tankolásnál a trip odometer mező
Kitöröltem ezt a tankolást, újra felrögzítettem (automatikusan üresen hagyta a trip odometer mezőt), a helyzet változatlan.
Nem értem.  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kmr - 2015.02.02 11:26:02
Azért nincsen fogyasztási adat, mert egyszer sem tankoltad tele az autót, minden alkalommal Partial full-t adtál meg. Így nem lehet kiszámítani a fogyasztást, hiszen van egy ismeretlen, hiányzó benzinmennyiség ami nem teszi lehetővé az átlag kiszámítását.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.02.02 11:58:29
Azért nincsen fogyasztási adat, mert egyszer sem tankoltad tele az autót, minden alkalommal Partial full-t adtál meg. Így nem lehet kiszámítani a fogyasztást, hiszen van egy ismeretlen, hiányzó benzinmennyiség ami nem teszi lehetővé az átlag kiszámítását.

Ott a pont!  :yes:

Ha sosem tankolod tele az autódat, akkor nem tudja a rendszer, hogy egy tankolás után mennyi benzin lett az autódban, ergo, hogy ugyanarra a szintre tankoltad-e vissza, mint előtte, vagy sem.
A rendszer tudja a megtett távolságot, a tankolt litert, de nem tudja, hogy mennyi benzin van most az autódban.  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.02.02 13:09:02
Átállítottam az első tankolást full-ra (amúgy 38 liter), aminek (véleményem szerint) csak annyit kellett volna eredményeznie, hogy hamis adatot kapok, ehelyett feltette a kérdést:

"The entry will be marked invalid as required data to calculate a consumption value is missing (distance and quantity). Continue anyway?"

Majd az "Ok" gombra kattintva "invalid" lett a tankolási érték, vagyis ott mindenképp a "First fueling"-et kell beállítani.

A 2. tankolást beállítottam full-ra, így már jó lett, bár túlzóan hamis eredménnyel.
A következő tankolásom ténylegesen full lesz.

Köszönöm a segítséget, ez volt a megoldás. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.02.10 18:44:00
Tavaly november óta, amióta meg van a kocsi fedcomp szerint (tudom, nem pontos) 8.2 az átlagom napi használatban, kizárólag budapesti viszonylatban, sokszor csak 5-6 km-es távokkal.
Lehetek elégedett?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.02.10 23:44:35
Tavaly november óta, amióta meg van a kocsi fedcomp szerint (tudom, nem pontos) 8.2 az átlagom napi használatban, kizárólag budapesti viszonylatban, sokszor csak 5-6 km-es távokkal.
Lehetek elégedett?
Sztem nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.02.10 23:57:04
Tavaly november óta, amióta meg van a kocsi fedcomp szerint (tudom, nem pontos) 8.2 az átlagom napi használatban, kizárólag budapesti viszonylatban, sokszor csak 5-6 km-es távokkal.
Lehetek elégedett?
Lehetsz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.02.11 07:59:04
Sztem nem.
Milyen viszonyítási alaphoz képest?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.02.11 08:11:26
 :hmmmm:
Milyen viszonyítási alaphoz képest?

Ahhoz képest, hogy ö hipermiller és 5 litert eszik a kocsija, és garantálom, hogy 3000 feletti fordulatot még sosem látott.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2015.02.11 08:12:45
Tavaly november óta, amióta meg van a kocsi fedcomp szerint (tudom, nem pontos) 8.2 az átlagom napi használatban, kizárólag budapesti viszonylatban, sokszor csak 5-6 km-es távokkal.
Lehetek elégedett?
Téli hónapokban, városban, sok rövid km-es úttal egy szívó benzinestől nem sok a 8 literes átlag. Valszeg nem a dzumbujban jár nap, mint nap, de 5-6 km-en biztos, hogy nem éri el az olaj az üzemi hőfokát. Ehhez mérten reális az adat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.02.11 11:50:00
Téli hónapokban, városban, sok rövid km-es úttal egy szívó benzinestől nem sok a 8 literes átlag. Valszeg nem a dzumbujban jár nap, mint nap, de 5-6 km-en biztos, hogy nem éri el az olaj az üzemi hőfokát. Ehhez mérten reális az adat.
Szerintem is.  :punk:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.02.11 20:37:58
Milyen viszonyítási alaphoz képest?

No, hogy a siheder ítélet mondó is vegye a lapot.
Aszonygyahogy; Reggel 06:50 és 7 óra között bekönyökölöm a mustángot a sori felé araszolók közé a haraszti hév átjáró előtt. Végig Miller-kedek velük a Rákóczi-hídig, majd azon "átsuhanva" egy homlokrakodós "Aston Martin mögött végigszáguldva a budai alsó rkpt.-on" balra el lecsűrök róla a Mozaik utcai végén.Este visszafelé uez csak ellenkező irányba,és akkor már a baromarcúra aktakukackodottak közé sorolok be.Erre az idegtépő iramra szoktunk ráfejelni péntek du. amikor hamarabb szabadulok (a jogerősből), és neki eresztem a huculokat a 0-on, déli irányba. Ekkor össze szoktunk szedni kis+ átlagsebességet úgy 46-49 km/h-t,és a fogyi lekúszik 5,6 L/100km-re, amit a következő héten visszaszáguldunk 5,8 L/100km -ig. Egyébként még nem értem el a megtisztelő hiper stációt, csak szerényen meghúzom magam a SuperMiller megnevezés mögé.   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.02.11 20:44:05
ladiszló miller...
ebböl a távból 80%ban tréler vitte a corit...;))
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.02.11 21:25:13
ladiszló miller...
ebböl a távból 80%ban tréler vitte a corit...;))
Csudát! A mögöttesem rátolta az autóm orrát az előttesem vonóhorgára. Ízirájder öcsém, ~!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.02.11 21:59:14
dehogy ettem mög.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.02.12 08:20:40
No, hogy a siheder ítélet mondó is vegye a lapot.
Aszonygyahogy; Reggel 06:50 és 7 óra között bekönyökölöm a mustángot a sori felé araszolók közé a haraszti hév átjáró előtt. Végig Miller-kedek velük a Rákóczi-hídig, majd azon "átsuhanva" egy homlokrakodós "Aston Martin mögött végigszáguldva a budai alsó rkpt.-on" balra el lecsűrök róla a Mozaik utcai végén.Este visszafelé uez csak ellenkező irányba,és akkor már a baromarcúra aktakukackodottak közé sorolok be.Erre az idegtépő iramra szoktunk ráfejelni péntek du. amikor hamarabb szabadulok (a jogerősből), és neki eresztem a huculokat a 0-on, déli irányba. Ekkor össze szoktunk szedni kis+ átlagsebességet úgy 46-49 km/h-t,és a fogyi lekúszik 5,6 L/100km-re, amit a következő héten visszaszáguldunk 5,8 L/100km -ig. Egyébként még nem értem el a megtisztelő hiper stációt, csak szerényen meghúzom magam a SuperMiller megnevezés mögé.   

 :yes:  :flowers:

Èn csak arra írtam a hipermiller megszólítást, hogy a kolléga téli, városi 8 literes fogyiját sokallod.  :szemez:

Nem sok az, Neked lehet, de földi halandóknak nem.

Èn örülnék, ha az Ave télen a városban 8-at enne, nálam megvan a 9 is.  :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.02.12 14:06:23
No, hogy a siheder ítélet mondó is vegye a lapot.
Aszonygyahogy; Reggel 06:50 és 7 óra között bekönyökölöm a mustángot a sori felé araszolók közé a haraszti hév átjáró előtt. Végig Miller-kedek velük a Rákóczi-hídig, majd azon "átsuhanva" egy homlokrakodós "Aston Martin mögött végigszáguldva a budai alsó rkpt.-on" balra el lecsűrök róla a Mozaik utcai végén.Este visszafelé uez csak ellenkező irányba,és akkor már a baromarcúra aktakukackodottak közé sorolok be.Erre az idegtépő iramra szoktunk ráfejelni péntek du. amikor hamarabb szabadulok (a jogerősből), és neki eresztem a huculokat a 0-on, déli irányba. Ekkor össze szoktunk szedni kis+ átlagsebességet úgy 46-49 km/h-t,és a fogyi lekúszik 5,6 L/100km-re, amit a következő héten visszaszáguldunk 5,8 L/100km -ig. Egyébként még nem értem el a megtisztelő hiper stációt, csak szerényen meghúzom magam a SuperMiller megnevezés mögé.   
Nekem csupán 25 km/h az átlag sebességem. Tarkítva sok jobb kezessel, 4 fővel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.02.12 14:58:55
Nekem csupán 25 km/h az átlag sebességem. Tarkítva sok jobb kezessel, 4 fővel.

Ha már az átlagsebességnél tartunk... hogy mutathat nekem a kijelző 56 km/h átlagsebességet, mikor az utam nagy része főút (100-as tábla, betartva) és autópálya (100-110)?
Nem számolgattam még utána, de nekem ez így elsőre nagyon kevésnek tűnik átlagsebességnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.02.12 15:09:08
Ha már az átlagsebességnél tartunk... hogy mutathat nekem a kijelző 56 km/h átlagsebességet, mikor az utam nagy része főút (100-as tábla, betartva) és autópálya (100-110)?
Nem számolgattam még utána, de nekem ez így elsőre nagyon kevésnek tűnik átlagsebességnek.

Az átlagsebességbe (tudtommal) nagyon beleszámít az állással töltött idö is.  :yes:
Tehát ha pl. 5 percet állsz naponta lámpánál vagy akármi, amúgy meg mész 30 percet 100-al, máris csak 85 km/h az átlagod.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.02.12 15:10:40
Értem, köszi. Azt gondoltam, hogy a tényleges futás alapján számolja.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.02.12 22:48:56
Nem. Amíg a motor jár, az azalatt megtett utat számolja, illetve ennek a hányadosát.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.02.22 10:46:10
Nekem csupán 25 km/h az átlag sebességem. Tarkítva sok jobb kezessel, 4 fővel.

Mostanra mi is alászáguldottuk magunkat a 38 km/h csúcs átlagsebesség alá, hála a sorozatos budai alsó rkpt.-on létrejövő építkezési torlódásnak, tarkítva sok igen balfaxal és hetenként 1*7fővel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: feryoo7 - 2015.02.23 10:20:45
A hétvégén lőttünk egy kis Szlovákiai síelést.
Oda vissza 533 km mentem átlagsebesség 58 km lett de ezt nagyban lerontotta hogy a 3 nap alatt vagy 5 alkalommal volt úgy indítva a kocsi, hogy csak 3 km mentem vele a sípályára és azt is meredek emelkedőn.
Na de a lényeg, hogy az átlag fogyasztás 4 személy csomaggal fed.comp. alapján 5.9 l. lett kiszámolva csak 5.7 l. lett.
Teljesen meg vagyok elégedve, és elértük a 160.000 km is a kocsival. :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nandee - 2015.02.26 11:23:08
Sziasztok!

A fedélzeti computer 35.0 l/100 km ír ki aktuális fogyasztásnak, ha hirtelen leveszem a lábam a gázról, átlagnak pedig 14 l/100 km-t ír. Tegnap tankoltam, következő tankolásnál tudok csak majd utána számolni, hogy úgy mennyi. Lehetséges hogy rosszul mér, vagy nagyobb a baj?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2015.02.26 11:24:22
Sziasztok!

A fedélzeti computer 35.0 l/100 km ír ki aktuális fogyasztásnak, ha hirtelen leveszem a lábam a gázról, átlagnak pedig 14 l/100 km-t ír. Tegnap tankoltam, következő tankolásnál tudok csak majd utána számolni, hogy úgy mennyi. Lehetséges hogy rosszul mér, vagy nagyobb a baj?
Biztos, hogy liter/100 km? Nem inkább km/liter?
Cím: Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2015.02.26 13:21:16
Biztos, hogy liter/100 km? Nem inkább km/liter?
100%, hogy km/l.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nandee - 2015.02.26 17:52:16
Teljesen igazatok van. Megoldódott a "probléma". Azt hittem hogy  liter/100 km és mpg közt lehet váltani csak.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.03.19 13:58:30
Üdv Urak!
Mik a tapasztalatok, 1.4 vs. 1.6 
átl. mennyivel eszik többet a nagyobb, városban , autópályán, autóúton.
/bow
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.03.19 14:13:41
Üdv Urak!
Mik a tapasztalatok, 1.4 vs. 1.6 
átl. mennyivel eszik többet a nagyobb, városban , autópályán, autóúton.
/bow

Szerintem autóúton nem nagyon lehet különbség.
Pályán vszínüleg az 1.6 kevésbé erölködik, tehát kevesebbet eszik.
Városban pedig az 1.4 ehet valamivel kevesebbet.

Egetverö difik nem lehetnek.

Spritmonitor szerint:

1.4 VVTi E12: 7,05 l / 100 km
1.6 VVTi E12: 7,54 l / 100 km
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.03.19 14:40:55
Köszönöm!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.04.03 05:57:38
Üdv Urak!
Mik a tapasztalatok, 1.4 vs. 1.6 
átl. mennyivel eszik többet a nagyobb, városban , autópályán, autóúton.
/bow

Az utóbbi 4 alkalom emigyen alakula.
46,51 (L)   801  (km)
45,21   793
42,95   732
46,94   862,4

azonos sorrendben a dátumok
2015.02.24
2015.03.08
2015.03.20
2015.04.02

Ha ez a tendenszi marad, nyáron lehet, hogy belerúgok egy ezrest egy tank benyával.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.04.28 05:40:08
Alakul az 1000 km/1 tanknyi fosanos 98-as.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.04.28 06:44:38
ja,ebböl a 314kböl 200on trailer vitte;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2015.04.28 07:19:10
Alakul az 1000 km/1 tanknyi fosanos 98-as.
Kitartást hozzá. (Szükséged lesz rá.)  :D
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.04.28 09:21:18
Nekem eddigi 2 nagyobb tankolás alatt:
Elsőnél /kezdő aktív vezetőként főleg városban vagyok kezdő.... 8,3 l/ 100km
Második: Város - autópálya kombó, már jobban figyeltem városra  7,0 l  / 100km

Jót olvastam ha csak munkába ugrálok vele kb 4km otthonról akkor jócskán túlfogyaszt mert még hideg a motor? /tudom amúgy se tesz jót neki a rövidtáv, de néha vele kell jönnöm/
Benzinből nagyobb oktánszám milyen hatással van a gépre?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2015.04.28 09:48:36

Az átlagok szerintem teljesen reálisak.  :yes:
A másodikra pedig egyenesen büszke lehetsz, az a 7 liter nagyon rendben van.

Èn az 1.4 Corollával annak idején csak autóutas/pályás 120-130 mellett tudtam 7 liter alatti értéket hozni.  :)

Jól olvastad, a 4 km alatt télen kb. alig melegszik fel a motor, szóval a többletfogyasztás ilyenkor jellemzö lehet.

A magasabb oktánszámú benzinhez annyit, hogy én is sokszor olyat teszek bele, kétlem, hogy bármivel is kevesebbet enne/jobban menne töle, de idönként elcsábulok.  :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.04.28 09:51:50
A magasabb oktánszámú benzinhez annyit, hogy én is sokszor olyat teszek bele, kétlem, hogy bármivel is kevesebbet enne/jobban menne töle, de idönként elcsábulok.  :hug:
Azért megérdemlik a finomabb tápanyagot néha  :clap:

Örülök, hogy rendben van akkor a fogyasztásom :) még biztos alakul majd, ahogy szokom a kocsit meg a lábam súlya is alakul,
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.04.28 15:46:18
a kelleténél magasabb oktánszám kb. olyan, mintha fekete-fehér helyett színes tv-n néznéd a fekete-fehér filmet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.04.28 16:37:45
a kelleténél magasabb oktánszám kb. olyan, mintha fekete-fehér helyett színes tv-n néznéd a fekete-fehér filmet...

szóval szürke lesz a szürke :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.04.28 20:22:18
szóval szürke lesz a szürke :)
Nem. A szürkéhez képest lesz szürke a szürke.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2015.04.28 20:33:00
[quote ]
Alakul az 1000 km/1 tanknyi fosanos 98-as.
[/quote]
Még mész 100km-t és pont félig lesz a mutató szerint ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2015.04.28 23:05:13
Nem. A szürkéhez képest lesz szürke a szürke.  ;)
oké, szerintem itt hagyjuk abba mert még összejön az 50 árnyalat :D  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.04.29 19:45:42
Még mész 100km-t és pont félig lesz a mutató szerint ;)

Pattintok maj' pikcsört, amikor a pojntör a félnél pihen.
Az elmúlt év nyarán már volt hasonló részfogyi párszor, így biztosan több lesz mint 100 km a diffi. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2015.04.29 19:55:31
Pattintok maj' pikcsört, amikor a pojntör a félnél pihen.
Az elmúlt év nyarán már volt hasonló részfogyi párszor, így biztosan több lesz mint 100 km a diffi. :)
Elhiszem neked akkor is ha csak ide írod.
Tapasztalatom szerint az első 100-120km-en el se indul a mutató de aztán mindig gyorsabban megy lefelé,400-500km-nél van félig, 42 liternél már kijelez a low feul (820-850km-körül):D pedig van még 13 liter benne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.05.01 15:13:39
Elhiszem neked akkor is ha csak ide írod.
Tapasztalatom szerint az első 100-120km-en el se indul a mutató de aztán mindig gyorsabban megy lefelé,400-500km-nél van félig, 42 liternél már kijelez a low feul (820-850km-körül):D pedig van még 13 liter benne.

Akkor bemondásra; (538,9 km), tehát+224,4 km az előzőhöz képesti a ds, a szintjelző féltank állásánál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mesti77 - 2015.05.05 09:40:05
A hétvégi szlovéniai kirándulás fogyasztás eredménye egész jóra sikerült. Még szokom az autó fogyasztását, de mindig tud meglepetés okozni  :clap:
696km-re tankoltam 40 liter benzint, ami az Én olvasatomban egész jó fogyasztásnak felel meg.
Jó ehhez azért az is hozzátartozik, hogy a kb 600 km autópályán 115 km/ó körül mentem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.05.05 14:31:55
696km-re tankoltam 40 liter benzint, ami az Én olvasatomban egész jó fogyasztásnak felel meg.
De hát az jó is!  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.05.07 05:35:09
Kitartást hozzá. (Szükséged lesz rá.)  :D

Még nem érkeztünk meg, de már nem tűnik reménytelennek a cél! ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: peti86 - 2015.06.10 22:53:01
Ki hol szokott tankolni, melyik kúttal mik a tapasztalatok?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2015.06.11 06:14:14
Ki hol szokott tankolni, melyik kúttal mik a tapasztalatok?
MIndig Shell, nem prémium dieselt, eddig elégedett vagyok ezzel a kúttal.
Legutóbb OMV ugyan csak normál üza, de mintha kevesebbet fogyasztott volna a gép.
Ezt mindenképpen vissza ellenőrzöm, aztán írom.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mesti77 - 2015.06.11 09:57:26
MIndig Shell, nem prémium dieselt, eddig elégedett vagyok ezzel a kúttal.
Legutóbb OMV ugyan csak normál üza, de mintha kevesebbet fogyasztott volna a gép.
Ezt mindenképpen vissza ellenőrzöm, aztán írom.
Ebben az évben csak az OMV-nél tankoltam sima 95-öst kiegészítve egy kis Spurival, így április közepe óta csak 6 alatti átlagok vannak. Ezért is maradtam ennél a kútnál, szereti a kocsi. Majd hosszabb út előtt kipróbálom a prémium benzinjüket is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.06.11 11:22:47
Ki hol szokott tankolni, melyik kúttal mik a tapasztalatok?
Hát, ha van egy kis időd olvasni, van erre már egy topik, eddig csekély 584 oldallal. (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=392.8745)  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.07.10 22:22:24
rekordot dőntött a bc, tankoláskor 7,1-et mutatott, és 7,22 volt a tényleges, számított fogyi. Az átlagos eltérés 7 deci, mindig a valóság a rosszabb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.07.11 09:51:51
Állandóan 6,1-re áll be. Nem vezetek nagypapásan, de nem is állatkodok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.08.26 20:12:02
Állandóan 6,1-re áll be. Nem vezetek nagypapásan, de nem is állatkodok.

Nekem is......majdnem :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.08.31 17:23:23
Az üzemanyagszint jelző lámpa a "megfelelő rovátka" elérésekor gyullad fel az E12-nél, vagy az átlagfogyit számolja és az alapján a még megtehető x km-t előrevetítve?
Köszi
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.08.31 17:37:02
a lámpa a mutatóval van kapcsolatban, nem a bc-vel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.08.31 23:04:12
a lámpa a mutatóval van kapcsolatban, nem a bc-vel.
Köszi szépen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.08.31 23:30:17
Ez annyira így van, hogy ha dimbes-dombos vidéken mész, előfordulhat, hogy a már kigyulladt lámpa elalszik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.09.01 10:03:08
Ha már téma, üzemanyagszint jelző lámpa első kigyulladása után sacc hány km-t lehet még megtenni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2015.09.01 10:07:55
Ha már téma, üzemanyagszint jelző lámpa első kigyulladása után sacc hány km-t lehet még megtenni?
Ha átlagos 7 liter körüli fogyasztással használod az autót, akkor kb 80-100km-t, mert ilyenkor 8-10 liter van még a tankban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2015.09.01 11:44:49
Köszi!
(Inkább a 6-hoz közelít az az átlag :) )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.09.01 12:24:48
Ez annyira így van, hogy ha dimbes-dombos vidéken mész, előfordulhat, hogy a már kigyulladt lámpa elalszik.
Picit korainak éreztem a felgyulladását ennél a mutatóállásnál.  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2015.09.01 13:30:03
Ha átlagos 7 liter körüli fogyasztással használod az autót, akkor kb 80-100km-t, mert ilyenkor 8-10 liter van még a tankban.
Nekem 42 liternél gyullad ki, tehát még van 13 liter!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.09.01 14:53:18
Picit korainak éreztem a felgyulladását ennél a mutatóállásnál.  :szemez:
A COV-nál kétszer ennyi vonalka van, azaz az F és az E közt 16 egység van, nem 8, és ott az "E" előtt másfél rovátkával szokott kigyulladni a lámpa, olyankor még 11,5 liter van benne, azaz 48,5 ment el, a range pedig 30 megtehető km-t jelez.
Azt tudnod kell, hogy mivel a tank nem téglatest alakú, a mutató sem egyenletes fogyást mutat. Ki kell tapasztalni - a legegyszerűbb módja, hogy minden vonalra mutatásnál 2-3x megtankolsz - hogy melyik vonalhoz hány literes fogyás tartozik. Meg persze figyelni kell a mutató viselkedését. Anno a malacorrú Corolláé nagyon megbízható volt, az Avensisnél márcsak kb. 2 literes pontossággal tudtam megmondani, a COV-é a legfurcsább, ott szakaszokban megy a mutató: egy ideig nem mutat benzinfogyást, aztán kb. 10 perc folyamatos használat alatt lemegy másfél rovátkát. Akkor onnan van, hogy visszakozik, van, hogy csak ottmarad megint tartósabban, aztán megint gyorsan lejjebb megy. Azt már kitapasztaltam, hogy a gyors lemenés utáni megállásnál van a helyes érték.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2015.09.13 15:25:42

Bocsánat, elsiklottam a válaszod felett.  ::)
Nem figyeltem, hogy mennyire egyenletes a mozgása. Annyira pontosan azért nem akarom tudni.  :flowers:
Azt észrevettem, hogy ha álló motorral kigurulok a ház elé, akkor hallatszik, ahogy lötykölődik a benya.  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2015.09.29 17:47:19
Történelmi eset történt: a COV először fogyasztott kevesebbet, mint amit a BC kiírt. Azért nem volt egyszerű a számolgatás, mert menet közben a ferde parkolások miatt többször lenullázta az átlagfogyi adatot, így arányítanom kellett, amiben a bc egytizedes pontossága miatt van egy kis hiba%, de a sok megtett km miatt ez lecsökkent, vagy 8, vagy 8,1 kellett, hogy legyen, a tényleges fogyasztás meg 7,88 lett. Amivel teljesen meg vagyok elégedve, mert ez tk. csak város, egyfelől kis agglomerációval megspékelve, másfelől viszont reggeli iskola+óvódába menés is van benne, és hála a Moszkva tér Széll Kálmán tér felújításának, meg az összes többi budai felújításnak és építkezésnek, amelyek amúgy mind érintenének, vagy kifogok egy kis dugót, vagy kertek alatt kell közlekednem, egyik sem fogyi barát, szóval ez nélkülük 7,5 közelében lenne.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.09.29 19:17:26
Már csak 4,9 L/100 km és 51 km/h
             4,8-ról  >  és      53-ról <   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.09.29 20:09:26
Már csak 4,9 L/100 km és 51 km/h
             4,8-ról  >  és      53-ról <   
xar,gyűcccsd fel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.10.05 13:53:19
xar,gyűcccsd fel.

Mán fe' let gyűt've! /ki lett fizetve!/ ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.10.05 13:57:23
gyújtsd...;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.10.07 19:07:43
gyújtsd...;)

Azt es szokok, minden inydulás előtt!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2015.12.21 12:51:28
Ilyen se volt még: Nürnberg-Buapest az átlagfogyasztás a végén 4,8 l lett, autópályán, minez szombaton.
Ekkora forgalommal még nem találkoztam egyszerre a 3 országban. Rengeteg dugó, 10 km-enként vészfékezés 0-tól 160-ig mindennel mentem, de legtöbbet 100-120 között (pl Mo-on).
Gyér forgalom mellett odafelé ami még szabályos  5,2 volt, (sajna No-ban alig volt szabad út)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: G86 - 2015.12.22 07:51:07
Hát igen egy 1,4-es D4D lenne nekem is az ínyemre való, bár nem szeretem a dízeleket, de élvezhetném a szuperalacsony fogyasztást, meg ez a kis dízele a toyotának a legjobb a szememben az egész piacon. A másik meg a PSA 1,5 szívója. Ha dízelt vennék, ez a kettő jöhetne nálam számításba, de inkább a Toyota, mert az fiatalabb és nincs olyan kifejezett típushibája mint pl. a hátsó torziók a franciánál.
Csak az alacsonyabb fogyasztás miatt nem szeretnék belemenni egy használtautó lutriba, mert most egy költségmentes autóm van, rejtett hiba nélkül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2015.12.22 09:40:47
Ilyen se volt még: Nürnberg-Buapest az átlagfogyasztás a végén 4,8 l lett, autópályán, minez szombaton.
Ekkora forgalommal még nem találkoztam egyszerre a 3 országban. Rengeteg dugó, 10 km-enként vészfékezés 0-tól 160-ig mindennel mentem, de legtöbbet 100-120 között (pl Mo-on).
Gyér forgalom mellett odafelé ami még szabályos  5,2 volt, (sajna No-ban alig volt szabad út)

Szép fogyasztási érték. A velem spékelt jármű sokkal kedvezőtlenebb fogyasztási értéket produkál 5,5-5,6 L/100km.2015.10.hónaptól. Csak Bp-Dh, és nincs száguldozás. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2015.12.22 14:52:28
Szép fogyasztási érték. A velem spékelt jármű sokkal kedvezőtlenebb fogyasztási értéket produkál 5,5-5,6 L/100km.2015.10.hónaptól. Csak Bp-Dh, és nincs száguldozás. :)
Azért azokkal a fogyi értékekkel is lehet :yes: élni ;) pláne a mostani benzináraknál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torrtomi - 2016.01.02 20:05:09
Sziasztok!

Van valakinek tapasztalata, hogy mekkora különbség van az 1.4 és 1.6 (e12, benzin) motorok között menetteljesítmény tekintetében?

Köszönöm!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.01.02 21:13:00
Azért azokkal a fogyi értékekkel is lehet :yes: élni ;) pláne a mostani benzináraknál.

Vegetálni max. Már havak (Szent Mihály, Mindszent, Szent András, Karácsony ) óta a Bjudapest aszfaltját koptatom, így az addigi tartott 5,2 L/100 km átlag kúszott fel addig. Igaz ez idő java részét a végtelen féltér felé szabadon aludta a ménes. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.01.02 22:15:56
Sziasztok!

Van valakinek tapasztalata, hogy mekkora különbség van az 1.4 és 1.6 (e12, benzin) motorok között menetteljesítmény tekintetében?

Köszönöm!
Konkrétan mire vagy kíváncsi?
Általánosságban el lehet mondani, hogy a nagyobb erő elsősorban nagyobb terhelésnél érződik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torrtomi - 2016.01.05 00:07:38
Konkrétan mire vagy kíváncsi?
Általánosságban el lehet mondani, hogy a nagyobb erő elsősorban nagyobb terhelésnél érződik.

Arra lennék kíváncsi, hogy érdemes-e az 1.6-t választani? Nem tudom, hogy az 1.4-es mennyire érzi meg a klímát vagy ha pl. 4 személlyel utazok. Mennyit jelenthet az a plusz ~10LE. Ahogy nézem a használtató kínálatot azt látom, hogy 1.4-esből nagyobb a kínálat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.01.05 00:59:48
Nem tudom, hogy az 1.4-es mennyire érzi meg a klímát vagy ha pl. 4 személlyel utazok.
Klímát nem annyira, a 4 személyt már inkább. Ha ez sűrűn előfordul, akkor csakis 1,6-os.
A fogyasztásbeli különbség a spritmonitor szerint minimális: 1,4 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2001&constyear_e=2009&power_s=95&power_e=98&gearing=1&powerunit=2), 1,6 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2001&constyear_e=2009&power_s=105&power_e=115&gearing=1&powerunit=2).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gralex - 2016.01.05 12:29:30
Arra lennék kíváncsi, hogy érdemes-e az 1.6-t választani? Nem tudom, hogy az 1.4-es mennyire érzi meg a klímát vagy ha pl. 4 személlyel utazok. Mennyit jelenthet az a plusz ~10LE. Ahogy nézem a használtató kínálatot azt látom, hogy 1.4-esből nagyobb a kínálat.

1.4 -> 1.8 átalakítás is létezik, ha kevés lenne az erő. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.01.05 14:08:49
de nem lenne egyszerűbb egyből nagyobbat venni...?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2016.01.05 15:16:28
1.4 -> 1.8 átalakítás is létezik, ha kevés lenne az erő. :)
Persze, csak a lehető legolcsóbban is többe kerül és kevesebbet hoz, mint gyári 1,6 110 ló.  ;) A fórumon legutóbb Jocee lépte ezt meg, ha jól emlékszem, 106 lóerőt és 160Nm-t mértek padon a beavatkozás után, először. Később bővítette a setupot...
Ha volna egy alapvetően keveset futott és megkímélt, sérülésmentes Corollája az embernek, ami ráadásul, az elkövetkező évekre is megfelelő autó a számára, DE mérhetően eszi az olajat és rászánná a pénzt a rendbetételére, EBBEN az esetben reális lehet az 1,4 -> 1,8 átalakítás, más esetben szerény véleményem szerint nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gralex - 2016.01.05 21:14:13

Pontosan ez volt a felállás, mármint egy keveset futott sérülésmentes corollám volt amikor belevágtam (80e volt benne és nem ette az olajat). Most 51e km megtétele után is jó döntésnek tartom. Más világ, persze ha egyszer belefog az ember, akkor nehéz leállni. :) nekem pl. nincs programozás, nincs motorkódhiba, és 123-126 lovat mértek, a nyomaték 160 fölött picivel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gralex - 2016.01.05 21:30:05
de nem lenne egyszerűbb egyből nagyobbat venni...?

Természetesen! Mindig egyszerűbb és célszerűbb is.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: torrtomi - 2016.01.06 12:37:45
Klímát nem annyira, a 4 személyt már inkább. Ha ez sűrűn előfordul, akkor csakis 1,6-os.
A fogyasztásbeli különbség a spritmonitor szerint minimális: 1,4 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2001&constyear_e=2009&power_s=95&power_e=98&gearing=1&powerunit=2), 1,6 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2001&constyear_e=2009&power_s=105&power_e=115&gearing=1&powerunit=2).

Nagyon szépen köszönöm a választ!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.01.06 22:53:59
Hú srácok!

Összekevertem a Vpower-t, a Maxxmotionnel, nagyon megvadult a ménes...
https://www.youtube.com/watch?v=Lnucv_t0LWY (https://www.youtube.com/watch?v=Lnucv_t0LWY)

Csak bírjam gumival...  [rohog]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2016.01.06 22:58:32
Bammeg, a féked durvább...  :eek: :clap: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.01.06 23:05:20
Áhh, fékezőernyő...  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.01.07 06:22:15
1x majd kiprobálom már én is a mazdában [emoji12] [emoji12] [emoji12]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.01 21:20:53
Ma elgurultunk az asszonnyal és a 2 gyerkőccel plusz teli csomagtartóval Pestről Debrecenbe, szinte csak az M0-n és az M3-n max. megengedettel. 8 liter lett a comp. szerinti átlag. Sokallom...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2016.02.01 23:05:01
Ma elgurultunk az asszonnyal és a 2 gyerkőccel plusz teli csomagtartóval Pestről Debrecenbe, szinte csak az M0-n és az M3-n max. megengedettel. 8 liter lett a comp. szerinti átlag. Sokallom...
Hány fok volt odakint? Mert az 1332cc-ssel nekem 130-cal 6,9et evett nyáron. Télen azért ez felment 7 fölé.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.02 06:26:48
12 volt tegnap...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.02.02 07:13:19
12 volt tegnap...

Csak akksiban elég így~! :tt2: :whistling: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.02 07:20:39
meg kinti hőmérséklet tegnap debiben...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2016.02.02 08:23:18
Ma elgurultunk az asszonnyal és a 2 gyerkőccel plusz teli csomagtartóval Pestről Debrecenbe, szinte csak az M0-n és az M3-n max. megengedettel. 8 liter lett a comp. szerinti átlag. Sokallom...

Párommal + csomagok nyáron Bp - Mátészalka (M3) 7,5 liter lett az átlag (végig pont trafi mérési érték alatt kicsivel, if you know what i mean  :whistling:).
130-nál már 4.000 körüli a fordulat, szerintem ennek fényében teljesen rendben van ez a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.02 11:18:24
Hány fok volt odakint? Mert az 1332cc-ssel nekem 130-cal 6,9et evett nyáron. Télen azért ez felment 7 fölé.
Délelőtt 6 volt. M5 elején vakított a Nap, utána eső, majd szmötyi és borult idő volt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.02 11:24:04
Párommal + csomagok nyáron Bp - Mátészalka (M3) 7,5 liter lett az átlag (végig pont trafi mérési érték alatt kicsivel, if you know what i mean  :whistling:).
130-nál már 4.000 körüli a fordulat, szerintem ennek fényében teljesen rendben van ez a fogyasztás.
Én ebben az esetben pályán 149-re gondolnék. ;)
Ha ennyi a fogyi, akkor ennyi. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2016.02.02 13:13:21
Neeeeem, azért annyira nem. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2016.02.02 14:34:41
Ma elgurultunk az asszonnyal és a 2 gyerkőccel plusz teli csomagtartóval Pestről Debrecenbe, szinte csak az M0-n és az M3-n max. megengedettel. 8 liter lett a comp. szerinti átlag. Sokallom...
Nem mindegy, hogy óra szerinti a tempó, amihez viszonyítod a fogyasztást, vagy valós sebesség érték, továbbá az sem, hogy mekkora az a sebesség?
Óra szerinti 130-as tempónál (valós 123-124km/h) 7 körül reális, valós 130 mellett (óra szerint 137-138km/h) már inkább 7,5-8 liter a reális. Szerintem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: L4mie - 2016.02.02 15:09:00
Párommal + csomagok nyáron Bp - Mátészalka (M3) 7,5 liter lett az átlag (végig pont trafi mérési érték alatt kicsivel, if you know what i mean  :whistling:).
130-nál már 4.000 körüli a fordulat, szerintem ennek fényében teljesen rendben van ez a fogyasztás.

kb hasonlókat produkálok én is, vegyes használat mellett felmegy 8 körülire, legjobb eddig Khely-BP pálya 5.9 volt, az nem tudom hogy sikerült :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.02 15:22:40
Nem mindegy, hogy óra szerinti a tempó, amihez viszonyítod a fogyasztást, vagy valós sebesség érték, továbbá az sem, hogy mekkora az a sebesség?
Óra szerinti 130-as tempónál (valós 123-124km/h) 7 körül reális, valós 130 mellett (óra szerint 137-138km/h) már inkább 7,5-8 liter a reális. Szerintem.
GPS szerint 130, ami az általad megadott 137 körül volt óra szerint.
Annyit nem túrázunk vele, hogy "gond" legyen.
Nyár körül szeretnénk egy 1.8-as T25-ös kombira lecserélni, ami valószínűleg min. ennyit fog kérni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.02 16:01:28
Neeeeem, azért annyira nem. :)
Helyes!  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2016.02.02 16:14:41

GPS szerint 130, ami az általad megadott 137 körül volt óra szerint.
Annyit nem túrázunk vele, hogy "gond" legyen.
Nyár körül szeretnénk egy 1.8-as T25-ös kombira lecserélni, ami valószínűleg min. ennyit fog kérni.
A nagyobb motor mellé hosszabb váltó is jár. 8 literes pályás fogyohoz tolni kell óra szerint 140-150-nel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: ilias - 2016.02.03 20:31:53
A nagyobb motor mellé hosszabb váltó is jár. 8 literes pályás fogyohoz tolni kell óra szerint 140-150-nel.
8.4 lett a vége a visszaút után, de a visszaúton végig esett, ment a klíma és volt is kergetve. :D
Szépen ment a kocsi.
Ennél a mocinál valóban szükség van a rövid váltóra, de ad is érte lendületet.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.08 18:08:14
Ma mentem Debrecen-Budaörs-Debrecen vonalon, óra szerinti 140-150 km/h tempóval 576km-t. BC szerint 5,8l lett az átlagfogyasztásom 3 személlyel. E12 1,4D-4d.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.02.08 18:24:41
Ma mentem Debrecen-Budaörs-Debrecen vonalon, óra szerinti 140-150 km/h tempóval 576km-t. BC szerint 5,8l lett az átlagfogyasztásom 3 személlyel. E12 1,4D-4d.

És az ótóé??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.08 18:31:49
És az ótóé??

Értsd jól. :) Az autónak volt ennyi az átlag.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.02.08 18:35:29
Ma mentem Debrecen-Budaörs-Debrecen vonalon, óra szerinti 140-150 km/h tempóval 576km-t. BC szerint 5,8l lett az átlagfogyasztásom 3 személlyel. E12 1,4D-4d.
Azért ilyen sok, mert túl gyorsan mentél, 130-al nekem kijön 5,1-5,2-ből ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.08 18:46:07
Azért ilyen sok, mert túl gyorsan mentél, 130-al nekem kijön 5,1-5,2-ből ;)

Szerintem még ez is tűrhető fogyasztás, nyáron 110-120-as tempó+ klíma, 4,2-es átlag. De csak egyedül voltam.

Ugyanez az útvonal 1,4 Corollával 7,3l-es fogyasztás volt, 1,33-as Aurisszal meg 7,9l.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.08 19:15:39
?????????????????????????????

Mi a problémád ezzel?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.02.08 19:22:25

Szerintem még ez is tűrhető fogyasztás, nyáron 110-120-as tempó+ klíma, 4,2-es átlag. De csak egyedül voltam.

Ugyanez az útvonal 1,4 Corollával 7,3l-es fogyasztás volt, 1,33-as Aurisszal meg 7,9l.
Első felét elhiszem, nekem 0,5 literrel több 110-120-nál.
Egyébként szerintem félig teli autó pályán nem fogyaszt sokkal többet :no:
A benzinest én is annyinak gondoltam :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.08 19:26:39
Első felét elhiszem, nekem 0,5 literrel több 110-120-nál.
Egyébként szerintem félig teli autó pályán nem fogyaszt sokkal többet :no:
A benzinest én is annyinak gondoltam :hmmmm:

Hát ez ennyi, de mint mondtam BC szerint, a valós adat majd tankoláskor kiderül.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.02.08 19:33:07
Hát ez ennyi, de mint mondtam BC szerint, a valós adat majd tankoláskor kiderül.
Nekem nem szokott nagy eltérés lenni :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.02.08 20:39:41

Szerintem még ez is tűrhető fogyasztás, nyáron 110-120-as tempó+ klíma, 4,2-es átlag. De csak egyedül voltam.

Ugyanez az útvonal 1,4 Corollával 7,3l-es fogyasztás volt, 1,33-as Aurisszal meg 7,9l.
A benzinese fogyasztás nekem soknak tűnik. Ez egy 1,6-os kombi Avensisszel ma 6,9 volt. Az említett nyári tempomatos 110 5,5 körül alakul.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.02.09 09:08:25

Ugyanez az útvonal 1,4 Corollával 7,3l-es fogyasztás volt, 1,33-as Aurisszal meg 7,9l.

 :eek: :eek: :eek:
Mennyivel kellett ehhez menni?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2016.02.09 11:16:31
:eek: :eek: :eek:
Mennyivel kellett ehhez menni?
Ez pont egy literrel több mint amire gondolnék.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.02.09 11:27:49
Nekem az ugyanilyen motorú Yaris légkondival, 100-nál 5, 120-nál 6, 140-nel 7 litert eszik. A spritmonitor szerint kb. fél liter a difi a két típus közt ugyanezzel a motorral, ami a nagyobb tömeg miatt van elsősorban, ami éppen autópályán számít kevésbé, mint városban. Szóval tartós 110-120 esetén sík úton kicsivel 6 fölött kéne ennie.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: konyuli - 2016.02.09 19:24:57
A benzinese fogyasztás nekem soknak tűnik. Ez egy 1,6-os kombi Avensisszel ma 6,9 volt. Az említett nyári tempomatos 110 5,5 körül alakul.

140-150-es utazó sebességnél volt ennyi a fogyasztás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.02.09 19:28:01
140-150-es utazó sebességnél volt ennyi a fogyasztás.
Erre írtam a 6,9-et ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.02.09 22:39:52
140-150-be ez már belefér.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: KZoli - 2016.03.11 19:38:39
Lehet buta lesz a kérdésem de azt szeretném megkérdezni, hogy melyik érték mutatja az autó valós fogyasztását?
Hybrid Auris-om van, még ismerkedünk egymással. 2 kijelzőn is le lehet olvasni az autó fogyasztását. Az egyik a "NIVEL ECO" a másik pedig a szokásos fogyasztási kijelzés. Általában a "NIVEL ECO" kb fél literrel kevesebb mutat mint a másik fogyasztási adat. Mennyi az annyi akkor?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.03.13 11:22:08

Egyik sem! Tankoldd mindig szó szerint csordultig, végezd el a számítást, és megkapod a felhasználói standard módon elkövethető legközelibb közelítést a valós értékhez.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.03.14 22:27:05
Nincs mit tenni, ez a karosszéria ennyit kíván...
Legutóbb volt egy bő 720 km-es köröm. Ebből 260 km város, 160 km autópálya átlag óra szerinti 130-cal, a maradék dunántúli országutakon volt nem száguldozva, de a dimbes-dombos vidék miatt, nem is a lehető legkisebb fogyival.
A bc a 260 km város után 6,9-et mutatott, innen a hátralevő részben már csak egy-két decivel ment erre is, arra is, a végén ismét itt állt. Ezzel ki is egyeznék, ha ez igaz lenne, de hát ennél a kocsinál ez biztosan legalább fél literrel több, jelen esetben is 7,42 jött ki a teletankolásos módszerrel.
Ez utóbbihoz még annyit tennék hozzá, hogy az első kattanás után jellemzően 2,5 litert tudok még rátölteni sokszori tapasztalat alapján, és mivel most 727 km után tankoltam, ez azért legalább deci pontosságú mérés. 40.000 megtett km után a nagy átlagom 7,84 - ezzel a spritmonitoron még így is, hogy ritkán megyek fogyasztásbarát körülmények között, a nagy átlag alatt vagyok jó 3 decivel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.03.18 16:27:36
460 km tiszta német A3, 140-150 közötti gps-es sebességnél (csak ritkan és rövid ideig 160) tankoláskor számított 9,9-10,0 liter. ( természetesen téli gumival)
Osztrákiában, 130-as gps sebesség mellett kb 8.5, illetve ugyan ez az itthoni M7-M5 viszonylatban, es kb 7,9 alsóbbrendü utak esetében. Nyomtató lónak?....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.03.18 18:50:06
Igen, ez nekem is ennyi lenne. Csak én nem bírok ilyen csúnya számokat látni, ezért inkább lassabban megyek...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.03.18 19:32:43
Igen, ez nekem is ennyi lenne. Csak én nem bírok ilyen csúnya számokat látni, ezért inkább lassabban megyek...
Egyetértek, mi is jobban szeretjük a szebb számokat, de holnap is közel ezer km áll elôttünk, igy sok kicsi sokra megy. Azzal vigasztalom magam, hogy itt a tavasz, rügyeznek a fák és beindul a fotoszintézis! Azaz égetôen szükség van széndioxidra.... Hát, miattam ne senyvedjenek.... :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2016.03.19 07:33:02
Egyetértek, mi is jobban szeretjük a szebb számokat, de holnap is közel ezer km áll elôttünk, igy sok kicsi sokra megy. Azzal vigasztalom magam, hogy itt a tavasz, rügyeznek a fák és beindul a fotoszintézis! Azaz égetôen szükség van széndioxidra.... Hát, miattam ne senyvedjenek.... :no:
Nem értek egyet, írásod második felével.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csiszta - 2016.03.27 18:26:50
Sziasztok.
En ma mertem fogyasztas, Hajduszoboszlo - BP - H.Szoboszlo. Pesten volt meg egy kis szaladgalas. Vegig a negyesen, a megengedett sebesseg +15km/h, ora szerint.
Ez azt jelenti hogy nem ertem el a 6 litert, szerintem ez eleg jo, elegedett vagyok. Amugy corolla 2005, 1.6 vvti sol+, most dordult at a 117ezerre az ora.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csiszta - 2016.03.27 20:48:55
Egy mondat valamiért kimaradt az írásból.
435 kilométert mentem 26 liter benzinnel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.03.28 20:21:28
Az rendben van teljesen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szuribaba - 2016.03.29 14:12:11
Ájulok amiket írtok!
Nem tudom......az előző kocsim egy kicsi VW POLO volt 1,4 es volt és annak a 40-45 literes tankjával folyamatosan 520-550 Km-rt mentem.
Most amikor megvettem a Corolla HB-et (1,4)-es valami hasonlót vártam, de lehet, hogy ráqrtam! Sokan-sokféle tanácsot adtak már hogy hogyan mérjem a fogyasztást, persze én tartottam magam idáig a megszokott faxságaimhoz és ha megyek 250-300 kilométert, utána beálltam tankolni. De nem ám kattanásik, min az átlag normális emberek, hanem addig amíg már majdnem a gatyámon csurag a a benzim!!!Így pedig nehéz  lesz lemérni a fogyasztást, FONTOS: hogy én a vásárlás napján kivettem belőle ezt a gyári kaki - fos fejegységet és tettem bele egy Kenwood 5000-est. Ez egy csoda kis szerkezet, jól szól, felveszi a telefont de halvány fingom sincs, hogy a kocsi mennyit fogyaszthat. Én csak azt látom, hogy pl a legutóbbi csontra teli tankolás óta 180 km-rt mentem és már felülről a 2. kis rovátka alatt van egy kicsivel a benzinjelző ! A kis Polo-nál 126-130-km rt nél mozdult meg a mutató. Ha ez így vagy esetleg a felétől gyorsabban megy lefelé a mutató, akkor az 55 literes tankkal én kb 500 Km-rt tudok majd menni (jó esetben), ami borzasztóan sok szerintem, még akkor is, ha én folyamatosan a városban-dugóban nyomom. Ez a 11 literes fogyasztás légkondi és folyamatos fűtés nélkül nagyon sok....nem? Aztán lehet, hogy csak depis vagyok és simán elmennék 9 literrel ami a városi dugóban érthető.......szerintem! Sajnos én a rovátkákat nézem, de most megfogadtam, hogy (megerőszakolom magamat és nem állok be tankolni), tehát addig nyúzom kifelé a benzint a kicsi kocsiból, ameddig a piros lámpa ki nem "gyullad"! Akkor még van benne 8-10 liter ahogy azt itt írják a fórumtársak......és abból majd könnyen sikerül majd valamit számolnom! Valami ötlet-tanács....vagy jó amire gondolok?  Üdv!   Tamás
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csiszta - 2016.03.29 14:22:16
Egyebkent amit ir a kocsi az nekem sosem igaz. Mindig tobbet ir mint amennyit en szamolok. Most pl 6,5et irt de kiszamolva csak 5, 99 volt. Nagy tempozasnal meg varosban neha ir 9et es kiszamolva az olyan 8 liter. Volt mar hogy tobb mint egy literrelt irt nagyobb fogyasztást... Amugy nem esznek keveset a corollak, nekem az atlag az olyan 7,5 liter debrecenben es kornyekem hasznalva...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2016.03.29 17:15:55
Ájulok amiket írtok!
 Valami ötlet-tanács....vagy jó amire gondolok?
A fogyasztás megállapításához végső soron mindegy hogyan tankolsz, a lényeg az elegendő számú adat. Hosszútávon korrekt eredményt produkál egy rendesen vezetett adatbázis, pl. a már említett spritmonitor.

11 L/100km fogyasztás hétköznapi üzemben sok egy 1,4 es Corollának, még városi dugókban is.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.03.29 18:12:35
Egyebkent amit ir a kocsi az nekem sosem igaz. Mindig tobbet ir mint amennyit en szamolok. Most pl 6,5et irt de kiszamolva csak 5, 99 volt. Nagy tempozasnal meg varosban neha ir 9et es kiszamolva az olyan 8 liter. Volt mar hogy tobb mint egy literrelt irt nagyobb fogyasztást... Amugy nem esznek keveset a corollak, nekem az atlag az olyan 7,5 liter debrecenben es kornyekem hasznalva...
Pedig Debrecenben szinte nem is városi a fogyasztás! Legalább is sokkal kevesebb mint autópályán vagy Budapesten.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.03.29 20:31:33
Budapest is eléggé tág fogalom.
Múltkor 5,8 l/100 km volt egy 35 km karika a városban és nem este, nem 7végén egy zabálós benzinessel  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.03.29 23:13:09
A benzinóra nem lineárisan megy, mivel a benzintank sem szabályos téglatest alakú. Hogy hol moccan meg, az nem egységes, főképpen nem más típusú és márkájú autókkal összehasonlítva. Most nincs előttem az E12 Corolla műszerfala, de a mostani autóim közül a COV-nál ha negyed tanknyi fogyott el az óra szerint, az a valóságban inkább 1/3. A második negyed fél tankig megy csak 1/6. A Yarisnál az első csík kb. 8 liternél fogy el, onnan átlagban egy csík kb. 4,8 liter.
Anno a Corsánál (46 literes a tankja) úgy kellett számolni - ott azt mutatta a mutató, hogy hány liter van még benne -, hogy 10%-ot le kellett vonni a kapott eredményből, ez is csak közelítőleges volt. Tehát 40 liternél csak 36 volt benne 25-nél csak 22,5, etc. Fél tank környékén nagyon gyorsan ment le a mutató 4-5 liternyit. Ellenben a COV-nál éppen fél tank után lassul le.
Csak úgy működik ez, ha kitapasztalod az óraállásokat. Én tankolásnál azt is fel szoktam írni, hova mutatott a mutató tankolás előtt, és még így is csak kb. 1-1,5 liter pontossággal tudom megmondani, mennyi van még a tankban. 300 km-nél ez 3-5 decis eltérést is jelenthet az átlagfogyiban!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.03.29 23:18:10
Budapest is eléggé tág fogalom.
Múltkor 5,8 l/100 km volt egy 35 km karika a városban és nem este, nem 7végén egy zabálós benzinessel  ;)
Rokonokhoz Budakalászra kétféle út van: az egyik Óbudán át visz, 17 km, a másik Solymár-Üröm felé bő 3 km-rel több, de percben akár ugyanannyi is lehet. Átlagfogyasztásban meg fél liter különbség. Jó, ez agglomeráció, de a példa arra akart mutatni, hogy a megállások számán és hosszán nagyon sok múlik, az viszi föl a fogyit elsősorban, mindig megmoccantani, majd lefékezni az autót.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: szuribaba - 2016.03.30 18:28:03
Nagyon köszönöm a segítségeket! Üdv!  Tamás
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.03.30 19:59:24
Ájulok amiket írtok!
Nem tudom......az előző kocsim egy kicsi VW POLO volt 1,4 es volt és annak a 40-45 literes tankjával folyamatosan 520-550 Km-rt mentem.
Most amikor megvettem a Corolla HB-et (1,4)-es valami hasonlót vártam, de lehet, hogy ráqrtam! Sokan-sokféle tanácsot adtak már hogy hogyan mérjem a fogyasztást, persze én tartottam magam idáig a megszokott faxságaimhoz és ha megyek 250-300 kilométert, utána beálltam tankolni. De nem ám kattanásik, min az átlag normális emberek, hanem addig amíg már majdnem a gatyámon csurag a a benzim!!!Így pedig nehéz  lesz lemérni a fogyasztást, FONTOS: hogy én a vásárlás napján kivettem belőle ezt a gyári kaki - fos fejegységet és tettem bele egy Kenwood 5000-est. Ez egy csoda kis szerkezet, jól szól, felveszi a telefont de halvány fingom sincs, hogy a kocsi mennyit fogyaszthat. Én csak azt látom, hogy pl a legutóbbi csontra teli tankolás óta 180 km-rt mentem és már felülről a 2. kis rovátka alatt van egy kicsivel a benzinjelző ! A kis Polo-nál 126-130-km rt nél mozdult meg a mutató. Ha ez így vagy esetleg a felétől gyorsabban megy lefelé a mutató, akkor az 55 literes tankkal én kb 500 Km-rt tudok majd menni (jó esetben), ami borzasztóan sok szerintem, még akkor is, ha én folyamatosan a városban-dugóban nyomom. Ez a 11 literes fogyasztás légkondi és folyamatos fűtés nélkül nagyon sok....nem? Aztán lehet, hogy csak depis vagyok és simán elmennék 9 literrel ami a városi dugóban érthető.......szerintem! Sajnos én a rovátkákat nézem, de most megfogadtam, hogy (megerőszakolom magamat és nem állok be tankolni), tehát addig nyúzom kifelé a benzint a kicsi kocsiból, ameddig a piros lámpa ki nem "gyullad"! Akkor még van benne 8-10 liter ahogy azt itt írják a fórumtársak......és abból majd könnyen sikerül majd valamit számolnom! Valami ötlet-tanács....vagy jó amire gondolok?  Üdv!   Tamás

Valamit nagyon (el)szuribaba, mert amit írtál az valóban SOK! Az enyém beéri 485 km alatt (nem egészen)fél tank benzinnel. DH-BP-DH. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.03.30 21:37:34

Az üzemanyagmutatót felejtsd el, abból ne következtess semmire (elöszőr nem mozdul a mutató aztán mindig gyorsabban megy lefelé). Csak úgy éremes mérni tankolásatól (kattanásig) tankolásig nézd  a km-t és a tankolt mennyiséget. Csak abból kapsz reális fogyit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.05 20:47:37

Nagyon kedvemre valóan!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2016.05.29 13:32:11
Nagyon kedvemre valóan!
Gratulálok, szép teljesítmény! :yes:
Írhatnál egy kicsit arról, hogyan sikerül ilyen eredményeket produkálni. Elsősorban ezekre lennék kíváncsi: teljesen gyári az autó? Milyen olaj? Gumi, guminyomás? Milyen fordulaton váltasz? A gyorsabb vagy a lassabb gyorsítást részesíted előnyben stb. Illetve az is fontos, hogy milyen utakon jársz, és milyen utazósebességgel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kgabe - 2016.05.29 14:03:41
Trélerrel felviteti a Gellért-hegyre, majd motorfékkel legurul. Ezt ismétli map mint nap.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.29 18:52:52
Gratulálok, szép teljesítmény! :yes:
Írhatnál egy kicsit arról, hogyan sikerül ilyen eredményeket produkálni. Elsősorban ezekre lennék kíváncsi: teljesen gyári az autó? Milyen olaj? Gumi, guminyomás? Milyen fordulaton váltasz? A gyorsabb vagy a lassabb gyorsítást részesíted előnyben stb. Illetve az is fontos, hogy milyen utakon jársz, és milyen utazósebességgel.

Trélerrel felviteti a Gellért-hegyre, majd motorfékkel legurul. Ezt ismétli map mint nap.

Bizton lehetne a Kgabe elképzelgése szerint is, de inkább hagyom a hülyeséget.
Az autó már régen nem gyári állapotú, hisz közelíti a 13 évét.Kismértékben átalakítottam a szívó oldalt, az égési levegő szűrését, a komfort tér "friss levegő" szűrését, és kapott kartergáz kondenzátort, kialakítottam a hűtési rendszer kalorikus körének passzív utóhűtését, picit hozzányúltam a gyújtófeszültség jelalakjához. Kapott extra motortér és csomagtér hőszigetelést Garázsban, és rendszeresen karbantartom, javítom(olyan mértékben,amihez a meglévő szerszámaim elégségesek) és alkalmanként vizsgára felkészítem, amikor eljön az ideje. A motorját kívül -belül próbálom "tisztán" tartani.Meggyőződve a kereskedők jellemző témabeli hiátusairól, és mivel korábbi -a témát érintő - ismereteim nem voltak számomra megfelelőek, ezért önképzés (bizton állíthatom, hogy fájdalommentes) módszerével kiterjesztettem a tribológiai ismereteimet, hogy döntésképes legyek, ha üzemanyagot akarok választani az igen széles kínálatból.Így már nem kétséges előttem, hogy ehhez a járműhöz az Eneos a legmegfelelőbb. Magas kompressziótűrésű tüzelőanyagot kap a ménes, visszaellenőrizhető (bár némileg változó forgalmazói összetételben). A futófelületet nyáron Pirelli Cinturato P6, télen egy levedlett Continentál garnitúra biztosítja, a gyári kiadású méretben. Köpeny nyomás nyáron  37.7 psi, télen 31.9 psi, mindkét tengely mindkét oldalán.
Használatot tekintve, "map mint nap" szinte azonos útvonalon hajtom a musztángot. Reggel átszeljük az egész pesti oldalt délről -északra, meló után meg az M0 északról -délre, néha hátulról rávillogva egy fekete, "fapapucsos" P3-asra. :yes: :hug: :flowers: Jellemzően a domborzathoz igazítom a kigyorsítás ütemét, de egyre inkább áthajlok a dinamikus kigyorsítás és sebességtartás irányába. Reggel a büntihatár alatti kicsivel ( még VÉDA után is), du. ~100 km/h, jellemzően. Ezért IS zavar amikor az előzőekben leírt sebességgel utolérek 7.5 tonnát meghaladó összsúlyú fosokat, amik 85-95 km/h-val haladnak. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.05.29 21:08:08
Nagyon kedvemre valóan!
Szóval a mutató szerint a tank negyedének kb a negyedét fogyasztottad el.
Sajna a mutató mozgása nem lineális, először alig mozdul, ahogy fogy egyre gyorsabban megy le a mutató.
Próba ként érdemes lenne a 220km után rátankolni, mennyi is fogyott számszerűleg ;) :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: mesti77 - 2016.05.31 12:46:20

Bizton lehetne a Kgabe elképzelgése szerint is, de inkább hagyom a hülyeséget.
Az autó már régen nem gyári állapotú, hisz közelíti a 13 évét.Kismértékben átalakítottam a szívó oldalt, az égési levegő szűrését, a komfort tér "friss levegő" szűrését, és kapott kartergáz kondenzátort, kialakítottam a hűtési rendszer kalorikus körének passzív utóhűtését, picit hozzányúltam a gyújtófeszültség jelalakjához. Kapott extra motortér és csomagtér hőszigetelést Garázsban, és rendszeresen karbantartom, javítom(olyan mértékben,amihez a meglévő szerszámaim elégségesek) és alkalmanként vizsgára felkészítem, amikor eljön az ideje. A motorját kívül -belül próbálom "tisztán" tartani.Meggyőződve a kereskedők jellemző témabeli hiátusairól, és mivel korábbi -a témát érintő - ismereteim nem voltak számomra megfelelőek, ezért önképzés (bizton állíthatom, hogy fájdalommentes) módszerével kiterjesztettem a tribológiai ismereteimet, hogy döntésképes legyek, ha üzemanyagot akarok választani az igen széles kínálatból.Így már nem kétséges előttem, hogy ehhez a járműhöz az Eneos a legmegfelelőbb. Magas kompressziótűrésű tüzelőanyagot kap a ménes, visszaellenőrizhető (bár némileg változó forgalmazói összetételben). A futófelületet nyáron Pirelli Cinturato P6, télen egy levedlett Continentál garnitúra biztosítja, a gyári kiadású méretben. Köpeny nyomás nyáron  37.7 psi, télen 31.9 psi, mindkét tengely mindkét oldalán.
Használatot tekintve, "map mint nap" szinte azonos útvonalon hajtom a musztángot. Reggel átszeljük az egész pesti oldalt délről -északra, meló után meg az M0 északról -délre, néha hátulról rávillogva egy fekete, "fapapucsos" P3-asra. :yes: :hug: :flowers: Jellemzően a domborzathoz igazítom a kigyorsítás ütemét, de egyre inkább áthajlok a dinamikus kigyorsítás és sebességtartás irányába. Reggel a büntihatár alatti kicsivel ( még VÉDA után is), du. ~100 km/h, jellemzően. Ezért IS zavar amikor az előzőekben leírt sebességgel utolérek 7.5 tonnát meghaladó összsúlyú fosokat, amik 85-95 km/h-val haladnak.
Az átalakítások publikusak, lehet tudni róluk valami konkrétabbat? ;) Gondolok itt a kartergáz kondenzátorra, a gyújtófeszültség jelalak változtatására valamint szívó oldali változtattatásokra.
Köszi.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.31 14:16:03
Az átalakítások publikusak, lehet tudni róluk valami konkrétabbat? ;) Gondolok itt a kartergáz kondenzátorra, a gyújtófeszültség jelalak változtatására valamint 3, szívó oldali változtattatásokra.
Köszi.

Konkrétabban.

1, Bödön
2, F-16 Pulse
3, Változtatható szívóoldali hőmérséklet és pozíció, némi rezonátor hatás kiváltásával. Persze mindent sk, én nem kormozok(szurkozok) v. büfizem vissza, amit más megrágott (nem neked, majd érti akinek szólhat).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.31 15:16:19
Az átalakítások publikusak, lehet tudni róluk valami konkrétabbat? ;) Gondolok itt a kartergáz kondenzátorra, a gyújtófeszültség jelalak változtatására valamint szívó oldali változtattatásokra.
Köszi.
:eek: :eek: :eek:
Nem!  :nonono:  :whistling:
Röviden legálisak, hosszan; nem illegálisak! ;) :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2016.05.31 19:25:55
2, F-16 Pulse
A gyújtófeszültség jelalakját nem valószínű, hogy megváltoztatja ( bár a változtatást többféleképpen értelmezhetjük). A készülék az akkura van kötve ami pufferként szolgál, így az impulzusok nem kerülnek át az elektromos rendszer többi részére, ahol egyébként elég súlyos galibát okozhatnának.
Az eszköz által generált impulzusok (elvileg) akadályozzák az elszulfátosodást, ezzel segítenek megőrizni az akkumulátor kapacitását, ami az indítóképesség és a rendeltetésszerű működés alapja.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.31 20:03:23

Szervusz Agyarka!
Valami illesmi...?"Az F-16 Pulse King egy úgynevezett VCO-t tartalmaz (Voltage Controlled Oscillator), amely eszköz másodpercenként közel egymillió feszültség impulzust hoz létre. Ennek a nagyfrekvenciás jelnek köszönhetően, ami mintegy "ráül" az akkumulátor egyenfeszültségére, a gyújtótekercsre 1,5V (AC) effektív többletfeszültség kerül.

Az effektív feszültség növekedés abból fakad, hogy a nagyfrekvenciás (négyszögjelhez közeli) jel kitöltési tényezője nagyobb, mint a kisebb frekvenciájú szinuszos jelé. Ezt a többlet feszültséget, nagyfrekvenciás mivolta miatt csak oszcilloszkóppal lehet kimutatni. E többlet feszültség miatt tökéletesebb lesz az égés a hengerekben." :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2016.05.31 20:25:25
Üdv Micila!
A reklámszövegből kimaradt az akku csillapító hatása.
Én nem örülnék, ha nem lenne és a beépített műszerek kapnának feszültség tüskéket. Amennyiben az akku kívül bárminek használnának az impulzusok, akkor gyárilag azzal töltenének, és nem szürnék a tápot.

Pont az ilyen, csak oszcilloszkóppal kimuthatóan hibásan működő alkatrészek okoznak sokszor rejtélyes anomáliákat.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.05.31 21:15:50
A gyújtótrafó mindig is négyszög jellel van vezérelve, hiszen annak jól behatárolható a fel, illetve lefutó éle... Marketing bullshit...  :no:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.05.31 21:20:07

A kiemeléssel szembetűnőbbé vált. ::) ;) :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2016.05.31 21:38:50
A szembetűnés megvan, de nem érted a lényeget. Az akku csillapít, így nem megy tovább (kifejezetten ártalmas lenne!), bármi is jön ki belőle.
Ne dőlj be a marketingnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.06.01 07:37:14
A gyújtótrafó mindig is négyszög jellel van vezérelve, hiszen annak jól behatárolható a fel, illetve lefutó éle... Marketing bullshit...  :no:

A szembetűnés megvan, de nem érted a lényeget. Az akku csillapít, így nem megy tovább (kifejezetten ártalmas lenne!), bármi is jön ki belőle.
Ne dőlj be a marketingnek.

Készséggel elhiszem nektek amit írtatok, tisztelt tanult cartársak. Talán a feszültség tüskék keltette hatás érvényesül, meg a többi macerám hatása + a tappancsom. 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kalmi - 2016.06.01 07:45:15
A DC-re ráültetett 1.5V AC-t a gyújtó modul tápszűrése szépen kisimítja.

Ehelyett az "izé" helyett, akkor már egy 15-16V-os kimenetű DC/DC konvertert kéne építeni célzottan a gyűjtótrafók tápjára, az talán elérné azt a hatást, amit itt marketingelnek.
Mondjuk simán lehet nem lenne semmilyen előnye... A zárásszöget úgy vezérli a gyújtásvezérlő/ECU, hogy a gyújtószikra energiája a tervezett legyen, vagyis az akkufeszültségtől függetlenül konstans primer áramra szabályoz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TPG - 2016.06.09 19:30:50
Sziasztok,

2011-es, Auris HSD
Így alakult az első 2000km, két hete van meg az autó.

Város:4.3-4.7L
Autópálya:5.3L 130-140k/h (óraszerint)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.07.13 19:59:44
Hát srácok, nem tudom hogy elszámoltam-e, nem készültem arra, hogy fogyasztást számolok, de mivel haveri társasággal mentünk pihengélni, el kellett számolni a nyállal, így írtam a km-t.

A szokásos szegénységjelző villanás után tankoltam, a szokásos 10e-ért. Ez az adott kúton 30,4l gázolajat jelentett. Elmentünk (4-en, fullra rakott csomi+utastér) 2*160km-t pályán (140-150 körül) + 2*110km-t főúton (100km/h körül) a maradék csúcsidőn kívüli város. A klíma szinte végig ment, 600km megtétele után gyulladt ki megint a lámpa. Ezzel 5,1l/100km lett a fogyasztás elvileg...  :eek:

Tudom, hogy keveset eszik, de ilyen körülmények között ez még nekem is hihetetlen, pedig a számok ezt mutatják... Fura...  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.07.13 20:54:11

Nem azért nekem is túlnyomó részt 5,1-re szokott kijönni a fogyim (sok pálya 130-al,némi országút,Bp-en ha tehetem no csúcsforgalom, vagy kerülök az M0-on) Nagyon ritkán van rövid út!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.07.13 21:02:30
Nekem az eddigi tapasztalatom alapján:
-Város: 5.5l/100km
-Főút: 4,5l/100km (90-100km/h)
-Pálya: 6l/100km (150km/h-ig)

Szal nem nagyon jön ki a matek...  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.08.23 17:28:41
No, sikerült a COV-val rekordot döntenem, s ami bíztató, hogy ebben van még tartalék, mert a km-rek egynegyede város, illetve autópálya volt, egy tisztán országúti fogyi még 3-4 decit mehet lejjebb. Így most 6,58 lett az átlag, és 833 km-t mentem egy tankkal. A 900 km elérhető, - hisz 3 litert még most is gond nélkül elautózhattam volna, - de az 1000 km ezzel az autóval nem hypermiler stílusban nem reális.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.08.23 19:29:04

Mit írt ki a computer amikor tankoltál, minusz 100 km? :)
Mennyit tankoltál? Én meg éppen egy 6,8-as fogyasztásnak örömködöm ( Wels - Puchberg ( a hegyen keresztül) -Veszprém), de a tied lealázott :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.08.24 01:49:57
Amikor kigyullad a sárga lámpa - ez olyan 48,5 elfogyott liternél van - akkor szokott 30-40 km-t írni a range-re. Ha eléri a nullát, onnantól nulla.
De ne irigykedj, nem olyan jó ez, nem mentem gyorsan. 100 fölött csak a 8-as út vonatkozó részein, meg a kevés autópályás részen. A Yarisszal ez 5 alatt lenne.  :wacko:
Amúgy a bc 6,2-t írt. Tavaly volt már egy 6,1-es BC adat, de a tényleges 6,74 lett.
Azon gondolkodom, hogy nem lehetne-e egy 6 sebességes váltót belerakni, de valszeg nem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TCr - 2016.09.01 11:49:12
Ma reggel kapcsoltam át a kijelzőt az átlagfogyasztásra, meglepő módon 6,0-t mutat a megszokott 6,3-6,4 helyett.
Annyi "változott" mostanában, hogy úgy 2500-3000 km-rel ezelőtt olajcserekor nem 5W30, hanem 5W40 olajat kapott (a szerelő és Yautja cartárs ajánlására), illetve 2 héttel ezelőtt ~700 km-t (2x350) vezettem pályán traffipax mérés alatt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.09.01 20:04:25
No, sikerült a COV-val rekordot döntenem, s ami bíztató, hogy ebben van még tartalék, mert a km-rek egynegyede város, illetve autópálya volt, egy tisztán országúti fogyi még 3-4 decit mehet lejjebb. Így most 6,58 lett az átlag, és 833 km-t mentem egy tankkal. A 900 km elérhető, - hisz 3 litert még most is gond nélkül elautózhattam volna, - de az 1000 km ezzel az autóval nem hypermiler stílusban nem reális.
Ezt is megdöntöttem, statisztikai értelemben ez ugyanannyi, de azért két századdal mégiscsak kisebb lett, a mostani fogyi 756 km-re 6,56-os átlag.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.02 09:24:36
Ezt is megdöntöttem, statisztikai értelemben ez ugyanannyi, de azért két századdal mégiscsak kisebb lett, a mostani fogyi 756 km-re 6,56-os átlag.

 :clap: :clap:
"Kinek a pap, kinek a paplan....alatt." :lol: :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.09.02 21:43:44
 :offtopic:  :tt2:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Márk - 2016.09.03 11:23:39
Toyota corolla 1.6 vvti 2008-as

Júliusban volt módom hosszabb úton kipróbálni Tatabánya-Sorrentoi félsziget Olaszország 1450km.
Három felnőtt, csomagtartó csurig pakolva, bal hátsó ülés is.

Autópályán 130-as tempónál átlagfogyasztás: odaút 7.6, visszaút 7.0

Autóút: 6.9
Vegyes: 5.9-6.1
Város: 8.4-9.0
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.09.03 13:25:20
Toyota corolla 1.6 vvti 2008-as

Júliusban volt módom hosszabb úton kipróbálni Tatabánya-Sorrentoi félsziget Olaszország 1450km.
Három felnőtt, csomagtartó csurig pakolva, bal hátsó ülés is.

Autópályán 130-as tempónál átlagfogyasztás: odaút 7.6, visszaút 7.0

Autóút: 6.9
Vegyes: 5.9-6.1
Város: 8.4-9.0
Ez a vegyes  sehogy nem jön ki: pálya/autóút/város  bármely arányban is, több mint 6,9
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Márk - 2016.09.04 11:13:33
Toyota corolla 1.6 vvti 2008-as

Júliusban volt módom hosszabb úton kipróbálni Tatabánya-Sorrentoi félsziget Olaszország 1450km.
Három felnőtt, csomagtartó csurig pakolva, bal hátsó ülés is.

Autópályán 130-as tempónál átlagfogyasztás: odaút 7.6, visszaút 7.0

Autóút: 5.9-6.1
Vegyes: 6.9
Város: 8.4-9.0
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Cimbi - 2016.09.04 11:28:10
CT200h 6l/100km stabilan. :)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.10 20:31:37
CT200h 6l/100km stabilan. :)
:offtopic:
cimbi ez cori topic "Corolla & Auris
Minden, ami Corolla és Auris" wazzzzzzzzzze.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.10 21:11:48
Tartjuk a formát, teccccccccccccccccik!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.09.10 21:21:29
mit akarsz te itt bö 2hetes fotókkal??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.10 21:43:27
A kedvedért frissebbek is valának.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.09.11 14:40:16
Friss COV 1,8-as eredmeny egy 4005 km-es utrol.
Most a majusban felrakott Conti Premium Contact 5-el, Wurzburg-Wels szakaszon 8.6l/100km, a Wels-Puchberg-Veszprem szakaszon 6.8-at evett. (ezek a szelso ertekek, a tobbi fogyasztas ezeken belul, pl Wels-Slazburg-Wurzburg 7,87 l/100km, egy kis nemet/osztrak hatar ellenorzeses dugoval...) A nemet szakaszon kb 150 km/h az osztrakon vagy  magyar szakaszokon szigoruan nem tobb mint 130 km/h (gps) sebessegnel. (2 fo, megpakolva, klimaval), a 4005 km-es fordulo atlaga 8.003 l/100km. Tankolasok, lehetoleg ugyanazon kutaknal, illetve a 2. kattanasig.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.09.12 22:37:27
6,8-at ilyen tempóval?  :clap: Ne panaszkodj semmit, nekem ilyen fogyihoz max. 100-110-zel szabad mennem.  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.09.13 21:10:20
 ::) köszi, de az emlitett szakaszon, minimalis volt az autopalya, volt helyette hegy ahol elvileg 90-el lehetett volna menni, de csak 40-el mertem....
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.28 15:26:01
Sajna most csak 3,9 L/100 Km, az elmúlt több mint 7000 Km alatt. Holnap megy hitelesítésre!
Később képeket is teszek fel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.09.28 15:34:40
beteg az a tajiga...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.09.28 17:04:58
Bulémiás. Vidd orvoshoz!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.09.28 18:55:00
Bulémiás. Vidd orvoshoz!

Viszem!, de az emésztése rendben van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.09.28 19:50:36
ereggy má...
a kis 650ccm motorom fogyaszt ennyit ha 120szal mek sik uton...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2016.10.09 19:00:16
Viszem!, de az emésztése rendben van.

Nem szívesen mennék mögötted egy faluból való kigyorsításnál mondjuk.  :devil:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.10.09 19:01:54
Nem szívesen mennék mögötted egy faluból való kigyorsításnál mondjuk.  [emoji317]
miért??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2016.10.09 19:04:09
miért??

Mert szerinted mennyire nyomhatja neki, ha ilyen értékek jönnek ki fogyasztásra?  :szemez:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.10.09 20:28:04
Mert szerinted mennyire nyomhatja neki, ha ilyen értékek jönnek ki fogyasztásra?  :szemez:
eléggé...mint süket a csengöt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.10.10 09:19:09
Nem szívesen mennék mögötted egy faluból való kigyorsításnál mondjuk.  :devil:

A neked rendezett kegyeleti ceremóniát úgysem késheted le, kár sietni. Szerintem. Egyébként az 56 Km/h átlagsebesség - mint ahogy korábban írám - a reggeli M0->M5 bevezető-> Hungária krt.-> M3 kivezető és a kerületi tötymörgés eredménye, amin a du.-i M0 -> Dh sem tud javítani. Amennyiben reggel is az M0 lenne végig, majd a kerületi kerülő út akkor nőne az átlagsebesség is meg a tankolások száma is, de költség térítés csak egyszer van havonta.  :yes: ;)
Egyébként elvittem dokihoz, rátette a kezét, és rögtön 6,7 L/100 Km lett az átlagfogyi! :cry: :cry: :cry:
Amit sikerült moderálni már, de csak a korábbi induló, 5,2  L/100 Km értékre. :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2016.10.10 10:26:16
Nem szívesen mennék mögötted egy faluból való kigyorsításnál mondjuk.  :devil:
Örülj neki, inkább, hogy nem erősködik veled, hanem hagyja, hogy megelőzd. Manapság ez is becsülendő ám...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Matthew90 - 2016.10.10 12:54:13
Örülj neki, inkább, hogy nem erősködik veled, hanem hagyja, hogy megelőzd. Manapság ez is becsülendő ám...

Örülök én persze, csak sajnos sokszor van szerencsém olyan mintapéldányokhoz, akiknek faluból kijövet vagy 10 km kell mire újra elérik a 90-et, és persze addigra van mögöttük egy tekintélyes kocsisor, mert folyamatosan jönnek szembe is.  :gun_bandana: :censored:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Officer79 - 2016.10.10 17:02:08
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék azoktól, akiknek szintén 1.33-as motorral szerelt új Aurisuk van 17-es alufelnivel és 99%-ban városon belül, rövid távokon (mi 2x10 km/nap) használják az autót, hogy nekik hogy alakul a fogyasztás nyáron/télen. Tudom viccesen fog hangzani, de ha lehet írjátok le, hogy kb. milyen átlagsúllyal használjátok a kocsit. Ezt csak azért tartom fontosnak, mert mi a párommal 200 kg felett vagyunk együtt és amikor az autógyártók 20-30 kg-os "súlyfaragásról" beszélnek egy új típus megjelenésekor, akkor úgy gondolom ennek igen nagy jelentősége van.  :hmmmm: ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPedro - 2016.10.17 22:03:44
Nekem az 1.4 D4D Yarisom, ha 90-100 között megyek a főúton, akkor 4,5-5,2 között eszik. Amikor pályán nyomom neki 150km/h átlaggal,amibe néha becsúszik a 180-190 km/h is, akkor 6,2-6,5 liter gázolajat kajál 100km-en. Az viszont furcsa, hogy prémium üzemanyaggal többet eszik kicsit és nem is megy jobban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPedro - 2016.10.17 22:55:59
Jajj bocsánat, nem itt kellett volna a Yarisról írni.  :cry:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.10.17 23:31:05
Ezért nem harapják le a fejedet  :D

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.10.18 15:42:05
De a 90-es 4,5 soknak tűnik a 150-es bő 6 literhez képest
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.10.18 16:54:25
Jajj bocsánat, nem itt kellett volna a Yarisról írni.  :cry:

 :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: :yes: ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2016.10.23 12:07:12
A mi 1,4-es VVTi Aurisunk eszik rendesen. A múltkor ~230km Alatt megetettem vele 21 litert.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.10.23 12:08:12
hegyvidéken?? vagy síkon??
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.10.23 13:45:17
hegyvidéken?? vagy síkon??

Szegedtől Kecskemétig át az Alföld-Hágón bekendforsz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2016.10.23 16:08:03
hegyvidéken?? vagy síkon??

Pályán.  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.10.23 19:42:30
azigen...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.10.24 06:42:58
Mennyivel kellett ehhez menni, végsebesség fölött?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Fery - 2016.10.24 09:00:05
A mi 1,4-es VVTi Aurisunk eszik rendesen. A múltkor ~230km Alatt megetettem vele 21 litert.
Ez sok! Nincs mit szépíteni, több mint elfogadható.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2016.10.24 18:55:58
160 körül mentem vele egy bő 100km-t. Csak néztem.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.10.25 08:36:10
Ha GPS szerinti 160 lett volna a teljes tankra, akkor az rendben is lenne. DE.
Érdemes erős fenntartással kezelni a dolgot, mivel
- egy adat nem adat, simán lehet egy lehúzós kút is;
- 230 km után tankoltál, abban elég nagy a statisztikai hibahatár, mivel nagyon nehéz pontosan ugyanaddig megtankolni. Az elvileg ugyanaddig tankolt mennyiségben 1 literes különbség bármikor(!!!) adódhat, de ha a körülmények halmozódnak, akár 3 literes is. Ha ezt visszaosztod 230-cal, atévedés akár 1,3 liter is lehet átlagban. Ha megvolt a következő tankolás, az segíthet ennek kiderítésében.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2016.10.26 12:49:46
A tegnapi tankolást követő számítás;
14,63 L RON98, a megtett s=293 Km --> 4,9 L/100Km.
Jelentem javítottunk. Igaz ugyan, hogy a reggeli burkolat bontási torlódások egyre hosszabban elnyúló gk. sorokat eredményeznek és ezt a du.-i "száguldás" sem löki feljebb egy millit sem (vátlag=53 km/h), azért már szebb, mint a műtét utáni eddigi legjobb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2016.10.26 20:17:48
Hát nem tudom, ma is mentem óra szerint 160-nal, és a fed.comp. 10 litert írt kereken.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Duke - 2016.10.28 13:52:05
10l simán van nekem is, télen hidegen a pesti dugóban.  :wacko:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Bee - 2016.11.12 22:31:09
Sziasztok!
Toyota Corolla vagont vennék,2005-ös évjáratban,de kérdésem az lenne melyiket éri meg megvenni
1,4-es 97 LE vagy inkább az 1,6 110 LE lenne a célszerűbb
Leginkább fogyasztásra gondolok,mennyi a különbség a 2 motor között
90%-ban városi használat-ra lenne
Előre is köszönöm
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.12 23:03:12
1,6vvti
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.11.13 01:41:32
1,4 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2006&power_s=95&power_e=98&gearing=1&powerunit=2)
1,6 (http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/435-Corolla.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2002&constyear_e=2006&power_s=108&power_e=112&gearing=1&powerunit=2)
A különbség negyed liter. Ne korlátozd le a keresést egyikre, vagy másikra, inkább az állapotot nézd!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kisváros - 2016.11.29 12:26:49
621 km autópályamenet. Óra szerint 115 km/h szinte végig, ami a valóságban 110 km/h. A fed comp szerint 85 km/h volt az átlagsebesség (városok, seb korlátozások betartása stb) A végére a fed comp kiírt 6,4 l/100 km átlagot és aztán jött a kútnál a meglepetés: erre a 621 km-e 34,25 l benzint tudtam tankolni. Teli tankkal indultam, teleraktam a végén is. Az kb 5,5 l/100km. A fed comp csúnyán tévedett, de ezzel a fogyasztással ...-vára elégedett vagyok :clap: 1,4 benzin sedan corolla 2004-ből. Soha rosszabbat ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2016.12.17 12:27:17
Városban Árpadhíd reggel este dugo nem is kicsi
9.6-lit, mondjuk lehetne jobb
Corolla 2007  1.4 benzin
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csaba007 - 2016.12.24 14:59:11
Sziasztok, Egy hetes az Auris hibridem és elég sokat eszik.... a 3,5-3,9 l/100km az álom. viszont a majd 8 liter igen sok. :nono:
a márkakereskedésben azt mondták hogy hideg van meg a fűtés...stb. ez így rendben is van de akkor is sok... többen mondták hogy "össze kell álljon a motor". Tegnap Pécs-Esztergom között már 5,8 l/100 km volt. ami már egy kicsit jobb, viszont még így is sok.
ötlet? tanács?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.12.24 15:18:53
Kicsit türelmetlen vagy. Várj meg 3-4 tele tankolást és utána látod, hogy mennyit is fogyaszt.
Ezalatt az egy hét alatt mennyit is mentél vele?  ;-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kolosanyi - 2016.12.24 16:19:37
Sziasztok!

Új tag vagyok, 1 éve és 12.000 km óta hajtok egy 2003-as E12 Corolla Hatchbacket. A motor 1.4 VVTi, a fogyasztás nagyon változó, az egészen elképesztően jó és a hihetetlenül pocsék között bármi elő tud fordulni. Az eddigi legjobb 100 km-es átlagot tegnap sikerült elérni Kaposvár-Nagykónyi-Kaposvár szakaszon. Előtte OMV kúton két kattanásig teletankoltam, végig nagyon spórolósan vezettem (visszaváltás, pörgetés kizárva, emelkedőn lassítva, lejtőn üresben gurítva, ahol lehet motorfékkel lassítva stb.). Visszaérve ugyanazon kút ugyanazon kútfejénél és pisztolyánál újra két kattanásig tankoltam. 111,1 km után 4,95 liter ment bele így.

A legrosszabb átlag tavaly télen jött ki. 2 hétig csak városi, 1-2 km-es utak naponta sokszor, mindig jéghideg motorral, 10 centis hóban és latyakban. Így 12 literes átlaggal fogyasztottam ki a tankot.

Egyik példa sem életszerű, általában 6,5 körül járok vele országúton, 7-7,5 körül pályán és 9-10 körül városban (sokszor megyek 2-3 km-es utakat sajnos).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.12.24 16:53:02
Sziasztok, Egy hetes az Auris hibridem és elég sokat eszik.... a 3,5-3,9 l/100km az álom. viszont a majd 8 liter igen sok. :nono:
a márkakereskedésben azt mondták hogy hideg van meg a fűtés...stb. ez így rendben is van de akkor is sok... többen mondták hogy "össze kell álljon a motor". Tegnap Pécs-Esztergom között már 5,8 l/100 km volt. ami már egy kicsit jobb, viszont még így is sok.
ötlet? tanács?
Szomszédban van egy 1,5-ös Prius, az is rövid utakon 7 felett fogyaszt, de hát óránként megy el vele 1-1 km-t :D, nem  is csoda.
Sokat menni vele a városban, na ott éri meg nagyon a hibrid.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.12.25 20:32:28
Nekem is azt mondták, hogy legyek türelmes, az elsô szervíz után majd kevesebbet fogyaszt. Most még csak 5.2 a legjobb fogyasztás érték a kijelzô szerint, igaz tegnap este volt egy 16-18 km-es kb fele-fele város autópálya utam és ott a végén a rendszer leállításakor 5.0-t írt ki a kijelzô.
Bejáratós még, majd összekopik.. :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kolosanyi - 2016.12.25 23:37:19
Ma megjártam a Kaposvár-Sződliget-Kaposvár túrát Budapesten keresztül. A 67-esen 100-110, az M7-esen odafele 120, visszafele 140-es tempóval. Összesen 453,2 km, ezalatt 30,07 l benzin fogyott el. Ez 6,6-os átlagot jelent ha jól számolom. Ha kellett pörgettem előzésnél, nem volt tojás a lábam alatt. A fedélzeti túlmér, 7,3-at írt ki. Elégedett vagyok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.12.26 08:59:42
Nekem is azt mondták, hogy legyek türelmes, az elsô szervíz után majd kevesebbet fogyaszt. Most még csak 5.2 a legjobb fogyasztás érték a kijelzô szerint, igaz tegnap este volt egy 16-18 km-es kb fele-fele város autópálya utam és ott a végén a rendszer leállításakor 5.0-t írt ki a kijelzô.
Bejáratós még, majd összekopik.. :hmmmm:
Szerintem nem az autó " bejáratós" hanem Te magad. Meg kell szoknod, meg rájönni, hogyan fogyszt kevesebbet ;
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.12.26 18:02:38
Azért ne végy el tőlem minden reményt  :eek: Lehet, hogy csak a cipőmet kell kicserélnem  :hmmmm:
De addig is hiszek a bejáratásban (mind a kocsit, mind magamat illetően)...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.12.26 19:16:13
Azért ne végy el tőlem minden reményt  :eek: Lehet, hogy csak a cipőmet kell kicserélnem  :hmmmm:
De addig is hiszek a bejáratásban (mind a kocsit, mind magamat illetően)...
A mai autókat már nem kell bejáratni- ezt már 25 éve mondták szerelők nekem :yes:- maga a motor a probapadon már járt amennyit kell, csapágyak nyilván be vannak kenve stb. Szoval marad a soför bejáratása ;)
Hibridnek van pár fortélya, hogyan tud nagyon takarékos lenni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.12.26 19:25:58
Mechanikus bejáratás létjogosultsága valóban lecsökkent a modern megmunkálási, és gyártási technológiáknak köszönhetően, hiszen sokkal jobb, pontosabb illesztést tudnak elérni, nincs szükség olyan mértékű összekopásra mint 20-30 éve.

Viszont a motorvezérlőknek van bejárató ciklusa, kicsit más karakterisztikával, segítve a motor összejáródását, és megakadályozva annak "meggyilkolását" idejekorán. Ez járhat valamilyen szintű túlfogyasztással, hiszen a legtöbb vezérlő még ilyenkor tanulja a vezető "karakterét" is, (mennyire nyomja a gázt, mennyire tartja/nem tartja állandó sebességnél, automata váltónál még összetettebb a dolog) illetve a motor segédberendezéseinek működését is ilyenkor tapasztalja ki. (gyártásból adódó pontatlanságok nyomásérzékelők, befecskendezők, üzemanyag pumpák esetén pl)
Első 2-3e km során lehet ilyesmivel számolni.  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2016.12.26 23:01:02
 2015-ös Auris hybrid gépkönyv 175. oldaláról próbálok bemásolni;
QAz új Toyota gépjármű bejáratása
A gépjármű élettartamának megnövelése érdekében tartsa be a következő fi-
gyelmeztetéseket:
OAz első 300 km-en (200 mérföldön):
Kerülje a hirtelen fékezést.
OAz első 800 km-en (500 mérföld) (vontató felszereléssel rendelkező gépjár-
művek):
Ne vontasson utánfutót.
OAz első 2000 km-en (1200 mérföldön):
• Ne vezesse a gépjárművet túlzottan nagy sebességgel.
• Kerülje a hirtelen gyorsítást.
• Ne vezesse a gépjárművet hosszú ideig állandó sebességgel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2016.12.26 23:14:31

Kerülje a hirtelen fékezést.

Hulljanak a gyalogosok!  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.12.27 09:02:26
2015-ös Auris hybrid gépkönyv 175. oldaláról próbálok bemásolni;
QAz új Toyota gépjármű bejáratása
A gépjármű élettartamának megnövelése érdekében tartsa be a következő fi-
gyelmeztetéseket:
OAz első 300 km-en (200 mérföldön):
Kerülje a hirtelen fékezést.
OAz első 800 km-en (500 mérföld) (vontató felszereléssel rendelkező gépjár-
művek):
Ne vontasson utánfutót.
OAz első 2000 km-en (1200 mérföldön):
• Ne vezesse a gépjárművet túlzottan nagy sebességgel.
• Kerülje a hirtelen gyorsítást.
• Ne vezesse a gépjárművet hosszú ideig állandó sebességgel.
Mondjuk  itt talán a fékbetétek kíméletes bekoptatását lehet "bejáratásnak" betudni, meg ugye az utánfutó eleve túlterhelést jelenthet(pl kuplung).
De ha a felsoroltakat betartod kevesebbet kellene fogyasztani mint "normál" üzemben.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csaba007 - 2016.12.29 23:15:42
Sziasztok,
Tapasztalataim a fogyasztással kapcsolatban:
Dorog-Pécs (M6 autópálya)120 km/h-nál 6,6 l/100km, visszaút 110 km/h 5,9l/100 km.
Pilisvörösvár-Budapest (westend) 3,1 l/km (P.vörösváron pl 0,2!!! litert mutatott) visszaút Bp (Westend)- Dorog 4,9liter.
Dorog- Budapest-Enese-Dorog 5,9 (M1+ 10-s főút)
Dunaföldvár- Essingen (D) 6,3l/100 km
Szerintem sok a 6 feletti fogyasztás, de pl az öcsém szerint ez jó. Neki 1,4- Chevy aveoja van és az eszik 8 litert így télvíz idején. Pályán inkább a benzinmotor dolgozik. Szóval a pálya cinkes inkább városi autó. azért remélem hogy kevesebb lesz a fogyasztása.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TomMa - 2016.12.30 09:26:01

Szia,

Ahogy látom M-MT-s automata váltód van nem kizárt hogy az is dob rá a fogyasztásra 0,5-1 liter körül. Nekem kézi váltós van és eddig 5,5 volt a legmagasabb fogyasztásom, igaz hogy akkor hajtva is volt többnyire az M7-es autópályán és végig 140 meg erős szél is volt. Mikor 90%-ba országúton használom 4,3-4,5 körül van a fogyasztás, de mostanában sajnos többnyire városba használom munkába járásra és így 4,8-5 között alakul, de autópályázásnál is ezek az 5 körüli értékek szoktak kijönni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2016.12.30 09:27:19

Az a Dorog -Pécs nagyon sokk! 5 alatt kéne lenni, pláne , hogy Dorogról országúton is mentél és a pályán se mentél gyorsan.
A 4,9-es Dorog az normális!
Nekem német gázolajjal még  kevesebb volt, szóval ha nem mentél 170-el  (csak 130-al) akkor annak is 5 körül kéne lenni!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2016.12.30 11:29:28
Kicsit soknak érzem én is, vagy mérési hiba, esetleg guminyomás probléma (elől 2.5, hátul 2.2 lehet nyugodtan, ha többen utaztok arányosan a hátsó gumit kell túlfújni) vagy kicsit fog valamelyik féked.

Nekem óra szerinti 150 körül fogyaszt 6.5 körül...

A többin is látszik ez a +1l kb. Visszatankolással is mérted, vagy ez csak fedcomp adat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2016.12.30 14:37:23
Első 2-3e km során lehet ilyesmivel számolni.  ::)
A HSD nél ezt még megtoldották azzal, hogy érzésre kb. 2000 km ig másképp kezeli az akkumulátort. A későbbi karbantartó ciklusokhoz hasonlóan többször feltölti illetve lemeríti az akkumulátort. Érdekes egyébként, ilyenkor baromi takarékos tud lenni, annak ellenére, hogy nem akar leállni a benzinmotor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoe12 - 2016.12.30 17:02:14
Nekem egy 2005 ös 2.0 D4d  E120 kombim van ,és ma jöttem haza  Ausztriából 696km vegyesben volt ,mindenhol normálisan mentem a megengedettel, nem lábujjheggyel mentem. és 4,5 lett a vége. Ez elég jó szerintem :clap:  Ez úgy jött ki hogy telenyomtam itthon, nem a számítogép szerinti. Bár az egy tizedet csalt csak.  Ja ez 3 ember tele csomagtartó.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2016.12.31 09:17:47
Az nagyon is rendben van.  :flowers:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2017.01.01 20:34:53
A HSD nél ezt még megtoldották azzal, hogy érzésre kb. 2000 km ig másképp kezeli az akkumulátort. A későbbi karbantartó ciklusokhoz hasonlóan többször feltölti illetve lemeríti az akkumulátort. Érdekes egyébként, ilyenkor baromi takarékos tud lenni, annak ellenére, hogy nem akar leállni a benzinmotor.

Igen, valószínű valami szegény keverékes, "teljesítménycsökkentett" üzemmódban volt a motor. Az akkukat meg gondolom akkor balanszírozza ki az elektronika...  :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csaba007 - 2017.01.02 11:47:14
A mai autókat már nem kell bejáratni- ezt már 25 éve mondták szerelők nekem :yes:- maga a motor a probapadon már járt amennyit kell, csapágyak nyilván be vannak kenve stb. Szoval marad a soför bejáratása ;)
Hibridnek van pár fortélya, hogyan tud nagyon takarékos lenni.

Mi az a pár fortély?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: csaba007 - 2017.01.02 12:04:10
Szia,

Ahogy látom M-MT-s automata váltód van nem kizárt hogy az is dob rá a fogyasztásra 0,5-1 liter körül. Nekem kézi váltós van és eddig 5,5 volt a legmagasabb fogyasztásom, igaz hogy akkor hajtva is volt többnyire az M7-es autópályán és végig 140 meg erős szél is volt. Mikor 90%-ba országúton használom 4,3-4,5 körül van a fogyasztás, de mostanában sajnos többnyire városba használom munkába járásra és így 4,8-5 között alakul, de autópályázásnál is ezek az 5 körüli értékek szoktak kijönni.

Szia, Már Toyota Auris Hybrid Edition-S autóm van. A corolla valóban jól evett ( 830km-n 5,5Liter ). 3350 km-t tettem meg vele ( 5km-rel vettem), vegyes tapasztalatokkal, volt hogy 4,9l /100km, s volt olyan hogy 6,6l/100 km-n, ez szinte végig autópálya volt. utóbbi elég sok.... Az Edition-S típusnál az "S" a Sport változatot jelöli. Lehet, hogy a sportos változat miatt eszik többet?  :eek:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.01.02 15:44:52
Mi az a pár fortély?
Pl. ez (https://www.google.hu/?gws_rd=ssl#q=pulse+and+glide+technique).
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2017.01.02 16:58:13
Az Edition-S típusnál az "S" a Sport változatot jelöli. Lehet, hogy a sportos változat miatt eszik többet?  :eek:
Hali, probalom a nemet Toyota oldalon megtalalni, hogy mi ez az S valtozat https://www.toyota.de/automobile/auris/index/specs ) egyelore csak arra jutottam, hogy itt az S inkabb a "Super" roviditese lehet, mert ha jol ertem akkor a kinezet es a biztonsag a fo jellemzoje a valtozatnak, pl 16" alu kerek es a safety sense rendszer integralasa. E folott van az Executive valtozat. De motorikusan szerintem ugyan az mint nekem a Lounge valtozat  ((csak sajnos ebben csak 17" kerekek vannak, amivel picit tobbet fogyaszt :( https://fr.toyota.be/modeles/auris/index/finitions )
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPedro - 2017.01.06 09:50:53
Szerintetek 2004-es 1.6 VVT-I E12 corollánál, ilyen hidegben városban: 11,5 liter, pályán 8,7 liter fogyasztás nagyon sok? Nem nyomtam neki, pályán is 130-140 körül mentem. 2 hete vettem az autót, előtte az átlagfogyasztás városban 7,7 volt a hölgynek. Aggódnom kéne?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2017.01.06 13:39:06
Szerintetek 2004-es 1.6 VVT-I E12 corollánál, ilyen hidegben városban: 11,5 liter, pályán 8,7 liter fogyasztás nagyon sok? Nem nyomtam neki, pályán is 130-140 körül mentem. 2 hete vettem az autót, előtte az átlagfogyasztás városban 7,7 volt a hölgynek. Aggódnom kéne?
Mennyit mentél vele eddig? Csak több tankolás átlaga alapján érdemes következtetéseket levonni.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPrego - 2017.01.06 14:10:09
Szerintetek 2004-es 1.6 VVT-I E12 corollánál, ilyen hidegben városban: 11,5 liter, pályán 8,7 liter fogyasztás nagyon sok? Nem nyomtam neki, pályán is 130-140 körül mentem. 2 hete vettem az autót, előtte az átlagfogyasztás városban 7,7 volt a hölgynek. Aggódnom kéne?
Télen sose nézd a fogyasztást, felesleges idegesíteni magad vele :D Szerintem teljesen korrekt.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.01.06 17:07:21
Mennyit mentél vele eddig? Csak több tankolás átlaga alapján érdemes következtetéseket levonni.
Egyáltalán ez tankolt adat, vagy csak bc? Így leírva természetesen sok, de ahhoz tudni kéne a körülményeket is. Ha a város azt jelenti, hogy hidegen sok 1-2 km, akkor nem sok. Ha egyben folyamatosan, akkor sok.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: DonPedro - 2017.01.08 12:15:32
Városban úgy volt 11-12 liter/100km, hogy 5-10 km-eket mentem Debrecenben. Legutoljára Komárom-Debrecen autópálya 10,2 liter/100km jött ki. 140-150 km/h átlaggal. -10 C-ban. Reális vagy lehet valami gond?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2017.01.08 12:22:47
Reális vagy lehet valami gond?
Reálisan elfogy a pénzed, ha sokszor csinálod ezt  :D

Hideg van, egyébként sem 5 litert fogyasztott, tél van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Agyarka - 2017.01.08 14:23:57
Reálisan elfogy a pénzed, ha sokszor csinálod ezt  :D
-10C, 150kmh nál nemcsak trafi veszély van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: darthvader - 2017.01.21 09:26:51
Üdvözlet Mindenkinek! Újonc vagyok az oldalon de mivel van a családban két Toyota corolla szükségünk van a segítségetekre.
Bátyámnak van egy Toyota Corolla Hatchback 1.4 VVT-i (2003) autója. Mostanában az a jelensége, hogy a fed. komp. 15l/100km átlagfogyaszást ír
ill. a pillanatnyi fogyasztás normál gáznál (80km/h) 35l mutat. Gyorsításkor ha lepadlózza a gázt akkor folyamatosan csökken a pillanatnyi érték (lemegy 4,5l-re) ha visszaengedi a gázt akkor folyamatosan nő 35l-ig. Teljesen úgy működik minta fordítva mérne. Ugyanakkor az autó  fogyasztása érezhetően nem nőt meg.
Ha valaki ismeri a hiba okát kérem ossza meg velünk.
Köszönöm a válaszaitokat!
Üdv.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2017.01.21 10:19:21

Nem lehet, hogy liter/100 km helyett mpg (miles per gallon)-re van állítva?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: darthvader - 2017.01.21 10:30:45
Üdv.
Nem, nem gallon/mérföldre van állítva. Teljesen olyan mintha fordítva mérne: gázadásra csökken a fogyasztás, elvételre nő. Menet közben lelépve a gázról 35l-t mutat.
Üdv.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.01.21 10:48:23
Elsőre legolcsóbb megoldásként levenném az akksisarut egy percre, hátha ennyi is elég a reseteléshez, és újra jó lesz.
Idő és a rádióadó-frekvenciák törlődni fognak, ezt újra kell majd állítani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: darthvader - 2017.01.21 10:56:17
Üdv.
Megpróbáltuk ezt mi is. Bár lehet, hogy nem vettük le a sarut elég ideig mert a rádió nem felejtette el a beállításokat.
Kipróbáljuk hosszabb ideig levenni.
Üdv.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.01.21 11:02:23
Kb. fél perc elég szokott lenni, de annyi kell.
De egyáltalán nem biztos, hogy ez segíteni fog, csak tipp. Az alapjáratot pl. újra szokta tanulni ilyenkor, kezdetben mindig leejti-fölemeli, aztán a második piros lámpánál már jó. Ezért gondolom, hátha ezt is elfelejti.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: darthvader - 2017.01.21 11:28:47
Üdv.
Akkor ez nem jött be nálunk. valami más lehet...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: darthvader - 2017.01.21 13:14:58
Üdv.
Mégis bejött az aksi levétele. Kb. öt perc után elfelejtett mindent, a hibát is. Most már jól méri a pillanatnyi fogyasztást is.
Köszönöm a hozzászólásokat.
Üdv.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.01.21 13:54:16
Üdvözlet Mindenkinek! Újonc vagyok az oldalon de mivel van a családban két Toyota corolla szükségünk van a segítségetekre.
Bátyámnak van egy Toyota Corolla Hatchback 1.4 VVT-i (2003) autója. Mostanában az a jelensége, hogy a fed. komp. 15l/100km átlagfogyaszást ír
ill. a pillanatnyi fogyasztás normál gáznál (80km/h) 35l mutat. Gyorsításkor ha lepadlózza a gázt akkor folyamatosan csökken a pillanatnyi érték (lemegy 4,5l-re) ha visszaengedi a gázt akkor folyamatosan nő 35l-ig. Teljesen úgy működik minta fordítva mérne. Ugyanakkor az autó  fogyasztása érezhetően nem nőt meg.
Ha valaki ismeri a hiba okát kérem ossza meg velünk.
Köszönöm a válaszaitokat!
Üdv.
megfáradt az agya...
vedd le aksirol a piros tyukbelet, szíjjá el egy cigit, igyál egy teát majd rakd vissza a sarut...
és máris resetelted az ecut...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.01.21 13:55:17
szori,nem olvastam végig...tudtam h az a baja...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2017.01.24 17:13:15
Persze, csak a lehető legolcsóbban is többe kerül és kevesebbet hoz, mint gyári 1,6 110 ló.  ;) A fórumon legutóbb Jocee lépte ezt meg, ha jól emlékszem, 106 lóerőt és 160Nm-t mértek padon a beavatkozás után, először. Később bővítette a setupot...
Ha volna egy alapvetően keveset futott és megkímélt, sérülésmentes Corollája az embernek, ami ráadásul, az elkövetkező évekre is megfelelő autó a számára, DE mérhetően eszi az olajat és rászánná a pénzt a rendbetételére, EBBEN az esetben reális lehet az 1,4 -> 1,8 átalakítás, más esetben szerény véleményem szerint nem.

1.4 1.8 átalakítás? Be lehet tenni egy 1.8as motort a 4ZZ-FE helyére?!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2017.01.24 18:53:35

Ilyen mérést hol csinálnak??

TtkRN2

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2017.01.24 19:07:39
1.4 1.8 átalakítás? Be lehet tenni egy 1.8as motort a 4ZZ-FE helyére?!
Nem kell hozzá blokkot cserélni, mert az 1,4-1,6-1,8 vvti motorok kvázi ikerblokkok, jelentősen csak a belsejük különbözik. Így az 1,4-es blokkba bepakolhatod az 1,8-as dugóit, hajtókarokat, stb, jó lesz a motor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2017.01.24 19:09:08
Üdv!
Ilyen mérést hol csinálnak??

TtkRN2
Pontos műhelyt nem ismerek, de googleben biztosan találsz, ha rákeresel. Vagy írj szutinak, ő is biztosan tud ilyet mondani, de jellemzően BP-en lesz.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2017.01.24 19:13:44
Köszi, erre tippeltem, mert itt nem hallottam ilyenről, de Bp-ig ezért nem megyek el.
Itt helyben azért érdekelne, rákeresek majd.

TtkRN2

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: vd1234 - 2017.01.24 19:15:22
Nem kell hozzá blokkot cserélni, mert az 1,4-1,6-1,8 vvti motorok kvázi ikerblokkok, jelentősen csak a belsejük különbözik. Így az 1,4-es blokkba bepakolhatod az 1,8-as dugóit, hajtókarokat, stb, jó lesz a motor.
Ennyire túlméretezték az 1.4-et?

TtkRN2

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2017.01.24 19:23:56
Mi?! Akkor a hengerhez képes a dugattyú milyen kicsi lenne? Akkor konkrétan a dugattyú fala és a henger fala között mondjuk van 2cm hézag?! És azt a dugattyúgyűrű tölti ki?!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2017.01.24 19:30:24
Jajj...

Lökettérfogat=furat*löket. Utóbbi változtatod.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2017.01.24 19:36:11
Magyarán rövidebb a hajtókar és ennyi?!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2017.01.24 19:41:29
Nem egészen, rövidebb hajtókarral csak a kompresszió végnyomása csökkenne, mivel nem járna fel annyira a dugattyú.

A löketet a forgattyús tengely (főtengely) csaptávolsága határozza meg, igazából a nyugvócsapágy, és a hajtórúd csapágy középvonala közötti távolságból adódik a löket.

Az 1.4 -->1.8 átalakításnál így alapvetően elegendő a forgattyús tengely, és a hajtórudak cseréje. Persze az ideális töltetcseréhez Hf, szívósor, kipuff, stb csere is szükségeltetik.  :yes:

A lényeg, hogy maga a blokköntvény egyezik.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toocool - 2017.01.24 19:57:58
Értem nagyjából  :lol: Meg kéne csinálni... :hmmmm:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2017.03.16 20:15:13
Kigurul 550 Km 4/8 tanknyi benyából. Ala kúl!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.03.16 21:12:36
Kigurul 550 Km 4/8 tanknyi benyából. Ala kúl!
az fiknyós fika...enyém fél tank benzinnel ment el kb ugyanennyit...[emoji12] [emoji12] [emoji12]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.03.16 22:50:09
Az jó sok lehet. Ha belegondolok, még egy Tigrisbe is többszáz liter belemegy...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2017.03.17 05:37:42
Kigurul 550 Km 4/8 tanknyi benyából. Ala kúl!

Kigurul 550 Km 4/8 tüza.tartálynyi benyából. Ala kúl!

Így helyes!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.03.17 09:32:58
Az jó sok lehet. Ha belegondolok, még egy Tigrisbe is többszáz liter belemegy...
[emoji14] [emoji14] [emoji14]
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: botiboti - 2017.04.08 20:55:08
Sziasztok, 2 kérdésem lenne:

Ti milyen benzint raktok Corolla TS-be?

Mi a folyamata a hűtőfolyadék cserének?

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2017.05.07 18:51:30
Tényleg ala kúl!
Még egy picinyke javulás, és meglesz az 1000 km/hajtóanyag tartálynyi benya / RON 98 /!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lupoda - 2017.05.11 23:28:54
Ennyire túlméretezték az 1.4-et?

TtkRN2
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2017.08.04 11:20:14
Tényleg ala kúl!
Még egy picinyke javulás, és meglesz az 1000 km/hajtóanyag tartálynyi benya / RON 98 /!!

Meglett!!!!!!!!!!!!!!! A jövő időszakban képes kronológia is leszen!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: fábián - 2017.10.07 08:36:10
Üdv
Kérdezném 1.4 benzin coriba érdemes a shell V pover-t tankolni vagy csak tobbe kerul de nincs jelentosege
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Betyarka - 2017.10.07 09:00:26
Tényleg ala kúl!
Még egy picinyke javulás, és meglesz az 1000 km/hajtóanyag tartálynyi benya / RON 98 /!!

Ez hogy jött ki? Mesével határos. Nálam 550 km volt a max corinál.  :hmmmm:
Most azt hittem én tudok vezetni tudományosan. Erre az asszony elkezdett járni az autóval simán ver minden fogyasztási értékemet. Városban is meg mindenütt.
De mégis hogy csinálja. :szemez:
Lehet, hogy nem tempomatol én meg mindenütt ha lehet. Úgy látom, hogy finomabb mint a lábam de ezek szerint nem.
Lehet most mellőzöm a temp ot. Még városba is 60 ig felgyorsulok tempomat be és úgy csorgok.
De ezek szerint ez se tuti.
MOndjuk most pill 5l az átlag eddig nagyon jó, 5.2-5,6 szokott lenni.
Igaz volt egy olyan tank is ahol még 6,8l is volt nem tudtam mire vélni. Pedig minden vezetési körülmény ugyanaz volt. Martam is magam rendesen.
Mióta diseles lettem tiszta spórólásba vagyok. MI lenne ha hybrid elnék.
Érdekes szerviz után helyreállt a rend. Nem tudom, hogy a levegőszűrő és üzemanyag szűrő csere tette e esetleg vagy csak véletlen.
Mert ha nem szólok azt se cserélik amit elég hülyeségnek tartok, hogy 60e a periódus a szűrőnél.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2017.10.07 09:52:22

Füstként a kipun.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2017.11.28 14:15:57
Sziasztok!

Auris TS Hibrid 2016-os autóm van. Mindig csodáltam azokat akik 3.8 - 4.0 literes fogyasztásokról számolnak be.
Én nem vagyok szerintem egy nagy talpú ember, de nekem nyáron 4.8 -at fogyasztott nagyon ritkán, kevés klímával, most télen 5.5 -et.
Kb. 40-km-t megyek vele naponta külvárosban a munkahelyre, családdal oda-vissza.
A nyári gyári 17"-os gumi és alufelni most le lett cserélve 16"-os MAC winterproof alufelnire és TS860 Conti -ra.

Kinek milyen fogyasztási értékei vannak nyáron, télen?
Köszi
Gábor
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2017.11.28 21:31:14
Hát ezaz, én is szívesen lecserélném a gyári 17”-es felnit 😡
Ezek at értékek tankolásból számítottak, vagy csak amit kiírt a computer?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2017.11.29 13:09:34
ezek amit kiír, de azt is megfigyeltem, hogy kb. 0,4-0,5 l -el kevesebbet ír mint a számított!!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TGaba - 2017.12.21 09:22:26
Sziasztok!

2017-es TS. 5l alatt még soha, most, hogy hideg van 5,5-5,8l. A computer 0,3-0,4l csal lefelé, a km óra kb 10%-ot. Az ígért 3,9 a holdban van. Lehet, hogy tesztpadon kijön, de én nem a tesztpadon megyek dolgozni  :hmmmm:
Sokat utazom ezért vettem. Ha tudom, hogy 1,5-szer annyit fogyaszt, mint ígérték, nem veszem meg.
Nincs valami ötletetek a hideg időszakra, hűtő letakarása, vagy valami hasonló?

Üdvözlettel:

TGaba
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2017.12.21 09:50:00

Pont ugyanezek a tapasztalatok és értékek nálam is. Annyira nem vagyok elégedett egyáltalán, ha azt nézem, hogy a feleségem Honda Jazz-e 6,2-vel megy most télen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2017.12.21 11:39:09

Honnan tudja szegény gyártó, hogy te hogy használod az autót? ;)
Lehet hogy még nem tanultad ki, hogy lehet takarékosan járni egy hybriddel? :hmmmm:
Igazából egy benzines autó sem hozza a gyári fogyasztási értékeket. Ma már a dieselek se, de ott kisebb az eltérés, ingadozás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2017.12.21 12:01:57
Sziasztok!

2017-es TS. 5l alatt még soha, most, hogy hideg van 5,5-5,8l. A computer 0,3-0,4l csal lefelé, a km óra kb 10%-ot. Az ígért 3,9 a holdban van. Lehet, hogy tesztpadon kijön, de én nem a tesztpadon megyek dolgozni  :hmmmm:
Sokat utazom ezért vettem. Ha tudom, hogy 1,5-szer annyit fogyaszt, mint ígérték, nem veszem meg.
Nincs valami ötletetek a hideg időszakra, hűtő letakarása, vagy valami hasonló?

Üdvözlettel:

TGaba
A fogyasztási eltérés eredhet a használatból is. TC-n volt nemrég egy cikk, hogy a gyár mérési ciklusával igazságügyi szakértő megmérte a fogyasztást és még úgy sem hozta. A vége per lett és a kocsi visszavásárlása a forgalmazó részéről. A sokat utazol pályázást jelent?
A hűtő takarása nem igazán éri meg, csomó ilyen sztori van, hogy pályázásra bentfelejtették és megfőtt a motor. Nem éri meg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TGaba - 2017.12.21 12:27:45
Váltogatom az útvonalat. Mióta hideg van inkább autópályán megyek 90-100km/h körül, mert ilyenkor termel elég hőt az autó. Városban hiába megyek villannyal a fűtés miatt mindig beindul a benzines. Létezik elektromos fűtés ehhez a típushoz?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2017.12.21 12:47:51
Mind elektromosságot igényel, a fűtőszálas és a hőszivattyús is. Aurisban van már hőszivattyú?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gergolabs - 2017.12.21 13:43:27
Pont ugyanezek a tapasztalatok és értékek nálam is. Annyira nem vagyok elégedett egyáltalán, ha azt nézem, hogy a feleségem Honda Jazz-e 6,2-vel megy most télen.
Ne őrjítsetek már meg! Mennyit kéne ezeknek a nyomorultnak fogyasztani? Ne hasonlítgassuk már egy kisautóhoz egy 1,5-szer nehezebb autót. Az én Yarisom meg most télen 6,7-7,3-at fogyaszt arra nem vagy irigy? Pedig 1 tonna.
Tgaba: Amúgy mit vettél volna, ami ekkora és 4L alatt eszik télen/nyáron?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TGaba - 2017.12.21 16:18:51
Naponta 68-124km-t megyek attól függően, hogy BP. keresztül. vagy M0. Nem mindegy mennyit eszik. A 4l fogyasztással nem lenne bajom, de alapból nem fogyaszt 5l alatt, pedig odafigyelek. Hidegben még ennél is 0,5-1l többet. Autópályán 130Km/h-nál még többet. Ezenkívül csak városban rugalmas, 100 felett csak bőg mint a tehén de nem megy. Előzni 90-nél már nem is merek. Vezetési élmény "0".
Igaz, hogy Mazda6-ból ültem át, ami másik kategória, de ennyi pénzért lehetne egy kicsit jobb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2017.12.21 18:14:01
Ne őrjítsetek már meg! Mennyit kéne ezeknek a nyomorultnak fogyasztani? Ne hasonlítgassuk már egy kisautóhoz egy 1,5-szer nehezebb autót. Az én Yarisom meg most télen 6,7-7,3-at fogyaszt arra nem vagy irigy? Pedig 1 tonna.
Tgaba: Amúgy mit vettél volna, ami ekkora és 4L alatt eszik télen/nyáron?
Kicsi sincs ami 4 l-t iszik, ilyen körülmények között. Max. valami kisautó 70-es sétakocsikázásnál 25 fokos melegben, klima nélkül... üres országúton stb  Még a dieselemmel is csak 100-200km-t bírok 4,5 l-t tartani, nyáron sétakocsikázva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.12.21 18:15:10
Kicsi sincs ami 4 l-t iszik, ilyen körülmények között. Max. valami kisautó 70-es sétakocsikázásnál 25 fokos melegben, klima nélkül... üres országúton stb  Még a dieselemmel is csak 100-200km-t bírok 4,5 l-t tartani, nyáron sétakocsikázva.
a burgman kijön 3.8ból...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: OldPiet - 2017.12.21 18:28:24
a burgman kijön 3.8ból...
pont annyi :yes:
De nem mindenki szereti a "kabriót", mondjuk ilyen időben :innocent:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gergolabs - 2017.12.21 20:10:25
a burgman kijön 3.8ból...
Nekem 3,9 :-D a 400-as
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.12.21 21:09:19
pont annyi :yes:
De nem mindenki szereti a "kabriót", mondjuk ilyen időben :innocent:
tudom nekem is volt...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.12.21 21:10:17
Nekem 3,9 :-D a 400-as
jaja...a 650es kb 5l eszik.
nekem 650 sv van, ha óvatos vok,azis kijön 4böl...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2017.12.21 22:13:09
Kicsi sincs ami 4 l-t iszik, ilyen körülmények között.
VW Lupo 3L, csak karban kell tartani és 3,5-4 liter közt elvan.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2017.12.21 22:50:18
2017-es TS. 5l alatt még soha, most, hogy hideg van 5,5-5,8l. A computer 0,3-0,4l csal lefelé, a km óra kb 10%-ot. Az ígért 3,9 a holdban van. Lehet, hogy tesztpadon kijön, de én nem a tesztpadon megyek dolgozni  :hmmmm:
Sokat utazom ezért vettem. Ha tudom, hogy 1,5-szer annyit fogyaszt, mint ígérték, nem veszem meg.
Ki lettél-e már okosítva, hogy kell hibridet vezetni? Mert egy mondjuk 1,6-os Auris városon kívül akkor eszi a legkevesebbet, ha mész vele 6.-ban 60-70-nel domborzattól függően, de lehetőleg egyenletes sebességgel. A hibridnél ott kezdődik a különbség, hogy nincs 6. sebesség, aztán nem az egyenletes sebesség a legtakarékosabb.
Ezekkel a trükkökkel biztosan stabilan 5 alá viheted a fogyit, de azzal azért itt is számolni kell, hogy télen többet eszik, mint nyáron.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2017.12.22 08:24:13
Váltogatom az útvonalat. Mióta hideg van inkább autópályán megyek 90-100km/h körül, mert ilyenkor termel elég hőt az autó. Városban hiába megyek villannyal a fűtés miatt mindig beindul a benzines. Létezik elektromos fűtés ehhez a típushoz?
A Calix, vagy a Defa termékeit érdemes keresni. Ezek motorelőmegítőt gyártanak különféle típusokhoz, pl a Toyota is e kettő közül szokta “gyáriként” beszerelni, ha kérik. A blokk fagydugója helyére tekernek be egy kvazi merülőforralót, amit hálózati árammal táplálnak meg. Nyáron kb 60 Celsiusig, télen kb 35-40 Celsiusig képes melegíteni a hűtőfolyadékon keresztül a blokkot. Nagy előnye, hogy gyakorlatilag megszűnik a hidegjárat és az azzal járó motorkopás, többletfogyasztás, valamint az utastér fűtése is szinte azonnali.
Ezek miatt a fogyasztás is jelentősen mérséklődik.

Hibrid és a fogyasztás: Nincs okod a csalódásra, ugyanis, éppen a te elvárásod az, ami a téli körülmények miatt nem reális. Ehhez jön, hogy még nem tanultad meg a hibrid járművekhez szükséges vezetestechnikát helyesen alkalmazni. A 3,9 literhez valóban kell némi tudás és körülmény, de a 4-4,5 liter hozható vele, de NEM télen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: gergolabs - 2017.12.23 08:59:35
jaja...a 650es kb 5l eszik.
nekem 650 sv van, ha óvatos vok,azis kijön 4böl...
Már nagyon offok vagyunk, de lehet, hogy ez lenne a megoldás: motor és nem állsz dugóban sem.
Én ha fogasztásra vagyok kíváncsi mindig a spritmonitort nézem meg. Pl. Auris 1,6 benzin átlagfogyasztás: 6,89, amíg a hibrid 5,77, dízel 5,51(ebben az összes 1,4-2,0-áig minden bent van). Ezek után mindenki oszthat szorozhat, mi a fontos mennyit megy évente, meddig akarja megtartani, stb stb
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: TGaba - 2017.12.23 09:17:37
Mindenkinek nagyon köszönöm a hozzászólásokat!

Boldog Karácsonyt!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: kori01 - 2017.12.24 05:53:21
A Calix, vagy a Defa termékeit érdemes keresni. Ezek motorelőmegítőt gyártanak különféle típusokhoz, pl a Toyota is e kettő közül szokta “gyáriként” beszerelni, ha kérik. A blokk fagydugója helyére tekernek be egy kvazi merülőforralót, amit hálózati árammal táplálnak meg. Nyáron kb 60 Celsiusig, télen kb 35-40 Celsiusig képes melegíteni a hűtőfolyadékon keresztül a blokkot. Nagy előnye, hogy gyakorlatilag megszűnik a hidegjárat és az azzal járó motorkopás, többletfogyasztás, valamint az utastér fűtése is szinte azonnali.
Ezek miatt a fogyasztás is jelentősen mérséklődik.

Hibrid és a fogyasztás: Nincs okod a csalódásra, ugyanis, éppen a te elvárásod az, ami a téli körülmények miatt nem reális. Ehhez jön, hogy még nem tanultad meg a hibrid járművekhez szükséges vezetestechnikát helyesen alkalmazni. A 3,9 literhez valóban kell némi tudás és körülmény, de a 4-4,5 liter hozható vele, de NEM télen.

A jó régi bevált dolog.
Nagy mértékben növeli a motor élettartamát.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2017.12.24 19:54:45
 Bolodg Karacsonyt!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2017.12.31 14:21:28
Két további tapasztalat a Hibrid Auris fogyasztáshoz:
Amióta melegedett az idő és nincs reggel -5 fok és az OMW benzinről áttértem a Lukoil Prémium benzinre 5,8 -ról lement a fogyasztásom 5.0-re. Nem tudom melyiknek mekkora szerepe van a dologban... :clap:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2017.12.31 14:47:42
Két további tapasztalat a Hibrid Auris fogyasztáshoz:
Amióta melegedett az idő és nincs reggel -5 fok és az OMW benzinről áttértem a Lukoil Prémium benzinre 5,8 -ról lement a fogyasztásom 5.0-re. Nem tudom melyiknek mekkora szerepe van a dologban... :clap:
A 10 fokkal melegebb időnek? Annak biztosan!  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2018.01.10 21:04:43
Hi to all,

jelentem most nekem a fogyim a computer szerint 4,6....ha jól néztem 1-2 deci szokott az eltérés lenni.
Azt hiszem a gumiméret elsődleges... 195 65 15 TS860, nyáron az első 550km-en kútoszlopon nézve 3,8 lett a fogyi.....azóta 4 fölött picivel, míg meleg volt. Mikor elromlott az idő azóta közelíti az 5-öt.
Én is észrevettem, mikor kijövök a garázsból, és becsukom a garázsajtót, illetve  a nagykaput addig egyfolytában megy a melegítő üzemmód, de mivel egyik fórumtárs elmondta a tutit, azóta szemlátomást javult a helyzet. Az a lényeg, mikor az ember lerakja az autót, akkor fel legyen töltve a hibrid aksi, reggel aztán sebességbe be, üzemmód választó gomb azonnal EV modba....ha ez az üzemmód aktív, akkor nem kapcsol be a benzinmotor. Ezen módon aztán 30km per óráig lehet csordogálni, míg megvannak az elektronok, majd mikor rákanyarodok az útra, akkor gomb kikapcs, mivel teljesen lefogyasztva az aksit, menet közben nem szép mikor a motor arra fogyaszt, hogy elektront termeljen, és ne a fékezési energia lőjje teli az aksit.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2018.01.10 21:37:23
Amúgy lehet itt jönni holmi Burgonya fogyasztásával, mikor a PCX 125 megvan 3-ból, de mondok én valamit CBF 125, az nem tud 2,5-nél többet megenni, igaz folytás nélkül se tud max üveghangon kb 110-et. Arról ne is beszéljünk, hogy a burgonya eszi durván a gumit....mielőtt még vita lenne olyan állítja, aki elesett vele másodmagával....el is adták rögtön, és azért estek mert megette a gumit.
Szóval én meg vagyok elégedve, országúton, tartva a 90-et ha 30km-t megyek nyilván vannak lakott területek is benne olyan 4,5, de ha 60-70-et akkor lemegy 4-re 15 fok fölött Szolnok Kecskemét stabil 3,8 volt igaz 90-nél,de 5 fővel....az nem olyan rossz.

Az előzés.....hm.... azt gondolom tanulni kell, meg kell tanulni hogyan használja ki az ember a 350Nm nyomatékot, az a titka, hogy a fogyasztás jelző majdnem a sárgába érjen, (nyilván ilyenkor padlógáz)és akkor kezdjen előzni a jóember, mikor már sárgán világit a mutató, akkor szvsz persze rendesen megindul...persze akkor van már motorhang is, de az csupán addig van, míg felgyorsulsz.
Ha a fogyimérő az econ tartományban van akkor elhiszem, hogy nem tudsz előzni, sebaj meg kell tanulni.

Mikor megvettem a kocsit és egy ismerősömmel kipróbáltuk nyáron neki 2008 2.0d4d ave a kocsi, azt mondta hú ez így gyorsul....hát ennyi, ha tudod hogyan kell nyomni, akkor megy az, azért mertem megvenni, mert előtte Szolnokiaknál kipróbáltam hogyan gyorsul egy padlógáz után, persze a kereskedő egyből nullázta a fogyasztást...höhöhöhöhöh, szal tudtam, hogy a Totalcar-os duma, béget, meg ilyenek az erre az Auris-ra egyáltalán nem jellemző, semmivel sincsen erősebb hangja, mint egy megölt szívó euró 6-nak...ami 5e-nél forog.

Azzal főleg nem értek egyet, hogy nem megy, autópályán mikor vissza kell gyorsulni 80-ról 140-re....akkor tud meglepetést okozni, szvsz a turbós gépeket kivéve a szívó benzinesek megeszi, de a diesel-ek is csak pislognak. Nyilván ezt 2000-es motorig gondolom csupán.
Egy 2,2, vagy 2,5 esetleg 3.0-val nem szabad egy napon említeni.
Persze persze ilyenkor végig 140-nel húzva nálam a fogyi kb. 6,2... ennyi.
De ha nem akarsz sietni és elég a 130 akkor a fogyi már legalábbis nálam közelíti kicsit az 5-öt, talán olyan 5,5...persze kövezzenek meg érte az igazmondó juhászok, ha tévedek...

Amúgy mivel én 15-ös nyárin vettem a kocsit a kereskedőtől, és tavaszra jön a felnivétel...megkérdeztem a kereskedőt, milyen előnye van a 17-es keréknek a külső kinézeten kívül nem tudott semmit se mondani, kérdem én jobban tapad, stabilabb, azt mondja nem.
Ja egy biztos a peres gumi jobban ráz a borzasztó magyar utakon.
Amúgy a katalógus is azt írja 17-es gumi plussz FÉL LITER többletfogyasztás............
a 16-os az csupán 1 deci.....talán az még bátran vállalható...

Remélem tudtam picit segíteni, nem ártani akartam senkinek sem, csupán segítőleg írtam...

A korábbi csődbe ment kecskeméti szalonban azt állították,  több tulaj is mondott 6 literes városi fogyasztást, aztán ők is rájöttek, ezen tulajok nem visszatermelnek a lámpánál, hanem az utolsó pillanatban fékezgetnek....így tényleg nehéz jól fogyasztani.

Rövid 1-2 km-es városi szakaszokon lehet azért meglepetés, de eddig ha legalább 5-6km-t elmentem a legmagasabb 6,5 volt. Én azért vettem mert úgy gondoltam a régi 1,4-nél vagy másfél literrel kevesebbet fog enni.....erre 2-vel eszik kevesebbet....plussz 10 év múlva ha ezt eladom kérdés mit fognak hamarabb megvenni

1. Hybrid kombi
2. Benzin szívó 1.8 Ave

na emiatt vettem a hibridet...előre gondolkodtam, bár látva sok beírást, már nem csak én gondolkodom így.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2018.01.10 21:45:12
Ja és még egy, decemberben dec. 20-án Fótról jöttem hazafelé, máskor 0-ás.....majd m5 Kecskemétig, 130 a pálya, nullás 100-110 a szokásos 5 és 6 között, de mikor bementem a Hungáriára az M3 bevezetőn, ami rövidebb volt azt hiszem 8km-vel, és az M5-ön kicsit csalva stabil 100-val beálltam egy kamion mögé igaz full este volt, mire Kecskemétre értem a fogyi 4,3 lett a fedcomp szerint.....ja és a két idő között volt talán 15 perc.......elgondolkodtató.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2018.01.11 09:45:44
Azt valaki le tudja nekem vezetni , hogy a 17 colos kerék miért jelent 0,5 literrel magasabb fogyasztást? Én elhiszem, hogy tapasztalatok ezt hozzák ki, de ennek mi a fizikája???
Amellett 2016-ban már gyárilag 17"-os kerekek voltak az autón (Auris TS Hibrid), így egy kicsit fura nekem, ha ennek fizikával és matekkal alátámasztható fogyasztás hátránya van, akkor egy hibrid autóra minek tesznek fel gyárilag ilyen kerekeket?
Azt olvastam valahol hogy a Priusnál még a dísztárcsákat (vagy a felnit?) is úgy tervezték, hogy a fogyasztás minimális legyen.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2018.01.11 14:35:52
Azt valaki le tudja nekem vezetni , hogy a 17 colos kerék miért jelent 0,5 literrel magasabb fogyasztást? Én elhiszem, hogy tapasztalatok ezt hozzák ki, de ennek mi a fizikája???
Konkrét tapasztalatom nincs, de a fizikája mögött ott lehet, hogy a kisebb átmérő alacsonyabb súlyt is jelent. Toyota esetében nincsenek számaim, de Mazda kerekénél a 15"-os felni és a gumi 13-14kg, míg ugyanez 17" méretben 17-18kg közt van. Az alacsonyabb tömeget a motor kevesebb energiával képes felpörgetni. A 30-40% súlytöbblet a keréktömeg esetében ezért lehet mérhető hatással a fogyasztásra. Mx5 érezhetően virgoncabb 14-15-ös kerekekkel mint 17-es malomkövekkel, hiába néz ki utóbbi jobban.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2018.01.11 15:06:50
Szerintem két dolog húzódik meg mögötte.
Egyrészt nagyobb felületen tapad az úthoz, ergo több energia kell a mozgatáshoz. Másrészt mivel nagyobb a kerék átmérője, nehezebb megmozdítani ugyanazt a tömeget. (Aztán, ha a nyomatékgörbe egy bizonyos magasságot elért, akkor épp a visszájára fordul: kevesebb energia kell mind a gyorsításhoz, mind a sebességtartáshoz, és aztán előfordulhat, hogy nagyon hosszú váltóáttétel esetén legnagyobb fokozatban megint egyre több energia kell. Olyan, mintha egyesben, vagy kettesben próbálnál elindulni, persze ennél drasztikusan kisebb a különbség.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2018.01.11 21:34:32
...ugyanazt a tömeget....
Pontosítanék, nem ugyanazt. A nagyobb kerékátmérő nagyobb tömegű szokott lenni. Váltóméretenként durván 2kg-al lehet számolni kerekenként.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2018.01.12 09:01:51
Általánosságban gondoltam mondani, amit írtam; de rendben, a kerekenként 2 kg különbség valós. Ám mivel itt másfél tonnás autókról beszélünk, a mértéke kb. 0,5%, a többletfogyasztásra gyakorolt hatása teljesen kimutathatatlan, nem ez az oka a fél liternyi eltérésnek.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: PiciPeti - 2018.01.12 11:04:30
Forgó, és lineárisan mozgó tömegek tehetetlensége nagyon nem egyforma...  ::)

A valóságot leírtátok, csak nem egyben. A többletfogyasztás oka a nagyobb tömegű felni (és itt nem csak a teljes tömeg számít, hanem az is, hogy a tömeg jelentős része mekkora átmérőn jelentkezik...), és a szélesebb gumi gördulési ellenálása.  :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: magashazi - 2018.01.12 13:31:30
Forgó, és lineárisan mozgó tömegek tehetetlensége nagyon nem egyforma...  ::)

A valóságot leírtátok, csak nem egyben. A többletfogyasztás oka a nagyobb tömegű felni (és itt nem csak a teljes tömeg számít, hanem az is, hogy a tömeg jelentős része mekkora átmérőn jelentkezik...), és a szélesebb gumi gördulési ellenálása.  :yes:

köszi ez még nekem is érthető volt :-) akkor már csak egy "költői" kérdés marad, mi a francnak kell 17"-os kerék egy hibrid autóra? (gondolom ez már inkább divat és marketing)
Itt kezdődnek a bajok, nekem jó lenne a 15"-os kerék is de 0,5l fogyasztásért biztos nem fogok eladni 4 db kereket vaterán és venni 4db 15"-osat helyette :-)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2018.01.12 14:19:05
Általánosságban gondoltam mondani, amit írtam; de rendben, a kerekenként 2 kg különbség valós. Ám mivel itt másfél tonnás autókról beszélünk, a mértéke kb. 0,5%, a többletfogyasztásra gyakorolt hatása teljesen kimutathatatlan, nem ez az oka a fél liternyi eltérésnek.
Következő Toyota pályanapra lehet Mx5-el megyek és viszek 15-ös gyári enkeit meg valami 17-es malomkereket, hogy kipróbáld. :D
A (15"-os)14kg-os kerék sokkal hamarabb/könnyebben lendületbe jön, mint a (17"-os) 18kg-os. 4 kg alapján nem feltételeznél ekkora különbséget. Gondolom nem lineáris a különbség görbéje, hanem négyzetes.
Amit Peti ír, hogy a perem felé tolódik a tömeg, az is logikus. Például egy 5 kg-os kalapácsot ha a nyél végénél fogsz meg, akkor nehezebb lesz emelni, mintha a tövénél fogod meg. A kerék mozgatása meg tulajdonképpen egy ehhez hasonló mozdulatsor, csak nem lineáris a mozgás, hanem körkörös.

akkor már csak egy "költői" kérdés marad, mi a francnak kell 17"-os kerék egy hibrid autóra? (gondolom ez már inkább divat és marketing)
Itt kezdődnek a bajok, nekem jó lenne a 15"-os kerék is de 0,5l fogyasztásért biztos nem fogok eladni 4 db kereket vaterán és venni 4db 15"-osat helyette :-)
Ahogy írod, ez marketing. Gumit használtan eladni nem érdemes, ki kell futtatni, aztán ha cserés lesz, akkor át lehet állni 15-ös méretre. A gyári patika állapotú felniknek elég jó a piaca, ha el akarod adni. De olyat is lehet, hogy télinek veszel 15-ös váltóméretet és akkor csak centríroztatni kell szerelésnél.

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: lacke1 - 2018.01.12 19:29:52
Teli a net eladó 17-es Prius felnikkel...ja ja ez amolyan divat dolog lett. Ha jól olvastam a kátyúkon még a kerékcsapágyakat is nyírja a rázós kényelemről nem is beszélve. Példa új Renault Scenic 20-as alu és acél kerék miért.......mer az jó néz ki ba me :cry:g azért.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2018.01.12 21:29:09
Karotta írt egy jó cikket a témában. (https://totalcar.hu/magazin/technika/peresgumi/) A kocsinak a kisebb mérettel járó nagyobb ballon csak jobb. A vezetési élmény persze csökken a magasabb gumifal oldalirányú torzulása miatt a kanyarokban, de egy Priusnál ez pont nem szempont.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Kaiser - 2018.01.19 14:40:59
Azt valaki le tudja nekem vezetni , hogy a 17 colos kerék miért jelent 0,5 literrel magasabb fogyasztást? Én elhiszem, hogy tapasztalatok ezt hozzák ki, de ennek mi a fizikája???
Amellett 2016-ban már gyárilag 17"-os kerekek voltak az autón (Auris TS Hibrid), így egy kicsit fura nekem, ha ennek fizikával és matekkal alátámasztható fogyasztás hátránya van, akkor egy hibrid autóra minek tesznek fel gyárilag ilyen kerekeket?
Azt olvastam valahol hogy a Priusnál még a dísztárcsákat (vagy a felnit?) is úgy tervezték, hogy a fogyasztás minimális legyen.

Már sokan körülírták a dolgot, de a gördülési ellenállás nem hangzott még el :)
Nagyobb átmérőhöz általában nagyobb szélességet párosítanak a gumigyártók, hogy ne nézzen ki virslinek a papucs...
A nagyobb szélesség miatt nagyobb felületen találkozik az aszfalttal.
Ennek megfelelően nő a gördülési ellenállás...

Priusnál pl. ezek a méretek vannak:

195/60 R15
195/55 R16
215/45 R17

Látható hogy a 15 és a 16 colos között nincs szélességbeli különbség.
A 17-esnél már van...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Csaszi4 - 2018.06.05 00:59:47
Sziasztok!

Bődületesen fontos info, legalábbis nekem ezt nem mondták, hanem tapasztalnom kellett!

5 + fél éve vettem a kocsim télen téli gumival. Akkor tavasszal azonnal vettem hozzá közép árkategóriás Falcon gumikat, mentem vele, majd most idő előtt cserére került a sor! Mivel a 4 gumiból 3 száll-szakadásos lett ezért úgy döntöttem, hogy most felső kategóriás gumit választok! Olyan gumit néztem ami zaj szempontjából "A" besorolásos legyen és a fékhatékonyság se legyen sokkal rosszabb! Dunlop lett a választott, felszerelték, és hoppá! 5-7 decivel kevesebbel járok azóta! Azaz 50000km alatt megspórolok a különbözetből egy új szett gumi árát!!!

Nem gondoltam volna, pedig egyértelmű! A lehető legjobb gumit veszem ezek után mindig!!!!

Üdv: Peti
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2018.07.06 11:00:36

Magam is hasonlókat tapasztalok, bár az előző nyári gumik az autón prémium kategóriásak voltak, és mégis tudtunk jobbak lenni azoktól (Pirelliket váltva Dunloppal). Az újakkal most 3/8 tüza. tartálynyi benzinből kiautózunk 448 km-t, és ráadásul qrva csendesek!   :yes: :) ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: frank_25 - 2019.05.16 15:08:46
Sziasztok!
Akinek van Auris Hybrid kombija, megtudná nekem mondani, hogy egy teletankkal hány km-t képes az autó elmenni? Ja, és hány liter a teletank?
Köszi!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2019.05.17 07:33:46
Sziasztok!
Akinek van Auris Hybrid kombija, megtudná nekem mondani, hogy egy teletankkal hány km-t képes az autó elmenni? Ja, és hány liter a teletank?
Köszi!

mi sem könnyebb; sok
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: bepi81 - 2019.05.17 08:00:03
Sziasztok!
Akinek van Auris Hybrid kombija, megtudná nekem mondani, hogy egy teletankkal hány km-t képes az autó elmenni? Ja, és hány liter a teletank?
Köszi!
Ez körülmény és láb függő... a HSD Auris valahol 4-6 liter között fogyaszt nagyjaból minden eshetőséget figyelembe véve.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.05.17 21:59:57
Nekem autópályán 120 max-nál ippeg 5 alatt fogyaszt. Azt, hogy “valahol” mennyit fogyaszt azt nem tudom :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.06.08 20:57:42
A computer 30 km megtehető távolságot írt ki 725,0 km után, ezután 37,16 liter ment bele a harmadik kattanásig. Ebből kb 130 km 4 személlyel, full csomaggal autópályán, a többi csak autópálya 2 személlyel, normál terhelés, kényelmesebb haladás.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2019.06.10 14:54:52
Nekem autópályán 120 max-nál ippeg 5 alatt fogyaszt. Azt, hogy “valahol” mennyit fogyaszt azt nem tudom :hug:

 :clap: :clap: :clap: ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: andrew82 - 2019.06.10 19:54:38
Én csak a computer értékeit tudom leolvasni, de elég jók. 1.8-as Corolla Verso.
Budapest-Balaton klímával, 2 felnőtt + 2 gyerekkel, tele csomagokkal, 2 biciklitartóval, az elején 1 órás budapesti dugóval végül 7,3 lett. Voltak gyors szakaszok is 130 felett. Ha ez igaz, akkor elégedett lehetek.
Visszafele dugó nélkül ugyanez 6,4.

Fogalmam sincs mennyit csal, valaki tudja?
A Yaris felfelé csalt úgy láttam pár decit, 1.5 TS, nála mindig 1 literrel kevesebb volt, mint a Versonál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.06.10 21:11:44
Nekem a 2005-ös COV kb. Fél literrel kevesebbet mutatott, mint a számított érték. Most az Aurisnál minden tankolást felírok és utána megy a spritmonitorra. Így egyszerűbb követni a fogyasztást.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2019.06.10 22:31:38
Nekem nagyon optimista a bc. 3 tizedet minimum "kerekít", de volt már, hogy liter feletti volt a derűlátása, átlagban 6 deci az eltérés, mindig ugyanabban az irányban... Számolt fogyim 6,6 volt a legalacsonyabb, autópályán 7,5 alatt sosem eszik, pedig még óra szerint sem szoktam 130-cal menni. Egyszer volt, hogy GPS 140+ tempóval mentem hosszabb távon, akkor már a fogyi is 9 fölött volt.
Amit sosem fogok megérteni: a Yarisé viszont hajszálpontos, egyszer volt, hogy 1,5 deci volt a különbség (akkor is a számolt érték volt a kedvezőbb), egyébként mindig decin belüli az eltérés, azaz pontos. Na most, ha a Yarisét meg lehetett csinálni, akkor a COV-ét, Avensisét, Priusét, miért nem? (És félreértés ne essék, már az I-es Yarisé is pontos!)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyusz - 2019.06.11 19:51:46
Sziasztok, még elég új vagyok, de az én Aurisom 100 -nál 3,4 -et fogyaszt, bordcomputer szerint. A tank 45 literes, és normál körülmények között 7-800 km. re elég.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2019.06.11 20:24:27
Sziasztok, még elég új vagyok, de az én Aurisom 100 -nál 3,4 -et fogyaszt, bordcomputer szerint. A tank 45 literes, és normál körülmények között 7-800 km. re elég.
Ez a pillanatnyi fogyasztási érték?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Deka - 2019.06.11 20:58:06
Sziasztok, még elég új vagyok, de az én Aurisom 100 -nál 3,4 -et fogyaszt, bordcomputer szerint. A tank 45 literes, és normál körülmények között 7-800 km. re elég.

Gondolom nem kopp üres volt.... de nézzük egyszerűen: 40 litert tankolsz 8-száz kilométerr, az 40/8=5 liter.

Igen, 100-al haladva lehet 3,4... de gyorsítni is kell, pl 0-ról, mert nem mindig pont 100-al mész, lehet emelkedő, szembeszél, stb.

Számított az igazi :) !!!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: andrew82 - 2019.06.11 22:16:10
Nekem nagyon optimista a bc. 3 tizedet minimum "kerekít", de volt már, hogy liter feletti volt a derűlátása, átlagban 6 deci az eltérés, mindig ugyanabban az irányban... Számolt fogyim 6,6 volt a legalacsonyabb, autópályán 7,5 alatt sosem eszik, pedig még óra szerint sem szoktam 130-cal menni. Egyszer volt, hogy GPS 140+ tempóval mentem hosszabb távon, akkor már a fogyi is 9 fölött volt.
Amit sosem fogok megérteni: a Yarisé viszont hajszálpontos, egyszer volt, hogy 1,5 deci volt a különbség (akkor is a számolt érték volt a kedvezőbb), egyébként mindig decin belüli az eltérés, azaz pontos. Na most, ha a Yarisét meg lehetett csinálni, akkor a COV-ét, Avensisét, Priusét, miért nem? (És félreértés ne essék, már az I-es Yarisé is pontos!)

Na ez az amit én sem értek :) Egy Yarisban pontos, itt nem. A másik nagy problémám, hogy a benzinszintet sem tudja olyan pontosan mutatni, mint a Yaris. Pl. ha magas emelkedő van már mást mutat a mutató, és ami a legrosszabb, hogy le is nullázza nekem a számlálót... Rengetegszer jártam így és baromira zavar.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyusz - 2019.06.12 17:53:18
Valóban, gyorsítok is, de azt is lehet ésszel. A 7-800 km. t a compi írja, a hétvégén tesztelem. Megyek haza, kb. 15 km. főút, utána kb. 750 km. Pálya, utána pedig kb. 15 km. Város. Mérési eredményeimet vasárnap megpróbálom osztani.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2019.06.12 21:19:02
A másik nagy problémám, hogy a benzinszintet sem tudja olyan pontosan mutatni, mint a Yaris. Pl. ha magas emelkedő van már mást mutat a mutató, és ami a legrosszabb, hogy le is nullázza nekem a számlálót... Rengetegszer jártam így és baromira zavar.
Na, ez két dolog, válasszuk szét. Az átlagfogyimérő akkor nullázódik, ha elég nagy (több literes) eltérést tapasztal az üzemanyagszintnél a motor elindításakor (az előző leállításhoz viszonyítva). Ez kétféle módon lehetséges: ha tényleg változik az üzemanyagszint (legyünk optimisták, és csak a növekedésre gondoljunk), azaz tankoltunk, vagy sajnos akkor is, ha nagyon nem vízszintesen parkoltad le az autót. Azt tapasztaltam, hogy legalább 15 liter elautózása után már az is elég, ha féloldalasan a járdán állsz. Egy másik dolog az üzemanyagszint jelzője. Ez (nálam legalább is) kicsit kampányszerűen mozog: sokáig semmit, aztán bő 1 rovátkányit lemegy 10-15 perc alatt. Ezen természetesen a domborzati körülmények tudnak változtatni, tehát többpercnyi emelkedő, vagy lejtő esetén a megfelelő irányba eltérül, de ez mindig lassan történik. Úgyhogy a mikor kell tankolni kérdés megválaszolásához minden adatra szükség van: a range eleve hülyeség, ott csak annyi a biztos, hogy elég jóval később, mint amikor ő 0-t jelez; a sárga lámpa kigyulladása; a benzinóra állása és a megtett km illetve a bc szerinti átlag fél literrel megemelve, ezekből meg tudom tippelni 20-30 km-es pontossággal, meddig elég a benya.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.06.12 21:34:59
Lenne egy javaslatom, hogy a fogyasztási adatokhoz ugyan adjuk már oda azt, hogy mekkora a kerék, illetve, hogy téli, v. nyári. Ugyanis a katalógusban is fél literrel nagyobb a 17”-os kerékkel a HSD fogyasztása, mint a 16”-al. Nekem sajnos 17”-os volt csak a lehetőség a vásárláskor. Viszont a téli kerekek a COVról maradtak és az 16”-os gyári acélfelnin van.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Petyusz - 2019.06.16 17:58:20
Szerbusztok! Auris Hybrid kombi, 17 es felni 225/45R17 Dunlop gumik, 644 kilométerre tankoltam 34 litert. Nagy része autópálya.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.06.16 21:14:51
Jaja, nekem is ilyen nyári kerekem/gumim van és ez a 5,3-as fogyasztás normálisnak tűnik.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Clemi - 2019.08.11 14:14:32
Sziasztok,
Ma szembesültem egy furcsa dologgal. E12-es Corollám van és az audio fejegység kijelzőjén nekem 90%-ban a hallgatott rádió állomás neve látszik. Ma átkapcsoltam TRIP/NAV gobbal, hogy megnézzem hogy áll most az átlag fogyasztás és meglepődve láttam, hogy az eddig megszokott 7,5-7,8 -as érték helyett 12,8-at mutat. Lenulláztam majd váltogattam a kijelzéseket (mindezt autópályán folyamatos és mondhatni egyenletes 120-130 körüli sebességnél és bődületes baromságok jelentek meg a kijelzőn. A pillanatnyi fogyasztásnál például motorféknél, stabilan beállt 35 km/l értékre (ennek km/l-nek kell lenni? nem emlékszem) majd normál haladásnál is 15-16 -os értékeket mutatott, de volt amikor lement 5,2-re, majd felugrott 20-22-es értékre. Később mikor megálltam, álló helyben 0,0 volt, de elindulás után is brutál nagy értékek jelentek meg a kijelzőn (direkt óvatosan gyorsultam). Fehérvárról vissza BP-ig az autópályán 120-125 körüli átlag sebességgel jöttem a fordulat szinte sose ment 4000 fölé és így számolt a végén a város széléig 14 km/l értéket ami máskor 7,5-8 szokott lenni. Egy Bp-Fehérvár-BP utat tettem ma meg és az üzemanyag szintjelző szerint nem fogyott csak kb 10 liter oda vissza.
Létezik, hogy megőrült a fejegység? Vagy miért lehet, hogy ilyen baromságokat mutat?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2019.08.11 14:32:10
Mi a probléma a 35 km/l -rel? [emoji28]

Egyébként ott a válasz a kérdésedre. Mértékegységet váltottál, az általánosan ismert liter/100 km helyett km/litert látsz, ami ugye pont fordított értéket ad: minél több, annál kevesebbet fogyaszt.
De le is írtad, akkor meg végképp nem értem, hogy mi a baromság. Csak érzelmezni kell a látottakat [emoji848] [emoji6]

Tapatalkkal küldve
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Clemi - 2019.08.11 14:34:49
Mi a probléma a 35 km/l -rel? [emoji28]

Egyébként ott a válasz a kérdésedre. Mértékegységet váltottál, az általánosan ismert liter/100 km helyett km/litert látst, ami ugye pont fordított értéket ad: minél több, annál kevesebbet fogyaszt.

Tapatalkkal küldve

Ez így mondjuk oksa, de hogy és mikor válthattam mértékegységet vajon? Hogy tudom visszaállítani? Sajna nincs kézikönyvem és lövésem nincs, de tényleg.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2019.08.11 14:36:25
Ez így mondjuk oksa, de hogy és mikor válthattam mértékegységet vajon? Hogy tudom visszaállítani? Sajna nincs kézikönyvem és lövésem nincs, de tényleg.
Sosem volt E12-m, fogalmam sincs.
Csináld mégegyszer ugyanazt! [emoji16]

Tapatalkkal küldve

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Silent - 2019.08.11 17:30:08
Ez így mondjuk oksa, de hogy és mikor válthattam mértékegységet vajon? Hogy tudom visszaállítani? Sajna nincs kézikönyvem és lövésem nincs, de tényleg.
Nincs előttem a manual, de az első Avensisben nem volt nagy varázslat, 6 gomb volt a fedcomp-on, ezekből trip módban talán 3at lehetett nyomkodni. Nyomkodd végig trip módban a lehetőségeket és látni fogod melyik az. Utána oszd meg a net népével a talált bölcsességet. :hug:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Clemi - 2019.08.11 18:34:43
Nincs előttem a manual, de az első Avensisben nem volt nagy varázslat, 6 gomb volt a fedcomp-on, ezekből trip módban talán 3at lehetett nyomkodni. Nyomkodd végig trip módban a lehetőségeket és látni fogod melyik az. Utána oszd meg a net népével a talált bölcsességet. :hug:

Miután sehol nem találtam az audió fejegységhez leírást, hát beültem az autóba és 10mp alatt rájöttem. A menü gombot hosszan nyomva feljön a basszus a magas stb beállítási lehetőség és annak a végén ott figyel a mértékegység átváltás. De hogy ki és mikor (max a nejem valamikor) tekergette el, és azt csak szándékosan lehet, fogalmam nincs, de véletlenül egy gomb  megnyomással nem lehet elállítani. De a lényeg, hogy már jó értéket mutat (7,2 l/100km az átlag).  :lol:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2019.08.11 21:12:46
Szerbusztok! Auris Hybrid kombi, 17 es felni 225/45R17 Dunlop gumik, 644 kilométerre tankoltam 34 litert. Nagy része autópálya.
Most nekem a legfrissebb eredmenyeim az elmúlt hétről ilyen kerekekkel és gumikkal, vegyes úthasználattal két személlyel; 5,19 és 5,06 l/100km 670 ill 680 km-es távokon. Igaz mindezt Bretagneban (FR) ahol sokkal nyugodtabb volt a forgalom, valahogy hiányzott az otthoni “kitaposom a beled köcsög, ha nem takarodsz előlem” feeling.... 😉
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Gabor01 - 2020.09.24 16:33:30
Sziasztok!
E210 Corolla TS hybrid fogyasztás: 4.6 l/100 km. Ez kb 30% város, 50% autópálya, a többi autóút. De ha többet mész városban, akkor javul tovább.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2020.09.25 04:12:46
Sziasztok!
E210 Corolla TS hybrid fogyasztás: 4.6 l/100 km. Ez kb 30% város, 50% autópálya, a többi autóút. De ha többet mész városban, akkor javul tovább.

 :eek: ???  :eek: Ezek szerint ha a Margit-körúton én végigsétálok a Szél Kálmán térig, akkor ez a 4.6 L/100 km-es eredmény tovább csökken??

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: murray - 2020.09.25 09:15:35
Gondolom átkapcsol elektromosra. nem?  ::)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2020.09.25 17:12:57
Gondolom átkapcsol elektromosra. nem?  ::)

Értem én, csak azon morfondírozok, hogy ha ennyire spórolni kell a klaviatúra ütögetésével, meg az idővel, akkor írhatná a D-t meg utána izibe a pontot (D.), ami ugyan úgy találós kérdés lehetne és még spórolósabb es! Pálne nyelvtanilag megdönthetetlenül helyes!!!!!!  ::) :whistling: :yes:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2020.10.04 15:10:28
Értem én, csak azon morfondírozok, hogy ha ennyire spórolni kell a klaviatúra ütögetésével, meg az idővel, akkor írhatná a D-t meg utána izibe a pontot (D.), ami ugyan úgy találós kérdés lehetne és még spórolósabb es! Pálne nyelvtanilag megdönthetetlenül helyes!!!!!!  ::) :whistling: :yes:
Ebben nincs igazad, lehet autóval is menni, semmi kivetnivaló nincs a szóhasználatban.
Amúgy mi az a Pálne? Csak nem Veress Pálne?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2020.10.06 07:09:42
Ebben nincs igazad, lehet autóval is menni, semmi kivetnivaló nincs a szóhasználatban.
Amúgy mi az a Pálne? Csak nem Veress Pálne?

Akkó' vedd elé a kis rózsaszín kártyádat, améken magadra meredel - egy okmányirodás fotóról -, oszt' olvassad elfele. VEZETŐI ENGEDÉLY ( a valóságnak megfelelően nagybetűvel!!!)! Nem menési,menő, slattyogó, caplató, cammogó,... stb. jogsi!!!! É'ted wazzzzzzzzzzze?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2020.10.06 08:43:24
Akkó' vedd elé a kis rózsaszín kártyádat, améken magadra meredel - egy okmányirodás fotóról -, oszt' olvassad elfele. VEZETŐI ENGEDÉLY ( a valóságnak megfelelően nagybetűvel!!!)! Nem menési,menő, slattyogó, caplató, cammogó,... stb. jogsi!!!! É'ted wazzzzzzzzzzze?
Te még soha sem VEZETTÉL autót, ugye?  :eek:

Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Sárközi András - 2020.10.06 13:47:55
Akkó' vedd elé a kis rózsaszín kártyádat, améken magadra meredel - egy okmányirodás fotóról -, oszt' olvassad elfele. VEZETŐI ENGEDÉLY ( a valóságnak megfelelően nagybetűvel!!!)! Nem menési,menő, slattyogó, caplató, cammogó,... stb. jogsi!!!! É'ted wazzzzzzzzzzze?
De most komolyan, itt vezeted le a frusztációidat??
Miért nem helyes a ,, menni" kifejezés?? Például gyorshajtásnál lehet olvasni, hogy a megengedett sebesség helyett mennyivel MENT...
Szóval mindenki hülye csak te vagy helikopter...
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2020.10.07 07:51:32
De most komolyan, itt vezeted le a frusztációidat??
Miért nem helyes a ,, menni" kifejezés?? Például gyorshajtásnál lehet olvasni, hogy a megengedett sebesség helyett mennyivel MENT...
Szóval mindenki hülye csak te vagy helikopter...

Szerintem a "helikopter...", az MTA Nyelvtudományi Intézetében van. Magam csak annyit tudok, hogy van "helikopter"!
Amennyiben az előzmények tükrében kíváncsi a részletekre, konzultáljon szakmai kompetenciával bíró egyénnel.

Egy mondat fajtája nem lehet egyszerre felkiáltó és kérdő is!!!!!!
Itt, fókuszba ajánlom (ebben az iterpretálásban ) a 3. versszakot, annak is a végét! (http://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/98855/republic/repul-a-balna-zeneszoveg.html)
 
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.01.20 10:11:09
Maradva a topic nevénél, JÓL!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.01.20 10:18:14
Még ez is volt. Ezek elég jó értékek, nemhogy hűvös "őszi", de  később karcos téli napokon is.
Igaz, hogy a gépménes éppen csak eléri a bejáratós szintet, 347 544 km!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.18 15:54:40
Üdv!

Vettem egy '18-as évjáratú Auris kombit, 1.6 benzin (1ZR-FAE) motorral az E12 Corolla mellé. Múlt héten mentem vele először rendesen hosszabb távon (olaj- és szűrőcsere frissen elvégezve), vadi új téli gumikkal felszerelve. 600 km-t mentem, vidéken, csak kisebb városokat érintve. 3 emberrel, csomagokkal felszerelkezve, takarékos stílusban, nagyrészt Alföldön, de hegyekben is (belföldön), 5 hidegondítással (a reggelek azért elég hidegek voltak, fagyott is). A sebességkorlátozásokat szinte mindig betartottam (ahol nagyon rossz volt az útminőség, ott lassabban), 75 km autópálya is volt benne, azt leszámítva országút és kisebb városokat érintve. Dugó egyáltalán nem volt. A fogyasztás így a fed. komp. szerint 5,9 literre jött ki (teletankolásra nem volt időm még, de tapasztalataim alapján túl sokat nem csalnak a Toyoták). Kissé csalódás ez számomra. Az 1,4-es E12 Corollámmal ilyen stílusban 5,5 liter körül ki tudtam volna hozni szerintem (elég sokat vezettem már, így nagyjából meg tudom becsülni). Szerintetek ez mennyire vállalható fogyasztás? Hangsúlyozom, takarékos stílusban vezettem (ahogy szoktam a Corollámmal is). A Spritmonitor alapján nem rosszabb, mint az átlag, de én mégis kicsit sokallom. Szerintetek mi lehet reális elvárás? Az 5,5 mennyire lenne életszerű egy ilyen Aurisszal azonos körülmények között? Vagy túlzóak az elvárásaim?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.10.19 07:25:47

Szerintem nem túlzóak az elvárásaid. Majd belejössz, mint a Corollával!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2021.10.19 08:53:24
Üdv!

Vettem egy '18-as évjáratú Auris kombit, 1.6 benzin (1ZR-FAE) motorral az E12 Corolla mellé ....
 A fogyasztás így a fed. komp. szerint 5,9 literre jött ki (teletankolásra nem volt időm még, de tapasztalataim alapján túl sokat nem csalnak a Toyoták). Kissé csalódás ez számomra. Az 1,4-es E12 Corollámmal ilyen stílusban 5,5 liter körül ki tudtam volna hozni szerintem (elég sokat vezettem már, így nagyjából meg tudom becsülni).
A két autó között mennyi a súlykülönbség? A teljesítménye  kb 44%-kal több, mint az 1,4 vvti-nek    :excl:   És 0,4 literrel többet fogyasztott  :whistling:
Így is 6 liter alatt van.
Nem teljesen értem a problémádat  :hmmmm:

Nekem ugyanilyen motorral a T27 Wagon 320e km átlaga 6,38. A legalacsonyabb egyszeri út fogyasztása 4,7 volt, a legalacsonyabb komplett tank 5,2. De ezek nyári, teljesen ideális körülmények között születtek, direkt a fogyasztásra gyúrva.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2021.10.19 10:14:00
Ezt is meg lehet tanulni jól vezetni. Nekem az első 2 tankolás 7-7,2 átlagos volt, aztán szépen ment lefelé.

Egy dolgot azért érdemes szemelött tartani: a fogyasztás csökkentés ne menjen a motor rovására. Azért, hogy 1-2 dl-t nyerj, ne használd alacsony fordulatszámon. Kétezreses fordulatszám alatt ne használd vagy max ott váltsál el (ajánlatos a 2500-nál váltás). Bár nem gyakori ennél a motornál az olajfogyasztás, de a nyomatékból autózással elősegíted a gyűrű letapadását, a hengerfal egyenletlen kopását és az ebből eredő olajfogyasztást. Tehát amit megspórolsz az üzemanyagon, annak többszörösét is kifizetheted egy motor felújításra később. Tehát csak ésszel a sóherkodással. :yes: Mert egyébként csörgés és minden nemű erőlködés nélkül lehet vele 1500-1750 között közlekedni, nagyon csendes, kulturált járású motor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.19 12:08:26
Tehát azt mondod, hogy ha 50 km/h-val megyek, akkor 3-asban használjam a fordulatszám miatt? A Corollám mindig 4-esben volt, amikor 50-nel mentem. Az Auris fordulatszáma kb. 1500-1600 ennél a sebességnél, a Corolláé egy picit magasabb. Hozzáteszem, 2000-es fordualtszám alatt nagyon kis gázzal gyorsítok, nem tudom ez számít-e. Talán kevésbé erőlteti a motort vagy mindegy?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2021.10.19 13:57:18
Tehát azt mondod, hogy ha 50 km/h-val megyek, akkor 3-asban használjam a fordulatszám miatt? A Corollám mindig 4-esben volt, amikor 50-nel mentem. Az Auris fordulatszáma kb. 1500-1600 ennél a sebességnél, a Corolláé egy picit magasabb. Hozzáteszem, 2000-es fordualtszám alatt nagyon kis gázzal gyorsítok, nem tudom ez számít-e. Talán kevésbé erőlteti a motort vagy mindegy?
Nem szentírás, de igen. Értem hogy kis gyorsítást, de nem attól lesz magas fogyasztásod, hogy 1/1750 felett autózol.
És ez fokozottam érvényes hideg (nem üzemmeleg) motor esetén. Akkor tényleg ajánlatos 1/2000 felett tartani a fordulatszámot. Ez lehet, hogy így ellentmondásosnak tűnhet, de mindig arra törekszünk, hogy minél hamarabb elérjük az üzemmeleg állapotot. Mind a katalizátor, mind a motor kopása és a fogyasztás miatt is. Hidegen lényegesen magasabb a fogyasztás, mint bemelegített motor esetén.
Az ajánlott motorolaj mindenképpen 0W20 (gyári Toyota, Mobil1, Motul, Total, Eneos Sustina), ne érdekeljen, hogy a szerelő/szerviz mit magyaráz, ragaszkodj hozzá. És 300e km után sem kell sűrűbb olaj  ;)
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.19 15:01:19

Ez világos. Hidegen 2000 és 2500 között tartom mindig, hogy hamarabb bemelegedjen. De az általad leírtak szerint üzemmeleg állapotban is használjam a Corollámat is 3-asban, ha 50-nel megyek (sík út, állandó sebesség), mert az jobb a motornak, mint 1600-1700 körül 4-esben? Jóval hangosabb lesz a motor.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.10.19 15:25:28
Ez világos. Hidegen 2000 és 2500 között tartom mindig, hogy hamarabb bemelegedjen. De az általad leírtak szerint üzemmeleg állapotban is használjam a Corollámat is 3-asban, ha 50-nel megyek (sík út, állandó sebesség), mert az jobb a motornak, mint 1600-1700 körül 4-esben? Jóval hangosabb lesz a motor.

Tapasztalatból mondhatom, a 4. fokozat a megfelelő, ha egyenletes haladás feltételei biztosítottak és nincs emelkedő.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.19 21:26:58
Tapasztalatból mondhatom, a 4. fokozat a megfelelő, ha egyenletes haladás feltételei biztosítottak és nincs emelkedő.
Én is így gondolom, bár nem vagyok gépész. Ez alapján a nyomaték a káros, ami a Corollámnál, de még az Aurisomnál se túl nagy 2000-es fordulat alatt: https://www.youtube.com/watch?v=MP3TFaGgs98 (https://www.youtube.com/watch?v=MP3TFaGgs98)
Feltételezem akkor az Aurisszal is mehetek 50-nel - bár annak hosszabb a 4. fokozata - 1500-as fordulaton. Tipikus eset: Alföld, sík út, minimális forgalom, beérek egy faluba, motorfékkel lelassítok, majd 50-nél vissza 4-esbe. Végigmegyek a településen, majd először szépen óvatos gázadással gyorsítok, 2000 rpm felett már nagyobb gázzal és 65-70-nél már váltok 5. fokozatba. A másik lehetőség, hogy vissza 3-asba, majd abban gyorsítani legalább 60-ig.   
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.10.20 08:07:45

Ez utóbbi a javallott. Az előző változat arra hajaz, mint amikor emelkedőn felfelé haladva 5.sebesség fokozatban megtartott gázpedál állással halad a jármű, emelkedő terheléssel mellett.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2021.10.20 08:26:54
Tapasztalatból mondhatom, a 4. fokozat a megfelelő, ha egyenletes haladás feltételei biztosítottak és nincs emelkedő.
Nem kötekedésből mondom, de más motor, más váltóval. De ha van tapasztalatod ezzel a motor/váltó kombinációval, akkor elnézést, de a 4. fokozat 50 km/ esetén épphogy 1/1500, nem ideális hosszú távon (mármint évekig így használni). 
Szerintem a fordulatszám relevánsabb adat ebben az esetben, mint a km/h  :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.20 08:50:32
Ez utóbbi a javallott. Az előző változat arra hajaz, mint amikor emelkedőn felfelé haladva 5.sebesség fokozatban megtartott gázpedál állással halad a jármű, emelkedő terheléssel mellett.
Az E12-es Corollánál is így ajánlott gyorsítani 50-ről? Annál ugye némileg magasabb fordulatszám tartozik az 50-hez (kb. 1600-1700). Tehát vissza 3-asba, majd 60-nál kapcsolni a 4. fokozatot?
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2021.10.20 09:37:33
Nem kötekedésből mondom, de más motor, más váltóval. De ha van tapasztalatod ezzel a motor/váltó kombinációval, akkor elnézést, de a 4. fokozat 50 km/ esetén épphogy 1/1500, nem ideális hosszú távon (mármint évekig így használni). 
Szerintem a fordulatszám relevánsabb adat ebben az esetben, mint a km/h  :whistling:
A PCV-n azt vettem észre, hogy kb. 2000-es fordulat alatt még többet is fogyaszt, mintha eggyel visszakapcsolnál.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.10.20 09:48:01
Nem kötekedésből mondom, de más motor, más váltóval. De ha van tapasztalatod ezzel a motor/váltó kombinációval, akkor elnézést, de a 4. fokozat 50 km/ esetén épphogy 1/1500, nem ideális hosszú távon (mármint évekig így használni). 
Szerintem a fordulatszám relevánsabb adat ebben az esetben, mint a km/h  :whistling:

Együtt!  :whistling: :whistling:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: micila - 2021.10.20 09:50:40
Az E12-es Corollánál is így ajánlott gyorsítani 50-ről? Annál ugye némileg magasabb fordulatszám tartozik az 50-hez (kb. 1600-1700). Tehát vissza 3-asba, majd 60-nál kapcsolni a 4. fokozatot?

Magam így teszek, és nem érjük el az 5,5 L/100 km átlagos tüzelőanyag fogyasztást. Igaz, hogy én BSS benzint+ Spuri kombót használtatok a járművel.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: zsoooc - 2021.10.20 12:33:04
Magam így teszek, és nem érjük el az 5,5 L/100 km átlagos tüzelőanyag fogyasztást. Igaz, hogy én BSS benzint+ Spuri kombót használtatok a járművel.
Akkor ezentúl én is így teszek majd a Corollát vezetve is. Ugyanakkor (szintén az E12 Corollával), van az az eset is, amikor lassú haladásnál, torlódáskor, forgalmi okok miatt 5-10 km/h-ról kellene gyorsítani. Ilyenkor kellene visszaváltanom 1-esbe. Ezt nem szereti (jellemző a típusra, tehát ez nem hiba), erőltetni meg nem akarom. Megállni nyilván nem akarok, marad a 2-esben gyorsítás alacsony fordulatszámon. Ebben az esetben talán nincs jó megoldás: vagy a váltó kapja a kellemetlen terhelést vagy a motor. Ezt továbbgondolva: 50-nél visszaváltani 3-asba nagyobb terhelés, mint ugyanezt 40-nél megtenni (magasabb a fordulatszám). Tehát elég összetett a dolog, egyik esetben a váltó (több visszaváltás nagyobb fordulatszámon), másik esetben a motor számára (kisebb fordulatszámon gyorsítás) rosszabb.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Thomas59 - 2021.11.12 15:43:23
Az Auris Hibrid egy kicsit "vicces" kb 20-25 km meg megtehető út (pianoban) kijelzése utan, kb 10 kmre a benzinkút előtt lenullázott. De elertunk a kutig es csak 39,54-t tankoltam
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toygli - 2022.12.08 16:33:32
Sziasztok,

szeretnék segítséget kérni! Jártatok már úgy, hogy a fogyasztásotok változatlan, de az átlag és pillanatnyi fogyasztásra az autó irreális hülyeséget ír ki?
2004-es Corollám van, 1.4-es. Átlagfogyasztásom 7.2l, fővárosban, dugóban araszolva.
Egy ideje azt vettem észre, hogy átlagfogyasztásnak 13.5-t ír ki, viszont megmértem és egy telitankkal annyi km-t mentem, hogy reálisan a fogyasztásom továbbra is 7.2. Ha a pillanatnyi fogyasztást nézem, hosszabb ideig 39.99-et ír ki, aztán néha 24.99-et, teljesen mindegy hol van a váltó és mennyivel megyek, néha álláskor is. Ha felváltok, és picit erősebben rálépek a gázra, hirtelen a 39.99ről olyan 5-7 körüli értékre ugrik, olyan mintha akkor mutatná a helyes fogyasztást és amúgy be lenne akadva.
Előre is köszönöm, ha van valami ötletetek erre.
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: Nagycitrom - 2022.12.08 22:04:02

Nem vagyok otthon az E12 kompju
terében, de nem lehet, hogy átváltottál l/100 km-ről liter/km-re? Tehát amit látsz, az az egy literből megtehető km-t adja meg. Minél jobban spórolósabban vezetsz, annál nagyobb értékeket látsz   :szemez:

Hogy hol, mit nyomkodtál el tudtodon kivül, én nem tudom, mit írtam, sosem volt E12-m  :surrender:
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: toygli - 2022.12.13 13:32:03
Nem vagyok otthon az E12 kompju
terében, de nem lehet, hogy átváltottál l/100 km-ről liter/km-re? Tehát amit látsz, az az egy literből megtehető km-t adja meg. Minél jobban spórolósabban vezetsz, annál nagyobb értékeket látsz   :szemez:

Hogy hol, mit nyomkodtál el tudtodon kivül, én nem tudom, mit írtam, sosem volt E12-m  :surrender:

Nagyon szépen köszönöm a tippet! Nagyon úgy néz ki, hogy ez történt, mert km/l van kijelezve. Viszont hiába nézem a használati útmutatót, nem tudom visszaállítani.  :hmmmm: Még próbálkozom majd!
Cím: Re:Mennyit fogyaszt, és hogy megy?
Írta: music - 2022.12.13 19:16:17
Pedig annak nem bonyolult a bc-je. Valami olyasmi rémlik, hogy amikor az átlagfogyasztást mutatja a kijelző, akkor kell valahol léptetni valamit, és ott tudod állítani.