Toyota Club Hungary [ Forum ]

Típusok - TOYOTA => Verso => A témát indította: Misi - 2009.02.24 16:01:45

Cím: Verso 2009-2013
Írta: Misi - 2009.02.24 16:01:45
Az új Verso (a Corolla előtag elmarad):
(http://index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/hirek/toyota/plus/.gdata/gp_verso09.jpg)

Az első önálló generációs Verso-t a Genfi Autószalononban mutatták be 2009 márciusában, majd a következő hónapokban került forgalomba Európa szerte. Ellentétben elődjének tekinthető Corolla Verso-val, az új autó nem egy korábbi model alapjaira épülő konstrukció volt - minden porcikája új volt. Ez is 100%-ban európai tervezésű és gyártású autó, de most először kifejezetten az európaiaknak, a kifutó modellt minden szempontból felülmúlva, még praktikusabbra, tágasabbra és kívánatosabbra sikeredve. Az új "csak Verso-nak" sikerült hozni a hagyományos személygépkocsik akusztikai komfortszintjét és dinamikus menettulajdonságait.
Talán a legfontosabb újitása az elődjékez képest a "Toyota Optimal Drive" technológia bevezetése volt, mely a motorteljesítmény növekedését hozta majdnem 20 százalékkal, míg a fogyasztás és a CO2-kibocsátás tekintetében osztályelső lett, 12 százalékkal meghaladva a kifutó modell értékeit.
A Verso volt az egyetlen olyan autó, amely 2010-ben elsőre teljesített 5 csillagból 5-öt az Euro NCAP biztonsági tesztjén, ezzel méltán viselve a legbiztonságosabb MPV-autó titulust.
A Corolla név elhagyása részben az Auris név bevezetése miatt is következett be, mely abban az időben a Corolla nevet volt hivatott helyettesíteni.
2013-ig forgalmazták ebben a formában.

Forrás (http://blog.toyota.co.uk/history-of-toyotas-compact-mpv-models) angolul

Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.02.24 20:09:05
Nálunk júniusban érkezik az új Verso.
Cím: Re:Verso
Írta: Palaczk - 2009.02.25 01:10:09
Jól néz ki az új Verso, egyterű viszonylatban figyelemre méltó munkát fektettek a designjába  :yes:
Cím: Re:Verso
Írta: Mr. Moon - 2009.02.25 15:32:02
Ez az egyetlen kép van róla egyelőre? Mindenhol csak ez van...kíváncsi lennék rá belülről is pl.
Az a5.hu-n ezt említik a cikkben: "Az 1,6 és az 1,8 literes benzines, illetve a két és a 2,2 literes gázolajos a módosításoknak köszönhetően átlagosan húsz százalékkal lesz erősebb."
A 2,2-es dízelt érntő várható változás valószínű azt takarja, hogy megkapja az eddig már az Avensisben ismert 150 lovas 2,2-est?
Cím: Re:Verso
Írta: Satriani - 2009.02.25 15:41:07
Akkor már biztos, hogy ez lesz a genfi nagy titok:

(http://img.worldcarfans.com/2009/2/large/toyota-new-european-built-model-world-reveal-at-geneva-teaser.jpg)
Cím: Re:Verso
Írta: Beken - 2009.02.25 17:33:09
új Verso (http://www.vezess.hu/genf/itt_uj_toyota_egyteru/17591/)
Cím: Re:Verso
Írta: Mr. Moon - 2009.02.25 20:45:49
Érdekes, hogy elhagyták a Corolla márkanevet és már csak Toyota Verso néven fut az új model.
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.02.25 23:17:53
Az angoloknál asszem most is simán Verso néven fut a szekér.
(http://i12.ebayimg.com/01/i/001/26/c8/ba0b_1.JPG)
Cím: Re:Verso
Írta: kmr - 2009.02.25 23:21:06
Sok köze  - a méretén túl - eddig sem volt a Corollához. A külső és a belső is teljesen eltérő volt, nem nagyon találhatók közös pontok.
Most az ave és a yaeris verso megszűnése után teljesen érthető a corolla elhagyása
Cím: Re:Verso
Írta: Palaczk - 2009.02.26 00:07:40
Az angoloknál asszem most is simán Verso néven fut a szekér.

Nem csak az angoloknál. Elég nagy az összevisszaság, hogy hol hívják Corolla Versonak, és hol simán Versonak. Anno egyszer mintha be is írogattam volna. Szóval piaca válogatja, és éppenséggel el tudom képzelni, hogy ezután sem lesz egységes a dolog.
Cím: Re:Verso
Írta: Beken - 2009.02.26 19:26:39
Sok köze  - a méretén túl - eddig sem volt a Corollához. A külső és a belső is teljesen eltérő volt, nem nagyon találhatók közös pontok.
Most az ave és a yaeris verso megszűnése után teljesen érthető a corolla elhagyása

Egy közös pont azért van. Az embléma!  :D :lol:
Cím: Re:Verso
Írta: kapesz - 2009.03.03 14:35:05
A vezess hu-n megjelentek első képek az új verso-ról.
Mi a véleményetek?

http://www.vezess.hu/genf/uj_prius_uj_corolla_verso/17669/
Cím: Re:Verso
Írta: sghu77 - 2009.03.03 19:46:39
Biztos jó meg új motorok, panoráma tető, rendes automata váltók, de:

- képről a hátsó lökös iszonyat bumfordinak néz ki
- a középkonzol egyértelmű visszalépés, olyan tamagocsi fíling, a régi sokkal de sokkal szebb, elegánsabb :cry:
- még mindig semmi hír a hibridről (ez a legfájóbb nekem)

Szóval vegyesek az érzéseim. Már az előző verso is nagyon jó autó, ez se lesz rosszabb. De egyelőre úgy néz ki nem nekem...
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.03 19:47:56
A hivatalos sajtóanyag a Genfi szalonról, benne az új Verso, Új Prius és az IQ 1.33 teljes anyaga (képek, műszaki paraméterek) a klubos ftp--n.
 ;)
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.03.04 21:36:28
http://www.theautochannel.com/news/2009/03/02/452241.html
http://thecarfanatic.com/wordpress/2009/03/02/new-toyota-verso-in-a-video-and-pics/
http://www.newspress.co.uk/DAILY_LINKS/arc_mar_2009/57122toy.htm
http://www.thaiautomaxx.com/2009/03/world-premiere-new-toyota-verso-compact.html
http://www.toyota.de/cars/coming_soon/verso/gallery.aspx

http://www.toyota.eu/

Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.05 12:25:06
De érdekes ez a középkonzol és a középre helyezett műszerek. :hmmmm: Űgy tűnik, mintha egy alacsonyabb vezetőnek beletakarna a konzol "púpja" a műszerekbe.  :whistling:
És lőn automata váltó. :yes:
Cím: Re:Verso
Írta: Satriani - 2009.03.05 12:50:37
Ez a felemelt váltókar praktikus, anyám Hondájában is jól kézre esik. Kár, hogy az Auris és a Prius nyomán ebben is ilyen furcsa ormány van középen, ami csak a helyet foglalja, de pakolásra nem igazán alkalmas.

Remélem, anyagminőségben ez nem a Yaris-Auris betonkemény, karcolódó horrort követi, hanem inkább az Avensist.

Itt (http://www.autoblog.it/post/18601/ginevra-live-2009-nuova-toyota-prius-verso-e-le-altre-novita) van pár élőkép.
Cím: Re:Verso
Írta: Trotter66 - 2009.03.05 18:41:37
Nekem speciel bejön. Nagyon hasonlít számomra az SCII-őnk belterére, igaz abban full digit a műszelfal.
Őszintén? Kellene!
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.05 18:49:24
Őszintén? Kellene!
Én nagyon tartok attól, hogy valami irreális ára lesz majd az új COV-nak. Ha egy kereskedő most rendel belőle, hogy a nyári induló készlet meglegyen, akkor ugye ezzel a potom 315 HUF/EURO árfolyammal kell kalkulálni a kocsit. :gun_bandana:
Ha pl. olyan 25.000 EURO lesz az ára, akkor az mostanság 7.875.000 HUF. Ez egy éve még 6.250.000 HUF volt. :whistling: A különbség majdnem egy kis kategóriás kocsi alapára. :nono:
Cím: Re:Verso
Írta: sghu77 - 2009.03.05 19:02:18
Ahogy nézem hét üléssel jelentősen megnőtt a csomagtartó. Ez pozitív. Persze kérdés a hátsó sorok lábtere...
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.05 19:28:59
Még nem rendelhető az új Verso. Majd nyáron.
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.05 20:19:25
Még nem rendelhető az új Verso. Majd nyáron.
Úgy érted, hogy a kereskedők is csak nyáron rendelhetik? ...mert akkor lehet, hogy már 350 HUF lesz egy EURO. Fő az optimizmus! :D
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.05 20:42:42
Igen úgy, de a kereskedők forintban fizetnek a Toyota Motor Hungarynak. Szóval a kereskedőknek totál mindegy, hogy milyen az árfolyam...
Az importőr az, aki Euróban számol el az európai importőrrel, a Toyota Motor Europe-al.
Tudtommal még nem is gyártják a Versot.
Cím: Re:Verso
Írta: andzsin - 2009.03.18 17:34:35
szörnyen néz ki az új Verso. aki kitalálta ezt a "kockás gömbölyű" fílinget azt le kéne lőni! nem tudom melyik autógyár kezdte, de most mindegyik autó ilyen, az új Mazda 2, az új Fiesta és most az új Verso is, biztos van több is, de katasztrófa. egyszerűen nem szép a szemnek imho. nem tudom a Toyotának miért kell e hülyeség után mennie....nem volt szép gömbölyűn a verso??? vakarimaszu-ka?:))))
igen a belső konzol valóban egy kicsit bumfordi.

hát nem tudom. az az érzésem, hogy a corollákkal nem igazán tudnak mit kezdeni és nem tudom miért. ugye kezdődött a kereklámpás szériával, az sem volt sokaknak/sokunk szíve csücske, aztán végülis a legutolsó szériás Corollák már elég szépek lettek, szerintem ha azt is bekockásítják, az visszalépés...bár csak modernek akarnak lenni, értem én...

...én meg minden nap csodálattal ülök bele a 2002-es Versomba és megcsodálom, hogy milyen gyönyörű, mint egy Beethoven-szimfónia, az utolsó tankolásnál 6,5-t mértem:))) Ha leveszem a téli gumit, lehet sikerül 6 alá vinnem, na az szép lesz. Hál Istennek az enyém nem nyökög, nem nyikorog, minden patent rajta egy dolog kivételével: a hátsó kalaptartó nem illeszkedik a két szélső műanyag ***ra és nem tudom az okát, ha felhajtom és visszahajtom, az a hátsó-utolsó elem nem fekszik rá a műanyagra, hanem van ott egy 1-2 cm-es rész, ezért "beesik", más is tapasztalt ilyet?
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2009.03.18 22:12:32
Szerintem várjuk meg amíg eljut a kereskedésekbe az új Verso, az Avensis III kapcsán is beigazolódott, hogy ami rondácskának tűnt fényképen, az élőben nem is néz ki olyan rosszul.

És ahogy olvastam végre lesz hozzá gyári Xenon, és a hátsó oldalablakokon napfényvédő roló (igaz csak a magasabb felszereltségnél, ahogy már megszokhattuk). De legalább végre lesz.  :whistling:
Cím: Re:Verso
Írta: Steve OP - 2009.03.20 08:33:39
Ami miatt én biztos, hogy nem cserélem le a régit erre, az a középre helyezett km óra... hogy ez minek kellett. Ez nem is csak az uj versoba nem tetszik nekem, de egyetlen autóba se - valahogy szerintem nem ott a helye :-D Még talán egy matchboxban elmegy, de nem egy Versoba... Amugy a kinézetével annyira nem is lenne bajom
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 16:28:05
Na ma voltam egy rövid kört a városban az új Verso-val (tender-teszt). Sajna 1,6-os benzinmotros csak. Egyedül ültem benne - elmegy, de ha még telipakolom csomaggal, ahogy szoktam, meg még beülnek körém, akkor el nem tudom képzelni mi történne. Tehát motorikusan nincs véleményem, egy nagyobb mocist kellene próbálni. :hmmmm: 800km volt benne csak, szóval még zsírúj.

Pozitívumok:  :hug:
- kellemes tágas érzés a vezetőülésből
- nagyon pofás beltér, műszerfal. minden a helyén van, könnyen megtalálható és kezelhető.
- csendes motor (na jó ha rátaposok az búg)
- a külső lenyűgöző. Állati jól néz ki. Hatalmas ajtók, wow
- az indító gomb, meg a kulcs 'tartó' nyílás pont, mint a Prius-é.

Negatívumok:  :?:
- nem jött, hogy elhiggyem: nem férek be magam mögé. Kevés a lábtér! Végre egy szép autó, ahol hátra ülve nem vágom be a fejem, erre tessék! A Prius-ban pont fordítva volt. Az anyósülés szűk nagyon, azt hiába próbáltam, nem tudtam ugyanolyan kényelmesre beállítani mint a vezetőülést. Ez nagy baj, mert a családban mindenki vezet.
- A csomagtérben a keresztben álló kihúzható kalaptartó nagyon rossz helyen van. Miért nem lehetett 10cm-vel közelebb rakni a hátsó üléshez? Nem lehet azt hátrébb tólni úgysem. Nem értem... Az egész szerkezetet kőkemény kűzdelmek árán el lehet távolítani (az asszonynak nem sikerülne), akkor még a csomi méret elfogadható lenne.
- a váltó nem olyan kellemes mint a 13 éves E10-emé. Fura, de ez olyan 'gagyibb' érzést keltett a kezelésben.
- ugyanezt kell mondjam sajnos a kárpitról is. Az ajtók borítása is olyan rideg. Jaj.
- a két hátsó gyerekülés használhatatlan.

Nagyon sajnálom, mert eddig 100% meg voltam győződve, hogy a legközelebbi autóm ilyen lesz. Hát úgy tűnik mégsem... No nem mintha ez a 'veszély' fenyegetne,  :cry: csak elviekben mondom... :D

Kár hogy Prius-t vezettem. Most nagyon fent van a léc. A rohadt életbe, sose lesz új kocsim...  :D :tt2: :lol: :cry: :cry: :cry:
Cím: Re:Verso
Írta: lablac - 2009.03.25 16:39:44
Tenyleg az uj Uj Versoval voltal, vagy azzal, ami 2004 ota van gyartasban?
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.25 18:31:43
Na ma voltam egy rövid kört a városban az új Verso-val (tender-teszt). Sajna 1,6-os benzinmotros csak. Egyedül ültem benne - elmegy, de ha még telipakolom csomaggal, ahogy szoktam, meg még beülnek körém, akkor el nem tudom képzelni mi történne. Tehát motorikusan nincs véleményem, egy nagyobb mocist kellene próbálni. :hmmmm: 800km volt benne csak, szóval még zsírúj.

Negatívumok:  :?:
- A csomagtérben a keresztben álló kihúzható kalaptartó nagyon rossz helyen van. Miért nem lehetett 10cm-vel közelebb rakni a hátsó üléshez? Nem lehet azt hátrébb tólni úgysem. Nem értem... Az egész szerkezetet kőkemény kűzdelmek árán el lehet távolítani (az asszonynak nem sikerülne), akkor még a csomi méret elfogadható lenne.

Korábban mintha azt írtá(to)k volna, hogy csak a nyáron érkezik a kereskedőkhöz. Most meg már próbálgatjátok? :eek:
Jól értem, hogy az új Verso-ban nem lehet tologatni a hátsó ülést vagy csak annyira hátra nem megy, hogy összeérjen a kalaptartóval? :whistling:
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.25 18:42:04
Negatívumok:  :?:
- nem jött, hogy elhiggyem: nem férek be magam mögé. Kevés a lábtér! Végre egy szép autó, ahol hátra ülve nem vágom be a fejem, erre tessék! A Prius-ban pont fordítva volt. Az anyósülés szűk nagyon, azt hiába próbáltam, nem tudtam ugyanolyan kényelmesre beállítani mint a vezetőülést. Ez nagy baj, mert a családban mindenki vezet.
- A csomagtérben a keresztben álló kihúzható kalaptartó nagyon rossz helyen van. Miért nem lehetett 10cm-vel közelebb rakni a hátsó üléshez? Nem lehet azt hátrébb tólni úgysem. Nem értem... Az egész szerkezetet kőkemény kűzdelmek árán el lehet távolítani (az asszonynak nem sikerülne), akkor még a csomi méret elfogadható lenne.
- a váltó nem olyan kellemes mint a 13 éves E10-emé. Fura, de ez olyan 'gagyibb' érzést keltett a kezelésben.
- ugyanezt kell mondjam sajnos a kárpitról is. Az ajtók borítása is olyan rideg. Jaj.
- a két hátsó gyerekülés használhatatlan.

Hány cm vagy? Nekem volt Versom, és a 174 cm-re beállított első ülés mögött bukfencezni lehetett. Ügyfélnél sem emlékszem olyanra, akinek gondja lett volna hátul.
Persze nem mondom, hogy nem lehet...
A hátsó ülések teljesen hátra voltak tolva?
A kalaptartó dologról: Az ülések valóban csak egy fokig tolhatóak hátra, de a támla elég nagy szögben dönthető. A kalaptartón ezért van egy toldat az ülések irányába, amit a fejtámla rúdjaira kell csíptetni, így ha előrébb van állítva az ülés, akkor is takarva vannak a csomagok.
A motorból az 1.8-as az ideális választás ebben az autóban (benzines), a fogyasztása decire annyi, mint az 1.6-osé, de 19 lóerővel több.

Amúgy az "Új Verso" alatt nyilván a második generációsra gondolsz, mert az Újat, a harmadikat még nem is gyártják.
 ;)
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.25 18:45:25
Amúgy az "Új Verso" alatt nyilván a második generációsra gondolsz, mert az Újat, a harmadikat még nem is gyártják.
 ;)
Hát erre gondoltam én is... :wacko:
Ha viszont a második generációról van szó, akkor én sem értem, hogy helyhiánnyal kellene küzdeni, mert magam kb. 192 cm vagyok és vígan elférek. Az ülésem (azt hiszem) teljesen hátra van tolva, de mögötte még bőven van hely. A 6-7. ülést nem használjuk. :hmmmm:
Cím: Re:Verso
Írta: Trotter66 - 2009.03.25 18:52:49
Nekem sem volt az üléspróba alatt gondom "magam mögött". Elfértem, pedig 189 cm vagyok és nem ún. majom pozícióban vezetek, igaz nem is fekve.
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 19:11:14
Tenyleg az uj Uj Versoval voltal, vagy azzal, ami 2004 ota van gyartasban?
Aminek a nagy kerek sebességmérő órája van középen, és Start gombbal indul, meg a kucs-távírányítót mindenestől egy nyílásba kell elhelyezni. Nem vagyok annyira képben, hogy mi az új, és mi nem - ez egy vadiúj pédlány volt.
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 19:12:34
Jól értem, hogy az új Verso-ban nem lehet tologatni a hátsó ülést vagy csak annyira hátra nem megy, hogy összeérjen a kalaptartóval? :whistling:
Lehet tologatni, még külön-külön is. De nem ér össze a kalaptartóval a leghátsó poziban.
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 19:17:02
Hány cm vagy? Nekem volt Versom, és a 174 cm-re beállított első ülés mögött bukfencezni lehetett. Ügyfélnél sem emlékszem olyanra, akinek gondja lett volna hátul.
Persze nem mondom, hogy nem lehet...
A hátsó ülések teljesen hátra voltak tolva?
A kalaptartó dologról: Az ülések valóban csak egy fokig tolhatóak hátra, de a támla elég nagy szögben dönthető. A kalaptartón ezért van egy toldat az ülések irányába, amit a fejtámla rúdjaira kell csíptetni, így ha előrébb van állítva az ülés, akkor is takarva vannak a csomagok.
192 cm vagyok. Hátra amikor beültem akkor a hátsó ülést max hátra toltam.
A kalaptartó csíptetéses megoldás szimte minden egyterű autóban létezik már - nem nagyon izgat, mer lelóg, meg beleakadsz, etc - szerintem nem egy praktikus megoldás. Túl alacsonyra rakták (alá alig fér be pl egy nagy bőrönd állítva), és túl hátra (vagy előre, ha a hátsó ajtó felöl nézzük). A ki-be szerelés egyszerűnek tűnik, de nem az!
A háttámla döntést nem próbáltam, de azon a szűk ülésen eszembe sem jutott, hisz a mellettem lévőt is le kell döntenem, hogy ne bökje az oldalamat. Akkor meg minek...
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 19:21:05
Amúgy az "Új Verso" alatt nyilván a második generációsra gondolsz, mert az Újat, a harmadikat még nem is gyártják.
 ;)
Hát erre gondoltam én is... :wacko:
Ha viszont a második generációról van szó, akkor én sem értem, hogy helyhiánnyal kellene küzdeni, mert magam kb. 192 cm vagyok és vígan elférek. Az ülésem (azt hiszem) teljesen hátra van tolva, de mögötte még bőven van hely. A 6-7. ülést nem használjuk. :hmmmm:
Hát ha az 'elférek' alatt azt érted, hogy a térdeddel kilógsz az előtted lévő ülés két oldalára, akkor igen. Egy 400 km-s utat így végig beskatujázva nem szívesen tennék azért meg.
Szerintem akkor férek el hátul, ha a térdemet össze tudom tenni, úgy, hogy az előttem lévő hátát, az ülésen keresztül, nem tolom ki.
Az OFF Prius-ban ez meglepően jól volt megoldva, csak ott meg a fejem púposította ki a kasznit belülről...
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.25 19:46:36

Hát nem tudom... Én eddig a két Verso-val kb. 70 ezer km-t mentem és nem volt helyprobléma. Bár magam mögött nem ültem vezetés közben. :D ;)  Biztos, hogy Te egy (legújabb) Verso-ban ültél?  :censored:
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.25 20:28:54
Biztos, hogy Te egy (legújabb) Verso-ban ültél?  :censored:
Az biztos, hogy Verso volt  :D most is ott áll a telephelyünk udvarán.  :cry:
Rá van matricázva: Corolla Verso - száguld a család
Új volt, hisz szinte nullkilóméteres. Hogy új-e a modell, azt nem tudom - de nincs is jelentősége - ezt a típust ajánlották be a gépkocsi tenderre - ebből akarnak nekünk eladni 30 darabot flottára.
Egyébként nem is kellene egy új, ismeretlen típus. Nagyon nem kellene a gyerekbetegségeit pont nálunk kiélni...
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.25 21:35:42
A kalaptartót szerintem x ki be rakod és rutinszerűen megy.
Szerintem én egy éve nem nyúltam Verso kalaptartóhoz, de teszek rá egy ezrest, hogy max másodpercen belül elpakolom.
Megszokás kérdése.
Volt ott valaki hozzáértő, aki mindent megmutatott az autón?
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.03.25 22:28:22
Biztos, hogy Te egy (legújabb) Verso-ban ültél?  :censored:
Az biztos, hogy Verso volt  :D most is ott áll a telephelyünk udvarán.  :cry:
Rá van matricázva: Corolla Verso - száguld a család
Új volt, hisz szinte nullkilóméteres. Hogy új-e a modell, azt nem tudom - de nincs is jelentősége - ezt a típust ajánlották be a gépkocsi tenderre - ebből akarnak nekünk eladni 30 darabot flottára.
Egyébként nem is kellene egy új, ismeretlen típus. Nagyon nem kellene a gyerekbetegségeit pont nálunk kiélni...

Nem a legújabb volt kipróbálva, mert azt nem Corolla Verso-nak hívják, hanem (Toyota) Verso-nak. Egy kép az új hátuljáról, a feliratról és a "régiről"

[a csatolmányt egy admin törölte]
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2009.03.26 12:18:25
Az  új Versót  (http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso_urban_cruiser/18026/) most tesztelték az újságírók.
Cím: Re:Verso
Írta: robi (Robi) - 2009.03.26 12:48:57
Az  új Versót  (http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso_urban_cruiser/18026/) most tesztelték az újságírók.
Amit én próbáltam a tegnap, nem ez volt.
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.26 13:39:36
Az  új Versót  (http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso_urban_cruiser/18026/) most tesztelték az újságírók.
Amit én próbáltam a tegnap, nem ez volt.
Akkor mi? Ugyanis ezt írtad: "Aminek a nagy kerek sebességmérő órája van középen...". Ezért kérdeztem, hogy biztosan Verso volt? :hmmmm:
A most futó COV-nak nem középen van a műszerfala, hanem "szokványosan" a kormány mögött és nincs külön kiemelve a sebességmérő, azaz akkora, mint a fordulatszámmérő. Na mindegy... :wacko:
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.03.26 18:59:55
Ennek a kormány mögött volt, 'szokványosan', de a sebességmérő óra nagy és a közepén van, balra tőle kissebb a fordulatszámmérő. Erre mondtam azt, amit beidéztél. Nem a konzol fölött középen van a műszerfal, hanem a műszerfalon belül van középen a nagy kerek sebességmérő óra. Számomra ez új, mert eddig én is egyenlő méretű órákat láttam (sebességmérő+fordulatszámmérő) - ezesetben a fordulatszámmérő óra bal oldalt van és kissebb.
Azt hittem, Te egy ilyennel mentél, de aztán kiderült, hogy nem. Nem is mehettél volna, mert Misi szerint még nincs az országban. :)
(http://galeria.vezess.hu/files/017/020/000/20017/20017_189704_500x300.jpg)
(Forrás: vezess.hu)
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.03.26 19:36:31
Tudtommal még csak elő széria van, az éles gyártás most fog indulni.
Cím: Re:Verso
Írta: andzsin - 2009.03.26 20:37:21
Azt hittem, Te egy ilyennel mentél, de aztán kiderült, hogy nem. Nem is mehettél volna, mert Misi szerint még nincs az országban. :)
http://galeria.vezess.hu/files/017/020/000/20017/20017_189704_500x300.jpg (Forrás: vezess.hu)
igazán lehetett volna digitális az a q műszerfal...nem tudom mennyit spóroltak (?) így rajta vagy ez a forma lehetett drágább?
Cím: Re:Verso
Írta: Xanyi - 2009.03.28 16:58:42
Ma láttam a szombathelyi elkerülőn egymás után 3 autószállító kamiont, mind a 3 tele volt új Versokkal!!! Szééép. Mondjuk a szín felhozatal kicsit szomorkás volt, szürkék és feketék.
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2009.03.28 20:00:24
Ezekben a színekben biztosan kelendő lesz a Verso, vagyis ez van/lesz raktáron, és a leendő tulaj szépen beletörődik. Ha netán valami "egyedi" színre vágyik, akkor várjon fél évet.  :whistling:
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.03.28 22:13:41
A szürke, fekete.

http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso_urban_cruiser/18026/
Cím: Re:Verso
Írta: Ronin - 2009.03.28 22:35:32
Kétliteres dízel: erősen semmilyen
Fura, de átlátható
A legkisebb dízel kicsit hangos, különösen nagy tempónál. Viszont nagyon nyomatékos, a hatfokozatú kézi váltóval mindig dinamikusan használható, és nem fogyaszt sokat (eszement, hajtós, BMW-üldözős 190-es sztrádamenettel súlyosbítva is kilenc liter alatt evett százon).
A józan ész szerint ez a 126 lovas dízelmotor az igazi választás az új Versóhoz. Viszont annyira lelketlen, annyira gépies, annyira józan, hogy az felháborító.
Cím: Re:Verso
Írta: sghu77 - 2009.03.29 10:53:23
RT csak hozta a tőle megszokott színvonalat...
Cím: Re:Verso
Írta: StrongBad - 2009.05.09 00:01:58
Nem tudjátok véletlenül, hogy az ápr 1-es Verso akciók még vajon élnek e a kereskedésekben? Nagyon tetszik az 1.6 fullmoon 5.1M-ért. Habár gondolom ez a 2004 óta gyártott Verso, ami nemsokára kifutott lesz, és nem az új modell...
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.06.11 20:02:09
Áttekintettem az új Verso árlistáját. :wacko: Hát nem lettem boldog. Anno a D-CAT PAP szűk hétmillióba belefért. Most a hasonló motorizáltságú, de alacsonyabb felszereltségű modell minimum 800 ezerrel, a "csúcsmodell" jó másfél millióval kerül többe (plusz ÁFA emelés a közeljövőben). A felszereltség a TMH oldalán még a korábbi szériáé, így azt tételesen nem sikerült összehasonlítani. Titokban reménykedtem valami elfogadható árban, hiszen nyár végén lesz masina 3 éves, de hamar elszálltak a remények. :devil: Még egy kedvező hitelkonstrukció sincs rá. Annak idején 1,99%-os THM-re adták a hitelt. (Régen volt, talán igaz se volt).
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2009.06.15 11:15:54
Voltunk 7végén tesztvezetni, ültem az új Versoban is (sajnos ezt nem vittük el egy körre).
Nem részletezném, egy a lényeg: AKAROM!  :wub: Szerelem első látásra.
Cím: Re:Verso
Írta: Sanyesz - 2009.07.06 11:27:00
Áttekintettem az új Verso árlistáját. :wacko:
Most már hozzáigazították az ÁFA-t. A 2.2 D-Cat Premium elkerülte a 9 milliót. Ez nagyon brutális. :eek:  :cry:
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.07.14 00:25:29
Teszt (http://totalcar.hu/tesztek/verso16/)
Cím: Re:Verso
Írta: kapesz - 2009.07.15 12:37:08
Hat ma láttam élőben a az új versót. Hát nagy csalódás, szerintem óriási bukás lesz.... A könyöklő.... hát mintha a 10 évvel ezelötti shiftben lenne... De legalább a shiftért nem akartak ennyi pénzt elkérni. Botrányoson gagyi.... Levágnám a kezét annak aki ezt tervezte.... A középkonzol, és középre helyezett órák szintén a vicc kategóriájába esnek... Rettenet.. Egyenlőre nem tudnám elképzelni hogy én ilyet vegyek..... Az ár érték arányban ez nálam 0-at ér.... Az előző versó hozzá képest fényévekkel jobbnak tünik... Hát nem sok esze van annak aki a régiből átül ebbe... A toyota jobban tenné ha visszahívná, és a belsejét újra terveznék...
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2009.07.30 09:04:24
Teszt: Toyota Verso 1.6 – Hófehérke és a hét ülés (http://okauto.hu/01.php?cmd=view&id=110)
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2009.08.10 15:24:45
Teszt: Toyota Verso 1.8 Valvematic Multidrive S (http://automotor.hu/index.php?apps=cikk&cikk=5066&fr=hk)
Cím: Re:Verso
Írta: StrongBad - 2009.08.15 21:52:51
Szerintetek nagy hiba lenne 1.6-os motorral venni az új Versót? A fenti automotor teszt szerint már az 1.8-asban is felerősödnek a menetzajok 130-140-nél, ami ugyanígy van a jelenlegi autómban is (Corolla 1.4) és nagyon utálom. Tesztvezetéssel lehet hogy ki tudnám deríteni a dolgot, bár M0-son nagyon kigyorsítani szerintem nem engedne az eladó  ::)
Cím: Re:Verso
Írta: Palaczk - 2009.08.16 07:51:07
Szerintetek nagy hiba lenne 1.6-os motorral venni az új Versót? A fenti automotor teszt szerint már az 1.8-asban is felerősödnek a menetzajok 130-140-nél, ami ugyanígy van a jelenlegi autómban is (Corolla 1.4) és nagyon utálom. Tesztvezetéssel lehet hogy ki tudnám deríteni a dolgot, bár M0-son nagyon kigyorsítani szerintem nem engedne az eladó  ::)
Hát, az hogy az 1.6-os hangosabb-e egy adott sebességnél mint az 1.8, igazából a váltó-áttételezésen múlik... Ha rövidebb a váltója, akkor valszeg hangosabb lesz. Ezt kéne kideríteni.
Cím: Re:Verso
Írta: Trotter66 - 2009.08.16 17:18:21
Az egyhatos motor szvsz. egy kicsit alulmotorizált abba a kasztiban. Minimálautózáshoz bizonyosan elég, de csak ahhoz. Én biztosan egynyolcassal venném, vagy diesellel. :hug:
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.08.16 17:46:32
Az 1.8-as motor alig pár decivel fog többet fogyasztani, mint az 1.6-os. Cserébe sokkal rugalmasabban lehet vele közlekedni.
Nálam nem lenne (és anno nem is volt) kérdés, hogy 1.8.
Cím: Re:Verso
Írta: Palaczk - 2009.08.16 17:54:59
Számomra sem lenne kérdés, ha a pénz nem számítana  :hmmmm: ... De ugye a legolcsóbb 1.8-as Verso 6.310, a vele direkt összevethető, hétüléses VSC-s 1.6-os meg 5.690, ez testvérek közt is 720 ezer forint különbség  :whistling: ... És akkor még arról nem is beszéltem, hogy ha nem fontos a 7 ülés, akkor az ötüléses VSC-s 1.6-ossal az eltérés 825 ezerre nő. (VSC nélkülit ne vegyen senki.) Ez az eltérés adott esetben simán döntő lehet  ::)

A nagy kérdés, mint mindig: hogy miből ül át az ember. Annyira nem lehet lomha ez a Valvematicos, 132 lovas 1.6-os sem. Egy 1.4-es Corollából átülve, szerintem nem érződne visszalépésnek.
Cím: Re:Verso
Írta: StrongBad - 2009.08.16 21:34:04
Nagyjából ezekre a válaszokra számítottam. Még egy kérdés. Tesztautót meg szabad venni? Lenne itt egy kedvező ajánlat (1.8-as Verso Luna 6M-ért), de mire megkapnám - novemberben - már igencsak lenne benne 5-6e km. És az mind max 6-8 km-es rövid túrák, amik nem biztos, hogy egy bejáratós motornak egészségesek.
Köszi a jótanácsokat!
Cím: Re:Verso
Írta: Misi - 2009.08.16 21:35:48
Szerintem nem lesz semmi baja annyi km alatt...

De azt döntsd el, hogy a normál és a tesztautó közötti kedvezmény különbsége megér-e neked ennyi "rizikót". Ha igen, akkor bele kell vágni.
Cím: Re:Verso
Írta: kis_andras - 2009.08.17 00:38:51
Szerintem 5-6ezer km semmiképp nem lesz benne... Amúgy meg nyár van, pillanatok alatt üzemi hőfokon van egy benzinmotor...
Szerintem semmi akadálya a tesztautónak...

Ha csak nem félsz, hogy a matricák körvonalát beleégeti a nap a fényezésbe  :ph34r:
Cím: Re:Verso
Írta: Satriani - 2009.08.18 10:25:02
Azért azt érdemes megnézni, hogy hány FR-V és hány COV fut az utakon :hmmmm:.

Ennek aztán semmi jelentősége.

Egyébként délelőtt láttam forgalomban egy új Versót. Sötétkék vagy grafitszürke volt, meg nem mondom. Utólag esett le, hogy új volt. Variáltak valamit a dizájnnal, de összességében eléggé észrevehetetlen kocsi.
Cím: Re:Verso
Írta: Palaczk - 2009.08.18 10:39:09
Szívesen olvasnék itt, ebben a topicban a Citroen Picasso, az Opel Zafira és a Ford C Max modellekről is...
Amennyiben a Versoval vetjük őket össze, akkor nagyon is ideférnek szvsz  :flowers: ...
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2009.09.27 20:14:40
Toyota Verso teszt (http://www.hahu.hu/magazin/20090923/toyota-verso-teszt-2029)
Cím: Re:Verso
Írta: Tamás69 - 2009.09.27 22:34:47
Toyota Verso teszt (http://www.hahu.hu/magazin/20090923/toyota-verso-teszt-2029)

Gyöngyi a Tévedhetetlen !  :devil:
Cím: Re:Verso
Írta: lablac - 2009.09.28 08:47:06
En voltam figyelmetlen, vagy a Versoban (az uj) tenyleg nincs hely a CD-nek?
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.10.18 13:51:06
Sziasztok!
Az új Verso automata Multidrive S váltós verziójával van-e már üzemeltetési tapasztalata valakinek. Előre is köszönöm a válaszokat.
Cím: Re:Verso
Írta: leszilaci - 2009.10.20 10:38:55
Sziasztok!
Az új Verso automata Multidrive S váltós verziójával van-e már üzemeltetési tapasztalata valakinek. Előre is köszönöm a válaszokat.
ha egy autóversenyző azt nyilatkozza,h jobb, mint a dsg-váltó, akkor nem lehet annyira rossz :D
http://www.garazs.tv/show.php?e=1633&c=watt_laptime
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.10.20 19:38:50
Sziasztok!
Az új Verso automata Multidrive S váltós verziójával van-e már üzemeltetési tapasztalata valakinek. Előre is köszönöm a válaszokat.
ha egy autóversenyző azt nyilatkozza,h jobb, mint a dsg-váltó, akkor nem lehet annyira rossz :D
http://www.garazs.tv/show.php?e=1633&c=watt_laptime
Köszönöm Leszilaci ez jó volt. A riporter tévesem MMT váltót említett. Most már végképp kíváncsi lennék egy klubtárs tapasztalataira.
Cím: Re:Verso
Írta: benike6110 - 2009.10.26 16:47:54
Szóval! Az új Verso automata Multidrive S váltóval nincs senkinek tapasztalata? :eek:
Cím: Re:Verso
Írta: Steve OP - 2010.03.16 16:19:49
hááát a minap ujra "megcsodáltam" az uj versot, de nekem vhogy továbbra se jön ugy be mint a régi... kivéve talán a kormányát, az nagyon király lett, kár hogy azt nem lehet átrani :-((

Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2010.03.25 12:54:13
Szuperbiztonságos a Toyota családi járgánya (http://toyotaklub.hu/index.php?page=hir&szerk=1&hir=1134)  :)
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2012.09.21 09:30:02
 Frissül a Verso  (http://a5.hu/auto/ujult-erovel-folytatja-palyafutasat-toyota-verso).
Cím: Re:Verso
Írta: music - 2012.09.21 21:52:06
Aszongya, hogy elsőre talán fel sem tűnnek a változtatások. Maaaaaaaaargit, normáááááális? Ekkora változás Toyotán ráncfelvarrás alkalmával utoljára talán az Avensis I-nél volt...
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2013.01.28 12:14:53
Vezettük: Toyota Verso 2013 (http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso/41623/)

(http://galeria.vezess.hu/files/030/058/000/58030/58030_458650_550x413.jpg)

Pont ez kellett neki - Toyota Verso-menetpróba (http://www.origo.hu/auto/20130125-toyota-verso-menetproba.html)

(http://static3.origos.hu/i/1301/20130125-toyota-verso6.jpg)
Cím: Re:Verso
Írta: tartlev - 2013.01.28 12:48:06
Vezettük: Toyota Verso 2013 (http://www.vezess.hu/teszt/toyota_verso/41623/)

Nem értem miért kell erőlteteni ezt a béna hátsó lámpát, már egészen normálisan kezdene végre kinézni az egész kocsi.
Mióta megvettem, ez az egy részlet van, amit nem bírok így szalonállapotban ebben a kocsiban, mindig összevissza kell ragasztani vagy valami, hogy ne legyen ennyire nyomi.
Cím: Re:Verso
Írta: Nagycitrom - 2013.01.29 08:03:55
Verso 2013 (http://totalcar.hu/tesztek/2013/01/29/toyota_verso_eu_bemutato/)
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2013.01.29 10:14:20
Igen, köszönöm, jöhet. Pirosban. Köszi. :D
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.01.29 10:20:01
Igen, köszönöm, jöhet. Pirosban. Köszi. :D
Nekem a gyöngyházfehér, 1,8 valvematic CVT...  :wub:
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2013.01.29 10:22:22
Oké igazad van, bármilyen színben jöhetne.  :lol:
Cím: Re:Verso
Írta: Nagycitrom - 2013.01.29 10:36:15
Igen, köszönöm, jöhet. Pirosban. Köszi. :D
Rendben. Szerdára jó lesz?  :D
Cím: Re:Verso
Írta: kleingy - 2013.01.29 10:57:52
Rendben. Szerdára jó lesz?  :D
Ááá, nem akarlak én sürgetni. Tökéletesen jó lesz egy hét múlva is.  :devil:
Cím: Re:Verso
Írta: antocian - 2013.04.20 20:45:44
Sziasztok,

Venni szeretnék egy Verso-t, 2010-est.
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy a 2009-2011-es Verso-knál látszok az utasoldali légzsák kontúrja halványan?
Vagy valami bibi van a kinézett autónál?

Ezer köszönet.
Antocian
Cím: Re:Verso
Írta: boxerhang - 2013.04.21 18:44:23
Sziasztok,

Venni szeretnék egy Verso-t, 2010-est.
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy a 2009-2011-es Verso-knál látszok az utasoldali légzsák kontúrja halványan?
Vagy valami bibi van a kinézett autónál?

Ezer köszönet.
Antocian

Ha a felületen nincs sérülés, pl repedés akkor szerintem egyátalán nem abnormális. Bár nekem nem 2010-es van, nem néztem meg, hogy abban amiben ültem , látszott-e. Szerintem nem vész.
Cím: Re:Verso
Írta: antocian - 2013.04.28 19:51:49
Kösz szépen.

még egy kérdés: befér a 2009-2010-es Versok-ba a virslikerék a 7 ülésesekbe, vagy csak a gumijavító szett az egyetlen járható út?
Engem megnyugtatna még egy helytakarékos kerék is - jobban mint a spray..
Kösz szépen
Antocian.
Cím: Re:Verso
Írta: Nagyapo - 2013.04.30 15:17:30
Sziasztok,

Venni szeretnék egy Verso-t, 2010-est.
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy a 2009-2011-es Verso-knál látszok az utasoldali légzsák kontúrja halványan?
Vagy valami bibi van a kinézett autónál?

Ezer köszönet.
Antocian

Én is most vettem egy 2009-es corolla versot, és nekem is feltűnt az utasoldali légzsák, de ezek szerint így van Nálad is!
Valószínű, akkor nincs baj vele!  ::)

Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.07.19 07:32:21
Kéne egy verso topic (http://autopult.hu/tesztek/minden-csak-nezopont-kerdese-toyota-verso-1-8-cvt-teszt.html)
Cím: Re:Verso
Írta: 2ozz - 2013.07.19 08:47:05
Azért kíváncsi leszek milyen párosítás lesz 1.8 meg a CVT váltó majd a valóságban, bár az 1.6-os motor még mindig kevésnek tűnik abba a kaszniba.
Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem egy családi autó nem benzines.
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.07.19 08:55:12
az attól függ...a verso, avensis szerintem nagyon jó benzinmotorral is. meg ugye az nem csörömpöl, családdal meg úgysem száguldozunk...szerintem az ideális családi autó HIBRID. mint a hétüléses prius.  :cool2:
Cím: Re:Verso
Írta: 2ozz - 2013.07.19 09:11:27
Van benne valami, bár én családdal főleg hosszúban használom az autót. Száguldozni nem fogok vele, de azért egy 1,4-es motortól 8-10 literes fogyasztás autópályán, az csúnya.
Boxerhang, találtál műanyag burkolatot?
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.07.19 09:30:02
Nem értek mindennel egyet a cikkíróval, de alapvetően viszonylag objektív és racionális szemszögből nézi az autót.

Azt nem teljesen értem, miért mondja a motorra, hogy torkos? Miért torkos manapság egy olyan 1500kg tömegű, CVT-váltós, viszonylag nagy köbcentis szívó benzinmotor városi - igaz óvatos - 8,5 literes fogyasztása? És az országúti 6,5? Ezek kifejezetten jó, sőt, alacsony értékek. Kíváncsi lennék, hogy bármelyik downsized konkurens turbo motor mennyit fogyaszt a valóságban - nem katalógus adatok - szerint... megeszem a kalapom, ha ennél kevesebbel beérné...  :hmmmm:

Ami a külső-belső formavilágot illeti, jól írja, szubjektív. Van, akinek tetszik, van akinek nem. Nekem tetszik, bár kétségtelen, hogy pl a Renault Grand Scenic jelenleg jobban tetszik, de külsőre az Opel Zafira Tour nálam jelenleg a legmutatósabb kompakt egyterű.
Persze, ha már arról lenne szó, hogy mit vennék legszívesebben, nem sokat vacilálnék és a Toyotát választanám vagy ezzel az 1,8-as motorral, de kizárólag 6-os manuál váltóval (városi használatban is vajpuha kuplungja van, nem fáraszt), vagy a 2,0 d4d. Utóbbival talán célszerűbb egy hangyánnyit, mert már ezt megelőző tesztekben is kiemelték, mennyire jól elszigetelték a dízel hangját és vibrációit a vezető elől. A Lounge felszereltségért nem adnék ki pénzt, számomra az Active doszt tökéletesen felszerelt.
Kíváncsi lennék viszont a klíma hatásfokára a 2.-3. sorban, mert a cikkíró ezt említi, nem is biztos, hogy alaptalanul, negatívumként, hogy hiányzik. Azt tudom, hogy nekem sem a Corollában, sem most az Avensisben nem hiányzik hátulról a szellőzőrostély, mert alapvetően, konstrukciósan jól megoldották a kabin szellőzését, jól méretezték a szellőztető rendszert is. Viszont az egyterű más tészta, oda gyanítom, tényleg kellene tetőkárpitba integrált szellőző. Pláne, ha nem fehérben, hanem sötét színben veszi az ember a Verso-t. Gyorsan és nagyon képes az egyterű kasztni felmelegedni.
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.07.19 09:39:45
azt én sem értem, miért sokallják a fogyasztását. a formavilág meg, érdekes módon, szerintem itt sokkal jobban összeáll, nekem kifejezetten tetszik ez a ráncfelvarrt verso a rovarszemével meg a tömpe kis fenekével. a hátsó légbefúvó szerintem ma már alapdolog kéne, hogy legyen - nekem mondjuk még soha egy autómban sem volt...igaz, soha nem is ültem hátul bennük...
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.10.28 09:14:16
 Verso D-4D Lounge teszt  (http://a5.hu/auto/csalad-huseges-baratja-toyota-verso-20-d-4d-2013-teszt).
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.10.29 00:27:12
 Ez a szalonautó  (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/verso/toyota_verso_1.8_active_skyview__navi._tesztauto_40-6769198) se semmi, az akciós ára 2014.02.25.-ei átvétellel ennyi (fizikailag már a szalonban van) - azaz addig bárki összetapizhatja a már kifizetett autó(da)t?  :eek: :whistling:
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.10.29 06:54:44
Ez a szalonautó  (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/verso/toyota_verso_1.8_active_skyview__navi._tesztauto_40-6769198) se semmi, az akciós ára 2014.02.25.-ei átvétellel ennyi (fizikailag már a szalonban van) - azaz addig bárki összetapizhatja a már kifizetett autó(da)t?  :eek: :whistling:
Igen, és bele is ülhetnek. No, de mi a gond ezzel? Átvétel előtt úgyis kinyalják kívül-belül.
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.10.29 08:43:10
Ez a szalonautó  (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/verso/toyota_verso_1.8_active_skyview__navi._tesztauto_40-6769198) se semmi, az akciós ára 2014.02.25.-ei átvétellel ennyi (fizikailag már a szalonban van) - azaz addig bárki összetapizhatja a már kifizetett autó(da)t?  :eek: :whistling:
csak átvételkor fizetsz  :hug: persze nyilván előleget kérnek. de sose értettem az ilyen pofátlan ajánlatokat, gonodlják, hogy valaki képes egy ilyen kocsit megvenni, amikor ugyanezért a pénzért a gyárból is elhozhatod?
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.10.29 08:49:49
Van rá egy milla kedvezmény, nem értem, hol a gond. Lesz benne 2000-2500km? Na és? Mondom, még ha tesztútra viszi is el valaki, akkor sem engedik, hogy üsse-verje, ott ül mellette az értékesítő. Nekem semmi bajom ezzel az ajánlattal.  ::)
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.10.29 09:43:23
Ezt is értékesítője válogatja azért...  :whistling:
Láttam én már a trélerről leállni értékesítő srácot (nem a tréler vezetőjét)... nyomott egy padlót a hideg dízelmocis LC-nek, visítottak a gumik, majd oldalt a kinyitott üvegajtón keresztül beállt szépen a szalonba vele.  :innocent:
Olyat is láttam, hogy a tesztautóval mentek ebédelni az értékesítő srácok meg ki tudja hol dolgozó kollégáik, ott is visított szegény tesztautó motorja...  :whistling: :hmmmm:

Ha egy kisgyerekes család beülteti a gyerkőceit a kiállított Verso szalonautóba, azok tudnak "maradandó" karcokat, "tappancsnyomokat" hagyni. Láttam már éppen elég szalonautót, tiszta ujjlenyomat meg egyéb paca volt az összes ablaka - és tudom a nagy részét ki lehet takarítani  ;) - de ugyan miért fizetnék egy olyan autóért, ami fizikailag a szalonban van már ki tudja mióta, de még legalább 4 hónapot kell várnom hogy kigurulhassak vele az utcára?  :szemez:
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.11.11 09:31:51
Verso 2.0 D-4D Lounge  teszt  (http://www.vezess.hu/teszt/teszt_toyota_corolla_2_0/47548/).
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.12.02 12:45:17
http://autopult.hu/ujdonsagok/bemutatkozott-a-bmw-dizelmotorjaval-szerelt-toyota-verso.html
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.12.02 17:36:14
8 LE-vel tud majd kevesebbet a 2.0 D-4D-nél, a nyomatékról nem ír infót.
A siker azon is múlhat, hogy lesz-e hozzá Aut váltó, mert jelenleg csakis a kisebbik 2.2-es dízelhez érhető el ilyen...  :hmmmm:
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2013.12.02 18:21:33
sajnos a japók máig nem tudnak rendes dízel-automata kombót csinálni...
Cím: Re:Verso
Írta: kmr - 2013.12.02 18:27:53
8 LE-vel tud majd kevesebbet a 2.0 D-4D-nél, a nyomatékról nem ír infót.
A siker azon is múlhat, hogy lesz-e hozzá Aut váltó, mert jelenleg csakis a kisebbik 2.2-es dízelhez érhető el ilyen...  :hmmmm:
Az a Nm adat nem a nyomatékra utal? ;) (260)
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.12.02 19:34:16
De, csak átsiklottam felette.  :innocent: ;)

Ha jól rémlik a 2.0 D-4D-nem 310 nm a nyomatéka, ami 50-el több.

Kérdés a kisebb motor hogy boldogul majd a súllyal, illetve mennyivel lesz olcsóbb a nagyobb dízeleknél (bár sosem lehet tudni - a Toyota sosem arról volt híres, hogy elkényeztetné a vevőket a motorok/választék számát illetően, mert akkor már összesen 4db dízelmotor lenne a Versohoz).

De majd kiderül mi lesz.  :flowers:
Cím: Re:Verso
Írta: Agyarka - 2013.12.02 20:17:12
Nincs jelentősége, hogy mit tud a többi Toyota dízel. Nem kell közéjük bepozicionálni, mert felváltja őket. A szuper kis 1,4 d-4d (a DPF-el már nem annyira szuper)-ről is lassan már csak múlt időben beszélhetünk.
Cím: Re:Verso
Írta: hernigl - 2013.12.02 20:31:36
Hallottátok?, a Toyota BMW motorokat fog használni. Soha nem fogok venni új Toyotát, de lehet, hogy régit sem.
Cím: Re:Verso
Írta: Kalmi - 2013.12.03 08:21:24
Figyi, nekem van Corollám és OFF E36 is. Kb. azonos korúak. A BMW-ben van vagy 260e km és a motorja kifogástalan. Finom szerkezet. Már akkor is (20 éve) aluból csinálták a blokkot, változó szelepvezérlés, 24 szelep. A BMW dízelekről is jókat hallottam. Nem hiszem, hogy visszafele fejlesztettek azóta.
Cím: Re:Verso
Írta: akibor000 (Robi) - 2013.12.03 08:22:49
én is úgy tudom,h a német dízekek a legjobbak.
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2013.12.03 09:31:49
A benzinesekkel jóval kevesebb a gond, de állítólag a mostani - már erősen kihegyezett - 320d-k nem lesznek hosszú életűek. Főleg egy itthoni tulaj alatt, aki még az olajat is sajnálja belőle.
Én rapi rendszereséggel látok ilyen véres torkú E46-osokat az utakon, olyan meseszép dízelfelhőt húznak maguk után, hogy azt még egy Kamaz is megirigyelné...  :whistling:
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.12.03 11:47:56
én is úgy tudom,h a német dízekek a legjobbak.
Amíg mennek, mert utána átkozhatja az ember őket. De tény, hogy amíg jók, addig nagyon jók.
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.12.03 11:51:24
Figyi, nekem van Corollám és OFF E36 is. Kb. azonos korúak. A BMW-ben van vagy 260e km és a motorja kifogástalan. Finom szerkezet. Már akkor is (20 éve) aluból csinálták a blokkot, változó szelepvezérlés, 24 szelep. A BMW dízelekről is jókat hallottam. Nem hiszem, hogy visszafele fejlesztettek azóta.
A Tied benzines, ha jól tévedek.
A mai korszerű és főleg 20d-kel viszont igen meglepő problémák lehetnek. Legismertebb közülük a műanyag pillangószelep törése, ami pusztán csak annyit eredményez, hogy átvágja magát kb kismillió darabban a blokkon és a turbo-n is, mire megakad a kipufogóban a katalizátor környékén. A fantáziádra bízom, hogy ez alatt a másodperc alatt mit rombol - illetve, mit nem... - össze belül és mi lesz a következménye...

Szóval, maradjunk tényszerűek és mondjuk azt: a BMW dízelek nagyon jók, amíg nincs bajuk. :excl:
Cím: Re:Verso
Írta: feryoo7 - 2013.12.03 11:52:12
A benzinesekkel jóval kevesebb a gond, de állítólag a mostani - már erősen kihegyezett - 320d-k nem lesznek hosszú életűek. Főleg egy itthoni tulaj alatt, aki még az olajat is sajnálja belőle.
Én rapi rendszereséggel látok ilyen véres torkú E46-osokat az utakon, olyan meseszép dízelfelhőt húznak maguk után, hogy azt még egy Kamaz is megirigyelné...  :whistling:
Nekem mondjuk tetszik mikor egy agyig felhúzott II Golf löki a füstöt mint állat ( persze ha ehhez megvan a kellő gyorsulás és hang is  :devil: )
Cím: Re:Verso
Írta: feryoo7 - 2013.12.03 11:53:56
A Tied benzines, ha jól tévedek.
A mai korszerű és főleg 20d-kel viszont igen meglepő problémák lehetnek. Legismertebb közülük a műanyag pillangószelep törése, ami pusztán csak annyit eredményez, hogy átvágja magát kb kismillió darabban a blokkon és a turbo-n is, mire megakad a kipufogóban a katalizátor környékén. A fantáziádra bízom, hogy ez alatt a másodperc alatt mit rombol - illetve, mit nem... - össze belül és mi lesz a következménye...

Szóval, maradjunk tényszerűek és mondjuk azt: a BMW dízelek nagyon jók, amíg nincs bajuk. :excl:
Erre szokták mondani: " Kis pénzű ember ne vegyen dízelt" :D. És van is benne valami.  :hmmmm:
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.12.03 11:55:16
Erre szokták mondani: " Kis pénzű ember ne vegyen dízelt" :D. És van is benne valami.  :hmmmm:
Nadehát, az rúg seggbe... szó szerint és átvitt értelemben is...  :D

Én dízelt csakis újonnan lennék hajlandó venni egészen addig, amíg garanciális. Utána pápá...
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2013.12.03 11:56:25
A témához visszatérve, az 1,6-os motorra kíváncsi leszek, de nem értem, miért a Verso-ban mutatkozik be, miért nem az Aurisban?  :?:

Újként az Auris Touring Sports-ban telitalálat lenne...  :yes:
Cím: Re:Verso
Írta: bepi81 - 2014.02.13 15:59:19
Azt is írja, hogy bár zajosabb a motor, de még mindig elegendően csendes.

A 4,5 literes áltag a szokásos labormérés, a valóságban inkább lesz az 5,5-6 között, de egy 1600kg-s nagy homlokfelületű 5+2 személyes családi egyterűtől még az is teljesen jó. A 270Nm valszeg a legtöbb esteben elég lesz, még teljes terhelés mellett is, de sanszos, hogy 1500 alatt nagy lesz a turbo lyuk, de legalábbis érezhető.

Kérdés továbbra is a tartóssága lesz.  :otlet:

Sajnálom a 2,0-a dízelt, mert azt a végletekig finomították az évek során, kiváló motor!
Cím: Re:Verso
Írta: whis - 2014.02.22 23:13:57
kérdés, hogy megmarad-e a kétezres a kínálatban
Remélem van eszük és maghagyják.
Ha mégsem, akkor a gyengébbik 2.2-est kellene addig reszelgeni, amíg tökéleteshez közeli lesz.
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2014.02.27 19:43:51
Remélem van eszük és maghagyják.
Ha mégsem, akkor a gyengébbik 2.2-est kellene addig reszelgeni, amíg tökéleteshez közeli lesz.
semmi nem indokolja, hogy két ugyanolyan motort tartsanak a kínálatban...bár szerintem a kétezres motor a toyota legjobb dízele. de nyilván annyira drága gyártani, hogy inkább abbahagyják
Cím: Re:Verso
Írta: whis - 2014.02.28 08:14:37
Hát nem tudom, hogy ha mondjuk 2-3 év múlva ismét Avét vennék és nem lenne a 2.0 dízel, akkor lehet inkább mást néznék.
Szerintem ez a motor nagyon jól eltalált, kellően erős viszont tud nagyon jól fogyasztani, sok problémát sem hallottam róla.
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2014.08.06 11:22:37
 Teszten a BMW dízel motoros Verso 1.6 D-4D  (http://www.vezess.hu/teszt/toyota-verso-1-6-d/54030/).
Cím: Re:Verso
Írta: csufár - 2014.09.16 19:05:27
a kisebb motorral jobban tetszett nekik. (http://autopult.hu/tesztek/melyiket-etessem-toyota-verso-dizel-osszehasonlito.html) érdekes, hogy őpanaszkodnak az összeszerelési minőségre...
Cím: Re:Verso
Írta: Xtrem - 2014.09.24 14:43:44
 1.6 D-4D Limited teszt  (http://totalcar.hu/tesztek/2014/09/24/toyota_verso_1_6_d4d/).
Cím: Re:Verso
Írta: Paler - 2016.03.14 08:22:31
Akkor pontositok,  az újabb (2009) Verso 2.2 D-4D 150L-s automata CVT váltóval,  persze állapottól függően típus hibáktól mentes ? Vagy ezeknek is van valami jelentősebb hibajuk, értem én ezt főleg a motorra és a váltóra. Vagy az újabb típusok ezektől mentesek,  és megbízhatóak ? Ezt úgy általánoságban kérdem az 2009-től gyártott Versokra.
Cím: Re:Verso
Írta: music - 2016.03.14 23:31:53

A TÜV katalógus szerint a típus általában leggyengébb pontja a világítás - én az előd COV-on nem tapasztalom, (pedig különösen erre írta, a 2009-től gyártott Versora már nem olyan mértékben érvényes), eddig 4,5 év alatt egy tompított égett ki - illetve ha van rajta, az a részecskeszűrő.
Na most ez nehezebb ügy, a nálunk forgalomba helyezett Versok esetében csak a 177 lovas kapott ilyet, viszont külföldön bármelyik dízelnél szóba jöhet, meg kell nézni a szóban forgó autót, mi a helyzet, van-e neki, és ha igen, milyen állapotban.
A CVT váltó nem problémás, a 150 pacis dízelmotor pedig "csak" annyira, amennyire egy átlagos dízelmotor. Nagyon függ az előélettől is.
Cím: Re:Verso
Írta: lef818 - 2016.03.15 13:41:37
Bocsánat, a kisebb motorok is részecskeszűrősek, a 136 és a 150 LE-s is. Ezért is nagyon ajánlott, Toyota által is előírt Mobil 1 ESP Formula olaj való beléjük.  :hmmmm:

A termék jellemzői és előnyei
A Mobil 1 ESP Formula 5W-30 csúcstechnológiát képviselő összetevők szabadalmaztatott kombinációja, speciális összetétele révén tökéletesen kompatibilis mind a legújabb konstrukciójú dízel részecskeszűrőkkel, mind a legkorszerűbb katalizátorokkal. A Mobil 1 ESP Formula 5W-30 a kiváló teljesítmény és védelem mellett üzemanyag-takarékos üzemeltetést is biztosít. Főbb jellemzői és előnyei a következők:

Jellemzők – Előnyök
Alacsony hamutartalom – Csökkenti a részecskék lerakódását a dízel részecskeszűrőkben
Alacsony kén- és foszfortartalom – Mérsékli a katalizátorok mérgezés miatti hatásfokcsökkenését
Aktív tisztító komponensek – Csökkenti az iszapképződést és a lerakódásokat, hosszú ideig tisztán tartja a motort
Kiváló detergens és diszpergens hatás – Tisztán tartja a motort és meghosszabbítja élettartamát
Kiváló termikus és oxidációs stabilitás – Lassabban öregedő olaj, meghosszabbított olajcsereintervallumokat tesz lehetővé
Alacsony olajfogyasztás – Kevesebb szénhidrogénnel szennyezi a környezetet
Kiváló súrlódási jellemzők – Javítja az üzemanyag-takarékosságot
Kiváló alacsony hőmérsékleti jellemzők – Hideg időben gyors indítást és védelmet biztosít. Meghosszabbítja a motor és az elektromos rendszer élettartamát
Cím: Re:Verso
Írta: music - 2016.03.15 14:23:22
Bocsánat, a kisebb motorok is részecskeszűrősek, a 136 és a 150 LE-s is.
Én erősen nem így tudom. A COV esetében 100%, hogy a hivatalosan itthon újként eladott autók közül csak a 177 pacisnak van részecskeszűrője, a Versonál nem emlékszem pontosan, de lehet, hogy az elején ugyanígy volt. Meg kell nézni, az a biztos. Illetve ha néha nagy füstpamacsok jönnek ki belőle, az is a meglétét valószínűsíti.
Ha meg behozott autóról van szó, akkor szinte biztos, hogy van neki.
Cím: Re:Verso
Írta: Paler - 2016.03.15 14:30:20
Music köszönöm a segítségedet  ::)

Nos ebben a pár napba rá kellet jönnöm hogy a dízel motoros Verso számunkra nem előnyös, mivel mi éves szinten kb.7000km-t közlekedünk az autóval, és abból is 80%-a városi használatból jön össze. Így számunkra inkább az 1,8 benzines típusa lehet a befutó. Csak egy dolog bosszant a benzines Verso-ba, hogy abból csak 7 személyes kivitele van :hmmmm:
Esetleg az benzinesről van valami infód, hogy annak a fogyasztáson kívül van-e esetleg valami típushibája ?

Idézet
Ha meg behozott autóról van szó, akkor szinte biztos, hogy van neki.
Egyébként behozott autó lett volna  :yes:
Cím: Re:Verso
Írta: Konrad - 2016.08.11 14:45:06
1,8as 2010es Versohoz nincs valakinek elfekvoben komplett valtoja? Hat sebesseges, ismerosnek kellene es surgos, bontokat mar hivogatja...
Cím: Verso 2009-2013
Írta: robi (Robi) - 2016.09.23 11:18:16
Az első önálló generációs Verso-t a Genfi Autószalononban mutatták be 2009 márciusában, majd a következő hónapokban került forgalomba Európa szerte. Ellentétben elődjének tekinthető Corolla Verso-val, az új autó nem egy korábbi model alapjaira épülő konstrukció volt - minden porcikája új volt. Ez is 100%-ban európai tervezésű és gyártású autó, de most először kifejezetten az európaiaknak, a kifutó modellt minden szempontból felülmúlva, még praktikusabbra, tágasabbra és kívánatosabbra sikeredve. Az új "csak Verso-nak" sikerült hozni a hagyományos személygépkocsik akusztikai komfortszintjét és dinamikus menettulajdonságait.
Talán a legfontosabb újitása az elődjékez képest a "Toyota Optimal Drive" technológia bevezetése volt, mely a motorteljesítmény növekedését hozta majdnem 20 százalékkal, míg a fogyasztás és a CO2-kibocsátás tekintetében osztályelső lett, 12 százalékkal meghaladva a kifutó modell értékeit.
A Verso volt az egyetlen olyan autó, amely 2010-ben elsőre teljesített 5 csillagból 5-öt az Euro NCAP biztonsági tesztjén, ezzel méltán viselve a legbiztonságosabb MPV-autó titulust.
A Corolla név elhagyása részben az Auris név bevezetése miatt is következett be, mely abban az időben a Corolla nevet volt hivatott helyettesíteni.
2013-ig forgalmazták ebben a formában.

Forrás (http://blog.toyota.co.uk/history-of-toyotas-compact-mpv-models) angolul

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: robi (Robi) - 2016.09.23 13:35:42
Bőséges manuál választék (service és használati): https://carmanuals2.com/brand/toyota/verso-2009-4815
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: googyi - 2016.12.20 17:04:42
Üdv!

Van egy 2009-es Versom a d4d 2.0 motorral.
Olyan gondom van, hogy néha el-el folyik egy ~fél deci fagyállóm, amit a garázs padlóján találok meg utána.
Márkafüggetlen szervízben már jártam vele, nyomáspróbázták, de az nem mutatott semmit, hogy lyukas lenne valahol a rendszer.
Neten találtam arra utaló dolgokat, hogy a láncos 2.0 d4d-knek nem erőssége a vízpumpa, hogy tudok meggyőződni róla, hogy az e a gond?
Vagy van valakinek tippje, hogy mi lehet?
Legutóbb éjszaka beraktam egy újságpapírt a motor alá, hátha látom, hogy kb honnan csöpög, persze semmit nem eresztett...

Előre is kösz minden tippet!

G

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: vd1234 - 2016.12.21 05:49:37
Szia!
A fagyálló általában színes nyomot hagy maga után, többször fehéres kiválásokkal együtt. Ilyet kellene keresni, az elvezet a forrásához.

TtkRN2

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: lef818 - 2017.11.10 15:30:47
Üdv!

Van egy 2009-es Versom a d4d 2.0 motorral.
Olyan gondom van, hogy néha el-el folyik egy ~fél deci fagyállóm, amit a garázs padlóján találok meg utána.
Márkafüggetlen szervízben már jártam vele, nyomáspróbázták, de az nem mutatott semmit, hogy lyukas lenne valahol a rendszer.
Neten találtam arra utaló dolgokat, hogy a láncos 2.0 d4d-knek nem erőssége a vízpumpa, hogy tudok meggyőződni róla, hogy az e a gond?
Vagy van valakinek tippje, hogy mi lehet?
Legutóbb éjszaka beraktam egy újságpapírt a motor alá, hátha látom, hogy kb honnan csöpög, persze semmit nem eresztett...

Előre is kösz minden tippet!

G

Biztos, hogy az a folyadék nem kondenzvíz a légkondiból?
A lánc szerencsére jelez: elkezd kopottságtól, lógástól zenélni. Na amikor elkezdi, akkor még van egy csomó idő(nk), elkezdjük gyűjteni a papír és a fémet, mert nemsokára csere lesz... De pár ezer még bőven van benne akkor is.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Borso - 2018.02.08 09:32:45
Sziasztok!

Eddig D-4D 2,2 Corolla Versom volt, ha a vízpumpa hibás akkor forralná a vizet. Azt észre vennéd.  Esetleg azt tudom elképzelni ha valóban fagyálló ami a földön van, hogy a kiegyenlítő tartályod záró sapkája nincs a toppon és időnként elengedi a nyomást ezért a túlfolyón kienged egy minimális folyadékot. Vagy járatni kell alapjáraton nézegetni a csöveket hogy mindegyik rendesen melegszik, ha nem akkor tuti termosztát. Viszont termosztát miatt meg nem biztos hogy csöpögne.

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Borso - 2018.02.08 09:39:29
Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, Vásároltam egy 2009-es Versot 1,8 benzines.
Sajnos nincs hozzá könyv. van valakinek magyar nyelvű kézikönyve esetleg?

Nagy segítség lenne. mert nem jövök rá hogyan lehet a telefont párosítani, meg amúgy is érdekelne egy két dolog, szeretem megismerni a jószágot ha már "rá bízom" az életemet :-)

Nagyon köszönöm előre is! .. 
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Nagycitrom - 2018.02.08 09:57:21
Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, Vásároltam egy 2009-es Versot 1,8 benzines.
Sajnos nincs hozzá könyv. van valakinek magyar nyelvű kézikönyve esetleg?

Nagy segítség lenne. mert nem jövök rá hogyan lehet a telefont párosítani, meg amúgy is érdekelne egy két dolog, szeretem megismerni a jószágot ha már "rá bízom" az életemet :-)

Nagyon köszönöm előre is! ..
Forgalmi (alvázszám), valamelyik márkaszervíz meglátogatása egy adathordozóval (pendrive). Ingyen és bérmentve kapsz.

Tapatalkkal küldve az én SM-G935F eszközömről

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Borso - 2018.02.12 19:34:04
Forgalmi (alvázszám), valamelyik márkaszervíz meglátogatása egy adathordozóval (pendrive). Ingyen és bérmentve kapsz.

Tapatalkkal küldve az én SM-G935F eszközömről

Szia!

Köszönöm a segítséget, sikerült. Igaz nem a szervizben hanem az ott javasolt elérhetőségnek írt levél után.
Erre a címre : infohu@toyota-ce.com ... Kellett írnom itt válaszban elkérték az alvázszámot, és PDF formátumban át is küldték. A nagy méret miatt egy file megosztó hely linkjén keresztül lehetett letölteni.

Mindenkinek ajánlom akinek szüksége van a könyvre.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy meglepődve tapasztaltam nincs a műszerfalon olajnyomás visszajelző. Az a kis piros kanna jel. No az nincs.  :eek: Nem hittem el ezért átvilágítottam a műszerfalat, kikapcsolt állapotban de még a forma sincs ott.  :no: Ki lehet nevetni vállalom de nekem ez nagyon fura.  :cry: Már csak azt nem tudom mi van ha tényleg ilyen jellegű hiba lenne (tudom a toyotának nincs ilyen betegsége) csak akkor fogom tudni ha már késő és csapágyas a motor?.. :surrender: :surrender:

 :?: :?: :?:

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: big_mafa - 2018.07.13 08:09:05

Szerintem az olajnyomás-visszajelző egy meghaladott dolog. Sokkal-sokkal nagyobb szükség lenne egy olajszint-jelzőre. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha nem világít a lámpa, akkor minden OK az olajjal. Hát nem, nagyon nem. Olyan sincs benne?
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Nowika - 2018.08.23 14:59:05
Sziasztok!

EGy kis tanácsot kérnék mert nem vagyok teljesen biztos benne..

Családban Toyota Verso 2012 3 havi 2.0 D4D vásárlás merült fel.. TAláltak egy itteni kereskedesben egy behozott szép darabot.

nagyjából 160e km-el különösebb külső belső hiba nélkül... 

A kérdés igy látatlanban is meg érdemes ezt evvel a motorral venni?? vannak valamiféle "betegségei" amit érdemes figyelni ??

akiknek már volt vagy van ha pár infot adnának azt megköszönném.. :D

 :clap: :clap:
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: csülök - 2018.10.17 20:55:53
sziasztok 1.8-as benzines verson kell e szelep hézagot állítani vagy hydrotőkés válaszokat előre is köszönöm.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: micila - 2018.10.18 06:49:04
sziasztok 1.8-as benzines verson kell e szelep hézagot állítani vagy hydrotőkés válaszokat előre is köszönöm.
a nem hidrotőkés válaszokra nem lesz köszönet?  ::) :whistling:
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Borso - 2019.03.01 16:18:29
Sziasztok!

Érdeklődnék hogy 1,8 benzines 2010-es Versoval kinek milyen tapasztalata van.
Fordulatszám tartás , váltás, és ilyenekkel kapcsolatban.
Korábban 2,2 D4-D -m volt ott nem tapasztaltam ilyet.
Váltásoknál nem esik úgy vissza a fordulat ahogy számítanék rá. Van hogy kilököm üresbe és gurulok de akkor is magasan tartja a fordulatot.
Van mikor csak kinyomom a kuplung pedált és nem esik vissza a fordulat csak egy kis idő elteltével ami több mint ami érthető lenne.
Aztán szépen lassan vissza megy az alapjáratra, szóval nem akad fel, vagy ilyesmi.
Ráadásul a fogyasztás is magasnak tűnik .   8.8 és 9.4 között mozog.  Vegyes használatban gurulok vele nap mint nap.  Egy éve vigyázunk egymásra de ezt a fordulatszám mizériát nem tudom megszokni.
Egyébként imádom és szuper kis autó. Kérlek osszátok meg velem a ti tapasztalataitokat, mert nem tudom eldönteni hogy ez normális, vagy esetleg hiba.

Kerékkel kapcsolatban is lenne kérdésem,  Ha jól emlékszem ET39-es a gyári felni. ET45 -jelőlésüt fel lehet tenni a kocsira vagy bele ér a dobbetétbe kanyarodásnál, van valakinek esetleg tapasztalata ilyen méretű felnivel? 

Előre is köszönöm a leírásokat.

Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: vanRobert - 2019.03.08 11:29:51
Üdv,

nekem 2009, de ugyanaz a modell, 1.8 benya.
Vegyesben a fogyasztásom 8.2-8.5, ha csak városban használódik, akkor 9 körül. De nem taposom.
A légszűrőre piszok érzékeny, ha elkoszolódik (és gyorsan elkoszolódik), akkor szépen kúszik felfelé a fogyasztás. Én elsőnek ezt nézném meg.
A légtömegmérője is hajlamos piszkolódni, érdemes olajcserék idején azt is kitisztíttatni. Márkaszervízbe hordom, ott nem is kérdeztek sokat, említettem a hibát (2-esbe vagy 3-asba rakás után, gázadásra nem történt semmi legalább egy nyomasztó 6-8 tized másodpercig, aztán persze ugrott, mint a bolond), és kapásból légtömegmérő pucolást meg légszűrő ellenőrzést írtak fel a munkalapra.
Gyertyacsere mikor volt?
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Borso - 2019.03.11 09:58:15
Szia vanRobert!

Gyertya csere 114e Km-nél volt, gyári denso -ra. 
Légszűrőt minden második olaj cserével egyszerre szoktam cserélni. Ami az én esetemben 20eKm-et jelent.
A légtömeg mérő jó ötletnek tűnik. Megnézem
Köszönöm.

Kerékkel kapcsolatban valami ötlet?
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: music - 2019.03.11 10:25:53
Az, hogy nem rögtön esik vissza a fordulatszám, az gyárilag ilyen, hogy megkönnyítse a váltást. Persze látni kéne, hogy mennyit késik, lehet, hogy már tényleg túl sokat vár. De alapból van benne egy ilyen fícsör.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Parker72 - 2019.04.19 13:59:12
Az, hogy nem rögtön esik vissza a fordulatszám, az gyárilag ilyen, hogy megkönnyítse a váltást. Persze látni kéne, hogy mennyit késik, lehet, hogy már tényleg túl sokat vár. De alapból van benne egy ilyen fícsör.

mint a régi opel ecotec motorok...  :wacko:
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: andzsin - 2019.04.19 23:25:10
Lecserélném a 2004es Versomat (hozzáteszem 250e km van benne és minden gyári benne:))) és belefutottam egy ilyenbe, szerintetek nem gyanúsan olcsó ez? https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/toyota/verso/toyota_verso_1_6_live_5_szemelyes_2_ev_garancia-13991967
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Silent - 2019.04.20 19:25:54
Lecserélném a 2004es Versomat (hozzáteszem 250e km van benne és minden gyári benne:))) és belefutottam egy ilyenbe, szerintetek nem gyanúsan olcsó ez? https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/toyota/verso/toyota_verso_1_6_live_5_szemelyes_2_ev_garancia-13991967
6 éves kocsi, ezeknek elvileg 6 millió felett valamivel volt a listaára. 6 évesen féláron szerintem nem gyanúsan olcsó. Ráadásul ez csak 1.6-os és csak 5 személyes, nincs se navi se panorámatető, ami szintén árat mérsékelő tényező. Egy extrázott 1.8-as 7 üléses, esetleg navival és panoráma tetővel már 4-4,5 lenne reálisan, tehát az valóban gyanúsan olcsó lenne 3 millióért.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Parker72 - 2019.04.22 16:28:56

Mondjuk nem xenonos, akkor miért van lámpamosós első vészhárító? Törve volt?  :hmmmm: Egyébként full fapad.  :no:
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: robi (Robi) - 2019.04.22 21:58:13
Rögtön a második fotón látszik is mennyire elüt a fehér a lőkös és az oldalelem között. Ami tulajdonképpen jót is jelenthet, hiszen ha törött is az eleje, nem akkorát, hogy az oldalelemek is érintve legyenek. Egy kis ráfutásos koccanásban simán ripitya lehet a lökhárító, de amúgy egyéb nagy baj nem biztos hogy bekövetkezik. Én már jártam így a kiával: még a motorháztető is gyűrődött (cserélni kellett, nem vállalták kiegyengetni), ennek ellenére simán tudtam úgy járni a kocsival pár hétig, mert bár a hűtőventi beljebb került pár centivel, nem ért semmihez hozzá, forgott tovább, hűtővíz sem folyt el stb. minden rendben működött. Kasznizást kellett csak csinálni.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: vanRobert - 2019.04.24 15:02:04
A műanyag elemek és a fém elemek színe (fényezése) mindig eltér. Ez ne legyen mérvadó. Anyagtulajdonság...
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: vanRobert - 2019.05.07 14:41:10
Üdv!

A 2009-es Verso, a gyári rádió kijelzője néha elmegy, alatta középen ha megkocogtatom, akkor visszajön a kép. Gyanítom, hogy mi lehet a baja, de vajon házilag javítható...?
A másik meg a manuális klímapanel egyik tekerőjének a háttérvilágítása is gyengélkedik, szintén házilag orvosolható...?
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Parker72 - 2019.05.08 20:31:31
Üdv!

A 2009-es Verso, a gyári rádió kijelzője néha elmegy, alatta középen ha megkocogtatom, akkor visszajön a kép. Gyanítom, hogy mi lehet a baja, de vajon házilag javítható...?
A másik meg a manuális klímapanel egyik tekerőjének a háttérvilágítása is gyengélkedik, szintén házilag orvosolható...?

A rádiót a navilex.hu-nál javítják. :)
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: vanRobert - 2019.05.13 14:13:21
Üdv!

Újfent szeretnék tippet vagy tippeket kapni, hogy vajon mitől rángathat gázadásnál a kocsi? Nem is igazi rángatás, sokkal inkább, mintha a gázadásnál egy nagyobb tömeg megmozdulna, és az rándít egyet a kocsin. Korábbi kocsimnál volt hasonló érzetem, ott a motortartó gumibak adta meg magát, cserélni kellett.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: adf9uy - 2019.05.17 15:13:31
Sziasztok!

Auto vasarlas elött allok, kineztem egy 2010-es 1.8 Versot.
https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/toyota/verso/toyota_verso_1_8_7_szemelyes_magyarorszagi-14124385
Ezzel kapcsolatban varom a velemenyeteket. (tapasztalat ezzel  motorral, tipushibak stb.)
Illetve tudnatok Ujbuda környeken szerelöt ajanlani, akivel atnezethetem vasarlas elött?
Valaszokat elöre is köszönöm!
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Silent - 2019.05.18 18:34:31
Illetve tudnatok Ujbuda környeken szerelöt ajanlani, akivel atnezethetem vasarlas elött?
Mayer Pilisvörösvár, Mayer Budakeszi, ToyoTeamGarage Újpesten.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: adf9uy - 2019.05.18 23:44:19
Köszi.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: sityu84 - 2019.05.19 08:21:10
Üdv. mindenki!
Esetleg nem lapul valakinél egy magyar Verso kézikönyv (csak angolom van)? Évjárat 2010. 2.0 d4d
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Silent - 2019.05.21 22:32:27
Üdv. mindenki!
Esetleg nem lapul valakinél egy magyar Verso kézikönyv (csak angolom van)? Évjárat 2010. 2.0 d4d
Ugyanaz van benne mint a magyarban...
Ha nem megy az angol, akkor bemész márkaszervízbe egy pendrive-al és adnak.
Cím: Re:Verso 2009-2013
Írta: Zsozso - 2019.06.04 10:46:32
Sziasztok!

Auto vasarlas elött allok, kineztem egy 2010-es 1.8 Versot.
https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/toyota/verso/toyota_verso_1_8_7_szemelyes_magyarorszagi-14124385
Ezzel kapcsolatban varom a velemenyeteket. (tapasztalat ezzel  motorral, tipushibak stb.)
Illetve tudnatok Ujbuda környeken szerelöt ajanlani, akivel atnezethetem vasarlas elött?
Valaszokat elöre is köszönöm!

Szia!

3 éve használok egy ilyen verso-t, akkor született a harmadik gyermekünk (különbség csak a felszereltség, navi+tolató kamera, tempomat, 8 alufelni, illetve újabb), nagyon meg vagyok elégedve, két "problémám" volt eddig vele, hogy mindig egyszerre ég ki a két hátsó helyzetjelző :) ...  illetve egyszer ki kellett hívni az assistance-ot, de mint kiderült akkor sem az autóval volt probléma, hanem az utólagosan beszerelt riasztója egyik reléje romlott el, ezért blokkolta az indítást.
Szerintem ekkora motor kell is bele, ha néha az ember megpakolja 7(5+2) személlyel, nem jelent neki gondot amúgy meg egész jól szedi a talpát. 8-9 között fogyaszt nyár-tél, illetve láb és dugó függő, napi BP-i használatban (+havi egyszer autópálya).
Fejedelmi benne a hely, a középső sorban is nagyon kényelmes (amíg nincs hátul senki).
Ha mégsem veszed azt meg, nálunk szóba került, hogy eladjuk, de ennek a kizárólagos oka a 2,5 mFt nagycsaládos autókedvezmény (és még nem döntöttük végleg el), de ha úgy alakul és érdekel, beszélhetünk róla. Egyébként második gazdája vagyok, de a munkahelyemről vettem meg (nem külföldről behozott), ahol a pénzügyi vezetőnk használta aki iszonyat pedáns ember volt és tudtam, hogy ennél jobb vétel nincs, itt nem csesznek át.

Kérdezz nyugodtan, ha még érdekel valami.
Üdv