Toyota Club Hungary [ Forum ]

Típusok - TOYOTA => Prius => A témát indította: Trotter66 - 2013.03.01 17:46:29

Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2013.03.01 17:46:29
Kérésre megnyitva. Remélem nem lesz sok beírás benne.....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.04.15 06:55:53
Sajna én írok ide először... :(

Ma reggel fura hangot hallottam az autóból lassú tempónál. Fémesen kongó pattanást alkalmanként, ami az utastérben alig hallható, de azért hallani. Olyan, mint mikor mondjuk a kipuffogó dobot, vagy a féktárcsa védőlemezét egy bottal megütik.

Bemelegedve sem múlt el, mert mikor beértem a melóhelyre, és parkolóban mentem szép lassan, megint lehetett 2x hallani.

Reggel 3x is megálltam, benéztem alá, motortérbe is, mindenhova zseblámpával bevilágítottam, de semmi hibát nem látni elsőre. Kipuffogó sem lóg, meg is mozgattam a vége felől, de semmi.

Habár szombaton lecseréltem a kerekeket nyárira, de tegnap még semmi baja sem volt, mentem vele kb 300km-t, és úgy értem vele haza, hogy semmi baja sem volt (szóval elvileg nem függ össze a kerékcserével talán).

Tapasztalt már valaki valami hasonlót?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.04.16 10:32:31
Ma reggel fura hangot hallottam az autóból lassú tempónál. Fémesen kongó pattanást alkalmanként, ami az utastérben alig hallható, de azért hallani. Olyan, mint mikor mondjuk a kipuffogó dobot, vagy a féktárcsa védőlemezét egy bottal megütik.
Tegnap meglett a probléma oka! Még jó hogy villanyos az autó: melóból hazafelé EV-ben indultam, lehúzott ablakkal, kihajolva hallgattam, és kiderült, hogy a bal elsőbkerékben kell keresni a hibát. Olyan kolompolást lecsapott, hogy égő volt menni vele. Néha meg egy nagy fémes durranás (reggel csak ezeket hallottam). Fékbetéteket kiszedve, féktárcsát félrehúzva meg is lett a probléma (képen).

Féktárcsa bordái emelték, védőlemezen kopogott, mikor meg annyira felment, és beszorult, akkor lőtte ki, és adta a brutál nagy hangot. Nagyobb sebességnél meg kiszorult, és nem kotoncolt.

Micsoda hiba! Ennél nagyobb bajom ne legyen! :)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2013.05.02 12:38:24

Dejó :)
Pont ilyen fura csörömpölésre keresem éppen én is a választ, csak tegnap amikor levettem a kereket már nem bontottam tovább. Esélyes hogy ugyanez a bajom nekem is :D
Köszi a megosztást!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NoName - 2013.05.02 16:56:34
Nekem olyan volt, hogy álltam a lámpánál és zöldnél felengedtem a féket és egyből gázt nyomtam és bal elől vmi hangos koppanást hallottam,  mintha két fém ütődött volna. A köv. lámpánál már nem volt ilyen. Lehet, hogy a fék beragadt?

Amúgy télen volt olyan, hogy garázsból kiállva (garázsban nincs minusz fok télen sem) hatalmas "robbanás" (más milyen amit fent  írtam). Szerintem beragadt a fék (kézifékkel volt rögzítve). Ez többször is megtörtént. Azóta nem használom a garázsban a kéziféket, nem tudom, hogy fennáll-e még a probléma.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2013.05.02 20:39:58
Én mondjuk csak emelkedőn parkoláskor használom a "kéziféket". Egyébként soha. Garázsban meg aztán tényleg minek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2013.05.02 21:57:06
Én mondjuk csak emelkedőn parkoláskor használom a "kéziféket". Egyébként soha. Garázsban meg aztán tényleg minek?
Detto, bár azt vettem észre az enyémen hogy annyira nem tudom taposni a kéziféket hogy az önmagában biztosan megfogja az autót. Legalább is nem bíznám rá az életem, csak a "hajtás" kímélése érdekében kézifékezek ekkor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NoName - 2013.05.03 06:26:26
Én mondjuk csak emelkedőn parkoláskor használom a "kéziféket". Egyébként soha. Garázsban meg aztán tényleg minek?

Mert lejt és folyamatosan a reteszt nyomja. De csinálok neki egy ugratót és az majd megtartja és akkor nem kell kézifék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NoName - 2013.05.03 06:27:15
Detto, bár azt vettem észre az enyémen hogy annyira nem tudom taposni a kéziféket hogy az önmagában biztosan megfogja az autót. Legalább is nem bíznám rá az életem, csak a "hajtás" kímélése érdekében kézifékezek ekkor.

Én meghúzattam a szervízben, azóta meredeken is megfogja simán az autót. N állásban kéziféknél ráfog, aztán nyomom meg a P-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.05.03 10:50:34
Amúgy télen volt olyan, hogy garázsból kiállva (garázsban nincs minusz fok télen sem) hatalmas "robbanás" (más milyen amit fent  írtam). Szerintem beragadt a fék (kézifékkel volt rögzítve). Ez többször is megtörtént. Azóta nem használom a garázsban a kéziféket, nem tudom, hogy fennáll-e még a probléma.
Nekem manuálisnál nagyon meredek lejtő kellett, h kéziféket használjak... De Priusnál már enyhénél is, hogy ne terhelje a P reteszt. De ha csak épphogy lejt/emelkedik, vagy sík (esetek 99%-a), akkor soha sem kézifékezek. Minek?

Bírom, mikor sík úton megállva hónaljig rántják sokan a kéziféket (pl saját ismerőseim között is). :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2013.05.03 20:51:53
na én is sorra kerültem ma.kezdödött reggel amikor beülök a kocsiba 7.20kor 8.30ra a szervizbe volt jelenésem bluetoth kihangosito probléma miatt"én hallok mindenkit,engem senki sem hall..."na szal beülök a kocsiba s fél szemmel látom,hogy pirosan pityeg a kulcs"képzelödök,gondolom magamban.mi baj lenne?hisz ez egy TOYOTA?"LÉPEK A FÉKRE nyomom a start gombot űaztán a nagy semmi :eek:mivan :hmmmm:
próba mégegyszer semmi csak dumál nekem a kocsi vmi olyasmit,hogy connection failed.... :wacko:
gyereket vittem volna iskolába,a másikat oviba,a kocsit a szervizbe...aztán semmi....
megint próba.....semmi,csak a duma....
a READY felirat sehol sincs a müszerfalon...ránézzek a "szent quarc órára "halványan dereng rajta 7.45"na gondolom lemerült a kis akksi... :cry:
telefon a havernak van mobil bikája,10 perc mulva jött rátettük s már rREADY is volt az autó.
"ezerrel"megyek Gyöngyösre a szervizbe,közbe hivom öket,hogy megyek csak kések egy kicsit.telefon ki sem csöng.király.
8.50re ott vaqyok már lemondtak rólam de gyorsan sorra kerülök...
kiderült,hogy a kihangositónak a microfonja 12eft,az erösitöje 27eft.de nem tudjuk,hogy melyiket rendeljem meg,mert melyik lenne a rossz...
közbe megmérettem a kis akksi kondicióját az 100%-os,igy valószinü én hibáztam tegnap este amikor autós kompresszorral fujtam fel 3 foci labdát s nem nyomtam ki a READY gombot.egész éjszaka aktiv volt,csak amikor este bekapcsoltam akkor nem léptem a fékre s csak gomb nyomás volt.igy lemerült.kaptam a szervizben egy listát a magyarországi bontókról,hogy ott próbáljak meg szerezni egy komplet tetölámpás kihangositó szetett.haza felé végig telefonáltam de egyik bontóban sincs prius alkatrész.... :wacko:
itthon felmentem ebay-re van fent 6db mind az usába 5 nem szállit szak az államokba 1irta,hogy worldwide shipping.59dollár lenne,de az ebaynek nem adta meg az eladó,hogy mennyiért szállitana európába,irtam neki ,hogy próbálja már meg kitölteni,hogy tudjon a pay-pal számolni szállitási költséget.még nem válaszolt.
délután anyáknapi ünnepség az asszon ülbe a kocsiba indul s látom,hogy a jobb oldali DLRben a 4ledböl csak 3 világit....
 :censored:

na ez volt az a pont hogy leültem a konyha asztalhoz,s felbontottam egy üveg bort meg mellé megettem egy 30dkg pannonia sajtott....
elég volt a mai napból :nonono:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.05.25 21:12:56
Üdv kollégák!

Olyan gondom van (vagyis, tudja fene, hogy gond-e), hogy 120 ekm-es szervizen megjegyezte az ismerős szerelő, hogy nem túl szép a hátsó tárcsa. Mi tagadás, ezt már én is észre vettem, hogy ahhoz képest, hogy napi használatban van az autó elég rozsdáska. Van rajta hosszanti húzásnyom, a jobb oldalin látszik, hogy csinál valamit, de szerintem sem így kellene kinézni.
Ti hogy álltok ezzel? Hogyan lehetne biztosan működésre bírni a hátsó féket?

Mostanában szándékosan provokálom szegényt, N-ben fékezek, hogy valahogy működésre bírjam a hátsó féket, de ehhez képest nem igazán akar tisztulni.
A dugattyú és a féknyereg mozog rendesen (erre odafigyelek, dacia-n kezdtem  ::)), tehát mechanikusan jó, hibakódot nem jelez.
Nektek hogy néz ki a hátsó tárcsa?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.05.28 19:57:17

Nektek hogy néz ki a hátsó tárcsa?

Csatoltam az enyémről egy képet. Mind a két oldal így néz ki. Az elsők kevésbé rozsdásak. :) Az autóban 100.000 km van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.05.28 23:04:11
Kösz. Az enyém is ilyen. Erre azért jobban is odafigyelhettek volna. Szerintem ez így nem OK.  :cry:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2013.05.29 07:24:00
Igen, egy króm réteget húzhattak volna rá ;) :whistling:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.05.29 08:40:50
Most már értem miért van az amcsin hátul dob fék. :) Nézd az előnyét, nem fog vállasodni és a fékbetétet sem kell cserélni túl sűrűn. A lényeg, hogy fogja az autót mint sz@r a gatyát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.05.29 11:52:58
Kösz. Az enyém is ilyen. Erre azért jobban is odafigyelhettek volna. Szerintem ez így nem OK.  :cry:
Néha kell egy nagyobbat fékezni! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsi - 2013.05.29 12:19:08
Sziasztok! Egy olyan problémám lenne, hogy a nagy esözésnél nem folyik ki az esövíz a vízelvezetö rendszeren és a motor felöl (a motor nem vizes) hallatszik ahogy valahol elöl és valahol hátul is lögybölödik (bár nagyobb kanyaroknál jönn ki böségesen a kerék tájékárol). néztem alá, motorházba de egyszerüen nincs ötletem hol állhat meg és miért nem távozik. Van esetleg valami ötletetek.

elöre is köszi.

(prius 2005)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.05.29 13:44:29
Néha kell egy nagyobbat fékezni! :)

no én aztán mostanában isteneseket fékezek vele, de az ég világon semmi nem történik.

ha nagyon kínzom picit langyos, max abszolút kéz meleg.

nem krómréteg kellene rá, csak az, hogy néha ráfogjon, hogy tisztán tartsa, mint az elsőt a legkíméletesebb vezetéskor is
Egyébként meg rosszat mondtatok a dobfékes hozzászólással, mert ez a hátsó tárcsafék is élettartamra van tervezve, mondjuk, ha így használja nem is csodálom. Hamarabb rohad majd el, mint elkopjon. [rohog]

megmondom őszintén egyedül azért zavar a dolog, mert ha műszakin majd nézik előfordulhat, hogy amiatt lesz eltérés, vagy nem elég fékerő hátul mert nem tiszta a tárcsa. Persze lehet, hogy mivel a hátsó féket fixen csak és kizárólag szelepekkel működteti pl. fordulatszám eltérésből úgy szabályozza a fékerőt, hogy mindig azonos lesz a fordulatszám változás. Ergo nagy rottyon kell lennie ahhoz, hogy eltérés legyen.

Megdöbbentő egyébként a következő eset:

van ugyanis az autón elvileg 2005-től (tehát kb, amióta tolatókamerás változat van) hátsó szint érzékelő. Az ismerős szerelő azt mondta, hogy higgyem el, az egyes egyedül az automata parkolás miatt van.
Nekem, félig autógépésznek elég nehéz elhinni, hogy ilyesmi nem szól bele az első-hátsó fékerőelosztásba, mint más normális autónál, hiszen nem mindegy a terhelése a kocsinak. Ok busz rendszer lévén egy sensor jelét több cucc is használhatja, bánja fene használja az automata beparkoló is, de csak hatnia kell a fékre is. gondoltam én
No, letesztelendő ezt az állítást az összekötő rudacskáját kiakasztottam a szintérzékelő potinak és felkötöttem, mintha fixen nagy terheléssel menne.
Így is próbáltam, lényegesen jobban lassul, de a legnagyobb meglepetés, hogy a tárcsa hátul nem tisztul jobban, ergo tényleg nem szól bele a fékerő elosztásba, vagy legalábbis nem látványosan. Ezt a kreténséget! :eek:

Jó, jó hibrid rendszer, meg itt sok minden van,vagy éppen nincs a hibridség miatt, de mégis.
Természetesen leteszteltem a parkolást is, amióta átvágom a  terheléssel, és láss csodát, valóban elszúrja a beparkolást. Pontatlanul mellé parkol az előzetesen beállítottnak.
Szóval lényeg a következő:
-nem lehet ennél az autónál ész nélkül az egykori információkra támaszkodni, mert lehetnek meglepetések.
-a hátsó fék működtetésébe az égvilágon semmi beleszólásunk nincs
- az előző ismeretében tudatosan kisebb fékerő lehet hátul elkerülendő a blokkolást, amit meg az ABS/ESP lekezel, ami azért a stabilitást szolgálja
- egy módon lehet a hátsó féket külön működtetni, ha a stabilitáskontrollt használva ortolós kanyarokat veszünk, mert akkor az azonos oldali hátsó fékkel korrigál

döbbenet  :eek:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2013.05.29 15:23:49
Sziasztok! Egy olyan problémám lenne, hogy a nagy esözésnél nem folyik ki az esövíz...
(prius 2005)
Érdemes lenne magasnyomású mosóval átfújni mosásnál, elől az ablaktörlő felfogatása alatt folyik ki mind2 oldalt, oda érdemes koncentrálni, esetleg megkeresni alul is a kivezetést, ill száraz időben önteni kell 1 kancsó vizet és alul figyelni hogy jön ki. (annó swift-el jártam úgy hogy véletlen felnyúltam alul a kivezető csatornáján mosás közben és észrevettem hogy tök sáros, pedig ott még nem mostam, így nagynyomásúval kitakarítottam, utána végig tiszta volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.05.30 06:32:22
elöl és valahol hátul is lögybölödik (bár nagyobb kanyaroknál jönn ki böségesen a kerék tájékárol).
A hátsó lötybölődés nem az üzemanyaga  tankban? Mert azt rendszeresen hallani teletank után 50...200km-en át, utánna elhallgat, mert már nem csobog úgy. Az eslő meg szerintem is az ablakalatti. Előző autómnál is rendszeres volt, h egy összeszűkülő kis gumi lefolyó volt benne, ami egy falevéllel el is dugult (Kiszedés után már jó lett, nem dugult el többet). Lehet itt is csak egy takarítás kell. De hogy hol az a lyuk, itt még nem tudom!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.05.31 12:30:31
Na, mintha kezdene látszani némi tisztulás a hátsó tárcsán, de még mindig csodálkozom a jelenségen.
Pedig ha belegondolok, hogyha egyszer tudja a kocsi terheltségét, a hátsó rész magasságát simán tudna egy xenon lámpát folyamatosan megfelelő magasságban tartani, fékerőt elosztani, ha kell a kamera képét korrigálná.
A fene se érti ezt a rendszert. Egy részt olyan okos, más dolgokban meg kőbalta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.05.31 13:46:13

Valamit valamiért! Ha mindent tudna, nem lehetne fejleszteni, és 5x ennyibe kerülne! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Misi - 2013.05.31 14:52:26
Vásároljanak Önök dolgokat (http://www.juicedhybrid.com/).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.14 10:06:05
Sziasztok!

Lenne egy kis problémám. A kormány jobb oldali gombsorai néha nem működnek (Prius 2 '07). Először az Info gombot nyomogatva nem történt semmi, akkor a mikrokapcsolóra gondoltam (de még nem szedtem szét), de most már a belső levegő keringetés gombra nyomva az sem működik, érdekesség képen az Energia monitort és a Fogyasztás diagramot működteti néha. Néha meg tök normális.

Tapasztaltatok már ilyen hibát?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.07.14 17:13:21

Szerencsére még nem tapasztaltam ilyent (remélem nem is fogok), de én inkább a kormányátvezetőre gondolok, inkább az szokott gyenge pont lenni sok autónál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.14 22:11:15
Én is arra gondolok, de akkor nem szoftver hiba, mert néha olyan mintha későn reagálna rá.......
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.14 22:39:04
Sziasztok!

Lenne egy kis problémám. A kormány jobb oldali gombsorai néha nem működnek (Prius 2 '07). Először az Info gombot nyomogatva nem történt semmi, akkor a mikrokapcsolóra gondoltam (de még nem szedtem szét), de most már a belső levegő keringetés gombra nyomva az sem működik, érdekesség képen az Energia monitort és a Fogyasztás diagramot működteti néha. Néha meg tök normális.

Tapasztaltatok már ilyen hibát?
mázlid van, ha lehet erre ezt mondani.
Igen. Én éppen a múlt héten javítottam az autómat ugyanezzel a hibával. A spirálkábel egyik vezetéke szakad meg. Az ebayról amcsiból rendeltem gyári kábelt. Itthol 84 ezer pénz, horror. Ebayon a gyári 42 volt postaköltséggel. Van amcsi utángyártott is az 20 körül van. Kb fél óra kicserélni. Gyerekjáték. Nállam az lehet a gond, hogy napi 4szer kell kopptól koppig tekerni a kormányt csak a garázsból kiálláshoz. Szerintem hosszú a tengelytáv. Remekül alá lehet és sokszor kell is tekernii a kormányt. Meg könnyű is. Úgy látom ez a 2007es évjárat hibája lesz. Az enyém is az. Ami érdekes, hogy a toyodiy oldal a 30 as végű alkatrészkódot hoz rá. A kocsiban 20as volt. Remélem ez valami javított változat mert nincs kedvem 3 évente cserélni. Persze nem erre számítottam a priustól, de hát ezt dobta a gép. Ha tudok segíteni kérdezz bátran!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.14 23:12:45
Itt a megoldás a gondodra. Egy hét alatt itt van.

http://item.mobileweb.ebay.com/viewitem?index=0&sbk=1&nav=SEARCH&itemId=280957903135
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.14 23:15:51
Ez meg a javított vagy utángyártott nem tudtam a különbséget felfedezni. Tök így néz ki a gyárinak kétszer ennyiért eladott darab is.

http://item.mobileweb.ebay.com/viewitem?index=0&sbk=1&nav=SEARCH&itemId=281101783635
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.14 23:28:26
Egyébként mint technikai érdekesség sem volt utolsó a történet. Ugyanis ha belegondoltok a rengeteg gombhoz egyenként 2-2 vezeték kellene. Annyi madzagot meg lehetetlen a kormányra vinni. E helyet azt csinálták hogy a gomb soroknak tehát a jobb,  bal panelnek 3- 3 vezetéke van. Sorba kötött ellenállások vannak. Minden ellenállás után van egy kivezetés egy gombhoz. A vezetékre  egy refferencia feszültséget adnak. Mivel minden gomb más számú sorba kapcsolt ellenállást jelent más a feszültségesés . Ezt figyeli a vezérlő a központi kijelzőben, így tudja hogy mit nyomtunk meg. Nekem nagyon tetszik ez a megoldás. Nagyon ötletes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.07.15 08:29:25
Nekem nagyon tetszik ez a megoldás. Nagyon ötletes.
Én azt hittem simán adatbuszon kommunikál, ahoz is elég 3 max 4 vezeték! Lufinak persze külön két madzag pluszban, de az gondolom amúgy is ezen kívül van!

(Egyébként tudsz hszt szerkeszteni is ;) )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.15 08:40:58
Köszi b.c. a segítséget!

Érdekes, hogy a Map gomb az mindig jól megy csak a többi szaródik el illetve a másik gomb aktiválódik, amelyiket nem is nyomom. :) Így, ahogy leírtad érthető is lehetne.

Először is megnézzük, hogy mit ***tak el Toyodáék, aztán ha reménytelen, akkor jöhet az ebay. Köszi a linkeket is.

Ez felszereltség függő? Ugyan az van az IPA + Navisnak, mint a mezeinek?
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.15 08:51:03
b.c.,

le tudnád írni röviden, hogyan kell cserélni? Előre is köszi.

Üdv:
  Szabolcs
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.15 10:00:17
Én azt hittem simán adatbuszon kommunikál, ahoz is elég 3 max 4 vezeték! Lufinak persze külön két madzag pluszban, de az gondolom amúgy is ezen kívül van!

(Egyébként tudsz hszt szerkeszteni is ;) )
szerencsére nem így van. Akkur kellene egy vezérlő egység csak a gomboknak. Akor meg a gatyánk is rámenne. Állítólag az opel vectrában a spirálban van a vezérlő. Ők még ennyire sem örülnek egy ilyen akciónak. Ez egy egyszerű frappáns és szerintem hibamenes megoldás. Mondom az én esetem elég extrém. Vártam is hogy meddig fogja bírni. Most egy műszerész kollégával próbáljuk tartaléknak megmenteni ami benne volt. Netről veszek majd flexibilis vezető ragasztót 500 ft-ért. Már szét van borítva a spirl doboza. Szépen igényesen van egyébként megcsinálva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.07.15 10:28:44

Persze akkor kéne vezérlő is, de azt hittem a gombok paneljére van integrálva! De akkor ezek szerint nem! Egyel kevesebb hibalehetőség! :) Szerencsére nem tudom hogy milyen! :)

Szababo:

Itt (http://priuschat.com/threads/how-does-one-remove-steering-wheel-cover.51297/) egy leírás a szétszerelésről! Kis aksit lekötöd, kormány hátulján van két kis kupak, mindegyik alatt egy-egy csavar, azt leszeded, csavarokat kicsavarod, ekkor a légzsák kihúzható. Óvatosan széthúzod a 2 (?) légzsák csatit és a földelő vezetéket.

Persze ne rakd gyújtásra lehúzott lufival, mert egy nem magától törlődő (csak törölhető) légzsák hibád lesz, és addig nincs légzsák összerakás után sem. Persze ha a kis aksit lekötötted, akkor nem is fogod tudni gyújtásra (vagy ready-be) rakni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.15 10:40:41
Köszi b.c. a segítséget!

Érdekes, hogy a Map gomb az mindig jól megy csak a többi szaródik el illetve a másik gomb aktiválódik, amelyiket nem is nyomom. :) Így, ahogy leírtad érthető is lehetne.

Először is megnézzük, hogy mit ***tak el Toyodáék, aztán ha reménytelen, akkor jöhet az ebay. Köszi a linkeket is.

Ez felszereltség függő? Ugyan az van az IPA + Navisnak, mint a mezeinek?
 
a map az más szálon van. Az info és a kör alakú kapcsoló gombjai szünnek meg
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.15 11:17:27
Köszi a segítséget. Már lent van a kormány, látjuk a spirálos cuccost. Ezt hogyan kell kiszedni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.15 17:01:39
3 köröm tartja
egy felül kettő alul
kézzel kipattintható
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.15 17:07:15
Kiszedett állapotba semmit ne tekrj el!
A spiral kábel alatt van a kormány szöghelyzet adó
arra vigyázz, gyanítom drágább, mint a spirálkábel
Más rész ne haragudj az őszinteségért, de butaság volt szétszedni a másik alkatrész nélkül.
Az, hogy javítható-e nagyon kétséges. Mi is csak poénból álltunk neki, de már a szétszedés is kétemberes.
Forrasztani nem lehet, mert minden megolvad én ezért fogom venni a vezető ragasztót.
De egyelőre nincs meg hol van megszakadva. Általában a csatlakozók környékén  szokott megszakadni a rézszalag, ami nincs 1 mm sem.
Szóval így kétszer dolgozol.
Ráadásul ha nem jön össze és nem tudod visszarakni hiányolni fogja a légzsákot. Ha egyáltalán nem teszed bele
Az ESP sem fog működni, szóval ennek így egyből nekiesni nem sok értelme volt. Szerintem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.15 17:14:53
A spirálcucc alján lévő sárga csati kicsit trükkös.
Biztonsági csatlakozós.
Az oldalán lővő kis nyílásba egy csavarhúzót kell tenni és ahogy tolod le a csatit kireteszeli magát és szépen lejön.
Arra figyelj, ha jól csinálod akkor minden könnyen jön. Ha nem akkor nem feszegetni kell, mert azzal csak szétcseszni lehet.
Akkor rá kell jönni, hogy hogy nyílik. Japán móka, toyota origami.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.15 20:55:22
Na, ki lett szedve az alkatrész, körbe lett fényképezve és már találtam is egy bontót ahol 10 eHUF-ért nekem adják. Számba megegyeznek, így nem kell azzal sem kínlódni.

Amúgy vissza lett pakolva minden a helyére és még a gombok is működnek. Nem valószínű, hogy így is marad, de most minden frankó.

Te írtad b.c., hogy gyerekjáték (nyilván Neked), szerintem nem az (aki most lát először ilyet). Azért köszi a segítséget.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.16 15:17:12

bocs, nekem az volt. De nekem is rosszul esett, hogy egyáltalán szükség volt rá. Én is kérdeztem a bontókat akkor nem volt. Egy tapasztalattal több.
Remélem sikerrel jársz. Én arra gondoltam abból hogy neked is ez a szál halt be hogy ez valami gyártási hiba lehet. Ergo érdemes lenne a viszahívások közt nézelődni. Bár így utólag max arra számíthatunk hogy egy nagyobb akció keretében cserélik mindenkinek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.07.17 10:57:50
Jaja, valószínű technológiai hibás az alkatrész. Sajnos visszahívásról nem hallottam, valószínű nem értük el a kritikus tömeget és mi már nem fogjuk gyarapítani a statisztikát. :)

Egyébként köszi még egyszer a segítséget, én bizti a mikrokapcsolokkal kezdtem volna a küzdelmet feleslegesen.

80ezer forint biztos, hogy beárnyékolta volna a kezdeti barátságunkat, de így 10 ropi meg egy kis szívás az még belefér, bár nem örülök neki.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.07.17 14:13:40
Nekem egyértelmű volt a spirálkábel.
Először közép állásban nem működött az összesen 4 gomb. Kicsit balra vagy jobbra tekerve minden jó lett.
Majd kb egy hét után már tekert állapotban sem működtek a funkciók.
Csak kontakthiba lehetett olyan helyen, ami mozog a tekerés közben. Sem a gombsor, sem a a csatlakozó nem mozog tekeréskor, csak a szalagkábel tud megszakadni azok is a csatlakozókhoz közeli helyeken.
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NoName - 2013.07.18 21:49:09
Azért bátor vagy :)

Én ugyan árammal foglalkozom, de nem szedném szét a kocsim. Inkább a szervíz. Azért nem szeretném hogy ha valamit elrontok és balesetet szenvedek akkor gáz legyen (és esetleg még pl. az esp se működjön). Autókhoz nem értek :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2013.08.04 00:00:10
Egyébként mint technikai érdekesség sem volt utolsó a történet. Ugyanis ha belegondoltok a rengeteg gombhoz egyenként 2-2 vezeték kellene. Annyi madzagot meg lehetetlen a kormányra vinni. E helyet azt csinálták hogy a gomb soroknak tehát a jobb,  bal panelnek 3- 3 vezetéke van. Sorba kötött ellenállások vannak. Minden ellenállás után van egy kivezetés egy gombhoz. A vezetékre  egy refferencia feszültséget adnak. Mivel minden gomb más számú sorba kapcsolt ellenállást jelent más a feszültségesés . Ezt figyeli a vezérlő a központi kijelzőben, így tudja hogy mit nyomtunk meg. Nekem nagyon tetszik ez a megoldás. Nagyon ötletes.

Üdv a Can-bus világában.  :flowers: :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.04 10:31:11
Üdv a Can-bus világában.  :flowers: :D
Igen, de ez nem az!!!!
Éppen ez a poén benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2013.08.04 11:57:09
Éppen ez a poén benne.
Igen,kevés vezeték,és egyszerű kapcsolók. Nem CAN-os és nem kell a címzéshez + elektronika.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.05 06:18:38
Így van.  :clap:
De a renault-sok ezt nem tudhatják.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2013.08.06 16:15:21
A ZX81 1980-ban már ezt használta billentyűzet mátrixnak. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2013.08.06 17:21:58
Így van.  :clap:
De a renault-sok ezt nem tudhatják.  ;)

Nem biza! Viszont 1200 km után frissen és üdén szállok ki a verdából, köszönhetően az ülésnek.  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2013.08.06 19:19:24
Nem biza! Viszont 1200 km után frissen és üdén szállok ki a verdából, köszönhetően az ülésnek.  :yes:
De a Prius-osok ezt nem tudhatják. ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.06 21:46:42
Ma voltam a klimat toltetni, mert nem nyomott szinte semmi hideget. Megneztek, minden rendben volt, szerintuk "vezerlesi" problema, azaz hiaba allitom jegsarki hidegre, akkor is csak valami 1-2fokkal fuj hidegebbet, mint ami kint van, ha eppen nem meleget. Ha a motor nem jar, hallok valami zugast a motorterbol, de az a HVAC ventilator is lehet, nem pedig a klimakompi. Valakinek volt mar ilyen nyugje?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2013.08.06 22:51:04
Nekem is visít szó szerint a klíma, amikor hűt nem járó motornál. Amikor "beáll" a megadott hőmérsékletre, akkor elhallgat és csak ciripelget magának. Offos autónál volt ilyen problémánk, hogy vezérlésre fogták, valójában a gázt "felejtette el" leellenőrizni a szerelő. Számlára azért felírták.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.07 05:45:19
De a Prius-osok ezt nem tudhatják. ;)
:yes: na igen...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.07 05:48:45
Ma voltam a klimat toltetni, mert nem nyomott szinte semmi hideget. Megneztek, minden rendben volt, szerintuk "vezerlesi" problema, azaz hiaba allitom jegsarki hidegre, akkor is csak valami 1-2fokkal fuj hidegebbet, mint ami kint van, ha eppen nem meleget. Ha a motor nem jar, hallok valami zugast a motorterbol, de az a HVAC ventilator is lehet, nem pedig a klimakompi. Valakinek volt mar ilyen nyugje?
itt még nem találkoztunk ilyennel. Ha a gáz benne van és benne is marad akkor nem kizárt hogy igaza lesz a bácsinak. A kompresszort amikor elkezd dolgozni egyértelműen lehet hallani. És konkrétan azt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.08 02:43:17
itt még nem találkoztunk ilyennel. Ha a gáz benne van és benne is marad akkor nem kizárt hogy igaza lesz a bácsinak. A kompresszort amikor elkezd dolgozni egyértelműen lehet hallani. És konkrétan azt.
Hallani a kompresszort, sikit rendesen. Most tesztelgettem, es ha a huvos garazsbol indulok rogton klimaval, fuj valamennyi hideget, de eleg szolidan. De ha a napon allt, 10 perc utan is csak forro levegot fuj. Lehet, hogy a komresszor fordulatszama tul alacsony?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.08 06:24:14
Hallani a kompresszort, sikit rendesen. Most tesztelgettem, es ha a huvos garazsbol indulok rogton klimaval, fuj valamennyi hideget, de eleg szolidan. De ha a napon allt, 10 perc utan is csak forro levegot fuj. Lehet, hogy a komresszor fordulatszama tul alacsony?
Én inkább a gáz vonalon mennék tovább, töltse fel valaki más, mert lehet nem is töltött bele! Nagy spilerek azok is... Nem látod ugyanis, h tényleg belerakja-e... Leszívja a gépe a teljes rendszert, megpucolja, újraolajozza, majd kiegészítve a gyári mennyiségre visszatölti. Aztán vagy visszatöltöi vagy nem... Azt utána ráfogja, hogy lyukas a rendszer,  újra fel kell tölteni.

Csinálj gáz festést, hátha ereszt valahol! (ne ugyanott)

Nem igazán hallani autóknál, hogy a kompresszor lenne a ludas! Több autómnál is voltam aktív fórumtag (immáron kb 9-10 éve), és egyiknél sem hallottam még a kompresszort, h behalt volna. De a Priusok között sem. Vagy a vezérlésre szintén igaz, akkor a többi része miért működik (még a kompresszor is bekapcsol).

Mindenesetre szerintem addig ne nagyon használd, mert ha tényleg a gáz hiányzik, akkor a kenés is hiányzik! Nehogy aztán még nagyobb legyen a baj.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.08 11:19:56

Koszi! Penteken elviszem a Toyotahoz, hogy nezzek meg ezt a vezerles kerdest, mast ugysem tudnak csinalni, aztan majd mondanak ok is valamit. Tenyleg furcsa, hogy egy kicsit nyom csak, en is a gazra tippeltem. De nyomasprobaztak, es rendben volt, es a rendszerben levo gazt toltottek vissza, nem kertek erte semmit, csak a nyomasproba arat. Ha tolteni jobb lett volna, megtoltottek volna meg plusz 7k-ert, szoval nem hiszem, hogy at akartak volna ***ni...
mindenesetre szombaton megyun egy hosszu kirandulasra, uh. jo nagy szopo  :cry:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.08 11:42:04
nem kertek erte semmit, csak a nyomasproba arat. Ha tolteni jobb lett volna, megtoltottek volna meg plusz 7k-ert, szoval nem hiszem, hogy at akartak volna ***ni...
Hát akkor nem tudom. Mindenesetre szerintem sanszos, h minden rendben lesz a vezérléssel, és a kompresszorral is, illetve nehogy már az legyen a baja!

Már tényleg semmi köze, de pollenszűrő nincs eldugulva? Bár akkor semmit sem fújna (meleget sem), csak belső keringetésen... Eddig én még csak olyan hibával találkoztam, hogy a hideg-meleg állító csappantyú kis szervómocija volt behalva, és csak fűtő/csak hűtő állásban ragadt, de itt az sem játszik...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.08 21:56:22

Pollenszurot csereltek a klimasok frissen. Nagyon gyanus ez a gaz, esetleg lehet, hogy "rossz" hutogozeg van benne? Egyebkent en is a gazra gyanakodtam, mert pl. tavaly nyaron meg ment melegben, bar mar akkor is gyengenek tartottam. Ezert volt gyanus, hogy kiszokott a gaz, de hat azt mondtak, nyomas OK volt. Holnap raneznek majd, meglatjuk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.08 23:20:38

én a szervómotor jóságát azért ellenőrizném.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.09 10:08:16
én a szervómotor jóságát azért ellenőrizném.
jo otlet, majd mondom nekik!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bepi81 - 2013.08.09 10:58:12
Pollenszurot csereltek a klimasok frissen. Nagyon gyanus ez a gaz, esetleg lehet, hogy "rossz" hutogozeg van benne? Egyebkent en is a gazra gyanakodtam, mert pl. tavaly nyaron meg ment melegben, bar mar akkor is gyengenek tartottam. Ezert volt gyanus, hogy kiszokott a gaz, de hat azt mondtak, nyomas OK volt. Holnap raneznek majd, meglatjuk.
Műszerrel ellenőrizni kell az ún. alsó- és felső nyomást is. Ha túl van töltve, akkor is letilthat a kompresszor és nem lesz hűtés. Töltés előtt, ilyen nagy melegben érdemes a gázleeresztő szelepen kiengedni némi gázt. Egészen addig lehet, amíg olaj nem akar távozni, azt meg kell akadályozni, tehát, tovább nem kiengedni a gázt. Működnie kell ezután a klímának és hűtenie kell a rendszernek.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.09 16:32:55

Na meglett a ***. Ezt a szelepet kell cserelni:
http://www.toyodiy.com/parts/p_U_200609_TOYOTA_PRIUS_NHW20L-AHEEBA_8714.html?hl=88515
Erdekes, hogy elromlott. Szerintetek hasznalhatom azert a klimat?
Egyebkent a szervizben kb 15perc alatt megneztek, es nem is kertek erte semmit. Csak az alkatreszt kell megrendelni Japanbol, ugyhogy par hetig meg izzadni fogok a kocsiban rendesen  :no:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2013.08.09 18:36:06

És mennyibe fáj?
Írtam egy privit is, majd pillants rá légyszi! ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.09 20:59:44
És mennyibe fáj?
Írtam egy privit is, majd pillants rá légyszi! ;)
38k lenne szervizben, japanbol sajat magam rendelve eredetikent 12k+posta+vam (20korul), beszereles gondolom 10k alatt. Remelem!
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bepi81 - 2013.08.09 21:02:57
Drukkolok, hogy valóban ez legyen a baja!
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2013.08.09 21:06:33
Drukkolok, hogy valóban ez legyen a baja!
koszi! ha nem, irgumburgum lesz a szervizben  :D
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2013.08.10 11:58:30
koszi! ha nem, irgumburgum lesz a szervizben  :D

:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.10 13:10:26
Na meglett a ***. Ezt a szelepet kell cserelni:
Expanziós szelep? Kíváncsi lennék,  mitől romlik az el, és gondolom nem csak állítani kellett volna rajta? Lehet azt állítani (rugó előfeszítést)?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.10 13:36:55
Az expanziós szelep áll egy szelepből és egy őt működtető membránból. Nyomás különbségi szelepnek is szokás nevezni mert a  nagynyomású és a kisnyomású tér is hat rá annak arányában intézi az elpárologtatandó magas nyomású oldalon folyékony gáz utastéri hőcserélőbe jutó mennyiségét. A membrán másik felében ugyanaz a hűtőközeg van. Ezzel végzi a hőmérséklettel arányos mennyiség szabályzást. Állítani nem lehet. Problémája mint ahogy a fentiekből kitűnik a membrán sérülése, gázvesztés vagy valamilyen belső megragadás stb lehet. Nem javítható. Egyébként nem jellemző hiba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2013.08.11 09:05:34
na de mitöl sérüt meg? :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.11 10:37:11
Az expanziós szelep áll egy szelepből és egy őt működtető membránból.
Köszi az infót!  Azt hittem csak egy sima rugós előfeszítésű golyós  szelepű cucc, hőmérséklet  kapcsolással (hasonlóan mint egy termosztát).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.11 13:48:04
Majdnem olyan. Javíthatóság szempontjából mindenkép. ::)
Mitől sérül? Nem kell annak sérülni. Ha megragad már nem jó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2013.08.11 23:01:10
Üdv Urak.

A kérdés, nektek nincs egyfajta rezonancia a benzinmotor felől bizonyos, (kb 50%-os) fordulatszámon? Már egy ideje elkezdett előjönni de annyira szűk fordulatszám tartományban van hogy nem igazán foglalkoztam vele. A másik hogy hidegene nektek is kerepel a benzinmotor? Mert ez ilyen mér két éve csak gondoltam feldobom a kérdést. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2013.08.11 23:32:19
Szerintem a kettős tömegű lendkerék lesz, vagy a kuplung.
Lol.  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.12 07:46:07
A másik hogy hidegene nektek is kerepel a benzinmotor? :)
Hidegen elég hülye hangja van, az tény! :) Mintha egy benzines és diesel között lenne valahol (de azért a benzineshez közelebb)!
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2013.08.12 07:50:35
Hidegen elég hülye hangja van, az tény! :) Mintha egy benzines és diesel között lenne valahol (de azért a benzineshez közelebb)!
Az enyémnél még egyik jelenség sem tűnt fel. Ha gondolod meghallgathatod az enyémet valamikor és akkor már lesz összehasonlítási lehetőség.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.08.12 08:08:46
Igen. Pár másodpercig elég csattogósan, zakatolósan megy. Elvileg az attkonson ciklus miatt van, nem kelll foglalkozni vele. A bezörgés lehet hővédő lemez is, de tekntve hogy nem egyszerű motorfordulatot növelni, így a helyét megtalálni sem egyszerű.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.12 08:33:03
Igen. Pár másodpercig elég csattogósan, zakatolósan megy. Elvileg az attkonson ciklus miatt van, nem kelll foglalkozni vele. A bezörgés lehet hővédő lemez is, de tekntve hogy nem egyszerű motorfordulatot növelni, így a helyét megtalálni sem egyszerű.
De, ha ráállsz a gázra, valameddig felpörgeti!

KMR: Köszi, engem nem érdekel összehasonlítás, mert tudom, h semmi baja, ilyen! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2013.08.12 11:16:29
Kowee-nak akartam, írni, csak rossz helyről idéztem, bocs.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2013.08.12 11:20:03
Köszönöm az ötleteket. Akkor a csattogást ignárlom a hővédőket pedig megnézem :) Arra gondoltma én is csak egyszerűbb volt írni mint lemenni és befeküdni a kocsi alá :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.08.12 11:35:50
Kowee-nak akartam, írni, csak rossz helyről idéztem, bocs.
Én is csak gonoszkodtam! :)  :devil:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lizard - 2013.11.06 09:46:30
Sziasztok kéne egy kis gyors segítség (tudom, hogy nem ez a megfelelő topic, de a gyors megoldás érdekében mindent be kellett dobnom, talán Ti is tudtok segíteni).
Adott egy kulcs nélkül indítható yaris, ami olyan helyre parkolt (már nem először), hogy valami leárnyékolja a kommunikációját, azaz ha leáll az autó, akkor bezárni sem lehet a távival és elindulni sem akar az autó.
Az autó újra ott parkol (nem tudom, eddig hogy, de megoldódott az elindítása) és nem akar indulni. Két óra volna a megoldásra, kérlek mondjatok okosat. Köszi
Óra indul: 9:21
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2013.11.06 10:07:16

Kulcs hely nincs ahova be tudod dugni a kulcsot, mármint az egész "kulcs" szerkezetet?
Prius 2-esnél van ilyen és ki/be kapcsolhao a keylesgo rendszer.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lizard - 2013.11.06 10:14:19
nem tudok róla, az ajtókat zárja a távibn lévő kulcsszár
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2013.11.06 11:09:10
nem tudok róla, az ajtókat zárja a távibn lévő kulcsszár
Vmi biztonsági megldásnak lennie kell, ha lemerül az elem, akkor is ez a helyzet áll fent...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lizard - 2013.11.06 11:11:31
elindult  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2013.11.06 11:13:29
Vmi biztonsági megldásnak lennie kell, ha lemerül az elem, akkor is ez a helyzet áll fent...
Távirányító a bekapcsoló gombhoz közel téve? Talán a hármas prisoknál van ez mint vészmegoldás
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lizard - 2013.11.06 15:01:32
igen, közel a bekapcs gombhoz
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2013.12.02 14:42:04
Sziasztok!
Olvastam már népítéletben is valakit, aki a prius egyenesfutására panaszkodott.
Ezzel kapcsolatban írok, kinek milyen érzése van ezzel? Én kb egy év alatt nem bírtam megszokni, hogy nem atombiztos a kormányzás. :hmmmm:  Városi tempónál nem rossz, de országúton vagy pályán, mintha folyamatosan korrigálnom kéne az egyeneshez.
Valakinek hasonló tapasztalat itt a fórumon? Mit javasoltok megnézésre elsőnek? Én egy egyszerű futómű állításra be fogok jelentkezni, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
2007-es évjárat, kicsivel 165e km után vagyok, gyári gumiméret, fél éve centrírozott gyári alukerekek. Egyébként "önparkolós" az autó, bár nem tudom befolyásol-e valamit is.
Köszi előre is. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2013.12.02 20:51:54
Ez fura. Nekem semmi gondom az egyenesfutással. Pályán sem. Szépen egyenesen megy a kocsi nagy sebességnél is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Misi - 2013.12.02 21:35:55
Detto.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2013.12.02 22:43:39
Akkor első körben egy futóműves lesz.
Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2013.12.03 09:52:05
Akkor első körben egy futóműves lesz.
Köszi.
Egyenesfutása jó, nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy amerikai stílusban kicsit hajókázós, puha rugózású, billegős az autó, ezenkívül, vagy emiatt elég érzékeny az oldalszélre. Ha mindezeket összevetjük, plusz még a vajpuha szervót, épp az jön, hogy kicsit szokni kell az egyenesfutást!
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2013.12.07 23:40:45
Jártam futómű ellenőrzésen, kis kormány egyenesség állítást csináltak, azon kívül minden rendben. Ez van, szokni kell :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2013.12.15 19:27:42
Ez szerintem sajátosság. Nekem is úgy tűnt, hogy sokkal többet kell korrigálni, mint a többi ezelőtti járgányomnál.

Aztán megszoktam és most már eszembe sem jutott, ameddig fel nem hoztad.  :)

Így utólag lehet, hogy a 205-ös guminál kevésbé érzem, mint a 195-ösnél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2013.12.25 21:03:10
Szerintem én voltam az az elvetemült, aki akkor és most is azt álítja, hogy az egyenes futás és az egész futóműgeometria csapnivaló. Szerintem ez a túlszervózott elekltromos szervóval van kapcsolatban. Nekem is állandóan korrigálni kell. Szintén beparkololós 2007-es cucc. Mondjuk nekem az egész autóról radikálisabb véleményem van. Szerintem ez a zseniális hajtáslánc megérdemelt volna egy jobb autót. Mondom ezt úgy hogy nagyon szeretem, és ma is ilyet vennék. Éppen ezért fáj hogy maga a kocsi ilyen vacak. Kényelmetlen, kopra kanyarodva befeszül a futómű, pedig törve nem volt. Rugózása csapnivaló, elpatog az első kerék ami meg meghülyíti az abs-t illetve a regeneratív fékezés-abs átkapcsolást és még folytathatnám. A szélvédőn tükröződő műszerfal egyenesen nevetséges. Ez különösen igaz akkor ha hozzáadjuk hogy az én gépem 8,6 milla volt anno. Szóval komoly előnyei vannak a gépnek ezért van ilyen a garázsban, de erősen kompromisszumos mint autó. Nagyon kell szeretni hogy jól érezze magát benne az ember, mint autóban. Ez az iaaság!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.01.02 10:26:11
Ez az iaaság!
Egy az egyben leírtad a véleményemet! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.01.02 10:42:52
Ugyan nekem már P3-am van, de a fentiek egy része erre is igaz...
pl. Miért nem bírtak puha műanyagokat használni, mikor már a 90-es évek Corolláiban is az volt.
És igen, az a baj, hogy cirka 9-10milláért vesz az ember újonnan egy ilyen autót, de a minőségérzet max 3-4 milliósnak megy el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.01.02 10:50:42
Azért, mert a PIII-ba valami "bio" műanyag cuccokat raktak. Csak sajnos rondán néz ki, meg nyöszörög. Azzal nagy vonalakban én is egyetértek, hogy nem a beltér minőségéért lehet szeretni a Priust.

Viszont nekem érdekes módon egyenesen megy, nem kell korrigálnom állandóan, vagy ilyesmi. A kormányzása valóban "döglött", de az egyenesfutására nincs panaszom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2014.01.03 22:56:07
A 3-as Prius belsejét 100%-ig újrafelhasznált anyagokból csinálták. Egy videóban láttam. Ezért olyan, amilyen. Ha innen nézzük, akkor nem is olyan rossz.  :cool2:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.26 21:55:19
Nem kifejezetten hiba, de hamarosan esedékes lesz. Tud valaki olyan emberről aki itthon cseréltette (vagy cserélte) már a vezérműláncot II-es priusban?
Az előírás valahová 160.000 környékére javasolja, és habár az enyémben óra szerint 180.000 környékén jár (ami valóságban inkább 250) azért már hallok olyan hangot ami utalhat a lánccsere szükségességére. Maga a szett nem vészes mert 22.000 a komplett készlet, de ha találok valakit akkor nem állok neki vesződni vele :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.01.26 23:12:07
Van benne vezérműlánc? :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.26 23:50:58
Van benne vezérműlánc? :D
Persze hogy van. Valahogy meg kell hajtani a vezerlest es szijat nem hasznalnak, a nyomorudas modszer meg mar nem nagyon divik :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2014.01.27 07:58:20
Nem kifejezetten hiba, de hamarosan esedékes lesz. Tud valaki olyan emberről aki itthon cseréltette (vagy cserélte) már a vezérműláncot II-es priusban?
Az előírás valahová 160.000 környékére javasolja...
Milyen előírás javasolja? Általában motor élettartam a lánc.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 09:31:48
Milyen előírás javasolja? Általában motor élettartam a lánc.
Talán a priuschat-on olvastam pár topicban de van ahol 160.000 kilométert, van ahol 90.000 mérföldet mondtak rá. (megint máshol pedig élettartamot) viszont hidegen szelephngja van a kocsinak. Mondjuk már a kzedetektől fogva és volt lehetőségem másokét is meghallgatni, volt ahol hangosabb volt ahol halkabb. Viszont erre lánccserét mond mindenki elsőre. Egyelőre, ha jobb idő lesz lebontom a szelepfedelet megnézni lóg-e a lánc, csak amolyan érdeklődés szinten merült fel a dolog mert mondjuk 20 ropiért nem állok neki itthon. (30-ért már igen :) )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.01.27 09:56:50
Persze hogy van. Valahogy meg kell hajtani a vezerlest es szijat nem hasznalnak, a nyomorudas modszer meg mar nem nagyon divik :)

Vicceltem. >.< Megnéztem angol szervízkönyvet. USA-ban 105k mérföldnél van egy Inspect Drive Belts, így többesszámban. Ez lehet az vajon?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 10:32:31
Vicceltem. >.< Megnéztem angol szervízkönyvet. USA-ban 105k mérföldnél van egy Inspect Drive Belts, így többesszámban. Ez lehet az vajon?
Nem nem. Az a vízpumpa szíj (belt)
A vezérműlánt a cam chain vagy timing chain.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.01.27 11:43:06
Az nincs benne egyik service checklistben sem, ami nekem megvan. Drive shaft van még benne, az a kardántengely talán? Nem értek a motorokhoz. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 11:54:25
Az nincs benne egyik service checklistben sem, ami nekem megvan. Drive shaft van még benne, az a kardántengely talán? Nem értek a motorokhoz. :(
Igen az a féltengely (elsőkerekeseknél) és kardántengely (a hátsósoknál)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 13:37:23
Milyen előírás javasolja? Általában motor élettartam a lánc.
Na közben szétkaptam a szelepfedelet és a lánc a jelek szerint jó még. Nem lóg, a nyúlása is benne van a határétékben. két kipuff szelephézag áll 0.31-en ami még benne van a tűrésben. Így most dilemmában állok hogy ha úgyis teljesen rendbe szedem a kocsit tavasszal, akkor cseréljem-e benne ezt is. 9 éves kocsiról beszélünk így a vízpumpát berendeltem a termosztáttal, hátsó teló védőgumival (csak rugó összehúzót kell keresnem) és a féltengely gumiharang is cserés lesz hamarosan. Erősödik bennem az érzés hogy ebben a kocsiban 3 éve mikor vettem, nem 107.000 volt, hanem inkább a saccolt 240-250.000. Végülis gond nincs vele, ez inkább csak TMK :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.27 20:13:01
Az indításkori szelephang az én toyota szerelő ismerősöm szerint normális. Előszöris hidraulikus a láncfeszítője. Amig oda nem ér az olajnyomás kicsit csöröghet. Gondolom a 0w-s olaj javítja ha bántja a füled. Másik hogy tudtommal a bemelegítési fázisban állít a vezérlési időn talán a gyorsabb bemelegedés miatt. Illetve nem kell elfelejteni hogy atkinson ciklusú a motor. Ergo lehet hogy a hidegindításon átesett motor 1-2 percig nem jár szépen.
Egy szóval úgy jó, ahogy van. Én nem bántottam volna. Főleg úgy volt felesleges megbontani hogy nem tudod hogy mi a jó érték.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 20:34:18

Csak a szelepfedelet szedtem le (tavaly cseréltem tömítést) és megvannak a gyári értékek.
http://kowee.eu/prius/szelephezag.jpg
A feszítő pedig elvileg nem hidraulikus hanem rendes rugós feszítős. Igaz ki nem szedtem, de a manual szerint ez van benne:
http://kowee.eu/prius/feszito.jpg
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.27 20:53:44
A rugó előfeszítésnek van benne, indításhoz amíg nincs olajnyomás. A blokk felőli oldalon van egy lyuk az olajcsatornához. Akkor feszíti meg ha odaér a nyomás. Az ave vvt motoron teljesen ugyanez a rendszer van , sajnos volt szerencsém egyhez.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.27 20:57:17
Én nem szelephézag értékre gondoltam, mert nem erről volt szó. Azt mondtad hogy megnézted hogy nincs - e megnyúlva a lánc. Ehhez kellett volna hogy milyen üzemállapotban, hol, mennyire lehet felhúzni a láncot esetleg milyen erővel. Bár ez utóbbi lehetséges hogy csak a hajtószíjaknál van. Nekem ez az infó kellene ha a láncot vizsgálnám.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 21:05:21

Olaj tudtommal a VVTI tárcsába megy. Az oldja ki a fix fogást olajnyomás hatására és onnantól feszít rá. De a láncfeszítő egy patron ami egy léptető fogaskerékkel állítódik utána a lánc nyúlásának függvényében.
A láncot is tudod mérni. Hidegen kell ugyanis mérni és maximum hossz van megadva 16 csapszegre amit feszített állapotban tudsz mérni.
http://kowee.eu/prius/lanc.jpg
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 21:09:41
VVTI tárcsa= (nem tudom mi a magyar neve, de camshaft timing gear assembly)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.27 21:16:44
Én a feszítőre gondoltam csak. Legyen rugós ha gondolod. De egy sima fogazott csúszkára emlékszem amit egy kilincsmű szerű nyelv reteszel. Így a feszítő csak ráfeszíteni tud. Ok. Hagyjuk ki az olajat. A lánc pontos méréséhez viszont le kell venni a láncot Ezt remélem  már jól látom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.27 21:46:53
Én a feszítőre gondoltam csak. Legyen rugós ha gondolod. De egy sima fogazott csúszkára emlékszem amit egy kilincsmű szerű nyelv reteszel. Így a feszítő csak ráfeszíteni tud. Ok. Hagyjuk ki az olajat. A lánc pontos méréséhez viszont le kell venni a láncot Ezt remélem  már jól látom.
Igen az a feszítő de nem emlékszem hogy ott bármi olajnyomásnak kellene lennie. Nem is nagyon emlékszem olajnyomással szabályozottra. Nem is tudom miért lenne az jó ötlet. Ha valami okból elmegy az olajnyomás, fellazulna a lánc és át tudna ugorni ami nagyobb galibát okozhat.
A láncot sem kell kiszedni. A két vezérműtengely meghajtó fogaskerék között megvan a 16 csapszeg amiből mérni lehet.
Ha érdekel, fel tudom tölteni a service manualt a szerverre. Mivel autószerelő az eredeti szakmám, ha veszek egy kocsit, az első dolog volt beszerezni a service manualt hozzá meglepetések elkerülése végett :) Igaz priushoz csak amerikait találtam, de annyi a különbség hogy nekünk nincs hótároló a hűtőfolyadékhoz. Más különbséget a motorban nem nagyon találtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.28 06:05:40
Nos, nem kizárt akkor hogy összekevertem valamivel. Sok típusé olajos a rugó mellett. Amikor az ave-t bontottam meg voltam győződve hogy ezért van benne rengeteg olaj, így nem is forszíroztam tovább. Persze azon a részen simán csak bele is tud folyni ebbe  patronba, mert miért ne. Elég csak annyit mondani hogy dacia 1300 as , csak olajos a láncfeszítője. Igaz az OHV vezérlés miatt rövid a lánc.
Másrészt meg én is így szoktam eljárni, ahogy írtad. Csak én valahogy még mindig bízok a jelben, ahogy mondani szoktam a hitetetlen más márka tulajdonosainak. Valami miatt azt gondolom a toyotáról főleg ezekről a nem tucat, nem olcsó modellekről, hogy csak jó lehet. TMK az kell, de az is inkább szerviz tevékenység.
 :hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: korn - 2014.01.28 08:53:21
Sziasztok!
1 hónapja Prius II tulajként akadt egy hiba, hogy az audio egység előlapján lévő gombok nem működnek. Így nem tudok CD-t cserélni, de még kikapcsolni sem. A besüllyeszthető nyomógombok működnek. Esetleg valami ötlet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.28 09:11:02
TMK az kell, de az is inkább szerviz tevékenység.
 :hug:
Amihez kell a gyári teszter vagy spec szerszám ahhoz én is elviszem (pl. fékolaj csere) de most például pár hete cseréltem el a féktárcsákat és betéteket. Az első tárcsa+betét csere mindkét keréken össz max. egy óra volt. Az anyag 8000+8000+4500+1200.
Ez márkaszervizben 62.000. Ergo egy óra alatt kerestem cca. 40 ropit. Egy gátlót kiszedni és harangot cserélni sincs több 30 percnél és otthon elvégezhető. Persze nem mindenki áll neki, de maga a motor az egy egyszerű mechanika mint a faék. és nem sok spec dolog van a kocsiban sem leszámítva a hibrid rendszert.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.28 09:18:41
Sziasztok!
1 hónapja Prius II tulajként akadt egy hiba, hogy az audio egység előlapján lévő gombok nem működnek. Így nem tudok CD-t cserélni, de még kikapcsolni sem. A besüllyeszthető nyomógombok működnek. Esetleg valami ötlet?
Kormányról működik? Ha igen akkor ki tudod kapcsolni. A kormányon a MODE gombot tartsd lenyomva. Ugyanezzel be is tudod kapcsolni.
MMegoldásként pár dologról írnak. Egyrészt próbáld meg megnyomni a rádió jobb oldalát és nézd meg hogy úgy működnek-e a gombot. (ott van valami csatalakozója a gomb panelnek)  Ha ez ideiglenesen megoldja akkor ki kell szedni és otthon javítható egy pákával. Ha nem, akkor húzd le az akku negatív saruját 5 percre és nézd meg utána. (reseteli a rádiót) Bővebben:
http://priuschat.com/threads/radio-locked-out-steering-wheel-controls-work.75208/
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.01.28 12:37:58

Mondjuk már a kzedetektől fogva és volt lehetőségem másokét is meghallgatni, volt ahol hangosabb volt ahol halkabb. Viszont erre lánccserét mond mindenki elsőre. Egyelőre, ha jobb idő lesz lebontom a szelepfedelet megnézni lóg-e
Kowee, mi hallgattuk a múltkor az enyémet, kb egy futásteljesítmény is lehet a kocsinkban, hova tennéd az enyémet hangban? :)
Mondjuk erről a kereplős motorhangról sokat lehet olvasni máshol is és legtöbbször az atkinson ciklusra fogják a jelenséget.
Mindenesetre ha lekapod a szelepfedelet, kíváncsi leszek mit találsz 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.28 14:29:54
Kowee, mi hallgattuk a múltkor az enyémet, kb egy futásteljesítmény is lehet a kocsinkban, hova tennéd az enyémet hangban? :)
Mondjuk erről a kereplős motorhangról sokat lehet olvasni máshol is és legtöbbször az atkinson ciklusra fogják a jelenséget.
Mindenesetre ha lekapod a szelepfedelet, kíváncsi leszek mit találsz
Igen emlékszem. A tidé csendesebbnek tűnt, bár lehet hogy azért mert a másik oldalon ültem. Egyszer kipróbálom a sajátom is jobb1-ből :) A szelepfedelet egyébként már lekaptam és minden gyári tűrésben van még.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.01.28 14:36:11
Igen az a feszítő de nem emlékszem hogy ott bármi olajnyomásnak kellene lennie. Nem is nagyon emlékszem olajnyomással szabályozottra. Nem is tudom miért lenne az jó ötlet. Ha valami okból elmegy az olajnyomás, fellazulna a lánc és át tudna ugorni ami nagyobb galibát okozhat.
A láncot sem kell kiszedni. A két vezérműtengely meghajtó fogaskerék között megvan a 16 csapszeg amiből mérni lehet.
Ha érdekel, fel tudom tölteni a service manualt a szerverre. Mivel autószerelő az eredeti szakmám, ha veszek egy kocsit, az első dolog volt beszerezni a service manualt hozzá meglepetések elkerülése végett :) Igaz priushoz csak amerikait találtam, de annyi a különbség hogy nekünk nincs hótároló a hűtőfolyadékhoz. Más különbséget a motorban nem nagyon találtam.

Szia,
Én azért a service manual-ért nagyon hálás lennék :)
A hidraulikus feszítőhöz visszatérve, pl. a 323-asomban a két vezértengely közti láncot olajnyomás feszíti. Amikor indul a motor (az első néhány másodperc) szörnyű lánc hangja van, aztán teljesen megszűnik. Eleinte nagyon idegesített, aztán rájöttem, hogy semmit sem tehetek ellene.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.01.28 16:11:03

Halii
Feltöltöttem.
http://kowee.eu/prius/priussm.zip
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.01.28 16:22:24
Halii
Feltöltöttem.
http://kowee.eu/prius/priussm.zip

Szuper! Nagyon köszönöm!
Már lent is van:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: henry - 2014.01.28 18:50:51
A hidegen kerepelés engem is nagyon zavar, mindig aggódom, hogy ez így rendjén van-e.

(Mondjuk alattam széthullott egy Ave 1.8 VVTi, ami szintén szeretett kerepelni... de az más
sztori. Remélem.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.01.28 20:22:10
Na, csak előkerül az a nyavajás vvti. Halvány árnyéka sincs a legendás 4A-FE sorozatnak. Én nagyon nem szeretem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.01.29 11:44:48
Hijj, de jó ára van, én meg leszakítottam (http://www.ebay.com/sch/i.html?_odkw=COVER%2C+ENGINE+UNDER&_osacat=0&_from=R40&_trksid=p2045573.m570.l1313.TR2.TRC0.A0.Xprius+COVER%2C+ENGINE+UNDER&_nkw=prius+COVER%2C+ENGINE+UNDER&_sacat=0)! Két hete betolattam az udvarba, és fennakadt a kapu közepén a vason... Nem szokott leérni, csak most nagyobbat huppant betolatáskor, mert le volt takarítva a levél és a föld a mögötte levő vízóra fedélről, és ez elég volt...

Egyenlőre kötegelővel rögzítettem, de akkor asszem inkább ezt hegesztetem meg, mert a hátsó rögzítés letörött... Elöl tart rendesen (egyet kivéve).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.02.22 14:29:33
Én a feszítőre gondoltam csak.
Megoldódott. Soha nem találjátok ki mi volt. Ma aláfeküdtem mert egyébként is hallok már egy éve dörmögő hangot, gondoltam tűzkarika, csak ugye potyára ne vegyem meg. Éééés a hátsó dob előtti csövön van valami hővédő lemez hegesztve. Na ott elrohadt a cső a hegesztésnél és volt egy szép nagy lyuk. Ez a dörmögés. Viszont a többi hegesztése sem volt a helyzet magaslatán a hővédőnek, így a gázlengés ütemében verte a csövet és az kopogott.
A proexnél azonnal fogadtak, ott lehajtogattak egy új csövet, feltették, mindezt 5000-ért. Megszűnt a kopogás és a dörmögés :) Ölömébódottá. :)
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lfarkas - 2014.02.22 19:29:07

Akoo jo hallottam mikoj kinn votam Nálad!
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.02.22 19:54:05
Akoo jo hallottam mikoj kinn votam Nálad!
Jaja. Bár a fene gondolta hogy az a kopogás ennyire előre vibrál a motortér felé :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.03.07 14:06:16
Nem hiba, csak talán érdekesség egy kis műszaki csemegére vágyóknak. Hol vannak már a sima fém ballonos benzintankok? :)
http://priuschat.com/threads/the-gas-bladder-exposed.30593/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.03.10 07:26:47
Nem hiba, csak talán érdekesség egy kis műszaki csemegére vágyóknak.
Nemsemmi!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OldPiet - 2014.03.10 08:09:43
Nem hiba, csak talán érdekesség egy kis műszaki csemegére vágyóknak. Hol vannak már a sima fém ballonos benzintankok? :)
http://priuschat.com/threads/the-gas-bladder-exposed.30593/
Remélhetőleg egy ilyen tankban soha nem hibásodik meg semmi, mert nyilván csak egyben cserélhető és az nem annyiba kerül mint egy sima benzintank :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.03.10 09:52:17
Remélhetőleg egy ilyen tankban soha nem hibásodik meg semmi, mert nyilván csak egyben cserélhető és az nem annyiba kerül mint egy sima benzintank :hmmmm:
Mit szarakodott ott a szétszedéssel! :) Nem merte kiflexelni! :)  :whistling: [rohog]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.03.15 20:45:11
Sziasztok!

Ma navigálni akartam volna, erre kiírta, hogy "Unable to read data. Check if map DVD is correct.". Még nem vettem ki a DVD lemezt soha, igazából azt sem tudom, hogy hol van. A vezetői ülés alatt tippelem, de már este sötét volt és már hideg is, nem kínlódtam vele.

Nektek már volt ilyen? Első körben egy takarítást tervezek, remélem megoldja a problémát.

Üdv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.03.16 10:01:21
Az ülés alatt lapul. Leszedtem a fedelet, de a Push gomb megnyomására semmi reakció. Próbáltam beindítva, gyújtásra téve, és indítás nélkül.

Ötlet?

Kösi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.03.16 10:36:05
Az ülés alatt lapul. Leszedtem a fedelet, de a Push gomb megnyomására semmi reakció. Próbáltam beindítva, gyújtásra téve, és indítás nélkül.

Ötlet?

Kösi.
Próbáld meg kis akksit lekötni 10 percre utána próba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.03.16 11:17:12
Próbáld meg kis akksit lekötni 10 percre utána próba.

Köszi az ötletet.

Ki sikerült szedni, retkes is volt (ujj lenyomatos), de tisztítás után is ugyanaz a jelenség. Olyan mintha az olvasó nem olvasna. Fejtisztítást csináltatok már a DVDn?

Üdv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.03.16 11:29:02
Próbáld meg kis akksit lekötni 10 percre utána próba.

A 10 percet arra értetted, hogy 10 perc után nyom egy rebootot? Hátha megjavul?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.08 21:41:33
Nem hiba, de ha valaki maga szeretné kicserélni a váltóolajat, nem lehetetlen :)
t=437
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.09 06:24:33
Az ülés alatt lapul. Leszedtem a fedelet, de a Push gomb megnyomására semmi reakció. Próbáltam beindítva, gyújtásra téve, és indítás nélkül.
Mert trükkös a kicsike! Először én is nyomkodtam, de ha jól rémlik, akkor oldalra kell elhúzni, ekkor fizikailag is (lehúzódik) kinyílik a betöltőnyílást eltakaró kis műanyag lemez, ami után kiadja a dvd-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.04.09 10:46:30
Úgy néz ki van egy Prius, ami érdekes lehet.
Felvettem a kontaktot az eladóval. Várom az adatokat (alvázszám, hitelkonstrukció, stb.). Van esetleg olyan itt, aki segíteni tudna a leinformálásban? Márkaszervizben ismeretséggel rendelkezik, stb.? Meg ha úgy alakul, akkor az átvizsgálásnál sem lenne baj, ha olyan nézné meg valamelyik Bp-i Toyotában aki korrekt és mondjuk valaki ismeri innen. :) 

Ha megvannak az adatok, akkor be is linkelem a kocsit, érdekelne  a véleményetek. Esetleg olyan, aki meg tudná nézni élőben? Bp-i a kocsi, én meg 200 km-re lakom. Lufira nem szívesen utaznék 400 km-t.

Köszi előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.09 11:21:02

Az index fórumon szinte az összes autót látta már valaki, linkeld be és megnézzük!
Én szívesen megnézem, ha útba esik! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.04.09 13:26:21
Az index fórumon szinte az összes autót látta már valaki, linkeld be és megnézzük!
Én szívesen megnézem, ha útba esik! :)

Köszi! HA meglesz minden adat, linkelem. :)
Az előző a hsz-t nem is ide akartam a hibákhoz írni, hanem a beszélgessünkbe... :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.10 07:38:11
Köszi! HA meglesz minden adat, linkelem. :)
Az előző a hsz-t nem is ide akartam a hibákhoz írni, hanem a beszélgessünkbe... :(
Pedig már fröcsögő nyállal vadul kattintottunk, hogy valakinél hibaaaa!!!! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.04.10 23:56:43
Pedig már fröcsögő nyállal vadul kattintottunk, hogy valakinél hibaaaa!!!! :)

Bocs, hogy megzavartam a hibátlan pangást. :):)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 11:53:30
tegnap kivert a víz, mert indultam volna a priusommal, de nem volt hajlandó elindulni. az összes vészjelző égett a műszerfalon és az irányváltók (P-D-N-R) blokk is villogott.

egy idő után már csak a check engine világított, az autó meg se mukkant.

a központi zár sem működött, így kicsit fellélegeztem, mert ez bizony akksi para. 2005-ös az autó, szerintem még az eredeti akksi van benne. tegnap éjjel nagyon hideg volt (fagy körüli) de reggel kiálltam még vele a kertből, utána viszont már nem mozdult meg.

bebikáztuk, azonnal beindult és csak egy hiba maradt a kijelzőn, az automata váltó megállt két fokozat között (valószínűleg) "Der Getribe-Mechanismus P ist anormal. Das fahrzeug an ebener Stelle parken, und Feststellbremse vollstandig anlegen"

ezt lehetett resetelni egy kikapcs-bekapccsal, utána elindult az autó. egy ideig a bikán lógva nyomtam a gázt P-ben, majd mentem vele 10 percet, azóta oké.

A következőket tanultam ebből:
 - az akksi szar, ezért jöttem ide a fórumra, hogy utánaolvassak
 - jó ha van bikakábeled (megvettem a legvastagabbat, hogy dízelhez is jó legyen, a másik autónk dízel:)
 - megtanultam kinyitni az utastérből a csomagtartó zárját
 - megtanultam használni a tollkulcsot (és azt is, hogy ha lemerül az indítóakksi akkor kézzel kell bezárni az összes ajtót az utastérből, majd a vezetőoldalit a tollkulccsal)

Maradt bennem néhány kérdés:
 - oké, szar az akksi, milyet vegyek? ez a felhozatal:
  - http://aruhaz.kauffer.hu/index.php?page=catalog&op=10&manuf=TOYOTA&model=PRIUS&ev=2005&cc=1497&bd=h&kw=57&enc=1NZ-FXE&typid=17711&level1=10110&level2=10142&artid=5451570333132&brand=VARTA (26k HUF)
  - http://toyota.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__toyota__prius__prius_ferdehatu_nhw20_2003_08_2009_03__17711/akkumulator__akkumulator__akkumulator__mind?gyakori=I (ami kapható az 20k HUF)
  - http://www.akkumulatorbazis.hu/hu/szemelygepkocsi-es-kisteher-akkumulator/toyota/prius/prius_ferdehatu (14-19k HUF)
- a másik kérdés: oké, szar az akksi, de nem kellett volna ezt valaminek jeleznie az utastérben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 11:55:30
elnézést, be se mutatkoztam az első hozzászólásom elején, nos, sziasztok! megmutatom a kocsit is: http://indafoto.hu/darthwalk/tag/prius
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.04.14 11:57:39
Ööö, üdv. Nem az volt eddig, hogy tilos bikázni? Egyébként a P-s hibára azt írja, hogy állj vele egyenes úton és nyomd ki a kéziféket, ha jól értettem.

ps: a macskáidat lopnám. :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 12:46:16
Ööö, üdv. Nem az volt eddig, hogy tilos bikázni? Egyébként a P-s hibára azt írja, hogy állj vele egyenes úton és nyomd ki a kéziféket, ha jól értettem.

Igen, azt a hibaüzenetet értettem, gondolom azért mondta, mert nem sikerült P-ben rögzíteni az autót, és a biztonság kedvéért húzzam be a kéziféket.
Magamtól arra jutottam, hogy azért nem sikerült rögzítenie P-ben az autót mert ahhoz sem volt elég tápja (amikor nem sikerült beindítani, akkor maradhatott rossz pozícióban, bikáról már helyreállt)

Bikázás: nekem nem rémlik, hogy nem szabad, sőt, külön kitettek bikázási pontot a motortérbe (de ezt meg kell keresnem a gépkönyvben)

ps: a macskáidat lopnám. :D

:D ördögi jószágok, imádjuk őket!

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.14 21:09:43
Ööö, üdv. Nem az volt eddig, hogy tilos bikázni? Egyébként a P-s hibára azt írja, hogy állj vele egyenes úton és nyomd ki a kéziféket, ha jól értettem.

ps: a macskáidat lopnám. :D
Szabad bikázni. Benne van a manualban is. Viszont nem a csomagtartóból az akkutól hanem a motortérből a bikaponton keresztül. Az ugyanis védett pont. A 2005-ös akksi egyébként bőven lehet gyári. Az enyém (2004-es) tavaly halálozott el. Vannak vélemények az akksit illetően, én egy szimpla 11.000 forintos suziki akksit tettem be a helyére. Ha csak 5 évet kibír, már megérte.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.14 21:11:12
elnézést, be se mutatkoztam az első hozzászólásom elején, nos, sziasztok! megmutatom a kocsit is: http://indafoto.hu/darthwalk/tag/prius
Üdv :)
Melengeti a lelkem facelift előtti prius látni. Pár éve elkezdtek kikopni a fórumról mint ahogy most kezdenek kikopni a kettesek úgy zuzammen. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 22:30:41
Üdv :)
Melengeti a lelkem facelift előtti prius látni. Pár éve elkezdtek kikopni a fórumról mint ahogy most kezdenek kikopni a kettesek úgy zuzammen. :)

köszi :)

szeretném sokáig megtartani (és itt maradni a fórumon, ha ilyen kedvesen fogadtok), a családban van egy hármas is.

a bikapontot ismerem, de most hátulról kellett, egyszerűbb volt. bikáztuk már elölről is.

a 238x129x227-es méretű akksi van benne, és tényleg nem kéne nagy akksi bele, hiszen semmi komoly dolga nincs (vagy tévedek, mert a homasitás fickó azt mondta, hogy a start-stop rendszer miatt másfajta igénybevételnek van kitéve)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 22:36:59
Üdv :)
Melengeti a lelkem facelift előtti prius látni. Pár éve elkezdtek kikopni a fórumról mint ahogy most kezdenek kikopni a kettesek úgy zuzammen. :)

mondjuk ilyen akkud van? http://www.bardiauto.hu/webshop/autoalkatresz/szemelygepjarmu/TOYOTA/PRIUS/2005/1_5/HYBRID/elektromos-rendszer/akkumulatorok/akkumulator
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.14 22:41:14
mondjuk ilyen akkud van? http://www.bardiauto.hu/webshop/autoalkatresz/szemelygepjarmu/TOYOTA/PRIUS/2005/1_5/HYBRID/elektromos-rendszer/akkumulatorok/akkumulator
Elvileg bele is passzol. Bár én sima 35-öst tettem bele. Arra amire a kocsi használja az is elég. Nem emlékszem a képeidre, de a 45-öst a smart key-es verziókhoz ajánlják hogy akár egy hónapig is bírják bekapcsolt smartkey-el.
http://bolthely.hu/akkumulator/id/00580_ABS_ASIA_Auto_Akkumulator_12V_35Ah_JAPAN_Bal__
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 23:05:15
Elvileg bele is passzol. Bár én sima 35-öst tettem bele. Arra amire a kocsi használja az is elég. Nem emlékszem a képeidre, de a 45-öst a smart key-es verziókhoz ajánlják hogy akár egy hónapig is bírják bekapcsolt smartkey-el.
http://bolthely.hu/akkumulator/id/00580_ABS_ASIA_Auto_Akkumulator_12V_35Ah_JAPAN_Bal__

smart key az, igen. ha nem találok gyorsan akksit, akkor kikapcsolom a smart keyt álltában inkább (bár ha megyek a kocsival akkor fél órát megy legalább, az alatt kerül az akksiba elég töltés)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.14 23:10:03
Elvileg bele is passzol. Bár én sima 35-öst tettem bele. Arra amire a kocsi használja az is elég. Nem emlékszem a képeidre, de a 45-öst a smart key-es verziókhoz ajánlják hogy akár egy hónapig is bírják bekapcsolt smartkey-el.
http://bolthely.hu/akkumulator/id/00580_ABS_ASIA_Auto_Akkumulator_12V_35Ah_JAPAN_Bal__

mennyire fontos a miliméteres pontosság?
237*127*227 vs 238*129*227?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.15 09:12:37
mennyire fontos a miliméteres pontosság?
237*127*227 vs 238*129*227?
Ha döglődik az akksi, mindneképp kapcsold ki a smart key-t. Random hülyéskedik a gyenge akksi esetén. (2 hétig jó aztán egyik napról a másikra nem indul majd megint jó 2 hétig)
Nem annyira passzentos. El fog benne férni. A csere lesz egy kicsit macera de nem megoldhatatlan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.15 09:56:59
Ha döglődik az akksi, mindneképp kapcsold ki a smart key-t. Random hülyéskedik a gyenge akksi esetén. (2 hétig jó aztán egyik napról a másikra nem indul majd megint jó 2 hétig)
Nem annyira passzentos. El fog benne férni. A csere lesz egy kicsit macera de nem megoldhatatlan.

Ilyet, hogy lehet csinálni? P3nál is kikapcsolható? Nem mintha kikapcsolnám bármikor, csak a kiváncsiság. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.15 10:05:07
Ilyet, hogy lehet csinálni? P3nál is kikapcsolható? Nem mintha kikapcsolnám bármikor, csak a kiváncsiság. :)
A P2-ben a kormány alatt van egy gomb. Azzal tudod ki-bekapcsolni.
p3-ban nem tudom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.15 11:34:18
Ha döglődik az akksi, mindneképp kapcsold ki a smart key-t. Random hülyéskedik a gyenge akksi esetén. (2 hétig jó aztán egyik napról a másikra nem indul majd megint jó 2 hétig)
Nem annyira passzentos. El fog benne férni. A csere lesz egy kicsit macera de nem megoldhatatlan.

áh, a cserénél macerásabb kiválasztani az akksit
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.15 11:36:48

szóval mi a helyzet a miliméterekkel?

mivel életemben nem cseréltem még akksit és nem tudom, hogy mennyire kell pontosnak lenni, meg a unixnál egyetlen vartát dobott ki ezért annak a paramétereit használtam a keresésnél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.15 11:39:26
mennyire fontos a miliméteres pontosság?
237*127*227 vs 238*129*227?

Ha befér, teljesen jó, nézd meg ahol van, mennyi ott a hely.
Nekem P3 van, nem tudom Neked megnézni, de általában nem mm-re pontos a hely.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.15 13:12:09
szóval mi a helyzet a miliméterekkel?

mivel életemben nem cseréltem még akksit és nem tudom, hogy mennyire kell pontosnak lenni, meg a unixnál egyetlen vartát dobott ki ezért annak a paramétereit használtam a keresésnél.
Bele fog férni. A gyári sem volt bent passzentosan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.04.15 20:05:20
Sziasztok!

"Elvileg bele is passzol. Bár én sima 35-öst tettem bele. Arra amire a kocsi használja az is elég. Nem emlékszem a képeidre, de a 45-öst a smart key-es verziókhoz ajánlják hogy akár egy hónapig is bírják bekapcsolt smartkey-el.
http://bolthely.hu/akkumulator/id/00580_ABS_ASIA_Auto_Akkumulator_12V_35Ah_JAPAN_Bal__ "

Én inkább egy ezressel többért megvenném ezt:  http://bolthely.hu/akkumulator/id/00578_ABS_ASIA_Auto_Akkumulator_12V_45Ah_JAPAN_Bal_
20%-kal nagyobb a kapacitása (ennyivel több a tartalékod)!

Azonban én ezt a számomra bevált jó minőségű japán terméket teszem majd az enyémbe:
 http://eshop.micronixkft.hu/akkumulatorok/gepjarmu-akkumulatorok/yuasa/54551ca.html

Bocs, hogy beleszóltam, de ez valamennyire a profilomba vág!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.18 07:40:01
Na, kezd egyre jobban idegesíteni az a Vu-vu-vu-vu hang, amit már többször írtam! Meg tudnátok hallgatni, hogy mi lehet ez a hang? Nyáron még talán egy kicsit halkabb volt, szervízben azt mondták gumi! Egyébként a múlt nyár elején kezdett szépen előjönni, először még csak városi 50nél lehetett halkan hallani. Bridgestone Turanza T001, ez a kezdődő 3. szezonja, még kb 6-7mm van rajta, és 2012 év eleji gyártás.
 
Ha tudnám, h tutira gumi hang, akkor lesz@rnám, de kezdek kételkedni, mivel tudom, h a kerékcsapágy előbb-utóbb cserés a Priusokon.

Természetesen a telefont nem én tartottam, hanem asszony a hátsó ülésről! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.18 09:28:39

Már megbeszéltük a másik topicon is, hogy 99% gumi. :)
Főleg, hogy a téligumicsere után eddig csend volt, most meg rosszabb is lett.
Mi a gumid DOT száma?
Én is jártam 1x így, hogy egyik télről a másikra a nyárigumi megdermedt és kuka lett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.18 09:32:12
Már megbeszéltük a másik topicon is, hogy 99% gumi. :)
Főleg, hogy a téligumicsere után eddig csend volt, most meg rosszabb is lett.
Mi a gumid DOT száma?
Én is jártam 1x így, hogy egyik télről a másikra a nyárigumi megdermedt és kuka lett.
De úgy volt csend régen, amikor a téli után felraktam a nyárit (tehát a télinek már az elejétől volt hangja, nyári meg az első másfél szezonban hangtalan volt)! :) Most viszont a téli volt egy kicsit halkabb az ismert hangossága ellenére! Bár az csak 185ös, ez meg 205ös
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.04.20 12:46:26
Mert trükkös a kicsike! Először én is nyomkodtam, de ha jól rémlik, akkor oldalra kell elhúzni, ekkor fizikailag is (lehúzódik) kinyílik a betöltőnyílást eltakaró kis műanyag lemez, ami után kiadja a dvd-t.

Jól emlékszel, nem elég csak nyomkodni. Közbe kiszedtem a lemezt, megtörölgettem a NAVI lemezét, de megint ugyanaz a hiba.

Gondoltam egyet, aztán szétkaptam az egész NAVI egységet. A cél az volt, hogy kitisztítom az olvasó fejet.
Elkövettem egy hibát, hogy szétszedéskor a lemezt benne hagytam, így nem fértem hozzá az olvasó fejhez. Félig összeraktam, hogy ki tudja adni a lemezt, aztán visszatettem a helyére, ha már ott volt, akkor ki is próbáltam és láss csodát működött a rendszer. Volt benne egy érdekes kábel ami összekötötte a DVD meghajtó egységet a NAVI alaplapjával, olyan szalagos ***ság, de olyan béna csatlakozóval, hogy ihaj. Na szerintem ez okozta a problémát, legalább is én erre kenem.

Köszönöm a segítséget. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.04.20 13:04:15
De úgy volt csend régen, amikor a téli után felraktam a nyárit (tehát a télinek már az elejétől volt hangja, nyári meg az első másfél szezonban hangtalan volt)! :) Most viszont a téli volt egy kicsit halkabb az ismert hangossága ellenére! Bár az csak 185ös, ez meg 205ös

Mondanám, hogy cserélj valakivel nyári gumit egy teszt erejéig a környékeden, az biztos kidobja, hogy a csapágy szar vagy a gumi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.20 20:32:18
Üdv Kollégák!
Nyuszikergetés helyett sikerült elkalibrálnom az IPA rendszerem kameraképét.
Van esetleg valakinek leírása hogy hogyan is kellene helyesen beállítani. A neten csak  a 2010-es évjárat beállítását találtam, de azzal még rosszabb.
Előre is kösz!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2014.04.20 21:25:47
A vonalakat sikerült áthelyezni, vagy mit állítottál el?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.20 22:50:18
Gyakorlatilag mindent. Egyedül a magassági paramétert tudtam visszaállítani, mert az egy szám így  egyszerűen visszaírtam a kiinduló értéket.
Az volt a gondom hogy a sima merőleges parkoláskor sem volt párhuzamos a zöld csík a parkoló felfestett vonalával. Ma már tudom ez inkább magassági hiba. De amire rájöttem hogy a neten talált infó nekem nem jó már késő volt.
Bár az IPA- t nem használom de a kamerát és a vonalakat igen. Szóval jó lennne visszaálllítani
De hiper titkos NASA infó lehet, mert az égvilágon semmit sem találok hozzá. Kivétel az az anyag ami amúgy tökéletes lenne ha az én autómhoz való lenne. Vagy mit tudom én...
Nem kizárt hogy a magasság jeladó hülyéskedik  én meg cserébe minden mást elnyomkodtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.22 09:25:36
Gyakorlatilag mindent. Egyedül a magassági paramétert tudtam visszaállítani, mert az egy szám így  egyszerűen visszaírtam a kiinduló értéket.
Ha gondolod megnézem! Ha végig fényképezem a képeket, az elég neked? Nekem is PII van.

Szababo: 7végén két autószerelő is meghallgatta, mindkettő azt mondta, h gumi hang, úgyhogy elfogadom - fórumon is majd mindenki azt mondta...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.22 12:42:44
Igen köszönöm!

Viszont szeretnék pofátlan lenni annyira, hogy a magassági beállításhoz (nem tudom meg van-e, hogy mit kell fotózni) mérd már meg kérlek a talaj és a bal hátsó sárvédő perem távolságát a kerék középvonalában.
Illetve, ha lehet valami jól felfestett parkolóban csináld a fényképet, hogy legyen viszonyítási alapom, hogy mi mivel párhuzamos.
A beállított magassági érték korrekció a camera check menüben a HT INIT pontban olvasható le. Bár ez eltérő lesz, csak viszonyítási alapként tudom használni. Nekem -4 mm-re volt állítva gyárilag, egyelőre nem sikerült megfejteni mit befolyásol (most +8 mm-re állítottam), igaz időm sem volt hosszasan elmélkedni. ( egy éves lányom már most 100%-os szabadidő szervező és nem érdekli a kameraképem :-( )
Feltételezem, hogy a magasság korrekció ahhoz kell, hogy az első piros vonal a 0,5-re lévő távolságnál legyen. Az most nekem 42 cm. Meg még kicsit ferde az autó, ha a vonalak szerint állok a parkolóba.
Segítségedet előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.22 13:09:26
Viszont szeretnék pofátlan lenni annyira, hogy...
Na várjáááá! :) Én arra gondoltam, hogy a szervíz menü kamerás almenüjének képernyőiről csinálok egy-egy fotót (kvázi "Print screen"), már nemtom hány lépése van, tehát hány fotó lesz. Az jó neked? Miért érdekes, h hol állok? Ha meg már beálltam egy helyre, akkor nem látszik a felfestés. Vagy álljak meg előtte, kvázi keresztbe az úton? :)

Azt már én is észrevettem, h ha kamera szerint nézem a felfestett helyeket, akkor ferdére állok, mert kicsit torzít! Magyarán tükörből egyenesebben beállok. Illetve már tudom, h mennyi az, ami úgy néz ki monitoron, mintha ferde lenne, de valójában egyenes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.22 13:35:23

Azonban én ezt a számomra bevált jó minőségű japán terméket teszem majd az enyémbe:
 http://eshop.micronixkft.hu/akkumulatorok/gepjarmu-akkumulatorok/yuasa/54551ca.html

Bocs, hogy beleszóltam, de ez valamennyire a profilomba vág!

ez lett végül: http://www.akku-fer.hu/auto-akkumulator/18-varta-blue-akkumulator-12v-45ah-jobb-1.html (ne tévesszen meg az url, valójában bal+ -os!) szállítással együtt 18k

kétezer forinttal olcsóbban lett volna perion, ami "varta gyárban készültnek" aposztrofálja magát, de nem volt már kedvem utánaolvasni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: henry - 2014.04.22 13:44:47
Sziasztok!

Az alábbi idegesítő hibajelenség merült fel, most másodszorra.

Smart Key / Smart Entry részlegesen nem működik:

+ bezárt autónál a csomagtartó (kulcs a zsebben), ha hozzárérek rendeltetésszerűen nyílik;
+ ha beszállok (kulcs a beltérben), kulcsot érzékeli, indul, minden o.k.
+ távirányító gombjának megnyomásával nyit / zár
- bezárt autónál a két első ajtó a kilincs megfogására nem nyílik (kulcs zsebben, nem zavarja semmi)
- nyitott autónál sem csomagtartó, sem két első ajtó gombnyomásra nem zár és hosszan sípol, olyan hosszan, mint amikor az autóban hagyjuk a kulcsot és zárni szeretnénk;
(kulcs zsebben, másik kulcs sincs az autóban, nem zavarja semmi)

Egyszer már volt ilyen, akkor megoldódott, de elfelejtettem, hogy mit csináltam :)

Valaki tapasztalt már hasonlót?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.22 13:57:37
- bezárt autónál a két első ajtó a kilincs megfogására nem nyílik (kulcs zsebben, nem zavarja semmi)
- nyitott autónál sem csomagtartó, sem két első ajtó gombnyomásra nem zár és hosszan sípol, olyan hosszan, mint amikor az autóban hagyjuk a kulcsot és zárni szeretnénk;
(kulcs zsebben, másik kulcs sincs az autóban, nem zavarja semmi)
Tudom azt mondtad nem zavarja semmi, de nekem ilyen akkor van, ha a kulcsot összefogom a telefonnal (vagy közös zsebbe rakom)! Akkor egyáltalán nem akarja érzékelni se záráskor, se nyitáskor. Nagyon hosszan sípol akkor is, ha nincs becsukva valamelyik ajtó.

Bekapcsol a beltéri lámpa, mikor megközelíted vmelyik első ajtót? Mert ha nem zavarja semmi, és érzékeli a kulcsot, bekapcsol a beltéri lámpa. Hülye kérdés, de jó az elem a kulcsban?

Sok hibát elfelejt egy kis aksi leköt-visszaköt módszerrel (negatívot könnyű lekötni bontás nélkül). De ha van valami letárolt hiba, akkor szervízben tuti ki tudják olvasni!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.22 14:13:10
Sziasztok!

Az alábbi idegesítő hibajelenség merült fel, most másodszorra.

Smart Key / Smart Entry részlegesen nem működik:

- bezárt autónál a két első ajtó a kilincs megfogására nem nyílik (kulcs zsebben, nem zavarja semmi)

ilyet tapasztaltam már, nem tartom általában egy zsebben a telefonnal, az nem zavarhatott be. amikor ez jelentkezett belenyúltam a zsebembe, megforgattam a távirányítót, utána néha működött, néha nem.

nekem az indítóakksival voltak gondjaim, lehet, érdemes utánanézni.

gondoltam én is a kulcs saját elemére, de ha a kulcsban merül az elem, azt jelzi az autó, amikor beülsz (a szervízkönyv szerint legalábbis kéne neki jelezni. ezekre az esetekre tartok egy 2032-es elemet a kocsiban, de amúgy a tollkulcs is jól használható :)

ha felgyullad a belső fény, akkor biztosan érzékelni fog, ahogy más is írta
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.04.22 14:14:59
ez lett végül: http://www.akku-fer.hu/auto-akkumulator/18-varta-blue-akkumulator-12v-45ah-jobb-1.html (ne tévesszen meg az url, valójában bal+ -os!) szállítással együtt 18k

kétezer forinttal olcsóbban lett volna perion, ami "varta gyárban készültnek" aposztrofálja magát, de nem volt már kedvem utánaolvasni.

Jó döntés. jó akkut választottál! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.22 14:28:58
Valaki tapasztalt már hasonlót?

kulcs elemcsere? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: henry - 2014.04.22 15:45:09
Sziasztok!

Köszönöm a hasznos tanácsokat.

- elem probléma nem lehet, mert mint említettem, a csomagtartónál nem áll fenn a hibajelenség, csak a 2 első ajtónál;
- zavaró dolog nem lehet, mert 1000x kísérlet után is pontosan ugyanazt csinálja (egyébként kulcs a kézben, telefon sehol a közelben esetben is ugyanígy fennállt a hiba)
- ajtó nyitva maradás nem lehet (a sípolás hossza különbözik: nyitott ajtónál végtelen ideig - legalább 6-8 mp - sípol, míg most 2-3 mp)

... ééééés a megoldás külföldi fórumok ötlete alapján:

A másik kulcs bent marad az autóban (becsúszott hátulról az első vezetőülés alá...)

(Rekonstruálva az eseményeket az történhetett, hogy egyik kulcs szokás szerint nadrágzsebben volt, a másik pedig a kabátom zsebében. Amikor levettem a kabátomat és bedobtam hátra a gyerekeim közé, akkor eshetett ki a kabátzsebből és csúszhatott be az ülés alá.)

Szóval a hiba - megint - a userben volt, nem az autóban.

Mégegyszer köszönöm a tanácsokat!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.22 19:16:11

bocs, ennyire egyszerű megoldásokban mi nem tudunk gondolkodni. Én már gondolatban a motort is kivettem. :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.22 19:27:22
Na várjáááá! :) Én arra gondoltam, hogy a szervíz menü kamerás almenüjének képernyőiről csinálok egy-egy fotót (kvázi "Print screen"), már nemtom hány lépése van, tehát hány fotó lesz. Az jó neked? Miért érdekes, h hol állok? Ha meg már beálltam egy helyre, akkor nem látszik a felfestés. Vagy álljak meg előtte, kvázi keresztbe az úton? :)

Azt már én is észrevettem, h ha kamera szerint nézem a felfestett helyeket, akkor ferdére állok, mert kicsit torzít! Magyarán tükörből egyenesebben beállok. Illetve már tudom, h mennyi az, ami úgy néz ki monitoron, mintha ferde lenne, de valójában egyenes.
bármi jó. Egyelőre a magasság korrekció fogja az agyam. Nem látom mire hat, mivel van összzefüggésben. Arra is gondoltam hogy az gyakorlatilag szög korrekció hiszen a hátsó rész magasságát érzékeli,  az meg kb az első kerék és a talaj érintkezési pontjait összekötő tengely körűl elforduló kasztni ergo kamera szöghibáját hivatott kiegyenlíteni.
Én legutóbb egy aldi parkolóban matekoltam. Be kell álni szépen középre. Majd egyenesen előre gurulni, hogy látszon a vonal. Ha igazán profi vagy akkor valami látható cuccot nekem egy piros felmosó nyele jött be leteszed  a hátsó tengellyel párhuzamosan a lököstől 50cm-re majd 1m-re.
 a normal kamera képen ami a diag menuben a verify mode a piros a félméteres a sárga az 1méteres vonal. Azoknak kell fedésben lenni. A felfestésnek értelem szerűen párguzamosnak lenni a jármű oldalát meghosszabbító vonallal.
Hát ennyi. Ma viszonylag sokra jutottam, de vannak még kérdőjelek bennem.
Elméletben meg van minden hogy hogyan is működhet ez, csak hát a valóság....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.22 20:02:36
Igazából az lepett meg,hogy  mennyire nincs erről semmi a neten. Na jó ha őszinték vagyunk az IPA rendszer egy vicc. Bárki ügyesebben gyorsabban beparkol de egy jól működő kamera segédvonallak hasznos segítség.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.23 08:19:32
A másik kulcs bent marad az autóban (becsúszott hátulról az első vezetőülés alá...)
Na, hát ilyent nem is feltételeztem.  ::) Nekem a pótkulcs 2-3 éve a fiókban pihen, méghozzá a másik kulcshoz szilikonbugyi amiben jött, annak az átlátszó műanyag tokjában, mert egyébként még karcmentes. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.23 08:22:25
Hát ennyi. Ma viszonylag sokra jutottam, de vannak még kérdőjelek bennem. Elméletben meg van minden hogy hogyan is működhet ez, csak hát a valóság....
Akkor majd kezdem elölről, mert valszeg nem mész semmire ezekkel a képekkel (https://plus.google.com/photos/107730497597719776956/albums/6005366514359812465?authkey=CMG5sJ7E34Ln2AE), csak tegnap meló után a házat újítottam, és sötét volt, mire elindultam haza, ma reggel meg melóhelyen nem tudtam a forgalmat feltartani, úgyhogy csak beállva a parkolóba csináltam képeket, h egyáltalán ezekre gondolsz-e, mert itt konkrétan csak a magasság volt állítható, többi grafikai állítgatás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.04.23 08:44:34
bocs, ennyire egyszerű megoldásokban mi nem tudunk gondolkodni. Én már gondolatban a motort is kivettem. :-)

Na meg ezt írta korábban, ezért sem gondoltunk erre. :)

"(kulcs zsebben, másik kulcs sincs az autóban, nem zavarja semmi)"
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.04.23 12:04:39
Sziasztok!
Tényleg léteznek olyan hibakódok, amiket egyszerű OBDII olvasóval nem lehet kiolvasni (Prius 2) csak márkaszervizben?
A múlt héten újra jelentkezett az év eleji fék körüli sípolós, háromszöges, vsc/abs lámpás jelenségem. Nálam volt a frissen beszerzett OBD wifi és iphone pakkom, de mindenre 0000 hibát írt :(
Amúgy erre a jelenségre (hibajelzés és visszatermelős fék elvétel aztán magától megjavulás, stb) priuschaten többen a "brake master cylinder" meghibásodásnak tulajdonították.
Vissza az alap kérdéshez: tényleg van olyan hibakód amihez speciális Toyota tudás/eszköz kell?
Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.04.23 12:07:53
Tényleg léteznek olyan hibakódok, amiket egyszerű OBDII olvasóval nem lehet kiolvasni (Prius 2) csak márkaszervizben?
Nekem mikor lehúztam a P gombot (szellőző kiszerelés rádió-cd-tár bekötéskor)), és úgy raktam gyújtásra, letárolódott a hiba, ami visszadugáskor sem tűnt el, sebaj, gondoltam OBDII-vel törlöm. Nem látta! Aksi le-vissza törölte.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 19:29:03
Igen vannak olyan kódok amiket csak típusspecifikus scanner-rel olvashatók. Ha egyszer lesz időm leírom én hogy jártam mit tapasztaltam. Lényeg hogy voltak olyan kódok amit az univerziális bosch esi tronic látott ugyan de nem tudta kiolvasni. Azt írta  0 hiba. Hiba van a rendszerben.
Viszont vannak olyanok is amiknek nem csak dtc kódja van hanem egy kétjegyű  kivillogtatható szám is. Ezt a rendszert a toyota még használja. Az obd csatiban kell a felső sorban balról a negyedik( ez a test) és a 13-as lábat összekötni. Ez a fékkel kapcsolatos hibakódot villogja ki ha gyújtásra teszed.
Ezzel a rendszerrel úgy kell törölni hogy a gyújtás után 5 mp-en belül minimum 8-szor fel kell villantani a féklámpát. Ha tudja törölni egyenletes villogásba kezd. Ergo üres a hibatároló. Persze nem mindegy hogy melyik piktogramot villogtatja, az is fontos.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 19:34:28
Akkor majd kezdem elölről, mert valszeg nem mész semmire ezekkel a képekkel (https://plus.google.com/photos/107730497597719776956/albums/6005366514359812465?authkey=CMG5sJ7E34Ln2AE), csak tegnap meló után a házat újítottam, és sötét volt, mire elindultam haza, ma reggel meg melóhelyen nem tudtam a forgalmat feltartani, úgyhogy csak beállva a parkolóba csináltam képeket, h egyáltalán ezekre gondolsz-e, mert itt konkrétan csak a magasság volt állítható, többi grafikai állítgatás.

Kösz nem kell összetörnöd magad, a lényeg hogy működik az autó. Igazából amíg nem szerzek valahonnan gyári kalibrációs leírást addik nem hiszem hogy tovább tudok jutni. Egyébkén nem lett rossz a tegnapi beállítás. Nem tökéletes de sokkal jobb mint volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.04.23 19:46:25
B.C. lehet hüleséget mondok, de valami yahoo fórumon azt olvastam, hogy a navi használati útmutatójában van egy "re-initialization" IPA rendszerhez. Nekem sajna csak francia nyelven van, egy büdös szót nem értek belőle.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 20:21:22
Nos, én ilyet nem olvastam, de azt gondolom, hogy nekem nem erre van szükségem.
Ugyanis nem a rendszer rossz, fagy, vagy ilyesmi, hanem el van kalibrálva. Ergo jelenleg nem teljesen jól értelmezi az irányokat, ami egyértelmű kalibrációs gond. De, mondom, már annyira nem vészes. Másrészt meg,  kösz a gondolkodást, figyelmességet. :-)
Nem, hinném egyébként, hogy nagy eltérés lenne a netről letölthető anyag és az én kocsim kalibrációs eljárása közt, hiszen sok minden magától értetődik. Csak azt a nyavalyás magasság korrekciót csinálták úgy, gondolom nem véletlenül, hogy nem értéket, hanem egy referencia értékhez viszonyított különbséget kell beírni. Ergo, ha ezt nem tudod, akkor max próbálkozni lehet és megközelíteni a full jó megoldást. Ez, olyan japános biztosíték, hogy hozzájuk fordulj, ha bajod van, hiszen maga a rendszer is tudna különbséget képezni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 20:43:30
No, akkor dióhéjban a hogyan jártam történet:

Egyszer csak égve maradt a sárga körben felkiáltó jel lámpám. Érdekessége az volt, hogy windows-os módszer szerint, kikapcs-bekapcs gyógyította, utána nem volt gond vele egész nap, amíg nem állt 4-5 óránál tovább. Ebből már valamilyen energiatárolási, kapacitív vagy nyomástárolási problémára lehetett gyanakodni.

Kiolvasva a hibát (először az bosch műszerrel) a C1377-es kódot adta, azaz kapacitor hiba.
Nem egy jellemző hiba, a neten két fórumos tanácskozás van róla.
A kapacitor egység azaz brake power supply egység egy kondenzátoros ideiglenes energia tároló. Aki látta már a 12 V-os aksiját ez az a fekete doboz az aksi mellett. Arra szolgál, hogyha a 12 V-os aksi feszültsége valami miatt nem elegendő, akkor ez adja a biztonsági energiát ahhoz, hogy működjön a fék rendszer. pl balesetnél stb, illetve ez saját tapasztalat, a féktesztet is ebből végezheti.

Ugyanis aki nem tudná, normál üzemben a prius brake by wire azaz tisztán elektronikusan vezérelt elektrohidraulikus rendszerként működik. Magyarul normál üzemben nincs közvetlen kapcsolat a fékpedál által előállított nyomás és a kerékfékhegerek nyomása közt. Mindegy ne menjünk erre most el, később, ha érdekel valakit elmesélem.

Lényeg C1377 kapacitor hiba és egyéb más alacsony feszültséggel összefüggő hiba volt a rendszerben. Nyilván a kettő összefüggött a többit első körben nem kellett figyelembe venni.
A neten megkereshető a C1377 hibakód teljes gyári vizsgálata, igazából, aki főzni tud szakácskönyvből az ezt is meg tudja mérni, végig tudja vinni a vizsgálatot.
Ja, a hibakód. Szerencsére ez egy olyan, az előbb említett DTC kód, ami kivillogtatható is 43-as kódra hallgat. Azaz az előbb leírt módon összezárva a 4-13-as lábakat az OBD csatiban a 4 és 3 számot villogja ki.
A netről rendeltem egy olcsó, bontott kapacitort beépítettem 10 perc alatt és már egy hete nem jelezte a hibát.

Itt hajtok fejet a toyota mérnökei előtt egyébként, akik olyan szintű hibakeresési doksit készítenek, hogy egy idomított majom képes használni. Le a kalappal...komolyan. Semmi más dolog nincs, azt kell szóról szóra végig csinálni, ami le van írva és a sor végén ott van mit kell cserélni. Megcsinálod, hibát törölsz és kész.

Egyébként ez a cucc egy biztonsági berendezés, de sárga piktogrammal, tehát nem kell azonnal megállni vele, minden működik is, csak világít néha a sárga kör a felkiáltó jellel. Amit tapasztalni lehet, aki maradt már a kocsi mellett leállítás után, hogy a féktesztet nagyon rövid ideig csinálja, azaz nem zakatol olyan sokáig, mint szokott. :-) Persze, hiszen nincs energia hozzá, ergo nem csinálja végig a tesztet.

Váljék egészségre annak, akinek ilyen gondja lesz. Szerintem megijedni nem kell, eddig voltunk hárman a neten ezzel a gonddal. :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 21:07:03
Akkor majd kezdem elölről, mert valszeg nem mész semmire ezekkel a képekkel (https://plus.google.com/photos/107730497597719776956/albums/6005366514359812465?authkey=CMG5sJ7E34Ln2AE), csak tegnap meló után a házat újítottam, és sötét volt, mire elindultam haza, ma reggel meg melóhelyen nem tudtam a forgalmat feltartani, úgyhogy csak beállva a parkolóba csináltam képeket, h egyáltalán ezekre gondolsz-e, mert itt konkrétan csak a magasság volt állítható, többi grafikai állítgatás.
Tovább nézve a képeket - amit nagyon köszönök -, mindenkinek tükörképet ad?
A rendszámot, ha nézzük...
Másik, hogy kellene még a talaj és a bal hátsó sárvédő ív magassága kiegészítve azzal, hogy kb milyen terhelés van benne, tank, stb.... Aminek nem sok értelme, de most már kíváncsi vagyok rá.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2014.04.23 21:24:35
...
Itt hajtok fejet a toyota mérnökei előtt egyébként, akik olyan szintű hibakeresési doksit készítenek, hogy egy idomított majom képes használni. Le a kalappal...komolyan. Semmi más dolog nincs, azt kell szóról szóra végig csinálni, ami le van írva és a sor végén ott van mit kell cserélni. Megcsinálod, hibát törölsz és kész.
...

Üdv!

Igen, Carinánál is a javításik ilyenek (EFI-től kezdve minden), és mégis, többször olvasom, hogy a márkaszerviz is ott ötletel, meg alkatrészeket cserélget találomra, pedig meg kell legyen neki ez is és a technikai felszerelés is  :wacko:
Lehet, hogy csak Mo-on van így, nem tudom  :hmmmm:

Örülök, hogy sikerült megcsinálnod  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 21:31:20
Hát még én...
Nem mondom, hogy elfért volna  a zabszem, amikor először égve hagyta  a figyelmeztető jelzést.
Egyből eszembe jutott, hogy bezzeg a carina nem csinált ilyet...
 ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2014.04.23 21:34:20
Igen, ami nincs benne, nem romlik el :)
Nem lehet szétkapni a régit? Ki tudja, lehet, hogy csak egy szimpla kondicsere  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 21:36:37
Én is gondoltam rá. Nem tudom, annyira már nem értek hozzá.
Meg aztán, miután szét-összeforrasztgattam nem merném rákötni a rendszerre, nehogy kiüssem a skid control ECU-t (ezzel van közvetlen kapcsolatban)azaz a fék vezérlőt, mert az drágább kicsit. :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.23 21:47:20
Tovább nézve a képeket - amit nagyon köszönök -, mindenkinek tükörképet ad?
A rendszámot, ha nézzük...
Másik, hogy kellene még a talaj és a bal hátsó sárvédő ív magassága kiegészítve azzal, hogy kb milyen terhelés van benne, tank, stb.... Aminek nem sok értelme, de most már kíváncsi vagyok rá.
Ja és nekem nem a Paralel parking offset kell, hanem a HT INIT-re kiírt szám!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.04.30 09:13:34
múlt héten beleraktam a priusba egy varta akksit, aminek a szellőzőcsatlakozása sokkal kisebb átmérőjű, mint a priusnak a szellőzőcsöve. ilyenkor mi a teendő?

lehet kapni átalakítót? vagy barkácsoljak?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.04.30 11:27:25
múlt héten beleraktam a priusba egy varta akksit, aminek a szellőzőcsatlakozása sokkal kisebb átmérőjű, mint a priusnak a szellőzőcsöve. ilyenkor mi a teendő?

lehet kapni átalakítót? vagy barkácsoljak?
Barkács. Én például kisállatkereskedésben kapható csőtoldalákot vettem és annak az egyik felét faradtam méretre az akksihoz. A másik végéhez passzolt a cső.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lfarkas - 2014.04.30 14:32:05
Barkács. Én például kisállatkereskedésben kapható csőtoldalákot vettem és annak az egyik felét faradtam méretre az akksihoz. A másik végéhez passzolt a cső.
Macgyver
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.04.30 21:59:33
múlt héten beleraktam a priusba egy varta akksit, aminek a szellőzőcsatlakozása sokkal kisebb átmérőjű, mint a priusnak a szellőzőcsöve. ilyenkor mi a teendő?

lehet kapni átalakítót? vagy barkácsoljak?
kiveszed az eredetit és fordítva belerakod a vartába
ha jól emlékszem ez a megoldás
nekem is varta van :-)
vagy egy BMW aksiból nyúltam a kis csőkönyököt???? :whistling:
rég volt....
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.02 17:59:51
Sziasztok! Ma vettem észre hogy a klímám nem igazán hűt. Megnéztem a hűtő csövén lévő kis ablakot, abban látszólag van nafta, bár nem buborék mentes folyamatos, hanem mintha "zubogna" benne a hűtőközeg.
Nem emlékszem, milyen ha normális.
Tudtok ajánlani klímást (Bp.)? Másnak volt már hasonló gondja? Remélem csak feltöltés lesz és ok. Bár ha elment belőle a gáz akkor előbb hibakeresés lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.05.02 19:45:44
Szerintem zubogni kell. ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.05.02 19:49:54
IPA-s prius-os kollégák közül lenne oly kedves valaki leolvasni a camera check menüben a HT INIT gombra megjelenő számot? Köszönöm
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.02 20:11:00

IPA-s prius-os kollégák közül lenne oly kedves valaki leolvasni a camera check menüben a HT INIT gombra megjelenő számot? Köszönöm
+8 mm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.05.02 21:04:07
Köszönöm. Már csak azt lenne jó tudni, hogy ez az adat mit befolyásol. Ugyanis akármennyire állítom semmi sem változik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2014.05.05 10:11:35
Ma vettem észre hogy a klímám nem igazán hűt. Megnéztem a hűtő csövén lévő kis ablakot...
Merre van ez a kis ablak?
Én tavaly azt vettem észre, hogy mint ha pár fokkal kevesebbre kellene állítani nagy melegben, mint amikor megvettem, ez kb azt jelenti, hogy pl amikor kint 30-32 fok van akkor 27-28 fok nem hűtött annyira, mint tavaly előtt és 1-2 fokkal lentebb állítottam. Pár hete csináltam 1 klíma tisztítást gázossal és akkor 7-8 fokot mértem az utastérbe beáramló levegő hőmérsékletnek, de ez nem kinti 30+ foknál volt persze.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.05 11:09:13

A kis kerek "ablak" a bal oldalon van az egyik klíma csövön jól látható helyen.  Ha bekapcsolom a klímát, ezek a csövek hidegek is, de valahogy a beltérbe már nem jut el a hatásuk egyáltalán. Annyira még jó hogy esős fülledt időben az ablakról leszedje a párát, de felmelegedett autóban kb nulla volt a hatása.
Ma keresek egy klímást a közelben és egyeztetek vele időpontot.

A gázos klíma tisztítás mit jelent a valóságban? A szellőző rendszert pucolta ki vagy a klíma gázt fejtette le és vissza?  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.05.05 11:37:09
a lefejtésnek, feltöltésnek önmagában nem sok értelme van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2014.05.05 11:54:47
A kis kerek "ablak" a bal oldalon van az egyik klíma csövön jól látható helyen.  Ha bekapcsolom a klímát, ezek a csövek hidegek is, de valahogy a beltérbe már nem jut el a hatásuk egyáltalán.
A gázos klíma tisztítás mit jelent a valóságban? A szellőző rendszert pucolta ki vagy a klíma gázt fejtette le és vissza?  :hmmmm:
Köszi megnézem délután.
A tisztítást a beltér/szellőző rendszer tisztítását jelenti, ilyen "klímatisztító aeroszol"-al.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.05 11:58:30
a lefejtésnek, feltöltésnek önmagában nem sok értelme van.
Csak ha meg is "olajozza" és pótolja a hiányzó mennyiséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.05 12:00:50
Csak ha meg is "olajozza" és pótolja a hiányzó mennyiséget.
Évente "ajánlott" elvégeztetni a klíma vizsgálatát, ami a következőket foglalja magában:

- A rendszerben található hűtőközeg és olaj lefejtése.
- A rendszer feltöltése nitrogén gázzal. A 15 perces nyomáspróba alatt lehet meggyőződni arról, hogy az autóklíma rendszerben nincs szivárgás.
- 20 perces vákuum teszt, mely során kiszivattyúzzuk a rendszerből a levegőt, párát stb., valamint vizsgáljuk a rendszer gáztömörségét.
- A rendszer feltöltése hűtőközeggel és olajjal gyári értékekre.
(forrás: http://www.autoklimas.hu/index.php/autoklima-javitas-karbantartas)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.05 13:31:25
Évente "ajánlott" elvégeztetni a klíma vizsgálatát, ami a következőket foglalja magában
Persze, h egy klímás ezt fogja írni! :) Neki ez érdeke.

Én eddig egyszer voltam 2004 óta (azóta van klímás autóm) klímásnál még előző offossal (Priussal még nem is voltam), mikor is kicsit pótolni kellett a gázt (kicsit rosszabbul hűtött már), nem elszökött vagy ilyesmi. Igaz betartom az alapvető dolgokat: használni kell legalább kicsit minden héten (télen is), megjáratni a gázt, h ne ülepedjen le az olaj, ne száradjanak ki a tömítések. Ezenkívül évente minimum egyszer klímatisztító spray az utastérbe, és hab a járatokba (utóbbit idén kihagytam, mert felhívták a figyelmemet a veszélyeire (marja a vezetékeket, elektronikát).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.05 14:49:05

Szerdán megyek a klímáshoz, azt mondta hogy priusnál (hibrideknél) más a ......./...... arány a töltő gázban, nehogy máshova vigyem akik nem értenek hozzá, mert hazavágja a rendszert...
No comment, beszámolok szerda délután :ph34r:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.05.05 14:57:40
Jó a szövege a klímám muksónak.
Istenem...
Azért ne nyalj be mindent, amit mond!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.05.05 16:44:40
Ezek után én nem biztos, hogy hozzá vinném. Már csak azért is, mert most a Toyotánál is akciós a klímaszerviz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.05.05 16:51:05
Ezek után én nem biztos, hogy hozzá vinném. Már csak azért is, mert most a Toyotánál is akciós a klímaszerviz.
Belinkeled nekem? Nem találok, csak klíma tisztítást a toyota oldalán. Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.05.05 19:36:44
Nem tudom belinkelni, kaptunk ilyen hybrid újságot és abban volt. Szerviz akcióknál fel volt sorolva. A héten mennem kell úgyis szervizbe, rákérdezek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2014.05.05 21:58:24
Ezek után én nem biztos, hogy hozzá vinném. Már csak azért is, mert most a Toyotánál is akciós a klímaszerviz.
Engem is érdekelne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2014.05.07 09:30:42
Én is jártam már igy.ott az időmérő óra volt halványabb sokkal.
Én optima akksit vettem bele.nem volt olcsó,de legalább drága...de legalább tudtam Magyarországon venni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.05.12 19:45:31
Az normális vagy hiba, ha 40-50 km/h között haladva a gázpedál finom mozdítására nem négy üzemállapot (visszatáplál, szabadonfut, villannyal halad, motorral halad) hanem csak a két szélső között vált? Nem mindig, csak időnként.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.05.12 20:02:23
Ne kérdezd, majd ő tudja mit csinál. :D Nekem olyanokat szokott produkálni, hogy biztosra veszem a randomgenerátort a vezérlésben. :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.15 18:26:31
Első kerékcsapágyból Herth+Buss Jakoparts (41324Ft), vagy SKF (84493Ft)?

Gyári minőségből ez a kettő volt a Unix oldalán, a többi "csak" normál minőség.

(Persze nem ennyiért venném meg, hanem autószerelő rokonom a 46%-os kedvezményével, úgyh ha érdemesebb az SKF, akkor azt veszem meg)

Köszi!
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.05.15 18:29:25
skf mindenképp.
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.15 18:34:30
skf mindenképp.
Ez gyors volt! Köszi!   :clap:

Ez a bizonyos rokon azt mondta a Jako sem rossz (évi 15k körül megyek).
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.05.15 18:38:53
szerintem skf a tuti. de még hallgass meg más véleményt is.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bepi81 - 2014.05.15 20:58:37
Szakál-Metál boltban a MOOG-ot említettek igen jó minőségének. Remelem, jol emlékszem...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.16 07:24:05
SKF lesz akkor! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.18 11:47:04
Féltengely csavaranyát mivel lehet lelazítani? 30as 12fogú csillagkulcs kéne... Illetve nem is az, mert az ha rajta van a kerék nem ér be odáig. Márpedig a keréknek rajta kell legyen, és földön állnia az autónak, mert valszeg úgy meg van húzva, h leszedett keréknél nem tudnám lelazítani.

Ha viszont rajta a kerék, akkor nem ér be odáig. Krovából nekem 6lap fejű van, de ismerősnek volt feje 12fogúból is, rábpróbáltuk, de  nem elég hosszú, mert a féltengelynek nagyobb a túllógása, nem éri el a krova az anyát...

U.i.: Nektek sincs kupak a féltengely végén a kerék közepén? Csupa kosz a féltengely vége, a menetes rész, meg bejut oda nedvesség is. Passatomnál nem volt kilógó menet, ott egy bazi nagy és hosszú imbusz csavar fogta, így a menete bent volt a féltengelyben, nem lett koszos.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.05.18 13:54:34

Annak torx a becses neve. Légkulccsal vagy akkus leverőkulccsal leszedhető. De utána még kelleni fog egy kis lehúzóvilla is leszedni a HUB-ot a kerékcsavarokról. És kerék nélkül kell leszedni. A service manualban az "axle" rész ezzel kezdődik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.18 20:34:42
Annak torx a becses neve. Légkulccsal vagy akkus leverőkulccsal leszedhető. De utána még kelleni fog egy kis lehúzóvilla is leszedni a HUB-ot a kerékcsavarokról. És kerék nélkül kell leszedni. A service manualban az "axle" rész ezzel kezdődik.
Köszi!

Azt hittem a torx csak az mikor befelé vannak a fogak (mint az imbusz, csak sűrűbb).  Mi az a HUB? Féktárcsa agyról levételére gondolsz?  azt két csavarral láttam leszedni. 

Amúgy keréken állva csak lelazítani akartam a féltengely anyát. Leverőm nincs, légkulcsom meg gyenge ide szerintem, legalábbis a kerékcsavarokhoz gyenge.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.05.18 20:59:20
"Féltengely csavaranyát mivel lehet lelazítani? 30as 12fogú csillagkulcs kéne... Illetve nem is az, mert az ha rajta van a kerék nem ér be odáig. Márpedig a keréknek rajta kell legyen, és földön állnia az autónak, mert valszeg úgy meg van húzva, h leszedett keréknél nem tudnám lelazítani.

Ha viszont rajta a kerék, akkor nem ér be odáig. Krovából nekem 6lap fejű van, de ismerősnek volt feje 12fogúból is, rábpróbáltuk, de  nem elég hosszú, mert a féltengelynek nagyobb a túllógása, nem éri el a krova az anyát..."

Szia!  Ide is felrakom, ha valakinek szüksége lenne rá:   

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.05.19 08:15:22
Köszi!

Azt hittem a torx csak az mikor befelé vannak a fogak (mint az imbusz, csak sűrűbb).  Mi az a HUB? Féktárcsa agyról levételére gondolsz?  azt két csavarral láttam leszedni. 

Amúgy keréken állva csak lelazítani akartam a féltengely anyát. Leverőm nincs, légkulcsom meg gyenge ide szerintem, legalábbis a kerékcsavarokhoz gyenge.
Igazad van. A torx csak 6 fogú. Ez meg a szerszám száma szerint kicsit több. :)
A leszedésnél a manual már az agy szétszerelésre gondolt. A tárcsához elég 2 darab 8-as csavar.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.05.19 11:14:53
Ha ilyen bajaitok vannak, tök szívesen adok egy szerelő telefonszámot, aki fillérekért dolgozik munkaidő után, munkaidőben meg bent van a szakszervízben...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.05.19 19:50:48
Akinek 7-8 éves vagy öregebb kettes prius van, valószínűleg bele fog futni abba hogy elmálik a JBL hangszóró pereme. Nekem most adta meg magát a második ezért segítségképp csináltam egy videót arról hogy javítható.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.05.20 07:49:47
Miből jöttél rá, hogy szétment az eredeti? Zörgött az ajtó?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.05.20 09:55:41
Miből jöttél rá, hogy szétment az eredeti? Zörgött az ajtó?
Aha A mély hangoknál mintha valami csörgött volna az ajtóban. Tavaly már belefutottam ebbe a vezető oldali hangszórónál és most került sor a másikra.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.05.22 08:44:56
Megoldódott végre az előző nyár óta tartó hangom, amiről ide is tettem fel videót! Előző évben még nem volt nagy hangja, többségében csak én hallottam, mindenki hülyének nézett, h semmit sem hall (márkaszervízben is gumit mondtak). Aztán mostanra meg már olyan hangos lett, h mindenki észrevette, h mi ez a hang. Tesóm (meg én) kivételével mindenki azt mondta gumi! Itt a fórumon is ezt a választ kaptam (Habár egy videó alapján tényleg úgy tűnik).

Aztán elmentem a futóműveshez múlt héten, megállapította, h tényleg csapágy. Megvettem, de nem bírtam kicserélni, nem volt olyan mély 30as 12fejű krovám, ami leszedi a féltengely anyát. Aztán megláttam, h mennyire le kell bontani, (szerelő szerint meg úgy kell kipréselni az agyat) ezért visszavittem oda, ahol megállították a hibát. Tegnap megcsinálták 14 ropiért, berakták az SKF-et, amit megvettem 46% kedvezménnyel.

Most boldogság van, újra csönd van, és valószínűleg csak pszichés, de mintha könnyebben menne! :)
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.05.22 08:55:51
jó választás az skf!!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.05.24 22:16:31
Akinek 7-8 éves vagy öregebb kettes prius van, valószínűleg bele fog futni abba hogy elmálik a JBL hangszóró pereme. Nekem most adta meg magát a második ezért segítségképp csináltam egy videót arról hogy javítható.

Szia,

Az új membrán peremet rendelted valahonnan? (átmérőre vagy konkrétan Prius JBL-re?)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.05.25 00:16:06
Szia,

Az új membrán peremet rendelted valahonnan? (átmérőre vagy konkrétan Prius JBL-re?)
Innen rendeltem.
http://www.ebay.co.uk/itm/86160-0W880-Toyota-Prius-Front-Door-Speaker-Single-Woofer-Repair-Kit-FSK-6bt-1-/140894788308?pt=US_Speaker_Parts_Components&hash=item20cdfbdad4
Nem olcsó mert több mint 30 dollár, de olcsóbb mint másik hangszórót venni vagy elvinni megycsináltatni és két darab van a dobozban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.05.25 21:22:50
Innen rendeltem...................

Köszönöm a választ és a linket!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.06.20 07:10:28
Nem annyira hiba, meg nem az autó hibája, mert minden mai autónál előbb utóbb előjön, de:

PII-m első lámpája elkezdett mattulni! :(

Egyenlőre még csak az index (mert ugye az vízszintesebben van, jobban az ég felé áll), a fényszóró rész tökéletes, az mintha egy leheletnyit kékes árnyalatú is lenne (lehet, h az valami UV védelem?).

Érdemes még gyorsan most felpolíroztatni, és lekezelni valamivel, h megállítsam?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Galahed - 2014.06.20 07:39:33

Szia!
Igy jártam az OFF autómmal is, olyan helyen ahol nagyobb a légáramlás azaz a lámpa széleinél. A sok por kosz okozza ami menet közben súrolja a lámpát. Nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban nálunk (Győr) 9 ezer forintért megcsinálják, utána 3-4 évig megint jó. (szinte olyan lesz mint az új). Most viszem hamarosan én is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2014.06.20 07:55:41

PII-m első lámpája elkezdett mattulni! :(
Érdemes még gyorsan most felpolíroztatni, és lekezelni valamivel, h megállítsam?
Nekem annó a e12-es (2005) corollam lámpája mattult le egy kicsit ill nagyon finom mattulás, mai napig nem tudom mitől, de zavart és rendeltem ebay-ról polirt hozza 1-2 eft volt az ára és én magam tiszta pamut anyaggal poliroztam le (2009), remélem a képen amit csatolok látszik, jobb oldali kész, bal oldali a matt. 2012-ben amikor eladtam még szinte karcmentes volt.
(http://mezeig.webatu.com/lampa1.jpg)
(http://mezeig.webatu.com/lampa2.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.06.20 09:28:21
Nem annyira hiba, meg nem az autó hibája, mert minden mai autónál előbb utóbb előjön, de:

PII-m első lámpája elkezdett mattulni! :(

Ismerős. Tavaly kezdett az enyém is foltosan mattulni. Prvent gyorspolír, puha pamut rongy és sok türelem. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.06.20 11:49:44
Igy jártam az OFF autómmal is, olyan helyen ahol nagyobb a légáramlás azaz a lámpa széleinél. A sok por kosz okozza ami menet közben súrolja a lámpát. Nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban nálunk (Győr) 9 ezer forintért megcsinálják, utána 3-4 évig megint jó. (szinte olyan lesz mint az új). Most viszem hamarosan én is.
Jaja, tényleg olyan, mintha kicsit karcos is lenne! Akkor lehet h azért, mert amúgy csak kézimosóban mosom, gépiben még nem járt (mióta nálam van legalábbis tutira).

Ven ezeken valami UV védelem? Mert a sima fényszóró része kékes árnyalatú, az hibátlan, az index meg mikrokarcos, és mattul. Csak mert ha van, akkor inkább nem políroznám le róla, amíg nem durvább a helyzet, amíg csak az indexet érinti.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Galahed - 2014.06.20 12:44:13

Szerintem nem tudom. :)  Ha volt is, már régen lement róla nálam. (a totalcar-on írták vmikor régebben, hogy egyes autótípusok lámpáit UV védelemmel látják el. A Xenon miatt belülről is sárgulhatnak egyes típusok, azok menthetetlenek.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.06.20 13:34:21
Régebbi Opel Astra H-k első fényszóró burája tud mattulni kegyetlenül. Ráadásul "karcosodik", csak úgy magától. Érdekes jelenség :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: xjozsasz - 2014.06.20 18:55:23
sziasztok,

ha a műanyag borítás (sárhányó-szerűség) a kocsi aljáról lejön, azt mennyire nagyon gyorsan kell orvosolni? ő csak egy külső védő borítás az alváz számára?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.06.21 11:10:01
Nem annyira hiba, meg nem az autó hibája, mert minden mai autónál előbb utóbb előjön, de:

PII-m első lámpája elkezdett mattulni! :(

Egyenlőre még csak az index (mert ugye az vízszintesebben van, jobban az ég felé áll), a fényszóró rész tökéletes, az mintha egy leheletnyit kékes árnyalatú is lenne (lehet, h az valami UV védelem?).

Érdemes még gyorsan most felpolíroztatni, és lekezelni valamivel, h megállítsam?

Én a Yaris II-ővel jártam így. Sárgásan hámlani kezdett és foltosodni. Ronda, igénytelen volt és a fénykibocsájtása is gyengült.
Polírozás szart nem ért. Helyette egy fényező ismerős lecsiszolta, aztán pár réteg lakk rá. Szebb lett mint új korában. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.06.23 08:23:13
Én a Yaris II-ővel jártam így. Sárgásan hámlani kezdett és foltosodni. Ronda, igénytelen volt és a fénykibocsájtása is gyengült.
Polírozás szart nem ért. Helyette egy fényező ismerős lecsiszolta, aztán pár réteg lakk rá. Szebb lett mint új korában. :)
Még nincs nagy baj, csak látom a kezdeti jeleket! Nekem előtte egy Passat B5-ösben volt lámpacserém, mert annyira bemattult, hogy azon már a polír sem segített, illetve akkor még nem volt rá ilyen iparág, vettem bele egy utángyárottat.
Régi és új lámpa:
(https://lh3.googleusercontent.com/-S4UQaUcp-Kg/TpCKdX-_Z_I/AAAAAAAABbU/2sHsrp5tqvw/w958-h719-no/2008-02-25_16-32-18.JPG)

Nade a polír utáni lakkozásra nekem azt mondták, h a polír miatt olyan sima lesz, h nem tapad meg a lakkozás! Ezért gondoltam valami rázsugoírtandó UV fóliára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.06.23 10:34:51

Felcsiszolják előtte, aztán rá a lakk. Tökéletes lesz hidd el. :) Én is először polírozással próbálkoztam, ami nem jött be.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.06.23 21:03:27
A kis akkum feladta a küzdelmet a léttel (telitöltés után fél óra 3A terheléssel és 8V-ra esik a fesz). GS Nippon Denchi; ha ez itt dátum, akkor egész szép teljesítmény:

(http://i.imgur.com/4AsaJnF.jpg)

Milyet vegyek helyette? Bosch Asia Silver 45Ah? Yuasa 45Ah? Más javaslat?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.06.24 09:07:04
A kis akkum feladta a küzdelmet a léttel (telitöltés után fél óra 3A terheléssel és 8V-ra esik a fesz). GS Nippon Denchi; ha ez itt dátum, akkor egész szép teljesítmény:

(http://i.imgur.com/4AsaJnF.jpg)

Milyet vegyek helyette? Bosch Asia Silver 45Ah? Yuasa 45Ah? Más javaslat?

nekem 9 év után makkant meg a gyári (ami neked is van)

vartát vettem helyette itt: http://www.akku-fer.hu/auto-akkumulator/19-varta-blue-akkumulator-12v-45ah-jobb-1.html

annyi, hogy a prius szellőzőcsöve nem megy bele a varta akksiba, azt még meg kell oldani valahogy. majd megkérdezem a homasitában
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2014.06.24 10:29:37
Én optima YELLOWTOP vettem,drága volt,de míg nálam lesz a kocsi addig nem lesz vele gond....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.06.24 11:07:36
Én optima YELLOWTOP

A háromszoros ár eltántorít.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.06.24 11:45:53
nekem 9 év után makkant meg a gyári (ami neked is van)

vartát vettem helyette itt: http://www.akku-fer.hu/auto-akkumulator/19-varta-blue-akkumulator-12v-45ah-jobb-1.html

annyi, hogy a prius szellőzőcsöve nem megy bele a varta akksiba, azt még meg kell oldani valahogy. majd megkérdezem a homasitában
[/quote
[/i][/i]

A Varta Blue Dynamic és a Bosch Silver az ugyanaz, a Varta gyártja mindkettőt. A Varta kódszáma helyesen 545157033 , a belinkelt 545158033 a normál sarus kivitel.] (valamiért ezt is az idézethez rakta)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.06.24 11:54:41
A kis akkum feladta a küzdelmet ... GS Nippon Denchi; Milyet vegyek helyette? Bosch Asia Silver 45Ah? Yuasa 45Ah? Más javaslat?
A GS Nippon Denchi akkukat időközben (GS) Yuasa néven árulják.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.06.24 11:59:11
A GS Nippon Denchi akkukat időközben (GS) Yuasa néven árulják.

Ám az a Yuasa, amit elfogadható áron találtam, nem olyan, mint a gyári. Nem AGM, hanem sima lötyögős elektrolitos.

http://akkumulatorbolt.hu/component/virtuemart/tipus-szerint/auto-akkumulator/yuasa-akkumulatorok2013-05-30-09-51-45/yuasa-45-azsia-detail.html?Itemid=0 (http://akkumulatorbolt.hu/component/virtuemart/tipus-szerint/auto-akkumulator/yuasa-akkumulatorok2013-05-30-09-51-45/yuasa-45-azsia-detail.html?Itemid=0)

Asszem jó lesz nekem a Bosch. Majd megfúrom a szellőzőlukat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.06.24 12:23:03
Ám az a Yuasa, amit elfogadható áron találtam, nem olyan, mint a gyári. Nem AGM, hanem sima lötyögős elektrolitos.

http://akkumulatorbolt.hu/component/virtuemart/tipus-szerint/auto-akkumulator/yuasa-akkumulatorok2013-05-30-09-51-45/yuasa-45-azsia-detail.html?Itemid=0 (http://akkumulatorbolt.hu/component/virtuemart/tipus-szerint/auto-akkumulator/yuasa-akkumulatorok2013-05-30-09-51-45/yuasa-45-azsia-detail.html?Itemid=0)

Az Optimát kivéve ilyen japán szabványos akku AGM kivitelben nincs a másodpiacon. De nem hiszem, h a gyári AGM, pláne a 2006 előtti modellekben. Délután megnézem az enyémet (2010), h milyen van benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.06.24 12:26:47
nem hiszem, h a gyári AGM, pláne a 2006 előtti modellekben

Ebben a facelift előtti 2006-osban az volt, megnéztem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.06.24 13:17:56
Ám az a Yuasa, amit elfogadható áron találtam,
Az AGM drága technológia. Rendes töltéssel brutálisan sokat bír.
A képen látható GS YUASA S34B20R még mindig forgalmazott modell.

Az Optimát kivéve ilyen japán szabványos akku AGM kivitelben nincs a másodpiacon.
Ez a kicsi méret eléggé behatárol, annyi nincs vele forgalmazott autó, hogy sokaknak megérje gyártani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.06.28 10:16:19
Beszereltem az akkut. A 45 Ah-s nem fért el a rögzítőelem elülső felhajló része és a hátfal között (pedig több helyen is azt hozza a rencer a típushoz), úgyhogy 35 Ah-s Yuasára (nem AGM) cseréltettem. Talán a kulcsnélküli felszereltségűeknél más az akku rögzítője és ott elfér a nagyobb?

Adtak hozzá elvezető dugót a lélegzőlyukhoz és egy darab csövet, amit rászuszakoltam a gyári dugóra.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.06.30 18:42:17
Nem annyira hiba, meg nem az autó hibája, mert minden mai autónál előbb utóbb előjön, de:

PII-m első lámpája elkezdett mattulni! :(

Egyenlőre még csak az index (mert ugye az vízszintesebben van, jobban az ég felé áll), a fényszóró rész tökéletes, az mintha egy leheletnyit kékes árnyalatú is lenne (lehet, h az valami UV védelem?).

Érdemes még gyorsan most felpolíroztatni, és lekezelni valamivel, h megállítsam?

Nálam is előjött, szintén a felső, a helyzetjelzőt és az indexet tartalmazó részen. Ma felpolíroztam és eltűnt a fátyolosság a lámpáról.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.06.30 19:03:14
Nem konkrétan prius hibáról érdeklődnék, de hátha van valakinek tapasztalata. Fényezés nélküli horpadás javításhoz volt e már szerencséje valakinek? Ez a vákumos bigyós eljárás érdekelne, hogy javíttatott e már valaki közületek így kisebb horpadásokat?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: musspici - 2014.06.30 19:31:20
Pár éve klubos kollegina IQ-ját "kezeltettük" így. Mivel részben íven volt a sérülés, nem lett tökéletes, de sokkal kevésbé észrevehető. Ha nem íven van a sérülés, akkor teljesen el lehet tüntetni a horpadásokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jani111 - 2014.06.30 19:47:51
Nem konkrétan prius hibáról érdeklődnék, de hátha van valakinek tapasztalata. Fényezés nélküli horpadás javításhoz volt e már szerencséje valakinek? Ez a vákumos bigyós eljárás érdekelne, hogy javíttatott e már valaki közületek így kisebb horpadásokat?
Mi a kérdés?
Én most csináltattan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.06.30 21:42:29
Hátsó ajtón kilincs alatt összeszedtem egy féltenyérnyi horpot. Lehet e azzal kezdeni valamit ilyen technikával?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: musspici - 2014.06.30 21:59:41
Hátsó ajtón kilincs alatt összeszedtem egy féltenyérnyi horpot. Lehet e azzal kezdeni valamit ilyen technikával?
Biztosan ki tudják nyomkodni. Nem csak húzzák, hanem kárpit bontással, alányúlva, bentről kifelé nyomkodják.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jani111 - 2014.07.01 06:46:59
Hátsó ajtón kilincs alatt összeszedtem egy féltenyérnyi horpot. Lehet e azzal kezdeni valamit ilyen technikával?
Ha nincs benne él,akkor tökéletesen megcsinálják.Viszont ha nem gyári a fényezés akkor lehet belőle gond.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.07.01 09:16:39
Nálam is előjött, szintén a felső, a helyzetjelzőt és az indexet tartalmazó részen. Ma felpolíroztam és eltűnt a fátyolosság a lámpáról.
Raktál rá valami UV védelmet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.07.01 20:06:12
Egyelőre nem. Kellett volna? Ha igen, mit?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.07.02 09:34:12
Egyelőre nem. Kellett volna? Ha igen, mit?
Hogy ne fakuljon meg újra. Van rá valami megoldás? Fólia vagy ilyesmi, mert a lakk állítólag nem tapad meg a polírozott felületen.

Amúgy az egészet políroztad, vagy csak a tetején az indexet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.07.02 15:36:51
Az alját csak éppen hogy, a tetejére koncentráltam, mivel ott volt csak fátyolos. Ha kikezdi az UV és mondjuk évente át kell políroznom, akkor nem vacakolok a lakkozással. Ha ennél gyakrabban, akkor elgondolkodom rajta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vighz - 2014.07.27 15:02:45
Sziasztok.
Új vagyok itt, s mint Prius tulajdonos is. Eddig semmi gondom nem volt, most viszont az egyik pillanatról a másikra a kilométeróra kijelzője becsíkozott. Vékony csíkok vannak vízszintesen. Nem okoz gondot, csak zavaró. Találkozott valaki ilyen jellegű hibával? Súlyosbodhat a helyzet?
Válaszsaitokat előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: b.c. - 2014.07.28 21:10:20
Kontakthibát sejtek a kijelzőre menő vezetéken vagy ben. Sajnos elég sok bontással jár. Próbáltad már tenyérrel meg paskolni a környékét? Hátha javítja ez a régi jó módszer.
 ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sz.l - 2014.07.30 16:46:22
Sziasztok.
Kb 1honapja Prius III gazda vagyok (Hollandiából származik az autó), nagyon szeretem. Van egy-két felfedezni való az autón még, de ami kissé zavaró az az, hogy a hőmérő az kb 2-3óra késéssel jelzi a valós kinti hőmérsékletet. Lehet-e ez valami hiba vagy csak valami úton-módon kalibrálni kellene? Volt-e már valakinek hasonló problémája? Köszönöm  a válaszokat előre is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.07.30 19:21:52
Hűtött garázsban tartod? :P
A pára/víz nagy ellensége ennek a szenzornak, nedvesség miatt szokott delay lenni a valós és általa mért hőmérséklet között. 2-3 óra késést viszont még soha nem olvastam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue Quasar - 2014.08.04 15:43:56
Sziasztok,

Vany egy Prius 2 öm amit pár hete vettem.

Mivel ez az első központis záras "távirányítós" :) kocsim, megkérdezném hogy az normális hogy: ha lehúzott ablakkal szálok ki, és lezárom a kocsit akkor, az ablakok lent maradnak és nem tekeri fel magától? Ez egy Toyota hiba/bug? Vagy egyedi hiba és a szervízet látogassm meg?

köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.08.04 15:57:37
Gyárilag nincs benne ablakfelhúzó komfortmodul. Be lehet szereltetni, én is megtettem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sumi - 2014.08.04 16:07:05
Gyárilag nincs benne ablakfelhúzó komfortmodul. Be lehet szereltetni, én is megtettem.

Van esetleg erről valami leírásod? Mennyire bonyolult?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.08.04 16:21:12
Nemtom, én csináltattam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue Quasar - 2014.08.04 16:38:54
Van esetleg erről valami leírásod? Mennyire bonyolult?

Most gyorsan utána néztem, ha jól látom akkor ezek a modulok univerzálisak. Vagy van típus specifikus is?
A tiednek megvan a márka/típusa?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.08.04 16:44:26
Nincs információm.

Ők építették be: http://www.kovialarm.hu/ (http://www.kovialarm.hu/)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.08.05 06:21:58
Van esetleg erről valami leírásod? Mennyire bonyolult?
Én is utánna jártam két éve, akkor azt mondták a Toyotánál, h nincs gyárilag ilyen modul. Én meg nem mertem utólagos barkáccsal a Can buszba belenyúlni.

Úgyhogy csak aftermarket cuccal lehet, valami utólagos modullal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sumi - 2014.08.05 11:58:25
Én is utánna jártam két éve, akkor azt mondták a Toyotánál, h nincs gyárilag ilyen modul. Én meg nem mertem utólagos barkáccsal a Can buszba belenyúlni.

Úgyhogy csak aftermarket cuccal lehet, valami utólagos modullal.

Értem, köszönöm. Az úgy már annyira engem sem csábít:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.08.05 12:58:05
Pedig jó dolog.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.08.05 13:13:59
Pedig jó dolog.
Tudom, előző autóm tudta!

Ha esőre állt az idő, akkor csak elég volt a házból rányomnom a távirányítóra (1x-i nyomós volt, nem nyomvatartós), és tudtam, h ha láttam villanni, akkor tuti bezárta, és ha volt is lent ablak, akkor felhúzta. Itt kimegyek megnézni, vagy felhúzni, ha gyanús az idő. Már amikor leengedve hagyom résnyire.

Itt meg még az ezer éves gyári távirányító nyitó záró gomb nyomva tartása sem működik, mint ami a legtöbb EU autónál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.08.05 21:42:59
P3 bug:
Ha a HUD éppen Navi utasítást mutat, nem lehet kikapcsolni - mármint a HUD-ot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.08.07 13:09:01
P3 bug:
Ha a HUD éppen Navi utasítást mutat, nem lehet kikapcsolni - mármint a HUD-ot.

De ki lehet, csak előtte a navi módot kapcsold ki! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.08.07 22:08:34
Akkor is bug ;)
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2014.08.11 17:44:13
Sziasztok!

Először egy rövid bemutatkozás.
Kb 2-3 hónapja vagyok boldog tulajdonosa egy 2007-es Priusnak.
A legnagyobb hiba az volt eddig, hogy a gyári 12V-os akksi megadta magát, helyette az általatok is ajánlott Varta Blue-t választottam. Nekem korábban egy másik autóban már bizonyított, 6-7 évig bírta, nem volt kérdés, hogy mi kerül a Priusba.
Valamint nagyon megijesztett a kocsi, amikor kiírta, hogy "üres fokozatban nem tölti az akksit" (vagy valami ilyesmi). Most már tudom ez csak amiatt volt, mert nyitott ajtónál raktam be D-be és emiatt írta ki ezt a hibát. Nem nagyon értem miért nem lett volna egyszerűbb kiírni, hogy NYITVA AZ AJTÓ. Na mindegy.

A következőben kérném a segítségeteket, hátha találkoztatok már ilyen jelenségekkel:
1. IPA nem működik, amikor megnyomom a párhuzamos vagy merőleges parkolás gombot a képernyőn, akkor csippan egyet és kiírja, hogy "System Malfunction". Rendeltem egy 5 dolláros OBDII bluetooth kiolvasót, ami működik ugyan, de nem talál hibakódot, azt írja, hogy minden rendben van. Esetleg ez is egy olyan letárolt hibakód, amit csak a Toyotánál lehet kiolvasni? A kocsi diagnosztikai képernyőjén az IPA check - OK. Van valami ötletetek?

2. Motor leállítás és kocsi bezárás után még lehet hallani kb 3-4 másodperces kattogást/bürrögést, ami menet közben a fékezéseknél is szokott lenni. Ez normális?

3. Került bele utólagos riasztó, aminek a rablásgátló funkcióját (járó motornál ajtó ki-be nyitás után is inaktíválni kell a riasztót x másodpercen belül) a szerelő nem tudta megoldani, mivel ilyenkor a már járó (elektromos vagy benzines) motort kellene leállítani. Azt meg tudta oldani, hogy beindítás előtt addig nem tudod a Ready-t előcsalogatni, amíg nem inaktíválod a riasztót. Erre esetleg van ötletetek, hol lehetne úgy megfogni mondjuk a benzin motort a beindítás után, hogy az leállítható legyen. A szokásos AC pumpa elektromos megszakítása rengeteg hibakódot eredményezett. Ennél jobban a kocsi és a saját érdekünkben nem nyúltunk bele. Esetleg valami ötlet?

4. a kocsiban az alap hangrendszer van (6 hangszóró), nem a JBL rendszer. Ez finoman szólva is szánalmas nagyobb hangerőnél :(. Épített már valaki bele a gyári helyre beépíthető komolyabban szóló hangszórókat, amit a gyári fejegység még kellőképpen meg tud hajtani? Azt tudja valaki, hogy egyáltalán hány W a kimeneti teljesítménye? 4x35W? 4x40W? (ezzel a témával kapcsolatban lehet, hogy már írt valaki  a másik fórum témába, azt még nem olvastam, bocs)

Válaszokat előre is köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.08.11 18:46:10
1. IPA nem működik,
2. Motor leállítás és kocsi bezárás után még lehet hallani kb 3-4 másodperces kattogást/bürrögést,
3. riasztó, aminek a rablásgátló funkcióját
Üdv!
1. Márkaszerviz.
2. Normális
3. a HSD-kbe nem lehet korrekt rablásgátlást építeni. Ami megoldás az autó azonnali tönkretételét nem okozza, az nem teszi teljesen mozgásképtelenné az autót. Egy elméleti megoldás lehetséges, de a Toyota nem engedélyezi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.08.11 18:56:04
2. Ez az ABS-szivattyú hangja? Nekem is sűrűn hallani fékezéskor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.08.11 19:14:48
Igen. Én csak a BE ajtó első kinyitásakor hallom, meg leállítás után kicsivel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2014.08.11 20:41:34
Üdv!
1. Márkaszerviz.
2. Normális
3. a HSD-kbe nem lehet korrekt rablásgátlást építeni. Ami megoldás az autó azonnali tönkretételét nem okozza, az nem teszi teljesen mozgásképtelenné az autót. Egy elméleti megoldás lehetséges, de a Toyota nem engedélyezi.

köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2014.08.11 21:21:21
Capogery,

Alapvetően megerősítem a már korábban kérdéseidre leírtakat a 3. ponthoz annyit tudok hozzátenni, hogy aki anno nekem és Edhunter kollégának szerelt rablásgátlót az megoldotta, igaz nem teljesen hibakód mentesen, a problémát: az autó megállt/indíthatatlan volt.
Ad 4. pont: az alap szett nekem sem jött be a JBL viszont egész korrekt, esetleg próbálj meg fejegységet, hangsugárzókat beszerezni, a gyári szett tuningolása "nem pálya".
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.08.11 21:36:01
Ad 4. pont: az alap szett nekem sem jött be a JBL viszont egész korrekt, esetleg próbálj meg fejegységet, hangsugárzókat beszerezni, a gyári szett tuningolása "nem pálya".

A JBL » telefon kihangosítás témát (hívás+navi+zene) ki-hogyan oldotta meg?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.08.11 23:52:37
rablásgátlót az megoldotta, igaz nem teljesen hibakód mentesen, a problémát: az autó megállt/indíthatatlan volt.
Rablásgátlót hibakóddal készreszerelni. Jaj, ez fájt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2014.08.12 10:23:21
Rablásgátlót hibakóddal készreszerelni. Jaj, ez fájt.
Hibakódot csak fals indítás (pl: rablási kísérlet) esetén produkált a rendszer, máshogyan tényleg nem lehet megoldani a rendszer sajátossága miatt, mint ahogyan írtad is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.08.12 11:42:14
Hibakódot csak fals indítás (pl: rablási kísérlet) esetén produkált a rendszer, máshogyan tényleg nem lehet megoldani a rendszer sajátossága miatt, mint ahogyan írtad is.
Inkább hibakód sikertelen trükkös lopás után, mint egy hibakód nélküli ellopott autó! :)

Valahogy azt a vészmód funkciót kéne elérni-elővarázsolni (mint itt 2 percnél) (https://www.youtube.com/watch?v=ZfYxwm565QY) egy ilyen tiltással, mint amikor hosszan nyomod a Start gombot, és kikapcsol az autó, és a váltó üresbe megy. Ami a gázpedálberagadós botrány óta terjedt el. Persze időben jelezve a tolvajnak hangszórón, h álljon meg, különben ez lesz. Ekkor biztonságosan félre lehet állni, még akkor is, ha már belenyúlt a rendszer, ilyenkor persze csak amíg a lendület tart.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edhunter - 2014.08.14 22:48:09
Rablásgátlót hibakóddal készreszerelni. Jaj, ez fájt.
Én nem látok abban nagy problémát, hogy rablási kísérlet esetén lesz egy hibakód ami kitörlődik a következő indításnál. Nekem 3 éve benne van az autóban és még soha semmi gondom nem volt vele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.08.17 08:58:52
Capogery,

Alapvetően megerősítem a már korábban kérdéseidre leírtakat a 3. ponthoz annyit tudok hozzátenni, hogy aki anno nekem és Edhunter kollégának szerelt rablásgátlót az megoldotta, igaz nem teljesen hibakód mentesen, a problémát: az autó megállt/indíthatatlan volt.
Ad 4. pont: az alap szett nekem sem jött be a JBL viszont egész korrekt, esetleg próbálj meg fejegységet, hangsugárzókat beszerezni, a gyári szett tuningolása "nem pálya".
A JBL-hez nem elég a gyári fej/sugárzók. Kell hozzá egy erősítő is az anyósülés alá valamit a kábelezés. Én szedtem ki mindhármat különböző okokból :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.08.17 09:02:12
A JBL » telefon kihangosítás témát (hívás+navi+zene) ki-hogyan oldotta meg?
Parrotot tettem bele. Ebayről megrendeltem egy telemute-os kábelkorbácsot, az erősítőnél szétszedtem a csatlakozókat tüskéket, újra kötötte, a 12 voltot a könyöklő boxából vezettem ki, ugyanite vezettem fel a kijelzőt is a rádió alatti kis ablak mögé. Ezután a teljes korbácsot parrot dobozt, telemute modult kábelkötözővel összehúztam egy pakkba és tépőzárral hozzá rögzítettem az anyósülés alatti JBL erősítőhőz. Információim szerint a még rendesen működik mert így is astam el a kocsit.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.08.17 13:00:41

Ezt sajat kutfobol vagy egy leiras alapjan csinaltad? Szivesen barkacsolnek, de nem vagyok rutinos es ennyi nekem meg keves :/
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.08.17 21:27:40
Ezt sajat kutfobol vagy egy leiras alapjan csinaltad? Szivesen barkacsolnek, de nem vagyok rutinos es ennyi nekem meg keves :/
A parrothoz van kábel lábkiosztásom, az erősítő kiosztását pedig megkerestem a service manual electrical diagram részében.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bipet - 2014.09.11 21:39:20
Sziasztok
Prius 3 kormánycsuklót keresnèk.
Csatoltam kèpen hogy pontosan mit keresek.
biropeter1977@gmail.com
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.09.13 08:35:02
Tegnap este megszivatott a P2.

Autóztam 150 kilométert Csongrádra, megálltam a kertkapu előtt, P-be tettem, miután kinyitottam a kaput, már nem tudtam elindulni - folyton üresbe ugrik.

Egy másodpercet van R-be vagy D-be, az alatt mozog, aztán üres. Próbáltam mindent, elektromos fogyasztókat lekapcsolni, kikapcsolni/bekapcsolni az autót, de hát ez nem windows...

Eddig kétszer volt az évek során, hogy nem tudta magát P-be rakni valamiért, azt mindig megoldotta a kikapcsolás, most este nem segített semmi.

Priuschaten ezt találtam (összefoglaló): http://priuschat.com/threads/gear-shift-problem-stuck-in-neutral.82581/#axzz3DAqgIhTu - az összes poszt azt írja, hogy melegre érzékeny LEHET az (irány)váltó, 35 fok celsius körül jöttek nekik elő ezek a problémák, én tegnap 23 fokra fűtöttem az utasteret nem hiszem, hogy melege lett.

Semmi más hibajelzést nem kaptam, csak annyi a tünet, hogy visszaugrik üresbe, ahelyett, hogy menne. Azt olvastam, hogy ha ilyenkor D-be lehúzva tartom (!) a váltót, akkor megy szépen, ami igaz is lehet, hiszen az autó 1-1 métert magától gurult és az enegrgiaátviteli rajzon is látszott, hogy beindul a hajtás akksiról.

Az egyik priuschates azt írta, hogy a váltókar mögötti kapcsoló lehet hibás, azt egyszerű kicserélni (csak éppen szombat van, és vidéken vagyok). Nemsokára kipróbálom megint.

Az eredménytől függetlenül mit érdemes csinálni?
 - Hívni az Assistancet, hogy vizsgálják meg, mert nem akarok random lámpánál szembesülni ezzel? Egyáltalán érvényes erre a hibrid gari?
 - Azonnal a legközelebbi szerelőhöz autózni?
 - Ha megy akkor hagyni, mert ritka hiba és elvinni a jól bejáratott otthoni szervízbe?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.09.13 10:52:09
Tegnap este megszivatott a P2.

Egy másodpercet van R-be vagy D-be, az alatt mozog, aztán üres. Próbáltam mindent, elektromos fogyasztókat lekapcsolni, kikapcsolni/bekapcsolni az autót, de hát ez nem windows...

Priuschaten ezt találtam (összefoglaló): http://priuschat.com/threads/gear-shift-problem-stuck-in-neutral.82581/#axzz3DAqgIhTu - az összes poszt azt írja, hogy melegre érzékeny LEHET az (irány)váltó, 35 fok celsius körül jöttek nekik elő ezek a problémák, én tegnap 23 fokra fűtöttem az utasteret nem hiszem, hogy melege lett.

Semmi más hibajelzést nem kaptam, csak annyi a tünet, hogy visszaugrik üresbe, ahelyett, hogy menne. Azt olvastam, hogy ha ilyenkor D-be lehúzva tartom (!) a váltót, akkor megy szépen, ami igaz is lehet, hiszen az autó 1-1 métert magától gurult és az enegrgiaátviteli rajzon is látszott, hogy beindul a hajtás akksiról.

Az egyik priuschates azt írta, hogy a váltókar mögötti kapcsoló lehet hibás, azt egyszerű kicserélni (csak éppen szombat van, és vidéken vagyok). Nemsokára kipróbálom megint.

Az eredménytől függetlenül mit érdemes csinálni?
 - Hívni az Assistancet, hogy vizsgálják meg, mert nem akarok random lámpánál szembesülni ezzel? Egyáltalán érvényes erre a hibrid gari?
 - Azonnal a legközelebbi szerelőhöz autózni?
 - Ha megy akkor hagyni, mert ritka hiba és elvinni a jól bejáratott otthoni szervízbe?

Megvan a megoldás, az autónak semmi baja, a kihangosító töltőkábele valahogy belelógott az irányváltó karba, és emiatt nem ugorhatott teljesen a helyére. Telivér facepalm, de este nem vettem észre a sötétben, reggel persze azonnal feltűnt.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.09.13 10:54:04
Az eredménytől függetlenül mit érdemes csinálni?
 - Hívni az Assistancet, hogy vizsgálják meg, mert nem akarok random lámpánál szembesülni ezzel? Egyáltalán érvényes erre a hibrid gari?
 - Azonnal a legközelebbi szerelőhöz autózni?
 - Ha megy akkor hagyni, mert ritka hiba és elvinni a jól bejáratott otthoni szervízbe?
Ilyen volt nekem is, igaz egyszer pár perc után derült ki hogy a GPS töltőkábele csúszott be és az dobálta vissza, egyszer pedig (nem tudom hogy) egy szotyi akadt bele. Szerintem ha van kéznél egy sima csillag csavarhúzó, nyisd ki a kesztyűtartótó, tekerd le a váltó gombját, húzd ki a levegő befújót ami körülötte van, csavarozd le a váltókard, húzd szét a csatit, azt fújd be wd40-el vagy kontak sparay-vel és nézd meg nincs-e benne valami a mechanikában. Erre egyébként nem vonatkozik a hibrid gari. Az kettes esetében akku-inverter-motorok-PSD
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.09.13 10:54:58
Megvan a megoldás, az autónak semmi baja, a kihangosító töltőkábele valahogy belelógott az irányváltó karba, és emiatt nem ugorhatott teljesen a helyére. Telivér facepalm, de este nem vettem észre a sötétben, reggel persze azonnal feltűnt.
:) Oksa. Látom te is belefutottál abba amibe én anno :)
Üdv a klubban. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.09.13 11:29:45
:) Oksa. Látom te is belefutottál abba amibe én anno :)
Üdv a klubban. :)

:D kösz, jó tapasztalat volt! szerencsére nem szotyizok az autóban, de lámpát és csavarhúzót tartok benne, ha legközelebb előfordul ilyesmi, akkor ki tudom piszkálni, vagy szét tudom szedni.

jó kis klub ez!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.09.13 11:38:53
Nekem sajnos komolyabb problémám akadt.
Szombaton hazafele 50km után PROBLEM felkiáltással piros háromszög, VSC, fék, check engine világítást kaptam. Félreálltam, kikapcs-bekapcs. Maradt a check engine. Hazaballagtam a maradék 4km-t. Előtte tankoltam+aksi is le volt kötve kicsit nem sokkal előtte. Priuschat okosan rávilágított, hogy ez a 12V-os aksi vagy a tanksapka helytelen betekerése is lehet. Aksi le, tanksapka újratekerése. Eltünt a hibajelzés ( az aksi miatt) Megjártam vele Szolnokot oda és majdnem vissza mikor újra VSC, fék, check engine+hibrid a központi kijelzőn. Azonnal kikapcsolta a klímát+tempomatot is. Leálltam, vártam kicsit majd hazadöcögtem.
Mivel ez a vidék segge, alig találtam OBDs emberkét, a hibakód: P0A93. Túlmelegedés az inverter hűtőkörben. Telefon Toyotának, konklúzió: fogalmuk sincs mi lehet, de ne mozduljak az autóval sehova. 3 hétre kaptam időpontot. Priuschat szerint vízpumpa, ami ugye tavaly volt visszahívva.
Namost lekaptuk itthon az elejéről a műanyagot, a pumpa működik. Legalábbis mozgatja a hűtőfolyadékot. Tippre annyit tudtak mondani, hogy lehet elektromos gond, kosz a folyadékban vagy levegő a folyadékban. A szerelési segédlet, ami a kódhoz tartozik is ezt írja+a hibrid hűtőkör ventilátorát. Az viszont kellemetlen lenne, ugyanis a hűtőkör garancia szempontjából nem a hibrid rendszer része. :(
25-én okosabb leszek, majd megírom mi lett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.09.13 11:54:12
Nekünk ugyanez volt a nyáron. Csak és kizárólag hosszú úton jött elő és 4-5 rövidebb út után magától törlődött. Bevittük a soproni Toyotába, ahol sikerült megcsinálniuk. A vízpumpának kutya baja volt, valami érintkezési gond volt az ok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.09.13 18:52:08
Tényleg, érintkezést mondott még a srác a debreceni toyotánál is telefonban. Nem emlékszel hol volt a gond? Hátha nekem is az lesz.
Nem törlődik magától sajnos, aksi levét törölte.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2014.09.13 19:51:08
Nem tudom. Gondolom valahol a vízpumpánál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.15 11:18:52
:) Oksa. Látom te is belefutottál abba amibe én anno :)
Üdv a klubban. :)
Hátulról, a műszerfal alatt/mögött ment a kábel, ami belecsúszott?
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.09.15 13:01:11
Hátulról, a műszerfal alatt/mögött ment a kábel, ami belecsúszott?
Nem, nekem a microusb tolto logott bele (L alaku) a muszerfal elott megy, egy masik - szivargyujtora csatlakozo - kabel mellett. Az egyik a densionbe belemegy a masik kijon belole.

Eddig nem logott bele, mert mas pozicioban volt a kihangosito.

Luzerseg meg minden de nagyon orultem neki :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lfarkas - 2014.09.15 14:12:40
Sziasztok
Prius 3 kormánycsuklót keresnèk.
Csatoltam kèpen hogy pontosan mit keresek.
biropeter1977@gmail.com
Pont tegnap láttam Ebay-en !!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.09.15 16:29:36
Hátulról, a műszerfal alatt/mögött ment a kábel, ami belecsúszott?
NEm. Elöl futott a szivargyujtótól, csak épp átlógott a kábel a váltókaron és idővel annyira megszokja az ember ott a kábelt hogy fel sem merült az lehet a gond.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.16 09:00:47
NEm. Elöl futott a szivargyujtótól, csak épp átlógott a kábel a váltókaron és idővel annyira megszokja az ember ott a kábelt hogy fel sem merült az lehet a gond.
:) Én múltkor a Waze miatt telefon tartót tapasztottam fel a váltókar alatti (már műszerfal alá hajló részére) a műanyagra, amibe a telefont berakva nekem hardveresen nem tudtam D-be rakni! :) De hát ez olyan hiba, ami rögtön feltűnik, mert a konkrétan koppan a váltó a telefon sarkán! :)

Ugyanennek a műanyagnak a felső (már vízszintes részére) téve a tartót sajna mindig leesett, mert enyhén domború, alul meg még csak kicsit domború, annyit felvett a tapi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.09.16 09:27:39

:) Én navi hijján, a kormány felett lévő íves műanyagra raktam fel egy nanopad-ot és arra tappancsoltam fel a navit. Így alulról a kormányoszlopra támaszkodorr mégis szem előtt volt :) Csak ugye azok a fránya kábelek... :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.16 11:24:22
:) Én navi hijján, a kormány felett lévő íves műanyagra raktam fel egy nanopad-ot és arra tappancsoltam fel a navit. Így alulról a kormányoszlopra támaszkodorr mégis szem előtt volt :) Csak ugye azok a fránya kábelek... :)
Nekem van navi, általában nem is használok mást, csak a gyárit, de újabban (újra) rászoktam a Wazéra, amit nem a navigálás miatt hanem az útközbeni  "események" miatt használok! De ez itt már offos téma! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.09.16 11:38:46
Én is wazegelek. A telefon rögzítésére nem találtam még optimális megoldást. Nem akarom a szélvédőn hagyni a tartót, mert a buta tolvaj azt hiszi, a készülék a kesztyűtartóban maradt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dni - 2014.09.17 08:58:09
Én is most nézegetek tartókat, mert a jelenlegi Dension Unimount nem rossz, de gyakori használat mellett hamar elveszti a tapadását és olyankor le kell takarítani a két kis ragacs csíkot, különben leesik a telo a lábamhoz, ami nem túl biztonságos.
Mivel az elhelyezés és a kis mérter szimpi egy másik szellőzőre rakhatót keresek két jelöltem van:
http://www.amazon.com/Portable-Adjustable-Vent-Mount-Holder/dp/B00J9Z0L42/ref=lp_2407778011_1_24?s=wireless&ie=UTF8&qid=1410893478&sr=1-24 (http://www.amazon.com/Portable-Adjustable-Vent-Mount-Holder/dp/B00J9Z0L42/ref=lp_2407778011_1_24?s=wireless&ie=UTF8&qid=1410893478&sr=1-24)
vagy a szofisztikáltabb változata:
http://www.amazon.com/gp/product/B00D901B4W?tag=thewire06-20 (http://www.amazon.com/gp/product/B00D901B4W?tag=thewire06-20)
E kettő mellé még bejött egy harmadik lehetőség, amit a központi kijelzőtő balra helyeznék el a műszerfalon, vagy az ezüst szellőző rács feletti részen, de engem is ez tart vissza, hogy nagyon figyelemfelkeltő és tuti nem fogom állandóan leszedni felrakni, napi 3-4szer, viszont nem blokkolja a szellőt és bárhova tehetem és ez is egykezes használatot tesz lehetővé:
http://www.iottie.com/Product/Detail/1050/iOttieEasyFlex3CarMountHolderDeskStandforiPhone5s,5c,5,4S,andSmartphone-Black

Dension Unimount:
http://www.dension.hu/termek/unimount (http://www.dension.hu/termek/unimount)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.09.17 09:28:44

Itt is érdemes szerintem körbenézni: http://www.exogear.com/products-main.html
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.09.17 09:32:13
Nekem ez van, egy csukló is kellett hozzá, azt egy régi Nokia tartóról szedtem le:
http://www.dension.hu/termek/simple-holder

Majd küldök képeket is.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.09.25 15:02:10
"Megoldódott" a P0A93-as hibakódomhoz tartozó "Inverter hűtőkör hirtelen túlmelegedése" hibám. Törölték a hibakódot és azt mondták semmi baja az autónak, nem foglalkoznak vele tovább.
Way to go Toyota, nothing to see here.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.09.26 11:53:59
Vizsgára, úgy tűnik, szélvédőt kell cseréltetnem. Pilkingtonból 62000, Nordglass 25-35. (25 az AWS nevű cégnél). A beszerelő szerint a Nordglass is jó. Higgyek neki?
Cím: Re: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2014.09.27 10:47:48
nekem a coriban nordglass volt. 3.éve bírja. itt rakták be,pécelen: www.uvegneked.hu
lengyel,jó az.
azota tetettem egy avéba soroksári út agip kútnál,tagló utca talán. meg egy a3  sport audiba debrecenben,jól bírják.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.09.29 09:29:48
Tegnap kb 130km-t jöttem Budapest felé és megint előjött a VSC+fék+check engine+hibrid hiba kombó. Eurocare tárcsázás, 1 órán belül jött a trailer, újabb 1 óra múlva kaptam cserekocsit. Igaz 1 napra, szóval mai tárgyalás után rusholhatok vissza ceglédre leadni a kocsit és valami vonatot keresni haza. Ettől függetlenül Eurocare minimum 4est érdemel egy ötös skálán.
Más a szervizek hozzáállása. Miután Debrecenből úgymond elhajtottak a hibakód kivétele után, most a szolnoki volt a legközelebbi. 8 után hívtam őket, elsőre nem találták az autót az udvaron. Aztán mégis. Majd tájékoztattak, hogy tele vannak táblázva, nem is tudnak időpontot adni, hogy mikor fogják megnézni mi baja ( vízpumpa). Nem javítani, csak ránézni.
Toyota szervizhálózat vidéken 1es, leülhet.
Morcos vagyok, azért nem ezt várná az ember, főleg a visszahívott vízpumpának nem kéne kipurcannia 15k km után. Én mint hülye felhasználó 2 perc alatt diagnosztizáltam, hogy nem keringeti a hűtőfolyadékot.
Eurocare azt igérte megsürgetik a dolgot, viszont nem is beszéltek a szolnoki szervizzel, lehet mégis le kell vonni 1 jegyet tőlük. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.09.29 10:51:03
Nekem van navi, általában nem is használok mást, csak a gyárit, de újabban (újra) rászoktam a Wazéra, amit nem a navigálás miatt hanem az útközbeni  "események" miatt használok! De ez itt már offos téma! :)

A TMC-ben sokkal sokkal részletesebb és valós útközbeni eseménylista van, plusz nincs tele vakriasztással,a waze-t teszteltem 1 ideig és nagyon megbízhatatlan.

elkuldott balra ott ahol tilos volt
az osszes keresztezodesnel szabalyvaltozas es epitkezes van a hungarian, sehol semmit nem jelzett csak lassan menő autokat amibol semmi sem volt igaz mert dugo nem volt
VICC Az egesz, meg a kinezete is bazári nekem

Plusz vidéken kb. semmi adat nincs, külföldön csak adatroaminggal megy, stb...

pl.

(http://imgfrm.index.hu/imgfrm/7/2/7/1/BIG_0012397271.jpg)

(http://imgfrm.index.hu/imgfrm/7/2/7/2/BIG_0012397272.jpg)

(http://imgfrm.index.hu/imgfrm/7/2/7/3/BIG_0012397273.jpg)

Gyárin meg ott van szépen minden.

(http://imgfrm.index.hu/imgfrm/7/2/7/9/BIG_0012397279.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.09.29 11:36:44
Számomra meg a kettő közül a gyárinak a kinézete bazári. Mindegy, ha egyszer esetleg a wazét integrálja a Toyota az autókba, akkor majd rajongani fogsz érte.  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.29 15:30:18
A TMC-ben sokkal sokkal részletesebb és valós útközbeni eseménylista van, plusz nincs tele vakriasztással,a waze-t teszteltem 1 ideig és nagyon megbízhatatlan.
Nekem eddig nem volt vele bajom! Amikor jelezte h volt trafi, tényleg volt. Ha meg nem jelezte senki az csak azt jelzi, h nem jelölte senki, v nem járt arra épp senki. Én vidéken használom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.09.29 16:30:33
Nekem eddig nem volt vele bajom! Amikor jelezte h volt trafi, tényleg volt. Ha meg nem jelezte senki az csak azt jelzi, h nem jelölte senki, v nem járt arra épp senki. Én vidéken használom.

Értem. A traffit, ki törli? Ez a baj, hogy jóska bácsi és mari néni nyomkodja a benne levő infókat és ugye törölni is neki kéne, az meg nem hiszem,h ogy reális, hogy megyek az úton és az összes téves infót törölgetem egyesével
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2014.09.29 18:52:35
Ha nem erősíti meg senki, bizonyos idő után törlődik a jelentés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2014.09.29 22:04:10
Értem. A traffit, ki törli? Ez a baj, hogy jóska bácsi és mari néni nyomkodja a benne levő infókat és ugye törölni is neki kéne, az meg nem hiszem,h ogy reális, hogy megyek az úton és az összes téves infót törölgetem egyesével
Akkor hagyd, nem neked való a Waze  :whistling:

Miért neki kellene törölni? Vissza kellene mennie megnézni, hogy ott van-e még vagy megvárni míg elmegy a trafis autó? Nem érted szerintem a rendszert ...   :surrender:
Évente kb. 45e km-t Wazezok, sokkal többet nyújt, mint a TCM a TomTom-on. Nagyon sok baleseti lezárásból vezetett el, ahol bőven ácsoroghattam volna fél órát is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.30 10:32:14
Értem. A traffit, ki törli? Ez a baj, hogy jóska bácsi és mari néni nyomkodja a benne levő infókat és ugye törölni is neki kéne, az meg nem hiszem,h ogy reális, hogy megyek az úton és az összes téves infót törölgetem egyesével
Ez nem erről szól! Ha mész útközben, akkor közben látsz valamit, akkor be tudod jelölni, és akkor más már előre látja. Ennyi. Ha mindenki rendesen használja (és aki használja az néha jelölget is), akkor igaz dolgokat mutat. Ha baleset van, és többen is állnak, biztos, h be fogják jelölni. Sőt a progi automatikusan is észreveszi, ha állás van. Nekem múltkor fel is tette a kérdést, h dugó van-e, mert megálltam egy soron kívüli helyen vmi miatt.

Miért mit gondoltál, aki bejelölte visszamegy másnap megnézni, h ott van-e még? Valamiféle statisztika alapon megy, minél többen megerősítik, annál biztosabb, ha egy idő után senki nem jelezte, eltűnik magától, vagy ha senki sem járt arra, akkor is gondolom eltűnik egy idő után (gondolom az adott esemény "standard" definiált ideje után - ami teszemazt egy trafinál szerintem pár óra, útjavításnál meg szerintem napok).

Egyébként baromi egyszerű a képlet! Nem tetszik, ne használd!

Nekem már többször jött jól a jelzés (navira meg a gyárit használom, de azt is csak tájékoztató jelleggel - asszony szereti látni, hány km van vissza, mikor érünk oda).  Egyébként minden naviut úgy kell használni, h nem szabad 100%ban rá hagyatkozni. Nézni kell a táblákat, és a jeleket, és az se baj, ha nagy vonalakban tisztában vagy az útvonallal. Én pl általában csak a végcél utca szinten szoktam "kihasználni" a navit. Egyéb időben útközben csak "fut", és informatív módon mutatja érdekességképp az adatokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.09.30 11:53:26

Én csak annyit mondok, hogy én vevő voltam a progira, de 4-5 nap teszt után feladtam, mert nagyon sok dolgot nem jelölt és túl sok olyat jelölt, ami meg nem is volt ott. Így megbízhatatlan, plusz ugye ha nincs GPS jel, nem megy, telefonálás közben kuka, a Head Up Display nem jelzi ki, igénytelen kábelek futnak, kisebb kijelző, nem halkít rádiót, nem a hangszóróból beszél, tehát nekem ez egy nem rossz másodmegoldásnak felelt csak meg. :)

De tényleg ízlések és pofonok, nem akarok győzködni :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2014.09.30 13:45:02
Így megbízhatatlan, plusz ugye ha nincs GPS jel, nem megy, telefonálás közben kuka, 
Mivel a navik néhány kivételtől eltekintve, amik a kerék fogásából, GPS jelből vesznek pillanatnyi pozíciót, így ez nem meglepő.
Telefonálás közben kuka???? Miért? Beállíthatod, hogy a hívás fogadása után rögtön váltson vissza navira a kijelző ;)

Nem állítom, hogy a világ legtökéletesebb navija, de hogy a leggyorsabban reagál közlekedési helyzetekre, az biztos. És ingyenes. Nem kell a sok 100e Ft-os rendszerek extra tulajdonságai számon kérni rajta  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.09.30 14:32:48
nekem ez egy nem rossz másodmegoldásnak felelt csak meg. :)
Nekem is másodmegoldás, csak nem rossz (különben nem használnám másodmegoldásnak). Elsődleges nekem is a gyári beépített. Emiatt csak ritkán használom, jellemzően hosszabb utaknál, ahol már megéri felszerelni, rögzíteni, kábelezni, és nqagyobb az esély belefutni valamibe, amit nekem a gyári nem jelez (TMC sincs). De a gyárira olyankor is állítok! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2014.09.30 14:49:22
Mivel a navik néhány kivételtől eltekintve, amik a kerék fogásából, GPS jelből vesznek pillanatnyi pozíciót, így ez nem meglepő.
Agyári navi is kutya közönséges GPS modult használ, ráadásul elég régi  fejlesztésűeket (de legalább az antennájuk biztosan jó helyen van). Ma már nem is kapható olyan, amiben nincs beépített gyorsulásérzékelő. Pusztán programozás kérdése, hogy rossz jelviszonyok esetén is tovább mutassa a pozíciót. Az utóbbi időben az érzékenységük, jel/zaj viszonyuk is sokat javult, és egyre több nem csak az amcsi műholdak jelét tudja feldolgozni.
A magyar TMC kb. 13e-s felosztása még ilyen kicsi országos úthálózatra is nagyon kevés, kb. Bp-re lenne élég.
Hiába vannak több helyről az információk, ennyivel nem lehet normálisan monitorozni a forgalmat és megfelelő kerülő utat tervezni.

Én szeretem a gyári rendszert, de annyival nem nyújt többet mint amennyivel drágább. Akinek szerint megéri a felárat, az megveszi újonnan, és legálisan frissíti. Nyilván aki nem így tesz, annak más a véleménye.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2014.09.30 14:52:13
Mivel a navik néhány kivételtől eltekintve, amik a kerék fogásából, GPS jelből vesznek pillanatnyi pozíciót, így ez nem meglepő.
Telefonálás közben kuka? ??? Miért? Beállíthatod, hogy a hívás fogadása után rögtön váltson vissza navira a kijelző ;)

Nem állítom, hogy a világ legtökéletesebb navija, de hogy a leggyorsabban reagál közlekedési helyzetekre, az biztos. És ingyenes. Nem kell a sok 100e Ft-os rendszerek extra tulajdonságai számon kérni rajta  ;)
Budapesten szinte csak a Waze-t használom, nem azért mert nem találok oda célomhoz, hanem a forgalmi helyzetek kiszámíthatatlansága miatt. Számtalan beállt rakparton vagy Hungária körúton elvesztegetett perctől mentett már meg.
Nagyobb távolságú utazásoknál pedig nem jön rosszul a traffipaxok előrejelzése ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.01 09:43:13
Én szeretem a gyári rendszert, de annyival nem nyújt többet mint amennyivel drágább. Akinek szerint megéri a felárat, az megveszi újonnan, és legálisan frissíti. Nyilván aki nem így tesz, annak más a véleménye.
Én kifejezetten navist akartam (és bluetooth-t, ami vele jár), nem bántam meg. Használt autónál már nincs (elhanyagolható) ez az árkülönbség a navis és nem navis között. Azóta meg ebay-en veszem az eredeti Toyota navit, mert jellemzően a NYEU országokban megveszik csomagban, és a nekik nem kellő keleti nekem pont jól jön, óóccsóér', eredeti! :)

Azóta nem is szarakodok a magyar warez példányokkal, ami sokszor legújabbnak vannak meghirdetve, és közben a program régebbi, miközben a térkép is vagy a legfrissebb, vagy sem (nekem voltak kétségek annak idején). Konkrétan rákeresek ebayen az eredeti E mittoménhányra, és akkor az tutira az.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.10.01 16:42:57
Mivel a navik néhány kivételtől eltekintve, amik a kerék fogásából, GPS jelből vesznek pillanatnyi pozíciót, így ez nem meglepő.
Telefonálás közben kuka???? Miért? Beállíthatod, hogy a hívás fogadása után rögtön váltson vissza navira a kijelző ;)

Nem állítom, hogy a világ legtökéletesebb navija, de hogy a leggyorsabban reagál közlekedési helyzetekre, az biztos. És ingyenes. Nem kell a sok 100e Ft-os rendszerek extra tulajdonságai számon kérni rajta  ;)

A Priusban és amúgy minden gyári navi olyan, hogyha nincs vétel, akkor az ESP jelei alapján is tudja a kanyarodást, irányt, sebességet, a Waze nem.

Amíg telefonálok, ADDIG nincs jel, utána már visszaáll, igen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2014.10.01 19:30:27
Amíg telefonálok, ADDIG nincs jel, utána már visszaáll, igen.
Milyen jel? GPS? Vagy mi?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.05 20:47:30
Üdv Mindenkinek!

Új vagyok a fórumon.
Röviden magamról: Kecskeméten élek, és 2 éve lettem Prius tulajdonos.
USA model, 2006 os évjárat. gyári xeon, és navi van benne.
Az autót nagyon szeretem, igaz vannak olyan részei amit azért nem szeretek.
Ilyen pl.: a futómű, és az elektromos ajtó zárak.

Az ajtó zárnál a csomagtartót utálom nagyon, mivel ha az aksi lemerült akkor lehetetlen az aksihoz hozzáférni, oké, hogy belűről ki lehet nyitni, de mekkora poén amikor teljesen tele van, és mindent ki kell pakolni.
Legjobban akkor szívatott meg ezzel, amikor 3 bála EPS szigetelő anyagot gyömöszöltem az utastérbe. Persze az aksi sarunak pont akkor kellett elmozdulnia. Na ezt old meg! Az EPS-t az oldalsó ajtókon lehetetlen kivenni. A lényeg nagy nehezen sikerül kinyitnom a jobb oldali ajtókat, és annyira be tudtam magam passzírozni, hogy az aksisarut meg tudjam mozgatni.
Nem tudom miért nem lehetett egy bovdenes csomagtér nyitó a tanksapka nyitó mellé. (lehet ezt valahogy megoldom)
Az elől található bikázási ponton keresztül nem lehet az aksit tölteni, legalábbis az én töltöm folyton ki be kapcsol ha oda próbálom kötni. (túl sok áramot vesz fel)

Amúgy ez az autó tökéletes aggregátornak. Tavaly még nem volt áram a telkemen, ezért vettem egy 1Kw-os invertert (14.e Ft), rákötöttem a kis aksira, erről használtam egész nap mindenféle gépet, fúró, flex, szivattyú, stb...
Az autó bekapcsolt állapotban maradt, és kb 20 percenként indult be 5-perc erejéig. (egy normál aggregátor megy folyamatosan megy)
csak ezzel felépítettem egy 25nm es könnyűszerkezetes faházat.

Jelenleg három hibája van az autónak.
Az egyik hogy a kormányon pár gomb nem működik. (erre már tudom a megoldást a fórumnak köszönhetően)

A másik gond, hogy a távirányítót és ezzel együtt a kulcs-nélküli ajtónyitást, indítás sem működik.
Voltam vele a Kecskeméti toyota szervizbe, de ott eddig semmit nem tudtak megoldani, ami bonyolultabb mint az olajcsere.
Rádugták az OBD cuccost, az nem jelzett nekik semmit, így annyit mondták nem tudják mi a baja, nem tudják megcsinálni :D
Amikor a kocsit vettem egy Budapesti toyota szerelő kisiparos is próbálkozott vele, igaz akkor még csak a kulcsokat akartuk összepárosítani a kocsival, de akkor is elakadt a folyamat, amikor kiírta a kütyű, hogy most nyomja meg az egyik gombot a távirányítón.

Valakinek valami ötlete?

Az baj, hogy annyi jeladó meg miegymás van hogy nem mehet az ember találomra.
bár az ajtókhoz tartozó jeladókat kizárnám, mivel ha egy elromlik attól még a többinek működnie kellene.
valószínű a központi egység is jó, mivel az autó beindul a kulccsal. (bár nem tudom, hogy ezt is ugyanaz a rendszer felügyeli-e, de elvileg igen)
A tipem a középső kartámasz hátuljában figyelő egység. Sajna ahoz drága hogy csak úgy rendeljek egyet belőle hátha az a baja :(

A harmadik hiba, a fényszóró magasság állítással van, folyamatosan világit a képernyőn, hogy nem működik.
De ennek, csak valami kontakt baja lehet, mert esős időben megjavul.
Ezt tudja valaki, hogy hol vannak ehhez a jeladók?
A hátsó hídon lévőt megtaláltam, de elvileg elől is lennie kell valahol.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.06 08:22:17
Hali
Mindkét kulccsal csinálja a galibát? Elemet cseréltél benne? (nekem produkált ilyesmit gyenge elemmel illetve a haldokló kis akksival)
A keyless ECU csatlakozásait is érdemes megnézni. Jól írtad. Ki kell szedni a középső kartámaszt és az alatt fogod megtalálni. Lekapcsol, (akksit is lehúz) csatlakozók széthúz, kontakt spray majd visszadugni.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.06 09:38:33
Szia !

Persze vadonatúj volt az egyik kulcs, még be sem voltak marva a fogak. (az elem is az volt benne)
Az összepárosítás működőt, az autó indul vele, csak a keyless nem akar működni.

Tegnap nézegettem mi micsoda benne.
A középső kartámasz ban egy oszcillátor van.
Az ECU pedig a műszerfalban van a kép szerint, kb az indító gomb alatt.

Igazából egy olyan szerelő kellene aki ezt ki tudja deríteni hol lehet a hiba, mert a gyári hibaolvasó semmit nem jelez.
A hivatalos szervizben meg 10 perc után elhajtottak.
Azért nagyon gáz, hogy meg sem próbáltak tovább gondolkozni mi lehet a hiba.  :hmmmm:

De ott mondjuk azt sem tudták megmondani, hogy a kihangosító miért nem működik. nyomkodtak minden gombot, aztán azt is elintézték annyival, hogy sajna nem tudjuk.    :no:
Aztán a neten találtam egy srácot, aki kicsit többet értett hozzá mint a szakképzett emberek, és mondta hogy a NAVI CD-n van a kihangosító meghajtó program is.
És tényleg beraktam a CD-t és egyből jó lett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.10.06 10:43:47

A hivatalos szervizben meg 10 perc után elhajtottak.
Azért nagyon gáz, hogy meg sem próbáltak tovább gondolkozni mi lehet a hiba.  :hmmmm:

Üdv a klubban. :) Lehet tudni melyik szakszerviz volt ez?
A kormánygombokra volt valakinek megoldása, de mintha házibarkács lett volna.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.06 11:04:39
Üdv a klubban. :) Lehet tudni melyik szakszerviz volt ez?
A kormánygombokra volt valakinek megoldása, de mintha házibarkács lett volna.

SZia !

A Kecskeméti Toyota kereskedés + szervíz. ha jól tudom itt nincs másik.

A gombok megoldása: Új alkatrész vásárlása (spirál kábel)  http://www.ebay.com/itm/281101783635
Bakács megoldás nem nagyon lehetséges :(
Bár egy jó műszerész lehet meg tudná forrasztani, de az sem olcsóbb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.06 11:16:54
Hmmm Érdekesen hangzik.
Pár hónapja (igaz hármassal kapcsolatban) olvastam egy ilyen témát a priuschat-en ahol az eredetivel megegyező kinézetű, de nem azonos alkatrész számú kulccsal csinálta ezt a kocsi. Én is egy kulccsal kaptam az enyémet de monoron a toyota kovácsnál betanították és egyúttal letiltották a hiányzó kulcsot is..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.06 11:40:49
Amíg telefonálok, ADDIG nincs jel, utána már visszaáll, igen.
Beállítható asszem úgy is, h maradjon a programban hívás közben (default az az automata visszatérés a programba), kihangosítva amúgy sem kell nézni a telefont, h kivel beszélsz, nem kihangosítva meg az arcnál van úgyis a teló. - De ez itt OFF
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.06 16:52:21
Hmmm Érdekesen hangzik.
Pár hónapja (igaz hármassal kapcsolatban) olvastam egy ilyen témát a priuschat-en ahol az eredetivel megegyező kinézetű, de nem azonos alkatrész számú kulccsal csinálta ezt a kocsi. Én is egy kulccsal kaptam az enyémet de monoron a toyota kovácsnál betanították és egyúttal letiltották a hiányzó kulcsot is..

Két fajta kulcs van, kinézetre szinte megegyeznek, a különbség, hogy egyiken fekete a logó, másikon meg ezüst.
Az egyik tudja a keyless-t a másik nem.

Nálam ott van, gond, hogy azt sem érzékeli, ha megnyomok egy gombot a kulcson. (itt akad el a párosítás) a gombnak meg a keylesstöl függetlenül is kellene működnie.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.06 19:19:22
Nálam ott van, gond, hogy azt sem érzékeli, ha megnyomok egy gombot a kulcson. (itt akad el a párosítás) a gombnak meg a keylesstöl függetlenül is kellene működnie.
Elvileg. Sajnos ennyire nem folytam bele a kettesbe :( A toyota kovácsékat érdemes talán megkérdezni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.06 20:19:34
Tudja valaki, hogy a "váltóba" mennyi időnként (km) kell olajat cserélni ?

Valamint azt, hogy milyen olaj kell bele ?
Megfelel valami jobb fajta automata váltóhoz való olaj, vagy gyári olaj kell bele (TOYOTA WS ATF) ?

Holnap megyek olajcserére, és ha már ott vagyok, lehet ezt is cseréltetem benne, mióta nálam van a kocsi nem cseréltem benne, előtte meg az USA-ban a fenet tudja cseréltek e benne valaha.

Mondjuk lehet a gyárit kellene megrendelnem, mert ebay-en, 4 liter 8.000 Ft, itthon meg egy átlag olaj 2-3.e Ft/liter. (bár akkor a cserét külön kell fizetnem :( )

Amúgy érdemes sok dolgot, az ebayen rendelni, múltkor SOS kellett gyertya, de ebbe iridium-os kell, annak meg horror az ára, de utána néztem, hogy a neten negyed áron megvehettem volna.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.06 20:37:01
Elvileg nem kell cserélni. Gyakorlatilag 96.000-et javasolnak a kanadai priusokra és ez ajánlott:
http://olajrengeteg.hu/item/194052
A gyertyaszettet én 17.000-ért vettem. Biztos van ennél olcsóbb is, ez viszont itt van :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2014.10.06 22:01:06

Mondjuk lehet a gyárit kellene megrendelnem, mert ebay-en, 4 liter 8.000 Ft, itthon meg egy átlag olaj 2-3.e Ft/liter. (bár akkor a cserét külön kell fizetnem :( )

Amúgy érdemes sok dolgot, az ebayen rendelni, múltkor SOS kellett gyertya, de ebbe iridium-os kell, annak meg horror az ára, de utána néztem, hogy a neten negyed áron megvehettem volna.

És biztos, hogy szállítják is az olajat?
Nagyon sok mindent nem hajlandók magyarországra postázni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.07 08:56:47
És biztos, hogy szállítják is az olajat?
Nagyon sok mindent nem hajlandók magyarországra postázni.

Sokan kínálnak ilyen olajat. Ebből azért akad aki vállalja a szállítást is.
Pl: http://www.ebay.com/itm/Scion-Toyota-Genuine-ATF-WS-Transmission-Fluid-For-all-Lastest-years-4-qts/161284929894?_trksid=p2047675.c100005.m1851&_trkparms=aid%3D222007%26algo%3DSIC.MBE%26ao%3D1%26asc%3D20131003132420%26meid%3D0488de72e7c04994b82beb0d87e20dde%26pid%3D100005%26prg%3D20131003132420%26rk%3D1%26rkt%3D6%26sd%3D281242691379&rt=nc
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.07 09:35:36
Szarakodik a bal hátsó helyzetjelző égőm... Az elmúlt fél évben két ember is szólt, h nem világít a bal hátsóm. Mikor én megnéztem, akkor meg világított. Azóta kétszer én is láttam, h nem világít, de nyitott tenyérrel kicsit odacsaptam a búrának, és megjavult. Ki kell szednem az égőt, és megpucolni az érintkezőket!

Ennél nagyobb bajom mostanában ne legyen! :) DRL miatt nagyon ritkán van használva a rendes világítás (nem nagyon járok éjjel), és gondolom mivel nem folyik rajta áram, könnyebben beoxidálódik, mert nem "ég át" a folyamatos áram miatt (mert hogy az nincs).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.10.09 14:53:45
Most került pont az inverter hűtőkörös problémámra ( remélem). Hazahoztam Szolnokról a kocsit. Kicserélték a pumpát és egy elektromos csatlakozót. +1 tömítést és egy kis hűtőfolyadékot. 52ezer lett a vége.
Elég érdekes hiba volt, egyszerűen eltűnt a csatlakozó egyik lába. Eloxidálódott az elvileg vízhatlan kis burkában. Kaptam pár képet róla, nagyon korrektek voltak a szolnoki szervizben, amit nem mondhatok el egy másik helyről.
A képen látszik mi lett a pumpán lévő foglalattal a "beázott" csatlakozó miatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.09 14:59:32
Most került pont az inverter hűtőkörös problémámra ( remélem). Hazahoztam Szolnokról a kocsit. Kicserélték a pumpát és egy elektromos csatlakozót. +1 tömítést és egy kis hűtőfolyadékot. 52ezer lett a vége.

Nekem is volt már hasonló problémám, csak nekem a klíma erősáramú kábele hibásodott meg. Mondjuk ránézésre semmi baja nem volt, de a gép kábelhibát jelzett.
Szerencsére az USA ból pár ezer Ft ért sikerült rendelni. Igy olcsón meg lett úszva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.13 08:47:43
Szarakodik a bal hátsó helyzetjelző égőm...
Megoldottam! Konkrétan ki volt égve, és néha érintkezett, összehegedt, aztán kikapcsoláskor kihűlve újra szétjött. Cserélve.

Szerk.: Nem semmik ezek a kábelhibák! Azt hittem ilyenre ezekben a csatikban már nem kell számítani...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2014.10.24 01:12:19
Van valakinek EU-s modellen 15-ös felni?
Téli kereket szeretnék ilyen méretre rakni (jelenleg a nyári a gyári 16 colos felnin van), de úgy hallottam, hogy az EU-s modellen a hátsó tárcsafék miatt nem megy rá 15-ös kerék (ezt azért furcsának találnám...)?!

Melyik korábbi Toyota kerekével kompatibilis? Úgy hallottam, hogy régi (2001-es) Avensis-el pl.

Ha jól tudom a gyári méret 6x15 5x100 ET45 54.1
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2014.10.24 10:38:20

Nekem 15-ös téli volt rajta, gond nélkül ráment.
Toyota típusok közül valóban az Ave I. felnije passzol.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2014.10.24 22:16:57
Nekem 15-ös téli volt rajta, gond nélkül ráment.
Toyota típusok közül valóban az Ave I. felnije passzol.

na ez jó hír
esetleg van ötleted merre lehetne keresni ilyen felnit?
Cím: Re: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2014.10.25 04:07:26
na ez jó hír
esetleg van ötleted merre lehetne keresni ilyen felnit?
Extra tippem nincsen, hasznaltauto gumis oldala, olx, gumisok, stb.
Én anno Skoda kf. felnit vettem hozzá, osztókörben stimmelt, de kellett hozzá tehetmentesítő gyűrű és kerékanya is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.10.27 11:00:21
Van valakinek EU-s modellen 15-ös felni?
Téli kereket szeretnék ilyen méretre rakni (jelenleg a nyári a gyári 16 colos felnin van), de úgy hallottam, hogy az EU-s modellen a hátsó tárcsafék miatt nem megy rá 15-ös kerék (ezt azért furcsának találnám...)?!
Én a P3 felnijét tenném rá, tuti elfér a hátsó fék és az ET is egyezik.

Skoda 16"-os: http://olx.hu/hirdetes/gyari-skoda-alufelni-elado-16x7-5x100-et46-ID2vUsn.html#ae5379388f
Noname(?) 17-es: http://olx.hu/hirdetes/17-5x100-alufelni-toyota-prius-stb-80000ft-4db-ID2f98t.html#c10b88826b
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.28 13:59:53
Van valakinek EU-s modellen 15-ös felni?
Téli kereket szeretnék ilyen méretre rakni (jelenleg a nyári a gyári 16 colos felnin van), de úgy hallottam, hogy az EU-s modellen a hátsó tárcsafék miatt nem megy rá 15-ös kerék (ezt azért furcsának találnám...)?!
Nekem az amcsi alufelni van az Eu Priuson télire! Rámegy! (De azért én is rápróbáltam előtte, de előre, mert az a tárcsa nagyobb szerintem)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.28 14:41:10
Én csak annyit fűznék, hozzá hogy 16" felett nem nagyon keresgélnék felnit.

Nem a kényelem meg hasonlók miatt.
Egyedül az a gond vele, hogy arra peresebb gumi kell, azt pedig a nyomvályúk nagyon megvezetik.
A sportkocsimmal jó úton élvezet volt menni, de nyomvályús útnál, egy traktor előzése is gyomorgörcsöt tudott okozni, hát még amikor 100 km/h nál előzőt az ember.

nagy autóknál BMW, stb... a 17 colos kerék sem olyan peres mint amit erre kellene rakni, ezért azok sokkal jobban viselkednek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2014.10.28 21:18:56
Nekem az amcsi alufelni van az Eu Priuson télire! Rámegy! (De azért én is rápróbáltam előtte, de előre, mert az a tárcsa nagyobb szerintem)

Köszi a segítséget.
Végül találtam jó áron méretben azonos alu felnit (nem gyári Toyota), rá lett próbálva, nem ér bele. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.10.29 10:08:31
Én csak annyit fűznék, hozzá hogy 16" felett nem nagyon keresgélnék felnit.
Nekem 17-es van nyárra (télre 15")-os, de mivel 205/50R17 gumit tettem rá, picit ballonosabb, mint a gyári 215/45 és nem annyira vezetik meg a nyomvájúk, hiszen csak 1 cm-rel szélesebb a 195-ösnél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.29 14:01:50
Egyedül az a gond vele, hogy arra peresebb gumi kell, azt pedig a nyomvályúk nagyon megvezetik.
A szélességen múlik. A nem peres gumit is ugyanúgy megvezetik a nyomvályúk ha széles a gumi, csak azt nem érzed olyan "sportosnak"! De elviszi az autót az is valamelyik oldalra.

Nekem a nyári a 195/55R16 helyett a tucatméret 205/55R16, a téli pedig 185/65R15. Az azért már összesen 4cm-el keskenyebb futófelület! :) Azt már észrevenni, h nem vezeti meg annyira a vályú.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.29 15:36:42
Ez nem igaz, nem a szélesség miatt adódik a rossz úttartás, ha igy lenne akkor kamionnal nem is lehetne úton maradni, pedig egy teherautóban a nyomvajút nem érzed meg nagyon.
A peres guminak az oldalfala sokkal merevebb, ez okozza az instabil viselkedést.

ha van egy nyomvályú és abba két gumi belemegy, akkor a ballonosabb gumiknak az 1-3 cm es oldalirányban történő elmozdulása miatt a gumi ott fog futni ahol neki a legjobb.
Egy merev falú guminál (pl: 215/30R17) nincs elmozdulás, ezért ha nem pont a nyomvályú legmélyebb pontján fút a kerék akkor nem lesz neki stabil felfekvése.
A gumi szélessége pedig csak ront ezen az összképen, még azonos falmagasság mellett is, fölég azért mert szélesebb guminak merevebb is az oldalfala, hiszen általában nagyobb erősebb autókra szerelik, és magasabb sebesség indexhez van felkészítve.
Valószínű ez okozza nálad az érezhető különbséget. ha a 205 ös gumit is ugyanazzal az oldalfallal gyártanák mint a 185 öst, akkor nem lenne ennyire érezhető a különbség. max hamarabb szétszakadna :D

Kb olyan ez mintha egy vízzel teli gumikockát raksz a mélyedésbe, vagy egy vízzel teli üveg kockát. Az egyik felfekszik a másik meg csak két ponton fekszik fel.
persze ez egy nagyon leegyszerűsített példa, de azért szemlélteti, hogy a merev dolgok nem veszik fel a másik tárgy formáját, mint a puhábbak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.30 12:00:15
Ez nem igaz, nem a szélesség miatt adódik a rossz úttartás, ha igy lenne akkor kamionnal nem is lehetne úton maradni, pedig egy teherautóban a nyomvajút nem érzed meg nagyon.
A peres guminak az oldalfala sokkal merevebb, ez okozza az instabil viselkedést.
Nem úttartásról volt szó, hanem kifejezetten nyomvályúról!

Persze, mert a kamionok csinálják, ergo nekik mindkét oldal pont jó helyen gurul! :)

Míg egy keskenyebb autónál egyik kerék a gödörben, a másik pedig a gödör ferde oldalán fut. Emiatt húzza oldalra az autót (a kerék igyekszik a gödör alján stabilan futni, mert akkor nem hat oldalirányú erő a kerékre, az eltorzult gumi visszanyeri eredeti alakját, stb.). Ez pedig igenis múlik azon, h milyen széles a gumi. Egy virsli nem fekszik fel annyira a ferde részre, nem húzza el annyira.

Szóval szerintem elhúzza mindkettőt oldalra!
Az viszont igaz, h egyazon méret szélességű kereket, ami már érzékeny a nyomvályúra (teszem azt 225 széles) peres guminál (mivel peresebb a gumi, kisebb a fal, feszesebb) durvábban érzed ezt az oldal irányú elmozdulást, mert közvetlenebbül reagálja le (feszesebb oldalfal, nem torzul annyira), míg egy ballonosabb guminál ez inkább egy kocsonyásabb, hajókásabb ide-oda billegésként érződik.

De aztán lehet én gondolom rosszul! :)

Terepjárókat is érinti, nem, azok is érzik a nyomvályúkat, nem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2014.10.30 12:46:12
Úgy látszik átsiklottál egy fontos dolgot amit írtam:

A vastagabb gumi merevebb oldalfallal készül, hiszen egy 225 ös gumit nem szerelnek egy toyota aygo-ra hanem csak mondjuk nagy 1500kg feletti BMW re.
Ha kisméretű 185 ös gumit raknának a nagy autóra akkor az sokkal hamarabb tönkremenne, durva esetben akár szét is szakadhatna az egész oldalköpeny.

Szóval épp ezért ilyen megközelítésben a szélesebb és a keskenyebb gumi viselkedése ugyanolyan oldalfal méret mellett is eltérő lesz, és ez nem feltétlen a gumiszélesség miatt.

A terepjárókkal kapcsolatban nem tudok mit mondani, de a terepjárók is rohadt nagy autók (pl: tuareg) ott még merevebb oldalfalat használhatnak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.30 16:03:44
Persze, mert a kamionok csinálják, ergo nekik mindkét oldal pont jó helyen gurul! :)

Ez megállna ha minden kamionnak azonos tengelytávja lenne. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2014.10.30 20:25:33
Sziasztok Márkatársak! Kérdésem a következő:
Milyen gyakori az inverter meghibásodása, és van e hibajelenség amiből már látszik v. érződik előre, esetleg elromlik egyik percről a másikra P3-ban!
Totalcar.hu népítéletben olvastam róla.
Válaszokat előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.30 21:15:53
Sziasztok Márkatársak! Kérdésem a következő:
Milyen gyakori az inverter meghibásodása, és van e hibajelenség amiből már látszik v. érződik előre, esetleg elromlik egyik percről a másikra P3-ban!
Totalcar.hu népítéletben olvastam róla.
Válaszokat előre is köszönöm.
Tudtommal innen még senki nem futott bele. Én is csak olvastam egy esetről amikor valakinek megmakkant. Egyébkéént az egyik pillanatról a másikra makkan meg. Ha hibát észlel, egyszerűen letilt és onnan nem dolgozik. A priuschat-en olvastam valakinek a kettes priusában nyakkant meg, igaz ott kiegészítő akkupakk volt benne és ahogy hallottam itt is akinek meghalt, azok utólagos plug-in-re lettek átalakítva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2014.10.31 06:09:21
Üdv Mindenkinek !
Új Prius tulajdonosként köszöntök Mindenkit !
Igaz a szekér nem új, 2007-es. De egy álom :)
Lenne egy kérdésem,... az enyémen 16"-os alufelni van ami olasz termék. De nekem jobban tetszik az amit jópár Prius II.-esen láttam, rgy sötét szürke 7 küllős felni.
Az ha jól tudom gyári,... tud valaki kontaktot hogy hol lehet olyat venni ?
Illetve a 15"-os alufelni is rámegy nem csak a 16"-os ?
Végig olvastam mind a 26 oldalt, tanulságos. Tetszik !
További szép napot !
Üdv !
Sanyabacsi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.10.31 08:05:24
Totalcar.hu népítéletben olvastam róla.
Szerintem baromság, vagy lejáratás! Akinek ilyen hibája lenne, tuti idekerült volna valamelyik fórumra (vagy az indexesre vagy ide), mert az azért csak érdeklődne. Itt meg ilyen nem volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.10.31 09:51:07
Szerintem baromság, vagy lejáratás! Akinek ilyen hibája lenne, tuti idekerült volna valamelyik fórumra (vagy az indexesre vagy ide), mert az azért csak érdeklődne. Itt meg ilyen nem volt.
Meg is találtam. Nemrég töltötte fel az itéletet a tulaj. Kinek lopták el mostanában a priusát?
http://nepitelet.hu/autok/toyota/prius_2009/suhogos_auto/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mr.Reed - 2014.10.31 18:19:30
Szerintem baromság, vagy lejáratás! Akinek ilyen hibája lenne, tuti idekerült volna valamelyik fórumra (vagy az indexesre vagy ide), mert az azért csak érdeklődne. Itt meg ilyen nem volt.

Az indexesre írta is, elég jól ráismerni. Az övét lopták el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.11.01 11:13:22
Priuschat-en nem egy inverter hiba van. Általában a folyamatosan 40+ fokban használtak tulajai írnak ezzel kapcsolatban. Nem egy esetben ignorálják az inverter hűtés hibajelzését ( erre keresve jutottam el az inverterhibákhoz), ne kérdezzétek meg miért jó nekik invertert cserélni pumpa helyett/mellett.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2014.11.01 11:22:52

Üdv Mindenkinek !
Új Prius tulajdonosként köszöntök Mindenkit !
Igaz a szekér nem új, 2007-es. De egy álom :)
Lenne egy kérdésem,... az enyémen 16"-os alufelni van ami olasz termék. De nekem jobban tetszik az amit jópár Prius II.-esen láttam, rgy sötét szürke 7 küllős felni.
Az ha jól tudom gyári,... tud valaki kontaktot hogy hol lehet olyat venni ?

Üdv a klubban :)

Pl. Itt:
http://m.jofogas.hu/budapest/Toyota_Prius_Gyari_Felni_17643155.htm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2014.11.01 16:41:24
Sajnos én is elkaptam a spirál-kábel betegséget. (Prius II, 2008, USA)  :hmmmm:

Mivel többször volt már itt a fórumon erről szó, meg is rendeltem az eBay-en egy minden fórum szerint kompatibilis alkatrészt, ami meg is érkezett. :clap:

Ma végre szét is kaptam a kormányt, amikor is kiderült, hogy ez mégsem az, ami nekem kell:
http://www.ebay.com/itm/84306-12070-SPIRAL-CABLE-CLOCK-SPRING-PRIUS-RAV4-CAMRY-CELICA-4RUNNER-SCION-XB-/251684742101?vxp=mtr

Helyette - fényképek alapján - ezt rendeltem meg most:
http://www.ebay.com/itm/CLOCKSPRING-FOR-TOYOTA-SPIRAL-CABLE-CONNECTORS-CLOCK-SPRING-AIR-BAG-WIRES-/151449974425?pt=Motors_Car_Truck_Parts_Accessories&fits=Year%3A2008%7CModel%3APrius&hash=item23431f3699&vxp=mtr

Így aztán van most egy felesleges darabom, amit szívesen eladok rászorulónak. (10 eFt)

Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.11.01 17:54:33
Szarakodik a bal hátsó helyzetjelző égőm... Az elmúlt fél évben két ember is szólt, h nem világít a bal hátsóm. Mikor én megnéztem, akkor meg világított. Azóta kétszer én is láttam, h nem világít, de nyitott tenyérrel kicsit odacsaptam a búrának, és megjavult. Ki kell szednem az égőt, és megpucolni az érintkezőket!

Ennél nagyobb bajom mostanában ne legyen! :) DRL miatt nagyon ritkán van használva a rendes világítás (nem nagyon járok éjjel), és gondolom mivel nem folyik rajta áram, könnyebben beoxidálódik, mert nem "ég át" a folyamatos áram miatt (mert hogy az nincs).
Pont ugyanez a problemam nekem is, akkor kicserelem!
Megoldottam! Konkrétan ki volt égve, és néha érintkezett, összehegedt, aztán kikapcsoláskor kihűlve újra szétjött. Cserélve.

Szerk.: Nem semmik ezek a kábelhibák! Azt hittem ilyenre ezekben a csatikban már nem kell számítani...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.11.02 14:02:34
Sziasztok Márkatársak! Kérdésem a következő:
Milyen gyakori az inverter meghibásodása, és van e hibajelenség amiből már látszik v. érződik előre, esetleg elromlik egyik percről a másikra P3-ban!
Totalcar.hu népítéletben olvastam róla.
Válaszokat előre is köszönöm.
Ha félsz a hibáktól és nincs még 160e km a kocsiban, tudsz 2 év km korlátozás nélküli garanciát venni a Toyotánál. (oké előtte átnézik, hogy jogosult vagy-e)
kb. 130e Ft / 2év.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.11.02 20:53:38
Ha félsz a hibáktól és nincs még 160e km a kocsiban, tudsz 2 év km korlátozás nélküli garanciát venni a Toyotánál. (oké előtte átnézik, hogy jogosult vagy-e)
kb. 130e Ft / 2év.

Kicsit drágább lesz az!
http://toyotabuda.hu/site/?page=article&id=extracare
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.11.05 20:16:52
Kicsit drágább lesz az!
http://toyotabuda.hu/site/?page=article&id=extracare
Igaz, 130900Ft volt nekem :)
"3+2 év vagy 160 ezer km
megvásárolva a 2. és 3. évben"
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2014.11.06 09:11:26
Igaz, 130900Ft volt nekem :)
"3+2 év vagy 160 ezer km
megvásárolva a 2. és 3. évben"

Beleesne a 2. és 3. évbe dzsano50 kocsija? Lehet... :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.11.06 14:24:15
Ha 2011. 11. 05 utáni ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2014.11.10 20:45:26
Ha 2011. 11. 05 utáni ;)

2010-es de idáig nagyon szuperűl mükszik! :clap: ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.11.11 15:17:56
Ma reggel kitolattam a garázsból, ahogy mindig szoktam, megálltam és vártam a motor beindulására. Volt egy gyenge RÖCC aztán semmi. 2-2 másodperc múlva újraRÖCC és akkor már rendesen csörgősen elindult a motor a bemelegedés rögös útján. Mi a francot művelt először? Majdnem olyan hangja volt, mint amikor az önindító nem indít. Meg is néztem a 12V-s aksit, 11.9V-t mutatott leállítás után. Napközben aztán nem csinálta, pedig volt leállítva párszor. Semmi kedvem a tróger debreceniekhez menni megnézetni, már azt is feltételezem, hogy nem iridiumos gyertya került bele olajcserekor. Messzebb meg majd hétvégén járok.
Valami tipp?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2014.11.14 19:19:41
Valami dzsuva nem lehetett a bemyában?  :wacko:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2014.11.14 20:40:55
Nem tudom. OMV Maxxmotionizé van most benne 3. tankja. Nem éri el még mindig a Petrom minőséget ( ahol szintén OMV benya van).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2014.11.14 22:33:48
Valami dzsuva nem lehetett a bemyában?  :wacko:
VAgy még amit találtam ezzel, nem jellemző de okra ugyanazt mondják a toyota supportnál ami a "rattle engine" vagyis hogy kerepelve jár a motor. Páralecsapódás a kartergáz visszavezetőben. Van ott egy szenzor. Elvileg egyszer egyszer csinálhatja ezt. Hibát nem generál. Aztán az esetek többségében kipárolog és az élet megy tovább.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.11.21 19:58:34
Sziasztok,

A mai napon lecseréltem 12V-os akkumulátort az autómban. Eredeti akksi volt, azaz már nyolc éve tette a dolgát. Talán nem is lett volna baj vele, de néhány hete rajta lett hagyva a világítás és bikázni kellett. Ebből a mélymerülésből már sajnos nem tért vissza az az előtti állapotába. 10.1V fölé nem tudta tölteni az inverter és minden induláskor dobta a hibát (piros háromszög:)). Ennek ellenére gond nélkül indult, még két napos állás után is.
 Ez került bele: Bosch Silver S4 12V 40Ah 330A B+ japán. Egyszerű csere volt, ezzel a típussal minden passzol. Csak a szellőző cső műanyag könyökét kellett hozzá igazítani az új akksi kisebb átmérőjű furatához.
 Remélem, sokáig teszi majd a dolgát:)

Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2014.11.22 11:21:41

Csak a szellőző cső műanyag könyökét kellett hozzá igazítani az új akksi kisebb átmérőjű furatához.
 Remélem, sokáig teszi majd a dolgát:)

A konyokevel mit csinaltal? Nekem is problema a Vartaval, nem csatlakoztattam be, csak log.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozsie - 2014.11.22 12:32:59

A konyokevel mit csinaltal? Nekem is problema a Vartaval, nem csatlakoztattam be, csak log.

Egyszerűen reszelővel körbe reszeltem, amíg elnem értem a kívánt átmérőt. Kicsit húzósra csináltam, hogy tömítsem. Azt hiszem a Varta teljesn olyan mint a Bosch (talán ugyanazon a soron gyártják? :) ).
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2014.11.22 23:55:27
Egyszerűen reszelővel körbe reszeltem, amíg elnem értem a kívánt átmérőt. Kicsit húzósra csináltam, hogy tömítsem. Azt hiszem a Varta teljesn olyan mint a Bosch (talán ugyanazon a soron gyártják? :) ).

A Johnson Controls gyártja mindkettőt, mint nemrég autóalkatrész-kereskedő ismerőstől megtudtam.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2014.11.26 08:27:24
Egyszerűen reszelővel körbe reszeltem, amíg elnem értem a kívánt átmérőt.
Nekem is azt kellett! Csak a kis recékent kellett levágni, és már be is tudtam az új aksiba dugni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.19 15:27:02
Sziasztok,
Ma megvettem végül egy jó állapotúnak tűnő gépet és a következő hibajelenséget tapasztaltam amikor hazaértem: bekapcsolom és nem megy át ready-be. Világít a kézifék visszajelző és az összes sárga, de a ready nem jön össze. Kibe kapcsolom akkor egyszercsak megjavul. Valamit nem jól csinálok?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.12.19 15:33:59
Sziasztok,
Ma megvettem végül egy jó állapotúnak tűnő gépet és a következő hibajelenséget tapasztaltam amikor hazaértem: bekapcsolom és nem megy át ready-be. Világít a kézifék visszajelző és az összes sárga, de a ready nem jön össze. Kibe kapcsolom akkor egyszercsak megjavul. Valamit nem jól csinálok?

Nyomod a féket ilyenkor? Mert azt mindenképp nyomni kell! (ég e a zöld a POWER gombon mikor bekapcsolod a kocsid?)

Ha igen, akkor 90% a kisakku nincs jó állapotban, venni kell bele 1 újban vagy feltölteni rendesen ha még jó, fiatal.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2014.12.19 15:34:43

A konyokevel mit csinaltal? Nekem is problema a Vartaval, nem csatlakoztattam be, csak log.

Arra azért figyeljetek, hogy az akku az utastérben van, nem jó játék, ha befele párolog!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.19 16:05:01
Nyomod a féket ilyenkor? Mert azt mindenképp nyomni kell! (ég e a zöld a POWER gombon mikor bekapcsolod a kocsid?)

Ha igen, akkor 90% a kisakku nincs jó állapotban, venni kell bele 1 újban vagy feltölteni rendesen ha még jó, fiatal.
:-D kezdő automatás vagyok... Féket nem nyomtam ^-^
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2014.12.19 19:20:31
A kezelési utasítás hasznos olvasmány ;-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.19 20:11:55
A kezelési utasítás hasznos olvasmány ;-)
Nem tudtok valahonnan egy letölthető verziót belőle? Angol is jó. Sajnos a német nyelv kimaradt az életemből...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pozo - 2014.12.19 20:53:21
http://pozo.uw.hu/magyarhasznalati.zip (http://pozo.uw.hu/magyarhasznalati.zip)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.19 21:50:33
http://pozo.uw.hu/magyarhasznalati.zip (http://pozo.uw.hu/magyarhasznalati.zip)
Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.25 22:23:58
Sajnos én is elkaptam a spirál-kábel betegséget. (Prius II, 2008, USA)  :hmmmm:

Mivel többször volt már itt a fórumon erről szó, meg is rendeltem az eBay-en egy minden fórum szerint kompatibilis alkatrészt, ami meg is érkezett. :clap:

Ma végre szét is kaptam a kormányt, amikor is kiderült, hogy ez mégsem az, ami nekem kell:
http://www.ebay.com/itm/84306-12070-SPIRAL-CABLE-CLOCK-SPRING-PRIUS-RAV4-CAMRY-CELICA-4RUNNER-SCION-XB-/251684742101?vxp=mtr

Helyette - fényképek alapján - ezt rendeltem meg most:
http://www.ebay.com/itm/CLOCKSPRING-FOR-TOYOTA-SPIRAL-CABLE-CONNECTORS-CLOCK-SPRING-AIR-BAG-WIRES-/151449974425?pt=Motors_Car_Truck_Parts_Accessories&fits=Year%3A2008%7CModel%3APrius&hash=item23431f3699&vxp=mtr

Így aztán van most egy felesleges darabom, amit szívesen eladok rászorulónak. (10 eFt)
Heló,
Jól sejtem, hogy ez a betegség azzal a tünettel jár, hogy a kormányon lévő gombok egy része nem vagy csak bizonyos kormányszög esetén működik? Mert akkor nekem ez van, a jobb oldali kezelők (ablakfűtések és a belső levegő keringetés) nem mindig megy, csak ha kicsit elfordítom a kormányt.
Ha ez a gondom, akkor ami neked nem lett jó az jó lenne az enyémbe? Vagy a jóból kettőt rendeltél? Mert akkor lehetséges, hogy érdekel a dolog.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2014.12.27 20:29:58

Igen, így van.
Sajnos csak akkor tudok segíteni, ha 2004 előtti Priusod van. Amit tévedésből rendeltem, az ilyenbe való. Az megvan még mindig.
Szerencsére a második rendelésem már az igazi, Prius II-be való alkatrész lett, ezért aztán bele is került a gépbe. Remekül működik, és igazán egyszerű volt a csere is.
Amennyiben tehát 2004 utáni a géped, akkor csak a fenti hivatkozás által mutatott szerkezet a jó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2014.12.27 20:42:04

Az enyém 2006os faceliftes, akkor ez nem nyert. Majd idővel megrendelem én is azt akkor amit Te.
Cím: Re: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.01.05 12:58:53
Arra azért figyeljetek, hogy az akku az utastérben van, nem jó játék, ha befele párolog!
Én a műanyag könyök kis igazítása (késsel) után be tudtam dugni szorosan illeszkedőre az új aksi lyukába a gyárilag kivezetett gyári csövet. Aksi másik felén is volt lyuk, de az meg a hozzá adott gumi dugóval le van dugózva.

Egyébként sztem semmi baj(od) nem lenne, mert úgy el van rejtve az aksi, nameg az autó sem légmentes, pláne a csomagtartó szellőztetője környékén, ahol csak egymás elé vannak rakva az aksitól jövő légcsatornák ujjnyi hézaggal! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.01.05 17:01:32
Az alsó kesztyűtartó világítása mindig megy, ha legalább helyzetjelzőt kapcsolunk, csukott állapotban is? Ma vettem észre, hogy kiszűrődik a fény a nyitógomb mellett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Y. A. - 2015.01.05 19:50:24
Sziasztok új vagyok a fórumon és a prius tulajdonosok közt is. Nem rég vásároltam egy 2008-as P2-est  Egy olyan kérdésem lenne kigyulladt a check engine lámpa, a hibakód 1. sor katalizátor hibát jelez. A szerelőm azt mondta nem falószínű, hogy katalizátor inkább oxigén szonda. Ma megtörtént a csere a hiba mégis visszajött. A kérdésem az lenne mennyire valószínű az hogy csak a katalizátor csere oldja meg a dolgot? Vagy esetleg van-e valakinek tapasztalata mi lehet még a hibajelenség oka?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.01.05 21:13:20
Nálam is volt anno katalizátor csere a P2-n. Az előző tulaj bioetanolt tankolt egy párszor, ami szétégette a 1. katalizátort, ami aztán beleolvadt a 2. katalizátorba is.
Vettem 2 db bontott katalizátort (külön-külön), de nem oldotta meg a problémát, lambda szonda gyanús is volt, az sem segített, így jártam vele egy darabig, aztán eladásnál elvittem a Szilas-autóhoz, Ritec Andris-hoz, ők kicserélték a teljes katalizátort valami bontottra, azzal elvileg jó lett. Azért nem tudom, hogy tényleg jó lett-e hosszú távon, mert a vevő már onnan vitte el a kocsit, és mivel garit vállaltak a dologra én kiléptem a képből.
Mindenesetre a gyári bontott és állítólag hibás katalizátorsor azóta is itt figyel a garázsban... Ha valakit érdekel vagy tud jó áron átvevőt, ne tartsa magában.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.01.06 11:55:52
Mindenesetre a gyári bontott és állítólag hibás katalizátorsor azóta is itt figyel a garázsban... Ha valakit érdekel vagy tud jó áron átvevőt, ne tartsa magában.
Mi is van benne? Platina? :) "Színesfémkereskedők" örülnének! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2015.01.06 22:04:44

az illető a PII hátsó dobomat is viheti mondjuk 1 jóféle német/cseh barna sör ellenében :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.01.07 16:24:52
Mi is van benne? Platina? :) "Színesfémkereskedők" örülnének! :)
El is vinnék 10e-ért, így gondolom 20-30e -t érhet ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2015.01.16 09:37:44
Sziasztok!

Priusom (P2) most érte el a 150e km-t.
Van esetleg egy checklist arról, hogy a 150e-es szervíz során miket kell átnézni/kicserélni?
Esetleg tudtok ajánlani (lehetőleg a pesti oldalon) olyan szervízt (akár hivatalos Toyota), akik láttak már Priust közelről?  ;)

Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.16 11:34:19
Sziasztok!

Priusom (P2) most érte el a 150e km-t.
Van esetleg egy checklist arról, hogy a 150e-es szervíz során miket kell átnézni/kicserélni?
Esetleg tudtok ajánlani (lehetőleg a pesti oldalon) olyan szervízt (akár hivatalos Toyota), akik láttak már Priust közelről?  ;)

Köszönöm
Elvileg (a leírás szerint, de senki nem tartja) 150.000-nél kell cserélni vezérműláncot (ha kéred megnézik, de nem kell cserélni ameddig nem csörög, és nagyon sokáig nem fog. Jellemzően fél millió kilométernél sem csörög :) az én előzőm ami egy kettes volt és 4 évig használtam, 200.000 felett járt gyári nyúlásértékekkel))
fagyállót mindkét körben (ezt sem cserélik ameddig kifejezetten nem kéred) A többi a szokásos a 15.000-es olajcsere ileltve hasonlók.
Pesti oldalon toyotások? A kettesemet és a mostani hármast is vittem (szorítkozva a pesti oldalra) mind a Toyota Dél-Pesthez az M5-ön, mind a Toyota Kovácshoz Üllőn. (Előtte jártam budára a sakurához is. Mindhárom hellyel meg voltam elégedve, bár kétségkívül a leg emberibbek a Kovácsék voltak nálam. Igaz mivel midnent magam csináltam, csak olyan dolgokhoz kellett mennem hozzájuk amihez mondjuk kellett a gyári teszter (új kulcsot tanítani például)
Sok dolgoban én is tudok segíteni.
Karbantartási táblázat EZ modellekhez:
http://www.toyota-tech.eu/MaintenanceSchedules/prius/Final.pdf

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2015.01.16 21:11:47
Karbantartási táblázat EZ modellekhez:
http://www.toyota-tech.eu/MaintenanceSchedules/prius/Final.pdf

Nincs ilyen táblázatod esetleg 2010-es P3-hoz is? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.17 11:38:21
Nincs ilyen táblázatod esetleg 2010-es P3-hoz is? :)
De van, de ez egy öreg kérdés hogy melyik felel meg a valóságnak. Én az amerikai maintenance schedule-t követem, mivel abban találtam ismerős pontokat mint a 15.000-es olajcsere.
Tehát nem szentírás.
http://kowee.eu/prius/Gen3%202009-2014/2010%20prius%20maintenance%20schedule%20(america).pdf
De itt van a kanadai ami gyakrabb olajcseréket ír elő:
http://kowee.eu/prius/Gen3%202009-2014/2010%20prius%20maintenance%20schedule%20(canadian).jpg
EU-s guide-ot nem találtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2015.01.17 18:36:28

Hát ez fura, hogy kétféle is van. Mindenesetre köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.17 19:26:10
Hát ez fura, hogy kétféle is van. Mindenesetre köszönöm.
Van ennél többféle is. Feltételezem a földrajzi sajátosságokat is figyelembe veszik a karbantartási terv elkészítésekor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: capogery - 2015.01.18 10:35:43
Elvileg (a leírás szerint, de senki nem tartja) 150.000-nél kell cserélni vezérműláncot (ha kéred megnézik, de nem kell cserélni ameddig nem csörög, és nagyon sokáig nem fog. Jellemzően fél millió kilométernél sem csörög :) az én előzőm ami egy kettes volt és 4 évig használtam, 200.000 felett járt gyári nyúlásértékekkel))
fagyállót mindkét körben (ezt sem cserélik ameddig kifejezetten nem kéred) A többi a szokásos a 15.000-es olajcsere ileltve hasonlók.
Pesti oldalon toyotások? A kettesemet és a mostani hármast is vittem (szorítkozva a pesti oldalra) mind a Toyota Dél-Pesthez az M5-ön, mind a Toyota Kovácshoz Üllőn. (Előtte jártam budára a sakurához is. Mindhárom hellyel meg voltam elégedve, bár kétségkívül a leg emberibbek a Kovácsék voltak nálam. Igaz mivel midnent magam csináltam, csak olyan dolgokhoz kellett mennem hozzájuk amihez mondjuk kellett a gyári teszter (új kulcsot tanítani például)
Sok dolgoban én is tudok segíteni.
Karbantartási táblázat EZ modellekhez:
http://www.toyota-tech.eu/MaintenanceSchedules/prius/Final.pdf

köszönöm, megfogadom a tanácsokat
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.01.18 11:36:43
Látom te is a kulcsokkal voltál bajban. Hol tudnék venni olcsóbban pótkulcsot?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OldPiet - 2015.01.18 12:40:05
Mi a véleményetek:
http://www.oeamtc.at/portal/e-auto-batterie-verliert-nach-drei-jahren-17-prozent-kapazitaet+2500+1619041
A tesztjük szerint az elektromos autó akuja 3 év után 17%-t veszített a teljesítményéből. :hmmmm:
OK, hogy a Prius saját magának optimálísan szabályoza a töltést és a fogyasztást is :yes:
Ti tapasztaltatok aksik teljesítménycsökkenését?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.18 14:40:35
Látom te is a kulcsokkal voltál bajban. Hol tudnék venni olcsóbban pótkulcsot?
Ezt most tőlem kérdezted? Transpondert japánból rendeltem, nyers fémkulcsot meg az aliexpressről és a XVIII-ban találtam egy srácot aki be is tudja marni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.18 14:41:39
Ti tapasztaltatok aksik teljesítménycsökkenését?
A kettesem 10 év és 205.000 kilométer után még hozta a gyári értékeket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OldPiet - 2015.01.18 16:04:43
A kettesem 10 év és 205.000 kilométer után még hozta a gyári értékeket.
Ezt hogy tudod észlelni? :hmmmm:
Mert csak elektromos autónál  meg tudja mérni  meddig jut egy töltéssel, hybridnél ha merülőben van már rég tölt. A megfelelő feszültséget meg nyilván tartja, ha nem 100%-os akkor is.
Elvileg a hybrid akujának is "öregedni" kéne, ami viszont probléma, hiszen nagy tétel ha le kell cserélni benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.18 21:17:15
Ezt hogy tudod észlelni? :hmmmm:
Mert csak elektromos autónál  meg tudja mérni  meddig jut egy töltéssel, hybridnél ha merülőben van már rég tölt. A megfelelő feszültséget meg nyilván tartja, ha nem 100%-os akkor is.
Elvileg a hybrid akujának is "öregedni" kéne, ami viszont probléma, hiszen nagy tétel ha le kell cserélni benne.
Egyrészt a sakuránál bemérettem, ott terheléssel teljes reportot mérnek róla, másrészt torque alatt monitorozni tudod mennyire mozognak szinkronban a cellák.
A gyári érték azt jelenti hogy van egy tűrése ameddig a gyár szerint jó. Ez jellemzően a kapacitás 85%-a (ami tekintve hogy 60%-ot használsz maximum, nem mérvadó. Ugyanis ha teljesen üreset mutat akkor 20% még van benne. Ha pedig teljesen töltöttet mutat akkor valójában csak 80%-is van töltve)
Egyébként ha le kell cserélni, kemény 30-40 dollár egy cella ára. Kevesebb mint fél tank benzin.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OldPiet - 2015.01.18 21:36:17

Köszönöm, ez elég megnyugtató :yes:
Azt írták 10 évesen még teljesen jók az aksik, valamikor azért csak tönkre mennek, mint a normál aksik, nem? Az enyémben most lesz 8 éves-eddig ilyen sokáig még egy autómban se bírta, általában 6 évig bírták.
OK gondolom rendszertelen használat, mondjuk hónapokig nem használják, megárthat neki :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.18 22:33:54

Ajánlom figyelmedbe talán a totalcar cikkét a bécsi prius taxikról millió kilométerrel nagyjavítás nélkül (gyári akksival)
A kis akksi (12 voltos) jelemzően 6-7 évet bír. Utána cserés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.01.22 18:11:15
Ezt most tőlem kérdezted? Transpondert japánból rendeltem, nyers fémkulcsot meg az aliexpressről és a XVIII-ban találtam egy srácot aki be is tudja marni.
Igen. Azt szeretném kérdezni hogy kb. mennyi volt a transponder? ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.22 19:40:48
Igen. Azt szeretném kérdezni hogy kb. mennyi volt a transponder? ::)
A partsouq.com-ról rendeltem.
Az ára szállítással együtt 174 dollár volt.
De sokféle létezik. Rendelés előtt mindenképp kérdezd le a gyári cikkszámot egy itteni toyota dealernél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.01.22 19:59:15
A partsouq.com-ról rendeltem.
Az ára szállítással együtt 174 dollár volt.
De sokféle létezik. Rendelés előtt mindenképp kérdezd le a gyári cikkszámot egy itteni toyota dealernél.
Köszönöm. A cikkszám már megvan 89904-47190 de nem vagyok biztos benne hogy jót rendelek!
Megköszönném ha ránéznél!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.01.22 20:34:41
Akkor ugyanaz ami az enyémben van. :)
Nincs rajta pánikgomb, sem a napfénytetősöknél található légkondi kapcsoló.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.01.23 18:35:03
Akkor ugyanaz ami az enyémben van. :)
Nincs rajta pánikgomb, sem a napfénytetősöknél található légkondi kapcsoló.
Pontosan ahogy mondod!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2015.01.25 17:01:19
Kedves Márkatársak !

16" -os alufelni van a gépen, de le szeretném cserélni 15"-osra, csak az a gondom hogy nem tudom a kerék paramétereit.
Mármint a gyári paramétereket.
Tudnátok segíteni benne ?
Mi a Prius 2.-es 15" kerekének paraméterei ? 2007-es a jószág.
Segítségeteket köszönöm !
Üdv !
Sanyabácsi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.01.25 17:16:21
185/65R15 6Jx15 ET41 felnin.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2015.01.25 19:41:27
185/65R15 6Jx15 ET41 felnin.

Köszönöm szépen !
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2015.02.06 19:49:18
Ma este észrevettem, hogy kiégett a bal oldali helyzetjelzőm. Jól gondolom, hogy inkább szervizben cseréltessem, ha buci kezem van?  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.02.06 22:09:08
Ma este észrevettem, hogy kiégett a bal oldali helyzetjelzőm. Jól gondolom, hogy inkább szervizben cseréltessem, ha buci kezem van?  :hmmmm:
NEm kell hozzá szerviz. A bal oldalit (vezető oldalit) igazából egyszerűbb cserélni. A jobb oldalihoz kell már csövet is kilazítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.02.07 13:54:47
Pontosan ahogy mondod!
Várom a segítségedet a transzponderrel kapcsolatban!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.02.07 15:07:04
Várom a segítségedet a transzponderrel kapcsolatban!
Miben tudnék segíteni? A típusát megbeszéltük, azt is hogy honnan mennyiért lehet rendelni. Ugye nem arra gondolsz hogy meg is rendelem? :):)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.02.07 16:23:01
Ma este észrevettem, hogy kiégett a bal oldali helyzetjelzőm. Jól gondolom, hogy inkább szervizben cseréltessem, ha buci kezem van?  :hmmmm:
Ha nem sikerül jöhetsz hozzám is kicseréljük, ne menj azért szervizbe.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.02.09 14:01:35
Üdv mindenkinek!

A mai napon én is kicseréltem a spirál kábelt a kocsiban, és gondoltam megosztom a tapasztalatokat.

A kábelt az aliexpres oldalon rendeltem meg kemény 25$ ért, ami kb: 6000 Ft (ingyenes szállítással, szállítási idő kb: 3 hét volt)
http://www.aliexpress.com/snapshot/6436536697.html?orderId=65328453931362

Első gondolatom az volt hogy elviszem egy szervizbe vagy autó villamossági műhelybe és kicseréltetem ott.
De aztán megnéztem az alábbi videót, ebből nagyon úgy tűnt hogy ehez a művelethez nem kell atomfizikusi diplomával rendelkezni, ezért belevágtam.

A videó nagyon sokat segített, mert a prius is ugyanilyen felépítésű, minden csavar pont ugyanott van ahol a videóban, igaz a kormány oldalán lévő csavarok egy kis burkolat alatt vannak, de nem nehéz leszedni.
A videóban az autó áram alatt marad, de én nem mertem kockáztatni, biztos ami biztos minden áramforrást megszüntettem.

A legnehezebb feladat maga a kormány kerék leemelése volt. Az istenért nem akart lejönni, pedig ütöttem, rángattam, aztán amikor már kezdtem azon gondolkozni, hogy itt valami mást kell kitalálni, egy kisebb rántás hatására lejött.  (na jó az egész rángatás, kb 2 perc volt) ezzel csak szemléltetni akartam hogy ez a legnehezebb része.

Ezután már csak a kábeleket kellett kiszedni a csatiból, alul van egy ami kicsit érdekesen nyílik, az alján van egy retesz, azt kell eltolni.
Amikor ezekkel megvoltam, hirtelen megijedtem, hogy nem jó terméket rendeltem, mert a kiszerelt példány hátulján volt egy nagy fekete doboz amibe szintén kábelek mentek.
Első ránézésre úgy tűnt egybe van öntve a gyári kábellal, de jobban szemügyre véve, feltűnt, hogy pici fülek rögzítik.  Ezt kellett óvatosan leszedni, és rápattintani az új alkatrészre.

Én annyiban változtattam a videóhoz képest, hogy a rögzítő szeget akkor húztam ki amikor a kormány már a helyére volt csavarozva, mert amúgy nagyon könnyen eltekeredik.

Az egész művelet 30 percet vett igénybe, de második nekifutásra már lehet 10-15 perc alatt is sikerülne.

A kábel cseréje megoldotta a hibát, most újra működik minden gomb a kocsiban.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.02.09 14:23:30
A transponder rel kapcsolatban lenne kérdésem, ez konkrétan mire jó (oké tudom, hogy valami jeladó, de konkrétan a kulcs nélküli rendszerben mit csinál)?

A gondom az, hogy a kocsiban van kulcs nélküli rendszer, de nem működik, 1 éve elvittem a toyota szervizbe, hogy nézzenek már rá. rádugták a hibaolvasót, de az nem mutatott semmit, és 10 perc múlva már jöttek, is hogy nem tudják mi a baja.   :censored:
Még jó hogy szakemberek dolgoznak ott, nem tudom mit kezdenének egy olyan autóval amire nem lehet obd2 olvasót rákötni, lehet egy tarabantot sem tudnának megjavítani :D

Azt sem tudták megmondani, hogy a bluetooth miért nem akar rendesen működni, pedig a megoldás pofon egyszerű, a NAVI CD-t be kell rakni a kocsiba, azon van a driver.

Szóval most nekem kellene valahogy rájönnöm, hogy melyik alkatrészt cseréljem ki. Vagy kellene találni egy igazi szakembert.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.02.09 17:15:56
Üdv mindenkinek!

A mai napon én is kicseréltem a spirál kábelt a kocsiban, és gondoltam megosztom a tapasztalatokat.

Köszi az átfogó leírást és a linkeket, tavasszal én is megejtek egy Aliexpress-es cserét. A partsouq-os 110$+szállítás kicsit visszatartott ettől.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.02.09 18:08:32
Miben tudnék segíteni? A típusát megbeszéltük, azt is hogy honnan mennyiért lehet rendelni. Ugye nem arra gondolsz hogy meg is rendelem? :):)
Nem nem isten őriz, csak nekem azt írja ki hogy nincs ilyen cikkszám, lehet hogy most nincs raktáron?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.02.09 19:09:22
Köszi az átfogó leírást és a linkeket, tavasszal én is megejtek egy Aliexpress-es cserét. A partsouq-os 110$+szállítás kicsit visszatartott ettől.

Szívesen!

Kalkuláld bele a rendelésbe, hogy átlagosan 3-6 hét a szállítás, ha ingyenessel kéred.  Szóval ha most megrendeled, akkor áprilisba ideér.
Ez a kereskedő rendes volt, mert a csomagra 10$ os értéket írt, igy nem kellet áfát sem és vámot sem fizetnem.  kb: 22$ felet ezeket is be kell kalkulálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.02.09 19:26:56
Szívesen!

Kalkuláld bele a rendelésbe, hogy átlagosan 3-6 hét a szállítás, ha ingyenessel kéred.  Szóval ha most megrendeled, akkor áprilisba ideér.
Ez a kereskedő rendes volt, mert a csomagra 10$ os értéket írt, igy nem kellet áfát sem és vámot sem fizetnem.  kb: 22$ felet ezeket is be kell kalkulálni.
Óh köszi, rutinos kínai piacozó vagyok :-) Minden héten jön valami biszb@..om kínából... (bár amióta elszállt a dollár kicsit leálltam)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.02.09 19:48:47
Nem nem isten őriz, csak nekem azt írja ki hogy nincs ilyen cikkszám, lehet hogy most nincs raktáron?
De van.
Itt rendelheted. Csak tedd be a kosárba és ennyi.
https://partsouq.com/en/search/search?q=89904-47190
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.02.09 20:28:48
De van.
Itt rendelheted. Csak tedd be a kosárba és ennyi.
https://partsouq.com/en/search/search?q=89904-47190

Hálásan köszönöm! Lehet én vagyok hozzá béna!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.02.09 20:45:57
Hálásan köszönöm! Lehet én vagyok hozzá béna!
Nem egyértelmű hogy hol van :) De ha a google-ba beírod a cikkszámot aposztrofálva és hozzá adod az oldal nevét, akkor a google kidobja :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.02.11 18:07:01
Nem egyértelmű hogy hol van :) De ha a google-ba beírod a cikkszámot aposztrofálva és hozzá adod az oldal nevét, akkor a google kidobja :)
Még egy kérdés! A futárnak gondolom utánvétellel fizetek, forintban v. dollárral v. esetleg euró?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.02.11 19:27:49
Még egy kérdés! A futárnak gondolom utánvétellel fizetek, forintban v. dollárral v. esetleg euró?
Ez úgy működik, hogy (ha jól emlékszem a fedex hozza) kapni fogsz tőlük egy emailt amiben a vámárú nyilatkozat és hasonlók vannak. Azokat kinyomtatod, kitöltöd, bescanneled és vissza küldöd nekik. Ezt követően ők levámolják, és a vámtételt a futárnak fogod fizetni. A termék árát meg a megrendeléskor az eladónak kártyával.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.02.13 19:59:22
PII csomagtér beázás (http://m.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/tipp_toyota_priushoz_igy_orvosold_a_csomagter_beazasat-14078?utm_source=m.hasznaltauto&utm_medium=cikkajanlo&utm_campaign=cikk2)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hal1960 - 2015.03.02 23:20:29
Szeretnék venni egy priust, 8 éves, 238000 km van benne, mo vásárolt nagyon megkímélt kimondottan szép. Szeretnélek kérni benneteket, hogy mondjátok el az ílyen korú és az ennyit futott autóval kapcsolatos véleményeteket.

       Köszönöm:Imre
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.03.02 23:50:08
dzsimi,linkeld be.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.03 10:37:48
Szeretnék venni egy priust, 8 éves, 238000 km van benne, mo vásárolt nagyon megkímélt kimondottan szép. Szeretnélek kérni benneteket, hogy mondjátok el az ílyen korú és az ennyit futott autóval kapcsolatos véleményeteket.

       Köszönöm:Imre

Szia !

Én az enyémet 2 éve vettem, 280.e Km rel.
A belső mondhatni kifogástalan volt, a külső sem rossz, bár az eleje picit meg lett nyomva, ezt ki is javították, igaz a fényezés nem éppen gyári lett. De legalább az biztos hogy elemcsere nem volt rajta, mert az összes ajtón van egy kis gyári matrica amin az alvázszám van, és ez mindegyiken eredeti.
Mondjuk én iszonyat jó áron vettem meg (szerintem)  1,2 milla.

Műszakilag két hibája van: 1 nem működik benne a smartkey funkció, és a töketlen toyota szervíz sem tudta megcsinálni, igaz annyit csináltak, hogy rádugták a hibaolvasót, az nem jelzett hibát, és már jött is a hapsi, nem tudják mi baja van, nem tudják megcsinálni :( 
A másik baja, hogy az automata fényszóró magasság nál van valami hibája, ezt folyton jelzi a képernyőn, de engem nem zavar, és az autósok sem szoktak villogni, igy nem foglalkozok vele.
egyedül a futóművőn kellett cserélni pár apróságot, de ez a jó magyar utak miatt van.

De hibrid autóval nehéz nagyon melléfogni, egyfelől az elektromos hajtás miatt a benzines erőforrás sokkal kisebb igénybevételnek van kitéve mint egy sima benzines autó. ráadásul ez automata, nem tudsz vele olyat csinálni mint egy hagyományos autóval, hogy kettesben leszabályzásig forgatod. ha például álló helyzetben padlóig nyomod a pedált akkor sem pörög fel a motor ész nélkül, max 2000rpm nél nem nagyon megy tovább.
Az autó mindig igyekszik, ugyanarra a fordulatszámra beállni, szóval itt még véletlenül sem fordulhat elő, hogy autópályán 4. be felejtett váltóval mész 100 km-t.  (pár éve egy hondás fórumra raktak fel egy képet,  Amerikai katonák béreltek egy autót, és mivel ők többnyire automatát használnak, berakták kettesbe, és leautóztak a Balatonhoz, a motorra az összes műanyag burkolat ráolvadt :D )

De el kell olvasni pár cikket, nem egy taxistársaságnál van bőven 1 millió Km-t futott példány, amin csak a kötelező szervizt kellett elvégezni.
A legtöbb "hozzáértő" folyton az akkumulátorral van kiakadva, hogy ha elromlik, majd 1 milla a cseréje, de ez hülyeség, eleve nem egy darabból áll, hanem 28db aksi van összekötve, használt "felújított ?" az ebay.com on 8.000 Ft/db.  De nem jellemző hogy elromlik.
De szinte minden alkatrészt be lehet szerezni az ebay-ről, valószínű olcsóbban mintha bontóban vennéd.    (pl 4 db iridiumos gyertya ebay-en 12.e Ft, ugyanaz itthoni boltba kedvezménnyel: 32.e Ft )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.03.03 14:35:32
Az az olvadós kocsi egy régóta visszatérő hoax volt :)
Íme egy 2005-ös változat.
http://index.hu/bulvar/0725hoax/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.03 15:01:07
Ezek szerint engem is sikerült átverni. Bár lazán el tudnám képzelni, hogy ilyen megtörténik.
régen a Kecskeméti reptéren, amikor egy rakat USA katona állomásozott itt pár hónapig, rendszeresen láttuk, mennyit bénáznak a váltós autókkal.
A hátramenetet minden 10. próbálkozásra sikerült megtalálniuk, És nem egyszer volt olyan is, hogy rövidebb távokat egyesben nyomtak végig.

Persze a magyarok között is van jó pár aki, tombolán nyerte a jogsit. Egyik katonatársam kiemelkedően béna volt, ez nem is lenne nagy szó, ha nem C jogsija van, és nem teszik a gépkocsizók közé.

kiképzésnél volt egy feladat amikor egy URAL teherautóval kellett egy harckocsi fedezékbe parkolni. (olyan mint egy mélygarázs bejárat)  A gyerek nem nézett hátra, nem használta a tükröket, hanem nyil egyenesen bámult ki a szélvédőn miközben tolatott.  Az sem okozott neki gondot, hogy az egyik kerék a fedezékben a másik a felszínen maradt, és ugye minél többet ment hátra a kocsi annál jobban borulás közeli állapotba került.
Hát még ma sem tudom, hogy nem borult fel.
A legjobb az egészben, hogy nem rakták ki, de olyan autóra rakták amit nagyon ritkán használtak. (olajat keringetett a repülőgépbe hidraulika szerelés alatt), egyszer csak kihívták az egyik géphez, és megint tolatnia kellett, a teherautóval sikerült rátolatnia egy MIG 29 pitot csövére, de nem ám csak érintőre vette, hanem ha egy céltáblát rajzoltunk volna a kocsi hátuljára, akkor az kb 100 pontos találat lett volna. :D
Mondanom sem kell, innentől meg volt az állandó ügyeletes ember, aki a körletet őrizte.  :D

Így visszagondolva egész vicces volt a honvédség, mindig történt valami: Pl: MIG alá szorult egy kisbusz, vagy a srácok a darus kocsival raliztak ami felborult......

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.03.04 08:54:59
Én az enyémet 2 éve vettem, 280.e Km rel.
A belső mondhatni kifogástalan volt, a külső sem rossz, bár az eleje picit meg lett nyomva, ezt ki is javították, igaz a fényezés nem éppen gyári lett. De legalább az biztos hogy elemcsere nem volt rajta, mert az összes ajtón van egy kis gyári matrica amin az alvázszám van, és ez mindegyiken eredeti.
Mondjuk én iszonyat jó áron vettem meg (szerintem)  1,2 milla.
Karesz!
Nem Halásztelken vetted a kocsid? Valami amerikai járgány volt ott eladó, egyszer én is hívtam őket, csak a 2xx.000 km engem is elriasztott. Az eladó korrekt volt, asszem munkagépekkel foglalkoznak jellemzően. Mondjuk az 1.2m az tényleg padló ár...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.03.04 09:09:41
Sziasztok,

Ma reggelre meghalt a kis akksim, torque szerint 6.6V, kiszerelve 8V.
Mivel hétvégén nagy utam lesz ezért nem akarok próbálkozni töltéssel vagy akármivel, így a csere mellett döntenék. (081105W van raja, ezek szerint 2008-as gyártású?)

Milyen alternatív pontos típust érdemes venni bele ami gyorsan beszerezhető és betehető? Tudnátok segíteni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.04 09:31:57
Karesz!
Nem Halásztelken vetted a kocsid? Valami amerikai járgány volt ott eladó, egyszer én is hívtam őket, csak a 2xx.000 km engem is elriasztott. Az eladó korrekt volt, asszem munkagépekkel foglalkoznak jellemzően. Mondjuk az 1.2m az tényleg padló ár...

Szia !

De ott vettem, az eladó egy sima autókereskedés volt, de igazából az autó a tulaj haverjáé volt. Az első ára 1,5 mila volt, ekkor még ki volt írva hogy motorbeszámítás lehetséges.
De amikor leautóztam másnap, mondta a gyerek, hogy mégsem számolnak be motort, viszont cserébe az autó árát csökkentették.
Először elgondolkoztam, de a srác mutatott fotókat arról, hogy volt megtörve az autó, és azon látszódott, hogy gyakorlatilag csak az első és hátsó lökhárító sérült, de az sem vészesen, inkább csak csellén állt a kocsin.
De a kocsi alá is bemásztam, és néztem, hogy a lemezek nem sérültek, belűről mindenhol a gyári fényezés van. Mint mondtam az ajtókon ott van a gyári matrica az alvázszámmal, szóval elemcsere biztos nem volt a kocsin, a két lökhárító kivételével.
Szóval látszódott hogy nagy baja nem volt az autónak.

Illetve nem működött a klíma, de a tulaj vállalta, hogy azt is megcsináltja, és így is lett. Mondjuk szegény először rendelt egy "új" klíma kompresszort, de kiderült, hogy nem az a gond, hanem a klíma elektromos kábelét kellet cserélni. (árban azért van különbség :) ) Amikor elhoztam akkor a smart key kivételével minden tökéletesen működött benne.  A srác még ezt is meg akarta javitatni, de ezt a Halásztelki Toyota szalon sem tudta vagy nem akarta megcsinálni, ezért elautóztunk BP-re egy Toyotára szakosodott autovillamosságis gyerekhez, aki láthatólag értett hozzá, de mondta, hogy ehhez több idő kellene, én meg nem tudtam otthagyni az autót több napra, ezért ez nem lett megcsinálva. (kár hogy nem jegyeztem meg, hol is volt ez pontosan)

És az az igazság, hogy azóta sem bántam meg hogy megvettem, tolatókamerán kívül minden benne van. Ráadásul gyárilag xeon lámpával van szerelve.
Szóval ennyi pénzért ilyen jó autót semmilyen más márkába sem kaptam volna.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.03.04 09:35:38
Ezek szerint engem is sikerült átverni. Bár lazán el tudnám képzelni, hogy ilyen megtörténik.

Az hogy valaki kettesben végig tolja, nem kizárt. Az hogy ettől leolvad a motor, az más kevésbé :)
Ezért van egyébként hogy ott is , mint kínában, kétszintű a jogsi. Ha automatával vizsgázol, csak automatát vezethetsz. Ha manuálissal, akkor bármit. Egyébként kínában is bénáznak, de legalább ott ezt lassan teszik. Amolyan passzv agresszivitás formájában :) Nehéz visszaszokni az itthoni nagysebességű agresszivitásra :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.04 09:42:35
Szia!

Nem maradt rajta a belső világiasítás ?  Nekem az szokta teljesen leszívni egy éjszaka alatt.
Egyébként ilyen kis méretű akumlátorban nagy választék nem szokott lenni, valószínű hogy tudnak ajánlani raktárról 1-3 éle típust.
Mivel ennek a kis akkumulátornak a szerepe jóformán csak a CPU és az ajtók-ablakok működtetése, nagy jelentősége nincs melyiket veszed.
Illetve persze minőségbeli különbségek vannak, ami az árban is meg fog mutatkozni.  Pl: varta általában jó 5-15.e Ft tal drágább mint egy kevésbé ismert termék.
A leglényegesebb, hogy ne ólom savas aksit rakjál bele. hanem valami gondozás menteset.

De azért kérdezd ki a boltost is, valószínű több akkumulátorral volt dolga mint itt bárkinek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.03.04 10:09:53

Ezt akkor nyugodtan megvehetem bele?
http://www.akkucity.hu/termekek/akkumulatorok/termek.php?id=283Varta%20Blue%20Dynamic%20JIS%2040Ah (http://www.akkucity.hu/termekek/akkumulatorok/termek.php?id=283Varta%20Blue%20Dynamic%20JIS%2040Ah)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.03.04 10:15:16
A leglényegesebb, hogy ne ólom savas aksit rakjál bele. hanem valami gondozás menteset.

Az ún. gondozásmentes ugyanúgy ólom-savas technológia, csak nem lehet kicsavarni a cellák dugóját...

Gyárilag AGM akkuval szerelik a Priusokat. Az nehezebben beszerezhető és jóval drágább.

Én hagyományost vettem tavaly, Yuasa márkájút.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.03.04 10:33:10
Az ún. gondozásmentes ugyanúgy ólom-savas technológia, csak nem lehet kicsavarni a cellák dugóját...

Gyárilag AGM akkuval szerelik a Priusokat. Az nehezebben beszerezhető és jóval drágább.

Én hagyományost vettem tavaly, Yuasa márkájút.
Na végül elballagtam a helyi autósboltba és megrendeltem egy Exide-ot végül amit az eladó ajánlott bele. Egy óra múlva megjön és remélem menni fog minden.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.03.04 10:49:42
Szia !

De ott vettem, az eladó egy sima autókereskedés volt, de igazából az autó a tulaj haverjáé volt. Az első ára 1,5 mila volt, ekkor még ki volt írva hogy motorbeszámítás lehetséges.
De amikor leautóztam másnap, mondta a gyerek, hogy mégsem számolnak be motort, viszont cserébe az autó árát csökkentették.
Először elgondolkoztam, de a srác mutatott fotókat arról, hogy volt megtörve az autó, és azon látszódott, hogy gyakorlatilag csak az első és hátsó lökhárító sérült, de az sem vészesen, inkább csak csellén állt a kocsin.
De a kocsi alá is bemásztam, és néztem, hogy a lemezek nem sérültek, belűről mindenhol a gyári fényezés van. Mint mondtam az ajtókon ott van a gyári matrica az alvázszámmal, szóval elemcsere biztos nem volt a kocsin, a két lökhárító kivételével.
Szóval látszódott hogy nagy baja nem volt az autónak.

Illetve nem működött a klíma, de a tulaj vállalta, hogy azt is megcsináltja, és így is lett. Mondjuk szegény először rendelt egy "új" klíma kompresszort, de kiderült, hogy nem az a gond, hanem a klíma elektromos kábelét kellet cserélni. (árban azért van különbség :) ) Amikor elhoztam akkor a smart key kivételével minden tökéletesen működött benne.  A srác még ezt is meg akarta javitatni, de ezt a Halásztelki Toyota szalon sem tudta vagy nem akarta megcsinálni, ezért elautóztunk BP-re egy Toyotára szakosodott autovillamosságis gyerekhez, aki láthatólag értett hozzá, de mondta, hogy ehhez több idő kellene, én meg nem tudtam otthagyni az autót több napra, ezért ez nem lett megcsinálva. (kár hogy nem jegyeztem meg, hol is volt ez pontosan)

És az az igazság, hogy azóta sem bántam meg hogy megvettem, tolatókamerán kívül minden benne van. Ráadásul gyárilag xeon lámpával van szerelve.
Szóval ennyi pénzért ilyen jó autót semmilyen más márkába sem kaptam volna.

Nem Pestszentimrén volt a Toyotás srác?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.04 11:23:38
edk:  Igazad van, fő alkotó elemeknek az új aksiknál is, ólom, kénsav, víz.  de azért, a dugó kicsavarási lehetőségnél, kicsit nagyobb az eltérés a hagyományos és a ténylegesen gondozásmentes aksi között.

egy kis leírás, ha valakit érdekel: http://tctech.hu/auto/tuning/ujakku.htm

Thomas800:  Most hogy így mondod a helységnevet, elképzelhető, de nem mernék megesküdni rá.   Az az igazság, hogy a volt tulaj ment elől, én meg követtem, igy nem is igazán foglalkoztam azzal hová megyünk.
De ha tudsz mondani címet, google maps-on megnézem (ha látom felismerem), ráadásul, amúgy sem ártana egy hozzáértő ember címe és telefonszáma.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.03.04 11:27:48

Inkább privátban tenném meg ezt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.03.13 05:43:24
edk:  Igazad van, fő alkotó elemeknek az új aksiknál is, ólom, kénsav, víz.  de azért, a dugó kicsavarási lehetőségnél, kicsit nagyobb az eltérés a hagyományos és a ténylegesen gondozásmentes aksi között.

egy kis leírás, ha valakit érdekel: http://tctech.hu/auto/tuning/ujakku.htm

Thomas800:  Most hogy így mondod a helységnevet, elképzelhető, de nem mernék megesküdni rá.   Az az igazság, hogy a volt tulaj ment elől, én meg követtem, igy nem is igazán foglalkoztam azzal hová megyünk.
De ha tudsz mondani címet, google maps-on megnézem (ha látom felismerem), ráadásul, amúgy sem ártana egy hozzáértő ember címe és telefonszáma.

Bármikor megadhatom a kért kontakt telefonszámát és címét is, ha kell.  És igen: Pestszentimre a célkörzet.  Többünknek végzett mát autóvillamossági munkákat, nemcsak Priuson.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2015.03.13 10:00:21
Bármikor megadhatom a kért kontakt telefonszámát és címét is, ha kell.  És igen: Pestszentimre a célkörzet.  Többünknek végzett mát autóvillamossági munkákat, nemcsak Priuson.

Szia !   Akkor kérlek add meg. címem:  karesz76(kukac)gmail.com
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.18 15:47:08
Sziasztok! Most veszek egy 2007-es Priust 75000 km-rel. A bal eleje egyszer törve volt, de márkaszervízben gyári alkatrészekkel javították. Lényegesen olcsóbban kapom meg mint amennyiért ma látom oldalakon. Mit nézessek meg mindenképpen, miután elhoztam?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2015.03.18 15:59:07
Sziasztok! Most veszek egy 2007-es Priust 75000 km-rel. A bal eleje egyszer törve volt, de márkaszervízben gyári alkatrészekkel javították. Lényegesen olcsóbban kapom meg mint amennyiért ma látom oldalakon. Mit nézessek meg mindenképpen, miután elhoztam?
Szerintem kapirgáld meg az km számlálót, mert lemaradt egy 1-es az elejéről  :innocent: :yes:
Szerinted tényleg reális hogy egy jó fogyasztású, kényelmes kocsiban évi szinten nem mennek 10ezer km-t? Nekem (szintén 2007es) nemrég lépte át a 180ezret pedig nem vagyok taxis csak egy családapa aki időnként nyaralni/síleni viszi a családot és meglátogatja a távolabbi rokonokat...
Néhány fotót azért megnéznék az autó belsőről, ez elég sokat elárul.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.03.18 16:10:43
...miután elhoztam?
Nem "mielőtt elhozom" akart ez lenni? :)
A rozsdára figyelj oda, főleg az alján. Amikor én vettem majdnem beleszaladtam egy rozsdarágta osztrák gépbe. A többiről nem tudok nyilatkozni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2015.03.18 16:37:44
Szerintem kapirgáld meg az km számlálót, mert lemaradt egy 1-es az elejéről  :innocent: :yes:
Szerinted tényleg reális hogy egy jó fogyasztású, kényelmes kocsiban évi szinten nem mennek 10ezer km-t? Nekem (szintén 2007es) nemrég lépte át a 180ezret pedig nem vagyok taxis csak egy családapa aki időnként nyaralni/síleni viszi a családot és meglátogatja a távolabbi rokonokat...
Néhány fotót azért megnéznék az autó belsőről, ez elég sokat elárul.

A Toyotától le tudod kérni az alvázszám alapján az előéletét.
Kérd le, és megtudod hogy mi a frankó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.03.18 17:06:36
Szerinted tényleg reális hogy egy jó fogyasztású, kényelmes kocsiban évi szinten nem mennek 10ezer km-t?
Ellenpélda: Én évi max 15k km-t megyek! :) 2011 szeptembertől idáig 44k ment bele ! Síelni nem járunk, tengerparton meg csak egyszer voltunk vele, rokonok meg helyben vannak és vidéken lakunk, kis távokkal (ezért lett benzines az előző diesel helyett)! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.03.18 18:15:45
reális hogy egy jó fogyasztású, kényelmes kocsiban évi szinten nem mennek 10ezer km-t?
Statisztikailag nem reális, és gazdaságtalan. A statosztikát azonban átlag alatti értékek is alakítják. Amióta saját autóm van, max 8e/ év és az átlagom 6e körüli. A tesóm dizel Corolláját közösen használják édesapámmal, nekik is 6e körüli az össz. átlaguk. Az első éves kötelezőre 3e km nél került sor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2015.03.18 21:45:27
Statisztikailag nem reális, és gazdaságtalan. A statosztikát azonban átlag alatti értékek is alakítják. Amióta saját autóm van, max 8e/ év és az átlagom 6e körüli. A tesóm dizel Corolláját közösen használják édesapámmal, nekik is 6e körüli az össz. átlaguk. Az első éves kötelezőre 3e km nél került sor.
Nem vitatom, természetes hogy vannak ilyenek.
Én is a "statisztikára" azaz a mobile.de-re hagyatkozom, megnézem hogy mennyire reális az adott futásteljesítmény a nagy átlaghoz képest, és hogy azt milyen átlag áron lehet megvenni. A kedves érdeklődő az átlagnál "lényegesen olcsóbb árról" írt, ami mindezek fényében gyanús.
Amúgy az EU kínálat nincs tele ilyen ritkaságokkal, de ha vannak is akkor azok 8ezer EURnál kezdődnek.
Nos ha ez lényegesen jobb ár és rendben van mindene, akkor irígykedem, mert ez az évszázad üzlete :)
ui.: azt hogy megvétel után nézeti márkaszervizben, reméltem csak elírás...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 10:23:27
Az az igazság, hogy az eladó számomra egy teljesen hiteles és megbízható ember. Amitől tartok, hogy lehet olyan probléma, amit még ő sem tud, hiszen csak 75 ezer van az autóban. Egyébként számtalan olyan autóst tudok, aki évente 5-6 ezernél nem megy többet. Ez nem attól függ, hogy egyébként takarékos-e az autó, vagy sem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2015.03.19 10:32:18

Az az igazság, hogy az eladó számomra egy teljesen hiteles és megbízható ember. Amitől tartok, hogy lehet olyan probléma, amit még ő sem tud, hiszen csak 75 ezer van az autóban. Egyébként számtalan olyan autóst tudok, aki évente 5-6 ezernél nem megy többet. Ez nem attól függ, hogy egyébként takarékos-e az autó, vagy sem.
Tudnál mesélni kicsit az autórol, árról? Első magyar magánszemély tulajos stb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 10:50:10
Négy évvel ezelőtt vették az autót. Sajnos nem tudom megmondani pontosan honnan, de külföldről. Azt tudom, hogy ezen kívül két hibrid Toyotát hozott már amerikából, tehát meglehet, hogy ez is onnan érkezett. Vételkor 40 ezer volt benne. Szervízben megnézette és azt a felvilágosítást kapta, hogy a computer mérésadatai és a fizikai átvizsgálás alapján ez a futásmennyiség reális volt. Azóta a felesége használta. A gyerekeket hordta iskolába, bevásárolni járt vele. Ezért ilyen kevés az azóta megtett kilométer is. Két hónapja megtaláltak egy betonoszlopot, ami összetörte a bal elejét. Lámpa, lökhárító, sárvédő, bal első futómű. Elmondás szerint minden márkaszervízben lett javítva, új alkatrészekkel. Motorikusan egyáltalán nem sérült. Lassan ment, ezért nem volt nagy sérülés, de a beton kemény volt ezért nem lett kicsi. 2 millióért veszem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2015.03.19 11:31:55

Jól értem, hogy még csak az sem tisztázott, hogy EU-s vagy 'non-EU-s' modell? :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 12:31:56
Igen, alapértelmezésben nem tisztázott, de majdnem biztos vagyok benne, hogy amerikai.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.03.19 12:52:33
Van EV gomb a kocsiban? Ez a legegyszerűbb mód az EU/USA verzió eldöntésére.

Meg a hátsó dobfék, ablaktörlő, stb, stb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 13:31:25
Az autót én még nem is láttam. Az eladó most ki ment külföldre. Amint hazajön, kipróbálásra kerül az autó. Ekkorra szeretnék tudni néhány olyan információt, amit mindenképpen tudnom kell.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.03.19 14:16:53
Tudnod kell, hogy US verziójú autóra Európában nem tudod érvényesíteni a jótállást (ami 8 év, max. 160 ezer km a hibrid rendszerre). A HaHun látni ezen a határon belüli 2007-es EU-s autókat 2M körül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 14:40:23
Hát a garancia, már pont mindegy, mert idén nyolc éves az autó. Megmondom őszintén én nem találtam csak lényegesen drágábbakat, vagy 150 ezer kilométértől, a csillagos égig. De elfogadok infókat, mert akkor még alkudozok. Mindenképpen, de nem mindegy hogyan. Ha van konkrét linked, ami olcsóbb, akkor azt elfogadom. Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.03.19 15:14:48
Nem km állás és évjáratot, hanem állapotot veszünk!
Persze a megbízható előélet is fél siker, kisebb sérülés meg inkább gyakori, mint ritka a használtautók között. Ha márkaszervíz javította, akkor meg szinte mindegy is, szerintem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.03.19 15:16:28
Idén még pont érvényes  ::)

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/prius/toyota_prius_1.5_hsd_2006_automata_akcios_ar-8779479 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/prius/toyota_prius_1.5_hsd_2006_automata_akcios_ar-8779479)

http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/prius/toyota_prius_1.5_hsd_sol_automata_navi._tolatokamera._parkolast-8786326 (http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/prius/toyota_prius_1.5_hsd_sol_automata_navi._tolatokamera._parkolast-8786326) (2008-as)

Nem tudom, ezek jók-e, csak az adatokat néztem.

Nem km állás és évjáratot, hanem állapotot veszünk!

Ez teljesen igaz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 15:36:52
Persze igazatok van, de azért a km állás és az állapot között lehet összefüggés. Persze minden autót tönkre lehet tenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 15:49:22
A második autó igen jól néz ki. Ezt nem láttam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 16:26:27
Hagy koptassam az idegeiteket még kérdéssel! Mi a sebességváltó karon, a "B" jelzés?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.03.19 16:34:12
Motorfék
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.03.19 17:10:29
Köszi! :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.03.19 21:34:08
Persze igazatok van, de azért a km állás és az állapot között lehet összefüggés. Persze minden autót tönkre lehet tenni.

Statisztikailag biztosan igaz... Én 2013 nyarán vettem a 2008-as amerikai P2-met, 160e mérföld(!)-del, bevallottan mindkét  odala, és eleje-hátulja törött volt, de megcsinálták, motorikusan-elektromosan semmi baja nem volt. Mindenki óvott a vásárlástól...

Azóta beletettem 36e mérföldet, a legnagyobb panaszom a rádió páratlan frekvenciássága! :clap:
Ja, igaz: cseréltem egy spirálkábelt 7e Ft, fél óra saját munka.

Ez életem ötödik (használt) autója, ebből az utolsó három Toyota, saját tapasztalatom szerint az autóvásárlásnál  leglényegesebb dolog a szerencse.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.03.19 21:36:37
Egyébként miért ebben a topicban beszélgetünk erről?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Fabbro - 2015.03.22 11:00:55
A héten vettem meg az első használt Priusomat, de tegnap eléggé megijesztett, mivel induláskor kb. olyan hangot adott, mintha a kipufogót húznám az aszfalton. Azóta nem produkálta ugyanazt. Ti tapasztaltatok már ilyet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.03.22 11:23:20
A héten vettem meg az első használt Priusomat, de tegnap eléggé megijesztett, mivel induláskor kb. olyan hangot adott, mintha a kipufogót húznám az aszfalton. Azóta nem produkálta ugyanazt. Ti tapasztaltatok már ilyet?
ÖÖÖ hmmm ezt definiálnád kicsit jobban? Kettes vagy hármas prius? Nem lóg semmi a kocsi alján? Nem lehet hogy begurult flakon vagy hasonló csinálta, aztán elhagytad?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Fabbro - 2015.03.22 18:29:57
ÖÖÖ hmmm ezt definiálnád kicsit jobban? Kettes vagy hármas prius? Nem lóg semmi a kocsi alján? Nem lehet hogy begurult flakon vagy hasonló csinálta, aztán elhagytad?
Kettes prius és természetesen az volt az első, hogy megnéztem nincs-e valami a kocsi alatt. :)
Egyébként vásárlás előtt átnézettem egy Toyota szervizben az autót és akkor mindent rendben találtak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.03.23 08:59:32
Kettes prius és természetesen az volt az első, hogy megnéztem nincs-e valami a kocsi alatt. :)
Egyébként vásárlás előtt átnézettem egy Toyota szervizben az autót és akkor mindent rendben találtak.
Nem lehet, hogy sokat állt az autó és berozsdált a féktárcsa? Nekem régen a focusomnál tipikus jelenség volt ez egy mosás+egy éjszakai állás után.
Egyébként nekem is csinálja a Prius, hogy fékezésnél valami súrlódik, ami valószínűleg az első féktárcsa mellett lévő lemez. Enyhén girbegurba és most a gumicserénél egy kicsit próbáltam alakítani is rajta, így ritkábban ér hozzá a tárcsához.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2015.04.07 09:41:33
Sziasztok!
Van tapasztalatotok a XIV. kerületi Emil Frey -ről, és a kistarcsai Szilas Járműjavítóról?
Köszi az infót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.04.07 10:45:57
Sziasztok!
Van tapasztalatotok a XIV. kerületi Emil Frey -ről, és a kistarcsai Szilas Járműjavítóról?
Köszi az infót.
Az Emil Frey-t nem ismerem, de a Szilas Járműjavító kifejezetten ajánlott cég, Ritec Andris-t innen is sokan ismerik.
Én a vörösvári Toyota Mayer-be hordom a gépet, őket is ajánlom!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2015.04.07 11:25:11
Köszi! Igen, személy szerint őt ajánlották nekem is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.11 16:05:19
Sziasztok!

Tegnap az M0-n kb. 80 km megtétele után egyszer csak megörvendeztetett a járgányom (Gen2 2008-as, USA) egy sípolással, lelőtte a tempomatot, majd egy szép nagy piros háromszöggel fityiszt mutatott (mellette a fék és a motor sárga jele is megjelent).
Félreálltam, feldugtam az ODB-t, azt mondja a Torque: PA093, és mellette egy kellemes női hang jelzi, hogy valami water very hot.

Felnyitom a drágát, a nagy hűtő hideg! Hirtelen rákeresek a neten, azt mondja: Inverter vizpumpa.
Mivel nem tudtam semmit csinálni, és többen vártak rám, visszaültem, és lesz ami lesz alapon kitöröltem a hibát, majd továbbmentem. 8-10 km után újra megtörtént, de én nem hagytam magam befolyásolni folytattam az utat.

Mivel tegnap késő este értem csak haza, ma körbe néztem alaposabban, de semmi újabb nem derült ki, mentem egy nagy kört, közben figyelve a Torque-n a vízhőmérsékletet, ami viszonylag gyorsan (2 km után) felment 80 fokra, de ott megállt, hiába nyomtam neki a kakaót.

De a nagy vízhűtő ezek után is hideg! Ezt nem értem! Mi ez? Az inverter és a normál hűtő két külön kör? Miért nem melegszik a nagy? Hogy van ez?

Válaszokat várok, és köszönöm előre is.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: andras69 - 2015.04.11 17:08:27
Nincs ebben valami termosztát, mint a "rendes" autókban? Az enyémben elsőre erre gyanakodnék! :yes: :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.04.11 17:34:28
A PIi nél az inverterhez a hűtő alsó része tartozik. A 80C nagyon sok ( nálam 38 max. A legnagyobb hőségben) . Én nem nagyon próbálnám rossz inverterhűtőköri vizpumpával a főzés határait. Lopottan ugyan alacsony a bekerülési ár, de tiszta forrásból pótolva drága játék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.11 17:50:57
Köszi, megyek a szervizbe, csak szeretem tudni, hogy kb. mire számítsak.
A kérdésem lényege egyébként, hogy csak a pumpa hibája okozhatja-e ezt a magas hőmérsékletet, vagy más is lehet-e az oka? Mert akkor máris megrendelem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.04.11 18:11:39
Lehet még hőgomba, esetleg kontakthiba vhol, de jellemzően a pumpa adja meg magát. ( Mintha visszahívás is lett volna rá?). Mit mutatott az MG1, MG2 hőmérsékletnek? Szerencsére nem bizták a véletlenre, és több helyen mérnek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.11 18:15:31
A motor-hőmérsékleteket nem tudom, mert nem logoltam.  :whistling:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.04.11 19:12:05
Nálunk volt teljesen ugyanez a hiba (mondjuk nekünk csak hosszú úton jött elő). A vízpumpa csatlakozója ment tönkre / lett kontakthibás, így megúsztuk ennek a javításával. Ha jól emlékszem egy topiktársnak magát a pumpát is cserélnie kellett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.11 19:35:00
Köszi, azért ezt megnézem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.11 20:41:27
Sziasztok!

Tegnap az M0-n kb. 80 km megtétele után egyszer csak megörvendeztetett a járgányom (Gen2 2008-as, USA)
Már majdnem megkérdeztem hogy nem cserélték-e visszahívásban a hibrid vízpumpát (ketteseknél visszahívták mert ismert volt a hibája) csak később láttam hogy USA azt meg EU-ben nem cserélik visszahívásban :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.04.11 20:53:11
Már majdnem megkérdeztem hogy nem cserélték-e visszahívásban a hibrid vízpumpát (ketteseknél visszahívták mert ismert volt a hibája) csak később láttam hogy USA azt meg EU-ben nem cserélik visszahívásban :(

Nekem épp a visszahívottal akadt problémám a csere után kb. 1 évvel. :)

Persze a csatlakozó ugye nem a pumpa része, csak elég fura volt az inverter melegedése nem sokkal a pumpacsere után.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.13 10:59:04
Vízpumpát és ékszíjat kell cseréltetnem. A Bárdinál Aisin-Asco pumpa és Flennor szíj van. Ezek jók?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabesz2 - 2015.04.13 11:40:53
Az Aisin a gyári beszállító, szíjba meg lényegébe mind1, van még Dayco, Gates, Goodyear.

Vízpumpát és ékszíjat kell cseréltetnem. A Bárdinál Aisin-Asco pumpa és Flennor szíj van. Ezek jók?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.04.13 12:07:06
viszonylag gyorsan (2 km után) felment 80 fokra, de ott megállt, hiába nyomtam neki a kakaót.

De a nagy vízhűtő ezek után is hideg!
Ha bedöglött a vízpumpád (amit mintha cseréltek is volna nekem visszahívásosan az EUsban), és nem keringeti a vizet, akkor persze hogy hideg a hűtőd!

Én nem nagyon hajtanám hűtés nélkül, elektronikának a 80 fok az már sok! Ez nem olyan, mint a motor, h 90fokosnak kell lennie.

A motor és az inverter víz hűtés külön kör, külön hőfok!

Szerk.: közben látom már válaszoltak!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.13 13:06:54
Valami tömítést nem kell cserélni a vízpumpával együtt?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.13 19:43:51
 :clap:

Inverterköri vízpumpa kicserélve, 25e Ft-ért bontott, de tesztelt pumpát kaptam 3 órás telefonálgatás után, egy óra alatt kicseréltem sk.
Igaza volt annak (azt hiszem kowee volt) aki azt mondta, hogy nem egy varázslat a Prius. Megnéztem a YouTube-on két videót, amik tökéletesen megmutatták, hogy mit hogyan. (A pumpacseréről, és a hűtő folyadék feltöltésről, légtelenítésről.
Most teszteltem egy kicsit a hőmérsékleteket (ilyet idáig sosem néztem):
- inverter 1: 40-45 fok,
- inverter 2: 38-46 fok
- MG1: 50-56 fok
- MG2: 45-60 fok
volt hosszútávú, változó (város, autópálya) úton.
Szóval úgy tűnik  jó lett.
Köszönöm a segítségeket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.14 15:58:12
Ha már vízpumpát cserélünk, akkor hűtőfolyadékot is érdemes. Autótékánál (http://www.autoteka2000.hu/elerhetosegeink.html (http://www.autoteka2000.hu/elerhetosegeink.html)) van 5 literes bekevert Toyota SLLC folyadék 4000-ért. A hivatalos térfogat 5.5 l. Mi a legjobb megoldás? Desztvízzel kiegészíteni? Megtartani valamennyit a leeresztettből és azt hozzáönteni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabesz2 - 2015.04.14 17:13:16
Igaz nekem Camry-m van, de ott a cserénél hasonló volt a helyzet, belement az új 5 liter, a többit meg kipótoltuk a leengedettből. Nem ment bele sok a leengedettből, hivatalosan az is kb 5.5 literes.
Tömítés nem volt, gyárilag is pasztát használtak, legalább is Camry esetében, bár etekintetben se hiszem, hogy nagy különbség lenne.

Ha már vízpumpát cserélünk, akkor hűtőfolyadékot is érdemes. Autótékánál (http://www.autoteka2000.hu/elerhetosegeink.html (http://www.autoteka2000.hu/elerhetosegeink.html)) van 5 literes bekevert Toyota SLLC folyadék 4000-ért. A hivatalos térfogat 5.5 l. Mi a legjobb megoldás? Desztvízzel kiegészíteni? Megtartani valamennyit a leeresztettből és azt hozzáönteni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 08:54:12
Az imént kikísértem az asszonyt a kocsihoz és megvártam amíg elindul. Bekapcsolta a gépet és amikor a benzinmotor beindult, rázkódott az egész, mintha csak három henger menne, aztán kb 5 másodperc után kisimult. Mi lehetett ez? Gyertyacsere érett a kocsi? Ha hazaért megnézem van-e benne hibakód.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.16 08:59:18
Az imént kikísértem az asszonyt a kocsihoz és megvártam amíg elindul. Bekapcsolta a gépet és amikor a benzinmotor beindult, rázkódott az egész, mintha csak három henger menne, aztán kb 5 másodperc után kisimult. Mi lehetett ez? Gyertyacsere érett a kocsi? Ha hazaért megnézem van-e benne hibakód.
Elképzelhető Mennyi kilométer van benne? Most nem emlékszem kettesed vagy hármados van-e, de gyertyacserében tudok segíteni. Egyébként hármasoknál előfordul hogy lecsapódott pára miatt ilyen furcsa kerepelős hááromhengeres hangon indul. A tudásbázisban a videók/hibák alatt nézd meg ez volt-e neked.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 09:40:20
Elképzelhető Mennyi kilométer van benne? Most nem emlékszem kettesed vagy hármados van-e, de gyertyacserében tudok segíteni. Egyébként hármasoknál előfordul hogy lecsapódott pára miatt ilyen furcsa kerepelős hááromhengeres hangon indul. A tudásbázisban a videók/hibák alatt nézd meg ez volt-e neked.
Nem ennyire kereplős volt, inkább az a tipikus három hengerezés - de amúgy hasonló volt a jelenség, főleg időbeni lefolyásban. PII van egyébként (gondolom a tapatalkból nézed ott nem írja ki valamiért az avatar egyéb adatait...).
Előkotortam az előző tulaj számláit és 102ezernél volt benne gyertyacsere 2011-ben. Most 190ezer van benne, azt hiszem ez aktuális egy gyertyacserére ugye? A cseréhez megvannak a  szerszámaim, meg csináltam is már ilyet, inkább csak az érdekelne, hogy milyen gyertya kéne bele és hol érdemes venni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.16 09:50:31

Este kikeresem a számlát még a kettesem gyertyacseréjéről és mondom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.16 09:50:53
Denso SK16R11

Amazon vagy eBay. 30 dollár körül van a készlet, plusz posta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 10:09:31
Denso SK16R11

Amazon vagy eBay. 30 dollár körül van a készlet, plusz posta.
Valami alternatíva ami itthon is kapható? Ebben a videóban (https://youtu.be/_B377yVv2Xg?t=190) Bosch Platinum 4501-est tesz bele a csóka, bár ez sincs itthon sehol úgy látom...
Amazonról mennyi idő alatt ér ide, rendeltél már onnan?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: béla - 2015.04.16 10:19:22
Tisztelt tagok!
Ha valaki imeri a megoldást kérem írja meg az email címemre.
A kérdésem: prius 3, hátramenetben síplol az autó, hangosabban
mint a tolató radar,hogy lehet meg szüntetni a sípolást?
Köszönöm T.Béla
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.16 12:01:22
Tisztelt tagok!
Ha valaki imeri a megoldást kérem írja meg az email címemre.
A kérdésem: prius 3, hátramenetben síplol az autó, hangosabban
mint a tolató radar,hogy lehet meg szüntetni a sípolást?
Köszönöm T.Béla
Üdv Béla.
Igazából 4 megoldás is eszembe jut.
1. Veszel egy bluetooth OBD diagnosztikai modult és a torque-ot a play store-ból. Hozzáadod a prius PID-eket, majd közvetlenül címezve a megfelelő ECU-t kikapcsolhatod
2. Veszel egy diagnosztikai kábelt, hozzá egy toyota techstream software-t és azzal kikapcsolod.
3. Elmész egy toyota szalonba és kikapcsoltatod.
4. Ha budapesti vagy, kiugrasz hozzám a XVII-be és kikapcsolom szívesen. (van mindkét modulom) :)

Üdv
KoWee
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.16 12:04:50
Amazonról mennyi idő alatt ér ide, rendeltél már onnan?

Szerintem kb. 2 hét.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.16 12:52:09
Valami alternatíva ami itthon is kapható?

Márkaszervizben az eredeti, asszem 5500 Ft/db...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 13:41:25
Szerintem kb. 2 hét.
Na már csak ott akadtam el, hogy nem szállítanak magyarországra. Mármint az USA amazon, a német persze szállít, de ott is hasonlóan horror árak vannak. Viszont az autoalkatresz24.hu-n (buycarparts.co.uk magyarított változata) találtam ilyen gyertyát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.04.16 14:34:37
Na már csak ott akadtam el, hogy nem szállítanak magyarországra. Mármint az USA amazon, a német persze szállít, de ott is hasonlóan horror árak vannak. Viszont az autoalkatresz24.hu-n (buycarparts.co.uk magyarított változata) találtam ilyen gyertyát.
Itt van  DENSO SK16R11 (http://www.ebay.com/itm/DENSO-3324-Iridium-LONG-LIFE-Spark-Plugs-SK16R11-4-PCS-NEW-/151358414455?hash=item233daa1e77&vxp=mtr) gyertya szett, ami szállít is ide.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 15:09:05
Itt van  DENSO SK16R11 (http://www.ebay.com/itm/DENSO-3324-Iridium-LONG-LIFE-Spark-Plugs-SK16R11-4-PCS-NEW-/151358414455?hash=item233daa1e77&vxp=mtr) gyertya szett, ami szállít is ide.
Ebay-en találtam én is, csak usa-ból jött dolgokkal már megszívtam a vámon, mert akkor rájön a 8% vám (bár ez értékhatáron belül lesz, szóval ez nem), arra a 27% áfa + 1500Ft vámügyintézési díj, persze ha szerencsém van akkor nem nyitják ki és megvagyok 12-ből. És akkor még plusz két hét a nyomorult vámügyintézésre. (legalábbis nekem legutóbb ennyi volt)
Az autoalkatresz24.hu-n szállítással együtt 19-be van és ott nincs egyéb kockázat. Na majd még alszom rá egyet. Azért köszi az infót!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.16 22:11:28
Ez a módszer a hűtő légtelenítésére nálunk is működik, vagy nem, mert Európában nincs termosz a hűtőrendszerben?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edhunter - 2015.04.16 22:37:28
Ebay-en találtam én is, csak usa-ból jött dolgokkal már megszívtam a vámon, mert akkor rájön a 8% vám (bár ez értékhatáron belül lesz, szóval ez nem), arra a 27% áfa + 1500Ft vámügyintézési díj, persze ha szerencsém van akkor nem nyitják ki és megvagyok 12-ből. És akkor még plusz két hét a nyomorult vámügyintézésre. (legalábbis nekem legutóbb ennyi volt)
Az autoalkatresz24.hu-n szállítással együtt 19-be van és ott nincs egyéb kockázat. Na majd még alszom rá egyet. Azért köszi az infót!

Az az 1500 már 2000.  :cry:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.16 22:39:21
Az az 1500 már 2000.  :cry:
Anyjuk p.csáját...  :censored: Amúgy is rühellem a postát, a leglustább szolgáltató ma magyarországon. Megrendeltem amúgy ebay-ről, csak reménykedem, hogy kis csomag alapon nem állítják meg vámolásra.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.04.17 06:34:31
Forgalmazunk Denso-t, rákérdezek be tudjuk-e szerezni. Nagy valószínűséggel igen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.17 07:17:40
Előkotortam az előző tulaj számláit és 102ezernél volt benne gyertyacsere 2011-ben.
Na megtaláltam. Ezt tettem anno bele:
GYÚJTÓGYERTYA NGK IFR5T11 GYÚJTÓGYERTYA 4951/db
Én az autóklubom webshopjában rendeltem (forensis) de szerintem kb. ilyen ár környékén mozog máshol is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.17 09:13:56
Na megtaláltam. Ezt tettem anno bele:
GYÚJTÓGYERTYA NGK IFR5T11 GYÚJTÓGYERTYA 4951/db
Én az autóklubom webshopjában rendeltem (forensis) de szerintem kb. ilyen ár környékén mozog máshol is.
Igen, a Priuschat-en még ezt a gyertyát emlegették alternatívaként. Árban nem nagy a különbség.

Forgalmazunk Denso-t, rákérdezek be tudjuk-e szerezni. Nagy valószínűséggel igen.
Köszi Waresz, már jön ámerikából.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.04.17 20:16:47
4800/db, 2-3 nap alatt tudom szállítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2015.04.18 07:04:16
Én az amazonról rendeltem nem volt vám eredeti gyári.a belga raktáról jött a gyertya..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.18 09:20:33
Csodálkoztam is, amikor fentebb azt olvastam, az amazon nem szállítana ide.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2015.04.18 16:17:12
A lényeg,hogy 12eft volt a GYÁRI gyujtógyertya...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.19 08:53:11
A lényeg,hogy 12eft volt a GYÁRI gyujtógyertya...

Én az amazonról rendeltem nem volt vám eredeti gyári.a belga raktáról jött a gyertya..

Hmmm, most nézem, hogy az amazonon is több eladó van. Egy másik kínálatából betéve a gyertyát most már azt írja, hogy szállít magyarországra is. Na ezt eddig nem tudtam...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2015.04.19 09:00:19

Én az amazonról rendeltem nem volt vám eredeti gyári.a belga raktáról jött a gyertya..
E-bay is működik, kb ennyi volt nekem is onnan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.04.20 07:34:41
most hétvégén azt tapasztaltam, hogy sportos hangja lett a priusnak, a hang a kipufogóból jött, alánéztem, és mintha kicsit lógna a kipufogócső, az egész, ahogy kanyarog végig az autó alatt és mintha jönne füst a dob elején is, ahol belemegy a cső és mintha indulásnál kicsit büdösebb is lenne a kipufogógáz.

ha viszem gumicserére, megnézetem ezt is, nekem két tippem van, szerintetek mi lehet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.04.20 10:13:44
Megvettem életem első Priusát! 2008-as kiváló állapotban, kevés kilométerrel. Már harmadik napja tanulom a működtetését. Miután kifizettem, beleültem és autómat szűzként, szépen lassan hazamentem vele. Otthon a család boldogan és lelkesedve fogadott, boldogan simogattuk az új jövevényt. Ahogyan illik rögtön kulcstartókat tettünk rá, kicsit kitakarítottuk, majd egy közös próbaútra indultunk. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a rendszer felállása után a figyelmeztető fények nem alszanak el. Sőt olyan általános vészjelző is világított, amit addig a sötét műszerfalon nem is láttam. Mindezek ellenére az autó elindult, de bizonytalanok lettünk a megérkezésben. Aztán a fiam egy hirtelen jött ötlettel, egy mozdulattal elhárította a hibát.
Egy sör annak, aki tudja a megoldást!!! :surrender:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.20 11:45:45

Kiengedted a rögzítőféket?  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.04.20 11:59:28
Nem volt jól becsukva a vezetőoldali ajtó?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.04.20 14:51:08
Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a rendszer felállása után a figyelmeztető fények nem alszanak el.
Ha fékpedál nélkül nyomod a Power gombot, akkor csak gyújtásra teszi, és nem minden lámpa alszik el.  Nem lehet h csak ez volt, h valaki ezt nem tudta? Ilyenkor az autó sem lesz Ready, azaz nem lehet vele menni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.20 15:24:45
Azt írta,  elindult,  ezért én is edk válaszára szavazok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.04.20 15:48:06
most hétvégén azt tapasztaltam, hogy sportos hangja lett a priusnak, a hang a kipufogóból jött, alánéztem, és mintha kicsit lógna a kipufogócső, az egész, ahogy kanyarog végig az autó alatt és mintha jönne füst a dob elején is, ahol belemegy a cső és mintha indulásnál kicsit büdösebb is lenne a kipufogógáz.

ha viszem gumicserére, megnézetem ezt is, nekem két tippem van, szerintetek mi lehet?
  • lukas kipufogódob
  • elengedett egy bilincs az alváz alján, ami miatt lejjebb került és meglazult a cső
Ilyen kipufogoproblematok nem volt?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.20 16:38:09
Ilyen kipufogoproblematok nem volt?
De nekem kettesnél. A hátsó csőnél rohadt le (többeknek is)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.04.20 18:52:03
De nekem kettesnél. A hátsó csőnél rohadt le (többeknek is)

javítható vagy csere?
mennyibe került kb?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.20 18:54:40
javítható vagy csere?
mennyibe került kb?
Javították valalmi 3-4000 forintért. Kivágták a régit, lehajtottak egy újat. Ez az a cső volt ami a hátsó híd felett fut el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.04.20 19:18:46
Neked is logott a cso?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.20 19:28:58
Neked is logott a cso?
ELtörött és így lógott.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.04.20 23:39:00
Szóval, mivel nem jött jó válasz, felfedem. A "jaj de szép, dizájnos" fém kulcstartót levette a fiam és kitette az autóból. Nos azóta semmi baja. Hát bizony el kell fogadni, hogy ez nem elsősorban gépjármű üzemeltetés, hanem egy számítógépes program felhasználói működtetése. Azt is, ha lehet magas szinten tedd. Ja! Ennyire jól még nem éreztem autóban magamat!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.21 07:19:15

Jaa hogy a smart key volt egy alumínium burkolatban? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.21 09:12:53
>:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.21 09:13:41
Úgysem szeretem a sört. :@
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.04.21 12:58:15
Szóval, mivel nem jött jó válasz, felfedem. A "jaj de szép, dizájnos" fém kulcstartót levette a fiam és kitette az autóból. Nos azóta semmi baja. Hát bizony el kell fogadni, hogy ez nem elsősorban gépjármű üzemeltetés, hanem egy számítógépes program felhasználói működtetése. Azt is, ha lehet magas szinten tedd. Ja! Ennyire jól még nem éreztem autóban magamat!
Fém kulcstartó, vagy burkolat? Amúgy a telefonnal összefogott/egy zsebben tárolt kulcs is képesnullára csökkenteni a smart key hatótávját! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.04.21 23:45:54
Csak kulcstartó volt. Én már vén f..z vagyok, ezért sosem gondoltam volna erre. :hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.22 11:52:50
Megjöttek a gyertyák az ebay-ről. Van minden szerszámom a gyertyacseréhez csak nyomatékkulcsom nincs. Van erre valami tanácsotok, hogyan húzzam meg a gyertyákat helyesen?
A dobozon lévő grafika azt mutatja, hogy amint leült a gyertya egy fél vagy negyed fordulatot kell még tekerni rajta. Ez így jó lesz vagy inkább kérjek vkitől egy nyomatékkulcsot?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.22 12:28:44

Hármas vagy kettes?
Hármas esetében itt a segítség:
http://prius.kowee.eu/index.php/videok-videos/video/prius-3-gyertyacsere-spark-plug-replacement
Kettesnél pedig nézd meg a gyertya méretét hogy hogy kúpos vagy gyűrűs. Ennek függvényében itt a megoldás.
http://www.ngk-sparkplugs.jp/english/techinfo/qa/q18/index.html

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.22 13:37:15
Hármas vagy kettes?
Hármas esetében itt a segítség:
http://prius.kowee.eu/index.php/videok-videos/video/prius-3-gyertyacsere-spark-plug-replacement
Kettesnél pedig nézd meg a gyertya méretét hogy hogy kúpos vagy gyűrűs. Ennek függvényében itt a megoldás.
http://www.ngk-sparkplugs.jp/english/techinfo/qa/q18/index.html
A dobozon 1/4-1/2 fordulatot írnak, a te linkeden meg 1/2-2/3 fordulatot. Asszem az 1/2 lesz a befutó :)
P3-ban úgy látom nem egy nagy élmény a gyertyacsere, még az ablaktörlő szerkezet is kompletten is kikerült :) Tehettél volna alá Benny Hill zenét  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.04.22 13:56:52
P3-ban úgy látom nem egy nagy élmény a gyertyacsere, még az ablaktörlő szerkezet is kompletten is
P2-ben dettó a csere módja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.22 14:03:22
P2-ben dettó a csere módja.
P2-ben nem kell lebontani semmit. Simán cserélhető bontás nélkül, csak akkor még nem készítettem videókat :-/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.22 14:06:18
A dobozon 1/4-1/2 fordulatot írnak, a te linkeden meg 1/2-2/3 fordulatot. Asszem az 1/2 lesz a befutó :)
P3-ban úgy látom nem egy nagy élmény a gyertyacsere, még az ablaktörlő szerkezet is kompletten is kikerült :) Tehettél volna alá Benny Hill zenét  :D
Már nem emlékszem hányas gyertyát is vettél?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.22 14:12:33
P2-ben nem kell lebontani semmit. Simán cserélhető bontás nélkül, csak akkor még nem készítettem videókat :-/
Nem bizony, csak a relédobozt, de az két csavar.

Már nem emlékszem hányas gyertyát is vettél?
Denso SK16R11, ami 14mm-es.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.04.22 14:14:09
P2-ben nem kell lebontani semmit. Simán cserélhető bontás nélkül, csak akkor még nem készítettem videókat :-/
Azért ha érezni akarod a meghúzást akkor érdemes bontani, meg így kitisztítható a csatorna is :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.22 14:23:25
Nem bizony, csak a relédobozt, de az két csavar.
Denso SK16R11, ami 14mm-es.
Azt 1/2 és ha lehúztad még 1/6-oddal utánahúzni. Szigszalag segít betájolni. A lehúzás onnantól kezdődik amikor kézzel betekerve felfekszik.
Ha inkább nem kockáztatnál, szólj és segítek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.22 14:24:38
Azért ha érezni akarod a meghúzást akkor érdemes bontani, meg így kitisztítható a csatorna is :D
Ott mit tisztítanál? A gyujtótrafók a gumipipával teljesne lezárják a csatornát. Ha lecsavarozás előtt ecsettel letakarítod, semmi nem fog bele esni..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.04.22 15:00:13
Ott mit tisztítanál? A gyujtótrafók a gumipipával teljesne lezárják a csatornát. Ha lecsavarozás előtt ecsettel letakarítod, semmi nem fog bele esni..
A vízcsatornára gondoltam, abba a hosszú fém "tálcára" folynak, Onnan meg tovább lefele és a tálcán néha szokott állni sár, levél, meg egyéb dolgok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.04.24 09:03:50
Sajnos nekem nem a cso hanem a dob, csere lett. 25 a dob, 34 a vege, szerelessel, csavarokkal, tuzkarikakkal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.26 16:49:37
Sziasztok, most cseréltem a spirál kábelt és azóta a légzsák visszajelző világít. Hibakód nincs. Mi ilyenkor a teendő?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.26 17:05:49
Leszedted a kis aksit a szétszedés előtt? Ha igen, akkor rosszul van feldugva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.26 17:06:43
Leszedted a kis aksit a szétszedés előtt? Ha igen, akkor rosszul van feldugva.
Nem szedtem le. Akkor most elcsesztem valamit?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.26 17:07:53
Hát, akkor van egy házilag nem törölhető hibád. Szerviz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.26 17:08:50
Bár lehet, hogy kowee tud valamit kezdeni vele...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.26 17:13:39
Na most kíváncsiságból visszaraktam a régi spirált és elment a légzsák jel! :-( Ezek szerint szar amit küldtek...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.26 17:21:23
Ha új volt, akkor kevéssé valószínű...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.26 17:35:39
Áááá.... Nem nyomtam be rendesen a légzsák csatlakozóját. Ez a kínai utángyártott iszonyat igénytelen egy darab. Tele van sorjával és még sorolhatnám....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.04.26 17:36:43
A lényeg a végeredmény! B-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.04.26 18:33:32
Bent vannak az új gyertyák is, amit kivettem az sem volt csúnya de azért rávolt égve egy kevés barnás izé...koksz?
Mive a légzsák miatt próbaként levettem a kis akksit is ezért az abs, vsc meg a felkiáltó jel égve maradt, de mentem vele egy 5km-t és azok is eltűntek, az abs is működni kezdett, ez gondolom így normális, tanul előbb, ugye?

Rögzítő fékkar kiszerelést csinált már valaki P2-esen? Beakarom még valamikor tenni a visszajelző kapcsolót is, hogy működjön.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.04.26 22:49:08
Bár lehet, hogy kowee tud valamit kezdeni vele...
Persze ki tudjuk ütni. Ha csak nem a kábel a hibás. De azt úgyis kidobja a techstream.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.04 19:23:15
Szép estét mindenkinek uj vagyok itt már régebb ota nézegetem a forumot és gratula hozzá nagyon jó Január végén vettem egy 2004 Prius II est Nagyon jól megy és semmi panaszom eddig vele csak ma menetközben észre vettem hogy a lámpánál nem áll le a motor rápillantok a müszerfalra és látom sárgavisszajelző villágit a motordiagnosztika ? ugy ahogy volt lassan hazamentem vele hivtam a szerelőt tanácsolta hogy kössem le a kis aksit várjak 5-percet és vissza és láss csodát eltünt a sárga lámpa kimentem vele proba utra meglett hajtva és visszafelé jövet a motor ugyan ugy megy nem áll le ha elengedem a gázpedált megy alapjáraton az aksi felvolt töltve fullon és ugy gurult haza végig ment a motor valakinek volt már ilyen problémája
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.05 09:01:55

NEm biztos hogy probléma. Ha fullon van az akksi (teljesen fullon) akkor szokta pörgetve hagyni. Csinálta nekem is de érdemes lenne kiolvasni mi is volt az a hibalámpa. Attól hogy lehúzod az akksit, csak reseteli a hibát de benne marad a hibatárolóban, tehát kiolvasható egy kábellel és techstreammel.
Merrefelé laksz?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.05 09:40:33
elengedem a gázpedált megy alapjáraton az aksi felvolt töltve fullon és ugy gurult haza végig ment a motor valakinek volt már ilyen problémája
Néha elég elborult logikája van, mert látszólag minden feltétel adott (üzemmeleg motor, olaj, víz , inverter, aksi), autó már több, mint 10-20 perce közlekedik, és mégsem állítja le (ha átnyomom EV-be, azt engedi, de ahogy kiszedem belőle, újra beindul)... Sokszor én sem értem! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.05 11:07:01
Elég szélen lakok az országhatár Szabolcs Szatmár Bereg Megye Legközelebbi szerviz Nyiregháza Meglátom hogy ma mit csinál délután megyek vele hosszabb utra és kiprobálom ha előjön akkor szerviz sürgösen ha nem akkor a hétvégén elviszem és utánna nézünk hogy mi okozta a hibát. Köszi a választ
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.05 11:15:23
Elég szélen lakok az országhatár Szabolcs Szatmár Bereg Megye Legközelebbi szerviz Nyiregháza Meglátom hogy ma mit csinál délután megyek vele hosszabb utra és kiprobálom ha előjön akkor szerviz sürgösen ha nem akkor a hétvégén elviszem és utánna nézünk hogy mi okozta a hibát. Köszi a választ
Azért majd írd le ide, hogy mi lett, engem érdekelne (meg gondolom a többieket is).
Egyébként ha tudsz valakitől kölcsönkérni (vagy valahonnan venni egyet ahonnan gyorsan szállítanak) egy ELM327 adaptert, akkor egy okostelefonnal gyorsan kitudod olvasni a hibakódot. (már ha nincs kikötve az OBD a kocsidban)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.05.05 13:48:22
Vagy a legtöbb márkafüggetlen szerelő is ki tudja olvasni a kódokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.05 18:07:15
Azért majd írd le ide, hogy mi lett, engem érdekelne (meg gondolom a többieket is).
Egyébként ha tudsz valakitől kölcsönkérni (vagy valahonnan venni egyet ahonnan gyorsan szállítanak) egy ELM327 adaptert, akkor egy okostelefonnal gyorsan kitudod olvasni a hibakódot. (már ha nincs kikötve az OBD a kocsidban)
Sima ELM327-el szerintem nem tudsz hibát olvasni priusból. Próbáltam de a historical listát nem hozta le a torque. Azt csak kábellel láttam és tudtam törölni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.06 07:17:33
Sima ELM327-el szerintem nem tudsz hibát olvasni priusból. Próbáltam de a historical listát nem hozta le a torque. Azt csak kábellel láttam és tudtam törölni.
Az egyszerű, kommersz hibakódokat tudja olvasni, a spéciket nem. Pl ismerősöm offos autójának EGR szelep hibáját, meg másik ismerős offos autójának valami üzemanyag rendszerrel kapcsolatos hibáját, meg O2 szenzor hibáját ismerte és törölni is tudta, Priusban a lehúzott P csati miatt bekerült hibakódot meg nem ismerte...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.06 07:36:46
Sima ELM327-el szerintem nem tudsz hibát olvasni priusból. Próbáltam de a historical listát nem hozta le a torque. Azt csak kábellel láttam és tudtam törölni.
Érdekes. Én anyám citroenjéből eddig mindent kitudtam olvasni és törölni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.06 08:18:10
Érdekes. Én anyám citroenjéből eddig mindent kitudtam olvasni és törölni.
Szerintem az "egyszerű" autók szokásos hibakódjait ki tudja (és azt a Priusban is ki tudná), de a spéci, Prius specifikus hibakódokat nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.06 08:53:21
Szerintem az "egyszerű" autók szokásos hibakódjait ki tudja (és azt a Priusban is ki tudná), de a spéci, Prius specifikus hibakódokat nem.
Érdekes dolog ez. Kíváncsi lennék, hogy mivel több egy ilyen kábel, mint egy ELM327. Csak szoftver, kommunikációs protokoll kérdése ez vagy effektíve több adatkábelre csatlakozik egy rendes olvasó. Ha csak sw kérdés akkor meg az a fura, hogy eddig miért nem oldották meg ezt?...

Egyébként amikor rosszul kötöttem be a légzsákot, én sem találtam hibakódot az ELM-el, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.06 09:56:19
Érdekes. Én anyám citroenjéből eddig mindent kitudtam olvasni és törölni.
A citroen C3 esetében légzsákhibát sem ismeri fel. (asszonynak világít és csak kábellel sikerült kideríteni hogy oldallégzsák elsütő gondja van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.06 10:05:31
A citroen C3 esetében légzsákhibát sem ismeri fel. (asszonynak világít és csak kábellel sikerült kideríteni hogy oldallégzsák elsütő gondja van.
Anyámnak is C3-asa van, ott a gyújtáshibát kell kiütnöm kb kéthetente. (gázos az autó és valamit nem jól szereltek bele...) Azt mindig látja és üti a torque. Hát mindenesetre érdekes...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2015.05.06 12:44:17
Maga a kütyü csak egy "soros" porton kommunikál az ECU-val. Amit itt az ECU-tól meg tud kérdezni, tud mondani azt tudja - ez inkább software függő, szerintem. Azt publikálva még sehol nem találtam meg, hogy a Toyota ECU milyen infokat tud, milyen kérdésre mivel válaszol.
Erről bővebb infót még nem találtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.06 15:59:48
Maga a kütyü csak egy "soros" porton kommunikál az ECU-val. Amit itt az ECU-tól meg tud kérdezni, tud mondani azt tudja - ez inkább software függő, szerintem. Azt publikálva még sehol nem találtam meg, hogy a Toyota ECU milyen infokat tud, milyen kérdésre mivel válaszol.
Erről bővebb infót még nem találtam.
Egészen pontosan egyrészt a CAN buszon kommunikál ami egy multi master soros port, és differenciál jel alapján folyik az adat a CAN-H és a CAN-L szálak között. Másrészt van egy külön soros kommunikáció  (SIL) ami a DLC3-as csatlakozó (OBD) és egyrészt a skid control ECU (perdület és sebesség control) másrészt az EPS ECU (kormány vezérlő ECU) között áll fent. A P3-asok CAN 11bit (500kb) protokollon kommunikálnak, míg a P2-esek sima CAN-on (A P1 pedig ISO 9141-2 )
Ahogy láttam, bluetooth diag csatival P1-ből gond nélkül ki tudtam olvasni a hibatárolót. P2- és P3 esetében ez már nem ment és jellemzően a 2-es junction box-hoz tartozó ECU-k tárolójánt nem értem el (ezek a hibrid ECU, gateway ECU, Yaw rate sensor és hozzátartozó dolgok, valamint az engine ECU)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.06 20:24:48
Na mentem az autoval közel 170-Km és semmi baja sincs tökéletesen megy kikapcsol a motor és ha kell bekapcsol a légkondit is használtam és azzal is ment gond nélkül azota.

http://diagbolt.hu/gyari-szint-markaspecifikus-diagnosztika/100-gyari-szint-toyota-diagnosztikai-obd-1-obd-2-mszer.html

Egy pár barátom ezt javasolta ha venni akkarok egy hiba olvasot ehhez mit szoltok ?

Ugy néz ki hogy pénteken irány Nyiregyházára Menni kell és Bemegyek a szervizbe kiolvastatom velük és át is nézetem hamár ott leszek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: andras69 - 2015.05.06 20:31:10

A dízel Ave topikon valaki ezt vette:http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=80.msg642146#msg642146 (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=80.msg642146#msg642146)
Elvileg Toyotás, hátha tudja ez is amit szeretnétek. :hmmmm: :otlet:
6E Ft körül van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.07 07:14:45
Egy pár barátom ezt javasolta ha venni akkarok egy hiba olvasot ehhez mit szoltok ?
Ha durván bele akarsz merülni, oké, de egy hobbi olvasgatáshoz kicsit durva (ár). Pláne úgy, h valszeg csak az első pár napban lesz érdekes, az első hónapban még néha rádugod, utána meg két éve ott fogod hordozgatni a könyöklőben, mint én! :) De én csak egy 2-3000Ft-os ballasztot cipelek, nem egy 45ezreset! :) ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.05.07 17:39:53
A dízel Ave topikon valaki ezt vette:http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=80.msg642146#msg642146 (http://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=80.msg642146#msg642146)
Elvileg Toyotás, hátha tudja ez is amit szeretnétek. :hmmmm: :otlet:
6E Ft körül van.

Khmm. Ugye a másik kocsink PII. No és igen, működik vele. Sőt, még a spéci beállításokat (pl. az AC kezelje-e a belső levegő keringetést automatán vagy sem, meg még jópár hasonló opció) is el lehet érni vele, nem csak a diagnosztikai információkat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kuni - 2015.05.07 22:31:16
Sziasztok mindenki.

Hetek óta kacérkodok a Prius vásárlás gondolatával, ezt a fórumot is olvasgatom folyamatosan, meg persze visszafelé is, ahogy időm engedi, természetesen a Prius hibákkal foglalkozó részt már végigolvastam. Tényleg viszonylag elenyésző hibák vannak, legalábbis árban, más autókhoz képest, és más helyeken is csak jót olvastam még ezekről az autókról.
Ma azonban egy szerelő feltette a kérdést, hogy ha valami baja van, akkor ki fogja megjavítani, mert itt nincs erre megfelelően képzett ember. (Kaposvár)

Ezen kicsit elgondolkodtam, mivel ugyan valóban nem nagy hibákról írtatok eddig, de úgy vettem észre, hogy a többség itt vagy autó szerelő, vagy mérnök, mert olyan hozzáértéssel írtok az autóban felmerülő hibajelenségekről, és annak javításáról.

Én viszont nem vagyok egyik se, de nagyon nem. Még anno a Škoda S 100-on szocializálódtam, amit ha kellett házilag is barkácsoltam, de hát azt el se lehetett rontani, meg a típus hibákat az ember vakon javította. (Pl. gázbovden csere)  :)
Utána az elmúlt 15 évben ahhoz szoktam hozzá, hogy nem kell a kocsival foglalkoznom, csak tankolni, néha 1-1 kopó alkatrész csere és más tényleg nem nagyon. (Suzuki Swift 1.6 és Suzuki Liana 1.6)

A kérdésem, hogy tényleg mi van, ha gond van és én nem értek hozzá olyan szinten, mint itt a többség, olyankor milyen szerelési költségekkel kell számolni. Vidéken lehet, hogy tényleg nincs épkézláb szerelő, és akkor minden hibánál 400 km úti költség jön a szerelésihez? Mert ahogy olvasgattam a Toyota szervizek többségében sem értenek igazából hozzá.
Bocs, hogy hosszú lettem, és remélem nem off, ha nem csak ide, hanem a beszélgessünk topikba is beemelem a kérdésem, hátha van, aki csak az egyiket látogatja.

Előre is köszi a válaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.05.08 10:17:23
Szia!

Igazából a prius is csak egy autó, semmi misztikum nincs benne. A tudomány lényege, hogy a narancssárga kábeleket, lehetőleg ne vizes csavarhúzóval döfködje a szerelő.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.05.08 12:54:22
Tőlem háromszor kérdezte meg a szerelő a vízpumpa cseréjekor, hogy de ugye nem fog megrázni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2015.05.08 17:15:34
Tőlem háromszor kérdezte meg a szerelő a vízpumpa cseréjekor, hogy de ugye nem fog megrázni?

Javasolnám egy másik műhely felkeresését legközelebb. :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.08 19:53:45
Tőlem háromszor kérdezte meg a szerelő a vízpumpa cseréjekor, hogy de ugye nem fog megrázni?
P2-nél? Ahol a vízpumpa pont ugyanolyan mint bármelyik más autóban szíjjal hajtott.... Háát azzal a szerelővel olajat sem cseréltetnék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.05.08 19:59:13
Ki is cserélte aztán negyedóra alatt. TDI-khez szokott, na.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.09 09:02:55
Szép Hétvégét mindenkinek :)

Tegnap elmentem a toyota szervizbe, hogy megnézessem velük a hibakódot igaz nem volt időpontom csak ugy berontottam és megkérdeztem hogy nem é tudnák kiolvasni és megtették hiába ott volt már a másik autó idöpontra :) és bevitték rádugták és semmi hiba nem volt benne még a memoriából is eltünt ? igy nem tudták beazonosítani hogy mi is lehetett a hiba miért villágitott a motordiadnosztikai lámpám.

Megkérdezte hogy mit csináltam vele és el mondtam hogy egy másik toyota szerelő mit javasolt mit csináljak erre azt mondta nem lett volna szabad lehuzni a akksit mert mindent törölt még a memoriából is. Igy ha legközelebb elöjön a hiba hivjam öket és ugyvigyem az autot hozzájuk :)
Igy most tökéletesen megy 4,3-/100-km a fogyasztása :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.09 09:40:13
nem lett volna szabad lehuzni a akksit mert mindent törölt még a memoriából is. Igy ha legközelebb elöjön a hiba hivjam öket és ugyvigyem az autot hozzájuk :)
Igy most tökéletesen megy 4,3-/100-km a fogyasztása :)
Az akksi lehúzásával csak a current kódokat törli. A historical benne marad ha valós volt a hiba. Én a rossz diag kábelemmel rendszeresen teleszemeteltem így a tárolót, ami hibajelzés eltűnik ugyan az akksira, de egy jó kábelt rádugva ott sorakoztak szépen egymás után. :) Minden esetre érdekes hogy nem maradt nyoma :-/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.13 16:16:04
Sziasztok,
Elindultam nemrég és kb 20 km után arra lettem figyelmes, hogy olyan a hangja az autónak, mint egy 2. világháborús vadászgépnek. Azt kiderítettem, hogy sebességfüggő a dolog és olyan 20-30km/h alatt már alig hallani. Kerékcsapágyra tippelek de lehet ez valami más is? A csapágy hibát - ha az - hogy tudom tutira megállapítani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.14 09:14:27
Kerékcsapágyra tippelek de lehet ez valami más is? A csapágy hibát - ha az - hogy tudom tutira megállapítani?
Simán lehetséges, én már átestem egy bal első kerékcsapágy cserén, ami a Priusoknál elő szokott jönni. Elviszed egy futóműveshez, az azt is megmondja egy próbakör és szlalomozás után, h melyik kerék! Plusz megemeli, és N-be téve forgathatók kézzel a kerekek!

Viszont figyelj arra, h csak gyújtáson lehet N-be tenni, de ne Ready-ben legyen (tehát fék nélkül 2x Start), nehogy beinduljon a benzinmotor, mert az meglepődést, és esetleg sérülést okozhat (autót is megrántja P-ben, pedig akkor földön áll - habár N-ben elvileg nem lehet baj). Ezekre Neked kell ügyelni, mert annyira még nincsenek képen a hibrid működéssel. Továbbá arra is, h ezalatt kapcsold le a szellőzést-klímát, rádiót, világítást, ajtók legyenek rendesen csukva a beltérvillany miatt, mert egy ilyen vizsgálat eltarthat megemeléssel együtt n x 5-10 percig is, azt nehogy leszívja a kis aksit.

Ha jó füled van, akkor Te is hallgatózhatsz, h honnan jön a hang, én jól belőttem, tényleg az a kerék volt, amit hallottam. Érdemes átülni anyós oldalra is, esetleg hátra, más perspektívából meghallgatni, akkor jobban kijön, h honnan hallani. Ha meg már nagyon rossz, akkor megemelve simán megforgatva is érezni, h melyik forog "érdesebben". Ha meg még rosszabb, akkor már megállva a felnit megfogva esetleg meleg is az a kerék közepe. Aztán már csak besül, és megforog a csapágy, akkor cserélheted a bölcsőt is. Úgyh sokáig ne húzd.

Cserélni lehet házilag is, de én szervízbe vittem, miután már a féltengely csavarját sem tudtam lelazítani, mert nem volt akkora kulcsom (illetve méretre volt, csak mélységre nem - mert kiállt a féltengely menetes része is). De mint kiderült jobban is tettem, mert jobban le kell bontani, mint gondoltam (egész bölcsőt kiszedni satupadra), mert a csapágyat-kerékaggyal  sem tudtam volna kivenni, mert a futóműszervíz is csak préssel tudta, az is vmi embertelen nyomással. Továbbá visszarakni is préssel kellett.

Márkának csak az SKF-et javasolják (persze dupla annyi, mint a másik Jakoparts 40 vs 80), ha nem akarsz többet foglalkozni vele. De kedvezménnyel jobb ár is lehet, nekem autószerelő ismerős 40% kedvezményével már jobb ár volt. Ja, és persze csak csapágyat nem lehet cserélni (habár asszem a Unix hoz csak csapágyat is találatként), csak aggyal együtt, az ár arra vonatkozik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.14 11:24:48

Hú, köszönöm a kimerítő infókat!
Amikor hazaértem megfogdostam a felnik közepét és a bal első melegebb volt, mint a jobb, szóval szerintem az lesz. Kicsit már megörültem, mert a Bárdinál 11-ért van csak csapágy de most elszomorítottál, hogy ilyen drága és nem lehet külön cserélni a csapágyat... Egyébként a Cromaxban van Nipparts 26-ért (https://cromax.hu/80000000-futomu-kormanymu/80200000-elso-futomu-alkatreszek/80200093-elso-kerekagy-es-csapagy/1196866-kerekagy-csapagy-kerekagy-toyota), bár abban nincs tengelyanya, nem tudom azt cserélni kell-e minden esetben. Nipparts-al nagyon nem lövök mellé, ugye?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.14 13:02:14

Nemtom, én annak idején csináltam egy közvélemény-kutatást, nekem csak az SKF-et ajánlották mindenhol (fórumon is, és a szerelők meg a boltosok is).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.14 13:10:10
Nemtom, én annak idején csináltam egy közvélemény-kutatást, nekem csak az SKF-et ajánlották mindenhol (fórumon is, és a szerelők meg a boltosok is).
A kereskedők mindig azt fogják ajánlani amin a legtöbb haszon van, az skf-nek van jó neve amit jó haszonnal el lehet adni... persze ettől még jó, ezt tudom. Csak a 80-ezres skf-ből kétszer megcsinálom nipparts-al munkadíjjal együtt. Aztán ha 5 évet kihúz a nipparts is, akkor nem verném fölös költségbe magamat. :) Amúgy a cromax-on ez a "prémium alkatrész" (jelentsen ez bármit is), van még ennél olcsóbb is (22eFt) ott Optimal néven.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.14 13:23:03
Csak a 80-ezres skf-ből kétszer megcsinálom nipparts-al munkadíjjal együtt.
Ez már a Te döntésed! :) Mérlegelsz, majd döntesz! De azt se felejtsd el, h másik keréken is előjöhet közben, mialatt-közben-után újra előjön az olcsó cserésen. Mert ahogy fórumtársak írták nekem annak idején: egy gyengébb nem éveket, pláne nem 5 évet bír ki, hanem fél év, egy évet emlegettek. Így meg már más tészta.

Amúgy nekem Unixos kedvezménnyel 46 volt a cucc, meg 12ért (kb, már nemtom pontosan) kicserélte a futóműves. Elég nagy Bárdi v Unix kedvezménye meg elég sok embernek van (és ekkor fel is merül, mekkora lehet a hasznon, ha még így is megéri a boltoknak), általában szokott lenni egy ismerős, v annak ismerőse, akinek van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.14 14:26:19

Konkrétan a szomszédomnak van elég jó Bárdis kedvezménye, mint most megtudtam. Ezt még átgondolom... Egyébként neked a jobboldali azóta sem romlott el?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.18 14:55:02
Elvittem a szerelőmhöz a gépet és szlalomoztunk vele de nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy melyik kerék lesz az. Annyira jutottunk, hogy megemelve a jobb oldali kerék simán forgott tovább ha meglöktük, a baloldali meg nem annyira, azaz kicsit szorult a kerék. Leszedtük a féknyerget is hátha csak ráfog a fék és úgy is nehezebb volt forgatni a baloldalit. Recegős forgatás meg hang ott sem volt, csak ennyi, hogy az nehezebb. Ez így egyértelműen kerékcsapágy szerintetek vagy a bal oldali kereket egyébként is nehezebb forgani? (mittudomén pl. a váltó vagy diffi miatt)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.19 11:31:40
Egyébként neked a jobboldali azóta sem romlott el?
Nem!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.19 11:33:41
Recegős forgatás meg hang ott sem volt
Najó, a szerelő forgatta, nemtom mit érzett, én csak tippeltem. :) Lehet h csak simán az is nehezebben forgott, nemtom. De az autóban hang az volt! Annyira, h már néztek rám akik beültek, h milyen hangja van ennek az autónak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.19 11:49:14
Najó, a szerelő forgatta, nemtom mit érzett, én csak tippeltem. :) Lehet h csak simán az is nehezebben forgott, nemtom. De az autóban hang az volt! Annyira, h már néztek rám akik beültek, h milyen hangja van ennek az autónak.
:hmmmm: tanácstalan vagyok, mint egy kisközség :) A stuka hang engem is idegesít, más még nem jegyezte meg - gondolom azért mert azthiszik ez a motor hangja, az övékben biztos ilyesmi :D

Viszont arra jutottam, hogy az tuti, hogy a bal oldala nehezebben forog és ez tuti nem a normál ügymenet. Ha ez valami kihajtás oldali csapágy lenne ahhoz szét kell szedni ígyis-úgyis a bal felét. Ha meg már szétszedjük akkor érezni fogjuk a csapágyat, hogy rossz-e. Ha rossz kicseréljük, ha nem rossz akkor visszaviszem a csapágyat és ülünk bambán, hogy mi más lehet az.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.19 14:59:15
Vagy a legtöbb márkafüggetlen szerelő is ki tudja olvasni a kódokat.

Szép napot mindenkinek :)
Na előjöt a hiba megint a motordiagnosztika lámpa tegnap délután megint kigyult. Hivtam is a szervizet és kértem ídőpontott és ma reggel 9:00-re vittem is nem mondom végig ment a motor alapjáraton és nem állt le sehol.
Megnézték és a diagnosztika az alapjárati folytószelep tengely hibát jelezte szét is szedték kitakarították volt egy kis piszok benne azt mondták az okozta mert a vezérlés nem tudta leállítani a motort mert szorult a tengely ? és ezért ment a motor állandoan. Most tökéletes szépen megy kikapcsol leáll a motor remélem ettöl nem lesz nagyobb baja. Már szóltak hogy esedékes lesz a hátsó fék csere kopott.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.20 06:44:30

..és ilyenkor kellene annak következnie, hogy az EGR csövet is kipucolni. A korom amitől megszorulhat a fojtószelep tengely, ott jut be a házba.
http://priusclub.hu/index.php/videok-videos/video/prius-3-egr-cso-tisztitas-prius-3-egr-pipe-cleaning
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.20 10:13:17
..és ilyenkor kellene annak következnie, hogy az EGR csövet is kipucolni. A korom amitől megszorulhat a fojtószelep tengely, ott jut be a házba.
http://priusclub.hu/index.php/videok-videos/video/prius-3-egr-cso-tisztitas-prius-3-egr-pipe-cleaning
Szétszereléskor bent volt egy száradt falevél a légszűrő alatt! Remélhetőleg akkor esett oda, különben már beszívta volna a moci! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.20 22:28:53
Nem hiba, de ha valaki érez magában affinitást otthon olajat cserélni, eékészült a segédlet. (most hétvégén kapott újat a kocsi)
http://priusclub.hu/index.php/videok-videos/video/prius-3-olaj-es-olajszuro-csere
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balogh197528 - 2015.05.22 08:31:36
Szép napot :)
Tegnap megint előjött a hiba én ment állandoan a motor :( bevittem a szervizbe és azt mondták hogy lehet hibás a folytószelep vagy a motor vezérlésnél van valami ? és kérdeztem mennyi lehet az uj alkatrész bele még jó hogy ültem ? :)
450.000-ezer / db ja ha azt kell nála cserélni nem mondom jó drága hozzá az alkatrészek.
Ezt találtam a neten hozzá
http://www.ebay.com/itm/TOYOTA-OEM-01-09-Prius-Throttle-Body-2203021020-/151675670579?fits=Year%3A2004%7CMake%3AToyota%7CModel%3APrius%7CSubmodel%3ABase%7CEngine+-+Liter_Display%3A1.5L&hash=item2350931033&vxp=mtr#shpCntId

Hozzá értőktől kérdezem hogy smint lehet beszerezni mivel nem nagyon tudok angolul :)
Válasz előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.22 09:02:12

Pont pár napja volt valakinek hasonló hibája az indexes fórumon. Ott kitakarították a folytószelepet és megjavult.
A másik lehetséges hiba ami hasonló kódokat szór, az az EGR cső eltömődése. Otthon is orvosolható. Érdemes egyszerre megcsinálni.
http://priusclub.hu/index.php/videok-videos/video/prius-3-egr-cso-tisztitas-prius-3-egr-pipe-cleaning
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.05.22 09:04:44
Az akkor nem 450 rugó!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.05.22 18:39:10
Szevasztok!

Prius 3-hoz szereztem pótkulcsot, de sajnos a márkaszervizben nem tudják rátanítani mert már 1 autóhoz be lett tanítva!
Valaki tudna segíteni, hol tudják megoldani ezt a problémát!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.05.22 20:47:46
Szevasztok!

Prius 3-hoz szereztem pótkulcsot, de sajnos a márkaszervizben nem tudják rátanítani mert már 1 autóhoz be lett tanítva!
Valaki tudna segíteni, hol tudják megoldani ezt a problémát!
:eek: eBay???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Cimbi - 2015.05.22 21:14:32
Szevasztok!

Prius 3-hoz szereztem pótkulcsot, de sajnos a márkaszervizben nem tudják rátanítani mert már 1 autóhoz be lett tanítva!
Valaki tudna segíteni, hol tudják megoldani ezt a problémát!

Ha olyan mint a Lexus kulcsa (olyan), akkor ismereteim szerint nem nagyon lehet. Mi most csináltattunk egy kulcsot Ct200hoz és ha jól emlékszem talán egy százas volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.05.22 21:35:33
Szevasztok!

Prius 3-hoz szereztem pótkulcsot, de sajnos a márkaszervizben nem tudják rátanítani mert már 1 autóhoz be lett tanítva!
Valaki tudna segíteni, hol tudják megoldani ezt a problémát!
Ha egyszer már be lett tanítva, akkor kapufa. De nem te kérted anno tőlem a linket ahonnan tudsz rendelni szűzkulcsot?
Ha onnan rendelsz egyet, ingyen betanítom neked 2 perc alatt. (többeknek egy kulccsal jött be a kocsi). Jó persze valami 30 ropi, nem olcsó, de még mindig olcsóbb japánból mint márkaszervizben venni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.05.26 23:34:25
Nem hiba, de zavar:
Az ülésre egyszer-kétszer vizesen ültek, vagy víz kifolyt, stb. és most így néz ki.
Próbáltam már kérpittisztító spray-vel, semmit nem segített. Ötlet?
Velúr vagy minekhívják ülés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.05.27 06:49:33
ez nem víz.
kárpittisztító gép kihozza.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.05.27 10:24:10
Nem hiba, de zavar:
Az ülésre egyszer-kétszer vizesen ültek, vagy víz kifolyt, stb. és most így néz ki.
Próbáltam már kérpittisztító spray-vel, semmit nem segített. Ötlet?
Velúr vagy minekhívják ülés.
Nekem a focusom is ilyen volt, a gyerekek csinálták ilyenre :) (üdítő, víz stb.)  Én is azt hittem, hogy ezt már így fogom eladni, de egyszer kaptam kölcsön egy vizes porszívót és azzal 99%-osan kitudtam szedni.
Viszont az szövetkárpit volt nem pedig ilyen velúr. De azért én adnék neki egy esélyt egy melegebb nyári napon amikor nem akarsz sehová menni egy jó pár órát (kiszáradás miatt).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.05.27 10:33:23
ez nem víz.
kárpittisztító gép kihozza.
Géppel megpróbálom majd, de ez tényleg csak víz (oké lehet, h. savas eső volt :) ).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.05.27 14:20:14
Géppel megpróbálom majd, de ez tényleg csak víz (oké lehet, h. savas eső volt :) ).
Nekem a plafon volt ilyen előző autón, miután ki akartam szedni egy kis körömnyi foltot. Lett egy 5 centis felhőszerűség, mint Neked az ülésen. Majd mikor azt is el akartam tüntetni, akkor lett egy 15-20cm-es ilyen... Tovább már nem mentem... Elvittem kárpittisztításra, ahol egészet pucolták.

De kanapénál is észrevettem, h ha csak kis rész lesz vizes egy tisztításkor (kis folt), akkor ilyen foltosan szárad. Sajna full felületet egyszerre kell tisztítani, majd egyszerre száradjon meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2015.05.31 20:15:31
Géppel megpróbálom majd, de ez tényleg csak víz (oké lehet, h. savas eső volt :) ).

Előző kocsink Citroën C3 volt, világosszürke üléshuzattal. Előző tulaj gyerekei a hátsó ülésen hasonló, ill. barna foltokat hagytak (nem volt szaga :) ), kárpittisztítást kértem egy helyen rá, gyönyörűen kiszedtek mindent. De ott is ajánlották, hogy meleg nyári napon vigyem és hagyjam ott, hogy kiszáradjon, úgy adják vissza.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.06.09 14:36:09
Ez már a Te döntésed! :) Mérlegelsz, majd döntesz! De azt se felejtsd el, h másik keréken is előjöhet közben, mialatt-közben-után újra előjön az olcsó cserésen. Mert ahogy fórumtársak írták nekem annak idején: egy gyengébb nem éveket, pláne nem 5 évet bír ki, hanem fél év, egy évet emlegettek. Így meg már más tészta.

Amúgy nekem Unixos kedvezménnyel 46 volt a cucc, meg 12ért (kb, már nemtom pontosan) kicserélte a futóműves. Elég nagy Bárdi v Unix kedvezménye meg elég sok embernek van (és ekkor fel is merül, mekkora lehet a hasznon, ha még így is megéri a boltoknak), általában szokott lenni egy ismerős, v annak ismerőse, akinek van.
Na, nekem is meglett a bal első kerékagy csere. FAG-ot raktam bele, ketten is ajánlották állítólag nem rossz minőség, az SKF leányvállalata. A morgás megszűnt, kicsit már fura is volt, hogy nem jelzi az 50-et, csak azt vettem észre, hogy 70-el megyek :) Remélem sokáig jó lesz. A szerelőm megszenvedett a tengelyanyával, ki kellett vennie a féltengelyt is, hogy lebírja szedni és újravágni a menetet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.06.10 12:13:18

Nekem a kerékagy bölcsőből kipréselésével szenvedtek. Én még a Jakoparts-ot néztem annak idején.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.06.23 20:36:38
sziasztok!

Egy 2007-es évjáratú Priust készülök megvásárolni saját célra. Az autó külföldön van, így csak a hirdetésből és a feltett képekből tájékozódom egyelőre. A feltöltött képekből látszik, hogy egyszerre világít a kijelzőn a nagy piros háromszög: master warning light; a VSC és a check engine. A letöltött user manual szerint azonnal meg kell vele állni, és szervízbe kell vinni. Az LCD kijelző is mutat valamit, azonban nem látszódik rendesen a kép minősége miatt, de szerintem ott is egy piros háromszöget meg mellette még valami piros jelet.
Meg tudja valaki mondani, hogy ezek milyen hibajelenséget takarhatnak? Tapasztalt már valaki ilyet? Esetleg mennyi pénzbe kerülhet a javítás? Egyáltalán komoly gondról lehet szó, vagy valamilyen egyszerű hiba?
Annyit tudni kell az autóról, hogy az első lökhárító a bal elején meg van erősen nyomva. Más sérülés nincs.

Köszönöm a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.06.23 21:42:13

Ha fékpedál benyomása nélkül csak kétszer megnyomják a power gombot, akkor is ezek a lámpák égnek :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.06.24 13:00:42
Ha fékpedál benyomása nélkül csak kétszer megnyomják a power gombot, akkor is ezek a lámpák égnek :)

Köszönöm a gyors választ! Esetleg megírnád, hogy mire kell odafigyelni egy próba során? Hogyan tudom meg, hogy jók-e még a cellák (nem ismerem a szakzsargont)? Mik a Prius neuralgikus pontjai?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.06.24 13:25:08
Köszönöm a gyors választ! Esetleg megírnád, hogy mire kell odafigyelni egy próba során? Hogyan tudom meg, hogy jók-e még a cellák (nem ismerem a szakzsargont)? Mik a Prius neuralgikus pontjai?
Kowee válláról leveszek egy kis munkát, típushibák amelyek nekem mind megvoltak illetve amit én eddig magara szedtem tudást:
- bal első kerékcsapágy, figyelj a morgásra, nekem megvolt
- kormány spirálkábel: ha nem működik valamelyik gomb akkor az valószínűleg cserés lesz (ebay-ről 8eFt az utángyártott)
- kis akksi, 14V körüli feszkó kell, hogy legyen, bár ez minden autónál így van, nem Prius specifikus (torque-al ellenőrizhető)
- feküdj alá, mert a tengerparti darabok rozsdásak lehetnek iszonyat módon (én belefutottam ilyenbe kereséskor) főleg a hátsó keresztstabrudat nézd meg, az sokat elárul szerintem
- ha tudsz szerzni ELM327-es bluetooth adaptert (1-2eFt, ebay) akkor egy okostelefonnal és Torque programmal tudod ellenőrizni az akksik feszültségét és belső ellenállását (kellenek hozzá a Prius-os PID-ek -> priusclub.hu, letöltések), ha jól tudom közel egyformának kell lenni az értékeknek, ha van kirívó akkor az a cella hibás lehet

Ezeken kívül az alap használtautós dolgok (törés, eredeti kulcsok, előélet stb.).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.06.24 13:49:08

Egy apróság custom PID-et csak a Torque Pro tud...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.06.24 16:27:44
Köszönöm a gyors választ! Esetleg megírnád, hogy mire kell odafigyelni egy próba során? Hogyan tudom meg, hogy jók-e még a cellák (nem ismerem a szakzsargont)? Mik a Prius neuralgikus pontjai?
Reho elég szépen leírta. Talán még annyi hogy bekapcsolt állapotban álló helyzetben ne kopogjon a kormány. Jellemzően előforduló. Nem komoly, de zavaró.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.06.24 17:31:45
reho, köszönöm!

kowee, mit jelent ez a kormány kopogás? Hogyan lehet javítani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.06.26 11:58:56
- kis akksi, 14V körüli feszkó kell, hogy legyen, bár ez minden autónál így van, nem Prius specifikus (torque-al ellenőrizhető)
Ez csak Ready állásban igaz! Kikapcsolva ez is , mint minden aksi 12V körül van (de egy éjszaka után 11,2V-ig még a vadiúj aksi is visszaeshet). Ha 10V alatt van üresen v gyújtáson, akkor cserés a kisaksi, de nem tragédia. 15k az új aksi, de alkualapnak jó! :)

Igazából akármi baja van, az max alkualapnak jó, mert vagy előbb-utóbb előjön (kerékcsapágy, más nem nagyon), vagy nem vészes árú a javítás/csere. :) Hibrid rendszer meg nem nagyon megy tönkre, hacsak nincs törve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2015.06.29 19:20:03
Biztos volt már ez a kérdés de most aktuális. Mikor kell gyertyát cserélni és milyet P3-ban?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.06.29 19:53:49
Biztos volt már ez a kérdés de most aktuális. Mikor kell gyertyát cserélni és milyet P3-ban?

Na ennek néztem utána most, így vélhetően tudom a választ: 90.000 km a csereperiód és Denso  DEN SC20HR11 kell bele.  Ha mégsem, jönnek majd az okosabbak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.05 15:33:58
Lattatok mar olyat, hogy menet kozben kikapcsol a tempomat, villogni kezd a Cruise felirat es nem is hasznalhato a tempomat addig amig nem pihent egy kicsit?

Ma eleg melegben jottunk 200 km-t palyan es ugy 180km-es tavnal kapcsolt ki.

Egyszer mar lattam ilyet, talan keszthely-bp palyazas vegen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.05 15:58:57
Lattatok mar olyat, hogy menet kozben kikapcsol a tempomat, villogni kezd a Cruise felirat es nem is hasznalhato a tempomat addig amig nem pihent egy kicsit?

Ma eleg melegben jottunk 200 km-t palyan es ugy 180km-es tavnal kapcsolt ki.

Egyszer mar lattam ilyet, talan keszthely-bp palyazas vegen.

Ha jól emlékezem az user manualra, akkor ha melege van a hybrid rendszernek, akkor nem működik a tempomat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.07.05 19:03:26
Lattatok mar olyat, hogy menet kozben kikapcsol a tempomat, villogni kezd a Cruise felirat es nem is hasznalhato a tempomat addig amig nem pihent egy kicsit?

Ma eleg melegben jottunk 200 km-t palyan es ugy 180km-es tavnal kapcsolt ki.

Egyszer mar lattam ilyet, talan keszthely-bp palyazas vegen.

Ez az inverter hűtésének elégtelenségére utal. Nekem csak a csatlakozója volt cserés, de másnak a vízpumpa.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.05 21:21:32
Lattatok mar olyat, hogy menet kozben kikapcsol a tempomat, villogni kezd a Cruise felirat es nem is hasznalhato a tempomat addig amig nem pihent egy kicsit?

Ma eleg melegben jottunk 200 km-t palyan es ugy 180km-es tavnal kapcsolt ki.

Egyszer mar lattam ilyet, talan keszthely-bp palyazas vegen.
P2? Annál igen. Fékpedálnál a féklámpa kapcsolót kell kiszedni és kimosni kontact spray-vel. Utána megszűnik. Volt ugyanez a bajon P2-nél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.06 00:28:58
Koszi! Az inverter pumpaja volt mar cserelve visszahivasban ha jol emlekszem, a feklampa kapcsolot megkeresem, koszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.07.11 22:09:11
Sziasztok!

A megvásárolni kívánt Prius (2007-es évjárat) kijelzőjén világít a check engine, a VSC, a nagy piros háromszög. És nem áll le a benzinmotor, illetve ha le is áll, akkor 3-4 másodpercenként leáll-beindul, leáll-beindul. Egyáltalán nem volt képes elektromos menetre, amikor megnyomtam az EV gombot, akkor kiírta angolul, hogy nem lehetséges az EV üzemmód. Amit még észrveettem, hogy lassításkor valami ciripelt, vagy recsegett (ez nem igazán jó szó rá) a kormány mögül, a motortér felől. 2013-ban garanciában cserélték az elektronikus vízpumpát.

Van ötletetek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.12 10:11:50

Szerintem keress másik autót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.07.13 13:02:39
Közben kiderült a hiba. 6 db energiacella zárlatos. Előfordul ez a hiba vagy ez ritka dolog? A kereskedő a 6 db cseréjét vállalja. De mi az esélye annak, hogy a többi nem lesz zárlatos? Mi lehet a zárlat okozója? Hogyan lehet megállapítani a többi celláról, hogy milyen állapotban vannak? Esetleg meg lehet-e előzni valahogyan, hogy a többi ne zárlatos?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.13 15:11:37
Közben kiderült a hiba. 6 db energiacella zárlatos. Előfordul ez a hiba vagy ez ritka dolog? A kereskedő a 6 db cseréjét vállalja. De mi az esélye annak, hogy a többi nem lesz zárlatos? Mi lehet a zárlat okozója? Hogyan lehet megállapítani a többi celláról, hogy milyen állapotban vannak? Esetleg meg lehet-e előzni valahogyan, hogy a többi ne zárlatos?

Márkaszervizes állapotfelmérés erősen ajánlott. Ha jól tudom 10E HUF a költsége.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.13 17:08:24
Közben kiderült a hiba. 6 db energiacella zárlatos. Előfordul ez a hiba vagy ez ritka dolog? A kereskedő a 6 db cseréjét vállalja. De mi az esélye annak, hogy a többi nem lesz zárlatos? Mi lehet a zárlat okozója? Hogyan lehet megállapítani a többi celláról, hogy milyen állapotban vannak? Esetleg meg lehet-e előzni valahogyan, hogy a többi ne zárlatos?
Én csak találgatok, de ha 6 cella zárlatos lett, annak valami oka van, pl vízkáros vagy balesetes az autó. Így viszont ott lebeg damoklész kardja, hogy a többi cella is kapott vizet/tört-repedt és előbb utóbb feladja. Én semmiképp nem venném meg ezt az autót, hacsak nem valami iszonyatosan olcsó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2015.07.13 19:49:01
Köszi a válaszokat! Visszamondtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2015.07.16 15:11:25
Az egész akksit nem lehet cserélni? Tudom, hogy már visszamondtad, ezért csak tapasztalatgyűjéts miatt kérdezem.
Bár a hiba okozóját is meg kéne találni. Mert ha nem vízkár(ami már kiszáradt) vagy baleset, hanem valami belső hiba okozza, akkor az új akksi is zárlatos lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.16 16:49:41
Az egész akksit nem lehet cserélni? Tudom, hogy már visszamondtad, ezért csak tapasztalatgyűjéts miatt kérdezem.
Bár a hiba okozóját is meg kéne találni. Mert ha nem vízkár(ami már kiszáradt) vagy baleset, hanem valami belső hiba okozza, akkor az új akksi is zárlatos lesz.
..vagy csak az el korrodálódott réz áthidalókat kellene megpucolni. Érdemes lenne ránézni techstreammel mi a generált hiba valójában. Lehet még jó vétel belőle.
http://priusclub.hu/index.php/79-1-1-milliot-sporolt-az-autos-aki-inkabb-otthon-szerelt
(ez sajnos régóta ismert hiba, a két különböző fém csatlakozásánál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2015.07.17 17:49:19
Sziasztok!

Találkozott már valaki a P0505-ös hibakóddal. Ha jól olvasom, akkor Idle Air Control, alapjárati levegő szabályozás a probléma forrása.

A jelenség: a motor (ICE) nem kapcsol ki meleg állapotában, plusz egy check engine lámpicsek a műszerfalon. A kiolvasás előtt az aksira gyanakodtam, mert még a gyári és 8 éves, de a hibakód alapján, inkább az alapjárat beállításához tartozó részekre gondolnék.

Előre is köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.18 08:56:00

Ismert hiba.
A PCV szelep (pillangószelep a légszűrő alatt) elkoszolódott, vagy valamelyik gumicső szakadt el előtte.
Azt érdemes megnézni, kipucolni, kábelcsatlakozásokat megpucolni.
http://share.qclt.com/%E4%B8%B0%E7%94%B0%E6%99%AE%E7%91%9E%E6%96%AF%E5%8E%9F%E5%8E%82%E8%8B%B1%E6%96%87%E6%89%8B%E5%86%8Cpdf%E6%A0%BC%E5%BC%8F/repair%20manual/04pruisr/05/2054m/cip0505.pdf
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2015.07.18 21:32:30
Köszi szépen, ott volt a probléma.  :clap:

A fojtószelep volt elkoszolódva, ez miatt nem tudta az alapjárati fordulatot tartani rendesen (nem lehetett egyébként észre venni).

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.18 23:22:02
Köszi szépen, ott volt a probléma.  :clap:

A fojtószelep volt elkoszolódva, ez miatt nem tudta az alapjárati fordulatot tartani rendesen (nem lehetett egyébként észre venni).
:) Örülök hogy megoldódott :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2015.07.20 09:49:18
..vagy csak az el korrodálódott réz áthidalókat kellene megpucolni. Érdemes lenne ránézni techstreammel mi a generált hiba valójában. Lehet még jó vétel belőle.
http://priusclub.hu/index.php/79-1-1-milliot-sporolt-az-autos-aki-inkabb-otthon-szerelt
(ez sajnos régóta ismert hiba, a két különböző fém csatlakozásánál.

Gondolom volt fingerscrossed az első indításnál.  :sorcerer:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.07.21 20:14:27
Sziasztok!
Egy hatalmas bakit követtem el egy P3-asom van lemerült az aksija én rutinból próbáltam bebikázni mikoris a motortérbe a pozítívról egy dudálásal egybekötve lerepült a csipesz ekkor láttam a bikázó aksimon hogy fordítva raktam le és így adtam szegénynek egy fordított polarítást. Valakinek van ezzel tapasztalata hogy kihez forduljak, mitévő legyek?
Köszi, Zoli
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.21 20:25:49

Nézd át a biztosítékokat. Ha szerencséd van csak azt füstölte el.
Van egy 120 amperes a motortérben a biztitáblában.
Nézd át a többi biztosítékot. (van egy relay integration biztosíték fehér kupak alatt. Azt is)
Van még egy 5 amperes ami ilyenkor kimehet. Tehát első körben az összes kiégett biztosíték cserélendő. Ilynekor még a kocsi "fail safe mode"-ban van. Ilyenkor kell techstream és kábel kiolvasni milyen hibakód tárolódik még el a törlés után.
Itt a leírás:
http://priuschat.com/threads/reverse-polarity-jump-start-gen3-prius-wont-start.155131/
Pesten vagy egyébként?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.21 20:36:07

Na most olvastam végig. Szóval a 125 amperes biztosíték fülsölt el valószínűleg.
Itt található (a biztosítéktábla alján). Először azt szedd ki és mérd ki.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.07.21 20:47:18
Köszi a választ! A biztitáblában ami látható bizti az mind jónak tünik! Ami nem tiszta nekem az amit irtál a relay alatt mert kihuztam azt is de nekem 3 csati volt csak alatta biztit nem láttam! Kicseréltem egy 20-ast, 10-est meg azt hiszem egy 5-öst biztit viszont az utastérben a biztitáblán nincs áram valami biztosítékot nem sikerült még megtalálni a motortérben! Igen Kispesten vagyok!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.07.21 20:51:00
Ehez kikell vennem a biztitáblát?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.21 20:52:42
Köszi a választ! A biztitáblában ami látható bizti az mind jónak tünik! Ami nem tiszta nekem az amit irtál a relay alatt mert kihuztam azt is de nekem 3 csati volt csak alatta biztit nem láttam! Kicseréltem egy 20-ast, 10-est meg azt hiszem egy 5-öst biztit viszont az utastérben a biztitáblán nincs áram valami biztosítékot nem sikerült még megtalálni a motortérben! Igen Kispesten vagyok!
Akkor az a képen mellékelt nagy biztosíték lesz. A biztosítéktábla aljára van csavarozva, ergo ki kell szedni azt a táblát. Nem egyszerű, de a service manualban lépésról lépésre le van írva. Ha az szakadt, akkor toyotáéktól be tudod rendelni, vagy innen:
http://www.akkusaru.hu/webaruhaz/all
Ha nem boldogulsz vele, esetleg hétvégén ki tudok ugrani, vagy adok privátban egy kontaktot aki pestimrén rendel, bár ő nem dolgozik ingyen, de ügyes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.07.21 21:22:16
Szuper vagy köszönöm szépen a segítséged hihetetlen hogy itt a fórumon beregisztrálok leírom a problémámat és azonnal toljátok a megoldásokat!!!!! Holnap a végére járok a dolognak köszönöm!!!! :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.07.21 21:26:40
Tényleg ilyenkor ha nincs áram az autó elmozdítása parkingból kivétele sehogy se megoldható? Lehetséges hogy a 4 éves aksim ennyit tudott ha igen milyet ajánlotok.helyette?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.21 23:09:49
Tényleg ilyenkor ha nincs áram az autó elmozdítása parkingból kivétele sehogy se megoldható? Lehetséges hogy a 4 éves aksim ennyit tudott ha igen milyet ajánlotok.helyette?
Áram nélkül a PSD nem tudja kioldani a reteszt. Csak a tréler marad görgőkkel.
Az akksinek 4 év alatt még nagyon nem kellett volna hogy megmakkanjon. Feltéve ha valami fogyasztó felkapcsolva maradt, és az automata lámpa lekapcsolás deaktiválva volt előzőleg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.07.22 20:16:59
A PCV szelep (pillangószelep a légszűrő alatt) elkoszolódott

Pár héttel ezelőtt nekem is eljátszotta a nem állítom le a motort, Idle Control System Malfunction hibakódot dobok játékot. Úgyhogy ma fojtószelep-tisztítás (megjegyzem, a PCV szelep az más!) volt. Nem a youtube-os evőpálcikára szigszalagozott fültisztító-módszerrel, hanem légszűrőház le, fojtószelepház le (a vízcsövek maradtak), így meg lehetett akadályozni, hogy a kosz a motorba hulljon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.23 11:25:02
szerelőnél van egy hármas priusunk, és probléma volt a rablásgátló szervíz módba állítással és bekapcsolt a riasztó (blue16), amit csak nehezen sikerült hatástalanítani és most az autó a Hibrid rendszer ellenőrzése hibaüzenetet adja. Egyszer már volt ilyen, akkor az akku levétele segített, de most már az sem (fél órát volt akku nélkül az autó).

ilyenkor mi a B terv?

nem szakszervíz, nekik speckó toyotás felszerelésük.

tudtok segíteni?előre is köszi.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.23 12:11:14

Első körben techstream és megnézni a hibaüzenetet. Tegnap este Csucsu kocsijával hasonló volt. A 125 amperes biztosíték csere után két csomagban állt vagy egy tucat hibaüzenet. Az egyik a service plug nem volt bekattanva, a másik kommunikációs hibák voltak a CAN-on és egy biztosíték nem volt a helyén. Mik a hibakódok? Mert anélkül nem nagyon tudsz elindulni a hibakeresésben.
Ha a CAN communication stop mode-ba ugrik, nem segít az akksi lehúzása. Teszterrel törlendő akkor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.23 12:32:53

köszi.
telefonon tudok velük beszélni csak, megpróbálok kinyerni belőlük a hibakódokat.

a "teszterrel törlendő" az mit jelent?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.23 12:39:42
köszi.
telefonon tudok velük beszélni csak, megpróbálok kinyerni belőlük a hibakódokat.

a "teszterrel törlendő" az mit jelent?
Az azt hogy vagy kézi tester kell hozzá, vagy laptop és techstream és azzal tudod törölni. Ha ki tudják fejteni a hibakódot, akkor ezek valamelyike van nekik ergo törölni is tudnak nem nem freeze dataként van. Ha igen akkor meg kell találni a hiba okát de ahhoz meg ugye kellenek a kódok.
Ha nem a világ végén van a kocsid, akkor techstreamben, tudok segíteni szívesen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.23 12:47:02
a honda ercsinél van épp (régi ismerős szerelőbrigád) mert egy korábbi baleset miatt (használtan vettük a P3-at) meglazult a benzincső, és amit alvázszám alapján rendeltek az meg nem igazán passzol hozzá, szóval enélkül is van bajuk.

nem tudom, hogy milyen gépük van, márkaszervíz, de nem toyotás, remélem ki tudnak olvasni hibakódokat.

btw: azt tudtuk korábban, hogy az autó koccant, de ahogy jönnek elő a hibák (lengéscsillapítók, hangok, most meg ez), úgy gondoljuk, hogy sokkal komolyabb volt a baleset amit olcsón javítottak meg - kérdés, hogy ilyenkor mi a teendő... magánszemélytől vettük belföldön.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.23 13:00:39
Reméljük a legjobbakat. Sajnos Ercsi az ingerküszöböm többszörösére van otthontól :(
Ha magánszemélytől vetted, a törvény fél év szavatosságot ír előt, feltéve ha ez a szerződésben nincs másképp rögzítve. Ebben az esetben a vevőnek kell bizonyítania hogy a vásárlás pillanatában fennált a szavatossági igény alapjáúl szolgáló körülmény (tehát mondjuk szakvéleménnyel alátámasztandó hogy a kocsi előtte kiflibe volt törve, és ezt az eladó enm tudatta veled)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2015.07.23 13:02:58

Koszi kowee!

A fel ev mar elmult egy ideje...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.07.23 14:37:28
Sziasztok!
Keresek a 2007-es Priushoz biztosítéktáblát. Kérem segítsetek hol és mennyiért lehet kapni! Ugyanehhez az autóhoz keresek magyar nyelvű kezelési könyvet.

Előre is köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.23 14:51:41
Sziasztok!
Keresek a 2007-es Priushoz biztosítéktáblát. Kérem segítsetek hol és mennyiért lehet kapni!

Köszi
Melyiket? Mert több is van benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.07.23 14:52:31
A motortérben található táblát keresem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.23 15:00:35
A motortérben található táblát keresem.
Utánanézek. Mert az egy elég komplex doboz, nem egy sima tábla. Sok beépített cuccos van benne. Szólok hétvégéig hogy találtam-e valamit.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2015.07.23 15:28:57
Nagyon köszönöm a segítségedet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.26 11:10:43
Sziasztok,
Ma reggel furcsa volt az autó,  majd nulla volt a hv akksi amikor elindultam majd hirtelen felment fullra. Mondom akkor nézzünk egy Év módot. Mentem vele kb 500métert majd nagy piros felkiáltójel és sok sárga lámpa. A hibakód P0A80 amely a net szerint replace hybrid battery pack. Mi lehet ez? Talán az oxidációs probléma nálam is?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.26 12:03:30
Sziasztok,
Ma reggel furcsa volt az autó,  majd nulla volt a hv akksi amikor elindultam majd hirtelen felment fullra. Mondom akkor nézzünk egy Év módot. Mentem vele kb 500métert majd nagy piros felkiáltójel és sok sárga lámpa. A hibakód P0A80 amely a net szerint replace hybrid battery pack. Mi lehet ez? Talán az oxidációs probléma nálam is?

Így látatlanban erre voksolnék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.26 12:08:19
Így látatlanban erre voksolnék.
Annyi furcsaságot vettem észre, hogy a cellafeszültségek felmentek 17,4V-ig is illetve gyorsításkor 13,9 is megjelent akár. Eltérés az összes cella feszkója között maximum 0,1V. Belső ellenállás egységesen 0,02ohm mindegyiknél. (torque adatok) Ha esetleg ez a plusz infó segít még nektek szakiknak... Ahogy gugliztam a rossz akkupakkot a cellapárok feszültség eltérése miatt dobhatja a rendszer, de ha az eredő feszültségük jónak tűnik akkor nem értem - vagy a torque nem ad pontos adatokat.

2 hét múlva nyaralni megyek, szerintetek egy balatoni túra (otthonról 200km) belefér ezzel vagy benne van a pakliban, hogy valahol otthagy a technika?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.26 13:17:54

Én még csak tanulom a dolgokat, Torque még nincsen élesítve, nem bírom párosítani. Majd jön Kowee és megírja a tutit.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.26 15:15:39
Én még csak tanulom a dolgokat, Torque még nincsen élesítve, nem bírom párosítani. Majd jön Kowee és megírja a tutit.
Mentem még egy kört és jobban figyeltem a feszültség értékeket és arra lettem figyelmes, hogy gyorsításkor a 4es blokk belenyal a 12,9V-os értékbe is. Ott lehet a hiba?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.26 15:22:13
Mentem még egy kört és jobban figyeltem a feszültség értékeket és arra lettem figyelmes, hogy gyorsításkor a 4es blokk belenyal a 12,9V-os értékbe is. Ott lehet a hiba?
Első nekifutásra techstream. A torque nem fog mindent kiolvasni mivel nem lát rá a teljes CAN busra.
MIndképp rá kellene nézni rendes diag programmal az univerzális helyett. De a priuschaten akik futottak már bele, ők is azt mondják hogy az összekötő szálakat kell megpucolni.
"We have seen a few 2005 Hybrid battery failures lately.
I bet most are corrosion of the bus bars and interconnect.
Only way to tell is take the cover off and take a look."
Cikk: http://priusclub.hu/index.php/79-1-1-milliot-sporolt-az-autos-aki-inkabb-otthon-szerelt
ÉS itt a videó:

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.26 15:30:54
Első nekifutásra techstream. A torque nem fog mindent kiolvasni mivel nem lát rá a teljes CAN busra.
MIndképp rá kellene nézni rendes diag programmal az univerzális helyett. De a priuschaten akik futottak már bele, ők is azt mondják hogy az összekötő szálakat kell megpucolni.
"We have seen a few 2005 Hybrid battery failures lately.
I bet most are corrosion of the bus bars and interconnect.
Only way to tell is take the cover off and take a look."
Köszi, valaki csinált már otthon ilyen műveletet? Ill. ami feltétlenül érdekelne, hogy meddig járhatok így vele? Lehet belőle nagyobb gondom?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.26 15:33:46
Még amikor kettesem volt, egyszer kiváncsiságból szétborítottam. Az volt másfél nap elsó nekifutásra, de sajnos most augusztus végéig nem lesz szabad hétvégém. Viszont ha dobsz rám egy mailt, adok két számot akik hivatásszerűen foglalkoznak prius elektronikával. Érdemes lenne rájuk csörrenteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.26 15:37:31
Még amikor kettesem volt, egyszer kiváncsiságból szétborítottam. Az volt másfél nap elsó nekifutásra, de sajnos most augusztus végéig nem lesz szabad hétvégém. Viszont ha dobsz rám egy mailt, adok két számot akik hivatásszerűen foglalkoznak prius elektronikával. Érdemes lenne rájuk csörrenteni.
Köszi, küldtem PÜ-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.28 08:56:10
Na, oda jutottam, hogy magam álltam neki cellát cserélni a hibrid akksiba. Tegnap este szétborítottam a hátsó fertályt, ma reggel meg az akksit is és kimértem, kiszedtem a hibás cellát. Itt tartok most, megyek a cseredarabért. Eddig nem volt egy nagy mutatvány, csak marhasok csavart kellett kitekerni  :cool2:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.28 10:16:21
Na, oda jutottam, hogy magam álltam neki cellát cserélni a hibrid akksiba. Tegnap este szétborítottam a hátsó fertályt, ma reggel meg az akksit is és kimértem, kiszedtem a hibás cellát. Itt tartok most, megyek a cseredarabért. Eddig nem volt egy nagy mutatvány, csak marhasok csavart kellett kitekerni  :cool2:
Ügyes. Szólj majd vissza hogy hiba nélkül elindul-e. Ha gondolod meló után ki tudok ugrani megnézni maradt-e valami hibakód a historical-ban techstreammel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.07.28 12:18:45
Na, oda jutottam, hogy magam álltam neki cellát cserélni a hibrid akksiba. Tegnap este szétborítottam a hátsó fertályt, ma reggel meg az akksit is és kimértem, kiszedtem a hibás cellát. Itt tartok most, megyek a cseredarabért. Eddig nem volt egy nagy mutatvány, csak marhasok csavart kellett kitekerni  :cool2:
Most akkor a cella a szar, vagy a réz összekötő oxidos?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.28 12:56:58
Most akkor a cella a szar, vagy a réz összekötő oxidos?
A cella biztosan rossz de ahogy a rézösszekötők kinéznek akár az is lehetett volna. Ha újra járóképes lesz az autó teszek fel képeket, videót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.28 12:57:41
Ügyes. Szólj majd vissza hogy hiba nélkül elindul-e. Ha gondolod meló után ki tudok ugrani megnézni maradt-e valami hibakód a historical-ban techstreammel.
Oké, köszi! Remélem lesz ma időm összerakni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.28 13:38:56
Oké, köszi! Remélem lesz ma időm összerakni...
5 után tudok segíteni. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.28 14:51:23
5 után tudok segíteni. :)
Csörgess meg, ha van kedved akkor jöhetsz, de lehet, hogy egyébként is szükségem lesz a techstreamre, kiütni a hibákat, mert tuti rak bele ezt-azt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.28 15:23:07
Csörgess meg, ha van kedved akkor jöhetsz, de lehet, hogy egyébként is szükségem lesz a techstreamre, kiütni a hibákat, mert tuti rak bele ezt-azt.
Oks. 5-kor hívlak
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2015.07.28 16:19:51
Drukkolok nektek,mert igy lesz egy hivatásos cellacserélő szakszerelő  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.28 18:08:01
Na, oda jutottam, hogy magam álltam neki cellát cserélni a hibrid akksiba. Tegnap este szétborítottam a hátsó fertályt, ma reggel meg az akksit is és kimértem, kiszedtem a hibás cellát. Itt tartok most, megyek a cseredarabért. Eddig nem volt egy nagy mutatvány, csak marhasok csavart kellett kitekerni  :cool2:

Őszintén gratulálok, várom én is a beszámolót!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.28 20:52:59
Sikeres volt a mutatvány, Kowee mesterrel kitakarítottuk a hibatárolót is. Most kialszom magam mert egyéb okok miatt rövid volt az éjszakám, de holnap tolok fel képeket meg lehet, hogy videót is és részletesen beszámolok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.07.28 23:02:16
Gratula! Mennyibe került a csere cella?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: beni7 - 2015.07.29 09:26:31
Milyen piddel csinálod? Mert nekem a cellafeszeknél nem mér semmit :) Vagy van valami trükje?

Annyi furcsaságot vettem észre, hogy a cellafeszültségek felmentek 17,4V-ig is illetve gyorsításkor 13,9 is megjelent akár. Eltérés az összes cella feszkója között maximum 0,1V. Belső ellenállás egységesen 0,02ohm mindegyiknél. (torque adatok) Ha esetleg ez a plusz infó segít még nektek szakiknak... Ahogy gugliztam a rossz akkupakkot a cellapárok feszültség eltérése miatt dobhatja a rendszer, de ha az eredő feszültségük jónak tűnik akkor nem értem - vagy a torque nem ad pontos adatokat.

2 hét múlva nyaralni megyek, szerintetek egy balatoni túra (otthonról 200km) belefér ezzel vagy benne van a pakliban, hogy valahol otthagy a technika?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.29 10:28:36
Milyen piddel csinálod? Mert nekem a cellafeszeknél nem mér semmit :) Vagy van valami trükje?
Mellékeltem a pid fájlt, ezzel csinálom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.29 10:44:14
Mellékeltem a pid fájlt, ezzel csinálom.
..Meg ugye a fizetős torque kell hozzá. A free verzióba nem tolhatóak bele PID készletek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: beni7 - 2015.07.29 11:49:04
Fizetőssel próbáltam , de lehet hogy nem a fenti pid-el, rápróbálok még 1x.

Köszi

..Meg ugye a fizetős torque kell hozzá. A free verzióba nem tolhatóak bele PID készletek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.29 13:20:52
Fizetőssel próbáltam , de lehet hogy nem a fenti pid-el, rápróbálok még 1x.

Köszi
A kluboldalról egyébként letöltheted mind p2-höz mind p3-hoz a szükséges PID-eket :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.29 16:11:10
Sziasztok,

Ígértem a beszámolót a cellacseréről, hát itt vagyok vele.

Szóval a szimptómát már ismeritek nagyjából: elgyengült az autó, az akksi töltöttség fel-le ugrált majd kaptam egy P0A80 hibakódot, replace hybrid battery pack. Először kiütöttem torque-al, de egyre gyakrabban előjött és már szinte csak a benzinmotorral haladtam - khmmm igen lassan. Így felismertem a helyzetet, hogy ezen csak a javítás fog segíteni. Felhívtam Kowee által ajánlott szerelő srácot, ő nem merte/akarta elvállalni. Ezután szintén a mester ajánlotta profi nyolckarú :) szervízt hívtam akik 70-80eFt-ra taksálták az akksi kiszerelését, cellacserét, visszaszerelését.  Plusz 10eFt a cella. Idő hiányában valószínűleg belemegyek bár drágálltam az árat viszont nagyon rendesek voltak és adtak nekem egy jó cellát a megjelölt 10k magyar forintért.

Hétfőn este neki is álltam szétbontatni az autót. Kinyomtattam a service manual idevágó oldalait és lépésről lépésre csináltam mindent. Kb 1-1.5 óra alatt ott is volt az akksi pakk a szemem előtt. Semmi nagy mutatvány nem volt, csavarok, patentek, kárpitok, burkolatok és hátsó ülés kipakolás. Kis akksiról negatív saru le, nagy akksiból service plug felhúz, elhajt, kivesz. Innentől elvileg kevésbé rizikós az áramütés. Fontos, hogy a power gombot tilos megnyomni, ha a service dugó ki van véve a nagy akksiból mert abból gond lehet! (ezt olvastam a papírban)

Ezután következett az akksi szétbontása. Stabilizáló lemezeket egy pár csavar tartja, ahogyan a fedőlemezt is. Az elektronikát is leválasztottam a manualban írt sorrendben biztos ami biztos. (3 dugó lehúzása az ECU-ról és a relékről) Amikor megláttam az akksikat összekötő elemeket szinte biztos voltam benne, hogy oxidációs problémám van és így leszedtem az összes összekötőt a hátsó sorból. Így kitudtam méregetni a cellapárokat. Sajnos itt már megtaláltam a torque-ban is jelzett 4-es blokkot, ahol a feszkó alacsonyabb volt. Itt még reménykedtem, hogy az első összekötőn lesz az oxidációs hiba. Leszedtem azokat is és kiméregettem egyenként a cellákat. Sajnos meglett a döglött cella. Mindegyik 7.7V körüli volt csak a kakukktojás volt 6.5V. Érdekesség, hogy az első és az utolsó cella 7.8V feszültséget produkált. Ha az autó mögött állsz akkor jobbról balra vannak a blokkok úgy vettem észre. Tehát minél nagyobb a hibás blokk sorszáma annál többet kell bontanod.

A pakk szétszerelése következett, ami viszonylag egyszerű volt bár melós. Minden cellát egy csavar fog az alján és mivel egymás mellett forgatva vannak így egy oldalon minden második cella van csavarozva. Ezek a csavarok az akupakk alján vannak, tehát valahogy meg kell emelni a cuccot. Mivel tök egyedül csináltam meg sem próbáltam kivenni a pakkot így helyben szereltem egy kis alátámasztással, hogy odaférjek. Sajnos nem lehet azt megcsinálni, hogy csak a hibás cellát csavarozod ki mert ilyen kis rücskökkel egymásnak feszülnek a cellák, így muszáj kibontani a hibás celláig.

Rossz cella ki, jó cella be.

És akkor következett az összeszerelés. Alulról visszacsavarozni a cellákat még egyszerű volt, de a végén lévő fehér rögzítő műanyag elemet megszenvedtem. Rá kell feszíteni keményen egy csavarhúzóval vagy valami pajszerral, nekem így sikerült feltenni. Innentől meg egy óra csavarozás. (éjszaka csavarokkal álmodtam) Szép sorban mindent vissza amit leszedett az ember.

Amikor a fő erősáramú kábelt lekötöttem egy vastagabb illetve amíg a cellaösszekötőket leszedtem egy vékonyabb gumikesztyűben csináltam a dolgokat, mert ha jól gondolom itt több, mint 220V egyenáram is előfordulhat a sorbakötött akksiknál ami elég megrázó élmény is lehet.

Amikor kész voltam vele a beröffentéskor lányos zavaromban még a féket is elfelejtettem nyomni és azthittem sz@r az egész, de aztán rájöttem és elsőre simán ment minden. Visszhánytam a kárpitokat, üléseket illetve előtte kiporszívóztam az olyan helyeket ahová remélem soha többet nem fogok eljutni. Ja majd elfelejtettem, még a hybrid akksi hűtőventillátorát is portalanítottam ha már szét volt dobva a cucc. Este Kowee mester volt olyan rendes és legurult hozzám és techstream-el megnéztük a tartós hibatárolót is (ezt a torque nem látja) és kiütöttünk mindent ami benne volt. (Még egyszer köszi Kowee!)

Mindent összevetve én azt mondom, hogy egy elektromos csavarhúzóval, két ember ezt 3-4 óra alatt simán megcsinálja. A legtöbb időt a csavarok tekergetése meg a patentek kiszenvedése vett el. Amióta jó a gép még mintha több ereje is lenne és ezt még az asszony is alátámasztotta  :punk:

Ha bárkinek adódik ilyen gondja ahogy időm engedi szívesen segítek neki a művelet elvégzésében, keressetek bátran.

Aki kíváncsi a szőrös fejemre vagy megnézné mozgóképen is a dolog velejét, az ne féljen ide kattintani:

Képek itt: https://www.dropbox.com/sc/xrvsn6dmv2hwim4/AABlDUl9dRWbhQYRqiahSsWDa
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.07.29 16:17:33
(http://keenepointofview.com/wp-content/uploads/2014/09/good%2Bjob%2B_ef4e56b1cd0fc955e62bdb74048c6444.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.29 16:42:30
Sziasztok,

Ígértem a beszámolót a cellacseréről, hát itt vagyok vele.

Utólagos engedelmeddel megosztottam az indexes fórumon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.29 16:45:06
:innocent: köszi.

Utólagos engedelmeddel megosztottam az indexes fórumon.
Ez csak természetes, akárhol megoszthatjátok!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.07.29 16:59:13
Én bizony eléggé aggódtam, mivel - miközben én is tettem-vettem már a gépben - úgy látszik még mindig a kelleténél jobban tisztelem a nagyfeszültségű részt, bár magam is eredetileg jó barátságban vagyok mindennel, ami elektromosság. (Jut eszembe egy kis kukacoskodás: a 220V az a feszültség, az áram az a másik fő mennyiség, és azok az amperek!  :lol:)

Szóval én is megemelem a kalapom a sikeres műveleted előtt, főleg, hogy egyedül vágtál bele, nem beszélve a videóról!  :clap:

Bár nekem egyforma értékeket mutat az egyes cellák feszültsége, azt hiszem, hogy az oxidációkat én is szemügyre veszem.

A magam részéről - de azt hiszem sokunk nevében mondhatom - nagyon köszönöm a tanulságos és részletes dokumentációt!  :sorcerer:

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.07.29 18:21:58
Kedves reho!

Nagyon köszönöm a beszámolót, igazán informatív volt!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.07.29 21:24:13
Én bizony eléggé aggódtam, mivel - miközben én is tettem-vettem már a gépben - úgy látszik még mindig a kelleténél jobban tisztelem a nagyfeszültségű részt, bár magam is eredetileg jó barátságban vagyok mindennel, ami elektromosság. (Jut eszembe egy kis kukacoskodás: a 220V az a feszültség, az áram az a másik fő mennyiség, és azok az amperek!  :lol:)

Szóval én is megemelem a kalapom a sikeres műveleted előtt, főleg, hogy egyedül vágtál bele, nem beszélve a videóról!  :clap:

Bár nekem egyforma értékeket mutat az egyes cellák feszültsége, azt hiszem, hogy az oxidációkat én is szemügyre veszem.

A magam részéről - de azt hiszem sokunk nevében mondhatom - nagyon köszönöm a tanulságos és részletes dokumentációt!  :sorcerer:
egyenáram lesz az,jól írta.
220volt feszültséggel.
amit meg te emlegettél,az amper..azt hivják áramerőssëgnek!!!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.07.29 21:39:48

[...]
Amikor a fő erősáramú kábelt lekötöttem egy vastagabb illetve amíg a cellaösszekötőket leszedtem egy vékonyabb gumikesztyűben csináltam a dolgokat, mert ha jól gondolom itt több, mint 220V egyenáram is előfordulhat a sorbakötött akksiknál ami elég megrázó élmény is lehet.
[...]

Egyrészt vitatkozhatunk ezen egy darabig, mert szerintem ha a "sorbakötött akksiknál" valamit megfogsz, az egyrészt nem "megrázó", hanem megcsapó, másrészt az áramerősség (A) attól függ, hogy mi és milyen az, amivel megfogod. Mármint, hogy mennyi az ellenállása, a kezednek ill. a kesztyűdnek, szerszámodnak stb. (Ohm törvény, mint az közismert.)
De a 220V, az bizony - jelen esetben - egyen FESZÜLTSÉG!

Másrészt viszont nem ez a lényeg, hanem REHO teljesítménye.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.29 22:21:35
Örülök, hogy ennyire üdvözlitek a beszámolómat, jólesik az elismerés - pedig csak kicsavaroztam ezt-azt :)

Ha jól rémlik tanulmányaimból akkor a 7.8V-os feszültségű egyenáramú cella sorbakötve kb 220V feszültséget teremt a két pólusán. Az áram akkor folyik rajta ha valami fogyasztó kerül rá, tehát ekkor beszélhetünk (folyó) egyenáramról. A fogyasztó éppen lehet a bőröm is - rossz esetben. Az, hogy ilyenkor mennyi áram folyik az egyrészt függ a feszültségtől másrészt az akkuk teljesítményétől, azaz mekkora áramerősséget képesek leadni, harmadrészt a fogyasztó ellenállásától (R=U/I és variációi Ohm bácsitól). A prius akksijai súlyos ampertízekre képesek ha jól tudom. Torque-ban mintha lenne ilyen mérő is és kigyorsításkor ha jól emlékszem akár 60A áramerősség is mérhető. És ez az ami gyilkol ha nem tévedek. Mert megfoghatsz akár 20ezerV-ot is, ha csak pár miliamper, nem bánt. Ezért van az, hogy a kiszedett egy cella a 7V-jával nem képes áttörni a bőrömet, nyugodtan megfogom a két pólusát, de pl a nyelvemet már nem tenném rá. (gondolom ti is megnyaltátok brahiból régen a 4.5V-os, bátrabbak a 9V-os elemet :) )

Szóval tkp arra gondoltam az inkriminált mondatnál, hogy 220V feszültségű az akksi ami egyenáramot produkál és nem váltóáramot.

Persze az is lehet, hogy mindez hülyeség, olyan régen tanultam már, de így rémlik. Mindenesetre ebbe kell belerázódni, mert remélem ez a jövő, az elektromos autózás  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.07.29 22:24:08
Belerázódni... :-D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.07.29 22:25:43
Belerázódni... :-D
Bakker, észre se vettem mekkora poént írok :D Nem direkt írtam, eskü...valamiért így jött belőlem.  [rohog]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.07.29 22:26:35
...Egyébként én valószínűleg még régebben tanultam, mivel már nyugdíjas éveiben járok, viszont elég sokáig tanítottam ezeket a dolgokat...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: 0510 - 2015.07.30 16:28:43
Sziasztok.

Egy kérdés: az ELM327-et csak csekkoláskor csatlakoztatjátok, vagy folyamatosan be van dugva?

Előre is köszönöm a válaszokat, friss Prius tulajként még sok mindent nem tudok...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2015.07.30 19:42:36
Hát Nagy-Nagy GRATULA....

ÉN még a lapos elemtöl is félek áram témában....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.07.31 14:48:48
Már régóta akartam venni egy ELM327-es BT-os OBD olvasót, de látom, hogy a techstream is 5000 Ft alatt van (15.35$) Kínából.
Érdemes egy ilyet beszerezni, vagy elég a kis ELM327 is ha csak a saját autón akarok kíváncsiskodni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.07.31 15:34:48
Már régóta akartam venni egy ELM327-es BT-os OBD olvasót, de látom, hogy a techstream is 5000 Ft alatt van (15.35$) Kínából.
Érdemes egy ilyet beszerezni, vagy elég a kis ELM327 is ha csak a saját autón akarok kíváncsiskodni?
Ha csak kiváncsiskodni, akkor elég a bluetooth. Azzal nem lehet galibát csinálni (könnyen). A techstreammel már meg lehet fektetni ha rossz helyre nyúlsz :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.07.31 17:01:24
Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.08.10 22:34:44
A fékcserekor kiderült, azért kopott sokkal jobban az egyik fékbetét, mert sérült a fékdugattyú porvédője és nehezebben mozog a dugattyú.

Budapesti átvétellel eddig nem találtam készleten dugattyút (Bárdi, Unix, Neo, Kauffer, amit néztem). Hol érdemes még keresni? Nem lenne rossz egy olyan bolt, ahol visszaveszik, ha mégse kell beszerelni, mert pucolás után jó a meglévő.

Szegeden a Kovácsnál van, 54-es és 57-es átmérőjű is. Jól gondolom, hogy az 54-es kell?

Végezetül a légtelenítéshez mi kell, Techstream? Azt honnan lehet emberi áron beszerezni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.08.11 07:35:54
Pesten még a Lángot nézd meg esetleg.

Techstream: E-bay. Ha esetleg gyorsan kellene, van aki itt tud segíteni.  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.08.11 07:47:28
vagy még szakálmetál, zsu kft vagy lángautó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.08.11 08:52:27
Mayeréknél aszonta a szaki, hogy még az életben soha nem kellett dugattyút cserélni Priusban, szóval csak felújítót veszek. De mi ez az 54 / 57 mm kavarás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2015.08.12 08:55:40
Mayeréknél aszonta a szaki, hogy még az életben soha nem kellett dugattyút cserélni Priusban, szóval csak felújítót veszek. De mi ez az 54 / 57 mm kavarás?

Szvsz alvázszám alapján megmondja egy márkaszerviz melyik van benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.08.13 07:58:36
Sziasztok,

Tegnap kigyulladt a légzsák visszajelzőm viszont torque semmilyen hibakódot nem lát. Az a gyanúm, hogy ez a kétes minőségű spirálkábel miatt van. Amikor azt beszereltem akkor torque-al kitudtam ütni a légzsák hibát (vagy elmúlt magától? már nem is emlékszem) Volt már nektek ilyen?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.08.13 09:03:09
Sziasztok,

Tegnap kigyulladt a légzsák visszajelzőm viszont torque semmilyen hibakódot nem lát. Az a gyanúm, hogy ez a kétes minőségű spirálkábel miatt van. Amikor azt beszereltem akkor torque-al kitudtam ütni a légzsák hibát (vagy elmúlt magától? már nem is emlékszem) Volt már nektek ilyen?
Nem volt, de a torque sem lát rá a teljes hibalistára. Techstream tudja azt kiolvasni. Jó esetben a main kódot látja a torque, de a sub kódot nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.08.13 09:41:13
Kowee, melyik a tuti Techstream Ebayről? Olyat olvastam valamelyiknél a leírásban, hogy csak XP-vel megy. Nekem féklégtelenítéshez fog kelleni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.08.13 13:16:54
Kowee, melyik a tuti Techstream Ebayről? Olyat olvastam valamelyiknél a leírásban, hogy csak XP-vel megy. Nekem féklégtelenítéshez fog kelleni.
Ez nem igaz. Használtam 7-el, 8-al, 8.1-el és most a 10-re is feltettem.
Bármelyik jó ha nem válogat az autód mint az enyém. Ha válogat, én mangoose kábelt vettem az aliexpressről. Nem volt olcsó, de működik.
Itt a trükk:
http://www.toyota-4runner.org/general-discussions/150824-solution-mini-vci-toyota-tis-techstream-8-x-windows-7-8-64-bit.html
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.08.13 14:39:15
Thx!

Vajon már ez is jó? Csak 15 dezső. Ugyanúgy néz ki, mint ami 30...
http://www.aliexpress.com/item/Newest-V9-30-Mini-VCI-For-TIS-Techstream-Standard-OBD2-Cummunication-Interface-MINI-VCI-Car-Diagnostic/32344755854.html (http://www.aliexpress.com/item/Newest-V9-30-Mini-VCI-For-TIS-Techstream-Standard-OBD2-Cummunication-Interface-MINI-VCI-Car-Diagnostic/32344755854.html)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.08.13 15:42:58

Aha. Ameddig nem berhálták szét az enyémet, én is ilyen kábelt használtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: 0510 - 2015.08.14 20:21:03
Sziasztok!

Flood miatt törölve. Trotter
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2015.08.23 22:13:44
Üdv Urak!

2011-es évjáratú Auris hibrid autómnál tapasztaltam olyan hibát, hogy egy bizonyos üzemállapotban a hajtóműből kerepelő hang hallható, sőt mostmár  odáig jutott a dolog, hogy amikor a zajt kiadja enyhén rázkódik, remeg is az autó. Amint nagyobb gázt adok, vagy elveszem a gázt megszűnik.

Az üzemállapot amikor a hiba jelentkezik: benzinmotor hajt, vagy hibrid akksi és benzinmotor egyszerre és a benzinmotor kis fordulaton pörög fülre olyan 2000 f/min körül, autó sebesség 40-70 között.

Tehát jellemzően kis terhelésű üzemállapotban kis motorfordulatnál, benzinmotoros hatásnál.

Az a gáz, hogy mostmár egyszer 110 km/h-nál is tapasztaltam.
 
Autó adatai Auris HSD 2011 90000 Km Hollandiából származik végig vezetett szervizkönyvvel, törve nem volt...
87000 km-rel vettem idén májusban az autót. A fenti hibán kívül egyébként teljesen jól működik. Fogyasztása kevés  várossal jellemzően Bp agglomerációjában használva 4,9- 5 liter körül alakul. 
Tudom a kötelező szerviz most esedékes amiben gyújtó gyertya és hajtómű olajcsere is esedékes.
A kereskedő akitől vettem megcsináltatta rá a hibrid garanciát.
Techstream hibakódot nem mutat.
Attól tartok, hogy valami mechanikus hiba van a hajtóműben, arra meg nem terjed ki a hibrid garancia.
Egyébként tudomásom szerint van ehhez a típushoz egy szoftver frissítés bizonyos alvázszám tartományban. Lehet, hogy a frissítés orvosolná a hibát? Saját magam szeretném megcsinálni a 90000 -es szervizt, mivel jóval olcsóbban meg tudom oldani, csak ez a hiba most elbizonytalanít, mert lehet hogy akkor bebukom az esetleges garanciális javítást? 
 
Please Help! Mit javasoltok

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.08.24 06:59:00

Halii. Mivel az auris hibrid hajtásügyileg ugyanaz mint a prius, így ugyanabba az irányba el lehet indulni. Alacsony fordulatszámon hülyén járhat ha:
1. Le van merülve a nagy akksi és azt tölti
2. gyertyahiba (öreg, nem cserélt)
3. Légszűrő el van koszolódva de rendesen

A frissítésnek erre nem volt hatása. Az csak a hibrid akksi hűtését szabályozta újra.
Másrészt az aurisra a következő garancia érvényes: A hibrid rendszer komponenseire, ami az akku, villanymotorok, PSD, és benzinmotor) 100.000 kilométer Szóval javaslom ezt a karbantartást toyotáékra bízni és kivizsgáltatni ameddig még van rá garanciád.
http://www.toyotadelpest.hu/szerviz/garancia.html
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.08.24 09:46:35
(http://pel.hu/down/headlight_tn.jpg) (http://pel.hu/down/headlight.jpg)
Azt szeretném kérdezni, hogy mi az az 5 lyuk a helyzetjelző égő alatt?
Első ránézésre azt hittem, hogy DRL LEDek vannak benne, de sajnos nem az (nem is világít).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.08.24 10:24:02
Japán dizájn  :D
csak dísz semmi más

Azt szeretném kérdezni, hogy mi az az 5 lyuk a helyzetjelző égő alatt?
Első ránézésre azt hittem, hogy DRL LEDek vannak benne, de sajnos nem az (nem is világít).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.08.24 11:48:45
Azt szeretném kérdezni, hogy mi az az 5 lyuk a helyzetjelző égő alatt?
Ilyen a P2ben is van, de sajna az sem ledes DRL, de volt már (Priuschat-en) aki DIY megcsinálta! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2015.08.24 12:26:39
Halii. Mivel az auris hibrid hajtásügyileg ugyanaz mint a prius, így ugyanabba az irányba el lehet indulni. Alacsony fordulatszámon hülyén járhat ha:
1. Le van merülve a nagy akksi és azt tölti
2. gyertyahiba (öreg, nem cserélt)
3. Légszűrő el van koszolódva de rendesen

A frissítésnek erre nem volt hatása. Az csak a hibrid akksi hűtését szabályozta újra.
Másrészt az aurisra a következő garancia érvényes: A hibrid rendszer komponenseire, ami az akku, villanymotorok, PSD, és benzinmotor) 100.000 kilométer Szóval javaslom ezt a karbantartást toyotáékra bízni és kivizsgáltatni ameddig még van rá garanciád.
http://www.toyotadelpest.hu/szerviz/garancia.html

Köszi a gyors választ. Körbe telefonáltam néhány szervizt. Háát egy kicsit elszomorítottak,mert azt mondták, hogy 3 év vagy 100000km a garancia. A hibrid garancia a hajtóműre nem vonatkozik, de vigyem be megnézik és lehet hogy méltányossági alapon bla bla bla...  A nyomorult Auris HSD-re szerviz+ akció nincs csak a Priusra így a 90ezres szerviz kb 20 ropival drágább, mint a P3-nál. Bravó Toyota Motor Hungary.
Egyébként én a hajtómű park kapcsolójára gyanakodom. Lehet hogy nem old ki teljesen. Múltkor otthon N állásban kigurítottam a garázsból a vasat, hogy lemossam (nem akartam, hogy hidegen beindítsa a benzinmotort) és akkor hallottam hasonló kerepelő hangot gurítás közben. Ja egyébként a szervizek közül egyik sem említette, hogy a hajtómű olajat cserélni kellene a 90 ezres szerviznél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.08.24 12:37:55
Múltkor otthon N állásban kigurítottam a garázsból a vasat, hogy lemossam (nem akartam, hogy hidegen beindítsa a benzinmotort)
Én ilyenkor a Start gomb után rögtön nyomom az EV gombot is. Van kis idő (pár mp) még átnyomni pont ilyenek miatt, de ha már beindult a benzinmotor, akkor nem lehet EV-be kapcsolni, amíg a feltételek nem lesznek adottak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.08.24 12:39:02
Köszi a gyors választ. Körbe telefonáltam néhány szervizt. Háát egy kicsit elszomorítottak,mert azt mondták, hogy 3 év vagy 100000km a garancia. A hibrid garancia a hajtóműre nem vonatkozik, de vigyem be megnézik és lehet hogy méltányossági alapon bla bla bla...  A nyomorult Auris HSD-re szerviz+ akció nincs csak a Priusra így a 90ezres szerviz kb 20 ropival drágább, mint a P3-nál. Bravó Toyota Motor Hungary.
Egyébként én a hajtómű park kapcsolójára gyanakodom. Lehet hogy nem old ki teljesen. Múltkor otthon N állásban kigurítottam a garázsból a vasat, hogy lemossam (nem akartam, hogy hidegen beindítsa a benzinmotort) és akkor hallottam hasonló kerepelő hangot gurítás közben. Ja egyébként a szervizek közül egyik sem említette, hogy a hajtómű olajat cserélni kellene a 90 ezres szerviznél.
Itt egyértelműen ezt írják:
Auris HSD és Yaris HSD - 3 év vagy 100.000 km, amelyik előbb bekövetkezik, kivéve a hybrid-rendszer  komponenseire, melyekre 5 év vagy 100.000 km-ig vállal garanciát a Toyota
És ez nem az a pár ezresért vásárolható akku garancia, hanem egyértelműen a komponensekre vonatkozik.
Az a park retesz nem tud részlegesen kioldani. ha megnézed a robbantott rajzot, látod hogy miért nem. Kocsi felemelve, gyujtás alatt "N"-ben hagyva, kerekek átpörgetve? Ott közelebb kerülhetsz a turpissághoz. (csak ugye emelő kell hozzá ami mindkét első kereket felemeli)
A kerepelés egyébként jöhet még akár féltengelyből is. Vagy extrém esetben kerékcsapágyból.
A hajtómű olajat pedig a toyota kétféle használatra szabja meg. Az egyik amikor csak autópályán közlekedsz a teljes ciklus alatt (kímélő) és a másik amikor város, elindul, megáll, csorog, néha gyorsít mifene (severe).
Az előbbie esetében nem írja elő, utóbbi esetében 90k. Ez a toyota ajánlása a magyar régióra (letölthető a klub oldalról)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.08.24 14:05:47
Ilyen a P2ben is van, de sajna az sem ledes DRL, de volt már (Priuschat-en) aki DIY megcsinálta! :)

Erre gondolsz?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2015.08.24 14:11:19
Köszi a gyors választ. Körbe telefonáltam néhány szervizt. Háát egy kicsit elszomorítottak,mert azt mondták, hogy 3 év vagy 100000km a garancia. A hibrid garancia a hajtóműre nem vonatkozik, de vigyem be megnézik és lehet hogy méltányossági alapon bla bla bla...  A nyomorult Auris HSD-re szerviz+ akció nincs csak a Priusra így a 90ezres szerviz kb 20 ropival drágább, mint a P3-nál. Bravó Toyota Motor Hungary.
Egyébként én a hajtómű park kapcsolójára gyanakodom. Lehet hogy nem old ki teljesen. Múltkor otthon N állásban kigurítottam a garázsból a vasat, hogy lemossam (nem akartam, hogy hidegen beindítsa a benzinmotort) és akkor hallottam hasonló kerepelő hangot gurítás közben. Ja egyébként a szervizek közül egyik sem említette, hogy a hajtómű olajat cserélni kellene a 90 ezres szerviznél.

Gari után is szoktak méltányosságot ha komolyabb hiba adódik fődarabnál, stb. Lényeg legyen feddhetetlen a szervizmúltja az autónak.

Általános hozzáállása a magyar márkaszervizeknek, hogy nem gyári előírás a hajtómű olaj csere. Ennek ellenére nem árt cseréltetni. Mégis csak jobb egy friss olaj mint a használt. :) Másrészt meg nem akkora összeg a csere.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2015.08.24 22:47:35
Na megemeltem az autó elejét és megforgattam N állásban a kerekeket. Semmi rendellenest nem tapasztaltam: fékek nem fognak be,szépen kiforog mindkét kerék féltengelyeket is megnéztem nem kotyognak a külső belső csuklók sem. Utána kipróbáltam D-ben hogy hajtja a kerekeket terhelés nélkül. Alap gázon teljesen szépen egyenletesen forogtak a kerekek, amint gázt adtam elkezdett rázkódni a kasztni és a kerekeket szaggatottan hajtotta úgyhogy hagytam is az egészet fenébe. A művelet után ellenőriztem a hibatárolókat Techstreammel de nem írt be hibát. Hétfőn viszem szervizbe,majd meglátjuk. Szerintem nem féltengely vagy kerék csapágy hiba, hanem inkább hibrid vezérlés vagy hajtómű. Majd beszámolok a fejleményekről...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.08.25 07:40:22
Utána kipróbáltam D-ben hogy hajtja a kerekeket terhelés nélkül. Alap gázon teljesen szépen egyenletesen forogtak a kerekek, amint gázt adtam elkezdett rázkódni a kasztni és a kerekeket szaggatottan hajtotta úgyhogy hagytam is az egészet fenébe.

Gyertyákat, motor olajt nézted, akár az is lehet hogy nem megy minden henger vagy a gyertyához vezető elektromos dolgokkal van a gond, bár nem vagyok autószerelő csak hangosan gondolkodtam.
(Anno a kis 3 hengeres Suzukimmal volt olyan, hogy nem indult minden henger és furán zakatolt, aztán beindult, lehet cserélni kellett volna a gyújtó kábelt v mi a neve ami a gyertyákhoz ment, de én csak megtakarítottam és utána nem jött elő többször.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.08.25 08:54:51
Erre gondolsz?

Kb ilyenre, csak P2ben egy teljes csík van az index alatt ("kivezeti" az index fényét), ami így néz ki. Vki oda rakott led csíkot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2015.08.31 21:39:07
Na megemeltem az autó elejét és megforgattam N állásban a kerekeket. Semmi rendellenest nem tapasztaltam: fékek nem fognak be,szépen kiforog mindkét kerék féltengelyeket is megnéztem nem kotyognak a külső belső csuklók sem. Utána kipróbáltam D-ben hogy hajtja a kerekeket terhelés nélkül. Alap gázon teljesen szépen egyenletesen forogtak a kerekek, amint gázt adtam elkezdett rázkódni a kasztni és a kerekeket szaggatottan hajtotta úgyhogy hagytam is az egészet fenébe. A művelet után ellenőriztem a hibatárolókat Techstreammel de nem írt be hibát. Hétfőn viszem szervizbe,majd meglátjuk. Szerintem nem féltengely vagy kerék csapágy hiba, hanem inkább hibrid vezérlés vagy hajtómű. Majd beszámolok a fejleményekről...

Jelentem ma voltam a 90 ezres szervizen Monoron. Voltunk próbaúton is és a rángatásra azt mondták, hogy elismerik a hibát és rendellenes az autó működése, de mivel a hibatárolóban nincs hibakód így nem állapítható meg mi okozza. Hozzáteszem, hogy a próbaút végére bekapcsolt a check engine lámpa, de aztán a következő indításnál már elaludt és nem lehetett kiolvasni. A cserélt tételek: motorolaj, olajszűrő, levegőszűrő, 4db gyertya, fékfolyadék pollenszűrő. A hibrid rendszer szoftverét is frissítették. A szerviz utáni próbaúton persze megint jelentkezett a rángatás. A munkafelvevő azt mondta, hogy hagyjam ott a vasat egy hétre és majd próbálgatják, tesztelik. Nem hagytam ott és hazaúton próbáltam minél többször előidézni a rángatást. Bejött a stratégia, mivel megint felkapcsolta a check engine lámpát. Hazaérve gyorsan kiolvastam techstreammel a hibát úgy, hogy le sem állítottam. A hibakód P0301: 1-es henger gyújtáskimaradás. Ezek után megcseréltem az 1-es és 2-es henger gyújtótrafóját majd próbaút, de továbbra is P0301 hibakód van. Úgy néz sajnos nem trafó hiba. Egyébként mostmár a hibát eltárolta az ECU. Lehet, hogy kábel érintkezés, vagy ami valószínűbb, hogy az 1-es henger valamelyik szelepszára szorul a szelepvezetőben és így nem mindíg zár vissza. A jó hír viszont az, hogy elismerték az 5-év vagy 100ekm garanciát. Holnap megy vissza a vas Toyotáékhoz. Csak azt nem tudom mennyi időbe fog telni nekik a javítás...   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2015.09.04 14:52:07
Üdv Mindenkinek !

Elkezdett nyiki-nyikizni a priusom eleje.
Olyan a hangja mintha a szilentek megadták volna magukat,...
Megnézettem szervízben, ahol is beigazolódott. Bal oldali lengőkar szilent elfáradt.
De csak egyben cserélik,... ami 40k felett van egy picivel.
Kérdésem a következő,...
Érdemes belefutni egy bontottba, vagy vessek rá keresztet és vegyem meg az újat ?
Köszönöm a válaszokat !
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.09.04 15:21:32
Esetleg: http://totalcar.hu/magazin/technika/2013/12/06/szilent/ (http://totalcar.hu/magazin/technika/2013/12/06/szilent/) vagy http://www.silentblock.hu/ (http://www.silentblock.hu/)?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.05 11:34:07
Üdv Mindenkinek !

Elkezdett nyiki-nyikizni a priusom eleje.
Olyan a hangja mintha a szilentek megadták volna magukat,...
Megnézettem szervízben, ahol is beigazolódott. Bal oldali lengőkar szilent elfáradt.
De csak egyben cserélik,... ami 40k felett van egy picivel.
Kérdésem a következő,...
Érdemes belefutni egy bontottba, vagy vessek rá keresztet és vegyem meg az újat ?
Köszönöm a válaszokat !

Simán lehet cserélni a szilentet benne. Érdemes olyan szerelőhöz fordulni, aki meg is tudja csinálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.05 12:32:29
Sziasztok!

Holnap megyek megnézni egy P1-et. Mire figyeljek kiemelten?

Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2015.09.05 17:55:43
Simán lehet cserélni a szilentet benne. Érdemes olyan szerelőhöz fordulni, aki meg is tudja csinálni.

Köszönöm a választ,...
Tudnál ajánlani valakit esetleg Budapest környékén ?
Megköszönném.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.09.05 18:20:21

Köszönöm a választ,...
Tudnál ajánlani valakit esetleg Budapest környékén ?
Megköszönném.

Van egy pestszentimrei szerelő srác aki nem olcsó de minőségi munkát végez, én is Trotter60-tól kaptam meg az elérhetőségét.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.09.05 18:26:37
ne öregítsd az öregharcost.
66  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.09.05 20:59:16
ne öregítsd az öregharcost.
66  ;)

Hoops..  :eek: tényleg  :D :D :D :D :surrender:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.06 15:38:48

Köszönöm a választ,...
Tudnál ajánlani valakit esetleg Budapest környékén ?
Megköszönném.
Megkérdezem, hogy vállalja-e, mert alaphelyzetben villamossági szerelő.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.09.06 19:52:06
Megkérdezem, hogy vállalja-e, mert alaphelyzetben villamossági szerelő.

Amikor nála jártam azt mondta, hogy mindent vállal, mert önállósodott és sok volt a beruházás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.10 13:59:41
Sziasztok!

Tegnap vettem egy P1-et :clap: Nektek is be szokott kapcsolni a motor P-ben? Parkolok, megállok, beteszem P-be, motor bekapcsol, majd kb 1-2 perc múlva leáll. Akksi majdnem tele. Olvasgattam a használati útmutatót, de nem találtam arra választ, hogy ez így normális-e. Nektek is ilyen?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.10 14:38:54
Annyit írnék még, hogy kis akksi rendben, fel van töltve és a motort se mondanám hidegnek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.10 16:23:50
Sziasztok!

Tegnap vettem egy P1-et :clap: Nektek is be szokott kapcsolni a motor P-ben? Parkolok, megállok, beteszem P-be, motor bekapcsol, majd kb 1-2 perc múlva leáll. Akksi majdnem tele. Olvasgattam a használati útmutatót, de nem találtam arra választ, hogy ez így normális-e. Nektek is ilyen?
Semmi baja. Akkor kapcsol be, ha olyanja van. Mostanában sűrűbben kapcsol be, mert hűvösebb van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.15 04:57:16
Sziasztok
1-es (2001) prius vezetőoldali ablak automatában visszanyit. Az ablak nem szorul, szépen jár. Lehet a nyomaték határolón állítani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.15 08:10:57
Sziasztok
1-es (2001) prius vezetőoldali ablak automatában visszanyit. Az ablak nem szorul, szépen jár. Lehet a nyomaték határolón állítani?
Én inkább megnézném az ablaknyitó kapcsolót. A nyomatékon nem tudsz állítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.09.15 08:16:55
Esetleg újratanítani?

A. Turn the ignition switch ON.
B. Halfway open the power window by pressing the power window switch.
C. Fully pull up the switch until the window is full closed and continue to hold the switch for approximately 1 second after the window is fully closed.
D. Check that the Auto Up/Down function operates normally.
If not operating normally, follow these steps.
1. Disconnect the negative battery terminal for 10 seconds.
2. Connect the battery terminal.
3. Follow steps A-D above
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.16 07:23:12
Az újraindítás bevált köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zaragorn - 2015.09.17 00:18:52
Sziasztok!

A kettes priusunkra mondták egy szervizben hogy sebességváltós hibát jelez a komputer (konkrétabbat nem mondtak). Nem emlékszem ilyen hibára a fórumot végigolvasva, valaki találkozott ilyennel? Lehetséges hogy nem jelez semmit az autó mégis van hibakód benne?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.17 06:52:07
Sziasztok!

A kettes priusunkra mondták egy szervizben hogy sebességváltós hibát jelez a komputer (konkrétabbat nem mondtak). Nem emlékszem ilyen hibára a fórumot végigolvasva, valaki találkozott ilyennel? Lehetséges hogy nem jelez semmit az autó mégis van hibakód benne?
Persze lehetséges hogy a historical tárolóban van hibakód. Ez lehet például azért mert erős emelkedőn vagy lejtőn parkolt a tulaj, és simán "P"-be tette fék nélkül majd a kioldáskor kicsit megszorult a retesz és nem oldott le egyből. De ez csak egy ami hibát hagyhat a tárolóban. Kábellel kiolvasható pontosan mit tárolt el. Látni kellene a hibakódot pontosan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.17 08:23:03
Persze lehetséges hogy a historical tárolóban van hibakód. Ez lehet például azért mert erős emelkedőn vagy lejtőn parkolt a tulaj, és simán "P"-be tette fék nélkül majd a kioldáskor kicsit megszorult a retesz és nem oldott le egyből. De ez csak egy ami hibát hagyhat a tárolóban. Kábellel kiolvasható pontosan mit tárolt el. Látni kellene a hibakódot pontosan.

Erre én azt a praktikát alkalmazom, hogy a P kapcsolása előtt mindig N-be teszem, féket felengedem, szükség szerint kézifék be, majd a fesztelenített hajtásláncot teszem be P-be.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: 0510 - 2015.09.17 15:00:55
Sziasztok!

Kérdésem lenne:
2007-es P2-nél a csomagtér ajtó nyitója ( a rendszámtábla feletti műanyag elem) elkezdett lötyögni.
Könnyen orvosolható, vagy esetleg le kell bontani a belső kárpitot? Jelentkezett-e már valakinél ez a gond?

Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.17 16:45:55
Sziasztok!

Kérdésem lenne:
2007-es P2-nél a csomagtér ajtó nyitója ( a rendszámtábla feletti műanyag elem) elkezdett lötyögni.
Könnyen orvosolható, vagy esetleg le kell bontani a belső kárpitot? Jelentkezett-e már valakinél ez a gond?

Előre is köszönöm.
Le kell szedni a belső műanyagot. Sajnos erre rá kell szánni azt a 10-15 másodpercet ameddig lepattintod:) Utána belölről látod miért lötyög.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: 0510 - 2015.09.17 21:54:28
Köszi.

Ezek szerint nem nagy ördöngősség? Eltörni nem tudom?
Bocs, ha hülyeségeket kérdezek, de még nem csináltam ilyet, és kicsit parázok...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 07:17:37
Köszi.

Ezek szerint nem nagy ördöngősség? Eltörni nem tudom?
Bocs, ha hülyeségeket kérdezek, de még nem csináltam ilyet, és kicsit parázok...
Nem tudod eltörni. A legrosszabb esetben benne marad a bolha az ajtóban amit valami lapos dologgak (vajazókéssel :) ) kipiszkálsz.
A klub oldalon van fent egy videó "LED upgrade" név alatt ami ugyan a hármast mutatja de szinte ugyanaz. Ha nem vagy benne biztos, és pesten vagy, és holnap kiugrasz hozzám, akkor segíthetek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2015.09.18 08:29:07
Azért nem árt a műanyag patentokból beszerezned tartalékot. Nekem 3 patent esett be a hátsó ajtó lemezei közé és sehogy sem tudom kiszedni. Bár ezek a patentok nem az "alsó" műanyagkárpit patentjei , hanem a két szélső "oszlop" takaró patentjei voltak.
Sajnos az az ajtónyitó takaró külső elem elég gyengének készült , nekem is lötyög. Megnéztem és az egyik szélén lévő műanyag távtartó eltört. Még szerencse , hogy három 10-es anya tartja és még (ha jól emlékszem) két műanyag patent. De nekem a hátsó szárny is elég "lötyögős". Azt már nem emlékszem pontosan de legalább öt menetes-anyás "rész" tartja és nekem mind meg volt húzva mégis lötyög (nem bontottam tovább).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 09:59:26

Patentból van otthon tartalék, azért ajánlottam fel :) A szárny meg azért lötyög mert gumiágyban vannak a csavarok hogy a rezonancia ne törje darabokra amit kap ott hátul. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2015.09.18 12:29:13
Akkor még jó hogy nem bontottam tovább ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.18 14:23:17
P1 hátsó kipufogó dobnak annyi, bírt 15 évet, szép. Tudtok valamilyen alternatív megoldásról a gyári 75eFt-ja helyett?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 14:30:41
P1 hátsó kipufogó dobnak annyi, bírt 15 évet, szép. Tudtok valamilyen alternatív megoldásról a gyári 75eFt-ja helyett?
Dob vagy cső? Egyébként a hátsó helyett mondjuk bemész a proex-hez és kérsz rá egy másikat ennek töredékéért. Ha nem a dob hanem a cső törött, azt nekem tavaly 3500-ért cserélték.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.18 14:39:43
Dob ment tönkre. Köszi a tippet, máshol nagyon tanácstalanok voltak, mert 1 Bosal helyettesítőt találtak csak és abból meg nincs.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 14:50:42
Dob ment tönkre. Köszi a tippet, máshol nagyon tanácstalanok voltak, mert 1 Bosal helyettesítőt találtak csak és abból meg nincs.
Itt van 18-23k szereléssel együtt.
http://proexhaust.blogspot.co.uk/p/araink.html
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.09.18 14:56:46
ezeket ismerem,itt vannak 17kerben.;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lukit - 2015.09.18 15:20:43
Jól dolgoznak?

@kowee: köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 15:28:26
ezeket ismerem,itt vannak 17kerben.;)
:) POntosan. Nekem nagyon jól dolgoztak úgy is hogy szombat reggel hívtam fel őket és még aznak hajtottak, cseréltek nekem csövet :)
Akkor szintén rákosborzasztói márkatárs?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: 0510 - 2015.09.18 16:45:27
Nem tudod eltörni. A legrosszabb esetben benne marad a bolha az ajtóban amit valami lapos dologgak (vajazókéssel :) ) kipiszkálsz.
A klub oldalon van fent egy videó "LED upgrade" név alatt ami ugyan a hármast mutatja de szinte ugyanaz. Ha nem vagy benne biztos, és pesten vagy, és holnap kiugrasz hozzám, akkor segíthetek.

Köszi, lehet hogy valamikor élnék a felajánlott segítséggel.

Tudok neked privátot írni?
Vagy te nekem, hogy felvehessük a kapcsolatot...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.09.18 16:50:56
Jól dolgoznak?

@kowee: köszönöm.
xerintem jól és nem drágák,mondjuk én motorhoz csináltattam náluk végdobot.
meg egy martin dobba db killert.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.09.18 16:54:08
:) POntosan. Nekem nagyon jól dolgoztak úgy is hogy szombat reggel hívtam fel őket és még aznak hajtottak, cseréltek nekem csövet :)
Akkor szintén rákosborzasztói márkatárs?
nekünk is 24órán belül oldották meg a dolgot.

nem,én soroksári vagyok,csak sokat járok 17be.
meg laktam is ott 5évet több,m 10éve.
és most sajna még csak márkatárs sem vok,m eladtam a kis corimat, mazdám van most.
de 1x ezt már kitárgyaltuk,mikor féktárcsát kerestél a priusodhoz.;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 17:34:48
Köszi, lehet hogy valamikor élnék a felajánlott segítséggel.

Tudok neked privátot írni?
Vagy te nekem, hogy felvehessük a kapcsolatot...
Persze
kowee kukac kowee pont org vagy 703807711
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 17:36:07
nekünk is 24órán belül oldották meg a dolgot.

nem,én soroksári vagyok,csak sokat járok 17be.
meg laktam is ott 5évet több,m 10éve.
és most sajna még csak márkatárs sem vok,m eladtam a kis corimat, mazdám van most.
de 1x ezt már kitárgyaltuk,mikor féktárcsát kerestél a priusodhoz.;)
Jogos. Ott a pont :) Annyi nich van a fejemben hogy keverem őket :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.09.18 18:15:05
Van egy komplett p2 kipufogóm, bár a dob már nincs rajta, csak a katalizátorok :/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.18 18:35:48
Sziasztok

1 Priusom van. Minden reggel éles kerregő (hangos) hangot ad. 2-3 másodperc - től 10 percig is eltarthat. Kb 5 perc után felvillan az ABS lámpa ami később magától elalszik.Fékpedál néha felkeményedik. A hangot felvettem, ha valaki kiváncsi rá. E-mail-ben  elküldöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.18 18:58:38
Sziasztok

1 Priusom van. Minden reggel éles kerregő (hangos) hangot ad. 2-3 másodperc - től 10 percig is eltarthat. Kb 5 perc után felvillan az ABS lámpa ami később magától elalszik.Fékpedál néha felkeményedik. A hangot felvettem, ha valaki kiváncsi rá. E-mail-ben  elküldöm.

Teszteli magát a fékrendszer. Normális ha 5-6 másodpercet követően elhallgat.   A 10 perc, az brutál.   Van benne elegendő fékfolyadék?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.18 19:06:03
Igen van persze. 3 napja volt tárcsa és betétcsere,mert azt hittem hogy azért van hogy kopott a fék. Fékfolyadékot 1 hete cserélték, ami állítólag nem egyszerű mert szgépet kell rákötni ezért. Ennyire én ehhez már nem értek
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.09.18 19:10:19
Igen van persze. 3 napja volt tárcsa és betétcsere,mert azt hittem hogy azért van hogy kopott a fék. Fékfolyadékot 1 hete cserélték, ami állítólag nem egyszerű mert szgépet kell rákötni ezért. Ennyire én ehhez már nem értek
Na, akkor vissza ahol csinálták, mert valami nem jó. Toyota márkaszerviz?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.18 19:19:11
Nem márkaszervíz, de a hiba már előtte is fennállt , ezért cseréltettem fékolajat. Utánna 2 napig jó volt, de újra kezdte . Szervó hibára gyanakszom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 19:33:44
Sziasztok

1 Priusom van. Minden reggel éles kerregő (hangos) hangot ad. 2-3 másodperc - től 10 percig is eltarthat. Kb 5 perc után felvillan az ABS lámpa ami később magától elalszik.Fékpedál néha felkeményedik. A hangot felvettem, ha valaki kiváncsi rá. E-mail-ben  elküldöm.
10 perc???? AZ bezony ABS actuator hiba lesz :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.18 19:55:58
Mibe kerül ennek az alkatrésznek a cseréje?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.18 20:23:01
Tud valaki valami ügyes profit aki ki tudja cserélni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.18 21:06:06
Mibe kerül ennek az alkatrésznek a cseréje?
Jól látom hogy 1-es priusról van szó?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.19 06:29:29
Igen  az asszony szeme fénye
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.09.19 10:51:43
Igen  az asszony szeme fénye
Na akkor első körben el kellene gurulni valakihez akinek van techstream és toyota kábel, kiolvasni hogy mi hagyott nyomot a hibatárolóban. Maga az actuator cseréje nem ördöngősség, van fent az oldalon service bulletin róla, igaz hármashoz de nincs nagy különbség (a kettesével szinte megegyezik)
Utána érdemes konkrét alkatrészt keresni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bokapal - 2015.09.19 12:14:11
Ok köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.09.25 09:25:47
Sziasztok,

Tavasszal cseréltem a spirálkábelt egy kínai utángyártottra. Mostanra bizonyossá vált számomra, hogy feladta. Augusztus óta légzsákhibám van, már itt gyanakodtam, de 1-2 hete a jobb oldali gombsor is meghalt.

Nem fűlik a fogam a 25ezres gyári cseréhez, van valakinek valami jobb ötlete? 4-5eFt-ért mindig van az eBay-en ilyen, nem tudom hogy foghatnék ki egy olyat ami nem 5 hónapig működik. Valakinek nincs bevált kínai dílere erre a dologra?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.09.25 21:25:21

Senkinek semmi? Valaki pedig írta már, hogy cserélt spirtált P2-ben.

Ja és innen (http://www.aliexpress.com/store/1474142) semmiképp ne rendeljetek semmit, ez csak hulladékot küld aztán a reklamációt meg nem akarja érteni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.09.25 23:13:55
Senkinek semmi? Valaki pedig írta már, hogy cserélt spirtált P2-ben.

Ja és innen (http://www.aliexpress.com/store/1474142) semmiképp ne rendeljetek semmit, ez csak hulladékot küld aztán a reklamációt meg nem akarja érteni...

Én tavaly ilyenkor cseréltem ki, eBay-ről rendeltem, és az USA-ból jött, de most visszamenve az derül ki, hogy a forgalmazó már nem létezik.
Nem kínai darabot kaptam, hanem amerikai utángyártottat, és semmi baja egyelőre.
Nézegettem az eBay mostani kínálatát, de vagy kínából jön, vagy nem szállít magyarországra...  :wacko:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.09.26 07:44:08

Azért marha vicces egy dolog ez a spirálkábel, kínai 4eFt-tól a gyárinak mondott 65eFt-ig terjed az ebay-en. És gyakorlatilag mind ugyanaz a fröccsöntött szar, csak valószínűleg a belül lévő kábel minősége eltérő. És ez rendben is van, ha az egyikben 24karátos arany kábel van a másikban meg egyszerű alumínium? Nagyon lehúzás szaga van ennek a gyártók részéről. Nem hiszem el, hogy nem lehet ezt tényleg párezer Ft-ból legyártani normálisan.
Kértem be ajánlatot egy ismerőstől aki toyota szervízben dolgozik, kíváncsi vagyok rá ő milyen árat mond.
Néztem még a racing bazárt, ott 25-ért szerelnek be anyaggal együtt ilyet, kérdés, hogy a 3ezres kínait vagy valami mást?...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2015.09.26 10:23:10

Tuti, hogy 3e-es kínait...

Amúgy szerintem ha megállna 30e alatt a Toy gyári csere...én nem szaroznék kínai fosokkal.
Cím: P1 olajcsere az automatában
Írta: lukit - 2015.09.27 22:38:56
P1-em van, ma sikerült kicserélni az automatában az olajat. Leírom a tapasztalatokat, hogy másnak ne 5 óra legyen.

A folyamat elég egyszerű: fel kell emelni az autót, leeresztő csavart kicsavar, olajat kifolyat, csavart visszacsavar, feltölt, örül. Elvileg.

Anyaglista:

Képeket nem csináltam, bocs, tökig olajos voltam :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2015.09.28 06:07:26
Köszi ! Hasznos leírás , akinek nincs tapasztalata !
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.01 09:05:33
Tuti, hogy 3e-es kínait...

Amúgy szerintem ha megállna 30e alatt a Toy gyári csere...én nem szaroznék kínai fosokkal.
Na, megjött a toyota szervizes ismerős árajánlata a spirálkábelre. Kapaszkodjatok meg: 110 000 magyar forint. Visszakérdeztem, hogy nem írt-e el egy nullát, meg küldtem robbantott ábrát meg mindent, de tuti, hogy egy alkatrészről beszélünk és ez az. Tehát még egyszer ebayről (http://www.ebay.com/itm/Spiral-Cable-Clock-Spring-Airbag-For-TOYOTA-Tundra-Tacoma-Avalon-8430648030-NEW-/371215286553?hash=item566e27c119&vxp=mtr) 3300 Ft, és innen 110 000 Ft. Szédületes egy világban élünk. Asszem próbálok valami jobb ebay-est lőni, hátha szerencsém lesz...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.10.01 09:57:40
Asszem próbálok valami jobb ebay-est lőni, hátha szerencsém lesz...

271€ a toyoDIY-en, abból lehet következtetni, hogy nagyságrendileg mennyi is várható.
Ha USA eladótól rendelnél? igaz 10 eft, de csak normál utángyártott tán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.01 10:00:52
271€ a toyoDIY-en, abból lehet következtetni, hogy nagyságrendileg mennyi is várható.
Ha USA eladótól rendelnél? igaz 10 eft, de csak normál utángyártott tán.
10-ért találtam postával együtt USA eladótól (http://www.ebay.com/itm/Spiral-Cable-Clock-Spring-for-Toyota-Prius-Rav4-Camry-Lexus-Scion-84306-0E010-/321853594399?hash=item4aeff81b1f&vxp=mtr), 1 év garival. Ezen gondolkozom jelenleg. Kérdés ez valami jobb minőségű dolog vagy sikeresen megrendelem ugyanazt, amit kínából ingyen kiküldenek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2015.10.01 10:06:20
10-ért találtam postával együtt USA eladótól (http://www.ebay.com/itm/Spiral-Cable-Clock-Spring-for-Toyota-Prius-Rav4-Camry-Lexus-Scion-84306-0E010-/321853594399?hash=item4aeff81b1f&vxp=mtr), 1 év garival. Ezen gondolkozom jelenleg. Kérdés ez valami jobb minőségű dolog vagy sikeresen megrendelem ugyanazt, amit kínából ingyen kiküldenek.
Igen ezt nehéz megitélni... :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.02 13:02:34
Igen ezt nehéz megitélni... :hmmmm:
Konkrétan rákérdeztem, őszintén megmondta, hogy ez is kínai cucc. Bár gyanítom, hogy az eredeti toyota alkatrészt is kínában gyártják, csak ez ugye alig drágább, mint az a kínai amit kínából rendelnék - szóval szerintem ez ugyanaz, csak megjárja az usát is...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Atesz - 2015.10.03 09:24:10
Üdv! Hátha tud valaki segíteni. 2007-es Prius érdekes hibát produkál. A kiegyenlítő tartályból fogy a hűtővíz, de csak abban az esetben ha AC üzemmódban van. Látható helyen (hűtő, csövek, bilincsek környéke) nincs vízfolyás, lecsöppenés. Ha csak a fűtés megy, klíma kikapcsolva semmi, a szint nem változik. Ha a klíma be van kapcsolva 50 km-en eltűnik kb. 0,5-1 dl. Átnéztem a nekem meglévő dokumentációt (repair manual) de nem találtam összefüggést a hűtővíz és klimatizáció között. Arra gondoltam, hogy valahol a fűtő radiátor oldalán ereszthet, de nincs az utastérben "fagyálló illat" és ha csak a fűtés megy mint írtam nem változik a szint. Esetleg egy segítő ötlet? Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csucsu - 2015.10.03 09:33:30
Sziasztok!
P3 gyári zenét szeretném feljavítani, kicserélni valami normálisabb hangzásúra mert ez borzasztó!!! Van valami ötletetek tapasztalatotok hogy mire érdemes kicserélni??? Előre is köszi👍
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.10.04 08:17:23
Sziasztok!
P3 gyári zenét szeretném feljavítani, kicserélni valami normálisabb hangzásúra mert ez borzasztó!!! Van valami ötletetek tapasztalatotok hogy mire érdemes kicserélni??? Előre is köszi👍
Én a Ct200h hangrendszerére cserélem. Autóval együtt :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2015.10.04 12:51:21
Én a Ct200h hangrendszerére cserélem. Autóval együtt :)
;)
p3at el is adtad?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.10.04 22:10:59
;)
p3at el is adtad?
Elvileg már igen, de még használom, amíg nincs meg az utód Ct.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.10.05 20:12:22
Elvileg már igen, de még használom, amíg nincs meg az utód Ct.

Ürömi körforgónál én tülköltem neked, céges Kangoo-val. Láttam keresed honnan jön a kürt. ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.10.05 20:25:08
Ürömi körforgónál én tülköltem neked, céges Kangoo-val. Láttam keresed honnan jön a kürt. ::)
Akkor megnyugodtam :)
Aztán majd az új tulajnak nem ám össze-vissza integetni meg dudálni! Igaz aznap amikor megkapja a kocsit (elvileg most 7végén), leveszem a piros hátteret a logóról (ő kérte).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: domi007 - 2015.10.05 21:32:50
Sziasztok,
A családi Prius II. elkezdte enni az olajat, nem kifolyik alá, hanem elégeti (kb. 1 liter/1000km). 180ezer km van benne, lehet tudni valamit erről a motorról? Tudtommal ennek nem volt szokása ilyet csinálni, csak a ZZ szériának. Hova/kihez lehetne vinni? Sima jó Toyotás motorszerelőt ismerek, de itt ugye a hibrid rendszer miatt nem annyira egyszerű a történet, ezért sem vinném feltétlenül hozzájuk. Már bőven nem garanciás amúgy hiszen 11 éves.
Köszi előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.10.05 22:18:15

A hibrid mivolta csak a főtengely után kezdődik. Előtte egy sima láncos motor van. Egyébként cseréld le az olajat. Ez eddig mindnekinek megoldotta az olajfogyást. Milyen lötyit használtál eddig?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: domi007 - 2015.10.06 00:09:58
A hibrid mivolta csak a főtengely után kezdődik. Előtte egy sima láncos motor van. Egyébként cseréld le az olajat. Ez eddig mindnekinek megoldotta az olajfogyást. Milyen lötyit használtál eddig?

Tudom, hogy a hibrid része csak a főtengely után van, ám mivel az ismerősök inkább 4A-GE/3S-GE vonalon mozogtak eddig nem szívesen nyúlnának be a 300 V-os narancs kábelek közé, ehhez másfajta tudás kell (szerintem). A teljes sztori: elkezdte enni, egyszer csak sípolt, hogy parásan kevés van, nívópálca csontszáraz, a semmi közepén voltam gyorsan vettem a benzinkúton valamit (azt hiszem 10w-40 volt, tudom, hiba volt), utána óvatosan haza (nem nagyon hosszú volt az út azért hála égnek) majd a lehető leghamarabb rendes olajcsere Castrol 5w-40re (nem hiszek az olajmárkák közötti összeesküvés elméletekben), ugyanebből egy 4 literes flakont vettem pluszba. Kimentem vele Németországba mentem tempósan (óra szerinti 160 körülit eléggé sokat), utaztam eléggé sokat, sűrűn ellenőriztem, és hát bizony kérte az utántöltést. A kinti 3ezer km alatt majdnem 3 litert elkért a flakonból.
Közben észrevettem, hogy a kipufogó is csúnya hangot hallat, ezt sajnos bentről nem lehetett hamar észlelni a zajszigetelés miatt, meg általában zenével utazom, de olyan mintha lerakódott volna benne az olaj (de ezt már csak lehet én képzelem rá).
Ajánlották a Szentendrei úton lévő Hibrid Autó Centrum-ot, azon gondolkodtam felhívom őket a héten.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.10.06 00:36:31
A P2 leírásából:
SAE 5W−30 is the best choice, for good fuel economy, and good starting in cold weather.
If SAE 5W−30 oil is not available, SAE 10W−30 oil may be used. However, it should be replaced with SAE 5W−30 at the next oil change.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.10.06 05:23:14
Tudom, hogy a hibrid része csak a főtengely után van, ám mivel az ismerősök inkább 4A-GE/3S-GE vonalon mozogtak eddig nem szívesen nyúlnának be a 300 V-os narancs kábelek közé, ehhez másfajta tudás kell (szerintem). A teljes sztori: elkezdte enni, egyszer csak sípolt, hogy parásan kevés van, nívópálca csontszáraz, a semmi közepén voltam gyorsan vettem a benzinkúton valamit (azt hiszem 10w-40 volt, tudom, hiba volt), utána óvatosan haza (nem nagyon hosszú volt az út azért hála égnek) majd a lehető leghamarabb rendes olajcsere Castrol 5w-40re (nem hiszek az olajmárkák közötti összeesküvés elméletekben), ugyanebből egy 4 literes flakont vettem pluszba. Kimentem vele Németországba mentem tempósan (óra szerinti 160 körülit eléggé sokat), utaztam eléggé sokat, sűrűn ellenőriztem, és hát bizony kérte az utántöltést. A kinti 3ezer km alatt majdnem 3 litert elkért a flakonból.
Közben észrevettem, hogy a kipufogó is csúnya hangot hallat, ezt sajnos bentről nem lehetett hamar észlelni a zajszigetelés miatt, meg általában zenével utazom, de olyan mintha lerakódott volna benne az olaj (de ezt már csak lehet én képzelem rá).
Ajánlották a Szentendrei úton lévő Hibrid Autó Centrum-ot, azon gondolkodtam felhívom őket a héten.

Nem az összeesküvéselméletben kell hinni, hanem abban, hogy ezekbe a motorokba nem a Castrol a jó választás. Őszintén kívánom, hogy csak egy olajcsere megoldja a gondot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.10.06 06:40:39

Annyi tudás kell hozzá hogy aszongya:
1. Nyisd ki a csomagtartót.
2. Húzd ki a narancs színű biztosnsági dugót.
3. És Voilá, máris nincs áram a narancs kábelekben :)

Olaj. Érdekes a világ. Szintán a Német pályán anglia felé és vissza (az kb 3000 kilométer) szintén bezabált több mint két litert a kettesem. Nem szereti a huzamosabb nagy fordolatú hajtást (egyrészt) másrészt a Castrol Edge olajat egyébként is csipegette. Magnatec A5-el megszűnt a fogyasztás.
A kipufogóban nem rakódik le az olaj. Előbb tömítené el a katalizátrt. A hátsó dob utáni könyöknél nézz körbe. Hajlamos ott elrepedni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: domi007 - 2015.10.06 15:14:24
Ja, hogy csak ennyi a narancs kábelek sztorija? Akkor jó, mindig tanul valamit az ember  :clap:

Pontosítanám magamat: Castrol Magnatec 5w-30at kapott a kocsi, Édesapám cseréltette azért nem tudtam biztosra milyet kapott, a flakon amiből után töltögettem az is ilyen volt tehát. A könyököt megnézem, gyanús hogy akkor tényleg csak szimplán elrepedt.
Kár, hogy így utólag derül ki, hogy nem szereti annyira a nagyfordulatú hajtást akkor lehet nem nyomtam volna neki ennyire (nem kínozni szeretem az autót nyilván, de haladnom kellett).
Elképzelhető, tehát hogy nyugisabb használatban Magnatec-kel rendesen feltöltve megnyugszik? Majd most csekkolni fogjuk gyakrabban, de valahogy nincsen teljesen jó érzésem...

Köszi  válaszokat!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2015.10.16 22:06:35
Nem az összeesküvéselméletben kell hinni, hanem abban, hogy ezekbe a motorokba nem a Castrol a jó választás. Őszintén kívánom, hogy csak egy olajcsere megoldja a gondot.
Ehhez képest a márkaszervízben is ezt töltik bele...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.10.17 09:01:31
Ja, hogy csak ennyi a narancs kábelek sztorija? Akkor jó, mindig tanul valamit az ember  :clap:

Pontosítanám magamat: Castrol Magnatec 5w-30at kapott a kocsi, Édesapám cseréltette azért nem tudtam biztosra milyet kapott, a flakon amiből után töltögettem az is ilyen volt tehát. A könyököt megnézem, gyanús hogy akkor tényleg csak szimplán elrepedt.
Kár, hogy így utólag derül ki, hogy nem szereti annyira a nagyfordulatú hajtást akkor lehet nem nyomtam volna neki ennyire (nem kínozni szeretem az autót nyilván, de haladnom kellett).
Elképzelhető, tehát hogy nyugisabb használatban Magnatec-kel rendesen feltöltve megnyugszik? Majd most csekkolni fogjuk gyakrabban, de valahogy nincsen teljesen jó érzésem...

Köszi  válaszokat!
Olaj lecserélve, visszaállva normál haladásra, megszűnik az olajzabálás. Azért mondom, hogy negem is meglepett amikor végig teperve a pályán kicsit köbb mint 2000 kilométer alatt másfél liter minimum eltünt. Utána hazajöttünk és a rendes periódusok visszaálltak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.10.17 16:24:23
Ehhez képest a márkaszervízben is ezt töltik bele...

Nem mindenütt.  Nekem nem fáj.  De én biztosan nem tenném bele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: domi007 - 2015.10.24 01:28:14
Nem mindenütt.  Nekem nem fáj.  De én biztosan nem tenném bele.

Rendben. Mi legyen helyette? Liquimolly? Motul? Mobil1? Mittomén? Kérlek ajánlj valamit, ne csak ne ajánlj valamit  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.10.24 07:40:14
Rendben. Mi legyen helyette? Liquimolly? Motul? Mobil1? Mittomén? Kérlek ajánlj valamit, ne csak ne ajánlj valamit  ::)

Nézd, én a Priusba az Eneos 0W-20-as olaját teszem.  A Scenicbe annó Elf 5W-40 tettem, a Mazdába jelenleg is Mobil3000 5W-40 megy.
A Daihatsuba meg LM 10W-40 ment.

Én nem vagyok olajguru, de igyekszem az adott kocsinak a legjobban megfelelő olajat használni. Ugyan a gyári ajánlás nem szentírás, de nekem már meggyőző, hogy a gyártó hajlandó volt az adott olajfajtával foglalkozni és minősítést adni neki. A hosszú távú tapasztalatom is igazolta ezen tézist.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.25 14:58:50
Sziasztok,
Egy ideje menet közben (nem fékezésnél) nyikorog a fékem, olyan volt a hangom, mintha toltak volna egy öreg talicskát. Tavasszal megnéztük és elég jó állapotban voltak a fékbetétek. Most már nagyon idegesített a nyikorgás és vettem féktisztítót meg leszedtem a kereket, hogy ránézzek mi nyikoroghat meg gondoltam kitakarítom hátha segít. Ez láttam. (http://1drv.ms/1kF0PNw) Jól látom, hogy a belső fékbetétem még szinte új a külső pedig majdhogynem kopott? Ez féknyereg berohadás, jól tippelek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.10.25 17:10:59
Az lehet. Meg kell kenni fékzsírral a csúszócsapokat. Az enyém is ilyen volt, csak nem ennyire. Nálam a fékdugattyú tömítése sérült. Már megvettem a javítókészletet, de még nincs kicserélve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.26 18:24:43
Az lehet. Meg kell kenni fékzsírral a csúszócsapokat. Az enyém is ilyen volt, csak nem ennyire. Nálam a fékdugattyú tömítése sérült. Már megvettem a javítókészletet, de még nincs kicserélve.
Hol vetted, mennyi volt?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.10.27 07:38:16
Egy ideje menet közben (nem fékezésnél) nyikorog a fékem, olyan volt a hangom, mintha toltak volna egy öreg talicskát. Tavasszal megnéztük és elég jó állapotban voltak a fékbetétek. Most már nagyon idegesített a nyikorgás és vettem féktisztítót meg leszedtem a kereket, hogy ránézzek mi nyikoroghat meg gondoltam kitakarítom hátha segít. Ez láttam. (http://1drv.ms/1kF0PNw) Jól látom, hogy a belső fékbetétem még szinte új a külső pedig majdhogynem kopott? Ez féknyereg berohadás, jól tippelek?
Sajna köztudott, h alkalmanként ennek megelőzése érdekében kell néha nagyokat is fékezni, h megdolgoztasd a fékmunkahengert.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.27 07:40:31
Sajna köztudott, h alkalmanként ennek megelőzése érdekében kell néha nagyokat is fékezni, h megdolgoztasd a fékmunkahengert.
Igen, ennek tudatában is vagyok a kezdetek óta. Úgy látszik nem elégszer csináltam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.10.27 23:43:04
Hol vetted, mennyi volt?

http://alkatresz.forensis.hu/webaruhaz/htmls/autotipus/toyota/prius/prius_ferdehatu_nhw20_2003_08_2009_03/17711/fekberendezes/feknyereg_alkatreszek/javitokeszlet_feknyereg/elso?gyakori= (http://alkatresz.forensis.hu/webaruhaz/htmls/autotipus/toyota/prius/prius_ferdehatu_nhw20_2003_08_2009_03/17711/fekberendezes/feknyereg_alkatreszek/javitokeszlet_feknyereg/elso?gyakori=)

http://www.bardiauto.hu/webshop/felszerelesi-cikkek/szerelesi-segedanyagok/fekbetet-zajcsokkento/-CERATEC (http://www.bardiauto.hu/webshop/felszerelesi-cikkek/szerelesi-segedanyagok/fekbetet-zajcsokkento/-CERATEC)

Én a javítókészletet is a Bárdinál vettem, csak most a fentit gugliztam hirtelen. Az 54-es a jó méret.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.28 08:35:33

Köszi az infót, akkor ezek úgy látom csak ilyen gumialkatrészek. Egyébként, ha jól emlékszem nálam ezek a porvédő gumik jó állapotúak, de akkor megnézem jobban és ha kell akkor rámegyek a témára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: beni7 - 2015.10.28 08:55:18
Én vettem parafin olajat és egy fecskendő tűvel a porvédő gumi alá nyomtam (persze úgy hogy nem szúrjuk át), majd megjárattuk egy kicsit , a végén már kézzel is visszalehetett nyomni a hengert. Ha nincs nagyon berohadva ki lehet próbálni.

Köszi az infót, akkor ezek úgy látom csak ilyen gumialkatrészek. Egyébként, ha jól emlékszem nálam ezek a porvédő gumik jó állapotúak, de akkor megnézem jobban és ha kell akkor rámegyek a témára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.10.28 09:02:59
Én vettem parafin olajat és egy fecskendő tűvel a porvédő gumi alá nyomtam (persze úgy hogy nem szúrjuk át), majd megjárattuk egy kicsit , a végén már kézzel is visszalehetett nyomni a hengert. Ha nincs nagyon berohadva ki lehet próbálni.
Köszi, ha leszedtem azért megnézem azt is, bár én azt tippeltem, hogy csak a csúszócsapok miatt kopik féloldalasan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.11.04 21:49:48
Aki cserélt(etett) már kerékcsapágyat, hol és mennyiből úszta meg?
Egy hete morog a jobb első, talán kicsit a bal is. :-(
Ez jó lehet nekem?
http://www.ebay.com/itm/FRONT-WHEEL-HUB-BEARING-FOR-LEXUS-CT200H-TOYOTA-PRIUS-ZVW30-ZVW35-2009-/121788358054?hash=item1c5b26dda6:g:CEcAAOSwu4BV0HZU
(http://i.ebayimg.com/images/g/xKoAAOSwgQ9V0HZU/s-l500.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2015.11.05 08:50:55
Vagy ez?
https://the-filtershop.com/spd/RUVILLE_6981-3/Kerekcsapagy-keszlet-Toyota-Prius-RUVILLE
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.11.05 08:56:42
Aki cserélt(etett) már kerékcsapágyat, hol és mennyiből úszta meg?
Egy hete morog a jobb első, talán kicsit a bal is. :-(
Én P2-n cseréltettem, FAG-ot rakattam be amit egyik ismerősöm igen nagy bárdis kedvezményével 23-ért tudtam megszerezni. A beszerelés 14 volt, volt vele szívás a szerelőm szerint.
8ekm-t mentem azóta vele, gond még nincs (kopp-kopp).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: djnaar1 - 2015.11.05 12:05:13
Kedves Kollégák!

A minap egy autószerelőnél jártam, h ki kellene cserélni a váltó olajat. Valami autószerelő programot mutatott a számítógépén, ami egy leírást ad arról hogy a PII-nél hogyan kell.
A program a leeresztő és a feltöltő csavarokon kívül megemlít egy maintenance módot, amit a váltó üresbe állításával+ 2x fékezéssel (nem emléxem pontosan már a kódra) kell eszközölni. Miután leengedték az olajat, s feltöltötték az újjal, megint be kell lépni a main...módba, járatni 30mp-t majd leállítani és leengedni a friss olajat...és feltölteni újabb 3,6 literrel...s így van kész. Gyakorlatilag 2x cseréli az olajat, nyilván dupla mennyiséggel...

Szerintetek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: djnaar1 - 2015.11.05 12:11:06
Továbbá, még 1 kérdés:

A Mannol ATF WS a gyártói spec. alapján teljesíti a totoya atf ws-t...mégis 1500ft körül van literje...
Van aki ilyet rak bele?
Az Eneos eco atf-je 2x ennyibe kerül...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.11.05 12:18:14
Továbbá, még 1 kérdés:

A Mannol ATF WS a gyártói spec. alapján teljesíti a totoya atf ws-t...mégis 1500ft körül van literje...
Van aki ilyet rak bele?
Az Eneos eco atf-je 2x ennyibe kerül...
Elvileg megfelel a Toyota WS szabványnak ahogy látom.
http://mannol.de/imgbank/Image/public/cat_pdf/flipping%20catalogues/lubricants%20&%20fluids/flipbook/lubricants%20&%20maintenance%20fluids.pdf
A lecseréléskor nem kell semmit sem maintenance módba tenni. Az durva is lenne ugyanis maintenance módban járatja a motort és a PSD-t ami közben leengedni az olajat annyi mint olaj nélkül futni nagyni. Semmi mágia nincs benne. Csak a két csavart kell kiszedni de óvatosan mert van ott még egy harmadik azonosan kinéző csavar is ami meg a hűtőfolyadékot engedi le :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.11.05 12:19:48
Elvileg megfelel a Toyota WS szabványnak ahogy látom.
..bár őszintén szólva én inkább maradok a bevált eneosnál. 90k kilométerre lebontva nem lényeges (szerintem) a különbség.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kertesz7 - 2015.11.06 08:06:13
Üdv Mindenkinek

Autókerékpár vásárlás előtt állok a III-as vagy + lenne a cél és taxiként használnám. Jellemzően az itthoni kínálatban gyanúsan kevés futott km. van elemben a külföldi oldalon hirdetett darabokkal, ahol nem ritka a 300 000 km fölötti futásteljesítmény. Kérdés a következő: van-e tapasztalata valakinek magasabb km futású autóval? Pl: 3-4-500 000 km fölött, mert ugye ha veszek egy 200 000-250 000 km futottat egy pár év alatt hip-hop 4-500 000 lesz benne és egy normál üzemű autónál azért ott vannak már kiadások bőszen a forgó-kopó alkatrészeken kívül is. Előre is köszi a segítőkész válaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2015.11.06 09:29:03

Már másodszor olvasom: autókerékpár. Az elsőnél azt gondoltam, telefon átírta.
Mi az???  :eek:

Oké, biztos bennem van a hiba, csak nem hallottam így még soha  :D
Bár ha van motorkerékpár, így lehet autókerékpár is  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2015.11.06 14:39:59
Vagy motorkétkerékpár.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.07 16:31:37
Sziasztok!

Többször szó volt már itt a kis akksi kompatibilitásról... Én tegnap sikeresen kicseréltem az enyémet, (P2-2008 USA) ha valakit érdekel egy jó árú lehetőség most egy teljesen kompatibilis (az eredetivel mindenben megegyező) darabot találtam, szállítással együtt 17.400.- Ft.

https://alkatreszek.hu/akkumulator_bosch_s4_45ah_bosch_akku/0092s40220_sz

Maga a csere se volt bonyolult, 20 percig is csak azért tartott, mert a nagy akkumulátor ventilátorának kivezető cső darabját is le kell szedni, ennek a kiemelésekor a csőre csatlakozó külső zsalus elem - ami két oldalt négy patent füllel van rögzítve - beesett a lemezváz és a külső műanyag burkolat közé, és ennek a kibányászása eltartott egy ideig. (Mivel a külső burkolatot nem akartam megbontani.)
Az akku tartósságáról természetesen nem tudok nyilatkozni, de talán majd egy olyan 5-6 év múlva jelentem. Remélem.

Plusz egy tapasztalat, talán jól jön másoknak is: Ha az elindításkor a nagy piros háromszög is felvillan egy időre, lehet, hogy azt jelzi, hogy a kis akksi töltöttsége kevés. A cserére ugyanis azért lett szükség, mert néhány napig olyan használatban volt része a járműnek, hogy négy-öt elindulás mellett 6-800 méteres utakat tettünk meg, és az éjszakai mínuszok ellenére szegény gépezet kénytelen volt a szabad ég alatt parkolni. Emiatt azután kétszer is beintett nekem a Power gomb megnyomásakor, szerencsére volt bikázási lehetőségem.

Amikor rendesen feltöltöttem az akksit, akkor bekapcsoláskor nem villant fel a háromszög, de sajnos már nem sokáig tudta tartani az erőt. (Nem csoda, az eredeti gyári volt benne, tehát minimum 6 éves.) Eddig azért nem vettem észre a gyengeségét, mert egyrészről az autó garázsban alszik, másrészt nem használtam ilyen extrém körülmények között.

Ennyi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.11.07 18:09:38
az eredetivel mindenben megegyező

A gyári eredeti AGM, ez lötyögős, tehát nem egyezik meg mindenben. (Én is lötyögősre cseréltem.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.11.07 18:25:50
Maga a csere se volt bonyolult,
A szellőztetést hogyan lehetett megoldani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.07 19:06:04
A gyári eredeti AGM, ez lötyögős, tehát nem egyezik meg mindenben. (Én is lötyögősre cseréltem.)

... hát nem tudom, hogy mit jelent a lötyögős, ennek minden mérete egyezik azzal amit kiszedtem, és nem kellett semmit alakítani a rögzítéshez. Arra viszont ezek után nem esküszöm meg, hogy tényleg eredeti volt-e, sajnos nem fényképeztem le, és már elvitték, de sok sok japánnak tűnő jel volt rajta....

A szellőztetést hogyan lehetett megoldani?

Mire gondolsz? Ha arra a kis csövecskére, amit az akksi oldalsó lyukjába kell bedugni - egy amerikai videóban láttam, hogy kellene lennie valami ilyennek - az nem volt benne.

Ez baj?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OldPiet - 2015.11.07 19:10:05
Már másodszor olvasom: autókerékpár. Az elsőnél azt gondoltam, telefon átírta.
Mi az???  :eek:

Oké, biztos bennem van a hiba, csak nem hallottam így még soha  :D
Bár ha van motorkerékpár, így lehet autókerékpár is  :hmmmm:
És az autókerékpárnak hány kereke van 2? :hmmmm: vagy duplakerékpár? :wacko: az 4 :devil:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.11.07 19:10:22
Az AGM azt jelenti, üvegszálas paplanban van felitatva az elektrolit, míg a hagyományos, amit lötyögősnek hívok, folyadékként tartalmazza. Baleset esetén van jelentősége, ha összetörik az akku háza, akkor kifolyik a sav.

A szellőzőcső valamennyire fontos, mert ha nincs, akkor a töltéskor képződő hidrogéngáz a csomagtartó, és így az utastér légterébe kerül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.07 19:18:36
Az AGM azt jelenti, üvegszálas paplanban van felitatva az elektrolit, míg a hagyományos, amit lötyögősnek hívok, folyadékként tartalmazza. Baleset esetén van jelentősége, ha összetörik az akku háza, akkor kifolyik a sav.

A szellőzőcső valamennyire fontos, mert ha nincs, akkor a töltéskor képződő hidrogéngáz a csomagtartó, és így az utastér légterébe kerül.

:lol: :lol: :lol:

Én meg azt hittem, hogy a méretre érted a "lötyögős"-t!

Hát a hidrogént valóban jó lenne elvezetni, emlékszem, volt az alsó lemezen egy lyuk, pontosabban mintha egy 8-as anya lenne odahegesztve, talán az a kivezető? Egyszerűen egy csővel össze kell kötni az akksin lévő lyukkal? Jut eszembe, mindkét oldalon van az akksi oldalán lyuk, de az egyik oldaliban egy kis piros dugó van!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: andras69 - 2015.11.07 19:21:07
És az autókerékpárnak hány kereke van 2? :hmmmm: vagy duplakerékpár? :wacko: az 4 :devil:

Én is kíváncsian figyelem, hogy mi ez az "autokerékpár". :hmmmm:

"Nálam" is a kerékpár kétkerekű! Lehet lábhajtásos, kézi hajtásos, elektromos meghajtású, belsőégésű motoros)
A motorkerékpárnak is két kereke van! De kétkerekű priusról még nem hallottam... :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.11.07 20:11:17
Itt látható a szellőzőcső elvezetése:

(http://i.snag.gy/wrTa2.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.07 20:17:35
Itt látható a szellőzőcső elvezetése:

(http://i.snag.gy/wrTa2.jpg)

Ok, ez sokat segít, majd kitalálok valamit. Egy ilyen alkatrészt valószínűleg nem lehet - nem érdemes - beszerezni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2015.11.07 21:08:07
arra a kis csövecskére, amit az akksi oldalsó lyukjába kell bedugni -
Igen, amit Edk bekarikázott, saválló cső a durranó gáz elvezetésére.
Azért kérdeztem, mert a gyári csövet a nem eredeti akkuk többségéhez hozzá kell faragni.

Az pólusokat érdemes rézpasztázni az akkusaruk ráhelyése előtt. Oxidáció t akadályozza, vezető képességet javítja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.07 21:23:18
Ok, köszi a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2015.11.07 22:23:44
Az AGM azt jelenti, üvegszálas paplanban van felitatva az elektrolit, míg a hagyományos, amit lötyögősnek hívok, folyadékként tartalmazza. Baleset esetén van jelentősége, ha összetörik az akku háza, akkor kifolyik a sav.

A szellőzőcső valamennyire fontos, mert ha nincs, akkor a töltéskor képződő hidrogéngáz a csomagtartó, és így az utastér légterébe kerül.

Ezert nagyon fontos a gyarival megegyezo, AGM akkut venni a Priusba, mivel az utastérben van az akku! Baleset eseten ez nagyon fontos!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: djnaar1 - 2015.11.08 13:33:19
Sziasztok,

Meg tudnátok mondani, h ez mi pontosan?Vmi update v. csere?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.11.08 19:09:29
Sziasztok,

Meg tudnátok mondani, h ez mi pontosan?Vmi update v. csere?
Érdekes. Az az alkatrész szám nem szerepel az alkatrész katalógusban. Szóval passz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2015.11.08 19:23:28
Nos, a héten a mi II-es Priusunkat is elérte a kerékcsapágy végzet. A bal első adta meg magát. Egészen fura kerregő, krákogó hangot adott, és kezdetben csak teljesen kitekert kormánynál, de egyenesben nem. A szerelő el se hitte először, hogy kerékcsapágy ilyen hangot képes kiadni (nem morgott). FAG került bele végül, a kocsiban (minimum :)) 220k km van egyébként.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2015.11.09 16:11:00
Igen, amit Edk bekarikázott, saválló cső a durranó gáz elvezetésére.
Azért kérdeztem, mert a gyári csövet a nem eredeti akkuk többségéhez hozzá kell faragni.

Nem kell hozzáfaragni. P3-nál biztosan nem (saját tapasztalat), de a német wiki szerint P2-nél se:

http://www.priuswiki.de/index.php?title=12V-Batterie#Prius_II

A BMW-nél lehet venni egy toldó-könyökcsövet, ami belemegy az akksiba és a szellőzőcsőbe is. Én a P3-hoz itt Bécsben vettem az egyik BMW-dealernél, kemény 1,67€-ba került. :) Teljesen korrektül passzol, nem kell McGyverbe lemenni az akkucsere miatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2015.11.09 16:36:17
Achtung: Während im Prius II mit Smartkey-System Batterien mit 23 cm Länge verwendet werden können, haben Modelle in Standardausstattung teilweise einen schmaleren Halter, der für die ältere, ca. 19 cm breite Batterie ausgelegt ist.

Ha ezt a csere előtt olvasom, nem kellett volna visszavinnem és kicseréltetnem a 45Ah-s akkut 35-ösre, mert nem fér be a nagyobb...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.09 16:54:39
Nem kell hozzáfaragni. P3-nál biztosan nem (saját tapasztalat), de a német wiki szerint P2-nél se:

http://www.priuswiki.de/index.php?title=12V-Batterie#Prius_II

A BMW-nél lehet venni egy toldó-könyökcsövet, ami belemegy az akksiba és a szellőzőcsőbe is. Én a P3-hoz itt Bécsben vettem az egyik BMW-dealernél, kemény 1,67€-ba került. :) Teljesen korrektül passzol, nem kell McGyverbe lemenni az akkucsere miatt.
Köszi a tippet, utána járok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2015.11.13 18:32:12
Kedves Kollégák!

A minap egy autószerelőnél jártam, h ki kellene cserélni a váltó olajat. Valami autószerelő programot mutatott a számítógépén, ami egy leírást ad arról hogy a PII-nél hogyan kell.
A program a leeresztő és a feltöltő csavarokon kívül megemlít egy maintenance módot, amit a váltó üresbe állításával+ 2x fékezéssel (nem emléxem pontosan már a kódra) kell eszközölni. Miután leengedték az olajat, s feltöltötték az újjal, megint be kell lépni a main...módba, járatni 30mp-t majd leállítani és leengedni a friss olajat...és feltölteni újabb 3,6 literrel...s így van kész. Gyakorlatilag 2x cseréli az olajat, nyilván dupla mennyiséggel...

Szerintetek?

Marhaság! Van ilyen a szerelők programjaiban, ahogy mondod. A fékezgetést, járatást nekem is csinálta a szerelőm, de ezzel gyakorlatilag a váltóban rekedő olajat járatta csak ki.
Ennyire nem bonyolult...Természetesen csak egy olajcsere van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2015.11.13 18:33:57
Elvileg megfelel a Toyota WS szabványnak ahogy látom.
http://mannol.de/imgbank/Image/public/cat_pdf/flipping%20catalogues/lubricants%20&%20fluids/flipbook/lubricants%20&%20maintenance%20fluids.pdf
A lecseréléskor nem kell semmit sem maintenance módba tenni. Az durva is lenne ugyanis maintenance módban járatja a motort és a PSD-t ami közben leengedni az olajat annyi mint olaj nélkül futni nagyni. Semmi mágia nincs benne. Csak a két csavart kell kiszedni de óvatosan mert van ott még egy harmadik azonosan kinéző csavar is ami meg a hűtőfolyadékot engedi le :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2015.11.13 18:37:24

90 ezer kilométert nem szalad évente az ember átlagos használat mellet. Kár filléreskedni az Eneos olajjal. Ennyit megérdemel a jószág! ::) Én is 3000-ért vettem literjét.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: MGM086 - 2015.11.18 05:09:16
sziasztok,

végig bongeszve az elmult 61 oldalt nem talaltam valaszt, valoszinuleg nem gyakori hiba, ugyhogy felteszem a kerdest.
2011es eu prius 3. márciusban vettem mostanáig semmi izzo probléma, de kb 3hete nem tudom mi lelte. kiegett a bal elso tompított fényszorom, kicseréltem olyanra amit kivettem belole, (HELLA H11 12V 55W), akkor már mindjárt gyorsan a jobb oldalt is (eljaras kicsit nagyobb szivas :)). aztan kb egyszerre a 2 első helyzetjelzo is. aztan a bal elso megint (csere) tegnap bal ismet, majd ma este a jobb elso is. helyzetjelzok szinten. azért ez 3 hét leforgasa alatt kicsit megviselte az idegeimet...  :surrender:

(kozben hatul minden gromek)

valami otlet esetleg? abszolut nem vagyok hozzaerto, lehet, hogy teljesen trivialisan megse ez a tipus jo bele? de akkor mitol muzsikalt vigan ki tudja mikortol mostanaig?!...

koszonom a valaszaitokat
Mate
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.11.18 05:24:47

A világítás topikban ki lett ez már tárgyalva régebben.  Sok oka lehet.  Véleményem szerint nem a kocsi hibája, vagyis nem a hálózati oldalon kell a hibát keresni. 
Inkább az izzó minőségében. Nem tudom, hogy hol vetted az izzót, de erősen gyanítom, hogy nem igazi Hella izzó, ami ilyen gyorsan kiég. Ugyanakkor arról sincsen infóm, hogy milyen körülmények között használod a kocsit, ugyanis ezek a H7-es izzók, nem szeretik a nagy rázkódást, lévén elég vékony az izzószáluk egyéb okok miatt.  Mivel írtad, hogy egyéb izzók rendben vannak, így első körben azt mondanám, hogy vegyél megbízható helyről márkás izzót, azzal nem lehet félrenyúlni. pl: vilagitas.eu  Én az Osram NBU-t ajánlanám, ez most jelenleg az izzók "teteje", már amit a H7-ből ki lehet hozni a mai technika mellett.  Tudni kell, hogy ez az izzó használattól függően  fél év- egy év időtartamra garantálja a működését. Én még nem hallottam panaszt rá.  Ha sokat jársz tompított köteles területen, akkor javasolom a DRL felszerelését, szintén nem a gagyi kategóriából. Az Osram termékek itt is garanciát jelentenek. A DRL alkalmazásával a tompított izzók élettartama valóban jelentősen meghosszabbítható.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.11.18 08:42:17
sziasztok,

végig bongeszve az elmult 61 oldalt nem talaltam valaszt, valoszinuleg nem gyakori hiba, ugyhogy felteszem a kerdest.
Tudom hülye kérdés, de nem fogtad meg véletlenül a búrát? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagrol - 2015.11.18 13:33:58
Sziasztok!
Három hete vettem egy 3-as Priust, Executive, 2013-as.
Vétel előtt volt márkaszervizben, hibridteszt, rétegvizsgálat, stb, úgy tűnik minden rendben, azóta már olajcserét is csináltattam (márkaszerviz). Sőt már téligumi van rajta új 16"-os acéltárcsával.
Tegnap viszont előkerült egy hangjelzés, ami - ha jól hallom -  a hangszóróból jön. Rendszertelen időközönként, menet közben egy dupla csippanás, a bal oldali hangszóróból (mivel ugye a bal oldalon ülök lehet hogy másik oldalon is megvan, de onnan én egyáltalán nem hallom). Sem a műszerfal, sem a touchscreen nem mutat semmi különöset. És a működés is rendben van egyébként, 4,9-es fogyasztás.
Már átolvastam a manual-okat, de nincs ilyen jelenségről szó.
Felmerült bennem, hogy talán keréknyomás szenzor? Vagy a bluetooth észlel valamit?
Ne kíméljetek! :)
R

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: MGM086 - 2015.11.18 14:22:25
A világítás topikban ki lett ez már tárgyalva régebben.  Sok oka lehet.  Véleményem szerint nem a kocsi hibája, vagyis nem a hálózati oldalon kell a hibát keresni. 
Inkább az izzó minőségében. Nem tudom, hogy hol vetted az izzót, de erősen gyanítom, hogy nem igazi Hella izzó, ami ilyen gyorsan kiég. Ugyanakkor arról sincsen infóm, hogy milyen körülmények között használod a kocsit, ugyanis ezek a H7-es izzók, nem szeretik a nagy rázkódást, lévén elég vékony az izzószáluk egyéb okok miatt.  Mivel írtad, hogy egyéb izzók rendben vannak, így első körben azt mondanám, hogy vegyél megbízható helyről márkás izzót, azzal nem lehet félrenyúlni. pl: vilagitas.eu  Én az Osram NBU-t ajánlanám, ez most jelenleg az izzók "teteje", már amit a H7-ből ki lehet hozni a mai technika mellett.  Tudni kell, hogy ez az izzó használattól függően  fél év- egy év időtartamra garantálja a működését. Én még nem hallottam panaszt rá.  Ha sokat jársz tompított köteles területen, akkor javasolom a DRL felszerelését, szintén nem a gagyi kategóriából. Az Osram termékek itt is garanciát jelentenek. A DRL alkalmazásával a tompított izzók élettartama valóban jelentősen meghosszabbítható.

Koszonom a gyors valaszt. Az izzok kivetel nelkul az unixnal lettek vasarolva, az a lehetoseg, hogy ne lennenek eredetiek nem jutott eszembe. Az viszont teny, hogy az auto 90%ban Budapest belteruleten van hasznalva atlagosan havi 5.000km-t, kizarolag ejszaka... Mielott akkor komolyabban szerviz latogatason tornem a fejem ezugyben, megfogadom a tanacsot es vetelezek bele h11es osram NBU-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: MGM086 - 2015.11.18 14:25:23
Tudom hülye kérdés, de nem fogtad meg véletlenül a búrát? :)

A lehetosegekhez kepest korultekintoen probaltam behelyezni, lehet hogy esetleg hozzaertem, nade ennyiszer biztos nem...:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.11.18 19:34:43
A lehetosegekhez kepest korultekintoen probaltam behelyezni, lehet hogy esetleg hozzaertem, nade ennyiszer biztos nem...:)

Tökmind1, az egy érintés is halálhoz vezet
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.11.18 19:35:35
Koszonom a gyors valaszt. Az izzok kivetel nelkul az unixnal lettek vasarolva, az a lehetoseg, hogy ne lennenek eredetiek nem jutott eszembe. Az viszont teny, hogy az auto 90%ban Budapest belteruleten van hasznalva atlagosan havi 5.000km-t, kizarolag ejszaka... Mielott akkor komolyabban szerviz latogatason tornem a fejem ezugyben, megfogadom a tanacsot es vetelezek bele h11es osram NBU-t.

Az Unix nem kifejezetten "izzóbolt", maradjunk ennél. ;) 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: MGM086 - 2015.11.18 20:11:52
Tökmind1, az egy érintés is halálhoz vezet

Nyilvan, tisztaban vagyok vele, de minden egyes cserenel tuti nem nyultam hozza rosszul.
Nem merult fel bennem, hogy az unix altal forgalmazott hella izzo nem az aminek latszik :D, de koszonom akkor szerzek a vilagitas.eu-tol egy par osramot es kiderul. Koszonom megegyszer
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.11.19 05:21:15
Nyilvan, tisztaban vagyok vele, de minden egyes cserenel tuti nem nyultam hozza rosszul.
Nem merult fel bennem, hogy az unix altal forgalmazott hella izzo nem az aminek latszik :D, de koszonom akkor szerzek a vilagitas.eu-tol egy par osramot es kiderul. Koszonom megegyszer
Regelj kedvezményért!!!!  :surrender:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2015.11.19 21:53:37
Sziasztok!
Három hete vettem egy 3-as Priust, Executive, 2013-as.
Vétel előtt volt márkaszervizben, hibridteszt, rétegvizsgálat, stb, úgy tűnik minden rendben, azóta már olajcserét is csináltattam (márkaszerviz). Sőt már téligumi van rajta új 16"-os acéltárcsával.
Tegnap viszont előkerült egy hangjelzés, ami - ha jól hallom -  a hangszóróból jön. Rendszertelen időközönként, menet közben egy dupla csippanás, a bal oldali hangszóróból (mivel ugye a bal oldalon ülök lehet hogy másik oldalon is megvan, de onnan én egyáltalán nem hallom). Sem a műszerfal, sem a touchscreen nem mutat semmi különöset. És a működés is rendben van egyébként, 4,9-es fogyasztás.
Már átolvastam a manual-okat, de nincs ilyen jelenségről szó.
Felmerült bennem, hogy talán keréknyomás szenzor? Vagy a bluetooth észlel valamit?
Ne kíméljetek! :)
R

Nem nyulsz a valtokarhoz? Akkor pittyen kettot
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagrol - 2015.11.20 08:07:25
Nem nyulsz a valtokarhoz? Akkor pittyen kettot
Nem piszkálom a váltókart. A rázkódást érezheti?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Potozs - 2015.11.20 11:02:55
Üdv mindenkinek! Szerintem csak a rádiót hallod ahogy sávot vált...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2015.11.21 21:54:46
Nem piszkálom a váltókart. A rázkódást érezheti?

Elvbben nem
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.11.22 13:30:36
Most, hogy bejött a hidegebb idő, azt vettem észre, hogy ha bele megyek egy kátyúba, akkor valami bal oldalon zörög. Mintha a belső részben lenne, a műszerfal és a szélvédő találkozásánál vagy valahol azon a környéken. Próbáltam leengedett ablakkal lassabban, kihajolva, de úgy nem zörög. Nagyobb sebességgel meg már akkora a szélzaj, hogy nem hallom... :( Nem fémes zörgés ez és nem is futómű zörgésre hasonlít. Mintha két műanyag ütődne össze, vagy mintha egy hidegtől megkeményedett vezeték ütődik oda valahová. Valakinek valami ötlet, hogy mi okozhatja? Nagyon idegesít, hogy megzavarja a csendet. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.22 14:45:04
A szélvédő és az ajtó közötti kis oldal-ablak alatti műanyag rács lötyögése okozott nekem ilyen hangot. Pici szivacs-darab segít!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2015.11.22 17:20:49
Most, hogy bejött a hidegebb idő, azt vettem észre, hogy ha bele megyek egy kátyúba, akkor valami bal oldalon zörög. Mintha a belső részben lenne, a műszerfal és a szélvédő találkozásánál vagy valahol azon a környéken. Próbáltam leengedett ablakkal lassabban, kihajolva, de úgy nem zörög. Nagyobb sebességgel meg már akkora a szélzaj, hogy nem hallom... :( Nem fémes zörgés ez és nem is futómű zörgésre hasonlít. Mintha két műanyag ütődne össze, vagy mintha egy hidegtől megkeményedett vezeték ütődik oda valahová. Valakinek valami ötlet, hogy mi okozhatja? Nagyon idegesít, hogy megzavarja a csendet. :)

Nálam ez volt a gond és a megoldás:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=132659741&t=9020254
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.11.22 18:07:39
Megvizsgáltam amit mondotok, nekem a kisablak meg sem moccan... Viszont a sárvédő az A oszlop felöli részen ha nyomkodom kézzel, akkor tud mocorogni. Nevergreen hová tetted a szivacsot?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.22 18:38:29
A kis ablak szellőzőjének csonkján eredetileg is van egy szivacsgyűrű, ez nekem valamilyen okból teljesen bekeményedett. Ezt cseréltem ki, és megszűnt a kopogás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2015.11.22 18:53:30
Holnap szétszedem, megnézem mi a helyzet a műanyag alatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2015.11.22 19:06:30
Nem biztos, hogy szét kell szedni, ha megkopogtatod az ujjaddal, kiderül, hogy ő zörög-e...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagrol - 2015.11.30 10:56:51
Üdv mindenkinek! Szerintem csak a rádiót hallod ahogy sávot vált...

Sziasztok!
Kifigyeltem, hogy konkrét helyeken pittyeg, olyan mintha pl. radart érzékelne .
M1/M7 közös szakasz, BP-en belül több helyen, vidéken nem jellemző.

Köszi a válaszokat!
R
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.11.30 11:21:11
Sziasztok!
Kifigyeltem, hogy konkrét helyeken pittyeg, olyan mintha pl. radart érzékelne .
M1/M7 közös szakasz, BP-en belül több helyen, vidéken nem jellemző.

Köszi a válaszokat!
R

Nincs a navinak speedcam funkciója?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2015.12.01 14:40:22
Nincs a navinak speedcam funkciója?

Nem 'tom, de az enyém is pittyeg. Igaz én Waze-t használok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.01 18:34:04
Nem 'tom, de az enyém is pittyeg. Igaz én Waze-t használok.

Szintén Waze párti vagyok...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.12.02 10:38:19
Nincs a navinak speedcam funkciója?
A beépített naviban nincs speedcam funkció, a képernyő érintését jelezheti pittyegéssel, nem lehet, hogy az érintőképernyő kontakthibás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.02 11:30:03
A beépített naviban nincs speedcam funkció, a képernyő érintését jelezheti pittyegéssel, nem lehet, hogy az érintőképernyő kontakthibás?

Mintha az enyémben lenne....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.12.02 12:00:42
Mintha az enyémben lenne....
:eek:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2015.12.02 12:15:58
Sziasztok!
Új vagyok a fórumon, mint újdonsült Prius tulajdonos. Tegnap vettem egy 2004-es, II-es Priust.
A problémám a következő.: Valamikor estefelé, egy indítás után a kijelző nem találta a kapcsolatot a rendszerrel. Vagyis az ábrán azt mutatta, hogy forognak a kerekek, de a folyamatnyilakat már nem.
Kb egy óra múlva egyszercsak megint beugrott és minden jó volt. Aztán ma reggel megint csak az ábra a nyilak nélkül. Próbáltam mást is vezérelni az érintőképernyőről (klíma, audió) de azt írta, hogy nincs kapcsolat a rendszerrel. Tapasztalt már valaki ilyet? Van rá valami megoldás? Nagyon meg vagyok ijedve mert egyébként tetszik az autó, de mindjárt computer-hiba...?
Előre is köszönöm a segítségeteket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2015.12.02 12:48:03

Nem computer hiba. Ugyan nem találkoztam vele, de hallottam több hasonló esetről a tél beáltával. A kijelző esik kontakt hibába.
Talán pont Dodó beszélt róla pár hete. Hívd fel. Ha írsz privátban, megadom a számát
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.02 22:57:36
:eek:

Holnap ránézek hátha csak a Waze csipogasa zavart össze.....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2015.12.06 11:00:52
Sziasztok!
Megint Én, és megint egy probléma. :(
Lehet, hogy ez okozza az előző problémámat is. Van egy szivargyújtóba dugható feszmérőm, és gondoltam megmérem vele a töltést.
A töltéssel minden rendben volt menet közben (14,1 V), de csak gyújtáson (fék nélkül 1-szer megnyomva) az első szivargyújtóban mért feszültség 11,2 V !
Na gondoltam megvan a hiba, kis akkumulátor csere. Deviszont az akkumulátorra rámérve teljesen normális 12,7 V értéket mutatott.
Többször is leellenőriztem az akksi 12,7 V, könyöklőben lévő szivargyújtó 12,1 V, az első szivargyújtó 11,2 V!
Van valakinek ötlete hol mehet el a feszültség?
Elképzelhető, hogy az alacsony feszültség okozza a kijelzőproblémámat is? A kijelző egyébként kb: 20 perc autózás után egyszercsak beugrik, és utána rendben működik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2015.12.06 11:45:47
Szerk.:A könyöklőben lévő szivargyújtó is csak 11,2 V.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.12.06 14:03:43
Sziasztok!
Megint Én, és megint egy probléma. :(
Lehet, hogy ez okozza az előző problémámat is. Van egy szivargyújtóba dugható feszmérőm, és gondoltam megmérem vele a töltést.
A töltéssel minden rendben volt menet közben (14,1 V), de csak gyújtáson (fék nélkül 1-szer megnyomva) az első szivargyújtóban mért feszültség 11,2 V !
Na gondoltam megvan a hiba, kis akkumulátor csere. Deviszont az akkumulátorra rámérve teljesen normális 12,7 V értéket mutatott.
Többször is leellenőriztem az akksi 12,7 V, könyöklőben lévő szivargyújtó 12,1 V, az első szivargyújtó 11,2 V!
Van valakinek ötlete hol mehet el a feszültség?
Elképzelhető, hogy az alacsony feszültség okozza a kijelzőproblémámat is? A kijelző egyébként kb: 20 perc autózás után egyszercsak beugrik, és utána rendben működik.
Nem szorosan a témához kapcsolódik, de volt törve az autó? Anyám citroenjén is voltak elektromos problémák és hát időközben arról is kiderült, hogy egyszer már valaki összehajtotta és az "újraélesztés" közben egy pár kábel itt-ott megtört és letestelt neki. (pl amikor fékezett felgyorsult az index és felváltva villogott; valahol a B oszlopnál találtuk meg a kötegben a testelő kábelt - teszem hozzá marhanagy szerencsével)

Nem tudom egyébként, hogy ez a 0.8V még nem a normális feszültségesés-e. Amivel méred az egy ilyen spéci szivargyújtós mérő vagy ugyanazt a voltmérőt teszed a szivarra mint az akksira? Ha ilyen ebay-es kijelzős made in china dolog, akkor ott azért ez a hibahatáron van véleményem szerint.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2015.12.06 16:14:24
A motor felől vibràlàst,remegést érzek vezetés közben,de csak ha meleg a motor. Elektromos hajtásnàl és hideg motornál abszolút nem érezni,de amint bemelegszik egyből.  Először azt hittem elektromos hiba,de egy szerelő ismerős azt mondta hogy nem. Holnap viszem a szakszevizbe,de kíváncsi lennék hogy volt e már valakinek hasonló hiba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2015.12.06 16:30:04

Tudomásom szerint nem volt törve az autó, de a mérővel igazad volt "made in china". Kölcsönkértem egy megbízható mérőműszert, ezzel már teljesen jó értékeket mértem mindhárom helyen.
Bocsánat az Off-ért. Szánom bánom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2015.12.06 17:04:30
Szia!
Tudomásom szerint nem volt törve az autó, de a mérővel igazad volt "made in china". Kölcsönkértem egy megbízható mérőműszert, ezzel már teljesen jó értékeket mértem mindhárom helyen.
Bocsánat az Off-ért. Szánom bánom.
Nem volt ez off, ebből is tanultunk szerintem.  :yes: Örülök, hogy megoldódott.  :cool2:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2015.12.07 11:18:40
A motor felől vibràlàst,remegést érzek vezetés közben,de csak ha meleg a motor. Elektromos hajtásnàl és hideg motornál abszolút nem érezni,de amint bemelegszik egyből.  Először azt hittem elektromos hiba,de egy szerelő ismerős azt mondta hogy nem. Holnap viszem a szakszevizbe,de kíváncsi lennék hogy volt e már valakinek hasonló hiba.

Ha jól látom III-as priusod van. Én már túl vagyok egy hasonló tüneteket produkáló problémán. Nálam is melegen jelentkezett jellemzően a benzinmotor részterhelés tartományában kis motorfordulaton és kis illetve közepes gázpedál állásnál. Márkaszerviz széttárta karjait. Nálam már odáig fajult a dolog, hogy hibakódot is beadott: (P 0304) 4. henger égéskimaradás. A megoldást a priuschat-en találtam meg: Az EGR portok a műanyag szívócsőben lekokszolódnak főleg az 1. és 2. hengeré és ezért a 3. 4.  hengerekhez túl nagy visszavezetett kipufogógáz hányad kerül ami égéskimaradást okoz. Kénytelen voltam jómagam a szívócső lebontásával és a hengerenkénti kis nyílások tisztításával orvosolni problémát. KB 1 órás művelettel abszolválható a dolog. Még a hűtőfolyadékot sem kellett leengedni, mert a pillangó szelep egységet simán félre lehet tenni a csőcsatlakozások megbontása nélkül. Kb 4000 km megtett út óta nyoma sincs a remgésnek rángatásnak.
 http://priuschat.com/threads/prius-iii-engine-knocking-at-high-torque-low-rpm-solved.127722/page-4
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.07 14:08:34
:eek:

Nagyméretű képet, hogy lehet beszúrni ide?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2015.12.07 14:57:40
Valahova feltöltöd és link. Ide max 200 kb engedélyezett
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.07 16:06:14
:eek:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151207/IMG_20151204_155306__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151207/IMG_20151204_155306__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2015.12.07 20:31:56
Sziasztok!
2-es Priusomban, van egy inkább zavaró, mint tényleges probléma. De nem ártana végére járni. Hideg motorral, terheletlenül, vagy meleg motorral a hideg fordulatszám közelében  szintén terheletlenül (de ilyenkor már ritkábban) , egy rezonáló, kerregő hang jön valahonnan a motortér felől, mely ciklikus, halkul majd erősödik. Az halható, hogy nem a motor, vagy a váltó produkálja, hanem mintha valami berezonálna a motor keltette rezgéstől. A hang a motortérben a fémeken elvezetve, megjelölhetetlen forrásúvá válik. Szakszervizbe nem vittem ezért ezért, az utolsó szerviznél fel sem tűnt, ott senkinek. Egy szerelővel megnézettem, aki esélyesnek tartotta a kipufogó könyök rögzítésénél keletkezett lazaságot, aztán a homlokfal alatti műanyag borítást tartotta felelősnek. Motor-váltó felőli zajokat ő sem hallott. Volt már hasonló tapasztalatotok, problémátok? Köszi a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2015.12.07 22:42:15
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151207/IMG_20151204_155306__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151207/IMG_20151204_155306__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Ez már a ráncfelvarrott kis navija, ugye?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2015.12.07 23:43:58
Ez már a ráncfelvarrott kis navija, ugye?

Aha.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2015.12.08 10:05:30
Többször is leellenőriztem az akksi 12,7 V, könyöklőben lévő szivargyújtó 12,1 V, az első szivargyújtó 11,2 V!
Van valakinek ötlete hol mehet el a feszültség?
És amikor hátul mérted az aksit közvetlenül, akkor is gyújtáson hagytad? Csak mert simán lehet, h üresjáratban 12,7V a kapcsofesz, de ahogy gyújtást raksz, beterhel (rádió, visszajelzők, elektronikák, relék, szellőzőventi) , és már csak 11,2V.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2015.12.08 13:44:49
  velem is az történik hogy 2. Napja nem tudják megállapitani a hibát,de a hiba feltàràs 144 fontba kerül. Szerintem felhívom őket és lemondom az egészet és majd én megoldom. Köszönöm a segítséget,több mint valószínű ez lesz a megoldás nekem is.
Ha jól látom III-as priusod van. Én már túl vagyok egy hasonló tüneteket produkáló problémán. Nálam is melegen jelentkezett jellemzően a benzinmotor részterhelés tartományában kis motorfordulaton és kis illetve közepes gázpedál állásnál. Márkaszerviz széttárta karjait. Nálam már odáig fajult a dolog, hogy hibakódot is beadott: (P 0304) 4. henger égéskimaradás. A megoldást a priuschat-en találtam meg: Az EGR portok a műanyag szívócsőben lekokszolódnak főleg az 1. és 2. hengeré és ezért a 3. 4.  hengerekhez túl nagy visszavezetett kipufogógáz hányad kerül ami égéskimaradást okoz. Kénytelen voltam jómagam a szívócső lebontásával és a hengerenkénti kis nyílások tisztításával orvosolni problémát. KB 1 órás művelettel abszolválható a dolog. Még a hűtőfolyadékot sem kellett leengedni, mert a pillangó szelep egységet simán félre lehet tenni a csőcsatlakozások megbontása nélkül. Kb 4000 km megtett út óta nyoma sincs a remgésnek rángatásnak.
 http://priuschat.com/threads/prius-iii-engine-knocking-at-high-torque-low-rpm-solved.127722/page-4
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2015.12.09 10:19:01
És amikor hátul mérted az aksit közvetlenül, akkor is gyújtáson hagytad? Csak mert simán lehet, h üresjáratban 12,7V a kapcsofesz, de ahogy gyújtást raksz, beterhel (rádió, visszajelzők, elektronikák, relék, szellőzőventi) , és már csak 11,2V.
Szia!
Köszönöm a hozzászólást, de már megoldódott a probléma. Nem jó készülékkel mértem, de megbízható műszerrel már jó értékeket mértem .
Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.01.08 21:13:54
Help!

Nem tudok mit kezdeni egy jelenséggel: 2 évvel ezelőtt - amikor a gépemet megvettem - az elvileg majdnem üres tankba még 40-45 litert tudtam tankolni. Tavaly vettem észre, hogy egyre kisebb mennyiségeket tankolok, mostanra már jó, ha 35-38 liter megy bele.

Mi ez?
Koszos? Vizes?
Mit kell, mit lehet tenni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagrol - 2016.01.08 21:44:46
Sziasztok!
Kb. 10 indításból egyszer, furcsa és nekem kellemetlenül hangzó- pillanatig tartó -  kerregést/reccsenést hallok alul/elölről. Indítás alatt értem hogy vagy amikor megnyomom a gombot, vagy miután megnyomtam, sebességbe tételkor.
3-as Prius.
Parázzak ezen?

köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.01.09 08:38:18
Sziasztok!
Kb. 10 indításból egyszer, furcsa és nekem kellemetlenül hangzó- pillanatig tartó -  kerregést/reccsenést hallok alul/elölről. Indítás alatt értem hogy vagy amikor megnyomom a gombot, vagy miután megnyomtam, sebességbe tételkor.
3-as Prius.
Parázzak ezen?

köszi

A P fokozat elektromos retesze kioldását hallod. Van egy praktika, amit alkalmazva elkerülhető, hogy a P kapcsolását követően mechanikai feszültség keletkezzen.  Ez a feszültség azért lép fel, mert a leállítást követően a kocsi picit arrébb mozdul a földrajzi helyzet okán és a retesz állítja meg a hajtáslánc forgását, vagyis "fékezi be" a kocsit.  Kioldáskor ez okozza a hangot.

A megoldás:  Egyrészt megálláskor, leállításkor először N állás, majd fékpedál felengedése, utána rögzítőfék, majd P gomb.  Így van ideje a hajtásláncnak "kimozogni".  A rögzítőfék tökéletesen vízszintes helyen mellőzhető, de még itt is előfurdult nálam, hogy mozgott még a kocsi, de befeszülés nem volt.

A feszült állapotban való kioldás nyilvánvalóan károsodáshoz vezethet.  Mintha régebben olvastam volna erről, csak ara nem emlékezem,, hogy hol, de majd jön kowee és séróból nyomja.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.01.09 09:18:01
Mi szedtünk szét p2-es váltót, darabokra. Ha az a retesz elromlik, akkor falnak szaladok... Egy kb 1,5 cm vastag edzett acélrúd... Minden része túl van biztosítva, nem is kicsit. Akkora csapágyak meg fogaskerekek vannak benne, mint egy mozdonyban...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2016.01.09 13:10:34
Sziasztok!
Új vagyok a fórumon, mint újdonsült Prius tulajdonos. Tegnap vettem egy 2004-es, II-es Priust.
A problémám a következő.: Valamikor estefelé, egy indítás után a kijelző nem találta a kapcsolatot a rendszerrel. Vagyis az ábrán azt mutatta, hogy forognak a kerekek, de a folyamatnyilakat már nem.
Kb egy óra múlva egyszercsak megint beugrott és minden jó volt. Aztán ma reggel megint csak az ábra a nyilak nélkül. Próbáltam mást is vezérelni az érintőképernyőről (klíma, audió) de azt írta, hogy nincs kapcsolat a rendszerrel. Tapasztalt már valaki ilyet? Van rá valami megoldás? Nagyon meg vagyok ijedve mert egyébként tetszik az autó, de mindjárt computer-hiba...?
Előre is köszönöm a segítségeteket.

Sziasztok!

Most nagyon büszke vagyok magamra, sikerült megjavítanom a kijelzőmet.  :clap: Halleluja!
Akit érint ez a probléma, (2004-2005 évjárat) annak belinkelek egy kis segítséget.
http://www.techno-fandom.org/~hobbit/cars/mfd/
Igaz, hogy angol nyelvű, de én is ez alapján csináltam meg. A megoldás a cikk végén van. Két apró lábat kellett újraforrasztani a 60 tűs csatlakozón.
Nagyon macerás munka, de megoldható. Remélem tartós lesz a javítás, és nem szakad fel a többi láb is.
Remélem segítek ezzel másoknak is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.01.11 13:40:31

Gratula! Elteszem ezt a linket hátha utolér ez is :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.01.11 19:45:26
Mi szedtünk szét p2-es váltót, darabokra. Ha az a retesz elromlik, akkor falnak szaladok... Egy kb 1,5 cm vastag edzett acélrúd... Minden része túl van biztosítva, nem is kicsit. Akkora csapágyak meg fogaskerekek vannak benne, mint egy mozdonyban...
De azzal azért egyetértünk, ugye, ha szorul és emiatt kattog, az nem használ neki.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.01.11 20:56:53
Megmondom őszintén, hogy elképzelésem sincs mi kattoghat ott. Egy kicsi,  igen magas fordulatú excenteres villanymotor által generált mágneses mező húz ill. tol egy acél rudat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.01.11 21:07:01
Ha úgy veszed ki P-ből, hogy feszül a hajtáslánc, akkor zöttyenve teszi D-be.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.01.11 21:33:04
Ilyen már nekem is volt, nem hinném, hogy ez olyan nagy gondot okozhat. Persze jobb amikor nem ránt, de van amikor nem tudod előre, hogy feszül vagy sem...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2016.01.12 12:41:34
Ha kell kézifék, akkor én is úgy szoktam, h kézifék, N, sima fékről leszállok, majd P.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 08:58:36
Nem induló autó, most már be sem záródó központizár, kijelzők elalvása se kép se hang efektus... Remélem egy kis aksi cserével megúszom ezt a tipikus akksi kimerüléses jelenséget.
Olvastam már korábbi bejegyzéseket kis akkumulátor problémáról, ez tényleg ennyire hirtelen megjelenő jelenség? Három napja még közlekedtem vele gond nélkül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.01.28 09:10:42
Hideg időben elég néhány rövid  időn belüli egymás utáni indítás, nagyobb távolság megtétele nélkül... Nekem így adta meg magát. Aksi csere megoldja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.01.28 09:12:01
Olvastam már korábbi bejegyzéseket kis akkumulátor problémáról, ez tényleg ennyire hirtelen megjelenő jelenség? Három napja még közlekedtem vele gond nélkül.
Szervizbe azt mondták, hogy akár 8,3v-ig is képes indítani, szóval ha már rég 12v és ez az érték között mozgott akkor fel lehet készülni a cserére. De mivel most hideg van, így jobban megérzi az akku.
Én sokáig használtam a gyári kis akkut 9-10 v feszültséggel, de amikor jött a tél inkább kicseréltem mint hogy ne induljon.
Szerviz menüben megnézhető, míg rá nem adjuk a fékpedálos indítást, hosszabb állás után érdemes ránézni néha.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 09:15:15
Legutóbb talán nyáron néztem rá és 13 fölött volt. Igaz most a télen került bele egy új fogyasztó két első ülésfűtés formájában. Kovialarm követte el a beszerelést így feltételezhető hogy nem ez szívja az akksit.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 09:15:52
Apropó akksi nélkül hogy a nyitható a csomagtérajtó zárja?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edhunter - 2016.01.28 09:41:49
Apropó akksi nélkül hogy a nyitható a csomagtérajtó zárja?
Az ajtón belül van egy kar azt kell elhúzni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.01.28 09:47:56
Legutóbb talán nyáron néztem rá és 13 fölött volt. Igaz most a télen került bele egy új fogyasztó két első ülésfűtés formájában. Kovialarm követte el a beszerelést így feltételezhető hogy nem ez szívja az akksit.
13 fölött az közvetlen töltés után? vagy 1-2 nap állás követően, meg nem fékpedálos indítással?
Mert soknak tűnik, azt új korában tudja 1 akku.
Belülről van 1 pici takaró műanyag ajtó, azt ki kell pattintani és azon belül van a nyitó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: beni7 - 2016.01.28 09:57:37
Az ajtón belül van egy kar azt kell elhúzni.

vidi:

Nekem is majd rá kell tölteni a kis aksira mert 1-2 napi állás után lemegy 11.4 V-ra
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zezoka - 2016.01.28 10:08:20
Az ajtón belül van egy kar azt kell elhúzni.
Ez hol, melyikben? P2ben is?

Nekem annyi kakaó még volt benne, h nyisson, meg sokadjára még el is indul hajnalban, sőt aznap du még be is indult simán is, pedig már leszerveztem a bikázást melóból hazafelére, ha kéne - de nem kellett. :)

Szerk.: Jó sötét a videó, de azért a lényeg megvan! :) Egyszerűbb a bikapontra töltőt rakni, és távnyomkodóval kizárni, majd nyitni!:)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 10:24:54
58e HUF a gyári kisakksi!!? OMG!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 11:15:41

vidi:
p

Auuu ... Ez nem az a magamtól rájövök mutatvány :))
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.01.28 12:23:41
58e HUF a gyári kisakksi!!? OMG!

Szia!

Ha nem AGM-es akkut veszel akkor van olcsóbb megoldás is. Az indexes Toyota fórumon ha rákérdezel van valami kedvezményes akku vásárlási lehetőség Prius Klub jeligével.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.01.28 14:22:48
Szia!

Ha nem AGM-es akkut veszel akkor van olcsóbb megoldás is. Az indexes Toyota fórumon ha rákérdezel van valami kedvezményes akku vásárlási lehetőség Prius Klub jeligével.

Ha nem AGM-es, akkor figyelmedbe ajánlom, hogy én Kovács Autóalkatrész Webáruházból vettem Bosch S4 45AH -t, szállítással együtt 16200 Ft. Remekül műxik. (Remélem ez nem tiltott reklám?)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.01.28 14:33:34
AGM-est is be lehet szerezni 47 kFt-ért: http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0 (http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0)

De én is lötyögős Yuasát vettem tizenezerért.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.28 23:19:14
13 fölött az közvetlen töltés után? vagy 1-2 nap állás követően, meg nem fékpedálos indítással?
Mert soknak tűnik, azt új korában tudja 1 akku.
Belülről van 1 pici takaró műanyag ajtó, azt ki kell pattintani és azon belül van a nyitó.
Koszi!
Hulyeseget mondtam. 11.3V volt egy hosszu hetes allas utan a nyaron. Ezert voltam nyugodt egeszen eddig, hogy minden rendben.
Ma mentem vele - a reggeli assistance bikazas utan - gond nelkul Bp-Gyor-Fehervar-Bp kort es 11.8V leallitas utan.

(Gyorben lattam egy szep plugin 3-ast, zold rendszammal. Nincs itt a forumon veletlenul a kollega? :) )

Reggel megnezem mit mutat, bar mar megrendeltem Toyota supernel a kedvezmenyes akku cseret... (41-48e. Ft)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.01.29 09:27:46
AGM-est is be lehet szerezni 47 kFt-ért: http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0 (http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0)

De én is lötyögős Yuasát vettem tizenezerért.

12 hó garancia? Akkor már kicsivel többért a gyári márkaszervizest 3 év garival...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.01.29 10:38:33
Kis akkuba én már több mint 3 éve használok JÁSZ akku, ami eredetileg DELKOR, vmi koreai cucc 15 eft volt itt Debrecenben és azóta is tartja a 12 voltot gond nélkül, sztem nem érdemes nagyon elszállni árban, van még varta és bosch is ami jó tulajdonságban, méret és szellőző kivezetés...stb.
Ugyanakkor volt már itt szó JUASA akkuról is vmi 15 eft körül, ami a gyári márka valójában és sztem a szerviz ilyen "optifit" nevezetű fog beletenni ami nem biztos hogy juasa lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.29 10:49:32

12 hó garancia? Akkor már kicsivel többért a gyári márkaszervizest 3 év garival...
Én is így gondolom.

Reggel megnéztem amúgy és 11. 6 V-ot mutatott, ami nem tűnik rossznak. Nyilván ez csak egy éjszakás állás utáni állapot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: benoe77 - 2016.01.29 11:03:44
Megpróbáltam kiiratni a Prius+-ban az akksi töltöttségét a lenti módszerrel, de a "Service Mode", ahol elvileg kiírja nem jött össze, csak a "Diagnosis Check":

1 Get your Prius into "Accessory Mode" .
-- Press the power button without touching the brake pedal.
2 Put the MFD into "Service Menu" mode (green)
-- Press and hold the "CAR" button on the MFD while turning the headlights on and off 4 times.
3 Press the "Function Check / Setting" field on the screen.
-- "Function Check / Setting menu will appear.
4 Press the "Vehicle Signal" field.
-- "Vehicle Signal Check Mode" screen will appear, showing

The 12v battery voltage will be listed and changes as load changes.

To put the MFD into "Diagnosis Check" mode

A Get your Prius into "Accessory Mode" .
-- Press the power button without touching the brake pedal.
B Put the MFD into "Diagnosis Check" mode (red)
-- Press and hold the "SETUP" button on the MFD while turning the headlights on and off 4 times.
C The red "Diagnosis Check USA" screen will appear.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.01.29 11:14:35
Én is így gondolom.

Reggel megnéztem amúgy és 11. 6 V-ot mutatott, ami nem tűnik rossznak. Nyilván ez csak egy éjszakás állás utáni állapot.

Nem maradt rajta vmi fogyasztó, belső világítás v más?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: benoe77 - 2016.01.30 16:31:11
Megpróbáltam kiiratni a Prius+-ban az akksi töltöttségét a lenti módszerrel, de a "Service Mode", ahol elvileg kiírja nem jött össze, csak a "Diagnosis Check":

1 Get your Prius into "Accessory Mode" .
-- Press the power button without touching the brake pedal.
2 Put the MFD into "Service Menu" mode (green)
-- Press and hold the "CAR" button on the MFD while turning the headlights on and off 4 times.
3 Press the "Function Check / Setting" field on the screen.
-- "Function Check / Setting menu will appear.
4 Press the "Vehicle Signal" field.
-- "Vehicle Signal Check Mode" screen will appear, showing

The 12v battery voltage will be listed and changes as load changes.

To put the MFD into "Diagnosis Check" mode

A Get your Prius into "Accessory Mode" .
-- Press the power button without touching the brake pedal.
B Put the MFD into "Diagnosis Check" mode (red)
-- Press and hold the "SETUP" button on the MFD while turning the headlights on and off 4 times.
C The red "Diagnosis Check USA" screen will appear.

Meg van, a CAR gomb helyett az INFO-t kell hosszan nyomni. Megállás után, ACC módban 11,9V-ot mutatott, ami, ha a reflektort is felkapcsoltam, 11,5-re ment le, aztán vissza 11,7-re.
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: solya2000 - 2016.01.31 23:03:20
Nem maradt rajta vmi fogyasztó, belső világítás v más?
Nem maradt égve lámpa vagy olyan fogyasztó amire ráhatásom van. Kulcsnelküli nyitás és egyedi védelem rajta volt most is, ahogy az elmúlt kb. 3 évben mindig.
Betudtam karbantartási kiadásnak, még ha fájt is kicsit az 50e egy "normál" akkuért. Ennél nagyobb kiadásom ne legyen 3 évente és kieggyeztünk :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: beni7 - 2016.02.01 21:00:00
AGM-est is be lehet szerezni 47 kFt-ért: http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0 (http://www.akkutop.hu/index.php?route=product/list&keyword=yellow&description=0)

De én is lötyögős Yuasát vettem tizenezerért.
A löttyögős Yuasa az melyik?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.02.01 21:44:30
Amelyik nem AGM, hanem hagyományos ólomlemezes-kénsavas.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.12 06:39:57
Szasztok!
P2 egyik smart kulcsa nem működik. Indítani lehet vele, de nyitni/zárni nem. A márkaszerviz 2 teljes napot eltöltött már a kocsival eredmény nélkül. Nagyon bizonytalanul annyit tudtak mondani, hogy megpróbálhatunk új kulcsot rendelni, nettó 70e, de mivel nem tudják, hogy a mostani miért rossz, nem garantálják, hogy az új kulcs jó lesz. Valakinek nincs ötlete, hogyan úszhatnám meg olcsóbban és kockázat mentesebben? Esetleg Debrecenben szakember tudnátok ajánlani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.02.12 07:44:15
Toyota Mayer a Te szervized. Azért az csak olcsóbb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.02.12 15:14:34
Azért javasoltam Mayert, mert én az eBay-en innen:

http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr (http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr)

vettem egy szűz kulcsot (27e+6e szállítás), majd megpróbáltam én magam feltanítani, és olyan jól elszúrtam, hogy még a meglévő jót is elrontottam, csak bedugva volt hajlandó elindítani az autót, és természetesen egyik sem nyitott-zárt.

Több márkaszervizt is megjártam vele, ahol egyébként nagyon jó szakemberek hozzá sem tudtak szagolni, majd Mayer-nél 12e lefizetésével negyed óra alatt felprogramozták.

Nyugodtan megbízhatsz bennük, de persze újat rendelni csak végszükség esetén ajánlott.
Én csak azért vettem, mert csak egyet kaptam az autóhoz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.02.12 16:03:56

P3-hoz az nagyon olcsónak hangzik. Hozzá való kulcsot rendeltél? Mert alvázszám alapján tudod lekérni a belevaló számát. Én az alapján valami 45.000+áfa áron rendeltem és tanítottam fel magam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.02.12 16:25:13
P2 volt a kérdés, és én is P2-röl beszélek. Nem kellett alvázszám.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.14 01:51:32
Azért javasoltam Mayert, mert én az eBay-en innen:

http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr (http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr)

vettem egy szűz kulcsot (27e+6e szállítás), majd megpróbáltam én magam feltanítani, és olyan jól elszúrtam, hogy még a meglévő jót is elrontottam, csak bedugva volt hajlandó elindítani az autót, és természetesen egyik sem nyitott-zárt.

Több márkaszervizt is megjártam vele, ahol egyébként nagyon jó szakemberek hozzá sem tudtak szagolni, majd Mayer-nél 12e lefizetésével negyed óra alatt felprogramozták.

Nyugodtan megbízhatsz bennük, de persze újat rendelni csak végszükség esetén ajánlott.
Én csak azért vettem, mert csak egyet kaptam az autóhoz.

Köszönöm, de ilyen távolság csak végső esetben jöhet szóba, most nincs időm erre. Még küzdök a márkaszervizzel, ugyanis tőlük vettük a kocsit, és ugyan nem próbáltuk ki vásárlás előtt mindkét kulcsot, de direkt rákérdeztem, hogy rendben van-e mindkettő, és azt mondták igen. A szervizes bunkózott, hogy már az a 2 nap is nekik milyen sokba került, amíg küzdöttek a kulccsal (merthogy fizetni nem kellett érte), meg fizessük ki az új kulcsot, és mindenki boldog lesz. Közben utánajártam a használt autó jótállási dolgainak, bementem az értékesítőhöz péntek délután, és felvázoltam neki, hogy márpedig valahogy meg kell oldaniuk a dolgot nem az én költségemre. A főnök már nem volt bent, jövő hét elejére igérték, hogy jelentkeznek. Azért ment a magyarázkodás, hogy de ők is így vették, és nem tudták hogy rossz, de mondtam, hogy ez nem az én bajom kell hogy legyen. Kicsit kellemetlen, mert 10 éve oda járunk olajcserére, meg minden egyebet náluk csináltatunk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.14 07:47:19
melyik ez??? a roadservice???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.02.14 08:17:38
Hát akkor ők forduljanak Mayer- hez!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.14 08:21:17
melyik ez??? a roadservice???

Sajnos igen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.14 08:26:16
én több évig kóperáltam a karcagiakkal...bajom nem volt velük...
debrecenbe csak 1x mentem egy ave dpf tisztitása miatt...azt sikeresen megoldották...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.14 08:50:40
én több évig kóperáltam a karcagiakkal...bajom nem volt velük...
debrecenbe csak 1x mentem egy ave dpf tisztitása miatt...azt sikeresen megoldották...

Nekünk sem volt soha probléma a debreceniekkel az elmúlt 10 évben. Egyetlen nagy hibájuk van, az pedig az, hogy túlvállalják magukat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.14 08:57:05
mint manapság majdnem mindenki!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.16 13:33:12
mint manapság majdnem mindenki!
Hát ok, de előbb vagy utóbb vissza fog ütni. Az értékesítő srác mondta, hogy katasztrófa, amit művelnek, és nem mindenki olyan türelmes, mint én/mi, voltak már nagyobb balhék is.

Az előző autónkat vittük olajcserére nyáron, telefon nekik, időpont 1 hónappal későbbre (július eleje). Ok, belefér. Az olajcserekor szóltak, hogy féktárcsák már elég gagyik (de még van benne vagy 5-10 ezer km, ne cseréljük még szerintük), meg a vízpumpa folyik, cserélni kéne. Ok, cseréljük akkor a vp-t. Megrendelik, szólnak, ha megérkezik, és akkor nézünk időpontot is. 3 hét múlva rájuk telefonáltunk, upsz, elfelejtették. Végül szeptember elején cserélték, amikor is szóltak, hogy csak jó lenne az a tárcsa csere, így szeptember végén cserélve. Az olajcserekor összekoszolták az egyik szőnyeget (szövet), rendelnek másik szettet, szólnak, ha megérkezik. Elsőre gumiszőnyeg szettet kaptunk volna, szóltunk, hogy szövetet koszoltak, szövet is kell helyette, a gumiszőnyeget ugye le lehetne mosni, nem is értem, hogy keverték össze, de valahogy a rendelés leadójához már rossz infó érkezett, rendelnek megint. Valamikor novemberben lett új szőnyegünk. :) Szerintem lehetne ezeket a dolgokat jobban is csinálni. Van tök jó táblájuk, amin lehetne követni, hogy melyik ügyfél mire vár/hol tart a folyamat. Csak kellene egy szervező ember, aki minden nap reggel, meg este átnézni ezeket és rendbe teszi. Mindezek ellenére még mindig jó munkát végeznek, általában kedvesek, segítőkészek, maximum türelmetlen embert lebeszélek arról, hogy oda menjen az autójával, vagy felkészítem a helyzetre. :)

A kulccsal pedig lesz még egy kör, február végén kell megint egy napra leadni a kocsit. Kicsit szkeptikus vagyok. :)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.16 15:05:23
[emoji12] [emoji12] [emoji12] [emoji12]  és miért hordod szakszervizbe? otthon nem tudsz olajat cserélni??
fékcsere miatt tuti nem oda vinném...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.16 19:34:33
[emoji12] [emoji12] [emoji12] [emoji12]  és miért hordod szakszervizbe? otthon nem tudsz olajat cserélni??
fékcsere miatt tuti nem oda vinném...

Tekintve, hogy nem értek hozzá, nem tudom itthon lecserélni. 4+ programban amúgy is jó áron van, adnak 1 év assistance-t, ha nem akarom megvárni, akkor elvisznek a munkahelyemre, majd értem jönnek. És még útba is esik. Meg persze nem ismerek szerelőt, ismeretlen helyre meg nem szivesen megyek. Nemrég találtam itt egy szervizt, ahol futómű beállításon voltam, normálisak, nem sufni műhely, de majdnem toyota áron dolgoznak, akkor meg már mindegy.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.02.16 19:55:04
na,az is jogos,megértelek!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.02.19 05:49:50
Tekintve, hogy nem értek hozzá, nem tudom itthon lecserélni. 4+ programban amúgy is jó áron van, adnak 1 év assistance-t, ha nem akarom megvárni, akkor elvisznek a munkahelyemre, majd értem jönnek. És még útba is esik. Meg persze nem ismerek szerelőt, ismeretlen helyre meg nem szivesen megyek. Nemrég találtam itt egy szervizt, ahol futómű beállításon voltam, normálisak, nem sufni műhely, de majdnem toyota áron dolgoznak, akkor meg már mindegy.
Javasolom, hogy egyszer próbáld ki Szutiék műhelyét, a támogatók között van topicja. (Toyo Garage) Szerintem nem fogsz csalódni. Ott is értenek legalább annyira a Toyotához, mint a márkaszervizben.  De még tudok mást is jelölni számodra, aki profi Toyota szerelő, patika műhellyel. Szutiék Észak-Pesten, míg a másik szaki Kelet-Pesten rendel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.20 00:12:47
Javasolom, hogy egyszer próbáld ki Szutiék műhelyét, a támogatók között van topicja. (Toyo Garage) Szerintem nem fogsz csalódni. Ott is értenek legalább annyira a Toyotához, mint a márkaszervizben.  De még tudok mást is jelölni számodra, aki profi Toyota szerelő, patika műhellyel. Szutiék Észak-Pesten, míg a másik szaki Kelet-Pesten rendel.
Köszönöm,  de továbbra sem fogok utazni több órát egy olajcseréért. Egyszerűen nincs erre időnk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2016.02.21 18:52:51
P2? Annál igen. Fékpedálnál a féklámpa kapcsolót kell kiszedni és kimosni kontact spray-vel. Utána megszűnik. Volt ugyanez a bajon P2-nél.
Nem foglalkoztam a témával nyár óta de most télen megint elofordult, utánanézek jobban a feklampa kapcsolónak, egyszerű kiszedni? Amerikában volt visszahívás is,  mert oxidálódott a csatlakozója
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2016.02.23 12:30:04
Üdv Mindenkinek!

Nemrég vettem egy P3-ast navival. A következő problémám adódott:
A navi nem jelzi ki, hogy talál GPS jelet (nincs a kijelzőn a GPS felirat) és mindig Lajosmizséről tervez minden utat. A térképe 2011/12-es, elég régi, de hazánk rajta van. Nem tudom, hogy a térképfrissítés megoldaná-e a problémát?
A másik kérdésem: mekkora HDD van beépítve az autóba? Sehol nem találtam rá infót. Ha jól láttam USB-B típusú kábellel lehetne rá adatot tölteni (pl. MP3-at), remélem nem valami spéci csatlakozó kell hozzá!
Köszönöm a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2016.02.23 22:17:22

Szia, a másik topicba pont írtam erről, írj ha kell, megoldom a dolgot. Üdv
Ui: 40gb-os hdd van benne, a kábel az firewire kábel, de pc-vel nem kommunikál, sima cd-t tudsz a fejegységgel "rippelni" és aac-ben menti a hdd-re. A navi fájlok és a sallangok (cddb) kb 16-17gb-ot foglalnak a 40 gb-ból.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2016.02.24 10:36:58
Szia!
Érdekelne a dolog, azonban a héten tőlem 1100 km-re van az autó, utána lenne aktuális.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2016.02.28 11:27:27
Sziasztok!

Ma reggelre a bal első ködlámpám burája kiugrott a helyéről a garázsban. Valószínűleg pár kavicsot kaphatott valamikor mert kb 70 darabban ért le az autó elé valamikor éjszaka álltában. Cseréltetett már valaki valamikor P2-n ködlámpát? Ha ez is annyiba kerül, mint egy Opelnél, akkor kezdhetek gyűjteni. :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Norbi.. - 2016.02.28 13:08:00
Sziasztok!

Ma reggelre a bal első ködlámpám burája kiugrott a helyéről a garázsban. Valószínűleg pár kavicsot kaphatott valamikor mert kb 70 darabban ért le az autó elé valamikor éjszaka álltában. Cseréltetett már valaki valamikor P2-n ködlámpát? Ha ez is annyiba kerül, mint egy Opelnél, akkor kezdhetek gyűjteni. :D

Vannak nagyon kedves fórumtársak akik cserélték a hagyományos ködlámpát dlr-re, én tőlük szereztem postaköltség áron egy darabot, amit házilag egyszerűen ki lehet cserélni. Lehet, hogy megint van valakinek felesleg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szax - 2016.02.29 08:56:00
Kedves cartársak!

Örömmel fogadnék ködlámpa felajánlásokat, természetesen nem ingyen. Amennyiben maradt átszerelésből valakinek. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: anett85 - 2016.02.29 12:07:41
Azért javasoltam Mayert, mert én az eBay-en innen:

http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr (http://www.ebay.com/itm/2004-2009-GENUINE-TOYOTA-PRIUS-SMART-KEY-REMOTE-KEY-BLANK-OEM-SMART-KEY-STYLE-/221450918228?hash=item338f80d954:g:1~wAAOxyrrpThiBE&vxp=mtr)

vettem egy szűz kulcsot (27e+6e szállítás), majd megpróbáltam én magam feltanítani, és olyan jól elszúrtam, hogy még a meglévő jót is elrontottam, csak bedugva volt hajlandó elindítani az autót, és természetesen egyik sem nyitott-zárt.

Több márkaszervizt is megjártam vele, ahol egyébként nagyon jó szakemberek hozzá sem tudtak szagolni, majd Mayer-nél 12e lefizetésével negyed óra alatt felprogramozták.

Nyugodtan megbízhatsz bennük, de persze újat rendelni csak végszükség esetén ajánlott.
Én csak azért vettem, mert csak egyet kaptam az autóhoz.

Na ez is megoldódott, kaptunk egy új kulcsot. Igaz, hogy valójában kb. kötelező volt, hogy valahogyan megoldják a dolgot, de azért mindenképp kellemes csalódás, nem hiszem, hogy egy akármilyen autókereskedés ilyen könnyen beadta volna a derekát. Szóval köszi RoadService! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.02.29 16:16:43
Na ez is megoldódott, kaptunk egy új kulcsot. Igaz, hogy valójában kb. kötelező volt, hogy valahogyan megoldják a dolgot, de azért mindenképp kellemes csalódás, nem hiszem, hogy egy akármilyen autókereskedés ilyen könnyen beadta volna a derekát. Szóval köszi RoadService! :)

Lehet, hogy olvassák a fórumot?  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2016.03.02 18:57:39
Kedves cartársak!

Örömmel fogadnék ködlámpa felajánlásokat, természetesen nem ingyen. Amennyiben maradt átszerelésből valakinek. :)

Szia.nekem van egy pár ködlámpa PIIbe való.a 7végén valószínű megyek Pestre a bringaexpora....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.03.07 17:28:24
Na nekem megint P0A80 van. Most nem állok neki barkácsolni, bejelentkezek a prius-szerviz-es úriemberhez...  :cry:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: SoCo - 2016.03.07 22:29:50
2004-es Prius 2-höz keresek komplett kesztyűtartót vagy a zár részt, mert nem záródik és 15" alufelnit.

Tudtok Prius bontót javasolni?

Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Emre - 2016.03.08 22:56:07
Sziasztok.

Csomagtér beázás ügyben hogy álltok. Tegnap 1.5 liter vizet szedtem ki a kis akksi alól. Tapasztaltatok már hasonlót?
Egy angol/amerikai fórumon sokan panaszkodtak, hogy valahol bejut a víz. Egyik figura rájött, hogy a tető két oldalán lévő fekete műanyag csík alatt hajszálrepedések vannak. Ma megnéztem és nekem is meg van repedve.

https://attachments.priuschat.com/attachment-files/2016/01/99777_Gen_2_Prius_Water_Leak.pdf

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.03.08 23:25:17

Ez talán segít.
http://priusclub.hu/index.php/regebbi-cikkek-old-articles/80-es-azt-meseltem-mar-hogy-beazott-a-prius
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Emre - 2016.03.09 07:50:51
Köszöm a gyors választ.

Ez lényegében ugyan az a hiba ugyanazzal a megoldással. Én ezt mondjuk erősen gyártási hibának nevezném amit a toyotának kéne ingyen javítania...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Emre - 2016.03.13 19:39:24
Sziasztok ismét. Van köztetek olyan, akinek cserélve lett cella a hybrid akksiban? Nekem a 3as cella adta be az unalmast és nem tudom, hogy érdemes "megcsináltani" vagy inkább venni egy újat a toyotától. £400 ért kijönnek felújítani míg a zsír új sztem lenne vagy£1600. Jó lenne tudni meddig bírná a felújított...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.03.13 20:07:11
Már a £400 is lehúzás. Egy modul 30 dollárba kerül. A neten elérhetőek fényképes leírások a cseréről.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.03.16 09:40:31
Sziasztok ismét. Van köztetek olyan, akinek cserélve lett cella a hybrid akksiban? Nekem a 3as cella adta be az unalmast és nem tudom, hogy érdemes "megcsináltani" vagy inkább venni egy újat a toyotától. £400 ért kijönnek felújítani míg a zsír új sztem lenne vagy£1600. Jó lenne tudni meddig bírná a felújított...
Nekem lett már cserélve. Egyszer magam cseréltem még tavaly nyáron egy cellát, most a Dodó nevű úr cserélt nekem (állítólag) 3 cellát. Ha kitudod gazdálkodni az £1600-ot egy zsír újra, és tényleg annyi egy zsír új, akkor én azt venném a helyedben. További sok tíz-száz ezer gondtalan km-t veszel ennyiért.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.03.16 20:10:31
Igazából én azt nem értem, hogy neked miért kellett már 4 cellát cserélni, van akinek meg benne van 3-400.000 az autóban és semmi bajuk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.03.17 08:16:53
Igazából én azt nem értem, hogy neked miért kellett már 4 cellát cserélni, van akinek meg benne van 3-400.000 az autóban és semmi bajuk.
Na látod ezt én sem értem, hogy őszinte legyek...  :hmmmm: Az én autóm egy állatorvosi ló ami meghazudtolja a "Prius sosem romlik el" mondást. (kerékcsapágy, spirálkábel, hybridakksi)

A szerelő elmondása alapján ez a cellacsere egyébként nem olyan ritka mint hisszük. Illetve usa fórumokat olvasva is egyre inkább kurrens téma, ott már iparág épült a felújított akkupakk cserére. Hoznak egy felújítottat 50-70e mérföld garanciával és elviszik a régit amiben cellát cserélnek, tesztelnek, feltöltik, regenerálják.

Egyébként teljesen el is ment a kedvem a Priusozástól az alatt a pár nap alatt amíg nem volt autóm, szinte úgy hoztam haza, hogy ezt most bizony eladom. De a kutya rúgja meg, beleültem, használom és nem ereszt mint egy jó szerető.  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.03.17 21:00:52
Nekem semmi bajom nincs vele, tökéletes ahogyan sokaknak. Egyedül ezt a kopogást nem találom, hogy mi okozza. Gödörbe megyek valami kopog. Futómű ok, műanyagok nem zörögnek. Valami mintha a műszerfal alatt vagy a szélvédő bal alsó részén zörögne. Megőrülök tőle... Megtöri a síri csendet.  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2016.03.19 21:10:52
Mi lehet a kerekek felöl jövő menetközbeni csicsergés? Nem állandó, de gyakran hallom, ha lassulok lassabb, ha gyorsulok gyorsabb a ritmusa. Köszi a válaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lupus70 - 2016.03.20 07:28:51
Osram drl 401-et szereltem fel, ami nagyon jól működik,de a beépítéssel egy időben komolyan romlott a rádió vétel minősége, konkrétan serceg minden csatorna.
A gyújtás + az ablakmosó szivattyúról van levéve a tiltás a helyzetjelzőről.
Van valakinek ötlete?  :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.03.20 07:34:35
Osram drl 401-et szereltem fel, ami nagyon jól működik,de a beépítéssel egy időben komolyan romlott a rádió vétel minősége, konkrétan serceg minden csatorna.
A gyújtás + az ablakmosó szivattyúról van levéve a tiltás a helyzetjelzőről.
Van valakinek ötlete?  :helpsmilie:
Régebben olvastam, hogy az Osramnak volt olyan gyári, tervezési hibás szériája, talán több is lehet, aminél volt ilyen probléma. Ha jól rémlik, akkor ezt ki lehetett cseréltetni másik típusra.

Update: itt a kommentek között is van egy lehetséges hiba forrás és a megoldás rá.
https://lumenet.hu/osram-led-drl-301
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.03.20 07:38:13
Osram drl 401-et szereltem fel, ami nagyon jól működik,de a beépítéssel egy időben komolyan romlott a rádió vétel minősége, konkrétan serceg minden csatorna.
A gyújtás + az ablakmosó szivattyúról van levéve a tiltás a helyzetjelzőről.
Van valakinek ötlete?  :helpsmilie:
Nekem is 401-es van feltéve a P3-ra, nálam ilyen jelenség nincsen. A motortérben van a vezérlőegység. A lumenet (volt vilagitas.hu)-nál vetted?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Frankie - 2016.03.23 14:32:12
Üdv mindenkinek, egy pár hónapja boldog Prius2 tulajdonos vagyok, amúgy szinte minden rendben van az autóval, csak egy pár apróság bosszant egy picit, az első hogy az autót nehéz az úton sávban tartani mintha egy picit szorulna a kormány középen és a kormányt kicsit jobbra vagy balra fordítva az autó fordul magától és nem jön vissza a kormány kerék középre, volt már többször több helyen futóműbeállításon de nem találtak semmit , minden rendben van mondták,  és a sebesség növelésével még kényelmetlenebb a sávban tartani mindig korrigálni kell hogy sávon belül maradjon az autó. valakinek hasonló tapasztalata?
A másik a motor lámpa ki jön és ahogy ki jön úgy el is megy sokszor még az nap, van mikor hetekig ki sem jön utána napi szinten ingadozik,  a kód ki lett olvasva P0016,  és a motor hidegen elég csörgős hangot ad ki( én a láncra gondolok), és kihagy egy egy henger is alapjáraton de csak hidegen.Az autóban 230k van, tudom hogy a vezérmű lánc, VVTI kerék, és vagy főtengely vezérmű tengely jeladók és még sok más ki rakja a P0016. de valakinek volt már hasonló ? és mi oldotta meg a problémát , még mielőtt mindent kicseréltetek, ami mondjuk elég húzós lesz, Előre is köszönöm a válaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.03.23 17:49:01
Hűha. Nem sikerült túl jól az autó vásárlás. Csupa olyan hibát írsz, ami nem jellemző a Priusra... Ez a kormány szorulás meg számomra egyenesen rémísztő.  :eek:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.03.23 18:38:08
Megnézetném a kerékösszetartást!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.03.23 19:32:17
Az egyenesfutás hiánya jellemzően a futóműalkatrészek hibáját valószínűsíti: szilentek, gömbfejek, stb. Ennek azonban ellentmond az, hogy futóműbeállításon volt a kocsi, ott kiszúrták volna a lógásokat.  Ha nincsen lógás, akkor ez csak azt jelentheti, hogy a kormányműnél van a hiba.  Meg kellene nézni a kormányoszlopot, ott mi a helyzet, végső esetben magát a kormányművet kell alaposan megvizsgálni, akár úgy, hogy le kell akasztani az axiálcsuklókat és magát a kormányművet megvizsgálni a szorulás pontos behatárolásához.  Ha a kormánymű rendetlenkedik, na az húzós játék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.03.23 20:14:58
Nem volt véletlenül sérült az autó?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.03.23 20:42:46
Üdv mindenkinek, egy pár hónapja boldog Prius2 tulajdonos vagyok, amúgy szinte minden rendben van az autóval, csak egy pár apróság bosszant egy picit, az első hogy az autót nehéz az úton sávban tartani mintha egy picit szorulna a kormány középen és a kormányt kicsit jobbra vagy balra fordítva az autó fordul magától és nem jön vissza a kormány kerék középre, volt már többször több helyen futóműbeállításon de nem találtak semmit , minden rendben van mondták,  és a sebesség növelésével még kényelmetlenebb a sávban tartani mindig korrigálni kell hogy sávon belül maradjon az autó. valakinek hasonló tapasztalata?
A másik a motor lámpa ki jön és ahogy ki jön úgy el is megy sokszor még az nap, van mikor hetekig ki sem jön utána napi szinten ingadozik,  a kód ki lett olvasva P0016,  és a motor hidegen elég csörgős hangot ad ki( én a láncra gondolok), és kihagy egy egy henger is alapjáraton de csak hidegen.Az autóban 230k van, tudom hogy a vezérmű lánc, VVTI kerék, és vagy főtengely vezérmű tengely jeladók és még sok más ki rakja a P0016. de valakinek volt már hasonló ? és mi oldotta meg a problémát , még mielőtt mindent kicseréltetek, ami mondjuk elég húzós lesz, Előre is köszönöm a válaszokat.
Nos ha csörög is vele, akkor érdemes lenne megnézni a vezérműtengelyt. Az abban lévő feszítőrugó fáradása okozhatja a hibakódot a csörgéssel. Esélyesebb mint a láncnyúlás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.03.24 07:09:42
Üdv mindenkinek, egy pár hónapja boldog Prius2 tulajdonos vagyok, amúgy szinte minden rendben van az autóval, csak egy pár apróság bosszant egy picit, az első hogy az autót nehéz az úton sávban tartani mintha egy picit szorulna a kormány középen és a kormányt kicsit jobbra vagy balra fordítva az autó fordul magától és nem jön vissza a kormány kerék középre, volt már többször több helyen futóműbeállításon de nem találtak semmit , minden rendben van mondták,  és a sebesség növelésével még kényelmetlenebb a sávban tartani mindig korrigálni kell hogy sávon belül maradjon az autó. valakinek hasonló tapasztalata?
A másik a motor lámpa ki jön és ahogy ki jön úgy el is megy sokszor még az nap, van mikor hetekig ki sem jön utána napi szinten ingadozik,  a kód ki lett olvasva P0016,  és a motor hidegen elég csörgős hangot ad ki( én a láncra gondolok), és kihagy egy egy henger is alapjáraton de csak hidegen.Az autóban 230k van, tudom hogy a vezérmű lánc, VVTI kerék, és vagy főtengely vezérmű tengely jeladók és még sok más ki rakja a P0016. de valakinek volt már hasonló ? és mi oldotta meg a problémát , még mielőtt mindent kicseréltetek, ami mondjuk elég húzós lesz, Előre is köszönöm a válaszokat.
Futómű, imbolygás: nekem csak a téligumival csinálja, valószínűleg azért mert nem gyári méret (205/55) Amint visszateszem a nyárigumit a kf felnivel, megy egyenesen. Nézd meg a gumikat.
Csörgés: hidegen amikor beindítom, minden esetben egy fél percig tölti az akksit (ezt a képernyőn látod), ekkor csörgősebb, láncos hangja van. Ha jól tudom ez normális mert ilyenkor ellentétesen forog valamelyik MG.

A többi az egy komolyabb szerelőért kiált.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2016.03.24 15:12:33
Toyota Prius II.

16" alufelni eladó vagy cserélhető gumival együtt 15" alufelnire és gumira.

4 db alufelni,   6Jx16 5x100x54 ET45
4db téli gumi, Continentál defekttűrő és peremvédős, 185/60 R16
2 db nyári gumi Michelin, 195/55 R16
Egyben ! ! !
Átvétel csak személyesen !
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagrol - 2016.03.25 15:42:49
Sziasztok!
Kérem szépen a tanácsotokat. 3-as priusommal (2013, európai) együtt kapott 17-es gyári alufelniket cserélném le 15"os gyári könnyűfém felnikre 195/65-ös nyárigumival. Az indoklásom az hogy a 17"-es felnivel elég zajos, rázós a menet, és ahogy utánaolvastam, a ballonosabb gumival és a kicsi felnivel jobb a futás és talán még a fogyasztás is (?). A cserével készpénzhez is jutok, de ez nem igazán szempont.

Ami miatt bizonytalan vagyok:
-A 15-ös felnikhez van dísztárcsa is, nem igazán értem, akkor nem alufelni? A fényképen fekete küllőket látok..
- A totalcaron van egy neppertanács amely szerint Európában 16-os felnikkel adják ki a priust, talán azért mert a nagyobb féktárcsa ebben fér el. Igaz ez? Lehet hogy a 15-össel öngólt lőnék??
-Eddig bármelyik gumist kérdeztem meg, mind azt mondta hogy ő le nem cserélné azt a szép 17-est (tényleg szép :)).
-Tényleg komfortosabb lesz a futás a kisebbel?

Ti lecserélnétek?

köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sanyabácsi - 2016.03.25 15:49:52

Szevasz !
Én ugyan ebben a cipőben járok,... a 16"-os alufelnimet cserélem 15"-osra.
A ballonosabb gumik miatt. A Toyota Sacura-nál azt mondta az ismerősöm, hogy a FULLos Prius jön ki 15"-ossal, a közép felszereltségű 16"-17"-ossal.
Ott volt előttem 3 Prius, mindegyik más méretű felnikkel.
Amit Te boltolsz, az szerintem a sötétszürke gyári magnézium felni, amihez jár a dísztárcsa. De nekem tetszik tárcsa nélkül is :)
A kettes Priusra biztos felfér a 15" -os felni,...
Jól jársz vele :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Frankie - 2016.03.26 18:28:00
Köszönöm mindenkinek a hozzá szólást, még annyit nem írtam, hogy volt az autó gyári visszahíváson és a Toyotánál kicserélték a kormány összekötőt és a víz keringtetőt, ami nem a motoron  van, a kormány összekötő cseréje előtt is csinálta a leírtakat, azt hittem hogyha kicserélik akkor jó lesz de nem így történt, nyári gumi csere előtt vagyok úgyhogy utána meg látom hogy változott vagy sem. Az autó nem volt ütve sem. A Vezérmű tengelyben hol van feszítő rugó ?, azt nem értem. köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.03.26 19:55:45
A Vezérmű tengelyben hol van feszítő rugó ?, azt nem értem. köszönöm.

Ha hajtás oldalon. A fogaskerék amit a lánc hajt egy változó eltolású agyon van rajta. Az a VVTI. Abban a meghanika elő van feszítve egy rugóval és az olajnyomással vezérel ellen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Norbi.. - 2016.03.29 19:19:09
Sziasztok.

Csomagtér beázás ügyben hogy álltok. Tegnap 1.5 liter vizet szedtem ki a kis akksi alól. Tapasztaltatok már hasonlót?
Egy angol/amerikai fórumon sokan panaszkodtak, hogy valahol bejut a víz. Egyik figura rájött, hogy a tető két oldalán lévő fekete műanyag csík alatt hajszálrepedések vannak. Ma megnéztem és nekem is meg van repedve.

https://attachments.priuschat.com/attachment-files/2016/01/99777_Gen_2_Prius_Water_Leak.pdf

Ez tényleg típushiba, én is megnéztem nagyon megijedtem, mert a kis akksi és a pótkerék félig el volt merülve a vízben, de a bal oldalon is állt, ott kevesebb mennyiség :cry: . Kikenés után teljesen száraz mindkét oldalt. Én is a radar miatt pakoltam ki,különben nem néztem volna meg, így javasolt mindenkinek rákukkantania, hogy a csomagtartóban úszkálnak-e már a halak  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.03.30 09:14:05

Tiéd még nem faceliftes? Elvileg azoknál nincs már ez a beázás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:14:11
Kowee telefonszámát tudja valaki priviben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:15:38
Megáltam a füzesabonyi hídon se kép se hang.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:16:05
Megálltam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:17:54
Jön ugyan az autómentes, de hátha van valakinek ötlete. Még egy fogó sincs nálam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.03 16:32:54
Minden előjel nélkül?
Kicsi akku milyen állapotban van?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:52:52
Igen. Kis akksi három hónapja cseréltem. A gép múlt héten vizsgázott, átvizsgálás után.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:53:55
Mint azt Te is tudod.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:59:30
Nyit-zár, pettyes ha nyitva az ajtó, nyekereg, ha a fékre lépek. Csak a Power gombra nem reagál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 16:59:57
Pettyes=pittyeg
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mezeit - 2016.04.03 17:18:42
Nézd meg a biztosítéktáblát az obd mellett van a power gomb biztosítéka nem e az ment ki valahogy
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.03 17:19:04
Kowee telefonszámát tudja valaki priviben?
Mindjárt megkérdezem.
SZóval 06hetven380hetvenhét11 :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 17:24:12
Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.03 17:40:47
Részvétem. Majd tudósíts, hogy mi volt a baj.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.03 17:41:44
Kis akksi három hónapja cseréltem. A gép múlt héten vizsgázott, átvizsgálás után.
A kis akkuval legtöbben csak akkor törődnek, amikor beüt a krach, addig nem vizsgálják.
A se kép se hang állapotot okozhatja a zárlata is. Amennyiben a központi zár működik, akkor nyilván nem ez a probléma.
A Power gombra a fékpedál lenyomása nélkül sem történik semmi?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 17:42:23
Semmi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.03 17:45:09
Akkor én is a korábban említett biztosítékot keresném.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.03 17:50:47
Utólagos védelem nincsen benne?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.03 18:44:59
Akkor az "viccesen" lett beszerelve. -(
Külön transzponderrel végülis korrekt megoldás lehetne, de én az ilyen kicsi akkukhoz azt nem szeretem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 21:24:58
Hát... Amint ledobta a tréler az autót itthon (nem volt piskóta az ár Füzesabonytól Pécelig), Kowee mester máris meglátogatott, gyorsan szétkapta, én csak kapkodtam a fejem... Az elképzelhető biztosítékok mind élnek, látszólag minden rendben, az "ilyen állat pedig nincs" esete van fennforgásban.

Sajnos a számítógép sem lát eléggé a lelkébe a drágámnak, Kowee egy idő után feltette a kezét, és elsietett, hogy belevesse magát ez ügyben külföldiül folyó csetekbe. Ezúton is köszönöm neki a segítséget!

Holnap délelőtt folyt.köv. másik doktor bácsival. Szerencsére a XVII. kerülethez közel lakom, itt pedig sűrüsödnek a Prius fanok és hozzáertők.  :lol:

Mindenkinek köszönöm a részvétet és a tanácsokat, természetesen be fogok számolni az eredményről is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.03 21:32:02
Utólagos védelem nincsen benne?

Van benne, de az egészen másként viselkedik, nem tilt le mindent, és volt már, hogy elfelejtettem deaktiválni, ezért tudom, hogy minden létező piros és sárga hibajelet ki rak, és nem megy 3 méternél többet. Ezt a szituációt viszont Torque  tudja kezelni.
Mindazonáltal nincs kizárva az a lehetőség, hogy az döglött meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2016.04.04 21:06:12
Sziasztok.
Nekem már a második 3-as Priusom van. Az elsőn 15 colos felni volt amin nagyon ballonos gumi volt 195/65 R15, tehát nem veszi észre az apró úthibákat, de úgy néz ki mint egy SUV.
A mostanin 17 col van. Ezek nagyon sportosak, de észre vesznek minden kis huppanást. Kerülgetni kell a csatornafedeleket és kátyúkat. Mindegyiknek van előnye és hátránya. Fogyasztásban kb 3 deciliterrel eszik többet a nagy kerékkel!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2016.04.06 07:41:27
Akkor az arany középút a 16-os. Én pl. most ezt újítottam be:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kmr - 2016.04.06 10:28:41
Nekem is ilyen Celica felniken vannak a téli gumik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Norbi.. - 2016.04.06 17:28:53
Nincs véletlenül fölöslegben valakinek egy darab "toyota ta gmp 40000" típusú tolatóradar szenzora? Az egyik nem működik.
Milyen típus lenne esetleg jó hozzá, ha valaki már cserélt ilyet?
(http://toyotaclub.lt/forumas/index.php?action=dlattach;topic=7494.0;attach=2326;image)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Norbi.. - 2016.04.06 18:39:39
Múlt hét óta valami iszonyatosan kopogott a műszerfal alatt, amit már nem bírtam tovább idegekkel ebben a csendes autóban, így rászántam magam a teljes műszerfal lebontására. A hiba hamar meglett, egyik vezeték tartó esett ki a helyérő! A másik ami nem annyira hangos ciripelés az bal oldalról jött, amióta megvan az autó, de csak meleg időben ezt is megtaláltam. Ha másnál is esetleg előfordul, a vezető oldalon lévő 2 légbeömlő cső (műszerfal alatt) össze van kötve egy bolhával, na ide tettem alulra, ill a két műanyag közé gumigyűrűt és láss csodát a ciripelés megszűnt
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/160406/szell_z__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/160406/szell_z__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.04.06 21:27:18
Nekem is van valami kopogás a műszerfal alatt, de még nem szántam rá magamat. Főleg, hogy 5 fok alatt szokott előjönni, annyira most már nem is akkut a probléma.  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.08 16:34:54
Mindenkinek köszönöm a részvétet és a tanácsokat, természetesen be fogok számolni az eredményről is.

 :clap:
Újra szép a világ!
A Dodó-Klinikán eltöltött 4 nap után megfiatalodva és vidáman duruzsol alattam a gép!

Úgy tűnik, hogy a Prius is azok közé a szerkezetek közé sorolható, amelyek füsttel működnek. A füst elszállt az inverterből, emiatt adta meg magát a jármű.
Viccet félretéve: Inverterköri vízpumpa zárlata okozta a hibát, mely azután az inverter egy részét tönkretette. Dodó varázsolt egy kicsit, s ha már ott volt a gép, cserélt még benne ezt meg azt.  :lol:

Szóval ismét minden rendben, remélem három évig megint legfeljebb én leszek vendég Dodónál, és nem a járművem. :no:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.08 16:48:22

Pont mondta tegnapelőtt nekem is. Esélyes hogy ezért voltak az európai priusok anno 2012 környékén inverter vízpumpa visszahíváson, viszont ugye a te amerikai verziódat ez sajna nem érintette itt :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.08 17:07:22
Bizonnyal így van. Valószínűleg nem volt különbség földrész szerint...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.04.08 17:15:24
:clap:
Újra szép a világ!
A Dodó-Klinikán eltöltött 4 nap után megfiatalodva és vidáman duruzsol alattam a gép!

Úgy tűnik, hogy a Prius is azok közé a szerkezetek közé sorolható, amelyek füsttel működnek. A füst elszállt az inverterből, emiatt adta meg magát a jármű.
Viccet félretéve: Inverterköri vízpumpa zárlata okozta a hibát, mely azután az inverter egy részét tönkretette. Dodó varázsolt egy kicsit, s ha már ott volt a gép, cserélt még benne ezt meg azt.  :lol:

Szóval ismét minden rendben, remélem három évig megint legfeljebb én leszek vendég Dodónál, és nem a járművem. :no:
Aztán kérd is el tőle a régi alkatrészeket, hogy biztos legyél benne, hogy cserélt ezt-azt. Nagy varázsló a Dodó, ezt sajnos tanúsíthatom.  :censored:
Mennyibe fájt egyébként az inverter javítás, ha nem vagyok indiszkrét?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.04.08 18:12:49
Nagy varázsló a Dodó, ezt sajnos tanúsíthatom.

Ezt részleteznéd?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.08 18:19:36
Nem kértem - kérem - el, mivel azt, hogy a vízpumpa vadi új, azt a saját szememmel láttam, és mivel biztos vagyok benne, hogy ha csak az lett volna a hiba, akkor a rendszer másképpen reagál, mint a "se kép se hang" viselkedés. Az inverter hiba ezért nekem hihető.

Ezenkívül alapvetően bízom az emberekben, igen, még az autószerelőkben is, egészen addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy ezt rosszul tettem.

Az ár pedig elég baráti volt, legyen elég ennyi. Az "ez-meg-az cserélés" tartalma pedig: motorolaj, váltóolaj, hűtőfolyadékok, levegő és pollenszűrő, mivel eléggé elhanyagoltam ezeket az elmúlt két évben.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.04.08 20:45:28
Ezt részleteznéd?
Kowee-nak már elmeséltem, de privátban neked is szívesen megírom ha részletesen érdekel, de tömören a story: igen nagy valószínűséggel nem annyi cellát cserélt ki az autómban mint amennyit fizettem. Tudom nem nagy összeg, nem is ez zavar benne, hanem a hülyének nézés.

Ezenkívül alapvetően bízom az emberekben, igen, még az autószerelőkben is, egészen addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy ezt rosszul tettem.
Azt hiszem valahol igazad van, lehet, hogy jobb a békés tudatlanság. Igaziból már bánom én is, hogy utána mentem a dolognak, csak feleslegesen felidegesítettem magam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.08 20:48:35
 :)
Így is lehet nézni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.08 21:34:38
Inverterköri vízpumpa zárlata okozta a hibát, mely azután az inverter egy részét tönkretette.
A Torque -ban lehet látni az inverter kör hőmérsékletét, sőt riasztást is lehet hozzárendelni.
Az invertert a Toyota egy egységként kezeli. Főbb alkatrész tönkremenetele gazdaságosan csak olcsó donorral javítható. Szerencsés esetben,  komoly elektronikai ismeretekkel egyes elemek felújjíthatóak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.08 21:47:22
A Torque -ban lehet látni az inverter kör hőmérsékletét, sőt riasztást is lehet hozzárendelni.

Igen, nekem is be van állítva, de mivel nem volt hibajelzés, nem volt okom elővenni az adaptert, és alapvetően nem szoktam Torque-val közlekedni...
A megállás után pedig már nem sikerült kommunikálni a rendszerrel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.04.09 09:26:08
nem volt okom elővenni az adaptert, és alapvetően nem szoktam Torque-val közlekedni...
El nem indulok nélküle, éppen azért mert még a létfontosságú műszereket is kispórolták belőle.
Drága tanulópénz megfőzni bármit a motorban.
Az MG2 figyelése pedig segíti a takarékos vezetést, amit sajnos még mindig nem tanultam meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.09 09:58:53
El nem indulok nélküle, éppen azért mert még a létfontosságú műszereket is kispórolták belőle.
Drága tanulópénz megfőzni bármit a motorban.
Az MG2 figyelése pedig segíti a takarékos vezetést, amit sajnos még mindig nem tanultam meg.
[emoji1] Hát valóban nem volt olcsó, elsősorban a tréler Füzesabony és Pécel között, de nem hiszem, hogy ezt a hibát meg tudtam volna előzni.
Lehet, hogy elgondolkozom a javaslatodon, de alapvetően ez sajnos már nem változtat a dolgon.

Tapatalkkal küldve az én D2303 eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kazuka63 - 2016.04.18 22:12:35
Helló Urak,
Érdeklődnék első kerékcsapágy csere ügyben van valakinek tapasztalata milyen márkát érdemes venni?
És menyire normális, hogy 52e. km-nél volt már volt egy hátsó csapágy csere (szervíz-múlt szerint)?
Előre is köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dni - 2016.04.20 11:16:33
Sziasztok,

2005-ös PII-ben nem rég cserére kerültek az első szilentek a lengőkarral együtt, azonban most kotyogást hallok kereszt irányú nagy bordákon való áthaladáskor. Vajon ez a hang melyik futómű elem lehasználódásra utalhat?

Válaszaitokat, ötleteiteket előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.04.20 17:59:13
Sziasztok,

Prius 2-höz kulcsburkolatot honnan lehet szerezni? Mindkét kulcsom elég ramaty állapotban van, és amit eddig találtam, az 9.000 jó magyar forint, ami ugye 2 kulcs esetén már 18.

Köszi,

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.04.20 21:51:17
Sziasztok,

Prius 2-höz kulcsburkolatot honnan lehet szerezni? Mindkét kulcsom elég ramaty állapotban van, és amit eddig találtam, az 9.000 jó magyar forint, ami ugye 2 kulcs esetén már 18.

Köszi,

http://www.ebay.com/itm/Keyless-Smart-Remote-Key-Shell-Case-Fob-2-1-Button-for-Toyota-Prius-2004-2009-/231594028012?fits=Make%3AToyota%7CModel%3APrius&hash=item35ec146bec:g:z1AAAOSwNSxVfpAj&vxp=mtr

Ez itt egy kicsit olcsóbb...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.04.20 22:20:13
http://www.ebay.com/itm/Keyless-Smart-Remote-Key-Shell-Case-Fob-2-1-Button-for-Toyota-Prius-2004-2009-/231594028012?fits=Make%3AToyota%7CModel%3APrius&hash=item35ec146bec:g:z1AAAOSwNSxVfpAj&vxp=mtr

Ez itt egy kicsit olcsóbb...
Köszönöm

Tapatalkkal küldve az én X5pro eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.21 22:48:11
III-as priusnal mikor az aksi lemerül és beindul a motor ,nagyon elkezd rángatni. Tudom hogy mindegyik remeg egy kicsit,de az enyém már nagyon csúnyán rángat. Esetleg valaki tudja hogy mi lehet a bűnös,mit kell cserélni benne. A Toyotánál a számítógép szerint nincs hiba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.22 07:24:54
III-as priusnal mikor az aksi lemerül és beindul a motor ,nagyon elkezd rángatni. Tudom hogy mindegyik remeg egy kicsit,de az enyém már nagyon csúnyán rángat. Esetleg valaki tudja hogy mi lehet a bűnös,mit kell cserélni benne. A Toyotánál a számítógép szerint nincs hiba.

Mennyi a futott km a járgányban?
És mikor volt hajtóműolaj cserélve?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.22 12:51:53
270 ezer és nem tudom mert fél éve van nálam. Valószínűleg még azóta nem volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.22 13:35:59
270 ezer és nem tudom mert fél éve van nálam. Valószínűleg még azóta nem volt.
Huhhh. 270E  csere nélkül?  Az igen.  Szerintem cseréltesd le azonnal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.22 14:08:08
Nem vagyok benne biztos hogy nem cserélték ,de nem tartom valószínűnek. Minden féleképp megcsinálom,csak olajat milyet javasolsz hozzá? Mert valahol olvastam hogy azt is inkább Japánból lenne jó rendelni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.04.22 14:57:29
Nekem Dodó cserélte nemrég, korrekt áron. Ha nem vagy tőle túl messze, érdemes hozzá menni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.22 15:27:47
Londonban vagyok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.04.22 15:41:30
Na, onnan azért kicsit messze van  :D

Asszem ez kell bele: http://www.ebay.co.uk/itm/Genuine-Toyota-ATF-Automatic-transmission-fluid-Oil-WS-1-Litre-ltr-0888681210-/221687477751? (http://www.ebay.co.uk/itm/Genuine-Toyota-ATF-Automatic-transmission-fluid-Oil-WS-1-Litre-ltr-0888681210-/221687477751?)

Ez Official Store.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.22 17:27:40
Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dni - 2016.04.23 12:42:59
Sziasztok,

ma "eltörött" a bal hátsó rugótartóm, van esetleg arra ötlet, hogy a 14-15-16 ker. közelében hova érdemes elvinni szervízbe? Illetve, hogy kb. mire lehet számítani javítási költségek terén?

Képek
https://www.dropbox.com/sh/fgtr2pj06wqqjdv/AADqopMSKihwcWQo2R9XumZ_a?dl=0 (https://www.dropbox.com/sh/fgtr2pj06wqqjdv/AADqopMSKihwcWQo2R9XumZ_a?dl=0)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.24 13:35:20
Akadt egy másik problémám is,meleg motornál elkezdett rángatni az autó. A számítógép szerint a négyes hengernel gyújtás kimaradás van. Kicseréltem az alkatrészt ami rá megy a gyertyára,magyarul nem tudom a nevét,aztán két óra múlva megint elkezdett rangatni. Most kíváncsian várom hogy holnap mit fog ki irni  megint a számítógép.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2016.04.24 14:56:49
Gyertyák mikor voltak cserélve? Azt is cseréld meg egy másik hengerével. Priviben kérdeztem, hogy a szívócső takarításnál mennyire voltak eltömődve az EGR portok? Nem jött válasz... Nem a  nagy szívócső nyílásokat kell takarítani, hanem a hengerenkénti szívócsatornák felső részén lévő kis EGR portokat (nyílásokat). Visszatérve a gyertya cserére, amennyiben túl régiek a gyertyák akkor lehetséges, hogy megnövekedett a gyertya hézag és ezért nagyobb gyújtófeszültség esetén ugrik át a szikra ami megnöveli gyújtótrafók terhelését és azok előbb tönkremennek. Ha nincs kéznél másik új gyertya akkor legalább a hézagokat állítsd be 1,0-1,1 mm közé. Nem írtad, hogy a trafó csere után is a 4. hengernél jelentkezett-e a gyújtáskimaradás. Minden javítás, vagy csere után célszerű törölni a hibakódot, hogy lásd mi az eredmény! Gyertya csereperiódus 90 000 km-ként és két gyárilag elfogadott típuson kívül (DENSO SC20HR11, vagy NGK ILKAR7B11) mást nem szabad betenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.24 15:50:44
Már többször leszedtem a szívócsővet és kitakaritottam mert azt hittem az a baj. Most nem tudom milyen EGR pontokra gondolsz,mert mindent szét szedtem amiről beszéltünk annak idelyen. Gyertyákat kb 2 hónapja cseréltem ... miután kicserélték a trafót nem hiszem hogy rá tették a számítógépet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2016.04.24 17:00:10
http://postimg.org/image/6fkgl2hvx/ http://postimg.org/image/rt1wc63nx/ http://postimg.org/image/enme629sd/ http://postimg.org/image/vx2v4nzm5/ A linkelt képeken alul középen látható a szívócső hengerenkénti nyílásaiban egy kisebb csatorna. Na azokat kell kitisztítani, meg az  EGR szelep felőli könyökcső csatlakozásánál lévő nyílást... A visszavezetett kipufogógáz 1 csatornából 4 felé ágazik minden henger szívó csatornájába elágazik http://postimg.org/image/mp61a8365/. Akkor most 4 új gyertya és 1 db új gyújtótrafó van beépítve?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.24 17:24:32
A gyertya az 2 hónapos ,de veszek újakat abból amit irtal,biztos ami biztos. Az EGR szelepet teljesen ki tisztitottam,a kis könyököt is ,és a nagy szívó csövet is,de azokat a kicsi nyilasokat kő konkrétan nem. De fújtuk magasnyomassal a fék tisztítót az egészbe ,nem hiszem el hogy nem tisztul ki. Szét szedem megint az egészet ,már úgyis rutinból megy ,kicserelem még a három trafót is,aztán meglatjuk milesz. Köszönöm a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.24 17:34:33
Most néztem hogy DENSO gyertyák vannak benne ,de gondolom az NGK jobb minőségű lehet mert majdnem a duplájába kerül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2016.04.24 19:11:40
Na ez a baj! A kis nyílásokat kell kitisztítani!!! Én azt javasoltam a korábbi postomban is. A féktisztító csak az olajos szennyeződéseket oldja. Az a baj, hogy a sok olaj egy idő után gyantásodik, amit csak mechanikai úton, vagy agresszív oldószerekkel lehet eltávolítani. Én lapos hosszú szárú csavarhúzóval kapargattam le mind a 4 csatornát és az EGR könyökcső felőli nyílást belülről óvatosan ügyelve arra, hogy ne nagyon sértsem meg a felületeket. Ha neked a 4. hengernél volt gyújtáskimaradás akkor valószínűleg az ahhoz tartozó EGR port nyílása a legkevésbé szennyezett a 4 közül és így azon áramlik a motor részterhelésén a legnagyobb EGR gázáram, ami a 4. hengernél égéskimaradást okoz. Tehát az 1. 2. 3. henger nyílásai sokkal koszosabbak, leszűkült a keresztmetszetük. Szerintem, ha rendesen kitisztítod mind a 4 nyílást és a bevezető közös nyílást végig akkor megszűnik a hiba. Ne vegyél feleslegesen új gyertyákat és új gyújtótrafókat sem. A gyújtótrafók nagyon ritkán mennek tönkre. Valószínű, hogy az eredeti trafód is hibátlan. Szerintem egyébként a DENSO gyertya egyenértékű az NGK-val Sőt a Toyota motorok jobban szeretik a Denso-t. Talán nem is véletlen mivel a Denso-ban tulajdoni részesedése van a Toyota-nak. Szóval ha SC20HR11 típusúak a gyertyák akkor ne cseréld!!! És mindenképpen tisztítsd ki a 4 csatornát az a legfontosabb!!! Egyébként a 2015.12.07-ei postomban is a nyílások tisztítását említettem...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.04.24 21:11:10
Denso jobb minőségű, ráadás képpen kizárólag Japánban gyártják, szemben az NGK-val...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.24 22:06:10
Szuper,ha csak valóban ez lesz a hiba. Ez lesz az első dolog amit meg csinálok....Köszönöm még egyszer a sok infót!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2016.04.24 22:21:55
Majd lécci ne felejts el beszámolni az eredményről!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2016.04.25 08:59:11
Segítséget szeretnék kérni Toyota Prius 3-as kocsim alábbi hibájával kapcsolatosan. Lassításkor, a fékpedál benyomásakor álló helyzetben szakasos morgó hang hallatszik ( mintha valamilyen szelepből eredne). Erősebb pedál lenyomáskor abbamarad. Szerintetek mi okozhatja? Sebességváltó olajban a Totálnak a váltóolaja jó-e?  Válaszotokat előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.25 09:37:08

Az a morgó hang az actuator (pumpa) hangja. Ha padlót nyomsz akkor meg le is zár azért marad abba. A Totalnak szerintm minimum egy tucat váltóolaja van de ha találsz olyan fajtát ami a Toyora WS-ATF szabványt teljesíti, az elvileg jó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: flower78 - 2016.04.25 11:14:32
Sziasztok!
Toyota P3. Természetes jelenség, hogy indítás előtt, fék benyomáskor az abs 5-6 másodpercig is tölt(?) hangot adva. Műszaki láma vagyok :). 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Canga - 2016.04.25 16:19:32
Üdv mindenkinek!

Pár napja lettünk tulajai egy 2014-es Auris Touring Sport 1.8 HSD-nek. Eddig minden oké vele, bár ennyi ***t ami ebben van az életben nem fogom átlátni hogy mi hogy merre meddig hány méter...
Rendesen szervizelt, magyar, 90ekm nagy szerviz megvolt nála.
Van valami különlegessége ezeknek, amire nagyon figyelni kellene? Általános hibajelenség, stb? Nem keresem én a hibát csak na...  :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.04.25 16:53:45
Sziasztok!
Toyota P3. Természetes jelenség, hogy indítás előtt, fék benyomáskor az abs 5-6 másodpercig is tölt(?) hangot adva. Műszaki láma vagyok :).
Amit hallasz az valószínűleg nem az ABS, hanem a fék elektromos pumpája. Ha jól tudom ez biztosítja/helyettesíti a fékszervót arra az esetre amikor nincs a benzinmotor által előállított vákum. (de az is lehet, hogy csak ez biztosítja a szervót/nyomást a fékhez - ezt nem tudom pontosan) Mindenesetre ez ilyen Priusos dolog, szinte minden új Priusos megkérdezi elsőre, hogy mi ez a hang.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.25 17:55:59
Üdv mindenkinek!

Pár napja lettünk tulajai egy 2014-es Auris Touring Sport 1.8 HSD-nek. Eddig minden oké vele, bár ennyi ***t ami ebben van az életben nem fogom átlátni hogy mi hogy merre meddig hány méter...
Rendesen szervizelt, magyar, 90ekm nagy szerviz megvolt nála.
Van valami különlegessége ezeknek, amire nagyon figyelni kellene? Általános hibajelenség, stb? Nem keresem én a hibát csak na...  :)

Üdv a fórumon!

Van hibája: üzemanyag nélkül nem megy ez sem, max addig, amíg van benne áram.  :D

Lesz időd átolvasni a fórumot, néhány hiba ismert.  Például cicegnek itt-ott a műanyagok, és hasonló borzalmak várnak Rád is.  :D

200E körül kerékagy csapágy szokott megszólalni, a P3 kormányoszlopán kell újrahúzni a csavarokat, ha kopog, de az Auris szerintem már más.
A P2 a kormányoszlop átvezetőkábel szokott makrancoskodni, de az Auris nyilván már más.

Szóval ezekre készülj.

Egyébként ment válasz PÜ. :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.25 21:49:57
Amit hallasz az valószínűleg nem az ABS, hanem a fék elektromos pumpája. Ha jól tudom ez biztosítja/helyettesíti a fékszervót arra az esetre amikor nincs a benzinmotor által előállított vákum. (de az is lehet, hogy csak ez biztosítja a szervót/nyomást a fékhez - ezt nem tudom pontosan) Mindenesetre ez ilyen Priusos dolog, szinte minden új Priusos megkérdezi elsőre, hogy mi ez a hang.
A priusban egyáltalán nincs vákum által biztosított szervó. Egy pumpa (actuator) pumpálja fel mind a négy kört, és nyomáspróbált csináln (nyomásvesztést mér) ezért pumpálgat. Ez az önteszt. Ezt megcsinálja időnként, és ha valahol szökik a nyomás, hibával kiakad. Ez már brake by wire rendszer. Csak a meghibásodás esetén van egy mechanikus mód is, amikor szervó nélküli módban meg tudsz állni. Ez a vészmód.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.04.26 08:04:24

Akkor jól sejtettem, hogy itt már csak ettől van nyomás a fékrendszerben. De ez mitől brake by wire? Én úgy tudom, hogy "by wire" dolgokat akkor hívják annak, ha teljesen mechanikus kapcsolat nélküli - azaz csak elektromos jelekkel működik a dolog. Pl a nagy utasszállítógépek Fly-by-wire rendszerében már nincs mechanikus kapcsolat a csűrőlapok és a kormány között. Itt meg szerintem csak arról van szó, hogy amit régen a vákummal állítottak elő nyomást azt most egy pumpa pótolja. Azaz nyomás nélkül is van fék csak erősen kell taposni, mint régen az 1.2-es ladában :) Rosszul gondolom?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.26 09:59:59

Mert teljesne by wire a vezérlése. A kinyomó tüske csak akkor funkcionál ha meghal az elektromos rendszer. Ergo normál üzemben csak by wire működik. Szerintem közelekedésbiztonsági szempontból kellhetett beletenni egy vészkört.
"zaz nyomás nélkül is van fék csak erősen kell taposni, mint régen az 1.2-es ladában :) Rosszul gondolom?"
Pontosan. Ha megáll a pumpa akkor téglába lépsz és úgy próbálsz megállni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.04.26 15:04:09

http://i653.photobucket.com/albums/uu256/jayman_photo/Prius%20Stuff/brakemap.jpg
Ezekszerint akkor az ábrán látható SMC1 és SMC2 kinyit a rendszer leállásakor és lehet erőből fékezni. Érdekes szerkezet.  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.04.27 19:26:02
Mi a fene nyekereg, nyikorog az autó futóműnél? P-be rakásnál, vagy bármelyik fokozatba. Fékezésnél... Mintha valami 30 éves roncs közeledne... Másnál is van ilyen? Mit lehet csinálni vele? Valahol valami kenőanyag hiánya van... De hol?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.27 19:56:12
Mi a fene nyekereg, nyikorog az autó futóműnél? P-be rakásnál, vagy bármelyik fokozatba. Fékezésnél... Mintha valami 30 éves roncs közeledne... Másnál is van ilyen? Mit lehet csinálni vele? Valahol valami kenőanyag hiánya van... De hol?
Detto. Szétszedtem már hatszor, de nem találtam meg az okát. Ha felemelem és a szilentet megfújon wd40-el, akkor egy napra elhallgat (de ez még lehet az oka annak is hogy felemelem). Feladtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.04.27 20:17:22
Detto. Szétszedtem már hatszor, de nem találtam meg az okát. Ha felemelem és a szilentet megfújon wd40-el, akkor egy napra elhallgat (de ez még lehet az oka annak is hogy felemelem). Feladtam.

Nekem az alábbi nyekergős sztorim volt nemrég:
Régebb óta tapasztaltam, hogy ha megállítottam és szálltam ki, akkor meggurult az autó és egy ilyen hülye nyekergő hangot adott. Aztán ha meghintáztattam akkor is. De nem állandóan, hanem random ahogy kedve tartotta.  Első kerekek felől jött.

Egy idő után már nem foglalkoztam vele, mert mikor ez miatt mentem Toy-hoz a munkafelvevő nem tudta mi lehet. Természetesen nem adta a hangot. :)

Aztán az utolsó olajcserekort a szerelő srácnak sikerült megmutatni mert akkor épp produkálta a nyekergést. Mondja tűzkarika elöl. Ok. Befújta valamivel. Egy darabig jó is volt. De aztán gondolom kiégett a cucc és újra. Aztán berágtam és kicseréltettem. Azóta kussol.  :)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.04.27 20:49:16
Nekem eddig nem csinálta. Most, hogy jönnek a jobb idők, most kezdi. Tavaly is volt jó idő, mégsem csinálta... Mintha a tél folyamán valami kiszáradt volna... Mindenesetre nagyon idegesít, hogy nem tudok észrevétlenül ijesztgetni a Tecsó parkolóban...  :lol:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2016.04.28 08:20:06
Toyota Prius 3-as sebességváltó olaj leeresztéséhez a leeresztő, illetve feltöltő csavar pontos helyében tudna-e valaki segítséget nyújtani? Mire kell odafigyelni, van-e valamilyen technikai trükkje a folyamatnak. Segítségeteket előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.04.28 09:17:47
Toyota Prius 3-as sebességváltó olaj leeresztéséhez a leeresztő, illetve feltöltő csavar pontos helyében tudna-e valaki segítséget nyújtani? Mire kell odafigyelni, van-e valamilyen technikai trükkje a folyamatnak. Segítségeteket előre is köszönöm.
Persze:

Amire oda kell figyelni, ne a hűtőfolyadékot ereszd le (3 csavar van ott alul)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.04.28 20:39:08
Most meg nem nyikorog semmi... Nem csináltam vele semmit. Nem is értem, hogy mitől függ ez.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.29 18:56:37
Mai nap sikerült szètszedni és kitisztitani az EGR pontokat a szívócsőben. Teljesen elvoltak dugulva ahogy mondtátok ,ezzel meg is oldódott a probléma. Jövő héten még a váltó olaj csere lesz ,hátha ott is megoldodik ennyivel a probléma. Valaki esetleg tudja mennyi olaj kell a váltóba?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Riga - 2016.04.29 22:08:21
Na látod, én megmondtam már a decemberi postomban is hogy az EGR PORTokat kell kitakarítani. Ha első nekifutásra megcsináltad volna sok bosszúságtól megkíméled magad! Mindenesetre gratula és örülök, hogy megoldódott. Gondolom akkor a lecserélt gyújtótrafó is hibátlan. Egyébként 3,3 liter olaj megy a váltóba és TOYOTA ATF WS vagy annak megfelelő specifikációjú más gyártó olajai pl: ENEOS ATF ECO, MANNOL ATF WS.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.04.30 06:41:20
Mai nap sikerült szètszedni és kitisztitani az EGR pontokat a szívócsőben. Teljesen elvoltak dugulva ahogy mondtátok ,ezzel meg is oldódott a probléma. Jövő héten még a váltó olaj csere lesz ,hátha ott is megoldodik ennyivel a probléma. Valaki esetleg tudja mennyi olaj kell a váltóba?
Nekem maradt egy bontatlan Eneos ECO váltóolaj, amennyiben érdekel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mansa - 2016.04.30 08:31:00
Érdekel az olaj csak Londonban lakom.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.05.01 07:12:10
Érdekel az olaj csak Londonban lakom.
:hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 15:47:11
Sziasztok!

2 szakmai jellegű kérdésem van. Ma sikerült parkoláskor lenulláznom a jobb tükrömet, csak az üveg sérült. Mennyire bonyolult a cseréje? Nem szeretném az egész szerkezetet cserélni csak az üveglapot.

Második...néha indításkor egy pillanatra megjelenik a nagy piros felkiáltójel. Minden működik, jön megy és nem is mindig csinálja. Nem nyomom elég erősen a féket? Valaki tapasztalt hasonlót?

Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 16:06:40

Kicsit utánanézve...lehet hogy a kis akksi pusztul? Ha ez a gond, milyet vegyek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 17:44:50
Kicsit utánanézve...lehet hogy a kis akksi pusztul? Ha ez a gond, milyet vegyek?

Na...feszültésg 9,5V...kis akksi csere. Jól eldumálgatok magamban :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.05.02 18:06:29
Na...feszültésg 9,5V...kis akksi csere. Jól eldumálgatok magamban :D
Nem tudom milyen szakmában dolgozol, de hallottál már a programozó gumikacsáról?
Azt mondják, hogy ha elakadsz valami fejlesztésben akkor vedd elő, tedd le magad elé, mondd el neki és kérj tőle segítséget. Azzal, hogy elmeséled neki magad is rájössz a megoldásra. A vicc az, hogy tényleg működik.  ::)

Hogy ne legyek offtopic én egy Exide-ot vettem bele még tavaly, ami oda befért és Ah-ban is közeli volt, na meg a saruk polaritása is stimmelt. (asszem egyébként a bárdis/unixos program dobta ki a helyi boltosnak ezt az akkut) A kis kivezetőcsövet nem kötöttem be és így járok vele cirka 1.5 éve, és nem ölt még meg a hidrogén. A gyári ha jól tudom 40valamennyi ez meg 21k HUF volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 18:18:03

Köszi :)

IT-s vagyok. Uh a problámamegoldás kényszere az szakmai ártalom. A villanyos dolgokkal  meg a programozással nem vagyok jóban, de google igazán remek barátom :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 18:25:15
Akksicsere mennyire trükkös. Eddig normál autóknál magam cseréltem a legtöbb dolgot, és nem volt nagy gond, de valahogy a Prius-ban még nem érzem magam otthon annyira hogy hozzányúljak. Vagy alaptalanul parázok? Menjek be a bárdiba/Unixba, aztán lássak neki és spóroljak egy 20-ast? Vagy toljam be márkaszervizbe és fizessem a kényelmi díjat? :)

Olyan bizonytalan vagyok...vagy nem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.05.02 18:42:25

Ugyanúgy két sarut kell lekötni és vissza, majd a rádiót meg mindent újra be kell hangolni itt is. Ha más autóban is megtudtad csinálni itt is megfogod tudni. És ha már ott vagy nézd meg milyen szép tócsa van az akksid alatt - ha még nincs megoldva a beázás :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 18:45:31
Ugyanúgy két sarut kell lekötni és vissza, majd a rádiót meg mindent újra be kell hangolni itt is. Ha más autóban is megtudtad csinálni itt is megfogod tudni. És ha már ott vagy nézd meg milyen szép tócsa van az akksid alatt - ha még nincs megoldva a beázás :)
Alszok rá egyet aztán meglátom. De ha nem nagy mutatvány, akkor lehet megpróbálom :)
Múlt héten nézegettem, akkor száraz volt. Bár pár hete a szervizben mintha említették volna hogy van egy kis tócsa. Ma elég szépen eláztam, ha holnap szétszedem akkor kiderül.
Köszi ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 19:06:26
Alszok rá egyet aztán meglátom. De ha nem nagy mutatvány, akkor lehet megpróbálom :)
Múlt héten nézegettem, akkor száraz volt. Bár pár hete a szervizben mintha említették volna hogy van egy kis tócsa. Ma elég szépen eláztam, ha holnap szétszedem akkor kiderül.
Köszi ;)
Ez jó lehet bele?

http://www.arukereso.hu/akkumulator-c3660/varta/b33-blue-dynamic-45ah-en-330a-bal-vekony-sarus-p53666863/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.05.02 19:58:08
Ez jó lehet bele?

http://www.arukereso.hu/akkumulator-c3660/varta/b33-blue-dynamic-45ah-en-330a-bal-vekony-sarus-p53666863/
Méretben szerintem stimmel, itt is hasonló méretek vannak: http://piciurl.hu/89e
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 19:59:09
Méretben szerintem stimmel, itt is hasonló méretek vannak: http://piciurl.hu/89e
Szuper. Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.05.02 20:02:50
Nekem a 45 Ah-s nem fért be, csak a 35-ös, mert nem Keyless az autó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.02 20:18:28
Megmérem a régit, aztán lesz ami lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.03 13:11:32
Halihó!

Jelentem a műtét sikeres volt, a beteg tökéletes állapotnak örvend. Ezúton is köszi a segítséget. 20 perc volt az egész móka....vagyis lett volna, ha befér a 45Ah-s akksi, de 30 perces új kör az autósbolt felé, és sikerült.  Kb fél centi hiányzott, hogy beférjen a 45-ös. A végén egy 40Ah-s Varta A15 Blue Dynamic lett a nyertes. Tényleg nem volt nagy gond cserélni. :) Sőt a kis műanyag lefolyó-bigyót is belefaragtam, bár azon még finomítok kicsit.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2016.05.03 19:53:07
Mai nap sikerült szètszedni és kitisztitani az EGR pontokat a szívócsőben. Teljesen elvoltak dugulva ahogy mondtátok ,ezzel meg is oldódott a probléma. Jövő héten még a váltó olaj csere lesz ,hátha ott is megoldodik ennyivel a probléma. Valaki esetleg tudja mennyi olaj kell a váltóba?

Szevasztok.
Gondolom az EGR pontok akkor tömődnek el ha sokat járok városba, országúton v. pályán csak kiég talán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.05.03 20:16:24
Kb fél centi hiányzott, hogy beférjen a 45-ös.

Én szótam...  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.03 20:17:08
Én szótam...  ::)

Bizony :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2016.05.03 22:04:53
Szevasztok.
Gondolom az EGR pontok akkor tömődnek el ha sokat járok városba, országúton v. pályán csak kiég talán.
Mennyi km van a verdában? Érdemes lenne nekem is megelőző műtétként kitisztítani? 161e km-nél járok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2016.05.04 07:29:33
Mennyi km van a verdában? Érdemes lenne nekem is megelőző műtétként kitisztítani? 161e km-nél járok.
És nekem 200e-nél? Pont most nézegettem a direkt egr tisztító anyagot is a neten(wynns).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.04 14:22:37
Szevasztok.
Gondolom az EGR pontok akkor tömődnek el ha sokat járok városba, országúton v. pályán csak kiég talán.
NEm ég ki. Oda már hűtött gáz kerül a szívócsőbe (ami egyébként is műanyag) Ezért van az EGR ház aljában hűtőkör ami a hűtőfolyadékkal üzemel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2016.05.04 23:37:01
Kowee Mester! Lemaradtál a Ct200h műszerfal szétszedős videóról, de a kedvedért csináltam egy fotót :)
Legközelebbi CT-t már videózom, hosszú nem lesz, de vicces, ahogy a műszerfal levetkőzik.
Más: EGR tisztítást vállalnál nálam? Kell egyáltalán?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.05.06 09:34:54
Sziasztok ! Prius II-en cserére érett a féktárcsa és ha már cserélem (elől-hátul) szeretném a féknyergeket is jó alaposan megtisztítani-megjáratni. Ahhoz hogy tökéletes legyen le kéne kötnöm a fékcsőről , ami viszont légtelenítéssel jár. Van rá valami megoldás , hogy házilag tudjam légteleníteni , vagy csak szervizben számítógéppel lehetséges ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.06 17:04:36
Kowee Mester! Lemaradtál a Ct200h műszerfal szétszedős videóról, de a kedvedért csináltam egy fotót :)
Legközelebbi CT-t már videózom, hosszú nem lesz, de vicces, ahogy a műszerfal levetkőzik.
Más: EGR tisztítást vállalnál nálam? Kell egyáltalán?
Háát lexushoz sajnos semmilyen anyagom nincs. Mondjuk a szelepet priusban sem szedtem még ki csak a csövet. A szelep majd nyári móka lesz ha rendesen ki is akarom áztatni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.06 17:05:06
Sziasztok ! Prius II-en cserére érett a féktárcsa és ha már cserélem (elől-hátul) szeretném a féknyergeket is jó alaposan megtisztítani-megjáratni. Ahhoz hogy tökéletes legyen le kéne kötnöm a fékcsőről , ami viszont légtelenítéssel jár. Van rá valami megoldás , hogy házilag tudjam légteleníteni , vagy csak szervizben számítógéppel lehetséges ?
Márkaszerviz nem kell hozzá, de laptop, techstream és kábel igen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: William001 - 2016.05.07 10:40:23
Sziasztok!
 :helpsmilie:
Nekem még nincs Priuszom, de már nézegetem őket.
Lenne pár kérdésem:

Tegnap néztem egy potenciálisan lehetséges új autót, P2 2008.05 havi elég jól felszeret.
1: Az normális egy ilyen autónál, hogy a 2 hátsó ajtónál (hátsó alsó ívnél) észlelhető festékhólyag, nem vészes de látszik, ezzel később lehet probléma. Kérném akinek hasonlókorú autója van írjon (garázsban tartott és szabad ég alatt tartott verziók is érdekelnek). Törve nem volt, vagy ha igen gyönyörűen megcsinálták (Lakatos vagyok)

2: Navis a kicsike, a naviját lehet, és hogy lehet frissíteni.

3: A komputer kábelek mennyire kompatibilis? Azaz mivel a régi kocsimhoz van kábel, csak szoftvert kell szerezzek a gépre vagy teljesen más.

4 Ugye jól tudom, hogy nincs ezeken usb bemenet? Esetleg megoldható

Ha túl sok offos kérdést tettem fel bocsánat érte!

Köszönöm a válaszokat
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.05.07 20:30:48

Ez itt abszolút OFF, inkább a beszélgessünkbe való, áttettem, itt nem válaszoljatok. Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: William001 - 2016.05.07 21:38:59
Ez itt abszolút OFF, inkább a beszélgessünkbe való, áttettem, itt nem válaszoljatok. Köszi.

Bocsánat! Az ajtó miatt gondoltam elmegy  :otlet:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.05.08 07:13:32
Márkaszerviz nem kell hozzá, de laptop, techstream és kábel igen.

Kowee tudsz segíteni , hogy a techstream szoftvert honnan tudom megszerezni ? És csak egyfajta kábel jó a szoftverhez , vagy tulajdonképen minden ODB-USB ugyan olyan ? Ha megvan a kábel és szoftver na meg a laptop - a használata értelem szerű , vagy aki elsőre használja annak van valami leírás ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.08 08:14:09
Kowee tudsz segíteni , hogy a techstream szoftvert honnan tudom megszerezni ? És csak egyfajta kábel jó a szoftverhez , vagy tulajdonképen minden ODB-USB ugyan olyan ? Ha megvan a kábel és szoftver na meg a laptop - a használata értelem szerű , vagy aki elsőre használja annak van valami leírás ?
HAllee.
PErsze tudok segíteni. A software-t feltettem a klub oldalra. Letölthető innen:
http://priusclub.hu/ts/techstream_install.zip
Kábelhez nagyon nem mindegy. A sima ELM kábelek nem fognak működni vele. Mini-VCI kábel kell a toyotákhoz (vagy Mangoose)
A használatához sajnos lírásom nincs, de óvatos logikázással ki lehet találni. Persze csak óvatosan, mivel ez a gyári szoftver, egy óvatlan kattintás sok százezres lyukat tud ütni a családi költségvetésen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.05.08 08:21:10

Köszi - örök hála
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.05.08 22:39:59
HAllee.
PErsze tudok segíteni. A software-t feltettem a klub oldalra. Letölthető innen:
http://priusclub.hu/ts/techstream_install.zip
Kábelhez nagyon nem mindegy. A sima ELM kábelek nem fognak működni vele. Mini-VCI kábel kell a toyotákhoz (vagy Mangoose)
A használatához sajnos lírásom nincs, de óvatos logikázással ki lehet találni. Persze csak óvatosan, mivel ez a gyári szoftver, egy óvatlan kattintás sok százezres lyukat tud ütni a családi költségvetésen.

Milyen visszafordithatatlan kart lehet csinalni egy techstreammel? A kulcstiltason kivul.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.05.09 12:46:24
Milyen visszafordithatatlan kart lehet csinalni egy techstreammel? A kulcstiltason kivul.

Szerintem , ha sorba minden lehetőséget végigzongorázok (mert nem értem , csak csinálom) el tudok állítani olyan beállításokat , melyek problémát okozhatnak (gondolom :?: ).

Tényleg ha már itt tartunk a 2-es prius-on nincsenek olyan plusz beállítási lehetőségek (a techstreammel), hogy például a bezáráskor felhúzza az ablakokat ? Vagy valami más , mely a komfort érzetet növelné ? Valami-akármi ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.05.09 12:48:15
Sőt például az ECU-ban nem tudod átírni az injektor térképet ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.05.09 13:05:52
a 2-es prius-on nincsenek olyan plusz beállítási lehetőségek (a techstreammel), hogy például a bezáráskor felhúzza az ablakokat ?

Ezt csak komfortmodul beszerelésével lehet elérni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: flower78 - 2016.05.17 16:41:55
Prius 3 motor induláskor csúnya fémes kopogó, csörgő hang. A vicc hogy nem mindíg csinálja. Valakinek van tapasztalata hasonlóval?
Cím: Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dave1molnar - 2016.05.18 13:49:22
Sziasztok!
Indulásnál, illetve ha mélygarázsból jobbra tekert kormánnyal jövök fel nekem is hallatszik egy fura fémes hang.
Kowe egyszer a belsőben meghúzott két csavart a kormányon, mert az is kattogott s mondta, hogy lehet a 3-at is meg kell, ami a bal első kerék mögött van.
Arról nincs valakinek videója vagy leírása?
Amikor tudom felveszem a hangot, hogy legyen erről is videó.
Előre is köszönöm a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bicskei - 2016.05.18 22:26:48
Prius 3 motor induláskor csúnya fémes kopogó, csörgő hang. A vicc hogy nem mindíg csinálja. Valakinek van tapasztalata hasonlóval?
Igen, egyszer nekem is csinálta, és másoknak is, jellemzően párás, hűvösebb időben. Már nem emléxem mi az  oka, de ne aggódj.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: flower78 - 2016.05.18 23:31:17
Igen, egyszer nekem is csinálta, és másoknak is, jellemzően párás, hűvösebb időben. Már nem emléxem mi az  oka, de ne aggódj.
Köszi a választ. Remélem én is, hogy semmi komoly.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: RGgabcsi - 2016.05.20 07:34:56
Sziasztok!

Olvastam, hogy másnak is volt ilyen problémája, de nem találom, ezért kénytelen vagyok ismét feltenni a kérdést, amit feltehetően valaki korábban már megválaszolt :)

P2-nél van egy olyan problémám, hogy a szellőző csak középre fúj, hiába állítom szélvédőre, vagy bármely más állásba, egy molekulányi levegő nem jön ki. Főleg a szélvédő miatt zavar, amikor párásodik.
Létezik erre egyszerű megoldás?

Üdv.: RG
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.22 09:38:23
Igen, egyszer nekem is csinálta, és másoknak is, jellemzően párás, hűvösebb időben. Már nem emléxem mi az  oka, de ne aggódj.
A megoldás egyszerű. Ki kell takarítani a pillangószelep házat. A benne felgyűlt olaj csinál valamit a lecsapódott párával és gyujtáskimaradást okoz ameddig be nem melegszik. A házat kitakarítjátok, (10 perc első próbálkozára, utána 5) és megoldódik a probléma.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: flower78 - 2016.05.22 23:10:11
A megoldás egyszerű. Ki kell takarítani a pillangószelep házat. A benne felgyűlt olaj csinál valamit a lecsapódott párával és gyujtáskimaradást okoz ameddig be nem melegszik. A házat kitakarítjátok, (10 perc első próbálkozára, utána 5) és megoldódik a probléma.
Van hozzá valami videó a neten? Analfabéta vagyok ilyen téren.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.24 12:57:27
Van hozzá valami videó a neten? Analfabéta vagyok ilyen téren.
Én sajnos biztos nem csináltam még (pedig két hete retkeltem ki a sajátom, csak a kamerát felejtettem el feltölteni) de itt van egy youtube videó róla.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: flower78 - 2016.05.24 13:38:26
N. SZ. K.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.05.25 00:45:15
Sziasztok,

P3 vásáron töröm a fejemet. Olvasgattam már a témában de csak most találtam ide a fórumra.
Külföldről behozott korai példány férhet a keretbe, találtam is megnézésre alkalmas példányt budaörs környékén. Esetleg ismertek-e valakit, vagy lenne-e kedve valamelyikőtöknek - fizetség ellenében természeten, ránézni techstream-el a járgányra ? (Ha lehet itt ilyet kérdezni)
Elméletileg 150e körül futott a gép - amúgy lehet "játszani" a kilométerekkel ? Mint egy normál autónál sajnos sokszor szokás.
 :helpsmilie:
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.05.25 09:58:49

Kőkeményen játszanak a kilométerekkel. van néhány megbízható kereskedés. A fórumtársak biztos tudják mondani melyek azok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 07:01:15
Sziasztok!

SOS segítségre lenne szükségem. Nem indul a hybrid autóm! Most reggel indulni akartam munkába de mikor kinyitottam az ajtót merülő hangot adott az autót. Mikor benyomtam a fêkpedált nem jön be az indító üzenet. Ha megnyomtam az imditó gombot csak kerreg, búg a motortért és a narancssárga figyelmeztetőjelzés van a műszerfalon. Tegnap még mentem az autóval, ennyi idő alatt nem merülhetett le. Vagy mégis? Ami hihetetlen, hogy a csomagtér ajtót nem tudom kinyitni, csak a másik négyet, így meg nem férek hozzá az akksihoz, hogy feltöltsem. Mit tegyek? Az autó egy Auris de a hybrid rendszere a Priuséval megegyező. Tiszta ideg vagyok, nem hiszem el, hogy nem lehet hozzáférni az akksihoz. Miért nincs vmi kar az utastérben, hogy azzal ki lehessen nyitni a csomagtér ajtót, mint a többi tipusnál...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.05.30 07:05:59

Ötletadó kérdés.
A hátsó üléseket lehajtva, sem lehet bejutni a csomagtérbe?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 07:07:09
Sajnos nem mert garázsban van az autó és nem tudom kinyitni koppig az ajtót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.05.30 07:12:37
Sajnos nem mert garázsban van az autó és nem tudom kinyitni koppig az ajtót.

Esetleg kicsit odébb tolva, hogy kiszabaduljon a körbefogástól?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 07:15:16
P állásban lett leállítva az autó, meg se moccan se előre se hátra.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.05.30 07:45:47
Elöl van bikapont a motortérbe, kis piros kupak alatt jobbra a biztosíték táblánál, ha netán van 12v-os akkus csavarhúzó tán még arról is beindul. Legalábbis priusnál van, sztem aurisnal is, meg priusnál van hátsó vésznyitó középen a zár alatt, nem tudom aurisnál van-e.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.05.30 07:49:10
Az Auris HSD 2gen nél a 12V akku a hátsó ülés alatt van, ki kell emelni az ülőlapot, vagy a takaró műanyagot, az anyó ülés mögött.
Csomagtér nyitó kar meg azért nincs, mert elektromos a hátsó ajtó zár.

Az akkumulátorok már csak ilyenek, különösen a HSD nek alulméretezett, és mivel nem a hagyományos értelmében indít, ezért alacsonyabb SOC al is végzi a dolgát aztán lehet hirtelen koppanni. 
A gyári AGM ami elég húzós, ezért hanyagolják a cserét, vagy vlmi vacakot raknak bele helyette.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 08:02:29
A hátsó ülés alatt a hybrid akku van, a 12V akku a csomagtérben van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 08:09:15
Vhogy megpróbálom belülről kinyitni a csomagtér ajtót, más választásom nincs.
Remélem csak annyi a gond, hogy le van merülve az akksi, ha nem akkor nagy baj van.

Köszönöm az eddigi tippeket! Remélem nincs nagy gond.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.05.30 08:10:08
Biztosan? A Yarisban befért a hybrid mellé, és még elég sok hely is maradt.
Amennyiben mégis a csomagtérben van, akkor elöl kell lennie  bikapontnak.
Én tuti nem próbálkoznék meg csomagtéren keresztül a hátsó ajtó borítását leszedni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 08:18:35
Igen, biztosan. A múltkor már néztem, csodálkoztam is, hogy miért ott van. Elvileg itt is van a motortérben bikapont, de sajnos nincs a közelben semmi, amit rá tudnék tenni. Egyenlőre marad a csomagtér kinyitása.
Hihetetlen,ctegmap még mentem vele, egy éjszaka alatt hogy tudd lemerülni az akksi. Nem értem... :cry: De bárcsak ennyi lenne csak a gondja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2016.05.30 08:31:40
Valami fogyasztó nem maradt aktív? Valami kis izzóra gondolok, vagy esetleg utólagos fejegység, stb. Bár nem Prius esetén, de nálam volt hogy ezek szívták le az akksit reggelre.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.05.30 08:37:01
A lakásriasztó akksi is megfelel, csak addig kell amíg életre kel, aztán a nagy tölti a kicsit.
Assistance?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 08:59:02
Sikerült kinyitni a csomagtérajtót belülről nagy nehézségek árán. Az akksit rátettem töltöre, most töltödik. Úgy néz ki le van merülve. Ha töltödött annyit, megpróbálok egy indítást vele. Remélem indulni fog azután már. Ha úgy sem indul akkor jön az Assistance...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 09:04:55
Akkor is kérhetem az Assistance segítségét ha az autó nem márkaszervízben volt szervízelve? Hogy müködik? Vagy mindenképpen kijönnek csak akkor fizetni kell?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.05.30 09:10:04
A Toyota Eurocare a gépkocsi első forgalomba helyezési napjától számított 3 éven keresztül érvényes, és a legtöbb európai országban elérhető. A 3 év letelte után ez az érvényesség meghosszabbítható egészen az autó 12 éves koráig. Ennek az a feltétele, hogy az időszakos karbantartási munkákat legalább évente egyszer egy Toyota márkaszervizben végezzék el, az ott vásárolt alkatrészek és folyadékok felhasználásával.

Ha jól látom, 2013-as az autó. Garanciális még?

LINK (https://www.toyota.hu/service-and-accessories/warranty-and-assistance/roadside-assistance.json)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 09:14:25
A 3 év letelt, az autó külföldről behozott. Szervízkönyve nincs az autónak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.05.30 09:23:45
Akkor ezt buktad  :no:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 10:49:00
Ha fizet az ember érte akkor sem jönnek ki?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.05.30 12:13:10
Ha fizet az ember érte akkor sem jönnek ki?
Annak mi értelme lenne? Nem Toyota szerelő jön, hanem egy szerzödött szerelö, tehát ilyen szempontból mindegy lenne.

Tapatalkkal küldve az én SM-N910C eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 20:17:37
Elindult a kocsi...
Miután fel lett töltve a 12V-os akksi elindult elsőre, gond nélkül. Örülök, hogy legalább már mozogni tudok a kocsival. Azt viszont ki kell mindenfélképpen deríteni, hogy mi okozta ezt.  2 nappal ezelőtt mentem a kocsival ca. 120km-rt, nem értem mi okozta ezt a hirtelen lemerülést. Semmi nem figyelmeztettet erre. Elvileg jeleznie kéne vminek. Örülök, hogy ennyivel megúsztam egyenlőre. Remélem reggel is indulni fog... Ha nem akkor kuka az akksi.

Köszönöm a tippeket!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.05.30 21:07:23

Így halálozott el anno az én kis akksim is. Először lemerült, aztán random 2-3-4 hetenként.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.05.30 21:09:22
Cellazárlatos az akku. Lehetséges, hogy most 1 évig is elműködik gond nélkül, de lehet, hogy jövő héten megint eljátsza ugyan ezt. Nálam is ez volt anno a Yarisnál. Én akkor ném kockáztattam, csere volt. Nem hiányzik, hogy valahová menni kell és nem indul...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KZoli - 2016.05.30 22:27:21
Ki lehet deríteni azt, hogy tényleg cellazárlatos az akku? Ha arról van szó inkább cserélem én is de ha semmi baja akkor nem dobnám ki feleslegesen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pomk - 2016.05.31 10:21:58
Mennyi egy ilyen kis akksi? Ha pár ezeres tétel, szerintem felesleges méregetni, próbálkozni és aggódni emiatt. Ha jó áron lehet venni, cseréld újra! ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.05.31 10:54:11
Ki lehet deríteni azt, hogy tényleg cellazárlatos az akku? Ha arról van szó inkább cserélem én is de ha semmi baja akkor nem dobnám ki feleslegesen.
A cellazárlat viszonylag egyszerűen kimérhető egy multiméterrel.
Nem zárt akkuk esetén egyik pólustól cellánként haladva még az is meg lehet állapítani, hogy melyik, illetve amelyik töltés közben nem pezseg.
Zárt esetén az extrém alacsony kapocsfeszültségen kívül az, hoyg nem veszi illetve nem tartja meg a töltést szintén erre utal.
Rendes akkutöltő rendelkezik feszültségmegtartási teszt funkcióval (30min-12h figyeli, hogy mennyit csökken az U).
A cellazárlat fizikai dolog, a levált lemezrészecskék leüllepednek, és előbb utóbb elérik a lemezek alját.
Régen ilyenkor kiöblítették, és újrasavazták az akkukat, ma már ilyennel ritkán találkozni.
A gyártók a jelenség ellen a lemezek egyenkénti tasakszeparátorba csomagolásával védekeznek, így nem tud leüllepedni az aljára.
Ma már a jobb akkuk így készülnek (azért én inkább a jó öreg Yuasa-ra esküszöm, annak alul, felül több mint 4 cm helyet hagytak, és könnyen kezelhető csavarkupakos).
A HSD-kbe gyárilag "zárt" akkukat raknak, mert egy légtérben van az utassal, a kulcsnélküliekbe pedig AGM-et, mert az tartósabb.

Az akku elhalálozás másik oka a vízvesztés (13,8V töltőfesz felett fokozott gázképződés van), ami a "zárt" akkuknál is előfordul, csak ott nagyon lassan, ezért sokszor nem is lehet roncsolás nélkül utántölteni (legalább lesz aki másikat vesz). Ismét utalnék kedvenc japán Yuasámra, ahol az a több mint 4 cm normál esetben évek alatt fogy el, és akkor is 3 mozdulat a pótlása.

A leggyakoribb elhalálozási ok a szulfátosodás, ami a lemezek felületének olyan kikristályosodása, ami a további elektrokémiai reakciót megakadályozza, normál töltéssel nem visszafordítható. (Az akku akadémia szerint más módon sem lehet teljesen, de megfelelelő kezeléssel az állapot némileg javítható.)
6 cellás ólomsavas akku 12,6V alatt már szulfátosodik. Mélymerülés a folyamatot felgyorsítja, és fokozott kapacitásvesztést okoz.

Akku állapotának ellenőrzési lehetőségei:
- kapocsfeszülség mérése;
- feszültség tartás mérése;

- belső ellenállás mérés,
- terhelővillás teszt,
- mikroprocesszoros gyorsteszt,
- teljes töltés- kisütés- töltés ciklussal a leadott és felvett kapacitás mérése.

Gyári vagy azzal egyenértékű AGM akku 40+.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.05.31 11:31:21
Cellazárlatos az akku.
Azért ennél kissé bővebb a lehetőségek tárháza, különösen egy AGM akku esetén, ahol ugye fizikai erőszak kell a cellazárlat létrehozásához.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.31 22:36:38
Sziasztok. Ma hazafelé a következőt produkálta a drága. Éles bal kanyarokban háromszög felvillan csipog, képernyőn problem felirat. Ötlet? Lehet megette az olajat?

Tapatalkkal küldve az én X5pro eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.05.31 22:52:00
Sziasztok. Ma hazafelé a következőt produkálta a drága. Éles bal kanyarokban háromszög felvillan csipog, képernyőn problem felirat. Ötlet? Lehet megette az olajat?

Tapatalkkal küldve az én X5pro eszközömről
Nézd meg az olajszintet!

Tapatalkkal küldve az én SM-N910C eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.05.31 22:54:05
Nézd meg az olajszintet!

Tapatalkkal küldve az én SM-N910C eszközömről
Reggel az első dolgom lesz. Nekem is ez a gyanúm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.01 09:48:25
Cellazárlatos az akku. Lehetséges, hogy most 1 évig is elműködik gond nélkül, de lehet, hogy jövő héten megint eljátsza ugyan ezt. Nálam is ez volt anno a Yarisnál. Én akkor ném kockáztattam, csere volt. Nem hiányzik, hogy valahová menni kell és nem indul...

Ez alapján nem valószínű: http://totalcar.hu/magazin/technika/2016/01/18/tizbol_nyolc_akku_mentheto_lenne/?token=4d4b9baef22a17aa6e545f7a84a667a5

"Cellazárlat már jó ideje nincs – mondják a Forexnél. A boltban, bevizsgálásnál, a szerelőnél mégis ez szokott elhangzani leggyakrabban: ezt értik az emberek. Ja, zárlat? Akkor nincs mit tenni. Pedig a modern akkumulátorok már jó pár éve tasakolt kivitelben készülnek, vagyis a lemezek zacskókba vannak zárva, hogy a róluk lehulló darabkák iszapot formálva az akksi alján ne okozhassanak zárlatot. Ettől függetlenül le tud potyogni az ólommassza a hordozólemezekről, ami végső soron ugyanoda vezet (nem indul az autó). A zárlat nem jön létre, de az akku ettől függetlenül elveszíti a kapacitását."
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.01 09:50:51
Mennyi egy ilyen kis akksi? Ha pár ezeres tétel, szerintem felesleges méregetni, próbálkozni és aggódni emiatt. Ha jó áron lehet venni, cseréld újra! ;)

A gyári AGM nem filléres tétel sajnos. Sokan sima savassal helyettesítik....
Mondjuk én ha cserélnem kell 7 év után P3-ban, akkor gyárit veszek bele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.06.01 10:13:53
Reggel az első dolgom lesz. Nekem is ez a gyanúm.
Na...megevett 2,5 litert. 5000 km alatt. Ez normális?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.06.01 10:39:16
Nem normális. Nálam semmit sem csökken a szint.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bepi81 - 2016.06.01 11:39:59
Na...megevett 2,5 litert. 5000 km alatt. Ez normális?
Gyűrűzés lesz a megoldás. Nem elrettenteni akarlak, csak készülj fel rá.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.06.01 12:58:25
Gyűrűzés lesz a megoldás. Nem elrettenteni akarlak, csak készülj fel rá.  ;)
Igazán remekül hangzik. ;) Azt tudom hogy van egy kis szivárgás a vezérműlánc környékén. De nem gondoltam hogy ennyit fog enni olajból.
Kb mibe fáj egy ilyen gyűrűzés?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.06.01 13:37:08
Igazán remekül hangzik. ;) Azt tudom hogy van egy kis szivárgás a vezérműlánc környékén. De nem gondoltam hogy ennyit fog enni olajból.
Kb mibe fáj egy ilyen gyűrűzés?

Most nézem a manual-t. Azt írja, hogy kn 1l/1000 km-ig normális. Hmmm nem tudom, ettől nem nyugodtam meg. Sokat megyek pályán- kb 50%- de nem tudom okozhat-e ilyet. Meg persze van egy kis olajfolyás, arra már kaptam ajánlatot a márkaszervizben, de épp olajcsere után voltam, uh mondták hogy várjak a következő cseréig, akkor cserélik a tömítést ahol kell. Remélem ez majd megoldja, addig öntögetem bele ha kell :D
ha nem akkor belököm a Dunába, és járok gyalog....napi 150km-t...fincsi lesz :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bepi81 - 2016.06.01 13:38:36
Igazán remekül hangzik. ;) Azt tudom hogy van egy kis szivárgás a vezérműlánc környékén. De nem gondoltam hogy ennyit fog enni olajból.
Kb mibe fáj egy ilyen gyűrűzés?
ezeket a költségeket a szétszedés és a hiba forrásának pontos meghatározása nélkül nem lehet pontosan Ft-ra megmondani. Ha csak a gyűrűszettet kell cserélni (ehhez természetesen jön a tömítések, szelepszárszimeringek cseréje, hengerfej felújítás), akkor anyagárban kb 40-50 e Ft-ra lehet számítani + munkadíj, ami változó, de legalább ugyanennyi. Ha a szétszedést követően kiderül még más cserélnivaló is, akkor az + költség. Normális esetben elég szokott lenni a gyűrűzés (és a vele járó dolgok) cseréje...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.01 13:39:27
Igazán remekül hangzik. ;) Azt tudom hogy van egy kis szivárgás a vezérműlánc környékén. De nem gondoltam hogy ennyit fog enni olajból.
Kb mibe fáj egy ilyen gyűrűzés?
Nem kell megrettenni. Gyűrűzéses motorról még nem nagyon hallottunk Prius esetében. VOlt talán olyan 3 éve valaki akinek szelepszár mimmeringeket cseréltek illetve idén valaki hengerfej tömítést és ennyi.
P2 esetében evett meg nekem is 2 litert 3000 kilométer alatt Budapest - London - Passau távon, de az az olaj miatt történt (A bevált Castrol Magnatec helyett azonos viszkozitású EDGE-et tettem bele. Utána lecseréltem megint magnatec-re és megszűnt az olajfogyás.) SZóval ne kapj egyből szívrohamot. Cseréld le az olajat. Nem figyeltem hogy milyen priusod van, de ha P2 akkor mondjuk Magnatec A5 vagy A1-A3 illetve P3 esetén 0w20-as ENEOS vgy lehet kisérlezetni az 5w-30-al is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.06.01 13:45:09
Szuper. Köszönöm a támogatást. P2 van. Már több 100.000-es számok pörögtek a szemem előtt javításra.
Azt nem tudom pontosan milyen olaj van benne, mert legutóbb a márkaszerviz cserélte, csak annyit mondtak 5W30. Uh most ilyet töltöttem bele.
Csak megijedtem mert a régi Suzukimnál nem szoktam meg hogy olajat fogyaszt, meg ugye elég sokat után kellett tölteni. De sajnos én vagyok a hülye mert nem néztem elég gyakran az olajszintet...csakl mikor már kanyarban szólt a kocsi hogy valami nem kerek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.01 14:42:22

Semmi gond. Alapból a legrosszabb helyzetre számítunk pedig sokszor ennél egyszerűbb az ok.
Én ezt használtam 4 éven keresztül a priusba:
http://kowee.eu/share/magnatec.jpg
..és ez volt amit jóízűen befogyasztott:
http://kowee.eu/share/castrol.jpg

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.06.01 14:48:17
Semmi gond. Alapból a legrosszabb helyzetre számítunk pedig sokszor ennél egyszerűbb az ok.
Én ezt használtam 4 éven keresztül a priusba:
http://kowee.eu/share/magnatec.jpg
..és ez volt amit jóízűen befogyasztott:
http://kowee.eu/share/castrol.jpg

Megjegyzem. Köszi :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.01 14:51:22
Sziasztok!
Azt el is felejtettem mondani, hogy hétfőn a Doki felhívta a figyelmem a kormány kotyogására... Járó motornál már nekem is feltűnt, épp csak fél centit jobbra balra mozgatva 2 ujjal a kormányt ragyogóan észlelhető(elmondása szerint nem égető, de azt idővel meg kéne csinálni, ő nem foglalkozik vele, csak ki tudja szedni, meg vissza tudja tenni). Annyit megtudtam, hogy a kormánymű kopása okozhatja a jelenséget, de a kormány oszlop és a kormánymű közti összekötő csukló kopása is okozhatja. Volt már valakinek ilyen problémája? Mintha garanciában is hívtak volna vissza P2-et a kormány miatt, vagy rosszul rémlik?
Köszöntem előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.01 14:55:46

P2 esetében volt visszahívás bizonyos szériákra kormány összekötő cserére. Ha átküldöd az alvázszámod, rá tudok nézni hogy a tiéd benne volt-e.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.01 15:01:47
Tisztellek!
Rögtön küldöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.01 15:29:57
Tisztellek!
Rögtön küldöm.
Megnéztem. A tiédben már cserélték a kormány összekötőt. Lehet hogy csak a csavar lazult meg. Azokra érdemes lenne ránézni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.01 17:12:18
Megnéztem. A tiédben már cserélték a kormány összekötőt. Lehet hogy csak a csavar lazult meg. Azokra érdemes lenne ránézni.
Köszi!
Egyébként van Klubos ismeretségi körben olyan szerelő, aki ezzel foglalkozik?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.01 18:49:47
ez volt amit jóízűen befogyasztott: ...
Utóbbi is teljesen megfelel a Toyota előírásainak, ráadásul az előbbinél jobb paraméterekkel rendelkezik. Természetesen ettől még előfordulhat kicsit magasabb olajfogyasztás, főleg kezdetben.
Ezt a terméket köztudottan sokat hamísították, nem lehet, hogy kifogtál egyet közülük?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.06.01 20:39:38
Utóbbi is teljesen megfelel a Toyota előírásainak, ráadásul az előbbinél jobb paraméterekkel rendelkezik. Természetesen ettől még előfordulhat kicsit magasabb olajfogyasztás, főleg kezdetben.
Ezt a terméket köztudottan sokat hamísították, nem lehet, hogy kifogtál egyet közülük?

Az bizony könnyen előfordulhat. A NAV BF bűnügyi raktárába elveszett a szem a sok zöld flakon láttán,amikor legutóbb arra jártam. Még a napokban is beszállítottak azokból néhány raklapnyit,ahogy hallám. Egyébként sajnálatos, hogy a valódiságában igen jó termék iránti bizalmat a hamisítók pikk-pakk hazavágják.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 09:44:52
Köszi!
Egyébként van Klubos ismeretségi körben olyan szerelő, aki ezzel foglalkozik?
Mondjuk Révész Peti, de szerintem Dodó is ránéz, vagy akár én is ha épp van szabad időm. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 09:45:57
Utóbbi is teljesen megfelel a Toyota előírásainak, ráadásul az előbbinél jobb paraméterekkel rendelkezik. Természetesen ettől még előfordulhat kicsit magasabb olajfogyasztás, főleg kezdetben.
Ezt a terméket köztudottan sokat hamísították, nem lehet, hogy kifogtál egyet közülük?
Olajshoptól vettem mint minden olajat az elmúlt 10 évben. Többször ellenőrizték a céget, eddig soha nem volt velük baj.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 09:49:10
Utóbbi is teljesen megfelel a Toyota előírásainak, ráadásul az előbbinél jobb paraméterekkel rendelkezik. Természetesen ettől még előfordulhat kicsit magasabb olajfogyasztás, főleg kezdetben.
Ezt a terméket köztudottan sokat hamísították, nem lehet, hogy kifogtál egyet közülük?
...egyébként ha utána nézel, ez az olaj 4W-40 de C3-as volt. A priusba A1-A3 vagy A5 kell előírás szerint. Erre gondoltam anno.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.02 10:47:37
Ő. Ezt bebuktam. Csak az 5W30-as Magnatec képét néztem meg.
Abból indultam ki, hogy az almát az almával hasonlítunk, azaz azonos a viszkozitási osztályba tartozik a két termék. Az 5W40 természetesen nem jó választás, fel sem merült bennem, hogy ilyet raksz a Priusodba.

Az Olajshoppal még nekem sem volt gondom. Az olaj és látszólag a számla is rendben van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: octane - 2016.06.02 16:30:45
Ha kormányműves szakikra van szükségetek, őket tudom ajánlani:
http://www.kormanymu.hu/
Kb 30 éve foglalkoznak kormánymű javítással (kormányszervó is), sok gyári szerviz is náluk javíttat.
Munkaidőben kereshetitek a munkafelvevőt: Horváth Gábor tel:30/491-2020

Mondjuk Révész Peti, de szerintem Dodó is ránéz, vagy akár én is ha épp van szabad időm. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 17:29:27
Ő. Ezt bebuktam. Csak az 5W30-as Magnatec képét néztem meg.
Abból indultam ki, hogy az almát az almával hasonlítunk, azaz azonos a viszkozitási osztályba tartozik a két termék. Az 5W40 természetesen nem jó választás, fel sem merült bennem, hogy ilyet raksz a Priusodba.

Az Olajshoppal még nekem sem volt gondom. Az olaj és látszólag a számla is rendben van.
Még az 5w40 is jó lenne. Azzal csak a meleg oldali viszkozitás változik. A 30-as +30 a 40-es pedig +45 fok külső hőmérsékletig nyúlik ki de mindkettő +5 foktól indul.
Az ACEA minősítés a különbség a kettő között.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.02 19:38:03
Azzal csak a meleg oldali viszkozitás változik. A 30-as +30 a 40-es pedig +45 fok külső hőmérsékletig nyúlik ki de mindkettő +5 foktól indul.
Ez még akkor volt amikor a szakmát tanultad, azóta ezek jelentősen megváltoztak.
A Castrol EDGE jelenlegi minősítéseinek viszont én néztem régen utána. Úgy látom a fullszintetikusnak mondott sorozatukból mára már csak a  0W30 Volvo, és a Honda olajak HTHS értéke alacsonyabb 3,5-nél, valószínűleg azokkal nem lenne gondja a PII-nek.
PIII-ba meg egyértelmű a 0W20H, csak az ára lehetne jobb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.06.02 19:50:42
...egyébként ha utána nézel, ez az olaj 4W-40 de C3-as volt. A priusba A1-A3 vagy A5 kell előírás szerint. Erre gondoltam anno.

 :eek:
Mari néni meg fijú vót jánykorába. :flowers: :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.02 19:53:23
PIII-ba meg egyértelmű a 0W20H, csak az ára lehetne jobb.
Ennek mi baj az árával? Szvsz teljesen vállalható az ára és jó olaj.
http://www.eneos-olaj.hu/motorolajok/0w-20/46-0w-20-eneos-premium-ultra
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.02 20:04:42
Az árával nincsen semmi baj (a papírjaival viszont lemaradásban vannak, gondolom szándékosan, mert spórolnak ők is).
Jelen esetben azonban csak a Castrol olajokról van szó, amelyek közül a 0W20H magasabb, és érvényes minősítésekkel rendelkezik mint a PU.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 22:28:18
:eek:
Mari néni meg fijú vót jánykorába. :flowers: :D
Oké. Tudod te hogy 10w40-et akartam írni :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.02 22:34:40
Ez még akkor volt amikor a szakmát tanultad, azóta ezek jelentősen megváltoztak.
A Castrol EDGE jelenlegi minősítéseinek viszont én néztem régen utána. Úgy látom a fullszintetikusnak mondott sorozatukból mára már csak a  0W30 Volvo, és a Honda olajak HTHS értéke alacsonyabb 3,5-nél, valószínűleg azokkal nem lenne gondja a PII-nek.
PIII-ba meg egyértelmű a 0W20H, csak az ára lehetne jobb.
Igazad lehet. Én még ezt tanultam (és azonos chart szerepel a P3 service manualjában is.)
http://blog.micksgarage.com/wp-content/uploads/2015/05/viscosity-guide.png
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.03 08:00:10
Mondjuk Révész Peti, de szerintem Dodó is ránéz, vagy akár én is ha épp van szabad időm. :)

Dodó azt mondta, csak szétszedi, meg összerakja, el kell vinni felújítani, ennél kicsit konkrétabb diagnózisra lennék kíváncsi, mert állítólag lehet, hogy  kormánymű kopása okozza a jelenséget, de a kormány oszlop és a kormánymű közti összekötő csukló kopása is okozhatja. Te amúgy értesz hozzá?

octane
"Ha kormányműves szakikra van szükségetek, őket tudom ajánlani:
http://www.kormanymu.hu/
Kb 30 éve foglalkoznak kormánymű javítással (kormányszervó is), sok gyári szerviz is náluk javíttat.
Munkaidőben kereshetitek a munkafelvevőt: Horváth Gábor tel:30/491-2020"

Köszi! Ők a Révész Petiék?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.06.03 12:21:04

Nem Révész Peti Toyota szeelő kint pestszentimrén.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.03 12:21:24
Dodó azt mondta, csak szétszedi, meg összerakja, el kell vinni felújítani, ennél kicsit konkrétabb diagnózisra lennék kíváncsi, mert állítólag lehet, hogy  kormánymű kopása okozza a jelenséget, de a kormány oszlop és a kormánymű közti összekötő csukló kopása is okozhatja. Te amúgy értesz hozzá?

Az enyém is kotyogott mint P2 mind P3 esetében. A P2-nél a toyota kicserélte az összekötőt, a P3-nál pedig a csukló rögzítő csavarokat kellett meghúznom. Ez segített több más embernek is, de persze vannak kivételek mint például Basq vagy Yoshee akinek a kotyogására még senki nem jött rá.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.03 12:22:44
kormánymű közti összekötő csukló kopása is okozhatja. Te amúgy értesz hozzá?

..és nem ia a csukló szokott elkopni, hanem a bordástengely.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: octane - 2016.06.03 12:25:16
Ők nem Révész Petiék!
Viszont elsők közt kezdtek kormányműveket javítani az országban. Sok olyan kormányművet is megjavítanak, amiket mások már cserélnének.
Azt is megmondják, ha nem javítható vagy épp ők nem tudják megjavítani. Korrekt csapat.

Dodó azt mondta, csak szétszedi, meg összerakja, el kell vinni felújítani, ennél kicsit konkrétabb diagnózisra lennék kíváncsi, mert állítólag lehet, hogy  kormánymű kopása okozza a jelenséget, de a kormány oszlop és a kormánymű közti összekötő csukló kopása is okozhatja. Te amúgy értesz hozzá?

octane
"Ha kormányműves szakikra van szükségetek, őket tudom ajánlani:
http://www.kormanymu.hu/
Kb 30 éve foglalkoznak kormánymű javítással (kormányszervó is), sok gyári szerviz is náluk javíttat.
Munkaidőben kereshetitek a munkafelvevőt: Horváth Gábor tel:30/491-2020"

Köszi! Ők a Révész Petiék?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.06.03 12:40:12
Nem Révész Peti Toyota szeelő kint pestszentimrén.

Mintha kimaradt volna egy vessző a nem után...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.03 13:22:38
Remek Uraim, köszönöm.
Szerintem jobb ha elgurulok valamelyik szakihoz ez ügyben, így csak a sötétben tapogatózunk. Azért megvárom mit mondanak jövő héten a testvéremnek a Toyotaban(ugyanis volt már visszahíváson az autó).
Addig is, volt egy kesztyűtartó gomb borítás "reinstall". Ha érdekel valakit, teszek fel képet.
Bontóból rendelve 33 ezer Ft lett volna ( :censored: ).
Elmentem matt fekete öntapadós fóliáért és megcsináltam magam aprópénzből, úgyhogy most nagyon örülök.  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.03 23:22:40
Az árával nincsen semmi baj (a papírjaival viszont lemaradásban vannak, gondolom szándékosan, mert spórolnak ők is).
Jelen esetben azonban csak a Castrol olajokról van szó, amelyek közül a 0W20H magasabb, és érvényes minősítésekkel rendelkezik mint a PU.

Nem értem. Milyen papír? Min spórolnak?Mi az a PU?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.04 12:56:06
Sajnos bevett fogás az olajgyártóknál, hogy ráírják a csomagolásra/ tájékoztatóra / PDS -re, hogy a termék megfelel XY minősítésnek. Csak erről éppen a minősítő nem tud, az ugyanis többe kerülne.
Elég sok variáció lehetséges, pl.:
- volt érvényes minősítése, de lejárt ( PU)
- soha nem is volt érvényes minősítése, csak a gyártó állítja, gyakran saját, jobb esetben hiteles független labor mérései alapján,
- a termék nem felel meg az adott kritériumoknak, ami már büntethetőségi katerória.

PU Premium Ultra
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.06.04 14:25:23
Mintha kimaradt volna egy vessző a nem után...

Jogos!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.04 17:41:50
Szerintem jobb ha elgurulok valamelyik szakihoz ez ügyben, így csak a sötétben tapogatózunk. Azért megvárom mit mondanak jövő héten a testvéremnek a Toyotaban(ugyanis volt már visszahíváson az autó).
Annyit azért megosztanék, hogy mikor nekem kotyogott, egy órát húzták vonták rázták a toyotánál mire kizárásos alapon egy összekötőt adtak árajánlatban szereléssel 100k felett. Itthon meg meghúztam a nyomaték felett 30%-al a csavart és azóta csendben élünk együtt és gyűjtjük a kilométereket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.04 18:28:51
Sajnos bevett fogás az olajgyártóknál, hogy ráírják a csomagolásra/ tájékoztatóra / PDS -re, hogy a termék megfelel XY minősítésnek. Csak erről éppen a minősítő nem tud, az ugyanis többe kerülne.
Elég sok variáció lehetséges, pl.:
- volt érvényes minősítése, de lejárt ( PU)
- soha nem is volt érvényes minősítése, csak a gyártó állítja, gyakran saját, jobb esetben hiteles független labor mérései alapján,
- a termék nem felel meg az adott kritériumoknak, ami már büntethetőségi katerória.

PU Premium Ultra

Aha. Az ENEOS akkor bizonyítottan kamu adatokat nyom a flakonra? Honnan eme info?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.06.04 20:35:50
Még az 5w40 is jó lenne. Azzal csak a meleg oldali viszkozitás változik. A 30-as +30 a 40-es pedig +45 fok külső hőmérsékletig nyúlik ki de mindkettő +5 foktól indul.
Az ACEA minősítés a különbség a kettő között.

Ezeknek a szamoknak SEMMI koze nincs kozvetlenul a celsius ertekhez.
Aranyosan van, de az 5w30 olaj nem 5-30 fok kozott jo :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.06.04 21:39:14
Kamu?? Hol írtam én ilyet?
Az Eneos nem állítja azt, hogy a PU 0W20 rendelkezik API SM minősítéssel, csak azt, hogy megfelel neki.
Miért nem állítja? Mert jelenleg nincs neki érvényes minősítése.
Az érvényes API minősítések szerencsére könnyen ellenőrizhetőek a szervezet hivatalos honlapján, és amint látható, az adott termékük nem szerepel az aktuális listán (https://engineoil.api.org/Directory/EolcsResultsDetail?accountId=-1&companyId=10208&resultsUrl=%2FDirectory%2FEolcsResults%3FaccountId%3D-1%26companyName%3Dnippon%2520oil), csak az újabb kénmentes Sustina, és a Fine amiről még nincs semmi elérhető infó.
Nyugodtan rákérdezhetsz a generál importőrnél, évek óta adminisztrációs vagy egyéb hibára hivatkoznak.
Ettől még jó olaj, én is évek óta használom, de a teljes képhez ez is hozzátartozik.
Amikor még a PU volt az aktuális top termékük, akkor még kifizették a licenc díjat, és szerepeltek a listán, a Sustina megjelenése után feltételezhetően nem hosszabbították meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.04 23:14:51
Ezeknek a szamoknak SEMMI koze nincs kozvetlenul a celsius ertekhez.
Aranyosan van, de az 5w30 olaj nem 5-30 fok kozott jo :D
TELJESEN igazad VAN!
Senki NEM mondta hogy az 5W30-as OLAJ erre VONATKOZIK.
ebből az ÉRTÉKBŐL a MELEG oldali viszkozitást EMLÍTETTEM tehát a MÁSODIK értéket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.06.05 08:55:17
Sziasztok,

2 napja én is beléptem a priuszosok sorába, egy P3-2011 -es géppel.
Klubtag még nem vagyok, de tervben van - remélem így is kérdezhetek.
Néhány km van csak mögöttünk, eddig nagyon meg vagyok elégedve, nagyon tetszik a hsd hajtáslánc.
Szóval, a kézikönyvet átolvasva és az autóban ülve is felmerül egy-két kérdés bennem.

1. Az utasoldali légzsák narancs visszajelzője menet közben mindig világít (utas nélkül figyeltem) ?
2. A kézikönyv szerint "testre lehet szabni" , hogy tolatás közben ne állandó jelleggel, hanem csak 1x sípoljon. Igaz ez ?
    2.1. "Testre szabást" csak a Toyotánál tudnak programozni, vagy "Szakik" is tudnak ?
3. 17"-os kerekei vannak a gépnek, használja v.ki 205/50-es gumikkal ?
Én ezt tervezem, csak sajnos nem igazán találni ebben a méretben peremvédős kivitelt  :wacko:
4. A sebességmérő +5-6 km/h-t csal. Ez megmutatkozik az odométerben is ?

"Szakikkal" kapcsolatban, írjátok, hogy Pestimrén is van valaki. Itt lakok a közelben, tudtok elérhetőséget adni ? Elektromos ügyekben is lehet hozzá fordulni segítségért/diagnosztikáért, vagy inkább Dodó-t kell/jobb keresni ilyen ügyekben ?

A legfontosabb kérdéseim vagyonvédelemmel lennének kapcsolatosak, de ha jól látom ezek nem itt kerülnek kitárgyalásra.
Jelenleg egy ****************** moderálva Trotter

Szép napot ! THX
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.06.05 09:21:31
Sziasztok,

2 napja én is beléptem a priuszosok sorába, egy P3-2011 -es géppel.
Klubtag még nem vagyok, de tervben van - remélem így is kérdezhetek.
Néhány km van csak mögöttünk, eddig nagyon meg vagyok elégedve, nagyon tetszik a hsd hajtáslánc.
Szóval, a kézikönyvet átolvasva és az autóban ülve is felmerül egy-két kérdés bennem.

1. Az utasoldali légzsák narancs visszajelzője menet közben mindig világít (utas nélkül figyeltem) ?
2. A kézikönyv szerint "testre lehet szabni" , hogy tolatás közben ne állandó jelleggel, hanem csak 1x sípoljon. Igaz ez ?
    2.1. "Testre szabást" csak a Toyotánál tudnak programozni, vagy "Szakik" is tudnak ?
3. 17"-os kerekei vannak a gépnek, használja v.ki 205/50-es gumikkal ?
Én ezt tervezem, csak sajnos nem igazán találni ebben a méretben peremvédős kivitelt  :wacko:
4. A sebességmérő +5-6 km/h-t csal. Ez megmutatkozik az odométerben is ?

"Szakikkal" kapcsolatban, írjátok, hogy Pestimrén is van valaki. Itt lakok a közelben, tudtok elérhetőséget adni ? Elektromos ügyekben is lehet hozzá fordulni segítségért/diagnosztikáért, vagy inkább Dodó-t kell/jobb keresni ilyen ügyekben ?

A legfontosabb kérdéseim vagyonvédelemmel kapcsolatosak lennének, de ha jól látom ezek nem itt kerülnek kitárgyalásra.
Jelenleg egy  ****************** moderálva Trotter

Szép napot ! THX

Keress Pü-ben meg, autóvillamossággal és vagyonvédelemmel kapcsolatban. A nyílt fórumon nem értekezünk erről érthető okokból. És gratulálok a kocsihoz, üdv a csapatban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.06.05 10:25:17
Köszönöm, és ment a p.ü. is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.06.05 13:53:01
Jelenleg egy ****************** moderálva Trotter
És ilyen infókat sem szórunk szét a nagy nyilvánosságnak  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.05 16:51:46
Annyit azért megosztanék, hogy mikor nekem kotyogott, egy órát húzták vonták rázták a toyotánál mire kizárásos alapon egy összekötőt adtak árajánlatban szereléssel 100k felett. Itthon meg meghúztam a nyomaték felett 30%-al a csavart és azóta csendben élünk együtt és gyűjtjük a kilométereket.

Természetesen csak "tájékozódni" szeretnénk  :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.06.05 20:16:17
És ilyen infókat sem szórunk szét a nagy nyilvánosságnak  ;)

Jogos...
Trotter-nek meg köszi a moderálást.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.06.05 23:25:40
TELJESEN igazad VAN!
Senki NEM mondta hogy az 5W30-as OLAJ erre VONATKOZIK.
ebből az ÉRTÉKBŐL a MELEG oldali viszkozitást EMLÍTETTEM tehát a MÁSODIK értéket.

Ezen tabla szerint a Prius3asokkal 10 fok felett nem lehet menni :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.06 08:35:08
Sziasztok!
Lehet, hogy valamit én csinálok rosszul, de mitől lehet, hogy a P2-nél egyes esetekben az irányváltó nem engedelmeskedik? Ha leállítja az ember az autót, majd újra beindítja, akkor meg már rendesen működik.  :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.06 10:44:25
Ezen tabla szerint a Prius3asokkal 10 fok felett nem lehet menni :)
Már miért ne lehetne menni?
AZért mert -40 és +10 fok között nem dermed meg az olaj?
Gondolom nálatok a +10 fokon nem dermedő olaj +11 fokon kezd dermedni :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.06.06 20:49:48
Sziasztok!
Lehet, hogy valamit én csinálok rosszul, de mitől lehet, hogy a P2-nél egyes esetekben az irányváltó nem engedelmeskedik? Ha leállítja az ember az autót, majd újra beindítja, akkor meg már rendesen működik.  :helpsmilie:

Átültél egy targoncára?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.06.06 20:57:17
Átültél egy targoncára?
Nem, dehogyis.  ::) Majd lefilmezem a jelenséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.06.08 20:21:31
P3 kalaptartót keresek világos szürke vagy bézs színben (sajnos nem kaptam az autó mellé)
Amennyiben valaki tud eladóról kérem keressen privátban.
Az ebay-en szállítással kb. 60.000.-  :cry:
THX !
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2016.06.09 15:26:51
Valaki cserélt már hátsó ajtó teleszkópot P3-on?  Nekem már csak kis segítséggel nyomják ki magukat, úgyhogy lecserélném őket. Honnan érdemes ilyet beszerezni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.06.09 18:47:18
Valaki cserélt már hátsó ajtó teleszkópot P3-on?  Nekem már csak kis segítséggel nyomják ki magukat, úgyhogy lecserélném őket. Honnan érdemes ilyet beszerezni?

Láng, Bárdi,Unix, Kovácsautó, szóval ilyen helyeken. Pontosabban, ahol nagyobb kedvezményed van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.06.09 22:34:54
zsu kft
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.06.10 00:28:36
Üdv

Ki hova szokta vinni futómű állításra a kocsit?
Plusz érdekes, hogyha nem tele tankolok akkor nem mutatja utána, hogy hány km-re elég az üzemanyag. Ilyen van másnál is?

Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.10 09:27:43
Üdv

Ki hova szokta vinni futómű állításra a kocsit?
Plusz érdekes, hogyha nem tele tankolok akkor nem mutatja utána, hogy hány km-re elég az üzemanyag. Ilyen van másnál is?

Köszönöm!
Én mindig a legközelebbi futóműveshez. Nincs benne mágia, bármelyik meg tudja csinálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.06.10 09:45:53
Hol keressem a hibát, ha az első szélvédőre nem spriccel egyáltalán, de a hátsóra rendesen?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.06.10 11:06:58
Hol keressem a hibát, ha az első szélvédőre nem spriccel egyáltalán, de a hátsóra rendesen?
Nézd meg, hogy nincs-e megtörve a cső, ha szembe állsz a motortérrel bal oldalt megy fel a sprickolókhoz.
Vagy nézd meg nem-e hagytad nyitva az ablakmosó folyadék tartály kupakját, ugyanis ha nyitva marad pont megtöri a csövet, már jártam így.
Vagy az első fúvókák tömődtek el, tűvel próbáld megnyomkodni szemből.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2016.06.10 16:25:41
Én mindig a legközelebbi futóműveshez. Nincs benne mágia, bármelyik meg tudja csinálni.
Nekem nem ez a tapasztalatom. Kisebb problémák esetén biztos, de nálam pl nem tudták megszüntetni a jobbra húzást, pedig állítottak rajta. Szerintem ez sem olyan mint az 1x1.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.10 17:03:22
Nekem nem ez a tapasztalatom. Kisebb problémák esetén biztos, de nálam pl nem tudták megszüntetni a jobbra húzást, pedig állítottak rajta. Szerintem ez sem olyan mint az 1x1.
Ha tudod kezelni a gépet amivel beállítod, akkor tényleg csak annyi. 3 csavarral értékre állítod, és a gép szól ha kész. Egyébként ahogy láttam a prius egyébként is érzékeny az út jobbra lejtésére (ami mindig benne van a tervezésben a víz lefolyatása miatt) és ez az érzékenység változik a gumival.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2016.06.10 19:57:54
Idézet
Egyébként ahogy láttam a prius egyébként is érzékeny az út jobbra lejtésére....
kowee

Ezt én is észrevettem, kicsit el is bizonytalanított a dolog (eddig csak 400km-t tettünk meg együtt)
Aztán figyelgettem a dolgot különféle úttípusokon és megnyugodtam, nem félrehúzásról van szó.
Japán precizitás + érzékenység + az út hangyányi jobbra lejtése = kezdő priuszos félrehúzós parája (magamra értem)  :D
(Természetesen csak bizonyos határokon belül fogadható ez el, és persze teljesen sík úton (nehéz találni) is meg kell figyelni az egyenesfutást)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.11 19:19:00
Üdv! Két Prius II.-m van.Mindkettő letérdelt a héten:az egyikben recseg valami kanyarodáskor,hol jobbról,-hol balról,néha középről hallhatóan.A másik egy pillanat alatt 4 ikont varázsolt a kijelzőre,három sárga és egy piros kombinációban.A lényeg, a menet stabilizáló rendszerben van hiba.Mi lehet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.11 19:46:10
Üdv! Két Prius II.-m van.Mindkettő letérdelt a héten:az egyikben recseg valami kanyarodáskor,hol jobbról,-hol balról,néha középről hallhatóan.A másik egy pillanat alatt 4 ikont varázsolt a kijelzőre,három sárga és egy piros kombinációban.A lényeg, a menet stabilizáló rendszerben van hiba.Mi lehet?
Elsore. Nincs leszakadva a kipufogod?
Masodik. Van eleg fekfolyadek.a tartalyban? Diagnosztika, techstram latta? Mily3n hibakod latszik?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.11 22:57:08
Nincs ,tökéletes a kipufogó.Írtam négy lámpa,motorhiba,általános veszély,fék,és a menet stabilizáló.Mindkét autóban extra kevés kilométer,sosem volt hibájuk még.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.11 23:37:18
Nincs ,tökéletes a kipufogó.Írtam négy lámpa,motorhiba,általános veszély,fék,és a menet stabilizáló.Mindkét autóban extra kevés kilométer,sosem volt hibájuk még.
Oké írtad, csak épp azt nem írtad hogy olvastattál-e hibakódot. De ebből azt szűröm le hogy nem. Kód (és esetleg szubkód) nélkül viszont....
Ez talán segít. Itt felsorolnak kb 10-15 hibát ami okozhatja ezeket. VAgy ha a közelemben vagy, akkor rá tudom dugni a techstreamet. (Budapest XVII)
http://priuschat.com/threads/master-warning-vsc-check-engine-and-brake-warning-lights.122764/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.12 13:50:09
Nem,hibakód még nem volt,mivel a recsegésre nincs,a másikat talán kedden lesz időm kiolvasni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2016.06.12 18:11:59
Nálunk az irtózatos recsegés csak kanyarban volt és a kerékcsapágy volt a ludas.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.06.13 08:04:00
Nálam a múlthéten a cicergésből az M3-ason kattogás lett, olyannyira, hogy azthittem defektem van. Megálltam a pályán de nem láttam rajta semmit. Mire beértem Bpestre szörnyen kattogott és pont ahogy írtad, jobbra kanyarkor és balrakanyarkor is. Elvergődtem így 40-el a Fóti Auchan parkolójába ahol tüzetesen átnézve észrevettem, hogy a bal első kerekemet mindössze 1 csavar fogta! A többi négyen kb. 2 fordulatnyi menet volt még... éppenhogy nem hagytam el az anyákat. Szóval nézz rá a kerékanyákra is. Egyébként kicsit furcsállom, mert kb 1500km-t mentem a táli-nyári csere óta és a többi kerekem rendesen megvolt húzva...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.13 21:51:07
Köszönöm,gondoltam a csapágyra,miután néhány féltengely csuklót kicseréltem.Tegnap a négy kontroll lámpából elaludt kettő,a fék és a VSC,ma a másik kettő is,az egyéb veszély és a motor is...A  kerékcsavarokat ellenőriztem,nem egyszer.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2016.06.13 22:19:31
A sok hibajelzés lehet még inverter hűtés hiba is. Tipikusan el szokott romlani a vízpumpa, vagy az elektromos csatlakozója.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.14 07:30:42
A sok hibajelzés lehet még inverter hűtés hiba is. Tipikusan el szokott romlani a vízpumpa, vagy az elektromos csatlakozója.
...főleg az Amerikai modelleknél (azzal már többel találkoztam) ugyanis az EU-sokat visszahívták már vízpumpa cserére.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.14 17:53:39
Ma kiolvastam,inverter hűtő teljesítmény,TOA93(átmeneti-állandó)és vezérlő modul teljesítmény P0607 Ez vízpumpa csere?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.14 22:13:36
Ma kiolvastam,inverter hűtő teljesítmény,TOA93(átmeneti-állandó)és vezérlő modul teljesítmény P0607 Ez vízpumpa csere?
Ez a TOA93 számomra értelmezhetetlen kód (nem szabványos DTC) és nem is találok róla információt.
A P0607 a control modul teljesítményenek hibája és a HV (hybrid vehicle) ECU cseréje oldja meg. De igazából ezt a hibát dobja akkor is ha a throtlle actuator (pillangószelep állító motor) hibás feszültségértéket kap. A pillangószelep ház lett tisztítva? Mert lehet az is hogy retkes és fennakadt ezért küld rossz feszültségértéket a HV ECU felé.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: deák s. - 2016.06.22 17:21:56
Visszahívás,-vízpumpa csere,ha minden igaz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: instantvictim - 2016.06.25 10:42:43
Helló srácok,üdv mindenkinek. Sosem gondoltam volna,hogy valamikor is zavarni foglak benneteket,de most van egy kis problémám sajnos. Van egy 2010-es prius-om. Néhány napja azt vettem észre,hogy álló helyzetben,ha beindul a benzinmotor,ciripelés hallatszik az autó alól. Kis idő múlva már menet közben is jelentkezett. Jellemzően alacsony fordulaton,részterhelésnél. Amikor csak elektromosan haladok,alig hallható. Ahogy belép a benzinmotor a hajtásba,egyből előjön ez a csörgő hang. Amikor a fordulat eléri a kb. 2000-es értéket,akkor már nem hallatszik. Van valakinek tippje arra,hogy mi okozhatja ezt a jelenséget? Hibakódot nem jelez,a menetdinamika nem változott,füstölni nem füstöl. Magyarul,nincs semmi kísérő jelenség,csak ez az egyre hangosodó csörgés. Várom megnyugtató,vagy elkeserítő válaszotokat:) Maradtam tisztelettel:Z.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.06.25 11:06:11

Szerintem a kipufogó, leömlő környékén keress meglazult hővédő lemezt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.06.26 08:34:40
Sziasztok,

Először is elmesélem, hogy visszaakartam cserélni a spirálkábelemet, mert már 2 hónapja szúrta a szemem a piros légzsákvisszajelző (tudom, idióta állat vagyok hogy így jártam vele de egyszerűen nem volt időm rá  :1eye: ) Azért gondoltam egyet, hátha csak kiugrott a légzsák csati és láss csodát, beljebb tudtam nyomni a két csatlakozó biztosítóját még 1 mm-el amitől megjavult  :clap: Szóval az olcsó kínai spirálkábelek csatlakozójával keményen kell bánni mert ha nem nyomod be rendesen, hajlamos kiugrani. (nekem 1 hónap után ugrott ki egyébként)

A fenti okból kifolyólag a premanens hibakódot kiütendő, rádugtam a techstreamet. Egyetlen hiba volt a légzsák, az is ugye historical. Kiütöttem, újrascannelem erre kapok egy B1421-et is. Azt mondja, hogy Solar sensor circuit (passenger side). Passenger side? Hát mondom ott nekem nincs solar sensor, csak "driver side". Priuschat-en azt olvastam (http://priuschat.com/threads/you-can-usually-ignore-error-code-b1421-on-your-2004-2009-prius.119180/) róla, hogy egész nyugodtan ne törődjek ezzel a hibakóddal. Mi a véleményeket? Másnak is ilyen?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.26 09:27:13
erre kapok egy B1421-et is. Azt mondja, hogy Solar sensor circuit (passenger side). Passenger side? Hát mondom ott nekem nincs solar sensor, csak "driver side". Priuschat-en azt olvastam (http://priuschat.com/threads/you-can-usually-ignore-error-code-b1421-on-your-2004-2009-prius.119180/) róla, hogy egész nyugodtan ne törődjek ezzel a hibakóddal. Mi a véleményeket? Másnak is ilyen?
Sokaknak van. Ignorálható. Az okát igazából én sem látom mert többeknél felbukkan aztán egy hónap múlva ha scanneljük akkor nincs nyoma. A legszebb hogy a hibakód ellenére ha real time nézed a szenzor jelét fényben és árnyékban letakarva, akkor rendesen működik. Szóval misztikum. Volt akinek cseréltünk is benne szenzort pedig mondtam hoy nem kell, a kód megmaradt viszont ugyanúgy reagál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.06.26 16:52:30
Ez a solar szenzor a klímához kell, helyileg hol van? Nekem a belső tükör hátulján van valami, ami a menetirány felé néz. Ez lenne?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.06.26 17:37:06
Ez a solar szenzor a klímához kell, helyileg hol van? Nekem a belső tükör hátulján van valami, ami a menetirány felé néz. Ez lenne?

Az nem klímáé, hanem a fényre sötétedő belső visszapillantóé. Ott méri az elölről beeső fényt, a másik meg hátrafelé néz a tükör alján. Ha nagy az eltérés a két szenzor által mért érték között, akkor sötétedik a tükör.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.06.26 18:00:30
Az nem klímáé, hanem a fényre sötétedő belső visszapillantóé. Ott méri az elölről beeső fényt, a másik meg hátrafelé néz a tükör alján. Ha nagy az eltérés a két szenzor által mért érték között, akkor sötétedik a tükör.
Köszi! A tükör alján lévőt tudtam, de ezt az elsőt nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: instantvictim - 2016.06.29 12:23:27
Üdv mindenkinek. A hátsó kipufogódob előtti kipufogó felfüggesztés tört le a 2010-es priusomban. CO-val hegeszthető az,az elektromos rendszer meghibásodása nélkül? Ha nem,milyen óvintézkedések szükségesek? Köszi a válaszotokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.29 15:54:27
Üdv mindenkinek. A hátsó kipufogódob előtti kipufogó felfüggesztés tört le a 2010-es priusomban. CO-val hegeszthető az,az elektromos rendszer meghibásodása nélkül? Ha nem,milyen óvintézkedések szükségesek? Köszi a válaszotokat.
Kis akksi leakaszt, nagy akksiból kiszed a biztonsági dugó (nagy sárga) Le kell pattintani, utána fület kinyitni és dugót kihúzni. Visszafelé ugyanígy. Ha a vissza hajtás után nem pattintod vissza a rögzítőt, híbrid hibával indul el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szabi0101 - 2016.06.30 20:58:07
Sziasztok! Ide is leírom, mert az index fórumon nem nagyon kaptam segítséget. Valakinél előfordult már olyan hiba, hogy a P2-es gyári rádiója nem fogja rendesen az adókat? Sokszor recseg, elveszti a vételt, pedig AF-re van állítva, néha át is hangolja magát. Valamint a hangolásnál csak pár adót talál meg. Class FM, Kossuth, bartók, kb ennyi. Antennát néztem, meghúztam, de nem javult semmit :( Ez a rádió ennyit tudna? Valami ötlet, hogy mit nézzek még meg?
Köszi előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.06.30 21:01:12
Lehet hogy kicsúszott az antenna kábel a fejegységből.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: OliWARE - 2016.07.04 21:07:30
Üdv

Plusz érdekes, hogyha nem tele tankolok akkor nem mutatja utána, hogy hány km-re elég az üzemanyag. Ilyen van másnál is?

Köszönöm!

Ha csak keveset tankolsz bele, akkor nem mutatja, bizony, a leírásából jöttem rá én is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2016.07.05 13:02:59
Sziasztok!

A nyári idő kezdetével többet járok lehúzott ablakkal, és arra lettem figyelmes, hogy lassításkor hangos kattanást hallok a bal első kerék felől, majd gyorsításkor megint. Ez nem folyamatos zakatolás, hanem egy kattanás fékezéskor, egy kattanás induláskor/gyorsításkor. Prius 2006. 11. hó. Volt valakinek hasonló tapasztalata? Ez hibát jelent? Vagy van ott valamilyen kapcsoló / relé? Vagy csak be kellene fújni valamit WD40-nel?
Másik észrevételem, hogy külterületről (ott végig tempomattal megyek) városba beérve, lámpánál megállva, hiába zöld az akksi, mégsem áll le a motor, esetleg csak egy perc múlva. Ez normális jelenség?

Köszönöm,
           Csacsa
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.05 13:40:18

Ez a kattanás nekem is van, valószínűleg a féktárcsa szabad mozgása adja. Amikor tette fel nekem a szerelő kérdeztem, hogy van egy külön csavarhely még a tárcsán, de aztmondta nem fontos, hogy ott rögzítve legyen, hiszen a kerékanyák úgyis rászorítják eléggé. Ha leveszem a kereket a tárcsát tudom ide-oda kotyogtatni a tőcsavarokon és ugye fékezéskor előre kottyan, gyorsításkor meg hátra. Próbáld ki, hogy egzaktul a fékrelépéstől jön-e a hang. Nekem sima gázelvétel majd gázadás után nincs, csak ha előtte komolyan a fékre is lépek.

Akksi téma: néha nekem is csinál ilyet, de ha túl sűrűn csinálja az nem jó jel. Ha olyat is csinál, hogy 1-2km alatt zöldről lemegy lilába a töltöttség akkor kezdhetsz keresni bontott akksicellá(ka)t. Ez a full zöldön is járó motor még lehet folytószelep probléma is, de az is lehet, hogy csak hideg a motor és direkt járatja bemelegedésig.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2016.07.05 13:54:10

Akkor csinálja, ha fékre lépek és fékezés utáni gyorsításkor. Gázelvétel esetén és utána gyorsításkor nincs kattanás.
A full zöldön járás teljesen eseti dolog (ötből egyszer mondjuk), az akksi pedig jó állapotban van szerintem, többet bír, mint 1-2 km. És nem is hideg ilyenkor, mert külterületről érek be, tehát meleg a motor. Van hibrid garanciám az autóra (augusztusban jár le), majd beviszem a Toyotába.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2016.07.05 16:19:34
A full zöldön járás teljesen eseti dolog (ötből egyszer mondjuk), az akksi pedig jó állapotban van szerintem, többet bír, mint 1-2 km. És nem is hideg ilyenkor, mert külterületről érek be, tehát meleg a motor. Van hibrid garanciám az autóra (augusztusban jár le), majd beviszem a Toyotába.

Nekem ugyanezt csinálja. Érdekes, hogy EV-be tenni engedi, és akkor le is áll a benzinmotor, de az EV kikapcsolására újraindul rögtön. Akkor hagyja ezt abba, ha kb. 5-10 mp-ig folyamatosan állok. Ilyenkor elindulás után sem járatja már "feleslegesen" a benzinmotort. Ja és nekem 7,5 éve csinálja ezt néha, már megszoktam. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.05 16:19:36
Megállás után 5-10 másodperccel le kell állnia a motornak. Kivéve, ha fűtésre van állítva a befújás, de ilyenkor nyáron gondolom, nincs.

Érdemes lenne megpucolni a fojtószelepet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.05 17:44:46
Ha olyat is csinál, hogy 1-2km alatt zöldről lemegy lilába a töltöttség akkor kezdhetsz keresni bontott akksicellá(ka)t.
Keresni éppen lehet, de ettől még lehet ráérősen. P4 ig a gyár sem ad többet egyik Toyota HSD-nek sem 2km es hatótávnál, ami az MG2 terhelésének függvényében nyilvánvalóan változtatható.
Egy cella hiba megállapításához ennél komolyabb diagnosztikára van szükség.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.05 18:50:06
Sziasztok!

A nyári idő kezdetével többet járok lehúzott ablakkal, és arra lettem figyelmes, hogy lassításkor hangos kattanást hallok a bal első kerék felől, majd gyorsításkor megint. Ez nem folyamatos zakatolás, hanem egy kattanás fékezéskor, egy kattanás induláskor/gyorsításkor. Prius 2006. 11. hó. Volt valakinek hasonló tapasztalata? Ez hibát jelent? Vagy van ott valamilyen kapcsoló / relé? Vagy csak be kellene fújni valamit WD40-nel?
Másik észrevételem, hogy külterületről (ott végig tempomattal megyek) városba beérve, lámpánál megállva, hiába zöld az akksi, mégsem áll le a motor, esetleg csak egy perc múlva. Ez normális jelenség?

Köszönöm,
           Csacsa

Én a helyedben sürgősen egy kerék-/nyomatékkluccsal ellenőrizném a kerékanyák meghúzását!! :surrender:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.05 20:57:26
Keresni éppen lehet, de ettől még lehet ráérősen. P4 ig a gyár sem ad többet egyik Toyota HSD-nek sem 2km es hatótávnál, ami az MG2 terhelésének függvényében nyilvánvalóan változtatható.
Egy cella hiba megállapításához ennél komolyabb diagnosztikára van szükség.
Félreértettetek vagy inkább nem voltam elég egyértelmű. Az 1-2 km nem tisztán elektromosan értettem, hanem simán, vegyes üzemben, tehát benzinmotor és elektromotor használatával együttesen. Nekem mindkét cellahibát ez előzte meg. Tisztán EV-ben az a fura, hogy így is ment néha 1-1.5km-t, csak voltak beszakadások annyira, hogy láttam ahogy 4-5másodpercenként eltűnik egy egy osztás a liláig ahol gőzerővel beindult a töltés. Ilyenkor visszafelé is ugyanez a helyzet: gyorsan fel is tölti - vagy legalábbis úgy tűnik.

Az, hogy konkrétan melyik cella rossz az meg nyilvánvalóan szétszedés és méricskélés kérdése. Én elsősorban a laikus által is látható jelekről beszéltem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.05 21:15:24
Fura, hogy egymás után két cellahibád is volt. Persze a visszatérő ügyfél a legjobb ügyfél.
Ma is beszéltem egy nagyon rendes, a Toyotákat magas szinten ismerő szerelővel. Amennyiben jól értettem a szavait, akkor Ő is csak kondicionáló töltést csinál, és nem kiegyenlítő töltést. Pedig mindkettő fontos lépése az akkupakk regenerálásának.
Igazából azt sem értem, hogy összerakásnál a vezető csavarkötések felfekvő felületeit miért nem rézpasztázzák.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.05 21:39:03

Vagy itt írta valaki vagy a facebook csoportban, hogy amikor 4 évig P1-ese volt akkor minden évben volt egy cellahibája. Már rutinból cserélte. Ha jól emlékszem ő csak annyit csinált, hogy párba kötve egy sima 12V-os akksitöltővel 1 órát töltötte mindet mielőtt visszarakta. De persze a szakszerű az amit Te is mondasz. Én az első cellacserét mindenféle kiegyenlítő töltés nélkül csináltam, csak beraktam. Lehet ezért is vágódott ki még egy - franc tudja. Vagy mert az akkupakkom hétfőn reggel vagy péntek délután készült... Mindenesetre sokkal olcsóbban megúsztam, mint egy kettőstömegű-turbó-befecskendező rémálmot aminek az árából egy öregebb Prius is majdnem kijön egyes típusoknál... :ph34r:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.09 10:08:05
A P2-embe tetettem utolagosan tempomatkart. De nem működik. Villog a cruise felirat. Kedden mennék Belgiumba jó lenne, ha működne. Minden szerelő nyaral, a márkaszervizek augusztura tudnak időpontot adni.
Van valakinek ötlete, mi lehet a probléma?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.09 13:34:23
A P2-embe tetettem utolagosan tempomatkart. De nem működik. Villog a cruise felirat. Kedden mennék Belgiumba jó lenne, ha működne. Minden szerelő nyaral, a márkaszervizek augusztura tudnak időpontot adni.
Van valakinek ötlete, mi lehet a probléma?

Keresd Juhász Jenőt az FB-n. Talán Ő nem nyaral.  Vagy Szutit a TTG csapatából szintén az FB-n.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.09 13:46:46
Keresd Juhász Jenőt az FB-n. Talán Ő nem nyaral.  Vagy Szutit a TTG csapatából szintén az FB-n.
Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.09 14:47:33
Szuti-val. ill a társával. sikerült felvenni a kapcsolatot, visszaszólnak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.11 13:28:35
Üdv. mindenkinek.
Tapasztaltatok már olyat, hogy egy Toyota nem indul? :D
II-es Priusom van 2007-s, mostanában észrevettem, hogy a kulcs bedugása és a fék pedál benyomása után nem indul az autó. Bekapcsol a rádió, ha még egyszer benyomom a start gombot akkor pedig gyújtásra vált. De nem a szokásos hosszanti gomb nyomásos READY felirat jön elő és természetesen nem is akar indulni. Majd nagy nehezem többszöri próba után elindul. Mi lehet ennek az oka? :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.11 14:31:50
Ez olyan, mintha nem érzékelné a fékpedál lenyomott állapotát. A kisakku feszültsége amúgy rendben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.11 14:53:05
Hát én is úgy érzem, hogy nem érzékeli a fékpedált. Ha erőszakosan "megrugdalom" akkor kiírja a ready-t. A kis akksi feszültségét nem mértem, de szerinted az befolyásolhatja?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.11 21:01:34
Az mennyire nemnormális, hogy két hét állás után nem tud Ready-be kapcsolni, pedig a kisakku éppen csak két éves és Yuasa? Indítókábellel másik autóról bekapcsolt aztán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.11 21:11:45
Rámérek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.11 21:15:28
Ne érts félre, a fenti (két hét állás után nem indul) az én mai tapasztalatom a saját autómmal!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.12 05:17:01
Az mennyire nemnormális, hogy két hét állás után nem tud Ready-be kapcsolni, pedig a kisakku éppen csak két éves és Yuasa? Indítókábellel másik autóról bekapcsolt aztán.
Pedig tipikus kisakksi hiba. Kellene mérni egy stand by állapotú fogyasztást. Csomagtérlámpa nem maradt égve?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.12 07:31:03
Biztosan nem maradt égve, mert az összes beltéri lámpát én kikapcsolom. Egyszer már megszívatott. :cry:
A másik kérdésem, hogy ti is tapasztaltátok, hogy nagy eső után a pótkerék alatt áll a víz? Néztem egy videót a youtube-n, de amit ott javítani való látok az az enyémnél jó. :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.12 07:42:44
Az mennyire nemnormális, hogy két hét állás után nem tud Ready-be kapcsolni, pedig a kisakku éppen csak két éves és Yuasa? Indítókábellel másik autóról bekapcsolt aztán.

A meglévő testpontokat érdemes megtisztítani, a megfelelő galvanikus kapcsolat miá, valamint egy-két-hár újat kialakítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 08:24:27
valamint egy-két-hár újat kialakítani.

Hol gondolod ezek kialakítását?  :?:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.12 08:52:53
Egyszer már megszívatott.
Ebben az esetben teljesen normális, harmadával, rosszabb esetben felével csökkentetted a kapacitását. Gondolom Yuasa n nem a gyári AGM et érted, hanem a 10en ezer Ft os simát, ami ráadásul ki tudja mikor volt karbantartva. Ilyen korú autóknál a test rendberakása biztosan nem árt.
Sajnos ennél a rendszernél a kis akku valóban kicsi akár egy rosszabb riasztónak is.
PII nél a C oszlop hegeszése a típus specifikus beázási pont. Javításnál a csomagtér két oldalán a szellőző re sem fordítanak elég gondot, ami egy idő után magától is elöregszik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.12 09:14:52
Tudsz rá valami megoldást? A C oszlop hegesztése szemrevételezéssel tökéletes. A youtubos videó is ott mutatja, hogy tömítsük, de nálam mit?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 09:43:05
Ebben az esetben teljesen normális, harmadával, rosszabb esetben felével csökkentetted a kapacitását. Gondolom Yuasa n nem a gyári AGM et érted, hanem a 10en ezer Ft os simát, ami ráadásul ki tudja mikor volt karbantartva.

A Yuasa nem Kerikéé, hanem az enyém és valóban lötyögős, nem AGM. Ahogy írtam, most múlt két éves, kétheti állás után nem tudott bekapcsolni a rendszer.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.12 10:40:03
Na meg még 1 dolog. A Ti Priusotok is eszi az olajat? Én csak városba használom, ott is rövid távokon. Így 1500-2000 km-enként beletöltök 1/2 L 5W30 motorolajat. Na ez normális?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 11:14:47
Az enyém nem eszi, pedig >200k van benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: octane - 2016.07.12 11:23:15
Szia!
A II-es priusoknál magasabb futás esetén bevett dolog az olajfogyasztás. Az szervizek tapasztalata alapján főleg a szelepszár szimmeringek kopása, öregedése okozza, de gyakori az olajlehúzó gyűrűk letapadása is (kiváló magyar üzemanyag, nem megfelelő olaj választása, olajcsere hanyagolása).
A városi használat csak ront ezen.

Na meg még 1 dolog. A Ti Priusotok is eszi az olajat? Én csak városba használom, ott is rövid távokon. Így 1500-2000 km-enként beletöltök 1/2 L 5W30 motorolajat. Na ez normális?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.12 11:42:03
edk, te milyen olajat használsz? Az én Priusomba 166e km. van és szervizkönyves. Ha autópályázok vele akkor pl. 1600 km-en semmi olaj fogyasztás nem volt, csak városban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 13:05:01
Gyári 5W-30-ast márkaszervizben cseréltetve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.07.12 16:33:29
Na meg még 1 dolog. A Ti Priusotok is eszi az olajat? Én csak városba használom, ott is rövid távokon. Így 1500-2000 km-enként beletöltök 1/2 L 5W30 motorolajat. Na ez normális?
Az enyém is eszegeti :( . Bár én sokat pályázok. 2-3 decit kér /1000km
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.12 19:22:47
Hol gondolod ezek kialakítását?  :?:

Otthon, sk. Te nem így gondolnád?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 19:23:57
Otthon, sk. Te nem így gondolnád?
Úgy értem, az autóban hol.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.12 19:42:16
Úgy értem, az autóban hol.

A motorteret részesíteném előnyben a célszerűség okán. ::) :D
Félre a zrikával! Bár a te autódat nem ösmerem, biztosan van (fellelhető) rajta ollan NA 6-8-10 metrikus menettel ellátott csavar vagy furat, ahová a 10-16 mm2 keresztmetszetű kábel csavarkötéssel, galvanikusan csatlakoztatható. A felületeket fémtisztára célszerű tisztítani, majd vezetőképes zsírral ellátni az oxidáció mérséklése okán. ;) :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.07.12 20:14:30
avas kacsazsir vezet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.12 21:29:42
avas kacsazsir vezet?

Nyalj be belőle két evőkanálnyit ,az majd (el)vezet a klotyóra. ::) ;) :D :flowers:
Érdekes lehet a jelzett anyagra jellemző μS érték! 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.07.12 21:45:34
hm...arra ott a kalici meg ariadné fonala...
a mazdán nekem is kéne pár plusz galvánpont...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Rebels - 2016.07.12 21:56:57
En eneos 0w20 at hasznalok.183000 el vettem, 5w30 al szervizeltek vegig, markaszervizben budapesten. Amikor megvettem 2000 alatt megevett egy litert. Lecsereltem 0w20 ra,  4000 alatt vogyott el 1 liter,utana 2500 kent 1 liter. Most ujra csereltem, es mar 6400 at ment, most fogyott el 1 liter.Ahogy tisztul,egyre jobb lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.12 21:59:44
A motorteret részesíteném előnyben a célszerűség okán. ::) :D
Félre a zrikával! Bár a te autódat nem ösmerem, biztosan van (fellelhető) rajta ollan NA 6-8-10 metrikus menettel ellátott csavar vagy furat, ahová a 10-16 mm2 keresztmetszetű kábel csavarkötéssel, galvanikusan csatlakoztatható. A felületeket fémtisztára célszerű tisztítani, majd vezetőképes zsírral ellátni az oxidáció mérséklése okán. ;) :yes:

Mármost egy Prius nemindulásánál nem az a probléma, hogy az indítómotor a gyenge testkontaktus miatt nem tudja megforgatni a főtengelyt. Itt az a baj, hogy a rendszer nem tud ,,bebootolni''. Maga az indítás már a nagyakkuból történne. Így egy jobb motortéri testelés nem javít a helyzeten.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.13 07:46:01
Na, este feltettem töltőre a kis akksit. Reggel ugyanúgy nem indult elsőre. Tehát nem a kis akksi feszültsége lesz a gond. :helpsmilie:
Én is gondolkoztam a 0W20 -as olajon, de az nem kicsivel drágább, mint az 5W30-as. Azt hiszem olajcserénél használok most Protec Oil Booster-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.13 07:59:33
Nekem azt mondták a Mayernél, hogy 0W20 esetén megnőhet az olajfogyás. Ez logikus is, hiszen kisebb a viszkozitása.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.13 08:01:55
Én is pont erre gondoltam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.13 18:51:46
Nekem azt mondták a Mayernél, hogy 0W20 esetén megnőhet az olajfogyás. Ez logikus is, hiszen kisebb a viszkozitása.

Nem a viszkozitás a "gyenge láncszem", hanem a NOAK, cartárs!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.13 18:53:37
Na, este feltettem töltőre a kis akksit. Reggel ugyanúgy nem indult elsőre. Tehát nem a kis akksi feszültsége lesz a gond. :helpsmilie:
Én is gondolkoztam a 0W20 -as olajon, de az nem kicsivel drágább, mint az 5W30-as. Azt hiszem olajcserénél használok most Protec Oil Booster-t.

Nos, akkor csak kell az a tutti 0 az áramKÖR-höz!?!?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.07.13 19:15:48
Nem a viszkozitás a "gyenge láncszem", hanem a NOAK, cartárs!
meg a low suck...vagy mija?? ???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.13 20:34:37
Nem a viszkozitás a "gyenge láncszem", hanem a NOAK, cartárs!

WTF is NOAK? Az ilyen nevű londoni pékség most zárva van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.14 08:36:35
Na, este feltettem töltőre a kis akksit. Reggel ugyanúgy nem indult elsőre. Tehát nem a kis akksi feszültsége lesz a gond. :helpsmilie:
Én is gondolkoztam a 0W20 -as olajon, de az nem kicsivel drágább, mint az 5W30-as. Azt hiszem olajcserénél használok most Protec Oil Booster-t.
Megmérted töltés után?
0W20-as és 5W30 Eneos között jelentéktelen az àr különbség.
A jobb viszkozitás miatt éppenséggel csökkenhet is az olajfogyasztás, és alapvetően valóban a NOAK ból lehet következtetni a mértékére.
Az olajadalékot az eladásnál ne felejtsd el kiemelten megemlíteni, akkor legalább minden józan ember átugorja.
Miből gondolod, hogy tetszőleges motorba, és olajhoz vmennyi + lötty jobb mint amit az olajmérnökök laborban ellenőrzött körülmények között kifejlesztettek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.14 09:06:01
Igaz nem Eneos olajat kérdeztem, hanem Mobil-t, de az ár az 5w30 és a 0w20 között 3x-os volt. Azért nem mindegy, hogy 5000 vagy16000! Meg aztán, ha továbbra is eszi akkor megint nem mindegy 4000/l vagy 1200
Erről az olajadalékról sokat nem tudok csak ajánlották.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.14 09:16:06
Megmérted töltés után?
0W20-as és 5W30 Eneos között jelentéktelen az àr különbség.
A jobb viszkozitás miatt éppenséggel csökkenhet is az olajfogyasztás, és alapvetően valóban a NOAK ból lehet következtetni a mértékére.
Az olajadalékot az eladásnál ne felejtsd el kiemelten megemlíteni, akkor legalább minden józan ember átugorja.
Miből gondolod, hogy tetszőleges motorba, és olajhoz vmennyi + lötty jobb mint amit az olajmérnökök laborban ellenőrzött körülmények között kifejlesztettek?
Nem mértem meg, sajna nincs fesz.mérőm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.14 09:20:21
Az ENEOS 5W30 NOACK illékonysága 9.5, a 0W20-é 13. Ez is azt támasztja alá, hogy az utóbbiból fog több fogyni.

http://www.eneos.us/wp-content/uploads/2014/11/ENEOS-Fully-Synthetic-Motor-Oil-Product-Data-Sheet-2014.pdf (http://www.eneos.us/wp-content/uploads/2014/11/ENEOS-Fully-Synthetic-Motor-Oil-Product-Data-Sheet-2014.pdf)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.14 09:35:42
Nem mértem meg, sajna nincs fesz.mérőm
Ideje beszerezni ilyen alapvető eszközt.
Almát az almával érdemes összehasonlítani, a Mobil1 0W20 ast a M1 5W30 al, kb ezres a külonbség /L., az Eneos nál még annyi sem.

Edk
Igen, a jelenlegi EU-s termékekről azonban még nincs ilyen adatlap.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.14 11:00:08
Én még viszonylag friss Priusos vagyok mivel eddig 2 olajcserém volt eddig (ma lesz épp a harmadik) de először Castrol Magnatec A1/A5-öt tettem bele - na ebből utána kellett töltenem a 4Literesből a maradékot 10ekm alatt és a végén minimummal mentem olajcserére. Ezután Eneos Multi-t tettem bele, 13ekm alatt lement a maxról a minimum közelébe. Szóval én ajánlom az Eneos-t, nekem megoldotta az olajfogyasztásomat. 5W-30 volt mindkettő egyébként.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.14 14:10:11

Akkor azt hiszem én is kipróbálom az Eneos-t. Köszi. :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.14 14:11:27
Ideje beszerezni ilyen alapvető eszközt.
Almát az almával érdemes összehasonlítani, a Mobil1 0W20 ast a M1 5W30 al, kb ezres a külonbség /L., az Eneos nál még annyi sem.

Edk
Igen, a jelenlegi EU-s termékekről azonban még nincs ilyen adatlap.
Megértettem, köszönöm. :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.07.14 20:22:13
Igaz nem Eneos olajat kérdeztem, hanem Mobil-t, de az ár az 5w30 és a 0w20 között 3x-os volt. Azért nem mindegy, hogy 5000 vagy16000! Meg aztán, ha továbbra is eszi akkor megint nem mindegy 4000/l vagy 1200
Erről az olajadalékról sokat nem tudok csak ajánlották.

Nem tudom mennyit mész egy évben és milyen gyakran kell olajat cserélned, de ha 10e ft gondot okoz egy autó karbantartásánál, akkor... :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kerike - 2016.07.14 22:26:59
Igazad van, az olaj cserénél "csak" 10e a különbség. De a folyamatos után töltögetés a drágább olajból egy ciklus alatt újabb 10 vagy 15e. Bocs, de nekem ez egy évben 20-25e. Ha neked van havi 2-2.5e fölösleged, szívesen elfogadom ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.07.15 12:13:44
Igazad van, az olaj cserénél "csak" 10e a különbség. De a folyamatos után töltögetés a drágább olajból egy ciklus alatt újabb 10 vagy 15e. Bocs, de nekem ez egy évben 20-25e. Ha neked van havi 2-2.5e fölösleged, szívesen elfogadom ;)
Évi 20-25e-nek sem lenne szabad gondot okozni egy autó fenntartása esetén. És az utántöltögetés, "csodaszer" adalékok beleborogatása nem megoldás . Szvsz kendácsolás kategória. Ezektől  meg még jobban tönkre megy adott esetben a motor. Eszi az olajat? Meg kell javíttatni és  pont. :)

Mi van ha mondjuk nagyobb a baj...bármi ami költségesebb. Azt is majd okosban,óccsón?  :eek:

Na de nekem amúgy mindegy, mindenki csinál amit akar. Meg nem is szoktam más zsebében turkálni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.15 12:35:03

Nem csodaszerekről írt, hanem egy kenőanyagot - ami nem vált be - leváltotta egy másikra, ami meg bevált számára. Mi ebben a kendács?
Hallottál már a NOAK-ról? Ismerkedjetek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2016.07.15 13:04:13
Nem csodaszerekről írt, hanem egy kenőanyagot - ami nem vált be - leváltotta egy másikra, ami meg bevált számára. Mi ebben a kendács?
Hallottál már a NOAK-ról? Ismerkedjetek.

Semmit érő olajadalékon is gondolkozott...
Inkább  olvasd vissza újra az egészet és értelmezd mielőtt oltogatsz,köszi! Mert a lényege nem az volt az írományomnak mint  amit reagáltál...
Ja, és az NOACK lesz inkább!  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.15 17:21:54
Az ENEOS 5W30 NOACK illékonysága 9.5, a 0W20-é 13. Ez is azt támasztja alá, hogy az utóbbiból fog több fogyni.

http://www.eneos.us/wp-content/uploads/2014/11/ENEOS-Fully-Synthetic-Motor-Oil-Product-Data-Sheet-2014.pdf (http://www.eneos.us/wp-content/uploads/2014/11/ENEOS-Fully-Synthetic-Motor-Oil-Product-Data-Sheet-2014.pdf)

NOCSAK!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.07.15 18:01:33
Semmit érő olajadalékon is gondolkozott...
Inkább  olvasd vissza újra az egészet és értelmezd mielőtt oltogatsz,köszi! Mert a lényege nem az volt az írományomnak mint  amit reagáltál...
Ja, és az NOACK lesz inkább!  :clap:

Igaz, de az ösmerkedést a témával ne hagyd ki!! :yes: :yes:
Egyébként oltogasson téged az ÁNTSZ, magam - mint eddig is - tartózkodom ettől!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.16 08:38:29
Sziasztok,

Tegnap ez FB csoportba már beírtam hátha van valakinek ott is ötlete de azért beírom ide is ha esetleg valaki azt nem olvasná és tud nekem valami tippet adni.

Szóval a szimptóma a következő: leállításkor az autó normál esetben kikapcsol és a sebesség "fokozat" kijelző később alszik el 2-3 másodperccel, mint a kikapcsolás maga, illetve ezután elkezd villogni a kulcs visszajelző. Tegnap óta nekem olyat csinál az autó, hogy a kikapcsoló gombra bökve azonnal eltűnik minden, majd kb 5-10 másodperc múlva bekapcsol az autó újra. Ez elég ciki pl amikor már kiszállt az ember aztán csodálkozva nézi, hogy az autó be van kapcsolva.

Mindennek kísérő jelensége is van, mégpedig egy szoftosabb és egy hard formában. A szoftosabb az, hogy semmi más, csak a digitális óra beáll 1:00-ra. A keményebb verzió, hogy minden resetelődik: óra 1:00-ra, fogyasztás, megtett út, ODO-méterek nullán, összes rádió állomás elfelejt - tehát mintha levettem volna egy pillanatra a kis akksit.

Átléptem diagnostic módba és a következő értékeket mutatta a computer a kis akksira: menet közben vagy READY-ben, 13.9V körül, tehát töltés OK. Simán csak bekapcsolva READY nélkül 12.1V, bekapcsolt fényszóróval 11.8V.  Elsőre én is kis akksira gondoltam, de ezek az értékek nem igazán arra hajaznak meg az sem, hogy alig 1.5 éves a kis akksim. Mindenesetre egy akkutesztert próbálok valahonnan szerezni...

Este amikor hazaértem ráültem Techstream-el de semmi hibakód nincs benne, minden a legnagyobb rendben lévőnek tűnik.

Priuschat-en kétféle dolgot olvastam: kis akkis és valami kontakt hiba a biztosíték doboz házatáján ill. valakit még le is akart húzni egy kereskedő, hogy a gyújtáskapcsoló a hibás (ami ugye nincs is benne).

Valakinek volt már hasonló misztikus hibája? Esetleg valami ötlet a fentieken túl?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.16 09:48:27
Átléptem diagnostic módba és a következő értékeket mutatta a computer a kis akksira: menet közben vagy READY-ben, 13.9V körül, tehát töltés OK. Simán csak bekapcsolva READY nélkül 12.1V, bekapcsolt fényszóróval 11.8V.
Ezek az értékek a szulfátosodás miatt rohamosan romlani fognak.
Én először rendbe tenném a kisakkut, ártani nem árt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.16 20:18:53
Én először rendbe tenném a kisakkut, ártani nem árt.
Úgy érted cseréljem ki, vagy van valami módszer a regenerálására?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.16 22:29:36
Megmérted töltés után?
0W20-as és 5W30 Eneos között jelentéktelen az àr különbség.
A jobb viszkozitás miatt éppenséggel csökkenhet is az olajfogyasztás, és alapvetően valóban a NOAK ból lehet következtetni a mértékére.
Az olajadalékot az eladásnál ne felejtsd el kiemelten megemlíteni, akkor legalább minden józan ember átugorja.
Miből gondolod, hogy tetszőleges motorba, és olajhoz vmennyi + lötty jobb mint amit az olajmérnökök laborban ellenőrzött körülmények között kifejlesztettek?
Tudom, ez örök vita téma egyesenek, másoknak, meg éppen nem. Én magam nem tudok ebben állást foglalni de leírom egy esetet, bár tudom, 1 eset nem mérvadó.
Fórumtárs 93-ban vette a Carináját 200 xe Km-rel. Akkor beszereltette a gázt. 2010-ben bejelentkezett a fórmra és elmondta, hogy 1250000 km-nél jàr. 10000-enként cserélte az olajat, és prolongot használt.
Lehet ettől, lehet nem. De tudjuk azt is a mérnökök serege dolgozik az időzített elromláson. És azt is tudjuk, a 30000-es periódusok, amik gyári ajánlás egyes márkáknál, nem vált be tartósság tekintetében.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kamiy - 2016.07.17 15:52:19
Helló!

Úgy hallom/olvasom a legtöbb helyen, hogy a márkaszerviz nem javítja az akkucsomagot, hanem csak kicseréli egyben az egészet.
Ha gond adódik, egy "mezei" autóvillamossági szerelőre rá lehet bízni ilyesmit, hogy mérje ki, melyik modul rossz és cserélje ki?

Csak mert vidéken nem olyan egyszerű olyan szerelőt találni, akinek sok Prius fordult volna meg a keze között.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.07.17 15:57:53

Jól olvastad, a márkaszerviz nem javítja, kicserélik az egészet.
Biztos meg tudja csinálni egy autóvillamossági szerelő is, viszont tudtommal az akkut csak akkor lehet visszatenni az autóba, ha a cellák egy szintre vannak töltve, különben a cseredarab is "halálra van ítélve", szóval nem elég csak kicserélni és betenni a másikat. A művelethez megfelelő műszerek/töltő/szakértelem szükséges.  Sajnos ezt akárkire nem lehet rábízni, csak aki látott már ilyen autót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kamiy - 2016.07.17 16:05:20
Jól olvastad, a márkaszerviz nem javítja, kicserélik az egészet.
Biztos meg tudja csinálni egy autóvillamossági szerelő is, viszont tudtommal az akkut csak akkor lehet visszatenni az autóba, ha a cellák egy szintre vannak töltve, különben a cseredarab is "halálra van ítélve", szóval nem elég csak kicserélni és betenni a másikat. A művelethez megfelelő műszerek/töltő/szakértelem szükséges.

Ahha. Köszönöm. Ez egy kicsit aggaszt...
(Nem vagyok Prius-os, de nagyon megtetszett az autó. A szervizelési lehetőségek kicsit elbizonytalanítanak, hogy mennyire jó ötlet vidéken ilyen autót venni. Hosszútávra, minimum 5 évre szeretnék venni 6 év körüli P3-at, ennyi idő alatt már mindenképp számítanék rá, hogy az akksikhoz hozzá kell nyúlni. )  :?:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Maci87 - 2016.07.17 16:10:45

Szerintem egyáltalán ne félj tőle. Pláne, ha ilyen fiatal autót akarsz venni, nem szoktak tönkremenni a cellák, hacsak külső behatás nem éri őket, ráadásul hibridgarancia köthető rá 10 éves korig. Nagyon jó autók!  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.07.17 16:44:35
Csak a hibrid garancia 5 év után 1 évre vagy 15000Km-re szól. Így ha évente max 20-30eKm-ert mész akkor még oké. De felette szerintem már azért elég drága tud lenni egy évre. Nekem pl évente 4 alkalommal kellene megkötni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kamiy - 2016.07.17 19:26:03
Nekem pl évente 4 alkalommal kellene megkötni.

Mióta autóm van, én még nem vezettem 15ezertet egy év alatt. 13 körül járok általában. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.07.22 14:18:32
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan melegítem fel a motort olajcseréhez? Skodánál láttam a hőfokot de itt ugye semmi nincs.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.07.22 14:27:15
mész vele egy nagy karikát...
vagy alapjáraton...de az jó sok idö...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.07.22 14:35:24
Akkor ha vii-ből kimegyek a xxii-be ismerőshöz annak elégneg kell lennie.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.07.22 15:16:48
föleg ha dugo van...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.22 18:19:30
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy hogyan melegítem fel a motort olajcseréhez? Skodánál láttam a hőfokot de itt ugye semmi nincs.
Mit szeretnél melegíteni még egy 0W20-as olajon ilyen időben? Simán kicsöpög, csak idő kell hozzá.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.07.23 17:23:20
Helló!

Úgy hallom/olvasom a legtöbb helyen, hogy a márkaszerviz nem javítja az akkucsomagot, hanem csak kicseréli egyben az egészet.
Ha gond adódik, egy "mezei" autóvillamossági szerelőre rá lehet bízni ilyesmit, hogy mérje ki, melyik modul rossz és cserélje ki?

Csak mert vidéken nem olyan egyszerű olyan szerelőt találni, akinek sok Prius fordult volna meg a keze között.

Nem adódik gond... A '98-as évjáratú p1-ek is hibátlanul működnek...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.24 11:03:23
Segítsetek, hogyan kell kioperálni az ablakmosótartályból a szivattyút?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.24 11:30:41
Kapcsolódó kérdés: az miért lehet, hogy miközben normálisan cstalakoztatva csak a hátsó szivattyú müködik (a másik belül rozsdás is), ha felcserélem a szivattyúkon a csatlakozót fogadó elemet, akkor egyik sem működik? Azt várnám, akkor az első mosókapcsoló működtetésére fog zúgni a szivattyú.

A feszültség a megfelelő csatlakozón megjelenik, ha működtetem bármelyik kapcsolót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.07.24 14:28:35
Erősen húztam és kijött :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.07.25 11:19:32
Erősen húztam és kijött :-)
:) Ezért vannak feltöltve service manualok a klub oldalra :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.25 17:02:50
Sziasztok,

Tegnap ez FB csoportba már beírtam hátha van valakinek ott is ötlete de azért beírom ide is ha esetleg valaki azt nem olvasná és tud nekem valami tippet adni.

Szóval a szimptóma a következő: leállításkor az autó normál esetben kikapcsol és a sebesség "fokozat" kijelző később alszik el 2-3 másodperccel, mint a kikapcsolás maga, illetve ezután elkezd villogni a kulcs visszajelző. Tegnap óta nekem olyat csinál az autó, hogy a kikapcsoló gombra bökve azonnal eltűnik minden, majd kb 5-10 másodperc múlva bekapcsol az autó újra. Ez elég ciki pl amikor már kiszállt az ember aztán csodálkozva nézi, hogy az autó be van kapcsolva.

Mindennek kísérő jelensége is van, mégpedig egy szoftosabb és egy hard formában. A szoftosabb az, hogy semmi más, csak a digitális óra beáll 1:00-ra. A keményebb verzió, hogy minden resetelődik: óra 1:00-ra, fogyasztás, megtett út, ODO-méterek nullán, összes rádió állomás elfelejt - tehát mintha levettem volna egy pillanatra a kis akksit.

Átléptem diagnostic módba és a következő értékeket mutatta a computer a kis akksira: menet közben vagy READY-ben, 13.9V körül, tehát töltés OK. Simán csak bekapcsolva READY nélkül 12.1V, bekapcsolt fényszóróval 11.8V.  Elsőre én is kis akksira gondoltam, de ezek az értékek nem igazán arra hajaznak meg az sem, hogy alig 1.5 éves a kis akksim. Mindenesetre egy akkutesztert próbálok valahonnan szerezni...

Este amikor hazaértem ráültem Techstream-el de semmi hibakód nincs benne, minden a legnagyobb rendben lévőnek tűnik.

Priuschat-en kétféle dolgot olvastam: kis akkis és valami kontakt hiba a biztosíték doboz házatáján ill. valakit még le is akart húzni egy kereskedő, hogy a gyújtáskapcsoló a hibás (ami ugye nincs is benne).

Valakinek volt már hasonló misztikus hibája? Esetleg valami ötlet a fentieken túl?

Na, nem teljesen tuti, hogy ez a baja, de legyen itt az utókornak, hátha másnak is előjön ez a dolog.
https://1drv.ms/v/s!As0Va-0VwEVqi9QSAajWtmYfHhWFWw
Szóval a pozitív pólus laza volt a kis akksimon. Igaziból csutkára megvan húzva a saru, de így is mozgott. Most annyit csináltam, hogy kilazítottam és lejjebb toltam amennyire csak lehet és meghúztam. Most úgyfest nem mozog rajta, de ha újra előjön akkor ki kell találnom valamit amivel rendesen megtudom húzni a sarut.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ubul74 - 2016.07.26 20:19:17
Sziasztok! 2005-ös prius elsőlengőkar silent csak lengőkarral együtt cserélhető,vagy jó bele másik tipus silentje is?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.27 22:36:59
Na, nem teljesen tuti, hogy ez a baja, de legyen itt az utókornak, hátha másnak is előjön ez a dolog.
https://1drv.ms/v/s!As0Va-0VwEVqi9QSAajWtmYfHhWFWw
Szóval a pozitív pólus laza volt a kis akksimon. Igaziból csutkára megvan húzva a saru, de így is mozgott. Most annyit csináltam, hogy kilazítottam és lejjebb toltam amennyire csak lehet és meghúztam. Most úgyfest nem mozog rajta, de ha újra előjön akkor ki kell találnom valamit amivel rendesen megtudom húzni a sarut.
Sztem ki kellene reszelni a belőle, ott, ahol összeér és már nem tudod tovább húzni, 1 mm bőven elég. Nem tudom van-e nagyobb átmérőjű "érintkezővel" (Nem tudom mi a neve) rendelkező akku. De láttam már régi ólomcsövet is ráhúzva. Csak hosszába be kell vágni, hogy tudjon idomulni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.27 23:13:39
Sztem ki kellene reszelni a belőle, ott, ahol összeér és már nem tudod tovább húzni, 1 mm bőven elég. Nem tudom van-e nagyobb átmérőjű "érintkezővel" (Nem tudom mi a neve) rendelkező akku. De láttam már régi ólomcsövet is ráhúzva. Csak hosszába be kell vágni, hogy tudjon idomulni.
Az utóbbi a tervem ha még egyszer kilazul. A sarut nem bántanám, hátha egyszer teszek majd bele belevaló akksit is. (bár őszintén szólva nem rémlik, hogy a gyári akksinak a pozitívja vastagabb lett volna, vagy egyáltalán más méretű, na mindegy)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.28 05:43:37
Az utóbbi a tervem ha még egyszer kilazul. A sarut nem bántanám, hátha egyszer teszek majd bele belevaló akksit is. (bár őszintén szólva nem rémlik, hogy a gyári akksinak a pozitívja vastagabb lett volna, vagy egyáltalán más méretű, na mindegy)

Ha ezt a saru-akksi kombót akarod továbbra is használni a kontaktálás miatt azt javasolom, hogy megfelelő vastagságú alufóliacsíkot szabjál alá, azzal normálisan megszorul és biztos kontakt lesz. Lehet, hogy sufnituning, de nem fog lelazulni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: PLacc - 2016.07.28 10:08:57
Sziasztok,

Néztem a priusclub oldalán a P2 JBL hangszóró javítós videót...
Membrángumit honnan lehet szerválni hozzá?

Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.07.28 10:45:45
Sziasztok,

Néztem a priusclub oldalán a P2 JBL hangszóró javítós videót...
Membrángumit honnan lehet szerválni hozzá?

Köszi!
Én cseréltem azt, és ebay-ről rendeltem.
Sajnos azonban az ebay csak 2014-ig visszamenőleg őrizte meg a vásárlási történelmet így nem látom már kitől vettem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: PLacc - 2016.07.28 11:30:25
Én cseréltem azt, és ebay-ről rendeltem.
Sajnos azonban az ebay csak 2014-ig visszamenőleg őrizte meg a vásárlási történelmet így nem látom már kitől vettem.
Köszi! Akkor ez speckó ehhez a JBL-hez volt vagy valami univerzális 16cm-es?
Nem tudom, hogy beadjam-e javítani vagy vegyek egy új JVC koaxot alulra, ami mondjuk 4 Ohm a 2 helyett...
A JBL baromira puffog már. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.07.28 12:56:20
Köszi! Akkor ez speckó ehhez a JBL-hez volt vagy valami univerzális 16cm-es?
Nem tudom, hogy beadjam-e javítani vagy vegyek egy új JVC koaxot alulra, ami mondjuk 4 Ohm a 2 helyett...
A JBL baromira puffog már. :(
Univerzális. A méretére már nem emlékszem sajnos, de sima univerzális volt. A hangszóró cserével lehet próbálkozni, de vedd figyelembe a méreteket (és hogy mennyire fogja szeretni az erősítő) Ha 4 ohm helyett 2 ohmosat teszel bele, előfordulhat fehér zaj.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.29 13:49:15
Ha ezt a saru-akksi kombót akarod továbbra is használni a kontaktálás miatt azt javasolom, hogy megfelelő vastagságú alufóliacsíkot szabjál alá, azzal normálisan megszorul és biztos kontakt lesz. Lehet, hogy sufnituning, de nem fog lelazulni.
Én nem mertem más fémet ajánlani, mert lehet, bár nem biztos, hogy a két fém között elektrokémiai reakció indulhat ami szigetelőréteg képződéssel jár. De ha valaki próbálta és működött, azt jó lenne tudnom.
Amúgy nálam is határeset a megszorítás. Igazából nem is értem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.07.29 16:50:56
Én nem mertem más fémet ajánlani, mert lehet, bár nem biztos, hogy a két fém között elektrokémiai reakció indulhat ami szigetelőréteg képződéssel jár. De ha valaki próbálta és működött, azt jó lenne tudnom.
Amúgy nálam is határeset a megszorítás. Igazából nem is értem.
Pont emiatt amit te írsz én sem szívesen próbálkoznék csak valami olyan fémmel ami vagy a saru vagy az elektróda anyaga. Ezek szerint a gyári akksinak sem megfelelő az elektróda mérete? Vagy milyen akkud van?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.29 16:57:36
Én nem mertem más fémet ajánlani, mert lehet, bár nem biztos, hogy a két fém között elektrokémiai reakció indulhat ami szigetelőréteg képződéssel jár. De ha valaki próbálta és működött, azt jó lenne tudnom.
Amúgy nálam is határeset a megszorítás. Igazából nem is értem.

Az akksi póluspontjai ólomötvözetből vannak, az alufólia meg aluból.  Nem vesznek össze. A rézzel már óvatosabb lennék.

A megoldás meg az, hogy japán (ázsiai) normájú akksi kell bele, azzal kompatibilis az akkusaru.  :excl:  (nem azonos kialakítású, mint az eu-s)

Az ázsiai cserébe kissé drágább. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.29 21:13:22
Az akksi póluspontjai ólomötvözetből vannak, az alufólia meg aluból.  Nem vesznek össze. A rézzel már óvatosabb lennék.

A megoldás meg az, hogy japán (ázsiai) normájú akksi kell bele, azzal kompatibilis az akkusaru.  :excl:  (nem azonos kialakítású, mint az eu-s)

Az ázsiai cserébe kissé drágább. :)
Márkák?

Az enyémben most Varta van.  Én az összeszoruló pofák reszelését fogom választani. 1 mm elég. Azzal mé be lehet tennia vastagabb pólusúhoz is mivel azt csak a csavar hossza befolyásolja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.07.30 08:06:36
Márkák?

Az enyémben most Varta van.  Én az összeszoruló pofák reszelését fogom választani. 1 mm elég. Azzal mé be lehet tennia vastagabb pólusúhoz is mivel azt csak a csavar hossza befolyásolja.

Huhh, akksiban nekem "majdnem" mindegy.  Van Varta, Lesti, Bosch, meg valami noname akksim a különböző kocsikban, robogóban.  Úgy vélem, hogy a Varta, Exxide teljesen jó választás lehet.  Ha kell, jellemzően a kedvenc akkuboltomba megyek, ahol értenek is hozzá, van is választék és nem a legdrágábban akarják rámsózni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.07.30 19:07:54

Most nekem Varta van a P2-ben. Ép hogy megszorul rajta a saru.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.07.31 11:04:06
Tegnap próbálgattam egy új ELM adaptert, és a képen látható értékeket produkálta az autó. Nem magasak ezek egy kicsit? Esetleg nagyon?

(http://uploads.tapatalk-cdn.com/20160731/7134b65970ad418143ad724cdb6db904.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.07.31 11:42:49
Teljesen normális értékek egy bemelegedett motortól, főleg ebben az időben. Az MG2 előfordulhat, hogy 80 fölé megy, 1-2x volt már 85 is, hosszabb belsőégésű motor nélküli gurulásnal. Az MG2 hűtő vize nálam eddig mindig 50 C alatt volt (jóval), de ahogy öregszik a hűtőfolyadék, úgy az is kúszik fel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.07.31 12:12:30
Hát jó, akkor nem aggódom. 😊

Tapatalkkal küldve az én D2303 eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.07.31 12:31:42
Teljesen normális értékek egy bemelegedett motortól, főleg ebben az időben. Az MG2 előfordulhat, hogy 80 fölé megy, 1-2x volt már 85 is, hosszabb belsőégésű motor nélküli gurulásnal. Az MG2 hűtő vize nálam eddig mindig 50 C alatt volt (jóval), de ahogy öregszik a hűtőfolyadék, úgy az is kúszik fel.
Ha sokat mész elektromosan és felmegy az MG-k hőfoka, akkor lehet olyan, hogy kíméli őket a rendszer? Tegnap, habár fél felett volt az akku, sokkal hamarabb bekapcsolt a benzines, mint szokott. Úgy, hogy utóbbi is inkább meleg volt (nekem kijelzi a műszerfalon), tehát nem kellett melegíteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2016.08.02 00:04:35
Köszi! Akkor ez speckó ehhez a JBL-hez volt vagy valami univerzális 16cm-es?
Nem tudom, hogy beadjam-e javítani vagy vegyek egy új JVC koaxot alulra, ami mondjuk 4 Ohm a 2 helyett...
A JBL baromira puffog már. :(

http://www.ebay.co.uk/itm/86160-0W880-Toyota-Prius-JBL-Front-Door-Speaker-Repair-Kit-2003-2009-FSK-6bt-/140894788001?hash=item20cdfbd9a1
Kowee ezt vásárolta korábban. Nekem egyszer elküldte üzenetben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hofi - 2016.08.02 00:06:36
http://www.ebay.co.uk/itm/86160-0W880-Toyota-Prius-JBL-Front-Door-Speaker-Repair-Kit-2003-2009-FSK-6bt-/140894788001?hash=item20cdfbd9a1
Kowee ezt vásárolta korábban. Nekem egyszer elküldte üzenetben.

De lehet, hogy egy hangszórós szakinál olcsóbban megúszod egy univerzális peremmel és nem kell kókányolnod....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2016.08.02 15:28:13
Az utóbbi a tervem ha még egyszer kilazul. A sarut nem bántanám, hátha egyszer teszek majd bele belevaló akksit is. (bár őszintén szólva nem rémlik, hogy a gyári akksinak a pozitívja vastagabb lett volna, vagy egyáltalán más méretű, na mindegy)
Nekem az akku saru csere segített - meg volt nyúlva. Az újjal nem probléma az akku csere. Márkaszervízben cseréltettem, nem volt vészes az ára,
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: PLacc - 2016.08.02 16:43:24
De lehet, hogy egy hangszórós szakinál olcsóbban megúszod egy univerzális peremmel és nem kell kókányolnod....
Igaz, köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: arajakos - 2016.08.02 16:59:25
szisztok nekem egy 2 priusom van és nem tudom használni a navit mert azt írja ki hogy( the external system is not connected)valaki tudja esetleg hogy miért írja ki mi lehet a baja előre is köszönöm

van benne egy gyári navi dvd is ami 2015-2016-os meg próbáltam már ki szedni és vissza tolni de úgy sem jó. a bluetooth-os kihangosító sem működik
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.03 08:56:22
szisztok nekem egy 2 priusom van és nem tudom használni a navit mert azt írja ki hogy( the external system is not connected)valaki tudja esetleg hogy miért írja ki mi lehet a baja előre is köszönöm

van benne egy gyári navi dvd is ami 2015-2016-os meg próbáltam már ki szedni és vissza tolni de úgy sem jó. a bluetooth-os kihangosító sem működik

Keresd Bicskei Gábort itt, vagy az FB-n. Szerintem megoldja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: arajakos - 2016.08.03 12:32:23
köszönöm szépen írtam neki hátha sikerül megoldani a problémát
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.05 22:37:00
Kis akksi leakaszt, nagy akksiból kiszed a biztonsági dugó (nagy sárga) Le kell pattintani, utána fület kinyitni és dugót kihúzni. Visszafelé ugyanígy. Ha a vissza hajtás után nem pattintod vissza a rögzítőt, híbrid hibával indul el.
Hogy jutok el a sárga dugóig?
Addig ok, hogy kiszedem a nagy dobozt a potkerék felöl. Az akku csomag feletti kárpitot is ki kell szedni, majd még az alatt is van  Fémborítás, amit le kell szedni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.08.05 22:46:46
Hogy jutok el a sárga dugóig?
Toyotatatech oldalán részletesen le van írva, pl a környezetvédelem/ újrahasznosítás  (https://www.toyota-tech.eu/hvb/default.aspx)résznél.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.07 08:22:51
Hogy jutok el a sárga dugóig?
Addig ok, hogy kiszedem a nagy dobozt a potkerék felöl. Az akku csomag feletti kárpitot is ki kell szedni, majd még az alatt is van  Fémborítás, amit le kell szedni?
Nem. A csomagtarto fedelet es az also dobozt kiszede, akkor mar latod.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.07 11:52:19
Nem. A csomagtarto fedelet es az also dobozt kiszede, akkor mar latod.
Ez lenne bent és kint?
Na ja. Én valami "igazi" dugót kerestem.
Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.07 11:54:29
Ez lenne bent és kint?
Na ja. Én valami "igazi" dugót kerestem.
Köszi!
Így akkor egyszerű. Kipufogóshoz el. Csomitartó szétszed, dugó kihúz, kis aksi leköt. Lehet heggeszteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.08 10:02:27
Ez lenne bent és kint?
Na ja. Én valami "igazi" dugót kerestem.
Köszi!
Igen. Visszarakáskor nem elfelejteni hogy nem elég befordítani a zárat, ke is kell tattintani (talán lefelé vagy felfelé húzva a kart)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.08 12:59:50
Igen. Visszarakáskor nem elfelejteni hogy nem elég befordítani a zárat, ke is kell tattintani (talán lefelé vagy felfelé húzva a kart)
Lefelé kell igen. Ezt is érzékeli,
Az egyértelmű volt, hogy egy mechanikai zár, ha lekattintom, hogy ne húzódhasson ki csak úgy.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FridmanZ - 2016.08.10 16:44:33
Sziasztok ! Vennék 2006-os prius-hoz jobb hátsó lökhárító tartót ! Sehol nem találok ! Esetleg valaki tudna infót adni, hogy hol kapható ? :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: arajakos - 2016.08.11 06:55:46
Sziasztok érdekelne hogy prius 2be merre található meg a gps antenna előre is köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Hammer - 2016.08.11 08:47:06
Sziasztok érdekelne hogy prius 2be merre található meg a gps antenna előre is köszönöm
http://www.toyodiy.com/parts/diag_1CzR9OK.png (http://www.toyodiy.com/parts/diag_1CzR9OK.png)
elöl középen a 86860C jelölésű
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.16 09:21:29
Sziasztok,

2 kérdésem lenne. 8 nap alatt levezettem egy 2009 hsd 1.8-as (prius III)-al 3000 km-t és kb 0,5 liter olajat evett. Szerintetek ez soknak számít vagy nem? fogyasztás rendben volt 5.4/100 olaszba mentünk, szlovénián nem mindig volt egyesen a terep.

2. kérdésem: városban indulásnál piros lámpánál egy picit mintha kaparna a torka a motornak halkan berreg egyet de azonnal abba is marad. minden indulásnál lehet érezni mintha a kormány is egy picit remegne olyan 0-3 km között. Ilyet valaki észlelt? Vagy csak én figyelek túlságosan minden apró zajra...

köszönöm szépen!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.16 10:43:13

1.  Teljesen rendben van, a pályázáskor az olajban felgyülemlett illékony anyagok (benzin, víz) elpárolgott, ezáltal az olajszint lejjebb csökkent. Nincsen ott baj.

2. Szvsz. klasszikus pillangószelep és környéke (szívótorok) tisztítás után megszűnik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.08.16 15:40:27
1.  Teljesen rendben van, a pályázáskor az olajban felgyülemlett illékony anyagok (benzin, víz) elpárolgott, ezáltal az olajszint lejjebb csökkent. Nincsen ott baj.

2. Szvsz. klasszikus pillangószelep és környéke (szívótorok) tisztítás után megszűnik.

A víz helyett talán megfelelőbb volna a gájzolaj, mera zolaj vízben és verza oldhatatlan (http://www.eneos-olaj.hu/download/documents/eneos/ENEOS%20Sustina%205W-30.pdf). 9.1 pont ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.17 14:41:30
Szuper nagyon szépen köszönöm a válaszokat :)

még egy másik kérdésem lenne. Diagnosztikához milyen hibakód olvasót érdemes venni? obd2?

köszi szépen!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.17 15:20:43
csak egy kis memo. 1 napja felvillant az SRS lámpa ez az a piros utas lufival, avagy a légyzsák visszajelző lámpa.

Megijedtem hogy ajajj azért zsákok nélkül csak ne utazzak, így hívtam egy diagnosztát, aki hál istenre nem ért ide ma, úgyhogy kimentem megmozgattam az ülések alatt lévő légzsák csatlakozókat (az összest amit ott találtam jobban benyomtam) de továbbra is világított. Ekkor jutott eszembe az anyós ülésen található baba utaztatásra kitalált légzsák kikapcsoló kulccsal. Nos azt ki kapcsoltam és vissza. A következő indításra a visszajelző lámpa már nem világított.

lehet csak kontaktos volt valamelyik ülés alatt, vagy nem volt helyesen elforgatva a kulcs de most már nem jelez vissza a lámpa.

Nagy kő esett le a szívemről hogy minden okés csak takarításnál (porszívózás) lehet véletlenül erősebben nyomtam oda a fejet.

Hátha valakinek tudok segíteni!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.08.17 15:30:56
1.  Teljesen rendben van, a pályázáskor az olajban felgyülemlett illékony anyagok (benzin, víz) elpárolgott, ezáltal az olajszint lejjebb csökkent. Nincsen ott baj.

2. Szvsz. klasszikus pillangószelep és környéke (szívótorok) tisztítás után megszűnik.

1.) ???
Miért mondod, hogy 2 olajcsere között a 2,5 liter olajfogyasztás rendben van? Nagyon sok a fél liter egy külföldi út alatt. Nekem 200K van lassan a kocsiban és 2 olajcsere között 1mm sem fogy az olajból (0W20)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.17 15:35:28
1.) ???
Miért mondod, hogy 2 olajcsere között a 2,5 liter olajfogyasztás rendben van? Nagyon sok a fél liter egy külföldi út alatt. Nekem 200K van lassan a kocsiban és 2 olajcsere között 1mm sem fogy az olajból (0W20)

Miről beszélsz Danika???   3000 km-en írt fél litert!  Ne átlagoljál, meg szorozd fel!   A városi szüttyögést követően nekiszaladt az autópályának a vas, és igen normális, ha a felhígult olajból az illékony anyag eltűnt.  Nyilván egy olajcserét kér a gép ezt követően.

Amúgy meg tudjuk, hogy a Te kocsid termeli az üzemanyagot, olajat, elektront.  :D

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.08.18 22:50:59
Üdv

DVD-re felírt mp3. Csináltam 6 könyvtárat így egyikben sincs több mint 254 szám. Viszont csak 4 könyvtárat lát a cucc. Lassan tényleg elegem van ebből a lejátszóból. Nem nincs ékezet a könyvtárnevekben ha esetleg arra gondolnátok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2016.08.18 23:26:18
Sziasztok, a nyaralás alatt (Olaszország, kisebb hegyi utak, óvatosabb emelkedők) leparkoltunk egy órára az emelkedők végén, árnyékban, kb 25 fok volt, majd továbbindulásnál a jobb hátsó ülés felől zaj jött, mintha ment volna az inverter (vagy az akksik?) hűtése.

Az akksik tele voltak mikor elindultunk az egy órás pihenő után, és onnantól folyamatosan lefele mentünk (töltődött) és folyamatosan ment a hűtőventi.

Le is húztam az ablakot hátul, hátha segít valamit, de nem.

Sőt, amikor a gázra akartam lépni, a villanymotor nem is adott bele semmit, meg kellett várni amíg a benzinmotor bekapcsol.

Ez csak akkor múlt el amikor a benzinmotornak kellett már többet hajtania.

Semmi hibajelzés nem volt, semmi más tünetet nem tapasztaltam akkor. A tempomat is ment.

Igaz, hogy a tempomat egy órával később elkezdte azt játszani amit fél éve nem láttam tőle: kikapcsolt gyakorlatilag menet közben.

Nem igazán értem a szituációt, túlmelegedett az akksi? Azért ment a hűtés és azért nem engedte a rendszer a hajtás-rásegítést sem? Mitől melegedett így fel? Mitől javult meg? Hegymenetet nem szereti vagy a völgymenetet? A tempomat utána egy órával (sebesség 90-130 között változott, semmi hirtelem mozdulat) miért mehetett el?

Tapasztaltatok már hasonlót?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szögi - 2016.08.18 23:30:08

Szia, valószínűleg melege volt, többen tapasztaltunk már ilyet (mondjuk melegebbben, de árulkodó jel a venti), lehülés után újra oké.

Sent from my ONE A2003 using Tapatalk

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2016.08.18 23:36:10
Szia, valószínűleg melege volt, többen tapasztaltunk már ilyet (mondjuk melegebbben, de árulkodó jel a venti), lehülés után újra oké.

Sent from my ONE A2003 using Tapatalk

Köszi, pont ezért volt fura, mert nem lehetett különösebben melege. Mondjuk mentünk vele eddig 1700 kilométert az elmúlt egy hétben, de így is pihent 10 órát naponta, hidegben. Ma nem is volt különösebben meleg, nem is hajtottuk meg túlságosan, ezért nem értettem.

Szóval ti is láttatok már olyat hogy:
- megy az akksik hűtése (én még sose)
- nem hajt a villanymotor (még nem volt ilyenem)
- villog a cruise és nem megy a tempomat (volt már ilyen, de egy kezemen meg tudom számolni hányszor)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szögi - 2016.08.19 00:02:36

Az első kettő, együtt volt már.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.19 07:55:59
Köszi, pont ezért volt fura, mert nem lehetett különösebben melege. Mondjuk mentünk vele eddig 1700 kilométert az elmúlt egy hétben, de így is pihent 10 órát naponta, hidegben. Ma nem is volt különösebben meleg, nem is hajtottuk meg túlságosan, ezért nem értettem.

Szóval ti is láttatok már olyat hogy:
- megy az akksik hűtése (én még sose)
- nem hajt a villanymotor (még nem volt ilyenem)
- villog a cruise és nem megy a tempomat (volt már ilyen, de egy kezemen meg tudom számolni hányszor)

Az 1-2 nálam is előfordult nem is olyan régen.  Ilyenkor klíma bekapcs és szépen lehül.   A tempomatos dologhoz: 30, vagy 40 km alatt (most fejből nem emlékezem pontosan) nem kapcsolható a tempomat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.08.19 09:54:51
Most átírtam 4 könyvtárba. Csak 2 lát a cucc. A franc se érti. Lehet valamelyik mp3 zavarja meg?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VMikk - 2016.08.19 15:38:19
Az 1-2 nálam is előfordult nem is olyan régen.  Ilyenkor klíma bekapcs és szépen lehül.   A tempomatos dologhoz: 30, vagy 40 km alatt (most fejből nem emlékezem pontosan) nem kapcsolható a tempomat.
Tempomat 40 felett kapcsolható.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozso1985 - 2016.08.19 17:32:19
Sziasztok!
en csak most vasaroltam 2004es masodik generacios modellt, es 2 kerdesem lenne hatha valaki mar talalkozott hasonlo problemaval:

- hajnal 4 kor eros esoben es szelben csak ugy bekapcsolt a riaszto de egy perc mulva kikapcsolt, a szomszedok nem nagyon kedvelnek amiota prius van mert ez mar a harmadik eset volt egy heten belul. Mas forumokon a glass breakage sensort(nem tudom a magyar nevet) irjak ami egy 10 euros alkatresz de nem tudom hol keressem?

- mask, a jobb hast feklampa jelentosen halvanyabban vilagit, az osszes izzot egy masodperc alatt ki lehet cserelni de ehhez nem lehet hozzaferni, kiszereltem az egesz burat de meg azt sem lehet szetszedni. Ez valami integralt LED??? Az egesz burat meg kell vegyem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.19 18:36:39

A riasztót az érzékenységet kellene egy kicsit állítani, mert a szél lökdösését szabotázsnak vélte  riasztó.  Ahogy beszerelték, ott tudják, hogy hol van az érzékelőegység, ámbátor a riasztó vezérlőegységénél lehet elvileg manuálisan állítani. Az újabbaknál elvileg lehet szoftveresen programozni, ehhez kell az a riasztó user/service manual, abban van leírva, hogyan lehet.

Hátsó lámpa LED-es, így csak egyben lehet cserélni a panelt, ha kapható egyáltalán csak a panel.

Esetleg itt lehet a megoldás: donee #11 HSZ-nél.

http://priuschat.com/threads/led-brake-light-350-repair.56741/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jozso1985 - 2016.08.19 19:04:23
koszonom a valaszodat, a limpet megoldom, de szerintem a riaszto az a gyari mert itt irorszagban nem igazan lopjak a kocsikat es a gyari kulcsrol vezerelheto.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.08.19 19:17:30
koszonom a valaszodat, a limpet megoldom, de szerintem a riaszto az a gyari mert itt irorszagban nem igazan lopjak a kocsikat es a gyari kulcsrol vezerelheto.

Gyári?  Amennyi Priust láttam, azokban nem volt riasztó.  A Toyotának van ugyan gyári rendszere, de ezekben valahol van egy gyári kapcsoló: Toyota Security felirattal, a mozgásérzékelő kiiktatására.  Mellesleg a miénkben sincsen riasztó, csak védelem.  Tehát, ha ilyen kapcsoló nincsen a kocsiban, akkor nincsen benne gyári riasztó.  Max. a márkaszervizben beletettek valamilyen utólagost.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.08.19 19:48:22
A gyári TVSS t legegyszerűbb az A oszlopon lévő beltéri érzékelőről felismerni. Az oszlop borításához hasonló színű, abból kiálló áramvonalas burkolata van. A Toyota-tech oldalán meg lehet nézni, és még a programozás folyamat ábrája is letölthető.

A márkaszervíz sehol nem a saját pénztárcájának  ellensége, gyakran adják el az új autókat olcsóbb, utólagos nem gyári védelemmel. Olyan is előfordult, hogy maga az importőr rendelt nagy tételben egy- egy ismert márkájú riasztó speciális (lebutított) verzióját nagy tételben.

 "glass breakage sensor" üvegtörés érzékelő, ami a magas frekvenciájú hangokat érzékeli. A gépjárművekben a riasztó központi egységében helyezkedik el ( ellentétben az objektum védelmi üvegtörés érzékelőkkel), gk-ban azonban azonban nem túl elterjedt, mert egyéb érzékelőkkel kiváltható.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.21 09:47:40
Gyári?  Amennyi Priust láttam, azokban nem volt riasztó.  A Toyotának van ugyan gyári rendszere, de ezekben valahol van egy gyári kapcsoló: Toyota Security felirattal, a mozgásérzékelő kiiktatására.  Mellesleg a miénkben sincsen riasztó, csak védelem.  Tehát, ha ilyen kapcsoló nincsen a kocsiban, akkor nincsen benne gyári riasztó.  Max. a márkaszervizben beletettek valamilyen utólagost.
Ez a gyári utólagos:
http://priusclub.hu/index.php/letoeltesek-downloads/send/3-prius-3-2009-2014/32-riaszto-beszerelese-nem-napfenytetos-vehicle-security-system-installation-without-sunroof
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.23 07:58:53
Sziasztok,

ha nem világít a jobb első tompított fényszóróm, akkor teljes panel csere? :)

köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.08.23 14:56:46
Sziasztok,

ha nem világít a jobb első tompított fényszóróm, akkor teljes panel csere? :)

köszi!

LED-es?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.23 16:04:07
- mask, a jobb hast feklampa jelentosen halvanyabban vilagit, az osszes izzot egy masodperc alatt ki lehet cserelni de ehhez nem lehet hozzaferni, kiszereltem az egesz burat de meg azt sem lehet szetszedni. Ez valami integralt LED??? Az egesz burat meg kell vegyem?
Nem téged láthattalak tegnap este a XVII-ben? Ha nem, akkor van valaki más is akinek ez a hibája :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.24 10:45:09
kitudtam szedni az égőt. Szétpukkant. H11 12V 55W U E1 25s w5ss ez van a csatlakozóra írva. Szerintem ez nem ledes, de nem nagyon tudtam kiszedni az égőt a csatlakozóról, amire az előbb említett adatok vannak írva.

Esetleg valami ötlet? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.24 11:50:51
kitudtam szedni az égőt. Szétpukkant. H11 12V 55W U E1 25s w5ss ez van a csatlakozóra írva. Szerintem ez nem ledes, de nem nagyon tudtam kiszedni az égőt a csatlakozóról, amire az előbb említett adatok vannak írva.

Esetleg valami ötlet? :)
Ha LED-es lenne akkor nem tudnál mit kiszedni. Csak a teljes lámpatestet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2016.08.24 11:57:41
kitudtam szedni az égőt. Szétpukkant. H11 12V 55W U E1 25s w5ss ez van a csatlakozóra írva. Szerintem ez nem ledes, de nem nagyon tudtam kiszedni az égőt a csatlakozóról, amire az előbb említett adatok vannak írva.

Esetleg valami ötlet? :)

Kereső ezt dobja:
https://www.google.hu/search?q=H11+12V+55W&client=firefox-b&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjOpprZ5NnOAhUJiCwKHTE7AIwQsAQIPg&biw=1586&bih=938
szerintem így lehet kapni, ne akard jobban szétszedni. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.08.24 13:09:35
Ha így el tudunk adni minden kiégéskor egy csatlakozót is, miért csinálnánk szétszedhetőre...?  :wacko:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.08.24 15:08:02
ajjj, akkor valóban nem teljesen szétszedhető, gyanús is volt. akkor legalább tudom hogy mit keressek :)

másik sztori.

múlthét szerdán voltam leszedetni a bal első kereket mert mintha láttam volna egy csavart benne, mondom nézzék meg. Ott sajnos nem találtuk meg így kedvesen leszedték a jobb elsőt is, de ott se volt. Lehet csak egy csavar fej volt azt mondták, így nem lyukadt ki a gumi...

rá két napra pénteken úgy volt hogy megyünk Romániába Pestről Barátkára, nem sok pár száz km... melóból még hazaugrottam gyorsan bepakolni mikor irdatlan recsegést hallottam bal első kerékből. (úton hazafele)

Elég nagy bajnak hangzott, fékezéskor és induláskor, mintha ki akarna esni. 3 hete volt féktárcsa, betét stb minden csere. Azt hittem hogy valami fa ág beakadt de az istenért se találtam semmit. mozgattam a kereket, néztem a féktárcsát de semmi.

már le akartam fújni a menetelt, de mondom előtte meglátogatjuk a szervizt, az oda vezető 4 km-t 20km/h-val tettem meg már már visított a kocsi alatt a "féktárcsa". Mondom ők csinálták akkor javítsák ki.

Oda értünk ugye zárva volt, mire a barátnőm mondta hogy nézzem már meg jobban a kereket. Nos kiderült hogy a 6 (?!) csavarból 5 darabot már csak a szentlélek tartotta. Kézzel kezdtem el becsavarni. A féktárcsámban  mindössze 1,5 mm karcolás volt fellelhető mivel a kerék összevissza mozgot a menetel alatt. A kerékjavítónál elfelejtették meghúzni a csavarokat, igaz én sem figyeltem oda, de az Istenért, ha ez az autópályán esik ez meg, akkor már lehet most nem írogatnák ide. 140-él elhagyni egy bal első kereket nem viccess.

Csak tényleg annyira akarom felhívni a figyelmeteket, hogy óvatosan a kerék cserénél. Tudom tudom hogy 50 km- után meg kell húzni a kerék csavarokat, de jelezném itt 2*4 km se volt az út...

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2016.08.27 07:56:57
Nekem is volt ilyen az Avensis-el, hogy a jobb hátsó keréknél nem voltak a csavarok meghúzva, csak jól becsavarva, még szerencse, hogy ellenőriztem és nem lett nagyobb baj, de oda nem viszem többet, ahol akkor kicserélték a kerekeket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.27 09:17:58
Nos kiderült hogy a 6 (?!) csavarból 5 darabot már csak a szentlélek tartotta. A kerékjavítónál elfelejtették meghúzni a csavarokat,....

Gondolom akkor voltál ott utolsó előttinek. Mert azért vissza lehetne menni, és megmondani nekik, hogy bocs, de nem mész többet, mert szarul dolgoztok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.08.28 09:50:24
Csak felvetés hogy típushiba a könnyen lelazuló kerékanya de nekem is volt egy ugyanilyen esetem. Viszont itt én tettem fel kb márciusban a nyári gumikat és mentem vagy 2000km-t amikor májusban ugyanígy lelazult egy kivételével az összes csavar a bal első keréken. Biztos, hogy jól meghúztam, különben nem ilyen sokára lazult volna le, szóval ez vagy valami típushiba vagy valaki utazik a Priusosokra és lelazítja a kerékanyáikat  :devil2: Biztos úgy van vele, hogy a franc, hogy sosem romlik el nekik és nem járnak autószerelőhöz valamit ki kell találni  :lol:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2016.08.29 10:59:03
Az 1-2 nálam is előfordult nem is olyan régen.  Ilyenkor klíma bekapcs és szépen lehül.   A tempomatos dologhoz: 30, vagy 40 km alatt (most fejből nem emlékezem pontosan) nem kapcsolható a tempomat.

Köszi

A tempomat menet közben kapcsol ki és kezd el villogni.

Út elején Cruise bekapcsol
Sebességet fixál
Cruise-t felold (pl fékezés)
Sebességet fixál
Cruise-t felold (pl fékezés)
Ismétlés addig amíg egyszer csak nem lehet újra fixálni.

Általában ez is melegben jött elő, vagy hosszabb utazás során (2-3 óra folyamatos menet). Próbáltam kikeresni a kézikönyvből most, de nem találtam, hogy ez is az hibrid rendszer hűtésének a problémája.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.29 12:28:22

Nekem is ezt csinálja. Előzményként annyit, hogy az enyémbe én szereltem be utólogason. Amíg nem tudtam, hogy4 pólusú féklámpakapcsoló kell hozzá, addig a 2 pólusúval állandóan ezt csinálta, tehát nem is lehetett használni. Majd Kowee és vd1234 jelezte, hogy 4 pólusú kell. Azóta működik.
De!
Nekem is kikapcsol időnként. Jellemzően, ha fékkel szakítom meg. ha a karral, akkor még sosem csinálta.

nos én arra fogom, hogy a 4 pólusú kapcsoló nem gyári. Ugyanis annyiban különbözik a 2 pólusutól,hogy az első 2 pólus hagyományosan kapcsolja  féklámpát, a másik 2 pólus kell a tempomathoz. Itta 2 pólus között van egy tekercs vagy ellenállás, amit érzékel a tempomat. Ugye ha nincs mit korábban a 2 pólusú kapcsolónál, akor hiába kapcsoltam be csak villogott és nem lehetett használni.

Szóval szerintem a gubanc  ennél az ellenállás vagy tekercsnél van. Valszeg régi és idővel változik az értéke oly kicsit, hogy még néha működik. Vagy érintkezés. De hát olyan nem szokott lenni a toyota kapcsolókkal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.29 12:43:50
Köszi

A tempomat menet közben kapcsol ki és kezd el villogni.
Általában ez is melegben jött elő, vagy hosszabb utazás során (2-3 óra folyamatos menet). Próbáltam kikeresni a kézikönyvből most, de nem találtam, hogy ez is az hibrid rendszer hűtésének a problémája.

A megoldás, féklámpa kapcsoló kiszed, vagy beáztat petróleumbe pár órára vagy szétszed, kipucol konakt srpay-vel, utána WD40 bele és összerak. Kontakt hiba van a tempomat körén.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.29 21:59:01
A megoldás, féklámpa kapcsoló kiszed, vagy beáztat petróleumbe pár órára vagy szétszed, kipucol konakt srpay-vel, utána WD40 bele és összerak. Kontakt hiba van a tempomat körén.
Igen, de talán a kapcsolóházon belül. Oda be tud jutnia tisztító?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hargitanandor - 2016.08.30 15:45:24
A megoldás, féklámpa kapcsoló kiszed, vagy beáztat petróleumbe pár órára vagy szétszed, kipucol konakt srpay-vel, utána WD40 bele és összerak. Kontakt hiba van a tempomat körén.

Igen, már emlékszem, javasoltad korábban, csak nem mertem magam kiszedni :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2016.08.30 16:55:07
Urak,

Nálatok mennyire fordult elő, hogy az alsó, műanyag takarólemezeket rögzítő pöckök kipotyognak? Nekem már hátul a bal oldalon, kb. a hátsó ülés alatt volt egy ilyen. Szerencsére filléres alkatrész, a nyári éves szerviznél pótolták Sopronban.

Ellenben most hétvégén kellemetlenebb dolog történt és még nem tudom, hogy mi az oka. Jánossomorja felé jöttünk vissza Bécsbe a családdal (dugó volt Hegyeshalomnál), ott nagyon rossz az út. A kocsi alja leért elöl, de lehet, hogy egy újabb ilyen patent is elengedte a műanyagot egy helyen - jövő héten viszem Sopronba megnézetni.

Az igazán csúnya az, hogy alánézve láttam, hogy két takarólemez egy fekete, barkácsbolti kábelkötözővel van összekapcsolva - WTF?! Valószínűleg a kocsit így vettem, nem hiszem, hogy gyárilag a Toyota ilyet csinálna. :D A fura csak az, hogy már többször volt szervizben, gumisnál is, a saját régi szerelőmmel is alánéztünk, a vizsgán is Ausztrián megnézik alulról, mégsem szúrta ki senki.

Speciel most kapóra jött, mert szorosabbra tudtam húzni, így nem lóg annyira le a lemez. Sima, jó úton nincs gond, csak a dzsindás részen ér föl.

Legközelebb hibrid RAV4-et veszek.  :nonono:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.30 22:07:46
Tényleg megáll a km-óra 300 ezernél? Nem indul 0-val újra?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.31 06:21:38
Igen, de talán a kapcsolóházon belül. Oda be tud jutnia tisztító?
Igen. Nincs hermetikusan lezárva. Csak jól be kell áztatni utána meg jól megláratni vissza szerelés előtt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.31 06:23:50
Urak,

Nálatok mennyire fordult elő, hogy az alsó, műanyag takarólemezeket rögzítő pöckök kipotyognak? Nekem már hátul a bal oldalon, kb. a hátsó ülés alatt volt egy ilyen. Szerencsére filléres alkatrész, a nyári éves szerviznél pótolták Sopronban.

Aliexpressről 1 dollárért veszel 10-20 patentot. Mindig jó ha van kéznél mert a Prius nem annyira törik, viszont bármi kopp esetén köpködi a patentokat.
Kiszedsz egyet, leméred (kettesben nem tudom a méreteket) és hajrá :)
Ja és nem csak a takarólemezést érdemes, hanem a lökhárító tartőét is (az más) valamint az ajtóban lévő talpasból is (szeret törni szereléskor)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2016.08.31 08:42:07

Basszus, erről senki nem írt sehol, mielőtt megvettem! :D Köszi a tippeket. Amúgy 3-asom van. :) Szerelni én magam nem igazán szoktam, nincs hozzá helyem (csak a belső izzókat cseréltem LED-ekre és a navit frissítettem).

Hadd legyek pofátlan és lusta egyszerre: esetleg konkrét URL-t nem tudsz adni, ahonnét rendeltél? :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.08.31 10:06:17
Basszus, erről senki nem írt sehol, mielőtt megvettem! :D Köszi a tippeket. Amúgy 3-asom van. :) Szerelni én magam nem igazán szoktam, nincs hozzá helyem (csak a belső izzókat cseréltem LED-ekre és a navit frissítettem).

Hadd legyek pofátlan és lusta egyszerre: esetleg konkrét URL-t nem tudsz adni, ahonnét rendeltél? :D
PErsze.
Talpas bolha ajtóba és belső elemekhez:
https://www.aliexpress.com/item/10x-Door-Trim-Panel-Fasteners-for-Toyota-4Runner-Avalon-Camry-Corolla-Prius-RAV4-Venza-Scion-tC/32706607517.html?spm=2114.01010208.3.34.u1d5wx&ws_ab_test=searchweb201556_8,searchweb201602_1_10057_10056_10065_10037_10055_10054_10069_301_10059_10033_10058_10032_10017_10070_10060_10061_10052_10062_10053_10050_10051,searchweb201603_4&btsid=ef64243f-3c71-4038-b17b-08228bf38198

Bolha alsó takarókhoz egyik fajta:
https://www.aliexpress.com/item/10mm-50Pcs-Auto-Vehicle-Car-Bumper-Clips-Retainer-Fastener-Rivet-Door-Panel-Fender-Liner-For-Honda/32596634580.html?spm=2114.13010608.0.89.5MZPI1

Bolha kisebb 7 mm-es lyukakhoz (ilyen is van)
https://www.aliexpress.com/item/10Pcs-7mm-For-Fender-Black-Shield-Push-Type-Splash-Retainer-Rivet-Fastener-Clip-For-Suzuki-Mazda/32653307733.html?spm=2114.13010608.0.105.5MZPI1

És végül bolha a lökhárítóhoz:
https://www.aliexpress.com/item/2016-New-10pcs-Bumper-Cover-Grille-Push-Type-Retainer-Clips-For-Lexus-for-Toyota-for-Scion/32584426304.html?spm=2114.13010608.0.97.5MZPI1
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2016.08.31 13:14:02
PErsze.
...

Ezer köszönet!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: molimiki - 2016.08.31 17:39:21
Sziasztok!
Most vettem egy 2007-es Prius 2-t, már a második napon check engine + piros háromszög, utána súlyosbítva VSC + fék jelzéssel is, ami újra indítás után elalszik.
Tudnátok segíteni hibakód olvasásban? Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Waresz - 2016.08.31 20:28:23
Olajszintre nézz rá mielőbb.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2016.08.31 20:29:33
Sziasztok!
Most vettem egy 2007-es Prius 2-t, már a második napon check engine + piros háromszög, utána súlyosbítva VSC + fék jelzéssel is, ami újra indítás után elalszik.
Tudnátok segíteni hibakód olvasásban? Köszönöm!

Merre vagy??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: molimiki - 2016.08.31 23:16:22
Zugló, de elmegyek ahová kell.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: molimiki - 2016.08.31 23:19:25
Olajszintet néztem, rendben van....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.08.31 23:40:24
Nekem ósános tankolás után lököt egy sárga hibakód lámpát.
Lehet ez a benzintől?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.01 00:13:14
Zugló, de elmegyek ahová kell.

Szeva zuglói kolléga!!   :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.09.01 07:31:53
Nekem ósános tankolás után lököt egy sárga hibakód lámpát.
Lehet ez a benzintől?

Naná, de melyik tüzelőanyagnak  (https://auchan.hu/download/files/27449) és melyik összetevőjétől (https://auchan.hu/download/files/27450)?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.01 12:10:49
Nekem ósános tankolás után lököt egy sárga hibakód lámpát.
Lehet ez a benzintől?
6 éve tankolok tesco (mióta átadta a shall-nek Auchan) benzint. Évi 25-30k bele kerül a kocsiba így. Eddig ilyesmivel nem találkoztam Ha csak nem megint össze keverték a benzint a gázolajjal :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Frankie - 2016.09.01 15:50:29
Üdv mindenkinek, a tavasszal már kérdeztem az én 2005  Prius II  hibáiról  kaptam is válasz ,tanácsot amit köszönök, akkor a P0016 kóddal küszködtem, miután minden ki lett cserélve az egyik szerelő barátomnál ( vezérmű lánc,vezetők,feszítő, vez.tengely kerekek hátsó és az első VVT-i kerék, vízszivattyú + gyertyák) és ki is lettek cserélve tehát ott voltam végig a szerelés folyamán. a VVT-i kerék nyitott állapotban felhúzva a vez.tengelyre utána bezárva, minden szépen ahogy kell, na most ami után kész lett, próba út, az autó szépen csendben ketyeg semmi zörej, úgyhogy nagy volt az öröm, de másnap a motor lámpa jött elő, kód kiolvasva P0012, azóta többször ki lett törölve és a motor  szépen jár amikor a lámpa kint van, valakinek valami ötlete? ( P0016 nem jött azóta elő). köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.01 16:44:31
Vazérműtengely jeladó hiba.

LEhetséges hibák:
- Dirty or low engine oil
- Faulty variable valve timing (VVT)
- Faulty oil control valve (OCV)
- Variable Valve Timing (VVT) harness is open or shorted
- Oil Control Valve (OCV) harness circuit is open or shorted
- Damaged ECM   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.09.01 18:48:17
Nekem ósános tankolás után lököt egy sárga hibakód lámpát.
Lehet ez a benzintől?

3 éve szinte csak ott tankolok.
Nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.01 22:21:48
Naná, de melyik tüzelőanyagnak  (https://auchan.hu/download/files/27449) és melyik összetevőjétől (https://auchan.hu/download/files/27450)?
ESZ95. Azután gyulladt ki, hogy megtankoltam. De teljesen hiba nélkül hazajöttem vele Bp-ről.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Frankie - 2016.09.02 08:56:15
Köszönöm Kowee a választ, csak az a furcsa hogy a csere előtt a p0016 kód majdnem mind ugyan az teheti ki,nem? Tegnap le lett ellenőrizve igaz egyszerű módon( a TIS a laptop-on van aminek a töltő kábele javításon van) az OCV, alapjáraton 12V adva neki és hogy le áll a motor vagy nem de nem állt le úgy hogy  szerintem a VVT-i kerék nem csinálja azt amiért ott van, amúgy a régit szét szedtem és furcsa hogy aminek zárnia kellene a VVT-i kereket az a kis dugattyú a rugóval nincs fészke ahová becsusszanna hogy le zárja kereket  pedig ez még gyári volt, tehát ez állandóan nyitva volt. Ami most benne van az meg nem nyit ki az olaj nyomásra, az OCV a 12V tól halhatóan behúz, tehát szerintem dolgozik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomitom - 2016.09.02 17:54:45
Sziasztok!

Tud valaki segíteni a 13. kerületben?

Mi lehet a hiba?

Nem indul el a prius II-esünk, és nem tudom kulcsal sem bezárni, csomagtartót sem kinyitni, lehet az akkumulátor lemerült? A P parkoló rögzítő gomd zöld jelzése villog, más jelzés nincs az autón a start gomb megnyomása után sem.

Legutóbb vasárnap minden rnedben volt, amikor Sopronból jöttünk vissza.

Most este indultunk volna Szekszárdra...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.09.02 18:29:42

Esélyes a kisakksi elhullása. A csomagtérajtót belülről ki lehet nyitni, ezt követően a kisakksi hozzáférhető.

Amennyiben a motortérhez hozzá tudsz férni, akkor egy másik autóról a bikaponton keresztül életet lehet bele lehelni. Onnan már nyitható a csomagtérajtó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomitom - 2016.09.02 18:30:32
Mindjárt jön az assistance aztán meglátjuk mi lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: molimiki - 2016.09.02 19:34:50
Sziasztok!

Check engine világit + a piros háromszög, kiolvasták a hibakódot, P0A93 inverter vízpumpa...
Akkor ezt kell cserélni, vagy lehet más oka is?

Köszi a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2016.09.03 06:47:02
Ezt cserélték visszahívásban,ezek szerint neked nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: molimiki - 2016.09.03 09:54:50
Olvastam róla, hogy volt visszahívás. Most vettem az autót, így nincs infóm róla, hogy cserélték-e.
Megrendeltem ebay-en 42 USD volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Cimbi - 2016.09.04 11:25:43
Az egyik forum tagnak epp most cserelik gariba visszahivas miatt ingyen egy futomualkatresszel egyutt. Pedig sosem jart markaszervizben es 2009ben volt a visszahivas. ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.04 12:46:55
Ez melyik szerviz? Mert úgy néz ki hogy alvázszám alapján az én Priusom sem vett részt a visszahivásban az inverter pumpa miatt....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Cimbi - 2016.09.04 19:05:21
Sakura
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.04 20:03:18
Köszönöm akkor náluk próbálkozok majd én is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.04 20:59:08
Köszönöm akkor náluk próbálkozok majd én is.
Bármelyiket hívhatod. Amelyik legközelebb van hozzád.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.04 21:53:13
Az a baj, hogy hozzám legközelebb az Emil Frey van, arról meg nem hallottam jókat, pont itt valahol irta valaki hogy nem volt velük megelégedve. Olyan helyre akarok menni, amit már kitapasztaltak és pozitiv lett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.09.04 21:59:01
amit már kitapasztaltak és pozitiv lett.

Mayer.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2016.09.05 11:02:30
A vízpumpás visszahívás az 2013ban volt,legalább is nekem akkor szóltak,hogy menni kéne...voltam is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.05 20:36:50
Úgy olvastam kormányösszekötő miatt is volt visszahívás P2-esre.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.05 21:23:45
Hát nekem keresztirányú útegyenetlenségeken kopog a kormánynál valami, de Kowee szerint csak az inverter pumpára való visszahivásra van nyitott jegy az alvázszámom szerint. P2
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.09.05 21:35:00
Az a baj, hogy hozzám legközelebb az Emil Frey van, arról meg nem hallottam jókat, pont itt valahol irta valaki hogy nem volt velük megelégedve. Olyan helyre akarok menni, amit már kitapasztaltak és pozitiv lett.

En 2006ban a yarisom ott vettem es most is oda jarok, semmi gond nincs veluk
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.06 07:15:20
Úgy olvastam kormányösszekötő miatt is volt visszahívás P2-esre.
FL előttieknél bizonyos szériákra.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.06 19:21:59
FL előttieknél bizonyos szériákra.
Igen. Utána kell járjak, volt-e az enyém visszahívva, és elvitték-e.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.06 19:23:20
Hát nekem keresztirányú útegyenetlenségeken kopog a kormánynál valami, de Kowee szerint csak az inverter pumpára való visszahivásra van nyitott jegy az alvázszámom szerint. P2
mi az a nyitott jegy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.06 22:15:13
Érvényes visszahivás van az autómra az inverter pumpa miatt, de eddig nem vitték el. Lehet hogy nem jegy, mindegy.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.07 14:03:54
mi az a nyitott jegy?
Nyitott kampány pontosan.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.08 22:42:27
Nyitott kampány pontosan.
Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oszypeti - 2016.09.10 19:27:30
Sziasztok,

Auris-szal kapcsolatos a kérdésem, de a hybrid hajtás miatt (2010) inkább itt érzem relevánsnak a problémát: álló helyzetben (pl. piros lámpánál) vagy lassú haladásnál egyre többször hallom/érzem, hogy a motor fordulatszáma felpörög. Első automata autóm, ezért nem tudom pontosabban leírni a jelenséget, a végeredmény tekintetében kb. olyan, mint amikor egy manuális váltónál teljesen benyomod a kuplungot és óvatosan rálépsz a gázra. Hangosabban pörög a motor, de nem megy gyorsabban az autó. Klíma nincs bekapcsolva, szervizben a computeres vizsgálat nem mutatott ki semmit, de a jelenség ugyanúgy megmaradt.

A másik probléma: 10 indításból 2-3-szor olyan hangot ad ki a motor a gyújtás után, mintha "ugorna" egyet, nagyon rövid ideig tart az egész, mély/kaparós hang az indítás pillanatában, mintha le akarna ugrani a bakról a motor. Utána semmi, szépen működik. Ha menet közben "kapcsol be" a benzinmotor és veszi át az elektromostól a működést, ugyanígy 10ből 2-3szor ez a hang kíséri az átállást. Menet közben gyönyörűen megy.

Ha valaki találkozott hasonlóva vagy van ötlete merre induljak, előre is köszönöm a segítségét. (Ha off a téma elnézést, átteszem a Corolla/Auris topicba).

köszönöm!

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.09.10 21:38:22
Üdv kolléga! :)

D módban használod? Milyen akku töltöttségnél csinálja?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oszypeti - 2016.09.10 22:48:48
Üdv kolléga! :)

D módban használod? Milyen akku töltöttségnél csinálja?

Igen, D módban. De most hogy írod, pontosan olyan ez az "emelkedett fordulatszám" hang, mint amikor egy lejtős részen visszateszem B-be. Akkutöltöttséget ne figyeltem még kifejezetten ebből a szempontból, hogy csak alacsony esetben jön-e elő.  Holnap megnézem és hozom a választ:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oszypeti - 2016.09.12 17:55:01
Szóóóval, a tegnap/mai megfigyelések alapján akkor csinálja, ha kb. 1/3 vagy azalatti töltöttséget jelez az akksi. Jön a búgás, ford. szám emelkedés, de a kijelző alapján (kis nyilak) semelyik motor nem ad le épp teljesítményt és az akku sem töltődik.  :wacko:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.09.12 18:11:27
Szóóóval, a tegnap/mai megfigyelések alapján akkor csinálja, ha kb. 1/3 vagy azalatti töltöttséget jelez az akksi. Jön a búgás, ford. szám emelkedés, de a kijelző alapján (kis nyilak) semelyik motor nem ad le épp teljesítményt és az akku sem töltődik.  :wacko:
Akkor azért csinálja, mert alacsony az akku töltöttség. Ha álló helyzetben jár a motor mert tölti az akkut (vagy csak azért, mert melegíti a rendszert vagy fűt), akkor azt nem jelzi az ábrán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.09.12 23:27:26
Akkor azért csinálja, mert alacsony az akku töltöttség. Ha álló helyzetben jár a motor mert tölti az akkut (vagy csak azért, mert melegíti a rendszert vagy fűt), akkor azt nem jelzi az ábrán.

Dehogyisnem jelzi.
Motor nyil villanymotor nyil akku
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.09.13 09:53:35
Dehogyisnem jelzi.
Motor nyil villanymotor nyil akku
Aurisban nincs olyan nyíl. Egyszerűbb a piktogram.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oszypeti - 2016.09.15 22:15:32
Aurisban nincs olyan nyíl. Egyszerűbb a piktogram.

Akkor ez normál működés, a tiéd is csinálja? Mert a "nyíl" csak akkor látszódik, mikor a fékezési energiából töltődik az akku.
Az mondjuk furcsa, hogy  ha járó benzinmotornál is tölti az akkut, akkor miért nem nő ilyenkor az akku töltöttségi szintjét jelző piktogram? De együtt tudok ezzel élni, ha azt mondjátok ez normális:)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.09.16 01:17:47
Akkor ez normál működés, a tiéd is csinálja? Mert a "nyíl" csak akkor látszódik, mikor a fékezési energiából töltődik az akku.
Az mondjuk furcsa, hogy  ha járó benzinmotornál is tölti az akkut, akkor miért nem nő ilyenkor az akku töltöttségi szintjét jelző piktogram? De együtt tudok ezzel élni, ha azt mondjátok ez normális:)
Nem csinálja, csak nagyon ritkán. Naponta hegymenetezek, ezért nem merül le az akku. De neked sem fog, ha nem elektromosan gyorsítasz. Nem az a cél, hogy minnél többet menj tisztán akkuról. Keress rá: Pulse and Glide.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.09.16 01:24:04
Akkor használhatja még a benzinest álló helyzetben, ha Pwr módban van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oszypeti - 2016.09.20 23:03:09
Nem csinálja, csak nagyon ritkán. Naponta hegymenetezek, ezért nem merül le az akku. De neked sem fog, ha nem elektromosan gyorsítasz. Nem az a cél, hogy minnél többet menj tisztán akkuról. Keress rá: Pulse and Glide.

Thx-thx Kolléga, megnéztem, ki is fogom próbálni. Nálam sajnos lemerül, mert délután/estefelé beleszaladok néha a Bp-i dugóba, ahol az araszolásnál leszívja az akksit. (PWR vagy tisztán EV üzemmódban sosem használom).

Már csak az indításkori furcsa motorzörejt kellene megfejteni, de az szerintem nem függ össze a hybrid hajtással. De arra is örömmel fogadok ötleteket nálam tapasztaltabbaktól:) Olyan mintha "be lenne ragadva" a főtengely, és egy erősebb lökés kell neki hogy elinduljon. Utána 1-2 percig hangosabb is a motor a korábbinál, majd ha eléri az üzemi hőmérsékletet minden szép és jó. Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.09.21 15:08:54
Akkor használhatja még a benzinest álló helyzetben, ha Pwr módban van.

Akkor sem
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.09.22 14:20:35
Sziasztok,

Tegnap este megszívatott a prius. Hazafelé morgó búgó hang, ami a sebesség növekedésével egyre magasabb frekvencián szólt. Úgy 35-40-nél kezdi, de 50 körül a legidegesítőbb.Na mondom kerékcsapágy. Hazakorzóztam a maradék 80 km-t. Ma reggel bevittem a márkaszervizbe. Nézegetik, elviszik egy körre. Mondja a szaki hogy szerinte nem a kerékcsapágy....Akkor mi a nyavaja??

Másik.. Volt egy kis olajszivárgás a blokkon+ 3-4 deci olajat elfogyasztott a drága 1000km-enként. Elvittem kb egy hónapja, kicserélték a szelepfedéltömítést, a láncnál lévő tömítést, meg még amit találtak+ a vízpumpát is, mert állítólag a végét járta. Elhoztam a szervizből, mondom most jó lesz. Hát nem...eszi továbbra is az olajat.... Most gyűrűzéssel riogatnak.
Vélemények, ötletek?
Köszi...most iszok egy felest mert kivagyok :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.09.22 20:08:44

Ha csak kézzel pörgetik meg a kereket akkor nem biztos, hogy hallani a kerékcsapágyat, nekem se lehetett hallani. Illetve az én szerelőm is ment vele egy kört, ő ezt normál üzemi zajnak tekintette. (na persze neki dízel csettegői vannak) Próbálj körforgalomba menni, hogy erősödik-e, gyengül-e ha jobban az íven vagy ha kiengeded ill. másik irányba is érdemes így letesztelni. Ha érzel a búgásban eltérést, szerintem 99%, hogy kerékcsapágy.

Gyűrűtörést meg egy kompressziómérés szerintem kitudja mutatni. Nekem volt egy off mondeom, annál szelepszár szimering cserével orvosoltuk a drasztikus olajfogyasztást, még akár ez is lehet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.09.22 20:24:11
Próbálj körforgalomba menni, hogy erősödik-e, gyengül-e ha jobban az íven vagy ha kiengeded ill. másik irányba is érdemes így letesztelni. Ha érzel a búgásban eltérést, szerintem 99%, hogy kerékcsapágy.

Gyűrűtörést meg egy kompressziómérés szerintem kitudja mutatni. Nekem volt egy off mondeom, annál szelepszár szimering cserével orvosoltuk a drasztikus olajfogyasztást, még akár ez is lehet.

Otthagytam a szervizben, remélem megoldják. Egy régebbi autómon (alfa) már nekem is volt kerékcsapágy probléma...(meg még vagy 150 egyéb :) ) ott ugyanezt a zajt produkálta. Ha jobban megnézik csak rájönnek...legalábbis remélem.
A szelepzár szimeringeket már megnézettem, azok rendben voltak. Erős a gyanúm hogy rosszul raktak össze valamit. Legutóbb ezért kellett 2 nappal tovább a kocsit a szervizben hagynom, mert a szelepfedél tömítést rosszul tették fel, és folyt belőle az olaj továbbra is( megjegyzem Márkaszerviz). Bízom benne hogy csak ennyi.
 De köszi a hozzászólást. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.09.22 21:07:18
Na nekem is született egy gondom, remélem apró, majd kiderült. A multkori talin szembesültem vele, hogy a motor hűtőviz túlfolyó tartálya üres volt. Belement egy liter fagyálló. Sajnos azóta picit megint csökkent a szint a túlfolyó tartályban. Még nem tudom hogy azért, mert a javitás után annó nem töltötték fel rendesen a rendszert és levegős maradt, esetleg azért mert közben bejött a fütés szezon és mivel használom az automata klimát igy most a fütőradiátor is kinyitott és abba is ment a fagyálló rendesen, vagy esetleg valahol szivárgás van. Alatta nem látok sehol fagyálló foltot, a csöveket végignéztem nem látok nyomokat, hátul a kipuffogó nem fúj fehéret, az olajbetöltő sapka belseje is teljesen gyönyörüen csak olajos, sehol fehér hab.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hanczi - 2016.09.24 23:05:38
Sziaszto!A következő problémában kérném a segítségeteket: Egy 2009 évjáratú 3-as Priusom van,a műszaki vizsgán szervíz üzemmódba állították a rendszert, a motor diagnosztika miatt.Majd visszaállították normál üzembe és azóta a tompított fényszorók az eget világítják. Mit tudnék csinálni vele?
Segítségetek előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zolcsi407 - 2016.09.26 11:33:46
Sziasztok!  Prius 2011.

Reggel indítom a kocsit semmi gond, várom a párom melegedik,  egyszer csak összevissza kezd járni a motor, leállítom 1 perc múlva újra indítom azóta minden oké. Mi lehetett ez a reggeli kis meglepetés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szomark - 2016.09.26 19:18:09
Sziasztok!
Auris hsd 2011 valamelyik reggel ugyanez a hiba a motor zakatolt razkodott azt hittem kiszakad par masodpercig azota semmi....

Tudja valaki mi lehet?

Koszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.26 22:37:51
Sziasztok!  Prius 2011.

Reggel indítom a kocsit semmi gond, várom a párom melegedik,  egyszer csak összevissza kezd járni a motor, leállítom 1 perc múlva újra indítom azóta minden oké. Mi lehetett ez a reggeli kis meglepetés.
Párás levegő. Esélyes hogy olaj van a pillangószelep alatt. Szokott ilyesmit csinálni. Pár gázfröccs és elmúlik de érdemes azt kipucolni. Nem tiszta mi az összefüggés de megoldja a problémát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.26 22:38:30
Sziaszto!A következő problémában kérném a segítségeteket: Egy 2009 évjáratú 3-as Priusom van,a műszaki vizsgán szervíz üzemmódba állították a rendszert, a motor diagnosztika miatt.Majd visszaállították normál üzembe és azóta a tompított fényszorók az eget világítják. Mit tudnék csinálni vele?
Segítségetek előre is köszönöm!
LED vagy halogén?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.26 22:38:57
Sziasztok!
Auris hsd 2011 valamelyik reggel ugyanez a hiba a motor zakatolt razkodott azt hittem kiszakad par masodpercig azota semmi....

Tudja valaki mi lehet?

Koszi
Ugyanaz. Hideg + pára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hanczi - 2016.09.28 15:08:30
Szia!Halogén,mikor bekapcsolom a lámpát, a magasság állító motor állít a fénycsóván de nem a normál magasságra hanem nagyon magasra!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lfarkas - 2016.09.28 15:19:57
Szia!Halogén,mikor bekapcsolom a lámpát, a magasság állító motor állít a fénycsóván de nem a normál magasságra hanem nagyon magasra!
Sötétben állj egy fal elé! Amikor beállt magasra allitsd be egy # fejű csavarhuzoval. Kowee oldalán 1 video is segít.

Tapatalkkal küldve az én LG-D855 eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.28 15:54:05
Szia!Halogén,mikor bekapcsolom a lámpát, a magasság állító motor állít a fénycsóván de nem a normál magasságra hanem nagyon magasra!
Bent tekerd le 0-ra a magasság állítót majd egy csavarhúzóval fallal szemben szintre tudod megint állítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2016.09.28 17:18:01
Segítséget kérek. Prius 2-esem van 2007-ből. Ma a műszerfalon, miután kivettem a "kulcsot" elkezdett villogni egy narancssárga autó formájú lámpa, ahol az autón egy kulcs kép van. Ha beteszem a helyére a kulcsot, abbamarad a villogás. Viszont az autó bezárása után is tovább villog. Másfél éve van nálam az autó. de eddig ez nem volt. Vajon mit jelent ez? Kezelési könyvem sajnos nincsen.
Köszönöm mindenkinek a válaszát, aki nálam előrébb tart ebben az ügyben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.09.28 17:23:29

Az csak az immo visszajelzője. Ha nem sípol csak villog, akkor cseréld ki az elemet a távirányítóban. Ha sípol is lekapcsoláskor, akkor mérj rá reggel a kis akksira.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2016.09.28 17:32:14
akkor mérj rá reggel a kis akksira.

Ez azt jelenti, hogy mérjem meg a feszültséget, vagy azt, hogy küldjek be neki egyet kalapáccsal?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.09.28 17:37:56
Ha nem sípol csak villog, akkor cseréld ki az elemet a távirányítóban.

Nekem régóta villog, de nem keyless az autó. Akkor is elemet kell cserélni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hanczi - 2016.09.28 21:19:50
Köszi,megpróbálom!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.09.28 21:23:36
Nekem régóta villog, de nem keyless az autó. Akkor is elemet kell cserélni?
Nekem mindig is villogott, ha nem megy a járgány. Gen2, 2008, keyless. Most akkor mi van?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.09.28 22:16:16
A kézikönyv ezt írja az autóban kulcs lámpáról:
Idézet
The  system  is  automatically  set  when  the hybrid  system  is  off  and  driver’s  door  is opened.  The  indicator  light  will  start  flashing  to  show  the  system  is  set. If  any  of  the  following  indicator  conditions occurs,  contact  your  Toyota  dealer.

The    indicator    light    stays    on    except when  the  theft  deterrent  system  is  setting  or  activating.
The  indicator  light  does  not  start  flashing  when  the  hybrid  system  is  off  and driver’s  door  is  opened.
The  indicator  light  flashes  inconsistently.

Tehát csak az immobilizer működését jelzi és mindig villognia kell, ha kikapcsolták az autót és kinyitották az ajtót (illetve ha kihúzták a kulcsot a fészkéből nem keyless autó esetén).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.30 19:26:01
Nekem mindig is villogott, ha nem megy a járgány. Gen2, 2008, keyless. Most akkor mi van?
De az csak egy kulcs. Nincs benne egy "autó formájú" valamiben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2016.09.30 20:09:41
De, pontosan, egy autó formában van egy kulcs, és villog.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.09.30 21:46:10
De, pontosan, egy autó formában van egy kulcs, és villog.
Na meg nézem már én is, mert szoktam én is látni a kulcs jelet, amikor beszállok és még nem tettem bele a "kulcsot"
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2016.10.01 10:47:53
Na meg nézem már én is, mert szoktam én is látni a kulcs jelet, amikor beszállok és még nem tettem bele a "kulcsot"
Az egy másik jel a sima sárga kulcs. Az azt jelenti, hogy nem érzékeli rendesen a kulcs jelenlétét. A narancssárga ikon autóban lévő kulcs, ami villog, az az immo visszajelző.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Canga - 2016.10.01 11:51:12
Üdv!

Indításgátló beszerelése után "Check Hybrid System" felirat jött elő, minden működik.
Gondolom azért mert rá lett kötve a cucc. Hogy tudjuk eltüntetni, vagy mi lehet a probléma?
Előre is köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.01 17:49:29
Üdv!

Indításgátló beszerelése után "Check Hybrid System" felirat jött elő, minden működik.
Gondolom azért mert rá lett kötve a cucc. Hogy tudjuk eltüntetni, vagy mi lehet a probléma?
Előre is köszi!
Esélyes hogy valamit féllrekötöttek, vagy a teszt után nem törölték a hibatárolót. Techstream megoldja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Canga - 2016.10.01 17:57:05
Törölte, de mindig újra dobja, ha csak nem service módba rakjuk az indításgátlót.
Techstream az WTF?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.01 18:08:34
Törölte, de mindig újra dobja, ha csak nem service módba rakjuk az indításgátlót.
Techstream az WTF?
Akkor nem rendesen szerelte be az indításgátlót és meg kellene csináltatni velük.
Techstream a toyota diagnosztikai szoftvere.
https://techinfo.toyota.com/techInfoPortal/appmanager/t3/ti?_pageLabel=ti_tis_ts_reprog&_nfpb=true
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Canga - 2016.10.01 21:46:14
Maszek dolog, nem toyota szerviz. Nem voltam ott a beépítésnél, de szerintem valami sima hibakódolvasója lehetett. Csak most kicsit vakarom a fejem h merre induljak ha ezt meg akarom oldani.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.01 22:03:45
Az egy másik jel a sima sárga kulcs. Az azt jelenti, hogy nem érzékeli rendesen a kulcs jelenlétét. A narancssárga ikon autóban lévő kulcs, ami villog, az az immo visszajelző.
Igen, amit én látok az piros autóban fekete kulcs.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.10.02 04:07:11
Maszek dolog, nem toyota szerviz. Nem voltam ott a beépítésnél, de szerintem valami sima hibakódolvasója lehetett. Csak most kicsit vakarom a fejem h merre induljak ha ezt meg akarom oldani.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"

Két megoldás létezik, az egyik, hogy visszaviszed, habár kevés az esély, hogy rendesen meg tudja csinálni, ha alapból nem tudta.
A másik, hogy elviszed egy olyanhoz, aki vágja a Prius specialitását és rendbe teszi.

Ha az utóbbit választod, akkor küld el PÜ-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.02 06:01:28
Maszek dolog, nem toyota szerviz. Nem voltam ott a beépítésnél, de szerintem valami sima hibakódolvasója lehetett. Csak most kicsit vakarom a fejem h merre induljak ha ezt meg akarom oldani.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"
Ha maszek, akkor gondolom tudod ki tette bele. Ha nem, háát kiszedetném és kiütném a hibákat. Az utóbbiban tudok segíteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2016.10.02 07:32:12
Üdv!

Indításgátló beszerelése után "Check Hybrid System" felirat jött elő, minden működik.
Gondolom azért mert rá lett kötve a cucc. Hogy tudjuk eltüntetni, vagy mi lehet a probléma?
Előre is köszi!
Szia!
Nem biztos, hogy segíteni fog, de nekem már egyszer bejött.
Az enyém a rádió kiszerelés, javítás után dobta ki, és valamelyik külföldi fórumon olvastam, hogy 3-szor kell beindítani, aztán leállítani az autót, egymás után.
Nekem bejött, eltűnt a hibajel.
 Prius 3 gen 2009.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Canga - 2016.10.02 10:27:11
Köszönöm előre is, kipróbálom az indítós trükköt is, ha nem jön be akkor írok pü-t Trotter.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.10.02 11:04:33
Maszek dolog, nem toyota szerviz. Nem voltam ott a beépítésnél, de szerintem valami sima hibakódolvasója lehetett. Csak most kicsit vakarom a fejem h merre induljak ha ezt meg akarom oldani.

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"
Nem véletlenül csak néhány szakit ajánlunk hibridbe indításgátló beépítésére...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.02 12:01:20

"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"
A nagy klasszikus.
És az meg van, hogy "Te mondd azt, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb."  :lol:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.10.02 14:16:23
A nagy klasszikus.
És az meg van, hogy "Te mondd azt, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb."  [emoji38]
Pont ma láttam egy pólót Bud Spencer képével és ezzel a felirattal: a pisztácia  elfogyott, csokoládé nem is volt :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.02 22:59:40
Pont ma láttam egy pólót Bud Spencer képével és ezzel a felirattal: a pisztácia  elfogyott, csokoládé nem is volt :-)
Ahh, ez is klasszikus. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.03 13:54:06
Sziasztok,

10 nap után megkaptam a diagnózist a márkaszerviztől. Hát kaptam egy kisebb sokkot. :( Úgy fest az előző kedves User néha tesztelte mit tud a kocsi olaj nélkül,   :censored: uh most egy jó kis motorgenerált helyeztek kilátásba. Elég fájó összegről kaptam ajánlatot, de úgy fest jobban járok, ha keresek egy más műhelyt, ahol elvégzik a műveletet (még a márkaszervizben is ezt javasolták)
Győr környékén esetleg tudtok valakit, aki ezzel foglalkozik, és nem kíván teljesen megkopasztani? Már kértem árajánlatot egy másik szervizben, most várom a válaszukat. Azt mondták lényegesen olcsóbban meg tudják oldani, de azért gondoltam végzek egy kis piackutatást.
Előre is köszi.  :cry: :cry: :cry
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.03 14:36:03

Háát így hogy nem tudjuk milyen kocsi, mit kell generálozni (hajtókar csapágyak, vagy fúrni is? Esetleg komplett blokkcsere) és milyen ajánlatot kaptál, nehéz bármit is mondani. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.03 14:46:52
Háát így hogy nem tudjuk milyen kocsi, mit kell generálozni (hajtókar csapágyak, vagy fúrni is? Esetleg komplett blokkcsere) és milyen ajánlatot kaptál, nehéz bármit is mondani. :(

Hát, mivel nem vagyok szakértő, csak az ajánlatra tudok hivatkozni, ami a következőket tartalmazza:
Dugattyú csapszeggel
Dugattyúgyűrű készlet
Tömítéskészlet
Olajszűrő
Hergerfejcsavar
Olaj
Hűtőfolyadék
Fogaskerék 2db
Feszítő 2db
Vezérműlánc
Rezgéscsillapító
Kerékagytömítés
Motorgenerál

Amúgy a kocsi egy 2008-as P2.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2016.10.03 18:20:01
Hát, mivel nem vagyok szakértő, csak az ajánlatra tudok hivatkozni, ami a következőket tartalmazza:
Dugattyú csapszeggel
Dugattyúgyűrű készlet
Tömítéskészlet
Olajszűrő
Hergerfejcsavar
Olaj
Hűtőfolyadék
Fogaskerék 2db
Feszítő 2db
Vezérműlánc
Rezgéscsillapító
Kerékagytömítés
Motorgenerál

Amúgy a kocsi egy 2008-as P2.

Ez karmolja a milkát márkakereskedésben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.03 18:29:20
Ez karmolja a milkát márkakereskedésben?
A milkát azért nem de alulról a 800-at.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.10.03 18:38:12
A milkát azért nem de alulról a 800-at.

Kérdezz rá Szutiékra, ők mennyiért vállalják.  Akár itt a támogatói topicban (ToyoTeam Garage) , vagy az FB-n.

Amúgy minek a dugót is cserélni??  Megnézték endoszkóppal, hogy temetik őket?

És hamár mindent ki akarnak cserélni támcsapágysort miért nem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.03 19:07:38
És hamár mindent ki akarnak cserélni támcsapágysort miért nem?

Köszi. Nem tudom pontosan mit néztek meg és hogyan, ráadásul nem vagyok szakértő, csak mezei user :D
Majd ha megyek a kocsiért, rákérdezek, pontosan mi is a gond. Annyit mondtak, hogy a láncfeszítőnek annyi, azért zörög a motor, meg ugye volt az olajfogyasztás. Remélem a másik szervizben megnézik, aztán mondanak valamit. Talán megúszom egy gyűrűzéssel, de persze ki tudja... Mivel 10 napig ültek a kocsin, erős a gyanúm, hogy gőzük sincs pontosan mi a baj, csak ki akarnak cseréltetni
mindent. De ugye az ember egy idő után nekiáll összeesküvés elméleteket gyártani :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.10.03 19:10:00

Mondom, keresd meg Szutiékat!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.04 13:08:42

Dugattyúcserés? Akkor bontották a motort? Vagy erre hogy jöttek rá? Na ez rejtély számomra És ha a láncfeszítő miatt zörög, akkor minek cserélni a láncot is? Hmm Érdekesen hangzik
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.04 13:32:55
Dugattyúcserés? Akkor bontották a motort? Vagy erre hogy jöttek rá? Na ez rejtély számomra És ha a láncfeszítő miatt zörög, akkor minek cserélni a láncot is? Hmm Érdekesen hangzik

Hát...mit is mondjak. Ma elhoztam a kocsit, és megkérdeztem hogy pontosan mi is a gond. Nos...megnézték meghallgatták, mentek vele. És hát nem tudják pontosan de gyanítják hogy ezeket az alkatrészeket kellene cserélni. BELE SE NÉZTEK A MOTORBA, csak hasukra ütöttek és mondtak valamit. WTF??? Márkaszervíz?
10 napig ültek a kocsin és meghallgatták! Nem tudják mi rossz, de valami zörög. Most komolyan...ez egy márkaszerviz válasza???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.10.04 18:30:18
Mitől lehet, hogy elég "érdekesen" jelzi az akku töltöttségi szintjét? Hosszú lejtmenet miatt teljesen feltöltődik, aztán megyek egy 1,5 km-es szakaszt normál városi tempóban, majd jön kb. ugyanennyi dugózás. A dugós szakasz elején kb. 85% a töltöttség. a dugó alatt le megy olyan 70-re, pedig végig elektromosan megyek és nem akar lejjebb fogyni. azután hirtelen leesik 25% köré. Utána bekapcsol az ICE és elég sokáig jár, de lassan töltődik csak. Ebben az is benne lehet, hogy kis szünettel megint jön egy sokáig tartó dugós szakasz. (Nem vonalban írom a szintet, mert nálunk máshogy jelzi (http://wheelworldreviews.co.uk/wp-content/uploads/2011/04/Toyota-Auris-Hybrid-power-source.jpg) ki.)

Ezt közel azonos útvonalon, közel azonos körülmények között két egymást követő nap eljátszotta. Észrevettem már az elmúlt időszakban egyszer-kétszer, hogy normál városi használatban is furcsán magasan áll az akku szint.

Mi lehet ez? Kezdjek el aggódni? Júniusban volt hibrid teszten, tehát szerencsére az akkura van garim.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.04 22:11:06
Én azt tapasztaltam az enyémen (P2) és miért lenne más, mint a többi, hogy az akku töltöttségi szintje, és annak kijelzése között időelcsúszás van. A te esetedben a dugózás szívja le, de mire kijelzi, már túl vagy azon. Nekem ez rendszerint reggel játszódik el, amikor kigurulok Ev módban, majd az elektromotor rásegít a benzinesre, hogy az hidegen ne pörögjön, és már megy a töltés vissza mire kijelzi a két pálcikát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.05 08:42:07
Én viszont nem akarlak elszomorítani, de nekem ugyanilyen hirtelen le és feltöltődéssel kezdődött a cellahibám. Bár csodálkoznék ha egy 2010-es akkuval gond lenne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.10.05 11:16:38
Én viszont nem akarlak elszomorítani, de nekem ugyanilyen hirtelen le és feltöltődéssel kezdődött a cellahibám. Bár csodálkoznék ha egy 2010-es akkuval gond lenne.
Nekem felfele nem megy hirtelen, inkább lassan. Mindegy, próbálgatom, és ha többször, jobban előjön, elviszem a Mayerhez.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.05 11:23:51
Nekem felfele nem megy hirtelen, inkább lassan. Mindegy, próbálgatom, és ha többször, jobban előjön, elviszem a Mayerhez.
A lefelé esés nálam is jellemzőbb volt, a felfelé inkább úgy, hogy félig nagyon lassan kúszott vissza, aztán kb 1 km normál országúti tempó mellett felment full zöldbe.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2016.10.05 13:20:07
Sziasztok!

Kilukadt a kipufogó a Priuson (2006-os). Mondtam a szerelőmnek, hogy ma elmennék hozzá, nézze meg, és akkor rendelek egy új kipufogót. Azt mondta, hogy szerinte előtte inkább nézessem meg egy karosszériással, hátha lehet hegeszteni. A karosszériás meg azt kérdezi tőlem, hogy hogyan kell áramtalanítani. Kérlek, írjátok meg ezt az áramtalanítás dolgot, hogy a karosszériás megnyugodjon (meg én is).

Köszönöm,
           Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.10.05 16:17:35
Mondom, keresd meg Szutiékat!

Holnap megy a gép Szutiékhoz. Köszönöm a javaslatot. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.07 17:26:58
Sziasztok!

Kilukadt a kipufogó a Priuson (2006-os). Mondtam a szerelőmnek, hogy ma elmennék hozzá, nézze meg, és akkor rendelek egy új kipufogót. Azt mondta, hogy szerinte előtte inkább nézessem meg egy karosszériással, hátha lehet hegeszteni. A karosszériás meg azt kérdezi tőlem, hogy hogyan kell áramtalanítani. Kérlek, írjátok meg ezt az áramtalanítás dolgot, hogy a karosszériás megnyugodjon (meg én is).

Köszönöm,
           Csaba
Keress ilyet az akkupakknál bal oldalon. A csomagtartóból a nagy dobozt kell kivenni és a ott lesz. Lehajtod, kihúzod. Majd betolod, és felhajtod heggesztés után. Ki aksi leköt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.10.07 22:31:05
Keress ilyet az akkupakknál bal oldalon. A csomagtartóból a nagy dobozt kell kivenni és a ott lesz. Lehajtod, kihúzod. Majd betolod, és felhajtod heggesztés után. Ki aksi leköt.
Javítanék. HA végeztél, betolod, felhajtod majd lenyomod a fület hogy bekattanjon különben check híbrid system hibával indul. Az oldáshoz is fel kell húzni a fület, utána kibillenteni és kihúzni a dugót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.10.24 23:02:52
JBL-es autóba szeretnék beépíteni egy 1 dines univerzális fejegységet, úgy, hogy az eredeti is megmaradjon. Hogy tudom összehozni a hangszóró vezetékeket?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.27 10:59:02
Na nekem is született egy gondom, remélem apró, majd kiderült. A multkori talin szembesültem vele, hogy a motor hűtőviz túlfolyó tartálya üres volt. Belement egy liter fagyálló. Sajnos azóta picit megint csökkent a szint a túlfolyó tartályban. Még nem tudom hogy azért, mert a javitás után annó nem töltötték fel rendesen a rendszert és levegős maradt, esetleg azért mert közben bejött a fütés szezon és mivel használom az automata klimát igy most a fütőradiátor is kinyitott és abba is ment a fagyálló rendesen, vagy esetleg valahol szivárgás van. Alatta nem látok sehol fagyálló foltot, a csöveket végignéztem nem látok nyomokat, hátul a kipuffogó nem fúj fehéret, az olajbetöltő sapka belseje is teljesen gyönyörüen csak olajos, sehol fehér hab.
Nekem is pont ugyanez a jelenség van. Neked meglett a ludas, hogy hova tűnik a fagyálló? Milyennel töltötted utána?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2016.10.27 20:17:14
Nekem is pont ugyanez a jelenség van. Neked meglett a ludas, hogy hova tűnik a fagyálló? Milyennel töltötted utána?

Meglett. Az egyik fémcső-gumicső párosnál a gyári összenyomós bilincs már nem funkcionált megfelelően és minimálisan de terhelésnél ott jött ki a fagyálló. Egyszerüen raktam rá egy AWAB bilincset, azóta semmi fogyás....  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.28 08:28:17
Meglett. Az egyik fémcső-gumicső párosnál a gyári összenyomós bilincs már nem funkcionált megfelelően és minimálisan de terhelésnél ott jött ki a fagyálló. Egyszerüen raktam rá egy AWAB bilincset, azóta semmi fogyás....  :clap:
Hogy találtad meg? Látszott mellette a folyás? Szerinted ha veszek bármilyen S-LLC piros folyadékot azt beletolhatom utántöltésnek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.10.28 10:13:56
ha veszek bármilyen S-LLC piros folyadékot azt beletolhatom utántöltésnek?
A gyári SLLC (P ) HOAT, olyan meg a magyar piacon nincs másik. Amennyiben márkaszervízben vásárolsz, akkor ragaszkodj a bontatlan dobozos előkeverthez. Szeretnek más olcsó vmit adni méregdrága márkaszervízes áron. A kötelező gari idő alatt úgysem derül ki semmi turpisság.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.28 10:24:42
A gyári SLLC (P ) HOAT, olyan meg a magyar piacon nincs másik. Amennyiben márkaszervízben vásárolsz, akkor ragaszkodj a bontatlan dobozos előkeverthez. Szeretnek más olcsó vmit adni méregdrága márkaszervízes áron. A kötelező gari idő alatt úgysem derül ki semmi turpisság.
Hol lehet még ilyet venni márkaszervizen kívül? Gödöllő-Hatvan vonalon (esetleg kelet-pest) tud valaki helyet ahol van? Nem szívesen szaladgálok így vele, után akarom tölteni valamivel amíg ki nem derítem hol megy el a víz és nem biztos hogy most betudok szerezni gyárit.

A használati útmutatóban azt olvasom, hogy bármilyen a követelményeknek megfelelőt tehetek bele. (etilén-glikol alapú, szilikát-, amin-, nitrit-, borát nélküli long-life kevert szerves sav technológiájú)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.10.28 10:34:28
Igen, bármilyet amit forgalmaznak, a gond az, hogy foszfát tartalmút nem lehet kapni, csak sima HOAT -ot. Pár hónapja összeszedtük, a hasonló fagyállókat, csak mobilról nehéz megkeresnem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.10.28 11:03:01
Igen, bármilyet amit forgalmaznak, a gond az, hogy foszfát tartalmút nem lehet kapni, csak sima HOAT -ot. Pár hónapja összeszedtük, a hasonló fagyállókat, csak mobilról nehéz megkeresnem.
Igaziból csak rátöltenék, hogy a kiegyenlítő tartályok szintben legyenek, 1-2 éven belül úgyis esedékes a csere.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2016.10.28 11:46:40
Mérd meg a fagyáspontját, lehet elég desztvizzel higítani a meglévőt, aztán előrébb lehet hozni a cserét. Úgyis a km/ év csak tájékoztató jellegű, cserélni akkor kell amikor romlik a teljesítménye ( nepper trükk az ellenállás mérése, ill. a bemelegedési idő csökkenése, vagy azonos körülmények között magasabb üzemi hőfok)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.11.09 10:41:41
Sziasztok. Tegnap szetrobbant a jobb elso osram h11-es izzom. Nehezen kiszereltem viszont ezzel egy idoben nem megy a helyzetjelzo lampam elol es hatul illetve a kodfenylampam elol es hatul . A fek lampam es a tolato es a tompitott es a tavolsagi lampam mukodik. Nem tudjatok melyik biztositek felelos a fent emlitett okokert? :( nezegettem 10 amperes biztositekokat de mindegyik jo volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.11.09 15:08:31

Elvileg a motortérben kell lennie a biztosítékoknak, amik ezért felelősek. Ott nézted?  Szerintem egyébként azon nem 10A-sok, hanem combosabbak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tschaba01 - 2016.11.11 08:40:26
Sziasztok,

megtaláltam nagy nehezen. Van egy a motor térben, és van egy az utas térben. Ez egy GENIII-as prius 2010-es. Bal alul a motortér nyitó alatt, szinte be kell feküdni alá hogy megtaláld, van egy fehér matricás fedő azt ha leszeded akkor ott találhatóak. Nagyon rossz helyen van.
Aztán jött a csoda, hogy ezekbe low profile mini biztosíték kell. Persze minden benzinkúton kapható, ja nem.

A meglepetés pedig a TAIL biztosíték résznél volt. Avagy az felelős az első hátsó helyzet jelző ködlámpa közös biztosítékáért...

Remélem valakinek tudtam segíteni ha erre téved. Csatoltam egy képet is, persze a megszorításokért nem a legjobb minőség de próbálkoztam.

üdv,
Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.11 09:13:11
A Homashitában lehet kapni ilyen készletet, de ideiglenesen a kis késes biztosíték is belemegy. Akkor csak a fedőt nem tudod vissza tenni, más hatása nincs :)

Sziasztok,

megtaláltam nagy nehezen. Van egy a motor térben, és van egy az utas térben. Ez egy GENIII-as prius 2010-es. Bal alul a motortér nyitó alatt, szinte be kell feküdni alá hogy megtaláld, van egy fehér matricás fedő azt ha leszeded akkor ott találhatóak. Nagyon rossz helyen van.
Aztán jött a csoda, hogy ezekbe low profile mini biztosíték kell. Persze minden benzinkúton kapható, ja nem.

A meglepetés pedig a TAIL biztosíték résznél volt. Avagy az felelős az első hátsó helyzet jelző ködlámpa közös biztosítékáért...

Remélem valakinek tudtam segíteni ha erre téved. Csatoltam egy képet is, persze a megszorításokért nem a legjobb minőség de próbálkoztam.

üdv,
Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.21 16:03:59
Sziasztok,

Kerekcsapágy cserével van valakinek tapasztalata?
P2. kezd hangos lenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.11.21 16:37:10
Sziasztok,

Kerekcsapágy cserével van valakinek tapasztalata?
P2. kezd hangos lenni.
Mire vagy kíváncsi? Én FAG-ot tettem bele majd 1.5 éve, azóta is jó.
A szerelőm szívott vele, mire letudta szedni a féltengelyről - ennyi plusz infóm van. Ja és nekem a bal első volt a bibis, úgy tudom általában ez szokott elhalálozni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.21 16:46:56
Mire vagy kíváncsi? Én FAG-ot tettem bele majd 1.5 éve, azóta is jó.
A szerelőm szívott vele, mire letudta szedni a féltengelyről - ennyi plusz infóm van. Ja és nekem a bal első volt a bibis, úgy tudom általában ez szokott elhalálozni.
Nekem is bal első. Gondoltam otthon kicserélem, de ha nagy szívás, akkor lehet szerviz lesz belőle. Poén hogy most hoztam haza másfél hónap után, mert kellett egy jó kis motorgenerál. De legalább új a motor :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.21 17:07:25
Nekem is bal első. Gondoltam otthon kicserélem, de ha nagy szívás, akkor lehet szerviz lesz belőle. Poén hogy most hoztam haza másfél hónap után, mert kellett egy jó kis motorgenerál. De legalább új a motor :)
Én is másfél éve cseréltem. Kell hozzá jó nagy kalapács, laposvágó kibontani a koronás anyát és lehámozni az agyról, valamint nagy dugókulcs hosszú szárral.. :(

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.21 17:16:06
Én is másfél éve cseréltem. Kell hozzá jó nagy kalapács, laposvágó kibontani a koronás anyát és lehámozni az agyról, valamint nagy dugókulcs hosszú szárral.. :(

Na...ez mar most szivasnak hangzik :) Alszok ra egyet, bar apam azt mondta megoldjuk, o meg eleg nagy szaki. Alfaja van, folyton butykol valamit rajta :) . Akkor tipusra mondjuk a FAG jo lehet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.11.21 17:34:35
Na...ez mar most szivasnak hangzik :) Alszok ra egyet, bar apam azt mondta megoldjuk, o meg eleg nagy szaki. Alfaja van, folyton butykol valamit rajta :) . Akkor tipusra mondjuk a FAG jo lehet?
Nekem azt mondták, hogy a FAG és az SKF rokonok  ::) szóval bátran vegyem azt, mert minőségi.

Nekem ki kellett venni a féltengelyt és valamit esztergáltatni utána rajta - nem értettem pontosan mit, de láttam a srác arcán, hogy amennyit eltudott tőlem kérni ezért a műveletért az neki nem az év üzlete volt. Aztán ha szerencséd van ütsz rajta kettőt és leugrik, lutri.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.21 23:42:10

Aztán ha szerencséd van ütsz rajta kettőt és leugrik, lutri.

Köszi. Most már rámférne egy kis szerencse. Kicsit sok volt a gond mostanában a kocsival.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dessloch - 2016.11.22 06:53:53
 Olyan problémám van, hogy ha a tompított fényszóró auto állásban marad és kikapcsolom az autót akkor az nem kapcsol le, le kell tekernem kézzel 0-ba. Valami relé nem enged el vagy mi lehet a gond? Volt már valakinek hasonló?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szata - 2016.11.22 09:15:34
Olyan problémám van, hogy ha a tompított fényszóró auto állásban marad és kikapcsolom az autót akkor az nem kapcsol le, le kell tekernem kézzel 0-ba. Valami relé nem enged el vagy mi lehet a gond? Volt már valakinek hasonló?
Akkor sem, ha kinyitod az ajtódat?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: pel.hu - 2016.11.22 10:19:22
Pár napja nem ég a tompított fényszóró a bal oldalon, új égővel sem, és ahogy néztem, ugyanarra a 40A-es P/i 2 biztosítékra megy a jobb és a bal is (a duda és egyéb dolgok mellett), és mivel a többi működik, gondolom nem azzal van a gond. Műszerrel nézve sincs 12V a foglalatban ha felkapcsolom a lámpát.
Tudok még valamit nézni magam, vagy vigyem szervízbe?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dessloch - 2016.11.22 14:34:45
Akkor sem, ha kinyitod az ajtódat?

Úgy emlékszem, hogy nem,mert először azt hittem hogy ez egy hazakisérő funkció és ha bezárom az autót akkor pár másodperc múlva magától kikapcsol, de nem kapcsolt ki. Állítólag nincs az autónak ilyen funkciója.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.22 21:23:03
Üdv, új Prius gen3 tulajdonos vagyok. Az a gondom hogy hosszabb, padlógázas gyorsításoknál kigyullad a "túl meleg" lámpa. Aztán persze hamar el is alszik.
Rádugtam egy OBD-t és 85-95 fokos a vízhőfok, de amikor kigyullad a lámpa akkor pár másodperc alatt felugrik 135-fokig. Utána meg ugyan ilyen gyorsan vissza is csökken 95fokra.
Hibakód nincs. (Androidos Torque lite)
Hűtővíz tiszta, nincs benne olaj.
Olaj tiszta, nincs benne víz.
Minden szempontból korrekten üzemel a kocsi, leszámítva ezt a túlmelegedést.
Ja és egy kevés hűtővíz ki is fújt a sapkánál. Egyértelműen látszott a nyoma.
Nem sok talán fél decit tudtam a jelölésig után tölteni.
Átnéztem a szűrőket, szellőzőket, még az akku hűtést is kipucoltam, nem volt semmi kirívó szennyeződés.

Amúgy azt sem tudom hogy működik ennek a hűtőrendszere. Ebben még mindig mechanikus termosztát van, szíjjal hajtott pumpával? Mert akkor a termosztát elhasználódásra gyanakodnék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.11.23 05:32:41

Elektromos vízpumpa van a belsőégésű motor hűtési igényének kielégítő szinten tartására.  Ebben a motorban egyáltalán nincsen szíj.  Mikor volt a hűtőfolyadék cserélve?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.23 07:45:11
Úgy emlékszem, hogy nem,mert először azt hittem hogy ez egy hazakisérő funkció és ha bezárom az autót akkor pár másodperc múlva magától kikapcsol, de nem kapcsolt ki. Állítólag nincs az autónak ilyen funkciója.
A techstreammel be tudod állítani hogy mennyi idő múlva kapcsoljon ki. Úgy emlékszem volt ilyen funkció a main body menüpont alatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.23 15:41:49
Üdv,

Még mindig a kerékcsapággyal van egy kis gondom. Kicsit kezdek elveszni, a cikkszámok meg a típusok között. Gondoltam csak csapágyat veszek (olcsóbb, de valszeg nagyobb szívás) .Van valami javaslatotok, hogy melyik legyen?
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.23 16:50:24
Üdv,

Még mindig a kerékcsapággyal van egy kis gondom. Kicsit kezdek elveszni, a cikkszámok meg a típusok között. Gondoltam csak csapágyat veszek (olcsóbb, de valszeg nagyobb szívás) .Van valami javaslatotok, hogy melyik legyen?
Köszi
Én aggyal együtt vettem mert sem műhelyem, dem érkezésem nincs felbakolni, kiszedni az agyat, elvinni gépműhelybe ahol valahogy kifaragják pár óra / nap alatt, bepréselik aztán vagy jó lesz vagy nem.
Ehhez képest az aggyal cserélni a már kent csapágyat simaliba. Szóval ha nincs garázsod ahol pár napra el tudod tárolni a kocsit és nincs csereautó, akkor inkább egyben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.23 17:31:01

OK köszi!
Ez jó lehet? http://www.autodoc.hu/fag/2331538
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.23 18:57:08
OK köszi!
Ez jó lehet? http://www.autodoc.hu/fag/2331538
Ezt a márkát nem ismerem, én GSP agyat tettem be 45k kilométerrel ezelőtt. Nincs vele gondom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.23 19:11:14
Ezt a márkát nem ismerem, én GSP agyat tettem be 45k kilométerrel ezelőtt. Nincs vele gondom.
OK
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2016.11.24 08:33:51
OK köszi!
Ez jó lehet? http://www.autodoc.hu/fag/2331538
Enyémben pedig pont ilyen van, 26ekm-t mentem azóta vele, gond nélkül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.24 12:39:01
Enyémben pedig pont ilyen van, 26ekm-t mentem azóta vele, gond nélkül.
Meg is rendeltem. Köszi a segítséget mindenkinek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bushman - 2016.11.24 15:24:00
Mire vagy kíváncsi? Én FAG-ot tettem bele majd 1.5 éve, azóta is jó.
A szerelőm szívott vele, mire letudta szedni a féltengelyről - ennyi plusz infóm van. Ja és nekem a bal első volt a bibis, úgy tudom általában ez szokott elhalálozni.

Nekem is a bal első halt meg közel negyedmillió km után, Dodó kb. 45k-ért cserélte japánra. Márkát nem tudok, de remélem még egyszer ennyit kibír az új is  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.11.24 16:49:04
Nekem is a bal első halt meg közel negyedmillió km után, Dodó kb. 45k-ért cserélte japánra. Márkát nem tudok, de remélem még egyszer ennyit kibír az új is  ::)
Japánra?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.24 17:06:23
Japánra?
huh,na erre kiváncsi vok...
milyen japánra?? 45ért!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.11.24 17:13:04
huh,na erre kiváncsi vok...
milyen japánra?? 45ért!!!!

Állítólag Dodónál minden japán. Talán a levegő is.  :1eye:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.24 17:25:37
Állítólag Dodónál minden japán. Talán a levegő is.  :1eye:
de azért 45ért??  milyen japán lehet az??
japán yent elfogad vajh??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.11.24 18:44:32
de azért 45ért??  milyen japán lehet az??
japán yent elfogad vajh??
Nem tudom, nem értek hozzá, tehát biztosan villamos, vagy szilvalekvár.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.24 19:41:20
Nem tudom, nem értek hozzá, tehát biztosan villamos, vagy szilvalekvár.
hogy volna már villamos!!!?? ???
bakki,te tényleg nem értesz hozzá...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.11.24 21:30:01
Állítólag Dodónál minden japán. Talán a levegő is.  :1eye:

Mega like!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2016.11.24 22:32:48
huh,na erre kiváncsi vok...
milyen japánra?? 45ért!!!!
Ashika ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.24 22:35:17
annak nem csak a neve az?? és méd in itali...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2016.11.24 22:38:29
annak nem csak a neve az?? és méd in itali...
:clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.25 06:04:15
komolyan kérdezem..
mintha vhol olvastam volna rola...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2016.11.25 06:54:29
komolyan kérdezem..
mintha vhol olvastam volna rola...

Nicsak mit tanátá! (http://www.evoauto.hu/ashika)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.25 10:00:23
Elektromos vízpumpa van a belsőégésű motor hűtési igényének kielégítő szinten tartására.  Ebben a motorban egyáltalán nincsen szíj.  Mikor volt a hűtőfolyadék cserélve?

Nem tudom, ehhez nem hamisítottak szervizkönyvet :)
A hűtőközeg, teljesen tiszta és újszerű kinézete van, nem levegős és nem is levegősödik.
De az öreg hűtőközeg sem befolyásolja a hűtési hatékonyságot, jelentősen, mert ha ez szólna bele, az elég csúnya hűtőrendszer aláméretezés lenne. Inkább arra következtetek, hogy elégtelen a keringés sebessége.

Na persze kezdjük ott hogy nem vagyok teljesen láma. Csak ezt a típust még nem ismerem. Meg alapvetően elég jó szerelési és diagnosztikai tapasztalatom van, mert bár nem szakmám, az összes eddigi kocsimon csináltam már motorgenerált, lakatolást, fényezést, elektromos szerelést, vezérmű módosítgatásokat, van több motorkerékpárom is, amit én szerelek, szóval ez nálam amolyan hobbi :) féltem is hogy a Toyotával unatkozni fogok :D

Közben megvettem a Torque Pro-t, és elég furcsa adatokat látok. Csak az első két akkucelláról jön feszültség infó, a több 0-án áll...meg más aktív érzékelők sem az elvárható adatokat küldik. Most vagy a Prius PID készlet nem stimmel az enyémhez a programban, vagy csúnyán belenyúltak a ECU-ba :( mert amúgy az akku jónak tűnik, de ezek után szétszedem és rámérek direktben. (ne aggódjatok, van képesítésem magasfeszültség alatti szerelésre :) )
Sajnos csak decemberre kaptam időpontot a Toyotánál, ahol szerviz előzményeket tudnék kérdezni, meg csinálnak egy diagnosztikát, pedig körbetelefonáltam. Volt ahol fel sem vették :( szóval nem indult jól a kapcsolatom a márkaszervizekkel, mert ez így eléggé nesze semmi fogd meg jól "adás-vételkori átvizsgálás"  1 hónappal a vásárlás után. Ilyeneket miért nem lehet soron kívül, hogy rádugja a számítógépet, és kinyomtat egy diagnosztikai lapot, meg a központból a nyilvántartást? Minden másra bármely más szaki is képes lenne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.25 10:15:54
Üdv,

Még mindig a kerékcsapággyal van egy kis gondom. Kicsit kezdek elveszni, a cikkszámok meg a típusok között. Gondoltam csak csapágyat veszek (olcsóbb, de valszeg nagyobb szívás) .Van valami javaslatotok, hogy melyik legyen?
Köszi

Én ha tehetem aggyal együtt veszem. Kevesebb a probléma. De mivel kerékcsapágyat 10évente egyszer (vagy ritkábban) cserél az ember az autóján, szakszerviz költsége is belefér, pedig én nagy buherátor vagyok. Legutóbb is csak azért cseréltem magam, mert kellet a kocsi, és magamnak 1 nap alatt megcsináltam, a szervizre meg várni kellet volna, no meg elvinni, otthagyni, szóval macera volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.25 10:18:36
OK köszi!
Ez jó lehet? http://www.autodoc.hu/fag/2331538

FAG, SKF, Koyo, INA, esetleg ZKL csapágyak a jó csapágyak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2016.11.25 10:45:46
Nicsak mit tanátá! (http://www.evoauto.hu/ashika)
ugyeugye...?? emlékeztem erre,h digó gyártmány,csak japán a neve...régebben sok garanciás gond volt ezekkel...meg nem is birtak sokat...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2016.11.25 10:48:12
FAG, SKF, Koyo, INA, esetleg ZKL csapágyak a jó csapágyak.
FAG-t már megrendektem. Aggyal együtt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.25 11:10:19
Ja, már eljutottam odáig :) csak időrendben válaszolok.
Jó döntés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.25 14:26:45
A hűtőközeg, teljesen tiszta és újszerű kinézete van, nem levegős és nem is levegősödik.
De az öreg hűtőközeg sem befolyásolja a hűtési hatékonyságot, jelentősen, mert ha ez szólna bele, az elég csúnya hűtőrendszer aláméretezés lenne. Inkább arra következtetek, hogy elégtelen a keringés sebessége.
Arra gondoltál hogy sapkát cserélj? Mert ha nem tartja a nyomást, akkor ugye tud forrni. Vagy a hőfok jeladót kicserélni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2016.11.25 20:45:15
Arra gondoltál hogy sapkát cserélj? Mert ha nem tartja a nyomást, akkor ugye tud forrni. Vagy a hőfok jeladót kicserélni?

Nem gondoltam erre, de jó ötlet. Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2016.11.28 09:28:17
Üdv, új Prius gen3 tulajdonos vagyok. Az a gondom hogy hosszabb, padlógázas gyorsításoknál kigyullad a "túl meleg" lámpa. Aztán persze hamar el is alszik.
Rádugtam egy OBD-t és 85-95 fokos a vízhőfok, de amikor kigyullad a lámpa akkor pár másodperc alatt felugrik 135-fokig. Utána meg ugyan ilyen gyorsan vissza is csökken 95fokra.
Hibakód nincs. (Androidos Torque lite)
Hűtővíz tiszta, nincs benne olaj.
Olaj tiszta, nincs benne víz.
Minden szempontból korrekten üzemel a kocsi, leszámítva ezt a túlmelegedést.
Ja és egy kevés hűtővíz ki is fújt a sapkánál. Egyértelműen látszott a nyoma.
Nem sok talán fél decit tudtam a jelölésig után tölteni.
Átnéztem a szűrőket, szellőzőket, még az akku hűtést is kipucoltam, nem volt semmi kirívó szennyeződés.

Amúgy azt sem tudom hogy működik ennek a hűtőrendszere. Ebben még mindig mechanikus termosztát van, szíjjal hajtott pumpával? Mert akkor a termosztát elhasználódásra gyanakodnék.

Elektromos vízpumpa van benne.
Ezért volt visszahívás a P3-ra.vidd el szervizbe,s egy szoftver frissitést csinálnak rá...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.11.28 11:54:09
Elektromos vízpumpa van benne.
Ezért volt visszahívás a P3-ra.vidd el szervizbe,s egy szoftver frissitést csinálnak rá...
P3-ra tudtommal nem volt vízpumpa visszahívás. Az csak P2-re volt és ott is csak a hybrid rendszer pumpáját cserélték.
A software frissítés pedig a power management ECU-n történt.
AGG09   = PDC & AGG09# = Recall (C/I for EU: 4KET-024) For MG ECU & PM control ECU reflash on Prius   4KET-024   This European safety campaign has been applied to this vehicle.
0508B   - Recall (C/I for EU = ZKBA-011) - ABS Actuator ECU on PRIUS   ZKBA-011   This European safety campaign has been applied to this vehicle.
3530E   (R/SSC) - C/I for EU 3KB2-012 - Brake Booster Pump Assembly (Accumulator) on Prius   3KB2-012   This European safety campaign has been applied to this vehicle.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ferohh - 2016.11.28 19:07:12
Sajna én írok ide először... :(

Ma reggel fura hangot hallottam az autóból lassú tempónál. Fémesen kongó pattanást alkalmanként, ami az utastérben alig hallható, de azért hallani. Olyan, mint mikor mondjuk a kipuffogó dobot, vagy a féktárcsa védőlemezét egy bottal megütik.

Bemelegedve sem múlt el, mert mikor beértem a melóhelyre, és parkolóban mentem szép lassan, megint lehetett 2x hallani.

Reggel 3x is megálltam, benéztem alá, motortérbe is, mindenhova zseblámpával bevilágítottam, de semmi hibát nem látni elsőre. Kipuffogó sem lóg, meg is mozgattam a vége felől, de semmi.

Habár szombaton lecseréltem a kerekeket nyárira, de tegnap még semmi baja sem volt, mentem vele kb 300km-t, és úgy értem vele haza, hogy semmi baja sem volt (szóval elvileg nem függ össze a kerékcserével talán).

Tapasztalt már valaki valami hasonlót?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2016.11.28 23:42:52
P3-ra tudtommal nem volt vízpumpa visszahívás. Az csak P2-re volt és ott is csak a hybrid rendszer pumpáját cserélték.
A software frissítés pedig a power management ECU-n történt.
AGG09   = PDC & AGG09# = Recall (C/I for EU: 4KET-024) For MG ECU & PM control ECU reflash on Prius   4KET-024   This European safety campaign has been applied to this vehicle.
0508B   - Recall (C/I for EU = ZKBA-011) - ABS Actuator ECU on PRIUS   ZKBA-011   This European safety campaign has been applied to this vehicle.
3530E   (R/SSC) - C/I for EU 3KB2-012 - Brake Booster Pump Assembly (Accumulator) on Prius   3KB2-012   This European safety campaign has been applied to this vehicle.

Félreérthetően irtam.
Nem a vízpumpa miatt volt visszahívás...
Hanem az inverter túl melegedés,és vezérlés miatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2016.11.29 08:21:04
Sziasztok!
2004-es Prius 2 CD lejátszó hiba.
5-ből csak 4 lemezt hajlandó lejátszani a CD lejátszó. Csak tölti-tölti aztán kilép. Gyári, nem írott lemezek.
Találkozott már valaki ilyen hibával? Esetleg valami megoldás?
Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2016.11.29 09:06:51
Sziasztok!
2004-es Prius 2 CD lejátszó hiba.
5-ből csak 4 lemezt hajlandó lejátszani a CD lejátszó. Csak tölti-tölti aztán kilép. Gyári, nem írott lemezek.
Találkozott már valaki ilyen hibával? Esetleg valami megoldás?
Köszönöm!
Nemrégen nekem is vacakolt a gyári lemezekkel. Megforgattam őket a tárban aztán már olvasta, közben váltogattam rádió/CD üzemmódban+ CD scan shuffle gombok próbaképpen benyomogatva "szőke nő" jelleggel. :D
Esetleg egy tisztítólemezt nyomj be hátha koszos a kiolvasófej.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2016.11.29 21:17:04
Nemrégen nekem is vacakolt a gyári lemezekkel. Megforgattam őket a tárban aztán már olvasta, közben váltogattam rádió/CD üzemmódban+ CD scan shuffle gombok próbaképpen benyomogatva "szőke nő" jelleggel. :D
Esetleg egy tisztítólemezt nyomj be hátha koszos a kiolvasófej.
Köszönöm!
Tényleg bevált!  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dessloch - 2016.12.11 21:37:18
Olyan probléma jön néha elő, hogy ha bluetooth-szal vagy jack-kel akarok csatlakozni telefonnal zenehallgatás miatt akkor a multi function display bizonyos menüi és a nyomógombok a kijelző mellett nem működnek és nyílván nem is játszik le semmit.. Csak akkor áll vissza, ha az autót rebootolom (lol). Ez miért van? P3 FL.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2016.12.14 08:18:13
Ma reggel azt láttam, hogy világít a bezárt autó féklámpája. Miután ráréptem a fékpedálra és leléptem róla, elaludt. Egyébként pedig nagyon érzékeny a kapcsoló, szinte csak rálehelek a fékpedálra és világít a féklámpa. Másnak is ilyen?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2016.12.16 09:34:12
Sziasztok!

Valaki meg tudja mondani, hogy a szellőztető rendszerben, hol van a külső belső levegő szabályzó ajtó (nem tudom pontosan mi a neve, az ami azt szabályozza, hogy kintről vagy bentről jöjjön a levegő, és nem a kapcsólóra gondoltam :D ).
Nagyon valószínű, hogy ez nem működik megfelelően, mert az autó nagyon párásodik, olyan mintha többnyire csak belső levegőkeringetés lenne.
Ha leengedem az ablakot, akkor rögtön látványosan elkezd eltűnni a pára.
Kerestem ábrákat, de eddig csak a klímarendszerről találtam, azon meg ez a rész nincs rajta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.12.16 12:50:23
Ma reggel azt láttam, hogy világít a bezárt autó féklámpája. Miután ráréptem a fékpedálra és leléptem róla, elaludt. Egyébként pedig nagyon érzékeny a kapcsoló, szinte csak rálehelek a fékpedálra és világít a féklámpa. Másnak is ilyen?

Nem ilyen nekem
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2016.12.16 12:51:02
Olyan probléma jön néha elő, hogy ha bluetooth-szal vagy jack-kel akarok csatlakozni telefonnal zenehallgatás miatt akkor a multi function display bizonyos menüi és a nyomógombok a kijelző mellett nem működnek és nyílván nem is játszik le semmit.. Csak akkor áll vissza, ha az autót rebootolom (lol). Ez miért van? P3 FL.

Facelift után a kisnavi android alapú, ez mindenre választ ad, bugos. Ne foglalkozz vele, indítsd újra ilyenkor
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2016.12.16 21:06:32
Sajnos továbbra sem találtam műszaki ábrát a prius szellőző rendszeréről.
Viszont más típusokból + pusztán józan paraszti ésszel arra következtetek, hogy közvetlenül a pollenszűrő felett a tűzfalon kell lennie a külső levegő nyílásnak.
Valaki megtenné, hogy a saját gépén megnézi, hogy tényleg ott van e ? Ha megnyomod a külső/belső levegő gombot egy kb: 10x20 cm es ajtónak kellene mozognia.

Sajnos ha tényleg azt az ajtót keresem akkor nekem totál be van állva, sajnos zárt állásban.
Az a baj, hogy nem fér be a kezem hogy megpróbáljam megmozgatni, benézve meg úgy nézz ki, mintha a műanyagra egy vékony szivacsdarab lenne felragasztva. épp ezért nem vagyok 100% ig biztos hogy tényleg azt találtam meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2016.12.17 10:28:07

1. priusclub.hu
2. regisztrálsz
3. letöltések
4. melyik prius
5. keres: service manual vagy szerelési kézikönyv
6. örül :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.12.17 20:56:27
Facelift után a kisnavi android alapú, ez mindenre választ ad, bugos. Ne foglalkozz vele, indítsd újra ilyenkor

Nem, nem Android alapú hanem QNX.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2016.12.18 09:54:37
Sziasztok!

Valaki meg tudja mondani, hogy a szellőztető rendszerben, hol van a külső belső levegő szabályzó ajtó (nem tudom pontosan mi a neve, az ami azt szabályozza, hogy kintről vagy bentről jöjjön a levegő, és nem a kapcsólóra gondoltam :D ).
Nagyon valószínű, hogy ez nem működik megfelelően, mert az autó nagyon párásodik, olyan mintha többnyire csak belső levegőkeringetés lenne.
Ha leengedem az ablakot, akkor rögtön látványosan elkezd eltűnni a pára.
Kerestem ábrákat, de eddig csak a klímarendszerről találtam, azon meg ez a rész nincs rajta.
A pollenszűrő nincs tele dzsuvával? Ugyan ez a jelenség akkor is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2016.12.20 09:58:50
Nem, nem Android alapú hanem QNX.

Arról esetleg nem tudsz, hogy a FL előtti, HDD-s nagynavi oprendszere micsoda?

Amikor frissítettem cca. 1 éve a navigátort, kotorásztam kicsit a firmware file-okban (pl. unixos/linuxos string kiszedi az olvasható stringeket), de nem sikerült rájönnöm. Az kiderült, hogy használnak pár open source grafikus könyvtárat, pl. libjpeg és/vagy libtiff rémlik, de egyéb nem. De tuti, hogy ezek keresztplatformosak és GCC/LVM-mel még egy kenyérpirítóra is lefordíthatóak. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2016.12.20 15:37:54

Huhh ebben nem vagyok otthon semennyire a QNX-et is topictalin egy nálam műveltebb cartárs mondta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2016.12.20 19:59:11
Arról esetleg nem tudsz, hogy a FL előtti, HDD-s nagynavi oprendszere micsoda?

Amikor frissítettem cca. 1 éve a navigátort, kotorásztam kicsit a firmware file-okban (pl. unixos/linuxos string kiszedi az olvasható stringeket), de nem sikerült rájönnöm. Az kiderült, hogy használnak pár open source grafikus könyvtárat, pl. libjpeg és/vagy libtiff rémlik, de egyéb nem. De tuti, hogy ezek keresztplatformosak és GCC/LVM-mel még egy kenyérpirítóra is lefordíthatóak. :)

Bicskei kolléga véleménye szerint Win CE alapú.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dni - 2017.01.03 08:27:32
Sziasztok,

A műszerfalon megjelent a motor hibás működésére figyelmeztető lámpa, rádugtam a WiFis OBD2-es adapterem és az EngineLink app a P0420-as hibaüzenetet olvasta ki, ami a katalizátor nem megfelelő működésére utal. Tavaly tavasszal "Dodo a Prius guru" egy másik, szintén a katalizátorral hibájára utaló jelzés alapján kicserélte a katalizátort, ami ezidág rendben is működött, így felkerestem őt ezzel a problémával, kaptam is időpontot, de még nem voltam nála.
Volt akinek már volt ilyen problémája? Kb mire lehet számítani?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.01.03 08:47:07
Kb mire lehet számítani?
Hogy misztifikálja a dolgot és ő biztosan nagyon jól megcsinálta, tuti ez anyaghiba meg lehet, hogy nem is eredeti japán volt és őt is átverték, ja és még egyszer lehúz egy katalizátor árával. (bocs ezt nem tudtam kihagyni  [rohog] )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.03 09:47:37
Sziasztok,

A műszerfalon megjelent a motor hibás működésére figyelmeztető lámpa, rádugtam a WiFis OBD2-es adapterem és az EngineLink app a P0420-as hibaüzenetet olvasta ki, ami a katalizátor nem megfelelő működésére utal. Tavaly tavasszal "Dodo a Prius guru" egy másik, szintén a katalizátorral hibájára utaló jelzés alapján kicserélte a katalizátort, ami ezidág rendben is működött, így felkerestem őt ezzel a problémával, kaptam is időpontot, de még nem voltam nála.
Volt akinek már volt ilyen problémája? Kb mire lehet számítani?

Szia !

Az is lehet hogy csak valamelyik lambda szonda adta meg magát.
Aliexpresről 6-8 ezer Ft ért lehet rendelni gyári kód szerint. (mondjuk a tartóssága kétséges , bár amit itthon megkapsz 15-17 ezer ft ért az kb. pont ugyanaz a minőség. Bár nem vagyok szakember ilyen téren.
Ui: nekem még sok bajom nem volt az onnan rendelt cuccokkal, priushoz mondjuk csak spirál kábelt, ablak kapcsolót, és xeon izokat rendeltem.  (mondjuk az izzók csak 1-1,5 évig bírták: 1500 ft volt darabja, de amit itthon rendeltem 7.e Ft ért az is kb ugyanaddig bírta.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.03 10:33:29
Milyen izzók az említettek? Halogén vagy HID?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.03 10:59:59
Milyen izzók az említettek? Halogén vagy HID?

Xeon izzót írtam az csak HID lehet. (halogénba csak olyan van amihez xeon gázt is adnak, de attól az még halogén marad, csak picit kékesebb fénye lesz)
Az enyém USA model abba gyárilag ez van, de egyszer már megállított a rendőr és kereste a trafót, aztán mutattam neki, hogy itt a gyári matrica a lámpán, mondta hogy ez nem szabályos mert nincs fényszóró mosó a kocsin. A rendőr azt mondta szerezzek be valami igazolást, mert legközelebb elveszi a forgalmit.
Erre elmentem a KPM hez, hogy adjanak valami igazolást hogy ez gyári, erre azt mondta, hogy náluk is igy van a rendszerbe hogy xeon lámpával van szerelve gyárilag. és ha ez gyári akkor nem kell hozzá külön mosót beépítenem. És igazolást sem kell erről adnom senkinek. Mondott is egy példát: Az autókba kötelező a hátsó biztonsági öv, de a régi trabantba, ladába, stb... nincs ilyen, és ettől még szabályosan közlekedik, és a rendőr nem veheti el a forgalmit mert nincs benne. Ha gyárilag ilyen volt az autó, és megkapta a forgalmi engedélyt akkor teljesen szabályos.

ui: vettem ledes izzókat is, helyzetjelzőbe meg beltérbe. azokkal elég vegyes a kép, van amelyik 3 éve jól működik, és van amelyik teljesen meghalt (1db) és van olyan ami csak részben halt meg (2db).
Az egyik ami részben halt meg (mellékelt kép), csak a panel fele világit, de még igy is 2x olyan erős mint a gyári. Ez egyébként a beltéri lámpába lett berakva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2017.01.03 11:40:28
Gondolom a Xeon az xenon akart lenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.03 11:50:00
jah, bocsi szerverekkel foglalkozom és ott van Xeon proci :D Már erre áll rá a kezem
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dni - 2017.01.03 12:44:32
Hogy misztifikálja a dolgot és ő biztosan nagyon jól megcsinálta, tuti ez anyaghiba meg lehet, hogy nem is eredeti japán volt és őt is átverték, ja és még egyszer lehúz egy katalizátor árával. (bocs ezt nem tudtam kihagyni  [rohog] )

Akkor lehet, hogy érdemes inkább máshova menni? Más szerelőhöz szoktam járni, csak annak idején, adtam neki egy esélyt a fórumokon hallottak alapján, (egyébként semmivel nem volt jobb az össz benyomásom egyébb szerelőknél ahol jártam eddig, sőtt) ha valóban új katalizátor került bele, akkor annak még garisnak kellene lennie.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.03 13:12:55
Nekem olyan ember kellene aki, a kulcs nélküli indítást, de minimum a távirányítóval való ajtó nyitást - zárást meg tudná javítani. Ha tudtok ilyet jelezzétek.
Voltam már toyota szervizben vele, de ott csak annyit csináltak, hogy rádugták a kis OBD kütyüt és vártak, de az nem jelzett hibát, ezért szétették a kezüket és azt mondták, sajnáljuk nem tudjuk mi a baja.
Szerintem valami jeladó vagy vevő vel lehet a gond, persze ez csak egy tipp.

Már arra is gondoltam, hogy rakatok bele valami utólagos központi zár vezérlőt, hogy legalább az működjön, mert leginkább attól félek hogy megkopik a kulcs vagy a zárbetét. Yarissal igy jártam, valami 30-50.000 ft ért akarták megcsinálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2017.01.03 13:40:55

Trotter mester szerelőjét ajánlom. Elérhetőséget tőle tudsz kapni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas800 - 2017.01.03 13:41:39
Akkor lehet, hogy érdemes inkább máshova menni? Más szerelőhöz szoktam járni, csak annak idején, adtam neki egy esélyt a fórumokon hallottak alapján, (egyébként semmivel nem volt jobb az össz benyomásom egyébb szerelőknél ahol jártam eddig, sőtt) ha valóban új katalizátor került bele, akkor annak még garisnak kellene lennie.

Trotter mester szerelőjét ajánlom. Elérhetőséget tőle tudsz kapni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.01.03 14:23:03
Akkor lehet, hogy érdemes inkább máshova menni? Más szerelőhöz szoktam járni, csak annak idején, adtam neki egy esélyt a fórumokon hallottak alapján, (egyébként semmivel nem volt jobb az össz benyomásom egyébb szerelőknél ahol jártam eddig, sőtt) ha valóban új katalizátor került bele, akkor annak még garisnak kellene lennie.
Ezekszerint még nem hallottál róla: engem egészen konkrétan átvert és még egy jópár klubtársunkat is lehúzott. Tekert km-es autók eladása, túlszámlázás, garancia papír meghamisítás és pofádba röhögés. Ilyesmiket tud a fickó. ToyoTeam Garage-t sokan ajánlják, facebook-on, ha ott vagy, keresd a Prius Club Hungary zárt csoportot és ott Juhász Jenő kiemelkedően rendes ilyen ügyekben, úgy tudom ő autóbehozatalon kívül a javításban is tud segíteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: NeverGreen - 2017.01.03 20:14:06
Nekem olyan ember kellene aki, a kulcs nélküli indítást, de minimum a távirányítóval való ajtó nyitást - zárást meg tudná javítani. Ha tudtok ilyet jelezzétek.
Voltam már toyota szervizben vele, de ott csak annyit csináltak, hogy rádugták a kis OBD kütyüt és vártak, de az nem jelzett hibát, ezért szétették a kezüket és azt mondták, sajnáljuk nem tudjuk mi a baja.
Szerintem valami jeladó vagy vevő vel lehet a gond, persze ez csak egy tipp.

Már arra is gondoltam, hogy rakatok bele valami utólagos központi zár vezérlőt, hogy legalább az működjön, mert leginkább attól félek hogy megkopik a kulcs vagy a zárbetét. Yarissal igy jártam, valami 30-50.000 ft ért akarták megcsinálni.

Nekem Mayer Budakeszi-nél van jó tapasztalatom ez ügyben.

Részletekhez kattints ide:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2017.01.04 22:43:47
Nekem olyan ember kellene aki, a kulcs nélküli indítást, de minimum a távirányítóval való ajtó nyitást - zárást meg tudná javítani. Ha tudtok ilyet jelezzétek.
Voltam már toyota szervizben vele, de ott csak annyit csináltak, hogy rádugták a kis OBD kütyüt és vártak, de az nem jelzett hibát, ezért szétették a kezüket és azt mondták, sajnáljuk nem tudjuk mi a baja.
Szerintem valami jeladó vagy vevő vel lehet a gond, persze ez csak egy tipp.

Már arra is gondoltam, hogy rakatok bele valami utólagos központi zár vezérlőt, hogy legalább az működjön, mert leginkább attól félek hogy megkopik a kulcs vagy a zárbetét. Yarissal igy jártam, valami 30-50.000 ft ért akarták megcsinálni.

Révész Peti lesz a te embered....
Cím: Kis akku és a mínuszok
Írta: Subset - 2017.01.08 00:12:15
Megosztom Veletek, hátha érdekes lehet másnak is.
Szóval kb. másfél hétig állt a hármasom kint a csúnya mínuszokban, mikor egyik reggel indultam volna vele. Kíváncsi is voltam ready-be fog-e kerülni.
(Látott már (mióta az enyém) -5, -8 fokokat de rendszeres használat mellett (2-3 naponta minimum mentem vele) mindig gond nélkül "indult")
Aznap, a reggeli -10 és a jelentős állás után ahogy "vártam" nem tudott ready-be kerülni az autó. Mikor a központi zár nyitott már hallottam, hogy nyögve-nyelősen tud csak megindulni az is.
A start gomb+fék megnyomásakor is csak "Accessory" módba tudta tenni magát és a következő hibát dobta "P LOCK MALFUNCTION WHEN PARKING, PARK IN FLAT PLACE AND APPLY PARKING BRAKE SECURELY." miközben a "P" gomb villogott.
A csúnya az volt, hogy ki sem lehetett kapcsolna az autót. Hiába próbálkoztam, akár hosszan nyomva a "start"-ot, de semmi, nem tudtam kikapcsolni. Oké, akkor elő a bika akkuval (szerencsére van kéznél). Bika ráad, de továbbra sem lehet kikapcsolni csak a hibaüzenetet ismételgeti és ready-be sem tudtam tenni.  :hmmmm:
Ezek után nem maradt más mint a kis akku lekötése. Majd a bika akkuval megtámogatva, már gond nélkül feléledt.
Aztán szépen végig is csinálta a napot többször leállítva, újraindítva.
OBD-t még nem dugtam rá, de majd megnézem generált-e hibakódot a "P LOCK MALFUNCTION WHEN PARKING, PARK IN FLAT PLACE AND APPLY PARKING BRAKE SECURELY." ?
Az autóval egyidős, 6 éves a kis akku. Cserélni még nem fogom, valahogy átvészeljük az extrém -15 fokokat, ami csak nem tart néhány hétnél tovább, max. töltőre kerül ha még 1x eljátsza.

Még az alábbi jelenség is azt bizonyítja - amit már régóta tudunk, hogy az extrém hideg nem az akkumulátorok barátja:
A "slusszkulcsot" az utastérben tartva, ami ugye szintén nem melegszik át olyan gyorsan ebben a kutya hidegben, is károgott, hogy "Battery low" - pedig nyáron (fél éve) került bele új elem, aztán amint átmelegedett már nem volt gondja.
 
Balesetmentes közlekedést minden kedves fórumozónak.
Cím: Re:Kis akku és a mínuszok
Írta: Agyarka - 2017.01.08 00:24:57
Az autóval egyidős, 6 éves a kis akku. Cserélni még nem fogom, valahogy átvészeljük az extrém -15 fokokat, ami csak nem tart néhány hétnél tovább, max. töltőre kerül ha még 1x eljátsza.
Még az alábbi jelenség is azt bizonyítja - amit már régóta tudunk, hogy az extrém hideg nem az akkumulátorok barátja:
Az ólomsavas akkunak az extrém hideg a -25C, -15 ben csak kisebb a kapacitása. Az akkumulátornak a nyári meleg jóval nagyobb ellensége.
Időnként érdemes ellenőrizni a kis akku állapotát. Sajnos a Priusban egyrészt kis kapacitású van, másrészt egy hagyományos autóhoz képest jóval később jelennek meg a lemerülés jelei. A megelőző jellegű töltés lassítja az elhasználódást.
Cím: Re:Kis akku és a mínuszok
Írta: Subset - 2017.01.08 00:41:02
Az akkumulátornak a nyári meleg jóval nagyobb ellensége.

Így van, pl. ezért is van az akkupakkhoz külön hűtésünk...
(Bár, konkrétan ennek működését nem feltétlen (csak) a környezeti hőmérséklet befolyásolja, elég egy kiadósabb lejtmenet, hogy eléggé átforrósodjon és hűteni is kelljen az akkupakkot) 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.01.08 15:15:27
Akkupaknak azért kell hűtés, mert a 7Ah-s, 25mOhm-os akkuból 200Ampert is kivehet egy padlógáz, ami nagyjából 1000W disszipációt eredményez.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.08 19:57:20
Az enyém is vacakol, ma reggel teljesen halott volt. Egy 7 Ah-s UPS-akkuról indítottam  :yes:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.01.08 20:46:43
Akkor ideje lenne tölteni illetve pár napos nélkülözhetőség esetén megpróbálkozni a szulfátlanítással.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.09 08:40:02
Ebből csere lesz. Tegnap segédakkuról indítás és bő fél óra működés után letettem, 4 órával később gond nélkül indult, ma reggel viszont teljesen halott volt. Távirányítóval nem is nyílt a központi zár.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.01.09 10:50:46
1/2 óra járatás után nem csodálkozom. Amennyiben AGM ne add le, szívesen megnézném mit lehet még  kihozni belőle, aztán elteheted tartaléknak, ha lesz belőle vmi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.09 10:53:02
Nem AGM, sima lötyögős Yuasa. Két és fél éves...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.01.09 11:00:21
2,5 éves és megadta magát? Csavaros vagy zárt? Édesapám csavarosa lassan betölti a 12-őt, és még szépen röffenti a dizelt, bár már foglalkozni kéne vele.
Micila zárt, kalciumos Yuasa-ja meg teljesen cellazárlatos lett pár regeneráló töltés után.-(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.09 11:22:28
Asszem varázsszemes. Délután tudom megnézni. Tegnap az önerőből indulás, majd leállítás után 11.5 V körül volt a feszültsége.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.09 20:06:54
Szasztok!

Az én Priusom 2004/05-ös még a gyári kisaksi van benne.
Ma mértem 48% az indítási készsége. Viszont mivel a Prius nem erről az aksiól indít, így még jó darabig bírni fogja.

Másik téma
Tud valaki friss térképet a vasra?

Köszi:
Tomi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.09 20:25:12
Mivel mérted?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.09 20:34:52
Bosch akku teszterrel.
Ha Kunhegyes felé jársz szívesen megmérem neked is, vagy akármit az autón javítjuk már a hybrideket is.
Sőt a nagyfesz akkut is be tudom vizsgálni blokkonként. Innen lehet tudni van-e meglévő vagy kezdődő akkublokk hiba.
Az én priuszomban mind a 14 blokk tökéletes 21mOhm os mind a 14 blokk.

Üdv:
Dubovszky Tamás
Bosch Car Service Kunhegyes
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2017.01.11 19:14:35
Sziasztok!
Ma lemerült teljesen az aksim, nem lehetett beindítani a kocsit.
Próbáltam a bikapontokon egy indítás rásegítővel bebikázni, de az sem sikerült. Indítás előtt szükségem lenne gyújtásra, mert úgy gondolom, hogy most fogja a védelem.
Elakadtam a megoldáshoz vezető úton.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.11 19:24:25
Az indítás rásegítők szokták megszívatni az embert.
Másik feltöltött akkuról kellene próbálnod.

Üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2017.01.11 19:28:39
Az indítás rásegítők szokták megszívatni az embert.
Másik feltöltött akkuról kellene próbálnod.

Üdv

Igen, az biztos jobb lenne. Bikázáskor gyújtásra is lehet tenni, indítás előtt?
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.01.11 19:57:17
Igen, az biztos jobb lenne. Bikázáskor gyújtásra is lehet tenni, indítás előtt?
Köszi

Igen. Sőt ha kicsi a segítő akku, akkor ajánlott is, mert az ABS szivattyú nem rántja meg akkor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2017.01.11 20:46:21
Köszi,  ez megnyugtató, akkor így fogom csinálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2017.01.18 09:06:19
Sziasztok. Prius 3 hátsó kis aksi paraméterei érdekelnek!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.01.18 12:25:23
Sziasztok. Prius 3 hátsó kis aksi paraméterei érdekelnek!
google
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.01.18 18:19:20
google
:1eye:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.01.18 21:18:07
A kérdés már elég sokszor elhangzott, és alaposan ki lett tárgyalva többek között ebben a topicban is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Egükém - 2017.01.20 19:54:50
Sziasztok. Prius 3 hátsó kis aksi paraméterei érdekelnek!

Jó nehéz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.25 17:09:09
Sziasztok!

A II. generációs priusomnál rendszeresen visszatérő hiba, hogy a kijelzője elsötétül és általában csak az aksisarú levétele után javul meg.
Egyébként ilyenkor is szinte minden működik (úgy emlékszem a tempomat sem megy ilyenkor)
Az akkumulátor új.

Valaki találkozott már ezzel, esetleg tudja azt hogy hol lehet a hiba ?

külföldi oldalakon láttam, hogy mások is találkoztak már ezzel a hibával, de konkrét megoldást nem találtam. legtöbb helyen a gyenge öreg akkumulátort jelölték meg hibaforrásnak, de kétlem hogy ez lenne.
Egyfelől, december elején vettem a mostani akkumulátort, másfelől, látom, hogy az aksiban a feszültség rendben van.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2017.01.25 17:23:23
Kontakthiba, esetleg testkábelnél? Csak tipp, hibridnél nem tudom...

TtkRN2

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.25 19:18:59
Mennyire sűrűn jelentkezik a hiba? Naponta?  Hetente? Havonta?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.25 19:41:21
Mennyire sűrűn jelentkezik a hiba? Naponta?  Hetente? Havonta?

Változó, van hogy egy hét alatt 2x is előfordul, és van hogy 3-4 hét alatt egyszer sem jelentkezik.
Egyébként érdekes, hogy amióta akkumulátort cseréltem azóta gyakrabban jelentkezik a hiba.
Régebben 2-3 havonta jelentkezett csak.

Én is valami kontakt hibára gondolnék, csak fogalmam sincs hol kellene keresni, mivel mint mondtam, az autónak minden más része jól működik, de nagyon idegesítő úgy vezetni, hogy nem tudod mennyivel is mész.
Mondjuk a sebességkijelzőt megoldottam egy OBD re köthető HUD kijelzővel, de ezt nem tekinteném végleges megoldásnak.

Jah igen, a legrosszabb ilyenkor hogy a csomagtérajtó az egyedüli ami nem akar kinyílni, igy extrán kínszenvedés az aksisarut leszedni visszarakni.
Azt a mérnököt küldeném hátra ajtót nyitogatni aki nem tudott legalább vacak bovdenes nyitószerkezetet berakni. (bár az sem sokat érne mert egyszerre kell nyitni és emelni az ajtót)

A testkábelt holnap meg fogom nézni, egy kis csiszolás biztos nem árt neki, bár úgy gondolom, ha ott lenne a gond akkor az autó többi része sem működne.
Bár volt már olyan a régi autómmal, hogy nem akart beindulni, 4 kilométert sétáltam hazáig, faterral visszamentem, aki picit megrángatta a saruknál a kábelt, és pörcre beindult :D

pár hete már a biztosítékokat is kicseréltem, mert némelyik kicsit oxidálódott felületű volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.25 19:50:58
Ha jól értem, amikor nincs kijelző nem tudod kinyitni a csomagtartót és nem működik a tempomat . Meg kellene nézni mi az ami még nem működik ilyenkor. Továbbá kellene egy hibakód kiolvasás minden vezérlő egységből legfőképpen a komfort elektronika és a kombimuszerbol. És csak ezután lehet tovább menni. Az akku test kábel biztos nem okoz ilyen hibát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.25 20:16:40
Továbbá kellene egy hibakód kiolvasás minden vezérlő egységből legfőképpen a komfort elektronika és a kombimuszerbol.

Lehetséges külön is kiolvasni egyes részegységek hibakódját ?  Hogy ?
Van egy OBD csatira rakható hiba olvasom ami telefonnal működik, de ez egyben kiolvassa a hibakódokat és ennyi.
Egyébként ilyenkor szerintem erről nem kerül bele hiba, legalábbis ezzel még nem sikerült ilyet találnom.
bár az is igaz hogy az esetek többségében az aksisarut levettem, ami a hibákat is törli.
Nah majd legközelebb ezt is megnézem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.01.26 05:31:39

Nem biztos, hogy ehhez elég a Torque, lehet, hogy csak a Techstream mutatja ki. Érdemes lenne az utóbbival próbálkozni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.26 06:41:01
Igen lehetséges minden vezérlőt külön külön kiolvasni hibát élőadatot illesztéseket végrehajtani stb... Van olyan autó amiben 80-90 db vezérlőegység van.
Az akku levétel soha nem törli a hibakódokat,ezeket csak kézzel lehet törölni.
A Bosch diagnosztikája gyári szintű beavatkozásokat tud a priusban. Szinte minden elvégezhető vele.
Én egy Bosch szervizben dolgozom vállaljuk ezen autók javítását átvizsgálását hibrid akku javítását bemérését akkublokkok cseréjét. Időszakos  szervizelését  Műszaki vizsgáztatást is. Minden ami autóval kapcsolatos.

Üdv:
Tamás 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.01.26 09:16:15
Változó, van hogy egy hét alatt 2x is előfordul, és van hogy 3-4 hét alatt egyszer sem jelentkezik.
Egyébként érdekes, hogy amióta akkumulátort cseréltem azóta gyakrabban jelentkezik a hiba.
Régebben 2-3 havonta jelentkezett csak.

Én is valami kontakt hibára gondolnék, csak fogalmam sincs hol kellene keresni, mivel mint mondtam, az autónak minden más része jól működik, de nagyon idegesítő úgy vezetni, hogy nem tudod mennyivel is mész.
Mondjuk a sebességkijelzőt megoldottam egy OBD re köthető HUD kijelzővel, de ezt nem tekinteném végleges megoldásnak.

Jah igen, a legrosszabb ilyenkor hogy a csomagtérajtó az egyedüli ami nem akar kinyílni, igy extrán kínszenvedés az aksisarut leszedni visszarakni.
Azt a mérnököt küldeném hátra ajtót nyitogatni aki nem tudott legalább vacak bovdenes nyitószerkezetet berakni. (bár az sem sokat érne mert egyszerre kell nyitni és emelni az ajtót)

A testkábelt holnap meg fogom nézni, egy kis csiszolás biztos nem árt neki, bár úgy gondolom, ha ott lenne a gond akkor az autó többi része sem működne.
Bár volt már olyan a régi autómmal, hogy nem akart beindulni, 4 kilométert sétáltam hazáig, faterral visszamentem, aki picit megrángatta a saruknál a kábelt, és pörcre beindult :D

pár hete már a biztosítékokat is kicseréltem, mert némelyik kicsit oxidálódott felületű volt.
Nekem volt hasonló hibám, bár annak más volt a tünete: konkrétan resetelt az autó computere véletlenszerűen. Rájöttem, hogy döcögős utak után gyakran történik meg a reset és végül megtaláltam, hogy az új akku pozitív terminálja egy kicsit vékonyabb, mint amit a saru meghúzásával el lehet érni és mozgott rajta. Ezért döccenőknél néha megszűnt a 12V-os rendszer ami lenullázta a gépet. Volt olyan is, hogy megálltam, kikapcsoltam az autót, kiszálltam és arra lettem figyelmes, hogy jár a motor. Visszaültem és látom, hogy újraindult a gép :) Egy szó mint száz, rögzítettem rendesen a sarukat és azóta megy simán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.01.26 09:53:30
Egy szó mint száz, rögzítettem rendesen a sarukat és azóta megy simán.

Szia!

Sajnos ezt biztos nem ilyen okozza, a sarukat kézzel lehetetlen megmozdítani.
Egyszer volt nekem is hasonló miatt áramszünetem, pont akkor amikor a kocsit telepakoltam EPS szigetelő lemezekkel.
lecsaptam a csomagtartót, és elment az áram. Hát ne tudd meg mennyit anyáztam a mire sikerült elérnem az aksisarukat, ugyanis az EPS bálákat kivenni nem lehetett.
És persze bent álltam egy udvarban, szóval még csak előről sem lehetett áramot adni neki.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kowee - 2017.01.26 14:10:24

A saruk csak egy dolog. A másik visszatérő "hiba" hogy a testkábel kasztnira felcsavarozásánál enged el / korrodálódik. Akkor már azt is érdemes lelazítani kicsit, megtekerni hogy dbja le a rozsdát, utána ráhúzni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.01.26 18:10:52
Igen lehetséges minden vezérlőt külön külön kiolvasni hibát élőadatot illesztéseket végrehajtani stb... Van olyan autó amiben 80-90 db vezérlőegység van.
Az akku levétel soha nem törli a hibakódokat,ezeket csak kézzel lehet törölni.
A Bosch diagnosztikája gyári szintű beavatkozásokat tud a priusban. Szinte minden elvégezhető vele.
Én egy Bosch szervizben dolgozom vállaljuk ezen autók javítását átvizsgálását hibrid akku javítását bemérését akkublokkok cseréjét. Időszakos  szervizelését  Műszaki vizsgáztatást is. Minden ami autóval kapcsolatos.

Üdv:
Tamás

Arra kérlek, hogy ne reklámozd a szervizt, mert ez a fórum oldalain csak bizonyos feltételek mellett lehetséges, erről bővebbet az Etkai és moderátori Kódexben olvashatsz, valamint a www.toyotaclub.hu  weboldalon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.26 18:45:47
Bocsánat nem tudtam...

Üdv:
Tamás
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IceRocko - 2017.01.28 18:36:40
Sziasztok,
A következő problémára keresek választ.
2006os P2 pár napja P0011es hibával folyamatosan ég a Check Engine lámpa.
Kb. 4-5 éve kezdődött. De eddig csak 1-2évente jött elő, max egy napra, aztán magától kialudt és megint 1-2 évig semmi.
most viszont 5napja folyamatosan világít.
Azt tudom, hogy vezérműtengely holtpont jeladó hibát jelent.
De az érdekelne, hogy valakinek volt e már ilyen hibája és sikerült e megoldani?
Szervizben azt mondták, hogy az érzékelő lehet rossz, máshol, hogy megnyúlt a vez.lánc, többen pedig, hogy még nem találkoztak ilyen hibával.
Előre is köszönöm a választ.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.29 09:11:38

Mennyi kilométert futott a Prius?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IceRocko - 2017.01.29 09:51:28
Mennyi kilométert futott a Prius?

225e van benne, ennyit bírnia kéne a láncnak (Szerintem).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.29 11:07:11
A láncnak többet kellene bírnia! Persze ha időben volt cserélve és jó minőségű olaj volt benne.
Szerintem a vvt szeleppel lehet probléma de ezt elég nehéz így megállapítani.
Ki kellene vezérelni, hogy működik-e rendesen.

Üdv...
Jó hétvégét mindenkinek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IceRocko - 2017.01.29 17:19:14
Én is úgy vélem, hogy a láncnak többet kéne bírnia.
Az olaj 10e km-enként van cserélve, Mobil1 formula ESP 5w30-at kapott mindig.
Akkor további diagnosztikára lesz szükség.
Mit javasoltok hová vigyem alapos diagnosztikára, ahol valóban ki tudják deríteni a probléma forrását?
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.01.29 17:56:54
Én is úgy vélem, hogy a láncnak többet kéne bírnia.
Az olaj 10e km-enként van cserélve, Mobil1 formula ESP 5w30-at kapott mindig.
Akkor további diagnosztikára lesz szükség.
Mit javasoltok hová vigyem alapos diagnosztikára, ahol valóban ki tudják deríteni a probléma forrását?
Köszi

Subidubidu kolléga tud segíteni, keresd meg PÜ-ben.  Ha mégsem jutsz előre, akkor tudom, legalább két helyet, ahol megcsinálják, az egyik pl. a ToyoTeamGarage, lásd támogatói topicban.  Értenek hozzá, láttak már belülről is autót csak ajánlani tudom őket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IceRocko - 2017.01.30 09:46:36
Subidubidu kolléga tud segíteni, keresd meg PÜ-ben.  Ha mégsem jutsz előre, akkor tudom, legalább két helyet, ahol megcsinálják, az egyik pl. a ToyoTeamGarage, lásd támogatói topicban.  Értenek hozzá, láttak már belülről is autót csak ajánlani tudom őket.

Köszi, Szutit (TTG) Ismerem. Gondoltam rájuk is, csak még nem beszéltem vele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.01.30 18:42:50
Szeretnék egy hibát tapasztalatot megosztani veletek. Ugyanis ezek a vasak nem szeretnek elromlani,no de nekem mégis adódott valami hibaféle.
Kirándulni voltam tegnap, majd visszafelé már elég hangosan kerregett valami.
El is kapott az ideg rendesen, de szerencsére ma gyorsan orvosoltuk a hibát.
A hosszbordás szíj feszítőgörgőjében a csapágy megadta magát. Szerencsére a japcsik javíthatóra gyártották,ki lehet benne cserélni csak a csapágyat. így is történt 1500 Ft-ból megúsztam az egészet.

Üdv mindenkinek:
Tamás
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sompetike - 2017.02.03 18:45:16
Sziasztok!

A II. generációs priusomnál rendszeresen visszatérő hiba, hogy a kijelzője elsötétül és általában csak az aksisarú levétele után javul meg.
Egyébként ilyenkor is szinte minden működik (úgy emlékszem a tempomat sem megy ilyenkor)
Az akkumulátor új.

Valaki találkozott már ezzel, esetleg tudja azt hogy hol lehet a hiba ?

külföldi oldalakon láttam, hogy mások is találkoztak már ezzel a hibával, de konkrét megoldást nem találtam. legtöbb helyen a gyenge öreg akkumulátort jelölték meg hibaforrásnak, de kétlem hogy ez lenne.
Egyfelől, december elején vettem a mostani akkumulátort, másfelől, látom, hogy az aksiban a feszültség rendben van.

Na ez most nagyon új nekem,mert 4 éve van meg a prius,s még egyetlenegyszer sem fordult elő...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.04 21:09:09
Sziasztok.SOS. .kulfoldrol hoztam be sajat hasznalatra egy Priust amerikai model 2007  sajnos a nagy pakolaszasok kozepette valoszinuleg kidobhattam az iratai, marmint szervizfuzet,konyv.szerviz szamlak..stb,,(sajnos nem toyota szervizes volt mert akkor lekerheto lenne),,,nem volt tartoban..a keresem,a kovetkezo lenne .nem tudna valaki nekem szerezni legalabb  egy konyvet,es egy szervizfuzetet,,,mert ha evek mulva eladnam akkor ezek nelkul itt Mo n nem nagyon tudnam. Mindenkinek elore is koszonom.
Meg friss felhasznalo vagyok,eddig nagyon elvezetes a prius, bar gyengebb felszereltsegu az Amerikai modelem,mint itt visszaolvasva latom mindenkinek a hozzaszolasat. Megdobbenve latom, h a Priusnak ennyi hibaja lenne?Pedig en tobbedig Toyotama nyuvom no nem Priust....,Yaris,Corolla, Celika..de szinte csak az olaj es szuroket kellett scserelgetnem..illetve egyszer yaris hatso kerekcsapagy...pedig nagyon bizom benne...hogy jot fogtam ki..bar az egyik vezerlo a kormanyon nem reagal,..azt hiszem a belso keringtetes,ablak futes..valamint menetkozben amikor a fekvorendoron athajtok akkor egy kis nyiszogas hallatszik. Lehet valahol olyan szilent hang, vgy kezdodo toronycsapagy?...sokat szeretnek forumozni..mert meg biztosan lesz olyan hiba ezek szerint amire nem szamitok...Elore is koszi a hozzaszolasokat es a segito szandekot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.04 21:14:54
....es meg valami kerdes az amerikai model sokban ter el az europaitol? A kozepso kepernyojet fejegyseget lehet europara kicserelni,mivel Farenheimet mutat es merfold az oraja..csak a km a sebesseg meroje allithato;;;okositas? Koszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.02.05 07:27:17
....es meg valami kerdes az amerikai model sokban ter el az europaitol? A kozepso kepernyojet fejegyseget lehet europara kicserelni,mivel Farenheimet mutat es merfold az oraja..csak a km a sebesseg meroje allithato;;;okositas? Koszi

Gratulálok az autóhoz.  Nem kell riadozni nem olyan szervizigényes a vas.  Európai normásítás a Techstream program segítségével megoldható, biztos lesz olyan cartárs, aki tud segíteni.  Sajnos a szervizfüzetben nem tudok segíteni. A fejegység cseréje androidosra is megoldható, ha úgy szeretnéd.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.06 14:07:51
Ud.v ismet.
Olyat szeretnek kerdezni,h az utas oldali legzsakot.hogy lehet kikapcsolni...sargan vilagit..amikor be ul valaki az ulesben akkor kiiraja.h Airbag ON"es a piros gyerekuleses ikon villog, h "kosd be magad'"..valamint az akku toltottsegi szintjelzo mindenkinel neha le mehet ilyen alacsony szintre(lila), azutan feltoltodik egeszen zoldig is..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.02.06 20:51:06
Lilába nekem nem szokott lemenni magától (csak ha EV-ban felejtem, de EV neked nincs). Zöldbe ilyen hidegben felmegy, ha a fűtés miatt nem állítja le a motort.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.07 20:41:14
Koszi a valaszt...nekem sem megy le magatol..csak ha sokaiig ready-n marad es all egyhelyben es mennek a fogyasztok is...egyebkent mennyit birnak a hibrid akkuk altalaban_-?latta a youtubon,h szoktak karban tartani illetve ecetes szodabikarbonas koktellal a csatlakozokat szulfatlanitani...okos dolgok ja..es a utasoldali legzsak kapcsolo erre lehet...az oldalaban? a valtojaba milyen idokozonkent kell olajat cserelni, milyet es mennyit szoktatok beletenni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.02.07 21:06:09
ha sokaiig ready-n marad es all egyhelyben es mennek a fogyasztok is

Az normális.

Légzsákkapcsoló nincs.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.02.09 17:04:17
Koszi a valaszt...nekem sem megy le magatol..csak ha sokaiig ready-n marad es all egyhelyben es mennek a fogyasztok is...egyebkent mennyit birnak a hibrid akkuk altalaban_-?latta a youtubon,h szoktak karban tartani illetve ecetes szodabikarbonas koktellal a csatlakozokat szulfatlanitani...okos dolgok ja..es a utasoldali legzsak kapcsolo erre lehet...az oldalaban? a valtojaba milyen idokozonkent kell olajat cserelni, milyet es mennyit szoktatok beletenni?

Nagyjából 200W-ot fogyaszt a bekapcsolt hibrid rendszer akkor is ha amúgy nem használsz semmit. kb 1,1kWh-s az akku ebből kb. 500Wh-t használ a gyakorlatban azért hogy az akkutartósabb legyen, szóval igen, elég gyorsan le tudja magát meríteni álló helyzetben is. Ki kell kapcsolni ha nem használod. A hibrid akkuja nagyon tartós. Gyakorlatilag kiszolgálja az autó élettartamát. Még az első Priusokban is vígan működik. Persze lehet meghibásodás, de 28darab cellából 1-2 darabot kell kicserélni...szakember által, mert azon felül hogy veszélyes, balanszolni kell a cellákat, különben rövid úton megint tönkremegy a cserélt darab.

Hibrid akkut ne piszkáld karbantartásilag sem. 200V-os egyenáram. Jobb mint a villamosszék, mert az egyenáram nem megráz hanem rásülsz. Ráadásul szulfátlanítani sem kell hiszen ez nem ólom akku, így ha akarna sem tudna szulfátosodni. Ez egy zárt rendszerű NiMH akku, nem igényel semmi karbantartást, sőt kifejezetten kerülendő, mert csak elrontod, vagy meghalsz. Ez az ecetes szódabikarbóna meg simán marhaság. Ha kettőt összekevered akkor simán semlegesíti egymást látványos pezsgés közepette. Elektroműszerész vagyok, jármű szerelésben is van elég jó gyakorlatom, de soha nem hallottam ilyen marhaságokat. Savval (az ecet elég durva sav) kezelni egy csatlakozót  biztos módja az érintkezési hiba létrehozásának. Ólom akku esetében is drótkefés tisztítás a leghatékonyabb, illetve az összeszerelt csatlakozást lekenni vazelinnel, vagy erre kitalált akkuzsírral, hogy a víz/pára ne oxidálja utána.

Váltóban a 90ezres nagyszerviznél kell olajat cserélni.

A távirányítóban lévő kulcsot ha kiszeded azzal el tudod fordítani a jobb oldali nyitott ajtó által takart nyílást. Ezzel tudod ki/be kapcsolni az utas légzsákot....modjuk a 2-es amcsi Priusban nem tudom hogy van, de mivel a Corollában és a 3-as Priusban is így van gyanítom hogy így működik nálad is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.02.09 21:04:55
Üdv:  gondolom az akku karbantartásilag a réz oxidációra gondoltál, azt láttam pár videóban, hogy annyira el oxidálódót, hogy gondot okozott.

Egyébként, régebben néztem és bontott akkucella kb 8-10 ezer Ft az ebay on.

Szerintem ha ésszel nyúl hozzá az ember pl, szigetelt szerszámokkal, akkor nem kell félni a szereléstől, nem egy hatalmas mutatvány.
bár azért nem árt ha van egy pici jártassága az embernek benne.
Az akkumulátor balancolás, annyit tesz, hogy egyforma töltöttségi szintre kell hozni a cellákat.
Mivel 12V os akkumlátorokról van szó, teljesen jó hozzá egy IMAX 6 balance charger, ezt elsősorban RC boltokban lehet megvenni, az ára 14.e Ft.  De szinte mindent tud tölteni.
Arra figyelni kell hogy nehogy kínai másolatot vegyen az ember.

De annak hogy tönkremenjen az aksi, nagyon kicsi az esélye, szóval kár vele foglalkozni.

Nekem is USA modell van, én sem láttam rajta légzsák kapcsolót.
Én minden apró hibájával együtt nagyon szerettem. Nagy hibái eddig nem voltak, inkább pici apró idegesítő hibái vannak, ami a legtöbb esetben nem is zavarja az embert.
Mondok egy példát ami legjobban szokott zavarni: ha lemerül a kis akkumulátor (pl: a gyerek nem csukja be rendesen az ajtót) akkor ahhoz nagyon nehéz hozzáférni, főleg ha a csomagtartó tele van.
A másik amit nem szeretem benne, hogy a GPS- rendszer vezérlőt a vezető ülés alá tették, és igy nem lehet az ülésmagasságot állítani.
Igy engem nagyon zavar hogy a rohadt nagy tükör a fél várost kitakarja a szemem elől, pedig átlag körüli magasságom van 176cm.

Eddig (4 év alatt) csak a futómű alkatrészeire kellett költenem, de az minden autóban hamar szétmegy a jó magyar utaknak hála.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.10 01:53:46
Nagyon koszonom a valaszokat, igen megnyugtato es tanulsagos tapasztalatokat osztottatok meg. igen,igen... :clap:nem szulfasodas...megertettem"'.isten orizz"" ,h hozzanyuljak az akkukhoz..csak megemlitttem,erdeklodtem,es neztem tobb videot a youtubon,,,USA model annyiban merul ki,h nekem nincsenek akkora tukreim, sem gps, sem hatso,sem elso kodlampa,sem pillanatnyi fogyasztas merom(csak ra tankolasos modszerrel mertem a fogyasztasat,4,3 es 5,5l volt vegyesben),sem ules magassag allitasom...total fapadosnak tunik az elozo Toyotaimhoz kepest..,ellenben..bizonyitott 67 ezer mp-em .át allithatatlan mp szamlalo,sarga helyzetjelzok,,csendes megbizhato motor, gondolom  ott is volt ""fapados" model is a kinalatban etc, a radioja valamiert nem tudja az FM89,6 savot vagy 89,5 vagy 89,7 re tudod manualisan keresni(okossagot erre?)..egy hibas jobboldali kormanyatvezeto szalag amelyik a belsokeringtetest,illetve ablakfutest vezerli  kormanyrol ...apropo nem tudjatok milyen valo lehet bele, kb mennyibe kerulhet es hol lehet kapni? Van meg valami amit nem tudok a gephazteto nyitoja mellet van ket fekete meg nyomhato gomb..azok mik? Mar emlitetttetek a valtoolaj cserejet..akkor mar idoszeru lenne..azt hiszem a konyve ugy irja ,h 3,6 liter megy bele Ti miyen tipusu olajat hasznaltok bele,mennyiert  es  hol veszitek, A csereje konnyu mint a motor olaje,vagy kell meg valamifele szurot is cserelni?Koszonom a hozzam szolasaitokat illetve a megosztott tapasztalaitokat. Egyebkent en is elegge muszaki bealitotsagu vagyok..sok mindent en cserelek,csereltem ki az autoimon..termeszetesen elobb azert mindig kikerem egy specialista tanacsait,bonyolultnak latszo muveletek elott...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.02.10 10:07:49
Az amerikai rádiók csak a páratlan frekvenciákat ismerik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.02.10 10:56:25
Az amerikai rádiók csak a páratlan frekvenciákat ismerik.

Ezt nem tudom megerősíteni. Amíg kint éltem igen sűrűn hallgattam az AM 740 adót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.02.10 10:58:20
FM-re érvényes, amit írtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas59 - 2017.02.10 19:11:04
Mivel Auris hybrid, itt kérdezem, hogy automata autómosót használtok-e?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.02.10 20:19:06
Mivel Auris hybrid, itt kérdezem, hogy automata autómosót használtok-e?

Igen.  A vonszolósra gondolsz, gondolom.  Odamész a kezelő belegyez, aztán álljt int. Akkor megálssz, beteszed N-be és innentől kezdve semmi dolgod, amíg ki nem érsz a végén, amikor is D-be teszed és go.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas59 - 2017.02.10 21:09:29
Köszi, én is igy gondoltam, de jobb a tapasztaltakat megkérdezni. Amúgy angol nyelvû oldalakon inkább elbizonytalanítanak, hogy gyorsan lemerülhet az akksi, és nem indul...
Itt van a közelünkben egy kíméletes autómosó ahol talán nem karcolnak, viszont az alját is jól lemossák, ami ugye szintén fontos...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.02.11 08:09:14
Köszi, én is igy gondoltam, de jobb a tapasztaltakat megkérdezni. Amúgy angol nyelvû oldalakon inkább elbizonytalanítanak, hogy gyorsan lemerülhet az akksi, és nem indul...
Itt van a közelünkben egy kíméletes autómosó ahol talán nem karcolnak, viszont az alját is jól lemossák, ami ugye szintén fontos...
Akksi gyorsan lemerül.  Nem kicsit vicces.  Gondolj bele egy feltöltött akksipakk 2 kilométer EV módot tesz lehetővé.  Akkor 30 méter mosópálya lemeríti?

No persze a hypermillerek ha kétvonásos akksival mennek oda....   De azt is kibírja.  Egyszerűen hagyni kell, hogy a kocsi tegye a dolgát, nem kell erőltetni a villanyhajtást és ezt a merülős dolgot el lehet felejteni. És örülni kell annak, hogy nem 8 litert eszik százon.

Más oldalról megközelítve: az az öt perc, amit a mosóban töltesz  N fokozatban az összes fogyasztó működtetése mellett sem merítheti le az akksit.  De a mosóban ugye életszerű, hogy minden fogyasztót működtetsz.  Max. a rádió megy, meg a műszerfali kijelző.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2017.02.11 09:14:04

Arra gondol mikor gyujtassal rakod n-be nem readybol
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.02.11 09:20:30
Arra gondol mikor gyujtassal rakod n-be nem readybol
Értem.
Akkor hogyan áll be a mosóba?  Vagy gyorsan kikapcsolja, bekapcsolja?  Életszerűnek tűnik.  Amúgy meg, a kolléga majd leírja mire gondolt, vagy esetleg ott ál melletted??  :1eye:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2017.02.11 22:03:38
Értem.
Akkor hogyan áll be a mosóba?  Vagy gyorsan kikapcsolja, bekapcsolja?  Életszerűnek tűnik.  Amúgy meg, a kolléga majd leírja mire gondolt, vagy esetleg ott ál melletted??  :1eye:

Ezt az infot nem az itteni topictag irta hanem angol forumokon olvasta, nem figyelsz?
Az akksi nyilvan ugy merulhet ki, ha beallsz, majd leallitod a kocsit, vissza "gyujtas"ra es berakod N-be.
Bar ha epp 2 vonallal ersz oda, amugy a nagy akku is tulmerulhet, klimazva stb., de azert nagyon osszezavarni nem akarlak
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.02.11 22:06:48
Ezt az infot nem az itteni topictag irta hanem angol forumokon olvasta, nem figyelsz?
Az akksi nyilvan ugy merulhet ki, ha beallsz, majd leallitod a kocsit, vissza "gyujtas"ra es berakod N-be.
Bar ha epp 2 vonallal ersz oda, amugy a nagy akku is tulmerulhet, klimazva stb., de azert nagyon osszezavarni nem akarlak

Életszerűtlen, nem figyelsz?
Nem olvasol?
Csak beszólogatsz, mint általában?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vdanii - 2017.02.12 09:41:02
Életszerűtlen, nem figyelsz?
Nem olvasol?
Csak beszólogatsz, mint általában?

Semmi eletszerutlen nincs ebben, kotekedni most is te kezdtel.
Lepj tovabb
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.02.12 10:25:07
beallsz, majd leallitod a kocsit, vissza "gyujtas"ra es berakod N-be.
[/quote
Semmi eletszerutlen nincs ebben,
Mivel az általad leirtak, és az egyszerű N be rakás között nincs különbség, elég szőkének kell lennie annak aki ennyit gépészkedik.

Abban viszont igazad van, hogy a kézikönyv kifejezetten tiltja az N be rakást, mert az akku managment megszűnik, és szélsőséges esetben károsodhat az akkupack.
Kiindulva abból, hogy a hypermillerek HSD vel is vitorláznak N ben, ésszel használva a 30 m es mosási úton a károsodás elkerülhető.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.02.12 11:04:14
Ezt sikerült félreszerkesztenem. Talán így is kivehető melyik idézet, és melyek a saját szavaim. Elnézést. -(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.02.12 18:59:37
Udv. szeretnem megkerdezni,hogy barmilyen gps es radios fejegyseg beepitheto a prius 2 be?..pl...

http://www.ebay.de/itm/Navigation-2Din-HD-Car-Stereo-GPS-MP3-Player-Bluetooth-FM-Radio-iPod-TV-Camera/162235253865?_trksid=p2045573.c100033.m2042&_trkparms=aid%3D111001%26algo%3DREC.SEED%26ao%3D1%26asc%3D20131017132637%26meid%3Dffcdec61a6864b8c830846068ac68bc2%26pid%3D100033%26rk%3D5%26rkt%3D8%26mehot%3Dpp%26sd%3D282304911335
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2017.02.14 15:15:25
Az asszony P2-ese kekeckedik velünk.
- Nem működik a BE ablak automata üzemmódban.
- Ajtónyitásnál véletlenszerű gyakorisággal csak a BE ajtót nyitja.

Nem tudom összefügg-e a kettő.

Van, hogy nem indul be a rendszer elsőre a fék+Power gombra. De ennek oka lehet a FACE márkájú 4 pólusú féklámpa kapcsoló, mert tempomatosításkor az lett betéve.

Van valakinek sejtése mi lehet az első két hiba oka?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2017.02.14 15:29:47

A BE ajtónál megnézném a kábelátvetést. lehet abban tört meg egy vezeték, vagy kopott ki szigetelés a sok nyitás-csukás közepette
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2017.02.19 21:35:58
A BE ajtónál megnézném a kábelátvetést. lehet abban tört meg egy vezeték, vagy kopott ki szigetelés a sok nyitás-csukás közepette
És azt hogy tudom megnézni? Ahhoz gondolom szét kellene bombázni a kárpitot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2017.02.19 21:57:05
És azt hogy tudom megnézni? Ahhoz gondolom szét kellene bombázni a kárpitot.

Azt az általában gégecsőre emlékeztető vackot valamelyik végén csak el lehet húzni a lemeztől...
https://www.google.hu/search?q=ajt%C3%B3%C3%A1tvezet%C5%91&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwj9vru4hZ3SAhXIHpoKHU5fCEgQsAQIHw&biw=1438&bih=685

Ha az abban fútó vezetékszakasz rendben akkor jöhet az ajtókárpit bontása :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: A Laci - 2017.02.26 11:51:50
Sziasztok. Olvasgattam erről a Torque programról,de úgy látom,hogy csak Androidra elérhető.Esetleg tudnátok ajánlani hasonló tudással rendelkező programot IOS-re is? Illetve lenne még egy kérdésem. A techstream-hez milyen kábelt/kábeleket érdemes beszerezni?Valahol talán olvastam itt a fórumban,de most az istenért sem találom meg.
Köszönettel,Laci
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.02.27 09:43:28
Úgy hallom, kilukadt a kipufogóm. Milyen óvintézkedések szükségesek hegesztés esetén?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subidubi76 - 2017.03.02 20:27:31
A legjobb ha nem heggesztessz a kocsin hanem előbb leszereled. Ha ez nem megoldható akkor a hibrid akkut le kell választani a 12 voltosra rátenni egy túltesz védőt ennek hiányában ez utóbbit is leválasztani.
Üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.03.02 21:28:35
Úgy hallom, kilukadt a kipufogóm. Milyen óvintézkedések szükségesek hegesztés esetén?
semmi,csak a kipufit szereld le!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.03.03 08:10:30
Végül is a leszerelős megoldás lett.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.03.03 08:27:16
Végül is a leszerelős megoldás lett.
eszesebb létre vall!!!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.03.03 08:29:30
Sziasztok. Olvasgattam erről a Torque programról,de úgy látom,hogy csak Androidra elérhető.Esetleg tudnátok ajánlani hasonló tudással rendelkező programot IOS-re is? Illetve lenne még egy kérdésem. A techstream-hez milyen kábelt/kábeleket érdemes beszerezni?Valahol talán olvastam itt a fórumban,de most az istenért sem találom meg.
Köszönettel,Laci
iOS-ben nem tudok neked segíteni de a Techstream-hez MiniVCI kábelt keress az ebay-en vagy az alin. 5kHUF körül vannak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: A Laci - 2017.03.06 17:59:05
iOS-ben nem tudok neked segíteni de a Techstream-hez MiniVCI kábelt keress az ebay-en vagy az alin. 5kHUF körül vannak.

Köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.03.08 18:19:39

Köszönöm a segítséget.

Na, azokat ne vedd meg, mert nem biztos, hogy működni fog.  Mongoose kábelt keress, 20E HUF környékén.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2017.03.08 20:12:39
Két tök egyforma P2 esem közül az egyiknek sokkal könnyebben jár a kormánya.
Mi miatt lehet ez, ha elektromos szervós?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.03.09 14:53:29
Na, azokat ne vedd meg, mert nem biztos, hogy működni fog.  Mongoose kábelt keress, 20E HUF környékén.
Nekem tökéletesen működik az 5ezres kábel. Úgy hallottam, hogy rajtam kívül még nagyon sok embernek is. Egyedül eddig Kowee-ról tudom, hogy neki csak azzal volt hajlandó valamit megcsinálni, vagy volt más tapasztalat is?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: A Laci - 2017.03.10 18:37:34
Nekem tökéletesen működik az 5ezres kábel. Úgy hallottam, hogy rajtam kívül még nagyon sok embernek is. Egyedül eddig Kowee-ról tudom, hogy neki csak azzal volt hajlandó valamit megcsinálni, vagy volt más tapasztalat is?

Köszi mindenkinek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2017.03.14 06:21:05
Tapasztalatnak írom.
 Egy ideig azt csinálta a P2, hogy ajtónyitásnál, csak a vezetőoldali nyílt, a többi nem. És volt, hogy csak másodjára indult a hibrid rendszer.
A 12V-os akksi cseréje megoldotta.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabor8992012 - 2017.03.15 08:55:11
Sziasztok!
Toyota Prius motor probléma...
Beindítod a kocsit és ugy érzed mindjárt szétesik a motor. Iszonyatos hangok fémes csapágy szóval van minden. Majd egyszer csak megszűnik...HMMM.
Gyertya csere EGR tisztítás EGR hűtő cserélve. Minden pöpec indításnál gyönyörűen jár......pár napig. És most megint elkezdte.....
Mi lehet a baj? Injektor??? Mindegyik Priusnál jelentkezik ez a hiba előbb utóbb.... :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.03.15 10:05:38
Mindegyik Priusnál jelentkezik ez a hiba előbb utóbb....
A nagyszámok törvénye alapján 3-3,5 millió kilóméternél már elég nagy valószínűséggel előfordulhat. Vannak PII taxik több mint 2M km- rel és még futnak.
Olajszűrőd, olajod, olajpumpád rendben van?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabor8992012 - 2017.03.15 10:34:58
Hát persze.Ebbe 275000 van a fiaméba 310000. Az övé is elkezdte csinálni de már elég rég nem jött elő...
Ugye arról van szó, hogy mikor beindítod a motort egyenetlenül kezd járni. Ezáltal el kezdi rázni a motort és a rezgéscsillapító ami a motor és a váltó közt van ( úgy néz ki mint egy kettős-tömegű lendkerék) el kezd rendellenesen rázkódni. Ez adja azt az iszonyú hangot.....ez lehet EGR, injektor, gyertya, stb.....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: lp - 2017.03.15 19:49:17
Sziasztok!
Toyota Prius motor probléma...
Beindítod a kocsit és ugy érzed mindjárt szétesik a motor. Iszonyatos hangok fémes csapágy szóval van minden. Majd egyszer csak megszűnik...HMMM.
Gyertya csere EGR tisztítás EGR hűtő cserélve. Minden pöpec indításnál gyönyörűen jár......pár napig. És most megint elkezdte.....
Mi lehet a baj? Injektor??? Mindegyik Priusnál jelentkezik ez a hiba előbb utóbb.... :helpsmilie:
Nekem mind két Priusom csinált egyszer-egyszer ilyet. Azóta se többet. Kop-kop-kop.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.03.15 20:01:19
Hát persze.Ebbe 275000 van a fiaméba 310000. Az övé is elkezdte csinálni de már elég rég nem jött elő...
Ugye arról van szó, hogy mikor beindítod a motort egyenetlenül kezd járni. Ezáltal el kezdi rázni a motort és a rezgéscsillapító ami a motor és a váltó közt van ( úgy néz ki mint egy kettős-tömegű lendkerék) el kezd rendellenesen rázkódni. Ez adja azt az iszonyú hangot.....ez lehet EGR, injektor, gyertya, stb.....

Ennek a traktorhangnak semmi más az oka, mint az, hogy bizonyos időjárási körülmények miatt a műanyag szívőcsőbe lecsapódik a pára és az extrém párás levegőt hörböli be indításkor a motor, amit azért annyira nem szeret induláskor.  Aztán kiköhögi és onnantól már kisimul a motor járása.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.03.15 20:12:42
Iszonyatos hangok fémes csapágy szóval van
Valószínűleg nem ugyanazt értjük fémes csapágyhangon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabor8992012 - 2017.03.15 22:55:27
Lehet nem azt értjük, de hidd el olyan a hangja..Bár lehet tévedek. Egy kicsit értek az autókhoz talán. Ugy 33 éve taxizom volt egy pár vasam meg bele tettem egy pár kilómétert egy-két autóba. A mostani epicámban 680 van mármint ezer és hibátlan...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabor8992012 - 2017.03.15 23:02:06
Kedves Trotter66...
Ennek nagyon nincs szép hangja és kizártnak tartom, hogy egy egyszerű páralecsapódás okozná a szívósorban.... Ha pedig így van ahogy írod akkor az egy komoly konstrukciós hiba lenne és a másik 140 kollégám is folyamatosan panaszkodna ezekre a tünetekre.....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: SMiki - 2017.03.18 21:01:21
Üdv.2016 novemberben sikerült venni egy prius hármat..az lenne a kérdésem,hogy van-e meg oldás az utastér zörgésre?Az gondolom,hogy ezt más is tapasztalta!?Ha valaki tudna segíteni annak hálás lennék!!!Simon Miki
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.03.19 18:47:55
Sziasztok!
Toyota Prius motor probléma...
Beindítod a kocsit és ugy érzed mindjárt szétesik a motor. Iszonyatos hangok fémes csapágy szóval van minden. Majd egyszer csak megszűnik...HMMM.
Gyertya csere EGR tisztítás EGR hűtő cserélve. Minden pöpec indításnál gyönyörűen jár......pár napig. És most megint elkezdte.....
Mi lehet a baj? Injektor??? Mindegyik Priusnál jelentkezik ez a hiba előbb utóbb.... :helpsmilie:

Szerintem víz került a karburátorba :)
De sokkal valószínűbb, hogy gyújtótrafó hiba az egyik hengeren.
Gyorsan hozzáteszem Priussal nincs szerelési tapasztalatom.
ODB nem ír gyújtás kihagyást?

Esetleg valamelyik benzin keveréket befolyásoló szenzor hibásodott meg, de azt a szagán is éreznéd.
Ez is ellenőrizhető ODB-vel. Lambda szondák, hőmérők, légtömegmérők adatai érdekesek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.03.19 18:59:01
Kedves Trotter66...
Ennek nagyon nincs szép hangja és kizártnak tartom, hogy egy egyszerű páralecsapódás okozná a szívósorban.... Ha pedig így van ahogy írod akkor az egy komoly konstrukciós hiba lenne és a másik 140 kollégám is folyamatosan panaszkodna ezekre a tünetekre.....

Valamiért nem indul egy henger.
Annak ilyen a hangja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.03.19 19:05:08
Üdv.2016 novemberben sikerült venni egy prius hármat..az lenne a kérdésem,hogy van-e meg oldás az utastér zörgésre?Az gondolom,hogy ezt más is tapasztalta!?Ha valaki tudna segíteni annak hálás lennék!!!Simon Miki

Nekem nem zörög...vagy lehet hogy csak simán zajosabb volt az előző kocsim :)
Patentok szeretnek eltörni, vegyél egy nagy marékkal, és kezd el keresni hol nincs benne.

Amúgy a műszerfal alatti burkolatok elég gagyin vannak felrakva. Azokról el tudom képzelni hogy zörögjenek, de nekem még rajta van valami hangszigetelő vatta, ami könnyen le tud jönni, lehet neked azok hiányoznak. Veszel hangszigetelő filcet, és ollóval vágsz magadnak másikat.
https://autobeard.hu/Hangszigetelo-lap-preselt-textil-150x100x16-cm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.03.19 19:07:25
Kedves Trotter66...
Ennek nagyon nincs szép hangja és kizártnak tartom, hogy egy egyszerű páralecsapódás okozná a szívósorban.... Ha pedig így van ahogy írod akkor az egy komoly konstrukciós hiba lenne és a másik 140 kollégám is folyamatosan panaszkodna ezekre a tünetekre.....

Kedves Gábor!

Lehet, hogy kizártnak tartod, de ez a megoldás. Egyrészt tapasztalat, másrészt az őszi időszakban többen is körbeírták a jelenséget.  Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő.
Ugyan én nem taxizom, de bőven van tapasztalatom a Priusok lelkivilágával kapcsolatban. Leírásodból arra következtetek, hogy Citytaxis vagy.  Ha nekem nem hiszel, akkor keresd Fazekas Attila kollégádat. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.03.19 19:19:30
Nem lehet hogy valamelyik elektromos kötés v. csatlakozás nem szereti a párát?
Nem zárom ki hogy igazad van, de nekem elég jól bírják a szívótorokba jutó kis mennyiségű vizet a gépeim.
A gyújtásba jutó nedvességet viszont nem kedveli egyik sem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.03.19 19:22:55
Mondjuk valamelyik nap csinált ilyet nekem is, de csak egy két főtengely fordulatnyi ideig, ezért nem is foglalkoztam vele, csak feltűnt hogy simábban szokott indulni. Azóta sem volt ilyen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.03.20 19:15:33
Nem lehet hogy valamelyik elektromos kötés v. csatlakozás nem szereti a párát?
Nem zárom ki hogy igazad van, de nekem elég jól bírják a szívótorokba jutó kis mennyiségű vizet a gépeim.
A gyújtásba jutó nedvességet viszont nem kedveli egyik sem.

Jajj, már no.  Nem találgattam, sokszoros tapasztalat, na.  Gondolod, hogy vakon leírtam volna?    Persze nem kell elhinni, hidd el, nekem úgy is jó... :)

Egyszerű fizika.  Ha fém lenne a szívótorok (pl. 1ZZ motorok), akkor ez nem lenne, de a műanyag szívótorok időnként előadja a cartárs által körbeírt hibát. Nem mindig, nem rendszeresen, de időnként előfordul.  Tavasszal, ősszel, amikor hirtelen párás hűvösre vált az idő és jellemzően a kint altatott autóknál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2017.03.20 22:09:35
Kedves Gábor!

Lehet, hogy kizártnak tartod, de ez a megoldás. Egyrészt tapasztalat, másrészt az őszi időszakban többen is körbeírták a jelenséget.  Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő.
Ugyan én nem taxizom, de bőven van tapasztalatom a Priusok lelkivilágával kapcsolatban. Leírásodból arra következtetek, hogy Citytaxis vagy.  Ha nekem nem hiszel, akkor keresd Fazekas Attila kollégádat. :)

+1
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabo72 - 2017.03.23 08:24:28
Hello!A Priusomnál megjelent az autóikon benne egy fekvő kulccsal.Ez milyen hibákra utalhat?kösz :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.03.23 12:44:43
Ha ki van kapcsolva az autó és villog, a gyári immobilizer működését jelzi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.03.23 14:55:30
Priusomnál megjelent az autóikon benne egy fekvő kulccsal.Ez milyen hibákra utalhat?
Gyengül az elem a kulcsban. Figyelmeztet arra, hogy lassan cserélni kell. Nálam még jópár hónap volt mire lemerült. Intenzívebben, és vagy a kp zár távirányítójaként használva valószínűleg kevésbé bírja. Érdemes bele minőségi elemet rakni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gabo72 - 2017.03.23 19:13:47
Köszönöm!Az elemet már cseréltem.Leállitom az autót ,bezárom és utána villog ez a lámpa akár egész nap.Ez igy rendben lévő?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.03.23 20:25:06
Amennyiben szabályos periódussal villog akkor rendben van. A szabálytalan villogás vagy az állandóan  világító lámpa a hiba.
COV ban jártam úgy, hogy a gyenge elem miatt igazgatni kellett a kulcsot a foglalatában.
Elvileg a Prius 1 sípolással figyelmeztet a merülésre.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.04.02 19:52:01
Tisztelt Márkatársak!

December óta van Prius 3-asom. Mai nap reggel a garázsból kiállva a motor beindulásakor a motor és az utána következtő egység között egy fémes hangot hallok, ami arra emlékeztet, mintha pl. a váltóban széthullott volna egy csapágy.

Valaki tudna mondani erre ötletet?

Tisztelettel, Takács Imre
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.04.03 05:41:15
Tisztelt Márkatársak!

December óta van Prius 3-asom. Mai nap reggel a garázsból kiállva a motor beindulásakor a motor és az utána következtő egység között egy fémes hangot hallok, ami arra emlékeztet, mintha pl. a váltóban széthullott volna egy csapágy.

Valaki tudna mondani erre ötletet?

Tisztelettel, Takács Imre

1-2 másodperces időtartam után elhalkul?  Ha igen, akkor a szívótorokban párásodás lép fel és ez az oka.  Ha folyamatosn hallható, akkor a bolygóműben lévő hajtóműolaj szintjét és minőségét kellene ellenőrizni.  Volt benne hajtóműolajcsere?   Mennyi kilométer van a kocsiban? Lehetne egy hangfelvételt csinálni a jelenségről, elég kevés az infó....    Továbbá javasolok egy műszeres kiolvasását, hátha van hibakód, abból aztán többet meg lehet tudni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.04.03 08:08:25
Tisztelt Trotter 66!
Az autóban szervizkönyv és óra szerint 201000-km van.
Vásárlás után cseréltem váltó olajat.Mannol típus specifikus,amit itt is ajánlottak.3,4liter ment bele.akkor márt jött ki a beöntőn.Most,hogy írtad a szint ellenőrzést ismét bele tudtam önteni  decit.Láss csodát elmúlt a kerregő hang.
egész éjjel rosszul aludtam a hiba miatt.Betöltő nyílás,leeresztő,féltengely kihajtások mind por szárazak.Nagyon szépen köszönöm az ötletet.
További szép napot.
                                       
Takács Imre

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.04.03 08:12:38
lemaradt a mennyiség:3 deci
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.04.03 08:36:43
Az autót emelővel picit megdöntve, nekem belement mind a négy liter.
Nem hiszem, hogy bajt okozna plusz 3 deci, meg különben is mit kezdtem volna a maradékkal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.04 11:00:18
Sziasztok,

csak egy gyors kérdés: k. 1 hónapja vásároltam egy Prus 2-est. Volt Budán a Sakurában, átvizsgáláson. Mondták, hoyg az indítóakku nem egészen kompatibilis, kicsit magasabb és emiatt a saruk oxidálódtak(?) plusz alatt ebben az üregben volt egy kis víz (beázás). Nem javasoltak semmit, gondolom az, hogy az indítóakku nem gyári nagyságú, sok vizet nem zavar, ellenben az, hogy van alatta víz, az gondolom azért nem normális. Hol szokott a beázás megjelenni?

A válaszokat előre is köszönöm!

üdv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2017.04.04 11:06:33

Szerintem keress és találsz! Volt már szó a beázásról, nem egyedi a problémád.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2017.04.04 23:05:29
Sziasztok,

csak egy gyors kérdés: k. 1 hónapja vásároltam egy Prus 2-est. Volt Budán a Sakurában, átvizsgáláson. Mondták, hoyg az indítóakku nem egészen kompatibilis, kicsit magasabb és emiatt a saruk oxidálódtak(?) plusz alatt ebben az üregben volt egy kis víz (beázás). Nem javasoltak semmit, gondolom az, hogy az indítóakku nem gyári nagyságú, sok vizet nem zavar, ellenben az, hogy van alatta víz, az gondolom azért nem normális. Hol szokott a beázás megjelenni?

A válaszokat előre is köszönöm!

üdv.

https://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/tipp_toyota_priushoz_igy_orvosold_a_csomagter_beazasat-14078
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.05 09:28:30
https://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/tipp_toyota_priushoz_igy_orvosold_a_csomagter_beazasat-14078

nagyon köszönöm a segítséget!
Már érdeklődtem itt a fórumon a beázás kapcsán mielőtt megvettem volna az autót. Tudtam, hogy bal oldalon van ilyen, a trükköt is ismerem. Csak nekem ott nincs ilyen gond, a másik oldalon van, ezért is kérdeztem (természetesen utánanéztem itt a fórumon is), de mondom még egyszer, nekem az inditóakksi alatt van a víz. Vagy lehet, hogy a mindkét oldalon lehet beázás (én idáig csak a bal oldalról olvastam).
Lehet átfolyik egyik oldalról a másikra?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bagor - 2017.04.05 11:23:56
Sziasztok! Van-e valakinek hosszú távú ill. szerviztapasztalata P2 olajfogyás esetén? 270e van benne, 15 ezrenként megy ugye cserére, 5w30at tesznek bele a márkaszervizben. 2 periódussal ezelőtt még alig volt valami fogyás, az eggyel ezelőttinél már belement több mint 1,5 liter (ami talán elfogadható lenne), most viszont gyakorlatilag 3 liternél tartok ami már kezd kicsit aggasztó lenni.

A másik - totalcaron ajánlott Prius-guruval van valakinek személyes tapasztalata? Próbáltam rákeresni, de olvastam fura dolgokat is...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.04.05 12:01:41

Nekem 10ekm alatt eszi meg a 4 literesből a maradékot úgy, hogy minimumon viszem olajcserére, ez nem tudom konkrétan hány liter. Castrolból többet evett, eneosból kevesebbet. P2 220ekm

A másik kérdésedre válaszolva, nekem nagyon rossz tapasztalatom volt vele. Gyakorlatilag átvert, egy szélhámos. (azthiszem a nevemre kattintva vissza tudod nézni a hozzászólásaimat, régebben leírtam a sztorit) És nem vagyok ezzel egyedül. Volt akinek durván tekert autót adott el volt akit jó kis extraprofittal szervizelt. Egy nagydumás szélhámos, a totalcar mégis tolja mintha fizetne nekik...  :2guns:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.04.05 19:09:21

A másik - totalcaron ajánlott Prius-guruval van valakinek személyes tapasztalata? Próbáltam rákeresni, de olvastam fura dolgokat is...

Akkor már tudsz dönteni. Amennyiben az olajfogyasztásra keresel megoldást a ToyoTeamGarage munkájában megbízhatsz.  Ha esetleg más kell, van mindenre megoldás, csak írd le, hogy konkrétan mi kellene, akár jöhet PÜ-ben is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bagor - 2017.04.05 23:00:46
Mondjuk ha valakinek már volt ilyen jelentősebb olajfogyasztása, és orvosolva lett, akkor érdekelne, hogy mi okozta.
Mert azt külföldi fórumokon is olvasom, hogy sokaknál előjön, de arra vonatkozóan még nem találtam információt, hogy mi volt a baj.   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.04.06 00:52:02
Udvozollek benneteket
Kerdesem a kovetkezo szertnem ceserelni a gyari radiot egy jbl e masik ugyan olyanra..kell e valamifele kod a radiohoz es ha kell es nincs honnan tudom megnezni vagy lekerdezni? Valaszokat koszonom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.10 22:41:59
Sziasztok,

csak érdeklődöm: sarga motorhiba jelzés, a motor nem áll le, de EV modot aktivalva igen, utana deaktivalva, megint csak nem all le. Anno kitoroltek ezt a hibakodot, jó volt kb 1 honapig. A kereskedo a szavatossag keretein belul javittatja, de ugye o donti el h mi a koltseghatekony, igy csak a Prius-szervizben vihetem.
Mi a hiba forrasa?

Udv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.04.10 23:49:21
Mi a hiba forrása?
Az autó.
A sárga motor hiba jelzés, valamint az, hogy hibakód törlés - nem meglepően - nem javította meg a gépjárművet kevés információ a pontos diagnosztikához. Jó lenne tudni milyen hibakódot tárolt.
Lehet hogy korrodál csatlakozó miatt nagyobb egyes cellák feszültsége között az eltérés mint a megengedett.
Amennyiben a Prius szervizbe kerül az autó, akkor utána vidd el hozzáértő szerelőhöz, hogy még idejében kiderüljön, ha vmi turpisságot csinált.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.04.11 07:49:12
A pillangószelep környékének tisztításával érdemes kezdeni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.11 08:56:58
vmi alkatrészcserével tudják megoldani majd, már kérdeztem h mi a hibakód, de válasz még nem jött.
Köszi, megnézetem majd máshol is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.04.11 11:40:44
vmi alkatrészcserével tudják megoldani majd, már kérdeztem h mi a hibakód, de válasz még nem jött.
Köszi, megnézetem majd máshol is!
P0505 lesz az ha jól emlékszem. kb. egy hónapja takarítgattam ki én is ugyanezen okból a pillangót. Házilag sem egy nagy művészet megcsinálni, ha van némi indíttatásod a dologhoz.
A TC által orrba szájba promózott nagy-nagy gurut meg messziről elkerülöd ha rám hallgatsz...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.11 12:22:52
P0505 lesz az ha jól emlékszem. kb. egy hónapja takarítgattam ki én is ugyanezen okból a pillangót. Házilag sem egy nagy művészet megcsinálni, ha van némi indíttatásod a dologhoz.
A TC által orrba szájba promózott nagy-nagy gurut meg messziről elkerülöd ha rám hallgatsz...

Koszi, feljegyzem a kodot, aztan megnezem amikor kiolvassa.
Nincs mas lehetosegm, mint hozza fordulni, mivel szavatosag tekinteteben az elado oda viszi, ahova akarja. Majd atnezetm utana massal :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Retep 79 - 2017.04.13 20:38:04
Sziasztok!
Még új regisztráló vagyok itt a fórumon, de már közel négy éve egy p2 tulajdonosa. Párszor már voltam itt vendégként és utólag is köszönöm a sok hasznos infót!
Amiért most írok, nekem is hasonló problémám volt. Check engine lámpa világított és az autó nem állította le a benzinmotort. A hiba ki lett olvasva: alapjárati motor hiba (sajna a kódját nem tudom) A hiba ki lett törölve, de később többször jelentkezett. A fojtószelep motorjának burkolatán a szerelőm észrevett egy repedést, amin a nedvesség bejuthatott és tönkretette. Maradt a csere. Csak egyben, szeleppel együtt árulják, mindkét nagy alkatrészes áruháznál 460 ezer az új ára. Maradt az ebay. 120 Eur. Beszerelés után minden rendben lett. Remélem tudtam segíteni
Üdv.
Peti

Udv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Retep 79 - 2017.04.13 20:40:24
Bocsánat, véletlenül az idézetbe írtam a hsz-t
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.14 06:30:47
Bocsánat, véletlenül az idézetbe írtam a hsz-t

Szia, köszönöm a hozzászólást.
Időpontom szervizre csak kesobb van, azota annyi valtozas, hogy egett a motorhiba-jelzo, de leallt a benzinmotor, tegnap meg piros haromszog, benne felkialltojellel, de a motor leallitasa es inditasa utan minden eltunt...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Retep 79 - 2017.04.14 08:39:47

Szia, köszönöm a hozzászólást.
Időpontom szervizre csak kesobb van, azota annyi valtozas, hogy egett a motorhiba-jelzo, de leallt a benzinmotor, tegnap meg piros haromszog, benne felkialltojellel, de a motor leallitasa es inditasa utan minden eltunt...

Szia!
A motorhiba nekem is pár nap után eltűnt (száraz időben). Amikor eljött, hallani lehetett, hogy megemelkedett az alapjárat. A piros háromszöges hiba nálam kimaradt. Azt utoljára akkor láttam, mikor még a csodálatos pajzs benne volt az autóban, de akkor szinte hetente 2x.
Még a helyedben ellenőrizném a három kábel csatlakozót a fojtószelepen, ott is lehet kontakt hiba. Az egész cucc a légszűrőház alatt lakik, le sem kell szedned a légszűrőt, a jobb oldala alatt van az állítómotor. Az én esetemben valamelyik stekker kontakt hibájának indult a dolog, amíg meg nem lett a repedés..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.04.16 12:22:06
Szia,

ugye nekem eloszor az auto atvetelekor gyulladt ki, aznap vissza is mentem, mondtakmis h cserelni kell vmit, de mivel kiutottek, es utana jo lett, igy nem foglalkoztam vele (az auto allt azert, mert nem nagyon volt erdeklodo ra).
Az h szaraz e vagy nedves az ido, az sztem esetemben nem szamitott.
A piros haromszog nalam is szereleskor jott elo (plusz radio beepites)
Felirom amiket mondtal, koszi, es mondom a szerviznek majd!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.04.20 20:26:28
Sziasztok!

SOS segítségre lenne szűkségem.
Létezik olyan hogy egy 2004 es USA priusba olyan féltengelycsukló van, amit sehol nem lehet kapni ?

Az autószerelőm szerint:
Külső fogszám: 26
Belső fogszám: 32
ABS: 48

Állítólag egy toyota szalonba talált ilyet valami 130.e Ft ért, ami brutál drága ahoz képest, hogy átlagosan 20-30.e ft között adják ezeket.
A srác biztos ne azért mondja mert át akarna verni, évek óta ő szereli az autóimat, amit lehet beszerzési áron számol. (legalábbis a bolti és a nagyker ár között)

Mondjuk én is találtam többféle fogszámút, amik elvileg priusba valók, de ilyet nem találok sehol, pedig amerikai oldalakon is néztem.
valakinek van valami ötlete ?
Esetleg a toyotának valami oldala ahol lehet ilyeneket keresni ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tshuhash - 2017.04.20 22:08:23

Felmesz a toyodiy.com weboldalra, es ott az alvazszamot megadva latni fogod az osszes robbantott abrat, cikkszammal egyutt. Azt pedig beirod az amayama-n vagy ebay-en, es meg is lesznek az arak. Esetleg az otthoni Toyota szervizeket is meg tudod kerdezni cikkszam alapjan, hatha tudnak segiteni. Ha esetleg nem boldogulnal, irj egy PU-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.04.21 07:08:23
Felmesz a toyodiy.com weboldalra, es ott az alvazszamot megadva latni fogod az osszes robbantott abrat, cikkszammal egyutt. Azt pedig beirod az amayama-n vagy ebay-en, es meg is lesznek az arak. Esetleg az otthoni Toyota szervizeket is meg tudod kerdezni cikkszam alapjan, hatha tudnak segiteni. Ha esetleg nem boldogulnal, irj egy PU-t.

Szia !

Köszi, megnéztem, ez szerint is olyannak kell benne lennie amit eddig is sejtettem.
Most vagy az lehet hogy a srác elnézet valamit, vagy az hogy valaki még az USA ban, beleerőltetett valami más típushoz valót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.05.02 14:50:07
Sziasztok,

csak érdeklődöm: sarga motorhiba jelzés, a motor nem áll le, de EV modot aktivalva igen, utana deaktivalva, megint csak nem all le. Anno kitoroltek ezt a hibakodot, jó volt kb 1 honapig. A kereskedo a szavatossag keretein belul javittatja, de ugye o donti el h mi a koltseghatekony, igy csak a Prius-szervizben vihetem.
Mi a hiba forrasa?

Udv.

a hiba elvileg orvosolva: akkusaru (oxidálódott, rozsdás volt?), emiatt volt többször hibaüzenet és nem állt le a motor. Még figyelem pár napig, de ez sztem megoldja majd.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: magashazi - 2017.05.03 09:03:57
Beírom ide is, hátha valaki találkozott ilyen problémával Prius-nál:

Sziasztok!

Egy hibrid Auris Touring Sports autóm van ami 2016-os, újonnan vettem itthon márkakereskedésből. Ez az első Toyotám. Felmerülnek kérdések, aki esetleg tudna segíteni nagyon megköszönném:

 - Az autó azt csinálja, hogy bizonytalan időközönként (ez jelenthet kb. 5-6-7-8) indításonként egyszerűen magától lenullázza az átlag fogyasztást és a trim A, B napi kilométerszámlálókat. Olyan mintha az indítás pillanatában időnként nem kapna 12V-ot, de a rádió és egyéb beállításokon nem látszik ez. Tapasztalt már ilyesmit esetleg valaki?

 - Vettem az autóra üléshuzatot, de a hátsó ülést (ami alatt az akkumulátorok vannak) nem nagyon sikerült felhajtani, hogy a huzatot szépen fel tudjam tenni. Van ennek valamilyen technikája? A kezelési leírásban nem találtam semmi erre vonatkozó részt.

- Azt sem láttam sehol, hogy vannak-e esetleg az autóban izzó kiégésre figyelmeztető visszajelzések, esetleg ablakmosó kifogyásra figyelmeztető jelzés?

- Mit jelentenek a grafikus fogyasztás kijelzőn a kis oszlopokon az "L" "E" "C" betű megjelölések? Erre sem találtam semmi infot.

köszönöm a segítségeteket!
üdv.
Gábor
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kcswolf - 2017.05.03 09:26:22
Sziasztok

2 hete vettem egy Prius 2-est, és nagyon tetszik. Reggel indításkor láttam egy kis kék füstöt a kipufogón, de kb. 10 másodperc múlva meg is szűnt. Kell izgulnom?
P420-as kódot ír ki, már többször ki ütöttem, és vissza jön. A szervizes azt mondja, hogy katalizátor csere, másképp nem lehet, mert elég húzós az ára?
Mennyi a normál fogyasztása autópályán? Nekem 130-nál 6-7 között ingadozott, ez jó, vagy a katalizátor miatt sok?

A vezető oldali ablaküveg teljesen össze-vissza van karcolva (szégyellje magát az előző olasz tulajdonos), érdemes esetleg políroztatni, vagy csere?

Szeretném úgy rendbe hozatni, hogy jó sokáig kiszolgáljon, mert nagyon tetszik, ez az első olyan autóm, amibe alig várom, hogy bele üljek, és vezethessem, pedig már túl vagyok vagy 1 millió balesetmentes kilométeren, és volt már jópár autóm is.

Köszönöm a válaszokat.

Üdv. Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.05.03 09:52:41
hátsó ülést (ami alatt az akkumulátorok vannak) nem nagyon sikerült felhajtani, hogy a huzatot szépen fel tudjam tenni. Van ennek valamilyen technikája?
A hátsó ülőlapot határozott mozdulattal felfele kell megemelni. Elég masszív bepattintós rögzítése van.

Polírozásnál megváltozik a fénytörés, és valószínűleg minimális mértékben a fényszűrés is. Egy próbát megér, főleg ha nem a tükör és a szem között van a kis felületi karc.

Kiégett izzóra a nem világító lámpa figyelmeztet, kiürült ablakmosó tartályra pedig a nem spriccelő folyadék. Napi első indulás előtti vizuális ellenőrzés évek óta bevált módszer, és még soha nem adott téves eredményt ( ellentétben pl. a TPMS el).

A 0 zás fura, vmi alattomos kontakthibára gyanakszom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.05.03 10:29:56
Beírom ide is, hátha valaki találkozott ilyen problémával Prius-nál:

Sziasztok!

Egy hibrid Auris Touring Sports autóm van ami 2016-os, újonnan vettem itthon márkakereskedésből. Ez az első Toyotám. Felmerülnek kérdések, aki esetleg tudna segíteni nagyon megköszönném:

 - Az autó azt csinálja, hogy bizonytalan időközönként (ez jelenthet kb. 5-6-7-8) indításonként egyszerűen magától lenullázza az átlag fogyasztást és a trim A, B napi kilométerszámlálókat. Olyan mintha az indítás pillanatában időnként nem kapna 12V-ot, de a rádió és egyéb beállításokon nem látszik ez. Tapasztalt már ilyesmit esetleg valaki?

 - Vettem az autóra üléshuzatot, de a hátsó ülést (ami alatt az akkumulátorok vannak) nem nagyon sikerült felhajtani, hogy a huzatot szépen fel tudjam tenni. Van ennek valamilyen technikája? A kezelési leírásban nem találtam semmi erre vonatkozó részt.

- Azt sem láttam sehol, hogy vannak-e esetleg az autóban izzó kiégésre figyelmeztető visszajelzések, esetleg ablakmosó kifogyásra figyelmeztető jelzés?

- Mit jelentenek a grafikus fogyasztás kijelzőn a kis oszlopokon az "L" "E" "C" betű megjelölések? Erre sem találtam semmi infot.

köszönöm a segítségeteket!
üdv.
Gábor

A rádió adatvesztéséhez jóval nagyobb áramszünet kell kb:2+ perc kell hogy a rádiót is elfelejtse. Szóval elképzelhető, hogy valami csatlakozási hiba van.

A Prius nál a xeon izzónál jelzi ha hiba van, az ablakmosót nem jelzi.
A lexusomba jelzi, viszont engem nagyon idegesít mert ilyenkor a kis kijelzőn folyton ezt látom, mintha ez lenne a legfontosabb, persze gombnyomásra eltűnik, de 1 perc múlva megint ott eszi a fene a feliratot, nem tudom mit gondoltak a programozók, hogy totál gyökér vagyok, és percenként kell jeleznie el ne felejtsem.
A toyotánál szerintem vagy a programozók az idióták, vagy a vásárlót nézik annak, mindenesetre a beállítás ilyen szinten egyenlő a nullával.
csak egy példa: priusnál az töltési állapotábrára ugrik alapértelmezetten a kijelző, a lexusnál meg a navigációra. Mennyiből tartott volna valami check boxos rendszert berakni, hogy oda ugorjon ahova én szeretném?
Mi van ha én mindig a klimát vagy a rádiót szeretném nézni.
A hibaüzenetek a felső sorban jelennek meg(pl: lámpa hiba), és navigációnál sem tűnnek el, igy pár gombot lehetetlen megnyomni!

A "L" "E" "C" betűk valószínű azt jelzik, hogy mennyi energiát sikerült visszanyerni adott idő alatt (legalábbis az én priusomba ezt jelzi, csak ott kis autókat rajzolt egy teljes autó ha jól emlékeszem 50w v. 100W energia).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Oldjawás - 2017.05.03 17:08:36
Nálam a P2-ben kikapcsolható hogy visszaugorjon a töltöttségre és akkor mindig azt a kijelzést látod, ahol utoljára hagytad. Ujrainditás után is igy marad.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.05.03 17:28:38
Nálam a P2-ben kikapcsolható hogy visszaugorjon a töltöttségre és akkor mindig azt a kijelzést látod, ahol utoljára hagytad. Ujrainditás után is igy marad.

Persze nálam is kikapcsolható, a priusnál ez nem is zavar annyira mivel pont a fogyasztási adatokat szeretem látni általában.
Viszont a lexusnál ha bekapcsolom akkor csak a GPS re ugrik, ami már zavar.
Épp ezért mondom mennyire egyrezű lett volna 3-4 lehetőséget megadni mi legyen az alapértelmezett képernyő. (off, fogyasztás, klíma, rádió, navi)
programozásilag + 3 sort kellett volna beleírni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.03 17:54:30

A Prius nál a xeon izzónál jelzi ha hiba van, az ablakmosót nem jelzi.

Erről mesélnél, egy kicsit, ugyanis xenon gyárilag nincsen egyik Priusban sem, csak utólagos, az meg ugye illegal idahaza. A P3-ban felszereltgségfüggő a LED tompított, azonban annak hibáját sem jelzi a gépsárkány.  Neked milyen Priusod van?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.05.03 17:56:55
Amerikai Gen2-ben lehet gyárilag HID.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.05.03 19:10:36
Erről mesélnél, egy kicsit, ugyanis xenon gyárilag nincsen egyik Priusban sem, csak utólagos, az meg ugye illegal idahaza. A P3-ban felszereltgségfüggő a LED tompított, azonban annak hibáját sem jelzi a gépsárkány.  Neked milyen Priusod van?

Ja ja az enyém USA model, és gyári xenon van benne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.03 19:45:00
Ja ja az enyém USA model, és gyári xenon van benne.

Ja, hogy USDM modell, az más. :)   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: magashazi - 2017.05.05 05:22:47
Tegnap elvittem a Toyota M5 -be az autót de igazából nincs jó tapasztalatom velük. Fogadták az autót de a hibajelenséget nem igazán akarták megfejteni. Rádugták a számítógépre az autót ami azt mondta hogy a hibrid rendszer jó a sima kis aksit tölteni kell. Azt mondták töltsem otthon az aksit és majd jó lesz. Laikusként én annyit megcsináltam hogy levettem az akkusarut és megnéztem mi történik a nullázással. Az átlagfogyasztás nullázódott de a napi km számlálók nem. Szerintem nincs köze az akku fesznek ehhez a hibához. Azt mondták hogy kössék ki a blue16-ot ma megteszik ezt is habár az ember azt mondta hogy kb. 50 hibrid autóban van blue16 és még senki nem mondta hogy ilyen gondja lenne. A riasztós szerint szoftver hibás az autó. Engem az bánt hogy a márkaszerviz kvázi leszarta az egész problémát és egy mondvacsinált javsslatot adtak. Ha ki lesz kötve ma a riasztó akkor meglátjuk mi történik de szerintem akkor is nullázni fog
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.05 16:45:54

Keress meg priviben, kérlek!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Budwa - 2017.05.07 11:16:24
Sziasztok!

Szeretnék kérni Prius2-höz egy megbízható hibakód olvasó szoftvert, alkalmazást PCre és/vagy Androidra, illetve valami kütyüt, amit az autó ODB csatlakozójára lehet dugni és megbízható.
Illetve valaki egy két tanácsot adna, hogy miket és milyen értékeket szükséges nézni egy Priusnál, mik a normális értékek, esetleg ha hiba van, hog kell elindulni egy ilyen szoftverrel?
Köszönöm
Péter
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.07 18:13:49

Huhh, ahogy látom, most kezdenéd a témát.

Van ugye a majdnem gyári tudású Techstream nevű program, amivel eg miniVCI kábel a legjobb a Mongoose  20E HUF) dukál, amit ugye az OBDII interfészhez kapcsolsz és kábeles módon kapcsolódik a kocsi rendszeréhez.  Ezzel óvatosan kell bánni, mert téglásítani könnyű vele a kocsit, ésszel használva, azonban sok minden kiderül az értő ember kezében.

Aztán vannak az ELM27 alapú OBDII interfészhez kapcsolódo kiolvasók, ezek lehetnek kábelesek, BT, illetve WIFI kapcsolaton keresztül kommunikálók.(5-10E HUF mikor kitől, mennyiért)

Ezekhez is vanna programok a neten, a legjonn a Torque PRO (fizetős 2E HUF alatt emlékeim szerint) verziója, melyhez le kell tölteni külön a Prius2, vagy P3 stb. PID fájlokat, mert ezzel lesz teljesértékű.  Igaz, ez utóbbi megoldás nem minden szegmensét látja a kocsinak, de a lényeges dolgok nagyjából elérhetők.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.05.07 19:40:47

ELM27 alapú OBDII interfészhezt aliexpresről kb 2-3000 Ft ért lehet venni. Én Wifi-set javasolok, a bluetooth-ossal nekem állandóan gondom volt, hol látta hol nem látta.

A Torque PRO kiolvassa a hibákat, rákattintasz a hibakódra, és ki is írja (angolul) hogy mi a pontos hiba.

Érdemes egy ilyenbe beruházni, mert akár útközben is jól jöhet. (nekem egyszer a gyertya adta meg magát, és megmondta hogy 2-es hengerben gyújtáskimaradás van. Az első boltba vettem egy gyertyát és mentem tovább. Ha nincs nálam ilyen kütyü, csak 300km rel arrébb tudtam volna megnézetni)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Budwa - 2017.05.08 08:28:03
Huhh, ahogy látom, most kezdenéd a témát.

Van ugye a majdnem gyári tudású Techstream nevű program, amivel eg miniVCI kábel a legjobb a Mongoose  20E HUF) dukál, amit ugye az OBDII interfészhez kapcsolsz és kábeles módon kapcsolódik a kocsi rendszeréhez.  Ezzel óvatosan kell bánni, mert téglásítani könnyű vele a kocsit, ésszel használva, azonban sok minden kiderül az értő ember kezében.

Aztán vannak az ELM27 alapú OBDII interfészhez kapcsolódo kiolvasók, ezek lehetnek kábelesek, BT, illetve WIFI kapcsolaton keresztül kommunikálók.(5-10E HUF mikor kitől, mennyiért)

Ezekhez is vanna programok a neten, a legjonn a Torque PRO (fizetős 2E HUF alatt emlékeim szerint) verziója, melyhez le kell tölteni külön a Prius2, vagy P3 stb. PID fájlokat, mert ezzel lesz teljesértékű.  Igaz, ez utóbbi megoldás nem minden szegmensét látja a kocsinak, de a lényeges dolgok nagyjából elérhetők.

Köszönöm a válaszokat. Igen most kezdeném a témát. Ha jól tudom az autóban a hiba visszajelző (bocs ha hülyét írok, pontos nevét nem tudom a sárga motor jelnek) csak akkor villan fel, ha többször egy hiba előfordul. Azt is ki lehet olvasni, ami nem rendszeres hiba és még nem jelez vissza a műszerfalon? Úgy láttam, ha itt mondok egy ilyen hibát és tüneteket mellé, akkor sok esetben tudtok segíteni nekem, hogy mi is lehet a gond.
Más:
Csak toyota szervíz tud cserélni hűtővizet az inverternél? Külön körön van a motor hűtővizétől? Ugyan úgy mérni kell a fagyási hőrmésékletet az inverternél is, mint a motornál?
köszönöm válaszotokat
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.05.08 09:50:38
Csak toyota szervíz tud cserélni hűtővizet az inverternél? Külön körön van a motor hűtővizétől?

Nem. Igen.

https://www.youtube.com/watch?v=-yf6eCeV4M8 (https://www.youtube.com/watch?v=-yf6eCeV4M8)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Subset - 2017.05.09 23:11:04
Ezekhez is vanna programok a neten, a legjonn a Torque PRO (fizetős 2E HUF alatt emlékeim szerint) verziója, melyhez le kell tölteni külön a Prius2, vagy P3 stb. PID fájlokat, mert ezzel lesz teljesértékű.
Nem kell semmit letölteni, "gyárilag" benne vannak a Torque Pro-ban a Gen2-3 és a PHV pidek - elég részletesen.

Budwa figyelmébe:
Az olcsóbb OBDII adapterekkel nem árt résen lenni, vannak amik nem igazán értik a prius nyelvét, csak tőmondatokban :)
Androidos programként tudom még ajánlani a Hybrid Assistant-ot és Hybrid Report-ot.
Az oldalon ajánlanak is adaptereket.
http://hybridassistant.blogspot.hu/ (http://hybridassistant.blogspot.hu/)
Egy Vgate iCar 2 Bluetooth elég jól működik nálam, és az előzőleg próbáltaknál sem volt gondom a bluetooth-al...

Olyan kérdésem lenne, hogy 12V-ot honnan tudok biztonsággal vételezni egy Gen3-ban a kormány alatti területről....?
A kis biztosítéktáblából bal oldalon, azt kellene megbontanom ? Egy kis fogyasztónak kellene állandóra.
Thx
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.10 20:12:57
Köszönöm a válaszokat. Igen most kezdeném a témát. Ha jól tudom az autóban a hiba visszajelző (bocs ha hülyét írok, pontos nevét nem tudom a sárga motor jelnek) csak akkor villan fel, ha többször egy hiba előfordul. Azt is ki lehet olvasni, ami nem rendszeres hiba és még nem jelez vissza a műszerfalon? Úgy láttam, ha itt mondok egy ilyen hibát és tüneteket mellé, akkor sok esetben tudtok segíteni nekem, hogy mi is lehet a gond.
Más:
Csak toyota szervíz tud cserélni hűtővizet az inverternél? Külön körön van a motor hűtővizétől? Ugyan úgy mérni kell a fagyási hőrmésékletet az inverternél is, mint a motornál?
köszönöm válaszotokat

Nem, legfeljebb kicsit más a légtelenítési folyamat az inverterkörnél.  Igen, külön körön van. Ugyanolyan fagyálló kell bele, mint a motor körébe, így ugyanúgy kell fokolni is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.05.15 12:31:05
Udv mindenkinek!
Szeretnem segitsegeteket keeni egy hibajelenseg kapcsan kigyulladt a muszerfalon a fekbetet es a VSC lampa illetve nem mukodik a tempomat sem. 2007 Prius 2 Amerikai.....elozetesen ameddig nem tesszuk a teszterre valami otlet az ,h mi lehet? Valahol olvastam itt a forumon,h az amerikai modelnel a feklampa kapcsolo lehet a ludas ugyan is valami amerikai kapcsoloval szereltek....vagy valami ilyesmi..szivesen varom a segitsegeteket,koszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.05.17 16:37:35

Nekem ugyanere ABS jeladó hiba volt, de kb 100 másféle hibára is ez a jelenség, biztosat csak a diag ad.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2017.05.17 19:04:18
Udv.. A hiba a hibridakku huto ventilator 4vezetekes szeles csatlakozo okozta 2 lab eros zoldre oxidalva..nem mukodott a hutoventilator nem mukodott.....orvosoltam kicsereltem a kiscsatlakozo papucsokat..tesztelve lett mind 6fokozat a ventilatornal...Toyota modjara viselkedett...tehat nem romlott el...A Youtube tele van ilyen oxidacops hibakkal az akkuk sarkait isverdemes lenne egyszer megtakaritani es lekezelni a hoallo zsirral..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.05.30 15:17:42
Sziasztok,

a Prius2-esnek (2005) a belső levegőkeringetése automatikus? Mert magától bekapcsol, én nem nyomom meg, aztán vagy kikapcsol, vagy nekem kell, főlehg utóbbi.

köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.05.31 10:47:56
Az AUTO felirat alá van húzva a klímaképernyőn? Ha igen, akkor automatára van kapcsolva és ő állítgatja.  Ha leveszed az AUTOt, akkor nem fogja állítgatni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2017.06.01 16:12:46
Az AUTO felirat alá van húzva a klímaképernyőn? Ha igen, akkor automatára van kapcsolva és ő állítgatja.  Ha leveszed az AUTOt, akkor nem fogja állítgatni.

megnézem majd, köszi! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.06.02 18:11:33
Udv.. A hiba a hibridakku huto ventilator 4vezetekes szeles csatlakozo okozta 2 lab eros zoldre oxidalva..nem mukodott a hutoventilator nem mukodott.....orvosoltam kicsereltem a kiscsatlakozo papucsokat..tesztelve lett mind 6fokozat a ventilatornal...Toyota modjara viselkedett...tehat nem romlott el...A Youtube tele van ilyen oxidacops hibakkal az akkuk sarkait isverdemes lenne egyszer megtakaritani es lekezelni a hoallo zsirral..
Nem kell oda hőálló zsír, nincsen ott hőképződés, ha lenne, akkor már olyan mindegy..., hanem egyszerű savmentes vazelin.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pecos - 2017.06.06 15:29:54
Sziasztok, P3 futóműve felől dübörgő/dübögő hang jön, kb 30-70km-ig a legjobban hallható, sebesség változásával nem változik a magassága, mélysége a hangnak állandó dübörgés, kerekeket megcseréltem elsőt hátra, új TOYO R41-es gumik, csapágyak jók, 145000km-van a járműben. Okozhatja a kormánycsukló, vagy van más 5let? Nagyon köszönöm a segítséget. Pecos
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.06.06 18:10:18
Sziasztok, P3 futóműve felől dübörgő/dübögő hang jön, kb 30-70km-ig a legjobban hallható, sebesség változásával nem változik a magassága, mélysége a hangnak állandó dübörgés, kerekeket megcseréltem elsőt hátra, új TOYO R41-es gumik, csapágyak jók, 145000km-van a járműben. Okozhatja a kormánycsukló, vagy van más 5let? Nagyon köszönöm a segítséget. Pecos
Pedig ez tipikus csapágyhang.  Merrefele vagy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pecos - 2017.06.06 20:44:12
BP 11. ker, az a fura, hogy a sebesség változásával nem változik a hang magassága, csapágyhibánál változik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pasekl - 2017.06.16 13:13:57
Hali. Van p3 ASR és a ABS vilagit segítene valaki ki olvasni a hibát
Előre is köszönöm a segítséget .
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2017.06.16 14:51:15
Sziasztok, P3 futóműve felől dübörgő/dübögő hang jön, kb 30-70km-ig a legjobban hallható, sebesség változásával nem változik a magassága, mélysége a hangnak állandó dübörgés, kerekeket megcseréltem elsőt hátra, új TOYO R41-es gumik, csapágyak jók, 145000km-van a járműben. Okozhatja a kormánycsukló, vagy van más 5let? Nagyon köszönöm a segítséget. Pecos
Ez szinte biztosan csapágy lesz, először én sem hittem el (nem tipikus csapágyhang volt) de miután ki lett véve majd cserélve, már nem kétkedem. ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Pecos - 2017.06.18 19:41:22
Sziasztok, megvan a hiba, a csatolt képen a 45221 cikkszámú rövid tengely rögzítő csavarján kellett húzni, dübögő hang megszűnt. A bal első kereket leszerelve hozzá lehet férni, van egy gumi takaról felljebb tolva hozzá lehet férni a 12-es csavarhoz. Kerêkszereléssel együtt 10 perc munka. Köszönöm a hozzászólásokat. Üdv, Mindenkinek!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2017.06.22 11:37:16
Sziasztok.
Kérdésem a következő: műszaki vizsgán hogy  mérik a motor adatait? Mit kell kapcsolni a motor beindításához?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gboysoft - 2017.06.23 06:38:47
Sziasztok,

Olajzabáló (6 dl/1000 km) P3 motor felújításához tudnátok megbízható műhelyt ajánlani?

Köszönöm,

Üdv!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.06.23 16:48:43
Sziasztok.
Kérdésem a következő: műszaki vizsgán hogy  mérik a motor adatait? Mit kell kapcsolni a motor beindításához?

A megoldás a Maintance mód aktiválása.  Ezt vagy tudja a vizsgahely (illene), vagy Te kisegíted őket. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2017.06.26 17:47:18
Sziasztok,

Olajzabáló (6 dl/1000 km) P3 motor felújításához tudnátok megbízható műhelyt ajánlani?

Köszönöm,

Üdv!

Hali,

ToyoTeam Garage. Nekem is ők csinálták a P2-t. Hasonló problémám volt, bár nekem csak fél litert evett :D

https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1323.0
Üdv.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.06.29 14:51:50
Üdv, olyan problémám lenne, hogy nagy terheléseknél időnként felforralja a vizet a P3.
Normál használat mellet nincs ilyen gond, de pl, az M3-on a Gödöllői emelkedőn 130-as tempóval garantáltan felmegy 120 fokig, és utána látszik is a tartálynál hogy kinyomott a motorhűtő egy kevés folyadékot.
3-4 intenzív gyorsítással és fékezéssel 80 alatt is tudok ilyet csinálni, utána gyorsan visszahűl 85 fokra.

A víz nem fogy amúgy, nem olajos, sőt kifejezetten tiszta, az olaj nem vizes, szóval nem gondolnám hogy hengerfejes.
Termosztátot már cseréltem (bár a régi is jónak tűnt), keringető szivattyút is leszedtem, csapágy simán fut, tömítés fogja rendesen a tengelyt, keringést is ellenőriztem.
Dugulás szintén nincs, legalább hűtővíz cserénél nem volt gond. Akkor leszedtem a vastagabb csöveket, de amúgy is tiszta az egész rendszer, mitől dugulna el?

Igazából mostanra két ötletem maradt amit nem ellenőriztem.
A keringető szivattyú nem indul el időben, vagy nem elég teljesítményű, vagy a hűtő ventilátor nem működik, mert ezt még soha nem hallottam elindulni. Ja és egyszer volt olyan hibakódom hogy "keringető szivattyú túláram" de mivel működött minden, kitöröltem a hibakódot és azóta sem jelentkezett újra.

Torqe Pro programmal tudom nézegetni, de a hűtőventilátor működését nem sikerül ellenőrizni. Nem jelzi vissza, vagy rossz a PID, vagy azért nem jelzi vissza mert nem is indul el. Ugyan ez a keringető szivattyúra.
Gondolom itt nem szimpla hőgomba kapcsolja a hűtőventit, mert normál autónál azt cserélném ilyenkor.

Ja, és a fűtésem is elfelejt néha működni. Felpörgeti a légbefúvást, de nem fűt semmit. Aztán egyszer kétszer, többször kikapcsolom és elkezd fűteni. Ha újra indítom az egész kocsit ilyenkor, akkor azonnal elkezd fűteni. Ezért is gyanakszom a keringető szivattyú indítására is, mert a légkeverő szelepet hallom ahogy átáll a fűtésre állításkor.

Ötlet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tshuhash - 2017.06.29 15:11:42

Off autoval volt hasonlo tapasztalatom, akkor a vizpumpa ment tonkre.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.06.29 16:21:51
:hmmmm: Gondolom ez BLDC motor.
Ha a FET hídból csak az egyik elfüstölt, akkor tudnak olyat csinálni, hogy csökkent teljesítménnyel, nagyobb áramfelvétellel, kicsit dadogva de működik. Az sok mindent megmagyaráz.
Pl a fűtés indulásának az esetlegességét is, mert fél fázis hiányában nem biztos hogy kellő nyomatékot kap a motor az induláshoz, de ha tovább próbálkozik a vezérlés akkor előbb utóbb sikerülhet mégis felpörögni.

Nincs valakinek egy rossz szivattyúja? Lehet hogy meg tudom javítani, de "lehetre" nem szedném szét azt ami benne van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2017.06.30 21:24:42
A megoldás a Maintance mód aktiválása.  Ezt vagy tudja a vizsgahely (illene), vagy Te kisegíted őket. 

Köszi. Sajnos én se tudom hogy kell aktiválni de szerintem sokan nem!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.01 15:49:40

Köszi. Sajnos én se tudom hogy kell aktiválni de szerintem sokan nem!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.05 17:21:56
Bocs hogy ide írok,de valószínűleg itt hamarabb lesz válasz.

Adott egy Auris hybrid, Prius 3 motor.
Mennyire normális ha 10 indításonból, 3-4 meg csörren a motor?
Valószínűleg a vezérmű lánc....
A Toyotánál hülyének néztek mikor mondtam.
Csak akkor csinálja ha sokat áll, általában ha egy napnál többet.... :(

A kocsiban nincs 7000 km se... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.05 17:58:35

Én megnézném az olajat, illetve lecserélném 0W-20-as belevalóra. (Eneos, Mobil1, Motul, LM)  Nálam Eneosban lubickolnak a hajtókarok, nulla olajfogyasztással, túl a 200E km-em.  Amióta nálam van 10E-ként olaj és Zubehör csere.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.05 18:01:36
Én megnézném az olajat, illetve lecserélném 0W-20-as belevalóra. (Eneos, Mobil1, Motul, LM)  Nálam Eneosban lubickolnak a hajtókarok, nulla olajfogyasztással, túl a 200E km-em.  Amióta nálam van 10E-ként olaj és Zubehör csere.
A kocsi új, február vásárlás.
Gyári olaj van benne.
Még garanciális.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.05 22:25:12
A kocsi új, február vásárlás.
Gyári olaj van benne.
Még garanciális.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
az 1dolog...lehet nyakonöntötték vmi 5w30 vagy 10w40 olajjal...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.05 22:27:26
az 1dolog...lehet nyakonöntötték vmi 5w30 vagy 10w40 olajjal...
Toyota M0 Halásztelek.
Csak nem.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.05 22:58:52
Toyota M0 Halásztelek.
Csak nem.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
mja,ott majdcsak nem...ott ismerek 2srácot is...szerelöt meg egy kisfőnököt..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.06 05:41:59
A kocsi új, február vásárlás.
Gyári olaj van benne.
Még garanciális.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
Márpedig az olaj lesz szerintem. 1000 km-nél volt-e csere? (tudom, hogy nem írja elő semmi)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.06 07:03:25
Márpedig az olaj lesz szerintem. 1000 km-nél volt-e csere? (tudom, hogy nem írja elő semmi)

Nem volt csere.
Olyan tiszta mint ha új lenne...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.06 07:04:50
mja,ott majdcsak nem...ott ismerek 2srácot is...szerelöt meg egy kisfőnököt..
Ismerem én is az egyik értékesítőt...
Ő intézte az autót.

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.06 09:10:01
Reggel ott álltam fel szerelve, motorház tető nyitva, telefonnal a kezemben hogy fel veszem, persze csörgés sehol.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2017.07.06 14:42:03
Reggel ott álltam fel szerelve, motorház tető nyitva, telefonnal a kezemben hogy fel veszem, persze csörgés sehol.... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
Most komolyan azon mérgelődsz, hogy nem csörög a motor hidegindításkor ?  :eek:

Én inkább gyanakodnék - ha esetleg újra előjön a hang - egy hibás szelepű olajszűrőre, mint az olajra.
Mikor jár le a 15e km vagy az 1 év?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.06 15:17:48
Most komolyan azon mérgelődsz, hogy nem csörög a motor hidegindításkor ?  :eek:

Én inkább gyanakodnék - ha esetleg újra előjön a hang - egy hibás szelepű olajszűrőre, mint az olajra.
Mikor jár le a 15e km vagy az 1 év?

Valószínűleg jövőre.
Nem megyek vele olyan sokat, most van benne kb 7000. Km cirka 5 hónap alatt.
Nekem is az a gyanúm mondtam is a szervizbe hogy vissza folyik az olaj, valami hiba miatt.
Persze néztek rám hülyén...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.09 00:04:50
akkor téma adott,hajrá. cseréld le az olajat az elöirtra egy jopofa mann szürővel és ha még mindig zörög,akkor kezdhetsz aggódni!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.09 01:19:42
akkor téma adott,hajrá. cseréld le az olajat az elöirtra egy jopofa mann szürővel és ha még mindig zörög,akkor kezdhetsz aggódni!!
A kocsi garanciális.
Hogy gondoltad hogy neki állok?
Ezt max a szervízre bíznám...
Nincs kedvem bukni a garanciát.
Tegnap viszont sikerült fel venni hogy be csörög sajnos..
El fogom küldeni a videót szervizbe az ismerősömnek, különben hülyének néznek...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2017.07.09 09:24:03
A hibrid becsörgésről valahogy eszembe jutott, hogy ez a Priusoknál is előfordul hideg/hűvös/párás időben, többet futott példányok esetében, ahol a szívócsőtömítés cseréje hoz megoldást. De ebben az esetben lehet, hogy nem ez a gond. Amúgy marha érdekes, hogy amcsiban volt erre egy visszahívás, míg európában nem...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.09 10:13:54
A kocsi garanciális.
Hogy gondoltad hogy neki állok?
Ezt max a szervízre bíznám...
Nincs kedvem bukni a garanciát.
Tegnap viszont sikerült fel venni hogy be csörög sajnos..
El fogom küldeni a videót szervizbe az ismerősömnek, különben hülyének néznek...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
erröl kérdezd izsót! ha otthon lecseréled az olajat szerinted ki fogja azt észrevenni? az autód viszont csendes lesz! remélhetöleg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.09 11:30:11
Meg néztem pár videót a YouTube - on a témában.
Egyáltalán nem biztos hogy az olaj.
Lehet injektor probléma is.
Üzemanyag probléma.
Stb...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.07.09 12:10:01
akkor téma adott,hajrá. cseréld le az olajat az elöirtra egy jopofa mann szürővel és ha még mindig zörög,akkor kezdhetsz aggódni!!
Ebben az esetben a Mann szűrőt mindenképp mellőzném és ragaszkodnék a gyárihoz. Nincs olyan szerelő akinek ne tünne fel a nem Toyota szűrő. Azt viszont még egyik sem vette észre, hogy nem a japán van benne, pedig már sok Toyotánál cseréltünk olajat 2-3000 km es korában.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.09 16:44:10
Azért előbb futok egy kört a szervizbe, hátha ingyenes lenne a csere...
Minden esetre itt a videó róla :

Kíváncsi vagyok mit mondtok....

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.07.09 17:07:39
Azért előbb futok egy kört a szervizbe, hátha ingyenes lenne a csere...
Minden esetre itt a videó róla :

Kíváncsi vagyok mit mondtok....

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Faxa dízeles keretye!! Ezt mutogatnám a szervizben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.09 17:09:13
Faxa dízeles keretye!! Ezt mutogatnám a szervizben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Fogom ebben biztos lehetsz....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.09 21:35:08
Azért előbb futok egy kört a szervizbe, hátha ingyenes lenne a csere...
Minden esetre itt a videó róla :

Kíváncsi vagyok mit mondtok....

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
huh,bámeg...ettöl még az én dizel mazdám is finomabban indul..
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.10 05:53:39
Azért előbb futok egy kört a szervizbe, hátha ingyenes lenne a csere...
Minden esetre itt a videó róla :

Kíváncsi vagyok mit mondtok....

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Tipikus szívócsőpárásodásos hangja van.  Nade nyáron? Nem a meleg környzeti hőből a hűvös garázsba állsz be vele minden nap?  Mert ha igen, akkor simán lehet párásodás. 5-8 sec zakatolás után kisimul?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.10 07:51:03
Tipikus szívócsőpárásodásos hangja van.  Nade nyáron? Nem a meleg környzeti hőből a hűvös garázsba állsz be vele minden nap?  Mert ha igen, akkor simán lehet párásodás. 5-8 sec zakatolás után kisimul?

Sima garázs....
Hullám pala tető, szinte nulla szigetelés.
Nincs bent hűvös,legalább is akkora eltérés nincs ami ezt indokolná.
Pár mp. és abba hagyja, és nem is mindig csinálja.

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kamas - 2017.07.10 10:48:14
Valaki tudna segíteni abban, hogy Prius 2-ben a rádiót hogyan lehet finomhangolni? Ugyanis akár manuálisan, akár automatikusan történik a keresés, mindig két tizeddel ugrik a sáv, csak a páratlan hullámsávú adók hallgathatóak, amelyik páros azok nem. Mitől lehet ez?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2017.07.10 11:30:33
Valaki tudna segíteni abban, hogy Prius 2-ben a rádiót hogyan lehet finomhangolni? Ugyanis akár manuálisan, akár automatikusan történik a keresés, mindig két tizeddel ugrik a sáv, csak a páratlan hullámsávú adók hallgathatóak, amelyik páros azok nem. Mitől lehet ez?
Amerikából jöttem ...  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.10 16:55:58
Holnap be viszem a szervizbe és ott is hagyom, másnap reggel rá néznek hogy hogyan indul...
Remélem meg oldják a problémát, mert így elég gáz... :(

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.10 18:48:27
Valaki tudna segíteni abban, hogy Prius 2-ben a rádiót hogyan lehet finomhangolni? Ugyanis akár manuálisan, akár automatikusan történik a keresés, mindig két tizeddel ugrik a sáv, csak a páratlan hullámsávú adók hallgathatóak, amelyik páros azok nem. Mitől lehet ez?
Mert USDM kocsid van.   Ez ilyen. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Deka - 2017.07.10 21:36:06
Tipikus szívócsőpárásodásos hangja van.  Nade nyáron? Nem a meleg környzeti hőből a hűvös garázsba állsz be vele minden nap?  Mert ha igen, akkor simán lehet párásodás. 5-8 sec zakatolás után kisimul?

https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=944.msg699250#msg699250 itt írtam hasonlóról...
Azóta alánéztem, nem találtam gyanúsan lelazulva semmit. Ilyesmi eszembe sem jutott.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.11 05:18:22
https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=944.msg699250#msg699250 itt írtam hasonlóról...
Azóta alánéztem, nem találtam gyanúsan lelazulva semmit. Ilyesmi eszembe sem jutott.
A műanyag szívócső "átka". A Priusnál ismert jelenség. Nálam egyszer fordult elő, mióta nálam van. Rendszerint rövid üzemelést követő hosszabb állás utáni indításnál jöhetelő, pláne párás időben. (kiálltam a garázsból, majd vissza, nem melegedett át a rendszer)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.11 10:32:34
Valaki tudna segíteni abban, hogy Prius 2-ben a rádiót hogyan lehet finomhangolni? Ugyanis akár manuálisan, akár automatikusan történik a keresés, mindig két tizeddel ugrik a sáv, csak a páratlan hullámsávú adók hallgathatóak, amelyik páros azok nem. Mitől lehet ez?
ez nem véletlenül usa auto? azok szoktak igy fogni a frekvenciákat!?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.11 10:32:56
Amerikából jöttem ...  ;)
ugyvan ugyvan...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.11 18:40:29
ez nem véletlenül usa auto? azok szoktak igy fogni a frekvenciákat!?
Szoktál olvasni, hombre?  :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.11 23:24:48
Szoktál olvasni, hombre?  :)
szoktam,csak nekem telon több oldalban jelenik meg amit ti 1oldalon láttok...ezért nem láttam a folyamot...
vágod hombre??[emoji13] [emoji13] [emoji13] [emoji12] [emoji14]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2017.07.12 00:08:45
szoktam,csak nekem telon több oldalban jelenik meg amit ti 1oldalon láttok...ezért nem láttam a folyamot...
vágod hombre??[emoji13] [emoji13] [emoji13] [emoji12] [emoji14]
Vegyél nagyobb telót  :tt2: Tabletet! Böszme nagy TV és azon nézd!!  [emoji13] [emoji13] [emoji13] [emoji12] [emoji14]
A kifogás az megy, mi?!  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.12 05:17:50
szoktam,csak nekem telon több oldalban jelenik meg amit ti 1oldalon láttok...ezért nem láttam a folyamot...
vágod hombre??[emoji13] [emoji13] [emoji13] [emoji12] [emoji14]
Miből gondolod, hogy nem telón nézem?  :1eye: :1eye: :flowers:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.12 08:25:24
Vegyél nagyobb telót  :tt2: Tabletet! Böszme nagy TV és azon nézd!!  [emoji13] [emoji13] [emoji13] [emoji12] [emoji14]
A kifogás az megy, mi?!  :D
[emoji12] [emoji12] [emoji12]
jah,majd a hátamra kötöm a tujt,nem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.07.12 08:26:11
Miből gondolod, hogy nem telón nézem?  :1eye: :1eye: :flowers:
semmiböl...[emoji12] [emoji12] [emoji12] [emoji14] [emoji13] [emoji79]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.12 17:32:10
Azért előbb futok egy kört a szervizbe, hátha ingyenes lenne a csere...
Minden esetre itt a videó róla :

Kíváncsi vagyok mit mondtok....

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Na bent voltam a szervizben.
Hiba természetesen nem jött elő.
Ki sírtam egy olaj cserét, jelképes 4000 Ft fájt.
Ha nem ez a hiba akkor 4000 volt egy olaj csere,ha viszont ez volt a hiba ,a következő szerviz alkalmával jóvá írják.
A szerelő srác azt mondta hogy több mint valószínű befecskendező hiba lesz.
De amíg nem tudják reprodukálni a hibát addig nem tudják hova nyúljanak...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: janokorond - 2017.07.17 10:15:05
Sziasztok!
Olvastam ezt a cikket: http://totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2015/02/21/igy_sporolsz_1_2_milliot_egy_uveg_ecettel/ .
van egy 2010 es P3 om, szerintetek érdemes e kipróbáljam a tisztítást? esetleg otthon meg tudom e csinálni, vagy érdemes szervizbe vinni? A mi környékünkön nem igazán vannak szakszervizek.

Köszönöm szépen !

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2017.07.17 14:05:55
Sziasztok!
Olvastam ezt a cikket: http://totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2015/02/21/igy_sporolsz_1_2_milliot_egy_uveg_ecettel/ .
van egy 2010 es P3 om, szerintetek érdemes e kipróbáljam a tisztítást? esetleg otthon meg tudom e csinálni, vagy érdemes szervizbe vinni? A mi környékünkön nem igazán vannak szakszervizek.

Köszönöm szépen !
Van esetleg hibajelenséged is vagy megelőzés címén akarod ezt a műveletet elvégezni?
Én anno PI-nél cellacsere alkalmával végeztem el a cikkben bemutatott műveletet de az 15+ éves autó volt és amúgy is szét volt szedve, megjegyzem, ismételten, mert a "SZAKEMBER" nem oldotta meg a problémát :censored:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: janokorond - 2017.07.17 14:58:53

Nincs hibajelentésem, nem is volt az elmult 1,5 év alatt. Csak olvasgatok és gondoltam mi lenne ha megnézetném/megnézném, erről szerettem volna kikérni a véleményeteket. valahol olvastam hogy a "priusklubosok kiprobálták és bevált azaz pozitiv hatása vólt
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.07.18 09:54:45
A FB-csoportban az elmúlt 1-2 hónapban vagy tucatnyi autón megcsinálták az összekötőtisztítást (egy lelkes, önzetlen tag volt az ügy motorja) és pozitív hatásokról írnak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Norbi.. - 2017.07.18 20:31:39
Facebook oldalon már mások is jelezték, hogy a levegőztetés bekapcsolásakor kattog valami. Nálam jelenség a következő:akkor kattog, ha láb fele van állítva a levegőztetés , valamilyen pozicionálás probléma, mert folyamatosan állítja a terelő lapátot. (P2) Valakinek megoldás? Pontos hibaforrás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.07.18 21:29:16
Facebook oldalon már mások is jelezték, hogy a levegőztetés bekapcsolásakor kattog valami. Nálam jelenség a következő:akkor kattog, ha láb fele van állítva a levegőztetés , valamilyen pozicionálás probléma, mert folyamatosan állítja a terelő lapátot. (P2) Valakinek megoldás? Pontos hibaforrás?

Léptetőmotor kezdődő hibája. A Toyodiy oldalon keresd ki a pontos cikkszámot, utána már egyszerű lesz a pótlás, akár magyar oldalokon is, vagy a márkeszervizben, de sokan az amazon-ebay és társain keresztül szerezik be az alkatrészeket. Vigyázz, hogy ne USDM alkatrészt szerezz be az EUDM piacos autódhoz és viszont. (ajánlott ezért a toyodiy regisztráció elvégzése és az alvázszám alapján történő azonosítás)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.07.31 13:12:22
Sziasztok!
Olvastam ezt a cikket: http://totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2015/02/21/igy_sporolsz_1_2_milliot_egy_uveg_ecettel/ .
van egy 2010 es P3 om, szerintetek érdemes e kipróbáljam a tisztítást? esetleg otthon meg tudom e csinálni, vagy érdemes szervizbe vinni? A mi környékünkön nem igazán vannak szakszervizek.

Köszönöm szépen !

Miért valami baja van?
Hozzá ne nyúlj, ha nincs hibája, csak elrontod!
Ha a diagnosztika azt hozza ki, hogy megnövekedett a belső ellenállása valamelyik cellán csak akkor kell.
És vidd el szakemberhez, mert ha kérdezni kell, akkor nyilván te nem vagy az.
200V egyenáram sokkal veszélyesebb mint a konnektorban található 230V.

Védőkesztyű meg így néz ki, nem a vileda gumikesztyűvel kell fogdosni a nagyfeszt.
http://www.hanzamunkaruha.hu/index.php?munkaruha=ELSEC+0%2F10+Dielektr.+keszty%FB+1+kV+%2F+&kat=130&subkat=&CikkId=31530

Végül tuti nem ecettel takarítanám. Elektronikában az csak kárt tesz, hiába lesz szép fényes a réz. Drótkefe, meg WD40, majd szárazra törlöd és akkuzsírral lekenni, ami elszigeteli a párától és megakadályozza a kúszó oxid újboli megjelenését.
https://eshop.wurth.hu/Akkumulator-polusvedo-zsir-AKKU-POLUSVEDO-ZSIR-100-ML/08901041.sku/hu/HU/HUF/
Ja és persze nyomatékra kell lehúzni, mert 150-200amper folyik át ezeken a lemezeken. A legkisebb átmeneti ellenállás növekedés melegedést és az akku tönkremenetelét okozhatja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sonyka - 2017.07.31 17:43:35
Sziasztok! Nekem a kis akkumulátorral van problémám de nem tudják mi. Ha járt már úgy valaki hogy állandóan lemerűlt kérlek írjatok!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.07.31 17:51:18
Sziasztok! Nekem a kis akkumulátorral van problémám de nem tudják mi. Ha járt már úgy valaki hogy állandóan lemerűlt kérlek írjatok!
Mennyi idős?
Lehet hogy már csere éret...
Nekem is rossz volt, túltárolt autó volt.
Plusz a riasztó is szívta rendesen.

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: BaloghT. - 2017.08.01 23:03:38
Sziasztok!
A Prius hármasom szép lassan (hétről hétre)egyre gyatrábban hűtött klímával. Míg ma ebben a 37C fokos hőségben nem birkózott meg a feladattal.Elvittem klímáshoz aki gépre rakta  és minden értéket megfelelőnek talált.Azt mondta kompresszor...
Valakinek valami ötlete/tapasztalata?
Azt hallom, hogy berreg, és AC gomb benyomva valamit hűt,ha kikapcsolom melegebbet nyom annál.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sonyka - 2017.08.02 18:26:45
Az akksim jelenleg 2 hetes ezért nem értem. Már 3 napja vizsgáják a toyota szervizben de semmi. ott nem merült le. Lehet valami rázkódás miatt lehet és nem mindegy hogy áll le. De katasztrófa hogy egy prius cserben hagy. töltővel és multiméterrel járok a csomagtartómban. Kérlek segitsen valaki mert ha ez nem szűnik meg akkor nagy csalódás lesz nekem a prius. Pedig pont azért vettem mert nagyon megbízható erre tessék én szívom meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.08.02 18:38:06

Nálam a Méta riasztó szívta le.....
Ki lett véve, kapott egy gyárit, azóta nincs gond vele.

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sonyka - 2017.08.02 19:02:25
De mikor megvettem kb. 4 hónapig jó volt aztán kezdődött. Kicseréltem az akksit. Egyik reggel jó másik reggel lemerűl. Egyszerűen tanácstalan mindenki. Főleg hogy a szervizben meg 3 napja nem merült le.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2017.08.02 19:40:39
De mikor megvettem kb. 4 hónapig jó volt aztán kezdődött. Kicseréltem az akksit. Egyik reggel jó másik reggel lemerűl. Egyszerűen tanácstalan mindenki. Főleg hogy a szervizben meg 3 napja nem merült le.

Kötesd le a riasztó próba képen...

Tapatalk 2-vel küldve az én XT1572-ről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: p.jozsa - 2017.08.02 22:40:25
Sziasztok

Most írok ide első alkalommal. 2011,decemberi P3asom van. Kizárólag eco módban használom (max hetente 1-2 alkalommal EV-ben mikor este  az indulok el valahonnan ahol nagy a csönd).
Ma egy zöld lámpánál lepadlóztam ECO módban, majd 2-3 másodperc múlva mintha kidobta volna a váltó sebességből, "chek hybrid system" és a "Chek pcs system" felváltva világít a információs kijelző. Illetve szinte az összes hibajelző ikon világít. Az autó egyébként megy, de üzemmódot nem tudok váltani..... találkozott már ilyennel valaki?    Dodó szept. 1-ig szabadságon van, telefonon adott gyors segítséget (akkusaru fél percre le, majd 5ik újra indításra el kell múlni a hibának abban az esetben hacsak összeakadt a rendszer)

Köszönöm minden építő jellegű hozzászólást.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.08.02 22:53:11
P3 ra volt visszahívás, a PWR mód miatt, amelyiket időben elvitték az egy szoftverfrissítéssel megúszta.
Az akkusaru levétele csak sima reset, inkább ki kellene olvasni a hibát.

Dodó vajon szabadsága alatt is ugrál a közelében lévő autòkon (http://kep.index.hu/1/0/1078/10782/107827/10782763_7641d40b3db8e3ce648751662f313588_wm.jpg), vagy csak munkaidőben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: p.jozsa - 2017.08.02 23:00:07
pár hónapja volt a reálszisztémánál garanciális visszahíváson, akkor állítólag minden ilyet megcsináltak rajta, de szoftver frissítést biztos nem csináltak.

egyébként sikerült még most este 22:00kor betenni egy márkaszerviz udvarára (gondolom reggel majd nagyot néznek, hogy került oda), reggel átbiciklizek, hogy legalább a hibát olvassák ki. Dodó azt mondta így telefonon keresztül, hogy ilyenről még nem is hallott.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.08.04 10:59:43
De mikor megvettem kb. 4 hónapig jó volt aztán kezdődött. Kicseréltem az akksit. Egyik reggel jó másik reggel lemerűl. Egyszerűen tanácstalan mindenki. Főleg hogy a szervizben meg 3 napja nem merült le.

Én egy áram mérővel megnézném hogy milyen áramok folynak különböző üzemállapotokban. Lehet hogy simán nincs töltés, lehet hogy valami bekapcsolva maradt fogyasztó lassan elszívja az életerejét (jellemzően a vacak riasztók szokták)

Sajnos használt autóban mindig benne van hogy egy lestrapált, gányolt autót kapsz visszatekert km-el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.08.11 22:01:10
Sikerült megoldani a vízforralás problémát.
Miután más nem maradt, lecseréltem a vízpumpát.

BLDC motor, a forgórész állandó mágnes. Ez volt legyengülve, illetve az egyik pólus sokkal jobban mint a többi. Ez szét is van repedve nem túl feltűnően.
Sajnos már láttam ilyet. A rossz programozású BLDC vezérlő tud ilyet okozni. Nem indul el a motor csak rezeg egy helyben nagy frekvenciával és begerjed a meghajtó és már füstöl is a motor, meg a meghajtó is. A túlmelegedett tekercsek zárlatosak lesznek, a mágnes meg legyengül a melegtől. Fura mert maga az elektronika sértetlennek látszik, de majd kimérem.
Nagy pozitívum, hogy jól hozzáférhető, nincs kiöntve műgyantával, és csak 3 patenttal bontható, szóval könnyedén javítható.
BLDC meghajtót lehet lecserélem egy olcsó modell repülőgépekben használtra, abban van mindenféle védelem, így nem tud elromlani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.08.12 11:05:19
Íme a forgórésze a vízpumpának:
https://1drv.ms/i/s!ArYQ5r5KRF2jj_5ldtprflOjdonpgA

És ha már uborkaszezon van, akkor sztorizgatok:
A szivattyú cseréje nem volt komplikált.
Az alsó leeresztő szelepre ráhúztam egy csövet, kényelmesen leengedtem a vizet. Alját elvileg nem kell ehhez megbontani, de eléggé nehéz hozzáférni a szelephez.
Aztán csak a légszűrő házat és szívócsövet kell kivenni, a pumpához ha nem is jól, de hozzá lehet felülről férni. 5 csavar fogja, az alsóhoz kicsit nehézkes volt a hozzáférés, de kis méretű 12-es dugókulccsal (1/4" ár jó) és hosszú hajtókarral le lehetett szedni.
Visszarakni ugyan így, de azért bekentem a csavarokat grafitos zsírral, mert az acél és alu kissé összegyógyult már.
Feltöltés, légtelenítés, légszűrő visszaszerelés után próba járatás maintenance mode-ban , vízszint beállítás, örülés...

...vagy majdnem mert persze azért meg is szívattam magam. Tanultam a múltkoriból és áramtalanítás után nem csuktam le a csomagtér ajtót, csak amikor már visszaraktam az akkukat. Igen ám de megint nem nyílt. Pedig áram volt, biztosítékok jók, látszólag minden rendben. Bemásztam a hátsó ülést ledöntve, akku le, vissza, továbbra sem jó...kiderült a zár blokkoló gombra rákönyökölhettem és azért volt zárva  :whistling:
Aztán meg indításkor kiírta hogy gond van a hibrid rendszerrel. na b+ elfüstöltem a vezérlést?....de aztán pár újraindítás megoldotta.
Eddig mindig a nagyfeszültség akkut hatástalanítottam előbb és utána a 12V-osat. Az ajtós vacakolás miatt most levettem csak a 12V-osat, lehet ez okozta a zavart?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2017.08.12 17:36:52
Sziasztok!
Tegnap megállt alattam az autó, be kellett vontatni a márkaszervízbe. Megadta magát az inverter, kb 600ezer ft az új, de a márkaszervíz vezetője próbálja rávenni a vezérképviseletet hogy garanciálisan csinálják meg.

Van vkinek ilyen irányú tapasztalata? Ha egyszer elromlott máskor is el fog?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.08.12 20:14:37
Visszahívásos szoftverfrissítés megvolt?
Éppen az ilyen meghibásodás megelőzése miatt kellett.
Egyébként nem jellemző az elfüstölő inverter, amennyiben a szoftver frissítve volt, és nem próbálták átalakítani PHEV re.

A garancia lejárata után nincs garanciális javítás, jó esetben méltányossági alapon -50%.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2017.08.13 08:35:24
Köszönöm a választ!
Most találtam egy 2014. februári cikket erről a szoftverfrissítésről. A légzsák miatt visszahívták arra emlékszem, de másért külön nem. Hacsak nem csinálták meg a szokásos szervíz keretein belül. Mindenesetre ezt fogom mondani ha beszélek a vezetővel. Azt mondta szerdán tud többet mondani, majd írok ha vannak hírek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2017.08.13 10:40:53
Sziasztok!
Tegnap megállt alattam az autó, be kellett vontatni a márkaszervízbe. Megadta magát az inverter, kb 600ezer ft az új, de a márkaszervíz vezetője próbálja rávenni a vezérképviseletet hogy garanciálisan csinálják meg.

Van vkinek ilyen irányú tapasztalata? Ha egyszer elromlott máskor is el fog?

Nem kell félni tőle. Nem jellemző hiba. Ez nem olyan beépített hibaforrás mint a kettős tömegű kuplung.
Lehet érdemes lenne bontottat nézni. 50-80 ezerért látok az e-bayen. Még vámmal együtt is bőven megéri, de én a németeknél nézelődnék, kicsit drágább szokott lenni, de olcsó a posta, nincs vám, és 1 hét alatt itt van.

Hibás invertert megkaphatom? Szeretnék egyet felboncolni, hátha javítható.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2017.08.13 17:50:37
Sziasztok!

Cserés lenne a még gyári féktárcsa és betét a Prius 2-esem 200.000 km után. Van valakinek tapasztalata az utángyártottal esetleg gyárit hol lehet venni? A legfontosabb a fékezés lenne (ezt gondolom, azért mindegyik tudja és nem pályanapokra kellene) és ne csikorogjon, mert az a halálom, ha gurulok hang nélkül és 3 km/h alatt ráfog és zenél... :)

Néztem Toyotáéknál mennyi, de 65 eHUF-ot egy kicsit sokallom, pláne úgy, hogy egy unalmas nap én is lecserélem az út szélén.

Előre is köszi, ha mester is lenne, aki már látott ilyet Budaörs környékén az méginkább tökéletes lenne.

Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2017.08.14 14:17:04
Új fejlemény: kifizeti a Toyota az invertert!  ::) Állítólag megvolt a szofterfrissítés, mégis elromlott.
KeriL, ha sikerül megszereznem a rossz invertert, írok!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szababo - 2017.08.14 22:17:29
Új fejlemény: kifizeti a Toyota az invertert!  ::) Állítólag megvolt a szofterfrissítés, mégis elromlott.
KeriL, ha sikerül megszereznem a rossz invertert, írok!

Gratula!

A rossz inverter megszerzésében ne reménykedj. Nekem sem adták oda a 'rossz' meghajtó aksit. Teljes aksi volt a számlám, amit persze a Toyota fizetett gálánsan, ezért nem is ágáltam.

Egy próbát mindenképpen megér.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2017.08.16 10:50:40
Új fejlemény: kifizeti a Toyota az invertert!  ::) Állítólag megvolt a szofterfrissítés, mégis elromlott.
KeriL, ha sikerül megszereznem a rossz invertert, írok!

Ez nagyon korrekt tőlük!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2017.08.16 10:53:01
Dodó vajon szabadsága alatt is ugrál a közelében lévő autòkon (http://kep.index.hu/1/0/1078/10782/107827/10782763_7641d40b3db8e3ce648751662f313588_wm.jpg), vagy csak munkaidőben?

Ez a kép nagyon megfeküdhette a gyomrodat, mert már nem először hozod föl. :D Amúgy egyetértünk, csak mókás olvasni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: BaloghT. - 2017.08.20 14:44:51
Sziasztok!
A Prius hármasom szép lassan (hétről hétre)egyre gyatrábban hűtött klímával. Míg ma ebben a 37C fokos hőségben nem birkózott meg a feladattal.Elvittem klímáshoz aki gépre rakta  és minden értéket megfelelőnek talált.Azt mondta kompresszor...
Valakinek valami ötlete/tapasztalata?
Azt hallom, hogy berreg, és AC gomb benyomva valamit hűt,ha kikapcsolom melegebbet nyom annál.

Aztán elvittem Szombathelyen a Toyotába és, mégis gáz kellett csak bele...nagy szaki volt a klímás 😂
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.08.30 06:13:34
Tisztelt Car-társak!Tegnap egy furcsa dolgot vettem észre a klíma használatakor.Klíma panel kijelzőjén külső hőmérséklet 27-fok.Beállítottam a belső hőmérsékletet 20-fokra.A vezető oldali rostélyon kiáramló levegő lassan csökken 24-fokra,a jobb oldalin viszont 28-fok.Az is érdekes,hogy a ventilátor fokozat minél magasabb,annál lassabban hűti le a levegőt.Motortérben venti a hűtőn forog,klíma szervó hallhatóan
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.08.30 06:15:28
lemaradt az utolsó szó:szervó működik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2017.08.30 19:30:42
Új fejlemény: kifizeti a Toyota az invertert!  ::) Állítólag megvolt a szofterfrissítés, mégis elromlott.
KeriL, ha sikerül megszereznem a rossz invertert, írok!

Múlt héten kész lett az autó. Mint utóbb kiderült nem az inverter romlott el, hanem a központi vezérlőegység. Kicserélték garanciálisan vagy mert a hibrid rendszer része, de nem kellett fizetni érte. Azóta kevesebbet fogyaszt! :-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.09.05 13:23:36
Tisztelt Car-társak!Most jöttem a toyota mayer-tól,ahol megállapították,lyukas a klíma hűtőm.(prius 3).Tud valaki bontottat,vagy kompetens hűtőjavítót?
                                 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.09.05 15:47:27
32k-ért találtam újat.(denso)Jövő kedden a mayer-nál beteszik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.09.05 16:35:17
32k-ért találtam újat.(denso)Jövő kedden a mayer-nál beteszik.

Jó lesz neked!? ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.09.05 19:41:28
Remélem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.09.05 19:48:58
Tudsz jobbat?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kekesiz - 2017.09.06 13:18:07
Urak, kellene egy kis segítség.
 
Most voltam műszakin (P2, 2005), de nem ment át az autó, mert az alsó lengőkarok hátsó szilentje kicsit szét van menve.  (Bosch szerviz, nem valami kis sufni.)
Viszont nem találtak a neten külön lengőkar szilentet P2-höz, (én sem) hanem csak komplett lengőkart. Annak viszont elég húzós lenne az ára... Viszont a szervizes srác azt mondta, hogy a P3 lengőkarja is nagy valószínűséggel ugyanolyan, ahogy látta a rendszerben, ahhoz viszont lehet kapni külön szilentet is, nem csak kompletten, a lengőkarral együtt. Még utánakérdez azért majd, meg én is szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a P3 lengőkar szilentje valóban jó lehet-e a P2-be.
Köszi, ha valaki tudja a választ! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: djnaar1 - 2017.09.06 18:01:05
https://alkatreszek.hu/autotipus/toyota/prius/prius_ferdeh_t_nhw20_2003_08_2009_03/17711/felfuggesztes_kormanyzas/lengokar_szilent/osszes_termek/-_1
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kekesiz - 2017.09.07 17:57:21
https://alkatreszek.hu/autotipus/toyota/prius/prius_ferdeh_t_nhw20_2003_08_2009_03/17711/felfuggesztes_kormanyzas/lengokar_szilent/osszes_termek/-_1
Köszi szépen!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Budwa - 2017.09.26 23:56:34
Sziasztok!

Szeretnék venni eBayen egy techstreamel kompatibilis mini vci kábelt. De sajnos annyi féle verziójú van, nem tudom melyik lenne jó egy P2 2007eshez. A techstream program hozzá V12.10.019es verziójú. Mindenképp V12est kell vennem kábelből, vagy jó a V10 is? Tanácstalan vagyok. Segítsetek. Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IPeti - 2017.10.09 19:01:32
Sziasztok!
Használt prius 3 tulajdonos vagyok és van egy érdekes jelenségem. Ez az első hibrid autóm. 200ezer fölött van a kilométer. Elektromos hajtás esetén szépen megy az autó. Miután a benzin motor is beindul és lassan növelem a gázt, akkor alsó fordulatszám tartományban az autó remegést produkál. Ha több gázt adok abbahagyja. Ugyanez a jelenség tartós 90-100 km/h-nál is, amikor tartom a tempót. Korábban volt alkalmam egy szintén 200ezer fölötti futásteljesítményű priushoz pár napig. Az is rendelkezett ezzel a jelenséggel, csak ott még a motortérből is érkezett egy kerepelő hang hozzá. Talán valamely műanyag elem rezonált be. Annál az alanynál volt alkalmam tiszta, benzin üzemben is reprodukálni ezt, mert akksi problémás lett pár nap után.
Volt esetleg valakinek ilyen tapasztalata? Találkoztatok vele? Napok óta böngészem a fórumokat, de erről a jelenségről még nem olvastam sehol.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.10.10 05:58:38

EGR és a szívótorok mikor volt tisztítva?  200E km-nél már erősen illdomos egy takarítás.  Nagy valószínűséggel megoldódik a parajelenség ezt követően.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IPeti - 2017.10.10 08:54:10
Szia!
EGR és a szívótorok mikor volt tisztítva?  200E km-nél már erősen illdomos egy takarítás.  Nagy valószínűséggel megoldódik a parajelenség ezt követően.
Korábbi ilyen jellegű karbantartásokról nem tudok, de most itt lesz az ideje. Sanszosnak gondoltam, hogy ilyesmi lesz a hiba forrása, de persze nem vagyok autós szaki. A szervízben nem volt ötletük, de most megpróbálkozom ezzel az infóval náluk. Köszönöm az ötletet!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ahudecz - 2017.10.10 10:09:10
Sziasztok!

Először járok itt, nagyjából két hónapja vagyok eleinte nagyon boldog, 3 hete roppant boldogtalan Prius tulajdonos és a segítségeteket szeretném kérni, illetve remélem okulásul is szolgál a történet a jövendőbeli Prius vásárlóknak.

2017. június végén vásároltam egy 2013-as, amerikai forgalomba helyezésű Priust, 57.000 km-rel; két hónapig nem is volt vele semmi gond, amíg egyszercsak az M3-ason kijött a rettegett 'Check Hybrid System' hibajelzést; ezután egyből irány a szervízbe (Toyota Sakura), ahol a diagnosztikai vizsgálat kimutatta a P0A80-as kódjelű hibát, a szervíz pedig egyből a hibrid hajtáslánc/akkumulátor cseréjét javasolta, nagyjából 900eFt-ra becsülve a teljes költséget.

Visszaugorva az időben - az adásvételi szerződés aláírása előtt az autót elvittük átvizsgálásra egy egyelőre nem nevesített Toyota márkaszervízbe, ahol az állapotfelmérés kimutatta, hogy a P0A80-as hiba felmerült a múltban, de magyarázatként a szervízes kollégától csak annyit tudtunk meg, hogy ennek valószínűsíthető oka egy hosszabb közlekedésmentes periódus lehetett és hogy biztos nincs vele komoly gond (azóta persze tudom, hogy ez ordas baromság volt, de most már mindegy). Miután elhitette velünk, hogy ez nem gond, rá is írta az állapotfelmérő lapra, hogy törölhető a kód. Mivel a bizalmam így sem volt teljes, többször is rákérdeztünk, hogy van-e érvényben garancia még az autóra, a szervízes kolléga külön kiemelte, hogy mivel amerikai forgalomba helyezésű az autó, a garancia a fő részekre nem érvényes, ez alól EGYEDÜL a hibrid hajtáslánc (vagyis az akkumulátor) a kivétel, amire érvényes az 5 év/100.000 km garancia.
Amikor a hiba felmerült persze szembesítettük őket a fentiekkel, de csak annyit mondtak, hogy ők teljeskörűen tájékoztattak a kockázatokról, illetve letagadták, hogy valaha mondtak volna olyat, hogy van az aksira garancia (írásban persze erről nincs semmi...)
Azóta futottunk három kört a szervízzel, a Toyota Central Europe-pal, az eladóval, és küldtünk egy ügyvédi felszólítást a szervíznek, de a lényegen nem változtattak ezek, egy hónapja nem megy az autó. Egy Priusokra specializált szervíztől kaptam árajánlatot a javításra, ők három cellapárt diagnosztizáltak hibásnak, a javítás összköltsége 150 és 180eFt között lehet, de garancia nincs rá, illetve 250-ért tudnak használt aksi beszerelni. A dologban az a különösen bosszantó, hogy mind amerikai, mind európai feltételek szerint érvényes még az aksira a garancia, de a Toyota nem hajlandó kicserélni a másik kontinensen történt első forgalombahelyezés miatt...

A következőkben szeretném kérni a mélyen tisztelt közösség segítségét:

1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
2. Van értelme perelnem (hátha hallottatok hasonló esetről)
3. Lehet bárminek baja az aksin kívül, ha kiütöm a kódot és tovább használom az autót? Illetve ha nem ütöm ki és csak a benzinmotorral megyek az ha jól tudom szintén csak az aksit károsíthatja, mert onnan indítja a benzinmotort az autó?
4. Tudjátok, hogy honnan lehet  olcsón megbízható használt aksit szerezni? Lengyelországban találtam 120eFt körül, gondolom itthon ezeket szerelik be, de ugye arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond...

Előre is köszönök bármi ötletet.

Attila

u.i. tanulság eddig: akármit mond akár egy márkaszervíz is, ne bízz meg benne, csak ha alaposan utánajártál és leellenőriztél mindent.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.10.10 11:32:46
1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
Tudtommal nincs, amerikai Priusra Európában a jótállás nem érvényes.

Egy Priusokra specializált szervíztől kaptam árajánlatot a javításra
Ha ez a specialista Dodó volt, akkor erősen gondold meg, mielőtt rábízod.

Kérj ajánlatot a Toy-Cartól!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.10.10 12:39:24
1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
2. Van értelme perelnem (hátha hallottatok hasonló esetről)
3. Lehet bárminek baja az aksin kívül, ha kiütöm a kódot és tovább használom az autót? Illetve ha nem ütöm ki és csak a benzinmotorral megyek az ha jól tudom szintén csak az aksit károsíthatja, mert onnan indítja a benzinmotort az autó?
4. Tudjátok, hogy honnan lehet  olcsón megbízható használt aksit szerezni? Lengyelországban találtam 120eFt körül, gondolom itthon ezeket szerelik be, de ugye arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond...
1. Én próbálkoznék amíg lehet az biztos. Próbálj méltányosságot kérni.
2. Ezt egy ügyvéd tudná pontosan megmondani a tények és rendelkezésre álló papírok ismeretében, de nekem erős a gyanúm, hogy itt a szerviz vert át téged vagy a szervizes volt pacsiban az eladóval, hogy azt mondja amit hallanod kell hogy megvedd. Sajnos ha valami nincs papírra vetve tapasztalatom szerint az ügyvédek sem tudnak túl sokat tenni...
3. Semmiképpen nem erőltetném a közlekedést vele, Jenőnek (->facebook->PriusClub és megtudod ki ő) már durrant szét akkupakk (vagy modul) ilyesmi következtében. Nekem is volt ilyen a P2-esben, 2x-3x kiütöttem de hamar visszajött. Először pár nap múlva aztán pár km múlva. Szóval nem fogsz vele messzire jutni az biztos. Ha közeli szervizbe kell átgurulni vele akkor én megkockáztatnám de semmi több.
4. Sokkal olcsóbban javítható a dolog. Egy modul (cellamodul) kb 10eFt bontottan, az 30eFt anyagár nálad. Egy ilyen javítás szerelési ideje kb fél nap, (ki-be) plusz a balanszírozás, ami csak annyi, hogy egy szintre kell töltögetni az összes modult. Ez utóbbi eltarthat tovább is de csak a töltőt kell odébb tenni és mérni. Ha jó óradíjjal számolsz akkor is szerintem egy 100-as körül meg kellene, hogy álljon egy ilyen művelet. D-vel kezdődő és odóra végződő nevű emberkének meg ne higgy, lyukat beszél a hasadba és lehúz egy csomó pénzre. (sajnos tapasztalatból tudom és nem vagyok itt a klubban vele egyedül) Toy-Car, Juhász Jenő és még a klub facebook csoportjában fogsz kapni több ajánlatot megbízható emberektől.

Egyébként mennyi mérföld van benne és mennyire vagy biztos benne, hogy annyi van-e benne? Árvizet látott-e?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.10.10 13:04:18
1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
2. Van értelme perelnem (hátha hallottatok hasonló esetről)
3. Lehet bárminek baja az aksin kívül, ha kiütöm a kódot és tovább használom az autót? Illetve ha nem ütöm ki és csak a benzinmotorral megyek az ha jól tudom szintén csak az aksit károsíthatja, mert onnan indítja a benzinmotort az autó?
4. Tudjátok, hogy honnan lehet  olcsón megbízható használt aksit szerezni? Lengyelországban találtam 120eFt körül, gondolom itthon ezeket szerelik be, de ugye arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond...
1. Semmibe nem kerül. De: Ha méltányosságot állapítanak meg és csak 50%-ot kell fizetned, akkor kifizeted?
2. Ügyvéd tudja megmondani az összes vonatkozó szerződés ismeretében, 10-25.000ft/óra díjért.
3. Attól függ. Toyota szervíz mit mond rá?
4. Azért lopják annyira a Priust, mert mindenki olcsómegbízható akksit keres.

Ha ez a specialista Dodó volt, akkor erősen gondold meg, mielőtt rábízod.
Miért? Nem ismerem, csak kíváncsi vagyok. Mintha jókat írtak volna róla korábban. Nem vele volt valami TC-s riport egyszer Prius cellacsere kapcsán?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.10.10 13:17:41
Mert kamuzik (,,mindent versenycsapatunk álltal csak közvetlenül Japanból szerzünk be.'', ,,Jelenleg a világon összesen 4 helyen tudnak végezni pontos hybridtesztet és hybrid akkumulátor regenerálást, Az egyik ilyen eredeti JAPAN Hybridregeneráló és balanszírozó gép Európában egyedül nálunk található !'') és olyanért kér pénzt, amit nem csinált meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: IPeti - 2017.10.10 15:10:00

A következőkben szeretném kérni a mélyen tisztelt közösség segítségét:

1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
2. Van értelme perelnem (hátha hallottatok hasonló esetről)
3. Lehet bárminek baja az aksin kívül, ha kiütöm a kódot és tovább használom az autót? Illetve ha nem ütöm ki és csak a benzinmotorral megyek az ha jól tudom szintén csak az aksit károsíthatja, mert onnan indítja a benzinmotort az autó?
4. Tudjátok, hogy honnan lehet  olcsón megbízható használt aksit szerezni? Lengyelországban találtam 120eFt körül, gondolom itthon ezeket szerelik be, de ugye arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond...

Előre is köszönök bármi ötletet.

Attila

u.i. tanulság eddig: akármit mond akár egy márkaszervíz is, ne bízz meg benne, csak ha alaposan utánajártál és leellenőriztél mindent.

Ebben a helyzetben szerintem nincs értelme további jogi lépésnek vagy eszkalációnak. Tudomásom szerint a toyota kontinentális garit vállal, ahogy mások is írták, vagyis meg van az esélye, hogy ez európában nem érvényesíthető. A toyota lehet méltányosságból akár a 100%-ot is bevállalja, azonban néhány hónappal később még mindig küldhet neked egy számlát, hogy korábbi döntését felülvizsgálta. Olyan esetekre vonatkozik ez, ahol a feltételek nem teljesülnek teljes egészében a garancia érvényesítéséhez. Lehet műszaki vagy jogi. Ezt szervízben mondták nekem. Az első priusom pár nap után így vándorolt vissza a kereskedőhöz.
A javítás, de legalábbis, hogy felmérd a várható költségeket a bevizsgálás ajánlott. Persze a toyota márkaszervíz nem megy le cella szintig, mert neki a pakk csere egyszerűbb.
Az én javaslatom a jövőre nézve a szürke import priusokkal kapcsolatban az, hogy bárhonnan is származik az autó azonnal magyarországi garit kell rá intézni, amennyiben a feltételek megengedik.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.10.10 15:30:13
A toyota lehet méltányosságból akár a 100%-ot is bevállalja, azonban néhány hónappal később még mindig küldhet neked egy számlát, hogy korábbi döntését felülvizsgálta.

Ezt nem tartom lehetségesnek. Ha egyszer méltányosságból ingyen megjavították, akkor később ezt nem vonhatják vissza.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.10.10 18:05:14
2017. június végén vásároltam...
...az adásvételi szerződés aláírása előtt az autót elvittük átvizsgálásra egy egyelőre nem nevesített Toyota márkaszervízbe, ahol az állapotfelmérés kimutatta, hogy a P0A80-as hiba felmerült a múltban, de magyarázatként...
Ezt most vettem észre. Ha a hiba már a vételkor fennállt, akkor elvileg 6 hónapon belül kérhetsz árcsökkentést, vagy jelezheted, hogy elállsz a szerződéstől.  Márpedig, ha jól értem akkor volt átvizsgálás, amiről kaptál papírt, amin rajta van, hogy fennállt a hiba. Ha megnyugtattak valami magyarázattal, és az is rajta van, akkor nyert ügyed van. Ha nem, akkor egy ügyvédi levél meggyőző tud lenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.10.11 18:08:47
Sziasztok!

Először járok itt, nagyjából két hónapja vagyok eleinte nagyon boldog, 3 hete roppant boldogtalan Prius tulajdonos és a segítségeteket szeretném kérni, illetve remélem okulásul is szolgál a történet a jövendőbeli Prius vásárlóknak.

.......
u.i. tanulság eddig: akármit mond akár egy márkaszervíz is, ne bízz meg benne, csak ha alaposan utánajártál és leellenőriztél mindent.

Gyakorló Prius 3 tulajdonosként - három nagyakksi szétszerelését is végigasszisztáltam segédszerelőként -, amenyiben a saját javítás mellett döntesz a modulok cseréjében tudok segíteni, ennek darabonként ára nagyságrendileg 10E HUF + munkadíj.     Első körben azonban rá kell tenni egy TS programra, hogy lássuk pontosan, hogy miről is van szó, addig minden betű, csak fikció és találgatás.   Amennyiben ki van pontosan derítve, hogy mi a hiba, onnan kezdve lehet pontosan a javítás menetét megszabni. De semmiféleképen sem 205E HUF.    A hype-olt Prius Guru szolgáltatást meg én személy szerint nem venném igénybe.  Amennyiben döntés született, ha gondolod keress meg PÜ-ben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.05 13:13:30
Sziasztok!
Én annyira új vagyok Prius- ügyben, hogy még az autóm sincs meg. Most van forgalomba helyezés és átírás alatt. A jövő hét elején kapjuk meg, ha minden jól megy, de mivel be vagyok sózva, azóta ezzel a témával kelek és fekszem. Ezt a topicot már végigolvastam, és nekem az jött le,
hogy- szerencsére- a hibajelenségek nagy része a kis akksi rendetlenkedésére vezethető vissza.
Ez alapján hasznos lenne szerintetek egy hordozható bikázó, bedugva a csomagtérbe? Valami kisméretű, egyszerűre gondoltam mint pl. ez: http://www.metroman.hu/termek/smart-box5-inditasrasegito-gyorsindito-bikazo-tolto

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.05 18:19:26

Nekem van, a tavalyi BF (11.11) akcióban vettem az Extreme Digitaltól.  Szerintem várd meg a tizenegyedikét a jövő héten lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.05 18:28:39
Nekem van, a tavalyi BF (11.11) akcióban vettem az Extreme Digitaltól.  Szerintem várd meg a tizenegyedikét a jövő héten lesz.

Örülök, hogy pont te válaszoltál. Kereshetlek majd pü-ben lopásgátlás ügyben? :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.05 19:46:18
Nekem van, a tavalyi BF (11.11) akcióban vettem az Extreme Digitaltól.  Szerintem várd meg a tizenegyedikét a jövő héten lesz.
Örülök, hogy pont te válaszoltál. Kereshetlek majd pü-ben lopásgátlás ügyben? :)

Bocsi, ez egy kicsit letámadósra sikerült. Szóval köszönöm a választ, megvárom a BF- t. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dobosi - 2017.11.06 11:46:27
Sziasztok!

Feleségemnek nézegetek egy szaladgálós autót. Prius 2 mellet döntöttem, most keresem a megfelelő példányt. Mivel alapvetően megbízható autóról van szó nem annyira félek az idősebb, 200e Km-t futott példányoktól. Végigolvastam a 60 oldalnyi fórumotokat, mintha egyszer már megválaszoltátok volna, amit kérdezek. 
Most találtam egyet, ami a hirdető leírása szerint tökéletesen működik, de az összes hibajelzés világít. Az eladó külföldi az ár kedvező :)
Ha jól emlékszem, előfordult már valakinél ilyesmi, és viszonylag egyszerűen meg lehetett gyógyítani.
Előre is Köszönöm a segítségeteket!

Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.06 12:18:16

uj kis aksi??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.11.06 12:42:17
a hirdető leírása szerint tökéletesen működik, de az összes hibajelzés világít. Az eladó külföldi az ár kedvező :)
Zsákbamacska, bármi baja lehet. Az eladó azt mond amit akar, komolyabb hibafeltárás szükséges.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.11.06 19:41:01
A zsebbika hasznos lehet, de nem érdemes a csomagtartóba tenni, mert ha kinyiffan a kisakku, oda csak az ülések felől lehet bemászni. A könyöklő alatti tárolóban jobb helyen van. Még jobb otthon a polcon tartani, mert sem a nagy hideg, sem a nagy meleg nem tesz jót a Li-akkunak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.07 05:37:36
Örülök, hogy pont te válaszoltál. Kereshetlek majd pü-ben lopásgátlás ügyben? :)

Nyugodtan, persze. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.07 05:44:00
Sziasztok!

Feleségemnek nézegetek egy szaladgálós autót. Prius 2 mellet döntöttem, most keresem a megfelelő példányt. Mivel alapvetően megbízható autóról van szó nem annyira félek az idősebb, 200e Km-t futott példányoktól. Végigolvastam a 60 oldalnyi fórumotokat, mintha egyszer már megválaszoltátok volna, amit kérdezek. 
Most találtam egyet, ami a hirdető leírása szerint tökéletesen működik, de az összes hibajelzés világít. Az eladó külföldi az ár kedvező :)
Ha jól emlékszem, előfordult már valakinél ilyesmi, és viszonylag egyszerűen meg lehetett gyógyítani.
Előre is Köszönöm a segítségeteket!

Csaba

Sajnos ez nem olyan egyszerű. Az EGR szeleptől a kerékagy ABS szenzoráig kb. bármi lehet.  Ki kell olvasni, lehet apró bibi és olyan hiba, amitől sikítva kell menekülni.  Tehát TS program+laptop és kb 2 perc alatt kiderül a hibaok.  Így vakon még én sem venném meg, pedig a Priusban eléggé jártas vagyok.  Én keresnék egy másikat. Mondjuk Juhász Jenő (Eliteautó), Ruszuly Zsolt (Maglód), Gut-car, ToyCar (Pomáz), Gedeon-72 (budai oldal szintén), valamint mindenféleképpen átvizsgáltatnám Juhász Jenővel, aki gyakorlatilag a Priuspápa.  :sorcerer:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.07 09:08:43
Nyugodtan, persze. :)

Szuper, köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dobosi - 2017.11.08 12:40:17
Sajnos ez nem olyan egyszerű. Az EGR szeleptől a kerékagy ABS szenzoráig kb. bármi lehet.  Ki kell olvasni, lehet apró bibi és olyan hiba, amitől sikítva kell menekülni.  Tehát TS program+laptop és kb 2 perc alatt kiderül a hibaok.  Így vakon még én sem venném meg, pedig a Priusban eléggé jártas vagyok.  Én keresnék egy másikat. Mondjuk Juhász Jenő (Eliteautó), Ruszuly Zsolt (Maglód), Gut-car, ToyCar (Pomáz), Gedeon-72 (budai oldal szintén), valamint mindenféleképpen átvizsgáltatnám Juhász Jenővel, aki gyakorlatilag a Priuspápa.  :sorcerer:
Köszönöm!
Elengedem ezt a példányt. Legyen másnak szerencséje vele. :) A neveket elmentettem magamnak. Régebben Ponterno-t szoktátok említeni, de ha jól látom akkor már az Auto-329 jön be helyette.
Még egyszer Köszi!
Csaba
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.08 13:01:13
Köszönöm!
Elengedem ezt a példányt. Legyen másnak szerencséje vele. :) A neveket elmentettem magamnak. Régebben Ponterno-t szoktátok említeni, de ha jól látom akkor már az Auto-329 jön be helyette.
Még egyszer Köszi!
Csaba
gondolom megszünt a cég, egyéb okok miatt...
aztán most belefogtak ujba...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.08 19:26:51
Köszönöm!
Elengedem ezt a példányt. Legyen másnak szerencséje vele. :) A neveket elmentettem magamnak. Régebben Ponterno-t szoktátok említeni, de ha jól látom akkor már az Auto-329 jön be helyette.
Még egyszer Köszi!
Csaba

Most az auto329 néven futnak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.09 20:46:07
Sziasztok! kb 800km-el ezelőtt cseréltettem gyertyát a Prius 2-ben, de nem DENSO-t, hanem a "kompatibilis" Bosch-t kértem bele. Azóta 6.5-7l-t fogyaszt átlagban az autó, az eddig 5.2 helyett. Gyengébbnek is tűnik, de lehet, hogy csak bemesélem magamnak. Tapasztalt már valaki ilyet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.09 21:17:46
miért variáltál ha bevált a denso??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.09 21:20:49
Mert harmad annyiba kerül a Bosch, és a szervíz katalógusa szerint a DENSO-n kívül csak ez jó még bele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.09 21:38:10
akkor megérte sporolni...grat!
fogadj meg egy tanácsot! japán gépek denso v ngk!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.11.09 23:42:58
akkor megérte sporolni...grat!
Tök ugyanez ugrott be, de nem akartam beírni...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.11.10 07:06:30
Sziasztok! kb 800km-el ezelőtt cseréltettem gyertyát a Prius 2-ben, de nem DENSO-t, hanem a "kompatibilis" Bosch-t kértem bele. Azóta 6.5-7l-t fogyaszt átlagban az autó, az eddig 5.2 helyett. Gyengébbnek is tűnik, de lehet, hogy csak bemesélem magamnak. Tapasztalt már valaki ilyet?

Olyat, hogy egy toyotás nem megfelelő döntést hozott alkatrész beépítés ügyben, majd azt követően abból fakadóan kárát látja? Igen!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 08:01:11
Olyat, hogy egy toyotás nem megfelelő döntést hozott alkatrész beépítés ügyben, majd azt követően abból fakadóan kárát látja? Igen!
[emoji122][emoji122]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 08:18:28
Tök ugyanez ugrott be, de nem akartam beírni...
nem rosszindulatbol irtam!!! ez az eset ujabb koronás példája a xarrágóskodás utáni sopánkodásnak és csodálkozásnak. nem beszélve az emelkedett anyagi kiadásokat(amit kidobott az ablakon)...
800km alatt plusz 8x 2litert(kb5500ft) tankolt...lassan oda is a gyertyákon spórolt pénz
és ott a fosch gyertyák ára...,amit ha esze van napokon belül kidob belöle és rak helyébe belevalo densot...gondolom csere elött is az volt benne v ngk!?

ha nem igy tesz,akkor meg is érdemli!! [emoji33][emoji44][emoji43]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dobosi - 2017.11.10 09:14:31
Sziasztok! kb 800km-el ezelőtt cseréltettem gyertyát a Prius 2-ben, de nem DENSO-t, hanem a "kompatibilis" Bosch-t kértem bele. Azóta 6.5-7l-t fogyaszt átlagban az autó, az eddig 5.2 helyett. Gyengébbnek is tűnik, de lehet, hogy csak bemesélem magamnak. Tapasztalt már valaki ilyet?
Nem vagyok autószerelő csak próbálok logikusan gondolkodni. Kérlek mérlegeld, hogy 5,2L->6,5-re növekedett fogyasztás +25%-ot jelent. Ha a motor hatásfokát nézzük akkor 35%-ról 28%-ra esett ami olyan drasztikus változás, amit nehezen tudok egy gyertyával magyarázni. (Vagy el sem indulna a motor, vagy esetleg fura hangja lenne.) Én körülnéznék máshol: Lapos gumik, levegőszűrő, hidegebb esős időjárás(!). Mielőtt (lehet hogy) feleslegesen költesz új gyertyákra, tegyél egy próbautat olyan körülmények között ahol biztosan jól fogyaszt a Prius. Ha itt is elvérzik jöhet a csere DENSO-ra.
És kérlek oszd meg az eredményt, mert kíváncsi vagyok. Szerintem más is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 09:17:23
a nem megfelelö hőértékböl adodhat a leromlott hatásfok!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.10 09:32:46
Nem vagyok autószerelő csak próbálok logikusan gondolkodni. Kérlek mérlegeld, hogy 5,2L->6,5-re növekedett fogyasztás +25%-ot jelent. Ha a motor hatásfokát nézzük akkor 35%-ról 28%-ra esett ami olyan drasztikus változás, amit nehezen tudok egy gyertyával magyarázni. (Vagy el sem indulna a motor, vagy esetleg fura hangja lenne.) Én körülnéznék máshol: Lapos gumik, levegőszűrő, hidegebb esős időjárás(!). Mielőtt (lehet hogy) feleslegesen költesz új gyertyákra, tegyél egy próbautat olyan körülmények között ahol biztosan jól fogyaszt a Prius. Ha itt is elvérzik jöhet a csere DENSO-ra.
És kérlek oszd meg az eredményt, mert kíváncsi vagyok. Szerintem más is.

Na végre egy értelmes hozzászólás, köszönöm! Valóban drasztikus az emelkedés, ennyi fogyasztásnövekedést inkább egy ezer éves, tényleg nem "kompatibilis" gyertyával várnék. A 800km-ből egyébként 550 km autópálya volt ködben, a többi pedig pár rövidebb táv (néhány km). Viszont van benne kb 100 km országút is, ahol simán 4,5-eket evett előtte. A fogyasztásmérő szerint persze ment le jócskán a fogyasztásból, de le kell tesztelnem még úgy is, hogy lenullázom és újra mérem majd egy ilyen szakaszon. Gumit hetente ellenőrzöm, légszűrő új de arra már én is gyanakodtam, esőben nem mentünk. Lehet hülye ötlet, de az 500 km-es köd (tényleg annyi volt) nem okozhat olyat, hogy nedvesedik a légszűrő és ezáltal jelentősen megnő a nyomásvesztesége? Vagy az a motortér hőmérséklete és a légáramlás miatt nem elképzelhető?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 11:56:08
minden okozhat mindent...
cseréld ki a gyertyát densora v ngkra és meglásd jobb lesz.
milyen auto ez?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.11.10 12:39:57
nem rosszindulatbol irtam!!! ez az eset ujabb koronás példája a xarrágóskodás utáni sopánkodásnak és csodálkozásnak. nem beszélve az emelkedett anyagi kiadásokat(amit kidobott az ablakon)...
800km alatt plusz 8x 2litert(kb5500ft) tankolt...lassan oda is a gyertyákon spórolt pénz
és ott a fosch gyertyák ára...,amit ha esze van napokon belül kidob belöle és rak helyébe belevalo densot...gondolom csere elött is az volt benne v ngk!?
Be kell nyelni a tanulópénzt és legközelebb tartani a minőséget.

Na végre egy értelmes hozzászólás, köszönöm!
...
Nem is tudom miért jutott eszembe: Van egy ismerősöm aki rendszeresen kér tanácsot. Ha azt hallja amit akar, akkor lelkesen bólogat rá és megerősítésként éli meg. Ha nem, akkor figyelmen kívül hagyja.
Mérni kell. Ha eltérés van, akkor meg kell nézni miért van eltérés. Ha az ok a mérésekből kimutatható, akkor le kell vonni a konzekvenciákat. Röviden és tömören ennyi. Ha a kényelmetlen hír hozóját ledurrantod, az nem visz előre. Az objektív mérés és kiértékelés az ami előrevisz. Ha a tapasztalatokat utána a fórumon is megosztod, az másokon is segít.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 12:46:17
Be kell nyelni a tanulópénzt és legközelebb tartani a minőséget.

Nem is tudom miért jutott eszembe: Van egy ismerősöm aki rendszeresen kér tanácsot. Ha azt hallja amit akar, akkor lelkesen bólogat rá és megerősítésként éli meg. Ha nem, akkor figyelmen kívül hagyja.
Mérni kell. Ha eltérés van, akkor meg kell nézni miért van eltérés. Ha az ok a mérésekből kimutatható, akkor le kell vonni a konzekvenciákat. Röviden és tömören ennyi. Ha a kényelmetlen hír hozóját ledurrantod, az nem visz előre. Az objektív mérés és kiértékelés az ami előrevisz. Ha a tapasztalatokat utána a fórumon is megosztod, az másokon is segít.

akartam reagálni én is a kartárs ezen iq-lájtos hálátlan benyögésre...de nemtudtam volna ilyen kulturáltan elöadni,mint te...
ezért ugy döntöttem hagyom a francba a témát is, aki (xarrágó és) hüle hajjon meg.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.10 14:09:43
akartam reagálni én is a kartárs ezen iq-lájtos hálátlan benyögésre...de nemtudtam volna ilyen kulturáltan elöadni,mint te...
ezért ugy döntöttem hagyom a francba a témát is, aki (xarrágó és) hüle hajjon meg.

Épp ellenkezőleg: én köszönöm, hogy nem írsz többet a témában! Hálálkodni azért, mert azt mondod, hogy miért nem a DENSO-t raktam bele? Nyilván nekem sem jutott eszembe, hogy az lehet a baj, és nyilván nem is cserélem ki, ha a probléma tovább fenn áll. Nyilván nem cél 30 ezret spórolni gyertyán egy 2 milliós autóval, de amikor a szervíz azt mondja, hogy jó bele a Bosch, akkor hallgatok a "szakemberre". Nem kellett volna, már sokadjára sem, és nem azért, mert szarrágó és hülye lennék. És látod: még is tudtam kultuláltan előadni, csak Te nem. Egyénként autószerelő vagy?  [rohog]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.11.10 14:10:11
IQ lájtozni meg Xarrágózni, más zsebében turkálni - ez nagyon elegáns. Valaki megpróbálja a problémát gondolkodóan megközelíteni az meg hülye és haljon meg. Gratula az uraknak :clap:

Egyébként, amit én látok:
- elvileg a bosch gyerta kompatibilis(-nek volt mondva)
- tehát nem szabadna ennyi fogyasztás növekedést okoznia
- talán a bosch-nál sem vagy a szervízkatalógus összeállítói sem hülyék
- ettől még lehet, hogy tényleg a gyertya a baj
- de lehet, hogy valami tök más baj van amit a gyertyacsere okozott (nem is olyan gyertyát tettek bele, nem húzták meg rendesen és még 1000 vagy más ok)
- ha tényleg hőérték probléma van én úgy látom annak más jele is van/lesz előbb utóbb (valszeg meg fog állni az autó)

Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok én sem autószerelő csak próbálok a problémához konstruktívan állni és nem szarrágózom le azt aki egyébként logikusan döntött.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.10 14:16:03
Köszi! A motornak egyébként semmi különösebb hangja nincsen, bár azt hittem, hogy a gyertyacsere után talán valamival halkabb is lesz (nem tudom miért). Van a családban egy másik prius, na abba Denso került, és nagyjából ugyanolyan futás mellett az halkabb is, mint az enyém. Igaz az US prius, nem tudom, hogy van-e eltérés a hangszigetelésben. Ha nem felejtem el, majd írok, mi a helyzet. Az előző gyertya típusát sajnos nem tudom, de Toyota szervízben cserélték, ezért gondolom denso volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.10 14:17:26
ámen
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.11.10 17:48:47
Na végre egy értelmes hozzászólás, köszönöm! Valóban drasztikus az emelkedés, ennyi fogyasztásnövekedést inkább egy ezer éves, tényleg nem "kompatibilis" gyertyával várnék. A 800km-ből egyébként 550 km autópálya volt ködben, a többi pedig pár rövidebb táv (néhány km). Viszont van benne kb 100 km országút is, ahol simán 4,5-eket evett előtte. A fogyasztásmérő szerint persze ment le jócskán a fogyasztásból, de le kell tesztelnem még úgy is, hogy lenullázom és újra mérem majd egy ilyen szakaszon. Gumit hetente ellenőrzöm, légszűrő új de arra már én is gyanakodtam, esőben nem mentünk. Lehet hülye ötlet, de az 500 km-es köd (tényleg annyi volt) nem okozhat olyat, hogy nedvesedik a légszűrő és ezáltal jelentősen megnő a nyomásvesztesége? Vagy az a motortér hőmérséklete és a légáramlás miatt nem elképzelhető?

Kicsit foglalkozz a nedves levegő fizikájával, és közelebb leszel a megoldáshoz, szerintem!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: andras69 - 2017.11.10 18:32:50
Hi!

A folyó témához szólva...
Nekem is Bosch gyertyát tett a szerelő a T22 Avensisbe megkérdezésem nélkül! :whistling: Nagyon nem örültem neki, de elfogadtam, bíztam benne. :surrender:
Nem veszek észre semmilyen rendellenességet, nem nőtt a fogyasztás... :flowers: :yawn:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: buta kán - 2017.11.12 09:21:00
Szervusztok srácok,a segítségeteket szeretném kérni. Van egy 2010-es priusom,amit 3.5 éve használok a legnagyobb megelégedéssel. Augusztusban viszont arra figyeltem fel,hogy kanyarokban valami üzenet jelenik meg a kijelzőn. Mint kiderült,azt írta,hogy alacsony a motorolaj-szint. Csodálkoztam,hiszen amióta Székesfehérváron a Strasszeréknél megvettem,azóta csak eneos0-20-at kapott. Felhívtam valami gurut,aki nem is hagyta,hogy végigmondjam,már az említett olajat hozta fel hibaként. Mondván, a nálunk ismert klímában az 5-30-as kell bele. Most ott tartok,hogy 10 ezer km.-re megeszik 3 litert,minimum. Legutóbb már minden mindegy alapon 5-30-ast töltöttem utána. Az olajcseréket cimbimmel csináltuk eddig,de utoljára egyszerűen nem jött ki az olajszűrő alumínium házából a betét,nem tudtuk berakni a szűrőt. Láttok itt összefüggést? A kipufogógáznak se színe,se bűze. A teljesítményben és a fogyasztásban nem érzékeltem változást. Olajfoltot nem hagy maga után. A motoron sehol nem látszik,hogy folyna az olaj. Egyszerűen csak eltűnik belőle.  Az lenne még a kérdésem,hogy érdemes valamilyen tömítő adalékkal próbálkozni? És ha igen,milyennel? Köszönöm a türelmeteket és előre kösz,a válaszokat. Sziasztok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.11.12 15:31:08
Az olajcseréket cimbimmel csináltuk eddig,de utoljára egyszerűen nem jött ki az olajszűrő alumínium házából a betét,nem tudtuk berakni a szűrőt.
Ez azt jelenti, hogy olaj lett cserélve, de új olajszűrő nem került bele?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: buta kán - 2017.11.12 17:25:44
Nem került bele,nem lehetett kicsavarni a tokját. Az olajfolyást az utolsó csere előtt vettem észre,tehát már előbb eltűnt belőle,mint ahogy a csere esedékes lett volna.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dBalint89 - 2017.11.12 18:23:35
Sziasztok!
Szeretném kérni a segítségeteket, mert totálisan fogalmatlan vagyok a Prius ill. hibrid autók világában.
A páromnak van egy 2001-es évjáratú Prius-a, amelynél a következő képeken látható hibát dobta ki a fedélzeti kijelző. Sajnos nem sokat mond, mert nem ír hibakódot, vagy valami egyértelműbbet.
Ettől függetlenül valószínűleg az akkumulatorral lesz a probléma, ugyanis az utóbbi időben párom keveset járt az autóval, ill. Az utolsó használat óta pedig már eltelt akár 2-3 hét is. Nem is. Sodálkoztam, hogy a kocsi hátuljában levő kis akksit tölteni kellett. Amikor visszahelyeztem a 12 órát töltött kis akksit, akkor gyors elindítottam és járattam 5 percet. Nem is volt semmi gond.
Ezt követő héten viszont használtuk volna az autót, de ahogy D be raktuk, alig reagált a gázadásra, s konkrétan 1-2km/h-val tudott csak gurulni, ill. Kidobta a képen látható üzeneteket. Valaki tudja, mi lehet a baja, ill. Hova lenne érdemes elvinni.(már ha ikyen állapotban el lehet)
(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/279836A7FAD_509A_4824_877.jpeg)
(http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/12/5722567D654_D255_499C_AEC.jpeg)

Annyit még kipróbáltam, hogy ha leveszem az akksi sarut, majd vissza, akkor elfelejtette a hibát, de sajnos ugyanúgy visszajön 4perc után. Valaki találkozott hasonlóval? Tipp/tanács/javaslat?

Előre is köszönjük a segítségeteket!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2017.11.13 08:35:18
Sziasztok!
Szeretném kérni a segítségeteket, mert totálisan fogalmatlan vagyok a Prius ill. hibrid autók világában.
A páromnak van egy 2001-es évjáratú Prius-a, amelynél a következő képeken látható hibát dobta ki a fedélzeti kijelző. Sajnos nem sokat mond, mert nem ír hibakódot, vagy valami egyértelműbbet.
Ettől függetlenül valószínűleg az akkumulatorral lesz a probléma, ugyanis az utóbbi időben párom keveset járt az autóval, ill. Az utolsó használat óta pedig már eltelt akár 2-3 hét is. Nem is. Sodálkoztam, hogy a kocsi hátuljában levő kis akksit tölteni kellett. Amikor visszahelyeztem a 12 órát töltött kis akksit, akkor gyors elindítottam és járattam 5 percet. Nem is volt semmi gond.
Ezt követő héten viszont használtuk volna az autót, de ahogy D be raktuk, alig reagált a gázadásra, s konkrétan 1-2km/h-val tudott csak gurulni, ill. Kidobta a képen látható üzeneteket. Valaki tudja, mi lehet a baja, ill. Hova lenne érdemes elvinni.(már ha ikyen állapotban el lehet)

Annyit még kipróbáltam, hogy ha leveszem az akksi sarut, majd vissza, akkor elfelejtette a hibát, de sajnos ugyanúgy visszajön 4perc után. Valaki találkozott hasonlóval? Tipp/tanács/javaslat?

Előre is köszönjük a segítségeteket!
Tipp: nagy akksiban cella(modul) hiba
Tanács/javaslat: rá kell dugni egy techstream-et és kiolvasni a hibakódot, akkor leszünk okosabbak
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.13 09:49:42
Szervusztok srácok,a segítségeteket szeretném kérni. Van egy 2010-es priusom,amit 3.5 éve használok a legnagyobb megelégedéssel. Augusztusban viszont arra figyeltem fel,hogy kanyarokban valami üzenet jelenik meg a kijelzőn. Mint kiderült,azt írta,hogy alacsony a motorolaj-szint. Csodálkoztam,hiszen amióta Székesfehérváron a Strasszeréknél megvettem,azóta csak eneos0-20-at kapott. Felhívtam valami gurut,aki nem is hagyta,hogy végigmondjam,már az említett olajat hozta fel hibaként. Mondván, a nálunk ismert klímában az 5-30-as kell bele. Most ott tartok,hogy 10 ezer km.-re megeszik 3 litert,minimum. Legutóbb már minden mindegy alapon 5-30-ast töltöttem utána. Az olajcseréket cimbimmel csináltuk eddig,de utoljára egyszerűen nem jött ki az olajszűrő alumínium házából a betét,nem tudtuk berakni a szűrőt. Láttok itt összefüggést? A kipufogógáznak se színe,se bűze. A teljesítményben és a fogyasztásban nem érzékeltem változást. Olajfoltot nem hagy maga után. A motoron sehol nem látszik,hogy folyna az olaj. Egyszerűen csak eltűnik belőle.  Az lenne még a kérdésem,hogy érdemes valamilyen tömítő adalékkal próbálkozni? És ha igen,milyennel? Köszönöm a türelmeteket és előre kösz,a válaszokat. Sziasztok.

Ismerős a jelenség, általában a nagyon sokat futott  és nem kellően karbantartott motoroknál jön elő, oválosodik a hengerpalást, innen az olajfogyasztás. (3-400E km) Gondolom, hogy nem Te voltál az első tulaja a verdának.  Nem akarok vészmadárkodni, de nem volt ez taxi  Spanyol, vagy Francia országban?  Milyen színű a verda?     Sajnos végleges megoldásként csak a motorfelújítás jöhet szóba.  Vagy vastagabb olajat teszel bele és eltolod a motorfelújítást.  Amennyiben nincsen  motorfelújítás, akkor a vége az, hogy a második/harmadik hengernél kikönyököl a hajtókar, ilyen blokkot is láttam már. (sajnos)

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam jó hírrel szolgálni. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: buta kán - 2017.11.13 17:17:45
Fekete volt. Tudtommal a második tulaj vagyok. Állítólag hollandiából került be,72 ezer km.-el. Felhívtam a toyota hungary-t és azt az infót kaptam,hogy 2012 aug.-ban volt benne 42 ezer,így a 2014 áprilisi vásárlásomnál a 72 reálisnak tűnt. Most 162 ezer van benne,óra szerint. Márkakereskedésben vettem,ott mondta a madár,hogy eneos0-20-as való bele. Jó tanács volt... Most 5-30-ast raktam bele,majd figyelem,azt hogy eszi.  Az Atkinson-vezérlés miatt nem tudom,hogy motorkopottság tömítőkkel érdemes-e próbálkozni. Valaki? Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.13 18:39:51

Ha holland és fekete, az jó lehet, ha spanyol és fekete az biztos extaxi.

Még egy dolog valószínű:  letapadtak az olajlehúzók a nem megfelelő korábbi olajcsere/olajminőség  miatt.  Az 5W-s olaj használata csak egy ideig hozhat látens javulást, utána mégjobban fogja enni.   Mindenképpen csak megbontást követően lehet tökéletes diagnózist felállítani és szakszerűen hosszú távon javítani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.11.14 00:53:30
mondta a madár,hogy eneos0-20-as való bele. Jó tanács volt...
Ebben a történetben sokminden nem kerek, de kivételesen az olajjal kapcsolatban a márkakereskedésnek igaza volt. A HSD hez a magyar használati utasítás egyértelműen 0W20 at ír elő, külön felhívja figyelmet arra, hogy amennyiben másmilyen viszkozitású olaj kerül bele, a lehető legrövidebb idővel cseréljük 0W20-as ra. Az Eneos 0w20 at nagyon sok topictársunk használja, némelyikük több 100e km-ert tett meg vele, ráadásul vannak akik nem hibrid gk ba, úgyhogy a hibát biztosan nem a konkrét olaj használata okozta.
Minden más csak találgatás lehet pl. nem valós km, rossz szűrő, olaj túlhasználat, korábban nem megfelelő olaj alkalmazása, cserék elmulasztása.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2017.11.14 01:03:06
Csendben kérdezném, ha már a nem kerek dolgoknál tartunk, hogy tényleg nem probléma, hogy olajcserénél a régi szűrő maradt fenn? Eddig úgy tudtam, hogy a szűrő cseréje legalább annyira fontos mint az olaj cseréje.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.14 05:21:47
Én Eneos 0W-20-al járok, mióta megvan a P3, vagyis szűk két és fél éve.  Nem tapasztaltam olajfogyást. 

Az olajcserekor a szűrőt is mindenképpen cserélni kell(ene).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.11.14 06:33:03
tényleg nem probléma, hogy olajcserénél a régi szűrő maradt fenn?
Egyértelműen cserélni kellene ( most nem keverném ide a rövidített periódust, amikor a szürő nincs teljesen kihasználva).
A kérdés az, hogy a cserét anyaghiba, deformáció vagy lerakódás akadályozta? A Prius olajszűrő fogója lefele kompatibilis a hagyományossal, azaz a betétes fogó jó a sima házashoz, de a sima házas fogója egy nút miatt nem fekszik fel rendesen a betétes házára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.14 06:40:26
jóesetben kéne...
de van erre kontra is...pl suzuki vagy/ill yamaha motorkerékpároknál 6ezrenként(vagy1év) olajcsere van elöirva de a szűrő cseréje csak 18ezrenként!(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171114/2eacef571ebb70d2ead74e5d97da2a4f.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.11.14 06:58:10
Rövidített periódus ... .
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.11.14 07:17:14
jóesetben kéne...
de van erre kontra is...pl suzuki vagy/ill yamaha motorkerékpároknál 6ezrenként(vagy1év) olajcsere van elöirva de a szűrő cseréje csak 18ezrenként!(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171114/2eacef571ebb70d2ead74e5d97da2a4f.jpg)

17 bélám! :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.14 13:40:45
ja,az elsönél...utána már 18...
én minden olajcserével szüröt is cserélek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2017.11.14 20:38:41
eneos0-20-as való bele. Jó tanács volt...

Pedig az volt.  0-20 való bele. ENEOS meg szvsz jó olaj. Nekem pl az 5-30-ast ette mikor egyszer azt rakott bele márkaszerviz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2017.11.15 10:26:30
Tipp: nagy akksiban cella(modul) hiba
Tanács/javaslat: rá kell dugni egy techstream-et és kiolvasni a hibakódot, akkor leszünk okosabbak
Vagy bármely mezei kiolvasóval kiolvastatni a hibát, elvileg az is megmondja.
Valszeg vmelyik cellá(k)ban alacsonyabb lett a feszültség a kívánatosnál, nem kell megijedni orvosolható a dolog.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: nagydan - 2017.11.15 15:48:43
Sziasztok! Prius II-n ha megnyomom a tempomat főgomját, akkor világít a műszerfalon a "Cruise" felirat, de nem tartja meg a sebességet.

Olvastam máshol, hogy esetleg a fékpedál jelzője rozsdás, vagy mi lehet a baj?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Outlaw - 2017.11.15 16:52:23
A megnyomáson kívül (tehát a tempomat élesítésén túlmenően) ugye felfelé vagy lefelé is megpöckölted a kart (rögzítendő a kívánt sebességet) és mindezt nem 40km/h alatt vagy rükvercben tetted meg? :D
(Bocsánat, ez a leírásból nem derült ki...)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.15 17:30:00
A megnyomáson kívül (tehát a tempomat élesítésén túlmenően) ugye felfelé vagy lefelé is megpöckölted a kart (rögzítendő a kívánt sebességet) és mindezt nem 40km/h alatt vagy rükvercben tetted meg? :D
(Bocsánat, ez a leírásból nem derült ki...)

 :D Valamelyik nap én majdnem megkérdeztem ugyanezt, aztán rájöttem, hogy júzerhiba volt.  Csak megnyomtam a gombot, és nem pöcköltem meg a kart. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2017.11.15 18:27:54
A gombbal csak bekapcsolod a tempomatot. De a sebességet a kar lefelé billentéssel rögzíted, magad felé húzva oldod ( vagy fék), felfelé billentve az utoljára rögzített sebességet állítja be. Ha rögzített sebességnél felfelé vagy lefelé pőccinted +1 ill -1 km/h-val változtatja a rögzített sebességet. Ha folyamatosan felfelé nyomod a kart, akkor kézi gázként gyorsíthatsz. Királyság  :yes: Imádom :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.15 19:43:50
.....  és csak 40 km/h felett aktív.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.17 08:33:09
Üdv!

Valaki tudja pontosan, hogy a 2004 es prius-ba (USA modell)  Milyen xenon izzó való?
Kerestem a robbantott ábrán, de sajnos nem írják az izzó típusát, de a feszültség adatokból nekem D2R jön le.
viszont ebay és más izzókereső oldalakon meg D4R típust írnak.
Mivel az egyik 42V a másik 85V feszültséget igényel nem lehet felcserélni.

Sajnos a kocsiban lévő izzó sem nyújt biztos támpontot mert már párszor cserélve lett, és most néztem, hogy volt hogy d2r-t és volt hogy d4r-t rendeltem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tshuhash - 2017.11.17 13:24:34

Toyodiy szerint 85V, 35W, ez alapjan D2R-nek tunik, gyari cikkszama ‭90981-20007.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.17 14:18:42
Köszi, én is erre gondoltam. Most tovább is olvasgattam a témáról, és a D4R az már higanymentes izzó, ami egy jóval újabb szabvány, szerintem 2004 ben még egy autót sem szereltek ilyen izzóval.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.17 21:51:57
IQ lájtozni meg Xarrágózni, más zsebében turkálni - ez nagyon elegáns. Valaki megpróbálja a problémát gondolkodóan megközelíteni az meg hülye és haljon meg. Gratula az uraknak :clap:

Egyébként, amit én látok:
- elvileg a bosch gyerta kompatibilis(-nek volt mondva)
- tehát nem szabadna ennyi fogyasztás növekedést okoznia
- talán a bosch-nál sem vagy a szervízkatalógus összeállítói sem hülyék
- ettől még lehet, hogy tényleg a gyertya a baj
- de lehet, hogy valami tök más baj van amit a gyertyacsere okozott (nem is olyan gyertyát tettek bele, nem húzták meg rendesen és még 1000 vagy más ok)
- ha tényleg hőérték probléma van én úgy látom annak más jele is van/lesz előbb utóbb (valszeg meg fog állni az autó)

Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok én sem autószerelő csak próbálok a problémához konstruktívan állni és nem szarrágózom le azt aki egyébként logikusan döntött.

Update: A fogyasztás visszatért a szokásoshoz, így nem a Bosch gyertya lehetett a probléma. Valószínű a megpakolt, ködös autópályás szakasz, bár soha nem sikerült még ezen a távon 6.8litert lenyomni a torkán.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.19 21:38:41
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem: a fékpedál lenyomáskor nekem szokatlanul puha érzetű (pumpálásra nem keményedik vissza a pedál, mindig ilyen marad), plusz a pedálút kb. első felében olyan mintha nem is fogna rendesen a fék.
Bónusz kérdés: ha nincs 100%- osan benyomva a fékpedál, nyöszörgő- nyekergő hang hallatszik, ahogy a hajtás ereje miatt vagy pl. lejtőn a súlya miatt megpróbál odébb mozdulni az autó.
Ezekkel van valamilyen teendő, vagy ez is a típus sajátossága?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: attesz86 - 2017.11.19 21:42:51

Első kérdés: nekem ilyen akkor volt, amikor levegős volt a fékrendszer. Fékfolyadék csere megoldotta. Mikor volt a legutóbbi?
Bónusz: elvileg bizonyos fékpofa-tárcsa párosok (anyag) okozhatnak ilyen nyekergést. A német sózott utak miatt nekem az a csap, amin a féknyereg mozog eléggé berohadt, így cserélni kellett. A szorulás miatt a fékpofa felülete megégett. A csap és a fékpofa cseréjével a nyekergés is teljesen megszűnt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.11.19 22:30:31
Köszönöm, akkor megnézetem. Csak azért kérdeztem rá egyáltalán erre a puha fékpedál kérdésre, mert normál autónál biztos lettem volna benne, hogy nem oké, de arra gondoltam, hátha egy olyan sajátosság, amit a fékezéskori akksitáplálás okoz. De akkor ezek szerint nem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: meteor74 - 2017.11.20 17:26:35
Sziasztok!
2012-es Prius III tulajdonos vagyok, a kocsit 2016. novemberben vettem. A kocsi korábban ausztriai tulajdonosé volt. Eddig minden rendben volt vele. A kulcs  amit használtam hozzá lemerült, elő került a pótkulcs, amivel viszont nem működik a kocsi. Kiderült, hogy egy teljesen más autó kulcsa (amikor megvettem a kocsit több prius is volt, valószínűleg elkeveredtek a kulcsok, hibáztam én is mert nem próbáltam ki). Az eredeti kulcsban egy elemcsere megoldotta a problémát. Most egy működő kulcsom van, szeretném pótolni a kulcsot. Érdekel, hogy lehet-e a meglevő,de nem az én autómhoz való kulcsot programozni, vagy teljesen új kulcsban gondolkozzak? A segítséget előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.20 19:25:01
Szia !

ha minden igaz a kulcsot újra lehet programozni.
Egy szakműhelyben ezt viszonylag gyorsan megcsinálják neked.
De lehet venni aliexpressen ilyet: https://www.aliexpress.com/af/toyota-smart-key-maker.html?SearchText=toyota+smart+key+maker&ltype=wholesale&d=y&tc=main&blanktest=0&initiative_id=AS_20171120102304&origin=n&catId=0&isViewCP=y

Ezzel elvileg magadnak is meg tudod csinálni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kisEmber - 2017.11.21 08:23:30
Sziasztok,

Talalkozott-e valaki, mar olyannal, hogy nem mukodik az egyik feklampa? (Prius 2, 2004) Biztositek nem le, mert akkor egyik sem mukodne.
Az ego sem eghetett ki mert, 10 v. 12 led van benne.
Van valami otletetek?
Koszi

(bocs de nincs ekezetem)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2017.11.21 08:42:58
Nekem már kellett LEDes irányjelzőt cserélni ... Nem lehetetlen, hogy tönkremegy, hiába mondják, hogy több 10e munkaóra.
A csatlakozót nézted már?

Tapatalkkal küldve az én SM-G935F eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.21 10:53:14
Szia!

Az hogy izzó hiba e, azt könnyű kideríteni, csak áramot kell adni a lámpának a megfelelő csatlakozón keresztül.
Nem tudom mennyire érzékeny a polaritásra, de ha nem értesz hozzá akkor inkább egy autovillamosságist kérj meg, nehogy tönkre vágd.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.21 10:55:45
Sziasztok,

Talalkozott-e valaki, mar olyannal, hogy nem mukodik az egyik feklampa? (Prius 2, 2004) Biztositek nem le, mert akkor egyik sem mukodne.
Az ego sem eghetett ki mert, 10 v. 12 led van benne.
Van valami otletetek?
Koszi

(bocs de nincs ekezetem)
dehogynem!!!! lehet hibás maga a panel, amin a ledek vannak.
tavaly nyári eset: motorral kapcsolatos, k9 suzuki sv650s. tudni kell h ezeknek a hátso lámpa 2 függöleges ledsor(panel).
barátommal motoroztunk vmerre, ő ment elöttem, feltünt h nem világit a féklámpája meg a helyzetjelzöje sem hátul mind2 oszlop, csak a jobb oldali panel. megálltunk,piszkáltuk a csatlakozot, nem müködött.
hazaérve átcseréltük az enyémböl a hátso lámpát övébe, az müködött. enyémbe betéve az övé nem müködött, kiszürtük h lámpahiba. szétkaptuk a lámpatestjét, nem láttunk rajta hibát,de kimérve multiméterrel tény h a ledek nem kapnak áramot a bal oldaliban mig a jobb oldaliak világitanak szépen!
 bontottan vett egy másikat 6ezerért, az müködik azota is.
(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171121/7177472fa45646af244a8e2959a4804c.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.21 10:56:54
Szia!

Az hogy izzó hiba e, azt könnyű kideríteni, csak áramot kell adni a lámpának a megfelelő csatlakozón keresztül.
Nem tudom mennyire érzékeny a polaritásra, de ha nem értesz hozzá akkor inkább egy autovillamosságist kérj meg, nehogy tönkre vágd.
a led érzékeny a polaritásra...ha nem megfelelöen adod neki,akkor nem világit...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.21 11:06:19
Ez igaz!
De például most cseréltem le a 5W os izzókat ledesre, és annál pl mindegy hogy rakom be világit, de vettem olyan fajtát is ami csak egyik irányba világít.
Elvileg nem szabadna tönkremennie ha fordított polaritással kapja az áramot, de sajna nekem már erre is volt példa, hogy tönkrement. (gondolom valami hozzá kapcsolódó elektronika, ment tönkre)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.11.21 18:08:22
dehogynem!!!! lehet hibás maga a panel, amin a ledek vannak.
tavaly nyári eset: motorral kapcsolatos, k9 suzuki sv650s. tudni kell h ezeknek a hátso lámpa 2 függöleges ledsor(panel).
barátommal motoroztunk vmerre, ő ment elöttem, feltünt h nem világit a féklámpája meg a helyzetjelzöje sem hátul mind2 oszlop, csak a jobb oldali panel. megálltunk,piszkáltuk a csatlakozot, nem müködött.
hazaérve átcseréltük az enyémböl a hátso lámpát övébe, az müködött. enyémbe betéve az övé nem müködött, kiszürtük h lámpahiba. szétkaptuk a lámpatestjét, nem láttunk rajta hibát,de kimérve multiméterrel tény h a ledek nem kapnak áramot a bal oldaliban mig a jobb oldaliak világitanak szépen!
 bontottan vett egy másikat 6ezerért, az müködik azota is.
(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171121/7177472fa45646af244a8e2959a4804c.jpg)

Mi az ott a bal alsó sarokban? Csak nem fémhulladék mázsa! Tódd rá a Szuszit, oszt nyomjuk le az árát, Maci!  :ser: :ser: :flowers: :hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2017.11.21 18:09:42
a led érzékeny a polaritásra...ha nem megfelelöen adod neki,akkor nem világit...

+ a feszültség tüskékre Brumibrader! :winkiss: :clap: ;) :hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.21 20:03:19
Mi az ott a bal alsó sarokban? Csak nem fémhulladék mázsa! Tódd rá a Szuszit, oszt nyomjuk le az árát, Maci!  :ser: :ser: :flowers: :hug:
nem,marhamázsa,amiröl leestél nyáron,nem emléxő!??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.21 20:04:01
+ a feszültség tüskékre Brumibrader! :winkiss: :clap: ;) :hug:
az tüske...a szőrös talpadba...[emoji13][emoji13]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: meteor74 - 2017.11.21 21:28:46
Szia Karesz76

Köszönöm a gyors választ a kulccsal kapcsolatos kérdésemre. Tudsz ajánlani szakműhelyt ahol ezt megcsinálják. A karcagi kereskedésben nem csinálják meg, új kulcsot akarnak vetetni nem kevés pénzért.   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kisEmber - 2017.11.22 09:17:05
Koszi a valaszokat, megprobalom a csatlakozokat megnezni.
Ha nem megy akkor valamit cserelni kell azt hiszem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.22 09:45:32
Szia Karesz76

Köszönöm a gyors választ a kulccsal kapcsolatos kérdésemre. Tudsz ajánlani szakműhelyt ahol ezt megcsinálják. A karcagi kereskedésben nem csinálják meg, új kulcsot akarnak vetetni nem kevés pénzért.

Szia !

Nem tudok ajánlani műhelyt. Amikor vettem a kocsit, akkor az eladóval elmentünk pont ilyen miatt egy műhelybe, valahol budapesten. A hapi ott nekem összepárosította az új kulcsot az autóval, de sajna a keyles funkciót már nem sikerült megoldani, mert az autónak az a része nem ismerte fel a kulcsot, valószínű valami antenna hibája van. (ez csak a keyles részre igaz, indítani indítja)

De egyébként a youtube-n vannak videók, hogy lehet manuálisan összepárosítani az új kulcsot az autóval. (
nem olyan bonyolult  :devil:, csak egy sor dolgot kell végigcsinálni, rakd be a kulcsot, nyomd meg ezt a gombot, nyisd ki az ajtót, csukd be, nyomd meg a másik gombot, stb....
vagy itt egy leírás  (most nézem hogy videó is van itt):
https://priuschat.com/threads/how-to-program-a-new-key-fob-for-full-sks-functionality.133877/

Persze műszeresen sokkal egyszerűbb megoldani, mert ott csak berakod a kulcsot a helyére, és a műszeren beállította hogy mit szeretne csinálni, és ennyi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csacsa - 2017.11.23 21:45:39
Sziasztok!

Apró olajfoltokat vettem észre a 2006.11. havi Priusunk alatt a kocsibeállóban a kocsi bal elejénél. Mivel holnap viszem műszakira, elgurultam vele a szerelőmhöz, aki azt mondta, hogy a váltó könnyezik, onnan jön a csöpögés. Ő nem foglalkozik ilyen problémával, azt mondta, hogy vigyem el Dányba, ott van egy nagyon jó automataváltó szerelő. Na, hozzá kb lehetetlen bejutni, tele van.

Van ötletetek, hogy mi lehet a gond? Volt már valakinek ilyen jellegű hibája? Tudtok ajánlani olyan szervízt, szerelőt, aki ért hozzá?

Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.11.24 05:34:12

Péteriben is van automataváltó szerelő.  Csakhogy a Priusban nem automata váltó van, legalábbis köznapi értelemben, hanem egy speciális e-CVT bolygómű.  Én azt javasolom, hogy keresd fel a ToyoTeamGarage csapatát, már láttak ilyet szétszedve is.  Őket megtalálod a támogatók topicrészben, vagy keresd Szutit priviben, esetleg a klubunk Facebook csoportjában Szendre József néven, de a TTG az FB-n is fent van.  Újpesten vannak a Tinódi utca 18. szám alatt.  A szivárgást jobb esetben szimeringcserével lehet orvosolni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.24 18:25:24
srácok! 2008as prius2-be milyen gyujtogyertya kell denso márkábol? gyanitom iridiumos. sk17r11??
ma dobott egy ilyen hibakódot...
gyenge aksira,gyujtotrafora vagy gyujtogyertya hibára gyanakszok!!

Nyomatékkal generált hibaprotokoll az androidnak
=================================================

Eszköz VIN: Nem áll rendelkezésre
JármûgyártóIsmeretlen
Jármû kalibrálási azonosítója347

Meglévõ hiba napló
------------------
P0351: Ignition Coil "A" Primary/Secondary Circuit
P0352: Ignition Coil "B" Primary/Secondary Circuit
P0353: Ignition Coil "C" Primary/Secondary Circuit
P0354: Ignition Coil "D" Primary/Secondary Circuit

Aktuális hiba bejegyzés
------------------
ECU reports no pending faults

Régebbi hibák protokollja
------------------
ECU nem mutat jelentõs hibákat
Other discovered fault codes
(possibly pending, current or manufacturer specific)
----------------------------------------------------
ECU reports no other fault codes logged

Jelentés vége.(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171124/c7f1f290d1aeec941b254c09825ff72d.jpg)(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20171124/dde82e5c9be9f73ca836c2a302d3e16d.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.11.27 21:13:39
2008as prius2-be milyen gyujtogyertya kell denso márkábol?

SK16R11
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.27 21:23:39
SK16R11
köszi,már megvan , holnap csere.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.11.28 17:23:01
csere megvolt, elég gatya xarok voltak a gyertyák voltak benne.
kapott uj densot.
most olajcsere meg mind3 szűrő illetve hosszbordásszijat is kell cserélni,m már elég fényes a felület, a bordák meg repedtek! 3fogas (3pk) valo rá,ha jol láttam.
van ajánlott vagy mind1 milyen márka?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gault - 2017.11.28 22:23:40
Üdvözlök mindenkit. Nekem kérdésem lenne, hátha valaki tapasztalt ilyet.
Igaz, nem prius, hanem hibrid aurisunk van. A probléma az, hogy amikor lelassul az autó, akkor elkezd egy nem szép kattogó hangot adni. Olyan, mintha a motor és váltó v. motor és villanymotor között kapcsolat akadozna. Mint amikor két fogaskerék átugrik egymáson. Pl. önindító és fogaskoszorú. A hibrid rendszert nem ismerem, de gondolom itt ilyen nincs. Több topikban is kerestem ilyen jellegű meghibásodást, de nem találtam. A nyáron már produkálta, de persze a toyota szervízben nem. Akkor kifizettették a diagnosztikát, hogy a komputer nem talált hibát. Most is szerviz lesz a vége, de mielőtt elvinném és esetleg ott nem csinálja, majd megint fizetünk, hátha valaki tapasztalt már ilyet.
Köszönöm előre is, ha valakinek van ötlete.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.11.29 08:59:02
Szia !

Egy ötlet: nálunk a féltengely kattog. De csak akkor ha a kormányt kitekerem valamelyik irányba, és gyorsítok. (ráadásul ez az első 100 méter után megszűnik)
Kicsi az esély hogy ez legyen a hiba, de érdemes ezen is elgondolkozni. Lehet valami letört, vagy kikopott, és motor erőteljesebben lassul mint a kerék, és ezért a féltengelynél átugrik valami.
ha kitekert állapotban átugorhat akkor elvileg lehetséges egyenesben is. valószínű az sem mindegy hogy épp hogy áll a kormány, lehet hogy kell egy nagyon pici elfordítás, hogy produkálja a hibát, igy a szervizben fékpadon biztos nem fog eljönni. Igazából nem is feltétlen átugrásról van szó, elég ha kikopik a kosár, és a golyó abból a kopásból csak egy ugrással tud kijönni.
A műszeres vizsgálat ilyet nem tud kimutatni. Én mindenesetre a futómű környékén keresném a hibát.
Persze nem vagyok autószerelő.
be kell ültetni a szerelőt a kocsiba és vinni egy tesztkört, ha ért hozzá, valószínű a hallottak alapján tudni fogja hol kell keresni a hibát.
(http://m.cdn.blog.hu/be/belsoseg/image/-prokee/141115/feltengely.gif)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gault - 2017.11.29 11:45:24
Szia!

Köszönöm a választ. Ezt kizártam, mert volt már féltengelyhibás autóm. Hibridem soha, így arról 0 tapasztalatom van. Ráadásul a próbálkozások során egyszer egész lassú gurulás után, megálláskor sem hagyta abba. Fordulaton, gyorsításkor nincs hangja, A Toyota szervizben kezdtünk a nyáron, de ők nem hallották, állítólag mentek is vele. Ötletük sem volt. Azóta nem jelentkezett a hiba, a héten meg ismét. Azért is írtam ide, hátha valaki találkozott már ilyennel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.12.08 19:24:36
Üdvözlök mindenkit. Nekem kérdésem lenne, hátha valaki tapasztalt ilyet.
Igaz, nem prius, hanem hibrid aurisunk van. A probléma az, hogy amikor lelassul az autó, akkor elkezd egy nem szép kattogó hangot adni. Olyan, mintha a motor és váltó v. motor és villanymotor között kapcsolat akadozna. Mint amikor két fogaskerék átugrik egymáson. Pl. önindító és fogaskoszorú. A hibrid rendszert nem ismerem, de gondolom itt ilyen nincs. Több topikban is kerestem ilyen jellegű meghibásodást, de nem találtam. A nyáron már produkálta, de persze a toyota szervízben nem. Akkor kifizettették a diagnosztikát, hogy a komputer nem talált hibát. Most is szerviz lesz a vége, de mielőtt elvinném és esetleg ott nem csinálja, majd megint fizetünk, hátha valaki tapasztalt már ilyet.
Köszönöm előre is, ha valakinek van ötlete.

Essetleg volt már hibakód kiolvasás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2017.12.11 15:53:52
A kulccsal én is megjártam. A kereskedő nekem is működésképtelen, valószínűleg egy másik autó kulcsát adta oda.
Felkerestem 2 szakit, a kapott kulcsot nem tudták átprogramozni.
Az egyik szaki rendelt univerzális kulcsot, kb 65k azt nem tudta hozzátanítani a kocsihoz, így azt vissza is vette.
Végül a márkaszervízben kötöttem ki, 110k, új kulcs és működik is.
Azt mondták a kulcsot a gyárban az alvázszámból generált kóddal előprogramozzák és csak azt lehet az autó rendszerével párosítani.
Nekem ez a tapasztalat kb. 2 hónap utánajárás alatt alakult ki.
Ha ezt meg akarod spórolni, irány a márkaszervíz.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.12.11 16:55:01
Szia !

Hát nem tudom mennyire igaz ez a kulcsos dolog, de félek hogy sántít amit a szerviz állít.
Amikor én vettem a priust 1db kulcs volt hozzá. De mondta a tulaj, hogy már megrendelte a másik kulcsot az ebay.com ról, és mire a banki ügyeket elintézik addigra oda is fog érni, mert GLS el kérte.
Így is lett, amikor mentem a kocsiért, ott volt a nyers pótkulcs, ami akkor még semmire nem volt használható.
Az eladó val még aznap átautóztunk Bp-re, egy Toyotákra szakosodott autó villamossági műhelybe.
ott a kulcsot lazán összepárosította az emberke, egyedül a kulcs nélküli nyitást nem tudta beállítani, mert az autó egyik kulcsot sem látja, valószínű, hogy az autó érzékelője rossz.

De egyébként a youtube is tele van, olyan videókkal hogy hogy kell összepárosítani a kocsit az új kulccsal.

A hivatalos szervizekkel kapcsolatban csak egy tapasztalat: A kocsit nem sikerült összepárosítanom a telefonommal, folyton valami hibát írt ki.
Elvittem, egy hivatalos márkaszervizbe, rádugták a hibakód olvasót, de az nem jelzett semmit, a szervizes figura ezután a szerviz menüpontot kezdte el nyomkodni, de abba sem volt semmi.
Már 3 ember nézegette az autót, mire mondták, fogalmuk sincs mi lehet a baj. Azt mondták, hogy lehet hogy a központi számítógép ment tönkre, és lehet azt kellene kicserélni.
mondtam, hogy annyit nem ér, akkor már inkább veszek valami gagyi kihangosítót.
Hát legalább pénzt nem kértek a semmiért, ez is valami!
A megoldás annyi volt, hogy rendelnem kellett egy NAVI DVD-t a kocsiba, mivel azon a lemezen van a bluetooth driver.

Haveromnak meg rángatott a kocsija, ő is elvitte a márkakereskedésbe, mondják neki, hogy a map senzor a hibás, ki is cserélték neki 40.e ft ért, de a hiba csak nem szűnt meg. Erre valami más hasonló cuccot akartak vele kicseréltetni, 60.e ft ért. (20 éve történt, már nem emlékszem pontosan) Ő inkább elhozta az autót, aztán a haverjával elkezdték átnézni, a hiba oka a 2-3 hónapal előbb vásárolt, hiper-szuper 4 polusú tuning gyertya volt. Mivel nem rég volt cserélve ezért nem is gyanakodtak rá, de visszarakták a régit, és megjavult.

Szóval a szervizek is állítanak mindent, csak hogy biztos náluk vedd meg tripla áron a cuccot.

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen kulcsot rendel az ember! Mert külsőleg pont ugyanúgy néz ki mindegyik, viszont, csak az ezüst toyota jeles az ami kulcs nélküli nyitáshoz is használható. (ha jól tudom)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2017.12.12 11:17:39
Sziasztok!
Használt prius 3 tulajdonos vagyok és van egy érdekes jelenségem. Ez az első hibrid autóm. 200ezer fölött van a kilométer. Elektromos hajtás esetén szépen megy az autó. Miután a benzin motor is beindul és lassan növelem a gázt, akkor alsó fordulatszám tartományban az autó remegést produkál. Ha több gázt adok abbahagyja. Ugyanez a jelenség tartós 90-100 km/h-nál is, amikor tartom a tempót. Korábban volt alkalmam egy szintén 200ezer fölötti futásteljesítményű priushoz pár napig. Az is rendelkezett ezzel a jelenséggel, csak ott még a motortérből is érkezett egy kerepelő hang hozzá. Talán valamely műanyag elem rezonált be. Annál az alanynál volt alkalmam tiszta, benzin üzemben is reprodukálni ezt, mert akksi problémás lett pár nap után.
Volt esetleg valakinek ilyen tapasztalata? Találkoztatok vele? Napok óta böngészem a fórumokat, de erről a jelenségről még nem olvastam sehol.

Csatlakoznék az előttem szólóhoz.
Nálam szintén motor remegés, hideg indításkor néha motor becsörgés is volt.
EGR, szívótorok, pillangószelep tisztítás megoldott mindent. Akkor 220K km volt a kocsivan azóta beletettem 15k-t és nincs ilyen gond...

Márkaszervíz nem tudott rá mit mondani, ők nem észlelték a jelenséget, így nekem kellett megoldani.
Youtube-on találsz részletes videókat, hogyan kell elvégezni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dave89 - 2017.12.12 19:49:35
Sziasztok!

Segítsetek kérlek. Vettem egy III-as priust. Power módban padlógázas gyorsítás után amikor már csak gurul az autó, viszonylag sokáig pörgeti a motort. Nem olyan intenzíven mint nagy gázadásnál, de azért hallható a hangja. Ez normális (akitől vettem azt mondja igen) vagy valami baj lehet?? Ha igen vajon mi? Eco módban ezt nem vettem észre...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2017.12.13 06:02:36

Tapasztalataim szerint ez a CVT váltó jellemzője. Nagyobb gyorsulást a motor felpörgetésével érsz el az atkinson ciklusó motor karakterisztikájából ertedően, a váltó meg viszonylag lassan követi le.
Én sok értelmét nem látom a PWR módnak, akkorát nem ad hozzá, ellenben ha nem volt szoftver frissítés az autón az invertert szépen meg lehet pörkölni.
Én normál módban használom, úgy is el lehet érni a szükséges gyorsulást egy kis gáz pumpálással, ha meg finoman adagolod a gázt úgy megy mint eco-ban.
Nálam egyedül a P-gomb festéke kopik, a többi nem igazán :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dave89 - 2017.12.13 06:46:49
Ezzel nem is lenne bajom. Van a családban egy camry és az pont úgy csinálja ahogy mondod. Ez enyém viszont olyan, mintha felakadna a gázpedál de ez persze nem lehetséges mert gondolom ez is elektromos... Nekem ez nem tűnik normálisnak. Elveszem a gázt és a motor pörög tovább mintha még fél gázzal nyomnám neki.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2017.12.13 19:45:53
Ezzel nem is lenne bajom. Van a családban egy camry és az pont úgy csinálja ahogy mondod. Ez enyém viszont olyan, mintha felakadna a gázpedál de ez persze nem lehetséges mert gondolom ez is elektromos... Nekem ez nem tűnik normálisnak. Elveszem a gázt és a motor pörög tovább mintha még fél gázzal nyomnám neki.

Nos ma leteszteltem 3x is. PWR mód 5-6 másodperc padló, amint elveszem a lábam majdnem azonnal el is kezd csökkenni a fordulat, legalábbis a hangja alapján, meg lassul is.
Nekem mondjuk már megvolt a szoftver frissítés ami az inverter védelmét szolgálja, lehet valami ilyen bug-ot is javítottak benne.
Ja igen 2010-es P3-asom van... Remélem tudtam segíteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.12.13 19:55:15
Tisztelt Car-társak!Ma reggel a priusom, P3 rendesen indult. Jégkaparás közben leállt.Gondoltam,hogy feltöltődött az akku.Elindultam,akkor láttam a kiírást ellenőrizze a hibrid rendszert.Telefon a toyota assistance-nak.(svájcban történt)Bevittek az első toyota szervizbe.Ott OBD,Hibakód törlés,autó indul 10 másodpercig megy,majd leáll.3 órán keresztül ugyan ezt csinálják.(125CHF/óra a díja)akkor ebédidő.Akkor a szerelők egyike kiveszi a hátsó ülést,nézi az üzemanyag pumpa, szűrő együttest.szerinte nincs benzin.Tank kinyit szuszogás,3liter benzin bele.Autó indul és nem áll le.Közben az üzemanyag mérő végig fél tankot mutat.Mivel gázzal járok évente csak ritkán tankolok benzint,ezért fél tank jelzésnél nem gondoltam erre.Szeptemberben voltam a toyota Mayernél visszahívásos aktívszén szűrő cserén.Lehet,hogy akkor felakadt a benzintankban levő jeladó(úszó?).Sajnos nem ismerem a rendszert ami vezérli a visszajelzőt.Szerintetek van értelme reklamálnom a toyota Mayernél.Vagy egyszerűen szedjem szét magam az egész tankban levő redszert.Új tömítést előre beszereznék.További szép estét mindekinek.Ja ez volt a 4-ik óra 125CHF órabérért.Szumma:500CHF.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.12.13 20:57:29
Szerintem a priusba nem a hagyományos úszós rendszer van.
Ha 10 liternél kevesebbet tankolok bele akkor nekem nem is jelzi hogy tankoltam.
Ha aksisarut leveszem majd visszarakom akkor kijelzi a jó eredményt.

lexusomba én is gázzal járok, ott meg azt vettem észre hogy, hosszabb út során a benzinjelző azt mutatja hogy folyamatosan fogy a benzin.
Aztán ha megállok, és leállítom a kocsit, akkor meg visszamegy teli állapotba.
olyan mintha a mutató meg akarná tippelni, hol kellene a benzinszintnek lennie, miközben nem is azzal megyek :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.12.14 15:42:29
Sziasztok!
Prius II-es jobb hátsó féklámpa nem világít. :(  Ez ledes? Javítható, vagy lámpacsere? Köszi a válaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2017.12.14 16:24:26
Szia !

ledes.
Múltkor láttam a neten olyan céget aki ledes lámpákat javít.
Amúgy az ebay.com on nem olyan vészes az ára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2017.12.14 18:55:14
Köszönöm a választ,de sajnos így nem tudtam meg,hogy milyen módon jelzi a tank a benne levő üzemanyag mennyiségét.Viszont a hibakód olvasást el kell sajátítsam mert ez túl drága volt.Melyik az a típus,amit egy ebben járatlan is bátran megvehet és tudja kezelni.A neten láttam egy magyar nyelven kommunikálóta neve:Wow snooper. 27000-ft.Ez jó lehet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.12.14 20:54:20
Szia !

ledes.
Múltkor láttam a neten olyan céget aki ledes lámpákat javít.
Amúgy az ebay.com on nem olyan vészes az ára.

Szia!

Köszönöm a gyors választ, Már csak azt szeretném kérdezni, hogy ki tudom-e cserélni külön a led panelt,
vagy komplett lámpatestet kell cserélnem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akossziklai - 2017.12.15 23:14:37
Üdv!
Csalódott vagyok. Most vettem egy 2005/11 priust 148 E km-rel (lekérdeztük a szervizt és megvan az összes szerviz számla, tehát ennyi) és a megkímélt, tényleg gyönyörű, autó "megállt". A kis váltókarocska néha szorul egy kicsit, vagy nem, (furcsa, soha nem tapasztalt jelenség ez most)  de semmiképp sem marad meg a jel az r-ben vagy  a d-ben , visszadobja n-be és az autó nem is megy. Tudna valaki okosat ebben a témában? (Nem gondoltam volna, h 1 hónapot sem bír ki hiba nélkül ez a csoda-autó. Csak jókat hallottam róla.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.12.16 03:14:24
Utólagos védelem, hibakód?
Mikor volt hajtómű folyadék cserélve?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2017.12.16 21:14:05
Üdvözletem mindenkinek!

Október elején vettem egy 2008-as priust, ami nagyon jól beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Viszont van egy furcsasága, ami miatt inkább kérdeznék, hogy merre induljak.
Most, hogy beköszöntött a hideg idő, az első szélvédőre belülről rendre ráfagy a pára. Pár dologgal próbálkoztam:
megállás után kiszellőztetni a kocsit
ablakot picit lehúzva hagyni éjszakára
de semmi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valamint reggelente mintha nem is sima pára lenne, hanem valamilyen kenődős folyadék. Mikroszálas törlőkendővel csak maszatolom.
Vétel után elvittem Dodóhoz a kocsit, ott komplett szűrőcserét kapott, így nem lehet ez a gond. Van esetleg valakinek valamilyen ötlete?

János
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2017.12.16 21:24:28
mintha nem is sima pára lenne, hanem valamilyen kenődős folyadék.

Ez fagyállóra utal. Nincs olyan szag az autóban?

Ha valóban az, annak oka lehet a fűtőradiátornál szivárgás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2017.12.16 22:31:44
Erre is gondoltam, de nem látom, hogy fogyna a fagyálló a tartályból. Szagra? Mintha új kocsi lenne, olyan műanyag szagú a kocsi. Holnap megnézem alaposabban a tartályt, h fogyott-e belőle valami.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akossziklai - 2017.12.17 11:23:01
Üdv!
Csalódott vagyok. Most vettem egy 2005/11 priust 148 E km-rel (lekérdeztük a szervizt és megvan az összes szerviz számla, tehát ennyi) és a megkímélt, tényleg gyönyörű, autó "megállt". A kis váltókarocska néha szorul egy kicsit, vagy nem, (furcsa, soha nem tapasztalt jelenség ez most)  de semmiképp sem marad meg a jel az r-ben vagy  a d-ben , visszadobja n-be és az autó nem is megy. Tudna valaki okosat ebben a témában? (Nem gondoltam volna, h 1 hónapot sem bír ki hiba nélkül ez a csoda-autó. Csak jókat hallottam róla.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akossziklai - 2017.12.17 11:29:25
Bocs, ha valakit gondolkozásra késztettem ez ügyben. Sötétben jöttem haza az autóval és a gps kábelt kihúzva,az szépen ráakadt a váltógombra és persze sötétben csak annyit érzékeltem, h. "kicsit szorul" és nem működik a "váltó". Hát reggel megnéztem még egyszer, hogy mi is van pontosan és akkor láttam hogy egy felakadt vezeték miatt paráztam.  :lol: úgy hogy most már  :clap: remélem az elkövetkező 10 évben is csak ilyen hibák lesznek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.12.17 12:12:19
Bocs, ha valakit gondolkozásra késztettem ez ügyben. Sötétben jöttem haza az autóval és a gps kábelt kihúzva,az szépen ráakadt a váltógombra és persze sötétben csak annyit érzékeltem, h. "kicsit szorul" és nem működik a "váltó". Hát reggel megnéztem még egyszer, hogy mi is van pontosan és akkor láttam hogy egy felakadt vezeték miatt paráztam.  [emoji38] úgy hogy most már  :clap: remélem az elkövetkező 10 évben is csak ilyen hibák lesznek.
na,akkor mindenki hepi...
jot derültem rajta azért...ismét egy plusz jópont a "csodaautó" priusnak a lúzerjúzerrel szemben!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.12.17 12:37:35
... mintha nem is sima pára lenne, hanem valamilyen kenődős folyadék. Mikroszálas törlőkendővel csak maszatolom.
Szilikon pára lesz az, valamelyik autó ápoló szerből.
A pollenszűrőrőt érdemes ellenőrizni. Van akinél a csere kiporolást jelent, vagy még azt sem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2017.12.17 17:50:27
Bocs, ha valakit gondolkozásra késztettem ez ügyben. Sötétben jöttem haza az autóval és a gps kábelt kihúzva,az szépen ráakadt a váltógombra és persze sötétben csak annyit érzékeltem, h. "kicsit szorul" és nem működik a "váltó". Hát reggel megnéztem még egyszer, hogy mi is van pontosan és akkor láttam hogy egy felakadt vezeték miatt paráztam.  :lol: úgy hogy most már  :clap: remélem az elkövetkező 10 évben is csak ilyen hibák lesznek.

***ki, pont erre a "hibára" gondoltam amikor feldobtad a problémát, mert emlékeztem, hogy korábban járt már így valaki. Csak nem mertem megkérdezni, nehogy okoskának tűnjek- legközelebb nem fogom vissza magam.  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2017.12.18 08:08:08
Üdvözletem mindenkinek!

Október elején vettem egy 2008-as priust, ami nagyon jól beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Viszont van egy furcsasága, ami miatt inkább kérdeznék, hogy merre induljak.
Most, hogy beköszöntött a hideg idő, az első szélvédőre belülről rendre ráfagy a pára. Pár dologgal próbálkoztam:
megállás után kiszellőztetni a kocsit
ablakot picit lehúzva hagyni éjszakára
de semmi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valamint reggelente mintha nem is sima pára lenne, hanem valamilyen kenődős folyadék. Mikroszálas törlőkendővel csak maszatolom.
Vétel után elvittem Dodóhoz a kocsit, ott komplett szűrőcserét kapott, így nem lehet ez a gond. Van esetleg valakinek valamilyen ötlete?

János

Csak egy tipp. Nekem mondjuk még a Corollánál volt ilyen. A szélvédő előtt kívülről van az a műanyag rács. Elvileg ott szívja be a levegőt az utastérbe. Nekem az volt tele falevéllel, meg mindenféle törmelékkel. Miután azt kipucoltam megszűnt a hiba... :) Kíváncsian várom a fejleményeket!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akossziklai - 2017.12.18 09:40:33
 :lol: :lol: köszi!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2017.12.18 11:33:51
Tegnap nem használtam a kocsit, volt egy kis időm a takarításra. Egyszerű ablakmosóval lepucoltam a szélvédőt belülről, este tettem egy pokrócot az ablakra kívülről, rá a kocsi takaró ponyvát. Kimostam a kendőket is, gondoltam hátha beivott valamit. Reggel lekaptam a ponyvát és a pokrócot, csodák csodája, nincs semmi fagy az üvegen belülről (habár a ponyva igencsak deres volt). Indulás után egy kicsit párásodott a kocsi, gondoltam letörlöm a mikroszálassal. Ahogy hozzáértem, azonnal "zsíros" csík jelent meg. Tehát akármi volt az üvegen, tönkre vágta a mikroszálas törlőkendőt. Nagyon hajlok arra, hogy az előző tulaj takarítás közben tényleg lefújta valamilyen szilikonos anyaggal, ami lejött az ablaktisztítóval. De holnap reggelre már biztosat tudok, mert ha nem jön vissza a jelenség, akkor ez volt a baj. Viszont ha visszajön, akkor valahol mégiscsak ereszt a fűtésrendszer, mert kapja az utánpótlást. Majd holnap beszámolok a fejleményről, én is kíváncsi vagyok ::)  ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.12.18 14:21:17
Sziasztok!

Segítsetek kérlek. Vettem egy III-as priust. Power módban padlógázas gyorsítás után amikor már csak gurul az autó, viszonylag sokáig pörgeti a motort. Nem olyan intenzíven mint nagy gázadásnál, de azért hallható a hangja. Ez normális (akitől vettem azt mondja igen) vagy valami baj lehet?? Ha igen vajon mi? Eco módban ezt nem vettem észre...

Hibakódkiolvasás kell neki TS-el.  Enélkül minden ötlet és tipp, csak fikció.  Sokminden lehet a baj, a gyertyától, a gázpedál potméterig.  Szóval egy kiolvasás, és meglátjuk, mik a hibakódok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2017.12.19 09:57:17
Szilikon pára lesz az, valamelyik autó ápoló szerből.

Agyarka nyert, 99%, hogy lefújta valamivel a szélvédőt belülről az előző tulaj. Ugyanis egyedül a sarkokban maradt vissza csak a zsíros szennyeződésből, ahol nem voltam annyira alapos. Ha egy kicsit jobb idő lesz, akkor ezzel is végzek.  :clap:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.12.19 17:02:46
Szia!

Köszönöm a gyors választ, Már csak azt szeretném kérdezni, hogy ki tudom-e cserélni külön a led panelt,
vagy komplett lámpatestet kell cserélnem?
Up!

A féklámpa kontakthibás, néha jó, néha nem. A  lámpa elektronikája cserélhető, (nem ott van a hiba) de maga a ledes izzósor nem hozzáférhető.
Egybe van szerelve a lámpával, csak roncsolással hozzáférhető. Megoldás: lámpatest csere. Csere után szét fogom bontani a hibás lámpát, és megkeresem azt a .....
érintkezési hibát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.12.19 19:22:39
Sziasztok!
Bocs, hogy ide írok, igaz, hogy nem hiba, de probléma.
Ti mit tudtok a műszaki vizsgát megelőző érintésvédelmi felülvizsgálatról?
A vizsgaállomás azt mondta, hogy szükség van rá, de minden érintésvédelemmel foglalkozó cég (legalábbis az a 3, akivel én beszéltem) azt válaszolta,
hogy csak a külső áramforrásból tölthető hybridekre kell.
Valakinek van ezzel kapcsolatban tapasztalata?
Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.12.19 19:56:54
A vizsgaállomás keveri a szezont a fazonnal.
A sima hibrid műszaki vizsgája semmivel nem különbözik a hagyományostól a szervízmód aktiválásától eltekintve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: BlueD4D - 2017.12.19 22:24:11
Akkor az összes elektromos és plug in kocsira kell kétévente- illetve új korában ritkábban - érintésvédelmi? Sok infót begyüjtöttem már az elektromos autókról, de ez kimaradt... Persze még nem sok tulaj találozhatott a problémával.

Elsőre egy egyszerű és gyors műszeres vizsgálatnak hangzik (olcsó?) , az is?

Valaki írta hogy az egyenáram kevésbe megbocsátó: "az egyenáram némileg kevésbé veszélyes (nagyobb egyenáram kel
t hasonló hatást, mint a kisebb váltakozó áram, és nem okoz szívkamra remegést sem)"

Inkább az lehet a gond, ha valaki egyik kezével megfogja a testet a másikkal a 200-400V egyenáramot. Kérdés: tudja-e valaki hogy a "nagy" (igazából még kisfeszültség, mert az igazi nagyfeszültséget meg sem kell fogni (áthúz) és már úgy ropogósra süti az embert) feszültségű akku testfüggetlen-e? Mert akkor még ezt is sokkal nehezebb összehozni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2017.12.20 17:21:42
Gk ra nem tudom mennyi, de épületre durva ára van az érintésvédelmi felülvizsgálatnak, igaz ott talán 3 évenként kell.

Az egyenáram 2 okból veszélyes:
- nehéz megszakítani mert ívet húz,
- bontja a vért, azaz hatása csak az áramütés után jóval később jelentkezik, ezért az egyenárammal súlytott személyt eü. megfigyelés alatt kell tartani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2017.12.21 08:37:32
A vizsgaállomás keveri a szezont a fazonnal.
A sima hibrid műszaki vizsgája semmivel nem különbözik a hagyományostól a szervízmód aktiválásától eltekintve.
Igazad van, megkérdeztem a megyei NKH-t, és ők is azt mondták, hogy csak a Plug-in hybridre, és az elektromos autókra kell érintésvédelmi.
Felhívtam a vizsgaállomást is, és közöltem velük is. Azt mondták, hogy akkor vihetem anélkül is.......

Egyébként az érintésvédelmi vizsga árak 10-15000 ft körül mozognak, szakemberfüggő, és 3-5 évre adják.
Tehát ha műszaki előtt van megcsinálva akkor legalább 2 műszakira érvényes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gabes3 - 2017.12.21 13:36:48
Sziasztok!
Megőrjít a kis akksi problémám. Két éve cseréltem, mert merült, tavaly télen már az új is elkezdte, egyszer úgy lemerült, hogy nem tudtam beindítani a kocsit, bikázni kellett. Elvittem utána megnézetni a védelmet, mert arra gyanakodtam, de azt mondták, hogy azzal minden rendben van. Idén ahogy megjöttek az alacsony hőfokok, ismét elkezdte. Ma megint nem indult be. Nektek kell töltögetni a kis akksit? Utoljára 20-25 éve a zsigámba volt ilyen, hogy ki kellett szednem az akksit tölteni télen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gorosz - 2017.12.27 14:49:52
Sziasztok!

Prius 3, tegnap reggeli tapasztalat, hogy az alapjáraton - parkoló állásban - rángat a motor, ha gázt adok nem... Mi lehet ennek az oka?

Köszönöm a választ!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.12.28 18:15:22
Sziasztok!

Prius 3, tegnap reggeli tapasztalat, hogy az alapjáraton - parkoló állásban - rángat a motor, ha gázt adok nem... Mi lehet ennek az oka?

Köszönöm a választ!

Párásodott a szívósor, azért rángat induláskor.  Ismert jelenség, különösebben nem kell izgulni miatta. Általában rendkívül párás időben való leállást követő reggeli hidegindításkor, valamint a kocsi nem üzemmeleg állapotában történő leállítását követő indításánál fordul elő, első sorban a P3-nál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2017.12.28 18:36:19
megoldás? kiküszöbölés??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.12.29 18:37:16
megoldás? kiküszöbölés??

Egyszer egy évben ki lehet bírni.  Semmi.  Üzemmelegen kell leállítani.   Kicsi mozgatáshoz meg EV mód.  Ennyi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2017.12.29 20:35:42
Egyszer egy évben ki lehet bírni.  Semmi.  Üzemmelegen kell leállítani.   Kicsi mozgatáshoz meg EV mód.  Ennyi.
Nem ezen segít a szívósori gumitömítéscsere?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2017.12.30 09:04:53
Nem ezen segít a szívósori gumitömítéscsere?

Attól, hogy kicseréled, a műanyag szívósor felületén a pára ugyanúgy kicsapódhat, ugyanis ez okozza a traktorjelenségként ismert bug-ot. Egyetlen megoldása van, amit korábban már leírtam.  Nekem a két és fél év alatt csupán egyetlen egy alkalommal volt ilyen indulás.  Jellemzően ősszel szokott előfordulni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gorosz - 2017.12.30 10:03:44
Köszönöm a választ!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.02 11:37:42
Kedves Fórumtársak!
Adott egy kb. 250000 km-t futott P3. A hidegebb idő beálltával azt vettem észre, hogy a reggeli indulásokkor "dadogva", remegve, rázkódva indul a benzinmotor, majd egy kis gázfröccs vagy pár másodperc után helyreáll a zajszint. Nem mindig, de gyakran. Közben voltam szervizben Mayernél (Fehérvár) olacserén, ott említettem, de persze produkálni nem tudtam a jelenséget. A szervizes azt mondta, valószínűleg a régi, használt 5w30-as olaj okozhatta, nem olajozott elég gyorsan. Tetettem bele 0w20-as olajat, utána a "traktorhang" ritkább és csendesebb lett. Viszont most megint előjött, de már üzemmeleg motor esetén is: városban a poroszkálás közbeni benzinmotor beindítás után is. Mintha a motor jobb oldaláról jönne a hang (szembeállva a kocsival). Kicsit olyan, mintha egy kézi váltós autóval 2-ből 4-be tenném és visszadadog a motor a furdulatszám leesés miatt. Több fórumot olvasgatva létezhet, hogy EGR probléma áll a háttérben vagy máshol keressem az okot? 200000 km környékén volt gyertyacsere ill. pár ezer km-el később váltóolaj csere is.
Kérek tanácsot, segítséget! :helpsmilie:
 Előre is köszönöm és bocs a terjengősségért!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dave89 - 2018.01.02 17:19:41
Szia!

Nekem a prius szerelő (Dodó) mondta, hogy a hidegebb időkben ez elő fordulhat. Nagyobb gázadásra elmúlik. Azt mondja ez annak köszönhető, h az égéstermék a környezettudatosság miatt vissza van még egyszer vezetve a motorba. Így idővel a koszolódás miatt ez előjöhet. A motor szétszedése és tisztítása a megoldás. Nekem még nem csinált ilyet (103.000 km). Dodórol olvashatsz a totalcar oldalán is. Van vele egy elég szép kis cikk. Már voltam nála párszor és nagyon keni vágja a hybrid témát. Érdemes felhívni és meglátogatni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.02 17:59:09
Köszönöm a választ! De ugye nem a teljes motort kell szétszedni, hanem csak a füstgáz visszavezető rendszert tisztítani?
Más!
Szintén jeleztem a szervizben, hogy lassan, de biztosan fogy a hűtőfolyadékom a kiegyenlítő tartályban, hiába pótolom. Kértem nézzék meg, nincs-e szivárgás, de nem láttak semmit. Ma néztem, újabb 2-3 decit kellett utána töltenem. Valami itt nem stimmel!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dave89 - 2018.01.02 18:09:13
Szerintem hívd fel Dodót :06209707707
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.02 19:18:37
De most komolyan, nem lehet egy hozzászólással visszaolvasni???

Leírva az ok és a miként.   Nem kell itt Dodó, se senki sem.  :) :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.02 19:50:26
Köszönöm a választ! De ugye nem a teljes motort kell szétszedni, hanem csak a füstgáz visszavezető rendszert tisztítani?
Más!
Szintén jeleztem a szervizben, hogy lassan, de biztosan fogy a hűtőfolyadékom a kiegyenlítő tartályban, hiába pótolom. Kértem nézzék meg, nincs-e szivárgás, de nem láttak semmit. Ma néztem, újabb 2-3 decit kellett utána töltenem. Valami itt nem stimmel!

Semmi ilyet nem kell csinálni, javasolom csak egy kicsit olvass vissza.

A hűtőfolyadék folyamatos hiánya, nem jó ómen.  Kezdődő hengerfejességet valószínűsít.  A hűtők köze volt már valaha kitakarítva?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.02 21:31:35
Visszaolvastam, de nem voltam biztos abban, hogy hasonló a probléma oka, csak tippeltem és megerősítést vártam.
A hűtő nem volt takarítva, egyszer magasnyomásúval óvatosan nem túl nagy erővel átfújtam. Köze lehet hozzá?
Az előző huszonéves Daihatsum produkált hasonlót (teljesen "szárazon" is üzemelt), de ott fehéres füst is jelezte a problémát és hengerfejtömítést is kellett benne cserélni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.03 05:27:17

Az indításkori traktorhang kizárólag a párásodás miatt van, minden ősszel előjön kérdésként.  Valóban ijesztő jelenség, de elkerülhető a korábban leírtak alkalmazásával.

A magasnyomásúval történő hűtőtakarítás nem feltétlen ajánlható, mert a hűtő finom lamelláit a nagy nyomás jelentősen deformálhatja.

A szemből való átmosás, pedig sajnos a Priusnál nem megoldás a hűtőtakarításra, mert a két hűtő közötti keskeny részből nem takarítja ki az ottrekedt koszt.

Gyanítom, hogy az általad elvégzett vízsugaras beavatkozás mocsárrá változtatta a hűtő közét, jól megszívta magát a kosz, ami szinte nemezzé szokott összeállni, ezáltal a motor hűtését akadályozandó.  Ez vezethet a hengerfej deformitásán keresztül a hűtőfolyadék veszteségéhez.
Jellemzően taxiknál szokott elfordulni a városi üzemeltetés közben, nyári időszakban.

Én első körben szétkapnám a hűtőket és megtekinteném, hogy néz ki.  Sajnos a hűtők alja teljesen zárt, így a közé esett ez+az nem tud alul kiesni, hanem szépen felhalmozódik az évek során.

Egyúttal elvégeztetnék egy bontás nélküli hengerfejvizsgálatot is, ami megmutatja, hogy valóban hengerfejes-e a kocsi, vagy csak valahol ereszt a vízcsöveknél. (speciális gázvizsgáló indikátorfolyadék hűtőkörbe juttatásával)

A hiba pontos feltárását követően, pedig jöhet a helyreállítás.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dert - 2018.01.03 09:01:37
Kedves Fórumtársak!
Adott egy kb. 250000 km-t futott P3. A hidegebb idő beálltával azt vettem észre, hogy a reggeli indulásokkor "dadogva", remegve, rázkódva indul a benzinmotor, majd egy kis gázfröccs vagy pár másodperc után helyreáll a zajszint. Nem mindig, de gyakran. Közben voltam szervizben Mayernél (Fehérvár) olacserén, ott említettem, de persze produkálni nem tudtam a jelenséget. A szervizes azt mondta, valószínűleg a régi, használt 5w30-as olaj okozhatta, nem olajozott elég gyorsan. Tetettem bele 0w20-as olajat, utána a "traktorhang" ritkább és csendesebb lett. Viszont most megint előjött, de már üzemmeleg motor esetén is: városban a poroszkálás közbeni benzinmotor beindítás után is. Mintha a motor jobb oldaláról jönne a hang (szembeállva a kocsival). Kicsit olyan, mintha egy kézi váltós autóval 2-ből 4-be tenném és visszadadog a motor a furdulatszám leesés miatt. Több fórumot olvasgatva létezhet, hogy EGR probléma áll a háttérben vagy máshol keressem az okot? 200000 km környékén volt gyertyacsere ill. pár ezer km-el később váltóolaj csere is.
Kérek tanácsot, segítséget! :helpsmilie:
 Előre is köszönöm és bocs a terjengősségért!

"valószínűleg a régi, használt 5w30-as olaj okozhatta, nem olajozott elég gyorsan."
Ehhh!  :cry:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ahudecz - 2018.01.03 09:25:23
Sziasztok!

Először járok itt, nagyjából két hónapja vagyok eleinte nagyon boldog, 3 hete roppant boldogtalan Prius tulajdonos és a segítségeteket szeretném kérni, illetve remélem okulásul is szolgál a történet a jövendőbeli Prius vásárlóknak.

2017. június végén vásároltam egy 2013-as, amerikai forgalomba helyezésű Priust, 57.000 km-rel; két hónapig nem is volt vele semmi gond, amíg egyszercsak az M3-ason kijött a rettegett 'Check Hybrid System' hibajelzést; ezután egyből irány a szervízbe (Toyota Sakura), ahol a diagnosztikai vizsgálat kimutatta a P0A80-as kódjelű hibát, a szervíz pedig egyből a hibrid hajtáslánc/akkumulátor cseréjét javasolta, nagyjából 900eFt-ra becsülve a teljes költséget.

Visszaugorva az időben - az adásvételi szerződés aláírása előtt az autót elvittük átvizsgálásra egy egyelőre nem nevesített Toyota márkaszervízbe, ahol az állapotfelmérés kimutatta, hogy a P0A80-as hiba felmerült a múltban, de magyarázatként a szervízes kollégától csak annyit tudtunk meg, hogy ennek valószínűsíthető oka egy hosszabb közlekedésmentes periódus lehetett és hogy biztos nincs vele komoly gond (azóta persze tudom, hogy ez ordas baromság volt, de most már mindegy). Miután elhitette velünk, hogy ez nem gond, rá is írta az állapotfelmérő lapra, hogy törölhető a kód. Mivel a bizalmam így sem volt teljes, többször is rákérdeztünk, hogy van-e érvényben garancia még az autóra, a szervízes kolléga külön kiemelte, hogy mivel amerikai forgalomba helyezésű az autó, a garancia a fő részekre nem érvényes, ez alól EGYEDÜL a hibrid hajtáslánc (vagyis az akkumulátor) a kivétel, amire érvényes az 5 év/100.000 km garancia.
Amikor a hiba felmerült persze szembesítettük őket a fentiekkel, de csak annyit mondtak, hogy ők teljeskörűen tájékoztattak a kockázatokról, illetve letagadták, hogy valaha mondtak volna olyat, hogy van az aksira garancia (írásban persze erről nincs semmi...)
Azóta futottunk három kört a szervízzel, a Toyota Central Europe-pal, az eladóval, és küldtünk egy ügyvédi felszólítást a szervíznek, de a lényegen nem változtattak ezek, egy hónapja nem megy az autó. Egy Priusokra specializált szervíztől kaptam árajánlatot a javításra, ők három cellapárt diagnosztizáltak hibásnak, a javítás összköltsége 150 és 180eFt között lehet, de garancia nincs rá, illetve 250-ért tudnak használt aksi beszerelni. A dologban az a különösen bosszantó, hogy mind amerikai, mind európai feltételek szerint érvényes még az aksira a garancia, de a Toyota nem hajlandó kicserélni a másik kontinensen történt első forgalombahelyezés miatt...

A következőkben szeretném kérni a mélyen tisztelt közösség segítségét:

1. Mit gondoltok, van értelme tovább eszkalálni az ügyet az európai Toyotához?
2. Van értelme perelnem (hátha hallottatok hasonló esetről)
3. Lehet bárminek baja az aksin kívül, ha kiütöm a kódot és tovább használom az autót? Illetve ha nem ütöm ki és csak a benzinmotorral megyek az ha jól tudom szintén csak az aksit károsíthatja, mert onnan indítja a benzinmotort az autó?
4. Tudjátok, hogy honnan lehet  olcsón megbízható használt aksit szerezni? Lengyelországban találtam 120eFt körül, gondolom itthon ezeket szerelik be, de ugye arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond...

Előre is köszönök bármi ötletet.

A

u.i. tanulság eddig: akármit mond akár egy márkaszervíz is, ne bízz meg benne, csak ha alaposan utánajártál és leellenőriztél mindent.

Sziasztok!

Még októberben írtam Nektek, beállítottam, hogy kapjak értesítést a válaszokról, de sajnos csak az elsőről érkezett email így azt gondoltam nem nagyon mozgatta meg a közösséget a sztori és csalódottságomban azóta se néztem vissza; így most nagyon kellemes meglepetés volt látni, hogy mennyien írtatok és szeretném is megköszönni kissé megkésve mindenkinek, aki vette a fáradtságot és leírta a gondolatait! Jó látni, hogy nem veszett ki a segítőkészség az emberekből :-)
Az azóta eltelt hónapok tapasztalatai:

1. Első lépésként kitöröltettem a hibakódot, ugyanis a márkaszervíz, ahova tanácsért mentem azt mondta, hogy a garancia érvényesítésénél is ez szokott lenni az első lépés, vagyis megnézni, hogy milyen gyorsan jön vissza a POA80 és így meggyőződni afelől, hogy nem csak elszigetelt esetről van szó.
2. Mivel egyetértek azokkal, akik azt írták, hogy a vásárlás előtti átvizsgálást végző márkaszervíz hibázott (hogy szándékosan vagy sem azt nem az én tisztem eldönteni) első lépésként Békéltető Testülethez fordultunk, hátha ott is megoldódik az ügy. Egyelőre pénzt nem vagyok hajlandó költeni, elvi okokból sem, de leginkább azért mert azt már nem látnám viszont úgysem.
3. Az azóta eltelt időben (kb 2 hónap) 4-5x jött vissza a kód, amit jelen állás szerint akkusaru levétellel tudunk törölni. Ha a hibakód nem éles a teljes hibrid hajtáslánc működik és nagyjából 600 km-ig nem is jön vissza újra a POA80.
4. Az egyik ilyen alkalom során a kocsiba szerelt immobilizer visszaaktiválódott.

Egy kérdésem lenne hozzátok - a prius-szervizen kívül ismertek más céget, aki lopásgátló beszereléssel foglalkozik?

Köszi és üdv
A
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ahudecz - 2018.01.03 09:28:02
Illetve még egy kérdés: van ötletek arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az európai szintű Toyota képviselethez eljutni?
Az alaplépéseken (net feltúrása, Toyota weblapok átnézése) már túl vagyok :-)

ezt is köszi!
A
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.01.03 16:11:25
Egy kérdésem lenne hozzátok - a prius-szervizen kívül ismertek más céget, aki lopásgátló beszereléssel foglalkozik?

Például Kovi Maglódon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.03 16:57:04

Én első körben szétkapnám a hűtőket és megtekinteném, hogy néz ki.  Sajnos a hűtők alja teljesen zárt, így a közé esett ez+az nem tud alul kiesni, hanem szépen felhalmozódik az évek során.

Egyúttal elvégeztetnék egy bontás nélküli hengerfejvizsgálatot is, ami megmutatja, hogy valóban hengerfejes-e a kocsi, vagy csak valahol ereszt a vízcsöveknél. (speciális gázvizsgáló indikátorfolyadék hűtőkörbe juttatásával)

A hiba pontos feltárását követően, pedig jöhet a helyreállítás.
Ezt már sajnos nem tudom megejteni.
Ma reggel viszonylag szépen elindult, kivitt a munkahelyemre, de vissza már nem hozott. Induláskor villanymotor indult, a benzinmotor csak egyet kattant és felvillant a "Hybrid System Check"  felirat.  Se kép, se hang. Tréler. Most Fehérváron van a Toyota Mayernél. Ez az első autóm ami cserbenhagyott  :cry: Még a 23 éves Daihatsu sem, a 13 évig nyűtt Corolláról már nem is beszélve. Most csalódott vagyok. Szerencse, hogy van élő Assistance szerződésem és hibrid garanciám, ha esetleg azzal lenne a gond.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.03 18:31:16

Egy kérdésem lenne hozzátok - a prius-szervizen kívül ismertek más céget, aki lopásgátló beszereléssel foglalkozik?

Köszi és üdv
A

Igen, nekem is  máshonnan ered a specifikius hibrid védelem.  Immáron két és fél éve működik hibamentesen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.03 18:33:01
Például Kovi Maglódon.

Kovi szerel valóban hibridbe is, de Ő egy hagyományos rendszert épít be a hibridbe, tudom, mert már szerelt nekem off-ba.  Én a hibrid specifikus mivolta miatt a Priusba egyedit tetettem.  A hibridet kicsit más szempontok alapján érdemes és kell védeni, mint a hagyományos autót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.03 18:35:40
Ezt már sajnos nem tudom megejteni.
Ma reggel viszonylag szépen elindult, kivitt a munkahelyemre, de vissza már nem hozott. Induláskor villanymotor indult, a benzinmotor csak egyet kattant és felvillant a "Hybrid System Check"  felirat.  Se kép, se hang. Tréler. Most Fehérváron van a Toyota Mayernél. Ez az első autóm ami cserbenhagyott  :cry: Még a 23 éves Daihatsu sem, a 13 évig nyűtt Corolláról már nem is beszélve. Most csalódott vagyok. Szerencse, hogy van élő Assistance szerződésem és hibrid garanciám, ha esetleg azzal lenne a gond.

Nagyon sajnálom, ha közelebb lettél volna még tegnap feldugjuk a gépre a kocsit és okosabbak lettünk volna, mi a baj.  Kérlek, majd számolja be, hogy mi a diagnózis.   

Hol és kitől vetted a gépet, és volt előtte átvizsgálás, ha szabad kérdezni?    Mennyi km van a kocsiban és ellenőriztetted? Milyen eredetű a verda?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.03 18:38:00
Illetve még egy kérdés: van ötletek arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az európai szintű Toyota képviselethez eljutni?
Az alaplépéseken (net feltúrása, Toyota weblapok átnézése) már túl vagyok :-)

ezt is köszi!
A

Toyota Europe honlapja és ott egy angol nyelvű e-mail.

https://www.toyota-europe.com/

https://www.toyota-europe.com/#/ajax/%2Fforms-v2%2Fforms%3Ftype%3Dcontact
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.03 19:58:41
   
Hol és kitől vetted a gépet, és volt előtte átvizsgálás, ha szabad kérdezni?    Mennyi km van a kocsiban és ellenőriztetted? Milyen eredetű a verda?
Ezért nehéz a vidéki Prius tulajok élete. Azért köszönöm a felajánlást. Hogy a navit frissítsem, ahhoz is Érdre kellett mennem egy nagyon kedves és segítőkész cartárshoz.
Semmi előjele nem volt, derült égből villámcsapás. Dec 14-én volt szervizben, olajcsere és "átvizsgálás", akkor nem találtak semmit, pedig jeleztem nekik a hűtővíz fogyását és  a zörgést is. Olajcsere után csendesebb lett az autó és én meggyugodtam. Másnap mentünk ki Bréma közelébe, lenyomott a kocsi 2900 km-t nem kicsi autópályás tempóval és semmi probléma nem jött elő, csak a csörgés erősödött vissza.
2016 februárjában vettem a Fehér úton (kereskedő neve most nem jut az eszembe), elég gyors vétel volt, sürgős volt a csere és limitált a keretünk (tudom ez nem túl jó ómen). Akkor 195 ezer volt benne, bár szerintem 10-15 ezret visszatekerhettek. Holland autó, 2010-es évjárat, 184000-nél volt az utolsó szervizbejegyzése, egy évvel azelőttről. Tehát sok eltérés nem lehetett a valóshoz képest.
Rögtön a vétel után fékbetét és tárcsacsere (bár ez utóbbira a szerviz beszélt rá), olajcsere + szűrők. Nem sokkal ezután gyertyacsere és váltóolajcsere a saját megnyugtatásomra. Azóta csak a kötelező 15000-es szervizek és hibridteszt. Most 253000 van benne. Megjárta kétszer a balkánt úttalan utakon is és hőségben, Németországot is többször. Pont a megbízhatósága miatt vettük és most tessék....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2018.01.05 16:14:33
Ezt már sajnos nem tudom megejteni.
Ma reggel viszonylag szépen elindult, kivitt a munkahelyemre, de vissza már nem hozott. Induláskor villanymotor indult, a benzinmotor csak egyet kattant és felvillant a "Hybrid System Check"  felirat.  Se kép, se hang. Tréler. Most Fehérváron van a Toyota Mayernél. Ez az első autóm ami cserbenhagyott  :cry: Még a 23 éves Daihatsu sem, a 13 évig nyűtt Corolláról már nem is beszélve. Most csalódott vagyok. Szerencse, hogy van élő Assistance szerződésem és hibrid garanciám, ha esetleg azzal lenne a gond.
SOS!
A szakszervizben szétszedték és kitisztították az EGR-t, de sajnos az csak egy probléma volt. Megnézték és 1 hengerben állt a víz, a másik is vizes volt. Oda ment el a hűtővíz. A szervizes azt mondta szét kell szedni hengerfejet elvinni a lakatosműhelybe, bevizsgáltatni, szelepeket stb... sok-sok idő és rengeteg pénz min félmillió az összes költség. Hengerfejtömítést önmagában nem cserélnek. Lehet olcsóbb és gyorsabb lenne egy bontott motor? Kérem segítsetek, mit javasoltok? :cry: :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.05 17:36:20

Azt, hogy keress meg Messengeren, vagy privátban.

Nem írom, hogy én megmondtam. De, hogy nem annyi km van benne, az szinte biztos.  A Bermuda háromszögben nem veszünk autót, semmiféleképpen.   Nagyon sajnálom, hogy így alakult, várom a jelentkezésedet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.01.05 20:56:47
SOS!
....
Miután olvastam, hogy Fehér út, már vártam valami ilyesmit. :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2018.01.10 21:24:20
Sziasztok!

Folytatódik tovább a kalamajkám a korábban ismertetett párásodás miatt. Istennek hála, már nem szilikonos az üveg, de nagyon párásodik a kocsi. Olvasgattam a régebbi hozzászólásokat, és találtam pár videót a csomagtér felőli beázáshoz. Kiszaladtam, megnéztem a tálca alatti részt, a normál aksinál bizony víz van (bal oldal száraz). Ahogy szárazabb lesz az idő, megejtem a tömítést is.  Tömítés után biztos, ami biztos, megnézem a klíma kivezetőjét is. Van esetleg más hasonló pont a kocsin, amit érdemes megnéznem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.11 17:59:51

Habár nem kerestem vissza, de szinte biztosra veszek, hogy P2-ről van szó. Tudod, hogy hol ázik be, vagy írjam le, hogy hol a bibi?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2018.01.12 06:35:20
Habár nem kerestem vissza, de szinte biztosra veszek, hogy P2-ről van szó. Tudod, hogy hol ázik be, vagy írjam le, hogy hol a bibi?
Igen, P2-ről van szó. Amit találtam videót, ott tényleg el volt engedve a varrat, a csomagtér ajtónál ahol véget ér a műanyag. Tegnap mindkét oldalon lekentem kocsihoz való szilikonnal, így remélem ezzel megoldódott a probléma. :) Amit kérdeznék, hogy ezen kívül van-e még valamilyen tipikus pont amit érdemes megnézni, mert ha már megbontottam a szilikont, ne hagyjam állni. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.12 18:14:40

Ezt nézted?

[ Invalid YouTube link ]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.01.12 21:33:05
Ezt nézted?
...
http-vel használd, ne https-el, különben nem jelenik meg. Plusz a paraméterezést ki kell venni az URL-ből.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2018.01.12 22:27:23
http-vel használd, ne https-el,
Igen, ezt találtam. S ugyanott volt repedés, csak ellentétes oldalon. Az aksi oldalán. Ha csak ez az egy pont van, akkor pár nap, s kiszárad a kocsi. :) Ezért kérdeztem, h van-e esetleg máshol is, vagy csak ez az egy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.13 08:23:09
Igen, ezt találtam. S ugyanott volt repedés, csak ellentétes oldalon. Az aksi oldalán. Ha csak ez az egy pont van, akkor pár nap, s kiszárad a kocsi. :) Ezért kérdeztem, h van-e esetleg máshol is, vagy csak ez az egy?

Jellemzően a ponthegesztés enged el, a többit már az idő elvégzi.  Szerencsére fillérekből véglegesen orvosolható.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Proh - 2018.01.14 14:38:14
Ma reggel kinéztem az ablakon, s láttam a havat. Lelkiekben felkészültem arra, hogy olvaszthatom a jeget a szélvédő belsejéből, mint eddig tettem. Viszont száraz belső fogadott!  :clap:  :clap:  :clap: Úgy néz ki, hogy megoldódott a reggeli párásodás. :) Szóval ha másnak is hasonló problémája lesz, a videót kell csak követni :)  :otlet:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.01.14 15:48:15
Havazás esetén nekem soha nincs belül jég. Ha viszont nincs hó és mínuszok vannak és leállítás előtt nem ment a klíma, akkor garantáltan lesz ráfagyva valamennyi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: simico - 2018.01.16 10:27:17
Ez a csomagtéri beázás csak a P2-re jellemző vagy P3-ra is?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.16 19:27:46
Ez a csomagtéri beázás csak a P2-re jellemző vagy P3-ra is?

Minden P2-re jellemző, csak idő kérdése, a P3-nál ilyen hiba nincsen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.01.21 00:02:51
Sziasztok!

Vettem ma egy auris ts hybridet, aminek most sikerült lekerni az előéletét vin-inforol.
Egy kép van, ami aggaszt (olaszbol behozott), csatoltam.

Tudjátok, hogy mitol dobhatta ezt az üzenetet?
(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20180120/61b95783d2361c5611a7aae6f92f7c82.jpg)

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.21 13:05:09
Sziasztok!

Vettem ma egy auris ts hybridet, aminek most sikerült lekerni az előéletét vin-inforol.
Egy kép van, ami aggaszt (olaszbol behozott), csatoltam.

Tudjátok, hogy mitol dobhatta ezt az üzenetet?
(https://uploads.tapatalk-cdn.com/20180120/61b95783d2361c5611a7aae6f92f7c82.jpg)

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Hogyne tudnánk. Az ECU. Egy megoldása van, ki kell olvasni és akkor meglesz a mumus.  Minden egyéb sarlatánkodás.  Techstream program miniVci kábellel a tuti megoldás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.01.21 13:19:34
Hogyne tudnánk. Az ECU. Egy megoldása van, ki kell olvasni és akkor meglesz a mumus.  Minden egyéb sarlatánkodás.  Techstream program miniVci kábellel a tuti megoldás.
Akkor is, ha tesztvezetés közben semmilyen hibát nem produkált? (ha volt hibakód biztos kiütötték). Ha kideríthető, akkor egy hybrid rendszer átvizsgálásra elküldetem.

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.21 19:31:12
Akkor is, ha tesztvezetés közben semmilyen hibát nem produkált? (ha volt hibakód biztos kiütötték). Ha kideríthető, akkor egy hybrid rendszer átvizsgálásra elküldetem.

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

A historical tárban, ha kiütötték, akkor is benne van.  Elég, ha gépre kerül a verda.  Merre fele vagy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.01.21 19:41:28
A historical tárban, ha kiütötték, akkor is benne van.  Elég, ha gépre kerül a verda.  Merre fele vagy?
Kaposvari vagyok, az auto meg Budapesten van, honosítják jövő héten. Sajnos nem fogok tudni felmenni elvinni szakszervizbe munka miatt, de mivel próbaúton semmiféle hibát nem produkált, ezért marad a bizalom, aztan legrosszabb esetben a szavatossági igény benyújtása.
Ha elhoztam szombaton, utána bevizsgáltatom. Nagyon szépen köszönöm a segítséget!

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gorosz - 2018.01.26 18:11:38
Attól, hogy kicseréled, a műanyag szívósor felületén a pára ugyanúgy kicsapódhat, ugyanis ez okozza a traktorjelenségként ismert bug-ot. Egyetlen megoldása van, amit korábban már leírtam.  Nekem a két és fél év alatt csupán egyetlen egy alkalommal volt ilyen indulás.  Jellemzően ősszel szokott előfordulni.

Sziasztok! Egr szelepet, szívósort és még nem tudom miket tisztítottak ki a szervizben. Volt olyan cső, ami szinte teljesen el volt záródva, de alapvetően "olajos trutyi"-val volt tele minden, 280 ezer km után ráfért egy alapos tisztítás. Már nem produkálja a traktorhangot és nem a párásodástól volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.01.27 13:19:38
Sziasztok! Egr szelepet, szívósort és még nem tudom miket tisztítottak ki a szervizben. Volt olyan cső, ami szinte teljesen el volt záródva, de alapvetően "olajos trutyi"-val volt tele minden, 280 ezer km után ráfért egy alapos tisztítás. Már nem produkálja a traktorhangot és nem a párásodástól volt.

Lényegét tekintve a jelenség hasonló mind a két esetben.  örülök, hogy megoldódott.   Nyilván rövid utakra használták a verdát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: simico - 2018.02.05 16:08:28
Nem tudom, hogy hiba-e, de felettébb idegesítő tud lenni a következő jelenség. Bizonyos utakon haladva nagyon mély, eléggé észrevehető búgás/bugásszerű hang hallatszik az autóban. Először azt hittem, hogy túl sok a basszus a zenében, mert pont olyan amikor túl sok mély basszus búg a hangszórókból. Gondolom a rosszabb minőségű úton valami rezonál a kocsiban, mert sima, jó minőségű úton egyáltalán nem hallani. Sajnos nem tudom behatárolni a hang forrását, mintha az egész utasteret betöltené. Nem tűnik sebességfüggőnek, legalábbis 20 - 70 km/h között ugyanúgy hallatszik.

Találkozott már valaki ilyennel? Most volt nemrég nagy szervízen, ott mindent rendben találtak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bukacs - 2018.02.06 12:05:38
Sziasztok! Segítséget kérek, Prius 2 2006/7 a jelenség a következő az alapjárat kezdetben minden gond nélkül vissza ált  beindítás után. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem olyan mértékben teszi, sőt aztán maradt is magasan. A pillangó szelepet már próbáltam tisztítani, de sajnos az nem hozott eredményt, sőt akkor emelkedett erre a teszterrel mért fordulatra. Jelenleg 1350 az amin pörög, lassításkor menet közben is fent marad. Ha meg állok vele, akkor a fordulat megmarad 1350, de ha N állásba teszem, akkor vissza esik 980 ra, más állásban mindig fel megy 1350 re.
A PCV szelep is meg lett tisztítva, nem cserélve, de nem változott semmi, viszont a szelepben lévő rugó nekem gyengének tűnt, de nincs viszonyítási alapom, hogy milyennek kellene lennie. Kotyogni kotyog, de mint írtam nincs viszny. alap. Fojtószelep alatt csillog az olaj, kitöröltem, de aztán ismét ez volt a jelenség.
Találkozott már valaki ezzel a jelenséggel, vihetem bizalommal Toyota szervizbe, akár Debrecenbe?
Debrecenben tud valaki lelkes Prius rajongót, akivel lehetne tartalmasan eszmét cserélni erről a szuper gyártmányról, melyet nagyon szeretek, csak nem sokat tudok még róla..
Köszönettel: Csaba

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: danidoki - 2018.02.06 16:57:45
Sziasztok,

találtam egy egész jó állapotú Priust (PII) 2005-ös. Hidegen fémes zörgést hallok elölről, ami úgy 1 perc elmúltával elhallgat. Elkezdtem olvasni a fórumot, de eddig csak lánccsörgésre hallottam hozzászólásokat. Tudtok segíteni,h mi lehet a jellemző (pld. van valahol egy hővédő lemez, stb?). Köszönöm!!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.02.06 17:02:26
Sziasztok,

találtam egy egész jó állapotú Priust (PII) 2005-ös. Hidegen fémes zörgést hallok elölről, ami úgy 1 perc elmúltával elhallgat. Elkezdtem olvasni a fórumot, de eddig csak lánccsörgésre hallottam hozzászólásokat. Tudtok segíteni,h mi lehet a jellemző (pld. van valahol egy hővédő lemez, stb?). Köszönöm!!!!

Van
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.02.06 18:24:58
Sziasztok,

találtam egy egész jó állapotú Priust (PII) 2005-ös. Hidegen fémes zörgést hallok elölről, ami úgy 1 perc elmúltával elhallgat. Elkezdtem olvasni a fórumot, de eddig csak lánccsörgésre hallottam hozzászólásokat. Tudtok segíteni,h mi lehet a jellemző (pld. van valahol egy hővédő lemez, stb?). Köszönöm!!!!
Nekem a kipufogócsövet tartó egyik konzol engedett el, az zörög. (már megkéne' heggesztetnem de sose jutok el a szerelőmhöz)
Sajnos jellemzően alacsony fordulatszámon csinálja, így tök ciki ezzel az űrhajóval így lassan menni az emberek között :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: danidoki - 2018.02.06 20:26:02
Köszi a válaszokat, bízom benne, h csak egy ilyen jellegű hiba lesz!Középdobot már cseréltek rajta, lehet, h azt hitték onnan jön a hang...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: varju istvan - 2018.02.10 19:53:44
Sziasztok!

2004-es prius kettőn azt tapasztalom, hogy a jobb 1-ben a biztonsági öv csat felfogatása (az üléssínhez van csavarozva) lotyög. Kivettem az ülést, hogy hozzáférjek a csavarhoz csak körbeforog. Valaki találkozott már ilyennel?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jose - 2018.02.12 08:47:47
Sziasztok!

2010. ben gyártott Prius IV em van, és ma reggel azt tapasztaltam, hogy leállítás után a műszerfalon az egyik piros hiba jelző felvillan, és azóta is villog leállított helyzetben, megítélésem szerint a töltés visszajelzése. Használat közben nem villog, kb. 1 hete cseréltem a pótakkut. Valaki tapasztalt már hasonlót, mi lehet a probléma?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.02.12 10:45:38
2010. ben gyártott Prius IV em van

Ha ez római négyes akar lenni, akkor nem lehet 2010-ben gyártott.

Mit ábrázol a felvillanó lámpa? Nem egy autót benne egy kulccsal?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jose - 2018.02.13 08:18:05
Köszönöm a válaszod!

Az autóm, 2010. 09. havi, és Hollandiába üzembe állított és IV.-es Prius. A hibaüzenetben egy lakat és egy autó jelent meg, tegnap du.n és ma reggel sem,már nem tapasztaltam a felvillanásokat. Elképzelhető, h nem jól zártam be a kocsit?

jose
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.02.13 08:55:04
2010 ben csak a Prius 3. generációját gyártották. A IV. valószínűleg a felszereltségi szintre utal. Az USA ban jelölték így őket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.02.13 10:29:35
Az autód generáció tekintetében nem IV-es, hanem III-as. A lámpa villogása normális, az immobilizer működését jelzi. Ha leállítás után nem villog, az a nem jó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jose - 2018.02.13 11:43:00
Köszönöm!

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2018.02.19 18:30:53
2011-es Prius 3-as kocsim P0A80 hibakódot jelzett, a képernyőn hibrid akkumulátor ellenőrzést írt ki. Tud valaki segíteni, hogy merre induljak el ezzel a hibával? Válaszotokat előre is köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.02.19 19:34:08
2011-es Prius 3-as kocsim P0A80 hibakódot jelzett, a képernyőn hibrid akkumulátor ellenőrzést írt ki. Tud valaki segíteni, hogy merre induljak el ezzel a hibával? Válaszotokat előre is köszönöm
a szerviz felé...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2018.02.20 07:52:31
köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.02.20 11:10:15
köszi.
guglin nézz már utána...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vaczipeter83 - 2018.03.13 10:08:04
Sziasztok!

Ma reggel kigyulladt a check engine lámpám a szeretett autónkon, viszont semmi hibát nem produkál az autó, minden ugyan olyan tökéletesen működik benne mint eddig.
Mi lehet akkor a hiba?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.03.13 10:14:58
Sziasztok!

Ma reggel kigyulladt a check engine lámpám a szeretett autónkon, viszont semmi hibát nem produkál az autó, minden ugyan olyan tökéletesen működik benne mint eddig.
Mi lehet akkor a hiba?
Ezt biztosan csak a hibakód kiolvasásával fogod megtudni. Minden addigi dolog csak találgatás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vaczipeter83 - 2018.03.13 10:32:04
Köszönöm szépen a gyors választ, akkor keresek valakit akivel kitudom olvastatni a hibát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.03.13 10:33:30
Köszönöm szépen a gyors választ, akkor keresek valakit akivel kitudom olvastatni a hibát.
Merre laksz?

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vaczipeter83 - 2018.03.13 12:01:07
Budapest 14.ker.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2018.03.17 11:19:48
Prius III könyöklőjében a 12 voltos aljzatból elment az áram. Tud valaki segíteni, hogy hol találom a hozzá tartozó biztosítékot ?
Segítségeteket előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2018.03.21 18:52:30
Sziasztok. Prius 3-as problémám a következő! Menet közben kigyullad a sárga diagnosztika lámpa, ekkor nem történik semmi, majd egy-két perc múlva Check Hybrid System felírat jelenik meg és a motor is leáll! A szervízben azt mondták hogy elektromos fojtószelep csere vagy tisztítás de azt nem vállalják. Én kitisztítottam de ugyanaz a jelenség. Esetleg van valami ötletetek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.03.21 18:53:45
mi a hibakód??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2018.03.21 20:02:16
P082b
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kaiser - 2018.03.22 11:27:03
Sziasztok. Prius 3-as problémám a következő! Menet közben kigyullad a sárga diagnosztika lámpa, ekkor nem történik semmi, majd egy-két perc múlva Check Hybrid System felírat jelenik meg és a motor is leáll! A szervízben azt mondták hogy elektromos fojtószelep csere vagy tisztítás de azt nem vállalják. Én kitisztítottam de ugyanaz a jelenség. Esetleg van valami ötletetek?

Arra már nem emlékszem nekem milyen hibakódot dobott, de a jelenség hasonló volt nálam is. Igaz nekem mindig előzés után jött elő, mikor jobban kipörgettem. Miután visszaálltam rendes sebességre akkor dobta a hibát, majd leállította a benzin motort. A vége vízpumpa csere lett...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2018.03.23 08:50:38
Majd utána P0A0F Indításkor a motor elromlott
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.03.25 13:08:57
Prius III könyöklőjében a 12 voltos aljzatból elment az áram. Tud valaki segíteni, hogy hol találom a hozzá tartozó biztosítékot ?
Segítségeteket előre is köszönöm.

Vezetőülésbe beleülve a bal térded magasságában ott a biztosítéktábla, a fedelében a kiosztás. Megtalálod a megfelelő biztit ez alapján.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Csokibusz - 2018.03.27 09:37:32
köszi a segítséget. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: SomogyiRicsko - 2018.04.03 11:09:48
Sziasztok!

Toyota Prius 2 van és a nyári gumicsere előtt vagyok, a kocsi gyárilag 195/55-R16-os gumik vannak ezek viszont jóval drágábbak mint a 205/55-R16-os gumik. Valakinek van e tapasztalata, hogy a 205/55-R16-os gumit fel lehet e tenni és nem okoz problémát, nem ér bele semmibe (még akkor sem ha 5 fő utazik a kocsiba + csomagok)????  :eek:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2018.04.03 11:30:15
Sziasztok!

Toyota Prius 2 van és a nyári gumicsere előtt vagyok, a kocsi gyárilag 195/55-R16-os gumik vannak ezek viszont jóval drágábbak mint a 205/55-R16-os gumik. Valakinek van e tapasztalata, hogy a 205/55-R16-os gumit fel lehet e tenni és nem okoz problémát, nem ér bele semmibe (még akkor sem ha 5 fő utazik a kocsiba + csomagok)????  :eek:
Értem hogy olcsóbb, de nem váltóméret (bár olyan nagy eltérés nincsen) :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.04.03 12:23:54

Nekem ilyen volt a P2-esen a téli gumim. Gond nélkül ment.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.04.03 12:45:48
Sziasztok!

Toyota Prius 2 van és a nyári gumicsere előtt vagyok, a kocsi gyárilag 195/55-R16-os gumik vannak ezek viszont jóval drágábbak mint a 205/55-R16-os gumik. Valakinek van e tapasztalata, hogy a 205/55-R16-os gumit fel lehet e tenni és nem okoz problémát, nem ér bele semmibe (még akkor sem ha 5 fő utazik a kocsiba + csomagok)????  :eek:

Ez (https://www.autoguminet.hu/valtomeret-kalkulator/) alapján simán eldöntheted magad is! (kisebb lesz az átmérő, tűrésen belül van!, szerinted?)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: SomogyiRicsko - 2018.04.04 10:57:56
Értem hogy olcsóbb, de nem váltóméret (bár olyan nagy eltérés nincsen) :hmmmm:

Én is pont ezért kérdeztem mert nem váltóméret, de mégis a megengedett 2,5 % (1,77%) tartományon belül van, az ára között azért 4-5 e FT a különbség van márkától függően, azért az már megfontolandó!?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: SomogyiRicsko - 2018.04.04 10:59:18
Köszönöm szépen a gyors válaszokat!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.04.04 18:48:48
3% alatt "váltóméretnek" minősül, fel lehet tenni.  Nyilván, minél kevesebb  annál jobb, ha egál az az igazi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.04.07 17:54:06
Üdvözlet.

2007-es jbl fejegység.  Eddig jól működtek a gombok. Ma vettem észre, hogy a fejegységen lévő nyomógombok nem működnek, sem a pwr, sem a am-fm, csak a két tekerő gomb. A lemezt sem adja ki. Ha a kormányról vezérlem, akkor onnan rendesen működik. Valaki találkozott ilyesmivel? Esetleg én állítottam el valamit. ( 1-hete vettük az autót.)
Válaszokat előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2018.04.16 15:15:47
Sziasztok,

2009-2010 körüli P3-ban az első ülések fölött lévő plafonlámpák billenőkapcsolós búrájával más is szív?

Nálam már mindkettő kiesett egyszer. A tengelynél, ahol elfordul, gyenge a búra műanyagpöcke és eltörik. Ezt anno barkácsmódszerekkel egész jól megoldottam: vágtam a pöcök mögé egy apró darab műanyagot (kb. 1mm * 5-6mm) és pillanatragasztóval összefogtam őket. Legalább 1-2 évet kibírt így, most viszont megint kiesett.

Kíváncsi vagyok, hogy másnak ezzel mi a tapasztalata. Persze a lámpa maga búra nélkül is használható, de ronda. A Toyotát még nem hívtam föl, hogy mennyiért lehet kapni újat, de sejtem, hogy nem lesz túl olcsó. Egyelőre utángyártottnak se néztem utána.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2018.04.16 16:11:18
2009-2010 körüli P3-ban az első ülések fölött lévő plafonlámpák billenőkapcsolós búrájával más is szív?

Nem akarok spammelni, de hátha másnak is jól jön: közben megkérdeztem a Toyotát, kicsit több, mint 100k-ért cserélik az egész első plafonlámpamodult - köszi, ahhoz valahogy nincs kedvem. :D

Viszont Priuschaten találtam még egy lehetséges cikkszámot is: https://priuschat.com/threads/where-to-buy-cover-for-interior-light-dome.111465/

Az érdekes az, hogy rákeresve elég sok találat följön, találtam olyat, ahol 8-10 USD-ért lehet rendelni. Fura, hogy Európában (egyelőre) nem találtam ilyet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.04.29 14:01:07
Sziasztok,

2009-2010 körüli P3-ban az első ülések fölött lévő plafonlámpák billenőkapcsolós búrájával más is szív?

Nálam már mindkettő kiesett egyszer. A tengelynél, ahol elfordul, gyenge a búra műanyagpöcke és eltörik. Ezt anno barkácsmódszerekkel egész jól megoldottam: vágtam a pöcök mögé egy apró darab műanyagot (kb. 1mm * 5-6mm) és pillanatragasztóval összefogtam őket. Legalább 1-2 évet kibírt így, most viszont megint kiesett.

Kíváncsi vagyok, hogy másnak ezzel mi a tapasztalata. Persze a lámpa maga búra nélkül is használható, de ronda. A Toyotát még nem hívtam föl, hogy mennyiért lehet kapni újat, de sejtem, hogy nem lesz túl olcsó. Egyelőre utángyártottnak se néztem utána.

Amikor vettem nekem is el volt törve, vissza volt ügyeskedve, hogy eladásra jól nézzen ki.
Ez valami PMMA nevű műanyag. Aceton oldja, szóval a törött indexbúrából vágtam ki darabokat, azzal újra szobrászkodtam, meg forrasztó pákával beformáztam. A külső felületre kell vigyázni, de belül is egész jól néz ki. Azóta nem volt bajom vele.
E-bayen érdemes nézelődni. Nincs mindig minden, de USA-ból gyakran még postaköltséggel is olcsóbbak néha, ráadásul gyári alkatrészek, illetve német bontókból is vannak jó dolgok.

Illetve az Üllői úton van egy Autólámpabolt. AZ eredeti ott sem sokkal olcsóbb, de sok mindenből van utángyártott az durván olcsóbb. Szerintem ez a búra amúgy több Toyotában is lehet, úgyhogy nem reménytelen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.04.29 14:19:22

Elkezdett rángatni a benzinmotor. Kb. mintha csak 3 henger menne. 1200-1800-as fordulat között csinálja, vagyis pont a gazdaságos üzemű haladásnál, szóval bosszantó.
Időjárástól nem függ, de eleinte ritkán jött elő, később egyre gyakrabban.
Amúgy könnyen indul, semmi problémázás, húz ahogy kell, fogyasztás tökéletes.
Hibajelzés mostanáig semmi. Se ODB-n se műszerfalon.
Most autópályán már elég keményen és stabilan produkálta a 3 hengeres járást az említett fordulatszám tartományban.
Ekkor végre kiírt egy hibakódot, hogy gyújtás kimaradás a 4. hengernél.

Ahogy kutakodtam a hibalehetőségek után, felmerült az EGR rendszer tisztítása, de a képcsatolmányok 2 évesek és nem tudtam megnézni mit is kell pontosan kipucolni. Azt írták hogy a hengerenkénti EGR csövek tudnak eldugulni.
Ez amerikaiul az "intake air manifold" ? ezt kell kipucolni?
YT-n sem találtam értelmes videót. Egyik csak az összekötő csövet pucolja meg, ami amúgy teljesen átjárható, tehát tuti nem az a hiba.
A másik meg az EGR hűtőt is kibányássza, bár ebből nem sok látszik, csak hogy szétaprítja a motorteret.
Nem a szelepet kéne megpucolni elsősorban? Az szokott elromlani, nem?

Másik lehetőség a gyertya, vagy trafó hiba. Ezeket is beszereztem újakat, bár gyertya az előző olajcserénél volt cserélve, hézagok ellenőrizve, szabályos nyomatékra lehúzva. Bár trafó hibának magasabb fordulaton is elő kéne jönnie nem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.04.29 23:21:07
Gyújtástrafó? A vizsgálatára(lehúzgálás hengerenként) nincs ötletem, rá lehet venni egy hibridet arra, hogy szervizcélból álló helyzetben járassa a motort?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2018.04.30 15:16:22
Amikor vettem nekem is el volt törve, vissza volt ügyeskedve, hogy eladásra jól nézzen ki.
...
búra amúgy több Toyotában is lehet, úgyhogy nem reménytelen.

Köszönöm a tippeket.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.04.30 21:23:38
Gyújtástrafó? A vizsgálatára(lehúzgálás hengerenként) nincs ötletem, rá lehet venni egy hibridet arra, hogy szervizcélból álló helyzetben járassa a motort?

Az is egy lehetőség, de azt írtam hogy már beszereztem és cserélem.
Az igazi kérdés az EGR rendszer tisztításának mikéntje volt, különösen a hengerenkénti leágazások hol léte érdekelne.

Lehúzogatni a hengerenkénti trafókat nem érdemes járó motornál, mert az akár a gyújtás elektronika vagy trafó meghibásodását is okozhatja.
Kisebb probléma, hogy esetleg jól megcsap a ~40ezer Voltos feszültség  :devil: persze ez nem halálos, de nem is kellemes élmény...volt már benne részem.
Amúgy persze be lehet indítani a Prius motorját is. Vagy csak simán rálépsz a gázra, akkor is beindul és üresen pörög, vagy van diagnosztikai üzemmódja, akkor addig jár a motor amíg ki nem kapcsolod.

No meg igazából felesleges is lehúzogatni. Erre való az ODB2 diagnosztikai csatlakozó. Szépen kiírta hogy a 4. hengernél van kimaradás, csak sajnos ebből nem tudom még mindig mi lehet a hiba okozója....persze ez az én dilim hogy szeretem tudni az okot, nem elég nekem hogy addig cserélgetem az alkatrészeket, amíg jó nem lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.05.02 04:47:17
Na, kezdésnek kicseréltem a gyújtótrafót.
Ha már ott jártam a többi gyertyát is kiszedtem és ellenőriztem.
A 4-es henger enyhén kormos volt, látszott rajta a tökéletlen égés. Lepucoltam és visszaraktam egy másik hengerbe, meg cseréltem a trafóját.
Szóval ha átmegy a hiba másik hengerre akkor a gyertya volt rossz, ha megjavul akkor a trafó.
Sajnos továbbra is kihagy de nem tudom melyik, mert hibakódot már nem ír, de mivel a többi gyertya olyan mintha most vettem volna ki a dobozból a hibakódot a kormosodás számlájára írtam, és úgy vettem hogy nem a gyújtás a probléma.

Szóval nekiestem és kibeleztem az EGR rendszert a kipufogótól a szívó szelepig.
Na itt azért voltak nagy csodák. A szívócsonkon lévő hengerenkénti EGR járatok totálisan átjárhatatlanok voltak a lerakódástól, az első 3 hengerben, csak a 4. volt nyitva. Feltételezem a 4. henger kapta meg az összes kipufogógázt, és ezért volt bizonytalan a járása. Nem tudom milyen tartományban dolgozik az EGR, de ha tippelhetek akkor 1000-és 2000-es fordulatnál fejti ki  hatását, mert itt rángatott a motor.
Kipucolni nem volt nehéz. Lehet kapni EGR tisztító spray-t az állítólag nagyon szépen kimossa a lerakódást...de nekem nem volt ilyen, mert a munka ünnepén minden zárva, szóval kiderült, hogy a féktárcsa tisztító is jól viszi, ha besegítek csavarhúzóval óvatosan, ronggyal, nagy nyomású mosóval, sűrített levegővel. Így maradéktalanul sikerült eltávolítani. Amúgy ilyen laza porló vakolat volt az állaga, szóval nem az a kemény olajos koksz mint amire számítottam.
Ezért az a módszer amikor csak befújja a szívónyílásba, enyhén felesleges. Sajnos szét kell bontani hozzá mindent, másként nem férni hozzá, és kívülről hiába is fújkálja bármivel.
Az EGR szelep-szívócsonk közötti cső felére be volt szűkülve, de nem hiszem hogy ez okozta a gondot.
EGR szelep is eltűnt a korom alatt.
EGR hűtő már nem volt annyira vészes, de annak is jót tett a brigéciol és nagynyomású mosó.

Mondjuk aki nincs otthon a millió vezeték és csövezés terén annak nem ajánlom hogy szétszedje, nekem nem okozott gondot átlátni a rendszert, és igazából mindennek logikusan megvan a helye, nem lehet rosszul összerakni, ha felhasználsz minden kiszerelt alkatrészt  ::) A szívás inkább ott van, hogy nagyon kicsi a hely és minden egyes csavarért és csőbilincsért meg kellet küzdeni szét és összerakásnál is. Kezemet jól szét is vertem meg karistoltam a bilincsek élein. Egy zsák gumikesztyű elfogyott. Alapvetően logikusan van kitalálva és könnyű szerelni...ha a motor egy állványon van, kiszerelve a kaszniból  :D
10-es 12-es kulcsok  kellenek töménytelen változatban. Csillag-villás, kis racsnis 2 féle hosszabbítóval, nagy crova, csőkulcs,  meg valami torx kulcs is a tőcsavarokhoz.

EGR rendszert már összeraktam, de kipróbálni nem tudtam, mert rám sötétedett. Nagyon remélem hogy ez volt a baja, mert ennyi elég volt a hobbi szerelésből  :D
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.05.02 06:11:43

Szuper a leírásod, várjuk az eredményt :)

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: HPeter - 2018.05.06 15:08:08
Kedves Prius tulajdonosok!

Két dolgot szeretnék tőletek kérdezni: Kinéztem egy 3-as Priust, leinformált 200e km, érvényes hibrid gari, 2011-es. Az autót körbemértem, szép állapotú. Két dolgot vettem észre: A motorblokk bal (utasoldal) oldalán, lent, kb. középen tenyérnyi olajpára, folt található, nem tűnik frissnek.

A másik, hogy bekapcsolt klímánál, álló helyzetben, felhúzott ablaknál is jól hallható zörgő, cicergő hangot ad ki valami a motortér felől, valamint nagyon enyhe remegést érzek ilyenkor a fékpedálon. A hang nem bántó, vagy hangos, de hallható. Azt hiszem, hogy egy idő után abbahagyta.

Most vezettem első alkalommal Priust, szóval lehet, hogy a ventilátor volt? Váltó olaj még soha nem volt cserélve az autón, ez probléma?

Előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szecsitamas - 2018.05.08 09:15:21
Az olajjal ne foglalkozz, az egy 200.000 km-t futott autónál tenyérnyi méretben teljesen normális, legalább tudod, hogy nem volt mosva a motortér. Az enyémben 215.000 körül van, néhány olajfolt abban is van. A klíma a hybridekben elektromos (hogy tudjon működni csak akksiról is), nem a főtengely hajtja és mivel inverteres is teljesen más a hangja, mint a normál kocsik on/off típusú klímáinak. Az enyém nem cicereg inkább halk búgó hangot hallat. Meg kellene hallgatnod többet és összehasonlítani a hangjukat. Mindenképp vidd el a legközelebbi márkaszervizbe és nézesd át (nekem 13.000-be fájt), ott talán a klíma furcsaságára is tudnak mondani valamit.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szecsitamas - 2018.05.08 09:22:12
Nekem kormány spirál kábel beszerzésében kellene segítség, akár bontottban is. Multifunkciós kormány, minden jól működik rajta, kivéve a dudát :) . Az hol van, hol nincs! Eléggé hiányzik néha.A gyári cikkszáma 84307-74020, ára pedig 204.630 Ft bruttó. Kutakodtam a neten, a Carmaxon már 165.448 Ft-ért is be lehetne szerezni. Nyilván ennyit sem szeretnék adni érte, akkor inkább legyen bontott a töredékéért. Esetleg javítható ez a kábel? Foglalkozik valaki ezzel? Tud ebben valaki segíteni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.05.08 10:36:38

Ha nem SOS akkor Aliexpress/Ebay kb 5-6eFt. Nem mindig sikerül elsőre jót küldeni, de a töredék ár megér ennyi kockázatot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szecsitamas - 2018.05.08 16:55:18
Nem SOS, minden más működik, de ott nem találtam. Dobnál egy linket ha megkérlek? Vagy ezt hogy nevezik a kínai angolban  ::) ?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.05.09 10:38:47
Nem SOS, minden más működik, de ott nem találtam. Dobnál egy linket ha megkérlek? Vagy ezt hogy nevezik a kínai angolban  ::) ?
Hehe, hát már tudtad a cikkszámát, az kínaiul is pont ugyanaz ;)
https://www.aliexpress.com/wholesale?catId=0&initiative_id=SB_20180509003726&SearchText=84307-74020 (https://www.aliexpress.com/wholesale?catId=0&initiative_id=SB_20180509003726&SearchText=84307-74020)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szecsitamas - 2018.05.09 11:43:03
Igazad van, azt nem próbáltam :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 09:53:58
Na, két napja átültem az kedves öreg Carinámból egy Prius 2-be. A boldogságom azonban csak tegnapig tartott, amikor is kigyulladt és úgy is maradt a motorellenőrzés sárga lámpája.
Most nem tudom, olyan hiba van, amivel jobb nem menni egy métert sem, vagy valami bagatell dolog. Vagy hogy olyan, ami akár az utóbbi két napban is keletkezhetett, vagy átvertek, és egy rég ismert hibával sózták rám a kocsit, és fél milláig meg se áll  javítás.
Olvasom itt, hogy írtok programokról, amikkel kiolvashatók a hibakódok a Priusból. Mi minden kell ahhoz, hogy az ember felszerelkezhessen erre? (A szükséges szakmai tudást majd megszerzem valahogy, az ősidőkben autószerelőként végeztem, csak soha nem dolgoztam a szakmában, mert aztán mérnök lettem, és motorfejlesztő, utána informatikus, szóval talán nem vagyok egész reménytelen tanuló. :) )
Megoldható épeszű költséggel, hogy legalább annyit meg tudjak állapítani, hogy ilyen vagy hasonló esetekben mire panaszkodik az autóm? Milyen eszköz, milyen szoftver, és hol szerezhetők be ezek? (Van a baráti körömben is még két Prius 2, és az még a családban is szaporodhat, szóval lehet, hogy nem is csak egy autót látna a dolog. :) )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2018.05.10 10:03:27

Olvasom itt, hogy írtok programokról, amikkel kiolvashatók a hibakódok a Priusból. Mi minden kell ahhoz, hogy az ember felszerelkezhessen erre?
Merre vagy helyileg? Könnyebben találunk valakit, aki segít neked, ha ezt tudjuk ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.05.10 10:14:22
Olvasom itt, hogy írtok programokról, amikkel kiolvashatók a hibakódok a Priusból. Mi minden kell ahhoz, hogy az ember felszerelkezhessen erre? (A szükséges szakmai tudást majd megszerzem valahogy, az ősidőkben autószerelőként végeztem, csak soha nem dolgoztam a szakmában, mert aztán mérnök lettem, és motorfejlesztő, utána informatikus, szóval talán nem vagyok egész reménytelen tanuló. :) )
Megoldható épeszű költséggel, hogy legalább annyit meg tudjak állapítani, hogy ilyen vagy hasonló esetekben mire panaszkodik az autóm? Milyen eszköz, milyen szoftver, és hol szerezhetők be ezek? (Van a baráti körömben is még két Prius 2, és az még a családban is szaporodhat, szóval lehet, hogy nem is csak egy autót látna a dolog. :) )

MiniVCI kábel kell hozzá - ebay-en, ali-n találsz - és egy Techstream nevű program, amit általában adnak is a kábelhez. De ez hosszútávú dolog, a rövidebb az, hogy valamelyik klubtag kiolvassa a hibakódot, de ehhez tudnunk kell hogy merre vagy helyileg. M3-ason kifelé Bag magasságában én is tudok neked olvasni hibakódot, de ha Bp-en belül vagy akkor kismillió klubtagnak van kábele és programja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 11:51:37
Merre vagy helyileg? Könnyebben találunk valakit, aki segít neked, ha ezt tudjuk ;)

Érden.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 11:56:39
MiniVCI kábel kell hozzá - ebay-en, ali-n találsz - és egy Techstream nevű program, amit általában adnak is a kábelhez. De ez hosszútávú dolog, a rövidebb az, hogy valamelyik klubtag kiolvassa a hibakódot, de ehhez tudnunk kell hogy merre vagy helyileg. M3-ason kifelé Bag magasságában én is tudok neked olvasni hibakódot, de ha Bp-en belül vagy akkor kismillió klubtagnak van kábele és programja.
Nézem az ebay-en, de kicsit megzavart, hogy mintha többféle lenne. Ez típusfüggő, vagy minden Toyotához jó ami egy évjáratnál újabb vagy régebbi? Hogy tudom pontosítani a keresést?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mittu21 - 2018.05.10 12:02:02
Úgy keress rá, hogy obd reader bluetooth, én spec. vcar-t használok, de sokféle van, 8-15$ kb. Hozzá androidon Torque app és kész. Ha cellankent is akarod nezni, nem csak a hibakodot, akkor torqueban egy prius plugint le kell tolteni.

Tapatalkkal küldve az én Thor E eszközömről

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kleingy - 2018.05.10 12:13:54
Na, két napja átültem az kedves öreg Carinámból egy Prius 2-be. A boldogságom azonban csak tegnapig tartott, amikor is kigyulladt és úgy is maradt a motorellenőrzés sárga lámpája.
Most nem tudom, olyan hiba van, amivel jobb nem menni egy métert sem, vagy valami bagatell dolog. Vagy hogy olyan, ami akár az utóbbi két napban is keletkezhetett, vagy átvertek, és egy rég ismert hibával sózták rám a kocsit, és fél milláig meg se áll  javítás.
Szia!

Csizmadia Gézát (https://www.facebook.com/csgeza?fref=search) keresd, érdi, van Tech Streamje. :)
Sajnos nagyon sok mindehze nem elég az ELM327 és meg is tudja hülyíteni a BC-t.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 14:57:50
Szia!

Csizmadia Gézát (https://www.facebook.com/csgeza?fref=search) keresd, érdi, van Tech Streamje. :)
Sajnos nagyon sok mindehze nem elég az ELM327 és meg is tudja hülyíteni a BC-t.
Köszi, közben sikerült embert találnom. Úgy néz ki, nem vészes a dolog. Alapjárati rendszerre panaszkodott, a szaki szerint egy kis tisztogatás kell neki. Viszont a szerelők "kissé" leterheltek. Így viszont vissza fog jönni még a hiba, és nem szeretném, ha valami súlyosabbat elfedne előlem. :(
Szóval keresem az ebay-en a cuccot, hogy ha most nem is, de később már lássam, mi van ilyenkor.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kleingy - 2018.05.10 15:02:42

Az az egy baj, hogy nem fogod érteni, mit ír a gép.  :flowers: Bár a TS nagyon jó, de kell mögé tudás is, hogy értelmezze az ember.  :)
Érdemes lenne JÓ szerelőcsapatot találni, azt azért nem nehéz, vannak már jó, hibridre szakosodottak.  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 15:48:38
Az az egy baj, hogy nem fogod érteni, mit ír a gép.  :flowers: Bár a TS nagyon jó, de kell mögé tudás is, hogy értelmezze az ember.  :)
Érdemes lenne JÓ szerelőcsapatot találni, azt azért nem nehéz, vannak már jó, hibridre szakosodottak.  ;)
Mire gondolsz? Vannak azért sejtéseim, hogy hol keressem, amit nem értek. És ahogy írtam, valaha szakmabeli voltam, típusismeretem ugyan nincs, de az alapok még megvannak. Lehet pl., hogy először nem tudom, a motor melyik részén keressem az alapjárati rendszert, de tudom, mire való. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 15:51:35
Szia!

Csizmadia Gézát (https://www.facebook.com/csgeza?fref=search) keresd, érdi, van Tech Streamje. :)
Sajnos nagyon sok mindehze nem elég az ELM327 és meg is tudja hülyíteni a BC-t.
Nekem elsősorban annyira kellene, hogy el tudjam dönteni, azonnal hívjak mentést, vagy még eljárhatok vele pár napig. Meg persze tényleg arra, ha panaszkodik, legalább tudjam, mire.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.05.10 16:02:42
Köszi, közben sikerült embert találnom. Úgy néz ki, nem vészes a dolog. Alapjárati rendszerre panaszkodott, a szaki szerint egy kis tisztogatás kell neki. Viszont a szerelők "kissé" leterheltek. Így viszont vissza fog jönni még a hiba, és nem szeretném, ha valami súlyosabbat elfedne előlem. :(
Szóval keresem az ebay-en a cuccot, hogy ha most nem is, de később már lássam, mi van ilyenkor.

Nekem valami ilyesmi van: https://www.ebay.com/itm/MINI-VCI-FOR-TOYOTA-TIS-Techstream-V12-10-019-Single-Cable-MINI-VCI-J2345-obd2/162943730804?hash=item25f0340474:g:jc0AAOSwpDdVHlWH (https://www.ebay.com/itm/MINI-VCI-FOR-TOYOTA-TIS-Techstream-V12-10-019-Single-Cable-MINI-VCI-J2345-obd2/162943730804?hash=item25f0340474:g:jc0AAOSwpDdVHlWH)
Marha régen vettem, szóval pontosan ugyanazt a hirdetést nemtudom felidézni, de pont így néz ki, még a CD is amit adtak hozzá.

Elvileg van amivel ezek a kábelek is problémásak. Van aki a 20ezres márkásabbat vette, de most nem emlékszem pontosan, hogy az mivel tud többet. Ezzel nekem eddig mindent meglehetett oldani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.10 16:05:21

Többet tudhat a bluetooth-osoknál?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.05.10 19:33:22
Nekem elsősorban annyira kellene, hogy el tudjam dönteni, azonnal hívjak mentést, vagy még eljárhatok vele pár napig. Meg persze tényleg arra, ha panaszkodik, legalább tudjam, mire.

Ha csak sárga, az figyelmeztetést jelent. Akkor kezdjél aggódni, ha piros háromszög jelenik meg.  Smart a verda, ha nem tetszik neki valami, úgyis letilt, kárt nem teszel benne.

Ha komoly adatokat akarsz kiolvasni csak a TS program a megoldás, a BT-WIFI alapú ELM-27 ODBII interfészek ehhez képest csak gyerekjátékok, habár alapdolgokra éppen elegendőek.  A TS-el akár téglásítani is lehet a verdát, mint az okostelót is.   A MiniVCI  kábel alapvetően lutri is lehet, a pár ezer forintos vagy jó, vagy nem jó, én nem bíztam a véletlenre és vettem egy Mongouse márkájút, ez nem olcsó, de legalább drága, viszont gyönyörűen együttműködik a TS-el.  Ezzel már többfajta hibridet és nem hibridet is olvastam, persze nyilván Toyotákat.  A TS program, ami a legtöbb kábelhez mellékelnek gyakorlatilag csak regisztrációval és némi pénzmag ellenében működik.  64 bitre azonban van TS ami működőképes az egyszerű halandó számára.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.11 00:33:28

Asszem kezdetnek jó lesz a nem annyira okos, de kevésbé veszélyes is. :) Első körben tényleg csak az alapokat akarom látni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: TPG - 2018.05.11 10:19:05
Sziasztok,

Kormánymű kotyogással kapcsolatban régebben olvastam valami speciális zsírról, sajnos nem találom ki írt róla, és mi a pontos neve, típusa a zsírnak.
Meg köszönném ,ha valaki segítene!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.05.11 20:15:37
Sziasztok,

Kormánymű kotyogással kapcsolatban régebben olvastam valami speciális zsírról, sajnos nem találom ki írt róla, és mi a pontos neve, típusa a zsírnak.
Meg köszönném ,ha valaki segítene!
Az valami speckó Toyota-tól eredő zsír volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.11 23:47:11
Köszi, közben sikerült embert találnom. Úgy néz ki, nem vészes a dolog. Alapjárati rendszerre panaszkodott, a szaki szerint egy kis tisztogatás kell neki. Viszont a szerelők "kissé" leterheltek. Így viszont vissza fog jönni még a hiba, és nem szeretném, ha valami súlyosabbat elfedne előlem. :(
Szóval keresem az ebay-en a cuccot, hogy ha most nem is, de később már lássam, mi van ilyenkor.
takaritsd ki magad a fojtoszelepet, léghőmérőt, ha már van elképzelésed.
meg ha már szét van kapva tegyél bele uj gyertyákat is...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.12 09:15:29
Nem tudom, jelent-e valamit, a korábbi autóimon ilyet nem láttam. A nívópálcán egy mézszínű "bevonat" van, ami olyan, mintha olaj "száradt volna rá". Az olaj szép tiszta (nem én cseréltem az olajat, még az is lehet, hogy tényleg az előző napok egyikén kapott újat, mivel új tulajként még 200 km-t sem mentem az autóval azóta nem öregedhetett). Az olajbeöntőnél hasonló színű lerakódást(?) látok fent a beöntőnyílás oldalán. Az egyik képen a pálca "szára", a másikon az olajba érő része, előbbin ez a lerakódás, utóbbin az olaj.
A lerakódás körömmel könnyen, papírtörlővel kis dörzsöléssel lejön.
Ez természetes, vagy sikítsak az eladónak?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.12 10:48:08
nekem ez inkább azt sugallja h sokáig (évekig??) ázott a nivopálca öreg,megégett savas olajban...
de ne legyen igazam...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.12 11:19:32
nekem ez inkább azt sugallja h sokáig (évekig??) ázott a nivopálca öreg,megégett savas olajban...
de ne legyen igazam...
Nem tűnt frissnek a dolog, már kopott le belőle, mielőtt én elkezdtem nézegetni és letörölni belőle. Állítólag (és akár igaz is lehet) 12 ezerrel ezelőtt volt olajcsere, és az eladó azt mondta, ő ugyan ki se húzta a nívópálcát (igaz lehet ez is, mert olyan típusnak tűnt, aki elviszi a szervizbe az autóját, amikor kell, és ezzel le is tudta a dolgot), és kb. 6 dl hiányzott az olajból. Az viszont, ha tényleg 12 ezerrel ezelőtt töltötték bele, színre is szép, meg olajfogyinak se rossz (1000 km-re fél deci átlagosan). Minden esetre az olajcserét kicsit előrehozom, abból baj nem lehet. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.05.12 15:09:54
Annyi biztos, hogy lerakódás, a miértjét csak találgatni lehet. Gyenge minőségű olaj, nem időben végrehajtott olajcsere ( ide értve a csak papíron megcsináltat is) okozhatta.
A lerakódás mértékétől függően néhány rövidített olaj és szűrőcsere ( minél jobban kicsepegtetve) kipucolja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Árpi - 2018.05.12 15:53:28
Annyi biztos, hogy lerakódás, a miértjét csak találgatni lehet. Gyenge minőségű olaj, nem időben végrehajtott olajcsere ( ide értve a csak papíron megcsináltat is) okozhatta.
A lerakódás mértékétől függően néhány rövidített olaj és szűrőcsere ( minél jobban kicsepegtetve) kipucolja.
Ami érdekes: jóval magasabban is olyan a pálca, mint ameddig bármikor is az olaj folyékony állapotában feljuthatott. (Nívó fölött 10-15 centivel.) Tehát egészen biztos, hogy gőz csapódott ott le. És ugyanezt látom az olajbeöntőnél is, de oda persze könnyebben felfröccsen az olaj a szelepdekli alatti térből.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.05.13 19:49:05
Nem tudom, jelent-e valamit, a korábbi autóimon ilyet nem láttam. A nívópálcán egy mézszínű "bevonat" van, ami olyan, mintha olaj "száradt volna rá". Az olaj szép tiszta (nem én cseréltem az olajat, még az is lehet, hogy tényleg az előző napok egyikén kapott újat, mivel új tulajként még 200 km-t sem mentem az autóval azóta nem öregedhetett). Az olajbeöntőnél hasonló színű lerakódást(?) látok fent a beöntőnyílás oldalán. Az egyik képen a pálca "szára", a másikon az olajba érő része, előbbin ez a lerakódás, utóbbin az olaj.
A lerakódás körömmel könnyen, papírtörlővel kis dörzsöléssel lejön.
Ez természetes, vagy sikítsak az eladónak?

Megmondom, hogy mitől van a lerakódás.  Castrol volt benne és túlhordták.  "Lakkbevonat" keletkezett, amit valóban le lehet kaparni,  de elárulok, hogy a motor belseje is olyan. Less be az olajbeöntőnél.  Addig örülj, míg ne le oldódik.  (nem fog, csak előírásszerűen cseréld az olajat és ne Castrolt tegyél bele.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.05.13 20:28:44
Megmondom, hogy mitől van a lerakódás.  Castrol volt benne és túlhordták.  "Lakkbevonat" keletkezett, amit valóban le lehet kaparni,  de elárulok, hogy a motor belseje is olyan. Less be az olajbeöntőnél.  Addig örülj, míg ne le oldódik.  (nem fog, csak előírásszerűen cseréld az olajat és ne Castrolt tegyél bele.)

Na! Mondomén, hogy ENEOS!! Vazzzzzzzzzzzzzzzzze Főni!!  ::) ;) :D :whistling: :hug:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.14 09:09:31

Na! Mondomén, hogy ENEOS!! Vazzzzzzzzzzzzzzzzze Főni!!  ::) ;) :D :whistling: :hug:
és ha nincs időben cserélve,az nem csinál lakbevonatot??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.05.14 11:37:33
és ha nincs időben cserélve,az nem csinál lakbevonatot??

nem
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.14 11:39:18
nem
használtad már ugyanazon töltet eneost mondjuk 20-30e km és több éven át?? ???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.05.14 12:51:53
használtad már ugyanazon töltet eneost mondjuk 20-30e km és több éven át?? ???

Nem, mert nem vagyok hülye, már bocsánat.  De a Castrol 20E-nél már lakkoz.   De szedtem már ki az olaj helyett vattaszerű izét egy Galant benzinmotorjából....  :szemez:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.14 13:03:52
Nem, mert nem vagyok hülye, már bocsánat.  De a Castrol 20E-nél már lakkoz.   De szedtem már ki az olaj helyett vattaszerű izét egy Galant benzinmotorjából....  :szemez:
ugyvan,itt szerintem senki nem hordja tul az olajakat...sőt!!! de ezt nem is néked irtam öregharcos....
néccsak meg h ki posztjára válaszoltam?? ???
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.05.14 13:58:32
használtad már ugyanazon töltet eneost mondjuk 20-30e km és több éven át?? ???

én, maci? Természetesen nem, de nem vagyunk egyformák. :whistling: ::) :D :hug:
A jelenleg a paripám motorjában lévő töltet meghaladta a 12 000 km-t és már frászban vagyok, hogy mikor lesz már hétvége, hogy cseréljem friss Eneos Sustina 5w30-ra, a "régit".
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: akibor000 (Robi) - 2018.05.14 14:48:18
én, maci? Természetesen nem, de nem vagyunk egyformák. :whistling: ::) :D :hug:
A jelenleg a paripám motorjában lévő töltet meghaladta a 12 000 km-t és már frászban vagyok, hogy mikor lesz már hétvége, hogy cseréljem friss Eneos Sustina 5w30-ra, a "régit".
akkor honnan veszed h a tulhordott eneos nem hagy maga után réteget?? neadj ist még városban jol fel is forralták párX...akkor még vesekövet is okoz a motornak...
tudom h té sürün cseréled,brant az órod...annyit mész m köröskörüli csomós sanycika. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: rbsat - 2018.05.21 17:54:34
Kedves Urak! A kérdésem az akku mélylélektanban jártas szakikhoz szól: Egy OFF Fiat 500E (amerikai) akkupack teljes felülete felett van egy fűtőpanel, egy szigetelő fóliák közötti fém ellenállás háló, mely 230 VAC/ 150-200W. Ez egy ponton kiégett és így kuka.
Első kérdésem: ez miért van? kutakodásaim szerint a LI-xx akku töltése egy bizonyos hőfok alatt le van tiltva ????  vélemény?

Prius-nál létezik ilyen az akkupack belében? Köszönöm  az infókat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ivicom - 2018.05.24 20:32:13
Sziasztok,

III-as Priusomon egyszer csak kigyulladt a Check Hybrid System felirat, azóta nem megy a hibrid rendszer. Az autó egyébként működik - érdekes, hogy egyedül a tempomat nem megy extraként. 11 hónapja - 27.000 km-el ezelőtt - csináltak egy teljes felmérést a hibrid rendszerre, minden tökéletes volt. Viszont sajnos a friss garija már nem érvényes. Nem merem szakszervízbe vinni, mert félek a költségektől. Valakinek van ötlete/javaslata hova vihetem? Kit kereshetek vele?
Annyit tettem meg, hogy az összes biztosítékot leellenőriztem, sőt lekötöttem az akksit is, sajnos semmi eredmény.
Tudom, hogy ez sok mindent jelenthet, de valakinek volt már ilyen?
Plusz info: a motorjel és a felkiáltójel is világít, de sárgán.
Köszi a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2018.05.24 21:07:53

Én nem használnám így, mert nagyon drága játék lesz belőle. Rakd le az autót!
A FB-on keresd meg a Prius Club Hungary (https://www.facebook.com/groups/priusclubhu/)-t és kérdezd meg ott. Nagyon hamar részletes választ fogsz kapni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ivicom - 2018.05.24 21:38:34
Nem használom!
De köszönöm, így lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2018.05.24 22:14:43
Nem használom!
De köszönöm, így lesz.
Látom, kapsz infókat már [emoji4]

Tapatalkkal küldve

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.06.01 20:51:55
akkor honnan veszed h a tulhordott eneos nem hagy maga után réteget?? neadj ist még városban jol fel is forralták párX...akkor még vesekövet is okoz a motornak...
tudom h té sürün cseréled,brant az órod...annyit mész m köröskörüli csomós sanycika. :)

Prius motorját nem lehet felforralni. Főleg nem városban :) Inkább az a gond hogy kihűl mindig.
Hegynek felfelé padlózva forrt meg csak a vizem, és akkor derült ki hogy nem működik a keringető szivattyú, addig még az sem zavarta :D
És még ettől sem lett ilyen lerakódás ....ENEOS olajjal.
Az ilyen kicsapódást eddig csak egy robogóban láttam amibe étolajat töltött a hülyegyerek, ásványitól vagy szintetikustól még nem láttam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.06.01 20:56:21
Sziasztok,

III-as Priusomon egyszer csak kigyulladt a Check Hybrid System felirat, azóta nem megy a hibrid rendszer. Az autó egyébként működik - érdekes, hogy egyedül a tempomat nem megy extraként. 11 hónapja - 27.000 km-el ezelőtt - csináltak egy teljes felmérést a hibrid rendszerre, minden tökéletes volt. Viszont sajnos a friss garija már nem érvényes. Nem merem szakszervízbe vinni, mert félek a költségektől. Valakinek van ötlete/javaslata hova vihetem? Kit kereshetek vele?
Annyit tettem meg, hogy az összes biztosítékot leellenőriztem, sőt lekötöttem az akksit is, sajnos semmi eredmény.
Tudom, hogy ez sok mindent jelenthet, de valakinek volt már ilyen?
Plusz info: a motorjel és a felkiáltójel is világít, de sárgán.
Köszi a segítséget.

Egyszer én is beszartam, mert rádió beépítés után csinálta, de kiderült hogy csak a kapcsolópanelt hiányolja. Visszadugtam, kétszer újra indítottam és megszűnt a hibajelzés.

Ha neked a tempomat nem működik, lehet az a kapcsoló hibásodott meg. E-bayen lehet kapni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.06.01 21:06:55
Kedves Urak! A kérdésem az akku mélylélektanban jártas szakikhoz szól: Egy OFF Fiat 500E (amerikai) akkupack teljes felülete felett van egy fűtőpanel, egy szigetelő fóliák közötti fém ellenállás háló, mely 230 VAC/ 150-200W. Ez egy ponton kiégett és így kuka.
Első kérdésem: ez miért van? kutakodásaim szerint a LI-xx akku töltése egy bizonyos hőfok alatt le van tiltva ????  vélemény?

Prius-nál létezik ilyen az akkupack belében? Köszönöm  az infókat.

Priusban, többnyire nikkel akku van ami nem érzékeny a hidegre.
Igen, jól tudod, hideget nem szeretik a lítium akkuk. Nem tudok róla hogy ne lehetne tölteni, de adott hőfok alatt károsodik.
Asszem Horváth András mondta egyszer, hogy nagy hidegben akár az akkuból vett energiával is fűti magát, hogy ne fagyjon szét, tehát spontán tud hidegben merülni egy elektromos autó, bár azért ezek ha állnak többnyire töltőn vannak, ott meg ez nem olyan nagy gond, menetközben meg az utasteret úgy is fűteni kell annyira amennyi az akkunak kell.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.06.01 21:56:50
Közben utána néztem. Leaf doksija azt írja, hogy az akku melegítő -20fok alatt kapcsol be, és -10 fok felett kikapcsol.
Ha 30% alatt van a töltés akkor meg károsodhat az akku, mert nem tudja fűteni magát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue79 - 2018.06.04 17:37:43
Üdv,

Új vagyok itt és eléggé kétségbeesett!
Két éve vettünk egy P3-at. Elvileg olyan 170ezer km-rel, de mostanra rájöttünk, hogy ez csak eléggé elvileg :(
Na de mindegy, jó volt az autó, ahhoz pedig hozzá van szokva az ember, hogy tekergetik az órákat.
Viszont egy év után kezdtek előjönni a problémák:
Motorhiba jelzés, kettes henger hiba. Jelenség, hogy az autó kicsi gázadáskor remeg, ha nagyon nyomom akkor nincs baj, de általában kicsi gázzal megy az ember. Új már minden, de se az injektor, se a gyertya, se a trafó nem oldja meg. Egy EGR tisztítás végül segít.
Kb 10ezer km telt azóta, ismét elkezd az autó remegni, de ellentétben a korábbi problémával, amikor meleg motornál jött elő a hiba, ezúttal inkább elindulás után jelentkezik egyből a probléma. Aztán egy szép napon feleségem egyszer csak mondja, hogy a víz lámpa világított 1-2 mp-re. Gyorsan megnézem, hát a hűtővíz elfolyt. Töltöm, majd másnap nézem, néhány deci ismét elfolyt. És ez így megy lényegében nap mint nap. Ráadásul a remegés is egyre erősebb. Természetesen most, hogy a héten már lesz időm, viszem a kocsit szervizbe, de vajon mi lehet a probléma? Ezúttal még a motorhiba jelző lámpa sem világít.
Köszönöm előre is ha valaki esetleg tud segíteni! (Legalább valami jó tanáccsal)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kleingy - 2018.06.04 17:49:15
Új vagyok itt és eléggé kétségbeesett!
Két éve vettünk egy P3-at. Elvileg olyan 170ezer km-rel, de mostanra rájöttünk, hogy ez csak eléggé elvileg :(
Na de mindegy, jó volt az autó, ahhoz pedig hozzá van szokva az ember, hogy tekergetik az órákat.
Viszont egy év után kezdtek előjönni a problémák:
Szia!
a) az itthoni Priusok 90%-a tekert, sok 6-700 ezer km-ről, kiépített rendszer van rá sajnos
b) Prius Club Hungary FB-on
c) látok esélyt a hengerfej gondra, nem ismeretlen sajnos, főleg ilyen előéletű autónál.

SOS Prius szaki kéne a fórum után.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szecsitamas - 2018.06.06 15:14:29
Ha valakinek esetleg szintén problémája akadna a kormányban található spirálkábellel Prius 3-ban, akkor a következő linken található bagatell összegért passzol bele:
https://www.aliexpress.com/snapshot/0.html?spm=a2g0s.9042647.6.2.6bc64c4dPAIFIA&orderId=91809507974427&productId=32696386922

Nekem multikormányos, azzal is teljesen jó!
Csak, hogy másnak ne kelljen szívni a kompatibilitás miatt és keresgetni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mokus123 - 2018.06.06 16:50:56
Ma beálltam tankolni és utána mikor bekapcsoltam, nem akart váltani. Csak a P jelet nézegettem. Nem indul el. Mi lehet a probléma?  Gondolom az automataváltó feladta. Mi lehet a megoldás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.06.08 10:52:46
Ma beálltam tankolni és utána mikor bekapcsoltam, nem akart váltani. Csak a P jelet nézegettem. Nem indul el. Mi lehet a probléma?  Gondolom az automataváltó feladta. Mi lehet a megoldás?

Nincsen benne automataváltó. Nyomtad a féket, amikor "váltottál"?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tibikee - 2018.06.09 14:31:46
Sziasztok,

Elég sok válasz érkezett ide.. Érdeklődni szeretnék hogy találkoztatok e már az alábbi hibával:

C1310
Világít a Piros háromszög, a kézifék jelzőhöz hasonlító piktogram világító sárga, a VSC és a CHECK ENGINE.

nagyon sok oldalt megnéztem már, de konkrétat nem találtam, az autószerelők akikhez járok nem nagyon foglalkoznak hibrid autókkal, így nem tudtak ők sem konkrétat mondani, kiütötték a hibát, azt mondták hogy az inverter lehet a rossz mert egy idő után felmelegszik és nem tudja tovább tölteni az akkumulátort és azért jelennek meg a hibák.

Fontos lenne tudnom hogy mi lehet a probléma, mert kölcsön van az autó és nálam jelentkezett a hiba. Márka szervízbe meg kb. 1hét múlva tudnak fogadni addig meg megőrülök!

Előre is köszönöm a válaszotokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: reho - 2018.06.12 11:08:39

Sokminden lehet, egy rövid guglizás nekem az alábbiakat adta:
- inverteri hűtőrendszer pumpa
- üzemanyagellátás (szűrő, AC pumpa)
- itt  (https://priuschat.com/threads/gen-3-prius-error-codes-p3190-c1259-c1310.180669) a megoldás valószínűleg csak annyi volt, hogy kicserélte a teljes tank benzint frissre

Első körben megnézném, hogy az inverter hűtőben kering-e a víz. Tedd ready-be és vedd le az inverter hűtő túlfolyó tartályának fedelét és figyeld, hogy mozog-e benne a hűtővíz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: dzsano50 - 2018.07.10 22:26:37
Sziasztok!
Milyen első fékbetétet és tárcsát ajánltok ami nem nyikorog és árban nem vészes?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.07.14 21:37:28
Sziasztok!
Milyen első fékbetétet és tárcsát ajánltok ami nem nyikorog és árban nem vészes?
Toyota nem jó? 61500 forint az első betét tárcsával, beszereléssel együtt és hibrid lévén igen hosszú életű lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Michele - 2018.07.14 22:51:57
Üdv srácok .

Láttam tavaly vagy itt vagy az Auris topikban egy nagyon jópofa szemléltető képet, Hibryd kontra benzines autóról, két oszlopban felsorolva érvek és ellenérvek. De most nem találom sehol. Tudna valaki segíteni esetleg?

Köszönöm  ;)

Ui. Kék színű volt
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: varju istvan - 2018.07.24 16:16:13
Sziasztok!

Rövid keresztbordákon, úthibákon csattogó, zörgő hang jön előröl. Felemeltem, körbenéztem az autót, megrángattam, óvatosan pajszerrel feszegettem. Nem látok semmi hibát. Arra gondoltam, hogy esetleg nem a futóműből jön a zaj hanem lelazult valami a motortérben.  Valami ötlet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.08.27 18:56:52
Sziasztok!

Rövid keresztbordákon, úthibákon csattogó, zörgő hang jön előröl. Felemeltem, körbenéztem az autót, megrángattam, óvatosan pajszerrel feszegettem. Nem látok semmi hibát. Arra gondoltam, hogy esetleg nem a futóműből jön a zaj hanem lelazult valami a motortérben.  Valami ötlet?

Hővédő lemez a kipu és a kasztni között?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kucuri - 2018.08.28 03:08:03
szerintem kormánymű, kormány összekötő
nem is egyszerű eset, az enyémet most fogják felújítani, ok - bp-i utak minősége...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.08.29 18:50:26
szerintem kormánymű, kormány összekötő
nem is egyszerű eset, az enyémet most fogják felújítani, ok - bp-i utak minősége...

Miért kell felújítani?  Nem lehetett meghúzni a csavarokat a kormányoszlopon?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2018.08.30 12:47:37
Erdeklodnek
5-eves autonal erdemes a hybridgaranciat csinaltatni
Valaki azt mondta csak az akkura vonatkozik
Azt is mondta az illeto hogy sokszor a vizsgalat kozben tulterhelik az akkut ami utanna esetleg megadja magat
Kerdeznem azoktol akik ebben abszolut jartasak esetleg csinaljak mi a vizsgalat menete
Udvozlet elore is koszonom a valaszt
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ERZSEBET - 2018.08.30 12:50:29
Tisztelt Klub Tagok

Szeretném kérni egy kis segítséget, májusban kezdtem el használni egy Toyota Prius 2010-es autót és már rögtön az első héten produkált egy olyan hibát, hogy nem indult az autó, többszöri próbálkozás után beindult a  motor, ha gázt adtam, de a műszerfalon az összes kijelző sötét maradt, az autó működőképes volt, de semmit nem jelzett, kivéve a rádiót. Néhány ilyen eset után elvittük a Toyota szervizbe ahol kicserélték az aksit, de hiba továbbra sem oldódott meg, néhány nap elteltével ismét így lehetett csak beindítani, ezt követően nyáron indult rendesen az autó minden nap. Most kb. 1 hete mióta reggel hidegebb van minden reggel a korábban említett hibával indul az autó és a kijelző is egyre később tér csak észre.
Tudja valaki, hogy mi lehet a probléma találkozott már valaki hasonló problémával?

Segítségeteket és válaszotokat előre is köszönöm

Erzsébet
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: meteor74 - 2018.08.30 17:16:45
Sziasztok

2012.évjáratú Prius III használok. A klíma bekapcsolása után, a klíma nem hűt, illetve be sem kapcsol, pár másodpercig berregő hang hallatszik, majd 5-10 másodpercig csend, majd ismét a berregő hang. Az az érdekes, hogy előző napon még jól működött, majd másnap már be sem kapcsolt. Első körben, nem toyotás szerelő a klímakompresszor meghibásodására gyanakszik. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.08.30 20:06:42
Az ún. hibridgaranciát az akkura kötött biztosításként kell értelmezni. A díj fejében a nagy akku (és csak az, a többi komponensre nem vonatkozik) meghibásodása esetén ingyen kicserélik azt. Tehát nevezzük inkább akkubiztosításnak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2018.08.31 12:37:49
Koszonom
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.01 12:59:29
Tisztelt Klub Tagok

Szeretném kérni egy kis segítséget, májusban kezdtem el használni egy Toyota Prius 2010-es autót és már rögtön az első héten produkált egy olyan hibát, hogy nem indult az autó, többszöri próbálkozás után beindult a  motor, ha gázt adtam, de a műszerfalon az összes kijelző sötét maradt, az autó működőképes volt, de semmit nem jelzett, kivéve a rádiót. Néhány ilyen eset után elvittük a Toyota szervizbe ahol kicserélték az aksit, de hiba továbbra sem oldódott meg, néhány nap elteltével ismét így lehetett csak beindítani, ezt követően nyáron indult rendesen az autó minden nap. Most kb. 1 hete mióta reggel hidegebb van minden reggel a korábban említett hibával indul az autó és a kijelző is egyre később tér csak észre.
Tudja valaki, hogy mi lehet a probléma találkozott már valaki hasonló problémával?

Segítségeteket és válaszotokat előre is köszönöm

Erzsébet

Ennyi adatból én kisakksi hibára gyanakodnék, de egy TS kiolvasást követően okosabbak lennénk, mert akkor lenne hibakód.  Merrefele van a verda?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ERZSEBET - 2018.09.05 09:05:31
Budapesten és Cegléden közlekedik
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ERZSEBET - 2018.09.05 15:10:58
Ennyi adatból én kisakksi hibára gyanakodnék, de egy TS kiolvasást követően okosabbak lennénk, mert akkor lenne hibakód.  Merrefele van a verda?

Budapesten és Cegléden közlekedik

Köszönöm szépen.
Napközben Budapesten, hétvégén és este Cegléden
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2018.09.06 09:43:51
Hybridben mikor kell oljat cserelni
Az eloirt 15000-vagy inkabb 10000km???
Koszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.06 16:23:44
Köszönöm szépen.
Napközben Budapesten, hétvégén és este Cegléden
Napközben Monoron ki tudom olvasni, ha érdekes lehet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.06 16:24:42
Hybridben mikor kell oljat cserelni
Az eloirt 15000-vagy inkabb 10000km???
Koszi
Én hároméve, mióta a házhoz került a pre Fl P3, 10E km-ként cserélem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2018.09.07 08:08:59
Sziasztok.

Érdeklődnék olajfogyasztást tapasztalható e a priusoknal?,Nekem kb 4-5 dl/1000 km.Tettem bele már így kb 60000 km t.Nem tudom eldönteni,hogy agódjak e.A hűtövíz abszolut nem fogy.
Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.08 19:35:34
Sziasztok.

Érdeklődnék olajfogyasztást tapasztalható e a priusoknal?,Nekem kb 4-5 dl/1000 km.Tettem bele már így kb 60000 km t.Nem tudom eldönteni,hogy agódjak e.A hűtövíz abszolut nem fogy.
Köszönöm
260E körül nulla. (szemmel nem látható) Péhárom preFl 2009
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: orbi - 2018.09.11 23:52:31
Sziasztok!
Új vagyok, sokat olvasgattam a fórumot, de nem láttam a problémámra megoldást (előre is bocsi, ha van, csak nem vettem észre).

Egy kedves ismerősöm hozott be osztrákiából egy P2-őt, amit meg is vettem tőle.
Az autó tökéletesen működik, de van egy bosszantó dolga: folyamatosan világítanak a tompított lámpái, a világítás kapcsoló állásától függetlenül, amint "elindítom" az autót.
Meg tudná nekem mondani valaki, hogy ezeket hogyan lehet lekapcsolni? (vagyis, hogy csak akkor világítson, amikor én bekapcsolom).

Előre is köszi a segítséget!! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.12 07:55:17

Sajnos nem lehet kikapcsolni, nincsen ilyen opció.  A teljes átalakítás meg olyan drága, hogy nem éri meg.  Sajnos az osztrák pékettesek így lettek forgalomba helyezve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2018.09.12 23:30:34
Sajnos nem lehet kikapcsolni, nincsen ilyen opció.  A teljes átalakítás meg olyan drága, hogy nem éri meg.  Sajnos az osztrák pékettesek így lettek forgalomba helyezve.

Miért sajnos? Olyan, mintha DRL lenne benne. De igazából tök mindegy, ez legyen a legnagyobb baja... :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.09.13 06:35:22
Sajnos nem lehet kikapcsolni, nincsen ilyen opció.  A teljes átalakítás meg olyan drága, hogy nem éri meg.  Sajnos az osztrák pékettesek így lettek forgalomba helyezve.
Miért sajnos? Olyan, mintha DRL lenne benne. De igazából tök mindegy, ez legyen a legnagyobb baja... :)

Azért, mert alkalmanként teljesen felesleges a világítás! Lakásban SEM kapcsoljuk fel a világítást, mert értelmetlen (nappal, lakott területen!!)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.09.13 07:33:40
Nem ismerem a láthatóság miatti lakott területen belüli baleseti statiszikákat, így csak azt tudom mondani, hogy a bekapcsolt tompított fényhez energia szükséges, aminek előállítása, szállítása környezet szennyező akárcsak a több használat miatt gyorsabban elhasználódó izzó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: music - 2018.09.13 09:43:11
Álló helyzetben pedig szabálytalan is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sghu77 - 2018.09.13 23:29:58
Nekem ez a pont lexarom kategória. Ok, hogy van, akinek nem tetszik, csak azt nem értem, hogy miért ilyen fontos a "probléma".

Amúgy van egy jóbarátom, aki Ausztriában él, és imádja, hogy alapból van lámpa, nem kell állandóan ki-be kapcsolgatnia.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.09.14 08:50:43
Nem ismerem a láthatóság miatti lakott területen belüli baleseti statiszikákat, így csak azt tudom mondani, hogy a bekapcsolt tompított fényhez energia szükséges, aminek előállítása, szállítása környezet szennyező akárcsak a több használat miatt gyorsabban elhasználódó izzó.
Álló helyzetben pedig szabálytalan is.

Teljes mértékben így igaz!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue79 - 2018.09.16 11:58:04
Üdv,

Új vagyok itt és eléggé kétségbeesett!
Két éve vettünk egy P3-at. Elvileg olyan 170ezer km-rel, de mostanra rájöttünk, hogy ez csak eléggé elvileg :(
Na de mindegy, jó volt az autó, ahhoz pedig hozzá van szokva az ember, hogy tekergetik az órákat.
Viszont egy év után kezdtek előjönni a problémák:
Motorhiba jelzés, kettes henger hiba. Jelenség, hogy az autó kicsi gázadáskor remeg, ha nagyon nyomom akkor nincs baj, de általában kicsi gázzal megy az ember. Új már minden, de se az injektor, se a gyertya, se a trafó nem oldja meg. Egy EGR tisztítás végül segít.
Kb 10ezer km telt azóta, ismét elkezd az autó remegni, de ellentétben a korábbi problémával, amikor meleg motornál jött elő a hiba, ezúttal inkább elindulás után jelentkezik egyből a probléma. Aztán egy szép napon feleségem egyszer csak mondja, hogy a víz lámpa világított 1-2 mp-re. Gyorsan megnézem, hát a hűtővíz elfolyt. Töltöm, majd másnap nézem, néhány deci ismét elfolyt. És ez így megy lényegében nap mint nap. Ráadásul a remegés is egyre erősebb. Természetesen most, hogy a héten már lesz időm, viszem a kocsit szervizbe, de vajon mi lehet a probléma? Ezúttal még a motorhiba jelző lámpa sem világít.
Köszönöm előre is ha valaki esetleg tud segíteni! (Legalább valami jó tanáccsal)

Üdv,

Gondoltam jelentkezek, hátha valaki hasonló cipőben járna.
A vége a következő lett a történetnek. Egy ismerős szaki elkezdte szétszedni az autót. A hűtőt első körben kiszerelte, iszonyatosan el volt koszolódva. Azóta is többektől hallottam, hogy a hűtő problémás lehet a P3-nál. Szóval alig volt olyan rész, ahol nem volt koszos a hűtő, ez ki lett tisztítva, de sajnos a probléma továbbra is adott volt, vagyis az autó remegett, a víz elfolyt.
Következő körben jött a motor. Egészen a hengerfej tömítésig. Ott volt a bibi sajnos. A szakember azt mondta, hogy valószínűleg nem kapott megfelelő hűtést a motor, így a tömítésen keresztül elkezdett a 2-4-es hengerekbe szivárogni a víz.
Kitisztították, jöhetett az új tömítés és a síkolás, stb...kb 2 hónapja működik az autó, nincs probléma (kop-kop) Azóta egy olajcserén is átesett, ilyenkor állítólag nem árt.
Akit az anyagiak érdekelnek, nem tudom márkaszervizben ez mennyi lett volna, inkább el se képzelem. Itt néhány egyéb apróság kicserélésével, munkadíjjal, tömítéssel 120-140ezer Ft volt.
Korábban amúgy már átesett az autó 2-es szelepe injektor, trafó cserén, az összes gyertya cserélve, úgyhogy szépen lassan próbálkoztam mindennel.

Most éppen a családban lévő P2-vel van egy kis gond. Vízpumpa csere kell és a motornak kicsit olyan hangja van, mint egy 15 éves dízelnek. Ez mi lehet?

Illetve kérdeznék még egy olyat, hogy P3-hoz szeretnék új kapcsolókat a kormányra és a műszerfalra. Ezt hol érdemes keresni/csináltatni?

Köszönöm előre is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2018.09.16 17:14:19
Sziasztok nekem is van egy pici gondom a prius 2 el,"fantasztikusan" jo auto......de most S.O.S kene csereljek az inverter huto elektromos szivattyut,hol rendelhetnek ilyet,kinel van barati aron,segitsegeteket koszonom...linkeket varom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.16 18:38:26
Üdv,

Gondoltam jelentkezek, hátha valaki hasonló cipőben járna.
A vége a következő lett a történetnek. Egy ismerős szaki elkezdte szétszedni az autót. A hűtőt első körben kiszerelte, iszonyatosan el volt koszolódva. Azóta is többektől hallottam, hogy a hűtő problémás lehet a P3-nál. Szóval alig volt olyan rész, ahol nem volt koszos a hűtő, ez ki lett tisztítva, de sajnos a probléma továbbra is adott volt, vagyis az autó remegett, a víz elfolyt.
Következő körben jött a motor. Egészen a hengerfej tömítésig. Ott volt a bibi sajnos. A szakember azt mondta, hogy valószínűleg nem kapott megfelelő hűtést a motor, így a tömítésen keresztül elkezdett a 2-4-es hengerekbe szivárogni a víz.
Kitisztították, jöhetett az új tömítés és a síkolás, stb...kb 2 hónapja működik az autó, nincs probléma (kop-kop) Azóta egy olajcserén is átesett, ilyenkor állítólag nem árt.
Akit az anyagiak érdekelnek, nem tudom márkaszervizben ez mennyi lett volna, inkább el se képzelem. Itt néhány egyéb apróság kicserélésével, munkadíjjal, tömítéssel 120-140ezer Ft volt.
Korábban amúgy már átesett az autó 2-es szelepe injektor, trafó cserén, az összes gyertya cserélve, úgyhogy szépen lassan próbálkoztam mindennel.

Most éppen a családban lévő P2-vel van egy kis gond. Vízpumpa csere kell és a motornak kicsit olyan hangja van, mint egy 15 éves dízelnek. Ez mi lehet?

Illetve kérdeznék még egy olyat, hogy P3-hoz szeretnék új kapcsolókat a kormányra és a műszerfalra. Ezt hol érdemes keresni/csináltatni?

Köszönöm előre is.

Piszok mázlid van, hogy még éppen időben történt a renoválási folyamat.   Folyamatos mondjuk minden lehetséges fórumon, hogy a hűtőköz mosás elmaradása egyenes úton vezet a motor megfőzéséhez.

A pé kettőhöz ennyi adattal nem tudok hozzászólni, rá kellene akasztani a Techstream-ot, az megmondja, hogy mi lehet a baj forrása.

Kormánygombok, vagy bontó, vagy e-bay.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2018.09.20 15:00:37
Piszok mázlid van, hogy még éppen időben történt a renoválási folyamat.   Folyamatos mondjuk minden lehetséges fórumon, hogy a hűtőköz mosás elmaradása egyenes úton vezet a motor megfőzéséhez.

Van erről esetleg valami leírás, hogy ilyet hogyan érdemes csinálni (házi eszközökkel)? Ha már ennyire ajánlgatjátok, belenéznék egyet én is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.21 19:05:16
Van erről esetleg valami leírás, hogy ilyet hogyan érdemes csinálni (házi eszközökkel)? Ha már ennyire ajánlgatjátok, belenéznék egyet én is.

Nem egy ördöngősség, patentkiszedő és emlékeim szerint egy tízes crowa  szükségeltetik mindösszesen hozzá.  Ha nincsen patentkiszedő, akkor egy vajazókés, vagy megfelelő lapos fejű csavarhúzó is jó.

Kinyitod a mociháztetőt, majd a zárhídon lévő műanyag elemet lebontod.  Patent+ néhány csavar.  Utána zárhíd lebont és felteszed a motorra.  Néhány tízes fejű metrikus csavar, oldalanként emlékeim szerint 2-2 db.  Ne felejtsd el a kürtök elektromos csatijait lehúzni.  Ezt követően ismét lebontod a következő műanyag elemet a hűtők tetejéről.  Innen kezdve kukkolhatod a hűtők közét.  A takarításhoz némi mosószeres áztatás, megfelelő sörtés kefe és sok-sok víz kell.
A hűtők teteje a kocsi hossztengelyéhez képest párhuzamosan mozgathatóak (billegtethetőek) az alsó tartójukban, pár centi, de ez elég is az alapos mosáshoz. A klímahűtővel csak óvatosan.  Nagy nyomású vízsugár (sterimo, gőzborotva stb.) kerülendő. sima kerti csap nyomás elegendő.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2018.09.24 14:36:03
Üdv mindenkinek, egy pár napja arra lettem figyelmes, hogy a prius 2 feltünôen szinte zavarô módon hangos lett fôleg magasabb sebessèg esetén. Olyan a hangja mint a règi centrifuga a leállás soràn, buhogô hangja van. A zajforrás mintha hátulról jönne! A hanghatáson túl fogyasztásban menetteljesîtmènyben nem èrzek változást a korábbiakhoz képest!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2018.09.25 13:04:57
Nem egy ördöngősség, patentkiszedő és emlékeim szerint egy tízes crowa  szükségeltetik mindösszesen hozzá.  Ha nincsen patentkiszedő, akkor ...
alapos mosáshoz. A klímahűtővel csak óvatosan.  Nagy nyomású vízsugár (sterimo, gőzborotva stb.) kerülendő. sima kerti csap nyomás elegendő.

Köszi szépen a részletes útmutatót, meg fogom nézni, amint lesz rá lehetőségem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.09.26 13:46:13
Üdv mindenkinek, egy pár napja arra lettem figyelmes, hogy a prius 2 feltünôen szinte zavarô módon hangos lett fôleg magasabb sebessèg esetén.

Kerékcsapágy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.09.26 22:17:01
A pomázi Toy-Car ajánlott szerviz? Mind mechanikus, mind karosszériamunkákra?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.27 19:46:10
A pomázi Toy-Car ajánlott szerviz? Mind mechanikus, mind karosszériamunkákra?

Igen,kiemelten ajánlott.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2018.09.28 07:53:04
Sziasztok.Váltóolajat szeretnék venni,a szerelőm lecseréli nekem a hajtomű olajat,Tolyota Atf ws a gyári olaj,ilyet hol tudok venni szerintetek?'Vagy mit ajánlanátok helyette?
Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Atidas - 2018.09.28 16:42:52
Sziasztok!
Nekem olyan problémám van a kocsival, hogy a kijelzőn látható egy "VSC" felirat és egy fékre utaló ikon. Mindez sárga színű. Valamint van egy piros háromszög benne felkiáltójel.
A gyorsulás csapnivaló.
Mi lehet a hiba?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.09.30 17:28:55
Sziasztok!
Nekem olyan problémám van a kocsival, hogy a kijelzőn látható egy "VSC" felirat és egy fékre utaló ikon. Mindez sárga színű. Valamint van egy piros háromszög benne felkiáltójel.
A gyorsulás csapnivaló.
Mi lehet a hiba?

Ennyiből? Bármi és a valami között. Ki kellene olvasni a hibatárolót és mindjárt megoldódna a rejtély, minden egyéb csak wudu-zás sajnos.

Vagy TS kell egy miniVCI kábelel, vagy OBDIIlink és  a HA progi.   Merre vagy?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Atidas - 2018.10.04 13:33:44
Szia!
Én kinn vagyok Angliában. Amiket írtál, nekem kínai.
Programok meg kábel... Értem, hogy ki lehetne olvasni a hibát vagy hibákat, de ehhez még nincs tapasztalatom.
 ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2018.10.04 15:35:16
Sziasztok!

Keresek Prius II-eshez biztosíték doboz tetőt. De ha egészben van az se baj, legfeljebb az alját elteszem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.10.04 19:31:51
Szia!
Én kinn vagyok Angliában. Amiket írtál, nekem kínai.
Programok meg kábel... Értem, hogy ki lehetne olvasni a hibát vagy hibákat, de ehhez még nincs tapasztalatom.
 ::)
Az Egyesült Királyságban nincsenek szervizek? :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.07 09:03:18
Sziasztok!

A hibakód alapján valószínű, hogy akkumulátor cella hiba van. (II.gen.)
Majd csak jövő héten kezdek neki a szétbontásnak, és akkor fog kiderülni, hogy elég csak megcsiszolni, vagy cserélni kell.
Addig is tud valaki javasolni valami bontótót, ahol lehet kapni bontott akkumulátor cellát?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mlui - 2018.10.07 14:28:24
Itt van egy:
https://auto.jofogas.hu/budapest/Toyota_prius_II_akku_akkumulator_cella_84395623.htm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.07 19:59:16
Itt van egy:
https://auto.jofogas.hu/budapest/Toyota_prius_II_akku_akkumulator_cella_84395623.htm

Köszi!
itt is kerestem, csak "akkumulátor cella" szavakkal, ezért nem találtam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balint79 - 2018.10.08 13:34:01
Sziasztok!

5 éve vagyok tulajdonosa egy Prius 2-nek.Eddig egy fékhibán kívűl semmi különös nem történt az autóval.Most viszont az egyik cella meghibásodott. Megrendeltem, kicseréltük, most viszont nem akar indulni a motor. A hibajelenség a következő: ráadom a gyújtást, minden visszajelző lámpa ég+piros háromszög. A váltót csak P-be és N-be engedi rakni. Próbáltam betanítani, de semmi. A computer hibát nem jelez! Mi lehet a probléma? Segítségetek előre is köszönöm!

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2018.10.08 17:12:09
Sziasztok!

2008-as P2-höz szeretnék spirál kábelt rendelni, mert a jobb oldali gombokon kívűl már a tempomat is megadta magát. Esetleg tud valaki mondani egy termékszámot/alkatrész azonosítót? Elég sokféle van ebay-en meg amazonon, és kezdem elveszteni a fonalat, hogy melyiket rendeljem. Előre is köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2018.10.08 17:20:36
Sziasztok!

2008-as P2-höz szeretnék spirál kábelt rendelni, mert a jobb oldali gombokon kívűl már a tempomat is megadta magát. Esetleg tud valaki mondani egy termékszámot/alkatrész azonosítót? Elég sokféle van ebay-en meg amazonon, és kezdem elveszteni a fonalat, hogy melyiket rendeljem. Előre is köszi.
toyodiy.com
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.09 15:12:47
Sziasztok!

2008-as P2-höz szeretnék spirál kábelt rendelni, mert a jobb oldali gombokon kívűl már a tempomat is megadta magát. Esetleg tud valaki mondani egy termékszámot/alkatrész azonosítót? Elég sokféle van ebay-en meg amazonon, és kezdem elveszteni a fonalat, hogy melyiket rendeljem. Előre is köszi.

Szia !

Én aliexpresről rendeltem: Toyota 84306-48030

pl: https://www.aliexpress.com/item/84306-48030-8430648030-colt-for-Toyota-Camry-Land-Cruiser-Tundra-Tacoma-2008-2014-84306-48030-8430648030/32869088179.html?spm=2114.search0604.3.2.146a71caEzPs8X&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_4_10065_10068_204_318_5727317_319_10059_10884_10887_10696_100031_320_10084_10083_10103_452_10618_10304_10307_10820_532_10821_10302_5727217,searchweb201603_60,ppcSwitch_0&algo_expid=d689a0e2-4276-4c5b-b87b-ec3a247a6c47-0&algo_pvid=d689a0e2-4276-4c5b-b87b-ec3a247a6c47&transAbTest=ae803_5&priceBeautifyAB=0
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.09 15:16:53
Sziasztok!

5 éve vagyok tulajdonosa egy Prius 2-nek.Eddig egy fékhibán kívűl semmi különös nem történt az autóval.Most viszont az egyik cella meghibásodott. Megrendeltem, kicseréltük, most viszont nem akar indulni a motor. A hibajelenség a következő: ráadom a gyújtást, minden visszajelző lámpa ég+piros háromszög. A váltót csak P-be és N-be engedi rakni. Próbáltam betanítani, de semmi. A computer hibát nem jelez! Mi lehet a probléma? Segítségetek előre is köszönöm!

Szia!

Én ma raktam össze, nekem is ugyanezt csinálta, többször leszedtem a kis akkumulátorról a kábelt, de ez nem segített.
A gond valószínű a nagy akkumulátor narancssárga árammegszakítójánál volt.
Ezt kiszedtem beraktam, aztán egyszer csak beindult.
Az elején észre sem vettem, hogy nem elég csak visszanyomni, lefelé is le kell nyomni a kart.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.09 15:50:33
Valakinek van valami ötlete a két piros színű lámpára?

A kis akkumulátor kb 1 hónapja lett cserélve, minden okés vele.

A hibrid akkumulátorokat ma ellenőriztem, a cellák tökéletesek a feszültség különbség maximum: 0,01V
ott is mindent megpucoltam.
A hibrid rendszer ventilátor is működik, most ki is takarítottam.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tomi000 - 2018.10.09 15:51:45
Szia !

Én aliexpresről rendeltem: Toyota 84306-48030

Köszönöm. Közben sikerült kinyomoznom és meg is rendeltem már :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.10.09 17:41:58
Valakinek van valami ötlete a két piros színű lámpára?
Mivel a hibrid akkut megbontottad, ezért az akkusarus reseten már biztosan túl vagy.
Gyári (vagy annak megfelelő) teszterrel ki kellene olvasni, vmi biztosan bekerült a tárba, amit a sima teszter nem lát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.09 20:21:11
Mivel a hibrid akkut megbontottad, ezért az akkusarus reseten már biztosan túl vagy.
Gyári (vagy annak megfelelő) teszterrel ki kellene olvasni, vmi biztosan bekerült a tárba, amit a sima teszter nem lát.

Kiolvastam a hibakódot (P1121), eddig ezzel nem foglalkoztam mert a progi azt írta, hogy "gázpedál pozíció érzékelő" a hibás.
Ráadásul már legalább egy éve folyamatosan benne volt az ECU ban ez a hibakód, de a warning lámpák csak pár hete jelentek meg a műszerfalon.
De most rákerestem a hibakódra a neten, és egész mást (is) ír erre a hibakódra. Ez szerint lehet hogy az inverter hűtő szelep a hibás. Lehet most adta meg magát teljesen.

Amúgy a weboldal mindkettőt írja a hibakódra.
P1121 TOYOTA Accelerator Pedal Position Sensor Range/Performance Problem 
P1121 TOYOTA-2 Coolant Flow Control Valve Position Sensor Circuit Stuck

Ui: Most olvasom egy fórumon, hogy a hűtőfolyadék hiány is okozhatja a figyelmeztetést.
Ha jól emlékszem a folyadékszint a minimum vonal alatt van.
A priustól szokatlan az hogy ilyenért reklamáljon, de a lexusom, már azért is rögtön nyivákol, ha az ablakmosó folyadék fogytán van. Szóval elképzelhető, hogy 1-2dl löttyi megoldja.

tudja valaki, hogy pontosan mi kell bele, mert valahol azt olvastam, hogy nem az átlagos rózsaszín alu. rendszerekhez használatos folyadék, hanem valami spécibb.
még nyáron kerestem is, de csak külföldi oldalakon találtam
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.10.10 07:14:13
Valakinek van valami ötlete a két piros színű lámpára?

A kis akkumulátor kb 1 hónapja lett cserélve, minden okés vele.

A hibrid akkumulátorokat ma ellenőriztem, a cellák tökéletesek a feszültség különbség maximum: 0,01V
ott is mindent megpucoltam.
A hibrid rendszer ventilátor is működik, most ki is takarítottam.

Fénysorompóval biztosított vasúti átjáró tilos jelzése  v. esetleg más!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.10.10 12:11:08
tudja valaki, hogy pontosan mi kell bele, mert valahol azt olvastam, hogy nem az átlagos rózsaszín alu. rendszerekhez használatos folyadék, hanem valami spécibb.
(P ) HOAT, sajnos nálunk egyedül a Toyota SLLC ami ilyen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2018.10.10 12:33:59
(P ) HOAT, sajnos nálunk egyedül a Toyota SLLC ami ilyen.

És ilyet hol lehet beszerezni (toyota szalonon kívül) én magyar oldalon ilyet nem találok.

illetve ezt találtam: https://fagyallo-folyadek.arukereso.hu/glicosam/fagyallo-g11-kek-70-c-10kg-p396896077/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.10.10 12:49:52
Amit linkeltél az foszfát mentes, a Toyotáéban pedig van foszfát. Rajtuk kívül még van pár ilyen gyártmány, korábban belinkeltem őket, meg a hozzá tartozó nemzetközi minősítést is. Sajnos itthon nem forgalmazzák őket, így marad a márkaszervíz aranyáron ( 4+ al talán kicsit olcsóbb) vagy az ember próbálkozik más gyártó által Priusba ajánlottal. Nekik nyilván a profit az érdekük, és nem az autó élettartama, ami amúgyis nehezen számonkérhető. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: gergolabs - 2018.10.11 12:15:11
Én nyár elején innen rendeltem pár literrel. Sztem korrektek. http://www.ato24.de/de/toyota-kuehlerfrostschutz-super-llc-premixed-pink.html (http://www.ato24.de/de/toyota-kuehlerfrostschutz-super-llc-premixed-pink.html)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: balint79 - 2018.10.11 13:17:36

Szia!

Én ma raktam össze, nekem is ugyanezt csinálta, többször leszedtem a kis akkumulátorról a kábelt, de ez nem segített.
A gond valószínű a nagy akkumulátor narancssárga árammegszakítójánál volt.
Ezt kiszedtem beraktam, aztán egyszer csak beindult.
Az elején észre sem vettem, hogy nem elég csak visszanyomni, lefelé is le kell nyomni a kart.

Szia!

Köszönöm a válaszod! Itt csak egy még a probléma, hogy már az egység megbontása előtt sem indult, (még bikázással sem! )! De azért megpróbálom ezt is, hátha...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2018.10.16 10:56:03
Sziasztok Prius 2-es kerèkcsapágya mibe kerül manapság?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2018.10.16 12:07:07
Gsp kerèkcsapágy hátsó lenne kb 20 ezerèrt, ami gyári minőségű az a duplája legalább cserèlt már valaki utángyártott, mi a tapasztalat a tartósság tekintetèben?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: diod - 2018.10.24 01:04:39
Sziasztok! Kidobandó(rossz csapágyas) első kerékcsapágyagyat keresnék(prius2, Bp.) vagy ha van valakinek szervizben kapcsolata és tudna szerezni megköszönném. Gondolom sok vashulladékként végzi mivel sokszor egyben cserélik nekem meg jól jönne(saját részre) mert próbálnék egy kicsit előre dolgozni. Köszi...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.01 13:00:30
Sziasztok!

Ma reggel kicseréltem a légszűrőt és a pollenszűrőt, majd beindítottam az autót, hogy megyek egy kis kört és egy perc múlva sípolás nagy piros felkiáltójel sárga motor jel és amonitoron a piros akku jel jelent meg. Épp, hogy haza tudtam gurulni. Beindul, mutatja, hogy visszatölt, de 10 másodperc után leáll. A nagyakku már lilában van.
Ötlet?

Kieg.  Levettem a kisakku saruját, van mit pucolni rajta. Visszatettem, beindult a hibák jelek kitörlődtek, de pár másodperc után megint ua. minden. Most töltöm az akkut, remélem csak a kisakku baja lesz...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.01 14:21:43
Akku töltőn, beindít és uaz a jelenség...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2018.11.01 14:34:31
Tisztelt Car-társak.Kerékcsere közben észrevettem,hogy az első teleszkóp gumiharangja szakadt .A Bárdinál nem találok konkrét darabot,csak méret szerinti mintákat.Valaki cserélte márt és emlékszik a méretre,esetleg a vásárlás helyére?További szép napot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2018.11.01 14:36:06
Az autó P3.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2018.11.01 15:18:48
Szia!

Így elég kevés infót látok a kocsidról a pontos kereséshez.
Azért rákerestem 2014-es 1.8 hibridre.
Ilyesmi lehet?
(http://www.kepfeltoltes.eu/images/2018/10/301prius3_elsolcs_tn.jpg) (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=301prius3_elsolcs.jpg)
Ha megadsz gyári cikkszámot, illetve pontos adatokat, akkor tudok finomítani rajta.
Ez egyébként 13300 listaáron a Szakálnál, de 8 alatt van kedvezménnyel. Kayaba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: treslunas - 2018.11.01 15:31:51
Szia! Köszönöm a gyors választ.Mivel ki nem szedtem,cikk számot nem tudok mondani,de gumi harang alakja a futómű felől így néz ki.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.01 15:32:28
Sziasztok!

Ma reggel kicseréltem a légszűrőt és a pollenszűrőt, majd beindítottam az autót, hogy megyek egy kis kört és egy perc múlva sípolás nagy piros felkiáltójel sárga motor jel és amonitoron a piros akku jel jelent meg. Épp, hogy haza tudtam gurulni. Beindul, mutatja, hogy visszatölt, de 10 másodperc után leáll. A nagyakku már lilában van.
Ötlet?

Kieg.  Levettem a kisakku saruját, van mit pucolni rajta. Visszatettem, beindult a hibák jelek kitörlődtek, de pár másodperc után megint ua. minden. Most töltöm az akkut, remélem csak a kisakku baja lesz...

Már be sem indul...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2018.11.01 15:34:07
Szia! Köszönöm a gyors választ.Mivel ki nem szedtem,cikk számot nem tudok mondani,de gumi harang alakja a futómű felől így néz ki.
Nem is kell. toyodiy.com-on alvázszám alapján szerintem ki tudod keresni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.01 21:44:24

Már be sem indul...

Ki lettek olvasva a hibakódok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.02 13:44:59
Ki lettek olvasva a hibakódok.

Elküldtem a kiolvasást egy szakemberhez, a hybrid akku okozta az összes bajt, ( klíma szenzor, üzemanyag szívattyú). Hétfőn ráteszik a toyotánál gépre, hogy hány és melyik cella lett rossz. A rosszakat cseréltetem, remélem utána jó lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.06 10:10:24

Elküldtem a kiolvasást egy szakemberhez, a hybrid akku okozta az összes bajt, ( klíma szenzor, üzemanyag szívattyú). Hétfőn ráteszik a toyotánál gépre, hogy hány és melyik cella lett rossz. A rosszakat cseréltetem, remélem utána jó lesz.

A gép kimutatta, hogy 8 db. akkucella rossz. Most járatják az autót, hogy egy kicsit feltöltsön a hybrid akku, aztán újra ellenörzik.

Közben szereztem két rossz akkucellát, amit otthon modell töltővel elkezdtem ellenőrizni. Kisütöttem, majd feltöltöttem. Katasztrofális volt, bele ment kemény 400 milliamprer a 6500 helyett. Majd rákapcsoltam egy 3 fázisból álló regenerállásra és felvett az akku 4200 milliampert.  73% -a sikerült a cellát felhoznom. Most csinálok még egy regenerálást, meglátom , hogy javul-e.
Szerinte magában a hybrid rendszerben van balanszírozó töltés. Csak az a 28 cellát próbálja balanszírozni. A probléma szerintem abban lehet , hogy 1 cellán belül is van 6db, 1.2 voltos cella, na ez az amit már a rendszer nem tud kezelni. Szerintem ha egyenkén kiszedjük a 28 cellát, és azt egyenként regeneráljuk, akár jó is lehet az akkupakk. Szerintem így csinálják a felújítók is. Nem értek az elektronikához, csak egy hobbi modellező vagyok.

Várom a véleményeket a hozzáértőktől.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.06 11:00:08
Most volt bent nálam a szerelőm, a priussal jött. Szépen tölt, tökéletesen működik.... Hm.... Lehet a kisakku csatija volt koszos??  D.u. Megint ráteszi a hybrides szerelő a gépet, hogy most mit mutatnak a cellák.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.11.06 16:19:10
A gép kimutatta, hogy 8 db. akkucella rossz. Most járatják az autót, hogy egy kicsit feltöltsön a hybrid akku, aztán újra ellenörzik.

Közben szereztem két rossz akkucellát, amit otthon modell töltővel elkezdtem ellenőrizni. Kisütöttem, majd feltöltöttem. Katasztrofális volt, bele ment kemény 400 milliamprer a 6500 helyett. Majd rákapcsoltam egy 3 fázisból álló regenerállásra és felvett az akku 4200 milliampert.  73% -a sikerült a cellát felhoznom. Most csinálok még egy regenerálást, meglátom , hogy javul-e.
Szerinte magában a hybrid rendszerben van balanszírozó töltés. Csak az a 28 cellát próbálja balanszírozni. A probléma szerintem abban lehet , hogy 1 cellán belül is van 6db, 1.2 voltos cella, na ez az amit már a rendszer nem tud kezelni. Szerintem ha egyenkén kiszedjük a 28 cellát, és azt egyenként regeneráljuk, akár jó is lehet az akkupakk. Szerintem így csinálják a felújítók is. Nem értek az elektronikához, csak egy hobbi modellező vagyok.

Várom a véleményeket a hozzáértőktől.

Amit Te cellának hívsz, az a modul, ebből van 28 db. Minden modul 6 cellából áll. A gyakorlat az, hogy modulokat cserélünk és az újabbat előtte feltöltjük a szomszédos modulok szintjére.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.07 09:17:57
Amit Te cellának hívsz, az a modul, ebből van 28 db. Minden modul 6 cellából áll. A gyakorlat az, hogy modulokat cserélünk és az újabbat előtte feltöltjük a szomszédos modulok szintjére.

Köszönöm. Most már ezt is tudom, mármint, hogy modulnak hívják.
Reggel hivott aszerelő, kimérték és semmi baja a moduloknak. Este el is hozom a kocsit. Valószínű a kisakku okozhatta a problémát.

Visszatérve a modul otthoni regenerálására, nem sikerült. Valamit elcseszett a töltő, vagy túlmerítette, vagy túltöltötte, mert enyhén felpuposodott a modul.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.11.07 19:03:04
Köszönöm. Most már ezt is tudom, mármint, hogy modulnak hívják.
Reggel hivott aszerelő, kimérték és semmi baja a moduloknak. Este el is hozom a kocsit. Valószínű a kisakku okozhatta a problémát.

Visszatérve a modul otthoni regenerálására, nem sikerült. Valamit elcseszett a töltő, vagy túlmerítette, vagy túltöltötte, mert enyhén felpuposodott a modul.

WOW!   Túl nagy volt a töltőáram és sokáig.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.07 20:14:10
WOW!   Túl nagy volt a töltőáram és sokáig.

Igen lehet.
Elhoztam az autót. A szerelő javasolta, hogy vigyem el (valahol a 3. Kerületben van egy prius hybrid akkus ember) átnézetni és regeneráltatni az akkupakkot. Ezt fogom tenni. Nem tudjátok mennyiért csinálják?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.11.08 19:17:16
Igen lehet.
Elhoztam az autót. A szerelő javasolta, hogy vigyem el (valahol a 3. Kerületben van egy prius hybrid akkus ember) átnézetni és regeneráltatni az akkupakkot. Ezt fogom tenni. Nem tudjátok mennyiért csinálják?

Zsuffa Béla és 12E nagyságrendű HUF. Legalábbis legutóbb ilyen tarifával dolgozott. Viszont hozzá FB kapcsolat kell, mert ott az időbeosztása.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.08 21:10:56
Zsuffa Béla és 12E nagyságrendű HUF. Legalábbis legutóbb ilyen tarifával dolgozott. Viszont hozzá FB kapcsolat kell, mert ott az időbeosztása.

Köszi Trotter! Megkaptam az elérhetőségét, már beszéltünk is telefonon. Hétfőn hívom vissza és kapok időpontot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.13 10:25:56
Köszi Trotter! Megkaptam az elérhetőségét, már beszéltünk is telefonon. Hétfőn hívom vissza és kapok időpontot.

Tegnap este letettem az autót Bélánál, szimpatikus fickó, meg az asszonya is jó fej. Ma este megyek érte.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gaben88 - 2018.11.13 12:36:24
Sziasztok!

Tervezzük egy P2 FL vásárlását, milyen hátulütője lehet egy nagyobb futás teljesítményűnek? Megéri a felárat a 150-200e km-t futottak, a 290e km-t futottal szemben? Nagyjából úgy tervezzük, hogy ~5 év kb. 100e km futás után lenne eladva.
Köszi a segítésget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.13 15:56:34
Tegnap este letettem az autót Bélánál, szimpatikus fickó, meg az asszonya is jó fej. Ma este megyek érte.

Beszéltem Bélaval, 6 db. modult kellett cserélni. Este megyek érte. Remélem nem lesz több probléma vele.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.11.13 18:17:37
Beszéltem Bélaval, 6 db. modult kellett cserélni. Este megyek érte. Remélem nem lesz több probléma vele.

Huhh, az igen, általában csak kettőt szokás cserélni. Akkor eléggé sokat kapott a pakk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2018.11.19 15:12:20
Huhh, az igen, általában csak kettőt szokás cserélni. Akkor eléggé sokat kapott a pakk.

Tapasztalat; az autót ugyan a feleségem használja, de hétvégén vidéken voltunk vele, autópályán mentünk és meglepődve tapasztaltam, hogy az oda-vissza úton, végig zöld volt az akku jelző. Ilyet a modulok cseréje előtt nem csinált, csak ha sokat mentem lejtőn gáz nélkül.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.11.19 20:13:34
Tapasztalat; az autót ugyan a feleségem használja, de hétvégén vidéken voltunk vele, autópályán mentünk és meglepődve tapasztaltam, hogy az oda-vissza úton, végig zöld volt az akku jelző. Ilyet a modulok cseréje előtt nem csinált, csak ha sokat mentem lejtőn gáz nélkül.

Újratanul a rendszer, majd 500-1000 km után ismét beáll.  Addig placebo hatás. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.01 21:01:47
Sziasztok,
27-en lecsaptam egy konnektoros P3-ra, maganszemelytol vettem, jelenleg atirasra var. Eddig csak annyit vezettem amennyit nagyon muszaj volt es egyaltalan alig foglalkoztam vele. Viszont egy-ket problemaval maris szembesultem. Egyelore csak egyet irok.  :]
 Szoval van hozza ket kabel. Az egyik 230V-os toltokabel, a masik ( ha jol ertelmeztem ) Type2-Type1 adapter kabel. A 230V-os jol mukodik, viszont az adapter kabel Type2-es csatlakozoja serult. A cegnel tudnam ezzel a kabellel tolteni a  kocsit, de hiaba dugom ra a Type2 csatlakozora, nem tolt. A dugo oldalan van egy repedes es az egyik erintkezo mintha be lenne nyomodva.
 Neztem masik, uj kabelt ( ~45k huf ) es kulon Type2 dugot is  ( ~21k huf ). Nyilvan az utobbi szimpatikusabb lenne, de speci szerszamok kellenenek hozza. Keresgeltem a neten olyan szerelot/szervizt aki szakszeruen megtudna csinalni de nem talaltam eddig senkit.
 Esetleg ismertek ilyen szerelot? Vagy jobb ha megszerelem en?  ;]
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.02 13:17:47

Gratulálok a verdához, biztos vagyok benne, hogy megszereted.  Én speciel ilyen problémával még nem találkoztam. Zsuffa Bélát kellene meginterjúvolni ez ügyben az FB-n.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: varju istvan - 2018.12.02 14:47:09
Sziasztok!

Lenne két kérdésem.

A 12 voltos akkut szabad a helyén tölteni, normál akkutöltővel?

2004-es jbl-s rádión nem működik a gombok háttérvilágítása. Kaphatnék segítséget a javításhoz?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.03 09:58:38
Sziasztok!

Lenne két kérdésem.

A 12 voltos akkut szabad a helyén tölteni, normál akkutöltővel?

2004-es jbl-s rádión nem működik a gombok háttérvilágítása. Kaphatnék segítséget a javításhoz?

Lehet a helyén tölteni, de kösd le mindkét kontaktját.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2018.12.03 10:59:55
Prius II-hez keresek biztosíték doboz tetőt, vagy akár komplett dobozt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.04 18:48:50
Gratulálok a verdához, biztos vagyok benne, hogy megszereted.  Én speciel ilyen problémával még nem találkoztam. Zsuffa Bélát kellene meginterjúvolni ez ügyben az FB-n.

Koszi es a tippet is koszi. :]  Utana jarok a dolognak ... azt hiszem most mar tenyleg vissza kell regisztralnom FB-re.  :]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vodanium - 2018.12.06 11:04:44
Sziasztok!
Tudtok ajánlani a 19. kerület környékén Prius 2 szervizt/trélerest?
Sajnos a következő történt velem vasárnap:
Hazafelé jövet az autópályán kigyulladt a meghibásodást jelző lámpa ("malfunction indicator" ami egy motorblokk kontúrját ábrázolja).
A következőket próbáltam:
Olajszint rendben van
Gondoltam hátha rossz minőségű benzin került bele (nem indokolt, de korábban a családi Peugeot háklis volt ilyesmire) - teletankoltam - nem használt.
A kézikönyv azt írta, hogy akkor is kigyulladhat az a jeltőfény, ha rosszul van fent a tanksapka - tekergettem + rátankoltam - nem használt
Mivel egyébként nem tapasztaltam semmilyen anomáliát, reménykedtem benne, hogy csak valami téves riasztás és továbbmentem - síró babával a hátsó ülésen ez tűnt a legjobb ötletnek.
Szóval továbbmentem és pár kilométer után azt vettem észre, hogy egyre lassulunk, gázadásra csak felbőg a benzinmotor, de nem gyorsul az autó. Szerencsére pont jött egy benzinkút, úgyhogy félrehúzódtam. Kiszállva az autóból hátul álló autónál, de járó benzinmotornál nyekergő hang hallatszott. Egy szó mint száz, hívtam egy trélert és azzal jutottunk haza.
Ugyan a trélerről legurulva pár métert meg tudott tenni a járgány saját erejéből, de továbbra is halhatóan nyekergő hangot kibocsátva. Úgyhogy szervizbe is tréleren tervezem eljuttatni - ha valakinek van tréleres ajánlása, azt is szívesen veszem - emiatt jó lenne ha viszonylag közelre kellene csak elvinni az autót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2018.12.06 13:52:03

Itt van (https://www.google.com/maps/@47.4411791,19.1450818,3a,75y,324.67h,93.81t/data=!3m6!1e1!3m4!1s1UILiECAWCjx84gDQL-5HA!2e0!7i13312!8i6656) tré-ler is, és kerületen belül van. ::) :flowers:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.08 20:07:23
Másik topicban válaszoltam.  Egy topicban is elegendő leírni ugyanazt. ;-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2018.12.11 18:32:43
Sziasztok az lenne a kérdésem hogy a prius 2 esetén a hátsó rendszám megvilágítás nem megy hogy tudok izzót cserèlni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2018.12.11 19:15:32
Úgy, hogy leszeded a hátsó ajtó belső műanyagburkolatát.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szaboknak - 2018.12.11 20:49:27
Sziasztok! ma néztem egy p2-t a  check engine, a VSC, a nagy piros háromszög volt és ennek ellenére szépen feltöltött  és ment ev módban,a kereskedő azt mondta, hogy kiolvasták a toyotanál és van időpont mert valami test optikai kábelt kell cserélni. Szerintetek ez igaz vagy cella zárlatos?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.12 19:30:44
Sziasztok! ma néztem egy p2-t a  check engine, a VSC, a nagy piros háromszög volt és ennek ellenére szépen feltöltött  és ment ev módban,a kereskedő azt mondta, hogy kiolvasták a toyotanál és van időpont mert valami test optikai kábelt kell cserélni. Szerintetek ez igaz vagy cella zárlatos?

Optikai teszt kábel? Ez kb. olyan, mint a kurblizsír, meg a rückwartskötél.

Akkora ordas kamu, mint ide Hanoi.   Csak tudnám, hogy hova dugja az optikai kábeljét.   Ha ilyen kódokat dobál, akkor annak leginkább egy derekas kiolvasás kell Techstream programmal és miniVci  kábellel.....   Keress más autót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.13 19:05:07

 Sziasztok. Kerestem Haynes  vagy ahhoz hasonlo leirast P3PHEV-hez, de csak P2-hoz talaltam. Annyi a gond hogy nem mukodik a jobb hatso ablakemelo es lehet hogy csak egy biztositek dolt ki (remelem nem egy seprunyellel van kitamasztva).  Megtudnatok mondani hol talalom a biztositekat? Amugy tudtam errol mikor elhoztam kb. ket hete az autot, de nem foglalkoztam vele, mert elegge pitianer problemanak tartottam. Most is annak tartom, de ha csak egy biztositek a gond akkor megbutykolnem magam.  :]
 Kulonben azert gondolom hogy biztositek, mert minden ablak kapcsolojaban vilagit egy LED, de a jobb hatsoban ez sem mukodik. Egy probat meger, legfeljebb ujra kiolvad.  :]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.16 13:12:31

Szerintem nem biztosíték, hanem sima KH. Ajtókárpit leszed, stecker megmozgat, + az ajtóátvezetésnél is ellenőrizni érdemes a kábelezést.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.16 18:20:50
Szerintem nem biztosíték, hanem sima KH. Ajtókárpit leszed, stecker megmozgat, + az ajtóátvezetésnél is ellenőrizni érdemes a kábelezést.

Koszi, megnezem. Mar kerestem is egy P3 hatso ablakemelo-kapcsolo szerelos videot. 

Az jutott meg eszembe - szinten nem surgos - hogy hianyzik az auto antennaja. Ez inkabb csak esztetika nalam, mert tobbnyire a sajat zeneimet hallgatom. Lattam a Tesco-ban  univerzalis antennat, nem voltam benne biztos hogy jo a menet merete. Ha esetleg tudnatok eredetit, megkoszonom.  :]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.12.16 20:21:05
Üdv!
Sima P3-hoz tud valaki boltot ahol hirtelen lehet venni 12V-os akkut Budapest környékén?

Megadta magát a gyári akku 6évesen, most egy szünetmentes akkuval járkálok, de azért az nem a legcélszerűbb.

Ugye ez a gyári akku:
https://www.yuasa.co.uk/hj-s46b24r.html (https://www.yuasa.co.uk/hj-s46b24r.html)

Nem nagyon találtam ilyen méretben semmilyen AGM akkut itthon.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.12.16 20:33:17
Ilyen méretben csak a gyári van. A többivel (pl. Optima) variálni kell.
Az ára - mint az AGM eké általában - húzós.

Az AGM a felépítéséből adódóan nagyon nehezen megy tönkre. Megfelelő töltővel általában helyre lehet hozni, még több havi lemerülés után is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2018.12.17 11:38:19
Az ár kevésbé zavar, csak a lehúzást nem szeretem.
Szóval az hogy beviszem egy szimpla akkucserére 10-20*os áron szalonba az nem játszik.

Nekem jó a gyári is, de arra sem találtam boltot ahol lehet kapni bármelyiket. Ezért kérdeztem.
http://www.akkumulatoroutlet.hu/akkumulator/exide/exide-premium-japan/198-exide-premium-jap%C3%A1n-12v-45ah390en-ea457.html (http://www.akkumulatoroutlet.hu/akkumulator/exide/exide-premium-japan/198-exide-premium-jap%C3%A1n-12v-45ah390en-ea457.html)

Az ilyen visszahozott akkukban nincs bizodalmam. Szórakoztam már én is ilyennel.
Pár hónapig még működnek úgy ahogy de nem megbízható.
Ezt is szerintem nem egyszer merítették le, és tárolták lemerülve mielőtt hozzám került.
Nincs kapacitása és nem tartja a töltést. Tipikus megfáradt akku szindróma. A nagy hideg adta meg neki a kegyelemdöfést, de annyira hogy reggel a központi zár sem nyílt ki csak kerregett.
(nem maradt bekapcsolva semmi)
Most egy jobb fajta Panasonic UPS akkuval mászkálok, szóval inkább csak annyi a bajom hogy ez nem fér a helyére, különben még jobb is lenne mint a gyári.

Ha nagyon nincs, akkor rendelek a németektől, ott van minden.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2018.12.17 19:29:57

Az Akkuboxnál (http://akkubox.hu/) korábban láttam megoldást AGMM-ben, kérdezd meg őket telefonon, annyit megér.  Ha jól emlékezem 30-40E között volt szemben a 53E HUF-os márkaszervizes árhoz képest.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: GZs - 2018.12.21 21:03:56
Sziasztok!

Ezt figyeljétek!
10 éves az autóm. Tudvalevő, hogy a kettes prius hibridgaranciája 10 év vagy 160.000km. Tavaly a 9. éves kötelező szerviz után mondja a toyotás szaki, hogy jövőre már nem lehet hibridgarit kérni. Mondom oké, egyértelmű.
Olvasom itt a fórumon, hogy ha a lejárat előtt átmegy a teszten, akkor kapsz még egy évet. (lehet, nem itt olvastam?)
Eljött az idei 10. évi szerviz, hívom a szokásos szervizem, bemondom hogy kellene a hibridgari, válasz: ok, nem gond. Kérem az időpontot, már csak 2019-re van, nekem az nem jó, köszi.
Hívom a következő útba eső szerviz telefonszámát: hibridgari +1 év mehetek? Igen, az időpont is jó.
Munkafelvétel: 10. éves szerviz, 150.000km-es (igazából 114.000km van az autóban)+hibridgari. Közben kérdi a munkafelvevő, hogy behozott-e az autó? Mondom büszkén, hogy igen, de már 4 éve nálam van.

Eltelt 2,5 óra!!! Kész az autó. Kérdi a munkafelvevő: behozott az autó? Mondom nem, miért? Hát mert van pár gond, és sorolja:
a vízpumpa engedi a vizet,
a fogasszíj kopott,
első és hátsó féktárcsák és betétek kopottak, úgy látják, hogy korábban vagy csak a betétek vagy csak a tárcsák volt cserélve,
az inverter hűtője engedi a folyadékot.
Ok, és ezt az előző szerviz nem vette észre? Mindez 1 év és 10ekm alatt jött össze? Ők nem tudják, de lehet, hogy az előző szerviz felületes volt. Mondom oké és a hibrid teszt mit mutatott? Hát azt nem csinálták meg, mert nem tudják, hol folyik el a folyadék, így nem akarják terhelni a rendszert, meg egyébként sincs alkatrészük raktáron. És a hibridgari? Hát azt nem lehet meghosszabbítani! Mi van? De hát a telefonban is, meg itt is mondták, hogy oké, ezért hoztam ide. Hát mégsem lehet, hogy találtam én ilyet ki? ...

Megjegyzem az első fék szettben 30ekm-rel ezelőtt, a hátsó fék szintén szettben 6ekm-rel ezelőtt volt cserélve.

A féket tuti nem cseréltetem, a vízpumpát+szíjat meg a hibrid rendszert megnézetem. Utólag jutott az eszembe, hogy ott kellett volna hagynom az autót és a még élő hibridgari miatt átnézetni még egyszer és kicseréltetni a hibás részeket...

Mit szóltok hozzá?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.12.21 22:04:04
Szia!
Biztosan csak elfelejtetted, de az ún. hibridgarancia valójában csak a meghajtó akkumulátorra vonatkozó korlátozott garancia.   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: GZs - 2018.12.21 22:47:49
Szia!
Biztosan csak elfelejtetted, de az ún. hibridgarancia valójában csak a meghajtó akkumulátorra vonatkozó korlátozott garancia.   

Szia!
Jaja, igaz, de mivel nem végezték el a tesztet, így semmi sem derült ki.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2018.12.22 02:16:29
Miért végezték volna el feleslegesen? Láthatóan hiba van a rendszerben, és nem adhatnak garit egy hibás rendszerben üzemelő akkura. A 12V os akkun is csak akkor érvényes a garancia, hogyha renben van a töltés, miért lenne másképp a meghajtó akkunál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: GZs - 2018.12.22 06:31:10
Miért végezték volna el feleslegesen? Láthatóan hiba van a rendszerben, és nem adhatnak garit egy hibás rendszerben üzemelő akkura. A 12V os akkun is csak akkor érvényes a garancia, hogyha renben van a töltés, miért lenne másképp a meghajtó akkunál.

Igazad van! Köszönöm a választ.

Hogy emlékeztek, hogyan zajlott a vízpumpa visszahívásban történő cseréje?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.23 12:53:57
Igazad van! Köszönöm a választ.

Hogy emlékeztek, hogyan zajlott a vízpumpa visszahívásban történő cseréje?

Nem tudom ismered e ezt az oldalt, de itt vannak visszahivasos infok is: https://www.toyota-tech.eu/ (https://www.toyota-tech.eu/)
Regisztracio utan meg kell adni az alvazszamot (VIN) .... kerdes csak az hogy az autod benne van e az adatbazisban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: GZs - 2018.12.23 14:12:54
Nem tudom ismered e ezt az oldalt, de itt vannak visszahivasos infok is: https://www.toyota-tech.eu/ (https://www.toyota-tech.eu/)
Regisztracio utan meg kell adni az alvazszamot (VIN) .... kerdes csak az hogy az autod benne van e az adatbazisban.

Nem ismertem, és nem is nagyon tudok információt kicsikarni belőle.
Itt kerestem rá.
https://www.toyota-europe.com/forms-v2/forms?type=recall
Az volt az eredmény, hogy nincs teendőm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2018.12.28 16:43:51

 Hat ez rovid kaland volt. Egy honap Prius-ozas utan elszenderult szegeny. Par masodperces kijelzovibralas, aztan mar be sem tudtam kapcsolni. Az immobiliser visszajelzo meg villigott kicsit, de most teljes a sotetseg. A fekpedal beesve. A belso vilagitas meg halvanyan dereng ha bekapcsolom. Igy legalabb kisebb esellyel lopjak el.  ;]
 Az auto kb. 5,5 eves, a gyari 12V-os akksi van meg benne. Letezik hogy ez adta fel? Eddig azt gondoltam tovabb birjak a gyari akksik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2019.01.02 22:35:54
Sziasztok!
Ma megtörtént az első meghibásodásom. Elindulás után nem sokkal három olyan jelzés gyulladt ki, aminek biztosan nem kellene. Kérem jelezzen vissza bárki, aki már találkozott ilyennel, vagy hallott ilyenről. Mellékelten csatolok képeket amin látszanak a visszajelzések.
Előre is köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2019.01.03 06:25:10
Szia!
A képeken látható felkiáltójelek azt jelentik, hogy ki kell olvasni a hibakódokat. A kis 12V os akkumulátorra is rá kellene mérni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gaben88 - 2019.01.03 15:33:46
Sziasztok!

P2-n esedékes a jobb első kerékcsapágy csere. Szerelő mondta, hogy cserénél előfordulhat, hogy az agy is megsérül mivel alumínium öntvényből készült. Így nem vállal garanciát rá, hogy nem sérül az agy. Ez helytálló?
Milyen márkájú csapágy és esetleges agy javasolt? Bontottat érdemes?

Az első lengéscsillapítók is cserések, és az ehhez tartozó összes szilentet is cserélni szeretné, ezekből melyek a javasolt márkák?

Köszönöm a válaszokat!

BÚÉK!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2019.01.03 15:57:53
Az én szerelőm azt mondta, hogy ő egyetlen utángyártott csapágyat használ. Az elmondása szerint ez gyakorlatilag olyan minőségű mint a gyári, de az ára is kb. 90%-a volt a gyárinak. A Priusnál, (ezt más szerelő is megerősítette) kizárólag egyben vásárolható meg a ház és a csapágy. Gyakorlatilag integrálva van a házba a csapágy. Az én szerelőm azt mondta, hogy a csapágy kivétele a házból olyan gány munka, hogy azt magára valamit adó szerelő nem csinálja meg. Ez került nekem a két első kerékre 90 ezer forintba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.01.03 19:15:20
Hat ez rovid kaland volt. Egy honap Prius-ozas utan elszenderult szegeny. Par masodperces kijelzovibralas, aztan mar be sem tudtam kapcsolni. Az immobiliser visszajelzo meg villigott kicsit, de most teljes a sotetseg. A fekpedal beesve. A belso vilagitas meg halvanyan dereng ha bekapcsolom. Igy legalabb kisebb esellyel lopjak el.  ;]
 Az auto kb. 5,5 eves, a gyari 12V-os akksi van meg benne. Letezik hogy ez adta fel? Eddig azt gondoltam tovabb birjak a gyari akksik.
Kisakksi csere megoldja a gondot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.01.03 19:16:27
Sziasztok!
Ma megtörtént az első meghibásodásom. Elindulás után nem sokkal három olyan jelzés gyulladt ki, aminek biztosan nem kellene. Kérem jelezzen vissza bárki, aki már találkozott ilyennel, vagy hallott ilyenről. Mellékelten csatolok képeket amin látszanak a visszajelzések.
Előre is köszönöm a segítséget.
Kiolvasás megoldja, hogy mi a baja. Kell hozzá Techstream szoftver és egy miniVci kábel. Többünknek van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2019.01.04 19:02:43
Kisakksi csere megoldja a gondot.

Koszi, ugy sejtem ez lesz a gond.
Idokozben a Carinarol kapott inditoaramot "bikakabel"-el, aztan toltore tettem tobb mint egy napig es most jo. Viszont ugy tudom, a gyari kis akksik tovabb birjak 5.5 evnel.  Mindenesetre csere elott bemeretem, mert nem tul olcso a bele valo akksi.  Felmerult kozben a gyanu,  az is oka lehet az ennek a lemerulesnek hogy az elozo tulaj ritkan hasznalta, altalaban a melos Mazdajaval szaladgalt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.01.04 19:08:08

Egy-két hónap állást bírnia kell. Van aki fél évre hagyta garázsban, visszajött és nem kellett "bikázni".  Nagyon megoszlanak a vélemények, egyesek szajkózzák a csakagyáriAGMjóbelejódrágán, Van, aki sima AGM akksit tetet bele, mertjóabiztonság, és a harmadik - ez a többség, beletesz egy sima savas akkasit, mertasuzukiisazzaljártmegolcsó.   A miénkbe még gyári van, idén lesz tíz éves.  Azt azonban nem tudom, hogy volt-e cserélve a korábbi holland tulajánál. Nálam bő három éve van a verda.   Jelen állás szerint, amennyiben szükséges lenne én a "gyári" Optifit és a nem gyári, de AGM között döntenék.  A gyári egyébként Yuasa.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: istvan71 - 2019.01.05 15:48:32
Üdvözlök mindenkit!
Olyan kérdésem lenne hogy hol lehet prius II-be komplett hibrid akkut venni és milyen áron?
A kérdés csak azért vetődött fel bennem,mivel már a második cellát cseréltem ki benne.
Sajnos a környékünkön (Győr) szerintem nem nagyon értenek hozzá.Legalábbis én ilyen szakit nem ismerek Csak a cellát én is kitudom cserélni,igaz sajnos állítólag ez csak ideig óráig fog működni.Az autót szeretem ezért gondolta hogy vennék bele egy újat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.01.05 20:30:13

Inkább modult cserélsz, nem cellát. ;)

Viszont a modult páronként illik cserélni és előtte közel a pakk moduljainak szintjére érdemes tölteni. Ez a ballanszírozás.   Viszont ez sem biztosít 100%-os hosszú élettartalmat.  A új trend szerint a P4 akkupakkját szokták a P2-3-ba betenni, értelmszerűen a takarólemezek cseréjével.  Szerintem neked egy P3 pakk is jó lenne.  Egü talál tud segíteni, viszonylag közel van hozzád.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2019.01.05 20:43:57
Az a bizonyos egü (https://www.facebook.com/motoros.pista). Őt keresd!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: istvan71 - 2019.01.06 10:42:31
Köszönöm a választ!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: József 77 - 2019.01.14 21:04:02
Sziasztok! Egy kis segítség kellene. Va egy 2011 priuszom és valamiért leáll a motor. Először dadogni kezd és leáll. De volt már hogy hirtelen megált. Két hibakód volt P0A0F ÉS P3190 légtömegmérőt cseréltem gyertyákat cseréltem üzemanyag szivatyú működik.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.01.19 09:21:00
Sziasztok! Egy kis segítség kellene. Va egy 2011 priuszom és valamiért leáll a motor. Először dadogni kezd és leáll. De volt már hogy hirtelen megált. Két hibakód volt P0A0F ÉS P3190 légtömegmérőt cseréltem gyertyákat cseréltem üzemanyag szivatyú működik.
Milyen hibakódolvasóval történt a kiolvasás?  TechStream programmal érdemes az ad igazi mélyinterjút.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2019.01.29 17:17:58
Sziasztok!
A feleségem hívott, hogy lezárta az autót és villog a műszerfalon valami sárga autó benne szimbólum. Szerintem a kulcsot jelzi. Mondtam neki, hogy cserélje ki a pótkulcsra. De azzal is csinálja. A pótban most cseréltem elemet...
Mi lehet a gond. Valaki mondana erről pár infót? Köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.01.30 13:07:20
Nincs gond, az immobilizer működését jelzi az autóban a kulcs szimbólum.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2019.01.30 13:11:57
Nincs gond, az immobilizer működését jelzi az autóban a kulcs szimbólum.

Köszi a választ!
De, nem a piros lámpa világít (világítoott, mert mire hazaértem megjavult) hanem a sárga.  A piros nekem is villog ahogy bezárom az ajtót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.01.30 15:54:54
A sárga azt jelzi, hogy nem vesz elég erős jelet a kulcstól. Gyenge elem vagy árnyékolás?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2019.02.04 23:36:37
Sziasztok!
A szerelőm azt olvasta ki a autóm üzeneteiből, hogy baj van a nagy akkumulátorral. Azt mondta, hogy vegyek egy új akkumulátort 1,3-1,4 millió forintért. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez baromság, de nem tudom, hol és ki tudja javítani az akkumulátort.
Kérem segítsetek ki foglalkozik ezzel!

Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Lacisoma - 2019.02.05 20:00:56
Szia! Priviben elküldtem Béla számát. Akku felújítás ugyben Őt keresd.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.11 14:32:52
Sziasztok!

Pár hete figyeltem föl egy fura, fémes, csörgő hangra a kocsin. Csak bizonyos fordulatszámtartományban jön elő, részgáznál. A hétvégén épp Bp-en voltam és a régi szerelőmnél benéztünk a kocsi alá, meg is lett: a hegesztés törött el a kipufogó és az egyik fölfogóvillája között, kb. a hátsó üléssor alatt. A tartó maga a gumibakban fixen ott van a kocsi alján és a kipufogócsőnek sincs semmi baja.

A szerelőm azt mondta, hogy ez egy 10-15 perces munka és van is autószerelő-hegesztő a közelében, akivel jóban van és megcsinálná, de zárva volt, ezért elhalasztottuk.

Azóta én visszajöttem Bécsbe, de péntekre bejelentkeztem a Toyota Sopronhoz. Bízom benne, hogy ők meg tudják hegeszteni és nem akarnak semmi cserélni drágán, de ha mégis, akkor mint B-terv, elvinném hegesztetni olcsóbban.

És itt jön a kérdés, találtam már a témában hozzászólást a fórumon:

https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1278.msg679692#msg679692

Hegesztés előtt tehát mindkét akksi le kell csatlakoztatni a kocsi elektromos rendszeréről, ugye jól értem?

Mellesleg azért ilyet nem várnék egy Toyotától, bár lehet, hogy én vagyok naív.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.02.11 14:36:10

Miért? Lánghegesztéshez?????

Egyébként haragban vagy a "t" betűvel??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.11 14:49:33
Miért? Lánghegesztéshez?????

Egyébként haragban vagy a "t" betűvel??

A szerelőm kifejezetten ívhegesztésről beszélt, amivel igen finom, akár 2 mm-es szélességű varratot tudnak csinálni (CO, vagy CO2 védőgázzal, nem vagyok szakértő). Ezért kérdeztem.

A hiányzó T-kről: a gépelésemnek nem tesz jót, hogy egy RDP kapcsolaton át használt böngészővel fórumozok. Megnő a válaszidő és mivel 10 ujjal, vakon gépelek, ezért néha elsikkadok hiányzó karakterek fölött. Te sose szoktál elgépelni semmit?
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.02.11 18:29:53

Hegesztés: magam nem xarakodnék az ívhegesztéshez és a kapcsolódó mellék teendőkhöz. Gondolom, hogy nem rozsdamentes anyagból készült a kipu. rendszer az autódon. Akkor simán rávarrnám lánggal azt a tartókonzolt a helyére.
Gépelés: :yes: :yes: :yes: Mivel az Úr nem áldott meg a vakon gépelés képességével (inkább snóblizok), ezért (is) sokszor vétek írás közben, de átolvasom amit írtam és azután küldöm tova. Még így is vétek, de ha időben észlelem, javítom.
Nem égbe kiáltó a hiba, csak mindig eszembe jut ez, (https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=211.msg241246#msg241246) mikor hasonlót látok egy hozzászólásban.

"Fontos!
Minden egyes hozzászólás esetében lehetőség van az előnézetre, azaz az előnézet gombra kattintva megnézhetetd, hogy hogy fog kinézni a hozzászólásod. Ugyancsak lehetőség van az utolsó hozzászólásod szerkesztésére is, amennyiben egy hiba mellett az előnézetben elsiklottál volna. Nagyon kérünk mindenkit, hogy törekedjen a megfelelő hozzászólás-kinézetre. "

 ;) ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.02.11 18:31:20
Sziasztok!

Pár hete figyeltem föl egy fura, fémes, csörgő hangra a kocsin. Csak bizonyos fordulatszámtartományban jön elő, részgáznál. A hétvégén épp Bp-en voltam és a régi szerelőmnél benéztünk a kocsi alá, meg is lett: a hegesztés törött el a kipufogó és az egyik fölfogóvillája között, kb. a hátsó üléssor alatt. A tartó maga a gumibakban fixen ott van a kocsi alján és a kipufogócsőnek sincs semmi baja.

A szerelőm azt mondta, hogy ez egy 10-15 perces munka és van is autószerelő-hegesztő a közelében, akivel jóban van és megcsinálná, de zárva volt, ezért elhalasztottuk.

Azóta én visszajöttem Bécsbe, de péntekre bejelentkeztem a Toyota Sopronhoz. Bízom benne, hogy ők meg tudják hegeszteni és nem akarnak semmi cserélni drágán, de ha mégis, akkor mint B-terv, elvinném hegesztetni olcsóbban.

És itt jön a kérdés, találtam már a témában hozzászólást a fórumon:

https://forum.toyotaclub.hu/index.php?topic=1278.msg679692#msg679692

Hegesztés előtt tehát mindkét akksi le kell csatlakoztatni a kocsi elektromos rendszeréről, ugye jól értem?

Mellesleg azért ilyet nem várnék egy Toyotától, bár lehet, hogy én vagyok naív.

Nemcsak a kisakksit kell lekötni, hanem az akkupakk szervizdugóját is le kell húzni.  Nekem így hegesztették a hővédőlemezt annó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.02.11 18:51:15
Nemcsak a kisakksit kell lekötni, hanem az akkupakk szervizdugóját is le kell húzni.  Nekem így hegesztették a hővédőlemezt annó.

De miért csak ívvel hegesztik a batmobilt?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.02.11 19:03:26
De miért csak ívvel hegesztik a batmobilt?
Nekem speciel csak két pötty kellett, mivel kipufogós csinálta, nem kérdeztem miért, csak áramtalanítottam, oszt csókolom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: avensys98 - 2019.02.12 11:35:04
Sziasztok!

Az a nagy "szerencse" ért, hogy tönkre ment az inverter a priusban, és keresem az alternatív megoldást a toyota szervíz ajánlatához képest.
Mi a véleményetek használt inverter beszerelésről 3-as priusnál? Kit érdemes megbízni ilyen dologgal, aki már csinált ilyet, megbízható, ...  ?
Ugye az a mondás, hogy Auris-Prius hajtáslánc azonos. Ez azt jelenti, hogy csereszabatos pl az inverter is?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.13 09:05:55
Nemcsak a kisakksit kell lekötni, hanem az akkupakk szervizdugóját is le kell húzni.  Nekem így hegesztették a hővédőlemezt annó.

Köszi. Meglátom, hogy mit mond a szerviz pénteken, örülnék neki, ha ők meghegesztenék.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kovacsd - 2019.02.13 14:56:31
... tönkre ment az inverter a priusban, és keresem az alternatív megoldást a toyota szervíz ajánlatához képest.

A P3-asok inverterére ad ki a Toyota világszerte visszahívást. Esetleg érdeklődd meg a márkaszervízben, vagy magától a Toyotától, hogy ha megjavíttatod (a megfelelő helyen), visszamenőleg kifizetik-e neked.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.13 15:46:04
A P3-asok inverterére ad ki a Toyota világszerte visszahívást. Esetleg érdeklődd meg a márkaszervízben, vagy magától a Toyotától, hogy ha megjavíttatod (a megfelelő helyen), visszamenőleg kifizetik-e neked.

Erről tudnál részleteket mondani?

Nekem évekkel ezelőtt megcsinálták rajta a firmwarefrissítést, ami az ismert hibára workaround (power módban túl sok padlógáznál meghal).

Viszont a minap néztem a be a toyota-tech.eu-ra, és ott az alvázszám alapján ezt írta ki, mint open campaign:

LGG76    R/SSC - Power management control ECU reprogram on certain Prius    18SMD-088

Owners of vehicles affected by this recall /special service campaign will receive a campaign notification by first class mail. Owners are requested to contact their local Toyota retailer / authorised repairer to arrange for the vehicle to be inspected and countermeasures applied where applicable. This recall / special service campaign will be performed by any Toyota retailer / authorised repairer at NO cost to the vehicle owner.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kovacsd - 2019.02.13 16:29:32
Erről tudnál részleteket mondani?

Nekem azt mondták a márkaszervízben, hogy ha érint a visszahívás, akkor valamilyen úton-módon a Toyota értesíteni fog, h van alkatrész, lehet vinni a kocsit és  díjtalanul megcsinálják. (arra a kérdésemre, hogy azt meg honnan tudják, h hogy érnek el engem, miután 2. tulajdonos vagyok, azt mondták, az országos nyilvántartásban megvannak az adataim, azon keresztül tudnak szólni :eek: ))
Szóval miután egy ismert hibaforrás miatt ment tönkre a kocsid, én a helyedben kinyomoznám, nem-e lehetne ezt ingyen megcsináltatni. Egy telefont vagy email-t megérhet a dolog.  :hmmmm:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.14 08:12:13

Nem ment tönkre a kocsim. :) A nyilvántartás meg itt Ausztriában is így működik, anno vmi minisztériumtól/hatóságtól kaptam értesítést, hogy érintett az autó egy kampányban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.02.18 11:50:21
A Toyota Sopron kap tőlem még egy pirospontot, meghegesztették a kipufogótartót pénteken. Az említett visszahívás meg egy újabb szoftverfrissítés lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Asusradeon - 2019.05.04 18:28:43
Sziasztok priusosok :)

Keddtől tehát 2019.04.30 tól én is vegre priusos lettem  :)
De sajnos azonnal problémaba ütköztem.
A gyors töltőről nem akar tölteni a kicsike, csak a 230as ról.
Panelben lakom csak a városba tudok tölteni (debrecen)
Próbáltam Debrecenbe 7 oszlopot, Nyíregyen kettőt, és semmi.
Van valami ötletetek? Valaki talalkozott mar ilyen problémaval?

Valaszotokat előre is köszönöm.
Es sok baleset,meghibasodas mentek kilómetereket nektek.
Sziasztok :) (remélem jó helyre írtam)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oldrepublic - 2019.05.23 13:42:16
Sziasztok!

Lehet, hogy előbb rossz topicba tettem fel! :-(
Segítséget szeretnék kérni. Négy éve használok egy 2010-es évjáratú Auris hibridet nagy megelégedéssel. Két hete elkezdett egy fura jelenséget produkálni. Meleg motorral, kis sebességnél villannyal gurulva, ha gyorsítok, akkor a benzinmotor nem indul be, hanem durván rángat, aztán egyszer csak beugrik. ha lassan megyek, akkor többször is előjön, ha nyomom neki, gyorsan átjut ezen. hibaüzenet nincs. a márkaszervizben széttárták a karjukat. probálram végigolvasni mind a 270 oldalt, de nem volt türelmem, ha van valakinek akár csak tippje is, kérem, írja meg!

Köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.05.23 19:13:04

Mennyi km van benne?  Hibakódod van?

Ennyi adatból én az EGR és a szívótorok kokszosodását valószínűsítem.  Az EG összekötő cső szerintem majdnem el van kokszolódva.  Egy tisztítást megérdemelne.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: oldrepublic - 2019.05.24 08:32:09
Köszönöm előre is a segítséget!

Valóban, néhány fontos információ lemaradt.
270e körül jár a km óra. Franciaországból hozták be öt éve. Hibajelet a durva jelenség ellenére sem ad, a szerviz sem olvasott ki semmit. Üzemanyagszűrőt most kicserélik még visszahívás keretében, az lemaradt anno, ahogy olvastam, ez is lehet hibaforrás. Valami hasonló hibára tippek, lerakódás, vagy szenzoros gond. Mivel a részterheléses üzemen kívül semmi hiba, vagy változás nincs, teszi a dolgát.

Azért írtam ide nektek, hogy hol kezdjem, azt tapasztaltam, hogy a fórumokon mindig összejön az a tudás, ami hasznos lehet.
A kocsi általában az agglomerációban ingázik, kis terheléssel. A hibajelenség egy kimondottan hosszú, autópályás út végén jelentkezett, a következő indulást követően.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2019.05.24 09:17:15
...azt tapasztaltam, hogy a fórumokon mindig összejön az a tudás, ami hasznos lehet.
Ez akkor igaz, ha fórumozó tagnál jön létre a hibajelenség. Sok esetben sajnos annyi történik, hogy:
1. Hibajelenség előáll.
2. Az illető gyorsan regisztrál a fórumra és leírja hogy baja van. Sok esetben a jelenség és a körülmények teljes körű leírása nélkül. Esetleg leírja, hogy nincs ideje visszaolvasni. Jó esetben volt szervízben, ahol pingvineztek neki egy kört, de jellemzőbb hogy eddig se jut el.
3. Ha a problémáját sikerült megoldani, akkor nem írja meg a tapasztalatát.
Így sajnos nem jön össze annyi tapasztalat amennyi egy korrekt, egymást segítő hozzáállás esetén összejöhetne.
Elsőre biztosan kitakaríttatnék rajta mindent a szűrő cseréjén túl. Másodszorra pedig megosztanám megoldódáskor a tapasztalatot egy 2 perc alatt megírt komment formájában, mert neked is milyen jó lett volna ha kapásból tudnak most megoldást mondani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2019.05.25 08:25:17
2. Az illető gyorsan regisztrál a fórumra és leírja hogy baja van.
Lehetőleg minél több topicba, elvégre az ő ideje drága, más ideje és a tárhely pedig neki nem kerül semmibe.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2019.05.25 12:01:03
Lehetőleg minél több topicba, elvégre az ő ideje drága, más ideje és a tárhely pedig neki nem kerül semmibe.
Még erre is azt mondanám, hogy hagyján, ha utána ráébredne arra, hogy ha ő sem írja le mi lett a megoldás, akkor más se tett így. Általában azt az elvárást lehet érzékelni, hogy legyen itt egy csapat két lábon járó készséges lexikon. Ezek a fórumok olyanok mint a torrent. Odamegyek valamiért és utána visszaosztok a közösségnek. Különben legközelebb nem fog tudni kivenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2019.06.08 21:56:28
 Üdvözletem! 2010-es P3 tulaj vagyok. A segítségeteket kérem. Nemrég elhagytam egy részét az alsó műanyag takarólemeznek. Pontosan azt amelyiket le kell kapcsolni a motorolaj cseréjéhez. Azt szeretném tudni, mi a pontos neve ennek az alkatrésznek és hol tudok értelmes áron hozzájutni?
Köszönöm a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2019.06.08 22:46:24
Üdvözletem! 2010-es P3 tulaj vagyok. A segítségeteket kérem. Nemrég elhagytam egy részét az alsó műanyag takarólemeznek. Pontosan azt amelyiket le kell kapcsolni a motorolaj cseréjéhez. Azt szeretném tudni, mi a pontos neve ennek az alkatrésznek és hol tudok értelmes áron hozzájutni?
Köszönöm a segítséget!
toyodiy.com-on nézd meg a cikkszámát, az alapján a főoldali toyota bontókat érdemes végighívni, vagy ebay-en rá kell keresni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: evizoli - 2019.06.09 14:08:25
Köszönöm  a választ, körülnézek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.06.10 13:23:42
toyodiy.com-on nézd meg a cikkszámát, az alapján a főoldali toyota bontókat érdemes végighívni, vagy ebay-en rá kell keresni.

Csak egyben tudod megvenni, nekem is hiányzott, úgy is vettem. Semmit nem befolyásol, amúgy.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: krapulax27 - 2019.06.13 06:49:13
Sziasztok, SOS tanácsra lenne szuksegem.
Adott egy 2012-es Prius Plus, alig több mint 200e km. Megvétele előtt állok. Minden szempontból jónak tűnik, eladó megbízható, kipróbált szakember, atnezte, minden OK. Utso utáni csekkolaskent írok a külföldi szerviznek, küldik az utóbbi egy év reszletes javítás kimutatást: 1000 km-el ezelőtt hengerfej-tömítés csere. Előtte 1000 km-el inverter csere.

Na most akkor örüljek, mert ezeket cserélték és úgyis elromlott volna egyszer csak (tudjuk h egyik probléma sem ismeretlen ennél a típus-évjáratnál!), akkor most van nyugodt 200e km-en gondos gazdaként - vagy próbálják menekülni, mert lesz itt biztos más gond is... Az, hogy most nincs detektalhato probléma (amit készséggel elhiszek!), mennyire jelenti, hogy jó karbantartás mellett már nem is lesz ilyen javitasok utan? Illetve lehet-e véletlen h ilyen közel volt az inverter, majd hengerfej. töm. csere, vagy összefügghet a két probléma? Köszi előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2019.06.13 17:13:50
örüljek, mert ezeket cserélték és úgyis elromlott volna egyszer csak (tudjuk h egyik probléma sem ismeretlen ennél a típus-évjáratnál!),
A P+ ban PIII erőforrás van, amire egyáltalán nem jellemző a hengerfejesség. Az inverter jellemzően túlterhelésre hibásodott meg, visszahívásos kampányban szoftverfrissítéssel kiküszöbölték.
A hibridek nem enyűhetetlenek, de n véletlenül szeretik a taxisok. Extra kiadások nélkül sokszázezer km ert képesek megtenni.

Bontott motornál sok függ a kivitelezéstől.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.06.14 05:51:31
Üdvözletem! 2010-es P3 tulaj vagyok. A segítségeteket kérem. Nemrég elhagytam egy részét az alsó műanyag takarólemeznek. Pontosan azt amelyiket le kell kapcsolni a motorolaj cseréjéhez. Azt szeretném tudni, mi a pontos neve ennek az alkatrésznek és hol tudok értelmes áron hozzájutni?
Köszönöm a segítséget!

Csak az egész lemez cserélhető egyben és kb. 90e Ft, ha szervízben csináltatod, gyári alkatrésszel. Nekem ugyanez volt és rákérdeztem. Én nem hagytam el az ajtó részét, hanem menet közben derült ki, hogy műanyagbilincsekkel van rögzítve, és egy irgalmatlanul szar magyar úton (elvileg aszfaltozott, de inkább kavicsos) a bakhát fölért a kocsi hasához. Levették a szervizben, megkaptam, azóta sincs a kocsinak semmi baja.

A szerviz szerint az a szomorú igazság, hogy ez több típust is érint, egyszerűen igénytelen a Toyota. Az ajtó nem zsanérokon fordul el, hanem a műanyag hajlítható. Az viszont rideg és törik egy idő után - pláne, ha az éves olajcsere télre esik mindig.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mogyoros75 - 2019.06.25 20:53:48
Sziasztok! Segítséget és ötleteket szeretnék kérni. Van egy prius 2 1.5 2007-es t spirit verdám. Néha minden előjel nélkül nem akar beindulni, aztán pár óra múlva megjavul, néhány napig semmi, majd újra nem akar indulni. Az akksi szerintem jó, de a kondíciót meg lehet nézni valahogy? Lenne valami ötletetek? Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.06.28 17:47:55
Sziasztok! Segítséget és ötleteket szeretnék kérni. Van egy prius 2 1.5 2007-es t spirit verdám. Néha minden előjel nélkül nem akar beindulni, aztán pár óra múlva megjavul, néhány napig semmi, majd újra nem akar indulni. Az akksi szerintem jó, de a kondíciót meg lehet nézni valahogy? Lenne valami ötletetek? Előre is köszönöm.

Helló, fel kell tenni egy Teechstream-re, az megmondja, hogy hol a hiba.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.06.29 15:50:26
Sziasztok!

Közel egy éve én is egy 2011-es Prius 3gen (egyelőre) boldog tulaja lettem (kopp kopp kopp). Eddig extra kiadás 'hál istennek csak egy androidos fejegység és egy nappali menetfény volt, remélem ez így is marad. Viszont hogy ne akkor kezdjek el vakarózni amikor már baj van, tudok kérni egy a 18. kerület vonzáskörzetében üzemelő szervíz (nem márka) elérhetőséget? Sajnos nehéz mostanában jó műhelyt találni.

Egy ideje olvasgatom a fórumot és jó látni hogy mennyi hozzáértő és segítőkész szakember gyűlt itt össze  :clap:.

Lenne egy technikai kérdésem is. Úgy néz ki hogy lehet lassan a kis akksi megérett a cserére. A drága gyári csak biztonsági okokból előírás vagy az olcsóbb hosszú távon káros hatással lehet a rendszerre? A cseréhez kell valami mágia?

Köszönöm előre is a válaszokat!

M
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2019.06.30 12:31:46
Szia!
A kis akku azért drága, mert AGM. A hagyományos akku a rendszert nem károsítja, de a kocsiban ülőket igen, mert egy légtérben van. Ráadásul baleset esetén nincs probléma az AGM ben felitatott savval, míg a hagyományosnál lehet ( a nagyfeszültségű DC közelében), ezen kívül már csak a tartósság szól a drágább mellett. A kis kapacitású ( kicsi hely, kevesebb önsúly) akku könnyen mélymerülésbe kerülhet, és az energiahiánytól szenvedő akkuról a tulajdonos nem értesül, mint egy hagyományos autónál. Ezért a mélymerülést kevésbé toleráló akkuk gyorsabban tönkremennek a hibridekben.

A márkaszervízek valóban drágák, de még drágább a kontár munka amikor a mekk elek még kárt is okoz ( pl ugrál az autón, kiüti a futóművet, gányol... ) .

Normál szervizt bármelyik lelkiismeretes szerelő meg tud csinálni. A tipusspecifikus dolgok minden nevesebb szerviz adatbázisban benne vannak, vagy a Toyotáknál online hozzáférhetőek 3 € ellenében.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.06.30 15:55:40

Nagyon köszönöm a kimerítő választ és a segítséget is szervíz ügyben!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: ronayte - 2019.07.06 23:12:20
Sziasztok. Prius 2-m van. miert van az, hogy néha a muszerfal felől folyamatos, és gyors relé ki-be kapcsolás hangot hallok?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.07.08 15:49:41
Lenne egy technikai kérdésem is. Úgy néz ki hogy lehet lassan a kis akksi megérett a cserére. A drága gyári csak biztonsági okokból előírás vagy az olcsóbb hosszú távon káros hatással lehet a rendszerre? A cseréhez kell valami mágia?

A kolléga már leírta a lényeget, csak kiegészítem saját tapasztalatból: én egy Varta/Bosch akksit vettem bele, kb. 22k. volt, de ez nem AGM. Működött vele, de még a 2 éves garanciaidőn belül cellazárlatos lett, mehettem cseréltetni a Toyota Sopronhoz - és örülök, hogy nem csinált semmi komolyabb gondot. Értelmetlen rajta spórolni. Anyagiak így néztek ki:

- Varta/Bosch akksi, 2év garancia: 22e
- Toyota gyári akksi, beszereléssel és 3 éves garanciával (a munkára is kiterjed természetesen): 53e.

Ha attól félsz, hogy az akksi valamikor cserbenhagy, akkor vegyél egy zsebbikát. A Priusban ráadásul könnyebb dolga van, mint egy hagyományos autóban, mert csak a komputer bootol be róla, miután az bekapcsolja a hibrid rendszert, minden a nagy akksiról üzemel tovább.

Én egy 9Ah Dino Startpaketet vettem, ebben van mindenféle védelem, merem ajánlani - de nem tudom, hogy Magyarországon mennyire érhető el. Ha megyünk családdal nyaralni, akkor meg sima powerbankként használható és lehet róla mobilt, kamerát stb. tölteni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Simi73 - 2019.07.16 06:20:05
Sziasztok, prius 2 van amikor balra kanyarodom menetkozben akkor olyan "huhogo hangot ad" elkepzelheto a jobb elso kerekcsapagy?Amennyiben az lenne a hibas, kivancsi lennek,hogy milyen markat ajanlotok utangyarttba. Tudom,h a gyari a favorit de sajnos most a budzse korlatozott,koszonom a valaszokat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2019.07.16 06:28:47
Sziasztok, prius 2 van amikor balra kanyarodom menetkozben akkor olyan "huhogo hangot ad" elkepzelheto a jobb elso kerekcsapagy?Amennyiben az lenne a hibas, kivancsi lennek,hogy milyen markat ajanlotok utangyarttba. Tudom,h a gyari a favorit de sajnos most a budzse korlatozott,koszonom a valaszokat.

Szia!

Nem tudom, kik gyártanak a következők közül hozzá alkatrészt, de ha jó minőségű csapágy, akkor őket mondom:
SKF, FAG, Koyo, NFC.

Az is lehet, hogy egy alkatrészcsomagoló a saját márkaneve alatt szállít tőlük származó terméket, de ez esetleg csak akkor derül ki, amikor már megvette az ember.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Drfapuma - 2019.07.22 18:34:38
Sziasztok, van egy érdekes hibajelenségem (Prius2, 2008-as évjárat, 175.000 km futás), melyre a kocsit 0 km-es korától szervizelő márkaszervíz nem igazán talált magyarázatot. A kocsi bemelegedés után normál hibrid üzemre áll be (benzinmotor töltött akksi esetén gázelvételre leáll). Átlépem a 60 km/ óra sebességet, tovbbra is minden ok, gázelvételre leáll a benzinmotor. Lelassulok 60 km/óra alá, gázt adok, benzinmotor indul, de innentől nem áll le csak akkor, ha újra 60 km/óra fölé gyorsulás után szállok le a gázról. Ha 60 alatt megyek, nem áll le sehogy. Régebben még úgy rá lehetett venni a normál üzemre, hogy megálltam a kocsival (álló helyzet), amikor pár apró rándulás után leállt a benzines és innentől sebességtől függetlenül minden rendben működött. De most már hiába az álló helyzet, csak rándulgat, olyan, mintha le akarna állni, de nem tud. Ilyenkor, amikor rendellenesen jár (vagyis nem áll le, pedig kellene) a benzines, nem is jelzi vissza a kijelző, hogy a hybrid akksit töltené. Hibakód nincs. Néha, erősen meghajtva random megjavul. (A következő indításig) Szervíz állítja, nem tudják reprodukálni a hibát, amit én furcsállok, mert nálam 99%-ban jelentkezik. A szervíz a nagy akksi haldoklására tippel, de konkrét hibát nem tudnak megállapítani.
Én őszintén szólva ezt nem akarom elhinni, pont az álló helyzeti korábbi "gyógyítási mód" meg amiatt, hogy ilyenkor picit elkezd rángatni, mintha le akarna állni, de nem tud.  Mi lehet ez?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.07.23 12:01:18
benzinmotor indul, de innentől nem áll le

A fojtószelep, légtömegmérő és környéke tisztítása megvolt? Ha nem, érdemes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.07.23 12:03:16
Sziasztok, prius 2 van amikor balra kanyarodom menetkozben akkor olyan "huhogo hangot ad"

Az is lehet esetleg, hogy beszorult valami kosz a féktárcsa és a porvédő lemez közé.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: palazs007 - 2019.08.14 10:07:27
Sziasztok!
Az a tipikus probléma jött elő nálam, hogy 299999-nél meg állt a kilométer óra. Tudja valaki hogy azt hogy csinálják meg és mennyibe kerül?valami olyat olvastam hogy csak az egész számláló cserélik ki. Mennyi egy ilyen költsége?
Illetve katalizátor motor ellenőrző is fel jött. Lehet azzal valamit kezdeni valami tisztitoval vagy nem érdemes. Az mekkora összeg kb?
Köszi a segítséget!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.08.14 10:41:52

Nem lehet mit tenni ellene.  Komplett műszeregység csere lehetséges, az FL utáni tudja a 300E km-t is, ilyet érdemes venni.

A Prius Club FB oldalán keresd Kubisch Bencét, Ő bont Priust.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.08.14 14:30:15
Nem lehet mit tenni ellene.  Komplett műszeregység csere lehetséges, az FL utáni tudja a 300E km-t is, ilyet érdemes venni.

A Prius Club FB oldalán keresd Kubisch Bencét, Ő bont Priust.
:eek:
Nem corollája van a cartársnak? Priust meg senm említé! ::)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.08.18 13:38:26
:eek:
Nem corollája van a cartársnak? Priust meg senm említé! ::)

Ez itt a Prius fórumszegmens. Ezért Priusra vonatkozó választ kap. Hameg nem erre vonatkozott, akkor az itt OFF, de majd jön és leírja.  ;-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: palazs007 - 2019.08.19 07:58:04
Mindkét autót használom. Most vettem egy használt priust
Olyan kérdésem lenne egyébként még, hogy egy motor generál az mennyi körülbelül? Tudom hogy nem kevés de az mégis mennyi ha mondjuk márka szervizben akarom csinálni?
A nagy aksi nem rég lett cserélve é azon gondolkodom hogy meg éri egy generált csinálni.
Olajat nagyon eszi sajnos. Próbálkoznék előtte olcsóbb megoldásokkal de végső esetben lenne rá keret ha úgy alakul.
300ezer van az autóban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2019.08.19 09:29:21
...az mégis mennyi ha mondjuk márka szervizben akarom csinálni?
Nem akarod... Ezt legkésőbb egy árajánlatkérés múlva tudni fogod. ToyoTeamGarage-t kérdezd meg inkább.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2019.08.20 18:17:48
Érdeklódöm Prius 3, vagy Auris hybrid tecnika ugyan az, hosszabb hegymenetet hogy viseli
Van valakinek komolyabb tapasztalata nem a kékesre gondolok
Külföldi Erdély stb túra van kilátásban kíváncsi lennék a tapasztalatokra, esetleg alpok
Köszönöm a választ
Üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.08.21 07:39:01
A kolléga már leírta a lényeget, csak kiegészítem saját tapasztalatból: én egy Varta/Bosch akksit vettem bele, kb. 22k. volt, de ez nem AGM. Működött vele, de még a 2 éves garanciaidőn belül cellazárlatos lett, mehettem cseréltetni a Toyota Sopronhoz - és örülök, hogy nem csinált semmi komolyabb gondot. Értelmetlen rajta spórolni. Anyagiak így néztek ki:

- Varta/Bosch akksi, 2év garancia: 22e
- Toyota gyári akksi, beszereléssel és 3 éves garanciával (a munkára is kiterjed természetesen): 53e.

Ha attól félsz, hogy az akksi valamikor cserbenhagy, akkor vegyél egy zsebbikát. A Priusban ráadásul könnyebb dolga van, mint egy hagyományos autóban, mert csak a komputer bootol be róla, miután az bekapcsolja a hibrid rendszert, minden a nagy akksiról üzemel tovább.

Én egy 9Ah Dino Startpaketet vettem, ebben van mindenféle védelem, merem ajánlani - de nem tudom, hogy Magyarországon mennyire érhető el. Ha megyünk családdal nyaralni, akkor meg sima powerbankként használható és lehet róla mobilt, kamerát stb. tölteni.
Szuper! Köszi a tippet!

Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.08.21 07:44:58
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne hogy Prius p3 indításkor (mindegy hogy elindul a benzin motor vagy sem) elég hangos kerregő hangot hallok, nem mindig, de az esetek nagyobb többségében. Mi indul be ilyenkor? Vízpumpa? Normális ez a hang vagy valami kezd halódni?

Köszi előre a tippeket, egy hosszabb út előtt állok és jó lenne tudni hogy kalandos lesz vagy sem.

Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Agyarka - 2019.08.22 13:14:08
A fékrendszer ellenőrzi magát, minden Toyota-nál hallani.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.08.22 13:30:29
A fékrendszer ellenőrzi magát, minden Toyota-nál hallani.
Köszönöm!

Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2019.08.22 16:12:13
Köszönöm!

...

Szia!

Szoktad cserélni/cseréltetni a fékfolyadékot pár évente?
Ha nem, akkor előfordulhat "halódás"... :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2019.08.22 16:17:39
Szia!

Szoktad cserélni/cseréltetni a fékfolyadékot pár évente?
Ha nem, akkor előfordulhat "halódás"... :(

Szia!

Egy éve van kb. nálam az autó, de voltam vele olajcserén, megnézem hogy lett e cserélve. Ha nem akkor pár hónap múlva esedékes az olajcsere és lecseréltetem. Köszönöm a tippet!

Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: agabor - 2019.08.27 08:42:48
Érdeklódöm Prius 3, vagy Auris hybrid tecnika ugyan az, hosszabb hegymenetet hogy viseli
Van valakinek komolyabb tapasztalata nem a kékesre gondolok
Külföldi Erdély stb túra van kilátásban kíváncsi lennék a tapasztalatokra, esetleg alpok
Köszönöm a választ
Üdv

Ezt inkább a "Beszélgessünk..." témában kellett volna föltenni, illetve ott se, mert ha visszaolvasol, már láttál volna válaszokat, tőlem is.

Semmi baja nincs vele. Mégis, mit vártál? A kézikönyv kiköti, hogy csak lejtmenetben lehet a kocsit használni?  :lol:

Mint már párszor írtam, nekem személy szerint a Großglockner megvolt föl-le. Az osztrák S6-on is a Semmering-hágó párszor, 130-cal, ill. 100-zal a korlátozott szakaszokon. Szlovén A1 többször is, a Ljubljana-Koper szakaszán vannak szép emelkedők. Olasz A23 egyszer.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.08.27 19:21:11
Érdeklódöm Prius 3, vagy Auris hybrid tecnika ugyan az, hosszabb hegymenetet hogy viseli
Van valakinek komolyabb tapasztalata nem a kékesre gondolok
Külföldi Erdély stb túra van kilátásban kíváncsi lennék a tapasztalatokra, esetleg alpok
Köszönöm a választ
Üdv

Igen ugyanaz, miként a P4-CHR is ugyanaz, csak a kasztni más. Ugyanúgy bírja, mint egy másik hasonló teljesítményű autó.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.08.30 07:19:32
Sziasztok. 3 éve egy 2011 lexus ct 200 at hajtok,280 e km  a  benne,eddig hiba nélkül.Sajnos pár hete jelentkezett egy probléma alacsony fordulaton 1100-1500 között rángat az autó,ha ebben a tartományban tartom néha kopogás is halatszik a motortérbőlGázadásra azonnal elmúlik minden megy mint a golyó.Egr kitisztítva,váltoolaj cserélve fél éve,gyertyák cserelve 3 hete.Bosch gép hibakodot nem mutat.A szerelőm vélménye szerint valtó probléma lehet.Ő azt javasolja cseréljük le megint a váltoban az olajat,hátha az összegyült apró részecskék kipucolódnak,mivel korom feket volt az olaj regebben.A kérdésem igazábol nem feltétlen az lenne mi lehet a baja az autónak mert szrtem erre nehéz lehet választ adni,hanem úgy ézem specifikusabb szerelőt kellen választanom?És azt szeretném tudni melyik szerelőt ajánlanátok..Tolyota szervizbe vigyem itt Miskolcon,vagy TolyoTeam,vagy pedig Dodo?Köszönöm.És igérem ha megjavult az autó leírom mi volt a hiba.:-)
És természetesen gyári Tolyota olaj lett a váltóba cserelve.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.08.31 09:43:44

Helló, én megpróbálnám az ismételt váltóólajcserét, de előtte Techstream programmal meg kellene nézni, hogy van-e a historical tárolóban valami hibakód. Mellesleg ráközött TS-el kellene kanyarodni egy kört is alkalmasint, hogy real time adat is legyen.  A rángatásos történet alaphelyzetben EGR problémát mutat.  A szívósor ki volt-e párhuzamosan takarítva az EGR-el?  Mert, ha nem, akkor meg is van a valószínű gond.  A Bosch kiolvasó nem lát mindent, erre komoly összeget tennék.

Szerviz: HA márkaszerviz, akkor Mayer Pilisvrösvár, vagy Kovács Monor.  Dodóhoz akkor sem vinném, ha fizetnének. ToyoTeamGarage ajánlott műhely, valamint melegen ajánlom a ToyCar vállalkozást is, hibridben otthon vannak.  Sajnos Miskolc vonzáskörében nem tudok ajánlani senkit, nincsen ismerettségem arra ilyen téren.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.08.31 15:33:15
Ok köszönönöm.Szívosor nem volt kipucolva nem tudtam,hogy azt is szükséges,de azt is megcsináltatom ezután.Nekem pont Dodot sikerült felhivnom meg is ilyesztettél emiatt.Miért nem ajánlod őt?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.08.31 19:23:27
Ok köszönönöm.Szívosor nem volt kipucolva nem tudtam,hogy azt is szükséges,de azt is megcsináltatom ezután.Nekem pont Dodot sikerült felhivnom meg is ilyesztettél emiatt.Miért nem ajánlod őt?

Nagyon sok negatív tapasztalat van vele, sokakat megtévesztett, fogalmazzunk így.  Megosztó személyiség. Nem mondom, hogy nem ért hozzá, de a szemfényvesztéssel kombinált marketingdumában túlárazott munkavégzése minimum elgondolkoztató. Én biztos nem vinném hozzá.

Nem sokkal ezelőtt egy P2-es kartársnak feladta az akkupakkja a szolgálatot, így hát elment a Zsuffa Béla féle akkupakk tunning műhelybe, ott kiderült, hogy pár hónapja Dodónál volt akkupakk mókoláson.  Zsuffa Béla szétbontotta a pakkot és lefotózta amit talált: egy crowa volt a pakk tetején a borítás alatt.  FB csoportjában szabadon megnézhető a poszt én is ott láttam.  Igaz-nem igaz, nem tudom, de a fénykép beszédes, persze mindenki tévedhet.

Ezzel szemben sokat meg esküsznek rá és tudományára.  A személyes tapasztalatom az, hogy jellemzően azok, akik az autót használati tárgynak tekintik és nem értenek különösképpen a járműszerkezettanhoz és a szerelési műveletekhez és el lehet kábítani a marketingdumával. Csak eredeti japó alkatrészek, különleges szakértelem, a környéken egyedüli akkupakk balanszírozó, stb.stb.  Nézd meg a honlapját, na nekem már akkor sok volt, amikor láttam és először elolvastam a Totalcar-os cikket.

De, ha gondolod, vidd el hozzá, mindenki azt csinál, amit akar. Arról már nem is beszélve, hogy a Club Service matricája a Prius Club matricára hajaz és a Club nevét - véleményem szerint inkorrekt módon - meglovagolja, pedig köze nincsen a típusklubhoz.  Azóta módosított rajta, de messziről még mindig összetéveszthető.

Egyébként az FB csoportban rá kell keresni a nevére és minden világos lesz.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.09.01 09:14:15
Köszi az infókat.Megpróbálom a szívosortisztitást a szerelömmel nem tudtam,hogy az is fontos.Az egr hűtő teljesen el volt dugulva.Gondolom az sem lessz jobb állapotban.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.09.01 09:58:20
Köszi az infókat.Megpróbálom a szívosortisztitást a szerelömmel nem tudtam,hogy az is fontos.Az egr hűtő teljesen el volt dugulva.Gondolom az sem lessz jobb állapotban.

Az EGR (https://hu.wikipedia.org/wiki/EGR_szelep)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.09.01 10:26:36
Köszi az infókat.Megpróbálom a szívosortisztitást a szerelömmel nem tudtam,hogy az is fontos.Az egr hűtő teljesen el volt dugulva.Gondolom az sem lessz jobb állapotban.

Nézd, otthoni körülmények között egy délelőttös munka, ha még nem csináltad. Egyébként beszélgetéssel összekötve nagyjából két óra.  Persze némi szerszám és szerelési előzmény nem árt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.09.01 15:21:17
Elfelejtettem még írni az előzményeknél hogy a bosch gépen használtuk a real timeot,és 1 henger gyujtáskihagyást jelzett amikor rángatott az autó,illetve kopogot.....Nem tudom ez mit jelezhet még...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.09.01 18:40:00
Elfelejtettem még írni az előzményeknél hogy a bosch gépen használtuk a real timeot,és 1 henger gyujtáskihagyást jelzett amikor rángatott az autó,illetve kopogot.....Nem tudom ez mit jelezhet még...
Höhh. Mennyi km van benne? És a hűtővíz szintje hogyan áll?  Gyertya mikor volt benne cserélve és abban mennyi km?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.09.01 20:13:37
Km 280 000.Hütővíz nem fogy egyik sem.Gyertya csere kb 3 hete.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.09.05 19:00:50
Km 280 000.Hütővíz nem fogy egyik sem.Gyertya csere kb 3 hete.
Irrídiumos gyertya ment bele?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2019.09.06 09:12:56
Sziasztok,

nem jövök rá mi lehet a probléma. (2005-ös Prus II). A műszerfal teteje-közepe felől katttogó hang, mint egy kazettalejátszó, halk, de akkor is ha nem megy a szellőzés. De abbamarad pár pec után. Lexs RX 400-nál is van ilyen ott bal oldalról, a szellőző felől, de jóval hangosabban, de szintén elzárt szellőzőknél is.

Mi lehet ez?

Köszi!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: music - 2019.09.06 10:05:34
Feltételezem, digitális klímád van, ez esetben ez azoknak a kis motoroknak a hangja, amelyek szabályozzák, hogy melyik szellőzőnyíláson menjen az utastérbe a levegő. Rohadt macerás és drága a javításuk (értsd: cseréjük  :devil:), több tízezer Ft darabja, ha nem zavar nagyon, akkor sajnos bőven az az egyszerűbb, ha megbarátkozol a hangjelenséggel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: FDToth - 2019.09.06 18:13:20

Az. Hát gondoltam h ez kesz, olvastam kulfoldi forumokon. Ha a klima off akkor is mukodik? Klimat nem nagyon hasznalok, szellozest is csak ritkan. Mondjuk priusban nemveszes, nem hallhato csak ha siri csned van, de r—nel igen hangos.
Koszonim azert a hozzaszolast! :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Silent - 2019.09.06 20:29:56
Az. Hát gondoltam h ez kesz, olvastam kulfoldi forumokon. Ha a klima off akkor is mukodik? Klimat nem nagyon hasznalok, szellozest is csak ritkan. Mondjuk priusban nemveszes, nem hallhato csak ha siri csned van, de r—nel igen hangos.
Koszonim azert a hozzaszolast! :)
Javítható a dolog, csak mire kinyered a cuccot a helyéről...

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2019.09.07 18:47:34
Ha a klima off akkor is mukodik? Klimat nem nagyon hasznalok, szellozest is csak ritkan.  :)
akkor hallod ezt a hangot, ha a végállásban van, tehát nem kever hozzá meleg levegőt. Tehát klímától független.
Én a Verson most csináltam meg - és csatlakozom az előttem szólóhoz: a javítása 5 perc, de kiszedni 1 órás szívás (...legalábbis annak aki még nem csinált ilyet. Most már tudom mi-merre, szóval másodikra 1/4 óra lenne  :cool2: )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gyárfás Laci - 2019.09.17 17:33:38
Sziasztok! Kicseréltem a helyzetjelző izzóját, kipróbáltam nem világított gondoltam megigazítom, kihúztam és az izzó végén lévő drót összezárt és szikrázott. Gondoltam hurrá kivágta a biztosítékot. Nem világít a helyzetjelző se elöl, se hátul és rendszámtábla világítás se megy. Mivel nem tudtam melyik fogtam a multimétert és próbáltam megkeresni, de az összes biztosítéknál sípolt. A motortérben és a rögzítőfék pedál mellett néztem meg. Valaki tudja hogy melyik a helyzetjelző biztosítékja? Előre is köszönöm a segítséget! :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.09.17 19:50:32
A műszerfal alatti biztosítótábla 15-ös számú biztosítóját keresed.

(https://attachments.priuschat.com/attachment-files/2018/07/149104_Prius_2007_Fuses.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gyárfás Laci - 2019.09.17 22:52:47
Köszönöm a gyors segítséget! :clap: Nálam a 16-os számú volt. Valószinüleg kihagytam amikor méregettem, de sajnos nem vagyok gumiember.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gyárfás Laci - 2019.09.17 23:13:03
Sziasztok, van egy érdekes hibajelenségem (Prius2, 2008-as évjárat, 175.000 km futás), melyre a kocsit 0 km-es korától szervizelő márkaszervíz nem igazán talált magyarázatot. A kocsi bemelegedés után normál hibrid üzemre áll be (benzinmotor töltött akksi esetén gázelvételre leáll). Átlépem a 60 km/ óra sebességet, tovbbra is minden ok, gázelvételre leáll a benzinmotor. Lelassulok 60 km/óra alá, gázt adok, benzinmotor indul, de innentől nem áll le csak akkor, ha újra 60 km/óra fölé gyorsulás után szállok le a gázról. Ha 60 alatt megyek, nem áll le sehogy. Régebben még úgy rá lehetett venni a normál üzemre, hogy megálltam a kocsival (álló helyzet), amikor pár apró rándulás után leállt a benzines és innentől sebességtől függetlenül minden rendben működött. De most már hiába az álló helyzet, csak rándulgat, olyan, mintha le akarna állni, de nem tud. Ilyenkor, amikor rendellenesen jár (vagyis nem áll le, pedig kellene) a benzines, nem is jelzi vissza a kijelző, hogy a hybrid akksit töltené. Hibakód nincs. Néha, erősen meghajtva random megjavul. (A következő indításig) Szervíz állítja, nem tudják reprodukálni a hibát, amit én furcsállok, mert nálam 99%-ban jelentkezik. A szervíz a nagy akksi haldoklására tippel, de konkrét hibát nem tudnak megállapítani.
Én őszintén szólva ezt nem akarom elhinni, pont az álló helyzeti korábbi "gyógyítási mód" meg amiatt, hogy ilyenkor picit elkezd rángatni, mintha le akarna állni, de nem tud.  Mi lehet ez?
Hasonló hiba nálam is van, viszont sebességtől független. Van amikor nem kapcsol le a benzinmotor lejtőn lefelé sem, az akku teljesen fel van töltve, máskor meg teljesen normálisan működik. Sikerült már kb. 3 km. is mennem akksival, de ugyanazon az úton hasonló körülmények között meg nem kapcsol le. Ha megállok akkor pár másodperc után leáll, de nem rángat csak néha és akkor se nagyon. Fojtószelep volt tisztítva, hibakód nincs, kétszer is volt hybrid check. Próbáltam valami rendszerességet találni, de nem sikerült. Ami még feltűnt, hogy a nagy akksi feletti műanyag púpos a közepén. Csomagtértálca van így nem tűnt fel, de pakolásnál egyszer rátámaszkodtam és benyomódott a műanyag.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue79 - 2019.09.18 22:43:28
Sziasztok,

Hátha van itt valaki, aki már találkozott hasonlóval. Prius 3 fékrendszer ugyebár ellenőrzi magát, amikor ajtót nyitok. Ez egy érdekes kerregő hang. Ez többször is a fékezések után megismétlődik. Sajnos a minap azonban ez a kerrego hang elmaradt. A fékrendszer visszajelzői pedig világítanak. A fék felkeményedik, az autó pedig használhatatlan. 200ezer km van benne, de ez szerintem 1 milliónál sem fordulhatna elő. Nem találok ra példát sem. Ha a fékrendszert cserélni kellene, az olyan 1,5 milla lehet tippre...
Valaki, aki esetleg ert hozzá?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.09.19 11:46:01
Sok oka lehet ennek, de a komplett fékrendszert miért kellene cserélni? Kimehetett a biztosítója. Megpusztulhatott az egyik reléje. Vagy a szivattyúmotor.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue79 - 2019.09.19 16:32:21
Sok oka lehet ennek, de a komplett fékrendszert miért kellene cserélni? Kimehetett a biztosítója. Megpusztulhatott az egyik reléje. Vagy a szivattyúmotor.

Sajnos a szerelő ahol voltam nem találkozott ilyennel. A számítógép azt írja, hogy a nyomással van a probléma. Ha a tartályt vagy valami relét vagy mittudoménmit kellene cserélni, nyilván sokkal jobban örülnék neki.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.09.19 18:39:12
A típushoz értő szerelőhöz vidd! Merre lax?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2019.09.19 18:40:00
Sziasztok.Pár héttel ezelőtt irtam ide a fórumba a lexus ct m alacsony fordulaton rángat..stb.Volt egy segitőkész ember itt a forumon neki köszönöm a infokat.Leírom röviden:A probléma megoldódott.Elvittem a toyota garage ba és ők elsőre a tünetek alapján,Egr szivosor,szelepek tisztítását ajánlották.Mondtam hogy az én szerelőm Miskolcon már ezt megcsinálta.Erre a válaszuk biztos,hogy nem jól.És lám ők is kipucolták és így már jó.Tehát az első szerelőm nem volt elég alapos,mert a szívosort nem pucolta ki.Végeredmeny 2*40000ft.De a második megérte.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Blue79 - 2019.09.19 20:06:58
A típushoz értő szerelőhöz vidd! Merre lax?
Pest megye, Ferihegy környéke
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: edk - 2019.09.19 20:47:21
Bizonyos Révész Peti nincs messze. Azt nem tudom, fékkel foglalkozik-e vagy csak villamossággal. Talán más megmondja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.09.20 17:09:05
Pest megye, Ferihegy környéke

Szia az FB-n megírtuk a tutit. ;-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.09.20 17:11:21
Bizonyos Révész Peti nincs messze. Azt nem tudom, fékkel foglalkozik-e vagy csak villamossággal. Talán más megmondja.

Alapvetően Toyota autóvillamosságis.  Szerel is, de ABS-kockája biztos nincsen.  Célszerű olyan szerelőhöz vitele, akinél akad a kamrában/garázsban ilyen kütyü, vagyis aki bont is.  Ruszuly Zsolti, Maglódon erős befutó lehet. Alamuszi Csigavér oda vissza fullos ods-al. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: rosszrado - 2019.09.29 10:53:14
Sziasztok . Katalizàtór  lopàssal kapcsolatban szeretnèk tanàcsot kèrni . A környèkünkön sajna egyre gyakoribb èvjàrattòl függetlenül . Van valakinek esetleg ötlete vagy tapasztalata , hogy hogyan lehetne ezt megelôzni ? Gondolok itt utòlagos mechanikai vèdelemre , de bàrmi megoldàs èrdekes lehet .Köszönöm

Sent from my iPhone using Tapatalk
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.09.29 14:06:39

Parkold a járművet garázsban!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: rosszrado - 2019.09.29 18:12:59
Tegnap 11 kocsiròl vittèk el a vasùt parkolòbòl . Toyota , lexus , Honda . Nem opciò a garàzs mert hasznàlnàm is nèha

Sent from my iPhone using Tapatalk
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2019.09.29 21:30:29
Tegnap 11 kocsiròl vittèk el a vasùt parkolòbòl . Toyota , lexus , Honda . Nem opciò a garàzs mert hasznàlnàm is nèha

Sent from my iPhone using Tapatalk

Nem azt írtam, hogy használd garázsban, hanem, hogy parkold ott (night by night)!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: rosszrado - 2019.09.29 22:19:33
Sokat segítettèl , magamtòl nem is jöttem volna rà , de mivel ezeket nappal lotàk el  ès egyèbkènt sincs garàzsom  meghallgatnèk esetleg màst is  hàtha van hasznàlhatòbb ötlete

Sent from my iPhone using Tapatalk
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2019.10.22 19:39:34
Sziasztok!
2013 Auris Hybrid tudom nem Prius de egy technika
Tegnap bikázni kellett, rádiót nem használtam nem maradt égve semmi
6-éves elmúlt esedékes a kis akku csere????
Ma működött de most hazaérve megmértem az aksit 11,86 az nem sok
Számítsak a cserére?
Szervízen kívül hol lehet gyári aksit venni
Üdv Fábián
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.10.23 14:32:36
Sziasztok!
2013 Auris Hybrid tudom nem Prius de egy technika
Tegnap bikázni kellett, rádiót nem használtam nem maradt égve semmi
6-éves elmúlt esedékes a kis akku csere????
Ma működött de most hazaérve megmértem az aksit 11,86 az nem sok
Számítsak a cserére?
Szervízen kívül hol lehet gyári aksit venni
Üdv Fábián

Igen, valószínű, hogy az akksi haldoklik.  Miért ragaszkodsz a márkaszervizes akksihoz?  (gyári nem létezik...)

Egyébként Zsuffa Bélánál lehet kapni "gyári" keveset használt akksit, ha mindenáron az kell neked.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2019.10.23 14:47:06

Köszi a választ
Minden áron nem ragaszkodom a szervizes aksihoz 48500ft
Hol tudok venni belevaló normál árban új aksit, ötlet üzletre gondoltam
Állítólag a sima aksi nem jó, nem értek hozzá
üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2019.10.25 19:03:54
Köszi a választ
Minden áron nem ragaszkodom a szervizes aksihoz 48500ft
Hol tudok venni belevaló normál árban új aksit, ötlet üzletre gondoltam
Állítólag a sima aksi nem jó, nem értek hozzá
üdv

Ha jól tudom, akkor az Auris hibridban a motortérben van a kiskksi.  Akkor meg vegyél méretben stimmelőt és annyi.  Ha az utastérben van, amibe a csomagtartó is bele tartozik, mint a Priusokban, akkor elvileg kell az AGM akksi, ha ez a drága dolog. Sokan egyébként a Priusokba is beleteszik a sima gondozásmentest. 

És az Akkubox-nál szoktam vásárolni Úspesten.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2019.12.16 21:36:35
Sziasztok !
 Rossz a helyzet, Check Hybrid system-et írt a P3. Techstreamet rátettem, P0A80 Replace Hybrid Battery pack. Darabokra szedtem az aksit Minden fesz 8,1 körüli, eléggé egyforma, a rézlemezek most már fényesek. Az a baj, hogy nem ismerem ezt a progit, a current/pending/history ban van jelzés. A battery block ok régi adataiban van egy kis kuszaság , az élő adatok 16,1 eléggé egyformák, és a belső ellenállás is jónak néz ki.   Jó ez az érték? Lehet törölni ezt a hibajelzést? Mik vannak megsárgítva, úgy látom nem a kiugró értékek.
 üdv Tibor
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kleingy - 2019.12.16 21:44:09
Rossz a helyzet, Check Hybrid system-et írt a P3. Techstreamet rátettem, P0A80 Replace Hybrid Battery pack.
Márpedig ha tiszták a csatik, akkor cella csere lesz a megoldás. Keresd Zsuffa Bélát.  :)
FB Prius Club Hungary csoportban részletesebb választ kapsz, én ennyit tudtam neked kikeresni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2019.12.16 22:45:37
Köszi! Az a helyzet, hogy tök egyformák a cellák, az a gyanum, hogy valami más baj lesz. Keresem a mestert.
Tibor
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: kleingy - 2019.12.16 22:53:49
Köszi! Az a helyzet, hogy tök egyformák a cellák, az a gyanum, hogy valami más baj lesz. Keresem a mestert.
Tibor
Nincs mit, a hibakód pedig ezt mondja. De kiderül.  :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2019.12.17 17:11:27
Megoldva. Valószínűleg a berohadt lemezeknél ahol a két cellánkénti mérő vezeték is van, lehetett valami fesz eltolódás , ami miatt néhány rossz érték került feljegyzésre. Azért nem
tudtam kitörölni a hibát mert töketlen vagyok és össze-vissza nyomkodtam. ToyoTeam Garage 1 perc alatt ingyenesen megoldotta és a progiról is magyaráztak egy picit.
Örülünk Vincent!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.01.09 07:30:26
Sziasztok!

A probléma: Prius 3 hidegben hideg motornál indításnál kopog a motor. Olyan mintha elégtelen lenne az alapjárat. A tünet pár másodperc alatt megszünik, de menet közben hideg motornál alacsony fordulaton előjön. Egy idő után check engine is kigyullad (egy-két nap is eltelhet) P0303 hibakóddal, de techstreammel még nem lett megnézve.
Eddig annyit próbáltam, hogy rátankoltam kb. 20-25l shell racinget, és kapott injetortisztítót, hátha a benzin volt vacak. Kb. 150 km megtétele után jelentős változás nincs.
A használat mostanában nem szerencsés: pár km-es városi út.
Ötletek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2020.01.09 09:17:43

Vacog a foga a knock sensornak? (kontakt hiba hidegen?)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.01.09 19:35:09
Egy kis adalék: a fűtés tegnap még lett valahogy, ma nem sikerült produkálni. obd2-n keresztül mértem a hőfokot 85-ig felment, de csak rövideket mentem. Ennek elég kellett volna lenni az érezhető fűtéshez. Lehet, hogy a termosztát a ludas? Esetleg elektronika? Valami el van koszolódva?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.01.10 06:07:51
Nézd meg hogy fogy-e a hűtővíz - az utalhat hengerfej problémára (ez mondjuk a legrosszabb eset. Érdemes megnézni a gyertyákat és a gyujtó trafót, de leginkább kitisztítani az EGR-tés PCV szelepet.
A nem fűtés nem indokolt, ha a motor 40 fok fölött van.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.01.10 08:03:20
Ja, meg hogy a hűtővíz tiszta-e - ez is utalhat a hengerfejességre.
De a legvalószinübb az EGR szelep/hűtő/cső elkoszolódása.
Itt (https://priuschat.com/threads/nutz-about-bolts-prius-maintenance-videos.162289/) a 16-os és 17-es videó erről szól.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.01.10 10:46:56
Megnéztem fogyott a fagyállóból rendesen. Valszeg befolyik a motorba. Zugló környékén tudtok valakit, aki ilyenekkel foglalkozik (hengerfej, tömítések), és ajánlani is tudjátok?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.01.10 19:50:29
Megnéztem fogyott a fagyállóból rendesen. Valszeg befolyik a motorba. Zugló környékén tudtok valakit, aki ilyenekkel foglalkozik (hengerfej, tömítések), és ajánlani is tudjátok?

Tuti hengerfejes, ne használd, hátha menthető. Legközelebb a ToyoTeamGarage van Zuglóhoz, akiket merek ajánlani.  Odáig a tréler is olcsó, pláne ha a TTG intézi. ;-)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.01.11 13:51:29
Köszönöm a válaszokat. Valószínű hengerfejes, a fagyálló kupakja is enyhén olajszagú volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: speedimi - 2020.01.12 09:18:34
Sziasztok,

Nyíregyházán vagy környékén tudtok Prius specialistáról a márkaszervízeken kívül?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: janokorond - 2020.01.16 08:56:52
Sziasztok,

van egy P3-am, szerdán cseréltem 3 drb cellát, és utánna ir egy P0B60 hibakódot, amit ha törlök akkor is visszajön, lehetséges hogy egyformára kell töltödjenek a cellák, és maj utánna lehet törölni?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.01.16 18:31:49
Sziasztok,

van egy P3-am, szerdán cseréltem 3 drb cellát, és utánna ir egy P0B60 hibakódot, amit ha törlök akkor is visszajön, lehetséges hogy egyformára kell töltödjenek a cellák, és maj utánna lehet törölni?

Cellát biztos nem, max modult.  És illett volna párban cserélni.  Valószínűleg valami nem stimmel. Rámértél, hogy az akkupakk mennyire volt töltődve és a betett modul menyire?

És TS-t futattál a beszerelés előtt és utána?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: janokorond - 2020.01.17 06:20:21
Az uj (amzonos gondolom használt) modulok 7,7 v-on voltak, mikor kibontottam az autoban 8,5-8,3 voltak, majd visszkapcsoltam, mozogtam EV módban, míg 7,8 - 7,3 ra estek, majd kicseréltem 3 db ami 7,3 on volt(középen egymás melett.
TS-t nem futattam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: istvan71 - 2020.01.25 13:39:48
Üdv mindenkinek!! Abban kérném a segítséget hogy cseréltem a priusomba modult. összerakás után egy P0A0D írt ki.A motor nem indul.Mit kellene megnéznem ebben az esetben? Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.01.25 15:09:12
Üdv mindenkinek!! Abban kérném a segítséget hogy cseréltem a priusomba modult. összerakás után egy P0A0D írt ki.A motor nem indul.Mit kellene megnéznem ebben az esetben? Előre is köszönöm.

Ez Így baromi kevés infó.  Szervizdugót jól a helyére tetted?  Rá is csattintottad? Hány modult cseréltél?  Minden a helyén  van? TS-el nézted már?  A Nem indult azt jelenti, hogy nem is bootol fel?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2020.01.25 16:55:12
Üdv mindenkinek!! Abban kérném a segítséget hogy cseréltem a priusomba modult. összerakás után egy P0A0D írt ki.A motor nem indul.Mit kellene megnéznem ebben az esetben? Előre is köszönöm.

Hogy mindent úgy csináltál e, ahogy azt az értők tennék!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: istvan71 - 2020.01.25 18:44:54
2 modult cseréltem. Már cseréltem benne többször is. Mindent úgy csináltam ahogy szoktam. Reteszelő rendesen a helyén,kulcs berak,gomb megnyom,vílágít minden, hibát jelez de ready nem világít,sebességbe nem rakható! obd 2 HIBAKÓD P0A0D,
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2020.01.26 08:57:09
2 modult cseréltem. Már cseréltem benne többször is. Mindent úgy csináltam ahogy szoktam. Reteszelő rendesen a helyén,kulcs berak,gomb megnyom,vílágít minden, hibát jelez de ready nem világít,sebességbe nem rakható! obd 2 HIBAKÓD P0A0D,

Akkor majd Trotter mester kiokosít.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.01.26 17:11:19
2 modult cseréltem. Már cseréltem benne többször is. Mindent úgy csináltam ahogy szoktam. Reteszelő rendesen a helyén,kulcs berak,gomb megnyom,vílágít minden, hibát jelez de ready nem világít,sebességbe nem rakható! obd 2 HIBAKÓD P0A0D,

Ennek a hibakódnak egy a megoldása, hogy a servicedugó nincsen RENDESEN visszadugva és RENDESEN reteszelve.

https://www.autocodes.com/p0a0d_toyota.html

Ebben van két videó is.

Még valami.  A szervizdugó-aljat vissza van kötve?  Van alatta egy kábel, ha szétborítottad, akkor azt is le kellett kötni.

Egy kis irodalom még:

https://priuschat.com/threads/p0a0d-code-after-battery-replacement-wont-go-away-please-help.159500/?fbclid=IwAR2Z8NpbAwWcAx1optDCYfd-D0WOV257ynb-E3A_uQuRROijIE4V6VPKOH0
Cím: Sziasztok, van egy P3-am, szerdán cseréltem 3 drb cellát, és utánna ir egy P0B6
Írta: janokorond - 2020.01.27 06:27:40
Tegnap sikerült megoldanom a hibát. Az egyik csatlakozó amelyik az okos-töltőre megy megszakadt a cserekor, ezt orvosoltam és minden OK. 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: istvan71 - 2020.01.29 13:14:17
Sziasztok! Szétszedtem megint,megnéztük a kábeleket az áramtalanítónál de nem láttunk rajta semmit.
Összerakás után jó lett minden.Valószínű valami kontakt hiba lehetett. Köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.02.05 18:54:24
Sziasztok! Szétszedtem megint,megnéztük a kábeleket az áramtalanítónál de nem láttunk rajta semmit.
Összerakás után jó lett minden.Valószínű valami kontakt hiba lehetett. Köszönöm a segítséget.

Örülök, hogy rendben van már.  Akkor nagy valószínűséggel a servicedugó kábelnél lehett a KH.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: atis38 - 2020.04.18 07:03:19
Sziasztok.
Sajnos a műszaki vicsgán derült ki,hogy a lengéscsillapitóm csillapitási értéke 0 mutat.Így hát első lengéscsillapító csere szükséges.
A kérdésem annyi lenne,hogy szerintetk csak gyárit vehetek bele?
Nem találtam sehol utángyártottat,se bárdinál sem más autoalkatrészesnél..
Köszönöm az esetleges válaszokat.
Igaz Lexus ct 200 de gondolom ugyanaz a lengéscsillapitó tipusa.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.04.18 10:11:01

Bár pontosabb autó adatok ismeretében könnyebb keresni, de kíváncsiságból rákerestem a toyodiy.com keresztreferencia táblázatában: csak a CT 200h-t hozza, másba nem építették be ezeket a lengéscsillapítókat, én mást sajnos nem találtam :hmmmm:
Szerintem vagy külföldről rendelés (https://www.lexuspartsnow.com/parts/lexus-absorber-assy-shock~48510-79105.html)(ki tudja, mennyi a szállítás, egyáltalán kihozzák-e ide), vagy márkaszerviz (furcsa, hogy az oldal árat nem is tett mellé), vagy bontó (...).
Utóbbit elméleti lehetőségként írtam. Max. ha patronos lenne, de ahogy nézem, inkább nem az :(
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zsono - 2020.05.11 06:35:39
Jó napot, jó egészséget!

Szeretnék segíteni László barátomnak. Prius 3-al közlekedik. Az utóbbi két hónapban váratlan leállások okán többször járt két szakszervizben is, garanciában cserélték az inverterét, illetve relédobozt is.  Sajnos azóta is megállt két alkalommal, két, forgalmilag igen veszélyes helyen, mindkét esetben családjával utazva. A korábbi alkalmak mindegyikében tudott autómentőt hívni, és szakszervizbe szállíttatni az autót. Legutóbb azonban a tovább haladáshoz az akku saru levételére és visszarakására kényszerült, hogy a legforgalmasabb egy sávos felüljárón ne okozzon bajt a közlekedőknek és a családnak. A javításokat követő ismételt leállások után a Toyota CE és a szervizek kapcsolat felvétele László levele nyomán megtörtént, a továbblépéshez - ha ismét megállna az autó - mindenképp szükségel lenne látni a hibakódot. Barátom - majdan augusztusban újra induló - munkája és lakhelye okán sokat utazik, és az eddigi leállások szállítási költségei, a csere autók, a vidéki szervizekbe utazások több százezres kiadást jelentettek neki. A járvány miatt minden munkája kiesett, így a költséges szerviz fuvarokat nem tudja tovább finanszírozni. Segítség lenne tehát, ha lakhelyén, Budapesten, vagy a környéken leállás esetén ki lehetne olvasni a hibát. Kihez fordulhatna ilyen esetben a leálláskor?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.05.11 12:53:31

Kérlek, hogy keress meg privát üziben.
Cím: Prius vs. Auris
Írta: bghlaci - 2020.06.07 15:31:22
Udv. Autovasarlas elott allok, a kiszemelt tipus Toyota Auris Touring Hybrid 2013-. Az erdekelne, hogy melyik gyartasi evtol nincs mar gond az inverterrel. A Prius 3-as generaciojanal alulmereteztek es tudomasom szerint csak a 2014 evtol kerult bele a javitott valtozat es az javitott vizpumpa vezerlo software update. Elvileg azonos technika dolgozik az Aurisban is. A totalcaron egy tesztben olvastam, hogy az Aurisba mar a javitott kivitel kerult, viszont mashol meg azt mondtak, hogy nem az elso gyartasi evtol, hanem csak kesobb. Tudja valaki biztosra, hogy mi az igazsag? 2013-tol mar ok, vay csak kesobb?
Masodik kerdesem pedig a skyview napfenytetot illeti, birja a jegesot, mik a tapasztalatok?

Koszonom.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2020.06.07 18:07:01

A napfénytető bírja a jégesőt de csak korlátozott, ~ 5-15°-os beesési szög esetén, vagy felüljáró alatt illetve garázsban.
Cím: Re:Prius vs. Auris
Írta: Trotter66 - 2020.06.08 18:25:12
Udv. Autovasarlas elott allok, a kiszemelt tipus Toyota Auris Touring Hybrid 2013-. Az erdekelne, hogy melyik gyartasi evtol nincs mar gond az inverterrel. A Prius 3-as generaciojanal alulmereteztek es tudomasom szerint csak a 2014 evtol kerult bele a javitott valtozat es az javitott vizpumpa vezerlo software update. Elvileg azonos technika dolgozik az Aurisban is. A totalcaron egy tesztben olvastam, hogy az Aurisba mar a javitott kivitel kerult, viszont mashol meg azt mondtak, hogy nem az elso gyartasi evtol, hanem csak kesobb. Tudja valaki biztosra, hogy mi az igazsag? 2013-tol mar ok, vay csak kesobb?
Masodik kerdesem pedig a skyview napfenytetot illeti, birja a jegesot, mik a tapasztalatok?

Koszonom.

5 évig volt P3 pre fl a garázsomban, azóta is szorgosan fut, de semmi baja az inverternek.   Jellemzően a taxiüzemmódot nem tolerálja, meg a karbantartás-hiányt.   Az inverter fajtára az adott kocsi típustáblája ad választ.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bghlaci - 2020.06.12 09:08:37
Az eggyik kiszemeltem pont taxi volt, 260.000 van benne, viszont mar a faceliftes 2017-es gyartasu, gyonyoru allapotu es fullos felszereltsegu. 2 evig taxiztak vele. Kisse tartok is tole emiatt. A masik 5 eves, abban 210.000 van. Mindkettot tavasszal hoztak be, meg keves katyut lattak. Egyenlore nem dontottem el melyik legyen, meg elokerulhetnek szimpatikus darabok. Az a franya ulesfutes zavar, hogy szinte eggyikben sincs, az utolagos beepites meg tobbe kerul 2 ulesre, mint amennyivel olcsobbak az autok a piacon. A jarvany gazdasagi hatasai teljesen hazavagtak a kinalatot, nem frissul az allomany, viszont most kell lepnem, lementek az arak.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: arnd - 2020.06.14 16:52:07
Prius 3-hoz használt akku modult hol tudnék beszerezni? Sehol sem hirdetnek modult, vagy csak rosszat, vagy 1-esbe vagy 2-esbe valót stb., vagy csak teljes packot.
A "CHECK HYBRID SYSTEM" csoportba jelentkeztem, de még nem fogadták el...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.06.17 19:24:08
Prius 3-hoz használt akku modult hol tudnék beszerezni? Sehol sem hirdetnek modult, vagy csak rosszat, vagy 1-esbe vagy 2-esbe valót stb., vagy csak teljes packot.
A "CHECK HYBRID SYSTEM" csoportba jelentkeztem, de még nem fogadták el...

Ott sem adnak el, csak javítják a pakkot, vagy egy az egybe cserélik.  Egyébként meg egy modult nem érdemes cserélni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dobosi - 2020.06.17 19:46:01
Angol eBay-en tuti találsz, de néz körül a németen is, hátha...

Sent from my VTR-L09 using Tapatalk

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.16 08:58:55
Egy kérdés
Ha díszítőn allva rajta a gyűjtés klíma vagy fűtés miatt az mennyire okoz gondot
Gondolok itt akku vagy a hybrid rendszerre
Előre is köszi üdv Fabian
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.07.16 10:11:04
Egy kérdés
Ha díszítőn allva rajta a gyűjtés klíma vagy fűtés miatt az mennyire okoz gondot
Gondolok itt akku vagy a hybrid rendszerre
Előre is köszi üdv Fabian

Lehet, hogy túl okos volt a telefon??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.16 11:18:44
Eredetileg így lett volna
A droszton állva rajta a gyújtás
Klíma vagy fűtés miatt
Ez árt-e az akkunak vagy hybrid rendszernek
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2020.07.16 16:22:21
Szerintem egyebek mellett pont ezért szeretik a taxisok, mert lehet igy használni... ilyenkor merül a HV akku, tehát arra az időre bekapcsolja a benzinmotort amig feltölti. Ez használat, tehát - mint bármilyen szerkezet működésével - fogyasztod az élettartamát, dehát azért van hogy használjuk, nem?  ;)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.07.16 18:20:37
Eredetileg így lett volna
A droszton állva rajta a gyújtás
Klíma vagy fűtés miatt
Ez árt-e az akkunak vagy hybrid rendszernek
Köszi

Nem gyújtáson kell hagyni, hanem ready-ban és P-ben. Ennyi a megoldás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.07.17 08:06:47
Klíma talán nem is megy olyankor, a fűtés meg motor nélkül biztos nem - legfeljebb a ventilátor tud egy darabig még meleget / hideget fújni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2020.07.17 09:50:28
Ha jól értem, pont az a cél hogy amig a droszton áll, ne fázzon/izzadjon. Pont erre lett kitalálva ez az elektromos klima. Hogy "kopik"-e ettől a rendszer? Igen - ahogy az épületklima is, ha használod...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.17 11:18:46
Ha fék nélkül nyomom meg a POWER gombot akkor csak rádiózni lehet
Ha fékkel akkor világít a READY és P
Ekkor merüléstől függően magától beindul a motor jár 30-másodpercig és leáll ezt addig csinálja még ki nem kapcsolód vagy el nem indulok
A kérdés az volt ez az állapot árt-e valaminek akku hybrid rendszer vagy mindegy hogy áll vagy közlekedik az ember
Köszönöm a válaszokat
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.07.17 19:01:20

Egyértelműen nem árt a hibrid rendszernek. Nyilván amortizálódik a szerkezet, de pont annyira, mintha egy dieselt/benzinest ketyegtetnél ugyanilyen céllal.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.20 12:55:57
Köszönöm
Sok mindent hallani az adalékanyagok káros hatásáról (etanol)
Használ valaki 100-s benzint érdemes mert hogy abban alig van vagy egyáltalán nincs????
Tapasztalat??
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.07.20 14:44:18
Köszönöm
Sok mindent hallani az adalékanyagok káros hatásáról (etanol)
Használ valaki 100-s benzint érdemes mert hogy abban alig van vagy egyáltalán nincs????
Tapasztalat??

Szia!
Valószínűleg priusos tapasztalatot kérdeztél, de leírom az enyémet, ami sajnos nem.az:
Amikor lement a benzinár a járvány miatt, megdurrantottam 100-as prémiummal a Lukoilnál. Ez volt az első alkalom, hogy változást tapasztaltam az üzemanyag miatt, ráadásul pozitívat: jobban megy a motor alacsony és magas fordulatszámnál is, és csökkent a fogyasztás, bár utóbbit még tesztelem.
Azért is vettem ilyet, mert ugyan az ár lement a lélektani küszöböm alá, de fontos volt, hogy a kevés használat miatt ne legyen gond a benzin miatt. Ebben ugyanis ETBE van tudtommal, amivel E5 szintre keverték, és jóval kevésbé hajlamos a víz megkötésére.
Nekem nagyon tetszik, és ha a fogyasztás valóban csökken, akkor kiszámolom, megéri-e ezt tankolni, és ha igen, akkor ezt fogom. A kerti gépekbe mindenesetre ez megy már.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.20 15:48:31
Köszönöm ez is valami gondolom egy hibridnél is hasonló a szitu bar ott a fogyasztás így is jó
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.07.20 17:24:56
Az üzemanyagokról egy nagyon jó összefoglaló van itt (https://www.youtube.com/watch?v=fltqiKeMbn8).
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2020.07.21 12:21:00
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2020.07.28 22:36:06
Sziasztok!  Techstream kérdésem lenne. Vacakol az akksim. A múltkor csavarokat tisztogattam és végigmértem a cellákat. 8,1V körül volt a feszültségük. A Techstream kettesével méri tehát 16,2 körül kellene lennie, de valójában 14,2 körüli értéket mutat. Miért lehet? A másik hogy színezi sárga és szürkére az értékeket  de  vajon mi szerint. Nálam a V08 amelyiknek 1,5V-tal kisebb a feszültsége de nincs kiemelve színnel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.07.29 18:49:19
Mennyi a futott km a járgányban?
És mikor volt hajtóműolaj cserélve?
Helló sziasztok.Nekem is van egy ugyanilyen hibám a prius3 ason fóleg ha lemerül az aksi és beindul a motor tölteni a végén elkezd rángatni csúnyán.De most volt benne cserélve minden folyadék.Szóval nem tudom mi lehet?Valami tipp esetleg?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.07.29 19:06:04
Pedig az EGR szelep is ki lett tisztítva meg a gyertya csere és váltó,motor olaj csere is meg volt.még is rángat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.13 12:16:33
Köszönöm
Sok mindent hallani az adalékanyagok káros hatásáról (etanol)
Használ valaki 100-s benzint érdemes mert hogy abban alig van vagy egyáltalán nincs????
Tapasztalat??

Priusnak mindegy. Nem okoz semmi problémát neki az etanolos benzin.
Ha hosszú időre lerakod, és aggódós vagy, akkor tegyél bele 100-asat, hogy a tank ne rozsdásodjon. (már ha nem műanyag eleve, ezt nem tudom)

Nekem a karburátoros gépeimbe muszáj ilyet tenni, mert 1 hónap alatt szétcseszi a réz alkatrészeket, meg a kétütemű bekevert olajat is kicsapja, és megromlik.
Régi láncfűrészben a membránokat is tönkretette 2 hét alatt. Új láncfűrésznél nincs ilyen gond, az bírja.

Az etanol amúgy önmagában nem káros egy motornak. Sőt. Jobb kompresszió tűrése van, lassabb égés, jobb égést biztosít. Versenyre 30%-ra is kevertük az etanolt a benzinhez, mert finomabban kezelhető tőle a motor, meg szebben, magasabb fordulaton pörög, nagyobb teljesítményt tudtunk elérni vele. Persze a fogyasztás is nagyobb lett mert nagyobb fúvókát is lehetett rakni mellé.

Illetve amit előttem írtak a 100-as benzinről. Hát Priusal én nem vettem észre semmit, mivel tökéletesen az elektronika szabályozza a leadott nyomatékot, de a 100-as benzin "kövérebb" benzin. Azaz mennyiségre kevesebb is elég ugyan ahhoz a levegő mennyiséghez.
Karburátoros gépeimen után kellett állítani mert túl dúsult a 100-astól.
Tehát elhiszem ha kevesebbet fogyaszt ebből a Prius, de teljesítménybe nem hiszem hogy bele tud szólni.
Van egy pár éves sportmotorom, az E10-el és 100-as benzinnel is ugyan úgy megy.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.13 12:32:46
Pedig az EGR szelep is ki lett tisztítva meg a gyertya csere és váltó,motor olaj csere is meg volt.még is rángat.

EGR port is tisztítva volt? A szelep az szinte mindegy. Persze nem árt neki ha kipucolod, de a hengerekhez vezető csövek is eldugulnak.
Nekem is ez volt. 3 távolabbi henger járata eldugult (150ezernél) és amikor nyitott az EGR szelep, akkor a 4 henger gázmennyiségét megkapta az első, így nem túl meglepő módon belefulladt.
Nekem feldobott kimaradó gyújtás hibakódot is néha.
Húzd le az EGR csatlakozót, akkor nem tud kinyitni a szelep. Ha elmúlik a rángatás, akkor ez a probléma amit mondtam.
Ha nem múlik el akkor van némi esély rá hogy hengerfejes, de az a hűtővízben megjelenő koszolódásból, a hideg motornál levett olajsapkán lévő fehér trutyiból, meg a lassan fogyó hűtővízből lehet következtetni.

Illetve párásabb időben a szívócsonkban lecsapódik a víz, és amíg be nem melegszik a motor okozhat ilyen rángatást de elég ritkán szokott előfordulni hogy ehhez minden összejöjjön.

A jó hír hogy nekem is pont most kezdte el ezt csinálni, úgyhogy lehetséges hogy az időjárás tehet róla, és nem egyszerre lett mindkettőnknek hengerfejes.  ::)

Ja, az EGR csatlakozót csak akkor húzd le ha tudod törölni a hibakódot.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.13 20:47:36
Szóval Prius hengerfej.
Nekem jó eséllyel most ez lesz a problémám.

Mennyire jellemző hiba ez? Sajnos volt egy elektromos vízpumpa hibám. Alpokban meg párszor megforrt a víz, mire rájöttem mi a gond.
Azóta vagy 60ezer km belement probléma nélkül a kocsiba, de adhatott a tömítésnek a melegedés.

Van valami bevált hengerfej tömítés márka?
Holnap megveszem aztán hétvégén kicserélem.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.08.13 21:02:03
Hello Én csak a 100 as benzinhez tudok szólni. katalizátor állandóan bejelzett be tettem a 100 ast mentem vele 600 km ert és addig nem jött vissza a hibakód.mondjuk utánna a 95 ös től rögtön vissza jött. szóval érdekes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.08.13 21:11:50
Nekem a hutok kozott is kitakaritottak .
akkor nem lessz hengerfejes.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.14 16:45:08
Nekem a hutok kozott is kitakaritottak .
akkor nem lessz hengerfejes.

Nem a hűtőrendszer takarításán múlik a hengerfejesség.
Mint mondtam jellemzően a hűtővíz keringető szivattyú szokott meghibásodni. Ha nem kering a víz, akkor meg hiába hatékony a hűtő.
Jellemző amúgy az is hogy annyira nem melegszik fel a motor, hogy még így hibás keringetővel is az Alpok emelkedőjéig kellett mennem, hogy túlmelegedjen a víz.

Más helyen utána jártam már. A vízfogyás és darabos motor járás tipikus jele a hengerfejes Priusnak. Ha ilyenkor még hajtják, szárazon, akkor elreped a hengerfej.
Ha leállítják azonnal és nem erőltetik, akkor van rá esély hogy semmi baja a hengerfejnek, csak egy hengerfej tömítést kell cserélni szakszerűen.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.08.14 22:58:21
Hello. Ja persze igazad van. nekem 500e km van a motorban de aránylag rendben van. autópályán viszi a 190 et de még így sem mult el az a fura rángatás.perszer megpróbálom amit mondtál köszi.az egr szelepről.Remélem az lesz de az aksik se valami jók 2009 évjárat itt már gondolom nem cserélik ki garanciába. :cry:ss
s
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2020.08.16 17:24:31
Sziasztok,
lehetseges e hogy nehany LED nem mukodik a bal oldalon levo kapcsolocsoportban? Esetleg gyarilag nem vilagit az osszes kapcsolo? Prius 3 .
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2020.08.16 17:45:28
A bal oldali ajtobol hianyzik egy dugo ... ki tudja miert, de van ott egy lyuk.  A markaszervizben azt mondtak hogy nekik nincs. Tudnatok javasolni valakit akinel be lehetne szerezni? Jelenleg le van ragasztva cellux-szal hogy ne menjen be viz ha lemosom. :]  Szinten Prius 3.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.08.17 05:24:26
Szia!

Valamilyen csődugó / gumidugó / műanyag dugó nem jó bele? Vannak collos, illetve mm-es méretekben is, pl.:
https://www.timarvasker.hu/muanyag-dugo-lamellas-15mm-fekete/t (https://www.timarvasker.hu/muanyag-dugo-lamellas-15mm-fekete/t)

Carinánál annak idején az első toronycsapágyak tetején hiányoztak a dugók, megmértem a lyuk átmérőjét és csőszerelvényboltban vettem megfelelő méretű, sima gumi lefolyódugót. A karikás fület levágtam, azóta is jó hála Istennek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.08.17 09:38:03
A bal oldali ajtobol hianyzik egy dugo ... ki tudja miert, de van ott egy lyuk.  A markaszervizben azt mondtak hogy nekik nincs. Tudnatok javasolni valakit akinel be lehetne szerezni? Jelenleg le van ragasztva cellux-szal hogy ne menjen be viz ha lemosom. :]  Szinten Prius 3.
Nézd meg a ToyoDIY (https://www.toyodiy.com/) oldalon a cikkszámot alvázszám alapján és az alapján meg tudod rendelni bármelyik Toyota márkaszervízben. Ezek nem szoktak drágák lenni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.08.17 21:55:52
Néztem ott, igaz nem alvázszám alapján, de nem találtam ilyen alkatrészt.
Egyébként milyen ez már egy márkakereskedéstől, hogy nem segít? Itt Pécsen nagyon rendesek voltak mindig, amikor segítséget kértem tőlük alkatrész ügyben, bármit beszereztek 2 db szelepéktől kezdve, volt olyan hogy egy darab csavart (!)  Belgiumból hoztak ide.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2020.08.17 23:00:45
Koszi szepen a segitsegeket, vegulis csak egy dugo kene bele, nem baj ha nem gyari. Azert lehet megkerdezek egy masik Toyota markaszervizt.
Kulonben az en  Carina-m egyik tornyarol is hianyzott a zarukupak. 
A kapcsolocsoport vilagitasat meg tudnatok nezni? Mar akinek van a kozeleben egy Prius 3. :]  Fogalmam sincs hany kapcsolonak kene vilagitania ....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.18 20:59:03
Hengerfej

No szétszedtem. Tényleg a tömítés engedett át.
Kicsit megkönnyebbültem, mert ha lebontom a kocsit és még sem az a gond, akkor mérges lettem volna. Két napja küzdök a sok vacak lebontásával, hogy hozzáférjek a motorhoz  :lol:
Szerencsére időben leállítottam a kocsit így nem égett át, csak a tömítő felület mattult be egy kicsit.
Festék teszttel, és a kés teszttel sem sikerült hibát felfedeznem a felületen tisztítás után. A legnagyobb felületi hiba a gyári sík köszörű csíkozása.
A gyertyákon és a hengerfej kormozódásán is egyértelműen látszik, a különbség.

Régi kocsimon egy F Astrán is volt egyszer ilyen hibám. Ott viszont nem foglalkoztam vele, és hajtottam addig amíg le nem rohadt az út szélén, mert hát nem nagyon ette a vizet, és ment is.
Ott sem volt nagyobb a kifújás, de ott már elég mélyen beégett a felület, így kénytelen voltam gépműhelyben síkba köszörültetni, ami sokkal nagyobb macera és költségesebb mint a helyén letisztítani és kicserélni a tömítést.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.08.18 21:31:46

Szuper , legjobb a nagyobb bajok  megelőzése:clap:
Jobban is jársz a saját munkával, szerelő izomból vinné gépműhelybe, pedig valóban nem minden esetben van erre szükség.

A bal oldali hengernél nem nagyobb az olajfogyasztás? Ha megengedsz egy javaslatot: mivel lent van a hengerfej, már nem nagy meló kifűzni a dugattyút és megnézni a gyűrűket (és a furatokat), esetleg cserélni őket. Gyertyák mennyit mentek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.08.18 21:58:56
A kapcsolocsoport vilagitasat meg tudnatok nezni? Mar akinek van a kozeleben egy Prius 3. :]  Fogalmam sincs hany kapcsolonak kene vilagitania ....
Megnéztem, nekem is ilyen - de már az Avnsis is ilyen volt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2020.08.18 22:26:13
Megnéztem, nekem is ilyen - de már az Avnsis is ilyen volt.
Azt a sporolos Toyota-jat.  :]   Koszi hogy megnezted.     
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KeriL - 2020.08.19 20:17:37
Szuper , legjobb a nagyobb bajok  megelőzése:clap:
Jobban is jársz a saját munkával, szerelő izomból vinné gépműhelybe, pedig valóban nem minden esetben van erre szükség.

A bal oldali hengernél nem nagyobb az olajfogyasztás? Ha megengedsz egy javaslatot: mivel lent van a hengerfej, már nem nagy meló kifűzni a dugattyút és megnézni a gyűrűket (és a furatokat), esetleg cserélni őket. Gyertyák mennyit mentek?

Pedig gondolkodtam, hogy szerelővel kellene csináltatni, és nem kínlódni vele, de meggyőztem magam, hogy úgy is drága és soká kapnék  időpontot, meg ez olyan munka amit nem szeretnek csinálni  :lol:
Aztán lehet hogy nem így van, de amióta Toyotám van, nem nagyon szerelgettem úgy sem  :D

Nem fogy az olaj. 12ezer km alatt, a nívó tetejétől a közepéig csökken. Szerintem azért kormos mert kapta a vizet és nem mindig gyújtott, tökéletlen volt az égés.
180ezer van benne, meg amit vissza tekertek, hengerfalak is szépek, de egy kompressziót majd mérek.
A dugattyúkat kiszedni innen még elég nagy meló lenne. A motort nem vettem ki.
Meg azóta már majdnem össze is raktam.
EGR, víztartály, légszűrő, meg a kábelezés van hátra.

Gyertyákban 50ezer van. Jó állapotúak, megvan még az éle az elektródáknak, de amit korábban kivettem belőle 130ezernél igazából azokkal sem volt semmi gond.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.08.23 20:36:27
Sziasztok!

Következő a tünet:
A fék megnyomásakor relészerű hangot hallani belül, a motortében az ABS tömbből jön a zaj.
Másodlagos tünet, lehet összefügg:
A guminyomás visszajelző ég. Nem tudom megmondani, hogy összfügg-e ezzel.
Állítólag az ABS szenzor csere megoldás.
Valaki halott erről? Vélemények?

Üdv:
Tomasz
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.08.23 21:51:29
Hát azért aki ez alapján megmondja ....
Hibakód van?
A guminyomás visszajelzőnek leginkább csak a guminyomáshoz van köze, de lehet csak lemerült a szenzorban az elem.
Szerintem az ABS szenzor hibára lesz hibakódod - ami lehet korrodált csatlakozó is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.08.24 18:48:27
Sziasztok!

Következő a tünet:
A fék megnyomásakor relészerű hangot hallani belül, a motortében az ABS tömbből jön a zaj.
Másodlagos tünet, lehet összefügg:
A guminyomás visszajelző ég. Nem tudom megmondani, hogy összfügg-e ezzel.
Állítólag az ABS szenzor csere megoldás.
Valaki halott erről? Vélemények?

Üdv:
Tomasz

TS-re kell tenni és lefuttatni egy tesztet.  Na az megmondja, hogy van-e baj, vagy sem, illletve van e tárol hibakód.  Ha nincsen sárga/piros felkiáltójel, addig nincsen hiba. A Prius smart.  Szó szoros értelemben.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomasz77 - 2020.08.24 19:01:40
Köszi!

Zuglóban van valakinek techstream-je? Persze, házhoz megyek. Fölöslegesen nem vinném márkaszervízbe. (Nekem is volt ilyen kábel kb. 3 napig, de valahol elhagytam, amit a ami napig nem értek, mert annyira nem kicsi. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.08.25 18:59:58
Köszi!

Zuglóban van valakinek techstream-je? Persze, házhoz megyek. Fölöslegesen nem vinném márkaszervízbe. (Nekem is volt ilyen kábel kb. 3 napig, de valahol elhagytam, amit a ami napig nem értek, mert annyira nem kicsi. :)

Van, de nem fórumtag.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bghlaci - 2020.08.29 11:46:27
Hengerfej

No szétszedtem. Tényleg a tömítés engedett át.
Kicsit megkönnyebbültem, mert ha lebontom a kocsit és még sem az a gond, akkor mérges lettem volna. Két napja küzdök a sok vacak lebontásával, hogy hozzáférjek a motorhoz  :lol:
Szerencsére időben leállítottam a kocsit így nem égett át, csak a tömítő felület mattult be egy kicsit.
Festék teszttel, és a kés teszttel sem sikerült hibát felfedeznem a felületen tisztítás után. A legnagyobb felületi hiba a gyári sík köszörű csíkozása.
A gyertyákon és a hengerfej kormozódásán is egyértelműen látszik, a különbség.

Régi kocsimon egy F Astrán is volt egyszer ilyen hibám. Ott viszont nem foglalkoztam vele, és hajtottam addig amíg le nem rohadt az út szélén, mert hát nem nagyon ette a vizet, és ment is.
Ott sem volt nagyobb a kifújás, de ott már elég mélyen beégett a felület, így kénytelen voltam gépműhelyben síkba köszörültetni, ami sokkal nagyobb macera és költségesebb mint a helyén letisztítani és kicserélni a tömítést.

Ha tobbszor is felfott a viz a motorban, akkor azt a hengerfejet bizony sikba kel huzni, mert kesobb bajt csinal. Hengerfejcsavarok csereje is erosen ajanlott. Tovabba, ha mar ugyis szet van boritva a motor, hasznos lenne kivenni a szelepeket es megtisztitani a lerakosadoktol es szelepszarszimeringeket cserelni. Azok nagyon nem szeretik a tartos tulmelegedest es a benzint az olajban. Visszabb kerdezted milyen markaju hengerfejtomites a jo minosegu. Tapasztalataim szerint manapsag az Elring a legjobb minosegu utangyartott, ugy tomitesek mint szimeringek teren. Viktor Reinz-el sok a problema (foleg a fekete szelepszarszimeringekkel), amiota arab uzleti erdekeltsegbe kerultek, romlott a minoseg. Ajusa es Glasser szar, Corteco szintugy. A Payen es Goetze sem rossz, de ugyanannyiert mar kapsz Elringet. Szimering teren a Toyota eggyik gyari beszallitoja NOK.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: bghlaci - 2020.08.29 11:55:06
Szóval Prius hengerfej.
Nekem jó eséllyel most ez lesz a problémám.

Mennyire jellemző hiba ez? Sajnos volt egy elektromos vízpumpa hibám. Alpokban meg párszor megforrt a víz, mire rájöttem mi a gond.
Azóta vagy 60ezer km belement probléma nélkül a kocsiba, de adhatott a tömítésnek a melegedés.

Van valami bevált hengerfej tömítés márka?
Holnap megveszem aztán hétvégén kicserélem.

Ismerosom egy arc a markaszervizbol es o meselte, hogy a 2013 elotti modelleknel (1.8 motor) van gond az elektromos vizpumpa vezerlo softwarevel, tortenetesen az, hogy tul alacsony fordulaton porgeti es emiatt tartos ***atasnal tulmelegszik a motor es idovel elvetemedik a hengerfej. Software update a megoldas a problema gyokerere, az uj verzioval mar sokkal hatekonyabb a vizpumpa mukodese.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: jalot - 2020.10.01 21:00:24
Helló!
Nos hogy sikerült a hengefej tömítés csere? Nagyun nehéz eset?
Ódv Jalot
Cím: Fékezésnél
Írta: Bkar - 2020.10.20 06:54:49
Sziasztok! Egy 2007-es Priusom van és néha fekezésnél felvillan a piros háromszög és azt írja ki, hogy probléma. Esetleg valaki tudja, hogy ez miért lehet? Ez a kerékcserék óta van. Köszi!
Cím: Re:Fékezésnél
Írta: Trotter66 - 2020.10.20 13:27:19
Sziasztok! Egy 2007-es Priusom van és néha fekezésnél felvillan a piros háromszög és azt írja ki, hogy probléma. Esetleg valaki tudja, hogy ez miért lehet? Ez a kerékcserék óta van. Köszi!

Privátban már válaszoltam.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: carnage27 - 2020.11.02 18:05:23
Sziasztok
Egyik pillanatban még hallgattam cd zenét másnap kapcsolnám cd errort ír ? Valami ötlet mit tehetnék? Előre is köszi a válaszokat
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2020.11.02 21:05:26
Sziasztok
Egyik pillanatban még hallgattam cd zenét másnap kapcsolnám cd errort ír ? Valami ötlet mit tehetnék? Előre is köszi a válaszokat
A dolgok így romlanak el: működik - működik .... működik - nem működik  ;)

Más CD-t sem olvas vagy csak azt az egyet? A CDk élettartama sem végtelen.
Ha más CD esetén is hibát ír, akkor első körben fej tisztítás. Autós fejegységen nem csináltam, egyéb CD lejátszón, ahol könnyebb volt szétszedni, többször is (kb 15 éve utoljára  :D ). A fogtechnikai labor tele van praktikus eszközökkel  :lol:
Ha az sem segít, akkor kopott az olvasó fej. Valami rémlik, hogy javítják, de ebben nem vagyok biztos.
A végén marad a fejegység cseréje (nálam ez lett, eBay-ről vettem Szlovéniából egy majdnem újat)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: szentkuti otto - 2020.11.04 11:35:12
Sziasztok. Van érdekes kérdésem, talán kapok választ. A prius3 ban a vezető oldali klyma működik, de a másik oldalon kinti hőmérsékletet fúj. Ha van tipp, érdekelne??!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2020.11.05 23:17:33
Sziasztok! Totálkáros lett a P2. Vennem kell egy másikat sürgősen. Amelyiknek 299999-en áll az órája ott a napi trip sem mér? Mennyi lehet egy bontós óra csere?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2020.11.07 11:37:15
Sziasztok! Totálkáros lett a P2. Vennem kell egy másikat sürgősen. Amelyiknek 299999-en áll az órája ott a napi trip sem mér? Mennyi lehet egy bontós óra csere?

Szia, nehany napja lattam ezt a videot, kapcsolodik a temahoz:

 https://www.youtube.com/watch?v=l9Mj0RIcvT8 (https://www.youtube.com/watch?v=l9Mj0RIcvT8)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tipesz - 2020.11.07 12:19:42
Köszi, láttam cikk címét de nem kattintottam rá. Közben találtam tekerőt de 40e+16e szerelés. Itt mint ha 10 hangzott volna el.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Kerekes Ákos - 2020.11.07 15:36:35
Sziasztok! Vácon vagy közelében tudtok ajánlani szerelőt, szervízt, aki ki is jön helyszínre? Nem merek a P2-kémmel mozdulni, mert a benzinmotor bekapcsolása nagy zajjal jár. Mintha a kipufogó repedt volna meg, de a katalizátor lopást is hallottam már mint lehetséges okot  - bár nyomát nem láttam. Előre is köszi a tippeket!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2020.11.07 20:26:09
ha kilopták a katalizátort, azt magad is felismered, alánézel és...

(https://c8.alamy.com/comp/TWGRC0/toyota-prius-stolen-catalytic-converter-victim-of-stolen-exhaust-system-mechanics-inspection-pit-showing-location-of-damaged-components-TWGRC0.jpg)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2020.11.08 11:39:14
Sziasztok! Vácon vagy közelében tudtok ajánlani szerelőt, szervízt, aki ki is jön helyszínre? Nem merek a P2-kémmel mozdulni, mert a benzinmotor bekapcsolása nagy zajjal jár. Mintha a kipufogó repedt volna meg, de a katalizátor lopást is hallottam már mint lehetséges okot  - bár nyomát nem láttam. Előre is köszi a tippeket!
Szerelőt ott nem tudok - talán legközelebb a a ToyoTeam Garage van.
Ha nem ellopott katalizátor vagy kipufogó, akkor lehet még eldugult EGR - nem csak a hűtő, a szívó csonkig minden - legrosszabb esetben hengerfej is.
Viszont ha pár másodperc után elmúlik, akkor az lehet a párás időtől - nálam ilyen akkor szokott előfordulni, ha én állítom le a motort.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.11.11 18:25:28
Sziasztok. Van érdekes kérdésem, talán kapok választ. A prius3 ban a vezető oldali klyma működik, de a másik oldalon kinti hőmérsékletet fúj. Ha van tipp, érdekelne??!!

Egyrészt az air mix motor hibája is lehet, de inkább az a valószínű, hogy a hűtőfolyadék szintje alacsony, esetleg a keringtető villanymotor a halálán van. Én első körben ezeket ellenőrizném, majd egy TS kiolvasást csinálnék. Szélsőséges esetben akár kezdődő hengerfej is lehet.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szultan82 - 2020.11.22 12:57:30
Sziasztok!

P2-es priusnál olyan hibajelenséget tapasztaltam, hogy az érintőpanel semmire sem reagál, reseteltem a fogyasztást és azóta semmi, viszont ha tolatok és úgy nyomogatom a panel pl hova parkoljak, akkor reagál minden érintésre a parkoló menü keretein belül. Ebből gondolom hogy nem a panel döglött meg. Illetve még annyi hogy a kormányról nem veszi az első- és hátsó ablakfűtést. Valakinek van valami ötlete esetleg? Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.11.23 18:44:19

Ez a kormány átvezetőkábel hibája. Ismert hiba a P2.-nél, egyszerűen elhasználódik az évek alatt. Előnye, hogy simán beszerezhető (javaslom ne a legolcsóbb kínait vedd) és könnyen cserélhető is. Ezzel együtt én elvinném vagy az Elite Autóhoz, vagy a ToyCar-hoz, de szerintem Révész Peti  is átdobja pár perc alatt az újat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Szultan82 - 2020.11.24 17:45:04
Köszönöm szépen. Felkeresem Őket, remélhetőleg rá is érnek mostanság.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dkalman - 2020.11.30 08:50:46
Sziasztok!
Egy 2011-es p3-asom van 205.000 km-mel. Egy hete tapasztalom, hogy hideg indításnál kattogó/csattogó hangot ad ki a motortérből, amely kb 30 mp múlva elmúlik... Valakinek valami ötlet? Vagy hasonló tapasztalat?
Köszönöm a válaszokat előre is!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2020.11.30 09:56:51
Szia!

Leállításkor csöndes?
Motorolaj milyen benne, mikor cserélted?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dkalman - 2020.11.30 10:33:31
Szia!
Leállítás csendes, rendben van.
Motorolaj típust nem tudok mondani, szerelő intézi... most volt cserélve a héten. Előtte is hallottam már...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.12.02 18:38:22
Sziasztok!
Egy 2011-es p3-asom van 205.000 km-mel. Egy hete tapasztalom, hogy hideg indításnál kattogó/csattogó hangot ad ki a motortérből, amely kb 30 mp múlva elmúlik... Valakinek valami ötlet? Vagy hasonló tapasztalat?
Köszönöm a válaszokat előre is!

Szívócső párásodás lesz. Nem üzemmeleg motor leállításakor az őszi párás időben előfordul.  Ellenszere:  csak üzemmeleg motort állítsunk le.
Mit csináljak, ha csak rövid ideig használom a kocsit?  Nagyon egyszerű, kapcsold ki a fűtést és addig ne állítsd le, míg önmagától le nem áll.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Dkalman - 2020.12.04 13:51:19
Szívócső párásodás lesz. Nem üzemmeleg motor leállításakor az őszi párás időben előfordul.  Ellenszere:  csak üzemmeleg motort állítsunk le.
Mit csináljak, ha csak rövid ideig használom a kocsit?  Nagyon egyszerű, kapcsold ki a fűtést és addig ne állítsd le, míg önmagától le nem áll.

Köszönöm a választ. Kipróbálom.
Bár általában napi 40 km-et megyek (20/20). Tehát nem gondolom h az üzemmeleg motor hiányozna....
De megnézzük 🙏
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.12.05 13:13:16
Köszönöm a választ. Kipróbálom.
Bár általában napi 40 km-et megyek (20/20). Tehát nem gondolom h az üzemmeleg motor hiányozna....
De megnézzük 🙏
Ha üzemmeleg a motor, akkor viszont nincsen jó hírem, mert kezdődő hengerfejesség is szóba jöhet. Kellene egy indikátoros hűtőfolyadék kontroll.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sonic60 - 2020.12.14 19:30:46
Üdv. Autovásárlás előtt állok, a kiszemelt tipus Toyota Prius 2 . Hollandiából származik,vezetett szervízkönyv, 260000km.van benne. Az érdekelne hogy erre a tipusra mennyire jellemző a túlzott  olajfogyasztás(olvastam pár helyen hogy 250 E.km-nél ezek a motorok elkezdik enni az olajat és csak motorfelújítással orvosolható a probléma) és vásárlás előtt mire kellene figyelni ami árulkodó lehet esetleg. Segítségeteket előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2020.12.29 05:52:21
Sziasztok.
Új vagyok még itt és még nem nagyon
 ismerem ki magam viszont remélem tud
valaki nekem segíteni ötlettel.
Van egy Prius 2 hibridem 2006
Egy olyan problémám van,hogy
mikor indulni szeretnék és fék benyomás
utána meg D-be és mielőtt fölengednék a féket
hallatszik egy nyikorgás mind egy
"kenetlen szekér" de viszont amint elindulok
vele semmi zaj.
Van valakiknek ötlete mi lehet?
Mindha az inverter felőlről jönne a hang.
Köszi nektek.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2020.12.29 18:59:47

Helló, nagy valószínűség szerint a P fokozatban a mechanikus retesz nyekereg, mert feszült állapotban lehet.  Próbálj meg úgy leállítani a kocsit, hogy üzemi fékkel megállsz, rögzítőféket aktiválod, majd P-be teszed.   Indításnál D-be teszed fékkel, majd inaktíválod a rögzítőféket.  Szerintem ez a baja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bodjan - 2021.01.01 10:39:32
Sziasztok,

Egy hete vasaroltam egy 2. generacios Toyota Priust (2005-os, 200000km-el), amivel az a problemam, hogy a kilometerora van mikor nem jelenik meg a gyujtas raadasat kovetoen.
Probaltam vegignezni az elozo 169 oldal kommentjeit, de nem talaltam ilyen problemat (vagy rossz kulcsszot hasznaltam a kereseshez).
Az erdekessege a dolognak az, hogy ha kinyitom a hatso ajtot es ugy inditom az autot akkor visszajon a kepernyo. A hibajelenseg altaloban az utan jon ki ha hasznaltam az autot, tehat napi elso hidegben inditaskor nem jelentkezett (legalabbis eddig) a problema.

Van valakinek valami otlete mi lehet a gond? Merre keresgeljek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.01 17:45:29
Helló, nagy valószínűség szerint a P fokozatban a mechanikus retesz nyekereg, mert feszült állapotban lehet.  Próbálj meg úgy leállítani a kocsit, hogy üzemi fékkel megállsz, rögzítőféket aktiválod, majd P-be teszed.   Indításnál D-be teszed fékkel, majd inaktíválod a rögzítőféket.  Szerintem ez a baja.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.01 18:12:11
Szia. Próbálom elküldeni a köszönő üzenetemet
de sajnos még nem nagyon tudom hogyan kell
csinálnom.
Nagyon köszönöm a válaszodat.
👍🤝
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.01 18:18:21
Sziasztok.
Van valakiknek valami ötlete mitől van egy ojan hiba egy Prius 2 2006 os modellnél,hogy nem vált át a km. Számláló 299999 ről.
A kis számlálók az A B az müködik nullázni is lehet.
Így vásároltam Hollandiából gondolom nem buherálták meg a km. Számlálót.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.01.01 19:53:33
Szia!

Nem lehet egyedi hiba, találtam rá javítási ajánlatot:
https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html (https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.01 20:13:47
Nagyon köszi a gyors választ.👍
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.02 06:49:26
Sziasztok.
Egy olyan kérdésre szeretnék véleményt
hogy a Prius 2 hibrid autóknál ha valami hegesztést
szeretnél csinálni akkor a kis akut elég lekötni a
rendszerről vagy szükség van a nagy aksi
megszakítására is.
Előre is köszönöm a véleményeket.😊👍
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2021.01.02 09:24:49
Szia!
Nem lehet egyedi hiba, találtam rá javítási ajánlatot:
https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html (https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html)

Ne felejts el papírt kérni róla, mert különben műszakin bukta...
Megcsinálják a márkaszervizek is, ill. Haudek szerviz - Bp. Alig utca.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2021.01.02 16:56:05
Sziasztok!
Műszaki segítség kellene
Adott egy prius vagy auris , mindegy lényeg hybrid.
A hiba a következő:
1, néha ha sebességbe teszem mindegy hogy éppen jár a motor vagy áll, van mikor rándul egyet, kvázi szinte elindulna az autó
2, 3 éve van meg 2013-s és néha tapasztalom reggeli indulás előtt ráteszem a gyújtást beindul magától,és elkezd remegni a motor mind ha nem járna minden henger kattog kínlodik , ez kb 5-8mp abba hagyja és megy mind ha mi sem történt volna
Nem fogy a víz új gyertyák vannak benne, szóval tanácstalan vagyok
Most csinálta két reggel is de van hogy fél évig semmi
Valaki azt mondta hogy van amikor lecsapódik pára a szívótorokban és azt beszívja azért van, nem tudom
Esetleg valakinek tapasztalat???

Előre is köszi a választ
Üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.01.03 12:20:00

Ne felejts el papírt kérni róla, mert különben műszakin bukta...
Megcsinálják a márkaszervizek is, ill. Haudek szerviz - Bp. Alig utca.

Jó, hogy írod, egy ismerősöm pár éve otthon cserélt műszercsoportot bontottból (nem Toyotán), tudtommal kevesebbet mutatott az új óra, de akkor simán átment.
Ez mióta van így?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2021.01.03 15:44:17
vizsgaállomástól függ - de ha belegondolsz, az lenne a normális hogy az ilyen mindenhol fennakadjon...
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2021.01.03 15:49:52
1, néha ha sebességbe teszem mindegy hogy éppen jár a motor vagy áll, van mikor rándul egyet, kvázi szinte elindulna az autó
2, 3 éve van meg 2013-s és néha tapasztalom reggeli indulás előtt ráteszem a gyújtást beindul magától,és elkezd remegni a motor mind ha nem járna minden henger kattog kínlodik , ez kb 5-8mp abba hagyja és megy mind ha mi sem történt volna

1. lehet hogy nem volt kinyomva teljesen a fék, amikor D-be teszed, és a retesz kioldása miatt moccan egy kicsit
2. általában csak annyi, hogy járó benzinmotorral lett kikapcsolva. Várd meg a kikapcsolással, amíg leáll a benzinmotor. (ha éppen sietsz, kapcsold ki a klímát, általában annyi elég hogy leálljon a benzinmotor)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2021.01.04 15:20:25
Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.01.04 18:48:21
Sziasztok.
Egy olyan kérdésre szeretnék véleményt
hogy a Prius 2 hibrid autóknál ha valami hegesztést
szeretnél csinálni akkor a kis akut elég lekötni a
rendszerről vagy szükség van a nagy aksi
megszakítására is.
Előre is köszönöm a véleményeket.😊👍

Nem. Le kell a nagyakksit is választani a szervizdugó kihúzásával.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.05 04:46:55
Köszi szépen!👍
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: VBSZ - 2021.01.12 05:30:20
Sziasztok.
Van valakiknek egy jó ötlete milyen tesztert
Lehetne használni (olcsóbb változat) amivel
az autómon prius 2 2009 model lehetne pár dolgot
ellenőrizni pl. akku hőmérsékletek stb.
Köszi a segítséget.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2021.01.12 06:48:08
Sziasztok.
Van valakiknek egy jó ötlete milyen tesztert
Lehetne használni (olcsóbb változat) amivel
az autómon prius 2 2009 model lehetne pár dolgot
ellenőrizni pl. akku hőmérsékletek stb.
Köszi a segítséget.

  Testo tapintó hőmérő
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2021.01.13 11:20:18
Szia!

Nem lehet egyedi hiba, találtam rá javítási ajánlatot:
https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html (https://www.autodigit.hu/toyota-prius-kilometerora-szamlalo-ujrainditas.html)
Nem tudom a 2-es Prius milyen adatokat ad át OBD-n, de látszólag akku hőmérsékletet igen.
(Ehhez egy jobb OBD olvasó kell és egy Androidos telefon/tablet. Programnak talán a Hybrid Assistant a legjobb, de  nem szervizelésre.)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.01.13 15:56:48
Nem tudom a 2-es Prius milyen adatokat ad át OBD-n, de látszólag akku hőmérsékletet igen.
(Ehhez egy jobb OBD olvasó kell és egy Androidos telefon/tablet. Programnak talán a Hybrid Assistant a legjobb, de  nem szervizelésre.)
Mindent is átad az ODB interfészen, csak TS kell hozzá. A Droidos hardverek és szoftverek, csak simogatásra valók.  Ja, meg, hajlandóak random hibakódokat generálni, amitől agybajt kap a user.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2021.01.22 16:56:14
Sziasztok!
Műszaki segítség kellene
Adott egy prius vagy auris , mindegy lényeg hybrid.
A hiba a következő:
1, néha ha sebességbe teszem mindegy hogy éppen jár a motor vagy áll, van mikor rándul egyet, kvázi szinte elindulna az autó
2, 3 éve van meg 2013-s és néha tapasztalom reggeli indulás előtt ráteszem a gyújtást beindul magától,és elkezd remegni a motor mind ha nem járna minden henger kattog kínlodik , ez kb 5-8mp abba hagyja és megy mind ha mi sem történt volna
Nem fogy a víz új gyertyák vannak benne, szóval tanácstalan vagyok
Most csinálta két reggel is de van hogy fél évig semmi
Valaki azt mondta hogy van amikor lecsapódik pára a szívótorokban és azt beszívja azért van, nem tudom
Esetleg valakinek tapasztalat???

Előre is köszi a választ
Üdv

Mivel idegesít ez a reggeli rángatás kattogás amit fentebb írtam
Kicsit utána jártam.
A Toyota Mayer szerint EGR szelep tisztítás a megoldás, egyből mondta a tüneteket ami stimmel
Mondjuk náluk 65000ft de szétszedik és úgy tisztítják, kb fél nap
A Toyocar-nál kb 1-óra az EGR tisztítás és lényegesen olcsóbb
Első kőrben csinálok egy próbát, vettem egy rendszer tisztítót,
https://www.olajwebshop.hu/liqui-moly-injection-reiniger-benzines-befecskendezo-tisztito-300-ml/adalekok/uzemanyagadalekok-benzin/liqui-moly-benzin-uzemanyagadalek-autokhoz/liqui-moly-p314899.html
meglátom mit csinál, ha nem segít irány a műhely
Üdv
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2021.01.22 17:30:29
Ha van hozzá kedved és szerszámod nézd meg itt a 17-es videót - angolul:
https://priuschat.com/threads/nutz-about-bolts-prius-maintenance-videos.162289/
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2021.01.22 18:45:30
Igen láttam, nem bonyolult
De most télen utcán nem sok kedvem van
Mondjuk csak néha csinálja
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ronin 8 - 2021.01.23 11:51:26
Szia.Nemcsak az Eget kell hanem a szìvósort is a hozzà tartozó tömìtèsekkel.Aki egy óra alatt ezt megcsinàlja az hazudik.Van amikor óràkat àzik az EGR hűtő meg a szìvósor mire kijön a koksz belőle.De a zsenik is köztünk èlnek.....
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fábián - 2021.01.23 16:27:33
Szerintem is
Biztos igazad van  Mayernél is fél napot mondtak
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.01.23 18:49:11

Sziasztok, milyen idokozonkent erdemes EGR-t tisztiani? Az en P3-asomban 200001 km van .... ora szerint. Nem tudok rola hogy az elozo holgy tulajdonosai foglalkoztak volna a temaval (tuti nem). 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: micila - 2021.01.23 19:37:43
Sziasztok, milyen idokozonkent erdemes EGR-t tisztiani? Az en P3-asomban 200001 km van .... ora szerint. Nem tudok rola hogy az elozo holgy tulajdonosai foglalkoztak volna a temaval (tuti nem). 
Akkor éppen itt az ideje!! IzaÓra szerint.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.01.27 18:41:56
Sziasztok, milyen idokozonkent erdemes EGR-t tisztiani? Az en P3-asomban 200001 km van .... ora szerint. Nem tudok rola hogy az elozo holgy tulajdonosai foglalkoztak volna a temaval (tuti nem).

Az első tisztítást (EGR+szívósor) 180E-220E között érdemes megejteni, kivéve, ha hosszútávfutó volt az autó.  A városi üzeműnél, még előbb is illdomos, és egybe szokás kötni a hűtőköz takarítással.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.01.27 21:22:58
 Koszi a valaszokat.
 A majusban esedekes muszakivizsga keretein belul terveztem megcsinaltatni a markaszervizzel. Erdemes markaszevizzel megcsinaltatni, vagy jobban jarok valami hibridguruval?  A muszakivizsgat muszaj lenne a markaszervizben lenyomni a garancia miatt.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.01.28 16:21:12
Koszi a valaszokat.
 A majusban esedekes muszakivizsga keretein belul terveztem megcsinaltatni a markaszervizzel. Erdemes markaszevizzel megcsinaltatni, vagy jobban jarok valami hibridguruval?  A muszakivizsgat muszaj lenne a markaszervizben lenyomni a garancia miatt.

Ár-értékarányban bizonyosan jobban jársz, ha nem a márkaszervizben csináltatod a koromtalanítási műveletet. Merre vagy földrajzilag, hogy tudjak ajánlani gurut?   
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2021.01.30 19:30:26
Budapest - esetleg Biatorbágy - környékén tudsz ilyet mondani?
Én még 150e környékén járok, de sok a rövid út.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.02.01 12:49:36
Ár-értékarányban bizonyosan jobban jársz, ha nem a márkaszervizben csináltatod a koromtalanítási műveletet. Merre vagy földrajzilag, hogy tudjak ajánlani gurut?

 Szekesfehervar.
 Viszont ha szabad, kihasznalnam a "ha a kisujjam nyujtom, a fel karom kell" jelenseget. :] Ha ezekhez is van kapcsolatod, szeretnek meg ...
 - USB csatlakozokat beepiteni a bal oldalra es a csomagtartoba
 - Vonohorgot felszereltetni (kizarolag bicikli szallitashoz)
 Ez utobbi azert erdekes, mert engem eddig azzal kuldtek el, hogy a Prius alvaza ugy van kialakitva hogy nem lehet ra horgot szerelni, mivel nem vontathat. Igy nem is szereltek fel. Ezzel szemben tobb Prius-t latok vonohoroggal mint anelkul.  :]
 Minden segitseget nagyon koszonok.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.02.04 12:45:21
Budapest - esetleg Biatorbágy - környékén tudsz ilyet mondani?
Én még 150e környékén járok, de sok a rövid út.

Nézd, a ToyCar Pomázon van, őket ajánlom a nyugati oldalon.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.02.04 12:47:29

 Szekesfehervar.
 Viszont ha szabad, kihasznalnam a "ha a kisujjam nyujtom, a fel karom kell" jelenseget. :] Ha ezekhez is van kapcsolatod, szeretnek meg ...
 - USB csatlakozokat beepiteni a bal oldalra es a csomagtartoba
 - Vonohorgot felszereltetni (kizarolag bicikli szallitashoz)
 Ez utobbi azert erdekes, mert engem eddig azzal kuldtek el, hogy a Prius alvaza ugy van kialakitva hogy nem lehet ra horgot szerelni, mivel nem vontathat. Igy nem is szereltek fel. Ezzel szemben tobb Prius-t latok vonohoroggal mint anelkul.  :]
 Minden segitseget nagyon koszonok.

Keresd meg Rávész Pétert, Ő Pestszentlőrincen rendel és megoldja az összes leírt kérdéskört.   Valóban nem lehet vontatni a Prius-asl, pontosabban a P1-3-al, a P4 már vontathat, mint ahogy az Auris is, ha erősített az invertere.  Viszont kerékpártartó szerelhető rá, ami szintén vonószemes, de csak úgy néz ki, mint egy vonóhorog.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.02.06 00:02:11

Keresd meg Rávész Pétert, Ő Pestszentlőrincen rendel és megoldja az összes leírt kérdéskört.   Valóban nem lehet vontatni a Prius-asl, pontosabban a P1-3-al, a P4 már vontathat, mint ahogy az Auris is, ha erősített az invertere.  Viszont kerékpártartó szerelhető rá, ami szintén vonószemes, de csak úgy néz ki, mint egy vonóhorog.

 Nagyon koszonom a segitseget.
 Bar a Toycar kicsit szimpatikusabb ha a tavolsagot nezem. Majd privatban rad irnek Revesz Peter elerhetosegeivel kapcsolatban, nem vagyok regisztralva facebook-on.
  Erdekes amit irtal, azt nem tudtam hogy az Auris-ok kozott akad erositett inverteres, mivel eddigi tudomasom szerint a P3 HSD hajtast dobtak a kasznijaba. Viszont egyszer lattam egy Aurist utanfutot vontatni ... kicsit megemeltem a szemoldokom.  :] 
  Eddig ugy tudtam hogy a Prius+ es a PHV rendelkezik erosebb inverterekkel ... ami vegulis mindegy, ezek sem vontathatnak.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2021.02.28 11:36:07
Sziasztok!
Prius 3 hátsó kerékcsapágy  csere után, olyan lett a műszerfal mint a karácsonyfa. Szinte minden világít, ABS, ASR, ESP, fék, nem  működik a tempomat stb.
Találkozott már valaki ilyennel? Az ABS csatlakozó megfelelően lett visszadugva. Valakinek ötlet?
Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Ronin 8 - 2021.02.28 12:45:37
Hibakód olvasàs csodàkra kèpes.De valami az ABS -nèl nem adta ki szerintem.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.02.28 14:09:01
Sziasztok!
Prius 3 hátsó kerékcsapágy  csere után, olyan lett a műszerfal mint a karácsonyfa. Szinte minden világít, ABS, ASR, ESP, fék, nem  működik a tempomat stb.
Találkozott már valaki ilyennel? Az ABS csatlakozó megfelelően lett visszadugva. Valakinek ötlet?
Köszönöm.
Szia!
Ha jól emlékszem, itt a szenzor egyben van a csapággyal. Ha igen, akkor vagy a szenzor gyári hibás, vagy kontakthiba, ha nem szakadt meg valamiért a  szenzor vezetéke. Érdemes lenne kimérni a szenzort, megnézni a kontaktot. A kábelszakadásnak kis esélyét látom, arra szokott vigyázni az ember...
Próbaképpen rádugnám a régit, hogy akkor mit mit csinál.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2021.02.28 18:09:24
Hibakód olvasàs csodàkra kèpes.De valami az ABS -nèl nem adta ki szerintem.
Nem képes csodákra.....
Azt írta, amit eddig is tudtam. Jobb és bal hátsó ABS érzékelő hiba.
De azért köszi.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Babszi - 2021.02.28 18:14:50
Szia!
Ha jól emlékszem, itt a szenzor egyben van a csapággyal. Ha igen, akkor vagy a szenzor gyári hibás, vagy kontakthiba, ha nem szakadt meg valamiért a  szenzor vezetéke. Érdemes lenne kimérni a szenzort, megnézni a kontaktot. A kábelszakadásnak kis esélyét látom, arra szokott vigyázni az ember...
Próbaképpen rádugnám a régit, hogy akkor mit mit csinál.
Szia!
Köszönöm megoldódott, csere közben beindították, úgy  hogy nem volt összedugva a csatlakozó. Eltárolta a hibát, és amíg nem töröltem addig bármit csináltam nem indította el a kapcsolódó rendszereket.
Hibatörlés után minden rendben működik, nem dobja vissza a hibákat.
Köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sanyi1963bp - 2021.03.02 14:39:40
SZiasztok
2004-es Prius , jobbkormányos, mert Írországban vagyok
próbáltam rendelni egy készüléket hogy a rádió hátuljába bedugva az kapcsolja nekem a bluetoothos telefonomat a rendszerhez

De rossz kütyüt küldtek és emiatt valami zárlatba kerülhetett és valami elszállt

felsorolom mi nem működik

a központi zár vevője, a belső világítás

Valamint a rádió elfelejti a beállított állomásokat és az óra, meg a napi kilométer számláló is visszaáll nullára minden inditás után

Néztem a rajzokat van egy olyan vezeték, amiben akkor is van áram ha nincs gyújtás, gondolom ez lehet a halott a jele B+

vajon melyik lehet a biztosítéka vagy mi más lehet a baj, mert biztit nem találtam ami kiégett volna

tud erről valaki valamit ?

Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.03.02 17:50:22
Szia!

Így hirtelen itt a 24-es és a 12-est is megnézném (39 mp-nél), valamint 1:40-nél a 17-est és a 23-ast.

Meg még amit jónak látsz :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Attila81 - 2021.03.27 21:37:42
Sziasztok!
Prius 2-vel kapcsolatban lenne kérdésem:
Ha meleg a motor, fűtés kikapcsolva, zöldre töltött akksinál normális ha mégis jár a motor miután megállok vele nullára?! Válaszokat előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Attila81 - 2021.03.28 17:48:25
ezt a videót készítettem:
www.youtube.com/watch?v=C1jc_ZUaMxs
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2021.04.14 18:18:06
Sziasztok!

Adott egy 2011-es Prius III. Az történt hogy munkából hazafele jövet (30 perc kb.) úgy kezdette el járni a motor mintha a gázt pumpálnám, és mintha kicsit erőt is vesztett volna. Félreálltam, alapjáraton továbbra is ez volt a tünet, aztán leállt a motor mert feltöltötte az akksit a megfelelő szintre. Pumpálás közben a kipufogóból kénes szerű csatorna szag jött. Ezek után normál módba kapcsoltam eco-rol és elindultam a hátralevő 1km-t megtenni. Szépen gyorsult, normálisan járt, nem volt kénes büdös szag. Hazaértem, kicsit álltam a ház előtt, normális volt az alapjárat. Ilyet csinált már egyszer 2 éve, de azóta egyáltalán nem. Szerintetek mi lehetett ez? Holnap inkább bkv? (felnyitottam a motorháztetőt de semmi rosszat nem láttam, szintek rendben, egyedül a motor bal oldala volt olajgőzös, nem tudom e számít ez valamit) 169e km van a kocsiban. Köszönöm előre is a válaszokat!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: M3k - 2021.04.14 21:47:35
Hidegen sem lett jobb. Révész Péter elérhetőségét én is el szeretném kérni ha lehet. Földik vagyunk :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.04.14 22:02:32
Hidegen sem lett jobb. Révész Péter elérhetőségét én is el szeretném kérni ha lehet. Földik vagyunk :)

Az elerhetosege nekem is kene  :]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.04.24 08:48:58
Sziasztok!

Rémlem valaki tud segíteni.
2004 es Prius (2.gen), nál valamilyen elektromos hiba van.
A hibajelenség a következő: Az autó beindul, a képernyőn azt jelzi, hogy tölti a hibrid akkumulátort, de a töltési szint nem nő.
kb.: 2 percig jár a motor, aztán hátul a hibrid akkumulátornál valami relé leold, és abban a pillanatban a benzinmotor is leáll.
A képernyőn megjelenik a "main battery" ikon (hibrid akkumulátor). + egy felírat, amiben ha jól emlékszem az volt, hogy "Üres fokozatban az akkumulátort nem tudja tölteni." (az autó végig P ben volt)
+ A felkiáltójeles autó ikon is megjelenik. (ha jól tudom ez a hibrid rendszert jelenti)

A hibakód olvasás az alábbi hibákat jelezte: P0A80 , P1121, P2112

Ezután a hibrid akkumulátort szétszedtem, minden cellára rámértem 6,2-7V között volt minden cellának a feszültsége. 
Ezután minden cellát feltöltöttem, majd visszatérítettem 8V-ra, mindet megpucoltam, a legutolsó csavarig. A töltés 3 napig tartott, ez alatt a már feltöltött cellák feszültsége 0,1V ot esett.  Szóval szerintem ezek rendben vannak.
Újra összeraktam.
A hibajelenség továbbra is ugyanaz, annyi különbséggel, hogy már nem írja ki azt, hogy üresben nem lehet az autót tölteni. (ez is valami. :) )

Az autót be lehet rakni előre, és hátrameneti fokozatba, de csak a villanymotor hajtja, hiába jár a benzinmotor. 

Ami még érdekes: A kis 12V-os akkumulátort 1 hete cseréltem ki, az új akksít is teljesen feltöltöttem.  De amikor bekapcsolom az autót, pillanatok alatt lemerül, most vagy hibás az akkumulátor, vagy a hibrid akkumulátor leszívja belőle az áramot.

Valakinek van valami ötlete, hogy mi okozhat ilyen hibajelenséget?   (én a hibrid töltésvezérlőre gyanakszom, de szétszedve, azon sem látszik semmilyen elektromos hiba, persze ettől még lehet rossz.)

Esetleg Kecskemét környékén tud valaki, olyan szerelőt aki ért a Prius-hoz?

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.04.24 08:59:21

Hatt ... elnezest a nem tul konstruktiv hozzaszolasert, de a leriasodat olvasva nekem ugy tunik hogy Kecskemet kornyeken te vagy az egyik legjobb Prius szakerto.  :]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.04.24 10:13:54
Szia!
Mondjuk ez a három együtt érdekes, hogy jött elő, semmi előjel, aztán ez a három?
A nagy akkura gondoltam én is egyből, de azt ha balanszíroztad is, akkor nagyon jó  :yes:
Az, hogy hátul egy relé leold, úgy érted, hogy hátul kattanás és aztán leáll?
Érdekes, hogy a P1121-re van több is, gondolom a hibrid meg a nem hibrid miatt:
https://www.engine-codes.com/p1121_toyota.html (https://www.engine-codes.com/p1121_toyota.html)
Ez viszont már Prius, igaz, hogy Észak-Amerika, de gondolom ilyesmi van az európaiakban is:
https://www.youtube.com/watch?v=9NUrZ2WJRws (https://www.youtube.com/watch?v=9NUrZ2WJRws)
A P2112 ha jól értem, a fojtószelep problémája, az ECM nyitná, de szorul:
https://www.autocodes.com/p2112_2005_toyota_prius.html (https://www.autocodes.com/p2112_2005_toyota_prius.html)
Gázadásra hogy reagál?
Igaz, hogy itt Camry-nél, de egy jó pucolás videó:
https://www.youtube.com/watch?v=UGIgk8p1qus (https://www.youtube.com/watch?v=UGIgk8p1qus)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.04.24 12:42:57

Köszi, ez hasznos lehet.
Az első  leírásban ez van: " Hibrid Toyota járműveknél P1121 = Hűtőfolyadék áramlásszabályozó szelep helyzetérzékelő áramköre elakadt. Lásd: P1121 Toyota"
Mondjuk ezt annyiból kizárnám, hogy a P1121 és a P2112 es kódoknál (most már csak ennyit ír ki) Mindkettő hibánál közös pont a fojtószelep beragadása.

Továbbá a kiemelt rész is érdekes, ez ha jól értem ugyanaz mint a nálam tapasztalt hibajelenség, amikor is 1-2 percig jár a motor majd leáll, és hátul halhatóan a relé lekapcsolja a hibrid akkumlátort.:

Idézet
P1121 TOYOTA jelentése
A gázpedál helyzetérzékelője a fojtószelepházra van felszerelve, és rendelkezik 2 érzékelővel a gázpedál helyzetének és a gázpedál helyzetének hibás működésének észleléséhez.
A gázpedál helyzetérzékelőjét a gázpedál köti össze a gázpedállal, és a Motor Control Moduel ( ECM ) VPA és VPA2 kapcsaira alkalmazott feszültség 0 V és 5 V között változik a gázpedál nyitási szögének arányában. .
Az ECM a VPA és VPA2 terminálokból érkező jelek alapján megadja a gázpedál aktuális nyitási szögét, és az ECM ezekre a jelekre alapozva vezérli a fojtószelep motorját.
Ha a P1120 kódot tárolja, akkor az ECM kikapcsolja a fojtószelep motor és a mágneses tengelykapcsoló áramellátását, és a fojtószelepet a visszatérítő rugó teljesen lezárja.
A fojtószelep nyitási szögét azonban a gázpedál vezérelheti a fojtószelep kábelén keresztül.

Egyébként most nézem, hogy a P1121 re már 2018 ban is panaszkodott az autó, de egész idáig semmilyen hibajelenséget nem tapasztaltam.
(szerencsére a kiolvasott hibakódokat mindig elküldöm magamnak emailban, igy a régi hibák is megvannak)

Ha sikerül megjavítani, nyitok egy prius szervízt Kecskeméten :D   :lol:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.04.24 14:13:01
Akkor fojtószelep vizsgálata lesz, ha jól értem?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.04.24 21:03:03
Akkor fojtószelep vizsgálata lesz, ha jól értem?

Már meg is történt, szétszedtem, és tényleg teljesen be volt ragadva, picit sem tudtam megmozdítani.
Aztán 1 órás ultrahangos fürdőzés, szinte újjá varázsolta.
Összeraktam, és az autó működik!

Mondjuk, továbbra sem tökéletes.
Most a változatosság kedvéért a sebességmérő és környéke, nem működik. Valamint az üzemanyag fogyasztást sem méri.  :cry:
Nem tudom ezt mi lelte, mert ilyen dolgokhoz nem nyúltam.   Remélem csak valami biztosíték ment ki.  Bár régen is volt olyan hogy időnként elment a sebességmérő, de ez csak időnként fordult elő, és viszonylag könnyen vissza tudtam kapcsolni.
Most sehogy nem tudtam visszavarázsolni. :(

A P1121hibakódot azt jelenleg is mutatja, ez most vagy a pedál érzékelő (bár ez jól működik). Vagy a hűtőfolyadék áramlás érzékelő (amit fogalmam sincs hol van) :D

Valamint a "felkiáltó jeles autó" ikon is megmaradt.  (ez mondjuk akár a hűtés hibájával is összefüggésben lehet)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.04.25 20:02:39
Mára minden hiba eltűnt.  (kipihente magát)
Viszont a kijelző továbbra is eléggé halottnak néz ki, (az index nyilai világítanak csak)  és az a furcsa, hogy a fogyasztást sem méri.
Kicsit furcsa, nem tudom, hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz, mert ugye nem ugyanazon a kijelzőn jelenik meg a fogyasztás.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.04.25 20:19:39
Hála Istennek, hogy egy hiba már meglett  :clap:
Lassan, de biztosan lesz haladás, ahogy látom  :)
Van erről a szelepről sok anyag, például a helye is (ha nem tévedek), meg videó:
https://www.autocodes.com/p1121_2007_toyota_prius.html (https://www.autocodes.com/p1121_2007_toyota_prius.html)

Ez a sebességmérő meg gondolom valami kontakt, esetleg hozzáértél valamihez, de nem szorosan ehhez kapcsolnám én sem  :no:
Szerk.:
Lehet, hogy láttad ezt, itt egy kondenzátor csere a megoldása a vak kijelzőnek:
https://www.youtube.com/watch?v=ZaYyhLBHrRw (https://www.youtube.com/watch?v=ZaYyhLBHrRw)
Mondjuk a szétszedés-összerakás a meló, a csere az 1-2 perc lehet (szokás szerint...)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.04.26 08:51:15
Szia!

Igen néztem ezt a kondi cserét, akár ez is lehet a baj.
De az a különbség, hogy a gyereknek csak a sebességmérő fekete. Viszont a fogyasztási adatokat 0 mpg azt írja.
Nekem ott nem jelenik meg szám. :(   Szóval kicsit összetettebb lehet a gond.
Hát nem tudom mihez érhettem hozzá. csak a hibrid akkumulátort baxtatam, más vezetéknek a közelébe sem mentem. 
(illetve + a fojtószelep vezetékeit húzgáltam le, mondjuk ez akár lehet összefüggésben a fogyasztással, mert gondolom ennek az állásából számol sok mindent)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: johnny6 - 2021.05.17 13:20:47
Sziasztok!

Prius gen2-nél kiolvasott hibakód P0A80.
Ahogy néztem Hybrid Assistant-tel a 14-es blokkal lehet valami.
Holnap beviszem azért márkaszervízbe, nézzék meg, de ha tényleg az a gond, akkor csinálni úgyse fognak semmit.
Hibrid akku szervizelésére, javítására tudnátok valaki hozzáértőt ajánlani Szekszárd-Pécs útvonalon vagy közelében Tolna-Baranya megye környékén?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.05 18:59:25
Prius 2 esetèn Thule adapter+vonóhorog (bicajszállîtó miatt)felszerelèse van folyamatban!
Canbus bekötèse után elszállt az index cserèltem a 10 a -os biztos! Nem volt jó a canbus! Aksira kötès le-fel! Summa summárom most már minden visszaállîtva eredeti állapotba piros felkiáltójel ès el sem indul az autó, de az index legalább megy!!!!Részét vagy mi segîthet ? Köszönöm
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.06.05 19:04:14
Resetet meg kell próbálni, ha nem segít akkor, hibakódot kell kiolvasni, abból többet meg lehet tudni.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.05 19:06:12
Hogy lehet a resetet megcsinálni?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.06.05 19:26:32
Akkumulátor sarut leveszed, vársz 20-40 másodpercet és ennyi.
Mindent el fog felejteni, még a rádió adásokat is.

Ha a hiba még ez után is újra jelentkezik, akkor valami félre lett kötve, és valami zárlat lehet.
Ebben az esetben, érdemesebb lehet lekötni az új vezetékeket, és megint resetelni.

De érdemes beruházni egy hibakód olvasóra, akár valami 2-4000 ft os kínai is jó.
Mobiltelefonos appal együtt a hibák 99% át azok is kijelzik, és sok esetben már azt is megmondják mi lehet a baj, de ha nem ismeri a kódot akkor a neten rákeresel, és 100 oldalt találsz ahol ezeket leírják.
A hibákat is tudja törölni.

Én enélkül már nem szívesen megyek sehova.

Pár napja is jó lett volna ha nálam van.
Pont a Lexusomért mentünk volna a priusal Halásztelekre, amikor is Dabasnál az autó hibrid rendszer hibát írt ki, és megállt.
Tudni kell, hogy a sebességmérő része van hogy müködik, és van hogy nem.  Erre még keresem a megoldást. (több helyen hibás forrasztást olvastam)
A lényeg, az hogy hiába reseteltem le az autót, 2 perc múlva ugyanezt játszotta el.
A kocsit haza kellett vontatni.  Tudtad azt, hogy a Prius is tud úgy gyorsul mint egy Tesla? Csak vontatni kell, és néha úgy hátba vág az ülés mint egy Teslában. :D
itthon rádugtam a hibakód olvasót, és kiderült, hogy kifogyott a benzin. (a kijelző hiba miatt csak tippelni lehetett mennyi van benne)

Ha nálam van akkor több órányi szívástól mentettem volna meg magamat.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.05 22:31:14
Az akkumulátor lemerült teljesen k.o.
Lehet hagyományosan tölteni, vagy milyen új akkumulátort kell vennem bele! Nem is indult be a benzinmotor mèg bikázás alatt sem!
Hibakódok garmadája, tanácstalan vok!
Mit javasoltok?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.05 22:36:44
Ja akkumulátor csere kinek mikor volt, milyen akksit vegyek?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.06.06 10:18:09
Ja akkumulátor csere kinek mikor volt, milyen akksit vegyek?

Szia, ha en hosszutavra terveznek az autoval, akkor AGM rendszerut vennek, kevesebbszer kell cserelni. Ha jol tudom a hagyomanyos akksik kb. ket evig birjak az Prius-ban.
 #akkumulator #agm #prius
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.06.06 17:09:26
Szia!

Gondolom a kis akkumulátor, merült le.
Sima akkumulátor töltővel lehet tölteni.  (4-6 órát kell tölteni)
Mondjuk bikázásra el kellene indulnia. A kis akkumulátornak addig van szerepe, amig a CPU beindul, és a nagy akkumulátor reléi behúznak.
Utána a kis akkumulátort akár ki is lehet szedni, akkor sem szabadna megállnia. (mondjuk hibakódot biztos dobna rá)

Érdemes lenne elvinni az akksit egy akkumulátoroshoz,  az műszerrel rá tud mérni, hogy használható e még vagy kuka. (lehet akár zárlatos is)
Ha baja van a kis akkumulátornak azt a kocsi is jelzi, a képernyőn megjelenik egy akkumulátor ikon.
Ha 2-3 éves akkor lehet, hogy újat kell venni, a hagyományos akisik 3 évnél ritkán bírják tovább.  Ebbe igazából nem sima olomsavas kellene, hanem valami spéci, de az nagyon drága és kevés helyen lehet kapni. (az 5 évig is bírja, ha szerencséd van. de pont annyival drágább amennyivel tovább bírja, szóval azzal sem vagy előrébb)
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.07 07:27:13
A ratyi akksi miatt nem indul a benzinmotor?
Karácsonyfa a műszerfal!
Nèzzek szèt a biztosîtèkok között is?
Bicikliszállîtó bekötèse folyt....nem történt semmi kiugró....
Először csak a ködlámpa ment ,majd canbus csere után ami a Thule volt minden ment csak az index nem!
Bizti cserèvel az index megoldódott, viszont a szerelès alatt a nyitott ajtó lámpa teszt stb lemerült a kis akksi!
Csak az N állás megY az autó nem indul a benzines nem röffen be!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Bai790401 - 2021.06.07 07:45:58
Bikázásra a fesèlzeti felèledt azonban a benyás motor nem indult!!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.06.07 08:11:41
Szia!

Erre igy nehéz mit írni, ezer oka lehet, nállam pl, ugyanezt csinálta, azért mert kifogyott a benzin.
De hasonló tüneteket produkált az, hogy a pillangószelep megszorult.   Még a hibakódok között is volt egyforma, mivel az autó nem tudja 100% ig, biztosra, hogy mi okozza a hibát.
Olvastass ki egy hibakódot, és az alapján el lehet indulni.  Anélkül maximum találgatni lehet.
Sajnos az sem ad 100% osan biztos infot, de legalább lehet tudni merre kell keresni, és a hibaforrást le lehet szűkíteni, 2-3 komponensre.

Az hogy nem indul a benzinmotor, ezer féle oka lehet, senki nem fogja ennyiből megmondani, hogy ez a baja. (max találgatni lehet, aztán vagy bejön vagy nem, de ennyi erőből lottózni is elkezdhetsz.)

Akár biztosítékkal is lehet gond, bár annak azért kisebb az esélye. Én a kis akkumulátorra tippelnék 70% ot, az a baj, ha a bikázás nem megfelelő, pl, a másik autó akkumulátora is gyenge, vagy rossz az érintkezés, akkor ahhoz kevés az áram, hogy a nagyfeszültségű relék is behúzzanak.  (de ez is csak egy tipp)

Csak hogy lásd milyen apróságokon múlhat a dolog. A lexusomat elvittem szervízbe, de mivel LPG rendszer van benne, mondták, hogy hatástalanítani kell a rendszert.
A hatástalanítás, az LPG áramellátásának a kiiktatásból állt (biztosíték eltávolítás), + a mágnesszelep kiiktatásából.
Állok ki a szerviz udvarából, a kocsi leáll, akku sarut leveszem, visszarakom, a folyamat megismétlődik. Kénytelen voltam a kocsit otthagyni a szervízben.
A gondot az okozta, hogy az akkumulátort lekötötték, ez beleírt egy hibát a CPU ba, amitől az autó leállt.
De a hibát nem lehetett törölni. A szervízben 2 óra munka után (legalábbis ennyit számláztak) rájöttek arra, hogy az LPG rendszer biztosítékát vissza kell tenni.
Ez után ki lehetett törlni a hibakódot a rendszerből, és az autó azóta is hiba nélkül üzemel.

Nem lehet, hogy a nagy akkunak a főkapcsolóját lekapcsolták, és nincs rendesen visszakapcsolva?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.06.07 11:57:56
.....
Ha 2-3 éves akkor lehet, hogy újat kell venni, a hagyományos akisik 3 évnél ritkán bírják tovább.  Ebbe igazából nem sima olomsavas kellene, hanem valami spéci, de az nagyon drága és kevés helyen lehet kapni. (az 5 évig is bírja, ha szerencséd van. de pont annyival drágább amennyivel tovább bírja, szóval azzal sem vagy előrébb)

 Az AGM akksi arban valoban nincs elorebb, de biztonsag tekinteteben nemileg igen. Mivel a kis akkumulator lenyegeben az utasterben van,  biztonsagi szempontbol nem tul szerencses hagyomanyos savasra cserelni . Bar dragabb, en AGM-et vennek ami nem savas.
 Ahogy tudom a hagyomanyos akksik rovidebb eletuek a Prius-okban a sajatos akksi menedzseles/toltes miatt. Pontosan nem tudom miert, talan nagyobb a toltoaram.  Na ebben is jobb az AGM
 .... javitsatok ki ha tevednek.

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.06.07 15:14:22
Az hogy az utastérben van, és hagyományosat rak be az ember, annak szerintem nincs komoly biztonsági kockázata. maximum baleset esetén.
Ezek már nem olyanok mint a régiek, hogy párolognak.

A töltő arám nem magasabb.

Az AGM (felitatott üvegszálas avagy Absorbed Glass Mat), a savas és zselés rendszerű akkumulátorok egy-egy altípusa az ólom akkumulátoroknak.
A savas akkukból kétféle változat létezik, a gondozásmentes és a gondozást igénylő, és ezekben elektrolit folyadék található.
A zselés és AGM akkumulátorok jóval drágábbak a savas akkuknál, azonban ahová ilyen akkumulátor ajánlott, oda célszerű ilyet tenni, mert hosszú távon megéri. Ezek az akkuk kevésbé szulfátosodnak és jobb a tároló képességük is a savas akkukénál. Továbbá nem folyik ki belőlük folyadék, ezért akár fektethetőek is. Érdemes odafigyelni arra is, hogy ezen típusok speciális töltést igényelnek, így ha külön töltőt használunk, akkor meg kell bizonyosodni róla, hogy az a töltő tudja e az ilyen akkumulátorokat tölteni. Általános felhasználási területeik: lakókocsik és lakóautók, csónakmotor meghajtás, szünetmentes áramellátás, szélerőművek és napelemes rendszerek, valamint sok más egyéb hasonló terület. Ezen akkumulátorokat célszerű akkor is tölteni és némileg meríteni, ha használaton kívül kerülnek, az állásban ugyanis drasztikusan csökken az élettartamuk. Fontos megemlíteni még, hogy a zselés akkumulátorok már eléggé kiszorultak a piacról, azonban a köznyelv sajnos (tévesen) az összes ilyen zárt rendszerű akkumulátort zselésnek nevezi, tetézik ezt a webshopok is, ahol az ilyen akkukat szintén zselésnek tüntetik fel, mert így jobban eladhatóak. Ez nem összekeverendő, hivatalosan a ma piacon lévő akkuk szinte mindegyike nem zselés, hanem AGM akkumulátor. Utóbbit nevezik még gyakran zárt biztonsági szelepes, száraz cellás (dry cell) vagy kifolyásmentes (non-spillable) akkuknak is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Mazso-m - 2021.06.28 18:39:56
Sziasztok!
Azt szeretném megtudni hogy adott egy 2009 és prius 2 aminek a csomag tér ajtó nyitó fülén szétmálott a gumi. Lehet ezt külön kapni? Mert a toyotanal csak egyben a kapcsoló Vál van és nem olcsó! Valakinek volt már ilyen problémája? Köszönöm. Üdv mindenkinek,
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: fezso - 2021.06.28 19:39:46
https://www.aliexpress.com/item/4001112995347.html?spm=a2g0o.productlist.0.0.79702204311SiS&algo_pvid=069620b0-ec31-4f1b-be9f-ae504ea38181&algo_exp_id=069620b0-ec31-4f1b-be9f-ae504ea38181-35

A cserénél készülj arra, hogy a szerelési idő 95%-a a régi szétmállott gumi kitakarítása lesz a kapcsolóból (pro tipp: lopd el asszony körömlakklemosoját és fülpuciját, azzal a legkönnyebb  :)  )
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zordon - 2021.10.20 16:01:07
Sziasztok!
Új Prius 3-as tulajként segítséget kérnék egy hibajelenség megoldásában.
Nem szólt a duda az autóban...lényeg a kormányon cserélni kellett a szalagkábelt. Erre ma került sor. Sikerült is, a duda szól, azonban megjelent a kijelzőn a kipörgésgátló jele. Gondolom a kormány le-fel rakása közben történhetett vmi, mert a ahogy eljöttem a szervízből, rá 5 percre ki is gyulladt a lámpa.
Kérdésem, hogy hogyan tudom kikapcsolni, hogy ne égjen folyamatosan a lámpa?
Köszönet előre is a válaszokért, Péter
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.10.20 16:15:05
Gondolom áramtalanítva lett a szerelés közben.
Nekem is volt már hasonló gondom, a toyotánál és a lexusnál is.

Próbáld meg, hogy levesszed az aksi sarut 10 mp re.
De az igazi megoldás, ha mindig tartasz magadnál OBD olvasót, és törlöd vele a hibát.  (ha tényleg van hiba, akkor úgy is újra jelezni fogja)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zordon - 2021.10.20 16:26:05
Gondolom áramtalanítva lett a szerelés közben.
Nekem is volt már hasonló gondom, a toyotánál és a lexusnál is.

Próbáld meg, hogy levesszed az aksi sarut 10 mp re.
De az igazi megoldás, ha mindig tartasz magadnál OBD olvasót, és törlöd vele a hibát.  (ha tényleg van hiba, akkor úgy is újra jelezni fogja)

Áramtalanítva? Pontosan mire gondolsz? . Ott álltam a kocsi mellett, a srcác meg lekapcsolt motornál egyszerűen levette a kormányt, kicserélte a szalagtekercset és visszaszerelte a kormányt.
 
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.10.20 16:58:06
Le szokták kötni az akkumulátort, mert a légzsákot is le kell húzni, az meg nem szerencsés, ha valami véletlen során eldurran.

De mindegy is.

A hiba törlés egyik módszere az akkumulátor lekötés.
A másik meg az OBD vel való törlés.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zordon - 2021.10.20 17:07:11
Le szokták kötni az akkumulátort, mert a légzsákot is le kell húzni, az meg nem szerencsés, ha valami véletlen során eldurran.

De mindegy is.

A hiba törlés egyik módszere az akkumulátor lekötés.
A másik meg az OBD vel való törlés.

Értem, köszi!
Ha akksit lekötöm nem lesz semmi baja? Úgy értem, nem generál vmi új hibát a rendszer?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.10.20 17:30:16
Ezt soha nem tudni.

nekem akkumulátor csere után szokott érdekes hibákat feldobálni.  Pl VSC hiba.
de sima akkumulátor saru lehúzásnál nem jellemző.

Érdemes venni egy OBD olvasót, 3  ezer Ft tól indul.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Zordon - 2021.10.20 17:42:05
Köszönöm!
Amúgy arról a módszerről mi a véleményed, ami a neten is fent van... azaz szevízmódban (fék pedál benyomás...power gomb...N fokozta...) ki lehet kapcsolni az ESP-t. Szóval, ha ezen a folyamaton végig mennék, akkor szted eltűnne a kijelzés?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Karesz76 - 2021.10.20 18:54:28
Kétlem, hogy ettől eltűnne a hiba.
De nem vagyok autószerelő, csak magamnak szoktam szerelni a saját autóimat, igy sok esetben kénytelen vagyok sok mindennek utánajárni.,
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2021.10.25 14:22:09
Sziasztok!

Információra volna szükségem. A Priusomban most 190 ezer km van. De még a váltójában nem volt olaj cserélve. Egy nagyon kedves fiatal szerelő szervizeli, aki azt mondta, hogy ne haragudjak, de minden igyekezete ellenére elakadt ennél a feladatnál. Valakitől azt hallottam, hogy egyáltalán nem kell hozzányúlni. Hogy őszinte legyek ezt nehezen tudom elképzelni.
Milyen időközönként kell a sebváltóban olajat cserélni?

Előre is köszönöm.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2021.10.25 14:32:00

Milyen váltójában?  :hmmmm:
Nem a bolygóműben? Mert váltó nincs benne, csak bolygómű.
Abban hivatalosan nem kell cserélni, csak ellenőrizni (mint szinte az összes manual váltós Toyotában is). De ha cseréled, akkor utána már 90e km-ként cserélni kell.
Milyen Prius (évjárat)?
Van hozzá user manual? Ott minden szépen le van írva.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2021.10.25 14:39:21
2007-es, II-es prius. Sajnos kezelési utasítást nem kaptam hozzá. Az eladó azt mondta, hogy volt neki francia nyelvű de elhagyta valahol. Ha itt is azt mondjátok, hogy nem kell hozzányúlni, akkor elhiszem. Már beakartam menni egy márkaszervízbe, de tudom, hogy azzal rögtön megduplázom az elmúlt hat év költségét.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2021.10.25 15:02:20
2007-es, II-es prius. Sajnos kezelési utasítást nem kaptam hozzá. Az eladó azt mondta, hogy volt neki francia nyelvű de elhagyta valahol. Ha itt is azt mondjátok, hogy nem kell hozzányúlni, akkor elhiszem. Már beakartam menni egy márkaszervízbe, de tudom, hogy azzal rögtön megduplázom az elmúlt hat év költségét.
https://priusclub.hu/ (https://priusclub.hu/). Itt találsz user manualt - abban részletesen le van írva az olaj követelményei, illetve a művelet menete.
De minden szempontból jobban jársz, ha egy olyan szerelőt keresel, aki már látott Priust - de jobb ha szereli is azokat  :flowers:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.10.25 19:39:17
2007-es, II-es prius. Sajnos kezelési utasítást nem kaptam hozzá. Az eladó azt mondta, hogy volt neki francia nyelvű de elhagyta valahol. Ha itt is azt mondjátok, hogy nem kell hozzányúlni, akkor elhiszem. Már beakartam menni egy márkaszervízbe, de tudom, hogy azzal rögtön megduplázom az elmúlt hat év költségét.

Szia,
nekem az elso mozdulatom miutan megvettem a Priust a markaszerviz (esetemben Mayer) volt,  kicsereltettem az osszes olajat. Motor, bolygomu, fek. Nem ismertem a multjat mivel Hollandiabol szarmazik. Nekem viszont nincs lehuzos tapasztalatom.
 Az elozo automat (Carina) ,  mindenfele Joska/Pista,/Miska/Bela-khoz vittem, de nem fizettem naluk sem kevesebbet. Viszont volt rosszul beallitott kezifek, nem meghuzott hengerfej csavarok ami miatt omlott az olaj a motorbol, rossz minosegu alkatresz, stb.   
 Szoval en a helyedben siman kicserelnem az osszes  olajat,  legalabb  biztos lennek benne hogy rendben van.  Az autod meg fogja "halalni" .

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2021.10.25 21:04:18
2007-es, II-es prius. Sajnos kezelési utasítást nem kaptam hozzá. Az eladó azt mondta, hogy volt neki francia nyelvű de elhagyta valahol. Ha itt is azt mondjátok, hogy nem kell hozzányúlni, akkor elhiszem. Már beakartam menni egy márkaszervízbe, de tudom, hogy azzal rögtön megduplázom az elmúlt hat év költségét.
Nem tudom pontosan mi a helyzet a P2-nél, de ha élettartamra van bent a váltó olaj, akkor meg kéne tudni, mi az élettartam.
P3-nál 90 ezrenként szokták javasolni a cserét - a kezelési szerint nem kell -, de anélkül is elmegy 270e-t.
Nem bírok elképzelni olyan olajat, ami több mint 10 éven és 200e km után is hozza azt, amit új korában - ennyi idő alatt még a flakonban tárolt olaj is lejár. :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2021.10.25 21:30:21

A P II-nél és szinte az összes 2000 utáni Toyotánál csak ellenörzést ír elő a user manual.
Ill. fokozott igénybevétel esetén (túlnyomó városi használat, Taxi üzemmód) ír csak cserét.
Én 70e km intervallumban cserélem mindkét Avensisnél. Jobb a békesség  :flowers:

De az fontos: ha egyszer cserélted, akkor viszont tényleg kell 90 e km-ként cserélni. Csak a gyári töltésű olajra vonatkozik az élettartam előírás!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: AuriSZ - 2021.11.02 21:12:12
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni a 2010 Auris hybridemmel kapcsolatban (kb 20000 km-t használtam az alábbi hibákkal), most 180000 van benne óra szerint :   :helpsmilie:
-Lassú hűtővíz fogyás (1-2 deci/10000 km), a víz szemmel vizsgálva tiszta
-Néha felvillan egy sárga motor jel és sárga háromszög, Check hybrid system felirat, néha (úgy tudom önellenőrzés után) pár 100km után kialszik. Újabban csalok is (tudom felelőtlenség), mert kitörlöm a hibakódot egy olcsó odb olvasóval, ami a kódot nem árulja el.
-Újabban a check lámpa felvillanás, közepes pár km-es emelkedő közben történik tempomattal (villanás után tempomat letilt, ismételt induláskor engedi), olyan is volt, hogy kb 130-nál gyorsulva (3 fő) sík autópályán villant ki szinte egy időben a slip indikátorral. (slip indikátor rövid idő után kialudt)
-Fékpofák tárcsákkal együtt cserélve lettek, szakszervízben.
-Olajcsere 10000km után megvolt, szervíz nem látta szennyezettnek az olajat.(nem szóltak)
-Egy vidéki Toyota szervízben nem tudják miért fogy a víz, nincs nyoma...állítólag vizsgálódtak.  :hug:
-A check lámpa felvillanásnál néha a kerék-fék téma volt a gyanúm, mert pl egyszer egy gumicsere után aludt ki (megszünt a hibajelzés) a check lámpa, de lehet kettős hiba van...
-Egyszer a check lámpa csak parkoló üzemmód alatt villant ki (csak a fék nélküli gyújtás volt bekapcsolva, fűtés és klima nélkül)
-Most észrevettem, hogy finom rángatózás jelentkezik hidegen a motornál, kicsit öblös hangot ad a vadiúj kipufogó, a finom rángatózás pár perc után megszűnik. (5 celsius)
-Egyébként menet közben szép hangja van az autónak.
-Ezt kifelejtettem: kézifék karnak kb 4 mm-es játéka van jobbra balra (ez persze a fentiektől függetlenűl említem

Tudom ki kellene olvasni a kódot, de eddig nem értem rá hibajelzés alatt szerelőhöz menni, amikor voltam nem égett semmi. Érd térségében lakom, tudtok ajánlani megbízható szakit? Most már hibakóddal mennék szerelőhöz, illetve ha vannak tippjeitek a fentiek okaira, akkor azt légy szíves osszátok meg?
Köszönöm a válaszokat előre is!   ::)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.11.02 22:25:36

talan ennek a videonak a 9:02 - 12:30 koze eso resze segithet:
=542 (https://youtu.be/HimrXvVXmU4?t=542) .  Juhasz Jeno a magyarorszagi Prius Pa'pa tanacsaira erdemes figyelni. Bar egy Prius 3-asrol beszel, viszont az Auris bele gyakorlatilag egy Prius 3-as.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2021.11.16 11:08:43
Sziasztok,

A 3as Priusunk akksija végleg megadta magát. A márkaszervízben 67ezer ft lenne az új akksi cserével, azt mondták azért ennyi mert elég speciális kell bele. Tényleg ilyen drága vagy csak a márkaszervíz miatt? Le tudná irni valaki pontosan milyen akksi kell bele? Bármi tapasztalat?

Előre is köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Nagycitrom - 2021.11.16 11:39:10
Sziasztok,

A 3as Priusunk akksija végleg megadta magát. A márkaszervízben 67ezer ft lenne az új akksi cserével, azt mondták azért ennyi mert elég speciális kell bele. Tényleg ilyen drága vagy csak a márkaszervíz miatt? Le tudná irni valaki pontosan milyen akksi kell bele? Bármi tapasztalat?

Előre is köszönöm!
Tényleg más kell bele (a konrétat majd írják a hibridesek).
Valószínű, hogy találsz olcsóbban, de ne várj fél árat a márkaszervizeshez képest (kérheted beépírés nélkül is ;) ).
És legyen rá minél hosszabb garancia (mégha drágább is úgy).

Egyébként pedig google kereső: toyota prius 3 indító akkumulátor és nézz körül ;)

Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.11.16 15:00:21
Sziasztok,

A 3as Priusunk akksija végleg megadta magát. A márkaszervízben 67ezer ft lenne az új akksi cserével, azt mondták azért ennyi mert elég speciális kell bele. Tényleg ilyen drága vagy csak a márkaszervíz miatt? Le tudná irni valaki pontosan milyen akksi kell bele? Bármi tapasztalat?

Előre is köszönöm!

Szia,
Juhasz Jeno tanacsai ilyen esetekre: https://www.youtube.com/watch?v=HimrXvVXmU4&t=1162s (https://www.youtube.com/watch?v=HimrXvVXmU4&t=1162s) .
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vasmacs - 2021.11.16 18:22:55
Köszönöm szépen! A végén gyári lesz.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Sármezei - 2021.11.16 19:58:03
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Prius II autóval járok és a közelmúltban két problémám merült fel benne. El tudom képzelni, hogy a kettő összefügg.
Az egyik néhány hónapja tart. Szinte hetente kiég valamelyik lámpám. Első-hátsó, tompított-fényszóró, hol ez, hol az. Kizárt dolog, hogy ez normális. A másik két-három hete tart. Naponta út közben többször kigyullad a piros háromszög a műszerfalon. De csak egy pillanatra. Egyszer kiolvastattam a hibát, de egy olyan hibát írt ki amivel nem tudok mit kezdeni. A benzinmotorban teljesítménycsökkenés lépett fel. Ennyi. Egyébként nem érzek semmilyen eltérést a teljesítményben. A szerelőm nem tud vele mit kezdeni. A kérdésem, hogy tudtok-e ajánlani valaki specialistát? A Zsuffa Béla meg van, de őt még nem kérdeztem.

Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2021.11.16 22:42:38

oket ismered?  :  https://www.toycar.hu/ (https://www.toycar.hu/) . 
Nagyon jo velemenyeket irnak roluk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2021.11.17 19:07:58
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Prius II autóval járok és a közelmúltban két problémám merült fel benne. El tudom képzelni, hogy a kettő összefügg.
Az egyik néhány hónapja tart. Szinte hetente kiég valamelyik lámpám. Első-hátsó, tompított-fényszóró, hol ez, hol az. Kizárt dolog, hogy ez normális. A másik két-három hete tart. Naponta út közben többször kigyullad a piros háromszög a műszerfalon. De csak egy pillanatra. Egyszer kiolvastattam a hibát, de egy olyan hibát írt ki amivel nem tudok mit kezdeni. A benzinmotorban teljesítménycsökkenés lépett fel. Ennyi. Egyébként nem érzek semmilyen eltérést a teljesítményben. A szerelőm nem tud vele mit kezdeni. A kérdésem, hogy tudtok-e ajánlani valaki specialistát? A Zsuffa Béla meg van, de őt még nem kérdeztem.

Köszi

Jellemzően kisakksi hiba lehet, illetve a testpont fellazulása.  Ezen kívül még érdekes lehet a TS által kiolvasott hibakódok elemzése.  Ez nem HV akksi hiba, így én egy villamossági szakihoz vinném, Révész Péterhez.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: sanyi1963bp - 2021.11.29 03:28:43
SZiasztok
Fura hibával jöttem
Prius 2 2004-es Japánból importálva Írországban jobbkormányos
3 éve használom, kétszer úgy ment át a vizsgán, hogy semmit nem nyúltam hozzá
Most harmadszor vittem tegnap este és fura dolgot vettem észre közvetlen mielőtt bevitte a fickó a vizsgálatra

Amikor kikapcsolom, megáll a motor, de a képernyő világít és a rádió is műxik
Pont úgy viselkedik, mint amikor fék nélkül nyomom meg a bekapcs gombot , de nem lehet kikapcsolni
HA megnyomom a bekapcsot feláll minden rendszer és megy a kocsi, de kikapacsolni nem lehetséges

Látott már valaki közületek ilyen hibát?

Itt Írországban nagyon kontár szerelők vannak, a Toyota garázsban meg elkérnek annyi pénzt egy kapcsoló elfordításáért, amennyit az egész kocsi nem ér

Az egyetlen fiú aki ért hozzá és profi egy magyar fiú Milán, de ő szabin van

GYanítom hogy valami a számítógép környékén lehet, valami hard reset kellene neki, de nem találtam sehol erre utaló tanácsot

Tudna valaki erről valamit vajon ?

Köszönöm

VAn egy másik Priusom is, az 2006-os, ő is vizsgázik nemsoká, december elején, remélem ő nem fog megijedni a teszttől :)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tucan1 - 2021.12.27 14:09:14
Sziasztok!
Gondoltam megosztom Akku tapasztalataimat:
2008 Prius2: A gyári akku: 7 évig bírta, utána kiválasztottam egy ajánlott akkut, házhoz hozták beszerelték, kibírt 1,5 évet.
Bebikáztuk!
Elvittem Toyota szervizbe gyári! akkut tettek bele jó pénzért.
Karácsony előtt beindítottam nem indult, se kép, se hang. Ma házhozszállítással beszereléssel rendeltem akkut.
Ragaszkodtam AGM akkuhoz. Ez az akku 2,5 évet bírt ki!
A rendelésnél csodálkoztak, hogy miért AGM-es akkut választottam, mert nem azt szokták, mondotta a munkafelvevő.
Jeleztem hogy start-stop rendszerű az autó, azért!
A kivett akku Toyota szerviz által beszerelt drága akku :taz: nemvolt AGM-es. Feszültsége 0 V értéket mutatott.
Megtört a bizalmam a szervizzel szemben!
Mindenki vonja le a tanulságot!!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: vd1234 - 2021.12.27 16:43:50
Ez tényleg elég gáz, remélem most már jó lesz az új akkuval!
Talán nem ártana ez beírni a szervizes topicba is, megjelölve pontosan a szervizt, vagy az adott szerviz topicjába írni rögtön.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Tucan1 - 2021.12.29 09:13:51
Sziasztok!

Ferencváros, Gyáli út!

Üdv!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: csillag74 - 2022.02.26 00:30:06
Sziasztok! Prius 3-ról van szó. Alig lehet tankolni bele, 15 perc egy telitank. Valakinek volt már ilyen? Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2022.02.26 15:29:33
Sziasztok! Prius 3-ról van szó. Alig lehet tankolni bele, 15 perc egy telitank. Valakinek volt már ilyen? Köszi

Nagy valószínűséggel a szuszogócső el van dugulva, illetve a szénszűrő el lett áztatva valamikor és ez okozza.  Sajnos zsebbenyúlós történet a cseréje.  Bontottal lehet próbálkozni, de maga a szerelése sem egy leányálom, ha jól tudom. Ezeket a kocsikat szigorúan egy kattanásig tankoljuk.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: csillag74 - 2022.02.27 22:56:30
Köszi. A csővet megnéztük, azzal nincs baj. Tudsz esetleg olyat Budapesten aki megállapítja a hibát?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KLaco - 2022.02.28 18:01:44
Ezeket a kocsikat szigorúan egy kattanásig tankoljuk.
Ezt még nem hallottam, miért is?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2022.03.05 09:36:59
Köszi. A csővet megnéztük, azzal nincs baj. Tudsz esetleg olyat Budapesten aki megállapítja a hibát?

Én Révész Péterhez szoktam vinni a Toyotáinkat.  Pestszentimrén rendel.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2022.03.05 09:40:46
Ezt még nem hallottam, miért is?

Azért mert a szuszogó végén egy aktívszénszűrő van beépítve, ami az üzagőzöket hivatott megszűrni, mielőtt kilép a légtérbe.  Ha nyakig töltöd, akkor a szuszogócsövön keresztül elázik.  Csak a csere segít.  Ha jól emlékezem épp taby mester Yarisán volt ilyen művelet, de számos Prius tulajnál is.  Akkor olyan 100E HUF-os történet volt. Utángyártott nincsen, csak gyári.  Bontóban meg nem adják csak ezt, hanem tokkal-vonóval.

Én egy kattanásig tankolok és utána egész literre. Ennyi belefér.   
Vannak akik dicsekednek az FB-n, hogy a 40 literes tankba 45 litert töltöttek.  Ja, belemegy, csak többet árt, mint használ.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: csillag74 - 2022.03.24 21:36:12
Köszi
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: zson - 2022.08.22 16:38:50
Sziasztok! Prius 3, 2012, 170ezer km-nél sokadszorra előforduló hibajelenséggel kacsolatban lenne kérdésem. Elkezd rángatni az autó, záptojás szag kíséretében. A szerelő kiszedte az egr szelepet, azt mondja ezen van egy pöcök, ami megszorul, azaz már csere érett. Az alkatrész elég húzós (100ezer fölött). Mennyire gyakori ez a hiba Prius 3-nál? (Nem szeretném, ha csere után is fennállna a hiba)
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: mohr.jozsef - 2022.09.06 19:53:09
Sziasztok! A 3. Prius vízpumpa csere a jobb 200.000 környékén vagy a víz hőfok figyelés? Nem szívesen adok ki 150.000-et egy pumpára ha nem muszály. Persze jobb mint egy hengerfejes motor, de azért inkább a megelőzésre fókuszálnék. Azt hallom, hogy OBD-re köthető ilyen hőmérséklet figyelő. Ez valóban így van és ehhez van valami leírásotok? Előre is kösz a válaszokat!

Bocs, de olvashatatlan volt. Kijavítottam a hibákat  :winkiss:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: RagaVanDerFind - 2022.09.16 17:20:43
Sziasztok. Prius 3 generációs. A benzin motor pár másodperc utan leáll. A hibakodok p3190 és p3191. Valakinek valami öttlet?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2022.09.16 21:29:50
Ez elég sok minden lehet, pl ECM is:
PDF (http://media.fixed-ops.com/Toy_ServiceBulletins/sb0205t11.pdf)
De a video (https://m.youtube.com/watch?fbclid=IwAR1_z_mowayYVzQuq8KdVeBIv_HtLq8zFfykgls-eCRJr0e3u5SVQFqYvVE&v=3ha2z_fTq7c&feature=youtu.be) alapján akár egy koszos szenzor is.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2022.09.17 10:20:02
Sziasztok! A 3. Prius vízpumpa csere a jobb 200.000 környékén vagy a víz hőfok figyelés? Nem szívesen adok ki 150.000-et egy pumpára ha nem muszály. Persze jobb mint egy hengerfejes motor, de azért inkább a megelőzésre fókuszálnék. Azt hallom, hogy OBD-re köthető ilyen hőmérséklet figyelő. Ez valóban így van és ehhez van valami leírásotok? Előre is kösz a válaszokat!

Bocs, de olvashatatlan volt. Kijavítottam a hibákat  :winkiss:

Ha  szereted az orosz rulettet, akkor nézegesd a hőfokot.  Az Alin és társain találsz ODB-re illeszthető hőfokmérőt.  Egyszerű plug&play módszer.  Én azonban egy TS-el megnézném, hogy a vízpumpa milyen állapotban van, mert a diagnosztika nem hazudik. Azzal egyérteművé válna, hogy mit kell csinálni.  De biztos nem hőfokmérő beszerzésére fókuszálni.
Cím: Prius2 hajtómű hiba
Írta: Horváth Zsolt - 2022.10.05 20:38:52
Sziasztok!2006 os prius hajtóműve morgó hangot ad , szerintem difi volt márvalakinek hasonló?
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Gyárfás Laci - 2022.12.30 20:01:16
Sziasztok! 2008-as Prius 2 központi kijelzője random újraindul, hol sűrűn hol ritkábban. Nem tudom semmihez sem kötni miért csinálja. Semmi előjele nem volt a dolognak.
Valaki találkozott hasonló jelenséggel? :helpsmilie:
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KLaco - 2023.01.20 18:11:58
Van egy 2012-es Prius P+ full céges kocsink. Tegnap előtt a legnagyobb esőben auto állásnál egyszer csak nem töröltek az első lapátok. Bárhová állítottam utána a kart, nem akart menni. Hátsó szélvédő spriccelés és lapát megy. Első szélvédő+lámpa spriccelés működik. Kart „0 állásba” tettem, kocsi újraindít, se kép se hang. Kb. 3. újraindításra elindult, mentünk 100 métert, megint megállt. Aztán betettem folyamatos módba, 3-4x újraindítottam a kocsit, már hazáig ment. A ház előtt 100 méterrel visszatettem auto állásba és működik.
Mi lehet a probléma?
Szélvédő csere nem volt.

A nagy priusos fészbuk fórumban semmi okosat nem tudtak mondani.
Szélvédő csere esetén, ha nem kerül vissza valami zselé az esőérzékelőbe, akkor az lehetne gond, de ez itt nem áll fent.
Mechanikai problémára tippelnek, de az nincs. Megy a motor szépen halkan, mozognak a lapátok.
Kormányátvezető kábel?
De ami érdekes, hogy egyenesen állt a kormány, mikor történt. Nem volt bukkanó, gödör.
Nem kéne ilyenkor hibakódot dobnia?
Illetve ha az esőérzékelő elugrik, akkor nem kéne a többinek működnie?
Elég balesetveszélyes volt a dolog, ha ez 130-al történik az autópálya belső sávjában tuti baleset.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: afekete - 2023.01.21 10:56:34
Ha nincs mechanikai probléma, akkor én ezekre tudok gondolni:
- Az esőérzékelő rossz vagy érintkezési hiba a csatlakozónál - ezt mondjuk kizárja, ha nem autómata módban sem megy
- Az említett kormányátvezető kábel szerintem nincs a képben, mert az ablaktörlő kapcsoló nem forog a kormánnyal együtt. Viszont a kapcsoló maga, vagy a kábelek lehetnek rosszak.
- Lehet még a kényelmi ECU is - ha a kapcsoló nem közvetlenül kapcsolja az ablaktörlőt.
- Ha relézve van, akkor lehet a relé is - nekem nincs meg a Plusz elektromos rajza

Hibakódot TechStream-mel kéne nézni
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KLaco - 2023.03.10 20:52:51
Tegnap este nem indult a kocsi. Nincs Ready, karácsonyfa, Check Hybrid System nincs.
Ma kisakksi rámér, bikázó rárak. Semmi.
Assistance kijön, bikázó rárak. Semmi.
Elvitte, jó fej volt, mert nem a legközelebbibe, hanem a Toyota Mayer Pilisvörösvárra, ahova szoktam hordani.
Délután hívtak, hogy inverter csere lesz méltányossági alapon. Hétfőn tudják megmondani, mikor lesz alkatrész.
Azért az elég ritka, hogy kíméletes használat mellett álló helyzetben pukkanjon meg.
Nekem sikerült. Épp időben. 246000km van benne, hollandból jött annó (218al vettük), ahol aztán nagyon lehet neki nyomni, főleg hegynek fölfelé. Én 900km-et mentem vele tetőboxxal, 5 személlyel, tele cuccal. Aztán volt egy hollandia oda vissza max 130-al óra szerint 5 személlyel. Apu ment vele 600km-et 130-al. Én max 120-al megyek vele.
Szóval eléggé gyér a minősége a gyárinak sajnos.
Pedig mostanában még rekordot is döntöttem, 17. kerület-keleti pályaudvar, 20km, külső hőmérséklet 10fok, téligumi, 18fokos fűtés, 38km/h átlag, 18:15kor indultam, 3,1 lett a computer szerint. Ez valójában 3,4 kb.
Hosszú távú átlag télen 4,8 nyáron 4,5.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: KLaco - 2023.04.05 13:37:42
Majdnem 2 hetet kellett várni, de megjött az inverter, kicserélték, és láss csodát, még a fogyasztás is csökkent kb 2 decivel.
Ez cikkszám alapján 2016-os inverter.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: tomahawk - 2023.04.07 13:15:50
Majdnem 2 hetet kellett várni, de megjött az inverter, kicserélték, és láss csodát, még a fogyasztás is csökkent kb 2 decivel.
Ez cikkszám alapján 2016-os inverter.

Hmm ... akkor vegulis megerte.  ;]
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2023.04.09 10:28:52
Majdnem 2 hetet kellett várni, de megjött az inverter, kicserélték, és láss csodát, még a fogyasztás is csökkent kb 2 decivel.
Ez cikkszám alapján 2016-os inverter.

Netto kamu a fogyasztáscsökkenés. Mivel újra bootolt a rendszer, alapbeállításról indul újra. Majd 500 km megtétele múlva újratanul és visszaáll a valós fogyasztáshoz közeli érték. De nem akartalak lelombozni.   Ugyanaz, mint a HV akkucserét/modulcserét követő useri ömlengés, hogy csodát tettek az autóval, kevesebbett fogyaszt, jobban megy...  Ez utóbbi akkor igaz, ha addig használták a verdát, míg el nem pukkant szó szerint a HV akksi.

Ezzel együtt együtt örülök Veled, hogy újra hibátlan a verda!
Cím: P2 Kormány kopogása
Írta: PRIUS2005 - 2023.06.05 13:29:21
Sziasztok
Először is köszönöm a felvételt a csoportba.
2005ös P2em van és álló helyzetben vagy vezetés közben is a közép állástól egy kicsit jobbra tekerve a kormányt kopogás érződik..eleinte kevésbé de most egyre jobban és lassan műszakira kell vinnem a verdát. Köszönöm a segítséget.
Szép napot
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: hasii_ - 2023.08.18 21:03:45
Sziasztok!
Vásárlás előtt állok (P2, 2006/12), tudnátok ajánlani olyan -- típushoz értő -- szakit Budapest és vonzáskörzetben, aki helyszínen átvizsgálja a kocsit? Előre is hálásan köszönöm!
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Quark - 2023.08.31 14:55:26
Sziasztok!
Prius 3 2009-ben kigyulladt a légzsák visszajelző, Techstreammel lekérdezve B1821 hiba,  Open in side squib (RH) circuit.
Valakinek vol már hasonló gondja, esetleg megoldás?
Előre is köszönöm!
Üdv
Laci
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Trotter66 - 2023.09.09 18:12:05
Sziasztok!
Prius 3 2009-ben kigyulladt a légzsák visszajelző, Techstreammel lekérdezve B1821 hiba,  Open in side squib (RH) circuit.
Valakinek vol már hasonló gondja, esetleg megoldás?
Előre is köszönöm!
Üdv
Laci

Első körben az ülés alatti steckert kell megnézni, mert általában az a KH-s.
Cím: Re:Prius - hibák, hibajelenségek
Írta: Thomas59 - 2023.09.21 17:54:57
Igaz, hogy nem csak Priusos kérdés, de most néztem ezt a videót, amiben a harmadik pontban azt mondja a pasi, hogy ne menjunk tartósan gyorsabban mint kb 110-130 km/h.
wpPpDOUaA&index=9

"Third issue is don't speed on the highway, speeding overloads the hybrid system and your mileage drops significantly. In some cases even deplets the high voltage battery at a rapid rate."

Mi igaz ebből. Amikor 6-800+ km-t kell menni egy nap a német autópályán ez kellemetlen tud lenni. Főleg ha kivételesen nincs útépítés meg stau.