Mivel épp arra volt dolgom, megnéztem már mit tudnak a csili-vili, olcsó, törésmentes keveset futott, első gazdás 2-3 éves Priusok.
Ő lenne az:
http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/prius/toyota_prius_hybrid_sol_automata_49000_km-4477451A lökösök már a netről is kiszúrhatóak voltak, közelségbe érve aztán a kasztni és a közöttük lévő árnyalatnyi különbségek is felismerhetőek voltak, tehát elől-hátul fényezettek, hátul középen meg is volt repedve kissé...
Motortető jobb alsó sarkában cseppesen száradt meg a festék (ejnye, de csúnyán dolgoznak a Toyota gyárban
) és az alsó harmadában sok a kőfelverődésnyom amit persze megpróbáltak javítani de nem igazán sikerült (biztosan mindig apróköves úton tette meg azt a 49E km-t
).
A gyári gumik már csak hátul voltak, míg elöl pont egy éves köpenyek figyeltek de nem éppen gyári vagy akörüli profilmélységgel, tehát volt már bennük futás rendesen, bár ez nem jelent semmit sem, egyszerű őket cserélgetni.
A belsőt alaposan kitakarították de a kifilcesedett (!) oldalsó könyöklők az ajtókon és a középső kartámasz felszakadt szövete azért árulkodó volt.
A hátsó lökös csomagtartópereménél érdekes fekete csíkok voltak, mint egy kifutópálya úgy nézett ki, az értékesítő szerint több kutyája volt az előző tulajnak és még csak véletlenül sem a nagy méretű csomagokat pakolták ki és be gyakran, mint azt ahogy egy rendes taxi
, akarom mondani 49.000km-es első gazdás Prius csomagterébe szokták.
Az autó belga eredetű egyébként, szevízkönyvet nem mutattak, viszonylag rövid nézelődés után, de nem megleptetten távoztam...