Érdekes cikk a Prius konkurensének számító Insight-ról.
Hát ez tényleg az "érdekes" kategóriába tartozik.
Korábban már olvastam ezt a tesztet, az jutott róla eszembe amikor a priust összehasonlították egy M3 BMW-vel, versenypályán bizonyos körülmények mellett valóban az M3 fogyasztott kevesebbet... ha emlékezetem nem csal mindezt a TOP GEAR neves angol műsorban.
Nyilván való egy prius nem erről szól, szándékos hajszálkeresgetős kötekedés látszott ott is.
Az új insight-al még sajnos nem mentem (jövő héten pótlom), az előző civic hybriddel volt alkalmam néhány kilómétert együtt tölteni, semmiképpen nem nevezném sem zajos sem merev rugózású autónak és nehezen hiszem (kirpóbálás után módosítok ha máshogy van), hogy az utóda ebben rosszabb lenne. Az előd egy kifejezetten jól minőségű, meglepően kellemes autónak tűnt, bár nyilván a prius 2 mögött helyezkedik el, hiszen "csak" mild hybrid hajtáslánccal rendelkezik, és pont egy mérettel kisebb autó. Ha az insight csak annyit tud mint az elődje, akkor is elgondolkodtató lesz az ára a prius mellett. ( 5 millió 7 helyett ) Ha a prius 3 megjelenésével egyidőben csökken a prius 2 ára, nyilván egy fapados verzióra gondolok, akkor ez nyilván a prius felé billentené a mérleg nyelvét, de ehhez szvsz 6 millió körülire kéne csökkenteni az árát.
Írják a tesztben, hogy nem gyorsul eléggé...no igen a 170 lovas jetta után... ha egy insight helyett egy ilyen jetta álna a garázsomban, hát én erősen elbőgném magam
Jó lenne ha az autós ujságírás ( tisztelet a kivételnek) megértené, hogy mit kéne mihez hasonlítani. Priust is lehet egy M3-hoz...csak semmi értelme.