Megállt ma reggel alattam a kis E11-m.. Sad
Tegnap este hazafelé kigyulladt két jelzőlámpa, piros körben egy felkiáltójel és kis akksi ikon.
Ma reggel pöccre indult még, a két jelzőlámpa viszont ugyanúgy világított. Vetettem egy pillantást a motortérre de reggel a sötétben nem igazán láttam semmit, így elindultam de kb. 8 km után kialudt minden visszajelző fény és a fényszórók fénye is visszaesett. Lehúzódtam, leállítottam, majd visszaindítottam de már meg sem nyikkant, telefon, hazahúztak. Először azt gondoltam akksim ment ki, de azóta hívtak már, hogy nincs töltés, valszeg generátor ment ki. Néztem unixnál újat de a legolcsóbb is 65 000-től indul, még ha van is kedvezmény az is húzós. Így először megpróbálkozunk egy generátor javítással, meglátjuk.
Ha újat kéne majd vennem van valakinek tippje melyik márkát érdemes?
Unixnál ezek vannak:
Bosch
Delco Remy
HC-parts
Jakoparts
Valeo
Előre is köszi!
Üdv!
Ha szerencséd van, akkor a kefék kopottak.
Ha nincs, akkor a diódasor/töltőáramkör a gond.
Ha szétszeded/szétszedik, lehet látni.
Denso biztos, hogy nagyon jó. Én pár hónapja szedtem ki (322.000-nél), azt hittem, hogy szólnak a csapágyak (de nem, mert a csere után derült ki, hogy a vízpumpa volt a ludas). Csapágycsere, és ha már szét volt, akkor kefecsere. Az eredeti gyári kefék voltak benne, még kb. 5mm-re a határ felett. Kapott gyárit megint. Csapágyból nem gyárit. Összerak, örül
Hála Istennek azóta is jó. De mondom, végülis tévesen csináltam ezt meg, ment volna az még...
Szerintem előre ne temesd.
Én a bontottat sem vetném meg, osztom
Kalmi véleményét