Sztem neked autós Münchausen-szindrómád van Nincs annak az autónak semmi baja, ne szórd már a pénzt. Ilyet az én ex kocsim is csinált, de nem mindig. Azóta is működik, és nem lett megbontva..
Hát már eljutottam oda, hogy inkább 155-ös Alfát kellett volna vennem: szervízigény ugyanaz és kamaszkori álom (pláne hogy akkoriban Olaszországban éltem, megvolt naponta a nyálcsorgatás)
Hát tavaly még betudtam a Lukoil pisztolynak, hogy csak félgázon ment a tankolás, viszont legutóbbi teletankolás végére már orrán száján dölt a nyál, mert képtelenség volt megállapítani hogy mikor van tele (még jó hogy nem dohányzom).
Szombaton meg tényleg már csak úgy ment bele a benya hogy csöpögtetve, pisztoly félig kihúzva és szögben tartva hogy levegőzzön
Úgy voltam vele, hogy a 700 ezres kocsi 1 misiben fog megállni mire rendbe teszem, most tartok 1 misi 50 ezernél, viszont tény hogy egyre jobb a vas,motor jól veszi a fordulatot, útfekvése is kiváló, most ilyen apróságok vannak mint a tank, elől némi ciripelés, ajtó zárásnál valami koppanó hang a csomagtér felöl, törött emelő, meg egy kis barnulás a jobb hátsó kerékíven