De van más is. Tegnap szert tettem egy C90R fejre.
Dobozzal, leírással, tokkal-vonóval, leírással, garancialevéllel, beszerelési útmutatóval. Előéletéről annyit lehet tudni, hogy előttem két tulaja volt, az előző tulaj egyáltalán nem használta. Az első tulajdonos valami jóképességű lehetett, mert a hattyúnyakas távirányító alapját benne hagyta a kocsijában, mert szét kellett volna fűzni....
Úgyhogy azt nem tudom használni. Beszerezni se nagyon, merthogy típusspecifikus a talp. De nem különösebben zavar, mert a kis Corollában nem is nagyon tudtam volna hová tenni. Ezen kívül nincs meg hozzá a gyári magnéziumszínű díszkeret, csak egy szabvány fekete Sony, ami szintén nem zavar, merthogy a Corollába nem is lehetne feltenni. Van viszont IR távirányító, ami működik, konkrétan a 7750-est is vezérli. A tokot már cserélték egyszer.
Kicsit kellett rajta mókolni, merthogy ezek a Sonyk nem ISO csatlakozósak, hanem körsarusak voltak, gondolom, nem véletlenül.... Na mindegy, ezektől feltétlenül meg kellett szabadítani a fejet, persze lehetőleg úgy, hogy a vezetékek jó rövidek legyenek. Két lehetőség maradt, az egyik állandóra beforrasztani az autóba, közvetlenül akksiról megtáplálni, és akkor jó. A kevésbé jót választottam, tekintettel arra, hogy nem tudom még, hogy van-e nyűgje (a kipróbáláskor nem volt): rá kellett forrasztanom egy ISO csatlakozót, úgyhogy délután vadászni voltam ISO-t, meg így hó végén (mikor máskor) vennem kellett persze egy forrasztópákát is. Persze csak dupla ISO tápot kaptam, amin rajta vannak a hangszórócsatlakozók is, ami ugye ennél a fejnél értelmezhetetlen, hiszen nincs végfoka. Úgyhogy amit kaptam szimpla ISO tápcsatlakozót a fejhez szétszabdalt-összetekergetett vezetékekkel, azt szétműtöttem, a műanyag foglalatból kiszedegettem a vezetékeket, meg persze az újból is, és miután öszeforrasztottam, az új vezetékvégeket bepászintottam a régi szimpla csatlakozóba. Forrasztásokat zsugorcsővel fedtem, úgyhogy öröm van. Meg izgalom, hogy a biztosan jól másoltam-e át a kölcsönfej működő bekötését. Ja, az erősítő vezérlőszálát is meg kellett hosszabbítani, mert abból 10 cm-t sem hagytak a szakszerű kiszereléskor...
Holnap délután, vagy este próbaüzem van. Ha nincs a fejjel semmi gond, akkor később megtápolom akksiról, ahogy illik. Várom a holnap estét....