Közben ahogy hallgatom, egyre inkább alakul az autó hangja. Finomodik, a magas egyre kevésbé tolakodó.
Persze nyilván azt próbálgatom, hogy mit bír hangerőben. Elkezdtem full range-en. Persze ilyenkor nem lehet különösebben terhelni, úgyhogy kapcsoltam rá egy HPF-t. Sajnos az erősítőn nincs skála, úgyhogy nagyjából érzésre lehet csak beállítani. Nem is nagyon tudom, hol vágtam meg, a meredekséget 12 db/oktávban hagytam.
Eredménye az lett, hogy lehetett terhelni, de ahogy hallgatóztam, kicsit olyan hangja volt, mintha dobozból hangzana. Hallottam már ilyet egy barátomnál, nála "kimaradtak" frekvenciák. Nosza visszakapcsoltam, és jééé, megint lett benne dinamika.
Csak nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy kerestem egy olyan számot, amiben van elég mély, és hangszeres, hogy lássam, hogy állnak a dolgok egymáshoz képest. Megint HPF.... Megint eltűnt a dinamika. Lejjebb vittem a vágást. Aztán végül a próbazenének is olyan részét választottam ki, amelyik a legtöbbet mutatott a különbségen, és "menet közben" kapcsolgattam a szűrőt. Itt játszogattam még egy kicsit a vágással, és a végén úgy állítottam be, hogy majdnem a minimális értéken, épp csak valamivel 35 Hz fölött vágtam. Így most alig van érezhető különbség a full és a HF között, mégis hajtható.
De biztos vagyok benne, hogy hogy ez még nem a vége. Gainnel szinte egyáltalán nem játszogatok egyelőre. Szívesen kipróbálnám, mit tud "lineárisan", azaz ha a bemeneti érzékenységet pont 2 Voltra állítom be, de - ugye - sajna ott sincs osztás....
Mindenesetre kábé egy órát ment ma, és megint nagyon sokat változott. Hajlamos vagyok elhinni, hogy ennek tényleg össze kell járódni....