Sziasztok!
Szűk két éve vettem az autónkat, de csak nemrég találtam rá erre a fórumra. 2002 decemberi gyártású T22 sedan, 1.6-os 3ZZ-FE motorral, Linea Terra felszereltséggel. Nagyon elégedett vagyok az autóval, anno Corollán tanultam vezetni, azóta szerettem volna Toyotát
Eddig két picit bosszantó hiba jött csak elő amit már másoktól is olvastam a fórumban.
Az egyik a csomagtérben az emelő rekeszében előforduló víz, azaz beázás. Ritkán és rendszertelenül fordul elő, például rövid enyhe esőcske után van víz, máskor egész napi égszakadás után csontszáraz, semmi rendszert nem látok abban, hogy mikor ázik be és mikor nem. Nem zavar túlzottan, eső után bekukkantok az emelő rekeszébe és ha van víz akkor kitörlöm. Most már azt is tudom, hogy a szellőztető a bűnös, eddig el se tudtam képzelni, hogy honnan kerül oda víz
mert mindenhol minden száraz volt. Kárpitot nem mertem leszedni, mert fakezű vagyok és tuti eltöröm a felfogató izéket.
A másik hibát szintén több embertől olvastam, ez már kicsit jobban bosszant. A centrálzár néha, megfigyelésem alapján főként hidegebb időben és rövid út után nem hajlandó venni a távadó jelét, nem tudom a távadóval lezárni az autót és élesíteni a riasztót. Kulccsal be tudom zárni az autót, de ekkor ugye a riasztó nem élesedik. Erre nem nagyon olvastam megoldást, illetve volt aki a gyári mellé/helyett beszereltetett egy olcsó centrálzárvezérlőt. Valószínűleg én is ezt fogom majd tenni, vagy a riasztót cserélem majd le saját távadósra, ha már kellően gyakori és idegesítő lesz a dolog.
Ezeket leszámítva csak a középkonzol izzói kezdenek kiégni, 10+ éves autónál ez szerintem természetes. Az autóval kapott számlák alapján az előző tulaj is gondos volt, én is annak tartom magam, remélhetőleg nem lesz semmi komoly baja