...még egy utolsó adalék: tegnap megkaptam a választ a drága biztosítómtól (pontosabban az irodavezetőtől és a jogi szakértőtől
), mi alapján jutottak oda, hogy én vagyok a károkozó. Mellékelték a beszkennelt baleseti bejelentő másodpéldányt is, azon konkrétan nem látszik, hogy a másik sávot váltott (önátírós papírok, hajrá!!!), továbbá a kárleírásban azt írta a kötsög, hogy forgalmi ok miatt állt meg és én, aki mögötte haladtam(!!!) hátulról belehajtottam... természetesen a sérülésekről a kötsög által készített képeket nem mutatják meg nekem (történetesen lefényképezte az egész lökhárítómat, szóltam neki, hogy nem kellene, mert az korábbi sérülés, de ha azt is leadta, akkor simán rá lehet fogni, hogy telibe vertem), mert biztosítói titoknak minősül, de ha szerzek egy minden részletében az előírásoknak megfelelő felhatalmazást a kötsögtől, akkor betekinthetek a képekbe, iratokba... ennek kevés esélye van...
Említették, hogy "a balesetbeli felelősséggel kapcsolatban nem nyilatkoztam, ezzel kapcsolatos aggályaimat nem jeleztem", persze, mivel a honlapjukon nem szerepel semmi olyan, hogy nekem saját biztosítómhoz károsultként bármilyen bejelentési kötelezettségem lenne. Sőt, még az ő ügyfélszolgálatosuk mondta, hogy a biztosítónak kellett volna tőlem kérni károkozói nyilatkozatot, miután úgy gondolták, hogy én vagyok a hunyó és még azelőtt, hogy fizettek volna...
Én igyekszem sokat tanulni ebből az esetből...
(ja, időközben felvetettem az üggyel kapcsolatos aggályaimat a Mabisznak is... azt a választ kaptam, ők nem másíthatják meg a biztosítók döntését (ilyet nem is kértem, csak annyit, véleményezzék a saját biztosítóm magatartását/esetleges hibáját), de elküldték panaszomat mindkét biztosítónak, majd ők válaszolnak... nagy segítség)