Nem tudom milyen konstrukcióban akarod így eladni, de 1.2 milláért sérülten 200e kmrel és 10 évesen nem hiszem h kapkodni fognak utána..
Am sztem ne add el. Úgy látom nem olyan vészes, bár kevés a kép. Én a hátsó ajtót nem cserélném, így kép alapján, az első sárvédő egyértelműen cserés, meg a futóműalkatrészek, de ezeket be lehet szerezni bontottan is. Első lökös cserés ? Gondolom légzsák nem nyílt.
Szóval sztem csináld meg a bontott cuccos verzióval, lehet h még keresel is rajta Nálunk volt olyan sztori, hogy parkolóban állva megsérült a kocsi 2 kocsi ütközésében, asszem GTK lett, és 120 ezret fizettek rá, mi meg 60-70 körül megcsináltattuk
Az árat majd igazítom, ha ismerem a biztosító ajánlatát.
A 200 ekm-re ki sem térek, hiszen jó magyar szokás, hogy a 10 éves, és a 3 éves autókban is 80-120 ekm van, vagy amit a kedves vevő kér.
A hátsó ajtó csak fényezési hibás, könnyen javítható. Első-hátsó lökhárító javítható, fényezni + műanyagozni kell. Mivel alacsony volt a sebesség (kb. 30 km/h), nem nyílt légzsák. Azt értem, hogy a biztosító ajánl mondjuk 250 eFt-ot és én megcsináltatom 150-ből, akkor mondhatnám, hogy matematikailag nyertem 100-at. De ha azt kérdezed mit szeretnék: 1. az autómat s.mentesen visszakapni? vagy 2. bontott cuccokból összetákolva + ajándék 100 eFT (amit bőven elvisz az utánajárás, telefonálgatás, értékcsökkenés, az autó nem használható stb.), akkor nem is olyan jó biznisz ez...
Senkinek nem kívánom, hogy így "keressen" pénzt...
Persze más lenne a helyzet, ha egy már 100x rommá tört ócskaságról beszélnénk, még lehet örülnék is hogy belém jöttek, csak hát itt más a helyzet. Azért köszönöm, hogy kifejtetted a véleményedet!
OFF: Most látom csak, hogy a tiéd sedan 1.6, ha SOL, és ha 100 ekm alatt van, érdekelne!