Jaja, az elején meleg is volt, de úgy csináltam, hogy az első párt összeraktam, szalaggal áttekertem, de nem téptem el, hanem jött a második pár, összetekertem, aztán a harmadiknál már befagyott, pedig nem húztam az időt. Az lehetett, hogy közben igazgatni kellett a régi hüvelyeket, hogy tartsa az új dugókat, és ez pont elég volt neki kihűlni.
Tehát egy egyben levő szalaggal akartam az egészet leszigetelni (és egyben egymástól elszigetelni). Amúgy ülve dolgoztam, beöltözve, úgy meg nagyon nehezen férek a zsebemhez, ha nem is így csináltam volna (pedig fogytam már egy tízest...).
60 fokos kazánon felmelegedett olyan 40 fokra, az utolsó kettőre volt elég hőtartaléka
Ma reggel már egész hideg volt, olyan -5 fok körül, és hála Istennek minden működik újra
Szerintem a régi motor leéghetett, de szét fogom szedni, amint lesz időm rá.