Én mint laikus szólok a témához, hangsúlyozom. Én is ezt az olajat tettem bele egy éve. Olyan szinten el kezdte zabálni a Carina, hogy azóta már 3 vagy 4 litert kellett hozzá pótolni. (most is a minimumon van) Valaki azt mondta, lehet hamis olajat kaptam, mert 5 Liter volt 14.000,- és lehet üres gyári flakonokat kapni, amibe azt töltesz az "alkudozónak" amit akarsz) De látványosan fogyott és műszaki vizsgán is egy Suzuki segített ki. A vizsgáztató azt javasolta 15-nél ne használjak vékonyabbat. Most azt fogom megpróbálni.
Szintén tapasztalatokat szeretnék mondani, jobbító célzattal, de nem szándékom másnak megmondani, mi a frankó
Nekem az előző tulaj azt mondta, hogy 10w40-et használt, de mivel kicsit fogyasztja, 2000 km-enként nézzem meg.
Na ez a kicsit azt jelentette, hogy 1000 km-en belül le kellett cserélni, mert látszott a fogyás. Kapott Q8 5w40-et. Na azt még jobban ette. A második (vagy harmadik...) kanna betöltése után kapott Eneos Premium Hyper 5w40-et. Ezt is ette. Szintén a második kanna beöntése után kapott Elf Excellium NF 5w40-et, ezzel sem lett jobb. Közben persze mindig néztem az olajos topicot, beszéltem fórumtársakkal, adatlapokat tanulmányoztam, egyetemi jegyzeteket böngésztem...Mondták, hogy tegyek bele LM Top Tec 4100 5w40-et. Jó drága, de Trotter66 és Palaczk segítségével kaptam atomkedvezménnyel ilyen olajat, rögtön 10 litert, mivel úgyis enni fogja (mondtam én). Aztán végiggondoltam, hogy mennyibe kerül az olajevés. Cserék, utántöltések, postaköltségek, már az LM előtt 50.000 körül jártam, és még mindig rosszabbodott a helyzet (érdekes volt, hogy az előző tulaj nem mondott semmit, hogy miért adják el a kocsit, ha ilyen meg olyan jó, hozzájuk nőtt, stb., hát valószínűleg ezért volt). Mindezt max. 6000 km alatt. Akkor gondolkodtam el komolyan a gyűrűcserén.
Öcsém ismerőse révén sikerült 40%-os árengedménnyel beszerezni az alkatrészek többségét (kivéve a gyáriakat, meg a hézagállítókat), akkor leírtam, mennyi volt durván a cucc hozzá. Áprilisban megcsináltuk a gyűrűzést Öcsém kocsiján, nagyon jó tapasztalatokkal, mivel az övé is hasonlóan ette, mint az enyém.
Gyűrűzés után megkapta a LM-t, és azóta sem eszi hála Istennek, sőt, semennyire sem fogy. Öcsémé szintén így van, annyi különbséggel, hogy neki Elf Excellium NF 5w40 van benne. Tehát 10w40 és 5w40 mellett is olajevős volt a kocsi, mivel az olajlehúzók leragadtak, az olajvisszavezetők eltömődtek, a kompressziógyűrűk kilágyultak, lehet, hogy megfőzték már a motort valamikor. Hiába tettem volna 15w40-et, ugyanez lett volna, de meg sem fordult a fejemben a téli hidegek miatt főleg, mivel nincs garázsban, csak tető alatt. Szerelők sokszor mondják, hogy vékony az 5w40, de ha megnézi valaki az adatlapokat, üzemmelegen az 5w40, 10w40 szinte hajszálra azonos viszkozitású, és a fogyás akkor van.
Taby fórumtársunk 5w30-cal megy a Carinájával (és nem eszi), ami melegoldalon is kissé vékonyabb az 5w40-nél, hidegen meg főleg jobb, ezért fordult meg a fejemben a LM Top Tec 4200 5w30 vagy Longtime Hightech 5w30, ha a tapasztalatok majd engedik, de legkorábban 2014-ben remélhetőleg. Akkor is olcsóbban jövök ki, ha nem eszi, mintha olcsó olajat töltögetnék utána.
Szóval ha az ember nem fog ki egy típushibás szériát (1994-es Carinák gyűrűhibásak), vagy egy-két gondatlan korábbi gazdát, akik nem cserélték rendesen az olajat normális olajjal, és nem tiporták szét a motort, akkor 5w40 simán jó kell legyen bele. Vastagabb olaj meg hidegen sokkal rosszabbul ken, és mivel a motorkopások 80%-a hidegen történik, ezért elvileg hamarabb baj lehet. Melegen meg mindegy, hogy 5w40, 10w40, vagy 15w40. Ha már az utóbbit is eszi, lehet tenni bele 20w50 traktorolajat, dehát...
Csodálkozok még mindig azon,amit MZoli tapasztalt, persze nem vonom kétségbe. Eszembe jutott, hogy esetleg a benzin higítja fel az olajat és azért van azonos szinten, mondjuk sok rövidtáv miatt, de ez csak fikció. Reméljük hosszútávon is bejön majd ez az olaj.
Persze mindenki ismeri a saját lehetőségeit, és ennek fényében dönt. Én eddig nem bántam meg, hogy így döntöttem.