Üdvözlet a fórumon
Elképzelhető, hogy ha az önindító forgórész szakadt egy kommutátor-szeletnél, ugyanilyen hibajelenség tapasztalható.
Ugyanis ha pont ott áll meg a forgórész, onnan már nem tud elindulni. Betolás után meg elég, ha menet közben picit elmozdul, legközelebb már indul is ( bár ilyenkor annyira nem biztos, hogy forog. De ugyanez igaz az indítókapcsoló hibájakor is, mert ha egyszer nem bírja az áramot átvinni, akkor máskor meg miért ?)
Azt lehet hallani, hogy a mágnes behúz, de ennyi. Azért remélem, nem ez lesz a baja a gépnek.
Igazad van, ez is lehetséges és én is ezt hittem sokáig, hogy ez a baj, ezért először vettem bontóban másik önindítót, majd miután a hiba nem szűnt meg, felújíttattam azt, majd miután a hiba még mindig nem szűnt meg, vettem egy új akkumulátort, majd már a hajamat téptem és elmentem egy villanyászhoz aki műszert rátette és addig indítóztam-leállítottam, indítóztam-leállítottam, míg nem produkálta a hibát, na akkor a kulcsot elfordítva hagyva kimérhető, hogy nem folyik elég áram át a gyújtáskapcsolón. Éljen-éljen hiba meglett, kirelézés 2000 forint, mire rájöttem, hogy mi a hiba elköltve 15000Ft önindítóra, majd 20000ft felújításra, majd 15000 forint akkumulátorra, szóval egy életre megjegyeztem magamnak...
De tényleg igazad van vd1234, a logikus hiba az önindító forgórész szakadás lenne és nem kizárt, hogy sdani-nak is az a baj, csak kezdje az olcsóbb verzióval, ne azt az utat járja be mint én. Ha én megettem, legalább más nyerjen ezen tanulva az esetemből.
Lehet ez Toyota típushiba, nekem a Corollával fordult elő, a Carinám még nem produkálta...