És ez a kutya érdeme?
De még mennyire, hogy az övé. Hiszen Ő hozta ki az érzelmeket az emberekből. Gondolj a terapeuta kutyákra. Empátiára, és meghatározott feladatokra képzik ki őket, amit Ők minden körülmény között végrehajtanak aztán. Depresszióból képesek embereket kigyógyítani, vagy minimum életkedvet adnak a betegnek a könnyebb, gyorsabb gyógyulást elősegítendő. Erre ember nem képes, csak a kutya. Az ember érdeme ebben az, hogy kiképzi a kutyát erre a feladatra.
És ha adott emberek között egy barátság, amiben történetesen még sincs önzés, akkor az attól nem éri el az ember-kutya barátság szintjét, hogy akár lehetne benne önzés is? Nem pont ettől lesz még értékesebb?
Én úgy gondolom, hogy létezik nagyon jó barátság ember és ember között. Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy 3 olyan embert tudok magam mellett, akiket szó szerint a barátaimnak nevezhetek. De, mivel mindnyájunknak önálló életünk van, ezért önzőek is vagyunk még egymással szemben is, hiszen, ha valami programunk van a családdal pl, és felhív a barátom, hogy dumáljunk, akkor megkérem, hogy inkább beszéljünk később, mert most ez az időpont nekem nem jó. Ez is önzőség, emberek közt ennyi teljesen természetes és nem sértő. A külön életből adódik.
A kutya-ember barátság nem magasabb szintű, inkább másabb, meglátásom szerint mélyebb. A kutya nem mond nekem nemet. (nem félreérteni!!!)
Én ezt a logikát nem tudom követni. Számomra elérni egy ember őszinte, valódi barátságát biztosan nagyobb érték, mint egy kutyáét, "aki" nem is tud másmilyen lenni. Ez klassz dolog, de adottság... Míg egy embernél összehozni sokkal nehezebb.
Embernél összehozni az igazi barátságot valóban sokkal nehezebb, mindkét félnek sokat kell tennie ezért, hogy kölcsönösen kiérdemeljék egymástól.
A kutya ezzel ellentétben m e g v á l t o z t a t.
Különleges tehetségük van ehhez.