Sziasztok!
Tavaly május óta egy 2004- AVE D4D SOL ,elégedett és boldog tulajdonosa vagyok. Nagyon szereti az egész család,a gyerekek pedig egyenesen imádják.
Viszont most van a gépsárkánnyal egy kis ***. Tudom biztosat csak a hibakód kiolvasása után lehet majd tudni.De bízom benne,hátha mégis tud valaki valami tippet adni mire számíthatok.
Szóval,két hete Ausztriából haza felé az autó egy erősebb gázadás után,mintha letiltott volna valamit. Nem állt le a motor,csak nem vette a fordulatot,vagy is,nem ment 2200-2500 fölé,és nem igazán reagált a gázadásra sem.
Ezen kívül kigyulladt ,a TRC off ,a VSC,valamint a motor ikon (??) ennek a jelentésében nem vagyok biztos)
Félre húzódtam,leállítottam a motort,vártam egy pár másodpercet, és indítás után az autó hibátlanul üzemelt. Simán jöttünk még vele 400 km-et,bármi zavar nélkül. Az hiba jelző ikonok a második pihenő (kb 300km) utáni indítás után már nem világítottak. Az autót azután itthon a városban szinte minden nap használtam bármilyen gond nélkül.
Aztán ma,szintén Ausztriából hazafelé,de szinte már az út végén,egy erőteljesebb gázadás után a hibát ismét produkálta az autó.
Most is újraindítás után simán haza jött, úgy,hogy semmi problémát nem érzek vele, de most úgy állítottam le az autót,hogy a hiba kódok világítottak. És.. amit itthon vettem észre...,kiégett az egyik tompított, valamint az egyik féklámpám. De még ez nem minden.... Ha a motort leállítom,és még a gyújtás rajta van,valamiféle zörej hallatszik a műszer fal alól. Olyasféle,mintha valami egér vagy valami állat zörögne benn
Ha a gyújtást leveszem a hang meg szűnik,ha ráadom ismét hallható. Vajon ezek a hibajelenségek össze fügésben lehetnek egymással?? Sajnos egyenlőre a munkám,és pénz hiány miatt nem tudom szervizbe vinni,de jól enne tudni mégis mire számíthatok.
Ha valakinek lenne valami ötlete,hogy mi lehet a baj,és esetleg megosztaná velem,nagyon hálás lennék.
Előre is nagyon köszönöm!!:zebo