Köszönöm a tippeket!
Szombaton viszem autóvillamossági szerelőhöz. Meglátjuk ő mit lát benne.
Jövök majd a fejleményekkel.
Tegnap elhoztam a szerelőtől az autót. Szétszedte az önindítót, egy kábel volt elrohadva benne, ill. az egyik csatlakozó csavar volt rozsdás. Ezen kívül semmi baja semminek. Átnézett mindent, , szétszedte darabokra, nem talált hibát. Tehát nem az önindító. Gyújtáskapcsolóra azt mondta, hogy az sem lehet, mert mechanikailag semmi baja, az elektromos részéről nem beszéltünk. Már csak az indító relé maradt. Azt tanácsolta, hogy azt érdemes lenne kicserélni, mert már csak az maradt. Azt is megnézte, azt mondta nem lát rajta beégést, valószínű nem ragadt össze. Erről a reléről beszélünk?

http://www.bardiauto.hu/webshop/autoalkatresz/szemelygepjarmu/TOYOTA/AVENSIS/2005/1_8/BENZIN/elektromos-rendszer/elektromos-alkatreszek/onindito-alkatresz/