Szia BRS cimbi
Itt vagyunk a szülőknél, és átnézettem a kocsit egy műhelyben, ahol vizsgáztatni is szoktak. Tapasztalatból tudom, hogy nem kell minden általuk említett hibának bedőlni, cseppet lehúzós banda, nem hiszek el nekik mindenféle hibát, csak ha más is ugyanezeket mondja, mint ők.
Lengéscsillapítás rendben, a fékhatás rossz (17-18% eltérés), azt mondták az első féktárcsa helyett újat kell vennem, és vannak rossz szilentjeim is.
A kerekeket, gumikat nem vizsgálták meg. Azt mondták azért nem, mert ha a centirozás lenne rossz, vagy szálszakadt lenne a gumi, azt éreznem kéne hogy rángat, de 140-ig nincs semmiféle rángatás, de fékezésnél ki akar esni a kezemből a kormány és a kaszni is remeg.
Azért fehérváron majd elviszem a közeli gumishoz és megnézzük a kerekeket, azokkal minden rendben van-e.
Minden futóműalkatrész gyári, nem is csodálkozok rajta, hogy 10 évesen tönkrement benne pár szilent.
Az első lengőkar hátsó szilentjei elszakadtak, valamint a két első és két hátsó stabilizátor pálcák is kukásak.
Trotter javasolta a 19. ker, Pákozd utcán lévő szilentblokkgyártó céget. Ők gyártanak ilyen alkatrészt, de el kell vinni hozzájuk az eredetit, hogy beleszereljék, viszont messze lakok és nem tudnám megoldani a szállítást... úgyhogy lehet egyszerűbb ha neten megrendelem a szükséges szilenteket.
Ebben kérnék segítséget tőletek hogy milyen méretű szilentet kell vennem, mert többféle méretet látok a neten és kiszerelés nélkül nem tudom megmondani, pontosan melyikre van szükségem, de ti hátha tudnátok nekem ebben segíteni.
üdv