Már korábban is gyanús volt, hogy néha mintha füstölne a motor a coriban, de nem voltam benne biztos, mivel kigyorsításkor teszi majdnem padlógáz esetében, és csak 2 es 3 as fokozatban, de inkább a kettesben látható a füstölés. Mivel nem tolom neki mint az őrült, így ezek száma elég ritka és így eddig nem tűnt fel, és persze nem hátrafelé néz ilyenkor az ember.
Tegnapelőtt este este egy autós beleállt a hátamba, és egy körforgalom után gondoltam ellépek előle egy kicsit, így odapakoltam, és visszapillantva láttam a xenon fehér fényben, hogy szép füstöt hagytam ott.
Nappali fényben is próbáltam produkálni, illetve rájönni, mikor van illetve mikor nincs. Szinre nem teljesen fehér, inkább sötétebb szürkés, mintha port kavarnék fel, és főként kettesben produkálható, ott gyorsabban felpörög a motor, talán olyan 3-4 ezres tartományban jön elő. Nagyobb fokozatban pl. 4-esben padlóig nyomhatom, 5000-ig pörgethetem, akkor sem látom. Gondolom ezért nem tűnt fel idáig, mert pályán 130-nál, már 4000et vagy picit fölötte pörög, és a menetszél is igen erősen oszlatja/oszlatná.
Álló helyzetben, üresben 6000 ezer közelében sincs füst. (Ezek mind üzem-meleg motor esetében értendők, de hidegen sem füstöl a motor, olyankor nem nyomom neki és nem pörgetem 3000-ig sem.)
Olajfogyasztásom olyan 0,30-0,35 liter/1000 km és 160 eKm van az autóban.
Ezekből a jelekből és sajnos nem teljesen tudom összerakni, hogy mi okozza a füstölést. Túl sok benzint kap a motor ha hirtelen odalépek alacsonyabb fordulatszámnál? Nagy sebességnél, már eleve pörög a motor is, tehát hiába nyomom padlóig, nincs olyan nagy változás. Esetleg az olajfogyással lehet kapcsolatos?