Szerintem túltölteni nem lehet, arra vigyáz az elektronika. Én a tokaji heggyel szoktam, illetve próbálkoztam egyszer, mert olyan hihetetlen árkok vannak az útban már, hogy gondos gazda nem megy oda addig, amíg rendeb nem hozzák.
Na a lényeg, hogy csontra töltött akkuval is működött a B fokozat gond nélkül.
Az ne felejtsétek el, hogy a villanymotorral mindent meg lehet csinálni. Egyrészt lehet motorként, vagy generátorként használni, de adott esetben fékezni is vele. Az örvényáramú retarder éppen így működik a buszokon pl.
Na ezzel csak arra akartam utalni, hogy attól, hogy a központi kijelző mit mutat, cseppet sem biztos, hogy töltés van. Lehet, hogy olyan ellenirányú, vagy éppen erős (mert ugye töltés már van) a forgórészt visszafelé hajtani akaró áramot kapcsol az állórész tekercseire, hogy lassító nyomaték keletkezik.
Na, de ehhez egy elektromos szaki jobban ért.
Egy biztos és ez tény, láttam, hogy az elektronika mindig tudja, hogy az állandó mágneses forgórész milyen szögben áll az állórészhez képest.
Innentől kezdve az állórészre különböző erősségű, és szögeltolású elektromos mezőt tud létrehozni a forgórész körül. Ergo mindent meg tudsz vele csinálni, minden helyzetben gyorsítani, lassítani különböző erősséggel.
Zseniális az egész úgy ahogy van.
Abban abszolút egyetértek, ha az a cél, hogy minél több energiát nyerjen vissza az ember, akkor akármit is csinál az elektronika, ha a motor forgatja az tuti veszteség.
Az, hogy mekkora lehet vitatéma, lehet, hogy jelentéktelen, lehet, hogy állandó ilyen technikával vezetve 1-2 deci +.
Ez sok mindentől függ.
Egy biztos, hogy azt a technikát is használva nyári városi minimumom 4,3 volt tavaly.
Idén mentem már hagyományos, finomfékezős, lendületmegtartós stílusban 3,8-at városban 120 km-en keresztül. Most 670 km városnál tartok 4,2-vel.