Mi nem szeretnénk 3-dik gyereket. 2 darab ezekből pont eléggé leterhelik a mindennapjainkat, ovi, bölcsi, sport, stb.
Most 2 autónk van, mindegyikbe 2-2 autós ülés, mert egyikünk viszi reggel munkába menet, másikunk hozza őket hazafelé útban. Egy 3-dik gyerekkel nagyobb autóra kell váltani legalább az egyiket, erre nem látok esélyt mostanában.
Sajna a családi viszonyok nem adnak nekünk nagyszülői támogatást a mindennapokban, ezért ketten kell mindent megoldanunk, nincs kire számítani, gyakorlati segítséggel.
Egy 60nm-es lakásban vagyunk 2,5 szobával, itt bővíteni kellesz majd pár éven belül mert most még vidám a közös gyerekszoba, de iskolába menet már koránt sem lesz az, főleg fiú/lány viszonylatban.
Szép ez a 10+10 milás lehetőség, de sajna még mindig kevés két szülőnek az élet mindennapi lebonyolításához 3 gyerekkel Budapesten. Kell a lakás a családnak, azt nem vitatom, de kellene még rendes jövedelem azt fenntartani, meg 3 éhes szájat etetni, ruháztatni őket, és úgy nevelni, hogy ne lúzerek legyenek felnőtt korra.
Én azt nehezményezem az adókedvezménynél is, hogy 3 gyerek után drasztikusan nagyot támogatnak. Pedig 2 gyerekkel is van jó nagy szívás sok szempontból, méltánytalannak tartom azt, hogy ekkora difi legyen támogatásban a 2 és a 3 gyerekesek közt.