Közben megérkezett micila válasza is nyilván, ő legalább ért hozzá, velem ellentétben. Nekünk pl. a keretbe építhető van, már azzal együtt hozták a nyílászárókat. Kiindulásnak biztos jók, nem?
Persze, kiindulásnak, sőt, használati értékét tekintve már az is jó.
Ha jól tévedek, új építésű lakóházak műanyag nyílászáróinak már alapkövetelménye a légszellőző, pontosan amiatt, mert enélkül átesnek a szigeteléssel a ló másik oldalára a megbízók.
Az épület természetes szellőzését (légcseréjét) biztosítani kell anélkül is, hogy az folyamatos nyitott ablakkal történő szellőzés legyen.
Amire micila is nagyon helyesen utalt az előzőekben, az épületben uralkodó komfort érzetet is számba kell venni az épület tervezésekor és kivitelezésekor is. Pontosan a penész miatt. Ha egy-egy felületnek nincs megfelelő szellőzése, akkor ott lecsapódik a pára és rövid időn belül penész képződik.
Fokozottan érvényes a mondás itt, hogy "könnyebb megelőzni, mint kezelni".
A Szavó egyébként hatékony penészölő szer, de csak felületi ksimértékű penész ellen hatásos (nálunk pl. bevált egy nem használt franciaágy mögötti, alsó 20-25cm magas falfelületen megjelent foltok eltüntetésére - persze, az ágy is el lett onnan véve. Azóta semmi probléma nincs). A kiterjedt "telepek" ellen már kevés. Oda a hónapokon át tartó folymaatos légcsere biztosítása, a felületi kezelés, és bizony a helység átrendezése is
együtt nagyon fontos.