Japán.
Nem tudom, hogy az egész országban így van-e, de ott, ahol én jártam, nyugat-Japánban így van. Nincsenek utcák. Körzetek vannak, és a körzetekben tömbök, a tömbben házak. Bár a tömb nem biztos hogy jó kifejezés, szóval egy kisebb körzet egy nagyobban. De van úgy, hogy egy nagyobb körzet az pl. egy bevásárlóközpont. Házszámok azonban vannak. De azok sem akárhogy. Képzeljétek el, hogy kiparcelláznak egy körzetet (ami egyébként lehet egy utca a mi fogalmaink szerint). A telkeken elkezdenek építkezni. Az első telken felépült ház megkapja az egyes számot, a másodikon nem épül semmi, a harmadik, ahol szintén kész a ház, vagy épület komplexum, az kapja a kettest. Így megy ez - mondjuk - a 3287-ig. Ekkora felépül a második telken is a ház, megkapja a 3288-as számot. Szóval így lesznek a házszámok egymásután 1, 3288, 2, 3, stb. Na, pl. ezért nem találnak oda a taxisok sem a címekre.
Ez túl rövid lett, hozzá csapok még valamit.
A Jóisten nagyon haragudhat valamiért a japánokra, ezért éri őket csapás, csapás hátán. De az a csapás, amiről nem olvashattok az újságokban, az mindennél nagyobb kiszúrás. Japánban talán a legértékesebb tulajdon a föld. Hiába nagy az ország, annyira dimbes-dombos, hogy képtelenség szép szántókat kialakítani. Az igazi szívatás az, hogy a dombok, hegyek olyan kis meredek púpok, hogy képtelenség akár a lejtőkön, akár a "fennsíkokon" mezőgazdászkondi. Olyasmi tájat képzeljetek el, mint észak-Szlovéniában. Azzal a különbséggel, hogy nyugat-japánban áprilistól már nagyon párás, fülledt időjárás van. Nagyon szar a klíma. A megművelhető föld hiánya miatt még a házak tetején is folyik rizs (!) termesztés. Árasztással.
