Meg volt az első megpakolt túra, ~1600 km, 90% autópálya. 4 felnőtt és majdnem tetőig pakolt csomagtartó (jó hogy van gyárilag elválasztó háló, hogy ne landoljon a csomag a hátul ülők fején egy erős fékezéskor
)
Kb. azt nyújtotta, amire számítottam. 6.-ban pálya tempóban nem ment fel az emelkedőn, volt amikor 4-be is vissza kellett kapcsolni. Viszont csendben ment 160-as tempóban is és a teljes átlag fogyasztás 7,4 lett. Oda felé (szombaton) rengeteg dugó, autópálya kapu, araszolás már az M7-en is. Ahol lehetett, ott 140-160 között mentem, természetesen mindig klímával (38-40 fokot mutatott a külső hőmérő). Vissza felé minimális volt a forgalom, eset 6-kor indultunk, így szinte végig lehetett 140-160-as tempót menni. Hát igen, itt jelentkezik erősen a dízel motorok előnye (ugyanez az út, hasonló körülményekkel tavaly 6 liter alatt alakult a HDI-vel). Mivel csak évente 1-2 alkalommal van ilyen túrám, egyébként egyedül vagy 1 utassal megyek, így továbbra is vállalható ez a motor ebben a kasztniban, legalábbis nekem.
Negatív esemény: valami tirpák lelopta a tető antennámat
. A kikötő területén belül állt 1 hétig az autó kb. 30 másikkal együtt és pont az enyémet kellett lelopni, a többin mind meg volt, hogy száradna le a keze
. Úgy látszik, ez már csak így lesz, mert 3 éve a Picassoról kapták le Olaszo-ban a szálloda parkolójában. Lehet hogy ciki, de ezentúl leveszem ilyen esetekben.
Mod: lehet ilyen antennát venni külön vagy csak kompletten?